2010. január
60 Ft
XVI. Évfolyam 1. szám
G AZDAG E RZSI : Ú J ÉV Köszöntelek, új év új világa! Hozz békességet a világra! Terülj, terülj ki tarka kendő! Add elő kincsed, új esztendő!
K ÖZMEGHALLGATÁS Gádoros Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. január 25-én (hétfőn) 17 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁST tart a Közösségi Házban.
Ha új esztendő én lehetnék, minden gyermeket úgy szeretnék,
A közmeghallgatás napirendi pontjai a következők:
mintha tulajdon enyém lenne, a jövendőmet látnám benne!
1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról Előadó: Dr. Prozlik László polgármester
Minden gyermekszív rubinláda, S egy-egy új év van abba zárva
2.) Tájékoztató a 2010. évi költségvetési javaslatokról Előadó: Dr. Prozlik László polgármester
T ISZTELT G ÁDOROSI P OLGÁROK ! Az új évezredben ismét egy újabb esztendőt hagyhatunk magunk mögött, és várakozásteljesen egy újabb elé nézünk. Hogyan? Boldogan vagy szomorúan, várakozva vagy lemondva? Ahányan vagyunk, annyiféleképpen. Ilyenkor az újév első napjaiban általában értékeljük a múlt esztendő történéseit. A jót és a rosszat. Megpróbálunk tanulni a hibáinkból és új célokat kitűzni, hiszen ezek lesznek jövőnk építőkövei. A szép élményeket pedig elraktározzuk, bízva abban, hogy maradandó és megismételhető lesz! Településünk elmúlt egy éve, mint ahogy az országunké sem volt könynyű és viharoktól mentes. Nehéz, de építő jellegű év van a hátunk mögött. Persze mindig találunk elégedetlen embereket, nem megfelelően elhangzott szavakat, hibákat, problémákat. De nem erre kell összpon-
tosítani! Csak a jóra, a pozitívra, az Kányádi Sándor: előremutató beszédekre, helyzeCsendes pohárköszöntő újév tekre, emberekre! Megfelelő alapokreggelén ból, összefogással lehet csak stabil jövőt építeni! Az ország zűrzavaNem kívánok senkinek se rában, a politikai csatározásokban különösebben nagy dolgot. sokszor elfeledjük, hogy a szeretet, a Mindenki, amennyire tud, béke, az együttélés, milyen fontos legyen boldog. kell, hogy legyen életünkben. Érje el, ki mit szeretne, Gádoroson, Magyarországon, Föls ha elérte, többre vágyjon, dünkön. Figyeljünk néha egy kicsit s megint többre. Tiszta szívből magunkra, a szűkebb és tágabb ezt kívánom. környezetünkre jobban! Szaporodjon ez az ország Ne feledjünk szép szót, mosolyt Emberségbe', hitbe', kedvbe', ajándékozni nap, mint nap! Mert az s ki honnan jött, soha soha életünk olyan, amilyet mi magunk ne feledje. teremtünk! Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk… Kívánok Minden Gádorosi A többit majd apródonként Polgárnak Áldott Új Esztendőt megcsináljuk. ezzel a szép verssel! Végül pedig azt kívánom, legyen béke. – Dr. Prozlik László Gyönyörködjünk még sokáig polgármester a lehulló hópihékbe'!
B ÉRLETI DÍJ VÁLTOZÁSOK A Képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában lévő garázsok és egyéb helyiségek bérleti díjait 2010. január 01től 5 %-kal megemeli. A Képviselő-testület az önkormányzat tulajdonban álló lakások lakbérét az
alábbiak szerint állapítja meg 2010. január 01.-napjától: s összkomfortos lakás 125 Ft/m2/hó s komfortos lakás 86 Ft/m2/hó s félkomfortos lakás 75 Ft/m2/hó s komfort nélküli lakás 46 Ft/m2/hó
K ÁBEL TV DÍJAI A Képviselő-testület a kábeltelevízió előfizetési díjait 2010. január 1-jétől a kisebb programcsomagnál 1.550 Ft+ÁFA, a nagyobb programcsomagnál 2.380 Ft + ÁFA öszszegben állapította meg.
2010. január
A K ÉPVISELŐ - TESTÜLET 2010. FEBRUÁR 09- ÉN TARTANDÓ ÜLÉSÉNEK NAPIREDI PONTJAI 1.) 2.) 3.) 4.) 5.) 6.) 7.)
Jelentés a határozatok végrehajtásáról Közfoglalkozatási terv elfogadása 2010. évi községi ünnepekre javaslat Támogatott civil szervezetek elszámolásáról tájékoztatás Az önkormányzat által megnyert pályázatok megvalósulásával, költségeivel, elszámolásával kapcsolatos előterjesztés Az önkormányzat részvételével működő társulásokkal kapcsolatos általános és pénzügyi tájékoztató 2010. évi költségvetési rendelet tervezet megvitatása
8.) 9.) 10.) 11.) 12.) 13.) 14.) 15.)
Köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározása Tájékoztató a jegyzői teljesítményértékelésről Művelődési Ház 2010.évi munkatervének jóváhagyása PROGÁDOR Kft. 2010.évi üzleti tervének elfogadása Képviselői tiszteletdíjak megállapítása Tájékoztató a polgármester 2009. évi szabadságának felhasználásáról Választási bizottságok megválasztása Egyebek
KÖTELEZŐ KÉMÉNYSEPRÉSI DÍJAK 2010. ÉVBEN Egyedi kémények szilárd-olaj: Gáz: Egyesített falú gyűjtő gáz: Mellékcsat. gyűjtő gáz: Egyedi tartalék: Egyesített falú gyűjt. tartalék: Központi üzemi: Gyárjellegű: Kéményégetés:
1.214 Ft/db/év 1.060 Ft/db/év 755 Ft/szint/év 1.588 Ft/szint/év 834 Ft/db/év 605 Ft/db/év 199 Ft/fm/eset 378 Ft/fm/eset 3.024 Ft/db
Gáz:
végleges előzetes
3.781 Ft/db 1.664 Ft/db
Egyesített falú gyűjtő szilárd-olaj: Gáz: végleges előzetes
4.839 Ft/db 8.167 Ft/db 4.689 Ft/db
Mellékcsatornás gyűjtő szilárd-olaj: Gáz:
10.135 Ft/db 10.135 Ft/db
A kötelező 4 évenkénti műszaki felülvizsgálat díjait a tisztítási díjak tartalmazzák. Megrendelés esetén kötelező kéménytisztítás és szakvéleményezés készítés szolgáltatási díjai 2010. évben
Központi üzemi szilárd-olaj: Gáz:
1.664 Ft/db 4.839 Ft/db
Gyárjellegű:
379 Ft/fm
Kéménytisztítás:
Kéményméretezés számítógéppel:
Egyedi: Egyesített falú gyűjtő: Mellékcsatornás gyűjtő: Központi üzemi: Gyárjellegű:
530 Ft/db 346 Ft/szint 739 Ft/szint 197 Ft/fm 379 Ft/fm
Kéményvizsgálatok: Egyedi szilárd – olaj:
1.772 Ft/db
NYERSANYAGNORMA A Fejes Bt. által üzemeltetett konyhán előállított és kiszolgált étkezések nyersanyagnorma értékének megállapítása a Képviselő-testület feladata. A Képviselő-testület a 2010. január 1-jétől a nyersanyagnormákat az alábbiak szerint állapítja meg: Intézmény 1.) 2.) 3.)
2010. évi javasolt nyersanyagnorma (ÁFA nélkül) 307 Ft/adag
Óvoda Iskolás gyerekek napi háromszori étkezés csak ebéd Nappali szociális ellátás (csak ebéd) 4.) Házi szociális gondozás (csakebéd) 5.) Bentlakásos 3 x-i étkezés
385 Ft/nap 261 Ft/adag 288 Ft/adag 288 Ft/adag 530 Ft/nap
Egyedi: Központi üzemi:
7.564 Ft/db 30.254 Ft/db
Építési engedélyezési eljáráshoz nyilatkozat a 46/1997. (XII. 29.) KTM. sz. rendelet értelmében: 3.792 Ft/lakás 5.668 Ft/közp.kém A feltüntetett árak minden esetben nettó árak.
F OGÁSZATI FELHÍVÁS ! Egészségpénztári tagok figyelem!!! Fogkezelések, fogpótlások készítését vállaljuk – rövid határidővel – valamennyi Egészségpénztári tag részére is. Ugyanakkor felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy mindenki saját érdekében vegye igénybe a fogászati rákszűrő vizsgálatokat. Tisztelettel: Dr. Fodor Erika fogszakorvos
TÁJÉKOZTATÓ Kiss György Csillagda - Nagyszénás 5931 Nagyszénás, Ságvári utca 26. (Rendőrség melletti udvar) Webcím : www.kgycsillagda.atw.hu Kapcsolattartó : Fődi Andrásné (
[email protected]) Tel.: 30/559-3285
2010. január
G ÁDOROSI I DŐSEKÉRT A LAPÍTVÁNY K URATÓRIUMÁNAK BESZÁMOLÓJA Gádorosi Idősekért Alapítvány Kuratóriumának közhasznúsági beszámolója a 2008. évi tevékenységéről Az Alapítvány 1998-ban közhasznúsági nyilvántartásba került, közhasznú jogállást nyert. Közhasznú munkássága: szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása. Az Alapítvány céljának megvalósítása érdekében: s A rászoruló idős személyek körének megállapítása végett tájékozódik, s Együtt működik az idősek szociális ellátásáról gondoskodó intézményekkel, s Anyagi és természetbeni támogatást nyújt az arra rászoruló idős személyek részére, s Az időseket gondozó intézmények tárgyi feltételeinek javításáról gondoskodik, s Az időskorúak rendezvényeinek költségeiből részt vállal, s Egyéb – rendelkezésre álló – eszközökkel és módon igyekszik az idősek megélhetési gondjain enyhíteni, ezzel életkörülményeinek javításához hozzájárulni. Az Alapítvány bevétele a 2008. évben is az éves kamatból, magánszemélyek által befizetett adományból és a személyi jövedelemadó 1%-ból tevődött össze. Az Alapítvány kiadásai a 2008. évben a következők voltak: s Gádorosi Mozgáskorlátozottak Egyesületének nyújtott
s Gádorosi Hidasi László Nyugdíja Klubnak nyújtott
támogatás. s Gondozási Központnak nyújtott támogatás: s Idősek Napjára s Karácsonyra s A 60 éven felüli gádorosi idős emberek élelmiszer
csomaggal történő megajándékozása, közösen a Gádoros Nagyközségi Önkormányzattal s Adminisztrációs költségek. Az Alapítvány tisztségviselői munkabért és egyéb juttatásokat nem kapnak. Munkánkat önkéntesek segítik. Gádoros, 2009. október 20. Bencsik Sándorné Kuratórium elnöke A Gádorosi Idősekért alapítvány 2008. évi közhasznúsági jelentése. Az éves beszámolóval tekintendő. Számviteli beszámoló: 2008. január 1-i nyitó pénzkészlet: 1.297.912,- Ft Az évi bevétel: 482.820,- Ft Az évi kiadás: 587.817,- Ft 2008. december 31-i záró pénzkészlet: 1.192.915,- Ft
támogatás.
T ÁJÉKOZTATÓ
I NFORMÁCIÓ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Orosházi Kirendeltség Cím : Orosháza, Szabadság tér 3. Telefon : 68/411-519 Mobil : 30/743-2814 Fax : 68/411-726 E-mail :
[email protected] Ügyfélfogadás: hétfő, kedd: 8.00-15.00 szerda: 8.00-18.00 csütörtök: 8.00-15.00 péntek: szünnap APEH Orosházi kirendeltség Cím: 5900 Orosháza, Szabadság tér 5. Telefon: 68/510-960 ; 68/510-961 Fax: 68/510-960 Weboldal: www.apeh.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 9.00 – 18.00 kedd: 12.00 – 15.00 szerda: 8.00 – 15.00 csütörtök: 8.00 – 11.00 péntek: 8.00 – 11.00
Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kihelyezett ügyfélszolgálat
Módosul a mezei őrszolgálatról szóló többször módosított 3/2008. (II. 14.) KT. számú rendelet
Cím: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. (2. emelet 10. iroda) Telefon: 68/411-519
Gádoros Nagyközség Képviselő-testülete a fegyveres biztonsági őrzésről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény (a továbbiakban: tv) 19. §-ában kapott felhatalmazás alapján Gádoros nagyközség közigazgatási területén lévő mezőgazdasági rendeltetésű termőföldek őrzése érdekében alkotott, mezei őrszolgálatról szóló 3/2008. (II. 14.) KT. számú rendeletét (továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja:
Ügyfélfogadás: Minden páratlan hét csütörtökén 8.30 – 12.30 Okmányiroda Cím: 5900 Orosháza, Szabadság tér 3. Tel.: (06-68) 411-396 Fax: (06-68) 416-955 E-mail: okmanyiroda@ oroshaza.hu Ügyfélfogadás: Hétfő: 7.30 – 12.00; 12.30 – 15.30 Szerda: 7.30 – 12.00; 12.30 – 16.00 Csütörtök: 7.30 – 12.00
1. § A R. 4. § (2) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (2) A mezőőri járulék mértéke 9,25 Ft/100m2/év (925 Ft/ha/év). A járulékfizetés szempontjából minden megkezdett 100 m2 után kell járulékot megfizetni. 2. § E rendelet 2010. január 1. napján lép hatályba.
2010. január
T ÁJÉKOZTATÓ TÁJÉKOZTATÓ az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, behajtások helyzetéről A Képviselő-testület legutóbbi soron következő ülésén tájékoztató hangzott el az adózással kapcsolatos feladatok ellátásáról, a behajtások helyzetéről, melyben többek között az alábbiak is szerepeltek: 1.) Magánszemélyek kommunális adója A Magánszemélyek kommunális adója a többször módosított 6/1995. (III. 3.) KT. számú rendelet alapján kerül megállapításra.
mények, illetve előírások.) A községben 1726 ingatlanra van kivetve magánszemélyek kommunális adója, ami ingatlanonként 7.000 Ft/év, melyből az éves adóbevétel 12.082.000 Ft lenne. Ezen összeget csökkentő tételek: · 30 külterületi lakóingatlan (tanya) mentes. · 495 db 50%-os kedvezményezett életkor alapján · 2 fő kedvezményezett szociális rászorultság alapján · Garázsok mentes. Ezek a kedvezmények 1.739.500 Ft-ot tesznek ki. Az előírt évi adóösszeg: 10.342.500 Ft
Bevételek alakulása: Ennek eredményeként a kommunális Tervezett adóbevétel Teljesítés adó mértéke ingatlanonként 2009.-ben 2006. 6.100.000 Ft 6.112.000 Ft évi 7.000 Ft. 2007. 8.600.000 Ft 8.362.000 Ft 2008. 9.000.000 Ft 9.768.000 Ft A 70 év feletti és a 18 év alatti adó- 2009. 9.768.000 Ft 9.696.000 Ft zóknak az évi adó 50%-át kell meg(okt. 31-ig) fizetnie. 2.) Iparűzési adó 2008. július 1. napjától hatályos a magánszemélyek kommunális adójáról Az iparűzési adó megállapítása a Helyi szóló helyi rendelet azon rendelkezése, iparűzési adóról szóló többször mely szerint a 20 m2 -t meg nem haladó módosított 23/2002. (XII. 27.) KT. alapterületű nem lakás céljára szolgáló számú rendelet alapján történik. épület mentes az adó alól (Muskátli 2009. évben iparűzési adóbevallást 204 utcai garázsok). Ez a módosítás 6 főt adózó nyújtott be. érintett. (Ennyien kérték a mentességet.) 2009. január 1-től ezen ingatlanok után a Összesen 209 db fizetési meghagyás tulajdonosok már teljes mentességet került kiküldésre az adózóknak, mely élveznek közül 5 db fizetési meghagyás 2009. évben megszűnt vállalkozás, illetve Ugyanezen rendelet 8.§-a alapján az felszámolás miatti záró bevallásáról éves adó mértékének 50%-át fizeti az az készült. egyedülálló magánszemély, akinek nettó jövedelme az adóévet megelőző év Ez évben 8 új vállalkozás adta be január 1-jén az öregségi nyugdíj leg- bejelentkezését az iparűzési adóhoz, de kisebb összegének (28.500 Ft) 150%-át ezek az adóalanyok majd a következő azaz a 42.750 Ft-ot nem éri el. Az idei évtől fognak adót fizetni. évben 2 fő kérelmezte jövedelmi viszonya alapján az 50%-os kedvez- 2008. január 1-től az iparűzési adóban a ményt. 600.000,- Ft iparűzési adóalapig való mentesség megszűnt. Ez azt jelenti, 15 új adózó tett a kommunális adó hogy az adózónak az összes adóalap előírásához szükséges bevallást, mivel után 2 % iparűzési adót kell fizetnie. ingatlant vásároltak Gádoroson, illetve Azoknak az őstermelőknek, akiknek a még nem volt adóbevallásuk. személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint a bevételük nem haladja Az idei évben (2009.év) a magánsze- meg a 600.000,- Ft-ot, nem kell bevallást mélyek kommunális adóját érintően 73 tenniük, azoknak az iparűzési adóban határozat került kiküldésre (kedvez- sem kell adózniuk.
Bevételek alakulása: Tervezett adóbevétel 2006. 17.400.000 Ft 2007. 14.700.000 Ft 2008. 15.000.000 Ft 2009. 19.000.000 Ft
Teljesítés 14.663.000 Ft 15.442.000 Ft 18.828.000 Ft 21.758.000 Ft (okt. 31-ig)
3.) Gépjárműadó 2007. január 1-től a gépjárműadóról szóló többször módosított 1991. évi LXXXII. törvény alapján kerül sor a gépjárművek adóztatására. Az adó alapja a személyszállító gépjármű hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye kilowattban kifejezve. Az adó mértéke az adóalap után háromévenként változik: A gyártás évében és az azt követő 3 évben 4-7 naptári évben 8-11 naptári évben 12-15 naptári évben A gyártást követő 16. naptári évben és azt követően
300 Ft/kilowatt 260 Ft/kilowatt 200 Ft/kilowatt 160 Ft/kilowatt 120 Ft/kilowatt
A tehergépkocsi és az utánfutó adójának mértéke az előző éveknek megfelelően változatlan maradt, az adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után 1.200 Ft. 2007-ben a törvényi változások miatt minden adózót határozattal kellett értesíteni év elején a gépjárműadó éves összegéről. Az idei év folyamán 195 db határozat került kiküldésre változások kapcsán, ezek vásárlások, forgalomból kivonások, illetve fogalomba történő visszahelyezésekből erednek. A mai napig 24 db gépjármű forgalomból való kivonását kezdeményeztük 1 évet meghaladó adótartozás miatt. Az év hátralévő részében az előbbi ok folytán további gépjárművek forgalomból történő kivonását kezdeményezzük az okmányirodánál. A kivetett adó összege: 11.571.000 Ft (1050 db gépjármű után) Ezen felül az adófizetés alól mentes gépjárművek száma 89db, mindez forintban kifejezve: 891e Ft. folytatás >>>
2010. január 2007-től szigorodtak a mentességre vonatkozó feltételek. A gépjárműadó fizetési kötelezettsége alól akkor mentes az adóalany, ha: · ha az adóalany mozgáskorlátozott (I. fokú orvosi szakvélemény alapján =”hétpontos papír”) · emellett a tulajdonos és az üzembentartó ugyanaz személy (a három feltétel konjunktív, azoknak együttesen kell teljesülniük!)
módosította a korábbi rendeletben meghatározott mértéket. A mezőőri járulék mértéke 8,8 Ft/100m2 évente, azaz 880 Ft/ha/év. A járulékfizetés szempontjából minden megkezdett 100 m2 után kell járulékot megfizetni. A földhivatali nyilvántartás és a termőföld-használók bevallása alapján hosszadalmas munka eredményeként sikerült az alapadatokat felvinni a számítógépre. A földtulajdonosában A bevétel alakulása: illetve felhasználójában bekövetkezett Tervezett bevétel Teljesítés változásokat mindenkinek a saját 2006. 9.300.000 Ft 9.760.000 Ft érdekében kellene bejelentenie hozzánk 2007. 9.700.000 Ft 9.589.000 Ft még a határozatok elkészülte előtt, 2008. 9.000.000 Ft 12.181.000-Ft közvetlen az évvégén vagy az év elején, 2009. 12.177.000 Ft 11.751.000 Ft hogy a határozatok az aktuális adatok (okt.31-ig) alapján készüljenek el. 4.) Mezőőri járulék
Az adatok feldolgozása után 255 db határozatot hoztunk meg, ami alapján Az elmúlt évben új feladattal bővült az már sor kerülhetett a befizetésekre is. adócsoport munkája, mivel a Képviselőtestület a 3/2008. (II. 14.) KT. számú A kivetett járulék összege:2.825.000 Ft rendeletével bevezette a mezőőri Tervezett bevétel 2.500.000 Ft járulékot. A rendelet hatálya a Gádoros Befizetve ( okt. 31-ig): 2.317.000 Ft közigazgatási területén termőfölddel rendelkezőkre (tulajdonos, földhasz- 5.) Adók módjára történő behajtások náló) terjed ki. Adók módjára történő behajtás ügyek Gádoros Nagyközség Polgármesteri száma a tavalyihoz képest megháromHivatala Képviselő-testülete a 26/2008. szorozódott megközelíti a háromszázat. (XI. 27.) KT számú rendeletével Ezek többsége helyszíni, illetve szabály-
sértési bírságból állt. Egyre nagyobb problémát jelent ezek behajtása, mivel ide akkor kerül az ügy, amikor a rendőrséghez megadott határidőre nem történt meg a befizetés. Ezek a pénzösszegek, amennyiben befizetésre kerülnek, az önkormányzat bevételeit képezik. Tervezett bevétel: Teljesítés (okt. 31-ig):
460.000 Ft 391.000 Ft
Az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt., mint mindig, most is két alkalommal keresett meg bennünket be nem fizetett szemétszállítási díj behajtása érdekében. Első alkalommal, a tavasszal 90 fő, második alkalommal, most az ősszel 130 fő szemétszállítási díj hátralékát kaptuk meg behajtás céljából. Fentieken túl az adók módjára történő behajtás körébe tartoznak még: gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése, földhivatali szolgáltatási díj meg nem fizetése, szociális ellátás körébe tartozó étkezési térítési díj meg nem fizetése, Vízgazdálkodási Társulatok érdekeltségi hozzájárulása, Munkaügyi Felügyelet és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség által kiszabott bírság behajtása.
V ASÚTI M ENETREND Szentes
5:29 8:54
13:12 14:40 16:34 18:42
Békéscsaba
5:45 9:45
13:45 15:45
Donát
5:40 9:05
13:23 14:51 16:45 18:53
Orosháza
6:25 10:25 14:25 16:25
Pusztatemplom
5:46 9:11
13:29 14:57 16:51 18:59
Orosháza
4:11
7:05 10:30 14:55 16:58
Fábiánsebestyén
5:54 9:19
13:37 15:05 16:59 19:07
Gyopárosfürdő
4:17
7:11 10:36 15:01 17:04
Újváros
6:08 9:33
13:51 15:19 17:13 19:21
Szentetornya
4:22
7:16 10:41 15:06 17:09
Gádoros
6:28 9:41
13:59 15:27 17:20 19:29
Justhmajor
4:28
7:22 10:47 15:12 17:15
Justhmajor
6:39 9:52
14:10 15:38
19:40
Gádoros
4:39 6:19 7:33 10:58 15:34 17:32
Szentetornya
6:45 9:58
14:16 15:44
19:46
Újváros
4:47 6:28 7:41 11:06 15:42 17:40
Gyopárosfürdő
6:50 10:03 14:21 15:49
19:51
Fábiánsebestyén
5:01 6:42 7:55 11:20 15:56 17:54
Orosháza
6:55 10:08 14:26 15:54
19:56
Pusztatemplom
5:09 6:50 8:03 11:28 16:04 18:02
Orosháza
7:28 10:29 14:29 16:29
20:29
Donát
5:15 6:56 8:09 11:34 16:10 18:08
Békéscsaba
8:07 11:09 15:09 17:09
21:09
Szentes
5:25 7:06 8:19 11:44 16:20 18:18
2010. január
K IS CSILLAGÁSZAT - DECEMBER A bolygók állása januárban Merkúr: Január 4-én alsó együttállásban van a Nappal. A hónap közepétől kereshető napkelte előtt a hajnali ég alján a délkeleti horizont közelében. 27-én van legnagyobb kitérésben, 24,8°-ra a Naptól. Ekkor egy és negyed órával kel a Nap előtt. Vénusz: Ebben a hónapban figyelhető meg. 11-én felső együttállásban van a Nappal. Mars: Hátráló mozgást végez az Oroszlán, majd a Rák csillagképben. Egész éjszaka megfigyelhető, feltűnően látszik magasan az égen. 29-én szembenállásban van a Nappal. Jupiter: Előretartó mozgást végez a Bak, majd a Vízöntő csillagképben. Feltűnően látszik az esti délkeleti égen, késő este nyugszik. Szaturnusz: Kezdetben előretartó, 14-e után hátráló mozgást végez a Szűz csillagképben. Éjfél előtt kel, az éjszaka második felében látható. Uránusz: Az esti órákban figyelhető meg a Vízöntő, majd 15-től a Halak csillagképben. Késő este nyugszik. Neptunusz: A hónap első felében még kereshető az esti szürkületben, a Bak csillagképben.
Volt a világon egy icinke-picinke kis asszony, annak az icinkepicinke asszonynak volt egy icinke-picinke kis tehene, azt az icinke-picinke kis tehenet megfejte egy icinke-picinke kis sajtárba; abból az icinke-picinke kis sajtárból azt az icinke-picinke kis tejet beleszűrte egy icinke-picinke kis szűrőn egy icinke-picinke kis fazékba, azt az icinke-picinke kis fazekat rátette egy icinke-picinke kis padra, befedte egy icinke-picinke kis fedővel. Volt annak az icinke-picinke kis asszonynak egy icinke-picinke kis macskája, az az icinke-picinke kis macska odament az icinke-picinke kis fazékhoz, felborította az icinke-picinke kis tejet; ezért nagyon megharagudott az icinke-picinke kis asszony, felkapott egy icinkepicinke kis nyújtófát, úgy megütötte vele azt az icinke-picinke kis macskát, hogy mindjárt megdöglött bele. Ha az icinke-picinke kis macska meg nem döglött volna, talán az én icinke-picinke kis mesém is tovább tartott volna. Találós kérdések állatokról ? Nyúl volna, nyoma volna, harcsa volna, farka volna, vidra volna,
vére volna. Nyúl nincs, nyoma sincs, harcsa sincs, farka sincs, vidra sincs, vére sincs, mégis élőállat a világon. Mi az? ? Tengert, tavat, folyót szeret, víz nélkül nem sokra mehet, szárazon nem bír megélni, nem hall és nem tud beszélni. Mi az? ? Lova nincs, de sarkantyút hord, lépte büszke, járása zord. A ruhája tarka ékes, a járása, jaj, de kényes! Hajnal hasad, ő köszönti, a napkeltét ő serkenti. Kiáltása harsány, tiszta, szebben szól, mint a trombita. Széjjelnéz a szemétdombján, tűz vöröslik a taréján. Keményen lép, szörnyen nyakas. Kitaláltad? Ő a... (kakas)
A múlt évet azzal zártuk be, hogy hálát adtunk mindenért; hálát életért, öntudatért, egészségért, erőért, munkakedvért - hálát barátságért, szülő, hitvesi, testvéri, gyermeki szeretetért, hálát a természet s a kegyelem minden adományáért. Az új évet pedig kezdjük meg hittel: hódoljunk meg Isten szent fölségének. Imádjuk őt, az élet s halál Urát s az idők s az örökkévalóság Királyát. Ez év első napján adományainak új sorozata előtt állunk. Uram, élet és erő forrása, én csepp vagyok a vedren, éppúgy kezeidből való vagyok, mint csillagos világaid; áldlak s örülök, hogy vagyok. Ez a szent öröm hajnalt fest ez év első reggelébe, s e hajnalban lelkem a te pacsirtád. Kérlek, adj hitet, adj világosságot; nem tudom mit hoz ez év, de bármit hozzon, ne sötétüljön el a lelkem. /Prohászka Ottokár/
Icinke-picinke (Magyar mese)
(hal)
Füle Lajos: ÚJÉVI PIRKADATBAN Újévi pirkadatban ez vágyam és imám: szeretnék végre lassan hasonlítani Rá, JÉZUSRA, Véle járva, csak egy vonással is, s találtatnék nyomában, ha meg-megállva is.
GYEREKSAROK
(pillangó)
L ELKISÉG
KÖNYVAJÁNLÓ Ifjúsági Sven Nordqvist: Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt Ebben a részben tudjuk meg, hogyan került Findusz Pettsonhoz. Amikor még egészen kicsi volt, Andersson néni hozta Pettsonnak, hogy ne legyen olyan egyedül. Ezután minden megváltozott, de a kis macska még nem ismerte olyan jól a kertet és félelmetes kalandot élt meg egy borzzal, egyládával és két egérrel... Lehet muklákat is keresni! Felnőtt Victoria Holt: Az elcserélt gyerek Rebecca Mandeville nem ismerte apját, aki az ausztráliai aranymezőkön vesztette életét, s akiről csak egy erősen idealizált kép él benne. Nagyszülei és imádott édesanyja - hozzá épp az apja elvesztése miatt különösen erős szálak fűzik - jelenti hát számára a családot, s érthető, hogy úgy érzi, minden összeomlik körülötte, amikor anyját Benediet Lanson, ifjúkori szerelme feleségül veszi. Úgy érzi, elszakítja tőle azt, aki számára a legtöbbet jelenti az egész világon. Bánatában nevelőapja minden közeledési kísérletét mereven elutasító sértődöttségében csupán a Pedrek Cartwrighthoz, gyermekkori barátjához fűződő szerelem jelent számára vigaszt. Ez sem képes azonban feledtetni a fájdalmat, amelyet anyja - szülés közbeni - halála okoz. Hogy talpra tudjon állni, Rebecca félig árván maradt húga, és a vele egyszerre született árva Lucie nevelésének szenteli minden erejét. Furcsa módon a kis, kegyelemből magukhoz vett árva lányhoz még komolyabb érzelmek fűzik, mint az akaratos, önfejű féltestvéréhez, Belindához. Élete rendeződni látszik, ám ekkor újabb súlyos csapás éri: Pedrek, felfoghatatlan módon, majdnem szörnyű bűnt követ el Belinda ellen - legalábbis a kislány ezt állítja -, s hogy a botrányt elkerüljék, távoznia kell NagyBritanniából.Hogyan derül ki mégis az igazság? Milyen szörnyű, a regény minden szereplőjének életét alapvetően megváltoztató titkot visz magával a sírba Mrs. Polhenny, a Rebecca anyjának szülését vezető bába? Miként kerül közel a nevelőapjához Rebecca? Ezekre, s még sok érdekfeszítő kérdésre kap választ Victoria Holt újabb remekéből az olvasó.
2010. január
AUTÓBUSZ MENETREND
2010. január
K ÖZPONTI
ORVOSI ÜGYELET
Helyben lévő háziorvosok munkaideje: Dr. Kishonti András /Tel.: 68/490-080/ De. Du. Hétfő 6.45-11.45 Kedd 6.45-11.45 Szerda 6.45-11.45 13.30-15.30 Csütörtök 8.15-11.45 Péntek 6.45-11.45 Dr. Nagy Irén /Tel.: 68/490-030/ De Hétfő 8-11 Kedd 8-11 Szerda 8-11 Csütörtök 8-11 tanácsadás: Péntek 8-11
Du. 15-16 15-16 15-16 13-15 -
Délelőtt rendelés idő után 16 óráig készenlétben lévő orvos Hétfő: Felváltva az orvosi rendelőknél kiírtak szerint Kedd: Dr. Nagy Irén Szerda: Dr. Kishonti András Csütörtök: Dr. Kishonti András Péntek: Felváltva az orvosi rendelőknél kiírtak szerint Hétköznapokon 16 órás (délután 16 órától másnap reggel 8 óráig tart), hétvégén pedig 24 órás központi ügyelet van Orosháza Rendelőintézet területén. A központi ügyelet telefonszáma: 68/411-166 (Kórház) vagy 68/411-200
B ETEGSZÁLLÍTÁS Orosházi Városi Kórház megkezdte térítésmentes betegszállítási tevékenységét. Betegszállítási igényüket munkanapokon 8-14 óra között Szirony Imola és Birkás Tibor diszpécsereknek jelezhetik az alábbi telefonszámokon: 68/411-166 (366-os mellék), illetve 20/401-9744
A NYAKÖNYVI HÍREK
K ÖZÉRDEKŰ TELEFONSZÁMOK
Születés:
Nemzetközi vizsgával rendelkező klímával, konyhával, WC-vel felszerelt SETRA típusú, 28 személyes autóbusz bérelhető 220,- Ft + ÁFA. Hosszabb távra, külföldre ár megegyezés szerint. Érdeklődni, megrendelés: Kábel Tv iroda, Kossuth u. 1. Tel.: 68/490-037
Rendőrség: 30/633-7212 amennyiben ez nem elérhető hívják a 107-es számot (mobil és vezetékes telefonról is). Polgárőrség: 30/205-3156 Mezőőri szolgálat: Kerekes Imre: 30/264-6412 Frák Antal: 30/399-5360 Orosháza Tűzoltóság: 68/414-244 Orosháza Mentőállomás: 68/411-204 Fábiánsebestyén Tűzoltóság és Mentési Központ: 63/366-597 MÁV Orosháza: 68/412-221 Autóbuszállomás Orosháza: 68/412-400 68/412-804
F OGORVOSI RENDELÉS
H ÁZ ELADÓ
Korányi Gábor és Gebura Emese leánya: Adél
A UTÓBUSZ RENDELHETŐ
Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek
13.00 – 19.00 08.00 – 14.00 13.00 – 19.00 08.00 – 14.00 08.00 – 12.00
Á LLATORVOSI ÜGYELET 2009. december 31.- 2010. január 04. Dr. Kiss Lajos (30)978-6999 2010. január 08. – 11. Dr. Tímár Péter (30)358-3495 2010. január 15. - 18. Dr. Kiss Lajos (30)978-6999 2010. január 22. - 25. Dr. Tímár Péter (30)358-3495 2010. január 29. – február 01. Dr. Kiss Lajos (30)978-6999
Sírkőkészítés Gránit- és műkő sírkövek készítése: - műkő sírkeretek egyszemélyes: 115.000,- Ft-tól kétszemélyes: 180.000,- Ft-tól - gránit sírkeretek egyszemélyes: 240.000,- Ft-tól kétszemélyes: 360.000,- Ft-tól Telefon: 06-30/312-5774 Hívásra házhoz megyek!
PIÉTA TEMETKEZÉS GÁDOROS Éjjel-nappal ügyelet: 68/411-167; 30/638-1213 Ügyintéző: Lengyel Ferencné (Ravasz Éva) Gádoros, Bem József utca 7. 68/490-201; 30/5928-407 Temetőgondnok: Botos István 30/8560-712 Központ: Piéta Temetkezés Orosháza, Könd utca 53-55. (a piactérnél)
Gádoroson, a Damjanich utcában CSALÁDI HÁZ reális áron ELADÓ. Bolt, buszmegálló a közelben. Érdeklődni a 06-20/55-65-311-es telefonszámon egész nap lehet.
FIP ? Állást keres? ? Munkaügyi információra van szüksége? ? Nincs otthon Internet elérhetősége?
TÁJÉKOZÓDJON HELYBEN! Keresse fel a Foglalkoztatási Információs Pontot a Művelődési Házban, ahol segítő közreműködésével megkapja a választ kérdé-seire. Ügyfélfogadás: Hétfőtől péntekig 9.00 –12.00
H IP - HOP TÁNCOKTATÁS HIP-HOP táncoktatás indult hétfőnként a Művelődési Ház emeleti tánctermében 17 órától. Tandíj a létszámtól függ. Érdeklődni a helyszínen és az iskolai könyvtárban lehet. Korhatár nincs! Mindenkit szeretettel várunk!
T ÁJÉKOZTATÓ A Dél-alföldi Regionális Egészség-biztosítási Pénztár Békés Megyei Kirendeltségének Orosházi Irodájában az alábbiak elintézésére van lehetőség: TAJ kártya, EU kártya, Uniós nyomtatványok, Biztosítási jogviszonyok, Terhességi Gyermekágyi Segély, GYED, Táppénz, Útiköltség. Ügyintézés: hétfő 9-14 óráig
REKVIEM TEMETKEZÉS Éjjel- nappali ügyelet: 06-68/411-053; 06-30/577-0599 GÁDOROS Ügyintéző: Tóth Imréné Gádoros, Dobó u. 39. 06-68/491-270
GÁDOROSI HÍRADÓ * Alapította: Gádoros Nagyközség Önkormányzata * Felelős kiadó: Polgármesteri Hivatal Felelős szerkesztő: Hegedűsné Horváth Mariann * Szerkeszti: Gádorosi Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület Készült: OCGNY • Orosháza • Tel.: 30/677-8434 •
[email protected] • DTP: Doba László