OPPONENSI VÉLEMÉNY Balogh Péter István okl. tájépítész „Történeti városok köztereinek jelenkori modernizációja – Pécs városközpont megújítása 2005-2011” című DLA értékezéséről Jelölt dolgozata 71 számozott oldalt, 90 jegyzetet, 3 mellékletet, 38 tételes, a dolgozatban felhasznált publikációk jegyzékét, valamint a szerzőnek a témában megjelent 10 dolgozatának lelőhely-leírását tartalmazza. A dolgozatban elmondottakat szövegközi ábrák és fotók illusztrálják. Az értekezés nyelvezete világos, a szaknyelv használata pontos és egyértelmű. Tipográfiailag az oldalak szépen szerkesztettek, a szövegközi ábrák jó minőségűek, illusztratívak. Az ábrák aláírásai egy kivételtől eltekintve pontosak. A 9. oldalon közölt, a képaláírás szerint a firenzei Piazza di Santissima Annunziatát ábrázoló fotó valójában a Signoriát és a Loggia degli Lanzi részletét mutatja. A középkori eredetű Santissima Annunziata templom előtti téren a Brunneleschi felügyelete által megépített Ospedale degli Innocenti árkádsora 1427re készült el. Ennek mintájára az Ospedáléval szemben, az idősebb Sangallo által az 1520-ban emelt épület is hasonló árkádsorral készült. A tér teljes kiépítése során a Basilica Minor homlokzata elé csak 1601-ben építették meg az Ospedáléhoz hasonló ritmusú loggiát, amely így hozta létre a tér harmonikus egységét. A dolgozat 2 fő fejezetre tagolódik. Az első részben a szabadtér építészet történeti hátterét és elméleti alapját vázolja fel a szerző, míg a második rész a mestermunka – elméletileg is megalapozott – hiteles leírását adja. Az elméleti háttér felvázolása során fontosnak gondolja Balogh Péter István, ahogy az napjaink építészet- és tájépítészet-elméleti munkáiban megfigyelhető, a felhasznált szakkifejezések magyarázatát. A szándékolt helyes fogalomhasználat azonban már a kezdetekben megbicsaklik azáltal, hogy a történetiség és a régiség fogalmát szinonimaként értelmezi Jelölt. Holott a régiség valóban annyit tesz, hogy régi, amint azt a műemlékvédelem elméletében Alois Riegl definiálja: szakértelem nélkül is megállapítható, csupán az emlék állapota alapján annak kora, „régisége”. A történetiség ismérvei már csak történeti ismeretekkel felfegyverkezve értékelhetőek és értelmezhetőek. A történeti környezet a történelem egyes korszakaira jellemző sajátosságokat őrző és megtartó tulajdonságokkal jellemezhető és írható le. Természetesen nem merülhet föl a fogalom felcserélhetősége a műemléki környezet fogalmával, amely nem más, mint többek között a történeti értékei alapján is védetté nyilvánított emlék meghatározott fizikai környezete, amely befolyásolhatja a védelem tárgyának megjelenését, értékei érvényesülését. Lényegében a beavatkozások fajtáinak meghatározásakor is – követve a PhD dolgozatában megkezdett munkát – fogalommagyarázatokkal igyekszik egyértelművé tenni a mestermunka bemutatásakor alkalmazott eszközök értelmezését. Anélkül, hogy a definíciók részletes elemzését adnánk – egy opponensi vélemény keretei nem is teszik lehetővé egy ilyen tematikájú gondolatsor kifejtését – , fel kell hívnunk Jelölt figyelmét a téma aktualitására és különösen az angol nyelvű szakirodalomban folyó vitára, amely további kutatásaira termékenyítő lehet. A fogalmak egységes használatára törekedni kell(-ene). A dolgozatban definiált felújítás, rehabilitálás, rekonstrukció, revitalizáció kifejezésekkel kapcsolatban is helyesen mutat rá Balogh Péter István, hogy a szaknyelvi használat, a jogszabályi
alkalmazás esetenként jelentősen eltérő jelentéstartalmat hordoz. A magyar nyelv használata során, ha nem is egy új nyelvújításra lenne szükség, de egy olyan szakmai konszenzus kialakítására mindenképp, ahol az egyes kifejezések jelentésében véleményazonosság alakulna ki a nyelvhasználók között. Éppen Fejérdy Tamásnak voltak és vannak ez irányú próbálkozásai. Zsembery Ákos PhD dolgozatában 4 nyelvet vizsgálva mutatta ki a helyzet tarthatatlanságát az európai műemlékvédelemmel kapcsolatban. A helyzet tarthatatlanságát a műemlékvédelmi beavatkozások két alap kategóriájának a jelentéstartalmával illusztrálom. A 19. század óta használja a műemlékvédelem a konzerválás kifejezést, sőt a leginkább támogatott beavatkozási módként értelmezik. Véleményem szerint építészeti emlékekre a kifejezés, annak eredeti jelentéstartalmában nem alkalmazható. Konzerválás, véleményem szerint annyit tesz, hogy az emlék állapotát a beavatkozás pillanatában hozzátétel és elvétel nélkül rögzítem, élettartama meghosszabbításának érdekében. Nos, védett épületek, pláne települések esetében ki kell egészítenünk a meghatározást, amivel már egy teljesen új jelentéstartalommal ruházzuk fel a kifejezést. A konzerválás, mint fogalom, olyan mélyen beleívódott elsősorban a műtárgyak restaurálásával foglalkozók fogalomtárába, hogy zavaró és igen gyakran félrevezető épületek esetében ugyanannak a kifejezésnek a használata. Kár, hogy a korszerűsítés kifejezéssel kapcsolatban Jelölt csak annyit jegyez meg, hogy városi köztereken történő beavatkozások leírására a leginkább használható kifejezésnek tartja, de a fogalom pontosabb meghatározásával nem szolgál. A dolgozat leginkább vitára ingerlő fejezete a „Köztér-kialakulás fejlődéstörténete” című. Szerző megállapításai a mezopotámiai és az egyiptomi városépítészettel kapcsolatban túlzottan sommásak, és nehezen fogadhatóak el általános véleménynek. Különösen, ha arra a több ezer egyiptomi ókori településre gondolunk, amelynek szerkezetét az elmúlt évtizedek egyiptológiája kezdte feldolgozni. A középkor városfejlődése is összetettebb. Mert a római alapvetésű települések mellett, amilyen például Sopron volt, kialakultak olyan települések is, amelyek a városháza vagy a székesegyház épülete körül kialakult struktúrából születtek. Ilyenek a felvidéki bányavárosok. A reneszánszról leírtak magyarázataként fejtettem ki bevezetőmben, hogy Szerző véleményével ellentétben, az idézett firenzei példa nem egyetlen szabadtér megújítási gondolat megvalósulásaként született, hanem csaknem 200 év városrendezési beavatkozásai eredményezték. Természetesen Filarete traktátusai és más reneszánsz teoretikusok megnyilatkozásai alapján igazat kell adnom Balogh Péternek, de az elképzelések kevésszámú megvalósult példája nem erősíti az elméletet. Palmanova már inkább a hadászati szempontokra figyelemmel épült, és szabályos rendszere a ma odalátogató számára is inkább unalmas, mint felemelő látvány. A mi, néhány évvel korábban épült Érsekújvárunk pedig szinte semmit sem őrzött meg a Baldigara testvérek nagyszerű elképzeléseiből. Helyesen ítéli meg Jelölt, hogy a barokk a stíluskorszakok közül az az időszak, amelyikben az enteriőr és az exteriőr kiegészítették egymást. Egységes térkompozíciók születtek, ahol az épületen belüli terek vizuálisan, de sokszor fizikailag is összekapcsolódtak a külső, szabad terekkel. A kapcsolat sokszor nem csak a látványtengelyek összekapcsolódásából adódott, hanem a szabadtér formálás geometriai rendje kapcsolódott az épület homlokzati rendszeréhez és kölcsönösen meghatározták egymást. A téralakításnak ez a holisztikus karaktere teljesedik ki a 1819. század városépítészetében, a városi térstruktúrák kialakulásában.
A 19. század utolsó harmada téralakításának félreértése, ha a homlokzati stíluskavalkádból a belső terek karakternélküli egyvelegére, elsősorban a barokk kritikátlan másolásának szellemiségére következtetünk. Nem fogadható el Jelölt sommás megállapítása, mely szerint: „A tér és a tömeg alakításában új megoldások nem nagyon születtek, az előző korszakhoz – a klasszicizmushoz és a romantikához – hasonlóan az eklektika is a barokktól örökölt módszerekkel élt.” Sőt, az idézett gondolat ellenkezője igazolható akár a városépítészet, a kertművészet, vagy különösen a reprezentatív középületek briliáns térkompozícióinak megszületésével. Városi léptékben Balogh Péter István maga is hivatkozik a Sugárút kiépítésére, bár nem emeli ki az Oktogon és a Körönd által három részre tagolt főút kompozíciós rendszerét, amely a Hősök tere harmonikus lezáró motívumában éri el csúcspontját. Nem hasonlítható ez az eklektikus együttes Párizs, vagy Karlsruhe Weinbrenner által kiépített nagytengelyéhez. A Szt. Péter tér idézett nagy axiális eleme, a Via della Conciliazione kiépítése is csak 1936 októberében indult, tehát koncepcionálisan ez sem tekinthető előképnek. Hauszmann kúria épülete, annak aulája és térkapcsolatai, a barokkból származtatható funkcionális előképekhez nem kapcsolhatunk. Gyökeresen más téri világot mutat Steindl Parlament épülete, amelyet az önálló tömeg egységek sorolásának elvét először alkalmazó le Vaux által meghatározott versaillesi kastély térkompozíciójához kapcsolhatnánk. Az elmúlt években jelentős köztér-megújítási programokhoz biztosítottak, többnyire uniós forrásokból, támogatást. A rendszerváltás előtti évtizedek várospolitikája ádáz küzdelmet folytatott a mindent elárasztó közlekedéssel. Későn született meg a felismerés, mely szerint a településeket elkerülő utakkal kell tehermentesíteni a közúti közlekedés okozta zaj, rezgés és levegőszennyezés ártalmaitól. Akár Budapest példája is látványosan igazolja a hibás döntések sorozatát azzal, hogy a Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Erzsébet híd tengelyt a gyalogosok számára árkádosították, a villamospályákat kiemelték és ezzel megnövelték a K-Ny-i irányú „átbocsátóképességét” a városnak. A közlekedés kezelésének primátusa lehetetlenné tette azokat a folyamatokat, amelyek eredményeként a szakma felkészülhetett volna a közterület-megújítások színvonalas megvalósítására. Az elérhető pályázati forrásokat is korlátozta a gazdaság helyzetének általános romlása. Így a nagy ívű tervek végül az igényes természetes anyaghasználat helyett megelégedtek a mesterséges anyagok alkalmazásával. A városi zöldfelületek mértékének a bővítését is akadályozta a közművek irracionális túltengése a burkolatok alatt. Talán a legsúlyosabb hibát a fejlesztési tervek kidolgozásánál akkor követték (követtük) el, amikor a járműforgalom radikális csökkentése helyett átmenetinek szánt félmegoldásokkal igyekeztek javítani a helyzeten. Helyesen állapítja meg Jelölt, hogy a megvalósítás színvonalának biztosítása érdekében csupán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal próbált meg hatósági engedélyezési eljárás keretében tervtanácsi vélemény igénybevételével jobbítani a terveken. Az örökségvédelem lehetőségeit korlátozta a kijelölt műemléki jelentőségi területek relatíve kis száma. 2011. január 1-ét követően ez a parányi lehetőség is megszűnt a Hivatal jogosultságainak radikális szűkítésével. Értékelem Jelölt dolgozatának a tervezés folyamatára és elméletének fejlesztésére vonatkozó észrevételeit, javaslatait. A nagy gyakorlattal és jó ízléssel rendelkező tervező pontosan érzékeli azokat a nehézségeket, buktatókat, amelyek ma gátolják a korszerű köztértervezés gyakorlatának az elterjedését. Elengedhetetlen és elodázhatatlan a településeken belüli közlekedés radikális megoldása, a tömegközlekedés minőségének a javítása, a lakosság új parkolási lehetőségének biztosítása, a „csillaggarázsként” kezelt utcák, a városi közterek visszaadása a
lakosoknak. A közműterror helyett kooperatív együttműködésre van szükség a településfejlesztő szervezetek között a közös cél megoldása érdekében. Nem hanyagolható el az oktatás és a továbbképzés felelőssége sem. Mindenekelőtt az igényes megoldások megalkuvásmentes keresése és bemutatása lehet az a cél, ami a döntéshozókat is meggyőzheti a színvonalas fejlesztési programok településlélektani, vagy akár turisztikai előnyeiről és hasznáról. Értem és elfogadom Balogh Péter érzékeny magatartás-formáló szempontrendszerét történeti és mindenekelőtt műemléki környezetben. A dilemma valóban a történeti megoldás rekonstrukciója, illetve valamiféle rekonstruktív jellegű eszköz alkalmazása és a kortárs megoldások keresése, mint két szélsőséges helyzet között feszül. Említett példái közül a berlini Lustgarten állapota igazolja, hogy a város elvben dicséretesen radikális döntése mégis megkérdőjelezhető. A múzeumok hatalmas tömegeket csábító vonzereje, a területen szervezett, szintén tömegeket megmozgató városi rendezvények a murvázott utak helyett burkolt felületek állapotát nem veszélyeztetik. Magam néhány hónapon belül kétszer jártam az Altesmuseum előtti téren, és szembeötlő volt a gyep és a növényállomány állapotának a romlása. A problémát alapvetően és nyilvánvalóan nem a formai értelemben rekonstruált tér történetiségének megőrzése, hanem a történeti anyaghasználat és a mai igénybevétel közötti feloldhatatlan ellentmondás kezelése jelenti. Divat manapság az elmélet haláláról beszélni, cikkezni. De a helyreállítás hitelességének és az emlék „teherbíró képességének” a kezelését csak elméleti megfontolások kidolgozásával oldhatjuk fel hatékonyan. Az elmondottakat tökéletesen illusztrálja a dolgozat másik, idevonatkozó példája, a bécsi Belvedere parkjának az állapota. Az az igénybevétel, ami ma naponta ismétlődik Savoyai Jenő herceg nyári palotaként használt együttesében, a maga idejében évente legfeljebb, ha egyszer fordulhatott elő ott. Véleményemet friss, néhány napos élmények erősítik. A dolgozatban megfogalmazottnál markánsabb vélemény is elfogadható véleményem szerint, ha a hely műemléki értékei nem teszik indokolttá a történeti állapot megtartását, kortárs nyelv és ezzel összhangban anyaghasználat és technika alkalmazása javasolható; az alkalmazkodás szabálya, a mű és környezete összhangjának a megtartása kiemelten kezelendő szempont betartásával. A mestermunka bemutatása, a tervezés és a kivitelezés tapasztalatainak leszűrése egyértelműen támaszkodik a dolgozat elméleti alapvetéseire. A tervpályázati bíráló bizottság tagjaként a legkorábbi nyilvános tervváltozatot ismerhettem meg először. A dolgozat áttanulmányozásakor a tervfázisok változásai, az érdekek és a vélemények különbözősége miatt felvállalt kompromisszumok korai fázisban döcögő megoldásai szépen kisimultak a tervezés folyamatában. A gyakorlat által igazolt folyamat bizonyítja megbízó és tervező érveinek és szempontjainak kölcsönös meghallgatását és elfogadását a Széchenyi tér közlekedési rendszerének végső fázisa kidolgozásában. A pályázati fázis fontos elemének tartottam a kortárs képzőművészeti alkotások megjelenését a történeti tér szövetében. A megvalósult alkotást szegényebbnek érzem a Mecsek-lába plasztikus kompozíció elmaradása miatt. A tér megvalósult vertikális tagolása viszont kárpótol az elmaradt szegélyező motívumért. A Városháza előtti kisebb szélességű térrész előkészíti a kitáguló és dinamikusan a Dzsámi irányában emelkedő fő motívum látványát. Az alsó tér felől érkező még nem érzékeli a hosszanti oldalak növényzettel lezáruló térhatárát, ez csak a megismerés, a befogadás folyamatában válik élménnyé. A Nádor-szálló
oldalán futó fasor és az ellenkező oldalon tagolt gyep-mezők teszik igazán teljessé a tér tagolásából adódó élményt. A tervpályázat bíráló bizottsága által megfogalmazott igényt figyelembe véve szellemes kaszkád zárja le a bal oldali gyepsor zöld sávját. Akkor, amikor a vízfelület működik és jelen van a térben, a kompozíció fontos eleme. A kész teret akkor láttam először, amikor a vízmedence, disszonáns motívumként szárazon árválkodott. Számos vitát kiváltó kérdés volt a tér rekonstrukciója során a Dzsámi mögött feltárt Szt. Bertalan templom bemutatásának, vagy visszatemetésének a kérdése. Ma is vallom, hogy a templom teljes alaprajzának hiányában nem kellett bemutatni. A hely nem alkalmas arra, hogy a sokak által javasolt, Cella Septihorához hasonló nagyvonalú üvegtetővel fedjék le a maradványokat. A „lebegtetett” vasbeton szerkezetű bemutatást kifejezetten elhibázottnak, műemlékvédelmi szempontból tévedésnek tartom. Összességében a mestermunkaként bemutatott pécsi Széchenyi tér valóban méltó alkotás arra, hogy alkotóját a Mesterek Testülete sorai közé emelje. Őszinte elismeréssel adózom az ifjú Mester és munkatársai teljesítménye előtt. Budapest, 2011. június 3. Mezős Tamás CSc; DLA
