Közép-Európa délnyugati szárnya. Horvátok és szlovénok a közép-európai együttműködésről

Közép-Európa délnyugati szárnya. Horvátok és szlovénok a közép-európai együttműködésről Szilágyi Imre

Értelmiségiek és politikusok Közép-Európáról

B

ár a Közép-Európa-gondolattal foglalkozó szerzők között még ma sincs egyetértés ezen (imaginárius) régió1 határairól, a témával foglalkozó értelmiségiek többnyire ebbe a régióba sorolják a szlovénokat, de nem mindenki sorolja ide a horvátokat.2 De nem határozta meg egyértelműen a régiót a napjainkig tartó KözépEurópa-vita elindítója, Milan Kundera sem. 1983-ban megjelent írásában3 – amelyben leggyakrabban a magyarokat, a cseheket és a lengyeleket emlegeti, s az egyik bekezdés felsorolásában szerepelnek a szlovénok és a horvátok is – a következőket mondja. Ez a régió „földrajzilag Európa középső része, amely kultúrájában nyugati, politikailag pedig Keleten van. (…) Közép-Európa… határai képzeletbeliek, és minden új történelmi helyzetben újra és újra megvonandók. (…) Mi Közép-Európa? Kis nemzetek bizonytalan területei Oroszország és Németország között.” A horvátok és a szlovénok tehát Kundera meghatározását alapul véve részei is meg nem is Közép-Európának. Éppígy nem egyértelmű azonban az sem, hogy mit gondol ez a két szomszédos nemzet Közép-Európáról. A Nauman-féle Mitteleuropa-terv megjelenésének idején a horvát és a szlovén értelmiségiek többnyire elutasították ezt az elképzelést, mert úgy vélték, hogy ez valójában a német uralmat kívánja biztosítani, és nem veszi figyelembe a szláv népek törekvéseit. A későbbiekben a két nép körében csak itt-ott bukkant fel egy-egy halvány ötlet valamiféle közép-európai jellegű összefogásról, de maga a gondolat csak az 1980-as évek második felétől vált élővé, s akkortól fogva merült fel az is, hogy az elképzelést valóban át lehetne ültetni a politikai gyakorlatba. A szlovéniai Vilenicában 1986-tól minden ősszel megrendezik a közép-európai írótalálkozót, amelyre a Baltikumtól a német nyelvterületig, illetve Boszniáig hívnak meg szerzőket.4 Az első években a találkozó egyik nyilvánvaló célja az volt, hogy az említett térség szovjet fennhatóság alatt, valamint Jugoszláviában élő neves alkotói elhatárolhassák magukat a szocializmus adott formájától, a Szovjetuniótól, illetve a szerb hegemóniától. Bizonyos, hogy az ezt szervező szlovén értelmiségiekre nem csupán 16

KSz2010_2.indb 16

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:13

Közép-Európa délnyugati szárnya. Horvátok és szlovénok a közép-európai együttműködésről

Milan Kundera és Konrád György gondolatai hatottak, de legalább még két tényező is. Az egyik az, hogy Szlovénia és Horvátország 1978-tól része volt egy sajátos középeurópai regionális együttműködésnek, az Alpok–Adria Munkaközösségnek.5 A másik az, hogy 1986-ban már világos volt, hogy Európa két szempontból is átalakulóban van. Egyfelől Gorbacsov fellépése (az 1986. március–áprilisban megtartott SZKP-kongresz szus) megerősítette az egyes szocialista országokban már megindult reformfolyamatokat, s ekkor lett a szlovén kommunisták vezetője a reformok iránt nyitott Milan Kučan. Másfelől 1986 elején írták alá az Európai egységes okmányt (Single European Act), amelyből már kirajzolódott az 1992-ben létrejövő Európai Unió. Egyebek mellett ez utóbbi ténynek is jelentős szerepe volt abban, hogy az 1980-as évek végén felerősödtek azok az összeurópai megfontolások, amelyeket a szlovén Marjan Rožanc és a horvát Antun Šoljan már 1987-ben felvetett. „Közép-Európa vízió ja így válik egész Európa víziójává” (Rožanc), „Számunkra Mitteleuropa az Európára alkalmazott első segédfogalom” (Šoljan).6 Rožanc és Šoljan gondolatait így erősítette fel – a térségbeli értelmiségiek Közép-Európára vonatkozó elképzeléseit 1990 elején felvázoló – Bogo Grafenauer történész Közép–Európa? Miért nem egyszerűen Európa? című írásában: „Ebben a fejlődésben »Közép-Európa« biztos nem a megfelelő forma. Csak Európa, de az is csak a népek Európája lehet!”7 Az akkor még ellenzékben lévő, később évekig a külügyminiszteri posztot betöltő Dimitrij Rupel ugyanebben az időben így értékelte az adott helyzetet: „Most, amikor ezeket a sorokat írom, Szlovéniában KözépEurópa »részvényei« jobban állnak, mint a történelemben bármikor. (…) Mi lenne, ha az igazi, a nyugatibb Közép-Európa részévé válnánk és nem annak déli nyúlványai lennénk? (…) [M]i szlovénok önálló nemzetté válhatunk, egyúttal pedig a jövőbeni európai konföderáció részévé, amelynek közepén baráti és kollegiális kapcsolatokat hozhatunk létre valamennyi nemzettel, különösen pedig az új Közép-Európa szomszédos államaival, a horvátokkal, az osztrákokkal, a magyarokkal és az olaszokkal.”8 Miközben az értelmiségiek egy része még Közép-Európa valóságos vagy mitologikus jellegéről elmélkedett, a választásra készülő szlovén politikai pártok Jugoszláviá val együtt vagy anélkül, de Európát célozták meg.9 Hasonló volt a helyzet horvátok között is.10 Figyelemre méltó azonban, hogy mind a horvát, mind a szlovén ellenzéki pártok 1989-től kezdve kapcsolatot tartottak fenn a magyarországi ellenzéki pártokkal, legalább ennyiben tehát élt bennük a közép-európai összetartozás tudata. Sőt ez a kapcsolatrendszer ezt a tudatot fel is erősítette. Rupel szerint Lojze Peterle, a demokratikus Szlovénia első (kereszténydemokrata) miniszterelnöke 1991 elején történt budapesti látogatásukkor egyetértéssel hallgatta Antall Józsefnek a közép-európai katolikus közösségről szóló eszmefuttatását. Ebbe a közösségbe ugyanis a magyar miniszterelnök szerint Szlovénia és Horvátország is beletartozna.11 A két köztársaság függetlenségét 1992 januárjában elismerte az EU tagállamainak többsége. Ezt a fejleményt a szlovén külügyminiszter így értékelte: „A szlovén önálló2010. nyár

KSz2010_2.indb 17

17

2010.06.29. 23:12:13

Szilágyi Imre

sodás azt jelentette, hogy Szlovénia a Balkánról Közép-Európa irányába mozdult el. Ezt az elmozdulást fenn kell tartani és meg kell őrizni.”12 A horvátok között a kormánypárt egyik ideológusa fogalmazott meg 1992-ben ehhez hasonló gondolatokat. Ő Közép-Európát olyan képződményként írta le, amelyik „a rendet, a középre tartást jelenti, és éppen ebben a sajátosságban különbözik a Balkántól, amelyet átitat a keleti, illetve az orosz befolyás, amelyet az ázsiai önkényuralom jellemez”.13 Szerinte a közép-európai együttműködés első fázisa a visegrádi együttműködés létrehozásával már megtörtént, Horvátországnak és Szlovéniának ehhez kell csatlakoznia. Ugyanakkor már nála is felbukkan az a gondolat, amely nagyjából 1998-tól 1999-ig jellemezte a szlovén és mindenekelőtt a horvát politikusok és értelmiségiek gondolkodását. Úgy látták, hogy a Nyugat még nem mondott le az egykori Jugoszlávia valamilyen jellegű újjáalakításáról, s ebbe az új szervezetbe legalább Horvátországot, de bizonyos mértékig Szlovéniát is be akarják vonni.14 A szerzőnek az az elképzelése, hogy a Szlovéniával és Horvátországgal kibővülő visegrádi együttműködésbe a későbbiekben Ausztria és Svájc is bevonható lenne, sajátosan kapcsolódik a Közép-Európa határairól szóló vitába. Vannak ugyanis, akik úgy vélik, hogy ez a régió valójában két alrégióból áll. Az úgynevezett alpesi régiót Németország, Svájc, Ausztria és Szlovénia alkotja, míg a másik alrégiót a V4-ek jelentik. A Balkántól való gyors elhatárolódást és a Közép-Európa felé közeledést egyes nyugati hatalmak említett elképzelésén túl legalább még három dolog nehezítette. Egyfelől az a tény, hogy a délszláv háború csak az 1995 végén megkötött daytoni egyezménnyel, bizonyos értelemben pedig csak 1999-ben a NATO Szerbia elleni légicsapása után fejeződött be, és senki sem akart szorosabb kapcsolatot kiépíteni egy háborús régióval. A másik probléma az volt, hogy rendkívüli módon elhúzódott az egykori Jugoszlávia örökségéről 1992-ben megkezdődött tárgyalássorozat, ami más összefüggésben tette bizonytalanná a két ország megítélését. A harmadik pedig az, hogy mindenekelőtt a szlovén politikusok körében volt némi bizonytalanság azt illetően, hogy vajon arra törekedjenek-e, hogy közvetlenül kapcsolódjanak be az EU-ba, vagy vegyék-e igénybe a V4-ek által az integráció érdekében létrehozott együttműködést/előszobát. Ebből a szempontból tanulságos az 1990 és 2007 között hivatalban lévő két szlovén köztársasági elnök (Milan Kučan és Janez Drnovšek, ez utóbbi 1992 és 2002 között miniszterelnök volt) magatartása, nyilatkozatai. Kučan 1991-ben – a korábbi szlovén álláspontnak megfelelően – inkább visszafogottan nyilatkozott az újjáélesztett Közép-Európa-fogalomról: „Ismerem ezt a fogalmat, és van is számomra jelentése. A közép-európai népeket elsősorban történelmi tapasztalataik kötik össze: mi egykor valamennyien egy nemzetközösségbe tartoztunk, egy közös állam polgárai voltunk. Sajnos az állam és a nemzet szerepét összekeverték: ez volt az oka annak, hogy szét kellett válnunk.”15 1992-ben, már az önálló Szlovénia vezetőjeként, az Európához való csatlakozás fontossága mellett kiemelten és mint kívánatos fejleményről szólt a visegrádi együttműködésről és annak kibővítéséről. Érzékeltette, hogy ez jó eszköz lehet arra, hogy a jövőbe18

KSz2010_2.indb 18

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:14


ni Európa ne egy uniformizált egység legyen, hanem olyan, „amely értékeli a nemzeti sajátosságokat, és ezeket a sajátosságokat nemcsak politikai és gazdasági, de szociális és kulturális értelemben is figyelembe veszi. (…) Az a véleményem, hogy azt a tengelyt, amely Varsótól Prágán át Budapestig vezet, logikusan meg lehetne hosszabbítani Ljubljanáig, és később talán Zágrábig is. Úgy hiszem, ez a Baltikum és az Adriai-tenger természetes összekapcsolása lehetne. Közép-európai országokról van szó, amelyek hasonló kultúrával rendelkeznek, és hasonlóan fejlődött a gazdaságuk is. Megítélésem szerint ez már önmagában elég indok, hogy megfontolás tárgyává tegyék a visegrádi egyezmény kiszélesítését Szlovéniára.”16 Hasonló módon foglalt állást 1995-ben, immár mindenekelőtt a gazdasági megfontolásokat szem előtt tartva: „Szlovénia számára létérdek az európai integrációban való részvétel. (…) Kivitelének több mint háromnegyede az Európai Unió országaiba irányul. Nekünk tehát nem az a kérdés, hogy belépjünk-e az Európai Unióba vagy ne – mi gazdasági értelemben máris Európában vagyunk –, hanem az, miként vegyük elejét annak, hogy kitúrjanak bennünket onnan. Ezért szorgalmazzuk olyan eltökélten a különféle regionális társulások életre hívását és hatékony működtetését is, hogy ne egymással versengve, hanem a közép-európai államokkal, köztük Magyarországgal együtt járjuk az integráció útjait.”17 Amikor 1996-ban Prágában Vaclav Hável jelenlétében megnyitotta a szlovén származású építész, Jože Plečnik kiállítását, Milan Kučan szinte ódát zengett a közép-európai gondolatról. „Csehország és Szlovénia erejüknek megfelelően járultak hozzá a közép-európai gondolat plurális és egyúttal integratív szellemiségének újjáélesztéséhez. Amikor a szellemi és kulturális katakombák hosszú évtizedei után ismét szabadon és alkotó módon teljes mértékben érvényesülhetnek a közép európai szellemi erények: a pluralizmus, a másság tisztelete, a kisebbség védelme mint a demokratikus tudat mércéje, a szellem előnye a külső csillogással és az anyagi világ nagyságával szemben, az erőszakkal szembeni ellenállás…”18 Az szinte magától értetődő, hogy 1997-ben, a KEK Szlovéniában megtartott államfői találkozóján Kučan hasonló értelemben szólt Közép-Európáról. Mindenekelőtt a közös hagyományokat, kulturális értékeket és a szebb jövőbe vetett közös hitet emelte ki.19 A szlovénok közép-európai identitástudata, illetve geopolitikai helyzete azonban – részben bel-, részben pedig külpolitikai okokból – egyáltalán nem volt egyértelmű. 1993-ban egy újságíró helytelenítette, hogy a magyar kereskedelmi miniszter szerint nem biztos, hogy a CEFTA-t ki kellene terjeszteni új országokra, például Szlovéniára vagy Romániára. Úgy vélte, hogy a gazdasági átmenet adott szakaszában, a Nyugat és Kelet közötti kereskedelmi határok lebontásának idején a szabadkereskedelmi övezetek segíthetik a gazdaság átlátható fejlődését.20 Egy év múlva a helyzet megváltozott: Lengyelország javasolta, hogy a CEFTA bővüljön ki Szlovéniával, Magyarország pedig üdvözölte ezt.21 (Szlovénia 1996. február 1-jén, Horvátország pedig 2002. december 5-én lett a CEFTA tagja. Egy horvát elemző szerint Horvátországnak lehetősége 2010. nyár

KSz2010_2.indb 19

19

2010.06.29. 23:12:14

Szilágyi Imre

lett volna arra, hogy már korábban része legyen a szabadkereskedelmi övezetnek, de Tuđman elnök ezt „megvetően elutasította”.22) Egy szlovén külpolitikai elemző szerint Janez Drnovšek abban bízott, hogy a rendkívül jó adottságokkal rendelkező Szlovénia, akár még a társult tagság fázisát is átugorva lehetne az EU tagja.23 Közép-Európa tehát ebben az értelemben nem tűnt olyan fontosnak. Sajátosan mutatja ezt az, hogy miképpen értékelték az újságírók Drnovšek visegrádi együttműködéssel kapcsolatos magatartásét. Egyikük szerint Drnovšek vehemensen visszautasította, hogy belépjen a visegrádi csoportba, mondván, Szlovéniának nincs szüksége arra, hogy egyfajta közösség részeként lépjen be az EU-ba.24 Drnovšek kabinetje elutasította ezt az állítást, mondván, az akkori miniszterelnök többször is érdeklődött, hogy bekapcsolódhatnának-e az együttműködésbe, „a visegrádi csoportban azonban sohasem volt egyetértés ezt illetően.”25 Erről ugyan nem találtam adatot, de arról igen, hogy amikor 1993-ban Milan Kučan államfő Budapestre látogatott, Göncz Árpád magyar köztársasági elnökkel egyebek között megtárgyalták az Alpok–Adria, a KEK és a V4 fontosságát is, s a találkozó utáni sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy Szlovéniát szívesen látnák a visegrádiak között.26 Az akkori szlovén külügyminiszter, Lojze Peterle 1993 novemberében részt vett a KEK Debrecenben tartott külügyminiszteri értekezletén, s jelezte országa csatlakozási szándékát, magyar kollégája, Jeszenszky Géza pedig üdvözölte ezt a törekvést. Nem tudunk arról, hogy Horvátország jelen lévő képviselője bármi hasonlót mondott volna.27 Úgy tűnik azonban, hogy Drnovšek nem azonosult politikustársai törekvéseivel, hiszen más újságírók is másképpen látták a kérdéskört, mint ahogy ezt Drnovšek kabinetje állította. Jani Sever 1999 nyarán, a délkelet-európai stabilitási paktum körüli viták idején elevenítette fel, hogy Drnovšek kormányra kerülésének idején (1992 tavaszán) a szlovén kabinetnek két fenntartása is volt a visegrádi csoporttal kapcsolatban. Az egyik, hogy Szlovénia (Jugoszlávia részeként) nem volt tagja a Varsói Szerződésnek és ez megkülönböztette őt a másik három országtól. A másik, hogy az említett országokkal összehasonlítva a szlovén gazdaság már a szocializmus idején is kifejlesztett bizonyos piaci elemeket, viszonylag fejlett menedzserréteggel, és a nyugati piacokon jó kapcsolatokkal rendelkezett. A szerző szerint azonban ez nem igazolhatja az olyan pöffeszkedő vélekedést, hogy Szlovénia nem akar a koldusokkal együtt haladni.28 (Drnovšek halála után a Delo szerkesztőségi cikke is hasonló dolgokat állított. „A kilencvenes években enyhén lenézte a közép- és kelet-európai országokat, amelyek között Szlovénia gazdaságilag a legsikeresebb volt”.29 Sever 2000 végén azt állította, hogy korábban a visegrádi csoport az EU-csatlakozást illetően „hivatalosan” inkább versenytársnak, kellemetlen állami fórumnak számított az ország jó egyéni teljesítményét hangsúlyozó Szlovénia szempontjából, amely abban reménykedett, hogy e hosszútávfutásban egyedül is állja majd a versenyt. Ezért feltette a kérdést, hogy a kormányfő részvétele a visegrádiak budapesti találkozóján vajon a korábbi álláspont revízióját jelenti-e.30 20

KSz2010_2.indb 20

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:14


Létezik azonban egy másik szempont is. Tekintettel arra, hogy Drnovšeket a legtöbb elemző igencsak pragmatikus miniszterelnöknek tartja, érdemes idézni Kovács Lászlónak külügyminiszterként 1994-ben mondott szavait. Ebből ugyanis látható, hogy Drnovšek politikájában a többi tranzíciós országgal szembeni fölényérzeten kívül talán valami más, nagyon is gyakorlatias megfontolás is lehetett. Kovács szerint „mind a négy ország aggódik, és attól tart, hogy az Európai Unió a »visegrádiakat« az Európai Unióba való bejutás alternatívájának tekinti: mi ez ellen tiltakoznánk és tiltakozunk”.31 Ennek a halvány lehetősége is eltántoríthatta Drnovšeket attól, hogy tovább haladjon azon a Visegrád felé vezető úton, amit Kučan és Peterle 1993-ban megkezdett. Jani Sever két szempontból is tévedett ugyan, egyrészt mert az említett találkozó nem Budapesten, hanem Pozsonyban volt, másrészt mert a találkozón mindenekelőtt a Európai Unió nizzai csúcsértekezletének döntéseit tárgyalták meg,32 arra azonban ráérzett, hogy Szlovénia 2000 után kissé másképp kezelte a visegrádi csoportot. Ez egyrészt abból látszik, hogy a szlovén külügyminisztérium éves jelentéseiben33 2001-ben és 2002-ben (tehát az EU-csatlakozási tárgyalások lezárását megelőző időszakban, se azelőtt, se azután nem) a regionális együttműködések között megemlítették a visegrádi csoporttal folytatott tárgyalásokat. A visegrádiakkal szembeni megváltozott politikára utal a Regionális Partnerségnek nevezett együttműködésben való szlovén részvétel, amit a külpolitikai évkönyvekben egyedül 2001-ben említenek meg külön, de azért a fontossága nem vitatható. Itt említem meg, hogy Szlovénia időnként részt vett a V4 bizonyos ülésein. 2007 december végén például a szlovén miniszterelnök a négyek különleges vendégeként Csehországban ismertette országa EU-elnökségének programját. 2009 szeptemberében pedig az államfő, Danilo Türk volt a négyek különleges vendége. Amíg elődjének honlapján nyoma nincs annak, hogy Drnovšek foglalkozott volna a visegrádi együttműködéssel, addig Türk ez alkalommal hangsúlyozta, hogy nagy jelentőséget tulajdonít a V4-formációnak, illetve a visegrádiak és a délszláv térség közötti kapcsolatoknak. „Szlovénia kész arra, hogy részt vegyen a visegrádi együttműködés államaiban zajló olyan megbeszéléseken, amelyek témája a globális felmelegedés, illetve az energiabiztonság és az ezzel kapcsolatos szolidaritás.”34 Az 1990-es évek közepe felé egyébként még valóban úgy tűnhetett, igazuk lehet azoknak, akik féltek a Balkánra való visszasodródás veszélyétől. Ez volt az oka annak, hogy Horvátország és Szlovénia enyhén szólva is bizalmatlansággal kezelte a SECI és a Délkelet-európai stabilitási egyezmény ügyét. Zágráb és Ljubljana (sőt Magyarország) eleinte hallani sem akart az 1996 végén formálódó SECI-ről.35 Bár az ellenszenv lassan oldódott 1997 elején a szlovén újságírók hiába próbáltak választ kapni arra, hogy Szlovénia részt vesz-e ebben az együttműködésben. Az első hír arról, hogy mégiscsak részt vesz, mintegy két hónappal azután jelent meg, hogy Ljubljana 1997 márciusában nemzeti koordinátor kinevezésével bekapcsolódott a kezdeményezés munkájába. Arról, hogy az említett félelmek milyen nehezen oldódtak, nem csupán az tanúskodik, 2010. nyár

KSz2010_2.indb 21

21

2010.06.29. 23:12:14

Szilágyi Imre

hogy ehhez képest a szlovén külügyminisztérium évente megjelenő évkönyve csak az 1999-es évről szóló beszámolóban említi meg először a SECI-t, illetve hogy Horvátországban 1997 végén egy alkotmánymódosítással (135. szakasz) megtiltották, hogy az ország bármilyen módon részt vegyen olyan társulásban, amely valamilyen módon a jugoszláv államközösség felújításához vagy bármilyen formájú balkáni államszövetség létrehozásához vezetne.36 Legalább ilyen jól mutatja, hogy mennyire féltek a Balkán felé sodródástól (és így objektíve a Közép-Európától történő eltávolodástól) a délkelet-európai stabilitási paktummal kapcsolatos horvát és szlovén reakció. A szlovén kormány annyira komolyan vette a problémát, hogy a délkelet-európai stabilitási paktummal, illetve az 1999. július 29-én és 30-án megtartott szarajevói csúcstalálkozóval kapcsolatban (amelyre számos országot meghívtak) külön információs anyagot jelentetett meg.37 A dokumentum részletesen felsorolja az említettekkel összefüggő tudnivalókat, időrendi sorrendbe szedve közli, hogy Szlovénia képviselői milyen módon vettek részt az előkészületekben, és ismerteti a paktum célját. „A paktum célja az, hogy támogassa a Délkelet-Európában lévő országokat azon törekvéseikben, hogy előmozdítsák a békét, a demokráciát, az emberi jogok tiszteletben tartását, a gazdasági jólétet. (…) A délkelet-európai stabilitási paktum a regionális megközelítés (Regional approach) által meghatározott országok (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia, JSZK) számára segítséget nyújt a belső reformokhoz, a gazdaság újjáépítéséhez, a demokrácia és a piacgazdaság kiépítéséhez.” E cél ismeretében különösnek tűnt, hogy az 1999. július 24-én megtartott előkészítő ülésen az EU elnökségét ellátó Finnország és a vendéglátó Bosznia-Hercegovina képviselői azt javasolták, hogy a tanácskozás első napja legyen olyan regionális jellegű találkozó, amelyen csak a délkelet-európai országok vesznek részt. Bár a dokumentum erről nem szól, de a jelek szerint ide nem csupán a regionális megközelítésben felsorolt országokat sorolták volna, hanem másokat is. Az információs anyag szerint ugyanis Szlovénia képviselője ezzel összefüggésben „felhívta a figyelmet a Szlovén Köztársaság külpolitikai helyzetére és arra a tényre, hogy Szlovéniának nincs szüksége támogatásra. Hasonlóképpen lépett fel Magyarország küldöttsége is, s ehhez csatlakozott Horvátország is. Mind a három ország határozottan ellenezte, hogy a szarajevói konferencia első napját »regionális találkozónak« nevezzék. (…) Szlovénia megerősítette azt az álláspontját, hogy Magyarországhoz és Horvátországhoz hasonlóan, nem része a délkelet-európai régiónak, és az 1999. július 29-i szarajevói csúcstalálkozón csak megfigyelőként működhet közre, résztvevőként pedig azzal a feltétellel, hogy a találkozón részt vesz Ausztria és Görögország is.”38 Milan Kučan szlovén államfő az 1999. július 30-i ülésen szólalt fel. Beszédében hangsúlyozta, országa tudatában van annak, hogy egy instabil régióval határos. Külön kiemelte, hogy Szlovénia „mint közép-európai ország, készen áll arra, hogy ezen instabil régió közelében lévő olyan országokkal együtt, mint Olaszország, Ausztria, Magyar22

KSz2010_2.indb 22

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:14


ország, Görögország, és Törökország, kivegye a részét e régió demokratizálásával és gazdasági újjáépítésével kapcsolatos európai felelősségből. (…) A donor és segélyezett államok valamiféle sajátos politikai-gazdasági régiójára vonatkozó elképzelés megismételné a történelmi hibákat.”39 Az idézett szövegekben Szlovénia ezúttal nem csupán azt kívánta hangsúlyozni, amit egyébként korábban is, hogy nem része a balkáni problémának, hanem azt is, hogy olyan, a régión kívüli ország, amelyik részt vesz a probléma megoldásában. Azt, amit Kučan mondott, érdemes összehasonlítani Franjo Tuđman horvát államfő ugyanezen a konferencián elhangzott beszédével. Bár a két beszédben sok a hasonlóság, Kučan megközelítése inkább jelen- és jövőorientált volt, Tuđman viszont fontosnak tartotta, hogy múltbeli eseményekkel indokoljon, s hogy erőteljesebben és követelőzőbben fogalmazza meg álláspontját. „A horvát nép, amely készen áll arra, hogy részt vegyen az európai integrációs folyamatokban, elhatározott azt illetően, hogy nem engedi meg a történelmi hibák bármilyen formában történő megismétlését. Horvátország számára elfogadhatatlan minden olyan elképzelés, ami valamiféle neojugoszláv, neojaltai és hasonló keretekbe történő integrációról szól.”40 Tuđman egyetlen szót sem ejtett azonban Közép-Európáról. De nemcsak ebben a beszédében, hanem az általam átnézett nagyszámú külpolitikai jellegű írásában, beszédében sem. Az egyetlen, amit ebben az összefüggésben megemlített, az a Közép-európai Kezdeményezés (a KEK), illetve az Alpok–Adria Együttműködés volt, de ezeket is csak más együttműködési formákkal egyetemben.41 Úgy tűnik, hogy sokáig az megközelítés volt érvényben, amit egy horvát geopolitikai szakértő 1995-ben így fogalmazott meg: „Horvátország Olaszországgal, Szlovéniával, Montenegróval, Bulgáriával, Romániával és Albániával együtt mediterrán ország. Másodsorban Ausztriával, Magyarországgal, Szerbiával, Romániával és Bulgáriával együtt Duna menti ország. Horvátország végül Romániával, Bulgáriával, Görögországgal, Macedóniával, Albániával, Montenegróval és Szerbiával együtt balkáni ország is. Úgy vélem ugyanis, hogy Horvátországnak nem szabad megfutamodnia attól, hogy balkáni ország. Először is azért, mert történeti, civilizációs feladata, hogy debalkanizálja a Balkánt. Másodszor azért, mert a Balkán az egyetlen geopolitikai tér, amelyben Horvátország vezető szerepet játszhat. Harmadszor azért sem futamodhat meg ettől, mert ez megkerülhetetlen földrajzi tény.”42 Azt, hogy a horvát politikai színtéren Közép-Európa nem volt igazán téma, jól mutatja, hogy abban a kötetben, amelynek fő témája Horvátország 1990 utáni külpolitikája, a közép-európai tematika nem is szerepelt.43 Ennek oka egyebek között az lehet, hogy Franjo Tuđman olyan politikát követett, amelynek eredményeképpen a legtöbb európai ország nem volt hajlandó őt hivatalosan fogadni.44 Politikája ezenkívül megnehezítette az ország integrálódását számos nemzetközi szervezetbe, ami további problémákat okozott. Így például Zágrábot csak 2000 novemberében vették föl a WTO-ba, ez viszont előfeltétele volt az ország CEFTA-tagságának. 2010. nyár

KSz2010_2.indb 23

23

2010.06.29. 23:12:14

Szilágyi Imre

Az egyik legjelentősebb horvát politológus, aki korábban csak úgy mellékesen emlegette a kelet-(közép-)európai térséget, egy 1995-ben publikált írásában fogalmazta meg azt a gondolatot, amely a későbbiekben a horvát külpolitikai gondolkodás egyik vezérfonalává vált. Az 1995-ös horvát felszabadító offenzíva után arra hívta fel a figyelmet, hogy ami a vizeket illeti „a Duna Közép-Európa szíve, stratégiai pont. Horvátország nem csupán mediterrán ország, de közép-európai és Duna menti ország is.45 Az első olyan politikusi megnyilvánulást, amely Horvátországot Közép-Európába helyezi 1997-ből találtam. Ivo Sanader – 2004 és 2009 között miniszterelnök – akkor éppen külügyminiszter-helyettes, a SECI körüli huzavonák idején, egy Nyugatról szorgalmazott esetleges balkáni szövetség ellensúlyaként határozottan kijelentette: „Mivel közép-európai ország vagyunk, regionális együttműködést csak Szlovéniával, Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával vagyunk hajlandók elfogadni.”46 Közép-Európa még nagyobb hangsúlyt kapott 1998 folyamán. Ez nyilván nem véletlen, hiszen Horvátország ebben az évben töltötte be először egy nemzetközi szervezet elnöki tisztségét, és az éppen a KEK volt. Sanader akkor azt állította, hogy Horvátország a kommunizmus bukásának idején szeretett volna leválni a Balkánról, és civilizációs, valamint politikai szempontból hazatérni Közép-Európába. Szerinte ezt a Horvátország és Bosznia elleni szerb agresszió akadályozta meg, illetve az, hogy a külvilág ennek következtében az egykori Jugoszlávia területét szürke zónává minősítette. Az kétségtelen tény, hogy Horvátország területén a háború csupán 1995 második felében ért véget, s az ország csak 1998 elején nyerte el a területe feletti teljes szuverenitást. Sanadernek abban is igaza van, hogy Horvátország ennek ellenére számos formában együttműködött a szomszédos országokkal és a CEFTA-ba tömörült közép-európai országokkal, „és kifejezte azt az óhaját, hogy minél hamarabb bekapcsolódjon ebbe a társulásba.”47 Sanader – mintegy az említett politológus álláspontját visszhangozva – 1998-ban azt hangsúlyozta, hogy meg kell erősíteni a horvát külpolitika közép-európai, Duna-menti és mediterrán komponenseit. Hozzá kell tenni, hogy már egy 1996-os írásában is megemlítette Köztes Európát és azt, hogy Horvátország tagja a KEK-nek, de akkor azt a kifejezést, hogy Horvátország hazatér, még Európával (nem az EU-val) kapcsolatban írta le.48 Ha eltekintünk a politikai gyakorlattól és a két ország könyvkiadását, illetve az egyetemisták szakdolgozatait, a doktori disszertációk anyagait vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a közvéleményben meglehetősen nagy volt az érdeklődés a közép-európai régió fejlődése iránt. Mindenekelőtt a régió gazdasági eredményeit vizsgálták. Horvátországban pedig egy könyvsorozatot is kiadnak Közép-Európa címmel. A 2000 elején hatalomra került kormány programjában két alkalommal is megemlítik ugyan Közép-Európát, de ismét csupán más régiókkal egyetemben. A komolyabb változás a HDZ ismételt hatalomra kerülésével, Sanader kormányfővé válásával függ össze. A horvát külügyminisztérium honlapján található – legalább 2006 óta fennlévő, de közben aktualizált – rövid külpolitikai irányelv szerint ugyanis „Horvátország 24

KSz2010_2.indb 24

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:14


Európa szívében olyan mediterrán, közép-európai és Duna-menti ország, amelynek földrajzi fekvése az egyik legjelentősebb stratégiai érték.”49 A szlovén külpolitikai nyilatkozatot 1999 decemberében fogadta el a parlament, s ma is ez van fenn a külügyminisztérium honlapján. Ennek bevezetője szerint Szlovénia arra törekszik, hogy demokratikus, stabil és sikeres közép-európai országként szerezzen magának tekintélyt. A külpolitika különböző irányú kötődéseit bemutató dokumentumban az egyik bekezdés A közép-európai országok címet viseli, s így szól: „A Szlovén Köztársaság a Mediterráneum európai részéhez kapcsolódó közép-euró pai ország. Mivel történetének legnagyobb része ehhez a térséghez kapcsolódik felismerhetőségét közép-európai identitására építi, de nyitott marad az európai térség egésze irányában. A mindenekelőtt gazdasági és kulturális területet felölelő együttműködés és kapcsolat Közép-Európa országaival ezért Szlovénia számára külpolitikai aktivitásának különösen fontos része, a kétoldalú kapcsolatokban éppúgy, mint a multikulturálisokban (CEFTA, KEK, Alpok–Adria Munkaközösség), mint tenger menti ország pedig együttműködik azokban a multilaterális kapcsolatokban, amelyek felölelik a mediterrán térséget. Szlovéniát ma számos közép-európai országgal összekötik a teljes jogú EUtagsággal kapcsolatos előkészületek. Gazdasági téren Szlovénia kihasználja azt a tényt, hogy geopolitikailag azon a tengelyen található, amely a Nyugat-Mediterráneumot Ukrajnával, a Baltikumot pedig az Adriai-tengerrel köti össze.”50 A dokumentum szerint Szlovénia sikeres fejlődésével és külpolitikájával olyan közép-európai ország, amelytől a nemzetközi közösség azt várja, hogy aktív tevékenységet folytat a tőle délkeletre eső területen is. A nyilatkozat regionális politikával foglalkozó része két elemet hangsúlyoz. Egyfelől kiemeli, hogy Szlovénia regionális politikája közép- és délkelet-európai szomszédjaival kapcsolatos: „A regionális együttműködés különböző formáiban megvalósított aktív tevékenységgel Szlovéniának lehetősége nyílik arra, hogy érvényesüljön a régióban, és erősítse pozícióját a szélesebben vett euroatlanti politikán belül. Szlovénia a jövőben is ezekre a kiindulási pontokra támaszkodva vesz aktívan részt a szomszéd országokkal fenntartott trilaterális formájú együttműködésekben, a KEK-ben, a CEFTA-ban, a SECI-ben a Royamount-folyamat, az Alpok–Adria Munkaközösség éppúgy, mint az épp most alakulóban lévő Adria-kezdeményezés. Ezt a célt szolgálja a közép-európai országokkal való együttműködés erősítése is. A Szlovén Köztársaság – mindenekelőtt a gazdasági növekedés érdekében, de más területeken is – olyan régiókkal is együttműködik, amelyek a közvetlen szomszédságtól távolabb vannak (Bajorország, Katalónia, Baden-Württenberg, Lombardia).”51 2001-ben Szlovénia örömmel vett részt az osztrákok által kezdeményezett regionális partnerségben, amelynek célja az volt, hogy Ausztria segítse a visegrádi négyek 2010. nyár

KSz2010_2.indb 25

25

2010.06.29. 23:12:14

Szilágyi Imre

és Szlovénia EU-integrációját. Az informális együttműködés harmadik, a szlovéniai Portorožban megtartott találkozóján Rupel ismét azt hangsúlyozta, hogy Szlovénia ös�szekötő szerepet kíván betölteni a Mediterráneum és Közép-Európa között.52 A regio nális együttműködés egyik különös válfaja a Duna-menti együttműködés, amelynek a nem Duna-menti Szlovénia 2002-ben alapító tagja volt. Az EU-bővítés és a közép-európai együttműködés eme jelei láttán érdemes megemlíteni, hogy a 2003-ban Szlovéniában megtartott szláv kongresszus alkalmából Rupel azt hangsúlyozta, hogy az EUban egyre erőteljesebb lesz a szláv elem53 (ezt abban az időben Drnovšek is többször kiemelte). Egy horvát újságíró szerint Rupelnek ebben igaza van ugyan, de úgy vélte, hogy ez, legalábbis egyelőre, nem fontos tényező.54 Horvátország szempontjából viszont nagyon is fontos volt az a támogatás, amelyet 2004-től kezdve a regionális együttműködés országaitól kapott az EU-csatlakozás nehézségeinek leküzdése érdekében. A korábbi nehézségek megszűnése után újabbak jelentkeztek, ezért Sanader 2008-ban is azt hangsúlyozta, hogy Közép-Európa támogatja Horvátország EU-tagságát.55 Az idén tavasszal sajátos módon került elő ismét Közép-Európa és Balkán látszólag már nyugvópontra jutott kérdésköre. A március végén a szlovéniai Brdóban megrendezett nyugat-balkáni csúcstalálkozó előtt néhány nappal az immár ellenzékbe került Rupel gazdasági szempontból fontosnak nevezte, hogy Szlovénia ápolja a kapcsolatokat a Balkánnal, de a szlovén külpolitikai törekvéseket így fogalmazta meg. „Én a prioritások között a Balkán elé sorolnám a Mediterráneumot és Közép-Európát. A Balkán a múlt, ahová szívesen visszatérünk, a Mediterraneum és Közép-Európa pedig kihívás, különösen akkor, ha hiszünk abban, hogy Szlovénia tengeri ország, amelynek koperi kikötője szolgálhatja Közép-Európát.”56 A korábban említett 1999-es külpolitikai nyilatkozat jól összefoglalja azokat a megfontolásokat, amelyek valamilyen módon érintik Szlovénia és a közép-európai országok viszonyrendszerét. Az alábbiakban azokat a közép-európai regionális együttműködéseket vizsgálom meg részletesebben, amelyben mind a két ország részt vesz. Ezek szinte mindegyike kötődik valamilyen módon a délkelet-európai régióhoz is.

Alpok–Adria Munkaközösség A leghosszabb ideje működő szerveződés az Alpok–Adria Munkaközösség a már említetteken kívül több szempontból is fontos szerepet töltött és tölt be a két délszláv ország Közép-Európa-politikájában. E folyamatosan átalakuló szerveződés 1988-ban Millstatban tartott találkozóján kimondták, hogy „az Alpok–Adria Munkaközösség tevékenysége és céljai… európai érdekeket képviselnek”,57 ami a (Közép-)Európába törekvő horvátok és szlovénok számára rendkívül fontos volt. 1992 februárjától a két ország immár önálló államként vett részt a munkaközösség tevékenységében. Ugyan26

KSz2010_2.indb 26

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:14


ezen év novemberétől a munkaközösség döntést hozott arról, hogy a továbbiakban együttműködik a Közép-európai Kezdeményezéssel. Horvát szempontból rendkívül fontos volt, hogy 1993-ban nyilatkozatot fogadtak el Horvátország (és Bosznia-Hercegovina) területi sérthetetlenségének tiszteletben tartása érdekében. A munkaközösség, amelynek 12 aktív szakértői és munkacsoportja van, jelenleg húsz projekten dolgozik. A 2009 novemberében kiadott nyilatkozat szerint „a munkaközösség pozitív és proaktív szerepet tölthet be Közép- és Kelet-Európa fejlődésében, elősegítve a térség európai uniós fejlesztési stratégiáját”.58 A nyilatkozat szerint jelentős szerepet kívánnak betölteni az Alpok, az Adria és a Duna térségét egymással összekötő makrorégió(k) (Alpok–Adria-Pannónia makrorégió) kialakításában, s hozzá kívánnak járulni a még nem EU-tagállamok gyors integrációjához. Ez utóbbi nyilvánvalóan a Nyugat-Balkán egyes országainak bevonását jelenti.

Közép-európai Kezdeményezés (KEK) Megítélésem szerint ez az egyik legsajátosabb térségbeli regionális együttműködés. Ez foglalja magába a legtöbb tagállamot, ez mutatja meg leginkább mindazokat az előnyöket és problémákat, amelyek valamilyen módon a többi együttműködésnek is sajátjai. Az együttműködés kezdetei 1989-re nyúlnak vissza, amikor Olaszország, Jugoszlávia, Magyarország és Ausztria külügyminiszterei létrehozták a Quadrigonalét.59 Az eredeti szerveződés célja (amelynek akkori motorja Olaszország volt) a helsinki folyamat és az európai légkör kialakításának erősítése volt, s ebben fontos szerepet szántak a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködésnek, a kisebbségek pedig egyfajta összekötő elemként jelentek meg. A szerveződés 1990-ben Csehszlovákia felvételével előbb Pentagonálévá,60 majd 1991-ben Lengyelország felvételével Hexagonálévá bővült. A problémát persze tovább növelte, hogy Csehszlovákia és Jugoszlávia szétesésével s az egykori tagköztársaságok felvételével először csak nominálisan nőtt a tagállamok száma (ebben az időben, 1992-ben vette fel a KEK nevet). Ezután kezdődött el az a folyamat, amely azóta is végigkíséri, s ami megítélésem szerint egyik fő oka annak, hogy csak viszonylag szerény sikereket ér el. Ez pedig a túlburjánzódás, hiszen a későbbi bővítések eredményeképpen ma már 18 államot fog össze, és nagy kérdés, hogy ezek valóban mind közép-európai országnak tekinthetők-e. A KEK Albániától Ukrajnáig, Ausztriától Bulgáriáig igencsak eltérő gazdasági, társadalmi és kulturális hagyományokkal bíró országot fog össze, amelyek közül kilenc EU-tagállam, kilenc pedig még nem. Kétségtelen tény, hogy a KEK fontos szerepet töltött be azáltal, hogy a tagállamok kilenc fő területen tartották/tartják egymással a kapcsolatot, de a 21. század eleje óta bekövetkezett változások eredményeképpen nem volt képes megfelelően ellátni a feladatait.61 2010. nyár

KSz2010_2.indb 27

27

2010.06.29. 23:12:14

Szilágyi Imre

A két ország 1992. június 18-a óta tagja a KEK-nek. Szlovénia 2004-ben töltötte be az elnök szerepét. Legfőbb törekvése ekkor az volt, hogy tagok a demokratizálódás és az európai integráció folyamán megszerzett tudás és gyakorlati tapasztalat megosztásával segítsék a még nem EU-tagállamok integrációs felkészülését. Nagy fontosságot tulajdonítottak a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének is. Ezt mutatta az is, hogy 2004. november 24–26-án nem csupán a tagállamok államfőinek találkozóját rendezték meg, de ezzel párhuzamosan a KEK hetedik gazdasági fórumát is, amelyen számos nemzetközi pénzügyi szervezet képviselői is megjelentek.62 A horvát külügyminiszter épp a szlovén elnökség idején – amikor Zágrábnak amiatt, hogy Gotovina tábornokot még nem adták ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, nehézségei támadtak az integráció útján – annak a reményének adott hangot, hogy a KEK tagállamai támogatják országa európai integrációját.63 A KEK egyik ország közvéleménye előtt sem vált igazán ismertté és kedveltté.

Trilaterália-Quadrilateralia Ugyancsak sajátos kezdeményezés volt, de épp az ellenkező előjellel az 1996 októberében Olaszország, Magyarország és Szlovénia között létrejött Trilateralia. Ennek célja Magyarország és Szlovénia euroatlanti csatlakozásának elősegítése, a transzeurópai infrastruktúra kiépítése volt. Ez utóbbi mindenekelőtt a Trieszt–Koper–Ljubljana– Budapest közötti közúti és vasúti összeköttetés megteremtése, jobb kiépítése volt. Említésre méltó, hogy Szlovénia ez utóbbit annyira fontosnak tartotta, hogy ebben az időben a KEK-en belül is rendkívüli hangsúlyt helyezett rá.64 A vasúti összeköttetés 2001-re megvalósult, a közúti azonban csak 2008-ban. Az együttműködés egyik fontos célja volt, hogy segítse a NATO-bővítés első köréből kimaradó Szlovénia felzárkóztatását katonai téren, de a három ország ezenkívül a környezetvédelemtől a tudományos együttműködésen át számos egyéb területen is szoros kapcsolatokat épített ki. 2000-ben a demokratizálódás és a tranzíció új fázisába lépő Horvátország Gödöllőn lett a negyedik tagállam, s a szervezet neve ezért Quadrilateraléra változott.65 Az együttműködés Szlovénia 2004-es és Horvátország 2008-as NATO-tagállammá válásával teljesítette egyik legfőbb célkitűzését. Miután 2009 második felében Szlovénia visszavonta a Horvátország EU-integrációjára vonatkozó vétóját, az is eldőlt, hogy Horvátország EU-csatlakozása a közeljövőben felgyorsul. Ezért idén februárban bejelentették, a hogy kitűzött célok teljesültek, ezért az együttműködést megszüntették.66 Tudomásom szerint ez az egyetlen olyan térségbeli regionális együttműködés, amely azért szűnt meg, mert teljesítette a feladatát. A részt vevő államok ugyanakkor kijelentették, hogy továbbra is együttműködnek az EU, a NATO, a KEK keretein belül.

28

KSz2010_2.indb 28

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:15


Kétoldalú együttműködés a visegrádi országokkal Mindkét országnak kitűnő kapcsolatai voltak és vannak az egyes visegrádi országokkal. Különösen örvendetes, hogy Magyarországról a két ország politikusai szinte kivétel nélkül a legnagyobb elismeréssel szólnak. Ennek több oka is van. Mindenekelőtt az, hogy Magyarország megértően kezelte Horvátország és Szlovénia önállósági törekvéseit. Másodszor az, hogy mindkét országnak Magyarország az egyetlen szomszédja, amel�lyel nincsenek igazán említésre méltó nézeteltérései, s hogy Magyarország támogatta és támogatja mindkét ország euroatlanti integrációját. A legmagasabb rangú magyar politikusok rendszeresen találkoztak horvát és szlovén partnereikkel,67 s az, hogy a kapcsolatokat barátinak és gyümölcsözőnek ítélik, a két ország külügyminisztériumának honlapján, illetve a minisztérium évkönyveiben is nyomon követhető. A horvát külügyminisztérium dokumentumai külön kiemelik a Zágráb és Budapest közötti stratégiai partnerség jelentőségét. A 2008. évi szlovén külügyi évkönyv, amely kitűnőnek minősítette a két ország közötti kapcsolatokat (amit az is mutatott, hogy a szlovén államfő első külföldi útja Magyarországra vezetett), hangsúlyosan foglalkozott azzal a támogatással, amelyet Szlovénia az EU-elnökség idején kapott a magyar kormányzattól és szakemberektől. Magyarország pedig a szlovén elnökségtől vehette át a tapasztalatokat. Ezen belül figyelemre méltó, hogy Szlovénia a magyar nagykövetséget használhatta Szófiában, ahol nincs szlovén nagykövetség. Ez némileg hasonlít ahhoz a megoldáshoz, amelyet a V4-ek éppen most, 2010-ben építenek ki: a világ különböző pontjain közös külképviseleteket hoznak létre. Nincs jele annak, hogy az ilyen együttműködést esetleg Szlovéniára is kiterjesztenék, pedig talán megfontolandó lenne. Ide tartozik még, hogy 2006-ban volt az első horvát–magyar, 2007-ben pedig az első szlovén– magyar közös kormányülés.68 Nagyon hasonló a helyzet a másik három ország esetében is. Mindkét ország külügyminisztériuma hagyományosan jónak, barátinak és problémamentesnek minősíti a V4-országokkal fennálló kapcsolatokat. Az értékelésekben egyre hangsúlyosabban szerepelnek a gazdasági és kulturális kapcsolatok kiemelkedő eseményei. Tekintettel arra, hogy a V4-ek politikusai és elemzői körében egyre gyakrabban merül fel annak igénye, hogy a négy országnak közösen kellene lépéseket tennie annak érdekében, hogy megerősítsék a térség tőkevonzó képességét,69 érdemes lenne megfontolni, hogy ebbe Szlovéniát és Horvátországot is bevonják.

Összegzés A horvát és a szlovén rendszerváltásban fontos szerepe volt ugyan a Közép-Európagondolatnak, a két ország lakosságának identitásában, külpolitikai törekvéseiben azonban ez csupán az egyik tényező. Tranzíciós folyamataikat, külpolitikájukat, euroatlanti 2010. nyár

KSz2010_2.indb 29

29

2010.06.29. 23:12:15

Szilágyi Imre

csatlakozásukat nagymértékben segítették a közép-európai regionális együttműködések. Ez utóbbiak között a visegrádi együttműködés nem foglalt el kiemelkedő helyet, miközben a két ország kétoldalú kapcsolatai a V4-országokkal igen jók és gyümölcsözők. Az utóbbi időben Szlovéniában és Horvátországban felerősödött a délszláv együttműködési formák iránti érdeklődés. Nem valószínű, hogy ez háttérbe szorítaná a közép-európaiakkal, mindenekelőtt pedig a visegrádiakkal meglévő kapcsolatokat. Annak érdekében azonban, hogy a kapcsolatok szinten maradjanak, illetve bővüljenek, a visegrádiaknak túl kell lépniük azon, hogy mindenekelőtt a nyilatkozatok szintjén fejezik ki a délszláv térség iránti érdeklődésüket. Mert igaz ugyan, hogy a V4-ek 1999ben kétszer is kifejezésre juttatták, hogy „a visegrádi csoport országai készek aktív és pozitív szerepet játszani Délkelet–Európa stabilizálásában és újjáépítésében”,70 de amit tettek, azt valójában nem V4-ként tették. Az egyes országok ugyanis vagy önállóan cselekedtek ennek érdekében, vagy valamilyen szélesebb együttműködés keretén belül (SECI stb.). A közeljövő együttműködési kereteinek egyik változata az lehet, hogy a V4-ek egyes fontos kérdések megtárgyalására meghívják Szlovénia, Horvátország, de adott esetben a Nyugat-Balkán más országainak képviselőit is. Amint arra már utaltam, ilyen találkozót tartottak szlovén részvétellel, de ehhez hasonló volt a 2010 februárjában megtartott energiatalálkozó is. Erre ugyanis a V4-ek meghívták Bulgária, Horvátország, Románia és Szerbia kormányfőit és másokat is. Megítélésem szerint az ilyen találkozók nemcsak a V4-ek belső kohézióját erősítik, de az együttműködés nemzetközi tekintélyét is növelik.

Jegyzetek 1 Hanák Péter: „Közép-Európa: az imaginárius régió”. Világosság, No. 8–9. (1989). 561–571. o. 2 „Közép-Európa tudata. Beszélgetés Hanák Péter történésszel”. Népszabadság, 1989. október 14.; Lengyel László: „Hogyan jutunk 91-ről 92-re?” Társadalmi Szemle, No. 12. (1991). 3–13. o. 3 Milan Kundera: A megrabolt Nyugat, avagy Közép-Európa tragédiája”. In: Szamizdat ’81–89 (szerk. Demszky Gábor–Gyarmathy Katalin–Lévay Jenő). Budapest: AB Beszélő Kft., 1990. 28–49. o. 4 „Nagrada vilenica”. Vilenica, http://www.vilenica.si/index.php?page=122&lang=1. (Letöltés ideje: 2010. május 3.) 5 Alpok–Adria Munkaközösség, http://www.alpeadria.org/magyar/index.php?page=232945083&f=1&i= 232945083. (Letöltés ideje: 2010. május 5.) 6 Marjan Rožanc: „Közép-Európáról – szlovén szemmel”. Századvég, Különszám. Kell-e nekünk Közép-Európa? (1989). 141–148. o.; Antun Šoljan: „Európa kantonizációja”. Uo. 149–153. o. 7 Bogo Grafenauer: „Srednja Evropa? Zakaj ne preporsto Evropa?” In: Srednja Evropa (szerk. Peter Vodopivec). Ljubljana: Mladinska knjiga, 1991. 15–26. o. 8 Dimitrij Rupel: „Srednja Evropa, prehodno obdobje”. In: Uo. 105. o.

30

KSz2010_2.indb 30

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:15

Közép-Európa délnyugati szárnya. Horvátok és szlovénok a közép-európai együttműködésről 9 Slavi Krušič (szerk.): Koga voliti? Programi političnih strank in list na spomladanskih volitvah v Sloveniji. Ljubljana: Jugoslovanski center za teorijo in prakso samoupravljanja Edvard Kardelj, 1990. 10 D. Đurić, B. Munjin és S. Španović: Stranke u Hrvatskoj. Zagreb: NIRO, 1990. 11 Dimitrij Rupel: Skrivnost države. Ljubljana: Delo–Slovenske novine, 1992. 68–69. o. 12 Dimitrij Rupel: Odčarana Slovenija. Ljubljana: Mihelač, 1993. 161. o. 13 Davor Gjenero: Hrvatska u demokraciji: politika Hrvatske demokratske zajednice u izgradnji hrvatske države. Zagreb: Azur Journal, 1992. 58. o. 14 Uo. 59. o. 15 Slavko Fras: „A Danubius interjúja Milan Kucan szlovén államelnökkel”. Danubius, No. 8–9. (1991). 16 Interjú Szlovénia köztársasági elnökével. Pesti Hírlap, 1992, február 21. 17 „Egy XX. századi országalapító. Szilágyi Károly beszélgetése Milan Kučannal, a független Szlovénia első elnökével”. Hitel, 1995. június (szerk. Csoóri Sándor). Budapest: Közművelődési Információs Vállalat, 1995. 51–61. o. 18 „Srednjeevropska duhovna vrlina pluralizma. Otvoritev razstave slovenskega arhitekta Jožeta Plečnika v Pragi Govor predsednika Republike Milana Kučana”. Predsednik republike Slovenije, http:// www2.gov.si/up-rs/1992-2002/mk.nsf/4f0e6b3d16bb4c8dc125678c003a80ab/9cce61bc952f96ddc1256 78d005f300c?OpenDocument, 1996. május 23. 19 „Srednja Evropa je naša skupna zibelka. 4. Srečanje predsednikov srednjeevropskih držav. Zdravica predsednika Republike Milana Kučana”. Predsednik republike Slovenije, http://www2.gov.si/up-rs/1992-2002/mk.nsf/77e9b93bfaf10bc0c1256785002196ab/07fb153f59c94617c 125678d0050b212?OpenDocument. 1997. június 6. 20 Tomaž Subotič: „Srednjeevropski kompleks”. Večer, 1993. október 11. 21 Dunay Pál: „Regionális együttműködés Kelet-Közép-Európában: befektetés eredmény nélkül?”. Külpolitika, Vol. 3. No. 2. (1997 nyár). 10–41. o. 22 Davor Gjenero: „Tuđman je učinio Hrvatsku zatočenicom Balkana”. Vjesnik online, http://www. vjesnik.hr/html/2000/10/12/Clanak.asp?r=gle&c=4, 2000. október 12. 23 Matjaž Jančar: Slovenska zuanjepolitična razpotja. Ljubljana: Društvo 2000, 1996. 215. o. 24 Vlado Miheljak: „Prostodušnost ali ponižnost?”. Dnevnik.si, http://www.dnevnik.si/tiskane_izdaje/dnevnik/85698, 2004. június 9. 25 „Odgovor na komentar z naslovom »Prostodušnost ali ponižnost?«, objavljen v Dnevniku, 9. junija 2004”. Predsednik republike Slovenije, http://www2.gov.si/up-rs/2002-2007/jd.nsf/dokumentiweb/7BE 3F82ED0A64158C1256F900043AAE4?OpenDocument, 2004. június 11. 26 Pálics Márta: „Szlovénia belép a visegrádi csoportba?”. Népszabadság, 1993. június 15. 27 „KEK-konferencia Debrecenben”. Új Magyarország, 1993. november 20.; Scipiades Iván: „Külügyminiszteri értekezletet tart a Közép-európai Kezdeményezés”. Magyar Hírlap, 1993. november 20. 28 Jani Sever: „Od Višegrada do JV Evrope”. Mladina, 1999. augusztus 16. 29 „Evropejec in atlanticist, razumnež in pragmatik”. Delo.si, http://www.delo.si/clanek/o274247, 2008. február 26. 30 Jani Sever: „Nova Evropa”. Mladina.si, http://www.mladina.si/tednik/200051/clanek/uvod051/, 2000. december 18. 31 „Kovács László külügyminiszter előadása Párizsban...”. In: Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1994 (szerk. Torda Endréné). Budapest: Külügyminisztérium, 1994. 224. o. 32 „Magyar Külügyi Évkönyv 2000”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www. kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/C4397B6C-9726-4711-B434-B42B3A6A099A/0/magyar_ kulugyi_evkonyv_2000.pdf, 212. o. (Letöltés ideje: 2010. május 3.) 33 „Poročilo ministrstva za zunanje zadeve”. Ministrstvo za zunanje zadeve, http://www.mzz.gov.si/si/ zakonodaja_in_dokumenti/dokumenti/, 1991-től évente. 34 „Predsednik Türk posebni gost srečanja predsednikov Višegrajske skupine”. Predsednik Republike Slovenije Dr. Danilo Türk, http://www.up-rs.si/up-rs/uprs.nsf/dokumentiweb/5C20A15337D0D50CC 1257630002CDA71?OpenDocument, 2009. szeptember 12.

2010. nyár

KSz2010_2.indb 31

31

2010.06.29. 23:12:15

Szilágyi Imre 35 Anton Bebler: „Slovenia and South-Eastern Europe”. Südostueropa, No. 3–4. (1998). 148. o. 36 „Pročišćeni tekst Ustava Republike Hrvatske”. Narodne novine, 1998, január 26. 37 „Informacija vlade Republike Slovenije o sodelovanju Republike Slovenije v Paktu stabilnosti za Jugovzhodne Evrope”. Poročevalec, 1999. szeptember 16. 31–36. o. 38 Uo. 39 „Nič dobrega se na Balkanu ne bo zgodilo samo. Govor predsednika Republike Slovenije Milana Kučana na konferenci v Sarajevu”. Predsednik Republike Slovenije, http://www2.gov.si/up-rs/19922002/mk.nsf/4f0e6b3d16bb4c8dc125678c003a80ab/9888299ff5efdde0c12567be00325206?OpenDocu ment, 1999. július 30. 40 „Tuđman: Za Hrvatsku neprihvatljive neojugoslavenske ili neojaltske integracije”. Vjesnik, http://www.vjesnik.hr/html/1999/07/31/Clanak.asp?r=van&c=2, 1999. július 31. 41 Franjo Tuđman: Velike ideje i mali narodi. Zagreb: Nakladni zavod Matice Hrvatske, 1996. 354. o. 42 Petar Vučić: Politička sudbina Hrvatske. Zagreb: Mladost, 1995. 392. o. 43 Mario Nobilo: Hrvatski feniks. Diplomatski procesi iza zatvorenih vrata 1990–1997. Zagreb: Globus, 2000. 654. o. 44 Vladimir Đuro Degan: Hrvatska država u međunarodnoj zajednici. Zagreb: Globus, 2002. 268. o. 45 Anđelko Milardović: Poraz Europe. Osijek–Zagreb–Split: Panliber, 1998. 166. o. 46 Peter Potočnik: „Hrvaška in Srednja Evropa”. Delo, 1997. május 10. 47 Ivo Sanader: Hrvatska u međunarodnima odnosima 1990.–2000. Zagreb: Golden marketing, 2000. 19–23. o. 48 Uo. 30. o. 49 „Odrednice vanjske politike”. Ministarstvo vanjskih poslova i europskih integracija, http://www.mvpei. hr/MVP.asp?pcpid=4. (Letöltés ideje: 2010. március 7.) 50 „Deklaracija o zunanji politiki Republike Slovenije”. Ministrstvo za zunanje zadeve, http://www.mzz. gov.si/si/zakonodaja_in_dokumenti/podzakonski_akti/deklaracija_o_zunanji_politiki_republike_ slovenije/. (Letöltés ideje: 2000. szeptember 9.) 51 Uo. 52 „Govor ministra za zunanje zadeve dr. Dimitrija Rupla na 3. Regionalni konferenci zunanjih ministrov Avstrije, Češke, Madžarske, Poljske, Slovaške in Slovenije (Regionalno partnerstvo)”. http://www.mzz.gov.si/nc/si/splosno/cns/novica/article/1014/10922/, 2002. október 14. (Letöltés ideje: 2010. május 3.) 53 „13. mednarodni slavistični kongres. V znamenju krepitve slovanstva v EU”. Delo, 2003. augusztus 15. 54 Milan Rakovac: „Nova slavenska utopija ili skupni EU-projekt”. Vjesnik, 2003. augusztus 22. 55 Predsjednik Vlade: „Srednja Europa potpuno podupire Hrvatsku”. Vlada Republike Hrvatske, http://www.vlada.hr/hr/naslovnica/novosti_i_najave/2008/srpanj/predsjednik_vlade_srednja_ europa_potpuno_podupire_hrvatsku, 2008. július 6. 56 „Rupel: Balkan je preteklost, izziv sta Sredozemlje in srednja Evropa”. MMC RTV SLO, http://www.rtvslo.si/svet/rupel-balkan-je-preteklost-izziv-sta-sredozemlje-in-srednjaevropa/226066, 2010. március 19. 57 Alpok–Adria Munkaközösség, http://www.alpeadria.org/magyar/index.php?page=733044516&f=1&i=733044516. (Letöltés ideje: 2010. május 5.) 58 „Az Alpok–Adria Munkaközösség Főtitkárságának sajtóközleménye”. Alpok–Adria Munkaközösség, http://www.alpeadria.org/magyar/index.php?page=1178794152&f=1&i=1178794152, 2009. november 24. 59 Central European Initiative 1989–2009: 20 Years. CEI, http://www.ceinet.org/content/cei-glance. (Letöltés ideje: 2010. május 5.) 60 Érthetetlen számomra, hogy Dunay Pál láthatóan összekeverte a Quadrigonalét és az Alpok–Adria együttműködést: „1990. április 9-re közép-európai csúcstalálkozót hívtak össze annak érdekében,

32

KSz2010_2.indb 32

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:15


61

62 63 64 65 66 67 68 69 70

hogy – Havel szavaival élve – »összehangolják visszatérésünket Európába.« A résztvevőknek meglehetősen eltértek a nézetei abban, hogy mi szerepeljen a találkozó napirendjén. Így nem volt meglepő, hogy az egyetlen kézzelfogható eredmény Csehszlovákiának az Alpok–Adria együttműködésbe történő felvétele, s ezzel a Pentagonale csoport létrehozása volt.” Dunay: i. m. 12. o. „Közép-európai Kezdeményezés (Central European Initiative)”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulugyminiszterium/A_Kulugyminiszteriumrol/Szervezeti_felepites/Szabo_Vilmos_titkarsaga/politikai_igazgato/eu_kul_biztonsagpol/kozep_europai_ kezd.htm (Letöltés ideje: 2010. május 6.) „Vrh Srednjeevropske pobude 2004”. Urad Vlade za Komuniciranje, http://www.ukom.gov.si/si/aktualno/dogodki/vecji_dogodki/vrh_srednjeevropske_pobude_2004/, 2004. november 25–26. „Priopćenje za Javnost broj 141/04”. Republika Hrvatska, http://www.mvpei.hr/custompages/static/ hrv/templates/_frt_Priopcenja.asp?id=1133, 2004. május 25. „Poročilo ministrstva za zunanje zadeve”, i. m., 1996. 14–15. o. „A Quadrilaterale együttműködés”. Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulugyminiszterium/A_Kulugyminiszteriumrol/Szervezeti_felepites/Szabo_Vilmos_titkarsaga/politikai_igazgato/eu_kul_biztonsagpol/quadrilaterale.htm. (Letöltés ideje: 2010. május 6.) „Izjava MZZ v zvezi s Kvadrilateralo”. Ministrstvo za zunanje zadeve, http://www.mzz.gov.si/nc/si/splosno/cns/novica/article/141/26567/, 2010. február 22. Szilágyi Imre: „A magyar külpolitika és a délszláv térség 1990 után”. In: Magyar külpolitika a 20. században (szerk. Gazdag Ferenc–Kiss J. László). Budapest: Zrínyi Kiadó, 2004. 261–283. o. „Közös magyar kormányülések – Kronológia”. Google, http://www.google.com/hostednews/epa/article/ALeqM5iW3pNgeynsIKYAMN-OBfclsLcR5Q, 2009. október 14. Matura Tamás: „A Visegrádi Négyek és a Kínai Népköztársaság kapcsolatai”. Magyar Külügyi Intézet, http://www.hiia.hu/index.php?menu=26&gyors=2033, 2009. november 25.; Adam Junek: „Rivalita končí. Visegrád bude vábit investory společně”. Zaváděcí ceny, http://aktualne.centrum.cz/ekonomika/prace/clanek.phtml?id=654025, 2009. november 28. Külügyminisztérium Dokumentációs Főosztálya (szerk.): Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1999. Budapest: Külügyminisztérium, 1999. 239., 315. o.

2010. nyár

KSz2010_2.indb 33

33

2010.06.29. 23:12:15

Résumé

Résumé The Southwestern Wing of Central Europe. Croats and Slovenes on Central European Cooperation The researches of the topic include Slovenia almost always and Croatia often among the Central Europeans. The Central European idea appeared, primarily in culture, in these two countries in the latter half of the 1980s as a tool of turning against Communism and the Serbian centralization attempts. Politically, the main goal was joining the EU; Central Europe, which was viewed as a poor region, served only as a means of assistance in this context. After Croatia and Slovenia became independent, some of the leading politicians of both states became uncertain about this idea. Though Croatia and Slovenia were parts of the Alps-Adriatic Working Group since 1978, and they became members of the Central European Initiative in 1992, Croatian President Tuđman and Slovene Prime Minister, then President Drnovšek did not take any particular interest in the V4, which constituted the core of Central Europe. In opposition to them, Slovene President Kučan, former Foreign Minister Rupel, as well as Croatian President Sanader stressed Central Europeanism with a view to realities on the ground. At the same time, the sense of belonging to the Mediterraneum was also strong in both countries; therefore, Central Europe is only one part of their identity. The possible strengthening of the V4, and thus its growing influence within the EU, might give an impetus to taking more interest in the region in Croatia and Slovenia.

34

KSz2010_2.indb 34

Külügyi Szemle

2010.06.29. 23:12:15

Közép-Európa délnyugati szárnya. Horvátok és szlovénok a közép-európai együttműködésről

Recommend Documents