, vagy ahogyan köztudat hajlandó a protestantizmusnak tulajdonítani, nem szabad, mint ezt napjainkban oly sokan teszik, "életörömnek" vagy bármilyen egyéb "felvilágosodó" értelemben felfogni. ALutherek, Kálvinok, Knoxok, a Voetiusok régi protestantizmusának bensőleg vajmi kevés köze volt ahhoz, amit ma "haladásnak" nevezünk. Sőt, ellenséges en álltak szemben a modern életnek számos olyan oldalával, amelyet ma a legszélsőségesebb hitvallá sem hagyhatna figyelmen kívüL Ha tehát egyáltalán akarunk az óprotestáns szellem formái és a modern kapitalista kultúra akár tetszik, akár nem, meg azt ne e szellem (állítólagos) többé-keaszkézisellenes "életörömévésbé materialista vagy ben" hanem tisztán vallásos vonásai"három ban ....~ Montesqnieu azt mondja az fontos dologban jutottak legtovább a világ millden népe között: a jámborságban; a kereskedelemben és a szabadságban". hogyavagyonszerzés terén kialakult fölényűk - és, ami egy másik összefüggésbe tartozik, a szabadelvű politikai intézményekhez való vonzódásuk .- a Montesquieu által elismert jámborsági rekordjukkal függ össze? Mihelyt így tesszük fel a kérdést, seregestül tolulnak fel, egyelőre csak homályos megérzések alakjában, a lehetséges összefüggések. A feladat mármost nyilvánvalóan az lesz, hogy azt, ami itt homályosan elöttünk lebeg, olyan világosan fogalmazzuk meg, amennyire ez bármely történeti jelenség kimeríthetetlen sokrétűségéhez képest egyáltalán lehetséges. Ehhez azonban okvetlenül el kell hagynunk a bizonytalan homályosképzeteknek azt a szféráját, amelyben eddig mozogtunk, s meg kell próbálnunk behatolni azoknak a nagy 42
vallási gondolatvihígoknak a jellegzetes sajátszccfíségébe 6s amelyek a kUlönféle megjelenési formáiban számunkra történetileg adva vannak. Előbb azonban néhány megjegyzést kell tennünk. Először annak a tárgynak a sajátszerüségéről, amelyre történeti magyarázatot kívánunk adni; másodszor arról, hogy ilyen magyarázat ezeknek a vizsgálódásoknak a keretében egyáltalán milyen értelemben lehetséges.
2. A KAPITALIZMUS "SZELLEME"
Nincs valamilyen nagyzolás ebben a fogalomban: "a kapitalizmus szelleme"? Mit értsünk ezen? Mihelyt valamiféle "defilúciót"i'próbálunk adni rá, nyomban fellépl1ek~bizonyos nehézségek,' amelyek vizsgálatunk tárgyának lényegével függnck össze. Ha egyáltalán található olyan tárgy, amelyet illetően e megjelölés használatának valamilyen értelme lehet, akkor ez csak valamilyen "történeti egyed", azaz a történeti valóság olyan összefüggéseinek komplexuma, amelyeket kulturális lehetőségük szempontjából fogalmilag egy egésszé kapcsoIunk össze. Minthogy azonban az ilyen történeti fogalom tartalmilag csupán egy a maga egyedi mivoltában fontos jelenségre vonatkozik, ez a fogalom nem definiálható (azaz nem "határolható körül") a "genus proximum, differentia specifica" séma szerint, hanem lépésrőllépésre kell megalkotni egyedi alkotórészeiből, amelyeket a történeti valóságból kell kiemelni. Ezért a végleges fogalmi megragadás nem torpanhat meg a vizsgálat kezdetén, hanem csak a végén; más szóval, csak a kifejtés folyamán, éspedig mint enne!( lényeges eredménye 43
l'ül is, nem elég, 11a csak ezt számítja fel, mert ezenkivül még helyesebben .1dhajított. hitel valaki pénzét a nzenálam ezzel nekem ajándéilletve azt az összeget, amelyet én ez alatt az idő alatt kereshetek vele. Ez összegre rúg, ha egy embernek jó és nagy hitele van, és azt jól használja fel. Gondolj arra, természete varl. A többet tudnak forgatunk, hat lesz belőle, ha megint megforgatjuk, hét shilling három pence, és míg végül száz font sterlinannál többet nemz, ha meggünk van. Minél több forgatjuk, úgy hogya egyre gyorsabban nő. Aki leöl cgy megsemmisíti annak összesntódait Aki elver egy ötshillingcst, ezzel meggyilkol (l) mindent, termelni lehetett volna vele: font
Iddről
mészetesen nélkülözhetetlen érthetővé tegyük, s e célra ennek a egy mit is akarunk szinte klasszikus olyan dokumentumát használjuk tisztaságban tartalmazza azt, amiről itt szó van, s ezenkívül a vallási elemmel való mindenaz az előnye is megvan, nemű közvetlen a mi témánk szempontjából ««
kereshetne sétál vagy a szobájában lustálkodik, és szórakozása csak hat ke-
44
hogy vehet nlinden pénzt, gük.
köztudomású, az bármikor köÍcsön-
fiatal-
ember elöbbn; Ezért kölcsönvett pénzt soha tovább, mint ahogy megigérted, egy órával se hogy az emiatti bosszankodás el ne zálja előled nündörökre barátod pénztúrcúját.
\
ződ reggel ötkor vagy este nyolckor a kalapácsiitéseidet hallja, hat hónapra nyugta van. De ha a biliárdasztalnállát vagy a kocsmából szűrődik ki a hangod akkor, amikor dolgoznod kellene, másnap reggel már fizetési felszólítást küld, és követelni fogja a pénzét, mielőtt még rendelkezésedre állna az
összeg. Ezenkívül szorgosságod azt is mutatja, hogy észben tartod adósságaidat, gondos, és egyben becsületes ember színében tüntet fel, és ez megnöveli ahiteledet. Óvakodj attól, hogy mindent, ami birtokodban vall, a tulajdonodnak tarts és eszerint élj. Sok ember, akinek hitele van, ebbe a tévedésbe esik. Ezt elkerülendő, pontosan tartsd számon kiadásai dat és bevételeidet. Ha veszel magadnak annyi fáradságot, hogy egyszer felfigyelj az apró ennek az a jó hatása lesz, hogy felfedezed, milyen bámulatosan kicsiny kiadások dagadnak nagy összegekké, és észre fogod venní,nlit tudtál volna megtakarítani és mit tudsz majd megtakarItani a jövőben ... Évi hat fontért 100 fonttal rendelkezhetsz, feltéve, hogy közismerten ügyes és becsületes ember vagy. Aki naponta haszontalanul kiad egy garast, évi hat fontot ad ki haszontalanul, ez pedig 100 font használatának az ára. Aki naponta elfecsérli idejének egy garast érő részét (és ez esetleg csak néhány perc), ha a napokat összeadjuk, évi 100 font használatának az előjogát veszíti el. Aki haszontalanul elpepecseli 5 shillinget érő idejét, elveszít 5 shillinget, s ugyanígy a tengerbe is hajíthatott volna 5 shillinget. Aki elveszít 5 shil1inget, nemcsak ezt az összeget veszíti el, hanem mindazt, amit az iparban felhasználva kereshetett volna vele - ami egészen jelentékeny összeggé nő, mire egy fiatalember magasabb kort ér el."
46
Franklin24 szól hozEzekben a mondatokban zánk. Egyébként Ferdinand Kümberger szellemes és epés "amerikai kultúrképében"25 ugyanezt a szöveget gúnyolja ki, mint a jenki állítólagos hitvallását. Senki sem vonja kétségbe, hogy e szavakból jellegzetes módon árad a "kapitalizmu~ szelleme", bár persze korántsem álHtjuk, hogy mindent tar-talmaznak, amit ezen a "szellemen" érteni lehet. Ha kissé alaposabban megvizsgáljuk ezt a szöveget, melynek életbölcsességét Kürnberger ebben foglalja össze: "A marhából faggyút csinálnak, az emberből pénzt", akkor a "haszonlesés e filozófiájának" legfigyelemreméltóbb vonása az, hogy eszménye a hitelképes úriember, s elsősorban az a gondolat, hogy az egyénnek kötelezettségei varmak a növeléséhez fí.íződő - öncélként e1őfeltételezett - érdekekkel SZembelI, Igen, a dolog lényegéhez tartozik, hogy Frallklin itt nem egyszerűen életmódot, technikát prédikál, hanem sajátos "etikát", melynek megsérté sét nemcsak ostobaságnak, hanem egyfajta kötelességmulasztásnak tekinti. Amit itt tanít, nem egyszerűen "üzleti bölcsesség" - az olyasmivel egyebütt is elég gyakran találkozunk -, han ern ethosz 24. A zár6mondat a következő írásból származik: Necessary hints to those that would be riell (hasznos tudnivalók azoknak, akik gazdagok akarnak lenni, 1736-ban írták), a többi pedig: Adviee to a yOlll1g tra..1esman (Tanács egy ifjú kereskedőnek), Művei 1748 (szerk.: Sparks, Chicago 1882. II. kötet, 80-89. 1.) 25. Aki belefáradt Amerikába (Frankfurt, 1855) költői parafrázis Lel/aIl amerikai benyomásaira. Ma a könyv, mint műalkotás, elég nehezen volna élvezhető, de felülmúlthatatlan dokumentuma a német és amerikai érzület közötti (ma már eléggé elhalványul!) ellentéteknek, sőt, mondhatnánk úgy is, annak a belső életnek, amely a középkori német misztika óta a német katolikusoknak és protestánsoknak minden egyéb körülmény ellenére közös vonása maradt, s amely élesen szemben áll a puritánkapítalista tetterővel. Kürnbergernek Franklin Számadásáról szóló, eléggé nyers fordítását az eredeti szellemébenjavítottuk ki.
47
fekvő, hogy itt csak a nyugat-európai és amerikai kapi tali z-
amikor visszavonult, rá kövesse példáját, mondván, másokat is keresni.
mi itt a "kapitalizmus modern kapitais kézen26. Sombart mottóként használta ezt az idézetet Die Genesis des model'nen KapitalisInus (A modern keletkezése) círnil fejez.,,! előtL (Lásd: Der moderneKapitalislIIus, r, kiadás, 1902., L kötet, 193,1.; vö. még 396, 1.) 27. Ez természetesen nem jelenti sem azt, hogy Jakob Fugger erkölcsileg közömbös vagy vallástalan en~ber lett volna, sem azt, hogy Benjamin Franklín etikája mindenestül benne ezekben a tételekben. cc"ycU,V"ll ilem lett volna szükség a Brentano által fejsorakoztatott idézetekre (Die An/ange des mor/emeli Kapitalíslilus. München, 1916, '150, és L) ahhoz, hogy ezt él közismert emberbarátot megvédjék egy olyan félreismeréslől, arnelyet Brentano, úgy Játszik, feltételez nálam. Hiszen a probléma éppen áH: miként lehetséges, hogy ez az emberbarát éppen ezeket tételeket (melyeknek ballatlanul jellegzetes formáját Brentano nem tartotta szükségesnek l'eprodukálni) egy mara" lista stílusában adta elő? 28. Ezen alapul Sombartétól eltérő volta. Később derül l;ujd ld, hogy a különbségnek Inilyen nagy gyakorlati jelentősége van, Már itt megjegyezzük azonban, hogy Sombart egyáltatia,wlnoPll kívül tőkés vállalkozónak ezt az etikai oldalát. ez az etiku1l1 a kapitalizmus
mus ról van szó. ,,Kapitalizmus" Kínában, Indiában, Babilóniában, az ókorban és a középkorban is volt. Mint azonban látni fogjuk, éppen ez a s{{játos ethosz hiányzott belőle, Egyébként Franldin valamennyi előírásának utilitarisztimert hitelt eredményez, úgyszintén, és a ; ,., amiből egyebek között az is következik, hogy ott, ahol a becsületesség látszata megteszi ugyanezt a szolgálatot, ennek is elegendőnek kell lennie Franklin szemében, s ennek az erénynek valamilyen fölösleges többlete improduktív pazarlásnak minősül. S valóban: aki elolvassa önéletrajzában a szóban forgó erényekhez való "megtéréséről" szóló elbeszélést29 vagy azokat a fejtegetéseket, hogy következményeként jelenik meg, Nekünk viszont a mi céljaink szempontjából a fordított hipotézist kell tlzámba vennünk. Végleges állásfoglalás majd csak a vizsgálat végén lehetséges. Sombart felfogásához lásd i. 111. J. kötet, 357., 380. stb.!. Sornbart gondolatmenete itt Simmel Philosaphie des Geldes című könyvének (1900, utolsó fejezet) gyönyörű lapjaihoz kapcsolódik, A Der Bourgeoisban velem folytatott vitájára később visszatérek még, A vizsgálatnak ebben a szakaszában háttérbe kell szorítanunk mindenfajta behatóbb összevetésL 29. "Lassanként meggyőző d tem afelől, hogy a boldog élet elengedhetetlen feltétele az igazság. őszinteség és becsületesség az emberek egymás közötti viszonyában. Erre a meggyőződésre alapoztam bizonyos írásba foglalt elhatározásokat, melyeket naplóm mindmáig őriz, hogy életem végéig szüntelenül munkálkodjam megvalósítftsukon. A kinyilatkoztatás, mint olyan, valóban nem hatott rám túlságosan, mindazonáltal azt a véleményt tápláltam, hogy jóllehet bizonyos cselekedetek nem azért rosszak, mert a kinyilatkoztatás tiltja őket, mások pedig nem azért jók, mert gyakorlásukra buzdít, mégis, némelyiket talán azért tiltja, mert ártalmunkra van, a másik gyakorlására pedig""azért buzdít, mert javunkra válik, mégpedig a cselekedet természetéből önként következő leg, ha a körülményeket gondosan fontolóra 'vesszük." (Franklin Benjámin számadása életéről, Bp., 1961. 70--71. L, Bartos Tiborfordítása.)
49 '1
Protestáns
Ctil;;:i;1
a szcarra mind általában az összes konkrétan haszIátsz8J is ha Ez elkerLilhetetlen a következetes utilitarizmusnak. Ú gy látszik, amit a németek szokitt tetten értük tak érezni az amerikanizmus A valóságban azon .. ban persze ilyen egyszerüek a dolgok, Először is Franklill Benjámin személyes jelleme - úgy, ahogyan min"' denképpen ritka becsiUetességge1megírt önéletrajzában előt tünk áll -, továbbá az a körülmény, hogy magát az erény hasznosságállak felismerését isteni kinyilatkoztatásra vezeti vissza, mutatja, itt valami másról is szó van, mint merőben egocentrikus maximák erényes csomagolásáról. Másodszor azonban, és ez a lényeg, ennek az "etikának"
monÍsztikus vagy akár hedonisztikus szelYtpontból, annyira 30, "Amennyire tehettem, elrejtőztem célom mögé, és oly módon tártam azt az érd'3klődők elébe, mint valamely "baráti kör" tervezetét, kiknek megbízásából járok el, és ajánlom a könyvek széltében ismert barátainak. Ily módon járhatóbbá lett előttem az úl, s valahányszor a későbbiekben ilyesmire sor került, mindig így cselekedtem. 1h: irányú munkámat oly gyakran koronúzta siker, hogy bízvá~t ajánlhalolll,Hiúságunk pillanatnyi föláldozásáért később busás jutalomban iesz részÜlik. Ha akár az érdem gazdátlan egy ideig, valaki nálunknál is hiúbb büszkén eltulajdonít ja. s akkor majd az irigység tesz igazságot: a vendégtollakat letépázza, s azt díszíti fel vele, kit érdeme szerint megillet" (Frank/in Benjámin számadása életéről. Id. mCí, 95. 1.)
öncél gyanánt gondolva aZt el, ha úgy jelenik meg, mint ami az egyén "boldogságával" vagy "hasznával" szemben merő ben transzcendens és tökéletesen irracionális.3 1 Itt a vagyonszerzés nem az anyagi életszükségletek kielégítésél1ek eszköze, hanem az emberi élet célja. A "természetes" tényállásnak ez az elfogulatlan érzület szempontjából teljesen értelmetlen megfordítása nyilvánvalóan épp dly nélkülözhetetlen vezérmotívuma a kapitalizmusnak, mint amennyire idegen a kapitalizmuslehelletétől érintetlen embernek. De több olyan érzületi elemet tartalmaz, amelyek szorosan kapcsolódnak bizonyos vallásos képzetekhez. Ha ugyanis feltesszük a kérdést: miért kell "emberekből pénzt csinálni", erre Franklin - aki pedig maga felekezeti színárnyalat nélküli deista volt önéletrajzában egy bibliai mOlldással felel, amelyet, úgymond, szigorúan kálvinista apja plántált bele még ifjúkorábán : "Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt álland, nem marad meg az alsó rendüek között."32 A pénzszerzés - amennyiben törvényes úton történik - a modern gazdasági rendben a jó munka eredménye és megnyil31. Brentano (125,,127.1. 1. jegyzet) alkalmat lát ebben a megjegyzésben arra, hogy bírálja azokat a későbbi fejtegetéseimet, amelyek az evilági aszkézisnek az emberi életet "racionalizáló és fegyelmező hatásával" kapcsolatosak: azt állítom, állapítja meg, hogy "racionalizálás" megy végbe "irracionális életvitel" céljábóL Igen, pontosan ez történik. Valami sohasem magánvalósága szerint "irracionális", hanem miJldig egy bizonyos "racionális" szempontból, A vallástalan ember szemében a vallásos, a hedonista szemében az aszketikus életvitel "irracionális", még akkor is, ha saját végső értékei szempontjából "racionalizálódást" jelent. Ha ennek a tanLllmánynak reménye lehet arra, hogy valamit is tisztáz, akkor éppen a "racionalitás" látszólag egyértelmű fogalmának sokrétüségét szeretné felfedni. 32. Példabeszédek, 22, 29. LLlther fordításában: "in seinem Gesc!1lift"; a régebbi angol bibliafordításokban: "business".
51
50 4*
vánulása, és, Illint immár nem nehéz felismerni, ez a derekasság Franklin erkölcsi felfogásának tulajdonképpeni alfája és omegája. Mind az idézett helyből, mind kivétel nélkül valamennyi Írásából ez derül ki,33 kultúra "társadalometikájára" jelértelemben meghatározó a hivatásbeli ma annyira megszokott,valójában nem magától értetődő gondolata. Ez azt p,,"6)'''1O,/7 kötelességtudatot kell éreznie -- és jelenti, tevékenységének tartalmával szemben, érez is-, is az s tekintet nélkül arra, hogy az elfogulatlan bármi érzület előtt ez akár Inint nnmkaerejének. akár mint dologi j tiszta értékesítése tíínik fel. - Nemmintha ez a gondolat csak a kapitalizmus talajából saljadt volna ki; sőt később látni fogjuk, a távoli múltból ered. S természetesen még kevésbé akarjuk azt állítani, hogy a mai kapitalizmus további fennmaradásának feltétele, hogy e gazdasági rend egyéni hordozói, a vállalkozók vagy a modern tőkés üzemek munkásai szubjektíve magukévá teszik ezeket az etikai maximákat. A mai tőkés gazdasági rend roppant univerzum, amelybe az egyén beleszületik, s amely számára, legalábbis mint egyén számára gyakorlatilag változtathatatlan közegként van adva, amelyben élnie kell. Amennyiben az egyén a piacra lép, eZ a rend rákényszeríti a gazdasági cselekvés normáit. Az a gyáros, aki tartósan szembeszegül ezekkel a normákkal, gazdaságilag épp olyan elkerülhetetlenül kiküszöbölödik, mint ahogyan az utcára kerül az a munkás, aki nem tud vagy nem akar alkalmazkodni hozzájuk. 33. Brentano szerint én félreismertem Franklin etikai erényeit. Részletes, ue kissé pont:ltlan apológiájával szemben (id. hely, 150. és köv. 1.) én csak erre a megállapításra utalok, ami véleményem szerint eleve fölöslegessé tette ezt az apológiát.
52
Így tehát a mai kapitalizmus, amely már uralomra jutott a gazdasági életben, a gazdasági kiválasztás során neveli fel és teremti meg a nekí szUkséges gazdasági alanyokat, a vállalkozókat és a munkásokat. Ám éppen ezen a ponton ismerhető fel világosan, hogy hol vannak ét "kiválasztás" fogalmának, mint a történeti jelenségek magyarázatának a korlátai. Az életvitelnek és a hivatás felfogásának a kapitalizmus jellegzetességeihez idomult módja csak úgy "választódhatott ki", azaz csak úgyarathatott győzelmet más módok felett, hogy előbb nyilvánvalóan létre kellett jönnie, éspedig nem elszigetelt egyénekben, hanem embercsoportok felfogásmódjaként. Tulajdonképpen tehát e fe{fogásmód keletkezését kell megmagyarázni. Részletesen majd csak később foglalkozunk a naiv történelmi materializmusnak azzal az elképzelésével, hogy ilyenfajta "eszmék" a gazdasági helyzet "tükrözéseként" .vagy "felépítményeként" születnek meg. Célunk szempontjából ezen a helyen' elegendő arra rámutatni, hogy a (mi értelmünkben vett) "kapitalista szellem", ha egyebütt nem, hát Franklin Benjámin szülőföldjén (Massachusettsben) mindenesetre, előbb létezett, mint a "kapitalista fejlő dés" (már 1632-ből találkozunk arra vonatkozó panaszokkal, hogy New-England-ben, ellentétben Amerika más tájaival, milyen haszonlesők és számítók az emberek), hogy az például a szomszédos gyarmatokon - az Unió későbbi déli államaiban - összehasonlíthatatlanul fejletlenebb volt, pedig ez utóbbi településeket nagykapitalisták hívták életre üzleti céllal, a new-england-i telepeket viszont prédikátorok és egyetemet végzett emberek, kispolgárokkal, kézművesekkel és yeoman-ekkel összefogva, vallási okokból. Ebben az esetben tehát az oksági kapcsolát a "materialista" tanítás fordítottja. Ám az ilyen eszmék kezdeti kibontakozása általában sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a "felépítmény" teore-
53
tlknsai feltételezIk, s nem llgy ['e]1ődnek kl, mint a vlrag, A kapitalista iizellemnek, abban az értelemben, ahogyan eddig e fogalom tartaimát tisztáznunk sikerült, keményen meg kellett küzdenie ellenséges hatalmak egész világával, hogy érvényre jusson. Azt az érzületet, .amely Franklin Benjámin fejtegetéseiben kifejezésre jut, és amely egy egész nép tetszésével találkozott, mind az ókorban, mind a középkorban34 a legmocskosabb szenem ésa legalantasabb érzület 34. Itt használom fel az alkalmat, hogy válaszoljak néhány kritikai megjegyzésre, Szerintem tartbatatlan Sombart véleménye (lásd: Der Bourgeois. Nlünchen és Lipcse, 1913.), mely szerint Franklinnak ez az "etikája" csupán szó szerinti fordítása a reneszánsz nagy egyetemes zsenije, Leon Battista Alberti sorainak, aki a matematikáról, szobrászatról, festészetről s - elsősorban - az építészetr61 és a szerelemről (ő maga nőgyűlölő volt) szóló elméleti művei mellett 4 kötetes művet írt a háztartásról (Libri della famiglia) is, (A kézirat sajnos nem Gir. Mancini kiadásában [1908], hanem csupán a régebbi kiadásban - Opere volgari. 5 kötet, Firenze, 1843-1849 áll rendelkezésemre.) - A Franklintól származó sorokat a fő szövegben szó szerinti fordításban közlöm - de vajon hol találni Alberti műveiben megfelelő helyeket, főként, ami "az idő pénz" jelmondatát és a hozzáfűzött figyelmeztetéseket illeti? Az egyedüli, erre csak nagyjából emlékeztető hely a Dellafamiglia 1. könyvének vége felé van (a Bonucci-féle kiadás II. kötetében, 353. 1.), ahol a pénzről egész általánosan, mint a háztartás nervus rerumáról esik szó, amivel aztán különösen jól kell tudni gazdálkodni - pontosan úgy, ahogyan már Cato De re tusticájában. A bennünket foglalkoztató kérdést éppen fonákjáról tárgyalja Alberti, aki minden erejével azt hangsúlyozza, hogy az egyik legelőkelőbb firenzei lovagi családból származott ("nobilissimi cavalieri": Della famiglia, Bunocci kiadásában a 213., 228., 247. 1.), twt olyan - "elpancsolt vél'ű" - polgárember, aki titokban neheztel a nemzetségekre, mert a Signoriából törvénytelen születése miatt (ami azonban a legkevésbé sem deklasszálta őt) kizárták. Albertire persze jellemző, hogy becsüli a nagy üzleteket, melyekre egyedül a nobile e onestafamiglia (nemes és becsületes család - a ford.) és a liberoe nobile animo (szabad és nemes lélek - a ford.) érdemesek (lásd: 209. 1.), hiszen
54
ezek kevesehb munkába kedilnek (vo.: Del govemo de/la/al11/:~·!ia. tV, 55, I. ll. 3. a PaJldoj{lnj~[':.](,. ::)zerkeszlé~ben IIG, L, ezért él leK!obh üzlet a posztóval és selyemmel úzötl háziiparl), Becsüli további! it rendezett é5 szakszerű háztartást, tehát azt, ha a kiadásokat a bevéielekhez igazítják. Ez tehát elsődlegesen a háztartás vezetésének elve, de nem a szerzésé (s ezt Sombart is felismerhette volna) éppen úgy, ahogyan a pénz mibenlétéről írt fejtegetés is e]södiegesen a vagyonról (pénz vagy possessioni) ~zól, nem pedig II (őke él'tékesítéséről. A "san(a masserizia" ("szent mgóság" - a ford.) az, aminek képviseletét Gianozzo szájába adja. "Fortuna'.' változékonyságával szemben önvédelelllként tanácsolja azt, hogy szolquk llleg hamar az in cose magnifiche e ample (nagyszabású és n~gyszerü dolgokban .- a ford.) [192. 1.] való állandó -- s egyedül egészseges (De//afamiglia. 73-74. J.) - tevékenykedést, ne legyünk henyélők, mert ez veszélyezteti helyünket, és gondosan sajá.lítsunk el- változás esetére - valamilyen, társadalmi állásunkhoz méltó métiers-t (mesterséget - a ford), de mindenfajta opera mercenaria (kereskedés _. a ford.) sérti a rendi méltóságot (Dellafamiglia. 1. könyv, 209. L). Alberti eszménye a "tranquillita dell'animo" ("a lélek nyugalma" - a ford.) volt, és erősen V?~zóc!ott a AU,Oe f3I(()pac, "lathé biószász" (vivere a se stesso - 262. 1.) (elj magadnak - a ford.) epikureus elvéhez, elvetett minden hivatalt l~sd: 258. 1. - mint forrását a nyugtalanságnak, ellenségeskec!ésnek, pIszkos ügyekbe való kerülésnek. Ideális életnek a vidéki víllában való tartózkodást tekintette, önérzetét ősei emlékével táplálta, s a legdöntőbb mértél~nek és célnak a család becsületét tartotta -- azét a családét, mely firenze! módra együtt tartja s nem engedi szétosztani a vagyont. Mindez a ~uritánok szemében bűnös "teremtménybálványozás" lenne, Benjamm FrankiÜl számára viszont az előbbiek előtt ismeretlen arisztokratikus pátosz volna. De azt is figyelembe kell vennünk, milyen magasra értékeli Alberti az irodalmárokat (hiszen az "industria" elsösorban irodalmi-tudományos munkálkodásra iránYLJI, s ez az, ami igazán méltó az emberhez. Lényegében csak az írástndatlan Gianozzót beszéli rá a masserizia képviseletére -- a "racionális háztartás" jegyében, olyan eszközként, mely lehetővé teszi, hogy másoktól függetlenül éljen, selkerülje a nyomort -, s ezáltal ezt a szerzetesetikából származó fogalmat [lásd alább] egy öreg lelkészre vezeti vissza: 249. 1.) Elegendö mindezt Benján:in Franklirmak és puritán őseinek etikája és életvezetése mellé helyez111, a reneszánsz irodalmárnak a humanista patriciátushoz szóló írásait Franklinnak és a purinánoknak a polgári középosztály a kereskedő-
55
segédék - tömegeihez szóló írásai, számvetései es prédikációi mellé, ahhoz, Alberti gazdasági racionaljzhogy felmérhesslik a kiilönbség mUfja, amit antik .0zerzöktö1 vett idézetek liuna!;z,tanak alá, lényegében úgy tárgyalja a mint Xenophón (akit Alberti nern ismert), Cato, Varro és Columella (akiket idéz), azzal a különbséggel, hogy főként Cato és Varro esetében - a szerzés egészen más értelemben áll az előtérben, mint AlbertinéL Albertinek a gazdatisztek alkalmazásáról, II munkamegosztásukról és a fegyelmükről, a parasztok megbízhatatlanságáról szóló alkalmi sorai valójában úgy hatnak, mintha a háziipar ban és a részmüvelésben alkalmazott szabad munkát a rabszolgabirtokra vonatkozó catói életbölcsességekkel adná vissza. Sombart szerint (aki döntő módon tévesen hivatkozik a sztoikus etikára) a gazdasági racionalizmus már Catónál "a legnagyobb következetességgel kifejlődött", és - pontosan értve - ezt a megjegyzést nem tartbatjuk teljesen helytelennek. Ugyanazon kategória alá rendelllCtő a rómaiak "diligens pater familias"-a (szorgos családfője - a ford.), mint a "massajo" (gazda - a ford.) eszménye Albertinél. Catóra elsősorban az jellemző, bogya földbirtokot, mint a vagyon-"tárgy"-át értékeli és ítéli meg. Az "industda" fogalmát - keresztény befolyások miatt - azonban más szinezettel hasz·' nálta. És éppen ez árulja el a különbséget. Az "indnstria" fogalmában, ami a szerzetesi szkézisből származik és amit szerzetesÍrók fejlesztettek ki, egy olyan "etbosz" magja rejlik:, amely csak a protestáns, kizárólag evilági "aszkézisban" (lásd később) fejlődött ki igazán (ennéVogva - s ezt még gyakran hangsúlyozzuk-rokonsága gyengébb a tomizmus hivatalos egyházi tanításával, mint a firenzei és sienai kolduló barátok etikájával). Cato és Alberti fejtegetéseiből hiányzik ez az ethosz: mindkettejüknél életbölcsességet, nem pedig etikát találunk. Utilitarizmus Franklil1llál is található. De teljes határozottsággal felismerhető a kereskedőifjakhoz szóló intelmeketikai pátosza, s nagyon jellegzetes az is, amiről az intelmek szólnak. A pénzzel való gondos bánáslJ1ód hiánya - úgyszólván tőke-"bimbókat" öl meg, és ezért egyben etikai fogyatékosság is. Ha egyáltalán bes.7;élheWnk a kettejük (Alberti és Franklin) közötti belső rokonságról, akkor ez csupán abban áll, hogy Albertinél - akit Sombart ugyan "jámbor"-nak nevez, s aki valójában felszentelése és rómaijavadalmaellenére, mintoly sokhum::mista, vallásos motívumokat egyáltalán nem használt, két jelentéktelen helytől eltekintve, az általa javasolt életvezetés leírásához - tehát AibertÍnél még nem, Franklinnál viszont már nem vonatkoznak valiásos fogalmak az általuk tanácsolt
56
"gazdaságosságra" . E teriilcten u tilitarizll1lJsuk is -, s Alberti szociális szavai~ ulilitariz!l1usa, ami a 8clyem~ \:S ból
57
klfejezésenek bélyegezték vol mt-mint ahogyal1 nap mInt nap ezt teszik vele meg ma is mindazok d társadalmi CtiOpor~ tok, amelyek a legkevésbé kapcsolódtak bele a sajátosan modern tőkés gazdaságba, illetve a legkevésbé alkalmazkodtak ahhoz. Éspedig nem mintha a "szerzési vágy" ct kapi ta," llzmus előtti korszakokban ismeretlen vagy fejletlen lett vol .. na -- ahogyan oly gyakran mondották -, vagy mintha az "auri sacra fames", a pénzsóvárság akkor - vagy akár ma is a polgári kapitalizmus körén kívül kisebb volna, mint a speci", fikus tőkés szférában, a modem romantikusok illúziója szerint. Nem ezen a ponton ki.i1önbözik egymástól a kapitalista és a kapitalizmus előtti "szellem": a kínai mandarin, a régi római arisztokrata, a modern nagybirtokos mohósága kiáll től,
s az érvényes keresztényetikához való kötöttségei ellenére is messzelett. Ez az az érzLilet, melynek jelentő ségét Brentano szerint "semmibe vettem" a modern gazdaságelmélet (s egyúttal a modem gazdaságpolitika) szempontjábóL Tény, hogy ezt az okozati sort itt nem tárgyalom. De ez nem is tartozik egy, A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme címet viselő tanulmányba. AnéL1<ül, hogy jelentőségüket tagadnám - mint ez más alkalommal be fog bizonyosodni jó okom van arra, hogy kijelentsem: hatásterületük és hatásuk iránya egészen más volt, mint a protestáns etikáé (melynek legkevésbé sem jelentéktelen előfutárai voltak a szekták és a wiclifH1Uszita etika). Nem a (felemelkedő polgárság) éle tveze tésé t, hanem az államférfiak és fejedelmek politikáját befolyásolták, s ezt a kétféle, részben - de nem teljesen - konvergáló okozati sort először világosan szét kellett választanunk. Ami Benjamin Franklint illeti, az ő - Amerikában iskolai olvasmányként is használatos - magángazdasági számadása ezt az életgyakorlatot gazdagon befolyásoló münek számít - szemben Alberti terjedelmes müveivel, melyeket a tudósokon kívül alig ismertek. De Franklint szándékosan olyan emberként idézem, aki már éppen úgy túl van az időközben elhalványult puritán életszabályozáson, mint általában az angol "felvilágosodás", melynek a puritanizmushoz való viszonyát már sokszor leír ták.
menően anti-"pogány"-jellegű
58
mJnden összehasonlítást. És a nápolyi kocsIsnltl vagy-bárkásnál, e foglalkozások ázsiai képviselőiről nem is vagy a dél-európai vagy ázsiai kézmüvesnél az "auri sacra fames", mint azt mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, éppenséggel sokkal penetránsabban, főleg pedig gátlástalanabbul nyilvánul meg, mint ugyanilyen esetekben egy angolnál.?5 Az egyéni érdeknek a pénzszerzésben való teljesen gátlástalan érvényesítése éppen olyan országokban jutott egyetemes uralomra és vált a magatartás sajátos jellem vonásává, amelyeknek polgári kapitalista fejlődése a nyugati hoz mérve "visszamaradt". Mint minden gyáros tudja, az ilyen országokban, például Olaszországban - Németországgal ellentétben -.a munkások fogyatékos öntudata ("coscienzita" _ja)36 a tőkés kibontako35. Sajnos Brentano is (id. h.) előbb egy kalap alá vett mindenféle szerzésre irányuló (mind háborús, mind pedig békés) törekvést, azután pedig a szerzési törekvés "kapitalista" módjának specifilcumát (ellentétben például a feudáliséval) csak a pénzre Ca föld helyett) irányuló törekvésre korlátozta. Ezzelnemcsalc hogyelvágta núndenféle további fogalmi szétválasztás lehetőségét - pedig csakis így juthatunk világos fogalmakhoz - hanem (lásd: 131. 1.) egyúttal azt állította - számomra érthetetlen módon - a tárgyalás unk céljára kialakított fogalomról - nevezetesen a (modern!) kapitalizmus "szelleméről" -, hogy már eleve feltételezi azt, amit bizonyítania kellene. 36. Vö. Sombartnak minden tekintetben találó megjegyzéseivel: Die deutsche Volkswirtschaft im neullze/1l1ten Jahrhundert (A német nemzetgazdaság a XIX. században) (1903) 123. 1. Talán nem kell külön hangsúlyoznom, mennyit köszönhet kutatásom annak, hogy Sombart nagy munkái, II maguk végletes megfogalmazásaival rendelkezésünkre állnak, s mennyire hasznosak éppen azok a részek, melyek a miénktől eltérő úton járnak. (Mindezen nem változtat az sem, hogy tanulmányaim legfontosabb szempontjai régebbi munkáimra nyúlnak vissza - lásd: Archiv für Sozialwissenschaft. XXX, kÖL, 1910. 177.1.) Még ha valaki Sombart véleményétől mindegyre a legélesebb ellentmondásra indíttatva érzi is magát, s tételeinek némelyikét egyből elutasítja, akkor is kötelessége, hogy ludatábanlegyen azoknak.
59
lelhető.
A "liberum arbitrium" ("szabad önkény") gyakorlati képviselőj ét nem használhatja munkásként, ahogyan - mint már Franklinnál is láthattuk a külső viselkedésében tökéletesen gátlástalan üzletembert sem használhatja. A különbség tehát nem az, hogya kapitaIízmusban erősebben fejlődött volna ki a pénz "ösztöne". Az auri sacra fames ugyanolyan régi, mint az emberiség általunk ismert története; látni fogjuk azonban, hogy azok, akik ennek mint ösztönnek fenntartás nélkül átadták magukat mint például az a holland kapitány, aki "a haszonért a poklot is megjárta volna, még ha vitorlái megpörkölődnek is" -, korántsem annak az érzületnek a képviselői voltak, amelyből a specifikusan modern kapitalista "szellem" mint tömegjelenség - és erről van szó - kisarjadt. A kíméletlen, belsőleg semmiféle normát nem ismerő vagyonszerzéssel minden történelmi korban találkozunk, ahol és amikor az ilyesmi egyáltalán lehetséges volt. Az idegen törzsbeliekkel, a társas viszonyon kívül állókkal szemben a szabad, normák által nem kötött kereskedelem ugyanúgy megengedett volt, mint a háború és a tengeri rablás. Itt a "kifelé érvényes" morál meg. engedte mindazt, ami a "testvérekkel szemben" tilos volt. S mint ahogyan külsőleg a kapitalista vagyonszerzés mint "kaland" minden olyan gazdasági rendben természetes volt, amely ismerte a pénz alakban levő vagyontárgyakat, és lehetőségeket nyújtott ezek hasznot hajtó felhasználásához - bizomány, adóbérlet, államkölcsön, háborúk fejedelmi udvarok, hivatalnokok pénzzel való ellátása útján -, ugyanúgy mindenütt találkozunk azzal a benső kalandor-lelkülettel is, amely gúnyt íiz az erkölcsi tilalmakból. A nyerészkedésben megnyilvánuló abszolút és tudatos kíméletlenség gyakran éppen a legszigorúbb tradicionális kötöttség ellenére is ész-
60
S valahányszor a tradíció szétmállott, és a szabad vagyonszerzés többé-kevésbé átfogó módon a társadalmi szervezetekbe is behatolt, etikailag általában nem ennek az újdonságnak az igenlése és megfogalmazása következett be, hanem rendszerint csak eltűrték, mint tényt, mint olyasmit, ami etikailag közömbös, illetve nem örvendetes ugyan, de sajnos elkerülhetetlen. Ez nem csak minden erkölcsi tanítás természetes álláspontja volt, hanem - és igazában ez a fontos - a kapitalizmus előtti korszakban az átlagember gyakorlati magatartása is. "Kapitalizmus előttin" itt azt értjük, hogy a racionális, üzemszerií tőkefelhasználás és a racionális kapitalista munkaszervezet még nem volt uralkodó erő a gazdasági cselekvés irányításában. De éppen ez a magatartás volt az egyik legerősebb akadály, amelybe az ember a rendezett polgári kapitalista gazdaság feltételeihez való alkaln-tazkodás során mindenütt beleütközött. A kapitalizmus "szellemének" - mint "etikai" mezben fellépő, normához kötött, meghatározott életstílusnak - első sorban azzal a fajta érzésvilággal és viselkedésmóddal kellett megküzdenie, amelyet tradicionalizmusnak nevezhetnénk. Egyelőre itt sem kísérletezhetünk semmiféle végérvényes "definícióval", hanem - természetesen itt is csak ideiglenesen -konkrét esetekben világítjuk meg, hogy mit érüink ezen a szón, éspedig úgy, hogy alul, a munkásoknál kezdjülc A darabbér ama technikai eszközök közé tartozik, amelyek segítségével a modern vállalkozó a lehetséges maximális munkateljesítményre, a munlcaintenzitás növelésére szokta bírni az "ő" munkásait. A mezőgazdaságban például a termés betakarítása parancsolóan írja elő a munkaintenzitás lehető legnagyobb mérvíI fokozfcsát, mert ennek a munkafolyamatnak a maximális meggyorsitásától - ldiJönösen bizonytalan időjárás esetén - hatalmas összegű nyereségek biztosítása
61
