XV. szám 2011. április 24
Maradnak az igazak és a jók! A tiszták és a békességesek... Wass Albert:Üzenet haza
LAPUNK MUNKATÁRSAI ÁLDOTT HÚSVÉTOT KĺVÁNNAK MINDENKINEK ! Elfogatási parancs, avagy WANTED JÉZUS!
Teljes a diadal a halál fölött
Elképzelem, amint Kaifás felkiált: „Kiadjuk a körözőlevelet a Názáreti Jézus ellen.” És máris ellepi a környéket a kis cédulák hada... amolyan vadnyugati filmbe illően, és megjelenik rajta a szöveg: „Wanted Jézus”... azaz el kell csípni Jézust! Jézus kell! Ez is állhatna a körözési levélben: a körözött személy 175180 cm magas, vékony testalkatú, barna szemű, hosszú barna hajú. Különös ismertető jele nincs. Neve: Názáreti Jézus, nevelőapja neve: József, anyja neve: Mária. Foglalkozása: tanító. Lakhelye: jelenleg ismeretlen, feltehetően hajléktalan. A körözött személy a vidéki és fővárosi lakosság mozgósításával és felbújtásával veszélybe sodorja országunk és a Római Birodalom érdekeit figyelembe vevő egyezményes és rendezett viszonyt. Vallásunk gyakorlásában nem mutatkozott elég hagyománytisztelőnek. A közrendet sértő magatartásával mindenütt fellobbantja az elégedetlenség tüzét, mely előbb-utóbb nyílt ellenállásba csaphat át. Ezért országunk minden polgára érezze kötelességének, hogy az illetékes helyi szervekkel, vagy a kormányzat tagjaival közölje a körözött személy tartózkodási helyét, különös tekintettel az éjszakai órákra. Aki állampolgári kötelességének eleget tesz, és a körözött személyről felvilágosítást ad, az harminc ezüstsékel illetményben részesül. Ébresztő! Itt nem kalandfilmről van szó, nem a fantázia szüleményéről... hanem Valakiről. Nem egy akármilyen ünnepről, hanem a “senkinek sincs nagyobb szeretete …” alapigének a megéléséről. A Húsvét megélése azon múlik, hogy megértjük-e Isten irántunk érzett mélységes szeretetét Krisztus keresztáldozatában és válaszolunk-e alázatos elfogadással (nem vagyok méltó), önvizsgálattal és megújulással, melyet áthat Isten ingyenes ajándéka. Fontos, hogy felidézzük szent Ignác bölcs ajánlatát: keressük mindazt, ami közelebb visz Istenhez, az élethez, a szeretethez. Ahhoz a szerethez, Aki sebezhetővé teszi magát.
Olvasmány: Mt. 27, 62-66. 28, 1-15 „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?...De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (1Kor.15, 55-57) A halál: vég. Elszakadás, fájdalom, reménytelenség. Por, hamu, oszlás és rothadás. Valami eltörik, mindörökre lezárul. „A halál ha meghalna!” - milyen gyerekesnek tűnő gondolat, vágy. Majdnem kétezer esztendő telt el azóta, hogy a tanítóvá és az elesettek barátjává lett názáreti ácsot szétverve, keresztfán megfulladva, átszúrt-döfött szívvel és tüdővel lepedőbe göngyölték és sziklasírba helyezték. A történetet mindenki ismeri. Sokak számára itt lezárul. A nagy és fontos, kivételes, vagy különös emberek kivégzése gyakori a történelemben. Az utókor annyit tehet, tesz, hogy elismerésként újratemeti az áldozatot, vagy szobrot emel. A törökországi száműzetésbe vonult, és Rodostóban elhunyt II.Rákóczi Ferencet Kassán temették újra, az 1956-os miniszterelnök Nagy Imrét 1989-ben. Kőrösi Csoma Sándor hamvait a következő években szeretnék szülőfalujába hazahozni, a távoli Dardzsilingből. Jézus hamvait nem lehet újratemetni. Hiába indítanánk nyomozást holtteste után, mint ahogy a hagyomány szerint Pilátus tette. Hiába végeztetnénk ásatásokat sírja felkutatására. Ne keressük, nem kereshetjük a holtak között az élőt! A megfeszített Jézus teste helyett angyali intés talál meg bennünket: „Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt!” A feltámadás üzenete nélkül nincs kereszténység. A feltámadás híre számunkra vagy semmi vagy minden! Harmadik lehetőség nincs.
Folytatás a 3. oldalon
Folytatás a 3. oldalon
1
Verbuválás egykor és most Az előző években is megemlékeztünk az 1848-as forradalomól és szabadságharcról kisebb közösségeinkben: a családban, templomban, iskoláinkban. Idén, március 12-én, szombaton, ünnepeltük a forradalom és szabadságharc163. évfordolóját. Felemelő érzés volt, hogy ez évben a zsúfolásig telt Balázsfalvi Kultúrotthonban együtt ünnepelhetett a kistérség magyarsága. A Szülőföldünkért Egyesület és a házigazdák nevében Karácsonyi István köszöntötte a jelenlevőket, kiemelve, hogy összefogással megtarthatjuk nemzetiségünket, kiharcolhatjuk mindazt, ami jó közösségeinknek, megtarthatjuk és átadhatjuk utódainknak a szüleinktől örökölt hitet, nyelvet és kultúrát és így nem fogjuk elveszíteni iskoláinkat, templomainkban pedig még nagyon hosszú ideig fogjuk hallani Isten Igéjét magyarul. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, elmondta, hogy 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Ezután rátért sorskérdésünkre, a magyar iskola fontosságára. Azért kell családról és iskoláról beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetnek útódaink száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum igazgatója elmondta, hogy a gyulafehérvári magyar iskola évről-évre erősödik, létszámban is gyarapszik (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében. Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahová ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, hogy a szomszédasszony, vagy a nagybácsi tanácsa a döntő.
A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. Az előadásokat a helybéli magyar gyerekek alkalomhoz illő szavalata és hegedűjátéka, valamint Boros Erzsébet népdalénekes fellépése követte. Ezután a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes március 15. tiszteletére összeállított tematikus táncjátékában gyönyörködhetett, mely a Verbuválás, csatamező, szabadság…címet viselte. A vastaps befejeztével a jelenlevők nemzeti imánk eléneklése által kérték Isten áldását népünkre, nemzetünkre. Ünnep és érzékeny problémáink felidézése volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata. A rendezvény támogatói a Fabó Imre Alapítvány, Szülőföldünkért Egyesület, Szülőföld Alap és Bod Péter Alapítvány volt, szervezői pedig az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének szórvány szakcsoportja, Szülőföldünkért Egyesület, Bod Péter Alapítvány és a környékbeli történelmi magyar egyházak képviselői. Március 15-én délután 6 órakor koszorúztuk meg a Szabagságmezőn lévő Petőfi szobrot. A koszorúzási ünnepség Kémenes Lóránt türi plébános köszöntő szavaival kezdődőtt, amit Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor ünnepi beszéde és Karácsonyi
Tímea, negyedik osztályos tanuló, szavalata követett. A jelenlevők (kb. 60 személy) Lóri atya gitárjának kíséretében énekelték „A költő visszatér” és a „Nemzeti dal” örökszép dallamait. A „Kossuth Lajos azt izente” című forradalmi dal éneklése közben, a türi római katolikus, a magyarpéterfalvi református egyház és a balázsfalvi Szülőföldünkért Egyesület képviselői a kegyelet virágait helyezték a Petőfi szobor talapzatára. A rendezvény a Himnusz és a Szózat eléneklésével ért véget. Rendezvényünkről az Erdélyi Magyar Televízió és a Kossuth Rádió tudósított. Az Erdélyi Magyar Televízió és a Kossuth Rádió által közvetített anyag az alábbi linkeken érhető el: http://www.erdely.tv/hirek/tortenelmi-pillanat http://erdely.ma/hatranyban.php?id=87594&cim=a_magyar _osztalyok_fennmaradasaert_a_szuloket_kell_meggyozni_ audio Karácsonyi István
2
Jézus lelki finomsága, mely különösen a kérdezni tudás művészetében bontakozik ki. A két meghasonlott lelkű tanítványt azzal gyógyítja meg, hogy kérdésekkel ostromolja lelkük befalazott kapuját. Ahhoz, hogy túlnőjenek önmagukon, előbb fel kell húzniuk ablakuk redőnyét, hogy kilássanak. Jézusnak van ideje ránk! A két tanítvány és a többi, még Jeruzsálemben maradt Tamások csak lassan, fokozatosan képesek felfogni a természetfeletti világ legnagyobb csodáját, a húsvéti Alleluját, és még ennél is lassabban, hogy "a Messiásnak előbb szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe" (Lk 24,26). Most már "az ismeretlen vándor" akár el is távozhat. Jelenlévő marad számukra akkor is, ha eltávozik. Ez az a hitélmény, melyben részesül minden hívő. A hit kegyelme segít abban, hogy hogyan hihetek a Feltámadottban, aki egyben Keresztrefeszített is. Ennek a felismerése történt Emmauszban, - és "ekkor eltűnt előlük" (24,31). Most már nincs miért menekülni. Sőt, vissza kell menni, rohanni Jeruzsálembe, melyet hűtlenül elhagytak. És közben visszakapták azt az örömöt, amit a zsoltáros megkövetel minden Jeruzsálemi hívőtől (137. zs.). "Lángoló szívvel" siettek vissza, hogy elmondják életük egyetlen és megmásíthatatlan élményét a Tizenegynek, akik ugyanezzel az élménnyel várták őket: láttuk, megjelent Simonnak is! Most, mikor feltámadt a halálból, és testének nincs már szüksége drága kenetre vagy balzsamra, nem arra hív-e minket, hogy a mindig, mindenütt velünk lévő testi-lelki szegényeket keressük fel? Adja Isten, hogy az Ő szolgálatában örömhírré, testi, lelki, értelmi, szociális, gazdasági vagy érzelmi kenetté, balzsammá tudjunk válni egymás és a rászoruló testvéreink számára! Hogy el tudjuk mondani: Igen, el akarom csípni Jézust, kell nekem Jézus! „Wanted Jézus!” Akarom Jézust! Urunk, Jézusunk, Te Bátorító, nélkülözhetetlen Útitársunk! De jó, hogy így ismersz, és ennyire szíveden hordod sorsomat, napjaimat, örvényekbe zuhanó mélypontjaimat. Vedd kezedbe lehangolt hangszeredet: engem, és meglátod, hogy az én szívem is lángolni fog. Add, hogy vissza tudjak menni most, azonnal kudarcaim, szenvedéseim Jeruzsálemébe, keresztjeim birodalmába. Vállallak Téged, a Keresztrefeszítettet, ki feltámadtál bennem is. És mert Te is vállalod emmauszi meneküléseimet, felbátorodott szívvel térek Haza.
Elfogatási parancs, avagy WANTED JÉZUS! Folytatás a 1. oldalról
Éppen ezek a sebek fényesednek át, és tanúskodnak arról, hogy nem a fájdalomé, nem az elmúlásé, nem a félelemé az utolsó szó. Tehát megerősít és megérteti, hogy mit jelent: „Ne féljetek!” A rettegés, a félelem ugyanis rossz tanácsadó: megtöri a gerincet, kétszínűvé, gyávává tesz, deformálja karakterünket, ránevel a tétlenségre: "ne vállalj semmit, maradj csendben és lépj le abban a pillanatban, amikor nehéz ügyben döntést várnak tőled... Jézus "tudta, mi lakik az emberben" (Jn 2,25). Tudta, hogy vannak olyan pillanatok életünkben, amikor megtorpanunk. És ilyenkor szükségünk van a bátorításra. Tudta, hogy még Édesanyja is rászorult az angyal megerősíti szavára: "Ne félj Mária"... József, az erős lelkületű, munkás férfi aligha vállalta volna mindazt, amit az Úr kért tőle, ha nem hallja többször is: "Ne félj" (Mt 1,20,-2.22). És hányszor tapasztalta Jézus, hogy saját tanítványai, meghitt barátai is mennyire tudtak félni! Felkiáltva mondja is: "miért féltek ennyire?", amikor a viharban élet-halálharcukat vívják, és érthető, hogy emiatt nagy félelem fogta el őket (Mk 4,40). Kissé értetlenül néztek Jézusra, aki e közben a bárka végén nyugodtan aludt egy vánkoson: "Mester, nem félsz, hogy elveszünk?" (Mk 4,38). És észrevette az anyák örökös félelmét családjukért, és igyekezett megnyugtatni őket: "Ne félj, te kisded nyáj... ne aggódjatok megélhetéstek miatt, ne nyugtalankodjatok..." (Lk 12). És a félelem nem szűnik, sőt annak arányában nő, ahogy modernizálódik az élet. Most már félünk a vonaton, félünk, ha autóba ülünk, félünk, ha repülővel szállunk a magasba, félünk a ráktól. Szorongás az egész élet, vagy mai szóval élve: a stressz vasmarkában szorong az agyunk, szívünk, ideg - és érrendszerünk. És Jézus ezt is tudja, ezért fordul megható szeretettel apostolaihoz az utolsó vacsorán: "Békességet hagyok rátok... ne nyugtalankodjék hát szívetek és ne is szorongjon!" (Jn 14,28). Ha a félelem legmélyebb rétegébe hatolunk, ráébredünk, hogy miért is óv bennünket ennyire az Úr ettől a sötét veszélytől. János apostol figyelmeztetésére ritkán szoktunk gondolni: "Aki fél, az még nem tökéletes a szeretetben. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet nem fér össze a félelemmel, mert a félelem gyötrelemmel jár" (Jn 4,18). Feltámadt Krisztus e napon! Ennek ellenére teljes a káosz és a letargia az apostolok és a tanítványok lelkében. És mint ilyenkor lenni szokott, nem a józan ész, nem a tények, nem a hiteles tanúk számítanak, hanem a mendemonda, a pletyka, a hisztéria. Ismerjük ezt a lelki állapotot mindannyian. Ilyenkor még azt is megbánjuk, hogy belekeveredtünk abba a kellemetlen "históriába". Legszívesebben kiszakítanánk magunkat az események szövevényéből, és kitépnénk magunkból az illetőnek még az emlékét is. És mindezt azért, mert nem valósította meg álmainkat, hozzá fűzött reményeinket. A reményvesztett ember a legkegyetlenebb lény a földön... Öröm? Hol van itt az örömnek még a lábnyoma is? Pedig Húsvét van, és minden, ami Égen és Földön tükrözi az Istent, hangos alleluját énekel. Az emmausziak mindebből kizárták önmagukat, mert lelküket a bánat eljegyezte... Olyanok, mint a legfinomabb üvegpohár, amit valaki valamikor ügyetlen kézzel megrepesztett, és most repedten nem cseng... Meghasonlottan, lázadva, morogva vonszolják magukat. Ekkor lép hozzájuk, szinte észrevétlenül, talán egy kanyarnál lesben állva, valaki. Jelenléte, "otromba" kérdései még ingerültebbé teszi őket. Úgy érzik, mintha provokálni akarná őket. Minekünk, akik soha semmire nem érünk rá, nincs türelmünk senkihez, és éppen ezért nem is "pazaroljuk" időnket, hogy megkérdezzük a gyengébbeket: mi fáj?, miért vagy szomorú?, min töröd a fejedet?, miért vagy kétségbe esve?, miért sírsz? Csodálatra méltó az Úr
Kémenes Lóránt Zoltán
Teljes a diadal a halál fölött Folytatás a 1. oldalról
Az ige azokról is szól, akik számára a feltámadás semmit sem ért (főpapok, farizeusok), vagy az álhír terjesztése igenis sok ezüstöt kóstált (katonák), - de az a legfontosabb, hogy mit jelentett azok számára, akik a hír hallatán elindultak Galileába (tanítványok). Elindultak, hogy találkozzanak Vele, hogy nyomába szegődjenek, hogy együtt folytassák útjukat. S íme Krisztus talált rájuk hamarabb, mert elébük ment, mert elénk jön, ha Őt, az Élőt keressük. „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad?”- kérdez szinte szónokiasan és ünnepélyesen Pál apostol. Kérdez, és teljes bizonyossággal hirdeti, hogy teljes a győzelem a halál fölött! Mert Krisztus él! Mert elébe jött, és a damaszkuszi úton rátalált. Most már sorsa az Ő sorsa, élete az Ő élete, szenvedése az Ő szenvedése, feltámadása az Ő feltámadása. „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!”vallja. Erre a bizonyosságra való törekvést kívánom Mindannyiunknak! Krisztus föltámadt! – Valóban föltámadt! Kabai Ferenc
3
‐
Kik ünneplik „rendes” időben a húsvétot? Avagy miért nincs egység Húsvét időpontjának meghatározásában? volt telehold, és a következő telehold 29 nap múlva éppen vasárnapra esne, ilyenkor a rákövetkező vasárnap lesz húsvét (április 25). Jelenleg húsvét vasárnapja a fenti dátumokból következőleg 35 különböző napra eshet. Sajnos ennek meghatározására nem jelöltek ki módszert, így például az alexandriai és a római pátriárka alá tartozó egyházrész másképpen számította a húsvét időpontját. Később a VI. században Dionysius Exiguus alkotott egy olyan eljárást, amely azóta is az alapját képezi a húsvét időpontja kiszámításának. Amennyiben csillagászati értelemben vesszük a "tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap" formulát, természetesen nem feltétlenül kapjuk meg a húsvétot. A katolikus egyház 1581ben kánonban rögzítette azt az számítási módot, mely meghatározza ennek naptári helyét. Mostanra az ortodox egyházakon kívül minden keresztény egyház ehhez az eljáráshoz tartja magát. Az ortodox keresztényeknél a húsvét 1-5 héttel később kezdődik. Ők ugyanis a Julianus-naptár szerint tartják az ünnepet, amely szintén az első tavaszi teliholdat követő első vasárnapra esik. Mivel pedig a Julianus-naptár szerint a tavasz nem március 21-én, hanem a nyugaton meghonosodott Gergely-naptárhoz képest 13 nappal később kezdődik, ezért vannak olyan évek, amikor a húsvét ünnepe néhány nappal később van a keleti egyházaknál. Természetesen volt próbálkozás a húsvét idejének egységes meghatározására. 1997–ben ülésezett az Egyházak Világtanácsa a szíriai Aleppoban. Itt javaslatot tettek, hogy a hagyományos számítások helyett a csillagászati megfigyelés alapján számítsák ki a húsvét dátumát, s így megszűnne a kelet és nyugat között több mint 400 éve fennálló eltérés húsvét időpontjának tekintetében. A javaslat szerint 2001–re kellett volna alkalmazni először a közös időpont meghatározását, viszont elmaradt e javaslat egységes alkalmazása. Úgy tűnik, hogy továbbra is csak az együttélő keleti és nyugati felekezetűek vágya az egységes ünneplés. Milyen elszomorító, hogy Krisztus mai követői között még az Ő feltámadásának közös megünneplésében sincs egyetértés. Ez is azt mutatja, hogy mennyire rá vagyunk szorulva a megváltó Jézus érettünk hozott áldozatára és feltámadásával szerzett kegyelmére.
Minden év elején, amikor kezünkbe kerül az új naptár, kíváncsian fürkésszük, hogy mikor lesz Húsvét ünnepe? A következő kérdésünk, hogy vajon együtt ünnepli minden felekezet, vagy egyszer lesz „magyar húsvét”, majd azt követi a „román húsvét”? Valljuk, be, hogy ez a kérdés nem mellékes ott, ahol az együttélés nehézségei között szerepel a húsvét megünneplése. Nem mellékes, mert sokszor meg kell magyarázni a munkahelyen más felekezetű főnökünknek, hogy húsvét ünnepén szabadnapra lesz szükségünk. Akkor sem mellékes, amikor meg kell ígérnünk, hogy a hivatalból járó szünnapot mégiscsak be fogjuk pótolni, mert lesz hivatalból egy másik szabadnapunk is, amikor a többség ünnepli majd a húsvétot. Nem egyszerű a kérdés azok számára sem, akiknek családon belül kell egyeztetniük, hogy vajon melyik ünnep alkalmával lehet megszervezni a közös együttlétet, „melyik húsvét” lesz alkalmasabb a családi ünneplésre, mert felekezetileg vegyes a család. Vannak olyan települések is, ahol az egyik család húsvéti ünneplésének csendjét, békéjét a más felekezetű szomszédságból jövő traktorpöfögés, kopácsolás, vagy köszörűzúgás zavarja meg. A tavaly és az idén is megnyugvással könyvelhette el mindenki, akinek ez a kérdés gondot, vagy épp konfliktust jelent, hogy mindkét évben egybeesik a húsvét időpontja. Beszélgetések rendjén gyakran feltevődik a kérdés e téma kapcsán, hogy vajon melyik húsvét az „igazi”? Ki ünnepli „rendes” időben a húsvétot? Néha irónikus kérdések is megfogalmazódnak, hogy Jézus kétszer támadt fel? Akkor látunk tisztán ebben a kérdésben, ha visszamegyünk egy kicsit a történelemben, és megvizsgáljuk, hogy miként alakult ki a húsvét megünneplése. Először is lényeges dolog tisztáznunk, hogy a keresztyén ember számára húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. A zsidó húsvét, vagy más néven páska, az Egyiptomból való szabadulás ünnepe volt. Jézus feltámadása vasárnap történt, a zsidó Niszán hónap 16. napján. Az első keresztyének nem ünnepelték külön húsvét ünnepét, hanem minden vasárnap Jézus Krisztus feltámadására emlékeztek. Ezért nevezzük ma is a vasárnapot az „Úr napjának”. A második századtól kezdődően vált húsvét, mint Krisztus feltámadásának napja, külön ünneppé. Az egyes egyházak egymástól eltérően értelmezték az ünnepet, attól függően, hogy Krisztus halálát, vagy feltámdását tartották az ünnep fő gondolatának. A kisázsiai keresztyén közösségek a zsidó naptárhoz igazodva, a zsidó húsvét előtti napon, a Niszán hónap 14. napján tartották a húsvét ünnepét, amikor Jézus halálára emlékeztek. Így ez a hét bármely napjára eshetett. Kr. u. 160 – tól a többi keresztyén gyülekezetek Niszán 14–ét követő vasárnap emlékeztek Jézus feltámadására, előtte való pénteken pedig Jézus halálára. Ebből az eltérésből fakadóan hosszan tartó vita keletkezett az egyházban, ugyanakkor több kísérlet is született, hogy az egyházak egyidőben ünnepeljék a húsvétot. Végül a 325-ös niceai zsinat tett rendet a vitás kérdésekben. Elrendelte, hogy a húsvétot - mint a feltámadás ünnepét - a tavaszi napéjegyenlőséget követő telehold utáni vasárnapon kell tartani ( azaz a Niszán 14-ét követő első vasárnapon ). Mindezt azért határozták meg így, mert Jézus a zsidó húsvét előkészületi napján halt meg, ez pedig mindig teleholdra esik, a feltámadás pedig az ezt követő vasárnap történt. Legkorábbra akkor esik húsvét, ha március 21-én telehold van és a következő nap vasárnap (március 22), és legkésőbbre akkor, ha épp március 20-án
Húsvét vasárnapjának dátumai nyugaton és keleten (2011–2021) 2011: április 24. 2012: április 8./április 15. 2013: március 31./május 5. 2014: április 20. 2015: április 5./április 12. 2016: március 27./május 1. 2017: április 16. 2018: április 1./április 8. 2019: április 21./április 28. 2020: április 12./április 19. 2021: április 4. (Forrás: Hetesi Zsolt – A húsvét eredete és számítása c. szakdolgozat http://asterope.bajaobs.hu/hetesi/honlapra/dokumentumok/P HYS/szakdolgozat.pdf)
Makkai Dénes Magyarpéterfalva
4
Szemrebbenés nélküli feledékenység
Örök érték Gondolom, ilyenkor Húsvét közeledtével több embert foglalkoztat az élet és halál gondolata, mint máskor. Talán ebben a két fogalomban rejlik a világ örök titka. Az élet titkok és csodák egyvelege. Már az is csoda, ahogyan egy pici magból nagyon bonyolult élőszerkezet képződik, amely születés révén lát napvilágot. Az anya és magzata közötti kapcsolat is egyedülálló. Leírhatatlan az áldott állapotban lévő anya érzelmi világa, aki szíve alatt hordja a számára páratlan értékű kincset, azt „a gyöngyszemet”, akit gyermeknek nevezünk és Istentől kapunk ajándékba. Csakhogy a mindennapi élet fergetegében megfeledkezünk arról, hogy a kapott kincsért hála és köszönet jár. A formálása nem más, mint a ránk bízott munka, amit felelősségtudattal kell végeznünk. A gyöngyszemek valódiságát, azok minőségi összetétele és nem a külső csillogása szabja meg. Az ember értékét így nem a felhalmozott anyagi javak, hanem a szellemiek, lelkiek gazdagsága adja. Hány szülő gondoskodik arról, hogy az utóbbiakban gazdagítsa gyermekét? Sajnos ennek nem tulajdonítunk különösebb fontosságot, mert egyszerű rátekintésre nem látványos. A rohanó világban mások a prioritások. Az anyagiak felhalmozása a fő cél, hisz a társadalmi pozíciót is abban mérik hány ház, autó, bankbetét, külföldi utazás, márkás holmi, miegymás tudható sajátunknak. Egyre többen dolgoznak külföldön a mindennapi megélhetésért, mert itthon munkanélküliek lettek. Gyermekeiket az idősebb generációra bízzák, a nagyszülőkre, vagy éppen idegenekre. Ez a jobbik eset, mert az is előfordul, hogy a tizenéves gyermeknek egyedül kell boldogulnia, hiszen nincs kire hagyni őt. A szülők pénzzel vagy a technika vívmányaival próbálják pótolni a szeretet hiányát. Újabban interneten tartják a családdal a kapcsolatot. Szomorú dolgok ezek, ha mélyen belegondolunk. Fejére állt a világ. Mindenki rohan, ideges, fáradt, elégedetlen. Órára, percre kelünk, és fekszünk. Telefonon adjuk és kapjuk az utasításokat. A munkának élünk. Emberi kapcsolatok kialakítása, fenntartása nem cél. Szülőgyermek, testvér-testvér kapcsolat sem az, amire az idősebb nemzedék emlékszik. Észre sem vesszük, hogy fejünk felett elszáll az idő. A gyermek már felnőtt, a szülő már megöregedett. Néha ilyenkor akad egy kis idő rövid elméleti leltározásra. Fiatalon „igazgyöngyöket”, gyermekeket kaptunk ajándékba. Mit tettünk velük? Képesek voltunk-e úgy csiszolni őket, hogy értéküket növeljük? Vagy felelőtlenül adtuk őket kézrőlkézre? Hozzájárultunk-e a csorbulásukhoz? S ha igen, kit okolhatunk ezért? Az élet során összegyűjtött javak boldoggá tettek? Mit viszünk, és mit hagyunk magunk után örökségül, amikor ebből a földi világból elköltözünk? A válasz fájdalmas. Minden marad, csak a lelkünkkel megyünk, azzal, amivel a legkevesebbet foglalkoztunk. Ha erre ráeszméltünk próbáljunk úgy élni, hogy személyes példánk gyermekeink mintaképe legyen. Lelki, szellemi javakat kapjanak tőlünk, olyanokat, amelyeket nem tudnak ellopni a tolvajok, nem esz meg a rozsda és mindenhova magukkal vihetnek. Adjuk az örök értékű őszinte szeretetet, amivel csodákat tudnak művelni. Szülőkként legyünk azon, hogy a földöntúli titkos világban, ahova mindannyiunk útja vezet, könnyű lélekkel állhassunk meg a Teremtőnk előtt.
„Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd a nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd.” – Mahatma Gandhi gondolataival köszönti öntudatra ébredőolvasóit e sorok írója. Bő két évtizede azzal hitegetjük magunkat, hogy szabadok vagyunk. Mondom, hogy hitegetjük, mert ezalatt a húsz év alatt valójában csak kevésszer tapasztaltuk meg, hittük el úgy igaziból, hogy tényleg szabadok vagyunk. Elég arra gondolnunk, hogy nagy szabadságunkban bő húsz évet kellett várnunk arra, hogy méltóságteljesen közösségileg koszorút helyezzünk el Petőfi szobránál itt Balázsfalván, vagy megünnepeljük szívet-lelket melengető módon március tizenötödikét. Szóval hol is van a szabadságunk? Nem a kívülről ránk varrt „ruháról” beszélek, hanem arról a belső szabadságról, ami minden reménytelenség ellenére, új erőt ad, új lehetőségekre irányíthatja holnapunkat. Mi pedig éppen azt kezdjük szabadságnak gondolni, ami könnyebb, ami nem jár különleges következményekkel, amiért nem kell felelősséget vállalnunk. Nagy szabadságnak gondolt önhittségünkben szinte fogalmunk sincs arról, hogy mi is a szabadság... És közben sokszor észre sem vesszük, hogy elcsorog az élet... Elcsorog, mert otthon, ki tudja mi okból, nem magyarul beszélünk. Pedig szabad lenne! Sőt, ez lenne a normális! Nem az, hogy színmagyar anya, színmagyar apa a gyerekeikkel románul beszélnek, a családi fészek melegét nem a magyar szó lengi körül... Ebben a nagy szabadságunkban mindent odadobunk, feladunk, besimulunk, mondhatni önként és dalolva megyünk a nyelv vágóhídjára. Engedtessék azt mondani, hogy őseink vérére hivatkozva, mely vér a szabadságunkért, létünkért folyt el, BŰN, igen, égbekiáltó bűn magyarságunk ellen ilyen vehemenciával viseltetni. Mert hol van az igény gyermekünkből mindarra az értékre, ami magyar, a szép, ízes magyar szóra, a népmesékre, nagy költőink verseire, a dalokra, a magyar zenei élet nagyjaira? Eldobjuk, nem érdekel... Az normális, ha már valami nem működik, akkor lecseréljük. A hűtőszekrényt sem javítgatjuk, hanem újra cseréljük, hisz jobbat kapunk érte. Ki cserélné le régi televízióját egy még régebbire, netán egy rosszra? Úgy-e senki? Akkor meg nézzük csak meg, mit kaptunk lecserélt magyar szavainkért cserébe? Hallgassuk meg, hogyan cseng az „édesanya” szó helyett, a „mamă”?! Miért hagyjuk, hogy elcsorogjon az élet, amit a Teremtő a mi kezünkbe adott? Miért dobjuk el magunktól mindazt, amiért elődeink megszenvedtek? Örökségünkért mért nem teszünk valamit? Mert sötétségben élünk. Abban a hamis tudatban, hogy jól van ez így. Ki kell mondanunk: NINCS JÓL!!! Miért? Mert természetellenes! Mert saját magunk ellen elkövetett szelíd erőszak! És mint ilyen, bűn! Nem vagyok erkölcs-csősz, de azt látom, hogy még a legkisebb szemrebbenést sem váltja ki, a legenyhébb lelkiismeretfurdalást sem szüli az, ha automatikusan mások nyelvét beszélem úton-útfélen, a feledés homályába űzve sajátomat, anyai örökségemet! Ha az emberi test elveszti az agyát, akkor csupán vegetálásra van ítélve. Ne veszítsük el józan eszünket! Ébredjünk fel! Ébredjünk, amíg el nem altatnak teljesen! A kábulatból ki kell józanodnunk. Kezdjünk el újra apáink, nagyapáink módján magyarul gondolkodni, beszélni, cselekedni, álmodni, azaz magyarul ÉLNI!
Udvari Ibolya Kémenes Lóránt Zoltán
5
A vírus Vége a napnak. Hazafelé mész a munkából. Bekapcsolod a rádiót. Az adásban hallasz egy kicsi faluról, valahol messze Indiában, ahol három ember váratlanul valami furcsa betegségben meghalt. Olyan betegség okozta a halálukat, amiről még soha senki nem hallott. Néhány orvos már útban van, hogy kivizsgálják a dolgot. Lekapcsolod a rádiót és hajtasz tovább. Nem érdekel a téma. Aztán néhány nap múlva a TV-ben újabb híreket hallasz. Most már nem csak három emberről van szó, hanem harmincezerről. Egy olyan különleges járványról van szó, amilyennel még eddig nem találkozott az emberiség. Következő reggel, mire felkelsz, már minden újság erről a különös betegségről ír. Most már nemcsak India, de egész Ázsia megfertőződött, és már mindenhol erről beszélnek: a betegek száma több tízmillió. És ekkor bejelentik, hogy a betegség elérte Amerikát és Európát is. Már itt is meghalt néhány ember, kiderül, hogy amikor kiüt rajtad a betegség, tulajdonképpen már egy hete benned volt. Aztán négy napig borzasztó rossz állapotba kerülsz, különféle tünetekkel, majd meghalsz. Pár napon belül az egész ország kimondhatatlan félelembe merül. És ekkor váratlanul érkezik a hír: megfejtették a rejtélyt. Megtalálták a vírus ellenszerét. De a gyógyszer elkészítéséhez egy olyan valakinek a vére kell, aki még teljesen tiszta. Az egész ország lakosságát felszólítják, hogy mindenki menjen el a kórházba, hogy ellenőrizzék a vérét. Csupán ennyit kérnek az emberektől. Nővérek és orvosok rohangálnak, szúrják meg sorra a várakozókat és címkézik a kémcsöveket. Aztán odaérnek hozzád és családodhoz, és tőletek is vért vesznek. Fiad, aki még kicsi, ragaszkodik hozzá, hogy ő is vért adhasson. Arra kérnek, maradjatok még, és csak ha halljátok a neveteket, hogy hazamehettek, akkor induljatok el. Hirtelen egy orvos rohan ki a kórházból ordítva. Egy nevet kiabál és egy kórlapot lebegtet. A fiad megrángatja a kabátod ujját: "Apa, az én nevemet kiabálja." És mielőtt észbe kapnál, már viszik is a fiadat. - Egy pillanat! Álljon meg! - kiáltasz rá, mire azt válaszolják: - Semmi baj, minden rendben van. A vére teljesen tiszta. Szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy nem fertőzött. Öt feszült perc múlva sírva és egymást ölelgetve jönnek ki az orvosok és a nővérek. Néhányan még nevetnek is. Az elmúlt egy hét alatt ez az első alkalom, hogy valakit nevetni látsz. Egy idősebb orvos ekkor odalép hozzátok, és azt mondja: - Jaj, köszönjük, uram. A fia vére tökéletes. Tiszta és hibátlan. Most már elő tudjuk állítani az ellenszert. Ahogy a hír elkezd terjedni, az ott álló tömeg egyre hangosabban örvendezik, imádkozik, sír és nevet. De aztán az ősz orvos feleségedet és téged félrehív: - Beszélhetnénk egy percet? Nem vettük észre, hogy a fia kiskorú, ezért szükséges, hogy aláírják ezt a nyilatkozatot. Elkezded aláírni, de aztán észbe kapsz: - Mennyi… mennyi vért vesznek le tőle? És ekkor az idős orvos mosolya eltűnik. - Nem tudtuk, hogy egy kisgyermek lesz. Nem voltunk rá felkészülve. Az összes vérére szükségünk lesz. Megdöbbenve válaszolsz: - Nem! Ezt nem! Doktor úr, ezt maga nem értheti! Ő az egyetlen fiam! Mire az orvos: -Tudom, de mi az EGÉSZ világról, az egész emberiségről beszélünk! Kérem, írja alá! Mindre szükségünk van. Siessen, minden perc késő! Tompa csöndben aláírod. Aztán megkérdezi az orvos: Szeretne néhány percre bemenni hozzá, mielőtt elkezdjük? Oda tudsz menni? Oda tudsz menni, ahol a fiad az asztalon ül, és azt kérdezi: - Apa? Mi történik? És miközben mész ki a műtőből, hallod amint a fiad utánad kiált: - Apa! Apa, miért hagysz el?
6
És aztán a következő héten, amikor a fiad temetése van, azok közül akikért meghalt, csak néhányan vannak jelen. Néhányan átalusszák az alkalmat, és vannak, akik el sem jönnek, mert más, fontosabb dolguk van, vagy vannak, akik eljönnek ugyan, de csak egy mesterkélt mosolyt erőltetnek az arcukra, hogy úgy tűnjön, hálásak. Vajon nem akarnál felugrani, és azt mondani: ELNÉZÉST! A FIAM ÉRTED HALT MEG! HÁT ENNYIRE NEM ÉRDEKEL? EGYÁLTALÁN JELENT EZ NEKED VALAMIT?! Vajon Isten is nem ezt szeretné mondani ezekben a napokban? "A FIAM ÉRTED HALT MEG! AZÉRT, HOGY TÉGED A KÁRHOZATTÓL MEGMENTSEN! SZÁMÍT EZ NEKED VALAMIT? HÁT NEM ÉRTED, HOGY NEKEM MENNYIRE FONTOS VAGY?" Ismeretlen szerző alapján beküldte Szántó Mihály Magyarbényei református lelkipásztor
Találkozzunk önmagunkkal A világ kereke kezd nyikorogni és egyre zökkenősebb az út. Ennek ellenére sietősebb mindennapokra ébredünk és gyorsan viszonyulunk mindenféle példamutatáshoz, legyen az jó ,vagy rossz. Mert nagyon leszükült az ember mozgástere - anyagi szempontból elsődlegesen, de nagy mértékű szellemi és erkölcsi visszahúzódást is észlelünk. És amikor a határok már elég könnyen átjárhatóakká váltak, a helybenmaradás nehezebbé vált. Így a nagy és nemes célok, az álmok csak lehunyt szemmel sejthetőek. És marad a nehéz kérdés: Hogyan tovább? Az ember gyengül, félénkebb, bizonytalanabb és hiszékenyebb lesz, az iránytű ide-oda billen, csak a nyájterelés ér valamit Főnökországban… Lényegükből kitépték az egyént, csupán a többségi létezés van előnyben, habár a sok nem feltétetlenül összetett erő. Lehet tévelygés is, a jó, vagy a rossz megosztott felelőssége, hiba vagy érték. A társas hibákért nincs felelősségrevonás, vád vagy vezeklés, tehát kényelmesebb. Ezért csatlakozunk ide-oda és támolygunk a zűrzavarban. A társadalmi élet szabályokra épül. A rendezettség, a szervezettség, értéklépcsők felállítása, civilizált térben mind bevált tulajdonságok. Mégis van olyan hely, ahol az utóbbi időben az elszemélytelenedés, az elnévtelenítés, az egybemosás sokat ér. Erre mosolyogva rábolítunk és fertelmes szópazarral végül is kifáradtan beleegyezünk. A fáradtság nagy mester, előbb gyáva bosszút gerjeszt, aztán unott, beletörődő jóváhagyást. Ez az, amit egyszerűen irányvesztésnek nevezünk! Miből fakad aggodalmam? Érzem, hogy egyre gyengül a felmérőképességünk, az erkölcsi és szellemi világunk és öntudatunk. Elszegényedünk. Különösen a fiatalok átadják testüket-lelküket vadidegen szokásoknak, élvezeteknek. Megtagadván énjüket, lényüket, olyan modelleket utánoznak, majmolnak, amik kizökkentik a tiszta élet és lélek határaiból. Szivárog ez a média minden repeszéből és nehéz az orvoslása. Folytatás a 7.oldalon
A légkörkutatás áttekintése
Találkozzunk önmagunkkal Folytatás a 6. oldalról
Az irányzavart a társadalom okozza nemcsak a fiatalok, de az idősek életében is. Ez sok család gondja. Vajon nem a gyermek sorsa lenne a legfontosabb a felsorolásban? Mégis van szülő, aki kerüli a tanárral való találkozást, nem óhajtja a gyermek jövőjét együttes erővel és jószándékkal, szeretettel, a nevelő módszereket alkalmazva építeni. Nem válaszol a meghívásra, mert nem ér rá! - és elfásultan hagyja a vizet folyni. Csináljon a tanár amit akar, azért fizetik! (miként fizetik és hogyan becsülik meg?) Más okot is felfedez P. Csilla, tanügyi szakértő, aki szerint a középszerűség egyik okozója az, hogy „ottfelejtett”, vén kommunisták tanítanak még. Érdekesnek és jólesőnek találom a szuggesztiót. Csak gyomláljunk szaporán, ahogy az ének is mondja: „Tépd, ne sajnáld!” Mivel minden bűn feje a gőg, ami ellentétes az alázattal, elmondhatjuk, hogy az egyén már egyre kisebb fokon ismeri az intimítást, az önmagával való szembenézést, mert szüntelenül mindentől és mindenkitől függ. Minden nagyszerű tudás előtt az önmegismerés lenne az emberré válás első leckéje, és az, hogy akit felismerünk magunkban, viszonyuljon szépen, csöndesen az erkölcsi értékekhez, a műveltséghez, a tudáshoz, a családközpontú keresztény értékekhez. Ne bohóckodással fedjük az igazi nyomorúságot, ne a szennyre öntsünk alapot, ünnepelve, gumitörvények alapján. Sokan lemondanak a meglévő értékeikről egy kis zsarolás, vagy anyagi előny fejében. Van, aki a szülői szeretetet is euróban számítja. Van, aki lemond a nevéről, felejtve őseit, a szülőktől kapott értékeit. Egyik volt tanulóm, magyar szülők gyermeke, akit Mihálynak kereszteltek, saját magának gúnynevet választott, és egyetemistaként úgy mutatkozik be önként. Sok betegség emészti a világot és sok viharfelhő tornyosul felettünk. Háborúk, terror, szegénység, diktatúrák,szökőárak, földrengések és atomveszély. A fenyegető veszélyek közül a legnagyobb az emberi mivoltunk és lelkünk romlása. Ilyen haderő előtt az egyén nagyon jelentéktelennek tűnik. A jó Isten mégsem így rendelte a világot, hiszen a teremtés koronája az a kicsi, jelentéktelen, és ugyanakkor az a nagy ember. Ha az Istentől kapunk életet és világra jövünk valamekkorára szabva, ne maradjunk törpék lélekben, tudásban és tettben. Szabjunk magunknak emberi létet és viselkedést, merítve a világ értékeiből, Isten Fiának segítségével és tanításaival. Ne bíztassunk megosztottságra, makacs és káros orvoslásokra, amik esetleg kis egyéni hasznot hoznak, de nagy közösségi kárt eredményeznek. Szeretetben és hitben gazdagodva erős az ember, inkább segítsünk egymáson és ne mondjunk le önmagunkról, lelki tisztaságunkról. „Mondottam Ember, küzdve küzdj és bízva bízzál !”, int erre Madách. Én meg arra, hogy tegyünk meg minden jót egyénileg és közösségben is; amit a sors ránk bízott, ne legyen sunyi forgatókönyv; kitartóan és erényesen küzdjünk át a világválságon és a ránk erőszakolt lelki és számtalan más képű válságon. Áldott húsvéti ünnepeket kívánok, egymás iránti szeretetet és méltóságot a kis szórványközösségben! Varró Árpád Miklós
1873-ban Bécsben húsz ország megegyezésével létrejött az egész világra kiterjedő szervezet, a Nemzetközi Meteorológiai Szervezet. Ebbe a szervezetbe kapcsolódik be Románia is. Stefan Hapites 1878-ban megalapította Brailán az első rendszeres megfigyelést végző meteorológiai állomást. 1884-ben ugyancsak az ő vezetésével alakult meg Bukarestben a Központi Meteorológiai Intézet. Az Intézet hatékony munkát fejtett ki nem csak a légkörkutatásban, hanem a hazai megfigyelőhálózat kiépítésében is. Széleskörű tudományos munka kezdődőtt el, melyet az is bizonyít, hogy már 1885-ben megkezdték az első időjárásjelentések készítését a „Meteorológiai Megfigyelések Évkönyve Romániában” című kiadványban. A Központi Meteorológiai Intézet 1888-ban Filareten új épületbe költözött és ott működött 1920-ig. Elkészültek az egész Európára kiterjedő szinoptikus térképek, amelyek sok új adattal gazdagodtak. A részletes kiértékelések alapján sikerült megállapítani, hogy a ciklon különböző sajátosságú légtömegek kölcsönhatásának eredményeként fejlődik ki. 1885-ben megjelent Van Bebber könyve, amelyben már a dinamikus meteorológia eszközeivel magyarázza a trópusi és mérsékelt égővi ciklonokat. A ciklonpályáról készült térképe ma is hasznos útmutató a szakembereknek. A repülés rohamos fejlődése valóságos mérföldkő a szinoptikus meteorológia történetében. A repülőterek kiépítése és a gazdasági élet fejlődése megkövetelte a megfigyelőhálózat kiegészítését és a technikai berendezések felújítását. Világszerte felismerték a légkörkutatásból származó időjárásjelentések óriási horderejét. Ezért minden ország arra törekedett, hogy a maga megfigyelőhálózatát minél jobban kiépítse. A híradástechnika fejlődése nagy mértékben megkönyítette az adatok gyors továbbítását. A magaslégkörkutatás is újabb eredményekkel gazdagodott. A szondák a sztratoszférába is bejutottak, 1930-ban pedig August Piccard 16940 méter magasba emelkedett. A Nemzetközi Meteorológiai Szervezet kezdetben csupán európai szervezet volt, de néhány évtizeden belül bekapcsolódtak a munkába az ázsiai és a tengerentúli országok képviselői is. A második világháborúig a szervezet gyümölcsöző együttműködése szolgálatokat tett a légkör fizikai jelenségeinek tanulmányozásában és a megfigyelési adatok prognosztikai felhasználásában. A második világháború megbénította ezt a munkát, mivel a hadviselő államok titkos katonai adatokként kezelték a megfigyelési eredményeket. (A normandiai partraszállást is ez döntötte el. A németek meteorológusai pár nap alatt alacsony felhőátvonulást jeleztek, míg az amerikai meteorológus figyelmesebben kezelte a megfigyelési adatokat és észrevette, hogy arra a ciklonra, ami pár napig tartott volna, egy pár órás anticiklon is beugrik. Ezt kihasználva, a repülőgépek, tankbázisok és ejtőernyősök, a hadihajók meg tudták közelíteni a Francia partot. Elismerésként alezredesből tábornokká léptették elő.) A háború befejezése után újra fellendült a nemzetközi együttműködés, 1950-ben az ENSZ égisze alatt létrejött a Meteorológiai Világszervezet. Ez a szervezet már egységesen kidolgozott program alapján működött és kutató tevékenysége az egész földkerekségre kiterjedt. Ez az egyre terebélyesedő hálózat, az információ közlésétől a szakemberek tevékenységéig, mindent összekapcsol. A meteorológiai műholdak megjelenésével a W.W.W. a világ egyik legnagyobb, békés célú, intézménye. Információrendszerének három világközpontja van: Moszkva, Washington és Melbourne. A világközponton kívül hét regionális csomópont is van: Prága, Kairó, Új Delhi, Tokió, London, Párizs és Offenbach. A Meteorológiai Világszervezet egyesítette munkáját a Nemzetközi Űrkutatási Bizottság munkájával. Ennek alapján 197778-ban megkezdődőtt egy világméretű akcióprogram, melyben minden nemzeti szolgálat részt vesz műholdakkal, balonokkal, rakétákkal, repülőgépekkel, továbbá a teljes földi hálózat bevezetésével. Geréb Mihály
7
Áprilisjáratás 1952. április 2-án, a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiun folyósóján, a faliújság előtt, nagy volt a jövés-menés, kacarászás. Ennek oka a faliújágon megjelent cikk, amelynek címe a következő volt: „Az I. B osztály összetévesztette a fülemülét a Mile fülével”. Ebbe az óriási tévedésbe esett osztály, éppen az én osztályom volt. Elmesélem itt önöknek a tévedés mibenlétét. Március 31-én az egyik osztálytársnőnk azzal rontott be az osztályba, hogy a végzős osztályoknál megtudott valamit, éspedig azt, hogy itt, Enyeden, a diákok áprilist járatnak a tanárokkal. Minden osztály elrejtőzik, anélkül, hogy ismernék egymás rejtekhelyét, és amikor április elsején a tanárok bemennek az osztályba, a diákoknak csak hült helyét találják. Azt is a lelkünkre kötötték, hogy senkinek se mondjuk el, hogy hova fogunk menni. Egész délután azon törtük az eszünket, hogy hogyan tűnjünk el észrevétlenül. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy reggeli után a konviktusból egyenesen a tornakertbe megyünk, mintha torna órára mennénk, és onnan a városi temetőbe, amelytől a tornakertet csak egy rozoga kerítés választotta el. Behatoltunk a temetőbe és eltávolodtunk a kerítéstől, nehogy megtaláljanak. A sírok között kerestünk magunknak helyet és ott ráültünk a kriptákra, sírkeretekre. Csendben ültünk és suttogva beszéltünk. Egy-egy ágrezzenésre, szárnycsattogásra úgy szaladtunk szét a sírok között, mint a fészküket megbolygatott madarak kaszálás idején. Sokszor magam elé képzelem a jeleneteket és olyankor mindig kacaghatnékom van. Nagy butaság volt. Több mint egy óra telt el, amíg rájöttünk arra, hogy ennek fele sem tréfa és elkezdtünk aggódni. Vajon mi történik az osztályban? Hát a tanáriban? Hova mentek a többi osztályok? Ilyen kérdések foglalkoztattak, de eszünkbe sem jutott, hogy csak a mi osztályunk hagyta el az iskolát. Jó tudni, hogy abban az időben még az iskolával szemben lévő boltig sem engedett ki a kapus, a felügyelőnő, vagy a tanár által aláírt engedély nélkül. Első óránk fizika volt. A fizikát Csefó Sándor tanár úr tanította. Vajon mit gondolhatott ez a nyugdíjas tanár, aki az államosításig az iskola igazgatója volt, akit a véndiákok szigorú, kitűnő felkészültségű pedagógusként, tankönyvíróként, igazi szellemi igazgatóként tiszteltek? Azt hiszem ilyen, vagy ehhez hasonló esettel nem találkozott. Mit érezhetett a nyugdíj előtt álló Szabó Mihályné, magyartanárnőnk, aki ráadásul még osztályfőnőkünk is volt? Bizonyára aggódtak értünk, mert egész óra alatt az osztályban maradtak és a tanáriban egy szót sem szóltak a történtekről. Valószínűleg arra gondoltak, hogy valahogyan kihúznak minket a csávából, de nem adatott meg nekünk a szerencse. 10 órától kémiánk lett volna Zalányi István tanár úrral. Aki ismerte a tanár urat tudja, hogy milyen nagy felhajtást csapott minden kis rendellenességért. Hát még ezért az óriási kihágásért? Azonnal a tanáriba sietett, és hamarosan keresésünkre indított igazgatót, felügyelőnőt, diákot. A felügyelőnő talált meg minket. Kettes sorba állított és úgy mentünk a tornakerten végig, melynek aljában várt ránk Deák Ferencz igazgató úr. Amikor az első párt megpillantotta és amíg a tornakertből levezető kanyargós úton leértünk az iskola udvarára, folyton azt kiabálta : - Hülye osztály! Hülye osztály! 11 óra előtt pár peccel bementünk az osztályba, ahol Zalányi tanár úr várt minket felháborodva. Mindenki sírt. - Üljenek a helyükre és fejezzék be a sírást - harsogott a tanár úr hangja, de süket fülekre talált, mert mi csak zokogtunk és szipogtunk tovább. - Nem hallják? Fejezzék be a sírást és álljanak fel! Felállva, csendben egy percet kellett áldozni, mert pont akkor 1952. április 1-én, 11 órakor végezték ki Nikosz Belojániszt, a görög kommunista párt elnökét.Nem tudom hányan emlékeznek kivégzésének pontos időpontjára a görögök közül, de én életem végéig sem fogom elfelejteni. A kapott büntetésre is emlékezni fogok, amely nem csak minket, hanem a szüleinket is érintette. Ez volt a legfájdalmasabb. Nem úgy volt az, ahogyan mi
8
elképzeltük, mert a tanári kar megtalálta a büntetés módját. Egy hónapi ösztöndíjunkat vették el és kilencesre csökkentették magaviseleti jegyünket. Ennyibe került a kirándulás. Méltó büntetés volt, amelyből okulni lehetett és mások is okulhattak. Igazán jó tanáraink voltak, akik tudtak jutalmazni, de büntetni is, ha kellett. Az igazság és a könyvek szeretetére oktattak. Nemzedékek hosszú sorának voltak példaképei. Figyelemmel kísérték diákjaik pályafutását, az iskola küszöbének átlépése után is, és még azokban a reménytelen időkben is táplálták bennünk azt a reményt, hogy lesz még ébredés. Bartha Mária
Számadás Az egyre hosszabbodó tavaszi délutánokon sok minden megfordul az ember eszében, amiken aztán el is lehet gondolkozni. Egy ilyen estén motoszkált az agyamban Ady Endre egyik versének néhány sora: “Künn vaksötétben zivatar harsog Olyan, milyenben kőtáblát kapott Népösszetartó, nagyeszű Mózes…” Aztán elgondolkoztam magamban:Lássuk cask, mi is volt azokra a táblákra vésve és mit tartott be az emberiség azokból a parancsolatokból? Mert azokra a táblákra a tízparancsolat volt vésve, amit a keresztény világ alaptörvényének fogadott el. Olyan ez, mint az országnak az alkotmánya, de még annál is komolyabb, időtállóbb, hiszen több mint háromezer éves. A mai alkotmányokat viszont az uralmon lévő pártok érdekeinek megfelelően változtatják meg. Nem fogom sorra venni a parancsolatokat, hogy megvizsgáljuk mit is tartottunk meg belőlük. Csak úgy, találomra, lássunk néhányat, hogyan is állunk most ezekkel a parancsolatokkal ? -“Ne csinálj magadnak faragott képet. Ne imádd a és ne tiszteld azokat.”- Lincoln Ábrahámot, Jacksont, a dollárokon, Deák Ferencet, Mátyás királyt, Rákóczi Ferencet a forinton, Lucian Blagát, Caragialét a lejen, mert most a pénz az Isten. -“Ne ölj!” - Napjainkban milliók pusztulnak éhen a világon, ugyanakkor dollármilliókat költenek a pusztító fegyverek tökéletesítésére, még hatásosabbá tételére. Ki nem ismeri az “ENOLA GAY” nevet, a repülőgép nevét, amiről az atombombát Hirosimára dobták. Enola Gay az édesanya neve, aki a pilótát szülte és felnevelte, de nem hiszem, hogy arra tanította, hogy az embereket százezerszámra gyilkolja. -“Ne paráználkodj!” - Egy friss statisztikai adat: a 14-16 éves leányok több mint felének már vannak szexuális tapasztalatai. A világon egyre nő a HIV vírussal fertőzöttek száma, és egyre több a fertőzéssel született csecsemő. Ehhez talán már nem is kell kommentár. -“Ne lopj!“ - Az egyik román televíziós műsorban hallottam: “Amit Romániában el lehet lopni, azt el is lopják” Erről a parancsolatról ennyit. Ennek a rövid kis számadásnak a mérlege elszomorító, de azt is mondhatnám, hogy szégyenteljes. De sajnos igaz! Aki mélyebben akar foglalkozni ezzel a kérdéssel, vegye elő a Bibliát, nyissa fel Mózes 5. könyvének 5. részénél és gondolkozzék el azon, hogy mennyit teljesített ezekből a parancsolatokból. Dr. Biró József
Közelítsük meg a gyereket játékkal, és akkor megismerjük vágyait: „Mert csak a gyerekek tudják, mit keresnek... Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...”
Komplex mesefoglalkozás a drámapedagógia módszerével Ebben a tanévben biztonságot kívántam teremteni minden gyermek számára az óvodában, az élményszerű tanulást kívántam elősegíteni. Nem célom rengeteg ismerettel halmozni a gyermekeket, célom olyan készségeket kialakítani, melyek önállóságra, öntevékenységre késztetik, melyek viselkedésre, önmaga és mások tiszteletére nevelik a gyermeket. A drámapedagógiában megtaláltam azt a fajta játékot, játékirányítási technikát, amelyről úgy gondolom, hogy feltétlenül eredményes lehet. Egyrészről a kisgyermek személyiségének sokoldalú fejlődésében, felszabadult, kreatív viselkedésében, másrészt maga a pedagógus pozitív önértékelésében, teljesebb önismeretében. A drámapedagógia a dramatikus módszer összes elemét felhasználja: egyszerre van benne cselekvés, szerepbelépés, koncentráció, együttműködés, jellemépítés. Eszköze minden olyan játék és gyakorlat, amely hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben megérthessük egymást és magunkat, különböző képességek fejlődjenek, s így kimunkált személységünkkel jobban eligazodjunk szűkebb és tágabb környezetünkben. Nagyon fontos e játékformában, hogy az óvónő is jelen legyen, mint szereplő, különböző játékhelyzetekben, a gyerek érezze meg, hogy jó együtt lenni egy ilyen „egyszerű” felnőttel is, akinek „csak” két keze van és mosolygós szíve meg szája, ami elég ahhoz, hogy lehessen vele énekelgetni, mesélni, közösen játszani. Az óvodáskorú gyerek számára a szerepek azt tartalmazzák, amit ő maga tapasztal családjában, illetve az óvodai közösségben. Ennek bemutatására legalkalmasabb a mese. A továbbiakban egy komplex foglalkozást szeretnék bemutatni, ami a „Hófehérke és a hét törpe” mesére épül a drámajáték komplex módszereinek felhasználásával.
Bodó Anna magyarbényei óvónő
A pedagógus, mint a „lélek szobrásza” A diákok tanítása nem egyszerű, de ha hivatásként tekintenek rá, akkor örömmel vállalt feladat a tanítók, tanárok számára. Antoine de Saint Exupéry ezt írta: „Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezdd, hogy a munkásokkal fát gyűjtesz, és szó nélkül kiosztod a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.” A hétköznapok munkája közben sokszor nem gondoljuk át Exupéry tanácsának igazságát, pedig naponta ezt az olthatatlan vágyat keltjük fel a ránk bízott gyermekekben. Mondják, „a lélek szobrásza: a pedagógus”. Felelősségteljes, nehéz hivatás ez. „Olykor el-eltűnődöm én is, írja a költő, mit jelent húsz-harminc szempár fénylő tükörtermében élni, hol éle van minden igének, árnyéka van minden hibának...” – (Füle Lajos: Pedagógus). És valóban, tudjuk-e mit jelent ebben a tükörteremben élni? Talán azt, hogy bizakodva és jókedvvel élünk, hiszen a gyermekeket leginkább mosolyunk, szeretetünk fénye vonzza közénk. Csak ebbe kapaszkodva érzik otthonosnak az iskolát, csak így lesz számukra élmény a tanulás. Azt is jelentheti, hogy igyekeznünk kell felkelteni a gyermekekben újra és újra az érdeklődést az ismeretlen környezet iránt, és úgy tanítani az iskolai tantárgyakat, hogy növeljük bennük a hagyományos értékeket: az igazságot, a jóságot és a szépséget. Igaz, nem könnyű feladat ez, mert egyre nehezebb megfelelni az elvárásoknak, nehéz elfogadni a politikai változásokat, „tükörteremben élni”, s közben a lélek szobrászának lenni, a mai, lassan lehetetlenné váló társadalomban. Mégis, mi magunk tudatosan igyekszünk jóra nevelni-oktatni gyerekeinket, kinyitni nekik a kaput a világ csodáira, segíteni őket a jó eredmények elérésében, széppé tenni az ünnepeket, megértetni velük a gyökerek fontosságát és anyanyelvünk szépségét, a szülőkkel partnerséget vállalva.
1. Hófehérke palotájának megtervezése és közös megrajzolása az óvónő meséje közben. 2. A királynő vágya - A gyerek megszületése-elnevezése közösen. 3. A mese folytatódik: Hófehérke felnőtt - a gyerekek szerepbelépése. Valaki Hófehérke lesz, a többi gyerek viszont a személyzet tagja. 4. A mostoha alakja - minden gyerek elképzeli, hogy ha ő lenne Hófehérke, aki éppen kinéz az ablakon, amikor megérkezik a házba az új asszony, milyennek képzeli el a mostohát, külső és belső jellemvonásaival együtt. 5. A varázstükör: a mese folytatódik. Mesélés a tükörről. Mondd el, mit látott benne? 6. Szerepbelépés - Mit mondana neked a varázstükör, ha belenéznél? Folytatódik a mese, amíg Hófehérke egyedül marad a rengeteg erdőben. 7. Belső hang: - vállérintés - Te vagy Hófehérke, aki egyedül maradt az erdőben, hogy érzed magad? 8. Alvás: Hófehérke elaludt a fáradtságtól - mindenki alszik 9. Ébredés: a törpék társaságában, akik jóságosak, vidámak voltak. 10. Egy örömteli pillanat a törpék életéből: mindenki törpesapkát kap s tánccal, vidám énekkel fejeződik be a foglalkozás. E játékokon belül megtaláljuk egyrészről a készségfejlesztő gyakorlatokat (koncentráció, figyelem, memória, kommunikációfejlesztés...), másrészről mindazokat a játékokat, amelyekhez szerepek vállalása szükséges.
Nagy Emma tanítónő - Gyulafehérvár
Locsolóversek Eljött a szép Húsvét reggele, Feltámadásunk édes ünnepe. Ünneplő ruhákba öltöztek a fák, Pattognak a rügyek, s virít a virág. A harang zúgása hirdet ünnepet, Egy kismadár dalol a zöld rétek felett. Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem, Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten. Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok, Zsebeimbe beleférnek a piros tojások. ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈ Kelj fel párnádról szép ibolyavirág, Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával, Teljen a talicskám sok szép piros tojással! ≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈≈ Én verset nem tudok, azt mondjanak a kicsik. Én csak azért jöttem, hogy igyak egy kicsit...
9
Akik résztvettek már ilyen kiránduláson, elmondhatják, hogy egyáltalán nem csalódtak, sok örömteli élményben volt részük, nem is beszélve az azóta is meglévő szoros családi barátságokról. Ebben az évben a Budapest-Baranya kirándulás a július 26-31. közötti időszakra esik úgy, hogy 26-27-28-án Pesten éjszakáznánk, 29-én és 30-án pedig Beremenden, illetve Újpetrén. Hazaindulás: 31-én, vasárnap, istentisztelet és ebéd után. Egyedül az ember nehezen és ritkán dönt úgy, hogy nekivág egy ilyen útnak, de ha már itt a lehetőség arra, hogy családtagjainkkal, barátainkkal együtt sétáljunk a Parlamentben, a Duna-korzón, a Budai várban, az Andrássy úton, akkor érdemes meggondolni – főleg azt tekintve, hogy most is igyekszünk a lehető legváltozatosabb programot a lehető legalacsonyabb áron kialkudva megszervezni. Reménység szerint néhány héten belül meglesz a részletes program és költségvetés is. Érdeklődjünk és jelentkezzünk a református parókián, valamint hívogassunk másokat is: így római katolikus testvéreket is, akik jelentkezését szintén nagy szeretettel fogadjuk. Egy kínai mondás szerint soha ne engedd, hogy a barátodhoz vezető ösvényt benője a fű. Tartsuk életben ezen kapcsolatainkat is, hiszen egymás hite, tapasztalatai által épülünk, gazdagodunk, miközben világot látunk és barátságokat mélyítünk el!
Baranyai kapcsolataink Mint ismeretes, a Balázsfalvi Református Egyházközség élő testvér-gyülekezeti kapcsolatot ápol a Beremend környéki református társegyházközséggel, mint ahogy a Magyarpéterfalvi Református Egyházközség is a Kistótfalu-Újpetre Református Társegyházközséggel. A két egyházmegye (Nagyenyedi és Baranyai) közötti testvéri kapcsolat kezdete egyébként a ’90-es évek elejére tehető, amikor is Kelemen Attila, tövisi lp. ötlete alapján Szegedi László esperes kezdeményezte a testvéregyházmegyei kapcsolat kikiáltását úgy, hogy előtte a gyakran Erdélybe járó Bóka András, újpetrei lelkipásztorral való beszélgetések nyomán világossá vált az, hogy sok tekintetben hasonló feltételek között élünk (a reformátusság szórványhelyzete, szűkös anyagiak, stb.). Azóta már többször meglátogatták egymást az egyházmegyék lelkészei, sőt, kisebb-nagyobb intenzitással, gyülekezeti kapcsolatok is születtek és működtek. Egy 2009-es kutatásunk alapján azonban azt állapítottuk meg, hogy olyan intenzív gyülekezeti kapcsolat, ahol a gyülekezeti tagok is éves rendszerességgel látják egymást, már csak Székelykocsárd - Komló; illetve Balázsfalva - Beremend viszonylatában állapítható meg. A Magyarpéterfalva - Újpetre kapcsolat akkortájt Végh Barna tiszteletes hosszantartó betegsége és halála miatt szünetelt, azonban például volt és van is egy kapcsolat Marosújvár, és az azóta Újpetrétől különvált Kozármisleny között. Balázsfalva esetében az áttörés akkor történt, amikor 2007-ben Kovács László tiszteletes került Beremendre, és még abban az évben telefonon megkereste e sorok íróját, kezdeményezve a testvér-gyülekezeti kapcsolat kialakítását Beremend és Balázsfalva között. Innen kezdve már gyorsan követték egymást az események: néhány hónap múlva, 2007. dec. 5-én e sorok írója Beremenden szolgált, majd rá négy és fél hónapra, 2008. ápr. 20-án Kovács tiszteletes látogatott el Balázsfalvára, amikor is egyebek között megtudhattuk tőle, hogy a Beremend környéki református társegyházközség is kb. 250 tagot számlál, és jó lenne, ha a két gyülekezet között egy élő, intenzív kapcsolat alakulhatna ki. Ennek értelmében még azon a nyáron gyülekezeti kirándulás keretében is meglátogatták a beremendiek a balázsfalviakat, majd a következő évben, 2009-ben a balázsfalvi és türi testvérek kirándulhattak Baranya megyébe. Miután 2010-ben az újpetrei lelkészi állás is betöltetett, lehetőség nyílt a Magyarpéterfalva-Újpetre kapcsolat felélesztésére. Ezt örömmel vették a gyülekezeti tagok is, hiszen már régóta fennálló kapcsolatok vannak a két gyülekezet családjai között. 2010-től kezdve elhatároztuk, hogy a két baranyai gyülekezet együtt látogatja meg a két küküllőszögi gyülekezetet, mivel úgy láttuk, hogy mind a gyülekezeti élmény, mind pedig gazdaságossági szempontból, hatékonyabbak lehetünk ezáltal. Változást jelentett még az is, hogy mivel a küküllőszögiek már jórészt ismerik a baranyai tájakat és viszont, ezért minden kirándulás alkalmával más és más tájegységet fedezhet fel a kiránduló csoport. Így egyrészt érdemes minden kiránduláson részt venni (hiszen mindig más a program és a helyszínek), másrészt ezzel a fogadó családokat sem terheljük le egy hétig, hanem csupán az utolsó két éjszakára. Tavaly a baranyaiak Székelyföld-tematikájú kiránduláson voltak, és ezt zárták le néhány napos balázsfalvi-péterfalvi tartózkodással; idén pedig Budapesttematikájú kirándulásra várjuk szeretettel a balázsfalviakat, türieket, péterfalviakat.
Szeretettel és üdvözlettel jegyzi: Németh Ferenc lp. Újpetréről
Halál, hol a te hatalmad? Schvalm Rózsa Fenn, ott a Golgotán, hol soha nem nyílik virág, csak a szél gyászos sóhaja száll, jaj három kereszt áll. Elvetemült bűnösök között, az ártatlanra is halál vár. Ember nem tudod, mit cselekedtél, megfeszítetted Isten Fiát! Bűnöknek súlyos terhe alatt, Istentől elhagyatva, gyötrő haláltusában kiált, elvégeztetett, s megváltatott a világ. Megremeg a föld e szomorú órában, fényes napra éji homály borul. Menekül gyáván, ki merre lát, reszket félelmében a teremtett világ. Sziklák meghasadnak, szentek sírjai megnyílnak. a templom is megrendül, kárpitja kettészakad, nem rejt már titkokat. Nem kell többé bűntörlő áldozat, mert örökérvényű a Golgota. Megváltó Urunk kihullott vére bűneinknek drága fizetsége. Fényes hajnal virrad, húsvétnak áldott hajnala. Megnyílt a sziklasír, Krisztus feltámadt! Halál hol a te hatalmad?
10
Megmaradhatunk-e magyarnak a szórványban? kultúra ápolása, helyi és a vidéken található épített örökség megőrzése, a kulturális turizmus fellendítése. Az egyesület és a református egyház összefogásának és együttműködésének eredményeképpen, itt a mélyszórvány legalacsonyabb pontján is, az itt élő magyarok magyar kulturális rendezvényeket szerveznek. 2008. augusztus 20-án a Fehér megyei RMDSZ szervezettel közösen szervezték meg a magyar államalapítás évfordulóját, ahol együtt ünnepelhetett a megye magyarsága. E rendezvényről a templomban állított emléktábla tanúskodik.
A tömbmagyarságban élők közül nagyon kevesen értik meg, mit jelent a szórványban és a mélyszórványban magyarnak lenni, magyarnak megmaradni. Sokan azt állítják, hogy veszélyes, mások azt, hogy lehetetlen, vagy nagyon nehéz. A szórványban élők közül kevesen gondolkodnak el a beolvadás valódi okán. Nagyon kevesen vélik úgy, hogy az anyanyelv és hit megőrzése egyedül az egyénen múlik, bármilyen környezetben is éljen. A vegyesházasságokért, az anyanyelv használatának kerüléséért, a gyerek román iskolába való beiratásáért, a már románul való gondolkozásért, nem a szomszédok, a román barátok, munkatársak a felelősek, hanem saját magunk. Saját magunk dobjuk el anyanyelvünket, nemzetiségünket, hitünket azért, hogy ne érezzük magunkat kisebbségben. Meggyőződésem, hogy az ilyen ember nem gondol arra, hogy bármennyit is bizonyítana a többség oldalán, senki nem úgy fog rátekinteni, mint egy jó románra, hanem, mint egy anyanyelvét, irodalmát, kultúráját nem ismerő, megtagadó gyenge magyarra. Ezt, a mócók között élő abrudbányai magyar lakosság is jól tudja. Megtesznek mindent identitásuk megtartásáért. Sajnos magyar tannyelvű iskolájuk rég nincsen már, de van egy erős akarat ami az identitás megtartását illeti. A településen rómaikatolikus és unitárius templom is található, de sajnos e templomokban istentiszteletet már nem tartanak. Az itt élő magyarok száma kb. 70, ebből 46 református. A református templom a város főterén ékeskedik, gyönyörűen felújítva. Figyelemre méltó a padsorok között a két, újonnan épített csempekályha, melyeket a a magyar címer ékesít.
2010. június 26-án a Polgármesteri Hivatallal közösen szervezték meg az abrudbányai magyar közösség napját. A rendezvény a református templomban kezdődőtt és a város főterén, egy erre a célra kialakított színpadon folytatódott, ahol nagyon hosszú idő után újra hangosan szólt a magyar zene, helye volt a magyar néptáncnak és a magyar szónak. Fellépett a gyalui „Tulipántos” és a magyarlapádi ”Pirospántlikás” néptánceggyüttes. 2011. március 5-én a református egyház és a Magyar Kulturális Egyesületet megszervezte az első abrudbányai farsangi bált. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy meghívást kaptunk mi is e rendezvényre, ahol öten vettünk részt, a Szülőföldünkért Egyesületet képviselve. A színvonalas program látványa mellet, jó érzés volt elbeszélgetni, nótázni, magyar dalokat énekelni az ott élő magyarokkal. Másnap, vasárnap, istentiszteleten vettünk részt, ahol nem csak balázsfalvi, hanem kolozsvári és magyarországi vendégek is voltak. Gábor Ferenc tisztetetes úrtól és Kopenecz Lóránd egyesületi elnöktől érdeklődtünk a templomlátogatottság és a magyar közösségi életet illetően. Ekkor tudtuk meg, hogy a református közösségnek kb. egyharmad része eljár vasárnaponként meghallgatni „Isten Igéjét magyarul”, és csak magyarul. A kis lélekszámnak köszönhetően a templom padjai ritkán telnek meg, de a kis közösség annál inkább ragaszkodik templomához, magáénak tekinti s az egyházi és magyar közösségi életet még hosszú-hosszú időkre virágoztatni szeretné. Mostoha múltja ellenére, az abrudbányai magyar közösség fennmaradása és élni akarása bizonyítéka annak, hogy nemzeti identitásunk megtartásáért saját magunk vagyunk felelősek, függetlenül attól, hogy hol élünk.
2007. tavaszán az itt élő magyarok megalakították az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesületet, ezáltal is szervezettebbé tették a helyi és verespataki magyar közösség életét. Kitűzött céljuk többek között a magyar
Karácsonyi István
11
Hirdetések, rendezvények ÉBREDÉS – A balázsfalvi rádió magyar nyelvű műsora! Minden eddigi műsort újrahallgathatnak a http://erdely.ma/balazsfalva internetes oldalon. Észrevételeiket, üzeneteiket, a műsorral kapcsolatos hozzászólásaikat várjuk a
[email protected] e-mail címre, vagy levélben a Tür, Fő út 283. szám alá. Írjanak, jelezzenek: tetszenek-e a műsorok, miről hallanának szívesebben? Ébredés – A balázsfalvi rádió magyar nyelvű műsora! Nekünk, rólunk szól!!! Hangoljon ránk kedden és pénteken a 96.2 FM frekvencián!!! Jó vételt kívánunk!!! Ez évben is, a Szülőföldünkért Egyesület és Római Katolikus Plébánia előadáslátogatást szervez a kolozsvári és marosvásárhelyi színházak és a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira. Májusban a Csárdáskirálynő című operettet tekinthetjük meg. Május 8-án 18 órai kezdettel Wass Albert estre kerül sor a Türi Római Katolikus Plébániatemplomban. A műsor címe: “Mustármag”, előadója Kulcsár-Székely Attila színművész.
Kevesebb, de nem kisebb!!! Magyar „elvakult” szavunk, tömören fejezi ki azt az állapotot, ami az embert fogva tartja, bűnössé teszi. Az elvakult ember meg van győződve arról, hogy kristálytisztán lát, miközben, a káprázat, ami elvakítja, eltakarja előle az igazi világosságot, azt a világosságot, amelyben észrevehetné Isten látogatását. Az elvakult embert Isten jelenléte zavarba ejti, Isten elől tudományához menekül és mivel maga sem biztos a tudásában, harsányan kiabálja: „Mi tudjuk!” Ennek a világnak a káprázata elvakíthat bennünket. Megtörténhet, hogy nem látunk túl azon a fogalmi rendszeren, ahogy erről a világról, és ahogy önmagunkról is gondolkodunk. Ez a tudatlanság egészen addig, amíg fel nem ismerjük, képes bennünket vakságról vakságra vezetni. Elvakíthat bennünket, ha meg akarjuk mutatni gazdagságunkat, ha fontos számunkra, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, ha tekintélyesek akarunk lenni. És elvakultságunk csúcsa, amikor senki és semmi nem számít, amikor kizárólag csak én számítok, csak én egyes egyedül. Bizony elvakíthat bennünket a gazdagságunk, a hiúságunk és kiemelkedő módon elvakíthat bennünket; ha önmagunkat mindenek fölé magasztaljuk. Ha értelmünk nem lát túl a világon, mások rólunk való vélekedésén, ha értelmünk nem lát túl önmagunkon, akkor tudásunk csak elvakult tudás. Ismerjük fel vakságunkat! A felismerés tüzében elég, kialszik a megigéző káprázat! Oly sokan naponta kiosztanak minket, tudtunkra adják, hogy miként kell élnünk, elhitetik velünk, hogy kisebbek és kevesebbek vagyunk. Belegondoltál-e már kedves olvasóm abba, hogy a média, de már köznyelvünk is családiasan használja azt a szót, hogy az erdélyi magyar nem más, mint „kisebbség”. Szívemből szeretem magyar anyanyelvemet, és mélyen a szavak gyökeréig hatolok, amikor kimondok valamit. Meghívlak, nyisd föl szemed, és láss! Nyisd meg füled, és hallj! Lehetőleg soha de soha nem használd azt a kifejezést, hogy a magyar, az kisebbség! Miért? Mert a kisebb ellentéte a nagyobb!!! Aki ezt mondja rólunk, az nagyobbnak képzeli magát! A kisebbnek nem a több az ellentéte, hanem a nagyobb!!! Az, hogy kevesebben vagyunk itt, mint mások, az nem azt jelenti, hogy kisebbek is vagyunk!!! Aki elhiszi, hogy számbelileg kevesebb volta őt kisebbé teszi, az teli torokból csak annyit képes harsogni, hogy: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt." Ugye ezt nem gondoljuk komolyan? Ugye keresztényként nem hihetünk abban, hogy a jövendőt előre meg lehetne bűnhődni, azaz jövőben elkövetett bűnökre mintegy szabadjegyet váltani múltbeli szenvedésekkel? Ugye nem hisszük, hogy előre meghatározott bűn-adagok előre meghatározott bűnhődés-adagokkal egyensúlyba hozhatók, s hogy ezekkel az adagokkal ily módon szabadon kereskedhetünk az Istennel? Hiszen ez súlyos pogányság! Ugye inkább azt hisszük, hogy bűneinkkel mindent elrontunk, és hogy a megbocsátást nem szenvedéseinkért kapjuk cserébe (érdemeljük ki), hanem Isten irgalmas ajándékaként kapjuk? Ajándékba kaptuk magyar létünket is! Ébredjünk fel a vakságból, de különösen a nemtörődömségből és a közönyből, amibe a magukat nagyobbnak képzelők igyekszenek, eléggé eredményesen, betuszkolni. Kevesebben vagyunk, de nem vagyunk kisebbek! Legalább mi magunkról ne mondjuk, hogy kisebbek vagyunk... mert még a végén el is hisszük, és akkor csak magunkra vethetünk... Kémenes Lóránt Zoltán
Szerkesztésért felelős bizottság: Karácsonyi István, Kémenes Lóránt Zoltán A lapunkban megjelent cikkek tartalma nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk véleményét. Lapunk letölthető a www.szulofoldunkert.ro honlapról.
Lapunk támogatói:
Kovászna Megye Tanácsa
