KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT! kis hírek szájról szájra… 9. szám
2013. június
Baba-mama klub Nyáron is várjuk a babákat és az anyukákat a megújult helyünkön. A volt pedagógus lakás (ikerház: Dózsa utca 8.) teljes átalakításra került, és közösségi házként üzemel tovább. Átmenetileg a volt orvoslakásban voltunk, amit ezúton is köszönünk Dobos Károlyné polgármesternek. A számos program mellett a közösségi ház egyik részében kap otthont a baba-mama klub. Itt nem csak az apróságok játszhatnak kedvükre, hanem az anyukák is kaphatnak hasznos tanácsokat a védőnőtől a gyermekükkel kapcsolatban, de varrni és főzni is megtanulhatnak ezeken az alkalmakon. Mindenkit sok szeretettel várunk! Bayerle-Gyugyi Kinga védőnő és a szociális munkások
GAZDASÁGI
FELKÉSZÍTŐ KÉPZÉS PÁRIBAN ÉS ÚJIREGBEN
A tavasszal induló képzésnek mára már látványos eredménye van: gyönyörű kerteket művelnek a hallgatók, miközben számtalan új ismerettel gazdagodnak. A növények ültetésétől kezdve a permetezésen át a megfelelő öntözés, kapálás, betakarítás mind-mind fontos része a háztáji gazdálkodásnak, ezt pedig a képzés során mindenki elsajátíthatja.
Családi nap Újiregben Június első napján, szombaton került megrendezésre a családi nap Újiregben, a Faluházban. A rendezvényen gyerekek és szülők egyaránt részt vettek, a sok ötletes, színvonalas program közül mindenki megtalálta a kedvére valót. Volt zene, különféle versenyek, lufihajtogatás, móka és kacagás. Bohóc is szórakoztatta a nagyérdeműt, kicsi és nagy örömére egyaránt. Természetesen idén sem maradt el a már hagyománynak számító bringakörút a falu utcáin.
Tamási-Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0017
Közösséget a jövőért!
2013. június
Tartalomjegyzék Baba-mama klub Gazdasági felkészítő képzés Páriban és Újiregben Családi nap Újiregben Tudta-e? Elballagtak a gyulaji gyerekek Közösségi ház Gyulajon D. Szántó Gyula költő versei Költészet napja – 2013 Pályaválasztás 8. Családi nap Gyulajon Egészségnap Gyermeknap Fürgeden Gazdálkodj okosan! „Évadzáró” baba-mama klub Páriban Katalinka Bábszínház Értényben Katalinka Bábszínház Koppányszántón
1 1 1 2 3 4 5 6 7 8 9 11 11 12 12 12
Tudta-e? – Honnan ered a „kánikula” szó? Az idei nyár igencsak későn kezdődött. Volt olyan, hogy június első napjaiban még pulcsiban és hosszú nadrágban mentem dolgozni. De a tanévzáró és a ballagás meghozta az igazi nyarat!
+ VIDÉKFEJLESZTÉSI MELLÉKLET négy oldalon
Egyre többször fogjuk azt mondani, hogy milyen nagy kánikula van! De vajon tudjuk-e, hogy honnan ered a kánikula szó? A canicula latinul (ejtsd: kánikula) jelentése: kiskutya, kutyakölyök, kutyus. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi köze van a nyárnak, a nyári forróságnak a kiskutyákhoz? Kézenfekvő lehetne a válasz: azért, mert „kutya meleg van”. Nos, el kell mondanom, hogy nem ez a rejtély nyitja. De akkor honnan is ered a kánikula szavunk? A választ a történelemben találjuk. (látjátok, ezért is érdemes a töriórákon odafigyelni ☺) A római korban a Nagy Kutya csillagkép (latinul Canis Maior) legfényesebb csillaga a Szíriusz, amely nyár közepén, a legnagyobb hőség idején jelent meg az éjszakai égbolton. Emiatt a római emberek azt feltételezték, a csillagkép okozza a nagy meleget. Így lett az igazán forró nyári időszak neve kánikula, amely aztán túlélte a rómaiakat és átterjedt más kultúrákra is. A Nagy Kutya csillagképet magad is megtalálhatod az égbolton, hiszen ez a csillagkép nem más, mint a Nagy Göncöl. Wolf Petra
Impresszum Közösséget a jövőért! Kis hírek szájról szájra… A TÁMOP-5.1.3-09/2-2010-0017 jelzésű EU támogatású projekt kéthavonta megjelenő ingyenes lapja. Szerkeszti: Pannon.Elemző Iroda Kft. Cím: 7227 Gyulaj, Dózsa u. 45. Telefon: 30/376-72-06 E-mail:
[email protected] A lap kereskedelmi forgalomba nem kerül! 2. oldal
2013. június
Közösséget a jövőért!
Elballagtak a gyulaji gyerekek Június közepe mindenhol a ballagások ideje. Így volt ez június 15-én Gyulajon is. Az utolsó iskolában töltött nap, azaz a zöld nap, vagy bolondballagás már régi hagyománynak számít. A gyerekek az óvodát, az alsóbb osztályokat, az önkormányzatot, az idősek otthonát, az orvost, a védőnőt és minket is meglátogattak a Pergeházban. A gyerekek előadták az általuk írt bájos kis dalt, amit a zimme-zumm, zimme-zumm, rece-fice bumm bumm bumm című közismert gyerekdal dallamára komponáltak: Elérkezett a mi napunk, sok szép évet hátrahagyunk, Könnyezve, szomorún, fájó szívvel búcsúzúnk.
Heni néni lelkes tanár, biosz, ének neki bevált A Kriszti nénivel háborúztunk mi ezerrel.
Sok jó emlék követ minket, kis ovisból nagy kamasz lett Lazaság, trehányság, sok igazolt hiányzás.
Zsófi néni elvitt minket, a forrásnál fényképezett, A Márta nénivel sok szép nótát zengtünk el.
Az alsóban vígan voltunk, rosszalkodtunk, verekedtünk, Szépírás, olvasás, kemény munka, tanulás. Zsuzsa néni féltő keze, óvott minden veszély ellen, imádtuk, szerettük, Soha el nem feledjük. Magdi néni, Zsófi néni, Erika és Éva néni, Segített bennünket, Jó szavakkal tereltek. Szép iskola, új tanterem várt bennünket a felsőben Megszokunk, megszökünk, kapkodtuk csak a fejünk. Minden órán más a tanár, sok nevelő vigyáz reánk Elbújunk, kártyázunk, a klotyóban lapulunk. Változatos német órák, minden évben más a tanár Guten Tag, Wiedersehen, Nyelvtudásunk nullát ér. Éva néni a matekos, frászt hoz ránk az algebrából. Körző és vonalzó, számológép sosem volt. Hideg zuhany a fizika, dolgozatban sok a hiba Facebook, Internet, Edit néni nevelget. Szerettük a tesi órát, István bácsi alkut ajánl, Mónika nénivel kidobóztunk eleget. Fejlesztésre ha sor került, Éva néni ott volt velünk, Telepes pályázat, Bea néni zárkóztat.
Ági néni osztályfőnök, figyelt reánk, zsörtölődött, Rendeztünk bulikat, osztálypénzünk megdagadt. Ildi néni igazgatott, sok szép dolgot nekünk adott Iskolánk hírneve, törődik ő mindezzel. Reni néni is segített, kemény szóval helyre is tett, Őskori történet, írtunk sok más egyebet. Pénz dolgában Kati néni osztott szorzott, bűvészkedett, Volt áram, és nagy gáz, iskolánk még talpon áll. Szilvi néni, Móni néni, Tündi néni, Józsi bácsi, Sepertek eleget, csináltunk mi szemetet. Ebédlőben vígan voltunk, rántott húsra rákattantunk, Spagetti és pizza, ez a bejövő kaja. Oviba mi visszajártunk, sok kistestvért patronáltunk, Mászóka és csúszda, mennénk mi még be oda. Doktor néni, Edit néni, sok-sok bajunk elintézik, Vizsgálat, programok, Kinga néni helyén volt. Elváltunk a Hivataltól, dolgainkban másé a gond, Marika néninek, köszönjük, hogy segített. Itt az idő el kell mennünk, könnyes szemmel búcsút vennünk, Kísér a szeretet, amely minket övezett.
Ezzel a kis kedves dallal búcsúztak el idén a 8. osztályosok a faluban dolgozóktól és tanáraiktól. Tették mindezt a zöldnaphoz méltóan, beöltözve. 3. oldal
Közösséget a jövőért!
2013. június
Másnap mindenki szép ruhát öltött, és ünnepélyes keretek között is elköszönt a régi iskolától, és bár valamenynyien továbbtanulnak, néha azért vissza-vissza járnak majd a régi iskolába meglátogatni az ismerős tanárokat. Orsós Elvira
Közösségi ház Gyulajon Február óta új segítők érkeztek Gyulajra. A kollégák között vannak szociális munkások, fejlesztő pedagógusok, sportoktató és két fő programszervező: Orsós Elvira és Ignácz Roland, akik maguk is Gyulajon élnek. A fejlesztő pedagógusok Netti néni, Bea néni és Éva néni is a Perge házban várja azokat a gyerekeket, akik a nyári szünetet is szeretnék hasznosan tölteni. Természetesen nem a kőkemény tanulásról szólnának ezek a foglalkozások, hanem a játékos formában zajló fejlesztésről, és a közös tanulásról, a közös munkáról. A szociális munkások irodája szintén itt, a Perge házban van. Már most is nagyon sokan eljönnek hozzánk a különféle kérésekkel, és ha tudunk, akkor segítünk. Keressék bizalommal: Ivettet, Mariannt, Zsuzsát és Rékát. Elkészült az ikerházban (Csilla bolt mellett) a közösségi házunk is, ahol egész évben várjuk különböző programokkal a kicsiket és a nagyokat is. A programokkal kapcsolatban Roland és Elvira fog tájékoztatást adni, és a szervezésben is ők segítenek. Ha valaki szeretne programra jelentkezni, azt náluk megteheti. Néhány ízelítő a programjainkból, melyek 0-100 éves korig szólnak: o Filmklub o Játszóház o Életmód csoportfoglalkozás (egészséges ételek készítése) o Színjátszó kör (Elsősorban felnőttek jelentkezését várjuk!)
4. oldal
2013. június
Közösséget a jövőért!
D. Szántó Gyula költő irodalmi folyóiratokban publikált versei Emlék Monet-nak…
Vasárnapi szomorúság
Az ezerszínű skáláid éhségverte idődben szülted. Az öreg Szajna hátán utazgatva vibráló vízét figyelted.
Monoton eső veri sötét ablakom, szürke égbe parányi fénynyílás sem üdít, e lehangoló, feketés falak, szomorúságszag.
Az örök kóborlásod alatt szíved melegével lehelted be festményeidet. Az a fenséges látvány amely a roueni székesegyház hosszú sorozatát övezi be. Az argenteuili idődben szívdobogtató műveid, az évszakok időszakait halhatatlanságba burkoltad örökre. Az elszenvedett kínok, sorozatos gyászaid, erőidtől nem foszthattak meg. Az ezredik, meg ezredik csodákat alkottad fiatalosan, oly nagy lendülettel, öreg korodra. Az a nap, szenvedésed véggyásznapja, pompanélküli temetésed, akaratod szerénysége alátámasztotta hatalmas elmédet… (Megjelent: Budapest Irodalmi Folyóirat 1991. június)
Bágyadtan ketyeg öreg órám, halkan haldoklón, üresen kong spejzom, konyhám, zöld ezüstneműk, a kéményből füst sem száll, ridegség mindenütt. Vigyázva járok-kelek e megvénhedt házban, ahol valaha oroszok jajveszékeltek sebes lázban, s a levert napon, szinte érzem vérük szagát. Sparheltem hidegétől lúdbőrzik a hátam, falon függő képeim mintha, homályba rejtőznének, sötétebb lett egy árnyalattal az aggastyán arca. Letargikus erő fon magába, öleli testem, lelkem. Vasárnapi szomorúság álomba ringat, éhes gyomrom, mint amikor holt-agyonhajszolt ember dől ki, felüvöltve várnak a csendben az öreg ágyrugók. Ha lesz álmom, vajon miről álmodom. (Megjelent: Irodalmi Folyóirat Pápa 2007)
Ha majd vágyad… Ha majd vágyad életre kel, Megnyugszik kis türelmetlen szíved, Az álmaid édesebbek lesznek S homlokod kisimul megint. Ha majd vágyad életre kel, Csókos ölelésekkel ébred majd a reggel, Kint ülsz majd kiskapud előtt Várod majd fiúdat nagy-nagy szerelemmel. Ha majd vágyad életre kel, Asszonyformát ölt majd tested. Kisfiad sír fel egy szép napon, Szüleid szeméből csal elő örömkönnyet. Ha majd vágyad életre kel, Mit annyira sürgetőn szeretnél már, Ne feledje el kis szíved, Hogy egy barátod jóslata, íme bevált. (Megjelent: Irodalmi Folyóirat, Pápa 1995.)
5. oldal
Közösséget a jövőért!
2013. június
Költészet napja – 2013 Az idei évben 3. alkalommal rendeztük meg a KÖLTÉSZET NAPJA alkalmából „irodalmi kocsmánkat”, ahol üdítő és egyéb finomságok mellett kellemesen töltöttük el a délutánt. Idén versíró versenyre hívtam a gyerekeket, akiknek az előre megadott szavakat kellett beilleszteni verseikbe. Összesen 35 mű érkezett, amely formailag és tartalmilag is megfelelt a kiírásnak. A gyerekek saját maguk adták elő remekeiket. A zsűri nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen minden mű nagyon egyedire sikerült. A bírálók elnöke, Bodó Imre évek óta nagyon jó kapcsolatban van kis falunkkal és iskolánkkal is. Az első három helyezett mindkét korcsoportban az általa felajánlott jutalomban részesült, de minden induló kapott ajándékot. Nagy megtiszteltetés számunkra Bodó Imre felajánlása, hogy korcsoportonként az első három helyezett verset megjelenteti a 2014-ben megjelenő évkönyvben. A TÁMOP 5.1.3 Közösséget a jövőért! pályázat keretein belül nagy segítséget kaptunk Wolf Petrától és kollégáitól a rendezvény lebonyolításához. Úgy gondolom, ezzel a rendezvénnyel ismét bebizonyítottuk, érdemes együtt dolgozni, jó volt látni a gyerekek izgatott, boldog, büszke mosolyát a vidám versek hallatán. Csullagné Balogh Edit, iskolai könyvtáros
Felső tagozat 2. helyezett Loósz Adrián (5. osztály): Itt a nyár Nyár van mindenki vidám, A réteket elborítja a sok piros virág. Nagyon meleg van, csak úgy éget a napsütés, Jót tesz mindenkinek a jó hideg lehűlés. Világos van, nincs többé sötétség, Farkas szemet néz veled, a gyönyörű kék ég, Az emberekben nagyobb egyből a szeretet, Lerajzol egy kisgyerek, keres hozzá keretet. A nyár az én kedvenc évszakom, Tükröződik a nap a tón, Hiányzott minden már, Összegyűlik minden srác. Nagy a foci, kilukad a labda, Nem sodorják egymást, sohase bajba, Boldog minden ember tán, Örvendeznek itt a nyár!
Alsó tagozat 1. helyezett: Kormos Dániel (4. osztály):
Alsó tagozat 2. helyezett Orsós Dániel (4. o.):
Felső tagozat 3. helyezett Kormos Márk (6. osztály):
Itt a tavasz
A nyár
Köszöntő
Itt a tavasz, Eljött újra. Most már jó meleg van, jó meleg a napokban. És a kertben kinyíltak, illatoznak a virágok. Itt a tavasz ez a jó, jöhet már a kidobó! Itt a tavasz nem vitás, úgy szeretjük, mint bárki más.
Meleg a napsütés, Mindenki játszik. Focizunk mi reggel, este, Senki se hiányzik. Szeretjük a focit, Éjjel-nappal játszunk, Ameddig csak tudunk, csillagokat látunk. Szépek a virágok, Illatuk csodás. Mint az őszi ragyogás, olyan, mint a focizás.
Szép a világ, szép az élet, szépen megyek, haza érek. Ha nem érek, ott maradok, a napsütésben játszadozok. virág, béke, szeretet, vidámak a gyerekek. Ha nem vidám egyik sem, gyorsan tavasz menj innen. Egy madár, két madár szálldogál az almafán. Remélem, mindenki bírta, én csak ennyit írtam.
Felső tagozat 1. helyezett – Orsós Melinda (7. osztály):
Alsó tagozat 3. helyezett Mihalics Evelin Veronika (3. osztály): Megjött a tavasz Kisütött a nap, Kinyílt a virág, Megjött a tavasz, Végre itt van már. Megjött a tavasz? Megjöttek a madarak? Szeretjük a tavaszt, Mert hív és csalogat. Megjöttek a madarak? Kinyílik a rózsa, Szeressük a tavaszt, Mert felébred a világ. Vége van a tavasznak, Beköszönt a nyár, Ragyog az égen, Tündöklő a napsugár.
Tavaszi Zsongás Tavasz van, tavasz van, Virág a hajadban, Szeretet szívedben, Napsütés lelkedben.
6. oldal
Madarak éneke, Fülemnek szép zene. Szellő susogása, lelkem ringatása.
Fiúk, lányok csapata, A mezőkön haladva. Szél fújja hajunk, Nap simítja arcunk.
Fussunk, szaladjunk, Virágot szakasszunk Napsütés ragyogjon, Szeretet átjárjon.
VIDÉKFEJLESZTÉSI MELLÉKLET KÖZÖSSÉGET A JÖVŐÉRT! 9. SZÁM Közösségi gazdálkodás: kulcs a kistelepülések életben maradásához
Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget! Vannak törekvések Magyarországon is a közösségi gazdálkodás bevezetésére, és néhány kis településen tudtak is valamiféle működőképes, helyenként piaci alapon is fenntartható helyi gazdasági rendszert létrehozni. Ám korántsem egyértelmű, miként is kell hátrányos helyzetű településen, hátrányos helyzetű emberek számára értékteremtő mezőgazdasági programot létrehozni, ami a helyi közösség érdekében, közösségi alapon működik.
Problémafelvetés Az adatok azt mutatják, hogy a foglalkoztatottság Magyarország kistelepülésein még az uniós átlagban igen alacsony országos szinttől is – helyenként igen jelentősen – elmarad, míg a tartós munkanélküliség a lélekszám-arányuknál jóval nagyobb mértékben „szorult be” ezekbe a falvakba, kisvárosokba. Az eddigi tapasztalatok alapján önmagában sem a piaci, sem az állami szféra nem tudta és nem tudja hatékonyan és maradandóan orvosolni ezt a problémát, hisz az ország kisebb falvai és az általuk összefüggően lefedett vidéki térségek folyamatosan szegényednek, ezzel párhuzamosan egyre súlyosabb társadalmi problémák színtereivé válnak, egyre több közösségi feszültség halmozódik fel bennük. A probléma súlyát jól jelzi a 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete, amely a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékét tartalmazza. Ennek értelmében több mint 700 olyan (kis)település található az országban, ahol az alacsony foglalkoztatottság mellett a helyi gazdaságfejlesztés infrastrukturális és humán háttere is gyenge.
E településkör foglalkoztatási problémáit jellemzően nem képesek még csak részben sem megoldani a közelükben lévő városok: a városokban is visszaszorulóban van a képzetlen munkaerőt igénylő termelés, illetve épp az ilyen gazdasági szektorok vannak leginkább kitéve az export-lehetőségek, és átfogóan a világgazdaság ingadozásainak. A lehetőségeket pedig tovább szűkítik az emelkedő üzemanyagárak; alapprobléma a közösségi közlekedés kisfalvakat érintő visszaszorulása, a hálózat ritkulása és az ingázási intenzitás/potenciál gyengülése. Az ingázási kényszer kiküszöbölésével, leginkább egy jól működő bérlakás-szektor létrehozásával a képzetlen A TÁMOP 5.1.3-09/2-2010-0017 jelzésű EU támogatású projekt kéthavonta megjelenő ingyenes lapjának melléklete.
Közösséget a jövőért!
2013. június
Vidékfejlesztési melléklet
munkaerőt a mainál nagyobb arányban lehetne foglalkoztatni a nagyobb városokban, ez azonban csak középés hosszútávon érvényesíthető eszköz, ami önmagában nem is jelenthet teljeskörű megoldást. A fenti térképen szereplő falvak jellemzően alacsonyan iskolázott és nagy arányban roma származású lakosainak tehát helyben kellene munkát biztosítani, mégpedig rövid-távon, vagyis olyan eszközöket kell definiálnunk, amelyek néhány hónapon vagy egy éven belül működésbe hozhatók, hatásaik azonnal jelentkeznek, és fenntarthatóságuk is tervezhető. Ezeket az eszközöket a nagyüzemi mezőgazdasági szektor átalakítása (profilváltása) is szolgáltathatná, de ez ismét csak nem rövid-, hanem legalább középtávú beavatkozásokat igényel, ami az akut problémák kezeElvi megoldás: a szociális (közösségi alapú) gazdaság A fent bemutatott települések foglalkoztatási gondjaira tehát viszonylag gyors és hatékony megoldást kell találni. Ennek a megoldásnak a kereteit a helyi gazdaságfejlesztés elméleti alapvetései és eszközei jelölhetik ki, amelyek közül a szociális gazdaság kiépítése alkalmazható. A helyi gazdaságfejlesztés eszközeinek tekinthetők az alábbiak: o helyi termékek (fejlesztése) o helyi „pénz”, helyi csereeszközök o helyi alternatív energia, kisközösségi autonóm energia-ellátás o helyi vállalkozások fejlesztése o méltányos turizmus, helyi fesztiválok, közösségi rendezvények, és mindezek mellett különösen a o közösségfejlesztés és szociális munka. Az 1990-es évek végére felerősödő munkanélküliségi hullám – illetve a formális gazdaság cselekvési képtelensége a folyamat leállítására – hívta életre a szociális gazdaságot, s járult hozzá elterjedéséhez. A szociális gazdaság definíciója: „olyan helyi kezdeményezéseket tekintünk a szociális gazdaságba tartozónak, amelyek célja a nehezen elhelyezhető emberek integrálása a munka világába, foglalkoztatást, szakmai tudásuk fejlesztését és tanácsadást kínálva számukra”1. Emellett a szociális gazdasági kezdeményezések általános jellemzői: o lokális szinten működnek, a köz- és a piaci szektor között, o a magáncégek és állami intézmények által kielégítetlenül hagyott helyi szükségletekre reagálnak, o új munkahelyeket teremtenek, o jövedelmet generálnak és az a céljuk, hogy idővel önfinanszírozóvá váljanak, o a bevételeik között a magánfinanszírozás is bizonyos mértékben megjelenik, o célcsoportjukba tartoznak a tartós munkanélküliek, az elhelyezkedési nehézséggel küzdő pályakezdő fiatalok, a gondozási kötelezettséggel terhelt nők, az idős és fogyatékossággal élő emberek és a szociális beilleszkedési zavarokkal küzdő személyek. A szociális gazdaság tehát körülölel minden olyan társadalmi szolidaritáshoz tartozó intézkedési területet, amelyben a szereplők a piaci és az állami szféra által kielégítetlenül hagyott helyi szükségletek kielégítésére törekednek nonprofit módon. Ez a gazdasági forma jellemzően a társadalom törékeny szereplőinek ad segítséget munkalehetőségeik megteremtésével, valamint szociális szolgáltatások minél szélesebb körű biztosításával. lésében most nem járható út. Mindezzel együtt nem állítjuk, hogy ezt az átalakítást nem kellene azonnal megkezdeni, és a középtávon várhatóan adódó lehetőségekkel nem kellene már a rövid-távú beavatkozások során számolni. Hazai tapasztalatok A szociális gazdaság valamiféle bevezetését több program is célozta már Magyarországon, leginkább az EU forrásait felhasználva (PHARE, EQUAL, HEFOP, ROP, TÁMOP különböző konstrukciói). Ezek – mindamellett, hogy több értékes helyi programot végigvittek – áttörést nem tudtak elérni a szektor fejlesztését illetően, különösen nem a kisfalvakat illetően. Korábban tisztán hazai költségvetési, ma már EU-s forrásokkal vegyített konstrukciókban ugyanakkor olyan programok, kezdeményezések is azonosíthatók, amelyek kifejezetten a falvakat célozták meg, és hátrányos helyzetű családokat kívántak jövedelemhez, illetve munkához juttatni a meVidékfejlesztési melléklet 2. oldal
Vidékfejlesztési melléklet
2013. június
Közösséget a jövőért!
zőgazdaságban. A legismertebb és legnagyobb múlttal rendelkező akció ezek közül a szociális földprogramok rendszere, amelyik 1992. óta folyamatosan támogatja kisebb összegekkel a szóban forgó településeket. Emellett a ma már nem létező különféle decentralizált területfejlesztési források finanszíroztak főleg infrastrukturális fejlesztéseket falvakban, amelyek a helyi közösségi gazdálkodást tudták támogatni. Végül a Dél-Dunántúl most záruló komplex munkaerőpiaci programját, a Sorsfordító - Sorsformáló programot kell megemlítenünk, amelyik már célzottan mezőgazdasági közösségi gazdálkodást kezdett el – a megfelelő képzéssel kombinálva – kiépíteni mintegy 30 faluban. E felsorolt eszközök szintén nem tudtak áttörést elérni, a közösségi gazdálkodás szélesebb körben nem honosodott meg az országban, mégis van több sikeres helyi program is, amelyek jó gyakorlatként azonosíthatók és követendő példát jelenthetnek. Ilyen falvak például Tolna megyéből Belecska és Kisvejke, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Túristvándi, Rozsály és Tiszaadony, illetve legújabban szintén Tolna megyéből Gyulaj. Hogy csak ilyen kevés településen tudtak ezek a források az elmúlt két évtizedben maradandó hatásokat kiváltani és valamiféle működőképes, helyenként piaci alapon is fenntartható rendszert létrehozni, annak az az alapvető oka, hogy korántsem egyértelmű, miként is kell hátrányos helyzetű településen, hátrányos helyzetű emberek számára értékteremtő mezőgazdasági programot létrehozni, ami a helyi közösség érdekében, közösségi alapon működik. Ez ugyanis egy rendkívül összetett, széles körű és mély szakértelmet, empatikus készségeket és határozott társadalmi felhatalmazást kívánó cselekvési folyamat, amelyiknek ha csak egy eleme is hiányzik a helyi rendszerből, akkor az adott program jó eséllyel megbukik. A működőképesség feltételei Egyrészt mezőgazdasági értéktermelésről beszélünk, vagyis a helyi program vezetésének értenie kell a mezőgazdasághoz. Másrészt hátrányos helyzetű embereket kívánunk alkalmazni, ami jelentős szociális érzékenységet és szakértelmet feltételez, ily módon tisztában kell lenni a szociális munka és közösségfejlesztés alapjaival. Harmadrészt pedig felkészültnek kell lenni az elérhető támogatási források megszerzésére, fogadására és hatékony elköltésére. És mindhárom alrendszeren belül számos egyedi esetet, problémát kell kezelni, megoldani úgy, hogy közben a vezetés nem veszíti el a lényegi fókuszpontot, vagyis azt, hogy teljes programban, rendszerben kell gondolkodni, és mindent e rendszer építése szempontjából kell értelmezni. Nincsenek receptek arra vonatkozóan, hogy egy-egy ilyen helyi közösségi falugazdasági programot miként is kell létrehozni és működtetni. Több adaptációs feltételt azonosítottunk már eddigi munkánk során; ezek: o Erős helyi közösség: közösségi gazdálkodás a cél, közösségfejlesztés nélkül nincs szociális gazdaság; o Rendelkezésre álló földterület: többnyire kertészeti gazdálkodásról beszélünk, aminek van némi földigénye (néhány hektár/település); o Polgármester feladatvállalása: ma általánosan egyetlen szereplő van a falvainkban, aki képes felvállalni egy ilyen kezdeményezést, ez pedig a polgármester; o Vállalkozó önkormányzat: mivel a nagyüzemi mezőgazdaság nem vállal felelősséget a közösségért, egyéb piaci szereplők pedig alig találhatók a falvakban, a program elindítását az önkormányzatnak kell vállalnia, akár a helyi szociális szövetkezettel, akár saját nonprofit gazdasági társaságával együttműködésben; o Állami segítség – fenntarthatóság: a közösségi gazdasági programok tőkeszegények, önfenntartóvá csak állami támogatások révén, 5-10 év alatt válhatnak; o Fejlesztési központ: forrásszerzési és -felhasználási kapacitásokat kell fejleszteni a falvakban, akár a civil szféra, szociális szövetkezetek, akár különféle állami szervek és önkormányzati társulások bevonásával. És végül még egy további szempont: mindenkinek – beleértve az állami és önkormányzati intézményeket, a civil szférát, a gazdaság profitorientált szereplőit, a kutatóintézetekben, egyetemeken, illetve különféle tanácsadó cégeknél dolgozó, magasan képzett szakembereket – közvetlen felelősséget kell vállalnia a falvak, és általában a vidék fejlesztésében, az ott élők életminőségének javításában. Németh Nándor, PhD Magyar Máltai Szeretetszolgálat Pannon.Elemző Iroda Vidékfejlesztési melléklet 3. oldal
Közösséget a jövőért!
2013. június
Vidékfejlesztési melléklet
A Tamási Innovációs Központ Nonprofit Kft. hirdetménye A "Közösséget a jövőért!" projekt keretei között a Tamási Innovációs Központ Nonprofit Kft. ingyenes pályázati tanácsadást nyújt az érintett 11 település önkormányzatai, intézményei, civil szervezetei és vállalkozásai számára mind az épp aktuális, mind a várható kiírásokkal és forrásszerzési lehetőségekkel kapcsolatban. Elérhetők vagyunk a 7090 Tamási, Nyírfa sor 15. címen, illetve http://www.innovtamasi.hu/ weboldalon és a +36+36-74/57074/570-300 telefonszámon. Kérjük, pályázati ötleteikkel, elképzeléseikkel, problémáikkal forduljanak hozzánk bizalommal! Szántó Zoltán ügyvezető
A HELYI TERMÉK MAGAZIN SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKRŐL SZÓLÓ TEMATIKUS KÜLÖNSZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Interjú A magyar vidék nemcsak gazdaságilag, de népességét tekintve is a túlélésért küzd Mi a Szociális Szövetkezet? A szociális szövetkezetek történeti áttekintése Hazai támogatási tapasztalatok Új változások a szociális szövetkezetek életében Gyakran ismételt kérdések Hazai Szociális Szövetkezetek Olajütő Szociális Szövetkezet Völgység Kincse Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezet Ormánsági Szolgáltató Szociális Szövetkezet MIEGYMÁSÉRT Szociális Szövetkezet Kapos Kistérségi Szociális Szövetkezet Gödölye Szociális Szövetkezet HAJDÚ FORMA Szociális Szövetkezet Cívis Kurázsi Szociális Közhasznú Szövetkezet Szociális Szövetkezetek Európában Áttekintés City Bee Szociális Szövetkezet – Dánia Szociális gazdaság: Mondragon Szövetkezet – Spanyolország Szövetkezetek Olaszországban Szociális szövetkezet Nagyváradon Co-operative College Young - UK
www.helyitermekmagazin.hu Vidékfejlesztési melléklet 4. oldal
2013. június
Közösséget a jövőért!
Pályaválasztás 8. – Műszaki szakmacsoport Hamarosan a végére érünk a szakmacsoportok bemutatásának. Ha megvan az összes eddigi lapszámunk, és átolvasod a létező szakmákat, akkor talán már kezd körvonalazódni, hogy mi az a terület, ami a leginkább érdekel. 4 fő szakmacsoportot tudunk elkülöníteni: 1. humán szakmacsoport (oktatási, egészségügyi, szociális szakmák: 2., 3., 4., 5. lapszám) 2. gazdasági és szolgáltatási szakmacsoport (művészet, közművelődés, kommunikáció, közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem, vendéglátás és idegenforgalom: 6., 7. lapszám) 3. agrár szakmacsoport (a 8. lapszámban olvashatsz róla) 4. műszaki szakmacsoport A műszaki tevékenységek közé tartoznak a következők: GÉPÉSZET: lakatos, autószerelő, autófényező, karosszéria lakatos, CNC gépkezelő, gépész, gépészmérnök, mezőgazdasági gépész ELEKTRONIKA: villanyszerelő, biztonságtechnikus
elektroműszerész,
háztartási
gépszerelő,
autóvillamossági
szerelő,
INFORMATIKA: számítógép-kezelő, adatfeldolgozó, számítógépes adminisztrátor, programozó-matematikus, műszaki informatikus VEGYIPAR: vegyésztechnikus, gyógyszertári asszisztens, vegyész, borász, gyógyszerész ÉPÍTÉSZET: ács-állványozó, bádogos, kőműves, hideg- melegburkoló, lakberendező, földmérő, építészmérnök, építésztechnikus, geodéta (földmérő) KÖNNYŰIPAR: kosárfonó, keramikus, szövő, szűcs, textilipari mérnök, papíripari mérnök FAIPAR: asztalos, favágó, ács-állványozó, fafaragó, erdész, erdőmérnök és természetvédelmi mérnök NYOMDAIPAR: grafikus, animációs rajzoló Ha odafigyeltél, rengeteg szakmanevet ismerhettél meg. Ha nem mindegyikről tudod, hogy mit jelent, mivel foglalkozik, akkor figyelmedbe ajánlok egy internetes honlapot: eletpalya.munka.hu A fenti linkek közül válaszd ki a „Tudástár” menüt, és azon belül találsz szakmabemutató filmeket és mappákat is, hogy többet megtudhass egy-egy szakmáról. Wolf Petra
7. oldal
Közösséget a jövőért!
2013. június
Családi nap Gyulajon Május elején családi napot tartottunk Gyulajon. Szerencsére az előtte heteken át zuhogó eső két napja már nem esett, és erre a napra a nap is kisütött. Rengetegen dolgoztak azért, hogy a nagy napon minden egyes sátorvas, a padok, az üstök, a színpad a helyére kerüljön, és az összes vezetékben áram legyen.
Az emberek nagyon lassan szállingóztak, és a technika ördöge alaposan próbára tette az idegrendszerünket, hiszen hol a hangosítás tűnt el, hol a légvár eresztett le. De aztán az amperek elkezdtek vágtázni a vezetékekben, valamennyi gyulaji megérkezett, és minden a helyes vágányra került.
8. oldal
2013. június
Közösséget a jövőért!
A Máltai Szeretetszolgálat orvoscsoportja felállította sátrait, és megkezdték a gyerekek látás-, hallás- és fogszűrését. Mindegyik gyerkőc igazán nagyon bátran viselkedett a vizsgálatok alatt, így jutalmul fagyis-kupont kaptak. Közel 100 kis és nagy óvodás és iskolás egészségügyi problémáira derült fény – szemek esetében ez érthető szó szerint – hála és köszönet ezért nekik. Ma már büszkén hordják is a gyerekek ezeket a szemüvegeket, és mindegyiküknek nagyon jól áll! Gábor bácsi áldásos közreműködésének köszönhetően a kicsiknek a várakozás sem telt unatkozással, hanem izgalmas sport- és sorversenyekkel, „szumóval” és focival múlathatták az időt. Mialatt kint a pályán izgalmakkal telt az idő, a sátorban sokkal nyugalmasabb tevékenységekkel vártuk a falu apraja-nagyját. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere: Márti néni segítségével csodaszép képeslapok készültek anyák napjára: kis idézettel, virággal díszített bögrécske-képeslap, az iskola tanárai is kézműves foglalkozással várták a gyerekeket, papírból készítettek szebbnél szebb virágokat. Munkájukat és türelmüket ezúton is köszönjük! Éva, Bea és Ivett az egyik legnépszerűbb elfoglaltságot vállalták magukra: a csillámtetoválást! Ezzel tényleg magukra vonták a gyerekek és a felnőttek fokozott érdeklődését. Mariann arcot festett, így a nap végére számtalan pillangó, hercegkisasszony, pókember, tigris, macska, kutya szaladgált a faluban, fejtörést okozva a szülőknek gyermekeik azonosításában! Zsuzsa néni kavicsfestést és -színezést biztosított a gyerekeknek, egy kis jutalom ellenében, hiszen ő is jégkása kupont osztogatott a legügyesebbeknek. A nap legnépszerűbb eseménye vitathatatlanul a családi fotózkodás volt. Minden családról készülhetett közös fotó, illetve egyéb fotókra is lehetőség volt, amiket a helyszínen ki is nyomtattak és mindenki vihette is haza. A finom ebédről különböző csapatok gondoskodtak. Volt ilyen csapata az önkormányzat dolgozóinak, az iskolának, az óvodának, a közmunkásoknak és a szülői munkaközösségnek is. A rengeteg bográcsnak és szorgos kéznek köszönhetően senki nem maradt éhes. Köszönjük szépen a jóltartást! Délután három órakor véget értek a kézműves programok, és megkezdődtek a színpadon az előadások, melyeket ezúttal is Mónika néni konferált a tőle megszokott profizmussal. Az első produkció a gyerekeknek szólt első sorban a Grimaszk színház előadásában, de a felnőttek is nagyon élvezték az egyszemélyes szórakoztató műsort. Majd felléptek az óvodások, akik igazán színes műsort mutattak be nekünk. Látszott rajta a rengeteg munka, de az apróságok ezúttal is nagyon ügyesek voltak. Az iskolásoktól most is fergeteges cigánytáncot láthattunk, mellyel óriási ovációt keltettek a sátorban. Hengl Zsófi erdélyi népdalokat énekelt gyönyörű hangján. Szőts Gábor „bácsi” harcművészeti bemutatót tartott, ahol a helyiek is megmérettethették magukat. Fejős Roland például földharcban küzdött meg ellenfelével. A színpadi produkciót Erzsike néptánccsoportja zárta. Az esti jó hangulatról a „Hangadók” gondoskodtak. Gáborné Siska Mariann
Egészségnap Nem lehet elég korán kezdeni az egészségünk védelmét… Iskolánkban erre nagy gondot fordítunk. A gyerekek figyelmét – már hagyományosan – Egészségnapon hívjuk fel arra, hogy fontos a helyes táplálkozás, a tisztálkodás és a rendszeres testmozgás. Reggeli torna Gábor bácsival, hogy fitten induljon el a nap. Elindult… De sajnos sérültekkel. Az első osztályosokkal „baleset történt”… Iskolánk tanulói derekasan helytálltak és ellátták a csúnya sebeket. Az osztályok egészséggel kapcsolatos feladatokkal bővítették ismereteiket és igazi csapatmunka volt a megoldás. Kinga néni egész nap ügyelt a vérnyomás normál értékeire és bemutatta a helyes fogmosást.
9. oldal
Közösséget a jövőért!
2013. június
Ezen a napon kapták meg a gyerekek a Máltai Szeretetszolgálattól a színes szemüvegeket. Megkóstolhattuk az egészséges graham lisztből készült pogácsát, amiről kiderült, hogy nagyon-nagyon finom. Mindenki készített vitaminban gazdag gyümölcssalátát eperből, banánból, narancsból, dinnyéből, kiviből és almából.
Az egészségünk védelme mellett a rendőr bácsik a biztonságunkra vigyáztak és ellenőrizték, hogy biciklink valóban „Szuper Bringa”! Persze mindenkié „Szuper…”!
Az Egészség nap vidáman, játékosan és egészségesen telt! EGÉSZSÉGÜNKRE! Szentgyörgyi Éva
10. oldal
2013. június
Közösséget a jövőért!
Gyereknap Fürgeden Mi is az a gyereknap? A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, általában (de nem mindenhol) június 1-jén. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban (1920. április 23.), majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben. Nem világos, miért pont június 1-jét választották ki. Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még gyermekhétnek hívták), 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják. Fürgeden sem tétlenkedtek az emberek, megszervezték a gyereknapot. Volt ott minden: kincskeresés, bohócelőadás, kötélhúzás és zsákbanfutás és aki még így sem fáradt el, az eltolhatta talicskán fáradt rokonát a célig. Vidámság és jókedv követte a gyerekeket e napon, és ha néha esett is az eső, elnyomta a gyerek zsibongó hangja. Göttlinger Judit
Gazdálkodj okosan, avagy életvezetés kicsiknek játékosan A fürgedi kisdiákok nem félnek a pénztől és a beosztásától sem. Játékos feladatokkal próbáltuk rávezetni őket, hogy miért fontos a spórolás. Beszélgettünk a zsebpénzekről, és egy kérdőívvel mindenki elmondhatta, hogy ki mire költene a legszívesebben, és ha tud, akkor mire gyűjt jelenleg. A kisebbek a pénzeső című játékkal próbálták beosztani a nehezen megszerzett pénzüket és örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek, ha hirtelen pénzhez jutnak, nemcsak csokit és chipszet vennének, hanem szeretnék valami olyan élelmiszerre költeni a pénzüket, mely az egész család számára hasznos, így sokan költöttek tartós élelmiszerre és húskészítményekre. Természetesen egy kis édesség is mindig belefért. A nagyobbak már komolyabb játékkal mutathatták meg fejlettségüket, nekik csoportosan egy egész háztartás egyhavi kiadását meg kellett tervezniük a rezsivel, az élelmiszerrel, a ruházkodással és az iskolai kiadásokkal együtt. Nagy meglepetésünkre mindegyik csoport – vagy már család – be tudta osztani a pénzét, és mindenki meg is takarított valamennyit. De ki mire költené a család megtakarított pénzét? Abban egyetértettek a gyerekek, hogy takarékoskodnak egy évig és az így megmaradt pénzt tűzifára, állatokra, takarmányra vagy esetleg konyhabútorra költenék. A gyerekek brillíroztak a foglalkozásokon, és lázasan várják a folytatást. Tévedés, ha a szülők azt hiszik, gyermekük nem rendelkezik ismeretekkel a pénz világáról, hogy miért és hogyan kapunk pénzt, hogy mik a legfontosabb kiadásai egy családnak és hogy nem tudják miért fontos a spórolás, illetve, hogy a gyerekeknek nincsenek vágyaik, amikre szívesen spórolnának a zsebpénzükből. Göttlinger Judit 11. oldal
Közösséget a jövőért!
2013. június
„Évadzáró” baba–mama klub Páriban A nyári szünet előtti utolsó baba klubot tartottuk meg szerdán a szokásos helyünkön, az ovi épületében. A kánikula ellenére sokan eljöttek. A kicsik már összeszoktak a hónapok során, szépen eljátszottak egymással. A nagy melegben oda kell figyelni a folyadékbevitelre – ez volt a mai egyik témánk. Nálunk ez nem volt probléma, teáztak a kicsik, és Kati óvó néni még egy nagy tál cseresznyével is meglepett bennünket! Szeretném megköszönni Nászainé Jákob Éva védőnőnek azt a sok-sok szeretetet és gondoskodást, amivel a hónapok során körülvett bennünket. Az anyukáknak és gyerkőceiknek pedig azt, hogy eljöttek, jól érezték magukat. Találkozzunk ismét szeptemberben, a szokásos időpontban, a hónap 3. szerdáján, 18-án! Mindenkinek jó pihenést kívánok a nyárra! Pálfi Ágnes
Katalinka Bábszínház Értényben A „Közösséget a Jövőért!” projektnek köszönhetően lehetőségünk volt meghívni Csirkéné Mayer Katalint, illetve kísérőjét, Pencsné Adorján Katalint, akik Puszedli és Eperke bohócként szórakoztatták a nagyérdeműt. Orsós Anita
Katalinka Bábszínház Koppányszántón A „Közösséget a Jövőért!” projekt keretében lehetőségünk volt Koppányszántón is hozzájárulni a gyereknaphoz, és így Katalinka Bábszínház szórakoztathatta gyerekeket. Orsós Anita
12. oldal