Közterületeink arculata és a társművészetek A támogatási struktúra helyzete

Közterületeink arculata és a társművészetek A támogatási struktúra helyzete Konferencia a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Székházában 2006. november 9.

Rendező: MKISZ Interdiszciplináris Szakosztálya

Tartalomjegyzék Közterületeink arculata és a társművészetek – A támogatási struktúra helyzete Miskei László alelnök, MKISZ ■ Bevezető

5

Finta József építész, akadémikus ■ Az épített világ felborult rendje

7

Zsilinszky Gyula főtanácsos, ÖTM ■ Közterek arculata és társművészetek – Támogatási struktúrák

10

Szabóné Fehér Éva főépítész, Szeged ■ Közterületi felújítások, Szeged – Belváros

12

Dr. Ernyey Gyula alelnök, MKISZ, egyetemi tanár ■ Az utca tárgykultúrája

20

Ujvári Andor főosztályvezető, Miskolc ■ A kultúra várost épít

23

Prokai Gábor osztályvezető, Képző- és Iparművészeti Lektorátus ■ A támogatás ma

30

Dr. Sersliné Kócsi Margit főépítész, Budapest IX. kerület ■ Közterületi megújítások a Ferencvárosban – Műalkotások köztereken

33

Dr. Nemcsics Antal egyetemi tanár ■ A város vizuális arca

43

Sziráki István osztályvezető, Zalaegerszeg ■ Zalaegerszeg a szobrok városa

44

Tilless Béla szakosztályvezető, MKISZ ■ A Szövetség szerepe a környezetalakításban

47

3

Miskei László ■ Bevezető A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége nevében tisztelettel köszöntöm Önöket. Külön köszöntöm előadóinkat, akik vállalták konferenciánk programjában a közreműködést. A Szövetség, az Interdiszciplináris Szakosztály, évek óta alapvetően fontosnak tartja és lehetőséget, fórumot biztosít környezetünk, épített és tárgyi világunk vizuális problémáinak megvitatására. Az elmúlt fórumokon, konferenciákon is részletesen foglalkoztunk környezetünkkel, a környezetünket alkotó vizuális elemekkel, azok emberre gyakorolt hatásával. Azzal a viszonyrendszerrel, amely az épített világ és a társadalom, az emberek és környezetük között működik.

Ezeken a konferenciákon komplexen foglalkoztunk városaink arculatával, az arculatot meghatározó tárgyakkal, a kapcsolódó társművészetekkel és azok humanizáló hatásával. Azt gondolom, hogy a konferenciák résztvevői, a Szövetség tagsága és a vendégek is új ismeretekkel, fontos eligazító tájékoztatást kaptak a közreműködő szakemberektől. Mai konferenciánk a KÖZTERÜLETEK ARCULATA ÉS A TÁRSMŰVÉSZETEK, A TÁMOGATÁSI STRUKTÚRA MA c. folytatása a megkezdett útnak, a korábban elhatározott koncepciónak. Mai programunk – eltérően a korábbiaktól – úgy változott, hogy döntően a gyakorlatot, a megvalósult, megújított környezetet helyezi előtérbe. Külön öröm számunkra, hogy több vidéki nagyvárosunk önkormányzata is elfogadta meghívásunkat és előadót küldött konferenciánkra. Azt remélem, hogy az információcsere mellett lehetőség kínálkozik az álláspontok egyeztetésére és talán szakmai együttműködésre is. Néhány mondatot szeretnék szólni a kultúra, benne a vizuális kultúra támogatási rendszerének megváltozásáról is. Mint köztudott, az az intézményrendszer, az a támogatási struktúra megszűnt, vagy alapvetően megváltozott, amely korábban a vizuális kultúra területén is működött. Új intézmények nem jöttek létre, így a közterületek arculatának, benne a társművészeti alkotások megvalósításának lehetősége alapvetően az önkormányzatokra hárul. (Néhány támogató intézmény vagy vállalkozás szerepe természetesen méltányolható.) Ez a helyzet nagy felelősséget ró az önkormányzatokra és nem csak anyagi és szakmai, de erkölcsi, etikai felelősséget is. Természetes, hogy ma már időszerű lenne, hogy városaink, településeink arculatát a szakszerűség határozza meg. Hogy a műalkotások és más vizuális elemek szakmai ismeretek, szakmai koncepció alapján kerüljenek elhelyezésre, telepítésre. Hogy a kortárs művészeti alkotás élményt adó része legyen, lehessen életünknek és még tovább sorolhatnám...

Közterületeink arculata és a társművészetek – A támogatási struktúra helyzete

Engedjék meg, hogy visszaidézzem a korábbi konferenciák néhány fontos témáját címszavakban: 1. Köztereink tárgykultúrája és a „színes környezet” 2. Épített környezet és természeti környezet viszonya 3. Urbanizáció, környezet, művészet 4. Új alkotóterületek a vizuális kultúrában

5

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége minősített tagsága, az Interdiszciplináris Szakosztály tagjai alkalmasak az együtt gondolkodásra, az épített környezetünkkel kapcsolatos új feladatok megoldására.

Finta József ■ Az épített világ felborult rendje Hogy az ÉPÍTETT VILÁG egysége vagy másképpen a TÁRGYI VILÁG egysége miként és mikor borult fel – egy hosszabb folyamat eredményeként – jelenünkig, nem egy ilyen rövid előadás témája, s különösen nem egy mai építészé; bár, hogy valóban felbomlott, az azt hiszem, evidencia. Alapfilozófia nélküli KORUNK, amely olyan hatalmas átalakuláson ment és megy át, mint pl. a totális motorizáció uralma, az információs társadalmi és technikai robbanás még fel sem fogható erejű detonációja, s e detonálódás által létrejött vagy létrejövő változásai megszokott munka-, mozgás és viselkedésformáinknak (talán családformáinknak is), a feldolgozhatatlan és megemészthetetlen információk által felborult REND, az ETALONOK válsága – nos, mindezek így együtt átformálják a képzőművészetek és az építészet kialakult (bár sajnos egyre lazuló) kapcsolatait is. Hogy ez a szép új világ hova vezet, s hogy az átmeneti korok energiái milyen irányba, milyen eredőbe fókuszálnak majd, ez mai létezésünk egyik legnagyobb kérdése. Az ún. STÍLUSÉPÍTÉSZETEK korában – így pl. a román, gótika, renaissance, barokk, ampire, klaszszicizmus, s talán még az eklektika, és utolsónak a sorban a szecesszió idején – a MŰVÉSZETEK illetve a KÉPZŐMŰVÉSZETEK ÉS AZ ÉPÍTÉSZET egysége evidens volt. Számomra talán a gótika az, amelyben ez az egység leginkább képleteződik, ez a stílus az, amelyben az épület, a szobrok, az ornamentika, az ólomüvegablakok megbonthatatlan egységben éltek. A gótikában az építmény nem fosztható meg természetes kiegészítő, díszítő elemeitől, s ezen tulajdonságát a többi stílus ilyen képletszerűen már nem tudja licitálni. Igen, Orvieto, Lucca, Amiens, Reims, Rouen, Chartres, Salisbury katedrálisainak terei, szerkezetei, oszlopai, pillérei, boltozatai, gyámívei, szobrai, ornamentikái egy testet, megbonthatlan materiális és szellemi struktúrát alkottak, alkotnak, – talán az emberiség építészettörténetének utolsó kikezdhetetlen egyneműségét – bár, hozzáteszem, hogy saját gótika imádatomat nem kisebb LÉNYEK kérdőjelezték meg, visszamenve az IDŐBEN, mint pl. Goethe, aki számára az egyetlen építészeti stílus, etalon a klasszikus (görög-római) építészet volt, s ahogy tudom, pl. ASSISI gyönyörű csodájából – mint tökéletességet – egy római portikuszt emelt ki! Ha az épített világ számomra legszebb tereiből ötletszerűen válogatva kiemelem pl. a Capitolium teret (Marcus Aurelius szobrával), a Piazza Navonát (Bernini kútjaival), a Szt. Péter teret (Maderna szökőkútjaival), a Vendôme teret (oszlop-fókuszával) – s végtelenül hosszan folytathatnám ezt a sort, talán még szebb példákkal –, e terek nem szedhetők szét házakra és szobrokra, kutakra és emlékművekre, az EGYSÉG MAGA a lényeg. S persze, nem beszéltem még a házak, paloták véglegesen rájuk tapadt, belőlük származó, bennük gyökerező plasztikáiról, párkányairól, lizénáiról, ornamentikáiról, vagy éppen freskóiról, mozaikjairól, szobordíszeiről; – igen, ez a gyönyörű egység megbonthatatlan volt egykoron, talán a barokk végéig mindenképp. Az eklektikában már néha megjelenik az applikáció szelleme, de pl. a budapesti Hősök tere (hogy maradjunk itthon) csak emlékműveivel EGYÜTT létezhet. Talán a szecesszió az az utolsó stílus – csoda –, amelyben az ÉPÍTETT VILÁG EGYSÉGE, a képző- és építőművészetek azonossága, egymateriájúsága deklarálódik, aztán a premodern, az avantgarde, s az „IZMUSOK” kora már szakít ezzel a gyakorlattal. A képzőművészetek DÍSSZÉ VÁLNAK, néha nagyon is szer ves, de a legtöbbször rátehető és elvehető dísszé. Horta még tudta ezt az egységet, aztán kezdett széthullani a puzzle...

6


Igen, el kell fogadnunk, hogy épített környezetünket sok alkotó, alkotóterület együttműködése hozza létre. Csak átfogó vizuális koncepció alapján jöhet létre harmonikus, átélhető környezet. Csak egyes vizuális alkotóterületek összehangolása vezethet eredményre. Mi jó néhányan ilyen irányú gondolkodásban hiszünk.

7

Aztán, a BAUHAUSNÁL már megjelenik a letisztult, végletesen steril rend, a leplezetlen, le nem fedett funkció, ámbár pl. épp a magyar ún. „lágy-bauhaus” a római iskolával keveredve sokszor alkalmaz szobordíszeket házaira (pl. Rimanóczy Gyula POSTA-HÁZÁN, de többek között Árkaynál, Weichingernél, Kozmánál is felfedezhetők ef fajta kísérletek, miként a pesti várostestben megbújó ún. széria-bauhaus házak legtöbbjénél is). Az ÉPÍTÉSZET, bár véglegesen nem szakít a murális művészetekkel, egyre inkább úgy érzi, hogy saját maga alkothatja meg önnön épített-formált térvilágát, térbeli akaratát, s a képzőművészeteket applikációnak tekinti, legtöbbször csak belső tereibe beengedve cselekedeteit! A világ egyik részén – szerencsére csak pár évig – élő szocreál természetellenes kísérlete az új EGYSÉGRE csak rontott a helyzeten, az építészetre, illetve az épített térvilágra rákényszerített ál-önkifejező díszítései az építészet ellenében dolgoztak. (Bár meg kell jegyeznünk, hogy épp a szocreál után –, pl. a 60-as, 70-es, s a 80-as években nálunk, részben az ún. 2 ezrelékes rendelet értelmében, de megint csak inkább a belső terekben – mintha újra éledt volna a képzőművészek-építészek együttműködése). Aztán, a POSZTMODERN cca. 10 éve újólag megkísérelte összehozni a művészeteket (gondoljunk csak Charles Moor Piazza’d Italiájára, elsősorban az anglikán posztmodernre, de minden ön-túlértékelés nélkül említem pl. ilyen példaként a pesti Taverna szállót Kő Pál PEGAZUSAIVAL, az ún. ZÁSZLÓS HÁZAT Borbás Tibor szobrával s hogy ezek a művek applikációk e, avagy a házak természetes részei arról nem mondanék perdöntő véleményt, én mindenesetre nem tartom őket rátételemeknek...). A belső TÉR mindig másként viselkedett, mint a külső, a „DÍSZÍTÉS” itt bármely korban természetes volt, s nem vulgáris értelemben mondom ezt. Szállodáimban – ahogy már említettem, pl. épp a 60-as, 70-es, 80-as években – evidens volt az enteriőrökben képzőművészeti alkotásokat elhelyezni, de pl. a 92-es Hotel Kempinskiben, s még a 96-97-es Rendőrségi Székházban is ott találhatók a magukat befogadó tereikben „nagyon jól érző” művek! Az ÉPÍTÉSZET jelene már ezen a téren is, sokkal bonyolultabb lett! Egyre jobban hisszük, s ebben a high-tech, a dekonstruktivizmus, a LODING, de még a racionális regionalizmusok is élen járnak – nem beszélve a már létező új, futurista áramló terekről, Zaha Hadid, Rashid, az OMA-AMBASZMORPHOSIS csoport, Coop Himmelblau, Eisenmann, Moss és talán mindenekelőtt Frank Gehri alkotásairól, vagy épp Calatraváról –, hogy a HÁZ MAGA A SZOBOR, A FORMA, A TÉR, s levet magáról minden más díszítési kísérletet, s persze, ilyen mű Foster londoni Közösségi-városi háza, vagy Jean Nouvel barcelonai „kúpja”. Ám, s ez is evidencia, a TÁJALKOTÁS, A KÖRNYEZETFORMÁLÁS – KÖRNYEZETÉPÍTÉS a szobrászat-építészet, és a DESIGN tervezés új dimenzióit mutatja fel, s új együttműködési lehetőségekkel kecsegtet.

8

A VÁROSI TEREK – PARKOK – PROMENÁDOK komplex képzőművészeti alkotássá lépnek elő, gondoljunk csak a Citroën parkra, a Berci parkra, a La Villette-re, a japán közterekre, a Lisszaboni expo gyönyörű földszobrokkal kialakított területére, vagy Budapesten a GÖDÖRRE, a MILLENÁRIS PARKRA, vagy kis léptékben pl. a BANK CENTER előtti kis térre, Farkas Ádám szobrával. Hogy a hagyományos, naturális köztéri szobrok kora lejár-e, nem tudom; lehet, hogy csak a MINŐSÉG dönti majd el ezt a kérdést. RODIN CALAISI POLGÁROKJÁT, vagy Moore bármelyik művét bármely mai téren el tudnám képzelni, de hát – engedtessék meg nekem egy gonoszkodó megjegyzés – kevés ilyen szobor születik manapság. Nagy és izgalmas lehetőség rejlik pl. a high-tech „formált” épületek homlokzatainak újmódi megmunkálásában, így pl. a homlokzat-hártyák ceramic-fried megdolgozásában, a hatalmas méretekben megvalósítható újmódi muráliákban, a teljes házat beborító képzőművészeti igényességgel megmunkált „fátylakban”. Igen, talán újra lehetne gondolni az üveg, a fémművészet, illetve a fény művészetének egészen más dimenziókban történő oktatását és művelését, hiszen a megvilágított színek és fények, a LED-es fényjátékok, a már említett házméretű üvegmegmunkálások, a MONDRIAN-szerű függönyfal-struktúrák olyan együttműködést kínálnak az építészek és képzőművészek között, amelyek új dimenziókat kínálnak e munkákhoz. Egészen egyértelmű, hogy e felsorolásom csak néhány összefüggő területét jelezte közös jövőnknek, hiszen a belső terek képzésében, formálásában, cizellálásában hatalmasak még a lehetőségek, ám ezen együttdolgozásokhoz több irányú, új szemléletre is szükség lenne, pl. a TEAM munkák újraélesztésében. Épp e csoportmunkákban jelentkeznek ígéretes kísérletek, amikor is fiatal építészek, táj- és kerttervezők, szobrászok, designerek állnak össze egy-egy közös feladat megoldására, pályázatok készítésére, Talán ez az új generáció alkalmas lehet arra, hogy a TÉRVILÁG, A TÁRGYI VILÁG EGYSÉGÉT újólag visszaállítsa. S persze, e NAGY KÍSÉRLETBŐL nem hagyható ki a hazai vizuális nevelés újbóli beindítása, illetve jóval magasabb színvonalú művelése. Társadalmunk ilyetén konzervatizmusáról már egy korábbi előadásomban szóltam, s meg is támadtak ezért rendesen. Pedig, ha ezt az öröklött, vagy belénk nevelt szemlélet és tudásbeli konzervatizmusról nem veszünk tudomást, ha nem állítjuk párhuzamba eme helyzetünket pl. a cseh, a szlovén vagy a lengyel helyzet sokkal progresszívabb állapotával, jóval polgáriasultabb léptékével, az e tárgyban történő gyógyítási kísérleteink (mondjuk, beindítandó népneveléseink), egyelőre alig működő iskolaprogramjaink eleve kudarcra ítéltetnek. S egy társadalom ellenében nem lehetséges sem igazán jó képzőművészetet, sem építészetet művelni. A térlátás a térben való eligazodás ügye, tudása nem egyedi, materiális, hanem nagyon is komplex szellemi kérdés, a létezés minőségének kérdése. Hogy erre mikor jön rá az illetékes „hatalom”, mikor érünk meg egy meghatározó változásra, nos, ezt a legkevésbé sem tudom!


Mégis, épp a XX. sz. átmeneti korszakában, s épp a premodern „mozgásokban” Perret vagy Olbricht, Michael de Klerk, Adolf Loos, Mendelsohn házaiban még ott van, ott él a díszítés vágya, ámbár legtöbbször már a ház maga veszi át a szobrászat feladatát, azaz maga válik szoborrá! A klasszikus modern, illetve inkább az avantgarde még kísérletezik azzal a komplex szemlélettel, amely a stíluskorszakok jellemzője volt, hogy ti. a HÁZ MAGA AZ EGYSÉGES MŰVÉSZET – gondoljunk csak Rietveld utrechti Schröder-házára, vagy épp le Corbusier épületeire, amelyben maga Corbusier festi, formázza bele önnön műveinek murális alkotásait.

9

E sorok írójaként, bevezetőül tisztázni szeretném, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Településrendezési Főosztályának megbízott képviselőjeként a támogatási struktúrákról csak nagy általánosságban adhatok tájékoztatást. Főosztályunk feladatköre – nevével összhangban – főként az építésügyi és a településrendezési szabályozásra, az építésügyi és építés-felügyeleti hatóságok valamint az építész és mérnöki kamarák felügyeletére terjed ki. A kormányzati együttműködés keretében folyó egyeztetések, illetve hivatalos tájékoztatások révén rálátásunk van a pályázati (támogatási) lehetőségek alakulására, de közvetlenül és folyamatosan nem veszünk részt az ezzel kapcsolatos előkészítő, illetve bírálati tevékenységben. A települések közterületeinek rehabilitációjával, felújításával kapcsolatos projektekre elsősorban a Regionális Operatív Programból (rövidítve ROP) lehet támogatást nyerni. A ROP-keretet a regionális szintű Területfejlesztési Tanácsok kezelik, illetve közvetítik. A tervezett illetve támogatható feladatok (projektek) jellegéből következően, pályázatokat a települési önkormányzatok vagy ezek társulásai (pl. kistérségi társulás) nyújthatnak be, illetve nyerhetnek ez alapján támogatást. Jelenleg folyamatban van, illetve befejezéshez közeledik az a program, amelynek mintegy 23 milliárd Ft nagyságú keretéből műemléki, idegenforgalmi vagy egyéb jelentőséggel bíró városi tereket lehetett komplex módon felújítani, rendbe hozni. Az egy-egy projekt nagyságrendje tekintetében konkrét esetként említhető Vác város főtere, amelynek teljes rekonstrukciója a tervek szerint 900 millió Ft-ba került. A Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) meghatározott célokra, programokra előirányzott forrásokat az egyes minisztériumok kezelik. Ezek közül feltehetően a közlekedési-, valamint idegenforgalmi infrastruktúrák fejlesztése keretében adódhatnak feladatok a képző- és iparművészek számára a közeli jövőben. A felsőoktatási infrastruktúra PPP (Private Public Partnership) útján történő finanszírozásánál egyik irányelv, hogy az épületen belül a beruházási költség 2%-át képző- és iparművészeti alkotások elkészíttetésére kell fordítani. Ez a Corvinus Egyetem folyamatban lévő mintegy 4 milliárdos beruházási összegén belül 80 millió Ft. Nagyon vázlatosan, ilyen csatornákon át lehet most és a közeli jövőben az építési beruházásokhoz kapcsolódó alkalmazott művészeti munkákra megbízáshoz jutni. Hangsúlyozni kell, hogy a pályázatokat a fejleszteni szándékozó települési önkormányzatok, vagy a jelentős intézmények készítik el és nyújtják be, és a támogatást is ők kapják. Ahhoz, hogy a fejlesztési beruházások megvalósításába a tervezők és alkotó művész társaik bekapcsolódhassanak, konkrét megbízásokhoz kell jutniuk. És számukra ez a legnehezebb, legkritikusabb kérdés. Mert a kilencvenes évek első felének beruházási mélypontja óta kétségtelenül megélénkült az építési tevékenység, ennek kedvező hatásait azonban a képző- és iparművészek csak kevéssé, vagy egyáltalán nem érezhették. Itt meg kell jegyezni, hogy az építési fellendülés a tervező építészek többsége számára sem hozott olyan anyagi megbecsülést, ami az építés nagyságrendjéből, vagy nyugati példák alapján várható lett volna. Bizonyos tapasztalatok arra mutatnak, hogy a beruházások bővülése nem jár együtt a munkalehetőségek arányos bővülésével. Objektív és szubjektív okok miatt egyre szűkül az alkotóművészeknek az a köre, akik képesek megfelelő referenciát felmutatni egy-egy jelentős megbízás elnyeréséhez.

10

Szociológusok állítják, hogy megszűntek a korábban hagyományos társadalmi osztályok és rétegek, a társadalom atomizálódott. Megszűnt az egyes hivatásrendeken belüli szakmai szolidaritás; az egzisztenciális érdekek, a napi megélhetési gondok, az ádáz konkurenciaharc felülírják a hajdan kötelező értelmiségi viselkedési normákat. Nagyon kevés és/vagy esetleges a kapcsolat például az építészek és a festők, szobrászok, iparművészek között. Egyre gyakoribb, hogy önző érdekből egyik vagy másik műfaj képviselője „átdolgozik” olyan műfajba, ahová nem szerzett sem szakmai képesítést, sem gyakorlatot. A szakmai erkölcs és etika erózióját a szakmai kamarák sem képesek megállítani. A tömegek ízlését a média formálja, amely ma szinte minden eszközével a vizuális kultúra és igény fejlődése ellen hat. Ilyen körülmények között egyre nehezebb érdeklődést kelteni, igényt ébreszteni a művészi értékek iránt. Ráadásul a művészetre vonatkozó alapkérdésekben is hiányzik a közmegegyezés, amitől a művészi érték (gyakran a hiánya!) is vitathatóvá, viszonylagossá válik. Mindezt azért tartottam idevalónak, mert meggyőződésem szerint ilyen mélyen megosztott értékorientáltságok mellett pusztán adminisztratív, (államigazgatási, szabályozási) eszközökkel nem lehet elősegíteni a művészeti élet fellendülését, nem lehet garantálni a támogatásoknak ha nem is optimális, de legalább kedvező előjelű hasznosulását. Túl sok a rossz példa. Visszatérve az intézmény-rendszerhez, egyértelmű, hogy a települési közterületek fejlesztésében a települési önkormányzatoknak döntő szerepük van, élükön a polgármesterrel. Az önkormányzatokban jobbak a megegyezések lehetőségei mint országos szinten. Több példát ismerünk arra, hogy a megbízás kiadásánál egy önálló gondolkozású polgármester értékrendjében a tényleges művészi alkotói teljesítmény, a minőség előbbre való a politikai hovatartozásnál. De olyan eset is előfordul, hogy a főtér rekonstrukcióját tokkal-vonóval rábízzák a közbeszerzési eljárásban legalacsonyabb árajánlatot adó építési vállalkozóra. Hogy ilyenkor ki biztosítja a művészi színvonalat, az nagy kérdés. Egy város vagy akár kisebb település rendezettségében, közterületeinek, műalkotásainak minőségében fontos szerepe van (lehet, volna) a települési főépítésznek. Több példát ismerünk arra, hogy amennyiben a polgármester és a képviselő-testület kellő bizalmat és lehetőséget ad a művelt és rátermett települési főépítésznek, akkor az néhány év alatt már érzékelhető eredményeket képes elérni a környezet minőségében. Annak is meg vannak az intézményes keretei, hogy az építészek és a társművészek szélesebb körben, jobban megismerjék egymás céljait, eszközeit és lehetőségeit. A jelenlegi adottságok mellett is lehetne valamennyi érdekelt tárca közreműködésével olyan mintaprojektet szervezni, vagy legalább olyan komplex építészeti-környezettervezési tervpályázatot megvalósítani, amely módszertani modellként szolgálhatna az ilyen beruházásokhoz, ezen belül építészek, valamint képző- és iparművészek műhelymunkájához, alkotó együttműködéséhez.


Zsilinszky Gyula ■ Közterek arculata és társművészetek – Támogatási struktúrák

11

Konferencia témája: 1. Városok arculata 2. Komplex vizuális környezet

ARCULAT Úgy hiszem, könnyű helyzetben van az a város amelynek van történeti öröksége, történeti arculata. Hiszen adott a hangulat, a kor, a karakter. És könnyű helyzetben van Szeged, mert városomnak – amelyet bár a Nagyárvíz erősen megtépázott – több is van. • Van történeti, műemléki belvárosa, és annak közvetlen környezete, • Van jól lehatárolható polgári lakóövezete: Alsó-, Felsőváros, és az átépülő Móraváros, Rókus városrész • Vannak zöldbe ágyazott kertvárosai • Jól lehatárolható, töltésen kívüli, csatolt, de mára már a város részévé nőtt településrészei • És természetesen többé-kevésbé jól sikerült lakótelepei. Mindezek önállóan is megérnének egy kitekintést, de az idő rövidsége miatt két témára kívánok fókuszálni: a történeti Belvárosra és a lakótelepekre, mivel Szegeden e kettő városelem fejlesztése, illetve átalakítása az, amely súlyozottan volt és lesz is jelen a városfejlesztésben, a városrendezési feladatokban.

KOMPLEX VIZUÁLIS KÖRNYEZET – ÉS HARMÓNIA Harmónia: természeti és épített környezet között Harmónia: táj és ember között Harmónia: ember és ember között Ami talán annyit jelent a város nyelvére lefordítva, hogy jó végigmenni egy sétáló utcán, vagy jó végignézni egy színben is harmonizáló, dinamikus, de egyben mégis megnyugtató, egységes homlokzatsoron, vagy, hogy jó tapintani azokat az utcabútorokat, amelyek nemes anyagból, gondos, összehangolt tervezéssel készültek és a befejezettség érzetét keltik. Vagy igazán magunkénak érezhetjük azt a közterületi szobrot, amit talán el sem érünk, vagy esetleg le kell hajolnunk hozzá, hogy megérintsük, megértsük és megszeressük. S ha már a galambok is csapatokban suhanják körbe, befogadta a város. Ez így együtt jelentheti a harmóniát és megteremtődhet az elvárt, az igényes, az összehangolt vizuális környezet. Ezt a harmóniát vagy harmóniára törekvést szeretném önöknek bemutatni Szeged városán keresztül a műemléki belvárost és néhány kitekintő példát érintően.

12

Befejezésként Márai Sándor : A négy évszak könyvéből idéznék:

„A városokat úgy kellene leírni, mint egy gondolatot, vagy egy érzés emlékét. Mindig dühítenek és untatnak a „városképek” melyek azzal kezdik, hogy valahol látszik egy torony, s folytatják a lakosság nemzetiségi arányszámával és a kalóriákkal, melyeket délben és este bekebeleznek az őslakók. Mindez lényegtelen. Egy város mindenek felett gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” Városrendezőként, építészként lehet Máraival vitatkozni, vagy igazat adni neki, ugyanakkor elismerendő tény, hogy egy város hangulatát, arculatát, ahogy ő írta le: gondolatát nagyban meghatározza az épített örökség, az általa körülírt tér és a hely, történelme művészeti, helytörténeti összefüggései. Ezen összefüggésekbe próbálunk belekapaszkodni, mikor városrendezőként, építészként és nem utolsósorban közhivatalnokként igyekszünk a város további fejlődését meghatározni, a régit az újjal összekovácsolni, az igénytelent igényessé tenni, egy szóval a várost lakhatóvá, élhetővé varázsolni.


Szabóné Fehér Éva ■ Közterületi felújítások, Szeged – Belváros

13

Belváros – teraszok és udvarbelsők

Belváros – Kárász utca, a „Korzó”

Belváros – Klauzál tér Közkedvelt találkahely, általában dísztér szezonálisan rendezvénytér különféle vendéglátási formák

14

Dugonics tér(sor) – rendezési tanulmány Dugonics tér – Jókai utca – Aradi vértanuk tere (Dóm tér)


2004. Európa Nostra díj 2006. Műemléki jelentőségű terület (történeti belváros)

15

Stefánia térfüzér Stefánia tér(sor)-rendezés tanulmányai Stefánia – Várkert – Móra Park – Roosevelt tér


Tisza Lajos körút – térfalak megújulása

16

17

Lakótelepi rehabiltiációk Lakótelepi közösségi terek


Szent István tér rekonstrukciója

18

19

Őszintén szólva, már az előadásom címével is gondban vagyok. Nemcsak arról van szó, hogy – a nemzetközi, angol nyelvű szakirodalomban használatos street furniture-höz hasonlóan – nem pontos, hiszen az utcákon túl a terek, sőt a városok közti területek a közlekedéshez és pihenéshez szükséges tárgyi felszerelését is értjük többnyire alatta (padokat, eső-, szél-, nap-védő helyeket, forgalomirányító és elősegítő megoldásokat, nem utolsó sorban hirdetéseket hordozó felületeket és szerkezeteket), azaz gyakorlati és szellemi funkciókat kielégítő tárgyi elemeket, amelyek – Kaesz Gyula egykori szép megfogalmazásával élve – meghatározzák a környezet arculatát. Méginkább arra kell rámutatnom, hogy olyan sokféle és nagyságrendű kérdésről van szó, mit érdemben, a rendelkezésre álló rövid időre különös tekintettel, nem lehet tárgyalmi, különösképpen nem szakemberek előtt. Ahogyan azokkal a mindennapi sztereotípiákkal megegyezően miszerint „az élet szép” vagy ennek antitéziseként szereplő „bűn az élet” megfogalmazásokkal az élet mibenlétét sem ragadhatjuk meg, így a nagy építészeti tereket és formákat fizikailag és emocionálisan emberi léptékre bontó megoldásokra, azokat használhatóbbá tévő óriási tárgy-és eszköz konglomerátumra sem elég mondanunk, hogy azok összetettek, komplexek – és gondterhelten ráncoljuk hozzá a homlokunkat. Ráadásul mindez igaz, csak nem kielégítő. A kérdés bonyolultságát kétségtelenül megnöveli, hogy egyszerre tárgyak és az építészeti térhez (terekhez) szorosan kötődő elemek. Az utcabútor kettős természetének felismerése, sőt magának a téma jelentőségének meglátása és megoldásának felvállalása sem új gondolat, voltaképpen az európai kultúra kezdetéig visszavezethető, közvetlen forrása azonban mindenképpen a 19-20. század fordulója, amikor is már – egy dinamikus fejlődés eredményeképpen felvállalták a szakemberek az emberi élet színterének komplex fejlesztését „a selyemvánkostól vagy kávéskanáltól a várostervezésig”. (Hermann Muthesius) A teljes skálán való, mégpedig Gesamzkunstwerk- szellemű tervezés igénye és szándéka ezidőtől megkerülhetetlen alapelve lett az épített környezet alakításának – mégha a gyakorlatban igen sokszor ma sem teljesül, vagy legalábbis nem történik megfelelő módon. Mindenesetre a tárgy – és téralkotásnak két fő útja alakult ki az idő során, mégpedig a piac-szolgáló és a piacteremtő, ahol a piac az igénynek sokféleségét jelenti itt jobb híján. Az első esetben meglévő igényeket figyelve alkot a tervező, a másik esetben pedig az igényeket meghaladó módon, előre tekintve, stimulálva azokat. (Természetesen optimális esetben e kettő nem zárja ki egymást.) Az utcabútor esetében mindenesetre fontos ennek tisztázása mivel nemcsak funkcionális különbség, elvi különbség található (hiszen az egyik tárgy-, tömeg-, a másik tér-tervezés) az építészet és a tárgyalkotás között, hanem léptékbeli, gyártási, gazdasági, és végső soron hatásbeli is. Azonban ezek a funkciók és értékek nem ellentétek, hanem sajátosságok, amelyek az illető területeken érvényesülnek, jellemzőek. Henry Dreyfuss, az amerikai formatervezés 20. századi történetének klasszikus alakja még csak 5 pontban foglalta össze a jó termék jellemzőit a század közepén (használhatóság, karbantartás, költség, érvényesülési érték, kiviteli forma), míg a század vége felé Herbert Lindinger, a szakterület német kiválósága 10 pontban (magas színvonalú gyakorlati alkalmazhatóság, megbízhatóság, hosszú élettartam, ergonomikus megoldás, eredetiség, környezeti harmónia, környezet-kímélő megoldás, vizuális kifejezőség, szerkesztési minőség és szellemi stimuláló szerep!), amely nemcsak az elvárások növekedését, dif ferenciálódását mutatja, hanem a tárgytervezésnek a környezet-tervezéshez való fokozottabb közelítésének szándékát is. Ezt a sokféle – ugyanakkor voltaképpen mindkét területen érvényesülő szempontot – a korábbi hagyományos anyagi és szellemi, materiális és immateriális, eszköz és jel felosztás helyett, amelyek hibájának tartom, hogy a legfontosabb kategóriák a két pólus között találhatók, illetve a kettő összefonódásá-

20

ból, szóval e rosszul szolgáló kettőséget három összetett minőség használatával oldanám fel, illetve jelezném az optimum-teremtés lehetőségét. Ezek: az élhetőség, a kontextus és a kontroll. Az élhetőség az a minőségi kategória, amelyben a magas színvonalú gyakorlati használhatóság, veszélymentesség, gazdasági és műszaki funkciók egyaránt megtalálhatók, érvényesülnek. Úgy is mondhatnám az alapok. A kontextus nemcsak a térbeli, hanem az időbeli illeszkedés, kapcsolódás fogalmát is jelenti, és ezek természetes esszenciájaként – az élhetőség alapján – környezeti harmóniát, érzelmi és értelmi stimulizációt is magába foglal, azaz olyan többletet a gyakorlati funkción túl, amely a teljes tárgyértékhez szükséges, és a teljes funkció megértéséhez valójában szükséges is. Hiszen minden emberi alkotástól az emberi lényeg és lét igénylését várjuk el végső soron. A város, és a belőle kinőtt kultúra ílymódon nemcsak gazdasági vagy politikai egység, mégcsak nem is csupán biológiai-szociológiai egység, amely saját törvényszerűségei szerint él és növekszik (netán hal el), hanem olyan életközösség, amelynek szabályai folytonosan változnak, céljai-eszközei – az időnkénti visszaesések ellenére – gazdagodnak, és amelyik folytonos gondozást, felügyeletet igényel. Az oda tervezett javak működésének állandó ellenőrzése mellett (a veszély mentességtől a csökkenő funkcionális működésig, nem szólva a nagyvárosok fokozódó vandalizmusáról) megvan a viszszacsatolás lehetősége is a javításra, tökéletesítésre. Úgy is mondhatnánk, hogy az élhetőség és a kontextus dinamikus egyensúlyának folyamatos biztosítására. Ez az ami igen kevéssé működik nálunk, legfeljebb a karbantartásra szűkítve. Pedig a közösség: az élhetőség, a kontextus és nem utolsósorban a demokrácia próbája is a demagógiával és az autokrációval szemben. Nem véletlen, hogy mennyire lesújtó, perspektívátlan állapotról szerezhetünk benyomást nap mint nap anyagi és szellemi értékek szinte felmérhetetlen tékozlása mellett. A fenti minőségek illusztrálására és megvilágítására néhány példa a nyilvános telefonfülkék – a mobiltelefonok hatására – mára erősen átgondolandó – nemzetközi területéről: 1. Klasszikus angol-brit telefonfülke, 1925, tervező: Gilbert Scott. Hagyományos anyag, technológia, forma- és színkialakítás, ugyanakkor egy hagyományőrző társadalmi környezet időálló terméke. 2. Magyar hagyományos telefonfülke 30-as évekből. Rokon környezet és formavilág, különböző anyag, technológia és színkialakítás. 3. Német-dán funkcionalizmus példája, 30-as évek. 4. Amerikai terv, Henry Dreyfuss 70-es évek eleje. A funkcionális evolúció példája, félig nyitott, kortárs, korszerű forma és anyaghasználat 5. Újabb magyar, 80-as évek. Szerény gyártástechnológiai újítások és helyi karakter megnyilvánulása. 6. Kurashiki kontextus példája 80-as évek. A pittoreszk kisváros és Kenzo Tange nyersbeton városházája által meghatározott környezet illeszkedő példája. 7. Firenze kontextus példája, 80-as évek. A világszerte ismert városközpontba helyezett üres fülkék, tárgyiatlan, átlátszó, a városképet élni hagyó megoldása. 8. Tokiói piacteremtő telefonfülke, 80-as évek. A környezetnél haladóbb technológiai és színbeli karakter. 9. Szöuli piacteremtő telefonfülke, 90-es évek. Az újonnan létesített kereskedelmi-áruházi környezet kiegészítő példája. 10. Szöuli hagyományos telefonfülke-sor, 90-es évek. 11. Római kis (piac) tér nappal és éjjel, 80-as évek vége. A mindennapi valóság és művészetté emelése.


Ernyey Gyula ■ Az utca tárgykultúrája

21

Mindezek után milyen legyen röviden a telefonfülke és szélesebben értelmezve az utcai a tárgykultúra? Jó, sőt varázslatos, egyszerre szolgáló és emlékezésre méltó. Olyan, mint a – nappal és éjjel különböző, mégis azonos – római piactér példája. Ceterum censeo: az összetett problémák megoldásához, a közösség által elvárt értékek feltérképezéséhez és megteremtéséhez szakemberek szükségesek. Csak azt tudom ajánlani városvezetőknek és várostervezőknek egyaránt, hogy legyenek folyamatosan nyitottak az emberek nagyon sokféle problémáira és igényeire, és megoldásukra mindenkor keressék meg a megfelelő szakembereket. A közterületek nagy szövedékébe illeszkedő legegyszerűbb tárgyak is igen összetett megközelítést igényelnek. Illik rájuk a klasszicizáló amerikai szobrásznak Horatio Greenongh-nak a funkcionális tervezéséről 150 éve írott és ma is elgondolkodtató megfogalmazása: „az egyszerűség nem a szegénység egyszerűsége, hanem a hitelesség, majd azt mondtam az igazság egyszerűsége”.

Ujvári Andor ■ A kultúra várost épít A városépítés, és a kultúra alakulása egyaránt hosszú és vitathatatlanul egymásra ható folyamat, melynek eredményeit az ókortól napjainkig nyomon követhetjük. Miskolc város építésének és kultúrájának XX. századi meghatározója a nehézipar, a kohászat túlzott mértékű fejlesztése volt, melynek eredményeként az 1970-es évekre a város a „nehézipar fellegvárává” vált. A 210 ezer lakosra duzzadt és 300 ezres lélekszámot célul tűző – „acélvárost” a 80-as években már utolérte a nehézipar válsága. Az ipar szerkezete összeomlott, a foglalkoztatottság lecsökkent, a települést a munkanélküliség, elszegényedés, népességcsökkenés, elvándorlás okozta gazdasági sokk jellemezte. A kivezető stratégiáját nehéz volt megtalálni.

• a gazdaságfejlesztés, ezen belül az idegenforgalom-fejlesztése, • a vonzerő növelése (mely egyrészt hat a népesség megtartására, másrészt a turizmus fejlesztésének elengedhetetlen feltétele) • a kulturális- sportcélú, valamint az oktatási, szociális infrastruktúra, továbbá • a közlekedési, közmű infrastruktúra fejlesztése Az előadás Miskolc-város már megvalósult, és folyamatban lévő városfejlesztésének arra a szegmensére fókuszál, amely a belváros kulturális tereinek, valamint a város kiemelkedő „kulturális pólusainak” (Avas, Diósgyőr, Tapolca, Lillafüred) bemutatását tűzi célul.

A TÖRTÉNELMI BELVÁROS ÁTALAKÍTÁSA A folyamat első lépése egy alapos vizsgálat volt, melynek kapcsán elkészült a hibákat, hiányosságokat feltáró elemzés, a „probléma-térkép”. Második lépésként Miskolc jó nevű építészei, iparművészei, kertészei együttes felkérést kaptak a belváros arculatának újragondolására, az építészeti kultúra értékeit tiszteletbe tartó fejlesztési program kialakítására. A csoport tagjai: Puskás Péter, Bodonyi Csaba DLA, Pirity Attila, Viszlai József építészek, Litwin József és Fata György iparművészek, Dobos Sára és Karmazsin Klára kertészek. A csoport tevékenysége kapcsán elkészült a belváros arculatterve, mely széles körben különböző fórumokon és a médiákon keresztül bemutatásra, véleményezésre került. Az I. Országos Utcabútor kiállításon a miskolci lakosok és civil szervezetek véleményt mondhattak arról, hogy milyen bútorokat látnának szívesen a belvárosban. A formálódó elképzeléseket a sajtó és egyéb fórumokon keresztül a lakosság folyamatosan véleményezte, mely a javaslatokra visszahatott. A tervezés eredményeként elkészült • a belváros közterületeinek arculatterve • a Városház tér – Széchenyi utca – Szemere utca – Kandia köz – Szinvaparti-sétány – Déryné utca – Kazinczy utca – Hősök tere közterületi terve • a belvárosi „főutca” és kapcsolódó közterületre néző kereskedelmi- vendéglátó egységek (osztópárkány alatti homlokzati részek) arculati terve

22


A 2000-es években megfogalmazott várospolitikai célok között egyaránt hangsúlyt kapott

23

A város ingatlanjait kezelő – a tulajdonosi jogokat gyakorló – MIK Rt. kidolgoztatta a területeket érintően a kereskedelmi- vendéglátó egységek új, feltételekhez kötött bérbeadási rendszerét, melynek kapcsán „bonus”, „malus” lehetőségeket határozott meg annak függvényében, hogy az üzemeltető ezeken a területeken milyen funkciókat működtet, a kirakat és portál milyen igényszintű és állapotú, az üzlet berendezése és árukészlete a belváros igényszintjéhez illeszkedő-e. Az egységek minősítése széleskörű társadalmi véleményezéssel a Kamara és a KISOSZ bevonásával történt. Az akció kapcsán az egységek túlnyomó részénél az átalakítás megtörtént.

A HŐSÖK TERE A jelentős középületekkel körül vett széparányú tér korábbi funkciója „alakuló tér” jellegű volt. A szovjet emlékmű áthelyezését követően a téren került kialakításra Szanyi Péter „Miskolc Város Elesett Hőseinek Emlékműve”, mely a tér jelenlegi átalakítása során helyén marad. A tér alapvetően új funkciót kap Puskás Péter építész tervei alapján. A korábbi felszíntől lejjebb süllyesztett terület vízfelületekben gazdag „fórum” jellegű találkozó helyé válik, igényes utcabútorokkal, térvilágítással és kertészeti felületekkel.

Megújult kulturális terek Megújuló épületek SZINVA-TERASZ ÉS KÖRNYEZETE A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ A fejlesztés első lépcsőjében a város legfrekventáltabb része az un. „villanyrendőri csomópont” környezete a Szinva-part, a Szemere utca, a Kandia köz újult meg. A korábban autóparkolóként használt aszfaltozott szinvaparti terület lesüllyesztésével a szűk mederbe és acéllemez autópálya korlátok közé szorított Szinva feltárult, emberközelivé vált.

Az épület homlokzata felújításra került, melynek során az élénk sárga szín helyett, tört-fehér festést kapott, igazodva az épület stílusához. Környezetét az épülethez illő kandeláberek világítják.

A kertészetileg is jól átgondolt hangulatos találkozóhelyet a miskolciak azonnal birtokba vették, igazi „fórum” helyszíne lett. A tér hangulatát a színes fényjátékkal megvilágított vízi látványosság fokozza a tér sarkában elhelyezett Kutas László: „Miskolci Lányok” szobra közkedvelté, fotó-témává vált. A teret É-ról lezáró Szemere utcai épület új arculatot kapott. A rehabilitált homlokzatra az elhanyagolt és igénytelen reklámok és feliratok helyett iparművészek által tervezett cégér, felirat és – a korábban a közterületen álló ormótlan óra helyett – egy igényesen kialakított óra került. Az igényesen megtervezett természetes kő díszburkolattal ellátott csomópontot nagy fényerejű kandeláberek világítják meg. A karakteres kovácsoltvas- buszváró, az utcabútorok, a kandeláberek kiegészítő elemeinek formavilága a régi miskolci vaskultúra értékeit tükrözi. A Szemere utcai Szinvahíd melletti öblözetben várja a sétálók egy-egy simogatását Szanyi Borbála „Mancs” szobra, mely a világhírűvé vált miskolci mentőkutyának állít emléket

A Béke mozi megszűnését követően az épület állapota jelentősen romlott és a belváros kellemetlen színfoltjává vált. A Bodonyi Csaba DLA által tervezett bővítés és rehabilitáció alapvető célja egy olyan sokfunkciós kulturális rendezvényház létrehozása volt, melyben preferált fő funkció a 600 fős koncertterem, új színpaddal, nézőtéri karzattal Az épületben kialakításra kerülő ART mozi biztosítja a művész filmek vetítésének lehetőségét. A kulturális centrumban színvonalas társalgó- fogadó tér kerül kialakításra, külső terasz kapcsolattal, mely az épület reprezentációs terét képezi. Az alapvető funkcióhoz szervesen kapcsolódó, galériás kialakítású kiállítótér – művészeti utca, a korszerű hangtechnikai felszereltségen túl – fogja fel a forgalmas utca zaját biztosítva ezzel a kulturális események zavartalanságát.

A KANDIA KÖZ

SPORTCSARNOK – JÉGCSARNOK

A köz biztosítja a gyalogosforgalom átvezetését a Szinva partról a színház előtti térhez. A szűk utcácska új hangulati eleme a fémszerkezetű árnyékoló passzázs, mely Litwin József iparművész alkotása.

A színvonalas építészeti kialakítású sportcsarnok külseje és belső terei, valamint a környezete felújításra, átalakításra került, melynek során a nézőtér kialakítása megfelel az új előírásoknak (akadálymentesség, tűzrendészeti követelmények). Külső kőburkolata és nyílászárói kicserélésre kerültek. Az épület előtti tér méltó színvonalú térburkolatot, kertészeti kialakítást nyert. Az épület Rostás László terve alapján K-i irányban bővült, melynek során kialakításra került a gyönyörű belső terű és korszerű jégstadion, mely a miskolci „Jegesmedvék”-nek és a városban látogatók sportolóknak egyaránt világszínvonalú sportolási helyet biztosít.

A DÉRYNÉ UTCA A Miskolci Nemzeti Színházat határoló Déryné utca funkciója, térburkolata utca és világítása kiépítésre került. A szép burkolattal, ker tészetileg is megformált öblözetek lehetőséget adnak a vendéglátó-egységek kiülő teraszainak elhelyezésére. A hangulatos világítás méltó környezete a színháznak és egyben a sétáló utca gyalogosforgalmának átvezetését igényesen biztosítja a Hősök teréhez

További kulturális pólusok a város területén AVAS

A KAZINCZY UTCA Az utca megváltozott funkciójához – csak közösségi közlekedési jármű és taxi veheti igénybe – igazodó díszburkolatot kapott.

24

Az Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázat ráirányította a figyelmet az egyébként izgalmas és rendkívüli értékeket rejtő Avas fejlesztésére, ahol világszenzációt jelentő régészeti leletek kerültek elő. Az önkormányzat elképzelései szerint a területen régészeti park, kutatási központ és múzeum


A VOLT BÉKE MOZI – MŰVÉSZETEK HÁZA

25

létesül. A fejlesztés érinti a borkultúra XIX. század közepéig fellelhető területét, ahol mintegy 900 pince környezetében a közlekedési infrastruktúra, térvilágítás, közművesítés valósul meg. A különleges értékű Avasi Református Templom és temető környezete már részben megújult, a lépcsősor és közvilágítás a hely hangulatához és építészeti értékeihez igazodóan épült meg Rudolf Mihály építész tervei alapján.

DIÓSGYŐR A diósgyőri vár és környezetének fejlesztése az elmúlt években kiírt építészeti ötletpályázat javaslatainak figyelembevételével, a régészeti és építészeti értékek tiszteletben tartásával valósul meg. A vár környezetének fejlesztése az idegenforgalom kulturált kiszolgálását célozza. Az elmúlt évben elkészült a vár dísz kivilágítása. A tervezett fejlesztések érintik a vár területét, ahol célként fogalmazódott meg a fedett részek kialakítása, mely egyben az időjárás elleni védelmet is szolgálja.

Szinva-terasz és környezete

Kandia köz Passage

A miskolctapolcai Barlangfürdő világcsoda. Természetes barlangi járataiban a XVI. század óta terápiás hatásairól ismert 30 fokos forrásvíz zubog. Az egész évben üzemeltethető Barlangfürdő rendkívüli látogatottságú hely, mely ez által fejlesztési kényszert is teremt. 2006-ban Bodonyi Csaba DLA tervei alapján befejeződött a Barlangfürdő fejlesztésének IV. üteme, mely elsősorban a kültéri medencéket, öltözőket és szauna-házat tartalmazza. Ezzel egy időben új gyógyászati szárny is épült. Rekonstrukcióra került a régebben közismert tavifürdő fa építménye is. A védett növényzetű tapolcai park rehabilitációjához és fejlesztéséhez a tervek elkészültek.

LILLAFÜRED

Kandeláber a Színház előtt Miskolci Nemzeti Színház

A páratlan szépségű Lillafüreden a Palotaszálló környezetében „a csillámló sziklafalak” előtt emeli a környezet hangulatát Varga Éva: József Attila szobra. Az idegenforgalmi vonzerő növelése érdekében az egykor katonai objektumként funkcionált „sziklabarlang” különleges hasznosítása jelenleg tervezés alatt áll, az elképzelések szerint itt épül meg az országban egyedülálló „Rock Legendák Csarnoka”, Puskás Péter építész tervei alapján.

26


TAPOLCA

27

Déryné utca

Belvárosi felújított portál

Művészetek Háza

Rocklegendák csarnoka

Szemere utca sarka Diósgyőri vár díszkivilágitása

Hősök tere

28

Avasi lépcsősor


Sportcsarnok – Jégcsarnok

29

Reagálva az alelnök úr bevezetőjére, a rendszerváltozás után valóban változtak a művészeti élet intézményei, és ebben vannak olyan intézmények is, amik megmaradtak. Többek között ahol most vagyunk , meg az az intézmény is, amit képviselek. Ezek az intézmények azok az utolsó végvárak, amelyek a maguk eszközeivel segíteni tudják a művészek és a közönség kapcsolattartását, mindkét fél érdekeinek figyelembevételével. Mi most ezen nyilván, elsősorban a képzőművészetet, a vizuális kultúra művészeteit értjük. Az előadás címéről: Támogatás ma. A közbeszédben és a politikai beszédben is, amikor a művészetről van szó, és valaki pozitív eredményről akar beszámolni, akkor a művészet támogatásáról, a művészek támogatásáról beszél. Véleményem szerint a művészek nem szorulnak támogatásra. A művészet sem szorul támogatásra, a művészetet nem kell támogatni, és a művészeket sem kell támogatni. Nem támogatni kell, hanem a művészi alkotó munka feltételeinek biztosítását kell megteremteni. A kettő között óriási a különbség. Támogatni azt kell, aki rászorul, rokkant, valami baja van. A művészeknek nincs bajuk. A művészetnek általában nincs baja, nem beteg, nem támogatni kell. A feltételeit kell megteremtetni az alkotó munkának. Ez elsősorban, természetesen, legalábbis nagyon sokan így gondoljuk, állami feladat. A feladat megoldásában résztvevőket tekintve azonban, az egyes szereplők súlya változik, különösen a legutóbbi évtizedekben, de 10-15 éve biztosan. A régi gyakorlat szerint a központi támogatás, a központi keretek voltak azok az eszközök, amik elsősorban az állami szerepvállalást jelentették. Ma azt látjuk, hogy az önkormányzatoknak a művészeteket finanszírozó szerepe sokkal erőteljesebbé vált és jelentősebb is lett. Amikor a gazdaság fejlődéséről és a gazdaság fejlesztéséről beszélünk, kinek jut eszébe azt mondani, hogy támogatni kell a gazdaságot. Nem támogatni kell, hanem egyebek mellett, azokat a jogi körülményeket, jogi környezetet kell megteremteni, amiben a gazdaság fejlődni tud. A művészet és a művészetek kapcsolatában ugyanerről van szó. Ha azt valljuk, hogy a művészet gyakorlása társadalmilag fontos tevékenység, a művészet a társadalomnak az önismeretét adó szellemi készenléte, érzelmi és intellektuális képessége, akkor ennek a társadalmi feladatnak az ellátása nem létezhet az állam lényeges financiális szerepvállalása nélkül. Másrészt annak a jogi környezetnek, a megteremtése nélkül, amivel a művészeti élet működését segíteni lehet. Ezt már csak azért is hangsúlyozni kell, mert ha elfogadjuk azt, hogy a művészet és a művészetek a társadalomnak integráns részei, akkor tudomásul kell venni, hogy ennek az integráns résznek a megfelelő fejlődését is ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazokból a keretekből kell biztosítani, mint a társadalom más feladat-csoportjainak esetében. Ezért nem vonulhat ki az állam a finanszírozásból, és amikor ezt hangsúlyozzuk, ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy ez nem maradhat – és a gyakorlat már ma sem ez – csak központi feladat. A mai konferencia a környezet alakítást, benne a közterek művészetének kérdéseit boncolgatja. A művészetek, a művészek és a környezetalakításban fontos szerepet játszó társalkotók az építészek kapcsolatát, azt hogy ez a kapcsolat mennyire harmonikus, kölcsönös és milyen legyen a jövőben. A gyakorlatot látva magam nem vagyok teljesen optimista. Finta József elment, így a háta mögött mondom, hogy ő, azok közé az építészek közé tartozik, akik ennek a kapcsolatnak az ápolását történelmileg is jogfolytonosnak tartják, szemléletükben is ehhez igazodnak, és ami a legfontosabb, a gyakorlatban, tehát a tervező gyakorlatukban is megvalósítják ezt. Esetében bizonyítja az általa felhozott két példa is. A környezetalakítás pénzügyi finanszírozása elágazik a művészetet finanszírozó, azon állami eszközöktől, aminek egyik legfontosabb, az eszközrendszert leghatásosabban mozgató intézménye

30

az NKA. Erről nem kívánok szólni, nem vagyok ebben olyan tájékozott, hogy erről szólni tudjak. A finanszírozás más része az ösztöndíjak, a pályázatok meghirdetése, amelyeknek más intézmények és részben a mi intézményünk a szervezője. Ezek a pályázatok eredendően az alkotói feltételek megteremtése mellett, azt a gyakorlatot hivatottak erősíteni, hogy a központi akarat és intézkedés serkentően, animálóan, mozgósítani tudjon helyi erőforrásokat. Amikor a művészet finanszírozása tekintetében a jogi környezetnek a megteremtéséről beszélünk, legalább két dolgot most meg kell említsek. Az egyik az úgynevezett egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény, ami sokat jelent a művészek kedvezőbb adófizetése szempontjából, de sajnos, hozzá kell tenni, hogy nem sokan és nem nagyon ismerik a művészek ezt az adózási formát. A másik fontos tör vény, ami a finanszírozási mozgásnak egy teljesen más dimenzióját teremti meg, a társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. tör vénynek az adóalapot csökkentő jogcímeket taglaló 7 §-a. Arról szól, hogy a társasági adó alapból levonható az az összeg, amit abban az évben a társaság kor társ művészeti alkotás vásárlásra, beszerzésére fordított az adóévi beruházások 1%-a erejéig. A beszerzési érték – a beszerzés évében a beruházások 1 %-ának összegéig, vagy 5 éven keresztül – adóalapot csökkentő. A jogszabály szemléletében korszerűen segíti a magánszféra és a jogi személyek bekapcsolását a művészeti mecenatúrába. Jó irányba mozdítja a társadalmat – az állami és önkormányzati finanszírozás mellett – személyesebb részvételre a finanszírozási rendben. Ez az a gyakorlat és ennek fejlesztése, ami társadalmasíthatja a művészet finanszírozását. Hagy említsek meg egy friss példát arról, milyen hatással volt a jogi szabályozás a filmtörvény esetében, a magyar filmművészet finanszírozására. Amíg a filmtörvény előtt évi 6,3 milliárd Ft volt a filmkészítésre fordítható összeg, a filmtörvény hatására ez évi 30 milliárd forint. Így mozdult meg egy jogi beavatkozás következtében a társadalom szerepvállalása. Hogy ez mit jelent, érzékelteti egy szakmai körökben hallott példa. Ha ma valami oknál fogva megszűnne Magyarországon a filmgyártás, azt mondaná valaki – nem mondja senki! – hogy kész, nincs tovább, akkor is, ebben a képtelen helyzetben is, a következő évi Filmszemlén 29 új művet mutatnának be a filmesek, és még 2008-ban is újabb 18-at, összesen 47-et. Tehát, még akkor is, ha valamilyen katasztrófa történne a filmszakmával, nem forgatnának és egy vágást sem tennének. Ez is azt bizonyítja, hogy el lehetne felejteni a rossz emlékű támogatást, ezt az atyáskodó kifejezést, ha a művészeti alkotómunka feltételeinek biztosításához – más eszközök mellett – a korszerű jogi környezet megteremtésén keresztül is vezetne az út. Az azért tudni kell, hogy bizonyos művészeti ágaknál – nem véletlen, hogy épp az előbb épp a filmtörvényt hoztam ide – az érdekérvényesítő képesség erősebb, és éppen a képzőművészek esetében ez sokkal gyengébb. Gyengébb, mert ez atomizált, a műtermek magányában működő szakma, ahonnan nehezebb a kapcsolattartás és éppen ezért sokkal nehezebb az érdekérvényesítő képesség is. Végezetül az eddigi elvi megközelítés után, hagy világítsam meg néhány adattal a finanszírozás mai gyakorlatát a köztéri műalkotások létrehozását segítő központi keretek felhasználásának bemutatásával. Intézményünk ebben az évben két pályázatot hirdetett meg, melyeket kollégáimmal szerveztünk meg és szakértő művészeink közreműködésével vittünk végig. Az egyik a Miniszterelnöki Hivatal által az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának megünneplésére állítandó köztéri képzőművészeti alkotások támogatására meghirdetett pályázat, aminek kerete 146 millió forintot volt. Tekintélyes összegnek tűnik, de polemikusan meg-


Prokai Gábor ■ A támogatás ma

31

jegyzem, ez országos pályázat volt, országosan lehetett, elsősorban vidékieknek pályázni. Budapesten ugyanekkor megépült közel 1 milliárdért az az emlékmű, ami most egy izgalmas pontja a városnak, de a pályázható összegnek több mint duplájáért egy másik emlékmű is született a Duna budai oldalán. Inkább országosan jelentős tehát összegszerűen a központi szerepvállalás, a vidék vonatkozásában az arány beszédes.

Dr. Sersliné Kócsi Margit ■ Közterületi megújítások a Ferencvárosban – Műalkotások köztereken

113 érvényes pályázatot bírált el a kuratórium, melyek közül 63 kapott támogatást: 5 fő fővárosi, 56 vidéki, 2 határon kívülről érkezett pályázat. A támogatási összegek nagysága 180.000 – 4.800.000 Ft. A pályázott művek költségvetése kerekítve 890 millió Ft, a kért támogatási összeg 370 millió Ft volt.

Az adatokból két következtetés biztosan levonható. Egyrészt azt bizonyítják, hogy feltétlenül szükség van a finanszírozás központi állami keretének fenntartására, sőt növelésére, Másrészt megmutatja az önkormányzatok, társadalmi egyesületek szerepvállalásának a mértékét, annak növekedését, de azt is, hogy milyen fontos szerepe van a központi keret pályázhatóságának a helyi források kiegészítésében.

32


A másik pályázatot évente kiírjuk köztéri képzőművészeti és iparművészeti alkotások létrehozásának támogatására. 2006-ban a pályázható keretösszeg 38 millió Ft volt. 64 érvényes pályázatot nyújtottak be, melyek közül 62 kapott támogatást 150.000 és 4 millió Ft között. A pályázott művek költségvetése kerekítve 310 millió Ft, a kért támogatási összeg 65,6 millió Ft volt.

33

34 35


36 37


38 39


40 41


Dr. Nemcsics Antal ■ A város vizuális arca 1. A VÁROS MINT VIZUÁLIS RENDSZER ELEMEI • Az utcák szövete • Épületek, műtárgyak • Portálok, cégérek • Pavilonok, utcabútorok • Út és térburkolatok • Információs és reklámtáblák • Képzőművészeti alkotások

2. A VÁROS VIZUÁLIS ARCÁNAK KIALAKÍTÓI

3. A VÁROS VIZUÁLIS ARCÁNAK ALAKÍTÁSÁBAN A SZÍN SZEREPE • A szín használati funkcióinak a szerepe • A szín esztétikai funkcióinak a szerepe • A szín informatív funkcióinak a szerepe

4. A VÁROS VIZUÁLIS ARCÁNAK LÉTREHOZÁSA • A város színhagyományainak a meghatározása • A város vizuális övezetekre bontása • A vizuális övezetekben a városképi elemek kapcsolatainak a felmérése • A város színkoncepciójának a rögzítése • Utcák, terek, épületek, városképi elemek színharmónia együtteseinek a létrehozása • Az egyes színhordó felületek színeinek a meghatározása

42


• Térarányok, térkapcsolatok • Térelemek formái, struktúrái • Térelemek színei, textúrái • Tér, forma, szín viszonyrendszere

43

Sziráki István ■ Zalaegerszeg a szobrok városa „A múlt megismerése, a hagyományok és ránk maradt értékek ápolása a záloga annak, hogy helyesen éljük meg a jelent, és méltóképpen alapozzuk meg a jövőt. A város vezetése ezért védi tudatosan a régi épületeket, a városi és a városkörnyéki természetet, nem csak épített, hanem természeti értékeket is helyi védelem alá helyezve. A belváros rekonstrukciója során pedig sorra újulnak meg a városképet meghatározó épületek. Ugyanakkor folyamatos célunk a köztéri alkotások helyreállításán túl újabb szobrok, emlékművek és emléktáblák emelése is, pótolandó az ezen területen még fellelhető hiányosságokat.”

Csikai Márta: Táncoló lány Marton László: Ho Si Minh emlékmű

Pándi Kiss János: Tavasz Németh János: Zala megyei koronaőrző

Vay Miklós: Deák Ferenc

44

Kiss Sándor: Mindszenty József


Zalaegerszeg, 2001.04.12. Dr. Gyimesi Endre polgármester

45

Boldogfai Farkas Sándor: Vizafogó

Tilless Béla ■ A Szövetség szerepe a környezetalakításban Amit mondani fogok, elsősorban nem a Szövetség tagjainak, hanem azoknak szól, akik tudnak és akarnak akár rövidtávon, akár hosszútávon a környezetalakításban tenni valamit. Szövetségünk, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége mintegy 1600 tagjával a vizuális terület legnépesebb és legsokoldalúbb szakmai szervezete. Tagjainál alapfeltétel, hogy a MAOE tagja legyen, így kérheti felvételét a Szövetség tagjai közé. Ha hasonlatot keresek: ez az egyetemi bachelor fokozat utáni master fokozatnak felel meg.

1999-ben elméleti és gyakorlati felkészültségű kollégákkal megalakítottuk a Szövetség Interdiszciplináris Szakosztályát. Ez nem a diszciplínák közti létet jelenti, hanem ezek összefogását, egységes szemléletbe rendezését, egymást inspiráló gondolkodást olyan belső hierarchiával, amely az egész által meghatározott helyen minden részletet elengedhetetlennek tart. Működési területünk a már adottnak vehető épített vagy épülő környezet, ahol olyan újat és mást hozunk létre, mely szervesen beépül az előző korok által teremtett környezetbe. E nem kizárólag, de többnyire köztereket jelent. Ez talán kissé elvontnak hangzik, tagjaink azonban gyakorló művészek, akik számos díjat, megbízást nyertek a környezetalakítás különféle területein. Így pl. színtervezésben, információs rendszerek, utcabútorok, térburkolatok, köztéri plasztikák, játszóterek tervezésében és kivitelezésében, valamint környezetesztétikai tanulmánytervek készítésében, tervbírálatokban a történelmi és új városrészek munkáiban. A Szakosztály négy konferenciát rendezett – az egyik nemzetközi volt – a környezet és a vizuális kultúra általános és aktuális problémáiról. 2001-ben Köztereink tárgykultúrája és a színes környezet, 2002-ben Épített környezet és természeti környezet, 2003-ban Urbanizáció – épített környezet – társművészetek, 2004-ben Épített környezet – új alkotói területek a vizuális kultúrában. Struktúraváltás a vizuális nevelésben. Mindezeket kiadványokban rögzítettük.

Seres János - Szórádi Zsigmond: Szent István-domb

46

A konferenciák célja az volt, hogy az új szemléletet és a területen felmerülő problémákat minél szélesebb körben ismertesse illetve elfogadtassa. Ezért néhány fontos vidéki városban is rendeztünk konferenciákat és kiállításokat. Így Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon és Győrben. Kiállítást és előadást rendeztünk Prágában és Varsóban a Magyar Kulturális Intézetben. Egy korábbi konferencián hangzott el jeles kollégánktól: „Ahhoz, hogy egy szobor vagy murália, utcabútor, térburkolat, vagy az épületek homlokzatának színe egy konkrét építészeti térben önmagát is kifejezhesse, ugyanakkor része legyen annak a komplex esztétikai élménynek is, amely a térre vonatkozik, csak az alkotók koordinált és felelősségtejes együttműködésével lehetséges. Természetes, hogy épített környezetünk minőségéért nemcsak az alkotóknak van felelősségük. Felelősségük van a közhivataloknak, közintézményeknek is.” Felelősek, hogy a közösségi terek arculatát a szakszerűség határozza meg, hogy ne harmadrendű kérdés legyen épített környezetünk esztétikai állapota, hogy különféle vizuális elemek szakmai koncepció alapján kerüljenek elhelyezésre.


Szabolcs Péter: Tulipános díszkút

Korábban a művészeti területek között elég markáns határok húzódtak. Jó ideje azonban a világban mindenütt elindult egy integrálódási folyamat. Nem a szakterületek önállósága, hanem a feladat megoldása határozza meg egy-egy szakma résztevékenységének helyét. Tagjaink között is egyre határozottabb szándék formálódott arra, hogy a teljes vizuális környezet kialakítására és optimalizálására közösen lépjünk fel. Ennek kezdetei 25 évre nyúlnak vissza.

47

Itt hadd jegyezzem meg, amit Önök bizonyára mindnyájan tudnak, de úgy vélem, nem elég minden alkalommal elmondani, hogy az esztétikum – különösen köztereken, ahol mindennap találkozunk vele – sokkal mélyebb és tartósabb hatású fiziológiai, biológiai és pszichikai területeken, mint általában gondolják. Komoly szerepe van a lakóhely otthonossá válásában, az általános komfortérzés és az identitás kialakításában. Több ezer éve tudjuk, és ma már természettudományosan is bizonyított: a zavaros, kaotikus látvány a szemben, ill. a szem által az agyban – így az egész szervezetben – ugyancsak zavaros, káros hatást kelt. Az esztétikum nyugalmat, harmóniát hoz.

MIT TUD TENNI A SZÖVETSÉG, A SZAKOSZTÁLY? Azokban a városokban is – pl. Pécs, Szeged, Zalaegerszeg, Veszprém, Kaposvár, Siófok – ahol eddig még különböző okok miatt nem tudtunk megjelenni, nyitottság és igény esetén készek vagyunk konferenciák, kiállítások rendezésére, a város vizuális arculatának kialakításában folyamatos együttműködésre. Részt tudunk venni egy-egy területre vagy egész városra vonatkozó koncepció kialakításában. Bár vizuális területen dolgozunk, gondolkodásunk alapvető vonása a komplexitás, azaz a vizuálison kívül a tervezésben minden szempont a maga súlya szerint helyet kap egy harmonikus hatású döntés érdekében. A felhalmozott szaktudás, a sokrétű és speciális ismeretek, a nemzetközi tapasztalatok felhasználása, a stílusismeret biztonsága olyan tényezők, melyek a részletek tervezésében is nélkülözhetetlenek. Az a nagyon hiányos struktúra, mely ezzel a területtel foglalkozik, sorvadóban és szétesőben van. Lehet, hogy ez múlt időben pontosabb volna. Ugyanakkor a valóságos igény egyre fokozottabban jelentkezik arra, hogy köztereink vizuálisan tiszták, harmonikusak, sőt esztétikusak legyenek.

MERRE KERESHETŐ A MEGOLDÁS? Változtatni, sürgősen változtatni kell az eddigi szemléleten és gyakorlaton! Csakis a bátor és szakszerű helyi kezdeményezések azok, melyek a megoldás felé mutatnak. Egy köztér nem hetekre, esetleg évekre készül, hogy mint a színházi díszletet az előadás végén elbontsák. Kialakításában tehát évtizedekben vagy évszázadokban kell gondolkozni. Erre a legautentikusabb választ az ott élők tudják adni. Az igényt természetesen megfelelő szakszerűséggel kell alátámasztani, aminek megkerülhetetlenségére ismételten felhívjuk a figyelmet. Mindig, de különösen a megszorítások időszakában – és a jövő számára is – fontos, hogy minden erő és tudás a közös jó megoldások érdekében együtt munkálkodhasson. Mi erre készen állunk.

48

Közterületeink arculata és a társművészetek A támogatási struktúra helyzete

Recommend Documents