ÖLCSI O L V l S Ó K Ö O T.. J

ÖLCSI O L V l S Ó K Ö O T .. J .-•, \ ^J

' i- ,\V \ *

y ’/

F ohászkodó kas*' / Jó Istenein, fj oh, légy velenj/ segélj. kezdnem A Y és v é g ^ e n ^

' / /-/ •

Ki szeret tan u ln i? En szeretek tanulni: Istennek liáta, faár tudok is olvasni. Megtanultam a z , ábécéből. Most hát e«$n kis olvasókönyvből szélűben olvasgatok. Ha tehát a jő Isten éltet és séget ,ad ,* tőv^bb is eljárok az Iskol szorgahnakm fogok tanulni. Leltemí vAem, sziv.Qinet nemesítem. így lésí tán derék ember.. így .szeret Isten. J< szék ketyeg jniíidenek etőtt. .t' i*. ,

*

/_ lA. «könyvecskehe^. Oh jer kedveXkis könyvecskééi,' ■, «hadd lám, miX sok *szép van benned'! '.Atyám, anyáméig)' szeretnek, . { J í í ' ha szedek sokJ ó t belőled. Azért szem elolt tartalak, s szorgalmasan olvasgatlak. . >t

Andorka még igen kicsi volt.,Mindig csak játszott. Kicsi késével faragcsalt, Kicsi vésőjével vésett. Csinált házat, csűrt, *paj tát, szint. Csinált kicsi .szekeret és fa-lovakat. Csinált utakat és simán kikövezter s megporondozta. A fa-íovakat aztán a szekér elébe fogta. Dé azok "bizony nem tudtak menni. O •húzta egy kis kötőnél íjpgva. Ilyen szépen ínulUtott a kedves fiúcska. •V A báránykához. Kedves kis báránykám, jöszte ide M sen: zöld füvecskét hoztam, kertecskémben szedtem., • Fris vizet is hozok, nincs messze a kútunk*; s ha jól ettél, ittál: jer, azfipi játszódjunk? .

A kis munkás.^ Andorka, hogy nagyol^acska lett, kérte apját: „Édes apám,* végpf nekem egy kis könyvet. Én szeretnék mar tanulni. “ Vett is a jó apa. Andorka most már nemcsak mindt ; játszott, hanem tanult is. Megtanult olvasni, és olvasott. Aztán rajzolt és irt. S már most

\

5 liogy dolgozott, sokkal jobban esett neki a játék, étel, ital, álom. ,V J A kis tanuló. Mikor én kicsi voltam, csak játszani tudtam, már most hogy nagyobb vagyok, tanulni is tudok. Járok az iskolába, s mit beszél tanítóm: a leckét, a sok jót, mindig megtanulom, És összetett kezekkel kérem jó Istenem: kedves hazám díszére neveljen fel engem.

\J

M unkára fel! Munkára fel, ne vesztegelj ! nem restekért van itt a hely; itt szorgalom kell . .'. nézz körűié minden munkának él s örül. Mozgásban él egész világ: dolgos méhnek itt a virág; amott a zöld lomb, — s a madár alája fészket rakni jár. Pillangó szerteszét repes, hangyácska élelmet keres; a kis pók hálón dolgozik, minden minden foglalkozik.

\

í,

6

•

4 T Munkára hát, ne vesztegelj, embernevet hogy érdemelj; másként állat maradsz csupán, ott is csak hangya s pók után. *

>

—

t

~ Juliska.

A kedves bokréta. Ilkának volt egy kis virág-ágya. Sok kedves virágot nevelt benne. Anyja egy va­ sárnap a templomban vala. Ilka gondolko­ zott: mivel örvendeztesse meg édes anyját, mikor haza jő. Kedves virágaiból egy csinos kis bokrétát kötött, és anyja varróasztalára tette egy pohárba. Oh, mint megörvendett a jó anya, mikor a kedves adományt meglátta ! Hát még azon, hogy olyan jó kis leánya van !

Juliska vet virágmagot ártatlan örömmel; ^édes,anyja kiséri őt nyájas vizsga szemmel. Gyönyörködik a jó anya szelid kis lányában, hogy dolgozik, hogy működik virág-táblájában. „Majd, ha virágún kinyiinak — szól a kedves leány — a legszebbet neked adom drága édes anyám!"

7V J

f

A gyöngyvirág. Vígan tölté idejét kicsi Kati a kertben. Leült a fa alá. Hallgatta a madárkák éne­ két. De nem hevert ám! Hanem kötésével babrált. Miután kötését elvégzé, gyöngyvirá­ got szedett a bokrok közül és bokrétába kö­ tözte. Víg örömmel sietett föl vele. Kis test­ vére, a szelid kis Piroska, csöndesen alutt a bölcsőben. Mikor a kis leány fölébredett, egy csinos kis bokrétát talált fejecskéjénél. Kezébe vette, és ok, milyen édesen elgyügyögött vele!

A kis kertész. Öntözget, gyomlálgat a jó kis Tihamér, kedves virágival senkié föl nem ér, Van piros rózsája. m szegfűje, túlija, van majoránája, • s teljes Hornja.

i.t

„Mit csinálsz, Tihamér, virágiddal aztán ?“ ,Majd koszorút fonok anyám nevenapján.4

S

8 A kis imádkozó. Sándorka mihelyt reggel felébredett, azonnal felöltözött, megmosdott és imádko­ zott. Összetette kezecskéit s hálát adott Is­ tennek az éjjeli nyugalomért. Kérte a jó Is­ tent: „Jő atyám, viseld gondomat. Adj erőt nekem. Tartsd meg kedves szüléimet is, kik ápolnak s nevelnek engemet. Oh, add jó Is­ ten, hogy békében érjük el az estét!“ Este is liasonló^épen imádkozott. Meg­ köszönte a jó Istennek, hogy megtartotta, gondját viselte. És vidáman nyugodott le ágyacskájába. ■

Ha a nappalt . . ‘ V *

Ha a nappalt jól töltötted, csendA leszen az éjjeled ; h^fikfNded imádságod, édelStafo?* esni álmod.

Ha m inden n ap y
Ha minden nap' imádg^col és szorgalommal dolgozod: ngy az Isten áldására méltó leszesz bizonyára.

9 Vasárnap. Itt van a vasárnap, ma templomba megyek, imádkozni is kell annak, ki jó gyermek. Imádkozom híven, s kérem Istenemet: éltesse jó szülém s szeressen engemet.

A lecke. Anti künn az udvaron tanulgatott. De nem igen nagy kedve volt hozzá. Csak a leveleket forgatgatta. „ E j, heh bajos most ez a lecke, monda, olyan nehezen megyen a fejembe! En bizony hát nem is tanulom meg. Inkább azzal a kis cicával játszom. Jöszte ide te Szegfű !£; Szegfű nem várt sok liivást, hanem mel­ léje kuporodott és dorombolt. Anti meg simogatá. így hát Anti eljátszá az időt, s lecké­ jét nem tanulta meg. S mi lltt a követke­ zése? Az, hogy Anti urajn hanyagságáért nem részesült az erdei mulatságban. Mikor többi társai künn az erdőn örvendeztek, ökeme itthon maradt. De bezzeg máskor meg­ tanulta leckéjét! Szegfű azután is sokszor <á. melléje kuporodott és dorombolt, s intett An­ A tinak, hogy simogassa. De Anti ezen szavak­ kal mindig elutasította:

Cica, cica, rósz cica! hagysza békét, mert én ma veled addig nem játszom, mig a leckém nem tudom!

Használd az időt. Az idő gyorsan elrepül, de vissza többé nem kerül. Gyermek, az időt használd fel, ne ülj összedugott kézzel. Gondold meg, sok vár még reád, sok a tenni való munkád. Ten javad, ha iparkodol, ten hasznod, ha fáradozol. Oh, használd fel hát az időt, úgy nem bánod meg, ha eltölt.

Ki m int vet, úgy arat. Tudod azt te, kis olvasó, hogy a szántóvető embernek elébb fól kell szántania föld­ jét, azután búzát, rozsot, árpát, zabot, kukori­ cát stb. vetni a barázda alá. Azután beboronálja; s akkor várhatja csak jó idő jártával gabonája felnövését, gazdag aratását és ke­ nyerét. Ha nem vet, vagy ha roszul szánt, boronái: roszul is fog aratni. Akként te is, kis olvadó, a hogy tanulsz, úgy fogsz tudni. A ki nem szereti a tanulást, az semmit sem fog tudni.

11 A hangya. Nézd csak a kis hangyát, nézd csak, nézd, mit mivel: szájában mily izmos kenyérmorzsát cipel. Hordja szorgalmasan élelemtárába, hogy a hideg télen ne kopjék fel álla. Mig a meleg nyár tart, ö soha sem hever, neki a munkásság kellemetes teher. A pici hangyácskák dolog után élnek; rest gyermekek tőlök példát vehetnének.

Más k árán ne örvendj. Péter egyszer vigyázatlanul szaladt, meg­ botlott egy köbén s hasra esett. Ezt Iátá Sán­ dor s nagy hahotára fakadt. Másnap Sándor is szökdécselt egy sán­ con keresztül. Egyszer azonban inegtántörő­ dik s beesik a sáncba. Ekkor Péter így szó­ lott: „Látod Sándor, én is nevethetnélek most téged. De azt nem teszem, mert nem illik. Hanem mondok neked egy tanulságot: a k i c s ú f o l n y o m o r u l t a t , m a g a is n y o ­ morra juthat.*

12 A jó m agyar gyermek. Szeretem a jót, a szépet, s a tisztes illendőséget; törekszem erényességre, a mely fényt vet életünkre. Minden gondom azon lészen, hogy legyek munkámmal készen. Nemzetemet úgy szeretem! Minden fia testvér velem. Az idegent is becsülöm, illetlen volna gyűlölnöm. Elöljárómat tisztelem, mert sok jót teszen én velem. Szüléimet, nagyra nőve, táplálom öregségökre! Imádom jó Istenemet, atyámat s gondviselőmet.

A kis pásztor. A gyönyörű rét tarka virágai közt le­ geltető báránykáit kis Endre. Oly vidám volt a jó kis fiú és oly eleven, mint a fiirjecske. Olykor leült egy balomra, elővette táskájá­ ból sárga furulyáját, és oly édes dalokat zengedezett, hogy csengett belé a határ. Kifútta a fiirj pitypalaty-énekét, a pacsirta lejtő dalát, a billegény hű baráti nótáját, a kakuk szólását és sok más dalokat. És ha u

13 dalait elzengette, eltette kedves hangszerét. Megitatta bárány kait a patakban. S miután jól ettek, ittak a kis állatok, az árnyas er­ dőbe liajtá őket pihenni. Kis Endre egy agg cserfa mellé dőlt. Elővette könyvecskéjét a kedves történetkéket olvasgatá belőle. Es ekként a mezőn is üres idejét mindig olva­ sással tölté. Ilyen kedvesen és vidáman folytak a kis Endre napjai.

Kikeletkor.

Y

✓

Itt a szép kikelet, elűzte a telet, a nap nyájasan süt, öröm van mindenütt: ok, mily boldogító! Madarak zengése, hús patak csörgése, virágos rét, mező, lomb-koszorús erdő: oh, mily vidámíté! Kis -méhek dongása, pásztor furulyája, nyájkolomp rezgése, fris szellő lengése: oh, mily andalító!

14 Szorgalmas Feri. A kis Feri már épen hat éves volt. S nagyon szeretett volna iskolába menni. Mert hallotta bátyjától, mennyi szépet beszél ott tanitó bácsi. Kérte is édes apját: „Édes apám! vigy fel engem az iskolába. “ Fel is vitte a jó apa, s beiratá nevét a többi tanulóké közé. És Feri úgy megszerette az iskolát, hogy mi­ helyt pitymallott, azonnal felugrott az ágyból, nem kellett, hogy költse valaki. Legott felöl­ tözött, megmosdott, megfésülködött s az is­ kolába sietett. Ott helyesen viselte magát. Figyelmesen hallgatta a tanitó bácsi be­ szédét. S nem sokára maga is megtanulgatá a szép történetkéket. S ha a tanitó bácsi felszólította, hangosan és értelmesen felelt. A tanitó bácsi nagyon szerette Ferit, és tanulótársai is mindnyájan szerették öt, mert jámbor magaviseletü és szorgalmas kis tanuló volt. Feri aztán nem sokára ügyesen megta­ nult olvasni s a szép történetkéket maga is olvasgatá. A kedves fiúcska. Volt egy kis fiúcska, kit minden szerete, mert magát mindenütt illendőn viselte. ----...

15 Selejtes beszédet o soha sem szóla, ezért dicsérőleg beszélt minden róla. Mindig vidám kedvvel járt az iskolába, s ott érette atyja nem költött hiába. Mert szorgosan tanult a kedves fiúcska, s mit tanult, otthon is el-elmondogatta. - "< *

A hasznos dolgokban szépen növekedett, s kedves szüléinek benne öröme lett.

Az eprész leány. A kis Etelka édes anyja nagyon beteg volt. Semmit nem ehetett. Még a legjobb étel is rósz ni esett neki. A háziak mind­ nyájan búsan állának a beteg körül. Etelka is szomorkodott, s szerette volna kedves anyját valamivel felviditni. Kosarat vön ke­ zébe s kiment a rétre. A rét gazdagon meg volt rakva eperrel, mintha behintették volna. A kis leány megtölté kosarát. A rét virá­ gaiból egy szép koszorút is font, az e p e u ^ , tette a kosárba s aztán haza sietett. Á táolr

r7 16 anyjának a kedves ajándékot. A beteg anya rendkívül megörvendett ezen szívességnek. Nem ehetett ugyan a jó anya az eperből, | mert a betegnek nem jó a nyers gyü­ mölcs ; de látván a kedves leánynak jó indu- . latát, örömtől egészen felindulva így szólott: * „Kedves leánykám, most már jobban va­ gyok, “ s más napon szerencsésen meggyó­ gyulva föl is kele. Alig is várta már a kis leány. Egészséges korában is sok örömet szer­ zett Etelka édes jó anyjának. A kedves adomány. Virágos mezőben gyöngyvirágot szedtem, és belőle csinos bokrétát kötöttem. A kedves bokrétát neked adom, anyám, te vagy az én leghűbb ápolóm és dajkám.

Szeresd szüléidet. Szeresd jó szüléidet, kik ápolnak tégedet; s ha bú nyomná szívókét, szerezz nekik örömet; ha betegek, ápolgasd, vén korokban táplálgasd.

17 Lásd. ők is sok éjeket virasztottak éretted! s nagyon sokat küzdenek, rnig téged fölnevelnek. S ki veled ily sok jót tett, érdemli, hogy tiszteljed.

Nagy Lajos. Kicsi Lajos egyszer egy hosszú lajtorja tetejébe hágott, a mely a szémiboglyához vala támasztva; s igy szólott bátyjához, a ki épen akkor jőve haza az iskolából: „Hát $em vagyok én nagy?U gy-e kedves bátyám, nagy ember vagyok ?“ „Vigyázz, mond bátyja, mert ha a lajtorja foga el talál törni, leesel s összetöröd magad. “ Alig mondotta ki a jó bátya ezen szavakat, s irae, a fog, mivel korhadt volt, eltörik, és Lajoska a földre znhan. Azon­ ban— hála Istennek!— szalmára esett s nagy baj nem történt; csak az arcáról ment le egy kissé a bor, egy kóró karcolta meg. Hanem Lajos is okosabb lön ezen eset ntán, s felfo­ gadta, hogy többször ott nem mászkál. A bársonyszalag. A gyáros egyszer egy szép piros báraonyszalagot készített. Azt megvette egy \ gazdag ember, s Petiik nevű kis pnmijának \

\

-

.......-

’ 2

•••

...

20 A fiúcska és>]v m adár. Fiúcska.

Kedves madár, tarka madár, csak egy szám van veled: Jer hozzám, szállj le az ágról, jer, ha nem restelled! . .. Hát édes kis tarka madár, csak az a szóm hozzád: csendes szállást és eledelt neked, kérlek, ki ád ? . . . S azt a szép dalt, melyet zengesz, ki adta teneked? s tarka, cifra, szép toliakkal ki ruház fel téged ? . . .

Madárka. Jó fiúcska, kérdésedre az a feleletem: nekem a jó Istentől vau minden draga kincsem. Csendes szállást és eledelt a jó Isten rendel, ü adott dalt, s szép tollal is jósága ruház fel. ' | F i u csk a.

Kis madárka, azt a sok jót. mit Isten ad neked, mivel jutalmazod vissza? el hálálod meg ? . . . .

21 Madárka. Kis fiúcska, az erdőbe többi társaimmal áldjuk Istent jóságáért zengő dalainkkal.

Szófogadatlan Laci. A kis Laci egyszer csúszkálni akart a jegeu. Apja inté: „Fiam, ne menj a tóra, mert még nincs jól befagyva.44 Laci hallotta ugyan az intést, de azt csakhamar el is felejtette, s a tóra ment. És mi történik? A jég alatta be­ szakad, s mármár a jég alá hal vala, ha né­ hány napszámos arra nem megy, s ki nem húzta volna. A jó emberek haza vivék. Szüléi ágyba fekteték s ápolák. Másnapra szeren­ csésen felgyógyult. Azon órától fogva megigéré Laci, hogy szófogadó lesz. ügy is tőn, és soha többé ilyen pórul nem járt.

A rózsafa. Egy fiúcskának édes apja egy szép rózsafát adott, hogy azt ültesse kis kertjébe, viselje gondját, öntözze, ápolgassa. A fiúcska elülteté a rózsafát, de azt nem öntözte meg soha; s a szegény fáeska mármár közel yoF az elszáradáshoz.

22 Egyszer a fiúcska, virágos kertjében mulatván, látá, hogy apjától kapott rózsa­ fája ki akar száradni. így beszélt magában: „Nekem bizony nem kell ez a csúf fa ! Ni, már a levele is mind elhullott !u Azzal tövön foga a szegény rózsafát és kihajitá az utcára. Épen akkor jött haza felé egy sze­ gény fiú az iskolából, meglátja az útfélen heverő rózsafát s igy szólott: „Ezt a kis fát haza viszem, s elültetem, hátha megfogamszik, úgy látom, még nincs egészen el­ száradva, még sok zöld ága van.u Azzal fel­ veszi a fát, haza viszi és kis kertjébe elülteti. Az elszáradt ágakat lemetszette, az elfonynyadt rózsafácskát öntözgette, gyomlálgatta, kapálgatta. S minő csuda! Az elpusztultnak hitt rózsafa újra feléledt, oly szép s oly ked­ ves rózsákat termett, mint a hajnal pirossága. És a kedves rózsák az egész helységben hí­ resek voltak. Lám, mit tesz a szorgalmas gondoskodás!

Szép kert. Szép kertben van egy rózsafa, piros rózsa virít rajta, lombos ágán elrejtőzve énekel a fülemile; énekét oly vigan fújja, s ő azt soha meg nem unja.

23 Gyönyörű kert, szép rózsafa, énekelő kis madárka, ha titeket bírhatnálak, kincs, aranyért nem adnálak. Minden nap ott sétálgatnék, játszodoznám, tanulgatnék.

A kis méhhez menjetek. . . . A kis méhhez menjetek, s a kis munkást nézzétek, milyen buzgón igyekszik, s mindenből mézet készít. Hát én tétlen heverjek? Úgy korhelynek neveznek. Jobb serényen dolgozfiom, izzadnom és fáradnom; igy lesz testem megedzve, lelkem meg kimivelve. Edzett tost.s miveit lélek jég hátán is megélhet.

A háládatos gyermek. Volt egy öreg ember, a ki mozdulni is alig tudott a gyöngeség miatt, és élelme szerzésére jóteketetlen volt. Ennek az öreg­ nek volt egy igen jó kis unokája. A fiúcska látja, liogy az ö kedves nagyapja ilyen erötelen, és a mellett még az éhséggel is kell küz­ denie; elmegyen az urasághoz és igy szól:

24 „Édes jó uram, fogadjon be engem cselédjé­ nek, hogy magamat és kivált szegény öreg nagyapámat eltarthassam “ ! „Jól van, fiam — felel az uraság — bárányaim mellé megfo­ gadlak pásztornak. Öreg atyádnak pedig mondd meg nevemben, hogy köszöntőm és szivesen látom, jőjön házamhoz, a hol holtig lesz szállása és élelme. Te pedig jó fiú, ne fe­ ledd, monda tovább az uraság, hogy azokat a gyermekeket, a kik szüléiket öregségükben ápolják, táplálják, a jó Isten megáldja^.

A kisdedek Jézusnál. Mikor Krisztus urunk mint tanító a föl­ dön járt és tanított, vittek hozzá kisdedeket, hogy kezét rájok tevén, imádkoznék érettök. A tanítványok azt gondolván, hogy ezek neki majd alkalmatlanok lesznek: kemény hangon visszautasíták a szüléket, kik a, kis gyerme­ keket hozták vala. Jézusnak ezen eljárás igen nehezen esett, s igy szólott a tanítványokhoz: „ E n g e d j é t e k , h o g y j öj e n e k h o z ­ z á m a k i s gye r me kek, és me g ne t i l t ­ s á t o k őke t , m e r t i l y e n e k é a me nyn y é k n e k o r s z á g a . V a l ó b a n m'b ndom n e k t e k : ha v a l a k i n e m á r t a t ­ l a n mi n t a k i s g y e r m e k , s e m m i ­ k é p e n el ne m n y e r i a z I s t e n n e k o r s z á g á t.tt

25 Ekkor ölélje vette a kisdedeket, kezeit rájok tette, imádkozott érettök és megáldá őket. Kedves gyermekek, azon ártatlan gyer­ meki erényt, melyet Jézus annyira szeretett, oltalmazzátok meg halálig. Csak úgy lehettek boldogok, csak úgy juthattok el a mennyek­ nek országába. Minden beszédetek, cselekvéstek legyen illedelmes, becsületes, szent; és kebletek már itt a földön — mint kis mennyország — a legkedvesebb érzésekkel fog eltelni. Áldott Jézus. Oh Jézus! ki szelidséggel társalkodói kisdedekkel, s őket annyira szereted, hogy karjaidra fölvered, Aztán imádkozál értök. s levél nyájas jótevőjök, és megáldád szent szavakkal, kiterjesztett karjaiddal. Szent arcodat nem láthatjuk, hogy köztünk vagy, hiszszük, valljuk, s nem kevésbbé szeretsz minket, mint ama kis gyermekeket. Édes Jézus, áldj meg kérünk, erény útján légy vezérünk.5 hogy igy távol minden bűntől, kedveljük a jót szivünkből. ✓

/f

26

9

A két jó testvér.

K á l m á n . Nézd csak kedves bugocskám, beh szép piros almát kaptam! Jer, osz­ tozzunk meg ra jta , fele legyen a tied, fele az enyém. Hiszen mi tiszta szívből szeretjük egymást. Nem akarom egyedül megenni, jer, egyél te is belőle. K a t i . Oh kedves bácsikám, hiszen az kevés kettőnknek! Bárcsak egy kissé na­ gyobbacska volna. Most csak edd meg, kérlek, egyedül. Nem vagyok én olyan kiváncsi. Nem haragszom én azért meg, ha nem részesülök is belőle. K á l m á n . Egyél belőle te is, kedves hugocskám, jobban esik nekem is, ha veled megoszthatom! A jó bátya az almát azzal ketté metszé, egyik felét hugocskájának nyujtá, s jóízűen elkölték. Kevés iigyan az adomány, de nagy a szívesség, a mely a jó bátya kebeléből szár­ mazott. így osztozott azután is mindig a két jó testvér örömben és fájdalomban. Az édes apa és anya pedig örömmel vala eltelve, lát­ ván, milyen jók gyermekei, mennyire szere­ tik egymást.

27 A két h.ü barát. Gyula és István igen szerették egymást. Holtig hü barátságot kötöttek. Összebeszél­ tek, hogy ha kell, készek lesznek egymásért még meg is halni. Még csak gyermekek voltak, s mindig együtt tanultak vagy ját­ szottak. Ha egy almájok, egy pár cseresznyéjök, egy barackjok, szilvájok volt, azt mindjárt megosztották egymás közt. Már min­ denki ösmérte őket. S ha az utcán vagy me­ zőn sétáltak, az emberek, a kik látták őket, ezt szokták mondani: ni, a két hü barát! Mikor emberkort értek, együtt útazták be szép Magyarországot s a külföld neve­ zetesebb városait. Aztán Gyulából orvos lett, Istvánból pap. Egy városban laktak, s ha üres idejök volt, együtt mulattak. És igen nagyon szerette őket minden ember, ü g y igyekezett körökben lenni mindenki, s bol­ dognak érezé magát, ha velők társaloghatott. Gyermekkor. Boldog a gyermekkor, semmi gondja nincsen; vannak hű szüléi, a kikre tekintsen. Van ruhája, könyve, és van tápláléka, s boldog, ha akad egy hűséges barátja.

28 A kedves séta. Szép tavasz volt. Sándornak megigéré édes atyja, hogy ha jól viseli magát, elviszi magával sétálni a közel fekvő erdőbe. Sándorka Ígérte, hogy ló lesz, jól tanul, szót fogad és semmi hely­ telent nem cselekszik. ígéretét teljesíté is. Most igy szólott hozzá édes atyja : „Fiacs­ kám ! a jó gyermek megérdemli, hogy valami öröníben részesüljön. Te jó vagy. Most hát jer velem, kedvesem, tegyünk egy kis sétát, menjünk ki az erdőre, gyönyörködjünk a ta­ vasz szépségeiben. u Sándorka könnyű ruhát ölte magára, mert az áldott nap kissé heveskén sütött. Aztán édes apját karon fogá, s lassacskán ballagának az erdő felé. De Sándorka nem volt olyan, mint sok gyermek, hogy ha meg­ látnak valamiféle tárgyat*, nem is figyelnek rá, nem kérdik: vájjon mi az? Sándorka mindenről, a mit látott, szeretett valamit tudni, tanulni. O kicsi létére sok virágot, füvet, fát, madarat ismert. Most is, a mint mendegéltek r ha egy kedves virágot talált, inegkérdé édes apjától: hogy híjják, mi a haszná, mikor fog elvirágozni? stb. A jó atya mindig örömmel felelt ezen kedves kér­ désekre. Végre eljutának a szép zöld erdőbe. „Telepedjünk le, kis fiam, egy kissé ezen

•

29

cserfa alá, pihenjük ki magunkat elébb, az­ tán beljebb megyünk“, szóla az a ty ^ Miután megpihentek, az erdei forrásból egyet ittak s azzal tovább hatóidnak az erdő beljébe. A fák ágai zöld lombokkal valának ékesítve. A lombok között a kedves énekli madárkák hangicsáltak, hogy szinte zúgott az erdő. A föld zöld gyeppel és szebbnél szebb virágok­ kal vala díszítve. Leirhatlan volt Sándorka öröme!.. „Oh beh gyönyörű az erdői szóla, mindig itt szeretnék lakni.u Hagyd el, kis fiam, szóla az atya, légy csak mindig jó, ezu­ tán többször kisétálunk az erdőbe.u Azután letelepedtek s ozsonnájokat el­ kelték. Kis szünet után szóla a fiú: „H ah! apám, mi zúg ott olyan mélyen ?“ „Az egy kristály vizű patak, fiam,“ szólt az atya. „Oh vezess oda, hadd lám, milyen ?“ Megnézték. A fiúcska sokáig gyönyörködött a csörgő pa­ tak- és a hömpölygő habokban. Es elnézett messze, még a szomszéd falvak tornyát és hegyeit, erdeit is beláthatá. Kis lelke sokáig gyönyörködött a közel és távol levő tárgyak szemlélésében. „No kedvesem, már siessünk haza,“ szólt az atya, „mert az aranyló nap hanyat­ lóban van.“ Sándorka kis testvéreiről, meg édes anyjáról sem feledkezett e l; mind a két kis testvérének egy-egy virágbokrétát kötött, édes anyjának meg egy szép koszorút font. Mikor haza értek. Sándorka édes anyját, kis

30 testvéreit megcsókolta, s kedves mezei aján­ dékait fosztotta. Aztán elbeszélt mindent, a mit kedves sétálása közben látott és tanult.

Tavasz óhajtása. Jöjj el már szép tavasz, rég óhajt kebelem, ha hozzám beköszönsz, öröm nyílik nekem! Jöttöddel a mezőt borítná szép virág, és kedves éneket zengne a csalogány. A rét virágiból szép koszorút kötnék, s anyám neve napján örömet szereznék. Jöjj hát oh gyönyörű, óhajtott kikelet! viruljanak szépen kert. mező és liget.

A fülemile. -

Erdőben a fülemile vidoran énekel, az erdőnek csengő hangja reá visszafelel.

Olykor föl tekint az égre, s ünnepies hangja a jó Istent, az ég urát, dicsőítve áldja. Megköszöni a szép napot, zöld lombot, eledelt, s köszöni, hogy az erdőben neki szállást rendelt. T

—

'■

Mezei öröm. Az iskolássereg mezőn volt a múltkor, oh milyen vidoran mulattunk mi akkor! Daloltunk, nevettünk, szépen futkároztunk. oh Istenem! milyen boldogok is voltunk. Aztán hunyócskáztunk, s gyermekes kedélylyel búj ósdit játszottunk erdőn, mezőn széjjel. E szép időtöltést úgy meg is szerettük, s e kedves napot mi sohasem felejtjük.

32 A szerencsétlen fiúcska. Róma nevű városban egy hat éves fiucska a kertben játszott. Egyszer a mint játékát leteszi, félremegy a kert szöglete felé, s ott csúf varasbékát lát, s azt apró kö­ vecsekkel kajigálja. A varangy erre megboszankodik és mérges nyálát a fiúcska szemei közé fecskendi. A fiúcska mire kedves szü­ léihez ért, szemei megvörösödtek, fájni kez­ dettek. Arca bőre lehámlott. Azután megsüketült; s végre beszélő tehetségét is elveszté. Édes szüléi mindent elkövettek, hogy a fi­ úcska meggyógyuljon, de hasztalan volt min­ den fáradozás; más nap reggelre meghalt szegényke! Oh, milyen nagy gondatlanság az okta­ lan állatokat bosszantani. Hazug Miska. Miskának az a rút szokása volt, hogy sze­ rette hazugsága által az embereket rászedni, farkassal ijesztgetni. Egyszer bárányokat őrzött. A mezőn számos földmives dolgozott. Egyszer csak valami keserves hang csapja meg az emberek fülét. Miska keserves hangon kiabál: „Jaj, ne hagyjanak, ne hagyjanak, itt vannak a go­ nosz farkasok !u

1 33 Az emberek mind oda futottak, hogy a farkasokat elűzzék. Ekkor Miska nagy ha­ hotával kacagott, mert biz ott egy farkas sem volt, csak az embereket kívánta boszantaui. Az emberek aztán boszankodva visszatérének s munkájokat tovább folytaták. Nehány nap múlva Miska ismét kihajtá bárányait a mezőre. A fóldmivesek is ren­ desen munkájokhoz fogtak. Hát egyszer iga­ zán eljöttek a farkasok! Miska most sokkal keservesebb hangon kiabált: „ Ja j, ja j, ne hagyjanak, ne hagyjanak, a gonosz farkasok mind felfalják kis bárányaimat!* De a föld* mívesek azt gondolták, hogy csak boszantani akarja őket, most is csak hazud, és nem mentek segítségre. Es mi történt? Az, hogy a gonosz farkasok a szegény báránykákát egytől egyig felfalatozták. Jaj be csúf az a hazugság!

R itka felelet. Egy uraság kilovagolt egy délután a határra, hogy vetését megnézze. A mint ha­ lad, az erdő szélén talál két fiúcskát, a kik fát szedegettek. Egész nyájassággal szól hozzájok : „Hát ti, kis fiaim, mit csináltok ?“ — Faágakat szedegetünk, feleiének, hogy legyen édes anyánknak, minél megkészitse a vacsorát. 3

34 „Ti a szegény Ágnes asszony gyerme­ kei vagytok ugy-e?‘‘ — Azok! feleiének. Ekkor az uraság zsebébe nyúl, pénzt vészén ki belőle s a fiukat kínálja vele, mondván: „Nesztek, fiacskáim, néhány ga­ rassal megajándékozlak, vegyetek érte ma­ gatoknak valamit. “ — Köszönjük alásan szivességét, édes ú r ! mondának a fiúcskák, de el nem fogadhatjuk. „Miért nem? hiszen ti szegény gyer­ mekek vagytok. u — Az i g a z , hogy s z e g é n y e k va­ g y u n k , de édes a nyá nk a z t m o n d o t t a , h o g y az e m b e r d o l g o z z é k , h a m é g o l y a n s z e g é n y is, m e r t a j ó I s t e n á l d á s t a d m u n k á j a ut á n. S a d d i g a l a m i z s n á t e lf o g ad n i szégyen, mig é p e k t a g j a i n k s mi g a z o k a t biír­ hatjuk. Az uraság elbámult a ritka feleleten. És kegyes ajándékát semmikép sem tudta a gyermekeknek adni. Azzal haza lovagolt s otthon mindenkinek elbeszélte a történetet. Munkásság. Lelkem, testem oly vidám, ha serényen dolgozom, s ha végeztem munkámat, oly édes a nyugalom!

35 Munka után jól esik étel, ital és álom, nem heverek hát soha, mig csak karomat bírom. Munkásnak mindene van, nem szorul meg semmiben, meg van rakva pincéje, s gabonája bőviben. S ha elmúlt a nyár és ősz, s a zord tél megérkezik, a jó gazda, a munkás, tudom, meg nem éhezik.

A szolgálatra kész íiu. Egy földmives a mezőn fiával együtt törökbuzát ( tengerit) kapálgatott. Arrafelé tért egy nraság, a ki a szomszéd faluba vala menendő. De az utat, mely oda vezesse, nem tudta melyik. így szólott a földmiveshez: „Ugyan kérem, földi barátom, legyen szives nekem azt az utat megmutatni, a mely a szomszéd faluhoz vezet!“ „Szivesen, felel a jó ember, akár a fiamat is elbocsátom, hogy megmutassa, és átvezesse az erdőn.“ „Jer hát kis fiam,“ szól az utas. A jó fiú kész volt a szolgálatra, örömest ment. Mikor az erdőn keresztül hatoltak, már a falu is látszott. Az utas zsebébe nyúl, egy húszast vészén ki belőle, mondván;

36

„Nesze, kis fiam, liü szolgálatodért megaján­ dékozlak." A fiú nem akarta elvenni. „Kö­ szönöm igen szépen, édes űr, monda, el nem fogadhatom. Én e kis szolgálatot nem fize­ tésért tettem." „De csak vedd el, kis fiam, szól tovább az utas, majd jó lesz egy kis papírra, vagy könyvre, mert látom a képed­ ről, hogy te iskolás gyermek vagy." Azzal a fin zsebébe nyomá a jutalmat és elvág­ tatott. A jó fiú édes atyjához tért vissza. Men­ tében találkozott egy öreg koldussal, és az fitastól kapott jutalmat neki adá. A fóldmives nagyon örvendett, hogy olyan jó fia van. S egész estig vígan kapáltak. Közbe közbe a jó atya még több erényes dolgokra tanitá fiát. A leányka anyjához. Édes anyám, ülj le mellém, hozd közelebb széked, s ha meghallgatsz, egy szép dolgot beszélek el néked: Tanítónk ma délelőtt az e r é n y r ő l tanított, az iskola apró nyája merőn ráhallgatott. Azt beszélte, hogy az e r é n y v i r á g h o z hasonló,

\

37 melyen örömest elmulat a méh s a pillangó. S k i e r é n y e s , bűntől tiszta, csak az lehet boldog, s azt szereti Isten, ember, azt a jó angyalok. Hiába bir akárki sok földi múló kincset : ha nem j á m b o r s nem e r é n y e s , boldog sohsem lehet. Ne aggódj hát, édes anyám, hogy nincs földi kincsünk; oh, éljünk csak e r é n y e s e n , boldogok lehetünk.

A jószivü gyermekek. Egy falucska végiben, alacsony szal­ más kunyhóban egy öreg koldus lakott, kinek napi eledele csak száraz kenyér vala, s az is sokszor megszíikiilt. A szegény koldus igen sokat éhezett! Kati, a szelíd kis leány, kis öcscsével, Andorral, ott sé­ tált, és a kunyhó előtt megállának. Zokogva panaszlá sorsát az ősz koldus, hogy miként vágta el lábát egykor az erdőn. „Mint sze­ gény ember — monda ö — kénytelen voltam a gazdagokhoz cselédnek beállni, hogy meg­ élhessek. De az én gazdám sokszor még

38

éjjel is dolgoztatott. Úgy történt az én szerencsétlenségem is. Épen holdvilágos éj volt, midőn fát vágtam az erdőn. De a lom­ bos fák között nem süt a hold oly tiszta fénynyel, mint nyilt helyen. És én a félvilá­ gos erdőben a fejszevágást elhibáztam, s a lábamat találtam, s imé, egész életemre meg­ bénultam! És már nem vagyok képes élelme­ met megszerezni. Még az is keserít, hogy négy szép nagy fiam vala és mind meghaltak szegények, s már seki sincs, a ki rajtam se­ gítsen, egyedül maradtam e kunyhóban !u Ezen szavak mélyen meghatották a gyermekek szívét. Mindenik oda adá gara­ sát, melyet anyjától kapott gyümölcsre. Az­ zal haza ménének és elbeszélék szüléiknek a történetet: és a szülék nagyon megörven­ dettek a kis gyermekek jószivüségén. Azu­ tán is gyakran meglátogatta a két gyermek az ősz koldust, mindig vitték magokkal per­ selyüket, és a szüléiktől kapott zsebpénzből adogattak a szegény koldusnak. Oh, mint áldotta őket a koldus! „Áldjon meg a jó ég, kedves gyermekek, s fizesse meg az Isten nektek százszor ezen szivességteket! Áldja meg édes szüléiteket, kik ápolnak s ne­ velnek titeket. Legyen boldog éltetek, legyen szerencsés minden lépésiek.“ Végezetül még ezeket mondá igen érzé­ keny hangon: „Kedves gyermekek! b o l ­ dog. k i a s z e g é n y e n könyör ül , m e r t

39

annak adományát Isten gazdagón v i s s z a p ó t o l j a . 44 A szenvedők iránt. Mennyi siró gyermeked van, Istenem, kit látogatsz; s mennyi, a kinek kegyelmed dús tárából kincset adsz! Oh te, kit az ég megáldott, a sors üldözöttjeit részvétednek vedd ölére, és töröld le könyeit. Gondold meg: ma tán ha vigadsz, holnap porba sújtva sirhatsz; mert a búval telt pohár itt e földön sorra jár.

A buzgó keresztyén. Egy atya dolgozni ment a mezőre. Hat éves kis fia, a kis György is követé öt. Igen szép tavaszi reggel volt. A nap bíbor színé­ ben akkor kele föl. Az atya levette kalapját, ég felé nézett és halkan valamit mondott ma­ gában. „Mit beszélt édes apám magában?44 kérdé a fiúcska. „Én, feleié az apa, imádkoztam. Mert látom a szép napot feljöni, és arra a terem-

40

tőre gondoltam, a ki azt teremtette. Lásd gyermekem, az Isten teremtette a napot, hol­ dat, csillagokat, a földet és mindent, a mit itt látsz: ezt a szép erdőt, mezöt, szőlőt; és minden minden, a mi csak létezik, a jó Is­ ten müve.“ A kis Györgyöt nagyon mélyen meg­ hatotta ezen buzgóság. O is tudott egy szép imádságot, s elmondotta. Nagy szorgalom­ mal eljárt az iskolába és lelkét kiraivelte. Azután, hogy nagyra nőtt, még szorgalma­ sabb volt az imádkozásban. Szorgalmasan eljárt minden vasárnap a templomba, és ballgatá a pap szájából Isten igéjét. S ha a templomból haza ment, addig meg nem pihent, mig a bibliából egy részt el nem ol­ vasott. Ha csak ideje volt, még hétköz­ napokon sem kerülte el a templomot. S ha munkájához fogott, kérte a jó Istent: „Édes atyám, segíts meg kitűzött munkám­ ban. “ Este pedig, mikor nyugalomra min­ den haza szokott menni, ö levette kalapját, ég felé nézett s igy szólott: „Hála legyen neked, jó Istenem, azon erőért, melylyel meg­ ajándékoztál. Köszönöm atyai segédelmedet!“ Ilyen buzgó keresztyén volt György. Hát még milyen derék honfi!....... A hazában szerteszéjjel sok iskolákra, templomokra és jótékony célokra áldozott. És oh, hány éhező nyomorult talált enyhületet, segedelmet az ö házánál!

41

Istenhez. Mindeneknek alkotója, édes atyám, Istenem! te vagy életem adója, tőled vettem mindenem. Légy vezére életemnek, áldásidban részesíts, mind végiglen az erénynek útain járnom segíts. Te vagy életem reménye; s keblem legszebb érzeménye feléd száll, feléd lobog, míg bennem a szív dobog.

A jám bor földmives. Egy földmives tavaszszal megtrágyázta földjét, azután megszántotta, bevetette és beboronálta. Mikor munkáját elvégzé, kezeit ég felé emelve igy szólott: „Atyám, én elvé­ geztem munkámat, te adj reá áldást!“ A jó Isten meghallgatá kérését. Adott földjére szép meleg időt, termékeny esőt. Aztán lett bő aratás, mit az ég jósága adott. Az ég áldása nélkül a földmivelőnek minden mun­ kája haszontalan lett volna. Isten szereti az erényes embereket. Gond­ viselése alá veszi s dúsan megáldja a földnek

42

minden javaival. De ezen javakból a szegény szükölködökön segítni kell. S a feleslegből áldozni kell jótékony célokra, mert a bon csak ngy állhat fenn, csak úgy virágozhatik, ha közös erővel, összetett vállakkal segítünk rajta.

A kis szántó dala. Földmivelő fia vagyok s e névre én sokat adok; s éltemnek ha Isten kedvez, belőlem is csak szántó lesz. Hajtom a Csákót, a Bogárt, úgy szántogatom a határt ; imádságom ott kezdem el, s a pacsirta rá énekel. Majd kibontom a tarisznyám, mit megrakott édes anyám, szalonnám megreggelizem, lesz rá jó fris forrásvizem. S a puha kövér ugaron munkámat tovább folytatom, s ha a napot délen látom, ökröm legelni bocsátom. Majd az elkészített földbe, mely tiszta magvakkal tölt be, nézem a szép sárga kalászt, s vigan várom az aratást.

43 Ha arattam, be is hordok, emelkednek az asztagok; lesz, mivel menjek a télnek, s lesz, mit adjak a szegénynek.

Milyen a m unka, olyan a jutalom. Egy földmivesnek két fia volt, kik korukra nézve csak egy évvel különböztek *egymástól. Születésökkor atyjuk két egynemű ; almafát ültetett, melyek egyiránt tenyésztek, és oly szépen felnőttek, mint csak kivánni le­ hetett. A mint tavaszkor mind a két fa virág­ gal be volt boritva, az atya mindenik fiá­ nak ajándékozott egy fát, a melyeket t. i. születése napján iiltete, és monda: Látjátok fiaim; mind a két fa jó fajta, de rósz ápo­ lás mellett könnyen elromolhatnak. Ellen­ ben, ha gondosan ápoljátok, még javulhatnak is. A mint fogjátok e fákat ápolni, úgy fog­ nak azok titeket termékenységökkel jutal­ mazni/4 Az idősb fiú, Sándor, fáradhatlan volt fája ápolásában. A hernyóktól megtisztogatta, egy karóhoz kötötte, hogy rósz irányt ne kap­ jon. A földet körülte felkapálta, hogy annál könnyebben szíjjá be az esőt. Szóval, ő fájá­ nak igazi ápolója volt. Öcscse, Samu, ezt mind nem tette. Míg

44

Sándor dolgozott, Ő a gyepen az árnyékban heverészett, vagy semmiskedéssel töltötte ide­ jét. És annyira felejté fáját, hogy nem is gon­ dolt vele. Őszkor szemébe tűnt Sándor fája, mely úgy rakva volt piros és aranysárga gyü­ mölcsösei , hogy az erős támasz nélkül, me­ lyet alá tett, a teher földhöz nyomta volna. A gazdag termés felébresztvén figyelmét, se­ besen fájához futott, remélvén, hogy az övé is termett legalább annyit. De mint csodálkozott, midőn csupa kopasz ágakat talált és csak né­ hány sárga levelet. Irigységgel és boszusággal eltelve futott atyjához, mondván: „Atyám, miféle fát adtál nekem ? Az csupa száraz galy, melyről egyet­ len gyümölcsöt sem szakaszthatok. De bá­ tyámnak . . . oh, ö róla másképen gondoskod­ tál ! — Parancsold meg neki legalább, hogy oszsza meg velem termését!“ „Veled megosztani semmirekellő? . . . monda az atya, — hát a szorgalmas oszsza meg verítékét a lustával?! Most nélkülözz, és érezd tunyaságod büntetését; és ne me­ részelj , ha Sándor gazdag áldását látod, atyád igazságtalansága ellen panaszkodni. Hogy a te fád oly jó és termékeny volt mint bátyádé, mutatta a sok virág. Mind a két fa egyiránt jó földben áll, de a te .ad nem ápoltatott úgy, mint a Sándoré. Sándor a legkisebb hernyót is kiirtotta, me­ lyet észrevehete. De te bogaraktól s hernyók-

45

tői hagytad a gyümölcsöt már virágában fölemésztetni.“ A milyen a munka, olyan a ju­ t al om! A szorgalmas fiú. Henyélés nem illik hozzám, dologhoz szokom én korán, hogy Isten segedelmével férfi lehessek idővel. Tudok már olvasni, imi, de még többre fogom vinni; számolni is megtanulok, mivel ez is hasznos dolog. Sok szépet fogok tanulni, gyümölcsfákkal jól elbánni; szép mesterség a kertészet, gyönyörben tart szívet, lelket. Egy kis percet sem töltök el, hogy jóra ne használjam fel; oh Iste n ! hát segíts, kérlek, hogy szerény és munkás legyek.

A tan u ln i vágyó Márton. Arra kérem kegyelmedet. Édes jó apám: vagyonából ne sajnáljon költeni reám !

46 Járasson az iskolába, a mig csak lehet, úgy szeretem a könyvet mint a lágy kenyeret. Fogadom az én gyermeki becsületemre; nem hányja a sárba, ha mitad költségemre. Úgy igyekszem s tanulok, hogy majd valahára büszke lesz kend a prókátor vagy pap fiára. T*r

Szeretem az eke szarvát, nem tagadhatom, de mégis a tudományért csak odaadom. Kitanúlom a tudomány szép mesterségét, s meghálálom a kegyelmed nagy szívességét.

Szeresd szüléidet. János és Eszter jó gyermekek voltak. ’Öket szüléik nagyon szereték. A két gyer­ mek munkás volt. Sokszor még reggelijüket is odahagyák, csakhogy műnk áj okát hama­ rabb elvégezhessék. De egy darab idő óta a szülék némi vál­ tozást tapasztaltak a gyermekeken.

47

A gyermekek ugyanis alig költék el reggelijöket — s u s d i ! . . . a kertbe nyargalának, s ott mintegy negyedórái időt töl­ töttek. Az atya tűnődött e hirtelen változáson, mert attól tartott: hátha gyermekei valami roszban törik fejőket. De minő nagy volt a bámulás, midőn más nap az anya megleste gyermekeit, hogy lássa, mivel töltik idejűket. És mennyire megörült, midőn a méhes mögé megbújva a gyermekeket összetett kezekkel imádkozva találta! . . . János a következő imádságot mondá s Eszter utána: „Űr Isten! mi hozzád fohász­ kodunk édes szüléinkért. Oh ne engedd őket, hogy nálunk előbb haljanak meg. Mi őket tiszta szivünkből szeretjük. Oh milyen édes örömet szerez nekünk, ha irántok hálánkat minden tetteinkkel, lépéseink­ kel bebizonyíthatjuk! Add, jó atyánk, hogy majd mikor nagyok leszünk, boldogságukat előmozdíthassuk, őket ápoltassuk. Hallgasd meg imánkat, nagy Isten! mi is igyekezni fogunk jókká lenni, és szent parancsaidat be­ tölteni !u Ezen imádság után a két gyermek föl­ kelt, megcsókolá egymást s kézen fogva haza felé indula. Ezen látványra örömkönyek hullának az anya szemeiből. Sietett, hogy a történetet az atyával is tudassa.

48

Elbeszélt neki mindent, mit látott és hal­ lott. És mindketten kimondhatlan boldognak érezték magokat. Mert őket szerető, jó és nemes indulata gyermekekkel áldotta meg a jó Isten. A szülékhez. Isten után életemnek ápolói, jó szülék, bölcsőm álmait virasztók s védők, míg porban ülék! Sziveteknek szakasztottja vagyok én, magzatotok, oltárt építek szivemben értetek, hol láng lobog. Áldva dőlök kebletekre, míg vigyáztok életemre, s éltetek ha alkonyul, én szolgálok gyámolul.

Testvéri szózat. Véreim, kik egy anyának emlőin táplálkozánk, és ugyanazon szüléknek éltéért imádkozánk: Szeretetnek rózsa-lánca fűzzön minket együvé, s forrjon érÜlmünk egymásért boldogító esküvé.

49 Hogyha elszőrand a végzet, tartson össze majd ez érzet: egymást boldogítani, vagy védő kart nyújtani.

Istv án és az idegen. (Párbeszéd.)

I d e g e n . Honnan jösz fiacskám ? I s t v á n . Az iskolából jövök, szolgált­ jára jó uramnak. I d e g e n . Hogy hínak, kis fiam? I s t v á n . Egri Istvánnak, szolgálatára kedves hazámnak. I d e g e n . Szereted te az iskolát? Nem nnod ott ülni azon a kopott pádon ? I s t v á n . Dehogy unom! Sok gyönyö­ rűt tanulhatni ottan. Az ember szive szintúgy' vidul az uj tárgyak hallatán. Tanítónk nyá­ jas, kedves ember. Olyan szép történeteket beszél el a magyar életből! Elbeszéli Hu­ nyadi János hős tetteit, Zrínyi, Dobó, Kinizsi vitézségét, Mátyás királya jeles uralkodását. Es számtalan, szebbnél szebb történeteket. Én ezeket nagyon szeretem. Es már a ki effélékben gyönyörködik, hogyan unná magát az iskolában! ? * De még egyéb szép dolgokat is tanu­ lunk, p. o. gyümölcsoltást, gazdászatot, erkölcs­ ös vallástant, írást, olvasást, számvetést, éne­ ket, imádságokat, földrajzot és verseket. Az4

50

tán van iskolánkban szép kis könyvtárunk, ^s üres időnket olvasással töltjük. Idegen. Te derék kis fiú vagy. Még pe­ dig tiszta törzsökös magyar, a mint látom. I s t v á n . Magyar vagyok biz én. Az apám is, az anyám is, nagyapám is az. Szép­ apám is magyar volt. Mi, szépapámat kivéve, mind élünk, s e helységben lakunk. E szép magyar határ táplál minket. S majd egyko­ ron, ha Istennek úgy tetszik, ennek hantja fog bennünket eltakarni. I d e g e n . Isten áldjon meg, kis fiam! I s t v á n . Isten hordozza szerencsésen! Azzal meghajtá magát és haza sietett. Az idegen nagyon megszerette a fiú ügyes beszédét. Azonnal az iskolába sietett. Meglátogatá a tanítót. Aztán elbeszélő neki a fiúval való társalgását. Megdicsérő a taní­ tót, hogy oly kedélyesen tanít, mivel tanítvá­ nyai annyira szeretik az iskolát. Aztán zse­ bébe nyúlt és öt tallért adott a tanítónak oly céllal, hogy a szegény, de jó tanulók közt oszsza ki. Az idegen hazáiikbeli magyar ur volt. Magyar fiú. Hogy magyarrá lettem, áldom Istenemet, mert e nevezetre bárki büszke lehet.

De hogy megfeleljek e gyönyörű névnek, kiművelem minden erejét lelkemnek. Megyek hát örömmel fel az iskolába, a tudományoknak gazdag tárházába. Megtanulom mindazt, mi szép, jó és nemes, hogy a magyar névre lehessek érdemes.

Iskolába vágyó Ádám. Kérem kendet, édes apám, szives indulattal: ne küldjön engem az idén mezőre borjakkal! Járasson az iskolába, vegyen könyvet nekem, meglássa, majd ha felnövök, öröme lesz bennem. Tudja édes apám uram, Tavaly télen tízszer küldött fel az iskolába rongyos ábécémmel. Tizszer küldött fel csak, s iqé elolvastam kendnek, egy huzamban, három lapját rongyos ábécémnek.

52 Meg elmondtam, mester bácsi mennyi szépet beszélt: hogyan csípte el a kaptány a kiváncsi égért. Hogy szedte rá a róka a farkast három ízben, ugy-e, még kend is elbámult ilyen mesterségen? No, lássa hát édes apám, adjon iskolába; megmutatom: veder mustot nem fizet hiába.

Jairu s leánya. Midőn Krisztus urunk hajdan a földön járt és szent ihleltséggel tanított minden embert Isten ösméretére: vittek hozzá szám­ talan betegeket, nyomorékokat, hogy őket meggyógyítsa. Egy alkalommal egy Kapernaum nevű városban mulatván az Űr, sok nép gyűlt kö­ rülötte. A sokaság közül egy Jairus nevű ember jőve hozzá, s lábaihoz borulva szo­ morú hangon így esdeklett: „Uram! tizenkét éves kis leányom veszélyesen beteg, talán eddig meg is halt, jer — kérlek — szabadítsd meg a haláltól!“... Jézus a keseredett atyát nagyon megsajnálta s rögtön ment. Alig haladnak néhány lépésre, már jövé-.

53

nek Jairus szolgái s mondának néki: „Leá­ nyod meghalt, ne fáraszd tovább Jézu st".... Jézus igy szóla Jairusboz: „Semmit se félj , csak liigy." Végre elérének a házhoz. Jézus két tanítványával együtt bement a szobába. Itt látá a nagy keserűséget, hallá az édes anya jajgatásait, a ki busultában magán kivül vala, mert kedves kis leányát igen szerette. E k­ kor monda Jézus: „A leányka nem halt meg, csak aluszik." A körülállók még ne­ vettek , mert tudták, hogy a kis leány meg­ halt. Urunk pedig tanítványain és a kis le­ ány szüléin kivül mindenkit kiküldött a szo­ bából. Azzal a kis leány ágyához menvén, megragadá kezénél fogva s igy szóla: „Leáányom, kelj fel!" A kis leány legott felkelt és járni kezdett. Jézus aztán mindjárt enni adatott neki. Oh, milyen nagy vala az öröm! Mint áldották Jézust! Különösen a jó édes anya rendkivül örvendett, hogy meghaltnak hitt kis leányát újra ölelő karjai közé szorít­ hatja. A bús anya. Kisírt, könyes szemmel búsul a jó anya, mivel nehéz beteg szelíd kis leánya.

*

i

54 Nagyon fél, hogy meghal a kedves leányka, s azért oly szomorú a jó édes anya. Ne busúlj, jó anya, nem hal meg kis lányod, ne félj, nem sokára egészségben látod ! . . . Isten nem veszi el, visszaadja neked, kedves anya! tovább oh ne epeszd szived!

A derék hazafi. Kedves gyermekek! tudom, kevesen hallottatok valamit a játékszínről. No de semmi, majd lia nagyobbak lesztek, meg­ tudjátok bővebben, mi az. Addig is ked­ ves tanítótok — ha szépen megkéritek — megmagyarázza nektek. Én most csak egy derék hazafit akarok nektek felmutatni. Fi­ gyeljetek ! . . . Budapesten, 1835-ben, midőn annak a szép épületnek — a nemzeti szí nháznak — alapját ásni kezdék, jön egy ember feleséges­ tül talyigával és ásóval. Nem szól semmit, hanem munkához fog és dolgozik hűségesen a többi munkással. Másod, harmad s negyed nap folyvást megjelen, s a legbuzgóbb mun­

55

kás. Ő az első, ki munkához fog, s ö az utolsó, ki félbe hagyja. Felesége szorgalmasan fői­ det talyigáz. A megyetiszt, ki többekkel ott nézé a munka haladását, figyelemmel kiséré a jó em­ bert és megszólítja: „Ki rendelte ide mun­ kára kendet, földi!vagy mi oknál fogva fárad ?“ „Uram , felele a jó ember, én szegény napszámos vagyok s kenyeremet kézimun­ kámmal keresem. Pénzem, vagyonom nincs, mivel édes hazámnak áldozzak, de megáldott Isten ép testi erővel, karjaim bírják a munkát. Es ha kedves hazámért két hetet itt e nemzeti szent cél körül feleségemmel kitöltünk, lesz még időm, erőm napi élelmem keresésére." Es a derék becsületes ember megtartá sza­ vát. Ő és felesége a két hetet serény munkájokkal kitölték. Neve a derék hazafinak Turóczi József. A hazáért. Kedves hazáin, szfilő hazám, beh sok a szükséged! ezért minden áldozatot tenni fogok érted. Tűrök érted kárt, rabságot, áldozok kincsemmel, ügyed mellett szembe megyek bárminő veszélylyel.

56

i Ki a honért föl nem lángol s nem teszi ezeket, valóban az nem érdemel magyar nevezetet.

A kis vitéz dala. Kis katona vagyok, vesszőn lovagolok, de ha majd felnövök, nagynak is felcsapok. Hej, heh dicső dolog katonának lenni, szép Magyarországnak hűséggel szolgálni! Fakó lovat kapok, kardot oldalamra, s ha szükség kivánja, ügetek csatára. Magam a csatában vitézül viselem, hogy ősapáinkat meg ne^ szégyenítsem.

Igyekezzél lelkedet kim ívelni. Egy atya Jóska nevű fiacskájával kisé­ tált a mezőre. Az útfélen egy vadalmafát látának. A fiacska fölveve egy almát a földről. Megkóstolá, de az oly fanyar volt, liogy a gyermek száját összeliuzá. Hirtelen eldobja s igy kiált fel: piliá, be fojtós!

V

■ ,

,

,

57

„Édes atyám, monda a fiacska, miért nem terem ez a fa is oly jóizü almákat, mint a mi kertünkbeliek ?“ „Annak más oka van, fiam-, felele az atya: a mi kertünkben levő fák nagy gonddal vannak ápolva. Mikor még csemeték valának, azokat beoltottam. S onna,n vannak most azon szép, nemesített gyümölcsök, melyeket te azokról minden esztendőben eszel. De a mezőn és az erdőben levő fák magokra ha­ gyatnak, s úgy vadul felnőnek a nélkül, liogy valaki azokat számba venné. Aztán csak ilyen kicsiny, folytós gyümölcsöt teremnek, a mit senki meg nem ebetik. És végre nem egyébre, csak arra valók, a mire minden más vadfák: hogy levágják és tűzre vessék. Lásd, édes fiam, épen ez történnék veled is, lia magadra hagynának s értelmedet nem mivelnék ki hasznos isméretekkel. Olyan len­ nél, mint ama vadalmafa, s úgy állanái a jól nevelt emberek között, mint egy vadfa a ne­ mesített gyümölcsfák között. Azért tanulj jó korán, hogy derék, miveit és értelmes ember váljék belőled. Úgy lészsz aztán embertár­ said előtt becsben és kedvességben.“ *

A szabadban. Zöldellő halom fölött nyájas nap melegít, s illatos virágmezőn piros rózsa virít.

58

,1 Lombkoszoras erdőben madárka énekel, a rét zsenge füvében Tarka szárnya pillangó virágokon repes, a szorgalmas méhecske méznek valót keres. Szabadba ki vágyom én, hol oly kies minden, lássam Isten munkáját dicső szépségében.—

Bízzál Istenben. Mikor legnagyobb a veszély, akkor van Isten hozzánk legközelebb. Bizonyítja e kö­ vetkezendő történet. — Tamás egy becsüle­ tes, szerény ifjú, elvégezvén alsóbb iskoláit, egy honi nagyobb tanodába ment tudománya öregbítése végett. Hazulról vitt kevés pénze csakhamar elfogyott. Mert betegség is leverte volt, s az is sok költségébe került. S igy ki­ fogyva minden jövedelméből, szomorúan ült szobájában. Elkövetkezett az ebéd ideje, de neki sem egy fillére, sem egy falat kenyere nem vala. Kiskorától fogva isteni félelemben neveltetvén, nem zúgolódott a sors ellen, ha­ nem békével tűrte a nyomort és várt, bízott Istenben, hogy megsegíti, gondját viseli, ren________

59

dél jó f embereket, kik nyomorúságán enyhitnek. Es valóban nem is késett a segedelem. Kevés idő múlva valaki kopogtat ajtaján, belép egy tisztes polgár egy ív papirral, mondván: „Haliám, liogy ön irói ember, ké­ rem Írjon nekem egy osztozási bizonyítványt, jól megfizetek érte. Hárman vagyunk testvé­ rek. Egy gazdag kereskedő nagybátyánk meghalálozván, minden vagyonát reánk hagyta." — Az ifjú megírta a bizonyítványt és a gazdag polgár 10 pengő forinttal ajándékozta meg fáradságáért. Lám, az isteni gondviselés nincs tőlünk távol! Következő nap egy gazdag úr, ki Ta­ más szállásától nem messze lakott, meghallotta kedvetlen helyzetét, gyámsága alá vette. Az­ tán gondoskodott ruházatjárói, táplálásáról mindaddig, míg olyan hivatalt nem kapott, melyből tisztességesen élhetett. Az ifjú mind nagyobb nagyobb hivatalba lépett és szegény elaggott szüléit is magához vette s gondosan ápolta. M indenre Isten visel gondot. Nincs oly pici kis egérke, mely étien, szomjan elveszne, van szerető édes atyja, ki táplálja, ápolgatja. Nincs a földön egy madár is, bármi kicsi s gyengécske is,

60 hogy ne volna jó szállása, eledele, ruházatja. Nincs a nyárnak oly lepkéje, nincs oly csekély férgecskéje, mely füvet, lombot ne leljen, hol lakozzék s örvendezzen. Nincs se vizen, se szárazon, oly teremtmény a világon, melynek ne volna hajléka, ne volna meg tápláléka. És mindezt igy ki rendelte? Az, ki mindezt teremtette: Isten, mindnyájunk jó atyja; teremtményit ő dajkálja.

A gazdag ifjú. Hajdan egy gazdagságáról ismeretes fia­ tal ember közeledett Jézushoz, s e kérdést intézé hozzá: „Jó mester! mit tegyek, hogy az örök életet elnyerhessem?" Az Idvezitö igy felele: „Ha élni akarsz és a mennyei üd­ vösséget elnyerni, tartsd meg az Isten paran­ csait." „Ezekben gyermekségem óta gyakorol­ tam magam," viszonzá az ifjú. „Úgy hát még csak egy fogyatkozás van benned — folytatá Jézus — add el minden vagyonodat; a pénzt aztán oszd ki a szegé­ nyeknek, és kövess engem."

61 Az ifjú ezeket hallva, megszomorodék és eltávozott; mert magát semmiképen nem tudta elhatározni arra, hogy minden vagyonát fel­ áldozza. Jézus a gazdag ifjút megszomorodva tá­ vozni látván, igy szóla: „Bajos a gazdagnak bemenni Isten országába.44 Jegyezzétek meg gyermekek, hogy mi­ dőn Jézus az ifjúnak azt javasolta, hogy el­ adván minden vagyonát, kövesse öt, abból nem az következik : hányjuk el tehát vagyonúnkat mi is ; hanem az, hogy ezekhez szerfölött ne ragaszkodjék szivünk. Eszünk ne járjon min­ dig csak gazdagságunkon. A gazdagság né­ melyeket henyékké tesz és sok vétekre csá­ bit. Másokat elkevélyít. s ezek aztán saját erejökben elbizakodva Istenről megfeledkeznek és embertársaikat lenézik. Azért mondá Jé­ zus: „ B o l d o g o k a s z e g é n y e k , m e r t ö v é k a m e n n y e k n e k o r s z á g a . 44 Kedves gyermekek! oh ne távozzatok el Jézustól soha, ha szinte úgy tetszik is nektek, hogy igen sokat követel tőletek. A jutalom megérdemli a fáradságot. Isten szava. Szóla a jó Isten őseinkhez régen: hét egész nap vagyon minden áldott hétben; a hét közül hatot nektek általadok, hogy azokon frisen, híven dolgozzatok.

62 A hetedik pedig leszen az én napom, ez v a s á r n a p , s ekkor imátok hallgatom. Ünnepeljétek meg buzgón ezt a napot, félretevén ekkor mindenféle dolgot. . . Jó gyermek! hát gondolj buzgósággal arra, hogy a szent vasárnap a jó Isten napja.

A haldokló atya. Egy nyolcvan éves ősz földmivelő halá­ los ágyán fekiitt. Midőn észrevenné végperce közeledtét, ágya köré gyüjté gyermekeit s inté őket a kegyes életre. A gyermekek han­ gos zokogással sírtak, midőn láták, hogy sze­ retett édes atyjukat el kell veszteniük. A sí­ rásra a falu földesura is belépett s szivéből szánakozott a jeleneten. A szomszédok is eléjövének, hogy a jámbor öreget látnák még egyszer végperceiben. Az ősz atya nyugodt és derült arccal nézett szomszédaira, és mindeniktöl elbúcsúzott, minthogy érezte, hogy őket többé a földi életben nem fogja látni. De gyermekei keserves zokogása fölrázá keble nyugalmát, fölemelé fejét ágyából s igy szó­ lott: „Édes gyermekeim! ne sírjatok, én örö­ mest balok meg. Utolsó órám már ütött, én örömmel és bizalommal megyek jó Istenem­ hez. Én mindig igyekeztem becsületes, eré­ nyes ember lenni és megtenni kötelességemet. Én már sok időt értem. Értem jó, rósz napo­ kat. És sokat, igen sokat szenvedtem e föl­

63

dön. Sok háborús, éhséges napokkal kelle küzdenem. De nem zúgolódtam, mert mint ke­ resztyént, mint Jézus vallása követőjét ez a szent gondolat mindig megnyugtatott: az em­ ber tegye meg csak kötelességét, majd Isten mindent jóra fordít. Ha nem jutalmaztatik is meg itt e földön mindig az erény, majd ott a siron túl annál jobban leend dolgunk. Mert van egy jóságos Isten, ki mindentudó, s a jók­ nak igazságos megjutalmazója. Hozzá megyek most én is, hogy elvegyem tőle jutalmamat. Kedves gyermekeim, legyetek jámbo­ rak , erényesek; szeressétek a jó mennyei atyát. Gyakran fohászkodjatok fel hozzá. Sze­ ressetek minden embert, tiszteljétek az elöl­ járókat. Igyekezzetek úgy élni, hogy a siron túli jobb élet örömeiben részesülhessetek." Ezen szavak után ágyába dőlt vissza. Még egyszer felkiáltott: „Édes gyermekeim, ne sírjatok, én örömest meghalok!" Azzal egy végsohajtást bocsátott ég felé s csöndesen meghala. A gyermekek hangosan sírtak. A földesúr is meg volt illetödve a látványon, s igy szóla: „Valóban ezen'embernek erős hite volt.i Szeresd hazádat. Minden nemzetnek van hazája. Ezt a hazát, a hol mi lakunk, Magyarországnak híjják. Rég már az ideje annak, hogy ezt a szép

64

és gazdag országot bírják a magyarok. Ennek a hazának már sok derék fia volt. De már ok meghaltak. Azokat a meghalt derék magyarókát ő s a t y á k n a k h í j j á k . Azok a mi ősatyáink igen szerették hazájokat. Készek voltak érte életüket is feláldozni. Sokan is haltak meg a drága honért. Ha a külellenség megtámadta, mindjárt fegyvert ragadtak. Mi is szeressük édes magyar hazánkat. Mert itt születtünk s ennek javaival élünk. Ez az édes haza táplál, nevel minket. Ez ad nekünk ruhát, élelmet. Ez orvosolja sérel­ münket. Ennek törvénye oltalmaz bennünket. S majd egykoron ezen hazának hantja fog el­ takarni. De ezt az édes hazát, ezt a szép Magyarországot csak úgy vagyunk képesek igazán szeretni, ha lelkünket, testünket kimiveljiik, szivünket nemesítjük. Ha tehát szorgalmasan tamilunk. Csak tanulás által tudhatjuk meg őseink hires tetteit. Őseink is tanúit emberek voltak s csak úgy lettek derék honpolgárokká. Tanuljatok hát ti is, kedves gyermekek, kövessétek őseink' nyomdokait, hogy egykor derék polgárai lehessetek kedves hazánknak. Tanuljátok kivált a magyar nemzet történe­ tét, abban vannak megírva őseink hires tettei. Abban van megírva: hogyan szerezte Árpád e szép hazát, s hogyan kell érte dicsőén meg­ halni. Tanuljátok meg azt is, hogy a hon csak úgy virágzik, ha közös erővel, összetett vál*

í

65

lakkal segítünk bajain. Áldozzatok hát feles­ leg vagyonotokból közcélokra, ha majd Isten fölnevel és megáld: kötözzétek be sebeit a honnak, úgy fog aztán édes gyermekeinek nevezni. Szeressétek forrón e drága hont, mert azt mondja V ö r ö s m a r t y , a nagy költő: „A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell! . .“

Szép hazám . . . ; Szép hazám, kit őseimnek vére dúsan áztatott, a kinek keblén születtem, s ismertem meg a napot. Te, ki részesítsz javadban, s kin kívül nincs hely nekem, s hantjaiddal bétakarsz, ha elhanyatlik életem. Sírok, "hogyha búban látlak, úgy szeretlek, úgy imádlak, mint Istent az angyalok, érted élek és halok!

\ _______ —

/ 5

66

Hazámhoz. Szent erezet csatol hozzád, szülő hazám! éltem benned njerém, benned ápolt anyám. Benned hallám eíebb, oly szépen magyarul, az éd^r beszédet Imnak ajkirul. Benned lelek kedves játszó pajtásokat, benned leiék kedves drága áldásokat. Mit adjak mindezért, kedves hazám, neked, oh mondd, mit áldozzon ezért hű gyermeked? . . , Fogadd íme tőlem legdrágább kincsemet: szeretettel teljes lángoló szivemet.

1

—A

Közügy irán t.

/

Mi kell nekem egy magamra? kevés a z ! . . . és a ki lagáért él, sohsem kell íek mondani.

—

3

67 Jó szív földén a közjónak szép gyümölcse megterem, kiben ily szivet találok, csak az nekem emberem. Kit csak önjava érdekel, ember nevet nem érdemel. Annak legyen menny a fold, kit közérzet tettre költ.

Ne kívánd a m ásét. Hallgassatok ide, kedves gyermekek, egy gyönyörű jellemvonást, nagy becsületes­ séget beszélek el, s ti is igyekezzetek a sze­ rint cselekedni. Egy Péter nevű fin, szegény de becsüle­ tes szülék gyermeke, egy uraságnál szolgált. Az uraság egyszer levelekkel elküldötte a szomszéd városba. A fiú, a mint halad, az úton egy papircsomagot pillant meg. Egyszer két­ szer odább taszította botjával. De valami ne­ héznek tetszett neki. Fölveszi, hát valami zö­ rög benne. „Ebben bizonyosan pénz vau, monda, de föl nem bontom. így adom vissza tulajdonosának. Ej, szegény ember, monda magában, de búsulhat érette, a ki elveszté. Hanem már ne búsuljon, jó hogy én találtam meg. Majd végire járok, ki vesztette el, s tüs­ tént visszaadom.w így beszélgetett magában a jóindulatú fiú. J

68

Déltájban megérkezik Péter a levelek­ kel a városba. Mindjárt el is hordozza az illető helyekre. Azzal a városházához megy s tudtul adja: hogy ha valaki egy csomó pénz talált elveszteni, ö meglelte s a t legjobb keresztyéni szivességgel visszaadja. Épen ab­ ban a nyomban lépett bé egy szegény özvegy asszony, s igy szóla a tanácsos urakhoz: „Tekintetes urak ! nagyon szerencsétlenül jártam ; minden vagyonom egy tinócskából állott; de minthogy az sem volt, mivel tart­ sam, s meg magam is utolsó szükségre ju­ tottam , eladtam a jámbor állatot hatvan húszason. A pénzt egy darab papírba göngyölgettem, s a mint jövék a vásárról haza felé, az egész összeget elvesztettem. Ugyan kérem a tekintetes urakat, ha valaki meg­ találta volna s jelentené magát, legyenek szívesek nekem átadni 1“ Azzal az asszony el akart távozni. De az egyik tanácsos igy szól: „Maradjon csak, kérem, ez a becsületes fiú épen azelőtt kevéssel, hogy kegyelmed ide jött, jelenté, hogy ö egy csomó pénzt ta­ lált, hátha az lesz.*4 „Megszámláltad a pénzt fiam ?“ kérdi a tanácsos. „Nem ; még ki sem bontottam,44 felelt a fiú. Azzal az asztalra tévé a pénzt. A papirt kibontják, a pénzt megszámlálják és a hat­ van huszas utolsó fillérig megvolt. Tüstént átadják az asszonynak. Az asszony rendki-

69

vül örvendett, liogy elvesztett kincsét újra kézhez kaphatta. A fiút pedig kínálta tiz húszassal, mondván: „Nesze, jó fiú, ezt be­ csületességedért adom jutalmul/4 „Isten őrizzen, felel a fiú, hogy én e tartozó kötelességemért jutalmat vegyek. Ke­ resztyéni kötelességemnek tartottam azt tu­ lajdonosának visszaadni. Csak kérem, tegye el a jutalmat.“ A tanácsbeliek megdicsérték Pétert be­ csületességéért. Péter pedig útnak iudula, mert még estére gazdájánál szándékozott lenni. Ti is, kedves gyermekek, legyetek olya­ nok mint Péter, s ha úgy cselekesztek, bizo­ nyosan boldogok fogtok lenni. Nincs szebb és állandóbb jutalma az erénynek, mint a ke­ belnek azon kedves érzete, hogy kötelessé­ gét valaki híven és igazán teljesítette.

Tégy jól a nyom orultakkal. Egy vándorlegény utazott keresztül L. falván. Azonban hirtelen betegség éré vala, és tovább nem tuda menni. Már mit csináljon szegény feje ? . . . azon gondolkodott. Szeke­ ret fogadna, hogy a szomszéd városba vitesse magát, de pénze is elfogyott. A jó Isten gon­ dot visel, rendel jó embereket. Épen azon

70

pillanatban, midőn a vándor keservesen nyö­ szörgőit, fájtatta oldalát: mene arra felé Kis György uram, a jó keresztyén, s kérdi: „Mi baja, kedves barátom ?“ „Nagyon beteg va­ gyok, jó uram, — felel a vándor — a szom­ széd városba igyekeztem, s itt levert a beteg­ ség. Már nem tudok tovább menni. A pénzem is elfogyott s nincs mivel szekeret fogad­ hassak. “ „Ne búsuljon semmit, kedvesem, mond Kis György uram, jöjön velem; majd gond­ ját viselem én.w Azzal karon fogá a beteget s házához vezette. Sára asszony, a szelid lelkű házi nö, ágyat vetett, a beteget lefekteték. Aztán hirtelen egy kis jó levest készített s a bete­ get megkínálta. De igen keveset ehetett sze­ gény, mert nagyon beteg volt. Kis György uram pedig befogá két lovát, a városba ment orvosért. Az orvos még ozsonnára megérke­ zett, gyógyszert rendelt, s meghagyta, ha elfogy, egyszer, kétszer még ismételjék. Ha pedig a beteg nem lenne jobban, majd még rendel egyebet. Azonban reméli, hogy ezen gyógyszer helyre fogja hozni. Kis György uram az orvos urat haza vitte. A rendelt gyógyszert megcsináltatta s még estére lionn volt vele. Mindent az utasí­ tás szerint tettek. Es nem telék bele két hét s a beteg az ügyes orvos segedelme által job­ ban lett. Szegény! tüdögyuladásba esett volt,

71 mivel nagyon el vala fáradva, melegedve, s hirtelen hideg vizet ivott. De hála Istennek, hogy már jobban van! Kis György uram s a jó lelkű Sára asszony gondosan ápolák. S mind addig el nem bocsátották hazulról, míg tökéletesen meg nem erősödött. Mikor a vándor már teljes erőben érezte magát, megköszönte a jó emberek kegyesszivüségét, s könyek között búcsúzott. A jó Sára asszony is sirt, s mint saját gyermekét saj­ nálta, mivel az ifjúnak nem voltak szüléi. Kis György uram szekérrel akarta a városba vinni, de az ifjú igy szólott: „Ne fáraszszuk az állatokat, Kis György bácsi / el tudok én már menni gyalog is, hála Istennek, jó egészségem van! ügy is a város ide csak egy ó ra / „Kedves fiam, igy szólt az öreg Kis György uram, ha valaha még erre talál^ m i, ne kerülje el házunkat, keressen föl bennün­ ket. Még a városból is írjon levelet, hogy tud­ juk, mint van. „Azt én háládatos kötelességemnek tar­ tom, felel az ifjú, és ha kegyelmetek is, jó Kis György bátyám és Sára néném, a vá­ rosban járnak, keressenek föl. Majd megírom kinél dolgozom/ Azzal az ifjú kezet adott a jó emberek­ nek, s meghajtván magát, eltávozott. Ugy-ebár, kedves gyermekek, jó keresz­ tyén volt Kis György uram és Sára asz-

72

szony ? Bizony jók! . . . Ők vallásos emberek voltak. Az volt legnagyobb örömük, ha a nyo­ morulton segíthettek, mert tudták Jézusnak ezen szavait: J e r t e k el én a t y á m n a k áldottai s bírjátok a mennyorszá­ got . M e r t a z e h e z ö n e k e n n i a d t a ­ t ok, a s z ó m j u z ó n á k i n n i a d t a t o k , az ú t a s t b e f o g a d t á t o k , a m e z í t e ­ lent megruháztátok, a beteget gon­ dosan ápoltátok, a fogolyt m e g l á ­ togattátok s vigasztaltátok.

Nézz Jézusra, ki megváltott, bűneinkből megtisztított, utat nyitott mennyországba, a boldogság hazájába. t t

C

Tartsd meg szent parancsolatját, melyet oly hűn elődbe ád: „Szeresd Istent teljes szívből, kebled tiszta érzetéből. Szeresd felebarátodat, oly liiven mint tenmagadat. Sőt ellenséged is szeresd, s a szép békeséget keresd."

{ <

V

73 E szavakatV4zus mondja, mert van lelkünkre nagy gondj Örvend, ha cselekszünk erén s hogyha ápoljuk a szegén Jézusunknak parancsait, az erénynek szent iitait ki megtartja, nagy boldogság, annak keble kis mennyország.

— e

Erköl csi szabályok.

Szeresd az Istent.

7

Isten teremtett tégedet, ö alkotott mindeneket: oh, szeresd hát^ teljes szívből, kebled tiszta érzetéből. S ha vagy hozzá-szeretettel, mutasd meg azt szóval, tettel. S csak úgy szereted igazán, ha haladsz az erény utján. Sok áldásit megháláljad, miket neked naponkint ad. Tiszteld Istent énekeddel, hű imádban fohászkodj fel.

x/

75

Szeresd szüléidet. Atyádat, anyádat tiszteld, hogy Isten áldását megleld. Jó gyermekek szüléiknek mindig örömet szereznek. Ne hűsítsd hát soha őket, úgy szeretnek ők is téged. A sok éjét el ne feledd, mit töltöttek bölcsőd felett. S hogy ápoltak — jól megfontold: ősz korukban visszapótold.

Sxeresd testvéreidet. *

Kisebtanagvobb jó testvérek, egymást mindig szeressétek. Segítsetek egymás bajáig % ^ * ‘szives segédkezet nyujtvlífl. \ Míg a szüleháznál vagytok, együtt enyelgtek, vigadtok.' * I)e majd elszórand a végzet, s idegenek közé vezet, y ^* s más aligha szeret téged •^új|y,~ minf tulajdon testvéred. Oh hát, míg honn vagy . . . testvéred forró kebellel szeressed!

Kövesd a jót. 1. Korán tanulj emberséget, igy találhatsz kedvességet. A mi magadnak nem tetszik, azt másnak tenned sem illik. Kerüld roszak barátságát, keresd a jók társaságát. Sohse avatkozzál abba, a mi nincsen reád bízva. Ha jót tészsz, úgy nem bánt senki, a jót Isten megsegíti.

%

2.

Serény légy a jótételben, szerény magaviseletben. Síégyent hoz rád a hazugság, becsületet az igazság. A kit hazugságon kapnak, majd nehezen hisznek annak. Légy jó, szelíd, engedelmes, az ily gyermek nagyon kedves. A ki mint viseli magát, úgy veszi majd annak hasznát. Olyast sohsem kell csinálnod, mit később meg kelljen bánnod.

77

Könyörülj a nyom orultakon. A jó Isten ha megáldott, segítsd fel a nyomorultat. Adj hálákat az Istennek, ha van, mit nyújts a szegénynek. Nagy örömet szerez nekünk, ha másokkal jót tehetünk. A ki nem szán s nem segít mást, maga sem lel szánakozást. A fukar és a zsugori ég áldását nem érdemli.

Isten terem tm ényei irá n t légy kíméletes. Nem kell állatot kínozni, a fájdalmat ő is érzi. Hogyha az állatot kínzód, rósz szíved úgy elárulod: ne gyötörd a kis bogárkát, hadd élvezze szép világát. Ha sétálsz a zöld erdőben, kertben, vagy pedig szőlőben: ne pusztítsd az élőfákat, ne csapdosd le a lombokat. Isten azért teremtette, hogy legyenek gyönyörünkre. Csak az ártalmas lom- s gizgazt gyomláld, nyessed és irtogasd.

Használd az időt. Az idővel gazdálkodjál, mivel nincsen drágább annál, s ha egyszer elröppent napod, többé vissza nem hozhatod. A mit véghez vihetnél ma, ne halaszd azt a holnapra. Rest és dologtalan ne légy, hangyától, méhtől példát végy. Ki jól eljárt munkájában, nyugton alszik az ágyában. Jól elrendezd mindenedet, Folytasd vidáman tisztedet. Kezdd a napot imádsággal, és végezd háláadással.

Haladj az erény ösvényén. 1. Cselekedjél jót, míg rá erőd van, igy élsz csendesen, igy élsz boldogan. Hogy Istened előtt kedvességben lehess, válogatás nélkül minden embert szeress. A jó s szép tanácsra hajtani bölcseség, a roszat megvetni illő és tisztesség. Élj azzal, a mid van, háládatos szívvel, másét ne áhitozd alattomos csellel. Ha szenvedés érne ez élet tengerén, el ne csüggedj, mindig Istenben remélvén.

79 Ki Istenben bízott, nem csalódott soha, mert ő gyermekihez sohsenTvolt mostoha. Isten velünk vagyon minden időtájban, vétek hát át kétkedni az ő jóságában.

—

,

Hogy Isten szeressen, s ne und életedet, oh, tartsd mindig tisztán ártatlan szivedet! Addig szép a világ, s életünk untalan, míg szivünk a bűntől tiszta és ártatlan. Vigyázz erényedre, egész sírig tartson; hitedben a világ meg ne tántorítson. Az agg kornak legszebb vigasza v a l l á s a ; ebben van reménye, csendes megnyugvása. Ha vész sujtna s érnél bánatos perceket : vigasztaljon a hit, remény és szeretet. Virág ékesíti majd egykoron sírod, ha ez erényeknek mindegyikét birod. -

1

I l l e d e l mi szabályok. Figyeljetek reám, kedves jó gyermekek!

szent e pemaDeszea, niaa e i : k i j ó k o r kel . a r a n y a t le l. Aranyat ám! drága kincset: mert vidámabb szived, lelked, s egészségesebb a tested. Munkádban meg előbb haladsz, és a jóban el nem maradsz.

81 S ezen előny olyan szép kincs, milyen több e világon nincs. Kelj hát korán, öltözz, mosdjál, s szivből buzgói^Jtnádkozzál. A hideg víz testet frisít, az imádság lelket üdít. Hajadat nyirasd rövidre, hogy arcodat bé ne lepje. Zsirral soha ne mázoljad, hanem tiszta vizzel mossad. Körmöd nagyra ne növeljed, zsebkendőd houn ne felejtsed. Mindig tiszta ruhád legyen, csizmád feketítve szépen. Aztán siess iskolába, pajtásid társaságába. Könyved legyen a zsebedben, leckéd emlékezetedben. Ke felejtsd el: minden helyen viseld magad illendően.

4É

>/ /

f

Az utcán. Menj az ntcán folyvást, szépen, tartsd tested illendőképen. Kyakad ne görbítsd előre, ne szaladgálj mint egy dőre. Lajhár módjára se cammogj, elmélázva ne andalogj.

6

Szádat ne nyisd meg lármára, egész utca hallatára. El ne bámulj a csodákon, bármi utcai lármákon, írásodat otthon használd, a falakat bé ne firkáld. Tartsd szépen, csinosan tested, öltönyödet le ne vessed. Az ügyes iskolás gyermek köszön a nagyobb embernek. .„Szerencsés jó napot, estét!*4 vagy: „Isten áldja kegyelmét,44 köszöntéssel üdvözöli; s ezért öt minden becsüli. Hogyha derék ember szólít, örömmel tedd, a mire int. Gyorsan véghez vidd parancsát, hallgasd végig bölcs tanácsát. Beszélj, hogyha talán kérdez, egyéb tárgyra ne figvelmezz. Beszélj bátran, de okosan, szépen, tisztán, magyarosan. Míg szavát elvégzi, megvárd; hajtsd meg magad, ha elbocsát. Aztán rögtön siess haza, vagy pedig a tanodába.

A tanodában. Szebb dolgot, hidd el, nem tehetsz, s boldogabb gyermek sem lehetsz, mint ha jókor kis korodba járogatsz a tanodába. Csak annak unalmas e hely, a ki hanyag, rest és korhely. Ki tanulni szívből szeret, vígan, örömmel felsiet. A tanoda hajlékában barátságos jó bácsi van, ki víg kedélylyel tanítgat. sok szép dolgokra oktatgat. Ha tehát a tanodába léptél korán kis korodba, hogy ott bölcs oktatást vehess s egykor derék ember lehess: Istenuek áldását kérjed, hogy majdan célodat érjed. Vedd szivedben fontolóra: figyelni ott minden szóra. S ha tanulni valót hagynak, felelj meg hűséggel annak. Ne ügyelj te senki ralisra, csalr a lecketanulásra. Ki nap estig cseveg, csacsog, az tanulni nem sokat fog. Hogyha az időt prédálod, majd később, tudom, megbánod.

Intsen tehát minden óra nemes tettre, szépre, jóra. Szeresd a hasznos könyveket, s jobb erkölcsű gyermekeket. Tanítódat tiszteld, szeresd, s mindenben örömét keresd. Ha tán vagy egyszer megdorgál, az csak ten javadra szolgál. Köszönd atyai intését, vedd jó névén fenyítését. Ha e szabályt mind megteszed, majd később nagy hasznát veszed.

Templomban. Jertek gyermekek templomba, Istennek szent hajlékába, a- hivekkel énekelni, szivből buzgón imádkozni. Itt lel vigaszt özvegy s árva, a gazdag ur, szegépy szolga. A bölcs s jámbor életű pap feltűnik mint egy fényes nap. Ő tanít kegyesen élni, Istent fiúilag’ félni. Oh, ne kerüld soha e helyt, mely annyi lelki kincset rejt! Sőt örömed leljed abban, hogy ájtatos légy gyakrabban.

A ruhád legyen szép tiszta, mennél egyszerűbb, nem cifra. Templomban kit se háborgass, csak merőn a papra hallgass. Tartsd meg liiven minden szavát, üdvösséges szent mondását. Hasznos lesz, a mi rád ragad, az ige üdvösséget ad. Midőn percei letelnek az istenitiszteletnek, és Isten megirgalmaza: nyugodt szívvel indulj haza.

Asztalnál. Hogy éltedet fentartsd, rendelt Isten bőséges eledelt. megkösd jót teszen ve *♦ már terítve,

% *evéseíL ima előzze. í 4 S há már Tegezted <^leíl, a háláadást ne feledd. széket m ásnak^ magadnak, v N *egyél) iiit elődük adnak. Finnyás, válogatós ne légy, kanaladba sokat ne Tégy. Gyomrodat túl ne terheljed, mert elrontja egészséged.

*

86 Ki csak a gyomrát becsüli, késő vén kort nem fog érni. A csontokat rakd tányérra, ne hányd földre vág}* abroszra. Ne egyél mohón s csámcsogva, ne nézz az evők szájába. Várj, míg a nagyobbak vesznek, majd aztán neked is tesznek. Ujjod ne szopd, fogad ne vájd, ha kőhécselsz, takard el szád. Szűréséivé sem illik inni, sem asztalra könyökölni. A csinos magaviselet fő kellék az asztal felett. Tedd el széked, ha fölkelnek, adj parolát idegennek. Mindenki előtt meghajolj, szüléidnek kezet csókolj.

Idegen helytt el ne feledd: ereszd le szépen a kezed. O

Körmöd ne rágd. orrod ne fúdd, az illemet mindenütt tudd. Szólj keveset s jól fontold meg, s azt mondják: ez ára a gyermek! Nézz szembe a nagy emberrel, állj előtte bátor szívvel. Csak a gonoszok nem meruek szembenézni az embernek. Másról, ha lehet, jót beszélj, senkit rögtön meg ne Ítélj. Ha találsz nyomorult embert, könnyítsd meg rajta a tehert. Mily szép, bár senki nincs veled: mégis magad jól viseled. Akárhol légy, gondold meg hát, hogy az Isten mindenütt lát.

Este. Lemegy a nap, az est beáll, Csöndes nyugalommal kínál. Annak jól esik étele, ki napestig nem hevere. ‘lá^ibagja kezét, meg ételét. .Ha korán Tll akarsz kelni, Kém kell gyomrod megterhelni. Ha ettél, ne feküdj mindjárt, inért egészségednek megárt. /

88

Jobb egy-két lépést járkálnod,

. VJ

vagy k ö n x x ^ ö l olvasgatnod. Á lom fejfirtest megírjál, a ^ o s ^ if tts ttl elpwbul. Nyolc órányi idő mindég Az alvásra bőven elég. Magasztald lefekvés előtt hálával a nagy teremtőt. Kérd : hogy viraszszon feletted, áldja meg e napi tetted. Este vess magaddal számot: mcgtetted-e minden dolgod. 8 igy mindened elrendezvén, aztán szépen levetkezvén : rakdvegy helyre minden ruhád, mondj mindennek „j-' éjszakát!“ Ha követed mindezeket,. e hasznos rendeleteket' ezt mondják rád az embereik: „Ez ám aztán de££k g ^ v é k " !

jfferri

Reggeli ima. V\

Elmúlt a sStétségíaz áldott-U'ap feljött, eget, jfóidei. f e j é r t fényével betöltő í-e. Oly vidám most minden! Mi is megfri sültünk, s megújult erővel munkánkhoz kezdhetünk. Jó Atyánk! te ő t / 1 minket a múlt éjjeli oh jöjj hozzánk ma*is védő segítséggel. 4 Áldd meg szüléinket s kedves tanítónkat, oh Isten, jó Atyánk, halld meg buzgó szónkat

Ámen.

/

,

Esteli ima. N yújtó félb^q>^ nap, az ég alkonyomig keblünk hő fohásza égre emelkedik. Hálát rebeg nyelvünk, atyánk, jóságodért, ma is ránk árasztott jótéteményidéft. Tovább is i*ád bízzuk lelkünket, testünket, oh, a sötét éjen oltalmazd éltünket!

/ő

Kegyes jó Istenünk ha vigyázsz fölöttünk, a veszély elkerül, arreánk öröm derül.

4 Ti

is előtti ének. ■ 140. zsolt. dallamára.)

Oc mennyei világosság! Istennek nagy ereje, Ki vagy út, élet, igazság. Minden jóknak kútfeje, Szállj be, kérlek, szivembe, Segélj gyengeségembe.

1 311. 'Z x i •