napló
Bácskai BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA
VÁROSSZEMLE BAJASZENTISTVÁNON
Október elsején városszemlére indultak Baja vezetői: dr. Révfy Zoltán polgármester, Búcsú Lajos alpolgármester, Gorondy István városatya (utóbbi ketten a körzet képviselői), dr. Sas Gábor jegyző, a hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője, munkatársai, a kommunális kht. ügyvezetője. Első állomásuk Bajaszentistván volt, 14 helyszínen jártak, számos megoldandó problémával találkoztak.
www.bajavaros.hu
3. OLDAL
BORBÍRÓ ÉS TÜRR TEREM A VÁROSHÁZÁN
2007. október 13. ■ I. évfolyam 7. szám ■■■■■■
KÖZÉPPONTBAN A VÁROSVEZETÉS ELSŐ ÉVE
FOLYTATÁS A 2. OLDALON
BÁCSKAI MÉZES NAPOK (13. OLDAL)
Strandfelújítás a Sugovica partján
Egy éve, 2006. október 1-jén voltak az önkormányzati választások. Egy esztendeje bíztak meg a bajai választók
EVANGÉLIKUS PARÓKIA ÉPÜL BAJÁN (15. OLDAL)
azzal, hogy szabjunk új irányt városunknak. Nagy tett-
ÉPZ Ö K TPON BAN 7-10. OLDAL
vággyal és szenvedéllyel vágtam neki a feladatnak. Tudtam, minden lépésünk előtt szükséges a kellő mérlegelés, de azt szerettem volna, ha minél több munkát végezhetünk el egyszerre. Október 2-án már dolgoztunk; az alakuló ülés 2006. október 12-én volt, ekkor tette le az esküt az új képviselő-testület.
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
FOTÓ: BANGA SZABOLCS
Városszemle Bajaszentistvánon
FOLYTATÁS A CÍMOLDALRÓL
A bejárás utáni sajtótájékoztatóján dr. Révfy Zoltán polgármester elmondta: nem feltétlenül jó, ha csak az iroda négy fala között dolgozunk, s nem látjuk a konkrét problémákat a helyszínen. Ez a gondolat inspirált bennünket, hogy elkezdjük felmérni a város gondjait. A városszemle tapasztalatait már figyelembe vesszük a 2008-as költségvetés tervezésénél – tette hozzá a polgármester. A hibákat, hiányosságokat három kategóriába sorolták: vannak amelyek azonnal megoldhatók, ám egy részük csak közép- illetve hosszú távon orvosolható. A városszemle hatására kezdeményezik az illetékeseknél a vasúti felüljáró alatt éktelenkedő betonakna kijavítását, illetve a közelében lévő tábla kicserélését. A Mártonszállási út torkolatába helyezték át a korábban Szentistváni ÁMK előtt állt szelektív hulladékszigetet. Azonnal kicserélték a Koppány utca végén lévő baleset-
veszélyes víznyelőrácsot. Sürgősen megjavítják a szentistváni temető lélekharangját. Kvázi hulladéklerakó működik egy Hun utcai háznál, a jegyző az érintett ingatlanon hatósági eljárást kezdeményezett az áldatlan állapotok felszámolására. Levágatták a Dobó István utca végén lévő közterületen magasra nőtt parlagfüvet, illetve felszámolták az ottani illegális hulladéklerakót. Több probléma megoldására középtávon nyílik lehetőség. Ilyen például a Dózsa György út és a Mártonszállási út kereszteződése, ahol funkció nélküli a kiszélesedett közút, így ott távlatokban akár körforgalmi csomópont is lehet, ám már középtávon is mindenképpen rendezett közterületet kell ott kialakítani. Az erre vonatkozó vázlattervet december 31-ig készíti el a hivatal. Komoly problémák vannak a csapadékvíz elvezetésével a Templom utca végén. (Egyébként az
egész városrészben a legtöbb nehézséget az esővíz kezelése jelenti. Teljes körű megoldás egy 7,8 milliárdos holland pénzalap segítségével valósulhatna meg, ám ez jelenleg felfüggesztett állapotban van, már egy éve húzódik, kimenetele bizonytalan.) A Templom utcai probléma középtávon a vis maior keret segítségével egy ún. surrantó megépítésével képzelhető el, ami képes lesz a hirtelen megnövekedett csapadékvizet levezetni. A végleges megoldás komolyabb beruházást igényel, tízmilliós nagyságrendű költsége miatt csak hosszú távon képzelhető el. A Szentistváni ÁMK-nál komoly probléma, hogy a gyermeküket autóval hozó szülők nem tudnak megállni az épület közelében, ezért egy leállósáv kiépítését kezdeményezik. Továbbá az iskola előtti gyalogátkelőhely veszélyes helyen van, mert az egyik oldalról nehezen látható be, ezért javasolja a város, hogy 40-50 méterrel följebb alakítsanak ki egy másikat. A polgármester azt is kezdeményezi, hogy a térfigyelő rendszer bővítése során egy kamera a Szentistváni ÁMK-hoz kerüljön, ami rálátna a Templom utcára, a Dózsa György útra is. Jelzések szerint az érintett közterületeken a „diszkós” fiatalok több problémát is okoztak már, s a hírek szerint a drog is megjelent. A városszemle során szóba kerültek a Szentistváni ÁMK felújítási igényei is: több épületrész is felújításra szorul. Komoly figyelmet kapott a temetők felújítása is: mind a józsefvárosi, mind a szentistváni temetők rendbetételére forrást kell biztosítani a 2008-as költségvetésben – mondta a polgármester. A szentistváni temetőnél
járdaépítést, a ravatalozó elé féltető építését, a parkolási gondok megoldását tervezik, illetve szeretnék mindkét temető kerítését rendbe tenni. Középtávon időszerű a városba bevezető köszöntő és reklámtáblák felülvizsgálata, mindez az északi elkerülő út megépítése után történhet meg. Lakossági jelzésre a Dózsa György út 230-232. szám előtti csapadékvíz problémák megoldására árkot létesítenek és rákötik azt a víznyelő aknára. Igény mutatkozik a Garibaldi utca-Mártonszállási út kereszteződésében egy gyalogátkelő létesítésére, ez szintén középtávon oldható meg. A Kaszás utcában egy 70-es sebességkorlátozó tábla 50-esre történő cserélését kezdeményezik a zajterhelés csökkentése érdekében a közútkezelőnél. A szakhatóság vizsgálja, hogy szükség van-e új zajvédő elemeket elhelyezni a Kaszás utcai Spar áruház mellett. Lakossági igény a szentistváni kisposta előtti újabb parkolók létesítése, és a csapadékvíz-elvezetés megoldása a Kákony utca két végén, a Lőrinc barát és Kárpát utcáknál. Komoly forrásigényei miatt a Templom utcai csapadékvíz-elvezetés végleges megoldása, valamint a Székely és Téglás utcák közötti zöldfelület közparkká történő átalakítása csak hosszú távon képzelhető el. Dr. Révfy Zoltán polgármester bejelentette: a városszemlék a jövőben is folytatódnak, november elején (pontos dátum a legközelebbi számunkban) a következő célpont Szállásváros lesz, a Szabadság, Damjanich és Nagy István utcák határolta terület, benne a B. SZ. Bara-lakótelep.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE KÖZÉLETI MAGAZINJA. Megjelenik kéthetente. ■ ■
Főszerkesztő: Bócsa Barnabás ■ Lapszerkesztő: Banga Szabolcs
Felelős kiadó: a Baja Marketing Kft. ügyvezetője ■ Szerkesztőség: 6500 Baja,
Szentháromság tér 11. ■ Telefon: 20/345-18-15. ■ E-mail:
[email protected] ■
Hirdetésfelvétel: Nagy Előd 20/663-44-16, Lőrinczi Csaba 20/933-54-24.
■
Nyomdai munkálatok: Arculat Nyomda Kft., Baja
ISSN 0201-114X
www.bajavaros.hu
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
Borbíró (Vojnics) Ferenc és Türr István nevét viseli két terem a városházán
„Borbíró Ferenc Baja 20. szá-
FOTÓ: BARÁTI GYÖRGY
zadi történetének meghatá-
Polgármesteri pohárköszöntő a Borbíró (Vojnics) Ferenc teremben
Teremnévadó ünnepséget és könyvbemutatót tartottak október 4-én délután a városháza dísztermében. „A város keresi múltját” című, Borbíró (Vojnics) Ferenc egykori bajai polgármesterről készült könyvet Péter László irodalomtörténész, nyugalmazott egyetemi tanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elmondta: remek embert ismertet ez a remek könyv, időrendben követi végig Borbíró polgármesteri munkáját. A szabadkai születésű Vojnics Ferenc (később magyarosított Borbíróra) 1915 és 1937 között volt
Baja első embere. Péter László úgy fogalmazott: Borbíró szenvedélye volt a városépítés, a városigazgatás. Az ünnepségen felolvasták dr. Martonyi János egyetemi tanár, volt külügyminiszter sorait is, akinek az apja levelezést folytatott Borbíróval. Martonyi rámutatott: Borbíró elérte életcélját, keze nyoma látszik városán, az országon, felbecsülhetetlenek az érdemei, cselekvő, sikeres polgármester volt. Dr. Révfy Zoltán polgármester beszédében elmondta: amikor egy éve a városházára került, eldöntötte, a korábbi 36-os vagy VB
terem (még az egykori városi tanács végrahajtó bizottságra utaló) és a kék szalon elnevezéseket méltóbbra kell cserélni. A díszterem jobb illetve bal oldalán lévő két terem így októbertől új nevet visel. A korábbi kék szalon Türr István Terem lett. A 36-os terem új névadójának pedig egy korábbi nagy polgármestert, Borbíró Ferencet választották. Most két nagyszerű embert ünneplünk: Türr és Borbíró is példakép. Azonosak voltak azok a tulajdonságaik, amelyek naggyá tették őket: a bátorság, a tettrekészség, az alkotni vágyás. Ilyen emberekre van szükség – mutatott rá dr. Révfy Zoltán, aki bejelentette: kezdeményezi, hogy a jövőben közterület viselje az egykori polgármester nevét Baján. Dr. Révfy Zoltán közölte: a kiállítási anyagokat is bemutató két terem előre egyeztetett időpontban minden érdeklődő előtt nyitva áll. Az ünnepi beszédek után a termeket a nemzeti színű szalagok átvágásával Merk Zsuzsa múzeumigazgató és dr. Révfy Zoltán polgármester avatta fel. A Borbíró Ferenc életét bemutató kötet a Türr István Múzeum és a Múzeumbarátok Köre Alapítvány gondozásában látott napvilágot. A
rozó várospolitikusa, nagy építkezések szervezője, a szegényügy empatikus kezelője, a villanyvilágítás létrehozója, számos iskola s a kórház bővítője, bajai közutak – közte a Szentháromság tér – új burkolatának megvalósítója.” (részlet a könyv fülszövegéből)
kiadványt Merk Zsuzsa és Rapcsányi László szerkesztette. Az emlékezéseket, dokumentumokat felvonultató könyv a múzeumban vásárolható B. SZ. meg.
Az új könyv
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
Hivatali átszervezés A képviselő-testület szeptember 27-i ülésén módosította a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát, ezzel együtt egy átszervezésből adódó, kilencfős létszámleépítést is elrendelt, mely évi 25,7 millió forintos megtakarítást jelent – közölte sajtótájékoztatóján dr. Révfy Zoltán. Az önkormányzat a felmentési időre járó bérek és a végkielégítések összegének zömét pályázat útján visszaigényelheti az államtól. A polgármester megjegyezte: egy SZMSZ sosem végleges, gyakran szükség van az alakítására, a most elkészült változat is módosulhat a jövőben. Az új SZMSZ megszüntette a fölöslegesnek és drágának bizonyult irodavezetői szintet, így a különféle osztályok, új nevükön irodák „közelebb” kerültek a hivatalvezetéshez. A polgármester úgy fogalmazott, hogy egyszintű vezetői és felelősségi rendszert alakítottak ki. Lényeges változás, hogy közvetlenül a polgármesterhez rendelt referatúra dolgozik a jövőben. A szakemberek különféle területeken segítik a polgármester munkáját, ilyen a területfejlesztési, a kistérségi, a közgazdasági, valamint a vállalkoB. SZ. zási és gazdaságfejlesztési referens.
Kötvénykibocsátás Még júliusban döntött arról az önkormányzat, hogy 3,2 milliárd forint értékben kötvényt bocsát ki a Raiffeisen Bank Zrt. közreműködésével. Szeptember 27-i ülésükön a kötvénykibocsátás konkrét módjáról határoztak a képviselők, elfogadták a pénzpiaci művelet adatait összegző ún. információs összeállítást. Sajtótájékoztatóján dr. Révfy Zoltán polgármester hangsúlyozta: kifejezetten kedvező pénzügyi feltételek mellett bocsátjuk ki a kötvényeket, a hathavi CHF LIBOR bankközi kamatlábat csak 0,55% kamatfelár terheli. (Ugyanez az adat közelmúltbeli kötvénykibocsátások alkalmával a fővárosi második kerületben 2,2%, Székesfehérváron 1,49%, Hódmezővásárhelyen 1,55%, Kiskunhalason 1,29% volt, azaz ezeknél a városoknál Baja 11,5 százalékkal jobb feltételeket tudott kialakítani.) A polgármester hozzátette: a kamatfelár 1,5 százalékról indult, ezt sikerült a bankkal folytatott tárgyalások során letornázni. A kötvénykibocsátás célja, hogy segítségével a város visszafizesse az 1,1 milliárd forint értékű fejlesztési hiteleit, másrészt egy kb. 2 milliárd forintos fejlesztési alap jön létre. A pénzből csak fejlesztésekre költünk, elsősorban olyan projektekre, amelyek a jövőben pénzt hoznak az önkormányzatnak – tette hozzá a polgármester. Az önkormányzat fejlesztési hiteleinek éves kamatterhe kb. 75 millió forint, a kötvénykibocsátással ezt négy éven át nem kell megfizetni, ez 300 B. SZ. millió forintos előnyt jelent a városnak.
A Bajáért Közalapítvány felhívása
FOGADÓÓRA
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA
■ Zsigó Róbert országgyűlési
A Bajáért Közalapítvány Kuratóriuma a közalapítvány alapítói céljaival összhangban lévő kezdeményezések, programok megvalósításának támogatására az alábbi felhívást teszi közzé. A közalapítvány támogatást kíván nyújtani (alapító okirat 4. pontja alapján): – a városi rendezvények megvalósításához, – a város fejlesztését, fejlődését szolgáló lakossági kezdeményezésekhez, – a városi infrastruktúra, különösen a közterületek, parkok, zöldövezetek fejlesztéséhez, – a város kulturális életének fejlesztéséhez, az ezzel kapcsolatos polgári kezdeményezések megvalósításához, – a városban folyó kiemelkedő tudományos tevékenységhez, kutatáshoz, – a város kulturális örökségének feltárásához, megóvásához. Támogatási kérelmet bármely szerv vagy magánszemély benyújthat, a megvalósítandó rendezvény dologi kiadásainak támogatására. A kérelemnek tartalmaznia kell a megvalósítani kívánt kezdeményezés, program részletes bemutatását, költségvetését, az igényelt támogatás mértékét, valamint más támogatótól ugyanezen célra igényelt, ill. kapott támogatás nagyságát, a támogató megjelölésével. A kuratórium egyúttal kéri, hogy az adott tárgyévben első alkalommal benyújtásra kerülő kérelemhez mellékeljék az adott évben még megvalósításra, a Bajáért Közalapítványhoz támogatási céllal benyújtásra tervezett kezdeményezések programtervét is. A támogatási kérelmeket Baja Város Polgármesteri Hivatala Pénzügyi, Költségvetési és Intézménygazdálkodási Irodájára (6500 Baja, Szentháromság tér 1., I. em. 9. szoba), Czeglédi Anita részére kérjük megküldeni. Kérjük, hogy a kérelmeket a megvalósítást megelőző negyedévben nyújtsák be a közalapítványhoz. A kuratórium a beérkezett kérelmekről negyedévente dönt. A kérelmet benyújtók a döntésről írásos értesítést kapnak. BAJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY
képviselő irodájának címe: Baja, Vörösmarty utca 14., nyitva tartás: hétfő, kedd, szerda, péntek: 9-12 óráig, csütörtök: 14-17 óráig. Telefon/fax, mobil: 79/422-034, 20/255-70-40. ■ Dr. Révfy Zoltán polgármester október 19-én, pénteken 10 órától a városházán, a Türr István Teremben képviselői fogadóórát tart. ■ Márfai Péter országgyűlési és önkormányzati képviselő választókerületi irodájának nyitva tartása: kedd, szerda, csütörtök 9-12 óráig. Helye: Baja, Vörösmarty u. 14. Telefon: 79/325-064. ■ Ágfalvi György, a XIV. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). ■ Vancsura Gábor Imre, a VIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 17-18 óráig fogadóórát tart a Vöröskereszt tér 1. sz. alatt (I/c osztály). ■ Dr. Barna Hedvig, a XIII. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK Felsővárosi Intézményegységében (Flórián utca). ■ Király József, a VI. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első keddjén 17-18 óráig fogadóórát tart a Bereczki Máté SZKI-ben. ■ Várhalmi Antal Miklós önkormányzati képviselő minden hónap első hétfőjén 17-18 óráig fogadóórát tart a városházán, az emeleti 2-es szobában, a képviselői irodában. ■ Dr. Zöld Lászlóné, a IX. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első szerdáján 17 órától fogadóórát tart a Központi Általános Iskola ebédlőjében. ■ Bán Béla, a X. számú választókerület önkormányzati képviselője október 18-án 16 órától fogadóórát tart a III. Béla Gimnáziumban. ■ Nemes Gábor, a XI. számú választókerület önkormányzati képviselője október 17-én, szerdán 17 órától fogadóórát tart az Újvárosi ÁMK-ban.
AZ ŰRKUTATÁS ÖTVEN ÉVE
NAGY BANDÓ ANDRÁS
Erről tart előadást Borkovits Tamás csillagász, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Csillagvizsgáló Intézetének tudományos munkatársa október 17-én, szerdán 18 órai kezdettel az Ady Endre Városi Könyvtárban.
Október 25-én, csütörtökön 18.30-kor az Ady Endre Városi Könyvtár vendége lesz egy író-olvasó találkozó keretében Nagy Bandó András, a Sosemvolt Toscana és más sikerkönyvek alkotója. Belépődíj: 500 Ft.
Építési törmeléklerakónkban várjuk: cserép, beton, tégla és egyéb törmelék befogadásával. (850 Ft/m3+áfa) A lerakó telephelye: Bokodi úti volt szeméttelep. Nyitva tartás: 8-16 óráig. Telefon: 06 20/377-59-06 Bajáért dolgozunk!
Alagsori gépkocsi beállók korlátozott számban eladók vagy bérbeadók (15-19 m2) Baja, Kölcsey u. 42. (Penny mellett) Mobil: 06 20/339-37-85 Telefon: 06 79/423-723 Bajáért dolgozunk!
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE Tájékoztató a lakásfenntartási támogatásról és a lakbértámogatásról Lakásfenntartási támogatás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos rendszeres kiadásaik viseléséhez nyújtott hozzájárulás. A lakásfenntartási támogatás fajtái: – normatív lakásfenntartási támogatás, – helyi lakásfenntartási támogatás Normatív lakásfenntartási támogatás Normatív lakásfenntartási támogatásra jogosult az a személy, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%át (40.695,-Ft), feltéve, hogy a lakásfenntartás elismert havi költsége a háztartás havi összjövedelmének 20%-át meghaladja. A lakásfenntartás elismert havi költsége: az elismert lakásnagyság és az egy négyzetméterre jutó elismert költség szorzata. Az egy négyzetméterre jutó elismert havi költség 2007. évben 425,-Ft. A lakásfenntartási támogatás esetében az elismert lakásnagyság az alábbiak szerint alakul: a.) ha a háztartásban egy személy lakik 35 négyzetméter b.) ha a háztartásban két személy lakik 45 négyzetméter c.) ha a háztartásban három személy lakik 55 négyzetméter d.) ha a háztartásban négy személy lakik 65 négyzetméter e.) ha négy személynél több lakik a háztartásban a d.) pontban megjelölt lakásnagyság és minden további személy után 5-5 négyzetméter, de legfeljebb a jogosult által lakott lakás nagysága. Helyi lakásfenntartási támogatás Helyi lakásfenntartási támogatásra jogosult az a személy, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át (54.260,-Ft), feltéve, hogy a lakás-
fenntartás helyben elismert havi költsége a háztartás havi összjövedelmének 25%-át meghaladja. A helyi lakásfenntartási támogatás esetében a lakásfenntartás helyben elismert havi költsége a normatív lakásfenntartási támogatás szabályozásánál elismert lakásnagyság és az egy négyzetméterre jutó helyben elismert költség szorzata. Az egy négyzetméterre jutó helyben elismert havi költség 2007. évben 425,-Ft. Mindkét fajta lakásfenntartási támogatást egy évre kell megállapítani, a támogatás ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. A lakásfenntartási támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg a jogosultat. A lakásfenntartási támogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján (Baja, Arad u. 6. szám), az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon az év során bármikor ügyfélfogadási időben be lehet nyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a kérelmező és a vele közös háztartásban lakó személyek jövedelemigazolását a kérelem benyújtását megelőző három havi átlag nettó jövedelemről, a lakásnagyság hitelt érdemlő igazolását (tulajdoni lapmásolat, adás-vételi szerződés másolat, társasház esetében elegendő a közös képviselő igazolása) a közüzemi számlát (melyre tekintettel kéri a támogatás megállapítását: pl. áramszámla, gázszámla, közös költség, egyedi fűtés számla, albérleti díjról szóló szerződés). Lakbértámogatás Baja Város Önkormányzata Képviselő-testülete lakbértámogatást nyújt a Baja város közigazgatási területén nem állami, nem önkormányzati bérlakásban lakó, saját háztartásában gyermeke(ke)t eltartó bérlőnek. Lakbértámogatás abban az esetben állapítható meg, ha az igénylő háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb
összegének 150%-át (40.695,-Ft), és az igénylő vagy családja vagyonnal nem rendelkezik. A lakbértámogatás megállapításának további feltétele a bérelt lakásra vonatkozó írásbeli szerződés csatolása, valamint a bérbeadó írásbeli hozzájárulása ahhoz, hogy az eljáró hatóság az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságát tájékoztathatja a bérbeadó adóazonosító adatairól. A lakbértámogatás alapjául szolgáló lakbér felső mértéke 23.333,-Ft/hó. A lakbértámogatás mértéke: a lakbér 30%-a, de legfeljebb havi 7.000,-Ft/fő. A lakbértámogatás megállapításánál irányadó lakás mérete nem haladhatja meg: – ha a háztartásában két személy lakik 45 négyzetmétert – ha a háztartásában három személy lakik 55 négyzetmétert – ha a háztartásában négy személy lakik 65 négyzetmétert – ha a háztartásában négy személynél több lakik 65 négyzetmétert és minden további személy után 5-5 négyzetméter. A lakbértámogatást határozatlan időre kell megállapítani, melyre való jogosultságot évente felül kell vizsgálni. A lakbértámogatás a kérelem benyújtását követő hónap első napjától illeti meg a jogosultat. A lakbértámogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján (Baja, Arad u. 6. szám), az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon az év során bármikor ügyfélfogadási időben be lehet nyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a kérelmező és a vele közös háztartásban lakó személyek jövedelemigazolását a kérelem benyújtását megelőző három havi átlag nettó jövedelemről, a lakásbérleti szerződést, a bérbeadó nyilatkozatát az adóazonosító jeléről, a lakás nagyságát hitelt érdelmően igazoló iratot (tulajdoni lap, adásvételi szerződés, társasház esetében a közös képviselő igazolása). DR. SAS GÁBOR JEGYZŐ
OKTÓBER 23. Baja város ünnepi megemlékezései az 1956os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. ■ Bajaszentistvánon, a szentistváni templom előtti emlékhelynél október 23-án (kedden) 10 órától (a 9 órási szentmise után) a Szentistváni ÁMK szervezésében. Beszédet mond Búcsú Lajos alpolgármester. ■ Október 23-án (kedden) 17 órától a Déri-kertben lévő 1956-os emlékműnél az MNÁMK diákjainak műsora után dr. Révfy Zoltán polgármester mond ünnepi beszédet.
Hulladékszállítás A Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. értesíti Baja város lakosságát, hogy 2007. október 22-én, hétfőn és október 23-án, kedden a közszolgáltatás folytonosságának fenntartása érdekében a hulladékszállítás a megszokott rend szerint fog történni.
Zeneóvoda A Lukin László Ének-Zenei Általános Iskola zeneóvodai foglalkozást hirdet nagycsoportos óvodások részére. Az oktatás 2007. október elsejétől hétfői napokon 17 órától kezdődnek. Az oktatás ingyenes. Helye: Baja, Táncsics M. utca 12. Telefon: 79/322-816.
Emlékezzünk... ... elhunyt szeretteinkre 2007. november 1-jén 16.30 órakor a Bajai Köztemetőben. Az ünnepélyes megemlékezésen közreműködnek: Schindler Mátyás plébános, Koch Zsuzsanna gyászbeszédmondó. Minden hozzátartozót, gyászolót tisztelettel és szeretettel várunk! BAJAI KOMMUNÁLIS ÉS SZOLGÁLTATÓ KHT. BAJA VÁROSI TEMETKEZÉS
7 A bajai polgári városvezetés öröksége BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
KÖZÉPPONTBAN AZ ELMÚLT 1 ÉV
avagy a szekrényekből folyamatosan estek ki a csontvázak… Beszélgetés Rausch Sándorral, a FIDESZ frakcióvezetőjével a bajai polgári városvezetés első évfordulóján 2006. október elsején földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az önkormányzati választáson szövetségeseivel Baján a FIDESZ. A 14 egyéni választókörzetből 13-ban arattak győzelmet. Október 2-án munkához láttak, a képviselő-testület alakuló ülésére október 12-én került sor. Az idő rövidsége és a feladatok súlya nem tett lehetővé hosszú ismerkedési folyamatot, az új városvezetésre azonnal mélyvíz várt. Az előző városvezetés általi örökségről kérdeztük Rausch Sándort, a FIDESZ frakcióvezetőjét.
■ Amikor egy új vezetés kerül felelősségteljes pozícióba, első feladatai egyike az általa irányított szervezet – jelen esetben Baja városa – gazdasági helyzetének áttekintése kell, hogy legyen. Így tettünk mi is, és sajnálattal kellett megállapítanunk, hogy a város működését komoly pazarlás jellemezte. Az előző szocialista polgármester ciklusokon keresztül tolta maga előtt polgármesteri hivatal, az intézményrendszer, az önkormányzat és annak cégei költségcsökkentő intézkedéseit. Ennek köszönhetően a városi kasszából évről-évre többet költöttek működésre, ami 2006-ra több százmilliós hiányt eredményezett. Ráadásul ezt már csak hitelből lehetett finanszírozni, így Baja városa kellően eladósodott.
■
Sokak szerint a városi rendetlenség nem csak a pénzügyeket jellemezte…
■ Mi is úgy láttuk, hogy a várost gazdátlanság jellemezte. Elhanyagolt közterületek, szemetes utcák, magas fű, gaz. Szerintünk ez méltatlan Baja városához, a környező településeken sokkal szebb kép fo-
gadja az odalátogatókat. Volt tennivaló tehát bőven ezen a területen (is), de mára már látszanak az átszervezett Bajai Kommunális és Szolgáltató Kht. erőfeszítéseinek eredményei.
■
Milyen kép fogadta Önöket a városi beruházásokkal kapcsolatban?
■ Kudarc, kudarc hátán. Hiába nyert több pályázaton a város, az előző városvezetés nem tudta sikeresen lebonyolítani azokat. Gondoljunk csak arra, mennyi ideig vártunk a Szentháromság tér és a Déri-kert felújítására. Előbbi kövezése csúnya lett, és az egész rekonstrukció kampányfogássá silányult. Utóbbi esetében adminisztrációs hiba miatt nem sikerült lehívni 40 millió forint pályázati pénzt. Ráadásul egy nagyobb eső után tengerré változik a Déri-kert, és emiatt pusztul el a faállomány jelentős része. A városháza 360 millió forintos informatikai pályázatából is csak kb. 50 millió forint értékelhető fejlesztés jelentkezett. A helyi buszpályaudvar áthelyezése sem nyerte el mindenki tetszését. Egy szó mint száz, a városi beruházásokat a legnagyobb jóindulattal sem lehet sikertörténetnek nevezni.
■
Sok múlik a polgármester személyén. Az előző városvezető három cikluson keresztül irányította a várost, többen az ő nyakába varrnak hibás döntéseket. Ön hogyan látja ezt?
■ A korábbi polgármester politikai népszerűségét féltve rendre elhalasztott olyan döntéseket, amelyeket hatásköréből adódóan meg kellett volna hoznia. Például így tett a már említett költségcsökkentő intézkedésekkel. Ezeken túlmenően „elfelejtette”
Egy nagyobb eső után tengerré változik a Déri-kert
kivetni a lakosságot terhelő útépítési hozzájárulást több olyan utcában, amelyekben az útépítés már réges-régen megtörtént. (Pl. Szarvas G. utca). A választások közelségére hivatkozva nem indított pert akkor, amikor a város érdeke egyértelműen ezt kívánta volna, pl. egy Szentháromság téri üzlethelyiség ügyében. Kicsinyesen nem engedte annak a szilárd útnak a megépítését, amelyben a város és térsége országgyűlési képviselője lakik, csak azért, mert egy másik párt színeiben politizál… Szóval bizony voltak vitatható, érthetetlen és nem a város fejlődését szolgáló döntései.
■
Ön szerint mennyire volt felkészülve a város uniós források fogadására?
■ Rengeteg hiányosságot találtunk ezen a téren is. Az uniós források fogadására meg kellett volna teremteni a fejlesztések szervezeti feltételeit, elő kellett volna készíteni, meg kellett volna terveztetni az elhatározott beruházásokat, forrást kellett volna rendelni a pályázatokhoz, hiszen saját erő nélkül nem nyerhető komoly pénz a fejlesztési piacon. Mindezekből semmi nem történt
meg. A 2006. októberi városvezetés-váltáskor a politikai főtanácsadó irányította a város valamennyi fejlesztését úgy, hogy sem tervek, sem saját erőként használható forrás nem állt az új polgármester és képviselő-testület rendelkezésére…
■
Önöket viszont azzal bízták meg a választók tavaly októberben, hogy fejlődést hozzanak Bajának. Optimista ebben a tekintetben?
■ Ha nem lennék, nem vállaltam volna semmilyen feladatot. Úgy gondolom, hogy azok az intézkedések, amelyeket az elmúlt egy év alatt meghoztunk, mindenképpen a város fejlődését szolgálják. Tiszta viszonyokat teremtettünk a városi cégekben, a szakma teljes támogatásával szerveztük át oktatási intézményrendszerünket, kiemelt figyelmet fordítottunk és fordítunk városunk tisztaságára, rendezettségére és még sorolhatnék számtalan ilyen intézkedést. Szeretjük ezt a várost és még jobban szeretnénk, ha gyermekeink is megtalálnák számításaikat a Sugovica partján. Ez motivál bennünket, ezért dolgozunk. KÖSZÖNJÜK A BESZÉLGETÉST!
8
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
KÖZÉPPONTBAN
A polgári városvezetés első éve Egy esztendő 36 pontban
ÉPZ Ö K BAN T N PO ROSÁ A V ETÉS VEZ ÉVE Ő ELS
szomszédos épületekhez. Baja város lakói (különös tekintettel a városvédők) örömmel vették tudomásul a kedvező változást.
■ 4./ A Szentháromság tér
életre keltésének első állomásaként létrejött a „Karácsonyi kézműves vásár”, amely azon túl, hogy kellemes adventi hangulatot hozott a térre és lehetőséget biztosított a bajai kézműveseknek a bemutatkozásra; kulturális, illetve gasztronómiai élményeket is nyújtott a térre látogatóknak.
■ 5./ Januárban Budapest és Baja között a polgármesteri megkeresés eredményeként új vonatjáratot indított a MÁV: a Sugovica Intercity (IC) modern és menetidejében is elfogadható közlekedési lehetőséget kínál a bajaiaknak, elsősorban a diákságnak.
■ 6./ A 2006. évben bekövetkezett árvizek
Dr. Révfy Zoltán, Baja város polgármestere
Egy éve, 2006. október 1-jén voltak az önkormányzati választások. Egy esztendeje bíztak meg a bajai választók azzal, hogy szabjunk új irányt városunknak. Nagy tettvággyal és szenvedéllyel vágtam neki a feladatnak. Tudtam, minden lépésünk előtt szükséges a kellő mérlegelés, de azt szerettem volna, ha minél több munkát végezhetünk el egyszerre. Október 2-án már dolgoztunk; az alakuló ülés 2006. október 12-én volt, ekkor tette le az esküt az új képviselő-testület. Úgy gondoltam, lépjünk minél nagyobbat – még akkor is, ha ebben mindig benne van a hibázás kockázata – mert éreztem, éreztük mindannyian, hogy Bajának új lendület, új cselekvés kell. Ez az elmúlt esztendő a helyzetfelmérés és bizonyos szempontból a tanulás, tapasztalatszerzés éve volt a számunkra. Bizonyára voltak kevésbé népszerű döntéseink, de higgyék el: előttem mindig egy cél lebegett és lebeg: Baja nyerje vissza régi fényét és legyen egy otthonos, hangulatos és erővel teli város. „Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit” – mondta egyszer Roosevelt amerikai elnök. Bátran állíthatom Önöknek, bajaiaknak, hogy vállalom minden döntésemet, amit Baja polgármestereként az elmúlt 365 napban hoztam. Hiszem, tudom, új irányt szabtunk a városnak. A legutóbbi ciklus tehetetlensége után kijelöltük a városépítés új lehetőségeit. Elzártuk a
nyitott csapokat, amelyen keresztül elfolytak a város erőforrásai. Nem ígérünk továbbra sem „kolbászból kerítést”, de azt szeretnénk leszögezni, politikánkban csak Baja javát keressük és minden jó szándékú polgárral, közéleti tényezővel összefogásra törekszünk! Kérem, engedjék meg, hogy számba vegyem az új polgári városvezetés lépéseit, a munkát, amit a város érdekében az első évben elvégeztünk:
által okozott károkat helyreállítottuk, a Nagypandúr-szigeti műtárgyat több mint 40 millió forintból újítottuk fel, így a 2007. szeptemberi ár a nagyobbik szigetünket már egyáltalán nem érintette.
■ 7./ A Futrinka utcát teljes hosszában kőszórással láttuk el, ami az évtizedekig fennállt állapothoz képest alapos javulást jelent. Mint közismert, korábban egy-egy eső után szinte lehetetlen volt a gödrös-sáros úton közlekedni.
■ 1./ Az alakuló ülés utáni héten minden inci-
■ 8./ A tűzoltóságnak rendkívül modern, új
dens nélkül, méltó módon megünnepeltük a városban az 1956. október 23-án kirobbant magyar forradalom ötvenedik évfordulóját.
autó beszerzésében segédkeztünk, az autót a nyilvánosság számára bemutattuk. Önkormányzati tűzoltóságunknak a fennállás 135. évfordulójára csapatzászlót adományoztunk.
■ 2./ Munkába állásunkat követően rögtön elkezdtük szervezni Zomborral a testvérvárosi kapcsolat 40. évfordulójának ünnepét. Zomborban és városunkban 2006 decemberében bensőséges megemlékezések keretében ünnepeltük meg a negyven éves jubileumot – Baján az év végi ünnepi ülésen.
■ 9./ Újra működik a Baka-kút! A kedvelt kutat újraélesztettük, kifolyóját áthelyeztük, a környezetét megújítottuk.
■ 3./ Még decemberben sikerült elérni Vadász György építészmesternél a Szentháromság téri új ház (a belvárosi cukrászda helyén) tervében a homlokzatot érintő kedvező változásokat. Személyesen kerestem fel ez ügyben budapesti műtermében az építészt. Az üvegfelületeket az átrajzolt terv szerint jelentős mértékben váltja fel hagyományos falfelület. A változás az összképét tekintve jelentős előrelépést jelent, hiszen így a ház jobban illeszkedik majd a
A Baka-kút
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
KÖZÉPPONTBAN AZ ELMÚLT 1 ÉV ■ 16./ Megjelentettük a Baja CD-t, amely az
9
első olyan modern elektronikus városmarketing eszköz, amivel az idegenforgalom felé is nyitni lehet.
■ 17./ Támogattuk az egységes kistérségi orvosi ügyelet létrejöttét. Segítettük a kistérség háziorvosait abban, hogy az összefogásukkal létrejött gazdasági társaság működtesse a hétvégi és éjszakai orvosi ügyeletet a térségben, amellyel egy több évtizede húzódó probléma oldódott meg.
■ 18./ 2007. tavaszától a Bajai Kommunális Wass Albert szobra
■ 10./ Megkérdeztük a város közvéleményét, hogy milyen fejlesztéseket szeretnének, ez volt a polgármester által kiírt „MI BAJÁNK” ötletpályázat. A pályázat sikeres volt, a legjobb ötleteket díjazásban részesítettük, van olyan ötlet (pl. hajómalom), amely azóta elindult a megvalósítás útján.
■ 11./ Wass Albert szobrot avattunk. A kiscsávolyi templomkertben a nagy erdélyi magyar írónak és költőnek, a székely vándornak szép ünnepség keretében szobrot állítottunk.
■ 12./ A város népszerűsítésére és a kommunikáció egységesítésére új céget hoztunk létre. A Baja Marketing Kft. azóta több városunkat népszerűsítő kiadvány megjelentetésében és esemény szervezésében vett részt. (pl. Gasztro Udvar, Bajai Halászlé Napok Budapesten)
■ 13./ A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében több működési kiadást csökkentő intézkedést hozott a képviselő-testület, amelyek eredményeképp a 2008-as városi költségvetés hiánya százmilliós nagyságrendben csökken.
■ 14./ A város közúti elérhetősége érdekében kifejtett lobbitevékenységünk eredményeképpen mind az 51-es, mind az 55-ös főútvonal felújítása, megerősítése bekerült a fejlesztési tervekbe. Az 51-es északi elkerülője a legkorábban megvalósítandó akciótervben szerepel, így bármelyik pillanatban megkezdődhet a Baját elkerülő út újabb szakaszának építése.
■ 15./ Megvédtük a Bajai Kórházat! A kormányzati „egészségügyi reformmal” célba vett intézményünknek, a kórháznak év végén 50 millió forintos anyagi támogatást nyújtottunk. A végsőkig tárgyaltunk mielőtt aláírtuk a finanszírozási szerződést az egészségbiztosítóval. A kedvezőtlen külső körülmények ellenére is sikerült a Bajai Kórház működőképességét megőrizni.
és Szolgáltató Kht. új ügyvezetésének és a bevezetett új munkaszervezésnek, valamint az erre fordított többlet-erőforrásoknak köszönhetően a város tisztább lett, mint korábban volt. A zöldfelületek is sokkal gondozottabbakká váltak. A külső szemlélő számára a város ma már nem kelt gazdátlan benyomást.
■ 19./ Tűzszerész járőrhajót avattunk. A flottilla részeként 2007. május 19. óta a városunkban felavatott Baja nevű hajó járja a vizeket, ezzel is népszerűsítve városunkat.
Baja belvárosa
létesítmény került (Mediterrán Café), és reményeink szerint még több hasonló kitelepülő vendéglátó egység nyílik majd a téren.
■ 24./ A város kertjeinek és közterületeinek szebbé tételét megcélozva a korábbi évekhez képest több pénzjutalommal, méltó ünnepség keretében díjaztuk a „Virágos Bajáért” pályázat nyerteseit.
■ 20./ Az egysíkú, fekete-fehér Önkormányzati Tájékoztató helyett a színes, tartalmasabb Bácskai Napló kiadása iránt intézkedtünk. A Baja Marketing Kft. gondozásában szerkesztett újság a közeljövőben kéthetente fog megjelenni.
■ 21./ Megújítottuk a városi strandot! Több mint 20 év szünet után, a „gázgyári” és a szigeti oldalt végigkotortattuk, majd a teljes területre egyenesen a Dunából frissen nyert új homok került. A strandolás körülményeinek megváltozása következtében rengetegen keresték fel a Sugovicát, sokan olyanok is, akik hosszú évek óta nem fürödtek már benne.
■ 22./ Városi segítséggel kinyitott a Gasztro Udvar! A civil kezdeményezést felkarolva marketing cégünk társszervezésében a Szentháromság téren állandó gasztronómiai és kulturális programok zajlottak tavasztól őszig. A Gasztro Udvar része annak a koncepciónak, amely azt hivatott elősegíteni, hogy a térre élet költözzön, autók helyett emberek keressék fel főterünket. Jó volt látni azt, hogy hétvégeken hétről hétre több százan kijöttek megnézni a változatos programokat. Élet volt a téren, önfeledten szórakozó fiatalok és békésen sétálgató idősek kellemesen töltötték el az időt.
■ 23./ A veszteséges Nescafé kávézó megszüntetését kezdeményeztük, helyette pályázati úton új, a térre kitelepülő vendéglátóipari
Érdekes gyerekprogramok is színesítették a Gasztro Udvar kínálatát
10
KÖZÉPPONTBAN AZ ELMÚLT 1 ÉV
■ 25./ Folytatjuk a város útjainak felújítását,
■ 31./ Kötvénykibocsátásból visszafizettük a
szilárd burkolatot kapott a Fehér utca és hamarosan folytatódik a Petőfi, illetve az Ősz utcák útburkolatainak cseréje is.
város hiteleit és fejlesztési alapot hoztunk létre, hogy a városi fejlesztéseknek ne legyen akadálya a pénztelenség. (A kötvénykibocsátás révén jóval kedvezőbb feltételekkel fizettük vissza adósságainkat is.)
■ 26./ Megmentettük a Felsővárosi iskolát! A főiskola jelezte: nem tud a továbbiakban fenntartóként gondoskodni a Flórián utcai gyakorló általános iskoláról. Elsősorban az ott folyó szakmai munkát elismerve, egyben az intézmény városrészi (fölvégi) jelentősége miatt átvettük önkormányzati fenntartás alá tagintézményként az iskolát.
Stratégiáját. A korábbi koncepcióból kiindulva, Baja város helyi társadalmával történt egyeztetést követően az uniós fejlesztési ciklushoz igazodó (2007-13) stratégiát alkottunk, amely jelenleg a végső társadalmi egyeztetés fázisában van. E stratégiával lehetőség nyílik az európai uniós források lehívására a város minél teljesebb fejlődése érdekében.
helyi autóbusz-állomás elkészülte után sikerült megteremteni – a Jelky tér kivételével – a „zöldhullámot” a városi főútvonal belvárosi szakaszán, ezzel egyidejűleg a közlekedési lámpák az éjszakai órákban nem akadályozzák már a forgalmat, sárgán villognak. Felavatták az új elnevezésű termeket
kának parkettáját, így az NB. I-es kosárlabdamérkőzések és egyéb rendezvények méltó körülmények között rendezhetők meg.
■ 29./ GMO mentes övezet lett Baja városa és a bajai kistérség. Ez azt jelenti, hogy a felsőbácskai térség lakóinak egészsége érdekében Baja város közigazgatási területére, majd az egész kistérségre vonatkozóan előírtuk a génmanipulált termékek termesztésének és forgalmazásának tilalmát.
■ 30./ A közbiztonság növelése érdekében 2007 nyara óta modern térfigyelő rendszer működik Baján! A bűncselekmények és szabálysértések, valamint nem utolsósorban a vandál cselekmények megakadályozásához és az elkövetők felelősségre vonásához óriási segítséget nyújtanak a felszerelt térfigyelő kamerák. A közeljövőben a rendszert bővíteni kell, amelynek eredményeként érzékelhetően csökkeni fog városunkban a társadalomra veszélyes cselekmények száma.
szonyokhoz képest átlátható gazdálkodású vállalkozása lett a városnak, a távhőellátást igénybe vevő újvárosi lakók pedig ellenőrizhetik, hogy befizetéseiket pontosan milyen célra fordítják. A döntéshozatal során mindvégig az újvárosiak érdekét tartottuk szem előtt.
■ 36./ Megalkottuk Baja Város Fejlesztési
■ 27./ Hosszú idő adósságát törlesztve, az új
■ 28./ Felújítottuk az MNÁMK tornacsarno-
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
■ 32./ A városházát az ügyfelek igényeihez és hagyományainkhoz alakítjuk át! Pályázatot nyújtunk be a városháza akadálymentesítésére, a bejárathoz korszerű ügyfél-tájékoztatást szolgáló televíziót telepítettünk. Emellett városunk nagyjairól, Türr Istvánról és Borbíró (Vojnics) Ferenc korábbi polgármesterről neveztük el tárgyalótermeinket. A tanácstermekben elhelyezett tárlat a bajaiak számára nyitva áll!
■ 33./ Az „autómentes nap” kerékpáros felvonulásának szervezői által benyújtott petícióban foglalt kéréseket teljesítettük, szolgálva ezzel a kerékpáros társadalom érdekeit. Benyújtott pályázatainkkal lehetővé válhat a településközi (Sükösd, Érsekcsanád, Baja, Bátmonostor) és településen belüli kerékpárút-hálózat kiépítése, fejlesztése.
Egy év 36 pontban. A fent leírtak természetesen csupán részeredményekről adnak számot. Nem sikerült minden tökéletesen. Nem hallgathatjuk el, voltak az elmúlt esztendőben örökös gáncsoskodók is – főként azok, akik felelősek azért, hogy Baja korábban tehetetlenségbe süppedt – de érezve a bajaiak támogatását, kellő időben megtettük a szükséges lépéseket, meghoztuk a város érdekeit szolgáló döntéseket. Továbbra is rengeteg a tennivaló, de még csak egy év telt el. Tudjuk, a munka, a feladatok java még hátravan. Személy szerint jómagam egyáltalán nem vagyok elégedett. Abban bíztam, még többet tehetünk. Arra azonban büszke vagyok, hogy sikerült új pályára állítani ezt a csodálatos várost. Új alapot teremtettünk, amelyre bátor, tetterős, alkotni vágyó várospolitikával építkezni tudunk. Egy angol mondás szerint „a legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá.” Bajának az elmúlt esztendőben volt több kisebb-nagyobb győzelme, ami által végre megtanulhattuk: Baja képes rá, hogy a XXI. század győztes településévé váljon!
■ 34./ Kiteljesítettük testvérvárosi kapcsolatainkat. A korábbi „eszem-iszom” dominanciája helyett olyan kapcsolódásokat keresünk és építünk ki, amelyek mindkét testvértelepülés kölcsönös hasznára válhatnak és konkrét gyakorlati előnnyel szolgálnak. Ennek konkrétumai: a marosvásárhelyi Bolyai Líceum és a III. Béla Gimnázium testvériskolai megállapodása, Waiblingenből köztisztasági gépek érkeznek a bajai Kommunális Kht.-hez, Labinnal és Argentannal pedig dolgozunk a kereskedelmi együttműködés feltételeinek kialakításán.
DR. RÉVFY ZOLTÁN BAJA VÁROS POLGÁRMESTERE
■ 35./ Elvégeztük a városi energiaszektor pro-
A Baja nevét viselő tűzszerész hajó
filtisztítását. Valamennyi energiával kapcsolatos városi feladat ellátására létrehoztuk a Baja Energetika Kft-t, amelybe apport útján integráltuk a fűtőművet. Ezzel a korábbi kaotikus vi-
A belvárost látják a térfigyelő kamerák
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Baja Város Képviselő-testülete Egészségügyi és Szociális Bizottsága karitatív célú pályázati felhívása Baja Város Képviselő-testülete az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 4/2007. (III.2.) rendelete 10. § (3) bekezdésében a karitatív szervezetek támogatása előirányzat feletti rendelkezés jogát az Egészségügyi és Szociális Bizottság hatáskörébe utalta, mely előirányzat központi és helyi pályázatokhoz kapcsolódóan saját forrásként karitatív szervezetek támogatására használható fel, attól függetlenül, hogy azok jogi személynek minősülnek-e vagy sem. Az előirányzat terhére pénzügyi teljesítés félévenként, időarányosan történhet, figyelemmel a pályázati feltételekre is. A bizottság fentiek alapján pályázatot hirdet karitatív célok támogatása céljából. A pályázat célja az alapvető szükségletek kielégítésében hiányt szenvedők természetbeni, pénzbeli megsegítése, amely segítség a gyors és megalapozott beavatkozás lehetőségével az élet, egészség, testi épség megóvásához, a lét támogatásához közvetlen módon járul hozzá. A pályázaton igényelhető összeg: – A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, melynek folyósítása előfinanszírozás formájában történik. A pályázat benyújtásához 10 % önrész (készpénz) vállalása szükséges. Az önrész a pályázat összköltségvetésének 10 %át jelenti. – A bizottság tárgyi eszközbeszerzésre, valamint alapítványok részére nem nyújt támogatást. A pályázatnak tartalmaznia kell: – a pályázó alapszabály szerinti nevét, székhelyét, tevékenységi körét, valamint pénzforgalmi jelzőszámát, – a pályázó tevékenységének bemutatását, – a pályázaton elnyert összeg felhasználásának célját, módját, időbeli ütemezését és a felhasználásért felelős személy nevét, telefonszámát. A pályázat elbírálása során az alábbi szervezetek élveznek előnyt: – akik hosszabb tapasztalattal, gyakorlattal rendelkeznek, – össztársadalmi ismertségük és elismertségük van,
Köszönet A bajai Ad Libitum Kamarakórus Egyesület (adószám: 18346187-1-03) 2006-ban 261.548,- forintot kapott az adófizető polgárok 1%-os felajánlásaiból. Az összeget az egyesület alapszabályának megfelelően az Ad Libitum
BAJA ÉS KÖRNYÉKE – tevékenységi körükbe tartozik a rászorultsági alapon nyújtott támogatás biztosítása, mely támogatás elsősorban az élelmezéshez, a lakhatáshoz, az egészség megóvásához és helyreállításához jelent segítséget, – a fenti tevékenységek gyakorlása feladatkörük jelentős részét kitölti, azokat huzamosan gyakorolják, elosztási elveik kidolgozottak, 2007. évre vonatkozó terveik megfelelően konkretizáltak, azok megvalósulása nyomon követhető, – benyújtott pályázatukban a felsorolt kritériumok meglétét megfelelően prezentálják, – a szervezet vagy egysége tevékenységét Baja Város Önkormányzata illetékességi területén végzi. A pályázat beadásának, illetve postára adásának határideje: 2007. október 26. – A pályázatok benyújthatók személyesen is, legkésőbb 2007. október 26. (12.00 óráig). A pályázatok beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Szociális Iroda 6500 Baja, Arad u. 6. II/7. szoba. A pályázat elbírálásának határideje: 2007. november 10. A pályázathoz mellékelni kell: – az alapszabály másolatát, – a köztartozásról szóló nemleges nyilatkozatot. A pályázaton nem vehet részt olyan szervezet (jogi személy), amelynek köztartozása van. A nem önálló vagy részben önálló, de saját pénzforgalmi jelzőszámmal, bankszámlával nem rendelkező pályázóknak pénzügyi bonyolítót (pl. alapintézmény, fenntartó, érdekképviseleti szerv, könyvelő cég) kell igénybe venniük. A pályázók a döntésről a döntést követő 8 napon belül írásos értesítés kapnak. A pályáztató a nyertes pályázóval támogatási szerződést köt, melyben rögzítik a támogatás felhasználásának szabályait, az elszámolás módját és határidejét. A pályázati támogatást kizárólag a pályázatban megjelölt célra lehet felhasználni. A nyertes pályázóknak a pályázati elszámolást a pályázati program érdekében felhasznált összegről (elnyert pályázati támogatás és a pályázatban megjelölt önerő) kell benyújtaniuk. Az összeg felhasználását hitelesített számlamásolattal és a támogatott cél megvalósulásáról szóló szöveges értékelés csatolásával kell igazolni. DR. GERGELY LÁSZLÓ, A BIZOTTSÁG ELNÖKE
Kórus működéséhez használtuk fel. A kórus tagjai nevében köszönetet mondunk mindazoknak, akik az előző évben adójuk 1%-ának felajánlásával támogatták az együttest. PETHŐNÉ KŐVÁRI ANDREA – KARNAGY, PETHŐ ATTILA – ELNÖK
DEMKO
KEDVEZMÉNYEK 2007. október 30-ig
Gyapjú termékekre 15% Matracokra 5-20% A részletekről érdeklődjön mintaboltunkban!
Baja, Eötvös utca 7. Telefon: 79/425-395
JÁTÉKCENTRUM a DEMKO FEDER Mintaboltban Bébi játékok nagy választékban. Fajátékok: építőkockák, gyöngyfűzők, kirakók, járművek... stb. Logikai és fejlesztő játékok Kesztyűbábok, ujjbábok Textilbabák, társasjátékok, kártyák Nálunk minden korosztálynak talál játékot!
Baja, Eötvös utca 7. Telefon: 79/425-395
Ingyenes, támogatott képzésre előjegyzést veszünk fel 8 vagy 10 osztállyal (Ha van munkahelye, ha nincs) Asztalos, Takarító, Szakács, Pincér, Eladó, Kőműves, Burkoló, Gipszkartonszerelő, Nehéz-, könnyűgépkezelő, Személy-, vagyonőr, Dajka, Szociális gondozó Gimnáziumi érettségivel TB ügyintéző, Gyógymasszőr, Pénzügyi-számviteli ügyintéző 03-0142-05 OKTATÁSI CENTRUM OKÉV:AKKR: AL-340
Baja, Szt. Antal u. 23/b Tel.: 30/370-41-85, 70/224-97-27, 79/322-629
ÚJ ŐSZI KOLLEKCIÓ ÉRKEZETT
Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig Szo: 8-12-ig Munkaruha Szaküzlet Baja, Szenes u. 1. Telefon: 79/421-879
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
MIKOR? HOL? VI. Bajai Népdalköri találkozó Október 20-án 16-18.30-ig a volt helyőrségi klubban. A belépés díjtalan. ■
A Duna és az ártér címmel Baráti György fotóiból nyílik kiállítás október 15-én, hétfőn 17 órakor a Szentistváni ÁMK „A” épületének első emeletén. A tárlat november 18-ig tekinthető meg.
Köszönet A Gyermekkert Egyesület (adószám: 19047805-1-03) köszönetet mond mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1 százalékával, 127.359 forinttal támogatták egyesületünket. A befolyt pénzből az óvoda udvarára vásároltunk játékokat. Kérjük, hogy felajánlásaikkal továbbra is támogassanak minket. Köszönettel:
Tisztelt Bácskai Polgár!
Köszönet
A GYERMEKKERT EGYESÜLET
TERMÉSZETVÉDELMI
A Szentistváni Szülők a Diákokért Egyesület köszönetet mond mindazoknak, akik a 2005. évi személyi jövedelmadójuk 1 %ának felajánlásával támogatták egyesületünket. Számlánkra összesen 142.113 Ft folyt be. A befolyt összeget versenyekre, táboroztatásra, illetve az általunk támogatott intézmény műszaki fejlesztésére fordítottuk.
VEZETŐSÉGE
EGYESÜLET
AZ EGYESÜLET VEZETŐSÉGE
Kérjük, hogy lehetőségeihez mérten, adományával és/vagy adója 1%-ával támogassa a Nemzeti Arborétum és Kutatóintézet bajai megvalósítását, melyet az 52700086-10859740 számlaszámon tehet meg! NEMZETI ÖKOLÓGIAI ÉS
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
BÁCSKAI MÉZES NAPOK 2007 Kórházi tájékoztató Méhészeti rendezvénysorozat Helyszínek: József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház, Baja belvárosa, Sugovica-sétány. A rendezvény szervezője: Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület – Baja 2007. október 19. – péntek „MAGYARORSZÁGI MÉHÉSZ” II. IRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ Részletes program: ■ 12:00 Szerzők érkezése, regisztráció ■ 12:00-13:30 Ebéd kötetlen beszélgetés ■ 13:3014:30 Gemenc Méhészeti Gyűjtemény és Mézmúzeum megtekintése ■ 14:30-15:00 A MAGYARORSZÁGI MÉHÉSZ jelene és jövője Előadók: Vadas Gábor szerkesztő, Gégény Benjamin elnök, Csuvár Zoltán ügyvezető ■ 15:00- 17:00 Fórum – a méhészek kérdéseire válaszolnak a szerzők. A fórumra sok szeretettel várunk minden érdeklődőt! 2007. október 27. – szombat VI. MAGYARORSZÁGI MÉZ- ÉS MÉHÉSZETI TERMÉKVERSENY. Érzékszervi nyilvános bírálat 10:00 órai kezdettel Baján a József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Házban. A Bíráló Bizottság: elnöke dr. Szalay László kandidátus, a szakmai munkát segíti: Németh József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Vendéglős és Hagyományőrző Bizottságának Venesz díjas elnöke, Lukács Gábor a
Lukács Labor vezetője. Érzékszervi bírák: a Szent Ambrus Méz Lovagrend méz lovagjai. ■ 17:00 „A mézről és a méhészeti termékekről” címmel tart előadást dr. Szalay László kandidátus, természetgyógyász. Versenyfelhívás A Baja- és Körzete Méhész Klub Egyesület a VI. Méz- és Méhészeti Termékverseny keretében hirdeti meg mézes sütemény-sütő versenyét is. Nevezni lehet bármilyen, természetes mézet is tartalmazó süteménnyel, édességgel. Az elkészült műveket 2007. október 27-én 7:00-től 9:30-ig várjuk a József Attila Művelődési Központba. Értékelés: A munkákat Németh József, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Vendéglős és Hagyományőrző Bizottságának Venesz Díjas elnöke és a Bajai Szent Ambrus Mézlovagrend tagjaiból álló zsűri fogja értékelni. Díjazás: a legjobb alkotások „Arany-” , „Ezüst-” és „Bronzkaptár”-díj elismerésben részesülnek. Eredményhirdetés: 2007. november 10-én a Bácskai Mézes Napokon! Lányok, Asszonyok, ügyes kezű Férfiak! Úgy érzi Öné a legfinomabb mézes sütemény, de ezt még nem tudta a világ elé tárni? Nevezzen be mézessütemény-sütő versenyünkre. A rendezvénysorozat mézfesztivállal november 10-én folytatódik.
A Bajai Kórház a betegellátás minőségének javítása, a hosszú várokozási idő elkerülése érdekében a pajzsmirigy szakellátás rendjét az alábbiak szerint módosítja: a korábbiakban az Izotóp Laboratórium területén működő szakrendelés helye jelenleg a Fülorr-gégészeti ambulancia területén található, az ellátást a II. sz. Belgyógyászat orvosai végzik. A pajzsmirigy szakrendelésre utalt valamennyi beteg – a már korábban gondozott és frissen felfedezett egyaránt – mielőtt a szakrendelésen megjelenne, kérjük, hogy keresse fel háziorvosát, aki szükség szerint ellátja laboratóriumi beutalóval. Amennyiben lehetséges, a már kész hormoneredmény birtokában keresse fel a pajzsmirigy szakrendelést. A szakrendelésen történő vizsgálathoz időpont a központi diszpécser szolgálatnál a 422-010-es telefonszámon kérhető. A kezdeti időben esetlegesen fellépő kellemetlenségekért szíves elnézésüket és türelmüket kérjük. BAJAI KÓRHÁZ VEZETŐSÉGE
Rejtvény A legutóbbi számunkban megjelent feladvány helyes megfejtése: a bajai Duna-hidat 1909-ben adták át, tervezője: Szikszay Gerő. 1-1 pólót nyert: Németh Edit, Schibalits Melinda. A nyeremények szerkesztőségünkben vehetők át.
E heti kérdésünk: Mikor volt Baja polgármestere Borbíró (Vojnics) Ferenc? A helyesen válaszolók között két pólót és 2×2 belépőt sorsolunk ki a november 10-i ErzsébetKatalin bálra (Duna Szálló). Beérkezési határidő: 2007. október 24. 12 óra. Cím: 6500 Baja, Szentháromság tér 11.
Tajcsi Kezdőknek is. Péntekenként 17.30-tól a Bányai Júlia ÁMK szabadidőtermében.
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
INFORMÁCIÓK Szám: V.40279-11/2007. Tárgy: Távhő termelői működési engedély kiadása Baja Energetika Kft. részére
HATÁROZAT A Távhőszolgáltlatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 7. § a.) pontjában foglalt hatáskörömben eljárva a Baja Energetika Bajai Energia Racionalizációs és Távhőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített neve: Baja Energetika Kft.) székhely: 6500 Baja, Kodály u. 29./A. (továbbiakban: Engedélyes) ügyvezetője Milyacski Máté kérelme alapján a fenti ügyszámon lefolytatott közigazgatási eljárás keretében a távhőtermelői működési engedély iránti kérelmének helyt adok és az Engedélyes részére az engedély rendelkező részében megnevezett telephelyeken működő berendezésekre vonatkozóan jelen határozatban foglalt feltételekkel távhőtermelői működési engedélyt (a továbbiakban: engedély) adok ki. Engedélyes cégjegyzékszáma: Cg.03-09-114727 Alapítási okirat kelte: 2007. 04. 26. Engedélyes adószáma: 139706282-03 Befektetett eszközök: A társaság törzstőkéje 3.000.000,- Ft (hárommillió forint), nem pénzbeni hozzájárulás 156.500.000,Ft (egyszázötvenhatmillió-ötszázezer forint). Engedélyes fő tevékenysége: 40.30. gőz-melegvíz ellátás Az Engedélyes jelen engedély alapján a Bajcsy-Zsilinszky u. 1. szám alatti fűtőműben elhelyezett hőforrással jogosult távhőt termelni. A távhőszolgáltató rendszer egy hőforrrásra épül. A hőtermelés a fűtőműben három különböző tipusú melegvízkazánnal és egy gázmotorral történik. A VASFA 7500 M típusú hőhasznosítóval ellátott kazán névleges hőteljesítménye 7,5 MW, a HLF 4/12. tipusú kazán névleges hőteljesítménye 4,7 MW, a HLF 7/12. típusú
kazán névleges hőteljesítménye 7 MW. A JEMBACHER 612-es GS-NLC tipusú gázmotor a Bajatechnik Kft. tulajdona, Engedélyes 1,6 MW hőmennyiséget vásárol tőle. A hőtermelő létesítmény beépített teljesítőképessége 21 MW. A távfűtőmű tüzelőanyaga földgáz, melyet részére az Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. szolgáltat. A hőtermelő létesítmény melegvizes rendszerű, melynek előremenő vízhőmérséklete 110 celsius fok, visszatérő vízhőmérséklete 70 celsius fok, a secunder oldalon előremenő vízhőmérséklete 80 celsius fok, visszatérő vízhőmérséklete 60 celsius fok, minusz 15 celsius fokos napi középhőmérséklet mellett. A hőtermelő létesítmény 1977. november 01-én került üzembehelyezésre. A távfűtőmű az engedély kiadásakor 1987 db lakást és 9 közületet illetve közintézményt lát el hőenergiával, a fűtött helyiségek légtérfogata 296.541 lm3. A fűtésen kívül évente kb. 65.000 m3 használati melegvizet szolgáltat. A jelenlegi rendszer fogyasztóinak együttes csúcshőigénye 13,3 MW. Az Engedélyes jogai és kötelezettségei Az Engedélyes mindenkor olyan minőségű távhőt köteles termelni, amely megfelel a vonatkozó műszaki szabványoknak és az általános szakmai szabályoknak, valamint a távhőrendszerre vonatkozó üzemi szabályzatban meghatározott követelményeknek. A távhőtermelő létesítmény működtetése és fejlesztése a távhőtermelő feladata. A távhőtermelő engedélyes a távhőtermelő létesítményét a működési engedélyben, illetve a Tszt. 18. §-ában foglaltaknak megfelelően köteles mindaddig működtetni, amíg az adott területen a távhőszolgáltatónak az önkormányzat által meghatározott ellátási kötelezettsége fennáll. Engedélyes társasági szerződésében foglaltak szerint egyben távhőszolgáltató is, így köteles a távhőszolgáltatás biztonságos és állandó ellátása érdekében a távhőtermelést folyamatosan fenntartani.
Az Engedélyes köteles termelőeszközeit üzemképes állapotban tartani, a karbantartási, javítási, felújítási munkákat, fejlesztéseket időben elvégezni, a berendezések terv szerinti üzemeltetéséhez szükséges egyéb műszaki feltételeket biztosítani, valamint gondoskodni a szükséges készletekről és tartozékokról. Amennyiben az Engedélyes az engedélyköteles tevékenységének egyes elemeit más személyekkel kívánja végeztetni, erről előzetesen írásban tájékoztatni köteles az engedélyeztető hatóságot. Az Engedélyes a más személy által végzett tevékenységért úgy felel, mintha azt maga végezte volna. Engedélyes a távhőtermelés megfelelő színvonalának biztosítás érdekében minőségbiztosítási rendszert köteles működtetni. Az Engedélyes köteles olyan áttekinthető elszámolási, könyvelési, nyilvántartási rendszert vezetni, melyben a hőtermelő tevékenysége más tevékenységtől elkülöníthető és nyomonkövethető. Az engedélyes köteles a fogyasztói kört érintő, az ellátás biztonságát veszélyeztető eseményről engedélyező hatóságomat külön felszólítás nélkül és haladéktalanul tájékoztatni. Az Engedélyes köteles bármely olyan körülmény vagy esemény bekövetkezéséről, annak tudomására jutásától számított 8 napon belül hivatalomat értesíteni, amely a Tszt. 20. § alapján az engedély viszszavonását eredményezheti. Az Engedélyes köteles jelen engedély tartalmát érintő bármely tervezett változáshoz, annak bekövetkezte előtt 60 nappal hatóságomtól jelen engedély módosítását kérni. A távhőtermelő létesítmény távhőtermelésének tervezett megszüntetése előtt legalább 1 évvel az engedélyes köteles a megszüntetésre engedélyt kérni hatóságomtól az önkormányzat egyidejű értesítése mellett. A távhőtermelő tevékenység megszüntetése megtagadható, vagy feltételhez köthető, ha az a távhőszolgáltatás biztonságát, vagy a távhőszolgáltató ellátási kötelezettségének teljesítését veszélyeztetni.
Az Engedélyes a Tszt-ben és annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban, valamint az Engedélyben foglaltak szerint végezheti tevékenységét, jogokat gyakorolhat és kötelezettségeket vállalhat. Az Engedélyben meghatározott kötelezettségek nem érintik az Engedélyes más jogszabályokban meghatározott egyéb kötelezettségeit. Az Engedélyesnek rendelkeznie kell a tevékenység gyakorlásához szükséges más jogszbályokban meghatározott hatósági engedélyekkel. Az Engedélyes köteles betartani a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi jogszabályokban és az erre illetékes hatóság által meghatározott kötelezettségeket, különösen a működése során és annak megszünte után fennálló (rekultivációs kármentesítési, tájrendezési veszélyes,- nem veszélyes- és települési hulladékkezelési) és egyéb kötelezettségeit továbbá azok teljesítését szolgáló pénzügyi fedezet meglétére, képzésére vonatkozó szabályokat. Az Engedélyes köteles betartani valamennyi olyan jogszabályi előírást amely a szükségállapotra vonatkozik, különösen, de nem kizárólagosan a Honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény előírásait. Hatóságom jóváhagyó határozata szükséges a Tszt. 19. § szerinti esetekben az engedélyes társaság átalakulása, a jegyzett tőke változása és befolyás szerzés engedélyezése eseteiben. A jóváhagyás megtagadható, illetőleg feltételhez köthető ha, a Tszt. 19. § (1) bek. szerinti változások végrehajtása a távhőellátás biztonságát, a törvényben meghatározott ellátási kötelezettség teljesítését, illetőleg a felhasználók érdekeit sérti. A vonatkozó jogszabályokban és az Engedélyben előírt követelmények ellenőrzésére hatóságom az ellenőrzési feladatok teljesítése érdekében, annak mértékéig jogosult az engedélyestől eseti és rendszeres információt kérni, az engedélyhez kötött tevékenységgel kapcsolatos iratokba betekinteni, a Tszt. 7. § e.) pontjában foglaltaknak megfelelő terjedelemben azokról másolatot, kivona-
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
tot készíteni, ideértve az üzleti titkot tartalmazó iratokat is. Az Engedélyben és a jogszabályokban foglalt előírások megszegése esetén hatóságom a Tszt. 20. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az engedélyt visszavonja. Az Engedélyes az általános tételű eljárási illetéket befizette, egyéb eljárási költség megtérítéséről nem kellett dönteni, ilyen költség az eljárás során nem merült fel. Az engedély határozatlan ideig érvényes, azt módosítani, vagy viszszavonni csak a Tszt-ben és jelen engedélyben meghatározottak szerint lehet, az engedély sem részben, sem egészben nem ruházható át. Az Engedély közzététele iránt hatóságom intézkedik a Tszt. 13. § (4) bekezdésében foglaltak szerint. Jelen engedély jogerőre emelkedésének napjával a Bajai Kommunális és Szolgáltató KHT. részére kiadott V.20721-7/2001. számú 2001. július 18-i keltezésű távhőtermelői működési engedély érvényét veszti. A határozat ellen bírósági felülvizsgálatnak van helye a közléstől (kézbesítéstől) számított 30 (harminc) napon belül, a keresetet hatóságomhoz kell benyújtani. A keresetnek a végrehajtásra halasztó hatálya nincs. A keresetlevél elektronikus úton való benyújtása nem lehetséges. I N D O K O L Á S: A Baja Energetika Kft. 2007. augusztus 24-én a Tszt. 7. § a.) pontja, illetőleg 12. § (1) bekezdésében foglaltak alapján kérelmet nyújtott be hatóságomhoz távhőtermelői működési engedély kiadása iránt. A kérelem alapján lefolytatott engedélyezési eljárás keretében vizsgáltam, hogy a Tszt-ben, illetőleg a Távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Tszt-Vhr.) előírásaiban foglaltaknak a kérelmező és kérelme megfelel-e. Az engedélyezési eljárást, figyelemmel a Tszt. 12. § (5) bekezdésében és a Tszt-Vhr. 3. § (4) bekezdésében foglaltakra, egyszerűsített engedélyezési eljárás keretében folytattam le.
INFORMÁCIÓK + EGYHÁZ Ennek során azon dokumentumokat kértem be, amelyek a korábbi engedélyes benyújtott dokumentumaitól eltérnek, illetőleg 2007. augusztus 28-i keltezésű hiánypótlási felhívásomban kértem Engedélyes nyilatkozatát a feltételek változatlan érvényű fennállásáról és arról, hogy a termelői, szolgáltatói működésében azonos körülmények között változás nem állt be. A hiánypótlási felhívásomnak Engedélyes 2007. szeptember 13-i keltezésű, hivatalomhoz 2007. szeptember 18-án beérkezett beadványában eleget tett. Engedélyes kérelme alapján lefolytatott egyszerűsített engedélyezési eljárás keretében megállapítottam, hogy a kérelmező a jelen engedélyben megállapított feltételekkel megfelelt a Tszt-ben és a Tszt-Vhr-ben előírt követelményeknek, ezért a távhőtermelői működési engedélyt kiadtam. Illetékességemet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, 2004. évi CXL. tv. (továbbiakban: Ket.) 21. § (1) bek. c.) pontja hatáskörömet a Tszt. 7. § a.) pontja állapítja meg. Az Engedély közzétételére a Tszt. 13. § (4) bekezdésében foglaltak alapján kerül sor. Az eljárási költségről a Ket. 72. § (1) bek. dd.) pontja alapján rendelkeztem. A Tszt. 7. § h.) pontja szerint határozatom ellen fellebbezésnek nincs helye, a határozat felülvizsgálatát a bíróságtól lehet kérni a Ket. 100. § (1) bekezdés a.) pontjában foglaltaknak megfelelően. A közigazgatási hatósági eljárás során az ügyek elektronikus úton nem intézhetők a Baja Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2005. (X.27.) sz. rendelete alapján. Határozatomat a Tszt. 3., 7., 12., 13., 14., 15., 18., 19., 20., 33., §-ai, valamint a Tszt-Vhr. 3., 4., 6., 15. §aiban foglaltakra figyelemmel hoztam meg. B a j a, 2007. október 05. Dr. Sas Gábor jegyző megbízásából: Dr. Bruzlai Jenő irodavezető
Új evangélikus parókia épül Idén ünneplik a helyi evangélikusok templomuk felszentelésének 160. évfordulóját, s október 13-án 15 órakor helyezik el a már épülő új parókia alapkövét. Az ünnepi eseményhez kapcsolódó hálaadó istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke is részt vesz. A történelmi egyházak között az evangélikusok lélekszáma a legkisebb Baján és környékén. A legutóbbi népszavazáskor 400-450 ember vallotta magát evangélikusnak. Lelkészük, Nepp Éva három éve került városunkba. Mint lapunknak elmondta: a korábbi parókia belülről teljes felújításra szorult, ezért döntöttek a lebontás és egy új épület felépítése mellett. Az új parókián lelkészlakást, gyülekezeti termet, irodát, kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. Az építkezés a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásával és a helyi gyülekezet adományaiból kezdődhetett el. A munkák első szakasza november 30-án fejeződik be. Nepp Éva Dunaharasztin nőtt fel, lelkészi szolgálatát Óbudán kezdte,
Idősek városi napja Október 25-én, csütörtökön 16 órakor az Idősek Városi Napja alkalmából műsoros délutánt rendez a JAMKIH és a Nyugdíjasok
majd a pilisi gyülekezethez került, utána jött Bajára. Szülei Tolna megyei származásúak. A Reformáció Napja A Reformáció Napját, október 31-ét évek óta közösen ünneplik a bajai protestáns felekezetek. A reformátusok, a baptisták és az evangélikusok idei, úrvacsora-osztással egybekötött ökumenikus istentiszteletének a református templom ad majd otthont 18 órától. Nepp Éva elmondta: a reformációt Luther Márton kezdte el, az ő közvetlen követői a lutheránusok, más néven az evangélikusok. Ebből az irányzatból később ágazott el a baptista és a B. SZ. református egyház. Bajai Érdekvédelmi Szervezete. Fellépnek: Dékány Sarolta és Koós János. Kíséret: Bánki Péter és Havassi Viktor. A rendezvényen dr. Révfy Zoltán polgármester köszönti a város idős polgárait. A részvétel díjtalan.
SZAKORVOSI RENDELŐ NYÍLT Baján, a Petőfi Sándor utca 40. szám alatt.
Dr. Major Tamás belgyógyász-kardiológus szakorvos Rendel: kedd 17-20 óráig csütörtök 18-20 óráig Bejelentkezés hétköznap 16-18 óra között, telefon: 30/931-21-68.
16
BÁCSKAI NAPLÓ 2007. OKTÓBER 13.
BAJA ÉS KÖRNYÉKE
Énekszó Sűrű napok várnak a Pethőné Kővári Andrea vezette Ad Libitum Kórusra a közeljövőben. Október 21-én Szegeden, a dómban vendégszerepelnak a Magyar mise ottani előadásán, az állandó kísérő – kisebb létszámú – Rotunda kórus megerősítésére. Két napra rá, a 23-ai nemzeti ünnepen Budapesten lép fel a bajai kórus. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, vagyis a KÓTA (régen ezt ugyanis úgy hívták, hogy Kórusok Országos Tanácsa) a nagyobb ünnepekre kóruskoncerteket szervez, amire az ország különböző részeiből hívnak meg énekkarokat. A felkérés úgy szólt, hogy magyar szerzők műveiből válasszanak az együttesek, így ők is négy magyar művet adnak majd elő. Bach Attila fog trombitálni az egyikben, Pethő Attila pedig orgonán működik közre. Z. L.
Jótékonysági rendezvény a bajai fül-, orr-, gégészet javára 2007. október 26-án, pénteken 18 órától a városi színházteremben (Oroszlán u.). Fellépnek: Torres Dani és barátai (élő gitárkoncert), Bajai Aikido Csoport, Tomasics Nóra – Varga Áron (versenytáncosok), Be Cool Hip Hop Tánccsoport, Hessa (hastánc), Grupo Capoeira Brasil (Baja). Fővédnök: Zsigó Róbert országgyűlési képviselő, védnök: dr. Tóth Gábor megbízott kórházigazgató. Árverésre kerül Pump Károly fotója (dedikált, keretezett), ami a Baja TV Híradójának háttérképeként látható. Érd.: 20/3447679
A mellrák ellen
Bál
Október 16-án, kedden 15 órakor harmadszor indulnak mellrák elleni sétára a rózsaszínbe öltöztetett Sugovica-hídon, mellyel a megelőzés fontosságára hívják fel a figyelmet. 15 órakor faültetés lesz az Árpád-kútnál, majd indul a séta.
Erzsébet-Katalin bál lesz Baján, a Duna Szálló éttermében november 10-én, szombaton 19 órától. A rendezvényt dr. Sas Gábor, Baja város jegyzője nyitja meg. A zenét Khin-Csinnya Duó szolgáltatja. 22 órától hastáncbemutató, 23 órától chippandale show. Jegyek elővételben 800 forintos áron kaphatók a Mustangban (Kossuth L. u. 8.), a Papírka írószerben (Kossuth L. u. 17.) és a Vadvirág Kávéházban (Czirfusz F. u. 29/b). Asztalfoglalás: 79/323-224-es telefonszámon.
Lakossági szolgáltatásaink: Zöldfelület kezelés: parképítési munkák, fák-cserjék ápolási munkái (sövényápolás), növények szállítása, fakivágás, gallyazás, zöldhulladék elszállítása. Telefon: 06 20/960-71-39 Kültéri takarítás-rendrakás: lomb összegyűjtés, seprés-locsolás, szállítás, egyéb takarítási munkák. Telefon: 06 20/377-59-06 Építési tevékenység: térburkolás, földmunkák, csatornatisztítás, egyéb kőműves munkák. Telefon: 06 20/313-42-36 Bajáért dolgozunk!
■
Erzsébet-Katalin bál lesz Szeremlén a művelődési házban – november 17-én 20 órától. Sztárvendég: Nótár Mary. Zene: Bogdán Tamás és zenekara. Érdeklődni a 20/4415202-es számon lehet.
OKMÁNYIRODAI TÁJÉKOZTATÓ A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (volt Közlekedési Felügyeletnél) történt műszaki vizsgát követően a gépjármű tulajdonosok – akiknél okmánycsere volt szükséges –, szembesültek azon ténnyel, hogy az Okmányirodán 2009. évre szóló érvényesítő címke nem állt rendelkezésre. Oka, hogy technikai problémák miatt központi készlethiány keletkezett, így a helyi igényeket nem tudták kielégíteni az egész országban. Ügyfeleink gépjárművének műszaki adatlapját hivatalos záradékkal láttuk el, hogy közúti ellenőrzés során igazolni tudják az érvényesítő címke hiányának okát. Előzetesen kapott tájékoztatás szerint október 20-ig várható a szállítás, így e dátumot követő
héten kereshetik fel az érintettek érvényesítő címkéért az Okmányirodát. A gépjármű ügyintézésnél lévő Információnál jelezni kell, hogy érvényesítő címke pótlásáért jöttek és soronkívüli ügyintézést biztosítunk az átvételhez. Fontos, hogy a gépjármű hátsó rendszámtábláját hozzák magukkal! Kérem türelmüket és köszönöm megértésüket! Tájékoztatom továbbá az állampolgárokat arról is, hogy bővült az Okmányiroda keddi, csütörtöki nyitvatartása, amely 13 órától 16 óráig tart, így a heti ügyfélfogadási idő: hétfő: 8-15 óráig, kedd: 13-16 óráig, szerda: 8-17 óráig, csütörtök: 13-16 óráig, péntek: 8-12 óráig tart. DR. SAS GÁBOR JEGYZŐ