Kúttalan utakon. Előzmények Gondolat- Megvalósítás

Kúttalan utakon

Előzmények Gondolat- Megvalósítás Gergő haveromat szomotori barátja, Kuscsik Zoltán meghívta hozzájuk néhány napra. Semmi gond, van vonat, aztán meg az útlevél is érvényes. Természetesen a „semmi gond” és a Gergő nem egyeztethető össze. Kitalálta, mi lenne, ha vén csatalován (biciklije) menne. Persze akkor már nem egyedül; ki az a szerencsétlen, akit ismer és vele jönne. Így kerültem én a képbe. Szomotor Sátoraljaújhely fölött keletre található a Szlovák Köztársaság területén (Valami félreértés miatt) Persze, hogy vállaltam. Esztergomnál határátlépés utána végig Losoncig úttalan utakon, majd a déli főközlekedési útvonalon Kassáig, ahonnan le Szomotorra. Utunk közben Szomotor helyett szívesebben emlegettük a mellette fekvő Királyhelmecet, hiszen ezt, város lévén, többen ismerik. Körülbelül 400 km, hát ennyi lenne papíron. A valóság azonban:

1. nap Budakalász- Ipolypásztó Íme elkezdődött. Valami hihetetlen(ül fáradt voltam aznap reggel). Elkezdődött a négy naposnak mondott felvidéki bicajtúra, ami ezen a hétfő „előreláthatólag hét napos felvidéki bicajtúra” néven szerepelt. Kétkerekű járgányomat egész előző nap pucoltam, már csak megszokásból kereket cserélgettem, előkészítettem a nagy útra. Hatalmas hátizsák, csomagtartó hálózsákkal, valamint én hihetetlen sok bizakodással elindultam a 8 órás Omszki tavi találkozás színhelyére. Úgy 400 méternél eszembe jutott anyu poénja, ha otthon felejtem a szendvicseket legalább tegyem a hűtőbe. Otthon hagytam! Persze apám másik úton már elindult az élelmiszer szállítmánnyal a tóhoz. Legurultam újra a START nevű célállomásom felé. Útitársam, Gergő lent már babrált a fékjével, ami úgy látszik a Békásmegyer-Budakalász szakasz áldozata lett. EGY! Egy kis idilli tónézegetés és csomag átcsoportosítás után ünnepélyesen RESET-eltem a sebességmérőmet. Első kérdése, a kerék kerülete, amiről lila gőzöm nem volt. Szabócentit előhalásztuk, megmértük és indulás. Budakalász- Pomáz szakasz következett. (eddig ugyanis nem kellett a féket használni) A biciklibolt 10-kor nyitott ezért elkezdődött az első pihenés és térképnézegetés. A főtéren vertünk tábort. Egyszer csak telefoncsörgés hallatszott a közeli nyilvános fülkéből. Felvettem: ”Halló, itt Pomáz főtér!”… letette. Negyed óra múlva újra csilingelés. „Halló, itt egy telefonfülke”; „Jó reggelt, maguk mivel foglalkoznak?”; „Hívásokat továbbítunk”; „Micsoda?”; „uram, ez a pomázi főtéri nyilvános telefon”; „Akkor téves!”… Jó kezdés volt, legalább is tetszett a „Mivel foglalkoznak maguk?” kérdés. A fék-bóvdent (Az EGY! nevezetű hibát) sikerült kicserélni. Folytattuk utunkat Pilisszentkereszt majd Esztergom irányába. Igaz kelet felé volt a célunk, mégis e, régebben kipróbált úton közelítettük meg a határt. Az úton a csúcsig valami nagyon sok lihegés volt közbeiktatva, hiszen csomagunk(különösen a Gergőé) nem engedte egyszerre túl sok Oxigénhez hozzájutni tulajdonosát. Útitársam magabiztosan

csitítgatott, miközben én odáig voltam a nemlétező útitervben történő csúszás miatt. A Pilisszentkereszt- elágazás szakaszon megszállt az önsanyargatás szelleme és minden fáradtságot félredobva indultam neki. „A következő sarkon már itt lesz” mondatot mondogattam. Amikor végre odaértem a célhoz már csak azt tudtam mondogatni „Itt van, itt van, itt vagyok!!!” de ezt vagy öt percen keresztül. Életem leghihetetlenebb pihenése volt, fokozatosan tértek vissza másodlagos életfunkcióim: csendbenmaradás, látás, szabályos légzés, gondolkodás. Gergő elvtárs sokkal takarékosabb volt a 100 tekerés 100 gyalog  technikájával, ami megfelelő ritmust biztosított neki. Úgy húsz perc múlva ő is megérkezett. Birtokomban volt egy finom Gergőnagymama féle búrkifli, amit elkezdtünk eszegetni, amíg egy darázs be nem zavart. Megfogtam a zacskót és elhessintettem, csakhogy az épp akkor keletkező lyukon a kiflik háromnegyede az útra szóródott. Az aszfaltról néhányat összeszedtem, eközben két kocsit szabályosan eltereltem. Sűrű bocsok után még rárontottam egy mitsemsejtő német turista csoportra egy „Where do you want to go?” kérdéssel. Kiderült, hogy az útjelző tábla alatt értetlen fejjel csak úgy pihentek. Húsz perc izgalom és sebesség; Esztergom. Eltekertünk egy pénzváltóhoz, aki megszabadított minket forintunktól és ötödannyi koronát adott cserébe. Utunk során „belebotlottunk” a lezárt Mária Valéria hídcsonk hídfőjébe, majd a kompállomás következett. A rá való várás háromnegyed óráját egy azóta is befejezetlen sakkmeccs elkezdésével töltöttük. Komppal átértünk a túlpartra. Üdvözli önt a Szlovák Köztársaság. Megérintett minket az idegenség és a szabadság szele. A város neve Párkány volt, amit helytelenül(egy kis nacionalizmus) Ŝturovónak ejtettek. (š=s) Az itteni hídrész nem volt lezárva, egy hangulatos belógó párkány volt a Dunába, szép esztergomi látképpel. Kevés helyen tölteném le életem hátralevő sziesztáit, de a párkányi hídon úgy éreztem… A varázsa elveszne ha összeépítenék, már nem tudom mit gondoljak. Így fantasztikus. Helyi lányokat nézve indultunk az Ipoly-vidékre. Minden faluban pihengettünk én elcsodálkozva minden magyar nyelvű feliraton és szón. Ipolypásztón még szóba is elegyedtünk a helybeliekkel. „Budapest”; „Hú”; „Királyhelmec”; „Húúú” Soxerencsét kívántak ehhez. Ipoly vidéke szép volt, de embertelenül szúnyogos. Este, pont főzés után még egy vihar is ránk köszöntött. Azért a vacsora(és a vacsorák) finomak voltak, hála hozzáértő Gergő-séf munkájának. A föld a sátorveréshez rossz , az éjjel kényelmetlen volt. 9 óra- alvás 10 óra- alvás 11 óra- furcsa zajok, alvás 12 óra- alvás + 2. nap Ipolypásztó- Mikszátfalva A szlovák viszonyokhoz eddig még nem volt szerencsénk, azon kívül, hogy Bajtán megcsodáltam egy pumpálós kút ódonságát. Ennek a mondatnak volt értelme! Lásd: később. Jó reggelt! Új nap, új cél és(ezzel szemben) ténylegesen megtett út. Csomagunk csupán két konzervvel és egy fényűzően használt(így hamar elfogyott) szúnyogriasztóval volt könnyebb. Reggeliért Gergő ment el a következő faluba. Zsemle volt, tojás volt ezenkívül az egész falut magyarok lakták, úgyhogy a vásárlás simán ment. Első megjegyzésünk, talán egy kicsit koszos bolt és nincs nagy kínálat ekkor még erős, helytálló kritikának tűnt. Finom reggeli omlett után elindultunk; a mai terv Losonc volt. Mai felfedezésünk a vasút volt. Egy kétkocsis kis motorvonat

volt, amelyik alig haladta meg a mi sebességünket. Naponta két „szerelvény” ment végig az ilyen pályákon, így a fű teljesen benőtte a sínpárt. „Biztos egy kis vonal, aztán tényleg nincs nagyváros a közelben”- gondoltuk. Egy békés, bár a többire kísértetiesen hasonlító falu ABC- jénél megálltunk. Az eladó, mivel hallotta, mi is magyarok vagyunk, szóba elegyedett velünk. Amikor tejet kértünk furcsa dolog történt. „Rögtön hozom”, mondta és hátrament a raktárba. Csak ott volt tej, gondoltuk a VIP vásárlóknak jár. Megtiszteltetés volt! Mesélt az ország belügyeiről, elmondta az ottani válságot. Ahogy lefestette hazánk Hawaii-nak tűnt icurka-picurka gondocskákkal. Megérkezett egyik ismerőse (legalább is néven szólította) és kenyeret kért. Boltosunk szó szerint esküdözött, hogy már tényleg elfogyott. Furcsa, de inkább idegen jelenség volt számunkra, pedig nem mondható, hogy nyugat-európaiak vagyunk. Elindultunk, leágaztunk Ipolyság felé. Az ebédünk szendvics volt, tej és kóla. A tej, azonkívül, hogy finom volt, elkezdett működni bennem, fel-le liftezett a kis dombokon le-fel. Émelyegtem, de tekertem, mint a güzü. Ipolyság fantasztikus kisváros tiszta főterével és 99,9%-os magyar lakosságával. A főtér érdekessége az volt, ha kimentünk bármelyik utcáján az első kanyarig, elértük a város szélét. Losonc-tervünket át kellett írni Nagykürtös-tervre az idő szűkössége miatt. Ezután következett talán napunk legunalmasabb része. Tűző nap, füves puszta, kanyargós föl-le bucskázó út és valami őshonos békafaj kuruttyolása. Arra, hogy azt a megmagyarázhatatlan és leírhatatlan hangot beazonosítsam, egy stilizált békát bemutató útjelző tábla segített. Öt falura Ipolyságtól megláttunk egy telefonfülkét és eszünkbe jutott, illene értesíteni a szülőket. Leálltunk, természetesen a telefon süket volt. Kérdésünkre: „Hol találunk MŰKÖDŐ telefont?” Ipolyság volt a válasz. Minden második faluban volt telefon, de csak minden tizedikben működött. Ez volt sokadik tapasztalatunk. Még láttunk egy Fradi vendéglőt valahol, de inkább csak érdekes látvány volt, mivel nem működött. Elértük Balassagyarmat szlovák oldalát Tótgyarmatot. Már égető szükség volt a telefon. Míg én egy benzinkútnál maradtam, Gergő elviharzott távközölni jólvagyunkat (Jó kis mondat). Hogy a tankolóhelynél Danubius rádió szólt, már nem volt meglepő. Mivel a benzin olcsóbb volt, rengeteg magyar autós jött át csak tankolni. Nagykürtös elérhetetlen volt mára, így előtte kerestünk sátorhelyet. Találtunk is Mikszátfalván. Ez még az előző napinál is szúnyogosabb volt, de a föld minősége javult. A vacsorára, így 3 hét távlatából nem emlékszem, lényeg hogy egy maximálisan zsíros magyar kaját fogyasztottunk el. Finom volt. Ui: Személyes tragédia Elkezdtem este életem történetét mesélni és Gergely elaludt az ovis részénél. Hogy képzeli!!!! 9 óra- mesélés vége + alvás 10 óra- alvás 11 óra- furcsa zajok- kit érdekel + alvás(jóízű) 12 óra- alvás +

3. nap Mikszátfalva- Pinc Egy viszonylag kényelmesebb éjszakát szakított meg a reggeli napfény. Tegnap a boltos

azt, mondta a helyi koponyák jó időt jósolnak, így reménykedtünk. KETTŐ! Reggel még sütött a napocska. Ma én mentem élelemért a faluba. Fél óra oda, fél óra visszaút volt mert gyalog mentem. Érdekesség: az itteni kresz egymás alá- és fölé rendelt utakra épült bonyolult főútvonalak, kusza kereszteződést értelmező ábrák. Szerintem praktikusabb a mi jó öreg jobbkéz szabályunk. A boltban ma tojás és zsemle nem volt. Persze mindkettőt akartam venni. Kétféle üdítőcsoport létezett. Az úgynevezett import (kóla, fanta, szprájt, stb.) egy korszerűnek nem mondható hűtőben tárolva. A hazai italok (80Ft/2liter) a bolt „legnapsütöttebb” helyén, ahol az említett égitest sugarai a nap 24 órájában érik őket. Volt még egy 3dl-es palackos változat a hűtőben, amin semmilyen felirat nem volt. Később! Visszamentem a kiflikkel és reggeliztünk. Gondoltuk ma kiflis-nap van, holnap zsömle lesz a polcokon. (Nálunk volt néhány zsemle esetleg ma sokat érhet) Továbbindulásunk előtt még, kezdeményezésemre kipróbáltuk a felirat nélküli löttyöt, amit 1984* miatt győzelem-ginnek, vagy csak néptápnak szólítottuk. Vettem kettőt és megittuk. Gondolom semmilyen természetes anyagot nem tartalmazott, de finom volt. A helyi fiatalságtól megpróbáltam ellesni a néptáp-ivás szokásait, de rögtön belém kötöttek, látva, hogy idegen vagyok. Jókedvüket csak fokozta, amikor kiderült, hogy magyar vagyok. Értelmetlenül beszéltek, majd (illetve közben) fölsoroltak néhány közismert magyar politikust. A végén átvettem a ritmust. „Kéne az a zsömle a kifli-napon?!” Elindultunk. Tudom nevetséges, de mára is terveztünk: Rimaszombat. A 3.nap alcíméből is látszik, hogy ez természetesen nem sikerült. De kezdjük az út elejétől. (Budakalász, Omszk tó…) 11 órakor elindultunk, kicsit későn. Hamar fölgyorsultunk. Kiskürtöst (Nagykürtös alatt) szuper idő alatt elértük, indulhattunk Losonc felé. Gyülekeztek a viharfelhők. Nógrádszentpéteren álltunk meg. Egy kb. 14 éves lány, mikor kilépett a boltból elénk dobta filléreseit. Elkezdem felháborodni, természetesen magyarul. Ez csak növelte az önbizalmát és egy öccsének látszó alakkal mulatozott. Dühösen elhagyva ezt a falut, visszaadtam neki a Pŏtor nevet. Itt úgy látszik nincsenek magyarok, biztos ráijesztettek volna még élete kezdetén. Egyébként Gergőnek volt igaza, aki a fillérek utánuk dobására szavazott. Legközelebb… Lehet, hogy még ma is megismerném.(a Gergőt is!) Egy hatalmas hegyre kellett föltolatnunk. A csúcson kiderült, kolléga hátsója leeresztett. HÁROM! Elkezdtük kicserélni versenyezve a viharral. Sikerült, kezdődhetett a lejtő. Gyorsultunk és mire leértünk már megnyíltak az ég csatornái. NÉGY! Behajtottunk egy kemping mellé néhány fa alá. Ezek a kempingek mind egyformák. Koszosak, a végükben van a sátorhely, általában lerobbant alpesi stílusú házakra támaszkodik. Itt is volt pár. Az eső alatt a tuti biztos időjóst szidalmaztuk. Amíg le nem eresztett az én kerekem is. ÖT! Öt perc alatt kicseréltem. Az idő nem javult, így útra keltünk. Az út lucskos, ronda és fárasztóan egyforma volt, mégis fél ötre Losoncra értünk. Rögtön elmentünk a külváros legforgalmasabb vegyesboltjához. Gergő bement, én addig beszívtam a rég áhított nagyvárosi levegőt. Néztem az előttem elsétáló lányokat, amíg megláttam egy szőkét.(Hogy természetes-e a szőke szín, nem esküszöm) A vásárlásból visszatérő barátomat, miután beszámolt róla, hogy itt sincs se tej se tojás, magára hagytam. Elkezdtem követni a szöszit. Egy betonkockába sétált be. Egy öreg néni jóvoltából én is bejutottam, de a nyom elveszett. Csak a névlistát tudtam megnézni. Természetesen a háromnegyede magyar volt. Eltűnt! Ha tudta volna, hogy kihúzhatnám innen, nekik Budapest nagy szó. Álltam volna előtte, beúszott volna egy kellemes, romantikus zene, háttérben a naplemente és én gyönyörű, csillogó szemébe nézek és azt mondom: „Budapest!” Csak ez jutott eszembe, ez a marhaság! Az egésznek semmi értelme nem volt, onnantól, hogy megláttam… Boldog marhaság! Tovább mentünk az 50-es útra. Nyugat- keleti főútvonala volt ez a köztársaságnak, gondoltuk nem megy akkora magasságokba. Természetesen tévedtünk, de ez nem ezen a napon derült ki. Pincen álltunk le telefonálni, hogy sikerült-e már nem emlékszem… Gergő kereke újra kilehelte a levegőjét. HAT! Nekiálltunk egy UTE-s bolt mellett szerelni. Nem csak a színek miatt volt UTE-s, volt benne csapatkép, címer, minden fan-marhaság. Újabb magyar falu volt. Kerékcsere

közben megismerkedtünk egy lakossal, aki vizet hozott nekünk később. Előbb viszont társalogtunk: - Honnan jöttetek? - Budapestről. - Hová mentek? - Királyhelmecre! - Oszt’ minek? Mint látszik jó fej volt! A vízkérésnél tartottunk, ugyanis ezekben a falukban sehol nem volt kút. Többször kértünk vizet mindenhol, mindenkitől. Szerencsére Gergő vett néhány néptápot, így nem haltunk szomjan. A víz a főzéshez kellett. A helybeli öregúr elmondta, hogy fent a szántóföld fölött lehet jól sátorozni. Tényleg jó hely volt szúnyogok nélkül. Igaz legyekből pótlódott az állandó zümmögésszükségletünk. Este megint finomat készített a séfünk. Éjszaka elején még történt egy kis idegőrlés. Gergő elvtárs elkezdett tüdőgyuszis tüneteket produkálni. Bevett egy Aspirint és elkezdett mesélni arról, hogy akár koporsóban is Szomotorra ér és, hogy ezt pontosan miként gondolja. 9 óra- alvás + ima 10-12 óra- alvás + 4. nap Pinc- Rimaszombat Isteni szerencse, tüdőgyuszi-szellem elillant. Köszönjük, hogy imáink meghallgattak! Őszintén! Pinc és Rimaszombat távolsága hozzávetőlegesen 35 km, mégis mérőberendezésem több mint 90 km-t raktározott el a 4. Nappal kapcsolatban. Így ez lett a legsikeresebb napunk, csak nem térképen! A reggel jól indult. Reggeli, mosogatás a következő faluban egy pumpálós de kútnál. Rozsnyó volt a terv, de hát kit érdekel. A falu után emelkedő volt, ahol a határtalan optimizmusunkba belehasított Gergő váltója. Illetve a kerékbe hasított bele, eltörött, kimúlt Hét! Reménytelen látvány volt. Végül, mint két technikus kihoztuk a helyzetből a legjobbat. A láncot leszedtük a kerékről, a váltót kikötöttük, az ülést lehúztuk és egy rollert kaptunk. Felfelé tolni kellett ugyan, lefelé viszont vígan száguldott. Így történt, hogy begurultunk Rimaszombatba úgy dél körül. Íme az okok, miért lett e hely kedvenc városommá. A roncs biciklit letettük, Gergő pedig megvárta amíg én kerestem egy bicajboltot. Megtaláltam a főteret, az egyetemet, a város összes látnivalóját, majd 20 perc elteltével, mivel a célt nem értem el, visszamentem. Most Gergely pápa indult útnak. Megmondtam: „Főút, négysávos, és az elején vagyok. Elindult, én meg vártam. Rengeteg csomag volt, rájuk ültem. Egy kiskereskedőtől vásárolt házikenyeret elkezdtem eszegetni. Barna hajú, piros ruhás lány mellettem el 1.Fél óra eltelt. Nem volt más választásom a Miss Slovakia reklámplakátját nézegettem. Valószínűleg egy nem valóságos arc volt, egyszerűen gyönyörű. Barna hajú, piros ruhás lány mellettem el 2. Eltelt egy óra. Már a fél kenyeret megettem és rettenetes dühös voltam, valamint rémült. A város be lehetett volna tenni egy 4 km*4 km- es négyzetbe, akkor meg hol a búsban a Gergő? Kinőttem a csomagok közül, elkezdtem járkálni a járda túloldaláig. Gergő sehol. Barna hajú, piros ruhás lány mellettem el 3. Már másfél óra eltelt, dühös voltam és tervezgettem a felmondó-szövegemet. Ekkor a doktor teljesen váratlan irányból betört a légtérbe. Eltévedt, nem találta a főutat. Persze volt jó hír is, kerékpárbolt volt, ezt a 10. percben megtalálta. Lassan lecsillapodtam Elindultunk. Barna hajú, piros ruhás lány mellettem el 4.

—Képzeld el Gergő, már negyedszer látom ma ezt a lányt! Gergő jól le volt maradva, így úgy nézett ki, magamban beszélek. A lány félve rámnézett, majd tovább(azaz el) ment. Gondoltam, ha már én írom meg fölturbózom a történetet, végül letettem róla. Rámnézett, szép volt, a helyzet meg meglehetősen hülye. Kezdtem megszeretni a városkát, igaz az ilyen kisvárosok nagy sansszal indulnak nálam. Hogy miért, fogalmam nincs… Egy, a még itthoniaknál is felszereltebb kerékpárboltban mondták, hogy csak holnap lesz kész a Gergő csatalova. Egy napunk van Rimaszombaton. Több forrásból megtudtuk, hogy kollégiumok adnak ki szobákat diákoknak 100-150 koronáért. (500-750Ft) Fürdés, ágy, gondoltuk rendezhetnénk egy görbe estét a városban. Nagyon lelkesedtem az ötletért, a Gergőnek ellenben nem tetszett az út felét „megszakítani kényelemmel”. A Geográfiai Intézetbe irányítottak minket. Egy műszaki bolt mellett, hátsó udvari bejárattal állt egy szoba egy-két telefonnal, egy számítógéppel és néhány emberrel. Ez volt az. Olyan negyed óra alatt kezünkbe jutott(tőlük) egy térkép két pirossal besatírozott épülettömbbel. Az első a főúton volt, odáig elgyalogoltunk. A kaputelefonban egy ellenszenves női hang utasított el. Leültünk a padra. Néhány perc múlva elmentem megnézni a másik piros satírt, hát ott sem fogadtak túl barátságosan. Visszaértem. Gergő elment lecserélni az előző nap kifingott Kemping-gázt. „A főutca végén vagyok, nincs más dolgod, mint végigmenni rajta!” okítottam. Negyed órát vártam, majd elaludtam fejem alatt a csomaggal. Mikor kinyitottam a szemem, úgy nyolc idegen állt körül. Átfutott ébredő agyamon, hátha el akarnak agyabugyálni, így olaszul kezdtem a kommunikációt: „Parla italiano? Buongiorno!” Néztek rám, majd szlovákul kibeszéltek. Mikor jobban fölébredtem, láttam, hogy az átlagéletkoruk 12 év lehetett. Félve megszólaltam magyarul. Két gyerek értette, így a társaság tolmácsai lettek. Elkezdtek kérdezgetni. Budapest, Királyhelmec, András, 17, hétfőn. Ezek az információk származtak tőlem. (Igen tudom, válasznak hívjuk) Elkezdtem velük dumálni. Úgy 15 ember (közben jöttek-mentek) bezárva Rimaszombatba; derült ki. A forintra, amikor mutattam nekik egy kétezrest, azt mondták sok benne a nulla. És milyen igazuk volt! Gergő visszatért, mint kiderült a szomszéd faluból, szó sem volt eltévedésről. Megkérdeztük tőlük, hol lehet errefele sátorozni. A Rima mellett mutattak egy helyet, ahova állítólag nem járnak a helyi romák. Úgylátszik ott a nyugodt éjszaka feltétele az ilyen, bár legyünk őszinték: Hol nem? Itt külön szemétdombjuk volt, úgy hívták csak, a Fekete-város. Az úton fölöttünk elszáguldott néhány sugárhajtású repülőgép, amire, amikor egyik szlovák fiúnál rákérdeztem, mit keres ez itt, azt mondta: „Slovenska Republica!” Ezzel mindent elmondott, méghozzá az én nyelvemen. A Rima gyors folyása miatt csobogott rendesen. A sátrat a part mellé állítottuk, ahol az előző jelenség pompásan megfigyelhető. A talaj már szinte kitűnő volt a karók beveréséhez. Bár hihetetlen, de itt a folyó és a csalánok között egy szúnyog nem volt. Azt már nem tudom, sose tudtam meg, hogy csinálták. Estefelé még két magyar jött arrafelé, egy kicsit feljebb költöztek. A vacsora újra fantasztikus volt. Másnap reggel következett. 9-12- alvás + 5. nap Rimaszombat- Tornagörgő Reggel, mikor megnéztem a kilométerórát 98-at jelzett. Ez volt a legjobb eddig. Kényelmes hely volt. Tényleg, mára már használta a „kényelmes” jelzőt a zsákban

alváshoz. Tízre visszaértünk a szerelőhöz. Gyönyörűen megcsinálta és alig kért a munkáért valamit. Ügyes fickó volt! (Reklám) Tervünk, mert igaz hihetetlen, de ma is volt, ismét Rozsnyó. Hatvan kilométer, hát nekiláttunk. Rimavska Sobota pirossal áthúzva. Ez jelentette búcsúnkat a várostól. Hatalmas tempónk volt, Tornalján lettünk fél egyre. Ez is egy olyan hely, ahol nyomozni kéne szlovákok után. Ennek ellenére koszos és lerobbant városka volt. Ami a lényeg, pékárú akadt valami csodának köszönhetően. Már majdnem úgy volt, hogy ebédelni Rozsnyó „látványában fürödve” fogunk, mikor eleredt az eső. nyolc! Egy Eddával és Erika C-vel kiplakátozott, eső ellen is védő buszmegállóban ejtettük meg az ebédet. Alig ment le a falat a torkomon, hiszen nem láttam egyetlen Rozsnyóra emlékeztető betonházat sem. Egy óra múlva indultunk tovább, a felhők úgylátszik megijedtek hihetetlen haragunktól és kiléptek az ellenünk szőtt égi összeesküvésből. Az ég Rozsnyó felé kitisztult. Utunk legszebb része következett. Magas, sziklás hegyek közti kis pataknak nagy völgyében haladtunk. A látvány haláli volt, még a rozsdagazdag kőfejtőgépek se rontották el. Kút már egy helyen sem volt, mindenhol kérnünk kellett vizet. Szerencsére rendesek voltak és mindig adtak. Rövid pihenőkkel végül kiértünk a hegyek közül, de újabb gyönyörű látvány tárult elénk: Rozsnyó. A mai útiterv teljesítve! Felemelő, leírhatatlan érzés volt. A város egyébként kívülről csúnya volt, be nem mentünk. Le sem álltunk, lelkesen kezdtük meg az ötödik napi pluszt teljesíteni. Az út hamar egy sárga vár mellett vitt el, amit csak azért nem néztünk meg, mert a hegy tetején volt. Ez volt az ellenség ideális viselkedése várostrom előtt… Péntek volt, a katonák stopra vártak az út mellett. Kevés ember akarta csak szállítani őket, szegényeknek ott kellett fagyoskodni az utca mellett. Fölfele következett. Egy ideig tekertük, majd csak toltuk a kerékpárt. A csúcsra valahogy fölkerültem és vártam a Gergőt. 2 perc, 4 perc, 6 perc, 8 perc és megjött. Kiderült, defekt. Kilenc! Míg ő a helyi turistaházba ment vízért én nekiálltam a javításnak. A szelep eleve furcsa volt, hiszen a csavar alól esett ki a karima. X akták: A fizikai képtelenség. Mindegy, a gumi úgyis lyukas volt. Meg kellett ragasztani, egy jó negyedóra beletelt. A turistaházban megkérdeztem, milyen magasan vagyunk, lila gőzük nem volt. Úgy 500 méter körülre tippelték. Kár! Én 800-ra szavaztam. Indultunk lefelé. Az Esztergom felé mért maximális sebesség (52 km/óra) négy nap után megdőlt. (56 km/óra) Úgy 6 km szerpentin egy szép völgybe. Menő lejtő volt. Megláttunk pár tavat és eldöntöttük, itt alszunk. Befordultunk az ellenkező irányba fekvő faluba, Tornagörgőre. Kút nem volt, csak két telefon. Abból az egyik működött is, na ja, hogy a kártyás. A kedves kis család, kiktől itt vizet kértünk jó társaság volt. Elbeszélgettünk, még telefonkártyát is adtak. Tartozom nekik 13 szlovák koronával. Javasolták a tó melletti szállást, ugyanis őrzött magánterület. Szerencsére csak a halakat féltik, így ha megmondjuk, hogy nincs halfogási szándékunk, maradhatunk. A tó szép volt, a naplemente is, a kettő együtt tökéletes. Egyre fogytak a konzerveink, a csomag egyre könnyebb lett. Mosogatni csak a kapott vízben tudtunk, úgyhogy én a tóban kimostam, majd leöblítettük csak… Rossz ötlet volt (lásd 6. nap) Megvacsoráztunk, néztük a csillagokat, pont olyanok, mint itthon. 10 óra- alvás 11 óra- tó baktériumai hadtesté osztódnak 11 óra 10 perc- a tó baktériumai támadnak az immunrendszerem ellen 11 óra 20 perc- szervezetem szervezetten védekezik 11 óra 40 perc- természetesen veszítünk, láz Tíz! 12 óra- alvás +

6. nap Tornagörgő- ?hegy Hihetetlenül gyűrötten ébredtem és fáztam. Elterveztem, hogy fürdök a tóban. Gergő elment reggeliért a faluba. Elindult a bemártózás. Ruhák le, fürdőruha föl.(minek?) Úgy negyed óráig tartott a beleereszkedés a vízbe. Egy kicsit úszkáltam körbe-körbe, majd kijöttem. „Az éppen felkelt napnál megszáradni nem könnyű.” Nos, erre ekkor jöttem rá. Gyűrött már nem voltam csak fáztam. Gergő megjött és elkészítette reggeli teánkat. Megittam, de csak nem akart jó idő lenni. Végül fölvettem az össz’ ruhámat és nehezen elindultunk. Gergő lelkes volt, hisz ma már odaérhettünk. (volna) Elértünk Moldau mellé, ahol egy benzinkútnál leparkoltunk. A töltőállomás mindkét oldalán volt leágazás Moldau felé. Egyiken a bölcs tábla 2 km-re jósolta a következőn már csak 1re. Jó hosszú benzinkút! Tegnap eldöntöttük: „NO NÉPTÁP!”, mert már hányingerünk van tőle. Újra az importból választottam a kólát. Kiérve a boltból éreztem, hogy testem „emeld fel a hőmérsékletet” trükkel próbálkozott a behatolók ellen. Egy kevés ropi után bevettem az Aszpirint és az autómosó mellett elaludtam, várva a hatást. Félig-meddig alvás volt ez, néha kipillantottam a mellettem idegeskedő Gergőre. Úgy tűnt vonatozás lesz Kassától és C’est la vie. De nem volt erőm elkeseredni. Egy óra múlva testem jelzett: „Átmenetileg oké vagyok!” Bekaptam még egy lázcsillapítót, aztán negyed óra múlva indultunk. Jól éreztem magam, illetve nem rosszul. Boldogan tekertem Sáca városáig, ahonnan az első kassai villamosjárat indult. Gyerekes, de életemben lelkesedtem a villamosokért. Cseh gyártmányú, egykocsis, piros szerelvények szaladgáltak boldogan a számukra kijelölt pályán. Odáig meg vissza voltam. Egy buszmegállóban költöttük el fenséges ebédünket. Tudjátok: specialitások, pincérek, élő zene, stb. Kezdtük elraktározni, sehol egy kút, néha elvétve egy-egy telefon. Ráadásul kelet felé haladtunk… Csécs falujában a főtéren állt három telefonfülke. Rögtön a fékre léptünk, illetve tenyereltünk. Megnéztük közelebbről; nem volt káprázat. És még mi volt a telefonok mellett?! Egy fotocellával működő kút. Meghatódtunk, ahogy azt csak hatnapi szenvedés után lehetett. Különös volt, lehet, hogy csak az egyik lázálmom! Akkor Gergő miért erősítette meg? Egy négysávos úton kerültünk egyre közelebb Kassához. A boltos (2. Nap) mondta, hogy Suszter miniszterelnök úrnak szíve csücske volt Kassa, így helyre hozatta. Állítólag szép. Nem csak állítólag. A város széli pihenőnk után bementünk a belvárosba egyenesen a főutcához. A külső csücskön lévő kommunista emlékművet csodálgattam, miközben Gergő Szomotorra telefonált Zolinak, hogy csak holnap jövünk. Ezt ő hevesen kifogásolta, de nem volt mit tenni. Jegyzem meg, már kezdtük unni a sátrat. Kultúrprogram következett: végig a főutcán. Két biciklisáv, középen egy patak és két rég nem használt sínpár. Sétálóutca volt. A sáv ellenére mi gyalogoltunk. Olyan volt, mint a Váci utca, azzal a különbséggel, hogy nálunk nincs az utca közepén táncoló szökőkút. Az út szélén volt egy beképzelt Eurochange vagy mittudomén milyen pénzváltó például már nem váltott HUF-ot. Dán koronát viszont igen. (Képzelem, hány dán lehetett Kassán összesen) A székesegyházat éppen javították, nem látszott belőle sokminden. A másik oldalon hatalmas, Skála kaliberű áruház Tesco emelettel. Nem volt benne se kenyér, se tej! Még itt se! Nem tudtam hova tenni, már kezdett vicces lenni az egész köztársaság. Kár, hogy a csattanón a legkevésbé sem lehet vidulni. Az út végére újra erősödött a hősugárzásom, már csak megszokásból elrontva egy jókedvet. Azaz kettőt. Lázlelövéshez enni kellett, így megkerestük a helyi McDonaldsot. (nálunk az „egyik” lett volna „a” helyett) A főút melletti utcák elképzelhetetlenül romosak voltak. Javítás közbeni állapot, nekünk mégis úgy tűnt, bombázás után. Mázli: a gyorsétkezde előtt egy ízléstelen

bohóc tartott műsort, mindenféle hamisítvány-zenére énekelt. Hangos és rémes volt. Bejutni bezzeg nem tudtam, kígyózott a sor az egész téren. A közelben egy vasbetonházsor árnyékában elfogyasztottam néhány vésztartalék-felvágottat és lázcsillapítottam. Újra aludtam. Körülbelül egy koldusnak nézhettem ki, akinek egyetlen tulajdona egy teli hátizsák. Azért volt különb is! Gergő észrevett egy kukával szemező öregurat. Elfordult, mikor visszatekintett már csak két kalimpáló lábat látott. Alig tudta visszatartani a röhögést, amíg eljött felébreszteni. Tényleg poén volt. Az a baj, hogy biztosan sok ember előtt szégyellte, de mi nem voltunk azok közt. A lázam lement (alfába), de kitört a hasmenetelés. Tizenegy! A bohóc persze mindvégig recsegett, kellemetlen lett volna akkor is, ha jól vagyok. Elindultunk ki a városból, ami nem volt egyszerű, mégis sikerült. Kijutni még csak-csak, a jó irány volt a bonyolult. Minden harmadik faluban megálltunk, átkozott hasmenés! Utálom! Bevettem egy hasfogó kapszulát, amit még otthon KAKISTOP-nak neveztem el. A tóvíz-mérgezésre nem használt. A lázacskám velünk együtt ment fel. Mi egy hegyre (?hegy), ő 39-re. Végül valahol fél nyolc tájékán felordította „Balra!” Pont az út mellé költöztünk, én rögtön a félig kész sátorban, hálózsákba burkolva dideregtem úgy 5cm-es amplitúdóval. Szegény Gergő csinált minden ilyenkor szokásos munkát. Mint egy leprásnak adta be a kajákat, én meg ki az üres tányérokat. A sok élelem után bevettem két különböző lázgyilkost és még egy kakistoppot, aztán elaludtam. (ha-ha!) 9 óra- didergés 10 óra- álom (didergésről) 11 óra- nyugi, alvás 12 óra- alvás +

7. nap ?hegy- Szomotor Reggel innom kellett. Semmi nem volt. Házsártos voltam, így Gergőre jutott a vízhozás izgalmas feladata. Valami miatt rettenetes szomjas voltam.(Biztos a tóvíz függőség) A napon, letakart fejjel fekve vártam a folyékony András-tápot(képlete H2O) Reggeliztünk valamit, bevettem a hőemelkedés-kivégzőt, majd nehezen rávettem magam a tekerésre. Indultunk. Ja, Gergő nem talált kutat, kérni kellett… Ott tartottam, hogy indultunk. Lassan haladtunk, folyton leálltam. Néhány gombócot éreztem a torkomban és egy rókakoma is szaglászott házam táján. Tizenkettő! Vontatottan eljutottam a csúcsig. Újra pihizésre volt szükségem, bevettem az ikszedik lázközömbösítőt. Délután volt. Régen érzett standard testhőmérséklettel végre elindultunk. Csak Szomotor lebegett a szemünk előtt. Elértünk az utunk utolsó igazi csúcsának lejtőére. Egy kellemes lefele következett, amit hihetetlen, de bírtam. A nagy lejtő alján volt egy kis benzinkút. Olcsó csokik, olcsó import italok, már csak olcsó nők hiányoztak. Nekünk már azok sem, engem szerintem már Kristy Swanson(kedvenc színésznőm J) sem tudott volna eltéríteni a céltól. Bár… Azért az, hogy meg sem próbálta, felháborító! Egy fél literes narancsital elkortyolgatása új életerőt lehelt belém. Elindultunk egy rövidítő úton. Fájó szívvel elhagytuk az 50-es utat. Ő Ungvár felé ment, mi nem. A térképen folyóvölgyben haladó út, azért marhára meredek magashegységekkel volt teletűzdelve. Ez újabb rejtély, csak káromkodni tudtunk rá. 10-12%-os lejtők a térképen síknak jelölt utakon. Gergőnek

fantasztikus ötlete támadt és elkezdte visszafelé számolni a falukat. Két biciklista, aki folyton azt mondja: „Öt, öt, ötödik falú” Lelket öntött, a külsőségekkel pedig nem törődtünk, úgyse látott minket senki érdekes. A dimbes-dombos folyóvölgyben megjött a Tizenhárom! nevű utolsó csapás. Annyira nem volt kellemetlen, mégis felháborító bizonyítéka egy felsőbbrendű összehangolt sátáni tevékenységnek. Egy max. háromszáz méter átmérőjű felhő fölöttünk elkezdett esőt ontani. Ráadásul két falun át követett. Előttünk napfény, mellettünk-mögöttünk napfény, kísérteties volt. A felhő végül elillant. Eddig se tudtam, mi tartotta nem volt egy gyakori természeti jelenség. Néhány falu után kiértünk az igazi síkságra. Felgyorsultunk és igazán elhasználva minden nemlétező tartalék erőnket, tekertünk az utolsó húsz kilométeren. Sátoraljaújhely szlovákiai oldalán Slovenska nové meston (Újhelyen) benzinkút előtt fékeztünk. Két helyes, de/és varázslatosan unott lány tisztogatta a kocsik szélvédőjét. Mutattam, hogy én is kérek egy tisztítást a biciklin. Az egyik elmosolyodott. Talán 1999 egyetlen mosolyát adta. És nekem! Felemelő érzés, ellenben az évezred legrosszabb poénja volt, asszem… Vettem egy kis Fantát és már majdnem naplementét is végig néztem volna, ha Gergő nem sürget. Elején nekem, végén neki volt a sürgős. Nem vagyunk egyformák. Szerintem a cél előtti pihenés hangulat, az is igaz, hogy várnak ránk. (Már négy napja) Indulás! Kezdtek újra visszajönni földi bajaim, de már nem tudtak izgatni. Néhányszor még produkáltam vészleállást, elég rosszul esett így zavarni. Megpillantottuk a Szomotor tábla tetejét a látóhatáron. Furcsa, mi egy negyven méter magas, világító, virágokkal kirakott óriásplakátra számítottunk. Ennek ellenére pont olyan volt, mint például a Budakalász tábla, csak más felirattal. Nem lehangoló?!L Nem elmélkedtünk sokat. Utolsó feladatunk, a Kuscsik lak megtalálálása névre hallgatott. Két művészien unalmas fiatalembertől kérdeztük meg, hol van a Szomotor 65. Halvány lila fogalmuk nem volt és ami furcsa volt még gondolkodás-effekteket sem produkáltak. (Én a „Hümm, sajnos nem tudom!” formulával szoktam.) Aztán Gergő félve megkérdezte:„Kuscsikék?!” Felcsillant a látószervük: „Ja, ott a kocsma mellett!” Megérkeztünk. Egy ház, ami nemcsak vízkérésre szolgált. Álltunk előtte, kajla kiskutya, nagymama, végül álmunk figurája Kuscsik Zoltán teljes életnagysában lépett elő. Én persze semmi különöset nem éreztem, olyan rosszul voltam, hogy akár itt a ház előtt ledőlök a csomagokra. Még szerencsére erre nem került sor, hisz beinvitáltak. A kutya nagyon örült nekünk, aminek a gazdája nem örült, hisz elméletileg HÁZŐRZŐ. Kedvenc lázam még hőemelkedés formájában este eljött búcsúzkodni, de én lenyomtam merő illetlenségből. A napból már alig maradt, de Gergő és Zoli belekezdtek egy sakkmeccsbe. Én sem akartam aludni ezért más elfoglaltságot kellett találni. Ez egy szlovák nyelvtankönyv volt. Első lecke! Fél óra leforgása alatt átnéztem a kiejtés alapszabályait, majd jöttek a szavak: ember, zsemle, farkas, halott, jó, rossz, régi, mittoménmi. Nem túl érdekes, néhányat mégis megjegyeztem. Némi figyelemre pályázva szegény Zolival lefordíttattam az öt leckénként előbukkanó vicceket. Nem lehettem nagy poén, hiszen nem tartozott a kedvenc tárgyai közé! A viccek egyébként is gyengék voltak, bocs Tk kiadó! A sötétben még meséltem dolgokat, de azok olyan fontosak voltak, hogy elfelejtettem. Remélem nem a világbékéről beszéltem… Kényelmes matracok, szobahőmérsékletű szoba, csak úgy hívott az alvás. Mentünk… 8. nap Szomotor-Szomotor Ma ingajárat voltunk csomagok nélkül. Mai tervünket sikeresen teljesítettük. Reggeli után (mert addig semmi sem történt) elindultunk Királyhelmec érintésével Kisgéresbe. A bicikli dupla sebességgel haladt. Oké, nem szerénykedem! Tekertük!

Egy kisebb dombra kellett felpumpálni magunkat, majd Királyhelmec. Tulajdonképpen jó fekvésű, kicsit hanyagul rendben-tartott városka, alternatív egyirányú utcákkal. (Főút is egyirányú volt) Bementünk egy cukrászdába. Zoli barátunk rögtön odalépett két (első látásra) jó nő mellé és egy illedelmes hellóval leszólította őket. Abban a percben elraktároztam memóriámba „királyhelmeci szokások 1.txt” néven. Már majdnem én is kipróbáltam, amikor Zoli kiigazított, csak osztálytársak voltak. Csak? Nekem lennének ilyenek… A fagyi (valahogy zmürzlinának ejtik a szlovák megfelelőjét) hideg volt. Gergő sajnos a kézhezkapás pillanatában leejtette így egy kis hűsítő kutyulék felfrissítését sem érezhette. Összeszedtünk két-három „Zolihavert”, akiket a következő napra tervezett Gulyásparti™-re hívott el. Azokon az embereken már kezdtem érezni, valahogy Budapesttől más világ van itt. Az emberek, nem tudom jobbak vagy rosszabbak, nagyon mások. Ezt is tapasztalni kell, nem írom le kusza érzelem-emlék foszlányaimat, felesleges. Egyik Zolihaver, Hanusovszki Pisti mikor megtudta, hogy Budapestiek vagyunk, rögtön oda akart tekerni. Alig bírtuk meggyőzni, hogy országunk fővárosa holnap is lesz még. A gimi megtekintése után elindultunk Kisgéresre, ami Szomotor-környék étlapunk második fogása volt. Otíliáékhoz mentünk, mikor a célszemélyt megpillantottunk egy buszmegállóban. Nem ránk várt, hanem egy buszra. Szerencsére dolga nem volt olyan fontos (feltehetőleg) és nekünk szentelte idejét. A házukból három dolog maradt meg bennem: Ultrakényelmes fotel, vigyorgó porcelánelefánt és a fürdőszoba partícionálására szánt rózsaszín függöny. Utálom a hasmenést, jut eszembe. Ide tartozik, hogy minden nap magyaros ételeket ettünk, amik a világ legfinomabb kajái ugyan, de diéta-értékük kb. 1/16-a egy 1db keksznek. Azért sokat ettem, mit csináljak imádom a kalóriákat. Diétázni egyébként is utálok. Zoli bicaja ez időben mondta be az unalmast. A csapágya belseje szilánkokra tört. Gergővel elkezdték olajozni, nem sok sikerrel. Igaz, csapágy nélkül akár „Kerépárpróféták” is lehettek volna. Így Zoli itt hagyta a roncsot és kölcsönkérte Otília kétkerekűjét. Estefelé újra Királyhelmecen voltunk. Csatlakozott hozzánk Pisti is, aki ilyen feltételekkel eljött a holnapi partira. De előbb meg kellett nézni a beteg bicaját. Nagy szakértésünk közben szemtanúi voltunk Királyhelmec legrangosabb szórakozóhelyének életével. Az utca volt az, a padok a ház előtt. Kizselézett fiúk, feszes topban, miniszoknyában, holdjárócipőben tartózkodó facér lányok egy padon ültek és dumáltak. A szerelés tejesen diszkóscucc volt, a helyszín pedig teljesen nevetséges. Hanó helybeliként szakértett az eseményről: Jófej emberek, beszéltem velük vagy két mondatot. Elindultunk és Szomotorra érkeztünk, természetesen nyolc napja edződött vádlijaink segítségével. Finom vacsora után elkeseredetten vettem tudomásul, hogy a tegnap tanulmányozott tankönyvet eltüntették. Elkezdetem keresni, sikertelenül. Szerencsére eznap nem sakkoztak, így igazi szükségét nem éreztem. Esti dumcsizással zárult a 8. nap 9. nap Szomotor-Kisgéres Felvirradt a Gulyásparti™ napja ☼. Igaz, halászlét készítettek a név azért megmaradt. Délelőtt nem történt sokminden. Elértünk Kisgéresre. A délelőttre szánt sorokon most a Tizenhárom érdekességeinek adományozom. Kapásból a szám nem jelent sok jót, hát még ha társul a hét nap tizenhármával. Mind valaminek ellentmondott: előrejelzések, ésszerűség és a nemlétező szerencsénk tételei buktak meg többször. Itt a dél. Kimentünk a kisgéresi borpincékhez. Egy kis kóstoló után felmentünk az asztalokhoz. Fiúk és lányok elkezdtek főzni. Nekem közöm nincs az ilyenekhez sajnos, így a rőzsegyűjtéseken kívül semmit nem csináltam. Ezt kétóránként megszakította a hasmenésem, amiből kezdett nagyon elegem lenni. Mindenféléről esett szó, a legjobb kétségtelenül az elefántos

Nubi/y kóláról szóló előadás volt, amit prof. Hanusovszki István kólaszakértő tartott. A tartalmából: 1.

A kólamixelő leírás megrendíthetetlensége, és „a más kólával meg ne merje próbálni!” felirat dogmaként való elkönyvelése.

2.

A jövő képei: A Nubi/y kóla betör Amerikába. A Coca Cola Company azonnal csődbe megy.

3.

Az elefánt felváltja a jegesmedvét.

4.

Világbéke vagy utószó

Rövid idő alatt elkékült a halászlé, azaz kész lett. Nem kell mondanom, finom volt. Úgy délután négy felé Otília megsajnált gyakori elfoglaltságaim miatt és felajánlott egy szlovák csodaszert. A neve: Smecta. Műanyagízű, festékszínű instant ital volt. Viszont 6-ott. Első körben kiütötte a Kakistoppot. Ezidőben érkezett meg Anita, Otília nővére is. Egy öregember mikor adtunk neki a halászléből, felajánlott egy üveget a saját fehérborából. Nem volt túl finom, a többiek csak szipkáztak belőle. Az üveg háromszor körbejárt, de igazi tartalom-fogyatkozást csak nálam szenvedett. Hirtelen jobb kedvem kerekedett, hiszen éreztem a jótékony hatását mind a hasfogó mind a bor. Hat körül bekattantam, elkezdtem ecsetelni a Budakalász TV hírolvasójának szokásait. Azért az tényleg jó: kezébe veszi a híreket tartalmazó papírt és elkezd vele zörögni. Hogy hogy került ide, nem tudom! Néhány izgalmas dologról még szó került, amit a Kisgéresi szóbeszédeknek neveztek. Csak egyet említek: Egy levelet kapott a falu, hogy trafó fog érkezni az egyik nap. A népek elkezdtek szépítkezni, főzőcskézni, várták az elvtársat… Amikor két magvasabb téma között jártunk sokmindenről esett szó. Néhány általam kevésbé kézbentartott pillanatban Zoliék a suliról kezdtek el beszélni. Ilyenkor közbeavatkoztam változó sikerrel. A nap nyugaton nyugodott (Ma is!) Főzőtüzünket tábortűzzé alakítottuk, aztán énekelgettünk, kitárgyaltuk az élet értelmét tehát sok marhaság hangozhatott el. A lányok otthon, mi itt lehevertünk. Gergő hozott hálózsákot, mi a Zolival egy-egy padra költöztünk. Fél óra álmatlanság után mi, a kispadosok felfedezőútra indultunk. Kisgéres by night! Az utcai világítás rég aludt, saját forrásokat kellett használnunk. Zoli e célból cipelt egy hatalmas lámpát, ami az út során egyre többet betegeskedett, végül a falu végén kómába zuhant. (elkeseredésünkre) Az én pilácsom túrót sem ért. Visszafelé a sötétben Zoli hirtelen huppant kettőt. Egy hosszú fekete kolbászon ment át, ami, mint kiderült egy jóltáplált patkány volt. Talán még most is él, mert a mocsok elmenekült. Visszamentünk, majd megpróbáltunk a padon elaludni. Reggel… 10. nap Kisgéres-Szomotor Megszokásból kinyitottam a szememet, Zoltán éppen tüzet élesztgetett. Mivel többek között fáztam is, odabicegtem. A napocska egyre feljebb ment, de az igazi jótékony hatására várni kellett. Valamikor elindultunk a boltba reggeliért, a Gergő még mindig aludt. Jó kis bolt volt, asszem még kenyér és tej is volt. Az „asszem” az utána Otíliáéktól hallott kisgéresi-csoda néven emlegetett jelenség és emlékeim keveredése volt. Megreggeliztünk, üdvözöltük a lányokat, akik elkísértek minket a nagygéresi vonatmegállóhoz. Egyszer haza kellett vinni a roncs bicajt! Ketten az Anitával előrementünk jegyet venni. Drága mulatság volt, de tapasztalatszerzésre kitűnő lehetőség. Nagygéres lepusztult falu volt lepusztult állomással. Hat vágányból hármon teherkocsik rozsdásodtak. Rajtuk értelmetlen kapcsolók voltak, de hála Zolinak a lepel lehullott a szerkezet titkáról. Vonat-automata. Be kell dobni 10 Šk-t, aztán beállíthattuk a kívánt vonat paramétereit. (súly, személy/teher, diesel/villany (tényleg voltak ilyen kapcsolók)) Egy szempillantás és kész a szerelvény. Nem volt sajnos tíz koronásunk és a szüleim biztos nem

engedtek volna a szobámba egy 80 méter hosszú szerelvényt. A menetrend-szerinti járat (kicsit késett) egy élő kövület volt. Szomotorban Gergelyék Frankenstein-biciklit csináltak. Összeraktak két rosszat. Így egy verseny vázú terep kerekű szörnyet alkottak. Jól eldugták azt a tankönyvet, mert ma sem találtam meg. Az emberi rosszindulat, szerintem, szerintük megmentés a gonosztól. Azért az eldugás tényét még mindig tagadták, a hozzá tartozó körítést azonban adták. Ebéd után, ami valami finom szlovák specialitás volt, elmentünk egy szomszéd faluba körülnézni. Egy tökjó várrom volt, ahonnan csupán két kilométer volt a magyar határ. Átmentünk innen Királyhelmecre beszerezni néhány dolgot. Nekem egy doboz Smecta kellett, amit hatásossága miatt KAKISTOP2000-nek kereszteltem. Persze vettem még 10Ft-os kókuszrudat, néhány szintén olcsó nápolyit. Zoli ezeket a kommunizmusból hátramaradt cuccoknak nevezte, jogosan persze. Egy királyhelmeci fiatalság életében központi szerepet betöltő bisztróba mentünk. Az eső esni kezdett, így itt maradtunk és iszogattuk a kólát. Később búcsúzni mentünk Kisgéresbe. Beszélgettünk a fotel-szobában, majd elmentem telefonálni. Kuscsik mondta, az úton végig a főúton balra van a fülke. Fülke az volt! Telefon nem! (Ezért kérdeztem, hogy telefonfülkét…) Ezért keresgélni kezdtem egy jó távközlő eszközt. A polgármesteri hivatal előtt találtam is, lezavartam a beszélgetést. Visszatértem a faluba, a többiek az úton nyalták a nyalókát. Mögéjük mentem és megszólaltam: „Légyszi adjátok oda az én nyalókámat!” Nem volt „én nyalókám” Egyszerűen elfelejtettek engem, pedig csak fél órára léptem le. LehangolóL volt. Vacsorát Kisgéresen kaptunk. A Danubius rádión éppen az Emberek egyik régi száma a Száz út ment. Ránéztem az Anitára, éppen mosolygott felém. Úgylátszik tegnap ezt is daloltam! Hát ez marha jó! Imádom magam! Az Emberek egy újabb gyönyörű mosoly tulajdonosává tett, kösz! Elbúcsúztam a függönytől és a családtól, majd nekiláttunk utolsó Kisgéres-Szomotor utunknak. Bepakoltunk, úgy volt, hogy Újhelyen vonatra szállunk, majd megvesszük Sátoraljaújhelyen a jegyet és már csak dobbantanunk kell Budapesten. Pofon egyszerű! Már tízre hazaérnénk. Szundi először is…

11. nap Szomotor-Budakalász A mai útvonal kétségtelenül a leghosszabb volt. Külső szemlélő esetleg nem értheti, miért vonatoztunk haza, ami elég az az, hogy mi értettük és biztosak voltunk benne. Kristy Swanson ma sem jött különbözőJ meggyőzésekkel. Kora reggeli kelés volt. Búcsú után indultunk, tekerve Újhelyig. A pályaudvaron megcsodáltunk egy induló vonatot. Az volt a miénk. A határ nyolckor nyitott, én elaludtam az állomáson. Gergő keltett a sorompó megnyitásakor. Egy kis utca volt elfelezve két kapuval és egy kerítéssel. Kedélyes tiszturak, mint az első vendégeknek jár, mosollyal nyugtázták hazatérésünket. Kinyílt a kiskapu. Üdvözli önöket a Magyar Köztársaság! Telefon minden második sarkon, kutak, ez volt Sátoraljaújhely. A következő vonat innen tízkor indult. A boltban volt magyar néptápszerűség és tej. Ezt megünnepelve mindkettőt vettünk. A néptápunk ócska volt, a tej viszont finom. A pályaudvaron leültünk és vártunk… A vasutunk tízre megjött. Beszálltunk, leparkoltuk a bicajt és utaztunk. Köszönetet kell mondanom (írnom) mindenkinek, akik velünk és ellenünk voltak. Istennek a tizenhárom figyelmeztetést, arra az ezer dologra, ami történhetett volna. Az országnak, azoknak, akik szeretik, akik nem szeretik, és akiket nem érdekel. Akik élvezik az életet és akik utálják. Köszönöm az

arcokat, a JmosolyokatJ és a gúnyos nevetést. A losonci szőke szüleinek: Szép volt! (lett) A barna hajú, piros ruhás lánynak, hogy annyi dolga volt körülöttem. A szülőknek az otthonért, a vendéglátóknak a távolságért az otthontól. Végül az értelmi szerzőnek, (Hú, ezmeg ki lehet???) hogy készült, bíztatott, meggyógyult mielőtt beteg lett volna és az egész ingergazdag tíz napot, amiből a mű is született. A vonat elérkezett Miskolc, Hatvan érintésével a fővárosba. Keleti pályaudvaron leállt, igaz csak egy kicsit, hisz tovább ment Zágráb felé. Mi is megnézzük egyszer, de nem most. Hazatérésünk fárasztó volt. Otthon. Hűtőbe minden romlandót, majd pótalvás következett. Több mint két óra, fényes nappal. Itt a vége! A következő történés, az otthoni hírek, már a szürke hétköznapokhoz tartozik, csak egyre homályosuló emlék, írásmű nem készül belőle Csütörtök volt, két nap múlva Szombat! Maly Ondrej 1999, valószínűleg Lázár András