Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskola
Doktori iskolavezető Prof. Dr. Rechnitzer János
Schuchmann Júlia
Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok a Budapesti agglomerációban Témavezető: Hardi Tamás PhD. Egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, Győr
Munkahelyi vitára
2013. február
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés ............................................................................................................................... 4 1.1. A dolgozat kutatási céljai, a kutatás kérdései és a hipotézisek ....................................... 8 1.2. Alkalmazott módszerek köre ......................................................................................... 12 1.3. A kutatási terület bemutatása ........................................................................................ 16 1.4. Az agglomeráció fogalma ............................................................................................. 22 2. Tudományos előzmények ..................................................................................................... 24 2.1. Globális urbanizáció trendek ......................................................................................... 24 2.2. A szuburbanizáció fogalma ........................................................................................... 32 2.4. Szuburbanizáció típusai................................................................................................. 34 2.5. Szuburbanizációs folyamatok Nyugat-Európa nagyvárosaiban .................................... 35 2.6. A szuburbanizáció gazdasági okai ................................................................................ 37 2.7. A szuburbanizáció társadalmi okai ............................................................................... 38 2.8. A szuburbanizáció infrastrukturális okai....................................................................... 40 3. A Budapesti agglomeráció történeti fejlődése: a lakóhelyi szuburbanizáció előzményei .................................................................................................................................................. 41 3.1. A kiegyezés időszaka és az agglomerálódás kezdetei (1867-1918) .............................. 41 3.2. Budapesti agglomeráció a két világháború közötti időszakban .................................... 43 3.3. Nagy-Budapest kialakulása és az államszocializmus időszaka..................................... 44 3.4. A Budapest és agglomerációjának fejlődését meghatározó tényezők a rendszerváltozás után ....................................................................................................................................... 46 4. Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok jellemzői a Budapesti agglomerációban ...... 60 4.1. Migrációs folyamatok: országos és agglomerációs trendek .......................................... 62 4.2. Demográfiai-társadalmi összetételének változása ......................................................... 70 4.3. Lakásállomány alakulása............................................................................................... 71 4.4. Gazdasági fejlettség....................................................................................................... 73 5. Költözési szándékok és a lakóhelyi szuburbanizáció a Budapesti agglomerációban ... 74 5.1. Az elemzés lehetőségei és korlátai ................................................................................ 74 6. A lakóhelyi szuburbanizáció térbeni-társadalmi következményei Gyál és Törökbálint példáján: összehasonlító esettanulmány............................................................................... 93 6.1. Gyál és Törökbálint kiválasztásának szempontjai: hasonlóságok, különbségek .......... 93 6.2. Gyál és Törökbálint földrajzi helyzete az agglomerációban ......................................... 99 6.3. A lakónépesség növekedése ........................................................................................ 100 6.4. Lakásállomány változása............................................................................................. 104 6.5. A helyi társadalom összetételének változása .............................................................. 106 6.6. Gazdasági fejlettség..................................................................................................... 107 6.7. A szuburbanizációval összefüggő helyi társadalmi konfliktusok Gyálon és Törökbálinton ..................................................................................................................... 111 6.8. Gyál és Törökbálint jövőbeni fejlődési irányai ........................................................... 130 7. Összegzés ........................................................................................................................... 133 7.1. A kutatás új tudományos eredményei: kérdések- hipotézisek-válaszok ..................... 133 8. Irodalmak jegyzéke ............................................................ Hiba! A könyvjelző nem létezik. 9. Ábrák-, Táblázatok jegyzéke .......................................................................................... 148
2
Köszönetnyilvánítás
Köszönettel tartozom Prof. Dr. Rechnitzer Jánosnak, a Széchenyi István Egyetem Regionális Gazdaságtudományi Doktori Iskolája vezetőjének a doktori disszertációm megírásában, és az azt megelőző doktori tanulmányaim során nyújtott támogatásáért, azért a bátorításért, amit mindvégig éreztetett velem. Köszönettel tartozom a doktori értekezés kidolgozásában nyújtott szakmai segítségéért témavezetőmnek, Dr. Hardi Tamásnak a MTA KRTK RKI NYUTO, tudományos főmunkatársának. Köszönettel tartozom még Dr. habil Izsák Éva, az ELTE TTK docensének, aki doktori tanulmányaim alatt figyelemmel kísérte a dolgozat alakulását. Korábbi és jelenlegi munkahelyi vezetőimnek szintén köszönettel tartozom, Dr. Csobod Évának, a Regionális Környezetvédelmi Központ (akkori nevén) Magyar Iroda igazgatójának hogy lehetőséget
nyújtott
egy olyan
párizsi
szakmai tanulmányút
megvalósulásához, amely módot nyújtott a vizsgálati témám továbbfejlesztéséhez. Dr. Lados Mihálynak a MTA KRTK RKI NYUTO, osztályvezetőjének pedig azért, hogy egy új területen a kutatómunka lehetőségét kínálta számomra. Köszönettel tartozom Dr. Ferencz Zoltánnak, az MTA TK Szociológia Intézet munkatársának a dolgozatban használt kérdőívek eredményeinek elemzés-módszertani kérdéseiben nyújtott szakmai segítségéért. Köszönöm Dobos Mártának a szöveg rendbetételét. Végül, de nem utolsósorban köszönettel tartozom szüleimnek, akik lehetővé tették, hogy erre a pályára mehessek és tanulhassak. Köszönettel tartozom nekik azért a szakmai és lelki segítségért is, amely nélkül ez a munka nehezebben készülhetett volna el.
3
1. Bevezetés Az európai nagyvárosok mindegyikében megfigyelhető globális jelenség, a szuburbanizáció. A központi városok népességének csökkenését, ezzel párhuzamosan a városkörnyéki lakosság számának emelkedését egyrészt a városkörnyéki települések gazdasági funkcióinak változása, másrészt a környékbeli települések vonzerejének növekedése is okozza. A városcentrumok problémái, a belvárosi környezeti ártalmak, a légszennyezettség növekedése, illetve a közlekedési nehézségek és a belvárosban koncentrálódó társadalmi problémák szintén a szuburbanizációs jelenségeket erősítik. A városközpontok fizikai és társadalmi megújulása, a rehabilitációs programok következtében növekvő belvárosi ingatlan árak szintén bizonyos rétegek kiszorulását eredményezik a belvárosokból. A városkörnyéki településeken szintén egy sor társadalmi és gazdasági probléma jelenik meg. A város és környék közötti közlekedési problémák, a bejárás nehézségei, valamint az infrastrukturális ellátással kapcsolatos hiányok, a városkörnyéki őslakók és az újonnan betelepedettek közötti helyi társadalmi érdekkonfliktusok, a munkalehetőségek szűkössége új trendeket hoztak magukkal. Az új trendek megjelenését mutatják a városi lakosság csökkenő kiköltözési törekvése, a városkörnyéki lakosság csökkenő lakóhelyi elégedettsége és a városba történő visszavágyódás, sokszor visszaköltözés. Az új folyamatokat bizonyítják például Párizs, Bécs legújabb, a népesség alakulására vonatkozó adatai, amelyek a városközponti népesség növekedését jelzik (Cattan 2012; Fassman et al. 2012). A folyamatokat vizsgáló kutatók szerint az új nagyvárosi területi társadalmi paradigmák mögött egy újabb erőteljes agglomerálódás és népesség koncentráció (Enyedi, 2012), mások szerint egy reurbanizáció zajlik le. A korábbitól eltérő új európai trendek a szuburbanizációs problémák magyarországi vizsgálatát, esetleges újraértelmezését igénylik. Fontos lenne annak elemzése, hogy a fent bemutatott városfejlődési folyamatok az ország egyetlen metropolisztérségében, a Budapesti agglomerációban is megjelentek-e. A legújabb főváros térségi statisztikai adatok azt mutatják, hogy a most kibontakozó európai trendek a budapesti agglomerációt is elérték. A statisztikai vizsgálatok, amelyek hosszú időn
4
keresztül a fővárosi népesség csökkenését rögzítették, változást jeleznek: 2001 és 2006 között a Budapest esetében megfigyelhető vándorlási különbözet csökkenése 2007-ben megállt. Sőt, a főváros esetében lassú népességszám emelkedés is tapasztalható1. Ennek alapján is az a tudományos kérdés merül fel, vajon milyen szuburbanizációs változások történtek a Budapesti agglomerációban? Lelassult-e a szuburbanizáció lendülete, vagy éppen más területi folyamatok magyarázzák a népességszám területi elhelyezkedésének alakulását? A 2007-es évet megelőző időszakról számos tudományos mű született. Képet kapunk a Budapest környéki szuburbanizációról, annak gazdasági és társadalmi jellemzőiről (KovácsSági-Dövényi, 2001), a kilencvenes évek közepén egyre dinamikusabbá váló kiköltözés területi, települési egyenlőtlenségeiről és a kiköltözés meghatározó okairól is (Kőszegfalvi 1995; Dövényi-Kovács 1999; Kovács K, 1999, Izsák, 2003). Ismertek Budapest belső kerületeinek funkcionális és társadalmi átalakulási folyamatai (Kovács, 2007), ezek társadalmi térbeni
meghatározottságai
és
következményei.
A
rehabilitációs,
szegregációs
és
dzsentrifikációs folyamatok is feltártak (Csanádi-Csizmady, 2004; Egedy 2005). Kiderültek a városkörnyéki településeken létrejövő, a lakóhelyi szuburbanizációval összefüggő települési, társadalmi érdekkonfliktusok is (Kovács-Váradi, 1999). A gazdaság erősödéséről, a lakóhelyi szükségletek átalakulásával összefüggő új költözési igényekről és a kiköltözés okairól is képet kaptunk (Váradi M.M; 1998, Hardi 2001; Izsák 2003, Szirmai et al. 2008). A statisztikai adatokból ismertek már a főváros és az agglomerációs települések esetében lezajlott népességszám változások is. Tudjuk azt is, hogy a városkörnyéki települések népessége az utóbbi húsz évben dinamikusan növekedett, miközben Budapest és a többi nagyváros lakosságszáma visszaesett.
Egy korábbi
tanulmányomból, az egyetemi
szakdolgozatomból, amelyben a Budapesti agglomerációban zajló szuburbanizáció alakulását elemeztem, a térségre érvényes 2005-ös statisztikai adatok alapján még a szuburbanizáció dinamizálódása derült ki. A térbeli, társadalmi, gazdasági és népesedési folyamatok átlendültek a hivatalosan definiált agglomeráció határain is (Schuchmann, J. 2007). A 2007-es év utáni folyamatokat, azok demográfiai, társadalmi-gazdasági hátterét azonban csak részben ismerjük. Nem tudjuk pontosan, hogy az utóbbi években mi zajlik le a budapesti agglomerációban. Nem tudni, hogy a globális urbanizáció nagy folyamatai, köztük a nyugat-
1
Lásd később 13.számú ábra
5
európai trendek milyen módon, hasonlóan vagy éppen másképp érvényesülnek a Budapesti agglomerációban. Milyen (országos, egyben regionális) gazdasági és társadalmi okok magyarázzák a szuburbanizáció mai dinamikáját, a változásokat? Nem ismert még, hogy a gazdasági válság hogyan alakította és alakítja a Budapesti agglomerációban élő lakosság lakóhelyi igényeit, egyebek között, költözési törekvéseit. A világgazdasági és a hazai válságjelek miatt, az egyéni eladósodás, a lakáshitelek, a munkanélküliség térségi alakulása, enyhe romlása miatt megvan annak a reális lehetősége, hogy átalakultak a költözési törekvések. A kutatási előzményekből a szuburbanizáció adott korszakokra jellemző társadalmi hatásai és társadalmi konfliktusai, a térségi társadalmi egyenlőtlenségek folyamatai is kiderültek. Ezekből világossá vált, hogy az agglomerációs településeken éles érdekellentétek jöttek létre a régi és az új lakók, az önkormányzatok között. (Váradi, M. 1998, Szirmai, 2009, Szirmai, 2011 Váradi, 2011). Mindezek figyelembevételével az a kérdés is felmerül, hogy az új folyamatok hatására milyen új társadalmi érdekellentmondások jöttek létre a város környéki településeken, ezek a hatások milyen következményekkel jártak az önkormányzatok szuburbanizációs politikájára, valamint a szuburbanizáció lendületére. A doktori disszertáció ezért arra vállalkozik, hogy a Budapesti agglomerációban, elsősorban a főváros környékén, tehát az agglomerációs övezetben megvizsgálja a szuburbanizációt, ennek keretében főként a lakóhelyi szuburbanizáció folyamatait, annak változásait, néhány fontos meghatározó tényezőjét, különösképpen a 2007-es év utáni időszak esetében. 2 Ennek megvalósításához elsősorban empirikus településszociológiai és statisztikai módszereket használ.
A
szakirodalmi
elemzések
segítségével
bemutatja
azokat
a
globális
szuburbanizációs trendeket is, amelyek a Budapesti agglomerációban lezajló folyamatok értelmezéséhez szükségesek. A disszertáció nyolc nagy fejezetből áll. Az első fejezetben, vagyis a bevezetésben ismertetésre kerül a dolgozat témaválasztásának indoklása, a módszertani háttér, a kutatás 2
A fővárosra vonatkozó elemzések nem képezik a dolgozat tárgyát (kivéve a költözési szándékokkal
kapcsolatos részt), részben a terjedelmi korlátok, részben az empirikus adatok hiányában. De azért sem, mert a kutatás a főváros környékén lezajló lakóhelyi szuburbanizációs változásokra koncentrál.
6
céljai, a meghatározó kutatási kérdések és hipotézisek. Ebben a fejezetben bemutatásra kerül a vizsgált kutatási terület és az agglomeráció fogalma is. A második elméleti fejezet célja, hogy a nemzetközi (elsősorban angolszász és francia), valamint hazai szakirodalom alapján áttekintse és összefoglalja napjaink meghatározó globális urbanizációs trendjeit, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat. A harmadik fejezet a szuburbanizációt mint a globális urbanizáció egyik meghatározott szakaszát elemzi a nemzetközi szakirodalom alapján, illetve ennek érvényesülését a nyugat-európai nagyvárosokban és a kelet-közép európai nagyvárosok esetében is. A negyedik fejezet a Budapesti agglomeráció történeti kialakulását mutatja be a 19. század városegyesítés időszakától egészen a rendszerváltozást követő évtizedig. Az ötödik fejezet az elmúlt húsz év keretében mutatja be a Budapesti agglomerációban zajló lakóhelyi szuburbanizációt, elsősorban a statisztikai adatelemzés segítségével. A hatodik fejezet a Budapesti agglomerációban élők költözési szándékait, azok változását, irányait, a meghatározó okokat, a költözési szándékok és lehetőségek társadalmitérbeni összefüggéseit, lakóhelyi elégedettséget vizsgálja a térségre reprezentatív empirikus szociológiai vizsgálati eredmények önálló újraelemzése alapján.
A hetedik fejezet két
esettanulmányra épül. A Gyál és Törökbálint várost elemző rész két eltérő történelmi múlttal és társadalmi-gazdasági fejlettséggel bíró városkörnyéki település szuburbanizációs folyamatait mutatja be empirikus mélyinterjúkra alapozott kutatás eredményei alapján. A nyolcadik, összegző fejezet célja, hogy a dolgozat megalapozó hipotéziseit egybevesse az empirikus kutatás tényeivel, a különböző fejezetekben bemutatott folyamatok főbb trendjeivel, és ennek alapján összegző módon megválaszolja a dolgozat elején felvetett kutatási kérdéseket, ellenőrizze a hipotéziseket, egyszersmind összegezze a legfontosabb eredményeket. A dolgozat végén a felhasznált irodalmak jegyzéke, ábrajegyzék, térképjegyzék, fotók jegyzéke található.
7
1. 1. A dolgozat kutatási céljai, a kutatás kérdései és a hipotézisek Ebben az alfejezetben kerül sor a kutatás céljainak, a főbb kutatási kérdések, hipotézisek, valamint a konkrét elemzési módszerek körének bemutatására. Az értekezésnek négy átfogó célja van. Az egyes célokhoz kapcsolódnak a konkrét kutatási kérdések: 1.) Az első cél a dolgozat tudományos elméleti megalapozása, a nemzetközi és hazai szakirodalom
áttekintése
alapján
a
globális
urbanizáció
meghatározó
trendjeinek
összefoglalása, valamint a szuburbanizáció általános problematikájának a bemutatása. Az ehhez kapcsolódó kérdés: Milyen globális városfejlődési-, közte szuburbanizációs folyamatok jellemzik ma a Budapesti agglomerációt? 2.) A második fő cél a Budapesti agglomerációban az elmúlt huszonöt évben, – közte a 2007 óta – lezajlott főbb városfejlődési trendek történeti bemutatása, a szuburbanizációs jelenségek konkrét elemzése, részben a kapcsolódó szakirodalom áttekintése, részben statisztikai adatelemzés segítségével. Ehhez a célhoz kapcsolódó kérdés: Hogyan érvényesültek az elmúlt huszonöt évben a globális városfejlődési folyamatok, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs trendek a Budapesti agglomerációban? 3.) A harmadik cél a lakóhelyi szuburbanizáció, az azt meghatározó társadalmi-térbeni tényezők, kiemelten a költözési szándékok vizsgálata. Ehhez a következő kutatási cél kapcsolódik: Mi jellemzi a Budapesti agglomerációban élő lakosság költözési szándékait és ezek hogyan befolyásolják a térségben zajló lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat? 4.) A negyedik cél a város és környék közötti szuburbanizációs kapcsolatok, érdekviszonyok feltárása. A kapcsolódó kutatási kérdés: Az utóbbi évek változásai, a gazdasági válság hatásai miképp hatottak a városkörnyéki települések önkormányzatainak szuburbanizációval összefüggő érdekviszonyaira?
8
Az egyes célokhoz és kérdésekhez kapcsolódó hipotézisek a következőképpen foglalhatóak össze: Az első kérdéskör feltevései: H.1.A.) A Budapesti agglomeráció szuburbanizációs jelenségeiben a globális hatások, de a történeti települési és területi sajátosságok következményei is érzékelhetők, azonban az utóbbiak hatásmechanizmusai erőteljesebbek, mint az előbbiek. H.1.B.) A Budapesti agglomerációban érzékelhető szuburbanizáció dinamikája erőteljes. Ez a trend a jövőben is érzékelhető marad, részben a városkörnyéki települések dinamikus fejlődése, a megfelelő területi kínálat és infrastrukturális lehetőségek következtében, továbbá azért is, mert a városkörnyéki – közte a családi házas – életforma, a ma még városlakók meghatározott rétegei számára továbbra is vonzó marad. H.1.C.)
A szuburbanizáció korábban tapasztalt dinamikája erőteljesen lecsökken.
Részben a gazdasági és társadalmi válság miatt visszaesik a lakóhelyi mobilitásban részt venni képes városlakó rétegek aránya. A város belső részeinek megújulása, a dzsentrifikáció továbbra is a városban tartja a korábban kiköltözni vágyók egy részét. Fontos szempont, hogy a városkörnyéki települések infrastrukturális fejletlensége vagy annak nem megfelelő dinamikája, a bejárás emelkedő költségei és nehézségei miatt egyre kevésbé vonzó a városkörnyéki életforma. A második kérdéskör feltevései A szuburbanizáció folyamata történeti eltérésekben valósult meg. A rendszerváltás előtt a szuburbanizáció visszafogottan jelent meg a Budapesti agglomerációban, a magyar lakás- és ingatlanpiaci sajátosságok, a piaci mechanizmusok korlátozottsága miatt. A lakás mobilitás főleg a fővároson belül valósult meg. A belvárosi leromlott lakásállománnyal
és
egyéb
életviszonyokkal
elégedetlenek,
a
társadalom
hierarchiájában megfelelő érdekérvényesítéssel rendelkező rétegek vagy az új lakótelepekre, vagy társasházas övezetekbe költöztek. A rendszerváltás után azonban a szuburbanizációs folyamatok a piaci típusú lakás és ingatlanpiaci körülményeknek és a lassú polgárosodás jelenségeinek köszönhetően felgyorsultak. 9
A rendszerváltozás, a piaci és globális hatások figyelembevételével két különböző feltevést érdemes jelezni: H.2.A.) A megnövekedett szuburbanizációs igények miatt a városkörnyék szinte minden településén dinamikus fejlődés indult, beleértve a nyolcvanas években már szuburbanizálódó településeket is. Ezért a történeti fejlettségbeli különbségek csökkentek, közeledés zajlott le az egyes városkörnyéki települések között.
H.2.B.)
A megnövekedett szuburbanizációs igények differenciáltak voltak, a
magasabb és alacsonyabb társadalmi státusúak különböző városkörnyéki övezetek felé mozdultak el. Mindez tovább erősítette a történeti területi differenciáltságokat. A harmadik kérdéskör feltevései A Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékai eltérőek. Különbségek vannak a magas és az alacsony státusúak költözése és az azt meghatározó tényezők között, valamint, a városból a kiköltözőket fogadó települések szempontjai (politikája, lehetőségei, érdekei) között. Ennek alapján feltehető, hogy: H.3.A.) Az alacsony társadalmi státusú városlakók esetében a költözési szándékok vélhetően
növekedni
fognak
a
megnövekedett
belvárosi
ingatlanárak
és
lakásfenntartási költségek miatt. A gazdasági krízis hatásai, a lakáshitelek egyre nehezebb visszafizetési kötelezettségei és egyéb társadalmi problémák (pl. a leginkább őket sújtó munkanélküliség) szintén a költözési szándékok növekedését adják. H.3.B.) A magasabb társadalmi státusú városlakók esetében a költözési szándékok vélhetően csökkeni fognak a belvárosi rehabilitáció és dzsentrifikáció miatt átalakult és megjavult új társadalmi szerkezet eredményeként. A gazdasági krízis hatásai, a lakáshitelek visszafizetési kötelezettségei őket kevésbé érintik, miközben a városkörnyék már kevésbé vonzó számukra. A magasabb társadalmi státusú városlakók esetében az is feltehető, hogy a városkörnyéki családi házas életforma továbbra is vonzó számukra, ezért vállalják az ezzel járó életforma nehézségeit, költségeit és a kiköltözés mellett döntenek. 10
H.3.C.) A költözési szándékok alakulására a fogadó települések szempontjai is hatással lehetnek. A fejlett települések inkább nyitottabbak, a beköltözők életfeltételeit inkább támogatják, a fejletlen települések esetében ez kevésbé igaz. A negyedik kérdéskör feltevései Az
elmúlt
huszonöt
évben
megváltozott
a
városkörnyéki
települések
szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltsége. Az ezredfordulóig a városkörnyéki településeket erőteljes anyagi érdekeltség fűzte a lakóhelyi szuburbanizáció és a beköltözések számának dinamizálásához. Ennek oka az országos adópolitikában keresendő, hiszen a települések anyagi gyarapodásukat a beköltözők számának növelésében és a személyi jövedelemadó növelésében is látták. Az ezredfordulót követő évtizedben a megváltozott adórendszer és támogatáspolitika okán, (jelentős összegű elvonás a személyi jövedelemadó helyben maradó részéből, a települések fejlesztésére fordítható központi támogatások drasztikus lecsökkenése) megváltozott a városkörnyéki települések érdekeltsége a lakóhelyi szuburbanizáció és újonnan beköltözők támogatásával kapcsolatosan. Mindezek figyelembevételével két hipotézis állítható fel. H.4.A.) A gazdasági válság és az ország gazdasági nehézségeinek súlyosbodása nyomán az agglomerációs települések a kiutat egyre inkább a növekedésben és a terjeszkedésben látják. A települések stratégiája a lakosságszám növelése, a még szabad területek átminősítése lakó illetve gazdasági célra, további ingatlanfejlesztések generálása. Ennek következményeként tovább növekszik az agglomerációs övezet népessége, a szuburbanizáció lendülete nő, következésképpen a beépített területek nagysága növekszik, miközben csökken a zöldterületek aránya. H.4.B.) A települési önkormányzatok az ország általános gazdasági nehézségei, a Budapesti agglomerációban is jelen levő válságjelenségek, továbbá egyre nehezebbé váló anyagi helyzetük miatt nem támogatják településeik további extenzív növekedését. Az extenzív növekedést egy intenzívebb, a meglévő erőforrásokat hatékonyabban felhasználó növekedés váltja fel. A városkörnyéki települések
11
önkormányzatainak megváltozott érdekeltsége és településfejlesztési politikája a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának csökkenését hozhatja magával. 1.2. Alkalmazott módszerek köre A disszertáció témájának a feldolgozásakor elméleti és empirikus (ezen belül kvalitatív és kvantitatív) módszereket egyaránt használtam.
A kitűzött kutatási célokat és konkrét
kérdéseket meghatározott kutatási módszerekkel vizsgáltam meg, mégpedig: 1.) Mindenekelőtt elméleti elemzési módszereket használtam fel. A vonatkozó nemzetközi (angolszász és francia) valamint a hazai szakirodalmak alapján bemutattam a globális urbanizációs
trendeket,
a
nyugat-európai
nagyvárosokban
zajló
szuburbanizációs
folyamatokat, valamint a szuburbanizáció fogalmát. (A nemzetközi, elsősorban francia szakirodalom feldolgozását és elemzését segítette, hogy 2010 novemberétől 2010 decemberéig a Francia Intézet fiatal kutatói ösztöndíjasaként, kutatómunka céljából egy hónapot töltöttem Párizsban, (Université Paris8 Départmenet Géographie/ LADYSS). 2.) A Budapesti agglomerációban az elmúlt huszonöt évben zajló szuburbanizációs folyamatok bemutatásához és vizsgálatához statisztikai adatbázisokat elemeztem.3 Ehhez 3
A disszertáció megírása során alkalmazható elemzések körét jelentősen szűkítette, hogy a 2011. évi
népszámlálás részletes adatai még a dolgozat beadásának időpontjában sem álltak rendelkezésre. Ezért több (előzetesen tervezett) elemzésre nem kerülhetett sor, ez pedig több vonatkozásban korlátozta a témával összefüggő megállapítások helytállóságának alátámaszthatóságát. Csak a népszámlálás részletes (település és kerületsorosan elemezhető) adatai adhattak volna pontos képet a lakóhelyi szuburbanizáció alakulása részleteiről, arról, hogy az elmúlt évtizedben kik, (mely társadalmi rétegekhez, korosztályokhoz, foglalkozási és jövedelmi csoportokhoz tartozók) voltak azok, akik kiköltöztek Budapestről az agglomerációs övezetbe. Honnan, és hová költöztek. Bár Budapest és Pest megye viszonyrendszerében összességében ismertek a ki és a beköltözők (az állandó lakást változtatók) évenkénti számai, de nem ismert (ezért nem is elemezhető) ugyanez települési szintű bontásban, ami lehetőséget adott volna a népesség területi elhelyezkedése változásának részletesebb bemutatására. Részletesen elemezhető adatok hiányában az sem ismert, hogy az agglomeráció településein kimutatott népességnövekedés településenként milyen arányban származott az ország távolabbi térségeiből való beköltözésből, illetve a Budapestről való kiköltözésből. Az sem ismert, hogy a vizsgált időszakban jelentős számban Budapestre beköltözők között milyen részarányt képviselnek (és milyen társadalmi réteghez tartozók) azok, akik korábban kiköltöztek a városkörnyékre, hogy honnan költöztek vissza. Részletes statisztikai adatok hiányában az sem volt elemezhető, hogy milyen összefüggés volt a lakóhelyi szuburbanizáció és a térség gazdasága erősödése között.
12
felhasználtam a KSH 1990, 2001, 2010-es népszámlálási adatait. Mivel a Budapesti agglomerációra összesített adatbázisok csak korlátozott számban adottak, ezért az agglomerációs övezetre vonatkozó elemzésekhez saját adatbázist alakítottam ki. Ehhez legyűjtöttem a KSH és a VÁTI TEIR településsoros adatainak a Budapesti agglomerációs övezetére vonatkozó értékeit. Az ábrázoláshoz térinformatikai szoftvert (Mapinfo) használtam fel. A Budapesti agglomerációban elemzett lakóhelyi szuburbanizáció folyamatát a következő indikátorok segítségével elemeztem:
Népességszám változás 1990/2010
A magyar régiók migrációs együtthatója, az oda- és elvándorlások 1000 lakosra jutó arányának változása 1990/2010
Vándorlási különbözet 1990/2010
Korstruktúra változása 1990/2010
Lakásszám változás (1990/2010)
3.) A disszertáció empirikus vizsgálati eredményekre is támaszkodik a Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékainak, a lakóhelyi elégedettségeknek, és az eladósodottságnak valamint ezek térbeni-társadalmi összefüggéseinek vizsgálata esetében. 3.a.) A költözési szándékok elemzését, valamint ennek változásait vizsgáló elemzéshez felhasználtam (akkori nevén) a MTA SZKI, Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete Város és Környezetszociológiai Műhelyében 2004 és 2007 között zajló „Várostérségek. Térbeli, társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok” című kutatás4 5000 fős, 2005-ben lekérdezett kérdőíves adatbázisát.
Az adatbázis
Budapesti agglomerációra vonatkozó adatait (1000 fős leválogatott mintán) a költözési szándékokra és lakóhelyi elégedettségre vonatkozóan önállóan elemeztem. 3.b.) A Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékaival kapcsolatos adatbázist egy másik kutatás nyújtotta. 2008 és 2010 között zajló „Fenntartható fogyasztás, termelés és kommunikáció. A modern fogyasztási modelleket meghatározó társadalmi mechanizmusok és érdekviszonyok. A fenntartható fogyasztás térbeli
4
Várostérségek. Térbeli, társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok című kutatási Projekt. (2004-2007) Megvalósulását a NKFP finanszírozta. Vezetője: Prof. Dr. Szirmai Viktória Referencia szám: 5/083/2004
13
modellje” 5című projekt. 1000 főre vonatkozó reprezentatív kérdőív adatbázisából önállóan elemeztem a Budapesti agglomerációban élő népesség költözési szándékait és irányait. 3.c.) A Norvég Alap által támogatott kutatás keretében empirikus kutatás alapozta meg a két esettanulmányt Törökbálinton és Gyálon, ahol 15-15 mélyinterjú készült a település meghatározó döntéshozóival, civil szervezetek képviselőivel, valamint ingatlanfejlesztőkkel. A települések kiválasztása esetén cél volt, hogy az egyik település mind társadalmi, mind pedig gazdasági értelemben fejlett, míg a másik az agglomerációs övezet kevésbé fejlett övezetének települése legyen.
5
Projekt megvalósulását a Norvég Finanszírozási mechanizmus biztosította, a kutatás vezetője: Prof. Dr.Szirmai Viktória, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Referenciaszám: HU-0056
14
1. Összegző ábra: A kutatás céljai, kutatás kérdései, hipotézisek, módszerek A téma jelentőségének indoklása: 1.) Mert globális jelenségről van szó, s a szuburbanizáció egy általános európai folyamat 2.) Mert új trendek érvényesülnek a világban 3.) Mert a hazai relevancia kevéssé feltárt
Téma: A lakóhelyi szuburbanizáció, mint a globális urbanizáció egy meghatározott szakaszának érvényesülése a Budapesti agglomerációban 1990-2010 között
Célok: 1.)
2.)
Kutatási kérdések: A globális urbanizáció meghatározó trendjeinek összefoglalása, a szuburbanizáció általános problematikájának a bemutatása
A Budapesti agglomerációban az elmúlt húsz évben lezajlott szuburbanizációs jelenségek elemzése
3.)
A lakóhelyi szuburbanizáció, az azt meghatározó társadalmi-térbeni tényezők, költözési szándékok vizsgálata a Budapesti agglomerációban
4.)
A város és környék közötti szuburbanizációs kapcsolatok, érdekviszonyok feltárása
Hipotézisek:
1.) Milyen meghatározó városfejlődési folyamatok jellemzik ma a világ és Nyugat-Európa globális nagyvárosait? Mennyire tekinthetők ezek a folyamatok globális érvényűnek?
1.) Több folyamat érvényesül egy időben. A globális hatások mellett a történeti települési sajátosságok a meghatározóbbak 2.) A lakóhelyi szuburbanizáció nem egyforma erősséggel érintette a városkörnyéki településeket
2.) Hogyan érvényesültek az elmúlt húsz évben a globális városfejlődési folyamatok, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs trendek a Budapesti agglomerációban? 3.) Mi jellemzi a Budapesti agglomerációban élő lakosság költözési szándékait, és ezek hogyan befolyásolják a térségben zajló lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat?
3.) A Budapesti agglomerációban élők költözési szándékai és lakóhelyi elégedettsége megváltozott, de ezekben térbeli-társadalmi különbségek vannak
4.) Az utóbbi évek változásai, a gazdasági válság hatásai miképp hatottak a szuburbán települések önkormányzatainak érdekviszonyaira?
4.) A gazdasági válság és a megváltozott központi támogatási rendszer miatt megváltozott a városkörnyéki települések lakóhelyi szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltsége
15
Módszerek: 1.) Nemzetközi és hazai szakirodalom elemzése
2.) Hazai szakirodalom elemzése
3.) Empirikus kutatás, kérdőves felmérés újraelemzése
4.) Empirikus kutatás, mélyinterjúk készítése, terepbejárás
1.3. A kutatási terület bemutatása A doktori disszertáció kutatási területe a Budapesti agglomeráció, mely a fővárost és a 80 városkörnyéki települést foglalja magába. A Budapesti agglomeráció alatt azt a jogilag is meghatározott, tervezési és fejlesztési dokumentumok alapját is képező térséget értjük, amelyet a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény kiemelt térségként definiált, és amelynek területi határait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az akkori illetékes minisztérium (Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, KTM) együttes javaslatára a 89/1997. (V. 28.) kormányrendelet határozott meg. (A kormányrendelet Budapestet és 78 Pest megyei települést határozott meg az agglomeráció részeként, de két település szétválásával az érintett települések száma 80-ra nőtt.) 2. ábra: A Budapesti agglomeráció országon belüli elhelyezkedése, az érvényben lévő lehatárolás szerint
Forrás: PESTTERV Kft
A kutatási terület kiválasztását indokolja, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció Magyarországon – bár az ezredfordulón a nagyobb vidéki nagyvárosokban is megjelent és általánossá vált (Tímár 2000; Hardi 2002 ; Szebényi 2006; Bajmóczi 2006 ) – mind társadalmi, mind pedig gazdasági jelentőségét tekintve a legteljesebb formában és legerőteljesebben a Budapesti agglomerációban bontakozott ki. Ennek nyilvánvaló oka e térség sajátos társadalmi és gazdasági helyzete az országban. Budapest az ország egyetlen olyan millió főt meghaladó
16
európai léptékű nagyvárosa, amihez kiterjedt agglomerációs övezet tartozik. A Budapesti agglomeráció országon belüli társadalmi-gazdasági súlyát jelzi, hogy itt koncentrálódik az ország népességének egyötöde, és itt termelődik meg az ország GDP-jének több mint 40%-a.
Az elmúlt néhány évben mind a Budapesti agglomerációval foglalkozó szakemberek, mind pedig a szakpolitikusok részéről felmerült az igény az 1997 óta érvényben levő lehatárolás felülvizsgálatára. Ennek szükségességét a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács által elfogadott – a térségre vonatkozó – hosszú távú területfejlesztési koncepció is megfogalmazta már 2006-ban, amit az eltelt két évtized társadalmi-gazdasági térbeli folyamatai is alátámasztották. A saját korábbi kutatásom során kimutattam,6 hogy a főváros vonzáskörzete – nem mindenhol, de meghatározott irányokban – már jelentősen túlmutat a mai KSH lehatároláson. Ilyen nyúlványok figyelhetőek meg az agglomeráció Pest megye és Fejér megye határán fekvő, de már Fejér megyébe tartozó településeinek estében, az agglomeráció Pest megye déli részén az M5-ös autópálya, s ugyanígy az M3-as autópálya menti települések esetében is. 3. ábra A Budapesti agglomeráció kiterjedése az agglomerációs index alapján Agglomerációs index értéke 9 - 10 8- 9 7- 8 6- 7 0- 6
(57) (27) (35) (69) (55)
Forrás: Saját diplomamunka ELTE, 2007, KSH adatok alapján saját szerkesztés 6
Lásd a bevezető fejezetben jegyzett lábjegyzet szerint
17
A rendelkezésre álló statisztikai adatok felhasználásával agglomerációs index képzésével a már korábban jelzett diplomamunka a mai agglomeráció határán kívül 34 „erőteljesen agglomerálódó” és 27 „agglomerálódó” települést határozott meg. Ezek a vizsgálatok is bizonyították, hogy az eltelt bő egy évtized társadalmi-gazdasági térbeli változásai figyelembevételével a főváros vonzáskörzete ugyan nem mindenhol, de meghatározott irányokban már túlmutat a ma hatályos lehatároláson.
2010-ben a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005 évi LXIV. számú törvény felülvizsgálatának és módosításának előkészítése keretében ismételten felmerült a Budapesti agglomeráció lehatárolása felülvizsgálatának kérdése.7 E vizsgálat eredménye döntést előkészítő szakmai anyagot a KSH (dr. Tóth Géza) részletes vizsgálatai alapján a PESTTERV Kft. készítette. Bár a területfejlesztésért akkor felelős minisztérium (NFGM) döntéshozói a 2011. évi népszámlálást követő időszakra halasztották a döntést, a 13 mutató átfogó értékelésével készült vizsgálat egyértelműen mutatta az agglomeráció kiterjedésének változását, melynek alapján a Budapesti agglomerációban érintett települések köre első alternatívában kibővítésre kerülhetett volna 28 – közte 5 Pest megyén kívüli - településsel. A második alternatíva szerint 13 településsel bővült volna az agglomeráció. Mivel a térség agglomerálódásának folyamata szoros kapcsolatban van a szuburbanizációval, az e megközelítésben alkalmazott szűkítés indokolt.
A lehatárolás felülvizsgálata során vizsgált térség kiterjedt Pest megye egész közigazgatási területére, valamint a mai agglomerációval határos kistérségek területére, az ott érintett települések körére. A felülvizsgálathoz kiválasztott mutatók a lehetőségekhez mérten összességükben fejezik ki az agglomeráció definíciójának tartalmát. A korábban készült agglomeráció lehatárolásokhoz képest a használt mutatók kiegészültek a térség településeinek fejlettségét érzékeltető elemekkel, valamint az egyéni, illetve közforgalmú elérhetőségre vonatkozó adatokkal. 7
Az alkalmazott és értékelt mutatók: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Lakónépesség-változás 2000–2008, % A 2000–2008. években épített lakások aránya a 2008-as lakásállomány %-ában Népsűrűség, 2009. január 1., fő/km2 Ezer lakosra jutó vándorlási különbözet, 2000–2008 Ezer állandó lakosra jutó szja-alapot képező jövedelem, 2008, Ft Ezer lakosra jutó személygépkocsi (2008), db Foglalkoztatottak aránya, 2001. február 1., % Az iparban, építőiparban és a szolgáltatásban dolgozók aránya, 2001. február 1., % Naponta a Budapestre eljárók aránya, 2001. február 1., % Naponta a Budapestről eljárók aránya a helyben foglalkoztatottakhoz viszonyítva, 2001. február 1., % Ezer lakosra jutó működő vállalkozások száma, 2007 Budapest városközpont közúti elérhetősége (Egyéni elérhetőség), 2009, perc Budapest városközpont közforgalmi elérhetősége (Közforgalmú elérhetőség), 2009, perc
A kiértékelés eredményeként az agglomeráció bővítésére szóló javaslat két alternatívában fogalmazódott meg. Az első alternatíva szerint mindazok a települések a Budapesti agglomerációba tartoznak, amelyek normalizált adatai a vizsgálati terület átlagánál magasabbak, illetve 2000-ről 2008-ra a népességük is gyarapodott. A második alternatíva ezt a feltételrendszert tovább szűkíti azzal, hogy fentiek alapján kiválasztott települések közül csak azokat tekinti a Budapesti agglomeráció részének, ahol 2000 és 2008 között épült új lakások aránya a 2008-as lakásállomány százalékában eléri, vagy meghaladja az országos átlagot (7,2%).
18
4. ábra Az agglomeráció kiterjedése a KSH vizsgálatai alapján
Forrás: Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve módosítása (egyeztetési dokumentáció, PESTTERV Kft 2010)
A többirányú vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy az agglomerálódó települések köre részben Pest megye és Fejér-, illetve Komárom-Esztergom megye határán, illetve Pest megye agglomerációval határos délkeleti részén (legerőteljesebben az M5-ös autópálya mentén) nagyobb, mint a hivatalos agglomerációs lehatárolásban szereplőké. Ezekben a település együttesekben sok helyütt a népességnövekedés dinamikája már az agglomerációs településekével volt egyenlő mértékű, társadalmi-demográfiai szerkezetük is átalakulóban van, az agglomerálódás jeleit mutatják, és egyre inkább elvesztik rurális jellegüket. Egyes kutatók – épp ezen folyamatok miatt – már nem is nagyvárosi agglomerációról, hanem egy urbanizált városrégió kialakulásáról beszélnek Budapest körül. Az urbanizált városrégió a nagyvárosi agglomerációknál egy sokkal nagyobb kiterjedésű térséget jelöl. Enyedi György definíciója alapján: „Napjaink nagy területű-nagyvárosi régiói egymagvúak, de több alközpontúak. A különböző méretű városok között jelentős a funkcionális munkamegosztás. E nagyvárosi régiók többnyire a nagyvárosi agglomerációk további bővülésének s belső szerkezeti átalakulásának következtében formálódnak ki. Például fontos ipari, kereskedelmi, kutatásfejlesztési vagy kulturális oktatási funkciók-intézmények
19
telepednek különböző városokba. A napi munkába járás térpályái sokirányúak. Különböző méretű és szerepű ám egyenrangú települések horizontális együttműködése, hálózatba szerveződése váltja fel a korábbi hierarchizált tagoltságot (Enyedi, 2012,17. old). E lehatárolási alternatívák helytállóságát igazítják ki Tóth Géza kiegészítő vizsgálatai is, amelyek a „komplex fejlettségi mutatók” eloszlását vizsgálják. 5. ábra A komplex fejlettségi mutató eloszlásának lokális hasonlósága a vizsgált térségben, 2009
Forrás: Tóth G.-Schuchmann P.,(2010): A Budapesti agglomeráció kiterjedésének vizsgálata In: TERÜLETI STATISZTIKA 13. (50.) évf:(5. szám) pp. 510-529.
Mindezeket ismerve és elfogadva, a disszertáció a statisztikai adatgyűjtés megkönnyítése és az egyértelmű fogalomhasználat érdekében
Budapesti agglomeráció alatt a hivatalos
(kormányrendeletben és területrendezési tervről szóló törvényben is meghatározott) lehatárolást alkalmazom többek között azért is, mert a disszertáció megalapozása során felhasznált empirikus vizsgálatok is erre a térlehatárolásra alapoztak. Egyéb agglomerációs lehatárolások Észak-Amerika nagyvárosaiban a központi települést és az azt körülölelő funkcionálisan tagolt és egymással sok szállal összekapcsolódó nagyvárosi agglomerációt Metropolitan
20
Statistical Area-nak (MSA) hívják Az agglomeráció definiálásánál a központi város népességének meg kell haladnia az 50 000 főt. A központi várost körülölelő agglomerációs övezet népességének pedig a 100 000-et. A központi város körüli települések népességének több mint 25%-a pedig ingázik lakó- és munkahelye között. Jelenleg Észak-Amerikában 374 ilyen agglomerációs övezetet határoltak le. A nyugat-európai városok közül a francia statisztikai hivatal (INSEE) már 1962-ben definiálta a szuburbanizáció következtében a város és a falu között keletkezett új, átmeneti teret s bevezette a ZPIU (Zone de Peuplement Industriel et Urbain), azaz a Városi lakó és ipari zóna fogalmát. Ezek a városiasodott terek egyaránt magukba foglalnak városokat és falvakat is, amelyek gazdaságát azonban már nem mezőgazdasági, hanem ipari tevékenység jellemzi. Területükön egyszerre működnek kereskedelmi, ipari üzemek, vagy akár adminisztratív funkciót betöltő intézmények. Ugyancsak megtalálhatóak ezekben a zónákban a lakófunkciók is, azonban ezek a települések sok esetben csak az „alvótelepülésként” szolgálnak. A városi tér egyre nagyobb mértékű terjeszkedésével 1996-ban már szükség volt a fogalom újabb tisztázására, ezért bevezették a ZAU (Zone en Aires Urbain), város régió fogalmát. Ez a fogalom, az előbbinél már egy sokkal strukturáltabb agglomerációt feltételezett. Ebbe a térszerkezetbe beletartoznak azok városi alközpontok is, amelyek legalább 5000 főt foglalkoztató vállalkozásoknak adnak otthont, így maguk is munkaerő vonzó pólusokká válnak. A francia statisztikai hivatal azonban megkülönbözteti a városrégión belül a couronne périurbaines-t is, azaz a szuburbán övezetet. Ebbe az övezetbe azok a települések tartoztak, amelyek
lakónépességének
legalább
40%-a
központi
településre
jár
dolgozni.
Megkülönböztetik továbbá azokat a településeket is a városrégión belül, amelyek lakossága nem csak központi városba, hanem a környező nagyobb városi központokba jár át dolgozni. Ezeket multipoláris településegyütteseknek (Les communes multipolarisées) nevezték el. Külön kategóriát alkotnak a városrégión belül azok települések (jellemzően rurális települések), amelyek lakosságának legalább 40%-a a mezőgazdaságból él. ( l’Espace á dominante rurale). Ennek a kategóriarendszernek a használata alapján, 1999-ben Franciaország lakosságának 61%-a lakott városokban, 16%-a lakott szuburbán övezetben, 5%-a élt multipolarizált térségben, és 18%-uk élt jellemzően falusi régióban (Berger, 2004).
21
1.4. Az agglomeráció fogalma A világ nagyvárosai agglomerációs övezetének definiálása és lehatárolása korántsem egyszerű feladat, és nem is létezik rá egységes módszertan. Az agglomeráció fogalmát több tudományterület is használja. Többek között a közgazdaságtan, a regionális gazdaságtan vagy a településföldrajz is. Az alábbi táblázatban összegyűjtöttem néhány meghatározást, amelyek alapján kiderültek a meghatározások közös szempontjai. Ezekre a dolgozatom készítése során figyelemmel voltam. 1. táblázat: Az agglomeráció különböző meghatározásai Szerző
Kőszegfalvi György (1995)
Rechnitzer János (1998)
Kovács, Zoltán (2001) Izsák, Éva (2003)
Perger Éva (2004)
Defínició „agglomerációnak nevezzük azt a nagyvárosok körül kialakult település együttest, amelynek lakossága és vállalkozásai szoros, napi szintű kapcsolatban vannak egymással. Az agglomerációk olyan település struktúrák, ahol az ott elhelyezkedő település együttesekben a tágabb régiójukat meghaladó mértékű a népességszám növekedés és a lakásállomány növekedése is” Az agglomeráció egy olyan új koncentrációs folyamat színtere, ahol a nemzeti és a nemzetközi nagyvállalatok irányító szervező központjai találhatók és amelyek serkentően hatnak a további gazdasági és üzleti szolgáltatások, a kutatásfejlesztés további koncentrációjára, vagyis az innovációk kiinduló pontjai „Többnyire az urbanizáció első szakaszában (városrobbanás) a termelőerők térbeli koncentrációja eredményeképpen kialakuló település együttes, várostömörülés” „Budapest és környékének kapcsolatrendszere felfogható egy olyan speciális centrumperiféria relációként, amelynek kezdőpontját a funkcionális kapcsolatok észrevehető felerősödése, végpontját pedig a nagyvárosi centrumba való teljes — a legkülönbözőbb gazdasági, társadalmi és térszerkezeti dimenziókat magában foglaló — integráció jelöli ki.” „Az agglomerációk többnyire közigazgatási határokkal tagolt, ugyanakkor szoros társadalmi gazdasági és funkcionális-területi kapcsolatokkal egységbe fogott település-csoportok. Az agglomerációk a városiasodás, városfejlődés (urbanizáció) folyamatában alakultak ki, mely során korábban önálló települések összefonódnak.”
22
Forrás Mekkora a Budapesti agglomeráció? KSH, 1995
Területi stratégiák 1998 33. oldal
Társadalomföldrajzi Kislexikon, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, pp.7. A városfejlődés természeti és társadalmi tényezői. Budapest és környéke. Napvilág kiadó 2003. 178.old
A főváros és „környéke” régióként való értelmezése, a „központi régió problémája. In: Horváth M. T. (szerk): „A regionális politika közigazgatási feltételei” Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2004, pp. 213-254
„A termelőerők koncentrációs és centralizációs folyamatainak eredményeként létrejövő olyan település együttes, amelyben – alapesetben – a környezetéből kiemelkedően fejlett várost és a körülötte fekvő településeket a gazdasági és társadalmi élet területein intenzív kapcsolat köti össze, és ahol a központi város körül népességtömörülés megy végbe.”
Nemzetközi és hazai tendenciák a területi elemzésben, „Területi Statisztika” 1. sz., pp. 7-14
Közép Magyarországi Fejlesztési Tanács 2009 évi agglomeráció definíciója
„Az agglomeráció a településrendszer strukturális átalakulásának eredménye, terméke. Olyan sajátos településképződmény, melyre a népesség, a termelési eszközök, az infrastruktúra rendszereinek nagymérvű térbeli koncentrációja jellemző.”
http://www.terport.hu/kiemelttersegek/budapesti-agglomeracio
Romváry Ferenc (2010)
„Az agglomeráció olyan egy- vagy többközpontú urbanizált településrendszer, amelyben a központot és a közvetlen vonzáskörzetébe tartozó településeket szoros kulturális, gazdasági, kommunális és szolgáltatási kapcsolatok jellemzik.” „Az agglomeráció fogalma a normatív állam szemszögéből abszolút fontossággal bír (a közigazgatás-szervezés és a gazdaságfejlesztés szempontjából egyaránt), tekintettel arra, hogy az agglomeráció az egymás közelében, egy térségben sűrűsödő gazdasági tevékenységek összessége, amely lehet iparági körzet vagy egy nagyváros és vonzáskörzete.” „A nagyvárosi agglomerációk a 19. század második felében az ipari forradalom bázisán létrejött település együttesek. Közös jellemzőjük, hogy egy központi nagyvárosból és az agglomerációs gyűrű településeiből állnak, melyek a nagyvárosok „kihelyezett hálószobái” gazdasági és szolgáltatási szempontból is alárendelt helyzetben vannak a központhoz képest.”
(Pécs Lexikon I. (A–M). főszerkesztő Romváry Ferenc, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010, Pécs. 24. o. ISBN 978-963-06-7919-0)
Nemes-Nagy József (2005)
Somlyódyné Pfeil E. (2011)
Enyedi, György (2012)
Tér és Társadalom 25. évf., 3. szám, 2011
Városi világ, Akadémiai Kiadó, 16. old. 2012
A fenti meghatározások alapján összesített agglomeráció definíciók közös szempontjai 1. Nagyvárosok körül kialakult település együttes 2. Népesség és a gazdasági szereplők erőteljes koncentrációja 3.Város és környéke közötti szoros társadalmi-gazdasági és funkcionális kapcsolatok megléte 4. Településrendszer strukturális átalakulása 5. Hierarchikus településstruktúra 6. Közigazgatásilag megosztott térség
23
2. Tudományos előzmények 2.1. Globális urbanizáció trendek A dolgozat a tudományos előzményeket tárgyaló részében elsőként a globális urbanizációs szakaszok bemutatását tűzi ki célul, majd ezt követően bemutatja, hogy a világ különböző fejlettségű nagyrégióiban mely urbanizációs trendek érvényesülnek. A globális urbanizáció szakaszai A városfejlődési folyamatokban észlelhető és kimutatható törvényszerűségek mindig is kiemelt kutatási területe volt a regionális tudomány képviselőinek. A gazdasági növekedés ciklikusságát már az 1930-as években kimutatta Nikolaj Kondratyev orosz közgazdász (Kondratiev, 1984). Kidolgozott elmélete (Kondratyev ciklusok, vagy K-hullámok) alapján, a gazdasági fejlődés nem egy egyenesen felfelé ívelő, hanem 7-8 éves ciklusokra bontható folyamat.
Hasonlóképpen a gazdasági
ciklusokhoz, amelyek mindegyike egy-egy
gazdaságtörténetileg jelentős korszakhoz köthető (agrárforradalom, ipari forradalom, információs elektronika forradalma stb.); a városok fejlődésében is megkülönböztethetünk jól elkülöníthető szakaszokat. A gazdasági fejlettség minden szintjéhez más és más városfejlődési ciklus köthető. A városfejlődési és a gazdasági ciklusok közötti összefüggést először 1980-ban publikálta a dán van Den Berg és kutatótársai „A Study of Growth and Decline” című könyvben, amely azóta alapművé vált a regionalisták, geográfusok, városszociológusok, a várossal foglakozó szakemberek körében. A könyvet megalapozó kutatás során, 1950-75 között 14 európai ország nagyváros térségeinek negyed évszázad alatt megfigyelhető fejlődési folyamatait vizsgálták meg, az eredményeket pedig összegezték a kutatók. Ebben négy városfejlődési szakaszt különítettek el. 1. Urbanizáció; 2. Szuburbanizáció; 3. Dezurbanizáció; 4. Reurbanizáció. Az eredményekből kiderül, hogy a regionális és városfejlődési folyamatok jól leírhatóak a gazdasági-társadalmi berendezkedés strukturális átalakulásával is. A gazdaság strukturális átalakulásai a térben is megjelentek. A mezőgazdaságra alapozott agrártársadalmi berendezkedésből az ipari, indusztriális társalomba való áttérés eredményeként koncentrációs folyamatok zajlottak le, amelyek a nagyvárosok és nagyvárosi régiók kialakulását eredményezték. Míg az ipari társadalomból a posztindusztriális vagy információs
24
társadalomba való átmenetet a térben dekoncentrációs folyamatok követik, a nagyvárosok esetében ez a népesség várostérségen belül való koncentrálódásán keresztül írható le.
2. táblázat A városnövekedés szakaszai van Den Berg et al. (1982) alapján Városfejlődési szakasz I. Urbanizáció II. Szuburbanizáció III. Dezurbanizáció IV. Reurbanizáció
Térbeli folyamat Abszolút centralizáció Relatív decentralizáció Abszolút decentralizáció Relatív centralizació
Népességszám változás Központ Agglomeráció ++ + ++ -+ + --
Összes ++ +++ -
Forrás: Berg, L. van Den et al. (1982): Urban Europe vol I. Study of Growth and Decline. Pergamon Press, New York, Oxford
Van Den Berg modelljét Enyedi György gondolta tovább, illetve utolsó könyvében kritikailag is elemezte. Enyedi György szerint a globális urbanizációs szakaszok a kelet- és középeurópai volt szocialista országok nagyvárosi agglomerációira is érvényesülnek, de időbeli megkésettséggel. Enyedi urbanizációs modellje négy szakaszt különít el. Ezek a következők: az első szakasz, a városrobbanás időszaka. Ebben a szakaszban az extenzív iparosítás és a városnövekedés a jellemző, de anélkül, hogy a társadalom széles rétegeinek általános életszínvonal javulásával járna. Az életszínvonal javulás csupán egy nagyon szűk réteg kiváltsága, s ez a szakasz általában a térbeli-társadalmi egyenlőtlenségek éleződésével jár. A fejlett világ országaiban ez a korszak már a 19. században lezárult, egyes fejlődő világbeli országokban még nem zajlott le. A második szakasz a viszonylagos dekoncentráció szakasza, ahol a termelésre alapozott gazdaságot egyre inkább felváltja egy szolgáltatásokon alapuló gazdaság. A városrégiókon belül átrendeződik a népesség, és a térben dekoncentráltan helyezkednek el. Ebben a szakaszban beszélhetünk a szuburbanizációról is. A harmadik szakasz a dezurbanizáció szakasza, amikor már valódi dekoncentráció zajlik, továbbá amikor a népességnövekedés súlypontja áttevődik a rurális térségekre. Ez már csak a posztindusztriális társadalmakban jellemző, a fejlődő világban nem.
25
A negyedik szakasz a globalizált urbanizáció periódusa. Ennek a szakasznak az értelmezése különösen jelentős, mivel eltérés van a van Den Berg és az Enyedi féle értelmezés között. Van den Berg modelljében a negyedik szakaszban az abszolút dekoncentrációt felváltja majd egy újabb koncentráció (reurbanizáció), amikor a várostérségekben ismételten a központi települések népessége növekszik. Enyedi azonban úgy látja, hogy a negyedik szakasz nem a városközpontok népességnövekedését fogja csak hozni, hanem egyenesen a globális nagyvárosok népességrobbanásáról beszél. Ő, a negyedik szakaszt már globalizált urbanizációnak nevezi és egész más folyamatokat ért alatta, mint a reurbanizáció. Enyedi szerint a negyedik szakasz egyértelműen a globális nagyvárosok népességszámának további növekedését hozza magával, a globális világgazdaság hatásainak erősödését és a regionális különbségeket. Véleménye szerint a reurbanizáció nem tekinthető egy különálló urbanizációs szakasznak, csupán a városrégión belüli népességmozgásnak. ( Enyedi, 2012, 70) Ez a megállapítás disszertációm szempontjaihoz fontos adalékot nyújt, hiszen a szuburbanizáció folyamatát újféle megvilágításba helyezi. Vagyis a reurbanizációval kapcsolatos feltevések óvatos használatára int. Az urbanizáció folyamata Az ENSZ Népszámlálási Hivatalának becslése szerint 2012-ben a világ össznépessége elérte a 7 milliárd főt, amelynek fele, vagyis 50%-ka városi jogállású településen él. Soha nem látott és tapasztalt mértékben gyorsult fel napjainkban az urbanizáció, a városi terek és életforma terjeszkedésének folyamata. Egy világméreteket öltő, térben koncentráltan jelentkező és ezért térbeni-társadalmi egyenlőtlenségeket is okozó folyamatról van szó. Globális jelenség, mivel hatásai a világ majd minden országát elérik. Egyre gyorsuló folyamat, amit jelez az is, hogy évente világszerte megközelítően 50 millió ember, (ami megfelel Franciaország teljes lakosságának) költözik városokba (Flavin, 2007). Az ENSZ előrejelzési szerint a Föld népességének városokba történő koncentrálódása a jövőben is folytatódik. 2030-ra a világ népessége a jelenlegi 7 milliárdról, 9,2 milliárdra fog nőni, közülük 6,4 milliárd városokban fog élni (Hall, 2007). A prognózisok szerint a világ összes nagyrégiójában nőni fog a városlakók aránya, de a ma még úgynevezett fejlődő országokban nő a legdinamikusabban. (lásd: 3. táblázat) A városlakók arányának növekedése legerőteljesebben a latin-amerikai nagyvárosokat, az afrikai 26
és az ázsiai városokat fogja érinteni. Ezt mutatja, hogy 2015-re a világ millió főnél népesebb nagyvárosainak száma eléri a 358-at, amiből 153 Ázsiában lesz. 27 úgynevezett mega városból (10 millió főnél népesebb városok) 18 szintén Ázsiában lesz. (Hall, 2007,2).
3. táblázat A városlakók aránya és ennek változásai a Föld különböző nagytérségeiben, előrejelzéssel %, 1950-2030 között
ÉszakAmerika Japán NyugatEurópa Kelet-Európa Észak-Európa Dél-Európa Afrika Kína India
1950
1970
1990
2000
2010
2030
63,90 34,85
73,80 53,20
75,43 63,09
79,13 65,22
82,13 66,83
86,66 72,98
63,83 39,72 69,69 45,13 14,40 11,80 17,04
71,45 56,64 73,84 57,57 23,59 17,40 19,76
74,05 68,00 77,06 63,83 32,13 26,44 25,55
75,68 68,21 77,90 65,47 35,95 35,76 27,67
79,50 68,94 79,08 67,77 39,98 46,96 30,01
84,94 74,07 83,27 74,72 49,95 61,91 39,75
Forrás: http://esa.un.org/unpd/wup/index.htm
A nagyvárosi növekedés további fontos jellemzője egyrészt, hogy módosult a nagyvárosok (milliós városok) földrajzi elhelyezkedése, súlypontjuk egyre inkább a fejlődő vagy felzárkózó gazdaságok országaiba helyeződik át. Másrészt, hogy a városnövekedés nem feltétlenül párosul a gazdasági-társadalmi fejlődéssel, sokkal inkább jellemzi egy nagyon szélsőséges népesség koncentráció. (Enyedi, 2012, 14). A globális urbanizáció jellemzően a millió főnél népesebb városok, az érintett országok fővárosának és jelentősebb gazdasági-népességi centrumainak a növekedését jelenti (Kovács 2002; Enyedi, 2003). A nagyvárosok földrajzi koncentrálódásának eltolódását mutatja a 4. táblázat. Jól követhető a folyamat, hiszen 1950-ben a Föld 15 legnépesebb városában még az első öt között volt két nyugat- európai főváros, London és Párizs is, 2000-ben már az első 15ben sincsen egyetlen európai nagyváros sem. 2011-ben a folyamat további eltolódást mutat. A világ első 15 legnépesebb városa között már több helyezkedik el az emelkedő gazdasággal
27
bíró országokban,8 és a még fejlődő, harmadik világ országaiban, mint a fejlett világ országaiban (lásd 4. táblázat). 4. táblázat: A Föld 15 legnépesebb városa 1950-ben, 2000-ben és 2011-ben (millió lakos) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
1950 New York (USA) Tokió (Japan) London Párizs Moszkva Buenos Aires Chicago Calcutta (India) Shanghaj (Kína) Oszaka (Japán) Los Angeles (USA) Berlin (Németo.) Philadelphia Rio de Janeiro Szentpétervár
20119
2000 12,34 11,27 8,36 6,28 5,36 5,10 5,00 4,51 4,30 4,15
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Tokio Mexikóváros New York Sao Paolo Mumbai (India) Delhi (India) Sanghaj (Kína) Calcutta (India) Buenos Aires Los Angeles
34,45 18,02 17,85 17,10 16,37 15,73 13,96 13,06 11,85 11,81
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Tokió Delhi Mexikóváros New York Sanghaj Sao Paolo Mumbai (India) Peking (Kína) Dhaka (Banglades) Calcutta( India)
37,22 22,65 20,45 20,35 20,21 19,92 19,74 15,59 15,39 14,40
4,05 3,34 3,13 2,95 2,90
11. 12. 13. 14. 15.
Oszaka (Japan) Rio de Janeiro Dhaka (Banglades) Cairo (Egyiptom) Peking (Kína)
11,17 10,80 10,28 10,17 10,16
11. 12. 13. 14. 15.
Karachi (Pakistan) Buenos Aires Los Angeles (USA) Rio de Janeiro Manila (Fülöp-szk.)
13,88 13,53 13,40 11,96 11,86
Forrás: Enyedi Gy. (2012): A városok és az urbanizáció In: Városi világ, 13. old
Bár úgy tűnik, a nagyvárosok népességnövekedése globális érvényű és a világon mindenhol jelentkező folyamat a népesség városi településekre történő költözése, mégis a nagyvárosok fejlődésének jellege, a fejlődést meghatározó mögöttes társadalmi-gazdasági mechanizmusok és történeti háttér tekintetében jelentős eltérések mutatkoznak. Ennek alapján a szakirodalom megkülönbözteti a fejlett, a fejlődő, és az úgynevezett emelkedő gazdaságok városfejlődési modelljét (Enyedi, 2012). A fejlett világ az úgynevezett Triád, vagyis a világgazdaságot irányító nagyrégiók, Európa vezető gazdasági nagyhatalmai, valamint Észak-Amerika és Japán. A fejlett világ országaiban a városrobbanás időszaka a 18–19. század ipari forradalmának idejére tehető. Nagyvárosaik és agglomerációik (pl. London, Párizs, New York) az ipari forradalom bázisán alakultak ki és fejlődtek milliós metropoliszokká. Ezek a nagyvárosok nem csupán óriási népességet koncentrálnak, hanem ők a globális gazdaság legfontosabb 8
A szakirodalom, emelkedő gazdaságnak nevezi azokat az ország csoportokat, amelyekben a gazdasági növekedés üteme tartósan, lényegesen meghaladja a fejlett országokét. (pl. Brazília) 9 http://esa.un.org/unup/CD-ROM/Urban-Agglomerations.htm
28
szereplői. Itt találhatók a világgazdaság legfontosabb szereplői, a multi-és transznacionális vállalatok irányító központjai, a bankok, a tőke és pénzpiac vezető intézményei. Itt születnek meg a globális gazdaságot befolyásoló stratégiai döntések is. Ezek a globális kultúra centrumai is. (Sassen, 1991, 1997). A fejlett világ nagyvárosai hierarchikus rendszert alkotnak, aszerint, hogy a globális gazdaságban és világrendszerben milyen szerepet (pénzügyi, politikai) töltenek be, és mekkora a súlyuk, illetve hogyan tagozódnak bele a globális világgazdasági folyamatokba. (Barta, 1998, 17). A Fortune magazin 2011-ben megjelent számában rangsorolta a globális nagyvárosokat aszerint, hogy milyen színvonalon nyújtanak üzleti szolgáltatásokat és milyen mértékben vannak jelen ott a világ vezető befektetői és pénzintézetei (Lásd 5. táblázat). 5. táblázat A Fortune magazin globális nagyváros rangsora (2011) Global Fortune 500 HQ Város Szám Tokyo 47 Peking 41 Párizs 34 London 19 New York 18 Szöul 12 Oszaka 8 Toronto 7 Moszkva 6 Madrid 6
Üzleti szolgáltatások Város Sorrend London 1 New York 2 Hong Kong 3 Szingapúr 4 Tokyo 5 Párizs 6 Chicago 7 Washington 8 Sidney 9 Amszterdam 10
Vezető pénzintézetek jelenléte Város Sorrend London 1 New York 2 Hong Kong 3 Szingapúr 4 Sanghaj 5 Tokyo 6 Chicago 7 Zürich 8 Genf 9 Toronto 10
Forrás: Fortune Magazine 2011, GaWC 2001, Z/Yen Group 2011
A fejlett ipari országok városhálózata általában nem szélsőséges. A milliós nagyvárosok mellett kiegyenlített és dinamikusan fejlődő közép és kisvárosi hálózattal is rendelkeznek. A fejlett országok nagyvárosainak gazdasági erejét a gazdasági és politikai elit csoportok koncentrációja, valamint egy erős városi középosztály adja. A fejlett világ nagyvárosi régióin belül jelenleg egyszerre figyelhetünk meg népesség koncentrációs és dekoncentrációs folyamatokat. Ennek részeként több globális szerepkörrel bíró nagyváros esetében is jellemző az a trend, hogy a nagyvárosi régión belül a központi
29
települések népessége csökken, míg az agglomerációs övezeté növekszik.10 Ebben a jellemzőben azonban különbséget tapasztalhatunk az észak-amerikai és az európai városfejlődés között. Az európai városfejlődés során a történelmi belvárosok soha nem néptelenedtek el és veszítettek annyit népességükből, mint az észak-amerikai nagyvárosokban volt tapasztalható. Ennek egyik fontos oka pedig az, hogy az európai nagyvárosok belvárosai megőrizték vonzó lakókörnyezeti adottságaikat a városi polgárság számára és ezért ők szívesen választották és választják ma is lakóhelyüknek a belvárost (Szirmai, 2003). A mai globális gazdaságot irányító nagyvárosok kiterjedt és funkcionálisan tagolt vonzáskörzettel is rendelkeznek, amelyek hozzájárulnak a gazdasági potenciáljuk növekedéséhez. A globális nagyvárosok és agglomerációjuk közötti kapcsolatrendszer már nem egyszerűsíthető le a városközpont és vonzáskörzete közötti egyoldalú függő viszonyra, amelyben az agglomeráció nem más, mint a városközpont „hátországa”, hiszen ezeknek a nagyvárosoknak (a tágan értelmezett) agglomerációja már sok esetben – mind népességi, mind pedig gazdasági súlyában – növekvő erőt képvisel a városközpont mellett. Jellemző, hogy ezeknek a nagyvárosoknak a központjai körül 40-50 kilométeres vonzásgyűrű, agglomeráció alakul ki.
A városi tér terjeszkedése nem csupán a sűrűbb
beépítés és az intenzív területhasználatban, hanem a városi életmód és életforma gyorsütemű terjedésében is jelentkezik (Izsák, 2003). A globális urbanizáció nyomán csökkentek a különbségek a falusi és a városi életforma között, és ezzel párhuzamosan az emberek mindennapi életformájából adódó különbségek is (Haumont, 2010). A dekoncentrációs folyamatok mellett azonban minden európai nagyvárosban tapasztalható a történeti városközpontok újjáéledése. Ennek egyik okát az Enyedi által korábban már jelzett folyamatokban, közte a globális gazdasági hatásokban kell keresni. Ezek felértékelték a városközpontokat, amelyeknek egyes részei különösen közkedveltek lettek, például a globális gazdasághoz kötődő társadalmi rétegek (topmenedzserek, pénzügyi szakemberek), illetve a kapcsolódó szolgáltató szektort működtető kulturális csoportok számára is (Sassen, 1991, Szirmai, 2007,9).
10
az erre vonatkozó részletes adatokat lásd később
30
A fejlődő világ országaiban az urbanizáció egy egészen másfajta modell szerint zajlott le, a fejlett világ országaihoz képest jelentős időbeni megkésettséggel. A fejlődő világ urbanizációja kapcsán leginkább a Fekete Afrika nagyvárosi fejlődését értjük. Afrika országai a városrobbanás időszakába a 20. század közepén léptek be, és egészen más történeti, társadalmi és gazdasági helyzetben. A városrobbanás időszaka még mindig tart, és a jövőben is folytatódni fog. Az afrikai nagyvárosok fejlődése robbanásszerű és sokkal rövidebb időszak alatt ment végbe, mint a fejlett világ nagyvárosai esetében, ami fenntarthatósági problémákat okoz.
Az afrikai nagyvárosok olyan gyorsan növelik a népességüket, amihez a városi
infrastruktúra nem tud igazodni. A városok népességnövekményét legnagyobbrészt az elszegényedő és túlnépesedett vidékekről beáramló, képzelten falusi népesség adja. Az ilyen módon felduzzadt népességű nagyvárosok nem képesek sem munkával, sem egészséges lakóhellyel, sem infrastruktúrával ellátni ezeket a tömegeket, akik így munka és lakás híján a városok perifériájára telepednek, illegálisan felépített nyomorúságos bádogvárosaikba. A fejlődő országok társadalmi viszonyaira a szélsőségek jellemzőek, az európai értelemben vett középosztály hiányzik, a társadalom szélsőségesen polarizált, egy szűk, nagyon gazdag felső rétegre és egy nagyon szegény alsó rétegre oszlik. A városi gazdaság gyenge és mindent áthat a korrupció.
Ezek a nagyvárosok, bár milliós népességszámúak, a városi gazdaság
gyengesége miatt egyáltalán nem képesek még bekapcsolódni a globális gazdasági folyamatokba. Különálló modellt képez a dél-kelet ázsiai országok és a latin-amerikai országok, másként az emelkedő gazdaságok urbanizációja, amelyek között nagy különbségek vannak. A latinamerikai országok történetileg is urbanizált térségeknek számítanak (a városi népesség aránya Latin-Amerikában azonos az európai értékkel 75-78%. Az ázsiai emelkedő gazdaságok országaiban hiába épültek fel néhány év alatt többmilliós nagyvárosok (pl. Sanghaj), ezekben az országokban a lakosság csak kis arányban él városokban. Kínában például a városlakók aránya 36%. (Enyedi, 2012) Összefoglalva a globális urbanizációs trendeket, főként abból a szempontból, hogy azok mennyiben jelentek tanulságot a dolgozat számára, a következő összefüggésekre kell rámutatni:
egyrészt nem lehet a van Den Berg modellt egységesen alkalmazni a világ minden városára, a város-modellek történetileg változnak, és változhatnak;
31
másrészt a városfejlődést erőteljesen befolyásolják a globális hatások és a helyi, történeti, társadalmi-gazdasági mechanizmusok, amelyek együttesen érvényesülnek és alakítják a városok fejlődését;
a globális urbanizációs szakaszok az adott földrajzi régió gazdasági és társadalmi fejlettsége alapján érvényesülnek. Így lehet, hogy míg az észak-amerikai, vagy a nyugat-európai nagyvárosok már a negyedik szakaszban vannak, az afrikai kontinens nagyvárosai csak az első, a városrobbanás szakaszában;
ennek alapján az is megállapítható, hogy nincsenek tiszta szakaszok, egyszerre egymással párhuzamosan is léteznek az urbanizációs szakaszok, nyugat-európai nagyvárosokban
egyszerre
figyelhető
meg
a
koncentráció
és
a
népesség
dekoncentrációjának folyamata;
A világban jelenleg is zajló városfejlődési folyamatok azt mutatják, hogy erőteljesen növekszik a globális nagyvárosok népessége és az előrejelzések alapján az a jövőben is folytatódni fog. A korábban jelzett dekoncentrációs folyamatok helyett mindenféleképpen nagytérségi koncentrációk határozzák meg a globális szerepkörrel bíró metropoliszok jövőbeni növekedését.
2.2.A szuburbanizáció fogalma A dolgozat kiemelt témája a szuburbanizáció, ezért meg kell határozni, hogy milyen értelemben használom, melyek a fogalom fő összetevői, jellegzetességei, milyen módon törekszem az elemzésére. A korábbi városfejlődési szakaszok bemutatásakor már láttuk, hogy a szuburbanizáció a városfejlődés második fő szakasza, amelyben a népesség és a gazdaság korábbi koncentrációját a térben relatív dekoncentrált fejlődési szakasz váltja fel. Azt is láttuk, hogy Enyedi
György
a
szuburbanizáció
folyamatát
összetetten
értelmezi.
Szerinte
a
szuburbanizáció a relatív dekoncentrációs szakasz része, ami tágabb, mint a népesség egyszerű dekoncentrációja. Számomra lényeges szempont Enyedi György azzal kapcsolatos álláspontja is, miszerint ennek a szakasznak jellemzője a nagyvárosi agglomerációk kialakulása. Tímár Judit a szuburbanizációt Enyedihez hasonlóan relatív dekoncentrációnak írja le.
Dekoncentráció alatt a városi népesség és a tevékenységek egy részének, a
szolgáltatások, a tőke, a beruházások, a városi központok helyett az azokat övező térségekben
32
való letelepedését érti.
Ez a folyamat azonban csak a városi téren belül minősül
decentralizációnak, egy nagyobb térség vagy ország esetében centralizált városi terek növekedése ” (Tímár, 1999 12). Dolgozatomban a szuburbanizációt Enyedi György és Tímár Judit értelmezései alapján használom. Ami azt jelenti, hogy felfogásom szerint a szuburbanizáció egy olyan városfejlődési folyamat, amely a nagyvárosi agglomeráción belül játszódik le, és ahol a népesség sajátos cseréje zajlik, a központokból kiindulva, a városkörnyéki települések javára. A szakirodalomból az is nyilvánvaló, hogy a szuburbanizációs elemzések irányai eltérőek lehetnek. A demográfusok, a szuburbanizáció folyamatát elsősorban a népesség migrációs folyamatain keresztül vagy a népességszám változások alakulásával vizsgálják.
(Rédei,
2007). Az építészek az épített környezet megváltozásával írják le. A geográfusok és a regionális tudomány képviselői a városfejlődési folyamat komplex megragadására törekednek. Egyrészt kiemelik a szuburbanizáció térformáló és alakító hatásait, amely során a város tér és életforma egyre inkább kiterjed a városkörnyéki korábban rurális térségekre, és átalakítja azokat. Ezáltal jön létre egy – a várost és a falusi életformát is egyszerre ötvöző – sajátos, szuburbán tér, amelynek határait sokszor már nem lehet meghatározni (Jaillet, 2004). A
szuburbanizációt
másrészt
társadalmi-gazdasági
folyamatként
is
leírják.
A
társadalomtudósok a szuburbanizációt a társadalmi folyamatok oldaláról közelítik meg. Szerintük a szuburbanizáció megragadható „a városi közép- és felsőközéposztály városkörnyéki magasabb státusú településeire való kiköltözésében, ezzel a korábbi városkörnyéki települések társadalmi szerkezetének strukturális átalakulásával. A szociológia a
szuburbanizáció
negatív
következményeként
kialakuló
térbeni-társadalmi
egyenlőtlenségeket és a szegregációt is kiemelten vizsgálja. A szociológusok egy része szuburbanizációt egyenesen úgy is értelmezi, mint egy olyan városfejlődési folyamatot, amely folyamatosan kitermeli a saját társadalmi egyenlőtlenségeit és perifériáját (Esteban, 2004). Louis Mumford híres „Város a történelemben”című könyvében megkülönbözteti a klasszikus szuburbán fejlődést, amelyben csak a felsőbb osztályok vettek részt. Az így kialakult lakóhelyek megtestesítették mindazon előnyöket, amelyek miatt létrejöttek, és különböztek attól a 20. század elején kialakuló, a személygépkocsi használat által generált „tömegmozgalomtól”, amelyet ő „terjeszkedő új elővárosnak” nevez, és amely véleménye szerint fölemésztette „az egyetlen terméket, amivel joggal büszkélkedhetett: a szabad teret”. ( Mumford, 1985). 33
Az itt jelzett elemzési módok mindegyike fontos lehet, hiszen a szuburbanizációban létrejövő különböző típusokra és az abban részt vevő eltérő társadalmi rétegekre, valamint a differenciált meghatározó folyamatokra utalnak. A fentiek a szuburbanizáció tömegessé válását is mutatják. Ezekre a szempontokra – a lehetőségeim szerint – a dolgozat elemzésekor én magam is figyelemmel voltam. 2.3. Szuburbanizáció típusai A szakirodalom a szuburbanizáció több típusát különbözteti meg, ennek megfelelően megkülönböztet
lakóhelyi,
gazdasági,
rekreációs,
kereskedelmi
illetve
intézményi
szuburbanizációt (Tímár, 1999). A lakóhelyi szuburbanizáció alatt azt a társadalmi folyamatot értjük, amikor a központi településről a korábban városi lakosok egy része kiköltözik a városkörnyék településeire. Ezen belül megkülönböztethető a tehetősebb, és jobb módú közép- és felső középosztálybeli családok kiköltözése elsősorban a városkörnyék magasabb presztízsű
zöldövezeti
településeibe, kertvárosaiba. Ettől eltérő mind a kiköltözők társadalmi összetételében, a költözés
okaiban
és
motivációjában
az
úgynevezett
szegénységi
vagy
kényszer
szuburbanizáció. Ez alatt a szakirodalom azoknak az elszegényedő rétegeknek a kiköltözését érti, akik a fővárosi magas lakhatási és megélhetési költségek miatt változtatnak lakóhelyet. E rétegek költözésének célterületei a várostól távolabbi, jellemzően az agglomeráció határán kívüli, kevésbé jó ökológiai helyzetű települések. (Csanády-Ladányi, 1992) A szegénységi szuburbanizáció a Budapesti agglomerációban is jellemzővé vált, különösen a fővárosi ingatlanárak megnövekedésével, valamint a városrész rehabilitációs programok negatív társadalmi következményeként. A gazdaság szuburbanizációja egyes értelmezések szerint az, amikor a gazdasági centrumokhoz közeli településeken is magassá válik a vállalkozások száma, miközben a centrumoktól távol, a gazdaság perifériáján ez nem következik be (Koós, 2007, 336). A gazdaság szuburbanizációját először a gazdasági rendszerváltást követően a kilencvenes évek elején figyelték meg a kutatók, és eleinte csak a főváros környékén, majd a nagyobb magyar nagyvárosokban is jellemzővé vált. Segítette az agglomerációs településeken a gazdaság szuburbanizációját az is, hogy ezeken a településeken élő emberek szoros napi kapcsolatban voltak a fővárossal és így a vállalkozási tapasztalatok átvétele is gyorsabban ment.
34
A
fővárosi vállalkozások kitelepülésében – hasonlóképpen a lakóhelyi szuburbanizációhoz – nem a település lélekszáma, hanem sokkal inkább a fővárostól vagy a központi várostól mért távolság és a jó megközelíthetőség volt az indok. (Tóth-Koós, 2004). Kereskedelmi szuburbanizáció: A szuburbanizáció egy sajátos megjelenési formája a kereskedelmi vállalkozások tömeges kitelepülése a városkörnyékre. A kereskedelmi vállalkozások közül is sajátos helyet képviselnek a bevásárlóközpontok és hipermarketek, melyek megjelenése és elterjedése egyfajta válasz volt az életmód és a fogyasztói szokások átalakulására. A bevásárlóközpontok városkörnyéki elterjedéséhez hozzájárult még a belvárosi és a még beépíthető telkek egyre növekvő ára. Rekreációs szuburbanizáció: amikor a városi népesség érintett része a városi otthonából valamelyik agglomerációs településen levő, korábban üdülőként funkcionáló ingatlanjába költözik, amely ezt követően elsődleges lakhelyévé válik. A Budapesti agglomeráció esetében ennek a típusnak az érvényesülését láthatjuk a Dunakanyar településeiben (Leányfalu, Szigetmonostor). Intézményi szuburbanizációról akkor beszél a szakirodalom, amikor valamely városi közintézmény (oktatási, egészségügyi, stb.) kiköltözik a városkörnyékre. (Ezzel szokták jellemezni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Piliscsabára való kiköltözését). A fenti tipizálást elfogadva a szuburbanizáció egy összetett, társadalmi és egyben gazdasági folyamat is. A lakóhelyi és a gazdasági szuburbanizáció sokszor egy időben egymást erősítő, vagy kiegészítve lezajló folyamat. A doktori disszertáció, ismerve a szuburbanizáció sokféle megjelenési formáját és típusait, figyelemmel van a gazdasági folyamatokra, de elsősorban a lakóhelyi szuburbanizáció sajátosságaira koncentrál. 2.4. Szuburbanizációs folyamatok Nyugat-Európa nagyvárosaiban Nyugat-Európa gazdasági és társadalmi értelemben fejlett nagyvárosi térségei a relatív dekoncentráció szakaszába az 1960-as és 1970-es évtizedben léptek Ebben az időszakban a nyugat-európai nagyvárosok körüli agglomerációs övezet településeinek népessége nagyobb dinamikával kezdett növekedni, mint maga a városközpont. Ugyancsak megfigyelhetővé vált a városközpontok népességének stagnálása vagy kismértékű csökkenése is.
35
Jó példa erre a párizsi várostérség, ahol a szuburbán fejlődés következtében, 1968-1998 között a francia főváros agglomerációs övezetében található falvak népességszáma 18%-kal, lakásállománya
pedig
37%-kal
növekedett.
(Steinberg,
2001,
Berger,
2004).
Franciaországban 1960 és 1975 között a nagyvárosok szuburbán övezeteinek a népessége évi 2,5 %-kal növekedett, miközben a nagyvárosok népessége 0,5%-kal csökkent (Cattan, 2012, 87). Ugyanez a tendencia volt megfigyelhető Dániában is, egy Koppenhága melletti agglomerációs kisváros, Farum esetében. Farum lakosságszáma 1960 és 1980 között 5000 főről, 17000 főre duzzadt (Reeh-Zerlang, 2012,74). A francia szakirodalom a Párizsi városrégió esetében a relatív dekoncentrált fejlődést tovább szakaszolja. A szakaszokat a térségen belüli népességszám változások alapján határozzák meg. Ennek alapján három karakteres szakaszt különböztetnek meg. Az első szakasz 1960-tól, 1975-ig tartott. Ebben a szakaszban a városi agglomerációk népességének egésze növekedett, de különösen a városkörnyéki települések, aminek hátterében egyrészt az ország falusi térségeiből a városközpontokba való áramlás, másrészt pedig a lakosság belvárosi kerületekből való ki költözése állt. A második szakasz, 1975-1980 közötti időszakban játszódott le. Ebben a szakaszban szinte csak a városkörnyék településeinek népességszáma növekedett, miközben a központi település népességszáma stagnált, vagy kis mértékben, de csökkeni kezdett. Új szakaszt jelent az 1990-es évtized, amikor elkezd egymáshoz közelíteni a központi város népességnövekedési rátája és a városkörnyék növekedési rátája, azaz a központi település népessége is elkezd újra növekedni. (Baccaini-Sémécurbe, 2009).
6. táblázat: Népességszám alakulása az Európai Unió néhány nagyvárosában és agglomerációjában, 1996, 2004 % Nagyvárosi
1996
2004
agglomeráció Központi város
Agglomerációs
Központi város
Agglomerációs
(%)
övezet (%)
(%)
övezet (%)
London
61
39
62
38
Párizs
19
81
19
81
Brüsszel
55
45
56
44
36
Koppenhága
27
73
28
72
Madrid
56
44
53
47
Berlin
70
30
68
32
Bécs
75
25
73
27
Budapest
76
24
71
29
Prága
62
38
60
40
Forrás: Urban Sprawl in Europe, 28. old,
A nyugat-európai városok körüli szuburbanizációban is karakteresen a belvárosi középosztály tagjai vettek részt, aminek egyik fontos oka az volt, hogy ők tudták ennek minden költségét vállalni. A városi középosztály és felsőközéposztály kiköltözése mellett megfigyelhető volt a kevésbé tehetős társadalmi csoportok kiszorulása és koncentrálódása is a nyugat európai nagyvárosok perifériáján. Ezek a családi házas területek semmiben sem hasonlítanak a középosztálybeliek elővárosaira, közlekedésük rossz, közellátó infrastruktúra tekintetében rosszul ellátottak, a házaik sokszor befejezetlenek és rossz állapotban vannak. Ennek a fajta szuburbanizációnak mások a társadalmi okai, mégpedig a magas lakás- és ingatlanárak, a városi élet általános drágulása. 2.5. A szuburbanizáció gazdasági okai A nyugat-európai nagyvárosok körüli szuburbanizáció egyik meghatározó gazdasági oka az 1970-es években kibontakozó globális világgazdasági rendszer volt, amely megváltozatta a nagyvárosok társadalmi-gazdasági térszerkezetét is. A globális gazdasági szereplők, a multinacionális nagyvállalatok, mint a globális gazdaság fő irányítói, leginkább a nagyvárosok centrumtérségeit választották központjaik telephelyeként, azért, mert ezek tudták számukra
biztosítani
a
hatékony
működésükhöz
szükséges
intézményrendszert,
infrastruktúrát, társadalmi-kulturális közeget (Sassen,, 1991, 1997). A globális gazdasági szereplők által leginkább kedvelt és kitüntetett nyugat-európai nagyvárosok (London, Párizs) belvárosainak gazdasági és stratégiai megerősödése és felértékelődése nyomán a népességszám is dinamikusan növekedett. Hiszen a globális gazdaság fejlődése és a multinacionális vállalatok megjelenése új munkahelyek ezreinek a megteremtődésével is együtt járt.
37
A globális gazdaság által kitüntetett városok belső negyedeiben az üzleti és kereskedelmi funkciók váltak dominánssá, de az azokat övező lakónegyedek is felértékelődtek, társadalmi presztízsük és ingatlanpiaci értékük is megnőtt. (Példa erre, hogy Koppenhága belvárosában az ingatlanárak +87%-kal magasabbak, mint az országos átlagérték (Ranci, 2011). A globális városi elit megjelenése azért volt különösképpen meghatározó jelentőségű, mert erőteljes hatást gyakorolt a belvárosi ingatlanárak növekedésére. Ez a belvárosi középosztály lassú kiszorulásához is elvezetett. Mivel egyes társadalmi rétegek, például főként a többgyermekes fiatal párok nem tudták vállalni a magas lakás ingatlanárakat, ezért közülük sokan kiköltöztek a városkörnyéki elővárosokba. (Ranci, 2011,15). A belvárosi ingatlan árak robbanásszerű megnövekedésének másik hatása az volt, hogy a nagy helyigényű gazdasági szereplők (irodák, kereskedelmi egységek, bevásárlóközpontok) egyre inkább kitelepültek a városkörnyékre, ahol az ingatlanárak jóval alacsonyabbak voltak. A globális szerepkörrel rendelkező városok átalakulásának érdekes nyugat-európai példája Brüsszel, ahol az Európai Unió fővárosává válását, majd a belső városrészek funkcionális átalakulását követően jelentős költözési hullám jött létre. Az új közigazgatási, pénzügyi funkciók,
illetve
az
új
gazdaságirányítási
intézmények,
adminisztratív
egységek
megtelepedése miatt egész városrészek alakultak át, és váltak adminisztratív egységekké, a lakónegyedek rovására (Van, Criegen 2003). A globális gazdaság tehát „kitermelte” azt az új társadalmi réteget, amelyek tagjai ugyan nem engedhették meg maguknak azt, hogy a történelmi és üzleti-kereskedelmi központban, a város szívében lakjanak, de amelyek számára lehetőség volt a város szélén található, magasabb státusú szuburbiákban élni. 2.6. A szuburbanizáció társadalmi okai A nyugat-európai nagyvárosok körüli elővárosok létrejöttének egyik legfontosabb társadalmi előfeltétele volt egy olyan széles társadalmi réteg, amely képes volt, és amely akarta is a szuburbán életformával járó többletköltségeket vállalni. Azaz rendelkezett azokkal az anyagi javakkal, amelyek lehetővé tették a városi szűkebb lakás felcserélését egy nagy családi házra. Továbbá képes volt a szuburbán életformával együtt járó – háztartásonként akár 1-2 – autót is
38
fenntartani. Az elővárosi családi házat sokan csak hitelek felvétele és hosszú évtizedekre történő eladósodás útján tudták vállalni. Ez egyben azt is feltételezte, hogy ezek a társadalmi rétegek hosszú távon képesek lesznek törleszteni azt (Steinberg, 2001). Az itt jelzett feltételeknek leginkább a középosztály, illetve a felsőközéposztály tagjai tudtak „megfelelni”. Egyes szakmai vélemények szerint a szuburbanizációs folyamatok gyors terjedése és a szuburbán életforma azért tett szert viszonylag széles körű népszerűségre, mert a szuburbán lét valós és meglévő társadalmi igényekre adott választ. A szuburbán életforma gyors terjedése a nyugat-európai országok jóléti társadalmaiban egyrészt összefüggött ebben az időszakban a gazdaságuk prosperálásával is, ám másfelől egyben kifejezte ezen országok középosztályának egyre erősebb vágyódását is az „amerikai álom” után. A médiából sugárzott és sok esetben ideologizált „amerikai álom” megvalósulását azonosították egy tágas családi házzal és kerttel egy magas presztízsű szuburbiában, egy-vagy két személygépkocsival és azzal a sajátos életformával, ami megkülönböztette őket a többi társadalmi csoporttól. (Steinberg, 1991). A belvárosi közép-, illetve felsőközéposztály elővárosokba történő kiköltözéséhez jelentősen hozzájárult, a belső lakónegyedek (melyek jellemzően a 18. és a 19. században épültek fel) lakóház állományának fizikai állagromlása a második világháborút követően. Nyugat-Európa nagyvárosaiban az 1960-as és 70-es években a belső városrészek rehabilitációja helyett és a lakáshiány okán is inkább az ebben az időszakban elterjedt házgyári technológiával felépülő lakótelepek építésével próbálták ezeket a problémákat orvosolni.
A városi középosztály
kiáramlását a városközpontokból generálta az is, hogy az 1970-80-as években egyre erősödő nemzetközi bevándorlási hullám nyomán (elsősorban a volt gyarmatok, észak-afrikai országokból, Dél–Amerikából, és Ázsiából) jellemzően alacsony végzettségű bevándorlók költöztek be és koncentrálódtak a városok rosszabb, illetve leromló negyedeiben. Ezzel tovább erősítve az európai belvárosok társadalmi krízisét és a szegregáció növekedését is. A nyugat-európai nagyvárosok szuburbanizációs folyamataiban, annak alakulásában fontos szerepet kapott a mindenkori várospolitika támogató, ösztönző befolyása is. Nyugat-Európa nagyvárosaiban a második világháború után súlyos lakáshiány lépett fel a belvárosokban, amit a várospolitika a városszéleken felépített nagy lakótelepekkel, illetve olcsóbb kivitelezésű kisebb alapterületű családi házas övezetekkel kívánta orvosolni, melyek egy része bérlakásként is funkcionált. A szerényebb anyagi helyzetben levő családok közül tömegesen 39
költöztek ki ilyen családi házas övezetekbe. Ezek megépítését a nyugat-európai kormányzatok különböző eszközökkel támogatták. Megfigyelhető volt például az 1960-as és 70-es években, hogy központi kormányzat adókedvezményekkel támogatta a családi ház építő és kivitelező vállalatokat, amely intézkedések egyértelműen a szuburbán fejlődést erősítették. 2.7. A szuburbanizáció infrastrukturális okai Mind az észak-amerikai, mind pedig a nyugat-európai nagyvárosok elővárosi övezeteinek fejlődését, valamint a gazdasági szereplők és a lakosság térbeni dekoncentrációját meghatározta az úthálózat fejlődése illetve a személygépkocsi általános elterjedése. Az 1960as és 1970-es évtizedben vált ugyanis a széles társadalmi rétegek számára elérhetővé és fenntarthatóvá a személygépkocsi. Mivel a városi tér folyamatos terjeszkedését, a munka és a lakóhely eltávolodását a tömegközlekedési infrastruktúra csak lassabban tudta követni (a megépítés magas költségei okán), ezért szuburbán lakosság, illetve az ingázók első és legfontosabb közlekedési eszköze a személygépkocsi lett. Segítette a személygépkocsi használatának széles körű elterjedését az is, hogy az olajválság kirobbanásáig tehát az 1970-es évek elejéig a kőolaj, s így a benzin ára is mérsékelt maradt. A szuburbán életforma egyik alapfeltételévé vált a háztartásonként minimum egy, de (a nők mind nagyobb arányú munkába állásával) jellemzően inkább két személygépkocsi. Észak-Amerika nagyvárosainak szuburbán övezeteiben a személygépkocsira alapozott közlekedést az is magyarázza, hogy a szövetségi állam központilag jelentős pénzösszeggel és adókedvezményekkel támogatta egyrészt az amerikai autóipart, másrészt pedig az autópálya építkezéseket
is.
Nyugat-Európa
nagyvárosaiban,
a
szuburbanizációnak
szintén
infrastrukturális alapfeltétele és dinamizáló tényezője volt az autópályák és gyorsforgalmi utak megléte és kiépülése, de nem kizárólagosan. A különbség oka egyrészt az, hogy míg a nyugat- európai nagyvárosok körüli szuburbanizáció egy történetileg a központi városmaghoz funkcionálisan kötődő, és sok esetben vasút vagy elővárosi vasútvonallal összekötött falu és kisvárosi hálózatban fejlődött ki, addig Észak-Amerikában teljesen új „szuburbán telepeket” hoztak létre, híján a tömegközlekedési kapcsolatoknak. Az elővárosi életformát választók ingázó életformáját meghatározta az is, hogy a városi agglomerációkon belül a szolgáltatások és kiváltképp a munkahelyek dekoncentrációja az elmúlt húsz évben kisebb mértékű volt, mint a népességé. A francia városrégiókban például
40
1962 és 1999 között a munkahelyek koncentrációja 90%-ról 92%-ra nőtt, míg ugyanebben az időintervallumban a népesség térbeni koncentrációja a városrégiókban 87%-ról 82%-ra csökkent (Madoré, 2004).
3. A Budapesti agglomeráció történeti fejlődése: a lakóhelyi szuburbanizáció előzményei A negyedik fejezetben röviden bemutatom a Budapesti agglomeráció történeti fejlődésének azokat az időszakait, amelyek a fővárost és környékét együttesen érintő változások szempontjából meghatározóak voltak. Ezt követően a rendszerváltozás során létrejövő, a lakóhelyi
szuburbanizációs
folyamatokat
meghatározó
keretfeltételek
összegzésére
vállalkozom. 3.1. A kiegyezés időszaka és az agglomerálódás kezdetei (1867-1918) A kelet-közép európai térség fővárosai (Pozsony, Prága, Varsó) így Budapest európai léptékű metropolisszá fejlődését is időbeli megkésettség jellemzi a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest. A kelet-közép európai országok megkésett urbanizációjának oka megkésett ipari fejlődésükben keresendő. A nyugat-európai országok nagyvárosi agglomerációinak létrejötte egyértelműen az ipari forradalomhoz, a gyáripar és a tömegtermelés kialakulásához köthető. A nyugat-európai centrumtérség országaiban (Anglia, Hollandia, Belgium, Franciaország) az ipari forradalom és vele együtt az urbanizáció felgyorsulása már a 18. század elején elkezdődött. Ebben az időszakban duzzad fel a néhány tízezres London és Párizs több száz ezres lakosú metropolisszá, és válik a nyugat-atlanti illetve az egész európai kontinens meghatározó ipari centrumává. A nyugat-európai centrumtérség országaiból kiinduló innovációk (különböző korszakalkotó technikai fejlesztések, pl. gőzgép, szövőgép) csak jóval később (évtizedes, néha évszázados késéssel) tudtak eljutni és kibontakozni a hozzájuk képest földrajzi értelemben is fél periférikus vagy periférikus elhelyezkedésű kelet-közép európai országokban. Ez magyarázza azt, hogy a fél perifériának számító Magyarországon az ipari forradalom és vele együtt az urbanizáció egy fél évszázaddal később bontakozott ki (Enyedi, 1982; 45; Beluszky 2007,69). Magyarországon az iparra alapozott társadalmi gazdasági-fejlődés, Budapest nagyvárossá válása a kiegyezés illetve a dualizmus korszakára (1867-1918) tehető. A kiegyezés (1867) előtt még három különálló település (Pest, Buda és Óbuda) közigazgatási egyesítésével, a már
41
fővárosi funkciókkal (országos politikai, adminisztrációs és kulturális szerepkörrel) is ellátott Budapest gyors fejlődésnek indult, lakosainak száma dinamikusan nőtt. A kiegyezést követő, 1869-es hivatalos népszámlálás adatai alapján Budapestnek már 270 ezer lakosa volt (ez az ország akkori népességének mintegy 2%-át koncentrálta). 1890-re a lakosságszám elérte a félmilliót. Az utolsó dualizmus kori népszámlálás időpontjában (1910) pedig már 880 ezer lakosa volt Budapestnek. Az ekkor már formálódó városkörnyéki településekben (Újpest, Pesterzsébet, Cinkota, Rákospalota) pedig összesen 210 ezren éltek (Beluszky, 2010, 24). A kiegyezés, illetve a kiegyezés után következő időszak meghatározó jelentőségű volt az akkori főváros és városkörnyéke, agglomerációja fejlődésében azért is, mert ezekben az évtizedekben alakult ki Budapest máig is meghatározó városképe és városszerkezete. Ekkor épültek meg a város szövetét meghatározó belső kerületek (VI., VII., VIII.) és a belső kerületeket tagoló főbb sugárutak (Andrássy út, Kiskörút, Nagykörút); ekkor került sor a pályaudvarok és a Pestet Budával összekötő hidak építésére (pl. Lánchíd) valamint a Dunapart szabályozására is. Mindezen grandiózus városfejlesztési elképzelések megvalósulását a Fővárosi Közmunkák Tanácsa11 intézményének megalapítása segítette. A főváros körüli agglomerálódás valamint Budapest és az akkor még közigazgatásilag különálló települések, (Újpest, Rákospalota, Pestszentimre, Pesterzsébet) később NagyBudapest funkcionális kapcsolatainak szorosabbá válásában meghatározó jelentősége volt a Budapestről kiinduló vasúthálózat megépülésének. A kertvárosok és elővárosok fővárossal való vasúti kapcsolatának megléte lehetővé tette, hogy jelentősen növekedjen azok száma, akik napi gyakorisággal járnak a városba: munkába, ügyeket intézni, vagy iskolába. A vasúti kapcsolat kiépülésének köszönhetően jelentősen megnövekedett az ingázók aránya a városkörnyéki településeken, valamint társadalmi összetételük is megváltozott. A főváros és a városkörnyéki települések közötti közlekedési kapcsolatok szorosabbá és hatékonyabbá válása nem csak a napi szintű bejárást, hanem a lakóhelyi szuburbanizáció kezdetleges formában való megjelenését is elősegítette. Ebben az időszakban ugyanis sok hivatalnok és tisztviselő költözött ki a városból az akkori környékbeli településekre (Beluszky, 2007, 73). A Budapest körüli agglomerációs övezet települései lakosságszámának gyors növekedését eredményezte az ország távolabbi vidékeiről való tömeges bevándorlás a budapesti gyáripar
11
A Főváros Közmunkák Tanácsa 1870-ben alakult és 1918-ig működött.
42
növekvő munkaerőigénye okán. A beköltöző népesség jelentős része már akkor sem a sokkal drágább lakhatási költségeket jelentő belvárosban keresett és talált új lakást, hanem jelentős részük a jóval olcsóbb lakhatási költségeket igénylő elővárosokban telepedett le. A századfordulóra jellemzően ezek az elővárosi települések már annyira felduzzadt lakossággal és dinamikusan fejlődő iparral (pl. Budafok, élelmiszeriparral) rendelkeztek, hogy közülük sok elnyerte a városi rangot. Újpest pl. 1910-re egy 55 ezer fős várossá nőtte ki magát. A főváros és környéke városai kapcsolatának egyre szorosabbá válása miatt már 1906-ban felmerült e városok Budapesttel való közigazgatási egyesítése. A városegyesítés első terve Barczi István, akkori polgármestertől ered, aki Harrer Ferenccel dolgozta ki Nagy-Budapest létrehozásának tervét, ám erre csak 1950-ben kerülhetett sor.
3.2. Budapesti agglomeráció a két világháború közötti időszakban Budapest és akkori agglomerációjának helyzete jelentősen megváltozott a két világháború közötti időszakban a trianoni békeszerződéssel (1920. június 4.) összefüggő határváltozások következtében.12 Budapest országon belüli gazdasági és népesedési súlya jelentősen megnőtt. 1941-re nagyjából megnégyszereződött a főváros részesedése az ország népességéből. 1910ben: 4,8%; 1930-ban: 16,6%; 1941-ben pedig18,4% volt az itt élők országon belüli részaránya. (Az I. világháborút követő határváltozások sokkoló következményeit a társadalmi szövetre a dolgozat nem tárgyalja, de tény, hogy a magyar társadalom, sőt a magyar földrajztudomány akkor jeles képviselői sem tudtak sokáig megbékélni a kialakult helyzettel (Hajdú, 2001, 97). A
határváltozásoknak
azonban
voltak
kedvező
hatásai
is,
elsősorban
Budapest
városfejlődésére. Az ország önálló nemzetállammá válásával Budapest lett az ország egyetlen nemzetközi kapcsolatokkal is bíró nagyvárosa. A nemzetközi kapcsolatok pedig serkentően hatottak a város fejlődésére. Az elővárosi népesség a két világháború közötti időszakban is töretlenül növekedett. 1920 és 1930 között az elővárosi népesség átlagos növekedése 4,4%-os volt, míg Budapesté csak évi 0,8% (Beluszky, 2007). Az agglomerálódás a Budapest körüli településeken ebben az időszakban differenciáltan és ellentmondásosan alakult. Elsősorban az Alföld irányában, a vasútvonalak menti településeken gyorsult fel a népesség növekedése, e
12
Magyarország monarchia korabeli területe 325 411 km2 volt, a békeszerződést követően az ország területe 93 073 km2 lett, népessége a korábbi 20 886 487 főből 10 382 014 főre csökkent. (Hajdú, 2001,97 old).
43
települések fejlődése. (Gyál, Üllő, Vecsés). Egy nagybirtok kiparcellázásának következtében Érd is ekkor kezdi el növelni népességét. Ezzel ellentétben a Budai-hegység települései (pl. Törökbálint, Nagykovácsi, Budakeszi), amelyeknek sem vasúti, sem HÉV kapcsolata nem volt Budapesttel, ebben az időszakban még nem váltak a vidékiek letelepedésének célterületévé. 3.3. Nagy-Budapest kialakulása és az államszocializmus időszaka Nagy-Budapest létrehozásának gondolata már 1906-ban, majd később 1930-as években is felmerült. Sőt, az 1930-as népszámlálási adatbázisban már a Nagy-Budapest fogalma is szerepelt. 1937-ben pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét 22 városkörnyéki településre (Újpest, Rákospalota, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Kispest, Budafok, Alag, Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Cinkota, Mátyásföld, Rákoscsaba, Csepel, Nagytétény, Budatétény, Albertfalva, Pesthidegkút, Békásmegyer) terjesztették ki (6. ábra). 6. ábra Nagy-Budapest kialakításának tervei és megvalósításuk
1= Budapest területe a városegyesítés és 1949 között, 2= „Nagy-Budapest tervezett területe 1930-ban, 3= 1930-ban NagyBudapesthez sorolt, később Dunakeszivel egyesített község (Alag), 4= az 1937. évi VI. tc által Nagy- Budapesthez sorolt községek (az 1930-ban is ide sorolt községeken kívül) 5= Az 1950-ben létrejött ( Nagy-Budapest) Forrás: Beluszky P.,1999. 55.old in: Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti Agglomerációban
44
Nagy-Budapest kialakításával egy területileg sokkal kiterjedtebb és funkcionálisan is tagoltabb főváros jött létre. Új fejlődési pályára léptek az egykor önálló települések is (pl. Újpest), melyek akkortól Budapest közigazgatatási egységévé váltak. Ugyanígy új fejlődési szakaszt jelentett ez a változás azon a települések a számára is, amelyek a város határainak kitolásával, közvetlenül határosak lettek Budapesttel. Új kapcsolatrendszer alakult ki a peremkerületek és a közigazgatási határ másik oldalán fekvő településekkel. E peremtelepülések demográfiai és társadalmi viszonyai hamarosan megváltoztak. Kutatási eredmények kimutatták, hogy mennyire eltérő volt ez az átalakulás és fejlettségbeli különbség az agglomeráció nyugati, észak-nyugati, (Budapest II. kerülete és Solymár példája), vagy északi (Újpest és Dunakeszi) kapcsolata viszonylatában. (Izsák, 1996). Az 1968-as gazdasági reform időszakáig, az erőltetett és szélsőségesen koncentrált nehézipari beruházások közel 60%-a Budapesten koncentrálódott. Ennek következtében Budapest gazdasági súlya, kiemelten az ipari foglalkoztatottak aránya, szélsőségesen megugrott. 1949 és 1960 között az ipari munkahelyek száma 300 ezerről 600 ezerre növekedett. (Beluszky, 2007, 242). Az ipari foglalkoztatottak és az ipar súlyának növekedése a főváros gazdaságában köszönhető volt annak is, hogy a Budapesthez csatolt települések némelyike jelentős iparral rendelkezett (pl. Csepel, Weiss Manfréd Acél- és Fémművek, stb.) Az államszocialista időszakban az állam központosított, centralizált településfejlesztési politikájának következtében felgyorsult a főváros körüli agglomerálódási folyamat is. A Budapesten koncentrálódó gyáripar megnövekedett munkaerőigénye miatt a vidéki térségekből a főváros irányába meginduló nagyarányú bevándorlást a főváros már nem tudta befogadni. A fellépő lakáshiány miatt adminisztratív korlátozásokat vezettek be. Meghatározták a Budapestre való beköltözés feltételeit, és az évente befogadható népesség számát. Ezeknek az adminisztratív korlátozások eredményeképpen tömegek ismételten a városkörnyéken telepedtek meg. 1968-as gazdaságirányítási reform után Budapest és agglomerációjának társadalmi-gazdasági súlya ismét megváltozott. Egyrészt egyfajta területi kiegyenlítődés indult meg, elsősorban az ipar vonatkozásában. A több telephelyes vállalatok terjedésével a termelési folyamatokat egyre inkább kiszervezték vidéki nagyvárosokba illetve nagyközségekbe, ami hozzájárult az ipar területi koncentrációjának részleges oldásához. A termelésirányítás továbbra is a 45
Fővárosban, illetve a nagyobb vidéki városokban maradt, ami viszont a koncentráció fennmaradásának irányába hatott – s ha mérsékelte is – de megőrizte a főváros és a vidék közötti fejlettségbeli különbségeket. A nyolcvanas évektől felerősödött mind a népesség, mind pedig egyes belvárosi ipari tevékenységek kitelepedése az agglomerációs övezetbe. Az államszocializmus 40 éve alatt a hazai városfejlődési folyamatok - közte a főváros és agglomerációjának városfejlődési folyamatai is - eltávolodtak a nyugat-európai nagy urbanizációs
trendektől.
A
kelet-közép
európai
városfejlődési
folyamatok
sajátos
megkésettsége és lemaradása Európa centrumtérségeihez képest újratermelődött. A korabeli hazai tudományos élet megosztott volt abban a kérdésben, hogy vajon beszélhetünk-e szocialista típusú urbanizációs modellről, vagy sem. Konrád György és Szelényi Iván 1971ben megjelent „A késleltetett városfejlődés társadalmi konfliktusai” című könyvükben szocialista típusú városfejlődési modell mellett érvelnek (Konrád-Szelényi, 1972, 19-35), míg Enyedi György kutatásai (1988,) szerint nem beszélhetünk saját szocialista modellről, hanem a nyugat-európai magtérség nagyvárosaiban tapasztalható urbanizációs trendek megkésett követéséről beszélhetünk (Enyedi, 1988). A tudomány máig sem válaszolta meg egyértelműen azt a kérdést, hogy létezik-e szocialista urbanizáció, vagy sem. Abban azonban abban egyetértés van, hogy 1990 után nálunk is hasonló városfejlődési folyamatok indultak meg, mint a nyugat-európai nagyvárosok esetében, csak 20 éves késéssel.
3.4. A Budapest és agglomerációjának fejlődését meghatározó tényezők a rendszerváltozás után Az 1989-et követő politikai, gazdasági és társadalmi rendszerváltozás új helyzetet hozott, és új feltételrendszert teremtett az ország, – ezen belül Budapest és térsége – fejlődésében. A kialakuló polgári demokratikus viszonyok és a piacgazdaság keretei között mind a főváros, mind pedig az agglomerációs övezet jelentős átalakuláson ment át az elmúlt negyed században. A Budapesti agglomeráció fejlődését a kilencvenes évtizedben legerőteljesebben két városfejlődési folyamat határozta meg. Az egyik a globális gazdasági és társadalmi hatások következményeként Budapest nemzetközi szerepekkel és jelentős gazdasági súllyal bíró
(közép-európai
viszonyrendszerben
meghatározó
jelentőségű)
európai
léptékű
metropolisszá válása az ezzel együtt járó funkciók kiteljesedése, „amely – minden 46
decentralizációs politikai törekvés ellenére - együtt járt a főváros és térsége országon belüli gazdasági és népességi súlyának és szerepének további növekedésével (Nemes-Nagy, 1995; Enyedi 1998). Ennek egyaránt része volt a térségi gazdaság és foglalkoztatás rövid ideig tartó gyengülését követő gyors talpra állása, majd folyamatos erősödése, mind a város, de leginkább a belső kerületek funkcionális és társadalmi átalakulása. (Barta, 1998; CsanádyCsizmady; Kovács,2001) A másik (az agglomerációs övezettel is szorosan összefüggő) folyamat pedig a nyugat-európai nagyvárosokban már a 60-as, 70-es évtizedekben tapasztalt szuburbanizáció addig nálunk nem tapasztalt mértékű felerősödése, a fővárosi lakosok egy részének különböző okokból történő kiköltözése a városkörnyéki településekre. E dolgozatnak nem tárgya a rendszerváltozás valamennyi lényeges momentumának és következményének a számba vétele, ezért csak azokra a változásokra koncentrál, amelyeknek Budapest agglomerációban közvetlen, vagy közvetett hatása volt a dolgozat tárgyát képező lakossági szuburbanizáció alakulására. A dolgozat következő fejezete ezért e folyamat okainak és következményeinek összefoglalására vállalkozik. A szuburbanizáció alakulása szempontjából az alábbi – a rendszerváltozást követő időszakhoz köthető - változások voltak meghatározó jelentőségűek: Önkormányzati törvény és a települési önállóság megteremtése Az ország településeinek 1990 utáni fejlődésében alapvető fontossággal bírt az 1990. évi, a helyi önkormányzatokról szóló LXV. törvény az (Ötv.), mely a korábbi Tanácstörvényt váltotta fel, és megteremtette a települési (községek, városok, főváros és kerületei) önállóságát. A törvény többek között települési önkormányzati jogként biztosította, hogy a helyi önkormányzat a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket önállóan és demokratikusan intézze. Továbbá önállóan szabályozhatja helyi közügyeit, az önkormányzat tulajdonával,
bevételeivel
önállóan
rendelkezik.
A
törvény
nyomán
a
korábbi
centralizáltabban irányított tanácsi rendszert a települések önrendelkezése váltotta fel, megjelentek és egyre erőteljesebbé váltak a helyi, települési szintű érdekérvényesítési mechanizmusok. Ennek keretében fontos változás volt a településfejlesztéssel és a területek felhasználásával kapcsolatos döntések helyi önkormányzati hatáskörbe kerülése, a térségi és az állami kontroll kiiktatása. Az önkormányzatiság kialakulásával a tervezés érdekrendszere is megváltozott. Az országos és térségi érdekek és szempontok háttérbe szorultak, és elsősorban 47
a helyi, települési szintű érdekek kerültek előtérbe (egészen 1996-ig, a területfejlesztési törvény
elfogadásáig,
amikor
a
térségi
szintű
tervezés
jogi-szabályozási
alapjai
megteremtődnek). Ez a változás sokszor gazdasági nyomásgyakorlással is együtt járó direkt érdekérvényesítést tett lehetővé helyi szinten. Mint azt az esettanulmányokhoz készített interjúim is megerősítik, a magán-, vagy csoportérdekeknek az érvényesülése számos esetben eredményezett olyan önkormányzati döntéseket, amelyek közvetlenül érintették az adott település népessége növelésének lehetőségeit, közvetve a szuburbanizáció alakulását.
Ilyen döntések voltak
többek között a település mezőgazdasági területeinek lakócélra történő átminősítése, vagy a beépíthetőségi százalék megállapítása is. E döntések sok esetben, – sem rövid, sem hosszú távon – nem estek egybe az adott település valós érdekeivel, és kizárólag a területek tulajdonosainak, vagy az ingatlanfejlesztőknek a gazdasági érdekeit szolgálták.13 Az átminősítésekkel kialakult területi túlkínálat miatt erőteljes verseny alakult ki e területek beépítésének ütemezésében is. A korábban átminősített területek többsége szinte feltétel nélkül kapott építési jogot anélkül, hogy az önkormányzat a fejlesztővel megállapodott volna, hogy ki és milyen arányban viseli majd az odaköltözőket kiszolgáló infrastruktúra kiépítésének és működtetésének költségeit.14 A kialakult helyzet miatt a települések eltérő minőségű és adottságú területei éles versenyhelyzetet teremtettek az önkormányzatok között is.
13
A területek iránti kereslet növekedésével többszörös, a frekventált területeken nagyságrendi különbség alakult ki a csak mezőgazdasági művelésre alkalmas földek értéke és a beépíthető területek ingatlanpiaci ára között. Ezért hárult óriási nyomás (e vonatkozásban akkor még korlátozás nélkül döntő) települési önkormányzatokra a területek tulajdonosai, illetve a fejlesztők részéről a termőföldeknek lakásépítésre, vagy gazdasági fejlesztésre való átminősítésére. E döntések felértékelték a területeket és amennyiben az önkormányzat nem állapodott meg a terület fejlesztésében érdekelt tulajdonosokkal, vagy fejlesztőkkel, (vagy rosszul, a település hosszú távú érdekei figyelmen kívül hagyásával állapodott meg velük), akkor a terület besorolásának változásából és a fejlesztésből származó haszon a területtulajdonosokat és a fejlesztőket gazdagította, miközben pld. a lakóterület növelése eredményeként növekvő népesség műszaki és humán infrastruktúrával való ellátásából adódó terhek (az ellátási kötelezettség miatt) döntő mértékben a helyi önkormányzatokra hárultak. Ugyanilyen értéknövekedés következett be (mint az az esettanulmányban bemutatott Tükörhegy esetében is történt), amikor az önkormányzat a hosszú távú következmények figyelmen kívül hagyásával a már korábban is beépítésre tervezett terület átsorolásáról, funkcióváltásáról, vagy a beépítés lehetséges sűrűségének drasztikus növeléséről hozott döntést.
48
Magántulajdon elismerése, szerepének és súlyának növelése, a korábbi bérlakások privatizációja A Budapesti agglomerációban zajló lakóhelyi szuburbanizáció szempontjából meghatározó volt a korábbi bérlakások privatizációja15 a jelentős számú és értékű budapesti bérlakás állomány kedvezményes magánkézbe adása (elsősorban a benne lakó korábbi bérlőknek). A lakásprivatizáció óriási lökést adott a rendszerváltozás után szabaddá vált lakáspiacnak. A bérlakás konstrukciók jelentette kötöttségek után e lakások magántulajdonba kerülése jelentősen megnövelte a lakóhely változtatásának lehetőségét és esélyét, ezzel (különösen Budapesten) jelentősen hozzájárult a mobilitáshoz, ennek részeként pedig a városból a városkörnyékre költözés felgyorsulásához. A lakásprivatizáció során a korábbi bérlőkhöz került vagyon lehetőséget adott arra, hogy a budapesti lakásért (vagy annak piaci értékéért) cserébe a városkörnyéken családi házat lehessen venni vagy építeni. Budapesten a rendszerváltozás előtt a 820 ezer lakásból 410 ezer lakás közösségi (állami, tanácsi) bérlakás volt.16 A lakásprivatizáció során a rendszerváltozás után országosan több mint 500 ezer önkormányzati lakást értékesítettek. A privatizáció első szakaszát (1990-1993) követően az országban lévő 721 ezer bérlakás helyett már csak 512 ezer maradt önkormányzati tulajdonban. A két időpont között az önkormányzati tulajdonú lakások aránya országos szinten 18,7%-ról 13%-ra, a fővárosban pedig 49,9 %-ról, 34,4 %-ra esett vissza (Hegedüs-Tosics, 1998). Egy 1994-ben készített TÁRKI felmérés szerint az összes addig privatizált lakás kétharmada Budapesten volt (62,6 %). A fennmaradt többi önkormányzati lakás megközelítően azonos arányban oszlott meg a megyeszékhelyeken (20,7%) és más
15
A lakások vételára a becsült forgalmi érték (ami a tényleges értéktől általában jelentős mértékben elmaradt) 15%-a volt, amennyiben a lakás 15 éven belül nem volt felújítva, 30%-a ha 15 éven belül felújították, és 40%-a, amennyiben öt éven belül volt a felújítás. Az ilyen módon megállapított vételár 10 százalékát kellett a bérlőnek készpénzben kifizetnie, a maradék 90 százalékra 20-30 éves részletfizetési kedvezményt kérhetett, amelyre évi 3%-os százalék kamatot számítottak. A készpénzfizetést választókat újabb 40%-os kedvezménnyel jutalmazták, vagyis a lakás kedvezményes vételárát csökkentették ennyivel. A HVG akkori számításai szerint egy 70 négyzetméteres 21 millió forint forgalmi értékű (30 ezer forint/m2) bérlakáshoz a bérlő 315 ezer forintért juthatott hozzá. Ennek az összegnek is csak a 10%-át (31.500 forintot) kellett egy összegben befizetni, a fennmaradó részt 35 év alatt havi 900 forintos részletekkel lehetett törleszteni. Amennyiben egy összegben fizette ki a vevő a teljes vételárat, a lakáshoz 198 ezer forintért juthatott hozzá. Egy 1994-től hatályba léptetett lakástörvény szigorított a rendszeren; a lakás vételára a forgalmi érték (önkormányzati döntéstől függően) 50 százalékáig terjedhetett, a törlesztési idő 35 évről 25 évre csökkent, az évi 3%-os kamat helyett a törlesztés első hat évében kamatmentes, ezután viszont a mindenkori jegybanki alapkamat értékével megegyező lett. 16
Győri Péter: Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja…(A budapesti bérlakás-szektor teljes szétesése című cikk alapján Forrás: Népszabadság, 2011.november 11.
49
kisvárosokban (16,7%), míg a községekben elhanyagolható volt a privatizációval lakáshoz jutottak aránya. Míg a főváros leggazdagabb övezeteiben az önkormányzatok dömpingszerűen értékesítették a bérlakásokat, (a négy frekventált budai kerületben az ingatlanok fele-kétharmada már 1993-ig elkelt), addig a lepusztultabb, elsősorban panellakótelepekkel rendelkező Kőbánya, Csepel önkormányzata az első hullámában még megfosztotta polgárai többségét a bérlakáshoz jutás kedvezményes lehetőségétől (Utasi, 1998). A privatizáció első hulláma (1993-ig) így az érdekérvényesítésre leginkább képes lakosságot tömörítő kerületek legjobb lakóövezeteiben ment végbe, továbbá a magasabb társadalmi státusúak tudtak leginkább élni a lakásprivatizáció előnyeivel.(Emszt, 1994). A lakásprivatizáció 2004-et követően (ugyan némileg szigorított feltételek között) de folytatódott, aminek eredményeképpen mind az országos, mind pedig a budapesti bérlakás szektor minimális arányra zsugorodott. Budapesten a bérlakások száma 2010-es adat szerint 48 ezerre zsugorodott, a lakások alig 6%-a maradt önkormányzati tulajdonban. A lakásprivatizáció statisztikáit vizsgálva megállapítható, hogy minél régebben történt az értékesítés, annál nagyobb volt Budapest előnye. A lakások értékét tekintve ráadásul több mint másfélszeresre tehető a budapestiek által megvásárolt lakások ára a vidéki ingatlanokhoz viszonyítva. A lakásprivatizáció megpezsdítette az ingatlanpiacot és erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy azok, akik akár a belvárosi lakásukkal, akár lakótelepi lakásukkal vagy lakókörnyezetükkel voltak elégedetlenek, reális lehetőséghez jussanak egy más életforma, – a Budapest környéki, vidéki kertes családi ház jelentette vidékies életforma – választására. A konkrét helyválasztást természetesen meghatározta a korábbi lakás értéke, a családok anyagi teherbíró képessége illetve a választott ingatlan vételára. A privatizált lakásokból elköltözők leggyakrabban ugyanabban a szektorban kerestek új lakóhelyet, ahol korábban is éltek, csak kijjebb, vidéki környezetben, mert úgy a munkahelyi és családi kapcsolataik, mint a pénzügyi lehetőségeik többnyire oda kötötték őket. Ezt bizonyították azok az empirikus kutatások is, amelyek a főváros közigazgatási határának két oldalán fekvő településrészek (pl. Budaörs és XXI. kerület) társadalmi hasonlóságait emelték ki (Izsák, 2003). A budai nagyobb lakás magasabb ingatlanértéke a jobb presztízsű nyugati és északi agglomerációban adott lehetőséget új lakóhely választására, míg a kőbányai és csepeli vagy az újpesti lakótelepen eladott – a privatizáció során megszerzett – lakás értéke a déli-, délkeleti-, illetve az északi
50
agglomeráció településeiben volt elegendő új ingatlan vásárlására (Csanádi-Csizmady, 2002).17 A termőföldek kárpótlás útján való magántulajdonba adása A lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának gyors növekedése szempontjából fontos tényező volt a termőföldek kárpótlás útján történő magánkézbe adása.18 A termőföldek magántulajdonba kerülése (különösen a Budapesti agglomeráció térségében) után az új tulajdonosok zöme már nem mezőgazdasági termelést akart folytatni a területeken, hanem – sok esetben ingatlanspekulációs céllal – átminősítést kezdeményezett az adott települési önkormányzatnál. A beépítésre átminősített földek eladásából megszerezhető jövedelem már rövidtávon is többszöröse volt annak az összegnek, ami a művelésre való bérbeadásból származhatott. Az érdekeltség ilyen változása (és annak érvényre jutása) nagymértékben hozzájárult a termőföldek átminősítéséhez, ezt követően pedig a beépített területek terjeszkedéshez.
17
A lakások vételára a becsült forgalmi érték (ami a tényleges értéktől általában jelentős mértékben elmaradt) 15%-a volt, amennyiben a lakás 15 éven belül nem volt felújítva, 30%-a ha 15 éven belül felújították, és 40%-a, amennyiben öt éven belül volt a felújítás. Az ilyen módon megállapított vételár 10 százalékát kellett a bérlőnek készpénzben kifizetnie, a maradék 90 százalékra 20-30 éves részletfizetési kedvezmény kérhetett, amelyre évi 3%-os százalék kamatot számítottak. A készpénzfizetést választókat újabb 40%-os kedvezménnyel jutalmazták, vagyis a lakás kedvezményes vételárát csökkentették ennyivel. Egy 70 négyzetméteres 21 millió forint forgalmi érték (30 ezer forint/m2) bérlakáshoz a bérlő 315 ezer forintért juthatott hozzá. Ennek az összegnek is csak a 10%-át (31.500 forintot) kellett egy összegben befizetni, a fennmaradó részt 35 év alatt havi 900 forintos részletekkel lehetett törleszteni. Amennyiben egy összegben fizette ki a vevő a teljes vételárat, a lakáshoz 198 ezer forintért juthatott hozzá. Egy 1994-től hatályba léptetett lakástörvény szigorított a rendszeren; a lakás vételára a forgalmi érték (önkormányzati döntéstől függően) 50 százalékáig terjedhetett, a törlesztési idő 35 évről 25 évre csökkent, az évi 3%-os kamat helyett a törlesztés első hat évében kamatmentes, ezután viszont a mindenkori jegybanki alapkamat értékével megegyező lett. 17
Utasi Ágnes: Lakásmód és privatizáció. In: Társadalmi Szemle 1996/6.)
18
A törvények lényege az volt, hogy a különböző okokból kárpótlásban részesülők kárpótlását a kár mértéke alapján átalányértékben határozzák meg. A kárpótlási jegy bemutatóra szóló értékpapír volt, amiből a) a privatizáció során értékesítésre kerülő állami vagyonból, b) a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok kijelölt földalapjaiból, c) az elidegenítésre kijelölt önkormányzati bérlakásokból lehetett vásárolni, d) életjáradékra lehetett váltani. A földeket árverések útján adták el saját jogon kapott kárpótlási jegyekért az igénylőknek. Igen magas, több tízezer Ft/AK értéket főként Budapesten és környékén értek el a licit során. Az új földtulajdonosoknak kötelező volt művelni vagy műveltetni földjüket. Sokan ezeket a tsz-eknek, állami gazdaságoknak vagy magánszemélyeknek adták bérbe. Még többen a kárpótlási jegyeiket inkább eladták a szabadpiacon vagy később, amikor ez lehetővé vált a tőzsdén készpénzért. A kárpótlási jegyeket így azok a befektetők vásárolhatták fel, akik részt kívántak venni az akkor felgyorsult privatizációban; vagy spekulációs szándékkal használták területek felvásárlására. A kárpótlási jegyek vásárlása számukra azért volt előnyös, mert a címletérték 20–80%-át fizették meg a jegyért az alanyi jogon kárpótoltaknak. Ez a névérték három év alatt 175%-ra emelkedett a címletértékhez képest. A nyereség az üzleten tehát 90–150% között volt. (forrás: http://mek.niif.hu/02100/02185/html/396.html)
51
Az adórendszer átalakulása A városkörnyéki települési önkormányzatok saját anyagi mozgásterét és ezzel szoros összefüggésben településfejlesztési politikáját és stratégiájukat jelentősen meghatározta a mindenkori központi támogatási rendszer és adópolitika. Az adórendszer és támogatáspolitika változása, nevezetesen a helyi és a helyben maradó adók jelentőségének a kilencvenes évtizedben növekedése, majd a kétezres évek közepétől, annak fokozatos elvonása erőteljes hatással
volt
Budapest
agglomerációja
városainak
és
községeinek
lakóhelyi
szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltségének változásaira. A személyi jövedelemadó bevezetése után az adóbevételnek jelentős része (40%-a) szolgálta direkt vagy indirekt módon helyi önkormányzatok fejlesztéseit. 20% volt a direkt módon helyben maradó rész és a személyi jövedelemadó további 20%-a normatív állami újraelosztással került vissza az önkormányzatokhoz. Ez az adórendszer mindenekelőtt a népesség növelésében, és főként a magasabb státuszúak (magasabb iskolai végzettséggel és jövedelemmel) közép és felsőközép rétegek letelepítésének támogatásában tette érdekeltté az agglomerációs települések döntő többségét. Ez az érdekeltség (legalábbis a kezdetekben) a szuburbanizáció fenntartás nélküli támogatására ösztönözte a településeket.19 A települési önkormányzatok a helyben maradó adóban látták a települések folyamatos fejlődését, a már ott élők életminőségének javítását. A népesség növelését támogatták azok a településfejlesztési törekvések is, amelyek a várossá válásban látták a település további fejlődésének útját.20 A 2000-es évek elejétől kezdve azonban szintén központi döntés nyomán az államháztartási hiányra tekintettel, a személyi jövedelemadó helyben maradó és korlátozás nélkül felhasználható része először 8%-ra, majd 5%-ra zsugorodott. Mindezek miatt, továbbá a településeken a népességnövekedés következtében egyre nagyobb problémaként jelentkező infrastruktúrafejlesztési kényszer okán is, felülvizsgálták a települések a korábbi beköltözéseket támogató politikájukat.21 A továbbiakban a települési önkormányzatok a lakosság számszerű növelése helyett (mellett) egyre inkább a helyi gazdaság erősítésében, a foglalkoztatás bővítésében, illetve a helyi iparűzési adó növelésében látták a jövő fejlődési irányait.
19
Az esettanulmányhoz készített interjúimban a települések vezetői elmondták, hogy sehol sem készült előzetes hatástanulmány a tömeges beköltözés várható hosszú távú következményekről, illetve azokról a többlet költségekről, amelyek a népesség növekedésével kapcsolatosan felmerülhetnek. 20
A várossá nyilvánítás elbírálásában (több más szemponton túl) meghatározó volt a népességszám.
21
A szuburbanizáció támogatásában kezdetektől jelentős eltérések mutatkoztak a települések között.
52
7. ábra: Új gazdasági fejlesztések Gyál közigazgatási határában, műholdkép
(forrás: www.googlemaps.com )
Ennek következtében került át a fejlesztés hangsúlya az új lakóterületek kijelöléséről, a betelepedés támogatásáról a helyi gazdaság bővítésére, új vállalkozások letelepedésének támogatására. A települési önkormányzatok igyekeztek a településen olyan, még szabad területeket kijelölni és értékesíteni, ami vonzó volt a gazdasági szereplők számára. A 8. ábrán jól látható, hogyan növekedett folyamatosan a gazdasági célból történő terület-átminősítések nagysága, mely a csúcsát 2000/2001-ben érte el.
53
8. ábra: Lakó, gazdasági és egyéb célra művelésből kivont területek nagyságának alakulása a Budapesti agglomerációban, 1996-2008 között
2500
hektár
2000 1500
Lakó gazdasági egyéb
1000 500
20 08
20 06
20 04
20 02
20 00
19 98
19 96
0
Forrás: PESTTERV Kft.
Új lakástámogatási rendszer bevezetése, kedvezményes hitelkonstrukciók megjelenése A 2001-től megjelenő lakáscélú állami támogatások jelentős lökést adtak a városkörnyéki településeken történő új lakásépítéseknek.22 Budapesten elfogytak és /vagy nagyon drágák lettek a kertes családi házak építésére alkalmas még szabad területek, ezért ez az igény jellemzően már csak a városkörnyék településein tudott realizálódni. Ez újabb lökést adott a kiköltözésnek, a szuburbanizációnak,
mivel
az
állam
a
gyermekszámot
figyelembe
vevő
közvetlen
támogatásokkal, illetve hitelkamat támogatással átvállalta a terhek egy jelentős részét.
22
A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet fogalmazta meg a lakásépítési kedvezmény, a fiatalok otthonteremtési támogatása és a kamattámogatások közös szabályait
54
9.Ábra: Eladó szabad területek Törökbálint határában
Forrás: Saját fotó
A lakásépítési támogatási rendszer differenciálatlansága A fent kifejtett állami lakástámogatási rendszernek azonban több, a Budapesti agglomeráció kiegyensúlyozott területi fejlődését veszélyeztetető következménye lett. A szabályozás során ugyanis nem érvényesültek sem a térségi, sem a települési szempontok. Nem vették figyelembe a népesség területi elhelyezkedése változásának társadalmi összköltségeit sem, amikor a lakásépítést támogató hitelezési konstrukciókat kialakították. Talán a rosszul értelmezett liberális megközelítésnek köszönhető, hogy érvényre jutott az a szemlélet, hogy mindenki ott és olyan lakást (házat) épít, ahol és amilyet (a lehetőségei között) akar.23 Ennek a differenciálatlan szabályozásnak köszönhetően olyan területeket is kijelöltek lakásépítésre,
23
Átfogó (térségi és területi szempontokat is figyelembe vevő) állami lakáspolitika hiányában nem merült fel az a szempont, hogy a lakást nemcsak megépíteni kell, hanem az oda költözőknek biztosítani is kell az ott lakás feltételeit. Ezért semmilyen differenciálás nem épült be a lakásépítési támogatási rendszerbe a szerint, hogy ott ahol építeni akarnak biztosítottak-e a lakáshoz és az életvitelhez szükséges műszaki és humán infrastrukturális feltételek vagy nem. Ugyanolyan mértékű támogatást kaphatott az, aki a korábbi szántóföld közepén építkezett, mint az, aki olyan településen, vagy városrészben építkezett, ahol biztosítottak voltak a közlekedés feltételei, valamint az infrastruktúra kapacitások, és ahol biztosítottak (vagy az építéssel párhuzamosan kiépíthetők) voltak az ellátás feltételei.
55
ahol az ellátást megoldó fejlesztések egyáltalán nem voltak biztosítva, ahol azok kiépítésének nem is voltak meg a reális feltételei. Az utólagos kiépítés forrásai pedig (mint az interjúkból is kiderült) többnyire fedezetlenek és rendezetlenek voltak. Úgy a fejlesztők, mint az oda költözők inkább az állami és önkormányzati forrásokra számítottak, mint a saját tehervállalásukra. 10. ábra Új beépült településrész Piliscsaba és Jászfalu között (intézményi ellátás nélkül)
(forrás www.googlemaps.com)
A nemzetközi szakirodalomból ismert (mert erre ott készültek költségszámítások és közgazdasági elemzések), hogy a kertes családi házas építés és az ezzel együtt járó életforma feltételeinek teljes körű biztosítása össztársadalmilag költségesebb, mint a városias jellegű építésé. (Nechiba-Wallsh, 2002; Ollé 2002) (Az egy lakás megépítéséhez szükséges terület több, a megközelítéséhez szükséges úthossz, a kiszolgáló közműhálózatok hosszabbak, ezek üzemeltetésének és fenntartásának költsége is magasabb.) E többletköltségeket nálunk az érintettek nem, vagy csak részben fizették (fizetik) meg. A nem fedezett költségeket (az önkormányzatok ellátási kötelezettsége miatt) a társadalom egésze kell, hogy vállalja. E fontos szempont figyelembevételének hiánya a lakástámogatási és a lakástámogatási-, hitelezési rendszer kialakításában jelentős probléma, mivel a támogatás differenciálatlansága nem ösztönzött gazdaságos és fenntarthatóbb megoldások alkalmazására. Ez pedig erőteljesen 56
hozzájárult a spontán területi folyamatok felerősödéséhez, a szuburbanizáció kedvezőtlen hatásainak megjelenéséhez, a városok és települések beépített területeinek koordinálatlan kiterjedéséhez.24 A lakóhelyi szuburbanizáció tudatos befolyásolására alkalmas eszközrendszer teljes hiánya Bár a szakemberek (elsősorban a nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva) már korán felhívták a
figyelmet
a
városterjeszkedés
és
a
szuburbanizáció
várható
kedvezőtlen
következményeire,25 Magyarországon, illetve Budapest térségében még törekvés sem mutatkozott azok érdemi befolyásolására. Így az újabb és újabb lakóterület kialakítására és beépítésére vonatkozó ingatlanfejlesztő érdekek érvényesülése meghatározó tudott maradni. Budapest Főváros Önkormányzata, mint az a 2002. évben elfogadott városfejlesztési koncepcióból is kiderül,
26
már a kiköltözés ütemének erősödése óta (elsősorban a budapesti
népesség csökkenése, a kiköltözők miatt kieső adóbevételek, illetve a már kiépített magas színvonalú ellátást biztosító intézmények kihasználtságának csökkenése miatt) károsnak és szabályozandónak tartotta a szuburbanizációt, de erre hatékony eszközök hiányában nem volt lehetősége. Jogilag az 1996. évi területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény elfogadása után vált lehetségessé a hosszú távú országos és a térségi érdekek érvényesítésének lehetősége az addig kizárólagos helyi érdek meghatározottsággal szemben (mellett). Ennek érvényesülése azonban részben az érdekérvényesítésre alkalmas intézményi és a tervezési rendszer gyengesége miatt lassú és ellentmondásos volt. A koordinálatlan területhasználatokból adódó konfliktusok oldását, egy koordinált területhasználat kialakítását is célzó Országos Területrendezési Terv parlamenti elfogadására 2003-ban, a Budapesti agglomeráció sajátosságait kezelni akaró Területrendezési Tervről szóló törvény elfogadására pedig csak 2005-ben került sor. A területek felhasználásáról szóló döntések települési szintű szabadságát korlátozó, a fenntarthatóbb területhasználat feltételeit megteremtő törvény elfogadásának jelentős elhúzódása azt eredményezte, hogy a köztes időben az agglomerációban érintett településeknek lehetőségük volt arra, hogy még a tervezett korlátozások hatályba lépése előtt átsorolják mindazokat a területeiket, amelyek átminősítéséhez akár önkormányzati, akár ingatlanfejlesztői érdekek fűződtek. 24
Mint azt a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi törvény indokló és alátámasztó munkarészei is tartalmazzák (PESTTERV Kft. 2005) 25 Éri, V.(2000): Terjeszkedés vagy ésszerű városfejlődés, Környezettudományi Központ 26 Budapest Városfejlesztési Koncepciója (Városkutatás Kft, 2002)
57
Ilyen előzmények után az agglomerációs törvénynek a takarékos terület felhasználásra vonatkozó, illetve az újabb beépítésre szánt területek kijelölésére vonatkozó korlátozó előírásai kevéssé bizonyulhattak hatékonynak a területi folyamatok (közte a szuburbanizáció) befolyásolására. A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló törvény 2011. évi módosítása tovább szigorított az új lakóterületek kijelölésére vonatkozó szabályokon. Csak ott teszi lehetővé az új területek kijelölését és beépítését, ahol a terület közösségi közlekedéssel is megközelíthető, ahol biztosított (vagy a fejlesztéssel egyidejűleg biztosítható) a műszaki és a humán infrastruktúra ellátás valamennyi feltétele, illetve ahol a beépítéssel együtt az oda költözők számára a pihenést, rekreációt biztosító zöldterületek is kiépíthetők. Ilyen szabályok két évtizeddel azelőtt lettek volna szükségesek, most a szuburbanizáció lecsengése után már alig hatékony, legfeljebb a válság utáni időszak fellendülésének ad némi térbeli keretet. Motorizáció növekedése és a szuburbán életforma terjedése A kilencvenes évek kezdetén, a polgárosodás megindulásával a nyugati típusú fogyasztási és életmódminták is megjelentek. A személygépkocsira alapozott közlekedés gyors terjedésnek indult, és a társadalom egyre szélesebb rétegei vettek benne részt. Hasonlóan a világ többi nagyvárosához, a Budapesti agglomeráció szuburbanizálódásában is szerepet játszott a személygépkocsik gyors terjedése, valamint a közlekedés feltételeinek javulása; új utak, autópálya szakaszok kiépülése. Az egyéni közlekedés utóbbi években tapasztalható folyamatos növekedése, – kiváltképp az üzemanyagárak tendenciózus növekedése miatt – csökken, kérdéses tehát a lakóhelyi szuburbanizáció és a szuburbán életformával járó életforma népszerűségének jövőbeni alakulása. A benzinár és a személygépkocsi fenntartási költségek emelkedése lakóhely változtatási szándékuk újragondolására késztette a lakosság egy részét (főként, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket). Ezt mutatja a városkörnyékre való kiköltözés ütemében tapasztalt – elsősorban a gazdasági és ingatlanpiaci válsággal valamint a lakásépítési hitelek visszafizetésének nehézségével összefüggő – jelentős lassulás. Összességében elmondható, hogy a rendszerváltozást követő két évtized alatt a Budapesti agglomerációban kibontakozó lakóhelyi szuburbanizációt a globális hatások mellett erőteljesen befolyásolták és alakították a történeti fejlődés örökségei, a magyar területi 58
szabályozási-jogi
környezet
sajátosságai,
illetve
a
magyar
társadalmi-politikai
berendezkedésből származó jellegzetességek. Elmondható az is, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció alakulását (legalábbis a kilencvenes évtized közepéig, a területfejlesztési törvény megalkotásáig) ebben a térségben is jellemzően a helyi települési érdekek (ezen belül a gazdasági lobbi csoportok érdekei) határozták meg. Az önkormányzati törvény által biztosított települési önállóság miatt nem alakult ki egy térségi szemlélet. Sokkal inkább jellemezte városkörnyéki településeket a versengés, mint a kooperációra való hajlandóság. Bár a döntéshozók és jogalkotók 1996-ban megalkották az ország (és benne a kiemelt területként definiált Budapesti agglomeráció) kiegyensúlyozott területi fejlődését biztosító kerettörvényt, ez lényegében nem tudta érdemben befolyásolni a már megkezdődött és beindult kedvezőtlen és szabályozatlan területi fejlődést. A hosszú távú térségi érdekeket sok esetben felülírták rövidtávú települési-helyi gazdasági lobbi csoportok érdekei. Az utóbbiakat szem előtt tartó település fejlesztések negatív következményei kedvezőtlenül hatottak a lakóhelyi szuburbanizációra és kedvezőtlenül érintették a benne résztvevő társadalmi csoportokat, sőt a települési önkormányzatokat is. A városkörnyéki települések nem kellően szabályozott fejlődése, települési szinten, de az agglomerációs térség egészét is érintő társadalmi, környezeti és infrastrukturális problémákban jelentkezett. A lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának változására hatott továbbá az elmúlt húsz évben több ízben is megváltoztatott adórendszer és támogatáspolitika. A lakóhelyi szuburbanizáció kétezres évek elején tapasztalható fellendülését többek között a települési önkormányzatok beköltözést támogató politikája, valamint a kedvező lakásépítési konstrukciók, állami támogatások bázisa adta. Az utóbbi évek általános gazdasági nehézségei, a települési önkormányzatok számára juttatott állami támogatások lecsökkenése egyben megváltoztatta a települési önkormányzatok érdekeltségét is a lakóhelyi szuburbanizációban, kiváltképp a további beköltözések támogatását illetően, melyben már kevéssé érdekeltek. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció járulékos költségei (óvoda, iskola építés, -bővítés, utak, alapinfrastruktúra kiépítése) leginkább őket terhelik, miközben anyagi lehetőségeik folyamatosan szűkültek az elmúlt években. A szuburbán életformával együtt járó költségek (közlekedéssel, családi ház fenntartásával kapcsolatos költségek) jelentős növekedése, valamint a gazdasági válsággal együtt járó 59
hitelválság és a családok jelentős részének eladósodottsága hozzájárult ahhoz, hogy visszaszorulóban vannak a szuburbán életformát vállalni képes társadalmi rétegek a Budapesti agglomerációban is.
4. Lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok jellemzői a Budapesti agglomerációban A Budapesti agglomerációban az elmúlt két évtized egyik leglátványosabb városfejlődési trendje a szuburbanizáció volt. A kilencvenes évek közepétől felgyorsuló szuburbán fejlődés sok
tekintetben
hasonló
vonásokat
mutatott
a
nyugat-európai
nagyvárosokban
tapasztaltakhoz, bár azokhoz képest időben megkésve bontakozott ki, mintegy 20-25 éves különbséggel. (Kovács 2001; Izsák, 2003; Csanády et Al.,2010; Szirmai at Al; 2011). Ahogy a nyugat-európai nagyvárosi agglomerációkban úgy a közép-kelet európai térségben is jellemzően a globális gazdasági hatások értékelték fel a városközpontokat. Párhuzamosan a városközpontok társadalmi és különösen gazdasági, pénzügyi szerepének felértékelődésével nőtt városok agglomerációs övezetének gazdasági súlya is. A globális gazdaság bizonyos szereplőinek
ugyanis
a
városközponthoz
sokoldalú
kapcsolatrendszerrel
fűződő
agglomerációs övezet már sokkal kedvezőbb lehetőségeket tudott biztosítani, mint a városközpont. A lakosság majd a gazdasági szereplők egy (jelentékeny) részének kiköltözése a város szélére, illetve az agglomerációba átalakította a térség kapcsolatrendszerét. A korábbi egyoldalú függést a főváros és agglomerációs övezete között felváltotta egy sokoldalú, és egymást kiegészítő kapcsolatrendszer. Az agglomerációs övezet térbeli szerkezete átalakult, és a korábbi egypólusú tér helyébe egy funkcionálisan tagolt és több központú strukturált vonzáskörzet lépett. Az elmúlt két évtizedben zajló szuburbán fejlődés következtében azonban nemcsak a tér szerkezete alakult át, hanem az itt élő népesség társadalmi-demográfiai összetétele is. Empirikus kutatások kimutatták, hogy a lakóhelyi szuburbanizációban az átlagnál magasabb arányban vettek részt a fiatalabb és elsősorban magasabb státuszú, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezők. Kiemelten igaz ez az agglomeráció északnyugati nyugati szektorának településeiben, ahol a fővárosi átlagot megegyező, vagy sok esetben magasabb arányban koncentrálódtak a diplomások. (Váradi M., Izsák , 2003, Hardi, 2002, Kovács Z., Csanády at Al, 2010, 242).
60
Budapest népessége részben a szuburbanizációnak következtében csökkent és öregedett, míg az agglomerációs övezeté részben az ország távolabbi térségeiből való beköltözés, részben a Budapestről való kiköltözés következtésben növekedett és fiatalodott. A budapesti népesség csökkenése több okkal is magyarázható. Magyarázható részben az átmenet éveinek gazdasági társadalmi átalakulásával és annak következményeivel, a korábbi állami tulajdonú és fővárosi székhelyű vállalatok leépülésével, a fővárosi munkahelyek megszűnésével, illetve átstrukturálódásával, a gazdaság átmeneti recessziójával. A munkahelyek egy részének megszűnése miatt sokan visszaköltöztek korábbi lakóhelyükre, vagy szülővárosukba. Magyarázható a népességmegtartó képesség csökkenése a fővárosban az államszocializmus éveiben
elhanyagolt,
elhanyagoltságával,
27
és
az
új
rendszerbe
átöröklődött
belvárosi
lakásállomány
a felújítások, rehabilitációs programok hiányával, illetve lassúságával.
Magyarázható harmadrészt a lakásprivatizáció hazai sajátosságaival is, amelyek sokak számára28 tették lehetővé a kilencvenes évek elején, hogy belvárosi lakásukat a piaci ár alatt megvegyék, majd azt a piaci áron illetve jóval afelett értékesítve eladják és a kapott összegből vagy vásároljanak, vagy építsenek egy családi házat a városkörnyék valamelyik településén.29 Harmadrészt pedig magyarázható azzal, hogy a piacgazdaságra való áttéréssel együtt járó társadalmi polarizálódás sokak számára nyitotta meg az anyagi lehetőséget a lakóhely változtatásra, közte arra, hogy kiköltözzenek a zöldövezetbe és saját, családi házban éljenek. Ezt segítették 2000-től (az elsősorban új lakást építőknek kínált) kedvező lakásépítési támogatási- és hitelkonstrukciók. A kiköltözés felgyorsulásához hozzájárult még a belvárosi problémák súlyosbodása is, részint a környezeti problémák, (levegőminőség romlása, zöldterületek csökkenése, zajártalmak növekedése), részint olyan új társadalmi jelenségek is, mint a városi hajléktalanság megjelenése.
A
lakóhelyi
szuburbanizáció
komoly
társadalmi
és
gazdasági
következményekkel is járt, mind Budapest fővárosa, mind pedig az érintett agglomerációs települések szempontból. Budapest (illetve leginkább annak vezetése) szempontjából a lakóhelyi szuburbanizáció megindulása nem volt kívánatos, a fővárosnak jelentős adóbevétel kiesést jelentettek a kiköltözések (különösen azokban az években, amikor a személyi 27
Az államszocializmus évtizedei alatt a központi hatalom elsősorban állami lakásépítési programok keretén belül a lakótelepek felépítésére helyezte a hangsúlyt. A politika-gyakran ideológiai tényezők által vezérelvetúlzottan az intenzív városbővítésre koncentrált, miközben elhanyagolta a belvárosi épületállomány rehabilitációját (Egedy, 50, 2009). 28 Fontos megjegyezni azonban, hogy elsősorban a jó ökologiai helyzetű városrészekben fekvő lakásokat tudták úgy eladni, hogy abból a városkörnyék kedvezőbb helyzetű településein tudjanak vásárolni maguknak családi házat (Kovács Z…). 29 ld. a 4.fejezet első pontjában leírtakat
61
jövedelemadó lakóhelyben maradó részaránya magas volt). A budapesti terheket növelte, hogy a kiköltözők jelentős része változatlanul a fővárosban (korábbi lakóhelye környezetében) vette igénybe az oktatási-, egészségügyi szolgáltatásokat. A lakóhelyi szuburbanizációban
(nem
kizárólagosan,
de
jellemzően)
résztvevő
középosztály
kiköltözésével pedig felmerült az elhagyott belső városrészek lassú fizikai és társadalmi leromlásának a veszélye. Bár ez utóbbi félelmek nem bizonyultak megalapozottnak, hiszen a slumosodásás nem a kiköltöző középosztály egykori lakóhelyeit veszélyeztette leginkább, hanem Budapest eredetileg is rosszabb ökológiai helyzetű városrészeit (Csizmady, 2010, 239).
A
2008-ban
kirobbant
ingatlanfinanszírozási
gazdasági
válság
válság
következményei
és új
a
párhuzamosan
feltételrendszerbe
kibontakozott
ágyazták
egész
Európában, így Magyarországon is a szuburbanizációt és a Budapesti agglomerációban zajló térbeni-társadalmi folyamatokat. Ez megmutatkozik a lakó és az egyéb ingatlanfejlesztések volumenének drasztikus visszaesésében, a költözési szándékok csökkenésében és az agglomeráción belüli társadalmi térbeni egyenlőtlenségek felerősödésében. Az alábbiakban a dolgozat statisztikai adatok elemzése segítségével bemutatja Budapest agglomerációs övezetének demográfiai és társadalmi átalakulását a kilencvenes évektől máig. Ennek részeként vizsgálja a főbb országos migrációs trendeket és irányokat, illetve a főváros és agglomerációs övezete vonatkozásában vizsgálja a népességszám változás és migrációs folyamatok változásait.
4.1. Migrációs folyamatok: országos és agglomerációs trendek A kilencvenes évek közepén, a megváltozott társadalmi gazdasági és politikai helyzet okán, átalakult a népesség területi mobilitásának a jellege is (Dövényi-Kok-Kovács, 1998). A nagy állami vállalatok leépülése, a foglalkoztatás szintjének csökkenése miatt általános tendencia volt az állandó és ideiglenes vándorlások számának radikális csökkenése. A legnagyobb mértékben a gazdasági konjunktúrára, vagy visszaesésre érzékenyebb ideiglenes vándorlások száma esett vissza, mégpedig azért, mert megszűntek a nagyvárosi térben koncentráltan elhelyezkedő állami nagyvállalatok, amelyek fő munkaerejét az ország egyéb pontjairól tömegesen, és rendszeresen utazók az ún. „távolsági ingázók” adták. Különösképpen az
62
egykori szocialista iparvidéki telephelyek a bezárása, a nehéziparra alapozott régiók válsága és a nyomában fellépő strukturális munkanélküliség határozta meg a mobilitás jellegét. Ugyancsak hatással voltak a migrációra a piacgazdasági átmenet folyamatai, a globális tőke koncentrált megjelenése is. Az országban éleződtek a regionális fejlettségbeli különbségek. Az átmeneti gazdasági-társadalmi válságából leghamarabb a Közép Magyarországi Régió, Budapest és agglomerációja illetve a Nyugat-magyarországi régió „lábalt ki”. Egyrészt a történetileg is adott társadalmi gazdasági fejlettsége miatt, másrészt pedig a külföldi tőkebefektetések
is
ide
koncentrálódtak
először.
Mindez
kihatott
a
belföldi
vándormozgalomra is, hiszen a kilencvenes évek első felében 1990 és 1994 között a legjelentősebb mértékű elvándorlást mutató régió volt az Észak-Alföldi Régió, a Dél Alföldi régió és az Észak-Magyarországi Régió. A vizsgált időszakban még a Közép-Dunántúli Régió (bár kisebb mértékben, mint az előzőek) kibocsátó régiónak számított, aminek oka a régió nehéziparának leépülése volt. Az átmenet éveit követő időszakban (1995-1999) összességében kiegyenlítettebb volt a belföldi migráció. A belföldi vándorlás regionális mintázata továbbra sem változott (egy kivétellel, a Közép-Dunántúli Régióval, melynek egyenlege pozitívra váltott), maradt a keletnyugati megosztottság, kibocsátó-befogadó régiókra való elkülönülés. A keleti régiókban a kilencvenes évek második felében mérséklődött az elvándorlás, ami azt mutatta, hogy sikerült a válságjelenségeket valamelyest mérsékelni. 2005 és 2010 között azonban minden korábbi időszakot meghaladó mértékben drasztikusan nőtt az elvándorlás az ország keleti, észak-keleti és délkeleti régióiból. Legnagyobb mértékű elvándorlás az Észak Alföldi, Észak-Magyarországi és Dél-Alföldi Régiót jellemezte. Ugyancsak jelentősen nőtt az ezer lakosra jutó vándorlások száma a Dél-Dunántúli Régióban is. Az elmúlt 20 év regionális migrációs trendjeit vizsgálva összességében elmondható, hogy a keleti régiók (Észak-Magyarországi Régió és az Észak-Alföldi Régió) népesség kibocsátó, míg a Közép-és Nyugat Dunántúli Régió, legerőteljesebben pedig a Közép-Magyarországi Régió az ország befogadó térségévé vált. A 11. Ábra szemléletesen mutatja az országon belül felgyorsult migráció eredményeként vesztes és nyertes régiók helyzetét 1900 és 2010 között, 5 éves időszakonként. Legszembetűnőbb a 2005-2010 közötti időszak változása, amely a Közép-Magyarországi Régió kiemelkedő népességvonzó képességét jelzi, az összes többi régió népességmegtartó képességének kisebb, (de az Észak-, a Dél-Alföldi valamint az Észak63
Magyarországi Régió esetében drasztikus mértékű) népességmegtartó képesség romlása mellett. Az adatok a népesség Budapest irányába való koncentrálódásának erősödését mutatják. Dinamikáját tekintve azt is láthatjuk, hogy az ország keleti térsége gazdasági és társadalmi krízisének tartós elhúzódása miatt folyamatosan nőtt az elvándorlók fajlagos száma az elmúlt évtizedben. Sajnálatos módon a vándorlási veszteség mellé az érintett régiókban a népesség természetes fogyása is társult. 11. ábra: Ezer lakosra jutó vándorlási különbözet régiónként 1990-2010 között 40
30
Vándorlási különbözet (fő)
20
10
0 KMR
NYMR
KDR
DDR
ÉAR
DAR
ÉMR
-10
-20
-30
Régiók
1990-1994 2000-2004
1995-1999 2005-2010
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
A belföldi vándorlások irányainak megyei szintű vizsgálatának eredményei alapján még jobban kitűnik az ország Budapest központúsága. A vizsgált időszakban 1995 és 2009 között a legnagyobb számú népességmozgás Pest megye és Budapest vonatkozásában történt. Budapestről Pest megyébe összesen 450 ezren költöztek ki, míg Pest megyéből Budapestre összesen 256 ezren. A pozitív egyenleg egyértelműen a lakóhelyi szuburbanizáció eredménye. Bár a 2011. évi népszámlálás részletes eredményei sajnos a dolgozat írásakor még nem álltak rendelkezésre, a Pest megyei települések évenként rendelkezésre álló népesség adatsorai azt valószínűsítik, hogy a Budapestről Pest megyébe történt költözések meghatározó többsége a Budapesti agglomerációs övezet valamely településébe irányult, ami bizonyítja a lakóhelyi szuburbanizáció jelentőségét.
64
Eközben nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik Pest megyéből költöztek ebben az időszakban Budapestre, ami már meghaladja a 200 ezer főt. Az országon belüli népességvándorlást bemutató alábbi ábrán is szembetűnő, hogy Fejér megye kivételével minden megye estében a Budapestre vándorlások száma meghaladta a Budapestről az adott megyébe irányuló vándorlások számát. Vagyis a megyei vándorlási adatok is nagyon erőteljes Budapest irányába történő vándorlást érzékeltetnek. Pest megyét a sorban Borsod-AbaújZemplén és Szabolcs-Szatmár megye követi, ami nem meglepő, hiszen ezek az ország leghátrányosabb és legmagasabb munkanélküliségi rátával bíró megyéi (12. ábra). 12. ábra: Vándorlások száma Budapest és a megyék vonatkozásában, fő 1995-2009
Bo
rs od Sz -A Pe ab ba st ol új cs -Z m em -S eg za ye p lé tm n ár m -B eg Já er ye sz eg -N m ag e Fe gy yk e jé un rm -S e zo gy Bá ln e ok cs m -K eg is ku ye n m H eg ev ye H es aj m dú eg -B ye ih ar Ve m sz eg pr ye ém Ko m So m ár e m om gy og e -E y sz m te eg rg om ye Bé me gy ké G e s yő m r-M N eg ó gr os ye ád on -S m eg op ye ro n C m so e ng gy rá e d m eg Za ye la Ba m eg ra ye ny a m eg To ye ln a m eg Va ye s m eg ye
500000 450000 400000 350000 300000 250000 200000 150000 100000 50000 0
Budapestre vándoroltak száma
Budapestről elvándoroltak száma
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
A népességszám változást településtípusokként vizsgálva szintén új területi folyamatok kialakulását érzékelhetjük. 1990 és 2001 között Budapest és az ország többi városának a népessége csökkent. Velük szemben a Budapesti agglomeráció egésze, illetve a magyar falvak népessége
(összességében)
növekedett.
(A
falvak
népességszámának
alakulásában
természetesen óriási különbségek voltak ebben az időszakban is, a falvak országon belüli, illetve megyén belüli elhelyezkedése szerint. Más irányú és dinamikájú volt a népesség vándorlása a megyeközpontok agglomerációiban, mit az azoktól távol fekvő, periférikus és hátrányos helyzetű térségekben).
65
2001 és 2012 között a korábbi évtized népességszám alakulásához képest jelentős változások következtek be. Trendváltás tapasztalható a főváros esetében, ahol pozitív előjelű lett a népességszám változása. Ebben az évtizedben már növekvő a népessége a városoknak is. Továbbra is növekvő népességszámmal jellemezhető a Budapesti agglomeráció és a falvak is. Az is kiderül az adatokból, hogy a Budapesti agglomeráció népességszám növekedése még az előző évtizedhez képest is dinamikusabb, miközben a falvak már csak kisebb dinamikával növelték népességüket (13. Ábra). 13. Ábra: Népességszám változás településtípusonként (1990-2001 és 2001-2012 között, fő) 200000 150000 100000 50000 0 (Fő)
Budapest
Budapesti Agglomeráció
-50000
Egyéb magyar városok Budapesten kívül
Falvak
-100000 -150000 -200000 -250000 -300000 1990-2001
2001-2012
Forrás: KSH népszámlálási adatok alapján saját szerkesztés, 1990, 2001,2012
Összefoglalva az országos migrációs folyamatokat, elmondható, hogy a népességszám növekedés legerőteljesebben Budapesten és az agglomerációs övezetében érvényesül és hogy a növekedés dinamikája erőteljesebb, mint a korábbi évtizedekben volt. Trendváltás érzékelhető Budapest népességszám alakulásában is, 2007 óta ugyanis többen költöznek be a fővárosba, mint ahányan elköltöznek. Fenti folyamatok eredményeként a főváros körüli agglomerációs övezet egyike az ország azon térségeinek, amely az országos tendenciákkal ellentétben népességnövekményt könyvelhetett el az elmúlt 25 évben. Ez a népességnövekmény egyrészt a vizsgált szuburbanizációval, illetve jelentős mértékben az ország távolabbi térségeiből az agglomerációs övezetébe történő bevándorlással magyarázható. 66
Az ezredforduló utáni évtizedben a Budapesti agglomeráción belüli népesedési folyamatok eredményeként (összességében növekvő népességszám mellett) a fővárosban élők aránya 72,5%-ról 68,4%-ra csökkent, míg az övezetben élők aránya 27,5%-ról 31,6%-ra nőtt. 20072009 közötti években évente átlag 18.000 fővel (egy kisváros népességével) nőtt az agglomerációs övezet lakossága. Ezzel együtt tovább nőtt a térség népességi súlya is az ország népességén belül (7. táblázat). 7. táblázat: A Budapesti agglomeráció népességszámának változása az ország népességéhez viszonyítva Magyarország népessége (fő)
2001-ben 10.200.298 2010-ben 10.014.324 Forrás: KSH adatok alapján saját számítás
A Budapesti agglomeráció
2.453.315 2.524.697
A Budapesti agglomeráció népességének aránya a magyarországi népességen belül 24,05% 25,21
Budapest és agglomerációs övezete demográfiai folyamatok tekintetében évtizedek óta eltér egymástól. Míg a főváros népességszáma 1978 óta folyamatosan csökken és öregszik, addig az agglomerációs övezet népességszáma folyamatosan növekedett, korstruktúrája pedig fiatalodott. 1978-ban Budapest népességszáma 2 millió 59 ezer fő volt, 1996-ban főváros lakosainak száma 1 millió 886 ezer főre csökkent. Az ezredfordulót követően tovább csökkent Budapest népessége:1 millió 811 ezer főre. A népességszám 2007-ben érte el mélypontját, ebben az évben Budapest népessége 1 millió 616 ezer fő volt. Ez az év ugyanakkor fordulópontot jelentett a főváros népességszám alakulásában, ugyanis ettől az évtől kezdve megfordult a tendencia és a korábbi csökkenést egy lassú népességszám növekedés váltotta fel. A Budapestről Pest megyébe történő vándorlások száma az elmúlt tizenöt évben rendre meghaladta a Pest megyéből Budapestre vándorlások számát. Ugyanakkor azt is megállapíthatjuk, hogy kétezres évtized közepétől kezdődően kis mértékben, de növekedett a Pest megyéből Budapestre költözők száma. 2007től kezdődően pedig visszaesést tapasztalhatunk a Budapestről Pest megyébe történő kiköltözések számában. Mivel a Budapestről Pest megyébe történő kiköltözések jelentős arányban az agglomerációs övezet valamely településébe irányul, ezért mondhatjuk, hogy a
67
lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának mérséklet csökkenése vélhetően összefüggésben van a Budapestről történő kiköltözések csökkenésével is (14. ábra). 14. ábra: Budapestről Pest megyébe (szuburbanizáció) és Pest megyéből Budapestre történt vándorlások 40000
35000
30000
25000
20000
15000
10000
5000
0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Pest megyéből Budapestre költözés
Budapestről Pest megyébe költözés
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
Miközben Budapest népessége 2007-ig csökkenő tendenciát mutatott, az agglomerációs övezeté folyamatosan növekedett. 1995 és 2010 között az agglomerációs övezetbe tartozó 80 település eltérő mértékben, de növekvő népességszámmal írható le. Ez egyfelől a Budapestről való kiköltözések magas számával, másfelől pedig – ahogy azt a korábban a migráció irányát bemutató ábrák is igazolták – az ország más megyéiből Budapestre, illetve Pest megyébe való beköltözések magas számával magyarázható. Megállapíthatjuk, hogy az agglomerációs övezet azon településeinek népességszáma növekedett a legdinamikusabban, amelyek közel fekszenek a fővároshoz, a fővárostól, gyorsforgalmi utaktól való elérhetőségük jó, és egyben kellemes lakókörnyezeti adottságokkal bírnak. Ennek alapján jól körülhatárolható azon agglomerációs települések köre, amelyek akár egy évtized alatt is megduplázták (Budakeszi,
68
Budaörs, Törökbálint, Veresegyháza), néhol megháromszorozták (Telki, Budajenő,) népességüket 15. Ábra: Belföldi vándorlási különbözet alakulása Budapesten és Pest megyében 2001 és 2011 között 25 000 20 000 15 000 10 000
fő
5 000 0 2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
-5 000 -10 000 -15 000 -20 000 Budapest
Pest megye
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés, 2001-2011
16. ábra: Népességszám változás a Budapesti agglomeráció településeiben, % 1995-2010
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
69
17. ábra: Vándorlási különbözet a Budapesti agglomeráció településeiben, % 1995-2010
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
4.2 Demográfiai-társadalmi összetételének változása A migrációból és a szuburbanizációból adódó népességnövekedéssel együtt járó egyik változás az érintett szuburbán települések lakossága összetételének fiatalodása, ami elsősorban abból ered, hogy a költözők között többségükben vannak a harmincas éveik közepén, negyvenes éveik elején járó családok kisgyermekekkel. Ugyanakkor egyre több nyugat-európai tanulmány emeli ki, hogy a nyugat-európai nagyvárosokban lezajlott lakóhelyi szuburbanizáció csúcspontjának számító nyolcvanas és kilencvenes évek közepén kiköltöző akkor fiatal párok mára középkorúvá váltak, sőt egy részük már nyugdíj korba lépett, ami új kihívások elé állítja a szuburbán települések vezetését, akiknek alkalmazkodniuk kell a helyi lakosság megváltozott igényeihez (Görgl et al, 107). Ez a folyamat Magyarországon is érvényesül, hiszen a nyugat-európai országok többségéhez hasonlóan Magyarország is egy elöregedő társadalom kihívásaival néz szembe. Különösen igaz az elöregedés problematikája a magyar nagyvárosokra. Egy korábbi kutatás kimutatta, hogy az országos átlaghoz képest a magyar 100 ezer főnél népesebb nagyvárosok lakossága idősebb (Szirmai et al. 2010). Tendenciájában is elöregedő a városok népessége, igaz ez a főváros esetében is. A vizsgált négy időpontban (1996, 2001, 2006, 2010) az országos átlagnál rendre magasabb volt az
70
időskorú népesség aránya Budapesten, míg az agglomerációs övezet esetében átlag alatti, annak ellenére, hogy tendenciájában mind az ország, mind a főváros, mind pedig az agglomerációs övezet népessége öregedő. 18. ábra: Időskorúak arányának változása a Budapesti agglomerációban, % 30
24,79
25 22,5 21,41 20
19,4
25,1
23,26
22,32
20,38 18,9 15,54
16,05
16,78
15
10
5
0 Ország
Agglomerációs övezet
Budapest 1996
2001
2006
2010
Forrás: KSH adatok alapján saját számítás
4.3 Lakásállomány alakulása Az elmúlt évtizedben hasonlóan a korábbi évtizedekhez tovább bővült a Budapesti agglomeráció lakásállománya. Összességében azt láthatjuk, hogy 2001 és 2011 között eltelt tíz évben az országos dinamikát (106%) meghaladó mértékben bővült a lakásállomány mind Budapesten (109%), mind Pest megyében (115%). A Pest megyei átlagos növekedési ütemet is meghaladó mértékű volt a lakásállomány bővülése az agglomeráció településeiben, ahol 120%-os volt a bővülés. A központi régió országos arányokat is meghaladó értékei mutatják, hogy ez az ország egyik legdinamikusabban fejlődő térsége. A lakásépítkezések adott évre vetített száma ugyan 2007/2008 fordulóján a gazdasági válság miatt jelentősen lecsökkent, ám a tendencia továbbra is növekedést mutat. 8. táblázat A lakásállomány változása az elmúlt két évtizedben
1990 2000 3 853 288 4 064 653 Magyarország 793 764 823 690 Budapest 213 992 393 526 Pest megye 198 112 225 914 Agglomerációs övezet Forrás: KSH adatok alapján saját számítás
Lakásállomány változása 1990/2000 (%) 2001 105,5 4 077 410 103,8 823 304 110 396 675 114 243 894
71
2011 4 358 858 898 087 457831 293971
2001/2010 (%) 106 109,1 115,4 120
Jelentős különbségeket tapasztalhatunk a vizsgált időszakban a lakásállomány növekedési dinamikája között az agglomeráció övezet különböző települései között. A 19. ábrán piros színnel jelölt településeken volt a legerőteljesebb a lakásállomány bővülésének dinamikája 2001 és 2010 között. Jól kivehetőek a jó közlekedés földrajzi fekvésű főbb közlekedési tengelyek mentén elhelyezkedő, és ezáltal dinamikusabban is fejlődő települések, ahol a lakásállomány növekedése jóval átlag feletti volt. Kimagasló volt a lakásállomány növekedése az M3-as autópálya menti szuburbán településeken: Szadán (163%), Veresegyházon (157%), Őrbottyánon (133%), Dunakeszin (148%). Hasonló dinamikájú növekedést mutattak az M7-es autópálya menti települések Biatorbágy (145%) Telki (182%), Nagykovácsi (135%) Budajenő (132%), Üröm (155%), illetve délen Halásztelek (135%) Szigetszentmiklós (138%), Szigethalom (129%) települések. Kisebb dinamikával, de azért 10%-ot meghaladó arányban növelte a lakásállományát 2001 és 2010 között, Törökbálint (115%), Budaörs (117%), a járási központ Gödöllő (110%) vagy Szentedre (113%) is. 10%-ot sem haladta meg a lakásállomány növekedésének a dinamikája a kevésbé fejlett agglomerációs övezet délkeleti csücskében fekvő Ócsán (109%). Az agglomerációs
települések
lakásállománya
növekedési
dinamikájában
tapasztalható
nagymértékű különbségek okai között említhetjük egyrészt a települések lakóhelyi presztízsét, másfelől a települési önkormányzatok beköltözést támogató, vagy éppen elutasító politikáját. Valamint a településeken rendelkezésre álló lakáscélra beépíthető szabad területek nagyságát és az ingatlanfejlesztők érdeklődését is (19. ábra).
72
19. ábra: Lakásállomány változás az agglomerációs övezet településeiben, 2001 és 2010 között
Forrás: KSH adatok alapján saját számítás
4.4 Gazdasági fejlettség A lakóhelyi szuburbanizáció térbeli-társadalmi egyenlőtlenségeire mutat rá az éves szja egy főre vetített értéke a Budapesti agglomeráció településeiben. A 20. ábrán jól lehet érzékelni a települések közötti igen jelentős mértékű gazdasági-fejlettségbeli különbségeket. 2010-ben a legmagasabb éves szja/fő kategóriába továbbra is az agglomerációs övezet budai oldalán fekvő tradicionálisan is a felsőközéposztály körében legnépszerűbb szuburbán települések estek (Budaörs, Törökbálint, Telki, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi). A legalacsonyabb kategóriába az agglomeráció délkeleti részén fekvő települések estek (Gyál, Alsónémedi). Ennek alapján úgy tűnik, hogy az elmúlt húsz évben ezeket a társadalami különbségeket és törésvonalakat a lakóhelyi szuburbanizáció nem tudta enyhíteni.
73
20. ábra: Éves egy főre jutó személyi jövedelemadó összege, 2010, Ft
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
5. Költözési szándékok és a lakóhelyi szuburbanizáció a Budapesti agglomerációban 5.1. Az elemzés lehetőségei és korlátai A Budapesti agglomerációban zajló lakóhelyi szuburbanizáció irányainak megismerését és a jövőben várható tendenciák felvázolását segítheti az itt élő népesség költözési szándékainak, a befolyásoló okoknak a vizsgálata. Ennek feltárása érdekében (ahogy azt a dolgozat módszertani fejezetében már jeleztem) 2005-ben és 2010-ben a Budapesti agglomerációban megvalósított két reprezentatív kutatás adatbázisának meghatározott adatai esetében
74
összehasonlító elemzéseket végeztem. Mindkét kutatás 1000 fős reprezentatív30 mintavételre épült. Mindkét alkalommal összesen 600 budapesti és 400 városkörnyéki településen élő megkérdezésére került sor31. A főként kétdimenziós elemzések eredményeként kiderültek a költözési szándékokban jelentkező társadalmi szerkezeti (ahol az elemszám ezt lehetővé tette, az övezeti) különbségek. Ezek a különbségek a költözési szándékok térbeli, társadalmi meghatározottságainak megállapításához fontos adalékul szolgálnak. Az empirikus elemzéseket bevezetve arra kell felhívni a figyelmet, hogy a költözési szándékok vizsgálatakor (főként a 2010-es vizsgálati adatoknál) módszertani akadályokba ütközött a kutatás. A módszertani akadályt a 2010-es felvétel esetében a költözni akarók kirívóan alacsony száma jelentette. A 2005-ben elvégzett kutatás során a településükről költözni szándékozó megkérdezettek a teljes minta 15%-át adták (N= 150 fő), ami lehetővé tette a vizsgálatot. Ez az arány azonban 2010-re mindössze 4%-ra (N= 40 fő) esett vissza. Nyilvánvaló volt, hogy ez az adat nem elég az alapvető következtetések levonásához. Az összehasonlításra azonban mindenképpen szükség volt, hiszen anélkül nehéz lett volna bármit is mondani mind a lakóhelyi mobilitási trendek változásairól, mind pedig a jövőbeni folyamatokról. A 2010-es vizsgálat során az alacsony elemszámból adódó elemzési problémát úgy oldottam fel, hogy a költözési szándékok vizsgálatánál a költözni nem akarók csoportját is megvizsgáltam (N=863fő) és összehasonlítottam a településükről költözni szándékozók véleményével is. Ez lehetőséget adott arra, hogy a problémakört komplexebben értelmezzem és ne csak a költözni nem szándékozókra, hanem a költözni törekvőkre is megállapításokat tehessek. További szempont volt, hogy a négyszázaléknyi költözni szándékozó 40 fő véleményét, az alacsony elemszám korlátozottságai szerint vizsgáljam, vagyis óvatos következtetéseket tegyek.
30
Korra és nemre A lekérdezést a 2005-ös kutatásban a TÁRKI, a 2010-es kutatás esetében pedig Ferencz Zoltán szakmai vezetésével a Monitor Kft. készítette 31
75
5.2. A Budapesti agglomerációban élők költözési szándékainak változása Egy korábbi kutatás szerint, amely a Budapesti agglomerációban élők költözési szándékait vizsgálta, a költözési hajlandóság a kilencvenes évek közepétől 2005-ig növekedő tendenciát mutatott. (Csizmady, 2010) Ezt a növekedést akkor két tényező magyarázta. Egyrészt a bővülő és egyre szélesebb társadalmi csoportok igényeit kielégíteni képes lakásingatlan piac kínálatának növekedése, másrészt pedig a lakáshitelhez jutás kedvező lehetőségei. (Csizmady, 2010, 217). A disszertációt megalapozó elemzések, amelyek tehát 2005 és 2010 között nézték a lakóhelyi költözési szándékokat, számottevő változást tapasztaltak. Ahogy ezt a fenti bevezető részben láttuk, 2005-ben a Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek 15 % -a (N=150 fő) mondta azt, hogy el akar költözni jelenlegi településéről, illetve elköltözne, ha lenne rá lehetősége. 21. ábra: A költözési szándék változása a Budapesti agglomerációban, 2005 és 2010 között, % (Minta elemszáma, N=1000) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
86,2 77
15
El akar költözni
9,8
8
4 Nem akar elköltözni 2005
NT/NV
2010
Forrás: NKFP és Norvég kérdőíves adatok alapján saját szerkesztés, 2005, 2010
S noha a vizsgált időszakban a megkérdezettek többsége, vagyis, 77% nem akart elköltözni, ez a 15 % mégis „magasnak” hat akkor, ha a 2005-ös adatot összehasonlítjuk a 2010-es kérdőíves felmérés ugyanazon kérdésére adott válaszainak az eredményeivel. 2010-ben ugyanis (ahogy azt fentebb már jeleztem), az ugyancsak 1000 fős mintából mindösszesen 40 fő, azaz a minta 4%-a említette, hogy el akar költözni a jelenlegi
76
településéről, illetve elköltözne, ha tehetné. Ez azt jelenti tehát, hogy 2005 és 2010 között összesen 11%-kal esett vissza azon Budapesti agglomerációban élő válaszadók aránya, akik el akarnak költözni. Miközben azok aránya, akik nem akarnak költözni 79%-ról 86,2%-ra növekedett a két időpont között (21. ábra) A jelzett kutatási adatok új folyamatok megindulását sejtetik, hiszen az itt élő népességet jellemző korábbi költözési szándék jelentősen lecsökkent, miközben a maradni vágyók aránya növekedett. 5.3. A költözési szándékok társadalmi-demográfiai összefüggései Az elemzés során annak a tisztázása is lényeges volt, hogy a Budapesti agglomerációban élők esetében melyek azok a társadalmi és térbeni csoportok, amelyek tagjai nem akarnak költözni. Milyen demográfiai csoportokról van szó: fiatalabb, vagy idősebb csoportokról? A családosokra vagy inkább az egyedülállókra jellemző, hogy nem akarnak lakóhelyet változtatni? Az elemzések eredményei a vizsgált minta esetében a következő családi állapot szerinti megoszlást mutatták: 18,37% volt egyedülálló, 12,9% elvált, 11,7% özvegy és 45,8% élt házasságban. A költözni nem szándékozók esetében 14% volt az egyedülállók aránya, 12,7% az elváltak, 13,7% az özvegyek és 48,6% volt házas. Ez a megoszlás a költözni akarók között a következőképpen alakult: 37,5% volt egyedülálló, 12,5% elvált, 2,5% özvegy és 47,5% házasságban élt. A költözni akarók között kitűnik az egyedülállók magasabb aránya. A költözni nem szándékozók kor szerinti megoszlásáról elmondható, hogy a minta átlagánál (amely 27%) magasabb arányban, 33,3%-ban jelennek meg a 60 év felettiek. A költözni szándékozók esetében viszont azt tapasztaltuk, hogy a minta átlagát (19%) meghaladó arányban voltak (21,1%) közöttük a fiatal felnőtt korosztály tagjai, így a 18-30 év közöttiek, illetve a 40 éves korosztály tagjai (23,7%).
77
22. ábra: A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek megoszlása a költözési szándékok, valamint a családi állapot, mintabeli átlagai szerint %, 2010 (Minta elemszáma, N=1000) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
47,5 48,6 45,8 37,5 14
18,3
13,7 11,7
12,5 12,7 12,9 2,5
egyedülálló
elvált költözők
özvegy nem költözők
házas
minta átlaga
Forrás: Norvég kérdőíves adatok alapján saját szerkesztés, 2010
Ez összegezve azt mutatja, hogy inkább a fiatalok, és a középkorú korosztály tagjai azok, akik nagyobb arányban szándékoznak elköltözni jelenlegi településükről, míg az idősebb korosztály kevésbé akar lakóhelyet változtatni. (lásd: 23. ábra) A költözési szándék és az iskolai végzettség összefüggéseivel kapcsolatban elmondható, hogy a költözni nem szándékozók esetében a minta átlagát (15,6%) kicsivel meghaladta az egyetemet és főiskolát végzettek aránya (16%). A költözni szándékozók csoportjának a vizsgálata pedig azt mutatta, hogy a minta átlagát (28,4%) jelentős mértékben meghaladta a szakmunkás képzettséggel rendelkezők (53,8%) aránya. Miközben azt is ki kell emelni, hogy ugyanebben a csoportban, vagyis a költözni akarók között a minta átlagát (15,6%) szintén meghaladó arányban voltak egyetemi, vagy főiskolai végzettséggel rendelkező válaszadók is. (20,5%). Az utóbbi esetben azonban kisebb a különbség az átlaghoz képest.
78
23. ábra: A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek megoszlása korcsoportok, valamint a költözési szándékok szerint (%, 2010) (Minta elemszáma, N=1000)
minta átlaga
18,1
nem költözők
16,8
17,5
költözők
17,5
20
0%
10%
18-29 éves
18,8
20%
16,4
16,3
28,0
18,9
30,5
20
30%
30-39 éves
18,7
40%
27,5
50%
40-49 éves
60%
70%
50-59 éves
15
80%
90%
100%
60 éves és idősebb
Forrás: Norvég kérdőíves adatok alapján saját szerkesztés, 2010
24. Ábra:
A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek megoszlása iskolai végzettség, valamint a költözési szándékok szerint %, 2010 (Minta elemszáma, N=1000)
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
53,8 31,1 29,3
28,0
32,1 23,0 21,2
20,5
20,5
16,2 17,3
5,1 8 általános
szakközép, szakmunkás Költözők
gimnázium
Nem költözők
Minta átlaga
Forrás: Norvég kérdőíves adatfelvétel alapján saját szerkesztés, 2010
79
egyetem, főiskola
A Budapesti agglomerációban élő összes megkérdezett jövedelem szerinti megoszlása32 azt mutatta, hogy több mint fele (58,5%) alacsony jövedelemmel, 30,5%-a közepes jövedelemmel, magas jövedelemmel pedig 10,9%-a rendelkezett. A minta megoszlásától eltérő értékeket mutattak a költözni akarók, akik között a minta átlagát (10,9%) meghaladó mértékben voltak a magas jövedelemmel rendelkezők (29,4%).
Ez azt mutatja, hogy a
lakóhelyi mobilitás jelentősen összefügg a jövedelmi helyzettel. Ezért valószínűsíthetően a Budapesti agglomerációban élő költözni szándékozók közül inkább a magas jövedelemmel rendelkezők fognak elköltözni a jelenlegi lakóhelyükről a következő években. 25. ábra: A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek megoszlása a jövedelmi helyzet, valamint a költözési szándékok szerint %, 2010 (Minta elemszáma, N=1000)
minta átlaga
nem akar költözni
akar költözni
58,5
30,5
10,9
57,7
32,4
9,7
44,1
0%
10%
20%
26,5
30%
40%
alacsony jövedelem
50%
60%
közepes jövedelem
29,4
70%
80%
90%
100%
magas jövedelem
Forrás: Norvég kérdőíves adatfelvétel alapján saját szerkesztés, 2010
5.4. Lakástulajdon viszonyok A lakóhelyi mobilitást és hajlandóságot meghatározhatják a lakóingatlan tulajdonviszonyai is. Magyarországon a nyugat-európai, de a volt szocialista országokhoz képest is kimagasló a lakástulajdonosok aránya, miközben a bérlők aránya alacsony. Ez már a kilencvenes évek 32
Alacsony jövedelmi kategória: 50.000 Ft-100.000 Ft Közepes jövedelem: 101.000-150.000 Ft Magas jövedelem: 151.000-250.000 Ft
80
elején is így volt. 1990-ben Magyarországon a szociális bérlemények aránya 22%, a magánbérlemények aránya mindösszesen 0,5%, míg a lakástulajdonnal bírók aránya már ekkor is nagyon magas, 77,5% volt. Összehasonlítva egy volt szocialista országgal, pl. (az akkori nevén) Csehszlovákiával a szociális bérlemények aránya ott magasabb, 29%, a magánbérlemények aránya átlagos 0,9%, míg a lakástulajdonosok aránya jóval alacsonyabb, 44%-os volt. (Hegedüs-Tosics, 1998, 145). A Magyarországra jellemző mai magas lakástulajdonosi arány egyik magyarázata a kilencvenes évek elején lezajlott gyors lakásprivatizációban keresendő. Ekkor a tanácsi (később önkormányzati) tulajdonú lakásingatlanokat privatizálták az önkormányzatok. Azért, hogy minél előbb anyagi forrásokhoz jussanak, illetve, hogy ne keljen vállalniuk a sok esetben lerobbant lakásállomány felújításának költségeit, gyorsan eladták azokat. Az utóbbi huszonöt évben mind az állami, mind pedig a magán pénzből megvalósuló bérlakás építkezések szintje nagyon mérsékelt maradt. Az alábbi táblázat jól érzékelteti a magyar bérlakás szektor sajátos helyzetét; a többi európai országhoz képest alacsony arányát.
9. táblázat: A lakásállomány tulajdoni szerkezete az EU néhány országában, 2004 Tulajdonos által lakott
Magánbérlet
Szociális
Bérelt lakások
bérlemény
összesen
Magyarország
92%
4%
4%
8%
Lengyelország
75%
13%
12%
25%
Olaszország
73%
14%
5%
19%
Anglia
70%
11%
18%
29%
Csehország
66%
13%
12%
25%
Svédország
59%
21%
20%
41%
Franciaország
56%
20%
17%
37%
Németország
46%
48%
6%
54%
Forrás: Hegedűs József, 2011, Városkutatás Kft., Lakhatási szegénység Magyarországon. Problémák és megoldások Habitat 15. konferencia előadás alapján
A magas lakástulajdonosi arány másik oka, hogy a magyar társadalomban erős a vágy a saját lakástulajdonra, sokszor még annak árán is hogy a tulajdonnal sokkal helyhez kötöttebbekké, kevésbé mobillá válnak. A KSH Társadalmi Helyzetkép lakáshelyzetre vonatkozó 2010-es 81
tanulmánya alapján a lakástulajdonosok országos aránya továbbra is nagyon magas, 91%, miközben a bérlők aránya alig változott: 8,4% (ebből 3,6 % magánbérlő, 3,6% szociális bérlő volt). (Társadalmi Helyzetkép, Lakáshelyzet, KSH 2010). végzett
norvég kérdőíves
felmérés
eredményei
is
A Budapesti agglomerációban alátámasztják a fent
említett
tulajdonviszonyokat, vagyis a lakástulajdonnal bírók magas arányát. A kérdőív eredményei azt is mutatták, hogy a lakás tulajdonviszonyok, a saját lakás ténye vélhetően befolyásolják a költözési törekvéseket (noha nyilván nem kizárólagosan). Az adatok szerint a minta átlagát (ami 80,3%) meghaladó arányban (mégpedig 84,5%-ban) találhatók lakástulajdonosok azok között, akik nem akarnak elköltözni. A vizsgált mintában, átlagban 19,7 % vannak jelen a bérlői státusban lévők. Ehhez képest jóval magasabb a költözni akarók aránya, amely 24,4 %. Tehát azt is mondhatjuk, hogy a bérlői jogviszony kedvezőbb a lakóhelyi mobilitás alakulására, mint a lakástulajdonnal való rendelkezés. 26. ábra:
A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek megoszlása a lakástulajdoni helyzet, valamint a költözési szándékok szerint %, 2010 (Minta elemszáma, N=1000)
Minta átlaga
80,3
akar költözni
19,7
75,6
nem akarnak költözni
24,4
84,5
0,0
10,0
20,0
30,0
40,0
15,5
50,0
lakástulajdonos
Forrás: Norvég kérdőíves adatok alapján saját szerkesztés, 2010
82
60,0 bérlő
70,0
80,0
90,0
100,0
5.5. A költözni szándékozók területi elhelyezkedése és koncentrációja A 2010-es empirikus felvétel idején a Budapesti agglomerációban élő költözni nem szándékozó megkérdezettek több mint fele (57%) Budapesten lakott. Kevesebb, mint felük (42%) az agglomerációs övezetben élt. Azon megkérdezettek, akiknek szándékában állt a költözés, több mint fele (61%) a Budapesti agglomerációs övezetben élt, míg a budapesti megkérdezetteknek csak harmaduk (39%) akart elköltözni. Ebből az adatból két óvatos megállapítást tehetünk. Egyrészt, hogy a Budapesten élők kisebb arányú költözési szándéka is hozzájárulhat ahhoz, hogy Budapest népességének csökkenése megállt, sőt 2007 óta lassú növekedésnek is indult. Másrészt pedig, hogy a költözni szándékozók többsége nem a fővárosban, hanem az agglomerációs övezetben élt. 27. Ábra A településükről elköltözni szándékozók és elköltözni nem akarók térbeli megoszlása a Budapesti agglomerációban, 2010 (A teljes minta átlaga N= 1000)
Minta átlaga
60
Nem költözne
40
58
Költözne
42
39
0
10
20
61
30
40 Budapest
50
70
agglomerációs övezet
Forrás: Norvég kérdőíves adatfelmérés alapján saját szerkesztés, 2010
83
60
80
90
100
A Budapesti agglomerációban élők lakóhelyi mobilitásában jelentkező irányok megismerését segíti a következő ábra, amelyen láthatjuk, hogy hová akarnak költözni az itt élő költözni szándékozó megkérdezettek. Az említések gyakorisága alapján a legmagasabb arányban (35%-ban) a Budapesti agglomerációs övezeten belül keresnek vagy keresnének maguknak új otthont. Egynegyedük, vagyis 25%-uk már az agglomerációs övezeten túl található másik települést választja, vagy választaná. Budapestet a megkérdezettek 20%-ka jelölte. Ennek alapján tehát a költözés irányai a Budapesti agglomerációs övezet településeit célozzák, ami pedig külön figyelemreméltó, hogy a költözők nemcsak a Budapesti agglomerációs övezetbe illetve azon belüli településre költöznének, hanem már az azon túli településekre. Ez jelezheti az agglomerálódás folyamatának a kiterjedését is, illetve egy fajta peri urbanizációs folyamatot is jelölhet. 28. Ábra: A Budapesti agglomerációban élő, költözni akaró megkérdezettek jövőbeni település választásai, említések gyakorisága, darab.,2010 (N=40) 16 14 12 10 8 6 4 2 0 Agglomeráció
más település
Budapest
NT/NV
Forrás: Norvég kérdőíves adatfelmérés alapján saját szerkesztés, 2010
5.6. Eladósodottság, lakáshitel és a költözési szándékok A költözési szándékok 2005 és 2010 között tapasztalt nagymértékű csökkenése, az adott időszakban kialakult hazai, (egyben nemzetközi) gazdasági válság hatásaival, ezek között kiemelten
a
lakosság
(így
a
Budapesti
agglomerációban
élők)
nagymértékű
eladósodottságával is magyarázható. 2011-ben a KSH adatai alapján a magyar háztartások 45%-ának volt valamilyen hiteltartozása.33 A magyar lakosság adósságállománya, (kimondottan a lakáshitellel összefüggő adósság összege) az utóbbi tíz évben tendenciózusan növekedett, miközben azok aránya, akik az úgynevezett adósságcsapdába estek, folyamatosan 33
http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20111125-a-lakossag-tobb-mint-fele-eladosodott-a-statisztikakszerint.html
84
nőtt. A magyar lakosság eladósodottságának magas arányát magyarázza a 2000-es évek elején és közepén meghirdetett, (azóta sokat bírált) lakástámogatási politika, amely könnyen elérhető és olcsónak tűnő banki – közte államilag is támogatott – forint-, illetve devizaalapú lakáshitelek elérhetését tette lehetővé. A gazdasági válság kirobbanásával azonban a devizahitelesek különösen nehéz helyzetbe kerültek (a devizaárfolyam szélsőséges ingadozásai miatt), és közülük sokak ingatlanjára jelzálogot jegyeztek be. Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok a háztartások, ahol a családfenntartók közül egyik elvesztette az állását, ezzel a hiteltörlesztés szinte lehetetlenné vált számukra. 29. ábra: A lakáshitel állomány összege év végén (millió Ft), 2002-2011 között Lakáshitel állomány összege év végén ( millió Ft)
5 000 000 4 000 000 3 000 000 2 000 000 1 000 000 0 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 hitelállomány összege év végén ( millió Ft)
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
A Budapesti agglomerációs övezet különösképpen érintett ebben a problémában, hiszen az elmúlt évtizedben az országban itt épült a legnagyobb dinamikával új lakásállomány, amelynek jelentős része a már említett hitelekből valósult meg. 2010-ben, két évvel a gazdasági válság kirobbanása után a Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek 25%-ának volt hiteladóssága, több mint háromnegyedének (75%) nem volt adóssága az ingatlanján. Azonban azon megkérdezettek több mint felének (67%), akiknek volt adóssága, ez komoly anyagi gondot okozott. A költözni akaróknak a minta átlagát (25%) meghaladó arányban (37%) volt adósságuk az ingatlanjukon. Eladósodottságuk vélhetően hozzájárulhat ahhoz, hogy el akarnak költözni jelenlegi lakásukból vagy házukból.
85
30. ábra: A lakáshitellel rendelkezők aránya a Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek költözési szándékainak arányában 2010, % (A teljes minta átlaga, N=1000)
minta átlaga
25
75
nem akar költözni
25
75
akar költözni
37
0%
10%
20%
63
30%
40%
50%
van hitele
60%
70%
80%
90%
100%
nincs hitele
Forrás: Norvég kérdőíves adatfelmérés alapján saját szerkesztés, 2010
5.7. Lakóhelyi elégedettség és a költözési szándékok 31. ábra A Budapesti agglomerációban élők lakóhelyi elégedettségének változása 2005 és 2010 között (A teljes minta átlaga, N=1000) (1-től 5-ig terjedő skála átlagértéke) munkalehetőségekkel
3,1
2,2
gyerek tanulási lehetőségeivel
3,4
óvodai ellátással
3,4
2,9
közszolgáltatásokkal
3
3,8 3,5 3,4 3,4
tömegközlekedéssel közbiztonsággal
2,9
természeti környezettel:
2,9 1
1,5
2
2,5
3 2005
3,7 3,5 2010
Forrás: NKFP és Norvég kérdőíves adatfelmérés adatai alapján saját szerkesztés, 2010
86
3,8
3,5 3,8 3,9
egészségügyi ellátással kereskedelmi szolgáltatásokkal
3,8
4
4,5
5
A költözési szándékok alakulását a lakóhellyel kapcsolatos elégedettség szintje is befolyásolja. Az alábbi két ábra egyrészt a Budapesti agglomerációban, másrészt a fővárosban élők elégedettségének változásait mutatja a vizsgált két időpont között. Az eredmények azt mutatják, hogy mind az agglomerációban élők, mind pedig a Budapesten élők elégedettsége egyértelműen növekedett 2005 és 2010 között. 32. ábra: A Budapesten élők lakóhelyi elégedettségének változása 2005 és 2010 között, (A teljes minta átlaga N=600) (1-től 5-ig terjedő skála átlagértéke) munkalehetőségekkel
3,5
2,2
közbiztonsággal
2,9
3,3
tömegközlekedéssel
3,9
3,4
közszolgáltatással
3
kereskedelmi szolgáltatással
3
3,7 3,9 3,6 3,5 3,7
egészségügyi ellátással óvódai ellátással
3
3,5 3,4
gyerek tanulási lehetőségeivel természeti környezettel
3,8
2,7 1
1,5
2
2,5
3
2005
3,5
4
4,5
5
2010
Forrás: NKFP és Norvég kérdőíves adatfelmérés adatai alapján saját szerkesztés
2005-ben a Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek elégedettsége a lakóhelyükön található különböző szolgáltatásokkal és adottságokkal átlagosnak mondható. Legkevésbé a településükön található munkalehetőségekkel voltak elégedettek (2,2), míg az átlagnál valamivel elégedettebbek voltak a településükön található egészségügyi szolgáltatással (3,5), a tömegközlekedéssel (3,4), illetve a gyerekük tanulási lehetőségeivel (3,4). A településük természeti környezetével (2,7), a közbiztonsággal (2,9) és a kereskedelmi szolgáltatásokkal (2,9) azonban kevésbé voltak elégedettek. 2010-ben ugyanezen kérdésre adott válaszok átlagértékei alapján azt láthatjuk, hogy amellett, hogy különböző mértékben elégedettek az egyes kérdéseket illetően, növekedett a Budapesti agglomerációban élők elégedettsége. 2010-ben is azt láthatjuk, hogy a legelégedettebbek a településük tömegközlekedésével (3,9) és a kereskedelmi szolgáltatásaival voltak (3,9).
87
Látványosan nőtt az itt élők elégedettsége a két vizsgált időpont között a településen található munkalehetőségekkel
(3,1),
továbbá
a
természeti
környezet
állapotával
(3,8),
a
közbiztonsággal (3,3), a közszolgáltatásokkal (3,9) és az óvodai ellátással (3,7) is. A Budapesten élők tekintetében elmondható, hogy esetükben is egy növekvő elégedettségre utaló tendencia látható. Nőtt a budapesti megkérdezettek elégedettsége 2005-höz képest a természeti környezettel (3,9), a közbiztonsággal (3,3) a tömegközlekedéssel (3,9) a kereskedelmi szolgáltatásokkal (3,8) kapcsolatban, valamint az egészségügyi (3,6) és óvodai ellátással (3,7) kapcsolatban is. A települési szolgáltatásokkal és adottságokkal való átlagos elégedettségben különbséget tapasztalunk a költözni akarók és költözni nem akarók csoportja között. Az eredmények azt mutatták, hogy 2010-ben a költözni szándékozók rendre kevésbé voltak elégedettek a településükön található szolgáltatásokkal, mint azok, akik nem szándékoztak elköltözni. A költözni akarók legkevésbé a településen található munkalehetőségekkel voltak elégedettek. A költözni akarók csoportja ezt az ötfokozatú sálán átlagosan 2,7-re értékelte, míg a költözni nem szándékozók 3,1-re. (33. ábra). Hasonlóképpen különbségeket találunk, ha Budapest és a városkörnyéken élők elégedettségét vetjük össze. Budapesti megkérdezettek elégedettsége átlag feletti volt a tömegközlekedés (3,9), illetve a munkalehetőségek (3,5) tekintetében. Ezzel szemben átlag alatti elégedettség jellemezte a budapesti megkérdezetteket a gyermekek tanulási lehetőségei (3,5) az óvodai (3,7) és az egészségügyi ellátás (3,6) vonatkozásában. A Budapestiek átlagos elégedettségével szemben a fejlett városkörnyéken élő megkérdezettek rendre átlagon felül elégedettek. A fővárosi megkérdezettekkel ellentétben a fejlett városkörnyéken élők átlag felett elégedettek a közszolgáltatásokkal (3,9) a közbiztonsággal (3,6), a kereskedelmi szolgáltatásokkal (4,1), az egészségügyi ellátással (3,9) és az óvodai ellátással (4). A fejlett városkörnyéki településekkel szemben a fejletlen városkörnyékiek viszont átlag alatt elégedettek. Legkevésbé elégedettek a településükön a munkalehetőségekkel (2,2) és a tömegközlekedéssel (2,6).
88
33. ábra: Mennyire elégedett a településén található szolgáltatásokkal? (1=Egyáltalán nem elégedett; 5= Teljesen elégedett) (A teljes minta átlaga N=1000) (1-től 5-ig terjedő skála átlagértéke) munkalehetőségekkel
3,1
2,7
gyerek tanulási lehetőségeivel óvodai ellátással
3,5
egészségügyi ellátással
3,5
3,8 3,7 3,8 3,7 4 3,9
kereskedelmi szolgáltatással közszolgáltatással
3,6 3,5 3,5
tömegközlekedéssel közbiztonsággal
3,4
3
természeti környezettel
3,4 1
1,5
2
2,5
3
költözők
3,8
3,7
3,5
4
4,5
nem költözők
Forrás: Norvég projekt kérdőíves felmérés adatai alapján, saját szerkesztés 2010
34. ábra: Lakóhelyi elégedettség Budapesten és a városkörnyéken (1-től 5-ig terjedő skála átlagértéke) 3,1 3,1
2,2
munkalehetőségekkel
3,5
3,2 3,4 3,6
közbiztonsággal
3,3
3,5
2,9 3,1
Tömegközlekedéssel
3,9
3,8 3,8 3,9 3,7 3,9 3,8
közszolgáltatásokkal kereskedelmi szolgáltatással
3,9
4,1
3,6 3,8 3,9 3,6 3,6 3,8 4 3,7 3,8 3,4 3,9 3,5 3,7 3,2 3,8 3,8
egészségügyi ellátással óvodai ellátással gyerek tanulási lehetőségeivel természeti környezettel 1
1,5
Budapest
2
2,5
3
fejlett városkörnyék
3,5
fejletlen városkörnyék
( A teljes minta átlaga, N=1000) Forrás: Norvég Projekt kérdőíves felmérés adatai alapján, saját szerkesztés, 2010
89
4
4,5
5
Átlag
5
5.8. Költözési szándékok alakulásának okai A költözési szándékok alakulását (vagyis a költözési elhatározást, illetve a költözési szándék hiányát) meghatározó okok feltárására is törekedtem. A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek által említett okokat az elköltözésre, vagy éppen ellenkezőleg a maradásra összesen négy fő kategóriába gyűjtöttem.
A négy fő
kategória a következő: 1. Családi okok (házasság, válás, gyermekvállalás szempontjai, családi-rokoni szálak fűzik az adott településhez) 2. Egzisztenciális okok (munka, lakásfenntartással kapcsolatos okok) 3. Szubjektív okok (érzelmi-személyes kötődés a lakáshoz és/vagy a településhez) 4. Település adottságai (elérhetőség, települési szolgáltatások minősége, állapota). Ennek alapján a Budapesti agglomerációban élő településükről költözni nem akarók, több mint fele, 67% maradni vágyása mögött meghúzódó legtöbbet említett okok a település adottságaival hozhatók összefüggésbe. Azaz a települési közszolgáltatások minőségével, az adott település közlekedési helyzetével és fekvésével. Vagyis maradásuknak az elsődleges és legfontosabb oka településük kedvező (pl. „közel van a munkahelyhez”), vagy éppen általuk kedvezőtlennek ítélt adottsága volt. A költözni nem akarók 18,6%-a a maradásnak második legfontosabb okaként azokat a szubjektív indítékokat említette, amelyek elsősorban a településükhöz való érzelmi kötődést mutatták. (pl. „itt születtem”; „ide köt a múltam”, „megszoktam már”, „itt vannak a barátaim”, „ jól kijövök a szomszéddal”, „szeretek itt élni”, „szeretem ezt a környéket”). A költözni nem akarók 13,3%-a említett olyan okokat, amelyek egzisztenciális, vagyis sok esetben anyagi-megélhetési természetű eredettel magyarázhatók. (pl. „ezt engedhetem meg magamnak” „ezt tudom megfizetni”, „olcsó a fenntartása”, „nincs rá anyagi lehetőségem, hogy elköltözzem”). Mindösszesen 6,8% említette a családi kötöttségeket, mint meghatározó okot. A költözni akarók csoportja – a nem akarók csoportjához hasonlóan – a legnagyobb arányban (15%) elköltözése okaként a település kedvezőtlen adottságait említette (pl. „rossz a közlekedése”,
„rossz
a
közbiztonság”,„messze
van
mindentől”,
„messze
van
a
munkahelyemtől”). A második legnagyobb arányban (13,2%) említett ok az ő esetükben, (szemben a költözni akarókkal, akiknél az érzelmi típusú okok voltak a második helyen) az
90
anyagi, egzisztenciális háttér, ami miatt elköltöznek (pl. magas a rezsi költsége, túl nagy, túl drága a fenntartása stb.). Számukra a településükhöz köthető szubjektív-érzelmi okok (pl. „nem szeretek itt lakni”, „utálom Budapestet”) csak harmadlagos fontosságúak voltak, a megkérdezett költözni akarók 10,5% említette ezt. A kérdőív eredményei alapján az elköltözésben legkevésbé a családi okok játszanak szerepet. Ezt a megkérdezettek csupán 5,3%-ka említette. 35. ábra A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek költözési szándéka mögötti okok 2010, % (A teljes minta átlaga, N= 1000) 100,0 90,0 80,0 70,0 60,0 50,0 40,0 30,0 20,0 10,0 0,0
61,4
15,8
települési adottságok
18,6
13,3 13,2
10,5
szubjektív okok
egzisztenciális-anyagi okok
nem költözők
6,8
5,3
családi okok
költözők
Forrás: Norvég Projekt kérdőíves felmérés alapján saját szerkesztés, 2010
5.9. A költözési szándékok összefoglalása A Budapesti agglomerációban élők költözési szándékait és azok lakóhelyi szuburbanizációval összefüggő kérdéseit vizsgáló empirikus kutatás eredményei alapján a következő összegző megállapításokat tehetjük: 1.) A Budapesti agglomerációban élők jelentős többsége (a megkérdezettek több mint háromnegyede) nem szándékozik elköltözni a jelenlegi otthonát adó településről. A disszertáció által vizsgált két időpont közötti időszakban, vagyis 2005 és 2010 között még növekedett is azok száma, akik nem akarnak elköltözni.
91
2.) A vizsgált térségben élők csak egy kisebb, a vizsgált két időpont között tendenciájában csökkenő része akar elköltözni. Az elemzések rámutattak, hogy a költözési szándékokban tapasztalt változás valószínűsíthetően összefügg a 2008-ban Magyarországot is elérő gazdasági válság hatásaival, különösképpen a lakosság hitelállományának növekedésével és általános eladósodottságával. 3.) A demográfiai és társadalmi összetétel szempontjából jellemző eltéréseket mutat a költözni szándékozók, illetve azok csoportja, akik nem akarnak költözni. A költözni nem akarók jellemzően középkorú, 50 fölötti korosztályból kerülnek ki, családosok, jövedelmi helyzetük átlagos, (se nem magas se nem alacsony), közepes iskolai végzettséggel rendelkeznek. A költözni akarók heterogénebb képet mutattak: többségükben inkább fiatalabbak, 30-as, 40-es éveikben járó, jellemzően alacsony jövedelmű és középfokú szakképesítéssel rendelkezők. A heterogenitást mutatja, hogy az adott csoportban jelen vannak a magas jövedelmű, és magas iskolai (egyetem) végzettséggel bírók is. 4.) A válaszadók lakóhelyi mobilitását illetve arra való hajlandóságát erőteljesen befolyásolhatja a lakástulajdon. A költözni nem akaró megkérdezettek háromnegyede lakástulajdonos. A költözni vágyók között viszont a bérlők aránya a magasabb. 5.) Az elköltözni szándékozók döntő többsége 2010-ben nem Budapesten, hanem az agglomerációs övezetben élt, ami egyben azt is mutatja, hogy az agglomerációs övezetben élők magasabb arányban akarnak elköltözni, míg a Budapesten élők kisebb arányban akarnak elköltözni a településükről. Ez az eredmény valószínűsíthetően összefügg a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának változásával és a főváros népességszámának lassú emelkedésével. 6.) A költözési szándék irányait illetően elmondható, hogy a költözni akarók többsége, akik jelenleg az agglomerációs övezetben élnek, vagy az agglomerációs övezeten belül vagy az agglomeráció határain túli településeken választanának új otthont maguknak. Ez felveti a szuburbanizáció kiterjedését, és egyfajta peri-urbanizációs folyamat lehetőségét, noha ez a rendkívül alacsony elemszám miatt nem bizonyítható. 7.) A Budapesti agglomerációban élők költözési szándékaiban bekövetkezett változások meghatározó okai között a lakóhelyi elégedettség hatása is kiderült. Az elemzés alapján 92
valószínűsíthető, hogy a lakóhelyi elégedettség is szerepet játszik abban, hogy a Budapesten élők döntő többsége nem akar elköltözni a fővárosból. Ők ugyanis elégedettek a település nyújtotta különböző lehetőségekkel. Azok akarnak inkább elköltözni, főként a Budapesti agglomeráció kevésbé fejlett településeiről, akik kevésbé elégedettek a településen található munkalehetőségekkel. Ezt a megállapítást az alábbi részletek jelzik: 7.1.) Az elemzés eredményei szerint a Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek az átlagnál
elégedettebbek
színvonalával.
településük
alapvető
adottságaival
és
szolgáltatásainak
Egyedül a településen található munkalehetőségek tekintetében voltak
kevésbé elégedettek. 7.2) A költözők-nem költözők összevetésekor kitűnt, hogy a költözni akarók minden kérdésben valamivel kevésbé voltak elégedettek, s ez leginkább a településükön található munkalehetőségek esetében volt igaz. 7.3.) A lakóhelyi elégedettségben tapasztalható különbség főként a Budapest és a különböző fejlettségű városkörnyéki települések esetében volt szembetűnő. A Budapesten élők átlag felett elégedettek a településen található munkalehetőségekkel, valamint a tömegközlekedéssel. Átlag feletti elégedettség jellemezte több kérdés esetében (pl. óvodai, egészségügyi ellátás) a fejlett városkörnyéken élőket is. A fejletlen városkörnyéken élők szinte mindennel átlag alatt voltak elégedettek, köztük is legkevésbé a településükön található munkalehetőségekkel. A tömegközlekedés tekintetében elmondható, hogy Budapesttel ellentétben a városkörnyéken (mind a fejlett, mind pedig a fejletlen településen) élők kevésbé voltak elégedettek.
6. A lakóhelyi szuburbanizáció térbeni-társadalmi következményei Gyál és Törökbálint példáján: összehasonlító esettanulmány
6.1 Gyál és Törökbálint kiválasztásának szempontjai: hasonlóságok, különbségek A korább fejezet a Budapesti agglomerációban zajló lakóhelyi szuburbanizáció irányait az itt élő népesség költözési szándékainak, azok befolyásoló okainak vizsgálatán keresztül elemezte. Az empirikus adatok elemzése számos szempontra, az átfogó folyamatokra mutatott
93
rá, de nem tette lehetővé a belső finomabb elemzéseket. Erre ebben a fejezetben kerül sor. Ennek érdekében a lakóhelyi szuburbanizáció folyamatát, annak térbeli társadalmi következményeit már nem a térség egészében, hanem annak két területi egységében, lokális szinteken tárom fel, mélyinterjús eszközökkel, valamint társadalom statisztikai módszerek, dokumentum elemzések segítségével. Budapest környékén két települést, Gyál illetve Törökbálint városait választottam ki. A két mintaterület kiválasztásakor egyrészt arra törekedtem, hogy eltérő történelmi háttérrel, és társadalmi-gazdasági fejlettséggel rendelkező agglomerációs
településeket válasszak.
Másrészt arra, hogy olyanokat keressek, ahol a hasonlóság jegyei is megvannak. A különbségek és a hasonlóságok elemzésével ugyanis vélhetően feltárhatóvá válnak a különböző jellegű helyi sajátosságok szuburbanizációs hatásai, valamint a népességnövekedés eltérő következményei. Az esettanulmány készítésének az elején is nyilvánvalóak voltak bizonyos hasonlóságok, hiszen a vizsgálatra kijelölt települések a Budapesti agglomeráció közigazgatási határán helyezkednek el, vagyis a földrajzi helyzetük hasonlónak tűnt, a Budapest határához való közelség, de a kedvező közlekedési kapcsolatok, autópálya közelség alapján is. A történelmi múltjuk, a helyi társadalmi szerkezeti adottságok azonban a különbségeket jelezték. 36. ábra: Törökbálint és Gyál elhelyezkedése az agglomerációban
Forrás: Google Map
94
Az esettanulmányban elsőként a hasonlóságok és a különbségek vizsgálatára kerül sor.34 Mindkét város közvetlenül határos Budapesttel. Gyál a Budapesti agglomeráció délkeleti, Törökbálint a délnyugati belső zónájában található. Mindkét település autópálya melletti, kiváló közlekedési adottságokkal rendelkezik. Gyál az M5 autópálya és az M0 autópálya, Törökbálint pedig az M7 autópálya és az M0 autópálya csomóponti térségében fekszik. Mindkettőt érinti a vasútvonal, amely Gyál esetében a Nyugati, Törökbálint esetén a Déli pályaudvarral biztosít kapcsolatot, kiváló lehetőséget teremtve az ingázásra. A kedvező megközelíthetőséget mindkét településnél tovább javítják a főváros csomóponti térségeivel direkt kapcsolatot biztosító Budapesti Közlekedési Központ autóbuszjáratok. Eltérőek viszont a két várostáji-, környezeti adottságai, eltérő fejlődéstörténetük is. E tényezők erőteljesen befolyásolják e települések lakosságának összetételét is. Gyál az agglomeráció korábban legkevésbé fejlett keleti térségében egy pusztából kifejlődött, helyi identitását csak lassan erősítő magyar lakosságú agglomerációs település, míg Törökbálint a mindenkor fejlettebb nyugati térséghez tartozó, kedvezőbb táji-, természeti környezetben jelentős sváb nemzetiségi hagyományokkal és gyümölcstermesztési kultúrával bíró faluból kialakult tradícióit ápoló kisváros. Mindkét település évtizedek óta – bár eltérő dinamikával – a Budapest térségi lakossági szuburbanizáció célterülete. Hasonló főváros környéki elhelyezkedésük és közlekedési adottságaik ellenére azonban a két település éppen az eltérő befogadó készség és az eltérő térségi-, települési presztízs miatt jelentősen eltérő nagyságú és összetételű népesség számára jelentett vonzerőt a különböző időszakokban differenciált jellemzőkkel. Míg Gyál néhány száz fő népességű tanyából, majd kisközségből elővárossá való fejlődése és lakosságszámának felduzzadása már az a II. világháború előtt és az 1960-as, 1970- években megkezdődött, addig Törökbálint lakosságszámának jelentős mértékű megnövekedése későbbre, a rendszerváltozást követő kilencvenes évekre tehető.
34
A két település összevetését egyrészt a településtörténeti dokumentumok másodelemzése (Czagányi László: Gyál története (Gyál, 2010) illetve: Zeiss Ferenc: Törökbálint–Großturwall (Törökbálint, 2006) könyvei, másrészt statisztikai adatelemzések, harmadrészt pedig az empírikus módszerek, a mélyinterjúk készítése alapozta meg.
95
Gyál történeti fejlődésében a főváros iparának (elsősorban gyáriparának) fejlődése bírt központi jelentőséggel. Elsősorban a budapesti letelepedési korlátozások, illetve a migráció által érintett rétegek számára elérhető (alacsonyabb) ingatlanárak, illetve a családi ház építésre alkalmas telkek bősége miatt telepedett le itt (és a környező vasút által érintett) településeken a fővárosi üzemekben foglalkoztatott, nagyobb részt az ország távolabbi megyéiből elvándorolt (ezért jelentős vidéki életmódmintákat követő) népesség, az új gyáripari munkásság, közte a betanított munkások nagy része. Gyál gazdasági kapcsolata a fővárossal hamarabb kialakult, hiszen a település fizikailag összeépült Budapest XXII. kerületével (Pestszenterzsébettel), másrészt a Gyált is érintő Budapest-Kecskemét-Lajosmizse vasútvonal már a 19. század végétől (1889-től) lehetővé tette a kelet-budapesti munkahelyek gyors elérését. Gyállal ellentétben Törökbálint egy sváb hagyományokkal és kisebbséggel bíró, tradícióit őrző kis faluból lett az utóbbi 60 évben szuburbán település, ahol a múlt században még a városi polgárok gyümölcsöskertjei voltak, és ahol azok üdülői álltak. A Budafok-BudaörsTörökbálint vasúti vonal 1914-ben épült meg 13,3 km hosszan. Szerepe ezért inkább helyi érdekű volt, mint térségi. Megvalósítása kevéssé volt hatással a népesség letelepedésének változására, mint a térségi jelentőségű lajosmizsei vonalé. A két település összevetését egyrészt a településtörténeti dokumentumok másodelemzése (Czagányi László: Gyál története (Gyál, 2010) illetve: Zeiss Ferenc: Törökbálint–Großturwall (Törökbálint, 2006) könyvei, másrészt statisztikai adatelemzések, harmadrészt pedig empirikus módszerek, elitinterjúk készítése alapozta meg. Gyál és Törökbálint összehasonlító elemzése (a történeti múlt figyelembevétele mellett) elsősorban az elmúlt 20 év szuburbanizációval is összefüggő jelenségeire koncentrál.
96
9. táblázat Hasonlóságok és különbözőségek Gyál és Törökbálint adottságaiban és helyzetében GYÁL
TÖRÖKBÁLINT
JELLEMZŐ HASONLÓSÁGOK Budapesthez való kapcsolat
Közvetlen főváros határ melletti fekvés M5,
illetve
M0
melletti M1, M7, illetve M0 melletti
fekvés Közlekedési kapcsolatok
fekvés
Országos
vasútvonallal
való
érintettség,
elővárosi
kapcsolatrendszer BKK
autóbuszokkal
való
ellátottság,
budapesti
városrészközpontokat célzó helyi közösségi közlekedés 1000
lakosra
jutó
adózó 432 fő
(2010)
423 fő
JELLEMZŐ KÜLÖNBÖZŐSÉGEK Eltérő
agglomerációs Fejletlenebb délkeleti
Fejlettebb délnyugati
szektorbeli fekvés Táji környezet Kapcsolati háttér
Közömbös
Kedvező
Autópályán Kecskemét-
Autópályán Tatabánya-Győr-
Szeged- Szerbia (Balkán),
Bécs, illetve Balaton-
Románia, az M0-on keresztül Szlovénia-Horvátország, az ÉNy, illetve DNY
M0-on keresztül pedig DK
Magyarország
Magyarország.
Vasúton: Lajosmizse-
Vasúton: Győr-Bécs, illetve
Kecskemét-Szeged-Röszke
Pozsony (Ausztria,
(Szerbia)
Szlovákia)
Népességszám (2012)
23.431 fő
13.542 fő
Népsűrűség
939,87 fő/km2
460,61 fő/km2
Lakásszám
8.280 lakás
4.576 lakás
97
Térségi szerep
Kistérségi (járás) központ
Nincs közigazgatási térségi központ szerepe, de jelentős kereskedelmi központ és a kórháza révén térségi szerepű intézménnyel bíró település
Jellemző identitás Személyi alapot
kialakulóban
erőteljes sváb hagyományok
jövedelemadó
képező
jövedelem 792 ezer forint,
(az
2010-ben
1.077 ezer forint,
állandó amely 90 ezer forinttal elmarad a amely alig marad el az 1.111 ezer Pest megye átlagértékétől
lakosokra vetítve)
Személyi jövedelemadó egy 131 ezer forint,
forintos budapesti értéktől
265 ezer forint,
állandó lakosra vetített értéke amely 38 ezer forinttal elmarad a amely duplája, mint a gyáli, 14 2010-ben
Pest megyei átlagtól és a fele a
ezer forinttal még a budapesti
budapesti átlagértéknek
átlagnál is magasabb, illetve 104 ezer forinttal több, mint a Pest megyei átlag.
eladott
2011-ben
lakások
átlag m2 ára
203 ezer forint/m2
(Forrás: ingatlannet.hu)
300 ezer forint/m2 30%-al magasabb, mint a gyáli átlagár
eladott
2011-ben
családi
házak átlag ára
27,7 millió forint
(Forrás: ingatlannet.hu)
99,4 millió forint háromszorosa, mint a gyáli átlagár
Gyál és Törökbálint összevetése két közel azonos geográfiai és közlekedés-földrajzi pozícióban lévő, de tradícióiban, fejlettségében, térségi presztízsében és társadalmi jellemzőiben sok vonatkozásban különböző települések képét rajzolja ki. A különbözőségek kihatnak
a
vizsgált
településeken
a
szuburbanizációval
együtt
járó
dinamikus
népességnövekedés helyi társadalmi és helyi településpolitikai elfogadottságának és támogatottságának alakulására, a településfejlesztési stratégiák alakulására, azok változásaira. A településfejlesztési stratégiák alakulásának változása vizsgálata során nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a szempontot, hogy a rendszerváltozás utáni évtizedekben folyamatosan változott az a gazdasági-, pénzügyi-, támogatási környezet, amelyben a települések – e
98
változó környezethez való mind teljesebb alkalmazkodással – fejlődni tudtak. Ezek a változó keretfeltételek (mint arra a Budapesti agglomerációban zajló rendszerváltozás utáni folyamatokat felvázoló 3. fejezet is utal) jelentős mértékben kihatottak a szuburbanizáció alakulására, a szuburbanizáció eredménye pedig visszahatott a településfejlesztési stratégiák változtatására. Így volt ez a vizsgált két város estében is.
6.2. Gyál és Törökbálint földrajzi helyzete az agglomerációban
A kiválasztott két Budapesttel határos település természetföldrajzi helyzete eltérő adottságai egyben a lakókörnyezet minőségét is meghatározza. Törökbálint a Budaörsi-medence és a Tétényi-fennsík találkozásánál, dombos, erdős területen fekszik, a város területe kisebb hegyekkel (Anna-hegy) tagolt, ami egyben szép és változatos lakókörnyezetet is biztosít. Ezzel szemben Gyál a pesti síkságon terül el, területe lapos, ami a település szerkezetét is meghatározza. A város körüli korábbi mezőgazdasági területek egy részén ipari-, gazdasági-, logisztikai-, raktár területek fejlődnek. Törökbálint és Gyál közlekedés földrajzi helyzete egyaránt rendkívül kedvező. Mind a két város autópályák és országos jelentőségű főutak közelségében, illetve kereszteződésében fekszik. Törökbálint a Főváros határától alig 15 km-re helyezkedik el, az M7-es és az M1-es autópályák kivezető szakaszánál. Az M0-ás körgyűrű is Törökbálint mellett halad el, amely összeköti az agglomeráció keleti oldalának településeivel is kapcsolatot teremt. Az M1-es autópálya különösen jelentős gyorsforgalmi útja Magyarországnak, hiszen ez az egyik közlekedési folyosó, amelyen haladva alig néhány óra alatt megközelíthető az ország nyugati illetve délnyugati határszakasza, Ausztria és Bécs. Az M7 autópálya pedig a Balaton térségén át Szlovénián, Horvátországon keresztül a gazdaságfejlesztés szempontjából kiemelkedő jelentőségű Adria térséggel, a tengeri kikötőkkel teremt kapcsolatot. Gyál kedvező közlekedés földrajzi helyzetét szintén az autópályák a főváros közelsége valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér közelsége adja. A város az M5-ös és az M0-ás autópályák (egyúttal európai közlekedési folyosók) kereszteződése mellett fekszik, amely helyzet rendkívül kedvező lehetőséget ad a város fejlődésének. A repülőtér gépkocsival 15-20 perc alatt érhető el. 99
Mindkét város jó megközelíthetőségét (egyúttal a Budapest-Törökbálint, illetve a BudapestGyál közötti kapcsolatot) biztosítja, hogy vasúton is elérhetők. Törökbálint excentrikus elhelyezkedésű vasúti megállójából 24 perc alatt érhető el Budapesten a Déli pályaudvar (metrókapcsolattal). Gyálon két megállója is van a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalnak. Gyálról a Kőbánya-Kispest metró kapcsolat 24, a Nyugati pályaudvar 42 perc alatt érhető el. Gyál már 1997-ben, Törökbálint 10 évvel később, 2007-ben kapta meg a városi rangot, noha a városi rangot sok tekintetben még csak a népesség száma indokolta, a városi funkciók hiánya azonban nem. 6.3 A lakónépesség növekedése Az elmúlt 20 évben zajló migrációs folyamatok elemzéséből kiderül, hogy míg az ország népessége tíz év alatt csökkent, a Budapesti agglomeráció vált az ország egyetlen olyan térségévé, ahol a népesség száma folyamatosan és dinamikusan növekedik. Ez elsősorban a pozitív
migrációs
együtthatóból
ered.
Az
agglomerációs
övezet
dinamikus
népességnövekedése mögött jelentős részben a lakóhelyi szuburbanizációs folyamatok állnak. Ahogy arról már szó volt az előző fejezetekben, a szuburbanizáció (lakóhelyi és gazdasági egyaránt) a térben egyenlőtlenül lezajló folyamat volt, amit a két vizsgált település esete is bizonyít. Törökbálint és a budaörsi kistérség többi települése (pld. Budaörs, Budajenő, Telki) kedvező lakóhelyi feltételei és kedvező táji környezete okán már a kilencvenes évek közepétől az egyik legkedveltebb célpontja lett a kiköltözőknek, de a kiköltözés (és az ország távolabbi térségeiből való beköltözés) tömegessége nem érte el a kedvezőtlenebb táji-, természeti környezetet jelentő, alacsonyabb presztízsű, de ezen tényezők miatt olcsóbb lakás lehetőségét kertvárosias környezetben kínáló keleti agglomerációs településekben tapasztalt mértéket. Ez a különbség a népességszám növekedés dinamikájában is megjelenik, hiszen míg Gyálon a vizsgált időszakban 33%-al, addig Törökbálinton „csak” 27%-al nőtt a népesség.
100
37. ábra Lakónépesség szám változás, 1990-2010, %
Törökbálint
27
Gyál
33
Budaörsi kistérség
47
Gyáli kistérség
36
Pest megye
32
Ország népessége
-10
-3
0
10
20
30
40
50
Forrás: Teir adatok alapján saját szerkesztés
Az elkészített interjúk tanulsága szerint jelentős különbség van a két település társadalmában a kívülről beköltözők befogadásában. Ebből a szempontból a gyáli társadalom lényegesen nyitottabb, befogadóbb, a törökbálinti pedig zártabb. Ennek okai között egyaránt szerepet játszik a két település alábbi ábrán látható eltérő népességfejlődése, és a nemzetiségi különbség. 38. ábra: Gyál és Törökbálint népességének alakulása 1870-2011 között Gyál és Törökbálint népességének alakulása 1870-2011 között 25000
lakónépesség
20000 15000
Gyál Törökbálint
10000 5000 0 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1980 1990 2001 2011 évek
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
101
Törökbálinton a jelentős sváb nemzetiségi tradícióknak köszönhetően érzékelhető zártságot a helyi értékrend erősíti, amely Gyálon – a település múltjának sajátosságai miatt – még csak most van kialakulóban. Gyál társadalmának befogadó jellegéhez jelentősen hozzájárul, hogy ez a helyi társadalom az elmúlt évszázadban többször is megtapasztalt már olyan népességnövekedést, mint amelyen a legutóbbi (1990-2010 közötti) volt. Először a II. világháború előtti évtizedben, majd pedig az 1960-70-es évtizedekben volt jelentős a betelepedés. Ezekben az időszakokban Gyál népességnövekedését elsősorban az ország távolabbi térségeiből való betelepedés eredményezte. A rendszerváltozás utáni időszak népességnövekedésében már egyaránt jelen volt a főváros vonzásának köszönhető betelepedés és a fővárosból való kitelepülés, a szuburbanizáció. Ebben az időszakban egyszerre jelentek meg Gyálon fővárosi körülményekhez és szolgáltatásokhoz szokott rétegek, illetve vidékről beköltözők. Ezzel szemben Törökbálint népességfejlődése kiegyenlítettebb. Bár a háború utáni kitelepítés és a rendszerváltás előtti gazdasági válság egyaránt nyomott hagyott a település népességén, a népességnövekedés
mégis
lassúnak
és
kiegyensúlyozottnak
volt
minősíthető.
A
rendszerváltozás utáni hirtelen és gyors népességnövekedés tehát előzmény nélküli volt a törökbálinti helyi társadalom számára. Tekintettel a település fekvésére, adottságaira ebben az időszakban döntően olyan, a fővárosból kitelepülő közép- és felső középosztályhoz tartozó családok választották a települést új lakóhelyüknek, amelyek települési környezet iránti elvárásai eltértek a helyiekétől. Az interjú alanyok többségének tanúsága szerint betelepülők és a helyi lakosok közötti értékrendbeli különbségek, az ezekből adódó konfliktusok (mint a gyors szuburbanizáció következményei) ezért gyakoribbak és erőteljesebbek voltak az elmúlt évtizedben itt, mint Gyálon, miközben a népességnövekedés dinamizmusa lényegesen nem különbözött a két településen. A két, ebből a szempontból hasonló helyzetű település népességfejlődésének trendjei összességében illeszkednek Pest megye egészének trendjeihez, de részleteiben fenti okok miatt el is térnek attól. Pest megye népességének alakulását bemutató alábbi ábra érzékelteti a megye népességének töretlen bővülését a második világháborúig, azt követően az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig. A rendszerváltozást követő időszakban nemcsak folytatódott a növekedés, de fel is gyorsult. Különösen igaz ez az agglomeráció településein.
102
39. ábra A népességszám változás Gyálon és Törökbálinton 2001 és 2011-ben A népességszám változása Gyálon és Törökbálinton 2001-2011 között 25000
népesságszám
20000 15000
Törökbálint Gyál
10000 5000 0 1
2
3
4
5
6
7
8
9
évek
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
40. ábra Pest megye népességének alakulása 1870-2011 között Pest megye népességének alakulása 1870-2011 között
lakónépesség száma
1400 1200 1000 800
Megye összesen
600 400 200
18 70 18 80 18 90 19 00 19 10 19 20 19 30 19 41 19 49 19 60 19 70 19 80 19 90 20 01 20 11
0
évek
Forrás: KSH, saját szerkesztés
A két település népessége demográfiai összetételében is vannak különbségek, bár ezek nem olyan markánsak, hiszen a népesség összetételnek alakulását mindkét településen (úgy, mint
103
Pest megye egészében) a betelepülő népesség fiatalabb korstruktúrája befolyásolta. A gyermekkorúak aránya a Pest megyei átlagot (16,4%) kismértékben meghaladó Törökbálinton (17,2%), ez az arány Gyálon alacsonyabb (16,3%). Az időskorúak aránya Törökbálinton (20,9%) a megyei átlaggal (20%) megegyező mértékű. Gyálon ez az arány alacsonyabb (18,7%) ami fiatalabb népesség jelenlétére utal. 41. ábra: Korstruktúra megoszlása, 2010, % 70,0
65
63,6
61,8 60,0
50,0
40,0
30,0 20,9 20,0
17,2
18,7
16,3
20 16,4
10,0
0,0 Törökbálint
Gyál 0-14
15-59
Pest megye 60-x
Forrás: KSH T-Star, saját szerkesztés
6.4. Lakásállomány változása Az elmúlt másfél évtizedben egyfelől a lakóhelyi szuburbanizáció, másfelől a már ott élő lakosság önerős építkezése miatt is, mindkét településen eltérő dinamikával bár, de összességében növekedett a lakásállomány. Gyálon – igaz magas bázisértékről indulva – már 2000-től folyamatosan csökken az adott évben újonnan épített lakások száma, mivel Gyál gyors népességnövekedése (ezzel a lakásállomány bővülése is) a megelőző időszakra tehető. Törökbálinton 2004-ben érte el maximumát az adott évben újonnan épített lakások száma, ami részben annak köszönhető, hogy itt az ezredforduló után volt a legmagasabb a beköltözők száma, illetve, hogy ebben az időszakban az állam által erőteljesen támogatott banki hiteleknek köszönhetően széles társadalmi rétegek számára vált lehetővé az új lakás építése. Mivel a támogatás megítélésében kevéssé voltak meghatározóak a szociális szempontok, a támogatott hitelek az átlagosnál lényegesen nagyobb (esetenként luxus) lakások építéséhez is kedvezőbb feltételeket teremtettek.
104
A későbbi időszakokban – különösen 2005-2008 után, a gazdasági válsággal is együtt járó ingatlanpiaci krízis, illetve a hitelezési lehetőségek beszűkülése, valamint a fizetőképes kereslet csökkenése miatt tovább szűkültek az új lakás építésének lehetőségei, miközben mindkét településen – igaz erőteljesen eltérő árszinten - bő területi kínálat volt az új családi házak építésére. Ez azt mutatja, hogy ebben az időszakban a településfejlesztési politika hiába támogatta a betelepedést, az új lakások építését a lakosság gazdasági-, pénzügyi helyzete korlátozta. 42. ábra Törökbálint lakásállományának változása (2000-2009), db 8 400
250
8 200 8 000
200
7 800 7 600
150
7 400 7 200
100
7 000 6 800
50
6 600 6 400
0 2001
2002
2003
2004
2005
Lakásáállomány
2006
2007
2008
2009
2010
adott évben épített lakások száma
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
43. ábra: Gyál lakásállományának változása (2000-2009), db 4 700
200
4 600
180
4 500
160
4 400
140
4 300
120
4 200
100
4 100
80
4 000
60
3 900
40
3 800
20
3 700
0 2000
2001
2002
2003 Lakásállomány
2004
2005
2006
2007
Adott évben épített lakások száma
Forrás: KSH adatok alapján saját szerkesztés
105
2008
2009
6.5. A helyi társadalom összetételének változása A helyi társadalmak összetétele a szuburbanizációval is összefüggésben változik. Gyál és Törökbálint társadalmi struktúrája jelentősen különbözött és ma is különbözik egymástól, amely összefügg a két település eltérő történelmi múltjával, eltérő összetételű népességet vonzó és befogadó képességével és eltérő gazdasági fejlettségével. Gyál társadalmi megítélését sokáig befolyásolta történelmi múltja és az a tény, hogy a település a múlt században a fővárosból kitelepítettek egyik (kényszerű) befogadója volt, ami rontotta a megítélését. Statisztikai tény, hogy a bűnözési ráta a megyei átlagnál még mindig magasabb, annak ellenére, hogy ez az utóbbi évtizedben már egyre kisebb problémát jelent. Gyál történelmi múltja miatt is, elsősorban az alacsonyabb képzettségű csoportok lakóhelyévé vált. Korábban jellemzően a fővárosi gyáripari munkásság költözött ide. 1990 után a lakóhelyi szuburbanizáció felgyorsulásával Gyálon is növekedett a Budapestről – sokszor lakótelepi lakásokból – családi házakba kiköltöző diplomás, közepes és magasabb jövedelmű családok megtelepedése (különösen a város fővárossal határos részein), ami javította a település lakosságának társadalmi összetételét, hiszen nőtt a diplomások és a vállalkozók száma és aránya (44. ábra). 44. ábra Diplomások arányának változása Gyálon és Törökbálinton a két legutolsó népszámlálás ideje 1990-2001 között, %)
25 22,2 20 16,1 15
12,7
10
8
7,1
6 5
0 Gyál
1990 2001 Törökbálint
Forrás: KSH Népszámlálási adatok, 1990, 2001 saját szerkesztés
106
Pest megye
Sem a Budapestről való kiköltözés - a lakóhelyi szuburbanizáció – sem az ország más térségeiből való beköltözés nem tudta még pótolni a múltból megörökölt alacsonyabb társadalmi
fejlettséget,
ami
kifejeződik
a
foglalkoztatottak
legmagasabb
iskolai
végzettségében is. A diplomások aránya Gyálon (8%) közel harmada a Törökbálinti értéknek (22%) és jelentősen elmarad, mind a megyei (16), mind pedig az agglomerációs átlagtól (19%). 45. ábra: A foglalkoztatottak legmagasabb iskolai végzettsége, 2001, % 70,0 64,3 60,0
61,8
61,5
57,3
50,0
40,0
30,0
20,0
27,0 19,8
22,2
21,4 18,7
19,2
16,1 8,0
10,0
0,0 Törökbálint
Gyál 8 általános
Pest megye Középiskola
Agglomeráció
Egyetem
Forrás: KSH Népszámlálás, Teir adatok alapján saját szerkesztés
A település alacsonyabb presztízsét a helyi ingatlanárak is kifejezik (Lásd a két települést összevető táblázatot Az ingatlanárak a gazdasági és ingatlanpiaci válság előtt Gyálon is növekedtek, de összehasonlítva az agglomeráció nyugati szektorában fekvő településekkel, pl. Törökbálinthoz képest jelentősen alacsonyabbak maradtak. Itt is kimutatható a nyugat-keleti fekvésből adódó helyzeti különbség, ami Törökbálintot vonzóbbá tette a magasabb státuszú kiköltözők körében és a magasabb hozzáadott értéket képviselő gazdasági szereplők számára is. 6.6. Gazdasági fejlettség A két vizsgált település társadalmi összetételét jelentősen meghatározza a gazdasági fejlettség is. Törökbálint, mint a kistérség többi települése is (pld. a szomszédos Budaörs, Biatorbágy) a kedvező közlekedés földrajzi fekvéséből eredően (ahogy már erről korábban szó esett, az M7107
es autópálya közelsége, Budapest-Bécs tengely menti fekvés miatt) a rendszerváltozást követően hamar népszerűvé vált (elsősorban a kereskedelmi- logisztikai és szolgáltató funkciókat bővítő) külföldi multinacionális cégek körében. Később a kereskedelmilogisztikai funkciók mellé további munkahelyek, vállalkozások és irodaházak is telepedtek. Törökbálint gazdasági fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségű volt a Telenor Zrt. telekommunikációval foglalkozó multinacionális nagyvállalat megtelepedése. Bár ennek a vállalatnak a letelepedése a helyi foglalkoztatottságban csak mérsékelten jelenik meg, a helyi iparűzési adóbevételek szempontjából létfontosságú lett és a város egyik legjelentősebb jövedelemforrásává vált. A T-mobile törökbálinti jelenléte nem csak a kistérségben, de az egész agglomerációban és tágabb térségben is jelentős beruházásnak számított, ami Törökbálint helyzetét és gazdasági pozícióját tovább erősítette. Gyál- és vele együtt a keleti agglomeráció településeinek fejlődése időben jelentős megkésettséget mutat a nyugati szektor fejlődéséhez viszonyítva. E megkésettség egyik oka az volt, hogy a multinacionális cégek fejlesztései a rendszerváltoztatást követő első időszakban Budapesten és a Bécs-Budapest tengely menti agglomerációs térségekben koncentrálódtak. A másik ok a befektetések és fejlesztések területi szétterítését lehetővé tevő és elősegítő M0 autópálya déli, majd délkeleti szektora megvalósításának időbeli elhúzódása. (Az autópálya fejlesztések ütemezése ebben az időszakban kevéssé a lakossági, inkább a gazdasági szuburbanizáció alakulására volt hatással.) Törökbálint gazdasági megerősödését az elmúlt évtizedekben a tehetősebb társadalmi csoportok
kiköltözése
is
segítette.
A
kiköltözők
jelentékeny
összegű
személyi
jövedelemadójukkal járultak hozzá a város fejlődéséhez. Az egy főre jutó személyi jövedelemadó mértéke jól szemlélteti a vizsgált két település közötti gazdasági fejlettséget és az ebből adódó eltérő helyzetüket az egész agglomerációs övezethez viszonyítva. 2010-ben az egy főre jutó személyi jövedelemadó mértéke az agglomerációs övezetben 456.199 Ft volt, ez az összeg Törökbálinton majdnem a duplája 628.107.- Ft volt. Gyálon az egy főre jutó SZJA (302.828.- Ft) messze alatta marad a Törökbálinti és az agglomerációs értéknek is.
108
46. ábra Egy főre jutó személyi jövedelemadó összege, 2010, Ft 700000 628107 600000
500000
456199
400000 302828 300000
200000
100000
0 Gyál
Törökbálint
Agglomeráció
47.ábra Tartósan munka nélkül maradók 1000 főre vetített száma, 2000-2010 között 50,0 45,0 40,0 35,0 30,0 25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0 2000
2001
2002
2003
2004
2005
Pest megye
2006
Törökbálint
2007
2008
2009
2010
Gyál
Forrás: KSH T-Star alapján saját szerkesztés
A társadalmi-gazdasági fejlettségből adódó különbségeket mutatja a tartósan munka nélkül maradók aránya is. 2000-ben az ezer lakosra vetített arány Gyálon jelentősen meghaladta mind a megyei, mind pedig a Törökbálinti értékeket (a megyei érték közel háromszorosa, a törökbálinti érték duplája). 2000 és 2010 között eltelt időszakot több szakaszra oszthatjuk. Az ezredforduló után többek között a gazdaság szuburbanizációjával is összefüggő fejlődésnek, a
109
térségi gazdaság megerősödésének is köszönhetően lassú csökkenés, majd stagnálás 2004-től pedig enyhe növekedés volt tapasztalható a munkanélküliség alakulásában. A 2008-as gazdasági válság megjelent a tartósan munka nélkül maradók arányának hirtelen és gyors megugrásában is, mely mind a megye, mind Törökbálint, de legdrasztikusabban Gyál esetében növekedett meg, ami azt mutatja, hogy itt a leggyengébb a lakosság munkaerő piaci pozíciója, ami szorosan összefügg a korábban már bemutatott végzettségi és képzettségi mutatókkal is. Ezt a helyzetet Budapest közelsége sem tudta ellensúlyozni (47.Ábra). A helyi vállalkozások 1000 főre vetített értének 2000-2011 közötti alakulása is szemléletesen érzékelteti a két város fejlettségi különbségét. Miközben a népességnövekedés dinamizmusa közel azonos volt a vizsgált időszakban, jelentős különbség volt a szuburbanizációban részt vevők társadalmi összetételében, és ezzel is összefüggő vállalkozási készségében (48. Ábra). 48. ábra Vállalkozások 1000 főre vetített száma (2000-2011) A vállalkozások száma 1000 főre vetített értékének alakulása (2000-2011)
vállalkozások/1000 lakos
250,00
200,00
150,00
Gyál Törökbálint Pest
100,00
50,00
0,00 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 évek
Forrás: KSH T-Star alapján saját szerkesztés
Az alacsonyabb iskolai végzettségű és alacsonyabb társadalmi státuszú Gyálon már 2000-ben is alacsonyabb volt a vállalkozások népességarányos értéke, mint akár a törökbálinti, akár a 110
Pest megyei átlag. Ez a helyzet kedvezőtlen helyzet a lakossági szuburbanizáció eredményeként nemhogy javult volna, de romlott (nyílt az olló a települések között). Míg Gyálon a lakosságnövekedés nem növelte a vállalkozási készséget, a népesség gazdasági potenciálját, addig Törökbálinton (feltételezhetően a képzettebb, aktívabb népesség betelepülésének köszönhetően) a népességnövekedés dinamizmusát meghaladó mértékben nőtt a vállalkozások száma. Ezzel Törökbálint a népesség növekedésén, a helyi társadalom gazdagodásán túl gazdaságilag is profitált a népességnövekedésből, a szuburbanizációból. 6.7 A szuburbanizációval összefüggő helyi társadalmi konfliktusok Gyálon és Törökbálinton Az 1990-es évek közepén számos hazai tanulmány foglalkozott a lakóhelyi szuburbanizáció társadalmi következményeivel és érdekkonfliktusaival. (Váradi M.M 1998) Az meglévő ismeretek óta eltelt időszak hasonló jellegű konfliktusai kevéssé ismertek, nem tudjuk, hogy mi történt a korábbi ellentétekkel, feloldódtak-e, illetve, hogy új típusú konfliktusokká alakultak át. Most ezekre a kérdésekre keresem a választ, amelyeket a két település önkormányzatának döntéshozóival és szakembereivel, a helyi társadalmak civil képviselőivel készített interjúk
35
eredményei alapján mutatom be. Ezekből az interjúkból kirajzolódnak a
városok fejlődését befolyásoló tényezők, a folyamatokat befolyásoló érdekrendszerek.
35
Az esettanulmányokat Gyálon 15, Törökbálinton 15 mélyinterjú alapozta meg.
Az interjúk 2012
első félévében készültek, az interjúvázlatot a melléklet tartalmazza. Az interjúalanyok között volt Gyál korábbi polgármestere (aki a rendszerváltozás óta 2010-es nyugdíjba vonulásáig irányította a várost, akinek országgyűlési képviselőként, a budapesti agglomerációs fejlesztési tanács alelnökeként, majd a KERTVÁROS kistérségi társulás elnökeként jelentős ráhatása volt a térség egésze fejlődésére), Törökbálint jelenlegi polgármestere (aki jelentős helyi társadalmi támogatással – rövid megszakítással - már a harmadik ciklusban áll a város élén). Az interjúalanyok között volt mindkét város főépítésze, a polgármesteri hivatalok településfejlesztésben és üzemeltetésben felelős munkatársai, a város meghatározó gyermekintézményei vezetői (óvodák, általános- és középiskolák vezető munkatársai) akik saját tapasztalataikon túl a gyerekek szülein keresztül bírnak mérvadó ismerettel és véleménnyel a településeken zajló folyamatokról. Interjú készült a két város településfejlesztési és rendezési terveit készítő tervező cég vezetőjével is. A helyi társadalom szempontjait és véleményét a civil szervezetek aktivistáival, vezetőivel készített beszélgetések tárták fel (Gyálon és Törökbálinton 4-4 interjú). Az esettanulmányban szereplő 2 törökbálinti ingatlanfejlesztés megvalósítását tervező cég képviselőivel 1-1 interjú készült. Az interjúkat kiegészítette a vizsgált konfliktusokkal kapcsolatban megjelent internetes publikációk másodelemzése.
111
Mint arra az előző fejezet is rávilágít, a vizsgált két agglomerációs település mind a lakosainak számában, mind a település történeti fejlődési múltjában, társadalmi-gazdasági adottságaiban, fejlettségében különbözik egymástól. Mégis elmondhatjuk, hogy az elmúlt húsz évben a szuburbanizáció (ezen belül kiemelten a lakóhelyi szuburbanizáció) kezelésének szempontjából
mindkét
település
önkormányzatának
hasonló
társadalmi-gazdasági
kihívásokkal kellett szembenéznie.
Településfejlesztési érdekek és konfliktusok Mind Gyál, mind pedig Törökbálint fekvése, vonzereje, jó infrastruktúrafejlesztési lehetőségei, valamint a fejlesztésre alkalmas területek értékes potenciális fejlesztési célterületet kínáltak az elmúlt évtizedekben úgy az ingatlanfejlesztők, mint az új lakást keresők számára. Részben e fejlesztések, részben pedig a felgyorsuló bevándorlás sajátos konfliktusok sorát eredményezték egyrészt az őslakosok és a betelepedők, másrészt az ingatlanfejlesztők, az új lakosok és az önkormányzat között. Az őslakók és az újonnan betelepülők közötti konfliktusok Törökbálinton az egyik konfliktus a Tükörhegyre újonnan beköltözöttek, ott nagy értékű ingatlant vásároló (vagy építő) új lakosok és a város (korábban falu) őslakosai között feszül elsősorban e lakossági csoportok lényegesen eltérő értékrendje, lakóhelyükkel kapcsolatos eltérő elvárásai és eltérő érdekei miatt. A Gyálon és Törökbálinton készített interjúk alapján elmondható, hogy a kilencvenes évek közepén a települések őslakosai és a betelepülők között feltárt társadalmi konfliktusokat máig nem sikerült feloldani, ezek ma is ugyanúgy jelen vannak. Miközben a korábban beköltözöttek fokozatosan integrálódnak a helyi társadalomba (különösen Gyálon) a konfliktushelyzetek újra és újra megismétlődnek az újonnan beköltözöttek és az őslakók (illetve sokszor) a már a több évvel ezelőtt beköltözöttek között. Az újonnan beköltözöttek gyökértelensége nehezíti a helyi társadalmak identitásának megtartását és erősödését. Különösen igaz ez a sváb hagyományokkal bíró Törökbálinton, ahol a mai napig éles társadalmi feszültség van az úgynevezett „őslakosság” és az elmúlt tizenöt évben ide költözöttek között. A két lakossági csoport nem csak a vitáikban, hanem a térben is elkülönülnek, külön településrészben élnek, ami megnehezíti a kommunikációjukat. Az őslakosok döntően Törökbálint Ófalu városrészén élnek, a konfliktusban részt vevő
112
újonnan beköltözöttek pedig jellemzően a már említett Tükörhegy városrészben. Mindkét településrésznek alakult egy-egy érdekvédelmi szervezete, az Ófalusiakat a Városszépítő Egyesület, míg a tükörhegyieket a Tükörhegyi Közéleti Egyesület képviseli. A két városrész lakói között érzékelhető konfliktust jelent, hogy az ófaluiak úgy érzik, ők kevesebbet kapnak a település infrastrukturális fejlesztéseikből, szerintük az önkormányzat zömében a Tükörhegyen élőknek akar kedvezni a beruházásokkal, felújításokkal, noha az ő véleményük szerint ezt ők jobban megérdemlik, hiszen szociálisan jobban rá vannak szorulva. Az újonnan betelepülők és az önkormányzat közötti konfliktusok Az érdekkonfliktusok nem csupán a településeken régebben ott élők és az új beköltözők, hanem az újonnan beköltözők és a települési önkormányzat között is feszülnek. Erre mindkét településen van példa. Gyálon az egyik önkormányzati vezető fogalmazta meg az interjú során azt a klasszikusnak számító konfliktus helyzetet, ami szinte általánosnak mondható a szuburbán településeken: „Gyál újépítésű városrészében, az egyik utcában még nem volt leburkolva az út és az ott élő zömében újonnan beköltözött lakosok folyamatosan elégedetlenkedtek: télen a sár miatt, nyáron a por miatt. Majd mikor az önkormányzat leburkolta nekik az utat, a megnövekedett zaj miatt kezdtek el panaszkodni. Na, most nem egészen értjük mit vártak, hiszen lett egy jó minőségű aszfaltútjuk, amelyen természetszerűleg meg is nőtt a forgalom. Most azért támadják az önkormányzatot, mert megnőtt a zaj és gépkocsi forgalom. Most azt kérik, hogy csináljunk valamit.” Lakossági érdekkonfliktusok és az ingatlanfejlesztések Az ingatlanfejlesztésekkel kapcsolatos lakossági érdekkonfliktusok jellegének bemutatására két törökbálinti fejlesztés kapcsán kibontakozott konfliktusok nyújtanak lehetőséget. Az országos sajtóban is ismertté vált fejlesztések Tükörhegy, illetve Tópark néven váltak ismerté. A Tükörhegy továbbfejlesztése kapcsán kialakult konfliktus A törökbálinti tervezett lakópark építése körül kibontakozott konfliktus szemléletesen példázza azokat az egymással sokszor ellentmondó érdekeket, amik egy dinamikusan fejlődő,
113
a szuburbanizációs hatásokkal erőteljesen érintett településen élő különböző társadalmi csoportok között megjelenhet. A Tükörhegy Törökbálintnak az 1990-es éveket követő évtizedekben beépült családi házas lakóterülete. Az itt kialakított tágas utcákban gondozott kertekben álló, korszerű anyagokból épített, számos „zöld megoldást” alkalmazó, jó minőségben felépült villaépületek találhatók. A telkek és az ingatlanok ára ebben a városrészben többszöröse (három-ötszöröse), mint a település korábban beépült lakóterületein található ingatlanoké. A magas ingatlanár meghatározza, hogy kik költözhetnek a Tükörhegyre. Ez a városrész vált Törökbálint „Rózsadombjává”, amelynek lakói többnyire a környezetük iránt magas elvárásokat megfogalmazó felső középosztály tagjai. A terület továbbépítéséről, a szomszédos területek beépítésre szánt területté való átminősítéséről még 2005 előtt született döntés. Az átminősítés időpontja azért fontos, mert a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. szeptember 1.-én hatályba lépett törvény már szigorította a települések mezőgazdasági területeinek átminősítését, így arra a hatálybalépés után erre már nem lett volna mód. Az újabb terület beépítése ellen már a kezdetektől ódzkodtak a korábban odaköltözött tükörhegyiek, amit több indokkal is magyaráztak. Törökbálint lakosságszámának folyamatos növekedése olyan infrastruktúrafejlesztési terheket rótt az önkormányzatra, amit egyre nehezebben tudott követni. A település lakosságszámának megfelelő óvodai és iskolai férőhelyek biztosítása egyre több konfliktussal járt, így jogosan tartottak attól, hogy egy újabb beköltözési hullámot már nem bírna el a település közellátó rendszere. Az újabb konfliktus, amely 2010 után bontakozott ki, a ma ott lakók és a városrész továbbfejlesztésének, továbbépítésének feltételeit meghatározó települési önkormányzat között feszül. Ezt - a korábbinál élesebb - konfliktust az váltotta ki, hogy az önkormányzat a Tükörhegyen belül azt a területet, amelyet a korábbi településrendezési tervek az oda költözők ellátására (iskola, óvoda, bölcsőde építésére) tartalékolta (és ezért sorolta úgynevezett „településközponti vegyes” területbe), az önkormányzat a terület új (izraeli) tulajdonosainak és fejlesztőinek nyomására az övezetekben megengedhető legintenzívebb lakóterületi beépítés lehetővé tételével szabályozta.
114
Az új szabályozás következtében a területen a korábban tervezett intézmények és további családi házas beépítés helyett sűrű, Törökbálint és Tükörhegy karakterétől idegen „telepszerű” beépítés jöhetett volna létre. 36 A tükörhegyi helyi érdekeket megjelenítő és a tervezett beruházást ellenző civil szervezet számítása szerint „a tervezett beruházás nyomán legalább 2000 felnőtt és 1000–1500 gyerek költözne ide néhány év leforgása alatt. Ez Törökbálint egészét tekintve is csaknem 30 százalékos növekedést jelentene. A terhelés ilyen mértékű növekedésére azonban sem az intézmény-, sem a közműhálózatok nincsenek felkészülve. A bölcsődében és az óvodában már most is nagy a túljelentkezés, a vízellátás jelenleg is aggályos, a tömegközlekedés megoldatlan, autóval pedig csak két úton lehet megközelíteni a területet” mondta a helyi civil szervezet aktivistája. A civil szervezet és a helyiek azt feltételezték, hogy „ha a tervezett megvalósul, az jelentős gépkocsiforgalom növekedést is generálna, ezzel együtt pedig mind az ott élők nyugalma, mind pedig az egészséges lakó környezete veszélyeztetve lehet. Nem beszélve az ingatlanérték csökkenéséről”. A beépítés jelentős növelését lehetővé tévő szabályozási tervet annak idején ugyan jogszerűen hagyta jóvá az önkormányzat, azt a törvényben előírt módon közszemlére is tették a törökbálinti polgármesteri hivatalban, de a tükörhegyiek figyelmét ez akkor elkerülte. A beruházást előkészítő munkagépeket és a nyomukban érkező régészeket azonban már nem lehetett nem észrevenni. „A tükörhegyi lakópark tervezett kialakítása nagyon távol áll a 2005-ös szabályozási tervben megfogalmazódó jogalkotói szándéktól” ismerte el a város polgármestere. „Az önkormányzat feladata azonban a rendeletalkotással véget ért, Ők már semmit sem tehetnek. Legfeljebb az építéshatóság, illetve a civilek léphetnek közbe”. A tükörhegyiek próbáltak is fogást találni az ingatlanfejlesztő cégen, hiszen mint ahogy a civilek képviselője az újságoknak is nyilatkozott: „Törökbálint frissen kiépült kertvárosának lakói nem szeretnének órákat araszolni a lakókörnyezetüket fojtogató dugóban, a jelenleginél is hosszabb várólistákra feliratkozni az óvodában és az iskolában, ezzel szemben ragaszkodnának a tiszta levegőhöz és a nyugalomhoz, ha már kiköltöztek érte a városból, sőt 36
A mintegy tízhektáros területen hét új négyszintes lakótömb építése volt tervezve, ezernél is több lakással. Ezzel a városrész jelenlegi népességszáma csaknem megnégyszereződne.
115
locsolni és fürödni is akarnak. Ám ehhez megfelelő víznyomás kell, amelynek biztosításához nem terhelhető tovább a jelenlegi ivóvíz- és csatornarendszer”. (forrás: nol.hu) A beruházás megvalósítását tervező Shikun & Binui R.E.D ingatlanfejlesztő cég, - mint azt képviselője elmondta – a civilek számításához képest némileg kevesebb lakás megépítésével és lassúbb megvalósulással számol, de „az építési engedélyek már a cég birtokában vannak, és hamarosan elkészülnek a kiviteli tervek is”. (Az első ütemben csak egy nyolcvanlakásos társasház megvalósítását tervezték.) A teljes projekt tervezett futamidejét 10–12 évre ütemezték, a beköltözők számát pedig legfeljebb 2600 főre becsülték. „A lakásokhoz tartozó parkolók számát, az önkormányzat kérésére, húsz százalékkal megemelték az érvényes építési szabályokban előírtnál” Azt viszont nem tagadja a beruházó képviselője, hogy új utat nem építenek, és a humáninfrastruktúra bővítését sem tartja cége feladatának, de nyitottak a tárgyalásokra. „A hatóságok mindenesetre valamennyi szükséges engedélyt és hozzájárulást megadtak, és az önkormányzat sem élt kritikai észrevétellel” mondta a fejlesztő cég illetékese. Megépült családi ház Tükörhegyen
A Tükörhegy tervezett (és a civil szféra által vitatott) IV. ütem beépítési terve madártávlatból
116
Tükörhegyi Közéleti Egyesület szakértői által készített makett fotók a Tükörhegy IV. ütem számukra elfogadhatatlan beépítési módjáról.
A tervezett „fal” amely lezárja a Tükörhegy családi házainak kilátását A fejlesztő által készített makett is érzékelteti a szomszédos családi házaktól karakterében és
intenzitásában eltérő (vitát
kiváltott)
tervezett beépítést.
A Tükörhegy településrészen élők együttes fellépését és tiltakozásuk hatékonyságát jelentősen segítette a 2001 óta az itt élők érdekeit sikeresen képviselő Tükörhegyi Közéleti Egyesület, mely kezdettől felvállalta és „zászlajára tűzte” az ellenállás megszervezését. Az egyesület 2010. szeptember 26-án békés demonstrációt szervezett a város élhetőségét véleményük szerint tönkretevő nagyarányú beépítések és a felelőtlen területátsorolások ellen. A demonstráción átnyújtott petíció37 a legpontosabban és a legszakszerűbben megfogalmazott
37
A Tükörhegyi Közéleti Egyesület, a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület, a Civil Fórum, Sasadi Sporthorgász Egyesület és a Törökbálinti Városszépítő Egyesület 2010. szeptember 26-án kelt közös petíciójának legfontosabb követelései (részletek a dokumentumból): Forrás: http://tukorhegy.blog.hu/2010/09/26/a_peticio_atadasra_kerult. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Törökbálint képviselő-testülete az elmúlt tíz évben minden középtávú hatás mérlegelése nélkül több mint 300 hektár átsorolásával jelentősen megnövelte a település lakó és gazdasági területét, amihez erdőt és mezőgazdasági területeket áldozott fel. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a növekedés következményeivel nem számoltak: a szükséges közintézményeket és közszolgáltatásokat nem tervezték meg és nem biztosítottak sem területet, sem az anyagi forrásokat.
117
civil követelés, amely jellemzi a helyi lakosság (közöttük kiemelten a közelmúltban kiköltözöttek, lakóhelyük környezetminőségére, ezzel ingatlanjaik értékére vigyázó polgárok) az önkormányzat és az ingatlanfejlesztők között kialakult konfliktus lényegét, a probléma összetettségét. Ilyen tiltakozás akár az agglomeráció más – népességét Törökbálinttal hasonló gyorsasággal növelő - településében is megfogalmazódhatott volna. A civil tiltakozás sikerét segítette, hogy az ügy hamarosan nagy „médianyilvánosságot” kapott. A tükörhegyi konfliktus hónapokig jelen volt a köztévékben és napilapokban. Az ügy nem volt mentes politikai belharcoktól sem, amit csak fokozott a 2010-es országgyűlési és önkormányzati választás. A több hónapos civil tiltakozás eredményeként a tükörhegyiek elérték, hogy a beruház ügye az országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsága, valamint a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa elé kerüljön kivizsgálásra. A vizsgálat szerint a beruházás és építkezés engedélyezése körül olyan jogszabálysértések történtek, aminek okán az ombudsman és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a beruházás teljes leállítását és az engedélyezési eljárás teljes felülvizsgálatát javasolta. 2011 februárjában a törökbálinti önkormányzat megszavazta az építkezések leállítását. Folyamatban van a településfejlesztési koncepció ismételt átgondolására.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a területátsorolásoknál a képviselő-testület a magántulajdonosok érdekeit a település érdekei elé helyezte. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a tervszerűtlen lakosságszám-növekedés miatt az oktatási intézmények már ma sem képesek befogadni gyermekeinket. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mindezek miatt ma, az ország egyik leggazdagabb településéből egy eladósodott, súlyos adósságokat felhalmozott várossá váltunk - döntő részben az elmúlt két és fél évben. Követeljük, hogy az Önkormányzat vizsgálja felül eddigi településfejlesztési politikáját és az átsorolások helyett a már beépített területek minőségi fejlesztésére szánja meglévő forrásait. Követeljük, hogy a képviselő-testület környezeti szakértők bevonásával vizsgálja felül eddigi területi döntéseit és vonja vissza azokat a káros hatású döntéseket, amelyek még a város pénzügyi biztonságának veszélyeztetése nélkül visszavonhatóak, vagy legalább azok végrehajtását függessze fel. Követeljük, hogy a megfelelő közintézményi és közszolgáltatási hálózat kiépítéséig a város hirdessen moratóriumot a további jelentős lakosságszám-növekedést hozó beruházásokra. Követeljük, hogy a jelentős mértékű új beépítéseknél az Önkormányzat szabja az építési engedély feltételéül, hogy a beruházó finanszírozza az új terület közintézményeit és közszolgáltatásait és ellenőrizze a feltételek teljesülését a használatbavételi engedély kiadása előtt.
118
A tükörhegyi konfliktus ezzel látszólag megoldódott. Ez azonban csak látszat. A gazdasági válsággal együtt járó ingatlanpiaci válság miatt az agglomerációs térség szinte valamennyi ingatlanfejlesztési beruházása bedőlt, a fejlesztők a korábban felvett bankhiteleket nem tudták visszafizetni, ezen szervezek többsége csődbe ment, fejlesztéseik leálltak. „Szinte biztosra vehető, hogy a válság elmúltával ismételten felmerül majd ezeknek a területeknek a beépítése. Hiszen ezek a térség legjobb fejlesztési potenciállal rendelkező területei, az építési jogokat szabályozó tervek többsége ma is hatályban van, a korábban „szerzett” építési jogok esetleges visszavonása súlyosan sérülhetnek a területek tulajdonosainak érdekei, amely komoly kártérítési kötelezettséget vonhat maga után, amelyek megtérítésére az érintett települések önkormányzatainak nincsenek forrásai” mondta a településtervező cég vezetője. „Visszaminősítésekre, az építési jogok korlátozására tehát nincs sok esély, csak arra, hogy a válság és ezzel összefüggésben a kereslet visszaesése józanabb belátásra, a túldimenzionált projektjeik újragondolására, átütemezésére, a települési önkormányzatokkal való új megállapodásokra ösztönzi a fejlesztőket. Az új megállapodásoknál azután már jobban figyelembe lehet venni a település és annak részeként a helyi társadalom hosszú távú érdekeit. Ezzel csökkenteni lehet majd a potenciális konfliktusok erősségét”. A Tükörhegyi az egyik legnagyobb sajtónyilvánosságot kapott konfliktus volt a Budapesti agglomeráció településeiben. A tervező cég vezetője ismerete szerint „A tükörhegyi konfliktus mögötti érdekellentétek – a fejlesztések volumenétől és a helyi társadalmak területen érintett csoportjai szervezettségétől és érdekérvényesítő képességétől is függően - kisebb nagyobb mértékben szinte valamennyi várostérségi, a szuburbanizáció hatásaival érintett településben fellelhetők voltak.” A TÓPARK projekt kapcsán kialakult konfliktus A nagy ingatlanfejlesztési mega-beruházás országos ismertséget is szerzett. Megvalósítása megváltoztathatja a település fejlődésének irányát. A fejlesztés volumenét tekintve hatalmas. (176 hektár beépítésével tervezett), nem csupán Törökbálintot, hanem Biatorbágy területét is érinti. A Tópark fejlesztési területe egyedülállóan jó helyen van. A területet két autópálya (M1, M7) és a Bécs-Budapest vasútvonal határolja. Egy új autópálya csomópont megépítésével az autópályán fél órán belül el lehet érni a budapesti, egy órán belül pedig a 119
bécsi (Schwechat-i) nemzetközi repülőtereket. A területén található Törökbálinti-tó (amely megközelítően Margit-sziget nagyságú), kellemes lakókörnyezetet biztosíthat az oda költözőkben. Az ingatlanfejlesztők észak amerikai és angolszász mintára egy piaci alapokon szerveződő mix use development modellt terveztek ezen a területen megvalósítani, ahol a cél a különböző városi funkciók (a lakó, a munkahelyi és a rekreációs funkciók) keverése. A beruházás megvalósításával a fejlesztők 10-15.000 lakosú új városrészt terveztek létrehozni munkahelyekkel, irodaházakkal, bevásárlóközponttal, magánellátó intézményrendszerrel. A fejlesztők
szerint
az
ingatlan-beruházás
nem
fog
rátelepedni
a
városra,
mivel
településszerkezetileg elkülönül attól. A témával kapcsolatban készített interjúk során azt tapasztaltam, hogy a Törökbálinton a megkérdezett döntéshozók, civilek máshogyan látják a mega beruházás szerepét, jövőjét a város életében. A polgármester szerint, „a TÓPARK projekt és beruházás alapkoncepciója egy valós hiányt fog betölteni az ingatlanpiacon. Mivel a fejlesztők reményei szerint azzal, hogy egy helyben lesz a munka és a lakóhely megoldhatóvá válik egy sor elővárosi probléma, köztük az ingázás problémája is. Ugyanakkor szerinte is kérdéses még, hogy honnan és kik fognak odaköltözni”. Az interjúk készítésének időpontjában a fejlesztők a távol-keleti multinacionális cégek középvezetőire terveztek koncentrálni, számukra terveztek itt vonzó környezetet és feltételeket biztosítani. A közellátás, közszolgáltatásokra gyakorolt hatások még nem számíthatók ki. Az önkormányzat főépítésze aggályosnak tartotta a tervezett mega-beruházás Törökbálintra gyakorolt pozitív hatásait. „Kérdezem, én: Törökbálintnak mi haszna ebből?” „Hogyan fog egy átlag törökbálinti odamenni?”, „Mit fog profitálni ebből a város?” Az egyik helyi civil szervezet képviselője egyenesen úgy fogalmazott: „Nekünk ez nem kellett” Mi egy élhető kisváros vagyunk, ezzel kezelhetetlenné fog válni a település. A közlekedés megoldhatatlan lesz. Hogyan fog az a 15.000 ember átmenni a városon? Véleményem szerint a Tópark fejlesztés egyenes következménye lesz a településrész leválásának. ” „Ha megépül a Tópark, az lényegében egy második Törökbálint lesz”. A mega-beruházás sokak szemében azért is félelmes, mert nem látják biztosítottnak az ott élő lakosság infrastruktúrával való ellátottságát, és attól tartanak a város meglévő infrastruktúrája
120
egyáltalán nem lesz képes lépést tartani a felduzzadt lakossággal. Főleg, hogy amikor az önkormányzat és a fejlesztők megegyeztek, még nem volt településrendezési szerződés sem, így papíron az önkormányzat nem kapott semmilyen biztosítékot arra, hogy a fejlesztők valóban vállalják a lakossági ellátó infrastruktúra megépítését. A fejlesztőkkel készített beszélgetés alapján az derült ki, hogy tervezik a lakosság ellátását biztosítani képes infrastruktúrát is megvalósítani, de kizárólag magán alapon, azaz magántőke bevonásával képzelik ezt el. „Tervben van például, hogy a Telki magánklinika egy részlege is itt fog működni. Lényegében tehát lesz kiszolgáló infrastruktúra (magánóvoda, magániskola, magánfőiskola), de ezek kivétel nélkül magán pénzből fognak megvalósulni, és úgy tűnik a fejlesztők elsősorban a Tóparkban élő lakókat, illetve az oda látogatókat akarják ezzel kiszolgálni.„ Az, hogy ez milyen helyi társadalmi konfliktusokat fog okozni ez a fejlesztés, azt nem lehet előre megbecsülni. Az azonban biztos, hogy már a beruházás előkészítésének kezdeti időszakában sem volt „zökkenőmentes” a folyamat. A tervezett TÓPARK fejlesztés makettjének fotója
A makettfotó érzékelteti az M0 autópálya csomópontra és a Budapest – Bécs vasútvonalra tervezett közlekedési csomópontra (BIK) épülő fejlesztés volumenét a makett jobb oldalán középen látható mai kertvárosias lakóterülethez viszonyítva. Forrás: www.zsambekimedence.hu/elovarosi_kozlekedes_torokbalint_topark (2009. március)
121
A megépült tóparti sétány a tervezett lakóterület mellett
Az épülő irodapark 2010-ben
Forrás: http://hvg.hu/ingatlan/20100422_topark_torokbalint
Forrás: http://hvg.hu/ingatlan/20100422_topark_torokbalint
A félbemaradt irodaközpont
Forrás: http://hvg.hu/ingatlan/20100422_topark_torokbalint
A Tópark beton torzói
Forrás: http://hvg.hu/ingatlan/20100422_topark_torokbalint
A Törökbálinti tó használati jogával kapcsolatban azóta vannak konfliktusok, mivel a tó a befektetési területen van, ezért az már a befektetők tulajdonát képezi. Elmondásuk szerint „nem tervezik elzárni a tavat, a jövőben bárki számára nyitott lesz, de mégsem tekinthető közterületnek”, mivel a Tópark kezelésében lesz. Ennek megfelelően azok, akik majd idelátogatnak, kötelesek lesznek betartani azokat a szabályokat, amelyeket előírnak. A tavat a helybéli lakosok (mivel az évtizedek óta a település szerves része) továbbra is használják, elsősorban horgászásra, de nehezen fogadják el, hogy már nem az „övék”. Ezt a konfliktust a befektetők nem kívánják megoldani, vagy feloldani. Véleményük szerint „aki nem odavaló az majd kikopik” .
122
A Tópark beruházás tervezett menetét a 2008-ban kirobbant gazdasági valamint a nyomában fellépő ingatlan válság először jelentősen lelassította, majd le is álltak a munkálatok. 2010ben még arról olvashattunk, hogy a gazdasági válság miatt a fejlesztés első ütemét, amelyben „100.000 négyzetméternyi irodát, lakásokat és néhány kereskedelmi egységet terveztek megvalósítani 2010 év vége helyett csak 2011 közepén befejezik majd be”. 2012 tavaszán azonban az építkezés teljesen leállt, a Walker and Williams Investment Group Hungary Zrt. csődöt jelentett. A grandiózus fejlesztést tartalmazó projekt lakóterület-fejlesztési része meg sem kezdődött, a terület megközelítését lehetővé tevő új autópálya csomópont megépítése Európai Uniós támogatással megkezdődött ugyan, de a beruházás éppúgy leállt, mint a szerkezetileg készen megépült irodaházi tömb megvalósítása. Ez az építmény a félbemaradt autópálya csomóponttal együtt betontorzóként áll Törökbálint és Biatorbágy határában. A fejlesztés jövője teljesen bizonytalan, a fizikai leromlás pedig már elkezdődött. Infrastruktúrafejlesztési kényszer, csökkenő központi költségvetési támogatás A készített interjúk szerint mind Gyál, mind pedig Törökbálint önkormányzata számára komoly kihívást jelent, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció következményével, a népesség folyamatos növekedésével összefüggő lakossági igényeknek eleget tegyen. A mélyinterjúk szerint az új betelepülők számára a lakhatás megteremtésén és a lakókörnyezet feltételeinek kialakításán túl az alapszintű gyermekintézmények (óvoda, iskola) megléte és azok minősége a kiemelt fontosságú szempont a lakóhelyi elégedettséghez. (A fővárosból kitelepülők döntő többsége megőrzi fővárosi munkahelyét és továbbra is Budapesten veszi igénybe azokat a szolgáltatásokat, amelyeket új lakóhelyén nem talál meg, vagy amelyeket nem talál maga és családja számára megfelelő elvárt színvonalúnak.) Ugyanakkor a lakosság döntő többségének határozott elvárása, hogy az alapfokú gyermekintézmények a lakóhely közelében legyenek. A lakónépesség számának folyamatos növekedése az elmúlt húsz évben ezért arra kényszerítette a lakossági szuburbanizációval érintett önkormányzatokat, hogy a lakosság bővülésével párhuzamosan, a helyi erőforrásaikat messze meghaladó mértékben és folyamatosan fejlesszék a lakossági infrastruktúrahálózatukat is. Mind Gyál, mind pedig Törökbálint az elmúlt évtizedben forint milliárdokat költött azokra a fejlesztésekre, amelyek lehetővé tették, hogy a növekvő számú népesség otthonra találjon ezekben a városokban. A
123
fejlesztések közül – éppen a követelő igényeknek és a kötelező önkormányzati ellátási kötelezettségnek köszönhetően – mindkét városban legjelentősebbek az általános iskolai, óvodai és az egészségügyi ellátás fejlesztései voltak. Törökbálinton ma már bölcsőde, négy óvoda, két általános iskola és egy középiskola működik. Törökbálinton legutóbb 2010-ben adtak át egy 16+8 tantermes általános iskolát, de a kapacitások bővítése nem állhat le. 2012-ben folyamatban van egy új Iskola és Sportközpont építése, amely újabb 16 tanteremmel és 8 szaktanteremmel, tornacsarnokkal és sportpályákkal növeli a kapacitásokat. Gyálon összesen négy általános iskola, egy szakközépiskola, három óvoda és egy bölcsőde működik. Ebben a városban is folyamatos fejlesztési kényszert jelentett az iskolai férőhely kapacitások növelése. A legnagyobb problémát mindkét település esetében a bölcsődei és óvodai férőhelyek elégtelen száma jelenti, hiszen minden évben több tucat gyermeket kell visszautasítaniuk, vagy várólistára tenniük. Az interjúkból kiderült, hogy előre láthatóan a bölcsődei és óvodai férőhelyek hiánya még akkor is fennmarad majd, amikor lassul a beköltözés. A már beköltözött még gyermektelen családok gyermekvállalásával az igények megmaradnak. Ahogy az egyik önkormányzati döntéshozó fogalmazott: “intézményfejlesztési mókuskerékbe kerültek” A Budapestről érkező családok, különösképpen a magasabb társadalmi státuszúak igen magas elvárásokkal érkeznek. “A Pestről kiköltözők rögtön elvárják, hogy az utcájukban burkolt aszfaltút legyen, az iskolában magas színvonalú legyen az oktatás, jó legyen a közbiztonság, tiszták legyenek a közterületek, és megkapjanak minden olyan magas szintű szolgáltatást, amit a városban már megszoktak”. Ugyanakkor “ a felmerülő többlet költségeket és a magas szintű közszolgáltatás fenntartásán költségeit már nem akarják megfizetni”. Az interjúkból világosan kiderültek az ezzel kapcsolatos érdekellentmondások az önkormányzat és a lakosság között. Törökbálinton, a Tükörhegy városrészen élő lakosokat tömörítő érdekérvényesítő civil szervezet a Tükörhegy Közéleti Egyesület részéről hangzott el, úgy gondolják, hogy nekik jár a magas szintű szolgáltatás, hiszen ahogy fogalmaztak: „Mi mindenért fizettünk, megfizettük az árát a telekkel és a befizetett adóinkkal együtt, semmit nem kértünk ingyen.”
124
Annak ellenére, hogy a Budapesti agglomerációba tartozó települések az ország többi településéhez képest – a magasabb helyi adóbevételeknek köszönhetően – jobb anyagi helyzetben
vannak,
mégis
egyre
nehezebben
tudják
“finanszírozni”
a
lakóhelyi
szuburbanizáció következményeiként rájuk háruló többlet infrastrukturális beruházások költségeit. Ennek három oka van. Egyrészt (mint arra a rendszerváltozás utáni időszak jellemzésénél már utaltam) drasztikusan lecsökkent a települési önkormányzatok személyi jövedelemadóból származó, helyben maradó bevétele. Másrészt az utóbbi tíz évben folyamatosan csökkentek a települési önkormányzatok számára megállapított központi támogatások összege. „Sem egyenes arány sem direkt összefüggés nincs az ellátandó népesség száma és az ellátás biztosítását támogató központi források között”. (A helyi adóbevételek nagysága szerint a központi támogatás nagyságát differenciálják.) Harmadrészben pedig komoly problémát okoz a települések önkormányzatainak súlyos eladósodottsága. Gyálon az interjúk készítésének időszakában az eladósodottság már veszélyeztette az iskolai ellátás biztonságát. “Az önkormányzat költségvetésének igen nagy hányada megy el hitelekre. Miközben a költségvetés összege csökken, az adósság összege megmarad, ami tovább növeli a város terheit”. „A 2000es évek körül még a gyerekekre kapott fejkvóta fedezte teljes egészében a gyerekek iskolai ellátását, most azonban ez már költségek 50%-át sem éri el. (Ebben a vonatkozásban az interjúk készítésének időpontja óta lényeges változás következett be. Új helyzetet teremt 2013-tól az oktatás, az iskolák állami kézbe vétele és központi finanszírozása, illetve az egészségügyi ellátás centralizálása. Ezen változtatásoknak azonban sem a hatásai sem a következményei nem ismertek még a települések helyzetére, gazdálkodására). A dolgozatot megalapozó vizsgálataim és a készített interjúk eredménye alapján megállapító, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció hasonló kihívások elé állította és állítja ma is a két település önkormányzatait. Bár a vizsgált két település a népesség növekedése dinamikájában, a beköltözők társadalmi összetételében és a települések történeti múltjából is adódó társadalmigazdasági fejlettségben is jelentős különbségek regisztrálhatók, a települési önkormányzatok közel azonosan értékelték a lakóhelyi szuburbanizáció folyamatait az elmúlt évtizedben. Mindkét települési önkormányzat számára nagy megterhelést jelent és egyre nehezebben kezelhető
a
népességszám
megnövekedésével
is
együtt
járó
megnövekedése, ami folyamatos infrastrukturális fejlesztéseket igényel.
125
lakossági
igények
Törökbálint illetve Gyál önkormányzata az eladósodottság miatt egyre nehezebben tudják vállalni a növekvő számú népesség növekvő elvárásaiból rájuk háruló terheket (különösképpen azokat, amelyeket a kiköltöző lakosság nem hajlandó vagy nem képes megfizetni). Az interjúkban elhangzottak alapján mind Gyál mind pedig Törökbálint esetében elmondható: a lakosság száma elérte már azt a szintet, ami még menedzselhető az önkormányzatok számára, ezért a további beköltözés támogatását nem tartják indokoltnak. A népesség növekedés dinamikájának változása a két településen Az agglomerációs övezet egészének, közte a vizsgált két városkörnyéki településnek a jövőbeni fejlődési irányát is alapvetően meghatározzák az ország és a térség migrációs folyamatai. A dolgozat korábbi részeiben már tárgyalt költözési szándékban jelentkező visszaesést a vizsgált településeken elvégzett szakértői interjúk is alátámasztották. Gyál esetében a beköltözések dinamikájának csökkenéséről beszélhetünk, ami egyrészt megnyilvánul a lakosságszám legutóbbi években tapasztalt stagnálásában illetve nagyon mérsékelt növekedésében (ami már a természetes szaporulatból származik), másrészt a kiadott építési engedélyek számának visszaesésében is. Ezt az egyik önkormányzati szakember a következőképpen fogalmazta meg: “Egyértelműen visszaesett a beköltözések száma, amit mutat, hogy alig van új építésű ház Gyálon. 2008 után az építési engedélyek száma - ha a 2005-ös évet vesszük alapnak -, akkor 20-25%-kal esett vissza.” „Nem mintha nagyon lenne sok beépítetlen telek újabb lakóépületek építésére. A korábban kijelölt területek nagy része beépült éppúgy, mint a korábbi külterület (a Némediszőlő területe). Új területek kijelölését az önkormányzat nem támogat”. 2011-ben a KSH adatai szerint hosszú évek után először fordult elő, hogy többen költöztek el a városból, mint ahányan odaköltöztek. A lassuló mértékű beköltözést a válságjelenségeken kívül az is magyarázza, hogy Törökbálinttal szemben itt nem volt olyan mértékű ingatlanfejlesztési boom. Gyálon további új lakótelkek kialakítására a rendezési terv szerint már csak a volt termelőszövetkezeti területeken lenne lehetőség, amelyeket viszont először fel kellene vásárolni a jelenlegi tulajdonos magánszemélyektől, de ez a tulajdonviszonyok bonyolultsága miatt alig lehetséges.
126
A gyáli döntéshozók nem szívesen szembesülnek a számukra kedvezőtlen statisztikai adatokkal. Az interjúban általuk megfogalmazottak szerint „Gyál egy kedvelt hely, nem akarnak innen elköltözni az emberek”. Az elköltözés szerintük nem jellemző, viszont az eladó ingatlanok nagyon magas számából következtetve nem is lehet jelentéktelen azoknak a száma, akik költözni szeretnének. „A 8000 gyáli ingatlanból jelenleg egy helyi ingatlanos internetes portálon összesen 700 van felregisztrálva”. Ennek okát a helyileg nem igazán a lakóhelyi elégedetlenségben, hanem elsősorban a devizahitelesek bedőlésében látják. Jelentősen romlottak az ingatlanpiaci árak is. „Ha valaki, mondjuk vett egy 80 m2-es házat 20 millióért felvett rá hitelt és beépítette, mire kész lett a ház ért 24 milliót, a válság után viszont csak maximum 19 millióért tudta eladni.„ Gyállal ellentétben a Törökbálintra továbbra is a beköltözés jellemző, bár itt is megrendítette az ingatlanpiacot a gazdasági válság. Itt a jövőben is folytatódni látszik a népességnövekedés, legfeljebb jóval kisebb dinamikával, mint a válságot megelőző időszakokban. A megkérdezett szakemberek úgy látják, hogy Törökbálint lélekszáma 15-20 éven belül még a csökkenő ütemű betelepedés esetén is elérheti a 20 ezer főt. A korábbiakban már láttuk, hogy Gyál és Törökbálint önkormányzata hasonlóképpen értékeli a település lakosságszámának növekedését: sem Gyál, sem pedig Törökbálint számára nem kívánatos már a lakosok számának további gyors növekedése. Ennek ellenére egyik település sem rendelkezik semmiféle stratégiával arra vonatkozólag, hogy a beköltözéseket hogy lehetne hatékonyan befolyásolni. Ahogy az egyik gyáli döntéshozó fogalmazott: „ A szuburbanizáció csak úgy megtörtént Gyálon, és mi azóta egyfolytában követjük a folyamatokat. Elhangzottak azért megoldási javaslatok is, az interjúk keretében megszólalók között többen azt gondolják, hogy a mennyiségi növekedés helyett a minőségi fejlesztésre, a városok élhetőségének javítására kell a hangsúlyt helyezni.” . Mindkét város polgármestere szerint e célokat szolgálják a városközpontokban az általuk már megvalósított és a tervezett beruházások. Az említett gyermekintézményeken túl Gyálon az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár, Törökbálinton a Munkácsi Mihály Művelődési Ház megvalósítása és sikeres működtetése a lakosság által elismert eredmény. Ezekre a fejlesztésekre mindkét településnek szüksége volt, hiszen egyik településben sincs egy igazi központi funkciókkal bíró, vonzó és kellemes városközpont, ahol a lakosok találkozni tudnak, és ügyeiket kényelmesen tudják intézni.: „Törökbálint „belvárosát” is 127
képező főutca jelenlegi képe, nem mutatja a település erejét, gazdasági helyzetét, a városháza épülete sem méltó a városhoz. Arról nem is beszélve, hogy az egyes hivatalok a város különböző pontjain vannak kihelyezett irodákban.”Törökbálinton az új városközpont és a „főutca” fejlesztésére fordítható forrás 1,3 milliárd forint volt, amiből 800 milliárd forintot európai uniós támogatásként kapott a város. Törökbálint városközpontja (főutcája) régi és megújított szakasza
Forrás: saját felvétel
Forrás: saját felvétel
Gyál esetében azért is volt szükség a településközpont fejlesztésre, mert a város sajátos szerkezetéből és korábbi egyértelműen lakó funkciójából adódóan ennek a településnek nincs is igazi központja. Mivel Gyált kettévágja a főút és a vasútvonal, ezért a központi intézmények is a főút illetve a vasút mellett helyezkednek el hosszan elnyúlva, igen rossz megközelíthetőséggel. „Az, hogy Gyálnak nincsen egy igazi közepe, az egy városfejlesztési probléma, aminek megoldásaként a vasút és a főút földalatti elvezetése lehetne egy megoldás, de ez olyan költséges, hogy nem tűnik reális megoldásnak a közeljövőben.”
128
Gyál városközpontja (főutcája) régi és megújított szakasza
Forrás: saját felvétel
Forrás: saját felvétel
A 2010-es évek elején mindkét városban korszerű, új közigazgatási hivatalok építésére és új városközpont kialakítására kerül sor. Ezek a fejlesztések (a tervek és a városok vezetőinek reményei szerint) hozzájárulnak majd a lakosság ellátásának további javításához, elégedettségének növeléséhez, illetve hozzájárul a helyi identitások erősödéséhez. A szolgáltató városközpontok fejlesztéséhez mindkét városban kapcsolódik a közterületek megújítása, amelynek eredményeként kellemesebb és a korábbi egyhangúsághoz képest változatosabb és zöldebb kisvárosi környezet alakul ki. A növekvő népesség elégedettségének növelése érdekében a városközpontok megújításán túl a helyi közlekedés fejlesztése az a lényegi eredmény, amely egyaránt hozzájárul e városokban korábban ott élt és az újonnan odaköltözöttek lakóhelyi elégedettsége növeléséhez, a szuburbanizációval
együtt
járó
gyors
népességnövekedés
kellemetlen
hatásainak
enyhítéséhez, a konfliktushelyzetek enyhítéséhez. Különösen fontos a változás Gyálon, ahol az elmúlt időszakban több olyan új autóbuszjárat indult a fővárosba, amely körbejárva a városban közvetlenül a metróvégállomásra, illetve a szolgáltató és munkahelyi központokba juttatja az utazókat. Mindkét település esetén elmondható, hogy miközben a szuburbanizáció, a népesség növekedése többnyire spontán módon, tervezetlenül zajlott és a változások felkészületlenül érték ezeket a településeket, az önkormányzatok a lehetőségeikhez képest megpróbáltak megfelelő megoldásokat keresni.
129
6.8. Gyál és Törökbálint jövőbeni fejlődési irányai A kilencvenes években a városkörnyéki települések sikerességét (és egyúttal az önkormányzatok bevételeinek nagyságát) jelentős részben a személyi jövedelemadó helyben maradó része határozta meg (a jelentős költségvetési támogatás és az ezt kiegészítő helyi iparűzési adó mellett. Ebben az időszakban a településeknek érdekükben állt segíteni a reményeik szerint jó pozíciójú és jövedelmű budapesti középrétegek beköltözését, ezért újabb és újabb lakóterültetek kijelölését, az új fejlesztéseket támogatták (sokszor előzetes feltételek nélkül). A rendszerváltozás utáni első időszakban a településfejlesztési stratégiák mindkét vizsgált városban (de az agglomeráció szinte valamennyi településében) a lakossági szuburbanizáció remélt kedvező hatásaira alapozódtak. Az ezredforduló után, részben a személyi jövedelemadó helyben maradó részének lecsökkentésével, részben a költségvetési támogatások mérséklődésével szembesültek az önkormányzatok. Kiderült, hogy a rendelkezésükre álló (közte a területek fejlesztőitől, illetve a beköltözőktől megszerezhető) források messze elmaradnak a várható költségektől. Azoktól, amelyek a növekvő számú (sokszor magas elvárásokat megfogalmazó) népesség műszaki és humán infrastruktúrájának kiépítéséhez és működtetéséhez szükséges. A települési önkormányzatok ezért új megoldásokat kényszerültek keresni, amivel pótolni lehetett a költségvetésükből kieső, de a növekvő népesség ellátásához hiányzó forrásokat. Megszűnt e miatt a lakás célú fejlesztések feltétel nélküli támogatása. A települések legalább az új infrastruktúrák kiépítésének költségeit törekedtek különböző technikákkal és megállapodásokkal (eltérő sikerrel) áthárítani a területek fejlesztőire, rajtuk keresztül pedig az újonnan beköltözőkre. A két település viszonya is megváltozott a lakóhelyi szuburbanizációhoz, a népesség növekedéséhez. Településük további fejlődésének, a pénzügyi stabilitásnak a kulcsát egyre inkább a területfejlesztés térségi és helyi szereplőivel való új megállapodások kötésében vélték
megtalálni.
Egyre
erőteljesebben
bíztak
a
helyi
gazdaságok
fejlődésének
támogatásában, új gazdasági vállalkozások letelepítésében. Az interjúkból is kiderült, hogy mindkét város vezetői tisztában vannak a településeik földrajzi helyzetéből fakadó kivételes előnyökkel. Meg is próbálják azokat kihasználni a
130
gazdasági fejlődés érdekében. Ugyanakkor tisztában vannak azzal is, hogy a fekvés által predesztinált egyértelmű logisztikai-, raktározási funkciók beszűkítik a települések fejlődését. Törökbálinton korábban több logisztikai és nagyvállalat raktára telepedett meg, de ahogy fogalmaztak „nem akarunk Budaörs sorsára jutni” . Vagyis hosszútávon nem akarnak logisztikai központtá válni. Céljuk a magasabb hozzáadott értéket képviselő vállalkozások letelepítése a városban, amelyek szakképzett munkaerőt igényelnek. Ennek az első komoly eredménye lett az új Pannon székház, amelynek helyi iparűzési adója igen magas. A Pannon székház törökbálinti jelenléte meghatározóvá vált a város gazdasági fejlődésének biztosításában. Az új adószabályozás (amely szerint a telekommunikációs cégek által fizetett iparűzési adó nem kizáróan a székhely települést gazdagítja, hanem megoszlik a szolgáltatásban szerepet játszó telephelyek által érintett települések között), majd pedig a telekommunikációval
foglalkozó
vállalatok
megadóztatása
jelentősen
megváltoztatta
Törökbálint pozícióit. A város korábban betervezett magas adóbevételei is veszélybe kerültek, ami a településfejlesztési feladatok újraütemezésére kényszerítette az önkormányzatot. (Ez – a polgármester véleménye szerint - egyben példa az önkormányzatoknak a központi szabályozás változásának való kiszolgáltatottságra.) Az elkészített interjúk, illetve a városok új településfejlesztési dokumentumainak tanulsága szerint mindkét önkormányzat levonta a következtetést az elmúlt másfél évtized változásaiból. Mindkét önkormányzat új fejlődési utat keres. Mind Gyál, mind pedig Törökbálint a helyi gazdaság helyi sajátosságok figyelembevételével történő fejlesztésében, olyan vállalkozások letelepítésének támogatásában látja (és reméli megtalálni) a fejlődés útját, amelyek helyben fizetett adóikkal meghatározó mértékben járulnak majd hozzá a korábbi időszakban tapasztalthoz képest lényegesen lassabban növekvő helyi lakosság magas színvonalú ellátásához. Különösen reális lehet ez a fejlesztési irány Törökbálinton, ahol a lakosság összetétele és képzettsége megfelelő ehhez. Itt az önkormányzat - a város polgármesterével készült interjú szerint - olyan magas hozzáadott értéket termelő vállalkozások megtelepedését fogja elsősorban támogatni, amelyek az adóbeli hozzájárulásukon túl a helyben foglalkoztatottak számát (méghozzá a magas képzettséggel rendelkező helyben foglalkoztatottak arányát) is képesek növelni, ezzel hozzájárulnak a Budapestre való ingázás csökkentéséhez. Törökbálint településfejlődési stratégiájában érezhető változást az egyik önkormányzati szakember így fogalmazta meg: „Paradigmaváltásra van szükség, a korábbi extenzív településfejlesztési 131
modellt egy intenzívebb, a rendelkezésre álló erőforrásokat és a területeket sokkal hatékonyabban felhasználó modellre van szükség. 2020-ra egy gazdasági és szolgáltató elővárosa kívánunk lenni Budapestnek, kertvárosi jelleg megőrzése mellett.” Gyál népességének – a dolgozatban már bemutatott - eltérő összetétele, vállalkozási képessége miatt elsősorban a kiváló közlekedés-földrajzi helyzetéből adódó potenciál kihasználására, ezen belül olyan helyi gazdaságfejlesztés megvalósítására törekszik, amely az alacsonyabb képzettségű munkavállalókkal is versenyképes lehet. Ilyenek az autópályák és a nemzetközi repülőtér környezetében előreláthatóan a gazdasági válság után ismételten felértékelődő logisztikai és az erre épülő termelő és más értékteremtő funkciók és tevékenységek. Összegezve tehát elmondható, hogy a településük fejlődését már nem a lakosaik számának dinamikus növekedésével és beköltözések számának növelésével kívánják az önkormányzatok biztosítani. Hiszen a városi ranghoz szükséges lakosságszámot már elérték, a városi rangot mindkét város megkapta. A lakosságszám növekedésében a helyi lakosok sem érdekeltek, hiszen még mindig nem sikerült egyensúlyt teremteni a népességszám és az ellátó intézmények kapacitásaiban. Ezt a véleményt egyértelműen megerősítették a civil szervezetek képviselőivel készített beszélgetések is.
132
7. Összegzés 7.1. A kutatás új eredményei: kérdések- hipotézisek-válaszok A disszertáció hetedik fejezetének fő célja, hogy megfogalmazza a doktori disszertáció új tudományos eredményeit, egyben megvizsgálja a bevezetésben felvetett négy kutatási hipotézis relevanciáját, igazolja, vagy elvesse azokat, esetleg új feltevéseket fogalmazzon meg. A fejezet céljának megfelelően a konkrét hipotézisekből indulok ki, és azokat egybevetem a kutatásban kiderült folyamatokkal, ezért ez az elemzés a munka összegzését is eredményezi. Az értekezés során a bevezetésben négy kutatási kérdést fogalmaztam meg. 1.) Milyen globális városfejlődési, köztük szuburbanizációs folyamatok jellemzik ma a Budapesti agglomerációt ? 2.) Hogyan érvényesültek az elmúlt huszonöt évben a globális városfejlődési folyamatok, kiemelten a lakóhelyi szuburbanizációs trendek a Budapesti agglomerációban? 3.) Mi jellemzi a Budapesti agglomerációban élő lakosság költözési szándékait és ezek hogyan befolyásolják a térségben zajló lakóhelyi szuburbanizációs folyamatokat? 4.) Az utóbbi évek változásai, a gazdasági válság hatásai hogyan befolyásolták a városkörnyéki települések önkormányzatainak szuburbanizációval összefüggő érdekviszonyait? Az első kutatási kérdéshez kapcsolódó feltevésem a következő volt: H1.A.) A Budapesti agglomeráció lakóhelyi szuburbanizációs jelenségeiben a globális hatások, de a történeti települési és területi sajátosságok következményei is érzékelhetők, azonban az utóbbiak hatásmechanizmusai erőteljesebbek, mint az előbbiek. A disszertáció ezt a feltevést a nyugat-európai, valamint a hazai szakirodalom áttekintése alapján
vizsgálta,
egyben
igazolta.
A
Budapesti
agglomerációt
érintő
lakóhelyi
szuburbanizációval foglalkozó hazai szakirodalom összegző elemzése alapján megállapítható, hogy az elmúlt huszonöt évben itt is a nyugat-európai nagyvárosokhoz hasonló folyamatok mentek végbe. A nyugat-európai nagyvárosokban (például Párizsban, Brüsszelben, Bécsben) tapasztalt migrációs folyamatok a kilencvenes évek elején a Budapesti agglomerációban is megjelentek. Budapest népessége eleinte erőteljesen csökkenni kezdett a növekvő számú kiköltözések
eredményeként,
miközben
az 133
agglomerációs
övezet
településeinek
népességszáma folyamatosan növekedett. A kilencvenes évek végétől a nyugat-európai nagyvárosokban új városfejlődési trendek jelentek meg, a centrumok lakossága növekedni kezdett, ez azonban nem változtatta meg a városkörnyéki növekedés folyamatát. A jelzett trendhez hasonlóan a kétezres évek közepétől a Budapesti agglomerációban is új térbelitársadalmi
folyamatok
indultak
meg:
a
nagyvárosi
agglomeráció
központi
centrumtelepülésének népességszáma szintén növekedni kezdett. A disszertációban kimutatott új folyamatok, vagyis a csökkenést követő – 2007 óta tapasztalható – népességnövekedés nyugat-európai trendekkel való egyezése a globális urbanizációs jelenségek hazai érvényesülését mutatják.
A globális gazdasági hatások
érvényesülésével felerősödtek a nyugat-európai nagyvárosok, valamint a Budapesti agglomeráció fejlődésében tapasztalható városfejlődési trendek közötti hasonlóságok. A hasonló trendek kimutatása a disszertáció egyik új eredményének számit. A disszertáció eredményei alapján látszik, hogy a globális urbanizációs trendek többféle folyamat keretében érvényesülnek. Egyfelől Nyugat-Európa nagyvárosaira továbbra is jellemző a városlakó népesség egy részének kiáramlása a városkörnyéki településekre. Másfelől a városközpontok fizikai megújulásával, az átfogó rehabilitációs programok megvalósulásával, ezzel együtt a belvárosi környezet általános állapotának javulásával létrejön a dzsentrifikáció, vagyis a népesség egy másik része (elsősorban a magasabb jövedelemmel bírók, akik a belvárosi magasabb ingatlanárakat meg akarják, és meg is tudják fizetni) ismét felfedezi magának a belvárost és visszaköltözik, vagy el sem költözik onnan. Harmadrészt pedig a nagyvárosi agglomerációk népességi és gazdasági súlyának felértékelődését láthatjuk. Eszerint egy erőteljes népesség- és tőkekoncentráció is zajlik egy időben. Vizsgálataim eredménye alapján bizonyítást nyert, hogy e három globális városfejlődési trend a Budapesti agglomerációban is jelen van. Ezek a városfejlődési folyamatok nem egymást felváltva, sorrendben vagy kizárólagosan, hanem egymással egy időben és párhuzamosan zajlanak. H1.B.) A Budapesti agglomerációban érzékelhető szuburbanizáció dinamikája erőteljes. Ez a trend a jövőben is érzékelhető marad, részben a városkörnyéki települések dinamikus fejlődése, a megfelelő területi kínálat és infrastrukturális lehetőségek következtében, továbbá
134
azért is, mert a városkörnyéki – közte a családi házas – életforma, a ma még városlakók meghatározott rétegei számára továbbra is vonzó marad. Az erőteljes és a jövőben is növekvő dinamikájú lakóhelyi szuburbanizációra vonatkozó feltevést a kutatás eredményei csak részben igazolták. A főváros és Pest megye között végbemenő migrációs folyamatok elemzése alapján egyrészt kijelenthető, hogy a Budapestről Pest megyébe történő vándorlások száma az elmúlt huszonöt évben rendre meghaladja a Pest megyéből Budapestre vándoroltak számát. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a fővárosból Pest megyébe (ezen belül jelentős részben a Budapesti agglomerációs övezetbe) irányuló kivándorlások számában 2007-től kezdődően mérsékelt csökkenés tapasztalható. Ezzel párhuzamosan pedig 2007-től kezdődően egy lassú növekedés mutatkozik a Pest megyéből Budapestre
költözők
számában.
Ennek
alapján
kijelenthetjük,
hogy
a
lakóhelyi
szuburbanizáció, vagyis a fővárosból történő kiköltözés továbbra is folyatódik, de csökkenő dinamikával. A lakóhelyi szuburbanizáció csökkenő dinamikával történő folytatódását indokolja továbbá az is, hogy a kertvárosi életformával járó többletköltségeket (a közlekedés növekvő költségei, családi ház fenntartás, háztartásonként több személygépkocsi) csak a magasabb jövedelemmel bíró rétegek tudják vállalni. H1.C.) A szuburbanizáció korábban tapasztalt dinamikája erőteljesen lecsökken. Részben a gazdasági és társadalmi válság miatt visszaesik a lakóhelyi mobilitásban részt venni képes városlakó rétegek aránya. A város belső részeinek megújulása, a dzsentrifikáció továbbra is a városban tartja a korábban kiköltözni vágyók egy részét. Fontos szempont, hogy a városkörnyéki települések infrastrukturális fejletlensége vagy annak nem megfelelő dinamikája, a bejárás emelkedő költségei és nehézségei miatt egyre kevésbé vonzó a városkörnyéki életforma. A disszertációm során végzett kutatásaim (köztük a statisztikai elemzések, a költözési szándékok vizsgálata) alapján a lakóhelyi szuburbanizáció korábban tapasztalt erőteljes dinamikájának csökkenése várható. A népesség lassuló dinamikájú dekoncentrációja mellett egyre inkább jellemző a Budapesti agglomeráción belül egy erőteljes népesség koncentráció is. Ahogy azt már korábban is láttuk, igazolást nyert, hogy a főváros népessége, amely évtizedek óta csökken, 2007-től kezdődően ismét kismértékű növekedésnek indult. Az elemzések eredményei azt is mutatják, hogy a népességnövekmény egy része a Pest megyéből (részben az agglomerációs övezetből is) történő növekvő számú beköltözésnek köszönhető. 135
Budapest pozitív migrációs együtthatója ezen kívül az ország távolabbi megyéiből (elsősorban társadalmi-gazdasági problémákkal küzdő, magas munkanélküliségi rátájú megyékből (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg) történő beköltözések növekvő számával is magyarázható. Mindezek alapján elmondható, hogy a Budapesti agglomerációban nem egy jól körülhatárolható városfejlődési folyamat megy vége, hanem egyszerre több irányú folyamat érvényesül. Az aktuális térbeli társadalmi és gazdasági folyamatok alapján a jövőben a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának mérséklődése, és a népesség nagyvárosi koncentrációjának további növekedése várható. A második kutatási kérdéshez kapcsolódó hipotézisek és azok igazolásai a következők H2. A.) A megnövekedett szuburbanizációs igények miatt a városkörnyék szinte minden településén dinamikus fejlődés indult, beleértve a nyolcvanas években már szuburbanizálódó településeket is. Ezért a történeti fejlettségbeli különbségek csökkentek, közeledés zajlott le az egyes városkörnyéki települések között. A disszertáció eredményei nem igazolták azt a feltevést, miszerint a lakóhelyi szuburbanizáció egyforma erősséggel érintette a városkörnyéki településeket. A lakóhelyi szuburbanizáció ugyan átalakította a városkörnyéki települések társadalmi-gazdasági összetételét, de az átalakulás jelentős különbségekkel ment végbe. A történetileg is meglévő fejlettségbeli különbségek megmaradtak. H2.B.) A megnövekedett szuburbanizációs igények differenciáltak voltak, a magasabb és alacsonyabb társadalmi státusúak különböző városkörnyéki övezetek felé mozdultak el. Mindez tovább erősítette a történeti területi differenciáltságokat. A disszertáció eredményei alapján kijelenthetjük, hogy lakóhelyi szuburbanizáció nem érintette egyformán a városkörnyéki településeket. Empirikus kutatásom eredményei azt igazolták, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció ellenére megmaradtak az agglomerációs övezet települései közötti (már történetileg is adott) társadalmi-gazdasági fejlettségbeli különbségek. Eltérő társadalmi összetételű lakóhelyi szuburbanizáció zajlott le az agglomerációs övezet kevésbé fejlett pesti, délkeleti részén fekvő települések, illetve a budai oldal északnyugati 136
részén fekvő településeiben. Ezt a disszertáció két szuburbán település, Gyál és Törökbálint eltérő fejlődésén mutatta be. Annak ellenére, hogy mindkét település közlekedés földrajzi helyzete kiváló az agglomerációban (országos jelentőségű autópályák menti fekvés, vasúti kapcsolat), mégis jelentős társadalmi és gazdasági fejlettségbeli különbség mutatkozik a két település között. A történeti-fejlődési múltból, illetve eltérő települési-táji adottságokból következően Törökbálintra (sváb hagyományokkal bíró, kedvező természeti környezettel rendelkező település) inkább a felsőbb társadalmi rétegek költöztek. Ebből következően a település társadalmi-gazdasági státusza folyamatosan növekedett. Gyálra
– szintén a
történeti-fejlődési múltból (fővárosi gyáripari munkásság lakóhelye volt a 19. és a 20. század elején, kevésbé jó társadalmi összetétel) és a kevésbé jó táji-települési környezeti adottságokból eredően – inkább az átlagos, vagy alacsonyabb jövedelemmel bírók költöztek. Az utolsó évek folyamatait tekintve – kiemelten a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájára – elmondható, hogy továbbra sem a különbségek csökkenése, hanem inkább a növekedése várható. A két szuburbán település aktuális migrációs folyamataiból kiindulva Törökbálinton további népességnövekedés várható, míg Gyálon a népesség csökkenése, amely már el is kezdődött. A harmadik kutatási kérdéshez kapcsolódó hipotézisek és igazolásai következők H3. A.) Az alacsony társadalmi státusú városlakók esetében a költözési szándékok vélhetően növekedni fognak a megnövekedett belvárosi ingatlanárak és lakásfenntartási költségek miatt. A gazdasági krízis hatásai, a lakáshitelek egyre nehezebb visszafizetési kötelezettségei és egyéb társadalmi problémák (pl. a leginkább őket sújtó munkanélküliség) szintén a költözési szándékok növekedését adják. A disszertációt megalapozó kérdőíves felmérés összegzett eredményei alapján kijelenthetjük, hogy a Budapesti agglomerációban élők költözési szándéka általánosságban alacsonynak tekinthető. Továbbá a vizsgált időszakban (2005 és 2010 között) a költözési szándék csökkenő tendenciát is mutatott. A Budapesti agglomerációban élő megkérdezettek több mint háromnegyede nem akart elköltözni aktuális településéről sem 2005-ben, sem pedig 2010ben. 2005-ben a költözni akarók aránya 15%-os volt, majd arányuk 2010-re mindösszesen 4%-ra zsugorodott.
137
Az elemzések rámutattak arra is, hogy a költözési szándékokban tapasztalt csökkenés valószínűsíthetően összefügg a 2008-ban Magyarországot is elérő gazdasági válság hatásaival, különösképpen a lakosság hitelállományának növekedésével és általános eladósodottságával. A disszertáció eredményei igazolták azon feltevést is miszerint a Budapesti agglomerációban élő alacsonyabb társadalmi státusúakat jobban érinti a gazdasági válság és a lakáshitelekkel való eladósodottság problematikája is, hiszen az eredmények alapján megállapítható, hogy a Budapesti agglomerációban élő alacsonyabb társadalmi státusú csoportok átlag felett voltak eladósodva. Közülük kerültek ki azon válaszadók is, akiknek átlag felett jelentett problémát a lakásuk után a hiteltartozás visszafizetése. Igazolást nyert az a hipotézis is, amely szerint a Budapesti agglomerációban élők költözési szándéka magasabb az alacsony társadalmi státusúak között. Az eredmények azt mutatták, hogy a költözési szándék átlag feletti volt az alacsony jövedelemmel rendelkezők között. Vagyis összegezve azt mondhatjuk, hogy a Budapesti agglomerációban élő alacsony jövedelemmel, valamint a hiteltörlesztési problémákkal sújtottak nagyobb arányban akartak költözni. H3.B.) A magasabb társadalmi státusú városlakók esetében a költözési szándékok vélhetően csökkeni fognak a belvárosi rehabilitáció és dzsentrifikáció miatt átalakult és megjavult új társadalmi szerkezet eredményeként. A gazdasági krízis hatásai, a lakáshitelek visszafizetési kötelezettségei őket kevésbé érintik, miközben a városkörnyék már kevésbé vonzó számukra. A magasabb társadalmi státusú városlakók esetében az is feltehető, hogy a városkörnyéki családi házas életforma továbbra is vonzó számukra, ezért vállalják az ezzel járó életforma nehézségeit, költségeit, és a kiköltözés mellett döntenek. A disszertáció eredményei azt mutatták, hogy 2010-ben a Budapesten élő megkérdezettek kisebb arányban akartak elköltözni településükről, mint a városkörnyéken élők. Ezzel együtt pedig 2005 és 2010 között növekedett a Budapesten élők lakóhelyi elégedettsége is a településükön található különféle szolgáltatásokkal (tömegközlekedés, helyben található munkalehetőségek). A fejlett, illetve a fejletlen városkörnyéken élők lakóhelyi elégedettségében jelentős különbségek tapasztalhatóak, a fejlett városkörnyéken, illetve a fejletlen városkörnyéken élők között. A disszertáció empirikus eredményei alátámasztják a statisztikai adatelemzéssel is 138
kimutatott lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájában tapasztalható általános csökkenés trendjét is. A kérdőíves felmérés eredményei arra is rávilágítottak, hogy az alacsony jövedelmű csoportok mellett a magas jövedelmű rétegek tagjai azok, akik átlag feletti arányban költöznének el településükről. Ezért valószínűsíthető, hogy a lakóhelyi szuburbanizációban továbbra is jellemzően ez a két jövedelmi csoport fog részt venni, de nem ugyanazon okoknál fogva. Míg a magas jövedelemmel bíró csoport esetében a költözés oka a családi házas életforma utáni vágy, ők azok is, akik ezzel az életformával járó többletköltséget is vállalni tudják. Az alacsony jövedelemmel bírók az átlagot meghaladó költözési szándéka mögött eladósodottságuk, illetve a belvárosi lakás magas fenntartási költségei állnak. A disszertáció eredményei alapján a Budapesti agglomerációban élő településükről költözni akarók legmagasabb arányban az agglomerációs övezeten belül, illetve már azon túli településre szeretnének költözni, ami azt mutatja, hogy valószínűsíthetően megindult egy peri-urbanizációs folyamat, az agglomerációs övezeten kívüli településekbe irányuló költözés is. Ez egyben az alacsony társadalmi csoportok a városkörnyék perifériájára történő kiszorulására, a szegregációs folyamatok erősödésére is utalhat. A negyedik kutatási kérdéshez kapcsolódó hipotézisek és igazolásai következők H4.A.) A gazdasági válság és az ország gazdasági nehézségeinek súlyosbodása nyomán az agglomerációs települések a kiutat egyre inkább a növekedésben és a terjeszkedésben látják. A települések stratégiája a lakosságszám növelése, a még szabad területek átminősítése lakó illetve gazdasági célra, további ingatlanfejlesztések generálása. Ennek következményeként tovább növekszik az agglomerációs övezet népessége, a szuburbanizáció lendülete nő, következésképpen a beépített területek nagysága növekszik, miközben csökken a zöldterületek aránya. H4.B.) A települési önkormányzatok az ország általános gazdasági nehézségei, a Budapesti agglomerációban is jelen levő válságjelenségek, továbbá egyre nehezebbé váló anyagi helyzetük miatt nem támogatják településeik további extenzív növekedését. Az extenzív növekedést egy intenzívebb, a meglévő erőforrásokat hatékonyabban felhasználó növekedés váltja fel. A városkörnyéki települések önkormányzatainak megváltozott érdekeltsége és
139
településfejlesztési politikája a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájának csökkenését hozhatja magával. A disszertáció empirikus eredményei alapján megállapítást nyert, hogy az elmúlt huszonöt évben folyamatosan változott a városkörnyéki települések lakóhelyi szuburbanizációval kapcsolatos érdekeltsége és ahhoz való viszonyulása is. Megállapítható, hogy a mindenkori támogatás- illetve adópolitika meghatározó jelentőséggel bírt a városkörnyéki települések beköltözést támogató, vagy éppen elutasító stratégiájában. Amíg a városkörnyéki településeket erőteljes anyagi érdekeltség fűzte a lakóhelyi szuburbanizáció és a beköltözések számának dinamizálásához, addig településfejlesztési stratégiájukat is ennek rendelték alá. Az ezredfordulót követő évtizedben a megváltozott adórendszer és támogatáspolitika okán, (jelentős összegű elvonás a személyi jövedelemadó helyben maradó részéből, a települések fejlesztésére fordítható központi támogatások drasztikus csökkenése) a városkörnyéki települések döntő többsége már nem érdekelt a település lélekszámának további növelésében. Az érdekeltségi rendszer megváltozásában nincs különbség a gazdaságilag fejlett és fejletlen települések között. A települési önkormányzatok ugyanis már kevésbé támogatják a beköltözést,
ami
számukra
infrastruktúrafejlesztési
és
már
egyet
fenntartási
középpontjában már nagyobb súlyt
jelent
kényszerrel. kap a helyi
az
egyre
Ezért
költségesebbé
fejlesztési
váló
stratégiájuk
gazdaságfejlesztés és
a helyi
munkahelyteremtés. A disszertáció eredményei tehát a második hipotézist igazolták, vagyis azt, hogy a lakóhelyi szuburbanizáció dinamikájában tapasztalható csökkenés összefüggésben van a települési önkormányzatok megváltozott hozzáállásával, azzal, hogy már nem érdekeltek a lakónépesség növelésében.
140
8. Irodalmak jegyzéke Arague, C. (2007): Voie express et segregation. Les fluctuations du marché fonciére et immobilier aux franges ouest de l’ile de France Beluszky, P.(szerk.) 2007: Közép-Magyarország In: A Kárpát-medence Régiói 6. MTA RKKDialog Campus, Pécs-Budapest,2007 565.old Barta, Gy. -Beluszky, P (1999): Társadalmi-gazdasági átalakulás a Budapesti Agglomerációban, MTA Regionális Kutatási Alapítvány, 1999, p.255. Barta, Gy (1998): Budapest-nemzetközi város-Magyarország az ezredfordulón, Magyar tudományos Akadémia, Budapest, 1998 p. 245 Bajmóczy, P.(1999): A szuburbanizációs sajátosságai Pécs környékén In: Földrajzi értesítő 12. pp.127-13 Bajmóczi, P.(2001): A szuburbanizáció motivációi Magyarországon Földrajzi Konferencia, Szeged, 2001 http://geography.hu/mfk2001/cikkek/Bajmocy.pdf Letöltve: 2012.április 11
Berg, L. van Den et al (1982): Urban Europe vol I.Study of Growth and Decline.Pergamon Press, New York, Oxford Berger, M. (2004): Les périurbains de Paris, Cnrs Edition, Paris 2004 p.318. Berger et Al.(2010): Vieillir en pavillon: Mobilités et encrage des personne ágées dans les espaces périurbains d’aire métropolitaines (Paris, Marseille, Toulouse) In: Espace, Population, Sociétés 2010/1 pp.53-67
Bradway et Al.(1980): Back to the city-Issues in neighborhood renovation, Pergamon Policy Studies, 1980 p.347.
141
Bourdain, A. (2008): Gentrification: un „concept”á déconstruire In: Espaces et Sociétés 2008/1-2 pp. 24-37.
Bidou Zachariensen, C. (2008): Retours en ville des processus de gentrification urbaines aux politiques de revitalisation des centres Descartes Cie, 2003 p268 Brochet-Moret,A (2007): Á la recherche des spécificités du mode d’habiter périurbain dans les representations et les sensibilités habitantes In: Norois 2007/4 pp. 23-35. Burgess, E. W. (1973): A városok ökológiai szerkezete In: Városszociológia, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,1973 pp.147-161. Böhm A. (2000): Helyi és területi érdekérvényesítés az önkormányzati politikában In: Magyar Tudomány 45 (7) : 864-872 (2000) Böhm A.(2003): Helyi társadalom, önkormányzatok, településfejlesztés, Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., 128.old.
Criegen, Van M (2003): La ville revit! Formes, politiques et impacts de la revitalisation résidentielles á Bruxelles In: Retours en ville, Bidou-Zachariasen (Dir.), Descartes et Cie, Paris, 2003 pp.45-73 Chalot et Al. (2009): La périurbanistaion renforce-t-elle la ségrégation résidentielle? In Espace Population Sociétés 2009/1 p.29-44 Csanády, G.-Csizmady, A. (2002): Szuburbanizáció és társadalom In: Tér és Társadalom XVI. évf. 2002/3 pp.27-55. Csanády et Al. (2010): Város-tervező-társadalom, Sík Kiadó, Budapest, 2010, p.471. Cséfalvay, Z (1999): Helyünk a nap alatt… Magyarország és Budapest a globalizáció korában, Kairoz Kiadó,1999, p.215. Cséfalvay, Z (2008): Kapuk, falak, sorompók. A lakóparkok világa, Gondolat Kiadó, 2008, p.300. 142
Czagányi, L (2010): Gyál története a település krónikája a kezdetektől-napjankig Daróczi, E. (1999): Ki a fővárosból- Változások Budapest és az ország vándorforgalmában In: Társadalmi gazdasági átalakulás a Budapesti Agglomerációban I. (Szerk: Barta Gy.-Beluszky P.) pp.69-76. Dövényi, Z. -Kovács, Z. (1999): A szuburbanizáció térbeni-társadalmi jellemzői Budapest környékén In: Földrajzi Közlemények Dövényi, Z. -Kok, H.-Kovács, Z. (1998): A szuburbanizáció, a lokális társadalom, és a helyi önkormányzati Dodier, R (2007): Temporalités périurbaines: des navettes pendulaires á la fluidités et au conflit In: Espace-population et sociétés 2007/2-3 p.305-316 Egedy, T (2009): Városrehabilitáció és életminőség, MTA Földrajtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2009. p.152. Enyedi, Gy. (1988): A városfejlődés szakaszai, Akadémiai Kiadó, 1988, pp.116. Enyedi, Gy. (1996): Regionális folyamatok Magyarországon, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 1996 133.old Enyedi, Gy. (2003): Városi világ-városfejlődés a globalizáció korában Enyedi Gy.(2012): Városi Világ, Akadémiai Kiadó, 2012, Budapest, p. 186 Emszt, G. (1994): Lakáspolitikai illúziók In: Társadalmi Szemle 1994/6 Estebe, P. (2004): Quel avenir pour les périphéries urbaines? In: Esprit 2004 Mars-Avril pp.82-95.
143
Flavin, Ch (2007): Városaink jövője In: A világ helyzete 2007, Föld Napja Alapítvány pp.1416. Ghorra-Gabin, C. (2004): L’étalement de la ville amerécaine. Quelles réponse politique? In: Esprit pp. 145-160. Görgl et al. (2011): Spatial and Social Development Trends of Metropolitan Vienna: An Overview In: Szirmai V.(Ed): Urban Sprawl on Europe-Similarities or Differences? 2011, Aula Kiadó, 2011 pp.107-137. Hajdú, Z. (2001): Magyarország közigazgatási földrajza, Dialog Campus, Budapest-Pécs 2001 334.old Hardi T (2002): Szuburbanizációs jelenségek Győr környékén In: Tér és Társadalom XVI. évf. 2002/3. 57-83 old Hardi T.-Nárai M. (2005): Szuburbanizáció és közlekedés a győri agglomerációban In: Tér és Társadalom I.sz. 81-101.old Hardi T. (2010): A szuburbanizáció jelensége és hatásai-határon innen és túl In: MagyarSzlovák Agglomeráció Pozsony környékén, MTA Regionális Kutatások Központja Nyugatmagyarországi Tudományos Intézet, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Győr-Somorja, 2010 Hardi T. (2012): Győr, Miskolc és Pécs agglomerációja a vidéki szuburbanizációban In: Somlyódiné Pfeil E.(szerk.): Az agglomerációk intézményesítésének sajátos kérdései, Publikon Kiadó,
Hall, P (2007): Urban land, hausing, and transportation:the global challenge In: Global urban Developent Volume 3 Issue 1 November Hegedüs-Tosics (1998): A Közép-kelet európai lakásrendszerek átalakulása In: Szociológiai Szemle,1998/2 5-32.old
144
Hervouet, V (2007): La mobilité du quotidien dans les espaces périurbains, une grande diversité de modéles de déplacement l’example du la métropole nantaise In: Norois 2007/4 pp. 23-35. Izsák, É.(1996): Társadalmi folyamatok Budapest közigazgatási határának két oldalán In: Tér és Társadalom 1996/ 2-3 sz. 19-30.old Izsák, É. (1999): A települési sorrend megváltozása a szuburbanizációs index alapján a budapesti agglomerációban In: Földrajzi Értesítő. XLVIII. évf. 1999. 1-2. pp. 83 - 92. Izsák, É (2003): A városfejlődés természeti és társadalmi tényezői: Budapest és környéke. Napvilág Kiadó, Budapest, 178.old Jaillet, M (2004): L’Espace périurbain: Un univers pour les classes moyennes In: Esprit, 2004 Mars-Avril, pp. 40-64.
Kabish et al (2010): Evolving reurbanisation? Spatio-temporal Dynamics as Examplified by the East German City of Leipzig In: Urban Studies 47/5 pp. 967-990 Kovács, K (1999): Szuburbanizációs folyamatok a fővárosban és a budapesti agglomerációban. In: Barta Györgyi–Beluszky Pál szerk.: Társadalmi-gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban. Budapest, Regionális Kutatási Alapítvány, 1999. 91–114. oldal Kovács, Z.(2001): Társadalomföldrajzi Kislexikon, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, p.173. Kovács, Z (Ed.) (2010): Challenge of Ageing in Village and Cities: The Central European Experiences Kőszegfalvi, Gy.-Lloyd, T (2001): Településfejlesztés, ELTE Eötvös Kiadó, p.194
Kondratiev, N. D (1984): The long waves cycles Richardson$Snyder, New York Nemes Nagy J.(2003): Regionális Folyamatok. In: Perczel Gy.(szerk.) Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 565-577.old.
145
Tóth G.–Schuchmann P.(2010): A budapesti agglomeráció területi kiterjedésének vizsgálata. In Területi Statisztika 13. (50.) évf:(5. szám) pp. 510-529. Tímár, J.(2001): Mégis kinek az érdeke? Szuburbanizáció a kapitalizálódó Magyarországon, Földrajzi Konferencia, Szeged 2001 Letöltés helye: http://geography.hu/mfk2001/cikkek/Timar.pdf Tímár, J (1999): Elméleti kérdések a szuburbanizációról In: Földrajzi Értesítő XLV III. évfolyam 1999. 1-2 füzet, pp. 7-31. Timár, J. – Váradi, M.M. (2000): A szuburbanizáció egyenlőtlen fejlődése az 1990-es évek Magyarországán. In Horváth, Gy. – Rechnitzer, J. szerk.: Magyarország területi szerkezete és folyamatai az ezredfordulón. Pécs, 2000, MTA Regionális Kutatások Központja, 153–175. p. Rechnitzer, J. (1998): Területi stratégiák, Dialóg Campus, Budapest-Pécs 1998 Szelényi, I. (1990): Városi társadalmi egyenlőtlenségek, Akadémiai Kiadó, Budapest,1990 181. Szirmai, V (2004): Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete. In: Szociológiai Szemle, 2004.4. pp.3-24.
Szirmai et al (2010): The issue of ageing in large Hungarian urban region In: Challenge of Ageing in Village and Cities: The Central European Experiences Szirmai V. (2009): A várostérségi versenyképesség társadalmi tényezői Dialog Campus, Budapest-Pécs, 2009. p.319. Szirmai V. (ed.) (2011): Urban Sprawl in Europe Similarities or differencies, Aula Kiadó, Budapest 2011 p.280 Paal, M (2001): Périurbanisation outour de Vienne In: Bulletines des Association Francaise Steinberg, J (1991): La périurbanisation en France, Sedes, p. 223 146
Merlin, P. (1994): La croissance urbain, Presse Universitaire de France, 1994, Paris p. 127 Merlin, P. (2009): L’exode urbain, La documentation Francaise, 2009, Paris p. 169. Motte-Baumvol, B (2007): Les populations périurbains face á L’automobile en grande couronne francilienne In: Norois 2007/4 pp. 53-66. Mumford, L. (1985): A város a történelemben, Gondolat Kiadó, Budapest Utasi, Á. (1998): Lakásmód és Privatizáció In: Társadalmi Szemle 60.évf.6. szám 14-25 p. Váradi M, M. (1997): Solymár: az aranyfalu. (Solymár: the Golden Village.) Tér és Társadalom, 1997. 4. 45–69. p. Váradi, M. M. (1999) A szuburbanizáció arcai a budai agglomerációban. (Faces of Suburbanisation.) Falu Város Régió, 1999. 3. 9–14. p.
147
9. Ábrák-, táblázatok jegyzéke
1.Ábra: Összegző ábra 2.Ábra: A Budapesti agglomeráció országon belüli elhelyezkedése, az érvényben lévő lehatárolás szerint 3.Ábra: Az agglomeráció kiterjedése az agglomerációs index alapján 4.Ábra: Az agglomeráció kiterjedése a KSH vizsgálata alapján 5.Ábra: Komplex fejlettségi mutató eloszlásának lokális hasonlóságai,2009 6.Ábra: Nagy-Budapest kialakításának tervei és megvalósításuk 7.Ábra: Új gazdasági fejlesztések Gyál közigazgatási határában, műholdkép 8.Ábra: Gazdasági célra művelésből kivont területek nagyságának alakulása a Budapesti agglomerációban, 1996-2008 között 9.Ábra: Eladó szabad területek Törökbálint határában 10.Ábra: Új beépült településrész Piliscsaba és Jászfalu között, műholdkép 11.Ábra: Ezer lakosra jutó vándorlási különbözet régiónként1990-2010 között 12.Ábra: Vándorlások száma Budapest és a megyék vonatkozásában, fő 1995-2009 13.Ábra: Népességszám változás településtípusonként (1990-2001 és 2001-2012 között, fő) 14.Ábra: Budapestről Pest megyébe (szuburbanizáció) és Pest megyéből Budapestre történt vándorlások 15.Ábra: Belföldi vándorlási különbözet alakulása Budapesten és Pest megyében 2001 és 2011 között 16.Ábra: Népességszám változás a Budapesti agglomeráció településeiben, % 1995-2010 17.Ábra: Vándorlási különbözet a Budapesti agglomeráció településeiben, % 1995-2010 18.Ábra: Időskorúak arányának változása a Budapesti agglomerációban, % 19.Ábra: Lakásállomány változás az agglomerációs övezet településeiben, 2001 és 2010 között 20.Ábra: Éves egy főre jutó személyi jövedelemadó összege, 2010, Ft 21.Ábra: Költözési szándék változása a Budapesti agglomerációban 2005-2010,% 22.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők megoszlása családi állapot és költözési szándék szerint, 2010, % 23.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők megoszlása korcsoport és költözési szándék szerint, 2010,% 24.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők megoszlása iskolai végzettség és költözési szándék szerint, 2010,% 148
25.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők megoszlása jövedelmi helyzet és költözési szándék szerint, 2010,% 26.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők megoszlása lakástulajdoni helyzet és költözési szándék szerint,2010,% 27.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők térbeli megoszlása a költözési szándék szerint 28.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők költözési irányai, említések gyakorisága, db 29. Ábra: A lakáshitel állomány összege év végén (millió Ft), 2002-2011 között 30. Ábra: A lakáshitellel rendelkezők aránya a Budapesti agglomerációban és a költözési szándék, 2010,% 31.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők lakóhelyi elégedettségének változása, 2005-2010 32.Ábra: A Budapesten élők lakóhelyi elégedettségének változása, 2005-2010 között 33.Ábra: A Budapesten élők lakóhelyi elégedettségének változása a költözési szándék alapján, 2010 34.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők lakóhelyi elégedettsége városövezetenként,2010 35.Ábra: A Budapesti agglomerációban élők költözési szándékainak okai, 2010 36.Ábra: Törökbálint és Gyál elhelyezkedése az agglomerációban 37.Ábra: Lakó népességszám változás,1990-2010,% 38.Ábra: Gyál és Törökbálint népességének alakulása 1870-2011 között 39.Ábra: A népességszám változás Gyálon és Törökbálinton 2001 és 2011-ben 40.Ábra: Pest megye népességének alakulása 1870-2011 között 41. Ábra: Korstruktúra megoszlása, 2010, % 42.Ábra: Törökbálint lakásállományának változása, (2000-2009), db 43.Ábra: Gyál lakásállományának változása, (2000-2009), db 44.Ábra: Diplomások arányának változása Gyálon és Törökbálinton 1990 és 2001 között, % 45.Ábra: A foglalkoztatottak legmagasabb iskolai végzettsége, Gyál, Törökbálin, 2001, % 46.Ábra: Egy főre jutó személyi jövedelemadó összege, Gyálon és Törökbálinton 2010, Ft 47.Ábra: Tartósan munka nélkül maradók 1000 főre vetített száma, 2000-2010 között
48.Ábra: Vállalkozások 1000 főre vetített száma (2000-2011)
149
Táblázatok jegyzéke 1.Táblázat: Az agglomeráció különböző meghatározásai 2.Táblázat: A városnövekedés szakaszai van Den Berg et al. (1982) alapján 3.Táblázat: A városlakók aránya és ennek változásai a Föld különböző nagytérségeiben, (1950-2030), % 4.Táblázat: A Föld tizenöt legnépesebb városa 1950-ben, 2000-ben és 2011-ben, millió lakos 5.Táblázat: A Fortune magazin globális nagyvárosok rangsora 6.Táblázat: A népességszám alakulása az EU 27 néhány államának fővárosában és agglomerációs övezetében, 1996, 2004,% 7.Táblázat: A Budapesti agglomeráció népesség számának változása, részesedése az ország népességéből,2001,2010 % 8.Táblázat: A lakásállomány változása, Budapesti agglomeráció, Pest megye, ország 19902010,% 9.Táblázat: Hasonlóságok és különbözőségek Gyál és Törökbálint helyzetében
150
