KÖVETKEZETES NEVELÉS Szántainé Baráth Anita óvodapszichológus
A téma mindig aktuális, óvodáskorú gyermekünk esetén pedig még időben vagyunk, hogy megálljunk egy kicsit és feltegyük magunknak a kérdést: jó úton haladunk gyermekünk nevelését illetően? Azért vagyunk időben, mert az első 6-7 év az a korszak, amikor is elültetjük azokat a kis magvakat gyermekünk jellemében, személyiségében, amelyek a kijelölt úton haladnak tovább. Ez az út egy folyamata, amely meghatározza gyermekünk későbbi életének legtöbb aspektusát: elfogadás, tolerancia, értékrend, alkalmazkodás, mások tisztelete, szeretete, annak kifejezése, konfliktus-és problémamegoldó képesség. A gyermeknevelés véleményem szerint már ott elkezdődik, amikor egy férfi és egy nő – szándékosan nem mondom, hogy házaspár, hiszen az élettársi kapcsolat egyre gyakoribb és elfogadottabb – elhatározza, hogy gyermeket szeretne, majd számukra egyértelművé válik a gyermekvárás ténye és máris vannak elképzeléseik azzal kapcsolatban, vajon milyen is lesz gyermekük. Ezekben az elképzelésekben benne vannak éppúgy remények, vágyak, aggodalmak, mint az apa és az anya eredeti családjából hozott nevelési minták, stílusok, élmények és lenyomatok. Az elképzelések már ott kezdődnek, hogy milyen nemű gyermek érkezését várják, mi legyen a neve. Sokan határozott elképzeléssel állnak születendő gyermekük érkezése előtt: hogyan is szeretném nevelni, milyen gyermeket szeretnék nevelni? Olyan vagány legyen, mint a szomszéd Misikéje, olyan okos lesz, mint az apja, legyen olyan nyugodt, mint a nagyi. Az is bizonyos, hogy minden szülő jól akarja nevelni a 1
gyermekét. Ami nagyon fontos: aki nagyon jól akarja nevelni a gyermekét, annak nem kell tökéletes szülőnek lennie. Azonban a jó szülőség elengedhetetlen anélkül, hogy jól nevelnénk. Nevelni muszáj!!!! Csak az lehet elég jó szülő, aki biztosnak érzi magát saját szülőszerepében és a gyermekével való kapcsolatában, annyira biztosnak, hogy bár gondosan bánik a gyermekkel, nem nyugtalankodik miatta, és nem érez bűntudatot, hogy nem elég jó szülő! Ha a szülő szülőként bízik önmagában, ezzel megalapozza a gyermek önbizalmát is. A szülő és a gyermek lelki egyensúlya érdekében elengedhetetlen, hogy a szülő kellő önbizalommal rendelkezzék, ami nem jelenti azt, hogy minden pillanatban a legjobb döntést hozzuk gyermekünkkel kapcsolatban. A nevelés elengedhetetlen a gyermek egészséges fejlődése, egészséges felnőtté válása érdekében. A nevelés dinamikus valóság: folyamatos átalakuláson megy át, figyelembe véve a gyermek életkorát, annak pszichobiológiai adottságát éppúgy, mint magának a nevelőnek a személyiségét. A nevelésnek, mint emberi tevékenységnek alapvonása, hogy személyek között valósul meg, állandó kölcsönhatásban. Nevelő alatt sokszor csak a pedagógusokat értjük, pedig mindenkire értendő, aki a gyermekkel kapcsolatba kerül: szülők, nagyszülők, óvodapedagógus, dajka néni, tanító, tanár, edző. Fontos, hogy a nevelők tisztában legyenek a nevelés céljával, még ha a nevelés pillanatában nem is érezzük azt, hogy most is neveltünk. A nevelő viselkedésével is nevel! Mintát nyújt, amivel a gyermek azonosul, azt magáévá teszi. Ha azt látja a gyermek, hogy a szülő belépve egy helységbe köszön, megtanulja, hogy ilyen helyzetekben köszönni kell. Ha azt látja a gyermek, hogy előre engedjük az időseket, ő is így fog tenni. Ha azt tapasztalja, hogy az adott szó szent, akkor ő is be fogja azt tartani. A nevelő által képviselt értékrend be fog épülni a gyermek személyiségébe! A kisgyermek számára legfontosabb a biztonság, a kiszámíthatóság, mert így tud eligazodni a világ dolgaiban. Ha nem érzi magát biztonságban, nem tudja, mire számítson, akkor elbizonytalanodik, káosz lesz úrrá viselkedésén. Felnőttként számunkra is fontos a biztonság: érzelmi, anyagi téren egyaránt. Pl. olyan munkahelyem van, ahol az elismerés a főnök hangulatától függ: attól, hogy éppen milyen lábbal kelt fel. Egy idő után nem tudom, mi az elvárása, mert nem a munkám minősége határozza meg az elismertségemet, hanem az ő hangulata. Nagyon veszélyes az ilyen munkahely, mert egy idő után azt fogjuk érezni, nem tudunk eleget nyújtani. Így van ezzel a kisgyermek is! A gyermek számára a szabályok tanulása természetes folyamat, ismerkedik ezekkel a korlátokkal, akadályokkal, amelyek érthetetlen módon állják útját kíváncsiságának, érdeklődésének. A gyermek kicsi korától fogva olyan szeretne lenni, mint a szülő, s miközben azonosul vele, magáévá teszi a legfontosabb erkölcsi értékeket, normákat, szabályokat. Ez a folyamat az életkorral előrehaladva és a szülő mintaadásán keresztül valósul meg. Másfél-kétéves korig a szabályok csak a szülő jelenlétében érvényesek: ha a szülő is a szobában van, nem nyúl a cserepes virág földjébe a gyerek, ha nincs a szobában, belenyúl. A szabály csak akkor érvényes, ha aki adja, szabja, az is jelen van. A nevelés során azt kell elérnünk, hogy a szülővel való azonosulás révén a 2
gyermek akkor is képes legyen betartani az adott szabályt, ha a szülő éppen nincs jelen, ha társai a szabály megszegésére biztatják. Vizsgáljuk meg egy kicsit a következetes szó jelentését, szinonimáit! Értelmes, logikus, racionális, célszerű, ésszerű, konzekvens. Én lehet, hogy inkább a konzisztens szót használnám: belső ellentmondásoktól mentes, egységes. Ha mindenki számára elérhetőek lennének az egységes nevelési elvek, akkor elég lenne egy útmutatót írni, amelyben meghatároznánk a problémakört, és arra mintegy receptként előírnánk a megfelelő nevelési módszert, eszközt. Miért nem működik ez? Miért van az, hogy míg az egyik gyermeket elég szépen kérni valamire, addig a másiknak az óvó néni ötször is el kell mondjon valamit? Miért öltözik fel az 5 éves egyedül, és miért hisztizik a másik udvarra menetel előtt? Hát a legelső ok, amiért nem működhet feltétlenül ugyanaz a módszer két gyermeknél az, hogy két különböző gyermekről van szó. Nemcsak azért, mert más a nevük! Azért, mert más a temperamentumuk: az egyik ún. könnyen kezelhető gyermek, a másik nehezen, nehezebben kezelhető gyermek. Más a jellemük, a személyiségük. Más családból származnak. Más nevelési elveket vallanak szüleik, mert őket is nevelte valaki, nevelték őket valakik. Az egyik szülőnek pozitív emlékei vannak saját neveltetéséről, ezt szeretné tovább vinni, a másik szülőnek pont ellenkezőleg: semmiképpen nem szeretné úgy nevelni saját gyermekét, ahogyan őt nevelték. Ezért is látjuk azt, hogy azt, hogy a gyermekek különbözőképpen működnek egyazon elváráshoz – önálló öltözködés - képest: míg az egyik gyermek - aki önállóan öltözik - szülei önállóságra szeretnék tanítani, nevelni, a másik gyermek szülei megtesznek mindent helyette, mert még kicsi, mert sietünk, mert azért vagyok. Egy szó, mint száz: a nevelés módját, stílusát, a nevelés választott eszközeit számos tényező befolyásolja:
gyermekünk személyisége, temperamentuma
saját személyiségünk, jellemünk
saját gyermekkori élményeink
elvárásaink gyermekünk felé
Egy valami azonban minden gyermek egészséges személyiségfejlődése érdekében elengedhetetlen: nevelni kell. A gyereknevelés kulcsmondata akár az is lehetne, hogy „Következetesen korlátozzuk a gyereket a mindenhatóság érzetében, de támogassuk az önállóságra való törekvésben.” Ebből fakadóan feladatunk a szabad mozgástér és a korlátok közötti helyes egyensúly megtartása.
3
Milyen akadályai vannak annak, hogy valaki jól neveljen? Miért nem sikerül egyformán, jól mindenkinek? Kinek mi a jó, ki mit tart jónak? Amikor látunk egy olyan szituációt, ami velünk még soha nem fordult elő, sóhajtunk egyet, megkönnyebbülünk, és azt mondjuk magunkban: ez hihetetlen, én ezt nem engedném! Pl. a boltban egy 5 év körüli kisfiú éktelen hisztibe kezd, hangosan kiabál, földre veti magát, talán még meg is rugdalja anyját/apját. Miért? Mert bár a kosárban már nem is egyféle csoki, cukor van, meglátott egy újabbat, azt is szeretné. Az anyuka/apuka először halkan, hosszasan elmagyarázza, hogy már annyi mindent veszünk, nem lehet többet, nincs több pénzem, megfájdul a hasad…magyarán lyukat beszél a gyerek hasába, aki ettől még ingerültebb lesz. És persze nem érti, miért nem fér bele a büdzsébe ez az egy, amikor már több is van a kosárban. A hiszti még hangosabb, nagyon ciki a szituáció, már mindenki minket néz a boltban. Mit csinál/csinálhat a szülő? 1. Kivezeti a gyermeket a boltból 2. Megveszi a kívánt édességet Mi a különbség a két döntés között? Mi befolyásolja azt, ki hogyan fog dönteni? A gyermek szeretete feltétel nélküli. A gyermek viszont azt hiszi, hogy a felnőtt szeretete feltételhez kötött. Akkor fognak szeretni, ha jó vagyok, ha jól tanulok, ha szót fogadok – ezt gondolja. A gyermek önfegyelemre nevelése arra épít, hogy a gyermek azért működik együtt, mert rá szeretne szolgálni a szülő szeretetére és megbecsülésére. Amikor megdorgáljuk a gyermeket, vagy rászólunk, ők azt a szeretet és a megbecsülés átmeneti visszavonásának élik meg. Valójában itt nem arról van szó, hogy ha a gyermekünk rossz fát tesz a tűzre, akkor onnantól kezdve már nem szeretjük. De ha a gyermek szándékosan megrugdossa valamelyik szülőjét, és a gyermek nem látja ennek következményét, vagyis csak azt látja, hogy ugyanúgy szeretik, akkor mi oka lenne az önfegyelemre? Amikor rászólunk a 4
gyermekre, fegyelmezni = nevelni, tanítani akarjuk, akkor a gyermek kegyvesztett lesz, önbecsülése is csökken. Ebből születik egy érzés, amit bűntudatnak hívunk. A bűntudat figyelmeztető jelzésként élhet a gyermekben, ami a későbbiekben a lelkiismeret kialakulásához nélkülözhetetlen. Itt azt gondolhatják a kedves szülők, na gyönyörű pszichológus, arra biztat bennünket, hogy keltsünk bűntudatot a gyerekben! Nem erről van szó! A bűntudat lehet zsarnoki és értelmes, és teljesen más az egészséges személyiség és a neurotikus személyiség bűntudata. Ugyanúgy, mint a szorongás esetében is azt mondjuk, kell, hogy egy egészséges ember rendelkezzen minimális szorongással, mert ha az nem lenne, akkor eluralkodna rajtunk a gátlástalanság. Visszatérve a bűntudatra: egy egészséges gyermeknek bűnösnek kell éreznie magát, hogy ha szándékosan tönkre tette társának a játékát, és ennek következtében fog lelkiismeret-furdalása támadni. A másik véglet az, amikor egy gyermek még egy labdát sem mer visszadobni, mert attól fél, hogy megüti vele a társát, vagy nem mer mások véleménye ellen szót emelni. Olyan túlzott a lelkiismeret, hogy állandóan figyel, mint egy titkos ügynök. Ez a fajta bűntudat túlzó és nincs arányban a tétjével. És itt jön a szülő a maga egyensúlyozó érzékével, hogy ne keltsen túlzó bűntudatot gyermekében, de ne is tekintsen el a bűntudat érzésének felkeltésétől. Az okos és gyengéd szülő, aki elég jó szülő szeretne, lenni tudja, hogy sohasem szabad a gyermek szeretetével visszaélnie, nem szabad olyan erős bűntudatot keltenie, hogy féljen normális késztetéseitől. Merünk nemet mondani gyermekünknek? Mitől félünk, amikor nem vonjuk vissza időlegesen szeretetünket azért, mert megrugdosott bennünket a boltban? Mert bizony a szülők sokszor félnek! Félnek a gyermek szeretetének elvesztésétől pl. Olyan rossz, amikor olyan szomorú szemekkel néz rám! Nem szeretem, ha haragszik! Könnyebben szabadulok a helyzetből, ha ráhagyom! „Mikor van az a helyzet, amikor kell, hogy bűntudatot érezzen a gyermek? Minden olyan helyzetben, amikor veszélyeztet mást vagy saját magát, vagy figyelmen kívül hagyja családja, környezete erkölcsi szabályait. És mindig csak olyan mértékű bűntudatra van szükség, ami nem vezet ahhoz, hogy a gyermek értéktelennek érezze magát, és ne érezze magát megszégyenítve. Amikor ez már bekövetkezik, akkor visszaéltünk szülői hatalmunkkal, alkalmat adtunk a fejlődést negatívan befolyásoló bűntudatra és önmegvetésre. Említettem már azt a kifejezést, hogy nevelési stílus, más szóval nevelési szokás. Ez azt jelenti, hogy a szülők mennyire támasztanak elvárásokat gyermekeikkel szemben és mennyire szeretetteljesek velük, mennyire korlátozzák és milyen érzelmi viszonyban vannak gyermekükkel. Számos kutatást végeztek ezzel a témával kapcsolatosan, vizsgálva a szülők nevelési stílusának következményeit. Az egyik jelentős kutatás Diana Baumrind nevéhez fűződik, aki vizsgálatában óvodás gyermekek viselkedését figyelte meg megszokott tevékenységeik alatt, majd interjút készítettek az adott gyermekek szüleivel,
5
illetve otthon is megfigyelték a családi interakciókat. A megfigyelések és interjúk kiértékelése és elemzése során megállapították, hogy a szülői viselkedés 77%-a megfeleltethető 3 mintázatnak. 1. Tekintélyelvű nevelési stílus = megkövetelő = hideg-korlátózó -
tekintélynek való engedelmességen van a hangsúly
-
nincs alkudozás
-
büntetések a gyermek makacsságának megfékezésére
KÖVETKEZMÉNY: a gyermekből hiányoznak a szociális készségek más gyermekekkel szemben, ritkán kezdeményeznek kapcsolatot, nehezen döntenek önállóan erkölcsi kérdésekben 2. Irányító nevelési stílus = megkívánó = meleg-korlátozó -
ritkán van testi fenyítés
-
hangsúly a szabályok elmagyarázásán, megvitatásán van
-
képesek a gyermek nézőpontjának figyelembe vételére
-
magas a mérce, de független viselkedésre ösztönöznek
KÖVETKEZMÉNY: nagyobb önállóság és önkontroll, elégedett gyerekek, szabadabban nyilvánulnak meg új helyzetekben, nagyobb megértést mutatnak társaik viselkedése iránt 3. Engedékeny nevelési stílus = meleg-engedékeny -
nagyon kevés korlátozás, mert úgy vélik, saját tapasztalatból kell tanulniuk, vagy mert nem akarnak a neveléssel bajlódni
-
nagy szabadság, kevés kontroll
-
bevonják a gyerekeket a család döntéseibe, ugyanakkor úgy vélik, a gyereknek önálló döntést kell hozniuk
KÖVETKEZMÉNY: éretlen gyermekek, indulataikon kevésbé képesek uralkodni, nehézséget jelent a felelősségvállalás. Ranschburg szerint a 4. nevelési stílus az elhanyagoló, de számos szakember szerint az önmagában nem nevelési stílus, hiszen aki elhanyagol, az nem nevel. Összességében ezek az eredmények azért számos kérdést is felvetnek: mennyire veszi figyelembe a kutatás a társadalmi különbségeket, mennyire veszi figyelembe a szülők eredeti családjában működött nevelési stílust, az adott gyermek temperamentumát, személyiségét? Vajon a nevelési stílus van hatással a gyermek viselkedésére vagy a gyermek jellemzői befolyásolják a nevelői stílust? A kutatók leszögezték, hogy a gyermek temperamentuma mindenképpen befolyásolja a nevelői stílust, de a nevelési stílusnak jelentős hatása van gyermek személyiségére és későbbi iskolai teljesítményére. 6
„Tanácsok” a sikeresebb neveléshez. 1. Feltétel nélküli szeretet: a gyereknek éreznie kell a szülő szeretetét, tudnia kell, hogy szülei feltétel nélkül szeretik. Éreznie kell a szülő által nyújtott biztonságot, kiszámíthatóságot. 2. A nevelésnek több eszköze is rendelkezésünkre áll, a nevelés nem csupán büntetésből áll: mintaadás, kérés, utasítás, büntetés-ennek mértéke mindig legyen arányos a gyermek tettével, és a büntetés közvetlenül az elkövetett tett után történjen meg. 3. Hogyan is kezdjünk hozzá? Mindig győződjünk meg arról, hogy a gyermek miért viselkedik úgy, ahogyan, zárjuk ki azokat az okokat, amiről nem tehet: lehet, hogy azért nyűgös, mert lázas. Mielőtt cselekszünk, higgadjunk le, nehogy olyat cselekedjünk vagy mondjunk, amit később megbánunk! 4. Szabályok kijelölése: a keretek meghatározása mindig meg kell, hogy történjen. Főleg olyan gyerekek esetében, akiknél tudjuk, hogy folyamatos az alkudozás. Pl. esti lefekvés kapcsán el kell mondani, hogy meddig tart a játék, mert utána mi fog következni. 5. Közel azonos nevelési elvek fontossága: KETTŐS NEVELÉS CSAPDÁJA Befejezésül álljon itt néhány összefoglaló gondolat a Gyerekhatárok című könyvből: „Mivel a határok nem születnek együtt a gyerekekkel, a szüleikkel való kapcsolaton keresztül kell beépülniük a személyiségükbe. A gyerekek csak úgy tanulhatják meg, hogy kik ők, és miért tartoznak felelősséggel, ha szüleik egyértelmű határokat húznak, és elősegítik, hogy ők is kialakíthassák a maguk határait. A világos határoknak köszönhetően számos nélkülözhetetlen vonás alakul ki a gyerekekben: -
megismerik önmagukat, kialakítják saját identitásukat
-
megtanulják, miért kell felelősséget vállalniuk, és miért nem
-
képesek lesznek jó döntéseket hozni
-
megértik, hogy ha jól döntenek, a dolgok jól alakulnak, míg ha rosszul választanak, negatív következményekre számíthatnak
-
képesek lesznek a szabadságon alapuló, valódi szeretetre.”
Jászberény, 2015. 02. 10.
7
Forrás: • • • • • • •
Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő Dr. Haenry Cloud, Dr. John Towsend: Gyerekhatárok Michael Cole, Sheila R. Cole: Fejlődéslélektan Ranschburg Jenő: Szülők lettünk Selma H. Fraiberg: Varázsos évek https://www.google.hu/search?newwindow=1&biw=1252&bih=577&tbm=isch&sa=1&q=gyerek&oq=gyer ek&gs_l=img.3..0l10.4745.8021.0.8676.6.5.0.1.1.0.63.307.5.5.0.msedr...0...1c.1.61.img..0.6.307.Ypjc_p xcwM8 http://www.pszichologusszombathely.hu/erdekessegek/a-kovetkezetes-gyermekneveles-legfontosabbszabalyai
8