L. J. Smith. Vámpír Naplók 2. A küzdelem

L. J. Smith Vámpír Naplók 2. A küzdelem

1. fejezet - Damon! Jeges szél korbácsolta Elena haját az arca körül, tépdesve világos pulóverét. A tölgyfa levelek, örvénylettek, ostorozták ágaikkal a többsoros gránát sírok között. Elena keze hideg volt, ajka és arca zsibbadt, de bátran állt a sikoltó széllel szembe. - Damon! Ez az időjárás, az ö műve volt, ereje fitogtatása. Megpróbálta elijeszteni. De ez nem fog működni. A gondolat, hogy ezt az erőt használta Stefan ellen, forró dühként tört rá, a jeges szél ellenére. Ha Damon bármit csinált Stefannal, ha, Damon bántotta őt… - Az Isten verje meg, válaszolj nekem – kiáltotta a temetőt körülvevő tölgyfák felé. Egy barna, halott tölgyfa levél landolt a lábánál, de nem érkezett semmi válasz. Fölötte az ég szürke volt, szürke mind a sir kövek, amik körülvették. Elena, haragot és csalódóságot érzett. Tévedett. Damon mégsem volt itt. Egyedül volt az öt körülvevő széllel. Megfordult, és megijedt. Mögötte állt, olyan közel hozzá, hogy a ruhája súrolta az övét mikor megfordult. Ekkora távolságnál, észre kellett volna vennie, meg kellett volna, érezze egy másik ember közelségét. De, természetesen Damon nem volt ember. Hátratántorodott néhány lépést, még mielőtt leállíthatta volna magát. Minden ösztöne, ami

mostanáig csendben volt arra ösztökélte öt, hogy meneküljön. Összeszorította az ökleit. - Hol van Stefan? Egy ránc jelent meg Damon sötét szemöldökei fölött. - Milyen, Stefan? Elena előre lépett, és lecsapott rá. Elena, lépett egyet előre, és megpofozta. Nem volt szándékában megtenni, és miután megtörtént, szinte el sem hitte, hogy mit tett. De minden ereje benne volt és akkorát csattant, hogy Damon félrekapta a fejét. Égett a keze. Csak állt nézte öt, és próbált megnyugodni. Feketébe volt öltözve, mint mikor legelőször meglátta öt. Puha fekete csizma, fekete farmer, fekete pulóver és fekete bőrdzseki. És pont úgy nézett ki, mint Stefan. Nem tudta, hogy nem vette észre ezt hamarabb. Ugyan az a fekete haj, ugyan az a sápadt bőr, és ugyan az a zavarba ejtő szép külső. De az ő haja egyenes volt, nem hullámos, a szemei éjfeketék, és a szája kegyetlenségről árulkodott. Lassan fordította vissza a fejét, és amikor ránézett látta, hogy meg van pirosodva a hely, ahol megpofozta. 4 - Ne hazudj nekem. – mondta remegő hanggal. Tudom, hogy ki vagy. Tudom, hogy mi vagy. Tegnap este megölted Mr. Tanner-t. És most Stefan eltűnt. - Valóban, eltűnt? - Tudod, jól hogy igen.

Damon rámosolygott, majd hirtelen el is komolyodott. - Figyelmeztetlek, ha csak egy ujjal is bántottad őt… - Akkor mi? – kérdezte – Akkor mit fogsz tenni, Elena? Mit tudsz tenni ellenem, Elena? Elena, elhallgatót. Most először vette észre, hogy a szél, megállt halálos csend vette őket körül, és ők úgy álltak ott mozdulatlanul, mintha valami mágikus, erős körben állnának, és minden, a szürke ég, a lila bükk, a barna tölgy, még maga a föld is, valamiképp hozzá volt kötődve, mintha abból merítené erejét. Csak állt előtte, fejét kicsit hátra hajtva és szemei furcsán fénylettek. - Nem tudom. – suttogta – De ki fogok valamit találni. Azt elhiheted. Hirtelen nevetni kezdett és Elena szíve megrándult, keményen kezdett verni. Istenem, csodálatos volt. A jóképű túl gyenge és színtelen szó volt rá. Mint általában, a nevetés csak egy pillanatig tartott, és habár az ajkai nevettek a szeme komoly maradt. - Hiszek neked – mondta, körülnézve a temetőben. Majd hirtelen kinyújtotta a kezét feléje – Túl jó vagy a testvéremnek - mondta könnyedén. Először, el akarta lökni a kezét, de nem akart megint hozzá érni. - Mond, meg hogy merre van! - Később, esetleg, valamiért cserébe. - Visszahúzta a kezét, Elena csak most jött rá, hogy a

rajta hordott gyűrű olyan, mint Stefan-é: ezüst lapis lazuli kővel. Emlékezz erre, gondolta vadul. Ez fontos. - A testvérem, - folytatta, - egy bolond. Azt gondolja, hogy mert úgy nézel ki, mint Katherine, te is gyenge és könnyen irányítható vagy, mint ő. De téved. A város másik feléről is éreztem a haragodat. Érzem most is, mint egy sivatagi forróság. Erős vagy Elena, még így is. De annyival erősebb lehetnél… Csak bámult rá, nem értette, és nem szerette a hirtelen témaváltozást. - Nem tudom, miről beszélsz. És mi köze mindennek Stefanhoz? - A hatalomról beszélek, Elena. - Hirtelen közel lépett hozzá, mélyen a szemébe nézett, hangja lágy és sürgető volt. - Már mindent megpróbált mást, és semmi sem elégedett veled. Kipróbáltál minden mást, és semmi nem elégített ki téged. Te vagy az a lány, akinek meg van mindene, de mégis mindig csak valami mást keresel, valamire halálosan szükséged van, és nem tud elérni. Ez az, amit felajánlok neked. Hatalom. Örök élet. És érzések, amit azelőtt soha nem éreztél. 5 A lány megértette, az epe nőtt a torkában. A lány félrenyelt a rémülettől és a megtagadástól. – Nem. - Miért ne? – suttogta – Miért ne próbálnád ki Elena? Légy őszinte. Nincs egy olyan részed,

sem amely akarná? - Szemei tele voltak forrtsággal és szenvedéllyel, fogva tartva őt. - Olyan érzelmeket tudok benned ébreszteni, amik mostanáig mélyen szunnyadtak benned. Elég erős vagy, hogy a sötétben élj, a sötétség királynője lehetnél. Miért ne fogadnád el azt a hatalmat? Engedd, meg hogy segítsek neked. - Nem, - mondta, fájdalmas elszakítva tőle a tekintetét. A lány nem nézett rá, nem engedte meg magának. A lány nem engedte meg, hogy elfelejtse… elfelejtse, nem felejtheti el… - Ez a végső titok, Elena, - mondta. Hangja olyan volt, mint a simogatás, mintha a kezével megérintette volna a torkát. - Te olyan boldog leszel, mint még soha. Volt valami igazán fontos, amit szem előtt kellett tartania. Damon használta az erejét, amitől elfelejti, de ő nem engedte, hogy elfelejtse… - És mi együtt leszünk, te meg én. - Hűvös mozdulattal megsimogatta a nyaka oldalát, lecsúsztatva vele a pulóver gallérját. - Csak mi ketten, örökre. Hirtelen fájdalom nyilallt bele, ahogy ujjai elérték a két pici lyukat a nyakán, és akkor az elméje, kitisztult. Nem felejtheti el… Stefan-t. Ez volt az, amit el akart tüntetni az elméjéből. Stefan emléke, a zöld szeme, és a mosolya, ami mögött mindig ott volt a szomorúsága. De most semmi nem tudta kitörölni a gondolataiból

Stefan-t, és azt, amit együtt átéltek. Elhúzódott Damon-tól, miközben félre lökte azokat a hűvös ujjhegyeket. Egyenesen rá nézett. - Én már megtaláltam, amit akarok, - mondta brutálisan. - És akivel örökké lenni akarok. A feketeség megint ott volt a szemébe, és hirtelen hideg levegő söpört végig rajtuk. Ahogy a szemébe nézett. Elenának egy kobra jutott eszébe, amint épp támadni készül. - Ne légy hülye, mint az öcsém, - mondta. - Vagy lehet, hogy téged is úgy kellene kezelnem. Most már megijedt. Nem tehetett ellene semmit sem, a félelme a csontjáig hatolt. A szél újból felélénkül t.- Mond meg, hol van, Damon. - Ebben a pillanatban? Nem tudom. Nem tudsz egy pillanatra, másra gondolni? - Nem! - Megborzongott, a haja az arcába lógott újra. - És ez a végleges válaszod, mára? Legyen, nagyon akarod játszani velem ezt a játékot Elena. De következmények nem lesznek vidámak. Biztos vagyok benne - Muszáj, volt megállítani, mielőtt újra bejut a fejébe – és nem is tudsz meg félemlíteni Damon, vagy ez még nem tűnt fel neked? Mihelyt Stefan elmondta, hogy mi 6 voltál, és miket tettél, elvesztettél fölöttem minden hatalmat. Utállak, undorodom tőled. És nem tehetsz ez ellen semmit sem, már nem. Az arca megváltozott, megfagyott, kegyetlen lett és keserű. Felnevetett és csak nevetett és

nevetett. - Semmit?? Bármit megtehetek veled, és azokkal, akik fontosak neked. Fogalmad sincs, hogy miket tudok tenni Elena, de majd megtudod. - Jön a tél Elena – mondta, és hangja a szél ellenére is tisztán hangzott – Egy, nem igazán megbocsátó évszak, mielőtt itt lesz, megtudod, hogy mire is vagyok képes. Mielőtt beköszönt a tél, csatlakozni fogsz hozzám, az enyém leszel. - Jön a tél, Elena - mondta, a hangja tiszta volt és hűvös akár a szél üvöltése. - Egy engesztelhetetlen szezon. Mielőtt eljön, megtanulod, hogy mit tudok és mit nem. Mielőtt itt a tél, csatlakozol hozzám. Te az enyém leszel. Az örvénylő fehérség elvakította, és már nem látta sötét szemeit. Most még a hangja is elhalványult. Átfonta magát a karjaival, fejét lehajtotta, egész testéből remegett. Stefan… suttogta. - Jah, és még valami – hallatszott megint Damon hangja – az előbb Stefan után érdeklődtél. Ne zavartasd magad, miatta, Elena. Tegnap este megöltem. Felkapta a fejét, de nem volt mit látnia. Csak a fehérséget, ami az orrát zavarta. És csak abban a pillanatban, jött rá, mi is az. Hópehely. November elsején, havazni kezdett. Eltűnt a nap. 7 2. fejezet Természetellenes szürkület lógott az elhagyott temetőben. A hó elhomályosította Elena

szemét, és a széltől zsibbadt a teste, mintha jeges vízbe esett volna bele. Ennek ellenére makacsul nem fordult az új temető és a mögötte lévő út felé. Amennyire meg tudta ítélni, Wickery híd egyenesen előtte volt. És ő arra indult. A rendőrség, az Old Creek úton találta meg, Stefan elhagyatott autóját. Ami azt jelentette, hogy valahol az erdő és Drowning patak között hagyta el. Elena rábukkant a temetőn keresztül vezető, benőtt ösvényre elindult rajta, kezeivel körül ölelve magát. Egész életében ismerte ezt a temetőt, és akár vakon is megtalálja az utat. Mire átvágott a hídon, a remegés már fájdalommá alakult. Már nem havazott annyira, de a szél, még rosszabb volt. Átvágott a ruháin, mintha papír zsebkendőből lenne, elállítva a lélegzetét. Stefan – suttogta – miközben ráfordult az Old Creek útra, észak felé tartva. Nem hitt neki. Ha Stefan halott lenne, ő tudná, érezné. Életben van valahol, és neki muszáj megtalálnia. Bárhol lehet odakint, ebben a vakító fehérségben, sebesülten, megfagyva. Homályosan, Elena, érzékelte, hogy nem jó irányba halad, már nem racionális. Minden gondolata, egyetlen dologra szűkült. Megtalálni, Stefant. Egyre nehezebben tudta tartani az irányt. Jobb oldalán a tölgyek voltak a balon meg a patak. Tántorgott, és lelassult. A szél már nem volt annyira erős, de, ö nagyon fáradt volt. Le kellet

ülnie és megpihenni, még ha csak egy pillanatra is. Mikor leült, hirtelen rádöbbent, hogy, mennyire buta is volt, hogy egyedül indult el Stefant megkeresni. Stefan majd megtalálja őt. Csak itt kell ülnie és várni rá. Biztos eljön majd érte. Elena, lehunyta a szemét, és fejét a térdeire hajtotta. Sokkal melegebb volt így. Az elméje elhomályosult, és látta Stefant mosolyogni rá. Átölelte, erős karjai közt ellazult, biztonságban érezte magát, boldog volt. Otthona volt. Ott volt, ahová tartozott. Stefan soha nem engedné, hogy bármi baja essen. De akkor, ahelyett hogy ölelte volna őt, Stefan elkezdte rázni, tönkretéve a nyugalmát. Látta, sápadt arcát, fájdalommal tel zöld szemeit. Próbálta megnyugtatni, elmondani neki hogy minden rendben, de nem hallgatott rá. - Elena, állj fel – kiáltotta, és látta a sürgetést a zöld szemiben – Elena, állj fel, azonnal. Elena, kellj fel. A hang, magas vékony és ijedt volt. Gyerünk, Elena, kellj fel, nem tudunk így vinni téged. Pislogva, próbált az előtte lévő arcra fókuszálni. Kicsi, szív alakú arc volt, majdnem áttetsző bőr, pirosban fénylő göndör fürtökkel körülvéve. Barna szemeiben aggodalmat vélt felfedezni. - Bonnie, - mondta lassan. – Mit keresel te itt? 8 - Segített nekem megkeresni, téged - válaszolta egy hang a másik oldaláról. Lassan arra

fordult, egy elegánsan boltozott szemöldököt, és egy olíva színű arcot látott maga előtt. Meredith általában gúnyos fekete szemeiben, most aggódást látott. - Állj fel Elena, ha nem akarsz komolyan jéghercegnővé válni. Egész testét, vastag hótakaró borította be. Elena mereven állt a két lányra támaszkodva, miközben ők visszavezették Meredith autójáig. Melegebb kellett volna, hogy legyen az autóba, de Elena idegvégződései kezdtek visszatérni az életbe, és remegni kezdett, ráébresztve, hogy mennyire fázik. A tél egy meg nem bocsátó évszak, gondolta miközben Meredith beindította az autót. - Mi folyik itt, Elena? - mondta Bonnie a hátsó ülésről. - Mi a fenét gondoltál, hogy csak úgy elrohantál az iskolából? És hogy jöhettél ki ide? Elena habozott majd megrázta a fejét. Semmi mást nem akart, mint elmondani Bonnienak és Meredithnek mindent. Elmondani azt a rémisztő igazat Démonról és Stefanról, és arról, hogy mi is történt valójában Mr. Tannerel. De nem tehette. Még ha hinnének is neki, ez nem az ő titka volt. - Mindenki téged keres. – mondta Meredith – az egész iskola feldúlt, és a nagynénid majd megörült. - Sajnálom – suttogta Elena, megpróbálva leállítani az áradatot. Befordultak a Maple Streetre, a házuk elé.

- Judit nénikéje, fűtött takarókkal várta odabent. Tudtam, ha megtalálnak, félig meg leszel fagyva – mondta egy céltudatosan vidám hanggal, miközben Elena után nyúlt – Havazik mindenszentek utáni napon. El sem tudom hinni. Hol találtátok meg, lányok? - Az Old Creek Road-nál, túl a hídon. - mondta Meredith. Judit néni arcából kifutott a szín. - A temető közelében? Ott ahol azok a támadások voltak? Elena, hogy tehetted ezt? – elcsuklott a hangja, ahogy ránézett – Mindegy, majd máskor beszéljük ezt meg. Most előbb vesd, le magadról ezekez a vizes ruhákat. - Vissza kell mennem, amint megszáradtam – mondta Elena. Az agya megint rendesen működött és rájött, hogy valójában nem is látta Stefan, az csak egy álom volt. Stefan, még mindig nem került meg. - Neked, semmi ilyet nem kell tenned – szólalt meg Robert, Judith néni vőlegénye. Elena észre sem vette mostanáig – a rendőrség, már keresi Stefant, hagyd rájuk a dolgot. Ez a munkájuk. - A rendőrség azt hiszi, hogy ő ölte meg Mr. Tannert, de ez nem igaz. Nem ő tette. Tudod, igaz? - Amíg Judit néni lehúzta róla a nedves ruhákat, segélykérően nézett egyik arcról a másikra, de mind ugyanazt tükrözték. - Tudjátok, hogy nem ő tette, igaz!? – kiáltotta már-már hisztérikusan.

9 Csend vette körül. - Elena – szólalt meg végül Meredith – Mind szeretnénk elhinni, hogy nem ő tette, de… nos, azzal nem segít magán, hogy elfutott. - De ő nem futott el. Nem futott el. Nem futott el. - Jól van Elena, hallgass most már. Ne idegesítsd fel magad. Azt hiszem, beteg leszel. Olyan hideg volt ott kint, és te csak egy pár órát aludtál tegnap éjjel. - Tétován, megsimogatta az arcát. Hirtelen, mindez túlságosan sok lett Elenának. Senki nem hitt neki. Sem a barátai, sem a családja. Abban a pillanatban, úgy érezte, mintha ellenségek vennék körül. - Nem vagyok beteg! – kiáltotta, és ellökte Judith néni kezét. - És nem vagyok őrült sem, bármit is gondoljatok. Stefan nem futott el, és nem ő ölte meg Mr. Tannert, és nem érdekel, hogy elhiszitek e vagy sem. - Judith néni forgolódott körülötte, és próbálta siettetni felfelé a hálószobába, ő meg hagyta magát. De nem feküdt le, mikor Judit néni azt javasolta, pihenjen le mivel biztos fáradt lehet. Ehelyett a kandalló előtti kanapéra ült, hogy minél hamarabb megszáradjon. A telefon egész délután csengett, és hallotta, mikor Judith néni mindenkinek azt mondja, hogy már jól van, csak a tegnapi tragédia kiakasztotta egy kicsit, de miután pihen egy kicsit, olyan lesz, mint újkorában.

Meredith és Bonnie odaültek melléje. - Akarsz beszélni róla? – kérdezte Meredith halkan. Csak megrázta a fejét és bámult tovább a lángokba. Ők mind ellene voltak. És Judith néninek, nincs igaza. Nem volt jól. És nem is lesz jól, amíg Stefan elő nem kerül. Matt lépett be. Szőke haja és kék csuklyás kabátját, hó lepte be. Elena bizakodóan felnézett rá. Tegnap Matt segített megmenteni Stefant, mikor az iskola többi része meg akarta lincselni őt. De ma, csak józan sajnálatot látott a szemében és aggódást, de csak iránta. A csalódás kibírhatatlan volt. - Mit keresel itt? Megtartod az ígéreted, hogy vigyázol rám? kérdezte Elena gúnyosan. Fájdalom csillant a szemeiben, de hangja nyugodt volt mikor megszólalt. - Lehet, részben, de akkor is vigyáznék rád, ha nem ígértem volna meg. Aggódtam érted. Figyelj Elena… Nem volt olyan hangulatban, hogy bárkit is meghallgasson. - Nos, én jól vagyok, köszönöm kérdésed. Kérdezz csak meg bárkit. Most már nem kell aggódnod. Azon kívül, nem látom be, miért kellene betartanod egy gyilkosnak tett ígéretedet. Matt, döbbenten Bonnira és Meredithre nézett majd csalódottan megrázta a fejét. - Nem vagy igazságos. De Elena semmi kedvet nem érzett, ahhoz sem hogy igazságos legyen. - Mondtam már, abba

hagyhatod az aggódást, semmi közöd hozzám. Jól vagyok. A célzás nyilván való volt. Matt megfordult és elindult kifelé, pont mikor Judith néni a szendvicseket hozta be. 10 - Bocsánat, nekem mennem kell - motyogta miközben az ajtó felé sietett. Távozott anélkül, hogy visszanézett volna. Meredith, Bonnie, Judith néni, és még Robert is próbálták rá venni, hogy egyen és beszélgessenek, de neki semmi kedve nem volt sem enni, sem beszélgetni. Az egyedüli, aki nem érezte magát nyomorúságosan az Margaret volt, Elena kis húga. Egy négy éves ártatlanságával, felmászott Elena ölébe és felajánlotta neki a Halloween-i cukorkája egy részét. Elena erősen magához szorította, arcát húga szőke hajába temette. Ha Stefan, fel tudta volna hívni, vagy akár csak egy üzenetet hagyhatott volna, mostanra már megtette volna. Semmi, abszolút semmi nem állíthatta volna meg öt, hacsak nem fekszik valahol sérülten, vagy csapdába esett vagy… Nem engedte meg magának, hogy az utolsó vagy -ra gondoljon. Stefan él. Neki élnie kell. Damon hazudott. De Stefan bajban volt, és neki meg kellet találnia öt. Egész este aggódott miatta és

kétségbeesetten próbált valami tervet kitalálni. Az biztos, hogy teljesen egyedül van. Nem számíthat senki másra. Kezdett besötétedni. Elena felállt a kanapéról és nagyot ásított. - Fáradt vagyok – mondta csendesen – lehet, mégis beteg leszek. Azt hiszem, lefekszem. Meredith élesen nézett rá. Majd Judith néni felé fordult. - Miss. Gilbert, ha nem bánná, Bonni és én itt maradnánk ma éjszakára, tudja, szórakoztatni Elenát. - Micsoda jó ötlet – mondta Judith néni – rendben, ha szüleitek nem bánják, akkor én sem. - Hosszú az út vissza a városba. Azt hiszem, én is maradnék – szólalt meg Robert – alhatok a kanapén. Judith néni ellenkezett, hogy van elég vendégszoba fent az emeleten, de Robert ragaszkodott a kanapéhoz. Miközben a kanapén ült Elena kipillantott a bejárati ajtóra. Tökéletesen rálátni. Szóval ezt együtt főzték ki. Így akartak meg győződni arról, hogy nem fogja elhagyni a házat. Mikor kicsivel később kijött a fürdőszobából, piros kimonójába burkolózva, Mereditht és Bonnit az ágyán ülve találta. - Nos, hello Rosencranzt és Guildenstern – mondta keserűen. Bonnie, aki eddig lehangoltnak tűnt, most óvatosan nézett Meredithre. - Tudja, hogy kik vagyunk. Úgy értem arra gondol, hogy a nagynénje kémjei vagyunk –

értelmezte Meredith. - Elena, igazán tudhatnád, hogy ez nem igaz. Nem tudnál egy kicsit jobban bízni bennünk? - Nem tudom? Bízhatok? 11 - Igen, mivel a barátaid vagyunk. - Mielőtt Elena megszólalhatott volna, Meredith leszökött az ágyról, és becsukta az ajtót – és most, életedben először figyelj rám te kis idióta. Igaz, nem tudjuk, mit gondoljunk Stefanról. De nem veszed észre, hogy ez egyedül a te hibád? Az első pillanattól kezdve, ahogy összejöttetek, kizársz minket mindenből. Történtek dolgok, amiket nem mondtál el nekünk, vagy legalább is nem a teljes igazságot. De mindezek ellenére, mindazok ellenére, ahogy viselkedtél, mi még mindig a barátaid vagyunk, mi még mindig aggódunk érted. Mi melletted állunk és segíteni akarunk. És ha te ezt nem látod, akkor tényleg idióta vagy. Elena, Meredithről, Bonnie sápadt arcára nézett. Bonnie bólintott. - Igaza van – mondta, miközben sűrűn pislogott, hogy a könnyeit visszatartsa – még ha te nem is szeretsz minket, mi szeretünk téged. Elena, érezte, hogy a saját szemei is megtelnek könnyel, és mielőtt észbe kaphatott volna, Bonnie máris a nyakába borult, és már nem tudták megállítani a könnyeket. - Sajnálom, hogy nem beszéltem veletek. Sajnálom, hogy nem mondtam el dolgokat, és

tudom, hogy nem értitek meg, és még csak meg sem magyarázhatom, miért nem mondhatom el. Én nem tehetem – hátra lépett, kitörölte a könnyeket s szeméből és rájuk nézett – Nem számit hogy minden bizonyíték Stefan ellen szól, nem ő ölte meg Mr.Tannert. Tudom, hogy nem ő tette, mert tudom, hogy ki a gyilkos. Ugyan az a személy, aki megtámadta Vickit, és aki megölte azt az öregembert a híd alatt. És – egy pillanatig habozott – Bonnie, azt hiszem ő ölte meg Jangcét is. - Jangcét? - Bonnie szemei kitágultak – de miért akarna megölni valaki egy kutyát? - Nem tudom, de ott volt azon az éjszakán a házadban, és dühös volt nagyon… Annyira sajnálom Bonnie. Bonnie meghökkenve rázta meg a fejét, Meredith megkérdezte – Miért nem mondtad el a rendőrségnek? Elena nevetése kissé hisztérikus volt – Ez nem olyasmi, amivel ők meg tudnának birkózni. És ez egy másik dolog, amit nem tudok megmagyarázni. Azt mondtátok, hogy bíztok bennem, nos, ebben megint bíznotok kell bennem. Meredith és Bonnie egymásra néztek, majd az ágytakaróra, ahol Elena ujjai idegesen játszódtak egy fonallal a hímzésből. - Rendben – szolalt meg Meredith – Miben segíthetünk? - Nem tudom. Nem tehetünk semmit… ha csak – megállt és Bonnira nézett. - Ha csak nem –

szolalt meg, megváltozott hangon – segítenétek nekem megtalálni Stefant? Bonnie barna szemei, hitetlenkedve néztek rá. - Én, de mit tehetnék én? - Aztán, leesett – Oh. Oh! - Tudtad hol voltam az nap, a temetőbe mentem – mondta Elena – és te még azt is megjósoltad, hogy Stefan az iskolába jön. - Azt hittem, nem hiszel ezekben, a pszichés dolgokban. – mondta Bonnie csendesen. 12 - Azóta, megtanultam egy - két dolgot. Hajlandó vagyok elhinni bármit ami, segít megtalálni Stefant. Ha csak egy esély is van rá. Bonnie összegörnyedt, hogy még kisebbnek látsszék, mint volt. - Elena, te ezt nem érted. Nem vagyok edzett. Ez nem olyasmi, amit kontrolálni tudok. És ez nem játék – már nem. Minél gyakrabban használod, azokat az erőket annál gyakrabban használnak azok téged. És végül, aztán bármikor használhatnak téged, akár akarod akár nem. Ez nagyon veszélyes. Elena felkelt, és odasétált a cseresznyefa fésülködő asztalhoz, lebámulva rá anélkül, hogy tényleg látná. Végül megfordult. - Igazad van, nem játék. És hiszek neked is abban, hogy ez milyen veszélyes lehet. De ez Stefan számára sem játék. Bonnie, úgy hiszem, hogy valahol odakint van, megsérült. És senki sincs, aki segítsen neki, ráadásul senki nem keresi őt csak az ellenségei. Lehet, hogy

haldoklik. Lehet – lehet, hogy már meg is… Összeszorult a torka. Lehajtotta a fejét és próbált mély lélegzetet venni, hogy megnyugodjon. Mikor felemelte a fejét, látta, hogy Bonnie Meredithre néz. Bonnie kihúzta a vállait, ahogy felült. Az állát felemelte, a száját legörbítette, rendszerint puha szemeiben most zord elhatározás látszott, ahogy Elenára nézett. - Kell egy gyertya – csak ennyit mondott. A gyufa fellobbant és szikrák szöktek a sötétbe, majd a gyertyák erős és fényes lángja világította meg a szobát. Ez egy arany izzást kölcsönzött Bonnie sápadt arcának. - Szükségem lesz mindkettőtökre, hogy segítsetek koncentrálni – mondta – nézzetek a lángokba és gondoljatok Stefanra. Képzeljétek el magatok elé. Bármi is történjen, folyamatosan nézzetek a lángokba, és semmi szín alatt ne szólaljatok meg. Elena bólintott, aztán az egyetlen zaj a szobában az egyenletes légzés volt. A láng pislákolt és táncolt a három lány fölött miközben keresztbetett lábbal ültek a földön. Bonnie behunyt szemmel, lassan és mélyeket lélegzet, mint mikor valaki mély álomba zuhan. - Stefan – gondolta Elena a lángokba bámulva. Megpróbálta öt maga elé képzelni, felhasználva minden emlékét róla, gyapjú pulóvere durvaságát, bőr dzsekije illatát, erős karjait körülötte. Oh, Stefan…

Bonnie légzése felgyorsult, mint mikor valakinek rémálmai vannak. Elena elszántan a lángokba bámult, de amikor Bonnie megtörte a csöndet, a hideg végig futott a gerincén. Először csak egy nyögés volt, aztán olyan volt, mint mikor valakinek nagy fájdalmai vannak. Akkor, ahogy Bonnie dobálta a fejét, és szaggatottan lélegzett, szavak törtek elő belőle. - Egyedül… - mondta, és megállt. Elena körmei a tenyerébe mélyedtek. - Egyedül… a sötétben – mondta Bonnie. A hangja távoli, és kínzott volt. Újra csend volt, aztán Bonnie megint beszélni kezdett, gyorsan. 13 - Sötét van és hideg. És egyedül vagyok. Valami van mögöttem… Hideg és kemény. Kövek. Fájt eddig, de most már nem. Már zsibbadt vagyok a hidegtől… olyan hideg van. Bonnie hirtelen kicsavarodott, mintha próbálna valamitől megszabadulni, aztán elnevette magát. Félelmetes nevetés volt, már-már mintha sírásba fulladna. - Ez vicces… soha nem gondoltam volna, hogy ennyire vágyódom majd a nap után. De itt mindig sötét van. És hideg. A víz a nyakamig ér, jeges. Ez is vicces. Mindenhol víz, és én szomjas vagyok… olyan szomjas. Elena érezte összeszorulni a szívét. Bonni Stefan fejében volt, ki tudja, mit fedezhet fel. Stefan, mond el nekünk hol vagy - gondolta kétségbeesetten – nézz körül, mond, el mit látsz.

- Szomjas… Szükségem van. Életre. - Bonnie hangja tele volt kétséggel, mintha nem tudná pontosan, hogyan értelmezze. - Gyenge vagyok. Megmondta, hogy mindig én leszek a gyengébb. Ő erős… egy gyilkos. De én is ez vagyok. Megöltem Katherinet, talán megérdemlem, hogy meghalljak. Miért is ne adnám fel? - Ne – kiáltotta Elena, mielőtt leállíthatta volna saját magát. Abban a pillanatban elfelejtett mindent Stefan fájdalmán kívül. - Stefan. - Elena- sírt fel Meredith. De Bonnie feje előre hullót és a szavak áradata hirtelen elhalt. Elborzadva, Elena rájött mit tett. - Bonnie, rendben vagy? Meg tudod újból találni? Nem akartam… Bonnie felkapta a fejét. Szemei nyitva voltak, de nem nézett sem Elenára sem a lángokra. Csak bámultak előre, a semmibe. Mikor megszólalt, a hangja torz volt, és Elena szíve megállt. Nem Bonnie hangja volt, de Elena megismerte a hangot. Hallotta már Bonnie szájából, korábban a temetőben. - Elena – mondta a hang – ne menj a hídhoz. A halál az Elena. A saját halálod vár ott rád. Aztán Bonnie összeesett. Elena elkapta, és rázni kezdte – Bonnie – sikította – Bonnie. - Mi… ó, nem. Engedj el. - Bonnie hangja gyenge volt és megrendült, de az övé volt. Fölé hajolt, és kezét a homlokára tette.

- Bonnie, jól vagy? - Igen, azt hiszem, de olyan furcsa volt. - Pislogva fel nézett. - Mi volt ez, Elena, ez a gyilkos vagyok cucc? - Emlékszel? - Mindenre emlékszem. Nem tudom leírni, ez borzasztó volt. Mit akart azzal mondani? - Semmit, - mondta Elena. - Hallucinált, ennyi az egész. - Ő? - Meredith félbe szakította - Azt hiszed Stefan fejében volt? 14 Elena bólintott szemei megteltek könnyel. – Ő kellet, legyen. Igen, biztos Stefan volt, és épp most árulta el nekünk hol van. A Wickery híd alatt, a vízben. 15 3. fejezet - Nem emlékszem semmilyen hídra, nem éreztem vizet – kezdte Bonnie. - De hát te magad mondtad a végén. Azt hittem emlékszel rá – Elena hangja elhalkult – Nem emlékszel arra a részre. - Nem kérdés volt. - Emlékszem, egyedül vagyok valahol. Hideg van és sötét. Gyenge vagyok… és szomjas. Vagy, éhes inkább? Nem tudom, de szükségem van valamire. És meg akarok halni. Akkor felébresztettél. Elena és Meredith egymásra néztek. - És rögtön az után, még mondtál valamit, nagyon fura

hangon – mondta Elena Bonnira nézve – Azt mondtad, ne menjek a híd közelébe. - Te, ne menj a híd közelébe. – javított ki Meredith – A HALÁL VÁR OTT RÁD. - Nem érdekel mi vár rám – csattant fel Elena – Ha Stefan ott van, akkor oda kell, menjek. - Mindnyájan oda megyünk – javított ki megint Meredith. Elena habozott – Nem kérhetem tőletek, hogy velem gyertek. Veszélyes lehet, olyan veszélyes, amire még csak nem is gondoltok. Jobb, ha egyedül megyek. - Viccelsz? – kapta fel Bonnie a fejét – Mi imádjuk a veszélyt. - Tudod, hogy fiatal és szép akarok lenni a síromban. - Ne – szakította félbe Elena – Te magad mondtad, hogy nem vicces. - És Stefannak sem vicces – emlékeztetett Meredith – Nem segítünk neki, ha itt álldogálunk. Elena már bujt is ki a kimonójából a szekrény felé menet - Jobb, ha beöltözünk. Vegyetek kölcsön bármit, ami melegen tart. Mikor már többé-kevésbé fel voltak öltözve az ajtó felé fordultak. Majd megálltak. - Robert – suttogta – semmiképp sem surranhatunk ki, még akkor, sem ha alszik. Egyszerre fordultak az ablak felé. - Oh, remek! – mondta Bonnie Ahogy másztak lefelé a birsalmafán, Elena észrevette, hogy elállt a havazás. De a csípős

hideg, ami marta az arcát, eszébe jutatta Dámon szavait – A tél egy meg nem bocsátó évszak – gondolta remegve. A házban nem égtek már a fények. Robert biztos elment aludni. Még így is Elena visszatartotta a lélegzetét, ahogy a lesötétített ablak előtt csúsztak lefelé. Meredith autója, pár házzal lentebb állt. Az utolsó pillanatban Elena úgy döntött, hogy magához vesz egy kötelet. Halkan kinyitotta a garázsba vezető ajtót. Gyors volt az ár a Drowning patakba és talán még jól jöhet. 16 Az út a város végéig feszült és csendes volt. Ahogy elhagyták a fák peremterületeit, Elenának eszébe jutott, hogy amíg a temetőben volt, végig hullottak a tölgyfa levelek. Kimondottan tölgyfa. - Bonnie, a tölgyfáknak van valami különleges jelentőségük? Mondott valaha a nagymamád róluk valamit? - Nos, a druidák számára szentek voltak. Minden fa az, de a tölgy különösen. Úgy gondolták, hogy a fa szelleme hatalmat ad nekik. Elena, csöndben emésztette, a hallottakat. Mikor megérkeztek és kiszálltak, nyugtalanul pillantott a jobb oldalon álló tölgyfára. De az éjszaka tiszta és nyugtalanítóan csendes volt. - Figyeljetek oda, ha varjút láttok. – mondta Merdithnek és Bonnienak.

- Varjút? Mind azon az éjjelen mikor Jangcét megölték – kérdezte Merdith. - Igen, azt a varjút. - Elena, dobogó szívvel közelítette meg a Drowning patak vizét. A neve ellenére, ez nem patak volt, hanem sebes vizű folyó. Fölötte a Wickery fahíd állt, amit egy századdal ezelőtt építettek. Régen, egy sornyi autót is megbírt, de mostanra, már csak egy gyalog híd volt, amit szinte soha senki nem használt, mert annyira gyenge volt. - Egy hideg, barátságtalan hely - gondolta Elena. Korábbi, bátor szavai ellenére, Bonnie most huzakodva közelítette meg. – Emlékeztek, mikor utoljára itt voltunk? - Túlságosan is – gondolta Elena – Mikor utoljára itt voltak, valami üldözte őket a temetőbe. Vagy valaki. - Nem megyünk még át rajta. – mondta – Előbb nézzük meg alatta, erről az oldalról. - Ahol az öregembert találták meg, elvágott nyakkal – motyogta Meredith, de azért követte őket. Az autó fénye csak egy kis helyet világított meg a sötét híd aljából. Ahogy Elena a keskeny fény széleihez ért, rossz előérzete támadt. „A halál vár ott rád” - mondta a hang. Vajon, tényleg a halál várja őt odalent? A lábai megcsúsztak a nyirkos, hideg köveken. Minden, amit hallott, a száguldó víz és az üres visszhang volta a feje fölötti hídról. És bár megfeszítette a szemét, csak a sötét, nyers

folyópartot és a híd fából készült állványát látta. - Stefan –suttogta, és majdnem boldog volt, hogy a víz hangja elnyomta az övét. Úgy érezte magát, mint mikor egy elhagyatott házban valaki azt kérdi, ki van ott, és közben fél a választól. - Ez nagyon nem jó. – mondta Bonnie a háta mögül. - Mit akarsz mondani ezzel? 17 Bonnie, körül nézett a fejét rázva – Csak olyan rossz érzésem van. És, nos… először is, nem hallottam a vizet. Nem hallottam semmit sem, csak a halotti csendet. Elena szíve rémülten dobbant egyet. Egy része tudta, hogy Bonninak igaza van. Stefan nem volt itt ezen a vad és magányos helyen. De a másik része túlijedt volt ahhoz, hogy hallgasson rá. - Muszáj meggyőződnünk – mondta, miközben érezte, hogy a szíve összeszorul, ahogy beljebb merészkedett a sötétségbe. De, végül be kellet látnia, hogy senki sem volt mostanában azon a helyen. Sehol egy fekete hajú fej. Hideg, sáros kezeit a farmeréba törölte. - Megnézhetjük a híd másik felét is - mondta Meredith, és Elena automatikusan bólintott. De nem kellet látni Bonnie arcát, hogy tudja, mit találtak. Nem ez volt az a hely. - Csak menjünk innen. – mondta miközben kifelé mászott a híd alól. Mikor már épp elérte, hirtelen lefagyott.

- Oh, Istenem… – suttogta Bonnie. - Gyerünk vissza – sziszegte Meredith. Az autó fényszórói előtt egy fekete ruhás alak körvonalazódott ki. Torkukban dobogó szívvel csak annyit láttak, hogy egy férfi alakja. Az arcát sötétség takarta, de volt egy rettenetes gyanúja, hogy ki lehet. Az alak elindult feléjük. Miközben megpróbáltak még jobban a hideg falhoz lapulni, Elena érezte Bonnie remegését, és Meredith körmeit a karjába vájódni. Nem láttak semmit sem, de hirtelen lépések zaja hallatszott a fejük felett. Alig mertek lélegezni, egymásba kapaszkodva, rettegve néztek felfelé. A nehéz lépések csengtek a fahídon, távolodva tőlük. „Kérlek, csak menjen tovább.” - imádkozott magában Elena – „oh, kérlek”. Alsó ajkába mélyesztette fogait, és Bonni jéghideg kézzel hirtelen belekapaszkodott. A léptek visszafordultak. „Ki kéne mennem.” - gondolta Elena. „Én, kellek neki, nem ők. Megmondta. Ki kéne mennem, szembenézni vele, és akkor, talán elengedi Bonniét és Mereditht.” - De a tüzes harag, ami mostanáig emésztette őt, most hamuban hevert. Nem tudta rávenni magát, hogy elengedje Bonniet és kilépjen, nem tudott elszakadni tőle. A lépések, pont a fejük fölött hallatszottak. Aztán csönd.

Ne – gondolta Elena, és teste megfeszült. Lejön. Bonnie felnyögött és arcát Elena vállába temette, ő meg kétségbeesetten kapaszkodott bele, mikor a lábak megjelentek előtte. NE… - Mit csináltok ott lent? 18 Elena elméje megtagadta, hogy feldolgozza az információt, még mindig pánikba esve, majdnem felsikoltott mikor meglátta Mattet megjelenni a híd alatt. - Elena, mit csináltok ti itt lent? Bonnie felkapta a fejét. Meredith lélegzete megkönnyebbülve szakadt ki. Elena érezte, hogy térdei, mindjárt feladják. - Matt – mondta. Ez volt minden, amit ki tudott nyögni. Bonnie harciasabb volt – Mi a fenét keresel itt? – már-már visított – Ki akarsz nyírni minket? Azt akarod, szívinfarktust kapjunk? Mit keresel kint ebben az órában? Matt zsebre dugta a kezét, kulcsait zörögtetve. Követtelek titeket. - Hogy mit csináltál? – kérdezte Elena. Matt vonakodott a szemeibe nézni. – Követtelek téged. Tudtam, hogy kitalálsz majd valamit, hogy elszökj, és az autómba vártam, hogy lássam mi lesz. Persze nem sokára megláttalak kisurranni az ablakon, ezért követtelek titeket idáig. Elena hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Dühös volt rá, mert tudta, hogy csak a Stefannak

tett ígéretét próbálta megtartani. De a gondolat, hogy Matt az öreg viharvert hideg Fordjában üldögél, halálra fagyva, különös érzéssel töltötte el, amin nem akart most elgondolkodni. A folyót nézték csendben, majd oda lépett mellé. - Matt, sajnálom – mondta halkan – ahogy korábban a házban viselkedtem, és… - egy pillanatig csendben maradt, aztán feladta. Mindenért, gondolta reménytelenül. - Nos, én is sajnálom, hogy rátok ijesztettem – fordult meg hirtelen, hogy szembe nézzen vele – de elmondanád nekem, hogy mi a fenét csináltok ti itt kint ebben az órában? - Bonnie úgy gondolta, Stefan itt lehet. - Bonnie semmi ilyet nem gondolt – mondta Bonnie – Bonnie, rögtön megmondta, hogy nem jó helyen járunk. Egy csendes és zárt helyet kell keresnünk, nem egy ilyen zajosat. Olyan, ami körül zárt. – mondta Mattnek. Matt úgy nézett rá, mint aki elvesztette az eszét – Persze, hogy úgy gondoltad. - Kövek voltak körülöttem, de nem ilyenek. - Nem, persze, nem ilyen kövek. - Meredithre nézet sajnálkozva. - Bonnienak látomása volt. – magyarázta Elena. Matt tett egy pár lépést hátra fele, és Elena láthatta az arcát a gyenge fényben. Lerítt róla, hogy nem tudja eldönteni, megrázza őket, vagy felkapja, és a legközelebbi bolondokházába dugja be őket. 19

- Ez nem vicc – mondta - Bonnie olyan látnokféle. Matt, tudom, hogy mindig azt mondtam, nem hiszek az ilyesmiben, de tévedtem. Nem is tudod mekkorát. Ma valahogy sikerült bejutni Stefan fejébe, és még azt is elárulta, hogy hol van. Matt vett egy mély lélegzetet vett. – Oh! Oké, értem. - Ne bánj velem ilyen lekezelően – csattant fel – Matt nem vagyok bolond. Tudom, mit láttam. És hidd el nekem valódi volt. Ott volt Stefannal, olyan dolgokat mondott, amit csak ő tud. És látta a helyet is ahová be van zárva. - Bezárva. Ez az - Kiáltott fel Bonnie. Határozottan egy zárt helyiség és nem ilyen nyílt, mint a folyó. De víz van benne. Egész a nyakamig ért. Az ő nyakáig. És mohás kövek. És a víz hideg meg büdös volt. - De mit láttál? - kérdezte Elena. - Semmit, olyan volt mintha vak lennék. Tudtam, ha a legkisebb fény is behatolna, én megtalálnám, de nem láttam semmit sem. Olyan volt, mint egy kriptában. - Egy kripta…A hideg végig futott Elenán. A romos templomra gondolt fent a hegyen, a temetőben. Ott volt egy kripta. Egy kripta, amit egyszer már kinyitott. - De egy kripta nem volna olyan nedves. - Nem… de nem is igazán volt értelme annak, amit láttam – mondta Bonnie. – Stefan nem igazán volt magánál, nagyon gyenge és megsebzett volt. És nagyon éhes.

Elena már nyitotta a száját, hogy megakadályozza, nehogy többet mondjon, de akkor Matt félbeszakította. - Majd én megmondom, minek hangzik ez. A három lány meglepetten nézet rá. Kicsit távolabb állt tőlük, és így úgy nézett ki mintha hallgatózna. Már el is feledkeztek róla. - Nos? – kérdezte Elena. - Pontosan. Úgy értem, ez úgy hangzott mintha kútban lenne. Elena izgatottan pislogott Bonniera. – Bonnie? - Az is lehet – mondta Bonnie halkan – A méret és a fal megegyezik, de a kút nyitott. Látnom kellett volna a csillagokat. - Nem, hogyha befedték – vágott közbe Matt – Az öreg tanyaházak körül sok olyan kút van, amit nem használnak, és a gazdák befedik őket, nehogy egy kicsi gyerek beleessen. A nagyszüleim is ezt teszik. Elena nem tudta visszafogni magát. - Ez lesz az. Ez kell, hogy legyen. Bonnie emlékszel, azt mondtad, hogy mindig sötétség van. 20 - Igen, és volt is egy olyan földalatti érzésem. - Bonni is izgatott lett, de Meredith megállította őket egy száraz kérdéssel. - Mit gondolsz, hány ilyen kút van Fell’s Churchben, Matt? - Rengeteg, gondolom. - mondta – De fedett? Nem sok. És ha azt mondod, hogy valaki egy

ilyenbe dobta Stefant, akkor olyan helyen van, ahol nem sok ember jár. Elhagyatott… - És az autóját, ezen az úton találták meg. - Az Öreg Francher tanya – kiáltott fel Matt. Mind egymásra néztek. Az öreg Francher tanyaházat tönkretették, és amióta az eszüket tudják elhagyatott. Az erdő közepén állt és az erdő majdnem befedte az egész helyiséget. - Gyerünk – mondta Matt egyszerűen. Elena a vállára rakta a kezét. - Hiszel nekünk? Egy pillanatra félre nézett. – Nem tudom, mit higgyek. – szólalt meg végül. - De veletek megyek. Szétváltak, mindkét kocsival mentek. Elöl ment Matt és Bonnie, hátul meg Elena és Meredith. Matt befordult egy nem használt útra és mikor a végére ért, így szólt Bonniehoz: - Innen gyalog megyünk. Elena örült, hogy elhozta a kötelet. Ha Stefan a kútban van, még jól jön. És ha nincs… de, nem engedte meg magának, hogy erre gondoljon. Nehéz volt az erdőben bóklászni, főleg sötétben. Az aljnövényzet vastag és nedves volt, és mintha utánunk nyúlt volna. Molyok repkedtek körülöttük, és csapkodták az arcukat láthatatlan szárnyaikkal. Végül kiértek a tisztásra. Már látható volt a ház alapja, a köveket belepte a gyom és a szederbokor. A kémény nagyrészt még mindig ép volt, ahol a beton összetartotta a

szétmálladó emlékművet. - A kút valahol hátul kell, legyen – mondta Matt. Meredith volt az, aki megtalálta és hívta a többieket. Mind odagyűltek és bámulták a négyszögletű lapos kő blokkot, ami szinte a föld színével volt egyenlő. Matt megvizsgált a gyomokat és a földet körülötte. Ezt nemrégiben elmozdították, mondta. Elena szíve ekkor kezdett el örülten össze-vissza verni. Érezte a bizsergést a nyakán és az ujj begyeiben. - Gyertek, vegyük le – suttogta alig hallható hangon. 21 A kő olyan nehéz volt, hogy Matt, meg sem tudta mozdítani. Végül mind a négyen nekifeszültek a hátukkal, és a lábaikat a földnek feszítették, és sikerült egy pár centit elmozdítani. Akkor Matt fogott egy ágat és a résbe dugta, és aztán megint nyomni kezdték mind a négyen. Mikor már akkor lett a lyuk, hogy belefért a feje és a válla Elena behajolt. Félt még reménykedni is. - Stefan? Azok a másodpercek, amiket a fekete lyuk fölé hajolva, töltött, belenézve a sötétségbe, és csak a kövek zuhanását hallva, rettenetesek voltak. És akkor, hihetetlen, de volt még egy másik zaj is. - Ki…? Elena? - Oh, Stefan – a megkönnyebbülés vaddá tette – Igen. Itt vagyok. Itt vagyunk, és ki fogunk

onnan hozni. Rendben vagy? Megsebesültél? Az egyetlen dolog, ami megakadályozta, hogy beessen, Matt volt, aki elkapta hátulról. - Stefan, tarts ki. Van kötelünk, kiszedünk onnan. Mond, hogy jól vagy. Gyenge, alig hallható, felismerhetetlen hang hallatszott, de Elena, tudta mi az. Nevetés. Stefan. Stefan, hangja halk volt, de érthető. - Voltam már jobban is. De legalább élek – kuncogott. Ki van veled? - Én vagyok az, Matt – mondta Matt, miközben elengedte Elenát, és ő maga is behajolt a lyukon. Elena majdnem tomboló ujjongásba tört ki – És Meredith és Bonni is itt vannak – folytatta - aki legközelebb majd kanalakat fog hajlítgatni. Ledobunk neked egy kötelet… hacsak Bonni ki nem lebegtet onnan. Még mindig térdelve Bonnie felé fordult, kérdő pillantást vetve rá. Bonni lágyan a feje tetejére csapott. –Ne marháskodj, szedd már ki onnan. - Igenis asszonyom – mondta Matt – Stefan, ezt tekerd majd magad köré. - Oké. - válaszolta Stefan, nem nyafogva, hogy zsibbadtak az ujjai, vagy, hogy nem fogja megtartani. Ez volt az egyetlen lehetőségük. A következő 15 perc, rettenetes volt Elena számára. Mind a négyük erejére szükség volt ahhoz, hogy felhúzzák Stefant, habár Bonni hozzájárulása annyiból állt, hogy mindannyiszor

mikor megálltak levegőt venni, elkiáltotta magát, hogy „gyerünk már, gyerünk már”. De végül Stefan keze megragadta a kút szélét és Matt odaugrott, és megragadta a vállát. Aztán, már Elena szorosan ölelte magához. Tudta mennyire súlyos a helyzet, a természetellenes csend és teste puhasága miatt. Utolsó erejét arra használta fel, hogy kihúzza magát, kezei véresek és sebzettek voltak. De ami a legjobban aggasztotta Elenát, az a tény volt, hogy azok a kezek, nem viszonozták az ő kétségbeesett ölelését. Mikor eltolta magától, annyira, hogy ránézzen, észrevette, hogy a bőre viaszos és szeme alatt sötét karikák vannak. Annyira hideg volt, hogy megijesztette öt. Aggodva nézett fel a többiekre. 22 Matt homlokát ráncolva mondta – Jobb lenne, gyorsan orvoshoz juttatni. - Ne - Hangja gyenge volt és rekedt. Elena érezte, hogy próbál erőt gyűjteni, és felemelte a fejét, zöld szemeiben látta a sürgetést. – Semmi orvos. Ígérd meg Elena. - Ígérem – suttogta a lány könnyes szemekkel. Majd érezte, hogy bármi is tartotta mostanáig, összeomlik. Karjába zuhant eszméletlenül. 23 4. fejezet - De meg kellene néznie egy orvosnak. Úgy néz ki, haldoklik! - mondta Bonnie.

- Nem lehet. Most nem tudom meg magyarázni. Nézd, csak vigyük haza, rendben? Teljesen át van fagyva. Később megbeszéljünk. Eltartott egy darabig, amíg Stefan-t kihozták erdőn át, elég volt ahhoz, hogy mindenkit lefoglaljon. Nem tért magához, miközben elérték Matt autóját, és berakták a hátsó ülésre. Mindnyájan kimerültek, azon kívül átázott a ruhájuk. Elena a fejét az ölébe hajtva tartott a panzióig. Meredith és Bonnie követte. - Látok fényeket. - mondta Matt a nagy rozsda-vörös épület előtt. - Ébren kell lennie. De az ajtó valószínűleg zárva van. Elena óvatosan elengedte Stefan fejét, és kicsúszott a kocsiból. Látta a ház egyik ablakából kiszűrődő fényt, az egyik függönyt elhúzták. Aztán látta, hogy egy fej és egy váll jelenik meg az ablakban, és kinéz. - Mrs. Flowers! - kiáltotta, és integetett. - Elena Gilbert vagyok, Mrs. Flowers. Megtaláltuk Stefan-t, és ki kellene jönnie! Az alak az ablakban nem mozdult, vagy reagált más módon, hogy hallaná szavait. Csak a testtartásából tudta Elena, hogy még mindig figyeli őket. - Mrs. Flowers, Stefan itt van velünk. - kiáltotta újra, és az autó felé intett. - Kérem! - Elena! Már nyitva van! - Bonnie hangja a tornácról érkezett, Elena megzavarodott az alaktól az ablakban. Amikor felnézett, látta, hogy a függöny a helyén van, majd a fényt lekapcsolták.

Különös volt, de nem volt ideje ezen rágódni. Ő és Meredith segített Matt-nak felemelni és felvinni Stefan-t. Belül, a ház sötét volt és csendes. Elena irányította a többieket fel a lépcsőn, az ajtó felé, és fel a második emeleti leszállására. Onnan bementek a hálószobába, Elena és Bonnie kinyitotta az ajtót, úgy nézett ki, mint egy szekrénybe. Ebből nyílt egy másik lépcsőház, nagyon halvány és keskeny. - Ki az, aki ezek után, ami mostanában történt, hagyná ezt? - Matt felnyögött, ahogy húzták az élettelen terhet. - Őröltnek kell lennie. - Ez a nő őrült. - mondta Bonnie felülről lenyomva az ajtókilincset a lépcsőház tetején. Amikor utolsó alkalommal voltunk itt, a legfurcsább dolgokról beszélt - hangját megtörte a zihálás. - Mi az? - mondta Elena. De ahogy elérték Stefan szobájának a küszöbét, maga is látta. Elfelejtette, hogy hogy is nézett ki Stefan szobája, mikor utoljára itt járt. Az utazóládák fejtetőn az oldalukra dőlve, mintha egy óriási kéz faltól falig dobálta volna. Tartalmuk 24 szétszórva a padlón, valamint tárgyakat a tálalóról és az asztalról szintén. A bútorok felborulva, az egyik ablak kitörve, így a hideg szél befújt. Csak egy lámpa volt az egyik sarokban, és groteszk árnyékként magasodott a plafonra. - Mi történt? - kérdezte Matt.

Elena nem válaszolt, amíg le nem fektették Stefan-t az ágyra. - Nem tudom biztosan, mondta, és félig igaz volt. - De ez már így volt tegnap este is. Matt segíts nekem? Ki fog száradni. - Van itt másik lámpa? - kérdezte Meredith, de Elena gyorsan válaszolt. - Jobban kellene látnunk. Miért nem próbálod meg a tüzet? A felborult utazóládák között talált egy sötét színű ruhadarabot. Elena felvette azt, és Matt-tal elkezdték levetni Stefan nedves és ragadó ruháit. Épp a pulóverét akarta lehúzni róla, de a nyaka egy látványára megdermedt. - Matt, ide adnád… ide adnád a törölközőt? Amint megfordult, lerántotta a pulcsit Stefan feje fölött, és a köntöst gyorsan köré csavarta. Amikor Matt visszafordult, és átadta neki a törülközőt, seb köré rakta Stefan torkára, mint egy sálat. Pulzusa száguldott, mint egy lóverseny, agya vadul dolgozott. Nem csoda hát, hogy annyira gyenge volt, élettelen. Ó, Istenem. Azt kellene vizsgálnia, hogy lássa, mennyire rossz. De hogyan, amíg Matt és a többiek itt vannak? - Én elmegyek orvosért. - mondta Matt feszes hangon, Stefan arcát figyelve. - Segítségre van szüksége, Elena. Elena pánikba esett. - Matt, ne… kérlek. Ő… Ő félek az orvosoktól. Nem tudom, mi történne,

ha ide hoznál egyet. - Újra, ez volt az igazság, de nem a teljes igazság. Volt egy ötlete, ami segítene Stefanon, de nem tudja megcsinálni a többiek előtt. A lány Stefan fölé hajolt, kezével az övét dörzsölgetve, és megpróbált gondolkodni. Mi tegyen? Védje Stefan titkát az élete árán is? Vagy el árulja, annak érdekében, hogy megmentse? Jó ötlet lenne elmondani Mattnak és Bonnienak és Meredithnek? Barátait nézte, próbálta elképzelni, hogy mit tennének, ha kiderülne az igazság Stefan Salvatoreról. Ez így nem jó. Túl nagy a kockázat. A sokktól, a félelemtől és a felfedezéstől Elena majdnem megbolondult. Ha ő, aki szerette Stefant, sikítva akart elfutni előle, mi tenne a másik három? És ott volt Mr. Tanner meggyilkolása. Ha tudnák, hogy Stefan mi is valójában, elhinnék neki, hogy ártatlan? Vagy, a szívük mélyén még mindig gyanús nekik? Elena becsukta a szemét. Ez túl veszélyes. Meredith, Bonnie és Matt a barátai, de ezt nem oszthatta meg velük. Senki a világon, nem tudhatott a titkos, bizalmas kapcsolatukról. Ezt a terhet egyedül kellett viselnie. Fölegyenesedett, és felnézett Mattre. – Attól, hogy fél az orvosoktól, a nővérekkel nem lehet baj. – Arra fordult, ahol Bonnie és Meredith térdelt a kandalló előtt. - Bonnie, mi van a nővéreddel? 25

- Mary? Bonnie az órájára pillantott. - A műszakjának a klinikán már vége, valószínűleg otthon van. – Csak… - Akkor ennyi. - Matt menj el Bonnieval és kérjétek meg Maryt, hogy jöjjön ide és nézze meg Stefant. Ha ő is úgy gondolja, hogy orvos kell, én nem vitatkozom tovább. Matt habozott, majd élesen kifújta a levegőt. Rendben. Én azért nem értek egyet veled, de menjünk Bonnie. Áthágunk néhány közlekedési szabályt. Ahogy az ajtóhoz mentek, Meredith a kandallónál maradt, és azt nézte, Elena sötét szemekkel nézett rá. Tekintetük találkozott: - Meredith… Jobb lenne, ha te is mennél. - És te? - sötét szemeivel mintha megpróbált volna olvasni a gondolataiban. Nem kérdezett semmi mást. Egy pillanat múlva bólintott, és követte Mattet és Bonniet egy szó nélkül. Elena, amikor meghallotta az ajtócsukódást, sietve fogta a lámpát, ami felborult az ágy mellett, és felkapcsolta. Végre megnézhette Stefan sérüléseit. Rosszabbul nézett ki, mint az előbb, szó szerint fehér volt, mint a fal. Az ajka is fehér volt, és Elenanak hirtelen Thomas Fell jutott az eszébe, Fell’s Church alapítója. Vagyis inkább Thomas Fell szobra, és a mellette fekvő felesége a sír fedelén. Stefan színe olyan volt, mint a márvány.

A sebek a kezén lilák voltak, de már nem véreztek. A lány óvatosan elfordította a fejét, hogy megnézhesse a nyakát. A látványtól automatikusan megérintette a saját nyakát, mintha ellenőrizni a hasonlóság. De Stefannak nem kis lyukak voltak a nyakán. Mély, vad szakadások voltak a húsban. Úgy nézett ki, mintha vadállatok megpróbálták volna széttépni a torkát. Újra felizzott Elenában a harag. És azzal együtt a gyűlölet is. Rájött, hogy az undor és düh ellenére ezelőtt nem gyűlölte Damont. Nem igazán. De most… most gyűlölte. Olyan hevesen gyűlölte, mint még senki mást eddigi életében. Azt akarta, hogy fájjon neki, hogy fizessen ezért. Ha abban a pillanatban lett volna nála karó, sajnálat nélkül szíven döfte volna vele Damont. De csak most Stefanra szabad gondolnia. Annyira ijesztően csendes. Ezt volt a legnehezebb elviselni, teste teljesen tehetetlen volt, és üres. Olyan volt, mintha elhagyták volna és most csak egy otthagyott, üres edény lenne. - Stefan! – Megrázta, de nem reagált. Egyik kezével hideg mellkasa közepén próbálta érzékelni a szívverését. Ha volt is neki, túl halk volt ahhoz, hogy érezze. Nyugodtnak kell maradnom, mondta Elena magának, elnyomva magában a pánikot. A másik része, azt mondta: - Mi van, ha meghalt? Mi van, ha tényleg halott, és semmit nem tehetsz,

amivel mentheted? Körülpillantva a szobában, meglátta a törött ablakot. Az üvegszilánkok a padlón hevertek. 26 Odament, és felemelte az egyiket, megjegyezve, hogy hogy csillog a tűz fényében. Szép, és az éle, mint a borotva, gondolta. Aztán szándékosan, összeszorított fogakkal, belevágott az ujjába. Zihált a fájdalomtól. Egy pillanat múlva elkezdett a vér kiserkenni a sebből, folyt az ujján, mint a viasz egy gyertyán. Gyorsan, letérdelt Stefanhoz, és az ujját az ajkára tette. Másik kezével megfogta az övét, érezte a kemény ezüst gyűrűt, amit viselt. Mozdulatlanul, mint egy szobor, letérdelt mellé, és ott várt. Majdnem lemaradt az első reakciójáról. A szemét az arcán tartotta, és csak az utolsó pillanatban a perifériás látásával vette észre. De aztán az ajka az ujja alatt kissé megremegett, s reflexszerűen nyelt. - Ez az. - suttogta Elena. - Gyerünk, Stefan. A szempillák megremegtek, az ujjaiban újabb nyomást érzett. újra nagyot nyelt. - Igen. - megvárta, amíg pislog, és szemét lassan kinyitja, majd visszaült. Aztán egy kézzel lehúzta a pulóver nyakát, elhajtva az útból. A zöld szeme kábult és nehéz volt, de makacsabb, mint amilyennek valaha is látta őket. – Nem. - mondta Stefan, hangja rekedt volt.

- Szükséged van rá Stefan. A többiek visszajönnek, és hoznak magukkal egy nővért. Bele kellett egyeznem. És ha nem vagy elég jól ahhoz, hogy meggyőzzük róla, hogy nem kell kórházba vinni, akkor… - nem fejezete be a mondatot. Maga se tudta, hogy mi történne, ha az orvosok elkezdenék vizsgálgatni Stefant. De tudta, hogy tudja, és féltette. Stefan csak nézett, és makacsul elfordult tőle. - Nem, - suttogta. - Túl veszélyes. Már túl… sok volt… tegnap este. Lehet, hogy csak tegnap este történt? Úgy tűnt, több év eltelt azóta. – Meg akarsz ölni? kérdezte. - Stefan, válaszolj nekem! Meg akarsz ölni? - Nem… - A hangja komor volt. – De… - Akkor meg kell tenned. Ne vitatkozz velem! - Fölé hajolt, és megfogta a kezét, Elena érezte, mennyire szüksége van rá. Csodálkozott, hogy ő mégis megpróbál ellenállni. Olyan volt, mint egy éhező ember ott áll egy banketten, képtelen levenni a szemét a gőzölgő edényekről, de nem hajlandó enni. - Nem. - mondta Stefan újra, és Elenát ez frusztrálta. Ő volt az egyetlen személy, akivel lány valaha is találkozott, aki olyan makacs volt, mint ő maga. - De igen. És ha nem teszed, el fogok vágni valami mást, mondjuk a csuklómat. – Sürgetően megnyomta az ujját, és a vére ismét kiserkent, odanyújtotta neki.

Pupillái kitágultak, ajkai szétváltak. - Túl sok… már, - mormolta, de a tekintete az ujján maradt, a fényes csepp vér az ujjhegyén. - És nem tudom… kontrollálni… 27 - Semmi baj, - suttogta a lány. Ismét a szájához emelte az ujját, érezte, hogy nyitva van, aztán a lány odahajolt hozzá, és becsukta a szemét. A szája hűvös és száraz volt, mikor megérintette a torkát. Kezével a tarkóját fogta, mint az ajkával kereste a két kis lyukak, ami már ott volt. Elena kényszeríttette magát, hogy ne húzódjon vissza a szúró fájdalomtól. Aztán elmosolyodott. Ezelőtt is érezte gyötrelmes vágyat, hogy csökkentse éhségét. De most, hogy megosztották, csak vad örömöt és elégedettséget érzett. Mély elégedettséget, amint az éhség fokozatosan csökkent. Örült a tudatnak, hogy ő adhat erőt Stefannak az élethez. Érezte, hogy az ereje átáramlik belé. Idővel, úgy érezte, a szükség intenzitása csökken. De még egyáltalán nem volt elég neki, nem értette, Stefan miért próbálja meg eltolni őt. - Ennyi elég. - s eltolta magától. Elena kinyitotta a szemét, az ábrándos öröm megtörött. A szeme zöld volt, mint a mandragóra levelek, és az arcán látta, hogy a vad, éhes ragadozót. - Ez nem volt elég. Még mindig gyenge vagy. - Elég volt neked. - eltolta a lányt, valami kétségbeesett szikrát látott zöld szemeiben. - Elena,

ha sokkal többet veszek le, akkor elkezdesz átváltozni. És ha nem mész el, ha nem mész el tőlem most… Elena visszavonult az ágy lábához. A sötét köntöst figyelte. A lámpafényben látta, hogy a bőre visszanyerte egy kissé a színét, egy kicsit kipirult, ami elnyomta a sápadtságát. A haja sötét hullámokba száradt meg. - Hiányoztál nekem. - mondta lágyan. A megkönnyebbülés hirtelen szétáradt benne, olyan fájdalom volt, majdnem olyan rossz volt, mint a félelem és a feszültség. Stefan élt és beszélt hozzá. Végül minden rendben lesz. - Elena… - Szemük találkozott, és a zöld tűzben tartotta. Öntudatlanul közeledett felé, majd megállt, miközben a fiú hangosan nevetett. - Még sosem láttak korábban így kinézni. - mondta, lenézett magára. Cipőjére és farmerjére vörös sár tapadt, melyből kijutott a többi lánynak is. Kabátja pedig elszakadt. Nem volt kétséges, hogy az arca is maszatos és piszkos, és tudta, hogy a haja kócos és rendetlen. Elena Gilbert, a Robert E. Lee makulátlan dívája most rendetlen volt. - Ez tetszik. - mondta Stefan, és most már vele nevetett. Még mindig nevettek, amikor kinyílt az ajtó. Elena megmerevedett, miközben felhúzta magas nyakú pulóverét, a bizonyíték helyére pillantott, mely elárulhatja őket. Stefan egyenesebben felült, és megnyalta az ajkait.

- Már jobban van! - kiáltotta Bonnie, ahogy belépett a szobába, és meglátta Stefant. Matt és Meredith ott voltak mögötte, arcukon látszott a meglepettség és az öröm. A negyedik, aki 28 bejött, csak egy kicsit volt idősebb, mint Bonnie, de fürgesége meghazudtolta korát. Mary McCullough egyenesen a beteghez ment kitapintani a pulzusát. - Szóval félsz az orvosoktól? – kérdezte. Stefan zavartan nézett egy pillanatra, aztán magához tért. - Ez egyfajta gyermekkori fóbia, mondta, zavarba jött. Elenára pillantott, aki idegesen elmosolyodott és enyhén biccentett. Mindegy, mint látod nincs rá szükség. - Azt majd én döntöm el. A pulzus rendben. Sőt, meglepően lassú, mint egy sportolónak. Nem hiszem, hogy hypotermikus vagy, de még mindig nem melegedtél fel. Nézzük a hőmérsékleted. - Nem, én tényleg nem hiszem, hogy ez szükséges. Stefan hangja alacsony volt, nyugtató. Elena hallotta már tőle, azelőtt ezt a hang, és ő tudta, mit akar csinálni. De Maryre nem hatott. - Nyisd ki, kérlek. - Majd én megcsinálom. - mondta Elena, gyorsan elvette a hőmérőt Marytől. Valahogy, úgy tette, hogy a kis üvegcső kicsúszott a kezéből. A keményfa padlóra esett és darabokra tört. Uh, sajnálom!

- Nem számít. - mondta Stefan. - Én sokkal jobban érzem magam, mint voltam, és én egész idő alatt melegedtem. Mary észrevette a rendetlenséget a padlón, majd körülnézett a szobában. - Rendben," kezdte követelően, megfordult csípőre tett kézzel. - Mi folyik itt? Stefan még csak nem is pislogott. - Nem nagy ügy. Csak Mrs. Flowers szörnyű gazdasszony mondta, egyenesen a szemébe nézett. Elena nevetni akart, és látta, hogy Mary is. Az idősebb lány grimaszolt, és keresztbe fonta karját a mellkasán. - Azt hiszem, nincs értelme reménykednem egy egyenes válaszra. mondta. - És ez egyértelműen nem halálos betegség. Nem mondom, hogy menj a klinikára. De azért javaslom, menj el egy szűrővizsgálatra holnap. - Köszönöm. - mondta Stefan, ahogy Elena észrevette, nem úgy hangzott, mintha beleegyezne. - Elena, úgy néz ki, neked kell majd egy orvos mondta Bonnie. - Olyan fehér vagy, mint egy kísértet. - Csak fáradt vagyok. - mondta Elena. - Hosszú volt ez a nap. - Azt tanácsolom, menjen haza és feküdjön, és maradj ott. - mondta Mary. - Nem vagy vérszegény, ugye? Elena ellenállt a kísértésnek, hogy kezével megfogja az arcát. Olyan sápadt lenne? - Nem,

csak fáradt vagyok. - ismételte meg. – Haza is mehetünk, ha Stefannal minden rendben. 29 Megnyugtatóan bólintott, és a szeme békét sugárzott. - Adj egy percet, jó? - mondta Marynak és a többieknek, ők pedig hátraléptek a lépcsőházba. - Viszlát! Vigyázz magadra! - mondta Elena hangosan, ahogy megölelte. Majd suttogva hozzá tette: "Miért nem használtad a hatalmad Maryn? - Én megtettem, - mondta komoran a fülébe. - Vagy legalábbis megpróbáltam. Még gyenge vagyok. Ne aggódj, majd elmúlik. Hát persze, - mondta Elena, de a gyomra megrándult. "Biztos benne, hogy meg leszel egyedül, igaz? Mi van, ha… - Nem lesz semmi baj. Te vagy az egyetlen, akinek nem kéne egyedül lennie. - Stefan hangja puha volt, de sürgető. - Elena, most itt az alkalom, hogy figyelmeztesselek. Igazad volt, Damon itt van Fell Churchben. - Tudom. Ő tette ezt veled, ugye? - Elena nem említette, hogy elment megkeresni őt. - Nem emlékszem. De veszélyes. Bonnie és Meredith maradjon veled ma este, Elena. Nem szeretném, ha egyedül lennél. És senki idegent ne engedj a házadba. - Elmegyünk egyenesen az ágyamba, - megígérte Elena mosolyogva. – És nem fogok beengedni idegeneket! - Győződjön meg róla. - Egyáltalán nem volt komolytalanság a hangjában, lassan bólintott.

- Értem, Stefan. Majd óvatosnak kell lennem. - Jó. – megcsókolózták egymást, de összefonódott kezüket csak vonakodva engedték el. Mondd meg a többieknek, hogy köszönöm. - mondta. - Rendben. Mind az öten a panzió előtt álltak, Matt felajánlotta, hogy elviszi haza Maryt, így Bonnie és Meredith visszamehetett Elenához. Marynek még mindig egyértelműen gyanúsak voltak az éjszakai események, és Elena nem hibáztatom ezért. Nem tudott gondolkodni. Túl fáradt volt. - Azt kérte, mondjam meg mindegyikőtöknek, hogy köszöni. - jutott eszébe, miután Matt elhajtott. - Ő… szívesen, - mondta Bonnie, miközben egy hatalmasat ásított, amint Meredith kinyitotta az ajtót nekik. Meredith nem mondott semmit. A lány nagyon csendes volt, mióta egyedül hagyta Elenát és Stefant. Bonnie hirtelen felnevetett. - Van egy dolog, amit majdnem elfelejtettem, - mondta. - A jóslat. "Milyen jóslat? - kérdezte Elena. 30 - A hídról. Az, amit mondtál, hogy mondtam. - Nos, elmentél a hídhoz, de a halál végül nem várt ott. Talán félreértetted a szavakat. - Nem. - mondta Meredith. – mi helyesen hallottuk a szavakat, rendben. - Nos, akkor talán egy másik hídnál. Vagy… öhm… Bonnie bebújt a kabátjába, becsukta a

szemét, és nem vesződött azzal, hogy befejezze. De Elena gondolatban befejezte a mondatot. Vagy egy másik alkalommal. Kinn egy bagoly huhogott, ahogy Meredith elindította az autót. 31 5. fejezet November 2. szombat Kedves Naplóm, Reggel mikor felébredtem, furcsa érzésem támadt. Nem tudom jól leírni. Egyfelől, annyira gyenge voltam, hogy mikor megpróbáltam felállni, az izmaim nem engedelmeskedtek. De másrészt… kellemesen éreztem magam. Annyira békésnek, és annyira nyugodtnak. Mintha aranyló fényben lebegnék. Az sem érdekelne, ha soha többé nem tudnék mozogni. Aztán eszembe jutott Stefan, és megpróbáltam felkelni, de Judith néni visszazavart az ágyamba. Azt mondta, Bonnie és Meredith már régen elment, és hogy olyan mélyen aludtam, hogy nem ébresztettek fel. Azt mondta, pihenésre van szükségem. Tehát itt vagyok. Judit néni felhozta a TV-t, de nem néztem. Inkább itt fekszem és írok, vagy csak fekszem itt. Várom, hogy Stefan hívjon. Azt mondta, hogy felhív. Vagy talán nem. Nem emlékszem. Ha nem hív, akkor én… November 3. vasárnap (22: 30)

Épp most olvastam el a tegnapi bejegyzésemet, és meg vagyok döbbenve. Mi volt velem? És most ráadásul elakadtam a mondat közepén, nem is tudom, hogy mit akartam írni. Az új naplómról sem írtam még, és semmi ilyesmiről. Ki kell töltenem ezt az űrt. Tehát, most kezdődik el hivatalosan az új naplóm. Megvettem ezt az üres könyvet a boltban. Nem olyan szép, mint a másik, de ez van. Feladtam a reményt, hogy valaha is viszontlátom a régit. Aki ellopta, nem fogja visszahozni. De ha arra gondolok, hogy elolvassa, az én legbelsőbb gondolataimat és érzéseimet, és mindent, amit Stefanról írtam, meg tudnám ölni. Miközben belehalok a megaláztatásba. Nem szégyellem, ahogyan Stefan iránt érzek. De ez magánügy. És vannak olyan dolgok a naplóban a kapcsolatunkról, mint amikor megcsókolt, és amikor átölelt, nem akarom, hogy ezt mások is elolvassák. Persze, Stefan titkáról semmi nem volt benne. Akkor még nem tudtam róla. Hallowen után történt, mikor igazán megismertem őt, és összejöttünk, végre tényleg együtt vagyunk. Most már egymás részei vagyunk. Úgy érzem, mintha rá vártam volna egész életemben. Talán azt hiszed, hogy rettenetes vagyok, mert szeretem őt, figyelembe véve, hogy micsoda. Veszélyes tud lenni, és tudom, hogy vannak dolgok a múltjában, amit szégyell. De engem soha

nem bántana, és a múltnak vége van. Annyi fájdalom és bűntudat van benne. Meg akarom őt gyógyítani. Nem tudom, mi fog most történni, most csak annak örülök, hogy ő biztonságban van. Ma elmentem a panzióba, és kiderült, hogy a rendőrség tegnap ott járt nála. Stefan még mindig gyenge, ezért nem használja a hatalmát, hogy megszabaduljon tőlük, de nem vádolták meg 32 semmivel. Csak kérdéseket tettek fel neki. Stefan szerint barátságosan jártak el, ami nekem gyanús. A kérdés leszűkítve a következők voltak: hol volt azon nap éjszaka, amikor az öreget megtámadták a híd alatt, és akkor éjszaka, amikor Vickie Bennettet megtámadták a romos templomnál, és azon az éjszakám, amikor Mr. Tannert megölték az iskolában? A rendőröknek semmilyen bizonyítéka nincs ellene. Az után kezdődtek a támadások, hogy megérkezett Fell Church-be, és akkor mi van? Ez semmit nem bizonyít. És, ha azon az éjszakán veszekedett Mr. Tannerel. Megint, mi van? Mindenki vitatkozott Mr. Tannerel. És ha eltűnt, miután megtalálták Mr. Tanner holttestét. Most visszajött, és elég egyértelmű, hogy ő is ugyanaz a személy támadta meg, aki a többi bűncselekményt is elkövette. Mary ezt mondta a rendőrségnek Stefan állapotáról. És ha megkérdezik tőlünk, Matt-től, Bonnietól, Meredithtől

és tőlem, mi mind bizonyíthatjuk, hogyan találtuk meg. Egyáltalán nincs ellene bizonyíték. Stefan és én erről, és más dolgokról beszélgettünk. Annyira jó volt megint vele lenni, még így is, hogy nagyon sápadt és fáradt volt. Nem emlékezik semmire, ami csütörtök éjszak óta történt, azt hittem, többre fog emlékezni. Stefan csütörtök éjszaka elment megkeresni Damont, miután hazavitt engem. Vitatkoztak. Ezután Stefan félholtan a folyóba végezte. Nem kell hozzá zseninek lenni, hogy kitaláljuk, mi történt közben. Még mindig nem mondtam el neki, hogy péntek reggel elmentem a temetőben megkeresni Damont. Azt hiszem, jobb lenne majd csak holnap. Csak felizgatnám vele, főleg ha azt is elmondom, mit mondott Damon. Nos, ez minden. Fáradt vagyok. Ez a napló jól el lesz rejtve, nyilvánvaló okból. Elena megállt, megnézte az utolsó sort. Aztán hozzátette: Ui.: Kíváncsi vagyok, ki lesz az új európai történelem tanár? A naplót a matrac alá dugta, és lekapcsolta a lámpát. Elena végigment a folyosón, furcsa űr vette körül. Az iskolában általában mindenki üdvözölni szokta, minden oldalról, ezt hallotta: "Szia, Elena!" ; "Szia, Elena!" Bárhová is ment. De ma mindenki lopva lesütötte a szemét, ahogy közeledett, vagy hirtelen valami fontos elfoglaltságuk támadt, ami miatt hátat fordítottak neki. Így volt ez egész nap.

A lány megállt az ajtóban az európai történelem terem előtt. Néhány diák már bent ült, és a tábla előtt egy idegen állt. Úgy nézett ki, mintha ő is egy diák lenne. Homok színű haja volt, kissé kopott és egy kicsit hosszú, és sportoló testalkatú. A táblára nagy betűkkel azt írta: "Alaric K. Saltzman." Amikor megfordult, Elena látta, hogy kisfiús mosolya van. Folytatta mosolyogva Elena leült, és a többi diák iktatott be Stefan is köztük volt, és szeme találkozott Elena, ahogy leült mellé, de nem. Senki nem beszél. A szoba halott hallgat. Továbbra is mosolygott, ahogy Elena leült és a többi diák is bement. Stefan is közöttük volt, és tekintete találkozott Elenáéval, leült mellé, de nem szólalt meg. Senki nem beszélt. A teremben síri csönd volt. 33 Bonnie leült Elena a másik oldalára. Matt csak néhány paddal előrébb ült, de egyenesen előre nézett. Az utolsó két embert, hogy jöjjön voltak Caroline Forbes és Tyler Smallwood. Mentek együtt, és Elena nem tetszik a Caroline arcát. Tudta, hogy a macskaszerű mosoly és a szűkült zöld szemek túl jól. Tyler jóképű, inkább húsos funkciók csillogott elégedetten. Amit Stefan ökle okozott, szinte eltűnt. Az utolsó két ember, aki bejött Caroline Forbes és Tyler Smallwood volt. Együtt sétáltak be,

és Elenának nem tetszett a kifejezés Caroline arcán. Túl jól ismerte ezt a macskaszerű mosolyt és azokat az összeszűkült zöld szemeket. Tyler jóképű, meglehetősen húsos arcvonásai elégedetten fénylettek. Az elszíneződés a szeme alatt, amit Stefan ökle okozott, már majdnem eltűnt. - Oké, akkor kezdhetünk is. Miért nem rakjuk a padokat körbe? Elena figyelme visszatért az idegenhez a terem elejében. Még mindig mosolygott. - Gyerünk, csináljuk meg. Így mindannyian látjuk egymás arcát, amikor beszélünk. - mondta. A diákok csendben engedelmeskedtek. Az idegen nem ült Mr. Tanner asztalához, helyette, odahúzott egy széket a körbe, és megfordítva lovagló ülésben ráült. - Most, - mondta. - tudom, hogy mindenki arra kíváncsi, hogy ki is vagyok én. A nevem a táblán: K. Alaric Saltzman. De azt akarom, hogy hívjatok csak Alaricnak. Egy kicsit később mesélek magamról, de először szeretném megadni az alkalmat, hogy beszéljetek magatokról. A mai nap valószínűleg nagyon nehéz nektek. Valaki, akivel törődtél, eltűnik, és ez fáj. Ezért szeretnék nektek lehetőséget adni, hogy megosszátok az érzéseiteket velem és az osztálytársaitokkal. Szeretném, ha túl tudnátok lépni ezen a fájdalmon. Azután el tudjuk kezdeni felépíteni a saját bizalmi kapcsolatunkat. Nos, ki szeretne első lenni?

Mindenki bámulta őt. Épp csak néha pislantottak. - Nos, lássuk csak… mondjuk te? - Még mindig mosolyogva biztatóan intett egy csinos, szőke lánynak. - Mondd meg a neved, és hogy, hogy érzed magad a történtek után. A lány idegesen felállt. - A nevem Sue Carson, és ... Vett egy mély levegőt, majd makacsul folytatta tovább. - És úgy érzem, félek. Mert akárki is ez a mániákus, még mindig szabad. És akár én is lehetek a következő áldozat. - A lány leült. - Köszönöm, Sue. Biztos vagyok benne, egy csomó osztálytársad osztozik a félelmedben. Megértem, hisz néhányan valóban ott voltatok, amikor ez a tragédia bekövetkezett, nem igaz? Az íróasztalok nyikorogtak, ahogy a diákok nyugtalanul mocorogtak. Tyler Smallwood felállt, ajkai hátrahúzódtak erős, fehér fogairól egy mosolyban. - A legtöbb ember ott volt. - mondta, és szeme Stefan felé villant. Elena látta, hogy mások is követték a tekintetét. - Mi után Bonnie felfedezte a testet. Éreztem, hogy aggodalom tölti el a 34 közösséget. Egy veszélyes gyilkos van az utcán, és eddig senki sem tett semmit, megállítsa. elhallgatott. Elena nem volt biztos benne, de úgy érezte, Caroline már mondta neki, hogy szólaljon fel. Caroline hátra dobta csillogó, aranybarna haját és keresztbe tette hosszú lábait, amint Tyler újra elfoglalta a helyét.

- Rendben, köszönöm. Tehát a legtöbben ott voltatok. Ezt kétszeresen nehézzé teszi. Hallhatnánk azt a személyt, aki megtalálta a holttestet? Bonnie itt van? - Körülnézett. Bonnie lassan felemelte a kezét, majd felállt. - Azt hiszem, én fedeztem fel a test. - mondta. Úgy értem, én voltam az első ember, aki tudta, hogy valóban meghalt, és nem csak szimulál. Alarik Saltzman kissé meghökkenve nézett. - Nem csak szimulál? Gyakori volt, hogy hamisan meghalt? – többen kuncogtak, és ő elővillantotta megint a kisfiús mosolyát. Elena megfordult és ránézett Stefanra, aki a homlokát ráncolta. - Nem-nem! - mondta Bonnie. - Figyelj, ő volt az áldozat. A Kísértet Házban. Szóval amúgy is vér borította, csak eredetileg hamis volt a vér. És ez részben az én hibám, mert nem akarta elvállalni, és én mondtam neki, meg kell tennie. Azt hittem jó áldozat lesz. De azt mondogatta, hogy túl koszos, és jött Stefan és meggyőzte. – Elhallgatott - Úgy értem, beszéltünk vele, és végül beleegyezett, aztán elkezdődött a Kísértet Ház. És egy kicsivel később észrevettem, hogy nem ül fel és ijeszt rá a gyerekekre, mint kellett volna, és bementem megkérdezni tőle, hogy mi a baj. De ő nem válaszolt. Csak a plafont bámulta. És aztán megérintettem és borzasztó volt. A feje csak lebukott… - Bonnie hangja megremegett és elhallgatott. Nyelt egyet.

Elena felállt, ahogy Stefan, Matt és néhány más diák is. Elena odament Bonniehoz. - Bonnie, semmi baj. Bonnie, nem a te hibád, semmi baj. - Csupa vér volt az egész kezem. Vér volt mindenütt, olyan sok vér... - szipogta hisztérikusan. - Oké, az idő lejárt. - mondta Alaric Saltzman. Sajnálom, nem akartam plusz stresszt okozni nektek. Azt hiszem, át kell tenni ezt a beszélgetést, valamikor a jövőbe. Egyértelmű, hogy ez egy elég lesújtó élmény. Felállt, és besétált a kör közepére, kezével idegesen legyezett. Bonnie még mindig halkan szipogott. - Tudom, - mondta, kisfiús mosolya teljes erővel visszatért. - Szeretném, ha a tanár-diák kapcsolatunk lendületesen kezdődne, távol ettől az egész hangulattól. Mi lenne, ha az egész osztály eljönne hozzám ma este, és mindannyian beszélnénk nem hivatalosan? Megismerkedhetnénk, és talán megbeszélhetnénk a történteket. Hozhattok egy barátot is, ha akartok. Mit szóltok hozzá? Harminc másodpercig meredt csend volt. Aztán valaki azt kérdezte: - A házába? - Igen... jaj, elfelejtettem. Hülye vagyok. A Ramseyházban lakom, a Magnolia Avenue-n. Felírta a címet a táblára. - A Ramsey-k a barátaim, és kölcsönadták nekem a házat, amíg ők a nyaralnak. Charlottesville-ből jöttem, és pénteken hívtak, hogy megkérdezzék, el tudok e

jönni ide. És elfogadtam a lehetőséget. Ez az én első, igazi tanári állásom. 35 - Ó, ez mindent megmagyaráz. - mondta Elena egy lélegzet alatt. - Valóban? - kérdezte Stefan. - Különben, mit gondoltok? Jó ötlet? - nézett körül Alarik Saltzman. Senkinek sem volt szíve visszautasítani. Záporoztak az "igenek" és, hogy "rendben". - Nagyszerű, akkor ez el van intézve. Ital az lesz bőven, és mi mind megismerhetjük egymást. Oh, apropó... - Kinyitotta a naplót, és átfutotta. – Ebben az osztályban, a részvétel a felét teszi ki a végső jegynek. – Körbe nézett, és elmosolyodott. - Most mehettek. - Az idegeimre megy. - morgott valaki, amint Elena kiment az ajtón. Bonnie volt a háta mögött, de Alaric Saltzman hangja visszahívta. - Azok, akik ma megosztották velünk a gondolataikat, visszajönnének egy percre? Stefan is ott hagyta. - Jobb, ha megnézem a futballedzést. - mondta. - Valószínűleg elmarad, de azért biztos, ami biztos. Most Elenán volt a sor. - Ha nem is marad el, gondolod, elég jól vagy hozzá? - Nem lesz semmi baj. - mondta kitérően. De a lány észrevette, hogy arca még mindig nyúzott volt, és úgy mozgott, mintha fájdalmat okozna neki. Találkozunk a szekrényednél. - mondta.

A lány bólintott. Mikor elindult a szekrényéhez, meglátta Carolinet, aki a közelben beszélt két másik lánnyal. A három szempár követte Elena minden mozdulatát, ahogy eltette a könyveit, de amikor felnézett, kettő közülük hirtelen elfordult. Csak Caroline bámult rá továbbra is, fejét kissé felhúzta, ahogy súgott valamit a többi lánynak. Elenának elege lett. Becsapta a szekrényét, s egyenesen a csoporthoz fordult. - Hello, Becky! Hello, Sheila! - mondta. Aztán, nagy hangsúllyal: Hello, Caroline! Becky és Sheila motyogott egy "Hello!"-t, és valamit arról, hogy most menniük kell. Elena még csak nem is fordult feléjük, amint elmentek. Szemét Caroline-on tartotta. - Mi folyik itt? - követelte. - Történik valami? - Caroline nyilvánvalóan élvezte ezt, miközben megpróbálta elhúzni, amíg csak lehetséges. - Történik kivel? - Veled, Caroline. Mindenkivel. Ne tégy úgy, mintha nem mesterkednél valamiben, mert ismerlek téged. Az emberek egész nap kerültek engem, mintha pestises lennék, és olyan a kedved, mintha éppen nyertél volna a lottón. Mit tettél? Caroline ártatlan kifejezést öltött, és elővillantotta macskaszerű mosolyát. - Mondtam neked, amikor az iskola elkezdődött, hogy a dolgok ebben az évben meg fognak változni, Elena. -

mondta. - Figyelmeztettelek téged, hogy az időd a trónon lejárt. De erről nem én tehetek. Ami most történik, az egyszerűen csak természetes kiválasztás. A dzsungel törvénye. 36 - Ez minden, ami történik? - Nos, ha valaki egy gyilkossal jár együtt, az nem tesz túl jót a társadalmi életének. Elena melle megfeszült, mintha Caroline megütötte volna. Egy pillanatra, a vágy, hogy megüsse Carolinet szinte ellenállhatatlan volt. A vér lüktetett a fülében, azt szűrte összeszorított fogain keresztül: - Ez nem igaz. Stefan nem tett semmit. A rendőrség kikérdezte, és tisztázták. Caroline vállat vont. Mosolya most leereszkedő volt. - Elena, már óvoda óta ismertelek, mondta - ezért adok neked néhány tanácsot, a régi idők kedvéért: rúgd ki Stefant. Most csak így kerülheted el a teljes társadalmi leprát. Ellenkező esetben akár vehetsz is magadra egy kis csengős övet az utcán. Düh kerítette hatalmába Elenát, amint Caroline megfordult, és elment, vörösesbarna haja, mint mozgó folyékony fény. Aztán Elena rátalált a nyelvére. - Caroline. - A másik lány visszafordult. - Elmész ma este a partira a Ramsey házba? - Azt hiszem, igen. Miért? - Mert én ott leszek. Stefannal. Találkozunk a dzsungelben. - Ezúttal Elena volt az, aki

elfordult. Méltóságának kissé gátat szabva elindult kifelé, amikor meglátta a karcsú alakot az árnyékban a folyosón, túlsó végén. Léptei elakadtak egy pillanatra, de ahogy közelebb ért, ráismert Stefanra. Tudta, hogy a mosolya kényszeredetten, és visszanézett a szekrény felé, ahogy egymás mellett sétáltak ki az iskolából. - Tehát a fociedzést törölték? - kérdezte. Bólintott. - Mi volt ez az egész? - kérdezte csendesen. - Semmi. Megkérdeztem Carolinet, hogy ott lesz-e a partin ma este. - Elena felnézett a szürke és komor égre. - És erről beszélgettetek? Eszébe jutott, mit mondott neki a szobájában. Jobb a látása, mint az embereknek, és hallása is. Elég jól hallhatta a beszélgetést negyven lábról a folyosón? - Igen, - mondta dacosan, még mindig a felhőket vizsgálva. - És ettől vagy ilyen dühös? - Igen, - mondta újra, ugyanazon a hangon. Magán érezte a tekintetét. - Elena, ez nem igaz. 37 - Nos, ha tudsz olvasni a gondolataimban, akkor nem kell feltenned nekem kérdéseket, ugye? Most már egymással szemben voltak. Stefan feszült volt, a szája egy komor vonalban. Tudod, hogy nem tennék ilyet. De azt hiszem, te voltál az, akinek annyira fontos volt az

őszinteség a kapcsolatunkban. Rendben. Caroline a szokásos rosszindulatú megjegyzéseivel bombázott a gyilkosságról. És akkor mi van? Téged miért érdekel? - Mert, - mondta Stefan egyszerűen, brutálisan, talán igaza van. Nem a gyilkosság, hanem rólad. Rólad és rólam. Én kellett volna hagynom, hogy ez történjen. Ezt nem csak ő véli úgy, ugye? Egész nap ellenségeskedést és félelmet érzékeltem, de túl fáradt volt ahhoz, hogy megpróbálja elemezni. Azt hiszik, én vagyok a gyilkos, és rád is kivetítik. - Nem számít, mit gondolnak! Tévednek, és végül majd rájönnek. Majd minden megint úgy lesz, mint volt. A szomorkás mosolyra rándult a Stefan szája. Tényleg azt hiszed, hogy ez igaz? elfordította fejét, és arca megkeményedett. - És mi van, ha mégsem? Mi van, ha ez csak rosszabb lesz? - Mit beszélsz? - Talán jobb lenne... - Stefan vett egy mély lélegzetet, és óvatosan folytatta. - Talán jobb lenne, ha nem látnánk egymást egy darabig. Ha úgy gondolják, nem vagyunk együtt, akkor nem hagynak téged egyedül. A lány rámeredt. – Te meg tudnád tenni? Távol lenni tőlem, nem beszélni velem, ki tudja milyen sokáig? - Ha ez szükséges, igen. Úgy kell tennünk, mintha mi már szakítottunk volna. – Állkapcsa

megfeszült. Elena egy pillanatra maga elé bámult. Aztán közelebb lépett hozzá, olyan közel, hogy szinte hozzá ért. Le kellett néznie rá, szemük csak néhány centiméterre volt egymástól. - Csak – mondta - egy módon megyek bele, hogy az egész iskola azt higgye, hogy mi már szakítottunk. Ha most azt mondod nekem, hogy te nem szeretsz engem, és nem akarsz látni. Mondd ki Stefan, most. Mondd, hogy nem akarsz többé velem lenni. Elakadt a lélegzete. Csak bámult le rá, zöld szemei összeszűkültek, mint egy macskáé, smaragd, malachit és magyal zöld árnyalatban. - Mondd ki! - mondta neki. - Mondd el nekem, hogy hogyan tudsz boldogulni nélkülem, Stefan. Mondd… Soha nem sikerült befejeznie a mondatot. Megszakadt, ahogy ajka hozzáért az övéhez. 38 6. fejezet Stefan a Gilbert nappaliban ült, udvariasan egyetértve azzal, ahogy Judit néni kérte. Az idősebb nő kényelmetlenül érezte magát, hogy ő itt van, ehhez nem kellett gondolatolvasónak lenni. De ő próbálkozott, így Stefan is próbálkozott. Azt akarta, hogy Elena boldog legyen. Elena. Még nem is látta meg őt, de érezte, ő több volt, mint bármi más a szobában. Jelenléte zárt szemhéján keresztül is olyan volt, mint a napfény. Amikor végre tényleg megengedte

magának, hogy szembe forduljon vele, az édes sokk volt, minden érzékének. Annyira nagyon szerette őt. Soha többé nem látta már olyannak, mint Katherine, már majdnem elfelejtette, hogy olyan volt, mint a halott lány. Minden szempontból annyira különbözőek. Elena ugyanolyan sápadt volt, aranyhajú és bőre krémes, ugyanolyan finom vonalak, mint Katherinenek, de a hasonlóságok itt véget érnek. A szeme lila volt a tűz fényében, de általában olyan sötétkék, mint a lapis lazuli kő, és nem volt félénk sem, sem gyerekes, mint Katherine volt. Éppen ellenkezőleg, a lelkét tükrözték, ragyogott, mint egy mohó láng. Elena, Elena volt, és az ő képe váltotta fel Katherine szelíd kísértetét a szívében. De az igazi ereje veszélyessé tette a szerelmüket. Nem volt képes ellenállni neki múlt héten, amikor a lány felajánlotta neki a vérét. Elfogadja, hogy így nem halt meg, de ez már túl messzire ment, Elena biztonságát veszélyeztette. A századik alkalommal, tanulmányozta Elena arcát, változásra utaló árulkodó jeleket keresve. Krémes bőre egy kicsit sápadtabb lenne? Tekintete kissé beesett? Mostantól óvatosabbnak kell lennie. Sokkal óvatosabbnak. Gondoskodnia kell megfelelő mennyiségű táplálékról, jól kell laknia állatokkal, így nem lenne olyan nagy a kísértés. Soha nem hagyhatja, hogy a szükség túl erős legyen. Most, hogy rá gondolt, éhes lett. A száraz, égő

fájdalom végig futott a felső állkapcsán, suttogva a vénái és hajszálerei. Neki kint kellene lennie az erdőben — érzékei feléledtek, ahogy érzékeli a száraz gallyak legcsekélyebb reccsenését, az izmai készek a hajszára — nem itt, ahol a tűz fényében láthatja a halványkék ereket Elena torkánál. Elfordult karcsú torkától, amint Elena ránézett. Akarsz menni a partira ma este? Elvihetjük Judit néni autóját. - mondta. - De először maradnotok kellene vacsorára. - mondta Judith néni gyorsan. - Majd veszünk valamit útközben. – ez azt jelentette, hogy vesznek valamit Elenának, gondolta Stefan. Ő maga képes volt megrágni és lenyelni normál élelmiszereket, ha kellett, de ez neki nem jó, és már régen elvesztette minden íz érzékét. Nem, az ő... ízlése különleges volt, gondolta. És ha elmegy erre a partira, az azt jelenti, hogy még több órán át nem tud táplálkozni. De bólintott, egyetértve Elenával. - Ha akarod. - mondta. A lány akarta, rá volt kényszerülve. Látta rajta az elejétől kezdve. Rendben akkor meg kellene változnom. - Követte őt a lépcső aljához. – Viselj inkább valami magas nyakú pulóvert. - mondta neki túl alacsony hangon ahhoz, hogy más is hallja. Kinézett az ajtón, az üres nappaliba, és azt mondta: Rendben lesz. Már majdnem meggyógyult. Látod? Lehúzta csipkés gallérját, és az egyik oldalra elhajtotta a fejét.

Stefan megbabonázva nézte a két kerek nyomot a finom szemcséjű bőrén. Könnyű, áttetsző bordó színe volt, mint a vizezett bornak. A fogait visszahúzta, és kényszeríttette magát, hogy elforduljon. Hosszú ideig nézte, ami az őrültbe kergette. 39 - Nem így értettem. - mondta nyersen. Csillogó fátyol haja visszahullott a nyomokra, megint elrejtve őket. - Oh. - Gyertek csak be! - Amint besétáltak a szobába, leállt a beszélgetés. Elena az arcokat nézte, amik feléjük fordultak, furcsa, alattomos szemek, és gyanakvó arckifejezés. Nem pont olyan pillantások, amikhez hozzászokott, mikor megérkezett. Egy másik diák volt, aki ajtót nyitott nekik; Alaric Saltzmant nem látta sehol. De Caroline ott volt, egy bárszéken ült, ami előnyösen emelte ki a lábait. Egy gúnyolódó pillantást vetett Elenára, azután valamilyen megjegyzést tett egy jobb oldalán levő fiúnak. Nevetett. Elena érezte, hogy mosolya kezd fájdalmassá válni, újabb hullám kúszott fel az arcán. Aztán egy ismerős hang jött felé. - Elena, Stefan! Ide. Hálásan, észrevette Bonniet, aki Meredithel és Ed Goffal egy fotelon ült a sarokban. Ő és Stefan letelepedett egy nagy kerevetre, velük szemben, és hallotta, hogy a beszélgetés kezd ismét felélénkülni a teremben. Hallgatólagos

megállapodás szerint, senki nem említette a kellemetlenséget, amit Elena és Stefan érkezése okozott. Elena úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. És Bonnie és Meredith is segített neki. - Jól nézel ki. - mondta Bonnie melegen. - Imádom azt a piros pulóvert. Jól néz ki. Igaz, Ed? - kérdezte Meredith, és Ed, aki kissé megdöbbent, egyetértett. - Szóval a te osztályod is meg lett hívva? - kérdezte Elena Meredithet. - Azt hittem, hogy csak hetedikeseket hívta. - Én nem hiszem, hogy a meghívott a megfelelő szó. válaszolta Meredith szárazon. Tekintettel arra, hogy a részvétel a fele az osztályzatunknak. - Azt hiszed, hogy komolyan gondolta? E nem lehet komoly. - szólt közbe Ed. Elena vállat vont. - A hangja komolynak tűnt. Hol van Ray? - kérdezte Bonniet. - Ray? Ó, Ray. Nem tudom, valahol, azt hiszem. Itt van egy csomó ember. Ez igaz volt. A Ramsey nappali tele volt, és ahogy Elena látta, a tömeg beözönlött az ebédlőbe, az elülső társalgóba, és valószínűleg a konyhába szintén. Állandóan könyökök súrolták Elena haját, ahogy mögötte járkáltak. - Saltzman mit akart tőled óra után? - kérdezte Stefan. - Alaric. - javította ki Bonnie kimérten. Azt kérte tőlünk, hogy hívjuk őt Alaricnek. Oh, ő csak

kedves volt. Rettenetesen érezte magát, mert arra késztetett engem, hogy felelevenítsek egy olyan kínzó emléket. Nem tudta pontosan, hogy Mr. Tanner hogyan halt meg, és nem gondolt rá, hogy én annyira érzékeny vagyok. Természetesen ő maga is hihetetlenül érzékeny, tehát megérti, hogy ez milyen. Ő egy Vízöntő. - Egy holddal, ami beúszik a horizontra. - mondta egy szuszra Meredith. - Bonnie nem hiszel ebben a szemétben, ugye? Ő tanár; neki nem szabadna diákokkal kikezdenie. - Nem próbálkozott semmivel! Pontosan ugyanezt mondta Tylernek és Sue Carsonnek is. Azt mondta, hogy alakítanunk kellene egymásnak egy támogatócsoportot, vagy kellene írnunk arról az éjszakáról egy esszét, hogy kifejezzük az érzéseinket. Azt mondta, hogy a tizenévesek 40 mind nagyon befolyásolhatóak, és nem akarja, hogy ez a tragédia tartós hatással legyen az életünkre. - Ó, testvér! - mondta Ed, Stefan elfordult köhögésnek álcázva nevetését. Bár nem szórakozott, és Bonniet sem pusztán kíváncsiságból kérdezgette. Elena tudta, ő érezte, hogy sugárzott belőle. Stefan úgy érzett Alaric Saltzman iránt, mint a legtöbb ember ebben a szobában iránta érzett. Óvatosság és bizalmatlanság. - Furcsa volt, úgy adta elő az egészet az osztályunkban, mintha a parti egy spontán ötlet lett

volna. - mondta miközben öntudatlanul válaszolt, Stefannak ki nem mondott szavaira. Amikor nyilvánvalóan ezt előre eltervezte. - Az még furcsább, hogy az iskola felvett egy új tanárt, anélkül, hogy elmondta volna neki, hogy halt meg az előző tanár. - mondta Stefan. – Mindenki erről beszél, és biztos az újságokban is benn volt. - De nem minden részlet. - mondta Bonnie határozottan. - Tény, hogy vannak dolgok, amiket a rendőrség még mindig nem mondott el, mert gondolom, talán segít elkapni a gyilkost. Például, lehalkította a hangját: - Tudod, mit mondott Mary? Beszélt Dr. Feinberggel, aki a férfit boncolta, a halottkém. És ő azt mondta, hogy egyáltalán nem maradt vér a testében. Egy csepp sem. Elena úgy érezte, jeges szél fúj át rajta, mintha ismét ott állna a temetőben. A lány nem tudott beszélni. Ed azt kérdezte: - Hova tűnt? - Nos, gondolom a padlóra. - mondta Bonnie nyugodtan. - Lefolyt az oltáron, meg minden. Ez az, amit a rendőrség most vizsgál. De szokatlan, hogy egy holttestet teljesen kivérezzen, általában valamennyi lesüllyed a szervezetben. Ezt hívják hiposztázis. Úgy néz ki, mint a nagy lila véraláfutások. Mi a baj? - A hihetetlen érzékenységedtől nekem hányingerem lesz. - mondta Meredith fojtott hangon. – Nem beszélgethetnénk esetleg valami másról?

- Nem te voltál az, aki csupa véres lett… - kezdte Bonnie, de Stefan félbeszakította. - A nyomozóknak sikerült valamit kideríteniük, hogy ki tehette? Közelebb kerültek hozzá, hogy megtalálják a gyilkost? - Nem tudom. - mondta Bonnie, aztán felderült. – Igaz is. Elena, te azt mondtad, hogy tudod… - Hallgass, Bonnie! - mondta Elena kétségbeesetten. Ha van olyan hely, ahol ezt nem tárgyalhatják ki, akkor az ez a zsúfolt terem körülvéve azokkal, akik gyűlölték Stefant. Bonnie szeme tágra nyílt, aztán lecsillapodva bólintott. Elena nem tudott megnyugodni. Bár nem Stefan ölte meg Mr. Tannert, mégis ugyanazok a bizonyítékok, amelyek Damon ellen szólnak, könnyen Stefan ellen is fordíthatók. És a nyomok elvezethetnek hozzá, mert Damon létezéséről csak ő és Stefan tudott. Odakint van, valahol az árnyékban. A következő áldozatára várva. Vagy talán Stefanra vagy rá vár. 41 - Melegem van. - mondta hirtelen. - Azt hiszem, megyek megnézni, hogy milyen frissítőt kínál Alaric. Stefan felemelkedet, hogy vele megy, de Elena leintette. Úgy sem menne semmire a chipssel és a punccsal. És pár percig egyedül akart maradni, hogy az ücsörgés helyett mozogjon egyet, és megnyugtassa magát.

Meredith és Bonnie jelenléte hamis biztonságérzetet adott neki. Most, hogy ott hagyta őket, megint ferde pillantásokkal és a hirtelen elfordulók hátával találta szembe magát. Ez alkalommal dühössé tette. Szándékos pimaszsággal haladt át a tömegen, nem vetve egyetlen pillantást sem azokra, akik mellett elhaladt. Én már hírhedt vagyok. - gondolta. - Ezért akár arcátlan is lehetek. Éhes volt. A Ramsey étkező valaki tele volt mindenféle étellel, és meglepően jó nézett ki. Elena vett egy papírtányért és szedett rá néhány sárgarépa darabot, figyelmen kívül hagyva az embereket körbe a fehér tölgy asztalnál. Nem akart beszélni velük, hacsak nem ők szólnak hozzá először. Teljes figyelmével a frissítőkre koncentrált, feledve az embereket, hogy válasszon a sajt szeletek és Ritz keksz között, elérve az előtte lévő szőlőt, tüntetően fel és lenézett, mintha valamit hiányolna. Sikerült felhívnia magára mindenki figyelmét, tudta anélkül, hogy oda nézett volna. Finoman beleharapott egy grissinibe, és a fogai között tartva, mint egy ceruzát, elfordult az asztaltól. - Én is haraphatok egyet? Mintha arcon csapták volna, szeme tágra nyílt és elakadt a lélegzete. Elméje leállt, nem volt hajlandó elhinni, hogy mi történt, és így ő tehetetlen és kiszolgáltatott volt. Bár az ésszerű gondolatai eltűntek, az érzelmei továbbra is könyörtelenül működtek: a sötét szemek, amik

fogva tartották őt, valamilyen kölni illatát érzékelte az orrával, és két hosszú ujjat, amely enyhén hátradönti a fejét. Damon fölé hajolt, és szépen, pontosan leharapta a grissini másik véget. Abban a pillanatban, hogy szájuk csak néhány centire volt egymástól. Mielőtt odahajolt volna a második falatért, Elena hirtelen felocsúdott, hátrébb lökte, a kezével megragadta a grissinit és elhajította. Damon elkapta a levegőben, bemutatva virtuóz reflexét. Szemével még mindig fogva tartotta az övét. Elena újra levegőhöz jutott, és végre kinyitotta a száját. Nem tudta, miért. Sikoltani, talán. Hogy figyelmeztesse ezeket, az embereket, hogy meneküljenek ki az éjszakába. Szíve erősen lüktetett, mint egy emelős gőzkalapács, látása elhomályosult. - Nyugi, nyugi. - Elvette tőle a tányérját, majd valahogy elkapta a csuklóját. Könnyedén tartotta, ahogy Mary érezte Stefan pulzusát. Miközben továbbra is csak bámult, és elakadt a lélegzete, megcirógatta a hüvelykujjával, mintha megnyugtatná őt. - Nyugi. Minden rendben van. Mit csinálsz itt? - gondolta. A megjelenése, mintha körülötte minden hátborzongatóan fényes és természetellenes lenne. Olyan volt, mint egyike azoknak a rémálmok, amikor minden rendes, mint éber állapotában, majd hirtelen valami furcsa történik. Meg fog ölni mindenkit.

42 - Elena? Jól vagy? - Sue Carson beszélt hozzá, megragadta a vállát. - Azt hiszem, félrenyelt valamit. - mondta Damon, elengedve Elena csuklóját. - De, minden rendben van. Miért nem mutatsz be minket? Mindenkit meg fog ölni... - Elena, ez itt Damon, um ... - Sue bocsánatkérően intett kezével, és Damon fejezte be helyette. - Smith. - Elena felé emelve papírpoharát. - La vita. - Mit keresel itt? - suttogta. - Ő egy főiskolai hallgató. – mondta magától Sue, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Damon nem akar válaszolni. - A Virginiai Egyetemről, ugye? William & Mary Főiskola? - Több különböző helyen. - mondta Damon, még mindig Elenát nézte. Nem is nézett Suera egyszer se. - Szeretek utazni. A világ ismét a helyére állt Elena körül, de ez a világ hűvös volt. Minden oldalon emberek vették körül, és csodálattal nézték, tartva attól, hogy szabadon beszéljenek vele. Tartották vele a biztonságos távolságot. Bármilyen okból, Damon azt játszotta, mintha az egy lenne közülük. És amíg a színjáték tart, nem tehetett semmit vele a tömeg előtt... remélte. A játék. De ő alkotta a szabályokat. Itt állt a Ramsey-k ebédlőjében és játszott vele. - Csak egy pár napra érkezett. - folytatta Sue segítőkészen. – Azt mondtad, barátokat

látogatsz? Vagy rokonokat? - Igen. - mondta Damon. - Szerencsés vagy, hogy mehetsz, amikor csak akarsz. - mondta Elena. Nem tudta, miért, de megpróbálta leleplezni őt. - A szerencsének igen kevés köze van hozzá. mondta Damon. - Szeretsz táncolni? - Miért akarod tudni? Ő rámosolygott. - Amerikai folklór. Tudtad például, hogy egy anyajegy a nyakon azt jelenti, hogy gazdag lesz? Nem bánod, ha megnézem? - Én igen. - A hang Elena háta mögül érkezett. Világos volt, hideg és csendes. Elena csak egyszer hallotta Stefant ilyen hangon beszélni: amikor rájött, hogy Tyler megpróbálta megtámadni őt a temetőben. Damon elvette ujjait a torkáról, megszabadulva a varázslattól, hátralépett. - De mit számít? - mondta. Farkasszemet néztek egymással a sárgaréz csillár halványan pislákoló fényében. 43 Elena gondolatai összefolytak, mint egy parfé. Mindenki bámult, jobban volt, mint a filmekben... Nem vettem észre, hogy Stefan magasabb... Hol van Bonnie és Meredith, vajon mi történt... Stefan mérges, de még mindig gyenge, még mindig fájdalmai vannak... Ha most rátámad Damonra, veszíteni fog... És ezek előtt, az emberek előtt. Gondolatai csapongása leállt, minden a helyére került. Ezért

volt itt Damon, hogy megtámadja Stefan, miközben látszólag nem is provokálta. Nem számít, mi történik aztán, hogy nyer. Amennyiben Stefan elkergeti, akkor azzal csak még jobban azt bizonyítja, hogy Stefan „hajlamos az erőszakra”. További bizonyíték Stefan vádlóinak. És ha Stefan elveszíti a harcot... Az az életébe kerülne. - gondolta Elena. - Oh, Stefan, ő most sokkal erősebb, kérlek, ne csináld. Ne játssz a kezére. Meg akar ölni, csak a megfelelő alkalmat keresi. Megfogta a karját, ami olyan merev és kemény volt, mint a Pinokkióé. – Stefan - mondta, fogta a hideg kezét. – Menjünk haza. Érezte a feszültséget a testében, mintha elektromos áram futott volna a bőre alatt. Ebben a pillanatban teljesen Damonra összpontosított, és a fény a szemében olyan volt, mint a tűz, mint egy tőr pengéje. Nem látta még azelőtt ilyennek, nem ismert rá. Megijesztette. - Stefan. - mondta, szólítva őt, mintha elveszett volna a ködben, és nem találna rá. - Stefan, kérlek. És lassan, lassan, a lány érezte, hogy válaszol. Hallotta, és érezte, lélegezni, a teste felébredt, csökkent a benne lévő feszültség. A halálos koncentrációt visszafogta, és úgy nézett rá, hogy látta is őt. - Rendben van. - mondta halkan, a szemébe nézve. – Menjünk.

Rajta tartotta a kezeit, ahogy elfordultak, egyikkel a kezét szorította, a másikkal a karjában kapaszkodott. Puszta erővel, sikerült neki nem visszanézni a válla fölött, ahogy elsétáltak, de a bőre bizsergett a hátán, mintha azt várná, hogy leszúrják egy késsel. Helyette hallotta Damon alacsony gúnyos hangját: És hallottad, hogy ha megcsókolsz egy vörös hajú lányt, akkor begyógyul az ajak herpeszed? - Azután Bonnie felháborító, hízelgő nevetését. A kivezető úton végül összefutottak a házigazdájukkal. - Elmentek ilyen hamar? - mondta Alarik. - De én még nem is volt alkalmam, hogy beszéljek veletek. Mohón és szemrehányóan nézett, mint egy kis kutya, amelyik tudja jól, hogy nem fog sétálni, menni, de csóválja a farkát. Elena aggodalmat érzett a gyomrában, tőle és mindenki mástól a házban. Ő és Stefan elhagyta őket és Damont. 44 Csak azt remélte, hogy jól ítélte meg, és folytatja a színészkedést. Most ez elég volt ahhoz, hogy elmenjen innen Stefannal, mielőtt meggondolja magát. - Nem érzem túl jól magam. - mondta, miközben felemelte a táskáját, ami ott feküdt az ottomán. - Sajnálom. - Jobban nyomta Stefan karját. Nem kellett neki sok hozzá, hogy megforduljon, vissza az ebédlő irányába.

- Sajnálom. - mondta Alaric. - Viszlát! A küszöb előtt álltak, amikor meglátott egy kis lila papír, ami majdnem kicsúszott a retikülje oldalzsebéből. Kihúzta, és majdnem reflexszerűen kibontotta, de meggondolta magát. Rajta az írás világos, merész és ismeretlen volt. Csak három sor. Elolvasta őket, és érezte, rászakad az ég. Ez túl sok volt; nem tudott semmi mással foglalkozni többé. - Mi az? - kérdezte Stefan. - Semmi. - Visszalökte a papírt az oldalzsebébe, miközben Stefant tolta az ujjaival. - Ez semmi, Stefan. Menjünk végre! Kiléptek az esőbe. 45 7. fejezet - Következő alkalommal – mondta Stefan – nem fogok elmenni. Elena, tudta, hogy érti és ettől megborzongott. De jelen pillanatban, semmi sem érdekelte, és nem is ellenkezett. – Ott volt bent. Egy teljesen hétköznapi házban, hétköznapi emberek közt, mintha minden joga meg lenne rá. Nem gondoltam volna, hogy meg meri csinálni. – Miért ne? - kérdezte Stefan, rövid szünet után. Én is bent voltam abban a hétköznapi házban, azokkal a hétköznapi emberekkel, mintha minden jogom meg lenne rá. – Nem úgy értettem, ahogy hangzott. Csak az egyetlen alkalom, amikor láttam a Kísértet

Házban volt és ott maszkot viselt, és sötét volt. Ezelőtt mindig csak elhagyatott helyeken láttam, mint a suliban mikor egyedül voltam, vagy a temetőben… Ahogy kimondta, már tudta, hogy hibát követett el. Még mindig nem mondta el Stefannak, hogy aznap elment megkeresni őt a temetőbe. – A temetőben? - Igen, akarom mondani azon a napon mikor valami megkergetett minket a temetőben, mikor Bonnieval és Meredith-el ott voltam. Vagyis, gondolom, hogy ő volt, és a hely elhagyatott volt, mármint rajtunk kivéve. Miért hazudik neki? Azért – válaszolta egy kis hang a fejében – mert máskülönben kiakadna. Ha tudta volna, miket mondott neki Damon, hogy mit ígért neki, túlfeszítette volna a húrt Stefannal. „Sose mondhatom el neki.” – gondolta hirtelen. – „Sem a mostanit, sem a későbbieket, bármit is tesz majd Damon. Ha harcra kerül sor, ha harcolni fog Damonnal, meghal.” Tehát, soha nem fogja megtudni, ígérte meg magának. Nem számít, mit kell tennem. Minden áron megakadályozom, hogy harcoljanak egymással értem. Minden áron. Egy pillanatra meghűlt a felismeréstől. Ötszáz évvel ezelőtt Katherine, megpróbálta megakadályozni őket, hogy harcoljanak egymással, és csak egy halálos küzdelembe hajtotta őket. De én nem fogom elkövetni ugyan

azokat a hibákat. Ígérte meg magának Elena. Katherine módszerei ostobák és gyerekesek voltak. Ki más, mint egy buta gyerek öli meg magát abban a reményben, hogy a két, érte harcoló rivális kezet rázva, baráttá válik? Ez volt legnagyobb hiba volt az egész sajnálatos, szomorú kapcsolatban. Emiatt, a rivalizálás Damon és Stefan között engesztelhetetlen gyűlöleté vált. És mi több, Stefan azóta is önmagát hibáztatta Katherine ostobasága és gyengesége miatt. Próbálta másfelé terelni a beszélgetést – Gondolod, hogy valaki meghívta őt? 46 - Nyilvánvaló, hisz ott volt. – Tehát igaz, amit rólatok mondanak. Hogy be kell invitálni titeket. De Damon ott volt a tornateremben, és én nem hívtam meg. – Ez azért van, mert a tornaterem nem lakóhely. Ez az egyetlen kritérium. Nem számit, hogy egy ház, vagy egy szoba a raktár fölött. Ha élő emberek ott esznek és alszanak, akkor be kell minket hívni, ahhoz be bemehessünk. – De én nem is hívtalak be téged, a házamba. - De igen, megtetted. Az első este, amikor hazakísértelek, félre toltad az ajtót és intettél, hogy menjek be. Nem kell verbálisnak lenni a meghívásnak. Ha a szándék meg van, akkor az már elég. És nem is muszáj ott laknia. Bárki megteheti. Elena elgondolkodott. - És mi a helyzet a lakóhajóval?

– Ugyan az a helyzet. Habár a folyó víz elég nagy akadály lehet. Egyeseknek szinte lehetetlen átkelni rajta. Elenának hirtelen eszébe jutott egy kép mikor Meredith, Bonni és ö menekültek a temetőből. Valami azt súgta neki, ha elérik a folyó túlsó partját biztonságban lesznek. - Tehát ezért… - suttogta. De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy ö honnan tudta. Olyan volt, minta valaki szuggerálta volna neki, valaki kívülről. Aztán másvalamire is rájött… - Te átvittél a hídon. Te át tudsz kelni a vízen. – Ez azért van, mert én gyenge vagyok. - Halkan, semmi érzelem nélkül mondta. - Ironikus, de minél nagyobb az erőd, annál inkább korlátozva vagy bizonyos dolgoktól. Minél sötétebb vagy, annál jobban megkötöz a sötétség szabálya – Milyen szabályok vannak még? - kérdezte Elena. Fejében kezdet körvonalazódni egy terv, vagy legalábbis egy terv része. Stefan ránézett majd így szolt – Igen, azt hiszem ideje mindent megtudnod. Minél többet tudsz Damonról, annál nagyobb az esélye, hogy megvédd magad tőle. - Megvédeni magamat? - Lehet, hogy Stefan, mégis többet tudott, mint amennyit elmondott. De nem mondott semmit csak leparkolt egy félre eső utcába, és megkérdezte – Szóval, fel kéne szerelkeznem fokhagymával?

Elnevette magát – Csak abban az estben, ha le akarod rombolni a népszerűségedet. De van pár növény, ami megvédhet. Mint például a verbéna. Ez egy olyan növény, ami megvéd a varázslattól és attól, hogy valaki elmekontrolt használ rajtad. Régebben az emberek a nyakukban hordták. Bonnie imádná, a druidáknak szent kelléke volt. –Verbéna – mondta Elena, ízlelgetve az idegen szót. Más valami? 47 - Erős fény, vagy a direkt napfény, elégé fájdalmas lehet. Rögtön észreveheted az időjárás változásról is. - Észrevettem – válaszolt Elena egy pillanattal később. - Azt mondod az Damon műve? – Ő kell, hogy legyen. Nagy erőre van szükséged ahhoz, hogy kontrolálni tudd az elemeket, de ha sikerül az megkönnyíti a napfényben való járkálást. Amennyiben borúsan tartja az eget, még a szemeit sem kell megvédenie. – És neked sem. - mondta Elena. - Mi van a – nos, a vízen való átkeléssel, meg ilyesmi? - Nem igazán van hatása. - válaszolta Stefan. - Csak abban az esetben, ha erősen hiszel benne, megerősítheti az ellenálló képes éged. - Oh… ezüst golyók? Stefan megint elnevette magát. – Azok a vérfarkasoknak való. Amint hallottam, semmi féle formában nem szeretik az ezüstöt. Egy fa karó a szívben – na, az még mindig hatásos az én

fajtámra. Persze vannak más módszerek is, amik többé kevésé hatékonyak: elégetés, lefejezés. De a legjobb… - Stefan! - A magányos keserű mosoly az arcán, megijesztette őt. – És mi a helyzet az állatokká változással? Az előbb azt mondta, hogy ha van elég hatalma, megteheti. Ha Damon bármilyen állat fajtává át tud alakulni, hogyan fogjuk felismerni? – Nem lehet bármilyen állat. Csak egy vagy legfeljebb kettő. Bármekkora ereje is legyen, nem hiszem, hogy meg tudja azt tenni. - Tehát továbbá is vigyázunk a varjúra. - Igen. De abból is észreveheted, ha más állatok furcsán kezdenek viselkedni. Nem igazán szeretnek minket, érzik, hogy vadászok vagyunk. – Jangce folyton megugatta a varjút. Olyan volt, mintha tudta volna, hogy valami nincs rendben. - emlékezett vissza Elena. Oh. Stefan – hangja megváltozott, ahogy eszébe jutott valami. - Mi a helyzet a tükrökkel. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna a tükörképed. Egy pillanatig nem válaszolt. Aztán azt mondta. Egy legenda szerint a tükör tükrözi annak a személynek a lelkét, aki belenéz. Ezért a primitív emberek féltek a tükröktől, féltek attól, hogy ha belenéznek, akkor a lelkük a tükörben marad és ellopja tőlük. Az én fajtámnak állítólag azért nincs tükörképe – mert nincs lelkünk. - Lassan a visszapillantó tükör felé nyúlt

és úgy fordította, hogy Elena belenézhessen. Az ezüstözött üvegben, Elena láthatta, elveszett, kísérteties és végtelenül szomorú szemeit. Nem tehetett semmi mást csak szorosan magához ölelte. – Szeretlek. - suttogta halkan. Ez volt az egyetlen vigasz, amit nyújthatott neki. Csak ez volt nekik. Karjait szorosan Elena köré fonta, és fejét a hajába temette. – Nekem te vagy a tükröm – suttogta vissza. 48 Olyan jó érzés volt, érezni, hogy nyugodt, hogy minden feszültség feloldódott benne. Olyan jó volt, hogy el is felejtette megkérdezni, hogy hogy értette, amíg oda nem értek a ház hóz, és Stefan búcsúzkodni nem kezdett. - Én vagyok a tükröd? Ezt hogy érted? – Nézett fel rá. – Te loptad el az én lelkem – válaszolta – Zárd be az ajtót magad után, és ma este ne is nyisd ki többé. Aztán már ott sem volt. - Elena, hála Istennek! - fogadta Judith néni. Amikor Elena rámeredt, hozzátette: - Bonnie felhívott. Azt mondta, váratlanul eljöttél, és amikor nem jöttél haza, aggódtam. - Stefannal elmentünk egy körre. - Elenának nem tetszett a kifejezés nagynénje arcán, amikor azt mondta. – Talán van ezzel valami probléma? - Nem, nem. Ez csak... - Judit néni úgy látszott, nem tudja, hogyan is kellene befejeznie a

mondatot. - Elena, Kíváncsi vagyok, ha lenne e jó ötlet... ha nem lennél túl sokat Stefannal. Elena még mindig ment. - Te is? - Nem hiszek a pletykáknak. - biztosította őt Judith néni. - De, a saját érdekében, talán az lenne a legjobb, ha egy kicsit távol tartanád magad tőle, hogy… - Szakítsak vele? Elhagyjam őt, csak mert az emberek pletykákat terjesztenek róla? Annak érdekében, hogy távol tartsam magamtól a bosszúhadjáratot, arra az esetre, ha meg akarnának bélyegezni engem? – Jól esett kiengednie a haragját, amely már oly rég óta nyomta Elena lelkét, minden egyszerre próbált kijutni. - Nem, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne, Judit néni. És ha ezt Roberttel együtt beszéljük meg, akkor sem. Vagy akárki mással! - Elena, nem beszélhetsz velem ilyen hangnemben… - Nekem nincs több mondani valóm! - kiáltotta Elena, és vakon felfutott a lépcsőn. Sikerült visszatartania könnyeit, amíg a szobájába nem ért, és bezárta az ajtót. Aztán rávetette magát az ágyra, és zokogott. Egy idő múlva feltápászkodott, hogy felhívja Bonniet. Bonnie izgatott volt és bőbeszédű. Miről maradhatott le Elena, történt valami szokatlan az után, hogy ő és Stefan eljött? A szokatlan dolog az ő távozásuk volt! Nem, az az új srác, Damon nem mondott semmit arról, vagy Stefanról, utána, egy ideig még ott lebzselt, majd eltűnt. Nem, Bonnie nem látta,

valakivel együtt távozott e. Miért? Elena talán féltékeny? Igen, de ez kész vicc lenne. De tényleg, nagyszerű volt, ugye? Majdnem csodálatosabb, mint Stefan, azaz feltéve, hogy ha valaki szereti a sötét hajat és a sötét szemeket. Természetesen, ha te a világosabb hajat és a mogyoróbarna szemek kedveled... Elena rögtön arra következtetett, hogy Alaric Saltzmannak mogyoróbarna szemei vannak. Végül letette a telefont, és csak aztán jutott eszébe a cetli, amit a táskájában talált. Azt kellett volna megkérdeznie Bonnietól, hogy nem e valaki ment a táskája közelébe, miközben ő az 49 ebédlőben volt. De akkor, Bonnie és Meredith is az ebédlőben volt egy ideig. Valaki akkor tehette. Maga a lila papír látványa rossz ízt hagyott a szájában. Alig tudta elviselni, hogy ránézzen. De most, hogy egyedül is megnézhette, újra és újra elolvasta, minden alkalommal abban a reményben, hogy valahogy ebben a szavakat értelme más lehet, hogy lehet, korábban tévedett. De nem volt más. Az éles, tiszta betűkkel állt ellen a halvány háttér, mintha tíz láb magas. „Meg akarom érinteni őt. Jobban, mint bármelyik fiút, akit valaha ismertem. És tudom, hogy ő is akarja, de visszafogja magát.” Az ő szavai. A naplójából. Egy valami, amit ellophattak belőle.

A következő nap Meredith és Bonnie csengettek az ajtónál. - Stefan felhívott tegnap este. - mondta Meredith. Azt mondta, biztos akart lenni benne, hogy nem mész egyedül az iskolába. Ő nem lesz ma iskolában, ezért megkérdezte, Bonnie és én át tudnánk e jönni és elsétálni veled. - Elkísérünk téged. - mondta Bonnie, aki egyértelműen jó hangulatban volt. – Kíséret, neked. Azt hiszem, ez borzasztó édes volt tőle, hogy ennyire oltalmaz. - Valószínűleg ö is egy Vízöntő. - mondta Meredith. "Gyerünk, Elena, mielőtt megölöm, amiért állandóan Alaric-ról locsog. Elena némán sétált, vajon mit csinál Stefan, amíg ő az iskolában lesz. Sebezhetőnek és elveszettnek érezte ma magát, mintha a bőre fedetlen lenne. Egy olyan nap, amikor bármikor elsírhatja magát, ha egy utolsó csepp kerül a pohárba. Az irodai faliújságra volt egy darab lila papír volt feltűzve. Tudhatta volna. Valahol mélyen belül tudta is. A tolvaj nem elégedett meg annyival, hogy elolvassa Elena privát gondolatait. Megmutatta neki, hogy képes nyilvánosságra hozni. Leszakította a cetlit a tábláról, és összegyűrte, de még előtte megpillantotta a szavakat. Egy pillantást volt csak, de az emlékezetébe vésődött. „Úgy érzem, valaki rettenetes fájdalmat okozott neki a múltban, és még nem lépett túl rajta.

De azt is gondolom, van valami, amitől fél, valami titok, és attól fél, hogy kitalálom.” - Elena, mi az? Mi a baj? Elena, gyere vissza! Bonnie és Meredith követte őt a legközelebbi lányvécébe, ahol a szemétkosár mellett állt, mikroszkopikus darabokra felaprítva a feljegyzést, a légzése olyan volt, mintha a lány versenyt futott volna. Egymásra néztek, majd megfordultak, hogy a felmérjék a terepet. - Oké! - mondta Meredith hangosan. - Senior kiváltság. Te! - Egy lány kopogott az egyetlen csukott ajtó mögött. - Gyere ki. 50 Kis zörgés, majd egy riadt újonc lépett elő. - De én nem is… - Nyomás. Kifelé. - parancsolta Bonnie. - És te, mondta a lánynak, miközben az kezet mosott. - áll odakint, és győződjön meg róla, hogy senki nem jön be! - De miért? Mi vagy te… - Mozdulj, kis csibe. Ha valaki bejön azon az ajtón, téged fogunk érte felelősségre vonni. Amikor az ajtó bezárult, akkor Elenán volt a sor. - Oké, ez egy feljegyzés. - mondta Meredith. Gyerünk, Elena mutasd. Elena az utolsó pici darabka a papírt hasogatta, nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. El akart mondani nekik mindent, de nem tudott. Elhatározta, hogy elmond nekik mindent a naplóról. A lányok dühösek és felháborodottak voltak.

- Valakinek a partiról közben kellett lennie. mondta végül Meredith, miután kifejtette véleményét a tolvaj jelleméről, erkölcséről, és hogy valószínűleg hova fog kerülni a túlvilágban. - De ott bárki megtehette. Nem emlékszem arra, hogy bárki különösebben közel ment volna a pénztárcádhoz, de a szoba faltól falig tele volt emberekkel, és én nem vettem észre, mikor történt. - De mit akarhat bárki is ezzel? – állt elő Bonnie Hacsak ... Elena, azon az éjszakán, amikor megtaláltuk Stefant, utaltál néhány dologra. Azt mondtad, ha jól emlékszem, hogy tudod, ki a gyilkos. Nem hiszem, tudom, hogy nincs. De kíváncsi, lennék, hogy összefüggésbe hozható e, nem vagyok benne biztos. Gondolom, lehetne. Ugyanaz a személy is tehette volna. Bonnie elszörnyedt. - De ez azt jelenti, a gyilkos az egyik diák az iskolából! - Amikor Elena megrázta a fejét, ő folytatta. - Az egyetlen embert, aki ott volt, és nem voltak diák, az az új srác és Alaric. Megváltozott az arckifejezése. - Alaric nem ölhette meg Mr. Tannert! Akkor még nem volt a Fell’s Church-ben. - Tudom. Nem Alaric tette. - A lány túl messzire ment, hogy most abba hagyja, Bonnie és Meredith már túl sokat tudott. - Damon volt. - Ez a fickó volt a gyilkos? A fickó, aki megcsókolt?" - Bonnie, nyugodj meg. - Mint mindig, ha valaki más hisztiéről volt szó, Elena jobban érezte

magát, ha ő irányít. - Igen, ő a gyilkos, és mi mindhármunknak résen kell lennie ellene. Azért mondom el. Soha, soha ne hívjátok őt be a házatokba. Elena leállt, barátai arcát figyelte. Ők csak bámultak rá, és egy pillanatra az az émelyítő érzése támadt, hogy nem hisznek neki. Hogy épp megkérdőjelezik a józan eszét. De mikor Meredith fektette kérdését, hangja egyenletes volt: - Biztos vagy benne? - Igen. Biztos vagyok benne. Ő a gyilkos, és zárta be a kútba Stefant, és lehet, hogy a következő áldozata valaki közülünk lesz. És nem tudom, van-e rá mód, hogy megállítsuk. 51 - Nos, akkor, - mondta Meredith, miközben felhúzta szemöldökét. - Nem csoda, Stefan ilyen sietősen hagyta el a partit. Caroline egy ördögi vigyort küldött Elena felé, amint Elena besétált a kávézóba. De Elena szinte észre se vette. Egy valamit azonban rögtön észrevett. Vickie Bennett volt az. Vickie azóta nem volt iskolában, mióta az éjszaka Matt, Bonnie és Meredith rátaláltak, ahogy az úttesten sétált, menekülve valami dühöngő szörny elől a temetőben. Megvizsgálták az orvosok, akik ezután azt mondták neki, hogy fizikailag baj sincs vele, de még mindig nem térhet vissza a Robert E. Lee-be. Az emberek arról suttogtak, pszichológusokkal és

gyógyszerekkel akarták kezelni. Bár nem nézett ki őrültnek. - gondolta Elena. Sápadtnak tűnt, és visszafogottnak, ruhája kicsit gyűrött volt. És amikor Elena elhaladt mellette, felnézett, a szeme olyan volt, mint egy riadt őzgidának. Különös volt, hogy egy félig üres asztalnál ült, csak Bonnie és Meredith társaságában. Általában az emberek tolongtak, hogy helyet kaphassanak hármuk körül. - Még nem fejeztük be a ma reggeli beszélgetést. mondta Meredith. – Menjünk, együnk valamit, és aztán kitaláljuk, mit tegyünk az említett feljegyzéssel. - Nem vagyok éhes. - mondta Elena határozottan. És mit tehetünk? Ha Damon tette, nincs mód arra, hogy megállítsuk. Hidd el, ez nem tartozik a rendőrség hatáskörébe. Azért nem mondtam nekik, ő a gyilkos. Nincsen bizonyíték ellene, és akkor soha ... Bonnie, te nem figyelsz rám. - Sajnálom. - mondta Bonnie, aki elbámult Elena bal oldala mellett. - De valami fura folyik ott. Elena megfordult. Vickie Bennett az asztal elején állt a kávézóban, de már nem tűnt nyúzottnak és visszafogottnak. Ravasz, érdeklődő arccal nézett körül a teremben, mosolyogva. - Nos, ő nem normálisnak néz ki, de nem mondanám, hogy furán, pontosan. - mondta

Meredith. Aztán hozzátette: - Várj egy percet. Vickie kigombolta a kardigánját. De az a mód, ahogy ezt tette—an egyenként gombolta ki az ujjaival miközben egész idő alatt azzal a titokzatos mosollyal nézett körbe,— az furcsa volt. Amikor az utolsó gombot is kibontották, kecsesen levette mutatóujj és hüvelykujj között a pulóvert és finoman lecsúsztatta először az egyik, majd a másik karján. Majd ledobta a pulóvert a padlóra. - Mégis a furcsa a jó szó. –erősített meg Meredith. A diákok, akik megrakott tálcákkal mentek el Vickie előtt, különösképpen megnézték, azután visszanéztek vállaik fölött, amikor elmentek. Ténylegesen nem álltak meg, amíg le nem vette a cipőit. 52 Bájosan tette, miközben megfogta az egy sarkát és a másik lábujjával ellökte azt. Azután elkezdte a második párat is. - Nem fogja folytatni. - mormolta Bonnie, ahogy Vickie ujjaival megérintette a gyöngyszínű gombokat fehér selyemblúzán. A fejek felé fordultak, az emberek böködték és intettek egymásnak. Vickie körül egy kis csoport gyűlt össze, elég messzire, hogy nem zavarja meg a többiek rálátását. A fehér selyem blúz fodrozódott, mint egy sebzett kísértet, és a padlóra hullt. Vickie alatta csipkés tört fehér melltartót viselt.

A teremben a sziszegő suttogáson kívül semmilyen más hang nem volt. És senki nem evett. A csoport Vickie körül viszont egyre nagyobb lett. Vickie illedelmesen mosolygott és elkezdte kioldani a kapcsokat derekánál. A rakott szoknyája a padlóra esett. Kilépett belőle és a lábával oldalra tolta. Valaki az étterem hátsó részén felállt és kántálni kezdte: - Vedd le! Vedd le! - másik hangok is bekapcsolódtak. - Senki sem állítja le? – füstölgött Bonnie. Elena felállt. A legutóbbi alkalommal, amikor Vickie közelébe ment, a lány felsikoltott, és elhúzódott tőle. De most, ahogy közelebb ment, Vickie összeesküvően mosolygott rá. Ajkai mozogtak, de Elena nem tudta kivenni, mit mondott a kántálás miatt. - Gyerünk, Vickie. Menjünk! – mondta. Vickie fénybarna-haja hánykódott és ő leszedett a cédulája szíjánál. Elena lehajolt, hogy felvegye a kardigánt és azt tekerje a lány karcsú vállai köré. Ahogy megérintette Vickie-t, félig csukott szemei kitágultak, mint egy megdöbbentett őzborjúé. Vickie vadul bámult, mintha őt éppen egy álomból ébresztették volna fel. Lenézett magára és a kifejezése hitetlenségbe fordult. Miközben szűkebbre húzta a kardigánt maga körül, hátrált miközben remegett. A szoba megint elcsendesedett.

- Semmi baj. - mondta Elena megnyugtatóan. Gyerünk. A hangjára Vickie megrázkódott, mintha hozzáért volna egy feszültség alatt lévő vezetékhez. Elenára bámult, aztán mozgásba lendült. - Te vagy az egyik! Láttalak! Te gonosz vagy! Megfordult, és mezítláb kirohant a kávézóból, Elena pedig csak döbbenten állt. 53 8. fejezet - Tudod mi volt furcsa abban, hogy Vickie volt ma az iskolában? Mármint eltekintve a nyilvánvaló dolgoktól. - mondta Bonnie, miközben az ujjairól lenyalta a csokoládémázat. - Mi? - kérdezte Elena tompán. - Nos, ahogy ő végezte, megcsúszva. Úgy nézett ki, mint akkor, amikor rátaláltunk az úton, csak akkor tele volt karmolás nyomokkal. - Arra gondoltuk, macskakarmolás. - mondta Meredith, befejezve az utolsó falat süteményét. Eddig csendesen gondolataiba merülve üldögélt; most Elenát nézte. - De az nem tűnik túl valószínűnek. Elena visszanézett rá. - Lehet, hogy tüskés bokrok közé esett. - mondta. - Most, ha befejeztétek az evést, nem akarjátok megnézni az üzenetet? Berakták a csészéket a mosogatóba, és felmentek a lépcsőn Elena szobájába. Elena érezte, hogy elpirul, amint a többi lány elolvasta az üzenetet. Bonnie és Meredith a legjobb barátai

voltak, lehet, habár most már csak a barátai. Ő felolvasta nekik régebben azokat a részeket a naplójából. De ez más volt. Ez volt a leginkább megalázó, amit valaha érzett. - Nos? kérdezte Meredithet. - Az a személy, aki ezt írta, öt láb tizenegy hüvelyk magas, egy kissé bénán megy, és hamis bajuszt visel. - kezdte Meredith. – Sajnálom! - tette hozzá, látva Elena arcát. – Tudom, nem vicces. Igazából nem mentünk túl sokra, ugye? Az írás olyan, mint egy férfié, de a papír nőies. - És az egész dolog egyfajta nőies érintése van. - szólt közbe Bonnie, kissé ugrálva Elena ágyán. - Nos, igen. - mondta védekezően. A naplódból vett idézetek használata, egy olyan dolog, amire egy nő gondol. A férfiak nem törődnek a naplókkal. - Csak nem úgy gondolod, hogy Damon volt. mondta Meredith. - Én azt gondolom, inkább a miatt aggódjunk, hogy egy pszichopata gyilkos, nem egy napló tolvaj. - Én nem tudom, a gyilkosok valamiért olyan romantikusak. Képzeld el, ahogy haldokolsz, keze körül fonva a nyakadon. Ő megfojt, elveszi az életedet, és az utolsó dolog, amit kívánsz, hogy láthasd az arcát. - Bonnie a saját kezét a torkára tette. Elállt a lélegzete és lejárt tragikus véget érve elheveredett az ágyban. – Az övé leszek bármikor. - mondta, szeme még mindig csukva volt.

Ott volt Elena ajkán, hogy azt mondja, hogy: Hát nem érted, ez komoly. - de inkább kifújta a levegőt. - Ó, Istenem. - mondta, és rohant az ablakhoz. Az idő párás és fojtogató volt, ezért már kinyitotta az ablakot. Kint a birsalmafa vékony ágán ott volt a varjú. Elena olyan keményen csapta be az ablakot, hogy az üvege zörgött és csilingelt. A varjú bámulta őt a reszkető üvegen keresztül, obszidián szemekkel. Szivárvány csillogott a fényes, fekete tollazatán. 54 - Miért mondtad ezt? – kérdezte, miközben Bonnie felé fordult. - Hé, nincs ott kint senki. - mondta finoman Meredith. - Hacsak nem madarak. Elena elfordult tőlük. A fa most üres volt. - Sajnálom. - mondta Bonnie halkan egy pillanat múlva. - Csak hát mindez nem tűnik túl valódinak néha, még Mr. Tanner halála sem tűnik valódinak. Damon nem úgy nézett ki... hát, izgalmas. De veszélyes. Elhiszem, hogy veszélyes." - És különben is, nem szorítaná össze a torkod, hanem elvágná. - mondta Meredith. - Vagy legalábbis Tannerrel ezt tette. De az öreg torkát a híd alatt feltépte, mintha valami állat tette volna. - Meredith Elenára nézett megerősítésért. Damon nem egy állat, ugye? - Nem. Én nem tudom. - Hirtelen, Elena nagyon fáradtnak érezte magát. Aggódott Bonnie ostoba szavai miatt.

“Bármit meg tehetek veled, és azokkal, akiket szeretsz.” emlékezett. Mit fog tenni most Damon? Nem értette őt. Más volt, minden alkalommal, amikor találkoztak. A tornateremben ő gúnyolódó volt, miközben nevetett rajta. De a következő alkalommal, megesküdne, hogy ő komoly volt, verset idézve, miközben megpróbálta megkérni őt, hogy tartson vele. A múlt héten a jeges temetői széllel, ami körül vette, kegyetlenül fenyegető volt. És a gúnyolódó szavai alatt a tegnap éjszaka ugyanazt a veszélyt érezte. De, mi történt, meg kell védenie Bonniet és Meredithet tőle. Különösen azért, mert nem tudta rendesen figyelmeztetni őket. És mi van Stefannal? Szüksége van most rá, mindennél jobban. Hol van? Azon a reggelen kezdődött. - Engedd meg nekem, hogy ennyire egyenes legyek. mondta Matt, miközben az ősi Ford szedánja sebhelyes testének dőlt, mikor Stefan iskola előtt odament hozzá. - Kölcsön akarod kérni az autómat? - Igen. - mondta Stefan. - És az az ok, amiért azt akarod, hogy kölcsön adjam, virágok. Elenának akarsz adni néhány virágot. - Igen. - És ezek a különös virágok, ezek a virágok, amit csak másutt kapsz meg, mert nem nőnek errefelé.

- Talán igen. De a virágzási szezonnak messze északon vége van. És a fagy egyébként is végzett volna velük. - Szóval el akarsz menni le délre, addig, míg nem találsz, ezek közül a virágok közül néhányat, amit Elenának akarsz adni. 55 - Vagy legalább néhányat a növényből. - mondta Stefan. - Inkább mégis a tényleges virágból. - És mivel a rendőrség még mindig figyeli a kocsid, szeretnéd kölcsönvenni az enyém, addig, míg elmész, le délre és megtalálod ezeket, a virágokat, hogy oda add Elenának. - Nem tudok elképzelni kevésbé feltűnő módot arra, hogy elhagyjam a várost. - magyarázta Stefan. - Nem akarom, hogy kövessen a rendőrség. - Uh, huh. És ezért szeretnéd az én kocsim? - Igen. Oda adod nekem? - Odaadjam a kocsim a fickónak, aki ellopta a barátnőm, és most el akar menni egy kiruccanásra, délre, hogy adhasson neki valamilyen különleges virágot? Megőrültél? - Matt, aki addig kocka házak tetejét bámulta az utca túloldalán, megfordult, és végre Stefanra nézett. Kék szeme, ami általában vidám és egyszerű volt, most tele volt tökéletes hitetlenséggel, és összevonta szemöldökét. Stefan elfordította a fejét. Jobban kellett volna tudnia. Miután Matt már mindent megtett érte, még többet várni nevetséges. Különösen ezekben, a napokban, amikor az emberek

megrándulnak a lépése hangjára, és elkerülik a szemkontaktust, amikor a közelében vannak. Arra számítani, hogy Matt, akinek a legtöbb ok van, hogy nehezteljen rá, magyarázat nélkül tesz neki egy ilyen szívességet, egyedül a hitére alapozva, igazán őrültség volt. - Nem, én nem vagyok őrült. - mondta csendben, és megfordult, hogy elmegy. - Én sem. - mondta Matt. - És nekem őrültnek kellene lennem, hogy átadjam neked az autómat. Fenéket, nem. Elmegyek veled. Mire Stefan hátsó lett körbe, Matt nézni az autónál volt helyette, alsó ajak-lökés volt előre egy óvatos, megfontolt tőkehalban. Mire Stefan volt visszafordult, Matt már az autót nézte helyette, alsó ajkát előre nyújtva, óvatosan, megfontoltan lebiggyesztve. Végül is, - mondta, miközben a lepattogzott PVC-t dörzsölgette - lehet, hogy te karcoltad le a festéket vagy valami. Elena visszatette a helyére a telefont. Valaki volt a panzió, mert valaki folyamatosan felvette a telefont, ha megszólalt, de ezután már csak csend, majd letette a kagylót. Gyanította, hogy Mrs. Flowers, de az nem mond neki semmit arról, hol van Stefan. Ösztönösen, hozzá akart menni. De odakint sötét volt, és Stefan figyelmeztette rá, hogy ne menjen ki a sötétben, főleg ne a temető közelébe, vagy az erdőbe. A panzió közelében volt mindkettő.

- Nincs válasz? – kérdezte Meredith, amint Elena visszajött, és leült az ágyra. - Folyton leráz. - mondta Elena, és motyogott valamit kifújva a levegőt. - Azt mondtad, hogy ő egy boszorkány? 56 - Nem, de rímel arra. - mondta Elena. - Nézd, mondta Bonnie, miközben felült. - Ha Stefan hívni fog, itt fog hívni. Ez nem ok arra, hogy velem gyere, és velem maradj az éjszaka. - Volt egy oka, bár Elena még magának sem tudta megmagyarázni. Végtére is, Damon megcsókolta Bonniet Alaric Saltzman partiján. Ez Elena hibája volt, hogy Bonnie most emiatt az első helyen van a veszélyeztetettek között. Valahogy úgy érezte, ha legalább ott van mellette, talán meg tudja védeni Bonniet. - Anyám, apám és Mary is, mind otthon vannak. folytatta Bonnie az érvelést. - És mi bezárunk minden ajtót, ablakot és mindent, mióta Mr. Tannert meggyilkolták. Most hétvégén apa beszerelt egy extra zárat is. Nem tudom, mit tehetnél még. Elena sem tudta. De ugyanúgy ment tovább. Judith néninél hagyott egy üzenetet Stefannak, amiben elmondta neki, hogy hol van. Még mindig feszélyezett volt a kapcsolatuk, közte és nagynénje között. És ott van még az is, gondolta Elena, hogy Judith néninek megváltozott a véleménye Stefanról.

Bonniék házában kapott egy szobát, ami Bonnie másik nővéréjé volt, aki most az egyetemen volt. Az első dolga az volt, hogy ellenőrizte az ablakot. Ez zárva volt, és nem kívül semmi, amin valaki fel tudna mászni, például egy csatorna vagy egy fa. Amint lehetséges volt feltűnésmentesen, azt is ellenőrizte, hogy be lehet-e jutni Bonnie szobájába. Bonnienak igaza volt, minden szorosan zárva volt belülről. Semmi és senki nem juthat be kívülről. Sokáig feküdt azon az éjjelen hanyatt az ágyban, bámulva a plafont, és nem tudott aludni. Folyton eszébe jutott Vickie, ahogy álmodozva levetkőzik az étteremben. Mi volt a baj a lánnyal? Amikor legközelebb találkozik Stefannal, ne felejtse el neki elmesélni. Stefanra gondolnia olyan kellemes volt, még a sok szörnyű dolog ellenére is, ami az utóbbi időben történt. Elena mosolygott a sötétben, hagyta a gondolatait vándorolni. Egy szép napon minden zaklatás véget érne, és ő és Stefan tervezhetnék a közös életet. Persze, ő valójában nem mondott semmit, de Elena magában biztos volt. Ő feleségül akar menni Stefanhoz, senki máshoz. És Stefan sem akarhat elvenni senki mást, csak őt… Az átmenet az álom és a valóság közt annyira zökkenőmentes és fokozatos volt, hogy alig vette észre. De valahogy tudta, hogy ő álmodik. Olyan volt, mintha egy kis része félre állt volna, és figyeli az álmot, mint egy játékot.

Ott ült egy hosszú folyosón, melyet tükrök borítottak, az egyik oldalon az egyik közülük egy ablak volt. Várt valamire. Aztán mozgást vett észre, és Stefan ott állt az ablak előtt. Az arca sápadt volt, és a szeme fájdalommal teli és dühös. Odament az ablakhoz, de ő nem hallotta, mit mond az üveg miatt. Az egyik kezében egy könyvet tartott, egy kék bársonyos fedelű könyvet, és egyfolytában arra mutatott, és kérdezett tőle valamit. Aztán leejtette a könyvet, és elfordult. - Stefan, ne menj el! Ne hagyj itt! - kiáltotta. Ujjai elfehéredtek, ahogy az üvegre nyomta. Aztán észrevette, hogy volt egy retesz az ablak egyik oldalán, és ő kinyitotta, hívta őt. De Stefan eltűnt és ő kívül csak az örvénylő fehér ködöt látta. Csüggedten elfordult az ablaktól, és sétálni kezdett a folyosón. 57 Saját kép derengett a tükrökben, ahogy elhaladt mellettük. Azután az egyik visszatükröződésen valami felkeltette a figyelmét. A szem az ő szeme volt, de volt valami új megjelenés benne, ragadozó, ravasz megjelenés. Vickie szeme is ilyen volt, amikor vetkőzött. És ott volt valami zavaró és éhes a mosolyában. Ahogy nézte, mozdulatlanul, a kép hirtelen kavarogni kezdett körbe-körbe, mintha táncolna. Félelem söpört végig Elenán. Futásnak eredt a folyosón, de most minden tükörképe életre

kelt, táncolt, és intett neki, nevetve nézett rá. Csak amikor azt hitte, a szíve és tüdeje kiszakad a rémülettől, elért a folyosó végére, és kitárta az ajtót. Ott állt egy nagy és szép szobában. A magas mennyezetet bonyolultan faragott és berakott arany minták díszítették az ajtó mögött fehér márvánnyal. Klasszikus szobrok sorakoztak fülkékben a falak mentén. Elena még sosem látott ilyen pompás szobát, de tudta, hol volt. A reneszánsz Olaszországban, amikor Stefan még élt. Lenézett magára, és látta, hogy olyan ruhát viselt, mint amilyet a Halloweenkor, a jég kék reneszánsz ruha. De ez a ruha mély rubinvörös volt, és dereka körül volt egy vékony lánc fényes vörös kövekkel. Ugyanilyen kövek voltak a hajában. Amikor megmozdult, reszketett a több száz fáklya selymes fényében. A terem túlsó végén, két hatalmas ajtó befelé lendült. Egy alak jelent meg közöttük. Azt odament hozzá, és látta, hogy egy fiatalember, aki reneszánsz ruhába öltözött, mellény és nadrág és szőrmével szegett zeke. Stefan! Mohón elindult feléje, érezte a súlyát ruhája a derekán. De amikor közelebb ért, megállt, kifújt egy éles levegőt. Damon volt az. Lassan feléje indult, magabiztosan, alkalomhoz illően. Mosolygott, kihívóan mosolygott. Elérte ót, az egyik kezét a szíve fölé helyezte, és meghajolt. Aztán merészen kinyújtotta felé a kezét, hogy fogja meg.

- Szeretnél táncolni? - kérdezte. De a szája nem mozdult. A hang az elméjében szólalt meg. A félelme elpárolgott, és nevetett. Mi volt a baj eddig vele, hogy valaha is félt tőle? Megértették egymást, nagyon is jól. De ahelyett, hogy megfogta volna a kezét, elfordult, a selymes ruha pedig fordult utána. Enyhén elbújt az egyik szobor mellé a fal mentén, és nem pillantott vissza, hogy hátha követi őt. Tudta. A lány úgy tett, mintha képes lenne elnyelni a szobor, újra eltávolodott, amint elérte őt, bele harapott alsó ajkába, hogy visszatartsa a nevetést. Úgy érezte, hogy most gyönyörű, hogy él, csodálatos. Veszélyes? Persze, ez a játék veszélyes volt. De ő mindig is élvezte a veszélyt. A következő alkalommal, mikor közeledett hozzá, a lány rápillantott kötekedőn, ahogy megfordult. Kinyújtotta kezét, de csak az ékköves láncot kapta el a derekán. Hagyta, hogy gyorsan elmenjen, és mikor hátranézett, látta, hogy az egyik drágakövet elvette tőle. Egy csepp vér volt az ujján, olyan, mint a ruhája színe. Szeme oldalt rá villant, szája gúnyos mosolyra görbült, ahogy felfelé tartotta a sebesült ujját. Nem mered, mondta a szemeivel. Ó, igazán? Mondta Elena neki a saját szemével. Merészen megfogta a kezét, tartotta egy pillanatig, ugratva őt. Aztán az ujját az ajkához emelte. 58

Néhány pillanat múlva, elengedte, és felnézett rá. Szeretnék táncolni. - mondta, és megállapította, hogy mint Damon, ő is tudott beszélni az elméjében. Izgalmas érzés volt. Elment a szoba közepére, és várt. Követte őt, kecsesen, mint egy vadászó állat. Az ujjai melegek és kemények voltak, amikor összekulcsolta az övével. Szólt a zene, bár valahonnét megfakulva, messziről szállt. Damon átkarolta a másik kezével a lány derekát. Érezte a meleg ujjai nyomását. Felkapta a szoknyáját, és elkezdtek táncolni. Volt szép, mint a repülés, és a teste ismerte, hogy minden mozdulatát. Táncoltak körbe-körbe, az üres szobában, tökéletes időzítés, együtt. Ő rá nevetett, sötét szeme telve csillogó élvezettel. Érezte, hogy olyan szép tartású és riasztó, kész bármire. A lány nem emlékezett, mikor volt része ennyi mókában. Mégis fokozatosan mosolya elhalványult, és a tánc lelassult. Végül ő mozdulatlanul állt körül ölelve karjával. Sötét szeme nem szórakozott tovább, de vad volt és heves. A lány felnézett rá, higgadtan, félelem nélkül. És akkor az első alkalommal úgy érezte, mintha álmodna, úgy érezte kissé szédült, és nagyon bágyadt és gyenge. A szoba körülötte összemosódott. Csak a szemét látta, és álmosnak érezte magát. A lány hagyta, hogy saját szemét félig becsukta, és a fejét enyhén hátra hajtotta. Sóhajtott.

Érezte, hogy most őt bámulja, a száját és a torkát. Elmosolyodott magában, és a szemét teljesen lehunyta. Most Damon tartotta a súlyát, megtartva őt a zuhanástól. Érezte a száját a nyakán, égetően meleg, mintha lázas lenne. Aztán érezte a szúrást, mint két kis tűszúrás. Gyorsan elmúlt, és megnyugodott, ahogy elkezdte kiszívni a vérét. Emlékezett erre az érzésre, az érzés, mintha egy lebegő arany fény ágyon lenne. A finom bágyadtság elnehezítette az összes végtagját. Úgy érezte, álmos, mintha túl nehéz lenne mozogni. Nem akar egyébként sem megmozdulni, túl jól érezte magát. Az ujjai a haján pihentek összekulcsolva. Simogatva a puha, sötét helyeket. A haja meleg és eleven, olyan volt, mint selyem, az ujjai alatt. Amikor résnyire kinyitotta a szemeit, látta, hogy szivárványokat tükrözött vissza a gyertyafényben. Piros, kék és lila, úgy, mint… úgy, mint a madártoll… És akkor minden összetört. Nem volt fájdalom a torkán, hirtelen, mintha a lelke szakadt volna ki belőle. Ő volt a rámenős Damon, küzdött ellene, próbálta kényszeríteni. Sikoly csengett a fülében. Damon küzdött vele, de nem Damon volt, a varjú volt. Hatalmas szárnya vele szemben verte a levegőt. Kinyitotta a szemét. Ébren volt és sikoltozott. A bálterem eltűnt, és ő a sötét hálószobában

volt. De a rémálom követte őt. Még akkor is, mikor felgyúlt a fény, akkor ismét szárnyak csapdosták az arcát, éles csőr közeledett felé. 59 Elena az egyik kezét védelmezően a szeme elé tette. Még mindig sikoltozott. Nem tudott elmenekülni onnan, a rettenetes szárnyak fogva tartották, kétségbeesett, majd egy hang hallatszott, mintha ezer pakli kártyát egyszerre kevertek volna össze. Az ajtó kivágódott, és kiabálást hallotta. A varjú meleg, nehéz testét ütötte valami és az egyre hangosabban károgott. Aztán valaki lehúzta őt az ágyról, és ott állt mögötte védelmezőn Bonnie apja. Volt egy seprű nála, és azzal ütötte a madarat. Bonnie állt az ajtóban. Elena a karjaiba rohant. Bonnie apja kiabált, majd ment kinyitni egy ablakot. - Vége van. - mondta Mr. McCullough, nehezen lélegzett. Mary és Mrs. McCullough kint állt a folyosón fürdőköpenyben. – Fáj valamid? - kérdezte Mrs. McCullough. Elena csodálkozott. - Az a ronda dolog két ponton megsértett. - Jól vagyok. - mondta Elena, miközben letörölt egy csepp vért az arcáról. Annyira megrendült, hogy a térde alig tartotta meg. - Hogyan jutott be? - kérdezte Bonnie. Mr. McCullough megvizsgálta az ablakot. - Neked kellett nyitva hagynod az ablakot. -

mondta. - És miért vetted le a zárakat? - Én nem. - sírta Elena. - A zár és az ablak is nyitva volt, amikor hallottam a kiabálásodat, és bejöttem. - mondta Bonnie apja. - Nem tudom, ki más lehetett volna, ha nem te. Elena visszafojtotta a tiltakozást. Tétován, óvatosan az ablakhoz lépett. Igaza volt, a zár ki volt csavarva. És ezt nem lehetett máshogy megtenni, csak belülről. - Lehet, hogy alvajáró volt. - mondta Bonnie, ami Elena eljött ablaktól, Mr. McCullough elkezdte visszaszorítani a zsilipeket. - Jobb lesz, ha elmentek megmosakodni. Alvajárás. Hirtelen az egész álomra visszaemlékezett Elena. A csarnok, a tükrök, és a bálterem, és Damon. Táncolt Damonnal. Kibontakozott Bonnie öleléséből. - Majd csinálom én magam. - mondta, hallotta a saját hangját, ami a hisztéria szélén állt. – Nem… tényleg… én akarom. - Elmenekült a fürdőszobába, ott megállt, és visszazárta az ajtót, megpróbált lélegezni. Az utolsó dolog, amit most akart, az tükörbe nézni. De végül is lassan odalépett az egyikhez a mosdókagyló fölött, közben remegett, ahogy látta a visszatükröződést, miközben mozgott, centikkel közelítette meg, míg szemben nem állt vele. A saját képe nézett vissza, kísértetiesen sápadt volt, a szeme sérülten és rémülten nézett ki.

Alatta mély árnyékok voltak, és a vére elkenődött az arcán. 60 Lassan elfordította a fejét, és kissé felemelte a haját. Majdnem hangosan felkiáltott, amikor látta, mi van alatta. Két kicsi, friss és nyitott seb volt a nyakán. 61 9. fejezet - Tudom, hogy sajnálni fogom, hogy megkérdezem. mondta Matt kipirulva véraláfutásos szemmel, az I-95-ön szemlélődve, Stefannak a mellette lévő anyósülésben. - De meg tudod mondani, hogy miért akarod ezt az extra-különleges, helyben-nem-elérhető, szubtrópusi gyomot adni Elenának? Stefan elnézett a hátsó ülésre, a keresésük eredménye sövényes és durva fű. A növénynek elágazó zöld szára volt, és kissé fogazott levele, nem úgy nézett ki, mint a gyomnövény, nem úgy, mint bármi más. Az elszáradt virágok maradványai ott voltak a szárak végein, a hajtások szinte láthatatlanok, és senki sem tagadhatta volna, hogy a hajtások maguk is dekoratívak voltak. - Mi lenne, ha azt mondanám, hogy fel lehetne használni teljesen természetes szemmosónak? – ajánlotta fel, miután egy pillanatig gondolkodott. Vagy gyógyteának? - Miért? Arra gondoltál, hogy valami ilyesmit mondasz?

- Nem igazán. - Jó. Mert ha így lenne, valószínűleg nem ülnél itt. Anélkül, hogy valóban Mattre nézett volna, Stefan elmosolyodott. Volt valami új érzés benne, amit eddig nem érzett, közel ötszáz évig, kivéve Elenával. Elfogadás. Melegség és a barátság egy fickóval, aki nem ismeri az igazságot róla, de aki e nélkül is megbízik benne. Ki lenne hajlandó neki hitelt adni. Nem volt biztos benne, hogy megérdemelte, de nem tudta tagadni, hogy mit jelent neki. Szinte úgy érezte magát... újra emberinek. Elena a tükörképére meredt. Ez nem álom volt. Nem teljesen. A sebek bizonyították a nyakán. És most, hogy a lány látta őket, látta, az érzés, amit érzett: kábultság, letargia. Ez a saját hibája volt. Ő kevert annyi bajt, hogy figyelmeztesse Bonniet és Meredithet, hogy ne hívjanak idegeneket a házukba. És minden alkalommal elfelejtette, hogy ő maga hívta be Damont Bonniék házába. Ő tette azon az éjjelen, amikor a néma vacsorát rendezték Bonniék ebédlőjében és odakiáltott a sötétben: - Gyere be! És ez meghívó volt örökre. Még most is élt, és nem tudta vissza vonni. Különösen most, miközben ő gyenge és könnyen be lehet hipnotizálni, újra kinyithatja az ablakot. Elena kibotladozott a fürdőszobából, Bonniehoz a vendég hálószobába. Megragadta a táskáját és elkezdte a dolgait beletömni. - Elena, nem tudsz hazamenni!

- Nem maradhatok itt. - mondta Elena. Körülnézett, keresve cipőjét, kiszúrták őket az ágy alatt, és elindult felé. Aztán megállt, fojtott hangon. Gyűrött volt az ágynemű az ágyon és volt rajta egyetlen, kecses, fekete toll. Ez hatalmas volt, rettenetesen nagy és valódi és szilárd, vastag, viaszosnak tűnő. Úgy nézett ki, majdnem obszcénen pihent ott a fehér lepedőn. 62 Hányinger söpört végig Elenán, és elfordult. Nem tudott lélegezni. - Oké, oké. - mondta Bonnie. – Ha nem érzed jól magad, szólok apának, hogy vigyen haza. - Neked is el kell jönnöd. –eszébe jutott Elenának, hogy Bonnie nincs nagyobb biztonságban, ebben a házban, mint ő. Ő és a szerettei, amikor eszébe jutott, és megfordult, hogy megfogja Bonnie karját. - Meg kell tenned Bonnie. Szeretném, ha velem jönnél. És végül valóban elvitték. McCulloughék azt hitték, hogy hisztérikus, és esetleg túlreagálja, és idegösszeroppanása van. De végül Mr. McCullough beadta a derekát és elvitte őt és Bonniet a Gilbert házba, ahol, mint a betörők, kinyitotta az ajtót, és bementek anélkül, hogy bárki felébredt volna. Elena még itt sem tudott elaludni. A lány ott feküdt Bonnie mellettem, aki halkan lélegzett mellette, kinézett a hálószoba ablakon. Kint a birsalmafa ágai karistolták az üveget, de semmi más nem mozdult hajnalig.

Így ment, míg meg nem hallotta az autót. Felismerte a sípoló hangról Matt motorját. Megriadt, és lábujjhegyen az ablakhoz ment, kinézett a kora reggel csendjébe, egy szürke nap. Aztán lesietett a lépcsőn, és kinyitotta az ajtót. - Stefan! – Soha se volt még ilyen boldog, egész életében. Rávetette magát, mielőtt még becsukta az ajtót. Hátra tántorodott az erő hatására, és meglepetésében. Nem számított általában ilyen érzelmi megnyilvánulásra. - Hé! - mondta, és óvatosan hátrébb lépett az ölelésből. - Én is, de ne törd össze a virágokat. - Virágok? – visszahúzódott, hogy megnézze, mit visz, aztán nézett az arcára. Majd Mattre, aki éppen a másik oldalon volt az autónál. Stefan arca sápadt volt és nyúzott, Matt puffadt volt a fáradtságtól, vérben forgó szemekkel. - Jobb, ha bejöttök. - mondta végül zavartan. Mindketten borzasztóan néztek ki. - Ez itt verbéna. - mondta Stefan valamivel később. Ő és Elena a konyhaasztalnál ültek. A nyitott ajtón keresztül látni lehetett Mattet, aki a nappaliban, a kanapéban szelíden horkolt. Miután megevett három tál müzlit. Judit néni, Bonnie és Margaret még mindig az emeleten aludtak, de Stefan ugyanolyan hanggal folytatta. Emlékszel, mit mondtam róla? - kérdezte. - Azt mondtad, ez segít tisztán tartani az elménket, akkor is, ha valaki az erejével próbálja

befolyásolni azt. - Elena hangja tele volt büszkeséggel. - Így igaz. Ez az egyik dolog, amit Damon megtehet. Használni tudja a hatalmát akár a távolból is, és ezt megteheti, akár ébren vagy, akár alszol. Könnyek töltött gyűltek Elena szemébe, úgy próbálta elrejteni, hogy a hosszú, keskeny száron megmaradt apró, száraz, lila virágokat bámult. – Az álmomban? - kérdezte, attól tartott, hogy ez alkalommal a hangja nem volt annyira szilárd. 63 - Igen. Rá tud venni, hogy ki gyere a házból, vagy mondjuk, beengedd. De ebben a verbéna megakadályozza. - válaszolta Stefan, fáradt volt, de elégedett önmagával. „Ó, Stefan, ha tudnád.” - gondolta Elena. Az ajándék egy éjszakával elkésett, túl későn jött. Annak ellenére, hogy minden erejét összeszedte, egy könnycseppje leesett, rá csöppent a hosszú, zöld levelekre. - Elena! - A hangja meglepett volt. - Mi az? Mondja el! A szemébe akar nézni, de Elena lehajtotta a fejét, és összehúzta a vállát. Karjával átölelte, nem is próbálta újra kényszeríteni a lányt. - Mondd csak. - ismételte halkan. Ez volt az a pillanat. Ha valaha is elmondaná neki, most kellene megtennie. Úgy érezte, gombóc van a torkában és kiszáradt a szája, el akar mondani mindent, mind azt, ami a szívét

nyomta. De nem tudta. „Nem számít, nem adom fel harc nélkül.” - gondolta. "Csak hát, aggódtam érted. - kezdte. - Nem tudtam, hová mentél, vagy, hogy mikor jössz vissza. - El kellett volna mondanom. De ennyi az egész? Nincs más, ami nyugtalanít? - Ennyi az egész. - Most kell esketnie Bonniet, hogy nem árul el semmit a varjúról. Miért jár egy hazugság mindig együtt egy másikkal? - Mit tegyünk a verbénával? – kérdezte, miközben leült. - Majd megmutatom neked ma este. Ha kivontad az olajt a magokból, akkor be kell dörzsölni vele a bőröd vagy a fürdővizedbe tenni. És a szárított leveleket egy tasakba kell tenni, és azt be kell tenni éjszaka a párnád alá. - Jobb, ha adunk belőle Bonnienak és Meredithnek is. Ők is veszélyben lehetnek. Bólintott. - Akkor most… - Letört egy ágat, és a kezében adta. – Ezt vidd magaddal az iskolába. Megyek vissza a panzióba, kivonni a magokból az olajt. - Elhallgatott egy pillanatra, majd megszólalt. - Elena... - Igen? - Ha úgy gondolod, hogy ugye jobb lenne, ha elhagylak. Azt megteszem érted Damon miatt. De nem hiszem, hogy utánam jönne, ha elmennék. Azt hiszem, talán miattad van itt.

- Erre ne is gondolj, hogy elhagy. - mondta dühösen, és felnézett rá. - Stefan, ez az egyetlen dolog, amit nem bírnék ki. Ígérd meg, hogy nem fogsz elhagyni, ígérd meg nekem. - Nem hagylak egyedül vele. - mondta Stefan, ami nem egészen ugyanazt jelentette. De nem volt értelme tovább faggatni. Ehelyett segített neki felébreszteni Mattet, és ellátta őket. Aztán, a száraz verbéna szárral a kezében, felment az emeletre, készülődni az iskolába. 64 Bonnie egész úton ásítozott, nem igazán ébresztette fel a gyaloglás az iskolába és az enyhe fuvallat az arcukon. Ez egy hideg nap volt. - Volt egy furcsa álmom az éjjel. - mondta Bonnie. Elena szíve nagyot ugrott. Már elhelyezett egy verbéna ágat Bonnie hátizsákja aljára, ahol Bonnie nem láthatta. De ha Damon rajta ütött Bonnien tegnap este... - Miről? - kérdezte, fegyelmezve magát. - Rólad. Láttalak téged, egy fa alatt álltál, amit fújt a szél. Valamilyen oknál fogva féltem tőled, és nem akartam közelebb menni. Valahogy olyan… más voltál. Nagyon sápadt, de mégis szinte ragyogó. És aztán egy varjú szállt le a fáról, és te kinyúltál és megragadtad a levegőben. Olyan gyors voltál, hihetetlen volt. És akkor, ahogy rám néztél, az a kifejezés. Mosolyogtál, de nekem az az érzésem támadt tőle, hogy menekülnöm kell. És akkor kicsavartad a varjú nyakát, és az meghalt.

Elena növekvő rémülettel hallgatta a szavait. Majd azt mondta: - Ez egy undorító álom. - Az, vagy nem? - mondta Bonnie nyugodtan. Kíváncsi vagyok, mit jelent? A varjaknak baljós a legendájuk. A halál hírnökei. - Ez valószínűleg azt jelentette, ha tudod, milyen ideges voltam, hogy egy varjú volt a szobában. - Igen. - mondta Bonnie. - Kivéve egy dolgot. Én ezt az előtt álmodtam, mielőtt mindannyiunkat felébresztettél a sikítozásoddal. Ma délben volt még egy darab lila papír az irodai faliújságon. Ezt azonban egyszerű volt elolvasni: NÉZD MEG A SZEMÉLYEST. - Mi, a személyest? - kérdezte Bonnie. Meredith abban a pillanatban jött fel a Wildcat Weekly, az iskola újság, egy példányával, megadva a választ. - Láttad ezt? - kérdezte. Ott volt a SZEMÉLYES részben. Teljesen anonim, sem üdvözlés, sem aláírás: „Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy elveszítem őt. De ő annyira boldogtalan valami miatt, és ha nem mondja meg, hogy mi az, ha nem bízik meg bennem ennyire, akkor nem látok semmilyen reményt számunkra.” Elena is elolvasta, majd úgy érezte, hogy egy új energia löket elsöpörte a fáradtságát. Ó, Istenem, utálta, bárki is tette ezt. Elképzelte, hogy lelövi őket, vagy leszúrja őket, és nézi, ahogy elesnek. Azután élénken elképzelt valami mást. Ahogy kitép a tolvajból egy maroknyi

hajat, és fogai belemélyednek a védtelen torkába. Ez furcsa, zavaró látomás volt, de egy pillanatra majdnem igazinak látszott. Észrevette, hogy Bonnie és Meredith furcsán néznek rá. 65 - Nos? - azt kérdezte, kissé kényelmetlenül érezte magát. - Mondhatom, nem vagy túl jó hallgatóság. sóhajtott Bonnie. – Én csak azt mondtam, hogy még mindig nem úgy néz ki, mintha Da… a gyilkos tette volna. A gyilkos nekem nem tűnt ennyire kicsinyesnek. - Bármennyire is utálok egyetérteni vele, igaza van. mondta Meredith. - Ennek alattomos szaga van. Olyan valaki volt, akinek ellenszenves vagy, aki igazán azt akarja, hogy szenvedj. A nyál összegyűlt Elena szájában, nyelt egyet. - És szintén olyan valaki, aki jártas az iskolában. Ki kellett töltenie egy űrlapot az újság szerkesztőségében, hogy feladhasson egy személyes üzenetet. - mondta. - És valaki olyan, aki ismert téged, és tudja, hogy naplót vezetsz, feltéve, hogy ellopta a célra. Talán az aznapi osztálytársaid közül az egyik volt, amikor elhoztad az iskolába. Emlékszel? Amikor Mr. Tanner majdnem rajtakapott téged. – tette hozzá Bonnie. - Ms. Halpern el is kapott, és felolvasott néhány sort hangosan, egy kicsit Stefanról. Ez az

után volt, hogy Stefan és én összejöttünk. Várj egy percet, Bonnie. Aznap este a házatokban, amikor a naplóból felolvastam nektek, mennyi időre hagytuk el a nappalit? - Csak egy pár percre. Jangce kapart és ugatott, ezért elmentem az ajtóhoz beengedni, és... Bonnie összeszorította az ajkát, és vállat vont. - Tehát a tolvajnak kellett ismernie kellett a házadat. - mondta Meredith gyorsan - különben nem tudott volna eljönni, hogy elvigye a naplót, és eltűnjön vele, mielőtt észrevennénk. Rendben, akkor olyan valakit keresünk, aki alattomos, kegyetlen, és valószínűleg a te egyik osztálytársad, Elena, és valószínűleg ismeri Bonniék házát. Valaki, akinek ellenszenves vagy, és nem rettenti vissza semmi attól, hogy téged... Ó, Istenem. Mind hárman egymásra meredtek. - Annak kell lennie. - suttogta Bonnie. – Annak kell. - Mi olyan hülyék vagyunk, rögtön rá kellett volna jönnünk. - mondta Meredith. Elenát a hirtelen felismeréstől olyan harag öntötte el, amilyet ez előtt még soha sem érzett volt. Olyan erejű volt a haragja, mint a nap ereje a gyertya lángjához képest. - Caroline. - mondta, összeszorította a fogát és állkapcsát, olyan keményen, hogy fájt neki. Caroline. Elena valóban úgy érezte, most meg tudná ölni a zöld szemű lány. Aztán próbált volna kirohanni, de Bonnie és Meredith megállította őt.

- Tanítás után. - mondta határozottan Meredith amikor tudunk vele valahol négyszemközt beszélni. Csak addig vár, Elena. De ahogy az étterem felé tartottak, Elena észrevette, hogy egy aranybarna fej tűnik el lent a művészeti és zenei folyosón. És eszébe jutott valami, amit Stefan Caroline-ról mondott 66 korábban az év folyamán, hogy az ebédidőt a fényképészeti szobába tartották. „Magánélet.” mondta neki Caroline. - Ti ketten csak folytassátok, elfelejtettem valamit. mondta Bonnienak és Meredithnek, mindkettőnek tele volt étellel a tálcája. Azután úgy tett, mintha süket lenne, és gyorsan kisétált és visszalépett a művészet szárny felé. A szobák közül mindegyikbe sötét volt, de a fényképészet szoba ajtaja nyitva volt. Valami arra késztette Elenát, hogy óvatosan lefordítsa a kilincset, és csendben mozogjon, mielőtt elkezdené az összetűzést a lánnyal, amit megtervezett. Caroline itt van bent? Ha igen, mit csinálhat egyedül a sötétben? A szoba először kihaltnak tűnt. Aztán Elena halk morajt hallott egy kis fülke felől, hátulról, és látta, hogy a sötétkamra ajtaja nyitva van. Csendesen és óvatosan lopózott, amíg el nem ért az ajtó mögé, és moraja hangja szavakká nem alakult át. - De hogy bizonyosodhatunk meg róla, hogy ő lesz az, akit kiválasztanak? - Ezt Caroline

mondta. - Az apám benne van az iskolai bizottságba. Őt fogják választani, rendben lesz. - És ez Tyler Smallwood volt. Az apja ügyvéd volt, és minden tanácson ott volt. – Azon kívül ki más lehetne? - folytatta. - Fell's Church lelkéről mindenki azt hiszi, hogy eszes és jól felépített. - És nekem nincs eszem, gondolom. - Ezt mondtam volna? Nézd, ha szeretnél egy fehér ruhát az Alapítók Napjának parádéján, rendben. De ha meg akarod nézni, ahogy Stefan Salvatoret kifutni városból a bizonyítéka miatt, ami a saját barátnője naplójában van… - De miért várjunk olyan sokáig? Tyler hangja türelmetlen. - Mert ez így tönkre fogja tenni az ünneplést. A Fell család ünnepe. Miért az ő nevükhöz fűződik a város alapítása? A Smallwood család volt itt először. - Ó, kit érdekel, hogy kik alapították a várost? Minden, amit én látni akarok, az Elena megalázása az egész iskola előtt. - És Salvatore. - Tiszta gyűlölet és rosszindulat csengett Tyler hangjában, amitől Elena teste borsózott. - Szerencsés lenne, ha a végén nem egy fán lógva végezné. Biztos, hogy benne van a bizonyíték? - Hányszor kell még elmondanom neked? Először is azt írja, elvesztette a szalagot szeptember másodikán a temetőben. Ezt követően azt írja, Stefan aznap felvette és meg is tartotta. A

Wickery híd mellett jobbra van a temető. Ez azt jelenti, Stefan közel volt a hídhoz szeptember másodikán, azon az éjszakán, amikor az öreget megtámadták ott. Mindenki tudja, hogy ott volt akkor is, amikor megtámadták Vickiet és Tannert. Mit akarsz még? 67 - Ez szerintem a bíróság előtt nem lesz elég. Talán kellene még egy kis bizonyíték, alátámasztás képp. Megkérdezhetnénk az öreg Mrs. Flowerst, mikor ért aznap éjjel haza. - Ó, kit érdekel? A legtöbb ember úgy gondolja, ő a bűnös. A naplójába mindenki leírja néhány nagy titkát, amit rejteget. Az emberek ihletet kapnak. - Biztonságos helyen tartod azt? - Nem, Tyler, én kinn a dohányzóasztalon tartom. Ennyire ostobának tartasz, mit gondolsz, ki vagyok én? - Elég ostoba ahhoz, hogy Elenának feljegyzéseket küldjön, amik lebuktathatják őt. Recsegés hallatszott, egy újság. - Nézd meg ezt, ez hihetetlen. És ennek véget kell vetni, most. Mi lenne, ha rájönne, mit tenne? - Mi tehetne, hívja a rendőrséget? - Akkor is azt akarom, hogy hagyd abba. Várj az Alapítók Napjáig, azután, ha sikerülni fog, nézheted, ahogy az jéghercegnő megolvad. - És mondhatjuk Stefannak, hogy „Ciao!”. Tyler... senki nem fogja bántani igazán, ugye?

Kit érdekel? - gúnyolta ki a korábbi hangját Tyler. – Azt hagy csak rám és a barátaimra, Caroline. Elég, ha teszed a dolgod, rendben? Caroline hangja öblös morajjá vált. - Győzz meg engem. - Kis szünet után Tyler kuncogott. Nem volt mozgás, csak susogó hangok, és egy sóhaj. Elena megfordult, és kilopakodott a szobából, csendben, ahogy bejött. A lány befordult a következő folyosóra, aztán nekidőlt a szekrényeknek, és ott megpróbált gondolkodni. Ez túl sok volt egyszerre feldolgozni. Caroline, aki egyszer a legjobb barátja volt, elárulta őt és látni kívánta, ahogy megalázzák az egész iskola előtt. Tyler, aki eddig nem tűnt többnek, mint egy bosszantó rontás, most igazi fenyegetés, és azt tervezi, hogy elkapja Stefant, kiűzi a városból, vagy megöli. És a legrosszabbul dolog az egészben, hogy mindehhez az ő saját naplóját akarják felhasználni. Most már megértette, mit jelentett a tegnap esti álma eleje. Volt már egy hasonló álma, az előtti nap, amikor a lány rájött, hogy Stefan eltűnt. Mindkettőben, Stefan dühösen nézett rá, szemével megvádolta, aztán egy könyvet dobott a lába elé, és elment. Nem egy könyvet. Hanem a naplóját. Ami halálos bizonyíték lehet Stefan számára. Három embert megtámadtak Fell's Churchbe, és Stefan mind háromszor a helyszínen volt. Mit

gondolna róla mindenki a városba, és a rendőrségen? És nem volt rá módja, hogy elmondja az igazat. Tegyük fel, azt mondja: „Stefan nem bűnös. A testvére Damon tette, aki gyűlöli őt, és aki tudja, mennyire utálja Stefan még a gondolatát is, hogy fájdalmat okozzon, vagy pusztítson. És akik Stefan körül voltak, megtámadta azokat, 68 az embereket, hogy Stefan azt higgye, ő tette, és az őrültbe kergesse. És itt van valahol a városban, keressék meg a temetőben, vagy az erdőben. De, oh, az úton, ne csak egy jóképű srácot keressenek, mert lehet, hogy varjú alakban van, abban a pillanatban. Egyébként, ő egy vámpír." Még magának sem hitte el. Olyan nevetségesen hangzott. A nyilalló fájdalom a nyaka oldalán emlékeztette őt, hogy ez a nevetséges történet milyen komoly volt valójában. Nem érezte ma igazán jól magát, szinte mintha beteg lenne. Ez több volt, mint feszültség és alváshiány. Úgy érezte, kissé szédül, és időnként a föld szivacsosnak tűnt a lába alatt, majd visszaugrott. Influenzaszerű tünetek, kivéve, hogy biztos volt benne, hogy nem volt semmilyen vírus a vérében. Damon hibája, megint. Minden Damon hibája, kivéve a napló. Ezért az egyért nem lehetett

hibáztatni, csakis önmagát. Ha csak nem írt volna Stefanról, ha csak nem hozta volna el a naplót az iskolába. Ha csak nem hagyta volna ott Bonnie nappalijában. Ha csak…, ha csak… Most csak egyetlen dolog számított, valahogy vissza kell szereznie a naplóját. 69 10. fejezet Megszólalt a csengő. Ezért nem maradt ideje, hogy visszamenjen az étterembe, és elmesélje a hallottakat Bonnienak és Meredithnek. Elena inkább elindult következő órájára, az elforduló arcok és az ellenséges tekintetek, amik övezték, már nagyon is ismerőssé váltak ezekben, a napokban. Nehezére esett a történelem teremben, nem Carolinet bámulnia, és úgy tenni, mintha nem tudná, amit tud. Alarik Matt és Stefan után érdeklődött, akik sorban a második napon nem voltak órán, Elena vállat vont, és próbálta magát leplezni. Nem bízott ebben az emberben és a kisfiús mosolyában és a mogyoróbarna szemeiben, amiért annyira érdeklődött Mr. Tanner halála után. Bonnie, aki lelkesen nézett Alaricra, egyáltalán nem segített. Az órák után elcsípett egy mondat foszlányt Sue Carson beszélgetéséből. - ...hol töltötte a főiskolán a nyári szünetet. Nem emlékszem pontosan... Elena már eleget volt diszkréten csenden. Megpördült, és közvetlenül Suehoz beszélt, és

hirtelen hívatlan beleszólt Sue egy másik lánnyal folytatott a vitájába. - Ha a helyedben lennék, - mondta Suenak - Én távol maradnék Damontól. Komolyan mondom. Ijedten és zavartan felnevetett. Sue egyike volt a keveseknek, akik az iskolában nem kerülték Elenát, és most úgy nézett ki, mintha azt kívánta volna, bárcsak így tett volna. - Úgy érted, - mondta a másik lány tétován – azért, mert ő is a tiéd? Vagy… Elena durván nevetett. - Úgy értem, mert veszélyes. mondta. - És most nem viccelek. A lányok csak bámultak rá. Elena mentette meg őket a további kínos beszélgetéstől, tapintatosan sarkon fordult, és elment. Begyűjtött Bonniet Alaric iskola utáni csoportos megbeszéléséről és elindultak Meredith szekrényéhez. - Hová megyünk? Azt hittem beszélni fogunk Caroline-al. - Már nem. - mondta Elena. - Várj, amíg hazaérünk. Majd elmondom, miért. - Nem tudom elhinni. - mondta Bonnie egy órával később. - Úgy értem, elhiszem, de nem tudom elhinni. Nem is Caroline. - Tyler volt. - mondta Elena. - Ő tervelte ki ezt az egészet. Ennyit arról, hogy a férfiakat nem érdeklik a naplók. - Tulajdonképpen, meg kell köszönni neki. - mondta Meredith. - Így legalább van időnk az

Alapítók Napjáig, hogy tegyünk valamit ez ellen. Miért mondta, hogy mind ezt az Alapítók Napján kellene megtenniük, Elena? - Tyler valamiért nem kedveli a Fell családot. 70 - De hiszen már mindenki meghalt közülük. mondta Bonnie. - Nos, ez úgy tűnik, Tylernek nem számít. Emlékszem, beszélt róla a temetően is, amikor kerestünk saját családja sírját. Ő azt hiszi, hogy ellopták az őseitől, az őket megillető helyet, mint a város alapítói, vagy ilyesmi. " - Elena, - mondta Meredith komolyan: "Van még valami más is a naplóba, ami Stefan ellen szólhat? Az öreg emberes dolog mellett, úgy értem. - Hát nem elég? - egyenletes, sötét szemeivel őt nézte a lány, Elena kellemetlen lebegést érzett a bordái között. Miért kérdezi ezt Meredith? - Elég ahhoz, hogy Stefan elfusson a városból, ahogy mondták. – állapította meg Bonnie. - Elég, hogy vissza kelljen szereznünk a naplót Carolinetól. - mondta Elena. - Az egyetlen kérdés az, hogy hogyan? - Caroline azt mondta, hogy biztonságosan el van dugva. Ez valószínűleg azt jelenti, a házában. - Meredith elgondolkodva harapdálta ajkát. - Neki csak egy öccse van, aki nyolcadik osztály, ugye? És az anyja nem dolgozik, de sokat jár vásárolni Roanoke-ba. Vajon még mindig van szobalányuk? - Miért? - kérdezte Bonnie. - Mi a különbség?

- Nos, nem akarjuk, hogy bárki is besétáljon a házba, amíg mi átkutatjuk azt. - Már itt tartunk? - Bonnie hangja megemelkedett, szinte visított. - Ezt nem gondolhatod komolyan! - Mit kéne tennünk, csak hátradőlni és megvárni az Alapítók Napját, hagyni, hogy felolvassák Elena naplója az egész város előtt? A te házadból lopták el. Ezért csak vissza kell lopnunk. mondta Meredith őrjítően nyugodtan. - El fognak kapni. Elkapnak és kicsapnak az iskolából, és a végén lehet, hogy börtönbe is kerülünk. - Bonnie Elenéhoz fordult támogatásért. Mondd meg neki, Elena. - Hát ... – Mindent összevetve, ettől a kilátástól Elena egy kicsit viszolygott. Nem is annyira az elképzelés, a kizárás, vagy akár börtön, akár csak a gondolat, hogy tetten érhetik. Mrs. Forbes gőgös arca lebegett a szeme előtt, tele felháborodással. Aztán Caroline arcára váltott, amint rosszindulatúan nevet, amint az édesanyja vádlón rögtön Elenára mutat. Különben is, már maga az a...tény, hogy bemegy valaki házába, amikor ő nincs ott, hogy megkeressék a holmijukat. Azt is utálta, hogy valaki ezt tette vele. De, persze, az a valaki. Caroline, megsértette Bonnie házát, és most már Elena legnagyobb kincse az ő a kezében volt. - Csináljuk. - mondta Elena nyugodtan. - De legyünk nagyon óvatosak.

71 - Nem beszélhetnénk meg? - kérdezte Bonnie gyengén, Meredith és Elena eltökélt arcát nézve. - Nincs mit megbeszélni. Te is jössz. - mondta neki Meredith. - Azt ígérted. - tette hozzá, Bonnie mély levegőt vett, hogy újból kifogásolja az ötletet. De ő felemelte a mutatóujját. - A vér esküvel csak abban segítettünk, hogy Elena megkapja Stefant. - sírta Bonnie. - Gondold csak át újra. - mondta Meredith. – Megesküdtél, hogy megteszel bármit, amit Elena kér Stefannal kapcsolatban. Nem volt szó semmi határidőről vagy ilyesmi, „csak, amíg Elena megkapja őt”. Bonnie szája leesett és tátva maradt. Elenára nézett, aki mindennek ellenére majdnem nevetett. - Ez igaz. - mondta ünnepélyesen Elena. És te magad mondtad azt: „Ha vér esküt teszel, az azt jelenti, hogy neked ragaszkodnod kell az esküdhöz, bármi is történik.” Bonnie becsukta a száját, és felemelte az állát. Igazad van, - mondta kíméletlenül. - Most egész hátralevő életemben azt kell tennem, amit Elena akar, hogy tegyek Stefan miatt. Csodálatos. - Ez az utolsó, amit valaha is kérek. - mondta Elena. - Megígérem. Esküszöm… - Ne! - mondta Meredith, hirtelen komolyan. - Ne, Elena. Lehet, hogy később megbánod.

- Most már te is kezded a jóslatokat? - kérdezte Elena. Aztán azt kérdezte: - Szóval, hogyan fogjuk megszerezni Caroline házának kulcsát egy óra múlva? November 9. szombat Kedves Naplóm, Sajnálom, hogy már nagyon rég írtam utoljára. Mostanában túl elfoglalt voltam, vagy túl depressziós, vagy mindkettő, ahhoz, hogy írjak. Különben is, az után, ami történt, szinte félek naplót írni. De szükségem van rá, hogy valakinek elmondhassam, mert most nincs egy emberi lény se, egyetlen ember sincs a földön, akitől nem tartanék valami miatt. Bonnie és Meredith nem tudja az igazságot Stefanról. Stefan pedig nem tudhatja az igazságot Damonról. Judit néni nem tud semmit. Bonnie és Meredith tud Carolineról és a naplóról, de Stefan nem. Stefan tud a verbéna virágról, amit most minden nap használok, de Bonnie és Meredith nem. Annak ellenére, hogy én mindkettőjük táskájába csempésztem egy darabot. Egy jó dolog: úgy tűnik, hogy működik, vagy legalábbis még nem voltam újra alvajáró az óta az éjszaka óta. De jó lenne azt hazudni, hogy az óta nem álmodok Damonnal. De ő ott van minden rémálmomban. Az életem most tele van hazugsággal, és kell valaki, akivel teljesen őszinte lehetek. El fogom rejteni ezt a naplót a meglazult padlódeszka alá a szekrénybe, hogy senki nem találja meg,

akkor se, ha elragad a halál, és kitakarítják a szobámat. Lehet, hogy majd egy napon 72 Margaret unokái fognak itt játszani, és akkor majd kikandikál a szekrényből, és kihúzzák, de addig senki. Ez a napló az utolsó titkom. Nem tudom, miért gondolok a halálra és a haldoklásra. Ez Bonnienál divat, ő az, aki azt hiszi, hogy olyan romantikus lenne. Tudom, amit igazán szeretne, abban nem volt semmi romantikus, amikor apa és anya meghalt. Csak a legrosszabb érzés a világon. Élni akarok, jó hosszú ideig, és Stefan felesége lenni, és boldognak lenni. És nincs olyan ok, amiért nem lehetnék, amikor az összes ilyen jellegű problémát magunk mögött hagyunk. Kivéve, hogy vannak olyan időszakok, amikor megijedek, és ezt nem hiszem el. És vannak kis dolgok, amik nem számítanak, de engem zavarnak. Mint például, Stefan miért hordja még mindig Kathrine gyűrűjét nyakában, bár tudom, hogy szeret engem. Vagy miért nem mondja ki soha, hogy szeret engem, bár tudom, hogy agy van. Nem számít. Minden rendben lesz. Ennek működnie kell. És akkor együtt leszünk, boldogan. Nincs semmi ok, amiért nem lehetnénk. Nincs semmi ok, amiért nem lehetne. Semmi okunk Elena megállt az írással, és igyekezett egyenesen megtartani a betűk az oldalon a

középpontban. De ezek csak homályosan távolodtak, és becsukta a könyvet, mielőtt áruló könnycseppjei a tintára eshettek volna. Aztán odament a szekrényhez, felemelte a laza kartont egy körömreszelővel, és eltette a naplót. Egy héttel később körömreszelő a zsebébe, álltak mind a hárman, ő, Bonnie és Meredith, Carolinék házának hátsó ajtajánál. - Siess. - sziszegte Bonnie kínjában, és körülnézett az udvaron, mintha azt várná, hogy valaki rájuk ugrik. - Gyere, Meredith! - Ez az. - mondta Meredith, mert a kulcslyukba végre megtalálta a helyes utat ás hallották, ahogy a tolózár kattan, és enged neki, hogy elfordítsa ujjaival. - Mehetünk! - Biztos vagy benne, hogy nincsenek itthon? Elena, mi lesz, ha korábban visszajönnek? Miért nem csináljuk később, vagy legalább nappal? - Bonnie, bemész? Mi mindezen már túl vagyunk. A szobalány mindig itt van nappal. És nem fognak ma este korábban visszajönni, hacsak nem lesz valaki beteg Chez Louis-nál. Most gyere! - mondta Elena. - Senki nem merne beteg lenni Mr. Forbes születésnapi vacsorájánál. - mondta megnyugtatóan Bonnie-nak Meredith, ahogy a kisebb lány belépett. - Biztonságban vagyunk. - Ha már elég pénzük van, hogy elmenjenek egy drága étterembe, akkor azt gondolhatnád, hogy megengedhetik maguknak, hogy hagyjanak egy kevés világítást. - mondta Bonnie,

visszautasítva a vigasztalást. Magántulajdon, Elena egyetértett ezzel. Különös volt, és lehangoló, hogy áthaladnak valaki másnak a házában, a sötétben, és a szíve hevesen dübörgött, amint felment a lépcsőn. Tenyerében megragadva a kulcstartós zseblámpát, hogy megmutassa az utat, ami nedves és 73 csúszós volt. Ám annak ellenére, hogy ezek a fizikai tünetek a pánik jelei voltak, agya még mindig higgadtan működött, szinte levált. - Valószínűleg a hálószobájában van. - mondta. Caroline ablaka az utcára nézett, ami azt jelentette, hogy még óvatosabbnak kellett lenniük, hogy ne bukjanak le a világítás miatt. Elena a zseblámpa apró fény sugarában undorral érzett körül. Ez volt az egyik dolog, azt tervezték, hogy úgy keresik a naplót a szobájába, hogy hatékonyan és módszeresen átnézik a fiókokat. Az valójában egy másik dolog, hogy most itt állt, és körülötte úgy tűnt, mintha ezer helyre lehetne elrejteni valamit, és az érzés, hogy megérintsen valamit, abban az esetben ha Caroline észrevette volna, megzavarta. A másik két lány is csak egyhelyben állt. - Talán csak menjünk haza. - mondta Bonnie csendesen. És Meredith nem mondott ellent neki. - Meg kell próbálnunk. Legalább meg kell próbálni. mondta Elena, hangja ónosan és

üregesen hallatszott. A lány kihúzott egy fiókot, egy magas lábú fiókos szekrényen, és a zseblámpa fénye rá egy halom csipkés fehérneműt világított meg. Egy Gyorsan megbizonyosodott róla, hogy egy könyv sincs ott. A lány kiegyenesedett, és visszatolta a fiókot. Aztán mélyet lélegzett. - Ez nem olyan nehéz. - mondta. - Azt kell tennünk, hogy felosszuk a szobát, majd mindent átnézünk a saját részünkön, minden fiókot, minden bútort, minden tárgyat, ami elég nagy, hogy el lehessen benne rejteni a naplót! Ő a szekrényt választotta magának, és az első dolog volt, hogy körömreszelővel ellenőrizze az alját. De Caroliné biztonságosnak tűnt, és a szekrény fala szilárdnak hangzott. Átkutatta Caroline ruháit, talált néhány dolgot, amit kölcsönadott neki az elmúlt évben. Nagy volt a kísértés, hogy visszavegye, de persze nem tehette. A keresést Caroline cipői és pénztárcái között folytatta, de nem talált semmit, kihúzott egy széket, hogy megvizsgálja a szekrény felső polcát. Meredith a padlón ült, egy rakás plüss állatot vizsgálat, amik arra voltak kárhoztatva, hogy egy ládába kerültek, más gyermekkori emlékkel együtt. Hosszú érzékeny ujjait egyenként végig futtatta az anyagokon. Amikor elért egy bolyhos uszkárt, megállt. - Ezt én adtam neki. - suttogta a lány. - Azt hiszem a tizedik születésnapjára. Azt hittem rég

kidobta. Elena nem látta a szemét, Meredith saját zseblámpáját bekapcsolva nézte a pudlit. De tudta, mit érez Meredith. - Megpróbáltam kárpótolni őt. - mondta lágyan. Próbáltam, Meredith, a Kísértet Háznál. De ahogy ő mondta, soha nem bocsátja meg nekem, amiért elvettem tőle Stefant. Azt kívánom, bárcsak máshogy állnának a dolgok, de ő nem hagyja, hogy így legyen. - Szóval ez most háború. 74 Ez most háború. - mondta Elena nyíltan és véglegesen. Nézte, ahogy Meredith félre teszi a pudlit, és felemeli a következő állatot. Aztán visszafordult a saját részéhez. De a komódnál sem járt több szerencsével, mint ahogy a szekrénynél se. És ahogy telt az idő, egyre nyugtalanabbá vált, és szinte biztos volt benne, hogy egy autót hall behúzódni az úttestről Forbes házhoz. - Semmi értelme. - mondta végül Meredith, miközben Caroline matraca alatt kutatott. – Valahova máshova kellet elrejtenie… várj. Van itt valami. Érzem a sarokban. Elena és Bonnie rá bámult a szoba átellenes végéből, egy pillanatra megfagytak. - Megtaláltam, Elena, ez egy napló! Megkönnyebbülés suhant át Elenán, és úgy érezte magát, mint egy gyűrött papírlap, ami

kiegyenesedett, és kisimult. Újra tudott mozogni. És a légzés csodálatos volt. Végig tudta, hogy semmi igazán rettenetes nem történhet Stefannal. Az élet nem lehet ilyen kegyetlen, hogy nem Elena Gilberttel. Mindnyájan biztonságban vannak. De Meredith zavarban volt. - Ez egy napló. De ez zöld, nem kék. Ez egy rossz napló. - Mi? - Elena elkapta a kis könyvet, s a ragyogó fényben igyekezett, hogy a smaragdzöld fedél átváltozzon zafír kékké. Nem működött. Ez a napló majdnem pontosan olyan, mint az övé, de ez nem az övé. - Ez Caroliné. - mondta ostobán, még mindig nem akarta elhinni. Bonnie és Meredith közelebb húzódtak. Mindannyian a zárt könyvet nézték, majd egymást. - Lehet, hogy van benn valami nyom. - mondta Elena lassan. - Ez így igazságos. – jegyezte meg Meredith. De Bonnie volt az, aki átvette a naplót, és ténylegesen kinyitotta. Elena bekukkantott a válla fölött, és látta Caroline tüskés, dőlt írását, nagyon eltért a nyomtatott betűktől a lila feljegyzéseken. Eleinte a szemét, nem fókuszált, de aztán egy név ugrott elé: Elena. - Várj, mi az? Bonnie volt az egyetlen, aki olyan helyzetben volt, hogy tovább tudta olvasni egy-két szónál,

egy pillanatig hallgatott, ajka mozogott. Aztán felhorkant. - Ezt hallgassátok. – mondta, majd olvasni kezdte: „Elena a világ egyik legönzőbb embere, akit valaha ismertem. Mindenki azt hiszi, ő annyira együtt érző, de ő valójában hideg. Ez undorító, ahogyan az emberek nyaliznak neki, miközben soha nem jönnek rá, hogy őt nem érdekli senki más, kivéve Elena.” - Caroline mondja ezt? Róla is beszélhetnénk! - De Elena meleget érzett az arcán. Ez gyakorlatilag az volt, amit Matt mondott neki, amikor a lány Stefant kereste. 75 - Gyerünk, van még. - mondta Meredith, böködte Bonnie, aki sértett hangon folytatta. - „Bonnie majdnem olyan rossz manapság, miközben mindig arra törekszik, hogy fontossá tegye magát. A legújabb dolog az, úgy tesz, mintha ő spirituális lenne, úgyhogy az emberek fognak figyelni rá. Ha ő valóban médium lenne, rájönni, hogy Elena is csak kihasználja őt.” Volt egy nagy szünet, majd Elena azt kérdezte: - Ez minden? - Nem, van egy kicsi Meredithről. „Meredith nem tesz semmit, hogy megállítsa. Sőt, Meredith nem csinál semmit, ő csak figyel. Olyan, mintha ő nem tudná, mit tegyen, ő csak reagál a dolgokra. Különben is, hallottam a szüleimet beszélni a családjával, nem csoda, hogy soha nem említi őket.” - Ez meg mit jelent?

Meredith meg sem mozdult, és Elena csak a nyakát és az állát látta a félhomályban. De halkan beszélt, és folyamatosan. - Nem számít. Keress tovább, Bonnie, van valami Elena naplójáról? - Október 18. körül. Akkor lopták el. - mondta Elena, ezzel félre téve a kérdéseit. Erről majd később kérdezi Meredithet. Nem volt bejegyzést október tizennyolcadikán, illetve után hétvégén, sőt, csak néhány bejegyzés volt az azt következő hetekben. Egyikükben sem említette a naplót. - Nos, ez akkor. - mondta Meredith, miközben visszaült. - Ez a könyv használhatatlan. Hacsak nem akarjuk vele zsarolni. Tudod, mi nem fogjuk vissza adni az övét, ha ő nem adja vissza a tiéd. Ez egy csábító ötlet volt, de Bonnie észrevette a hiányt. – Ebből nem származna Carolinenak semmi baja, itt csak más emberekre panaszkodik. Főleg ránk. Fogadni mernék, Caroline szívesen oda adja, hogy a tiédet hangosan felolvashassa az egész iskola előtt. Azt gondolja, az lesz az ő nagy napja. - Szóval, mit csináljunk vele? - Tedd vissza. - mondta Elena fáradtan. A lány könnyen megpördült, körbe a szobában, körbe járatta a szemét, finom különbségeket keresve, ahhoz képest, amikor bejöttek. – Csak továbbra is úgy kell tennünk, mintha nem tudnánk, hogy nála van a naplóm, és reméljük, hogy kapunk még egy esélyt.

- Rendben. - mondta Bonnie, de tovább folytatta a kis könyv átlapozását, időnként ingerülten fújt, vagy sziszegett egyet. - Ezt hallgassátok meg! kiáltotta. - Nincs időnk. - Elena mondta. A lány mondott volna még valamit, de abban a pillanatban Meredith szólalt meg, hangja parancsoló volt, és felhívta mindenki figyelmét. - Egy autó. Beletelt egy másodpercet, míg meggyőződtek arról, hogy a jármű megállt a Forbes felhajtón. Bennie szemei és szája szélesek és kerekek voltak és úgy tűnt, hogy megbénult, miközben az ágy mellett térdelt. - Menj! Gyerünk! - mondta Elena, miközben kirántotta a naplót a kezéből. – Kapcsold ki a zseblámpákat és irány a hátsó ajtó. 76 Elindultak. Meredith sürgette előre Bonniet. Elena térdre rogyott, fölemelte az ágytakaró, Elena odaesett a térdeihez és emelte az ágytakarót miközben megállt Caroline matracánál. A másik kezével előtérbe tolta a naplót miközben kiékelte azt a matrac és a por réteg között. A gyéren befedett rugókba elakadt a karja, de még rosszabb volt, hogy a királynő méretű matrac nem egyenletesen tartotta a súlyt, lent és fent. Az ujjhegyeivel még néhányszor oldalba bökte, majd kihúzta a karját, és visszahúzta az ágytakarót a helyére. Egy vad pillantást vetett vissza a szobába, miközben balra indult, nem volt ideje, most mást is

rögzíteni. Ahogy megindult gyorsan és csendben a lépcsőn felé, hallotta a kulcsot a bejárati ajtónál. Az, ami következett, az egy elég félelmetes játéka volt. Elena tudta, hogy szándékosan nem üldözték őt, de a Forbes család úgy látszott, hogy eltökélte, hogy sarokba szorítsa őt a házukban. Visszafordult, ahogy a hangok jöttek felé és felgyúltak a fények a teremben, ahogy felmentek a lépcsőkre. Bemenekült a folyosó utolsó ajtaján, de úgy látszott követik. A mozgások egyenesen a hálószoba előtt voltak. A szomszédos fürdőszoba irányába fordult, de akkor látta, hogy a fények életre kelnek a zárt ajtó alatt, miközben elvágják a szökését. Csapdába esett. Caroline szülei bármelyik pillanatban bejuthatnak. Látta, hogy a franciaablak erkélyes, és ugyanebben a pillanatban elhatározta, mit tesz. Kinn a levegő hűvös volt, lélegzete halványan látszódott. Sárga fény tört elő a szoba mellett, és ő még hátrébb húzódott balra, kitartva az útját. Aztán a hang rettegve jött, szörnyen egyértelműen: kilincset elfordult, majd elhúzták a belső függönyöket, és a franciaablak kinyílt. Kétségbeesetten nézett körül. Túl messzi volt a föld ahhoz, hogy leugorjon, és nem volt semmi, amin lemászhatna. Csak a tető maradt, de nem volt semmi sem, amin felmászhatna.

Mégis, ösztöne azt súgta, hogy tegye meg, az erkély korlátjához ment, és tapogatózott, éppen amikor a kapaszkodó fölött egy árnyék jelent meg a függönynél. Egy kéz szétválasztotta őket, egy alak kezdett kibontakozni, azután Elena érzett valamit, ami szorítja a kezét, miközben a csuklóján össze zárul és felfelé húzza őt. Automatikusan fellendítette a lábát, és érezte, hogy közben felmászott a zsindelyes tetőre. Miközben megpróbálta akadozó légzését megnyugodtatni, hálásan nézett megmentőjére, … és megdermedt. 77 11. fejezet - A név Salvatore. Úgy, mint megmentő. - mondta. Egy rövid pillanatig fehér fogai megvillantak a sötétben. Elena visszanézett. A tető takarásban volt az erkélyről, de csoszogó hangot hallott lentről. De ezek nem az üldözés hangjai voltak, és semmi jele nem utalt rá, hogy valaki hallaná beszélgetésüket. Egy perc múlva hallotta, amint a franciaablak visszacsukódik. - Azt hittem, hogy Smith. - mondta, még mindig a sötétbe bámulva. Damon nevetett. Borzasztóan megnyerő nevetéssel, olyan, mint Stefané, csak keserű él nélkül. Ez arra késztette őt, hogy a szivárvány fényekre gondoljon a varjú tollain. Ennek ellenére nem tudta őt becsapni. Bájosnak látszott, de Damon minden képzeletet

felülmúlóan veszélyes volt. Ez a kecses, heverészett testét tízszer erősebb, mint egy emberé. Ezek a lusta sötét szemek tökéletesen láttak éjszaka is. A hosszú ujjú kéz, ami felrántotta őt a tetőre, lehetetlen gyorsasággal mozoghatna. És leginkább zavaró tény, hogy elméje egy gyilkos elméje volt. A ragadozó. Ezt épp csak a felszín alatt érzékelhette. Más volt, mint egy embertől. Oly sokáig élt úgy, hogy megölte vadászott rájuk, hogy nem látott más utat. És élvezte ezt, miközben nem harcolt a természetével, mint Stefan, de erre büszke volt. Nem volt se erkölcse, se lelkiismerete, és csapdába ejtette itt az éjszaka közepén. Az egyik sarok felé hátrált, készen arra, hogy bármelyik pillanatban leugorjon. Most haragudnia kellene rá, azok után, azért, amit az álmában tett vele. Dühös volt, de nem volt semmi értelme ezt kifejezni. Tudta, hogy magában dühöng, és ő csak nevetett a lányon, mintha hangosan is mondta volna neki. A lány csendesen, elszántan nézte őt, várva a következő lépésére. De ő nem mozdult. Ezek a kezek, amelyek gyorsabban mozogtak, mint egy támadó kígyó, mozdulatlanul pihentek a térdén. Arckifejezése emlékeztette őt, hogyan nézett rá egyszer korábban. Az első alkalommal, amikor találkoztak, ugyanilyen megfontoltnak látszott, kivéve a kifejezés a szemében, akkor meglepetés volt benne. Most már nyoma se volt.

- Nem fogsz sikítozni velem? Vagy elájulni? kérdezte, mintha felkínálná neki a szokásos lehetőségeket. Elena még mindig őt nézte. Damon sokkal erősebb volt nála, és gyorsabb, de ha szükséges, úgy gondolta, eljuthat a tető széléhez, mielőtt elérné őt. Harminc láb magas, mintha ennyi hiányzott volna az erkélytől, de talán úgy érdemes megkockáztatni. Minden Damontól függ. - Én nem ájulok el. - mondta kurtán. - És miért kellene üvöltöznöm veled? Úgy volt, hogy egy játékot játszunk. Hülye voltam azon az éjszakán, és így elveszett. Figyelmeztetettél a temetőben, hogy milyen következményekkel járhat. 78 Az ajka szétnyílt, gyors levegőt vett és elfordult. - Én csak azt mondtam, hogy lehetnél az és Árnyék Királyném. - mondta, szinte magában beszélt, s így folytatta: Volt már nagyon sok társam, fiatal lányok, mint te és nők, akik Európa szépségei voltak. De te vagy az, akit az oldalamon szeretnék. Uralkodók, akik tudják, mit akarnak, és meg is szerzik. Félelemmel és hódolattal fordulna felénk az összes gyengébb lélek. Ez olyan rossz lenne? - Én egy vagyok a gyengébb lelkek közül. - mondta Elena. - És te meg az ellenségem vagy, Damon. És ez sosem fog megváltozni. - Biztos vagy benne? - őt nézte, érezte, hogy a hatalmával megérinti a tudatát, mintha hosszú

ujjak súrolták volna. De nem volt szédülés, nem érezte magát gyengének, vagy hagyta el magát. Aznap délután sokáig áztatta magát, mint mindig ezekben, a napokban, egy forró fürdő, meghintve szárított verbénával. Damon szemében megértés csillant, de jól viselte a kudarcot. - Mit csinálsz itt? – kérdezte mellékesen. Különös volt, de úgy érezte, nem kell hazudnia neki. - Caroline elvett valamit, ami az enyém. A naplómat. Azért jöttem, hogy visszavegyem. Új kifejezés villant a sötét szemeiben. - Kétségtelen, hogy megvédd az értéktelen öcsémet valahogy. - mondta bosszúsan. - Stefannak ehhez semmi köze sincs! - Ó, igazán? - Félt, mert megérti, többet jelent neki. Furcsa, eddig úgy tűnt, hogyha valami baj van, ő mindig benne van. Ő idézi elő a problémát. Most, ha ő kikerül a képből... Elena kitartóan beszélt. - Ha megint megsebzed Stefant, nagyon meg fogod bánni. Meg fogom találni a módját, hogy azt kívánd, bár ne tetted volna, Damon. Komolyan mondom. - Értem. Nos, hát, sok munkát fogok neked adni, nem? Elena nem mondott semmit. Rábeszélte magát miközben sarokba szorította, beleegyezett, hogy megint ezt a halálos játékát játssza. Félrenézett. - Végül az enyém leszel, ugye tudod. - mondta halkan. Ez az a hang volt, amit a buliban

használt, mikor azt mondta: „Nyugi, nyugi.” Most nem volt benne gúnyolódás, vagy rosszindulat, puszta tényként mondta. – „Ha törik, ha szakad”, mint ahogy az emberek mondják, ez egy jó kifejezés. - Az enyém leszel, mielőtt leesik a következő hó. Elena megpróbálta elrejteni azt a hideget, amit érzett, de tudta, hogy amúgy is látja. - Jó. - mondta. Bizonyos értelemben igazad van, hogy félsz tőlem, én vagyok a legveszélyesebb dolog, amivel valószínűleg valaha is találkozhattál az életedben. De most van egy üzleti ajánlatom számodra. - Üzleti ajánlat? 79 - Pontosan. Idejöttél, hogy visszakapd a naplót. De nem kaptad vissza. - Mutatta üres kezeit. Elbuktál, nem de? - Amikor Elena nem válaszolt, folytatta. És nem akarod, hogy az öcsém megtudja, így ő nem segíthet neked. De tudok. És fogok is. - Segítenél? - Természetesen. Fizetségért cserébe. Elena rá meredt. Vér lángolt az arcán. Amikor sikerült kiejtenie a szavakat, csak suttogva sikerült neki beszélni. - Mi az… ára? Mosolya felragyogott a sötétben. - Néhány perc az idődből, Elena. Néhány csepp véred. Egy velem töltött óra, egyedül.

- Te… - Elena nem találta a megfelelő szót. Minden jelző, amit tudott, túl enyhe volt. - Nekem így is jó, ahogy van, végül is. - mondta ésszerű hangon. - Ha őszinte vagy, akkor ezt el kell ismerned magadnak. A múltkori nem az utolsó alkalom volt. Miért nem fogadod ezt el? - A hangja meleggé és bensőségessé vált. - Emlékezz csak... - Inkább elvágom a torkomat. - mondta. - Érdekes gondolat. De én sokkal élvezetesebb módon is meg tudnám tenni. Csak nevetett rajta. Valahogy, ez mindennek a teteje volt, ez már túl sok volt. - Undorító vagy, tudod. - mondta. – És visszataszító. - A lány remegett, és nem tudott lélegezni. – Előbb halnék meg, mint hogy ezt megadnám neked. Inkább… Nem volt biztos benne, mi késztette arra, hogy ezt tegye. Amikor együtt volt Damonnel, egy más fajta ösztön vezette őt. Abban a pillanatban úgy érezte, hogy inkább kockáztat, bármit, hogy most nyerjen. Észrevett, elméje egyik felével, hogy Damon ült vissza, nyugodt volt miközben élvezte azt a kanyart, amit a játéka vett. Az elméje másik fele azt számolta, milyen messze nyúlhat ki a tető az erkély fölött. - Inkább ezt teszem. - mondta, és oldalra vetette magát. Igaza volt, a figyelme gyengült, és nem mozgott elég gyorsan ahhoz, hogy megállítsa. Érezte

a szabad teret a lába alatt, majd rettegés futott végig rajta, mikor rájött, az erkély távolabb van, mint gondolta. És ő egyre távolodott tőle. De nem számított Damonre. A keze kilőtt, nem elég gyorsan ahhoz, hogy a tetőn tartsa, de valamivel később esés közben elkapta. Olyan volt, mintha a súlya semmi lett volna neki. Reflexszerűen, Elena megragadta a tető zsindelyezett élét és megpróbált felhúzni a térdét. A hangja dühös volt. - Te kis bolond! Ha mindenképp az a vágyad, hogy meghalj, én tudok más, jobb módot is mutatni. 80 - Engedj el! - mondta Elena a foga közt szűrve. Biztos ki fog jönni valaki más is az erkélyre, aki majd megmenti, legalább is bízott benne. Engedj el! - Itt és most? - Őt nézte azokkal a feneketlen fekete szemeivel, és rádöbbent, hogy komolyan gondolja. Ha igent mond, elengedi. - Ez lenne a gyors módja a dolognak, nem igaz? mondta. Szíve lüktetett a félelemtől, de nem törődött vele, hogy Damon ne lássa. - De az pazarlás lenne. - Egy mozdulattal visszarántotta őt biztonságba. Magához. Karja megfeszült körülötte, szorosan karcsú kemény testéhez húzta, és Elena hirtelen nem látott semmit. Be volt burkolva. Akkor úgy érezte, a lapos izmok összehúzódnak, mint egy nagy macska, és ők ketten elindultak a semmibe.

Zuhantak. Nem tudott mit tenni, de erősen kapaszkodott belé, mint az egyetlen szilárd dologba körülötte az elsuhanó világban. Aztán leértek, miközben macskaszerűen, könnyen fogadták az ütközést. Stefan tette valami hasonló egyszer. Stefan de nem tartotta utána is ilyen szorosan, az ajka szinte az összeért az övével. - Gondolj az ajánlatomra. - mondta. Nem tudott mozogni, vagy elfordulni. És most, hogy már tudta, nincs hatalma fölötte, nem azt használta, hanem egyszerűen a vonzerejét. Hiába tagadná, teste válaszolt az övének. Érezte a lélegzetét az ajkán. - Semmiben nincs rád szükségem. - mondta neki. Azt hitte, hogy meg csókolja, de nem tette. Fölöttük franciaablakok kinyílt és egy dühös hang szólalt meg az erkélyen. - Hé! Mi folyik itt? Van valaki odakinn? - Ezúttal teszek neked egy szívességet. - mondta Damon nagyon halkan, még mindig nem engedte el. – De legközelebb be fogom hajtani. Nem tudta volna elfordítani a fejét. Ha úgy gondolja, hogy megcsókolja, ő engedte volna. De hirtelen a kemény karjai elolvadtak körülötte, és az arca mintha elmosódott volna. Olyan volt, mintha a sötétség visszaszívta volna önmagába. Aztán fekete szárnyra kapott és csapkodott a levegőben, és egy hatalmas varjú szárnyalt el. Valamit, egy könyv vagy cipő szállt utána az erkélyről. Egy méterrel mellé ment.

Átkozott madár! - hallatszott Mr. Forbes hangja felülről. - A tetőn kell fészkelnie. Elkezdte rázni a hideg, karjait összezárta maga körül, Elena elbújt a sötétbe, amíg Mr. Forbes visszament. Úgy látta, Meredith és Bonnie a kapunál kuporog. Mi tartott ennyi ideig? - suttogta Bonnie. Azt hittem, hogy elkaptak! 81 - Majdnem. Meg kellett húznom magam, amíg nem lett biztonságos. - Elena nem beszélt Damonról, és most nem tudatosan tette. – Mennyünk haza! - suttogta. - Nem tehetünk többet. Amikor elváltak Elena ajtajánál, Meredith azt mondta: Csak két hét van az Alapítók Napjáig. - Tudom. - Egy pillanatra eszébe jutott Damon ajánlata. De megrázta fejét, el kell felejtenie. Majd kitalálok valamit. - mondta. Elena a következő nap az iskolában nem tudott semmire koncentrálni. Az egyetlen biztató tény az volt, hogy Caroline nem úgy tűnt, mintha észrevette volna, hogy jártak szobájában, de ez volt minden, ami kicsit vigasztalta. Ma reggel volt a gyűlés, amelyen bejelentették, hogy az iskola tanácsa úgy döntött, Elena fogja képviselni a diákokat, mint „Fell's Church szelleme”. Az egész megbízó beszéd alatt, Caroline mosolya lángolt, diadalmasan és rosszindulatúan. Elena megpróbálta figyelmen kívül hagyni ezt. És próbálta figyelmen kívül hagyni, semmibe

venni és elnyomni, amit még közgyűlés nyomán kapott, de nem volt könnyű. Soha nem volt könnyű, és voltak napok, amikor azt hitte, megüt valakit, vagy csak sikoltozva rohangál, de eddig tudta kezelni. Délután, Elena várta a hatodik órában a történelemórát, belépve Tyler Smallwoodot vizsgálta. Amióta csak visszajött az iskolába, nem foglalkozott vele, egy szót se váltottak közvetlenül. Most elmosolyodott, gonoszul, mint Caroline a megbízó közlemény során. Most, ahogy meglátta Elenát egyedül, megbökte Dick Cartert a könyökével. - Mi az ott? - kérdezte. - Sárgaviola? „Stefan, hol vagy?” - gondolta Elena. De tudta erre a választ. Félúton az iskolában, a csillagászat teremből jön az osztályban. Dick kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán arckifejezése megváltozott. Elena mögé nézett a folyosón. Elena megfordult, és látta Vickiet. Vickie és Dick együtt voltak, a Hazatérési Bál előtt. Elena úgy tudta, állítólag még mindig együtt vannak. Dick bizonytalannak tűnt, mintha maga sem tudta volna, mit várhat a lánytól, aki felé közeledik. Volt valami furcsa Vickie tekintetében, és a járásában. Úgy mozgott, mintha a lába nem érintette volna a padlót. A szeme kitágult és álmodozó volt.

- Hello! - mondta Dick bátortalanul, és felé lépett. De Vickie elhaladt mellette anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá, és Tyler-höz ment. Elena figyelte, a történteket, és egyre nyugtalanabbá tette. Viccesnek kellett volna találnia, de nem volt az. Úgy kezdődött, hogy Tyler kissé meghökkent. Aztán Vickie a mellkasára tette a kezét. Tyler mosolygott, de kényszeredett volt. Vickie becsúsztatta a kezét a kabátja alá. Tyler mosolya megingott. Vickie rátette a másik kezét is a mellkasára. Tyler Dickre nézett. - Hé, Vickie, ébredj fel! - mondta Dick sietve, de nem ment közelebb. 82 Vickie felfelé csúsztatta a két kezét, miközben tolta lefelé Tyler dzsekijét a vállain. Megpróbált vállat vonni anélkül, vagy a könyvével visszatartani, hogy meg ne érintse. De nem sikerült. Vickie ujjai becsúsztak az inge alá. - Állítsd le. Állítsd le őt, gyerünk! - mondta Tyler Dicknek. Közben a falhoz hátrált. - Hé, Vickie, nyugi. Ne tedd ezt. - mondta Dick, de biztonságos távolságba maradt. Zaj támadt. Eleinte úgy olyan alacsony frekvencián, hogy az emberi hallás számára nem volt hallható, de aztán egyre hangosabb és hangosabb lett. Morgás, hátborzongatóan félelmetes, hogy a hideg futkározott tőle Elena gerincén. Tyler dülledt szemei hitetlenkedést tükröztek, és hamarosan rájött, hogy miért. A hang Vickietől jött.

Aztán hirtelen sok minden történt egyszerre. Tyler a földre került, Vickie fogai pedig pár centire csattantak a torkától. Elena, a veszekedést és mindent félre téve, megpróbált segíteni Dicknek, lehúzni rólam. Tyler üvöltött. A történelem terem ajtaja nyitva volt, és Alaric kiabált. - Ne bántsátok! Óvatosan! Ez epilepsziás roham, csak le kell fektetni! Vickie fogai megint csattantak, ahogy elérték a segítő kezek a kavarodásban. A karcsú lány erősebb volt mindegyikük együttes erejénél, és elvesztették az irányítást. Nem voltak képesek, sokkal tovább visszatartani őt. Megkönnyebbülten hallott Elena egy ismerős hangot a háta mögül. - Vickie, nyugodj meg. Rendben van. Nyugalom. Stefan megragadta Vickie karját, és beszélt megnyugtatóan hozzá, Elena ennek ellenére sem merte elengedni. És úgy tűnt, végre, hogy Stefan stratégiája beválik. Vickie karmoló ujjai meglazultak, és képes volt, megszabadítani tőle Tylert. Amíg Stefan beszélt hozzá, szeme petyhüdten csukva volt. - Így jó. Most fáradtnak érzed magad. Minden rendben, álmos vagy. De aztán hirtelen, már nem működik, és Stefan fölötte gyakorolt hatalma meg tört. Vickie szeme kinyílt, és tekintete már nem egy riadt őz szemére hasonlított, mint ahogy Elena a

kávézóban látta. Most vörös dühvel lángolt. Neki esett Stefannak, és újult erővel harcolt ellene. Öten vagy hatan bírtak csak el vele, miközben valaki hívta a rendőrséget. Elena ott maradt, ahol volt, beszélgetett Vickievel, néha rá kiabált, amíg a rendőrség megérkezett. Egyik sem volt olyan jó. Aztán hátralépett, és első alkalommal látta a bámészkodó tömeget. Bonnie az első sorban volt, tátott szájjal bámulva. És Caroline is. - Mi történt? - kérdezte Bonnie, amint a rendőrök elvitték Vickiet. Elena, lihegve óvatosan, egy tincset eligazított a szeme elől. - Elment az esze és megpróbálta levetkőztetni Tylert. 83 Bonnie lebiggyesztette az ajkát. - Nos, ez a lány megbolondult, nem igaz? - És rávigyorgott a válla fölött közvetlenül Caroline-ra. Elena kocsonyás térdei és a kezei remegtek. Érezte, hogy a kar átöleli, és hálásan nekidőlt Stefannak. Aztán felnézett rá. - Epilepszia? - mondta hiteltelen megvetéssel. Végig nézett a folyosón Vickie után. Alarik Saltzman, még mindig utasításokat kiabált, szemmel láthatóan vele megy. A csoport befordult a sarkon. - Azt hiszem, éppen most engedte el az osztályt. mondta Stefan. – Menjünk!

Csendben elindultak a panzió felé, mindketten a gondolataikba mélyedve. Elena összeráncolta a homlokát, és többször is egy-egy pillantást vetett Stefanra, de nem kérdezte, amíg egyedül nem voltak a szobájában. - Stefan, mi ez az egész? Mi történik Vickie-vel? - Ez az, erre én is kíváncsi vagyok. Már csak egy magyarázat lehet, hogy ő még mindig támadás alatt áll. - Úgy érted, Damon még…Ó, istenem! Ó, Stefan, neki is kellett volna adni verbénát. Azt kellett volna... - Semmin nem változtatna. Higgy nekem. - A lány az ajtó felé fordult, mintha Vickie után menne, de ő szelíden visszahúzta. - Néhány ember könnyebben befolyásolható, mint mások, Elena. Vickie akarata soha nem volt túl erős. Most már hozzá tartozik. Elena lassan leült. – Akkor mi semmit sem tehetünk érte? De, Stefan, akkor ő majd olyan lesz, mint te, és Damon? - Attól függ. - a hangja komor volt. - Csak az a kérdés, hogy mennyi vért veszített. Szüksége van vérre az ereiben, hogy teljesen átváltozzon. Ellenkező esetben, a végén majd csak olyan lesz, mint Mr. Tanner. Lecsapolt, felhasznált. Halott. Elena vett egy nagy, mély levegőt. Volt még valami, amiről meg akarta kérdezni, valami, amiről már régóta meg akarta kérdezni. - Stefan, amikor Vickie-hez beszéltél, hogy hátráljon,

azt hiszem, működött. Használtad fölötte a hatalmadat, ugye? - Igen. - De aztán megint megőrült. Akarom mondani... Stefan, akkor ugye minden rendben? Visszanyerted az erődet? Nem válaszolt. De ez elég válasz volt neki. - Stefan, miért nem szóltál? Mi a baj? – Odament hozzá, és letérdelt mellé, úgyhogy rá kellett néznie. - Kis időbe telik, míg teljesen visszatér, ez minden. Ne aggódj emiatt. 84 - Félek. Van még valami, amit nem tehetnék? - Nem. - mondta. De a szeme összeszűkült. Felismerés söpört végig Elenán. – Óh! - suttogta és visszaült. Aztán megint felé nyúlt, és megpróbálta megfogni a kezét. - Stefan, figyelj rám. - Elena, nem. Hát nem látod? Ez veszélyes, veszélyes mindkettőnknek, de különösen a számodra. Meg is ölhetlek, vagy még rosszabb. - Csak akkor, ha elveszíted az irányítást. - mondta. És nem fogod. Csókolj meg. - Nem. - mondta Stefan újra. És kevésbé durván hozzátette. - Ma este vadászni megyek, amint besötétedik. - Ez ugyanaz? - kérdezte. Tudta, hogy nem volt az. Az emberi vér adott neki erőt. - Ó, Stefan, kérlek, nem látod, én ezt akarom? Te nem akarod? - Ez nem fair. - mondta, szeme megkínozott volt. Tudod, hogy nem így van, Elena. Tudod,

hogy mennyire… - megint elfordult, a keze ökölbe szorult. - Akkor miért nem? Stefan, szükségem van... - Nem tudta befejezni. Nem tudta elmagyarázni neki, mire van szüksége, szüksége volt a kapcsolatra vele, a közelségére. Szüksége volt rá, hogy emlékezzen, milyen volt vele, hogy kitörölje a táncos álmának emlékét, és Damon karjait, ahogy körül ölelték. – Szükségem van rá, hogy újra együtt legyünk. - suttogta. Stefan még mindig elfordult, s megrázta a fejét. - Rendben. - suttogta Elena, de érezte, ahogy a bánat és félelem elönti, ahogy a vereség beszivárgott a csontjaiba. Féltette egyrészt Stefant, aki az ereje nélkül sebezhető volt, elég sebezhető, hogy megsebezzék őt Fell's Church polgárai. De másrészt magát is féltette. 85 12. fejezet Egy hang szólt Elenához, amint az üzlet polcai közt keresgélt. - Áfonyamártás, máris? Elena felnézett. - Szia, Matt. Igen, Judit néni szívesen elkészít a Hálaadásnapi menüt előtte vasárnap, emlékszel? Ha gyakorol, akkor kevesebb lesz az esély, hogy valami rettenetes fog belőle kisülni. - Mint, hogy elfelejti megvenni az áfonyamártást, és ez tizenöt perccel vacsora előtt jut eszébe?

- Öt egész perccel vacsora előtt. - mondta Elena, az órájára nézett, és Matt nevetett. Ez a hang jó volt, és Elena már régen hallotta. A lány felé haladt majd megállt mellette, de miután a lány fizetett a vásárlásért, tétovázott, és visszanézett. Matt a magazin állványnál állt, látszólag eltűnt, de volt valami a váll tartásában, ami azt mutatta, hogy oda akar menni hozzá. A lány az ujjaival megérintette a magazint. – Van programod vacsorára? - kérdezte. Amikor bizonytalanul felé pillantott az üzletben, még hozzátette: - Bonnie kinn vár a kocsiban, ő ott lesz. Egyébként csak a család. És persze Robert, most ő is kell. - Ez azt jelentette, hogy Stefan nem jön. Még mindig nem volt biztos benne, hogy, hogy áll a dolog kettejük között, Matt és Stefan között ezekben, a napokban. Legalább beszéltek egymással. - Sajnos ki kell mentenem magam ma estére, Anya nem érzi jól magát. - mondta. De aztán, mintha témát akart volna váltani, így folytatta: Hol van Meredith? - A családjával elmentek rokon látogatóba vagy valami ilyesmi. - Elena homályos volt, mert Meredith is homályosan beszélt magáról, és ritkán beszélt a családjáról. - Szóval mit gondolsz? Nem akarsz adni egy esélyt Judith néni főztjének? - A régi idők emlékére? - A régi barátok kedvéért. - mondta Elena egy pillanatnyi habozás után, és mosolygott.

Pislogott, és elfordult. - Hogy utasíthatnék vissza egy ilyen meghívást? - ezt furcsán, tompa hangon mondta. De amikor visszatette a magazin, és mikor utána ment, mosolygott is. Bonnie vidáman köszöntötte őt, és amikor hazaértek, Judith néni is örült neki, majd invitálta, hogy menjen be a konyhába. - A vacsora már majdnem kész. - mondta, és elvette a csomagot Elenától. – Robert is itt van, egy pár perccel ezelőtt érkezett. Miért nem mész vissza az ebédlőbe? Ja, vigyél egy széket, Elena. Matt-el heten leszünk. - Hatan, Judith néni. - mondta Elena szórakozottan. - Te és Robert, én és Margaret, Matt és Bonnie. 86 - Igen, drágám, de Robert hozott egy vendéget is. Ők már leültek. Elena megjegyezte a szavakat, ahogy belépett az ebédlő ajtaján, de egy pillanatnyi késedelembe telt, amíg az agya reagált rájuk. Még így is tudta, átlépve az ajtón, valahogy tudta, mi vár rá. Robert ott állt, egy üveg fehérborral és a kedélyesen nézett. És ott ült az asztalnál, az asztal végénél a középpontban, egy magas égő gyertya mögött, ott volt Damon. Elena rájött, amikor a megállt, és Bonnie hátulról belé ütközött. Aztán kénytelen volt tovább haladni. Elméje nem volt olyan engedelmes, hanem továbbra is megfagyott.

- Ah, Elena. - mondta Robert, és kinyújtotta a kezét. – Ő itt Elena, a lány, akiről meséltem neked. - mondta Damonnak. - Elena, ez itt Damon... Damon ... - Smith. - mondta Damon. - Ó, igen. Az én alma materből jött, a William & Mary Főiskoláról, és épp most futott be hozzám, a gyógyszertárba. Mivel olyan helyet keresett, ahol tudna enni, meghívtam magammal ide egy kis házi főtt ételre. Damon, ezek itt Elena barátai, Matt és Bonnie. - Helló! - mondta Matt. Bonnie csak bámult, majd ismét Elenára vetette hatalmas szemét. Elena megpróbálta visszatartani magát. Nem tudta, hogy visítva kivonuljon a szobából, vagy kivegye a pohár bort Robert kezéből, és Damon arcára öntse. Túl dühös volt abban a pillanatban ahhoz, hogy féljen. Matt a nappaliban ment egy székért. Elena csodálkozott, hogy a fiú vajon hogy képes elfogadni Damont, majd rájött, hogy ő nem volt ott Alaric partiján. Ő nem tudja, mi történt ott, közöttük, Stefan és a „látogatóba jött egyetemista” között. Bonnien már látszottak a pánik jelei. Meredten, könyörögve bámult Elenára. Damon felállt, és kihúzott egy széket neki. Mielőtt Elena válaszolhatott volna valamit, hallotta Margaret magas kis hangját az ajtóból. Matt, akarod látni a cicát? Judit néni azt mondja, megtarthatom. Én úgy hívom, Hógolyó.

Elena megfordult, támadt egy ötlete. - Milyen aranyos. - mondta Matt előzékenyen, fölé hajolt a kis dombnak, és megsimogatta a fehér bundáját Margaret karjaiba. Meghökkent, amikor Elena minden ceremónia nélkül kiragadta a macskát az orra alól. - Gyere Margaret, mutassuk meg a cicádat Robert barátjának. - majd belenyomta a bolyhos szőrcsomót Damon arcába, és odadobta őt neki. Zűrzavar támadt. Hógolyó kétszer akkorára dagadt, mint normálisan, és a szőre felállt. Olyan hangot adott ki, mint a víz, amit egy vörösen izzó serpenyőre cseppentetek, azután vicsorgott, köpködött, és megkarmolta Elenát, Damon leütötte róla, visszapattant a fal mellől, majd kirohant a szobából. 87 Egy pillanatra Elena megelégedésére látta, hogy Damon éjfekete szeme kissé szélesebb, mint máskor. Aztán lehunyta szemhéját, majd újra kinyitotta őket, és Elena a többiek felé fordult, figyelve a többi jelenlevő reakcióját a szobába. Margaret éppen kinyitotta a száját és visított, mint egy gőzmozdony. Robert igyekezett gátat szabni ennek, csitította a kislányt, és próbálta megtalálni a macskát. Bonnie a hátát a szoba a falának nyomta, kétségbeesetten nézett. Matt és Judith néni, akik belestek a konyhából, csak döbbenten néztek. - Azt hiszem, nem tudod, hogy kell bánni az állatokkal. - mondta Damonnak, és elfoglalta

helyét az asztalnál. A lány bólintott Bonnie felé, aki vonakodva bár, lehámozta magát a falról, és a saját helye felé száguldott, mielőtt Damon megérinthette volna a széket. Bonnie barna szeme körbe járt, hogy kövessék őt, amint leült a sorba. Néhány perc múlva, Robert ismét visszatért a könnyáztatta Margarettel és szigorúan összevont szemöldökkel nézett Elenára. Matt csendben helyet foglalt a székén, bár ő is felemelte a szemöldökét. Ahogy Judith néni megérkezett, elkezdődött az étkezés, Elena fel és lenézett az asztalon. Úgy tűnt, fényes köd terít be mindent, és úgy érezte, mind ez túl valótlan, de a jelenet maga szinte hihetetlenül egészségesnek tűnt, mint valami reklámban. Csak egy átlagos család, aki leült pulykát enni, gondolta. Egy kissé ideges hajadon nagynéni, aki aggódik amiatt, hogy a borsó túl puha lett, és a tekercs leégett, egy kényelmes, leendő nagybácsi, egy aranyhajú tizenéves unokahúggal és az ő hirtelenszőke baby húgával. Egy kék szemű szomszéd fiú típus, egy tündéri barátnő, és egy gyönyörű vámpír kandírozott édesburgonyát fogyaszt. Egy átlagos amerikai háztartásban. Bonnie az étkezés első felét azzal töltötte, hogy a szemével azt próbálta Elenának üzenni: „Mit tegyek?”. De Elena csak annyit válaszolt: „Semmit”. Nyilván úgy döntött, hogy a sorsa bízza magát. Elkezdett enni.

Elenának fogalma sem volt, mit tegyen. Az, hogy így sarokba szorította, ez sértés, és megalázó, és ezt Damon is tudta. De Judith nénit és Robertet elkápráztatta, bókolt az étkezésről és a fényről, meg a William & Mary Főiskoláról csevegtek. Most még Margaret is rá mosolygott, és hamarosan Bonnie is behódolt neki. - Fell's Church-ben a jövő héten lesz az Alapítók Napjának megünneplése. - tájékoztatta Judit néni Damont, vékony arcán halvány rózsaszín pír jelent meg. - Olyan jó lenne, ha vissza tudnál rá jönni. - Szeretnék. - mondta Damon nyájasan. Judit néni elégedetten nézett. - És ebben az évben Elenának is nagy része lesz benne. Őt választották, hogy képviselje Fell's Church szellemét. - Biztosan büszke rá. - mondta Damon. - Ó, azok vagyunk. - mondta Judith néni. - Szóval megpróbálsz majd eljönni? 88 Elena dühösen tört egy darabot a vajas tekercsből. Hallottam néhány pletykát Vickieről. mondta. - Emlékszel, a lány, akit megtámadtak. nyomatékosan Damonra nézett. Volt egy rövid szünet. Aztán Damon azt mondta: Attól tartok, nem ismerem. - Ó, biztos vagyok benne, hogy igen. Olyan magas, mint én, barna szemű, világosbarna hajú ... különben, egyre rosszabbodik az állapota. - Ó, szegény! - mondta Judith néni.

"Igen, az orvosok nem értik miért. És az állapota egyre csak rosszabb és rosszabb lesz, mintha a támadás még mindig tartana. - Elena Damon arcán tartotta a szemét, miközben beszélt, de nem jelent meg rajta más, csak udvarias érdeklődés. - Van még néhány töltelék. - fejezte be, és felé nyújtotta a tálat. - Nem, köszönöm. Inkább ebből kérnék még egy kicsit. - egy kanalat tartott a kezébe, zselés áfonyamártással, a gyertyák fényében megvilágítva. - Ez egy ilyen szívfájdító szín. Bonnie, mint a többi ember az asztalnál, felnézett a gyertyára. Mikor ezt tette, Elena észrevette, hogy ő nem fordul el tőle. Ott maradt, nézve a táncoló lángot, és lassan minden kifejezés eltűnt az arcáról. „Ó, nem!” - gondolta Elena, mint egy bizsereg, a félelem úgy kúszott át rajta és végtagjain. Ő látta már ezt a kifejezést az előtt. A lány megpróbálta Bonnie figyelmét magára vonni, de a másik lány úgy látszik, nem látott semmit, csak a gyertyát. - … azután az általános iskolás gyerekek felvonulást rendeznek a város történelméről. mondta Judith néni azt Damonnek. - De a befejező szertartást az öregebb diákok végzik. Elena, hány rangidős lesz benne az idén? "Csak mi hárman." Elena kellett fordulnia, hogy foglalkozzon a nagynénje, és volt, miközben ő nézte Judit néni mosolygó arcát, hogy hallotta a hangot.

- Halál. Judith néni hüledezett. Robert villája félúton megállt a szájhoz. Elena azt kívánta, vadul és teljesen reménytelenül, bár itt lenne Meredith. - Halál. - mondta a hang újra. - A halál itt van ebben a házban. Elena körül nézett az asztalnál, és látta, hogy nem volt senki, aki segítsen neki. Mindnyájan Bonniera bámultak, mozdulatlanul, mint egy fényképre. Bonnie a gyertyalángba bámult. Az arca üres volt, a szeme a távolba révedt, ahogy azelőtt mikor ez a hang beszélt rajta keresztül. Most azok a világtalan szemek készséges Elena felé fordultak. - A halálod. - mondta a hang. - A halálod vár, Elena. Ez az… Bonnie úgy tűnt, megfullad. Aztán élesen előre hanyatlott és majdnem tányérján landolt. 89 Egy pillanatra mindenki leblokkolt, majd mindenki megmozdult. Robert felugrott, és kihúzta Bonniet, a vállára emelte. Bonnie bőre kékes-fehér volt, a szeme csukva. Judith néni körülötte ugrált, törölgetve az arcát egy nedves szalvétával. Damon figyelte, elgondolkodó szemmel. - Jól van. - mondta Robert nyilvánvaló megkönnyebbüléssel nézett fel. - Azt hiszem, csak elájult. Valami hisztérikus rohama lehetett. - de Elena csak akkor tudott fellélegezni, mikor Bonnie kinyitotta a szemét, és megkérdezte, miért bámulja mindenki.

Ez a hatékony véget vetett a vacsorának. Robert ragaszkodott ahhoz, hogy Bonnie haza vigye, és miután Elenának jutott rá ideje, egy szót suttogott Damonnek. - Kifelé! Felemelte a szemöldökét. - Mi? - Azt mondtam, kifelé! Most! Menj! Vagy megmondom nekik, hogy te vagy a gyilkos. Szemrehányóan nézett. - Nem gondolod, hogy egy vendég egy kicsit több figyelmet érdemel? - mondta, de arckifejezése vállat vont, és elmosolyodott. - Köszönöm, hogy veletek vacsorázhattam. - mondta hangosan Judith néninek, aki kezében egy takaróval az autó felé ment. - Remélem, valamikor megismételhetjük. - majd Elenának hozzátette: Még látjuk egymást. „Nos, ez elég világos volt.” - Elena gondolta, amint Robert elhajtott egy komor Mattel és egy álmos Bonnieval, Judith néni felhívta telefon Mrs. McCullough-t. - Én nem tudom, mi van ezekkel, a lányokkal. mondta. - Először Vickie, most Bonnie és Elena ... nem érzi jól magát az utóbbi időben ... Miközben Judit néni beszélt és Margaret kereste az elveszett Hógolyót, Elena megállt. Fel akart hívni Stefant. Ez volt minden, amit akart. Nem aggódott Bonnie-ért, a másik alkalommal, amikor ez megtörtént, nem látszott maradandó károsodás. És Damonnek jobb dolga is ma este, mint zaklatni Elena barátait.

Idejött, hogy begyűjtse a jussát azért a szívességért, amit tett neki. Minden kétséget kizáróan tudta, hogy ez volt az utolsó szavai jelentése. És ez azt jelentette, hogy majd mindent el kell mondania Stefannak, mert ma este szüksége lett volna rá, szüksége lett volna a védelmére. Csak hogy, mit tehetne Stefan? Annak ellenére, hogy minden ellenkezése és érve ellenére a múlt héten nem volt hajlandó elfogadni a vérét. Ragaszkodott hozzá, hogy e nélkül is visszanyeri a hatalmát, de Elena tudta, hogy továbbra is sebezhető. Stefan akkor se tudná megállítani Damont, ha itt lenne? Ha megtenné, azzal öngyilkosságot követne el? Bonnie háza nem volt biztonságos. És Meredith eltűnt. Nem volt senki, aki segíthetne neki, senki, akiben meg tudna bízni. De a gondolat, hogy ma este egyedül várakozzon, tudván, hogy Damon eljön, elviselhetetlen volt. 90 Hallotta, hogy Judith néni letette a kagylót. Automatikusan, a konyha felé indult, Stefan számát futtatva át az elméjében. Aztán megállt, és lassan megfordult, hogy visszanézzen a nappaliba, amin keresztül ment. Átnézte a padlótól a mennyezetig, az ablakokat és a kandalló bonyolult, gyönyörűen megformált íveit. Ez a szoba az eredeti ház része volt, amelyik majdnem teljesen leégett a polgárháborúban. Az ő szobája maradt még meg, fent.

Nagy fény kezdett derengeni. Elena az öntés felső határát nézte, ahol a modern étkező csatlakozott. Aztán majdnem szaladt a lépcső felé, szíve gyorsan vert. - Judith néni? - Nagynénje megállt a lépcsőn. Judith néni, mondj meg nekem valamit. Damon bement a nappaliba? - Micsoda? - Judith néni csak pislogott rá. - Robert megmutatta Damonnek a nappalit? Kérlek, gondolkodj rajta, Judith néni! Tudnom kell. - Miért, nem, Azt hiszem nem. Nem, ő nem. Ők egyenesen az ebédlőbe jöttek. Elena, mi a csuda?... – Miközben hallgatta Elena nagy lendülettel átölelte karjaival, és megölelte őt. - Bocs, Judith néni. Csak boldog vagyok. - mondta Elena. Mosolyogva megfordult, hogy visszamenj le a lépcsőn. - Nos, örülök, hogy valaki boldog, azok után, ami a vacsorán történt. Bár ez a kedves fiú, Damon, mintha maga is élvezte volna. Tudod, Elena, úgy látszott egészen oda volt érted, annak ellenére, ahogy viselkedtél vele. Elena visszafordult. - Na és? - Nos, csak arra gondoltam, hogy adhatnál neki egy esélyt, ez minden. Azt hittem, nagyon kellemes. Az ilyen fiatalembereket szeretem látni errefelé. Elena megdermedt egy pillanatra, majd lenyelte kitörni készülő hisztérikus nevetését. A

nagynénje utalt, hogy válassza inkább Damont, Stefan helyett..., mert Damon biztonságosabb. Az a fajta fiatalember, akit minden nagynéni szeretne. - Judit néni, - kezdte zihálva, de aztán rájött, hogy hasztalan. Megrázta a fejét, némán, felemelte kezét, jelezve vereségét, és figyelte, ahogy felmegy a lépcsőn. Általában Elena zárt ajtónál aludt. De ma nyitva hagyta az ajtót és mikor az ágyában feküdt a sötét folyosót bámult. És gyakran pillantott a világítós órára a mellette lévő az éjjeliszekrényen. Nem volt veszély, de mégsem tudott elaludni. A percek csak vánszorogtak, hogy majdnem azt kívánta, bár tudna. Idő gyötrelmes lassúsággal tele. Tizenegy óra...Tizenegy harminc... éjfél. Hajnali egy. Egy óra harminc. Kettő. 2: 10 – kor zajt hallott. 91 Hallgatott miközben még mindig az ágyán feküdt, a zaj gyenge suttogás volt odalent. Tudta, hogy megtalálja a módját, hogy feljöjjön hozzá, ha akar. Ha Damon valamit elhatároz, zár nem tartaná távol. A dallam jutott eszébe, abból az álomból, ami azon az éjszakán volt, amikor Bonnie-nál aludt, csilingelt át elméjét, egy maroknyi panaszos, ezüstös emlékként. Furcsa érzéseket ébresztett fel benne. Majdnem kábulatba esett, vagy mintha álomba zuhant volna, felkelt és odaállt a küszöbhöz.

A folyosón sötét volt, de a szeme lassan hozzá szokott. Látta a sötét sziluettet, amint felfelé jön a lépcsőn. Amikor elérte a legfelső fokot, látta a gyors, halálos csillogó mosolyát. Várt, mosolytalanul, amíg el nem érte őt, és ott állt vele szemben, és csak a keményfa padló küszöbe volt közöttük. A ház teljesen elhallgatott. Az egész ház, Margaret a folyosó végén aludt, Judith néni feküdt álmokba burkolva, és nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik az ajtajukon kívül. Damon nem mondott semmit, de ahogy nézett rá, szemét végig futatta a hosszú, fehér hálóingén és annak magas, csipkés nyakán. Elena ezt választotta, mert ez volt az egyik legszerényebb, mind közül, de Damon nyilván úgy gondolta, hogy vonzó. Kényszeríttette magát, hogy csendben maradjon, de a szája kiszáradt és a szíve tompán lüktetett. Itt volt az idő. Egy másik percben tudta. Felnézett rá, anélkül, hogy egy szóval vagy gesztussal meghívta volna, az ajtó üresen maradt. Látott egy gyors villanást a feneketlen szemében, és kíváncsian nézte, ahogy felé jön. Aztán néztem, ahogy megáll. Csak állt, a szobáján kívül, nyilvánvalóan zavarban volt. Megpróbált ismét előrelépni, de nem sikerült. Úgy tűnt, valami megakadályozza őt, hogy tovább menjen. Az arcán, a zavart meglepetés váltotta fel, majd düh.

Felnézett, a szeme a fejgerendáját kutatta fönn, miközben letapogatta a mennyezetet, oldalra állt a küszöbnél. És akkor teljes erejéből megütötte, az ajkai, amiket visszavont a fogairól, felfedve állati vicsorát. Biztonságban az ajtó oldaláról, Elena halkan nevetett. Működött. - A szobám és a nappali alatta minden a régi házból maradt meg. - mondta neki. - És, persze, ez más otthon. Egy olyan, amibe nem hívták be, és soha nem is fognak. Mellkasa hullámzott a dühtől, orra kitágult, szeme vadul csillogott. A fekete düh hullámai áradtak belőle. Úgy nézett ki, mint aki szeretné szétverni a falakat a kezével, melyeket izmai rángatóztak és megfeszülte a dühtől. Diadal és megkönnyebbülés járta át Elenát. – Jobb lesz, ha most elmész. - mondta. - Nincs itt semmi keresnivalód. Az egyik percben még szeme fenyegetően lángolt, aztán Damon megfordult. De nem a lépcső felé. Ehelyett tett egy lépést folyósón, s a kezét Margaret szobájának ajtajára tette. 92 Elena megindult előre, mielőtt tudta volna, mit tesz. Megállt az ajtóban, és megragadta a falon a tapétát, nehezen kapott levegőt. A fejével hátra fordult, és visszamosolygott a lányra, lassú, kegyetlen mosollyal. Enyhén elfordította a kilincset, de nem azt nézte. Szeme, ami olyan volt, mint a folyékony ébenfa,

Elenán maradt. - Te döntesz. - mondta. Elena dermedten állt, és érezte, mintha a tél benne lenne. Margaret csak egy baba. Ez azt jelentette, hogy olyan szörnyeteg lenne, hogy képes lenne bántani egy négy évest. De Damon arcán nyoma sem volt meglágyulásnak vagy részvétnek. Egy vadász volt, gyilkos, és a gyengék voltak a zsákmánya. Eszébe jutott a félelmetes állati vicsor, ahogy szép tulajdonosa átváltozott, és tudta, hogy ő soha nem hagyja, hogy bántsa Margaretet. Úgy tűnt, minden lassítva történik. Látta Damon a kezét a kilincsen; látta azokat, könyörtelen szemeket. Kisétált az ajtón, hátrahagyva az egyetlen biztonságos helyet. „A Halál itt van a házban.” - mondta Bonnie. És most Elena nem dönthet felőle szabad akaratából. Lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a tehetetlen könnyeit, melyek a szeméből hullottak. Végül Damon nyert. A lány nem nézett fel, hogy látja előre rá. De úgy érezte, a levegő mozdult körülötte, ami neki borzongás. És akkor volt kesztyűujjszerűen betüremkedik a puha, a végtelen sötétségben, ami köré tekert vele, mint egy nagy madár szárnya. Nem nézett fel, hogy lássa őt közeledni felé. De érezte, ahogy a levegő megmozdul körülötte, miközben elérte, megborzongott. És ekkor érezte, ahogy a puha, végtelen sötétség beburkolja, körül vette, mint egy nagy madár szárnyai.

93 13. fejezet Elena megmozdult, majd kinyitotta nehéz szemhéjait. Fény áradt be a függöny a szélénél. Nehezen mozogott, ezért inkább csak feküdt az ágyán, és megpróbálta összerakni, hogy mi történt tegnap este. Damon. Damon ide jött, és Margaretet fenyegetette. Így Elena odament hozzá. Ő nyert. De miért nem fejezte be? Elena felemelte ernyedt kezét, hogy megérintse a nyaka oldalát, bár tudta, mit fog találni. Igen, ott volt: két kis lyukak, ami puha és érzékeny a nyomásra. De még életben volt. Megtorpant, mielőtt beváltotta volna az ígéretét. Miért? Emlékeit az utolsó órákról zavarosak és elmosódottak voltak. Csak a töredékek voltak egyértelműek. Damon szeme lenézett rá, s betöltötte az egész világot. Az éles szúrás a torkán. És később, Damon szétnyitotta az ingét, Damon egy kis sebet ejtett a saját nyakán, és kiserkent a vére. Ez után elérte, hogy Elena igyon a véréből. Ha az „elérte” volt a helyes szó. Nem emlékezett arra, hogy bármilyen undort érzett vagy megfélemlítette vagy, hogy valamilyen módon ellenállt. Akkor akarta azt. De a lány nem halt meg, vagy gyengült meg komolyan. Nem változtatta át vámpírrá. És ez volt az, amit nem tudott megérteni.

Damonnek nincs erkölcse, és nincs lelkiismerete, emlékeztette magát. Tehát ez biztosan nem kegyelem volt, az, hogy megállt. Talán csak azt akarta, hogy folytatódjon a játék, hogy nagyobb kár érje, mielőtt megöli őt. Vagy talán azt akarja, hogy olyan legyen, mint Vickie, fél úton az árnyékvilág és a között. Lassan, őrült módon. Egy dolog biztos volt: Nem hiheti azt, hogy ez kedvesség volt a részéről. Damon nem volt képes kedvességre. Vagy a gondoskodni bárkiről, önmagán kívül. Visszahajtotta a takaró, és felkelt az ágyból. Hallotta Judith néni mozogását a folyosóról. Hétfő reggel volt, és itt volt az ideje, hogy elkészüljön, és menjen az iskolába. November 17. Szerda Kedves Naplóm, Nem lenne jó, ha úgy tennék, mintha nem lennék megijedve, mert megvagyok. Holnap lesz Hálaadás, és az Alapítók Napja két nappal utána. És még mindig nem jöttem rá, hogyan állítsam meg Carolinet és Tylert. Nem tudom, mit tegyek. Ha nem kapok vissza a naplómat Carolinetól, fel fogja olvasni ott, mindenki előtt. Tökéletes alkalma lesz, mert ő is az egyike azon három idősebb diáknak, akiket kiválasztottak, hogy verset olvassanak a záró ünnepség során. Az iskola testület választotta ki őket, amelynek Tyler apja is tagja. Kíváncsi vagyok, mit fog gondolni, erről az egészről?

94 De ez min változtat? Ha nem találok ki valamit, hogy ezt az egészet elrendezzem. Stefannak vége lesz, el kell menekülnie Fell's Church-ből a város polgárai elől. Vagy meg is halhat, ha nem nyeri vissza az erejét. És ha ő meghal, én is meghalok. Ez ennyire egyszerű. Ami azt jelenti, hogy meg kell találnom a módját, hogy visszakapjam a naplómat. Muszáj. De nem tudom. Tudom, te várt rám mondani. Van egy módja, hogy a naplómat, Damon útját. Mindössze annyit kell tenned, hogy megállapodnak abban, hogy az ára. Te nem értheted, hogy ez mennyire megrémít. Nem csak azért, mert Damontól félek, hanem azért, mert félek, hogy mi fog történni, ha ő és én újra együtt leszünk. Félek, hogy mi fog történni velem... és Stefannal és velem. Erről nem tudok senkivel beszélni. Túlságosan felkavaró. Zavarodottnak, elveszettnek és magányosnak érzem magam. Senkihez nem tudok fordulni, vagy beszélgetni. Aki esetleg megért. Mit tegyek? November 18. csütörtök, 23: 30 Kedves Naplóm, Ma tisztábban látom a dolgokat, talán azért, mert meghoztam a döntést. Ez a döntés, nagyon megrémít, de ez jobb, mint a többi alternatíva, azt hiszem.

Mindent el fogok mondani Stefannak. Ez az egyetlen dolog, amit most tehetek. Alapítók Napja szombaton lesz és még nem sikerült kitalálnom semmi tervet. De lehet, talán Stefan, ha megérti, hogy a helyzet reménytelen. Megyek, és holnapi napot a panzióban töltöm, és amikor odaérek, el fogok mondani neki mindent, amit már rég el kellett volna mondanom neki. Mindent. Damonról is. Nem tudom, mit fog mondani. Folyton az arca jut eszembe az álmaimból. Ahogy rám nézett, olyan keserűséggel és dühvel. Nem, mintha szeretne engem egyáltalán. Ha úgy néz rám majd holnap... Oh, félek. A gyomrom görcsbe van. Alig tudtam enni valamit a Hálaadás napi vacsorából, és nem tudok nyugton maradni, úgy érzem, mintha szétesnék milliónyi darabkára. Aludni ma este? Jó vicc. Könyörgöm, értsen meg Stefan. Könyörgöm, bocsásson meg nekem. A legviccesebb dolog az, hogy szerettem volna jobb ember lenni a számára. Azt akartam, hogy méltó legyek rá, hogy szeressen. Stefan konkrét elvei vannak arról, hogy mi a becsület, vagy, 95 hogy mi a jó és a rossz. És most, amikor majd megtudja, hazudtam neki, mit gondol majd rólam? Vajon hisz nekem, hogy csak őt próbáltam védeni ezzel? Vajon valaha is bízik bennem

újra? Holnap meg fogom tudni. Ó, Istenem, bárcsak vége lenne már. Nem tudom, hogyan fogok élni ez után. Elena kisurrant a házból anélkül, hogy megmondta volna Judith néninek, hogy hova megy. Fáradt volt a hazugsághoz, de nem akarta szembenézni azzal a nagy felhajtással, ami elkerülhetetlen, ha azt mondja, Stefanhoz megy. Amióta Damon eljött vacsorára, Judith néni így beszélt vele, finom és nem túl finom utalt rá, minden beszélgetésben, hogy jobb lenne, ha otthagyná. Robert majdnem olyan rossz. Elena néha úgy gondolta, ő bíztatja Judith nénit. Fáradtan hajolt panzió ajtajához. Hol van Mrs. Flowers manapság? Amikor az ajtó végre kinyílt, Stefan volt mögötte. A kinti szabadhoz volt öltözve, a kabátja alól előbukkant gallérja. - Úgy gondoltam elmehetnénk sétálni. - mondta. - Nem. - Elena szilárd volt. Nem igazi mosolyt felé küldeni, ezért inkább abbahagyta a próbálkozást. Azt mondta: Menjünk fel az emeletre, Stefan, rendben? Van valami, amit meg kell beszélnünk. Meglepetten nézett rá egy pillanatra. Valamit láthatott az arcán, az arca fokozatosan elcsendesedett, és elsötétült. Vett egy mély lélegzetet, és bólintott. Szó nélkül megfordult, és mutatta az utat a szobájába.

A ládák az tálaló és a könyvespolc már régen visszakerült a helyére, természetesen. De Elena úgy érezte, mintha ezt valójában csak most vette volna észre először. Valamilyen oknál fogva, legelső éjjelre gondolt, amikor itt járt, amikor Stefan megmentette őt Tyler undorító karjai közül. A szeme átfutott a tárgyakra a tálalón: a tizenötödik századi arany forintok, az elefántcsontból készült tőr, a kis vas láda a csuklópántos fedéllel. Megpróbálta kinyitni az első éjszaka, de Stefan lecsapta a fedelet. A lány megfordult. Stefan az ablaknál állt, szürke, komor eget bámulta. A héten minden nap hideg és ködös volt, és a mai sem volt kivétel. Stefan arckifejezése a kinti időjárást tükrözte. - Nos. - mondta csendesen, miről kellene beszélnünk? Ez volt az utolsó pillanat a választásra, majd Elena elkötelezte magát. A lány kinyújtotta a kezét, a kis vas láda fellé, és kinyitotta. Ott fénylett benne a hosszú, barackszínű selyem, tompán ragyogott. A hajszalagja. A nyárra emlékeztette őt, a nyári napokra, most lehetetlenül messzinek. Kivette, és odatartotta Stefannak. - Erről itt. - mondta. 96 Egy lépést tett előre, amikor megérintette a ládát, de most már elcsodálkozott és meglepődött. - Erről? - Igen. Mivel tudtam, hogy itt van, Stefan. Egy nap, még régebben megtaláltam, mikor

elhagyta a szobát pár percig. Nem tudom, miért kellett tudnom, de tudni akartam mi van benne, de nem tudtam rajta segíteni. Nem tehetek róla. Aztán megtaláltam a szalagot. És akkor... - Elhallgatott, és felkészítette magát. - Akkor írtam róla a naplómban. Stefan egyre jobban összezavarodott, mintha ez még egyáltalán nem az lenne, amit várt volna. Elena keresgélte a megfelelő szavakat. - Írtam róla, mert azt hittem, bizonyíték arra, hogy mind végig törődtél velem, eléggé ahhoz, hogy felvedd, és megtartsd azt. Soha nem gondoltam, hogy bármi másra is bizonyíték lehet. Aztán hirtelen gyorsan kezdett beszélni. Elmondta neki, hogy elvitte a naplóját Bonnie házába, és hogy ott el is lopták. Mesélt neki a feljegyzésekről, és hogy ráébredt, Caroline volt az, aki küldte őket. És aztán elfordult, idegesen újra és újra áthúzta az ujjai közt a nyári színű selymet, közben elmondta neki, Caroline és Tyler tervét is. A végén szinte már alig hallatszott a hangja. – Annyira megijedtem akkor. - még mindig a szalagot nézte. - Féltem, hogy dühös leszel rám. Féltem, hogy mit fognak tenni. Csak megijedtem. Próbáltam visszaszerezni a naplót, Stefan, elmentem Caroline házához is. De már jól elrejtette. Gondolkodtam és gondolkodtam, de nem találtam meg a módját, hogy megállítsam őt abban, hogy felolvassa. - Végre felnézett rá. - Sajnálom.

- Sajnálhatod is! - mondta, meghökkentő hévvel. Érezte, ahogy az arcába fut a vér. De Stefan folytatta. – Sajnálhatod is, hogy ezt elhallgattad előlem, amikor segíthettem volna neked. Elena, miért nem mondtad el nekem? - Mert ez az egész az én hibám. És volt egy álmom... Megpróbálta leírja, hogyan nézett rá az álmában, az a keserűség és vád a szemében. - Azt gondoltam, hogy meghalnék, ha tényleg úgy néznél rám, ahogy akkor. - fejezte be szerencsétlenül. De Stefan arca, ahogy most ránézett, az a megkönnyebbülés és csoda kombinációja volt. Tehát ez az. - mondta, szinte suttogva. - Ez az, ami bántott téged. Elena kinyitotta a száját, de még mindig folytatta. Tudtam, hogy valami nem stimmel. Tudtam, hogy titkolsz valamit. De én azt hittem... megrázta "a fejét, és egy ferde mosolyra húzta a száját. - Ez most nem számít. Nem akartam betörni a privát szférádba. Nem is szeretném megkérdezni. Minden alkalommal, amikor aggódsz a biztonságom miatt. Elena nyelve a szájpadlásához ragadt. A szavai, mintha odaragasztották volna. Van még, gondolta, de nem tudta kimondani, nem akkor, amikor Stefan szemébe nézett, hogy nem akkor, amikor egész arca így égett. - Amikor ma azt mondtad, beszélnünk kell, azt hittem, megváltozott a véleményed rólam. -

mondta egyszerűen, önsajnálat nélkül. - És én nem hibáztatnálak téged. De ahelyett, hogy ... Újra megrázta a fejét. – Elena. - mondta, és aztán a karjaiba várta. 97 Olyan jó érzés volt ott lenni, így. Eddig még csak rá se jött, milyen rosszul állt közöttük a dolog a mai napig, amikor a rossz eltűnt. Ez az, ami eszébe jutott, amit az első, dicsőséges este érzett, amikor Stefan a karjai közt tartotta. Minden édesség és gyöngédség, a világ háborgott közöttük. Ő otthon volt, ott, ahová tartozik. Ahová mindig is tartozott. Minden más feledésbe merült. Ahogy már az elején is, Elena úgy érezte, mintha szinte olvasna Stefan gondolataiban. Össze voltak kötve, egymás része voltak. Szívük ugyanarra a ritmusra vert. Csak egy dolog volt szükség ahhoz, hogy teljessé váljon. Elena tudta ezt, és hátra vetette a haját, és elérte, hogy elhúzza oldalra a nyakát. És ezúttal Stefan nem tiltakozott, vagy utasította el. Ahelyett, mély elfogadás és mély szükség sugárzott belőle. Érzései: a szeretet, az öröm, mérlegelés után hitetlen örömmel rájött, ezek az érzelmek az övé is. Egy pillanatig látta magát az ő szemén keresztül, és érezte, mennyire törődik vele. Lehetett volna ijesztő, ha a lány nem ugyanilyen mély érzéssel viszonozta volna.

A lány nem érzett fájdalmat, amint a foga átszúrta a nyakát. És ez még csak nem is fordul elő neki, hogy ő már meggondolatlanul felajánlotta neki a jelöletlen oldalon, holott a sebeket Damon hagyott meggyógyult már. Visszatartotta, amikor megpróbálta emelni a fejét. Eltántoríthatatlan volt, bár, végül neki is engednie kellett. Miközben még mindig tartotta őt, az éjjeli szekrényen az elefántcsontból készült penge után tapogatózott és egy gyors mozdulattal megvágta magát, és saját vérét kínálta neki. Amikor Elena térde meggyengült, leült vele az ágyra. És akkor átölelték egymást, nem voltak tudatában az idővel vagy bármi mással. Elena úgy érezte, hogy csak ő és Stefan létezik. - Szeretlek. - mondta halkan. Először Elena a kellemes párában, egyszerűen elfogadta a szavakat. Aztán, a hideg édesség töltötte el, mikor rádöbbent, mit mondott. Szerette. Ő végig tudta, de még soha nem mondta ki. - Szeretlek, Stefan. - suttogta. A lány meglepődött, amikor megmozdult, és kissé elhúzódott tőle, amíg nem látta, mit tesz. Benyúlt a pulóvere alá, s kihúzta a láncot, amit a nyakában viselt, amióta csak ismerte őt. A láncon egy tökéletesen kialakított arany gyűrű volt, fogatában pedig egy lapis lazuli kő. Katherine gyűrűje. Elena figyelte, ahogy fogta a láncot, és kikapcsolta, eltávolítva a finom arany ékszert.

- Amikor Katherine meghalt. – mondta. - Azt hittem, soha senki mást nem fogok szeretni. Tudtam, hogy elvesztettem őt, és biztos voltam benne, hogy soha nem történhet meg újra. De tévedtem. - Egy pillanatig habozott, majd folytatta. 98 - Megtartottam a gyűrűjét, mert ez az ő jelképe volt. Így tudtam megtartani a szívemben. De most szeretném, hogy valami más jelképe legyen. Megint tétovázott, mintha szinte félt volna, kerülte a tekintetét. - Figyelembe véve a dolgokat, nem igazán jogom, hogy erre kérjelek. De, Elena… - küzdött néhány percig, majd feladta, a szeme némán találkozott az övével. Elena nem tudott beszélni. Nem tudott lélegezni se. De Stefan félreértelmezte a hallgatását. A remény a szemében meghalt, és elfordult. - Igazad van. - mondta. – Ez az egész lehetetlen. A túl sok nehézség miattam. Mert mi vagyok én. Nem olyan, akihez hozzá kellene kötnöd magad, olyanhoz, mint én. Sajnálom, hogy utaltam rá, hogy… - Stefan! - mondta Elena. - Stefan, nyugodj meg egy pillanatra… - Tehát, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, felejtsd el… - Stefan! - mondta. - Stefan, nézz rám. Lassan, de engedelmeskedett, miközben visszafordult. A szemébe nézett, és a keserű

önkárhoztatás elhalványult az arcáról, hogy váltsa fel egy olyan pillantás, ami arra késztette őt, hogy megint elvessze a lélegzetét. Aztán, még mindig lassan, megfogta a lány kezét. Szándékosan, mivel mindketten nézték, a gyűrűt az ujjára csúsztatta. Úgy illett rá, mintha neki készítették volna. A gazdag arany megcsillant a fényben, és a lapis lazuli mélykékje ragyogóan vibrált, mint egy tiszta tó körül az érintetlen hó. - Ez maradjon a mi titkunk egy darabig. - mondta, hallatszott a remegés a hangjában. - Judit néninek rohama lesz, ha tudja, hogy eljegyeztek, még a diploma előtt. De jövő nyáron leszek tizennyolc, aztán nem tud megállítani minket. - Elena, biztos, hogy ezt akarod? Nem lesz könnyű együtt élni velem. Én mindig más leszek, bármennyire is igyekszem. Ha valaha is meggondolod magad... - Ameddig szeretsz, én soha nem meggondolom meg magam. Újra a karjaiba vonta, és a béke és a megelégedettség vette körül. De volt még egy félelem, a tudata szélén. - Stefan, ha holnap Caroline és Tyler bevégzik a terv, akkor nem számít, hogy meggondolom magam, vagy sem. - Csak meg kell bizonyosodnunk arról, hogy nem hajtja végre a tervet. Ha Bonnie és Meredith segít nekem, azt hiszem, meg fogom találni a módját, hogy visszaszerezzük a naplót

Carolinetól. De ha nem sikerül, nem fogok elfutni. Én nem hagylak el, Elena; maradni fogok és harcolni. - De bántani fognak. Stefan, nem bírom ezt. 99 És nem tudlak elhagyni téged. Ez elrendeződik. Engedd meg nekem, hogy az én gondom legyen a több; meg fogom találni a módját. És ha nem… nos, nem számít, én itt maradok veled. Együtt leszünk. - Együtt leszünk. - Elena a fejét ismét a vállán pihentette, boldog volt, hogy egy ideig abbahagyta a gondolkodást, és csak élvezte a pillanatot. November 2. péntek Kedves Naplóm, Késő van, de nem tudok aludni. Nem tűnök úgy, hogy túl sok alvásra lenne szükségem, ahogy használom. Nos, holnap lesz a nap. Beszélgettünk ma este Bonnieval és Meredith-el. Stefan terve igazán egyszerű. Az nem számít, hogy Caroline elrejtett a naplót, mert holnap magával kell vinnie. De a felolvasás az ünnepély utolsó napirendje lesz, ezért a felvonuláson először mindent végig kell várnia. Ez idő alatt el kell majd rejtenie a naplót valahol. Tehát, ha követjük őt, attól a pillanattól, hogy elhagyja a házát, amíg fel nem jut a színpadra, akkor látnunk kell, hogy hol teszi le. És mivel ő nem is tudja, hogy gyanús nekünk, nem fog őrködni.

Akkor szerezzük meg. Az ok, amiért a terv működni fog, mert mindenki korhű ruhát fog viselni. Mrs. Grimesby, a könyvtáros, segített elkészíteni a 19. századi ruhát a felvonulásra, és semmi nem lehet hozzá viselni, ami a könyv szerint nem a ruha része. Se pénztárca, se hátizsák. Nincs napló! Caroline-nak ott kell hagynia valahol, egy biztos helyen. Mi aktívan fogjuk követni őt. Bonnie fogja házukon kívül várni, és látni fogja, mit visz Caroline, amikor távozik. Nézni fogom őt, amikor Mrs. Grimesby házában öltöztetik. És amíg a parádé folytatódik, Stefan és Meredith be fognak törni a házba—vagy a Forbes autóba, vagyis ha ott van, és ez lesz a terv. Nem tudom, mi történhetne, hogy ne sikerüljön. És nem tudom elmondani, mennyivel jobban érzem magam. Olyan jó, hogy meg tudtuk osztani ezt a problémát Stefannal. Megtanultam a leckét, soha nem titkolom el előle a dolgokat. Viselni fogom holnap a gyűrűm. Ha Mrs. Grimesby kérdez róla, megmondom neki, hogy jóval a 19. század előttről való, a reneszánsz Olaszországból. Szeretném látni az arcát, amikor ezt mondom neki. Jobb, ha megpróbálok egy kicsit aludni. Remélem, nem álmodom. 100 14. fejezet

Bonnie megborzongott, ahogy a magas viktoriánus háznál várakozott. A levegő ma reggel fagyos volt, és bár majdnem nyolc óra volt, a nap nem igazán kelt fel. Az eget sűrűn szürke és fehér felhők borították, ami hátborzongató szürkületet teremtett. Lába kezdett elgémberedni, és kezeit dörzsölgette össze, amikor a Forbes ház ajtaja kinyílt. Bonnie visszahúzódott egy kicsit a bokrok mögé, ez volt a rejtekhely, és innét figyelte, amint a család az autójához sétál. Mr. Forbes-nál nem volt más, csak egy kamera. Mrs. Forbes-nál volt egy pénztárca és egy összecsukható szék. Daniel Forbes-nál, Caroline öccsénél volt egy másik szék. És Caroline... Bonnie előrehajolt, és sziszegve fújta ki a levegőt elégedettségében. Caroline farmert és pulóvert viselt, és volt nála valami, egy fehér húzózsinóros táska. Nem nagy, de belefért egy kis napló. Átmelegítette a diadal, Bonnie a bokor mögött várakozott, amíg a kocsi elhajtott. Aztán elindult a Thrush Street és a Hawthorne Drive sarkára. - Ott van, Judith néni. A sarkon. Lassult, majd megállt az autó, és Bonnie becsusszant a hátsó ülésre, Elena mellé. - Van egy fehér, húzózsinóros táskája. - suttogta Elena fülébe, miközben Judith néni tovább hajtott.

Bizsergő izgalom söpört végig Elenán, és megszorította Bonnie kezét. – Jó. - suttogta. - Majd látjuk, ha behozza Mrs. Grimesby-hez. Ha nem, akkor mondjuk Meredith-nek, hogy az autóban van. Bonnie bólintott, és ő is megszorította Elena kezét. Éppen időben érkeztek Mrs. Grimesby-hez, hogy lássák, amint Caroline bemegy, karján a fehér táskával. Bonnie és Elena összenéztek. Most már Elenán a sor, hogy figyelje Carolinet, hogy hol hagyja a házban. - Itt szállunk ki, Miss Gilbert. - mondta Bonnie, Elena kiugrott a kocsiból. Ő kinn fog várni Meredith-el, amíg Elena megmondja nekik, hogy hol van a táska. Az a fontos, hogy ne engedhetik, hogy Caroline gyanút fogjon, valami szokatlant. Mrs. Grimesby, aki válaszolt Elena kopogására, volt Fell’s Church könyvtárosa. A háza is majdnem olyan volt, mint egy könyvtár, mindenütt könyvespolcok voltak és könyv halmok a padlón. Ő vigyázott Fell’s Church történelmi leleteire, többek között, sikerült megőrizni ruhákat is, melyet a település alapításakor viseltek. A ház most a fiatalok hangjától zengett, és a hálószobák tele voltak diákokkal, akik különböző szakaszokban öltöztek. Mindig Mrs. Grimesby felügyelte a jelmezeket a parádén. Elena felkészült, hogy azt kérje, egy szobában kerüljön Caroline-al, de erre nem volt szükség. Mrs. Grimesby oda vezette őt.

101 Caroline, aki levetkőzött divatos fehérneműre, amivel Elenának kétségtelenül azt üzente, hogy nem foglalkozik a jelenlétével, de Elena észrevette az ördögi kárörvendést az álca alatt. Inkább a köteg ruhára figyelt, amit Mrs. Grimesby felvett az ágyról. - Itt van a tiéd, Elena. Az egyik legszebben megőrzött darab, és teljesen hiteles is, még a szalag is. Úgy véljük, ez a ruha Honoria Fell-é volt. - Ez csodaszép. - mondta Elena, mint Mrs. Grimesby megrázta a ráncokat a vékony fehér anyagon. – Miből készült? - Morva muszlin és selyem szövet. Mivel elég hideg van ma, viselhetsz rajta bársony kabátot is. - A könyvtáros egy poros rózsa ruhadarabra, mutatott, ami egy széken hevert. Elena lopva vetett egy pillantást Caroline-ra, ahogy elkezdett öltözni. Igen, ott volt a táska, Caroline lábainál. Magában felkészült, hogy elvegye, de Mrs. Grimesby még mindig a szobában volt. A muszlinruha nagyon egyszerű volt, az anyaga átlósan futott, halványrózsaszín szalaggal szegve. A kissé felfújt ujja ugyanolyan színű szalaggal volt megkötve. Divat volt elég laza volt a tizenkilencedik század elején, hogy illeszkedjen egy huszadik századi lányhoz, legalábbis ha karcsú. Elena mosolyogott, miközben Mrs. Grimesby egy tükör vezette őt.

- És ez tényleg Honoria Fell-é volt? - kérdezte, a márvány képre gondolva, ahogy a hölgy feküdt sírjában, a romos templomban. - Legalább is így szól a történet. Egyébként, mondta Mrs. Grimesby. - említ egy ruhát, olyat, mint ez, a naplójában, ezért vagyunk elég biztosak. - Fenn maradt a naplója? - Elena összerezzent. "Ó, igen. Egy ügyből kifolyólag itt van a nappaliban, megmutathatom neked. Most vedd fel a kabátot…Jaj, mi az? Valami lila leszállt a földre, amint Elena felvette a kabátot. Érezte, az arckifejezése megfagy. Felkapta a feljegyzést, mielőtt Mrs. Grimesby le tudott volna hajlani érte, és rápillantott. Egy sor. Eszébe jutatta a bejegyzést a naplójába szeptember 4-én, az első nap az iskolában. Kivéve, hogy miután ezt írta, áthúzta azt. Ezek a szavak nem voltak áthúzva, merészek és tiszták voltak. Valami rettenetes dolog fog ma történni. Elena képtelen volt visszatartani magát, hogy kérdőre vonja Caroline-t és az arca előtt megrázza a cetlit. De ez mindent tönkretenne. Kényszerítette magát, hogy megnyugodjon, összegyűrte a kis papírt és bedobta a szemétkosárba. - Ez csak egy darab szemét, - mondta, és visszafordult Mrs. Grimesby-hez, a válla merev volt. Caroline nem szólt semmit, de Elena magán érezte a diadalmas zöld szempárt. 102

„Csak várj. - gondolta. Várj, amíg visszaszerzem a naplóm. Elégetem, aztán elmegyünk, te és én, beszélgetni.” Majd Mrs. Grimesby-nek mondta: Én kész vagyok. - Én is. - mondta Caroline higgadt hangon. Elena pillantása hideg és közönyös lett, ahogy a másik lányra nézett. Caroline hosszú, halványzöld ruhát viselt, zöld és fehér szalagokkal. Nem volt olyan szép, mint az övé. - Csodálatos. Ti lányok menjetek előre és várjátok a kocsitokat. Ó, és Caroline, ne felejts el a retikülödet. - Nem fogom. – mondta Caroline, miközben mosolygott, és a húzózsinóros táskáért nyúlt a lábainál. Ez szerencsés volt az attól a pozícióból, amit nem tudott látni, Elena arc, mivel abban a pillanatban a hűvös közöny teljesen összetört. Elena, meglepett, ahogy Caroline Az volt a szerencse, hogy ebben a pózban nem látta Elena arcát, mert abban a pillanatban a hideg közöny teljesen összetört. Elena döbbenten bámulta, amint Caroline elkezdte a zsákot a derekára kötni. E feletti megdöbbenését nem kerülte el Mrs. Grimesby. - Ez egy retikül, a modern kézitáska őse. - magyarázta az idősebb nő kedvesen. – A hölgyek arra használták, hogy kesztyűt és egyéb dolgokat tartsanak benne. Caroline itt járt, már korábban ezen a héten és elvitte, hogy

megjavítson rajta néhány laza gyöngyöt... nagyon kedves volt tőle. - Biztos vagyok benne, hogy az volt. - Elena fojtott hangon válaszolt. El kellett innen mennie, vagy valami rettenetes fog most történni. Most elkezd sikítani, vagy megüti Caroline-t, vagy felrobban. - Kell egy kis friss levegő. - mondta. Kimenekült a szobából és a házból, és hirtelen kint volt. Bonnie és Meredith Meredith autójánál várták. Elena szíve furcsán verte, ahogy feléjük sétált, ők pedig kihajoltak hozzá az ablakon. - Kijátszott minket. - mondta csendesen. - Ez a csomag része a jelmezének, és viselni fogja egész nap. Bonnie és Meredith bámult, először a lányra, majd egymásra. - De akkor... mit fogunk csinálni? - kérdezte Bonnie. - Nem tudom. - Beteg rémület tört rá Elenára a felismerés hatására. - Én nem tudom! - Továbbra is figyelnünk kell őt. Lehet, hogy leteszi a táskát ebédnél, vagy valami ... De Meredith hangja üresen csengett. Mindnyájan tudták az igazságot, gondolta Elena, és az igazság az volt, hogy ez reménytelen. Elvesztek. Bonnie a visszapillantó tükörbe nézett, majd hátra fordult az ülésén. – Itt a kocsid. 103 Elena oda nézett. Egy elegánsan felújított homokfutó volt az utcán, két fehér papír lóval. A

krepp papírt befűzték a homokfutó kerekein keresztül, és páfrányok díszítették az üléseit, valamint egy nagy zászló az oldalán azt hirdette, Fell’s Church szelleme. Elenának csak egy kétségbeesett üzenetre volt ideje. Figyeljétek őt! - mondta. És ha valahol, akár egy pillanatra is, egyedül marad… Aztán mennie kellett. De egész végig, a hosszú, borzalmas reggelen, soha egy pillanat sem volt, amikor Caroline egyedül maradt volna. Állandóan egy sereg néző vette körül. Elenának a felvonulás tiszta kínzás volt. Ott ült a polgármester és a felesége mellett, mosolyogni próbált, próbált normálisan viselkedni. De félelem beteggé tett, mintha óriási súly nyomná a mellét. Valahol előtte a menetelő zenekarok és csapatok között egy nyitott kabrióban ott volt Caroline. Elena elfelejtette megkérdezni, hogy melyik úszóhoz van kapcsolva. Az első a Schoolhouse úszó volt, talán azon, sok fiatalabb volt rajta jelmezben. Nem számít. Bárhol is volt Caroline, a fél város teljes mértékben őt figyelte. Az ebédet a felvonulás után a gimnázium menzáján tartották. Elena csapdába esett egy asztalnál Dawley polgármester és feleségénél. Caroline egy közeli asztalnál volt, Elena látta a csillogó aranybarna fejét hátulról. Mellette ült, és gyakran hajol önző módon felé Tyler

Smallwood. Elena volt egy tökéletes helyzetben, hogy megtekinthesse a kis drámát, ami körülbelül az ebéd felénél történt. A szíve a torkában ugrott, amikor látta, hogy Stefan, akik az alkalomhoz illően öltözött, Caroline asztala felé sétál. Caroline-hoz beszélt. Elena figyelte, közben megfeledkezve a még érintetlen ételről a tányérján. De amit látott, attól elnehezült a szíve. Caroline fölkapta a fejét, és röviden válaszolt neki, majd visszafordult az ételhez. Tyler nehézkesen talpra állt, arca elpirult, dühös képet vágott. Nem ült vissza, amíg Stefan el nem fordult. Stefan Elena felé nézett, amikor elhagyta, és egy pillanatra a szemük találkozott szótlan kapcsolatban. Semmit sem tehetett. Akkor se, ha a hatalma visszatér. Tyler távol akarta tartani őt Carolinetól. Végzetes súly nyomta Elena tüdejét, hogy alig tudott lélegezni. Azután csak ült, kábultan a nyomorúság és kétségbeesés közt, amíg valaki megbökte őt és azt mondta neki, hogy ideje visszavonulni színfalak mögé. Szinte közömbösen hallgatta Dawley polgármester üdvözlő beszédét. Beszélt az "idő próbájáról" amivel Fell’s Church küzdött a közelmúltban, és arról a közösségi szellemről, ami összetartotta őket az elmúlt hónapokban. Aztán kiosztott a díjakat, ösztöndíjakat: atlétika és

közösségi szolgálatért. Matt odajött, ő kapta az év Kiemelkedő férfi sportolója címet, és Elena látta, hogy kíváncsian rá nézett. 104 Aztán jött a parádé. Az általános iskolás gyermekek kuncogtak, és botladoztak, megfelezve soraikat, ezzel ábrázolva a jeleneteket, amin keresztül ment Fell’s Church az alapítója a polgárháborúban. Elena figyelte őket anélkül, hogy felfogta volna. Tegnap este óta a lány kissé szédült, és ingatag volt, és most úgy érezte, mintha influenzás lenne. Az agya, ami általában tele volt ötletekkel és számításokkal, most üres volt. Azt hitte, nincs többé. Nem érdekelte semmi. A menet véget ért, vakuk villogtak és tapsvihar tombolt. Amikor az utolsó kis konföderációs katona is lement a színpadról, a polgármester, Dawley csendre intette a tömeget. - És most, - mondta, - jöjjenek a diákok, akik a záró ünnepség végét tartják. Kérem, fogadják nagy szeretettel a Szabadság Szellemét, a Hűség Szellemét és Fell’s Church Szellemét. A tapsvihar még hangosabb lett. Elena mellett ott állt John Clifford, az okos vezető, akit arra választottak meg, hogy képviseljék a Szabadság Szellemét. A John másik oldalán ott volt Caroline. Egy különálló, szinte apatikus módon, vette észre Elena, Caroline csodálatosan nézett ki: a fejét kicsit hátra döntötte, a szeme lángolt, arca kipirult.

John ment először megigazítva a szemüvegét, és a mikrofon előtt olvasott egy nagy barna könyvből a pulpituson. Hivatalosan, az idősebb diákok is szabadon választhatták meg, mit adnak elő, de a gyakorlatban majdnem mindig Mr. M. műveiből olvastak fel. C. Marsh, az egyetlen költő volt, aki valaha is Fell’s Churchben alkotott. Miközben John felolvasott, Caroline figyelte a színpadi előadást. A lány rámosolygott a közönségre, megrázta a haját, és elkezdte leoldani a derekán lógó retikült. Ujjaival szeretettel megsimogatta a húzózsinórt a táskán, és Elena csak maga elé bámult, hipnotizálta, memorizált minden gyöngyöt. John meghajolt és ismét elfoglalta a helyét Elena mellett. Caroline kihúzta vállait modellként sétálva a pulpitushoz ment. Ekkor a taps füttyszóval keveredett. De Caroline nem mosolygott; tragikus képet vágott, és nagy levegőt vett. Kitűnő időzítéssel várt, amíg a menza teljesen elcsendesedett a beszéde előtt. - Én azt tervezte, hogy ma egy verset fogok olvasni M. C. Marsh-tól, - mondta, ekkor figyelmes csend támadt. - de nem fogok. Miért ezt olvassam, - A lány felemelte a tizenkilencedik századi verses kötetet. - Ha van valami sokkal jobb... megfelelőbb… amit véletlenül találtam egy könyvben.

„Egy történt, amit tőlem loptál.” - gondolta Elena. A szemével az arcok között kutatott a tömegben, és megtalálta Stefant. Ott állt hátul, Bonnie és Meredith közre fogta mindkét oldalról, mintha védené őt. Aztán Elena észrevett valami mást. Tyler, Dick és több más fickó, néhány méterrel mögötte állt. A srácok idősebbek voltak, mint egy középiskolás, és keményen néztek ki, öten voltak. „Menj!” - gondolta Elena, tekintete megállapodott Stefan szemén. Azt akarta, hogy megértse őt, hogy mit mond. „Menj, Stefan, kérlek, menj el, mielőtt megtörténik. Menj, most!” Nagyon enyhén, szinte észrevétlenül, Stefan megrázta a fejét. 105 Caroline ujjaival a zsákba nyúlt, mintha csak nem tudna várni. – Amit most olvasni fogok, Fell’s Church jelenéről szól, nem száz, vagy kétszáz évvel ez előttről. – mondta, egyfajta ujjongó lázzal. - Nagyon fontos, mert olyan valakiről szól, aki a városban él velünk. Valójában itt van, ebben a szobában. Tyler biztos leírta a beszédet neki, határozott Elena. A múlt hónapban, a tornateremben, akkor beszélt a dolgokról. Ó, Stefan, ó, Stefan, félek ... Gondolatai zagyvák és kuszák voltak, amint Caroline keze eltűnt a zsákba. - Azt hiszem, érteni fogják, mire gondolok, amikor hallják. - mondta Caroline, és egy gyors

mozdulattal kihúzta a könyvet a retikülből, és drámaian feltartotta. - Azt hiszem, sok mindent meg fog magyarázni, ami itt folyik Fell’s Churchben, az utóbbi időben. - gyorsan és könnyedén lélegzett, a közönséget nézte a könyvvel a kezében. Elena már majdnem elvesztette az eszméletét, amikor Caroline kirántotta a naplót. Fényesen ragyogott végig, mint egy látomás. Elena szédült és majdnem felordított, készen arra, hogy megadja magát, aztán észrevett valamit. Nem hitt a szemének. A színpadi világítás és a vaku elkápráztatta őket. Biztosan érezte, hogy bármelyik pillanatban elájul, ez aligha volt meglepő, nem látott rendesen. A könyv, Caroline kezében, zöld volt, nem kék. „Meg fogok őrülni, ... vagy ez egy álom, ... vagy talán ez a világítás trükkje.” De Caroline arcába nézett! Caroline csak tátogott, bámulta a bársonyos könyvet. Mintha megfeledkezett volna a közönségről. Újra és újra megfordította a naplót a kezében, megvizsgálta az összes oldalát. Mozdulatai kétségbeesetté váltak. Lány visszanyúlt a retikülbe, mintha valahogy azt remélné, hogy talál valami mást benne. Aztán vad pillantást vetett körbe a színpadon, mintha keresett volna valamit, ami a földre esett. A közönség zúgolódni kezdett, egyre türelmetlenebb volt. Dawley polgármester és az iskola igazgatója csodálkozva a szemöldökét ráncolta.

Miután Caroline nem talált semmit a padlón, újra a kis könyvet bámulta. De most is úgy nézett, mint egy skorpió. Egy hirtelen mozdulattal kirántotta, felnyitotta és benézett, mintha ez lenne utolsó reménye, hogy csak a fedél változott meg, és a szavak a belsejében Elenáé. Aztán lassan felnézett a könyvből menzában összegyűltekre. Csend ereszkedett le újra, és abban a pillanatban minden szempár a lány halványzöld ruhájára szegeződött. Aztán egy artikulálatlan hanggal, Caroline megpördült, és lecsattogott a színpadról. Elena felé ütött, ahogy elment mellette, arcán a düh és a gyűlölet maszkjával. Elena finoman lehajolt, hogy felvegye, amivel Caroline megpróbálta megütni őt. Caroline naplója. 106 Mozgolódás támadt Elena mögött, ahogy az emberek Caroline után szaladtak, előtte pedig a közönség felbomlott, mindenki magyarázatot keresett, érvelt, eszmecserét folytatott. Elena megtalálta Stefant. Úgy nézett ki, mintha öröm alattomosan szétáradt volna rajta. De az is látszott, amint Elena zavarnak értelmezett. Bonnie és Meredith ugyanazok voltak. Mint Stefan tekintete átlépte volna az övé, Elena érezte, megrohanja a hála és az öröm, de a domináns érzés a tisztelet volt. Ez egy csoda. Túlszárnyalt minden reményt, meg kellett volna menteniük. Ők megmentették.

És akkor a szemét egy másik sötét fej felé húzott a tömegben. Damon volt ... nem, ott heverészett ... szemben, az északi falon. Ajkai egy fél mosolyra húzódtak, és szeme bátran találkozott Elenáéval. Dawley polgármester mellé állt, sürgetve őt előre, próbálta lecsendesíteni a tömeget, igyekezett a rend helyreállítása érdekében. Hiába. Elena álmodozó hangon olvasta, amit kiválasztott. De a csacsogó emberek csoportja nem figyelt. A lány sem figyeltem oda, milyen szavakat mond. Olyan gyakran nézett Damon felé. Nagy tapsot kapott, de szétszórt volt és kusza, mikor befejezte, és a polgármester bejelentette a többi délutáni programot. És akkor vége volt, és Elena szabadon távozhatott. Lány elhagyta a színpadot, anélkül, hogy tudta volna, hogy hova megy, de a lába vitte az északi fal felé. Damon sötét feje eltűnt az oldalsó ajtónál, és ő követte. A levegő az udvaron édesen hűvösnek tűnt, a zsúfolt terem után, és a felhők felettük ezüstösen kavargók voltak. Damon is várt rá. Lelassította lépteit, de nem állt meg. Addig ment, amíg nem volt köztük több, csak egy láb, a szeme az arcát fürkészte. Egy hosszú, pillanatnyi csend volt, majd megszólalt. Miért? - Azt hittem, jobban érdekli az, hogyan. jelentőségteljesen megveregette a kabátját. -

Meghívtam reggel egy kávéra, miután legfeljebb egy hete megismerkedtünk. - De miért? Vállat vont, és csak egy pillanatig megdöbbenés futott végig szép vonásain. Elenának úgy tűnt, hogy maga sem tudta, miért…vagy nem akarta bevallani. - A saját céljaim miatt. – mondta. - Én nem hiszem. - valami kialakult közöttük, amitől Elena megijedt, és az erejétől. - Nem hiszem, hogy ez az ok. Volt egy veszélyes csillogása azokban a sötét szemekben. – Ne lökj el, Elena. A lány közelebb lépett, hogy szinte megérintette őt, és ránézett. - Azt hiszem, - mondta, hogy talán tényleg el kellene téged löknöm. 107 Arca csak egy hüvelykre volt az övétől, és Elena nem tudta, mi történt volna, ha abban a pillanatban egy hang nem zavarja meg őket. - Annyira jól sikerült az előadásod! Annyira örülök! Judit néni volt az. Elena úgy érezte, mintha egyik világból a másikba csöppent volna. Kábultan pislogott, visszalépett, kifújta a levegőt, és nem jött rá, mit tett. - És sikerült meghallgatnod Elenát olvasni. folytatta boldogan Judith néni. - Szép munkát végeztél, Elena, de nem tudom, hogy mi történhetett Caroline-nal. Az összes lányt, ebben a városban megbabonázták mostanában.

- Az idegek. - mondta Damon, az arc ünnepélyes volt. Elena késztetést érzett, hogy kuncogjon, azután az ingerültség egy hullámát. Ez mind nagyon jól volt, hogy hálás lehet Damonnek azért, hogy megmentette őket, de ha Damon nem lett, nem lett volna probléma. Damon követte el azokat a bűnöket, amikért Caroline el akart űzni Stefant. - És hol van Stefan? – mondta ki fennhangon a gondolatai. Egyedül csak Bonnie-t és Meredith-et látta az udvarban. Judit néni arcán rosszallás látszott. - Én még nem láttam őt. - mondta röviden. Aztán kedvesen elmosolyodott. - De van egy ötletem, miért nem jössz el velünk vacsorára, Damon? Akkor utána talán te és Elena… - Állítsd le! - mondta Damonnek Elena. Udvariasan érdeklődőnek tűnt. - Mi? - kérdezte Judith néni. - Állítsd le! - Mondta Damonnek megint Elena. Tudod mit. Állítsd le most azonnal! 108 15. fejezet - Elena, milyen durva vagy! - Judit néni ritkán van dühös, de most az volt. - Már túl öreg vagy az ilyen viselkedéshez. - Ez nem gorombaság! Te nem érted… - Tökéletesen megértem. Úgy viselkedsz, úgy ahogy múltkor, amikor Damon eljött vacsorára. Nem gondolod, hogy egy vendég megérdemel egy kis figyelmet?

Csalódottság elárasztott Elenát. - Nem is tudod, mit beszélsz. - mondta. Ez már sok volt. Hallani Damon szavait Judit néni szájából... ez elviselhetetlen volt. - Elena! – foltok kúsztak felfelé Judit néni arcán. Én vagyok döbbenve! És azt kell mondanom, hogy ez a gyerekes viselkedés akkor vette kezdetét, amikor összejöttél ezzel a fiúval. - Ó, „ez a fiú”. - Elena Damonra meredt. - Igen, ez a fiú! - válaszolt Judith néni. – Elvesztetted tőle a fejed, teljesen más ember lettél. Felelőtlen, titokzatos és kihívó! Ő rossz hatással van rád a kezdetektől, és nem fogom tolerálni ezt többé. - Ó, tényleg? - Elena úgy érezte, mintha egyszerre beszélt volna Damonhoz és Judith nénihez, és úgy nézett oda-vissza a kettejük között. Minden érzelmet elnyomott az utolsó napokban, az utolsó hetekben, és hónapok óta, mióta Stefan belépett az életbe, és egyre növekedett. Mintha egy hatalmas szökőár lett volna benne neki, amellyel nem bírt tovább. A lány rájött, hogy remeg. - Nos, ez nagyon rossz, mert még fogod tolerálni. Én soha nem fogom elhagyni Stefant, senki kedvéért. Természetesen miattad sem! - Ez utóbbit Damonnak címezte, de Judith néni csak hüledezett. - Elég volt! – csattant fel Robert, aki megjelent Margarettel, arca sötét volt. - Kisasszony, ez a fiú arra ösztönöz, hogy így beszélj a nagynénéddel…

- Ő nem „ez a fiú”! - Elena még egy lépést hátra, mindenkinek a szemébe nézett. Az udvaron mindenki őket figyelte, de nem nézett rájuk. Nem érdekelte. Túl hosszú ideig rejtegette az érzelmeit, kitört belőle az összes szorongás, félelem és harag, ami eddig nem volt látható. Minden aggodalom Stefan miatt, minden rettegés Damon miatt, minden szégyen és megaláztatás, ami az iskolában érte, mélyen eltemette. De most mind visszajött. Az egész, egyszerre, egy forgatag, lehetetlen erőszak. A szíve vadul lüktetett, és a füle csengett. Úgy érezte, hogy semmi sem számít, kivéve, hogy bántsa az embereket, akik ott álltak előtte, hogy megmutasson nekik mindent. - Ő nem „ez a fiú”. - mondta újra, a hangja halálosan hideg volt. - Ő Stefan, s minden, ami fontos nekem. És történetesen eljegyeztük egymást. - Ó, ne légy nevetséges! - mennydörgött Robert. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. 109 - Ez nevetséges? - A lány felemelte a kezét, és a gyűrű feléjük. – Mi össze fogunk házasodni! - Nem mész férjhez, - kezdte Robert. Mindenki dühöngött. Damon megragadta a kezét, és a gyűrűt nézte, majd hirtelen megfordult, és elindult, minden lépése tele volt alig korlátozott vadsággal. Robert köpködött elkeseredésében. Judit néni dühöngött. - Elena, én teljesen megtiltom…

- Nem vagy az anyám! - sírta Elena. Könnyek csordultak ki a szeméből. Szüksége volt rá, hogy elmenjen, hogy egyedül legyen valakivel, aki szereti. - Ha Stefan kérdezi, mondd meg neki, hogy a panzióban leszek! - tette hozzá, és elszakadt a tömegtől. A lány várta, hogy Bonnie és Meredith követi őt, de örült, hogy nem. A parkoló tele volt autóval, de emberek szinte egyáltalán nem voltak ott. A legtöbb család a délutáni programokon vett részt. De egy ütött-kopott Ford szedán parkolt a közelben, és egy ismerős alak nyitotta ki az ajtaját. - Matt! Indulsz? - azonnal döntött. Túl hideg volt gyalogolni, egészen a panzióig. "Micsoda? Nem, segítek Lyman edzőnek visszapakolni az asztalok. Aztán, ha végeztünk, megyek. - a kiemelkedő sportoló díjat az első ülésre dobta. - Hé, jól vagy? - A szeme tágra nyílt, amikor meglátta az arcát. - Igen-nem. Leszek, ha el tudok innen menni. Nézd, elvihetném a kocsid? Csak egy kicsit?" - Hát ... biztos, de ... tudom, miért nem engedsz vezetni? Megyek, és szólok Lyman edzőnek. - Nem! Csak egyedül akarok maradni... Jaj, kérlek, ne kérdezz semmit. - szinte kikapta a zárat a kezével. - Majd hamarosan visszahozom, ígérem. Vagy Stefan. Ha látod Stefant, mondd meg neki, hogy a panziónál leszek. És köszönöm. becsapta az ajtót meg se várva a

tiltakozást és beindította a motort, az összecsapódó fogaskerekek kissé csikorogtak, mert nem volt hozzászokva a kézi sebességváltóhoz. Miután ott hagyta a fiút, az csak állt, és nézett utána. Vezetett, de nem igazán látott semmit az út során, sírt, és fogva tartották saját kavargó érzelmei. Stefannal el fognak menni innen... Megszöknek... Megmutatják, mindenkinek. Soha nem teszi be többé a lábát Fell’s Church-be. És akkor majd Judith néni sajnálkozhat. És Robert beláthatja, hogy milyen rosszul viselkedett. De Elena soha nem bocsát meg nekik. Soha. Ami Elenát illeti, neki nincs szüksége senkire. Biztosan nem fog hiányozni a hülye, vén Robert E. Le-bene, ahol mega-népszerű volt, egy társadalmi pária, és egyik napról a másikra nem kedvelt személy. Nincs szüksége családra, vagy barátokra, vagy ... Lassított a panziónál a kacskaringós út után, Elena érezte, hogy lassan lehiggad. Hát ... a barátaira egyáltalán nem volt mérges. Bonnie és Meredith nem tett semmit. Vagy Matt. Matt rendben volt. Sőt, talán szüksége is van rá, jól jött, hogy kéznél volt az autóval. 110 Annak ellenére, hogy érezte magát Elena, fojtott hangon kuncogni kezdett. Szegény Matt. Az emberek mindig igényt tartanak az ő kőkorszaki autójára. Biztos azt hiszi, Stefan és ő is megőrült.

Kuncogás közben ejtett még néhány könnycseppet, és leült, letörölte őket, és megrázta a fejét. Ó, Istenem, hogy alakulhattak így a dolgok? Micsoda nap. Arról kellene szólnia, hogy megünnepeljék a győzelmet, mert megverték Carolinet, és ő e helyette itt sír egyedül Matt autójában. Caroline képe viszont rohadt vicces volt. Elena testét megrázta finoman egy hisztérikus kacagás. Ó, az arca. Fel kellett volna valakinek vennie videóra. Végül a zokogással, és kuncogással is alábbhagyott, és Elena érezte, hogy elönti a fáradtság. Nekidőlt a kormánynak, és próbál egy ideig nem gondolni semmire, aztán kiszállt a kocsiból. Megy, és megvárja Stefant, és akkor visszamegy, és foglalkozik a káosszal, amit ő teremtett. Ez a sok teendő, gondolta fáradtan. Szegény Judith néni. Elena a fél város előtt kiabált vele. Miért is engedte magát így felidegesíteni? De az érzelmei még mindig túl közel voltak a felszínhez, a panzió ajtaját is zárva találta, és senki nem válaszolt a csengőre. „Ó, csodálatos.” - gondolta, a szeme újra égett a könnyektől. Mrs. Flowes is lement az Alapítók Napi ünneplésre. Elenának most választania kellett, hogy visszaül az autóba, vagy itt álldogál tovább ebben a szélviharban ... Ez volt az első alkalom, hogy érzékelte az időjárást, és ekkor ijedten nézett körül. Az idő

zavaros és hideg lett, ködfolyó szállt le a földre, mintha a környező területek lehelete lenne. A felhők örvénylettek és kavarogtak fölöttük. A szél pedig egyre erősebb lett. Recsegtek a tölgyfák ágai, a szél letépte a megmaradt leveleket, és a válla felé repítette. A hang most egyre hangosabb lett, de nem csak a recsegés, hanem az ordítás is. És volt ott valami más. Valami, ami nem csak a szél hozott felé, hanem a levegőben volt, az egész hely levegőjét betöltötte. Egy érzés, nyomás, fenyegetés, valami elképzelhetetlen erő. Közeledett felé, alig pár hüvelykre volt tőle a forrása. Elena megpördült, és szembenézett a tölgyfákkal. Volt egy facsoport a ház mögött, és még azon túl az erdő. És azon túl, volt a folyó és a temető. Valami ... volt odakint. Valami ... nagyon rossz ... - Nem. - suttogta Elena. Nem látta, de érezte, hogy valami nagy alakja van a háta mögött, és eltakarta az eget. Érezte a gonoszt, a gyűlöletet, az állati dühöt. Vérszomj. Stefan már használta ezt a szót, de akkor nem értette meg. Most úgy érezte, ez a vérszomj ... és rá összpontosul. - Nem! 111 Egyre magasabban és magasabban tornyosult fölé. Még mindig nem látott semmit, de olyan volt, mintha nagy szárnyak bontakoztak volna ki, és léptek volna be a látóhatára mind két

oldalán. Valami felfoghatatlan erő ... és meg akart ölni ... - Nem! – az autó felé kezdett rohanni, miközben az alak felé közeledett. A kezei a kilincset keresték, és kétségbeesetten kotorászott a kulcsok után. A szél üvöltve, sikoltozva, tépte a haját. Jégdarabkákat szórt a szemébe, elvakította, de aztán elfordult a kulcs, és felrántotta az ajtót. Biztonság! Becsapta az ajtót, és öklével lenyomta a zárat. Aztán áthajolt az ülésen, hogy ellenőrizze a zárakat a másik oldalon is. A szél egyre hangosabban zúgott odakint. Az autó is elkezdett tőle ringatózni. - Hagyd abba! Damon, hagyd abba! - A lány halk kiáltása elveszett a hangzavarban. Kezét a műszerfalra tette, mintha az autó egyensúlyát akarná visszaállítani, és ringatta a nehezebb, zuhogó jéggel szemben. Azután látott valamit. A hátsó ablak fent elborult, de nem tudta kivenni rajta az alakot. Úgy nézett ki, mint valami nagy madár, de a körvonalai homályosak voltak. Csak egy dologban volt biztos, hogy ennek a valaminek hatalmas, mindent elsöprő szárnyai voltak… és felé közeledett. Tedd a kulcsot a gyújtásba. Tedd be! Most menj! Parancsolta az elméje. Az ősi Ford szinte zihált és a kerekek hangosabban sikítottak fel, mint a szél, ahogy szállt. És az alak a háta

mögött követte, egyre nagyobb és nagyobb lett a visszapillantó tükörben. Be a városba, gyere Stefan! Menj! Menj! De ahogy balra kanyarodott az Old Creek Road-nál, a kerekek leblokkoltak, az égen pedig egy villám hasított végig. Ha nem csúszott volna meg és nem fékezett volna már, a fa lezuhant volna rajta. Úgymond az erőszakos ütközés rázta az autót, mint egy földrengés, ami hüvelykek által szalasztja el az elülső jog-lökhárítót. A fa abból temérdek volt, hogy emelt, ágakat hajított, a törzse volt, ami teljesen vissza városba torlaszolja el az utat. Ha nem csúszott volna meg és fékezik, rá zuhant volna egy fa. Az erőteljes ütközés úgy megrázta az autót, mint egy földrengés, hiány hüvelykkel ment el a jobb első sárvédő a hüvelylökhárító előtt. A fa hatalmas volt, az ágai elhajlottak, a törzse pedig teljesen elzárták a városba visszavezető utat. Csapdába esett. Az egyetlen haza vezető út el volt vágva. Egyedül maradt, nincs menekvés ettől a rettenetes erőtől… Hatalom. Ez volt, ez volt a kulcs. „Minél erősebb a hatalmad, annál jobban kötnek a sötétség szabályai.” Folyóvíz! 112 Közben hátra menetbe tette az autót, elhozta azt azután csatárba vágódott be. A fehér alak

megdőlt és lecsapott, de elvétette, ő pedig elszáguldott az Old Creek Roadon, a legnagyobb viharban. De az még mindig követte. Csak egy gondolat járt most Elena eszében. Kereszteznie kell a folyóvizet, hogy ott maga mögött hagyhassa ezt a valamit. Újabb villámok cikáztak az égen, és újabb fákat pillantott meg, miközben kidőltek, de sikerült kikerülnie őket. Most már nem lehet túl messze. Halványan már látta a folyót a tomboló jégviharon keresztüli bal oldalt. Azután látta a hidat. Ott van, sikerült, megcsinálta! Egy szélroham havas esőt dobott a szélvédő üvegére, de az ablaktörlők letisztították, így futólag újra látott. Ez volt az, viszont ezt a helyet kerülnie kellett volna. Az autó megcsúszott és megindult a fából készült szerkezetre. Elena érezte, hogy a kerekek tapadnak a sima deszkákon, majd érezte, ahogy elakadnak. Kétségbeesetten próbált hátramenetbe kapcsolni, de nem látott jól, és nem volt hely... Azután áttörték a korlátot, és az elkorhadt gyaloghídon fája megadta magát, nem tudta tovább támogatni a súlyt. Émelyítő érzés volt, ahogy az autó a vízbe esett. Elena hallotta a sikolyt, de nem úgy tűnik, hogy tőle származna. A folyó hirtelen körül vette, és minden zajos és zűrzavaros volt és fájdalmas. Összetört az egyik ablak, ahogy megrepedt

az üveg, majd egy másik. Sötét víz betört, mint üveg és a jég. Teljesen elnyelte. Nem látott semmit, és nem tudott kijutni. És nem tudott lélegezni. Elveszett ebben a pokoli zűrzavarban, és nem volt levegő. Levegőre van szüksége. Ki kell innen jutnia... - Stefan, segíts! - visította. De a sikolya nem hallatszott. Ehelyett a jeges víz beáramlott a tüdejét. Küzdött ellene, de az túl erős volt. Egyre vadabbul küzdött, még kétségbeesettebben, de megállt. Aztán minden elcsendesedett. Bonnie és Meredith türelmetlenül kutattak, körbe, az iskola területén. Látták, amint Stefan elmegy Tylerrel és új barátaival, többé-kevésbé kényszerítették. Követni akarták őket, de aztán, meggondolták magukat, és elkezdték keresni Elenát. És ekkor Matt közölte velük, hogy a lány elvitte a kocsiját. Így ismét Stefan után kezdtek kutatni, de ő sem volt sehol. Átkutatták az összes épületet, kivéve a magányos Quonset kunyhót. - És most még egy vihar is közeledik! - mondta Meredith. - Hallgasd csak, hogy fúj a szél! Azt hiszem eső is fog esni. - Vagy hó! - Bonnie megborzongott. - Hová mehettek? 113 - Nem érdekel, én csak egy tető akarok a fejem fölé. Gyere, erre! – Meredith-nek a lélegzete

is elállt, mint a jeges eső lesújtott rájuk, ő és Bonnie a legközelebbi menedékhez, a Quonset a kunyhóhoz rohant. És ott volt, megtalálták Stefant. Az ajtó nyitva volt, és amikor Bonnie benézett, visszahőkölt. - Tyler hülye bandája! - sziszegte. - Vigyázz! Stefant félkörben körbe vették a fickók, elzárva előle az ajtót. Caroline a sarokban állt. - Biztos, hogy ő tette! Valahogy elvette a naplót, tudom, hogy ő volt! – mondta a lány. - Mit vett el? - kérdezte Meredith hangosan. Mindenki az újonnan érkezettek felé fordult. Caroline arca eltorzult, ahogy meglátta őket az ajtóban és Tyler vicsorgott. – Tűnjetek el innét! - mondta. - Ne akarjatok részt venni ebben. Meredith ügyet sem vetett rá. - Stefan, beszélhetnék veled? - Egy pillanat. Válaszolnál a kérdésére? Mit vettem el? - Stefan Tylerre összpontosított, minden erejével összpontosított. - Persze, válaszolok a kérdésére. Rögtön válaszolok a tiédre is. - Tyler izmos tenyerébe verte az öklét, s előrelépett. – Péppé leszel verve, Salvatore. A több kemény srác röhögött. Bonnie kinyitotta a száját, és azt mondja: - Menjünk el innen. - De amit valójában mondott: A híd. Fura volt elég ahhoz, hogy mindenki rá nézzen. - Mi? - kérdezte Stefan.

- A híd. - mondta Bonnie megint anélkül, hogy szándékában állt volna mondani. A szemei kitágultak az ijedségtől. Hallotta a hangot, hogy a torkából származik, de nem volt hatalma felette. Azután érezte, hogy a szemei szélesebbé válnak, és az ajkai szétnyílnak visszakapta a saját hangját. - A híd, Ó, istenem, a híd! Az az, ott van Elena! Stefan, meg kell mentenünk őt… oh, siess! - Bonnie, biztos vagy benne? - Igen, ó, istenem... Elena odament. És nem sokára megfullad! Siessünk! – Sötét hullámok törtek rá Bonniera. De most nem ájulhat el; nekik oda kell érniük Elenához. Stefan és Meredith egy percig habozott, azután Stefan félre lökte Tyler lökött bandáját, mint papír zsebkendőt, úgy söpörte félre őket. Keresztülvágtak a mezőn, a parkoló irányába, miközben maguk mögött húzták Bonnie-t. Tyler utánuk indult, de megállt, amikor a szél teljes erővel meglökte. 114 - Miért menne el ebben a viharban? - kiabált Stefan, ahogy beugrottak Meredith autójába. - Ideges volt, legalábbis Matt azt mondta, elvitte a kocsiját. - lihegte Meredith a viszonylag csendes belső térben. Gyorsan kitolatott, és megfordult, szembe a széllel, veszélyesen gyorsan. - Azt mondta, a panzióba megy. - Nem, a hídnál van! Meredith, gyorsabb! Ó, Istenem, túlkésőn fogunk érkezni! - Könnyek

csorogtak le Bonnie arcán. Meredith tövig nyomta a gázt. A kocsi megingott, ahogy a szél és az ónos eső lökdösték. Az egész rémálomszerű száguldás alatt Bonnie zokogott, ujjait szorongatva maga előtt. Stefan éles figyelmeztetést tartott Meredith futtatását a fára. Ők halmoztak, és azonnal rögzítették és büntetik a szél. - Túl nagy ahhoz, hogy megmozdítsuk! Gyalog kell tovább mennünk. - kiabálta Stefan. „Persze, hogy túl nagy ahhoz, hogy megmozdítsuk.” - gondolta Bonnie, már mászott az ágak között. Ez egy teljesen kifejlett tölgyfa. De ha mikor átért a másik oldalra, a jeges szélvihar kisöpört minden gondolatot a fejéből. Perceken belül elzsibbadt, és úgy tűnt, hogy legalább már egy órája gyalogolnak. Megpróbáltak futni, de a szél visszaverte őket. És alig láttak, ha nem lett volna Stefan, ő már átment a folyóparton. Bonnie elkezdett részegen inogni. Már készen állt, hogy leesik a földre, amikor meghallotta, Stefan felkiált előttük. Meredith karja közé szorította, és újra botladozva futottak. De ahogy közeledtek a hídhoz, a látvány hatására megmerevedtek. - Ó, Istenem... Elena! –sikoltott fel Bonnie. Wickery híd szilánkokra tört. A korlát az egyik oldalon beszakadt, úgy nézett ki, mintha egy hatalmas ököl összetörte volna. Alatta a sötét vízben elmerülve pedig valami undorító törmelék halom. A törmelék teljesen a víz alatt volt,

kivéve a fényszóró, Matt autója volt. Meredith is ordított, de ő Stefannak üvöltötte. - Ne! Nem mehetsz oda! Egy pillanatra se fordult hátra. Úgy ugrott le a partról, a víz pedig összecsapott a feje fölött. Később, Bonnie emlékei az elkövetkező egy óráról könyörületesen homályosak voltak. Eszébe jutott, hogy vártak Stefanra, míg a vihar tombolt a végtelenségig. Eszébe jutott, hogy ő szinte nem is gondolkodott, míg görnyedt alakja ki nem jött a vízből. Eszébe jutott, hogy akkor nem csalódást érzett, hanem csak hatalmas, ásító fájdalmat, amint meglátta a petyhüdt dolgot, amit Stefan lefektetett az útra. És eszébe jutott Stefan arca. Eszébe jutott, hogyan nézett ki, amint igyekezett tenni valamit Elenáért. Csak hogy az a valami nem volt igazán Elena volt, nem ő feküdt ott, egy viaszbaba volt, Elena arcával. Nem volt semmi, ami arra utalt, hogy valaha is élt, és ez persze nem volt életben. Bonnie úgy 115 gondolta, hogy ez hülyeség, és megbökdöste, megpróbálta kiszorítani a tüdejéből a vizet, és így tovább. A viasz baba nem lélegzik. Eszébe jutott, Stefan arca, mikor végül feladta. Amikor Meredith birkózott vele, és kiabált vele, mondván, valami több mint egy órán át levegő nélkül volt, és biztos agykárosodása van. A szavak eljutottak Bonniehoz, de az értelmük nem. Azt gondoltam, hogy nem igaz,

miközben Meredith és Stefan sírva ordítoztak egymással. Stefan abbahagyta a sírást. Csak ült ott az Elenababa mellett. Meredith még kiabált, de ő nem figyelt rá. Csak ült. Bonnie soha nem felejti el azt a kifejezést. És akkor Bonnie megérzett valamit, ami életre keltette, és megrémült tőle. Belekapaszkodott Meredithbe és körülnézett a forrását keresve. Valami rossz ... valami iszonyú jön. Már majdnem itt van. Stefan mintha megérezte volna rajta. Éber volt, merev, mint egy farkas, ha szagot fog. - Mi ez? - kiáltotta Meredith. - Mi bajod van? - Menjetek el innét! - Stefan felállt, még mindig tartva a petyhüdt alakot a karjában. Takarodj innen! - Mit jelentsen ez? Nem hagyhatunk itt téged… - Igen, tudod! Takarodj innen! Bonnie, vidd el innét! Soha senki sem mondta még Bonnienak, hogy vigyázzon valaki másra. Az emberek mindig rá vigyáztak. De most megfogta Meredith karját, és elkezdte húzni. Stefannak igaza volt. Nem tehettek semmit Elenáért, és ha itt maradnak, bármi támadta is meg, őket is elkapná. - Stefan! - kiabálta Meredith, ahogy volt, érthetetlen módon, elvonszolva. - A fák alá fogom tenni. A fűzfák alá, nem a tölgyekhez. - kiáltott utánuk. Miért mondja el ezt most nekünk? - töprengett Bonnie az elméje egyik kevésbé mély részében,

ami nem volt kitéve félelemnek és a viharnak. A válasz egyszerű volt, és az agya azonnal megadta. Mert nem lesz itt később, hogy tájékoztassa őket. 116 16. fejezet Réges-régen, Firenze sötét mellékutcáiban, éhezve, rémülten, és kimerülten, Stefan tette magának egy esküt. Számos fogadalmat, sőt, hogy mennyire szükséges használnia az erejét, és arról, hogyan kell kezelni a gyenge, ügyetlen, de mégis emberi lényeket maga körül. De most mindet meg fogja szegni. Megcsókolta Elena hideg homlokát, és letette a fűzfa alá. Visszajönne ide, ha tudna, hogy csatlakozzon hozzá, ez utána. Arra gondolta, hogy a hullámzó erő követte Bonniet és Meredithet, de már újra visszatért hozzá, most készül vissza, és vár. Nem hagyja sokáig várni. Elena teste nem jelentett számára terhet, egy ragadozó szökellésével ment az üres úton. Be volt fagyva az ónos esőtől és a széltől, de nem zavarta nagyon. A vadász érzékei keresztültörtek rajtuk. Megfordult, mind idegszálával a zsákmányt akarta. Most nem gondolt Elenára sem. Később, amikor ez véget ért. Tyler és barátai még mindig a Quonset kunyhóba voltak. Jó. Nem is sejtették, mi következik,

amint az ablak betört, és feléjük repültek az üvegszilánkok, és a vihar belseje. Stefan ölni akarta, amikor megragadta Tyler nyakát és elsüllyedt a szemfogai benne. Ez volt az egyik szabály, nem gyilkolni, és ő meg akarta szegni. De a másik gondolata támadt, mielőtt teljesen lecsapolta Tyler a vér. A srác nem is próbált védekezni, a bukott vezér, csak menekülni. Ez volt a balszerencséje, mely Stefan útjába sodorta. Stefan leengedte a földre, és egy újabb vénát csapolt meg mohón. A forró fémes íze újjáélesztette, felmelegítette őt, keresztülfolyt rajta, mint a tűz. Ennél többet akar. Hatalom. Élet. Ezek voltak ők, és neki szüksége volt rá. Ahogy ivott, egyre erősebb lett, és sorra könnyedén lökte félre őket. Aztán átment egy másikra, mélyen ivott belőle és eldob őket. Olyan volt, mintha megbontott volna egy hatos csomagot a legjobb pezsgőből. Végzett az utolsóval is, amikor meglátta Carolinet a sarokban kuporogni. A szája csöpögött, ahogy felemelte a fejét, és ránézett. Ezek a zöld szemek, amik általában olyan szűkek voltak, most fehér volt körös-körül, mint a rémült lovaknak. Ajkai halvány foltok, ahogy hangtalanul motyogott segítségért. Felhúzta a lábától a derekáig a zöld ruhát. A lány csak nyöszörgött, szeme pedig fenn akadt.

Sebesen megfogta gesztenyebarna haját, és veszélyes pózba állította a torkát, ahogy akartam. De Caroline visszarántotta a fejét és felsikoltott, aztán elsántikált. 117 Elengedte. Már egyébként is elég volt. Tele volt vérrel, félő volt, hogy túltáplálkozik. Még soha nem érezte magát ennyire erősnek, így megbízott elemi erejében. Most jött el Damon ideje. Kiment a Quonset kunyhóból, de nem emberi alakban, mint amivel bement. Vadászsólyomként röppent ki az ablakon, és felrepült az égbe. Ez az új forma csodálatos volt. ... Erős és kegyetlen. És a szeme éles. Úgy vitte, hogy a tölgyfák szinte elfutottak mellette az erdőben. Egy adott tisztást keresett. Meg is találta. Szél tombolt, de ő spirálisan szállt lefelé, kihívóan sikítva. Damon lentebb, emberi alakban felemelte a kezét, hogy megvédje az arcát, amint a sólyom rávetette magát. Stefan véres csíkokat tépett ki a karjából, és hallotta, ahogy Damon válaszképp felsikolt fájdalmában és dühében. „Többé nem a gyenge kistestvér vagyok.” - Küldte gondolatban Damonnek egy lenyűgöző energia lökettel. – „És most a te véredért jöttem.” Érezte, ahogy Damon gyűlölete felé sodródik, de a hang a fejében gúnyos volt. – „Szóval ez a

köszönet azért, hogy megmentettelek téged és a menyasszonyodat?” Stefan összecsukta szárnyait és megint lebukott, s egész világ csak egy célra szűkült. Gyilkolni. Damon szemére támadt, Damon lecsapott az új alakjára egy bottal. De a karmai beletéptek Damon arcába, és Damon vére kiserkent. Jó. „Nem kellett volna életben hagynod.” - mondta Damonnek. – „Meg kellett volna ölöd mindkettőnket egyszerre.” „Örömmel kijavítom a hibát!” - Damon volt felkészülve, de most Stefan érezte kirajzolódni az erejét, élesítette magát, készen áll. – „De először is, mondd meg, kit öltem meg állítólag mostanában.” A sólyom agya nem tudta kezelni az érzelmek lázadását és a gúnyos kérdést felvenni. Szótlanul visított, ahogy újra Damon felé zuhant, de ezúttal a nehéz bot eltalálta. Megsérült, az egyik szárnya lógott, és a sólyom Damon mögé esett vissza. Stefan egyszerre visszaváltozott saját alakjába, és alig érezte a fájdalmat, pedig eltörött a karja. Mielőtt Damon reagálhatott volna, megragadta jó kezével és az ujjait belevájta bátyja a nyakába és körül fonta őt. Ekkor megszólalt, majdnem szelíden. - Elenát. - suttogta, és elindult Damon a torka felé. Sötét van, és nagyon hideg van, és valaki megsérült. Valakinek segítségre van szüksége.

De a lány rettenetesen fáradt volt. 118 Elena szemhéja lecsukódott, és kinyitotta, és a sötétségre gondolt. Hideg van... dermesztő hideg, csontig át van fagyva. Nem is csoda, jég vette körül. Valahol mélyen tudta, hogy ez több annál. Mi történt? Ő már otthon van, alszik... Nem, ma volt az Alapítók Napja. Ő a menzán volt, a színpadon. Valakinek az arca viccesen nézett ki. Ez már túl sok volt, hogy megbirkózzon vele, nem tudott gondolkodni. Testetlen arcok lebegtek a szeme előtt, töredék mondatok hangzottak a fülébe. Nagyon zavaros volt. És olyan fáradt. Jobb, ha visszamegy aludni. A jég nem volt olyan rossz igazán. Elkezdett visszafeküdni, majd újra kiabálás támadt. Hallotta őket, nem a fülével, hanem az elméjében. Sírás, düh és fájdalom. Valaki nagyon boldogtalan volt. Ott ült mozdulatlanul, és igyekezett rendezni a gondolatait. Látómezeje szélén mozgást észlelt. Egy mókus. A lány ezt nagyon furcsállta, mert az előtt élőben még soha sem látott mókust. Úgy nézett rá fényes, fekete szemeivel és akkor hirtelen feliramodott a fűzfán. Elena rájött, hogy csak felment, és üres körmökkel kaparni kezdte a kéreget.

Most, ez nevetséges volt. Mi a csudát művel ez a mókus? A lány zavartan gondolkodott rajt egy kicsit, aztán lefeküdt, kimerült. A sírás tovább folytatódott. Megpróbálta elfedni a fülét, de nem használt, nem tudta megakadályozni. Valaki megsérült, és boldogtalan, és harcol. Ez az. Valahol egy harc folyik. Rendben. Meggondolta magát. Most már nem tud aludni. Nem tud, mégse. A sírás hívta őt, maga felé húzta. Úgy érezte, nem tud ellenállni, követnie kell a forrását. És nem aludhat el. Miután látta ... őt. Ó, igen, ez most emlékszik. Eszébe jutott. Ő volt az egyetlen, aki megértette őt, aki szereti őt. Ő volt az, akit akart, örökre együtt lenni vele. Arcán látszott eltűnt a köd az agyából. Úgy vélte, ez a szerelem. Rendben, akkor. Fel kell kelnie, elindult a nevetséges ónos esőbe, amíg meg nem találja a tisztáson. Amíg nem tud csatlakozni hozzá. Akkor újra együtt lesznek. 119 Ahogy rá gondolt, átmelegedett. Olyan tűz volt benne, amit csak kevés ember láthat. A lány mégis látta. Olyan volt, mintha a tűz benne égett volna. Abban a pillanatban úgy látszott, valami probléma van. Legalábbis volt egy csomó kiabálás. Elég közel volt ahhoz, hogy a fülével hallja, valamint a lelkében is.

Ott, azon túl az ős öreg tölgyön túl. Onnét jött a zaj. Ott volt ő, a mérhetetlenül fekete szemével, és titokzatos mosolyával. És szüksége volt a segítségére. És ő segíteni akart rajta. Kirázta a hajából a jégkristályok, és Elena belépett a tisztásra az erdőben.