L E V E L E I N K VERBA VOLANT, SCRIPTA MANENT

LEVELEINK

VERBA VOLANT, SCRIPTA MANENT

Itt mondunk köszönetet dr. Lévai Zoltán professzor úrnak szakmai segítségéért

A kisújszállási gimnázium 1941-49-es évfolyamának tanulóitól származó, már egyszer közreadott leveleiből összeállította: Gönczy Sándor

A könyv megjelenését lehetővé tette: Kiss István osztálytársunk 2006

2

Előszó Emléknek szántuk a könyv alakban megjelentettet, leveleket. A teljesség igényétől eltekintve válogattuk össze, egyrészt a könnyebb kezelhetőség miatt, másrészt pótlásul azoknak, akiknek közben ezek már elkallódtak. A véletlenül kialakult levelezés hatására megélénkült egymásra találás, nagyban hozzájárult az évtizedes kapcsolataink felelevenítéséhez. Ez régóta esedékes lett volna már. A szűkebb körű találkozókon elhangzó érdekesebb történeteket azok számára is hozzáférhetővé akartuk tenni, akik ott éppen nem vehettek részt. Ezt a könyvet nem „valaki”, ezt a könyvet mi írtuk. Tartalmi bírálat csak a saját, már egyszer megjelent leveleinket illethetné. Ezen keresztül értékelhetjük a spontán kialakult mozgalom számunkra fontosnak bizonyult jelentőségét. A kiadvány megjelentetésével nem lehetett várni. Erre intett bennünket az 55.éves jubileumi füzet kiadása során szerzett szomorú tapasztalat, mikor Tóth Karcsit rövid idő választotta el, hogy még kézbe vehesse, és a benne megjelenő írását elolvashassa. Itt kell megemlékeznünk azokról az osztálytársainkról, akik már nem vehetik kézbe ezt a könyvet. Sajnos sokan már fiatalon itt hagytak bennünket. Hárman, Sz.Balogh Ilona, Bugyik Margit, Weisz György önkéntes szándékkal rövidítették meg életüket. Ez utóbbiaktól sajnos nem maradt fenn írásos emlék. Az osztálylevelezés egyben egy osztály-fórum is, ahol akaratlanul megmérettetünk. Ez viszont ugyanakkor hátrány is, mert ez egyeseket visszatartott az aktívabb részvételtől. De a távolmaradás is egy minősítés, amint ez már a találkozókon elhangzott beszélgetések során nem egyszer megfogalmazódott. A levelek, nem egy esetben, önvallomások is. Bár ez magától értetődik, mégis szükséges hangsúlyozni; aki a kisúji gimnáziumba beiratkozott és ebben az osztályban járt, – függetlenül attól, hogy a sors később merre sodorta – teljesen egyenlő és azonos minőségben vehet és vesz részt ebben a számunkra nem eléggé értékelhető kapcsolattartásban. Számítunk mindazokra, akik részesei voltak és most tanúi lehetnek az akkori eseményeknek. Kezdeményezésünkben a legfontosabb volt kivétel nélkül mindenkit megszólítani, még azokat is, akik az óceán túlsó partjára kerültek. A részvétel fontosabb, mint az elküldött levelek száma, vagy tartalma. Az itt közreadott levelek, ha az évek során el is veszítették az aktualitásukat, mégis egy képet nyújtanak az iskolapadban történtekről vagy az írójuk életének későbbi szakaszáról, családi viszonyainak alakulásáról. Nem volna helyes elemezni ki miért írt többet, vagy kevesebbet. Ki az, aki inkább kitárulkozott, és ki, aki inkább elzárkózott. Reméljük, nem ebből a szempontból fogjátok kézbe venni ezt a könyvet. Ha így volna, akkor nem értük el a célunkat, ami nem több mint egyszerűen az emlékezésnek ez a formája. Ezekből a mozaikokból összeáll, kikerekedik egy kép, amelyik megpróbálja megjeleníteni mindazt, ami még számunkra megmaradt. gönczysanyi

3

Megjegyzés Az e-postán érkezett levelekkel együtt közel ezer, többnyire kézzel írott, valamint néhány poszthumusz levél válogatása nagy gondot okozott. Elsősorban a könyv korlátozott tartalma miatt. Tekintettel kellet lenni bizonyos nyomdai szempontokra is a kiadvány elkészítésénél. Sorrendben elsőbbséget kellett biztosítani a gimnáziumban, illetve a gimnáziumi évek alatt történt eseményeknek. Ezután jöhetett az elválásunk óta megtörtént dolgokat tartalmazó írások válogatása, valamint a levelezésben található aktuális témák szortírozása. Bármennyire is szerettük volna, de a levelek nagyobb része még kivonatosan sem került be a kiadványba. Törekedtünk a válogatásnál, hogy lehetőleg szervesen illeszkedjenek a témák. Nem állítjuk, hogy ez kellőképpen sikerült. Ismeretlen maradt az egymás közötti, és az osztálypostában nem megjelent u.n. „háttér” levelek száma Kimaradtak az egymásnak szóló ünnepi, névnapi és egyéb üdvözletek, gyászjelentések, valamint a tárggyal nem szorosan összefüggő értesítések. A neveket a gimnázium 45-46-os Évkönyvében kiadott írásmódnak megfelelően használtuk. Azt tekintettük hitelesnek. Nagy aránytalanságot okozott, hogy volt, aki csak egy, és volt, aki közel 100 levelet írt. Helyhiány miatt elkerülhetetlen volt a levelekből részleteket kivágni, és a lényegre korlátozódni. Többnyire mellőzni kellett a megszólításokat, bevezetéseket és néha a bekezdéseket, a levelek végén lévő záró szövegeket, aláírásokat, az aktuális ünnepre vonatkozó jókívánságokat stb. Ez a kézzel írott leveleknél nem olyan következetes. Ez utóbbiakból a helyfoglalás miatt csak korlátozott számban lehetett megjelentetni, a többit nyomtatott betűs változatba kellet átírni. Az itt olvasható anyag pótolja azt, amit helyhiány miatt az 55. éves jubileumi füzetünkbe nem tudtunk beletenni, mert ott a képeken volt a hangsúly, és a helyhiány ott is akadályt jelentett. A levelekben, vagy körlevelekben megtalálhatók olyan utalások, vagy részletezések, amik a jubileumi füzetben látható képekre vonatkoznak.

4

Ács Jolitól levélrészletek 02.11.13.

5

02.04.05. Örültem a levelednek, amelyben megküldted Oláh Jóska meghívóját. Mindig öröm a jó hír. Majd írok Jóskának is néhány gratuláló sort. Ha nem jön közbe akadály, Piroskával együtt ott leszünk a Lézo találkozón. 02.11.25. Köszönöm a levelemmel kapcsolatban írt kedves szavakat. A mellékelt levelek tartalma elgondolkoztató! Az emberi kapcsolatokról kialakult véleményemet megerősíteni látszik! Kutató munkámat – ami a 20. és 25. éves találkozók képeit illeti – siker koronázta. A 25. éves találkozóról készült kép minősége nem túl jó, de az osztálytársak egy csoportja (háttérben volt iskolánkkal) azért felismerhető rajta. Elküldöm, hátha fel tudod használni. 03.01.16. Benkő Árpi segítségével megtaláltuk Szabó Magdit! Írtam neki – örült a megkeresésnek – válaszolt. 03.04.10. Köszönöm és megtiszteltetésnek tekintem az előszó megírására való felkérést. Örömmel megteszem. Előzőleg azért nem tudtam válaszolni, mert üdülni voltam. Ezért nem tudtam résztvenni a Zsoldos Pista bácsi temetésén sem, akinek eltávozását rendkívül sajnálom. Az írással kapcsolatos részleteket a májusi találkozón még megbeszéljük. 03.04.22. Megírtam és küldöm az „előszót”. Bár tartalmilag még nem ismerem az 55. éves kiadványt, de az előszóban ezt nem is szükséges ismertetni. Úgy gondolom, hogy az én feladatom az, hogy érzelmileg ráhangoljak mindenkit az olvasásra. A tartalmi, terjedelmi módosításokat még májusban megbeszéljük. 03.03.06. Lányok a „fiúgimnáziumban” Ma, amikor már természetes az iskolákban a koedukáció, érdekes visszagondolni arra, hogy mi 1949-ben érettségizett lányok csak engedéllyel és magántanulóként lehettünk diákjai a kisújszállási Református Horthy gimnáziumnak. Többségünk a kisújszállási Polgári Leányiskola tanulója volt és csak egész nyári tanulás és különbözeti vizsga letétele után csatlakozhattunk a fiúkhoz. Néhányan már a IV. osztályt is ott végeztük többségünk az V. osztályban csatlakozott, ettől kezdve már nyilvános tanulóként. Természetesen még így is más szokásrend volt, mint napjainkban. 6

A gimnáziumban kialakítottak egy u.n. leányszobát. Nekünk a tanórák kivételével ott kellett tartózkodnunk felügyelőnőnk „Mariska néni” vigyázó szemei előtt. A tanár urak az óra kezdete előtt beszóltak értünk és csak velük együtt mehettünk be a tanterembe. Óra végeztével visszakísértek ide bennünket. A fiúkkal való kommunikálás a tanítási idő alatt minimális volt. Ennek ellenére megállapítottuk, hogy ötödikes fiú osztálytársaink szimpatikusak, okosak, segítőkészek de kicsit „csintalanok”! (A biológiai érés a fiúk és lányok esetében ebben a korban eltérő. Később aztán változott a helyzet de egészen 8. osztályos korunkig ment a magázódás mind a fiú osztálytársakkal, mind a tanár urak által. A „leányszoba effektus” csak a 6. osztály elején szűnt meg. Ekkor már beülhettünk a fiúk közé a tanterembe, oldottabbá váltak a kapcsolatok. A diákkori szerelmek azért így is kialakultak, csak ezek bonyolítása iskolán kívüli alkalmakra korlátozódott főként. A bejáróknak például az utazás biztosított ehhez jó lehetőségeket. Nos összegzésként megállapíthatjuk, hogyha nekünk lányoknak nincs is nyolcévnyi közös élményünk a fiúkkal, de a 3-4 5 év is elegendő volt ahhoz, hogy az 1949-ben érettségizett közösség stabil tagjainak érezhessük magunkat. Úgy gondolom ezt bizonyítjuk is azzal, hogy az érettségi találkozókra eljárunk, a levelező szolgálatban részt veszünk és más egyéb módon is tartjuk a kapcsolatot. 03.07.20. Sajnálom, hogy a Kiss Pisti által szervezett és az Orion hotelben rendezett 2.sz. baráti összejövetelen nem talákoztunk, nem beszélgethettünk. A találkozó rendkívül jól sikerült. A kisebb létszám lehetővé tette a meghitt beszélgetéseket, a diákcsínyek felelevenítését, egymás felnőttkori életének még alaposabb megismerését. Hét osztálytárs és négy hozzátartozó volt ott. Kiss Pista és felesége, Gulyás Laci és felesége, Erdélyi Kálmán és felesége, Varga Kati és férje, Varga Miki, Benkő Árpi és jómagam (Ács Joli) voltunk a 2.sz. osztálytárskör tagjai. A július 17-i találkozón többségében vidékiek voltunk a meghívottak Gondolom a július 10.-i alkalomkor inkább a pestiek vettek részt. Azt, hogy jól éreztük magunkat az is bizonyítja, hogy többségünk déli 12 órától délután 5 óráig maradt. Köszönjük Pistinek és feleségének a kedves vendéglátást, a lehetőséget az újratalálkozásra. 03.07.07. Kedves Osztálytársak, Mivel többen is érdeklődtek a Kisújszállási Öregdiákok Baráti Köre rendezvényéről, leírom a tapasztaltakat néhány mondatban. A kisúji gimnázium Öregdiákok Baráti Körét 28 éve Zsoldos tanár úr hívta létre, aki 14 éven át vezette is. A második 14 évben Varga Lajosné (Márton Babus) volt a vezető, aki kisúji „öregdiák”. Most, 2003 június 21-én ismét vezető váltás történt. Az új vezető Hegedűs Endre, szintén öregdiák. 7

Az öregdiák találkozókat 2 évenként hívja össze az Intéző Bizottság. Június 21-én a tizenötödik ilyen találkozó volt. A program általában a következő szokott lenni: a megjelent öregdiákok részt vesznek a gimnázium tanévzáró ünnepélyén, ahol egy 50 éve itt végzett öregdiák is köszönti az egybegyűlteket. A két évvel ezelőtti tanévzárón Gulyás Laci, a legutóbbin Vincze Sanyi volt a szónok. Ezután kezdődik a közgyűlés a Városháza dísztermében. Kezdésként mindig a gimnázium tanulói kedveskednek műsorral a résztvevőknek. Ezután a vezető beszámolója és a polgármester tájékoztatója következik. Legutóbb mindezt a gimnázium új fiatal igazgatójának, Szabó Tamásnak a bemutatkozó beszéde követte. Szünet után az emlékplakettek átadása következett. Az emlékplakettet azoknak ítéli oda a közgyűlés, – a vezető javaslata alapján – akik a legtöbb anyagi és egyéb segítséget nyújtanak a baráti kör működéséhez. Tagdíj nincs, az adományok tetszés szerintiek.) Legutóbb 5 emlékplakett került kiosztásra. Nem kis büszkeséggel hallottam a javasoltak között Gulyás László volt osztálytársunk nevét, egy nagyon szép méltató szöveg kíséretében. Sajnos Laci nem volt ott a rendezvényen ezért így személyesen nem tudta átvenni ezt az elismerő kitüntetést. Egyébként a legutóbbi találkozón kb. 80-90 fő vett részt, osztályunkat egyedül képviseltem. Természetesen azért volt sok ismerős „öregdiák”, hisz a néhány éve végzettektől a 66 évvel ezelőtt érettségizett társunkig szinte minden korosztály képviseltette magát. Végül az „István” fogadóban elfogyasztott kiváló tájjellegű ebéd (orjaleves és birkapörkölt) zárta a programot. A kellemes, örömteli együttléthez a jó idő is hozzájárult. 04.04.29. Megkaptam és már továbbítottam is a 9.sz. levélküldeményt. A 18.sz. KÖRLEVÉL-el kapcsolatban az a véleményem, hogy sokak számára nagyon hasznos volt ez a levelezés, főleg a betegek, a helyhez kötöttek életében. Kapcsolatot jelent számukra a külvilággal, oldja magányukat. A levélírás aktivitásra is készteti őket, s úgy érzik, vannak barátaik, akik hasonló korúak, így bátran írhatnak problémáikról is. A találkozó előkészítése szempontjából mindannyiunk számára nagyon hasznos és addig feltétlenül életben kell tartani! A találkozó után azonban úgy gondolom, hogy igény szerint és személy szerint kellene mérlegelni a folytatást. 04.04.30. Elolvastam Benkő Árpinak irt szép leveledet. Remélem ez a hosszú és tartalmas levél újabb levélre készteti. Némi módosítást olvastam ki viszont a levélből a találkozó programját illetően a korábbi megbeszéléshez képest. Gondolom azért sokunkban lesz még annyi erő és kedv, hogy valamelyik földszinti tantermünkben leüljünk rövid időre a gimnázium épületében. 8

A 11-es levélcsomagot megkaptam és továbbítottam.Kiss Pistától is most kaptam egy nagyon kedves e-mailt, amelyhez mellékelte unokái fényképét is 04.05.15. Megdöbbenve olvastam a gyászhírt. Benkő Árpi még a napokban kétszer is meglátogatta szegény Bercit. Mondta, hogy rossz állapotban van, de nem gondoltuk, hogy az ő számára sem lesz már több érettségi találkozó! Nyugodjon békében! Időközben megkaptuk a meghívókat a találkozóra. Szép, ízléses, a külső és tartalmában is jó az, hogy részletezi a programot. A nagyon precíz utazási melléklet pedig megkönnyíti az utazást. 04.06.15. A Tar Marcsitól kapott levelet nincs módomban továbbítani. Beszéltem azonban telefonon a fiával, sőt magával Marcsival is. Túl van a műtéten, a műtét sikerült, de a gyógyulás a vártnál lassúbb, így nem tudja, mikor engedik ki a kórházból. Ennek következtében a találkozón való részvétele is bizonytalanná vált. Így mondta: Ha tudok, ott leszek! 05.09.20. Benkő Árpi beszámolt a temetésről. Sajnálom, hogy nem lehettem ott. A költségekhez természetesen hozzájárulok, ha megírod, hogy mennyit és hova küldjem. A Laciról készült utolsó képek kedvesek, egyben szívszorongató érzés, hogy ez a csupa szív ember már nincs közöttünk. 05.10.27. Kedves Osztálytársak! A Kiss Pista által javasolt találkozót választható találkozónak tartom. Úgy gondolom, hogy a budapestiek is azok. /évente kétszer/ Ezek nem azonosak a kissé hivatalosabbnak tartott 5 évenként rendezett osztálytalálkozókkal. Akik találkozni szeretnének egymással, nem kell megfosztani őket a lehetőségtől, noha ez nyilván nem pótolja az osztálytalálkozót. Véleményem tehát: Örüljünk a Kiss Pista meghívásának Kisujszállásra és akik tudunk, és akarunk menjünk el! Legyen ez a találkozó egy kötetlen beszélgetés minden formaság nélkül! Csupán érezzük jól magunkat egymás társaságában! Üdv: Joli

9

Barcsay Lacitól levélrészletek 1942.04.21. Barcsay Laci (11 éves) levele az internátusból nővéréhez Kiss Feri hitelesítésével. Ez a könyvünkben megjelent legrégebbi levél. Édes Jó Anikó! Hogy van? Én jól vagyok. A tanulás nagyon jól megy. Nem tudja mikor lesz vége az iskolának? Vettem új sapkát és már nincs pénzem, s most írok haza, hogy küldjenek. Mi már kiskabátban járunk. (De nem mindig) Golyózásban elnyert tőlem Bögi 18 golyót. Nekem van vagy 60 db. golyóm. Írjon! 1942.05.06. Barcsay Laci (11 éves) kétségbeesett levele édesanyjához 1942-ben az internátusi élet nehézségeiről. „Amikor én még kis srác voltam.” Drága jó Anyukám! Nagyon kérem Anyukát, hogy ezeket el ne mondja igazgató úrnak. Már régebben is megtörtént, hogyha a húst nem ettem meg, beküldött az asztalfő igazgató úrhoz. Persze sose mentem be. Ma is be akart küldeni, de nem mentem be. Azért küldött be, mert a húsnak csak a felét ettem meg. Hát én nem tehetek róla, ha nem tudom megenni a húst. Ezt nem tűröm tovább. Az egyik nyolcadikos még pofon is vágott. A fene a fejét. Tessenek hazavinni! Ezt csak akkor tessék elmondani az igazgató úrnak, ha haza tetszenek vinni. Az Istenre kérem Anyukát el ne tessék igazgató úrnak mondani és tessenek hazavinni. Csókolom Anyukát Lacika. 1947.05.05. Barcsay Laci korabeli levele nővéréhez Ne bosszankodj azon, hogy levelemmel ily nagy bosszúságot okoztam, de ebből következtethetsz anyagi helyzetemre. 12, azaz tizenkét fillérem van, az is apróban. Nahát mondj egy bűvészt, aki 6 darab kétfilléresből tud egy 40 filléres bélyegre valót varázsolni. Inkább hatódj meg, hogy van egy drága öcséd, aki könnyező szemekkel, bélyeg nélkül is ír Neked. Csakazértis! No de ez elég bevezetőnek. És szerdán be kell adni a magyar dolgozatot, s még a címét sem tudom. Hát azt kérded, hogyan ünnepeltünk elsején? Az igen érdekes volt. Fél tízkor indultunk az ünnepélyre a hatodikból, bár 40-en vagyunk. Mire a tetthelyre érkeztünk, már csak hatan voltunk. A közepe felé a beszédeknek már ritkultak a sorok, mire az utolsó szó is elhangzott a szónok ajkán, már csak a két zászlótartó és mi álltunk ott, a tér közepén. Cseka, Török Kalmi és én. Ami az iskolát illeti, van remény arra, hogy június 2.-án zárunk Jó neked, van hol kajálni. Nekem már két hét óta hangosan kopog a szemem. Húsvét óta még nem laktam jól, becsületesen. Ajánlom Neked a Magyar Egyetemi Nyomdából megrendelhető „Angol, Francia és Német kisnyelvtant” 80 fillér. 10

1947.06.03. Reggel pontosan háromnegyed 6-kor futott be a vonatunk a Nyugati p.u.-ba. Megjegyzendő, hogy külön kocsit kaptunk és abban jöttünk. A pályaudvartól gyalog indultunk a József A. kollégium felé. Útközben, mivel a művészettörténet tanárunk is velünk volt, megálltunk minden nevezetesebb műalkotásnál: Szt. István bazilika, Deák téri evangélikus templom, Dohány utcai zsinagóga stb. Megérkezve a József A. kollégiumba, ami a Magyar utcában van, a Kálvin tér mellett, megmosdottunk, kaptunk teát, vajas kenyérrel reggelire, majd átmentünk a közlekedési kiállításra, ami egy lépésre van onnan a Kaplony téren, a Károlyi palotában. Elég érdekes volt, láttunk távolbalátót, elmagyarázták, hogy működik, minden járóműnek meg volt a modellje, volt egy telefonközpont, amit mi is kezelhettünk, táv-írógép, 50 cm.- 1 méteres mozdony és vasúti kocsi modellek, kis váltó, nagy igazi váltó, gurító berendezés és mindent lehetett kezelni mindenkinek. Meg voltak a Tisza és a Duna hidak modelljei. Repülőgép belső része, motorja, rádió adó-vevője stb.stb. Szóval érdekes volt és remek volt, hogy mindent magunk is kipróbálhattunk. Utána leültünk az udvaron, de Csekával nem nyugodtunk, visszamentünk és újra átvizsgáltunk mindent. Délben elosztva ebédeltünk, én a Győrffy kollégiumi csoportba kerültem. Délután két teherautón kimentünk a Magyar Pamutipar gyárba, utána az Országházba, majd az Erzsébet híd táján hajóra szálltunk és felmentünk a Megyeri szigetig és vissza. Innen vissza a József Attilába, majd vacsorázni a Győrffybe, aztán villamossal az Aréna úti Dózsa kollégiumban, ahol nyolcad-magammal szálltunk meg. Reggel vissza a József Attilába, majd autóval a Ganz Hajógyárba, Újpestre. Innen a Kossuth hídon át Budára, ki Aquimcumba, ahol mindenki ingyen ivott egy pohár sört, s közben az amphiteatrumot elfelejtettük megnézni. Mi a pohár sört megdupláztuk saját zsebünkre, Csekával. Utána végig mentünk Budán és a Szabadság (Ferenc József) hídon jöttünk vissza Pestre a kollégiumba. Utána Csekával megléptünk, míg a többiek valami Népi Múzeumot néztek meg. Gyalog mentünk a Rákóczi úton, keresve a Cserkészboltot. Bementünk a Divatcsarnokba is, de persze nem vettünk semmit. Közben vettem pesti térképet és egy tekercs filmet. Végre mikor már azt hittük, hogy nem lesz, megtaláltuk a Cserkészboltot. Itt vettem oldalzsákot, iránytűt. Villamosra szálltunk és a 72-essel kimentünk Óbudára a Cseka bátyjáékhoz. 7 órakor bevonultunk a kollégiumba, észre se vették, hogy ellógtunk. Fél 9-kor indultunk haza a Nyugatiból. Röviden ez volt a kirándulásunk. 47 nyarán Cseka, Benkő, Török, és Gulyás levele Lacinak: Feledhetetlen Barcsay László úrnak Berttyóújfalu, Drága barátunk Lacika! Íme ismét rád gondolunk epedő szívvel, s sokszor mondjuk, hogy még feledhetetlenebb lenne ez a találkozásunk, ha te is közöttünk lennél. Véletlen szerencse következtében 11

jöttünk most össze, ha felétek is elmegyek, majd bővebben be fogok számolni találkozónkról. Sokszor gondol Rád Cseka. Villamos és nő után ne fuss! Benkő Árpád. A levelezőlapon látható képről ne tanulj. Török Kalmi (Képoldalon) Nézd, hogy élvezi! Na ez az, amit én mindig magyaráztam Neked! Gulyás Laci 1947.10.10. Barcsaytól nővérének „Írja Apuka, hogy elutazásom utáni napon Te is elutaztál. Úgy látszik, még van egy rendes érzék is Benned. Ebből biztosan látszik, hogy jobban szeretsz Debrecenben lenni! Volt-e hétfőn Éva zongorázni? Mihelyt bejöttem, rögtön írtam neki egy dörgedelmet, hogy hétfőn délelőtt nem szólt be. Képzeld el nem kapott le Kennyei, hogy nem jöttem be pontosan. Különben az „énekkar”-t rögtön kezelés alá vettem és pompásan betanultuk A „Haldoklik a vén skót”-ot. Majdnem az egész banda ezt fújja. Valamelyik nap társ.ism.órán sokat röhögtünk. Tanár: -Na, miről fogsz beszélni? Miről tanultál? – Krasznai Jancsi: - A primitív népek társadalmi életéről. Tanár: - Na mondjad. - Krasznai Jancsi: - A primitív népeknek nincsen társadalmi élete.- Majd szétmentünk a röhögéstől. Persze a következő kérdések és feleletek is hasonlók voltak. Ma vallásórán meg, Tanár: - Mi a patrónus? Cseka: - Az egyház védőszelleme. Jött hozzánk egy új fiú. De bomba srác. Jugoszláviából jött. Hatalmas hajkoszorú, bő hosszú jassz kabát, szűk és rövid pantalló és hatalmas cipő. Persze ez nem a szegénységet képviselte, hanem a legújabb jassz divatot. Persze állandóan dobol, jazzdobos volt. Képzelheted!… …Hanem az interben végleg beállott a kolostori rendtartás. Most már csak szombat és vasárnap délután lehet kimenni a városba, akkor is csak 5 óráig. Szóval fegyelem abszolúte minden vonalon….” 1947.11.19. Barcsaytól nővérének „…Bejőve változások fogadtak. Bögit és Kovács Zsigát lepakolták a földszintre s új nyolcadikos „kisistenek” kerültek az emeleti hálók élére. A tanulóba felhozták a lentieket is, így ott 50-en vagyunk, s hasonlíthatnám a tanulót egy poshadt tartalmú szardíniás dobozhoz. A jssz fiú, tudod akiről már meséltem, sokat hülyéskedik, Czukrász-nak hívják, de ő elnevezte magát Amerigo di Cuchracci hercegnek, Csekát Csekonics lovagnak, engem Barcia di Barciano grófnak…. ….Ma nagy dolog történt. Elmentünk Erzsébet napra. Már nagyon éhesek voltunk, talán így jóllakunk. Czank Náci elment előre egy autójavító műhelybe és a nagy pumpával a gyomrát felpumpáltatta, hogy minél többet tudjon enni. Hát el is mentünk. Az elején csak beszélgettünk, látom ám, hogy Náci savanyú képpel kacsingat Ricsire, mintha mondaná, hogy „hol a kaja?”. Végre behozta Janó 12

Erzsike a tésztát, két hatalmas tányérral és bort. A két tányér sorsa nem volt kétséges előttünk. Nekiláttunk. Hanem közben a többiek dohányoztak is, engem addig is tömtek a lányok. Meg is állapították a többiek, hogy én jártam jól, nem bagóztam, én ettem a legtöbbet. Ittunk közben. Jó piros bor volt. Három-három elég nagy pohárral ittunk meg fejenkint. Négykor mentünk, ötkor már üresek voltak a tányérok, még morzsa sem igen volt. Fél hatra már sajnos az interben kellett lennünk… …Most éppen a Borók tanár úr szobájában vagyok, a fiúk már alusznak. Tudod, úgy kerültem ide, hogy tanár úr elment Erzsébet napra, és mielőtt elment volna, rendelkezésemre hagyta a szobáját…. 1948.01.21. Barcsaytól nővérének „…Gulijash lovagot üdvözlöm… …Nagyon unom a sulit - pláne most félév előtt, s így át akarok lógni még péntek délután Kisújra, azaz Kenderesre. Így a péntek estét tanyájukon, vagy Tscheckorov-val tölteném., s szombat délben repülnék tova K-re. Hogy elengedjenek, ehhez a következő diplomáciai sakkfigurára van szükség: Franck Melanie nevére hamisítok holnap két levelet (egy az interdirinek, egy nekem), amit még holnap elküldök dupla borítékban magának. Ebben a gyám kisúji helyettese kéri a dirit, hogy szombatra engedjen el, mert jön Oli baba. Ezt a két levelet maga kézhezvétel után adja fel, legyen oly jó. a postára, hogy a billog, no meg a forma rendben legyen (Bélyeget teszek rá, nem kell megijedni.) …Így a péntek délutánt bent töltöm és elregélek mindent, szép sorjában. Gönczyvel közölje, hogy milliószor puszilom, s hogy még szeretnék vele beszélni, kár, hogy Miki megszakította a diskurzust stb. de hát pénteken találkozunk. (Ezzel leveszem az ő válláról az esti szecskám terhét.)… …Tehát holnap mennek az ál-levelek, szerdára várnám őket „kéremtisztelettel”.. Üdvözlégy óh Ember (?) Szerdán remélem Öntől is hoz sorokat a „poschtás”. Pénteki viszlátásra az Ön mélyen lekötelezett kormoskeleti Czukrász-Várady Iván Imre József Ljuba Párma Uralkodó Hercege Cipőgombevő Élmester és Halcsont 1948.03.05. Barcsay L. korabeli levele nővéréhez Aktuális levelezőlapodat megkaptam…..Voltunk Kecskeméten 29-én. Másodikak lettünk és így lehet, hogy március 15-én megyünk Pestre, díszbemutatóra. Pocsék egy út volt Kecskemétre. Két kis személykocsit kapott a gimi énekkara, s jöhettek többen is, mert „tanulmányi kirándulás” is volt egyben. Persze a klikk, Cseka, Vajda Tóni, Gulyás Laci és én, mindannyian udvarias emberek lévén, 13

Kisújtól (reggel 5-től) Kecskemétig (délelőtt 10-ig) álltunk. Szolnoktól külön vonat ment, tele ilyen énekkarokkal. A jászberényi leány tanítónőképző énekkara is ott volt, Te, hát én olyan szép lányokat egy csomóban régen nem láttam, majd kiestünk a szánkon a bámulástól, hizlaltuk a szemünket. Mihelyt megérkeztünk Kecskemétre, rövid idő múlva már ránk került a sor. Szereplés után Cseka, Tóni és én elindultunk megtekinteni a várost. Irtó rendetlen város ez a Kecskemét. Széjjelnéztünk, de rosszul éreztük magunkat, mert pénzünk nem igen volt. Bementünk egy söntésbe, hogy megigyunk egy fröccsöt, de előbb meg kellett számolni a pénzünket. Hát tudtunk venni egy-egy fröccsöt. Közben dél lett és nem tudta senki, mikor indulunk haza. Gondoltuk elmegyünk a moziba. Már a pénztárnál voltunk, de csak nem tudtunk bemenni, mert féltünk, hogy lekésünk a vonatról….Öt órakor indultunk haza. Szolnokra értünk ½ 8 körül. Akkor tudtuk meg, hogy csak éjfélkor megyünk tovább. Dühösek lettünk, és minden engedély nélkül, gyerünk be a városba. Négyen Cseka, Vajda Tóni. Gulyás Laci és én. Kérdezzük egy pasastól, merre van a mozi? Azt mondja ő fiákeres és fejenként 2 forintért bevisz. Mondjuk: nincs anyagi alapunk, de ha szívességből bevisz, az nagyon jó lesz. Azt mondja, ha arra lakna elvinne. Mondjuk, hogy tessék megjáratni a lovat, az jót tesz neki. Hát nem vitt be…Mire beértünk pont vége volt az utolsó előadásnak. Káromkodás. Gyerünk vissza szép lassan. Egy cukrászda előtt megálltunk, hogy veszünk valamit. Elő mindenki a pénzt. Összekapartunk vagy 7 Ft.-ot …visszamentünk a vasúthoz megkeresni a többieket. Pont akkor jött egy orosz különvonat. Majdnem elkapott a rendőrség. Persze hely nem volt a vonatunkon, és még három óra volt az indulásig. Felvágódtunk Csekával egy-egy csomagtartóba, és ott elaludtunk. Majd elfelejtettem, hogy Czukrásszal, meg Simon Bandival faliújságot szerkesztünk a VII. o.-nak. S, hogy Simon Bandiékhoz járunk szerkeszteni, mindig jóllakva jövünk haza. 1948.05.27. Barcsaytól nővéréhez. Bizony ideje már, hogy írjak, hogy azt a sok levelet, amit küldtél, megköszönjem. Sok minden történt azóta, hogy az Orient Expressz másodosztályán bevágódtam e nyomortanyára. 20-án nagy napunk volt, előadásra került a hetedik osztály rendezésében ”A csikós” c. népszínmű. Hetedikes szereplőkkel, miegymás. Én ügyelő voltam, gondolhatod a sok szaladgálástól este már hulla voltam. Délután volt a főpróba, este az előadás. Pompásan sikerült. Másnap délután kezdtünk kipakolni az erdőbe a 22.-i majálisra. Egész délután pakoltunk, majd a banda bejött a térzenére, a gimnázium zászlótartójára egy 3 méteres transzparenst szereltünk fel „Majális május 22-én” felirattal, amit egy hatalmas fehér ék mutatott, mindkettő belülről megvilágítva. Ez alatt volt a térzene. – Mi meg ketten a pápajelölt Vendi és én kinn maradtunk a sátorban, vigyázni a holmikra. Még került oda két hatodikos később 14

és szalonnasütés után nyugalomra tértünk. Éjfél felé csiszlikek támadtak ránk, de kihívtuk az erdészt, s a puskája tisztázta a helyzetet. A zenéről ekkor még három hetedikes érkezett meg, de oly hideg szél és eső keletkezett, hogy aludni nem sokat tudtunk és reggel egész megmerevedve ébredtünk fel. Aznap, azaz 22-én aztán megesett a nagy majális. Két hordó sört vett a hetedik magának. Cseka be is rúgott úgy, hogy „ott a nép szemeláttára visszahelyezte az ebédjét a napvilágra” szépen kiteregetve a nadrágjára. Valamennyire mindenki beszívott, de nem annyira. Czuki is rengeteget hülyéskedett, majd otthon elmondom… …Bár két hét múlva vége a „taposómalomnak”, még most sem kell sokat tanulni. Ma is két óránk maradt el. Szóval abszolút potya egy év volt ez… 00.12.26. Barcsay Lacitól Lévay Palinak. Kedves Pali, Bagossy Sanyi (Bögi) révén hozzám került a bizonyára Általad készített cím nélküli „osztály-emlékkönyv”. Hálával tartozunk Neked és megköszönhetjük fáradozásodat a magam és mindazok nevében, akik már, vagy még nem ismerhették meg. Írod, hogy „Legnagyobb bánatunkra semmilyen képes, vagy írott anyag nem maradt fenn….a majálisról.” Hát ez majdnem igaz, de én egy apróságot mégis találtam. Itt mellékelem annak az „alkalmi bélyegzőnek” a kópiáját, amit ott az erdőben egy asztalka mellett Csekával működtettünk. Sem azt nem tudom, ki faragta a bélyegzőt (Rád gyanakodtam), sem azt, hogy applikáltuk a levelezőlapokra a kétszín nyomást. Ismételten megköszönve munkádat, egészséges Újévet kívánok. 02.03.31. Örömmel vettem leveled, de ha már megemlékeztél rólam ilyen formán, ezúttal én is levélben köszönöm azt meg. Kettős az örömöm, mert évekkel előbb Jóskáról betegség-hírek jutottak el hozzám. Most azonban leveled megnyugtatott egészsége felől, meg a felől is, hogy sikerült Neki ezt a tudományos eredményt elérni. Valamelyik érettségi találkozón, félreértve „pozíciómat” még arra kért, ha tudnék valami „publikációs lehetőséget” a számára? Hát erre igazán nem volt lehetőségem, de most már látszik, hogy nem is volt arra szükség. Azt tudtam, hogy tudományoskodik, mert akkoriban beszélt róla. Még küldött is valami anyagot a milléniumi fásításokról egyik barátja tollából. Neki arra nem volt szüksége, hát átadta nekem, mert valószínűleg épp azt említettem Neki. Talán azzal foglalkoztam abban az időben. A küldött anyagot aztán néhány tanulmányomba be is dolgoztam. Saját magatartásomtól függetlenül örülök annak, hogy az osztály ilyen szépen összetart. Ami a húsvéti köszöntésedet illeti, arra azzal a régi viccel kell most már válaszolnom, ami szerint: – Lihegve érkezik az utas a pályaudvarra, 15

ahol már csak a kijáró vonat hátsó lámpáját látja. „Uramisten, lekéstem a vonatot” – sóhajtja, amire a forgalmista megnyugtatja: „Szó sincs róla uram. Csak korán érkezett a következő vonathoz.” Nos hát én már csak a következő húsvétra tudok kellemes ünnepeket kívánni, de pótlásul addig is jó egészséget és minden jót kívánok. 02.05.06. Kedves Sanyikám, bámulom az osztály összetartásában kifejtett „nyüzsgésedet”. Neked megírhatom néhány találkozásomat tanárainkkal, osztálytársainkkal. Talán szóban majd rátérhetünk erre, ha egyáltalán érdemes. Az első érdekes találkozásom Czank Nácival esett Budapesten a Corvin áruház előtt. Első éves soproni egyetemistaként szédelegtem arrafelé a fővároson átutazóban, amikor egy hallatlanul elegáns, ízlésesen öltözött, nagy napszemüveges úr már messziről mosolyogva felém integetett. Hátranéztem kinek szól az üdvözlet, de éppen nem volt ott mögöttem senki, csak én botorkáltam épp ott gimnáziumi bakancsomban, öreg, amerikai segélyből származó zakómban. Közelebb érve átnyalábolt az úr, azaz Czank Náci. Hogy és mint kérdések özöne között Náci könnyezve elmondta, hogy a TF-re nem vették fel. Én mondom engem ugyan felvettek a Műegyetem erdőmérnöki karára Sopronba, de hamarosan éhen halok, mert ösztöndíjat nem kapok. Apámat kirúgták, pénzem semmi, még tandíjat is kell fizetnem nekem egyedül az évfolyamon. Náci erre szomorúan: Én sajnos csak tehergépkocsin kocsikísérő vagyok és havi 3000 Ft.-ból tengődöm. Sopronból egy-két levél erejéig levelet váltottam többek között Gulyás Lacival. Akkor épp a soproni Lőverekben laktam egy víkendházban, zord hideg tél volt, reggelre a szobánkba a víz befagyott a lavórban, este a népkonyháról hoztunk egy csajka bablevest. A levelezés abbamaradt. Egyetemi életem akkor fordult jobbra, mikor előkotortuk az egyetem használaton kívül heverő hangszereit és csináltunk egy zenekart. Sok-sok iskolai bálon csináltuk a ricsajt, ami egy-egy szombat estén 100-100 Ft.-t jelentett. Épp az Állami Leánygimnáziumban gyötörtem egy hatalmas szaxofont mikor a táncospárok közül kibontakozott egy ismerős alak. Törzsök Béla tanár úr. Se ő, se én szóhoz se jutottunk egy darabig. Míg végre megöleltük egymást, aztán csak azt mondja: „Emlékszel, hogy narodnyiknak neveztél mikor a Hungaria Bicinia szépségeiről akartalak meggyőzni.Benneteket? No te meg kozmopolita lettél. Hát kvittek vagyunk.” Az első éghajlattani órán nagy meglepetés ért, Botvay professzor úr mellett Guller Imre tanársegéd mosolygós „stroboszkóp” szemével kapcsolódott össze a tekintetem. Első gimnazista koromban az internátus emeleti kishálójában szobatársak voltunk, akkor ő hetedikes volt.Simon Bandit minden budapesti átutazásomkor felkerestem Verpeléti úti lakásukban. Pompás basszusát akarta 16

értékesíteni, énekelni tanult főfoglalkozásban, ahogy ő mondta. A Gschwindt vezérigazgató „titkárnője”-ként. Akkoriban tanult spanyolul, amiért hülyének tartottuk. Később egyetemista lett, nem is akármilyen, Mazelán professzor „Mélyfúrású kutak” c. jegyzetét ő állította össze. Ezirányú fáradozásai később neves szakemberré tették. Utoljára Sopronban a Széchenyi téren véletlenül találkoztam vele és Debreceni Jóskával, Ceni-vel (aki egyébként hajós volt) Simon Bandinál többször találkoztunk Czukrász Imrével, Cuni-val, „alias Kormossy Iván, alias Amerigo di Cuchracci herceggel”, aki főfoglalkozásban egy moziban dobosként működött egy árva zongoristával, és Bandi mamájának épp kezdett az idegeire menni adósságai miatt. Néhány évvel később egy kislány miatt mentem ki az újpesti folyamőr laktanyába, valami kultúrborzalom folyt ott, és várakozás közben megkérdeztem az ajtónálló matrózt nem ismeri-e Czukrász Imre folyamőrt? „Dehogynem –.vigyorodott el a hajós – Czukrász tizedes nélkül egy gyászmenet lenne a katonaélet. Menjen csak be, épp ő ül a dobnál.” Még később egy hatalmas üres bőrönddel álldogáltam a troli hátsó peronján, épp költöztünk és apósomékhoz vittem vissza a göngyöleget, amikor egy elképesztő elegáns úr lépett fel a kocsira, rókaprém kucsmában, teveszőr felöltőben: „Ah gróf úr, hát hogy sikerült a nagy postarablás? Hová viszi a zsákmányt? (Akkoriban volt a nagy angliai rablás) Mellettem egy fiatal rendőrőrmester álldogált, hát látom, hogy elvörösödik és gyöngyözik a homloka. Mi azonban nem zavartattuk magunkat „Óh hercegem, ne is mondja, üres már a hajóládám. De Ön hova-hova? –. Tudja Barcia di Barciano, még mindig a régi szenvedélyemnek hódolok, ah, a vadászat…” és mire di Cucchracci?” „Éjszakai pillangókra, grófom.” Hát elég furcsa képet vágtak a körülöttünk lévők. Utolsó találkozásunk Visegrádon, a hajókikötőnél történt. Vártunk a pesti hajóra, de előbb egy folyami tűzoltó hajó kötött ki, amiről egy ruganyos léptű tűzoltó főhadnagy sietett ki a partra szolgálati overallban. Hát valamennyire sikerült neki, hiszen ő folyamőr-kadétként kezdte Esztergomban annó decebál. A változás snájdig tengerésztiszt helyett folyami tűzoltóhajó kapitánnyá nyomorította. 1962-ben különös helyzetbe kerültem. Akkor már a műegyetem mérnöki karát is lehallgattam, és olyan harmadosztályú építésztervező voltam az EDŐTERV-ben. Egyszer behívat az igazgató kollégánk, reszkető kezében két levél: „Laci kérlek, ha Te sem vállalod, ezt a két levelet elküldöm a miniszternek. Az egyikben közlöm, hogy nem tudjuk vállalni, a másikban lemondok az igazgatói állásomról.” – „No, Lajos bátyám tisztelettel, azt a két levelet gyorsan dobjuk be a szemétkosárba, aztán méltóztass elmondani, mit kell elvállalni.” Summa summárum, február volt és augusztusra kellett volna építeni egy vadászkastélyt a kormány részére a budai hegyekben. Ezt a tervezőiroda számos építésze közül senki nem merte vállalni, csak így kerülhetett rám a sor. A történet hosszú és 17

izgalmas, de most csak azt említem meg, hogy ennek kapcsán találkoztam Rákosy Zoltán tanár úrral. Két hatalmas falikárpit készült volna a kastély államfői lakosztályába, mint ilyen esetben zsűrizésre került a sor. Több neves ember között ott ült mosolyogva Rákosy tanár úr, épp velem szemben. Egy darabig vigyorogva méricskéltük egymást (végül is tizenöt év telt el azóta), aztán félénken megnyikkantam: „Rákosy tanár úr” – „Kisújszállás” volt a válasz, majd „És mire emlékszel a művészettörténeti órákról?” – Nem kellett gondolkoznom: „Az archaikus mosolyra” – vágtam rá. Rákosy tanár úr azonnal, már a zsűritagok felé fordulva ismételte el a rövid párbeszédet, amin aztán a zsűri jót mulatott, még búcsúzáskor is mindenki elmosolyodott a dolgon. Hanem a kastélyról még el kell mondanom, hogy persze augusztusra nem lett kész, mert egy-két hét alatt olyan sokan lettünk „vállalkozók”, (no jó vicc, mindent nekem kellet aláírni), hogy már nem is rajtam múlott a dolog. Sok bába közt aztán el is veszett „kastély-gyerek”. De következő tavaszra elkészült, és éppen jókor, mert akkor jött Magyarországra a perzsa sah, és ő lett az első vendég. Talán azért sem vállalta senki, mert sejtették a kockázatot? Nem tudom, de én nem kérdezősködtem, belevágtam. A Jóatya fogta a kezem és megsegített. 1974-től az Országos Természetvédelmi Hivatalban dolgoztam. Ide került még egy volt kisúji diák Barabás Attila, egykori cserkész-őrsvezetőm. Hát kedves Sanyikám, Neked itt most ennyit elmeséltem. Hogy ebből mit adsz tovább, és milyen formában, ez a Te dolgod. Annyit azonban ér a dolog, hogy személyes találkozásunk esetén ezekre már nem kell időt pazarolnunk. 02.07.10. Addig is míg előkerülök Bihar és az Őrség között valahonnan, küldök itt néhány képet szórakoztatásodra. Első kép. Érettségi előtti napokban a Városháza parkjában Ülősor: Czank Náci, Varga Kati, Csáky Dezső, Bugyik Margit, Wagner Ricsi, Sz.Balogh Ica, Kiss Pista. Állósor: Barcsay, Cseka, Csoli, Pásztor Feri, Tóth Karcsi, Szarka Pista. Második. Tíz éves érettségi találkozó a Diákotthon udvarán, a nagy gesztenyefa előtt. Sajnos Gulyás Laci lemaradt, mert ő csinálta a felvételt az én gépemmel. Így két kép készült, az egyiken Laci, ezen meg én vagyok rajta. Harmadik. Egy kép rólam, ami viszonylag még „érvényes”. Ha ki tudnád takarni a mögöttem álló kollégát a bal vállam fölött, azt hiszem megfelelő információt adna rólam ez a kép. Mindkét leveledet megkaptam. Braun Gyurka verse szenzációs. Hazatérésem után jelentkezem 03.03.21. Barcsay L. Ujfalusy Olgának, Kedves Olgica, már egész restellem magam, hogy a „hálózati anyagok” szorgalmas expediálását nem tudom 18

viszonozni. Ezért gondoltam, hogy legalább egy szép levéllel megköszönöm fáradozásodat. Az is zavar, hogy anyagi nehézségeket okozhat Neked ez a sok levélbélyeg, nyomtatás és hozzávaló. De hát az önkéntes áldozatok mind ráfizetnek valamilyen formában. Majd a Jóatya megtéríti ezt is az Ő páratlan ötleteinek egyikével. Nem tudom hiszel-e a para jelenségekben, illetve tudomásul veszed-e, hogy ilyenek vannak? Az történt ugyanis, hogy épp mikor megkezdted küldetésed teljesítését, eszembe jutottál. Merthogy egy berettyóújfalui nagyon kedves boltosunkról kezdtem írni a helytörténeti gyűjteménybe. Derék magyar ember volt, Veress Pista bácsi, akinek az első világháborúban ellőtték az egyik lábát. Hanem életkedve nem hagyta el, vegyesboltot nyitott, de még a hadirokkantak helyi csoportjának ellenőre, az Iparoskör elnöke is lett. Az írásomban ismertettem a hadirokkantak intézményeit is, de nem találtam az illusztrációhoz hadirokkant jelvényt. Akkor ugrottál be a múltból, vagy inkább kedves, jó Édesapád, akinek a kabáthajtókáján mindig megbámultam a szép, aranyszínű, koronás, HR betűs kis kitűzőt. No ez valami para-dolog lehtett, mert néhány nap múlva megérkezett a telefonhívásod. Hát bizony érdekesek az élet dolgai. Megköszönve ismételten hálózati tevékenységedet, kezedet csókolom, B.L. 03.09.10. Itt várt leveled, mikor hazaérkeztem vidéki nyaralásomról. Bár számomra ez a két távoli hónapod nem tűnik oly mértéken felüli hosszú időnek. Írásodra annak sorrendje szerint közlöm gondolataimat. Kiss Pista magatartása kiemelkedően megnyerő és rokonszenves. Kívánom, hogy sikeres legyen az együttműködésetek. Etus gyászhíre leveled szerint indulatokat keltett, az arra való közhangulat meg is döbbentett többeket. Hát én, mint biológusféle munkakörben évtizedeket eltöltött emberszabású bimana, csak annyit tudok mondani, hogy akár hogy is vesszük ez vele jár az élettel. Borzasztó dolog egy ilyen, csak elkerülhetetlen. Sokan a félelemtől eltelve terelik el a beszéd fonalát, ha a halálról szó esik. Nem kell ezen töprengeni. Ki tudja, hogy a közömbösnek látszók hány éjszakát virrasztanak később a hír hatása alatt? Hiúságomnak nagyon hízeleg, hogy annyi elismerést jeleznek a levelek közleményeim miatt. Hát nem gondoltam, hogy ez ilyen hatással lesz. Jólesik, minden bizonnyal. Az bizonyos, hogy a többség számára óriási jelentősége van ennek a késői kapcsolatteremtésnek. Nagyon érdekes, hogy néhány évfolyam, osztály tagjaiban 19

mennyire él az összetartozás érzése. Persze ehhez mindig kell néhány ember, aki ezt szervezi. Nem mulaszthatom el ismét megjegyezni, hogy Nagy Laci levelei élményszámba menően kis irodalmi remekek. És jó, hogy kezdenek megjelenni régi anekdódák, Tőled, Oláh Jóskától stb. Megindult az emlékezet. Csak tréfásan jegyzem meg, hogy Tar Marika egy „osztályközi szélhámosnő” ugyanis a fölöttünk járt osztály találkozójáról készült szép színes képen is ott van, Kovács Zsiga és Szász Annuska között. Amint azt a nyáron mutatták nekem. Kisújszállást nem érintettem mióta emlegetted, a tablóról tehát nem tudok. Október közepétől már ismét rendelkezésedre tudok állni. Mivel lassankint teljesen felesleges öregember leszek, hát van időm munkásságodban igényeid szerint részt venni. Egy rakás útirajzot készítettem a forró nyári estéken, talán azokat is tudod majd használni. Remélve a közeli találkozást, barátsággal 03.10.11. …Különben az élet zajlik, nem olyan unalmas már, mint év elején volt. Készültünk vagy két hétig a gimnázium koncertjére és telt az idő remekül, énekkar mindennap…minden délután ballada próba, a Bíró Máté című népballadát kívántuk előadni, s mit gondolsz milyen fontos szerepet töltöttem be? „Mellékzörej” voltam, kürtölni kellett a színfalak mögött a király érkezését jelezve. De jó volt arra, hogy délutánonként a próbára járással eltöltöttem az időt. Az volt a legkellemesebb meglepetésem, hogy mikor már a Vigadóba mentünk próbálni, már oda az a kis barna kislány is járt, aki a királylány uszályhordozója lett volna…de szép ám. Mindenkinek megakad a szeme rajta, pedig csak másodikos (12 éves)…A koncert kétszer volt műsoron, november 2627-én. Az első előadáson a kislány képzeld el egészen mellettem állt a harmadik jelenetben, mert akkor nem volt szerepe. Ahogy néztük a színfalak mögül az előadást és képzeld el azt a buta, mamlasz fejemet, nem tudtam vele még csak meg sem ismerkedni. Na képzelheted milyen dühös voltam magamra. Úgy volt, hogy a rákövetkező vasárnap megyünk a koncertet megrendezni Kevibe. Az ismeretséget nyélbe kell ütni a kevi út alatt. 1 óra előtt azonban megjött a hír, hogy az autóbusz beadta a kulcsot, s elmarad a kevi út. Na Laci te is beadtad a kulcsot – gondoltam – közben kiderült, hogy 7, azaz hét cserkészvezető van eltelve ilyen érzelmekkel. Még a kis csitri (Daróczy Sanyika) is köztük van. Csudapofa kis alak, azt mondta, hogy az én javamra lemond, de pár nap múlva meg azzal jött, nem mond le mégse, mert a hölgy biztatóan mosolygott rá. Szóval a cserkészcsapatot jól felforgatta a kis hölgy, a Lakatos Erzsike… A főpróba előtt Kati napon voltunk egy osztálytársnőnknél. Bekajáltunk piszkosul, ittunk is sokat, de éppen be nem rúgtunk, mert időnk csak egy óra volt. 20

Közben meg volt az I. negyedévi osztályzó konfrencia. Öt kettesem van: vallás, latin, francia, számtan fizikából, a többi jeles. Tehát az idén a startolás jól sikerült. A jómúltkoriban cserkész-teadélutánt rendeztünk a rajzteremben. Sok érdekes bohóságot, mókát adtunk elő, ahogy az már szokásos az ilyen teákon. Én például egy gombfoci meccset közvetítettem, a kis Pálfi meg Csitri játszottak. Cseka él és virul, már kb. 30 Ft.ot beleöltünk sorsjegyekbe, de még egy büdös vasat sem nyertünk. Most arra akar rábeszélni, hogy a kacsáimat ne adjam el, hanem inkább ő is eljön hozzánk és levágjuk és megesszük. A jasszfiúval, a „herceggel” jó barátságba kerültem. A szombati fürdést majdnem lekéstem őmiatta, mert éppen az austerlitzi csatát vívtuk a hálóban, amikor értem jöttek, hogy már fürdik a csoportom. Persze vágódtam lefelé, mint egy őrült, mert Kennyei is lent volt. A „herceg” még utánam kiáltott: „Siessen di Barcia gróf az osztrákok után.” S amikor a fürdőből csapzott hajjal visszatértünk, nyilatkozott: „Ez volt életem legnagyobb csatája, őseim kardja az ellenség vérétől csepeg.” Most meg ma este, mikor hívtuk kártyázni (persze kártya sincs, pénz sincs, csak mímeljük az egészet) gondterhelten, de komolyan kijelenti: „Most nincs kedvem, mert egy olyan gallértípuson gondolkozom, amilyen még senkinek sincs.” Szóval ilyenek a komoly problémái…. 03.10.16. Tudatik Máté Endrussal 2003.09.10. keltű „Emlékezés régi időkre” mottójú írására Juhász Béla (Cseka) sapkájával kapcsolatos nagyszerű emlékezésének kiegészítéséül, hogy Cseka „cseka sapkája” akár eredeti „cseka-sapka is lehetett. Merthogy egyenesen onnan származott. Onnan hozta neki ajándékba a bátyja. A sapka kisújszállási története Endrus tollából ragyogó korkép, köszönjük Neki a megemlékezést. Én külön is, mint Cseka jó barátja. A háború utáni nyomorúságos években valamennyien különös ruhakölteményekben jártunk. Ezek közül szegény Csekának volt alighanem a legkülönlegesebb meze. Fején a „cseka-sapka” trónolt, sovány testét egy kihordott, selymétől megfosztott hajtókájú szmoking zakó borította, alsófenekén egy szürke apró mintás térdnadrág lötyögött, virgácsai fatalpú saruban végződtek. A nyári vakációkban vigéckedett a CSILLE nevezetű vegyesárú cég cikkeivel, többnyire a bányavidékeken, így hetedikes korunkra már többékevésbé kultúrlény külsővel rendelkezett. Vásárlási szokásai meglepőek voltak. Egyszer elkísértem a CORVIN-ba íly célból. Cseka a régi holmijait a próbafülkében cserélte újra, s átváltozva lépett ki az áruház kapuján. Nem volt gondunk a valóban ócska, elviselt holmijaira, azok a próbafülkében hagyódtak. A mi Csekánknak volt egy sajátos művészettörténeti rögeszméje. Ötödikes 21

korunkban is az utolsó padban ültünk, ahogy Endrus írja, és a fejünk felett lógott a Jáki templom képe. No ezt a képet minden évben megkereste, mikor másik terembe kerültünk, vagy mi, vagy a kép, s diadalittasan magával hurcolta és fejünk felé függesztette. Ez képezte a folyamatosságot gimnáziumi évinkben. Végül is szegény Cseka fiatalon, magányosan, senkitől nem segítve, halt meg nyomorult szolgálati szobájában, mint alkoholista. Talán a Jóatya kegyelme vele volt utolsó éjszakáján. Mindezt azért vetettem papírra, mert a jó Endrus feltételezte írásában, hogy én talán többet tudok Cseka barátunkról. Hát talán ennyi is elég. 04.03.22. Hálásan köszönöm az „55 éves emlékalbum”-ot. Nagyszerűen sikerült, szép anyag lett a sokszor „átrágott” részletekből. Ha van is benne valami nem tökéletes, azt a Te szigorú kritikád bizonyára jobban érzékeli, mintha én tenném szóvá. Nem akarok úgy járni, mint korábban valakivel, hogy az elégedett és elismerő soraim is megbántották, talán egy nem pontosan megfogalmazott mondat miatt. Isten őrizz, hogy azt a néhány nyomdai kifogásolnivalót megemlítsem. Csak azok a gondok adódtak, ami az egész munka során aggasztott Téged, mármint, hogy nem éppen úgy jönnek ki a dolgok nyomtatáskor, mint a ragyogó képernyőn látni. Ezeket, mint a munkában egy töredéket vállaló munkatársad említem, részben, mint a nyomdatechnikát illető örülni tudok, és teljesen igazat adok Neked, hogy nagy hittel és nem kisebb anyagi áldozattal létrehoztad ezt a kis művet. Amit én kicsit cinikusan, végig egy kicsit szkeptikusan és nagy hitetlenséggel kísértem figyelemmel, még munka közben is. Hálásak lehetünk Neked, hogy ezt a feladatot kitűzted és végre is hajtottad. Remélem, minden osztálytárs így érzi ezt. Köszönjük ezt Neked. Barátsággal: 04.05.25. Boldog emlékű Tóth Karcsi barátunk túlvilági sorsáról eleddig sem tudtam meg semmit. Feleségétől, Margitkától érkezett levél sem árult el a temetésről, végső nyughelyről bármit is. A Kiskunsági Nemzeti Park Zsuzsájától, Karcsi 30 éven át hű titkárnőjétől, meg B.Győző barátomtól, szintúgy a nemzeti park egyik alapító tagjától azonban némi információhoz jutottam. Mivel a család zárt körben búcsúzott Karcsitól, a nemzeti park, a természetvédelem, külön emlékezik meg első igazgatójáról. Mégpedig akképpen, hogy a jövő esztendőben éppen 30 éves fennállását ünneplő nemzeti parkban emléket állítunk Karcsinak és alapítótársának, első főmérnökének, Kontra Laci erdőmérnök kollégánknak. Ez valószínűleg egy szépséges szép kopjafa lesz a Kiskunsági Nemzeti Park Bugac térségében. Merthogy manapság a kopjafa a módi, megfelelő környezet kiképzésével. Ebben 22

a kegyeleti aktusban azonban én már csak mint veterán „naturalista” vagyok érdekelt. Remélve, hogy addig talán nem lesz több „osztály-fogyaték”, oda majd elzarándokolhat, aki barátjának vallja magát. Ha netán egyéb híreket kapok, értesítéssel leszek Felétek. 05.09.02. Tájékoztatlak mindannyiótokat, hogy a Bugaci Pásztor Múzeum a 30 éves Kiskunsági Nemzeti Park alapítóinak – köztük szeretett (eltávozott) osztálytársunknak dr. Tóth Karcsinak is emlékművet állított (bár megérhette volna). Az emlékmű avatására 2005. szeptember 8.-án kerül sor. A helyszín szabadon látogatható a Nagybugaci Csárda közelében. Autóparkoló kb. 80 méterre.

23

24

Benkő Árpitól levélrészletek 47.08.08 Dévaványa, Kedves Laci! (Barcsay) A szünidő kellemes napjaiban el is felejtkezik az ember másokról, csak magának él. Élvezem a vakációt, fürödni járok a szomszéd faluba, Kőrösladányba, majd a Berekben is voltunk, Palágyi, Simon, Oláh és én. Képzelheted az a híres négyes mit csinált ott. Otthon aztán házi munkát végzek, favágást, vízhordást, tyúketetést stb. Azután olvasgatok, ellátogatok a fiúkhoz. Oláh Jósti kinn dolgozik a tanyán, Kajó Péter barátunk főtehenész, házi előmunkás. Szarka Pista Tiszaszentimrén van és ki ne hagyjuk Juhász Bella úr őfőméltóságát, akinek a legjobb dolga van. Pékmesternél segédkezik, mint lisztnemesítő. Megkérlek Laci, bejövetelkor hozd el légy szíves az olasz nyelvtanod. Előre is köszönöm. Különben elfogtak választási névjegyzéket írni, ígértek napi 10-et, de nem kaptunk semmit, azt is két részletben, elsején és 15-én. Leveled várva maradok üdvözlettel: Árpi P.S. Írj hogyan élsz? Láttam Papolcit, amint káposztát vásárolt Kisújon. Mit csinálsz naponként? 48.08.08. Írjál!!!!! Kedves Laci! (Barcsay) Nézd el nekem (én pedig neked), hogy nem írtam eddig, de hát jelige: diák. Dunántúli kisfaluból írom hozzád e bűbájos levelet, s talán elmesélem először nyári cselekedeteinket Juhásszal: tanév után első vasárnap szeghalmi érettségi banketten voltunk Juhász barátommal, majd közösen felvágtunk télre való tűzifát (kb. 76 q), s unatkoztunk Dévaványán. Nem volt ott szórakozás abban a I. oszt. levegőjű városban semmi. Juháááász Hümesi elhintázott Debrecenbe a bátyjához, s azóta utazik: Nyíregyháza, Budapest, Dorog, Esztergom vidékéről írt nekem levelet. (Állítólag kölnivizet árul). Én pedig Dévaványán döglődtem, mint a pányvás malac. Pát községben lakó rokonaim meghívtak hozzájuk, s én aug. 3.-án örömmel elindultam a Dunántúlra. Kisújon találkoztam a Nagykopasz Cukival és akkor mondta, hogy készül hozzátok. Gyönyörű vidék van itt Somogyban, s a levegője sem utolsó, nem beszélve a lakosságról. Idegen vagyok a faluban, s csodálnak, több helyre meghívtak ebédrevacsorára, s ahova megyek, mindig kínálnak vmi kajával. Gyümölcs, must, bor van rogyásig, de ugyanannyi a szúnyog is. 60 holdas halastó van 500 m hozzánk, kristálytiszta vize van, rendszeresen fürdöm mindennap. A napokban kiránduló a vidéket megtekintem. (Balaton 40 km.) Kb. aug. 20ig maradok itt. Írj Culával együtt a nevemre, Pát községbe. Kézcsókom add át a lótenyésztési főigazgatónak, a harangozóknak, a tűzoltószertárosnak, s mély hódolattal üdvözöl: Árpi. Bábolnai Ménesfalvi Antal. Foglalkozása: mindenféle Pát u.p. Miháld. 25

49.09.15. Újra elindultam egy körútra tekintettel arra, hogy az egyetemen azt mondták, hogy csak egy pár nap múlva hozzák nyilvánosságra a felvételi eredményt. Különben minden a régi. Tóth Karcsi írt, őt felvették az egyetemre agrogeológusnak Ciszt Miskolcra a gépészetire, Braunt pedig Pestre, elméleti fizikusnak. Vendi pedig Szolnokon a vasútnál telefonos. Itt is még egyszer megköszönöm szíves vendéglátásotokat. Te is írjál Debrecenbe mindenről. Üdv. Árpi.

02.06.14.

03.06.27. Minden iratmásolatot megkaptam Pirikétől, köszönet érte. Üdv. Árpi 04.04.10. Hálásan köszönöm a gyönyörű albumot. Árpi.

26

05.11.15.Benkő Árpitól Diáktréfák Kennyey Zoltán tanár úr: Katona András, beszéljen a mágnesről! Katona András VIII./A:

A mágnes,mint olyan…

Kennyey Zoltán:

Az nem olyan, hanem az a mágnes

Katona András VIII./A:

Az olyan mágnes…

Kennyey (mérgesen)

Nem olyan, hanem az a mágnes…

Szakál Sándor tanár úr: Hogy-hogy 3 ember hiányzik? Hiszen csak 2 ember mehetett le a pincébe fát vágni! Így tehát 1 ember „feketén” ment le! Kinyomozom, hogy ki volt az! (Egy negyedóra múlva) Megvan az egy ember! Ki engedte le? Károlyi Vendel: Valaki szólt neki, hogy menjen a pincébe segíteni! Így tehát (gyors beszéd után) Szakál lezárta a vizsgálatot Később. Sándor napon felköszöntöttük Szakál tanár urat, s kértük, hogy legyen Jakab nap (felelés nélkül) Szakál belement, s ezen az órán is mesélte katonaélményeit és még a következő órán is, mert valaki azt mondta neki a következő óra elején, azt tetszett mondani, hogy „a vasúti vagonból való szökését legközelebb elmeséli nekünk.” Szakál nagy nehezen belement, és elmesélte a deszka felfeszítését a vagonban. stb. A következő órán is előjött valamelyik a folytatás iránti kéréssel, de Szakál azt mondta, hogy vége a „Jakab” napoknak. Karácsony Béla tanár úr: A fóci, a fóci. Persze az a hüpszilonos Makai is ott volt. Juhász Imre igazgató úr: Makai hol voltál? Makai: A WC-ben voltam tanár úr. Juhász: Majd utána nézek! Szász Károly tanár úr: Zúgtok, morogtok, fecsegtek. Őrmester kell közétek! Makai, te vagy az a hősszerelmes? 27

Hittanóra Sajtos Imre tanár úr: Benkő, az előbb még a középső padsorban ültél, most meg már az ablak felőli szélső sorban! Hogy kerültél oda? Juhász Béla osztálytársunk: Benkőt hátba vágta azzal a felhívással, hogy üljön a helyéről szélre, mert a Fejenagy Főhadnagyot egy almacsutkával fejbe akarja vágni. (Hittan órán!) Benkő félre húzódott. Juhász eldobta az almacsutkát Palágyi Laci felé, aki azt nem látta, de ösztönösen elmozdult a helyén. Így az almacsutka kirepült és elzúgott a Sajtos tanár úr feje mellett, a falba csapódva. Ezt Sajtos az ellene irányuló támadásnak minősítette, s felugrott a helyéről. Kiabált, hogy ezért még megfizetünk. Ezután kiszaladt a tanteremből. Perceken belül bejött Juhász igazgató úrral. Juhász: „Én úgy járok el köztetek, mint a gondos kertész, s kitépem közületek a rothadó növényt!” Bármit csinálhattunk, vagy mondhattunk volna, nem hitték volna el. Úgy nézett ki, hogy mi Sajtos tanár úr ellen merényletet hajtottunk végre. Hívták Borók tanár urat is, osztályfőnökünket, akinek szintén nem tudtuk megmagyarázni, hogy Fejenagy ellen indult a dobás. Hatodik osztályosok voltunk, éppen aznap, vagy a közeli napokban volt az évi diákbál, s Borók megtiltotta, hogy elmenjünk. Ezután küldöttség kereste fel, és nagy könyörgésre elengedett bennünket a bálba.

☺

28

05.11.23

29

Bereczki Etuskától levélrészletek

30

02.05.02. Békéscsaba Karsainé, Bereczki Etelka és Somody Pálné, Tar Mária örömmel olvastuk részletes tájékoztatódat, és büszkeséggel töltött el bennünket Oláh Józsiról írt esemény-beszámolód, amelyhez szívből gratulálunk. Az összetartozás érzését boncolgatva, mi egy olyan választ tudnánk megfogalmazni, hogy a mi osztályunk annakidején olyan jól összekovácsolódott kis közösség volt, ahová még ennyi év után is jól esik visszatérni. „Azért nem vagyunk még mi olyan öregek, hogy a régi eseményekre ne emlékeznénk.” E-mail levelezésbe nem tudunk partnerek lenni, de szívesen vennénk bővebb tájékoztatót a volt osztálytársakról. Egészségi okokból hosszabb utazásra nem tudunk vállalkozni, így sajnos a pesti találkozókról le kell mondanunk. A kisújszállási 55. éves találkozón, ha egészségünk engedi, megpróbálunk részt venni. Magunkról annyit, hogy én (Bereczki Etelka) a hobbikertünkben tevékenykedünk párommal, amennyire erőnkből telik. A lábam már nem fáj, egyéb „lelki” problémáim vannak, családi okok miatt. Egy fiam van, aki családjával együtt (2 unoka) Budapesten lakik, és a Területi Műszaki Biztonsági Felügyeletnél dolgozik. Somodyné, Tar Mária folytatja a Falusi Túrizmus Egyesületben a vendéglátói tevékenységet családi segítséggel. Lánya Budapesten lakik, most fejezte be a másod-diploma munkáját eredményesen. Középiskoláját Debrecenben végezte, és az osztályfőnöke Oláh Józsi volt. Vegyészmérnöki diplomáját Veszprémben, a mostani másod-diplomát pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Fiának végre stabil munkahelye van egy amerikai, helybeli cégnél, Kunhegyesen. Itt egy unokám van. Ritka találkozásunk ellenére sem felejtettünk el Titeket. A találkozón lélekben veletek leszünk, és sok szertettel küldjük üdvözletünket a jelenlévőknek. Én, és Mari a régi iskolai barátság alapján keresztszülői kapcsolatban állunk, ebből eredően ismerjük egymás helyzetét. Ezért írom e tájékoztatót a kettőnk nevében, többes számban. Örülök, hogy részt vettetek Oláh Józsi nagydoktoriján, néhányan képviselve a volt diáktársakat. Külön köszönet Lévay Palinak, aki fáradhatatlanul tartja az öreg diákok közötti összetartó kapcsolatot. Üdvözlettel: Bereczki Etelka és Tar Mária 02.11.02. Kedves Olga, Ezúton tudatom Veled, hogy a volt osztálytársaink általad küldött leveleit megkaptam. Sok szeretettel köszönöm, hogy ilyen aktívan részt veszel a diáktársainkkal való kapcsolat tartásának ápolásában. Szomorúan vettem a hírt, miszerint már többen eltávoztak közülünk az örök nyugvóhelyre. Meghatott szeretett osztályfőnökünk eltávozása is. Most, halottak 31

napja alkalmával megpróbálom emlékeimben felidézni arcukat és az együtt eltöltött régi évek emlékeit. Bevallom, igyekezetem nem jár teljes sikerrel. Emlékező képességemet nem kímélte az idő vas foga. Egyre több mindent elfelejtek. Azzal vigasztalom magamat, hogy ez már a korral jár. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg a diáktársaink egymással való kapcsolattartását biztosító kis csapat odaadó, lelkes munkáját, melyből Te is nagyrészt vállaltál. (Az anyagi kiadásokról nem is beszélve) E jóleső érzést szavakkal kifejezni nem tudom. Nem elég úgy érzem a „nagyon köszönöm!!!” A kisúji öregdiákok találkozóján családi okok miatt nem tudok részt venni. Családon belül ebben az évben sok szomorú esemény jött össze. Ebből adódóan búskomorságommal nem szeretném rontani a jelenlevők hangulatát. Lélekben november 10.-én Veletek leszek, kívánom, hogy érezzétek nagyon jól magatokat. Üdvözlök mindenkit, és szeretettel gondolok Rátok. Kívánok mindnyájatoknak jó egészséget és sok örömöt a még hátralévő évekre. Remélem, én is hamarosan rendbe jövök, és ismét mehetünk a párommal kirándulni, ugyanis aktív résztvevői vagyunk a Tájak-Korok-Múzeumok Békésmegyei tagcsoportjának. Bejártuk már az ország legszebb tájait, felelevenítve e tájak emlékeit, hagyományait, népi szokásait. Ez egy nagyon összeszokott csoport, így a rendes békéscsabai összejöveteleken és a kirándulásokon nagyon jól érezzük magunkat. (1-től 4 napig tartóak a távolságtól és a programtól függően). Soha nem unatkozom, ha az idő engedi, kertészkedünk, máskor kézimunkázom, olvasok. Így röpül el fölöttem az idő, telnek az évek. Családunk Budapesten lakik, sokszor hiányzik a meghitt családi légkör. Nem tudjuk rászánni magunkat, hogy Budapestre költözzünk, bár lenne rá lehetőségünk, de úgy érezzük, öreg fát átültetni nem szabad. Még egyszer köszönöm fáradozásodat, üdvözletem küldöm családodnak. Téged szeretettel csókollak, Bereczki Etelka

Bozóki Gyuritól levélrészletek 32

A legelső levél 2001.04.02. Pár nappal ezelőtt Simon Andristól értesültem, hogy Te is bekapcsolódtál a nagy „nemzetközi” levelezésbe, és érdeklődtél a címem után. Valóban az 50. éves évforduló alkalmából javasoltam, hogy a régi osztálytársak, ha nem is tudnak személyesen találkozni, a jövőben computeren keresztül, legalább „virtuálisan” érintkezhetnek egymással. A kis Lévay (a kisúji találkozóról írt levelében) juttatta eszembe, hogy a drága előfizetés és főleg a hazai nyugdíjak okozzák a nagy nehézséget. Szóval gondoltam, még egy pár év; s íme Te is az „első fecskék” között megjelentél. Ötven év után is pontosan emlékszem az akkori Sanyira, aki számtalanszor odaül Cília elé, és kimeríthetetlen ötletekkel ingerli a mérhetetlenül türelmes oroszlánt. Vagy idézi az idős tiszteletes urat „Íme itt száll egy veréb (mely le…… a kezem fejét” stb. stb. Az „enzim gyáros” felejthetetlen kifejezés is Tőled származik. Ezek a percek és még sok más, diákkorunk örökre megmaradó vidám emlékei. Magamról most csak annyit, hogy a kitűnő érettségi és a jó felvételi vizsgaeredményem dacára az „egyéb” származásom miatt nehezen vettek fel az egyetemre. Tandíjat kellett fizetnem, nem ehettem a menzán és nem lakhattam diákszállóban. Binkó, mint pesti főigazgató eléggé húzta az orrát, mikor bajaimmal felkerestem, segítségére számítva, de nem hiszem, hogy valamit is tett. Más szóval azon a pár relatíve nyugodt éven kívül, amit a gimiben töltöttem a háború után, most már zöld szemafor helyett a piros mutatta, hogy merre nem vezet egy nyugodt élet. Végül felvettek a KFKI-ba, ahol mint fizikus dolgoztam. Az eseményeket látva és értékelve előbb Franciaországba, majd ide az USA-ba jöttünk. Feleségem szintén fizikus, ő is nyugdíjban van. Lányom neurológus és van egy két és féléves fiú-unokám. Még „lelkesedésből” azaz fizetség nélkül dolgozgatok bizonyos témákon. A fizika kimeríthetetlen, mint a zene és megnyugtató. 01.04.05. Hát nem gondoltam volna, hogy arra a kis kiferdített „Mozart szerűségre” még emlékszel. Hihetetlen, az csak egy kis epizód volt! Azt hiszem hetedikesek voltunk, s egy újonnan jött magas fiú (sajnos most hirtelen a neve nem jut eszembe) játszogatott némelykor szünetekben furulyán, és azt hiszem, akkor mondtam Neked, hogy én is gyakorolom azt a műfajt időnként, mint pl. „az általad idézett töredék” Említetted Krasznai J. nevét. Ő volt a fő-zongorista. Ezen a területen működött/működik? Bejön a kép: Cseka/Pista/Pali és Kopasz örökös boxkesztyű-párbaja, gombfocimeccsek stb. Nagyon szép, hogy legalább Ti Pesten lakók össze-összejöttök nosztalgia-találkozókra. Ahogy írod a neveket csak az akkori, ifjúkori arc rémlik fel. A 10. éves találkozón Kisújon még ott voltam. Kunhegyesen még éltek a szüleim, de a találkozói arcokra Czank Nácin kívül már nemigen emlékszem. Náci már akkor nagyon öregnek látszott. Nos az 50. éves találkozóról kiadott jubileumi füzetet az érkezése után kb. két hónap 33

múlva kaptam meg, mert akkor Tampában voltunk, lent Floridában, s csak a „könnyű” postát küldték utánunk. A Pali címe pedig a cég által használatra adott computerben maradt. „Jobb későn mint soha” alapon ezúton általad szeretnék Lévay Palitól elnézést kérni, hogy akkor elmaradt a visszajelzés. A leveléből tudtam, mennyire naiv volt akkor a „virtuális” találkozó lehetősége. Egyébként az összes említett nevekből Lévay Pirikét ismerem korábban mindannyitoknál. Vele ugyanis 4-6 éves koromig együtt jártam óvodába. Tündérszép szőke baba volt, az óvoda kedvence. Ha bármelyik gyerektől kérdezték; „ki a legszebb kislány az óvodában”, a válasz egyöntetű volt: „Hát Lévay Pirike!” Valószínű, hogy erre az időre Ő már nem emlékszik, de én még igen. (A fiúk örökké emlékeznek a szép lányokra). A kunhegyesiek közül Tóth Karcsira is tisztán emlékszem. A vonaton való bejárásra stb. A hazai kulturális/tudományos élettel újra felvettem egy kicsit a kapcsolatot: A Fizkai Szemle 50 éves ünnepi számában (2000/9 Szeptember) egy amerikai geofizikus költő szabad versét „műfordítottam” magyarra, rímes alakban. A címe: „Az első tízmilló egynéhány évezred”. A vers egy kicsit hosszú, hiszen átfogja a „világ történetet” a kezdettől a napjainkig, de ha van valakinek türelme az olvasáshoz, még élvezni is tudja, bár a nyelve „népszerű fizikokozmogoniai”, de hát Istenem…Ha tudtam volna, hogy meghalt, Borók emlékére dedikálom a „művet” 01.04.24. A hét végére visszajöttünk, de csak ma (hétfő) nyitottam ki a gépet. Egyébként nagyon szépen köszönöm az osztályképet, de csodálkozz, az anyám hagyatékában megtaláltam, és kicsit kifakulva, nekem is megvan. Simon Andris még a múltkor megírta a neki küldött leveled alapján, hogy oly sokan elmentek már. Ezt írtam neki, hogy hiába, dolgozik az „égi kivégzőosztag”, s ellene nem tudunk semmit sem csinálni. Az igazán fájdalmas számomra azok sorsa, akik önmaguk határoztak az életükről, mert elképzelem, milyen lelki szenvedésen mentek keresztül, míg erre a végső elhatározásra jutottak. Egyébként mi a helyzet Borókon kívül a többi tanárainkkal? Ari, „Panurge”, Zsoldos, Porcsalmy, Kiss Géza, stb. A kisúji tanárok névsorában látom a régi neveket, de az nyilván a „fiak” generációja. Ezek szerint a tanáraink családjai Kisújon élnek még? Érdekes volt, amit Pirikével kapcsolatban írtál. Hogy milyen „titkos” áramlatok folytak az osztályban, nem is sejtettem. A Lévay Pali által küldött emlékezésekből is csodálkozva láttam, hogy „mik is folytak a dolgok háta mögött”! Hiába a bejárók/kollégisták csak kültagok maradtak a „helyi” folyamatok igazi megismerésében. Sanyi, egyébként teljesen felhatalmazlak, azt olvasol fel a leveleimből, amit jónak/érdekesnek találsz. De hát itt lassan éjfélre jár. Folyt. köv. Várom leveledet! 01.04.26. 34

Weisz Gyuri története mellbevágó és elgondolkoztató. Család/új szerelem/gazdasági függőség/kötelességérzet összeütközése. Azért nem hiszem, hogy így kellett a dolognak végső soron történnie; minden öngyilkosság bizonyos értelemben bosszú valakivel/valakikkel szemben. (Ezt még valamelyik gimibeli szünidőben tanultam) Ha már itt tartunk a két osztálytársnőnk öngyilkossága is ilyen természetű? Biztos Te többet tudsz róluk. Igazán köszönöm a névsort a fényképpel kapcsolatban. A Krasznai féle epizódon jót mulattam. Bátor gyerek volt „Don Jancsi”, de úgy látszik a hölgy öntudatának is jól esett a „figyelmesség”. Hogy mik folytak itt a háttérben! Visszagondolva a kisúji gimnáziumnak egy nagy hátránya az volt, hogy nem tanítottak angolt. A gimnázium teljesen francia orientációjú volt, (gondolom Binkó miatt), míg a karcagi gimi az angol felé irányult. A francia nagyon jó, ha az irodalom, művészetek, filozófia felé készül az ember. Az 1970-es évet Párizsban töltöttük, ahol az „argót” egy életre megtanultam. A francia orientáció miatt én rengeteg időt veszítettem, mert 1950-től a tudományok/technika teljesen átálltak (németről) angolra. A lényeges cikkek csak angolul jelennek meg azóta is. De még, ennyi év után is, hiányzik az angolomból az a biztonság, amit a francia nyelvtanból Kisújon megtanultam. 01.05.07. A címlistának örülök és itt közlöm az én címemet, a lista kibővítésére. Palágyi Laci halála nagyon elszomorító számomra. Az előttem lévő padban ült: Cília és Fejenagy Főhadnagy. A többi hír sem nagyon vidító. Hiába megy az idő kérlelhetetlenül. Említetted a Bárány szanatóriumot. 5 éves lehettem, mikor ott feküdtem pár napot mandula kivétellel. Ahogy írtál a Te élményedről ( a fagyos hidegben álldogálva a kiszűrődő zene bűvöletében), nekem is visszavillant a homlok tükrös dr. Bárány, az erős fényben, a műtéttől való félelem, és hogy szegényt jól térden rúgtam, stb. Az egész eset az elmúlt 65 év alatt talán kétszerháromszor ötlött fel. Valahogy nem realizáltam, hogy Kiss Pista (Cisz) itt van az USA-ban. Valaki tartja vele a kapcsolatot? Ezek szerint meg lehetne nyitni egy Kisúj (USA) szekciót is. Biztosan van e-mail címe. A találkozón talán kiderül. 01.05.31 Először is nagyon szépen köszönöm a beszámolódat a találkozóról. Közben megkaptam a társas lapot is Tóth Karcsitól, benne Lévay Pirike levelét, amiben kedvesen reagált arra, amit írtam Róla Neked. Hát megnéztem az 50. éves találkozó fényképét: mit mondjak, ha belenézek a tükörbe, nem nagyon rívok ki az átlagos benyomástól. Hárman néznek ki relatíve jól, azok közül is Krasznai J. Nem tudom, hogyan csinálja, karmesterkedik?, Mert az egy megfigyelt tény, hogy a karmesterek, akik naponta „mozognak” egy zenekar előtt, megőrzik mind 35

a testi, mind a lelki egészségüket. Vagy más titka is lehet? Itt és Kanadában a Kodály módszert jobban ismerik és fejlesztik, mint otthon a kisgyerekek zenei nevelésében. Egyébként több kötetet lehetne arról írni, hogy mennyire nem ismerik Európában az itteni helyzetet, és sztereotipekben ítélik meg az amerikaiakat. Pontosan ugyanúgy, ahogy az ittenieknek is teljesen zavaros elképzeléseik vannak az európai életfeltételekről. 01.07.08. Köszönöm a „Cisz” Pista címét. Nem hiszem, hogy zavarnám Őt a pesti látogatása előtt. Tegnap hazaérkeztünk a konferenciáról és a családlátogatásról. Ebbe bele volt értve július 4.-e is, az amerikai nemzeti ünnep, ( a Függetlenségi Nyilatkozatot ekkor írták alá). A konferencia a quantum folyamatok gyakorlati alkalmazásával volt kapcsolatban. Élvezettel olvastam beszámolódat, igazán mindenre válaszoltál, amit kérdeztem Hát tervezni, tervezhetünk 2004 nyarára, de hát igazad van, az emberek egészségi állapota dönti majd el, hogy ki lesz jelen….”l’homme propose, Dieux dispose” (beugrik Binkó, Panurge, hát nem rémes?) 01.10.31. Lévay Pirikétől most, hogy mentek nyaralni a Tátrába, kaptam egy kedves lapot. Amennyiben ott lesz a Lézo találkozón, arra kérlek, add át neki köszönetemet és üdvözletemet. Magyarázd meg Neki, hogy azért nem írok neki személyesen levelet, mert ami itt folyik a postákon és főleg a szortírozó gépeken az nem vicc, vagy vakrémület és nem szeretném, hogy a legkisebb veszélynek is ki legyenek téve egy innen küldött levél által. Amennyiben nem jönne el, kérlek, írjál Neki egy pár sort és továbbítsd, amit vázoltam. Végül, de nem utolsó sorban, tegnap kétszeres nagypapa lettem. A gyerek neve magyar lesz, János (a feleségem apja után). Holnap indulunk fel Michigan-be (a nagy tavak közé) autóval (két napos út), mert itt tegnap este óta újra teljes riadó van és a légi közlekedést nem javasolják. 01.11.22. A múlt hét végén visszaautóztunk Michigan fővárosából Lensing-ből. Eléggé kimerített bennünket ez a látogatás, mert az új baby mellett részleges éjszakai szolgálatot is elláttunk (főleg a nejem), hogy a fiatal szülőknek valami segítséget nyújtsunk. Az elégtétel: egy helyes kis baba, akit ha az ember mellen tart, vagy ringat, akkor eszébe jut minden; a múlt és velük a letűnt személyek, az aggódás a jövő miatt; régi bölcsődalok, stb. Most itthon vagyunk karácsonyig. Akkor újra „szolgálatba” lépünk, két hétre az újéven keresztül. Bizonyos értelemben nem rossz nyugdíjasnak lenni. 01.12.03. 36

Az évvége elég rumlis. Az új év körüli héten visszarepülünk kb. 10 napra „gyerekcsősznek”, mert azon a héten megy a lányom vissza kéthónapos szabadsága után. Arra a hétre ő lesz az egyetemi klinika soros ügyeletes főorvosa. Szilveszter körül sok a kocsi-baleset (alkohol), s a neurológusok speciális ügyeletet tartanak. Így lépünk mi, laikusok is szolgálatba. A gyerekek lakóhelye utáni áttelepülés teljesen reménytelen. Mi van, ha megszűnik vagy nem tetszik az állás, és a gyerekkel tovább mennek? Azért néhány esetről tudunk, mikor lelkes európai nagyszülők szaladnak a gyerekeik után. Az itteni öregség vége: az idősek otthona. Van is egy szólásmondás: „Légy jó a gyerekeidhez (beleértve menyet/vejet), mert ők választják ki neked majd azt az otthont, ahol utolsó napjaidat leéled” Az otthonok skálája a legnagyobb luxustól az éppen csak tűrhetőig terjed. Ezután érted a dolog jelentőségét, mert a fiatalok fizetik majd esetleg a „bennlakás” költségeit. Sokszor ezért az idősek visszatelepülnek az ó-hazába, mert öregen nem egyszer előfordul, hogy az ember elfelejti a felvett nyelvet. s csak az anyanyelvén tud érintkezésben maradni az ápolószemélyzettel. 02.05.15. Élvezettel olvastam a beszámolódat a találkozóról. Nagyon örülök, hogy minden simán zajlott le és jól éreztétek magatokat. A Cisz-ről szóló híradás nagyon érdekes volt. Igazából én azért nem vettem fel vele a kapcsolatot, mert tudom, hogy még aktív és elfoglalt ember, aki a vállalatának a problémáival van elsősorban elfoglalva és nem nagyon ér rá régi barátokkal levelezni. Így is gondolom el van öntve e-mail-ekkel. 02.06.27. Ez az e-mail csak egy rövid jelzés, hogy megkaptam "az osztály-képtabló" képet, és látom, hogy milyen képet akartok. Ilyet majd csináltatok a közeljövőben. A probléma bizonyos mértékig az, hogy "fekete-fehér" képet még igazolványképeknek sem csinálnak. Azért valahogy meglesz. Július közepén még unoka-gondozásra is be leszek fogva, mert a lányom Svédországba megy egy konferenciára a férjével együtt és a gyerekeket vagy 10 napra ránk hagyják. Más újság most nincs. 02.07.06. Hát igazán hálás vagyok a képekért, nagyon köszönöm. Kérlek, Gulyás Lacinak is tolmácsold a köszönetemet. Barcsay akkor még nem nagyon változott. Gulyás, mint én is, (az ülőmunka következménye talán) "felszedtünk pár kilót". Weisz Gyurin az utóbbi képen lehet látni, hogy kicsit már megviselték a gondok. 37

Krasznai, hm, maradt "örökifjú, bon vivant". Katona Bandi-t újra látni, borzasztó. Én benn voltam nála a kórházban és láttam ebben az állapotában. Tőle tudtam meg, hogy Weisz Gyuri fog jönni Pestre, de akkorra mi már eljöttünk. Számomra Bandi több volt, mint iskolatárs, a "szó történelmileg szoros" értelmében "baj-társam" volt. Néhány velünk történt "esemény"-t, ha élek még, és úgy ítélem meg "érdemes", esetleg megírom egy egy kis tárcában, novellában; dehát az irodalom telítve van ilyen "reminiscenciákkal" .Itt július 4 nemzeti ünnep volt, piszok forróság. 02.07.16. Ez egy kissé hülye dolog, de még nem voltam képes elmenni egy fotóshoz, hogy csináltassak egy új "pofalemezt". Bocsánat, de talán e héten erőt veszek magamon. A hangulatomat erősen lerontotta, hogy kinyitva a Lezo körlevelét láttam, hogy tanáraink, akik minket tanítottak nem élnek már. Ezt valahogy nem realizáltam igazán. Meg voltam győződve, hogy legalább Porcsalmy., Panurge, és Ari még élnek. Rákosyról meg olvastam a "Főcserkész" nemrég küldött levelében, és valahogy azt gondoltam, hogy Ő is él még. Aztán rájöttem, hogy én is betöltöttem a 72-t és a dolog rendben van, nincs messze a kaszás, a fene egye meg. A Lézo feketekeretes tanári tablója nem megy ki a fejemből. Fekete Katival utoljára 48 őszén beszéltem, mikor elbúcsúzott. Azóta semmi, de semmi közvetlen kapcsolatot nem tartottunk. De tudtam róla az unokaöccsén keresztül, aki ott dolgozik, ahol a sógorom. Így tudtam meg, hogy milyen beteg volt és hogy meghalt pár évvel ezelőtt. Fényképet esetleg tudnék szerezni, de ezt "nehéz" kérni (!). Férje Borbély György (még korábban meghalt), a Murdoch ausztrál/angol média-báró ausztráliai ügyeit intézte, mint "nagymenő". Sidneyben vannak eltemetve. Szóval mostanra elég: 02.08.04. Elolvastam a leveleket, amik közül Török írásai foglalkoztattak leginkább. Elküldök végre egy talán használható "digitális" képet is, amit most vett fel rólam egy "amateur" talán a "photo programmoddal" egy kissé javíthatsz rajta. Ha nem elég éles, mégiscsak el kell menjek egy igazi fotóshoz. Ahogy elnézem a képet, eléggé a koromnak megfelelően" nézek ki rajta, nem úgy, mint az "örökifjú Krasznai J." Na, most a hó végéig visszakerültem a körforgalomba. 02.08.012. 38

Irtó furcsa, hogy ez az Ady vers hozzám is nagyon közel áll, úgy látszik "rokonlelkek" vagyunk. 1964-ben Trabant-al mentünk ki először Párizsba. Óhatatlanul a St. Michel vers jutott eszembe már akkor. De 70-ben egy évet töltöttem Párizsban és az egyetemen a 6.-os Tour-ban dolgoztam, s onnan esténként egy rövid sétával mindig kimentem a St. Michel-re és végiggyalogoltam a Louxenbourg kerttel szemben lévő "HÉV" végállomásra, ami kivitt Bourg la Reine-be, ahol laktunk. Nem volt olyan este, hogy ne forgattam volna az Ady vers sorait. Láttam nyáron, ősszel, télen és tavasszal a Michel-t, minden hangulatban, minden hangulatomban. Azóta nem volt olyan alkalom, ha Párizsba tévedtem, hogy ne menjek ott át a Szajna hídon, és ne "röpködtek" volna "kis rőzse dalok". Végül is ott határoztam el, hogy "hazát változtatok", ami 40évesen nem volt kis elhatározás. 02.08.21. Megjöttek a kiegészítő képek. A csoportképek alapján messzebbről sokkal fiatalosabban kinézőnek képzeltem a társaságot. De hát, nem tudunk megfiatalodni, a fizika csak elméletben találta ki az "időgépet", amivel az ember megelőzheti a korát, számunkra már nem aktuális....mi kérlelhetetlenül megyünk a " bush"-ba! Mi Aug. 28-án indulunk, és Szept. 12 körül jövünk vissza. Mielőtt mész azért küldjél még egy e-mailt. 02.09.22. Az aug. végi e-mailedet már Michigan-ben olvastam. A leányoméknál a "baby-csősz válság" bejött hirtelen és akkor hétfőn már kocsiba vágtuk magunkat, úgyhogy 27-én már ott is voltunk. Látom a leveledből, ott sem ment simán az elutazásod, de remélem, később minden rendben folyik/folyt le Svájcban. Mi ott a gyerekek mellett jól kifáradtunk, úgyhogy egy hétre október végén "szabadságra" elmegyünk Sedonába, Arizonába, a Grand Canyon-hoz nem messze.......Szóval, ha hazajöttél és túl vagy a szokásos problémákon, várom a leveled. 02.10.22. A levelek megérkeztek. Meg kell mondjam, a Borók levelei hatottak meg a legjobban. A hangjuk egyre komolyabb és "komorabb", ahogy közeledett a halála felé. Nagyon is megértem a levelek hangulatát és "rezonálok' reájuk. Nem gondoltam soha, hogy Borók halála után is "tanítani fog" valamire. Közben én itt megtaláltam az Ady vers francia változatát, ami első közelítésben elfogatható, de "igazi" hangulatát nem adja vissza. Még sohasem írtam Nobel díjas fizikusnak "köszöntő"-levelet, de most ez is bekövetkezett. Raymond Davisel egy laboratóriumban dolgoztam 3 évig a 70-es években és utána 39

Brookhavenben mint kollegák, tartottuk a kapcsolatot. Miután az unokák a múlt héten itt voltak és kellően " kimerítettek" bennünket, most egy hétre szabadságra megyünk Arizonába a Grand Canyon-hoz. Laptopot viszünk, úgyhogy az e-mail kapcsolat megmarad. 02.11.11. Igazán tisztelettel adózom a "közügyekben (res publica)" végzett tevékenységednek, aminek a szép eredménye az új honlapod, azaz az "osztályunk"-é. Simon Andristól még napokkal ezelőtt megkaptam a "cserejátékos" (Kupfer) katonaképeit. Végül is én nem tudom pontosan, betegségben vagy hadieseményekben ment el Imre? Irtó furcsa ilyen fiatalon látni még, alig változott azóta, hogy utoljára láttam. A meghívó is megjött a "címerrel". 02.11.20. Olvasom a leveleket "hosszú, tömött sorban; mind dicsérnek Téged az egész táborban". Meg is érdemled. Most kezd látszani, elég nagy munkába vágtad magad. Ács Joli által idézett Pozderka János-ról nem hallottam, de az idézett sorok "nagyon igaznak hangzanak". Érdekes, a levelek átlagos hangja "elégikus". Megenyhülő belenyugvással vesszük tudomásul, hogy az óra "éjfélre jár", és előttünk a nagy sötétség. Az egyetlen kivétel, a képeken a "legfiatalabbnak " kinéző Krasznai Jancsi az Őt igazoló igazán fiatalosnak és életvidámnak hangzó levele. Úgy látszik a szinházak különös világa jó a "psziché"-re; és így talán Jancsi megmaradt örök "Don Juan"-nak, és sikeresnek! Nem kétséges, ez a siker "ébren tartja a lelki- (és a testi-) erőt". 02.11.24. Kalapot le már az eddig elkészült honlap előtt is. Az internátus alaprajza "megrázó", mert visszajönnek az emlékek; bár én csak egy évet éltem ott, de az ágyam helyét azért "identifikáltam". És a tanulószobában az "íróasztalomat". A 10 éves találkozó képen még olyan fiatalok a tanáraink is. De nincs "nosztalgia", és tudomásul kell vennünk, hogy az "idő számunkra nagy részben lejárt". Azért azt hiszem, mindenki értékelni fogja a munkádat, hogy így vissza tudunk nézni ifjúságunkra. Kedden indulunk az autó-útra, már havas tájakon kell keresztülmenni, és hamar sötétedik. De hát mit nem tesz meg az ember, hogy láthassa a "kicsiket". 02.12.09. Már csak Michiganben olvastam a leveled, mert már lezártuk a PC-ket mielőtt elindultunk. (A "minimális" pakolás az útra midig eltart több mint egy 40

félnapot, ha a női lélekre is tekintettel kell lenni!, de azt hiszem ez nem újság). Hát tényleg meglepő az az összhang, ami Jancsi és közted van, de hát , ha valaki óvodáskor óta barátod, az már olyan, mintha testvéred lenne. A levelek, amiket a kapcsolatotok jellemzésére küldtél, ugyancsak ezt mutatják. 03.01.04. Nagyon szorgalmasan dolgozol az osztály honlapján, aminek egy érdekes eredménye lett. Íme a rövid kis story: november elején a Princeton-i Inst. of Advanced Study (ahol Neumann János, Einstein, stb dolgozott) vendége volt egy KFKI-ből érkezett elméleti fizikus, aki egy ismerősünknek volt a rokona. Az illető pont a mi helyünkön dolgozott, azután, hogy mi eljöttünk már Pestről. Beszélgetés közben kiderült, hogy én Kisújon tanultam, s erre azt mondta, hogy ott neki volt egy távoli rokona. Mondott egy nevet, de az nem hangzott ismerősnek. Miután most az ünnepekre visszament, kaptam egy e-mailt, amiben megírta, hogy a név, amit mondott nem, volt helyes, mert a rokonát Somogyi (Singer) Laci-nak hivják és Genf-ben él. Rögtön írtam vissza, hogy "így mindjárt más a dolog, mert, hát Lacit hogyne ismertem volna. Pár napra reá megérkezett a Te kézilabdacsapat fotód, ahol is az álló sorban jobbról a második (azon nevek között, akit a Nagy Laci a levelében már nem tudott identifikálni), azonnal felismertem, Laci "vág rém komoly pofát". Így elküldtem neki egy e-mailt s benne a honlap helyet, ahol "megnézheti magát". Mire ma felhívott telefonon, így 50 vagy 51 év óta, amióta egyszer a Trefort kertben talákoztunk, most beszéltem vele először. Említettelek Téged is, mint Kisúji-t, s mondta, hogy Svájcban találkoztatok. Hozzátette, ha írok Neked, adjam meg az e-mail címét. Érdekes, hogy mint Genf-i lakos megismert egy csomó a CERN-be meghívott, vagy ott dolgozó volt kollegámat, s így iskolatársi szinten kívül is van közös ismerős. Mivel Ő is nyugdijas, most majd lesz idő a régi emlékeket felidézni. Na, ezzel be is fejezem a story-t. Tanulság: "mindig, váratlanul kísért a múlt". 03.01.25. Csak azért nem írok, mert nincs semmi személyes "érdekes" újság, ami végeredményben a "legjobb újság". A nejem elutazott unokázni, így pár napig "szalma" vagyok."Mert, hogyan hiányozna nekem, ha nem menne el", igaz? (Ez igazából!, egy amerikai mondás: "How can I miss you, if you won't go away?") Singer Lacival is váltottam egy-két e-levelet. Jelezte, hogy csak Zsoldos tanár úr él még a tanárjaink közül. (Ő mindig egy sovány, csinos ember volt.) De öreg kora ellenére rendkívül jól emlékszik az egyes osztályok tanulóira, ami fantasztikus a tanítványai sokasága miatt. Tőled jönnek a levelek, mindegyik tükröz egy életet: hogyan gondolod rendezni ezeket 41

az információkat? A levelek érdekes részeit "kivonatolva" akarjátok sajtó alá rendezni? Vagy mindenkitől egy rövid életrajzot kértek? 03.03.31. A hír, hogy nem maradt már senki élő a tanáraink generációjából eléggé levert a lábamról. Egy furcsa érzés, amíg valaki élt a családom idősebb nemzedékéből, valahogy úgy éreztem, még nem vagyok közvetlenül a "tűzvonalban". Most már a tanáraink is kidőltek. Elkerülhetetlenül az égi kivégzőosztag célgömbjébe kerültünk, és hozzá kell kezdeni a "dolgaink rendezéséhez", amit hátra akarunk hagyni. Nemcsak Tőled, Lévay Pali-tól is megkaptam az értesítést, továbbá Singer Lacitól is kaptam egy telefont a hírrel kapcsolatban. Elmesélte, hogy Karácsony táján Kisújon volt és meglátogatta Zsoldos tanár urat; aki a parkinsonja miatt alig tudott étkezni már, de paradox módon csodálatosan emlékezett az emberekre, a különböző évfolyamokból. Amennyiben az osztályunk szervez valamilyen kollektiv részvétlevelet és koszorút a temetésre, természetesen értsetek engem is bele és a költségekbe. Egyébként Laci is felajánlotta, hogy Ő is küld koszorút, amihez én is csatlakoztam. Nem árt, ha kétszeres a részvétem. Remélem, azért lesznek még jobb napjaink is. 03.04.08. Nagyon impresszív a levélforgalom. Hogyan rendezitek ezt? Az egészből végül is lesz egy könyv? Vagy csak a találkozóig akarjátok fenntartani a levélcseréket? Holnap két hétre Lensingbe autózunk az unokákhoz, úgyhogy ki leszek vonva a forgalomból. Ha visszaérek, jelentkezem. Kellemes húsvéti ünnepeket. 03.04.29. A Jancsi honlapját végigböngésztem. Először is nagyon el vagyok ragadtatva az Ő második pályafutásától. Nagyon érdekes dolgok törtétek vele az elsőben is, ami megszerkesztve és ügyesen leírva egy remek kis könyvhöz vezetne. 03.06.16. Egymásután érkeznek a levélcsomagok. Most már egy jó ideje nem válaszoltam, mert nejem családi ügyekben vagy 12 napra Pestre szaladt, s közben a Simon Andris megkért, hogy egy a fizika filozófiájáról kapcsolatos régebbi angol könyvről mondjak valami véleményt. A Tóth Karcsi betegségével kapcsolatos hírek azért is sajnálatosak és meglepőek részemre, mert a fényképeken Karcsi néz ki az egyik legfiatalabbnak. Megkérnélek, hogy valahogy tolmácsold Neki a legjobb kívánságaimat a teljes felgyógyulásához. A 42

levelek közül a Barcsay Lacika "napló-levelei" olyan életszerűek, teljesen felidézik azoknak a napoknak a hangulatát, amikre végül is oly kellemes visszaemlékezni. Cukrász Imre megjelenése és az életfilozófiája mindenki számára maradandó emlék marad. Kevésbé volt tudott Máté Bandi padtársam színészi szereplése, és a sok más esemény. Sanyi, egyébként teljes tiszteletem, hogy erre az informació-cserés "szervező-titkári" munkára vállalkoztál és, hogy ezt milyen lelkiismeretesen és odaadással csinálod. 03.08.09. Jönnek a levélcsomagok, csak győzze olvasni az ember az egyes történeteket, életeket, amik most hirtelen megelevenednek a múltból. A jelen helyzetek, amelyek aztán, azóta alakultak ki (család, munka, barátságok, stb.) elég zavarossá teszik a dolgok megértését. Nagyon pozitív, hogy azért mindenki a "közös múltra, történtekre" igyekszik koncentrálni, a dolgok kölcsönös megértése érdekében. Érdekes megfigyelni, (de ez talán természetes is), hogy a jelen "hetvenkedő "éveink és a már nagyon rövidnek ígérkező "biztos és garantáltan gondtalan" jövő, sokat segít újra közel hozni az embereket. Bár utálom a "tervgazdálkodást", azért jó lenne, hogyha valami előzetest közölnél a jövő évi találkozó időpontjára, hozzávetőleges programjára vonatkozóan. Mert "L'homme propose,….. 03.08.21. Nos, ami a jövő évi dolgokat illeti, úgy látom kicsit problémás lesz. Úgy néz ki, hogy számunkra május vége június eleje lenne jó, szemben, amit Kiss Pista gondolt: június vége. Nem tudom, hogy lehet majd a dolgokat összehozni. Mi a helyzet Simon Andris programmjával? Nem lehet a szervezést csak a külföldiek szempontjából nézni. Mit gondol a Budapest-i kontingens? 03.11.11. A múlt hét végén hazajöttünk az unoka-látogatás, családi születésnapok ünneplése és "Mindenszentek-i szellemjárás" után. Kicsit öregesen megfáradva (ezt nyaralás, helyett őszölés-nek kellene nevezni, mert ősz emberek csinálják ősszel). A levélcsomagok tartalmát végre volt időm végigböngészni. Barcsay diákkori levelei nagyon szórakoztatóak. A Pest-i útunk elrendezése sajnos június vége felére nem sikerült; Május 19 és június 4 között leszünk ott. Gondolom, ez alatt az idő alatt lesz alkalmunk személyesen is találkozni Veletek és egy kicsit beszélgetni a dolgokról. Így eléggé sajnálatos, hogy a Kisúji találkozón már nem lehetek ott. Igazából ez főleg az én hibám, mert azt gondoltam eredetileg, hogy május vége lesz a valószínűbb időpont a találkozóra. Így nekünk Angliában már nem sikerült júniusra átvinni ottani szobafoglalásainkat, bár abban az utolsó percig reménykedtem, hogy fél év 43

távlatában júniusra át tudják majd tenni. De hát az angol szállodások kérlelhetetlenül ragaszkodnak az előzetes foglalási időhöz. Nos, ez van. 03.12.20/A. Élvezettel olvastam a beszámolódat a sikeres Lézo találkozóról, hogy Singer Laci is résztvett rajta és volt kedve humorizálni is. Minden levélcsomag megérkezett és el is olvastatott. Érdekes szemlélni, hogyan fejlődnek egy baráti, de azért mégis az idő múlásának a természetétől távolabb került és most újra összeismerkedő közösségen belüli kapcsolatok. Tegnap végre megvalósíthattam a Krasznai Jancsi felé korábban tett ígéretemet és a Metropolitán zeneüzletében karácsonyra kitett kisplasztikai munkákról, elküldtem neki két képet. 03.12.20. B Kedves Jancsi, mindenekelőtt gratulálok sikereidhez. Kevesen mondhatják el magukról, hogy "késői virágzók" (angol-szászul: "late blumer"), de művészi körökben előfordul több ilyen eset, főleg íróknál. Nos, Te ebben is kivételt képezel Osztálytársainkkal együtt, nagyon büszkék vagyunk Reád! Többször is felhozlak magántársaságban, idegeneknek, mint olyat, "aki alkot, akin nem fog az öregedés" 02.02.01. A relatíve hosszú hallgatásomnak szerencsére csak az volt az oka, hogy egy kicsit hosszabb időt töltöttunk Michigan-ban az unokák "téli" meglátogatásával. A kiadvány tervezete nagyon „impresszív”-nek látszik, azt hiszem elég kemény munka volt Máté Bandi történetei is érdekesek; kár, hogy csak most ismerjük meg kivel mi történt azokban az édes (esetleg bús) diákévekben. 04.02.20. Irtó gyorsan dolgozol, mert látom, hogy máris közreadtad a levelemet. Bezzeg, én egy lusta disznónak tűnök, hogy ilyen lassan válaszolok. De hát írtam, hogy a változatosság kedvéért keményen "dolgozik" a nyugdíjas és még "élvezi is". 04.03.07. Még a hét közepén végigsétáltam a "MÚLT IDŐK" Kisújszállását, s elismertem a kitartásodat és a szülővárosod iránti szeretetedet, mert ezt a "körképet" csak igazán nagy szeretettel lehetett megalkotni. Talán mostani látogatásom alkalmából fogok csinálni néhány képet Kunhegyesről, már csak azért is, hogy az "unokáim" ne maradjanak információ nélkül, ha esetleg le akarnának borulni elődeik sírhantjaira. Ez persze elég fájdalmas lesz nekem, de gyorsan megcsinálom majd. 44

04.04.07. Megérkezett ide is a "jubileumi füzet", ami a szép és tartalmas kiállítását illetően bőven megérdemelné a "Jubileumi Album" elnevezést is. Teljes tiszteletem és köszönetem a szerkesztő/cikkiró/PC és fénykép-technikai/ kiadói tevékenységükkel közreműködő osztálytársaimnak, akik hozzájárultak a kiadvány sikeréhez. Nem vitás, hogy a bemutatott anyag megpendíti az "érzelmi húrokat"; az emlékek életet varázsolnak a képek mögé, és a történetek a diákévek eseményeiről egyaránt fakasztanak mosolyt, nevetést és szomorúságot. A kommentár nélküli fekete keretes képek bemutatása, és a versek válogatása is avatott kezekre utalnak; nem vitás, halljuk a harang szavát.... Sanyi, összefoglalva: "ez (mármint a kiadás) jó mulatság, férfimunka volt.".....Nem vitás, hogy a szerkesztőségi munkán túl, a kiadással kapcsolatban más költségek (pl. a nem elenyésző postaköltség) is felmerültek. Mindenesetre ezekhez hozzá szeretnek én is járulni. Ezt a Pesti ott tartózkodásom alatt majd elintézzük. Kb. egy jó hét múlva csaknem két hétre "bébi-csősznek" leszünk befogva, mert a leányom egyhetes orvos konferenciára megy. Onnan visszajőve, csak három napunk van, s máris indulunk az "óvilágba"...... Az e-mail kapcsolat azért mindig marad. Még egyszer, köszönöm a kiadványt.. 04.03.23. A sógoromék hévégi látogatása miatt nem nyitván ki a masinát, csak tegnap este értesültem a szomorú hírről, hogy Karcsi már egy magasabb dimenziójú világból nézi e négydimenziós világ ügyes-bajos dolgait. Nagyon megrázott, hogy kunhegyesi bejárótársam, akivel 45-46-ban még gyalog is megtettük a vasút mellett azt a 23-km-t. kedves osztálytársam, akihez egy csomó ifjúkori emlék is köt (gyerekes dolog; pl. "tánciskolába" is együtt jártunk), reménykeltő orvosi beavatkozás ellenére, elment. Pedig a képeken Krasznai Jancsi mellett Ő nézett ki fiatalosnak. Sanyikám, kérlek, hogy a család felé küldött részvétlevélben említsétek meg a nevemet. Ha már egy elment volna, nyilván lesznek későn-reagálók, akkor azokhoz csatolj. Fájó, hogy ez a dolog a találkozó előtt történt. Azt hiszem, nagyon szeretett volna még résztvenni rajta. Egyébként Simon Bandival váltottam az esetről ma egy emailt. Megjöttek a levél-csomagok, látom, mindenki nagyon megbecsüli/értékeli a szerkesztőbizottság/ a főszerkesztő és a "sponsor" munkáját. Igazán, büszke is lehetsz rá, mert mindannyiunknak maradandó emléket jelent a dolog.

04.04.29.

45

Miután csaknem húsz napot töltünk Pesten, nyilván tudunk találkozni; addig is mint írtam, e-mailt, ha nem is mindennap, de gyakran tudunk majd olvasni és kapcsolatban leszünk. 04.05.19. Most érkeztünk Pestre. Elérhetők vagyunk anyósomnál A kondoleáló levelekbe tegyétek be az én nevemet is. Internet caffe-ból írok, időnként jutok csak hozza az email-hez. 04.06.13. Kedden érkeztünk haza, s azóta lóhalában igyekszünk "behozni" a hosszú távollét alatt elmulasztott teendőket. Megjött a körlevél, (de még nem böngésztem át a tartalmát). Közben gondolom, a találkozó szervezése Sanyit teljesen igénybe veszi. Remélem, minden úgy fog sikerülni, ahogy elképzelted. Nagyon kellemes emlékezni a találkozásunkra. Bár egy csomó dologról beszéltünk még megannyi más "át-beszélésére" nem került sor. Annyi év után jó volt újra látni Téged. 04.06.22. A találkozóról készült beszámolódnak bizonyos részei meghatóak. Sajnos, biztos a valóságalapja még nagyobb hatással volt reátok, közvetlen résztvevők számára, akik közvetlenül látták, mi is történik. A küldött fénykép ezt a "realitást", azt az általad említett általános hangulatot, azt hiszem vissza is tükrözi: az arcok nem olyan vidámak, mint a korábbi (pl. a pesti talákozókon résztvevő) képeken megjelenő arcokon lehetett látni, effektíve fáradtabbnak, (talán inkább öregebb-nek) látszanak. Kivéve: Krasznai Jancsit, Ő volt/van/lesz egy örökifjú. Nem írtál a határozatról: a jövőben marad egyelőre az 5 év, vagy 3 évenként találkozik majd a társaság? Ez majd kijön a "hivatalos" leírásban; nem kíváncsiskodok. Megkaptam az új levélcsomagot, de a leveleket még nem olvastam. Sanyi, gratulálok, a találkozó sikeréhez, és igazán sajnálom, hogy nem lehettem köztetek. 04.07.19. Az osztály fénykép honlapján már csaknem minden képet megnéztem. A képek többségének a minősége jó, a szemlélőnek az a benyomása, hogy "az igazi probléma a képeken látható emberek korában van" és azon már a jó Isten sem segít. A "felfrissített érettségi tabló-kép" elég jól néz ki, azt hiszem, bőven kielégíti az esztétikai követelményeket a rajtalévők hátralévő élettartamára, utána pedig már csak a gimi történetének egy „múló epizódját" fogja ábrázolni a kutatók (?!) számára. Sanyika, igazán csodálom az aktivitásodat, hogy még ezt a 46

honlapot is létrehoztad. Látom a kapcsolat-tartás továbbra is biztosított. Jönnekmennek a levelek. 04.08.17. Ami a levelezést illeti, Sanyika, a magam részéről Veled is nagyon szívesen folytatnám a kapcsolatokat, amennyiben ez nem esne nagyon nehezedre. A tájékoztatás időnként nem rossz. Cisz nekem is elküldte az osztálytársaknak írt levelét. Fájdalommal látom, hogy mindegyikünk szülei, a matuzsálemek is mennek, és óhatatlanul ránk is ránk kerül a sor. 04.12.16. Az elmúlt napokban azért csak feldolgoztuk a postát, s végignéztem újra a honlapodat a Kisúj-i képekkel, s a leveleket is átböngésztem. Cisz-nek küldtem egy "e-milt" a felesége műtétjével kapcsolatban, remélem, sikeresen gyógyul. Mi itt a karácsonyi hétre, Mexikó-ba, Porto Vallarta-ba megyünk, "melegebb éghajlatra", mert itt kellemetlenül hidegre fordult az idő. 05.07.25. A több mint egy hónap alatt felgyülemlett e- és rendes- postát átnézve meglepetésemre ott talátlam Ujfalusy Olga levelét, amiből értesültem, hogy a Kisuji Öregdiákok kitüntettek: amihez ezennel most gratulálok. Sanyi ezt a kitüntetést igazán megérdemelted. Kevesen dolgoztak ennyit egy osztály ily öregkori "összehozásán" mint Te, s szép példát mutatsz más kisúji öregdiák kapcsolatok megszervezésére. Ma olvastam aztán az újabb híradásokat és vettem tudomásul, hogy "dolgozik az öregedés mindannyiunk egészsége felett" Lassan mindenkinek van valami baja. Az unokám júl. 29-én született és nagyon helyes kis fiú; a harmadik. A nejem a leányának azt mondta; amiért nekünk, mint "bakfis" problémákat okozott a büntetést úgy kapja majd meg, hogy "három menye lesz". Ezt minden nő "érti", hogy mit jelent, én csak sejtem! Nekem csak egy vejem van! Most pihenjük ki az egy hónapos nagyszülői "fáradalmakat", a két fiúval foglalkozni nem egy könnyű mulatság, mert nagyon "amerikásan" nevelik őket. A szülők letiltották az "ernyő-nézést" (TV, DVD, PC, ernyős-játékok). Inkább mindenfajta nyári táborokba (úszó torna, sakk, robot-készítés, stb) kellett szállítani őket naponta. A pénteki NYTimes cikk nagyon jól jött Simon Andrisnak, feldobta egy kicsit. Elküldtem a cikket Kiss Pistának is; talán itt van Amerikában. Jól esik, ha a barátoknak sikerük van. Az elvem az, ha nekik jobb, az nekem is jobb... 05.08.11. 47

Köszönöm szépen a küldött információkat; mind az Öregdiák Egylet alapításának történetével, mind a Magyarországon rendezett RHIC eredmények bemutatására rendezett konferenciával kapcsolatban. Ami az előbbit illeti, amíg ott voltunk diákok, soha nem hallottam róla Ismerős neveket keresve az alapítók között, 28-29 ből megtaláltam Kennyei, meg Juhász Imre nevét. Mostanában pedig csak a nagy Lévay szervezése révén tudtam meg, hogy "ilyen is volt és van". Ami a fizikus konferencián elhangzott eredményeket illeti azokat valamennyire ismertem, hiszen mint Brookhaven-i törzstagok és nyugdíjasok hetente kapjuk az intézeti híradót. 05.09.02. Nagy Laci esete nagyon szomorú dolog. Itt azt hiszem, már csak arról lehet szó, hogy a körülményekhez képest ne szenvedjen nagyon sokat. A családnak ez nem vigasz. A családnak mélységes együttérzésem. Vele egy kellemes, vidám osztálytársat veszítünk, akire sportteljesítményei és emberi tulajdonságaira mi, a túlélők, amíg élünk mindig emlékezni fogunk. (Itt egy több évtizede ismert TV hírességgel végzett pár hónap alatt egy későn felfedezett tüdőrák. A jövő hét végén egy hétre szabadságot veszünk ki, és egy hétre elmegyünk megnézni Palm Spring-et Californiában. Sokat beszélnek róla a barátok, így még mielőtt "harcképtelenek" leszünk az utazásra, elmegyünk megnézni. 05.09.03. Az üzenet, amit küldtél nem ért váratlanul, de túl gyorsan történt ahhoz képest, amit vártam. De talán így Laci nem szenvedett annyit. Amennyiben valami közös költségbe bocsátkozik az osztály a temetéssel kapcsolatban, természetesen küldöm majd a részem. A részvéttávirat nagyon jó, azt hiszem Lacival szemben mindannyian úgy érzünk, ahogy megfogalmaztad. Hihetetlen számomra, hogy a legjobb sportolók egyike előttem megy el. A nagy Lévai által küldött értesítésben látom a nevek között, hogy ott szerepel Gerő Jancsi neve is. Jancsi egy évvel korábban végzett, mint mi. Állítólag ő is az USA-ban van, de amióta az egyetemen a vegyész-tanszakon találkoztam vele, nem hallottam róla. A 45-46-os tanévben és utána is ott lakott Weisz Gyurkáéknal, velem együtt. Ha elmúlnak a temetéssel járó fáradalmak, megkérnélek, hogy elküldenéd nekem az e-mail címét, megpróbálnám felvenni vele a kapcsolatot, annyi év után. Vagy lehet, hogy Magyarországon lakik? A nagy Lévai biztosan többet tud. Előre is köszönöm. Hát kérlelhetetlenül megyünk. A következő évek aztán még rosszabbak lesznek.

48

Beszámoló Amerikából. Kedves Osztálytársak! Sanyi barátunktól nemrég egy e-mail érkezett: „A talákozóra írj magadról valami személyeset.” Nos hát, mint mindenki más, én is tervezgettem mit csinálok mint nyugdíjas, mit korábban nem tehettem: Végre a fizika, ez a kielégíthetetlen, éhes k...a, megengedi majd, hogy többet járjak múzeumba. Utazhatok is majd nélküle sokat, s olvashatok olyan dolgokat, amire azelőtt nem hagyott időt, vagy elvette a kellő lelkierőt. Reméltem, talán zenét is többet hallgathatok, és még képzőművészetekkel is foglalkozhatok. Dehát, mint tudjuk, az élet a terveket keresztülhúzza, „Homme propose, Dieux dispose”- mondja a jó francia. S meglepetést is tartogat, néha kellemeset: Mert hozzánk varázsolt két kis fiúgyermeket. „Honni soi, qui mal y pense!”-ezek nem öregkori csodák, mert a fiúk nem fiak, hanem édes kis unokák. Így születtek meg a váratlan nyugdíjas projektek, Ha lakás-bővítésre nem jelentkeztek mesteremberek. A képzőművészeti hajlam így kiélhette magát, mert a fizikus művészien kifesthette a szobát. Villanykapcsoló cserénél hasznos volt doktori diplomája, és a szép gipszmunkánál jól jött, amit tanult: “Lukács: Esztétikája”. S ha a szülők elmennek, vagy a gyerekek betegek, Autóval vagy repülővel megjelennek az öregek. Várhat még Chile, várhat még Mexicó, még nincs itt Rió, s a jövőben lebeg Tokió. Az utazásnál sokkal nagyobb az élvezet, ha a karodban ott gügyög egy mosolygó gyerek. Így hát a világot főleg virtuálisan járjuk és a szép tájakat inkább a TV-képernyőjén látjuk. Minthogy háború van, külföldre nem szívesen megyek, 49

de, ahogy öregszem, oda leginkább küldenek: Ha a szemetet nem viszem ki, vagy íróasztalom rendetlenül hagyom, azon nyomban megkapom: “Menj el már Afrikába, ott ugyan a nyugdíj kevesebb, de az éghajlat ott(!), ott ....az sokkal melegebb!” Mostanában zenében is van már jó sok részem, Mert altatóból, mondókából bőven kijut nékem, A nagyobb fiú már mondja a magyar vagy angol szöveget S a dallam sem hamis, hallani derű is, meg élvezet. Együtt hallgatjuk az ismert francia gyerek-dalokat; Emlékeztek? Panurge tanította meg nekünk azokat. A nyugdíjas élet arra is megtanít, hogy a fizi-KA, ha elkap valakit, sohasem „szakít.” Ha elvágod hozzá a „vezetéket”, „tér-erővel” is köt még téged. Ez lehet erős, gyenge, vagy szuper-gyenge, de előle nem bújhatsz el rejtekhelyre. Minden nappal új az “arca”, képzeleted megragadja, s új elméletet gyártasz reája, azt hiszed, hogy magyarázza. Mérsz és számolsz. gürcölsz, tanulsz, belegebedsz és megkukulsz. Mire úgy gondolod, hogy minden rendben, egy új arc van már napirenden. Látjátok, így múlnak napjaim; nem unatkozom. Ülök a PC –m előtt, sokszor azt hiszem: keményen dolgozom. Az ernyőn; a világból mindennap ott az új fizika, S, ha akarom, frissítőül felhangzik egy szép szimfónia. A napi híreket mostanában nem hozom fel, Mivel attól nyugszom meg, amit nem olvasok el. Virtuálisan múzeumba is járok néhanapján; A cél a Louvre, a Prádo, a Nemzeti, vagy a Vatican. De a legjobban azt szeretem, Ha az unokákról jön néhány kép nekem. Az is jól esett, hogy Sanyi barátunktól jött a „Beféhl” S így megszülethetett ez a “kínrímes” e-levél. 50

Czakó Irénkétől levélrészletek 2002.05.29.

51

52

03.02.19. 53

Olgikám! Kedves osztálytársak! Szándékosan nem írtam feladót. Legyen meglepetés. Most ki is keres fel vajon levelével? A napokban kaptam az értesítést G. Sanyitól, hogy Veled vegyem fel a kapcsolatot (és néhány levélmásolatot is küldött.) Valahol én kimaradtam a levelezés kezdetekor, de most nagyon boldog vagyok, hogy bekapcsolódhatok. Így először is megragadom az alkalmat, hogy Oláh Jóskának a MTA doktori cím sikeres védéséhez gratuláljak. Csak így tovább, s akkor hamarosan az akadémiai tagságodat ünnepelhetjük. Ebben a most kapott küldeményben Lévay Pali aláírásával érkezett 11.sz. körlevél, mely szinte önmagáról kiállított bizonyítvány. Tettrekész, kiegyensúlyozott, egészséges ember. Bízom benne, hogy meglátásom nem csal. Peti Rólad 52 éve semmit sem tudok. Mi pedig egy faluban – igaz most már város – születtünk, elemi iskolába együtt jártunk. Édesapád tanított, de még a lányomat is. Testvéreink, az Imrék is együtt jártak iskolába. Milyen jó is visszaemlékezni egy kicsit. Bocsánat, hogy így elkalandoztam. A lánycsóki „kislány” előkerülése is nagy örömet jelent számomra. Ducikám, kíváncsi vagyok Te emlékszel-e még rám? Mert én igen. Nagyon elevenen, sok mindenre. Sok együtt töltött ingázásra Dévaványa és Kisújszállás között stb. Nagy Terike, Janó Csöpi, Tóth Karcsi nagyon boldogan és megilletődéssel olvastam leveleiteket. Simon Bandi levele is felvidított, bár én őt valószínű, nem ismertem. Hiszen én, mint már egy levélben írtam „kakukktojás” vagyok. Csak nyolcadikban kerültem közétek. Ennek ellenére én is közétek tartozónak érzem magam, mint ahogy azt Ti is nyilvánítjátok felém. Dicséret a lelkes összekötőknek, az önfeláldozó, fáradhatatlan munkálkodásért és hálás köszönet. Sanyival például egyik nap beszéltem, másnap már postázta a levelet és rögtön meg is kaptam. Nálunk ez lassabban működik. De ha kicsit késve is, biztosan célba ér. S most végezetül Olgikám, pár nap múlva jelentkezem este 6 óra után telefonon és akkor megbeszéljük, hogy mi is az én tennivalóm. Addig is mindannyiótoknak – akiktől most nem olvastam levelet azoknak is – nagyon jó egészséget. 03.03.04. Kedves Osztálytársak! Borzasztó, hogy én vagyok az utolsó. De ahogy elnézem ezeket a képeket, talán minden erőfeszítésem ellenére se sikerül még utolsóként se befutnom a tablóra. Neked okozok vele gondot és munkát csak Sanyikám, ha úgy látod, hogy nem lehet kihozni belőlük semmit, ne fáradj vele. Férjem 82. születésnapján, mikor együtt volt a család mindenki szeretett volna a kérésnek megfelelni. Készített képet a férjem és mindkét lányom. De ez a sors fintora, homályosak a képek. 54

Félreértés ne essék, nem az ellen van kifogásom, hogy 73 évesen mutat be a fotó, hanem attól tartok, hogy ezekkel az amatőr kis képekkel, amik ráadásul ilyen homályosak is, semmit se tudsz kezdeni. Ezek 2003 február 16-án készültek. Ez vagyok én jelen pillanatban. Az archívumban sem találtam csak ezt az egyet, amit szintén küldök. Ez se jobb minőségű. Az igazság az, hogy nagyon sok kép készül a családon belül, de én ha lehet eltűnök a kamerák elől. Bocsánat a késésért, bocsánat a sok magyarázkodásért. Beszéljünk másról, beszéljünk Rólatok. Mindannyiótokról. Amint Olgával is felvettem a kapcsolatot „szelek szárnyán” küldött nekem sok-sok levelet. Talán mondhatom azt, hogy már majdnem mindenkinek a kedves sorai eljutottak hozzám. Nagyra értékelem a jó szándékú tevékenységeiteket. Engem viszont változatlanul foglalkoztat ennek a költség vonzata. Ezt nem viselheti egy-két ember. Közösen, együtt minden könnyebb. Megnyugtató választ szeretnék erre kapni. Sanyikám, nekem az nem elég, hogy van rá fedezet. No, nézzük tovább. Először is Endre, a Ti figyelmességetek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Rendszeresen tartottátok a kapcsolatot Osztályfőnökünkkel, s most számunkra mekkora értéket képviselő sorait halála után is olvashatjuk. Példaként állíthatjuk gyerekeink, unokáink elé is eme nemes cselekedeteiket. Köszönöm…,amit széljegyzetben láttam még, mindig tovább munkálkodtok hasonlóképpen Zsoldos tanár úrral is. Aktív munkádhoz további jó egészséget kívánok. (Egyik nap Szolnok, másik nap Kecskemét.) Jóska Rólad most már sokkal több megvilágosodott előttem. Munkálkodásod csodálatos. Magam is tevékeny ember voltam, így nagyon meg tudlak érteni. Most viszont azt a kort értem el, hogy Sík Sándor idézetét vallom: „A legszebb művészet tudod mi/Derült szívvel megöregedni/Pihenni ott, ahol tenni vágyol/Szónélkül tűrni, ha van ki vádol/Nem lenni bús, reményvesztett/Csendben viselni a keresztet/Irígység nélkül nézni végig/Mások erős, tevékeny éltit.” Név szerint szeretnélek még kiragadnia levélözönből Kálmán. Meghatódva olvastam írásodat. Annyit tudok mondani a jó Isten áldjon meg önfeláldozó, szeretetteljes gondoskodásodért, amivel szüleidet körülvetted, veszed. Isten éltesse drága jó édesapádat. Neked pedig adjon nagyon sok erőt. Elnézést kérek Többiek, kiket most névszerint nem említettem, de hirtelen nagyon sok információ jutott hozzám és nem akarlak terjedelmesebb levéllel untatni Titeket. Ígérem, máskor is írok majd. Azt még meg kell írnom, hogy Borók levelei férjemnek külön örömöt jelentenek. Ők jártak együtt iskolába Kisújon. 55

03.04.03. Drága Olgikám! Alig érkeztünk meg és máris megjött Tőled a levélküldemény. Nagyon, de nagyon megörültem neki. Pontosan időzítettél. Te vagy az első, akitől ide levél érkezett. Elhatároztam, hogy azonnal írok is neked. Nagyon aranyos vagy és köszönöm az eddigi sok küldeményt és külön most e Törökszentmiklósra érkezett első levelet is. Mielőtt hozzáfogtam volna a levél írásához, önkéntelenül nyultam az általad küldött, már üres borítékba, s ott lapul 5 db. 40.- Ft.-os bélyeg. Egy korábban írott levelemben jeleztem, hogy megnyugtató választ kérek a dolgok költség vonzatát illetően. Nem kaptam rá feleletet. Elhatároztam küldök Sanyinak bélyegeket, majd ott használja fel, ahol szükségesnek látja. (Most olvastam Máté Endre levelében, ő is küldött). Olgikám, én aki nem másoltatok, nem továbbítok leveleket, nyugodt lelkiismerettel el sem fogadhatom ezeket. Tehát Neked most vissza a bélyeg, s majd felhasználod, ha jönnek a következő küldemények. Ha majd ezentúl írok, abba néha-néha én is küldök 10-10 db. bélyeget. Nem lehet mindig csak kapni. Olyan jó néha adni is. (Egyébként adni sokkal jobb) Az nem lehet, hogy csak egy-két ember költségére tudjunk egymásról mindent. Most is milyen jó volt Rázsó Lexi levelét olvasni. Olgicám, Sokat gondolok Rád. Majd ha már egyenesbe jövünk itt, elküldöm az ígért idézeteket, s majd írok mindenkinek szóló levelet is. 03.04.22. Czakó Irénke, Angéla lányától. Húsvét kapcsán jártunk Törökszentmiklóson szüleinknél, nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az otthoni levegő (ha az időjárás nem is volt igazán kegyes hozzájuk) nagyon jót tett mindkettőjüknek. Drága Édesanyánk nagy örömmel fogadott bennünket, és elsõk között említette, hogy ismételten érkezett az osztálytársaimtól levél. Ez azt jelenti, hogy mi is nekilátunk és olvasgatjuk, édesanyával megbeszéljük a régi iskolás élményeit, és a régi új ismerőseiről érkezett híreket. Ezúton szeretnék Önnek köszönetet mondani magam és testvérem nevében, hogy elindította az osztály levelezési programját, nagy örömet nyújtva régi osztálytársainak, azoknak is, akik sajnos már nehezen mozognak, de a postás várása a hírek érkezése, a válaszok megfogalmazása üde színfoltot hoz életükbe. Az osztálytalálkozó szervezéséhez, a levelezések koordinálásához, a magánéletéhez további erőt, és jó egészséget kívánok sok szeretettel: Barossné, Szőnyi Angéla 03.05.03. Kedves „Szervezők” Sanyi, Pali és Ti Többiek! Úgy érzem illő lenne már adósságaimat törleszteni. Hamarosan itt van a Lézo találkozó. Gondolatban Veletek leszek. Érezzétek jól magatokat. Minden kedves résztvevőnek adjátok át szeretetteljes üdvözletemet. 56

Lézo-nak nagyon köszönöm a mindenkori megemlékezését. (Zsoldos tanár úr haláláról is Ő értesített azonnal, gépi levél útján Judit lányomon keresztül.) Köszönöm, hogy olyan szép számmal megjelentetek a temetésen mindannyiunkat képviselve. Gondolom a Krasznai Jancsi kiállításának a megnyitóján is sokan összejöttök. Gratulálok neki sikeres, szép, gazdag életútján elért eredményeihez, további sikereket kívánok. Itthon a fényképtáramat átnézve találtam néhány képet. Mellékelve – visszavárólag – küldöm Nektek. Ha valamelyiket érdemesnek találjátok felhasználásra, szívesen bocsátom rendelkezésetekre. A 15 éves találkozón a férjem készítette a képeket. Szerintem jó a „leányszakasz”. A másikon Vadas Berci, Rázsó Lexi, Á.Varga Miklós is látható. Egy következőn Oláh Jóska, Károlyi Vendi. A többi az csoportkép. Találtam még két nekem ajánlott képet is. Tehát „mindenemet” küldöm, ami a témával kapcsolatosan fellelhető volt. Ezek nekem nagyon kedves képek, alkalom adtán juttassátok vissza. Nem reagáltam még a lányok visszaemlékezései c. felhívásra. Beiratkozásra utaztam Kisújszállásra, mikor dolgom végeztével magányosan álldogáltam a vasútállomáson vonatomra várva. Véletlenül arra járt két új osztálytársam. A fiúk hihetetlen gyors beszédükkel megleptek, s meg kell vallanom, nem is nagyon értettem meg őket. Kértem, kicsit lassabban mondjátok. Így aztán dűlőre is jutottunk. Rájuk ismertek? Vagy csak nekem volt szokatlan és feltűnő a gyors beszédük? (Ha nem tudjátok kik lehettek, megírhatom.) Évközben több jó barátom volt. Náci ült a hátam mögött, Pásztor Ferivel. (volt macerálás) Weisz Gyurka, Katona Bandi, Vendel. (Bandival még 59 után itt Törökszentmiklóson is találkoztam., Vendi is megkeresett 63 után.) Udvarlásról szó sem lehetett. Máshol voltam érdekelt, de nem úgy, ahogy Kajó Peti és barátai adták tudtomra egy óra alatti „levélben”. „Hiába, mi nem vehetjük fel a versenyt egy négylábon száguldó sheriffel”. A rendőrkapitány Édesapám barátja volt, és nem az enyém. Az én „barátom-udvarlóm” eljött velem az érettségi bankettra. Ki emlékszik már rá? Szóval voltak jó fiú barátaim is. Jól éreztem magam az új közösségben és talán ez is hozzájárult, hogy a ballagáson az első padban ülve én zokogtam a legjobban az osztályból, mert akkor már tudtam, részemre vége a gondtalan diákéletnek. Borók tanár úr odajött hozzám és úgy vígasztalt. Ezt soha nem felejtem el. Búcsúzom. Ne haragudjatok, ha nem egészen vidámra sikerült. Nyugodtan hagyjátok ki. Mindannyiótoknak – minden jót, Irén A sok levélhez bélyeg is kell. Engedjétek meg, hogy ezzel a tíz darabbal én is hozzájáruljak. 03.05.20. Kedves Osztálytársak! A múlt héten sok levelet hozott a postás. Megkaptam 57

kedves hangú üdvözleteteket a találkozóról. Bizonyára éreztétek, hogy gondolatban Veletek voltam? Ehhez Sanyi is hozzájárult, hogy megmutatta Nektek a rendelkezésükre bocsátott kedves, régi képeimet. Köszönöm szépen a megemlékezést. Egy nappal később jött az Olgikám által küldött „levélcsomag” s vele egyszerre Judit lányom levele is. Mint mindig, most is nagy érdeklődéssel olvastam kedves soraitokat, de sajnos vegyes érzelmekkel is. Szomorú, hogy egyre több betegről, bajról, betegségről értesülünk. Bár én erősen optimista ember vagyok és bízom benne, hogy a mai orvostudomány az idejében jelentkező problémák nagy részén tud segíteni. Így várom Vadas Berci, Kajó Peti további javulását, Tóth Karcsiét és Török Kalmiét. Sajnálatos, hogy Oláh Jóska erős szervezetét gyors egymásután két külön baj is próbára tette. De kérem a Jóistent, hogy Mindnyájatoknak mielőbbi javulást, gyógyulást eszközöljön. Pali, remélem, hogy ez valóban csak egy „múlónátha” volt és megszűnt a kísérőként jelentkező fejfájás, gyengeség is. Száz szónak is egy a vége Mindnyájatoknak, kit betegség gyötör, mielőbbi teljes felépülést kívánok s mindaddig is békés türelmet. Nagyon szívszorító viszont, amit Tar Marika Etáról írt. Szomorú és tanácstalan vagyok. Mélységig nem ismerem a problémát. Eta betegsége visszafordíthatatlan? Vagy súlyosabb a lelkiválság, mint a fizikális? Marika, ha módodban van esetleg bővebben tájékoztatni. Nagyon szeretnék segíteni. De hogyan lehet, ha levelet sem kér már. Mindenesetre napi imáimban nem feledkezem meg Róla sem. Nagy Laci, Te magad vagy a csoda egyik része (számomra) a másik Krasznai Jancsi — Judit lányom levelén keresztül is — Laci olyan lelkesedéssel és részletességgel írtad le a Jancsi tárlatának a megnyitóját, hogy párhuzamosan nézve a Jancsi által küldött képeket — amit Judit juttatott el — én magam is, mintegy személyes élményként éltem meg. Látva a „Nagyokat”, hallva az összecsengő muzsikájukat. Mindkettőtöknek gratulálok és nagyon köszönöm. Laci vidám hangvételű leveled olvasása teljesen felüdíti az embert. Remélem, szépen virítanak már a muskátliaid? Megérdemled. No meg a pohár hideg sört is. Jancsi, kedves soraidat nagyon köszönöm, s még reménykedem, hogy az oly sokfelé osztódó idejéből talán jut arra is Juditnak még egy órácska, hogy elkísérje Janka unokámat tárlatod megtekintésére. Gulyás Laci rövid, de „velős” mondandóidat is díjazni tudom. Olgi, Sanyi és Ti még akik a háttérben közreműködtök, itt a végén, de nem az utolsóként. Úgy látom, hogy rendkívül sok a tennivaló velünk és mindezt fáradhatatlanul vállaljátok. Mindezért cserében csak annyit tudok mondani szívből jövően, nagyon köszönöm. Meglátásom szerint nagyon megéri. Bár Ti most próbálkoztok 58

bizonyos felméréssel. Igen, valóban vannak, akik ritkán jelentkeznek. Nem úgy, mint én. Gondoltam már rá, hogy kicsit talán sok is van belőlem. De hát én már csak ilyen nyitott ember vagyok. No még valamit innen, Törökszentmiklósról. Az Árnyas utca valóban, főként a hatalmas platán és hársfáktól csupa árnyék. Remek levegő, csodálatos virágillat, madárfütty, csicsergés. A kertben lassan mutatkozó kis gyümölcsök növekedése – küszködve a kánikulával, a szárazsággal. Berti próbálja enyhíteni a maga 83. életévével a fúrott kútjából szivattyú segítségével. Most ennyi. Legközelebb ismét jelentkezem. Addig is itthon és távolban élőknek szép nyarat, minden jót és nagyon jó egészséget, Mindannyitoknak és kedves családjaitoknak is 03.06.04. …Leveled után másnap megkaptam – egy ovális keretben – „saját magamat” Angikától. Jól kinagyította. Minden elismerésem a Tiéd. El sem tudtam képzelni, hogy ezen képek valamelyikéből is a tablóra kerülhetek. Tökéletesen magamra ismerek. Igen, ilyen vagyok 74. életévemben. Gondolom jól megdolgoztál vele? Akkor a visszaemlékezést átírni és törölni. Ott legalább annyi vigaszom van, hogy az úgyis kimaradt volna. Magam előtt látlak a levelek sokaságával, a háttér leveleket is sorra megválaszolod? Megnyugtatlak én is szívesen olvasnám őket. Küldött nekem Olgi az említett 11.sz. Körlevélből. Igyekszem is tartani magam az abban foglaltakhoz. A visszaemlékezésnél is gondoltam rá. De úgy vagyok vele, ha bárki rákérdezne is, ugyanígy mondanám el. Egyébként is a levél nálad van, ez is az is. Szabadon rendelkezel vele. Mindenkor vállalom. A mintának küldött levélmásolatot olvasva – amit Kati írt nektek – bizonyos dolog magyarázatra szorult volna. De mivel nem utaltál rá, úgy gondolom, nem tartozik rám. 03.06.18. Olgikámtól rendszeresen érkeznek a levélcsomagok, így nem tudok csendben maradni. Nagyon nagy örömmel tölt el minden levél. Boldogan olvasgatom. Ha éppen csak rövidke pár sor is az, mint például a betegektől érkező. De az is azt sugallja, hogy ők is érdeklődve várják a kedves biztató szavakat. S már én a sorok között is olvasom, hogy Peti, Jóska Ti is hamarosan lényeges javulásról tudtok beszámolni, amit szívből kívánok. Karcsi, bizakodó hangú leveled olvasása megnyugtató. Aki ilyen pozitívan áll hozzá a dologhoz, számára biztosan kedvezően is rendeződik az. Várjuk újabb jelentkezésedet, addig is Veled vagyunk. Ja, el ne felejtsem, hogy örömmel töltött el, hogy rég nem látott társad is részt vett a Lézo találkozón. (Finoman fejezted ki magad, megnyugtatlak. Most, 59

hogy írtad, bennem is felrémlettek a dolgok. Hiszen erről illet nekem is tudnom, annakidején. Misi, nagyon jó volt részletes beszámolód. Igazán próbálsz kárpótolni minket, hogy eddig Te csak „olvastál”, most viszont mi olvashattunk Tőled. Szívből gratulálok szeretett unokáidhoz és nem utolsó sorban az ötvenedik házassági évfordulótokhoz is. Ebben a levélcsomagban találtam rá Varga Kati és Á.Varga Miki levelére is. Katikám, már régen akartam írni, hogy amikor kinyomtatták a lányaim részemre a most készülő tabló képeit, s megláttalak, mintha egy jóságos gyermekorvos lennél, úgy hatottál rám. Leveleiden keresztül ilyen jelzést, utalást nem találtam. Kíváncsi vagyok, hogy érzéseim mennyire csalnak? Mert, hogy semmit nem tudok Rólad, s az hogy dr. sok mást is takarhat. Egyébként emlékeimben úgy élsz, mint egy nagyon bájos, szép kislány, bocsánat, nagylány. Miki téged is magam előtt látlak 8. gimnazista korodban, de mondd, a mostani tablóképnek véletlenül nem a régit küldted? Mert leveledet olvasva 49 évet töltöttél a katedrán, ebből 31 évet igazgatóként. Egyáltalán nem látszik meg, hogy már 70 év körül lennél, mondjuk azon a képen. No és az infarktus és szívműtét is. De örülök, hogy ezzel együtt tele ambícióval örömödet leled az iskolai és a kerti munkádban is. Ne keseregj, a lányod biztosan boldog egy ilyen szép, nagy családban, ez a lényeg. Megértem, hiányolod, hogy a négy unokát csak ritkán láthatod. De ha már mint nyugdíjas is nyugdíjba mész, majd gyakrabban tudsz menni Te is hozzájuk. Mély tisztelettel adózom Barcsay Laci archívumodnak. Csodálatos, hogy ilyen precizitással megőrizted a régi leveleket. Nem csak Te, hanem a nővéred is. Így legalább korabeli írásokat is olvashatunk. A Te jóvoltodból még Benkő Árpitól is van levelünk, mert mostanában elég ritkán ír. Árpikám csak nincs valami baj, hogy a Lézo találkozón sem tudtál résztvenni? Mint ahogy nem sikerült eljutnod Török Kalmi Neked sem. Bízom benne, ha már jobban megszokja a szervezeted a gyógyszereket, kiegyensúlyozottabb lesz a közérzeted is. Ismerős a téma. Meg kell tanulni ezt is, együtt élni a bajainkkal. Szomorúan olvastam leveledben a Juhász Béláról írtakat is. Jancsi gratulálok és nagy örömmel tölt el, hogy az ország többi részén is láthatják műveidet. Megvan már a további program is? Sajnálom, hogy az unokám nem láthatta. De mint írtam, nagyon elfoglalt a Judit lányom. Csöpikém, milyen csodálatosan összecsengenek a levelek. Barcsay Laci 1947-ben írott levele ebben a kötegben jelent meg, amelyikben áradozik az Erzsébet napi két nagy tányér süteményről, mellyel Ti vendégeltétek meg Őket. S itt olvasom most kedves kis soraidat, „az elszállt ifjúságunk olyan, mintha egy álom lett volna az egész” Ha röviden is, de szívhez szólóan, kedvesen írsz. Olgikám, itt a végén meg kell mondanom, Te késztettél most a levélírásra. 60

Te, aki aktív dolgozó vagy, oly sok levelet másoltatsz és postázol, még arra is jut az idődből, hogy biztató, bátorító sorokat is írjál, s még egyénekre szabott kis széljegyzetekkel is ellásd. Te hogy bírtad a meleget, a munkába járással terhes tömegközlekedést? Tudod nekem itt az árnyat adó Árnyas utcában csak-csak elviselhetőbb. Hát megint nagyon hosszúra sikerült, s valaki ennek ellenére is kimaradt, semmi szándékosság. Jelentkezem majd ismét, ha Isten segít. Addig is… 03.07.29. A 3/20-as levélcsomagban olvastam hozzám intézett kedves soraidat. Az elismerés szavai Titeket illetnek, akik rendületlenül dolgoztok a közösségért. Én csak egy kicsinyke láncszeme vagyok ennek a csodálatos kacsolattartásnak. Köszönöm az Etelka távozásáról küldött gyors értesítést. Köszönöm a mindannyiunk nevében írt együtt érző levelet. Emlékét nem feledjük. Napi imáimban most már az örök nyugalmáért fohászkodom. Tercsikém a Te kedves soraidat is örömmel olvastam. Te is egy nagyon aktív szereplője vagy ennek a kis közösségnek. Igyekszel minden helyi eseményről is tudósítást adni. (bocsánat a megszólításért, igaz ezzel a formával nem találkoztam a Társak leveleiben, de nekem így cseng vissza 50 év távlatából, hogy Tercsi) Nagy szertettel gondolok mindig Rád, örülök, hogy lélekben közel érezhetlek magamhoz. Jolikám, Te is nagyon precíz, részletes beszámolót küldtél az Öregdiák találkozóról, most az „unokázási időszak” kellős közepén. Érzem a többség leveleiből is a féltő, gondoskodó nagyszülői szeretet árad, s mindenki igyekszik szeretetéből unokái részére is bőséggel juttatni. Jóska örülök hosszú levelednek, mely azt sugallja számomra, hogy egészségi állapotod egyensúlya helyre billent. Örülök, hogy írásaiddal tudsz másoknak is örömöt szerezni. Az én tarsolyomban nem halmozódhatott fel ilyen sok derűs élmény. A köztetek töltött rövid idő alatt. Neked és a Többieknek is, ki milyen formában tesz valamit ezért a nemes ügyért, Sík Sándor szavaival szeretnék további biztatást adni, ahogy Sanyi írja „legalább a találkozóig kitartana a levelező mozgalmunk.” Versidézet „Tekintet nélkül arra,/ hogy másoknak tetszik-e vagy nem,/ tekintet nélkül arra, hogy látják-e vagy nem/ tekintet nélkül arra, hogy lesz-e sikere vagy nem/tedd a jót!/ Tégy minden jót, amit megtehetsz/ ott, ahol vagy, úgy ahogy teheted/ akkorát, amekkorát tehetsz, /de mindig, szüntelen ez legyen a programod.” Úgy hallottam emelkedik a postaköltség, 10 db. 44.- Ft.-s bélyeget mellékelek. 61

03.08.07. A szellemesen megoldott – jó párosítással kapcsolt – terjedelmes és sok mindenről tájékoztató levelet megkaptam…. Várom a beharangozott 3/24-es küldeményt, de már nem szándékozom több továbbítandó levéllel terhelni Téged. Kiss Pista aktív bekapcsolódása a munkába örömmel tölt el…Barcsay Laci korabeli levelével kapcsolatban feltett kérdésedre Csöpitől biztos kapsz választ. (Egyébként én a korabeli levelet úgy értettem, hogy ez Janóéknál volt) 03.08.29. Czakó Irénke levele Nagy Lacihoz. Kedves Laci, Kedves Osztálytársak! Laci, ha leveledben nem említed, hogy a rajzasztal mellett még dolgozol, bizony azt gondolnám Rólad, hogy íróasztal mellet írod a tudósításokat, cikkeket, vagy esetleg a hamarosan megjelenő emlékirataidon dolgozol. Nagyon hangulatos írásaidat mindig örömmel olvassuk… Hozzám intézett szavaid örömet és egyben bánatot is jelentettek, hogy látogatási terved meghiúsult…Nagy örömöt okoztatok volna, ha meglátogattok minket, itt a nyári tartózkodásunk idején… Magam előtt látlak a „családi körben” nagypapa mesél régi, kedves történeteket. Hogy telik az idő, mert én úgy ismertelek, hogy „zamek”, s repült a labda a tornaterem minden sarkába. Most nem olvastam még erről a levelekben, vagy már én nem jól emlékszem? Csodálatosnak tartom én is ezt a levelezést és vallom, hogy talán nem is találhatnánk másik hasonlót. Egyetértek Veled. Ezt most kivételesen azért küldöm a közvetlen címedre, hogy még mielőtt elutazol a gyógykúrára elolvashasd és majd alkalom adtán közre bocsátod. Kívánom, hogy a kezelés eredményes legyen, s kapjunk még sok hangulatos levelet tőled… Csöpikém Rólad sem felejtkeztem el. Aranyos vagy, ahogy írsz. Többször is elolvasod levelemet. Férjem viccelődött velem, s mondta: „persze, hogy többször is el kell olvasni mire kitalálja, hogy mit is akarsz írni ezekkel a parányi betűkkel.” 03.11.02. Tegnap volt két hete, hogy ismét Budapesten vagyunk. Amikor hazamentünk megvárt minket a kikelet. Gyönyörködhettünk a természet ébredésében, kiskertünk virágos fáiban, a lassan növekvő gyümölcsökben, s a betakarítás után magára hagytuk az úgynevezett „nyári lakosztályt.” Ha a Jóisten is úgy akarja, itt a gyerekeink, 62

unokáink közelében eltöltjük a telet, s majd akkor ismét visszatérünk Törökszentmiklósra. Az otthon adta szabadság örömeit sajnos az utolsó hetekben Berti komoly egészség problémái nagyon beárnyékolták. Így most duplán is öröm, hogy itt lehetünk – különösen megnyugtató számomra – a család közelében. Az áttelepülés mindig lefoglal egy pár hetet, de most az eddigiektől eltérően nehéz volt a fentemlítettek miatt. Talán ez is az oka, hogy a megszokottnál hosszabb ideig nem szólaltam meg. Ezért most utólag köszönet mindenkinek, aki még egyáltalán emlékszik rám és megtisztel egy pár kedves sorral, gondolattal. Laci, adja Isten, hogy a nyáron közös tervünk valóra váljon. Milyen jót fogtok Bertivel együtt „kertészkedni”, ha nem is ismeritek egymást, de már is van témátok. Közös érdeklődés a természet adta szépségek iránt. Csöpikém, Rád nagyon sokat gondolok szeretettel. Aranyosan írsz, s a hibáimból is erényt kovácsolsz. Olgikám, Neked külön köszönet a sok-sok küldeményért, s már nagyon hiányozna, ha a pár soros kis széljegyzeted elmaradna, ami mindig rövid, de sokatmondó, szívből jövő. Szeretnék hírt hallani a többiekről is, főként a betegekről. Pali már többszöri kérésemre se ragálsz? Barcsay Laci kincset őrzöl számunkra gyűjteményedben, éppen úgy, mint godolatvilágodban is. Szegény Cseka, reméljük, a Jóatya kegyelme továbbra is vele van. Sanyi, hogy mire nem vagyok képes? A családi albumból is kioperáltam a kért képet. Most nem akarok az utolsó lenni. Mához egy hétre együtt a csapat. Minden résztvevőnek küldöm jókívánságaimat. Érezzétek jól magatokat. Örüljetek egymásnak. Gondolatban Veletek vagyok. Most, halottak napján emlékezve a közülünk eltávozottakra is, gondoljunk Marcus Aurelius szavaira: „Maga a halál is az élet teendőinek egyike” 03.12.07. Szégyellem magam, egy hónapi lemaradásom van. Megpróbálom adósságaimat törleszteni, ha sikerül. Ez idő alatt olvastam Karcsi beszámolóidat. Gondoltam rád sokszor műtéted, intenzív –nehéz idők – kórház, majd szanatóriumi lábadozásaidon át. Boldog vagyok, hogy ismét otthonodban, családi körben üdvözölhetlek. Adja Isten, hogy mielőbb teljes gyógyulásodról írt levelet olvashassunk. Nagy Lacival folytatott levélváltásotok egyenesen „kiadásra” vár. Laci, megint brillíroztál. Köszönjük mindkettőtöknek. Kati reméljük már lassan feleded is a műtéttel járó kellemetlenségeket. 63

Csak arra emlékszel, hogy mindez „otthon történt,” régi kollégáid és ismerőseid körében, akik közben nagy szeretettel vettek körül, mint ahogyan bizonyára Te is őket, amíg ott dolgoztál. Sanyi neked is jelentkeztek a problémák hívatlanul is. A legkritikusabb időben. A rosszullét Svájcban és itthon ismét. Remélem nem kopogtatott újra? Dagadt újjal, aminek különböző oka lehetett, zongorázni, komoly önfegyelmet igazol. Miki, örömmel olvastam a találkozóról írt beszámolódat, hogy olyan szép számmal vettetek részt. Nagy megnyugvást jelentett számomra Kajó Peti jelenléte. Ez azt igazolja, hogy Peti egészségi állapota sokat javult. Milyen jó volt, három ványai diák – kik rég nem látták egymást – most ismét összefutottak. Gondolatban én is Veletek voltam. Kész a tervezet a jövő évi 55. éves találkozással kapcsolatban. Olvasom, sokan nyilvánították már egyetértésüket. Jóska el sem hiszem, hogy Te is a mi táborunkba sorolod magad, akik már sétálni sem nagyon tudunk, csak „mászni.” Közben a szervezők dolgoznak, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. A jubileumi füzet összeállítása ismét komoly erőpróba. Remélem, sikerül a Kiss Pista segítségét is igénybe venni. Endre, hangulatos visszaemlékezésed kedves színfoltja a levelezésünknek. Írj máskor is. Jolika, Te is hűen ecseteled a lányokra vonatkozó „szigorú rendtartást.” Tercsikém, Rólad sem felejtkeztem el, majd meglátod, legalább is remélem. Jancsi, nagyon szépen köszönöm a meghívást. Már hiányoltam, hogy nem tudtam merre járnak „kincseid.” Azonnal továbbítottam is lányaimnak. Sűrű elfoglaltságuk nem tudom, mit enged meg. Olgikám, az elveszett levél épp úgy nem került elő, mint az a hetilap. (kb. egy időben történt az eltűnésük) Így most állandó kétségeim vannak a postával kapcsolatban. Most hirtelen más lényeges nem jut eszembe, bocsánat, ha valamit mégis elfelejtettem. Mellékelek 10 db. levélre való bélyeget. 04.04.14. Ígéretemhez híven jelentkezem, most ismét Törökszentmiklósról. Először is Karcsi váratlan eltávozásáról emlékezem szomorúan. Nagyon sajnálom, őszinte szívvel osztozom a család mély fájdalmában. Imáimban Róla is megemlékezem. A Jóisten adjon neki örök nyugalmat. Lassan-lassan fogyunk, egy fővel ismét kevesebben készülünk a találkozóra. Leveleiből olvasva ő is bizakodva a javuló egészségi állapotában szeretett volna résztvenni e nagy találkozáson. Pár hét választotta el, hogy kezébe vehette volna a csodálatos 55. éves jubileumi füzetet. 64

Olyan jó, hogy kedves kis írása még belekerülhetett. A kiadvány gyönyörű. Az írások frappánsak. Köszönet minden közreműködőnek. Külön hálás köszönet Kiss Pistának, akitől „ajándékba” kaphattuk. A szerkesztés, összeállítás remek, hangulatos a színek váltakozásával. Szívből jövő szeretettel készült, fáradságot nem ismerő, áldozatos munkát tükröz. Ha az ember komolyan belegondol, hány álmatlan éjszaka, mennyi lemondás, törődés, s no az anyagiakat ne is említsem. S akkor most nekem mégis élnem kell – Sanyi előzetes felhatalmazása alapján – bírálattal. Nagyon hiányolom Gönczy Sándor szerkesztő aláírását. De semmi probléma. Pótolható a „Reminiscencia” oldalon, a kis sárga mezőben, ahol Lévay Palira is hivatkozik Sanyi, éppen van annyi hely, hogy ott kézzel aláírhatja. Ha Ti is egyetértetek vele, akkor mindenki vigye magával, ki mikor és hol találkozik Sanyival és írassa alá. Sanyi, nagyon szépen kérlek, gondolj az utókorra. Ha a leszármazottaink kezükbe veszik, minket látnak 18 és 73-74 évesen is a képeken, de nem találják meg azt az embert, aki ilyen áldozatos munkával ajándékozta meg társait az 55. éves találkozó emlékére. Ezt a szerény véleményem szerint pótolnod kell! Így lesz igazán befejezett a mű. Mellékelek a „Jászkun Krónikából” egy cikket, melyet lassan már 10 éve lesz, hogy őrzök. (Megemlékezés Porcsalmi tanár úr elhunyta alkalmából) 04.07.02. Ma két hete éppen, nagy lázas izgalommal készültem már gondolatban a másnapi nagy-nagy találkozásra. Igen. Volt olyan aki 40 éve, de sokan olyanok is, akiket érettségi óta nem láttam. Köszönet a szervezőknek, akik fáradságot nem kímélve dolgoztak azon, hogy a viszontlátás örömében részünk legyen. Nagy élmény volt számomra már a találkozás is, hát az meg különösen, hogy pár szót válthattunk egymással. Jó volt végignézni a 23 boldog emberen, akik mindannyian egy és ugyanazon cél érdekében jöttünk össze régi iskolánkban, újra látni egymást, emlékezni 55 év távlatából. Jó volt látni sok boldog kiegyensúlyozott embert. Jó volt látni, hogy a közösségi szellem erőt adott az egyébként betegeskedőknek is, és minden nehézséget leküzdve és áldozatot vállalva jöttek, hogy együtt lehessünk. Jó volt nagyon. Köszönet érte mindenkinek. Felhőtlenül nem történik semmi. Részemre kicsit zsúfoltnak tűnt és elmulasztottuk az eltávozottaknak kijáró tisztelettel való megemlékezést. Nem szóltunk a távolmaradottakról sem. (Magamról tudom, hogy örültem, amikor tavaly még a Lézo találkozóról is írtatok. Ezt csak halkan jegyzem meg.) A két évig tartó levelezés és az előre megjelent 55. éves jubileumi füzet megalapozta 65

ennek a találkozónak a sikerét. Ismétlem – de elégszer nem lehet – köszönet érte. Volt mit mesélni Bertinek bőven, napokon át. Például, hogy milyen szép az újjá varázsolt tabló, mely a most érettségizettek körébe illett, elhelyezve a II. emeleti fordulóban. Még fel sem dolgoztam az élményeket, gyors posta érkezett. Örömmel olvastam az első találkozóról készült „Emlékirat”-ot, s kicsit vegyes érzelmekkel a 19.sz. Körlevelet. Az összehasonlítás mutatja, milyen szép, hogy életünk alkonyán bizony már jobban kapaszkodunk egymásba. Erősen elgondolkoztató a második fejezet, mely a levelezés befejezését illeti. A magam részéről azért nem reagáltam a 18.sz. Körlevélre, – mert majd megbeszéljük a találkozón – gondoltam én. Nem került rá sor. Véleményem ezzel kapcsolatban van. Ezt csak így egyszerűen tudomásul venni, hogy ennyi volt és nincs folytatás, még nem tudom. Mikor és kitől tudom meg például, hogy jövőre Tóth Karcsinak mikor lesz a kopjafa avatása. Már Judit lányomékkal tervezzük az utat. (Szakmai vonalon tud Karcsiról. Az egyetemen a diákjai segédkönyvként használják az általa írt könyvet a Kiskunsági Nemzeti Parkról.) És sorolhatnám tovább. Bizony gondolkodjatok el rajta, hogy akik betegek, nem tudnak évenként legalább a Lézo találkozóra elmenni, azok senkiről, semmit nem értesülnek ezután? El tudom képzelni a levél indítást, havonként, vagy kéthavonként, s csak rendkívüli esetben, soron kívül. Hogy mindennek vége, ezt viszont most még nem tudom magamévá tenni. Ha valóban ennyi volt és nincs tovább…ezért is hála és köszönet. Szép volt. Van azért egy olyan érzésem, hogy nem én vagyok egyedül. Remélem, nem maradok magamra és leírja ezt más is. Esik az ember az egyik ámulatból a másikba. Tíz nap sem telik el a találkozótól, máris megjelenik a fénykép. Csönget a postás, hatalmas nagy boríték a kezében: „nem szabad összehajtani”,mondja ő. (Pedig csak helyettes volt, nem az ismert postásunk.) Sértetlenül, gyönyörűen érkezett a küldemény. Nagyon köszönöm. Örökéletre szóló emlékalbum lett belőle, így kiegészítve. Gyermekeim már mindenkit ismernek. Különösen Angikám, aki olyan aranyos volt, hogy ott volt velem. Szerdán telefonált, hogy van három levél, de nem tud hozzáférni. Ma közölte, hogy sikerült, és postázta a címemre. Hétfőn biztosan megkapom. Várom nagyon. P.S. Kiss Pista, ha eljut Hozzád is a levelem, nem tudom tudod-e kié volt Ködmönös? Ha érdekel, van forrásanyagom róla. 66

04.07.09. Kint szép csendesen esik az eső, soha jobb alkalom levélírásra. Olgikám, boldog vagyok, hogy írhatok – most már Rajtad keresztül – mindenkinek, aki érdeklődéssel várja leveleinket. Köszönjük, hogy aktív dolgozóként is vállaltad a közösségért ezt a feladatot. A találkozó óta írott levelekre még nem reagáltam, most megpróbálom röviden. Először is nagyon köszönöm G. Sanyi a mindenre kiterjedő és részletes leveledet. Angika és Jula is köszönik a róluk való megemlékezésedet. Szívesen és örömmel tettek eleget ennek a kedves kötelességüknek. Számukra is öröm volt megismerni az 55. éves találkozó résztvevőit és együtt lenni velük az élményt nyújtó „seregszemlén.” Gyorsan repül az idő, már a nyári szabadság felét letöltöttük. Elkezdődött a visszaszámlálás. Nagy örömmel olvastam a gyorsan született, élményekkel teli leveleket. Varga Katitól, Török Kalmitól. Kati neked csak azt tudom mondani, számítok én is a „Vidám viszontlátásra”. Nagy Laci, Éva lányod meleghangú levele könnyekig meghatott. Hiába „nem esik messze az alma a fájától.” Ő is olyan szívhez szólóan ír, érez és gondolkodik, akár a szülei. Sipos Misi, a Te leveled is minden alkalommal megragad. Érzem belőle a lelkedben lévő harmóniát, mely sugárzott mindkettőtökből, Jucikával együtt. Hiányozni fog, ha már valóban nem szándékozol többet írni. De én bízom benne, hogy néha-néha nemcsak gondolsz ránk, de írsz is majd magatokról. Szívesen olvassuk soraidat. Csöpikém, aranyos vagy, hogyha máshogy nem tudtál, de gondolatban ott voltál velünk a nagy találkozón. Hiányoztál és gondoltunk Rád. Egészséged felől szeretnék hírt kapni. Hozzám intézett kedves lapodon való megemlékezésedet nagyon köszönöm. Krasznai Jancsi! Szépen fogalmaztad meg Sanyinak – lelkünkben élő érzéseit – irányában. Ahogy Varga Kati írja: Istenadta tehetségeddel gyönyörködtetsz minket, hol ilyen, hol olyan formában. Időnként számolj be új alkotásaidról is. Sikerélményeidet osszad meg velünk. Jolika és Magdi, kik továbbra is szorgalmasan tevékenykedtek és továbbítjátok az örömet és derűt hozó leveleket. (Bizonyára lesz majd bánatosabb hangvételű, szomorúbb hír is.) Köszönjük munkátokat, a sors útjai kifürkészhetetlenek. Duci, tőlem néha duplán is kapsz levelet. Kedves Gulyás házaspár! Milyen nagydolog, ha van az emberben tenniakarás, örömet szerezni másoknak. El tudom képzelni Törzsök Béla bácsi milyen boldog volt. Ha sok ilyen ember élne a földön, porszemként is mekkorára nőne a Himalája? Azt üzenem Nektek szertettel: „Érdemes”. S most Nagy Terike! Igazán nagy voltál a szememben, ahogy a találkozón kiálltál és dacolva 67

a régen látottak egymásközti zsongásával, eleget akartál tenni a Berci özvegye által küldött köszönet tolmácsolásának. Saját gondolataidat immár inkább írásban küldted el. Köszönjük. A szeretet sugárzik minden sorából. A tősgyökeres kisúji szíves látás. Fáradhatatlan, önzetlen segítségnyújtás kedves Férjeddel egyetemben. Remélem, mindenkihez szóltam, akinek a levele eljutott hozzám. Azokról is szeretettel emlékezem, akik még nem jelentkeztek. Különben várom a hírt a betegek javulásáról. Mellékelek egy számomra szívet melengető verset. Nálunk már aktuális Mi már a negyedik verssort mormolgatjuk. Ti még ráértek vele. De úgy gondoltam, semmit se lehet elég korán kezdeni. Remélem, tetszik majd. 04.10.19. Korábban Olgin keresztül is kaptam már általad küldött levelet, válaszlevelet és olvastam például a Varga Katiét is. Így teljesen képben voltam svájci tartózkodásoddal kapcsolatban és ottani körülményeidről. Hogy sokat gondoltam Rád, éppúgy mint a többiekre, dokumentálja, hogy már egy hét ittlét után hívtam Évit, Máté Bandi feleségét telefonon, mert Kiss Pistától értesültem, hogy milyen baleset érte. Pistáék kunhegyesi útjuk alkalmával minket is meglátogattak. Amint Magyarországra érkeztek hívott telefonon és mondta, ha útba esünk, esetleg betérnek hozzánk. Én örültem és próbáltam ecsetelni a helyzetet, hogy szívesen fogadjuk Őket, de megszólalt bennem a háziasszony. Nagyon nagy a felfordulás, mert részben a beázás utáni tavaszi festésre készülve, minden emeleten lévő tárgy dobozolva a földszinti szobába van zsúfolva. Párhuzamosan folyik az áttelepülésre való pakolás is. Képzeld el, utána két hétig „ettem kezem-lábam”, hogy én milyen balga vagyok. Lehet az életben több alkalmunk se lesz a találkozásra. Hogy mondhattam ilyet, biztosan azért nem jönnek. Telefonszámot nem kértem Pistától. Kaptam fűhözfához és egy-két nap múlva már Pista is jelentkezett telefonon. Olgival is beszéltem, aki ígérte, hogy bizonyára Magditól hamarosan kapok levél-csomagot. Napok múlva már olvashattam is. Most szombaton érdeklődtem Nagy Lacitól, hogy mikorra kapott kórházi behívót, de mondta, hogy egyelőre türelmi időt szabtak számára. Krasznai Jancsiig még nem jutott el a hangom. Szégyellem is magam, hogy szolgálatkész segítségét még nem köszöntem meg. Szeretnék érdeklődni a törökszentmiklósi jövő évre tervezett kiállítással kapcsolatban történt-e előrelépés? Még van pár képem, amit az érintetteknek szeretnék eljuttatni. Máté Irénke édesanyjának halála gyorsan felrázott. Sajnálom, hogy a neki szánt képpel elkéstem, de azért igyekeztem legalább neki elküldeni. A Szarka Pistával való beszélgetést – a három volt ványai diák – is megörökítette Angika. 68

Lassan sort kerítek mindenre és mindenkire. Egyelőre mindig idő szűkében vagyok. Most még nagyon élvezzük az unokákkal kölcsönösen a sűrűbb együttlétet. Bocsánat a kicsit csapongó hangú levélért, de legalább háromszori nekifutással sikerült idáig jutnom.

Erdélyitől Kalmitól levélrészletek 02.08.11.

69

02.09.01. 70

Köszönöm szíves megemlékezésed, a Nagy Laci levelét az archívum számára mellékelten küldöm. Csúsztam a válaszlevélírással, de a lustaságot leszámítva unokáztam néhány napot. Meglátogattam Édesanyámat is. Kisújszállásról történt hazautazásomkor az állomáson Szatmári Sancival találkoztam. Örömömre igen jó állapotban volt. Néhány percig beszélgetni is volt időnk. Ígérete szerint az őszi öregdiák találkozóra felutazik Budapestre. Holnap ismét megyek Kisújra és Nagy Terikével megbeszélem a Varga Kati képek sorsát, arra az esetre, ha nem megyek a városi rendezvényre. 02.11.02. Számítógépünk "felturbósítva" pörög immár. Végre mégiscsak elkészült. Fogadókészek vagyunk A leveleket átolvastam. Egy-egy levél többet is mond, mint egy futó találkozás formális társalgása. A végén még megismerkedünk egymással. A tabló nagyon jó, gratulálok hozzá. Ha Máte Irénke képével is kiegészül, ki kellene nyomtatni. Engem változatlanul foglalkoztat a sűrűbben tartott osztálytalálkozó gondolata, A közeljövőben beszéljünk erről. 02.12.31. December eleje óta készülök megírni ezt a levelet, de nagy számú családom karácsonyi készülődései és egyéb rám osztott feladatai, valamint az ünnepek minduntalan elterelték a figyelmemet. Most, végre kicsit nyugiban, átnézve a postát örömmel láttam, hogy keményen dolgoztál, és a tablóra végre Máté Írénke is felkerült. Az új feldolgozásnak köszönhetően a képek színgazdagok, jól láthatóak. Leveled kapcsán előkerestem az általam feldolgozott találkozói képeket, ezeket a hét valamelyik napján eljuttatom hozzád. Ami az évkönyv kontra videó kérdést illeti, az évkönyv mellett voksolok én is: könnyebben kivitelezhető és kezelhető. A videó, a mozgás és élőhangzás megörökítése, engem ez izgat. Szívesen foglalkozom vele, és továbbra is igyekszem majd felvenni az osztály ill. iskola összejöveteleit, de a felvétel sérülékeny és széles körben nehezen terjeszthető. Hogyan szeretnéd az évkönyvet összeállítani, csak képekből vagy a képek mellé szöveget is gondoltál, visszaemlékezéseket, összefoglalókat, esetleg mindenki írna egy élettörténetet (az igazit, nemcsak a valódit) ? Persze, az utóbbit nem terjengősen, hanem előírt számú terjedelemben gondolnám. Egyébként nagyon jó, hogy ennyi régi kisúji levlapot és emléket sikerült felkutatnod. A tanyátok képe nagyon hangulatos, visszaadja gyermekkorunk sajnálatosan eltűnt világát. A korábbi osztálytalálkozókkal kapcsolatos véleményedet nem tudom elfogadni. Lévay Pali és Máté Bandi, Rázsó Lexi és Vadas Berci rengeteget dolgoztak a szélrózsa minden irányába szétfutott osztálytársaink címeinek felkutatásában és Kisújszálláson a találkozók megszervezésében. Nem rajtuk 71

múlt a távolmaradók „nagy” száma. A társaink iránti érdeklődésre, az „egy falkába tartozás” élményének felismerésére életkorilag is meg kellett érnünk. Fiatalabb korunkban mindannyiunkat lekötött a családalapítás és egzisztencia teremtés és/vagy, esetleg a teljes elszigeteltségből származó hátrányos helyzet miatti sértődöttség oka lehetett az önként vállalt távolmaradásnak. Kár ezt a lelkes szervezők nyakába varrni! Gondolj arra, hogy mennyit kellett most könyörögnöd Irénkének a fényképért. Kétségkívül, ezt nem tudhatták minden magát távoltartóval megtenni. Hogy ez neked sikerült, ahhoz csak gratulálni tudok. És tulajdonképpen nagyon örülök, hogy annyi évi távolmaradás után felvállaltad a szervezés „minden nyűgét s nyilait”. Kérésem annyi, hogy próbáld bevonni a régebbi „aktivistákat” is. 03.01.09. Köszönöm a leveleket. Simon Bandi leveléhez az alábbiakat fűzném hozzá: Kisujszállást 1395-ben említik először királyi oklevélben. A milléneum idején alakult ki a mai rendezett arculata, mezővárosi jellege. A város egyetlen műemléke a ref. templom. A torony alsó részét 1741-43 között Venczel debreceni építőmester emelte. A ma is látható külső felújítást 1986-88-ban végezték el, a templom építésének 200-ik évfordulójára. A 2000 férőhelyes, késő barokk és copfstílusú épületet a Műemlékfelügyelőség 1953-ban nyilvánította műemléknek. A belső felújítást 2001-ben fejeztek be. 03.02.12. A Benkő Árpi-Tóth Karcsi emlékeztető írást nagy élvezettel olvastam. Maga, az eddig "rejtőzködő" dokumentum is nagy örömömre szolgált. Hangvételéből és egészséges humorából eredően, de ráadásul közben 2 éves unokám karácsonyi énekek dallamára a játékával kapcsolatos szövegeket rögtönzött, az 1 éves pedig imádnivaló babahangon kontrázott hozzá. Így a délelőtt abszolút élvezetessé vált. 03.03.01. Elnézésedet kell kérnem, hogy a megküldött levelekre csak ilyen késve reagálok. Mentségemre legyen mondva, december eleje óta „telt házzal” üzemelünk. Kisebbik menyem vizsgaszezonja, majd a fiatalok sítúrája miatt hosszan vendégeskedett nálunk a 3 aranyosnál aranyosabb lányunoka, egy hétig éjszakára is, majd édesanyám jött el egy hétre, hogy februári születés és névnapját nálunk töltse el. Mondanom sem kell, hogy további pompás 4 unokám és felmenőik is nálunk töltötték ez idő alatt a hétvégéket és a sátoros ünnepeket. Szóval sok örömünk volt, de munka is bőven. Ma ismét átolvastam a leveleket, egy kicsit emésztettem a tartalmukat, tűnődtem rajtuk. Bármennyire is sajnálatos, de életkorunknál fogva egyre több az esélyünk arra, hogy egészségi állapotunkban nem kívánatos változások következhetnek be, még a legkörültekintőbb, legegészségesebb életmód mellett 72

is. Bizony ez riasztó tény, s ezért minden viszonylag egészségben töltött napot meg kell becsülnünk. G. Laci már az 50 éves találkozó időszakában tudott gondjairól, hangulata már akkor sem volt jó. Mostani leveléből is csak úgy árad az elzárkózás, kedvetlenség. Az időjárástól függően tavasszal meg kellene keresnünk. Talán egy kicsit lehetne a hangulatán javítani. Nagyon megdöbbentett T. Karcsi, aki tudomásom szerint mindig intenzív sportos életmódot folytatott. Nagy Lacival az imént beszéltem: jó állapotú, derűs hangulatban találtam. Írtam Kajó Petinek is. Remélem, jobban van már, bár válasz még nem érkezett tőle. Nos, közös dolgainkról: Jó dolognak tartom lányaink aktivizálását. Olga és Jolika igen agilisak, és szerintem szívesen dolgoznának az évkönyv összeállításában. (A pótolhatatlanság kitételt felejtsük el!) A bevezető és összekötő szöveg megírása tárgyában, még ha le is számítom elfogultságomat, akkor is Lévay Pali mellett voksolnék. Egyetértek a találkozó kisúji helyszínével. Ad 1, ott volt az ifjúságunk. Ha pedig az érzelmi oldalt leszámítjuk, van legalább 3 olyan osztálytársunk, aki alig valószínű, hogy részt tudna venni a budapesti találkozón, s ha igen, akkor csak nagy nehézségek árán. Milyen legyen a találkozó? Ne legyen protokolláris. Persze legyen tisztelgő látogatás az öreg alma mater előtt, öregdiákfényképezéssel, ahogy ez illik, de aztán csendes nyugodt beszélgetés egy kellemes étteremben. Itt kiosztásra kerülhet az évkönyv, és rendezhetők az anyagiak. Az 50 éves találkozó etető színhelye számomra nem volt egészen megnyerő. Ha legközelebb haza utazom, megnézek más lehetőségeket is, és konzultálok ez ügyben Nagy Tercsiékkel is. Kiváncsi lennék, hogy a megrögzöttLézó-találkozói-résztvevőkön kívüli többieknek mi a véleménye a helyszín megválasztásról. Sándor, te pedig ne veszítsd el a kedved, ha lusta, nemtörődöm, már-már közömbös dögök vagyunk. A további néhány évre már igazán kár lenne megváltoznunk. 04.04.10. Nagyon szép ajándékot kaptunk a Főszerkesztő Úr és minden munkatársa közreműködésével, hogy elkészült az évkönyv. Többszöri átnézésre is úgy találom, hogy méltó emléket állít az együtt töltött éveknek, ifjú korunknak, és (ami a legtöbb) azóta is megmaradt, több mint félévszázados összetartozásunknak. Ezt az örömöt aztán azonnal beárnyékolta a hír: egyik társunk, jó barátunk elment. Ilyenkor bizony megszólalni nagyon nehéz. Bár nem tartoztam Karcsi szoros baráti körébe, mégis úgy őrzöm meg az emlékét, mint olyan emberét, aki – úgy élj, mintha örökké élnél, úgy élj, mintha holnap meghalnál – elve szerint élt. A szavai, a mosolya, az egész ember rendet 73

és tisztaságot sugárzott. Szép és teljes életet élt, és a szép élet példája túl mutat a halálon. Remélem, hogy a tavaszi öreg diák találkozón aki csak tud megjelenik. Vita brevis! 05.10.02. Már régebben is beszéltünk arról, hogy az osztálytalálkozókat gyakrabban kellene tartani, akár évenként is. Így én a levélben leírtakkal maximálisan egyetértek. A találkozó helyszínével kapcsolatban népszavazást kellene tartani, mert úgy gondolom, Budapest könnyebben megközelíthető a vidéken lakók számára is, mint Kisúj. Én a magam részéről szívesen találkozom veletek bárhol. Lehet, hogy lesznek közöttünk olyanok, akik nem értenek egyet a találkozók számának szaporításával, mert úgy gondolják, hogy annyira megöregedtünk már, hogy nincs egymás számára mondanivalónk, és a találkozóra való elmenetel túl nagy fáradozást igényel. Én pedig úgy gondolom, hogy amíg van egymás számára mondanivalónk, amíg nem engedjük el egymás kezét, amíg a barátság kedvéért hajlandók vagyunk leküzdeni az esetleges fáradalmakat, addig nem öregszünk meg (annyira). A testet is, a szellemet is karban kell tartani. Erre is jók lennének ezek a találkozók.

74

Gönczy Sanyitól levélrészletek 1945.11.?. Gönczytől (14 éves elmúlt) Lévay Pirikének, (aki a levelet megőrizte) Kedves Pirike! Úgy lett, ahogy írta. De mégsem úgy! Még több minden volt. Még több. Kihoztak egy tányér süteményt és tortát, cukrot stb. Én nekifohászkodtam. Az ilyen diákgyerekek, mint én is tudja jól ugye kedves, hogy szeretik a süteményt. Na nem mondom én is. De itt alaposan felsültem. Minden erőmből nekifogtam, s egyszer csak, óh, jaj…Na mi? Mi?! Hát nem ment tovább. Csinálhattam már én akkor akármit. Nem ment. (Szörnyű katasztrófa? Ugye?) Hát először is kértem egy pohár vizet és újból nekifogtam. Egy ideig ment is, de aztán megint megállt. Kértem még egy pohár vizet. Már csak 2 sütemény és egy nagydarab torta volt. Hát lehetett, mert a szó szoros értelmében tele voltam. Eh, mit húzzam-halasszam a vége az lett, hogy nem bírtam megenni és rá kellett tenni arra a tányérra, amelyiken a Mamának küldtek egy hasonló csomagot. (Küldök itt egy kis ragasztót, és ha ír, ragassza rá a levélre!) Apropó. Ezt a Kati ügyet még mindig nem értem. Tulajdonképpen, ha valóban Kati, akkor miért tagadja. Maga írt valamit kedves, de nem tudtam belőle pontosan kivenni, hogy mi lehet az oka. Pirike kedves! Még egy dolgot. Remélem, nem haragszik, hogy mindig firkálok. Bár jobban szeretné ugye, ha elmellőzhetné? Na csak írja meg egészen nyugodtan, Drága! Én úgy sem tudok magára haragudni. De nem csak én. Más is. Egész komolyan írja meg, ha zaklatom, hogy most már hagyjon Sanyi, mert szeretnék a tanulmányaimmal is foglalkozni. Azonban most én sem írok többet. Bár tudnék egy egész könyvtárat. De csak Magának. Mert Maga……és! Stb. Őszinte szeretettel: Én! Kezeit csókolja: Én! Kérem kedves Pirike Írjon! Inkább keveset, csak írjon! 02.04.25. Kedves Palikám, ….Készíthetnénk egy tablót a jelenleg még élő osztálytársaink mostani fényképeiből. Ehhez mindössze csak egy akármilyen igazolvány kép is megfelelne. Mégis ha belegondolok, nem olyan egyszerű, volna ezt sem összegyűjteni. Elsősorban a nőknél várható hiúsági szempontok miatt. De még a férfiaknál is lehetnének különféle problémák. Ha csak az eddigi fényképanyagra, és a várható igazolványképekre gondolok, plusz a tanárok fényképei a Zoli honlapjáról, már nagyjából meg volna egy szerényebb füzetre való anyag a várható 55 éves találkozónkra. Zoliéknak ez az idén lesz, és már Zoli szervezi is Örülnék, ha egyszer el tudnál jönni a Zoli új anyagának a megnézésére, és itt a helyszínen többet láthatnál a mi elképzeléseinkből is. 75

03.04.01. Zsoldos tanár urunk mindnyájunk emlékezetében, mint szeretetre méltó kedves ember maradt meg. Sosem felejtem, mikor a történelem óránkon Foch (ejtsd: „Fos” „sic! rövid o-val) francia marsallt, a 19-es párizsi békekonferencia katonai határozatainak megfogalmazóját tanította. Bizonyára nem mi lehettünk az első osztály, ahol ezzel a probélmával kellett szembenéznie, és fel kellett készülnie e név kiejtésekor az elkerülhetetlen fogadtatásra. Milyen szellemesen próbált kitérni a magyarban egyértelműen hangzó név kiejtésének kínos problémája elől. Egy csomó éretlen diák plusz a lányok jelenléte tovább élezte a helyzetet. Az aranykeretes szemüvege mögül huncutkásan mosolyogva feltűnően hosszúra nyújtott ó betűvel ejtette ki a nevet, ezzel próbálva ellensúlyozni a magyar jelentéstől eltérő értelmezést. Ez sem segített, hiszen az elmosolyodásával maga is sejtette, hogy ezt nem lehet megúszni. A derültség nem maradt el. Akkor arra nem gondoltunk, ha majd ebből felelnünk kell, mi is hasonló csapdába kerülünk. 03.06.24. Elhoztam Lézo legújabb szórólapjait, és ebből mindenkinek elküldünk egy példányt. Alighanem gimnáziumi múltunk jelenlegi legjobb „tárháza” az az anyag, amit ő ott összegyűjtött. Onnan idézek most egy mondatot, ami számunkra is aktuális: „Nem tudom, ki hogyan van vele, de én, ha azóta elkeseredek egy-egy sikertelenségen, vagy kudarcon, diák múltamhoz menekülök vissza. Minél messzebb jutok, minél jobban telik az idő, annál sűrűbb és annál mélyebb ez a visszatekintés.” Remélem, nemcsak kudarc lehet az oka, ha diákmúltunkhoz visszamenekülünk, hanem egyéb, más kellemes élmény is. Ezért olvassuk szívesen osztálytársaink abból az időből származó írásait, melyek a maguk hitelességével megbízhatóbbak, mint az elhalványuló emlékezés. 03.07.05. A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy valamennyi volt osztálytársunkkal sikerült a kapcsolatot felvenni. Valamennyi elküldte a fényképét és most már kivétel nélkül mindenki írt legalább egy levelet. 03.08.15. Herbály Gyula (néha „Heribald”-nak is becézett) tanár urunk egyike volt a legártatlanabbaknak valamennyi tanárunk között. És mégis, — vagy talán éppen ezért — őt sem kíméltük meg csínytevéseinktől. Már hetedikesek voltunk mikor egyik óráján szokása szerint a padok között le-fel „sasszézott” (ahogy ezt akkor 76

mondtuk). Éppen Krasznai Jancsit feleltette és mikor mellette elhaladva már háttal volt neki, Jancsi gyorsan az orrához emelete a nyakkendőjét és a szájával ügyesen orrfúváshoz hasonló hangokat imitált, amit az osztály hangos, kitörő, egyáltalán nem visszafogott nevetéssel honorált. A meglepett Herbály kissé ijedten megfordult, kiment előre, középre és zavarában ezt mondta: „Kérem, én azt hittem eddig egy tanintézetbe jöttem, de most már látom, hogy az állatkertben vagyok.” Érdekes módon eltekintett a tanároknál ilyenkor szokásos kérdés feltevésétől: „Mondják már meg, mi az az érdekes, hogy én is nevethessek?” Tovább nem firtatta a nevetés okát, és hogy valaha megtudta-e? Ezt már mi sem fogjuk soha kideríteni. 03.08.24. Mikor 1948-ban, a gimnáziumi éveink egyetlen csoportképét csináltattuk, nagy készülődés előzte meg. Szerencsére nem volt az osztályunkból hiányzó aznap, így mindenkit megörökített Rákosiné, a fényképész, akinek az üzlete a Rákóczi út 4-ben volt. „Szidi”-nek becézett Viktor nevű fiával együtt szorgoskodtak, hogy az udvarra kihordott székek és lócák segítségével a legelőnyösebben lehessen a társaságot elhelyezni, úgy, hogy a képen mindenki — takarás nélkül — látható legyen. Bár Borók tanár úr is ott volt, — tekintélyét latba vetve — mégis nagyon körülményesen, több módosítás után sikerült a megfelelő formát kialakítani. Ez természetesen nem ment zsibongás és élcelődés nélkül. Már majdnem tökéletes volt a felállás, mikor Krasznai Jancsi az előtte álló Méhesfalvi Icának belemarkolt abba a testrészébe, amelyiken Icuka ülni szokott. Ő gyorsan megfordult és „Jancsi! Ne hülyéskedj! szavak kíséretében a kezére csapott. Méltatlankodását természetesen derültség követte, bár ami történt, csak közvetlenül a Jancsi mellett állók láthatták. Ezt a felszabadult vidámságot már csak felidézni tudjuk, de ennek az újbóli megéléséhez sajnos ma már hiányzik valami, amit fiatalságnak hívunk. < 03.08.27. Krasznai-Gönczy közös írása: „Az üzenet.” Nehezen érthető ma már az az ifjúkori bolondság, ami mégis megesett velünk, akik ugyan akkor már legalább is az éveinket tekintve a gyermekkorból kinőttünk. Az alapvetően életvidám beállítottságunk folytán nem volt szükségünk különösebb dologra, hogy hangos nevetésre fakadjunk. Bármilyen kis apróság elég volt ehhez, csak együtt kellett, hogy legyünk, egymásra kellett hogy nézzünk, egy sajátos nézéssel, ami az éppen bennünket 77

körülvevő külvilágnak szólt. A másik már rögtön „vette a lapot”, nem volt szükség magyarázkodásra, mi tudtuk, hogy min nevetünk. Vagy mégse? Emlékezetünk sajnos véges és már egyikünk sem tudja, kitől kaptunk megbízást és mi volt az az üzenet, amire megkértek, hogy a katolikus plébánián adjuk át. Annál inkább emlékezünk viszont arra, ami, a megbízás után történt. Már odamenet azon tanakodtunk, melyikünk fogja elmondani, amit ránk bíztak, de nem tudtunk ebben megállapodni. Ez már magában véve gerjesztette a hangulatot, mert mindegyik a másikra várt, hogy az majd elkezdi. Az ott lévő asszonyság, akinek az üzenet szólt, jóságosan fogadott bennünket és kíváncsian várta jövetelünk célját. Na, azt várhatta. Egyikünk sem akart, de inkább nem tudott megmukkanni a görcsös nevetéstől, amit ez a sajátos helyzet kiváltott. Többszöri kísérlet után, mikor valamelyikünk erőt vett magán, hogy belekezdjen a mondókába, a másikra nézett és ez elég volt, hogy ne tudja folytatni. Nevetéstől fuldokolva kotródtunk ki a parókiáról. Odakint elkezdtük mérlegelni egy ismételt kísérlet lehetőségét. De nem sokáig. Hamar rájöttünk, az ugyanígy végződne. Dolgavégezetlenül mentünk hazafelé. Ma már egyikünk sem emlékszik, mondtunk-e valamit a megbízónak a sikertelenségünkről. A mai napig megmaradt viszont elevenen ez az eset mindkettőnk számára, mint egy ifjúkori emlék. Bár csak tudnánk még most is ilyen önfeledten nevetni. ☺ 03.12.17. Gönczy S.tól Oláh Jóskának … Megkaptam tartalmas leveledet. A Babits idézetben saját gondolatomat láttam művészi formában kifejezve írásban megjelenítve, amire én ilyen tömör formában sosem lettem volna képes. Amit Te még hozzáfűztél nem kevésbé értékes és valóban ez az alapja, és ez mozgatja a kollektív levelezésünket. Örülök, hogy ezeket megírtad és már el is küldtem leveledet a 03/39-es levélcsomagban, melyet tegnap adtam postára. Talán ez lesz már a legutolsó ebben az évben és ezzel meg kell, hogy elégedjünk. 39 alkalommal elküldeni a leveleket az azt jelenti, hogy átlagban közel tíznaponként érkezett posta valamennyi osztálytársunkhoz.

78

79

2003.04.27. Gönczytől Lévay Palinak …Egyébként lassan, de haladok a jubileumi füzettel. Mióta néhány szakkönyvet elolvastam, úgy érzem magam, mint az a falusi hályogkovács, aki sikeresen leszedte a falubeliek szeméről a hályogot a kis éles késével, mindaddig, amíg az átutazóban lévő bécsi professzor el nem magyarázta neki nagy tudományosan, latin szavakkal tűzdelve, hogy milyen a szem szerkezete stb, mire az öreg eldobta a kését. Ugyanis arról van szó, hogy kb. hasonló komplikáltsággal magyarázzák a szakkönyvek, mire kell ügyelni, ha jó minőségben szeretnénk a fényképeket kinyomtatni. Arról már nem is beszélve, hogy a képek ab óvó gyenge minőségűek. Ez a tervezett füzet egyébként csak a kiegészítése lenne az 50. évesre általad nagy gonddal készített füzetnek. Az alap továbbra is az marad, a sok utánjárással, a régi évkönyvek segítségével összeállított, mind a nyolc évet megjelenítő adatbázis. A szöveges részhez sem sok újat lehet hozzátenni és ugyanazt ismételgetni nem volna értelme. Örömmel vettem néhány lelkes osztálytársunk hozzájárulását. Elsőnek B.Laci adta le a jó stílusban összeállított anyagát, (amit a vonatban már olvastál) másodiknak Ács Joli az „Előszót” (mellékeltem) és Nagy Laci felhívott, hogy elkészült a sportrovattal, de még nem kaptam meg. Oláh Jóska most dolgozik az anyagán. Ezzel a képes füzettel elsősorban az évtizedek során elkallódott képeket szeretnénk pótolni és egy tablót közzétenni búcsúzásul a még élőkről. Jó ötlet volt, hogy a Sancinak írt levlapot elküldted, már le is másoltam és a legközelebbi levélcsomagban meg fog jelenni. Ezzel a levéllel egy időben adom postára. 05.10.06. Kedves Osztálytársak! A Kisújszállásra tervezett osztálytalálkozó az egyetlen lehetőség, ami a mozgásukban már akadályozott osztálytársainknak még szóba jöhetne. Róluk sem szeretnénk lemondani. Kiss Pista is gondolt erre, mikor javaslatát megtette. A többségükben még mozgékonyabb pestieknek kell ennyi áldozatot vállalni és előzékenynek lenni velük szemben. Akkor még nem említettem a helyszínből adódó nosztalgiát, amit számunkra semmilyen pesti találkozó nem pótolhat. G.S.

80

Gulyás Lacitól levélrészletek 02.06.26. Köszönöm jókívánságaitokat, a megemlékezést. Elolvastam, igen kedves hangú leveleidet. Varga Kati levelét, örömmel olvastam. Köszönöm, hogy elküldted. Szétnézek a fényképek között és jelzem, ha találtam megfelelőt. 02.06.28. Találtunk néhány képet. Holnap de. 9-10 körül el tudnám vinni, ha ez az idő alkalmas Neked. 02.07.07. Köszönöm a leveleket. Az Oláh Jóska levelének fele lemaradt. A kért fényképet később tudom csak elvinni, az elkövetkezendő napokban sok az elfoglaltságom. 02.08.07. Kedves Sanyikám ! Köszönöm a leveleket, öröm volt olvasni, visszaemlékezni. Gratulálok, összehozod a mi kis csapatunkat! Baráti üdvözlettel: Laci 02.08.12. Örömmel olvassuk a küldött leveleket. Szívesen eltöltenénk Tar Marinál egy hétvégét. Érdeklődd meg, hány személynek tudna szállást biztosítani. Merem remélni, Ti is velünk tartanátok. Elnézést a késői válaszért. A gyerekek miatt most kicsit elfoglaltabbak vagyunk. 03.01.15. Lévay Piritől hallottam az örömteli hírt Szabó Magdáról. Ő Ács Jolitól értesült. Az érdem azonban a felkutatásban a Benkő Árpié. Szabó Magdit illetően pontos címet Piri nem tudott adni és az asszonynevét sem tudta közölni. Ezeket Benkő Árpitól vagy Ács Jolitól kaphatod meg. Minden általad küldött levelet megkaptunk, hálásan köszönöm. Nagy Tercsivel is beszéltem telefonon, megígérte, ha egy mód lesz rá, a májusi találkozóra Ők is eljönnek. Zsoldos Pista bácsinak küldtem karácsonyi üdvözletet mindnyájunk nevében. 03.02.14. Sanyikám, van egy gondolatom, hogy a találkozóval kapcsolatban a lányokat kellene felkérni bizonyos produkciókra. Pl. Ők hogy értékelték az iskolát, milyen volt a viszonyuk velünk, fiukkal, hogyan értékeltek bennünket annakidején, stb., 81

talán tanulhatnánk is belőle, segítenék önismeretünket is. Felejtsd el, ha rossznak ítéled az ötletemet. Ölellek, Laci 03.02.19. Sanyikám, örülök, hogy egyetértesz velem. Úgy gondolom, az lenne a jó, ha minden leány leírna egy-egy lehetőleg vidám történetet, (krokit) ami megtörtént vele és valamelyik tanárral, vagy fiúval annakidején. Pl. kivel szimpatizált legjobban az osztályban, kivel kapcsolatban jut eszébe egy-egy ügyetlen bók, vagy udvarlási próbálkozás, vagy bármi, amely megnevetette, mosolyra késztette és most is szívesen emlékezik vissza rá. Remélem, ilyenek is eszünkbe jutnak még, a régi, valós, vagy vélt sérelmek helyett. Az ötvenéves találkozó ne szomorkodással, hanem vidámsággal teljen el, az a véleményem. 03.03.04. Sanyikám, meg vagyok győződve arról, hogy a szervezéssel kapcsolatos munkához óriási energiára és akaratra van szükséged. Ezzel én már nem rendelkezem. Azt tartom igazságosnak is, hogy a még hátralévő találkozók szervezését azok végezzék, akiknek eddig nem volt alkalmuk vagy kedvük hasonlót tenni. Varga Katival beszéltem telefonon. Remélem, meglep bennünket egy jó kis történettel. 03.03.11. Sanyikám, köszönöm a leveleket. Arra már nem emlékeztem, hogy Czakó Irénke csak egy évig járt velünk. Nagyon örülök a lányok aktivitásának, amely a Ti lelkesedésetek következménye. Bízom az elkövetkezendő találkozónk sikerében. 03.03.23. Ma végre tudtam Tóth Karcsival beszélni telefonon. Jól érzi Magát. Komoly vizsgálaton esett át. Eredményt még nem kapott. Amikor kézhez kapja az orvosi véleményt híradással lesz. Bízzunk benne, Ő is ott lesz a májusi találkozón. 03.04.04. Tercsiek valóban nagyon szívesen fogadtak bennünket. Pista bácsi búcsúztatása meghitt, tiszteletteljes és elegáns volt. A három férfi által tartott búcsúztató különösen tetszett. Jó volt az együttlét Veletek számomra is. Remélem a májusi találkozó is kellemes lesz mindannyiónk számára. 82

04.03.27. Jancsikánk, Semmelweis maga a csoda! Gratulálunk egyenlőre a gipszhez, hamarosan a kész Műhöz, mert éppen most alkotod. A tablóról is csak elragadtatással írhatunk, valóban megújult, add át gratulációnkat, elismerésünket Sanyinak.

04.04.08.

83

Janó Erzsikétől levélrészletek

03.01.07. Drága Olgám! Itt ülök az asztalnál, előttem a papír, de nem tudom, hogy mit írjak rá. Megkaptam a levelet, benne az ajándékot. Mit írjak, mert az kevés, hogy köszönöm. Gondolkodom és el nem tudom képzelni, hogy ilyen is van, ebben a mai „semmilyen” világban. 52 év telt el, azóta nem láttalak Benneteket. Rád Olgám olyan világosan emlékszem, szemed, kezed minden rezdülésére, mintha nem is telt volna el már ez a sok év. Sanyira csak halvány emlékeim vannak. Ma január 7.-én kaptam meg a leveleket és én is most írom az enyémet, de hogy mikor viszem el a postára, nem tudom, mert nagyon jeges, havas az út és igen messze van a posta. 03.01.28. Kedves Sanyi! Lapodat megkaptam. Itt szeretném megköszönni mindazt, amit már értem és értünk tettél. Én is szeretnélek még egyszer az életben látni Benneteket. 03.03.23. A sok levelelet megkaptam, köszönöm a fáradozásotokat, hogy így össze tudjátok tartani az osztályt, és újra átélhetjük a régmúlt ifjúságunkat. 84

03.05.19. Elnézést, hogy csak ritkán írok, de soha sem szerettem levelet írni. Köszönöm a Lézo meghívót és a sok kedves levelet. Sokat gondolok Rátok és az elszállt ifjúságunkra. Olyan, mintha csak egy álom lett volna az egész. 03.07.24. Szertettel köszöntelek Benneteket és köszönöm a sok kedves levelet. Czakó Irénke írjál sokat, még kétszer is elolvasom egy nap a leveleidet, oly kedvesek nekem. Az a bizonyos színdarab, amit már sokan emlegettek, abban én is szerepeltem. Én voltam a lovat lopó fiatal legény édesanyja, csak sajnos nem jut eszembe, hogy ki volt a fiam és a fiamnak a kedvese. Gondolkozzatok rajta, hátha valakinek eszébe jut. Törzsök Béla ének tanár úr énekkarában én is benne voltam. Alt szólamot énekeltem egy másik lánnyal, csak sajnos az sem jut már eszembe, hogy ő ki volt. 03.07.28. Mély fájdalom járta át a szívemet, mikor elolvastam a szertett osztálytársunk, Bereczki Etelka gyászjelentését. El szólította közülünk az Úr. Ő már örökre megpihent. Nyugodjon békében. Nagyon köszönöm a nevünkben feladott részvét táviratot 03.08.06. Nagyon szépen köszönöm a levelet. Egyben jó kérdést tettettek fel. Ennek nem szabadna előfordulni, hogy kerülő úton tudjuk meg a szomorú hírt, ha elveszítünk örökre egy szeretett osztálytársat. De sajnos, én sem tudok rá mit válaszolni, hogyan is kellene megoldani ezt a kérdést. Talán nyíltan rátérni a lényegre, hisz a levelek alapján már ismerhettek bennünket. Én például semmi sértőt nem találok benne. Az Erzsébet napi köszöntő, amiről Barcsay Laci írt, az nálunk volt. Többen eljöttek felköszönteni, de sajnos nem tudom pontosan, hogy kik voltak. Bereczki Etelkára és Bugyik Babusra biztosan emlékszem. Etelka albérletben lakott egy idős házaspárnál. Sokszor eljött hozzánk és én is Őhozzá. Igen jó barátságban voltam vele. Mi a Vásár utcában laktunk és Bugyik Margit nagymamája szemben lakott velünk. Ővele is sokat voltam együtt. Sajnos, hamar elment közülünk. Köszönöm, hogy részletesen tájékoztattatok az 55. éves találkozóról. Jó volna még Veletek egyszer találkozni az életben. Ki tudja, hogy a sors kinek, mit tartogat még. 03.10.01. Olga jóvoltából eljutnak hozzám is a levelek, amit ezúton köszönök mindenkinek. 85

Sokat szoktam gondolni Rátok. Czakó Irénke üzenem a kedves párodnak, hogy eltudom olvasni az apró betűidet. A meleghangú leveleidet bizony többször is elolvasom. Ilyen idős embereknek már egy-egy meleghangú levél olyan, mint egy jó szó. Tar Marcsikám, a leveled utolsó mondatával bizony nem tudtam mit kezdeni. Azt hittem, hogy ez egy elírás. A férjem fejtette meg, hogy bizony mit is jelent ez a mondat. Teljesen igazad van. Mi már benne vagyunk a korban. Ki tudja, hogy melyikünkre mi vár még. Ahogy olvasom leveleiteket, majdnem mindenki ír az unokákról, gyermekeikről. Sajnos az Úr nekem nem adott gyermeket. Egyedül vagyunk férjemmel és nagyon félünk, ha valamelyikünk előbb elmegy, aki egyedül marad, mi lesz vele. Ki gondozza, ki ápolja? Ne haragudjatok, de valahogy túl szomorúra sikerült a levelem. 04.02.15. Ez az első levelem a 2004-es évben. Reménykedem, hogy mindenki jól van, a korához képest? Itt fent, északon, ahol mi élünk, bizony nagyon hidegek vannak. Gáz sajnos a mi kis településünkön nincs. Három cserépkályhában fűtök, minden nap. Majd elmúlik ez is és újra jön a tavasz, a nyár. Mindenkinek kívánom, hogy még sok tavaszt és nyarat éljetek meg, szeretteitekkel együtt. Sokszor csókolom a lányokat és szeretettel ölelem a fiúkat. 04.03.30. Megkaptam a jubileumi füzetet. Gyönyörű szép lett. Álmomban sem gondoltam, hogy gondosan összeállított, szép, színes könyv lesz. Rengeteg munkát, odafigyelést igényelhet az ilyen remekmű. Nagyon szépen köszönöm Neked és a segítő társaidnak. 04.04.05. Megint kevesebben vagyunk, elment Tóth Karcsi. Pedig gondoltam, hogy a műtét után fel fog épülni. De a sors keze kiszámíthatatlan. Nyugodjon békében! 04.06.29. A csoportképet megkaptam. Nagyon jól sikerült. Ezúton szeretném megköszönni a vele járó fáradozást. 04.10.25. Megkaptam a szép képes levelet. Egy kicsit későn kaptam kézhez, így nem láttam értelmét, hogy külföldre írjak, mert már ott nemigen kaptad volna meg. 86

Az én életemben nagy változás történt. Most Egerben lakom a férjemmel. Egy gyönyörű lakásban, kényelemben. A lábam műtétje után sajnos már nem bírtam a sok munkát. A kistelepülésen nincs gáz és csatorna rendszer. A férjem sajnos beteg és rám hárult minden munka. Fiatalon elhunyt nővérem fiáé a lakás. Teljesen be van rendezve, de ők nem itt laknak. Nagyon jól érezzük magunkat, sokat pihenünk. Ha hazatérsz, Te is pihend ki magad. Nagyon jól esett, hogy még onnan is írtál, gondolom nem kímélve magadat. Nagyon szeretnék még egyszer az életben Veled találkozni. Még reménykedem, hogy egyszer ez is valóra válik. 05.10.03. Már szeptember közepe óta Egerben lakunk. Itt minden nagyon jó, ugyanolyan kedvesek, mint voltak. Sokat lehet pihenni. A férjem is elég jól van, állapotához képest. Olgám! Remélem, jól vagy? Sokat szoktam gondolni Rád. Remélem, hogy rendbe jött már minden körülötted? Azért írom ezt a pár sort, hátha történik olyan dolog, amit tudatni akartok velem is. Így ide írom a címem: Nem azért írtam, hogy hívjál, hanem azért, tudd, hogy merre vagyok. 05.10.11. Megkaptam a gyászjelentést és a részvétnyilvánítást. Szegény Laci, ő már örökre megpihent. Egyben itt válaszolok is a 22.-es Körlevélben megfogalmazott közleményre, hogy ki, kit fog értesíteni, ha valakinek menni kell oda, ahonnan többé nem jövünk vissza. Fogalmam sincs! A másik kérdés a 2006-os találkozó. Ezt Ti, szervezők döntsétek el, érezteke még annyi erőt, hogy ezt is olyan nagy gonddal, pontossággal meg tudjátok szervezni? Mert gondolom, nem csak én, hanem Ti is érzitek az évek súlyát. Erről a kérdésről ennyit. Az érettségi után az életpályánk a legkülönbözőbb módon alakult. Szerencsére az összetartó osztályunk érdeklődése a mai napig is megmaradt egymás iránt. Sajnos ennek ellenére rejtve maradtak sorsok, melyeknek többségét már sosem fogjuk megismerni. A véletlen folytán jutottam én is egy ilyen meglepő találkozáshoz. Bár Méhesfalvy Ica csak a hetedik osztályban járt velünk, de ebben az évben volt osztályunk a legteljesebb, és még nem lett elosztva A és B osztályokra. Az egyetlen közös fényképünk is ekkor, 1948-ban készült, amin Ica a jobb szélen látható, a bal szélen meg én. 1952-ben Budapesten laktunk. Elmentem a Fővárosi Nagycirkuszba egy esti előadásra. 87

Nagyon szép, érdekes látnivaló volt, köztük gyönyörűen feldíszített lovakkal akrobata bemutatókat tartott egy fiatal férfi és egy szép, fiatal nő vezette körbe a porondon a lovakat. Nagyon tetszett. Mikor vége lett a számnak és következett a másik produkció, egy lány fogta meg a karomat és csendben kivezetett a teremből. Csak kint ismertem meg, hogy ez Méhesfalvy Ica. Ő megismert engem a nézők között, és így tudtam meg, hogy Ő volt a szép, fiatal nő a csillogó ruhában, aki a lovakat körbe vezette a porondon. Nagyon sokáig beszélgettünk, elmondta nekem, hogy a lovas számban szereplő fiatal férfi a vőlegénye, és többek között említette, hogy a Fővárosi Nagycirkusz külföldi turnéra készül, magával viszi Icát és Icának a szüleit is. Innen gondolom, hogy Méhesfalvy Ica külföldre került, és ezért nem tudunk Róla semmit. Még abban az évben találkoztam egy másik osztálytársammal is, Palágyi Lacival. Csepelen a Művelődési Házban néptánc fesztivál volt, és Ő is táncolt. Vége lett a számnak, odajött hozzám, de Vele nem beszélgettem, mert sietett valahová. Másnap délutánra hívott, hogy menjek el újra a Művelődési Házba, ott fognak próbálni, és akkor több ideje lesz beszélgetni. Természetesen elmentem, de Ő nem jött el, és soha többé nem találkoztam Vele. Lehet, hogy untattalak Benneteket, de az is lehet, Ti még sokkal többet is tudtok Róluk, mint amit én leírtam.

88

Kajó Petitől levélrészletek 02.05.27. Kedves Sanyi barátom! Ígéretemhez híven megküldöm Neked a fényképet, amit a tablóhoz kértél. Elnézést, hogy nem zakós, nyakkendős kép, de a felvétel napján nagyon meleg volt, ezért lezseren öltöztem. Nagyon jól éreztem magam a legutóbbi találkozón és sajnálom, hogy többen hiányoztak. Remélem, az őszi találkozón többen leszünk. A hiányzók a mostani szóhasználatban, remélem, lélekben velünk voltak. Köszönöm Neked, hogy ennyi időt, fáradságot és költséget fordítasz ránk, barátaidra. ui. Ha a kép méret nem felel meg, akkor küldök nagyobbat. 02.06.18. Örömmel olvastam leveled és a Teri levelét. Ha egészségem engedi, akkor én is megyek Kisújszállásra a találkozóra. Kissé hosszú lesz az utazás, de majd összehangoljuk és nem fogunk unatkozni a vonaton. Az 50. találkozó után is együtt utaztunk többen Budapestig és igazi öregdiákhoz illően végig hülyéskedtük az utat. Két fiatalos hölgy is volt a kupéban, akiket bekapcsoltunk a társalgásba. Persze nem volt csúnya beszéd stb. Amikor Pestre értünk azt mondták a lányok, hogy ilyen kellemes társasággal régen utaztak együtt. Köszönöm, és köszönjük, hogy összetartod az évfolyamot. Kajó Péterné, Piroskától

89

03.04.29.

2003.??.??. Krasznai Jancsinak

90

04.04.09.

91

Kiss Pistától levélrészletek

A legelső levél 2001.03.10.

Örömmel olvastam a küldött e-mailt. Nagyon jó ötlet, hogy tartsunk rendszeresen kapcsolatot. Egyet értek veled, hogy a chat-box nem a legjobb megoldás, mivel kevesen vagyunk az interneten, s emellett az időzítés sem lenne könnyű. Esetleg minden évben küldhetnénk egymásnak egy rövid körlevelet, amelyikben leírhatnánk az év érdekesebb eseményeit és beszámolhatnánk közös barátainkról is. A kapcsolattartás bármely formájában szívesen részt veszek. Én minden évben megyek Budapestre, s ott szeretnék találkozni az ott, vagy a közelben lakókkal. Ebben az évben július 17-28 között leszek ott, talán összejöhetnénk vacsorára az Orion Hotelben. A pontos időpontot majd később eldönthetjük. Tudomásom szerint Rajtad kívül Gulyás Laci, Máté Bandi és Lévay Pali lakik Budapesten, de esetleg Tóth Karcsiék és Varga Katiék is fel tudnának jönni. Veled azonban mindenképpen szeretnék találkozni. 01.06.28. Köszönöm szépen a leveled és a felajánlott segítségedet. Sokkal könnyebb a meghívásokat otthon intézni. Természetesen Nagy Lacit és más érdeklődőket is szívesen látok, az Orionnak viszont elég kicsi a vendéglője, ez esetleg korlátozza a meghívottak számát. Laci bátyám megérdekli az Oriontól, hogy hány helyet lehet lefoglalni és segít az időpont kiválasztásában is. Ő tudja az otthoni programom. Én a vacsorának vagyok a híve, de a vidékről jövőknek az ebéd jobban megfelel, találkozzunk ebédre. Ha más valaki is el szeretne jönni, mindenkit szívesen látok. A meghívás természetesen a házastársakra is vonatkozik. 01.07.08. Szombaton beszéltem Laci bátyámmal, aki tájékoztatott, hogy az Orion 18 főre tud helyet biztosítani. Ha lehetséges július 19-én, csütörtökön szeretném a találkozást összehozni, ebédre, vagy vacsorára. Ha tudod a résztvevők számát, hívd fel Laci bátyámat, majd ő elvégzi a foglalást, de ha jobban megfelel Te magad is lefoglalhatod az asztalokat az én nevemben. Én innen először Oregonba megyek július 12-én, s onnan repülök Budapestre 15/16-án. Ez alatt az idő alatt nem tudsz velem érintkezni. Ha korábban tudod kik jönnek, küldd meg a résztvevők névsorát. 01.07.11. Megkaptam az üzenetet, köszönöm szépen a segítségedet. Örülök, hogy ennyien el tudnak jönni. Máté Bandi nevét nem látom, Vele mi van? Szerencsésen visszaérkeztem Portlandba. Ott még néhány napot töltöttem Metával Doreen vendégeként, s onnan ketten visszarepültünk Rochesterbe. Még idejében hazaérkeztünk, hogy „élvezhessük” a rekord hőséget. 92

Mindenki jól van, Meta is fokozatosan javul tovább, bár a fájdalmai lassan visszatértek, még ha gyengébb formában is. Augusztus 21.-én lesz a döntő orvosi vizsgálat, akkor tudjuk meg, hogy mehetünk-e augusztus 21.-én Európába, vagy további kezelést, esetleg operációt ajánlanak. Nagyon jól éreztem magam Budapesten. A családdal töltött kellemes órák és a diák találkozó nagyon kellemessé és érdekessé tette ezt a rövid látogatást. Még egyszer köszönöm a segítségedet a találkozó megszervezésére, nagyon jól sikerült. Visszatérésem előtt sikerült Varga Katival is beszélnem telefonon. Jól van, sajnálja, hogy nem jöhetett a találkozóra. 02.05.08. Most jöttünk haza a lányaimnál tett látogatásból, így késve válaszolok. Lévai Pali fényképeit megkaptam, most írtam neki is egy levelet. Nagyon jól éreztük magunkat Magyarországon, jó volt a régi barátokkal találkozni. Visszautazás előtt egy éjszakát Szolnokon töltöttünk, s ott még egyszer találkoztunk Ács Jolival Lévay Pirivel és Benkő Árpival. Érdeklődve olvastam a mellékelt leveleket, de a Lacika által említett képeket nem kaptam meg. Mellékelem a kért fényképet. 02.08.13. Köszönöm szépen a tablót, nagyon jó. Mellékelek egy új képet magamról, fekete-fehér, nyakkendős, ezt tedd be a tablóra, ha te is jobbnak látod. Köszönöm szépen a faradozásod. 02.08.17. Köszönöm szépen az új tablót. A nyakkendős kép tényleg jobb, s még jobb lesz az általad javasolt módosítások után. Egyébként nekem nem jár a Dr cím, a mérnöki diplomámon kívül egy amerikai 'master' diplomám van, ami nem azonos a PHD-vel. Köszönöm szépen a tablón végzett sok munkádat, mindenki jól néz ki. Egyébként mi holnap indulunk egy 3 hetes alaszkai útra, így nem tudok email-re válaszolni ez alatt az idő alatt. 02.12.22. Nagyon szép a honlapod, gyakran nézegetem a képeket. A leveleket is megkaptam, köszönöm szépen. Csak a Borók leveleit nem, gondolom azok nincsenek a computeren. Számunkra 2002 rosszul kezdődött és jól végződött. Meta teljesen rendbejött az operációk után, bár a nyakát véglegesen megmerevítették, így a fejét nehezen tudja fordítani. Ennek következménye, hogy fel kellett adnia a vezetést, s így eladtuk a kocsiját. 93

Ez nehéz elhatározás volt, mert ezzel még tovább csökkent a függetlensége, de Meta hamar túltette magát ezen is. Csodálatos a természete. Egy rövid évi összefoglaló: Márciusban megszületett Benjamin, az első fiú unokánk, Ron és Doreen fia. Már kilenc hónapos, s Doreen arra számit, hogy még ebben az évben megteszi az első lépéseit. Karácsonyt Doreeneknál fogjuk tölteni. Jeff és Annemieke lányai, Cathelyne (3) és Shannon (majdnem 2 éves) angyali kislányok, s mindig nagy élmény velük lenni. November végén (Thanksgiving) együtt volt a család Portlandban, Doreenéknál. Minden évben megpróbáljuk egyszer összehozni a családot, de e mellett külön-külön is többször meglátogatjuk őket Calgariban és Portlandban. Az év kellemes eseményei közzé tartozott a két európai utunk. Az egy hónapos magyarországi utunkon talákoztunk a budapesti és debreceni rokonsággal, Veletek és az osztálytársak egy részével, míg Szeptember végén meglátogattuk a Francia és Holland rokonságot. Sikerült egy alaszkai útra is elmennünk, 7 nap hajon, 5 nap szárazföldön. Jövőre Júliusban leszünk Budapesten, reméljük, ismét sikerül majd mindenkivel találkoznunk. 03.05.05. Köszönöm szépen a Krasznai Jancsi honlapjának a címét és a leveleket. Nagyon szép a honlap, jól van megtervezve és gazdag a tartalma. Ahogy a címet küldted, úgy nem lehet megnyitni, a 'members' utáni vesszőt pontra kell cserélni. júliusban leszünk Budapesten, remélem, majd tudunk találkozni. 03.08.16. Mindig nagy érdeklődéssel olvasom az osztálytársak leveleit, melyeket Te rendszeresen továbbítsz az elektronikus postán keresztül. A Te és a lelkiismeretem unszolására végre én is írok egy rövid levelet. Ha akarod, ezt hozzá csatolhatod a legközelebbi levél csomaghoz. Augusztus hetedikén érkeztünk vissza a 6 hetes európai utunkról, nagyon jól éreztük magunkat, bár Metának egy kicsit fárasztó volt a hosszú út, s e mellett nehezen viselte az utolsó két hét melegét. Komoly reumás fájdalmai voltak a végén. Budapest már majdnem második otthonunknak számit, hiszen már évek óta rendszeresen járunk haza, s ilyenkor az Orion Hotelben lakunk négy hétig. Az Orion a Döbrentei utcában van, közel a Dunához, a Gellérthegy és a Vár között. Ideális hely annak, aki sétálva szeret várost nézni, mint mi. Meta már jól ismeri, és nagyon szereti Budapestet, főleg a kilátást a Korzóról a budai oldalra. A feleségem szerint Budapest a világ egyik legszebb városa. A város évről évre változik, nemcsak külsőleg hanem a sétálók összetételét illetőleg is. Mindig több idegen nyelvet hall az ember, de már az is előfordult, hogy találkoztunk két kínai lánnyal, akik folyékonyan beszéltek magyarul. Budapesten kívül voltunk Kunhegyesen, Debrecenben, Bécsben és Amszterdamban. A kisújszállási gimnáziumot csak a 94

debreceni vonatból láttuk. Sokszor találkoztunk Feri bátyámmal, családjával, rokonokkal, barátokkal. Gulyás Laciékkal még egy koncertre is elmentünk. Sikerült sok volt osztálytársammal is találkoznunk, de persze nem mindenkivel. Erre remélem jövőre fog majd sor kerülni. Barcsay Lacikával és Máté Irénkével csak telefonon keresztül tudtam beszélni. Gulyás Laciékkal együtt lementünk Kecskemétre Tóth Karcsit meglátogatni. Karcsiék nagyon vendégszeretők, rendkívül kedvesen fogadtak bennünket, s elvittek a közelben lévő környezetvédelmet tanító iskolába is. Kiváló ötlet ez az iskola, gondolom Karcsitól származik. Karcsi nagyon jól nézett ki. Magabiztos, vidám, s bizakodva néz az őszi operáció elé. Most csak egy hétig maradtunk Rochesterben, ma repülünk Calgariba, ahol nagyobbik kislányom lakik férjével és két kislányával együtt. Mindketten környezetvédelmi mérnökök. Az unokák kettő és fél illetve négy és fél évesek és elfogultság nélkül mondhatom hogy angyali kis lányok Calgari egy tőlünk mintegy kétezer Km re fekvő kanadai város, a Sziklás Hegység keleti oldalán. Tíz napig leszünk Calgariban, majd néhány napos rochesteri tartózkodás után Oregon állam Portland nevű városába megyünk, ahol kisebbik lányom lakik másfél éves fiával és férjével együtt. Ő gyermekorvosnő az ottani kórházban. Portland háromezer KM re van Rochestertől, így oda is repülővel kell mennünk. Majd lelassulunk, ha megöregszünk. 03.11.01. Kedves Bandi és Gyuri. Gönczy Sanyi szeretné, ha eldöntenénk, hogy mik a terveink az 55 éves találkozást illetőleg. Ki szándékszik elmenni a találkozóra? Aki elmegy, annak melyik a legkedvezőbb időszak? Milyen időszak nem felel meg? Én elmegyek a találkozóra, nekem Június utolsó két hete lenne a legjobb időpont. Augusztus nem felelne meg, mert Szeptembert Budapesten töltjük. Tudomásom szerint Sanyi is június végét javasolja, a gimnáziumi évzáró után, Kisújszálláson. Jó lenne, ha minél előbb le tudnánk rögzíteni a találkozás időpontját, hogy mindenki bele tudja a nyári tervbe illeszteni. Választ Sanyinak küldjetek, másolatot nekem is. Azért kések a levelezéssel, mert Szeptember végén és Október elején Párizsban voltunk, ahol feleségem felszedett egy Campylobac nevű baktériumot, amitől tíz napig beteg volt, s négy napot kórházban is töltött itthon. Most már teljesen rendben van, s ma megyünk két hétre Floridába, Fort Lauderdalebe, mint ahogy Bandi mondja, rohadt turistaként. Október végét viszont Kanadában, Banffben töltjük a leányainkkal és unkáinkkal. Az e-mailt azért néha olvasom, a saját címemen. Szeretettel üdvözöllek mindannyitokat, 95

03.12.22. Mivel nemrég jöttünk vissza Kanada Banff nevű városából, ahol egy hetet töltöttünk el gyerekeinkkel és unokáinkkal, így az ünnepek alatt nem lesz látogatónk, a gyerekek nem jönnek haza. Évek óta ez lesz az első‘ Karácsonyunk a gyerekek nélkül. Nyáron nagyon jól éreztük magunkat Budapesten, örülünk, hogy Veletek is találkozhattunk. Reméljük, hogy jövőre is találkozunk. Feri bátyámat úgy értesítettem, hogy Június 19 a találkozó időpontja, feltétlen el fogok menni. 04.01.15. Megkaptam a CD-t, de a minta nyomtatás még nem érkezett meg. A CD tartalma és képei nagyon jók, de mivel egy óra múlva indulunk Mexicóba, még nem volt alkalmam a nyomtatást megpróbálni. Azzal egyetértek, hogy kiváló papírt válasszunk alapul. Remélem, az otthoni nyomtatás sikerül, az sokkal egyszerűbb lenne. 04.02.11. Visszajöttünk a nagyon jól sikerült mexicói vakációról, s most újból elkezdtem a jubileumi füzettel foglalkozni. Holnap meglátogatok néhány nyomdát, s ennek alapján pénteken vagy szombaton elküldöm a végleges javaslatom. 04.02.14. Néhány itteni nyomda meglátogatása után arra az elhatározásra jutottam, hogy legjobb megoldás, ha otthon nyomtatjátok ki a jubileumi füzetet. s én kifizetem az árát. 04.02.25. Egy este 8 óra körül budapesti idő szerint felhívlak. Ha van számodra kedvezőbb időpont, jelezd egy E-mailben. 37 darabot rendelj, s Feri majd a szerint fizet. 04.06.23. Köszönöm a fáradozásod, minden levelet ki tudtam nyitni. Én is elküldtem az összes képet, a három csoportképet külön-külön, a többit kis csoportokba tömörítve. a két részletben küldött leveleket el tudtam olvasni, nagyon szép Irénke levele és a versek is nagyon érdekesek. Még egyszer jó utazást kívánunk. 04.08.29. Kedves osztálytársak! Szeptember hatodikán érkezünk és Október másodikán jövünk vissza. 96

Meta egészsége javult annyira, hogy elvállalja az utazást, a kartörés teljesen összeforrt, bár még folytatnia kell az előírt gyógytornákat. Egyébként nem volt nehéz rábeszélni az utazásra, hiszen nagyon szereti Budapestet, s odamenet Hollandiában is eltöltünk egy hetet. Két hónap elteltével is gyakran gondolok vissza a kisúji találkozóra, gyakran nézegetem a képeket és olvasgatom a leveleket. Nagyon jó volt mindenkivel találkozni, de főleg annak örültem, hogy olyanokkal is sikerült találkozni, akiket már évtizedek óta nem láttam. Külsőleg megváltoztunk, de úgy éreztem, hogy megmaradt a régi barátság, az egymás iránti szeretet és tisztelet. Hálásak lehetünk Sanyinak és munkatársainak, akik annyi időt és fáradságot szenteltek a találkozó megrendezésére. Czakó Irénke, írtad a leveledben hogy van forrásanyagod Ködmönös történetéről. Nagyon érdekelne, ha lehet, küldd el. Gyerekkorom első 8 évét ott töltöttem. 04.11.16. Kedves Osztálytársak, Október elsején jöttünk vissza Budapestről, s azóta már jártunk Portlandban, ahol meglátogattuk Doreeneket és találkoztunk a héthetes fiú unokánkkal. Tíz napot töltöttünk el náluk, s élveztük a szép várost, a gyönyörű környéket, s főleg a két unokát. Az európai látogatásunk nagyon jól sikerült. Egy hetet Hollandiában, négy hetet Magyarországon, lényegében Budapesten töltöttünk. Meta nagyon szereti Budapestet, ahol szokásunk szerint az Orion szállodában szállunk meg. A szokásos debreceni látogatás is elmaradt, mivel az egyik unokahúgom esküvője miatt a vidéken elő családtagok is feljöttek Budapestre . Mindössze egy kirándulást tettünk vidékre, Kunhegyesre, de ott már sajnos csak a temetőben a sírkövekre felírt nevek az ismerősek. Az ott élők közül Tar Marikán és néhány harmad unokatestvéren kívül senkit sem ismerünk. Már a családi ház sincs meg, a gimnázium van a helyén. Kunhegyesről visszafele menet Törökszentmiklóson mentünk át és találkoztunk Czakó Irénkével és férjével. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Jó volt feleleveníteni a közös ködmönösi emlékeket. Eddig nem is tudtam, hogy gyerekkorunkban szomszédok voltunk Dévaványa határában. Az otthoni tartózkodásunk egyik kellemes eseménye volt egy mini találkozó egy kis tabáni vendéglőben. Ott voltak Olgi, Erdélyiék Gulyásék, Nagy Laci, Krasznai Jancsi, Lévay Pali. Hívtam Varga Katit, Máté Irénkét, Ács Jolit, Lévay Pirit is, de Ők nem jöttek el. Úgy látszik, hogy még most sincs sok sikerem a kisúji lányoknál. A budapesti utunkat az utolsó napon egy váratlan esemény tette izgalmassá. Metaval kisétáltunk a Dunapartra, s leültünk egy padra. Amikor visszatértünk a hotelbe, észrevettem hogy nincs nálam a táskám, amiben egyebek között benne volt az útlevelem, egy videocamera és egy digitális fényképezőgép. Gyorsan visszaszaladtam a padhoz, de már nem volt ott a táskám. 97

Felhívtam a rendőrséget, s azok nagy meglepetésemre közölték velem, hogy egy fiatal hölgy, aki arra sétált a kisbabájával, felhívta őket, hogy talált egy táskát, s viszi be a rendőrségre. Rövidesen a kezemben volt a táskám, benne minden hiány nélkül. Boldog voltam, hogy még mindig vannak becsületes emberek. Óriási volt a megkönnyebbülésünk, hiszen hosszú időbe került volna, amíg kapunk egy új útlevelet. Természetesen adtam az ifjú hölgynek egy szép jutalmat, amit szinte rá kellett erőszakolnom, mert nem akart semmit sem elfogadni. A házasságunk szilárdságát bizonyítja, hogy Meta még ezek után sem vált el tőlem. 05.09.27 Kedves Olgi, Sanyi és osztálytársak. Hollandiából való visszatérésünk óta sokat gondolok Nagy Lacira. Utoljára júliusban találkoztam Vele egy tabáni vendéglőben, akkor még jól nézett ki, s nem gondoltam hogy ilyen hamar eltávozik közülünk. Nagyon fog hiányozni. Később Sanyi leveleiből értesültem, hogy állapota rosszabbra fordult. Elutazásunk előtt telefonon beszéltem Ferivel, aki mondta, hogy Laci már nagyon beteg, s így nem lepett meg később a rossz hír. Visszatérésünk után sikerült Évával beszélnem, s így személyesen is ki tudtam fejezni részvétünket. A Laci halála meggyőzött arról, hogy jó lenne gyakrabban tartani osztálytalálkozót, akár minden évben is. Szeretném javasolni, hogy találkozzunk jövőre, 2006 nyarán, Kisújszálláson. Ha egyetértesz ezzel a javaslattal, küldj ki egy kérdőívet az osztálytársaknak, s ha van elég érdeklődés, rendezzük meg a találkozót. Mi Július 19 és Augusztus 12 között leszünk Budapesten, de ha a többségnek más időpont jobb, az legyen az irányadó. Sanyival beszéltem erről, s Ő is jónak találta az ötletet.

98

Krasznai Jancsitól levélrészletek Levélrészletek 1948-ból az elköltözés után: 48.10.11./a

48.10.11./b …Szerencsére itt van a zene, mely talán majd segít. Mikor beiratkoztam a Diri rögtön megkért, hogy lesz most 24-én egy hangverseny, melyet a gimi rendez, s lennénk-e szívesek valamit játszani Pistával. Hát természetesen a legnagyobb készséggel. Jazz zenekar van a gimiben, mely a VIII.-ból kerül ki. Van piston, klarinét, gitár, csak zongoristájuk nincs, úgyhogy épp jól jöttem. Van egy srácnak egy 80as herflije, elég gyatrán játszik rajta. Majd ezen is játszom a zenekarban. Eljátszottam a srácoknak a bravúr foxot, és le voltak fegyverezve. Többnyire amerikai számokat játszanak. Ide is adtak nekem egy pár kottát, hogy nézegessem. Majd ha egy kicsit jobban ráérek, küldök neked közismert, jó számokat. 99

48.10.29.

48.12.04.

100

03.03.17. Kedves Osztálytársak Mindig szívesen és érdeklődéssel olvasom az osztálylevelezés részemre is eljuttatott olvasnivalóit, különösen azóta, mióta én is beszálltam a levelek továbbításába. Most én is szeretnék egy levéllel jelentkezni. Ötven évig — különböző okok miatt — egyetlen találkozón sem vettem részt. Nehezen szántam el magam arra is, hogy az 50. évesre elmenjek. Meglepő volt, milyen szeretettel fogadtak, főleg azok, akiket azóta egyszer sem láttam. Ezen felbátorodva, most az évenként kétszer, a Műegyetem menzáján tartandó LÉZÓ találkozókon is ott vagyok, Az idő múlásával az ifjú éveink még inkább felértékelődnek, legalább is számomra. Bár én az utolsó évemet már nem Kisújon végeztem, de a gimnáziumot nyolc éven át, 1940-től látogattam. Ez az idő máig is felejthetetlen számomra. Az érettségi utáni időről most nem írnék bővebben, ugyanis rövidesen elkészül a honlapom és ott az életrajzomban olvasható lesz, hogyan alakult a sorsom azután. Nem olvasható viszont az a sok,— nem odatartozó — emlék, melyekből egyet itt szeretnék röviden megemlíteni. Egyik barátommal és osztálytársammal egy utcában laktunk, együtt szedtük mezítláb a folyófüvet. Cipeltük a nagybőgőt az Ipartestület-i rendezvényekre, Urbán Ferenc tánciskolájába, ahol zenét szolgáltattunk. Most — mintha az azóta eltelt 54 év óta mi sem történt volna, — ismét együtt vagyunk, mert itt is közel lakunk egymáshoz, csak a folyófű szedés helyett az informatikával viaskodunk. De a stílus nem változott! Abban a reményben, hogy a májusi LÉZÓ találkozókon viszontláthatlak Benneteket, üdvözletem küldöm az egész osztálynak: Jancsi 03.04.15. Bandikám Szerbusz! Köszönöm kedves soraid és a javításokat, amiket Sanyinak küldtél, aki figyelmes frissességével megelőzött az értesítéssel; ha sikerült néhány kellemes percet szerezni a honlappal, akkor már megérte a fáradságot! Rengeteget, tulajdonképpen mindent Sanyinak köszönhetek, aki önzetlenül, áldozatkészen segített a létrehozásban, nélküle nem született volna meg semmi. Van még "sminkelni" való rajta, de remélem majd csak rendbe jön rövidesen. Nem rég a kezembe került egy fotó gyerekkorunkból, amikor Nálatok voltunk zsúron, remekül, gondtalanul vigyorgunk a csoportképen, jól festünk rajta- öröm volt nézni...egyszer volt hol is volt? Most is egyszer van, és itt egyegy nap, ami mindig rövidnek bizonyul. Ahogy halad az idő, egyre kevesebb van belőle…talán jobb, sok tennivalóval együtt, ahogy drága tanáraink tanították — carpe diem — és örüljünk annak, aminek lehet. Én ezt teszem, ahogy lehet… Kellemes ünnepet kívánva,"ősi" szeretettel ölellek: Jancsi 101

2003.05.07 Kedves Barátaim! Itt, e helyen szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a kedves osztálytársaimnak és hozzátartozóiknak, akik az Erkel Színházban tartott kiállításom megnyitóján jelenlétükkel szép számban megtiszteltek. Jóleső érzés volt számomra, hogy közel hatvan év távlatából, még mindig eleven maradt az összetartozásnak ez a megnyilvánulása, amely ott a kisúji gimnázium falai között érlelődött és bennünket egy életre összekapcsolt. Ha a személyes részvételben sajnos egyre inkább akadályozva leszünk is, de levelezésünkön keresztül találunk alkalmat, hogy ne feledkezzünk meg egymásról, és olykor hírt adjunk magunkról. Köszönettel és baráti üdvözlettel, a volt rossz gyerek, aki talán már nem olyan rossz, de gyerek. 03.10.14. Sanyikám, meg mindannyian! Hogyne emlékeznék Janó igazgató úrra, akit félve tiszteltünk, ráadásul nekem minden nap kétszer kellett elmennem a háza előtt iskolába jövet és menetkor. Sőt reggel, amikor mentem iskolába és Ő akkor lépett ki háza kapuján. Vele együtt ballagtam a tudást osztogató fellegvár felé, de úgy hiszem egyszer sem sikerült elkápráztatnom a tudományban vagy a latin nyelvben tett jártasságommal. Így többnyire bölcsen hallgattam! Még volt egy, (mint később kiderült fölösleges) súlyosnak tűnő aggodalmam tisztelt Igazgató úrral kapcsolatban. Ha köztünk marad, elmondom; Rákosi Szidi fényképész barátunk segítségével sikerült egyszer egy kellemes kapcsolatba kerülnöm egy hölgy ismerősével, aki történetesen Idős Rácz Sándor „Autós csárdá”-nak elnevezett vendéglőjében volt hivatásos alkalmazásban és a kocsma a közös útvonalunkban, a Széchenyi utcában volt. Na már most a hölgy szakszervezeti szünetében ( akkor nem így hívták ) kint szokott álldogálni (talán reklámból ) az utcai bejáratnál. Ha egyedül vagyok nincs semmi probléma, na de hogy ha a Nagytekintélyűvel megyek, és kint álldogál, mit tegyek? Köszönjek Neki vagy ne, amikor olyan odaadóan kedves volt hozzám? Nem tehetem meg, (már akkor udvarias gyerek voltam) ha meg köszönök Neki, mint ismerősnek, annak következményeit jobb el sem képzelni A sors kegyes volt hozzám és azóta sem következett be szerencsére az elképzelhetetlen és talán most már nincs is mitől félnem! Ti nem jártatok még így?... Hasonló jókat kívánok Kedves Mindannyiónknak, ősi szeretettel: Krasznai Jancsi . 03.12.05. Kedves Gyuri! Megragadom az alkalmat leendő kiállításom meghívójának küldésével, hogy pótoljam alig megbocsátható mulasztásomat, hogy eddig nem írtam Neked! 102

Ígérem, nemcsak pótolom, hanem ha ezek után is megtisztelsz azzal, hogy írsz és foglalkozol munkáimmal is, mindig válaszolok és ápolom az értékes kapcsolatunkat. Leveleidet mindig olvasom, Sanyi áldásos tevékenységéből kifolyólag. Fantasztikus, amit a MET-tel kapcsolatban írsz. Igazán nagyon érdekes, értékes lehetőségek, amit azt hiszem, nem lehet eléggé becsülni. Nem tudom, Feleséged itteni látogatása meddig tart és, hogy van-e ideje, kedve, energiája megnézni a kiállítást? Nagyon örülnék megtisztelő látogatásának, akár egy tárlatvezetéssel is összekötve. Majd küldök képeket a megnyitóról és a kiállításról. Az élet itt is eléggé sűrű, nem lehet lemaradni a tempóról, ami viszont egyre gyorsul (szemben velünk), csak talán nem olyan színes, mint Nálatok. Meg kissé kevesebbek a lehetőségek, de hát minden relatív. Örülni sok mindennek lehet és kell. Gyurikám, jó egészséget Nektek, mert azt hiszem ez a legfontosabb, és kérlek, bocsáss meg a hosszú hallgatásomért. Szeretettel ölellek Titeket: Jancsi. 03.12.26. ...Jolikám! Köszönöm kedves soraid. Jólesett érdeklődésed és örülök, hogy megnézted a honlapomat és annak különösen, ha még sikerült is néhány kellemes percet is szerezni vele. Remélem, egyszer tényleg majd élőben is láthatod munkáimat. A szándékaidat mindenesetre értékelem kellően. Küldök egy képet a megnyitóról a jókívánságaim mellé, ami a következő napokra, hetekre, hónapokra, évre szól; jó egészségben fogadd a Te és szeretteid sikereit az általunk is ismert megyei ételek italok kellő mennyiségbeli fogyasztása mellett ránk is gondolva, a következő találkozóra való várakozás közben, szeretettel kézcsókkal: Jancsi. 05.11.01. Kedves Osztálytársak ! Válaszul a Kiss Pistával szervezendő jövőbeni találkozónkra én feltétlen és egyértelműen a kisúji találkozó mellett szavazok! Az ottani miliő és a hely szelleme, emlékei adják a régi idézendő hangulatot, mert a személyünk látványa már nem emlékeztet annyira a régi együttöltött időkre. Egy harmadik találkozót, a két LÉZO találkozó mellett nem tartok indokoltnak. Ott van lehetősége mindenkinek évenként kétszer is, külön asztalnál találkozni az osztálytársakkal, de az nem pótolja a kisúji helyszínt. Remélem sikerül a kisúji találkozó létrejöttét megvalósítani. Üdvözletem küldöm mindnyájatoknak: Jancsi

103

Lévay Palitól levélrészletek 03.01.23. Szatmári Sancinak

104

105

02.02.22. ….Gulyás Laci lehetne az, aki az interesek „intern” dolgairól a legtöbbet tudna mesélni. ( az 50. éves füzetbe helyhiány miatt csak néhány kerülhetett be.) Én is tudok egy esetet mesélni. Annál inkább is érdemes lenne Lacit aktivizálni, mivel mint bemutattad az interesekkel kapcsolatos fotók is rendelkezésre állnak. Szóval gyűjtse csak mindenki szorgalmasan az emlékeit. Mindent, ami csak bejön. Mindent, ami a felejthetetlen nyolc évet hozza vissza. És még valamit. Legutóbb azt mondtad, hogy az 55. éves füzetet még a találkozó előtt el akarod készíteni és szét akarod küldeni. Ebbe – mint a körlevélben írod – be akarod építeni a beérkező? storykat is. Ez rendben is volna, ha a füzet nem kerülne kiküldésre már a találkozó előtt. Ha mégis, akkor minek az emlék-beszámoló találkozó!? Hiszen kizárólag csak ezekről szeretnénk hallani, nem pedig családi ügyekről. Márpedig, ha a visszaemlékezések már előre ismertekké válnak, a találkozón már nem volna miről beszélni. Az végtelen unalomba, egymás közötti külön társalgásokba fulladna. Mint a körlevél is magában foglalta – „a találkozó…vidámsággal teljen el.” De ha a vidám, vagy kevésbé vidám storykat közreadtuk már a füzetben, mi marad a találkozóra!? 03.04.09. Úgy látszik Olga kommunikációs képessége még lehetetlenségek megoldására is képes. Közbeavatkozása nyomán, íme itt van Sanci válaszlevele, amit a január 23-i levelemre írt. Igaz mint írja a késedelemre volt magyarázat. Úgy gondolom, hogy Sanci eredeti levelét semmiképpen nem lehet közreadni egy az egyben. Egyrészt mivel nagyon halvány a levele, másrészt, mert szinte olvashatatlanná vált az írása. Judittal együtt úgy-ahogy sikerült valahogy kiböngészni mondanivalóját. Úgy gondoljuk a „fordításunk” elég jól sikerült. (lásd a túloldalon). Mindenesetre csatolom Sanci eredeti kézírását is, és ha úgy gondolod, bogarászd át Te is, hátha nem egészen jól sikerült. Mindenesetre az a javaslatom, hogy nyomtatott szöveggel indítsd körútjára, ha úgy találod, hogy a „fordításunk” megfelelő. Bízzunk benne, hogy Sancival akár az általa beígért Lézo találkozónkon, akár az 55 éves találkozónkon még viszonylag jó egészségben találkozhatunk. U.I. Sanci a kérésemre visszaküldte a hozzá írt levelemet, (mellékelem) sőt az Olgi által közzétett összes megkapott leveleket is, hatalmas csomagként. Ezeket viszont nem származtatom vissza Hozzád. 03.04.23. ….Nem tudom, végül is meglátogattátok-e már Törzsök tanárurat? Mi Gulyás, Móci és én ugyanis találkoztunk vele Zsoldos tanár úr temetésén. Gulyás Laci ismerte fel. Remek egészségnek örvend, remek memóriája van. Emlékezett rá, 106

hogy harmadik elemista korunkban (Békéstarhoson?) Ő vele voltunk ifjúsági énekversenyen. Kerestünk Téged, de nem találtunk meg. Lehet, hogy Ti néhányan a sírig elkísértétek Zsoldos tanár urat. Móci meg én nem mentünk oda. Móci ment a 16 órás vonathoz. Én a húgomhoz, és a 17 órás vonattal jöttem haza. Mellékelek egy Szatmári Sancinak írt levelezőlapot. Ha sokszorosítottad, légy szíves, add fel a részére. Magamról még csak annyit: valahogy már túlestem az egy hónappal ezelőtti egy hétig tartott influenzámon. Bár úgy tűnik, nem egészen. Elég fáradékony vagyok, gyakran fáj a fejem. Én ezt egyelőre ennek az istenverte időjárásnak tudom be, s remélem, hogy a jó idők beálltával jó magam is, több energiához, jobb erőnlétre jutok, és akkor majd személyesen is jelentkezem Nálatok. 03.10.31.

03.12.30. Elnézésedet kérem, hogy ilyen irka-firkával jelentkezem, de sajnos a régi tragacs írógépem teljesen tropára ment. Így kénytelen voltam a saját krikszkrakszaimat használni. Ne haragudj, hogy a füzetbe szánt szövegemet ilyen későn 107

sikerült összehozni. Jó ideje, hogy többszöri átdolgozás után végül is úgy találtam, hogy ez a legmegfelelőbb. Minden személyeskedés, vagy személyekre utalás nélkül igyekeztem arra célozni, hogy ezen az (vélhetően utolsó) érettségi találkozónkon ne kelljen rövidebb, vagy hosszantartó életrajzokat végighallgatni.. A közel két éve tartó körlevelezésből naprakészen tudjuk mindazt egymásról, (életpálya, család, egészségi állapot stb.) Néhány levélből előbukkan ugyan egy-két diákkori emlék, de ez édeskevés ahhoz, ami nyolcévi diákéletünk alatt bennünk meg kellett maradjon. Ezért gondoltam, hogy ezt a találkozót szenteljük a személyes élményeink, emlékeink felelevenítésének. Hát majd meglátjuk. Az irományomon bármilyen vonatkozásban változtathatsz. Ha hosszúnak találod, rövidítsd le, amivel nem értesz egyet, hagyd ki. Elnézést a késedelmeskedésemért, de remélem, nem késtem el nagyon. 04.06.30 Lévay Évától, Pali húgától: Kedves Sanyi! Most a Nagy Laci, Éva lányától kapott levél olvasása után még inkább sajnálom, hogy nem lehettem ott a találkozón, bizonyára én is ugyan ilyen benyomásokat szereztem volna. Meg tudom érteni, hogy Apukáját mennyire erősíti lelkileg az a régi barátokkal, osztálytársakkal való töretlen kapcsolattartás, amit mind máig élvez. Tőle is óriási áldozat volt, hogy így a beteg feleségével elment a találkozóra! Nagyon nemes cselekedetnek tartom, hogy nem hagyta otthon! Szegény Édesanyám négy évig volt ilyen betegséggel, ráadásul két combnyaktöréssel fekvő beteg. Tudom, milyen nagy szeretettel, törődéssel kell az ilyen betegeket ápolni. Két utolsó évében már engem sem ismert meg s egy pillanatig sem lehetett magára hagyni. Nekem is sokszor volt fogytán az erőm, úgy testileg, mint lelkileg. Mégis amikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, valahonnan mindig kaptam erőt. Kívánom ismeretlenül a Nagy Lacinak és Családjának is az erőt és az egészséget!. Üdvözlettel: Éva

108

04.10.21.

109

110

Lévay Pirikétől levélrészletek 2000.01.05. A szép ünnepek elmúltak. Elcsendesedett a ház, pedig nekünk az a nagy öröm, ha körülöttünk nyüzsögnek a gyerekek. Így aztán sikerül a saját magam dolgaival foglalkozni. Mindig szívesen keresgélek a régmúlt írások között, hiszen mindaz, ami volt, már csak emlék csupán. Szinte hihetetlen, hogy félévszázad elfutott felettünk, és nem is akármilyen! Megküldöm ezt a kedves, derűs leveledet és még találtam egy fényképet is, ami lehet, hogy is Neked is megvan? Mindkettőt lemásoltattam és nekem is maradt belőle. Nagyon örülök az 50. évfordulóra készült visszaemlékezésnek. Újra meg újra elolvasom, és ott érzem magam diáknak. Igazán ügyesen készítettétek el! Annyi kérdésem lenne, de majd legközelebb ez évben, a Bertalan utcában! 00.01.15. …Nagyon örülök a küldeménynek. A fényképet beragasztottam az 50. éves jubileumi füzetbe. A Krasznai Jancsi kisplakett bemutatójáról készült képnek meg külön is örülök. Nem is tudtam, hogy ilyen dolgokat csinál. Visszagondolva a diákévekre, Jancsiéknál sokat jártam. Én Csoma Erzsike tanárnőnél laktam, ők meg a szomszédban. Ismertem a Szüleit, az ikreket együtt dajkáltuk. Jancsi és Pista már akkor is szépen muzsikáltak és mindketten a zene birodalmába kerültek, akár csak Te. Most kaptam Varga Katitól levelet. Még most is úgy ragaszkodunk egymáshoz, mint régen. Leírjuk gondjainkat és megvigasztaljuk egymást…. 01.08.03. Örülök, hogy újra találkozhattunk. Már korábban akartam megköszönni Neked és Kiss Pistának, aki nekem gyerekkori, kedves jó barátom. Az ő címét nem tudom, ha esetleg írsz Neki, szertettel gondolok vissza a meghívásra. Nehezen indultam el, de Jolika bátorított. Máté Irénkével azóta sem találkoztam, pedig a tiszakécskei címét szeretném tudni. Ha sikerül a találkozás, okvetlen megírom a címét. Most az unokákkal vagyok elfoglalva, ami kicsit fárasztó, de segítenek nekem. A Jolika unokái már visszamenetek Szegedre, ők a jó barátok. 02.07.23. Küldöm a kért fényképet. Látszik, hogy az idő nagyon eltelt felettem. Már csak színes képet csinálnak. Talán nem leszek nagyon kirívó, ezért megfelel-e az anyag feldolgozásához? 111

112

02.12.14. Örültem a novemberi találkozásnak. Az a pár óra is feltöltődést jelent. Szépen összejöttünk. Ez a Ti sikeretek. 03.04.08. Köszönöm szépen a Zsoldos tanár úr temetéséről szóló értesítésedet. Az osztályunk szép számban búcsúzott. Emlékét örökre megőrizzük. Már csak Kiss Géza tanár úr él a tanáraink közül. Ő még hála Istennek jó állapotban van. Úgy érzem, hogy mindannyian életünk legutolsó szakaszában vagyunk. Így a „levelező szolgálat” révén olyanok is megszólalnak, akikről már régóta nem hallottunk. Örömmel olvasom a Szabó Ducika, Czakó Irénke, Barcsay Laci (amely a régi aláírást tartalmazza) Máté Bandi leveleit. Nagy Terike is részletesen beszámolt a temetésről. A most küldött leveleket is továbbítom Irénkének, Jolinak, Terikének, Árpinak. Az ünnepekre készülök. 03.04.29. Kedves Jancsikám! Nagyon köszönöm a szíves meghívásodat az Erkel Galériába. Örömmel vennék részt a kiállítás megnyitóján, de azon az estén a Markó Iván balettestjét nézzük meg a szolnoki színházban. Nagy öröm volt számomra az élettörténetedet olvasni. Tehetséges ember vagy, nemcsak a zene területén, hanem a szobrászművészetben is. Szívből, szertettel gratulálok, jó egészséget kívánok a további terveidhez. Üdvözöllek a „Csomazárda” egyik tagja: 03.11.10. Küldöm az ígért fényképet. Igaz nem 18 éves korból való, egy évvel később, amikor a Számviteli Főiskolára jártam, az indexemből másoltattam. Istenem, de régen volt, talán nem is igaz? Sajnálom, hogy az öregdiák találkozóra nem mentem el, de gondolatban Veletek voltam. A férjem beteg, a gyermekeimhez is ritkán jutok el. Ők jönnek gyakran hozzánk. A levelek továbbításában szívesen közreműködtem, de most úgy beszéltük meg Jolikával, hogy a továbbiakban Neki küldöd. 04.04.06. Őszinte szívvel gratulálok a jubileumi albumhoz. Derekas, szép, alapos munka! Örömmel olvasgatjuk a régi idők emlékeit. Köszönöm szépen. Hálásak vagyunk Neked a sok fáradozásért.

113

Máté Banditól levélrészletek 02.08.26. Kedves Judit és Pali barátom! Elnézésed kérem, hogy ilyen késéssel válaszolok leveledre, de kb. egyhónapos nyaralásunkból most jöttünk haza. Velencefürdőn voltunk egy barátom kis házában, aki nem tudott augusztusban lemenni, így az üres volt. Az unokák is velünk voltak, így azért elég mozgalmas napjaink voltak. Egyébként még járok dolgozni nyugdíjasként a KÖZTI-nél vagyok alkalmazásban „egyéni vállalkozói” címmel. Két nagy munkám van most kivitelezés alatt. Az egyik a Kecskeméti Megyei Kórház diagnosztikai rész felújításához kapcsolódik, a másik meg a szolnoki Hetényi Megyei Kórház, ahol egy új, u.n. hotelszárny épül. Így aztán egyik héten Kecskemétre, a másikon Szolnokra utazom. Kérésedre átnéztem a levéltáramat és találtam néhány levelet Borók Imre bácsitól. Tudod, amikor a talákozókra hívtam meg, mindig válaszolt. Utána meg névnapjára, karácsony-újévekre mindig írtam neki és mindig válaszolt. Mivel a leveleiben nagyon sok a pozitív életfelfogás, időskori elfoglaltságáról vallott vélemény, gondoltam, érdemes esetleg közreadni ezeket is. Van benne néhány magán jellegű közlés is, de az nem olyan különleges, hogy ki kellene törölni, de ha gondolod, meg lehet tenni. Ezek már másolatok, úgyhogy nekem nem kell visszaküldeni. A 10. éves találkozóról készült összefoglalót is lemásoltam, hátha nincs meg Nektek. Mint érdekességet, a 30. éves találkozóra szóló egyéni szövegű meghívóról is küldtem egy másolatot. Egyébként nagyra értékelem a Gönczy Sanyival végzett és végzendő munkátokat, amint nagy lelkesedéssel gyűjtitek a dokumentumokat. Az eddigi összes találkozóról készített fényképeimet Mócinak küldtem el még 2000-ben, de a betyár, még máig sem küldte vissza. 02.09.23. Nagyon örültem kedves levelednek, és ne haragudj, hogy csak kb. egyhónapos késéssel válaszolom meg. Ugyanakkor elnézésedet kérem, hogy csak kézírással írok, de –szégyen ide, vagy oda – én még „nem emelkedtem fel” a számítógépezés eme magas fokára. Ez egyébként valóban furcsa, mert szakmai vonatkozásban körülöttem a fiatalok ma már csak ezen dolgoznak. Mi viszont néhányan – az idősebb gárdához sorolhatók nem vettük át ezt a technikát. Ennek persze több oka van. Az elmúlt 50 év szakmai tevékenységünk alatt más módon terveztünk, rajzoltunk, és ez az új technika már 60 évesen ért el engem, hiszen kb. 10-12 éve terjedt el nagyobb mértékben a munkahelyeken. Persze a mi nagy szakmai gyakorlatunkkal ezt még át tudjuk hidalni, de kétségkívül a jövő a technikáé. Legkisebb unokám most ment iskolába, és már az első osztályban van számítógépes óra. Neki ez az egyik kedvenc tantárgya. 114

A levélküldeményemmel kapcsolatban az csak természetes, hogy közreadom, hiszen ezek nem olyan magánlevelezések. Legalább is nem úgy indult, csak éreztem a B. Imre olyan u.n. „magányosságát”, habár ez nem a megfelelő szó az ő helyzetére. Éreztük, hogy kevesen keresték őt fel a régiek közül (még levélileg sem), és jól esett neki, hogy valaki érdeklődik felőle. Bizony minket is megdöbbentett az ilyen hirtelen eltávozása. Köszönöm Neked külön a leveled hátoldalán küldött képet kettőjükről! A kisúji találkozókkal kapcsolatban pedig annyit, hogy mások is voltak úgy, hogy ritkán jöttek el, de őket is mindig úgy fogadtuk, mintha mindig eljöttek volna. Ez az osztály nemcsak az iskola falai között, de utána is nagyon összetartott, az igen kemény évek, évtizedek alatt is. Ezt érezted Te is Sanyi eljöveteledkor. Örültünk, én is örültem, hogy köztünk vagy, hiszen úgy is fogyunk évről-évre. A munkám még megvan. Kedden utazom Szolnokra, szerdán pedig Kecskemétre. A nyáron a lányomék lakást cseréltek, közelebb jöttek hozzánk, hogy az unokát iskolaügyben könnyebben el tudjuk látni. Ő nála pedig a lakás részleges felújítását csinálom (ugyanis olyan „barkács” ember is vagyok). Így most eléggé el vagyok foglalva. Télen már egy kicsit több időm lesz. U.I. Zsoldos Pista bácsit szoktuk felkeresni, ha Kisújra megyünk. Mindig nagyon örül. Telefonálni is szoktunk, meg levelet írni. Ő is nagyon magányos, de még elég jól megvan. A nővérével lakik, ő látja el. 02.12.20. …A szervezéssel kapcsolatos felvetéseddel egyetértek és természetesen magam részéről támogatom. Bármi segítségre van szükséged, mivel szegény Pali most kiesett a sorból, mint legfőbb segítőd, készséggel állok rendelkezésedre, amint időm engedi. Én sajnos, ha ez tényleg az látod, nem rendelkezem számítógépes berendezéssel, ami így lassítja a társakkal való kommunikálást. Én már ebbe nem is akarok belekezdeni. Ha 10 évvel fiatalabb lennék, még talán megtanulnám. Ahogy Mócinak írod, látom Te is szenvedsz vele, pedig így úgy látszik, hogy kiválóan csinálod. Sanyikám! Nekünk már inkább a régi dolgokról kellene nosztalgiázni, mint pl. a „TIHA” féle betyárkodások felidézése, no meg a társaié, hiszen voltak még néhányan. Erről még beszélgetünk legközelebb bővebben. Eszembe jutott még néhány hasonló „betyár fickó” neve. Lehet, hogy Te is ismersz közülük néhányat! Ma felhívjuk Zsoldos Pista bácsit az ünnep alkalmából. Biztosan nagyon fog örülni neki. 115

03.09.09. Máté Endrénétől. Leveledet örömmel olvastuk. Nemcsak a legutóbbit, de mindet ezideig! Úgy ahogyan írod igaz, az osztálytársakkal történő levelezésnek van „valami ereje”; engem is bűvkörébe vont, mintha én is Veletek jártam volna… No most meg, hogy Bandit biztattad, hogy írjon egy kicsit az unokákról, eddig nem tettük, mert gondoltuk ez olyannyira személyes, hogy esetleg másoknak érdektelen! De most „szabadkezet”, illetve tollat kapva, mert a kitűnő SHARP írógépem elromlott, tehát toll a kézben és egy-két adalék az unokákról: A legkisebbik: (lányunk kisfia 8 éves) Attila állandóan „feltalál” és egy ötlet, amit azonnal meg kell valósítani a nagypapával, mert ő a „barkács” ember. A középső: (fiunk kisfia, 11 éves) Endre, az autóbuszok, trolik, Hév, vonatok tudora. Külön öröm volt, amikor Velencén a mozdonyvezetők eszeveszett integetésünket „külön” sípszóval honorálták. A kis Endre múlthéten vette át a II.díjat egy, a BKV által meghírdetett rajzversenyen; egy összecsukható rollert. A legnagyobb: Ádám, (18 éves) érettségi előtt áll, egy számítástechnikai szakközépiskolában. Más sem érdekli; könyékig bujkál a komputerében és csodák-csodája, megcsinálja jól! No így vagyunk dióhéjban. 03.03.19. Ismételten nagy elismeréssel nyugtázom azt a hatalmas munkát, amit felvállaltál a régi közösségünk összehozására. Azoknak a társainknak is köszönet, akik sok utánjárással felderítették több, eddig az „ismeretlenség homályába tűnt” volt osztálytársunkat. Ezek között van például Szabó Magdi, akinek minden ötévenként ismétlődő találkozó alkalmával az általam ismert címre (Hímesháza) küldtem meghívót, de egyetlen alkalommal sem jött vissza azzal, hogy a címzett ismeretlen! Akkor nekem arra nem volt lehetőségem, hogy esetleg a helyszínre utazással nyomozzam ki a rendszeresen távolmaradók hollétét. Sanyi! A csoportbeosztásaid jól működnek, én rendszeresen megkapom a küldeményeket Krasznai Jancsitól. Levéltáramban kutatva rátaláltam régi kedves barátom, volt osztálytársunk, Rázsó Lexi két levelére, melyeket, ha Te is úgy ítéled meg, készséggel közreadom. Ezt főképp azért teszem, mert Lexi annyira önzetlenül és készségesen vett részt a 45 éves találkozóig valamennyi megszervezésében, Vadas Bercivel együtt, melyeket mi pestiek innen aktív munkánk mellett sokkal nehezebben tudtunk volna megszervezni. Sajnos súlyosbodó betegsége már 94ben nem tette lehetővé a segítségét. Szerencsére Nagy Terike bár ő is 116

betegséggel küszködött mégis nagy áldozatot hozott a találkozó megszervezésében, annak sikeréért. Lexivel kapcsolatban: még úgy is kötődik hozzám, a betegségén keresztül, hogy az új karcagi kórház tervezésében én is részt vettem. Most pedig már vén fejemmel a szolnoki kórház rekonstrukciójában működöm közre. Lexinek a 94.augusztus 15.-i levele volt az utolsó. Augusztus 26.-án volt a találkozónk, s utána néhányan meglátogattuk otthonában, aminek rendkívül örült (mint írja, várt minket.) Elnézést kérek, hogy ilyen hosszan elidőztem Rázsó Lexivel kapcsolatban, de, leveleinek az újraolvasása bennem is felidézték azokat a kedves találkozásokat nála és a hosszú beszélgetéseket, mikor hazautaztunk Kisújra időnként. Még egy friss kisúji hírrel szolgálhatok. Elmúlt vasárnap beszéltem telefonon Zsoldos Pista bácsival. A tél kissé megviselte őt is. Sajnos a parkinson egyre súlyosbodik nála, a kéz remegése egyre erősebb lesz. Egyedül él, a fiai és a lánya látogatják felváltva. Az ebédet házhoz viszik előfizetéses rendszerben. Mindenkit üdvözöl és várja a látogatást, ami megígértem neki. 03.04.13. Máté Endrénétől. Mellékelten küldünk néhány kivágást a „KOSSUTH HÍRLEVÉL”-ből, amely a kossuthi hagyományokat őrző és ápoló Szövetség saját belső lapja. E lapnál, Szövetségnél fiunk, Endre az egyik alelnök.) A Hírlevél kivágásait eredetileg drága emlékezetű Zsoldos tanár úrnak akartuk elküldeni, kisújszállási vonatkozásai miatt, mert a városban példamutató a hagyományápolás. E munkában ő maga is kiemelkedő volt. Néprajzi gyűjtésével, a Tájház létesítésével. Fiunk is ismerte Zsoldos tanárurat, látta is a Tárház kincseit. Reméljük, ahogyan az egyik nekrológ is utalt rá, egyben megőrzik ott, jelenlegi helyén a Petőfi S. u. és Nagy I. u. sarkán. Endre fiunk eredeti elképzelése szerint, amit már tanár úrnak is jeleztünk riportot szeretett volna készíteni vele: a „Mi időnk” c. rádióműsor számára. (Kossuth RádióPedagógus napra!) Ő állt volna elébe és örült neki! Megbékélő emlékezéssel gondolunk arra, hogy milyen nagyszerű és jóságos ember volt; égi interjúban lehet most része… 03.06.10. Sajnos nem tudtam részt venni a legutóbbi május 11.-i Lézo találkozón, mert éppen indulásra készen kaptam a szomorú hírt, hogy bátyám meghalt. Ő négy évvel felettünk járt. Éppen 1945-ben végzett, a legzűrösebb évben. Győrffy Sanyi, Lapis Mihály, Minya Laci stb. osztályával. Örülök, hogy a közleményünkben megjelent a Zsoldos Pista bácsival kapcsolatos megemlékezés. Nagyon megható és igazi volt Győrffy Sanyi erre az alkalomra írt saját verse. 117

Többen kifejezték leveleikben Krasznai Jancsi művészi kiállításával kapcsolatos érzelmeiket, de a leghangsúlyosabb a Nagy Laci levele, amihez már nem is lehet többet hozzátenni! Aggodalommal várjuk a híreket Tóth Karcsiról, de reméljük, hogy minden rendben lesz és ősszel ismét találkozunk személyesen. Közeledik az iskolaév vége, a nagyszülők újabb megpróbáltatatások elé néznek! A gyerekekben az amúgy sem túltengő tanulási vágy most már a minimumra csökkent, (néha már a mínuszba csap át.) No de gondoljunk magunkra, mi is mennyire vártuk, hogy az iskolai táblán már „.akáció” legyen felírva! Barcsay Lacika egyik levelében megemlékezett az 1948 májusában előadott „A Csikós” c. népszínműről. Nekem is volt benne egy szerepem, valami porkolábot alakítottam, annyit kellett csinálnom, hogy a színpadra bemenni és valakit kivezetni onnan. Ehhez korabeli féle öltözék is kellett. A városi közegészségügyiektől kaptam egy fekete magas nyakú zakó félét, mert az legalább olyan egyenruhaszerű volt. Később jöttem rá, hogy használói ebben vitték el a házaktól a halottakat. Még egy emlék a Barcsay Laci leveléből, a majálisra készített 3 méteres transzparenssel kapcsolatos. Ez belülről volt kivilágítva, s úgy emlékszem, ennek műszaki „villanyszerelését” az ilyen munkában járatosakkal, Mócival és B. Lacival csináltuk. Ki is próbáltuk estefelé, hiszen máshogy nem lehetett tudni azt, hogy jó-e. Jó volt, csak egy akkora zárlatot csináltunk vele, hogy az emeleten mindenhol sötét lett! No de kijavítottuk a hibát. Tavasz végé, nyár elején ennyi jutott eszembe. 03.09.10. Megpróbálok segíteni az ígért levelemmel magányod enyhítésében, így mellékeltem egy kis régi történetet. Ezekről a dolgokról csak úgy tud írni az ember, ha elmélyül az emlékezetében, mert csak akkor jönnek elő ezek az események az idő távlatából. Érdekes dolog, hogy mikor már korábban Lévay Pali meg Te is kértél tőlünk ilyen kis sztorykat, hirtelen semmi nem jutott eszembe. Most pedig ezt leírva, már egy újabb is van „kidolgozás” alatt a fejemben, sőt, még továbbiak is alakulgatnak. Persze lehet, hogy a leírtak nem hajszálpontosan így történtek, de a lényeg azt hiszem fontosabb. Ha a közeljövőben elkészülök a folytatással, a Te kedvedért igyekszem magányod további enyhítésére azt is elküldöm. Hazajövetelünk óta nekünk is most egy kicsit sűrűbb az élet mozgása körülöttünk. Az iskola megkezdődött az unokáknak, nekem is van egy kis munkám újból, (folytatása a réginek) amit nem is bánok talán. 118

Nagyon kellemes volt a Kiss Pistával való találkozás és a veletek való beszélgetés. Ez is adott lendületet az ott felemlegetett történetekkel. Nagyra becsüljük Évivel mindketten Pistának azt a hallatlan tisztességét és szeretetét, amellyel feleségét körülveszi. Évi még a nyaralásunkból felhívta őket telefonon, hogy a neki nagyon szimpatikus feleségével még ismét tudjon beszélni és elköszönni tőlük. Valójában mi is meg akartuk hívni hozzánk Cisz-éket, de akkor jutott eszünkbe, hogy mi a 4. emeleten lakunk és a házban nincs lift. 03.09.10. A. Emlékezés régi időkre! Kedves Osztálytársak! Az uborkaszezon végének közeledtével úgy gondolom, hogy többen meg fognak szólalni ismét, ezért ragadtam én is tollat. Nagyon értékelem a Barcsay Lacika által közreadott korabeli leveleket, melyek az akkori idők hangulatát kiválóan tükrözik. Ezeket olvasva önkéntelenül Mikes Kelemen rodostói levelei jutottak eszembe, amelyek szintén csak „egyirányúak” voltak. Lacinál viszont bizonyára a válaszok is megérkeztek, de ezek most nem tartoznak ránk! Ezekben a levelekben többször megjelenik megboldogult Juhász Béla (Cseka) személye, akivel padtársak voltak a középső sor utolsó padjában s akivel mindig történt valami. Nekem is vannak vele kapcsolatos emlékeim, amiből itt most közreadok. Először is a „Cseka” név eredetéről tennék említést azok részére, akik nem tudják (pl. Czakó Irénke kedves lánya, akit szintén érdekelnek a leveleink stb.) Bélának (ezután csak Cseka) volt egy féltett ereklyéje, egy bőr simléderes sapka, ami télen-nyáron vele volt. A sapka eredete egyébként számomra ismeretlen, de Béla számára nagyon megbecsült tárgy volt. Egy fogalom, mert mindig magával vitte, még az órák szünetében is. Óra alatt pedig szinte mindig rajta ült biztonsági okokból. Persze kellett is védeni, mert szemfüles osztálytársak hamar rájöttek, hogy a lapos és viszonylag súlyos (bőr) sapka kiválóan repül, s ennek érdekében mindent meg kell tenni a megszerzéséért. Olyan íratlan törvény azért volt, hogyha a fején volt a sapka, nem próbálta senki elvenni. Így ennek legkönnyebb megszerzési módja akkor volt, ha Csekát felszólították felelésre, mert ilyenkor felállt a padban és a sapka magára maradt az ülésen. Cseka mint már írtam a középső padsor utolsó padjában ült. A mellette levő padsor utolsó padjában Czank Náci, aki ilyenkor egy ügyes mozdulattal átnyúlva elkapta a sapkát és egy megfelelő pillanatban átpasszolta a másik szélső padsorban szintén a hátsó fertályon „táborozó” Gönczy S. Krasznai J. párosnak, akik gondosan megőrizték az óra végi szünetig. Csengetés után a szünetben Cseka felkiáltására: „hol a sapkám? Hol a sapkám!?” már repült is a sapka nagyívben Oláh Jóska, vagy a mellette ülő Fejenagy irányába. Mivel én Oláh Jóska előtt ültem a középső sor elején, Jóska 119

mögöttem „testesebb” termetével bizonyos mértékig fedezve voltam a repülő tárgyakkal szemben, de még így is néha pontatlan célzáskor a fülem mellett húzott el a sapka és landolt elől a katedra oldalán nagy csattanással. Persze Jóska tudta, ha abból az irányból jön valami, csak a Sanyi, vagy Kraszi’ lehet a tettes, mivel türelme határtalan volt, így mire megfordult, vagy felállt „intézkedés” végett, Sanyi már gyorsan elhúzott a szélső padsor mellett biztonságosabb helyre, a folyosó irányába! A technika fejlődésével volt aki a sapkát laposan, pörgetve engedte útjára, akkor bizony nem mindig lehetett kiszámítani a „becsapódás” pontos helyét. Így történt egyszer, hogy becsengetés után repülve az ajtó felé vette az irányt és másodpercekkel előbb csattant az ajtón, mint ahogy Sajtos tanár úr kinyitotta azt kívülről. Persze ilyesmi más tanárok órái előtt (Pl. Kennyey!!) még gondolatban sem merült volna fel! Ezek a történetek jutottak eszembe Barcsay Laci régi levelei és Oláh Jóska mostani írása kapcsán és azt hiszem, hogy hasonló eseményekről leginkább Barcsay Laci tudna mesélni, aki Cseka padtársa volt, valamint Jóska barátunk, hiszen a fent leírt sapka röptetés is csak egy változata volt a sok egyéb huncutságnak. Elnézést kérek érte, ha az írásomban szereplők közül valakit megbántottam volna, s remélem, hogy a már nem élők emlékét sem sértettem meg. Szintén elnézést a kissé csúnya írásért, de nincs szövegszerkesztőm. Várunk másoktól is hasonló érdekes emlékeket. 03.09.10. B Emlékezzünk ismét régiekre (2). Olvasva az érkező leveleket, örülök, hogy többen írnak a régi dolgokról. Különösen tetszett az utóbbi Barcsay Laci régi levele, hiszen ezek a levelek hű tükrei az akkori időknek. Ezúttal az osztály (értsd: akkor is, amikor már az A és B osztályok voltunk) sporttevékenységéről írok. Az osztályban mint minden iskolában voltak kiváló sporttehetségek, akik tornaórákon belépve a tanterembe, vagy jó időben az udvarra, mindjárt megtalálták a nekik legjobban megfelelő sporteszközt. Azután voltak olyanok, akik úgy próbáltak ugrálni, mozogni, labdázni, mint a „nagyok”, de ez nem mindig sikerült nekik. A harmadik kategória volt az u.n. lógósok csoportja, pedig ez nem igaz, mert ők igazán nem lógni akartak, csak nem értettek mindenben egyet a tanári akarattal. (E történet írója is egyébként ide sorolható, noha írásában nem ezért akar sem elfogult, sem részrehajló lenni. Azokban az időkben, amikor még Oláh tanár úr volt a sportoktatás nagymestere, „liberálisabb” felfogása (és kora) kapcsán három a kategória még közelített egymáshoz. Egyik évben aztán megjelent egy fiatal tornatanár Porcsalmy Lajos személyében, amikortól új „időszámítás” kezdődött az iskolai sportban. 120

Kiváló érzékkel meglátta a jó sportolókat, s valahogy a mércét is hozzájuk igazította. Igaz, hogy kiváló eredményeket is értek el iskolai viszonylatban, sőt pl. Nagy Laci később még a városi futballcsapat kapusa is lett. Továbbá Wagner Ricsi, Czank Náci, Makai Jancsi, stb. társaink kiválóan teljesítettek. A középmezőny többé kevésbé megpróbált felzárkózni az igényekhez, de a harmadik csoport kezdett nagyon lemaradozni. Akkor született meg az ötlet, hogy alakítsuk meg a JTC-t, a „Jó” Tornászok Clubját, melynek elnökévé (mert az szükséges) Benkő Árpit választottuk. Tagok csak olyanok lehettek, akik nem tudtak pl. rúdra, kötélre mászni, labdába rendesen belerúgni, max. 60 cm. magas lécet már nekifutásból is levernek, futásnál félúton zihálva leáll, (mert pl. túl testes). Távolugrás max. 1 m. (na, 150 cm!) nekifutásból, stb. Ezen feltételeknek néhányan eleget tudtunk tenni. Nem szégyen, és remélem, nem sértek „személyiségi jogokat” ha magamon kívül megemlítek még néhány kiváló JTC törzstagot, mint pl. Szatmári Sancit, Károlyi Vendit, a testes Katona Pufit, Bozóki Gyurit, Barcsay Lacit, Benkő Árpit és természetesen jómagamat, valamint még néhányónkat. Voltak olyanok is, akik hol a középmezőnyben teljesítettek, hol hozzánk csapódtak: pl. Cseka, Erdélyi Kalmi, Palágyi Laci, Szarka Pista, Oláh Jóska, Á.Varga Miki, Rázsó Lexi, ha éppen úgy hozta kedvük. S a JTC szervezet magasztos célja az volt, hogy „védelmet” nyújtson lehetőség szerint a tagoknak a tanári „önkény” ellen. Egyik megoldást abban láttuk, hogy megpróbáltuk „mentesíteni” magunkat nehéz produkciók alól, pl. tanár úr kérem, fáj a fogam, lábam, fejem, (ez utóbbi ugyan kevésbé vált be) lázas vagyok stb. Ez időnként bejött, és aztán felváltva alkalmaztuk is. Másik megoldás a munkalassítás: tanár úr ezt nem tudom megcsinálni, pl. ha a bordásfal távolabbi részén huncut figurákkal gyötörte a népet. Én a fal másik végén, csal „lógtam a szeren”, míg a többiek valahogy csinálták is. Egyszer csak letelt az idő és lemászhattam a küzdőtérről. Történt egyszer, hogy Porcsalmy nagy buzgalmában szekrényeken (vagy minek is hívják ezeket) bukfenceztetett át mindenkit. Ez úgy nézett ki, hogy egy alacsonyabbról dobbantva, egy másik, jóval magasabban már bukfencezve kellett továbbjutni, úgy, hogy utána talpra essünk a gumiszőnyegen. Ez nem nagyon tetszett a JTC tagságnak, morgolódás is kezdődött, de hát csinálni kellett. Néhány gyerek után a sorban Katona Pufi következett, akitől már előre rettegtünk, de nem is hiába, mert a nagy szekrény tetejéről nem előre ugrott le, hanem oldalra csúszott bukfenc közben, nagyot puffanva a padlón. Rögtön ugrott mindenki segíteni, de ő csak jajgatott, fáj a nyaka, feje, háta stb., így aztán abbamaradt a további szekrényugrálás aznapra. Pufi aztán később bevallotta nekünk, hogy ez a leesése szándékos volt, és közel se fájt neki úgy mindene, ahogy mutatta. Ezzel, is mint hű JCT-s tag a „mozgalom” javára akart tenni. Hogy így volt-e valóban, ma már nem deríthető 121

ki, de tény, hogy ezután az eset után már Porcsalmy is belátta, hogy ezzel a „lusta bandával” nem tud mit kezdeni, de nem is érdemes, s legtöbbször már csak legyintett, vagy elnézett másfelé, ha nekünk kellett produkálni valamit. (Ne is lássa, mit nem csinálunk.) Így vegetáltuk át az utolsó éveket. De ez nem minden a JTC-ről, mert voltak bizonyos esetek, amikor néhány törzstagon nem elég elítélhető módon, tornaórán kívül kitört a „mozgási” szenvedély. De erről én most itt nem írok, mert ez egy külön fejezetet érdemel. Felkérem viszont ma már tiszteletbeli elnökünket, dr. Benkő Árpit, hogy erről a magasztos eseményről ami évenként csak néhányszor történt meg és ami „ZAMEKOLÁS” néven került be a köztudatba legyen szíves részletes beszámolót írni. Jómagam viszont résztvettem azért a sportéletben, mert a gimnázium sakkcsapatát erősítettem jelenlétemmel. A későbbi évtizedekben pingpongoztam. Sőt JTC-s önmagamat „megcsúfolva” valahányszor utazásaink, nyaralásunk, vagy kirándulásunk alkalmával összetalálkoztunk kellemes hőfokú tóval, tengerrel, vagy medencével, jó kiadósakat úsztam. Egyébként kérem, hogy e történetet olvasó volt osztálytársaim közül, ha valaki úgy érzi, hogy nem „megfelelő” csoportban szerepeltettem, kérheti nyilvános átsorolását, de csak levélben és megindokolva! Kissé hosszúra nyúlt és csúnyán írt levelem végén ismét mindenkitől, akiket névszerint említettem, (ha megsértettem írásommal) elnézést kérek. Az eltávozottaknak pedig remélem, hogy nem bántottam meg az emlékét. 03.10.12. Most elsősorban azért írok, mert már több leveledben említetted a jövő évben esedékes találkozónkkal kapcsolatos problémákat, illetve az azzal összefüggő intézkedések tisztázását. Egyik ilyen a hely eldöntése: szerintem mindenképpen Kisújszálláson kell megtartani. Nagy Terikéék nagyon készségesen felajánlották a „személy szállításban” való segítségüket. A városban pedig az internátus étkezője lenne legcélszerűbb hely a közös ebédhez. Az időpont: amennyiben az intert választjuk, akkor az időpont is szinte adott. Ugyanis a 45. évest itt tartva akkor a személyzet a főzést úgy vállalta részünkre, ha közvetlenül az iskola év befejezése utáni hetekben tartjuk, mert utána az épület rendbetételével lezárják az intert, és a személyzet szétszéled. Ilyenformán a célszerű időpont kb. június 15-25 között lehet, és ebben kellene gondolkodni, közölve ezt a távoli külföldön levőkkel is. A találkozót csak az étteremben való összejövetelre korlátozni nem tartom jónak. Egy tanteremben való összejövetel az Alma Mater-ben feltétlenül 122

szükséges a hangulata miatt. Ha lehet, akkor a földszinten nyittatunk termet, de talán egy emeletet azért még mindenki szép lassan fel tud jönni. A meghívók kiküldésére még egyeztetünk. A kiküldéseket én jövőre is elvállalom. Az anyagiakkal kapcsolatban Sanyi neked van a legtöbb kiadásod. A jelenlegi levelezéssel kapcsolatban is, azon túl pedig a jövő évi szervezéssel. Rajtad kívül a közbenső továbbküldők is saját költségükön intézik a levelezést. Ez így hosszabb távon részünkről nem elfogadható, valamilyen formában erre anyagi keretet kell részetekre biztosítani. Ez lehetne önkéntesen felajánlott forint összeg részedre való elküldésével, vagy osztálytársanként meghatározott egy összegben. A találkozó megrendezéséhez mindenképpen előre kell meghatározott, személyenként kiszámolt részvételi díjat kérni, mert e nélkül nem lehet előleget adni a konyhásoknak sem. Ezt eddig minden találkozókor így csináltuk. Fentiekkel kapcsolatban végleges döntést véleményem szerint az ez év novemberében rendezett Lézo találkozón résztvevőkkel meg lehet hozni.. Ha ezt nem döntjük el most, a jövő májusban esedékes következő ilyen összejövetelen már késő lesz. Főképpen a külföldön lévők szempontjából, mindenkit körbe kérdezni pedig nem megoldható. Sanyikám, ezeket a gondolatokat légy szíves megfontolni, s véleményeddel együtt az osztálytársaknak mielőbb eljuttatni. Egyben azoktól felhatalmazást kérni a döntésekre, akik a Lézo találkozóra nem tudnak eljönni. 04.01.06. A mellékelt levelem már feladás előtt volt, mikor megkaptam leveledet a meghívó tervezettel. Kérésed szerint Palival fogok egyeztetni, főképpen az Interben tartandó ebéd ügyek miatt is! Nagyon rendes vagy, hogy még a meghívóval is foglalkozol. A tervezet formáját én teljesen megfelelőnek tartom. Az egyszerűségre kell törekedni, amilyen a Te javaslatod is. Kisebb korrekciót esetleg ajánlunk, de ezt majd megbeszéljük. 04.01.26. Igéretem szerint itt küldöm a hivatkozott írásomat, ami egy kicsit „kilóg” a korábbiakból, mert inkább személyhez kötődik, mint az osztályhoz. De hát ez jutott eszembe, s mivel Cseka az osztálynak egy olyan kedves „színfoltja” volt, hogy úgy érzem, ezt a történetet is közre adhatom, hiszen ezzel is a szerénységét bizonyítjuk. Majd jelentkezem ismét. 04.03.12. A legutóbbi levélcsomagban megkaptam és köszönettel vettem Krasznai Jancsi újabb kiállítására szóló meghívót, csak sajnos az most elég messze került 123

megrendezésre. Nagyon örülünk a Jancsi sikereinek, de hát vannak, akik idős korukra érnek be. Én a munkám során elérkeztem oda, hogy a Szolnoki Hetényi kórház évek óta készülő felújítási munkáival elkészült az utolsó nagy épületrész is. Szolnokon és környékén lakó osztálytársaimnak örömmel közlöm ezt, mert igen szép és korszerű kórházat kaptak, de ugyanakkor mégis azt kívánom, hogy ne vegyék igénybe és inkább csak kívülről nézzék!! Ugyanez vonatkozik a Kecskeméti Megyei Kórházra is, melyet szintén most (márciusban) fognak átadni (9 műtő+intenzív teljes felújítása), ezt is jobb, csak kívülről szemlélni. Mielőbbi teljes felépülést kívánok Tóth Karcsinak, valamint további betegeskedőinknek is jobbulást és jó egészséget. 04.04.05. Nagyon megrendített mindkettőnket szegény Tóth Karcsi barátunk halálhíre. Újra olvasva utóbbi leveleit, szinte hallani véltük a hangját is, hiszen annyira bizakodó volt a gyógyulásában. Készült a nyári találkozóra is, amelyen mindenképpen részt akart venni. Sajnáljuk, hogy a búcsúztatására nem lehetett elmenni, ő viszont szinte mindegyik – velünk közölt osztálytárs és tanárunk temetésén részt vett. Nyugodjék békében, megtartjuk jó emlékezetünkben! Most pedig a már elkészült és részben szétosztott emlék-füzetről szeretnék említést tenni. Igaz, hogy menet közben is volt alkalmam a füzetről tájékozódni, képanyaggal is sikerült hozzájárulni, de így véglegesen összeállítva és elkészítve csak most láttam. Röviden csak annyit, hogy kiváló és nagyszerű munka, köszönet a szerkesztőknek, Gönczy Sanyinak a főszerkesztőnek, aki hatalmas munkát fektetett bele, és köszönet Kiss Pistának, aki a nyomtatás teljes nem kevés költségét magára vállalta. Jó ötlet volt az érettségi alkalmából készített fényképeket is beletenni a jubileumi füzetbe, még ha ez sok vesződséggel is járt. Rákosiné Rákóczi u. 4. sz. alatti műtermében készültek a tabló-fényképek és ezekből lehetett egyénileg is rendelni. Nem mindenki élt ezzel a lehetőséggel és akinek volt is belőle, a nagy részének az évek során ezek a képek elkallódtak. Jó, hogy a szerkesztőknek jött az ötlete, a füzetbe minden végzős osztálytárs fényképét betenni. Ezáltal megmentve a képeket is. Tudnunk kell, hogy ez nem kis munkával járt. Az eredeti tablót meg kellett kerestetni, leszedni a képeket, az évtizedek alatti rongálódást szinte eredeti állapotra feljavítani, újra másolni. A feljavított képeket újra kasírozva visszavinni a gimibe és a régi tablóra visszaragasztgatni a helyükre! Még egyszer KÖSZÖNET (csupa nagybetűvel) mindenkinek, aki részt vett a szerkesztésben, képekkel és szövegekkel is. Megemlíteném azért azt is, hogy az 50. éves találkozóra Lévay Pali által készített szintén kiváló anyagot is célszerű elővenni és a kettőt együtt nézegetni, mert ezek egymást kiegészítik. 124

Bízom benne, hogy a többi osztálytársaim is hasonló véleményt alkotnak a füzetről, s ez is buzdítást fog adni a nyári találkozón való lehetőleg teljes létszámú részvételre. 04.09.22. Kissé még visszatérve a találkozónkra kereslek meg levelemmel, mellékelve néhány fényképet, melyeket én csináltam és veled is kapcsolatos. Sajnos, nem a legjobban sikerültek, főleg a benti felvételek. Igaz, hogy a gépem is elég öreg jószág, már vagy 30 éves lehet. Azóta gyakran eszembe jut a júniusi találkozónk. Valóban kellemes és jó emlék maradt, melynek sikere legfőképpen a Te maximális munkádnak az eredménye volt. Akikkel azóta beszéltem szintén ezen a véleményen vannak. Azzal, hogy ilyen soká jelentkeztem részben a nyári elfoglaltságunk, unokák üdültetése volt. Az iskolakezdésre hazatérve sajnos nagyobb baj történt. Feleségem az utcán elesett és combnyaktöréssel meg kellett operálni.. Már itthon van, de a gyógyulás hónapokig el fog tartani. Egyelőre négylábú járókerettel járogat a szobában. Szerencsére az Évi nagyon optimista alkat, nincs elkeseredve, meg akar gyógyulni, és ezért rendkívül igyekszik is mindent megtenni. Magunkról ennyit. Nagy Lacival beszéltem a napokban. Ő sincs egészen jól. A lábaiban a már régebben műtött erekben van ismét rögösödés. Olgi is küldi üdvözletét. Pár napja beszéltem vele is, nagyon kedves volt, már négy nap után bement a kórházba Évit meglátogatni a műtét után. Cisz Pista itthon van megint. Rendezett egy szűkebb körű összejövetelt. Minket is meg akart hívni, de le kellett mondanom sajnos az elmenetelünket az ismert okok miatt. Engem is megkerestek a régi munkahelyemről, hogy csináljak meg egy tervet a kecskeméti kórházhoz, amivel már kb. 5 éve foglalkozom. Bár semmi kedvem nincs már „dolgozni”, de a kollegák rendesek és nem akarok velük kitolni, mivel én ismerem az egész rendszerét a munkának. (Persze ez is most jött be!) 05.11.03. Megkaptam én is Olgitól a még okt. elején küldött körlevelet, melyben felvetődött a jövő év nyarán esetleg rendezendő osztálytalálkozó ötlete. Bevallom, elég sokat gondolkoztam rajta, hogy bele vágjunk-e? Több szempont merült fel a találkozóval kapcsolatban bennem, és ne neheztelj meg érte, ha negatívumokat is említek, hiszen az évtizedeken át folytatott szervezéseinken ezekkel is találkoztunk. Nagyon örülök, hogy az általunk igen nagyra becsült Kiss Pista barátunk ilyen örömmel jön haza, és össze akar jönni ismét velünk. Tudjuk, hogy milyen 125

segítséget nyújtott a legutóbbi megrendezéséhez is, amit még ezúton ismét meg kell Neki köszönni. Ugyanakkor úgy érzem, hogy az 50. és 55. éves találkozóink nagyon sikeresek és bensőségesek voltak. Én ma is gyakran gondolok rájuk vissza az albumokat forgatva, visszaidézve a helyszínt és osztálytársakat. Reálisan nézve úgy vélem, hogy ez így többször megismételhetetlen lesz! Ehhez persze hozzájárult az előkészítésben résztvevő lelkes osztálytársak segítsége, de a legtöbb munkát mégis Te végezted, ez vitathatatlan! A találkozó mellett szól valóban az IDŐ múlása felettünk, hiszen évről-évre fogyunk, az élet rendje szerint. A találkozó helyszínét ha megtartjuk én is csak Kisújszálláson tudom elképzelni. Már az ottani „légkör” és emlékek miatt is. Egyébként összejövetel évenként kétszer is van Bpesten , de ennek légköre mégis más. Ennek ellenére kb. 10-12-n össze szoktunk jönni. A 2006-os kisújszállási részvétellel kapcsolatban a régebbi összejöveteleket figyelembe véve, (és erről is őszintén kell beszélni!) viszont bizonyos fenntartásaim vannak. Egyrészt az u.n. „aktív mag”, amelyik kb. 10-15 főből áll és minden rendezvényünkön vagy „szomorú eseményen” részt vesz, biztosan ott lenne Kisújon is, de többekkel kapcsolatban esetleg probléma lenne. Sajnos az „állomány” egészségi állapota fokozatosan romlik. Ez is kétségessé teszi a teljes részvételt. Szerintem reálisan számolva a „még lehetséges” 28 főből kb. 18-20-an jelennének meg! Amennyiben a rendezés mellett dönt a többség, az időpontnál az inter bezárása miatt csak a június jöhet ismét szóba, ami viszont Kiss Pistának nem megfelelő. Későbbi időpontnál valamelyik vendéglő lehet a helyszín. Amennyiben megtartjuk én mindenképpen résztvennék, de a végső véleményem mégis az, ha módosítanánk a jövőben az 5 éves periódusokat, akkor is reálisan legalább 3 évenként kellene megpróbálni, ami 2007. nyarát jelentené! Elnézést a hosszas elmélkedésemért, de egy ilyen témát nem lehet elhamarkodni, már az összetettsége miatt sem és több szempontból kell mérlegelni. Remélem Kiss Pista nem bántódik meg, ha végül is így döntenénk, melyet még a novemberi Lézo találkozón finomíthatunk. Még egyszer köszönöm „elolvasásomat”. Így tájékozódsz előzetesen is véleményemről, melyet a Lézo-n még folytatunk.

126

Máté Iréntől levélrészletek 02.11.29.

127

02.12.20.

03.11.12.

128

04.03.26.

129

04.10.19.a

130

04.10.19.b

131

05.07.01.

132

Nagy Lacitól levélrészletek 02.08.15. Kedves Kálmán barátom! (Erdélyi) Örömmel küldök tovább néhány hozzám érkezett levelet. Lévay Pali és Gönczy Sanyi ragyogó ötlete alapján. Remélem, hogy novemberben újra találkozunk a Műegyetem menzáján. Azt hiszem, ott találkoztunk utoljára. Sajnos a tavaly novemberi és ez évi májusi találkozókon egészségügyi problémák miatt nem tudtam résztvenni. A Jóisten segítségével, az orvosok és családom áldozatos munkájával most már talpon vagyok. Remélem, Te rendben vagy! Nincsenek egészségügyi gondjaid. Nem tudom, meg van-e Neked Lévay Pali 2002 július 31-i levele? Elküldöm a levélcímek miatt, hátha Neked nincs meg. 02.10.23.

02.12.12. Csoli jelentkezik. Sipos Misitől kaptam újabb leveleket, melyeket örömmel olvastam. Sajnálom, nálam nincs a 20. illetve a 25. éves találkozóról fotó. Ellenben találtam két fotót 1949-ből. Elküldöm, ha úgy gondolod, tedd közszemlére. Érdekes lesz a felismerés. Egy hölgykoszorú és egy sportfotó. A hölgyek között a volt VIII. B. lányai vannak. Bugyik Margit, Lévai Piri, Varga Kati, Sz. Balogh Ica, Máté Irénke. 133

A sportfotón, álló sorban: Pásztor Feri, Nagy Ádám, Nagy Laci, Pásztor Jakab, a térdelő pozitúrában: középen Páldi Vince, előtte G.Molnár? van. A többiek már nem jutnak eszembe. Valaki biztosan felismeri a többi srácokat is. Hát ezt találtam, mely identitásomból fakad, hiszen hölgyekről, méghozzá csinos hölgyekről és sportról van szó. Kissé elgyötörtek a fotók, de így is jó felismerni 17-18 éves társainkat. Sanyikám, még én nem, de a gyerekeim már látták a tervezett jubileumi füzetet. Megjegyzésük az, hogy a nyitó oldalon a szöveg „Visszapillantás a kisújszállási gimn. stb” szövegrész nem eléggé éles és olvasható. A zöld szín nem emel ki eléggé. Esetleg nézd újra meg és ha igaz akkor még lehet korrigálni. Ezzel együtt küldök egy cirka 2 hetes fotót magamról (na nem pólyáskorból.) Ez a legfrissebb, ha úgy gondolod ezt is lehet még korrigálni. Az internethez hozzáférek mindkét gyermekemnél, csak én nem nyúlok hozzá! A lányom is építész, ő számítógéppel dolgozik. (Vele együtt lakunk.) De én már nem tudok a géppel barátságot kötni. Csak magamban bízok. A géptől félek, mint az ördög a szentelt víztől. Sanyikám, én most nem küldöm tovább a kapott leveleket, mert Erdélyi Kalmi azt mondta, hogy számítógépen Ő is hozzájut már. Remélem a tervezett levél lánc így nem szakad meg. 03.03.18. Kedves Osztálytársak! Örülök neki, hogy majdnem bejött a népi időjóslás. Bár zsákban ugyan nem hozta a meleget, de ízelítőt a szép tavaszból azért kaptunk tőle. November óta nem jelentkeztem. Annak ellenére, hogy a levelezés csoportbeosztása többször változott, jelentem, hogy minden küldemény örömömre megérkezett. Köszönet érte Krasznai Jancsinak. Így többé, kevésbé mindenről tudok valamit. Még a külföldre szakadt osztálytársainkról is, akik hál’Istennek szép karriert futottak be. Remélem, Kiss Pistával tudunk találkozni, aki júliusra jelezte hazajövetelét. Sajnos a tavaly előtti randevú nem jött össze. Az volna nagyszerű dolog, ha minden profi játékosunk hazajöhetne az 55 éves találkozóra. Nagy foci lehetne! Úgy érzem, hogy aki él és mozog még, az ott lesz a találkozón, s ha igen, akkor köszönhető ennek a levelezési mozgalomnak is. Tegnap beszéltem telefonon Gulyás Lacikával, Kajó Petivel. Értesítelek Benneteket, mindketten jól vannak. Kajó Peti annyira jól van, hogy természetesen a májusi öregdiák találkozóra felutazik. Találkozhatunk újra vele is. Gondolom Lévay Pali is rendben van már, no meg úgy érzem, hogy én is. Tegnapelőtt ki is próbáltam magam, ugyanis pont egy éve volt, hogy március 15én bent ünnepeltem a Szt. Imre kórház koronáriás őrzőjében és az évforduló 134

kapcsán megvizsgáltattam magam. Nagyon szép idő volt. A talaj kellemesen tavaszi illatú és laza. Úgy döntöttem, hogy felásom a kertet. Jelentem, a mintegy 20 m. hosszú szőlőlugas mögötti 1 méteres földsávot sikerült felásnom. Hál’Istennek az ilyenkor szokásos izomlázon kívül nem éreztem semmi problémát. Gulyás Lacika orvosdoktorunk meg is dicsért de felhívta a figyelmemet, hogy azért csak óvatosan. Hát ennyit magamról. Egyébként a rajzasztal mellet még dolgozom. Ez úton köszöntöm szertettel Oláh Jóska barátunkat is névnapja alkalmából. Gratulálok neki az MTA doktori címéhez. Elnézést kérek Jóskám, hogy egy évvel ezelőtt nem tettem meg ezt, de abban az időszakban elég sok problémám adódott. Remélem, lesz időd, és májusban feljössz Pestre, amikor személyesen is gratulálhatunk. Tóth Karcsi barátunkat fogom hívni a napokban és hogyléte felől érdeklődni. Erdélyi Kalmitól kaptam nem igazán jó hírt felőle, már ami az egészségét illeti. U.I. A számítógépről jut eszembe, hogy ha az nincs ma, akkor sohasem jöttem volna rá ki az a személy a fotón, amit neked elküldtem. Bozóki Gyuri ismerte fel Singer (Somogyi) Laci személyét. 2003.04.26 Amint azt telefonon megbeszéltük küldök egy néhány soros visszaemlékezést arról a négyesztendei sportéletről, melyet veletek együtt éltem át, mert az előző négy év részben Kisújszálláson részben a besztercei Hunyadi gimnáziumban telt el. Ez idő alatt közös élményünk nemigen volt. Az osztályunkkal kapcsolatos sportélmények az 1945/46-os tanévvel kezdődtek, az az időszak volt életünkben, amikor még ifik voltunk és nagyon szerettük, és az adott körülmények között élveztük is fiatal éveink minden előnyét (persze most is szeretjük az életet, korunknál fogva szűkebbre szabva, de azért még élvezzük is, hála Istennek) Szívesen emlékszem azokra az időkre, mert a sport egy bizonyos fokig meghatározója volt az életemnek. Sajnos nem úgy teljesedett be, ahogy indult, önhibámon kívül. Ez az első két évem volt Kisújon, ekkor jártam egy osztályba azt hiszem Kassai T. Cs.Nagy M. Móró Karcsi, és Kovács Zsigáékkal. Két év aztán kimaradt a kisúji életemből (melyet azért pótolt nekem az élet a felszabadított Erdélyben) Majd a háború után sodródtam vissza a kiinduló állomásomra, a kisúji gimibe és szerencsére a ti osztályotokba, az 1945/46-os tanévbe, ahol is együtt töltöttünk el négy esztendőt, örömben, bánatban. Sanyikám, ezek jutottak eszembe. Lehet, hogy többet vártál tőlem, de pontosabb adatokat, részletesebb eredményeket nem tudok mondani, inkább már csak az élmény maradt meg 135

bennem. Remélem, valamit tudsz belőle használni. Ha nem, az sem baj. Nekem mindenesetre jól esett leírni. Megkaptam Krasznai Jancsitól a 3/13-as levélcsomagot, amiből megtudtam, hogy Jancsinak is van honlapja. Honnan tudtam meg? Simon Bandi leveléből! A hétvégi szünnapokon valamelyik gyerekemnél megnézem a Jancsi honlapját. Kíváncsi vagyok rá. Olvastam Máté B. levelét, amelyben oly nagy szertettel emlékezik Zsoldos Pista bátyánkról. Sajnálom, hogy nem tudtam leutazni a temetésre és elköszönni. Remélem, megbocsát nekem. A napokban beszéltem Tóth Karcsi barátunkkal. Sajnálom őt, de örülök neki, hogy jó kezekbe kerül. Moravcsik prof. Személyében. Gondolom, már minden osztálytársunk tudja, hogy milyen problémái vannak és gondolom, hogy értesültek arról is, hogy Török Kalmi is szerencsésen túl jutott egy nehéz akadályon. Nagyon jó ízűt nevetette a családom, mikor elmeséltem nekik Oláh Jóska barátunk emlékezését a zakó ügyről. Magamról annyit, hogy viszonylag jól vagyok. Fizikálisan. Mai napom programja: muskátli tövek kiültetése a kertbe. Ha ilyen jó idő marad, délután közben egy hideg sört is magamhoz veszek. 03.05.07. Kedves Osztálytársak, Abból az apropóból írok Nektek egy néhány sort — de különösen a vidékem élő osztálytársaimnak,— akik nem tudtak tegnap (05.06.-án) a fővárosba felutazni és részesei lenni egy nagy élménynek. Krasznai Jancsi barátunk, osztálytársunkról van szó, akiről tudtuk, hogy a Jóisten olyan zenei tehetséggel ajándékozta meg, amivel eljutott a zene templomának szentélyébe, az Operaházba. Itt a világhírű zeneszerzők tolmácsolásánál zenei főügyelő lett. Arról azonban én nem tudtam, —most már bizonyára minden osztálytársunk tudja, hogy Jancsi barátunk kétszer is hajlandó volt sorba állni a tehetségosztásnál, úgyis, mint képzőművész. Tegnap volt az Erkel Színház „Erkel Galériáján” Jancsi barátunk kisplasztikai tárlata, melyen szerencsém volt résztvenni, csaknem minden Budapesten élő osztálytársammal együtt. A kiállítás élménye, Jancsi barátunk művészete, melyet ő valójában nem is úgy fog fel, hanem a maga gyönyörűségére készíti a kisplasztikáit, mások örömére. A galériába belépve megpillantod a falra függesztett portrékat és szinte hallod a muzsikát, hallod Kodályt, Bartókot, Beethovent együtt muzsikálni és ez valami csoda. Együtt látni a zene szentélyében az óriásokat és mindezt egy osztálytársunk tálalja és hallhatatlanná teszi őket nekünk vizuálisan is. Jánosnak nemcsak a „füle”,(zenei) hanem a keze is tehetséggel áldott. Az úgy örökítette meg bronzban, hogy ezer vagy kétezer év múlva a régészek a kutatásoknál felkiáltanak „találtam egy Bartók fejet” és pezsgőt bontanak. A 136

portrékon kívül nagyon megfogott egy – a címére pontosan nem emlékszem, talán evolúció – alkotás, mely a piramisoktól indul a halványodó lábnyomokkal, és a világűrbe érkezik valahová. Jó gondolat, ritka szép kivitelezéssel. Jancsi barátunknak több más témájú, nagyon szép – és azt hiszem majd jó kezekbe kerülő – kisplasztikája van a tárlaton, amit igazán csak művész kritikusok tudnak jellemezni, nem egy elfogultsággal kitüntetett osztálytárs. Én a látottak után csak annyit tudok mondani, hogy csodálatos, gratulálok. Ez a tárlatlátogatás minden különösebb megbeszélést nélkülözően, úgy jött össze, hogy – tudomásom szerint – minden Budapesten élő osztálytársunk ott volt, Lévay Palin kívül, akit nátha gyötör. Remélem, a tárlat vége előtt még felgyógyul, és ha el tud menni, neki is örömet szerez. Vidékről Varga Kati jött el a fárasztó utazást is vállalva. A látogató osztálytársak hozzátartozót is hoztak magukkal. Sipos Misiéket még a nagy lányuk is elkísérte. Hozzátartozókkal együtt az osztály részéről 17-en voltunk a megnyitón. Ezek után a kiállítással kapcsolatban eszembe jutott gondolatok ébresztettek rá arra, hogy bizony-bizony úgy éltük le az érettségi utáni évtizedeket, hogy a nagy visszafogottságban, befelé fordulásban, eltompulásban nemigen foglalkoztunk egymással, egymás életének alakulásával. Pedig kár, így sok veszteség ért bennünket. Itt gondolok sok érdemes osztálytársunkra, azok pályájára. Nem akarok neveket felsorolni, de én kifejezetten boldog vagyok, hogy sok olyan osztálytárs életpályáját ismertem meg a levelezésünk kapcsán, akikről semmit sem tudtam. Most már tudom, hogy sikeres emberek lettek. Jó osztály volt és jó volt az osztályfőnökünk. Magam részéről az osztállyal – a sors akaratából – csak négy évet, a felsőt jártam együtt, de ez elég volt arra, hogy megszeressem az osztályt. Úgy érzem, rosszakaróim nem voltak. Én mindenkit szerettem, és engem is elfogadott az osztályból mindenki. Sok-sok „diákbalhén”, (akkor nem így hívtuk) csínyben résztvettem, ami még a mai napon is kedves, feledhetetlen emlékként villan elő. Krasznai Jancsi kiállításáról jut eszembe az egyik – számomra legemlékezetesebb diákcsíny, ami szerintem csak a kisúji gimiben történhetett meg, sehol máshol. Ha megengeditek, leírom. Történt pedig ez a felsős éveinkben V.-VI.-osok lehettünk és Sajtos tanár úr (kukac) volt a vallásoktató tanár. A régió domináns vallása, mint maga a gimnázium is református volt. Mi részben tiszántúliak Czank Náci, Pásztor Feri, Sipos Misi, jó magam és azt hiszem Kajó Peti hithű katolikusok voltunk és így nekünk külön hittanóránk volt, ha volt. Sokszor előfordult, hogy a helyi plébános „egyéb fontos kötelezettsége miatt” nem tudott órát tartani. Persze mi rettenetesen bánkódtunk miatta, de főleg télen. Nyáron elment a dolog, mert fociztunk, fejeltünk, míg a többiek bibliát magyaráztak. Télen volt inkább a probléma, mert a házat nem lehetett elhagyni, csak ténferegtünk a 137

folyosón vagy beálltunk a budiba egy cigit elszívni. Szóval beültünk bagózni. Szeretett osztályfőnökünk ezt megakadályozva megkérte Sajtos tanár urat, hogyha hitetlen is ez a pár gyerek, fogadja be őket a vallásórákra. Ez sikerült, be is vonultunk és a hátsó padokban helyet foglaltunk. Na, jött Sajtos tanár úr! – emlékezetem szerint kis, alacsony, peckes ember volt – (Bántás nélkül.) A vallásóra úgy indult, hogy az osztály felállt, a tanár úr bemondta az éppen aktuális zsoltárt, amit az ő beintésére az osztály elkezdett énekelni, rajtunk kívül. Mi csak illedelmesen figyeltünk. Azt hiszem, úgy kezdődött a 23. zsoltár „Mint a szép híves patakra, a szarvas kívánkozik”. Aztán az ablak felől valami furcsa, kicsit torzult hang lopakodott be a szépen hangzó zsoltár zeneileg teljesen tiszta, egyszerű hangzása közé, mely egy kicsit olyan felhangosan erősödött. Ez volt a Gönczy Sanyi. Majd egyszeriben a hamis hang mellett megjelent egy másik is, Krasznai Jancsié, ami ugyancsak erősödött és ketten együtt „tercelve” a fortissimóig olyan káoszt teremtettek, hogy Sajtos tanár úr leintette az osztálykart. „Csend”, majd az ajtóra mutatva, szinte magából kikelve kiáltotta, „Gönczy-Krasznai, mars ki!” Hát ilyenek is voltunk és ilyen volt akkoriban szeretett barátunk Krasznai Jancsi is, a kamaszkor felső határán. Ez a két-két fül, ez a két-két hang oda vitte zenei hangzásban a 30 fő feletti osztályt, ahová akarta. Szegény Sajtos tanár urat (Isten adjon neki békés pihenést) pedig az őrületbe. Mostani eszemmel úgy gondolom, ezt csak olyan zenei tehetséggel megáldott emberek tudják megcsinálni, mint Krasznai Jancsi meg Gönczy Sanyi, akik hála a Jóistennek, mindketten még aktívak, mindnyájunk örömére. Hát ezek jutottak eszembe a Jancsi kiállításán. (Régen akkor még nem volt piros lap, na meg kiállítás.) Minden volt osztálytársamat szeretettel ölelek, a még hátralévő éveinkre soksok boldogságot kívánva: 03.08.07. Kedves Irénke, Osztálytársak! Több felől is szomorúan értesültünk, hogy Etuskánk elment egy ismeretlen nagy túrára. Párjával szeretett túrázni, leveléből tudom. Most egyedül ment a nagy útra. Remélem, megtalálja azt a sugárutat, mely a Mindenhatóhoz vezet, s ott békésen megpihen. Irénke! Még a májusi leveledre válaszolva csak annyit, hogy régen készülök válaszolni, de tudod az akarat a szándék megvan, a végrehajtás már legtöbbször elmarad. Az utolsó leveled most arra késztet újra, hogy írjak. Olyan kedvesen, aranyosan tudsz mindenkiről írni. Mindenkihez van egy-egy kedves szavad. Nagyon találó Sanyiékra a Sík Sándor versidézet. Őket, vagy úgy mondjam a mi korosztályunkat nem kellett arra figyelmeztetni, hogy tedd a jót. Sajnos századunk embere, szelleme nem teszi magáévá a Sík Sándori gondolatokat. 138

Ezért sekélyesedik el körülöttünk a világ. Ezért fontosak az olyan emberek is, mint Jancsi barátunk, akik e sivár világban egy kis fényt villantanak fel. Ezt akartam a kiállítás után világgá kiáltani, de más lehetőségem nem lévén, magunk között suttogtam el. A nyáron meg akartalak látogatni, de sajnos a nejem betegsége megakadályozott ebben. A kisúji „öregfiú” találkozóra akartam elmenni úgy, hogy Törökszentmiklóson keresztül, majd Kunhegyes, Tar Marika, de Éva állapota rosszra fordult és így sajnos elmaradt a látogatás. Tar Marikával beszéltem is, de nála nem tudtunk volna aludni, mert a lánya szervezésében kopjafa ünnepség volt és a kis panziója le volt kötve. Berti, kedves párodnak ismeretlenül is üdvözletem küldöm. Gratulálok, hogy az időjárással is küzdve, de kedvét nem veszítve gondozza a kertet. Nekem itt is van egy sor szőlőlugasom, minden évben gondosan ápolom, mégis elviszi a lisztharmat meg a hangya. Mészköves a talaj és rengeteg benne a hangya. Na képzeld az idén nem volt se eső se hangya, nem permeteztem egyszer sem és rengeteg szőlő termett. Szépek a muskátlik és a rózsáim. Azokat gondozom, locsolom is. Magamról még annyit, hogy a rajzasztal mellett még dolgozom. A betegségekkel igyekszem nem foglalkozni. Kérlek Irénke, minél többet ragadj tollat és írj a csapatnak! Sanyikám, tudom, hogy szeptemberben elutazol. Addig, míg haza nem jössz, hogy működik a rendszer? Krasznai Jancsival beszéltem tegnap telefonon, meg Gulyás Lacival is. Jancsitól meg akartam tudni, hogy hol van felállítva a domborműve. Sikerült. A jövő héten arra utazom a nejemmel, ha olyan állapotban lesz, és akkor Félegyházán megállok gyönyörködni egy kicsit, és közben az osztályra is gondolni. Úgy tűnik, hogy szept. 15-én megyek el Kapuvárra utókezelésre, 3 hétre. 03.08.11. Kedves Osztálytársak! Csodálatos ötlet volt akárki is találta ki. ezt a levelezési kapcsolat keresést, kapcsolat fenntartást, nem tudom, minek nevezzem, csak egy óriási hiba van vele. Illetve nem is a levelezéssel van a hiba, hanem az emberi aggyal, annak a teljesítő képességével van a gond. Lehet, hogy butaságot írok, de sajnos az agyunk a számítógép mögött kullog, beláthatatlan távolságban. A számítógép másodpercek alatt több százmillió képletet, egyenletet képes megoldani, az én agyam ugyanakkor képtelen arra, hogy minden elolvasott levelet rögzítsen. Azt sem, hogy az olvasás pillanatában eszembe jutó dolgokat is rögzítse, hogy később csak egy kattintás, és már is válaszoltam. Lényeg az, hogy jó volna mindig mindenkinek írni, válaszolni. Tudom, az ötlet elindítójának nem ez a szándéka, hanem amíg élünk, tudjunk egymásról. Egymás örömeiről, bánatáról. Elevenítsük fel a múltat, mert az bizony jól esik. Jól esik elolvasni Oláh Jóska levelét a hortobágyi partiról, 139

vagy Ács Joli beszámolóját a kisúji öregfiúk találkozójáról, vagy Benkő Árpi dévaványai világtalálkozójáról szóló írásokat, Barcsay Laci útirajzát, hadd ne soroljam. Itt a komputer, illetve az agyi probléma, amit az előbb próbáltam fejtegetni. Lényeg az, ha személytelenül is, de írjunk egymásnak. Gönczy S. írta Oláh Jóskának „a tolladdal segíts”. Segítsünk egymáson. Egy-egy sorral varázsoljunk egy-egy mosolyt egymás szájára. Mondván, de nagy kópé volt ez a Palágyi Laci, vagy Cseka, vagy Gulyás Laci, no meg a Wagner Ricsi. Az utóbbi időben, mióta a levelezési program beindult, ha úgy adódik, élménybeszámolókat tartok a családomnak. Persze csak úgy ad hoc. Bizony néha, mint az Arany J. „Családi kör” c. versében, „néma kegyelettel függenek a szaván” úgy figyelnek. Papa Te erről sosem beszéltél. Tök jó! Szóval elcseverészem az unokáimmal. Nekik a régi időkről újat mesélek, én pedig újra átélem azokat az eseményeket, melyek csak velem történhettek meg, vagy részese voltam az eseménynek. Erről jut eszembe egy kis story. (Ha nem így van Gönczy S. korrigáljon) Valamikor 47-48-ban, Gönczyék lakásán volt valami buli (nem a mai értelemben vett buliról van szó). Sanyi meghívott néhányunkat. Jószerivel már nem is tudom, hogy Kovács Zsigán, Krasznai Jancsin és rajtam kívül ki volt még ott. Emlékeim szerint a lakás középső szobájában terpeszkedett egy nagy bécsi zongora, mely az egyik főszereplője volt a délutánnak. Ott álltunk körülötte és Sanyi játszott sok mindent. Egyszer csak végigfutott egy akkord és felcsendült egy olyan dallam, amihez fogható szépet eladdig nem hallottam. Eljátszotta a „Tavaszi zsongás” című zongoradarabot. Én akkor hallottam életemben először és nagyon megfogott. Szinte hallottam a patak csobogását, a madárdalt, szóval mindent, ami a tavasz. Nagyon szép emlék. Ha azóta ezt hallom, rögtön eszembe jut ez a délután, az a csapat. Azon a délutánon emlékszem Kovács Zsiga hegedűn eljátszotta a „Marseillaise”-t. Én meg borzasztóan irigyeltem a játékát. Én is cincogtam hegedűn, de csak hallásból játszottam, annyit, amennyit a jó édesapámtól tanultam, amikor éppen otthon voltam. Zsiga „kottista” volt. Így mondták arra, aki már kottából is tudott játszani. Én is szerettem volna, egy két órát vettem is Burai Zoli bácsi prímástól, meg egy fiatalabb prímás is volt még, azt hiszem Rácz nevezetű? Mindkettő jó zenész volt. Engem ingyen is tanítottak volna, de erősebb volt bennem a sport iránti vonzalom. Az akarat, vagy az idő híján a kettő nem ment együtt. Nem beszélve arról, hogy lányok is voltak még! U.I. Barcsay Lacikának írom, üzenem, hogy én is jártam a felső Tiszavidéken. Amit láttál, valóban csodálatos. 03.09.10. Kedves Osztálytársak! Olgika! Nekem is egy kicsit hektikus volt a hetem, mint Bozóki Gyuri barátomnak. Ezért nem írtam még, mint ahogy azt telefonon 140

megbeszéltük. Bár nekünk nem az áramszünet okozott problémát, de gondolom Gyurinál is csak rásegített az eseményekre. Olgikám, a lényeg az, elküldöm Czakó Irénke kedves levelét és kérlek, tedd közzé, mert nem csak hozzám szól. Jó volt egy kicsit telefonon beszélni Veled. Ugyancsak beszéltem Tóth Karcsival, Benkő Árpival. Mindketten jól vannak. Gulyás Lacikával néhány napja beszéltem. Ő is jól van. Találtam még a jubileumi füzethez két fotót, majd elküldöm Gönczy Sanyinak, hogy szerkessze be a többi közé. Nagy Terike! Nagyon kedves vagy, hogy már most felajánlod gondoskodó segítségedet a jövő évi találkozóra azzal, hogy természetesen Laci egészségétől függően segítetek taxizni az állomásról, mint ahogy tettétek ezt a Zsoldos Pista bácsi temetésén is. Sajnos jómagam nem voltam ott. Az időpontot szerintem Lévay Palinak, vagy Gönczy Sanyinak kell majd az interneten egyeztetni. Talán nekünk itthoniaknak könnyebb lesz hozzáigazodni. Czakó Irénke! Örülök, hogy ilyen kedvező fogadtatása van soraimnak részedről és kedves párod, Berti részéről is. Az, hogy egy-egy levél miként sikerül, azt hiszem hangulat kérdése is. Általában rám jellemző, hogy többet vagyok jó hangulatban, mint nem, és igyekszem akkor írni. Bár most éppen nem vagyok jó passzban. Tudod, van nekem egy tinédzser korú táltosparipám, úgy hívják, hogy Ford, de nem a volt ami elnök, hanem Escort. Na az én táltosparipám cserbenhagyott. Úgy döntött, hogy eleget szolgált már. Vele akartam Hozzátok is menni.. Ráfér egy kis generálozás. Gondolom, nem kell részleteznem, ez mivel jár. Az első sokkon túl vagyok, a többi meg úgy is jön majd magától. Irénke, én is nagyon sajnálom, hogy a nyári, honi körutazásom. Sajnos az őszi programom sem sikerül úgy, ahogy szerettem volna. A kapuvári kórház utókezelése sem jön össze, a szegény kicsi nejem betegsége miatt. Ezt nem akarom részletezni. Hosszú lenne. Viszont itt van a nyakunkon az ősz, van mit tenni a portán. 03.10.16. Műtét utáni első éjszakán a kórteremben. Karcsikám! Tudtuk, hogy bajban vagy, de tudtuk, hogy lelkiismeretes jó kezekben vagy. Sikerülni kell! Sikerült. Hála Istennek túl vagy a nehezén, ahogy én is túljutottam ezen az akadályon, bár egy kicsit „mozgott a léc”. Azóta 2003. 05.09.-e a második születésnapom, amit meg szoktam ünnepelni a családommal. (Igaz, hogy még csak egy volt). Karcsikám, már hárman vagyunk az osztályból, akik két szülinaposak. Benkő Árpi, jómagam és most Te csatlakoztál. Bizony Karcsikám, most Te vagy a kisöcsénk. Gondoltad volna? Újra születünk. Igaz, hogy nem szülőanya hozott a világra bennünket, hanem egy igen kedves, szimpatikus professzor úr és teamje. Moravcsik prof., mint volt vívó 141

világbajnok, szószerint megvívott életünkért, mint ifjúkorában a páston, csak most a műtőasztalon. Egyszóval Karcsikám, féltestvérek vagyunk. Érdekes, de természetes is, hogy az ember nem emlékszik a születés pillanatára. Sem első csecsemőkori születésével, sem a második, öregkori újraszületésével. Az első születésedről elbeszélésekből tudod, hogy a két lábad összefogva fejre állítanak. Egy kis hidegvíz, egy két pacsi a popsidra, sírás-rívás és megtörtént a csoda. A szerelem gyümölcse megérett. Megszülettél, megszülettünk. Merőben más a helyzet, ha idősebb korban születsz újra. Ez esetben közlik veled, ha úgy szeretnéd, és a csillagok állása is kedvező, akkor van esélyed egy újraszületésre. Ha azt válaszolod, hogy akarod, akkor átesel mindenféle vizsgálaton, hókusz-pókuszon, sőt agresszív beavatkozáson is. Majd az eredményektől függően előjegyeznek egy „születésre”. No ez az az idő, ami elég terhes pszichésen. Végül bekerülsz egy csendes kórházi szobába, ahol különféle gyógyszerekkel „megtermékenyítenek”. Jön egy kedves altató néni, aki nem altatódalt énekel, de igen bizalomkeltően elmondja, hogy készüljünk a „születésre”. Őszintén elmondja, ez nem lesz könnyű. Császármetszés, egyebek. Ha velük vagyunk, együtt küzdünk, a csillagok állása is a legkedvezőbb, akkor új élet jön a világra. Aztán eljött ez a pillanat is. Moravcsik prof. segítségével világra jöttünk újra. Érdekes módon, erre sem emlékszem! Gondolom Te sem. Már csak arra emlékszem, hogy az intenzív osztály ajtajában állt egy úr hófehér, vagy talán zöld köpenyben, mintha üdvözölne, Gulyás Lacika volt. Akkor nem tudom, hogy fogadtam, de ma csodálatos visszaemlékezni, nem csak a család, hanem barátaink is velünk vannak a nehéz pillanatban. Köszönöm nekik! Az, hogy a szülés nehéz volt-e, nem tudom. A „krónikában” (Zárójelentés) csak annyi van: „a szív spontán indul” 04.04.06. Régen jelentkeztem már, még 2003-ban. Szégyellem is magam miatta, de sajnos vannak az életnek kedvezőtlen periódusai is. Az utóbbi hetekben olyan események történtek, melyek arra késztettek, hogy hírt adjak magamról. Ezekről megemlékezem írásban és majd májusban és júniusban, szóban is. Velem, ami az egészséget illeti, nincs különösebb gond. Annál döbbenetesebb Karcsi barátunk váratlan távozása „Testvérem” elhagyott bennünket anélkül, hogy jelezte volna a szándékát. Alig néhány nappal előtte még beszélgettünk hogylétünkről. Megállapítottuk, hogy mindketten jól vagyunk, és ha hamarabb nem, májusban találkozunk. Nem sikerült. Tudtuk, hogy készül, vártuk a megjelenését és mégis a meglepetés erejével hatott a jubileumi album, mikor Sanyitól szerencsém volt személyesen átvenni, majd átnézni és elolvasni. Csodálatosan szép, gondos munka és szerkesztés, mely 142

diákéveink keresztmetszetét adja. Nagy-nagy élmény lapozgatni, olvasgatni benne. Méltó kiegészítése Lévay Pali 50. éves jubileumi füzetének. Köszönet Nektek érte. Sanyikám tudom mennyi munka, izgalom van benne. Gratulálok, jó munka volt. Külön köszönet a hazánktól távol élő Kiss Pista barátunknak a kontinenseket átívelő segítségéért. Már le se merem írni, májusban találkozunk és megbeszéljük az elmúlt félévet. Egyúttal ráhangolódunk a júniusi nagy találkozóra. 04.04.16. Kedves Jancsikám! Először is hálásan köszönöm postai szolgáltatásaidat. Ismerve családi helyzetemet igazán örömteli szolgálatot végzel. Ha nem éppen gyászhírt küldesz, akkor számomra minden levél olyan, mint a sivatagban egy oázis. Sokszor, sokan a csapatból leírtuk már, hogy ez az osztálylevelezés és ezen keresztül az egymásratalálás olyan erkölcsi érték, ami példátlan ebben az elfajult világban. Köszönet érte a szervezőknek, a Jóska szavaival élve, az „összekötőknek”. Jancsikám! Gratulálok a tabló felújításához. Tudom, hogy a Te kezed munkája is benne van. Nem volt hiábavaló. Egyébként jubileumi album nagyon jól sikerült. Látszik, hogy odaadással, sok-sok szertettel készült és biztosan sikerült minden osztálytársunknak örömet szerezni vele, mint ahogy az 50. évessel Lévay Palinak is. Hál’Istennek van még energia a fiúkban! Mint ahogy Benned is, mert a munkád mellett továbbra is alkotsz. Úgy tudom, hogy Semmelweis portrén dolgozol. Remélem, lesz alkalmunk megcsodálni. Sajnálom, hogy a decemberi és februári kiállításon nem tudtam résztvenni, az ismert okokból kifolyólag. Remélem, a következőn sikerül majd. 04.04.17. Gondolom, örül a lelked, hogy mindenki nagy szeretettel és felsőfokon beszél a jubileumi albumról. Ebben az egész öröm- megnyilvánulásban az a szép, hogy a Te örömöd a mi örömünk és fordítva is igaz. Jó látni Téged egyben-egészben a restaurált tablóról készült fényképen. Biztosan ezt Jancsi csinálta a gimnázium udvarán. Nem tudom kivel vitted le a tablót? Volt segítséged utána elhelyezni? Vagy hogy oldottad meg? Bárhogyan is, elismerés Nektek érte. Azt hiszem ez is példa nélküli a gimnázium életében. A 18.sz. Körlevélben feltettétek a kérdést, hogyan tovább? Mint egy, a közelgő találkozóval és a jubileumi albummal lezárul egy szakasz az életünkben. Hát igen, korunk előrehaladtával nincs semmi biztosíték, hogy a következő öt évben még lesz a megmaradóknak annyi ereje, energiája, hogy elutazzon egy találkozóra. Jól érzitek, talán utolsó lehetőség ez már több osztálytársunknak, ez az 55. éves találkozó. Ez a valóság! Más azonban a helyzet a levelezéssel. 143

Véleményem szerint, ha a Jóisten is segít ebben, és a szervezők, összekötők vállalják, akkor a levelezést folytatni kell. Most még ebben a formában. Aztán ahogy fogy a létszám, az élet fogja megmondani a folytatás módját. Ha már csak 2-3 élő marad, akkor már nem lesz szükséges a szervezés. A lényeg az, és ez a javaslatom, folytatni kell a levelezést, ezt a fajta kapcsolattartást még az esetben is, ha ritkulnak a levelek. Ezt akartam leírni, hogy tudják az osztálytársaim az én hozzáállásomat. A többit reményeim szerint vagy a májusi, vagy a júniusi találkozón megbeszéljük. 04.07.18. Sajnos nem jó eredménnyel zárult a 14.-én megtörtént felülvizsgálatom. A prof javaslatára a műtét halasztva, amíg nyugalmi állapotban is jelentkezik a fájdalom. Akkor azonnali műtét lesz. Nejecském állapota változatlan, illetve nem állt meg a folyamat. A vele való törődésem töretlen és Te aztán igazán tudod ez mennyi türelmet, önfegyelmet, szeretetet igényel. De teszem, mert úgy gondolom, ő többet tett a család életében. Kár, hogy Bozóki Gyuriék nem itthon dolgoznak és kutatnak a témában. Jó két hónap és ha a jó Teremtőnk is egyetért vele, megveregetjük egymás és osztálytársaink hátát. Igen itt vagyunk megint, találkoztunk még, szeretjük egymást. Remélem, november 14.-én sokan leszünk együtt. Bár a levelek ritkulnak, ahogy az évek múlnak. Olgicánk aranyos, küldi a fogyatkozó levélcsomagokat. Czakó Irénkével beszéltem pár napja. Haza költöztek a télre Törökszentmiklósról. 04.10.19. Kedves Olgikám! Elküldöm Neked Gönczy S.-hoz írott levelem másolatát. Neki egyenesen Interneten elküldte Éva lányom. Ne haragudj a címzésért, nem tudtam, melyik nevedet használod. Ma már nem ritka, hogy a leánykori nevet is használják a hölgyek. Mikor a múltkor beszéltünk, elfelejtettem Kajó Peti felől érdeklődni. Róla nem tudok semmit. Ugye a találkozón sem vett részt? Remélem, novemberben ott lesz és mi is. Olvastam, hogy Varga Katiék megjárták Párizst. Biztosan sok élménnyel gazdagodtak. Még én is vállalkoznék egy ilyen útra, bár jártam régen ott. De sajnos már én nem tudok Évával hosszabb időre sehová elmenni. Hál’Istennek Szarka Pista is jobban van. Örömmel olvastam Tar Marcsi levelét, hogy készül a Lézo találkozóra. Adja Isten, hogy sikerüljön. Nem is tudom, hogy találkoztam-e vele az érettségi óta. Máté Bandiékkal is beszéltem. Évike is szépen, fokozatosan javul. Azt hiszem a találkozó után úgy megnyugodott mindenki, hogy minden rendben van egyelőre. 144

04.06.22. Nagy Laci Éva lányától Kedves Sanyi Bátyám! Nagyon köszönjük azt a néhány kedves órát, amit volt szerencsénk eltölteni ebben a páratlan társaságban. Édesapám nagyon sokat mesél a régi időkről, Kisújszálláson és a gimnáziumban eltöltött évekről. A számtalan diákcsínyről, a délutáni zenélésekről, a hosszú vonat utazásokról, a bejárós időkből, a szép és kedves lányokról. Jó volt látni a történetek helyszínét, úgy, hogy a szereplők többsége is ott volt, és izgatottan, boldogan emlékezett. A szemek csillogása, az emlékek frissessége feledtette még bennünk külső szemlélőkben is, a mesélők korát. Senki sem tűnt idősebbnek 17-18 évesnél. Fantasztikus érzés volt, mikor az osztályfényképhez próbálták összegyűjteni a „zsák bolhát”, csak a szigorú osztályfőnök hiányzott, hogy megregulázza a sok izgatott, izgő-mozgó diákot. Sajnos már én is túl vagyok a 30.-ik találkozómon, ami fele ennyire sem volt családias, pedig eddig úgy gondoltam, hogy a mi osztályunk is nagyon összetartó, jó „banda” volt. Remélem, ha majd mi is elérünk az 55.-hez, mi is fogunk tudni így örülni egymásnak, annak ellenére, hogy kevésbé viharos és nehéz időkben jártunk iskolába. Igazán nagyon különleges dolog, hogy az idő nem tudta szétszakítani a sok barátságot, hogy ennyi év után is tudnak mindenkiről és mindenről. Gondolom másnak is, de Édesapámnak különösen sok erőt ad ez a nem fakuló barátság, az, hogy Sanyi Bátyámtól rendszeresen kapja a leveleket, hogy „Krasznai Jancsitól” mindig kap meghívót a kiállításaira, hogy Gulyás Laci bácsival és másokkal rendszeresen tud telefonon beszélni. Ezek a levelek és találkozások tartják benne a lelket. Sajnos nem tudtunk tovább maradni, pedig gondoljuk ebéd után voltak az igazi, nagy beszélgetések. Édesanyám elég rossz állapotban van, betegsége viszonylag gyorsan halad. Már csak akkor érzi magát biztonságban, ha otthon vagyunk, és a Papa látótávolságon belül van. Az idegen hely a sok számára régebben ismerős, de már ismeretlen ember félelemmel tölti el, és ilyenkor agresszív lesz. Ezúton kérek elnézést az asztaltársainktól, akiknek végig kellett néznie és élnie szegény Anyukám kontrolálatlan viselkedését. Elnézést kérek mindenkitől, nem tudtunk még elköszönni sem, mert Édesanyám megállíthatatlanul elindult, mit mondta „villamossal” haza. Remélem, még sokszor találkozunk, találkoznak egészségben, erőben és töretlen jókedvvel és teljes létszámmal. Mindenkinek köszönjük, és üdvözletünket küldjük: Várnagy (Nagy) Éva és férje, Feri.

145

Nagy Gy. Teritől levélrészletek

146

147

02.05.25. Kedves Pali! Mindig örülök, ha régen volt osztálytársaktól kapok levelet. Nagyon jó, hogy sikerült összegyűjtenetek, talán minden „élő” osztálytársunk címét, s hol egyikünk, hol másikunk hírt ad azokról, akikről tud valamit. Különösen jó néhányunknak öröm ez, akik, mint én is betegség, vagy egyéb ok miatt nem tud eljárni a különböző találkozókra. Sajnos én a betegségem miatt már rövidtáv megtétele után nagyon fulladok. A fényképet küldöm. Jó lenne, ha lehetőleg mindenki küldené, és sikerülne „összehozni” a tablót. Igaz, azon már csak azt látnánk, mennyire megöregedtünk. Jó lenne az is, ha az 55. éves találkozót itt, Kisújon lehetne megrendezni. Elsősorban az iskola, a környezet, a „nosztalgia” miatt. Igaz, itt már csak ketten vagyunk Vadas Bercivel pillanatnyilag és Zsoldos Pista bácsi a tanáraink közül. Pali, ha Kisújra jössz és lesz időd, örülnék, ha felkeresnél bennünket….. 02.10.16. Megkaptuk leveledet. Örülök, hogy hazajöttél, mert úgy látom, Te is úgy látod, mint talán mindannyian a mi korunkban „mindenütt jó, de legjobb otthon”, illetve itthon Ezt az előző leveled Petőfi idézetéből is éreztem! Nagyon örülök én is, hogy a Berciék nagyobbik lányuk, most, 40 évesen várja első kisbabáját. Csak sikerüljön kihordania. Varga Kati a férjével volt nálunk, és az „elszármazottak találkozóján” ott voltunk mi is. Olga is hívott tegnap este telefonon. Olyan jó, hogy így tartjuk a 148

kapcsolatot. A novemberi budapesti találkozóra nem igen tudunk elmenni. Lacinak lumbágója van, s én is elég nehezen mozgok sajnos ez a nagy bánatom, de hát bele kell nyugodni. Majd Palit is értesítem, de a lapokat nem kellett volna küldened Sanyi! Ennyit, sőt sokkal többet is már igazán megtehetek. (azért nem sértődtem meg, mert tudom, hogy jó szándékkal küldted, így biztosabban írunk! 02.12.02. Kedves Pali! Vártam, hogy az „elszármazottak találkozójára” eljössz majd Kisújra, de hallottam, hogy a nov. 10.-i Lézo találkozón sem tudtál résztvenni egészségügyi problémáid miatt. Reméljük, hogy ez előbb-utóbb megoldódik. Olyan jó, (hála a lelkes szervezőknek, akiknek Te is tagja vagy) hogy a régi osztálytársakról mostanában elég sok mindent tudunk. Két napja kaptam Varga Katitól egy köteg levelet. (Borók Imre 2, Ács Jolán, Braun Gy, Bereczki E, Oláh J, Janó Cs.) és ma adom tovább Vadas Bercinek. Hallom, hogy a találkozón 13an voltatok + hozzátartozók. Ez igazán szép létszám. Telefonon beszéltem Olgával, Gönczy Sanyival és Móci is felkeres, mikor jön az édesanyjához. Szeretnék én is elmenni, de a mozgás elég megerőltető. Hátha majd egyszer sikerül. Nem adom fel! A mi korunkban már kevés a teljesen egészséges ember. 03.01.18. Már többször gondoltam rá, hogy elmondom nektek, amit volt osztálytársunkról, Szabó Duciról tudok, de mivel teljesen bizonyosat még most sem állíthatok, nem akartam valótlan hírt terjeszteni. Azt már elmondtam többször, hogy 1949-ben a volt osztályunkból hárman kerültünk az egri Pedagógiai Főiskolára: Juhász Béla, matematika-fizika szakra, Szabó Magdolna, matematika-fizika szakra, és én biológia-kémia szakra. Két év múlva gyakorló-évesként kihelyeztek bennünket tanítani, és a harmadik év végén államvizsgáztunk. Duci került a legmesszebbre, Baranya megyébe, Hímesházára általános iskolába. Kezdetben több levelet váltottunk egymással. Arról még értesített, hogy férjhez ment és tudtam a két kisfia születéséről is. Akik részt vettünk a 10. éves érettségi találkozón, mindnyájan találkoztunk vele. Azután a levelezésünk abbamaradt (lehet, hogy már előtte) és azóta Ducinak teljesen „nyoma veszett”. Nem jött el több találkozóra, és nem volt ott az 1971-es 20. éves főiskolai találkozón sem. 2001-ben kaptuk meg Egerben az aranydiplomát. Abban bíztam, hogy ott megtudok róla valamit, de a csoporttársai sem tudtak róla semmit. Nem volt benne az aranydiplomások közötti névsorban sem, pedig akik betegség, vagy egyéb ok miatt nem tudtak eljönni, őket is felsorolták névszerint. Összesítve jelentették be, hogy a végzettek 42%-a már nem él. 149

Talán annyit meg lehetne csinálni, hogy a hímesházai általános iskolát megkérdezni, az 1951-ben odahelyezett Szabó Magdolna mat.-fizika szakos tanárról és családjáról mit tudnak? Az ott tanítók nyilvántartási könyvében biztosan be van jegyezve. Esetleg egy másik út is lehet. Duci dévaványai volt, és ha jól emlékszem Oláh Jóska is. (Nem tudom, neki vannak-e még rokonai ott?) Jóska biztosan tudja milyen utcán laktak annak idején Duci szülei? Hátha a szomszédok közül valaki tud róla? Sajnos nem sok reményem van egyik variációt illetően sem, mert ha élne, az aranydiplomáért jelentkezett volna. Kedves osztálytársaim! Magamról csak annyit, az 50. éves találkozó óta nagyobb változás nem történt velem, illetve velünk. Férjemmel együtt érezzük az időskorral együtt járó hátrányokat, de addig jó, amíg ketten vagyunk és segítjük egymást. Örülök, hogy időnként hírt hallok rólatok (levelek és telefon útján is) és annak, hogy van néhány lelkes ember, aki összefogja és szervezi ezt az önkéntes feladatot. Vajon az 55. éves találkozót hol és hogyan tudjuk megszervezni? 03.01.19. Ennyit tudtam írni Duciról. Sajnos, én is a legrosszabbra gondolok! A januári leveleket nem kaptam még meg, de az utolsó előtti láncszem vagyok. Varga Kati mindig elküldi, és én továbbítom Bercinek. Mellékelten küldök két kisúji lapot, talán ezeket nem ismered. A főszerkesztő dr. Szabó Lajos, a Kása Jutka férje, akit biztos ismersz. Dávid Mityó osztálytársa volt, 1952-ben érettségiztek. Kedves Sanyi! Mivel Te a 10. éves találkozón nem voltál itt, és ha nem olvastad, szívesen lefénymásoltatom neked azt az „Emlékirat”-ot, amit a találkozóról Benkő Árpi és Tóth Karcsi állítottak össze. Van egy csoportkép is, de azt már biztosan láttad! Akkor még 6 tanárunk is ott volt. 03.02.02. Köszönöm, hogy olyan hamar válaszoltál! Én látod, nem vagyok olyan rendes a levélírás terén. Sajnálom, hogy már nem segíthettem a Szabó Duci „megtalálásában”. Sokkal előbb kellett volna, mert amit leírtam, még az utolsó adatot is (aranydiploma) majdnem két éve tudtam, de nem is reménykedtem abban, hogy valaha is rátalálunk Ducira. Úgy gondolom, hogy a 15 vagy 20 éves találkozóra küldött meghívó elkallódhatott. Lehet, hogy abban az időben költöztek el Hímesházáról, és mivel erre nem reagált, utána már nem küldtek meghívót neki. Talán Ő is megérti ezt.

150

A leveled kézhezvételének a napján én felhívtam Ács Jolit. Ő elmondta a Ducival való levélváltásukat, majd én is írtam neki levelet. Gondolom, a jövő héten kapok rá választ. Közben jan. 30.-án Varga Katitól is megkaptam a januári levélcsomagot. Már az én levelem is benne volt. Mivel sürgősen elintézendő dolog nem volt benne, nem baj az, hogy egyszerre érkezett meg. Most már csak 3 osztálytársról nem tudunk. Gondolom, hogy Nagy Ádám talán nincs is Magyarországon. Méhesfaly Icának főleg csak a nevére emlékszem. Szabó Ferinek még az arca sincs előttem. Ő biztos csak kevés ideig járt velünk. Sajnos, fényképet nem tudok küldeni, mert nekem is az eddig közölt képeim és a találkozókról készültek vannak, de azokat Erdélyi Móci a videó felvételre, illetve szalagra feldolgozta. Igaz, hogy még másfél év van az 55. éves találkozóig, addig is változhatnak a dolgok de van-e már elképzelésetek ezzel kapcsolatban? Vadas Bercinek hétfőn továbbítom a levélcsomagot. Nagy öröm van most a családban. Megszületett a harmadik fiú unoka. Az idősebb lányának, Icának az első! Nagyon remélem, hogy ez az öröm a Berci egészségére is jó hatással lesz. 03.02.17. Kedves Osztálytársak! A februári leveleket 12.-én Lévay Piroskától megkaptam. Lassan már mindenkiről tudjuk a legfontosabbakat. Szabó Magdi „megtalálásának” örülök. Már váltottunk is levelet egymással. Örülök annak is, hogy Lévay Pali jól van. Az én egészségi állapotom sem változott lényegében az utolsó levelem óta. Vadas Bercinek tovább adtam a leveleket. Sajnos, 1949 előtti „anyagom” nincs. Írásos és fényképes sem. 03.04.07. Most jelent meg a „Kisbíró” újság, s benne Zsoldos Pista bácsiról egy írás. Küldök Neked is egyet, hátha még nem kaptál belőle. Ha jónak látod, majd másolsz belőle néhány osztálytársnak. Beszéltem Berciékkel, ( a feleségével) mert bántott, hogy nem hívtuk fel Őt, amikor itt voltatok. (Én elfelejtettem mondani Nektek, de átadtam az üdvözleteteket.) Varga Kati is hívott még aznap este, és elmondtam neki, kik voltak itt a Pista bácsi temetésén és kik búcsúztatták Őt. Írtam Lévay Piroskának is. Remélem, jól utaztatok visszafelé is. Még annyit: Rákérdeztem Icától, Berci is olvassa a leveleket. Örül is neki. Tehát viszem továbbra is. 151

03.04.14. Nagyon örültünk kedves hangú levelednek. Azt a keveset, amit tettünk, nagyon szívesen tettük. Bár ne ilyen szomorú alkalommal kellett volna tenni. Nagyon örültem én is, hogy láttalak benneteket és beszélhettünk egy keveset a volt osztálytársakkal. Mivel nem könnyen mozgok, ezt főleg itt tudom megtenni. Mindig nagyon szívesen várjuk bármelyikőtöket, ha kisújra jöttök. Egyébként Lévay Pali és Varga Kati is felhívott telefonon a temetés után. Sajnálom, hogy nem találkoztál Törzsök tanár úrral. Én beszéltem vele egy pár szót. A fiával voltak itt. Biztosan örül majd nektek, ha Krasznai Jancsival felkeresitek. Azt hiszem Gulyás Laci is beszélt vele. Nyúlasi Klárika, ha tudná, biztosan örülne neki, hogy mostanában sokan emlegették. Valóban az ő házukat vették meg a szüleim 1959-ben, amikor engem Karcagról ide hívtak a Kossuth iskolába tanítani. Nyúlasi néniék pedig Pestre költöztek, Klárikáékhoz. Nyúlasi néni a következő évben meghalt, de Nyúlasi bácsi még sokáig élt utána. A 60-as évek elején az én szüleim is meghaltak. A két testvérem is más városba került a családjával. Budapestre és Siófokra. Így 1970től mi Lacival korszerűsítettük a házat. (Víz, gázvezetés, csatornázás, parkettázás, külső vakolás stb. De sajnos, mindig van egy ilyen régi házon csináltatni való. Azt hiszem a 30-as években épült. Tegnap emlegettünk benneteket. Vonáéknál voltunk, a felesége Sávay Marika. Az ő testvére Sávai Ilcsi. (Major Ferencné, aki már 5 éve nem él.) A Ménési úton szomszédotok volt. Ilyen kicsi a világ! A múlt héten a 10.sz. levélcsomagot megkaptam Lévay Piroskától. Nagyon lelkiismeretesen küldi a leveleket mindig. Ámulok a technika csodáin: A Zsoldos Pista bácsi haláláról Braun Gyuri már másnap tudott az interneten keresztül. Kár, hogy ebből a „csodából” az én korosztályom nagy része már kimaradt. Tetszett nagyon a történet, amit Zsoldos tanár úrról elmeséltél, Foch francia marsallal kapcsolatban. Elolvasva már én is emlékeztem rá. Majd alkalom adtán a fiának, Zolinak is elmesélem. 03.04.28. Megkaptam Piroskától a legújabb levélcsomagokat is. Olvastam a Neked írt levelemben Bozóki Gyuri régi nevének említését (amit véletlenül tévesztettem el, pedig tudtam.) Gondolatban elnézést kérek tőle. Nagyon sajnálom, remélem, nem haragudott meg rám. Olga felhívott telefonon, Erdélyi Kalmi meglátogatott, Szabó Duci levelet írt. Nagyon örülök a kapcsolattartásnak! 03.06.11. Kedves Osztálytársak! Ha már tollat ragadtam szeretném leírni azt is, hogy milyen szívesen és örömmel olvasom a beszámolóitokat, életetek 1-1 részletét! Nagyon tetszenek Czakó Irénke kedves sorai, akinek mindekihez van néhány 152

kedves szava. Milyen csodálatos belső értékre vall, ha észrevesszük a természet szépségét és tudunk örülni a legkisebb értéknek is, ami megérint bennünket. Jó egészséget kívánok neki és minden olyan osztálytársamnak, aki örül a jókívánságoknak és együttérzéseknek. Bevallom, én is ebbe a „táborba” tartozom. Öröm számomra, hogy az Öregdiák találkozón olyan szép számmal megjelentetek és szomorú vagyok, hogy én nem lehettem közöttetek. Nagyon örülök osztálytársaim sikerének. Krasznai Jancsi, Oláh Jóska). Nagyon tetszett Nagy Laci levele, amit Krasznai Jancsi kiállítása kapcsán olyan nagy hozzáértéssel elemzett. Ez nekünk is, akik nem lehettünk ott, szinte audiovizuálisan is élményt nyújtott. Ezt külön megköszönöm Neked Laci! 03.07.31. Szomorúan értesültem Bereczki Etelka haláláról. Sajnos, osztálylétszámunk ismét kevesebb lett egy fővel. Fogyunk szép lassan, ahogy az idő halad velünk! Ha összegyüjtitek a kondoleáló sorokat, adjátok át az Etelka családjának a férjem és én, valamint Vadas Berci és családja együttérző részvétünket. A küldeményeket mindig pontosan megkapom Piroskától és érdeklődéssel olvasom. Nagyon tetszenek a régi, gyerekkori visszaemlékezések. Például Oláh Jóskáé a legutóbbiak közül, vagy Barcsay Laci naplószerű levelei. Milyen jó, hogy megmaradtak! Igen jó korrajzok is egyben. Aranyos volt a legutóbbi levélben az anyukájához írt „kisfiú panaszai” a húsevéssel (és szerintem a honvággyal) kapcsolatban. Még egyszer köszönöm a Te és mindazon osztálytársak munkáját, közreműködését, akik ebben részt vesznek. Mikor fogsz pihenni? 03.08.14. Megkaptuk és örülünk hosszú levelednek. Amit írtál, szinte mindennel egyetértek. Örülök, hogy Kiss Pista is ilyen aktív. Eddig is szinte minden osztálytalálkozón részt vett. Akkorra időzítette a hazautazásukat. Úgy gondolom a többség most már eldöntötte, hogy Kisújon lesz az osztálytalálkozó. Az internátusban volt a 45 éves is, és talán ott lenne a legalkalmasabb most is. Az osztálytársak beszállítását az állomástól Laci szívesen megteszi. Remélve, hogy az egészségi állapota is megengedi. Különben, ha Pesten lenne a találkozó oda is elmennénk, ha egy év múlva is ilyen marad az egészségünk. Persze ezt nem mi irányítjuk, és előre nem tudhatjuk. Azzal kapcsolatban, ha valamelyikőnkkel az osztálytársak közül valami tragikus eset történne, úgy gondolom, a mai hírközlési eszközökkel gyorsan tudjuk egymást értesíteni. 153

Megkaptam a 3/25-ös levélcsomagot is. Én még most is Lévay Piroskától. Tetszenek a benne lévő írások. Tegnap beszélgettünk egyik barátnőmmel, aki felelevenítette diákkori „élményét” veled kapcsolatban. A díszteremben istentiszteletet tartott Sajtos tanár úr. Te ezalatt az előtted ülő lány szőke, hosszú copfját hozzákötötted a szék támlájához. Persze a tiszteletes úr is észrevette, és nem hagyta megjegyzés nélkül. A lány 2 évvel lejjebb járt, mint mi, Kása Judit, gimnáziumi tanárnő. Talán emlékszel rá, az édesanyja Nagy Margit tanító néni testvére volt. 03.11.05. Szerettem volna meglepetést okozni Nektek, hogy a nov. 9.-i találkozóra elmegyek, de végül is, nem sikerült a tervem. Így most már csak az 55. éves találkozó lehetősége maradt. Ott remélem, minél többen találkozunk majd. Ma kaptam egy nagy csomag levelet, amit mindig nagy örömmel olvasok. Először is Tóth Karcsi „második születéséhez” gratulálok. Nagy érdeklődéssel olvastam a beszámolódat Karcsi! Hál’ Istennek, hogy túl estél ezen a nagyon nehéz és kockázatos műtéten. Sokat gondoltunk Rád és sokan. A műtét idején, és azóta is. Mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk. Azt is remélem, hogy az osztály találkozón ugyan úgy a legfiatalabbnak látlak közülünk, mint eddig. Vigyázz addig is magadra. Kedves osztálytársak! Jókat kacarászok magamban azokon a remek diákkori történeteken, amiket én akkor valahogy nem tudtam, és amiket remek stílusban és élvezetesen írtok le. Nagyon élvezem a „Cseka” történeteket. Sajnálom, hogy az egri főiskolán, ahová együtt jártunk Juhász Bélával, csak néha futottunk össze vele, és csak néhány mondatot beszélgettünk. Úgy láttam, ott elég magányos volt. Valószínűleg a gyerekkori pajtást, barátot ott nem találta meg. Ha jól emlékszem a „cseka” sapkája még ott is megvolt. Talán Szabó Duci, mint földije többet tud róla. A Halottak Napja alkalmával felkerestük 1-1 szál virággal 2 osztálytársunk, Bugyik Margit, Rázsó Lexi, valamint osztályfőnökünk és Zsoldos Pista bácsi sírját is. Valamennyiőnk nevében leróttam kegyeletünket. Máté Bandi a napokban felkeresett személyesen, valamint Varga Kati és Erdélyi Kalmi telefonon. Beszéltünk velük is a találkozóról. Úgy gondolom a terv mindnyájunknak, legalább is a többségnek megfelel. Ha jöttök Kisújra, ne kerüljetek el bennünket, s ha bármiben tudunk, mi is segítünk. 04.03.28. Megdöbbenve értesültem Erdélyi Kalmitól Tóth Karcsi tragikus haláláról. Azóta csak arra tudok gondolni, milyen kevésen múlik az ember élete. Ismét 154

kevesebben vagyunk és leszünk az 55. éves találkozón, amit Karcsi utolsó levelében (2004.02.05.) nagyon várt. Úgy gondolom, összegyűjtitek az osztálytársak együtt érző sorait, ezért kérlek, tolmácsoljátok Karcsi feleségének és családjának a férjem és én, valamint a Vadas család részvétét. Megkaptam a színvonalas és szép kivitelű jubileumi albumot. Köszönöm Neked és mindazoknak az osztálytársaknak, akik önzetlenül, gonddal és szeretettel összeállították, továbbá az előállításához az anyagiakat biztosították. Formailag és tartalmilag is nagyon tetszik. Azt hiszem, a hátralévő életemben sokszor olvasgatom, lapozgatom. Vadas Bercinek is eljuttatom a napokban. A feleségével már megbeszéltem. Sajnos Bercivel kapcsolatban nem sok jót tudok írni. A felesége szerint rohamosan romlik az állapota. Testileg, szellemileg, a Parkinson kór miatt. Április 8.-án kell kórházba befeküdnie. Nem tudom részt tud-e venni a találkozónkon? Legutóbb, januárban hogy ott voltam náluk, még viszonylag jól el tudtunk beszélgetni. Ha legközelebb Kisújra jössz, gyere be hozzánk, hátha tudunk valamiben segíteni. 04.04.26. Közeleg június 19.-e osztálytalálkozónk napja itt, a régi iskolában. A levelekből arról is értesültem, hogy az előkészületeket már megkezdték osztálytársaink. Előző levelemben írtam, ha tudok valamiben segíteni, mint helybeli, szívesen megteszem. Elsősorban azonban szeretném felajánlani minden kedves osztálytársamnak és hozzátartozójának, hogy a vasútállomástól az iskoláig a szállításokat a férjemmel együtt nagyon szívesen elvégezzük. Tudom magamról, hogy a másfél kilométeres távolságot többünknek már nem könnyű megtenni. Nagyon rosszul esne, ha nem fogadnátok el tőlünk ezt a csekély szívességet, s ha valaki emiatt maradna le a találkozóról. Természetesen, aki jól tud sietni, futni, azt nem szeretném ezzel megsérteni. Remélem és várom, hogy július 19.-én minél többen találkozunk. 04.06.19. Az alábbi levelet Nagy Terike az 55. éves találkozón akarta felolvasni, de nem volt rá alkalom: „Köszönöm a sorsnak, hogy megengedte ezt a találkozást veletek, azokkal, akikkel 5 évenként mindig találkoztunk, és azokkal is, akiket 40-50, esetleg 55 éve nem láthattunk. Sajnos az utolsó 5 év nagyon megritkította sorainkat. Két tanárunk, osztályfőnökünk és 5 volt osztálytársunk távozott véglegesen közülünk. Gondolatban velük is és azokkal is együtt vagyunk most ezalatt a rövid idő alatt, 155

akikkel 55 évvel ezelőtt elindultunk: Nyugodjanak békében az elhunytak. Kezemben tartom a szép és ízléses meghívót, amely bizony elég pesszimista a jövőt illetően. Bízzunk benne, hogy személyes találkozásokra még lesz alkalmunk, és a felújított tablónk a következő 55 évben is ott függ majd a gimnázium lépcsőfordulójának falán és még lesz alkalmunk rápillantani. Tudom, hogy a legtöbb volt kisúji osztálytársunknak már nincsenek itt családtagjai, hozzátartozói, illetve valamelyik temetőben nyugosznak. Már egyedül én élek csak itt ebben az ősi nagykun városban. A valaha 48-as létszámú osztály tanulóiból. Férjemmel együtt nagyon örülnénk neki, ha bármikor itt jártok, felkeresnétek bennünket. 55 év! (+18) a történelem egy kis töredéke, de nagy idő az egyén életében! Életünknek ez már mindenképpen az utolsó szakasza, s mégis, ha utólag gondolunk rá, nagyon hamar elszállt. Most, hogy a hely szelleme, az Alma Mater levegője megérintett bennünket, lejátszódik előttünk a gyermek és ifjúkorunk, a sok kedves emlék, a közös beszélgetések, éneklések, csínytevéseink. Keressük egymás tekintetében a régi csillogást, de a fáradt tekintetek, megtört arcok, már nem nagyon emlékeztetnek azokra, akik akkor voltunk. (lásd a 2. tablót!) Vagy mégis? Most, hogy itt beszélgetünk, egymás szavába vágva, leomlanak az 55 év távlatának falai, és felelevenednek a régi emlékek, élmények ismételten. Beszélünk örömeinkről, bánatainkról, sikereinkről, kudarcainkról, mert ilyen az ember élete. Mindannyiunk élete. Jó és rossz, örömteli és tragikus események sorozata. Mert nem volt könnyebb a mi korosztályunk élete sem, de aki az alapvető erkölcsi értékektől, mint becsület, tisztesség, szeretet, egymás munkájának megbecsülése, tiszta szándék, igazságosság (és még sorolhatnám) nem tért el, Arany Jánosból idézve: ember tudott lenni, mindig minden körülményben, az tiszta szívvel készítheti el élete leltárát! Mégegyszer megköszönöm Gönczy Sanyi, Kiss Pista, Lévay Pali, Máté Bandi, és mindazok munkáját, akik olyan sokat dolgoztak, fáradoztak azért, hogy elkészült a szép album és összejöhettünk erre az 55 éves találkozóra. Kívánok minden osztálytársamnak és családtagjainak jó egészséget, egymás közötti és magunkkal szembeni békességet.” 05.04.10. Köszönöm, hogy elküldted a osztálytársak megújított címlistáját. Örülök, hogy tetszett a megemlékezésnek szánt kis írásom a kalendáriumban. Sajnos az utolsó vagyok a volt osztálytársakból, aki itt él a városban. Fogadd szívesen tőlem az idei kalendáriumot. Biztosan találsz benne olyan cikket, esetleg képet, akiket ismersz, vagy ismertél. Pl. Korda Piroska: „Az én 0. kilométerkövem” 156

Nagyon rendes vagy Sanyi, hogy felhívtad a figyelmemet a honlapodra. Alkalomadtán majd okvetlenül nézegetem. Sajnos most nagy baj ért bennünket. Laci ápr. 3-án reggel váratlanul (semmi előzetes jel nem utalt rá) összeesett. Beszállították a karcagi kórház neurológiai osztályára. A jobboldali végtagok megbénultak. Menni egyáltalán nem tud. Egy hét alatt a kéz mozgása megindult és a beszéd is jobb lett egy kicsit. Bízunk benne, ha hosszadalmas is lesz a gyógyulás, de még együtt lehetünk valameddig. Most nagyon sok testi és lelki teher nehezedik rám. Ha hazajön, majd igénybe veszek segítséget is, csak legyen itthon! 05.09.17. Kedves Osztálytársak! A Kulturális Örökség Napjai alkalmából került sor szept. 17-én 15 órakor volt kedves tanárunk Zsoldos István emléktáblájának avatására a Néprajzi Kiállítóterem (volt Morgó Csárda) tornácán. Nagyon örültem, hogy részt vettem ezen a bensőséges, szép ünnepségen, amely élményt most röviden szeretnék Veletek is megosztani. Délután még szép késő nyári napsütés volt, talán csak a kékebb ég, és szűrtebb fény jelezte, hogy közben az ősz estére be is köszöntött. Tárogatósok zenéje fogadta a részvevőket az udvaron, ahol 200-300 érdeklődő foglalt helyet. Ezután a megjelenteket Nagy Gy. Róza ny. tanárnő, a Városvédő és Szépítő Egyesület titkára köszöntötte, majd dr. Ducza Lajos ny. főiskolai docens meleghangú beszédében méltatta Zsoldos István tanár úr munkásságát. Pista bácsi minden tevékenységével a közjót szolgálta. Mint ref. lelkész, földrajz-történelem szakos tanár, helytörténeti kutató, a Néprajzi Múzeum létrehozója és az 1929-ben megalakult „Öreg Diákok Baráti Körének” újra szervezője és sokáig vezetője. Zsoldos István munkásságát a város „Pro Urbe” díjjal ismerte el, az elsők között kapta meg a Város Díszpolgára címet. Az emléktáblát Bozó Imre öregdiák és Tatár Zoltán egy későbbi tanítvány leplezte le, melyen a méltató szövegen kívül Zs.I. portréjának domborműve is rajta van. Pintér Attila fiatal szobrászművész alkotása. A család nevében lánya, Zsoldos Emese köszönte meg a szervezőknek a szép megemlékezést. Így adóztak tisztelői, volt tanítványai, barátai, munkatársai, a város vezetői a sok virágon, koszorún kívül Pista bácsi emlékének a város és a Nagykunság értékeinek feltárásában, megőrzésében végzett munkájáért, egész életművéért. Végül mialatt a tárogatósok népdalokat, kuruc nótákat játszottak, megtekintettük a múzeum gyűjteményét, amely kb. 2000 darabból áll, szépen elrendezve Kisújszállás egyik legrégibb épületében elrendezve, az 1781-ben épült Morgó csárdában. 157

Kedves Osztálytársak! Ha erre jártok, álljatok meg néhány percre és tekintsétek meg az emléktáblát, amely még remélhetőleg nagyon sokáig emlékezteti az utókort is Zsoldos István tanár úr munkásságára, életművére. 05.09.18. Drága Olgicám! Leveleidet megkaptam. Köszönöm. Érdekes az „Öregdiákok Szövetségének” megalakulási jegyzőkönyve. Jó régi! Mi még akkor nem is éltünk. Tegnap voltam a Zsoldos Pista bácsi emléktáblájának leleplezésén. Szép kis ünnepség volt. Beszámolót fogok róla küldeni. 05.10.27. Szeretnék pár sorban válaszolni én is a Kiss Pista felvetésére, egy esetleges rendkívüli találkozó ügyében. Mint egyedüli Kisújszálláson élő és sajnos mozgásában is korlátozott osztálytárs természetesen örülnék, ha itt jönnénk össze, amennyiben lehetséges, és akinek az egészségi állapota megengedi. Jó lenne, ha az ifjúkori környezetben, az internátus vadgesztenye fái alatt, vagy az Alma Mater falai között felidéznénk ismét a régi emlékeket, hogy örüljünk egymásnak, s hogy gondoljunk szertettel azokra az osztálytársakra, akik már végleg eltávoztak közülünk. Valamennyiünk gyökerei a Tiszántúlhoz, közelebbről a Kunsághoz kötődnek, s érzelmi okok miatt a Szolnok megyei, Debrecen-i, Észak Magyarország-i, de talán a Budapesten élők is ezt a megoldást találnák helyesebbnek. Gondolkozzatok rajta, s ha élünk és mozogni tudunk, találkozzunk 2006-ban is! Nagy Terike írása a Kisújszállási Nagykun Kalendárium 2005-ös számából: 55 év után – fiatalos szívvel Nem mindennapi találkozásra gyülekeztünk 2004. június 19-én az internátus öreg vadgesztenye fái alatt. 55 éve – 1949. júniusában indult el a gimnáziumból a 45 fiatal, lelkes ember dr.Borók Imre osztályfőnök útra indításával, hogy ki-ki megtalálja az élethívatását. Ennyi év után is bizton állíthatjuk, hogy tanáraink a tudás mellett becsületes munkára, tisztességre, egymás megbecsülésére, igazságosságra – tehát az alapvető erkölcsi értékekre is felkészítettek bennünket. Mindannyian helyt tudtunk állni választott életpályánkon, lettünk bár tanárok, mérnökök, hivatalnokok, orvosok, művészek vagy az élet bármely más területén dolgozók. Többen kerültek távoli országokba, de ott is öregbítették iskolánk hírnevét. 158

55 év! A történelem kis töredéke, de nagy idő az egyén életében! Mégis, ha visszagondolunk rá, nagyon hamar elszállt. Mindenki életében volt öröm és bánat, siker és kudarc, hiszen ezekből tevődik össze az ember élete. Nem volt könnyű a mi korosztályunknak sem, de aki ’ember tudott lenni, mindig, minden körülményben’, az tiszta szívvel készítheti el élete leltárát. Érettségi találkozónkat ötévenként mindig megtartottuk. Köszönet érte azoknak az osztálytársaknak, akik a szervezés munkáját magukra vállalták. Az évek során egyre kisebb lett az osztálylétszám, egyre többen távoztak el az élők sorából. Az utolsó öt évben két tanárunkat – dr. Borók Imre osztályfőnököt és Zsoldos tanár urat – valamint öt osztálytársunkat veszítettük el. Nyugodjanak békében! Ma már csak 29-en vagyunk, ebből 23-an jelentünk meg a mostani találkozón. Volt, aki nagy betegen, rosszul mozogva vállalta azt, hogy még együtt lehessünk, találkozhassunk. Nagy öröm volt számunkra, hogy a 89 éves, csodálatos szellemi frissességgel rendelkező Törzsök Béla tanár úr – aki énektanárunk volt – is megtisztelt bennünket. Voltak örömteli eseményei is az elmúlt öt évnek. Megújítottuk a megfakult érettségi tablónkat és visszahelyeztük az iskola második emeleti lépcsőfordulója fölé, ahol eddig is volt, és talán még ott lesz újabb 55 évig. Sok-sok munkával elkészült egy nagyon szép képes albumunk – az 55 év fontosabb eseményeiről, diákéveinkről, találkozóinkról. Ezt minden osztálytárs megkapta. Köszönjük az összeállítók munkáját és anyagi áldozatát. Az utolsó több mint két évben intenzív levelezést folytattunk egymással, amely mindenkihez eljutott és ebben szinte mindenki részt vett. A találkozó óta írt sok levél azt igazolja, hogy élmény, örömünnep volt mindannyiunk számára az, hogy ismét együtt lehettünk. Annak reményében búcsúztunk egymástól, hogy talán még lesz alkalmunk találkozni, egymást viszontlátni! Befejezésül idézem újra Reményik Sándor Viszontlátásra c. versének egy részletét, amely ránk is illik: (A vers a Varga Kati írásainál olvasható teljes terjedelmében) Deme Lászlóné, Nagy Terézia, a már egyetlen Kisújszálláson élő osztálytárs.

159

Oláh Jóskától levélrészletek 99.10.22. Kedves Bandi! (Máté) Köszönöm a leveledet és a képeket. Mindkettővel nagy örömet szereztél nekem. Válaszom azért késett, mert a közelmúltban két felkérésnek kellett eleget tennem. Okt. 15-én ugyanis Miskolcon a Herman Ottó Múzeum és a MAB Történettudományi Szakbizottsága szervezésében, A Magyarországi Uradalomtörténeti Kutatások c. konferencián. A sárospataki uradalmakba tartozó falvak, mezővárosok nemzetiségi és vallási viszonyai a reformkorban címmel, egy rövid előadást tartottam. Ma, október 22-én pedig én tartottam az ünnepi beszédet az Aranybika, Bartók termében, alapításának félévszázados évfordulóját ünneplő egykori iskolám tanulói és tanárai előtt. Úgy látszik, jobbat nem találtak. Mivel mindkét penzumomat szerencsésen teljesítettem, most válaszolok Neked! Szeretném utólag Palinak és Neked is megköszönni találkozónk példás előkészítését és megszervezését. Akár hiszed, akár nem, a „Non scolae, sed vitae discimus” összeállításotokat már másnap elolvastam. Néhány gondolat erejéig visszatérve 50 éves találkozónkra, tanáraink, Kiss Géza kivételével, rendkívül rozoga állapotban vannak. Igaz mi sem, vagy legalább is én, csak a magam nevében beszélhetek, már nem azt a régi elvet valljuk, hogy „legelébb a szőkék, aztán a feketék, végül a barnák és a maradék” Pali felolvasásából nem értettem meg, hogy mit írt Bozóki Gyuri, a „Csikkember” egykori kedvence és Simon Bandi. Pedig az egyiknek, ha jól emlékszem, volt egy rám vonatkozó része is. Később az általad is említettek miatt, nem volt rá lehetőségem, hogy megkérdezzem. Nem tudom Fejenagy Főhadnagy címét sem! Szeretném tudni, mielőbb szeretnék vele is találkozni, mielőtt lakhelyet változtatunk és egymás után, úgy, ahogy illik, átköltözünk az örök vadászmezőkre. Leveled második részére válaszolva, ami engem illet, kandidátusi disszertációmat az akasztói, vésztői uradalmak gazdálkodása a XIX-XX század fordulóján, már 25 évvel ezelőtt, 1974-ben megvédtem. Most a szept. 8-án beadott akadémiai doktori értekezésem elkészítésére készülök. Ha nem megy, akkor a Tisztelt Tudós Társaság kénytelen lesz elviselni egy újabb munkát, amihez már hozzáfogtam. Mentségemre szolgáljon, hogy mindig munkacentrikus voltam. Más, kellemesebb irányt is választhattam volna, de nem tettem. Ez van! Ha valami említésreméltó fejlemény történne, értesítelek. 02.04.14. Köszönöm megjelenésedet, informátori tevékenységedet. Mindenkinek, akik megtiszteltek soraikkal már válaszoltam. Téged hagytalak utoljára. Ennek is megvan az oka. Neked írom a leghosszabb levelet. 160

Mióta hazajöttél, ismét itteni lakos lettél, jelentősen megváltozott a kapcsolattartás intenzitása az egykori, még élő osztálytársak között. Ez a Te érdemed. Örülök, hogy ez így történt és a bomló szálak szorosabbak lettek. Olyan érettségi találkozón ugyan, amelyen minden érdekelt részt vett, még sem tanulóként, sem tanárként nem vettem részt. S ez így természetes. Mint az is, hogy a korábbi érzelmi, értelmi értékrenden kialakult kapcsolatok az idő múlásával sem változnak. Aki szimpatikus volt valamikor az életben, az is marad. Akinek valaha volt mondanivalónk, azzal évtizedek múltán is szívesen elbeszélgetünk, s úgy folytatjuk, mintha abba se hagytuk volna. Sajnálom, hogy „Cisszel” egyik alkalommal sem sikerült találkoznunk. Egy korábbi érettségi találkozón, váltottunk ugyan néhány szót, de tartós, hosszas beszélgetésre nem került sor. B. úr hozzád írt levelének a másolatát olvastam. Kedves tőle, hogy még emlékezik rám. Az én lelki szemeim előtt is feltűnik karakterisztikus arca, alakja. Felelevenítődik egy régi történet. Kunhegyes szülötte, a csikkember egyik kedvence volt, ellentétben Fejenagy Főhadnaggyal. Történt 1948-ban, VII.-ben. A Népi Kollégium épületének udvarán, egy szép tavaszi nap délutánján, hogy a szorgalmas feladatmegoldó engedve a tudatalattinak és az osztálytársak rábeszélésének, berúgott. Vidám kedvében beállt egy szekrénybe és énekelni kezdett. Valakinek a javaslatára bezártuk a szekrénybe és fejreállítottuk. Váratlanul ritka ellenőrzéseinek egyikét tartotta a gimnázium és a kollégium igazgatója, aki felfigyelt a furcsa zajra. Érdeklődő kérdésére, hogy ki a szólista, megadtuk a kért felvilágosítást. Amikor hitetlenkedett, az egyik haszontalan kinyitotta a szekrényajtót, amelyből kicsúszott a lába elé kedvenc tanítványa. (A főszereplőt érettségi óta nem láttam.) Szarka Pista címe pontos a kimutatásodban. Az 50. éves érettségi találkozó óta nem láttam. Korábban többször is találkoztunk. Nyugdíjasként követve a felsőbb utasításokat a családi gazdaság kialakításán fáradozik. Néhány száz négyszögölön, a vegetációs időszakban, olykor azon túl is, növényeket termeszt, és kisállatokat tart. Mindig kint van a tanyán, ha jobban tetszik a hétvégi házban. Remélem, hogy hamarosan találkozunk. 02.07.01. Érdeklődéssel olvastam a leveledben közölt új információkat. Ernyedetlen erőfeszítéseidért fogadd növekvő elismerésem. Mellékelten küldöm a kért képet, amely a legkényesebb ízlést is kielégítheti…Ha valami miatt mégsem volna jó, nem felelne meg a kívánalmaknak, újra cserélem. A tervezett tabló talán még érdekesebb lenne, ha a mostani képek mellé, elé mellékelnétek a régieket. Gondolkozzatok rajta, valamint azon is, hogy egykori tanárainkat, hajdanvolt osztálytársainkat, akik már csak bennünk, 161

emlékezetünkben, tudatunkban élnek, nem kellene-e legalább névvel, haláluk évével szerepeltetni tablónkon?!? Nem szeretném, ha a költségek csak titeket terhelnének, szívesen hozzájárulok mindenhez.

162

163

03.04.05. Leveletekből szereztem tudomást Zsoldos tanár úr haláláról. Talán néhányan eljutottatok a temetésre. Én pillanatnyilag még mindig mozgásképtelen vagyok. Isiás, meszesedés, térdízületi gyulladás. A többit nem sorolom. Ez van, akár tetszik, akár nem, s az lesz, hogy „elmegyünk, mindnyájan elmegyünk” (W.S.) Csak az nem mindegy, hogy mikor és hogyan. Az általad javasolt címre én is gondoltam, de egy másikra is. „Hogy volt, hogy nem volt…? Majd meglátjuk, hogy lesz a végén. Ha jobb lesz a hangulatom, megírom és elküldöm Neked. Örömmel olvastam az Olga által továbbított küldeményeket. A sheriff kisebb, fiatalabb lányának a jelentkezését ugyanúgy, mint a többit, a határokon túl és innen. Az egykori irídium töltőtollasét, a zakókölcsönzőét, (valamikor jobban ment a kiskörei kereskedőknek) az Irénkéét, a Kareszét, stb. Az egyik közlést pontosítani szeretném. Tar Marika leányának nem én voltam az osztályfőnöke, de heti két alkalommal találkoztunk az oktatás keretében. Levelemmel küldök egy 1948 szept. 24-én a VIII/A-ban készített fényképet, Cseka gyászjelentését és Olgának néhány bélyeget. Légy szíves, juttasd el hozzá. 03.05.15. Levelem mellékleteként küldöm el azt, amit ígértem. (A szövegen és a szerkesztésen tetszésetek szerint változtathattok). Talán ez is jelzi, hogy én is gondoltam Rátok. Kedves lapotokat, nekem sokat jelentő aláírásokkal, megkaptam. Nagyon köszönöm. 03.06.21. Kedves Osztálytársak, kedves Hölgyek és Urak! Nagy érdeklődéssel olvastam a régi és új híreket hozó, hozzám eljuttatott küldeményeket. Köszönet érte az alkotóknak és a továbbítóknak! Dzsoli barátunktól értesültem arról, hogy a ref. vallásórák látogatásának különleges kedvezményét — annak idején — volt osztályfőnökünk közbenjárására biztosította, mi, más vallású földi halandók számára. Akarvaakaratlan nemcsak az ágostai helvét hitvallás tételeit hozta ezzel közelebb hozzánk és ismertetett meg bennünket a legszebb zsoltárokkal, hanem a vallásórák feledhetetlen és utánozhatatlan varázslatos légkörét is. Mert hogy is volt? Ha jól emlékszem a becsengetést követően, Sajtos tanár úr bevonulását követő perceket lázas készülődés töltötte ki. Koordinátorunk Gönczy Sanyika művészi elhívatottsággal, krétát ragadva, a tanári katedra mögötti táblára, pontosan az érkező teológus megszokott ülőhelye felé, holdat, vagy kiflit rajzolt. Ezt az alkotást később letörölték. A szükséges formalitások és adminisztráció után következett a többszólamú közös ének. 164

(Ez minket, ványaiakat a Nagy Dezső tanár úrnál korábban nyújtott teljesítményünkre emlékeztetett. A boldog emlékű karvezető, — megérdemli ezt a titulust — növelni akarván az énekkari tagok létszámát, próbaéneklésre rendelt be minket iskolánk dísztermébe, későbbi érettségi vizsgánk színhelyére. A próbák időpontja kedvezőtlen lévén számunkra, produkciónkkal, népdal interpretációnkkal egymást múltuk „felül.” Szegény tanárunk ritkuló haját tépve, artikulálatlan hangon mindannyiunkat elzavart.) Visszatérve a vallásórai együtténeklésre, az óriási hangzavart egyes növendékek köhögése, tüsszögése, orrfúvása (nyugodtan nevezhetnénk trombitálásnak is) nyakkendő használattal — ekkortájt tűntek fel a mintás, innenonnan szerzett, amerikai eredetű kultúrzsinórok — szakította meg. Ezután indult a tulajdonképpeni „előadás”, amire ki-ki a maga módján, már otthon, előzetesen, gondosan készült. Feledhetetlen (boldog) emlékezetű barátunk, pad- és lakótársam, Fejenagy főhadnagy élénk zöldszínű ruhájából, otthonról, a Honvéd utcából elcsent szűzdohányt varázsolt elő, akkurátusan összevágta, cigarettát sodort, rágyújtott, a füstöt a tintatartóba eregette és kártyázott. Mások a tanár úr állításait vonták kétségbe, és ateista meggyőződésüket hangozatták. A megváltó csengőszót ellentétes érzelmekkel fogadtuk. Sajtos tanár úr látható megkönnyebbüléssel, mi pedig csalódottan. Valami megismételhetetlennek szakadt vége, egy olyasféle produkciónak, ami semmivel sem maradt el a Karinthy Frigyes „Röhög az osztály”, „Visszakérem az iskolapénzt” „Lógok a szeren” c. műveitől. A hívők bizonyára az Úr büntetését látták abban, hogy ennek a tanévnek a végén a renitens Lackót matematikából nyári továbbképzésre (pótvizsgára) utasították. Tény, hogy sem a tárgyat, sem a tanárt nem szerette és nem vált a trigonometrikus feladatok megoldásának virtuózává. Mivel nagyon gyengén állt — számolva a várható következményekkel — az utolsó dolgozatírásra szerzett egy korábban használt dolgozatfüzetet. Mivel az új és a régi feladatsor példái megegyeztek, a fáradozás hasznot hozónak látszott. Figyelmeztetésemre, hogy a másolásban kövessen el néhány apróbb hibát, a nagy tetrikus figyelemre sem méltatta. Hibátlan másolatot írt. Ekkora formajavulás a „Csikkember” (Ari) képzeletét is megmozgatta és a dolgozat javításánál a „Főhadnagyot” szólította a táblához, aki azonban nem hagyta magát kifaggatni és csak a krétát és a táblatörlőt vette kézbe. A néma szereplés fájó következménye közös tanulsággal szolgált. Remélem, nem untattalak Benneteket múltunk egyik epizódjának a felidézésével. 03.07.31. Legutóbbi leveledből értesültem Etelka haláláról. Az ötödikbe került hozzánk, s így négy évig volt osztálytársunk. Családneve gyakori Dévaványán. 165

Az ottani múzeum is egyik névrokona, vagy rokona nevét viseli. Ő, amint emlékszem rá, az én nagynéném szomszédságában, a nagyanyjánál, özv. Begyénénél lakott, A Széchenyi és a Zrínyi utca sarkán. Onnan járt be rendkívül szorgalmasan a gimnáziumba. Szüleit nem ismertem, velük sohasem találkoztam. A matúra után Etust is csak egyszer, az 50 éves találkozón láttam, amelyen élettársával jelent meg. Távozását sajnálom, hisz mindenkivel, aki elmegy azok közül, akit ismertünk, egy kicsit mi is meghalunk. Részvétnyilvánításodért köszönet. Parti a Hortobágy-Berettyó mentén

Hetedikben, 1948 nyarán egy kellemes, meleg májusi napon történt. A ványai bejáró különítmény néhány, a továbbiakban nevesülő tagjának a matematika dolgozatírás időpontja nem felelt meg. Ezért az illetők úgy döntöttek, hogy szokásos útjukat megszakítják és Pusztaecsegen leszállnak a vonatról a közös program helyett pedig, egy egyénin vesznek részt. Így is tettek s maguk mögött hagyva – a ma vendéglőhelyként működő – állomást, majd a települést, átkelve a kettős rendeltetésű (vasúti és közúti) hídon, a folyó túlpartjára jutottak el. Ott lerakták táskájukat, feles ruhadarabjaikat és az akkor rövid illetve akadályfutónak készülő Kajó Peti javaslatára kimért távú versenyt rendeztek. A kihívó néhány méteres előnyt biztosított amatőrtársainak, de az – várakozása ellenére – a verseny végéig megmaradt. Rövid pihenő, majd az otthonról hozott kaja elfogyasztása után, napozás és fürdés következett. Egészen jól elszórakoztunk, amikor is egy néhány vegyes, házi legelésző állat közeledett felénk. Az egyik békés kérődzőben a későbbi teológus, az állam és jogtudományok doktora bikát vélt felfedezni. Miután általános riadót fújt, hirtelen összekapkodta minden holmiját és villámgyorsan átkelt a túlsó partra. Mi megalkuvó módon mérlegelés nélkül követtük őt. Szárítkozás közben, kicserélve zoológiai ismereteinket, úgy döntöttünk, hogy a bikakaland után visszamegyünk a faluba és felkeressük annak leghíresebb, leglátogatottabb épületét, Rozner úr kocsmáját. Mindkettő, a tulaj és az objektum is igen nevezetes volt annakidején. Ványán úgy tudták és mondták, hogy az ecsegi búcsúhoz a bicskázás ugyanúgy hozzátartozott, mint a templom védőszentjének tiszteletére bemutatott ünnepi mise. Ezt akarván elkerülni Rozner úr a ványai őrparancsnoktól — Ecseg ugyanis hatóságilag oda tartozott – a nevezetes napra egy csendőr legényt kért. A főtörzsnek azonban nem volt felesleges embere és így nem tudott senkit sem kiküldeni a hatfős állományból. Rozner úr kérésére azonban kölcsönzött egy kakastollas kalapot és kardot. A megkérdőjelezhetetlen hatalmi requisitumokat a pszihológusnak sem utolsó kocsmáros az ivó melletti helyiségben helyezte el úgy, hogy azt mindenki láthassa. A magukról megfeledkező, hetvenkedő, hangoskodó kötekedőket: „Pszt!!”, „Benn van” figyelmeztette időnként az italmérő a jó modorra, a 166

kulturált szórakozásra. Így a nevezetes búcsú bicskahasználat és vérontás nélkül lezajlott. A déli órákban étkezés, fürdés után érkezvén, annak rendje, módja szerint rendeltünk egy-egy nagyfröccsöt, s utána ki tudja még mennyit, kikértük a biliárdgolyókat, s játszani kezdtünk. Mindaddig biliárdoztunk, amíg a vicinális megérkezett. A közeledő szerelvényen az volt a feltűnő, hogy a diákkocsi állomás felőli oldalának mindegyik ablakánál és feljárójánál állt egy-egy integető diák. A látottakat nem tudtuk mire vélni, mindaddig, amíg meg nem tudtuk, hogy váratlan útitársat kaptak francia tanárunk személyében, aki Békésen élő szüleihez utazott. A talpraesettebbek Ágotait állták körül, aki az új utasokat így nem vette észre. Szerencsésen, büntetlenül megúsztuk. Megmentette bennünket az örökké élő diákszolidaritás. 03.11.02. A novemberi találkozón nem veszek részt. Minden megjelentnek jókívánságaimat és üdvözletem küldöm. Olginak külön is. A mellékelt bélyegeket légy szíves, add át neki. Az 55 éves érettségi találkozó tervezett időpontjával és helyével egyet értek. A mellékelt rövidke írást, ha jónak látod, közöld. Fegyelmi büntetéseink A többes szám használata nemcsak az esetek, hanem a résztvevők száma miatt is indokolt. Az első történetnek én voltam az egyetlen főszereplője. Ötödik, vagy hatodik osztályban a magyar nyelv és irodalom tanárunk iskolai dolgozatot íratott a reformkor első nagy költőjéről, a „Zalán futása” szerzőjéről. Valami máig megmagyarázhatatlan belső asszociáció folytán, a szerző nevét ismételten „Vörösmarthy”-nak írtam. Mentségemre szolgálhatna intézményünk egykori névadójának a neve, bár az igaz, hogy Kenderes nem Kápolnásnyék. A colamus lapsi-t, a szaktanár halálos bűnnek minősítette és az elkövetőt rendszeretetből megintette. (A büntetés nem, de a formája pedagógiailag megkérdőjelezhető.) A másik, eléggé el nem ítélhető fegyelmezetlenséget, tekintélyrombolást a ványai bejáró fiúk követték el az iskola ambiciózus, egykori „Binkó”-nak nevezett igazgatójával szemben. A direktor tanévnyitó beszédét tartotta az udvaron. A szónoki produktum nem kötötte le mint ahogy az effélék sosem szokták a serdülő fiatalok figyelmét és önálló kezdeményezésre késztette őket. A szónok, a tantestület, a szülők, a tanulók szemeláttára, legnagyobb megdöbbenésére átmásztak az iskola zsinagóga felőli kerítésén, és a helyi filmszínházba siettek, hogy megtekintsenek egy 167

amerikai filmet, aminek a vetítési ideje még belefért a vicinális indulásáig rendelkezésükre álló időbe. Az események másnap az első tanítási napon, az igazgatói irodában folytatódtak. A megviselt idegzetű, tekintélyében és önérzetében sértett iskolavezető artikulátlanul, úriemberhez, tanárhoz méltatlan módon ordítozott, s kinek-kinek kiosztotta a neki járó és megérdemelt igazgatói intőt. Pechemre nekem még azt is megígérte, hogy kitöri nikotintól sárga ujjaimat. Ha nem is ennek a fenyegetésnek a hatására, de egy negyedszázaddal később abba is hagytam a dohányzást, nem úgy, mint G. Czukor. 03.12.10. Hosszú és részletes információgazdag leveled megérkezésével csaknem egyidejűleg, feleségem részt vett egyik kedves osztálya (nemcsak a diákoknak, hanem a tanároknak is megvannak a maguk kedvencei) 35 éves érettségi találkozóján. Az egykori és a mostani egybeszerkesztett tablón 15 ill. 10 tanár, 33, ill. 20 diák fényképe található az alábbi idézettel: …„amint fogy-fogy a jövendő, egyre-egyre drágább lesz a múlt.” Babits művészien fejez ki egy olyan emberi érzést, amely minket is a hatalmába kerített. Ennek a jegyében próbáljuk mi is felvillanó tudatunk mélyéből összeszedni azokat a közös élményeket, emlékképeket, amelyeket megéltünk. Mindaz, ami később történt velünk vagy másokkal, akikkel valamikor együtt voltunk, már nem igazán közös élmény, hanem egyéni, külön történet, amely valódi közérdeklődésre nem tarthat számot, amely nem hoz tűzbe bennünket, legyen szó akár Kaliforniáról, akár egy itteni háztáji mintagazdaságról. Krasznai Jancsi újabb kiállításának megnyitójára küldött egy meghívót. Bizonyára — a budapestiek közül — ott lesztek néhányan. Örülök a sikereinek, sokoldalúságának. Ha a fővárosban nem is, de Kisújon reméljük, találkozunk. 04.04.10. Egykori tanítványom révén eljutott hozzám a jubileumi kiadvány, ami mind tartalmában, mind formájában igen tetszetős, gondos, színvonalas összeállítás. Köszönet az alkotóknak és a megjelentetést elősegítő donátornak. Ez a mostani a korábbi albummal együtt jól kiegészíti egymást. Emlékeztet mindnyájunkat a közös múltra, azokra az érzésekre, érzelmekre, amelyek bennünket mindörökre összekötnek. Várva a június 19-i találkozóra szóló meghívót és bizakodva a viszontlátásban, …. 168

04.10.12. Leveled igen rövid idő alatt megérkezett. Jelenleg egy belföldi küldemény eljuttatása sem sokkal gyorsabb nálunk. A postai díjszabás ugyan jelentősen emelkedett, hovatovább euróbeli színvonalú, de a közszolgálati megbízhatóság, gyorsaság sok kívánnivalót hagy maga után. Semmi sem a régi és mi – ha úgy tetszik én is egyre idegenebbül, öregesebben mozgunk ebben a változó világban. Sok mindent megéltünk és sok mindent nem értünk. Ahogy előrehaladunk az időben megváltozik az értékrendünk. Ami valamikor fontos volt, az jelentéktelenné válik számunkra. Ha az 55. éves találkozóhoz hasonló sikeresre már nem is kerül sor, mert ami volt az elmúlt és megismételhetetlen, azért csak rajtunk múlik, hogy a jövőben is lássuk egymást, egy találkozó kertében. Szarka Pistáról nem tudok újabb hírekkel szolgálni. A felesége azt ígérte, hogy változás esetén jelentkezik. Eddig nem tette és ezek szerint tart ez a biztató folyamat, ami megindult. A közelmúltban találkoztam nászurával, leányának az apósával, aki a harmadik unoka születéséről számolt be. Gondolom, hogy a két fiú után érkező tündéri kislány, mert minden kicsiben és nagyban van valami egyedi és varázslatos, nemcsak a Szabó, hanem a Szarka családot is felvillanyozta. Ami minket illet: feleségem a tavalyi combnyaktöréséből teljesen felépült. Egészsége korának megfelelő, stabil. Munkabírása tiszteletre méltó. Jómagam esetenként mozgás és egyéb panaszokkal küszködöm. Háziorvosom jelenleg injekcióz, hogy járni tudjak. Ez van. Lehetne rosszabb is. Bízunk abban is, hogy még jó néhányszor találkozunk. Köszönet a jelentkezésedért, eddigi erőfeszítéseidért. 05.09.20. Kedves Olgi! Köszönöm az újabb küldeményeket. Pontosságban, gyorsaságban megelőzöd a Magyar Postát. Remélem, hogy egészséged, munkabírásod hasonlóan változatlan. Nagyrabecsüléssel és szeretettel köszönt: 05.09.26. A Gulyás Laciéhoz hasonló kisújszállási elismerésedhez kicsit késve írásban is gratulálok! Sokat, szüntelenül tettél érte, megérdemelted! Mindannyiónk nevében megható sorokkal nyilvánítottál részvétet Nagy Laci családjának is. Fogadd köszönetetmet. Bobó, Szilvi után Dzsoli is az örök vadászmezőkre távozott, és most már csak Misi maradt az egykor népes kiskörei különítményből. Tudjuk, hogy sorsunk meghatározott, életünk véges, mégis nehezen azonosulunk Horatiussal: „Debemur morti nos nostraque!” 169

05.10.29. Kedves Osztálytársak, Csak most jutottam oda, hogy én is véleményt nyilvánítsak a jövő évre tervbe vett találkozóval kapcsolatban. Először is örülnék, ha létrejöhetne, és ha még részt is vehetnénk rajta. Ebben az esetben is Kisújszállást tartom a legmegfelelőbbnek, csak úgy, mint ez már a korábbi találkozóinknál jól bevált. Eddigi tapasztalataim szerint a találkozókat az iskolának helyt adó városban szokták megrendezni. Baráti szeretettel köszöntelek Benneteket:

170

Rázsó Elektől levélrészletek 1994.03.18.

171

172

173

174

1994.08.15. Kedves Évike, Bandikám (Máté)! Először is elnézést kérek, hogy ilyen soká válaszolok kedves soraitokra, de sajnos a közelmúlt hősége egyáltalán nem volt jó hatással a „motoromra”, Még éjjel sem nagyon tudtam pihenni, mivel a déli fekvésű szobák is nagyon melegek voltak. Ilyen körülmények között sajnos nem volt kedvem levelet írni. Még a közelmúltban elhunyt egyik sógorom temetésén sem tudtam résztvenni. Kedves Barátom! A déli ebédről, illetve a találkozásról Tőled hallottam először és utoljára. Tercsivel legutóbb 1993. június elején, egy tanévzárón találkoztam. Azt követően ez évben húsvét után Bercivel együtt beszéltünk vele telefonon, azóta nem. Ekkor közöltem vele, hogy rám sem a szervezésben, sem a részvételemre (bocsánat, a találkozón való részvételre gondolok) ne számítson. A másik dolog: a tanárokat (akár Zsoldos, akár Borók) a postások megtalálják, azaz megtalálták. Így a lakásukat mindkettőnek tudom, hol van, de a címüket őszintén szólva én sem tudom pontosan. Zsoldos Pista bácsi felesége egy nagyon jópofa, víg kedélyű egyén, de téged ne bántson, hogy nem hívtad meg őt, nem szokott találkozókra járni. Pista bácsi egyébként túl van a 80. évén, de jól bírja magát. Felesége, Gizike jóval fiatalabb nála. A János, illetve most már csak a Juliánna napokat együtt szoktuk tölteni a szomszédban, Pista bácsi öccsééknél, illetve most már a sógornőjüknél. Kedves Bandikám! Nagyon kedves vagy, hogy szolgálataidat felajánlod, köszönöm szépen, de majd 26-án nagyon várunk Benneteket megbeszéljük a dolgokat. E hó 26.-án szertettel és örömmel várunk Benneteket! Örömmel olvasom, hogy jól vagytok, s még dolgoztok is, őszintén, szívből kívánjuk, hogy még hosszú évekig tevékenykedjetek jó egészségben. Képzeletben együtt utaztam Veletek Egyiptomban is. Remélem, személyesen sokat fogtok e remek útról mesélni. Most be is fejezem e sorokat. Mostanában jobban szeretek beszélni, mint írni. Reméljük, 26.-án kibeszélhetjük magunkat.

175

Simon Banditól levélrészletek 01.03.10 Leveledet rendkívüli örömmel vettem. Kása Gyula, aki jelen volt a találkozón, elmesélte a levelemmel kapcsolatos reakciót….Végre van valaki, aki megértette azt, amit írni akartam. Hálásan köszönöm, hogy besegítettél a levél terjesztésébe. Változatlanul dolgozom a könyvkiadáson, hála a számítógép/internet technológiának. Most küldtem a nyomdába a nyolcvanadik reaktivált antikvár könyvet. Nagyon szeretném, ha írnál magadról, 50 + év után feltételezem, hogy van mit írni. 01.03.11 .….Nekem csak kétévenként Barcsayval van kapcsolatom. Míg élt leveleztem néha Kupferral. Két éve felvettem a kapcsolatot (Lévay útján) Bozóki Gyuri val, aki New Yorkban lakik. Ő hatalmas pályát futott be. 1972 óta az USA egyik legfontosabb fizikai kutatóintézetében volt. Felesége, Éva szintén fizikus. Elég sűrűn váltunk levelet. 01.03.23. …Továbbítottam Bozóki Gyurinak a leveledet. Készül Neked írni. Én mikor a mérnöki doktorátusomat befejeztem, 1961 Szt.István napján, és elutaztam az első tanári állásomba, ott talákoztam egy másik magyar prof. lányával, aki azóta is a feleségem (Marika) két fiunk van Antal (31) és András (38) Az első most San Diegoban (California) nemzetközi marketing manager (ez otthon is az) egy mikrochip cégnél. Van egy csinos japán felesége és egy két és féléves kislánya. A második fiú Phoenix (Arizona)-ben lakik, egy banknál dolgozik, nőtlen. 01.04.01. Bozóki majd jelentkezik, ha összeszedte magát. Elég sokat dolgozik fizikán még ma is. 01.04.24. Irdatlan tempóban dolgozunk egy honlapon, amin a „kiadóvállalat” összes könyvét bemutatjuk. Már kész, de dugig van kis hibákkal. Ha fent lesz, megírom. Közben most fejeztem be Deák-Ébner Lajos festőművész Ilona lányának a „Hindu Istenségek” c. könyvét. Washingtonban volt képzőművész professzor, most 88 éves. Sietek kiadni, mielőtt meghal. Bozóki tette a nyakamba. Ez lesz a 94. könyvünk. 176

01.05.02. Tegnap megkaptam Lévay Pali ápr. 26-i értesítését a máj. 13.-i LEZO találkozóról. A túloldalán lévő adatlap második kategóriája, „Van kapcsolat, de teljesen visszavonultak” kicsit a szemembe ötlött, már azért is, mert magam is beletartozom ebbe a kategóriába. Hát én ugyan írtam egy hosszú levelet az 50 éves találkozóra, de arra semmi válasz nem jött. Amennyiben egy címlistát kaptam volna valaha, az adott volna nekem lehetőséget, hogy felvehessem a kapcsolatot valakivel, vagy mindenkivel. Leveleimből mutasd meg amit gondolsz akárkinek, szeretettel üdvözlök mindenkit. 01.06.15. Elmentünk egy kis vakációra Washington környékére. Ez utóbbi nem jól sikerült. 5 fokos hideg, zuhogó eső, nagy szél. Visszafelé nyolc órás várakozás a reptéren, mert úgy időjárási, mint motor meghibásodási zavarok voltak sorozatban. Ilyenkor mindig megesküszünk, hogy nem mozdulunk ki a paradicsomból. Ma délben kimentünk strandolni a Mexikói Öböl partjára (30 perc ide) és egy kellemes kis vendéglőben (háttér a tenger) nejem csinált rólam egy képet. Itt van. Tengervíz hőmérséklet 32 fok, (otthoni úszómedence 29, rákleves kiváló. Viszont fogyni kellene. Kása Gyula hívott, míg odavoltunk, hagyott üzenetet, hogy megy MO-ba kedden. Időközben kaptam egy kedves levelet Varga Katitól. Válaszoltam is. Lehet, hogy azóta találkoztatok és megmutatta. Dolgozom, mint egy barom, a könyvkiadási program áthaladta a 100 könyvet. Hát nyüzsgök, kiváló dolog öregedés ellen. 01.06.24. …Megkerestem a Lézo honlapot, ahol a nevek is rajta vannak. Te nem sokat változtál 51 év alatt. Lévay Pali sem, megismertem az égnek álló hajáról. Krasznai viszont fiatal maradt, meglepetésemre…. 01.07.21. Köszönöm, az összejövetelt leíró leveledet. Érdekes lehetett. Sajnálattal olvasom, hogy miként esik mindenki szerteszét. Sajnos, ez mindegyikünkkel meg fog történni. Ami késik, nem múlik, de addig is élvezze az ember az életet. 01.11.08. Hálás köszönet, hogy Antinak megmutattad a honlapomat. Már legalább három hónapja itt van kikészítve a Varga Kati címe, hogy válaszoljak kedves levelére, amiben leírta a régi és mostani helyzetet osztályunkról, csak sajnos 177

mindig van valami sürgős, amit meg kell csinálnom, így még nem válaszoltam neki. De majd írok, ahogy lehet. Más hír nincs, hacsak nem, hogy jön az unokám, a második kislány, márciusban. Bozóki most várja a késlekedő második unokáját, talán ezóta már meg is van. 02.07.14. Hallottam, hogy kiástad a 45-ös tankos fényképemet. Ez a német tank történetesen a karcagi országúton volt. Kisújszállás keleti szélétől kb. fél kilométerre. Ha jól emlékszem talán Lévay Palival mentünk ki, kiszereltünk egy géppuskát és hazaindultunk vele. Közben elkapott egy ruszki, mondtuk neki, „Visszük a kommanndantnak…” 03.07.20 Különben napok óta készülök egy hosszabb beszámolót írni, Neked és Barcsay Lacinak. Örömmel és szeretettel lepett meg, hogy többet emlékezett rólam, mint én magam. A cserkészet újraszervezését például már teljesen elfelejtettem, most aztán eszembe jutott. Egy hibás adat van a Laci storyjában: Életemben nem voltam Dél-Amerikában. De azt majd részletesebben leírom. 02.10.21. Sérv operáció olyasmi, amit meg kell csinálni, mint egy gumidefekt. Ha éppen rákkal akarnának operálni, azt nem engedném. Első 5 nap volt kellemetlen, mert csak két kanál lecsót tudtam lenyelni, konyakkal tartottam magam életben. 02.10.23. Előszedtem egy csomó fényképet, amiket nem néztem meg negyven éve, és benne volt egy pár fénykép az 1948-as Balatonzamárdi-i cserkésztáborunkról. Egy félig lerombolt, lakatlan villában táboroztunk, szalmán. A képeket Rázsó Pali (őrsvezető) csinálta a vértesszöllősi (Veszprém) gyalogtúra alkalmával. PhotoShop segítségével egészen felismerhető egynéhányunk. Azt hiszem, hogy én vagyok a középen a képen. Találtam egy pár képet, amit Komlós Imre küldött 1951-ben Tel Avivból, ahol katonai kiképzésen volt. Majd egyszer azt is scannelem. A kandallót sohasem használtuk. Nyáron viszont itt sincs melegebb, mint New Yorkban vagy Chicagóban. Nagyon nedves, ezzel szemben mindent hűtenek, úgy hogy csak úgy vacog az ember, üzletben, vendéglőben. Az autónkban van két légkondi, egyik elől, a másik hátul. Télen kell szvettert viselni maximum hét napig, néha. Most pl. visszajött a meleg, 30 fok. Én nem bánom, Mari utálja, szereti a havat évente egy 178

hétig vagy kettőig. Valaha, mikor fent északon éltünk, novemberben beállt a hideg, esett a hó, csúszkált az ember a jégen. Még néha májusban is hullt a hó, a fene egye meg. 02.11.05. Örülök, hogy nem toltak le a kollegák. Szatmári szerintem az egyik legintelligensebb osztálytársunk volt. Különben a többiek is sikeresek lehettek. Magamat úgy valahol az alsó 35-40 százalékban tartottam, őt meg a 90-esek körül. Kíváncsi vagyok, hogy mire vitte. Múlt héten küldtem egy választ Varga Kati korábbi levelére. Életrajzom, második felvonás. Később elküldöm Neked is, csak előbb át kell fordítsam 02.12.11. Hétvégére elmentünk unokát látogatni San Diegoba. Halasztgatjuk már nyolc hónapja, tovább már nem lehetett. Két napi ottlétért kétszer tíz órát utazni nem ilyen vén marhának való mint ami én vagyok. A Mikulás programnak nagyon megörültem, mert itt összefonódik a Karácsonnyal, Mikulás valójában nincsen. Így aztán használhatom karácsonyi lapnak. Az utazás azért nem volt rossz, pedig az első osztály sem érkezik meg hamarabb. Viszont ingyen hozzák a piát... Volt sok tennivaló. Segítenem kellett az unokák magyar útlevelének elintézésében, marha sok papírmunka, mert előbb a külföldi születési, házassági anyakönyvi kivonatokat honosítani kell Budapesten, csak utána kezdődik az útlevéligénylés. Ezeknél aztán van egy rakás angol, francia és japán nyelvű dokumentáció (idősebbik (!) gyerek Rennes-ben született, házasság Tokióban történt, stb. Második feladat volt a kiadóvállalat fiamra ruházása. Mivel a munka egyre több, magam nem tudok megbirkózni vele, és annak a lehetősége is egyre inkább fenn áll, hogy vagy a guta üt meg, vagy egyszerűen kif..gok, s akkor nem lehet rendesen elintézni a dolgokat. Így most szépen az eljövendő év folyamán minden meg lesz szervezve. Lacival kapcsolatban nem tudok haragot érezni. Régi barát. Még ha orvos lettem volna, de nem, csak egy kis vacak mérnök. (Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja.) Hát mivel hőzöngjek, ha nincs okom rá? Na ennyit erről, Karácsonyt az idén lefújtuk. Nem jött hozzánk senki, most voltunk az unokáknál, mit vacakoljunk kettőnk után a karácsonyfával... 03.01.06. A minap azon gondolkoztam, hogy vajon mekkora a kisúji templom kapacitása. Nekem, gyerekfejjel úgy tűnik, hogy több ezer. Nem tudod véletlenül? Onnan jut eszembe, hogy a nagyobbik unokámat pár éve hazavittük kereszteltetni, és a Tahi-i templomban történt, ahol a bejáratnál egy márványtáblán 1620 óta felírták, hogy ki volt a pap Van egy magyar ref. 179

templom Phoenix Arizonaban (ott lakik a kisebbik fiam) ami közvetlenül a hazai egyházhoz tartozik, ott szándékozunk kereszteltetni. Erre még a japán nagyszülők is átjönnek, pedig sintoisták. A kisúji templom vörös márvány keresztelő medencéjét valami ősanyám ajándékozta, ott kellene valójában megcsinálni a keresztelést... 03.01.11. Végignézve a kedves tanári kart, Szakál Sándort nagyon tiszteltem, Rázsó Ferencről illene egy pár jó anekdótát beletenni <Édes fiam, ha okosat nem tudunk pofázni, marhát ne ugassunk!> stb. Rázsó a korcsolyázó mesét így fejezte be: ”Meg is nyertem egy nagy serleget. Ma is meg van, gombot tartunk benne." 03.02.05. Miután nyugalomba vonultam az ohioi tanári állasomból, közelebb költöztünk a nejem munkahelyéhez. Az új helyen a minimum telekméret egy hektár volt. Unalmamban vettem egy csomó masinát, traktort, kultivátort, stb. és nekiálltam a dzsungelt civilizálni. A végén lett egy 60 fás gyümölcsös, és egy hatalmas füves terület, amit aztán nyírhattam kéthetente órákig... Arra is lassan rájöttem, hogy egyéves fákat sokkal könnyebb télen megmetszeni, mint a nyolcéveseket. Volt 45 birsalma fánk, amiből minden ősszel csináltunk töménytelen sajtot. Magyar hetilapokban hirdettük, és eladtuk mindegyszálig 30 USD-ért kilónként. Boldog voltam, amikor megszabadultam a mini-farm-tól. Itt lent Floridában is ültettem két birsalmafát, de nincs termése, mivel milliónyi bogár eszi mielőtt mi hozzákerülünk, hiába permeteztem csaknem minden héten. Most csak hagyom "dísznövénynek". A bokrok le lettek takarva, meg a többi szomszédnál is, de így is csak megfagyott minden. Harminc év óta nem volt itt akkora hideg. De már többnyire rügyeznek a fák. Múlt héten itt is fagyott éjjel, meghalt egy jó pár délszaki bokrom, virágom. Viszont itt már februárban jön a tavasz. Két hét múlva akkora epertermés lesz, hogy csoda. Azért meg kell valljam, hogy a világon olyan jó barack nincs, mint odahaza. A pécsi "francia boroc"-ról nem is beszélve, ami egy hatalmas, isteni ízű őszibarackfajta. Próbáltam magyar sárgabarackot ültetni Ohioban kétszer is, de annyi fúróbogár megy bele, hogy azt nem lehet elképzelni. Első őszre meghalnak. 03.04.04. Sanyikám, köszönöm a leveleket. Most rágódom a gondolatokon, amiket ébresztettek. Csányi doktorról kapcsolatban sokkal inkább 180

emlékezetemben volt az, hogy milyen istentelen fájdalmat okozott a lábbal taposott fúrója! Most, hogy írod, eszembe jutott az is, hogy miként végezte. 03.04.05. …sohasem fogom elfelejteni, mikor Bárány János kibérelte a korcsolyapályát egy szezonra, – azt hiszem 43-44-ben – és komoly jövedelmet remélt belőle. Csakhogy alig fagyott azon a télen. Emlékszel, hogy mindig milyen istentelen melegre fűtötték fel a melegítő házat? Nagyon irigyeltem Jánost a korcsolya cipőjéért. Nekem csak olyan csavaros volt, ami mindig leesett. Különben ő volt a kisebbik fiam keresztapja, eléggé lazán tartottuk vele a kapcsolatot, meg-meglátogattuk New Yorkban meg Kaliforniában, amíg meg nem halt. Van róla egy fényképem, kb 7 vagy nyolc éves lehetett; János, Anti, meg én. Kisújról háború utánról főleg olyasmire emlékszem, hogy pl. 45-ben egy talicskán vittem a kat. templommal szembe lévő pékhez egy csomó kenyeret süttetni. Elkapott valami nálam 4 évvel idősebb suhanc és össze-vissza rugdosott. El se tudtam szaladni, mert ott volt a kenyeres talicska. 03.06.10. Hát bizony három nap kellett ahhoz, hogy kiheverjük a bearanyozást. Persze jó úgy elnézni, hogy itt a következő generáció, de azalatt, mint a kőszáli sas kell figyelni őket, mert pillanatok alatt meg van a baj Kutya sétáltatás miatt viszont csak fel kellett kelnünk reggel 6:30-kor. Néhány nap után kicsit kimerültünk. 03.07.30. Egyáltalán nem vagyok meglepődve azon, hogy Kiss Pista pontosan úgy látja a dolgokat, mint ahogy azt én megfogalmaztam, mivel hogy életünk hasonló medrekben folyt. Hetek óta töröm a fejemet földrajztanárunk nevén, aki a következő, számomra felejthetetlen, kijelentést tette az osztályban egykoron: "Áfrikában bámérunggal vadásszák a kéngurut." Emlékszik valamelyikőtök? 03.10.12. Kása Gyula telefonált pár hete, mikoris visszajött Magyarhonból Elküldte a KISUJSZÁLLÁSI NAGYKUN KALENDÁRIUM A 2OO3 ÉVRE c. háromszáz oldalas könyvet, amit egyszeri leülésben kiolvastam. (Még a hirdetéseket is.) Rendkívül érdekes volt, többek között a ref. templom felújításának története. Pista, hogyha érdekel, akkor szívesen továbbítom. Egyébként Krisztina most kapta meg a magyar útlevelét. Nekem 32 éves koromig nem volt egyáltalán útlevelem. Lassan itt is beáll az ősz, ami sajnos meghozza a tömérdek turistát. Bukdácsolhat rajtuk az ember. 181

03.11.12. Érdekes, hogy említed a hazai kenyeret. Manapság ugyanis minden harmadik nap sütök egy kalácsot. Olyan igazi hazait. Közben meg panaszkodok, hogy nem tudok egy kicsit lefogyni. 04.04.07. Nagy meglepetéssel nyitottam ki a borítékot, és örömmel lapoztam át a Visszapillantás brossurát. Egészen fantasztikus munkát végeztél a képgyűjteménnyel és az egész összeállításával. A kis összekötő cikkek is kiválóan reprezentálják a történteket. Hálásan köszönöm! A júniusi találkozón nem leszek ott, de aznap néhány pohár egri bikavérrel lélekben fel fogom köszönteni az egész társaságot. Add át baráti üdvözletemet az osztálynak. 05.07.26. Köszönöm a dicséretet. Elég sokat kínlódtunk vele, de ez most véletlenül sikeres volt. Salamon néni magyar, apja felvidéki orvos volt, de nem tanították magyarul mert kicsi ohioi városban éltek, és fontosabb volt beolvadni. Viszont nagyon kedves...Különben sok megrendelés jön, hála Istennek a fiaim intézik a dolgokat. Egy neves hollywood-i filmgyár érdeklődött a film/TV jogok ügyében, s egy másik cég akarja a külföldi forditási/terjesztési jogot. Ez persze nem a miénk, hanem a Sinclair leszármazottak ügynöke kezeli, viszont propagandának jó lesz. Barátsággal, Bandi

182

Sipos Misitől levélrészletek 03.05.22. „Én csak olvasok”, de örömmel csodálom, hogy mily nagyszerűen kiterebélyesedett ez a levelezés. Életre kelnek a múlt és napjaink emlékei, örömei és gondjai. Kifejezésre jut ezekben az egymás iránti szeretet, tisztelet és bizalom. Ez a levelezés újraéleszti az idők folyamán halványodó kapcsolatokat. Erőt ad mindennapi életvitelünkhöz az a tudat, hogy azok, akikkel a gondtalan diákéveket együtt töltöttük, ma is osztoznak gondjainkban. Számszerűen mérhető e kapcsolatépítés hatása a mindannyiunkat fájdalmasan érintő eseményen, vagy örömteli rendezvényen való megjelenéskor. Mindig voltak, akik az osztály egészét, vagy érdeklődésük azonossága (kultúra, sport) alapján az osztály egy részét szervezték, vagy még szűkebb körben bensőséges, baráti viszonyt alakítottak ki. Az osztály azonban mindig mélyen humanista és egységes volt. Ellenérzéseket kiváltó politizálást, egészségtelen rivalizálást nem engedtünk kialakulni. Nagyon örülök, hogy Gönczy Sanyi és Lévay Pali fáradságot nem ismerve a fentiekben vázoltak elérését tűzték ki. A célt elérték. Osztálytársaink sok-sok köszönetét én is szívből bővítem. És ez így nagyon jó. Néhány gondolat a közelmúlti hatásokról: Mindig nagy örömet jelentett számomra a külföldön élő barátainkkal való találkozás. De ugyanilyen örömet okoz e levelezési szervezéssel hozzánk is megérkező levelük, híradásuk. Nagyon remélem, hogy a legközelebbi érettségi találkozásunkon egészségben viszontláthatjuk egymást. Feledhetetlen örömet és élményt jelentett számomra is Krasznai Jancsi éremportréjainak a kiállításán való megtekintése. Mindannyiunk örömét Nagy Laci a levelében hűen és hozzáértően fejezte ki. Magamról és magunkról: Álmatlan éjszakánként, ma már gyakran kaleidoszkóp szerűen felvillannak a múltbeli események, emberi kapcsolatok. Úgy érzem nem tettem soha olyat, ami másnak fájdalmat okozott volna. Szerettek a gimnáziumban, a jubileumi évkönyvben „mindenki Miskája”-ként emlékeznek rám. Az egyetemen, amikor kari MEFESZ titkár voltam, szeretettel „Kis Siposként” emlegettek. Minden munkahelyemen megbecsültek. A nyugdíjba vonulásomra szervezett búcsúesten, több mint száz volt munkatársam képviselve a vállalat több mint ezer dolgozóját tisztelt meg, elismerve a közöttük húsz éven át végzett segítő munkámat. Ezért boldog embernek érzem magam, de boldoggá tett házasságom is. Ma pedig a legtöbb örömet jelenti számomra, hogy folyamatosan figyelemmel kísérhettem unokáim testi, lelki és szellemi fejlődését. No, ennyit érzelmi életemről. 183

Maholnap betöltöm a hetvenhatodik évemet is. Úgy érzem, hogy koromhoz képest egészségileg jól vagyok. A szívritmus zavart már megszoktam. Idomítom ezt a kedvezőtlen állapotot. Ezért eszem, iszom, és nagyon sokat dolgozom. Szigorú „tervgazdálkodás” szerint élek. Hónapról-hónapra tervezem az éves feladatokat és költségeket, hiszen a mérnök-közgazdász fakultást is elvégeztem. Talán tudjátok azt is, hogy 1954-ben 24 mérnökcsalád részére otthon biztosítását határoztuk el. Lévay Pali volt a főtervező. Akkoriban példa nélküli módon társasház építését szerveztem meg. Ma is ott élek. A gondnoki feladat ellátását becsületbeli kötelezettségnek minősítettük. Tavaly elvégeztettem a tetőfelújítást, és folyamatosan biztosítottam, szerveztem az épület fenntartási munkáit. Végre ez évben sikerült e „megtisztelő” feladattól megszabadulni. E munkáért fizetés nem járt, de kényesebb ügyködés volt, mint saját, vagy vállalati érdek képviselete. Nagyon sok időt kényszerültem ezekre fordítani. Befejeztük az unokáim számára az épületük tetőterének beépítését, bútorozását. Mivel mi, „mindent meg tudunk csinálni”, ( a tervezést, gazdaságijogi ügyintézést, anyagbeszerzést, fuvarozást, és a kivitelezés szakmunkáit is) ezért így a legolcsóbb. A barkácsoló ember számára pedig az ilyen alkotás a legnagyobb öröm. Hát két év alatt ezt is megcsináltuk. Ez évre is bőven lesz feladatunk. Minden tavasszal az egészségünk karbantartásával is hetek teltek el. Háztartásunkat hagyományos magyar módon szerveztük meg. Szerencsére a disznóvágásról leszoktam. Végre ebben az évben a befőzést és konzerválást is a minimumra szándékozunk csökkenteni. Bármennyire is szeretjük az ilyen jellegű munkát, már nincs rá időnk. Időt kell biztosítani a rendkívüli esetekre. (Találkozások, temetések, lakodalom, születés és névnapokra, az anyák-és gyermeknapra. Természetesen Karácsonyra, Újévre és Húsvétra.) A családon belüli ünnepek, vendéglátása, sütés–főzés elsősorban a Mami és a Papi feladata. Most készülünk az aranydiploma átvételére, szervezzük az évfolyam találkozót és nem utolsó sorban az ötvenedik éves házassági évfordulónkat. Hát így telnek napjaink. Versenyezünk az idővel. Ezért volt, hogy „én csak olvasok” de mindig szeretettel gondolok Rátok és kedves Hozzátartozóitokra is. 03.12.19. Megtaláltam a postaládámban a nagy örömet keltő, az Erkel Színházban tartott kiállításon készült emlékfotó küldeményt. A feleségemet is meghatotta, hogy milyen szeretettel gondoltok ránk és szervezitek volt osztályközösségünket. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy a „kézbesítőt” személyesen nem fogadhattuk otthonunkban. Köszönettel mi tartozunk. Először a küldeményért, másodszor azért, mert rést vehettünk a számunkra élményt nyújtó kiállításon. 184

Harmadszor az alkotásért, a munkáért, mely maradandóan hat, nem csak ránk, de unokáinkra is. Nagyon jó érzést keltett, hogy Annánkon kívül még több fiatal is gyönyörködött az alkotás láttán. Kedves Osztálytársaim! Nemcsak, mert év vége van, a számvetés ideje és Karácsony a szeretet ünnepe, de úgy érzem le kell írnom, (ha ritkán írok is) hogy nagy figyelemmel olvasom leveleiteket a napi gondokról, örömeitekről szóló híradásaitokat, egészségetek állapotának változását. Igen, közünk van egymáshoz, és nagyon örülök, mert jó érzés, hogy vannak, akik ezt fáklyaként viszik. Úgy érzem, hogy meg kell ezt köszönnöm a főszervezőnknek, aki interkontinentálisan is összekapcsol bennünket. Köszönet a levelezési főelosztóknak is, akik ugyancsak időt és anyagiakat nem sajnálva gondoskodnak, hogy hírt kapjunk egymásról, együtt érezzünk, ha valaki nehéz helyzetbe kerül, vagy örüljünk például, hogy a „három testvér” Árpi, Laci és Karcsi jól van és Varga Kati is meggyógyult. 04.05.04. Lenyűgöző az a lankadatlan erővel folytatott áldozatos munka, melyet napról-napra végzel, és mozgásba hozod az idősödő hölgyeket és urakat. Lenyűgöző az a talán már több mint két éve folyó szervezés. Ilyen hatásosan politikai, katonai szervezkedés talán nem működik, egy vallási szekta lehet ilyen hatású. Ezeknek a szervezeteknek meghatározott hatalmi és gazdasági céljaik vannak. Nálunk a cél nem ilyen. Mi csak emléket állítunk korunk kisdiákjainak, tanárainknak, a nevelő intézetnek, a ránk ható kortársaknak. Kedvessé, könnyebbé akarjuk tenni az emlékek felidézésével és az egymásra figyelés, gondok, örömökben való osztozkodás révén a sokat munkálkodott, sajnos egyre fáradó egykori kisdiák társaink életét. Úgy vélem, hogy bennünket ez a cél vezet. A nehezebb feladatot általánosan (de számomra külön) megszabtad. Idézem a 2004.03.18. szerkesztők nevében kiadott körlevélből „,még jobban örülnénk, ha véleményeteket is megírnátok, legyen az bár elmarasztaló is.” Később: „mielőtt a piacra elmegyek, bedobom Hozzátok az elkészült füzetet”. Remélem, fog tetszeni. Egyszer, ha lesz kedvetek, írjatok egy pár sort és véleményezzétek.” Ez nagyon rafinált kérés. Mondhatnám úgy „minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve.” Nagyon nehezen, de szeretettel teszek eleget e számomra kedves kötelezettségnek. (tudom, hogy nem tudok, de megpróbálok.) Első gondolatom: köszönet mindazoknak, akik közreműködésükkel, munkájukkal és áldozatukkal mindannyiunkat e kiadvánnyal megajándékoztak. Kedves Osztálytársaim! Nem lenne helyes és igazságos, ha bárki olyan észrevételt tenne, mely e nagy munkában közreműködőket sértené. Nagyon egyetértek Barcsay Laci 2004.03.22.-én írt levelében foglaltakkal. A mi korunkban már mindenkinek meg kell értenie, tudnia kell, hogy az eseményeket, okot és okozatokat mindenki másként látja, éli át, éli és értelmezi. 185

Hogyan hatott rám ez az emlékeket felidéző kiadvány? Ma is hat. Álmatlan éjszakáimon ma már kevésbé a jövő terveivel, tennivalókkal, mint inkább a múlttal foglalkozom. Újra és újra átlapozom ezt a kis füzetet. (már lapokból áll) Legszívesebben Ács Joli és Tóth Karcsi sorait olvasom. Valóban életünk meghatározói voltak a diákéveink. A gondolatok igaz szeretetből fakadnak. Humanista, realista gondolatok ezek. Igen közel áll hozzám Szabó Magdi „Bejárók emlékére…” c. írása. Mennyi emléket ébreszt e pár sor. Annak a négy év történésének a leírása adhatna választ és pedig talán száz és száz változatban. Nagy Laci sportmegemlékezése a diákéletünk, fiatalságunk igaz hű kifejezése. Ezek sokunk és talán mindannyiunk számára örök emlékeket idéznek, még a JTC tagok számára is. Értékes gondolatokat, kedves hangulatot kelt Barcsay Laci alsós éveinkhez kötődő internátusi emlékek leírása. Ezek nemcsak néhány osztálytársunk számára kedvesek, hanem ezt olvasva meglepődtem, hogy én ezeket a történéseket és a szereplő személyeket mind ismertem. A fotókompozíciókról: a „Kisúji tavasz” egyéniségünket formáló, fiatal éveinket betöltő kulturális és sport, de az emberré érés hangulatát is adja ez az oldal. Nagy Laci, Czukrász Imi nemcsak a képeken valljátok azt, amit számunkra adtatok, hanem ha névtelenül is, de nyomot hagytatok a minket követő nemzedékben. Köszönet! A „Tanítás után az iskolatáskával”, a „Műkedvelő csoport”, „Majális a Nagyerdőben” felülmúlhatatlan emlékek. Mi fogjuk formálni azt, sugallja a kép. Milyen szépek voltatok, számunkra soha el nem múlóan ma is, „szépszemű lányok”. Egyelőre ennyit, a boldog diákéveknek itt vége, érett emberekké váltunk. A többit majd máskor. 04.06.08. Megkaptam a már megszokottan remek kivitelű meghívót és a mindenre gondosan kiterjedő Lévay Pali és Máté Bandi tájékoztatóját. Jó, jó, én is szeretek nosztalgiázni, de azért az élet még akkor is nagyon szép, ha annyi gond és nem mindig derű sugározza be a napjainkat. Bízom (a program utolsó pontja) „azért még sokunknak adódnak alkalmak személyes találkozásokra” („sic!”) Nem gonoszkodásból, de nem úgy értettétek, ahogy a tájékoztató bevezető soraiban írtátok „sajnos az elmúlt év jócskán megritkította sorainkat, kérünk tehát tégy meg Te is mindent ennek érdekében.” Nézem a tablókat. Először Lévay Pali 50. éves találkozóra szerkesztett kiadványának utolsó oldalának hangulatáról. Gaudeamus igitur! 186

Mennyien nézték meg ezt a remek kivitelű emlékképet. Évtizedeken át a főlépcsőházban, feltűnő helyén hirdette, milyen nagyszerű embereket neveltek ebben az intézetben. (Ezt nemcsak én gondolom, de nekem mondták is mintegy húsz évvel később ott érettségizett rokon lányok, tehát hatottunk.) Igen, „kiléptünk az életbe” hatottunk, nem feltűnően, hanem szerényen vittük a „fáklyalángot” a tudás, a humánum birtokában. Lehetőségeinken belül alakítottuk, formáltuk a közvetlen környezetünket, nem kevés munkával, feszültségekkel terhelve. No, de újra ezek a számvetés gondolatai az emlékezésé. Pedig az volt a célom, hogy megkérdezzem, Sanyi, Krasznai Jancsi miért, honnan volt erőtök időt nem kímélve, ezt a számunkra örök emléket (és az utódokra is ható) kis remekművet restaurálni. Jó ez így, nagyon jó. Most úgy érzem bárgyú dolog lenne, ha ezt megköszönném és a még élő, volt osztálytársaim nevében is. Talán annyit, tisztelünk, szeretünk titeket. Nézem a másik tablót is, az 55. éves találkozóra készültet. Igen, „kiléptünk az életbe” Én is úgy vallom, mint Varga Kati „…nincs semmi olyan az életünkben, amit nem vállalhatnánk és az iskolánknak szégyenkezni kellene miattunk.” A mi életünk, munkánk célja a családunk nevelése, környezetünkről való gondoskodás volt. Nézem a tablót. Tény, hogy az 1949 előtti években egy osztályból annyi főiskolai, egyetemi hallgató nem került ki. Nézem az embereket. Az osztálytársaink végzettségüktől függetlenül meghatározó szerephez jutottak munkájuk révén a helyi szolgáltatás, egészségügyi, műszaki, gazdasági, közigazgatási, pedagógiai és jogi területeteken. Jól esik ez a számbavétel. Nézem a gyászkeretes képeket. Szomorú, de „halljuk a harangok szavát” (Bozóki Gyuri). Órákat töltök, míg rájuk gondolva megfogalmazom emlékeimet. Mindenkiről feléled bennem egy eleven történés, egy közös emlék, egy-egy gondolat. Soha nem lesz már időnk és alkalmunk, hogy úgy emlékezzünk, mint legutóbb Vadas Bercire. Egy-egy élet már nem fog előttünk úgy leperegni, mint azon a temetésen. (Zárójelben, de mégis nyíltan, itt is megköszönöm azt a szerető gondoskodást és vendéglátást, melyet Nagy Terikétől és kedves férjétől kaptunk.) Végezetül a találkozó programjához: Az idő rövid. Valóban nem lenne jó, ha a régi találkozások „osztályfőnöki órákhoz” hasonlóan az életsorsunkról beszámolnánk. A jövő levelezéseire vonatkozólag: Úgy gondolom, hogy ez a folyamatos híradás nagyon jó volt, de ki is fárasztotta a szervezőket. Tudom, hogy jó szívvel, örömmel, áldozattal végezték munkájukat. Azt javaslom: az osztályfőnöki óra helyett mindenki küldjön egy gépelt oldalnál nem hosszabb szakmai életrajzot. Azt összegyűjtve, lefűzve adjuk ki karácsonyra. Bizonyítva, hogy jó tanítványai voltunk az iskolánknak, méltóan 187

nevelőink intelmeihez. Igyekeztünk legjobb törekvéseink és lehetőségeink szerint helytállni az életben is. Ha ez a gondolat támogatásra kerülne, formai okból is megküldöm az aranyoklevélhez az egyetemi kiadványban megjelent életpályám ismertetését. Továbbiakban a folyamatos levelezés helyett évi egyszeri „Karácsonyi Híradó”, üdvözlet kiadását tartom célszerűnek.

188

Szabó Magditól levélrészletek 03.02.03.

189

03.01.24. B Kedves Olgi! Ezennel jelentkezem Nálad, én az „elveszett”, akit sokáig kellett keresni, mire valaki rámtalált. Köszönet érte! Amint bizonyára tudod Ács Joli keresett fel először levelével, s tudatta velem, hogy a régi osztálytársakkal kapcsolatban álltok, reménykedve kutattok az „elveszettek” után. Tudatosult bennem, engem még ennyi év után is bevesztek a csapatba. Azóta megkaptam Gönczy Sanyi küldeményét is, melyben ajánlotta, hogy Veled is vegyem fel a kapcsolatot, mivel a Te csoportodba fogok tartozni. Tudod olyan jó volt lapozgatni az 50. éves kiadványt, s újra felidézni a régmúlt eseményeket. Arra kérlek, írj bővebben a csoportmunkáról, mivel Sanyi nem írt részletesen róla. Mi lesz a feladatom, mik a szabályok stb. Neki is fogok írni, hogy megköszönjem a kiadványt, s hogy elindított a felétek vezető úton. Tudod, mikor találkoztunk az iskolai évek után Budapest egyik utcáján? Emlékszel? Kiránduló gyerekcsoportot vezettem. Őrájuk figyelve nem vettelek észre, de Te megszólítottál. A rövidke beszélgetésben mondtad el, hogy a Szabó Ervin könyvtárban dolgozol. Várom leveledet… 03.01.24./A Ács Joli leveléből tudtam meg, hogy fel fogsz keresni leveleddel. Igazán meglepett, hogy küldeményed ilyen hamar megérkezett, s különösen örültem a tartalmának. Köszönöm. Tanácsodat megfogadva írtam Olgának is, s kértem, hogy tájékoztasson, mit jelent a csoporthoz tartozni, mik az alapszabályok, s mi lesz a feladatom. Szívesen segítek a közös munkában. Kérésedre mellékelem a kért fényképet. Nem tudom, rám lehet-e ismerni, hiszen az ember változik az idő múlásával. 03.01.30. Kedves Olgi! Megörültem levelednek. Azt gondoltam, mivel a „hivatalos dolgokat” letárgyaltuk, már nem is írsz többet. De jó, hogy tévedtem! Remélem, azóta rendbejöttél. Köszönöm, hogy írtál magadról és annak is, hogy tervbe vettétek az országjárást. Természetesen, ha Mohácsra jöttök, szívesen találkozom Veletek. Ha esedékes lesz, értesíts, s akkor pontosítjuk a találkozást. Rajtam kívül álló okok késztettek a hallgatásra. Ugyanis az első állomáshelyemről való elköltözés után nem ismerve senkinek a címét, nem tudtam jelentkezni. Így maradtam a homályban. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor Ács Joci jelentkezett és megírta keresésem körülményeit. Más: Nyugdíjazásom óta nyugodtabbak az életkörülményeim. Több időt fordíthatok az itthoni munkára. Van egy konyhakertem, aminek a művelése, 190

rendben tartása elfoglalja időm nagy részét, a tavaszi vetéstől az őszi betakarításig. A téli időszakokban sokat olvasok, kézimunkázom, s rejtvényekkel töltöm el az időt a mindennapi munka mellett. 7 éve vagyok egyedül. Két fiam és családjuk a közvetlen hozzátartozóim. Hála, egészségileg jól vagyok, eddig komoly problémám nem volt. Ha úgy gondolod, hogy máskor is felkeresel írásoddal, szívesen és örömmel olvasom leveledet. Gulyás Lacit én is üdvözlöm. 03.02.04. Örömömre szolgált, hogy ilyen rövid időn belül válaszoltál levelemre, köszönöm a változatos ismertetést a társaság munkájáról, tevékenységéről. Most már látom a lényeget és értem az összefüggéseket. Szerintem semmi akadálya annak, hogy Olgától átvállaljak személyeket. Te kettőről tettél említést, (gondolom szerénységből) de többet is el tudnék vállalni, ha van igény rá, hiszen ezzel könnyíteném Olga munkáját. Most három személyt jelölök meg, de ha kell jöhet a ráadás. Tar Mária (barátnőm) Szarka István Kajó Péter (Ők is Dévaványáról jöttek) A másolásokat a községházán el tudom végezni, így még Mohácsra sem kell menni, pedig ez sem lett volna probléma. Az iskola, ahol tevékenykedtem, szívesen állna rendelkezésemre. Sajnos a másik dologban nem tudok segíteni. A hetedikes osztálykép, és a 10 éves „Emlékirat” van meg, ami még nehezen olvasható, de ezekkel Ti is rendelkeztek. Az érettségi tabló valahol, valamikor elkeveredett. Mellékelten küldök egy pár sort a közösség számára. Ha megfelel, használd fel, ha nem a szemétkosárban a helye. 03.03.16. Levelet kaptam Marcsitól, amelyben nemcsak nekem, de a közösségnek is írt. Sietek továbbítani, hogy fel tudd használni a következő osztálypostában. A másik két társamtól még nem érkezett reagálás, így jelentkezésükre még várni kell. Olgival egyeztettünk. Nála maradt Kajó Peti, nálam meg Bereczki Etus. Nem akartam, hogy a csoportbeosztást változtatni kelljen. A 12.-es körlevelet nem kaptam meg. A 11-es dátuma 2003.02 volt. A következő 03.02.28.-as keltezésű, már a 13. körlevél volt. Elnézésed kérem, de nem tudom mi lett a 12.-el, azért írtam meg ezt is. 191

03.04.24. Kedves Osztálytársak! Engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak (írjak) Nektek. Amióta bekapcsolódtam a közösségbe, mind többször találkozom nevemmel soraitok között. Örülök, hogy nem felejtettetek el a nagy időkiesés ellenére sem. Most már csak a személyes találkozás, ami még hátra van. Komolyan: nem biztos, hogy mindannyiótokat felismernélek. Az 50. éves találkozón készült képen lévő személyek azonosítására is segítséget kellett kérnem. Elmúltunk már 70 évesek és amint olvasom a leveleiteket, az évek mindenkin nyomot hagytak. 03.04.25. Elsősorban is köszönöm üdvözlőlapodat. Jól esett, hogy a továbbítandó levelek mellett magánjellegűt is kaptam Tőled. Szeretnék beszámolni a következőkről; március végén a központi küldeményekhez írtam egy pár sort Szarka Pistának. Kértem, hogy egy pár sort írjon. Mellékelem Marcsi újabb levelét, amelyet 23-án kaptam meg. Örültem, hogy ismét írt, s közre adja gondolatait. A partnereim száma eggyel csökkent. Kaphatnék-e helyette valaki mást? Olyan valakitől, aki jobban meg van terhelve?! Különben köszönöm az előző és a mostani bélyegküldeményedet, de miért nem használod fel Te, hiszen a postaküldeményed sokkal több, mint az enyém. Mellékelek egy pár sort a közösségnek is, ha lehet, használd fel. 03.05.28. A 3/16-os levélcsomagban megtaláltam a pár sort, amit írtál és elnézésedet kérem hanyagságomért. Most pótolom az elmulasztottakat. Miután elváltunk az autóbusz állomáson, várnom kellett több mint egy órát. Az idő hamar eltelt, mivel egyik busz jött a másik után. Az érkezési időnél hamarabb értem Mohácsra. Itt már várt Szabolcs fiam. 21:15-re értünk haza. Az úton semmi probléma nem adódott, kényelmesen utaztam. A közöttetek eltelt időt kellemesen töltöttem. Tapasztaltam a társaság érdeklődését, szívélyességét és örültem, hogy „idős korban” is láthattalak Benneteket. Nagyon sajnáltam volna, ha nem megyek el. Eleinte volt bennem egy kis izgalom, de hamar elmúlt és a kellemes beszélgetések öröme lépett helyébe. Különben kedden (13-án) Olgi felhívott. Érdeklődött a hazaérkezésem felől és megtárgyaltuk az összejövetelt. P.S. Géza fiamtól kaptam egy mobiltelefont, a száma: 06-30-968-839 192

03.07.25. Bizonyára mindannyian értesültetek róla, hogy Etus eltávozott közülünk. Amikor 14-én Tar Marikától megtudtam a hírt, el sem akartam hinni. De sajnos igaz. Önkéntelenül is rám törtek a régi események, amelyeket közösen éltünk át. No nemcsak azért, mert Ő is dévaványai volt, mint én, hanem mi közelebb álltunk egymáshoz, mint csak osztálytársak. Már 6.-os korunkban létrejött ez a kapcsolat az u.n. „négyesfogat” melynek tagjai: Bereczki Etus, Ács Joli, Tar Marika és én voltam. Sok kellemes és vidám napokat éltünk meg az évek során az iskolai gondok mellett. Mivel Etus közel lakott hozzám, sokszor együtt tanultunk, írtuk a matek feladatokat, s természetesen sok mindenről beszélgettünk. Sajnos a kapcsolat az érettségi után felbomlott, mivel mind a négyőnket másfelé vetett a sors. Most, amikor ismét részese lettem a közösségnek, a levélcsomagot én küldtem Neki, egészen addig, amíg súlyos betegsége miatt már tovább nem fogadhatta. Nagyon sajnálom a távozását. Vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy szenvedéseinek vége, s nyugodtan alhatja örök álmát. 03.08.05. Örülök, hogy a készülő kiadvány olyan szépen halad. Köszönet mindenkinek, aki részt vett, vagy vesz a megvalósításában. Megint egy kérdés: miből tudod fedezni a költségeket? Nem kellene nekünk is besegíteni az anyagiakba? Hiszen vannak, akik a levélcsomagokhoz is, bélyeg formájában hozzájárulnak a költségekhez. Nagy érdeklődéssel olvastam a Kiss Pista látogatásáról szóló írásodat. A vele való találkozásról pedig, Ács Joli beszámolóját. Végezetül: a mai postával megérkezett a 24-es küldemény, benne a bélyegek, amit köszönök. Holnap e levéllel együtt továbbítom, hogy mihamarabb olvashassák a többiek is. Köszönöm a bizalmadat, s mindazt, amit igen tartalmas leveledben megírtál. 03.09.08. Olgika kedves! Egész biztosra veszem, meglepetésként fogadod levelemet, hiszen már régen írtam neked. A 25.-ös levélcsomagra hivatkozom, melyben Sanyi közzétette, hogy amíg ő távol van Te intézed az osztály ügyeit. Tegnap kaptam levelet Tar Marikától, s mivel ez az osztálytársaknak is szól, továbbítom Neked, hogy fel tudd használni, ha az anyag összegyűlése esetén közreadod azokat. Ha pedig csak összegyűjtöd, légy szíves Sanyinak továbbítani. Ne feledkezz meg ígéretedről, s ha aktuális lesz, kérem a két levelezőtársat. Ez volt a hivatalos rész! 193

03.10.26. Üdvözöllek ismét itthon. Remélem, sikeres volt számodra a külföldi tartózkodás és szép élményekkel tértél haza. A 32-es csomagban közzétett kérésedre mellékelek két képet. A tablóra készült kép nem teljes, más célra is használtam, ezért mellékelem a másikat, ami két hónap különbséggel készült. Majd eldöntöd, melyik alkalmasabb a felhasználásra. Megkaptam a meghívót a novemberi találkozóra. Ha csak lehet, elmegyek, mivel szeretnék olyanokkal is találkozni, akik tavasszal nem voltak ott. A küldeményt köszönöm! 04.04.06. Ács Jolitól átvettem a jubileumi kiadványt. Köszönöm. Amint a 7-es levélcsomagban olvastam a társaság minden tagja, úgy érez, mint én. Valóban tartalma, kivitelezése méltó egy 55. éves évfordulóra. Köszönet a szerkesztőknek és a kivitelezőknek, akik valamilyen formában hozzájárultak a megjelentetéséhez. Sokszor előveszem, és mindig fedezek fel benne olyat, ami előzőleg elkerülte a figyelmemet. Remélem, a júniusi találkozó élményekben gazadag lesz 04.07.13. A találkozó után olyan mozgalmasak voltak a napjaim, és a kerti munka lekötötte időm nagy részét. Most, hogy lazíthatok, megragadom az alkalmat, írok pár sort. Elsősorban köszönöm az osztályképet. Másod sorban gratulálok a nagyszerű munkádhoz, amit a közösség érdekében kifejtettél. Fáradságot nem kímélve összehoztad az osztályközösséget. A találkozón nem volt lehetőségem mindezt elmondani. Olgával beszéltem telefonon. Ő mondta, hogy átveszi Tőled a levelek továbbítását. Örülök, hogy nem szakad meg a kapcsolat az osztálytársak között. Ha nem is gyakran, de hallunk, illetve olvasunk egymásról. 06.01.09. Megörültem tartalmas levelednek, hogy részletesen írtál több problémáról is. Teljes mértékben egyet tudok érteni Veled. Azt hiszem ritka egy társaság vagyunk. Kevés ilyen régi osztály van, mint a miénk. Főleg a fiatalabb korosztályból. A felgyorsult életritmus nem teszi lehetővé az egymás iránti együttérzést. Elég a saját problémájuk. Köztünk szoros a baráti kötelék, igényeljük a találkozást, a híreket, még akkor is, ha nem a legjobbak. És ez így jó! Az ünnepek alkalmával többen felkerestek jókívánságaikkal. Ki írásban, ki telefonon s nekik is írok most. 194

Szarka Pistától levélrészletek 02.08.19.

195

Szatmári Sancitól levélrészletek

03.04.01. Kedves Palikám, Visszaküldöm ezeket a leveleket, hogy mindenkihez eljussanak. Nagyon jó, hogy megszerveztétek a levelezést, legalább tudunk egymásról. A fényképeket is visszaküldöm, de mindből kérek, hiszen régi szép emlékek ezek. Röviden magamról: Én kétszer nősültem. Az első házasságom nem sikerült. Itt nem született gyermek. 196

Másodszor Molnár Piroskát vettem feleségül, akivel itt Sárospatakon, a református gimnáziumban tanítottunk. Én már nyugdíjba mentem. A feleségem még tanít teljes óraszámmal, bár már nyugdíjban van. Két lányunk született. Az egyik angol-orosz szakot végzett, a másik angol-finn szakot. Finnországba ment férjhez, ott is laknak. Van egy kislányuk és egy kisfiuk, kétnyelvűek: magyar-finn. A nagyobbik lányunk Hollandiába ment férjhez, angol-orosz szakon végzett. Hollandiában tanít, persze nem oroszt. Mivel a feleségem még tanít, én vagyok a beszerző. Jönnek a gyerekeink, unokáink, mi is megyünk hozzájuk. Így aztán nem unatkozunk. Ne haragudj, ilyen soká válaszolok, de közben meghalt a nővérem és intézkedni kellett, jött a temetés. Kisújszálláson temettük el. Így még kevesebbszer megyek Kisújszállásra. Már csak a temetőbe. Pestre a Bp.-i találkozókra elmegyek, novemberben voltam először. A bátyámmal mentünk el. Palikám a fényképekből küldj, légy szíves. A pénzt elküldöm érte, írd meg, hogy mennyi az ára. Esetleg a pesti találkozóra elhoznád, és ott odaadnám érte a pénzt. Szeretettel köszöntelek kedves családoddal együtt, Sanci

197

Tar Marikától levélrészletek 02.08.01

198

199

02.12.17.

200

03.03.10.A Kedves volt osztálytársnőim és osztálytársaim! Elnézést kérek, hogy ilyen nehezen szánom magam az írásra. Sajnos elég komoly betegségeim vannak és még később az is kiderült, hogy az egyik vesekarbantartó gyógyszerem elősegítette a glaukóma kifejlődését. Hát, ha a szemem végleg elhagyna, akkor az számomra egyenlő lenne az elmúlással. Dolgozni nagyon keveset lehet, így rengeteget olvasok, mivel a TV műsorok az utóbbi időben „nem elégítik ki az igényemet.”Az utcára nem nagyon járok, mert a szívbajom és a vérnyomás ingadozás miatt nagyon szédülök. Örülök, hogy lassan az egész 46-47-es társaságot sikerült felkutatni. Utóbb már azon gondolkoztam, hogy a következő találkozó alkalmával átruccannánk hozzám, és az udvaron csinálnánk valami szabadtűzhelyes vacsorát, de ezt az ötletet, mivel úgy néz ki elég nagy létszámmal összejövünk, el kell vetni. Nálam 15.ös létszám mellett is elég falusias körülmények között zajlanak az ilyen paprikás krumpli, vagy szalonnasütő vacsorák. A lányom ugyanis lelkes patrióta és a szélmalom felújítására szokott évente június harmadik hétvégéjén nemzetközi kerékpártúrát rendezni, elég szép eredménnyel. Ő 14 éves kora óta nem él Kunhegyesen. Debrecenben Oláh Jóska volt az osztályfőnöke, ezért ezt leginkább neki írom, hogy most dolgozik a harmadik diplomáért, és két éve egy nemzetközi találkozón Skóciában, angol nyelven tartott előadást. Ezúttal gratulálunk Jóskának mindketten a nagydoktori diplomához. Ha élünk addig, okvetlenül elmegyek a találkozóra Kisújra. Most jöttem haza Debrecenből, a kórházból, ahol műtétet helyeztek kilátásba. Előtte Szolnokon feküdtem a szemészeten, de ezek olyan dolgok, hogy nem érdemes dicsekedni velük. Szeretettel búcsúzom Tőletek, a viszontlátásig. U.I. Meghagytam a családomnak, hogy amennyiben addigra megunnám a földi létet, okvetlenül vigyék el az urnámat, mert ott akarok lenni a találkozón. 03.03.10.B Magdikám! Jaj de örülök, hogy megkerültél! Mi Bereczki Etussal és Ács Jolival tartottuk a kapcsolatot. Jocival egy-egy képeslap erejéig, Etával pedig egymás gyerekeinek a keresztszülei vagyunk. Telefonon szoktunk értekezni egymással. Most ő is beteg. Kórházból jött haza, de őt is visszavárja a műtét. Magamról annyit, hogy óvónő voltam, de egy gerincsérv miatt már előbb leszázalékoltak, mint nyugdíjas lettem volna.. Te a gyerekeidről nem írtál. Nekem kettő van. A lányom vegyészmérnöknek tanult, és úgy szeret tanulni, mint én. Két éve még részvettem egy falusi túrizmussal kapcsolatos iskolán, ami Szolnokon volt. Egy évig kellett járni. Persze én voltam a legidősebb. Úgy látszik, ez a sorsom. A fiam megnősült és van egy 11 éves fiunk, meg egy 201

nagyobb a menyemnek. Ö sokat törődik velem, ezért jó is, hogy ő itthonmaradt. Ha tudsz, telefonálj. 03.04.10. Kedves Duci!...Testileg nagyon legyengültem. Egyik kórházból ki, a másikba be. Vajon a májusi budapesti találkozóra hányan tudtok elmenni? Megbeszéltem a lányommal, hogy vegyen részt helyettem. Megígérte, hogy elmegy, mesél rólam, ha lesz, aki érdeklődik utánam. Nekem pedig majd Rólatok fog elmondani mindent. Sajnos Bereczki Eta barátnőnk testileg, lelkileg nagyon leépült… Egyáltalán nem érdeklődik a világ dolgai iránt. Telefonon szoktam felhívni, hogy felrázzam egy kicsit, de úgy érzem nem sok sikerrel. Én még szeretek olvasni. Minden érdekel. Foglakozom a vendéglátással, most már kezdődik a szezon, de sajnos erőm nincs a munkához. Mindenért fizetnem kell. Haszon csak annyi van, hogy nem gubózom be a magányomba. Elterveztem, hogy a kisúji találkozóra el fogok menni. Oda a fiam elvisz, ha el tud „húzni-vonni” amennyire szükséges. Együtt készültünk Etával, de már nem valószínű, hogy ő annyira összeszedi magát. Én összekaparom a még meglévő energiámat és „juszt” is elmegyek. 03.09.02. Kedves Osztálytársaim, „Lányok és Fiúk”! Ne haragudjatok, hogy ilyen ritkán írok, de mindig örömmel olvasom a soraitokat. Nagyon hálás vagyok Ducikám, hogy vállaltad a levelek továbbítását. Én sajnos egészségileg nagyon le vagyok robbanva. Mindig azt hittük, hogy én megyek el először, de szegény Eta megelőzött. Elvitt a fiam a temetésre. Tolókocsival tolt végig a temetőn. Sajnos egyedül képviseltem az osztálytársakat, de az volt a kívánsága, hogy csak a család legyen jelen. Azért nagyon szép temetés volt, sok ismerő és volt munkatársa mégis csak elment. Most lezárom ezt a szomorú témát, hisz előbb utóbb ez lesz mindnyájuk sorsa. Olvasom, hogy Tóth Karcsi is beállt a sorba, mikor a betegséget osztogatták, és még többen mások is, de bízzunk benne, hogy még erőre kapunk, és még „ifjan, vidáman” tudunk találkozni a nyáron. A múltunkra emlékezve sajnos én csak rövid időt töltöttem Veletek, de szívesen emlékszem rá vissza. Eszembe jut egy történelem óra, amikor nem emlékeztem egy évszámra, de megvigasztaltam a tanár urat, hogy „pedig tudom, ott van a lap alján.” Abban az időben, ha valaki nem tudott valamit, innen-onnan felhangzott a fiúk felől; „pedig tudod, ott van a lap alján!” Gönczy Sanyi sok kedves megnyilvánulása is eszembe jut, az öreg vallástanárunkkal kapcsolatban. Sajnálom, hogy nem tudtam megnézni Krasznai Jancsi kiállítását, de féltem az utazás nehézségeitől. Nagyon örülök és gratulálok a sikereihez. Ha emlékeztek 202

én is dédelgettem hajdan művészi álmokat, de sajnos nem volt időm „kibontakozni”. Sok, általam kitalált mesét mondtam az óvodában a gyerekeknek, sőt még egy névadóra készült versem a nyilvánosság elé is került, de még csak véletlenül sem jegyeztem fel semmit az „utókor” számára. Most beszéltek rá vén koromra, hogy írjam meg a háborús élményeimet. Természetesen röviden és kivonatosan készült a „nagy mű”, amivel díjat is nyertem. Talán hamarosan meg fog jelenni nyomtatásban is a kunhegyesi „irodalmárok” művei között. Én még „kínlódom” vendéglátói tevékenységgel, de egyre kevésbé bírom a munkát. Csak az irányítás a karosszékből, ez meg nem nekem való. Ha egyszer nem vagyok megelégedve a más munkájával, akkor csináljam magam! Szeretnék még jövő nyáron egy nagy összejövetelt csinálni a vendégházamban, valami kerti parti szerű, bográcsos, vagy szalonnasütős dolgot, ha lennének köztetek vállalkozó szellemű egyének. Nálam ugyanis a lakásban kb. 10 személy fér el, de az udvaron sátorban 20-25-en is tudnának aludni. Ha érdekel valakit a terv, akkor keressetek meg telefonon, vagy írásban, hátha sikerül összehozni. Ja! Nagyon örültem, hogy Bozóki Gyurit is sikerült szóra bírni, azaz írásra. Ők ugyanis ketten Tóth Karcsival, hajdan egy húsvét alkalmával vállalták a kockázatot, hogy megeszi őket valami kutya, vagy elnyeli a tanyasi vendégfogadó sár, mégis kijöttek a tanyára meglocsolni engem. Hát ilyen emlékeim is akadnak az iskolás évekből. Kérlek Benneteket, hogy néha jussak eszetekbe. Joci, Duci, Marcsi és Eta. Sajnos már csak triumvirátus maradt, de még jó lenne egyszer összeülni és elbeszélgetni a „régi szép időkről.” Na, egyelőre elég is az írásból, csak legyen, aki el tudja olvasni. Örülnék, ha néha-néha telefonon felhívnátok. Este 7 után mindig telefonközelben vagyok. Számom: 59-326-002. Ha netalán nem venném fel az azt jelentené, hogy elmentem „deszkát árulni Földvárra”, vagy jobb esetben valamelyik kórházban renoválják rozoga alkatrészeimet. Erről a fiam fog felvilágosítást adni. 03.12.01. Kedves Osztálytársaim! Elnézéseteket kérem, hogy én elég ritkán írok. Sajnos nincs gépem, és a kézírásom meg egyre inkább romlik. Gondolom munka elolvasni, amit írok, de azért kérlek Titeket, próbáljátok meg elolvasni. Én sokat gondolok Rátok, főleg a Kunhegyes felől bejáró „különítményre.” Apróságok jutnak eszembe. Emlékeztek, mikor a „kis Ficerét” felraktátok a csomagtartóba, mikor Tóth Karcsi lihegve szaladt a vonat után. Egyik cipője a kezében volt, már nem érkezett felhúzni, mert fütyült a vonat. Ő volt az a merénylő is, aki egy „pajzán” nótát énekelve, a jobb sorsra érdemes matek könyvvel a padon ülők fején ütötte a taktust. Éppen az én fejemre 203

került a sor, belépett az ajtón két felnőtt, és az egyik a „szeretve tisztelt” „Binkó” igazgató úr volt. „Halálra válva” vártuk, hogy mi lesz, de csak végig nézett rajtunk, és nem szólt semmit. Olvastam a Karesz beszámolóját a szívműtétjéről, meg a Nagy Laciét. Valószínű, hogy én is egy ilyen műtét előtt állok, hacsak meg nem szán a teremtő és el nem alszom egy szívroham alkalmával. Egy másik probléma miatt tavaly már előkészítettek a műtétre. Már betoltak a műtőbe, mikor eszembe jutott, hogy nem írtam alá semmiféle beleegyezést a műtétbe. Rögtön szóvá tettem a dolgot, és míg a főorvos bemosakodva várt a tolóágy mellett, elolvastam a papírost és úgy döntöttem, ezt nem nekem találták ki és nem írtam alá. Azóta is meg vagyok. A többi bajom között az is elvan. Mindig avval vígasztalom a gyermekeimet, hogy 100 évig fogok élni, ne aggódjanak miattam. Most készülök a nyári találkozóra, pedig nekem az időpont egy kicsit „ciki” lesz. Ugyanis a lányom már évek óta rendez „Szélmalomtúrát”, mert nem tudta elviselni, hogy a szegény szélmalmunk már összeomlóban volt. Ő Budapesten él, de mozgósította az illetékeseket, és mindazokat, akik segíteni akartak. Két napos rendezvény szokott lenni, kerékpáros és gyalogtúrákkal. Az idén még mozgássérültek is részt vettek a tolókocsijukkal. Szombat este nálam főztek bográcsban paprikás krumplit kolbásszal az én irányításom mellett. Az ország minden tájáról voltak résztvevők. Másnap reggel a szélmalomnál a Falusi Túrizmus Egyesület rendezésében vendégfogadás van. (Tea, zsíros- és többféle krémes kenyér, főtt csülök, stb. A befolyt jövedelem a szélmalom renoválására fordítódik. Ez már meg is látszik rajta. Ez a rendezvény most 2004-ben, június 19-20-án lesz, úgy, hogy a vendégek fogadása és a vacsora előkészületei az én részvételem nélkül zajlanak le. 03.12.19. Kedves Magdi! …Remélem, hogy a nyári találkozónkon mindannyian, még a betegek is velem együtt részt tudunk venni. Nagy örömet okoznak a levélcsomagok, és én is igyekszem néha-néha írni. Most nagy fába vágtam a fejszémet. Levelet kaptam, egy tavaly írott megemlékezésem „elismerése képpen” a Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatóságától, hogy újabb „firkálmányt” várnak tőlem. Ez nem azt jelenti, hogy el akarom orozni a Krasznai Jancsi és még néhány osztálytársunk művészi babérjait, amikor nekik őszinte szívből gratulálok, és további sikereket kívánok. 04.04.04 Kedves Osztálytársaim! Őszintén osztozom az általános részvétben szegény Karesz halála miatt. Sajnos ez már valamennyiünkre kacsingat, kire közelről, kire távolról. Egyelőre ne vegyük figyelembe. 204

Gönczy Sanyinak köszönöm a sok munkát a szép kivitelű album elkészítésében és Kiss Pistának az anyagi segítséget. Ezen kívül köszönet mindazoknak, akik valamilyen formában közreműködtek az album létrehozásában. Mari lányom örömmel fedezte fel az Oláh Jóska írását, aki tanára volt valamikor Debrecenben. Ő Budapesten lakik és beajánlott engem a Semmelweis Klinikára. 19-én fognak elvinni. Remélem, túlélem! Mindenkinek üzenem, hogy pár napja meglátogattak a „leánykoszorú” még „élő és viruló” tagjai. Nagy örömmel töltöttünk együtt szűk két napot. Remélem, még mások is megpróbálnak nálam összejönni egy találkozóra. Szia Ducikám! Talán már kiheverted az utazás fáradalmát. 04.05.29. Elnézést kérek Tőletek, hogy ilyen ritkán írok, de gondolom, hogy a csúnya, reszketeg írásomat nem is olyan szívderítő dolog olvasgatni. Akinek tudom a számát időnként felhívom, hogy tájékoztassalak Titeket, még élek, vegetálok. Áprilisban befeküdtem a Semmelweis Klinikára, ahol is kétszer előkészítettek műtétre, de mindig közbejött valami az utolsó percben. Ezt másodszor szószerint kell venni, mert el is altattak. Akkor jöttek rá, hogy a műtéti terület gyulladásban van. Hazahoztak, és azóta szedem a gyógyszereket. Ünnep után próbálkozom újra. Három, a magyar igazság! Ha sikerül, akkor mégiscsak eljutok talán a 19.-i találkozóra. Előtte, ha még élek, mindenesetre pontosítani fogom Lévay Palinak. Őszinte sajnálattal értesültem két kedves osztálytársunk távozásáról. Tóth Karcsival együtt voltunk bejárók és valóban jó barátok voltunk. Később a sógornője évekig kolleganőm volt. Sajnos fogyogatunk. Nem tudjuk melyikünk, mikor kerül sorra. A szép albumot köszönöm, mindenkinek, aki közreműködött a létrehozásában. Elnézegetem, hiszen én nem is hosszú ideig tartoztam közétek, de mégis igazán belenőttem a közösségbe. Sok-sok szép emlék fűz Hozzátok. Sok epizód eszembejut az együtt töltött időkből. Talán még, ha időmből futja innen is „alkotok” egy kis írásművet. Ugyanis már az utóbbi időben kétszer is adtam be pályázatot a Megyei Múzeumok Igazgatóságához. Szerény díjakat is nyertem velük. Úgy érzem volna még bennem kiírni való, de sajnos a kezem nem kedveli az írást, és így nehezen kezdek hozzá. 04.08.10. „Hamvaimból feléledve” rábeszéltem magam egy pár sor megírására, bár kedvenc nyavalyáim egyike, a reuma, erősen akadályoz az írásban. Bioptron lámpával segítek magamon, ahogy tudok. Nagy örömmel nézegetem a találkozó képét. Még egyszer köszönöm a szervezőknek, és nem utolsó sorban mindannyiatoknak, hogy vagytok, és legalább a képen láthatlak Titeket. Sajnos a műtétem nem sikerült tökéletesen, de 205

azért jobb valamivel, mint előtte volt. Most persze megint készülődök, ha még egy kicsit javulnék, elmennék a novemberi Lézo találkozóra. Azért nem veszem biztosra, hogy sikerülni fog. Az is nagy öröm volt számomra. hogy Joci és Duci meglátogattak, sőt, hogy még Lévay Piri is jelentkezett telefonon, de sajnos, akkor pont kórházban voltam. Piroskám, ha legközelebb jönnél Kunhegyesre, okvetlenül hívjál fel előtte, és megbeszéljük, hogy nálam alszol. Olgicám, Te azóta sem hívtál, hogy beszéltünk arról az „írópalántáról”, akit azóta sem tudok felidézni, kinek a fia is. Sajnos ilyen rövid az emlékezetem. De a Pytagoras tételt még tudom, pedig „hajdankor” a magasabb matematika volt a legkeservesebb tantárgyam. Örömmel olvastam Varga Kati sorait. Gratulálok a sikeredhez Katikám. Részemről nagyon örülök, ha ritkábban is, de időnként mégis kapnánk hírt egymásról. Nekem minden levélcsomag nagy örömet jelentett, akármilyen sűrűn jött is. Persze részemről ez önzés, mert én szobához kötve így tudtam egy kis szórakozáshoz jutni, mások munkája, fáradozása árán. Köszönet azoknak, akik még vállalják a továbbítást ezután is. 05.09.17. Olgi kedves! Sajnálattal értesültem leveledből, hogy megint egy kedves osztálytársunktól kell búcsúznunk. Hát igen, fogyunk, fogyogatunk. Küldtem ismeretlenül egy részvéttáviratot Laci lányának, Évának. Gönczy Sanyit kérdezetem, hogyan járulhatnék hozzá a koszorúvásárláshoz, de azt mondta, az már rendezve van. Ezért döntöttem úgy, hogy Neked küldök pár bélyeget, hiszen Te olyan kedvesen közreműködsz a levelezésünkben. Jó lenne találkozni, még aki könnyebben mozog. Örülök, hogy Jociék még el tudnak jönni hozzám. Remélem, akad még közületek, aki megpróbál engem meglátogatni. Én már sajnos nem vagyok képes a kapumon kívül menni. A temetésen gondolatban együtt leszek azokkal, akik még ott lesznek, és leróják a tiszteletet, helyettem is. Jó, hogy még mindig vagyunk néhányan, akik legalább telefonon megkeressük egymást. Én együtt búsulok azokkal, akiknek a bánatárólés együtt örülök azokkal, akiknek a sikereiről értesülök. 05. 11. 01. Kedves osztálytársak! Elnézést, hogy csak most válaszolok a 23.-as körlevélben ismertetett, és a jövő nyárra tervezett találkozó helyszínének megválaszolására. Sajnos, számomra csakis és kizárólag a kisújszállási helyszín volna elfogadható. Még ez is áldozatot jelentene számomra, és a fiam segítsége nélkül szóba sem jöhetne. Ugyanakkor nagyon szeretnék Veletek találkozni, mert a legutóbbi találkozón a friss műtétem miatt ez semmiképpen nem volt lehetséges. Megértésetekre számítva küldöm üdvözletemet Valamennyiőtöknek: 206

Tóth Karcsitól levélrészletek 02.10.02.

207

208

03.02.28. Nagy élmény volt számomra, hogy az elmúlt héten személyesen felkereshettelek otthonodban. Lenyűgöző volt az előkészítő munka, amelyet az 55. éves érettségi találkozónkra készítettél elő, és amit bemutattál nekem a számítógépeden. Odahaza én is utánanéztem a 20. éves találkozónk fényképének, de sajnos én sem találtam. Viszont küldök Neked egy „jellemző” képet két kedves tanárunkról, (Ágotai és Kennyei) amelyet a feleségem fotó-archívumában találtam, mivel ő is Kisújon érettségizett, 5 évvel miutánunk. Ez a kép 1985-ben készült, a feleségem 20. éves találkozóján. Időközben Olgától megkaptam a „soros” levélmásolatokat, a Lévay Paliét is. Különösen megörültem a Szabó Duci levelének. Ugyanolyan szép gyöngybetűkkel ír most is, mint 50 évvel ezelőtt. Sok sikert a további munkádhoz. 03.05.20. Szeretett Osztálytársaim! A május 11.-i Öreg Diákok Baráti Körének budapesti találkozója ismét feltöltött új energiákkal és bizakodással. Nagyon jó volt Veletek együtt lenni, ezért minden alkalommal részt is veszek rajta. Elsősorban is korrigálnom kell magamat, mert akkor azt mondtam, hogy 13 osztálytársunk volt jelen, ugyanis 14-en voltunk: Erdélyi Móci, Ács Joli, Gönczy Sanyi, Gulyás Laci, Krasznai Jancsi, Lévay Pali, Lévay Piri, Nagy Laci, Sipos Misi, Tóth Karcsi, Varga Kati, Varga Miki, Ujfalusy Olgi, Szabó Duci. Nekem személyesen különös élményt jelentett újra látni Szabó Ducit, mivel egyidőben vonzalmat éreztem iránta. (Ugye finoman fejeztem ki magam?) Kár, hogy a korábban bejelentkezett Máté Endruska, Benkő Árpi és Szatmári Sanci nem tudtak eljönni. (Indokoltan!) Valószínűleg valamennyiőtöknek feltűnt, hogy az ebédidő alatt majdnem végig Nagy Lacival beszélgettem. Persze nem véletlenül, hiszen egy hajóban evezünk. Őt egy évvel ezelőtt műtötték a szívével (bypass) én pedig előtte állok; így volt miről beszélgetnünk. A SOTE budapesti Szívsebészeti Klinikáján vizsgáltak ki és az orvosi konzílium végső következtetése a műtét volt. Az állapotom nem akut így várok a soromra. (nyár végén, vagy kora őszön kerülök sorra.) Nem adom fel a reményt, Nagy Lacinak és Benkő Árpinak a példája meggyőző! Addig is, míg sorra kerülök, igyekszem a természetgyógyászat csodatévő hatásait is kihasználni, mert a természeti erőkben mindig is hittem és ma is hiszek! Ezzel foglalkoztam a szakmámban is. Így jutottam el a Tápiószentmárton határában található „Attila domb”-ra, ahol az anyaföldnek egy különleges gyógyhatású (magnetikus) kisugárzását 209

tapasztalták. Mellékelem az ott kapott ismertető anyagot, talán Ti is hasznát vehetitek. Remélem, mindent túl élek, és a novemberi közös ebéden újra találkozunk. Jól esett az értem kifejezett aggódásotok és szorításotok. Kedves Olga, köszönöm a sok-sok levelet, melyeket az elmúlt hónapokban küldtél. A költségeid pótlására küldök egy pár bélyeget. 03.10.24. Kedves Osztálytársaim! Második születésnapom óta először fogok írószerszámot a kezembe, mégpedig soraimat Hozzátok intézve. Lehet, hogy a megszokott betűformáim is megváltoztak. Az elmúlt nyári körlevél forgalomba nem tudtam bekapcsolódni, mivel teljes energiámmal a saját sorsomat kellet a kezembe venni, hogy túléljem ezt a „kalandot” is. Maga az ominózus szívműtét október 14.-én történt, mely dátum azóta a második születésnapom. Ráadásul ezzel a bypass műtéttel féltestvére lettem Nagy Laci barátunknak, akit kb. egy évvel ezelőtt ugyancsak ez a szívsebész műtött. A lényeget tekintve röviden: a műtét sikerült, a páciens életben maradt! Az előzményekről is írok egy keveset, mert tanulságos lehet másoknak is. Első infarktusom 2002 január 3-án hajnalban ért utól, otthon, a lakásomon. Csak azután kezdtem komolyabban foglalkozni a szívemmel, pedig voltak figyelmeztető előjelek, amiket nem vettem komolyan. Az alapos kórházi kivizsgálások és szakorvosi vélemények, valamint családom nyomása meggyőztek arról, hogy a második infarktust meg kell előzni! Próbálkoztam természetgyógyász orvosokkal is alternatív módszereket kipróbálva, de mindezek csak arra voltak jók, hogy kibírtam talpon idáig. Rájöttem, hogy a műtéti beavatkozást nem úszhatom meg! Ezután mérnöki pontossággal megterveztem a következő lépéseket: Milyen intézményt válasszak és hol? A Budapesten élő idősebbik lányomnak jó kapcsolata volt a Bp. SOTE Szívsebészeti Klinikájához a Városmajor utcában. Itt elkövettek rajtam minden szükséges, előzetes vizsgálatot. Őszintén mondom, abban bíztam, hogy katéteres-ballonos tágítással vagy rugós lemez (NET) beépítéssel megúszhatom a műtétet. Sajnos az orvosi konzílium döntése azonban egyértelmű volt; egyetlen javasolt megoldás a műtéti áthidalás (bypass). A következő eldöntendő kérdés az volt, hogy melyik szívsebészt válasszam a klinikán rendszeresen műtő 4 orvos közül? Nagy Laci barátunk személyes példája és a kedvező referenciák Dr. Moravcsik Endre tanár úr javára döntöttek. (Ő tagja volt az egykori híres magyar tőrvívó válogatottnak. Most éppen 60 éves, céltudatos, kemény, jó idegzetű úr, bizalomgerjesztő.A további az időpont kérdése volt, hogy mikor műtsenek? Ebben a kérdésben az asztrológia tudománya 210

is segített, ugyanis a holdnaptár szerint október közepe nagyon kedvezőnek mutatkozott. Pozitív befolyást mutatott a sebek gyógyulási menetére, a bevérzés illetve a kivérzés valószínűségének csekélységére, stb. Ezek után állapodtunk meg október 14-ben! Az osztálytársaim együttérzését végig éreztem. Jól esett a három látogatás: Gulyás Laci, Gönczy Sanyi és Nagy Laci úgy látogattak, amikor beszélni tudtam velük. Nagy Laci „mosolygó képe” különösen pozitív hatással volt rám, mert magamat láttam benne 1 év múlva. Most már a kálvária végén tartok. Három hétig itt, a szívszanatóriumban kezelnek, ahol Benkő Árpi barátunk is járt már. Jól érzem magam, de fokozatosan erősödnöm kell. A novemberi Öregdiák ebéden még nem lehetek Veletek, de jövő májusban biztosan ott leszek. Köszönöm az együttérzéseteket és az érdeklődéseteket. 03.11.11. Újra itthon vagyok Kecskeméten, a saját birodalmamban és lakásomban. Éppen egyhónapos klinikai, illetve szanatóriumi tartózkodás után csodálatos érzés a hazatérés. Azt hiszem, végleges gyógyulásom itthon fog bekövetkezni. Nagyon jól esett, hogy az egy hónap alatt is törődtetek velem. Három személyes látogatás, sok telefonhívás, Neked a két leveled, Olgitól két körlevél, igazán nagy forgalmat jelentettek számomra. Köszönöm Nektek! Ezután ismét Kecskemétre kérem küldeni a leveleket. A tervezett jubileumi füzetünkhöz kért pár soros „memoárt” a túloldalon megtalálod. A jövő tavaszi Lézo-féle közös ebéden találkozni fogunk. U.I. A 2004 június végi találkozó nekem is megfelel. 04.02.05. Tóth Karcsi legutolsó levele Kedves Olga és a Többiek! Köszönöm a sorozatokat, melyeket szorgalmasan küldesz nekem is. Különösen jól esnek azok a kis rövid, de mindig találóan személyes „füljegyzetek” melyekkel megtisztelsz, mint könyvtáros. Ez szakmai ártalom! Az aggódó figyelmeztetéseid az egészségemet illetően sajnos időszerűek. Ezt külön megérezted. Ez év elején ugyanis, Három hónappal a szívműtétem után, felborult a vérképem egyensúlya, vérszegénység állt be. Így a frissen műtött szívizom is oxigénszegény vért kapott, ami zavart okozott az egész légzési, keringési rendszeremben. Így aztán újra kórházba kerültem, de szükség volt rá. Újra rendbe hoztak, ezt is túléltem! Ismét itthon vagyok és jó vörös borral igyekszem szaporítani a vörös vérsejtjeimet. Nagyon várom a tavaszi és a nyári személyes találkozásunkat. Apropó, ismét küldök pár darab bélyeget. Ölel mindenkit: Karesz 211

04.05.12. Tóth Károlynétól, Nagy Lacinak

212

Török Kalmitól levélrészletek 02.12.17.

213

03.05.27. Kedves Barátaim! Olgikám! Sajnálom, hogy a találkozóra nem tudtam elmenni, azaz csak Gödöllőig jutottam el. Az történt ugyanis, hogy a keresztfiam eljött értem kocsival, hogy majd ő bevisz Pestre a találkozóra. Már este érezvén, hogy valami történik velem, be a kórházba, infúzió, az orvos nem tanácsolta az utazást. Pedig Pardy Bélával mindent elterveztünk, hogy Krasznai Jancsinak személyesen gratulálunk. Ezt most csak levélben tudom megtenni. Légy szíves Olgikám, tolmácsold, hogy további sok sikert kívánok neki, és a további tervei megvalósításához jó egészséget. Olvasva Barcsay barátunk memoárját, visszaemlékszem Cseka barátunk utolsó napjaira, hiszen Nógrád megyében volt tanfelügyelő és minden nap összejöttünk egy kisfröccsre. Gyógyíthatatlan beteg volt, de bizakodott. Halála előtti napon még a kecskeméti esetet is elmesélte, talán azért is jutott most eszembe s nevetve mondta „én karénekes, hiszen nincs is énekhangom.” Másnap már az örök mezőkre távozott. Olgikám köszönöm a telefonhívásod, és a sok-sok levelet, amiket többször is elolvasok. 03.12.04. Kedves Palikám! Kedves Osztálytársak! Elnézést kérek, hogy hosszú hallgatás után csak most küldöm vissza az értesítésedet, mivel csak most jövék haza hosszú kórházi ápolás után. Sajnos, nem teljesen egészségesen. Most volt időm rendezgetni a sok levelet, és rá a válaszokat. A kérdésekkel kapcsolatban én a többséghez alkalmazkodom, s ha az egészségem is engedi, nagyon szeretnék résztvenni és találkozni Veletek. Annál is inkább, mivel a sors már többször is közbeszólt. Gondolatban mindig Veletek voltam, és Pardy Béla mindig beszámolt a találkozókról. Remélem, Olgival nem történt semmi komoly baj, mivel telefonon nem tudtam elérni, és az utóbbi leveleket már Ács Jolikától kaptam, amit most rajtad keresztül ezúttal is nagyon köszönök. A leveleket elolvasva szomorúan kell megállapítani, hogy többünknek az egészségi állapota bizony megromlott. Az egyik ügyvéd barátom csak úgy szokta sommázni, hogy „mi vagyunk a háborús nemzedék.” Úgy értesültem, hogy Neked is voltak egészségügyi problémáid. Remélem, jó értelemben megoldódtak? 02.06.27. Kedves Barátaim! Köszönöm, hogy nem feledkeztetek meg rólam, s ha olyan lett volna az adott időpontban a helyzetem, már a találkozókra gondolok én is szívesen ott lettem volna. Az okokról! 214

Hosszú időnek kellett eltelni, míg a munkámat kezdték elismerni, és engedélyezték, hogy levelező tagozaton elvégezzem a számviteli főiskolát. A szüleim is eljöttek Tiszanánáról. Minden munkát elvállaltam, hiszen nemcsak magam, de a szüleimet is el kellett tartani. Közben volt egy élettársam, de az is leköszönt, mert az édesanyám fekvőbeteg lett. Rákja volt. Hét évig ápoltam, pelenkáztam, majd amikor megvakult, etettem, itattam. Kilencvenévesen elköltözött közülünk. Most édesapámmal teszem ezt 102 éves korában. A sors nekem ezt rendelte. Sok mindenről írhatnék, de azt hinnétek, panaszkodom, holott bármelyikőtök ugyanezt tette volna. Az időmmel nem rendelkezem szabadon. Kötve vagyok édesapámhoz, mivel őt nem lehet egyedül hagyni. Pardy Béla tájékoztatott a találkozásokról, de nagy örömömre Varga Kati is meglátogatott a férjével. Kedves barátaim! Az ígért fényképet küldöm, és köszönöm, hogy fáradságot nem kímélve tartjátok bennünk a Kisújon nyolc év alatt belénk ivódott egymás iránti szeretetet. Rajtatok keresztül küldöm üdvözletem mindenkinek. 03.03.31. Kedves barátaim, Olgikám! Túl sok idő telt el az utolsó levelem megírásától. Ennek oka nem a lustaság, a nemtörődömség, talán a feledékenység volt, hanem a diagnózis: agyi arterios clerosis. Az elzáródás hirtelen jött, s hála a gyors beavatkozásnak, nem lett tartós bénulással járó. Még ma is keresem az okát, a háziorvosommal együtt, mi válthatta ki. Szerinte a naponként begyűrűző idegfeszültség, amin sokszor nem tudom túltenni magam. Olgikám, ne haragudj, hogy magánügyeimmel terhellek, de mint Te is írod, azt hiszem a Szabó Magdi levele utóirataként; „Ez a tavaszias idő nem egyértelműen jó, gyakori a rosszkedv, nyűgösek leszünk.” Bizony a hetedik „X” után nem sok jót várhat az ember. Köszönöm leveleid. Jó ötletnek tartom, hogy a volt leány osztálytársaink megszólalnának, és a véleményüket megtudnánk. Ne haragudj Olgikám, hogy levelem írását befejezetlenül kell befejeznem, de kezd hatni a gyógyszer. 04.03.31. Kedves Osztálytársak! Megkaptam a jubileumi albumot. Nagyon köszönöm, s mindenkinek, akik résztvettek az album szerkesztésében, összeállításában, kivitelezésében. Remekül sikerült munka. Végignézve a tablóképek remekül sikerült másolatait, eszembe jutott, hogy milyen boldogan énekeltük: „nyolc év, mint egy perc elsuhant…”. 215

Igen, így suhant el az azóta eltelt idő is, kinek boldogan, kik pedig cipeltük a keresztet. Nem akarok panaszkodni, tudjátok barátaim, időskori érelmeszesedésem van, amely egyensúlyi és néha végtagi zavart okoz. Már kétszer volt eszméletvesztésem. Ilyenkor infúziót kapok. Az orvosom érműtétet javasol, de lelkileg nem készültem fel, hogy beleegyezzem Talán majd a találkozó után, ha addig nem jön közbe valami végzetes fordulat. Sanyikám, még egyszer mindent köszönök és kérlek, tolmácsold köszönetemet Ács Jolikának is a levelek továbbításáért. 04.06.25. Kedves Osztálytársaim! Még egyszer szeretném megköszönni munkátokat, mit a találkozó érdekében végeztetek. Remekül sikerült! Köszönöm a sorsnak, hogy találkozhattam Veletek és mindenkivel tudtam, ha csak egy pár szót is, de személyesen váltani. Örömmel tapasztaltam, hogy mindenki jól érezte magát. Külön öröm volt Törzsök tanár úr jelenléte és hozzánk intézett kedves szavai. Külön megköszönöm Olginak és Jolikának önzetlen munkájukat, a levelek továbbításában. A héten eldől, hogy fognak-e műteni. Míg újból nem jelentkezem, szertettel köszöntök mindenkit. 04.11.22. Elsősorban is köszönöm a kedves leveled, amit Svájcból küldtél. Gondolom remek kirándulásod volt. Tudod barátom, benn a kórházban oly sokat gondoltam arra a pár órára, amit Kisújszálláson töltöttem Veletek. Oly jól esett egy kicsit nosztalgiázni. A Lézo találkozóra nem tudtam elmenni, mivel be kell járni kezelésre. Gondolom Olgitól már tudod, hogy nem műtöttek meg. Csupán lézeres kezeléssel tágítják a lábaimban az ereket, fájdalmak közepette. Már az a jó, hogy csak kéthetenként kell bejárni. Többfajta értágító gyógyszert kell szednem. Sanyikám! Nem untatlak tovább gondjaimmal, hiszen van belőle mindenkinek, de mivel egyedül vagyok, jól esik valakinek kibeszélni. Tudom, nem kis feladat volt összetartani az osztályt, és a levelezés továbbítását megszervezni, amiért hálás köszönet Néked , Olginak, Jolikának, Magdinak és.Palinak. 05.10.20. Kedves Olgi! Bár Sanyinak telefonban megígértem, hogy hamarosan írok, és a koszorúhoz való hozzájárulás címén küldöm a bélyegeket, de már másnap a kórházban voltam a műtőasztalon. 216

Műtét után hosszú tortúra következett, mert gyulladást kaptam. Még most is infúzióra kell járnom. A gyógyszeres kezelés sem a gyulladást, sem a fájdalmakat nem szüntette. Szégyellem, hogy az ígéretemet csak most tudom teljesíteni. Az időközben elküldött leveleket megkaptam és köszönöm.

217

Ujfalusy Olgától levélrészletek

218

219

220

04.02.13.

221

222

05.10.23. Még vártam egy darabig Lévay Pali levelét. Ígérte, hogy elemzését mely szerint alig lenne olyan osztálytárs, akinek Kisújszállás lenne jó a találkozó megtartásához elküldi. Lehet, végül úgy döntött, hogy Hozzád juttatja el közreadásra. Így én most csak a Barcsay Laci anyagát továbbítom neked. 05.07.21. Elnézést kérek a késedelmes levélküldésért. Nem tudom, mondtam-e telefonon, hogy már sokkal jobban van Varga Miki. Akupunktúrás kezelést kapott; ezt Ő közölte, mert érdeklődtem hogyléte felől. Tehát ez a hír már vigasztaló. Az újabb híreidért köszönet.

223

Vadas Bercitől levélrészletek

224

04.05.13. Vadas Albertnétől, Lévay Palinak

225

04.06.15. Vadas Albertnétől

226

Varga Katitól levélrészletek 99.09.28.

227

99.12.14. …találtam egy másik óvodás képet, amin Sanyi szakácsként debütál. Ez már a nagy óvodában készült, gondolom 1935 vagy-1936-ban. A felső sorban baloldalt én egy kockás ruhában vagyok, kis köténnyel. Itt már komoly szerepeket kaptunk…. Az öregdiák találkozó kellemes volt. Sok régen látott társsal találkozni nagy ajándéka a sorsnak. Benkő Árpi küldött egy hírlapot Benne „Múltidéző a kisúji népoktatásról” címmel.” 00.03.13. …Küldök Neked egy fénymásolt cikket Borók tanár úr búcsúztatójáról, ami kisúji lapban jelent meg. Lévay Piroska is kérte. Így egy példányom maradt. Rád, mint gyűjtőre gondoltam. Ha Neked már megvan, add tovább valakinek. Erdélyi Móci szép összeállítást csinált videó kazettára a találkozóról. Ő ott videózott, és az én az én régebbi képeim felhasználásával összeállította szép zenei aláfestéssel, és az egyes részek virágkompozíciókkal vannak elválasztva. Fél év távlatából jó volt látni ismét a megjelenteket. Hallom Borók dörmögő hangját. Őszintén megsirattam ismét. Itt lehet látni a régebbi képeken azokat a társainkat, akik már a félévszázadoson nem lehettek jelen. 02.05.04. Köszönöm az Oláh Jóska levelét. Amint tudtam elolvastam. A lényeget megértettem. Szívós generáció ez a miénk, ha még ilyen idős korban is van ambíciója. 02.05.29. Köszönöm, hogy elküldted a Barcsay Laci beszámolóját. Róla régen hallottunk, és már az utolsó találkozóra nem jött el. Jó humorú, értelmes ember. Kár, hogy visszahúzódik. Bozóki Gyuri meglepett a művészi tehetségével. A verses beszámolója tartalmazza családi életét és munkásságát. Megőrizte szép magyar nyelvünket. Képet csináltattam, de még nem mentem érte. Egyébként jó ötletnek tartom, hiszen most ezek vagyunk, így nézünk ki, de az összetartozás érzése megmaradt közöttünk, és azt hiszem, ebben van a lényeg. Ma „Cisz” hívott és beszámolt a kolozsvári, debreceni, szolnoki útjukról. Meg is hatódtam, hogy ilyen rendes, és gondolt még ránk is. Jövő júliusban is jönnek. 228

02.06.19. Köszönet mindazért a széleskörű tájékoztatásért, amit kaptam. Lassan Sanyi lesz az összekötőkapocs Kisúj és közöttem. Ma kaptam egy Lézo levelet szeptember 28.-ra Kisújszállásra. Nagyon messze van és nem tudom hogyan alakulnak a dolgok. A képekkel kapcsolatban annyit, hogy megvan mindegyik. Megnéztem a Móci videóját és főleg abból állította össze. Kétlem, hogy a Lévay Paliét eldobálta, mert nekem mindent precízen visszaküldött. A gond annyi vele, hogy nekem bele vannak tűzdelve, ragasztva a kisúji diáklapokba. Mindenképpen el fogom vinni és meglátod, hogy mit lehet belőle kihozni. Az én fényképem is megvan. Azt nem tudom, hogy kicsi kell vagy nagyobb. Ez is majd eldől, ha találkozunk. (szeptember vagy november?) 02.09.24. …Megpróbálom Lézóval elküldeni a kért anyagot. Ha valamilyen módon nem sikerül, postázom. Ennyi fénykép van. Nem igazán rendszerezett, mert akkor még, fiatalon csak arra törekedtem, hogy ne szóródjanak szét. A levelekből arra következtettem, hogy sok van ezekből. Meglátjátok, hogy mi használható és mi nem… 02.10.23. Mindkét levelet megkaptam, és örülök annak, hogy lassan összejönnek a dolgok. Abban meg csak bizakodhatunk, hogy az 55. éves találkozón ott is lehetünk testi valóságunkban és nem csak megemlékezés formájában. Te is nagyon bölcsen írtad, hogy ezek a találkozók már nem sikerekről, eredményekről szólnak, hanem a viszontlátás öröméről, fiatalságunk felidézéséről. Ez a mi korunkban természetes. Ezt éreztem Kisújszálláson, az ünnepségen is... A képeket majd novemberben visszaadod. Teljesen felesleges lenne postára adni. Bízom benne, hogy nem lesz semmi akadálya annak, hogy ott legyünk. 02.11.14. …Jól éreztük magunkat a Lézo találkozón. Mi képeztük a legnagyobb létszámot. Sajnos ennek az volt a hátránya, hogy én keveset tudtam Veletek beszélni. Közben Kása Erzsike, Csőregh Laci és Szatmári Pityu is belefért. Számomra ők nagyon sokat jelentettek. Kásáékkal szomszédok voltunk és Erzsike mindig készségesen segített, ha szükségem volt rá. Az az idő, ami ott rendelkezésünkre áll, rövid, de már későbbi busszal nem szeretünk hazajönni… 229

…A kor előrehaladtával egyre több nyavalya kerül felszínre, de hál’Istennek a nagy többség jól tartja magát. Hiányoltam Benkő Árpit, Kajó Petit, Á.Varga Mikit. Örültem Piroskának, Olgának, egyszóval jók ezek a találkozások, bár sokáig tehetnénk. 02.12.17. …Itt küldök két képet a novemberi találkozóról. Igazán jól éreztük magunkat, és olyan gyorsan elrepül az a pár óra… 03.01.14. …Sanyi! Írtad, hogy szükséged lenne a fényképekre. Nem tudom, hogy ráére májusig, vagy küldjem el postán. Az is elképzelhető, hogy még május előtt megyek Pestre, de ez bizonytalan. 2003 már azt jelenti, hogy egy év múlva lesz az 55. éves találkozónk. Persze azt meg is kell érni. 03.05.21. Számomra mindig sokat jelentenek ezek a találkozások. Feltöltődök úgymond „hazai levegővel”, még akkor is, ha az a haza már régen csak az emlékeimben él…. Őszintén örültem, hogy részese lehettem a Krasznai Jancsi kiállításának a megnyitóján. Irigylésre méltó a tehetsége és az egész szép, kulturált keretek között zajlott… 03.10.27. …25-én, szombaton voltunk Kisújon. Beszéltem Nagy Tercsivel. Ő mondta, hogy sikerült a Tóth Karcsi műtéte….Gulyás Lacival is beszéltünk, neki elmondtam a dolgokat. Olga is küldött a „Cisz” találkozóról fényképeket. Gondolom ő ott lesz a Lézo találkozón is. Lévay Piroska is most írt, hogy szeretne menni. Lélekben mindenképpen Veletek leszek.

230

03.11.08. …Sajnos az ember élete vége felé nemcsak a fiatalsággal járó kellemes közérzetét, szépségét veszíti el, hanem elkopnak az alkatrészek, hol az egyik, de sokszor több is. Ennek ellenszerét még nem találták fel, de talán nem is lenne jó. Egyet tehetünk, elfogadjuk a korral járó megváltozott létünket és próbálunk harmóniát teremteni magunkban és magunk körül. Megkaptam Lévay Pali levelét és visszaküldtem. Sajnos tabló képem nincs és még az édesanyám papírjai között sem találtam. Így maradhat a régi, kopott. Örülök, hogy az elképzelésetek jól sikerül. Igazán köszönet érte, hogy időt, pénzt és fáradságot nem kímélve dolgoztok ezen. Most már csak azért kell fohászkodnunk, hogy minél többen ott lehessünk a találkozón. Meglepetésemre kaptam egy gyöngybetűs levelet Lakatos Istvánné feladótól, akiről kiderült, hogy Szabó Duci. Nem tudom a címét. Ha írsz, kérlek, írd meg, hogy karácsonyra tudjak írni neki. Májusban alig tudtam vele beszélni és a 10. éves találkozó óta akkor láttam újra…. 03.12.12. …Meglepetés volt számomra, hogy még Szabó Duci is írt, pedig róla milyen sokáig nem tudtunk. Így 70 felett megható ez az összetartozás és úgy érzem ez már csoda. Nemcsak a közös fiatalságunknak szól, hanem a felnőtt emberek egymás iránti tiszteletének és megbecsülésének….Bizakodom, hogy ott lehetünk Kisújszálláson mindannyian. Persze azért májusban is szeretnék ott lenni a Lézon, hiszen számomra az feltöltődést jelent. Találtam egy képet magamról, ami kb. abból az időből való. Ha jobbnak találjátok, akkor ezt tegyétek a tablóra.

231

04.04.05.

232

04.06.24. Még fel sem ocsúdtam a lelkemben lévő ünnepből, s már meg is kaptam a leveledet. Annak minden sorával egyetértek, és azt hiszem az a munka, amit tettél összekovácsolta ezt a maradék csapatot úgy, hogy senki sem fog távolmaradni akkor, ha bármilyen lehetősége adódik a találkozóra. Az én szavaim nagyon szegényesek, de ide leírom Reményik Sándor bizakodó versét, amely ránk nézve ezerszeresen aktuális: Viszontlátásra, - mondom, és megyek. Robognak vonatok és életek Bennem, legbelül valami remeg. Mert nem tudom, Sohasem tudhatom: Szoríthatom-e még Azt a kezet, amit elengedek. Viszontlátásra: mondom mégis, mégis. Viszontlátásra - holnap. Vagy ha nem holnap, - hát holnapután. Vagy ha nem akkor - hát majd azután. És ha aztán sem - talán egy év mulva. S ha még akkor sem - hát ezer év mulva. Viszontlátásra a földnek porában, Viszontlátásra az égi sugárban. Viszontlátásra a hold udvarán, Vagy a Tejút valamely csillagán "Vidám viszontlátásra" mégis, mégis! 04.07.26. Megköszöntem „Cisz”-nek a segítségét, amit ő a szokott szerénységével elhárított. Köszönet Krasznai Jancsinak, aki szintén 50 év után tért meg, és Istenadta tehetségével, fiatalos lendületével olyan gyönyörűségeket tud alkotni. Remélem, még sokáig. Reményikkel együtt bizakodom, hogy találkozunk.

233

04.07.27. …A találkozóhoz kapcsolódva küldök neked egy cikket. Itt a katolikus közösségi házban működik egy értelmiségi kör, ami nem felekezetfüggő. Főleg nyugdíjas értelmiségiek jövünk össze havonként, és havonként jelentetnek meg úgynevezett hírlevelet. Sokszor felkérnek cikk írására. Ez az utolsó, (A talentumról) amit írtam. Ehhez nincs hozzáfűznivalóm. Már neked is megírtam, hogy számomra és bízom abban, hogy mindannyiunk számára mit jelentett ez a pár órás együttlét. Úgy terveztük, hogy megnézzük Krasznai Jancsi kiállítását, de a nagy hőség miatt lebeszéltük magunkat a hosszú utazásról. Sajnálom. Piroskától is ma kaptam levelet. Írja, hogy Máté Irénke is örül, hogy nem hagyta ki. Mindannyian csak őszintén köszönetet mondhatunk a fárasztó és költséges szervezésért. Ezt kifejezésre is juttatta mindenki. A Talentumról Június volt, s ujjongtunk, nincs tovább Most gyertek szabadmellű örömök, S pusztuljatok bilincses iskolák. Ady Endre örömteli szavai zsongtak bennünk is 1949. Júniusában, amikor megkaptuk a belépőt az un. „Nagy Életbe” és úgy gondoltuk felnőttünk. Nehéz időszak volt ez nemzetünk és minden magyar állampolgár életében, de mi fiatalon ezt nem éltük meg tragikusan. De elcsitult a jókedv förgeteg S helyére ült a döbbent némaság Körülöttünk már az élet csörtetett. A több mint százéves református – evangélikus gimnázium gondoskodott tanulóinak erkölcsi, jellembeli neveléséről és nemcsak a tudást próbálták belesulykolni az alföldi kemény kun-fejekbe, hanem megtanítottak emberségre, egymás tiszteletére és a tudás hatalmára. Most 55 év után 23-an voltunk olyan szerencsések, hogy viszontláthattuk régi Alma Materünket, beszívhattuk a patinás iskola levegőjét, ahogyan egykor Móricz Zsigmond is tette. Az ősz hajú, megöregedett diákok, ha pár órára is, visszaidézhették fiatalságuk olyan szakaszát, ami talán leggondtalanabb volt életünkben. Sajnos tanáraink és már 16 osztálytársunk csak egy másik dimenzióban lehetett velünk. Kivétel volt a 89 éves énektanárunk, aki Kodály tanítványaként oktatott bennünket a népzene szeretetére. Életpályánkat tekintve nem szégyenkezhetünk, mert úgy 234

cselekedtünk, mint Jézus talentumokról szóló példabeszédében azok a szolgák, akik megduplázták a kapott talentumot. Akiknek azt mondta uruk, „Jól van, jó és hű a szolgám, a kevésben hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára” A nehéz körülmények ellenére mindenki a maga területén megduplázta a kapott talentumot. Példát mutattunk szülői szeretetben és tiszteletben. Hálával gondolunk azokra a tanárainkra, akik tudásunk legjavát adták át számunkra. A házastársi hűségben és gyermekeink felnevelésében is igyekeztünk követni elődeink példáját. Többen kerültek távoli országokba, de ott is öregbítették iskolánk hírnevét, szerető lélekkel jönnek vissza számon tartva mindenkit, aki még életben van. Ünnep volt ez a nap a szó legnemesebb értelmében, mert a mai világban már ismeretlen összetartozásról, hitről, hazaszeretetről szólt. Kívánom a ma felnövekvő nemzedéknek, hogy életük befejező szakaszában így tudjanak visszatekinteni és a Teremtőnek köszönetet mondani. Dr. Verebélyi Tiborné 04.08.10. Megkaptam leveleteket és köszönöm az elismerő szavaitokat. Igazán jól esett. Az írás pedig a szívemből jött. Itt küldök pár emlékeztető képet. Bizonyára több van belőle, de nem baj. A tablókép olyan jól sikerült, hogy másoltattam neked, hiszen nagy küzdelmet folytattál a fennmaradásáért. Nem művészi fotók, de egy-egy kedves elkapott pillanat. Ma hívott Lévay Piroska. Megkapta a cikket és örül neki. Tegnap Nagy Tercsi hívott. Ő is ír Kisújon egy cikket. Azt kérdezte felhasználhatja-e a Reményik verset. Mondom neki, hogy minél többen ismerik, annál jobb. 04.09.21. Sajnos a „Cisz” találkozón nem tudtam részt venni. Beszéltem vele telefonon és családtagokkal voltak 10-én (Gulyás, Móci, Olga, Nagy Laci, Lévay Pali, Krasznai Jancsi) mindenki másnak rossz volt az időpont. Jövőre májusban jönnek. Az elszármazottak találkozóját is kihagytam, bár szívesen mentem volna, mert Kisújszállás számomra mindig egy belső boldogságot jelent. A 2 évvel ezelőttire visszaemlékezve szép és megható ünnepség volt. Én is írtam Marikának. Novemberben feltétlen szeretnénk Budapestre elmenni. (ember tervez) 05.10.02. …Olgától megkaptam a leveleket. Nem tudtam beazonosítani a „Morgó” kocsmát, de az öcsém felvilágosított, hogy a Petőfi utcában volt, ami régen 235

ipariskolaként (Tanoncok) működött. Zsoldos pedig igazán megérdemli az emléktáblát. A Nagy Laci koszorújára küldöm a pénzt. Sajnálom Lacit, de nem tudhatjuk, ki következik utána. („mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát”) Bízom benne, hogy a novemberi találkozásunk sikerül. Rajtunk nem múlik. Ha az időjárás vagy az egészségünk nem szól közbe. Addig még nagy feladat vár ránk a temető látogatásokkal. Ezek szomorú napok, de amíg erőnk engedi, és lehetőségünk van, megadjuk a halottainknak ezt a tiszteletet.

236

Á.Varga Mikitől levélrészletek 02.11.26.

237

238

239

04.07.12. Megkaptam a találkozóról készült csoportképet. Hálás köszönet érte. Köszönet ugyancsak a sok munkádért, amit az emlékeztető és a találkozó megrendezése érdekében kifejtettél…. 03.05.21. Kedves Osztálytársak! Nagyon restellem, hogy többszöri unszolásra is ilyen soká ragadtam tollat, hogy írjak néhány sort magamról. Lévay Palival közvetlen a kapcsolatom, úgy gondoltam rajta keresztül hallhattok rólam is. Mentségemre legyen mondva, hogy a májusi Lézo találkozó óta naponta készültem a levélírásra, de mindig maradt. Még mindig dolgozom. (49 tanévet végeztem.) Tanítok a gimnáziumban, ahol 31 évig voltam igazgató. Osztályfőnök vagyok a dolgozók gimnáziumában. Osztályom most érettségizik, a napokban volt az osztályvizsgájuk. Mint osztályfőnök ilyenkor, évvégén sok adminisztrációs munkát kell végezni. Anyakönyvet, bizonyítványokat kell írni. Statisztikát, év végi jelentéseket kell írni. Hát ezért maradt a találkozó óta a levélírás. Az iskolai munka mellett van egy szőlő birtokom Keszthely mellett, Várvölgyön. 1200 négyszögöl a terület. Ezt egyedül művelem. Most tavasszal ott is sok a munkám. Iskolám, az ajkai „Bródy Imre” gimnázium most ünnepli az 50 éves fennállását. Mivel az iskolában én vagyok a legrégibb bútordarab, (1959 óta dolgozom itt) ezzel is volt tennivalóm az elmúlt hónapokban. A jubileumi évforduló keretében a hosszú pedagógus tevékenységemért Apáczai díjjal tüntettek ki. Ne vegyétek dicsekvésnek, de nagyon jól esett. Annál is inkább, mert már 13 év óta nyugdíjas vagyok, s a nyugdíjasokról általában meg szoktak feledkezni. Csak a búcsúztatásukkor, na meg a temetésükről emlékeznek meg a kollégák (meg a főnökség.) Mind ezen munkák mellett túl vagyok az első infarktuson. Két évvel ezelőtt, egy szép hajnalon kapott el a nyavalya, s soká jutottam orvoshoz. Így súlyos lett a helyzet. Volt egy kisebb szívműtétem a zalaegerszegi kórházban, azóta jól vagyok. Marokszámra szedem a gyógyszereket, de a munka, az aránylag sok feladat arra kényszerít, hogy ne foglalkozzam a betegségemmel. Családomról annyit, hogy van kettő lányom és hat unokám. Fájdalmamra a nagyobbik lányom Németországban él, (Lüneburg) férje német, ritkán látom őket. Ott van négy unokám. A legnagyobb már 3. éves orvostanhallgató. Örültem annak, hogy májusban több osztálytárssal találkozhattam. Évente egyszer én is elmegyek a Lézo találkozóra. Várom az 55 éves találkozónkat. Remélem, hogy aki él és mozog, az ott lesz az osztályból. Köszönet azoknak, akik szervezik és készítik ezt a találkozót. Köszönet a levelező szolgálat „munkásainak.” 240

04.09.07. Remélem, mire levelem megérkezik már Pesten leszel. Hálás köszönet a kedves levélért, amit Svájcból küldtél. Mi is nagy szeretettel gondolunk a nyári találkozóra, az 55. évesre. Nagyon igaz, hogy a 60. évesre már gondolni is merész dolog. Sajnos az idő eljár felettünk. A különböző megemlékezések jelzik is ezt. A napokban jártam Pesten. A ELTE (egyetem) –től kedves levelet kaptam. Arról értesítettek, hogy 50 éves pedagógiai szolgálatomért „Arany diplomával” jutalmaznak. Közel 100 évfolyamtársammal a Jogi Egyetem dísztermében vettem át a nevezetes okmányt. Megdöbbenve láttam, hogy néhány társunk csak úgy tudott odamenni, hogy két egyetemista karolta. Mások gyermekeiket küldték az átvételre, mert ágyban fekvő betegek. Így múlik el felettünk az idő. 50 tanévet tanítottam. Az idén érettségizett 4 utolsó osztályom. Most már valóban nyugdíjba kell vonulnom. Elfáradtam. Valószínű a Lézo találkozóra nem tudok elmenni, de gondolatban Veletek leszek, és ha minden jól megy, májusban ott leszek. Ács Jolitól ezután is érkeznek a sok információt tartalmazó levelek, amiért szintén hálás köszönet. 05.06.30. Kedves Olgi! Hálás köszönet a találkozóról készült tájékoztató leveledért. Sajnos mi a terveink ellenére nem tudtunk azon résztvenni. Áprilisban kaptam a bal lábamba egy ideggyulladást. Két hónapig menni sem tudtam. Gerincsérvem van. Ebből ered a baj. Most már járni tudok, de nem mertem vállalni a hosszú utat. Talán majd a következőre, ha addig még élek. Már véglegesen elköszöntem az iskolámtól is. Ez idén már nem tanítottam. Nagyon rossz érzés volt szeptemberben, hogy nem kellett iskolába menni, de most már megszoktam a tétlenséget. Egy keveset dolgozgatok a szőlőbirtokon. Sajnos nem tudok tőle megszabadulni. Már évek óta árulom, de nem kell senkinek. Napszámosokkal végeztetem a munka nagy részét, de ez kész ráfizetés. Még egyszer köszönöm a leveled.

241

Tanáraink leveleiből Borók Imre osztályfőnökünk Máté Bandinak 242

243

244

245

246

247

248

Törzsök Béla énektanárunktól Máté Bandinak

249

Törzsök tanár úr, Krasznai Jancsinak

250

Törzsök Tanár úr, Gönczy Sanyinak

251

Körleveleinkből 1.sz. Körlevél 02. 03 27. Mellékelten küldöm Oláh Jóska meghívóját, már csak a tájékoztatás miatt, mert az esemény megtörtént. Az osztályunkból vidékről is eljöttek. Máté Bandit a felesége képviselte. Egyre kevesebb lesz az alkalom ilyen, vagy ehhez hasonló összejövetelen részt venni. Jóska nagyon jól szerepelt. Teljes nyugalommal, magabiztosan, precíz fogalmazással, hibátlan mondatszerkesztéssel, meggyőzően, zengő orgánummal védte meg a nagydoktoriját. Legjobb tudomásunk szerint Simon Bandi után ő a második, akinek ezt a tudományos fokozatot sikerült elérni az osztályunkból. Büszkék lehetünk és vagyunk is erre. Az eredményhirdetés előtti viszonylag hosszú szünetben át kellett vonulnunk egy másik terembe. Itt a mi osztályunk az egyik sarokban kis csoportot alkotott és meglepetésünkre Jóska, akinek a számára fontosabb vendégekkel és résztvevőkkel kellett volna foglalkozni, lehorgonyzott nálunk a többieket csaknem mellőzve. Gulyás Lacival próbáltunk válaszokat megfogalmazni, mi az, ami ennyi év után is még ilyen elevenen tartja az egykori összetartozás érzését? Nem biztos, hogy a pontos választ megtaláltuk. Szünet után az elnöklő Szabad György, volt országgyűlési elnök jelentette be az eredményt, ami az előzmények után már senkinek nem volt kétséges. A közeli Zrínyi klubban Jóska állófogadást adott. Itt volt alkalmam a feleségével néhány szót váltani, aki elmondta, mennyire megsínylette a család a Józsi ötven évig tartó erőfeszítéseit. Végül mégis odaadtam Oláh Jóskának a Bozóki Gyuri levelét, amiben megkért engem, hogy továbbítsam a gratulációját Jóskának. Gulyás Laci rábeszélt és Jóska nem sértődött meg, hogy Bozóki Gyuri cíliának nevezte a levelében. 54 éve már annak és ez elég ahhoz, egy ilyen szamárságot elfelejteni. Szerencsére így is történt. Jóska sikerét levélben tudattam az érdekeltek egy részével. Bár volnának még hasonló események. A kapcsolattartás elősegíthetné, hogy a közelgő 55. éves találkozót még megtarthassuk, melynek a helyszínét változatlanul csak Kisújon tudnám elképzelni és ennek az érdekében fogok „lobbyzni”, ha egyáltalán erre szükség lesz. Nagyon remélem, hogy nem. Kézcsókom és üdvözletem küldöm: G.S. 02.05.12. 252

4 sz. Körlevél Kedves Barátunk, Mellékelten küldöm a volt osztályunk címlistáját, a kapcsolat felvételének a megkönnyítésére. Egyre nehezebb lesz egy-egy személyes összejövetel lebonyolítása az ismert okok miatt, de a levélben tartott kapcsolat — ha nem is pótolja, — de bizonyos mértékben enyhíthetné a teljes elszigeteltséget. Azok, akik rendszeresen találkoznak, egyre inkább hiányolják a távol maradtakat, és a sorsukról hiányzó információt. Levelezésünkkel szeretnénk igazolni, hogy még vagyunk és létezünk. Nem felejtettük el, és egyre inkább értékeljük az idők távlatából visszapillantva, a most már gondtalannak vélt időszakot. Ott és akkor, a gimnázium falai között kialakult egybetartozás érzése, félévszázad elmúltával is jelent még valamit. Ezt a valamit szeretnénk még ébren tartani, és ezt segíthetné elő, ha néha néhány sorban hírt adnánk magunkról. Hétköznapi gondjaink között néhány soros életjel egymásról talán jól is jönne. Egy szerény kis kiadvány keretében szeretnénk egy tablót megjelentetni, a még élő osztálytársainkról, számítva rá, hogy nem mindeniki tud eljönni a legközelebbi találkozóra. Már most gyűjtjük az anyagot, kezdjük összeszedni a fényképeket, amiket másolás után természetesen postafordultával visszaküldünk. Kérjük, hogy egy bármilyen, (két évnél lehetőleg nem idősebb) igazolványképet küldj el címemre, amit másolás után postafordultával visszaküldenék. Baráti üdvözlettel: Lévay Pál 02. 07 10. 5.sz. Körlevél Kedves volt Osztálytársaink, Több levél és visszajelzés érkezett, melyekben érdeklődés nyilvánult meg egymás levelei iránt, a találkozó vagy egyéb azzal összefüggő témakörben. Természetesen csak olyan levelek, vagy azok részletei, kerültek továbbításra, melyekben magán természetű közlések csak azon a szinten találhatók, ami egy találkozó keretében is nyilvánosan elhangzik. Próbaképpen legutóbb hét levelet küldtünk Szolnokra a hozzánk érkezett levelekből, kérve a három szolnoki osztálytársunkat, ha elolvasták, küldjék tovább Varga Katinak. Ennek a sikeréből kiindulva szeretnénk kiterjeszteni a továbbítást az alább ismertetett formában. Minden beérkezett levél sokszorosítása és 30 fő részére történő postázása körülményes és munkaigényes volna. 253

Hogy mégse kelljen lemondani a levelek elolvasásáról azoknak, akik ezt a szándékukat már jelezték, ezért kísérletképpen elképzelhetőnek látszik olyan megoldás, mikor a címzett elolvasás után maga továbbítaná a következő címre a megkapott leveleket. A gyorsabb átfutás érdekében két kört készítettünk, egy vidék és Budapest. A vidéki kört célszerű volna Szolnok-al indítani, mert az ott lakó négy volt osztálytársunk egymás közt is cserélgethetné a leveleket postai forgalom nélkül, mielőtt tovább küldik. Bár gyakori levélküldés semmiképpen nem lesz, mégis kérjük, ha valaki nem akar ebben a levelezésben résztvenni egy levelezőlapon közölje velünk, hogy a listát ennek megfelelően módosíthassuk. Megértésetekre és támogatásotokra számítva: Lévay Pál 02.11.18. 9. sz. Körlevél Az eddigi érettségi találkozókról begyűjtött fényképanyag rendezése és feldolgozása során nem találtunk az 1969-ben és 1974-ben, a 20 és 25 éves találkozó alkalmával készült fényképet. Jelenleg az osztályunk eddigi kilenc alkalommal Kisújon megtartott összejöveteléről csak hétről van fénykép. Az esemény pedig megtörtént a fent említett években is, ezt a most megtartott LÉZÓ találkozón is sikerült megerősíteni. Nagyon kérünk mindenkit, vegye a fáradtságot és a kis házi archívumát kutassa át, hátha előkerülne egy akkor készült fénykép. Reméljük, mindenki megkapja a leveleket. Ebben a hónapban, (novemberben) eddig 4.-én 12.-én és ma 18.-án indítottunk el küldeményt. Leveleiteket várva, üdvözletünket küldjük: Lévay, és Gönczy 2003.02.11. 11.sz. Körlevél Kedves Barátaink! A jövő hónapban, márciusban lesz egy éve, hogy az Oláh Jóska MTA doktori címének sikeres megvédéséről mindnyájatokat értesítettünk. Akkor még nem tudtuk, hogy ez egy sajátos, kollektív, osztályon belüli levelezési forma kezdetét jelenti. Ezután a májusi LÉZÓ találkozóról küldtünk közösen aláírt levelezőlapokat a távolmaradottaknak. Ezzel a spontán kialakult osztálylevelezés folytatódott. Így keletkezett az a korábban nem volt igény, hogy a címjegyzék elküldésével – kivétel nélkül – valamennyi osztálytársunkkal állandó kapcsolatot létesítsünk. 254

Az igazolvány képek elküldése alkalmával mellékelt levelek tovább élénkítették és állandósították az így véletlen elindult egymás iránti érdeklődést, és ebben a sajátságos levelezésben is ismét egymásra találhattunk. Ezeknek a leveleknek a továbbítására szükség volt valakikre, akik ezt vállalják. Mi csak koordináljuk és továbbítjuk a beérkező leveleket. Ha személy szerint nekünk is van címezve a levél, az akkor is az osztálynak szól. A továbbiakban az elküldött levelek címzése lehetne a „Kedves Osztálytársak” megszólítás függetlenül attól, hogy az nem közvetlenül jut el a megszólítottakhoz. Az egész levelezés célja az volna, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg. Nem a levelek tartalma, vagy hossza a lényeges, hanem a kapcsolattartás. Nem „érdekfeszítő” olvasmányokat várunk, hanem a hétköznapi élettel összefüggő rövid tájékoztatást, ami — és elsősorban — azt igazolná, hogy még megvagyunk. A telefonon elmondottakat nem lehet közreadni mind a 31 résztvevőnek egyidejűleg és egységesen, vagy egyáltalán. Telefonálni természetesen kényelmesebb, de ennyi kis áldozatot kell vállalni az ügy érdekében. Mindenkire szükség van, mindenki egyformán fontos. Ez az alapelv. Más kérdés, hogy egyénileg ki, kinek szimpatikusabb. A beérkező levelekből igyekszünk lehetőleg mindet változatlan formában továbbítani. Amit mégsem, azt azért nem, mert a levelezésünk nem lehet például politikai nézetek ütköztetésének a fóruma, vagy egyéb olyan, ami a heterogén véleményeket kiélezhetné. Ez a levelezés végét jelentené. Néhány osztálytársunk, akik valamilyen oknál fogva eddig nem kaptak rendszeresen leveleket, külön kérték, hogy őket is vegyük be. Eddig mindössze egy van, aki még nem kér leveleket. Ezért, most megismételjük a múlt évi 5. számú körlevelünkben írt kérésünket, hogy csak az vegyen részt, aki szívesen csinálja. Ismételten kérjük, hogy próbáljatok keresni bármi olyan, a készülő jubileumi füzettel összefüggő, 49 előtti képet, írást, műsort, emléket vagy egyebet, amit megjelentethetnénk. Emléknek számítana, és legalább olyan fontos volna, hogy megírjátok azokat a kis történéseket, sztorikat, ami annakidején derűt jelentett az iskolai életünkben. Megértésetekre és együttműködésetekre a jövőben is számítva, Üdvözletem küldöm: Lévay Pál 03.04.08. 14.sz. Körlevél Kedves Barátaink! Az osztálylevelezésünk elindítása 2002.04.08.-án indult. Ettől az időponttól lehet számítani a kezdetét. Az egyéves évforduló alkalmából szeretnénk levonni a tapasztalatokat, és ezeket a továbbiakban figyelembe venni. 255

Valamennyi, még életben lévő osztálytársunk együttes jelenléte sajnos többé már nem megvalósítható. Már később van, mint gondoljuk. Sajnos az idő eljár felettünk és ezt a nem kívánatos folyamatot mindenki másként, a maga módján éli meg. A megtévesztő elméleti lehetőség ugyan fennáll, de nincs és nem is lesz többé olyan találkozó, ahol egyszerre mindnyájan ott leszünk. Ennek a ténynek a felismerése, valamint többek állandó távolmaradása siettették egy olyan fórum kialakítását, ahol legalább írásban állandó kapcsolatot tarthat egymással az osztály valamennyi volt növendéke. Bár az elmúlt egy év alatt – várakozáson felüli – sok levél érkezett, de a megoszlás már nem ilyen kedvező. Levelezésünk anyagi kerete továbbra is biztosítottnak látszik, többek önzetlen ajánlatát elhárítottuk, akik szívesen hozzájárultak volna az ezzel kapcsolatos költségekhez. Örülünk, hogy még változatlanul velünk éreztek, azokkal, akik a volt gimnáziumi éveink hagyományát még úgy-ahogy szeretnék életben tartani, és számítunk rátok az 55. éves találkozón is. Baráti üdvözletünket küldjük mindnyájatoknak: A levelező szolgálat 04.03.18. 17. sz. Körlevél Kedves Osztálytársak! Jubileumi füzetünk elkészült. Kiss Pista önzetlen segítsége tette lehetővé, hogy ilyen igényes kivitelben tudtuk megjelentetni és hamarosan mindenki számára ajándék formájában eljuttatni. Amennyire lehetett, összegeztük benne az elmúlt évtizedek történéseit képekbe foglalva. Arra törekedtünk — az adott anyag határain belül — hogy egységes keretben láttassuk közös múltunkat a jubileumi év alkalmából. A füzet terjedelme nem engedte meg, hogy magyarázó szövegeket helyezzünk el benne. Ezért ezt most így, levél formájában pótoljuk, tájékoztatás gyanánt. A „Kisúj 1941” c. oldalon, — a Vigadó előtt — megfigyelhetjük a földműveseket, iparosokat a korabeli öltözékükben, továbbá a footballmeccsek, majálisok és egyéb népünnepélyek elmaradhatatlan fagylaltosát is láthatjuk kis kézikocsijával, „Bagaméri, a fagylaltot maga méri!” A „Bejárók” c. oldalon Török esperesnek a Platz boltról szóló kis írását vettük át az általa szerkesztett „Szeretet” c. folyóirat 1935-ös évfolyamából. A „Kisúji tavasz” c. oldalon található művészi ihletésű vers szerzője a tragikusan elhunyt Csípő Kálmán, aki az 1947-ben érettségizett osztályba járt. Életrajzában írta: „…ha elkeseredek egy-egy sikertelenségen, vagy kudarcon, diák múltamhoz menekülök vissza. Minél messzebb jutok, minél jobban telik az idő, annál sűrűbb és annál mélyebb ez a visszatekintés.” 256

A „Reminiscencia” c. oldalon található két versszak Csukás István, Kisújról elszármazott Kossuth-díjas költő „Rigmus két hangra” című verséből való. Mellette a lélekharangra utaló kis szimbólum. Hosszabb cikkek számára ugyancsak nem maradt hely, ezért a megjelent írások csak rövidített méretben kerültek közlésre. Hat osztálytársunk írását jelentettük meg, ezek közül négyen vidéken élnek. Kérünk Benneteket, írásban közöljétek velünk, ha a füzetet megkaptátok. Még jobban örülnénk, ha a véleményeteket is megírnátok, legyen az bár elmarasztaló is. Abban a reményben, hogy június 19.-én Kisújszálláson személyesen is láthatjuk egymást, Üdvözletünket küldjük: A szerkesztők 04.04.10. 18.sz.Körlevél (Megemlékezés az osztály-levelezés 2. éves évfordulóján)

Kedves Barátaink! A múlt hónapban, márciusban volt két éve, hogy Oláh Jóska MTA nagydoktori címének sikeres megvédéséről mindnyájatokat értesítettünk. Az erre érkezett spontán válaszok adták a bátorítást, az osztályt újabb levelekben megszólítani. Akkor még nem tudtuk, hogy ez egy sajátos, kollektív, osztályon belüli levelezési forma kezdetét jelenti. Ezután a 2002-es májusi LÉZÓ találkozóról küldtünk közösen aláírt levelezőlapokat a távol-maradottaknak. Ezzel, a véletlenül kialakult osztálylevelezés folytatódott. Így keletkezett az a korábban nem volt igény, hogy a címjegyzék szétosztásával – kivétel nélkül – valamennyi osztálytársunkkal állandó kapcsolatot létesítsünk. Az igazolvány képek elküldése alkalmával mellékelt levelek tovább élénkítették és állandósították az így váratlanul elindult egymás iránti érdeklődést, és ebben a sajátságos levelezésben is ismét egymásra taláhattunk. A szokásos értesítést a találkozóval kapcsolatos tudnivalókról, valamint a meghívókat időben ki fogjuk küldeni. Baráti üdvözlettel: A szervezők 05.04.04. 21. sz Körlevél Kedves osztálytársak! 2002. április 22-én indult el az osztály-levelezés, ami nagymértékben hozzájárult a kapcsolataink felújításához és az egymás sorsa iránti érdeklődésünkhöz. Ennek három éves évfordulója alkalmából szeretnénk Benneteket emlékezteni. Baráti üdvözlettel a szervezők 257

2005.09.17 22.sz. Körlevél Kedves Osztálytársak! Éveink múlásával mindinkább előtérbe kerül egy nehezen megfogalmazható, igen kényes téma, melynek eddigi írásbeli ismertetése mindig további halasztást eredményezett. Összejöveteleinken alkalmilag ugyan szóba került ez, és különféle javaslatok is elhangzottak erre vonatkozólag, de egy jó megoldás, ez idáig elmaradt. Osztálytársaink eltávozásának időben történő közlése – a tapintat messzemenő figyelembe vételével a hozzátartozókra nézve – mindezidáig megoldatlan maradt. Most mérlegelve a feladat nehézségéből származó gátlásokat és a halogatásból adódó hátrányokat, úgy láttuk jónak, ha bizalommal fordulunk Hozzátok. Osztályunknak az utóbbi években felerősödött egymás iránti érdeklődése és egybeforrottsága most már mindjobban igényli, hogy időben értesüljünk, ha valaki itt hagy bennünket. Az elsők között tőlünk eltávozott osztálytársainknál előfordult, hogy csak évek múltán, mintegy véletlenszerűen értesültünk, vagy még egy-két esetben így sem. Még nemrég Palágyi Laci haláláról is csak hosszú hónapok múlva szereztünk tudomást, mikor Lévay Pali (már csak a feleségét) alkalmilag felhívta. Laci felesége nem érezte szükségesnek, hogy ezt a volt osztálytársakkal közölje. Más esetek felsorolásától most eltekintünk. Természetesen tudjuk, hogy a hozzátartozókat a bekövetkezett csapás idején milyen bánat és gondok foglalkoztatják. Épp ez nehezíti meg leginkább, hogy ezt a dolgot egyáltalán szóba hozhassuk. Az idő sürgetését érezve, és az értesültség iránti igény ismeretében mégis ezen szeretnénk változtatni, mikor kérünk Benneteket, a szóba jöhető hozzátartozóitokat erről a kérdésről időben tájékoztatni, megkérve őket a majdani gyászjelentés mielőbbi elküldésére a címlista alapján. Minden eltávozott osztálytársunkkal szegényebbé váló kis közösségünk érdeke ezt így kívánja. Tovább bonyolítja a témát, hogy kit kell értesíteni. Ki az, aki még a többiek tájékoztatásának a teendőit adott esetben elláthatja. Halandóságunk folytán ilyen megbízatásra senkit nem lehet előre kijelölni. Megértésetekre számítva, kérünk Benneteket, könnyítsétek meg a dolgunkat, ami az idők folyamán épp úgy a Ti feladatotok is lehet. A zászlót valakinek tovább kell vinni. Erre kötelez bennünket az évtizedeken keresztül megőrzött egymás iránti ragaszkodásunk. A szervezők 258

EMLÉKIRAT (másolat)

A Kisújszállási Gimnázium 1949 évben végzett tanulóinak első, 10 éves talákozója. Időpont 1959. július 4-én du. 15 órától, július 5-én reggel 6 óráig. Hely: Kisújszállás Diákotthon összes helyiségei, vén gesztenyefa és Alma Mater. Emlékezni és örülni gyűltünk össze 10 év után a kedves, ismerős környezetben. Újra látni akartuk egymást, tanárainkat, felidézni közös élményeinket. Ezért vártuk nehezen a találkozás időpontját. Mindenkivel találkozni akartunk, kivétel nélkül. Az összejövetelünk sikeréhez némi áldozatvállalásra volt szükség és egy percig sem gondoltuk volna, hogy bárki is közülünk ne vállalná ezt az áldozatot. Lelkes kis gárda jött össze, akik nem voltak olyan hálátlanok, hogy ne idézték volna fel a távollevőket, azok diákkori viselt dolgait stb. Július 4-én a korareggeli óráktól érkezett a „jónép”. Délután 15 órára összegyűltünk tanárainkkal együtt a vén gesztenyefa kellemes árnyékában, az internátus udvarán. Tanáraink közül megjelentek: Ari Sándor igazgató, dr. Borók Imre és Ágotai László osztályfőnökök, Zsoldos István, Porcsalmy Lajos, Szász Károly, Kennyei Zoltán, Kiss Géza és kalapban Herbály Gyula tanárok. A társaság a következő sorrendben érkezett: a nagy többség délelőtt, Károlyi Vendel családjával 3-án este és 4-én délután taxin az állomásról. Kajó Péter (Cingár Ödön), Nagybarcsay Barcsay László, Bozóki György feleségével. Saját kocsiján érkezett 80 km. távolságból, másfél napi út után Dr. Katona András (Pubi) feleségével. A hosszú út oka az volt, hogy Szolnok előtt kiesett az autó egyik kereke. Legutoljára érkezett Makai János (Türhő) feleségével, aki a következő szavakkal üdvözölte az egybegyűlteket: „…mit zúgtok, morogtok, fecsegtek, locsogtok, őrmester kell közétek…” A találkozót 15 óra után hivatalosan Pásztor Feri (Szilvi) nyitotta meg rövid üdvözléssel, majd a napirend első pontja, az egyénenkénti beszámoló következett (csendes poharazgatás mellett) Ezt követően Barcia di Barciano Nagybarcsay Barcsay László filmnélküli „Vera” fényképezőgépével megörökítette a tisztelt gyülekezetet. (népi együttest). Utána átvonultunk az Alma Mater öreg falai közé, megtekintettük „szenvedéseink” színhelyét, volt osztálytermeinket, beültünk a padok közé stb. Egyesek még a tornaterembe is bementek egy kicsit „zamekolni”. (Ricsi, Barcsay, Gulyás, Benkő a J. T. C. oszlopos tagja. Ezt követően városnézés, tiszteletadás a Rudi kocsmának. (Tulipános kis szoba szentélye), fagylaltozás stb. Este 20 órakor megkezdődött az internátus földszinti hálójában a díszvacsora a szükséges kellékekkel. Lévay Pali pohárköszöntője után szóltak a néphez: dr. Borók Imre osztályfőnök, Ari Sándor igazgató, és Porcsalmy Lajos. Nagy sikerrel elevenítették fel egykori

259

tanítványaik viselt dolgait, kellemes, közös emlékeinket. A vacsora igen kiadós és finom volt. (Boriska néni volt a szakácsnő), melyért a gazdasági szervezőbizottság tagjainak (Vadas Berci, Rázsó Lexi) külön is köszönetet mondunk, valamennyiünk nevében. Egyes tanulótársaink olyan rendkívüli, nagy áldozatot hoztak azért, hogy 10 év után ismét együtt lehessünk a régi, jó diákcimborákkal, kiket külön kiemelünk, és megörökíteni kívánunk. Károlyi Vendi (csukló, Dambra, Pajtás stb.) például Pécsről jött el 3 éves kislányával és áldott állapotban lévő feleségével. Egy nap és egy éjjel utaztak ilyen nehéz körülmények között, de azért ő volt az első vidéki, aki megérkezett. Előző este már Kisújszálláson volt. Vagy pl. Kajó Péter (Cingár Ödön) július 3-án érkezett a Balatonra üdülni feleségével, ahol az első ismerkedési esten reggelig múlattak, de ő 4-én reggel mégis vonatra ült, fáradtan elzötyögött Kisújszállásra, ahol pontosan megjelent, velünk együtt szórakozott egész éjszaka, és 5-én reggel folytatólagosan utazott vissza, 350 km.-re a Balatonra (hajnaltájban még frissen dalolta a cigány előtt „…halihó, az aranyért…” Szabó Duci jött talán a legmesszebbről, Mohács alól, ahol otthagyta családját, két kisgyermekét, de mégis eljött, hogy eleget tegyen a régi baráti hűség diktálta követelésnek. „Menj! Várnak a régi diákcimborák!” Tovább nem soroljuk őket, mert talán mindet felsorolhatnánk a megjelentek közül, hiszen biztosan valamennyinek lett volna egyéb elfoglaltsága, vagy hivatalos ügye is, ahogy ez már az életben adódik. Mégis eljöttek. Nem kívánjuk kutatni, hogy miért nem jöttek el a távolmaradók, de úgy gondoljuk, a felsorolt három tanulótársunknál nagyobb áldozatot ők sem vállaltak volna, ha eljönnek, hiszen egyesek egész közel voltak (40-50 km.-en belül), mégis távolmaradtak. Reméljük azonban, hogy a legközelebbi találkozón, mely a most megjelentek egyhangú szavazatára öt év múlva lesz megtartva (sőt egyesek állították, hogy minden évben ránk férne egy ilyen kis muri), már mindenki el fog jönni, aki mozogni, enni, inni, dalolni és jóízűeket nevetni tud. Az alábbiakban egy kis statisztikai feldolgozást fogunk adni a két osztály tagjairól. Érettségiztünk 45-en, megjelent a találkozón 23 fő, tehát 51%, (?). Jelenleg mind a 45 él és egészségben dolgozik. Két személy 1956-ban külföldre távozott, Csánky Dezső Hollandiában, Kiss István Angliában élnek, állítólag jól. Ezen kívül még régebben Izraelbe távoztak: Komlós Imre és Weisz György, akikről bővebbet nem tudtunk meg. Eddigi tudomásunk szerint 45 fő közül nős , illetve férjezett 35 fő, 77%. Olyan megrögzött agglegények vannak még egyedül, mint Cseka (Méla Béla), Barcsay Lacika, Erdélyi Móci stb. és egy pár leányzó??? A „népszaporulat” igen kedvezően alakul. Legtöbb családban van egy-két gyerek, ezen a téren Szabó Duci vezet, két fia van, s a nagyobbik öt és fél éves. Úgy tudjuk ő volt a legidősebb a jelenlévők gyermekei közül. Egyetemet és főiskolát végzett 24 fő, 53%. Ebben nem szerepelnek azok, akik jelenleg végzik a levelező, vagy esti tagozatot és a két Izraelben élő osztálytársunk, akikről nem tudjuk ezt sem.

260

Jogász van egy fő: dr. Benkő Árpád, 2% Állatorvos egy fő: dr. Katona András, 2% Általános mérnök: egy fő Lévay Pál, 2% Fizikus egy fő: Bozóki György, 2% Orvos lett két fő: dr. Varga Katalin, dr. Gulyás László, 4% Erdőmérnök két fő: Barcsay László, Tóth Károly, 4% Gépészmérnök öt fő: Máté Endre, Erdélyi Kálmán, Sipos Mihály, Kiss István, Csánky Dezső, 11% Gimnáziumi tanár négy fő: Pásztor Ferenc, Szatmári Sándor, Á.Varga Miklós, dr.Oláh József, bölcsészdoktor, 8% Általános iskolai tanár hat fő: Nagy Gy. Teréz, Ács Jolán, Szabó Magda, Juhász Béla, Szarka István, Rázsó Elek, 13% Tehát megállapítható, hogy legtöbb közülünk pedagógus, együttesen 10 fő 22%. Utána a mérnökök következnek, együttesen 8 fő, 17%, majd az orvosok, állatorvos, fizikus, jogász következnek, egyenként 2%-os aránnyal. Ez a rövid statisztikai értékelés lehet, hogy nem egészen felel meg a valóságnak, mivel a távolmaradók életkörülményeit csak hallomás után tudjuk, de azért valószínűleg nagy hibák nincsenek benne. Az egész csupán azt a célt szolgálja, hogy számot adjunk magunkról, ki, milyen szakmában dolgozik az életben. Természetesen a többi tanulótársaink, akik bármilyen okból kifolyólag nem végezhettek egyetemet, vagy főiskolát, ugyanolyan jól megállják helyüket az életben és a maguk vonalán igen szép munkaeredményeket értek el. Ezt is tudjuk, ez a statisztika nem végleges, mivel sokan igyekeznek magasabb képesítés megszerzésére és reméljük, fiaink, lányaink a következő találkozó idejére megnősülnek, illetve férjhezmennek. Száz szónak is egy a vége, elérkeztünk emlékiratunknak a végére is. Megírásának egyedüli célja az volt, hogy írásban is megörökítsük az első, boldog 10 éves találkozó eseményeit. Majdan az elkövetkezendő találkozókon, még az 50 éves találkozón is fel tudjuk eleveníteni az első találkozás eseményeit. Bízunk benne, hogy jelen emlékiratunk senkire sem lesz rosszhatású, és nem okoz sértődöttséget, hiszen diákcimborák egymás között mindig csak diákok maradnak és a régi diákszellemben élcelődnek egymással. Az emlékirat megírására senki sem kért fel bennünket, de úgy gondoltuk, hogy a megjelenteket és a meg nem jelenteket is egyaránt érdekelni fogja ezen „irodalmi” próbálkozásunk. Akinél ez esetleg ellenkező hatást váltana ki, mint amit szántunk neki, úgy elnézését kérjük. Emlékiratunkból egy-egy példányt küldtünk dr. Borók Imre osztályfőnökünknek és valamennyi diákcimboránknak. Íratott az Úrnak 1959-ik esztendejének július havában, Szolnokon. Írták: dr.Benkő Árpád és Tóth Károly.

261

262

263

264

265

266

267

268

269

Tartalomjegyzék Levelek könyvalakban Első belső oldal – 2 Előszó – 3 Megjegyzés a levelekhez – 4 Ács Jolitól levélrészletek – 5 Barcsay Lacitól levélrészletek – 10 Benkő Árpitól levélrészletek – 25 Bereczki Etuskától levélrészletek – 30 Bozóki Gyuritól levélrészletek – 33 Czakó Irénkétől levélrészletek – 51 Erdélyitől Kalmitól levélrészletek – 69 Gönczy Sanyitól levélrészletek – 74 Gulyás Lacitól levélrészletek – 80 Janó Erzsikétól levélrészletek – 83 Kajó Petitől levélrészletek – 88 Kiss Pistától levélrészletek – 91 Krasznai Jancsitól levélrészletek – 98 Lévay Palitól levélrészletek – 103 Lévay Pirikétől levélrészletek – 110 Máté Banditól levélrészletek – 113 Máté Iréntől levélrészletek – 126 Nagy Lacitól levélrészletek – 132 Nagy Gy. Teritől levélrészletek – 145 Oláh Jóskától levélrészletek – 159 Rázsó Elektől levélrészletek – 170 Simon Banditól levélrészletek – 175 Sipos Misitől levélrészletek – 182 Szabó Magditól levélrészletek – 188 Szarka Pistától levélrészletek – 194 Szatmári Sancitól levélrészletek – 195 Tar Marikától levélrészletek – 197 Tóth Karcsitól levélrészletek – 206 Török Kalmitól levélrészletek – 212 Ujfalusy Olgától levélrészletek – 217 Vadas Bercitől levélrészletek – 223 Varga Katitól levélrészletek – 226 Á.Varga Mikitől levélrészletek – 236 Tanáraink leveleiből – 243 Borók Imre osztályfőnökünktől – 242 Törzsök Béla énektanárunktól – 248 Körleveleinkből – 251 Emlékirat – 259 Meghívók – 261 Tájékoztatók – 267

270