Közel Istenhez, közel az emberhez

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV

Passaui látkép a Szent István bazilikával

Az Egyházfórum 2006/6. számában közöltük a német Passaui Egyházmegye lelkipásztori munkatervének 1. részét, amelyet még Franz Xaver Eder püspök hagyott jóvá. A munkatervet az egyházmegye papjai és hívei, több ezren közösen dolgozták ki, de az egyházmegye újonnan kinevezett püspöke gyakorlatilag hatályon kívül helyezte. Jelen számunkban a terjedelmes és figyelemre méltó dokumentum 2. részét közöljük. (A szerk.)

Közel Istenhez, közel az emberhez Lelkipásztori munkaterv 2000.

2. rész Személyek támogatása, struktúrák kiépítése Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek. (1 Kor 12, 11) Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. (Zsolt 127,1) Mivel Jézus Krisztus az egyház feje és középpontja, ezért az egyház centruma a szeretet: Isten szeretete és az emberek szeretete. Az egyház láthatóvá teszi az embernek e bensőséges egységét Istennel, valamint a többi emberrel a mindinkább eggyé váló és mégis oly szétzilált világban, és előre viszi azt. (Lumen gentium 1). Ezáltal nyomokban Isten országa jön el a világba. Miközben az egyház növekszik, a világ is megváltozik. Ahhoz, hogy ezt az Istentől reá szabott feladatot be tudja tölteni, hogy „az üdvösség egyetemes szakramentuma” legyen (Lumen gentium 48, Ad gentes 1), az egyháznak személyekre és struktúrákra van szüksége. Olyan hozzáértő nőkre és férfi2007/1

akra, akik mély meggyőződésből eredőn Istenben élnek; olyanokra, kik tudnak papi elhivatottságukról, hogy egyházként éljenek és alkossanak; olyanokra, kik felfedezik magukban a tehetséget, kibontakoztatják és az egyházon belül az emberek üdvére hasznosítják azt. Az egyháznak szüksége van az együttműködés, a munkamegosztás formáira, pénzügyi eszközökre, olyan kommunikációs és döntési folyamatokra, melyek cselekvőképességét biztosítják. Egyszóval, az egyháznak olyan struktúrákra van szüksége, melyek az egyház elé kitűzött feladattal, valamint korunk követelményeivel nagymértékben összhangban vannak. Személyek ösztönzése, támogatása Az egyház gazdagságát az emberek jelentik, különféle képességeikkel és tehetségeikkel együtt. Mindenki tehetséges, senki sem tehetségtelen. A passaui egyház jól teszi, ha sáfárkodik ezzel a gazdagsággal. Ehhez a korai egyház tapasztalataiból meríthet inspirációt (vö. 1 Kor 12). Valamennyiüknek egyenlő méltóság jut osztályrészül, minden egyesnek megvan azonban a maga tehetsége az egyház életének javára: „Bár egyeseket Krisztus akarata tanítóknak, a misztériumok sáfárainak és pásztoroknak rendelt mások javára, teljesen egyenlő mindnyájuk méltósága és tevékenysége minden hívő közös 3

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV feladatában, Krisztus Teste építésében” (Lumen gentium 32, vö. c. 208 CIC). Ők valamennyien együtt hordozzák az egyházat és lelkészségét. Még sohasem volt a passaui egyházban ennyi nő és férfi, aki hajlandó erejét, képzelőerejét és idejét az ügy szolgálatába állítani. Ama meggyőződésből teszik ezt, hogy ezzel egy keresztény és így egy emberibb világhoz járulhatnak hozzá. Eközben elismerésre találnak, nem ritkán pedig új értelmes perspektívákra is saját életük számára. A tehetségek és talentumok gazdagsága aközben bontakozik ki, midőn az emberek együtt élnek és felelősséget vállalnak egymásért. Ehhez azonban odafigyelésre van szükség azt illetően, milyen formában kaphatnak a tiszteletbeli munkát végző és a főállású munkatársak megerősítést és támogatást, miként fejleszthetik tovább személyesen saját magukat. A tiszteletbeli és főállású munkatársak komoly igyekezete drága kincs a passaui egyház számára. Azonban ez csak akkor marad eleven, ha teret és lehetőséget nyitunk, hogy tevékenységüket tökéletesítése érdekében. Ez tehermentesítést és újult erőt jelent a felgyorsult változások korában. Az itt javasolt projektek segítenek, hogy ki-ki felfedezhesse személyes erősségeit és tökéletesíthesse azokat. Ama személyek lesznek képesek találékonyabban és elkötelezettebben dolgozni, akik mélységes lojalitásból cselekszenek, és ama meggyőződés vezeti őket, hogy nélkülünk, keresztények nélkül hidegebb és szegényebb lenne az ország. Ellenben aki „magában felmond”, azon a lemondás vesz erőt; aki csak a siránkozásig jut el, az saját magának és faladatának is árt. A visszásságok feletti minden bírálat mellett is olyan emberekre van szüksége az egyháznak, akik mélyen hívő derűlátásból kiindulva tevékenykednek, és akik örvendeznek.

6. projekt. Tiszteletbeli munkatársak támogatása Értékelés A fiatal és felnőtt emberek társadalmi munkában való elköteleződése a gyermek- és felnőtt munkaközösségekben, az egyes tanácsokban, csoportokban és egyesületekben, a tanácsadó szolgálatokban és a szeretetszolgálat területén az egyházi élet lényeges alkotórésze (vö. 1 Kor 12,4-11). Ugyanakkor mindez a társadalom számára olyan hozzájárulást jelent, amelyről nem mondhat le. E nélkül a hajlandóság nélkül, melyet sok keresztény a tiszteletbeli szolgálat iránt mutat – akár rövid, akár hosszú távú az – számos tevékenységi terület parlagon maradna. A célok, melyeket el kívánunk érni A passaui egyház célzottan támogatja az olyan intézkedéseket, melyek révén a tiszteletbeli munkatársak tisztázhatják és megerősíthetik indítékaikat, továbbfejleszthetik képességeiket, és lelki elmélyülést nyerhetnek. Mindeközben ügyelünk rá, hogy a tiszteletbeli megbízatás mind időtartamát, mind pedig tartalmi követelményeit tekintve behatárolt legyen. Előmozdítjuk a tiszteletbeli munkatársak főmunkatársakkal való együttműködését. Egyértelműen szabályozzuk az illetékességi és hatásköröket. Intézkedések, melyek e célokhoz vezetnek • Az egyes feladatkörök szakszerű támogatása • A helyhez alkalmazkodó tanfolyamok szervezése, melyek a vezetői feladatokra képeznek (egyházközségi tanácstagok és csoportok, egyesületek és szövetségek felelős vezetői). 4

Egyházi munkatársak továbbképzése – támogatják őket

• Tiszteletbeli munkatársak támogatása, beiskolázása és figyelemmel kísérése az egyházközséggel együttműködve, különösen ama helyeken, ahol helyben nem állnak rendelkezésre főállásúak a fiatalok pasztorációjához. • Új szolgálati feladatok átvétele esetén bevezető tanfolyamok tartása és lehetőség a véleménycserére tapasztaltabb tiszteletbeli munkatársakkal és szakemberekkel. • Oázis-napok a feltöltődés érdekében (például kolostorokban és a képzésre rendszeresített épületekben). • A feladatok és szerepek továbbfejlesztése, az egyes tiszteletbeli feladatok új arculatának kialakítása érdekében. • Az elismerés kultúrájának gyakorlása, valamely tiszteletbeli tevékenység befejezésének esetén is. 7. projekt. Főállású munkatársak képzése és pallérozása Értékelés Az erős indíttatású és jól képzett főállású munkatársak – papok és laikusok egyaránt – a tiszteletbeli munkatársakkal együtt az egyházi tevékenység gerincét képezik. Ahhoz, hogy a főállású munkatársak hozzáértő módon nézzenek szembe a kihívásokkal, melyek az óvodában, az iskolában, a fiatalok munkaközösségében, a egyházközségben, a különleges lelki gondozásban, a szeretetszolgálatban, a tanácsadó szolgálatokban és a különféle szövetségekben várnak rájuk, állandó szakmai képzésre van szükség. Az élethossziglan tartó tanulás azt jelenti, hogy saját korunknak és a hivatásunkban betöltött helyünknek megfelelő képzést kapunk, amelyben mind a fejnek, mind a szívnek megvan a maga szerepe. A cél, amelyet el kívánunk érni A Passaui Püspökség tanulási lehetőségeket és szolgáltatásokat kínál, hogy képessé tegyék a főállású munkatársakat a céltudatos és az adott helyzetnek megfelelő cselekvésre, lehetőséget ad, hogy begyakorolják a csapatmunkát és az együttműködési készséget és erősíti a lelkilelkipásztori hivatáshoz szükséges lelki indíttatást. Intézkedések, melyek e célhoz vezetnek • Lendületet kell adni az innovációnak a főállású munkatársak kiképzése és a hivatásukba való bevezetés terén. • Egyházmegyei szintű koncepciót kell kidolgozni a különféle, már meglévő alapképzési, továbbképzési és magasabb szintű tanulmányokra vonatkozó ajánlatok, valamint az 2007/1

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV alapképzési, továbbképzési és magasabb szintű tanulmányok új útjainak koordinálására. • Rendelkezésre kell bocsátani a tanácsadás és a felügyelet lehetőségeit. • A vezetői feladatokat ellátó papokat, munkatársakat képezni kell az emberek vezetésére. • Ki kell alakítani a „pályaválasztási tanácsadás” helyeit és formáit. • Fel kell ajánlani a lelkipásztori szolgálatot ellátó munkatársak számára a lelkipásztori kíséretet. • Támogatni kell a vállalkozói szellemet és az önálló kezdeményezőkészséget.

Struktúrák kiépítése A püspökség struktúráinak reformjára a pénzügyi eszközök és a személyi feltételek szűkössé válásának ténye indít. E reformot az egyházi struktúrák továbbfejlesztésének esélyeként hasznosítjuk. Ebben a katolikus társadalmi tanítás következő alapelvei vezetnek minket: A szubszidiaritás elve: mindazt, amit az alacsonyabb szinten, saját felelősségi körben is el lehet végezni, csak szükség esetén szabad egy magasabb szintnek átvennie. Ennélfogva fontosak a „lelkipásztori kisvállalkozások” (egyházközségek, szerzetesrendek, helyi egyesületek és szövetségek, bázishoz közeli mozgalmak). E kis lelkipásztori egységek a jövőben a jogi lehetőségek keretén belül saját maguk döntenek saját plébánán belüli fejlesztésükről: például arról, hogyan teremtenek elő és használnak fel pénzeszközöket, hogyan nyernek meg és vezetnek munkatársakat. Az egyházmegye és az esperesi kerület szintjei ily módon a „szolgáló létesítmény” jellegét öltik. Feladataik ellátásában a kis lelkipásztori egységek igényeihez igazodnak. Az egyházmegyei létesítmények regionális szinten a községek közelségét keresve nyújtják szolgáltatásaikat. A szolidaritás elve: a kis lelkipásztori egységek saját felelősségre alkotnak hálózatot egymás között, és ily módon növelik hatékonyságukat. Az olyan feladatokat, melyeket több „lelkipásztori kisvállalkozás” csak együttesen képes egyáltalán elvégezni (mint például a képzési feladatokat), vagy pedig jobban lehet ellátni azokat (például a helyi politikai kezdeményezéseket) együttesen is kell megtervezni és végrehajtani. A szolidaritás például a lelkipásztorkodásban szerzett jó tapasztalatok kicserélését is jelenti, a közös továbbképzést stb. Az ilyenfajta együttes tevékenység nem csak az egyházon belüli hatékonyságot növeli, hanem a társadalmi jelenlétet is erősíti.

8. projekt. A lelkipásztorkodás struktúráinak továbbfejlesztése Értékelés Elsődlegesen a plébániák ama helyek, ahol püspökségünk hitéletét műveljük, s ahol az otthonra kell, hogy leljen. Ezért a plébániák – a püspökség segítségével – az egyre súlyosabb gazdasági és személyzeti helyzetre való tekintettel saját 2007/1

maguk tartják fenn életképességüket. Ezzel az egyházmegyére az a felelősség hárul, hogy úgy használja szolgáltatásait és eszközeit, hogy azok hatékonyan szolgálhassák a kisebb egységeket. Az elérni kívánt célok A plébániák „ellátottból” olyan, önmagukért mindinkább felelősséget vállaló egyházközségekké fejlődnek, melyek képesek rá, hogy kreatívan, helyben gondoskodjanak a szükséges erőkről és eszközökről. Különösen a kis plébániákat kell támogatni ebben, amelyeknek nincs helyi lelkipásztoruk, illetve amelyeket időben fel kell készíteni a fent leírt helyzetre. E támogatást, a szubszidiaritásnak megfelelően, személyek és létesítmények révén az esperesi kerülettől és az egyházmegyétől kapják meg, amelyeket magukat is tovább kell fejleszteni a szubszidiaritás alapelvének megfelelően. A szeretetszolgálat, valamint a lelkipásztorkodás és a Katolikus Akció struktúráit úgy kell kialakítani az egyházmegyében, hogy az együttműködés minden egyes szinten és minden egyes szint között is összehangoltan történjék. Ezenkívül az elkövetkező években a beleszólási jog és a döntések meghozatalában való részvételi jog hatékony formáit fogjuk jogilag is rögzíteni. Minden szinten lehetővé tesszük a részesedést és a részvételt. Mindez a döntési folyamatok nyilvánossá tétele és valamennyi lényeges folyamat átláthatósága révén történik. Intézkedések, melyek a fenti célok megvalósításához vezetnek • Plébánia-fejlesztés – Minden egyes egyházközségre igaz, hogy vagy megújul, vagy meghal. Ezért a plébániák kreatívan és módszeresen fogják előmozdítani saját fejlesztésüket: Egyházi vezetéssel és külső hozzáértők segítségével keresik a spirituális párbeszéd alapján azt, hogy mi is itt és napjainkban a Krisztus követése szerinti megbízatásuk. Az olyan átmeneti időszakok, mint a plébánosváltás, vagy a plébános nélküli időszakok a plébániától a helyzet alapos végiggondolását követelik meg, valamint azt, hogy saját maguk is elkötelezett részvétellel munkálkodjanak a jövőbe mutató új orientáción. – Az egyházmegye Lelkipásztori Munkatervével olyan plébánosi mintaképek és kis projektek jönnek létre, melyek lehetővé teszik a céltudatos és hosszan tartó lépések helyben való megtételét. Az egyházközségi tanács egyre inkább a plébánia fejlesztésének orgánumaként tevékenykedik. – A lelkipásztori helyek betöltésénél (plébános, főállású laikusok) szavatolni fogjuk a plébániáknak (egyházközségi tanács) a jelölt meghallgatásának lehetőségét, valamint a megfelelő részvételt. – Azok a plébániák, melyeknek nincs plébánosuk, saját személyzeti kereteiken belül olyan vezetői hatásköröket dolgoznak ki a tiszteletbeli munkatársak számára, melyeket a papi közösség és az esperesi kerület is támogat. – A fiatalok helybeni pasztorálását megerősítjük azáltal, hogy támogatjuk a plébániákat a fiatalokkal végzett munkájukban. A szövetségek és egyesületek figyelemmel kísérik a fiatalokat és a fiatalok csoportjait a plébániákon, a fiatalokkal végzett munka más képviselőivel együtt, különösen ott, ahol lendületre és szakmai segítségre van szükség. 5

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV – Az egyházközségek felelősnek tekintik magukat a szeretetszolgálatért, amely az egyház egyik alappillére. Ezért felelősöket jelölnek ki a diakónusi feladatok betartásáért, akik a szeretetszolgálat létesítményeivel (például az óvodák vagy a menedékhelyek) való kooperációért is felelősek. – Az egyházi felnőttképzés bázisát az egyházközségek, egyesületek és szövetségek alkotják. Ezek a képzésért felelős műhelyekkel együttműködve dolgozzák ki programjukat, helyi és regionális igények szerint. – Az esperesi kerület fejlesztése Az esperesi kerület a fő- és tiszteletbeli munkatársakkal együttesen (adott esetben külső segítséggel) kidolgozza a lelkipásztori együttműködés és feladatmegosztás kötelező formáit – azzal a céllal, hogy kiemelten támogassa a kicsiny és rosszul felszerelt plébániákat. Különösen az espereseket képezik ki magas szinten e feladatra. Az esperest egy vezetői csapat támogatja. Az egyházmegye vezetősége az esperes javaslatára hozzáértő munkatársakat szabadít fel a kerületből vagy az egyházmegyéből, akik a projektekért felelnek. – Egyházmegyei fejlesztés – Az egyházmegye a plébánia és az esperesi kerület fejlesztésére összpontosítja lelkipásztori szakszolgálatait. E célból, egyes projektekre vonatkozóan és korlátozott időtartamra, együttműködik egymással a lelkipásztori tanács, a Katolikus Akció és a karitász. E kapcsolattartást egy központi koordináció is segíti, amely a lelkipásztori tanács és az egyházmegye személyzeti fejlesztési részlege között tevékenykedik. – Egy, a nők támogatására irányuló terv segítségével utat nyitunk a nőknek a Püspökség vezető pozíciói felé is. – A fiatalok lelkészségével kapcsolatos létesítmények, állomások, személyek és szintek kapcsolatba lépnek egymással. – A püspökség egyes tanácsainak (például egyházközségi tanács, esperesi tanács, papi tanács) illetékességi köreit felülvizsgálják abból a szempontból, milyen mértékben képesek részt venni a döntésekben az egyházi jog hatékony kihasználása mellett. Tisztázzák az egyes illetékességi köröket is.

9. projekt. Jelenlétet a politikában és a kultúrában! Értékelés Az egyház nem olyan tűzhely, mely saját magát melegíti. Értelmét abból nyeri, hogy az egész társadalomnak meleget és

Plébánia-fejlesztés – közösen 6

energiát ad. Maga az egyház önmagában véve is a társadalom megváltoztatása. Azzal, hogy az evangéliumot „belekeveri” a kultúra és a politika alakulásába, az egyház a maga módján hozzájárul a társadalom „érték-es” voltához. Az egyháznak és tagjainak ez a beavatkozása sokféleképpen történhet: • olyan személyek révén, kik közszereplőként, hivatásbeli és családi életükben meggyőződéses keresztényként cselekszenek; • azáltal, hogy az egyház részt vesz a következő nemzedék nevelésében az óvodákban, az iskolákban és a fiatalokat szolgáló létesítményekben; • azzal, hogy sokféle tanácsadó szolgálatával és a szeretetszolgálat létesítményein (például szociális állomásokon) keresztül nélkülözhetetlen szolgálatot tesz az egész társadalom számára; • a szövetségek, egyesületek és tanácsok tevékenysége, valamint az egyházi felnőttképzés révén; • valamint azáltal, hogy az egyház a médiák kerekasztalánál szakszerű módon szót kér. A társadalmunkban tapasztalható pluralizmust, a világnézetek, kulturális megjelenési formák és életstílusok sokféleségét a szabadság egyenes következményének tartjuk. A passaui egyház egyik lényeges feladata, hogy orientációval szolgáljon a kereső és kérdező embernek, és segítséget nyújtson számára az életben; mert hiszen „az egyház útja az ember” (II. János Pál). Az egyháznak a kultúrában és a politikában való jelenléte a keresztény egyházakkal való összjátékban ökumenikus alakot ölt. A célok, melyeket el kívánunk érni A passaui egyház eredményesen vesz részt a társadalom történéseiben. Saját sorain belül és kifelé is gondoskodik a nyitott kommunikációs stílusról és széleskörű média-jelenlétről. Megnyerően és érvelő módon ad számot ama reménységről, amely minket, mint hívő embereket lelkesít. (vö. 1 Pét 3, 15). Az egyház beviszi az evangéliumot a kultúrába és a társadalomba. Ezért kardoskodik az egyház a jövő olyan témái mellett, mint a béke, az igazságosság és a teremtett világ megőrzése. Az egyház az igazságos társadalom- és családpolitika, valamint a munka világa emberhez méltó kialakításának szószólója. Egyetemes (katolikus) egyházként pártolja az egyetlen és közös világról való tudatot és az érte való szolidáris cselekvést. Intézkedések, melyek elvezetnek minket e célokhoz • A vallásoktatás és az iskolai pasztoráció támogatást kap minden iskolatípusban, különösen a szakiskolákban és a középiskolákban (továbbtanulást célzó iskolákban). • Egyházmegyei szinten koncepciót dolgozunk ki az iskolai pasztoráció számára, hogy az iskolában, amely a tanulásnak és az életnek is színtere, a vallásoktatáson túlmenően a személyes tanácsadásra, az eszmélődésre és a fiatalok figyelemmel kísérésére is meglegyen a lehetőség. • Erősítjük az együttműködést a fiatalokkal való foglalkozás és az iskolák között. Különféle megelőző intézkedések révén egyebek között az erőszakhoz való viszonyulás és a konfliktusok megoldása területén, valamint a fiataloknak a szenvedély2007/1

SÚLYPONT: PASSAUI LELKIPÁSZTORI MUNKATERV

Vallások az emberi jogokért – az utcán is összefognak betegségektől, a vallási és politikai fundamentalizmustól való védelme terén a fiatalok személyiségfejlődését segítjük. • Támogatást kapnak olyan szövetségek, egyesületek, csoportosulások és létesítmények, melyek az egyházi környezetből kiindulva hatnak a társadalomra és korszerű munkamódszereik, valamint struktúrák révén erre képesítve vannak. Ezek hidat képesek verni a közélethez és a politikához, egyszersmind pedig az egyházon belül a társadalmi kérdések szószólói. • Az egyházi felnőttképzés a társadalom és az egyház metszéspontjában hoz létre nyitott tereket a találkozás és a párbeszéd számára (például falufejlesztés), amely a „globálisan gondolkodni, lokálisan cselekedni” alapelvéhez igazodik. • A teremtett világ megőrzésének etikája, valamint a természet- és környezetvédelem gyakorlati kérdései szilárd alkotórészét képezik a főállású és tiszteletbeli munkatársak alap-, tovább- és felsőbb képzésének. • A püspökség keresi az együttműködési lehetőségeket olyan egyéb társadalmi mozgalmakkal, szervezetekkel és intézményekkel, melyek fellépnek az emberi jogok, a béke, az igazságosság és a teremtett világ megőrzése érdekében. • Az egyházmegye együttműködik minden olyan társadalmi erővel (például a szakszervezetekkel), amelyek a munka világának igazságos, humánus és családbarát kialakításáért emelik fel szavukat. • Az egyház társadalmi feladatait – ahol csak lehetséges – ökumenikusan kell ellátni, különösen a diakónia és a közéleti tevékenység területén. • A püspökség kiáll az erről folytatott társadalmi vitában a vasárnap mellett, amelyet az Úr és a közösség napja gyanánt meg kell védelmezni.

A célkitűzések megvalósítása és a megvalósításban való részvétel E projektek bármelyikének megvalósításához hatékony és konzekvens munkára van szükség. Ez elengedhetetlen annak érdekében, hogy a lelkipásztorkodás megújításához behatárolt időn belül összpontosítva és egyesített erővel fogjunk hozzá. 2007/1

Az ilyen munkának az a célja, hogy a mindenkori projektet valamennyi résztvevővel együtt dolgozzuk ki, együtt határozzuk meg, ki mit, milyen keretek között, milyen eszközökkel, mely okokból, mily módon és milyen időben tesz, és miként, milyen ellenőrizhető ismérvek alapján lehet értékelni e tevékenységeket. A Lelkipásztori Munkatervben foglalt előképeknek és céloknak megfelelően a püspök minden egyes projekt megvalósításának folyamán kijelöl egy csoportot, és gondoskodik arról, hogy megfelelő személyek és eszközök álljanak rendelkezésére. Ugyanakkor, amennyire csak lehetséges, ama lelkipásztori kezdeményezések is támogatásra találnak, melyek a Lelkipásztori Fejlesztés során keletkeztek, és még keletkezni fognak. E kezdeményezések a helyi állapotok támasztotta kihívásokra fognak válaszolni, egyszersmind pedig gazdagítani fogják az egyházmegye projektjeit. A projektekkel való munka összehangolására a püspök koordinációs csoportot hoz létre, mely közvetlenül neki van alárendelve. A Lelkipásztori Munkaterv gyakorlatba való átültetése az „Isten titkában lakozni” és „A lelkipásztorkodás struktúráinak továbbfejlesztése” című projektekkel veszi kezdetét. Ezeket további projektek követik, oly sorrend szerint, mely a részt vevő csoportok fontosságából és a püspök döntéseiből adódik.

Ajánlás Mi, a Passaui Egyházmegye Egyházmegyei Tanácsa és Papi Tanácsa és az egyházmegyei Caritas-szövetség elöljárósága, alapos megvitatás után és egyetértő döntésünk szerint egyhangúlag ajánljuk a Passaui Lelkipásztori Munkaterv 2000. évi hatályba léptetését. Passau, 2000. május 6. A Katolikusok Egyházmegyei Tanácsa nevében Gerhard Spranger, az Egyházmegyei Tanács elnöke A Papi Tanács nevében Klaus Hoheisel, a Papi Tanács szóvivője Az egyházmegyei Caritas-szövetség elöljárósága nevében Kurt Lenz, a Caritas-szövetség 1. elnöke, Passaui Egyházmegye Tekintettel az élő egyházra és a hároméves reményteli tanácskozási folyamatra, amelyet papok és hívek komoly együttműködése jellemzett, a Püspökség tanácsaival egyetértésben és egységben Isten egész népével örömmel és Isten iránti hálával, valamint azzal a határozott szándékkal, hogy lelkipásztorkodásunkat még jobban sikerül Urunk akaratával összhangba hozni, a Szentévvé nyilvánított 2000. év Szentlélek ünnepén hatályba léptetem e Lelkipásztori Munkatervet Passau Püspöksége számára, 2000 pünkösdjén Dr. Franz X. Eder Passau püspöke 7

LELKISÉG

Csikós Csaba kollégám, barátom, szerzőnk 2007. február 1-jén meghalt. Mert vallásos volt, a hatvanas évek közepén nem lehetett filozófus, vegyészmérnöknek kellett lennie, hogy diplomás, majd pedig értelmiségi lehessen. Ezt is elvégezte, kitűnően, ám a mennyiségre összpontosító szocialista vegyipar áldozata lett: egy üzemi baleset következményeit élete végéig cipelte. Nyíri Tamásnál végzett teológiát, majd – jobb híján – a Veszprémi Egyetem pedagógiai tanszékére került, ahol logikát, filozófiai antropológiát és egyebeket tanított; továbbá a speciális kurzusa keretében tanítványai százaival Hermen Hesse Üveggyöngyjátékával játszott. Közben Bachot játszott orgonán, majd immár félig süketen hallgatta őt, valamint mennyei ihletőjét belülről. Mindennel és mindenkivel megbékélve lépett át a mennyei játék- és hangversenyterembe. (Kamarás István)

Jézus Krisztus, a megfeszített A Krisztus utáni 50. esztendőben, amikor az éveket még az Urbs, az Örök Város, Róma alapításától számították, egy vézna, horgas orrú, jelentéktelen külsejű férfiú állt meg a hatalmas metropolisz, Korinthosz kapujában. A tudós zsidó rabbi, Saul, ekkor már Pál, a nemzetek lánglelkű apostola, őszinte megrendüléssel szemlélte az utcákon hömpölygő emberáradatot, s a feslettségéről ekkor már közmondásszerűen híres és hírhedt várost, amely nagyságát és hírnevét tekintve az Impérium legjelentősebb városai közé tartozott. Ez volt Achaia provincia székvárosa, melynek élén – szenátusi tartomány lévén – proconsul állt, és az isztmoszi tengerszoros partjain két, keletre és nyugatra nyíló kikötőjével (Kenchrea és Lechéum) rendelkezett. De rossz hírét az Akrokorinthoszon tündöklő Aphrodité pandémosz (=Vénusz) templomnak köszönhette, ahol mintegy ezer kultikus prostituált (hierodúlé) látta el az istennő „szolgálatát”, s ezzel mintegy keresztmetszetét alkotta a hatalmas Római Birodalomnak. Rabszolgák és szabadok, arisztokraták és nyomorúságos kisemberek, kereskedők, nagyhangú kapitányok és matrózok, hetérák és vándorfilozófusok népesítették be a széles utcákat; voltak köztük rómaiak és görögök, a mindenütt jelenlévő zsidók, valamint a tarkaruhás keleti népek képviselői, s mindnyájukat – akárcsak napjaink embereit – a kettősarcú istenség, a pénz és a gyönyör vágya hajszolt. Érthető volt tehát Pál apostol szorongása, megviselte az athéni kudarc, a magukat oly bölcsnek képzelő gőgös „filozófusok” részéről elszenvedett visszautasítás és vereség, s most szembetalálta magát ezzel a heterogén népsokasággal, amelyhez a Lélek indíttatása által küldetése szólt. S ekkor szinte villanásszerűen ráérzett az egyetlen lehetséges krisztusi megoldásra, amelynek segítségével ezekből a lelki nyomorban tengődő, szellemi éhségtől és szomjúságtól szenvedő, valami nemesebbet áhítozó emberekből kialakulhat majd az az egyházközösség, mely évek múltán, olykor talán túlzó entuziazmusban valamennyi ősgyülekezetet felülmúlva az Apostol egyik büszkesége lesz. S így ír erről néhány évvel később Efezusból: „Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségem tudatában elfogódva s nagy izgalommal mentem hozzátok” (1Kor 1,2-3). Ennek oka pedig a páli evangélium 8

sűrűsödési pontja: „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük: aki a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg oktalanság. De a meghívottaknak, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége” (1Kor 1,23-24).

Krisztus keresztje Krisztus keresztje a világtörténelem leggrandiózusabb paradoxonja, kérdő és egyben felkiáltójel a két világkorszak, a két szövetség demarkációs vonalán, az üdvtörténet magaslati pontján. Egyfelől ugyanis botrány és oktalanság, másfelől keresztény hitünk igazi mélyrétege, misztérium, mely titoknak mélysége Istenben van elrejtve. Krisztus keresztje a zsidóknak botrány, hiszen „átkozott az, aki a fán függ” (Deut 21,22). S vajon szerezhet-e megváltást az ortodox zsidónak egy holttest, amelynek érintése tisztátalanná tesz, s mely tisztátalanságtól csak hosszadalmas várakozás és rituálé által lehet megszabadulni. A pogányoknak pedig oktalanság a Kereszt, hiszen gondolkodásukba nem fért bele a szenvedő és a rabszolgáknak kijáró, szégyenteljes módon kivégzett Isten képe. Igaz ugyan, hogy az ókori orientális és misztériumvallások tudtak a meghaló és feltámadó istenekről, akiknek halálában és feltámadásában osztozhattak a beavatottak, de míg ezekben misztikus egyesülésről vagy részesedésről volt szó, amely kiemelte résztvevőit a materiális világból egy földöntúli szférába, a kereszt szükségképpen esztelenséggé vált. S ezt kiküszöbölendő jöttek létre a különféle eretnekségek, amelyek a megfeszített Krisztust mint Isten oktalanságát emberi okoskodással próbálták megkerülni. Így pl. Kerinthosz, akinek vélekedése szerint egy mennyei eon (a Salvator) Jézus megkeresztelkedésekor egyesült a pusztán ember názáreti áccsal, majd halálakor újra elhagyta, s visszatért az öröklét, a pléróma dimenziójába. De hasonló a dokéták nézete, mely szerint Jézusnak csupán látszat-(fény) teste volt, s mint ilyen, nem is szenvedhetett kínhalált. Az efféle és hasonló meggondolásokból bontakozott ki azután a gnosztikus eretnekségek tarkabarka világa, mely az isteni oktalanságot fölcserélte az emberi bölcselkedésből fakadó mélyebb ismerettel, a gnózissal. 2007/1

LELKISÉG közelít. Sajnos számos kitétele félreérthető, félre is értelmezték az idők folyamán. Centrális gondolata a Krisztus halála által elnyert kiengesztelődés, a megbékélés, mely Isten szeretetből fakadó adománya volt már akkor, midőn az ember még ellenséges érzülettel viseltetett iránta. De a túláradó kegyelem megmentett minket, midőn Krisztus a terhünkre szóló adóslevelet eltörölte, és a keresztre szegezve megsemmisítette (Kol 2,14). Az autentikus magyarázat napjaink dinamikus világszemléletének fényében valahogy így aposztrofálható: az ember bűnei által – és ebbe nemcsak az ősbűn, hanem a világ bűne, és így a mi személyes bűneink is bele tartoznak – képtelenné vált Isten kegyelmi adományainak befogadására. S akárcsak egy sáros úton haladó autó szélvédője, elfedte előle a helyes irányt, s ezt az ember történelmét jelképező autó belső teréből már nem lehetett eltávolítani. Isten arca elhomályosult, Isten üzenete már nem hatott el hozzá. Gottesfinsternis (istensötétség) – mondja találóan M. Buber. S ekkor lendül energiatelített impulzusba a végtelen szeretet kettősarcú megnyilvánulása: – „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3, 16) – „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,14) – „Isten szeretete pedig abban nyilvánult meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk.” (Róm 5, 9) Tehát belátható, hogy csakugyan nem volt más lehetőség. S mindez kizárólag az emberért, az öröktől fogva akart, és a mindenkor különös dialógust kezdeményező aurába vont emberért történt, attól az órától kezdve, mikor Isten e hasonlatosságára az embert, a széles e világon egyetlen eszes teremtényt végtelen szeretetében a kiváltságok valóságos özönével, a kegyelmi adományok tengerével árasztotta el. Ezért olyan rendkívüli lény az ember, s ezt a különállóságát nem valamely maga-maga által kiharcolt pozíciójának, hanem kizárólag Isten „bárá” szavának köszönheti.2 Csakhogy az ember az isteni kegyelem bőséges áradásában adományozott szabad akaratával hatalmat kapott arra is, hogy szemben az állatvilág kódolt viselkedésmintáival állandó döntési szituációban él: lehetősége van arra, hogy Isten rendelése szerint a rend nyugalmában éljen, de arra is, hogy földúlva a Teremtő szándékolta rendet, a külső sötétségbe, a Ismeretlen szerző: Krisztus a kereszten kaotikus rendetlenségbe zuhanjon. S (1440 körül) ez a rendetlenség a bűn. Az ember

Sajnos azonban mi, mai keresztények is hasonló hibába esünk. Szeretjük a nyakláncon függő arany-kereszteket, sőt a templomi, otthoni feszületeinket is bearanyozzuk, fényárba vonjuk, hogy elkendőzzük azt az iszonyatos szenvedést és borzalmat, amelyet az értünk megfeszített Jézus Krisztus elszenvedett. Akik olvasták R. W. Hynek professzor könyvét, (Krisztus kínhalála a modern orvosi tudomány világánál) vagy a napjainkban megjelent terjedelmes, és ugyancsak tudományos igénnyel megírt közleményeket a torinói lepelről (pl. Víz László, A torinói halotti lepel, Budapest, 1998; W. Bulst SJ, A torinói lepel és a mai tudomány, Budapest, 1987) – ma már a lepel vizsgálatára külön tudományág épült (szindonológia) –, azok e művek alapján valamiféle fogalmat alkothatnak Jézus szenvedéséről. Jól kivehetők az ütlegek nyomai, a szörnyű korbácsolás vérözöne, a fejet sapkaszerűen beborító töviskoszorú már eleve olyan megpróbáltatást és vérveszteséget okozott, hogy a hóhérok joggal féltek attól, hogy áldozatuk már a keresztúton belehal sérüléseibe, és így lemaradnak arról a gyönyörűségről, amelyet a zsidók királyának kereszthalála jelent. A keresztre feszítést anatómiai precizitással hajtották végre, a csuklók és a lábak átszegezése, a test végsőkig való kinyújtása, mely a halált siettette; talán ez volt az emberalatti emberek, az elembertelenedett hóhérok egyetlen „irgalmas” cselekedete, de valójában a végső, szinte emberfeletti kínszenvedések csúcspontja is. S ehhez még hozzájárultak a lelki gyötrelmek, a teljes elvetettség népe részéről, a tanítványok megfutamodása, az Isten Országának hirdetése fölött érzett fiaskó, s végül az Istentől való elhagyatottság átélése.1 Joggal kiált fel a kereszt teológiájának apostola: „Nagy volt a ti váltságdíjatok!” (1Kor 6,20)

A megváltás módja Ha a megváltásnak lett volna más módja, Jézus nyilván azt választotta volna, és nem a keresztet. De vajon volt-e, lett volna-e más lehetőség? Az egyházatyák korában erre számtalan válaszkísérletet dolgoztak ki. Ezek közös argumentációja valahogy így interpretálható: az ősbűn a végtelen Isten méltóságának olyan súlyos megsértése volt, mely Isten abszolút transzcendenciájából kifolyólag végtelen elégtételt követelt. S amit az Ószövetségben a föláldozott állatok sokaságának vére képtelen volt elérni, azt megvalósította Isten önkéntes szeretet-adománya, a teljes önátadás, Jézus Krisztus halálos, önfeláldozó világszeretete. Pál apostol frazeológiája is erre alludál, jóllehet ő az ember oldaláról

1 A szenvedéstörténet hiteles képi megfogalmazása Mel Gibson „Passió” című filmje, mely kissé tán naturalisztikusan, de hitelesen mutatja be azt a gyötrelmet, amelyet a Megváltó értünk elszenvedett (a szerző 2006-os betoldása). 2 A héber szövegben a „bárá” kifejezés mindenkor Isten különös beavatkozására, alkotó tevékenységére, azaz – par excellence – „teremtés”-re utal. Az ember teremtésének elbeszélésében háromszor csendül fel a „bárá” szó. 2007/1

9

LELKISÉG ugyanis nem élt rendkívüli kiváltságaival, hanem tragikus módon – kezdettől fogva – visszaélt velük. S mi lett ennek a következménye? Saját fejére idézte az erkölcsi rosszat, majd a fizikai rosszat, saját létét megrontva bukásba sodorta a kozmikus rendet, s végső tragédiája az volt, hogy jól is érezte magát ebben a rendetlenségben, az Isten nélküli állapotban. Aztán felsejlett a nihil árnya, az emberi nyomorúság kilátástalansága, mely a kikerülhetetlen halál sötét végállomásának látomásában örvénylett lefelé, eluralkodott rajta a magárahagyatottság érzése, mely a feneketlen mélységből Isten után kiáltott. S ekkor Isten, Jézus Krisztusban, a teljes önkiüresítés állapotában emberré koncentrálta önmagát, magára vállalta – minden méltóságteljes vonása mellett – az ember nyomorúságát, kiszolgáltatottságát, magányát, végül mindezek betetőződéseként annak halálát is. Velünk eggyé vált, mindenben hasonlatossá lett hozzánk – a bűnt kivéve (jóllehet az ember mint Isten teremtménye eredendően nem volt bűnös!) –, hiszen így lehetett csak életáldozata engedelmességből vállat engesztelő áldozati adománnyá. Valamennyien az ő sebei által gyógyultunk meg, s csak reá tekintve tudjuk elviselni ember voltunk valamennyi fájdalmát, fizikális és pszichés traumáját, belátván, hogy mindezeket ő is – ártatlanul, értünk érzett szeretetétől indíttatva – elszenvedte, tehát ismeri emberlétünk vergődését, fiaskóit, s a véggel farkasszemet néző bátorságát, sőt, az Istentől való elhagyatottság rettenetes sejtelmét is. S mindezt vállalta azért az emberért, aki erre az ingyenes kegyelmi adományra teljesen méltatlannak bizonyult. Tehát valóban nem volt más lehetőség, s előttünk sincs más releváns lehetőség, mint a naponkénti kereszthordozás, Krisztus követése. S a jutalom? A felüdülés, a megenyhülés Jézus igájában, mely édes és könnyű, s a majdani elszenderedés reményteljes ígérete az ő karjaiban.

Krisztus áldozatának értéke Pál apostol erőteljesen kidomborítja Jézus Krisztus áldozatának önkéntességét és engedelmességből vállalt értékét. A Filippi levél Krisztus-himnuszában (Fil 2,6-11) ezt a sajátos, feltehetően páli betoldások érzékeltetik: „Istennel való egyenlőségét nem úgy tekintette, mint zsákmányt… hanem kiüresítette önmagát… engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” Pál mint mélyenszántó gondolkodású teológus nem önkényesen toldja meg a szöveget. A „megfeszített” görög kifejezése (=esztaurómenosz) kettős értelmezéssel ajándékoz meg bennünket; egyrészt kifejezi Jézus Krisztus áldozatának egyszeri és végleges (perfectum), másrészt önként vállalt (medio-passivum) értékét. A Golgotán felmagasodó Kereszt nemcsak az Ó- és Újszövetség drámai választóvonala, hanem újabb fényszórólobbantás, mely immár újólag és teljesen fényözönbe vonja a teremtett mindenséget, és felkínálja az embernek a könnyelműen eljátszott lehetőséget, az istenfiúságot. S ez már nem a mennydörgésből kicsendülő, természetfeletti Jahve büntető vagy mindig szüntelenül megbocsátó hangja, hanem a szerető Atyáé, aki hazavárja olykor tékozló fiait is az örök hajlékba. Jézus Krisztus keresztjében megoldódott az örök, megfejthetetlennek tűnő ószövetségi paradoxon, mely kettős képet 10

Giotto: Piéta (1300 körül) hordozott a Messiás királyról, s ezek a képzetek összeegyeztethetetlennek bizonyultak. Sajnos az Isten kegyelméből trónra lépő, és Izrael minden ellenségét elsöprő, dicsőséges Szabadító képét a zsidó közgondolkodás annyira abszolutizálta, hogy aligha volt képes a választott nép egy egyszerű, az am-haarecből tanítványokat maga köré gyűjtő rabbiban felismerni az Isten által küldött Megváltót. Túlhangsúlyozódott a dicsőséges Emberfia (Dániel) és a Messiás uralmát átvevő, intronizációról éneklő zsoltárok hangulata, míg feldolgozhatatlannak tűnt a deutero-izajási prófécia, az Úr szenvedő szolgájáról szóló Ebed Jahve jövendölés. Ezt a feloldhatatlannak tűnő enigmát Jézus kereszthalála és dicsőséges feltámadása nemcsak eggyé ötvözte, hanem a legteljesebb mértékben beteljesítette. Sajnos kereszténységünk jobbára nagypénteki kereszténység, túlhangsúlyozzuk a szenvedést, miközben lassan, észrevétlenül elsikkad a feltámadás. „Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk, s hiábavaló a ti hitetek” (1Kor 15,4). Jézus Krisztus szenvedése napjainkban, evilági zarándoklatunkban is biztatás, de egyben követendő példa, mert keresztjének vállalása – ha nem is mindig könnyű – a mi személyes keresztútunkra mégis csak fényt sugároz. Szegénység, nyomorúság, magány, szenvedés, szomatikus és lelki traumák, az Istentől való elhagyatottság átélése, és a közelítő halál megízlelése, a fizikai és lelki tragédiák olyan mélységét tárja fel, melyekből önerőnkből nem szabadulhatunk fel; de amelyekből meríthetünk is. Mert ha Jézus Krisztus testvérünkké lett, nagyon is átérzi életünk mélypontjait. Vagyis Gondviselő szemek óvják utunkat, még akkor is, ha olykor lebukunk a porba. S nemcsak háromszor, mint az Üdvözítő. S ezért lesz szenvedésünk is érték, hiszen ezzel kiegészítjük azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből testének, az Egyháznak a javára (Kol 1,24). Bár Krisztus áldozata kizárólagos volt, mégis nap mint nap megismétlődik, hogy felidézzük, mi több, jelen legyünk, amikor megtörténik. Hogy igéjéből szüntelenül erőt merítsünk. Hiszen ő hagyta ránk, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Tehát itt van a kellő idő, ma van az üdvösség napja. „Mert Jézus Krisztus tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8). Budapest,1988.

Csikós Csaba 2007/1

LELKISÉG

Keresztút

(Paul Claudelt olvasgatva) 1.

Istent keresztre adtuk, megöltük. Nietsche is erre büszke. Nem kell a názáreti Jézus, feszélyez. Keresztre vele! Méghogy Király?! Se királyunk, se cézárunk, csak a Párt! No meg az arany, a pénz és a Vér, ennyit az Euró mégiscsak megér.

2.

Meg van írva, három nyelven is az „ok”, s lent a tömeg lelkesen, zajongva tapsol. Mióta Jézus „hordozza” keresztjét, „Isten nélkül nincs bűn többé, de kereszt se, ha nem Krisztusé”. Ha majd Vele vittük a keresztfát, a kereszt visz minket is a Golgotán.

3.

Jézus elbukik, leomlik a földre, Benne az Út maga hullt göröngybe. Ügyetlenül rárakott durva kolonc hibás, csalárd, szédítő tolonc.

4.

Anyja, Mária áll az útfélen, tehetetlen, bár úgy beszélne Fiához, Egyetlenéhez, Mindenéhez, ám Isten maga is néma, s ő szólni se képes.

5.

6.

7.

Simon Cirenéből, munkától poros, kényszerítve bár, ím, az első Krisztoforosz. Ráesett a kereszt, s ő a gerendára, így lett a csúfságból mindnyájunk váltsága. Veronika, drága, magad is árva; Jézus arcával kendődön minden festmény kába. Pingált, léha képek műcsarnokainkban unott, cinikus csáb „művészi” pózokban. A második bukás a kereszt nélkül esett, jelezve: a tiéd már a testvéri kereszt! Most már nemcsak térdre, Arcodra esel. Nem éppen gyöngéden, durva kéz felemel.

8.

Ne értem, ne értem sírjatok! jeruzsálemi szegény jó asszonyok, vérpirosan is én még „zöld ágacska vagyok, ők, ők, a száraz ág, ordító sokadalom!”

9.

A harmadik esés jelképes kín-ige: „csak fekve ne maradj!” így a szent jelige. Nem kell már elesned, ott immár a kereszt, nincs szükség lerogynod, még egyszer, negyedszer.

2007/1

10.

Elárult Szépség, megvakított Fény, dicsőségétől fosztott szent mezítelenség, szentség-fosztó, istent-lerántó hitetlenség, „mítosztalanító” tudós szemérmetlenség: Jézusról letépik ruháját, köntösét, mit pedig Anyja ujjai szövögettek.

11.

Archimédesz szilárd pontja a földet is kiforgatja (az emelő csak adalék). Jézus keresztje a „fixpont” három-négy szögön függ a nagy Halott – a mindenségben a súlypont – s aki ránéz, mind megváltott.

12.

Felrángatják a keresztet, nemcsak a föld: Ég és Mennyek, rajta leng az Univerzum örökre „est consummatum”.

13.

Piéta. Vége a kínoknak, a kereszt helyt ad a Tabernákulumnak, Mária az „élő”, a többi a templomokban a Nagy halott titkán élve folytatódnak.

14.

Jézust sírba teszik. Az ősember barlangban lakott. Jézus születése is barlangban volt, a sír is barlang, de üres volt a harmadik napon. Ezt látták a szent asszonyok, Föltámadott!

*** „Nincs oly kereszt a nap alatt, melyre (Jézus) teste rá nem illenék, Nincs olyan bűn a nap alatt, mely ne hasonlítana sebére. Oltárodnál, hol rejlesz, jöjj hát hozzánk világ reménye! Teremtményednek, Uram, akár sírodnak oly tátongó a mélye!” (P. Claudel, Keresztút)

Béky Gellért SJ 11

SZENT ERZSÉBET ÉV

Jótékonyság

1

Kedves Testvérem, nem véletlen, hogy Te ezeket a sorokat olvasod. A székelyföldi Hargita megyében ugyanis a sokgyermekes családok, csupán emberi megfontolással mérlegelve, pusztulásra vannak ítélve. Isten irgalma, hogy ezek a gyerekek még nem haltak éhen, és nem vadultak el, ahol egy kifli már luxus cikknek számít, minden új nap csak terhükre van, küszködnek a testet a lélekkel egyben tartani. Amikor magánszemélyként felmértük a sokgyermekes családok helyzetét, 42 család összetételét és címét írtuk össze. Mennyi összetört sors, reménytelenség, mennyi éhes gyermek! A Gyimes völgyében olyan család is van, akiknek esetleg egy kiló puliszka2 jut naponta, ha jut, s nyolcan vannak rá… Teréz Anya mondta: „A legszörnyűbb szegénység a magány, és az érzés, hogy senki sem szeret minket.” Közben a médiákban rég megkondultak a vészharangok, hogy a magyarság csak egyre fogy...3 Amikor a szegények házába belépsz, rájössz, hogy Isten veled mennyire bőkezűen bánt, Isten jó, de konkrét választ vár tőled. S ha teszed a jót, te is számíthatsz Rá, Istent nem lehet lefizetni, Ő az Úr, a végtelen Szeretet. Boros Károly főesperes, Csíkszereda Taploca nevű városrészének szeretett plébánosa, mindent megmozgat, hogy ezek a családok talpra álljanak, elérjenek a túlélés szintjére, és ott megmaradhassanak. Szabó István a családjával egy alig 2,5 x 3 m-es házikóban lakik. Nemcsak a mindennapi kenyér gond számukra, hanem a tél is, bármennyire is enyhe volt az az idén. Hetedmagával nyomorog, feleségével és 5 apró gyerekével: a legnagyobb Tibor 6 éves, István 4 éves, Attila 3 éves, Csongor 2 éves, Beáta másfél éves. Csak a férjnek van jövedelme, 480 lej4, és kapják az állami gyermeksegélyt; ellenben az anyának nincs munkahelye. Pál Ödön, a taplocai plébánia egyháztanácsosa, amit a feleségével együtt a nyugdíjukból meg tudtak tenni, Jézus nevében megtették ezért a családért: Szabó István és felesége polgárilag és egyházilag megházasodtak, s mind az 5 gyerekük részesült a keresztségben, a katolikus Egyház tagjai lettek. A család házikója Csíkszeredában, a Rét út 78/b alatt található. A kis udvaron fel lehet építeni egy 5 x 6 m-es szobát egy 4 x 4 m-es konyhával, s egy kis manzárd szobával. Pál Ödön, a hivatalokat végigjárva, elindította a „lavinát”: készül a ház terve, az engedélyek megszerzése, lesz faanyag-adomány, sőt lesz kaláka is az építkezésnél… Taploca összefogott. Az építkezési anyagokat adományokból szeretnénk megvásárolni. „Úgy érezzük, mindazt, amit teszünk, csak csepp a tengerben. De a tenger is kisebb lenne az a csepp nélkül.” (Teréz Anya)

Szabó István házikója – elfújja a szél Akár Isten iránti hálából, akár a gyerekek iránti szeretetből, ha van lehetőséged segíteni, akkor a következő számlaszámra várjuk adományodat: BANCA ROMANA PENTRU DEZVOLTARE, Suc. Miercurea Ciuc Familia Kolping Toplita Ciuc RO23BRDE210SV10445972100 EUR RO61BRDE210SV10446182100 USD RO57BRDE210SV10446262100 HUF RO94BRDE210SV01238282100 RON Postai cím: Ft. Boros Károly főesperes Familia Kolping Toplita Ciuc 530240 Miercurea Ciuc Str. Toplica nr. 110 További információkat a következő címen lehet kapni: [email protected] Az Úr Jézus majd Neked is elmondhatja: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25,34-36) Isten áldjon, Testvérem!

Bursuc Anna Mária OCDS

1 Forrás: http://erdely.ma/jotekonysag.php?=22382 2 Kukoricalisztből készült kenyérhelyettesítő régi paraszti étel (szerk.). 3 Lásd pl. http://erdely.ma/hirek.php?id=22980. Az előrejelzések szerint 2032-re a romániai magyarság létszáma egy millióra csökken. 4 Ez. kb. 35 ezer forintnak felel meg, miközben a sokkal gyengébb minőségű termékek drágábbak, mint Budapesten. Székelyföldön tényleg a neoliberális vadkapitalizmus érvényesül (szerk.). 12

2007/1

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Kádár-rendszer – posztkommunizmus – egyház Mostanában – a forradalom 50. évfordulója kapcsán – sok szó esett a Kádár-rendszerről. Indokoltan, annak főleg az első, nevezhetjük bosszúálló, szakaszáról. Történészek számbavették Kádár árulásait, azt, hogy milyen nagy volt a halálraítéltek száma – milyen sok, mondjuk az 1849-ben halálraítéltekhez képest –, és másokat. Nehéz megmondani, hogy egy alapvetően rossz történelmi korszaknak melyik része volt jobb, és melyik rosszabb. Különösen nehéz volna véleményt mondani erről a korszak egy nem-történész, nempolitológus megélőjének. Az érzésem az, hogy következményeit tekintve a második, mintegy 30 évig tartó szakasz volt a károsabb, úgy is mondhatjuk talán: a rosszabb, a kártékonyabb. Következményeit ma, 16 év múltán is viseljük, adjuk tovább, nemzedékről-nemzedékre; s ki tudja: mennyi idő kell majd ahhoz, hogy a nemzet megszabaduljon tőlük. Azt hiszem, hogy a szituáció megjelölésére nyugodtan használhatjuk a posztkommunizmus kifejezést. Közismert, hogy amikor a kádári vezetés úgy látta, hogy a hatalmát már semmi nem fenyegeti, és amikor már a bosszút is teljesnek tartotta, úgy döntött (talán szovjet intencióra), hogy céljainak a „mézesmadzag” jobban megfelel, mint az „ostor”. Ezért 1963-ban amnesztiát hirdetett, az ’56-os „bűnösöket” kiengedte a börtönből, még talán az ellen sem emelt kifogást, hogy álláshoz jussanak, és Kádár kihirdette, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Ennek a látványos politika-változásnak látványos eredményei lettek: az ország kezdett jobban és szabadabban élni. A nagyobb szabadságot a (valóban jelentős) kulturális engedmények mutatták. A jobb életet pedig az, hogy − igen sok munkával − ha nem is vagyonhoz, de elfogadható jövedelemhez lehetett jutni. A mezőgazdaságban lehetővé vált a háztáji termelés; az iparban és más területeken is mód nyílott kiegészítő jövedelemszerzésére.

Kádár (jobbra a második) és Brezsnyev (balra az első) tárgyal (1979) – a szovjet érdekekért 2007/1

Miből van a mézesmadzag? Mindezekkel Kádár és rendszere bizonyos népszerűségre, vagy legalábbis elfogadottságra tett szert. (Állítólag egy fogadáson Kádár megállt Széchényi Zsigmondnál, és valami olyat mondott, hogy örömmel látja itthon. Amire Széchényi azt válaszolta volna: persze, hogy itthon maradok; Mátyás óta nem volt olyan jó királyunk, mint maga.) Azonban ahhoz, hogy megértsük azt a változást, ami az emberekben a Kádár-rendszer második szakaszában bekövetkezett, két nagyon fontos dolgot kell meglátnunk. Az egyik: annak ellenére, hogy az emberek a rendszerhez lojálisnak mutatkoztak, és lényegében lojálisan is viselkedtek − utálták. Utálták, hogy minden „felülről jött” állítás hazugság. Utálták a Szovjetunió előtti, semmi körülmények között meg nem tagadható hajbókolást. Utálták a szocialista táboron belüli testvériséget. Utálták április negyedikét, és utálták, hogy március tizenötödike óvodás-ünneppé vált. Úgy tekintették tehát, hogy minden törvény, rendelkezés, parancs ellenükre van, az kizárólag a Szovjetunió érdekeit szolgálja, esetleg a párt legfelső vezetőinek az érdekeit, de semmiképpen sem az ő érdekeiket. Ezért az ellenükre hozott törvényeket eleve törvénytelennek és nem-betartandónak tartották − egytől egyig mindet. Így a törvényt ott szegték meg, ahol ezt veszély nélkül megtehették − lett légyen szó egy fogó ellopásáról az üzemből, vagy a székely himnusz elénekléséről egy kocsmában. A törvények nem-tisztelete általános életfelfogássá vált. A másik ezzel megegyező fontosságú, talán még fontosabb dolog: a Kádár-rendszer, amellett, hogy nyújtotta − igaz, nagyon korlátozott − jótetteit, fontosnak tartott egy további ténykedést: az erkölcs tudatos megszüntetését, kiiktatását az emberek életéből, gondolkodásából. Ennek „elméleti megalapozását” az a tétel adta, hogy erkölcsös az, ami az osztályharc érdekeit szolgálja, erkölcstelen az, ami az ellen van. Számunkra ma ennek a tételnek csak az a korolláriuma fontos, hogy semmi nem erkölcstelen, ami ebből a szempontból irreleváns. Az erkölcs megszüntetése − pontosabban ennek propagálása − nagy intenzitással folyt. E ténykedésnek két példáját említjük. Egy úton-útfélen elhangzott állítás: a gyermekek az iskolában „tudományos” − értsd vallástalan − nevelésben részesülnek; ha otthon a nagymama ezzel ellentétes dolgokat állít, vallásról beszél, ezzel olyan törést okoz a gyermek lelkében, amelyet az nem tud kiheverni. Ne engedjük meg tehát a nagymama (édesanyánk, anyósunk) lélekromboló tevékenységét. Egy másik vonal (ezzel találkoztunk a tv-ben, annak pszichológiai műsoraiban, és sokfelé másutt is): a nyitott házasság mint ideál propagálása, a házastársi hűség káros következményeinek hangsúlyozása. E sorok írója jól emlékszik arra az igen csinos pszichológusnőre, aki hosszan fejtegette a szexuális monotónia káros hatását annak lelkére, aki elszenvedi. 13

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM

Miből van a mézeskalács?

Engels és Marx – tudományos világnézők Senki sem tagadhatja, hogy e ténykedésnek megvolt a széleskörű hatása. Sokan meghagyták gyermeküket abban a tudományosnak nevezett világnézetben. Sokan belátták, hogy milyen káros a szexuális monotónia, és elkerülték azt, házasságukat nyitottá téve. És aztán minden mást, a közállapotok alakulása szempontjából sokkal fontosabb dolgokat is, ugyanúgy − valljuk be − erkölcstelenül láttak. Így a Kádár-rendszer végén, a rendszerváltást megelőzően ez volt a helyzet: látták, hogy ha az embernek sok pénze van, az jó dolog − látták nyugati útjaikon, mert ott az embereknek sok volt. Engedték őket sokat dolgozni, dolgoztak is sokat, és ennek be is jött bizonyos eredménye. Tudták, hogy a törvények ellenükre vannak, meg is szegték őket, ahol tudták. Belátták, hogy az erkölcsös élet csak bajokat okoz, nem is éltek erkölcsösen, gyereküket sem nevelték úgy. Egyetlen dolog volt már csak fontos: a pénz. Az érdekes az, hogy ezzel nem is ártottak sokat másoknak. Anyagilag semmit, mert a feladatok diszjunktak voltak. Ha én, mondjuk, taxiztam (korábban illegálisan, később engedéllyel), azzal nem akadályoztam a te találmányodat. Ha én a tervezőintézetben, az egyetemen különmunkát végeztem, azzal nem ártottam a te háztájidnak. Meg aztán: ha a házasság elég nyílt, nem csak az egyik csalja meg a másikat, hanem a másik is ugyanazt teszi. A gyerek meg… Ugyan, ki törődik a gyerekkel?! Ilyen körülmények közé érkezett meg a rendszerváltás. A pénz volt minden. A törvények − megszokásból − nem jelentettek semmit. Az erkölcs, mely nem létezett, nem okozott gátlást senkiben. A szolidaritásnak pedig az árnyéka is eltűnt az emberek tudatából. A rendszerváltás, persze a Kádár-féle, nagyon is korlátozott szabadság helyett, igazi szabadságot hozott. Mindnyájan emlékszünk rá, hogy az egész társadalom milyen eufóriával reagált a megnőtt szabadságra, a rendszerváltásra és az egész új helyzetre. Ideig-óráig. Mert a megnőtt szabadságban a felsorolt három tényező (a pénz szeretete, a törvények nem-tisztelete és az erkölcs hiánya) szinergisztikus módon és hevesen fejtette ki hatását. Egy szabad, a diktatúrától megszabadult társadalomban − a diktatúrával ellentétben − a tilalmak száma nem végtelen. Meg ami meg is van tiltva, arról is be lehet bizonyítani − szükség esetén akár egy jó ügyvéd segítségével −, hogy az tulajdonképpen nem is az, mint ami meg van tiltva. 14

Így a Kádár-rendszer gondolkodásmódjának legjobb hívei elég hamar eszmélni kezdtek. Pénzt nem csak sok munkával lehet szerezni; lehet a pillanatnyilag gazdátlan javak megszerzésével is. És főként lehet: hatalommal. Így lényegében korábbi tevékenységüket folytatták, azzal a lényeges különbséggel, hogy amit most tettek, az már káros lehetett másokra − egyénekre és a közösségre. A törvények nem jelentettek gátat − hisz hozzászoktunk, hogy azok ellenünkre vannak (most például vagyonunk, hatalmunk megszerzése ellen), azokat tehát nem kell betartani. Az erkölcs nem okozott gátlást − belénk nevelték, hogy nincs erkölcs. Aki tudta, kezdte magántulajdonná alakítani a korábbi, úgynevezett köztulajdont; s ily módon hatalmas vagyonok jöttek létre. Akinek ebből nem jutott, vagy nem jutott elég, az, ha tudta, kezdte kiépíteni hatalmát. Aki ezen az úton indult el, de azonnal nem jutott be a hatalomba, az jövendő hatalmának kiépítésébe fogott − jól fog jönni később is, lesz majd akkor is mit magántulajdonná alakítani. Akinek erre sem telt − nyílván a túlnyomó többség ebbe a kategóriába tartozik − az gyűlölködni kezdett, gyűlölni mindenki mást. Vagy azért, mert a rendszerváltás neki, mint sokaknak, valóban anyagi csődöt hozott; vagy, mert a rendszerváltás, noha mint a legtöbb embernek, neki is javította anyagi helyzetét, de nem annyira, mint a főnökének, vagy a korábbi beosztottjának. Legyünk konkrétak. A posztkommunizmus gyümölcse, hogy létrejöttek olyan vagyonok, mint amit ApróGyurcsánynak neveznek. Annak gyümölcse, hogy létrejöttek az Orbán-bányák, és később az Orbán-szőlők. Annak gyümölcse, hogy megújultak olyan eszmék, melyek alapja a gyűlölet, a cigánygyűlölet, a zsidógyűlölet; gyűlölete mindannak, ami nem az én hatalmamat, nem az én vagyonomat szolgálja. Elfogadása és támogatása mindannak, ami szolgálhatja a hatalmamat – beleértve a még nálam is gyűlölködőbb eszméket, azok képviselőit. A posztkommunizmus legeklatánsabb megjelenése a 2006. szeptember 17-én elkezdett, egyre inkább életben tartott, újabb és újabb megnyilatkozást találó folyamat. „Ahol zsarnokság van, mindenki szem a láncban”, mondja a XX. század második felének talán legnagyobb magyar költeménye. Szomorúan tapasztalhatjuk, hogy, immár 55 év elmúltával, a posztkommunista erkölcstelenség láncában vagyunk mindnyájan szemek. A posztkommunizmus terméke a hatalom és a vagyon gátlástalan akarása. A posztkommunista erkölcstelenség terméke a gyűlölködés, a békétlenség és a gyűlölet teljesen nyílt kifejezése, annak pártpolitikává tétele. Mindenki láthatja, hogy a társadalom békéjének, mondhatjuk a szeretetnek az elutasítása, illetve az erkölcstelen gyűlöletnek az elfogadása ma az egész magyar társadalmat áthatja. Keresztény szellemű lapban nem félhetünk az anyagi világtól idegen megállapítástól: az erkölcstelen posztkommunista gyűlölet a Sátán műve. A társadalom békéjének, a társadalom alapvető erkölcsi rendjének – mondhatjuk: a szeretetnek – helyreállításában különös szerep hárul(na?) a szeretet egyházára. Az egyház az, melynek hivatalból feladata, hogy mindent megtegyen a gyűlölet megszüntetésére, a béke és a szeretet helyreállítására 2007/1

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM (talán helyesebb lett volna, ha úgy mondom: megteremtésére). És talán elmondhatom: a szembenálló felek egyikére nagyobb befolyása lévén, mint a másikra, elsődleges feladata, kötelezettsége lenne befolyásával e félnél élni. Az egyház képviselői – helyesen – hangoztatják minden alkalommal, hogy társadalmi kérdésekbe joguk van beleszólni. Van-e fontosabb társadalmi kérdés, mint a béke? Mindenki szem a láncban – sajnos az egyház is. Emlékezzünk vissza szeptember17-ére. Éppen ebben a lapban hívta fel egy írás a figyelmet arra (azóta sokan mások is), hogy Boldog Salkaházi Sára boldoggá avatásánál alig néhány órával később, alig néhány száz méterrel arrébb éppen annak a jelképnek az árnyékában kezdődött a nevezetes tüntetés, melynek nevében Őt a vértanúságba küldték. Mi mással magyarázható ez, mint a posztkommunista erkölcstelenséggel? És mi mással az, hogy ebben a tüntetésben egyházi személyek, ennek folytatásában egyházi vezetők vettek részt az ország különböző pontjain? Mi mással, hogy az Új Ember – éppen az Új Ember – glosszát tartott szükségesnek arról megjelentetni, hogy az Árpád-sáv egyáltalában nem a nemzetgyilkos magyar nácizmust, hanem az Árpád-házat reprezentálja? (Ez nyilvánvaló hazugság. Az Árpád-sáv valószínűleg egyetlen más magyar mozgalomnak sem, de az utóbbi két évszázadban biztos, hogy egyetlen más magyar mozgalomnak sem volt a jelképe – csak a nyilasokénak.) Mi más indíthat egyházi személyeket arra, hogy a fennálló nemzeti gyűlölködésnek ne a leszerelésén, hanem alátámasztásán, fenntartásán munkálkodjanak? Márfi Gyula érsek írja az Új Emberben (bizonyára fő állításával mindenki egyetért): „Milyen legyen a püspökök és a papok kapcsolata az államhatalommal, illetve a hatalomért harcoló pártokkal? – Röviden így fogalmazom meg véleményemet: Politizáljanak, de ne folytassanak pártpolitikát!

Ne kötelezzék el magukat egyetlen párt mellett sem, mert mindegyik pártnak vannak olyan állásfoglalásai, amelyekkel mi nem azonosulhatunk, ugyanakkor mindegyik pártban vannak emberek, akik az egyház hívei. Az kétségtelen, hogy jelenleg a jobboldali pártok állnak közelebb hozzánk, mint a baloldaliak…” Adja Isten, hogy a gyűlölködés azon állásfoglalások közé tartozzon, amellyel nem azonosulhatnak. A mai (2007. február 18.) evangéliumban olvassuk: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek… Bocsássatok meg, és akkor nektek is megbocsátanak.” Adja Isten, hogy a hozzájuk közelebb állóknál tudják érvényesíteni az evangélium szellemét (persze, a tőlük távolabb állóknál is tegyenek meg ezért mindent). Egy személyes szállal szeretném befejezni. Jezsuita diák voltam (amíg iskolámat nem államosították). Világnézetemet jelentős részben a jezsuita nevelésnek köszönhetem, azt, hogy hitemet tőlem telhetően megőriztem életem jelen, utolsó szakaszáig. Nem hiszem, hogy ezért lehetek eléggé hálás. Mégis, az október 23-i „ünnepségek” eseményei közül, talán először életemben, egy jezsuita ténykedése és annak értékelése volt az, ami a legtöbb szomorúságot okozta. Az, hogy egy atya az (azt hiszem: Árpád-sávot sem nélkülöző) tüntetésekben részt vett, az őt – talán valóban jogtalanul – ért atrocitásokat széles körben publikálta, a rend provinciálisa pedig közhírré tette, hogy rendtársának cselekedeteit helyesli. Ez az ünnepség nem volt hitbuzgalmi, nem volt békés, és határozottan pártpolitikus volt. Adj nekünk békét, Uram! Add, hogy egyházad elvesse a gyűlöletet – bárki is tűzi zászlajára felebarátjának a gyűlöletét.

Frigyes István1

A vallás jelentősége az európai uniós polgárok életében Hatalmas szakadék van a vallás jelentőségének megítélésében az egyes EU-tagállamok között. Mindez az Eurostat statisztikai hivatal felméréséből derül ki, amelyet Brüsszelben ismertettek. A felméréshez mintegy 27.000 EU-polgárt kérdeztek meg 2006 novembere és decembere folyamán. Míg a máltaiak 88 és a lengyelek 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a vallás „fontos” szerepet tölt be életében, a belgáknak 72, a cseheknek pedig 70 százaléka gondolja úgy, hogy életében a vallásnak semmilyen jelentősége sincsen. Az EU-átlagot tekintve a megkérdezettek 53 százaléka véli úgy, hogy számára a vallásnak van valamilyen jelentősége, 46 százaléka pedig úgy, hogy nincsen. Görögországban, Cipruson és Romániában, ahol az ortodox vallás meghatározó jellegű, ugyancsak magasan az EU-átlag fölött van (országonként 86 százalék) a lakosságnak azon hányada, amely a vallásnak komoly értéket tulajdonít. Ezzel szemben sokan az észtek, a svédek (69 százalék) és a spanyolok közül is (65 százalék) azt válaszolták, hogy a vallásnak nincs jelentősebb szerepe életükben. Az Eurostat szerint a vallás EU-szerte fontosabb szerepet játszik a nők életében (58 százalék), mint a férfiakéban (45 százalék). Az 55 évnél idősebb polgároknál ugyancsak jelentősen nagyobb azok hányada (65 százalék), akik a vallást fontosnak tartják. Foglalkozástól függően is vannak különbségek. A nyugdíjasok és háztartásbeliek, 65 százalékos aránnyal, jóval fontosabbnak tartják a vallást, mint például a menedzserek (42 százalék), vagy a kétkezi munkát végző polgárok. (KAP)

1 A szerző egyetemi tanár. 2007/1

15

MODELLEK

Egy gyáros a munkásfiatalokért Az Egyházfórum régebbi számában hozzá tanműhelyt stb. építettek. A (2004/3-4) a „Munkáspasztoráció” gyár a Fehérvári úton épült fel, és c. cikk ismertette a Katolikus 1941-ben költöztek oda. Ifjúmunkások Országos Egyesülete (KIOE) történetét a kezdettől a mai helyzetig. Megtudtuk, hogy az Tanoncképzés és nevelés Egyesület célja a munkásifjúság keresztény és nemzeti szellemiségű Az üzem növekedésével együtt nevelése, saját soraikból kiválasztott járt a szakmunkások iránti igény. A és kiművelt vezetőkkel. A munkásifjú szükséges utánpótlás biztosítására mozgalom létrehozásában sok szocinagyobb számban vettek fel fiatalokat, ális érzékű pap, egyetemi hallgató és akiket eleinte a középnagyságú gyámás értelmiségi bábáskodott. rak tanonciskolájába járattak. Ennek Hazánkban volt egy másik keza színvonala ugyan lényegesen megdeményezés, amikor egy keresztény haladta a Főváros által fenntartott gyáros akart fiatalokból keresztény tanonciskolákat, de számukra ez sem szellemű, jó szakmunkásokat képezvolt megfelelő. Megalakult a Csonkani a saját gyára számára. Ehhez gyári tanonciskola, melyben a gyár mintegy felülről, a gyári szervemérnökei tanították a szaktárgyakat. zetbe ágyazva, anyagi lehetőséggel, Az iskola igazgatója és kulturális munkásbarát megoldásokat alkalvezetője dr. Huszty Mihály volt, aki mazott. Ez a gyáros: ifj. Csonka magyar irodalmat tanított. Felkeltette János volt. Csonka János gépészmérnök és feltaláló az érdeklődést az irodalom és az Édesapja, a Műegyetem Gépműolvasás iránt. Könyvecskét írt: „Kis helyének vezetőjeként Bánki Donáttal együtt létrehozta a magyar irodalomtörténet” címmel. A hittanórákat egy gimvilág első benzinporlasztóját, amit szabadalmaztak. A Posta náziumi hittanár tartotta. pályázatán Csonka János terve alapján készült el 1905-ben A szakmunkásképzés 3 évig tartott. Az első évben a tanaz első magyar kézbesítő gépkocsi (képe az 50 Ft-os levél- műhelyben tanterv alapján ismerkedtek meg a géplakatos és bélyegen látható). Amikor a zseniális, tevékeny ember 73 esztergályos mesterektől a szakmával. A második évtől a évesen leköszönt a műegyetemi állásáról gépészmérnök fiai szakmai képzés a gyár különböző műhelyeiben folytatódott. (János és Béla) arra kérték, hogy rendezzen be műhelyt (ma Néhány hónapig irányítással dolgoztak a különböző gépeken, Bartók Béla úti) családi házuk alagsorában. 1925-ben meg- majd a motorszerelő üzembe kerültek. Közben megismerték született „Csonka János automobiljavító és gépműhelye”. Az a termelési technológiát, és a gyár „életét”. A képzés végén autójavításon és alkatrészfelújításon kívül, saját tervezésű kis eredményes gyakorlati vizsga után segédlevelet kaptak. Ezt benzinmotorokat gyártottak szivattyúk, majd áramfejlesztők követően megbeszélték velük, hogy hol legyen az állandó hajtására. munkahelyük. Csonka János családias légkörben vezette kis műhelyét, Szívesebben vettek fel tanoncnak fiatalokat vidékről, mint emberséges volt a munkásokkal, igyekezett megérteni prob- Budapestről. Eleinte vidéken az akkori polgári iskolákból lémáikat, törődött velük. Lényegesen több bért tudott fizetni, „toboroztak” fiúkat. Elsősorban sokgyermekes családokból mint a többi vasipari üzemek. Családi bérházukban 12 alkal- válogattak, mert meggyőződésükké vált, hogy ők a szülői mazott alacsonybérű szolgálati lakáshoz jutott. házból hozzák magukkal a közösségi érzést. A vidékről A jó hírnevű kis műhely egyre bővült, végül „kinőtték”, felvettek számára szükségessé vált szállásról gondoskodni. és egy gyár építésébe kezdtek. 1939-ben az üzem részvény- Létrehoztak egy internátust, melynek vezetője Urbán János társasággá alakult, és új neve „Csonka János Gépgyára Rt.” lett (Jancsi bá’), aki Pesten tanoncotthont vezetett, és ismerte lett. A gyárépület tervét fivérük, Pál, készítette. a munkásfiatalok világát. Jancsi bá’ akkoriban kapta meg A tervezésnél figyelembe vették a szociális szempontokat matematikai és fizikatanári képesítését, és ezeket tanította is, vagyis mosdó- és öltöző helyiségeket, üzemi konyhát, a tanonciskolában. Cserkésztiszt is volt, ezenkívül KIOE étkezőtermet –, melynek végében kulturális célból, színpad titkár, és ilyen szellemben igyekezett nevelni a fiatalokat. Az készült –, orvosi rendelőt, a tanonciskola számára tantermet, internátus végleges helye a gyárépület legfelső emelete lett; a 16

2007/1

MODELLEK fiúk elnevezték „Urbáneumnak”. A különböző helyekről jött elsőéves tanoncokat összeismertetés végett kéthetes táborozásra vitték a hárshegyi Cserkészparkba. Ott a cserkészeknél szokásos élet folyt: torna, játék, tábortűz stb. A tanoncok a nyári iskolai szünetben is dolgoztak. Kaptak fizetést és évenként szabadságot. Egyik nyáron a visszacsatolt Erdélybe tettek körutazást vonaton Jancsi bá’-val. Az útvonal: Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Békás-szoros és a Szt. Anna-tó volt. Jancsi bá’ mint a KIOE titkára és az Internátus vezetője az ott lakó fiatalokat öntudatos vallásos munkásokká kívánta nevelni. Megismertette őket a KIOE mozgalommal és annak munkásvezetőivel. Terjesztették a KIOE havonta megjelenő újságját, a Magyar munkásifjút, melyben főleg tanoncok írtak cikkeket. Nagy hatással volt a fiatalokra M. van der Meersch Emberhalászok c. könyve. Ez egy mostoha körülmények között élő munkásfiú önéletírása, mely vádol, elgondolkoztat és beláttatja azt a sok mulasztást, amit a munkásokkal szemben akkoriban elkövettek. Korrajz is ez a regény, de részben a belga JOC története is, melynek célja a munkásifjak (a jövendő munkásosztály) visszavezetése Istenhez. Ez volt a célja a KIOE-nek is, mely a JOC-tól függetlenül alakult. Sokan mondták, írták, hogy az egyház elvesztette a munkásosztályt, és hogy a katolikus társadalmi tanításnak nincs számottevő hatása. A munkásmozgalmak, a szakszervezetek inkább a marxista hatás alá kerültek. Ezen kívánt változtatni a KIOE és a Csonka János-féle tanoncképzés is, hogy olyan munkásnemzedék legyen, amelyik művelt, szereti Istent, a hazáját és a szakmáját. A hazai ifjúsági irodalom, szervezés, lelki gondozás dédelgetett kedvencei a diákok voltak. Könnyebben is kezelhetők az úrifiúk, mint a szegény családi körülmények között és rossz környezetben élő faragatlan, szabad szájú „proli”, vagy „paraszt” fiatalok. A „csonkások” közül nem mindenki lett „kioista”, nem mindenki vállalta, hogy munkásként a munkások apostola legyen. Lehetőség volt részt venni lelkigyakorlaton a jezsuiták által vezetett Manrézában. P. Raoul Plus S.J. Elmélkedések katolikus munkásifjak számára címmel lelki olvasmányt írt, amit a KIOE adott ki. Jó példát láthattak, amikor hétköznapra eső egyházi ünnepeken a gyári ebédlőben szentmisét tartottak, és Csonka Jánost látták áldozni. Megjegyzem, hogy a nyelvhasználatban változott a munkásfiatalok megnevezése: a kezdeti inasból tanonc lett, majd ipari tanuló. A Csonka Gépgyárban röviden csak tanulóknak szólították őket. A kivételes bánásmód miatt azonban a régi szakmunkások (saját inaséveikre gondolva), némi éllel, „inas uraknak” nevezték őket. A fiataloknak kötelezően részt kellett venniük a leventefoglalkozáson. Ennek humoros része volt, mikor az említett erdélyi úton a tanoncok leventeruhában utaztak Jancsi bá’ vezetésével, aki nem ismerte a rangjelzéseket. Amikor szembe jött vele egy katonatiszt, a fiúk súgtak, hogy tisztelegjen. A leventeképzést a gyár vezetőinek sikerült kivenni a katonaság kezéből. A leventeoktatót a gyár állományába vették, aki rendszeres fizetést kapott. A leventeoktatást a gyári nagyteremben tartották, és így a katonásdit továbbképzővé lehetett alakítani. Nem engedték, hogy a leventéket a közelgő frontra „bevetésre” vigyék. 2007/1

Szociális törekvések A gyárban több olyan létesítmény is volt, melyeket minden alkalmazott igénybe vehetett, így a tanoncok is. Az étkezde mellett saját modern konyhát rendeztek be. Kedvezményes áron háromfogásos egységes ebédet adtak. Az ebédjegy megváltása nem volt kötelező. Aki otthonról hozott ebédet, reggel a portásnál leadta, felvitték az étkezde folyosójára, és ebédidőre felmelegítették. Gondoskodtak arról, hogy étkezés előtt kezet mossanak: az étkezde előterében melegvizes mosdók voltak szappannal, és csak az előtérből lehetett az étterembe jutni. Díjmentes orvosi rendelést rendszeresítettek, és minden alkalmazottat megvizsgáltak, a tanoncnak jelentkezőket is. Munkaidőben is lehetett orvosi vizsgálatra menni. Szociális osztályt állítottak fel, hogy a munkásokat ne terheljék a családi otthonnal kapcsolatos gondok. Jelentős családi pótlékot adtak, hogy a nagycsaládosok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Már az első gyermek után is fizettek családi pótlékot, melynek nagysága a gyermekek számával arányosan nőtt.

Kulturális létesítmények A gyár vezetői igyekeztek a dolgozók szakmai és általános műveltségét fokozni. A munkások részére a gyár mérnökei műszaki zsebkönyvet írtak. Akik korábban valamilyen okból nem tudták befejezni a polgári iskolát, azok tandíját kifizették. A 2000 kötetes gyári kölcsönkönyvtárban a műszaki könyveken kívül ismeretterjesztő és szépirodalmi művek is voltak. Könyvnapot is rendeztek, és kedvezményes áron lehetett könyvet vásárolni. Ismeretterjesztő és irodalmi előadásokat rendeztek az étkezőből kialakított kultúrteremben. Neves személyek tartottak előadásokat: Cholnoky Jenő, Nyirő József, Ravasz László, Tamási Áron, Veres Péter stb. Gyári színészgárda alakult, melynek tagjait Ónody Ákos, a Nemzeti Színház művésze, válogatta ki a dolgozók közül. Több tehetséget fedezett fel, így pl. Szabó Gyulát, a neves színészt. Énekkart és zenekart is szerveztek, melynek vezetője egy Zeneakadémiára járó munkás volt. A próbákat munkaidő után tartották, és túlóraként fizették.

A gyár vezetőiről Az olvasók bizonyára hihetetlennek tartják ezt a gyári „munkásparadicsomot”. Felvetődhet a kérdés: honnan ez a szociális érzék, és hogyan tudtak hozzá anyagiakat előteremteni? A Csonka testvérek az édesapjuktól megtanulták, hogy a megbecsült, jól fizetett munkás az üzem legfőbb tőkéje. Szociális módon vezették a gyárat, és ügyeltek arra, hogy a tőke szaporodása és az üzem fejlődése a dolgozók jólétével együtt növekedjen; illetve, hogy amit a tőke segítségével a munkások létrehoztak, abból ők is megkapják az illő részt. A gyár egészséges légköre és fejlődése bizonyította, hogy sikerült megtalálniuk a helyes arányt. 17

MODELLEK A Csonka Gépgyár minőségben és kiszolgálásban versenyzett a konkurenciával. Jelszavuk volt: mindig megbízható munka. Annak ellenére is kaptak rendelést, hogy áraik 20%-kal magasabbak voltak a versenytársakéhoz képest. A jó munka dicsérte mesterét. A vasiparban „Csonkáék” fizették a legmagasabb béreket. A dolgozók érezhették, hogy a gyár őértük is van, és a gyár sorsa az ő vállukon is nyugszik. Anyagilag és szakmailag rangot jelentett „Csonkáéknál” dolgozni. A háborús feszültség miatt az Iparügyi Minsztérium a gyárat a hadiüzemek közé sorolta, és lőszer-alkatrész készítésre kötelezte. Később helyette védelmi célokra kismotorokat gyártottak, és erre is megkapták a dolgozók a mentességet a frontszolgálat alól; így sok ember életét mentették meg. A háború végén nem engedtek egyetlen gépet se Nyugatra szállítani. Budapest ostroma során a gyárban nem volt lényeges károsodás, és lassan megindult a traktor-felújítás, élelmiszer és tüzelő ellenében, amivel a dolgozókat látták el. Felkészültek a háború utáni időre egy új termék tervezésével: a benzinmotoros kapálógéppel. A gyári létszám 1944 végén 1050 fő volt.

Kereszttűzben A közhangulatot kezdték előkészíteni a sajtóban az államosításra, és ezért valótlanságokat írtak. Hamis riport jelent meg egy újságban, aminek alapján ifj. Csonka Jánost a Népügyészség beidézte. Eljárást akartak indítani ellene „népellenes magatartás és izgatás vádjával”. Szerencséjére igazolni tudta, hogy az állítólag vele készített riport idején vidéken tárgyalt. Erre az újságírónő a vádját tévedésnek minősítette, és beismerte, hogy nem is találkozott Csonka Jánossal. De más módon is próbálkoztak: nyilvánvaló lett, hogy a kormány csődbe akarja juttatni a gyárat. Nem fizették ki a jóvátételi munkákért járó nagy összeget, feltehetően azért, hogy az alkalmazottakat ne tudják fizetni. De kölcsön felvételével elhárították ezt a veszélyt. Az általuk tervezett kapálógép a stockholmi magyar kiállításon sikeresnek bizonyult, és rendeléssel tértek haza. Másnap közölték a Csonka testvérekkel, hogy azonnal hagyják el a gyárat, mert államosították. A kapunál a portás kérte Csonka Bélától: mutassa meg az aktatáskáját, hogy megnézze, mit visz ki a volt tulajdonos. Megtudták, hogy koncepciós perbe akarják keverni őket, és letartóztatásuk minden percben várható. Azonnal kellett határozni: 1948 áprilisában ifj. Csonka János és Béla, Mária húgukkal külföldre mentek. Nem volt arra idő, hogy a családtagokat is magukkal vigyék. Röviddel ezután a rendőrség kereste őket. A családtagokat később „kitelepítették”, s csak nemzetközi nyomásra engedélyezték külföldre távozásukat – 11 év múlva. Ifj. Csonka János 1981ben, 84 éves korában, Béla öccse pedig 1990-ben, 90 évesen hunyt el Buffalóban (USA). Életük végéig aktívan foglalkoztak motor kísérletekkel. A Csonka testvéreknek csak hét év adatott (1941-től az 1948. évi államosításig) arra, hogy „szociális tőkésként” keresztény szellemben megvalósítsák elgondolásaikat. A munkások művelődését és anyagi jólétét növelő további intézkedéseket terveztek, pl. miként lehetne a munkásokat a gyár részvénye18

A Csonka-gépgyár 1946-ban – keresztény vállalkozás seivé tenni. Mindezeket a „nagypolitika” megakadályozta. Megállapítható azonban, hogy a kezdő lépéseket hazánkban a Csonka testvérek tették. A nagyszerű testvérpár megérdemli, hogy ne menjen feledésbe áldozatos munkájuk. Különösen azután nőtt nagyra alakjuk, amikor a „pártállami proletárdiktatúra” idején a különbséget megtapasztaltuk. Akkor kiderült, hogy ki törődik valóban a munkásokkal, és ki használja fel őket a hatalmuk érdekében. Ehhez a cikkhez személyes emlékeim mellett alapul szolgált ifj. Csonka János és Csonka Béla A Csonka Gépgyár Önéletrajza c. kiadványa is. A negyvenéves ateista, marxista uralom harcolt a vallásos világnézet ellen, és féltékenyen őrködött azon, hogy a munkásfiatalokat, a jövő nemzedéket (akár hatalmi eszközökkel is) távol tartsa a kereszténységtől.

Piarista Szakmunkásképző Iskola és Kollégium A „rendszerváltozás” után a piarista szerzetesrend nyitott a munkásfiatalok felé. Gödön létrehoztak egy Szakmunkásképző Iskolát, Kollégiummal együtt. Célul tűzték ki, hogy a fiatalok elfogadják magukat, jó kapcsolatuk legyen a környezetükkel és Istennel. Olyan mesterséget válasszanak, amiben örömük telik, és egyéni alkotásokat tesz lehetővé. Ezeket a szakmákat az iskola vezetői az építőiparban találták meg. Eddig öt mesterséget tanítottak: kőműves, kőfaragó, asztalos, ács és műlakatos, újabban a karosszérialakatosságot. Hittanórán a kereszténység megismerésével és saját problémáik megoldásával foglalkoznak. A tanulmányi idő 4 év, melynek végén, állami vizsgabizottság előtt, szakmunkásvizsgát tesznek. Sikeres vizsga esetén szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Az iskola vezetői kapcsolatot tartanak több olyan vállalattal, melynek jó véleménye van erről a képzésről, és a fiatal szakmunkások álláshoz juthatnak. Nem kívánom a piarista szakmunkásképzést részletesen ismertetni, csak a létezését jelezni, és örülni, hogy a keresztény szellemiségű képzés, több évtizeddel a Csonka gépgyári után, mégis folytatódik. De még hiányoznak a mai Csonka Jánosok.

Dévai Márton 2007/1

EURÓPAI ÚNIÓ

Leljük meg újra az európai egyesítés értelmét! „A keresztények kezdeményezése Európáért”(IXE) kiáltványa Röviddel az Európai Unió 2004-ben történt bővítése után, amelynek a remény atmoszféráját kellett volna megteremtenie, Európa kétségek és félelmek közt találja magát. A nemzetközi fejlődés nehézségei, a népesség elöregedésének demográfiai problémái, a terjedő individualizmus és a fokozódó nemzeti egoizmus gyengítik az összefogást.

A Római szerződés aláírása, 1957. március 25-én Jelen pillanatban, midőn az Európai Gazdasági Közösség Alapszerződése aláírása 50. évfordulójának 2007. március 25-én való megünnepléséhez közeledünk, megerősítjük abbéli meggyőződésünket, hogy az európai összefogás olyan projekten nyugszik, melynek messzemenő jelentősége és maradandó aktualitása van: a népek közötti kiengesztelődés terve,, amelynek célja a béke, a jog, a jólét és a szolidaritás, a nyitottság és a világ javát szolgáló térség megteremtése. Az Európai Uniónak napjainkban új kihívásokkal kell szembenéznie: a gyorsuló gazdasági globalizálódással, a tartós és egyre mélyülő szegénységgel, különösen az Unió afrikai kapui előtt az erőteljes bevándorlással, a Közel- és Közép-Kelet konfliktusaival, a környezetet világszerte fenyegető súlyos veszélyekkel. Mindezek ismeretében vétek volna Európától, ha hallgatásba burkolóznék, vagy ha túl bátortalanul reagálna. Ezért sürgetően szükséges, hogy újból elgondolkodjunk az európai projekt céljáról és értelméről, és hogy világosan megnevezzük ama magatartásformákat, amelyeken változtatnunk kell, továbbá, hogy készek legyünk vállalni a felelősséget, amely történelmünktől és lehetőségeinktől függően ránk hárul.

Az euró bevezetése sikeres volt, ám a történelmi újraegyesítést, amelyet az Európai Unió a 12 új tagország csatlakozásával vitt végbe, nem kísérték az Unió jó működéséhez szükséges intézményi reformok – azon reformok, amelyeken egyébként is már 15 éve dolgoznak. Mi ennek a helyzetnek az oka? A támogatás és egyetértés, amelyet az Európa-projekt a polgárok részéről élvez, egyes országokban megcsappant. Az Európával kapcsolatos kiábrándulás csaknem mindenütt megmutatkozik a legutóbbi Európa-választásokon való csekély részvételben. E kiábrándulás a fő oka annak, hogy két alapító állam, Franciaország és Hollandia is elutasította az alkotmányos szerződést, ami egyben okozója is a jelenlegi válságnak. Mi, európai keresztények egy csoportja, azt a felfogást valljuk, hogy a béke, a jólét és a szolidaritás alapján kialakított térség, amelynek létrehozását az Európai Gazdasági Közösség 1957-ben célul tűzte maga elé, nagyjából és egészében megvalósult; azonban a projektnek valódi politikai unióvá válása még hátra van. Csak egy ilyen unió tesz majd képessé minket arra, hogy felvegyük a harcot az új kihívásokkal, amelyekkel szembesülünk. Sokan attól tartanak, hogy az Európai Unió csupán a piacokat szabályozó hivatalra korlátozódik. A tagállamok kormányai jelen pillanatban tényleg úgy viselkednek, mint afféle magánemberek, akik ebből a rendkívüli örökségből

1. Örökség, mely nélkülözi a jövőre vonatkozó terveket Nos, miféle helyzet tárul szemünk elé a római szerződések 50. évfordulójának előestéjén? Európa dinamikája megakadt. 2007/1

Európai Gazdasági Közösség 1986-ban – Keleti veszély 19

EURÓPAI ÚNIÓ élnek, arra azonban nem tudják rászánni magukat, hogy új távlatokat adjanak Európának. A népek eközben keresik együttélésük értelmét. 50 évvel ezelőtt a világkonfliktusok és a totalitarizmus fenyegetései adták az imperatívuszt a kontinens megbékítésére és egyesítésére. Napjainkban az európaiak anyagi értelemben gazdagabbak, ám úgy tűnik, kevésbé szolidárisak; az individualizmus aláássa szociális kötelékeiket. A 21. század kezdete új kihívásainak láttán csakis a közös értékek és a jövőbe mutató civilizációs tervezet képesek alkalmassá tenni Európa polgárait arra, hogy sorsközösségüket elmélyítsék, és felismerjék a világ iránti felelősségüket.

2. A szolidáris és tartós növekedés kihívásai Napjainkban valóban arra megy ki a játék az európai államok számára, hogy saját helyzetük, sorsuk urai maradjanak, és hogy a népek zenekarában hozzájáruljanak korunk problémáinak megoldásához. Míg Európa demográfiai kilátásai 20-30 évre nézve vitathatatlanul csökkenő tendenciát mutatnak, lélegzetelállító gyorsasággal zajlik új világhatalmak felemelkedése. A kártyák irdatlan mértékű újrakeverése zajlik, és a középhatalmak nem kevesebbet kockáztatnak e játékban, mint hogy hangjuk nem talál többé meghallgatásra a világpolitikában. Az olyan unió megszilárdítása és elmélyítése, amelyhez több mint 480 millióan tartoznak, biztosítékkal szolgál számunkra arra nézve, hogy a világpolitikában legaktívabbakkal is tartani tudjuk a lépést, és higgadtan nézhessünk szembe a globalizációval, midőn a globalizálódást eséllyé formáljuk mindenki, különösen pedig a hátrányos helyzetben lévők számára. Mindennek azonban az az előfeltétele, hogy kellő akarattal, képzelőerővel és bátorsággal egy emberibb civilizáció modelljével álljunk elő, és hogy síkra szálljunk olyan gazdasági szabályok elfogadásáért, melyek az emberek érdekeit szolgálják. Azon értékek, amelyekben mi magunk hiszünk – a személy, a szabadság, a szolidaritás, a demokrácia, az igazságosság tisztelete – arra ösztönöznek minket, hogy az embert állítsuk Európa gazdasági és politikai tervének középpontjába. Az ember kibontakozása érdekében társadalmainknak erőteljes és tartós gazdasági növekedésre kell törekedniük a tudás és az innováció talaján, tiszteletben tartva sérülékeny környezetünket, valamint természeti forrásaink korlátozott voltát. Ahhoz, hogy Európában szavatolni tudjuk a foglalkoztatás és a szociális védőintézkedések magas színvonalát, gazdasági növekedésre van szükség. Mindez viszont megköveteli, hogy a lehető leggyorsabban olyan politikai kezdeményezéseket tegyünk, melyek a kutatás és az innováció valóban európai térségét célozzák, amely térség ösztönzést adhat mind az egyetemeknek, mind pedig az iparnak, és kellő közösségi költségvetéssel van ellátva; ez azonban közös energiapolitikát is jelent azért, hogy ellátásunk kedvező áron történjék. E világméretű probléma megoldásában az egységesen fellépő Európa a legbefolyásosabb partnerek egyike volna. 20

Keleti bővítés 2004-ben – a stabilizáció érdekében Európának szert kell tennie a szükséges eszközökre ahhoz, hogy rendelkezzék a sebesen változó piac végleteinek kiegyensúlyozásához szükséges tartalékokkal. Intenzívebbé kell tennie a prospektív kutatást és a befektetéseket az olajfinomító szektorban, támogatnia kell az alternatív energiafajtákat. Ezzel az energiaszektor területén hozzájárul bolygónk tartós jövőjéhez. Túlontúl sok olyan polgár van, akiket kizárnak a gazdasági növekedés előnyeiből. Tisztában kell lennünk azzal, hogy búcsút kell mondanunk individualisztikus életstílusunknak, amelyet csak a fogyasztás határoz meg. Szellemi örökségünk központjában az emberi személy méltósága iránti kötelezettségünk, valamint a társadalmi kirekesztés minden formája elleni harc áll. Napjainkban viszont hasadás fenyegeti az európai társadalmakat a nemzetközi konkurencia, a technológiai fejlődés, valamint a fogyasztói társadalom modelljének általános nyomása alatt. Szakadás azok között, akik jólétben és biztonságban élnek, valamint azok között, akiket az anyagi értelemben vett szegénység fenyeget, és akiknek nincs esélyük a társadalmi integrációra, ám számuk egyre növekszik. A szociális igazságosság követelménye azt kívánja meg tehát a tagállamoktól, hogy a piacok liberalizálását a szociális normák progresszív megerősítésével kapcsolják össze, adott esetben lemondjanak már megszerzett előnyökről és megakadályozzák a tömegek szociális helyzetének romlását. Minthogy a szolidaritás azon értékek egyike, melyek az Európai Unió létrehozásának indokai között szerepeltek, egy alkotmányos szerződésbe olyan szociális rendelkezéseket is fel kellene venni, melyek egyértelműbben hangsúlyozzák ama szociális jogokat, értékeket és normákat, melyek az egyes országok hagyományainak különbözőségeivel együtt közös örökséget képeznek. Európa nem szabad, hogy feladja szociális elhivatottságát, ezzel pedig identitása egy lényeges részét. Minden 2007/1

EURÓPAI ÚNIÓ egyes polgárának, származástól függetlenül, garantálnia kell a képzéshez, a munkához és az emberhez méltó élethez való hozzájutást. A jövendő nemzedékekért való aggódástól vezettetve emeljük fel szavunkat a felelős európai vezetőknél annak érdekében, hogy a gazdasági növekedést a megújuló energiafajtákra alapozzák, olyan költségvetési politikát folytassanak, mely képes biztosítani az utánunk következő nemzedékek jövőjét, a rájuk nehezedő eladósodás terheit pedig csökkentsék.

3. Felelősséggel az egész világért A gazdasági kapcsolatok globalizálódása, a világ konfliktusainak a hidegháborút követően is folytatódó jelenléte, a migráció áramlásai, a szegénység és a világméretű járványok újszerű kihívások elé állítják az Európai Uniót. E kihívások a gazdag keresztény örökséget ápoló Európát az emberek iránti felelősségre, a békéért, a szolidaritásért és a nemzetköziségért folytatott küzdelemre emlékeztetik. Európának ismét víziót kell alkotnia a világban betöltött szerepéről. Ehhez rá kell eszmélnie arra, ami a lényegét alkotja, vagyis az európai egyesítés művének szellemi alapjaira: a konfliktusok meghaladására, a megbékélésre, azaz az emberiség új útjára. Mindennek révén Európa a reménység forrása lett. A különféleségben való egység ugyanis modell lehet a világ számára, hogy a világ is a maga részéről egy, az emberi személyt jobban tiszteletben tartó globalizáció révén magasabbrendű egységet érjen el. Európa modellül kell, hogy szolgáljon az eltérő kultúrájú és vallású emberek együttéléséhez is. A globalizálódott világban az európai társadalmak mindinkább ki vannak téve a kihívásnak, hogy megnyíljanak a tőlük eltérő kultúrák és vallások felé. Európának számot kell vetnie az új realitásokkal, például azáltal, hogy támogatja a kultúrák és vallások közötti párbeszédet, jól tudva azt, hogy e párbeszéd nem csupán a békés együttélést szolgálja, hanem magát az európai projektet is gazdagítja. Mindez azt jelenti, hogy Európának három alapvető feladatot kell betöltenie:

A béke egyik tényezőjének kell lennie, ehhez pedig tovább kell fejlesztenie diplomáciai és katonai eszközeit – a szokványos védelmi követelményektől eltekintve – a számára egyetlen nyitva álló perspektívában, ami azt jelenti, hogy világszerte magára vállalja a konfliktusok megelőzésében és elsimításában játszott szerepet, a béke fenntartójának és az emberi jogok védelmezőjének szerepét; mindenütt, ahol veszély mutatkozik – különösen a fundamentalizmus és a terrorizmus különféle formáinak oldaláról. Tekintettel a dolog sürgető voltára, felhívjuk a felelős európai politikusokat, hogy ne valamiféle illuzórikus egyetértésre várjanak, hanem széleskörű egyetértésre alapozva építsenek ki olyan európai diplomáciát, amely katonai védekezéssel támogatva hitelessé teszi azt. Európa a nemzetközi szolidaritás és a fejlesztési együttműködés éllovasa kell, hogy legyen: elsődlegesen gondoskodnia kell arról, hogy a szegényebb országoknak adott ígéreteket be is tartsák. Európának jó példával kell elől járnia a milleneumi célok teljesítésében, és erőfeszítéseit a szegénység mérséklésére kell összpontosítania, azaz nyomatékosan kell azon munkálkodnia, hogy minél hamarabb túllépjük a korábbi kijelölt célt, vagyis a bruttó hazai/belföldi össztermék (GDP) 0, 7%-át. Európának közös bevándorlási politikát kell kidolgoznia, méghozzá a migrációs probléma gyökeresen új megközelítési módjának alapján. Mindehhez a migránsokra vonatkozó befogadó és integrációs politikát sokkal erőteljesebben össze kell kapcsolnia a származási országok fejlesztési politikájával. Ezek az országok Európa partnerei is, különösen Afrika és Latin-Amerika országai. E feladatokhoz járul még egy olyan probléma, mely valódi kihívást jelent az egyesült Európa számára. Ez pedig egy olyan világállam, vagy világkormányzat koncepciójának a kidolgozása, előterjesztése és az érte való tevékeny fellépés, amely a tartós, fenntartható fejlődés szolgálatában áll. Csakis ily módon lehetséges – a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása mellett - hozzálátni a világméretű problémák hatékony megoldásához. A globalizáció szövevényeiben az európai példa modellként szolgálhat mind az alkotmányos és pénzügyi vívmányok szempontjából, mind pedig a közösségi módszerek alkalmazását illetően. Európa polgárainak meg kell érteniük, hogy felgyorsult a világ folyása, és sürgető, hogy Európa megtalálja benne saját helyét ahhoz, hogy komplexusok nélkül legyen képes vállalni azt a felelősséget, amely kontinensünktől alapvetően elvárható.

4. Egység, mely erősítésre vár

Jacques Delor (1985-1995 között az Európai Bizottság elnöke) – Fejlett és szolidáris Európát! 2007/1

Meggyőződésünk, hogy most az a feladat, hogy az európai egység megerősödjön, és hogy Európa újra megtalálja belső összetartó erejét. Bármily helytálló is ama megállapítás, hogy a csatlakozásra jelölt országok számára a belépésre való kilátás a reformok és a nemzetek közötti megbékélés legerősebb mozgatórugója, mégis úgy véljük: a jelenlegi tagok, valamint partnereik boldogulása most azt követeli meg, hogy szüneteltessük a bővítéseket, azért, hogy az Unió képes legyen saját intézményes reformjaira összpontosítani; ami nem zárja 21

EURÓPAI ÚNIÓ ki a velünk szomszédos országokkal való együttműködés erősítését. A reformok folytonos halogatásával maga az Unió léte kerül veszélybe. Az új realitásokhoz való túlontúl lassú alkalmazkodás miatt most Európának nemzetközi szinten érvényesített befolyása forog kockán. Sürgősen és elkerülhetetlenül szükség van tehát a politikai és kulturális célok újrafogalmazására. Az intézményi kiigazításokon túlmenően azt is várjuk az állam- és kormányfőktől, hogy valóban meghatározzák az európai kormányzás etikáját, azzal hogy - az egyes országokban felkészítik a közvéleményt arra, hogy az élet új intézményes keretek között zajlik tovább és igyekeznek elősegíteni, hogy az emberek tegyék magukévá az újraegyesített Európa kihívásait; - megújítják az európai intézmények és a nemzeti kormányzatok dinamikus koegzisztenciáját, hogy ezzel is megakadályozzák az olyasféle gondolkodásmód újraéledését, mely túlzottan a szuverenitás körül forog; - újratanulják a szubszidiaritás fogalmát, amely mindenekelőtt azt feltételezi, hogy a regionális, lokális és civiltársadalmi aktív szereplőkre több felelősséget ruháznak. Az Európai Unió nem jöhet létre a polgárok közreműködése nélkül. Ezért fontos, hogy kiszélesítsük az uniós polgársággal járó lehetőségek palettáját. Támogatjuk a polgárok részvételének újabb formáit, ösztönözzük a fiatalok mobilitását iskolai és hallgatói csereprogramokkal, valamint egy átfogó európai polgári szolgálat bevezetését szorgalmazzuk. Ezenkívül az európai demokráciának, amelynek kialakítása a feladatunk, hatékony intézményeken és erőteljes polgári részvételen kell nyugodnia. Hovatovább drámai mértékű azon információhiány, sőt a temérdek téves információ, amely az Európai Unió működésének módjára és kompetenciáira vonatkozik. Sürgetően szükséges, hogy Európa polgárai számára rendelkezésre bocsássák mindazon eszközöket, melyek az európai demokrácia megértéséhez, és így az abban való cselekvéshez szükségesek. Az Európával kapcsolatos beállítottságokban bekövetkező változás a politikának a rehabilitációját feltételezi, valamint azt is, hogy mozgósítsuk a pozitív, egyértelmű, állhatatos és átfogó kommunikáció valamennyi lehetséges résztvevőjét annak érdekében, hogy Európa közelebb kerüljön az emberekhez, és minden egyes polgárnak meglegyen rá a lehetősége megerősödni saját európai identitásának tudatában. A gondolkodásmód eme megváltozása felfogásunk szerint nem csupán a politikusoktól függ. Ezen a síkon a civiltársadalom cselekvőinek is kezdeményező szerepet kell játszaniuk. Ők már most döntő befolyást gyakorolhatnak. Ezért felkérjük – a politikusokat, hogy biztosítsanak az európai dimenziónak központi helyet stratégiáikban és beszédeikben; – a médiákat, hogy állítsák előtérbe Európát, azzal hogy több információval szolgálnak országairól és kultúráiról; közvetítsenek több ismeretet az európai intézmények jellegzetességeiről és működésükről; – a tanárokat és nevelőket, hogy foglalják bele az európai dimenziót is az oktatásba anélkül, hogy megvárnák, míg ehhez pedagógiai segédeszközeiket megreformálják. 22

– a civiltársadalom valamennyi felelős szereplőjét, hogy állítsák európai távlatba akcióikat és projektjeiket. Különböző keresztény beállítottságú mozgalmak és szervezetek képviselőiként felhívjuk az Európai Unió valamennyi polgárának figyelmét arra, hogy újra eszméljenek rá a felelősségükre! Európa alapító atyáinak víziója nem a múlt egy darabja, hanem a jövő azon terve, amelyre kontinensünk vár, és amely reményt ad a 21. század kezdetén. Napjainkban veszélyben ez az örökség. Meg kell hát töltenünk élettel, és tovább kell adnunk az európaiaknak és a világnak. Mindenkivel együtt kívánunk dolgozni, akik osztoznak velünk e célban. Brüsszel, 2007. január

Michael Camdessus a Semaines Sociales de France elnöke, Franciaország Hans Joachim Meyer a Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke, Németország Jean-Marie Brunot Semaines Sociales de France, elnökség, Az IXE Csoport koordinátora Alain Heilbrunn Semaines Sociales de France, elnökség Luca Jahier az ACLI elnöke, a Retinopera-Olaszország Nemzeti titkára Wilhelm Rauscher A Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöksége, Németország Maria Luisa Sols de Lucia a Propagandistas Katolikus Szervezet részéről Spanyolország Henryk Woźniakowski ZNAK Kiadó, Lengyelország Antoine Arjakovsky az Ökumenikus Tanulmányok Intézetének igazgatója, Ukrán Katolikus Egyetem Theo Peporté Signis-Luxemburg Anna Kolkova LUC-kiadó, Szlovákia, 2007/1

EURÓPAI ÚNIÓ Neven Simac Akadémiai Keresztény Kör Horvátország Piotr M. A. Cywinski a KIK Katolikus Értelmiségiek Klubja elnöke, Lengyelország

Mi az IXE-csoport? A 90-es évek folyamán a „Semaines Sociales de France” tagjai felismerték, hogy a társadalom döntő fontosságú problémái már csak a nemzetközi, különösen pedig az európai kontextusban vizsgálhatók és vitathatók meg szakszerűen. Azt követően, hogy 1999 végén a Semain Sociales és a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) felvették egymással a kapcsolatot, és e kapcsolatfelvétel során mindkét szervezet célkitűzéseiben nagymértékű egyezés mutatkozott, a következő év májusában a szervezetek elnökei aláírták a Kiáltvány az európai tudatosságért című dokumentumot, ami egy önálló folyamat kezdetét jelentette. E folyamat keretében lassanként létrejött egy hálózat olyan társadalompolitikai érdeklődésű keresztényekből, akik Nyugat-, Közép- és Kelet-Európából érkeznek. A hálózat informális jellegű, legfontosabb célja pedig, hogy lehetőséget adjon a tagoknak egymás jobb megismerésére és megértésére,

annak ellenére, hogy különböző dolgokra fogékonyak és eltérő történelmi és kulturális hagyományaik vannak. A hálózat további célja abban áll, hogy az európai fejlődés kritikai megfigyelésének helyét hozza létre, a reflexió helye legyen a keresztény társadalometika alapelveinek talaján azzal a céllal, hogy szót kérjen és javaslatokat tegyen, amikor csak lehet. Végül a hálózat céljául tűzte ki azt is, hogy hozzájáruljon az európai dimenziójú gyűlések és rendezvények sikeréhez. Ez történt 2004-ben, amikor a „Semaines Sociales de France” fennállásának századik évfordulóját ünnepelte, és amikor a hálózat gondoskodott arról, hogy mintegy ezren vettek részt az európai országokból a találkozón. Máskor 2006 májusában, a saarbrückeni Katolikus Napon hallatott magáról elkötelezett részvételével a hálózat, abban a tematikus részben, amelyet az „Igazságosság az új Európában” kérdéskörének szenteltek. Jelenleg pedig Az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottságával (COMECE) áll partneri viszonyban a Római Szerződések 50. évfordulójának emlékünnepségét előkészítendő, amelyet 2007 márciusában tartanak Rómában. 2002 júniusa óta e hálózatot olyan munkacsoport irányítja, amely jelenleg 12 európai ország, valamint Az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) képviselőit foglalja magában. A csoportnak szoros kapcsolatai vannak a spanyol és az olasz Semaines Sociales felelős beosztású tagjaival. Az egyik 2006-ban Luxemburgban rendezett tanácskozáson a csoport a „Keresztények kezdeményezése Európáért” nevet adta magának, ennek rövidítése az IXE.

Európai egyházak a kontinens alapvető értékeiért Az európai protestáns, ortodox és anglikán egyházak közösen emeltek szót „a közös értékeket hordozó és közös reményeket ápoló“ Európáért - olvasható abban a levélben, amelyben új víziót írnak körül az egyházak, s amit 100 egyházi vezető írt alá, s küldött meg az EU-politikusoknak Brüsszelbe. A 28 ország egyházi vezetői az Európai Egyházak Konferenciájának szervezésében tartottak tanácskozást Brüsszelben. Közös nyilatkozatukban kezdeményezik egy európai békeintézet felállítását, amelynek egyik feladata lenne az EU katonai potenciáljának korlátozása. Javasolják, hogy az EU dolgozzon ki olyan cselekvési tervet, amely segít a kiegyensúlyozott világgazdasági viszonyok, az igazságos kereskedelem és a tisztességes bevándorlási politika megvalósításában. A találkozón W. Huber püspök, a Német Evangélikus Egyház elnöke rámutatott a kereszténység hatására az EU politikai kultúrájának kialakításában. A nyilvánvalóan zsidó-keresztény hagyományoknak az EU-alkotmányban is erőteljesebben kifejeződésre kell jutniuk. Európának értékközösségként kell magát értelmeznie. A püspök sürgette, hogy tegyenek hatékonyabb lépéseket az EU-ban az európai szegénység leküzdéséért, s a gazdagság fokozott kötelességeinek a tudatosítására. A drámai klímaváltozás kapcsán Huber követelte környezetkímélő energiakoncepciók miharabbi kidolgozását, s szembefordult a hamis kompromisszumokkal, amelyek a szervesanyag alapú, illetve atomeredetű energia fokozottabb felhasználását tűzik ki célul. Az Európai Egyházak Konferenciájának főtitkára, C. Williams szerint a következő hónapok döntőek lesznek az EU jövőjét illetően. Véleménye szerint az uniót nem szabad pusztán gazdasági és technológiai társulásként értelmezni. Az EU kulturális felelőse, Jan Figel felhívta a figyelmet az egyházak és az értelmiségiek kapcsolatára, s arra, hogy a politikusok több gondot fordítanak a sajtótájékoztatók megfogalmazására, mint a problémák megoldására és az alapvető értékek tisztázására. S ez nem maradhat így - tette hozzá Figel. (Jesus.de, 2006.12.15. - dr. békefy)

2007/1

23

BÁRÁNYBŐRBEN

Előző két számunkban már foglalkoztunk a pécsi Szent Mór katolikus iskola körül kialakult helyzettel. Mayer Mihály püspök rossz gazdálkodással vádolta meg az iskola vezetését, ezért megvonta annak gazdasági önállóságát. Az intézmény vezetője viszont arra hivatkozott, hogy csupán azért vannak fizetési nehézségei, mert az egyházmegyei fenntartó nem utalja át időben az állami támogatást. A helyzet tisztázására az igazgatónő gazdasági vizsgálatot kért maga ellen, amely időközben megtörtént. Alább a püspökség ezzel kapcsolatos közleményét, majd az iskolaszék összefoglalóját közöljük. (A szerk.)

Kinn a bárány, benn a farkas A Pécsi Egyházmegye Sajtóközleménye Az elmúlt év végén a felhalmozódó problémák miatt a Fenntartó rendkívüli rendelkezéseket hozott a Szent Mór Iskolaközpont működésének zavartalan biztosítása érdekében, amely mint fenntartónak, törvényi kötelezettsége. Ezek a rendelkezések, 2006. december 8-án „az oktatás biztosításának, továbbá az intézmény teljes eladósodásának megakadályozása” érdekében történtek. Nem az iskola, hanem a Szent Mór Alapítvány rendelt meg egy vizsgálatot, a 2006. december 8-áig terjedő időszakra vonatkozóan, ami nem a teljes gazdálkodási évet jelenti. Felmerül a kérdés, hogy az intézmény vezetője, az intézményre vonatkozó adatokat hogyan szolgáltathatta ki egy illetéktelen személynek, aki sem a Fenntartót, sem a Hatóságot, sem az intézményt nem képviseli. A közüzemi számlák hosszú időn keresztüli kiegyenlítetlensége 2006. december 7-én azt eredményezte, hogy a Pécs, Hunyadi út 9. szám alatti iskolaépületben az áramszolgáltatást a szolgáltató megszűntette. Az iskolának ezen épülete sötétségbe borult, a fűtés megszűnt, a konyhai élelmiszerek hűtésének kötelező láncolata veszélybe került, a gyerekek egy részét haza kellett küldeni. December 8-án reggeli órákban a gázszolgáltató emberei is megjelentek, hogy a gázszolgáltatást kikapcsolják. Mivel az ezt megelőző időszakban is jónéhány alkalommal előfordult az energiaszolgáltatók szolgáltatásának beszüntetése (ezeket a számlákat a Fenntartó volt kényetlen közvetlen kiegyenlíteni) az iskola működtetése többszörösen is veszélyeztetve volt. Az intézmény vezetése, 2006. szeptembere és december 8. között több, mint 120 dolgozó után semmiféle járulékot nem fizetett be az adóhivatalhoz. Ez az adótartozás több tíz millióra rúgott december elejére. Az alapítvány által megrendelt vizsgálat – valójában egy adószakértő „pénzügyi ellenőrzési jelentése” – első részéből világossá válik, hogy a megrendelő „tematikus” ellenőrzési jelentést rendelt meg. Az intézmény vezetése nem egyeztetett a Fenntartóval egy független könyvvizsgáló megbízásáról és a vizsgálandó sajátos szempontokra való külön kitéréséről. Mivel az intézmény által külső jogi személytől megrendelt pénzügyi ellenőrzési jelentést nem tekinthetjük átfogó könyvvizsgálói jelentésnek, ezért az érdemi vizsgálatra március

Mayer Mihály pécsi megyéspüspök – Nem érdekli a jelentés hónapban kerül sor, annál is inkább, mert az intézmény által hiányos adatszolgáltatás következményeként, az intézmény 2006. évi gazdálkodását az intézmény által megbízott könyvelő iroda 2007. február 21-én zárta. A HVG hetilap 2007. január 25-én megjelent számában az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakembere, Hegyi László által közölt cikk szerint1, az egyházi oktatási intézmények finanszírozására vonatkozó szabályozás a Pécsi Egyházmegye oktatási intézményeire is kötelező. Így bárki számára ellenőrizhető, hogy a Magyar Államkincstár által folyósított normatív támogatás – mely teljes egészében megilleti az iskolát – a Fenntartóhoz történt megérkezés napján, de legkésőbb tárgyhó 10-ig az iskola számlájára került. Ez a támogatás nem keverendő össze a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) által folyósítandó egyházi kiegészítő támogatással – ami nem kötelezően, hanem a Fenntartó által megállapított szempontok szerint kerül szétosztásra a közoktatási intézmények között - , amelyről ugyancsak a HVG előbb nevesített cikkében tájékozódhat az érdeklődő. A Római Katolikus Egyház kötelessége a teljes emberi élet megvalósításának a szolgálatában intézményein keresztül a nevelés és az oktatás is. Mivel az egyház történelmi távlatokon túlmutatva éli az életét, ezért megalapított intézményeit nem szünteti meg. Fontos hangsúlyozni, hogy erre a célra életre

1 Az említett írás valójában nem egy cikk, hanem egy olvasói levél, amely a HVG 2007. január 13. számában „Iskolafinanszírozási vita Pécsett. Püspöki kézrátétel” című cikkre reagál. (A szerk.) 24

2007/1

BÁRÁNYBŐRBEN hívott intézményeit, minden áldozat meghozatala árán is fenntartja és működteti. A Pécsi Egyházmegye püspöke, mint intézményeket életre hívó és fenntartó, az intézmények közül kiemelten kezeli az óvodákat, iskolákat, az ifjúság oktatására és nevelésére létrehozott intézményeket, amelyekben az igaz emberi életre való nevelésen túlmenően, a magyar társadalom és az egyházmegye területén lévő emberek egyre gazdagabb értékeken alapuló életét kívánja biztosítani. A Pécsi Egyházmegye intézményeinek fenntartása hozzáértő szakembereket kíván, akikkel az egyházmegye rendelkezik. Ezért tud a Pécsi Egyházmegye vezetője, a megyéspüspök megfelelő döntéseket hozni az intézmények működtetésének lehető leggazdaságosabb és biztonságos működése érdekében. Felelőssége nemcsak az oktatási és szociális tevékenységet végző intézményekre terjed ki, hanem a több, mint 200 plébániára, ahol a hívek számára az egyházi intézményi struktúrát is biztosítani kell, beleértve a templomok, plébániák, közösségi házak, ifjúsági és gyerektáborok működtetését, az egyház kulturális és művészeti javainak őrzését, és mindenki számára való hozzáférési lehetőséget. Ezért tud az egyház hierarchikusan működni, ami az intézmények és azok vezetőire is vonatkozik, a Magyarországon életben lévő törvényekkel együtt. A Pécsi Egyházmegye, mint fenntartó, a Szent Mór Iskolaközpont önálló gazdálkodását a 2006. december 8-án elhatározottak szerint magánál tartja, figyelemmel a köztudott, mindenki által ismert és a közeljövőben (szeptember) várható finanszírozási megszorításokra. Pécsi Egyházmegye2

miközben a püspökség közel negyvenmillió Ft járandóságot tart vissza: (hitoktatói támogatás, kiegészítő támogatás stb.). ● 2006. december 8-án Püspök Úr azonnali hatállyal felfüggeszti az iskola pénzügyi tranzakcióit, és utasítja az Igazgatónőt, hogy minden gazdasági, pénzügyi adatot szolgáltassanak ki, az iskola gazdasági függetlenségét megszünteti, indoklásul a teljes eladósodás elkerülését jelölve meg. Szóban felmondásra szólítja fel az Igazgatónőt. Az intézkedés alapjául szolgáló hamis gazdasági adatok nyilvánvalóan Wolf Gyula Egyházmegyei Vagyonkezelő Úrtól származnak. ● 2006. december 15-én először tájékozódhatunk a Püspök Úr döntéséről, és annak indoklásáról az igazgatónőtől, valamint az ellentmondásról, hogy minden számlát időben ki tudtak volna fizetni, ha az állami támogatásokat időben megkapják. Ekkor tudjuk meg, hogy az iskolának nincs is költségvetése, mert a Fenntartó nem hagyta jóvá az iskolavezetés által készített költségvetést. Ez törvénysértő gyakorlat, így egyszerűen nincs alapja az iskola gazdálkodásának, és ez így ment eddig minden évben! Nagy a felháborodás. Nem az első eset, hogy a vagyonkezelő ellenséges, igazságtalan, botrányos viselkedésével kerül szembe az iskola, és a szülők. Imát szervezünk a püspökség előtti térre december 20. estére. ● 2006. december 20-án a tantestületet méltatlan hangnemben tájékoztatja a Püspök Úr, mely előtt az érdeklődő, megjelent szülőket kiküldi a teremből. A tantestület meghallgathatja Püspök Úr nyilatkozatát, hogy 70 milliós hiánya van az iskolának, ezért kell megszüntetni a gazdasági önállóságot. Hangsúlyozza, hogy a helyzet tisztázásához nem szükséges semmiféle vizsgálat. Az igazgatónő nem szólalhat meg, dokumentumait elveszik, a tanárok nem kérdezhetnek semmit. Az egész nagyon kínos. A Püspök

Az iskolaszék összefoglalója A Szent Mór Iskolaközpont és a Pécsi Egyházmegye mint fenntartó között húzódó konfliktus az iskolaközpont rendelkezésére álló információk, dokumentumok alapján a következő: A fenntartó hamis információkra alapozott következtetésre (vádra) építve, azonnali hatállyal visszavonta az iskola gazdasági önállóságát, valamint kilátásba helyezte az iskola vezetésének a menesztését. Sajnos Püspök Úr mind ez ideig nem adott lehetőséget sem az iskolának, sem az iskolaszéknek, hogy szeretetben, és a törvényes kereteken belül rendezhesse az iskola dolgait a fenntartóval együtt, pedig mi nem konfliktust akartunk, akarunk, hanem megoldást. A történtek időrendben való felsorolása teljesebb képet adhat a részletekről: ● 2006. december 7-én délután áramszünet van az iskolában kifizetetlen áramszámla miatt. Ez a tanításban és a konyhai tárolásban nem okoz fennakadást. Az iskola nem tud kifizetni, mert a Fenntartó nem utalta át időben az állami támogatások jelentős részét (összesen 40 millió forint nagyságrendben.) Az iskola számláján csak a bérek egy tört része, és a gyerekek bérletpénze van, amihez egy korábbi püspöki utasítás alapján csak az említett tételek (fizetések, bérlet) rendezése céljából lehet hozzányúlni,

Uzsalyné dr. Pécsi Rita iskolaigazgató – Civilkurázsi úr kijelenti, hogy a kérdésben kizárólag neki van joga bármihez, továbbá megtiltja a pedagógusoknak, hogy együtt imádkozzanak a szülőkkel. Levelet adunk át Püspök Úrnak, melyben többek között független szakértői vizsgálatot kérünk az ügyben. Ettől a későbbiekben is elzárkózik Püspök Úr. Este imádkozunk a Székesegyház előtt, csendesen, és röviden. Valaki értesítette a sajtót, ezért nyilatkozni kell: Szeretetben akarjuk megoldani a „félreértést”, szeretjük az egyházat és a Püspökünket.

2 A szerkesztőségünk birtokába került közleményből nem derül ki annak keltezése, de ez a iskolaszék összefoglalója szerint 2007. február 28-ra datálható. (A szerk.) 2007/1

25

BÁRÁNYBŐRBEN ● 2006. december 21-én Püspök Úr nyilatkozik a Pécs TVnek, és a Dunántúli Naplónak, melyben egyértelműen kijelenti, hogy az iskola felhalmozott adósságai miatt kellett megszüntetni az önállóságot. Az Igazgatónőnek megtiltja, hogy nyilatkozzon, de ezt már nem lehet megtenni, hiszen őt egyértelműen megvádolták gondatlan, hiányt okozó gazdálkodással. ● 2006. december 22-én újabb levelet küldünk, mivel azóta is tájékozódtunk: nincs hiánya az iskolának, csak Wolf Gyula Úr tartja vissza az állami pénzeket. Kérjük, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot, és független vizsgálattal állapítsák meg, hogy mi az igazság. Válasz nem érkezik. ● 2007. január 2-án telefonon sikerül beszélni Püspök Úrral, aki a személyes találkozót elutasítja, de 2007. január 4-én Bőgner Miklós közoktatási referenssel beszélünk, aki kifejti, hogy örülnie kellene az Igazgatónőnek, hiszen nem kell ez után gazdasági dolgokkal foglalkoznia, csak a pedagógiával. Az egyházi kiegészítő támogatások elosztásáról a Fenntartó dönthet. Megjegyezzük, hogy az önálló gazdálkodás indulásakor a Fenntartó döntést hozott, hogy a kiegészítő támogatást is teljes mértékben megkapja az Intézmény, de a központi forrásokon túl nem támogatja az Intézményt. Arra vonatkozó, többször is föltett, kérdésünkre, hogy hogyan lehet számon kérni a költségvetéssel nem rendelkező iskolát, és hogy az egyáltalán hogyan gazdálkodhat e nélkül, nem válaszol. Szerinte az iskolaszék csak az iskolával állhat kapcsolatban. (?!) Ez ellentétben áll az 1993. évi LXXIX. Törvény (a közoktatásról) 61.§ (4), (5) ill. 102.§ (3) bekezdés jogszabályi előírásaival. ● 2007. január 11-én szülői tájékoztatót tartunk az Igazgatónő közreműködésével, hiszen sokan nem értik, mi zajlik. Püspök Úr is eljön, beszél a szülőkhöz. Sajnos nagyon kínos szituáció alakul ki. Az Igazgatónő dokumentált adatai és a Püspök Úr téves információkra támaszkodó nyilatkozatának adatai teljesen ellentmondók, végül a Püspök úr kijelentette, hogy el fogja fogadni a független szakértői vizsgálat megállapításait. ● 2007. január 12-én újabb levelet küldünk Püspök Úrnak, amiben megpróbáljuk összefoglalni a helyzetet, és újra kérjük, hogy törvényesen járjanak el. Ezt a levelet az Egyházmegye Papi Szenátus tagjainak is eljuttatjuk. ● Az iskola vezetése független szakértőt kér fel a pénzügyi részletek objektív tisztázására. A vizsgálat nagyon részletes, és (az iskolavezetés és az iskolaszék szerint) részrehajlás nélküli. Az önálló gazdálkodás teljes időszakát pénzügyi és könyvviteli szempontból átvilágítja. ● Közben a fenntartó részéről több érthetetlen, törvénytelen, az Intézménynek anyagi és erkölcsi károkat okozó lépés következik a párbeszéd helyett. – Pl. Bérkifizetések késleltetése ( törvénysértő) – Az Intézmény kötelező kapcsolattartásának ellehetetlenítése (Hivatalos levelek bontatlan visszaküldése stb.) – Bankszámlanyitás az Intézmény adószámán az intézményi képviselő kizárásával (törvénysértő) – Illetéktelen utalások kezdeményezése (törvénysértő) – Semmilyen információja nincs a felelős intézményvezetésnek az iskola pénzmozgásáról. Kifizetetlen számlák, köztartozások halmozódnak fel, amelyekről csak a felszólításokból értesülünk. – Mai napig nincs gazdálkodási szabályozás (kézivezérlés, követhetetlen ügyintézés, egymásnak ellentmondó utasítások,

26

amelyeknek be nem tartása egzisztenciális fenyegetettséget jelent – törvénysértő) – A Püspökség Kft-je számára szabálytalanul levont öszszegek miatt kb. 3 millió ÁFÁ-t nem tud visszaigényelni az Intézmény (törvénysértő) ● 2007. február 02. az Iskolavezetést a Püspökségre hívják megbeszélésre, az iskolaszék (előzetes kérése ellenére) nem vehet részt ezen. A tárgyalásról a vagyonkezelő botrányosan távozik, újra magára hagyva az egész problémával a Püspök Urat, és a többi hivatalosan meghívott résztvevőt. Szabályozás azóta sincs, ami szintén törvényellenes állapot. Erről a hivatalos tárgyalásról nem készülhet feljegyzés. ● 2007. február 14. Végre megérkezik az iskolába független szakértő vizsgálatának írásos eredménye. A vizsgálat a 2004. január 01. – 2006. december 08-ig terjedő időszakról megállapítja: „az Intézmény gazdálkodását pénzügyi szempontból megfelelően végezte.” Ez a független szakértői vizsgálat kétséget kizáróan bizonyította, hogy az iskola gazdasági függetlenségét visszavonó határozat valótlanságon alapult. Megállapítást nyert, hogy az állam által átutalt, és az Egyházmegye Gazdasági Hivatala által tovább nem utalt állami támogatások miatt kialakult forráshiány okozta a pénzügyi zavart az iskola működésében. A független gazdasági vizsgálat eredményeképpen látható: nem igaz az Egyházmegye Gazdasági Hivatalának a mai napig fenntartott állítása, miszerint az iskola működtetése érdekében a fenntartó Pécsi Egyházmegyének kellett rendezni a tartozásokat „saját zsebéből”, a templomokra szánt pénzből. Erről az iskola levélben tájékoztatja Püspök Urat, mellékelve a vizsgálat eredményének összefoglalóját, és a teljes jelentést is. – Az Intézmény nem halmozott fel semmiféle fedezethiányos adósságot, mert dec. 8-án 13,3 millió pozitívummal rendelkezett. A visszatartott 40 milliós központi forrásokkal szemben 26,7 millió Ft. tartozása volt. – Indokolatlan költekezése a 3 önálló év alatt semmi nem volt. – A Fenntartó a központi forrásokból származó összegeken kívül más támogatást nem nyújtott az Intézménynek. Azok közül azonban több tétel rendszeresen késett. ● 2007. február 16-án küldjük el Püspök Úrnak a levelet, amiben kérjük, hogy a vizsgálat eredményének ismeretében állítsa vissza az eredeti gazdálkodási állapotot. ● 2007.február 21-én 17 órakor Szülői Fórumot tartottunk. A jelentésben szereplő tényekről és az azokból feltétlenül leszűrhető következtetésekről és a korábbi állapot helyreállítása érdekében tett lépéseinkről a tantestületet, a szülőket és a korábbi hamis hírekkel is szembesült közvéleményt, az Iskolaszék közreműködésével, együtt tájékoztattuk. Erre hívtuk korábban többször is a Fenntartó képviselőjét, de még csak üzenetet sem kaptunk. ● 2007. február 27-én szülői ima a Bazilika előtt. Sokan, kb. 300 szülő és iskoláért aggódó van jelen. ● 2007. február 28-án a Püspökségen az összes Pécsi Egyházmegyében működő egyházi iskola igazgatója előtt felolvasnak egy egyházmegyei közleményt, amely válaszolni akar az iskola sajtóközleményeire, és többek között megint csak arról szól, hogy a teljes eladósodás elkerülése miatt volt szükség a 2006. december 8-i intézkedésekre. Hazugságokkal, csúsztatásokkal telt írás, amely az Iskolaszék 2007/1

BÁRÁNYBŐRBEN által az Egyházmegye megtisztulásáért összehívott imádságot cinikusan félremagyarázza. Sajnos a közlemény részletei a helyi sajtóban is megjelennek. Szeretnénk még valamit leszögezni. Bármely megnyilvánulásunk, függetlenül annak formájától soha nem irányult az Egyház, az Egyházmegye, vagy a Püspök Úr ellen, éppen ellenkezőleg. Hisszük, hogy imáink és cselekedeteink sokat segítenek a megoldásban, időt, energiát nem sajnálva próbáljuk közvetítői szerepünket a lehető legjobban betölteni. Fontos számunkra az Egyház, a róla kialakítható kép, az egyházi iskola, és tiszteljük a Püspökünket. Olyan családokról van szó, akik élnek az egyházban. Minden iskolaszéki tag nevében el kell viszont mondanunk, mindvégig nagy szomorúságot okozott bennünk, hogy a

fenntartó részéről a kialakult probléma megoldásában (sem) tekintettek bennünket partnernek (még a tájékoztatás szintjén sem), a fenntartóhoz írt hat levelünkre egyetlen írásos választ sem kaptunk! A fenntartó időközben delegált képviselőt az iskolaszékbe, az érdemi párbeszédet a felek között mindezek ellenére sem sikerült elindítanunk. A fenntartó mindezidáig elzárkózott attól, hogy a gazdasági adatokat objektív módon egyeztesse az iskolával. Minden tény, dokumentum ellenére továbbra is terjeszti és képviseli a hazugságokat. és rágalmakat, intézkedéseivel akadályozza az eddig zavartalanul és minden szempontból példásan működő Intézmény munkáját. Pécs, 2007-03-05 Szent Mór Iskolaközpont Iskolaszéke

Részlet a pénzügyi ellenőrzési jelentésből III. Következtetések A Szent Mór Iskolaközpont önálló gazdálkodási jogkörét 2004.01.01. napjától, 2006.12.08. napjáig gyakorolta, amikor azt a Fenntartó – a Pécsi Egyházmegyei Hatóság – megvonta. Ezen időszakra vonatkozó dokumentumok, bizonylatok, beszámolók vizsgálatát elvégezve szakmai véleményem, hogy az Intézmény gazdálkodását pénzügyi szempontból megfelelően végezte. A gazdálkodáshoz szükséges alapdokumentumokkal, mint alapító okirat stb. rendelkezik. A bizonylatolás, pénzgazdálkodás a II/2, II/3. pontokban részletezettek szerint zajlik. Az ott megjelölt szabálytalanságok azonnali megszüntetésére, pótlására, kiküszöbölésére felhívom a figyelmet. A mellékletekben elkészített, a gazdálkodás teljes területét átölelő összesítő adatokból kiolvasható, hogy az Intézmény kezdettől, azóta is folyamatosan forráshiánnyal küzd. A Fenntartó által rendelkezésre bocsátott, részben állami költségvetésből, részben a KPSZTI-től származó különféle jogcímeken juttatott támogatások összessége fedezetet nyújtanak az intézményi kötelezettségekre, annál is inkább, mert tandíjból saját bevétele is keletkezik. Nem beszélhetünk bevételről a továbbszámlázott étkeztetés és energiaszolgáltatás esetében. A gazdasági feladatok ellátását felsőfokú végzettséggel rendelkező gazdasági vezető látja el, a tárgyi feltételek adottak. Javaslom, a jelentésben felsorolt hiányosságok azonnal pótlását. Egy esetleges adóhatósági vizsgálaton bírságolás alapja lehet. 2006. évben ugyan több célú adóhatósági vizsgálat volt az Intézménynél, de a vizsgált időszak – a 2005 év – nem minősül revizióval lezárt időszaknak. Szakmai meggyőződésem, hogy vizsgálatom elősegíti az Intézmény gazdálkodásának normalizálását. Javaslom, az Intézmény és a Fenntartó között – iskolaszék bevonásával – az idevonatkozó törvény szabályozás keretein belül olyan elszámolási rendszer kialakítását, amely a folyamatos, zavartalan pénzügyi finanszírozást biztosítja. Szeged, 2007. február 09.

Csikós Józsefné Bejegyzett adószakértő Eng.szám: 435/PT-A/2004

Védő kéz Rómából XVI. Benedek pápa 2007. március 15-én elfogadta Seregély István érsek 2006 márciusában benyújtott lemondását az Egri Főegyházmegye lelkipásztori kormányzásáról. A Szentatya új Egri Érsek Metropolitává dr. Ternyák Csaba, címzetes érseket, a Papi Kongregáció jelenlegi titkárát, nevezte ki. Ternyák Csaba érintett a pécsi egyházmegyei botrányban. 2006 kora nyarán ugyanis értesítést kapott a pécsi egyházmegye vezetésében valószínűsíthető súlyos anyagi és szexuális visszaélésekről, illetve az ezek elsimítására tett próbálkozásokról. Ternyák érsek úr azonban – szerkesztőségünk tudomása szerint – nem kezdeményezett eljárást, hanem figyelmeztette a pécsi egyházmegye gazdasági vezetőjét, Wolf Gyulát, megnevezve neki a feljelentő személyt is. 2007/1

Ternyák Csaba érsek – Áldó-védő kezek 27

EGYHÁZ ÉS KULTÚRA

Kodály Zoltán (1882–1967) Emlékezés egy hívő, magyar géniuszra Lehajlok a szent humuszig: E szűzi földön valami rág. Hej, égig-nyúló giz-gazok, Hát nincsen itt virág? Vad indák gyűrűznek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem, Régmúlt virágok illata Bódít szerelmesen. Ady Endre: A magyar ugaron

Méltó, hogy ebben az évben a magyar népzene dallamvilágából klasszikus zenei magaslatokba emelkedett Mester születésének 125. és halálának 40. évfordulóján hálás tekintettel felidézzük sajátos hajviseletét és szépen nyírt szakállal keretezett komoly arcát. Kiscserkész koromtól – játékdalok egyszerű mi-mi/re-re/ dó-mi-dó skáláin nevelkedve – eszembe jutnak most a Péter Pál utcai cserkészotthon budafoki udvarán felzengő közös énekléseink, s a budai Verbőczi Gimnázium hetes csapatának népdalozó-balladázó közössége. S mindez immár hat-hét évtized távolából. Emlékeim közt matatva, a Vár alatti Attila utcára látok. Nyolcszáz diák élén büszkén vonuló „hetesek” jönnek. Cserkészsapkáikon látom a széltől lobogtatott árvalányhajak hullámzását. Az iskolazászló és a cserkész csapatzászló mögött, szoros egységben, népdalokat énekelve jönnek (Kodálynak megálmodott „éneklő Magyarországa” érkezett akkor velünk). Édesanyám hirtelen halála után, mikor a Csaba utcai Mayer árvaház énekkarában is népzenés karácsonyt köszöntöttünk, ránk törtek a háborús évek: a Trianon utáni nemzedék fiataljai, leventékként és hadapródokként (megint) németes indulók „auftakt”-jaira masíroztak el az iskolapadokból. Magunk mögött hagytuk meghitt tábortüzeink népdalos áhítatát – jó néhány esztendőre. Amikor egykori főcserkészünk, Teleki Pál tragikus víziói az elvesztett háború káoszában beteljesedtek fölöttünk, mi a hadifogolytáborok drótkerítései mögött és a menekültek barakkjaiban is népdaloztunk. Többen mint kiszolgált, ifjú hadapródok kerültünk vissza a hazába. Nemsokára a háború bombázta, ősi Toldy Gimnázium megsérült falai között zendült fel megilletődött, ballagó énekünk: „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek…” Akkor még nem gondolhattuk, hogy tíz év után, sokan, mint a levert magyar forradalom veteránjai megint népdalokkal fogjuk elsiratni a hazát a határ túloldaláról visszatekintve: „Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek”…, és hogy: „Fújd el jó szél, fújd el hosszú útnak porát, …az 28

én szívem búját”. Az én hosszú utam éppen negyven esztendeig tartott – évenként többször is idegen csillagok alatt táborozva. És újra csak népdaloztunk a „szétszórt árvalányhajú” tábortüzeknél, honkereső éjszakákon, akkoriban még közel 6000 külföldi magyar cserkész nagyvilágba rendelt családjában. Így őriztük meg magunkban a hazát; s önmagunkat – egymás és a Nemzet számára. Mennyi ihletést kaptunk mi attól a Kodály Zoltántól, aki, mint a falukutatók elsője bejárta a magyar népi tájakat, lejegyezte számunkra őseink dallamvilágát, szövegeit! Mint ismeretes, Kodály és Bartók 1905-ben már közös kiadványban mutatták fel a nagyrészt értetlenkedő magyar polgárságnak azt az új kincstárat, mit szinte az ősi földből és öreg nénék ajkáról gyűjtöttek össze. A figyelmezésre oly késedelmes magyar népüket, igenis, meglepték azzal az ősi kultúrával, valódi zenei anyanyelvükkel: a nép dalával, melynek ihletéséből klasszikus csodákat hoztak elő évtizedek folyamán; éspedig az újabb hazai nemzedékek dalos kedvére és az értékelő zenei világ csodálatára.

Ki volt Kodály Zoltán? Kodály Zoltán Kecskeméten született 1882. december 16–án. Onnan előbb Szobra, majd Galántára kerültek, ahol édesapja állomásfőnök volt. Az itt töltött 7 esztendő mélyen vésődött Kodály lelkébe. A község a Vág és Dudvág között épült, az úgynevezett Mátyusföldön. Háromféle kultúrát őrzött: magyart, szlovákot és németet. Itt hallotta először a nép dalát, keresztelőt, falusi lakodalmat, temetést. Galántán jó muzsikus cigányok éltek. Jóban volt a cigánygyerekekkel, sőt megbecsüléssel figyelte meg ösztönös hangszertudásukat és gyors felfogóképességüket. Kodály hét évig szívta magába ezt a muzsikát. Nagyszombaton járt gimnáziumba. S miközben érdeklődéssel fordult a klaszszikus görög és latin nyelvek felé, családi körben már javában hangzott a kamaramuzsika. Édesanyja és Emília nővére zongorázott, édesapja pedig hegedült. Az ifjú zseni természetesen tagja lett az iskola zenekarának. Minden érdekelte, ami a zenével volt kapcsolatos. 1900-ban jelesen érettségizett. Egyre lelkesebben tanulmányozta a korabeli népdalgyűjteményeket. Budapesten magyar és német szakra iratkozott be. Egyidejűleg a Zeneakadémián zeneszerzői tanulmányokat is folytatott. Tanára Koessler János volt, aki nagy súlyt helyezett az énekre. Az ő keze alól került ki 2007/1

EGYHÁZ ÉS KULTÚRA Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Weiner Leó is. Kodály 1904ben szerezte meg zeneszerzői oklevelét. Az új útkeresésben hamarosan hűséges barátra lelt Bartók Bélában. Még diákkorában eldöntötte, hogy doktori értekezését a magyar népdalról írja. Elhatározta, hogy a népdalt magától a néptől tanulja meg. Az első tudományos közlés, a Száz dallam sikere fellelkesítette. A legközelebbi kirándulást már Bartók Bélával tervezte. A gyűjtéshez a legtöbb segítséget a falusi néptől kapták. A dalok zömét Kodály és Bartók zongorakísérettel látták el. Ezzel rakta le a modern magyar zene alapjait. Az Operaház 1906-ban mutatta be Kodály Nyári estéjét. Berlinben és Párizsban töltött hónapok után hazatérve, gyűjteni indult Bars, Hont, Nógrád és Gömör megyékbe. 1907-ben kinevezték a Zeneakadémia tanárává; e mellett azonban folytatta a gyűjtést. Az általa szervezett együttes az egész világon terjesztette és népszerűsítette a magyar kamarazenét. Az új Bartók-Kodály zene nagyon sok ellenállást és heves vitát váltott ki. Csak az elfogulatlan fiatalság lelkesedett érte. Kodály művei a budapesti bemutatójukkal majdnem egyidőben külföldre is eljutottak. Buda és Pest egyesítésének 50-ik évfordulójára megszületett a Psalmus Hungaricus, itthon megrázó sikere volt, külföldön meglepetést szerzett. Kodály Zoltán már évek óta a budapesti Zeneakadémia tanára, termékeny zeneszerző. Első gyermekkari művei (1925) és a Psalmus után a budapesti Operaházban meglepi korának zene iránt érdeklődő közönségét a paraszti Háry János bemutatásával. A Háryszvitet Barcelonában is bemutatják. A Psalmus Hungaricust Amsterdamban saját maga vezényli.

1932-ben a Székely fonó operaházi bemutatója, majd Budapest 50. születésnapjának köszöntésére annak ünnepi hangversenyei jelentettek nagy meglepetést. Nagy közönségsiker volt a Magyar Életképek Erdélyből. 1933 októberében, régi zenei ihletéseiből mutatja be az azóta is igen népszerű művet Budapesten: Galántai táncok. 1936 szeptemberében kerül sor a Budavári Tedeum bemutatására a Mátyás-templomban. 1937ben jelentékeny eseményként megjelenik a Magyar Népzene, melyet rövidesen számos idegen nyelven is kiadtak. Az eucharisztikus kongresszus évében Kodály és Bartók műveiből az éneklő ifjúság ad hangversenyt a Margitszigeten. Egy évvel utána már Amsterdamban vezényli Mengelberg a Fölszállott a páva zenekari variációkat. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja. Ugyanabban az évben megjelenik az Iskolai Énekgyűjtemény. 1945 februárjában még az ostromolt Budapesten az Operaház ruhatárában mutatják be Missa brevis-ét – rövid mise. Az alkotó évek során nagy számban születtek jelentékeny egyházi művei is. A második világháború után a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta, 75 évesen a harmadik Kossuth-díjat is megkapta. Sokat utazott és dolgozott. 194647-re esik első amerikai útja. Számos hangversenyen vezényli műveit. Ezután szülővárosa, Kecskemét díszpolgárává választja. 1951-ben felhangzik a Kállai kettős az Állami Népi Együttes előadásán. Ugyanezen évben megjelenik a Magyar népzene tára monumentálisra tervezett mű első kötete. Az ’56os magyar forradalom kitörése előtti évben, a Bartók összes zongoraművei hangversenyciklus bevezetéséül, rádióelőadást tart. Még ez év (1955) december 18-án felhangzik a Zrínyi szózata a Zeneakadémián. ***

Népzenével a népért Kodály azért gyűjtött népzenét, hogy sokat adhasson a népnek. Az 1920-as évek végén a tanuló ifjúság felé fordulva megdöbbenve látta a tantermi oktatás hiányát. Az ifjúsági kórusoknak a jövő zenei kultúrájára óriási hatása volt. Az első hivatalos hangversenyen 14 iskola 1500 dalossal vett részt. Itt hangzott fel először Kodály legmegrázóbb műve, a Székely keserves: „Aj, sirass édesanyám míg előtted járok”.

Kodály Zoltán cserkészekkel New Yorkban (1964) 2007/1

Több mint negyven év után újabb külföldi útnak emlékei villannak most fel bennem. Az 1960-as évek elején az amerikai magyarok körében felröppent a hír, hogy Kodály Zoltán átutazóban rövid időre kiszáll az egyik New York-i kikötőben. Gyorsan összeverbuvált fiatal cserkész és magyariskolás delegáció fogadta. Mellükön a magyar cserkészek Hungáriajelvénye, népi ruhájukon magyar tájegységek büszkélkedtek. Ő bizonyára felismerte bennük a régi falukutató regösök elkötelezett utódait (egykori képünk Gyermek- és Kórusművei és népdalos füzeteivel kezükben a Mester köszöntésének jelenetét örökíti meg: mi, harmadik generációs fiatal magyarok). Mindnyájan szépen és folyékonyan beszéltek vele magyarul. Őseik zenei anyanyelvén általa gyűjtött népdalt énekeltek neki. Az agg Kodály megelégedéssel állapíthatta meg, hogy álmának megvalósulását, az éneklő Magyarországot a szétszóratásban is megélhette. Az éneklő ifjúságot az Óceán másik partján is hallhatta, mielőtt hazájába visszatért. 1967. március 6-án szívroham sújtotta. A mélyhitű magyar géniuszt – mialatt valahol a nagyvilágban biztosan felzendültek a Galántai és Marosszéki táncok – a Mesterek Mestere égi kórusa pódiumára emelte.

Végvári Vazul 29

RECENZIÓ – KRITIKA Don Farber

A tibeti buddhizmus A gazdagon illusztrált könyvet őszentsége, a dalai láma egy tömör, de sokatmondó megfogalmazása vezeti be: „A tibetiek Tibeten belül és kívül óriási nehézségek árán értek el nagyon sok mindent, amire méltán büszkék… A mi felelősségünk, hogy megőrizzük élő kultúránkat – nem csupán Tibetben élő fivéreink és nővéreink számára, hanem az egész világnak is” (7). Ezt maga a szerző is megerősíti: „Ez a látnoki kultúra a maga igen fejlett spirituális ismereteivel nagyon értékes dolog – írja –, amelyet védelmeznünk, gondoznunk és támogatnunk kell” (9). Ez tulajdonképpen D. Farber célkitűzése, amikor képekben és szavakban bemutatja ezt a sokat szenvedett népet és vallásos kultúrát, melynek megléte máig hatalmas szálka a neoliberális gazdaságpolitikát a kommunista pártdiktatúra ember- és társadalomszemléletével sikeresen ötvöző Kínai Népköztársaság szemében. A könyv a tibeti buddhizmus fejlődésének rövid ismertetésével kezdődik. Ennek részeként kerül bemutatásra a négy tibeti buddhista iskola is (nyingma, kagyü, szakja és gelug). Ezt követően a szerző az olvasót az egyéb tibeti kultúrákba (India, Nepál, Bhután, Mongólia, Oroszország) kalauzolja; majd a közel 140.000 főt számláló – valós humanitárius kihívást jelentő – tibeti diaszpórát ismerteti, amely a kínai megszállás és üldöztetés eredményeként jött létre, és amely a fennmaradásért küzd. Farber, két évtized alatt, 6000 lerombolt kolostorról és 110.000 megkínzott vagy meggyilkolt szerzetesről és szerzetesnőről beszél (42). A tibetiek vezetője, aki tartja bennük a lelket, természetesen őszentsége a 14. dalai láma (Tendzin Gjaco, 1935–), aki egy szent örökség letéteményese. Mellette „a spirituális mesterek élő jelenléte” teszi lehetővé, hogy „a buddhaság eszménye elérhető és kézzelfogható valósággá” váljon (63). Farber több ilyen mesterrel készített interjút. Gese Cultim Gjelcen szerint pl. „Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, meg kell teremtenünk annak okait is, ami általában pozitív cselekedetek végzését jelenti” (83). A tibeti buddhizmus története és spiritualitása után a szerző figyelme kiterjed az építészetre is (sztúpák, kolostorok, Potala-palota): „Egy olyan országban – írja –, ahol a hit gyakorlása elválaszthatatlan a mindennapi élettől, és ahol a megvilágosodott lények a tavakat, hegyeket és völgyeket is megszentelték, a szent építészet a táj szerves részének tűnik” (89). A szerzetesek életével kapcsolatban megjegyzi, hogy „a buddhista szerzetesi hagyomány szerint az etika és az erkölcs alkotja a lelki élet alapját” (101). Ez rendkívül figyelemre méltó amorálissá váló korunkban, amikor is az erkölcsi imperatívuszok retorikai megfogalmazása és a hétköznapok gyakorlata között egyre mélyül a szakadék. A lelkigyakorlatok ismertetését követően D. Farber szól a laikusokról is, akiknek életmódját áthatja a buddhizmus, valamint az ünnepekről (esküvő, újév-ünnep), amelyek fontos szerepet töltenek be az egyén és a közösség életében, és a gyermekekről, akik a jövő zálogai. Hatalmas kihívás, hogy a modern kor és életvitel közepette miképpen hagyományozzák át a tibeti kultúrát, amelynek része a művészet (pl. a tánc, a tanka, a szobrászat) és a tudomány (pl. orvoslás) is. „A tibetiek számára a művészet csak a cél elérésének eszköze – írja a szerző –, amelynek segítségével továbbjuthatnak a 30

szenvedéstől való teljes megszabadulás útján – így azután az is erényesnek számít, ha valaki szent tárgyak készítését támogatja. A művészek általában névtelenek maradnak, de tudásukat nemzedékről nemzedékre továbbadják” (157). A világban elterjedt tibeti buddhizmusnak szentelt utolsó fejezetet követően a mű a kifejezések magyarázó jegyzékével, a források és a bibliográfia megjelölésével, valamint a használatot megkönnyítő tárgymutatóval zárul. „A tibetiek több mint ezer éve őrzik Buddha tanításainak teljes anyagát… – mondja a dalai láma. Ha a tibeti kultúra megsemmisülne, a világ kultúrája ennyivel szegényebb lenne”. D. Farber könyve arra mutat rá, hogy mennyivel lenne szegényebb! Tibet Alapítvány – Arena 2000, Budapest, 2005.

Jakab Attila Jean Daniélou

A történelem misztériuma Írásomat szeretném egy rövid, ám szemléletes hasonlattal kezdeni. Képzeljünk el két futót, akik teljes erővel futni kezdenek egy ösvényen. Sokáig egymás mellett haladnak, míg hirtelen az egyik megáll, mert egy szakadékot vett észre maga előtt, ám a másik a küzdelem hevében nem veszi észre, és belerohanva eltűnik a mélységben. Ki a felelős? A szerencsétlenül járt futó, mert nem vette észre a szakadékot? A versenytársa, mert nem figyelmeztette? (Lehet, hogy ő is csak az utolsó pillanatban vette észre.) Az ösvény, mert egy szakadékon át vezetett? Vagy maga a verseny? Egy verseny esetén ez viszonylag könnyen eldönthető: a szervezők. De mi a helyzet, ha magával a törté2007/1

RECENZIÓ – KRITIKA nelemmel van dolgunk? Vagy a történelem interpretációjával, mely maga is része a történelemnek? Daniélou könyve engem a szakadékban eltűnt versenyzőre emlékeztet. A mű három tematikus részre osztható: az elsőben a történelem problematikáját fogalmazza meg a francia újhullám korában; a másodikban Órigenész angyaltanára alapozva megkísérli kidolgozni a kereszténység történelemeszméjét; a harmadikban pedig az ehhez szükséges etikai dimenziót vázolja fel. Az első tematikus egység igen mélyen érinti a XX. századi európai történelmet, a második valójában a protestáns liberális teológia katolizálása (Bultmann és Cullmann katolikus fordítása) – ennyiben már kevésbé eredeti –, a harmadik pedig egyenesen a vasárnapi iskolák jámbor erkölcsteológiáját idézi a következő konklúzióval: „A személyes üdvösségben való reménykedés kötelességünk” (384). Ezzel zuhan a szakadékba Daniélou és szinte Sartre-i mélységekbe kerül. A könyv második tematikus egységében a szerző maga nevezi meg versenytársát, Albert Camus-t, akinek szándékoltan vagy kevésbé tudatosan, de pusztán egy bekezdést szentel: „Fel kell ismernünk, hogy a szerencsétlenségek önkényesek, hogy eloszlásukban semmi ésszerű nincsen. El kell fogadnunk, hogy a világ abszurd, s hogy a lázadás az egyetlen viselkedés, ami megfelel neki. Be kell látnunk mindezt, ha a világot az emberek igazsága alapján kell megítélnünk” (185). És Daniélou számára Camus igazsága az emberek igazsága. Ebben az értelemben Camus a hitetlenek prófétája, az ateista eszkatológia meghirdetője. De valljuk be, Daniélou Camus ízléses ellenfelei közé tartozik, ellentétben Sartre-ral, aki Camus temetésén nem kevés cinizmussal jegyezte meg, hogy halála (autóbaleset) ugyanolyan abszurd volt, mint gondolkodása és egzisztencializmusa. De be kell látnunk, hogy Camus nem tartozott a francia marxista

újhullám köreiben közkedvelt figurák közé, különösen, hogy a Lázadó emberben (L’Homme révolté; magyarul: A lázadó ember, Nagyvilág Kiadó, Budapest, 1999) a marxista történelemszemléletet is az abszurditás történetébe helyezte. Daniélou toxikusnak látja a marxizmust a keresztény történelem eszméjére nézve, azonban sajnos foglya marad egy jámbor, de mégis jellegzetes változatának: „Egy proletárforradalom elérhetné, hogy a termelés gyümölcseit másként osszák el, ám magának a termelésnek a feltételeit nem tudná megváltoztatni” (111); aztán ezzel folytatja: „Figyelemre méltó, hogy a kettős irányultság a megtestesülés idejével kapcsolatban az egyházatyáknál is megjelenik. Néhányan azzal próbálkoznak, hogy meghatározzák az idők végezetének azon feltételeit, amelyek Krisztus eljövetelét vonják maguk után” (225). A megállapítás marxista hangvételén az sem változtat, hogy az egész elképzelés a tipológia kontextusába, azaz minden az üdvtörténeti beteljesedés perspektívájába kerül azon Egyházon keresztül, melyre az Oltáriszentség bízatott. Camus oldaláról szemlélve feltehetjük a kérdést, hogy miért lenne akár erkölcsi, akár egzisztenciális kötelességünk a személyes üdvösségünkben reménykedni? Nem szükségszerű. Ez csak Daniélou válasza. Camus válasza a Félreértés (Le malentendu, magyarul: Caligula, Fiksz Kiadó, Budapest, 1997) című színművében van. A történet röviden: egy magányos férfi megérkezik egy elhagyott szállodába, ahol a tulajdonosnők (anya és lánya) megölik a vendégeket, és kirabolják őket. A férfi is áldozatul esik, akinek felesége a keresésére indul. A tulajdonosnők tőle tudják meg, hogy a férfi valójában az idősebb nőnek a fia, a fiatalabb nőnek pedig a bátyja volt, akit régóta halottnak hittek. Ha meggondoljuk, ez az Oidipusz mítosz kifordítottja, abszurdja. Nem Oidipusz öli meg az apját és csábítja el az anyját, hanem az anya öli meg Oidipuszt, és a testvére csábítja el őt. A félreértés, tehát voltaképpen nem félreértés, hanem az a sorsdöntő lépés, amelyek sorozatának Daniélou a történelmet tekinti. A félreértés tehát Camus olvasatában a személyes üdvözülés megtörténni hagyása (passieren lassen) Isten nélkül, pontosabban attól függetlenül, hogy Isten létezik-e vagy sem. Akár létezik, akár nem, az abszurditásban a személyes üdvösség történik meg. A férfi pontosan tudja, hogy az életére törnek, ismeri gyilkosai kilétét, de nem menekül el; sőt, ő maga keresi fel őket. Halála valójában passzív öngyilkosság, saját meggyilkolásának a feltételeit teremti meg. Camus félreértett Oidipusza a megfáradt, és a halálban megnyugvást kereső Szüsziphosz. Camus félreértett férfija az ateizmus második mártírja, Szókratész után. Ezért ízléstelen Sartre megjegyzése Camus sírjánál. Jannak, a Félreértés Oidipuszának utolsó mondata így hangzik: „Mindent olyan távolinak érzek magamtól, olyan elérhetetlennek” ( II. felv., 7. jel.). Ezzel Camus megáll a marxizmus szakadékának szélén. Miért zuhan bele Daniélou? Könyvének második részéből kiderül, mert elhomályosítja látását az Oltáriszentség folyamatos apológiája a protestáns Úrvacsorával szemben. Ezért megrendítő a zuhanása: nem ostobaságból, hanem egyházhűségből ered. Kívánom az olvasónak is ezen megrendülés átélését. Hit és tudomány 2, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

Fellner Zoltán Ákos 2007/1

31

RECENZIÓ – KRITIKA Jutta Hausmann

Ruth „Íme Ruth!, és akik nem értenék az olvasást, azokat emlékeztetni kívánja, hogy az isteni kinyilatkoztatás gyakran jelenik meg másféle formában, a radikális másság elfogadásában, egy idegen elismerésében – amit első pillanatban még megtagadnánk, elutasítandónak tartanánk. Ez semmi esetre sem a különbözőségre vagy a prozelitizmusra való buzdítás, hanem felszólítás, hogy mérlegeljük, hátha a másik léte többletet hoz. Ez Ruth igazi szerepe – kívülről érkezőként, idegenként, közösségből kizártként” – olvashatjuk J. Kristeva, Fremde sind wir uns selbst c. művének egy idézetét Jutta Hausmann könyvében. Ruth könyve az emberiség nagy kérdéseivel foglalkozik, s az emberi lélek oly mélységeit mutatja meg az olvasónak, amilyennel csak a világirodalom legnagyobb műveiben találkozhatunk. Úgy gondolom, hogy szeretünk sémákban, sablonokban gondolkodni, előtérbe helyezünk dogmákat, mindenütt törvényszerűségekre törekszünk, de újból és újból rá kell döbbennünk, hogy vannak ennél sokkal összetettebb dolgok, s életünk e komplexitásból áll, korunk hirtelen változásai törik szét gondosan felépített mikrovilágunkat. Jutta Hausmann rámutat arra a határtalan lehetőségre, amit Ruth könyve rejt a mai olvasók számára. Bemutatja, hogy Ruth alakjában rálelhetünk a multikulturális együttélés lehetőségeinek és határainak egy megoldására, vagy éppen a megőrzött identitás modelljére. Személye az új kezdet esélyét adja korunk posztmodern félelmei között vergődő emberének. Témák és formák játéka, gondolatok ütköztetése tárul fel a szemlélődő olvasó előtt. Kikerülhetetlen probléma viszont, mely mellett nem lehet említetlenül elmenni, hogy a kitűnő német nyelvű eredeti szöveget ismerve, sajnos azt kell látni, hogy a magyar fordítás hibás, gyakran magyartalan, mely a következő kiadásban remélhetően javításra kerül. A szerző könyvében látható, hogy ez a mesterien szerkesztett elbeszélés szereplőivel, térbeli és időbeli játékával hozzájárul ahhoz, hogy azonosulni lehessen mind a szereplőkkel, mind pedig a felmerülő problémákkal. Nem engedi, hogy az olvasó akárcsak egy pillanatra is kikerülhessen a vonzásából. A bibliai könyv mélyebb megértését s ezen értelmezési aspektusok sokszínűségét segíti elő Jutta Hausmann kitűnő elemzése, melyet a témában járatos szakember és az érdeklődő laikus is egyaránt élvezettel olvashat. A nyelvi kialakulás, a szereplők bemutatása, a beszélő nevek jelentősége, a párbeszédek és kulcskifejezések értelmezése, mind-mind izgalmas értelmezési aspektusokat villantanak fel. A szerző rámutat, hogy a párbeszédek milyen fontos eszközei a szereplők bemutatásának. Látható ez abból a tényből is, hogy Ruth könyvének 85 verséből 55 dialógusként hangzik el. A többször előforduló női szereplős beszélgetések (Naomi menyeivel; Naomi Ruthtal; Naomi a betlehemi asszonyokkal; betlehemi asszonyok Naomival) figyelmeztetnek, hogy a könyv mennyire a nőkre fókuszál. Különös, hogy Naomi csak nőkkel beszél, míg Ruth egyfajta közvetítő szerepet tölt be anyósa és Boáz között, összekapcsolva a férfi és a női perspektívákat. 32

Persze a bibliai könyv megértéséhez elengedhetetlenül szükséges a kulcskifejezések vizsgálata (pl. ben, sifhah, sub, halah, laqat, sahab, heszed, acab). Sajnálatos, hogy a magyar kiadás transzkripciója rendkívül következetlen volt. A felsorolt példákból is látható, hogy a héber szavak eredeti olvasatát lehetetlen visszakövetkeztetni. Jutta Hausmann könyvében rámutat, hogy a szöveg egy fiktív időben zajlik, s a szereplők is tipizált személyek. „Azt, hogy az elbeszélteknek általánosságban van jelentőségük, nem pedig pusztán személyes relevanciájuk van az érintettek számára, világosan kiderül a záró genealógiából, amely Dávidra utal, illetve a vének áldásából a 4,11-ben, amely párhuzamot von Ruth és – Leán és Ráhelen keresztül – az ősanyák vonala közt, ezáltal őt is annak alappillérévé téve” – olvashatjuk a szerző megállapítását. Ruth az ősanyákkal kerül indirekt kapcsolatba. A 4,11-ben elhangzó áldás – „az ÚR tegye olyanná Ruthtot, mint Ráhelt és Leát” – ezt még inkább megerősíti. A két asszony történetének folytatásaként jelenik meg Ruth, s ez őt visszafordíthatatlanul Izrael történetének részévé teszi. Jutta Hausmann szerint a könyv végén található genealógia túlmutat a Ruth történeten, s úgy tűnik, az egész elbeszélés Óbéd születésére, Dávid nagyapjára összpontosít. Különös, hogy a nők által dominált szöveghez egy, csak férfiakból álló nemzetségsor kapcsolódik, mintha a női perspektíva és a férfiközpontú szemléletmód ismét szembe kerülnének egymással. Mindezen megközelítésekből női szerzőségre is gondolhat az olvasó. Bár Ruth könyvének szerzője a férfiak szempontjait előtérbe helyezte, de mindezt egy női szemléletmódon keresztül mutatja be. A szerzőség mellett kérdéses a keletkezési idő meghatározása is, s bár a legtöbb kutató a fogság utáni időhöz kapcsolja a könyv létrejöttét, a pontos időmeghatározás lehetetlennek tűnik. 2007/1

RECENZIÓ – KRITIKA Ruth könyve a kánon részévé vált, s mind a keresztény, mind pedig a zsidó hagyományban különleges szerepet tölt be. A keresztény tradícióban ott szerepel Jézus genealógiájába beépítve a megnevezett asszonyok között, de jelentőségét az egyházatyáknál is látni lehet. A IV. századi szír Efrém a Boáz lábaihoz fekvő Ruthról a Messiás előrevetítőjeként beszél, mivel magvából az élet adója születik. A zsidó hagyomány a keresztény tradíciónál is nagyobbra értékeli Ruth személyét, hisz ünnepi tekercse lett a Savuot (Hetek) ünnepének, mely eredetileg aratási ünnep volt. Kikerülhetetlen a mű szépirodalomra gyakorolt hatása. Nem Auerbach volt az első, aki Mimézis-könyvében rámutatott Homérosz és a Biblia nyelvi és stiláris különbözőségére, mint világszemléleti különbözőséget is kifejező törvényszerűségre. Hadd idézzük Chateaubriand-t, aki Ruth könyvének egyik retorikailag megragadó részletéről vetette föl: Hogyan fejezte volna ki ugyanazt a homéroszi stílus? Íme: „Ruth pedig mondta: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mégy, oda megyek, s ahol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem” (Ruth 1,16-17). „Kíséreljük meg e verset homéroszi nyelven visszaadni”, mondja a francia író, és az alábbi példával szemlélteti: „A szép Ruth felel a bölcs, a népek által istennő gyanánt tisztelt Noéminak: Ne szegülj ellene annak, amit nekem az Istenség sugalmazott; én az igazságot mondom neked, úgy, miként azt az istenek tudnom adták, minden tettetés nélkül. El vagyok határozva téged követni. Melletted maradok, akár a dárdavetésben ügyes moábiták földjén telepedjél meg, akár visszatérj az olajfákban gazdag Júda földjére. Veled együtt fogok vendégszeretetet kérni a népektől, kik tisztelik a könyörgőket. Hamvaink egy urnába fognak összevegyülni, és szüntelenül kedves áldozatokat fogunk nyújtani azon Istennek, ki téged oltalmába vesz, szólott, és mint a földmívesek, ha erős szelek lanyha esőt hoznak nyugat felől, kikészítik a búza- és árpamagot, és kákából művészien font kosarakban előhozzák, mert tudják, hogy e meleg zápor megpuhítja a göröngyöt és alkalmassá teszi a földet a Ceres drága ajándékainak befogadására, így Ruth szavai is, mint valamely termékenyítő eső, meglágyítják Noémi szívét.” (A kereszténység szelleme – Le Génie du Christianisme, V. 4. Paris, 1802 – II. kötet, Budapest, 1876, Gubicza István fordítása). Victor Hugo a „Booz endormi” (Az alvó Boáz) c. versében Boázra koncentrál, s Ruthtot csak néhány helyen említi meg. A költemény négy része más-más témára összpontosít: Elcsigázta a nap, Boáz lefeküdött. Szérűjén szüntelen, estig munkálva fáradt, aztán szokott helyén vetett magának ágyat, s aludt, rakott búzás, telt vékái között. Bár gazdag, s mezein néki ért búza, árpa, mégis jóra hajolt ez aggastyán szíve, malmainak vizét sár nem mocskolta be, nem rejtett ördögöt kohótüze lángja. 2007/1

Szakálla színezüst áprilisi patak. Kévéje sose volt gyűlölködő, se fösvény, látván egy-egy szegény tallózgatót a földjén, – Hullassatok kalászt szándékkal – szólt az agg. Bizton haladt Boáz, nem csábította rossz út, ruhája hófehér becsület s tiszta len; s mert a szegény felé tárultak szüntelen, búzászsákjai úgy buzogtak, mint közös kút. És jó gazda Boáz, rokoni szíve hű, nagylelkű, bőkezű, habár takarni is tud, s asszonyszem követi, inkább, mint bármely ifjút, mert szép a fiatal, de a vén nagyszerű. Az agg, ki visszatér forrásához az árnak, örök napokhoz ér, s elhágy futó napot; az ifjú emberek szemében láng ragyog, ámde a vén szeme világossággal árad. (Részlet a versből, Nemes Nagy Ágnes fordítása) Másképp kezeli a témát a hitleri időket túlélő Nelly Sachs, aki költeményében a Soahval és következményeivel foglalkozik. Újabb aspektust mutat Paul Celan költeménye, aki „Egyiptom” c. versében összeköti Ruth egyéni sorsát az egész nép sorsával. Megkerülhetetlen kulturális kérdés Ruth könyvének szerepe a képzőművészetben, hisz mind a zsidó tradícióban, mind pedig a keresztény ábrázolásokban fontos szerepet töltött be. Jutta Hausmann rendkívül finom érzékkel állítja az olvasó elé azokat a képzőművészeti alkotásokat, melyek még mélyebbé tehetik a bibliai könyv értelmét, még több aspektusát villantva fel azon megközelítési lehetőségeknek, melyek ott rejlenek e könyvben. Megemlítésre kerül a XII. századi askenáz tradíció szerinti zsidó illusztráció Machsorból, mely az emberi alakokat állati fejjel ábrázolja, vagy Rembrandt tollrajza „Boáz és Ruth” címmel. S a könyvet egy nagyon különös festmény zárja, Anni Seifert alkotása: „Ruth, a jövőbeni anya az idegenből” címmel. „Együtt hordozza magában ez a kép a megütköztetőt, a provokálót – ami sajátja a Ruth elbeszélésnek –, de a bátorítót, életre hívót, jövőt kitárót is” – írja a szerző. Ezt a nagyon komplex, sokszínű képet varázsolta az olvasó elé Jutta Hausmann kitűnő szakmai hozzáértéssel, a legújabb tudományos eredmények bemutatásával, s mérhetetlen empátiával, mely Ruth könyvének és szereplőinek megismertetését segítették. Számos olyan elemre lelhetett az olvasó, mely napjainkban rendkívül aktuális: akár a migráció, a kultúrák közötti kapcsolat, vagy a társadalmi nemek közti kapcsolat terén. „A szerző és a könyv hősének ezen találkozása sorsszerű. Hiszen Ruth csodaszép története is nemzeteket és hiteket köt össze, a moábitáktól Izraelig. Jutta Hausmann hasonlót tesz a magyar evangélikus egyház budapesti fakultásán immár számos éve.” – írja Benyik György. Kréné. Ókori források – Ókortörténeti tanulmányok 6, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2006.

Szabó Julianna 33

RECENZIÓ – KRITIKA Mészáros István

Egy „kultusz” a XXI. században A Mindszenty-tisztelet története (1975–2005) Kultusz = 1. Vallásos gyakorlat, tisztelet, a vallási szertartások összessége; 2. Hódolat, fokozott tisztelet, imádat; 3. Kulturális igazgatási rendszer. A katolikus dogmatika szerint az erényeket hősi fokban gyakorló hívőket az egyház, szabályos bírósági eljárás keretében, először boldoggá, majd szentté avatja, és tiszteletüket engedélyezi. Ehhez kizárólag csak a mindenkori pápának van joga. Az ő esetükben a kultusz egyet jelent erényeik elismerésével és közbenjárásuk kérésével. A jaltai egyezmény értelmében Kelet-Európa, s így Magyarország is, a Szovjetunió érdekövezetébe tartozott. A szocialista-kommunista ideológia álláspontja szerint a szocializmus megvalósulásával a vallás meg fog szűnni, el fog halni. Ezt az álláspontot a létrehozott új államhatalom a maga diktatórikus eszközeivel nagymértékben támogatta. Ennek ellenére tudomásul kellett vennie a vallásos tömegek jelenlétét, és azt a tényt, hogy Magyarországon a legnagyobb létszámú hívőközösséggel a katolikus egyház rendelkezett. Ez az egyház a magyar történelem szerves része, s élő szervezettel bírt nemcsak a múltban, hanem a világháború befejezésének időszakában is. Mivel szervezeti rendjében szigorúan hierarchikus felépítésű, ezért a püspökök, érsekek kinevezését a Rómában székelő pápa gyakorolja. 1945-ig az ún. bevett egyházak uralmi pozícióban voltak, ami számos előnyt biztosított számukra. Ez az uralmi helyzet kifele kiváltságokat, befele hierarchikus, szinte feudális szervezetet jelentett. Magyarországon számos olyan feladat várt megoldásra, amelyet a fejlett nyugat-európai államok már régen megoldottak. 1945. március 29-én váratlanul elhunyt Serédi Jusztinián hercegprímás, esztergomi érsek. Az egyházszervezet vezetését azonnal Drahos János kanonok, káptalani helynök vette át. Az 1944-ben, Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány programjában „a teljes vallásszabadság” álláspontja is szerepelt. A háború befejezése és a békekötés után az egyházak szerepe úgy módosult, hogy az Ország gyűlésben megszűnt a Felsőház, ahova a régi törvény értelmében az egyes főpapok is tartoztak. A földreformmal, ami a nagybirtokok államosítását is jelentette, megszűnt az egyházak anyagi biztonságának nagy része, s így működésük finanszírozása nagymértékben az államra hárult. Az anyagi javakkal való törődéstől megszabaduló egyház nagyobb teret kapott a hívekkel való foglalkozásra, a lelki élet elmélyítésére. Közben viszont alapvető, egyáltalán nem előnyös társadalmi változások zajlottak le. A megalakulófélben levő, szovjet mintára létesülő társadalmi szervezetek egyre nehezebben tudtak megegyezni a hagyományosan szilárd erkölcsi alapokon álló egyházi élettel. Ráadásul az egyházi iskolák és a szerzetesrendek nagy részének a megszüntetése még inkább fokozta az ellentétet. A püspöki kar egy része ki szeretett volna egyezni az új államhatalommal, de ez a mindkét oldalról fennálló ellentétek miatt nem sikerült. 34

Így történt, hogy 1945 karácsonyán őrizetbe vették Mindszenty József hercegprímást, és kezdetét vette az ellene lefolytatott, minden ízében koholt bűnvádi eljárás és per. Az ítélet nem lehetett kétséges: a teljes egészében koncepciós tárgyalás alapján életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ahonnan csak az 1956-os szabadságharc idején szabadult ki. Amikor a forradalmat a szovjet túlerő leverte, a hercegprímás az amerikai követségre menekült. Innen csak 1971. szeptember 18-án léphetett ki, külföldre távozása árán. Kétségtelen tény a „szocialista” hatalom durva bánásmódja az egyház képviselőjével szemben. Ugyanígy vitathatatlan az egész eljárás koncepciós és hazug mivolta. Mindmáig nem megoldott azonban, hogy miképpen tudták rávenni a bíborost a hamis vallomás elmondására. Valószínűleg durva testi kényszer alkalmazásával. Hitvalló életét a börtönben és a száműzetésben eltöltött évek bizonyítják. Tiszteletre méltó és keresztényi, ahogyan a hazájától távoli idegen országokban viselkedett, ahogyan a világ minden táján honfitársait, a magyarokat kereste. Amennyiben megérjük boldoggá avatását, valóban a szilárd akarat és az egyházhűség szentjét tisztelhetjük benne. Ez a kötet eseménytörténetet ismertet, és bő válogatásban a sajtóban megjelent közleményeket teszi közzé a bíboros 1975-ben bekövetkezett halálától tiszteletének és emlékének eseményeiről. Evvel adalékul szolgálhat megismeréséhez és a boldoggá avatási eljáráshoz egyaránt. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005.

Radnóti Róbert 2007/1