Láthatóság és életminôség Nemzetközi szakirodalmi áttekintés az LMBTQ gyógyítók helyzetérôl

szel_200x280 elfogadott.qxd 2016.02.12. 18:50 Page 11

LAM- T U D O M Á N Y | Ö S S Z E F O G L A L Ó

11

KÖZLEMÉNY

Láthatóság és életminôség – Nemzetközi szakirodalmi áttekintés az LMBTQ gyógyítók helyzetérôl SZÉL Zsuzsanna, CSEKÔ Csilla, GYÔRFFY Zsuzsa

VISIBILITY AND QUALITY OF LIFE: INTERNATIONAL LITERATURE REVIEW OF THE STATE OF LMBTQ HEALERS BEVEZETÉS – Az orvosok mentális sérülékenysége fontos kérdés. A vulnerabilitást számos tényezô befolyásolhatja, ezek közül az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemû, queer) ellátókat érintô kisebbségi stressz olyan probléma, amely jelentôsen befolyásolhatja a gyógyítók egészségét és jóllétét. MÓDSZER – Tanulmányunkban az LMBTQ orvosok és orvostanhallgatók helyzetét angol nyelvû publikációk tartalomelemzése során tekintjük át. Kutatásunk fókuszába az LMBTQ orvosok munkahelyi coming outtal kapcsolatos tapasztalatait, az egészségügyi dolgozók, medikusok és betegek attitûdjét, továbbá az LMBTQ személyekkel kapcsolatos kérdések oktatását helyezzük. EREDMÉNYEK – A szakirodalom áttekintése után azt látjuk, hogy az Egyesült Államokban az LMBTQ orvosok helyzete a 80as évek diskurzusa, Magyarországon ez a kérdés csak napjainkban kerül elôtérbe. A publikációk alapján kedvezô irányú változás rajzolódik ki: egyre több orvos és orvostanhallgató bújik elô az egyetemen és az orvos kollégák és a betegek is elfogadóbbak. Mindez feltételezhetôen annak is köszönhetô, hogy az amerikai és kanadai egyetemek az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettek a különbözô kisebbségeket érô diszkrimináció csökkentésére az egészségügyi szférában, külön érintve a gender és szexuális kisebbségeket. KÖVETKEZTETÉSEK – A szexuális kisebbségek által tapasztalt többletstressz és -szorongás számos mentális és fizikális eltérést okozhat, ami fokozza a munkából való ki-

BACKGROUND – Mental vulnerability is a well-known problem among healthcare professionals. In additional LGBT physicians’ discriminatory experiences and the exposure of minority stress appear to be a greater risk for health problems. METHODS – We collate researches in English by using search terms “LGBT doctors” “LGBT providers” “LGBT physicians”; “attitudes of nurses”; “attitudes of medical students”; “attitudes of doctors”; “LGBT practitioners”, “homophobia among doctors” „ “homophobia among physicians”; “LGBT in medical curricula”, “sexual and gender minority”, “minority stress”. We reviewed findings highlighting the disclosure of orientation, experiences, mental and physical health of LGBT healthcare professionals, and physicians’, nurses’, medical students’ and patients’ attitudes towards LGBT students and physicians. RESULTS – At present conditions of LGBT individuals have gained international attention also in academic conversation. Based on the literature lack of safe, supporting environment seems to be the highest problem for LGBT physicians and medical students. Both in Canada and the USA several steps were made to improve attitudes of medical professionals, and decrease discrimination towards LGBT individuals in healthcare system such as creating more supportive environment by ‘Promoting pride’ and integrating LGBT-related content into medical universities’ curriculum. CONCLUSIONS – Our findings suggest that in Canada and the United States the rate of discrimination have decreased

SZÉL Zsuzsanna, CSEKÔ Csilla, dr. GYÔRFFY Zsuzsa (levelezô szerzô/correspondent): Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet/Semmelweis University of Medicine, Institute of Behavioural Sciences; H-1089 Budapest, Nagyvárad tér 4. E-mail: [email protected] Érkezett: 2015. december 4.

Elfogadva: 2016. január 22.

LAM 2016;26(1–2):11–18. Az alábbi dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról. A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik.


12


KÖZLEMÉNY

esést, valamint orvosok esetében a kiégés kockázatát, továbbá csökkentheti a betegellátás minôségét. A korai kiégés elkerülése érdekében kulcskérdés a társas támogató közeg és az elfogadó, biztonságos munkahelyi környezet kialakítása az LMBTQ orvosok számára. Mindezek miatt fontos lenne Magyarországon a többségi társadalom érzékenyítése, biztonságos és támogató ellátóhelyek kialakítása, valamint az LMBTQ orvosok és orvostanhallgatók pszichés támogatása. orvos, medikus, LMBTQ, kisebbségi stressz, coming out, homofóbia

z elmúlt években Magyarországon is egyre több publikáció foglalkozik a szexuális kisebbségekkel, fôként a szociológia, pszichológia és irodalomtudomány területén (1–4). Ezek többsége történeti és társadalomtudományi kontextusba helyezi a kérdést, az LMBTQ orvosok helyzetével foglalkozó tudományos publikáció azonban mindeddig nem látott napvilágot. Elenyészôen kevés tanulmány foglalkozik a szexuális orientáció mindennapi megélésével, a publikációkban csak napjainkban jelennek meg olyan fontos és érzékeny témák, amelyek az Egyesült Államokban már a 80-as években igen hangsúlyosak voltak, mint például az LMBTQ személyek egészségügyi ellátása. Továbbra sem kerül szóba a munkahelyi coming out kérdése, és ezen belül is a magas presztízzsel és társadalmi felelôsséggel rendelkezô orvosok, orvostanhallgatók és oktatók helyzete. Megfigyelhetô ugyanakkor, hogy napjainkban az angol nyelvû szakirodalom fókuszában már az LMBTQ-barát ellátóhelyek és munkahelyek kialakítása, az LMBTQ hallgatók egyetemi támogatása, valamint az LMBTQ személyekkel foglalkozó speciális kérdések curriculumba emelése szerepel. A jelen tanulmányunk célja az LMBTQ orvosok és orvostanhallgatók mentális egészségére, munkahelyi coming outjára és az ehhez kapcsolódó attitûdökre vonatkozó angol nyelvû szakirodalom eredményeinek összefoglalása, és az LMBTQ orvosok helyzetével kapcsolatos külföldi vizsgálatok fókuszba helyezése. E munkánk egyben a magyar LMBTQ orvosokra vonatkozó hasonló kutatás elsô lépése is. A meleg kollégákkal kapcsolatos orvosi attitûdök vizsgálata rendkívül fontos, hiszen az orvosok normatív, példamutató szerepet töltenek be a társadalomban.

A Az orvosok normatív, példamutató szerepet töltenek be a társadalomban.

meanwhile transparency of LGBT professionals elevated as a result of antidiscrimination policies and the educational development.

LGBT doctors, LGBT medical students, minority stress, homophobia, LGBT in medical curricula

A publikációk feldolgozása több szempont alapján történik. Az elsô az LMBTQ orvosokkal szembeni attitûdök vizsgálata az orvosi szakirányokban, a kórházi dolgozók és ápolók körében, valamint az egyetemi hallgatók és a betegek között. Második pontként az LMBTQ orvosok, hallgatók és rezidensek tapasztalatait foglaljuk össze, az általuk észlelt nehézségeket és problémákat, valamint az elôbújással kapcsolatos kérdéseket tekintjük át. Számba vesszük a kisebbségi stressz hatását a mentális és fizikai egészségükre mint komolyan megfontolandó veszélyeztetô tényezôt, amely befolyásolja az egészségügyi dolgozók munkájának hatékonyságát, fokozhatja a mûhibák számát, valamint rizikótényezô lehet a kiégés szempontjából is. Az LMBTQ orvosoknak számos többletstresszorral kell megküzdeniük, a kisebbségi stressz mélyen érinti ezt a csoportot, ezért harmadik pontként az LMBTQ közösség testi-lelki egészségét vizsgáljuk. Tanulmányunk lezárásaként végül néhány, az egyetemi oktatással kapcsolatos publikációt dolgozunk fel, felvázoljuk a szexualitás és szexuális orientációra vonatkozó ismeretek oktatásának szerepét és lehetôségeit a felsôoktatásban és a posztgraduális orvosképzésben, továbbá áttekintjük az LMBTQ személyek számára élhetô és támogató munkahelyi, valamint egyetemi környezet kialakítására tett ajánlásokat.

Módszer A fentiekben felvázolt kérdéseket a releváns szakirodalom áttekintésével vizsgáltuk. LGBT practitioner; LGBT doctors; LGBT physicians; attitudes of nurses; attitudes of medical students; attitudes of doctors; LGBT providers,

LAM 2016;26( 1–2) :11–18. Az alábbi dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról. A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik.


SZÉL: LÁTHATÓSÁG ÉS ÉLETMINÔSÉG – NEMZETKÖZI SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS AZ LMBTQ GYÓGYÍTÓK HELYZETÉRÔL

homophobia doctors/physicians; LGBT in medical curricula, sexual and gender minority, minority stress kulcsszavakkal a PubMed, Google Schloral, JAMA, Academic Medicine keresôkön az absztraktok alapján kiválasztottuk azokat a kulcstanulmányokat, amelyek a betegek és az egészségügyi ellátórendszerben dolgozók LMBTQ orvosokkal kapcsolatos attitûdjét vizsgálják, valamint kitérnek a coming out körülményeire, következményeire, a kisebbségi stressz mentális és egészségügyi hatására. Specifikusan feldolgoztuk azokat a tanulmányokat, amelyek az orvostanhallgatók elôfeltételezéseit és félelmeit vizsgálják a coming out szakmai elômenetelükre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A fenti keresési kritériumok alapján 56 angol nyelvû, a témával foglalkozó releváns publikáció jelent meg találatként, ebbôl 30 felelt meg az általunk felállított kritériumoknak, amelyek alapján az eredményeinket bemutatjuk. Az angol nyelvû cikkeken kívül feldolgoztunk öt magyar nyelvû, LMBTQ személyekkel foglalkozó publikációt, melyek közül csupán egy eredményeit tudtuk beemelni a tanulmányba. Egyetlen magyar publikáció sem foglalkozott specifikusan LMBTQ orvosokat vagy betegeket érintô kérdésekkel, és az idézett cikk is csupán egy általános, közoktatásra és felsôoktatásra alkalmazott érzékenyítô programot mutat be. A 30 angol nyelvû tanulmány közül kettô összefoglaló cikk, 26 új eredményeket közöl, további kettô pedig külföldi szervezet ajánlása.

Eredmények LMBTQ gyógyítókkal kapcsolatos attitûdök Az elsô, mérföldkônek számító, 1986-os kaliforniai kutatás eredményeként (5) 1009 kérdôív alapján az ötfokú HATH (Heterosexual Attitudes Toward Homosexuality) -skálán – a HATHskála egy heteroszexuális attitûd vizsgálatára szolgáló kérdôív, melyben 20 homoszexualitással, és homoszexuálisokkal kapcsolatos elôítéletet, vagy állítást kell ötpontos skálán értékelni az alapján, hogy mennyire ért egyet vele a kitöltô személy – vizsgálva az orvosok 37,5%-a bizonyult elfogadónak (homofilnek), 40,1% közömbösnek és 22,9%-uk homofóbnak kollégáikkal szemben. Ezen publikáció eredményeként a legtoleránsabb szakirányoknak a gyermekgyógyászat (56,4%) és a pszichiátria (63,9%) bizonyultak, miközben válaszai alapján a sebészek egyötöde homofób kategóriába került. A megkérdezettek 29,7%-a nem támogatná jó képességû

homoszexuális hallgató felvételét az egyetemre. A leginkább támogató szakiránynak ebben is a pszichiátria bizonyult, ahol kevesebb mint 10% utasítaná el a jelentkezôt orientációja okán. A válaszadók 45%-a nem támogatná, hogy homoszexuális orvosjelölt gyermekgyógyász, 39%-uk, hogy pszichiátriai rezidens képzésbe jelentkezzen. A legkisebb ellenérzés a radiológus (11%) és a patológus (13,4%) szakirányokkal szemben jelentkezett. A pszichiáterek kevesebb mint egynegyede utasítaná el a homoszexuális jelentkezôt saját szakterületén. A betegek szakrendelésre utalása szempontjából a homoszexuális gyermekgyógyászokkal és pszichiáterekkel szemben a legnagyobb az elutasítás a különbözô szakirányok orvosai körében. A válaszadók 60,4%-ának ugyanakkor nincsenek negatív érzései a homoszexuális betegekkel szemben. Kedvezô tendenciát láthatunk Ramos és munkatársai 1998-ban végzett új-mexikói kutatása alapján a meleg és leszbikus orvosok megítélésével kapcsolatosan az orvosszakmán belül. A vizsgálat során több mint ezer szakorvost kérdeztek önkitöltôs kérdôívvel. A vizsgálatban részt vevôk kevesebb mint 5%-a nem támogatná meleg és leszbikus hallgatók egyetemi felvételét, minden vizsgált szakirányba (radiológia, sebészet, pszichiátria, gyermekgyógyászat, urológia, szülészet-nôgyógyászat) az érintett rezidensek jelenlétét kevesebb mint 10% ellenezné. A betegbeutalással kapcsolatos attitûdök is jelentôs elôrelépést mutattak. Szülészet-nôgyógyászat, gyermekgyógyászat-, illetve urológia-szakrendelésre ismerten meleg vagy leszbikus szakorvoshoz 11%-uk nem küldené a beteget, sebészetre 9%-uk, pszichiáterhez 8,6%-uk és radiológiai rendelésre alig 6%-uk (6). Az 1980-as évek közepén fontos kutatási terület volt az AIDS és a szexuális orientáció kapcsolata. A nem homoszexuális orvosok szerint az AIDS-diskurzus komoly negatív hatással volt a homoszexuális egyének megítélésére, míg a megkérdezett homoszexuális orvosok úgy vélték, hogy a közvélemény alapjában véve is annyira elutasító volt a kérdésben, hogy ez alig befolyásolta az attitûdöket. Személyes interjúkon alapuló vizsgálatok során az interjúalanyok mind elfogadónak vallották magukat, a nyitott kérdésre adott válaszokban ugyanakkor megfogalmaztak erôs elôítéletekeit, amik a hétköznapi életben az érintett homoszexuális kollégák számára diszkriminatívak, így stresszforrássá válhatnak (7). Egy 1989-ben brit orvosokkal végzett kutatás szerint az orvosok saját orientációja szakiránytól függetlenül meghatározó a homoszexualitással kapcsolatos attitûdjük kialakításában (8), abban pedig több kutatás egyetért, hogy a negatív

13

A pszichiáterek kevesebb mint egynegyede utasítaná el a homoszexuális jelentkezôt saját szakterületén.



14

A betegek 12%-a elutasítaná, hogy out LMBTQ orvos lássa el.


KÖZLEMÉNY

attitûdök és az elégtelen ismeretek szoros korrelációt mutatnak (9–11). Az ápolók LMBTQ személyekkel kapcsolatos ismereteit is lényeges áttekinteni, hiszen a betegellátás és a kórházi környezet fontos részét képezik. Samantha J. Boch szakdolgozatában az ápolók ismereteit módosított KAH (Knowledge About Homosexuality Questionnaire) -kérdôívek kitöltésével mérte. (A KAH eredeti változata az egészségügyi dolgozók szexuális orientációval kapcsolatos ismereteit vizsgálja 25 igazhamis kérdés segítségével.) A vizsgálatok során azt tapasztalta, hogy az orvosokhoz hasonlóan a magukat LMBTQ orientációjúként meghatározó ápolók rendelkeznek a legszélesebb ismeretekkel, ôket követik azok, akik baráti kapcsolatot ápolnak LMBTQ személlyel, majd akik nem biztos, hogy ismernek ezekhez a szexuális kisebbségekhez tartozót. A viselkedést vizsgáló HBSS (Homophobic Behavior of Students Scale: egy 10 kérdésbôl álló kérdôív, amellyel 1-tôl 5-ig terjedô skálán mérhetô diákok, hallgatók homoszexuális egyénekkel szembeni viselkedési szándéka) alapján is hasonló eredményekre jutott. A leginkább homofóbnak azok az ápolók bizonyultak, akik nem, vagy nem biztos, hogy ismernek személyesen LMBTQ egyént. Nem befolyásolta szignifikánsan az attitûdöt, vagy tudásanyagot az, hogy hol tartanak tanulmányaikban a vizsgált személyek, ellenben a rassz és a politikai nézetek igen (12). További fontos szempont még a betegek véleménye, ismeretei és hozzáállása ezekhez a szexuális kisebbségekhez. Druzin és munkatársai 1998-ban, Kanadában egy 500 fôs telefonos kérdôív során a betegek magatartását vizsgálták, és azt tapasztalták, hogy a betegek 12%-a elutasítaná, hogy out LMBTQ orvos lássa el. A férfi válaszadók diszkriminatívabbnak bizonyultak. Az elutasítás okaként leggyakrabban a szakmai inkompetencia, majd a szexuális zaklatástól való félelem állt. A fentieken kívül arra is hivatkoztak, hogy kényelmetlenül éreznék magukat egy ilyen vizsgálati helyzetben (13). A betegek attitûdjét befolyásolta a vallási hovatartozás, az iskolai végzettség, a katonai kötelékek (katonai szolgálatban való részvétel) és az ellátó személy neme. A nôbetegek a legszívesebben heteroszexuális és homoszexuális férfi orvosokkal mutattak együttmûködést, és legkevésbé heteroszexuális nôkkel. Más vizsgálatok szerint (14) azonban a férfiak az orvos nemétől függetlenül a homoszexuális gyógyítókat preferálnák, ami épp az ellenkezôjét mutatja azon eredményeknek, mi-szerint a férfiak gyakrabban viselkednek disz-kriminatívan LMBTQ orvosokkal. Bár a válasz-adók 70%-a magánügynek gondolta az orvosa orientációját,

egyharmaduk praxist váltana, amennyiben kiderülne orvosáról, hogy homo-szexuális, vagy hogy dolgozik az ellátóhelyen LMBTQ orvos (14).

Az LMBTQ orvosok és orvostanhallgatók nehézségei és a coming out kérdése Számos törekvés volt az LMBTQ orvosok helyzetének, nehézségeinek felmérésére az 1980-as évek óta, és a legtöbb tanulmány egyetért azt illetôen, hogy az átlagostól eltérô szexuális orientációjú orvosokat leggyakrabban érintô problémák a diszkrimináció, a homofóbia, valamint a támogató környezet hiánya és az izoláció (15). Ennek ellenére vonzónak tûnik az orvosi karrier az LMBTQ hallgatóknak, mert társadalmilag elismert hivatásként kompenzáció a szüleik felé, és egyben példamutató magatartásnak tûnik „sorstársaik” számára. Mindeközben rengeteg energiát emészt fel részükrôl, hogy folyamatosan vizsgálják környezetük reakcióit, és megtalálják az egyensúlyt önmaguk védelme és az izoláció között. Nehéz feladat integrálniuk orvosi identitásukat és szexuális orientációjukat (16). Az LMBTQ orvosok és hallgatók számára rendkívül sok kérdést vet fel a coming out lehetôsége, nagyfokú szorongással jár a jövôbeni elômenetelt illetôen és az elszigeteltségtôl való félelem miatt. Ugyanakkor a coming out a nem megfelelô körülmények esetén a betegekkel és kollégákkal való atrocitások alapjául szolgálhat. Towsand és munkatársai publikációja alapján 1996-ban a megkérdezett orvostanhallgatók közel 2/3-a találkozott az egyetemen homofób megjegyzésekkel, és 7%-uk jelezte, hogy oktatója kritizálta orientációja miatt. Ugyanebben a publikációban a megkérdezett hallgatók 91%-a legalább egy szaktársának elôbújt, 44%-uk az évfolyam több mint felének, kétharmaduk megosztotta valamelyik oktatójával orientációját, de a felvételi beszélgetés során csak kevesebb mint 10%-uk coming outolt. Ezek a számok jelentôs javulást mutatnak a 1990-es kutatócsoport korábbi eredményeihez képest, ami feltételezhetôen a támogató diákcsoportoknak köszönhetô (17). Mansh és munkatársai 2015-ös szexuális és gender kisebbségeket vizsgáló publikációjukban 176 kanadai és amerikai orvosi egyetem hallgatóit kérdezték orientációjukról, nemi identitásukról, valamint elôbújási szokásaikról. A kutatásban közel 6000 hallgató vett részt, közülük 920 (15,8%) vallotta magát valamilyen gender (35 fô), vagy szexuális (912 fô) kisebbséghez, továbbá 21-en mindkét csoporthoz tartozónak. A kérdôívet kitöltô hallgatók 8,3%-a leszbikus vagy




meleg; 3,5%-a biszexuális, 3,8%-a egyéb orientációjú, összesen 15,7%-uk identifikálta magát valamilyen szexuális kisebbség tagjaként. A 920 LMBTQ hallgató több mint 2/3-a (orientációját tekintve 67,5%; nemi identitást tekintve 73,3%) elôbújt az egyetemen. A nem „out” hallgatók 80,3%-a tart a diszkriminációtól az egyetemen vagy rezidensképzésben, 61,3%-a magánügynek tartja és szeretné szétválasztani szakmai és magánéletét, 40,9%-a a kulturális és szociális normáknak való nem megfeleléssel indokolja döntését, továbbá 27,1%-uk tart a támogató környezet hiányában az izolációtól (18). A hallgatók 71%-a elismeri, hogy orientációja befolyásolja a szakirányválasztásban, mivel tartanak attól, hogy egyes szakirányok kevésbé toleránsak. 30%-uk kihagyta életrajzából az LMBTQ ügyekkel kapcsolatos tevékenységeit a jelentkezéskor. A rezidensek és hallgatók 52%-a úgy gondolja, egy orientációját felvállaló jelentkezô bizonyosan alacsonyabb értékelést kapna a programba való felvétel során pusztán szexuális orientációja miatt. 2005-ös adatok szerint egyetemre jelentkezéskor a hallgatók 95%-a titkolja szexuális orientációját. A rezidensprogram megkezdésekor az érintettek 15%-a nem tervez elôbújni, 52%-a bizonytalan a munkahelyi coming outot illetôen (19). E kutatás szerint a rezidensek egyharmada tervez elôbújni a rezidensképzés elôtt. Az elôbújni nem tervezôk, vagy bizonytalanok 37%-a nem gondolja relevánsnak, odaillônek, 33%-uk akkor hozná meg a döntést, ha már többet tud a képzésrôl, 22%-uk szeretné jobban megismerni a munkatársakat egy ilyen lépés elôtt. A coming outot tervezô rezidensek egynegyede szeretné kideríteni elôbb, hogy mennyire elfogadó a környezet, mennyire toleránsak az eltérô szexuális orientációjú személyekkel, és fontosnak tartják az LMBTQ láthatóság fokozását is. Akik a jelentkezés során nem bújnak elô, 60%-ban a viszszautasítástól való félelem miatt teszik, 30%-uk szerint nem releváns munkahelyükön orientációjuk felvállalása, 10%-uk attól tart, hogy az a képzésüket befolyásolná (19). Egy amerikai családorvosi rezidensképzés igazgatóival kitöltött kérdôív ezeket a félelmeket megerôsíteni látszik, hiszen saját bevallása szerint minden negyedik döntéshozó alacsonyabb pontszámmal értékelne egy LMBTQ jelentkezôt. Ezt azzal indokolták, hogy egy out LMBTQ rezidens képtelen lenne beilleszkedni, ami több ütközôpontot és problémát jelentene a munka során, valamint, hogy kevésbé megbízhatónak tartanák a betegek és az ápolószemélyzet. Mindeközben az igazgatók pusztán 45%-ának van ismerete a szexuális orientáció alapján törté-

nô diszkriminációellenes szakmapolitikai irányelvekrôl (20). A rezidensek majdnem 2/3-a fontosnak tartja, hogy elôbújjon a munkahelyén, ha kellôen elfogadó a légkör, vagy ha a partnerérôl kérdezik. 27%-uk feltüntetné orientációját az önéletrajzában, míg 22%-uk egyáltalán nem tervez coming outot a jelentkezés során. Számukra is fontos, hogy heteroszexuális társaikhoz hasonlóan megjelenhessenek párjukkal munkahelyi eseményeken, és családi egységként fogadják el ôket, negatív szakmai vagy személyes következményektôl való félelem nélkül (20). A szakirodalmi eredmények szerint az elôbújás elkerülésének tehát a következô négy fô oka van: az egyetemen elôforduló diszkrimináció, a hátrányos megkülönböztetés a rezidensképzés során, az elômenetel veszélyeztetésének gondolata, valamint a társadalmi normáktól való eltérés problémája. Roland C. Merchant és munkatársai 2005-ös publikációja szerint az egyetemi évek alatt a meleg és leszbikus hallgatók körülbelül 80%-a, a biszexuálisok közel 50%-a, és transzszexuális hallgatók egyharmada bújik elô (19).

Kisebbségi stressz és testi-lelki egészség Az áttekintett publikációk jelentôs része foglalkozik a LMBTQ gyógyítókat érô diszkriminációval és többletstresszorokkal. A szociálpszichológia értelmezésében a kisebbségi stressz egy kisebbségi csoporthoz való tartozással együtt járó többletstressz, amely alapvetôen három tényezôn alapul: az objektív külsô stresszen (diszkrimináció, elutasítás, mindennapi atrocitások, kirekesztettségtôl való félelem), az elvárt normáknak való nem megfelelés okozta streszszen, valamint az internalizált negatív attitûdökön. Az LMBTQ kisebbség sajátja egy negyedik tényezô, az orientációjuk titkolásából adódó többletszorongás (21, 22). Cook és munkatársai 1996-os vizsgálata szerint a rezidensek felét éri a képzés során zaklatás, bántalmazás, vagy negatív diszkrimináció. Fizikális bántalmazást közel 20%-uk él át, leggyakrabban a betegek férfi (14,7%) vagy nôi (9,8%) hozzátartozójától. 75%-uk nemi hovatartozása miatt tapasztal diszkriminációt, szexuális tartalmú megjegyzéseket, verbális vagy fizikális abúzust (23). Stratton és munkatársai hallgatókkal végzett kutatás során 2005-ben úgy találták, hogy a nôk 92,8%-a, a férfiak 83,2%-a tapasztalt az orvosi egyetemen, vagy klinikai gyakorlatok során szexista alapokon nyugvó diszkriminációt, vagy szexuális zaklatást, ám a hallgatók többségét ez nem

15

Rengeteg energiát emészt fel részükrôl, hogy folyamatosan vizsgálják környezetük reakcióit, és megtalálják az egyensúlyt önmaguk védelme és az izoláció között.



16

A rezidensek és hallgatók 52%-a úgy gondolja, egy orientációját felvállaló jelentkezô bizonyosan alacsonyabb értékelést kapna a programba való felvétel során pusztán szexuális orientációja miatt.


KÖZLEMÉNY

befolyásolta jelentôsen a szakirányválasztásban (24). A belgyógyász rezidensek fele volt már tanúja a munkahelyén szexuális orientáción alapuló diszkriminációnak, a leszbikus orvosnôk pedig négyszer több szexuális zaklatást élnek át orientációjuk okán, mint heteroszexuális társaik (25). Az LMBTQ orvosok 17%-át éri szakmai elômenetelüket befolyásoló negatív diszkrimináció (16), 15%-ukat érte már zaklatás a munkahelyén, és közel kétharmaduk találkozik szóbeli inzultussal a kollégák részérôl. A munkahelyi elôbújást tekintve pozitív változásokat láthatunk, hiszen amíg 1994-ben a részt vevô orvosok 24%-a kollégái többsége elôtt már out volt és ez 2011-re 59%-ra nôtt, addig a korábbi 22%-kal szemben az új vizsgálatok során csak 8% azoknak az aránya, akik kevesebb, mint a kollégák 10%-a elôtt vállalják szexuális orientációjukat (26). Egy stigmatizált kisebbséghez tartozás során a csoport tagjai gyakran többletstresszként élik meg az elôítéleteket, a stigmatizációt, a diszkriminációt és azt, hogy nem tudnak megfelelni a többségi társadalom által meghatározott normáknak (21, 27). Több tanulmány is egyetért abban, hogy az LMBTQ személyeket szignifikánsan magasabb pszichológiai morbiditás jellemzi, ami komolyan befolyásolja egészségügyi állapotukat (21, 28, 29). Egy, a felnôtt népességet érô diszkriminációt vizsgáló tanulmány szerint a megkérdezett LMBTQ személyek 76%-a, a heteroszexuálisok 65%-a tapasztalt hátrányos megkülönböztetést, ami érintette tanulmányait, munkáját, mindennapi boldogulását (szolgáltatók, közszervek). Míg a heteroszexuálisok 98%-a nem az orientációjával kapcsolatosan találkozik diszkriminációval, az LMBTQ emberek 25%-a kizárólag, 17%-a pedig részben az orientációja miatt részesül negatív megkülönböztetésben. Jellemzô, hogy az LMBTQ közösség tagjai gyakrabban terelik hivatalos útra, vagy jelentik az ilyen jellegû konfliktusokat. A homoszexuális nôk 62,5%-a, a férfiak 41%-a gondolja úgy, hogy életét jelentôsen megnehezíti a diszkrimináció, míg a heteroszexuális nôknek csak 23%-a, a férfiaknak 20,6%-a vélekedik hasonlóképpen (28). A szexuális kisebbségek által tapasztalt többletstressz és -szorongás számos mentális és fizikális eltérést okozhat, ami fokozza a munkából való kiesést (30), valamint orvosok esetében a kiégés kockázatát, továbbá csökkentheti a betegellátás minôségét. Mindez magyarázhatja azt a vizsgálati eredményt, hogy az LMBTQ fiatalok között háromból egy kimeríti a DSM IV. valamely diagnózisának kritériumait, szignifikánsan

gyakoribb a major depresszió, a PTSD, az evészavarok és a magatartászavarok elôfordulása körükben, valamint jelentôs korreláció található az orientáció és az öngyilkosság között (29).

Megoldási utak: érzékenyítés és képzés A szakirodalmi adatok azt mutatják, hogy az orvosképzés során alig, vagy egyáltalán nem esik szó a szexuális kisebbségekrôl és a szexualitás általános kérdéseirôl is csak csekély mértékben. Ezek a tematikai hiányosságok nagyban befolyásolják a képzésben részt vevô hallgatók, leendô orvosok LMBTQ betegeikkel és kollégáikkal szembeni attitûdjét (9). Igor Grabovac és munkatársai a zágrábi egyetem hallgatóit vizsgálva is azt tapasztalták, hogy azok a hallgatók, akik több ismerettel rendelkeznek a homoszexuális közösségrôl, és az ôket érintô kérdésekrôl, elfogadóbbak (10). 1991-ben egy amerikai kutatás úgy találta, hogy négy év alatt átlagosan 3,5 órát találkoznak a curriculumban LMBTQ témával a hallgatók, míg 1998-ban a családorvostani rezidensképzés vizsgálata során azt tapasztalták, hogy az intézetek felében egyáltalán nem kerül elô a téma, ahol igen, ott nagyjából 2,5 órát foglalkoznak vele (11). 2003-ban 125 amerikai és 16 kanadai orvosi egyetemen vizsgálták, hogy átlagosan hány órát foglalkoznak a hallgatók általánosan szexualitással kapcsolatos kérdésekkel. Az eredmények azt mutatják, hogy az intézmények több mint egyharmadában 10 óránál többet, 29,5%-ában átlag 6–10 órát, közel egynegyedükben 3–6 órát, a maradékban kevesebb mint három órát foglalkoztak a kérdéssel (31). Ezek a tendenciák általánosnak mutatkoznak az orvosképzésben, bár az American Medical Association (AMA) már 1994-ben felvetette, hogy fontos lenne a képzés részévé tenni az LMBTQ személyekkel kapcsolatos érzékenyítést, amely csökkentené a kommunikációs problémákat és segítené az LMBTQ betegekkel való együttmûködést (32). A szexuális kisebbségekkel kapcsolatos ismeretek curriculumba emelésére több kísérlet történt az Egyesült Államokban. A University of Californián tesztjelleggel kétórás blokkban tartottak képzést orvostanhallgatóknak, ahol a kurzus célja az LMBTQ személyek ellátásával kapcsolatos egyenlôtlenségek felvázolása, az elôítéletek csökkentése, és az érintett kisebbség egészségügyi ellátásának fejlesztése volt. A kétórás blokk elsô felében LMBTQ orvosok tartottak általános érzékenyítést, a második órában pedig LMBTQ betegekkel készíthettek beteginterjút a hallgatók. Az órá-




kon részt vevô hallgatókkal a kurzus elôtt és után kérdôívet töltöttek ki, amelynek eredménye azt mutatta, hogy az elôítéleteik csökkentek a kétórás blokk elvégzése után, és a hallgatók 90%-a igényelné az LMBTQ téma beépítését a curriculumba (11). Egy másik amerikai kezdeményezésben a négy év során ötórás érzékenyítéssel próbáltak az AMA ajánlásának megfelelni, az alábbi kérdések mentén: 1. a transgender személyek egészsége, 2. a helyes beteginterjú-készítés LMBTQ beteggel, 3. hormonterápia és LMBTQ, 4. beteginterjú a gyakorlatban. A program tapasztalataként elmondható, hogy a hallgatók LMBTQ kérdésekkel kapcsolatos tudása hiányos, hogy van igényük hasonló kurzusokra, és a szexuális kisebbségekkel foglalkozó kurzusoknak lehetne állandó helyük az orvosképzésben (33). Az egyetemi kurzusokon túl más törekvések is vannak felsôoktatási intézmények és munkahelyek melegbaráttá alakítására, melynek egyik eszköze a megfelelô kommunikációs készségek és az együttmûködés fejlesztése az LMBTQ kollégákkal és betegekkel. A Gay and Lesbian Medical Association számos ajánlást tesz az LMBTQ betegekkel, hallgatókkal és egészségügyi dolgozókkal toleránsabb és támogatóbb oktatási intézetek és ellátóhelyek létrehozására (34). Magyarországon egy civil szervezetek (Labrisz Leszbikus Egyesület és Szimpozion Egyesület) által szervezett és megvalósított program, a „Melegség és Megismerés” foglalkozik a közoktatásban és a felsôoktatásban részt vevô hallgatók érzékenyítésével. A program célja a fiatalok és oktatóik LMBTQ kérdésekkel való mélyebb megismertetése személyes történeteken keresztül, valamint a fontos LMBTQ fogalmak tisztázása. A foglalkozás a résztvevôk igényeire építve hívja fel a figyelmet a mindennapok szintjén elôforduló elôítéletekre és diszkriminációra, törekszik a felmerülô kérdések megválaszolására és pozitív attitûdök kialakítására. A programon részt vevô felsôoktatási hallgatók vizsgálata során azt tapasztalták, hogy az LMBTQ személyekkel kapcsolatos attitûdöket jelentôsen átformálta a foglalkozás. A teljes elutasítás a férfiak körében jelentôsen, 46%-ról 10%-ra, a nôk körében 8%-ról 2%-ra csökkent, miközben a teljes elfogadás a férfiaknál 11%-ról 24%-ra, a nôknél 64%-ról 78%-ra emelkedett (35). A releváns szakirodalom áttekintése után úgy találtuk, hogy az LMBTQ orvosok és orvostan-

hallgatók számos többletstresszorral terheltek, ami fôként a társas támogatás hiányából, valamint a kollégák LMBTQ személyekkel kapcsolatos elégtelen ismereteibôl adódik. Vizsgálatunk erôssége, hogy nincsen jelenleg magyar nyelvû publikáció az LMBTQ egészségügyi dolgozók helyzetérôl, ezért hiánypótlónak tekinthetô, problémafelvetô írás, amely az LMBTQ orvosok és orvostanhallgatók helyzetével kapcsolatos kutatások elsô lépése is. A publikáció korlátai közé tartozik, hogy egy olyan területet vizsgál, ami az amerikai tudományos szférában a 80-as, 90-es évek idején volt fókuszban, ezért nem rendelkezünk a témában aktuális adatokkal, valamint, hogy csak angolszász szakirodalmat dolgoztunk fel. Korlátnak tekintjük továbbá, hogy a téma szenzitív jellege miatt nem általánosságban sem rendelkezünk nagyszámú szakirodalommal. A publikációk alapján arra következtetünk, hogy a megfelelô támogatás és az oktatás fejlesztésének köszönhetôen egyre több LMBTQ orvos és medikus vállalja orientációját munkahelyén, valamint az egyetemen. Az angol és amerikai felsôoktatásban és ellátórendszerekben fontos antidiszkriminációs szakmapolitikai és politikai irányelvek, támogatócsoportok segítik a szexuális kisebbségekhez tartozó egyének boldogulását. Megfontolandó lenne ugyanakkor, az amerikai mintákhoz hasonlóan az LMBTQ kisebbséggel kapcsolatos érzékenyítés és ismeretátadás beépítése a felsôoktatási mintatantervbe – elsôsorban segítôszakmák esetén –, hogy támogassuk a pozitív attitûdök kialakulását, ezzel segítve az LMBTQ közösség tagjainak boldogulását az egészségügyi rendszerben betegként és dolgozóként egyaránt. Az orvosok mentális egészségének megôrzése szempontjából fontos lenne, hogy a kisebbségi stresszt és burkolt vagy nyílt diszkriminációból adódó stressztöbbletet kezeljék, például támogató csoportok létrehozásával, vagy lelki segélyszolgálat üzemeltetésével, speciálisan LMBTQ egészségügyi dolgozóknak. Nem kevésbé fontos diszkriminációellenes irányelv és támogató diákkörök kialakítása az egyetemeken a hallgatók nehézségeinek csökkentésére. Mindezek mellett elengedhetetlenül szükséges lenne a magyar LMBTQ orvosok és orvostanhallgatók jelenlegi helyzetére, mentális egészségére vonatkozó kutatás is.

17

A rezidensek felét éri a képzés során zaklatás, bántalmazás, vagy negatív diszkrimináció.



18


KÖZLEMÉNY

Irodalom 1. Borgos A. Nemek között. Nôtörténet, szexualitástörténet. Budapest: Noran Libro; 2013. 2. Ritter A. Melegek - Ismeretlen ismerôsök a 21. században. Budapest: Corvina Kiadó; 2014. 3. Takács J. Homofóbia Magyarországon és Európában. In: Takáts J (szerk.). Homofóbia Magyarországon. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2011;15-34. 4. Takáts J. Homoszexualitás és társadalom. Budapest: Új Mandátum Kiadó; 2004. 5. Mathews WC, Booth MW, Turner JD, Kessler L. Physicians’ Attitudes Toward Homosexuality-Survey of a California County Medical Society. West J Med 1986;144(1):106-10. 6. Ramos MM, Téllez CM, Palley TB, Umland BE, Skipper BJ. Attitudes of Psysicians in New Mexico towards gay men and lesbians in the profession. Acad Med 1998;73(4):436-8. 7. Rose L. Homophobia among doctors. BMJ 1994;308 (6928):586-7. 8. Bhugra D, King M. Controlled comparison of attitudes of psychiatrists, general practitioners, homosexual doctors and homosexual men to male homosexuality. J R Soc Med 1989;82(10):603-5. 9. Dunjić-Kostić B, Pantović M, Vuković V, Randjelović D, TotićPoznanović S, Damjanović A, et al. Knowledge: a possible tool in shaping medical professionals’ attitudes towards homosexuality. Psychiatr Danub 2012;24(2):143-51. 10. Grabovac I, Abramovi M, Komlenovi G, Milosevi M, Mustajbegović J. Attitudes towards and knowledge about homosexuality among medical students in Zagreb. Coll Antropol 2014;38(1):39-45. 11. Kelley L, Chou CL, Dibble SL, Robertson PA. A critical intervention in lesbian, gay, bisexual, and transgender health: knowledge and attitude outcomes among second year medical students. Teach Learn Med 2008;20(3):24853. 12. Boch SJ. Knowledge, attitudes, behaviors of nursing faculty and students’ about lesbian, gay, bisexual and transgender people. The Ohio State University. College of Nursing Honors Theses; 2012. 13. Druzin P, Schrier I, Yacowar M, Rossignol M. Discrimination against gay, lesbian and bisexual family physicians by patients. CMAJ 1998;10;158(5):593-7. 14. Lee RS, Melhado TV, Chacko KM, White KJ, Huebschmann AG, Crane LA. The Dilemma of Disclosure: Patient Perspectives on Gay and Lesbian Providers. J Gen Intern Med 2008;23(2):142-7. 15. Burke PB, White JC. The well-being of gay, lesbian, and bisexual physicians. West J Med 2001;174(1):59-62. 16. Risdon C, Cook D, Willms D. Gay and lesbian physicians in training: a qualitative study. CMAJ 2000;162(3):331-4. 17. Townsend MH, Wallick MM, Cambre KM. Follow-up survey of support services for lesbian, gay, and bisexual medical students. Acad Med 1996;71(9):1012-4. 18. Mansh M, White W, Gee-Tong L, Lunn MR, ObedinMaliver J, Stewart L, et al. Sexual and gender minority identity disclosure during undergraduate medical education: “In the Closet” in Medical School. Acad Med 2015;90 (5):634-44. 19. Merchant RC, Jongco AM 3rd, Woodward L. Disclousure of sexual orientation by medical students and residency applicants. Acad Med 2005;80(8):786.

20. Oriel KA, Madlon-Kay DJ, Govaker D, Mersy DJ. Gay and lesbian physicians in training: family practice program directors’ attitudes and students’ perceptions of bias. Family Medicine 1996;28(10):720-5. 21. Meyer IH. Prejudice, social stress, and mental health in lesbian, gay, and bisexual populations: Conceptual issues and research evidence. Psychol Bull 2003;129(5):674-97. 22. Kertzner RM, Meyer IH, Frost DM, Stirratt MJ. Social and psychological well-being in lesbians, gay men, and bisexuals: The effects of race, gender, age, and sexual identity. Am J Orthopsychiatry 2009;79(4):500-10. 23. Cook DJ, Liutkus JF, Risdon CL, Griffith LE, Guyatt GH, Walter SD. Residents’ experiences of abuse, discrimination and sexual harassment during residency training programs. CMAJ 1996;154(11):1657-65. 24. Stratton TD, McLaughlin MA, Witte FM, Fosson SE, Nora LM. Does students’ exposure to gender discrimination and sexual harassment in medical school affect specialty choice and residency program selection? Acad Med 2005; 80(4):400-8. 25. Brogan DJ, Frank E, Elon L, Sivanesan SP, O’Hanlan KA. Harassment of lesbians as medical students and physicians. JAMA 1999;282(13):1290-2. 26. Eliason MJ, Dibble SL, Robertson PA. Lesbian, gay, bisexual, and transgender (lgbt) physicians’ experiences in the workplace. J Homosex 2011;58(10):1355-71. 27. Frost DM, Lehavot K, Meyer IH. Minority stress and physical health among sexual minority individuals. J Behav Med 2015;38(1):1-8. 28. Mays VM, Cochran SD. Mental health correlates of perceived discrimination among lesbian, gay, and bisexual adults in the United States. Am J Public Health 2001; 91(11):1869-76. 29. Mustanski BR, Garofalo R, Emerson EM. Mental health disorders, psychological distress, and suicidality in diverse sample of lesbian, gay, bisexual, and transgender youth. Am J Public Health 2010;100(12):2426-32. 30. Cole SW, Kemeny ME, Taylor SE, Visscher BR. Elevated physical health risk among gay men who conceal their homosexual identity. Health Psychology 1996;5(4):24351. 31. Solursh DS, Ernst JL, Lewis RW, Prisant LM, Mills TM, Solursh LP, et al. The human sexuality education of physicians in North American medical schools. Int J Impot Res 2003;15(5):41-5. 32. American Medical Association. Policy 160:991: health care needs of the homosexual population. AMA Policy Compendium. Chicago, IL AMA; 1994. 33. Sequeira GM, Chakraborti C, Panunti BA. Integrating Lesbian, Gay, Bisexual, and Transgender (LGBT) content into undergraduated medical school curricula: A qualitative study. Winter 2012;12(4):379-82. 34. Snowdon S. Recommendations for enhancing the climate for LGBT students and employees in health professional schools: A GLMA white paper. Washington, D.C., GLMA, 2013. 35. Lányi K. Homofóbia fôiskolások körében és egy elôítéletesség-csökkentô program hatásai. In: Takáts J (szerk.). Homofóbia Magyarországon. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2011.


Láthatóság és életminôség Nemzetközi szakirodalmi áttekintés az LMBTQ gyógyítók helyzetérôl

Recommend Documents