LEÁNYVÁR TÖRTÉNETE ÉS NÉPSZOKÁSAI
Konzulens tanár: Hárs Gyuláné
Készítette: Róth Beáta
Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Esztergom 1995
Tartalomjegyzék
BEVEZETÉS.................................................................................. 3 LEÁNYVÁR KÖZSÉG TÖRTÉNETE................................................... 4 A FALU FÖLDRAJZI FEKVÉSE............................................................................. 4 A FALU TÖRTÉNE'T'E.......................................................................................... 5
LEÁNYVÁR NÉPSZOKÁSAI, HAGYOMÁNYAI.................................... 18 FARSANG........................................................................................................... 19 HÚSVÉT.............................................................................................................. 22 PÜNKÖSD........................................................................................................... 24 KARÁCSONY.......................................................................................................26 Betlehemezés ................................................................................................. 26 SZILVESZTER ÉS ÚJÉV..................................................................................... 33 VÍZKERESZT ..................................................................................................... 36 SCHUMLING...................................................................................................... 38 SZÜRET.............................................................................................................. 40 TOLLFOSZTÁS................................................................................................... 40 ESKÜVŐ............................................................................................................. 41 A LEÁNYVÁRI KÓRUS........................................................................................ 46
BEFEJEZÉS................................................................................. 49
2
Bevezetés Magyarország történetében fontos szerepet töltöttek be a nemzetiségek. Az anyaországból hozott szokások, hagyományok, ismeretek gazdagították, színesítették a magyar kultúrát. A kisebbségek sorsa pedig mindinkább egybefonódott a többségi nemzetével, hol egymást segítve, hol konfliktusokkal terhesen. Egy kis magyarországi nemzetiségi falu -Leányvár- történetét és hagyományait választottam dolgozatom témájául.
Az első fejezetben a község történetét mutatom be, amely visszanyúlik egészen az emberiség őstörténetéig és a második világháború utáni évekig tart. A dolgozat második részét a falu népszokásai és hagyományai foglalják el. Ezt egy-egy ünnephez kapcsolódó énekkel vagy versbe szedett szöveggel próbáltam színesebbé tenni. Természetesen a sok évig működő nemzetiségi kórus sem maradt ki a feldolgozásból.
3
Leányvár község története Az egészen kis nemzetiségi község -Leányvár- lélekszáma 1638 fő és a becsült adatok alapján, ennek kb. 45%-a a nemzetiségi lakosok aránya. A községben német ajkú lakosok élnek.
A falu földrajzi fekvése Leányvár még éppen Komárom-Esztergom megyében fekszik. Pest megyével határos. Ez a „határ menti viszony” olyan szoros, hogy a falu földjeinek nagy része már a másik megyében terül el. A nagy forgalmú, 10-es számú Bécsi út mentén található, Budapesttől nyugatra 32 km-re, Esztergomtól pedig 12 km-re. Az említett főút mellett húzódik a falu egyik része, a másik két domb oldalában, illetve a közöttük levő völgyben fekszik.
A falu fölött helyezkedik el a 213 m magas Kálvária-domb, amelyről szép látvány tárul szemünk elé. Ennek tövében terül el a falu 3 km hosszúságban. Észak felé a Pilis sötét hegyvonulata húzódik, amelynek aljában két falu található: Kesztölc és Piliscsév. A szürkéskék hegyek és a Pilis között enyhén dombos, lapályos vidék alakult ki. Kelet felé, Budapest irányában a látóhatárt hegyek, dombok zárják le. Errefelé halad el a vasút is. A falu déli része fölött, a Kálváriával szemben egy másik domb található. E domb egyik felét búzával, a másikat kukoricával szokták bevetni. A falutól nyugat felé szintén dombok, szántóföldek húzódnak, amelyek a szomszéd falu, Csolnok felé vezetnek. Aki felmegy a Kálvária-dombra, szinte a lába
4
előtt látja a Kisalföld utolsó keleti nyúlványát, az esztergomi Bazilika csillogó kupoláját, valamint 30-40 km hosszúságban az Esztergomtól egészen Budáig húzódó Pilis hegység és az erdőség kéklő láncolatát. A falu mögött pedig a végtelenségbe húzódnak a Gerecse szelíd, békés hangulatot árasztó lankái. A Pilis-Gerecse-Duna háromszög már az ókor emberének is tetszett, igen kedvező volt számára ez a földrajzi fekvés. Természetes, hogy ilyen központi és stratégiailag kedvező fekvése miatt a község területén, vagy annak környékén már ősidők óta élnek emberek, akik sorra rendre estek áldozatul a mindenkori történelmi eseményeknek.
A falu története Egy község történetét földrajzi fekvése és a környékén illetve területén lezajlott történelmi események határozzák meg. A „múlt” itt nem Leányvár múltjával kezdődött. A régészeti leletek évezredekre visszanyúló emlékekkel tanúskodnak arról, hogy ez a terület is jelentősen részt vett az emberiség őstörténetének - az ősember civilizált emberré való fejlődésének - változatos színjátékában. A régészek Leányvár külterületén több helyen megtalálták a csiszolatlan kőkor emberének nyomait. Szántások során, földalakítási munkálatok közepette előbukkantak nyomok, melyek régi településre engednek következtetni.
A kőkor emberének nyomait sok helyen megtalálták a régészek. Például: Csolnokon, Dorogon. A Magyar Nemzeti Múzeumban ma is láthatók ilyen kő- és csonteszközök.
5
A következő igen fontos változás az emberiség őstörténetében a bronzkor, amely i.e. 2000-1000. évekre tehető Magyarország területén. Ebben az időben már az agyagművesség is kifejlődött. A Leányvári Általános Iskola volt igazgatója is őriz egy nem korongozási technikával készült agyag ivópoharat, amelyet az 1930-as években a Kolostor hegy környékén találtak. A vaskor, melynek korai szakasza Magyarország területén i.e. 1000 évvel kezdődik és időszámításunk elején ér véget, ugyancsak hagyott nyomokat. Ekkor telepedtek le ezen a környéken a germán eredetű kelták, akik kereskedelmükben már saját veretű pénzzel fizettek. Sok általuk használt szerszámot ma is hasonló formában készítenek. Például: olló, sarló, fejsze. A keltákat erőszakkal hajtották uralmuk alá a rómaiak, akik ezt a területet is uralták, és erős védelmi vonalrendszert építettek M erődítményeikkel, hogy a Pilis-Gerecse-Duna háromszög felé vezető hegyszorosokat biztosítsák. Feltehetően ennek az erődítményrendszer egyik őrállomásának alapjaira - kút és őrhelyszoba - bukkantak, a ma már nem létező futballpálya kialakítása során, 1949 nyarán. Feltételezhető, hogy i.sz. 400-ból való. Jelentős római kori lelet még Dorogtól Leányvár irányában, a Zsidódi-patak völgyében, az úgynevezett Hosszúréten feltárt villa. Az itt elterülő szántóföldeken, szántás közben, számos épületkő került felszínre. A virágzó római kultúra korszaka a IV. sz. vége felé lehanyatlott. Számos barbár támadás gyengítette Pannónia életét úgy, hogy 409 és
6
427 közt a beözönlő hunok elől meghátráltak a rómaiak. Az V. században pestis és éhínség pusztított, ennek következtében sok telep elnéptelenedett. A frankok időszakos szereplése után (a frankok legkeletibb végvára Esztergom volt) 250 éves avar uralom kezdődött. Erre az időre esik az északról jelentős mennyiségben beáramló szlávok letelepedése a Kárpát-medencében. A nép megkeresztelkedett, püspökük is volt Esztergomban. Kisebb-nagyobb fejedelemségeket alapítottak, ezek egyike Esztergom tájékán alakult. A honfoglaló magyarok e járás területén kétféle népet találtak: germánokat és szlávokat. Figyelemreméltó az a tény, hogy Esztergom és környéke (ide tartozott Leányvár is) nagy szerepet játszott az Árpád-házi királyok idején, és a középkori Magyarország fővárosa volt a tatárjárásig.
IV. (Kun) László király felesége, Kun Erzsébet 1278-ban elrendelte, hogy dorogi földjeit, ahol egy ideig az udvari szakácsok laktak, és amelyek a dorogi káptalani földekkel határosak, a földeken található terményekkel együtt a Duna-sziget apácáinak juttassák. A mai Leányvár területén fekvő hajdani településről tudósító első írásos adat a XIII. sz. végéről való. Egy 1297. június 22-én kelt oklevélben a Duna-szigeti apácák keresik az igazságot az esztergomi káptalannal szemben az Erzsébet hajdani királyné által az apácáknak juttatott, Dorog környékén elterülő, szakácsok földjének nevezett birtok határainak megállapítása végett. Márton bíró és a királyi megbízott Csévi András-, jelenlétében az apácák megbízottja István comes, kiválaszthatja a földek közül azokat, amelyek az ő tulajdonukban
7
voltak; erről a keresztesek július 15-ig jelentést terjesszenek be. Fennmaradt a keresztesek esztergomi konventjének III. Endre királyhoz intézett válasza 1297. július 9-ről keltezve. Ebben kétszer is előfordul a falu neve, mely akkoriban Wolmoth (Walmöd, Bolnuch) volt. A korabeli magyar királyi udvarban sok külországbeli alattvaló is tartózkodott, amelyek között németek is voltak. Lehetséges, hogy valamelyik király egyik német emberének szolgálatait jutalmazva birokot adományozott neki. Ezt az embert hívhatták Wolmoth-nak. Magyar névadási szokás szerint a birtok megkapta a tulajdonos nevét, ezért kaphatta a Wolmoth nevet ez a település. Ilyen nevű emberek még ma is élnek a délnémet területeken (például: Grazban, Münchenben, Stuttgartban). Wolmoth akkoriban még királyi birtok volt, feltehetően azonban, hogy nemsokára új birtokos vette át ezt a vidéket is. Ugyanis a királyi ház a környék többi határrészét és a szomszédos falvakat (1263-ban csolnoki szőlőt kapnak az említett apácák, 1274-ben Csév egy része, 1278-ban Dorog kerül a birtokukba) már korábban a nyúlszigeti (ma Margit-sziget) apácáknak adományozta. Az 1297-es első említés után a jelenleg ismert forrásokban évszázadokig nem találkozunk a mai település elődjének nevével.
Bizonyításra vár az a monda, hogy a Báthoryak vára állt a Kolostor hegyen (199 m), amelyben egy Báthory lány lakott volna- s innen ered a község neve Leányvár. 1570-ben egy török adóösszeírásban bukkan fel újra a falu neve. Az esztergomi szandzsák (török közigazgatási egység, kerület) adóösszeírásában már Valmód néven szerepel. A falu ekkor lakatlan.
8
A másfélszázados török hódoltság idején sok más településhez hasonlóan elnéptelenedik, romba dől, pusztasággá, vadonná lesz. Ugyanis, aki csak tehette elmenekült a Duna túlsó oldalára, Esztergom vármegye északi részébe. Elmenekültek a jobbágyok, földbirtokosok, az apácák, akik már kolostort építettek Valmód és Csolnok között egy kis domb tetején (Kolostor hegy). A kolostor építésének idejéről sajnos a különféle háborúkban számtalan iratanyag is elpusztult. A török elleni harcok során a Habsburgok kormányozta ÉszakMagyarország és a török megszállás alatt álló területek közti határ a csaták kimenetelétől függően „vándorolt” ide-oda. Ez történhetett akkor is, amikor a török egy időre elvonult erről a környékről és néhány település új gazdát kapott. 1608-ban II. (Habsburg) Mátyás király Csolnokot és határát a budai klarissza apácarendnek adományozta. Valószínű, hogy a mai Leányvár területe is ekkor került az új rend birtokába. Új birtokos volt, lakosság azonban nemigen. 1670-ben - Esztergom városán kívül - a megyében alig találtak több mint 2000 embert. A török hódoltság alól visszafoglalt területeket hivatalos bizottságok járták be, és Leányvár neve mellé is ez a meghatározás került: egészen elhagyott (ganz oedt).
Szekfü Gyula így ír az ekkori Magyarországról: „Ez az idő a vihar utáni csend pillanata volt... ...az Eszék és Budapest közötti vidéken sem falvak, sem emberek nem voltak láthatók, a vad legelők, homoksivatagok vagy a parttalan vizek összefüggő mocsaras területein kívül semmi nem volt.”
9
Az 1701-ből fennmaradt első egyházlátogatási jegyzőkönyv említést tesz Leányvárról, mint Csolnok leányegyháza (Csév és Kesztölc mellett). Egy 1720-as adóösszeírás azonban Leányvárt nem említi. Ennek oka az lehet, hogy itt földnélküli jobbágyok, zsellérek éltek, akik nem voltak adókötelesek. Leányvár nevére vonatkozóan Bél Mátyás történetíró 1730-as kiadású művében azt találjuk: „Leányvár a budai apácák birtoka, akiktől a nevét is kapta. Azelőtt ugyanis Ulmodvárnak hívták.” (A Wolmoth- Valmód- Ulmod névalakulásának nyelvi hangtörténeti okai vannak) A harcok lecsendesülése után kezdett az elmenekült, szétszóródott lakosság visszaszivárogni. Sokan elpusztultak, ezért helyükbe máshonnan
is
jöttek:
szökött
katonák,
földnélküli
zsellérek,
vándorlegények. Különböző vidékekről igen sok szlovák, kevés szerb sőt német bevándorló is érkezett. Közülük a legigényesebbnek az általában sváboknak nevezett német lakosság mutatkozott. A németek nem könnyen alkalmazkodtak a magyar viszonyokhoz. Sem az éghajlat, sem az elvadult, nehezen termővé tehető földekkel járó munka nem volt az ínyükre. De az ígéretek csábítóak voltak: telek, ház, adómentesség. Ennek ellenére a szokatlan éghajlati viszonyok és a fáradságos munka miatt sokan megszöktek. (Például: az óbudai klarisszák birtokáról, a beköltözött 18 jobbágy megszökött és vissza sem tért.) E tanulságok alapján a későbbi telepítéseknél már feltételt szabtak: p1. legyen 200 forintja mint indulási pénz.
De mi késztette a német embereket, hogy távoli vidékre vonuljanak? A jobb élet reményében hagyták el szülőföldjüket. Ugyanis ebben az időben szinte egész Európa harcban állt, ekkor zajlott a harmincéves
10
háború (1618-48), amely a német földre is kihatott. A birodalom széttagoltsága és az örökösödési jogrend (melynek értelmében a földet csak a család egyik fiú tagja kaphatta meg) is távozásra ösztönözte a parasztokat. A környékbeli földesuraknak érdekük volt, hogy a községet benépesítsék, jobbágyokat telepítsenek, akiknek művelésre földeket adtak, és ezért ők pénzbeli és természetbeli juttatásokkal tartoztak gazdájuknak. Tehát megkezdődik az önkéntes bevándorlás mellett, a céltudatos telepítés.
Sajnos, csak közvetett adatokból lehet a leányvári telepítés idejére következtetni. A XVIII. század elejétől már folyamatosan jöttek német bevándorlók Magyarországra. Ismeretes még, hogy a szomszéd falu Csolnok - 1738-ban önálló plébánia lett, Sárisáp és Leányvár leányegyházakkal. Ebben az évben Csolnokon pestisjárvány pusztított. Akik életben maradtak, elköltöztek Tinnyére, Únyra és Nagysápra. Csolnok a budai klarissza apácák birtoka volt, akik a török uralom idején Pozsonyba költöztek. A visszafoglalás után Grassalkovich Antal királyi kamarai elnök és királyi jogügyi igazgató vette bérbe tőlük Csolnok és Leányvár földjeit. A Grassalkovich család németeket telepített be 1740-50 között Csolnok benépesítésére. Feltehetően Leányvárra is ekkor jöttek az első német csoportok. Az 1755-ös egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a Sándor-család telepítette be a falut. Az bizonyított tény, hogy 1755-ben jegyezték be az első leányvári lakost Csolnok egyházközség anyakönyvébe. Levéltári adatokból ismeretes, hogy 1757-ben összeírták az új leányvári betelepült lakosokat, akik három évi adómentességet kaptak, szőlő után pedig hat évi adómentesség illette meg őket. A lakosság száma akkoriban 198 volt (ebből 15 a
11
jobbágycsalád), valamennyien katolikus vallásúak és német anyanyelvűek. A lakosság megélhetési forrása a szőlőművelés, rozs és burgonyatermesztés volt. Bírósági ügyiratok bizonyítják, hogy Leányvár határában ebben az időben (1720-as években ) mozgalmas események zajlottak. 1720. október 14-én Grassalkovich Antal egy keresettel fordul a megyéhez, melyben az 1719. év októberében, dorogi lakosok által ellene elkövetett „violentia” (erőszak) miatt kér orvoslást. A perirat szerint a dorogiak 15 ökrüket a leányvári „tilalmas réteken” legeltették, ezért Grassalkovich uraság emberei a marhákat elhajtották. Az éjszaka leple alatt a dorogiak felfegyverkezve betörtek az udvarba, és kiszabadították az állatokat, sőt a marhákat őrző jobbágyot alaposan összeverték. Még egy „marhaügyet” jegyeztek fel a krónikák, amely szintén említi Leányvárt. Ez 1716-ban történt, a bűnös a káptalan (Illyés János) volt, aki részben Kiscsév és Leányvár, részben Dorog határán lévő, mindig a csolnokiak által legeltetésre használt területet nemcsak elfoglalt, hanem onnét hét marhát el is hajtott, amelyeket visszaadni nem volt hajlandó. 1722-ben bizottság száll ki Dorogra, hogy megállapítsa, meddig terjedt a dorogi határ és meddig használhatták a dorogiak a közös legelőket.
E bírósági pereskedések után térjünk vissza Leányvár lakosságához. 1775. évi levéltári adatokból tudjuk, hogy Leányvár szegény község volt. Kevés jobbágynak kellett sok zsellért eltartani, és még a földesúrnak, az államnak adót fizetni, valamint ingyen dolgozni. A leányvári lakosok száma akkor nőtt meg jelentős mértékben, amikor Csolnokon nagy tűzvész pusztított (1782-ben). A vagyonukat
12
elvesztett emberek - többek között - Leányváron telepedtek le. Ezt bizonyítják a korabeli csolnoki egyházi anyakönyvben szereplő és a mai leányvári családnevek. 1767-ben például ezeket a neveket jegyezték be: Spielman, Stadtmüller, Groß, Gerstner, Kniebeißer, Heinz, Locher, Weißenburger stb. Ezek a nevek Leányváron ma is léteznek, Csolnokon viszont nem. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint a népesség 500 fő volt. A feljegyzésekből kitűnik, hogy ezekben az években az első iparosok között volt két takács, két varga, egy kovács, egy mészáros, egy földesúri kocsmáros, egy községi kocsmáros és egy kőműves. A leányvári plébánia 1803-ban lett önálló. Az első anyakönyvi bejegyzés 1803. december 19-ről való. A község temploma 1806-ban épült. A már említett német családnevek sora az 1803-1804-es adatokból bővült. Pl.: Parti (ma:Bartl), Puchler, Eifert, Schißler, Baumstark, Geltz (ma: Gölcz), Walter. Ezek is arra utalnak, hogy a németek betelepítésekor nem volt magyar anyanyelvű őslakosság a faluban, vagyis lakatlan volt Leányvár.
Az 1840-es évektől kezdve a mezőgazdaság mellett egyre erősebben jelentkezett egy újabb munkalehetőség: a szénbányászat. Az itt élő emberek életében sorsdöntő fordulatot hoz. Dorogon szenet találnak, mely iránt fokozódik az érdeklődés. A sok zsellérből többen bányászokká
válnak.
Feljegyzésekből
ismeretes,
hogy
a
mezőgazdaságból csak a nagyobb földdel rendelkező parasztok tudtak
13
megélni, másoknak viszont a bányászatból szerzett jövedelem jelentette a megélhetést. Talán ennek köszönhető, hogy a falu lakossága növekedésnek indult. Míg 1755-ben 198-an, addig 1863-ban már 609en vannak. Az 1848-as márciusi események, Kossuth és Petőfi lelkesítő szónoklatai hatottak a jobbágy és zsellérsorban élő, szegénységgel és földesúrral folytonosan küzdelmet vívó lakosságra. 1849-ben 17 fő állt be honvédnak. A szabadságharc leverése utáni években Schiller György fegyverrejtegetés vádjával állt bíróság előtt. 1857-től kezdődően a község vállalja az egy iskolamester egy tantermes iskola fenntartási gondjait. Bár már 1803-ban van egy egy tantermes iskolája a falunak, de ezt a valláslap szervezte és tartotta fenn 1857-ig. 1904-ben az iskola egy tanteremmel, és egy tanerővel bővült.
1907-ben már vasútállomás és távírda volt a faluban. (posta 1926-tól) Az első világháború (1914-18) kb. 100-200 leányvári lakost szólított hadba, akik közül 31 fő hősi halált halt. A hősök emlékművét 1937ben leplezte le a község. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az itt maradt asszonyok, milyen hősiesen viselték a nehéz körülményeket. Az árvákkal együtt végezték a nehéz mezőgazdasági munkákat, a ház körüli teendőket. Sok helyen öt - hat gyermek ellátása mellett állatokkal is foglalkoztak, hogy a mindennapi létfenntartást biztosítsák a reménytelennek látszó, örömtelen élet továbbfolytatásához.
14
A Tanácsköztársaság kikiáltása sem hagyta közömbösen a kis falu lakosságát. Meg is alakították a direktóriumot (irányító társadalmi szerv). A direktóriumi vezetőknek és tagoknak a Tanácsköztársaság bukása után üldöztetésben volt részük. Az
iparosodás
további
fejlődésével
némileg
javultak
a
munkalehetőségek, munkakörülmények, de az évről évre visszatérő szanálások,
elbocsátások,
a
munkanélküliségtől
való
félelem
rettegésben tartotta az itteni embereket.
A német ajkú lakosság munkaszeretetének, szorgalmának, az új iránti fogékonyságának, takarékos életmódjának érdeme elsősorban, hogy a község szép fejlődésnek indult. Századunk első negyedében Leányvár már bányászfalunak tekintendő. A férfiak Dorogra és Csolnokra jártak dolgozni. A húszas évek közepén indítottak munkásvonatokat, addig pedig gyalog vagy kerékpárral jártak
dolgozni.
Télen
gyakran
derékig
érő
hóban
kellett
a
munkahelyre eljutni. Tavasszal pedig a ház körüli föld is adott bőven munkát. Akinek nem volt földje, az a kiscsévi uradalomtól bérelhetett. Ha a bányákban keresett pénz és a föld „adománya” sem volt elég, márpedig ez sokszor előfordult - akkor az asszonyok és a nagyobb gyerekek is napszámba mentek. A család megélhetésének elősegítése miatt az „idősebb” fiúk munkába álltak, a többség a bányánál. Leányvár 1921. október 20-ig Dorog csatolt községe volt, igy önálló közigazgatással nem rendelkezett. 1921. október 21-től vált önálló
15
községgé. Ettől kezdve fejlődése meggyorsult. Az 1920-as években kiépítették az elektromos hálózatot. A község székházát 1924-ben építették. Felépült a tűzoltószertár és az iskola harmadik tanterme a nevelői lakással. 1929-ben létesült a Bécsi út mentén egy kőőrlő üzem, majd mészégető kemencék is. A közlekedés javulását, gyorsulását jelentette a 30-as évek elején a Bécsi út felújítása, majd 1936-ban a mai Erzsébet üt megépítése. Az út két oldalán diófákat ültettek, melyek közül néhány még ma is megvan. 1935-ben felépült a bányászok támogatásával a Munkásotthon, amely a mai Kultúrház elődje. Itt találhatjuk a község könyvtárát is. 1941-ben az iskola már négy tanteremmel és négy tanítóval működik. Takaros kis falu lett Leányvárból...
A hitleri fajelmélet borzalmas zűrzavart okozott, és még borzalmasabb háborúhoz vezetett. A volksbundista szervezkedés következtében a német ajkú lakosok egy része belépett a szervezetbe. A német hadseregbe is jelentős számban soroztak be katonának fiatalokat. A német ajkú fiatalok szülőföldhez való ragaszkodása szépen kifejezésre jut, ugyanis sok fiatal önként a magyar hadseregbe jelentkezett annak dacára, hogy még nem hívták be őket. A volksbundista szervezet tagjait a szovjet csapatok menekülésre kényszerítették. Leányváron 1945. húsvétja előtt egy héttel fejeződött be a háború. Mint ismeretes, a háborúból győztesen kikerült nagyhatalmak által megkötött Potsdami Szerződés egyik pontja előírja, a magyarországi német nemzetiségűek kitelepítését Németországba. Leányváron 75 család, mintegy 250 fő került kitelepítésre. Megjegyezni kívánom, hogy a kitelepítési listára többen is fel voltak véve, de az akkori kormány intézkedésére, a már vasúti
16
kocsikba elhelyezett családok - akik mint bányászok és hozzátartozóik voltak - visszamaradtak. Igen nehéz körülmények között, amit a háború szörnyűségei okoztak, még a nemzetiségi problémákkal bonyolítva kezdődött a község vérkeringésének
megindítása.
A
kitelepített
lakosság
helyére
Magyarország más vidékeiről érkeztek emberek. Például a Békés megyei Bucsáról. Ettől kezdve a falu lakosságának kb. a fele magyar anyanyelvű. Az újonnan érkezettek megkapták a kitelepített németek házát, földjét. Sokan beálltak a téeszbe, ahol csak a szántóföldekkel foglalkoztak. Így a gyümölcsösök és a szőlőskertek csakhamar tönkrementek.
17
Leányvár népszokásai, hagyományai A falu ismét fejlődésnek indult, most már a vegyes anyanyelvű (német és magyar) lakosság szorgalmából. Az oktatás 1945. április 4-én már megkezdődött, igaz, hogy csak egy tanteremben mert az iskola nagy része romos állapotban volt. A berendezést
és
a
szemléltetőeszközöket
elhurcolták
és
megsemmisítették, a tanulók a földön ültek. Később kilenc teremmel gazdagodott az iskola , ahol 12 tanár tanított . 1951 után a nemzetiségek oktatásának megvalósításáról törvényerejű
rendelet intézkedett. Ezzel a lehetőséggel élt Leányvár község vezetősége is, és Erdély Jenő akkori iskolaigazgató a szülők kérésére 1954-ben bevezette a nemzetségi nyelvoktatást, majd az óvodában 1959
-ben 25 fővel nemzetiségi csoportot indítottak. Sajnos azonban azok a hagyományok és szokások, amelyekről a továbbiakban írni szeretnék, már nem kerültek be újból a közéletbe. Aki mégis sok mindent tett és tesz ennek megváltoztatásáért, Erdély Jenő a Leányvári Általános Iskola volt igazgatója. Az ő munkásságára később fogok kitérni. Most azonban azokat a népszokásokat és hagyományokat kívánom bemutatni, amelyeket egy idős néni, Kisvölgyi Antalné mesélt el hosszú délutánokon keresztül. Először is nézzük meg a népszokás szó általában vett értelmezését. Népszokásnak nevezzük szűkebb értelemben az évenként ismétlődő ünnepek és az emberi élet nagy fordulóinak megülési módját, melyet
18
a hagyomány évszázadokon át alakított ki és kapcsolt össze meghatározott mondandóval, költészettel és cselekedetekkel. Az ünnepi szokásoknak két nagy csoportját külön szokták bemutatni és tanulmányozni. Az emberélet fordulóinak, vagyis a családi élet népszokásait a születéstől a halálig, valamint a naptári és gazdasági év jeles
napjaihoz,
egyházi
ünnepeihez
kapcsolódó
népszokásait.
Szélesebb értelemben a hagyományos műveltség a népszokásban szabályozza egy közösség és a benne élő emberek mindennapi munkáját, viselkedését, egymás közti érintkezését: miként kell aludni, fölkelni, tisztálkodni, köszönni, megszólítani, enni, dolgozni, játszani, gyászolni, dalolni, táncolni és az érzelmeket másokkal közölni. Én a szűkebb értelemben használt népszokásokat szeretném felsorolni ill. bemutatni.
Farsang A farsang ellen minden hazai egyház harcolt, ugyanis az ördög ünnepének tartották. Bod Péter így vélekedik a farsangról: „Fársáng vagy Hus-hagyó Kedd Napja. Azt a nevezetet Fársáng, a' Magyarok vették a Németektől, a' kik sokféle játékot 's bolondságokat indítottak ezen a' napon, s ez időben vendégeskedvén, nyargalódzván 's magokat mulatván.” A „farsang” szó - Bod Péter szerint - német jövevényszó. A „ Waschang” megjelölés 1283-ban jelenik meg bajor - osztrák írásos emlékekben, az egész ünnepi periódust jelző „Fasnacht”, „Fastnacht” mellett. Lehetséges, hogy a hazai németségtől vették át a magyarok ezt a kifejezést. Eredetileg a vízkereszttől ( január 6. ) hamvazó szerdáig (a húsvét előtti 40. nap) terjedő időszak.
19
Leányváron az volt a szokás, hogy csak az a legény mehetett bálba, aki a 18. évét betöltötte. Egy legényes házban összegyűltek és a lányokkal együtt koszorút készítettek, amelyet szalagokkal díszítettek fel. A szalagra minden lány ráírta a nevét. A fiatalok zenei kísérettel mentek a kocsmáig, ahová csak ügy léphettek be, ha elmondtak egy verset. A kocsma közepére felakasztották a koszorút. Éjfélkor minden legény a kalapjára tűzte azt a szalagot, amelyiken a kedvese neve állt. „A fiatalok körbe-körbe táncoltak, ami igazán gyönyörű látványt nyújtott.” Ez a mulatság vasárnaponként zajlott. Másnap a fiúk beöltöztek különféle ruhákba, és így járták végig a falut. Lányos házaknál megálltak és tojást, tyúkot, kakast, pénzt kaptak. Aztán farsang keddjén ebből a gyűjtésből éjfélig tartó közös vacsorát rendeztek. Ekkor történt a „kaszálás” is, ami abból állt, hogy a kapott kakast beásták
a
földbe.
A
vállalkozó
legények
szemét
bekötötték,
megpörgették és így kellett a kakas fejét lekaszálni. Ezért persze pénzzel fizettek (kalapba gyűjtötték) és ha sikeresek voltak, a pénzt megkapták, a kakasból pedig a vendéglős megfőzte a közös vacsorát. Érdekes, de elgondolkoztató szokás ez. Magyarlakta vidékeken is él. Napjainkban lehet, hogy az állatvédők fognak véget vetni ennek a szokásnak.
A farsang utolsó napján eltemették az emberek a farsangot. Egy fiú papnak öltözött, aki a koporsónál (amit egy teknő szimbolizált) állva ezt mondta:
20
„Pfarrer:
Der Martin Luther wollte mit seiner Frau Khadl das Vesper singen; er greift iara wohl an das Köpfelein!
Leute:
Köpfelein zelitz-zelorum, das war dem Martin Luther sein ganz Prinzession!
Pfarrer:
Der Martin Luther wollte mit seiner Frau Khadl das Vesper singen; er greift iara wohl an das Wandelein!
Leute:
Wandelein, Köpfelein zelitz-zelorum, das war dem Martin Luther sein ganz Prinzession!
Pfarrer:
Der Martin Luther wollte mit seiner Frau Khadl das Vesper singen; er greift iara wohl an das Knäppelein!
Leute:
Knäppelein, Wandelein, Köpfelein zelitz-zelorum, das war dem Martin Luther sein ganz Prinzession!
Pfarrer:
Der Martin Luther wollte mit seiner Frau Khadl das Vesper singen! er greift iara wohl an das Zäherein!
Leute:
Zähelein, Knäppelein, Wandelein, Köpfelein zelitz zelorum, das war dem Martin Luther sein ganz Prinzession!”
21
Húsvét A húsvéti ünnepkör kezdetét a virágvasárnaptól számíthatjuk. A szokások ettől az időponttól a húsvét vasárnapot követő fehér vasárnapig,
illetve
az
ezt
követő
hétfőig
tartó
periódusban
helyezkednek el. A szokások sok eleme egyházi jellegű, amelyek régebbi „pogány” képzetekhez kapcsolódnak. A nem egyházi jellegű szokások a tavaszhoz kötődnek: a természet megújulásával és a termékenységgel vannak összefüggésben. Ilyen például az öntözés és a tojással kapcsolatos játékok.
A húsvéthétfői öntözés napjainkban is él. Bár a környező népek jelentős része ismeri, a szlovákoknál, cseheknél és különböző germán népeknél azonban öntözés helyett vesszővel való csapulást találunk. Nagycsütörtökön „a harangok Rómába mentek”. A harangszó helyett a gyerekek jártak körbe Leányváron, és kerepeltek minden harangozási időben. Például: délben, litánia, mise idején. A kereplést különféle szövegekkel kisérték. Ezt délben mondták:
„Mia ratschn, mia ratschn, die 12. Stund, was Jesus für uns leiden muß. Da geben wir allen christlichen Menschen zu Kund' in der 12. Stund.” Az esti harangszó helyetti kereplésnél pedig ez hangzott el:
22
„Mia ratschn, mia ratschn, englischer Gruß, was jeder Christ beten muß. Fallet nieder auf eueren Knie, und betet drei Vaterunser und Ave Marie.” Nagyszombaton a fiúk és a lányok házról házra jártak énekelni. Ezért sok helyen tojást és pénzt kaptak. Szombat reggel a mise előtt kerepeltek és ezt énekelték: „Christus ist erstanden von allen seinen Marten. Da sollen wir all froh sein, Christus will unser Tröster sein. Alleluja! Lob und Dank dir, o großer Gott! Und wär er nicht erstanden, so wär die Welt vergangen; Nun seit, daß er erstanden ist, loben wir den Herrn Jesu Christ. Alleluja! Lob und Dank dir, o großer Gott! Es gingen drei framme Frauen, sie wolln das Grab beschauen. Sie suchen den Herrn Jesu Christ, der vom Tod erstanden ist. Jetzt singet Alleluja, Alleluja. Gelobt sei Jesus Christus. Wir wünschen euch frohe Osternfeiertage!”
Nagyszombaton este újra megszólaltak a harangok. A locsolóbált hétfőnként rendezték a faluban. A lányok fehérben voltak a bál elején, majd este felé színes ruhába öltöztek át. A zenészek olyan zenét játszottak, amilyet a fiatalok kívántak. Sokszor a fiúk így küldtek egyegy szerelmes nótát kedvesüknek.
23
A mai napig szerveznek húsvétkor bált Leányváron. De azt hiszem ennek a hangulata egészen más, mint az akkori mulatságnak.
Pünkösd A húsvétot követő hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény egyházi ünnep, annak emlékére, hogy a biblia szerint a Szentlélek eltöltötte a tanítványokat. A pünkösd éppen olyan mozgó ünnep, mint a húsvét. Nevét a görög pentékoszté, „ötvenedik nap” jelentésből nyerte. A pünkösd ünnepe ősi zsidó hagyományból származik: e napon adtak hálát az ókori Izraelben a sikeresen befejezett aratásért. Később a keresztény kultúra is átvette az ünnepet. A középkor óta a pünkösdi király és pünkösdi királynő választás szokása kapcsolódik hozzá. A pünkösdi király választás vasárnap történt a délelőtti mise vagy istentisztelet után. A templomból kiáradó tömeg szolgáltatta a nézőközönséget a legények lovaglási és ügyességi vetélkedőjéhez. A győztes lett a pünkösdi király: egy esztendeig a falu első legényének számított, minden lakodalomba hivatalos volt. Egy év múlva új királyt választottak. E szokás általánosan ismert volt az országban. Erről tanúskodik egy közismert szóláshasonlat: „Rövid, mint a pünkösdi királyság”.
Leányváron ilyen értelemben vett királyválasztás tulajdonképpen nem volt. A legények kijelöltek maguk közül egyet, aki jól tudott lovagolni. Virágból koszorút készítettek, amelyet a király viselt. Lovakkal végigvonultak a falun. A lovak virággal, pünkösdirózsával és
24
árvalányhajjal voltak díszítve. A menet élén a pünkösdi király haladt. Amikor lányos házhoz értek, a lovakkal kört alkottak és így énekeltek:
„Mia rein tuat hin, mia rein toher, mia bringen den Engl Pfingstkinig toher und dea a Engl Pfingstkinig wü kam der soll drei rot Kofjona ham drei rote Kofjona dea ist wos weat mia rein hausiern mia rein spoziern mit Feigal und mit grüanen Klu. Glück herein, verschont das Kindilein wird gesund Meini liawi Personen, jetzt geinga drei Schnecken übers Howafeöld, mia nimma nichts ein wie Ar und Göd Der Schlißel weat schon klingen Die Hausfrau wird schon bringen. Wir wünschen glückseligen Pfingstkönigfeiertag!” Az ének után tojással, tyúkkal ajándékozták meg a legényeket.
25
Karácsony Ez a télközépi ünnepkör a farsang mellett a maszkos alakoskodásnak, dramatikus játékoknak legfontosabb időpontja. Hazánkban a két legfontosabb dramatikus szokás: a betlehemezés és a regölés. Az elsőnek fő alkalmai karácsony és vízkereszt, a regölés fő ideje pedig István ünnepe. A téli ünnepkör sok szempontból hasonló a húsvétihoz. A karácsony a legnépszerűbb keresztény ünnep, mely köré a legkülönbözőbb eredetű szokások és képzetek csoportosultak századok folyamán. Ha e szokásokat és hiedelmeket eredetükig nyomon akarnánk követni, akkor végig kellene kísérnünk a kereszténység egész történetét. Ezek a szokások- éppúgy, mint a húsvéti ünnepkör esetében- az egyházi liturgiából válhattak ki, s újra „népi szokásokká” alakultak.
Leányváron két olyan játék létezett, amelyet karácsonykor mutattak be a gyerekek: a betlehemezés (das Christkindlspiel) és a pásztorjáték (das Hirtenspiel) .
Betlehemezés Egész Magyarország területén ismert ez a szokás, amelyet december 24-én
játszanak.
A
betlehemezés
felidézi
Jézus
születésének
körülményeit, amelyeket a Bibliából ismerünk. József várandós feleségével, Máriával elindult Izraelből Betlehembe. Nem találtak szállást, ezért egy istállóban húzták meg magukat, és ott született a Megváltó. A bibliai történet szerint a pásztorok fölkeresték a családot, és elmondták, hogy az angyal azt jövendölte gyermekükről:
26
ő lesz a Megváltó. A leányvári szokás szerint előadott játéknak azonban nincsenek pásztor szereplői. Das Christkindlspiel Engel:
Schön guten Abend wünscht euch Gott. Vom Gott bin ich gesenntener Bot. Vom Gott, vom Gott bin ich gerannt, Erzengel Gabriel bin ich genannt. Den Zeptr in meiner Hand, die Kron auf meiner Haubt, das hat mir Gottes Sohn erlaubt. Maria, Maria tritt du herein und bring das kleine und bring das kleine Kindelein.
Maria:
Gelobt sei Jesus Christus. Ich komm' herein getreten, wenn alle Kinder fleißig beten. Wenn sie nicht fleißig beten, und singen wearn will goldene Gaben bringen.
Engel:
Josef, Josef tritt du herein, tritt du herein und wieg das kleine und wieg das kleine Kindilein.
Josef:
Wie soll ich das Kindlein einwiegen, ich kann meinen alten Rücken nicht biegen. Schlaf ein, schlaf ein mein kleines Kindilein.
Engel:
Was soll dem Kind sein Name sein?
Maria:
Jesus soll sein Name sein!
Engel:
Jesus sei Jungfrau sein, Jesus soll, Jesus soll sein Name sein! Was soll dem Kind sein Wiegelein sein?
Maria:
Knippelein soll sein Wiegelein sein!
27
Engel:
Knippelein sei Jungfrau sein, Knippilein soll, Knippilein soll sein Wiegelein sein! Was soll dem Kind sein Windelein sein?
Maria:
Schleier soll sein Windelein sein!
Engel:
Schleier sei Jungfrau sein Schleier soll, Schleier soll sein Windelein sein!
Josef:
Ihr Hirten wachet auf!
Alle:
Nun sei es euch nicht lang! Nun sei es euch nicht lang! Der Tag ist vergangen, die Nacht ist gekommen so hell, so hell, so hell scheint der Mond. Dort sitzt der heilige Jausef mit eisgrabem Bart, er sitzt vor dem Knippelein bewahret das Kindelein, das Kindelein bewahret so hübsch und so fein, so hübsch und so fein. Das soll mein Erlöser, das soll mein Erlöser sein. Jetzt treten wir ab von jenigem Platz und wünschen euch allen eine ruhsame Nacht! Gelobt sei Jesus Christus, Gelobt sei Jesus Christus! Wir wünschen euch fröhliche Weihnachtsfeiertage!
28
A Máriának, Józsefnek és angyaloknak beöltözött gyerekek Szenteste házról házra jártak betlehemezni.
Ez a szép szokás ma is él Leányváron. Igaz, a gyerekek csak oda mennek ahová hívják őket. Tavaly iskolai szervezésben elő is adták a tanulók a betlehemes játékot. Ennek sok idős ember örült, mert a régi szép időkre emlékeztette őket az előadás. Das Hirtenspiel Engel:
Ich tritt herein ganz abendspät, einen guten Abend wünscht euch Gott. Einen guten Abend zur fröhlichen Zeit, Herr Jesu hat uns den Weg bereit. Wir kommen doher auf diesen Platz und singen euch die Ehre an,
29
die ehrsame Ehre mit dem ganzen Hausbesitz. Engel:
Ich tritt herein ganz abendspät, einen guten Abend wünscht euch Gott. Einen guten Abend in der fröhlichen Zeit. Herr Jesu hat uns den Weg bereit. Glück und Heil wieder weilt, wenn wir das alte Jahr wieder gut gespielt habm. Wir kommen doher auf diesen Platz und singen euch die Ehre an. Die ehrsame Ehre mit dem ganzen Hausbesitz und mit dem zarten Kindilein. Sankt Josef, Sankt Josef tritt duas herein und die Kinder wollen gehorsam sein.
Wirt:
Freunde, was ist euer Bekelren?
Josef:
Können wir nicht bei euch einkehren?
Wirt:
Habt ihr auch Geld zu verzehren?
Josef:
Geld haben wir nicht zu verzehren, denn wir sind sehr arme Leute.
Wirt:
Wenn ihr kein Geld habt, so geht auf das freie Feld!
Josef:
Wir möchten bitten um den kalten Stall
Wirt:
Geht hin nach Betlehem zu dem kalten Stall, dort könnt ihr liegen nach der Wahl.
Josef:
Ich als alter Mann mit neuen weißgrauen Haaren muß das Kindilein auf meinen Armen tragen.
Maria:
Ach trag, ach trag herzliebster Josef mein, Gott wird dein höchster Belohner sein.
Engel:
Ihr Hirten hört mein Wort!
Hirten:
0, jetzt samm mir 's scha poit to.
30
Non weiter Reise sind wir müd' geworden, so legen wir uns auf das Gras und schlafen noch eine Weile. Engel:
Gloria! Gloria! in exelsis deo.
Hirt I.:
Hearst mein liava Bruada, wie die Engl im Himmü singen.
Hirt II.:
O du grawa Limei, wie kannst du teis versteh, wenn die Schaf im Stall klingen und du hearst die liavi Engl singen.
Engel:
Gloria! Gloria! in exelsis deo. Von hohem Himmel komm' ich her, da sing ich alle nei und Gute leer, da sing ich, was ich singen und sagen will. Ihr Hirten steht mir alle bei. Ihr liegt ja noch auf grünem Hei. Gebt hin in die heilige Betlehem-Stadt, dort wo Maria geboren hat.
Hirt I.:
Hearst mein liava Bruada, wir solln nach Betlehem gehn.
Hirt II.:
Sollen wir reisen die Ehre erweisen. Ist niemand hier, der uns zu Jesu Kindilein führt?
Maria:
Freunde, wen suchet ihr hier?
Hirt I.:
Wir suchen Gottes Kindilein, hier soll es geboren sein.
Maria:
Ihr suchet Gottes Kindilein, hier liegt es in dem Knippelein.
Hirt I.:
Hearst mein liava Bruada,
31
jetzt werden wir dem Kind wos verehren. Ich will ihm verehren Milch und Brot, damit es leidet keine Not. Hirt II.:
Ich will ihm verehren Windilein, damit man es kann einwiegilein.
Hirt I.:
Hearst Bruada jetzt wearn wir ein Loblied singen. Faung du an!
Hirt II.:
Faung du an, du bist a fromma deutscha Mann.
H. I-II.:
Faungma oli beide an!
Alle:
Was soll das bedeuten, es zeigt sich schon an. Es gingen vornwärts die Stunden,um Mitternacht Glänzen die Sterne je langer, je mehr, treibs umma, treibs umma, die Schäflein doch all treibs umma, treibs umma, dann zeig ich euch was. Dort in dem Stall, dort in dem Stall eine wunderschöne Jungfrau, die kniet auf den Hei. Barmherziger Vater, der steht auch dabei. Hei ein schönes Kind, hei ein schönes Kind. Das Kindilein in dem Knippilein zwischen Esel und Rind, das Kindilein, das zittert vor Kälte und vom Frost. Ich glaube es hatte ja niemand verstoßt, gebt nur fein Acht, gebt nur fein Acht und daß ihr dem Kindilein keine Unruh nicht macht! O Jesu beschütze vor Unglück das Haus, die Krankheit im Hause, die treibet Jesus hinaus. Laß Frieden drin Verdamm den Streit, laß fröhliche Diener in all Ewigkeit.
32
Einen schönen Gruß, den lassen wir bei diesem Weib und Kind hier. Gelobt sei Jesus Christus, Gelobt sei Jesus Christus!
Szilveszter és újév Szilveszter estéjén sem maradhatott el a bál Leányváron. A hálaadási mise után- mire kijöttek a templomból- a zene már szólt. A kanászok ostorral csattogtattak. Éjfélkor a bálteremben a fények kialudtak, és elkezdtek énekelni. Így köszöntötték az újévet:
33
„Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut” lieber Gott gib uns Glück zu diesem neuen Jahr! Das Kind, das wird beschnitten heut' zu Ehren der ganzen Christenheit. Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut' lieber Gott gib uns Glück zu diesem neuen Jahr! Zu Ehren allen unsren in der christlichen Gemeinde, Verzeichet euren Feinden! Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut' lieber Gott gib uns Glück zu diesem neuen Jahr! Gott, schütze unser Land und unsere Gemeinde, Von Hagel, Frost, Feuer und Gefahr! Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut' lieber Gott gib uns Glück zu diesem neuen Jahr! Die Scheuer soll'n sich füllen, Das soll den Hunger stillen Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut' lieber Gott gib uns Glück zu diesem neuen Jahr!
34
Zum Schluß ein Gruß von diesem Jahr, wenn es doch schon längst vorüber war. Neues Jahr, das woll'n wir schön empfangen, heut' lieber Gott gib uns Glück zu diesem neuen Jahr!” A dal eléneklése után folytatódott a tánc, ami reggelig tartott. Még éjjel elindultak a legények a lányos házakhoz. Ott verset mondtak, énekeltek. Ha nem gyújtották fel a villanyt vagy nem jelezték, hogy hallották a köszöntőket, akkor a fiúk hangos köhécselésbe kezdtek, a lány pedig kénytelen volt visszajelezni. Süteménnyel és borral kínálták meg őket és továbbmentek. „Wir kommen doher auf olli Gefähr, und wünschen dem Herrn a glücksöligs neigs Joah, glücksöligs neigs Joaha frölliche Zeit und wie Maria das Kindlein begleid. Do ziagt der Herr Jauset' sein Heimad heraus und mocht dem Kind a poa Windilein draus. Die erste war zu kurz, die zweite war z' lang und wie Maria das Kindlein empfang. Da kommen drei Engl vom Paradis vom Paradis zur Menschheit zur Wacht. Sie wachet in aller Zeit vom Anfang bis zur Ewigkeit. Gelobt sei Jesus Christus!”
35
A fiatalabbak csak korán reggel indultak útnak. Meglátogatták a nagyszülőket, keresztszülőket, rokonokat és egyszerű köszöntőket mondtak. Így kívántak boldog újévet. A kisebb gyerekek pénzt vagy apróbb ajándékot kaptak, a nagyobbakat itallal és kaláccsal kínálták meg. „Ich wünsch, ich wünsch ich waß Weit wos, hintern Ofen hocht a hos, Unter den Kosten lauft die Maus, Basl keipst ma eingri verschimpüdi Brotwiascht raus.” „So klein ich bin, so wünsch ich doch Zu diesem neuen Jahr Gesundheit, Glück und Segen Langes Leben, wohl ergeben. Hier auf Erden recht viel Freud Nach dem Tod die Ewigkeit!„ „Ich wünsch eing a glücksöligs neigs Joah hint und vorn a neigs Toar, In der Mitt a laungi Stonga, daß ma kan die Brotwiascht Faunga!”
Vízkereszt Hagyományosan január 6-án, Vízkereszt napján ér véget a karácsonyi ünnepkör. Katolikus vidékeken a keresztvíz szentelésének ünnepe.
36
Ezt a vizet aztán egész évben megőrizték. Gyógyító erőt tulajdonítottak neki, s ha betegek voltak, ittak belőle. Vízkeresztkor szedték le a feldíszített karácsonyfát, és ekkor rendezték a háromkirályjárást (der Dreikönigstag) is, amely a három napkeleti bölcsről kapta a nevét.
Január 6-án Leányváron is volt háromkirályjárás. A három király (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) fehér ruhát viselt, fejükön papírkorona volt. Az elöl menő fiú egy hosszú botot vitt, amely csúcsán csillag fénylett. Így járták a házakat és köszöntő énekeket adtak elő. Mindenhol szeretettel fogadták őket. Főleg a gyerekek várták a királyok érkezését. A dal után édességet, diót, esetleg pénzt ajándékoztak nekik.
Dreikönigslied Wia heilgn drei Kinig' mit unseren Stern, wir loben Gott und preisen den Herrn! Jetzt reisen wir oilli drei das Bergel hinauf, doart schaut der Herodes beim Fenster heraus. Herodes sprach: „Kehrt ein bei miar, ich will euch geben ein gutes Quartier! Ich will euch geben Heu und Streu, ich will euch halten in Zier und Treu !”
37
Ach nein, ach nein, dass kann ja nicht sein, wir suchen Maria mit Jesulein! Wir suchen's ganz nacked und bloss, wia leg'n 's der Maria Muttergottes im Schoss. Der Stern, der wollet uns leichten, nach Bethlehem wollen wir reisen! Nur eine, noch eine ist unser Begehrn, a Pliamal, a Kiarzel in unseren Stern! Der Stern, der wollet uns leichten, nach Bethlehem wollen wir reisen!
Schumling
A következő szokás már nem ünnephez kapcsolódik, hanem a gyümölcséréshez. Amikor a faluban beérett a cseresznye, egy vasárnapon a családok kocsira szálltak és elindultak a falu szélén lévő földjeikre. Gyümölcsöt szedtek, énekeltek, ettek, ittak, mulattak. Ennek az emlékét őrzi egy szép ének, amelyet a leányvári kórus dalgyűjteményében találtam. Edle Lindenbäume Edle Lindenbäume vor der alten Kirch, deren Schatten unsre Ahnen sammelten sich.
38
Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar. Leiwar, Leiwar, Leiwar. Auf dem Klosterberg obn, schwebt die einste Burg; wo uns nach dem Spiel erfrischt der Huadwatbrunn. Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar. Leiwar, Leiwar, Leiwar. In der goldenen Sonne, in den heißen Sand, wo wir lustig gingen in das Weingeland. Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar. Leiwar, Leiwar, Leiwar. Hier in Schumling stand ein großa Kirschenbaum, dort, den Frühling jubeln, war ein Kindertraum. Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar. Leiwar, Leiwar, Leiwar. Abends, wenn wir zogen von den Acker heim, trotz der Müde, sangen wir aufs Gassele in. Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar. Leiwar, Leiwar, Leiwar.
39
Sonntags nachmittage spielte die Musik, fröhlich lauschten, sangen, tanzten alle mit. Das ist mein Heimatdorf, das Dorf, das ist mein All. Es ist mein Heimatdorf, es ist Leiwar. Leiwar, Leiwar, Leiwar.” Szüret A szürethez számos vidám népszokás fűződött. A szüret ideje a szőlő érésétől függött. A fáradságos munka után kijelölték a bál napját. Egy leány beöltözött bírónénak, egy legény pedig bírónak. Feldíszített kocsira ültek és végigvonultak a falun. A kocsi előtt négy leány- tiszta fehér ruhában- egy-egy rúdra felfűzött szőlőből készített koszorút vitt. A lányokat a legények választották ki. A szüreti felvonulás végén cigánynak beöltözött fiatalok mentek. A szüreti felvonulók a kocsmáig vonultak, ahol reggelig tartó bállal fejeződött be a nap. A bálban egy csősz őrizte a szőlőkoszorút. Aki vett belőle, annak fizetnie kellett. A mulatság végére a szőlő elfogyott.
Tollfosztás Hideg téli estéken sem állt meg az élet a faluban. Aki libát, kacsát tartott összegyűjtötte a tollat. Az asszonyok , hogy a hosszú téli estéket közösségben töltsék, a tollfosztást együtt végezték. Ez nemcsak munkát, hanem szórakozást is jelentett számukra. De a legények apróbb csínytevésekkel igyekeztek borsot törni az asszonyok orra alá. A kertben fogott verebeket a toll alá eresztették. A kismadarak igen nagy felfordulást okoztak a szorgoskodó lányok és
40
asszonyok között. A jókedvet nemcsak ez jelentette. Munka közben énekeltek, beszélgettek és különféle történeteket meséltek. A gyerekek a sarokban ülve hallgatták a boszorkányokról szóló meséket. Így teltek az órák, fogytak a tollak. A fosztás után a házigazda, főtt kukoricával, aszalt gyümölccsel kínálta meg az asszonynépet. A munka legvégén (egy háznál kb. egy hétig tartott a tollfosztás) teával, borral és süteménnyel vendégelték meg őket. Ez a szokás sok vidéken ma is él. Nagymamám is gyakran meghívja kedves ismerőseit és együtt fosztanak. A puha tollakból utána párnát készít, amit az unokáinak ajándékoz.
Esküvő A lakodalomra való készülődés már hetekkel előtte elkezdődött. A jegyesek személyesen hívták meg a rokonokat, barátokat. Régebben az esküvő előtt három héttel egy-két ún. meghívő (Hochzeitseinlader) ment a rokonokat felkeresni, és a jegyespár nevében meghívták őket az esküvőre. A meghívottakat borral kínálták és a következőket mondták:
„Wir sind geschickt von Bräutigam und Braut, Die uns die Einladung anvertraut. Wir laden euch ein als ihre Gäste Zu ihrem kommenden Hochzeitsfeste. Den Kirchgang sollt ihr helfen schmücken und zieren, Und dabei den Mut nicht verlieren. Nach dem Kirchgang gehn wir zurück ins Hochzeithaus, Dort bekommen wir einen Schmaus;
41
Wir bekommen dort Braten, Kuchen und Wein, Dabei wollen wir alle recht lustig sein. Solange der Rauchfang raucht und die Pippe lauft Hört die Hochzeit ja nicht auf! Vivat!” Két-három nappal az ünnep előtt már kenyeret sütöttek az asszonyok, csirkét és disznót vágtak. Mind a leány részéről, mind a fiú részéről segítettek a rokonok. Az esküvő napján a vőlegény elment kikérni a menyasszonyt. A vőlegény fekete cipőt, fekete öltönyt és kalapot, valamint fehér inget viselt, fehér nyakkendővel. Az öltöny gallérjára rozmaring és viaszvirág volt tűzve. A első vőfély volt a szóvivő. Néhány szóval megköszönte a szülőknek, hogy felnevelték a lányt és bocsánatukat kérte, ha valamivel megbántotta őket gyermekük. Szomorú, és mégis vidám pillanatok voltak ezek.
„Kommt edles Brautpaar, kommt heraus! wir führen euch in das Gotteshaus, wir führen euch vor das Hochaltar! dort brennen alle Lichter hoch und klar, Maria, die Mutter Gottes rein, die lad' ich Mutter Gottes rein, die lad' ich zur Hochzeit ein; sie soll euch führen bei der Hand, dass nicht zerreisst das christliche Eheband!
42
Vater und Mutter, Schwester und Bruder, tretet voran! schaut eure junge Kinder an; wie sie weinen und die heissen Tränen, den jungfraulichen Abschied von euch nehmen! nun ihr geehrtes Paar, wie fertig seid ihr, die Mutter hier, und habt noch nicht gedankt dafür; so danket ihr junges Paar mit frohem Herzensleid, einen schönen Dank den Vater auch, bevor ihr geht ins Gotteshaus! Herzlichste Kameraden mein! ihr sollt nicht unmöglich sein, so reicht uns zum Abschied die Hand, wir treten von dem ledigen Stand; das war ja nur ein Augenblick, und kommt niemals zurück! in Tränen soll sich jedes Augenpaar baden; aus der Ferne auch die Verwandten zu der Hochzeit einladen! oh, himmlischer Vater, wir bitten dich, lass sie heute denken an mich! Da geht ihr in Gottes Namen, lasst euch segnen für diesen Tag!”
43
A koszorúslányok öltözéke A menyasszony fekete ruhában volt, amelyhez fekete kötényt, fehér harisnyát és fehér csipkegallért vett fel. A fején fehér viaszvirág koszorút viselt. A kikérés után mentek a templomba. A zenekar haladt a menet élén, utána a menyasszony a vőféllyel, majd a vőlegény az első koszorúslánnyal. A szülők zárták a menetet. Az egybegyülteket terített asztal várta a lakodalmas házban. Az ifjú pár mellé a keresztszülők ültek. A fiúk és a lányok nem egymäs mellett voltak a teremben. A lakodalmat a vőfély irányította. A terített asztalnál ezekkel a szavakkal köszöntötte a fiatalokat: „Es klingt heut der Glocken Klang, Der Jungendzeit ihr letzter Gang,
44
Verweht als wie ein süßer Traum Dem Mensch in diesem Weltenraum. Wenn man zur Welt geboren ist, Ganz sorglos später größer wird, Sich an dem Lebensfrüchling freut, So ahnt man nich den Ernst der Zeit, Doch naht die Stunde schon heran; Ihr steht als Braut und Bräutigam. Es ist für Euch ein ernster Schritt, Der fürs ganze Leben wichtig wird. Ganz hoffnungsvoll zu dieser Stund Reicht Euch die Hand zum Lebensbund!” A vacsorát a legények szolgálták fel. Ezután egymás egészségére ittak, amit rövid köszöntő előzött meg: „Gute Gesundheit für die Schiffleut, Wenn sie langsam fahren, kommen sie auch weit! Vivat!” Éjfélkor volt a menyasszonytánc, melynek végén a vőlegény felkapta a menyasszonyt, az összegyűjtött pénzt, és kiszaladt a teremből. Mikor visszajöttek a menyasszony a fején koszorú helyett már kendőt viselt. A lakodalom reggelig tartott.
45
A leányvári kórus A falu kulturális életében fontos szerepet játszott a nemzetiségi kórus. Erdély
Jenő
vezetésével
1973.
augusztusában
alakult
meg
Leányváron. Kezdetben 35 tagból állt. A próbákat hétfőnként tartották, ahol minden tag pontosan megjelent. A kórusban három generáció énekelt együtt, a nagymamától az unokáig. A kórus vezetője a tagok segítségével összegyűjtötte a leányvári népdalokat. Az énekkar sok helyen sikeresen lépett fel. (Sárisáp, Bokod, Budapest). Ezekre a szereplésekre még ma is mindenki örömmel emlékezik vissza. 1976. október 17-én a német nemzetiségi kulturális vetélkedő megyei döntőjét Leányváron rendezték. Az énekkarok, versmondók, zenekarok Csolnokról,
Tatabányáról,
Tarjánból,
Vértessomlóról
érkeztek.
Természetesen helyi fellépők is voltak. A kórus egy idősebb tagja Anna Sturcz- nagy sikert aratott, amikor a saját maga által gyűjtött népdalokat előadta. Erdély Jenő vezetésével kb. 1985-ig működött az énekkar. Utána már ritkábban találkoztak és most már fellépések sincsenek.
Die sangesfreudigen Leányvárer mit Chorleiter Eugen Erdély
46
A német nemzetiségi kulturális vetélkedő meghívója Még ma is minden tag örömmel és büszkeséggel gondol vissza az együtt eltöltött évekre. A szereplések nemcsak sikert jelentettek, hanem nagyon fontos szerepet töltöttek be a népdalkincs
47
felkutatásában, feldolgozásában, megőrzésében, ezáltal hozzájárultak a német nyelv ápolásához.
48
Befejezés Die Muttersprache Unsre Ahnen kamen einst hierher und fanden hier ein neues Heimatland. Die viele Müh' und auch die Plag' war schwer, sie schafften es für uns mit Herz und Hand. Seitdem sind viele Jahr' vorbeigegangen: Wir haben die schönen Sitten und Bräuche uns bewahrt; das Kind hat sie immer von den Eltern empfangen und weitergegeben in seiner Art. Das schönste, was wir uns erhalten: die Muttersprache ist es doch. In Ehren wollen wir sie stets gestalten und weitergeben noch und noch. Wie eine Fackel brennt in dir ein Licht, der Mutter Wiegenlied, oft klingt's dir zu: Vergiß ja deine Muttersprache nicht und tue deine Pflicht, dann findest du die innerliche Ruh.
Josef Kanter versét választottam a fejezet végére, mert úgy érzem, hogy amit leírt minden korban érvényes lesz. Fontos, hogy a hagyományokat, szokásokat összegyűjtsük, megőrizzük és egyszer
49
majd mi is átadjuk a fiatalabb generációnak. Sajnos egyre kevesebben foglalkoznak az anyanyelv ápolásával, pedig ez sokak kötelessége lenne. Erre mindenkit kötelez az ősök tisztelete. A gyűjtőmunkám során is tapasztaltam, hogy az ünnepekhez kapcsolódó játékok és szokások lassan feledésbe merülnek, és nem lesz aki átadja a jelen fiatalságának. Bízom abban, hogy e néhány lejegyzett hagyománnyal sikerül hozzájárulnom a múlt megőrzéséhez. Leendő pedagógusként én is kötelességemnek tekintem a népszokások ápolását, és továbbadását. Blaise Pascal szavai a jövőre utalnak: „A múlt és a jelen csak eszközként szolgálnak, célunk természetesen a jövő.”
50
Irodalomjegyzék: 1. Balogh Kata- Bárdos István: Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet, Tatabánya, 1993.
2. Bellér Béla- Wild Katalin- Szabó János- Szende Béla: Nationalitätenkunde. Tankönyvkiadó, Budapest, 1989. 3. Budayné Mosonyi Klára: Dorogról a dorogiaknak. Dorog Nagyközségi Tanács V.B. 4. Deutscher Kalender 1983. /Jahrbuch für die Ungarndeutschen/Demokratischer Verband der Ungarndeutschen, Budapest 5. Dömötör Tekla: Naptári ünnepek- népi színjátszás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 6. Dr. Béla Kálmánfi: Glück auf! Demokratischer Verband der Deutschen in Ungarn, Budapest, 1975. 7. Erika Áts: Tiefe Wurzeln /Eine ungarndeutsche Anthologie/. Demokratischer Verband der Deutschen in Ungarn, Budapest, 1974. 8. Gerstner Károly: Leányvár név- és településtörténete /In: Új Forrás, 1979. 3.sz./
51
9. Gyárfásné Kincses Edit: Színes kalendárium. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. 10. O'sváth Andor: Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék múltja és jelene. 1938.
52
