Kötetlen. Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium tanulmánykötete

Kötetlen Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium tanulmánykötete

Kötetlen_2013.indb 1

2013.07.18. 12:47:32


2013.07.18. 12:47:38

Kötetlen Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium tanulmánykötete

Budapest, 2013


2013.07.18. 12:47:38

Lektorálták: Csanádi Gábor, Éber Márk Áron, Gregor Anikó, Kövér Ágnes, Somlai Péter, Szalma Ivett Szerkesztették: Bezsenyi Tamás, Demeter Endre, Horzsa Gergely, Meixner Boglárka, Petényi Sára, Szekeres Bertold Olvasószerkesztők: Benkő Zsuzsanna, Fellner Zita, Krámer Lili, Nagy Mihály, Nyírő Zsanna, Táborossy Anna Borítóterv: Balla Csönge

ISSN 2061-7453

Kiadja az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium 1117 Budapest, Nándorfejérvári út 13. http://angelusz.elte.hu Nyomdai előkészítés: Siba László Nyomdai munkák: ELTE Eötvös Kiadó Kft.


2013.07.18. 12:47:38

Tartalomjegyzék Előszó .................................................................................................................................. 7 Kelemen Zsófia – Rakovics Márton

Prekaritás és habitus Kérdések a prekariátusról, mint új osztályról és kategóriáról, Pierre Bourdieu társadalomelméletének tükrében .................................................... 13 Oláh Zsófia

A burzsoázia diszkrét bája Lakóparkok és önkéntes szegregáció Franciaországban ............................................ 23 Priksz Tamás

A magyarországi és a csehországi alkoholfogyasztás mintázatainak összehasonlító elemzése ................................................................................................. 47 Demeter Endre

Második gyermekvállalás mint tudatos döntés .......................................................... 67 Petényi Sára

Apák GYES-en – racionális döntés? ............................................................................. 99 Meixner Boglárka

Karrier és gyerek – Lehetetlen küldetés? A csökkenő születésszám kérdésének elemzése a nők munkaerő-piaci helyzetéből kiindulva ................................................................................................. 113


2013.07.18. 12:47:38


2013.07.18. 12:47:38

Előszó Kötetlen

Az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium évkönyvének már a címe is vidáman szemtelen telitalálat. Kötetlen kötet, ahol – a tudományos igényesség követelményén túl – különösebb diszciplináris vagy tematikai megkötések nélkül a szakkollégisták számot adhatnak kutatásaikról, közreadhatják eredményeiket. Miután a publikációs listákat és idézettségi adatokat felvonultató önéletrajzok divatja járja, a Kötetlenben való megjelenés lehetőség már önmagában is becsülendő. Azt hiszem, mégsem ez a lényeg, hanem az a fáradságos folyamat, amelyben a tereptapasztalatokból, az interjúkból kihámozott adatokból, a szakirodalmi olvasmányokból és – ami nélkülözhetetlen – a társadalmi működések egy mégoly kis szeletére vonatkozó új magyarázó elgondolásokból az ember összegyúr egy szöveget, amely a tudományos közlemény rangjára tarthat igényt. Aki szakkollégista, már legalább 14 éve különféle intézményekben tanul, ahol mindig íratnak vele valamit – fogalmazást, olvasónaplót, dolgozatot, majd szakdolgozatot. S ezeknek ritkán van más célja, mint bizonyítani, hogy az ember elvégezte a kirótt feladatot, megértette, megtanulta, amit éppen kellett. A közzététel viszont egészen új feladat elé állítja a nyilvánossághoz forduló szerzőt: döntse el, kikhez akar szólni, keltse fel és tartsa ébren az érdeklődésüket, az ismereteikhez és az ízlésükhöz szabott nyelven és stílusban fejtse ki mondandóját, vegye figyelembe és előre válaszolja meg várható ellenvetéseiket. Komoly retorikai teljesítményt várnak tőle, amire mindeddig nem készítette fel senki. A szakdolgozati előtanulmányokból, továbbgondolt szemináriumi dolgozatokból vagy tudományos diákköri munkából s mindenekelőtt a szakkollégiumi műhelyekben végzett közös kutatásokból megszülető írások szerzőinek – hol többé, hol kevésbé sikeresen kiaknázott – előnye, hogy jól ismerik potenciális közönségüknek legalább egy részét: szakkollégiumi és egyetemi társaikat, és nekik mesélhetnek, magyarázhatnak. S várják olvasóik észrevételeit. Wessely Anna

7


2013.07.18. 12:47:39


2013.07.18. 12:47:39

A Szakkollégium tagjai:

Ábrán Ágota Angyal Emese Ambrus Márton Bacsák Dániel Benkő Zsuzsanna Bezsenyi Tamás Bíró Ibolya Andrea Bozai Ármin Bozsó Júlia Dékány Gergő Dörgő Benedek Császár Liza Cserép Tamás Fazekas Ágnes Sarolta Fellner Zita Fényes Csongor Géczy Orsolya Hajdu Miklós Hoffmann Sára Horváth Anna Horváth Barbara Illyés Virág Katona Nóra Kecskés Nóra Kelemen Zsófia Kiefer Péter Király Emma Koletárné Szabó Klaudia Korpás Zoltán Kovács Annamária Kovács Judit Krámer Lili Menich Nóra Nagyághy Zita Nagy Mihály Nyírő Zsanna Oláh Zsófia Petényi Sára

Péter Balázs Pethes Barbara Priksz Tamás Sallai Judit Sárkány András Schuller Csaba Somi Gábor Stalzer Tamara Steinsits Rita Szabó Zsófia Szarka Zsanett Szeitl Blanka Szekeres Bertold Szilasi Kata Szirtes András Táborossy Anna Talbouni Chanez Eszter Terplán Győző Ternay Andrea Tóth Júlia Tóth Zsófia Váry Dániel Vasas Anna Luca Vigvári András Seniorok:

Demeter Endre Fehér Borbála Gerő Márton Győri Lóránt Horzsa Gergely Lőrincz Dalma Meixner Boglárka Nagy Júlia Petronella Petényi Mirkó A Szakkollégium volt tagjai:

Antal Tibor Ágoston Andrea 9


2013.07.18. 12:47:39

Bak Anita Balla Csönge Békási Balázs Béni Rita Birtha Magdi Boros Veronika Czegő Tünde Donáth Anna Dulics Éva Ember Kata Fejős Anna Fónagy Réka Fonyó Attila Fűrész Enikő Girasek Edmond Gyulai Zsófia Hajdu Gábor Heiter György Hordósy Rita Ignácz Zsófia Jancsics Dávid Kengyel Judith Gabriella Keres Zsófia Kiss Kelemen Kiss Mónika Komáromy Gergely Kovács Adrienn Körmendi Zsófia Lakatos Zsombor Lippényi Zoltán Lórántfy Andrea Marton Anikó Mészáros Gábor Micsinai István Mikolai Júlia Misetics Bálint Mittich Boglárka Monori Dorottya Nagy Klaudia

Nagy Petra Eszter Németh Fruzsina Polyák Emese Siró Viktória Somlai Helga Susánszky Pál Szabadkai Bálint Szabó Fanni Szanda Attila Szekeres Judit Szente Thomas Szigeti Dániel Szőcs Máté Thury Gábor Tóth Dávid Tóth Krisztina Tóth Sándor Tucker Dávid Varga Éva Flóra Vecsei Anita Veres Imre Vida Blanka Zeöld Zsombor Szakkollégiumi kurzust tartottak:

Bajnai László Barna Ildikó Bass László Békés Vera Bernát Anikó Birtha Magdolna Bíró Judit Bugarszki Zsolt Csákó Mihály Csepeli György Csótó Mihály Debreczeni József Deme János Demeter Endre

10


2013.07.18. 12:47:39

Ember Kata Éber Márk Faragó Klára Fehér Borbála Fehér Márta Fellner Zita Finszter Géza Fleck Gábor Fokasz Nikosz Fóti Péter Gerő Márton Géró Györgyi Gönczöl Katalin Győri Lóránt Gyurkó Szilvia Hajdu Gábor Hargitai Dávid Heller Ágnes Heller Mária Horn Dániel Horzsa Gergely Horváth László Ignácz Ádám Kóczé Angéla Kopper Ákos Kovács Éva Kutrovátz Gábor Lakner Zoltán Léderer Pál Lőrincz Dalma Meixner Boglárka Messing Vera Mészáros György Micsinai István Nagy Beáta Nemes Attila László Németh Krisztina Örkény Antal

Papp Richárd Pethes Barbara Rácz András Rényi Ágnes Sági György Sági Matild Ságvári Bence Sas István Sik Domonkos Sik Endre Somi Gábor Somorjai Szabolcs Susánszky Pál Szabari Vera Szabó Márton Szabó Mátyás Szabóné Kármán Judit Szekeres Szidónia Sziklai Balázs Ungváry Krisztián Vajda Júlia Vajda Zsuzsa Váradi László Vida Blanka Vidra Zsuzsa Virág Tünde Wessely Anna Dr. Wildmann János Zemplén Gábor Zombory Máté

Szakkollégiumunk igazgatói:

Fokasz Nikosz 2003–2004 Örkény Antal 2004–2006 Bíró Judit 2007–2010 Bugarszki Zsolt 2010–2012 Wessely Anna 2012–

11


2013.07.18. 12:47:39


2013.07.18. 12:47:39

Kelemen Zsófia – Rakovics Márton

Prekaritás és habitus Kérdések a prekariátusról, mint új osztályról és kategóriáról, Pierre Bourdieu társadalomelméletének tükrében

„Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek – ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.” (József Attila: Eszmélet)

Bevezető Tanulmányunkban, a szociológia utóbbi években felkapott témájával, a prekariátussal kapcsolatban tárgyalunk néhány kérdést; elsősorban a bourdieu-i társadalomelmélettel való kompatibilitását. A tanulmány első részében ehhez röviden ismertetjük a prekariátus fogalmát, a második részben a bourdieu-i elmélet alapvonalait vázoljuk fel, majd a harmadik részben megkíséreljük a bevezetett fogalmi apparátussal megragadni a prekariátus jelenségét, illetve megmutatni a bourdieu-i elmélet korlátait a témával kapcsolatban. Végül, a tanulmány negyedik részében a prekariátussal mint osztállyal, és az osztályképzés aktusával kapcsolatos kérdéseket érintjük. Azt állítjuk, hogy a prekaritás jelensége (pontosabban a prekaritásnak nevezett jelenségegyüttes) a társadalom és a gazdaság működésének makroszintű elemzéséből érthető meg, vezethető le.

13


2013.07.18. 12:47:39

1. A prekariátus A 80-as években beinduló modernkori globalizáció, amely a tőke- és munkaerőáramlás felszabadításával, a piaci verseny idealizálásával, deregulációval és a globális gazdaság szerkezetváltozásával jellemezhető, és amely leginkább a Washingtoni Konszenzus1 neoliberalizmusának egyeduralkodóvá válásaként foglalható össze. Ezek a változások természetesen nem hagyták érintetlenül a jóléti állam bukásával védtelenül maradt bérmunka feltételrendszerét, így a bérmunkás osztály jellegét sem. A globális gazdaság peremfeltételei jelentette új kényszerek hatására egy új osztály megjelenése figyelhető meg, amely keresztbemetszi a korábbi osztálystruktúrát. Ez az osztály az új prekariátus. Guy Standing (2012) nyomán a prekáriusok olyan bérmunkások, akik jellemzően alacsony bérért, rövidtávú, átmeneti, projektszerű munkákat végeznek, tehát nem érezhetik a határozatlan idejű munkaszerződéssel alkalmazottak anyagi biztonságát; ebből következően nem tartozhatnak olyan állandó közösségekhez, amelyek a hosszútávú közös munkában alakulnak ki, illetve a jelen feltételeinek bizonytalanságából adódóan nincsen racionálisan tervezhető jövőképük. A konkrét munkák és azok környezetének instabilitásán túl további kiszámíthatatlan elem az elvégzendő munka jellegének alakulása. A prekáriusok nagy része jellemzően nem egy adott szakmában, hivatásban tevékenykedik az újabb és újabb munkák során, hanem egészen különbözőekben, attól függően, hogy mire van éppen igénye az alkalmi munkáltatónak. A globális gazdaság gyorsan változó követelményeihez való alkalmazkodás egyaránt érinti a gazdaság öszszes szereplőjét, de a tétek korántsem azonosak. Utóbbi a prekáriusok számára együtt jár a munkaerő-piaci verseny fokozódásával, a bérek csökkenésével, rosszabb esetben a piacról való teljes kiszorulással. A munkavállalás jogi szabályozásában is megfigyelhető a jóléti állam munkavállalókat védő jogintézményeinek fokozatos visszabontása a munkáltatók javára; ilyen például a könnyebb elbocsáthatóság, a bérminimum és a kötelező juttatások megszüntetése.2 A prekariátus tehát a hétköznapi kategóriák szerint meglehetősen vegyes csoport; tagja az előadás- és próbapénzek adta bizonytalan jövedelméből élő magasan képzett színész és tagja a betanított munkás, aki örül, ha az összeszerelő üzem újabb megrendelése miatti ideiglenes létszámbővítés során neki is jut hely a szalag mellett. Előbbi esetben lehet, hogy a színész saját döntése, hogy nem szerződik le hosszú távra egy kőszínházhoz, mégis közösködnie kell a munkással abban, hogy elveszít bizonyos jogokat, amelyek korábban védték a munkavállalókat a kiszolgáltatottság ellen.

1

http://www.who.int/trade/glossary/story094/en/index.html

2

Tökéletes példája ennek a Magyarországon 2012-ben hatályba lépett új Munka törvénykönyve.

14


2013.07.18. 12:47:39

A következőkben megkíséreljük további szempontok szerint elemezni a prekaritás jelenségét Bourdieu társadalomelméletére alapozva.

2. Bourdieu elmélete Mielőtt a prekaritás további elemzésére térnénk, röviden felidézzük Bourdieu elméletének néhány kulcsfogalmát. Bourdieu olyan társadalomelméleti szintézisre törekedett, amely megszünteti a hamis szembeállítást a módszertani individualista, egyéni cselekvésekből kiinduló (weberiánus) és a módszertani kollektivista, struktúrákból kiinduló (durkheimiánus) szemléletek között. Az egyén társadalmi cselekvését, mint egy – általános értelemben vett – játékban való részvételt ragadja meg, mely játék – a résztvevők számára – teljesen természetes módon adott, azaz ritkán reflektált és (akár) halálosan komoly, illúzióval elleplezett. Az illúzió „tartja fogva” a játékosokat és ezáltal veszik komolyan, tartják elérendő célnak a játék (anyagi/szimbolikus) tétjeit. A társadalmi téren belül ez a játéktér a mező; egy a cselekvők (egyének/intézmények) közti sajátos viszonyrendszer, amelyben a különböző tétekért, erőforrásokért, tőkékért folyik a harc. A modern társadalom egyik jellemzője a társadalmi tér különböző mezőkre bomlása, differenciálódása, amelyek különböző szabályrendszerrel bírnak és egymásra vissza nem vezethetőek. A szimbolikus tőkékért folyó „versengés egyik kiemelt dimenziója a játékszabályok, vagyis a mező működését meghatározó illúzió definiálási jogáért, a szimbolikus kontrollálásáért folyó harc” (Sik 2012: 188). A nem gazdasági típusú tőkéket gazdasági tőke segítségével lehet elérni, költségekkel járó átalakítási munkák árán. A gazdasági tőke tehát minden tőkefajta alapja, ugyanakkor mégsem redukálhatóak teljes mértékben arra. „A különböző tőkefajták kölcsönös konvertálhatóságának ténye a kiindulópontja azon stratégiáknak, amelyek a tőke (és a társadalmi térben elfoglalt pozíció) újratermelését a lehető legcsekélyebb tőke-átalakítási költségek (átalakítási munka és a vele járó átalakítási veszteségek) segítségével kívánják elérni. A különféle tőkefajták reprodukálhatóságuk szerint különböznek egymástól, tehát aszerint, hogy milyen könnyen ruházhatók át” (Bourdieu 2004: 136). Az elmélet strukturális szintjét az egyéni cselekvők szintjével a habitus köti össze. A habitus olyan interiorizált érzékelési és értékelési sémák együttese, amelyek segítik vagy akadályozzák az egyént abban, hogy részt vegyen a mezőben folyó játékban. „A habitusok is differenciáltak, miként a pozíciók, amelyeknek termékei; de egyúttal differenciálók is. Elkülönültek és megkülönböztetettek, de egyúttal a megkülönböztetések (distinctions) előidézői is: mert vagy a differenciálódás különböző elveit érvényesítik, vagy a differenciálódás közös elveit alkalmazzák különbözőképpen” (Bourdieu 2002: 19). A megkülönböztető megkülönböztetések interiorizációja szocializáció és tanulás 15


2013.07.18. 12:47:39

során történik, amely idő- és energia-befektetést igényel, így a habitus bizonyos tehetetlenséggel is rendelkezik. Utóbbira Bourdieu a „röppálya” metaforát is használja, ami jól érzékelteti a habitus stabilitását és kényszerfeltételek közti szabadságát is. Bourdieu szerint ontológiai cinkosság, „tudat előtti, nyelv előtti megfelelési viszony” (Bourdieu 2004: 133) áll fent a mező és a habitus között: a tudatban – indeterminisztikusan – tükröződik a mező struktúrája, amely tudattartalom az egyéni cselekvéseken keresztül visszahat a struktúrára. A habitus elfedi társadalmi eredetét, a személyiség rejtett attribútuma és csak a gyakorlati cselekvéseken keresztül ismerhető meg. Bourdieu egy helyen azt írja, hogy „a társadalmi tér, a szimbolikus tér vagy a társadalmi osztály fogalmait sohasem önmagukban vagy önmagukért” (Bourdieu 2002: 12) vizsgálja. Ennek a kritériumnak mi is igyekszünk eleget tenni.

3. A prekariátus a bourdieu-i elmélet fényében Kérdés, hogy joggal nevezhető-e osztálynak a prekariátus. Weberi értelemben osztálynak tekinthető, mert tagjainak közös jellemzője „a megélt életsorsnak az a tipikus esélye, amely a javak vagy szakképzett tevékenységek fölötti rendelkezési hatalom mértékéből és jellegéből (illetve hiányából), valamint abból következik, hogy miként lehet ezt a rendelkezési hatalmat az adott gazdasági rendszeren belül bevételek vagy jövedelmek elnyerésére fölhasználni” (Weber, 1987: 303). Weber a (rendelkezési) hatalom fogalmát kevéssé dolgozza ki, amely leginkább valamilyen egyéni kvalitásnak tekinthető, és amelynek segítségével egy adott szituációban valaki képes akaratát másokra átvinni (Erdélyi 2003). A következőkben megkíséreljük a fentieket átfogalmazni Bourdieu terminológiája szerint. Bourdieu megfogalmazásában: „A pozíciók minden osztályához egy pozíciók által kondicionált habitus (vagy ízlés) osztálya rendelhető, valamint ezen habitusok, illetve generatív képességeik révén közvetített javak és tulajdonságok szervezett együttese, amelyet a stílus rokonsága egyesít” (Bourdieu 2002: 18). Egy társadalmi osztály tehát egyfelől empirikusan azonosítható egy habitus-osztállyal azaz a „besorolási sémák, az osztályozás, az ízlés, illetve az észlelés és a felosztás” (Bourdieu 2002: 19) praxisban megnyilvánuló konkrét tartalmaival, amelyek az adott osztályra jellemzőek; másfelől azonosítható a valamilyen közös mezőpozíciót elfoglalók, lényegében azonos szimbolikus hatalommal rendelkezők csoportjával. Az elmélet szerint e két aspektus megfeleltethető egymásnak. „Minthogy megfelelés van a társadalmi térben elfoglalt pozíciók és az ezeket elfoglalók diszpozícióinak (vagy habitusainak) tere és a habitusok közvetítésével az állásfoglalások tere között, a modell az osztályba sorolás megfelelő elveként működik: azok az osztályok, amelyeket a társadalmi tér övezetekre osztásával hozunk létre, nem csupán létfeltételeik, de kulturális gyakorlatuk, fogyasztási szokásaik, po16


2013.07.18. 12:47:39

litikai véleményük szempontjából is a lehető leghasonlóbb ágenseket fogják össze” (Bourdieu 2002: 26). Hipotézisünk szerint a prekariátus esetében ez nincs így, tehát nincsen megfelelés a prekárius habitus-osztály és a prekáriusok mezőpozíciója között. Mégsem állítjuk, hogy bourdieu-i értelemben ne beszélhetnénk prekárius osztályról – erre a későbbiekben még visszatérünk. azonban állítjuk, hogy a prekárius osztály nem a habitus, hanem a struktúra szintjén azonosítható. A prekariátus kialakulásának lehetőség-feltételeit vizsgálva, a döntő tényező egy tőkekonverziós válsággal azonosítható, amelyben a kulturális és társadalmi tőkék konverziója gazdasági tőkévé ellehetetlenül (vagy legalábbis szélsőségesen korlátozottá válik). A korábban példaként említett színész esetében nyilvánvaló, hogy amennyiben a gazdasági mező teljesen elszakad a kulturális mezőtől, a felhalmozott kulturális tőke jelentette előnyös pozíció nem tükröződik a gazdasági mezőben – a különböző mezőkben elfoglalt pozíciók nagy inkonzisztenciát mutatnak. A színészképzés nyilván jelentős gazdasági tőkebefektetést igényel annak reményében, hogy az így felhalmozott kulturális tőke később rekonvertálható gazdaságivá. Az a vélekedés, hogy egy ilyen rekonverzió lehetséges – tehát érdemes befektetni a képzésbe –, a gazdasági mező egy adott állapotának megfelelő játékszabályoknak megfelelő habitus rögzülése miatt alakul ki. Bizonyos esetekben, például ha gyorsan változnak a gazdaság „játékszabályai”, a rögzült habitus sikertelen stratégiák alkalmazását eredményezi. A társadalmi léptékű sikertelenség a társadalmi struktúra és az egyén által „belsővé tett társadalmi” közötti komplicitás, azaz a habitus mint közvetítő mechanizmus válságára utal. A mező és a habitus dialektikus viszonyában a kettő közötti komplicitás ideiglenesen megszűnik. Itt a hangsúly a gyors változáson, azaz a dinamikán van, amelynek lehetőségét éppen a habitus és mező közti viszony indeterminisztikus volta rejti. A kérdés tehát úgy fogalmazható át: Mivel magyarázható egy olyan dinamika, amelyik (hosszabb vagy rövidebb időre) annyira eltávolítja egymástól a mező aktuális és a habitusban rögzült szabályait, hogy tőkekonverziós válságot idéz elő? Ez a bourdieu-i elmélet szerint úgy történhet meg, ha valamiképpen a mező bizonyos résztvevői olyan pozícióba kerülnek, hogy gyakorlatilag ellenállás nélkül módosíthatják saját érdekeiknek megfelelően a mező szabályait, szinte apparátussá alakítva azt. A mezőben alávetett pozíciókat elfoglalók újra és újra lépéshátrányba kerülnek azáltal, hogy nincs módjuk kellő mértékben elsajátítani az új játékszabályokat ahhoz, hogy anticipálják a játékot és csökkenthessék a hátrányukat. Mind a tőkekonverziós válság, mind a habitus válsága végső soron a gazdasági mező rekonfigurációjának eredménye, amely egyrészt jellemezhető – a korábbiak szerint – a mezőn belüli pozíciók szélsőséges polarizálódásával, másrészről a többi mezőtől való elszakadással, továbbá a hatalmi mezővel való erősebb integrációval. Mindez rövidtávon a gazdasági mezőben uralkodók javát szolgálja, ugyanakkor hosszú távon a mező viszonyait fenntartó (anyagi, társadalmi) 17


2013.07.18. 12:47:39

keretfeltételek újratermelését akadályozza meg. Mivel a társadalmilag meghatározott, habitus vezérelte cselekvések a többség számára nem járnak sikerrel, ezért kényszerűen el kell azoktól szakadniuk és valamilyen autonóm viselkedéssel kell reagálniuk az új helyzetre. A prekáriusok számának robbanásszerű növekedése, tehát a habitusok egyre szélesebb spektrumának válsága azzal a következménnyel is járhat, hogy a társadalmilag meghatározottal szemben túlsúlyba kerül az autonóm viselkedés, ami társadalmi dezintegrációval fenyeget (Sik 2012). Ezen a ponton érdemes Bourdieu elméleti konstrukciójának egyik problematikus választására utalni és azt konkrétan a gazdasági mező és a rekonverziós válság példáján megvizsgálni. Az elmélet strukturális szintjén, lényegében a mező fogalmába integráltan, elmosódik a különbség a struktúra két aspektusa, a posztintencionális rendszerképződés és az intencionális hierarchiaképződés között. Utóbbi a különböző aktorok mezőn belüli pozícióharcában formálódik ki – Bourdieu csupán erre koncentrál, mert pont olyan eseteket vizsgál (pl. a francia társadalom egyes mezői), ahol egy erős állami hierarchia vagy egy monopolhelyzetű intézményi szervező biztosítja a hatékony tőkekonverziót. Nincsenek igazán autonóm mezők, a bürokratikus koordinációért folyó harc kielégítő leírását adja a társadalmi folyamatoknak. Ez a nézőpont nem képes azonban a modern társadalom strukturális szintjét adekvát módon megragadni. A modernitás egyik legfontosabb sajátossága, hogy a kommunikatív racionalizálódás következtében „létrejönnek általános, a konkrét cselekvéshelyzeteken túlmutató, eltárgyiasított cselekvéskoordinációs mechanizmusok, amelyek a cselekvők számára második természetként adottak: nem konszenzus tárgyai, hanem kényszerítő erők, amelyekhez alkalmazkodni kell. A cselekvéskoordináció eltárgyiasított mechanizmusai – akárcsak a természeti hatások – a cselekvők értelmezési teljesítményeitől függetlenül hatnak” (Sik 2012: 54). Az alrendszerek autonómiájának egy szintje felett az adott rendszernek megfelelő mező pozícióstruktúrája döntően nem az egymással versengő egyedi cselekvők pozícióharcából alakul ki, hanem a nem-szándékolt cselekvések által létrehozott rendszer szintjén. Ettől fogva a mezőn belüli hierarchia sem a cselekvők közti közvetlen interakciók függvénye, hanem a rendszer működésének emergens tulajdonsága. A mezőpozíciók tőkekonverziót ellehetetlenítő rekonfigurációja tehát nem csak erős hatalomkoncentrációból adódóan történhet meg, hanem a mezőhöz kapcsolódó rendszer működéséből adódóan is. Az, hogy a prekaritás jelenségének szempontjából melyik a döntő tényező, empirikus kérdés. (A megfelelő statisztikai adatok kimerítő elemzése túlmutat e tanulmány keretein.) Ahogy e bekezdés első mondatában utaltunk is rá, tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalmi struktúra leírásában Bourdieu szándékosan helyezte a hangsúlyt az egyének és intézmények „objektív viszonyaira” a mezőben gyakorolható hatalomért folyó küzdelemben. A rendszerelméleti, funkcionalista megközelítést azért utasította el, mert szerinte a társadalom szimbolikus struktúrákként történő formalizált leírása nem tartalmazza „saját dinamikáját” (Bourdieu 1986: 18


2013.07.18. 12:47:39

816), azaz túlságosan statikus. Szerintünk ez például a luhmanni elmélet esetében semmiképpen sem tartható.

4. A prekaritás mint osztály és kategória Hogy „ne tévesszük össze a logikai dolgokat a dolgok logikájával” (Bourdieu 2010: 167), Bourdieu arra figyelmeztet, hogy a statisztikailag konstruált, „papíron létező” osztályok – még ha pillanatnyilag valószínűsítenek is hasonló gyakorlatokat – túlzottan instabilak és ideiglenesek. Ami valóban létezik, az a viszonyok tere, amelyben időt és erőfeszítést igényel a felfelé vagy lefelé mozgás, a tőkekonverzió. Annak a valószínűsége, hogy egy csoport a gyakorlatban is, mozgalomba tömörülve létrejöjjön, fordítottan arányos a csoportot alkotók társadalmi térben (tőkékkel) mérhető távolságával. Az világos, hogy a klasszikus statisztikai kategorizációba nem erőszakolható bele a prekariátus, tehát papíron nem létező osztály, ugyanakkor a társadalmi térben sem magától értetődő tagjainak közelsége. Statikusan szemlélve a mezőpozíciók struktúráját, utóbbi sem látható. Ahogy korábban, a prekariátus keletkezésének esetében, itt is azt kell megvizsgálni, hogy a társadalmi tér, különösen a gazdasági mező dinamikája milyen jellegű. Milyen valószínűséggel és mennyi idő alatt kerülhetnek egymáshoz közel a korábban egymástól távoli pozíciókat elfoglalók, kik ezek, illetve milyen irányú lehet ez a mozgás? Azt állítjuk, hogy a prekaritás egyik legfontosabb jellemzője és egyben osztálykijelölő kritériuma a társadalmi térben elfoglalt pozíció instabilitása. Ez az instabilitás elsősorban egy tőkekonverziós válság eredménye, amelyben aránytalanul nehézzé válik a kulturális tőke gazdasági tőkére váltása. Ez a konverziós gát azonban nem annak a következménye, hogy az előnyösebb pozíciókat elfoglalók sikeres ellenállást tanúsítanak az alulról érkezőkkel szemben, hanem annak, hogy a gazdasági mező növekvő autonómiája folytán jelentősen eltávolodik a kulturális mezőtől. A leírt differenciálódási folyamat természetesen számos feltételhez kötött – ez utóbbiak szempontjából van döntő jelentősége a globalizációnak. Kétségtelen, hogy a politikai-hatalmi harc tárgya, hogy milyen (például jogi) eszközökkel és milyen célok érdekében kell és lehet a tőkekonverziót segíteni, illetve a gazdasági mező autonómiáját korlátozni – a kettő szorosan összekapcsolódik. A prekaritás osztályként való azonosításának problémájával kapcsolatban kérdés, hogy új kategóriaként mennyiben ragadható meg. „Az ontológiai komplicitás nem eleve adott a heretikus diskurzusban; az eretnek adja a nevet [ti. új prekaritás], azonban adomány és az ellen-adomány – az elismerés, mely a nevet mint igazat ismeri el – között fennáll egy időintervallum, mely bizonytalanságot hordoz” (Dejanov é.n.), azaz idő kell ahhoz, hogy az új kategória szervezőerőként jelenjen meg a gyakorlatban, de a megnevezés, a formalizálás nem lehet független a társadalmi gyakorlattól, csak post 19


2013.07.18. 12:47:39

factum történhet. Talán világosabb, ha Thomas Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című könyvére utalunk, amelyben az oxigén felfedezésének körülményeit elemzi (Kuhn 2000) és megmutatja, hogy az 1770-es évek levegőkémiai kutatásaiban használt módszerek több tudóst is elvezettek oda, hogy a korábbi flogisztonelméletekkel nem magyarázható jelenségeket regisztráljanak, többek közt egy új anyagot, a „tiszta levegőt”. Ezt ugyanakkor csak 1781-ben nevezte el Lavoisier oxigénnek. A fölfedezés tehát nem egyszeri aktus, a megnevezés is csak kellő idő után jöhetett létre. E tudománytörténeti példa esetében (többek közt) az a tét, hogy ki kovácsolhat tőkét a fölfedezésből, kinek a neve szerepel majd a tudomány Pantheonjában. Az, hogy a prekárius osztály „fölfedezése”, megnevezése sem ártatlan cselekvés, legalább a nyelvfi lozófiai fordulat óta vitathatatlan. A szociológiának számot kell adnia arról a törekvésről (reprezentációs munka), amellyel a hatalmi harcban az egyes szereplők értelmezési sémáikat igyekeznek másokra kényszeríteni, mert a társadalmi struktúrában elfoglalt pozícióban „természetes” észlelési kategóriák jelentős befolyással bírnak a harcoló felek lehetőségeire. Bourdieu a társadalmi világ észlelésének kettős struktúrájáról beszél: objektíve nagyon különböző valószínűséggel válnak egyes tulajdonságok egyénekkel vagy intézményekkel kapcsolatos észlelés tárgyává, szubjektíve az érzékelési sémák korábbi szimbolikus harcok eredményei. A társadalmi világ leírása, észlelése tehát mindig rejt magában bizonyos szabadságot, kontingenciát, ugyanakkor kevéssé intencionális művelet, „nagyrészt a gyakorlatban, vagyis az explicit értelmezés és a verbális kifejezés szintje alatt zajlik”3 (Bourdieu 2010: 169). Bourdieu szerint az objektív hatalmi viszonyok újratermelődnek a társadalmi világról alkotott nézetekben, mert objektíve minél megcsontosodottabbak a viszonyok, az alávetettek annál inkább kénytelenek „reálisan” érzékelni saját helyzetüket. A társadalom viszonyainak megváltoztatásáért vagy konzerválásáért folyó politikai harc legfőbb tétje a viszonyokat megragadó kategóriák meghatározásának hatalma. Aki képes megnevezni egy csoportot, az képessé válhat reprezentálni is azt, s a csoport reprezentánsaként a csoport minden (valós vagy vélt) szimbolikus hatalmát is birtokolja – ez a ministerium mysteriuma. Bourdieu a megnevezés hatalmáról így ír: „A képesség arra, hogy entitások létét explicitté tegyük, hogy nyilvánosságra hozzunk, kinyilvánítsunk (vagyis objektiválttá, láthatóvá és akár hivatalossá tegyünk) valamit, ami korábban nem bírt objektív és kollektív léttel – tehát rossz közérzetként, aggodalomként, nyugtalanságként, reményként megmaradt az egyéni vagy sorozatos tapasztalat állapotában – hihetetlen társadalmi erőt jelent, olyan erőt, amely képes csoportokat létrehozni azáltal, hogy közös értelmezést, explicit konszenzust alakít ki az egész csoport számára” (Bourdieu 2010: 169). Aki képes reprezentálni, az egyrészt 3 Ez lényegében analóg a habermasi életvilágban lejátszódó nem-reflektált interszubjektív jelentésképződéssel.

20


2013.07.18. 12:47:39

képes átalakulni valamivé, ami korábban nem volt; teremti magát, másrészt teremti azt a társadalmi valóságot is, amelynek nevében szót kér. Ez igaz a politikusra, aki leplezetlenül a hatalomért harcol, de igaz a tudósra is, aki a prekáriusok „avatott ismerőjének” szerepében tetszeleg.

Zárszó Így szól a kanti kategorikus imperatívusz: „Cselekedj úgy, hogy az emberiséget mind saját személyedben, mind mindenki máséban mindenkor egyúttal célként is kezeld, sohase puszta eszközként” (Kant 1998: 48). Kant azonban nem élhetett a XXI. században és nem láthatta a modern kapitalizmus társadalomszervező erejét, amelyben egyre több embert fenyeget a társadalomból való kiszorulás veszélye, és amelyben sokszor azért folyik a küzdelem, hogy legalább eszközként részei maradhassanak a rendszernek. Az új prekaritás fogalma részben ezt a küzdelmet fejezi ki. Idő kérdése, hogy a társadalmi tér különböző tétekért folyó harcaiban mennyire lesz sikeres. Végső soron a sikeresség dönti el, hogy joggal nevezethető-e új osztálynak a prekariátus. Igazat kell adnunk Jean-Francois Lyotardnak, aki A posztmodern állapot című tanulmányában azt írja korunk tudományos és nem-tudományos nyelvjátékait uraló döntő kritériumról: „Légy operacionális (azaz összemérhető), vagy tűnj el!” (Lyotard 1993: 9). Az már látszik, hogy a prekariátus a társadalomtudományokat meghódította, pontosabban meghódították azok, akik ezen osztály tudományos reprezentánsaiként léptek föl. Ha a prekariátusról szólók nem is tarthatnak igényt az objektív igazság kifejezésére, arra mindenképpen, hogy objektív küzdelmek hatékony megfogalmazói legyenek. Személyes értékítéletünk szerint ez kívánatos, mert e megnevezés hatalma visszaszáll azokra, akiknek a nevében élnek vele. Még akkor is, ha ez az állítás már nem hivatkozhat valamely „nagy narratívára”. A prekárius osztály egy lehetőség, avagy Lukács György rövid, de annál pontosabb megfogalmazásában: „Nem úgy van az, hogy a kategóriarendszeren belül játszódik le a történelem, hanem úgy van, hogy a történelem a kategóriarendszer megváltozása” (Lukács 1989: 318).

21


2013.07.18. 12:47:40

Irodalomjegyzék Bourdieu, Pierre (1986): The Force of Law: Toward a Sociolgy of the Juridical Field. The Hastings Law Journal. 38. 805-853. Bourdieu, Pierre (2002): A gyakorlati észjárás: a társadalmi cselekvés elméletéről. Budapest: Napvilág Kiadó. Bourdieu, Pierre (2004): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke. In Angelusz Róbert (szerk.): A társadalmi rétegződés komponensei. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó. Bourdieu, Pierre (2010): A társadalmi tér és a csoportok keletkezése. In Angelusz Róbert – Éber Márk Áron – Gecser Ottó (szerk.): Társadalmi rétegződés olvasókönyv. TÁMOP 2010-201 Dejanov, Dejan (é.n.): A kijózanítás varázsa. Pierre Bourdieu szimbolikus forradalmáról. http://www.c3.hu/~prophil/profi054/dejanov.html (letöltve: 2013. 05. 13.) Erdélyi, Ágnes (2003): A társadalmi világ ideáltipikus felépítése. Budapest: Typotex. Kant, Immanuel (1998): Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Budapest: Raabe Klett. Kuhn, Thomas S. (2000): A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest: Osiris Kiadó. Lukács György (1989): Megélt gondolkodás. Életrajz magnószalagon. Budapest: Magvető Könyvkiadó. Lyotard, Jean-François (1993): A posztmodern állapot. Budapest: Századvég Kiadó. Sik Domonkos (2012): A modernizáció ingája. Egy genetikus kritikai elmélet vázlata. Budapest: Eötvös Kiadó. Standing, Guy (2012): The Precariat: From Denizens to Citizens? Polity. 44. Weber, Max (1987): Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai, I. Budapest: KJK.

22


2013.07.18. 12:47:40

Oláh Zsófia

A burzsoázia diszkrét bája Lakóparkok és önkéntes szegregáció Franciaországban

Bevezetés A zárt lakóparkok építésének trendje a XXI. század elejére a világ minden tájára eljutott, ám Franciaország csak kismértékben vette ki részét a lakóparképítési-lázból. A tanulmányban arra keresem a választ, hogy minek köszönhetik rendkívül alacsony népszerűségüket a franciaországi lakóparkok. A dolgozat az elkülönülés eszközeit vizsgálva azt kívánja bizonyítani, hogy a francia felső és felső-középosztály területi szegregációjának hosszú története a XXI. század legújabb lakhatási trendje nélkül is elegendő hatékony eszközzel ruházta fel a társadalmat a kirekesztésre. Egy olyan társadalomról beszélünk tehát, ahol a társadalmi távolságokat több évtizede fennálló lakhatási szokások konzerválják, amelyek azonban épp nagy múltjuknak köszönhetően váltak legitimmé és mindenki által elfogadottá. A dolgozat tehát nem kérdőjelezi meg a francia lakóparkok meglétét, sokkal inkább arra keres választ, hogy miért marginalizált jelenség az országban. A területi szegregáció vizsgálatakor az önkéntes alapon választott elkülönülés gyakran kisebb szerepet kap, hiszen ezen jelenség kapcsán ritkán találkozunk látványos konfliktusokkal. Samer Bagaeen és Ola Uduku (2010) felhívja a figyelmet a társadalmi fenntarthatóság kérdésére, mely olvasatukban egyet jelent az egyenlőtlenségek csökkenésével, ehhez pedig elengedhetetlen megérteni, hogy milyen okai vannak a felsőbb osztályok szegregációjának. A dolgozat első része értelmezi a lakópark fogalmát, majd áttekinti a nemzetközi szakirodalom által legtöbbet vizsgált témával kapcsolatos kérdéseket, a biztonság fogalmát, a közösségépítés lehetőségeit a lakóparkon belül, illetve a kirekesztés szerepét. Ezután vizsgálja a francia elit térben való elkülönülésre használt eszközeit, majd a francia lakóparkok történetének és jelenkori helyzetének áttekintésével zárul.

23


2013.07.18. 12:47:40

1. Mi a lakópark? – fogalmi keret A fejezetben először definiálom a lakópark fogalmát, majd felvázolom a lakóparkok tipológiáját, áttekintem az igazgatási alapul szolgáló tulajdonosi közösség kialakulását, végül pedig vázolom a lakóparkok elterjedésének folyamatát a huszadik század második felében. A lakóparkokról született elméletek legnagyobb része amerikai környezetből nőtt ki. A francia lakóparkokról készült írások (Billard et al. 2005, Le Goix–Callen 2010, Sabatier 2006) szinte kizárólag amerikai összehasonlításokra épülnek, így bármiféle elemzés nehézségekbe ütközik az amerikai kontextus ismerete nélkül. Milyen jelenségre referálunk, mikor lakóparkokról beszélünk? A lakópark kifejezést az angol gated community fordításaként használom a szövegben, annak ellenére, hogy ez a fordítás könnyen vezethet fogalmi zavarokhoz, ugyanis azok az épületegyüttesek, amelyeket Magyarországon a lakópark névvel illetünk, legtöbb esetben nem illenek bele a gated community fogalmi keretébe. A magyar szakirodalom (Csizmady 2008) a különböző jelenségek elkülönítése érdekében legtöbbször klasszikus lakóparknak fordítja a kifejezést, illetve a luxus előtag is gyakori jelzője az amerikai lakóparkoknak a hazai szövegekben. Ez találó a magyarországi kontextus esetében, ugyanis az eredetileg ÉszakAmerikában használt kifejezés a magyar lakóparkoknál sokkal jobb felszereltségű, exkluzívabb, igényesebb kivitelezésű és a környezettől markánsabban elkülönülő beruházásokat jelöl. Ám a franciaországi összehasonlításban már semmi sem támasztja alá az USA-beli lakóparkok luxus jelzőjét, sem a klasszikus elnevezést, ugyanis annak ellenére, hogy a lakóparkok tömegjelenséggé először Észak-Amerikában váltak, hasonló lakhatási formák már a XIX. század vége óta léteznek Franciaországban. A lakópark alapvetően lakóépületek olyan együttese, melyet fallal, kerítéssel különítenek el, így az ott található, korábban köztérnek minősülő területek (utak, parkok, játszóterek) többé már nem érhetők el bárki számára (Blakely 2007: 475). Atkinson és Blandey (2005) továbbá hangsúlyozza, hogy a lakóparkok egyik legfontosabb feltétele az a jogi és társadalmi környezet, mely az ott lakóknak kizárólagos hozzáférést biztosít bizonyos területekhez és szolgáltatásokhoz. Az amerikai irodalom ezen kívül kiemeli, hogy lakóparkok általában városhatáron, gyakran korábban még nem lakott területen épülnek (Low 2003). Azonban fontos megjegyezni, hogy az egykori városhatáron épült lakópark egy idő után könnyűszerrel válik a belső területek részévé, példa erre a Párizs XVI. kerületében található emblematikus Villa Montmorency. Dolgozatomban lakóparknak tekintek minden olyan épületegyüttest, melyben az ott lakók kizárólagos hozzáféréssel rendelkeznek korábban köztérnek minősülő területekhez, illetve korábban közszolgáltatásnak minősülő szolgáltatásokhoz. A lakóparkok csoportosításában Blakely (2007) tipológiáját követve háromféle lakóparkot különböztethetünk meg. Az első az életmód közösség (lifestyle community), 24


2013.07.18. 12:47:40

1. ábra: Floridai lakópark

mely többek között a nyugdíjasok számára épült lakóparkokat is magában foglalja, és gyakran olyan kényelmi szolgáltató egységekkel rendelkezik, mint sportklubok vagy közösségi klubházak. Nagyléptékű beruházásként írható le, hiszen van, hogy több ezer lakóegység található egyetlen lakóparkon belül és rendkívül kiterjedt szolgáltatások (egészségügy, oktatás, szórakozás stb.) állnak a lakók rendelkezésére. Az életmód közösségek az USA-n kívül rendkívül népszerűek olyan országokban, ahol a rendőrség nem tudja a fegyveres bűnözéstől megvédeni a tehetősebbeket, találunk ilyen közösségeket Dél-Amerikában, Ázsiában és egyes afrikai nagyvárosokban is. A második csoportot Blakely presztízs közösségnek (prestige community) nevezi, ez a típus a leggyakoribb Nyugat-Európában. A falak és az őrzött bejáratok a társadalmi ranglétrán elfoglalt pozíciót és tekintélyt szimbolizálják, a kifinomult esztétika az exkluzivitás illúzióját kelti, ugyanakkor a lakóparkon belül ritkábban találunk szolgáltató egységeket. A lakóparkok harmadik típusát az úgynevezett biztonsági zónák (security zones) alkotják. Ezen közösségek létrehozását szinte kizárólag a betörésektől és a bűncselekményektől való félelem motiválja. Az ilyen létesítmények rendkívül népszerűek a Mediterráneumban, ahol a luxusüdülők gyakran az alacsony jövedelemmel rendelkező helyi lakosok házainak közvetlen közelében találhatók (Blakely 2007).

25


2013.07.18. 12:47:40

2. ábra: A Három Mágnes

A kertvárosok eszmei hátterének bemutatása elengedhetetlen azon folyamat megértéséhez, mely a modern lakóparkok működési keretét biztosítja. A lakóparkok igazgatási alapja egy olyan tulajdonosi közösség, melyet ugyan magánbefektetés hív életre, de az ingatlanok üzemeltetését már a lakóközösség irányítja (Low 2003). Ez a fajta önigazgatási mód először Ebenezer Howard kertvarosokról alkotott szocialista utópiájában jelent meg. Howard a századfordulón publikálta írásait (1898, 1902), melyekben ismerteti a kertváros koncepcióját. Elképzeléseit a „Három Mágnes” ábrája szemlélteti. A városnak olyan problémákat tulajdonított, mint a légszennyezés, a tömeg, a nyomornegyedek és a magas árak, de a társadalmi és gazdasági lehetőségeket is a városhoz kötötte. Ezzel szembeállította a vidéket, mely a tiszta levegőt és a természet közelségét nyújtja, ám gazdasági szempontból nem tud versenyre kelni a város adta lehetőségekkel. A város és a vidék szintéziséből születik meg a kertváros, mely magába olvasztja mindkét településtípus előnyeit. A város polgárai fokozatosan felvásárolnák házaikat az eredeti befektetőktől és egy átmeneti periódus után a várost központi adózás nélkül, önállóan működtetnék, ezen kívül a közösség saját nyugdíjalappal rendelkezne (Hall 1999). A legtöbb kertváros azonban sosem vált önellátó településsé, az ipar és az ezzel járó munkahelyek kihelyezését nem sikerült megoldani, így a nagyvárosok vonzáskörzetében található negyedek szinte kizárólag lakónegyedekként funkcionáltak. A hatékony tömegközlekedés hiánya még inkább a közép- és felső középosztályok igényei felé tolta 26


2013.07.18. 12:47:41

az újonnan létrejött településeket, melyek így a tehetősebbek térbeli elkülönülését segítették elő. Annak ellenére, hogy Howard utópiája nem valósult meg, az általa elképzelt tulajdonosi közösség és az önigazgatás öröksége szolgáltatta a modern amerikai lakóparkok szervezési hátterét (Hall 1999). Az első, fallal körbevett lakóközösségek már a XIX. század második felében létrejöttek mind Amerikában, mind Franciaországban, azonban a lakóparkok a XX. század második feléig egyik kontinensen sem váltak igazán népszerűvé. A középosztály számára is elérhető első lakóparkok nyugdíjasok számára épültek az 1960-as, 1970-es években Kaliforniában és Floridában. A lakópark úgy biztosította egy kertes ház kényelmét, hogy a fenntartási munkálatok legnagyobb részét nem az ott lakók végezték, ami sok nyugdíjas számára rendkívül vonzó volt: „Azért jöttünk ide, mert a ház körüli munka legnagyobb részét mások végzik. Nem kell a kert fenntartása és más hasonló dolgok miatt aggódni. Az időnket hasznosabb dolgokra fordíthatjuk, a fűnyírás öröme már elmúlt” – meséli Setha Low egyik interjúalanya (Low 2003: 210)

Az 1980-as évek óta gomba módra szaporodtak a lakóparkok, először az USA-ban, majd szerte a világon. Ma semmiféle becsült vagy valós adat sem áll rendelkezésünkre arról, hogy világszerte jelenleg hányan élnek ilyen falakkal körülvett lakóközösségekben (Blakely 2007), azonban az USA több államában már az 1990-es évek óta igyekeznek megbecsülni a lakóparkban élők számát (Low 2003). Az American Housing Survey 2001-es felmérése volt az első, amely kvantitatív adatokkal szolgált az Egyesült Államok egész területére nézve. A felmérés szerint az amerikaiak 6%-a él fallal vagy kerítéssel körülvett lakóközösségben és 3,5%-uk lakik olyan helyen, ahol beléptetőrendszer vagy állandó őrszolgálat működik. Sanchez és társai (2005) diszkrimináció-analízis segítségével kimutatták, hogy a lakóparki ingatlan tulajdonosa legtöbb esetben fehér bőrű, házas és tehetős. Az USA-n kívül azonban a mai napig nem találunk lakóparkokkal kapcsolatos kvantitatív elemzéseket.

2. A lakópark-kutatás legfőbb kérdései A második fejezet a lakóparkokkal kapcsolatos elméleteket foglalja össze, foglalkozik a biztonság kérdésével, a közösségépítéssel és a kirekesztés problematikájával. A lakóparkokkal kapcsolatos elméleti irodalom legnagyobb része az USA-ban készült kutatásokra épül. Atkinson és Blandy megjegyzi, hogy „míg elemzők Dél-Amerikában, az USAban és Dél-Afrikában a fallal körbevett beruházások aktív tanúi voltak, a lakóparkok hatásának és költségeinek kiszámítása még csak most kezdődött az európai kontextus27


2013.07.18. 12:47:42

ban” (Atkinson–Blandy 2005: 178). Ez nemcsak azt jelenti, hogy a francia lakóparkokról kevés leírás áll rendelkezésünkre, hanem azt is, hogy ezen leírások elméleti hátterét az amerikai kontextuson alapuló kutatások adják. Személyes motiváció – a biztonság keresése

A lakóparkokkal kapcsolatos irodalom egyik legfontosabb kutatási területe a biztonság kérdése. Bár a biztonság ígérete nem mindig az elsődleges motiváló erő, mégis a legtöbb lakóparki ingatlant vásárló számára fontos szempont (Low 2001). A nagyváros sokszínűsége könnyen válhat zavaróvá, ezért egy olyan élettér kialakításának igénye, ahol a tulajdonos viszontlátja saját értékrendjét, sokak számára legitimálja a falak és kapuk felhúzását. Mikor személyes motivációikról kérdezik őket, a lakóparkokban élők ritkán említik az exkluzivitás keresését vagy a másoktól való elzárkózás lehetőségét, de a biztonság utáni vágy mindig kifejezésre jut. Low megkülönbözteti a fizikai biztonság és a biztonságérzet fogalmát. A fizikai biztonság alatt két tényezőt vizsgál, az egyik a városi bűnözés, mely a lakóparkok létrejöttének szimbolikus legitimációját adja, a másik pedig a lakóparkon belüli bűnözési statisztika, mely megmutatja, hogy a falak felhúzása sikeres stratégiának bizonyult-e (Low 2003). A bűnözési statisztikák szerint Észak-Amerika-szerte csökkent a nagyvárosi bűnözés aránya, például New Yorkban az emberölések száma 20%-kal csökkent az elmúlt tíz évben (UNODC 2011). A statisztikák tehát nem adnak magyarázatot a lakóparkok számának folyamatos növekedésére. Low a félelem kultúrájának elterjedésével magyarázza a paradoxont, hozzátéve, hogy a hagyományos amerikai város-ellenes diskurzus fontos eleme a nagyvárostól való félelem (Low 2003: 115). Utóbbi magyarázza ugyan az elővárosok létrejöttét, ám a kertvárosok falakkal való körbevételét már kevésbé. A lakóparkokon belüli bűnözési statisztikák a mai napig rendkívül ellentmondásosak, így a kutatók véleménye nem egyezik meg abban a kérdésben, hogy valóban biztonságosabbak-e a fallal körbevett közösségek. A Wilson-Doenges (2000) által vizsgált lakóparkok esetében a bűnözési adatok nem tértek el szignifikánsan azon lakókerületektől, melyek lakói hasonló profi llal (népsűrűség, méret, etnikai jellemzők, jövedelem és ingatlantípus) rendelkeztek. A biztonságérzet kérdése azonban már ennél jóval összetettebb és nehezebben mérhető. Low kutatásaiban rámutat, hogy lakóparkban élő interjúalanyai 90 százalékának elsődleges cél volt a biztonságos otthon megtalálása (Low 2001). Ráadásul, teszi hozzá, „miután valaki már beköltözött egy lakóparkba, minden esetben a lakóparkot választaná egy újabb költözéskor, még akkor is, ha a biztonság keresése korábban nem volt elsődleges motiváló erő” (Low 2001: 52). A biztonságérzet sok szálon köthető az épített környezethez, és a lakóparkok köré felhúzott falak könnyen válhatnak a biztonság és a rend szimbólumává az ott lakók számára. A kiszámítható környezet által közvetített biztonságérzet hozzásegíthet a személyes jól-léthez, még akkor is, hogyha valaki tisztá28


2013.07.18. 12:47:42

ban van azzal, hogy a falakkal körbevett lakópark nem feltétlenül biztonságosabb egy hasonló profi lú, mindenki számára nyitott lakókerületnél. Low egyik interjúalanya így nyilatkozik: „Óriási változás jelentett neki, mióta kiköltöztünk ide … Ez az a fajta biztonságérzet, mikor meg sem fordul a fejünkben, hogy olyan emberek bóklásznak az utcán és a szomszédságban, akik bánthatják őket. Még ha ez egy hamis biztonságérzet is, nem tudom. Ez volt a legfontosabb a férjemnek, hogy a gyereket kihozzuk ide, ahol biztonságban érezhetik magukat, és mi sem félünk attól, hogy amikor kimennek játszani az utcára, valaki elrabolja őket. És a falak miatt érzünk így.” (Low 2003: 98)

A lakóparkok anyagi biztonságérzetet is közvetíthetnek. Annak ellenére, hogy semmi sem bizonyítja, ingatlanügynökök sokszor olyan befektetésként jellemzik a lakóparkokat, ahol a megvásárolt ingatlan nem értéktelenedik el (Bislev 2004). Összességében elmondható, hogy a lakóparkba költözéskor az egyik legfontosabb tényező a biztonság keresése. Bár semmi sem bizonyítja, hogy a lakóparkok biztonságosabbak a nem körülkerített, hasonló státusú lakónegyedeknél, de a személyes biztonságérzetet növelik a rendet és áttekinthetőséget szimbolizáló kapuk és falak. A lakópark, mint a közösségépítés színtere?

A lakóparkok által felvetett másik kérdés, hogy mennyiben funkcionálnak közösségként. Feltételezhetjük, hogy egy exkluzív csoport tagjaként lojálissá válunk a csoport többi tagjához, illetve hogy a biztonságot kereső beköltözők nem csak a fizikai szimbólumok segítségével igyekeznek a kívánt stabilitást elérni, hanem a csoportkohézió erősítésével is. Wilson-Doenges megkülönbözteti a közösséget (community) a közösségérzettől (sense of community). Közösség alatt földrajzi egységet ért, míg közösségérzet alatt az ott kialakult kapcsolathálót (Wilson-Doenges 2000). Ezzel oldja fel a sokak által említett ellentmondást (Sanchez et al. 2005, Atkinson–Blandey 2005), mely a lakóparkok angol elnevezése (gated community) és az ott létrejövő közösség hiánya között feszül. A Wilson-Doenges által vizsgált lakóparkok esetében az alacsony jövedelemmel rendelkezők lakóparkjai közösségépítés szempontjából nem tértek el a hasonló, de fallal nem körülvett lakóegységektől. A „gazdag” lakóparkok esetében a kutatás meglepő eredményeket hozott: a fallal körbevett csoportokban a közösség szerepe kisebb volt, mint a nyitott kerületekben. A szerző azzal magyarázza a közösségérzet hiányát, hogy egy jól felszerelt lakóparkban elkerülhetők a napi interakciók, illetve a kifinomult technikának köszönhetően nem alakul ki az egymásra odafigyelés igénye. „Képzeljük el a következő jelenetet: egy lakos lefékez a lakópark bejáratánál, csak annyira tekeri le az ablakot, hogy az elektronikus kaput kinyitó kártyát működésbe léptesse. Áthajt 29


2013.07.18. 12:47:42

a lakóparkon, egészen az utcáig, ahol lakik, megnyomja a garázsát nyitó gombot, leparkol és bezárja a garázsajtót. A riasztórendszer deaktiválása után belép az otthonába, bezárja maga mögött az ajtót és újra működésbe lépteti a riasztót.” (Wilson-Doenges 2000: 608) Amikor bizonyos esetekben kialakul közösségérzet, ezt Low a lakók társadalmi, gazdasági és kulturális hasonlóságával magyarázza, amit egyik interjúalanya a minőségi egyén (quality of individual) kifejezéssel összegez (Low 2003: 64). Az önigazgató lakóközösséget sokak hatékony gazdasági eszköznek tartják, ám mélyebb kapcsolatok kialakítására nemigen látják alkalmasnak. A szigorú belső szabályozás kiszámítható életteret eredményez, de gyakran feszültség forrásává is válik. Az olyan helyzetek, mint kisállatok tartása a lakóparkban, vagy a belső szabályzat ellenére csókolózás az utcán könnyen komoly vitává fajulnak (Low 2003). A kisebb konfliktusok gyakran az őrszolgálat mediációjával oldódnak meg, bármiféle személyes kapcsolat nélkül: „a negatív konfrontáció veszélyét elkerülhetjük, ha a szomszéd ugató kutyája miatt az őrszolgálat beavatkozását kérjük” (Sanchez et al. 2005: 284). A lakóparkba költözés esetén sokakat motivál az az exkluzivitás, amit a falak jelentenek. A presztízs fontosabb lehet a szociális háló kialakításánál, így a különböző közösségi terek (pl. medence, golfpálya, edzőterem) nem feltétlenül a közösségi élmény kialakításáért felelnek, sokkal inkább a lakók vélt vagy valós státusát hivatottak kifejezni (Sanchez 2005). Tehát a közösségépítés gyakran csupán kis szerepet kap, az interakciók ritkák a lakók között. Azon terek és szolgáltatások, melyek első ránézésre a közösségért jönnek létre, sokszor kizárólag presztízsszimbólumként funkcionálnak. A lakópark és a kirekesztés

Önmagunk bezárása mások kirekesztését is jelenti. A lakóparkok szigorú beléptető rendszerrel rendelkeznek, sok esetben a vendégek számát és a látogatási időt is korlátozzák. A kizárás könnyen státuszszimbólummá válhat, ami elengedhetetlen azok számára, akik a presztízs miatt választják a lakóparkokat (Sanchez 2005). A lakosoktól különböző emberekkel való minimális kapcsolat azonban nem jelent kevesebb félelmet a mindennapokban. Az önszelekció a kizárás esetében is érvényes lehet, az intolerancia, a fajgyűlölet könnyen válhat a lakóparkba költözést motiváló tényezővé, a jelenséget Low interjúrészlete illusztrálja: „Alvin: [A régi környékünkön] nagyon, nagyon tanult közösség élt. Tudod mindenki egyetemre megy, nagyon családcentrikusak, és, szóval, ez egy egyszerűen egy csodálatos közösség. De változóban van, belső átalakulásokon megy át. Barbara: Etnikai változásokon. Alvin: Igen, etnikai változások, ez nagyon jól leírja ezt az egészet.” (Low 2001: 53)

30


2013.07.18. 12:47:42

A nagy társadalmi távolság különösen mélyen érinti a lakóparkokban nevelkedő gyerekeket. Az ismeretlentől való félelem könnyen átfordulhat a gyermek számára ismeretlen rasszok és osztályok elítélésébe. Low több interjúrészlettel is illusztrálja gyerekek irracionális félelmét: „Egy teherautó mögött haladtunk, aminek a platóján munkások utaztak a szerszámaikkal, és pont mögöttük álltunk meg a pirosnál. Tovább akart haladni, mert félt, hogy ezek az emberek elrabolják. Félelmetesek voltak számára. Elmagyaráztam, hogy ők munkások, „az ország tartópillérei”, és hogy munkából jönnek, tudod, de...” (Low 2003: 9) „Bárki át tud mászni ezeken a falakon”- mondja és a mintegy másfél méter magas falra mutat, ami a hátsó udvart és a medencét veszi körül: „Itt nem biztonságos. Magasabb falakat és több biztonsági őrt szeretnék.” (Low 2003: 95)

A gyerekek sokszor szüleiknél is jobban félnek az ismeretlentől, és a „másikkal” való bármilyen kapcsolatot igyekeznek elkerülni. A kulturális definíciók leegyszerűsítése könnyen dichotómiához vezet, melyben önmagunkat megkülönböztetjük a másiktól, a rossztól, melyben egy nemkívánatos önképtől úgy szabadulunk meg, hogy azt a másikra vetítjük. Sardar (2010) a lakóparkot az állam, a piac és a civil szervezetek által kialakított különleges viszonyrendszerként írja le. Amellett érvel, hogy ezen viszonyok a modern nyugati társadalmakban az egyén fejlődését teszik értékké, ezért a kirekesztés a haladás velejárójává válik, ami mind a társadalmi, mind a környezeti fenntarthatóság ellen szól. A fejezetben áttekintettem a lakóparkokkal kapcsolatos legfontosabb elméleti kérdéseket, a biztonság elemzésekor megkülönböztethetjük a valós (kvantitatív eszközökkel mérhető) biztonságot és a személyes biztonságérzetet. A közösség szerepe kapcsán az állapítható meg, hogy a lakók számára gyakran a közösség keresésénél fontosabb a presztízs hangsúlyozása. A kirekesztés kérdésének vizsgálatakor pedig a szakirodalom kiemeli a lakóparkban nevelkedő gyerekek félelmét a számukra ismeretlen világtól.

3. Önkéntes szegregáció Franciaországban A francia felsőbb osztályok hírhedtek exkluzivitásukról, a sikeres autoszegregáció egy olyan összetett és erőteljes kapcsolathálónak köszönhető, melynek célja a szokások, az erőforrások, a szimbolikus és materiális terek védelme. Alapvetően nehézségbe ütközik az, aki a francia elitek életmódját vizsgálja, ugyanis a rendelkezésre álló szakirodalom nem túl bőséges, szinte kizárólag Michel Pinçon és Monique Pinçon-Charlot munkáira korlátozódik. Az adatok hiánya mellett gyakori probléma, hogy a felsőbb osztályokat 31


2013.07.18. 12:47:42

kutató tudós igyekszik maximális távolságot tartani kutatása tárgyától, kvantitatív adatfelvételt választ vagy már kész adatsorok elemzésében igyekszik új korrelációkra lelni (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Egy másik ok, hogy a tehetős emberek életmódjának kutatása gyakran első ránézésre haszontalannak tűnhet, míg a szegényebb rétegekkel való együttműködés könnyen azt az illúziót keltheti a kutatóban, hogy munkájával jobbá teszi a világot – annak ellenére, hogy a változások kieszközölése nem a kutató feladata, a személyes motiváció a kutatási terület kiválasztásában nagy szerepet játszhat. A felsőbb osztályok zárt körei

A francia elit értékes kapcsolathálójának köszönhetően sikeresen őrizte meg pozícióit generációkon át. A francia társadalomban a mobilitás méréséhez az egyénen és a szűk családon túl a nagycsalád és egyéb kapcsolathálók feltérképezésére is szükség lenne, állítja Pinçon és Pinçon-Charlot (1998). Mivel azonban ezen összetett hálózatok vizsgálata rendkívül nehézkes a kvantitatív elemzésben, a francia társadalmat gyakran meritokratikusabbnak ábrázolják, mint amilyen valójában. Az újonnan felemelkedettek nagy részének valójában vannak kapcsolatai a történelmi elittel, még ha távolibbak is (Pinçon–Pinçon-Charlot 1998). Fontos tehát hangsúlyozni, hogy az elit kirekesztő stratégiái egy nagyobb körhöz érnek el, a már létező önkéntes alapú szegregáció kódjai sokak számára hozzáférhetőek még akkor is, ha korábban nem képezték a történelmi elit részét. A felsőbb osztályok közösségépítő tevékenysége gyakran rejtett első ránézésre. Nem találunk nyilvános gyűléseket, sztrájkokkal bénított tömegközlekedést vagy különböző közterek elfoglalásáról szóló híreket. Az érdekérvényesítés diszkrét, zárt körökön keresztül, exkluzív találkozón és személyes kapcsolatokon át zajlik. Ezen kapcsolatok könnyebben átláthatók bizonyos egyesületek vizsgálatakor, melyek közvetlenül vagy közvetve az elit által uralt tér fenntartását szolgáljak. Az egyesületi részvétel nem csupán ízlés kérdése, az éves tagdíjak sokak számára megfizethetetlenek. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ez a fajta lobbi nem esik semmilyen törvény által büntethető kategóriába, nem beszélhetünk korrupcióról vagy manipulációról, az érdekérvényesítés sikere az osztályszolidaritásnak köszönhető (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). A felsőbb osztályoknak létrehozott klubok segítik a tagok státuszának fenntartását és a további érvényesülést. Bizonyos pozíciók elérése lehetetlen ezen klubtagságok nélkül, „ott lenni azt jelenti, hogy létezünk” mondja Cyril Grange Pinçon és Pinçon-Charlot egyik interjújában (2007: 227). A Bois de Boulogne sportklubjai példaként szolgálhatnak annak bemutatására, hogy milyen eredeti funkcióitól eltérő lehetőségeket biztosít egy zárt szervezet a pozíciók megőrzésére. A Bois de Boulogne Párizs tulajdonát képezi 1852 óta, a parkot bárki látogathatja, de több zárt klub is található területén, mint például az 1865-ben 32


2013.07.18. 12:47:42

alapított Cercle des Patineurs (Korcsolyázók Klubja), mely koronglövészeti klubként is üzemel. Az 1882-ben alapított Racing Club de France jelentős területeket hasított ki a Bois de Boulogne-ból, mely tendenciát folytatta a nem sokkal később alapított Polo de Paris (Párizsi Lovaspóló Klub) és a Cercle de l’Étrier (Lovasklub). Ezen klubok a mai napig működnek, a tagságot csak kevesen engedhetik meg maguknak, egy klub 2-4000 főt számlál, ami nem számít jelentősnek egy tízmilliós metropoliszban. Szolgáltatásaik körét azonban jelentősen kiterjesztették, teniszpályák, medencék, röplabdapályák találhatók a klubok területén. A klubház bárként, illetve étteremként is üzemel, a fogadóhelyiségek mellett szaunát és kiterjedt egészségügyi szolgáltatásokat találunk itt. A Polo de Paris elegáns étterme nem kizárólag klubtagok számára érhető el, gyakoriak az olyan üzleti ebédek, melyek az Amis du Polo (A lovaspóló barátai) egyesület tagjai szerveznek. Az eredeti sporttevékenység ma már nem az elsődleges ok az adott klubhoz való csatlakozásra, az exkluzivitást a tagok gondos kiválasztása biztosítja. A klubokról kevés információ található az interneten, a jelentkezők éveket várnak a bekerülésre, és ha nem ismernek senkit az adott klub tagjai közül, gyakran elutasítják őket. A különböző klubokat a felsőbb osztályok más és más csoportjai látogatják – a Párizs hetedik kerületében élő értelmiségi általában nem ugyanannak a klubnak törzsvendége, mint a nyugati elővárosok egyikéből érkező újgazdag vállalkozó. Bár az elkülönülés fontos tereit biztosítják ezen klubok, a tagok tapintatos kiválasztásának és a Bois de Boulognebeli diszkrét elhelyezkedésnek köszönhetően csak kevesen ismerik ezen szervezeteket (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Felsőbb osztálybeli szervezetek egy másik tömbje műemlékvédelemmel kapcsolatos munkát folytat. A műemlékek védelme sokak számára fontos lehet, ám a történelmi elit számára ez a múlt és a múltban megszerzett privilégiumok konzerválását jelenti. A XIX. század végén, 1899-ben Párizsban alakult meg a Société Historique et Archéologique (Történelmi és Archeológiai Egyesület), mely a nyolcadik kerület építészeti értékeinek megőrzését tűzte ki céljául, miközben az ott élő tehetős családok számára biztosított teret az elkülönülésre. Franciaországban az egyesületek helyzetét egy 1901es rendelkezés szabályozta, így ekkor sok, addig csupán informális keretek között működő szervezet kapott státuszt. A G8 csoport kisebb, műemlékvédelemmel foglalkozó egyesületeket tömörít, melyek a csoportosulásnak köszönhetően autonómiájuk megőrzése mellett hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. A tagszervezetek főleg felső közép- és felső osztályok tagjait tömörítik (Pinçon–Pinçon-Charlot 1998). Egy másik fontos szervezet az SOS Paris, mely egész Párizs örökségvédelmét tűzte ki céljául 1973-as megalakulásakor. Az 1970-es években tevékenységük a toronyházak felhúzása, illetve a vásárcsarnokok lebontása ellen irányult, ezen kívül a régi épületek lerombolása helyett renoválásukért lobbiztak. Az elit tereinek védelme nem kerül nyíltan kifejezésre, de a tevékenység legnagyobb része Párizs tehetős kerületeiben folyik mind a mai napig (kivételek természetesen vannak, ilyen például egy régi mozi védelme a ka33


2013.07.18. 12:47:42

otikus Barbès-Rochechouart metróállomás mellett). A szervezetnek mintegy ötszáz állandó tagja van, akik gyakran ugyanazon oktatási intézményekben szereztek diplomát és fontos pozíciót töltenek be a közigazgatásban, illetve a politikában. A tagok karrierje sokszínű, de a közös alma mater segíti mind a belső kommunikációt, mind a külvilág felé közvetített egységes profi l kialakítását. Találunk számos olyan kisebb szervezetet is, mint például Comité Vendôme, mely kizárólag a Place Vendôme védelmére fókuszál, vagy a Sauvegarde de l’Art Français (A Francia Művészet Védelme), mely a vallási örökség védelmét tűzte ki céljául, és tagjai főleg a történelmi elit köreiből kerülnek ki (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Összességében elmondható, hogy a felsőbb osztályok zárt körei hatékony eszközökkel rendelkeznek az általuk használt terek megőrzésére és konzerválására, ezáltal helyzetük fenntartására. Míg a Bois de Boulogne klubjai a csoportkohézió erősítését segítik egy olyan térben, mely magánklubok funkcionálását teszi lehetővé egy közparkban, addig a műemlékvédelemmel foglalkozó szervezetek elsődleges célja a tér konzerválása, és a csoportkohézió ennek következtében jön létre. A nem kívánt kizárása Île-de-France-ban

Az önkéntes szegregáció a francia társadalom egyik fontos jellemzője. Ahogy Pinçon és Pinçon-Charlot ironikusan jellemzi: „Szabadság, egyenlőség, testvériség. De mindenki a saját helyén” (2007: 28). A következő példák a nem kívánt kizárásának különböző stratégiáit mutatják be Île-de-France-ban. A párizsi felső közép- és felső osztály főleg a város nyugati felére koncentrálódik, a hetedik, nyolcadik, tizenhatodik és tizenhetedik kerületbe. Az épületek mérete és beosztása nagyvonalúan bánik a térrel, az otthonokban a magánélet terei mellett fogadásokhoz szükséges szalonok és étkezők is megtalálhatóak. A reprezentáció gyakran fontosabb a magánéletnél, ahogy azt Pinçon és Pinçon-Charlot egyik interjúalanya is érzékelteti: „Mindent föláldoztunk a szalonokért. Volt egy nagy és egy kis szalon, egy étkező … A hálószobák kicsik voltak, rosszul tervezték őket, egy keskeny folyosóról nyíltak. Öszszességében minden a fogadásokért lett kialakítva” (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007: 22).

A kizárás gyakran egyetlen épületen belül is markánsan megjelenik. Île-de-France nyugati részén számos házban a mai napig más ajtón lépnek be a vendégek és az őket kiszolgáló személyzet. A lakók és a tulajdonosok által használt belépő látványos és minden esetben a ház előtti nagyobb utcáról nyílik, míg a takarítónők, és házvezetőnők egy oldalsó, kisebb bejárati ajtót használnak (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). A tér felügyelete természetesen a magas ingatlanárákkal is biztosítható, melyek sok embert kizárnak ezekből a kerületekből, míg a szabad piac melletti érvek gyakran lefegyverzik a társadalomkritikát. Az újgazdagok számára a megfelelő helyen találha34


2013.07.18. 12:47:42

tó ingatlan megvásárlása biztosítja a nagyburzsoáziába való integrációt megkezdését. Capron (2006) hangsúlyozza a kapcsolatot a liberális gazdasági működés nyertesei és a szegregáció támogatói között. Neuilly-sur-Seine példája több szegregációs stratégiát hivatott bemutatni, melyek hírhedté ugyan ebben a gazdagságáról ismert elővárosban váltak, de több más város is átvette az általuk alkalmazott gyakorlatok egy részét. Neuilly egy körülbelül 60 000 lakosú város, mely Párizs nyugati határa és a La Défense, Île-de-France üzleti negyede között fekszik. A XIX. század feltételei rendkívül kedvezőek voltak egy elegáns előváros kialakítására – akkoriban a területet egyik oldalról a nyugati tehetős kerületek határolták, míg másik oldalról a Szajna és erdőségek vették körül. A város sikerét többek között a hosszútávra megválasztott polgármesterek is biztosítottak. Achille Peretti a második világháború végétől mintegy negyven évig volt a város polgármestere, az őt követő Nicolas Sarkozy 1983 és 2002 között pedig majdnem 20 évig. Sarkozy egyik fontos intézkedése volt a parkok, kertek és zöld területek számba vétele a városban, illetve új zöldterületek kialakítása. A lokálpatriotizmust támogatta az az intézkedés is, mely a különleges történelmi vagy építészeti értékekkel rendelkező villákat és egyéb épületeket vette számba, illetve ezen épületek védelmét tűzte ki célul. Ezen intézkedéseknek köszönhetően Neuilly a mai napig őrzi egy nyugodt és harmonikus előváros képét, annak ellenére, hogy 16 000 fő/km2-es népsűrűségével a város a környező területeknél sokkal sűrűbben lakott. Fontos azonban kiemelni, hogy ezen számításokba a zöld területeket nem számolják bele, míg az ipari területeket igen, így lehetséges, hogy a szomszédos iparváros, Nanterre 6900 fő/km2-es népsűrűségével sokkal zsúfoltabbnak tűnik (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Ám a városban a szegregációt a hosszú kormányzati időtartamoknál sokkal mélyebb lobbizás biztosítja. Az egyik szegregációs törekvés a szociális bérlakásokkal függ össze. Bár a szociális bérlakások nem az elit kiszolgálására jönnek létre, fontos megemlíteni őket, ugyanis a bérlakásépítés elkerülése segíti az elit autoszegregációját. Egy 2000-ben hozott törvény értelmében1 minden ötvenezer főnél nagyobb népességű francia agglomerációs városban a szociális bérlakások aránya minimum 20% kell, hogy legyen, ellenkező esetben a városnak büntetést kell fizetnie. Neuillynek 2004-ben nyolcszázezer eurós büntetést kellett fizetnie, ám a rákövetkező három évben felmentést kapott, mert a város szociális bérlakásépítésbe kezdett. Ennek ellenére 2006-ban a szociális bérlakások aránya csupán mintegy 3% volt, ezek nagy része pedig a szociális bérlakások felső kategóriájába esett, így továbbra is kirekesztve a legszegényebbeket (Pinçon–PinçonCharlot 2007).

1

Loi relative à la solidarité et au renouvellement urbains

35


2013.07.18. 12:47:42

A várost körbevevő autópálya-körgyűrű Neuilly másik nagy győzelme volt. Párizs belső körgyűrűje nem csupán a közlekedést segíti elő, összetett és szimbolikus szerepet tölt be a város életében. Kijelöli a történelmi város határát és élesen megkülönbözteti Párizst az elővárosoktól, ezzel együtt fizikai akadályként jelenik meg a várost az elővárosokkal összekötő közlekedésben. Ugyanakkor a mintegy 36 kilométeres körgyűrű nem egyformán néz ki Párizs különböző határain. A keleti oldal elővárosaiban, ahol rendkívül nagy a szociális bérlakások aránya, az út tényleges fizikai akadály, kevés a gyalogos átkelőhely. Stadionok és egyéb sportlétesítmények, hulladéklerakók és parkolók találhatók az egykori városfal helyén. Az elkülönítés rendkívül tudatos politika eredménye, ahogy azt a Bertrand Lemoine építészt idéző Pinçon és Pinçon-Charlot is megmutatja: „Párizst, írta ő, pontosan és elegánsan kell definiálni, hogy az Île-deFrance-ba érkező külföldiek elmondhassák, »íme ez Párizs«, anélkül, hogy összekevernék olyan városokkal, mint Levallois, Aubervilliers, Pantin, Vitry vagy Malakoff ” (2007: 37). De a körgyűrű nyugaton szerényebb képet mutat, a lakóházak és a szűk utcák egészen közelről határoljak, így a látkép a folyamatosság érzetét kelti, Neuilly határában pedig a körgyűrű forgalmát a föld alá terelték, így az elővárosból érkezők bármiféle fizikai nehézség nélkül közelíthetik meg Párizst (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Az önkéntes szegregáció azonban sokkal kisebb léptekben is sikeres. Sok család alapított egyesületet saját mikrokozmosza védelmében, egy-egy épület vagy utca állapotának fenntartásáért. A rue du Cirque esete példaként szolgálhat a hatékony lobbi bemutatására egy csupán kis területet érintő ügyben. A rue du Cirque az elegáns párizsi nyolcadik kerület azon kevés utcáinak egyike, ahol a mai napig főleg lakóházakat találunk. Egy vállalkozás nyolc lakást irodává, illetve egy művészeti galériává tervezett átalakítani, az eredeti tervek a homlokzaton nem változtattak, így a műemlékvédelem kérdése fel sem merült. A lakosok azonban aggódtak az esetlegesen megnövekvő forgalom miatt, illetve a kockázat miatt, hogy az ingatlanokat később esetleg kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozóknak adják tovább, ezért létrehoztak egy egyesületet. Az utca lakosainak 98%-a csatlakozott az egyesülethez, és az SOS Parisszal közös lobbinak köszönhetően elérték az eredeti tervek átalakítását, a közlekedés szabályozását az utcában. Gyakori eset az olyan terek védelme is, melyeket a felmenők hasznosítottak, illetve terveztek legtöbbször nagy családok számára. A mind a mai napig az épületben élő leszármazottak lobbija sikeresen megóvja ezeket a házakat, annak ellenére, hogy az épületek sokszor semmilyen speciális építészeti értéket nem hordoznak, ráadásul gyakran nem felelnek meg a jelenlegi építészeti szabályozásnak (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Ezen stratégiák megmutatják, hogy gyakran kiterjedt kapcsolathálójuknak és érdekérvényesítő képességüknek köszönhetően kisebb lakóközösségek is képesek megvédeni a rendelkezésükre álló teret. Vagyis az exkluzivitás eléréséhez nincs szükség eddig nem létező kapuk és kerítések felállítására, sem korábban köztérnek minősülő területek kisajátítására. 36


2013.07.18. 12:47:42

A fenti esetekben a tér megőrzése egyben a fennálló társadalmi rend megőrzése, és fordítva. A francia önkéntes szegregáció néhány módszere kizárólag az elit számára férhető hozzá, ám legnagyobb részüket a lakóparkok potenciális lakói, a középosztály tagjai is sikerrel alkalmazhatják. A térbeli kirekesztés bevett stratégiáinak köszönhetően a lakóparkok létrehozása kevésbé népszerű Franciaországban. Ellentétben azon országokkal, ahol a társadalmi struktúra jelenleg nem stabil, a közelmúltban elitváltás történt, a középosztály megerősödése új jelenség, vagy éppen a társadalmi struktúra meritokratikus rendszere könnyen a bizonytalanság érzetét kelti. A fenti esetek vizsgálata után egyértelműnek tűnik, hogy a francia társadalomban a területi különbségtételek rendszere rendkívül összetett és gyakran diszkrétebb, mint a lakóparkok hivalkodó kerítései.

4. Lakóparkok Franciaországban A francia lakóparkokat gyakran újdonságként értelmezik az országban. Ugyanakkor egy-egy közterület kapukkal és kerítésekkel való lezárása ott sem új jelenség. Az önkéntes szegregáció velejárójaként bizonyos területek lezárása régóta létezik Franciaországban, ezért a modern lakóparkok megjelenése sokszor kevésbé meglepő. Fontos továbbá megjegyezni, hogy bár a francia társadalom sok változáson ment át az elmúlt években, a felső és felső-középosztály biztosan őrzi pozícióit és életmódját. A lakóparkok globalizált modellje ezért lassan válik elfogadottá olyan csoportokban, melyek státusukat a múlt darabjainak konzerválásával igyekeznek biztosítani. A francia lakóparkok története

1977-ben a lakóparkok nemzetközi divatjának elterjedése előtt Párizsban a villák és zárt utcák száma mintegy 1500 volt. Az első francia lakóparkok a XIX. század közepén jöttek létre. A legelső fallal körülvett lakónegyedet, a Parc de Montretout-ot 1832-ben alapították Île-de-France nyugati felén, Saint-Cloud városában. Az eredetileg királyi tulajdonban levő birtok sokáig laktanyaként funkcionált, majd 1832-ben egy magánbefektető vásárolta meg a területet és hozott létre nem sokkal később egy ingatlantulajdonosi társaságot. A közösség mind a mai napig funkcionál, ötven lakóegységgel és kávéházzal, bálteremmel rendelkezik, fontos azonban kiemelni, hogy a telepet körülvevő fal és kapuk a királyi birtok hagyatéka. A Villa Montmorency az egyik legismertebb fallal körbevett lakópark, melyet 1853-ban alapítottak korábban nemesi tulajdonban levő földterületen. Ma mintegy százhúsz luxusingatlan található itt, az ingatlanok a párizsi normákkal ellentétben rendkívül nagyok és bőségesen bánnak a térrel. Bár ebben az esetben is elmondható, hogy a falak már a villa létrehozása előtt álltak, a biztonsági 37


2013.07.18. 12:47:42

intézkedések sokkal szigorúbbak, mint Saint-Cloud-ban, az itt található utcák magánszemélyek előtt zártak, állandó őrszolgálat biztosítja a lakóparkban élők zavartalan nyugalmát. A Villa des Gravilliers, egy 1897-ben épült lakópark a fentiektől egészen eltérő eszmei áramlat eredményeként jött létre. Az utópista szocializmusra reflektáló lakópark egy munkásait elszállásolni igyekvő gyáros megbízásából épült, tehát nem az elit számára jött létre. A telep körül felhúzott falak nem képezik a területi örökség részét, ugyanis a beruházás korábban használaton kívüli területen épült, a hetvenöt ingatlant lottón sorsolták ki a gyár munkásai között. Mivel a XX. század elején a munkások ingatlanhoz jutását kedvezményes hitelekkel támogatták, így több lakópark is épült Párizs keleti felén a munkásosztály számára (Le Goix–Callen 2010). Az 1928ban elfogadott Loucheur törvény a szociális bérlakásépítés fellendülését eredményezte, a harmincas években több, tíz-tizenöt lakásból álló lakópark épült Párizs-szerte munkások számára (Le Goix 2006). A törvényi háttér tekintetében a lakóparkok önigazgatását szakszervezeti egyesületek (syndical association) látják el. Ezen egyesületek 1865-ben kaptak jogi státust. Kezdetben a szabályozást csak mezőgazdasági területen alkalmazták, majd 1888-tól már lakott területen is működhettek. Ennek értelmében a szakszervezeti egyesületek magánutakat építhetnek, illetve önállóan szabályozhatják a társulás zöldterületeinek,

3. ábra: A Villa Montmorency bejárata

38


2013.07.18. 12:47:43

parkjainak fenntartását (Pinçon–Pinçon-Charlot 2007). Mivel a lakóparkok fenntartásának és igazgatásának törvényi keretei már a XIX. század végén megszülettek, a XX. századi újabb építkezéseknek semmilyen jogi akadályt sem kellett leküzdeni. A jogi szabályozás továbbá kapcsolatot teremt a XIX. század végen épült és az újonnan létesült lakóparkok önigazgatási mintáiban. Ezen túl fontos megemlíteni, hogy a térbeli elkülönülés mindig is a francia habitus részét képezte. A bárki számára nyitott amerikai elővárosok sosem léteztek Franciaországban, a magánterület itt mindig is markáns kerítésekkel és falakkal különült el – ebből a szempontból a kerítések nem házankénti, hanem több ház köré való felhúzása kevésbé látványos változás (Sabatier 2006). A francia lakóparkokkal kapcsolatos irodalom gyakran következetlen a lakópark definícióját illetően. A járókelők elől lezárt, eredetileg közterületnek minősülő zsákutcák van, hogy a lakópark-definíció részét képezik, van, hogy nem, de a döntés szinte minden esetben magyarázat nélkül történik. Még a zárt utcákat a definícióba foglaló munkák sem tudják igazán integrálni a jelenséget az USA-ban található lakóparkokkal is foglalkozó komparatív tanulmányokba, mivel Észak-Amerikában ez a fajta szegregációs stratégia ismeretlen (Billard et al. 2005). A második problémakört a szociális bérlakások jelentik, melyek besorolása sokszor már az amerikai szakirodalomban sem tisztázott. Mivel a szociális bérlakások tömbjei gyakran kerítésekkel, falakkal, biztonsági kamerákkal vannak megerősítve, így elmondható, hogy ezek az épületek a lakóparkok materiális kritériumainak megfelelnek. Azonban mikor valaki szociális bérlakásért folyamodik, nem választhatja meg szabadon, hogy milyen épületben szeretne lakni, ezért nem beszélhetünk önkéntes szegregációról. Ezen túl a szociális bérlakások semmiféle önigazgatási joggal sem rendelkeznek, illetve nem funkcionálnak közösségként, bár ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy míg az angol gated community kifejezés utal a közösség meglétére, addig a Franciaországban használatos résidence fermée (zárt lakóterület) illetve résidence surveillée (ellenőrzött lakóterület) kizárólag biztonsággal kapcsolatos kérdésekre céloz, a közösség meglétét nem firtatja (Sabatier 2006). Több kutató is megemlíti, hogy a biztonság kérdése a kilencvenes évek kezdetétől egyre nagyobb szerepet kapott a szociális bérlakások ügyében. 1995-ben törvény szabályozta azokat a kezdeményezéseket, melyek a résidentialisation2 politikájaként váltak ismertté, és kettős ajtók, térfigyelő rendszerek, beléptető kódok, kapuk és kerítések kialakítását támogatták. A politika célja az volt, hogy a lakók biztonságban érezzék magukat azon kerületekben is, ahol a bűnözés aránya rendkívül magas. Ezt úgy próbáltak elérni, hogy a köztér és magántér között elhelyezkedő területeket (lépcsők, liftek) privatizálták, ugyanis ezek korábban gyakran agresszió és garázdaság színterei voltak (Billard et al. 2005). A kezdeményezés eredményeitől függetlenül fontos kiemelni, hogy a bizton2

Olyan rehabilitációs politika, mely a lakókat erősebb szereplőkké teszi az őket közvetlenül körülvevő térben.

39


2013.07.18. 12:47:43

ság és ezzel párhuzamosan a bezárkózás igénye először a központi irányítású szociális bérlakásszférában jelentkezett, és csak évekkel később érkezett meg a trend a privát ingatlanpiacra. Összességében elmondható, hogy a francia lakóparkok önszerveződő irányítása az amerikaiaktól eltérő alapon történik. Mint ahogy a Villa Montmorency példája is mutatja, az első lakóparkok esetében a privát szféra kiterjesztése sokkal fontosabbnak bizonyult a biztonsági kérdéseknél. Azonban nehéz általános következtetéseket levonni, különösen, mivel a helyi történelmi örökségnek tekinthető villák és zárt utcák elemzése gyakran nem képezi a lakóparkokról szóló szakirodalom tárgyát, míg a központilag irányított szociális lakhatási projektek sokszor bekerülnek az elemzésbe. A lakóparkok ma

A francia lakóparkok jelenségével kezdetben szinte kizárólag újságírók foglalkoztak. 2000 környékén számos cikk jelent meg a témában a Le Monde, az Urbanisme, a Le Monde diplomatique és a Manière de voir hasábjain (Billard et al. 2005). A legtöbb újságíró, köztük Hacène Belmessous (2000, 2003), drámai leírásokat készített a gazdagok gettóiról, a biztonság és a közösségi szabályozás kérdéseit rendszerint a kinti is benti világ kontrasztjának leírásában igyekeztek megfogalmazni. A francia lakóparkok számát nehéz megítélni, pontos adatok a mai napig nem állnak rendelkezésre. Kutatások kimutatták, hogy az önmagukat lakóparkként definiáló ingatlanpiaci beruházások gyakran szinte semmiben sem különböznek egy átlagos elővárosi építkezéstől, a bejáratnál nem találunk őröket, kerítések nincsenek vagy csak szimbolikus méretűek, biztonsági kódok sincsenek használatban. Billard és társai 2002-ben megjelent ingatlanpiaci hirdetések alapján igyekeztek leírni a francia lakóparkok általános jellemzőit. 2002-ben az önmagukat lakóparkként definiáló építkezési beruházásoknak csak 12 százalékában találkozunk a fizikai elkülönülés elemeivel. Az elkülönülés fizikai elemeire hangsúlyt fektető beruházások legnagyobb része önszerveződő irányítással működik. Ezek az épületek a legtöbb esetben kis méretűek, például 2002-ben a látványos elkülönülést hangsúlyozó lakóparkok átlagos háztartás száma 38 darab volt. Ilyen kis beruházások esetében az elkülönülés bizonyos elemei nem kifizethetők, portaszolgálat létrehozására például Franciaországban átlagosan 80-100 háztartást tömörítő lakóházak esetében van lehetőség. Így a legtöbb hirdetés a kerítés, a kapuk és a videokamerák meglétét hangsúlyozza (Billard et al. 2005). Az országon belüli elhelyezkedés rendkívül változatos: a XX. század végének első komolyabb lakópark-építési beruházásait Toulouse környékén találjuk, a várost hamar követte Île-de-France, Montpellier és Dijon. Ma már minden nagyobb városias területén találunk lakóparkokat. 2002-ben a zárt lakóparkokat kínáló ingatlanpiaci hirdetések (az 1537 lakóparki beruházásból mindössze 183-ban találkozunk az elzárkózás eleme40


2013.07.18. 12:47:43

ivel), legnagyobb része Île-de-France-ban található, ezt követi Toulouse. Toulouse kiemelkedik abból a szempontból, hogy az összes, a környéken hirdetett lakópark között rendkívül nagy arányban találunk zártként hirdetetteket, 2002-ben a környéken hirdetett lakóközösségek 46%-a sorolható a zárt lakóparkok közé (Billard et al. 2005: 36). A lakóparkok általában dinamikusan fejlődő elővárosi területeken épülnek, ez a XIX. században a párizsi tizenhatodik kerületet jelentette, míg a XX. század végén Marne-la-Vallée-t (Le Goix 2006). A biztonság kérdésénél fontosabb az exkluzivitás hangsúlyozása, illetve az épületek és a kertek, parkok esztétikus kivitelezése, mely ritkán kap szerepet az amerikai lakóparkok esetében (Billard et al. 2005). Le Goix és Callen (2010) szerint a lakópark-építés globális trendje nem feltétlenül kerüli el Franciaországot, de mindenképpen később érkezik meg, ennek oka pedig az ingatlanpiaci beruházók profi ljában rejlik – a francia ingatlanpiacon egészen az 1990-es évek végéig szinte kizárólag helyi beruházók szerepeltek, a nemzetközi vállalkozások csak ezután kezdtek el rendkívül lassú ütemben beáramlani. Nagyon keveset tudunk a francia lakóparkokban élőkről. Oberti és Préteceille (2011) a francia középosztály lakhatási szokásait vizsgálva arra mutat rá, hogy a biztonság és elzárkózás kérdése alapvetően a politikai hovatartozás mentén osztja meg a francia középosztályt. Glasze (2003) is hangsúlyozza a kapcsolatot az aktuális politikai irányzatokkal, mikor kiemeli, hogy a 2002-es választások kampányában megjelenő, közbiztonság megerősítésére vonatkozó ígéretek megnövelték a keresletet a biztonságot hirdető lakóparkok iránt. A francia lakóparkokról készült legtöbb kutatás azonban nem foglalkozik az ott lakók politikai hovatartozásával, az elemzés gyakran a befektetőket, a biztonság kérdéseit, és a lakópark közvetlen környezetével fenntartott kapcsolatát vizsgálja. Mivel a lakók kevésbé ismertek, ezért a mai napig sokakban él az újságírók által kialakított elképzelés, mely szerint a lakóparkok kizárólag az elitek lakhelyéül szolgálnak (Billard et al. 2005). Le Goix és Callen (2010) a Bièvre-völgy lakóparkjait elemezte, különös hangsúlyt fektetve az ott lakók részletes bemutatására. A völgy Párizstól mintegy 20 kilométerre található, 1985 után három lakópark épült itt. Mindhárom az egykori Parc de la Martinière területén található, a beruházás a helyi önkormányzat támogatásával jött létre. Az önkormányzat így próbálta saját költségeit csökkenteni, ugyanis a tulajdonosok a közpark fenntartásának költségeit is fedezik. A park továbbra is közterület maradt, ám a parkhoz való eljutás mégsem biztosított mindenki számára, annak megközelítése több oldalról is nehézkes, a lakóparkokon áthaladókat táblák figyelmeztetik, hogy magánterületen járnak. Bár semmilyen különleges magánszolgáltatás nem áll a lakók rendelkezésére, a lakóparkok közvetlen közelében található egy edzőterem, teniszpályák, és egy óvoda is, tehát szerencsés elhelyezkedésüknek köszönhetően könnyebben hozzáférnek közintézményekhez és magánklubokhoz is. 2002-ben kérdőíves kutatással vizsgálták a lakókat, akik az eredmények alapján rendkívül homogén felső középosz41


2013.07.18. 12:47:43

tálybeli csoportot alkotnak. A három lakóparkban élők legnagyobb része 50 és 60 év közötti, diplomás, és tulajdonosa annak az ingatlannak, melyben él. A kutatók négy csoportot különböztettek meg annak mentén, hogy a lakók milyen motivációk mentén döntöttek a lakópark mellett. Az első csoportba azokat sorolták, akik a természet közelsége és a közelben található szolgáltatások miatt választották a lakóparkok egyikét, illetve rokonaik gyakran a közelben éltek. A második csoport tagjai azért érkeztek ide, mert a lakóparkok közel találhatók munkahelyükhöz. A harmadik csoportot azok alkották, akik már a lakóparkok elkészülte óta itt élnek és rendkívül kiterjedt a helyiekkel a kapcsolathálójuk. Míg a negyedik csoportba azokat sorolták, akik a lakosság aktív tagjaiként részt vállalnak a lakópark fenntartásának irányításában, illetve ők azok, akik a völgyben található életszínvonal miatt választották lakhelyüket, ám a minőségi ingatlanpiaci befektetés is nagy szerepet kapott döntésükben. Elmondhatjuk tehát, hogy a Bièvre-völgy lakóinak esetében a személyes motiváció nagyban különbözik az USAban tapasztaltaktól. Míg a biztonság kérdése egyáltalán nem merül fel, a megfelelő térbeli elhelyezkedés és a minőségi befektetés sokkal fontosabbak. A legtöbb lakóparkban élőnek vannak személyes kapcsolatai a falakon kívül, a kapcsolatháló kiépítését nem limitálja a lakópark elkerítettségének ténye. A lakópark közelében található közszolgáltatások fontosak, míg a lakóparkon belüli közösség létrehozásának igénye nem merül fel az ott lakókban. A Bièvre-völgyben élők számára a lakópark nem a kapcsolatépítés alapegységeként funkcionál. Annak ellenére, hogy időről időre felmerülnek konfliktusok a közterek lezárása miatt, a völgyben élők kapcsolata a környezetükkel sokkal erősebb, mint az USA-beli lakóparkok esetében. Le Goix és Callen (2010) állítja, hogy a lakóparkok nagy sikereket értek el az USA-ban, ahol a helyi kormányzás hagyományosan nem számít erős aktornak. Ezzel szemben Franciaországban, ahol a helyi önkormányzatok sokkal erősebb aktoroknak tekinthetők, a lakóparkok rendkívül régóta folyamatosan az ingatlanpiac részét alkotják, de domináns lakhatási formává sosem váltak. Összességében elmondható, hogy a francia lakóparkok esetében a biztonság kérdése kisebb szerepet kap, míg a lakópark elhelyezkedése, környezete és esztétikája rendkívül fontos. A következtetések legnagyobb része azonban az adatok hiányában megkérdőjelezhető. A lakóparkokban ritkán jönnek létre közösségek, hiszen a parkokon és kerteken kívül elvétve találunk közös tereket, a sportlétesítmények és klubházak ritkák. Ezzel párhuzamosan a lakóparkok környezetük szerves részévé válnak, a lakók igénybe veszik a közelben található önkormányzati szolgáltatásokat, szabadidős lehetőségeket. A környezettel való szoros kapcsolat kialakítására azért is van lehetőség, mert a legtöbb lakópark hasonlít az őt körülvevő területekhez, így a „kinn” és „bent” közötti különbségek kevésbe markánsak.

42


2013.07.18. 12:47:43

Összegzés A tanulmány arra kereste a választ, hogy minek köszönhetik rendkívül alacsony népszerűségüket a franciaországi lakóparkok. A hipotézis szerint a francia felső és felsőközéposztály területi szegregációjának hosszú története a lakóparkok használata nélkül is elegendő hatékony eszközzel ruházta fel ezen csoportokat a kirekesztésre. A dolgozat definiálja a lakóparkok jelenségét, felvázolja tipológiájukat, elemzi az önigazgatás kialakulásának eszmei kereteit. A lakóparkokkal kapcsolatos nemzetközi irodalom és a legfontosabb problémakörök áttekintése után a dolgozat a francia területi kirekesztés hagyományait vázolja fel néhány példával, majd a lakóparkok múltját és jelenét igyekszik bemutatni. A dolgozat első és második része élesen elkülönül, ennek oka, hogy a nemzetközi szakirodalom nem foglalkozik a francia lakóparkok kérdésével, a francia lakóparkokkal kapcsolatos kutatások pedig a területi szegregáció történetét ritkán tekintik vizsgálatuk tárgyának. Annak ellenére, hogy a francia lakóparkokat sok elemzés hasonlítja össze az észak-amerikaiakkal, csak kevés esetben merül fel a kérdés, hogy miért különbözik oly nagyon a lakóparkok szerepe a két társadalomban. A hipotézis magyarázattal szolgál arra nézve, hogy Észak-Amerikához képest miért olyan alacsony a lakóparkok jelenlegi népszerűsége Franciaországban. Mind a nemzetközi, mind a francia szakirodalom igazolni látszik, hogy a lakóparkok az önkéntes szegregáció modern és látványos formáit jelentik, ám ez nem jelenti azt, hogy ez az építkezési forma a területi autoszegregáció egyetlen elérhető eszköze a felsőbb osztályok számára. A kezdeti hipotézis így beigazolódni látszik, az elkülönülés francia formáit vizsgálva láthatjuk, hogy a területi szegregáció biztosítékai milyen mélyen gyökereznek a francia társadalomban. Fontos azonban hozzátenni, hogy a francia lakóparkban élőkről mindeddig rendkívül kevés adat áll rendelkezésünkre, nem tudjuk, hogy hozzáférnek-e az önkéntes szegregáció más formáihoz, illetve ápolnak-e bármilyen, akár távoli kapcsolatot a történelmi elit tagjaival. További a lakókat az elemzés központjába állító kutatásokra lenne szükség kvalitatív módszerek használatával, résztvevő megfigyeléssel és mélyinterjúk készítésével, ugyanis a kulturális örökség szerepe a lakhely kiválasztásában nehezen elemezhető kvantitatív technikákkal. Az intenzív terepmunka mélyebben integrálhatja a lakóparkok jelenségét a francia önkéntes szegregáció hosszú történetébe.

43


2013.07.18. 12:47:43

Irodalom Atkinson, Rowland – Blandy, Sarah (2005): Introduction: International Perspectives on The New Enclavism and the Rise of Gated Communities. Housing Studies, 20:2, 177-186. Bageen, Samer – Uduku, Ola (2010): Gated Histories: An Introduction to Themes and Concepts. In Bageen, Samer and Uduku, Ola (szerk.): Gated Communities: Social Sustainability in Contemporary and Historical Gated Developments. London: Earthscan, 1–9. Belmessous, Hacène (2003): Des villes privées pour les riches Français. Manière de voir, 2003 /10, n 71, 34-36. Belmessous, Hacène (2000): France: ségrégation haut de gamme. Urbanisme, 2000 mai/ juin, n 312. 62-66. Billard, Gérald, Chevalier, Jacques, Madoré, François (2005): Ville fermée, ville surveillée – La sécurisation des espaces résidentiels en France et en Amérique du Nord. Presses Universitaires de Rennes. Bislev, Sven (2004): Globalization, State Transformation, and Public Security. International Political Science Review, vol. 25, No.3, 281-296. Blakely, Edward J (2007): Guest editor’s introduction: Gated communities for a frayed and afraid world. Housing Policy Debate, 18:3, 475-480. Capron, Guénola (2006): Quand la ville se ferme – Quartiers résidentiels sécurisés. Paris: Bréal Csizmady Adrienne (2008): A lakóteleptől a lakóparkig. Budapest: ÚMK Glasze, Georg (2003): L’essor planétaire des espaces résidentiels sécurisés. Études Fonçières, n 101, janvier-février 2003, 8–13. Hall, Peter (1999): Cities of Tomorrow – An intellectual history of urban planning and design in the twentieth century. Updated ed. Oxford; Malden; Blackwell Publishers. Howard, Ebenezer (1902): Garden Cities of To-morrow. London: S. Sonnenschein & Co., Ltd. http://ebooks.adelaide.edu.au/h/howard/ebenezer/ (letöltve: 2013. 05. 20.) Howard, Ebenezer (1898): To-morrow: a Peaceful Path to Real Reform. London: S. Sonnenschein & Co., Ltd. Le Goix, Renaud (2006): Les Gated Communities aux États-Unis et en France: une innovation dans le développement périurbain? Hérodote, 2006/3, n 122. 107–137. Le Goix, Renaud, Callen, Delphine (2010): Production of Social Sustainability of Private Enclaves in Suburban Landscapes: French and US Long-Term Emergence of Gated Communities and Private Streets. In Bageen, Samer and Uduku, Ola (szerk.): Gated Communities: Social Sustainability in Contemporary and Historical Gated Developments. London: Earthscan, 93–114.

44


2013.07.18. 12:47:43

Low, Setha (2003): Behind the Gates – Life, Security, and the Pursuit of Happiness in Fortress America. New York: Routledge. Low, Setha (2001): The Edge and the Centre: Gated Communities and the Discourse of Urban Fear. American Anthropologist, Vol 103, No. 1, 45–58. Oberti, Marco – Préteceille, Edmond (2011): Cadres supérieurs et professions intermédiaires dans l’espace urbain, entre séparatisme et mixité sous contrôle. In Paul Bouffartigue, Charles Gadea, Sophie Pochic (szerk.): Cadres, classes moyennes: vers l’éclatement? Paris: Armand Colin, Recherches, 202–212. Pinçon, Michel – Pinçon-Charlot, Monique (1998): Grandes Fortunes – Dynasties familiales et formes de richesse en France. Paris: Payot & Rivages. Pinçon, Michel – Pinçon-Charlot, Monique (2007): Les ghettos du Gotha – comment la bourgeoisie défend ses espaces. Paris: Seuil. Sabatier, Bruno (2006): Les résidences fermées à Toulouse: une off re immobilière construisant la „ville privée”. Espaces et sociétés, 2006/1, n 123, 129–149. Sanchez, Thomas W., Lang, Robert E., Dhavale, Dawn M. (2005): Security versus Status? A First Look at the Census’s Gated Community Data. Journal of Planning Education and Research, 24, 281–291. Sardar, Ziauddin (2010): Opening the Gates: An East-West Transmodern Discourse? In Bageen, Samer and Uduku, Ola (szerk.): Gated Communities: Social Sustainability in Contemporary and Historical Gated Developments. London: Earthscan, 9–15. UNODC (United Nations Office on Drugs and Crime) (2011): Global Study on Homicide. http://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/statistics/Homicide/Globa_study_ on_homicide_2011_web.pdf (letöltve: 2013. 05. 20.) Wilson-Doenges, Georjeanna. (2000): An Exploration of Sense of Community and Fear of Crime in Gated Communities. Environment and Behaviour, 32, 597–611.

45


2013.07.18. 12:47:43


2013.07.18. 12:47:43

Priksz Tamás

A magyarországi és a csehországi alkoholfogyasztás mintázatainak összehasonlító elemzése

„Az alkohol a kultúra műve, az alkoholos italok ivásának formája és jelentései kulturálisan meghatározottak, ugyanúgy, mint bármelyik más fontosabb kulturális terméké.” (Mandelbaum 1965: 284)

Az idézet is rávilágít arra, hogy az alkohol és a társadalom összefüggését komplexitása miatt sokféle szempontból lehet vizsgálni. Az alkohol és a társadalom kapcsolatát dolgozatomban alapvetően szociológiai és kulturális megközelítésekre alapozva kívánom megvizsgálni. Az ötletet a kutatásomhoz az országok, valamint a régiók között tapasztalható alkoholfogyasztási szokások eltérése adta. Dolgozatommal olyan kérdésekre keresem a választ, hogy milyen szociológiai, kulturális tényezőkkel magyarázhatók az olyan sztereotípiák, mint például az, hogy az olaszok bort isznak, az oroszok meg vodkát? Releváns-e még az országok csoportosítása a „nedves–száraz” dichotómia (Room– Mäkelä 2000) alapján, illetve a globalizáció okozta kínálatbővülés hogyan alakította át a korábbi, tradicionális fogyasztói szokásokat? Elemzésemben áttekintést adok az alkohol és a kultúra kapcsolatának történeti változásáról, valamint bemutatom a hozzákapcsolódó különböző megközelítéseket, és ezzel meg is teremtem az összehasonlító elemzésem keretét. Elemzésem tárgyaként Csehországot és Magyarországot választottam, ugyanis történelmi fejlődésüket tekintve sok hasonlósággal rendelkeznek, így az alkoholfogyasztási szokásaik és azok hatása között megfigyelhető különbségeket jobban magyarázhatja a földrajzi elhelyezkedés és az egyes országok sajátos kulturális jellemzői. A későbbikekben ismertetett és elemzett adatok alapján a két ország alkoholfogyasztási jellemzői közötti különbségeket kívánom bemutatni. A különbségek leíró értelmezésén túl a magyarázatukra nem vállalkozom, az alábbi elméletek bemutatásával egyfajta eszköztárat kívánok nyújtani az olvasó számára a lehetséges magyarázatok továbbgondolásához.

47


2013.07.18. 12:47:44

1. Az alkohol társadalmi szerepe Az alkohol a mezőgazdaság fejlődésével, a gabonafélék elterjedését követően az időszámítás előtt kb. 4 ezer évvel jelent meg, azóta világszerte a legelterjedtebb tudatmódosító szerek között szerepel (Halt 2006). A történelem folyamán az ivás mindig is szociális tevékenység volt, így mind az alkohol fogyasztása, mind a hozzá fűződő viselkedés önkéntesen vállalt társadalmi normák irányítása alá rendelődött. Az emberi evolúció folyamán az alkoholfogyasztásnak – az általános elterjedtsége következtében – minden bizonnyal alkalmazkodási előnyei is kellett, hogy legyenek. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ennek a tevékenységnek a folytatása kizárólag csak előnyökkel jár (Social and Cultural Aspects of Drinking 1998 – továbbiakban SCAD). Az alkoholfogyasztási szokások fontos szerepet játszanak az egyes társadalmakban a társadalmi rend kialakításában. Az alkoholfogyasztást tehát a kultúra alapvető motívumai határozzák meg és egyben korlátozzák is. Az alkoholfogyasztás ilyetén meghatározottsága megköveteli annak vizsgálatát, hogy az egyes társadalmi csoportokat, melyek a társadalmat alkotják és a kultúrát fenntartják, milyen alkoholfogyasztási attitűdökkel jellemezhetők. (Mandelbaum 1965) Az alkohol változatos társadalmi funkciói és ezek különféle kulturális kifejeződései miatt az alkoholfogyasztásra úgy kell tekinteni a kultúra egyik összetevőjére. Az alkohol tehát kulturális terméknek tekinthető, különböző típusainak fogyasztása és mindennek jelentése kulturálisan meghatározott, magában a kultúrában gyökerezik. A kultúra és az alkohol kapcsolatáról sokat elmond az is, hogy bizonyos nyelvekben, mint például az angolban a drink jellemzően valamilyen alkoholos ital fogyasztását jelenti. (Mandelbaum 1965) Tehát a kultúra és az alkoholfogyasztás kapcsolata implicit módon határozódik meg, ezért a szakirodalomban sem találtam explicit definíciót az „alkoholfogyasztási kultúra” kifejezésre. (Mandelbaum 1965) A szakirodalomban a szerzők feltehetőleg emiatt az implicit kapcsolat miatt nem térnek ki külön az alkoholfogyasztási kultúra meghatározásának kérdésére. Ebben a bekezdésben én is csak egy saját, közelítő magyarázat megalkotására vállalkoztam. Ahogy láthattuk, az alkoholfogyasztás és a kultúra kapcsolata erős, nem csak a fogyasztás helyének, idejének, de annak is szimbolikus jelentése van, hogy ki, milyen alkalmakkor milyen alkoholos italt fogyaszt, vagyis a szociokulturális tényezők szerepe is meghatározó. (SCAD 1998) Az alkohol a nyugati társadalmakban egyfajta olajozó funkciót tölt be, elősegíti a szociális interakciókat és erősíti a társadalmi kötéseket, szolidaritást. (Gordon et al. 2012: 5) A WHO (2011a: 4) jelentése szerint az északi félteke országaiban fogyasztják átlagosan a legtöbb alkoholt: évi 10 liter/fő felett. (Az alkohol literben kifejezett mennyisége a tiszta alkoholra átszámolt mennyiségre utal.) Az alkohol napjaink társadalmaiban is kiemelt figyelemben részesül. A társadalompolitikai kutatások jellemzően az alkoholfogyasztásnak a társadalomra gyakorolt káros hatásait

48


2013.07.18. 12:47:44

– megbetegedések, balesetek – kutatják, melyek mind mikro-, mind makroszinten morális, társadalmi, gazdasági, valamint szabályozási kérdéseket indukálnak. Az alkoholos italok minden társadalomban erős és sokoldalú eszközként használhatók a társadalmi valóság konstruálásában és manipulálásában. Nemzetközi kutatások (Holt 2006) az alkoholos italok négy szimbolikus szerepét tárták fel. Az alkoholos italok jellemezhetik a társadalmi helyzeteket, eseményeket, tükrözhetik a társadalomban betöltött státust, valamint kapcsolatokat, nemi megkülönböztető szerepet is játszhatnak. Az újonnan átvett alkoholos italok a hozzájuk tartozó fogyasztási szokásokkal együtt válnak a kultúra részévé – erre a kérdésre a későbbiekben részletesebben is kitérek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az ivás közösségi esemény, mint az, hogy a szinte minden kultúrában megtalálható speciális helyeknek – talponállók, kocsmák, pubok – van három egyforma ismérve: 1. a szociális kötések kialakításának megkönnyítése, 2. egy olyan speciális, elkülönített társadalmi térben, melynek megvannak a maga szokásai és értékei, valamint 3. társadalmilag integratív, egyenlősítő szerepet töltenek be. (SCAD 1998: 22–28) A világ bármely társadalmát tekintve az ünneplés és az alkoholfogyasztás szoros kapcsolatban áll, ugyanis az alkoholfogyasztás a legtöbb kultúrában az ünnepség elengedhetetlen része. (SCAD 1998) A sok hasonlóság ellenére a világ különböző részein mégis eltérő alkoholfogyasztási szokásokat figyelhetünk meg. A különbségeket elsősorban a társadalmak gazdasági, földrajzi, szociális és kulturális tényezőinek jellegzetességeivel magyarázhatjuk. A kultúra a fogyasztott alkohol mennyiségét, típusát és a fogyasztásával kapcsolatos egyéb jellegzetességeket is meghatározza. Ugyanakkor az alkoholfogyasztás jellegzetességeiből felépíthető maga az alkoholfogyasztási kultúra is. Az alkohollal kapcsolatos hitek alapvető módon befolyásolják az emberek alkohollal kapcsolatos gondolatait is. Egyes kultúrákban (pl. USA, UK) az alkoholfogyasztás erőszakos, antiszociális viselkedéssel kapcsolódik össze, míg a mediterrán országok társadalmai az ivással békés, harmonikus viselkedést párosítanak. (SCAD 1998: 6) Az előbbi országcsoportot nevezhetjük száraz/északi, az utóbbit nedves/mediterrán kultúráknak, mint ahogy a következő fejezetben olvashatjuk (Room–Mäkelä 2000).

2. Alkoholfogyasztási kultúrák tipológiái Az alkoholfogyasztási mintázatok csoportosítása az egyes társadalmakban megfigyelhető alkoholfogyasztási jellegzetességekből indul ki. Ami az alkoholfogyasztási kultúrák nemzetközi vizsgálatát illeti, a kutatóknak körültekintően kell eljárniuk, ugyanis olyan országokban, ahol az alkoholfogyasztás általános és gyakori, az alkoholfogyasztás valós nagysága a gyakoriságra, valamint a fogyasztott mennyiségre történő rákérdezéssel kézenfekvően felmérhető. Az olyan kultúrákban viszont, ahol a rendszertelen 49


2013.07.18. 12:47:44

nagyivás a szokás, a gyakoriságra és a mennyiségre történő rákérdezés nem minden esetben célravezető. Kijelenthető, hogy az alkoholfogyasztási mintázatok sokszínűsége miatt nem létezik egyetlen legjobb alkoholfogyasztás-mérési módszer, azaz a felmérések során a kutatók komoly módszertani problémákkal szembesülhetnek. (Bloomfield et al. 2003: 96) Régóta ismert tény, hogy az italfogyasztás megítélése időben és országonként eltérő, ami a társadalmak eltérő alkoholfogyasztási szokásaiban ölt testet. Az ivás kultúrában elfoglalt helyének tipologizálása viszont csak alig több mint fél évszázados múltra tekint vissza. A különböző megközelítésekben fontos szerepet tölt be az alkoholfogyasztási normák mellett az alkoholnak a kultúra más részeihez való viszonya. Az újabb tipológiák immár az alkoholfogyasztással kapcsolatos problémák előfordulását is figyelembe veszik. Az ivás kultúrában elfoglalt helyének meghatározására négy nagy megközelítés született: a holokulturális, a szociokulturális, az egydimenziós, valamint a többdimenziós megközelítés (Room–Mäkelä 2000). Mind a holokulturális, mind a szociokulturális megközelítés a társadalmon belüli kóros alkoholfogyasztás arányának magyarázatára törekszik. A holokulturális megközelítések, melyek a preindusztriális társadalmak vizsgálatán alapultak, alapvetően általános pszichológiai elméletekkel próbálták az alkoholizmus eredetét megmagyarázni. Az alkoholfogyasztás szintjének ingadozására a holokulturális megközelítés két magyarázatot is ad. A társadalmi szabályok és a társadalmi és politikai kapcsolatok még írástudatlan társadalmakban is befolyásolják az alkoholfogyasztási szokásokat, melyek szoros kapcsolatban állnak a kultúra és a mindennapi élet változásaival. A Robert Bales (1946) nevéhez kötődő szociokulturális megközelítés a különböző kultúrájú csoportok eltérő alkoholfogyasztási szokásain alapuló csoportosítást helyezi előtérbe. Így Bales olyan csoportokat alakított ki, mint a „teljes absztinencia”, a „rituális attitűdök”, az „utilitarista attitűdök”, valamint az „ünnepi ivás”. (Bales 1946, idézi Room–Mäkelä 2000) Talán a legismertebb és legelterjedtebb – ellenben napjainkra már elavulttá vált – megközelítés a száraz–nedves dichotómián alapuló (Room–Mäkelä 2000). Ez az egydimenziós megközelítés alapvetően európai és angol nyelvű kultúrákra épül, és nem csak az alkoholfogyasztási mintázatokra és problémákra támaszkodik. A szokásokat meghatározó tényezőként tekint az alkoholivásra vonatkozó társadalmi szabályozás rendszerére is. A száraznak nevezett kultúrákban az alkoholfogyasztás nem része a mindennapi tevékenységeknek. Ezekre a kultúrákra szélsőségesebb alkoholfogyasztási szokások jellemzők: az absztinencia magasabb arányával párhuzamosan a lerészegedésig történő ivás is gyakoribb. Száraz országok közé sorolható többek között az USA, valamint a skandináv térség államai. Ezzel szemben a nedves kultúrákban az alkoholfogyasztást a mindennapi élet részének tekintik. Az ilyen, nedvesnek titulált kultúrákat, mint a mediterrán országok, alacsonyabb szintű absztinencia és széles körben elterjedt borfogyasztás jellemzi. (Bloomfield et al. 2003: 96) Az elfogyasztott 50


2013.07.18. 12:47:44

alkohol mennyiségében a borfogyasztó országok esetében csökkenés, az északi országokban pedig növekedés következett be, ami a száraz–nedves megkülönböztetés dominanciájának eróziójához vezetett. A fogyasztott alkohol mennyiségében bekövetkezett változások az országcsoportok alkoholfogyasztási szintjeinek közeledéséhez, konvergálásához vezettek. Jellinek (Jellinek 1960, 1962, idézi Room–Mäkelä 2000) többdimenziós megközelítést alkalmazva újraértelmezi az alkoholfogyasztási típusokat. Három ivási problémát különböztet meg: az első típusba a „szokásszerűen nagyivó” került, a második típusba a „megrögzött” ivó, a harmadikba az „alkalmi nagyivó”, avagy „hétvégi ivó”. Jellinek kutatásában visszafelé haladva építi fel típusait, abból kiindulva, hogy minden társadalomban megfigyelhetők alkoholfogyasztással kapcsolatos problémák. Az ivászat kultúrában elfoglalt pozíciójából kiindulva próbálja meg levezetni az alkoholfogyasztással kapcsolatos problémák különböző formáinak megkülönböztetését. A napjainkban bekövetkezett társadalmi változások eredményeként a fentebb említett megközelítések újragondolására volt szükség, ugyanis a globalizáció és a társadalmi változások következtében adekvátabb csoportosítási lehetőségek előtt nyílt meg a tér. Kutatások (Gordon et al. 2012: 7) rávilágítottak ugyanis arra, hogy a korábbi, italtípusok alapján történő csoportosítások rejtetten a férfiak ivási szokásaira épülnek, így a nők alkoholfogyasztási szokásai jóval kevésbé játszanak szerepet a tipológiák kialakításában. Room és Mäkelä (Gordon et al. 2012: 7) amellett érvel, hogy a klasszikus nedves–száraz csoportosítás helyett az italfogyasztás rendszerességén, valamint a részegség mértékén alapuló tipológia alkalmazása kifejezőbb lenne. Az ilyen módon kialakított tipológiát további szempontok bevonásával egészítenék ki, mint például a részeg viselkedés jellemzői, az ivás társadalmi életbe integráltságának mértéke, valamint az ivás társadalmi szabályozásának módjai. A globalizáció okozta kínálatbővülés következtében a nedves–száraz csoportosítás újabb kihívásokkal kell, hogy szembenézzen. A kultúrában újonnan megjelenő alkoholtípusok ugyanis magukkal hoznak sajátos fogyasztási szokásokat is, ezzel megváltoztatva nemcsak a szokásokat, hanem egyben a fogyasztott alkoholtípusok egymáshoz viszonyított arányát is. Mindez a kultúrák közötti különbségek csökkenéséhez, a szokások összemosódásához vezet. Ezt a folyamatot nevezzük a fogyasztási szokások homogenizációjának (Gordon et al. 2012). A klasszikus európai bortermelő országok alkoholfogyasztása csökkenő tendenciát mutat, míg az északi országokban a fogyasztott alkoholmennyiség növekedése figyelhető meg. A változások nemcsak a fogyasztott alkohol mennyiségére, hanem a típusára is vonatkoznak, így a kínálat bővülésével és a szokások változásával a korábban jellemzően egyfajta alkoholtípust fogyasztók többfajta alkoholt kezdenek fogyasztani. Ezek a folyamatok a kulturális különbségek visszaszorulását, az alkoholfogyasztási szokások egymás közeledését jelzik.

51


2013.07.18. 12:47:44

A homogenizációval újraértelmeződik az alkohol már említett szimbolikus jelentése. A szélesedő választék egyrészt a fogyasztók ízlésének jobb kielégítését segíti, ugyanakkor minden egyes új alkoholos ital egyfajta társadalmi jelentéssel is telítődik. A fogyasztott italok fajtája alapján tipizálhatjuk a különféle eseményeket, például a nyugati kultúrákban a pezsgő az ünneplés szinonimája. A különböző alkoholtípusok társadalmi jelentése is jól körülhatárolt. Étkezésekhez inkább a bor, ünneplésekhez inkább az égetett szesz, valamint a bor, pihenéshez inkább a sör dukál. (SCAD 1998: 22) A fogyasztott italok típusa (márkája) alapján az illető társadalmi helyzetére is következtethetünk. Általánosságban elmondható, hogy a külföldi italok fogyasztása magasabb státuszt jelez, mint a helyi italoké – utóbbiak emellett a lokális identitás kifejezésére is alkalmasak lehetnek. Példa erre, hogy míg a franciák körében a borivás általánosan elterjedt, és nem kötődik státushoz, addig a francia fiatal elit gyakran a külföldi sörök fogyasztását részesíti előnyben. A magas státusú italok fogyasztása ugyanakkor inkább aspirációkat tükröz, mintsem az egyén társadalomban elfoglalt helyét (SCAD 1998: 23).

3. Az alkoholfogyasztás mérőszámai Az alkoholfogyasztás kulturális különbségei miatt elengedhetetlen volt nemzetközi szinten is összehasonlítható mérőszámokat alkotni. Az egységesített mérési módszernek köszönhetően a felmérésekből olyan, a különböző társadalmak összehasonlítását lehetővé tevő mutatók is kinyerhetők, mint például a fogyasztott alkohol átlagos menynyisége és a fogyasztás átlagos gyakorisága, továbbá az absztinensek, az alkoholfogyasztók, valamint azon belül a nagyivók aránya. Az egy főre jutó alkoholfogyasztáson alapuló nemzetközi összehasonlítások olcsóbbak és könnyebben megvalósíthatóak az egyéni szintű alkoholfogyasztáson alapuló felmérésekhez képest. Egyrészt az aggregált adatok könnyebben és hosszabb távra elérhetők, és pontosabb képet festenek az általános fogyasztási szintről, mint az egyének felmérései, melyek gyakran alulbecsülik az alkoholfogyasztás mértékét. Másrészt, mivel az alkoholfogyasztás nem csak az alkoholfogyasztókra van hatással, hanem a társadalom másik részére is, az aggregált szintű adatok alapján jobban felmérhetők az alkoholfogyasztási mintázatokban bekövetkezett változások és az alkoholfogyasztás konzekvenciái (Bloomfield et al. 2003: 104). A fókuszcsoportos vizsgálaton alapuló nemzetközi összehasonlítások ugyanakkor jóval árnyaltabb képet képesek festeni az alkoholfogyasztás jellegzetességeiről. Egy ilyen tanulmányban (Elekes et. al 2007) például sokkal inkább kirajzolódik az alkoholfogyasztás társadalmi konstrukciója – mennyiben jelent mást a nagyivás a különböző országokban élő és eltérő rendszerességgel alkoholt fogyasztó emberek számára. A spanyolok számára a sör vagy bor fogyasztása annyira mélyen beépült a mindennapi szokásokba, hogy ezen italok fogyasztását nem is tekintik alkoholfogyasztásnak. 52


2013.07.18. 12:47:44

A kutatásban a csehek is hasonlóan vélekednek, számukra egy ital tömény alkoholt kell, hogy tartalmazzon. Hasonlóképpen a magyarok is egy pohár égetett szeszes alkoholról nyilatkoztak úgy, mint egy ital. Ezzel szemben a lengyelek számára minden alkoholfogyasztásnak számít, ami alkoholt tartalmaz. A tanulmány rávilágít arra is, hogy a tipikus ital méretével kapcsolatos vélemények is országonként változhatnak, a magyarok és a csehek viszonylag homogén módon a sörből fél litert, az égetett szeszekből 4–5 cl-t tekintenek egy adagnak. A fentebb említettek világosan alátámasztják, hogy az alkoholfogyasztás és a kultúra közötti kapcsolat nagyon komplex, az alkoholfogyasztás különböző jellegzetességei alapján társadalompolitikai és azzal szorosan összefüggő egészségügyi szempontok szerint is adekvát megközelítéseket rajzolhatunk ki. A mintázatok kirajzolásában több tényező is fontos szerepet játszik, az első közülük az absztinencia. A WHO-kutatás (WHO 2011a) az absztinensek közé sorolja azokat, akik az elmúlt 12 hónapban tartózkodtak az alkoholfogyasztástól, így az élethosszan absztinensek arányát az egy főre jutó elfogyasztott alkohol mennyiségével fordított arányban határozhatjuk meg. Azokban az országokban, ahol az egy felnőttre jutó alkoholfogyasztás magas, az absztinensek alacsonyabb aránya figyelhető meg. A kelet-európai, valamint fejlődő országok csoportjában megfigyelt magas egy főre jutó alkoholfogyasztási átlagból nem feltétlenül következik, hogy ezen országok alkoholt fogyasztó népessége körében a legmagasabb az egy főre jutó alkoholfogyasztás. Az alkoholt fogyasztók körében az egy főre jutó fogyasztás gyakran a közepes, illetve az alacsony átlagos alkoholfogyasztást mutató országok esetében magas. Ilyen esetekben a magas egy főre jutó alkoholfogyasztás az absztinensek magas arányával van összefüggésben. Az olyan országokban, ahol a társadalom kisebb része fogyaszt alkoholt, magas fogyasztási szintek figyelhetők meg. Az alkoholfogyasztási szokásokat vizsgálva kiemelt szerep jut a nagyivásnak, más néven a problematikus alkoholfogyasztásnak is, mely nagymértékben súlyosbítja az alkoholfogyasztás káros egészségügyi következményeit. A WHO-tanulmány definíciója szerint nagyivásnak tekinthető az, amikor egy hét folyamán legalább egy alkalommal 60 gramm alkoholt fogyaszt az illető. Világátlagban a nagyivás a rendszeres alkoholfogyasztók 11,5%-ára jellemző. A nagyivás, területi megoszlása alapján leginkább az afrikai, valamint az európai régió országaiban fordul elő, és világszerte gyakoribb a férfiak, mint a nők körében. Fontos megjegyezni, hogy a WHO-tanulmány szerint nem figyelhető meg egyértelmű összefüggés az országok gazdasági helyzete és a nagyivás elterjedtsége között. A kapcsolat ebben az esetben további tényezők bevonásával, például kulturális tényezőkkel magyarázható. Az alkoholfogyasztási szokások jellemzői alapján a WHO egy speciális aggregált mérőszámot alkotott, mely az alkoholfogyasztásnak tulajdonítható betegségteher nagyságát egy 1-től 5-ig terjedő skálával méri, ahol az 1-es érték a legalacsonyabb, az 5-ös a legmagasabb kockázatú mintázatot jelenti. Az ún. betegségteher arra a különbségre 53


2013.07.18. 12:47:44

utal, mely az egyén jelenlegi egészségügyi helyzete és az ideális, betegségektől mentes élete között figyelhető meg. A mintázatok reprezentálják az egyes alkalmakkor átlagosan elfogyasztott alkohol mennyiségét, az ünneplések alkoholfogyasztását, illetve azon események arányát, amikor a fogyasztó lerészegedésig iszik. Ezen felül a mutatóba beépül a naponta alkoholt fogyasztók aránya, valamint az étkezések és az alkoholfogyasztás kapcsolata és a nyilvános helyeken történő alkoholfogyasztás gyakorisága is. A különböző kulturális megközelítések mellett a társadalompolitikai és egészségügyi szempontok jelentik az alkoholfogyasztással kapcsolatos kutatások másik típusát. A WHO, a nemzetközi egészségügyi szervezet kutatásai is a korábban bemutatott szempontokat helyezik a vizsgálódás középpontjába. A szervezet célja a káros alkoholfogyasztás okozta egészségterhelés csökkentése, életek mentése a betegségek és sérülések csökkentésén keresztül. A WHO 2011-es (WHO 2011a) tanulmánya szerint az alkoholfogyasztás jelenti világszerte a harmadik legnagyobb kockázati tényezőt a megbetegedéseket tekintve. Az alkoholfogyasztás több mint hatvan fajta betegség közvetlen és további 200 betegség közvetett okozója, a halálozások 4%-áért, a világon közel 2,5 millió ember haláláért felelős. A világszerte megfigyelt jelenségeknek komoly társadalmi hatása is van, mely az erőszakos viselkedéstől kezdve a gyerekek elhanyagolásáig az élet minden területén problémákat okoz. Az alkoholfogyasztás súlyos egészségügyi következményekkel jár, amit jól mutat az is, hogy a 15–59 éves férfi korosztály körében világszerte a vezető halálozási okok között szerepel. Az alkoholfogyasztás mértéke és mintázata három direkt módon okozhat megbetegedéseket és sérüléseket – a szervekre kifejtett mérgező hatáson, a részegségen, valamint függőség kialakulásán keresztül. Az alkoholfogyasztás különböző mértékben játszik szerepet olyan betegségek kialakulásában, mint a májzsugor, az epilepszia, valamint nagymértékben hozzájárul különböző típusú rákos, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához és közlekedési balesetek bekövetkezéséhez, amit az egészségesen töltött életévek számának csökkenése is tükröz. A WHO-tanulmány alkohollal kapcsolatos halálozásnak tekinti azon haláleseteket, melyek nem következtek volna be alkohol jelenléte nélkül. Nem meglepő módon az ilyen típusú halálesetek gyakorisága vallási okokra visszavezethetően a túlnyomó részben muszlim lakosságú országok körében a legalacsonyabb. Az eddigiek alapján elmondható tehát, hogy az alkoholfogyasztás kultúráját számos tényező befolyásolja, például a szocioökonómiai háttérnek is jelentős szerepe van az alkoholfogyasztás jellemzőit tekintve. Annak ellenére, hogy általában a magas jövedelmű országokban figyelhető meg a legmagasabb alkoholfogyasztás, az alkoholfogyasztással kapcsolatos kockázati tényezők jelenléte nem a nyugat-európai, hanem a közép-kelet-európai országokban a legmagasabb. 1990 óta az egy főre jutó alkoholfogyasztás a világon stabilan éves szinten átlagosan, tiszta alkoholban kifejezve 4,3–4,7 liter körül váltakozik. (WHO 2011a) A világátlag feletti fogyasztás az európai régió, valamint az 54


2013.07.18. 12:47:44

amerikai kontinens országaiban figyelhető meg. A közép-kelet-európai régióban a fogyasztott alkohol mennyisége az 1990-es évek kezdetén kismértékben csökkent. Az egy főre jutó alkoholfogyasztás napjainkra (2005) viszont újra a korábbi 9,5 liter/fő szintre emelkedett. Ezt megelőzően az 1960-as évektől kezdve a keleti blokk államaiban drámai mértékű növekedés volt megfigyelhető az egy főre eső cigaretta- és alkoholfogyasztásban egyaránt (Cockerham 2007: 125). Az imént említett egészségkárosító tényezők mellett fontos szerepet játszott az egészségtelen étkezési kultúra is, mely tényezők együttese a halálozás drámai mértékű növekedéséhez és a várható élettartam csökkenéséhez vezetett a térség államaiban.

4. A nemzetközi összehasonlítás módszerei Ahogy korábban említettem, a nemzetközi szinten kialakított standardizált felmérési eljárások lehetőséget biztosítanak országok közötti összehasonlításokra. Alapvetően az országok közötti összehasonlítás két alapvető irányt követhet (Boomfield et. al. 2003). Az egyik megközelítés egy adott időpontban az egy főre jutó alkoholfogyasztás menynyisége és az alkoholfogyasztással kapcsolatos egészségügyi következmények közötti összefüggéseket vizsgálja. Ez a megközelítés olyan összefüggések feltárására ad lehetőséget, hogy például különböző korosztályokat milyen halálozási ráták jellemeznek a különféle alkoholfogyasztással kapcsolatos megbetegedések esetén. Hasonlóképp a nemek közötti különbségek vizsgálata is központi helyet foglal el a kutatási kérdésekben. A kutatások (Obot–Room 2005) azt mutatják, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel és több alkoholt fogyasztanak, mint a nők, emiatt gyakrabban is szenvednek alkohollal kapcsolatos betegségektől. A nemek közötti alkoholfogyasztásbeli különbségek az európai történelem folyamán állandónak mondhatóak. A másik alapvető megközelítés az aggregált egy főre jutó alkoholfogyasztási adatok ismeretében hasonlítja össze az időbeli változásokat – mind a fogyasztás alakulását, mind az egészségügyi következményeket vizsgálandó. Így tehát egy longitudinális elemzési keretet lehet alkalmazni a változások vizsgálatakor. A most következő elemzésemben mindkét megközelítési szempontot felhasználva kívánom leíró módon elemezni, összehasonlítani a magyar és cseh alkoholfogyasztás jellegzetességeit. Az elemzésem során felhasznált adatok mély összehasonlításra és oksági elemzésre nem alkalmasak, így csak egy általánosabb áttekintést kívánok prezentálni a hazai és a cseh alkoholfogyasztási jellegzetességek feltárása céljából.

55


2013.07.18. 12:47:44

5. Magyar és cseh alkoholfogyasztási mintázatok összehasonlítása Az egy főre jutó alkohol mennyiségét tekintve mind Magyarország (továbbiakban Mo.), mind Csehország (továbbiakban Cs.) a 2003–2005 közötti adatok átlagához viszonyítva a régiós átlag (12,2 liter) (Johnstone 2011: 12–20) felett helyezkedik el, 12,3, illetve 15 liter/fő tiszta alkohol literben számolva. Ezek a számok a legális forrásokból származó átlagos alkoholfogyasztás mértékét mutatják. A fogyasztott alkohol mennyiségét a nem legális forrásokból származó alkohol mennyiségére vonatkozó becslésekkel kiegészítve a két ország közötti különbség elhanyagolhatóvá válik. Hazánkban a nem legális forrásokból származó alkohol mennyiségét 4 liter/főre, míg a cseheknél 1,5 liter/főre becsülik. A két ország lakosai valamelyest eltérően határozzák meg a nem legális forrásból származó alkoholt (Elekes et. al 2007). A magyarok jellemzően a házi készítésű, ezért egyrészt jobb minőségű és alacsonyabb árú, másrészt nem kereskedelmi üzletben árusított alkoholtermékek származhatnak nem legális forrásból. A cseheknél a rokonok, barátok által saját, vagy illegális terjesztés céljából termelt alkoholtermékek sorolódnak a nem legális források közé. 1. ábra: Csehország (alkoholfogyasztás 1961–2006)

Forrás: WHO 2011b

56


2013.07.18. 12:47:44

2. ábra: Magyarország (alkoholfogyasztás 1961–2006)

Forrás: WHO 2011b

A rendszerváltás utáni időszakot vizsgálva hazánkban a fogyasztott alkohol összmennyiségében kismértékű csökkenés és alacsonyabb szinten való megállapodás figyelhető meg. Csehországban ezzel szemben jóval nagyobb arányú emelkedés következik be a fogyasztott alkoholmennyiség összességét tekintve, ami többek között a borfogyasztás növekedésével magyarázható. Az adatok alapján az mondható el, hogy a legális forrásból származó égetett szeszek fogyasztása hazánkban csökkenő tendenciát mutat. Ezzel a tendenciával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a házi pálinkafőzés szabályozásával kapcsolatos nemrégiben elfogadott törvény arra is lehetőséget biztosít, hogy a házi főzésből származó, „hungarikumként” le is védetett pálinka (Council Regulation (EEC) No 1576/89)1 mint speciális hazai égetett szeszesital készítése, valamint fogyasztott mennyisége mérhetővé, ellenőrizhetővé válhasson. Az adatok alapján az egyes alkoholtípusok fogyasztását eltérő arányok jellemzik a két országban. Hazánkban a különböző alkoholtípusokat viszonylag egyenlő arányban fogyasztják. 2005-ben tiszta alkohol literre számítva az összes alkoholfogyasztás 40%-a borból, 35%-a sörből, 24%-a égetett szeszes italokból (1%-a egyéb, erjesztett 1

Council Regulation (EEC) No 1576/89 of 29 may 1989 laying down general rules on the definition, description and presentation of spirit drinks http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:1989:160:000 1:0017:EN:PDF (letöltve: 2012. 05. 12.)

57


2013.07.18. 12:47:45

alkoholos italokból) tevődött össze. Ezzel szemben az egyéb nevezetességei mellett a söreiről híres Csehországban az alkoholfogyasztás több mint fele (57%) – nem meglepő módon – sörből, 16%-a borból, 24%-a égetett szeszes italból (valamint 3%-a egyéb alkoholos italból) tevődött össze. Köszönhető mindez többek között a sörfőzés évszázados hagyományainak, a magyar viszonylatokhoz képest széles választéknak, valamint a sörök alacsonyabb árszínvonalának. Az alacsonyabb árszínvonal egyik jelzőszáma lehet az alkohol „megengedhetőségi” index (a jövedelmekhez képest a sör relatív ára), mely szerint (Bennetts 2008) az EU tagállami közül vásárlóerő-paritáson a csehek engedhetik meg maguknak leginkább a sörvásárlást. A magyarok az index szerint az uniós országok között a harmadik helyet foglalják el. Tehát az országok eltérő természeti adottságai mellett az alkoholfogyasztási kultúra különbségei – akár a fogyasztói árak alakulása – is visszatükröződnek a fogyasztás jellegzetességeiben. 3. ábra: Csehország (absztinensek aránya)

Absztinensek 15 év felett, 2003 Élethosszan absztinens Korábbi alkoholfogyasztók Absztinensek*

Férfiak 2,8% 7,9% 10,7%

4. ábra: Magyarország (absztinensek aránya)

Absztinensek 15 év felett, 2003 Nők Összes 6,3% 4,6% 16,7% 12,4% 23,0% 17,0%

Élethosszan absztinens Korábbi alkoholfogyasztók Absztinensek*

Férfiak 2,8% 7,9% 10,7%

Nők Összes 6,3% 4,6% 16,7% 12,4% 23,0% 17,0%

*azok, akik nem fogyasztottak alkoholt az elmúlt 12 hónap során

*azok, akik nem fogyasztottak alkoholt az elmúlt 12 hónap során

Forrás: WHO 2011b

Forrás: WHO 2011b

Az alkoholfogyasztási szokásokat vizsgálva az absztinenseknek a népességen belüli aránya a két országban nagyjából hasonlónak mondható, ugyanakkor a magyar férfiakhoz képest a cseh férfiak körében kb. 4 százalékponttal alacsonyabb az absztinensek aránya (10,7%), míg a nőknél körülbelül egyforma (Mo.: 22,3%, Cs.: 23%). A felnőttek körében az egy főre jutó alkoholfogyasztásban a két ország között nem figyelhető meg jelentős eltérés (Mo.: 20,01 liter, Cs.: 19,54 liter). Az alkoholfogyasztás nemek szerinti megoszlását vizsgálva az adatok azt mutatják, hogy hazánkban a férfiak körében kb. 3 literrel magasabb (29,45 liter) az alkoholfogyasztás, mint a cseh férfiak körében (26,59 liter), ugyanakkor a cseh nők átlagosan 2 literrel több alkoholt fogyasztottak a vizsgált időszakban, mint a magyar nők. Viszont mindkét országban a nők körében magasabb az absztinensek száma, azaz a korábban említett nemek közötti eltérés mindkét országban megfigyelhető, vagyis a nőket alacsonyabb szintű alkoholfogyasztás jellemzi, mint a férfiakat. A cseh nők és férfiak körében egyaránt nagyobb a problematikus alkoholfogyasztás előfordulási gyakorisága. A cseh nők körében a problematikus alkoholfogyasztás gyakorisága közel háromszorosa a megfelelő magyar adatnak, míg a cseh férfiak körében valamivel több, mint 13 százalékponttal magasabb. Összességé58


2013.07.18. 12:47:45

ben ugyanakkor a WHO alkoholfogyasztási mintázatának mérőszáma alapján mindkét ország közepes kockázati besorolást kapott. Az alkoholfogyasztás és a hozzá kapcsolódó halálesetek között nincs pozitív kapcsolat, ugyanis a magas alkoholfogyasztással jellemezhető nyugat-európai országokban meglepő módon alacsony az alkohollal kapcsolatos halálesetek aránya (1,9% alatti). A magyarázatok tehát az alkoholfogyasztási mintázatok különbségeiben keresendők. A WHO 2004-es adatai alapján Csehország is az előbb említett csoportban foglal helyet. Ugyanebben a kutatásban hazánk viszont azon országok csoportjába került, ahol a legmagasabb az alkohollal kapcsolatos halálesetek aránya az összes halálozáson belül. A két ország közötti különbségre jól rámutat az alkoholfogyasztás mennyiségéhez viszonyított káros hatások aránya is, hisz a magyarok körében ez a mutató annak ellenére kétszer magasabb, hogy alkoholfogyasztásuk kisebb. Tehát a cseheknél annak ellenére kisebb az alkohol okozta egészségügyi károk nagysága, hogy több alkoholt fogyasztanak. Az országok 15 év feletti lakosságának standardizált mortalitási adatait vizsgálva szembetűnő, hogy a magyarországi adatok nemtől függetlenül mind májzsugor, mind az alkoholfogyasztással összefüggő közlekedési baleset tekintetében magasabb számot mutatnak, mint a cseh adatok (WHO 2011b). A vizsgált időszak folyamán a májzsugor okozta halálozásokat tekintve a cseh mutatók alacsony szinten stagnálnak, míg a jóval magasabb magyar számok csökkenést mutatnak. Az alkoholfogyasztással kapcsolatos balesetekben elhunytak aránya nemtől függetlenül hazánkban a magasabb. A mortalitási ráták tekintetében megfigyelhetők a nemek közötti alkoholfogyasztásbeli különbségekre visszavezethető eltérések is. Nem meglepő módon a kevesebb alkoholt fogyasztó nők körében a májzsugor okozta halálozás aránya a férfiaknál tapasztalt arány felét sem éri el, a közlekedési balesetek esetében pedig alig éri el a férfiaknál mért arány egyharmadát. Jogosan merülhet fel az olvasóban, hogy az eddigi leírásban bemutatott összefüggések vajon milyen tényezőkkel magyarázhatók. Az Elekes és társai (2008) által készített tanulmányban több megfontolandó megközelítés is szóba kerül.. A vizsgált országok fókuszcsoportjai nem értettek például abban egyet, hogy a preventív megközelítés (például magasabb adók kivetése, árusítási szabályok szigorítása) nem hatékony az alkoholfogyasztás visszaszorításában. A fókuszcsoportok tagjai az alkohollal kapcsolatos problémákat (mint például az alkoholizmust) más problémák (például szociális problémák) eredményének tekintik. A problémák mögött elsősorban megélhetési (piacgazdasági átállás) okokat feltételeznek. A megoldási lehetőségek között említették a nagyobb arányú foglalkoztatottságot és a vele járó jobb jövedelmi helyzetet. A biztosabb anyagi helyzettől optimistább jövőbeli kilátásokat várnak, amelyek hozzásegítenék az embereket a hosszú távú céljaik eléréséhez, s akkor nem menekülnének a problémáik elől az alkoholfogyasztásba. A változást a cseheknél az alkohol társadalomra és egyénre 59


2013.07.18. 12:47:45

kifejtett káros hatásainak bemutatásával vélik elérhetőnek. Ezzel szemben a magyarok nem tartják szükségesnek olyan speciális stratégiák kidolgozását, melyek az alkoholfogyasztás csökkentésére irányulnának. Ehelyett szociális problémák megoldására fordítanák az erőforrásokat. Érdekes eltérés figyelhető meg a csehek és az olaszok alkoholfogyasztással kapcsolatos gondolkodása között is. A csehek a fiatalkorúak védelmét erőteljes szabályozásokkal és korlátozásokkal oldanák meg, ezzel szemben az olaszok mediterrán kultúrájába az ilyenfajta tiltások nem férnek bele. Ők sokkal inkább a fiatalok kultúrális befolyásolásában hisznek, oktatással és kulturális ismeretek, nézőpontok megosztásával vennék rá a fiatalokat a felelős alkoholfogyasztásra. Az alkoholfogyasztás okozta társadalmi és gazdasági károk mérséklése érdekében mindkét ország kormánya különböző szabályozásokat vezetett be az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Ezen szabályozások körébe tartozik például az alkoholtartalmú termékek adóztatása, vásárlásuk életkorhoz kötése – mindkét vizsgált ország esetében a korhatár 18 év. Létezik az alkoholos italok árusításának kormányzati szabályozása is, gondoljunk csak a budapesti kerületek többségében bevezetett éjszakai alkoholstopra.2 Az alkoholstop célja az éjszakai utcai alkoholfogyasztás visszaszorítása és a szórakozni vágyóknak a szórakoztató üzemegységekbe irányítása volt. Ami az alkoholos italokkal kapcsolatos hirdetések és egyéb reklámtevékenységek szabályozását illeti, bár mindkét országban korlátozott az alkohollal kapcsolatos hirdetések köre, Csehországban jóval kevésbé szabályozott a környezet), hazánkban viszont mind a termékelhelyezést, mind a támogatási rendszert törvényszabályozza.

Összegzés A dolgozatomban az alkoholfogyasztást elsődlegesen kulturális és szociológiai szempontokból vizsgáltam. Áttekintettem a különböző kulturális megközelítéseket, valamint – főként a WHO jelentésére támaszkodva – a társadalompolitikai és egészségügyi kérdéseket is megvizsgáltam. Érdemes lenne a megfigyelt különbségek lehetséges magyarázatainak további vizsgálata és körük bővítése is. Az általam felvetett néhány lehetséges magyarázatból úgy vélem látható, hogy az alkoholfogyasztás társadalmilag mélyen meghatározott és több, összetett tényező bevonásával magyarázható csak. A dolgozatban kialakított gondolati keret hozzásegítheti az olvasót az összefüggések és a hozzájuk kapcsolható magyarázatok feltárásához és a téma továbbgondolásához. Ahogy a dolgozatomból is kiderült, a társadalom és az alkohol kapcsolatának vizsgálata több szálon is folytatható lenne. Módszertani szempontból érdekes kihívás lenne a feketefőzésből származó, nem legálisan előállított alkoholra vonatkozó becslések 2

http://www.terezvaros.hu/testuleti/rendeletek/hatalyos_rendeletek/2007_23a.pdf (letöltve: 2012. 05. 12.)

60


2013.07.18. 12:47:45

vizsgálata. Az illegálisan előállított alkohol kérdése ugyanis nemcsak gazdasági, hanem társadalompolitikai kérdéseket is felvet, ugyanis a kiesett adóbevételek mellett a nem ellenőrzött, így nagyobb valószínűséggel rosszabb minőségű alkohol fogyasztása fokozza az egészségügyi kockázatokat és egyben a gyógyításra fordított költségeket is. Továbbá érdekes kérdés az alkoholforgalmazás és -reklám szabályozása is, hiszen a médiának és a marketingnek is jelentős szerep tulajdonítható az alkoholfogyasztási szokások alakításában, s azon keresztül az egyén és a társadalom egészségügyi kilátásainak javításában.

Irodalom Bennetts, R. (2008): Trends in the Affordability of Alcohol in Europe. Institute of Alcohol Studies. www.ias.org.uk/resources/papers/occasional/eu-affordability.pdf (letöltve: 2013. 05. 6.) Bloomfield, K. – Stockwell, T. – Gmel, G. – Rehn, N. (2003): International Comparisons of Alcohol Consumption. Alcohol Research & Health, 27. 95–109. Brainerd, College (1998): Market Reform and Mortality in Transition Economies. World Development, 26: 2013–2027 Cockerham, William C. (2007): The Social Determinants of the Decline of Life Expectancy in Russia and Eastern Europe: A Lifestyle Explanation. Journal of Health and Social Behavior, 38: 117–130. Elekes, Zs. – Thom, B. – Allaste, A. – Kaisa, K. – Moskalewicz, J. – Thickett, A. (2008): Drinking Terms and Concepts: their meaning and use. Draft paper. Executive Agency for Health and Consumers. www.alcsmart.ipin.edu.pl/files/prop_03.doc (letöltve: 2013. 05. 6.) Gordon, R. – Heim, D. – MacAskill, S. (2012): Rethinking drinking cultures: A review of drinking cultures and a reconstructed dimensional approach. Public Health, 126: 3–11. Holt, M. (szerk.) (2006): Alcohol – A Social and Cultural History, Oxford Johnstone, C. (2011): Czech Alcohol Consumption Figures Highlight Rising Number of Problem Drinkers. http://www.radio.cz/en/section/curraffrs/czech-alcohol-consumptionfigures-highlight-rising-number-of-problem-drinkers (letöltve: 2012. 05. 12.) Mandelbaum, D. G. (1965): Alcohol and Culture. Current Anthropology, 3: 281–295. http://www.jstor.org/stable/2739922 (letöltve: 2012. 05. 12.) Obot, I. S. – Room, R. (szerk.) (2005): Alcohol, Gender and Drinking Problems. WHO http://www.who.int/substance_abuse/publications/alcohol_gender_drinking_problems.pdf

(letöltve: 2013. 04. 7.)

61


2013.07.18. 12:47:46

Room, R. – Mäkelä, K. (2000): Typologies of the Cultural Position of Drinking. Journal of Studies on Alcohol, 61: 475–483 Social and Cultural Aspects of Drinking – A Report to the European Commission. Oxford, 1998 WHO (2011a): Global Status Report on Alcohol and Health. http://www.who.int/entity/ substance_abuse/publications/global_alcohol_report/msbgsruprofiles.pdf (letöltve: 2012. 05. 12.) WHO (2011b): Country Profiles, Global Status Report on Alcohol and Health. http://www. who.int/entity/substance_abuse/publications/global_alcohol_report/profiles/en/index.html

(letöltve: 2012. 05. 12.)


2013.07.18. 12:47:46

TUDNIVALÓK A MÁSODIK GYERMEKVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS KUTATÁSHOZ

A következő oldalakon három különböző tanulmányt találhat a kedves Olvasó, melyeket ugyanannak a kutatási folyamatnak az eredményeként készítettek a szakkollégium tagja. Kutatásunkra folyamatként tekintünk, mert az első interjúk rögzítésére még 2011 tavaszán került, míg az utolsót 2012 őszén rögzítettük. Időközben két szakkollégiumi kurzust is szerveztünk a témával kapcsolatban, melyek során addigi kutatási tapasztalatainkból kiindulva újabb és újabb kérdéseket fogalmaztunk meg. A 2011-es kutatókurzus ötlete egy gender témájú szakkollégiumi óra továbbgondolásaként született meg. Fő célunk az volt, hogy terepen is tapasztalatokat szerezzenek a szakkollégium tagjai a nemek közötti munkamegosztással kapcsolatban. Az interjús kutatás tervezésénél született meg az az ötlet, hogy kétoldalú interjúkat készítsünk, azaz a párok férfi és női tagjainak szemszögéből is megismerjük a kapcsolat működését. Az is gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a párkapcsolatok munkamegosztása esetében rendkívül fontos, hogy rendelkeznek-e gyermekkel a párok. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a gyermekszámot kontroll alatt kell tartanunk, hogy az interjúk minél inkább összehasonlíthatóak legyenek. A szakirodalom áttekintése után egyértelművé vált, hogy a legfontosabbak azok a párok, azaz családok, ahol jelen pillanatban egyetlen egy gyermek van. Egyrészt Magyarország az elmaradó második gyermekek hazája, másrészt pedig feltételezhetjük, hogy a párkapcsolati minőség, a munkamegosztás milyensége, az azzal való elégedettség alapvetően befolyásolja a második gyermekvállalást. Így született meg a szakkollégiumi kurzus címe: Hová születik a második gyerek? A szakkollégiumi kurzusok természetesen nemcsak kutatási, hanem „oktatási” célokat is megfogalmaznak, azaz kijelöljük azokat a kompetenciákat, melyeket fejleszteni szeretnénk. Az első kutatókurzus idején a fő „oktatási” cél az volt, hogy a résztvevő szakkollégisták kialakítsák a kutatás elméleti kereteit, módszertanát, és fejenként négy-négy interjút

63


2013.07.18. 12:47:46

készítsenek – ebben a folyamatban fontos cél volt a kutatási szituációk, az interjúzás során szerzett tapasztalatok feldolgozása is. Ez azt jelentette, hogy összesen nyolc párhoz igyekeztünk a félév során eljutni, külön az apával, és külön az anyával is interjút készíteni. Gyorsan szembesültünk azzal, hogy meglehetősen nehéz lesz a kritériumainknak megfelelő párokat találni: egygyermekesek, ahol az anya és az apa is hajlandó egy bő órás interjúra. Ezért elsődlegesen a kapcsolati hálónk felhasználásával igyekeztünk megfelelő interjúalanyokat találni, illetve interjúalanyainkat kértük meg, hogy ajánljanak további párokat. Ennek eredményeként a fővárosi diplomás párok miliőjéből e kutatási fázisban nem tudtunk kilépni. Így utólag rendkívül furcsa módon, az első öt pár közül kettő esetében az apa volt GyESen, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a nyolc pár fele legyen olyan, ahol az apa igénybe vette vagy veszi azt a lehetőséget, hogy otthon marad a gyermekével. Az interjúk megszervezésének nehézségét jól mutatja, hogy bő másfél évre volt szükségünk, hogy felvegyük a további két GyES-es apával és párjával az interjút, eközben kértük védőnői szolgálatok, óvodák és tematikus blogok segítségét is, hogy elérjük a megfelelő interjúalanyokat. Ugyanakkor a 2012-es évben a TÁMOP 4.2.2 pályázat keretében lehetőség nyílt arra, hogy kutatásunkat folytassuk és a budapesti magas státuszúak interjúit kiegészítsük vidéki és alacsonyabb státuszúak (maximum középiskolai végzettségűek) interjúival. A vidéki adatfelvételekre Miskolcon és Zalaegerszegen került sor, az interjúk szervezésében a védőnők és pedagógusok voltak segítségünkre. Összességében az adatfelvételek során 17 párt vontunk be a kutatásba, azaz összesen 34 interjút készítettünk. Az interjúk között 4 Budapesten vagy az agglomerációban élő pár van, ahol az apa volt GyES-en, továbbá 4-4 zalaegerszegi és miskolci párhoz jutottunk el. A résztvevők között 5 olyan pár volt, ahol egyik félnek sincs felsőfokú végzettsége. A kutatás szervezése közben számos, témánk szempontjából releváns tapasztalattal is gazdagodtunk. Ilyenek voltak a védőnők visszajelzései, akiktől segítséget kértünk potenciális válaszadóink megszólításához. Egyöntetű visszajelzés volt az alacsonyabb státuszú párok esetében, hogy a kritériumainknak megfelelő párok olyan ritkák, mint a fehér holló. Ez alapvetően arra vezethető vissza, hogy az egygyermekes családok esetében a család vagy működőképes, és akkor relatíve gyorsan megszületik a második gyermek is, vagy diszfunkcionális a család, és akkor a szülők nem maradnak együtt. Éppen ezért a védőnők számos egyedülálló anyát tudtak volna ajánlani, de akár olyat is, aki jelenleg nem gyermeke vérszerinti apjával él együtt.

64


2013.07.18. 12:47:46

A másik jelentős problémát az okozta szervezésben, hogy a kétoldali technikának megfelelően nemcsak az anyákkal, hanem az apákkal is kívántunk interjúkat készíteni. Sok esetben bár az anyák hajlottak volna a kutatásban való részvételre az apák miatt nem sikerült a pár bevonása (pl.: az apa külföldi munkavállalása, munkával való túlterheltsége, hajthatatlan elutasítása). Ugyanakkor azt is megfigyeltük, hogy a kutatásunkban főként olyan párok vettek részt, ahol legalább az egyik fél az általánosnál jóval nyitottabb, illetve párkapcsolatuk vállalható, megoldhatatlan problémáktól mentes, a kapcsolat funkcionálisan működik. Ennek megfelelően az interjúkból levonható következtetések döntő része felső becslésnek tekinthető. Már a felkérő levélben említettük, hogy az anyákkal és az apákkal más-más kutató fog beszélgetni. E megoldás mellett több érv szólt. A legfontosabb talán az volt, hogy fontosnak tartottuk, hogy a félig strukturált interjúk során az interjúer ne rendelkezzen prekoncepciókkal a másik féllel folytatott előzetes beszélgetése alapján, emellett pedig úgy gondoltuk, hogy a párkapcsolatok részletkérdései esetében az interjúalanyok szívesebben megnyílnak egy olyan személy számára, aki nem fog találkozni a pár másik tagjával. Valamint így a kutatási folyamat szempontjából is fontosak voltak az interjúkról szóló beszámolók, amelyek illeszkedtek a kurzus kompetencia-fejlesztő célkitűzéseihez. A kutatáshoz kapcsolódó interjúkat a szakkollégium következő tagjai vették fel: Demeter Endre, Fejős Anna, Kelemen Zsófia, Lőrincz Dalma, Meixner Boglárka, Petényi Sára, Szabó Zsófia, Táborossy Anna. Végezetül pedig szót kell ejteni arról, hogy a kutatás időszaka alatt számos jelentős, az egygyermekes családok életére is hatással bíró, változás történt. Ilyen változások a pénzügyi válság továbbgyűrűzése, a forint árfolyamának gyengülése, melyek különösen a hiteleseket érintették, akárcsak a végtörlesztés majd az árfolyamgát bevezetése, emellett megjelent a családi adókedvezmény, illetve kötelezővé vált a 3 éves kortól történő óvodáztatás.

65


2013.07.18. 12:47:46


2013.07.18. 12:47:46

Demeter Endre

Második gyermekvállalás mint tudatos döntés

A témaválasztás Bő két évtizede a hazai népességpolitikai gondolkodás egyik sarokköve, hogy Magyarország nemcsak – az abortusz miatt – a meg nem született gyermekek országa, hanem azért is, mert a ténylegesen megszülető és a kívánt gyermekek száma között jelentős, másfélszeres az eltérés: egy nőre vetítve 1,32 gyermek, szemben az 1,96 gyermekkel. (Kapitány – Spéder 2012) Ráadásul az Ifjúság 2012 kutatás adatai alapján a 15-29 éves korosztály tagjai már ennyi gyermeket sem vállalnának, esetükben az átlag 1,7 gyermek. (Székely 2012) Éppen ezért a második gyermekek vállalása, a gyermekvállalás motivációi és megvalósíthatósága az ország demográfiai helyzete miatt össztársadalmi szinten is rendkívül fontos. A második gyermek vállalása az egyik legtudatosabb és legfontosabb döntés az ember életében. Ennek oka, hogy az első gyermek vállalása után jóval több információval rendelkezik a szülő a gyermekvállalás anyagi, fizikai, pszichés „terheit” illetően, nagyobb rálátással bír munkaerő-piaci helyzetére, az esetleges reintegrációs lehetőségeire, valamint arra a családi-baráti, valamint intézményesített segítő rendszerre, melyre a gyermek felnevelése során támaszkodhat, nem is beszélve saját párkapcsolata működőképességéről. (Földházi 2009) Emiatt úgy látjuk, hogy a második gyermek vállalását elhatározó vagy elodázó, esetleg elvető döntéskor az egyik legtöbb (társadalmi, családi, gazdasági, pszichés stb.) szempontot figyelembe vevő döntést hozzák meg az emberek, mely során szülőtársuk és már megszületett gyermekük érdekeit is figyelembe veszik.

67


2013.07.18. 12:47:46

1. Az értelmezési keret: a gyermektervezés és az erőforrások Jelen tanulmányban az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium kutatása alapján egy döntéshozatali modell felvázolására vállalkozom, mely során abból indulok ki, hogy a második gyermek melletti döntéshozatal során felmerülő kérdések megfogalmazhatóak úgy is, hogy rendelkezésre állnak-e a megfelelő erőforrások. Lényegesnek tekintjük a megfelelő jelzőt, azaz a szubjektív megítélés fontosságát: hiszen egyező erőforrások fennállása esetében van, aki vidáman belevág a második gyermek vállalásába, és van, aki határozottan elzárkózik tőle – azaz az erőforrások megléte vagy nem megléte erősen szubjektív, és függ a kockázatvállalási hajlandóságtól, avagy a gyermek utáni vágytól. Természetesen azt is fontos tisztáznunk, hogy helyzetükben – azaz a gyermekvállalás szempontjából – mit tekintünk erőforrásnak. Jelen esetben minden olyan anyagi, időbeli, illetve szellemi és érzelmi ráfordítást, mely a születendő gyermek testi-lelkiszellemi fejlődését szolgálni képes. Alapértelmezésünkben a gyermekneveléshez szükséges erőforrások előteremtése az anya és az apa feladata, ugyanakkor erőforrásokat biztosíthatnak a nagyszülők, testvérek (nagybácsik, nagynénik), ismerősök, barátok, szomszédok, illetve – főként az erőforrás-hiányos szülők esetében – fontos a szerepe az állam által biztosított erőforrásoknak (családi pótlék, adókedvezmény, lakáshoz jutás támogatása, szociális, illetve egészségügyi ellátás, bölcsődei, óvodai, iskolai intézményrendszer). Megközelítésünkben a szülők feladata az erőforrások akkumulációja, valamint az erőforrás-felhasználás menedzselése. Ez utóbbi kapcsán fontos, hogy az erőforrások különböző típusai (pl: idő, pénz, egészség) ugyan konvertálhatóak, de ez (egyénileg változó) költségekkel jár, miként az erőforrások újratermelése is. Például a nagymama korkedvezményes nyugdíjba vonulása elősegítheti lánya munkaerő-piacra való visszatérését. Ezek alapján a második gyermekvállalásra tekinthetünk úgy, mint rövid, közép és hosszú távú erőforrás-gazdálkodási kérdésre, melynek során a szülők megbecsülik, hogy egészségileg, anyagilag és időben képesek lesznek-e egyéni életcéljaiknak megfelelő életminőségben felnevelni a gyermekeiket. Általános, szinte minden interjúban megjelenő elvárás, hogy a szülők a gyermekeiknek jobb életet biztosítsanak. Ezt értelmezhetjük úgy is, mint felfele irányuló intergenerációs mobilitási cél, azaz hogy gyermekeiket nagyobb erőforrásbázissal indítsák útnak az életben, mint amivel ők rendelkeznek. Ugyanakkor e cél megvalósítása gátja lehet a második, illetve többedik gyermek vállalásának, amennyiben az erőforrásfelhalmozás kilátásai az aktív családos életszakaszban rosszak.

68


2013.07.18. 12:47:46

A gyermekvállaláshoz szükséges erőforrások típusa

A fontosabb erőforrástípusokra érdemes külön is kitérni, mivel – bár ezek konvertálhatóak – végső soron a szülők mindegyikből meghatároznak egy minimális szintet, amelyet biztosítaniuk kell ahhoz, hogy számukra megfelelő módon neveljék a gyermeküket. Klasszikusan ez akkor derül ki, mikor a minimális szint nincs jelen (azaz a család valamilyen értelemben diszfunkcionálissá válik), például amikor az apa nem tölt otthon elég időt, és szerepét a gyermek életében nem tudja betölteni. Biológiai erőforrás: Ennek kapcsán két fontos tényezőt igyekszünk figyelembe venni. Az egyik a nemzőképesség1 és az ezzel összefüggésben lévő esetleges egészségügyi problémák és kockázatok (biológiai óra). A másik az egészségtőke, melynek mértékét meghatározza az életkor és egészségi állapot, de a Grossmann-modellnek megfelelően fontos érzékeltetnünk, hogy az egészséget nemcsak felhasználjuk, abba beruházni is lehet. (Kollányi–Imecs 2007) Természetesen az egészségügyi helyzet, azaz az egészségtőke mennyisége nemcsak a szülők esetében, hanem minden erőforrást biztosító szereplő, főként a rokonok esetében lényeges, hiszen míg például egy fiatalos nagymama nagy segítség, addig egy állandó gondoskodásra szoruló dédszülő jelentős erőforrásokat köt le. Szabadidő mint erőforrás: Az idő az egyik legfontosabb erőforrás, mely szükséges a gyermekvállaláshoz, hiszen a gyermek ellátása, felügyelete, valamint testi-lelki szükségleteinek kielégítése nagy mennyiségű időráfordítást igényel. Nyilván a szükségesnek ítélt idő mennyiségében jelentős eltérések lehetnek, s nemcsak ennek becslésékor, hanem a gyermek karakterének (pl.: hasfájós, extro- vagy introvertált) megfelelően is változik. Ugyanakkor a tudatos gyermekvállalás előtt a szülőknek látniuk kell, hogy a szükséges idő a családban rendelkezésre áll-e. Ennek kapcsán fontos megemlíteni, hogy Eriksson és társai (2007) megkülönböztetik a szabadidőt (spare time), a diszkrecionális (saját magának fenntartott, kizárólagos) időtől, s ez az elkülönítés számunkra is gyümölcsöző. Hiszen amennyiben a jelenlegi kötelezettségek (munka, tanulás, családi élet) ellátása után nem marad elégséges szabad idő egy újabb gyermek nevelésére, úgy ez objektíven gátja a gyermekvállalásnak. Ugyanakkor a diszkrecionális idő szubjektív gát, erősen összefügg a személyes autonómia iránti vággyal, végső soron pedig azzal, hogy az élménytársadalom kínálta lehetőségek mekkora szegmenséről (pl.: kulturális javak fogyasztása, kortárs csoportokkal való kapcsolattartás) hajlandó lemondani a „gyermek élményéért” a szülő. (Éber 2007) Az élmények átélése ugyanakkor a bőség fogyasztói társadalmában a rekreáció (wellness hétvége, koncert, könyv,

1

A kutatás során az örökbefogadással összefüggő kérdésekre nem tértünk ki, bár volt olyan interjú, mely során ez a lehetőség is megjelent.

69


2013.07.18. 12:47:46

sportolás) szükséges feltétele, mely a személyiség bevonódását – pl.: a szereppel való teljes azonosulást2 – feltételezi. (vö: Csíkszentmihályi 1997) Humánerőforrás: A humántőke fogalma elsődlegesen a munkaerőpiacon értékesíthető tudással fonódott össze, és a gazdasági növekedés kulcsának tekintik mind társadalmi, mind egyéni szinten. (Tarján 2000) Az egyén humán tőkéjének növekedése több forrásból származhat: befektetésből, azaz tudásának képzésekkel történő növelésével, végzettségek szerzésével; a humántőke használatából: azaz tapasztalati tudásának növekedéséből; valamint az egészségesnek maradással3, azaz a nyers munkaerejének megmaradásából, növeléséből. Barro és Sala-i-Martin (1995) modelljében gyakorlatilag ebből a nyers munkaerőből és a humántőkeként megragadható termelékenység szorzatából származtatják az alkalmazottnak a tényleges munkaerejét. Ugyanakkor a humántőke nagysága alapvetően meghatározza a munkaerőpiacra való belépés, így a gyermekkel otthon töltött idő utáni reintegráció lehetőségeit is. (Demeter–Nagy 2008) Jelen tanulmányban ennél a klasszikus, a munkapiacon megszerezhető jövedelemre koncentráló megközelítésen tovább lépünk, és az otthoni teendők (háztartási munka, gyermeknevelés) esetében is értelmezni kívánjuk a humántőke fogalmát. Az nyilvánvaló, hogy az otthoni teendők ellátásának költsége van, melyet lehet a ráfordított idővel, valamint a létrehozott szolgáltatások értékével mérni. (Gábos–Gál –Keller 2007) A ráfordított idő és a létrehozott érték között a humántőke termelékenysége teremt kapcsolatot. Kutatásunk alapján azt látjuk, hogy az otthoni teendők ellátásában elérhető és a munka világában elérhető termelékenység viszonya alapvetően kérdéses egyéni és szülői – azaz nemek közötti – szinten mind a gyermekvállalási, mind a munkaerő-piaci reintegrációs döntés meghozatala során. Ugyanakkor a döntési helyzetek komplexitása miatt a döntések nem korlátozódnak arra, hogy miként lehet a termelékenységet maximalizálni. (Petényi 2013, Meixner 2013) Anyagi erőforrás: Az anyagi erőforrások esetében klasszikusan a vagyoni és a jövedelmi jellegű erőforrásokat érdemes megkülönböztetnünk. A vagyoni jellegű erőforrások esetében elsődlegesen fontos a megfelelő lakhatás kérdése, a további vagyontárgyak közül pedig a gépkocsi emelkedik ki. A jövedelem esetében pedig az alapvető kérdés, hogy milyen kilátásokkal rendelkezik a család: elképzelhető-e egyáltalán az egykeresős családmodell rövidebb (gyes időszaka), netán hosszabb időszakra (főállású anyaság), illetve átvészelhetőek-e a mindkét szülőre kiterjedő munkanélküliség időszakai.

2

Nehezen összeegyeztethető adott pillanatban, hogy valaki egyszerre legyen apa és középcsatár legyen.

3

Itt az Antonovszky-féle salutogenezis elméletet kell kiemelnünk, melynek alapján a személyiségfejlesztés fontossága is megjelenik mint képzési terület. (Varga 2004)

70


2013.07.18. 12:47:46

Kapcsolati erőforrások: Ennek kapcsán az emberi kapcsolatoknak több szintjét kell megkülönböztetnünk. A gyermekvállalás szempontjából a legfontosabb a párkapcsolati szint, a párkapcsolat erőssége, mely alapvetően döntő a közösen meghozott gyermekvállalás esetében. A következő a családi kapcsolatok erős kötésének szintje, ahol a minőségi jellemzők mellett a mennyiségi jellemzők is megjelennek, melyek témánk szempontjából az intergenerációs transzferek áramlásának csatornáiként tűnnek fel. (Örkény–Székelyi 2011) A harmadik szint a barátoké, melyek esetében még mindig erős kötésekről beszélhetünk. Kutatásunk fontos megfigyelése, hogy a gyermekvállalás míg a többi erős kötésű szinten a kapcsolatok minőségének (szorosabbá-gyengébbé) változását okozza, addig a barátok szintjén átstrukturálódást és mennyiségi változást is előidéz, melyet a barátok gyermekeinek száma alapvetően befolyásol. (F. Lassú 2004) Ezen a szinten kívül találjuk a granovetteri értelemben vett gyenge kötések szintjét, melyek alapvetően meghatározzák a szülők külső erőforrásokhoz való hozzáférésének képességét. (Granovetter 1974) Társadalmi erőforrások: A társadalom által a gyermekvállalás segítését szolgáló erőforrások rendkívül fontosak, melyeket jellemzően az állam biztosít (Ignits–Kapitány, 2006), de ez nem kizárólagos. Például az államilag támogatott lakáshitelek rendkívül fontosak a családalapítás során, de kedvezményes hitelhez lehet jutni munkáltatótól is. Érdemes arra is kitérnünk, hogy a fent felsorolt belső (egyéni adottságokból származó) erőforrástípusokhoz külső erőforrások (társadalom által biztosítottak) kapcsolódnak, melyek esetében alapvető kérdés a hozzáférhetőség. A biológiai erőforrás esetében külső erőforrásként tekinthetünk az egészségügyi rendszerre; az idő esetében a gyermekfelügyeletet biztosító intézményekre; a humánerőforrás esetén pedig a dadusok, óvónők tudására; míg az anyagi források esetén a gyed, gyes, családi pótlék, családi adókedvezmény, szociális juttatások játszanak szerepet. Tehát a külső (társadalmi) erőforrások esetében rendkívül fontos a hozzáférhetőség, melyet sok esetben az erős és gyenge kötések biztosítanak. Ezzel kapcsolatban fontos még megjegyeznünk, hogy a társadalmi erőforrásokhoz való hozzáférés is valamekkora befektetést igényel (pl.: utánajárás, ügyintézés, szívességkérés). Az erőforrások időbeli változása: Mivel a gyermekvállalás egy hosszú távra szóló döntés, így nyilvánvaló, hogy a fenti erőforrások bővülésére-csökkenésére, illetve a bővíthetőségére vonatkozó prekoncepcióknak is meghatározó szerepük van. Például az egyik interjúalanyunknál a nagymama közeli nyugdíjba vonulása erőforrás bővülést jelent, mely elősegítheti a gyermekvállalást, de ennek megítélésekor tudni kell, hogy a nagymama az öregkorát a vidéki nyaralóban képzeli el, viszont nyaranta több hónapon keresztül szívesen fog ott vigyázni a gyerekre. A bővíthetőség esetében elsősorban a munkaerő-piaci lehetőségek megváltoztathatósága, a karrierkilátások azok, amelyek nagy befolyással lehetnek. Például az 71


2013.07.18. 12:47:46

egyik interjúalanyunk az otthon töltött idő alatt végezte a mérlegképes könyvelő képzést, melytől jövedelmi viszonyainak megváltozását, jobb kereseti lehetőséget várt. Természetesen nemcsak a belső, hanem a külső erőforrások becslésére is vállalkoznak ilyenkor a szülők. Ezek közül is fontosak a gazdasági és munkaerő-piaci helyzet változása, az ingatlanpiac alakulása, a lakhely gyermekellátó intézményrendszerének változásai. Ennek kapcsán például több interjúban is felmerült a külföldi munkavállalás lehetősége.

2. A modellről elöljáróban Fontos leszögeznünk, hogy a következőkben egy olyan modellt vázolunk fel, mely döntési helyzetek láncolataként is felfogható. Azaz amennyiben a döntési helyzetek mindegyikére igenlő a válasz, úgy biztosak lehetünk abban, hogy a második gyermek vállalása eldöntött, nincsenek kétségek. A láncolat érzékeltetésének kedvéért a kérdéseket eldöntendő módon vetjük fel, ugyanakkor ezen kérdésfelvetések nem életszerűek, ezt az alábbi példával igyekszünk megvilágítani: „Tudják-e biztosítani a gyermek felnevelésének anyagi erőforrását?” – hangzik majd stilárisan művi kérdésünk, míg ennek a kérdésnek az egyéni beállítottságok és élethelyzetek alapján számos variánsa kerülhet elő a döntés meghozatalakor. Például bizonytalan kapcsolat, vagy idősebb partner esetén: Tudom-e [egyedül!] biztosítani a gyermek felnevelésének anyagi erőforrását? Míg ha a felnevelés minősége kerül előtérbe: Anyagi lehetőségeink lehetővé teszik-e majd, hogy a gyermek minden igényét kielégítsük? Meg tudom-e adni neki azt anyagilag, amit a szüleim megadtak nekem? De felmerülhet az is, hogy mik a költségek: Tudják-e biztosítani a gyermek felnevelésének anyagi erőforrását, úgy hogy ne kelljen visszamenni dolgozni? Jól látszik, hogy a kérdésvariánsok rendkívül heterogénen és összefüggéseiben jelennek meg, míg egy modellben ezek szükségszerűen redukáltan és külön választva tehetőek csak fel. Továbbá vélhetően nincs olyan pár, amely a tudatos döntés meghozatala során minden kérdést végigbeszélve alakítja ki a gyermekvállalásról alkotott elképzelését. Jóval inkább egy, két, esetleg három olyan – élethelyzetüktől, tapasztalataiktól, érzéseiktől, vágyaiktól, jövőképüktől függő – kulcskérdés van, amelyre a döntésüket alapozzák. Sőt sok esetben a modell kérdései – bár alapvetően határozzák meg a döntést – nem kerülnek megfogalmazásra a mindennapos beszélgetésben, mert adottság (pl: egészségügyi állapot, vagyoni helyzet). Ennek megfelelően az alább bemutatott modellben szereplő kérdésfeltevések inkább olyan csomópontoknak tekinthetők, melyek egy problémát, akadályt jelölnek. Ezen problémák, akadályok leküzdése esetében két dolog lehetséges: 1. A probléma, akadály 72


2013.07.18. 12:47:47

negligálása – ebben az esetben szoktak felelőtlen gyermekvállalásról beszélni. 2. Erőforrás felhalmozással, átcsoportosítással a probléma megoldása, az akadály átlépése – ez nyilvánvalóan a gyermekvállalás tudatos útja, melyet a társadalmi normarendszer elvárásaival inkább egyezőnek tekinthetünk4. A következőkben az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium „Második gyermek” című kutatásának interjúira támaszkodva arra vállalkozunk, hogy a modell bemutatása közben ismertessük, milyen konkrét gyermekvállalást gátló tényezők jelennek meg. Majd pedig javaslatokat igyekszünk megfogalmazni annak érdekében, hogy a családok ezeket a problémákat minél könnyebben megoldhassák, a gyermekvállalástól ezek minél kevésbé tántorítsák el őket. Ezen javaslatok megítéléséhez szükséges lenne a problémák előfordulásának ismeretére, ugyanakkor ennek a tanulmánynak nem célja a különböző gátló tényezők elterjedtségének, megoldhatatlanságának mértékének meghatározása össztársadalmi szinten. Elöljáróban még annyit, hogy bár az alábbiakat a második gyermekvállalás modelljeként mutatjuk be, ez gyakorlatilag az első gyermekvállalás modelljének bővített változataként is értelmezhető, és inkább módszertani megfontolások, illetve a tudatosság magasabb szintjének jelölése miatt kerül a modell elnevezésébe a második gyermek kifejezés. Ez azt is jelenti, hogy modellünk tanulságait érdemes összevetni az utóbbi idő azon kutatásaival, melyek a gyermekvállalási hajlandósággal foglalkoznak, ennek átfogó bemutatásával találkozunk Szalma Ivett disszertációjában (2011).

3. A második gyermek vállalásának erőforrás alapú döntési modellje Gátolja-e egészségügyi probléma a gyermekvállalást a szülők oldaláról?

Bár a gyermekvállalásra mint egy a társadalomban beágyazott döntési helyzetre tekintünk, alapvetően egy biológiai folyamatról van szó. Egyértelmű, hogy a nemzőképtelenség, illetve a meddőség a saját biológiai utód vállalását nem teszi lehetővé. Kutatásunkba – köszönhetően, hogy a mintába kerülés feltétele volt, hogy legyen a pároknak 4

Egyértelműnek tűnik, hogy modellünk ez utóbbihoz kapcsolódik, ugyanakkor a „nem tudatos” gyermekvállalás esetén ugyancsak a modell kérdésfeltevései mentén létrejövő problémákkal kell szembenéznie az előre nem tervezőknek. Bár a társadalom alapvetően a tudatos gyermekvállalásra tekint pozitívan, jeleneznünk kell, hogy a tervezés ott (azokban a társadalmakban, társadalmi csoportokban) fontosabb, ahol erőforráshiány áll fenn a társadalmilag elvárt normák teljesítéséhez. Továbbá – és erre a tanulmányban nem térünk ki – az erőforrás szükség megítélése nyilvánvalóan nem pontos (bár a második gyermekek esetében pontosabb becslést feltételezhetünk, mint az elsőben), az erőforrások felülbecslése nyilvánvalóan csökkenti a gyermekvállalási szándékot, miként az is, ha egy-két kulcskérdés helyett, minden a modellben szereplő kérdés problémássá válik (mely nyilván nem életszerű).

73


2013.07.18. 12:47:47

már egy gyermekük – ilyen problémával küzdő interjúalanyokkal nem találkoztunk, de több esetben merült fel orvosolható egészségügyi probléma a fogantatással, a terhességgel, illetve a szüléssel kapcsolatban: voltak, akik lombikbébi program segítségére szorultak, másoknál a terhesség alatti cukorbetegség, a terhességi depresszió, vagy a szülés szövődményei okoztak problémát. Kutatásunk során azt tapasztaltuk, hogy bármilyen egészségügyi kockázat megjelent az első gyermek vállalása során, úgy az a további gyermekvállalás esetén fontos mérlegelési szemponttá vált. Ez alól kivételnek a lombik programban való részvétel tűnik5, ennek oka az lehet, hogy míg a többi egészségügyi kockázat esetén az első gyermekvállalás esetén nem kalkuláltak az egészségügyi kockázat költségeivel, addig a második tervezett lombikbébi esetében a költségek alacsonyabbak, hiszen nem kell már azokat a lépcsőfokokat végigjárni (orvos találás, vizsgálatok), amelyek az első alkalommal még szükségesek voltak. Abban az esetben, amikor az egészségügyi probléma feltűnik a gyermekvállalási döntés kapcsán, akkor a kockázatvállalási hajlandóság és az erőforrás átcsoportosíthatóság jelenik meg. A kockázatvállalási hajlandóságot alapvetően befolyásolja a kockázatok reális felmérése, az egészségügyi rendszerbe vetett bizalom. Fontos lenne ezért, ha elérhetők lennének a különböző témák specialistái, illetve hatékony – online és személyes – információáramlás lenne az egyes egészségügyi problémákkal küzdők között, ebben akár fontos szerepe lehetne a civil kezdeményezéseknek, szervezeteknek. Biztosítottnak látják-e, hogy tudni fognak gondoskodni a gyermekről annak felnőtté válásáig?

Az első gyermekvállalás kitolódásával ez a kérdés egyre többször merül fel a második gyermek vállalásával kapcsolatban. A kutatás során is megjelent a biológiai óra fogalma, mely miatt több olyan interjúalannyal találkoztunk, akik úgy nyilatkoztak, hogy negyvenhez közeledve, vagy negyven évesen nem vállalkoznak még egy gyerekre. Indokként egyrészt – főként nőknél – saját fizikai teljesítőképességüket hozták fel, s nemcsak a terhességgel kapcsolatos egészségügyi veszélyek miatt, hanem a gyermek ellátásának napi rutinja kapcsán is. Másrészt pedig a gyermek és a köztük lévő korkülönbséget érezték túl soknak „késő már gyermeket vállalni”. A jelenség mögött számos jól ismert ok húzódik meg (tanulmányok kitolódása, instabilabb párkapcsolatok, az önálló egzisztencia megteremtésének nehézségei, lakásszerkezet stb.). Ugyanakkor rendkívül fontos megjegyeznünk, hogy azok az egy gyermekkel már rendelkező párok, akik esetében a második gyermekvállalásról való lemondásnak ez volt a fő indoka6, mind úgy nyilatkoztak, hogy sajnálják, hogy ennyire 5

A programban való részvételt csak az anyuka említette, az apuka nem.

6

Ezek a párok mind emocionálisan, mind egzisztenciálisan az átlagnál nagyobb biztonságban élnek.

74


2013.07.18. 12:47:47

későn vágtak bele a családos életmódba, mert teljesebbnek éreznék az életüket, ha lenne testvér. Fontos lenne annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy miként lehetne a gyermekvállalás időpontját előbbre hozni különösen azokban az esetekben, amikor minden lényegi feltétel adott a gyermekvállaláshoz – de modellünk alapján csak azt az általánosságot tudjuk megfogalmazni, hogy a szükséges erőforrások felhalmozásának felgyorsítása, valamint a külső erőforrásokhoz való szélesebb hozzáférés lehet általánosságban segítség7. További megfontolás tárgya lehet, hogy e probléma kapcsán segítségül lehessen-e hívni az orvostudományt, és a negyvenedik év felé közeledő pároknak legyen-e lehetősége arra, hogy művi úton ikerterhességet vállaljanak (az erőforrások rendelkezésre állása esetén). Megfelelő-e a párkapcsolatuk stabilitása?

Amennyiben egy pár számára rendelkezésre áll a kellő biológiai erőforrás (megfelelő korban vannak és az esetleges gyermeknemzéssel kapcsolatos egészségügyi problémákat leküzdhetőnek ítélik), akkor a legfontosabb kérdéssé a párkapcsolat minősége válik. Azaz, hogy az anya és az apa hajlandó-e a gyermekvállalás és -nevelés érdekében egyesíteni a rendelkezésükre álló erőforrásokat. Mivel kutatásunk egygyermekes párokra terjedt ki, így olyan működő párokat vizsgáltunk, ahol ez a döntés már megszületett, ugyanakkor egy második gyermek vállalása kapcsán a kockázat újra nő, különösen, ha bármely erőforrástípus esetében a minimálisan szükséges erőforrás megléte, illetve megteremtése egyedül nem vállalható. Mivel a párkapcsolatok szétbomlása után a gyermekfelügyelet majd’ minden esetben az anyára hárul, így rendkívül érdekes, hogy a minimális erőforrás-szükséglet biztosítása, miként jelenik meg az anyákkal és apákkal folytatott beszélgetésekben. Jellemzőnek tekinthető, hogy az interjúk során senki sem utalt arra a forgatókönyvre, miszerint a párkapcsolatuknak vége szakadhat, vagy, hogy ezen a téren rizikót lát-

7

Valljuk be ez „nesze semmi, fogd meg jól”. Hiszen az erőforrás gyorsabb felhalmozásának a gazdaság általános prosperitása az előfeltétele, amennyiben nem gondolkozunk a jelenlegi állami redisztribúció totális átalakításában. Ha mégis, akkor az első kérdés, hogy az állam költhet-e többet a gyermektámogatási rendszerre, a második pedig, hogy a gyermektámogatási rendszer elemeinek - közvetlen bármire felhasználható támogatások – (pl.: gyed), a kötött felhasználású támogatások (pl.: kedvezményes lakáshitel), illetve a gyermekellátó állami infrastruktúra fejlesztése (pl.: bölcsődék létrehozása) milyen kombinációját kellene alkalmazni. Különösen annak tekintetében, hogy Kelet-Európában a magyar rendszer az egyik legbőkezűbb. (Matysiak–Szalma)

75


2013.07.18. 12:47:47

nának8. Ennek ellenére az apák döntő része, amennyiben szeretnének gyereket, úgy nyilatkozott, hogy bár közös döntés, de elsődlegesen az anyán múlik: „az ő teste, az ő döntése”, „rajta múlik, hogy mikor lesz ennek itt az ideje”. Ezzel szemben az anyák, mivel jellemzően övék a végső döntés joga, sokkal határozottabbak voltak, abban az esetben is, ha jelenleg vagy a közeljövőben szeretnének gyereket, és akkor is, ha egyáltalán nem. Fontos megjegyezni ennek kapcsán, hogy az interjúink tapasztalata alapján az apák jóval nagyobb arányban szeretnének második gyermeket – e mögött az húzódhat meg, hogy az apáktól jóval kisebb további erőforrás-befektetésre van szükség, mint az anyáktól egy következő gyermek vállalásakor, illetve a kockázatuk is jóval kisebb (mind egészségügyi tekintetben, mind a kapcsolat esetleges szétesésével kapcsolatban). A fentiek alapján igen lényegesnek tűnik, hogy a nők mennyire érzik magukat biztonságban egy kapcsolatban – ennek kapcsán merül fel a házasság intézménye. Az interjúink alapján az értelmiségi körben a párkapcsolatok minőségében nem érzékeltünk lényegi különbséget a tekintetben, hogy a felek házasok voltak vagy sem9. A nem házasodás mögött általában olyan értékpreferenciák húzódtak meg, melyeket a kapcsolatban élők elfogadtak – jellemző például, hogy a nagyszülői generáció sikertelen házasságai, csúnya válásai riasztják el a fiatalokat. Ezek alapján nehezen hiszünk abban, hogy a párkapcsolatok stabilitása külső beavatkozással növelhető – bár az egygyermekes családok külső erőforrásokhoz való hozzáférésének a növelésével (pl.: magasabb gyermektámogatás, bölcsődék) vélhetően lehetne enyhíteni a kapcsolatokban előforduló konfliktushelyzeteken. Ugyanakkor – és ez több interjú során is felmerült – rendkívül fontos lenne, ha az emberek konfliktuskezelési technikák birtokában, kellő ön- és társismerettel, stabil értékrenddel és önbizalommal tudnának családot alapítani. Ezen készségek megszerzését pedig kérdéses, hogy az oktatási rendszer mennyiben segíti elő, ha egyáltalán elősegíti. Továbbá szükség lenne egy olyan segítő környezet biztosítására, mely esetében a két gyermekkel egyedül maradó anyák élethelyzete nem az egzisztenciális katasztrófával lenne jellemezhető. Hiszen ez a jövőkép alapvetően vissza tudja vetni a nők második gyermek vállalása melletti döntését.

8

Feltevésünk szerint ebben alapvetően szerepet játszott, hogy csak olyan párok vállalkoztak az interjúkra (külön az anyával, külön az apával), ahol alapvetően nincsenek komoly – kifelé nem vállalható – párkapcsolati problémák. Kutatásunk szempontjából ez azért volt szerencsés, mivel így olyan párokkal készíthettünk interjúkat, akik esetében nem a kapcsolatuk milyensége, hanem a gazdasági-társadalmi helyzetük az elsődleges problémaforrás a gyermekvállalással kapcsolatban – melyek esetében az interjúk segítségével könnyebb javaslatokat megfogalmazni. 9

Ezen párok esetében annak, hogy van egy közös gyermekük és egy működő (a külvilág felé vállalható) kapcsolatuk nagyobb hasonlóságnak tűnik, mint amekkora különbségnek az, hogy házasok-e, vagy sem.

76


2013.07.18. 12:47:47

Megfelelő-e a párkapcsolatuk minősége?

A párkapcsolatok tekintetében eddig azt vizsgáltuk, hogy az anya és az apa erőforrásai összeadhatóak-e. Ennek kapcsán nyilvánvaló, hogy minél kisebb a stabilitás annál inkább tartanak vissza a felek erőforrásokat a menekülő utak fenntartására. Ugyanakkor nemcsak az a kérdés, hogy mekkora a közösen összeadott erőforrás, hanem az is, hogy a felek miként tudnak hozzáférni egymás erőforrásaihoz, milyen konverziós technikákat használnak és mennyire összehangolt, mennyire rugalmas az erőforrás-gazdálkodásuk, illetve ezek mennyire felelnek meg elvárásaiknak. Alapvetően azt mondhatjuk, hogy egy jól működő kapcsolat erőforrásai több mint a két fél erőforrásainak puszta összeadása, míg rosszul működő kapcsolatnak azt tekinthetjük, ahol az erőforrások egy része elvész, nem hatékonyan, nem a felek megelégedésére történően használódik fel. Fontos megjegyeznünk, hogy ennek kapcsán rendkívül fontosak a minták, a szülői házból hozott praktikák, megoldások, de fontos szerepe lehet a barátoknak is. Ezeken túl az oktatási rendszerben is szükségesek lennének olyan elemek, melyek a párkapcsolati kompetenciák kialakításához hozzá tudnak járulni, ezek közül a leglényegesebb a kooperációs készség. Alapvetően itt a kapcsolaton belüli munkamegosztásról van szó (Paksi–Sebők– Szalma 2008), mely esetében megkülönböztethetjük a hagyományos, egykeresős modellt (pénzkereső férfi, házimunkát végző nő), illetve az emancipált modellt (mely esetében a szerepek nem vállnak el élesen). Ugyanakkor tekintetbe kell venni, hogy a jelenlegi hazai viszonyok között a legtöbb családban az egykeresős modell nem járható alternatíva, miközben nyilvánvaló, hogy a házimunka egyenlő (egalitáriánus) felosztása – szemben a felek által igazságosnak érzettel –csak elméletben lehetséges. Az erőforrás-gazdálkodás szempontjából a hagyományos modellben az egyik fél (apa) biztosítja az anyagi erőforrásokat, a másik fél (anya) pedig a gyermekneveléshez szükséges időt. Mint jeleztük a hazai gazdasági viszonyok jellemzően nem teszik lehetővé a hagyományos modellt, melyet a zátonyra futó kapcsolatok magas aránya sem tesz vonzóvá a nők számára. Ebből következően az egyéni és egyéb adottságoknak megfelelően a két modell valamilyen kombinációját kell a pároknak kialakítani, hogy a gyermek lelki-szellemi fejlődéshez szükséges időt, illetve a testi fejlődéshez szükséges anyagi erőforrásokat10 biztosítani tudják. Ez a párkapcsolat szempontjából két kérdést vet fel: az alkalmazott munkamegosztás a leghatékonyabb-e, illetve, hogy ez a felek megelégedésére szolgál-e. Azaz a munkamegosztásnak mind racionális, mind emocionális módon megfelelőnek kell lennie a családi erőforrás-gazdálkodásban

10

Nyilván ez egy klasszikus, a hagyományos modellhez kapcsolódó megfogalmazás, hiszen itt is fenn áll az erőforrások konvertálhatóságának lehetősége (anyagi → idő: bébiszitter, idő → anyagi: gyerekruha varrás).

77


2013.07.18. 12:47:47

résztvevő valamennyi szereplő számára, s nyilvánvalóan a gyermek(ek) igényeit is ki kell elégítenie. A fentiek miatt a kapcsolaton (családon) belüli munkamegosztásra érdemes dinamikusan tekinteni az igények és lehetőségek változtatása mentén. Rendkívül jól példázzák ezt azok a családok, ahol az apuka gyesre ment. Nyilván, ezekben az esetekben ott állt az anya előtt a munkaerő-piaci reintegráció lehetősége (mely akár magasabb jövedelmi pozíciót is jelenhetett, mint amiben az apa dolgozott) – nem egyszer feltűntek női karriercélok is. Általában az apák munkahelye is elfogadóan állt ehhez a helyzethez, vagy ha nem, akkor egyértelmű volt a munkahelyi kiégés. Emellett fontos volt, hogy a gyerek igényei is megváltoztak, és ezeket az igényeket már az apa is ki tudta elégíteni. Ráadásul erről alapvető örömforrásként számoltak be, még akkor is, ha a gyeses időszakot jóval nehezebbnek ítélték, mint amire számítottak (jellemzően nem sikerült azokat a tervek megvalósítani, amelyekről azt gondolták, hogy gyerek mellett otthon marad rá idő, energia). A legnagyobb hozadéknak a gyermek és a köztük létrejövő köteléket tekintik, valamint, hogy a kapcsolatot egy kicsit a „másik oldalról” (aki az idejét adja és nem az anyagi erőforrásokat) is megismerték – ez pedig a párkapcsolat stabilitását is növelheti. (Petényi 2013) Érdemes lenne éppen ezért elősegíteni, netán adminisztratív eszközökkel kötelezővé tenni, hogy az apák minél nagyobb arányban töltsenek otthon hosszabb-rövidebb gyeses időszakot. Az anyagi biztonság (különösen a lakhatás) meglétemegteremthetősége biztosított-e?

A családalapítás kapcsán az elsődleges kérdés a lakhatás, melyben rendkívül nagy szerepe van az intergenerációs transzfereknek. Gyökeresen más helyzetben vannak azok a fiatalok, akik saját lakás(ok)ban tudják elkezdeni az életüket, mint azok, akiknek a lakhatás kérdését önállóan, családi erőforrások bevonása nélkül kell megoldaniuk. Nyilvánvaló, hogy a legrosszabb helyzetben azok a deprimált élethelyzetben lévő fiatalok vannak, akik nem képesek a saját tulajdonú lakásvásárláshoz szükséges erőforrásokat akkumulálni. Számukra az egyetlen megoldás az önálló életvitelre a lakásbérlés. Közismert, hogy ezzel az alapvető probléma a szociális bérlakások hiánya, valamint a piaci bérlemények költsége és a jövedelmek közötti viszony11. A deprimáltak helyzetét tovább súlyosbítja, hogy bár a lakások számát nézve nem feltétlenül beszélhetünk országos szinten lakáshiányról, de a lakások területi eloszlása 11

Az ingatlan.com 2013. február 1-i hirdetései esetében egy budapesti 2 szobás (ide értve az 1 szoba + 1 félszobás lakásokat is, mely egy második gyermeket vállaló pár minimális igényének tekinthető) albérlet ára havi 40.000 és 600.000 Ft között mozog, a módusz 55.000 Ft, melyen felül a rezsi költséget fedezni kell. Ez összességében megegyezik egy havi nettó kezdő fi zetéssel.

78


2013.07.18. 12:47:47

és minősége szempontjából már jelentősek a gondok. A területi eloszlás alapvető problémája abból fakad, hogy nem ott állnak üresen a lakások, ahol új munkalehetőségek teremtődnek, vagy egyáltalán vannak munkahelyek. Így azok, akik nem képesek a – jellemzően városi – lakásvásárláshoz szükséges erőforrások akkumulációjára, gyakorlatilag a munkanélküliség, az ingázás, a városi albérlet, illetve az olyan munkák közül választhatnak, melyek akár több hetes távollétet jelentenek a családjuktól (pl.: külföldi munkavállalás). Azaz további anyagi és/vagy időbeli erőforrások elvonásával terheltek a gyermekvállalás szempontjából12, mely különösen élesen jelentkezik, amennyiben már nevelniük kell egy kisgyermeket. Mivel az olyan párok számára, akik nem képesek akkumulálni az önálló lakásvásárláshoz szükséges erőforrásokat a hazai viszonyok között (albérlet, ingázás, illetve kereseti lehetőségek) az egyik fél jövedelmének kiesésével gyakorlatilag nem lehetséges az anyagi biztonság, és különösen nem lehetséges a lakhatási cél megvalósításához szükséges gyarapodás megteremtése, így nyilvánvalóan nem vállalkoznak a családbővítésre. Ezen családok esetében a gyermekek szempontjából funkcionális működést alapvetően nehezíti, hogy ahol a kapcsolati, családi célkitűzésekhez szükséges erőforrások előteremtése nem sikerül, ott mind kapcsolati, mind egyéni szinten megreked a fejlődés, melynek eredményeként egyre nő a frusztráció és megoldatlanok maradnak a konfliktusok, melyek miatt emelkedik a család széthullásának veszélye, illetve tovább csökkennek a gyermekek neveléséhez rendelkezésre álló erőforrások13. A deprimált élethelyzetű fiatal párok esetében az intergenerációs transzfer mértéke nyilvánvalóan alacsony. Jellemzően úgy jelenik meg, hogy a fiatalok az önálló életkezdés helyett valamely fél családjánál lak(hat)nak – ez a megoldás nagyfokú alkalmazkodást igényel, különben növeli a konfliktusforrások számát, csökkenti a komfortérzetet. Alapvető probléma, hogy a többgenerációs családi együttélési formát sok esetben a kényszer szüli, nem pedig az érintett felek szabad választásából fakad – ezt támasztják alá interjúink is. A kényszer megmutatkozik a konfliktusforrások számában, melyet különösen az a fél érzékel, aki a párja családjához költözött, és aki egzisztenciális értelemben a kiszolgáltatottabb fél. Nyilvánvaló, hogy számára a kényelmetlen élethely-

12

Ráadásul a gazdasági válság során is megfigyelhető trend volt, hogy a „központok exportálják a válságot a perifériák felé”, így például a munkavállalók számára magasabb költségeket jelentő ingázók, illetve a kevésbé integrált külföldi munkavállalók kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a munkahelyeiken, mint akik helyben laknak.

13

Például nő a szülők szenvedélybetegségének az esélye, mely nemcsak anyagi, hanem időbeli erőforrások apadását is jelenti, az esetleges bűnözői életmód kialakulásának gyerekekre gyakorolt hatásáról nem is beszélve.

79


2013.07.18. 12:47:47

zet felszámolása élvez elsőbbséget –amennyiben erre bármilyen esély van14 – szemben a gyermekvállalással. A fiatalok következő csoportjába azok tartoznak, akik nem képesek családon belül megoldani az önálló lakás előteremtéséhez szükséges akkumulációt, hanem külső erőforrás bevonására kényszerülnek – ők a hitelfelvevők. A lakáshitel fizetése értelemszerűen az anyagi erőforrások jelentős részének lekötését jelenti, s nyilvánvaló, hogy ezzel a pénzintézetek is tisztában vannak, így lakáshitelhez csak azok juthatnak, akik esetében a hitelfelvevő rendelkezésére állnak olyan erőforrások, melyek segítségével a hitel törleszthető15. Fontos megjegyeznünk, hogy a hitelfelvétel legalább olyan összetett döntési helyzet, mint a második gyermekvállalás, és nagyjából hasonló modellben elemezhető is. Ennek megfelelően a kutatásba bevont párok ezt az elemzést valamilyen szinten el is végzik, végezték – még abban az esetben is, ha végül a szülői házban maradás mellett döntöttek a hitelfelvétel helyett. Az egyik legfontosabb kérdés ezzel kapcsolatban a hosszú távú jövedelmi kilátások, melyek alapvetően függnek a végzettségtől, szakmától, lehetséges karrierúttól, egészségügyi állapottól, valamint a gazdasági környezettel kapcsolatos elvárásoktól. Ilyen szempontból a jelenleg is tartó gazdasági válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a hitellel rendelkező családokat. Interjúink során a hitellel rendelkezők mind arról számoltak be, hogy bevételi lehetőségeik szűkültek, életszínvonaluk csökkent, miközben a tartalékaik felélése folyik – nyilván ilyen körülmények között a gyermekvállalási döntés elhalasztása mellett döntenek. Ez még azokra is igaz, akik 2011 második felében tudtak élni a hiteleik rögzített árfolyamon történő előtörlesztésével, hiszen számukra a felhasznált biztonsági tartalék visszapótlása, illetve az előtörlesztés miatt igénybe vett családi segítségek visszafizetése az elsődleges. A saját lakással rendelkezőknek két markáns csoportját különíthetjük el, az egyik csoportba tartoznak azok, akik jelentősebb intergenerációs transzfer segítségével, a másikba pedig, akik önerőből teremtették meg a saját tulajdonú lakhatásukat. Ez utóbbi csoport jóval idősebb, jellemző rájuk, hogy az egzisztencia megteremtéséhez szükséges karriercélok (ide értve az önálló vállalkozás felfuttatását is) miatt kitolták a gyermekvállalás időpontját – körükben a leggyakoribbak azok, akik úgy vélik, hogy már kifu-

14

Amennyiben viszont nincs lehetőség az önálló lakhatásra úgy a kiszolgáltatottság miatt az adott élethelyzet biztosítása lehet cél, melynek szempontjából a gyermekvállalás, vagy a gyermekvállalási igénynek való engedés lehet racionális stratégia.

15

Ennek során megjelenhet a „szülői ház” jelzáloggal való megterhelése, mely szintén az intergenerációs transzfer egy fajtájának tekinthető, akárcsak az önrész előteremtésébe való besegítés.

80


2013.07.18. 12:47:47

tottak az időből, pedig örömmel vállalnának második gyereket, hiszen az esetükben a jó anyagi körülmények ma már adottak. Természetesen a legjobb helyzetben azok vannak, akiknek a családja képes biztosítani a fiatal számára az önálló lakhatást16, így vannak olyan párok is, akik két saját tulajdonú lakással tudnak nekivágni a családalapításnak, ami a nyilvánvaló anyagi biztonság mellett, lehetővé teszi azt is, hogy a családalapítás különböző fázisainak eltérő igényeihez (szobák száma, zöldövezet) alkalmazkodjanak17. Nem meglepő, hogy ezen családok esetében a gyermekvállalási hajlandóság jóval nagyobb: a kutatásunkba bevont jó helyzetű családok tervezték a második gyermeket. A második gyermek vállalása a lakhatás, illetve a lakhatási igények felülvizsgálatát igényli: „Hogy fogunk elférni?” Fontos megjegyeznünk, hogy a válság előtti olcsó hitel idején egyre markánsabb felfogássá lett, hogy minden gyermek számára biztosítani kell az önálló lakószobát a középosztálybeli életnívó esetében. (Demeter 2006) Kutatásunk szerint sok az olyan élethelyzetben lévő család, ahol a második gyermek vállalása lakhatási problémákat hoz felszínre, különösen azokban az esetekben, amikor nem rendelkeznek saját tulajdonú lakással. De azok sincsenek könnyű helyzetben, akik hitelfelvétel nélkül nem tudnának nagyobb saját tulajdonú lakásba kerülni, erre több helyen alkalmazott megoldás a nagyszülőkkel való (nem hivatalos) lakáscsere. Természetesen a megfelelő anyagi biztonság18 túlmutat a lakhatáson, és szerepet játszanak benne további vagyontárgyak is, melyek közül kiemelkedik a gépkocsi, mely eszközzel lehetővé válik a nagyobb fokú és gyorsabb mobilitás, ami erőforrás spórolást eredményez, miközben a gépkocsi vásárlása és fenntartása anyagi erőforrásokat köt le – ezáltal növeli a lakhatás, a ruházkodás, élelmezés biztosításából összetevődő minimálisan szükséges anyagi erőforrás szintjét. Nyilvánvaló, hogy a gépkocsi mobilitásban játszott szerepe a gyermekek számával emelkedik, hiszen nagyobb fokú térbeli, időbeli rugalmasság egyre fontosabb a szerteágazóbb igények (reggeli bölcsődébe, óvodába, munkahelyre való eljutás) kielégítésében, és az erőforrásokhoz való hozzájutásban is (térben távolabbi rokonok látogatása, nagybevásárlások intézése).

16

Az intergenerációs transzfer mértéke alapvetően két dologtól függ: A (nagy)szülők anyagi lehetőségeitől, valamint a fiatalok és a nagyszülői generáció viszonyától. Nyilvánvaló egyik sem problémamentes, akár gyerek-szülő, akár vej/meny-após/anyós viszonylatban. Mint minden viszonyban itt is megfogalmazódnak elvárások a másik féllel kapcsolatban (így vagy úgy csinálják a dolgaikat; mit, miként és mennyit segítsenek; milyen sűrűn találkozzanak), melyek nyilvánvalóan konfl iktusokat okoznak, melyek a második gyermekvállalást annak függvényében befolyásolják, hogy a fiatalok mennyire vannak ráutalva (anyagilag, emocionálisan, vagy az időbeosztásuk alapján) a nagyszülői generációra

17

Fontos megjegyeznünk, hogy még ezekben az esetekben is jelentős szerepük lehetett a külső erőforrásoknak (kedvezményezett hitel, szocpol). 18

A megfelelő jelző itt is az egyéni, nagyrészt réteghelyzet-specifi kus igényeket jelöl.

81


2013.07.18. 12:47:47

Az anyagi biztonság másik rendkívül fontos eleme a felhalmozott pénzügyi tartalék (pl.: befektetések) megléte, mely egyértelműen pozitív irányba befolyásolják a gyermekvállalási hajlandóságot. Különösen a jelen gazdasági válság, valamint a kedvezményes devizahitel előtörlesztés lehetősége után jellemző, hogy csak azok a jellemzően magas státuszú családok rendelkeznek önerőből felhalmozott jelentős anyagi tartalékokkal, akiknek a lakhatása megoldott – s jellemzően azok, akik esetében a gyermekvállalást megelőzte egy felhalmozási időszak, azaz későn (jellemzően a második gyermekvállaláshoz túl későn) vállaltak gyermeket. Az anyagi biztonság (munkaerő-piaci helyzet) fenntartható-e, javítható-e?

Az anyagi erőforrások folyamatos előteremtése elsődleges feladata a szülőknek – a második gyermekvállalás során ennek költségei sokkal jobban becsülhetőek19, mint az első gyermek esetén, miként a szülők „jövedelemtermelő képessége” is, hiszen már van tapasztalatuk. Ha feltételezzük, hogy egy második gyermek vállalása érdekében további jövedelemre van szükség az életszínvonal megtartásához20, úgy a következő lehetőségek merülnek fel a jövedelem növelésére: Gyermekellátási járadékok növelése: Egy második gyermek vállalása minden körülmények között növeli a családi pótlék mértékét21, növeli a családi adókedvezmény igénybe vételének mértékét22. Ezen túl pedig a második gyermek „jó” ütemezésével lehetővé válik a gyesen töltött időszak lerövidítése, amennyiben a kisebb gyermek három éves kora előtt születik meg a testvér, így a jellemzően a gyesnél magasabb összegű

19

A háztartási költség számítási modellek értelmében a második gyermek költségei valamennyire alatta maradnak az első gyermekének (pl.: KSH – Létminimum számítás). De a logisztikai terhek növekedése miatt ez nem jelenti, hogy kevesebb erőforrást kellene előteremteni. 20

Természetesen a családok dönthetnek az életszínvonal csökkenés mellett, ebben az esetben, ha a család társadalmi miliőjének életnívó normái (pl.: rendszeres étterembe járás vs. rendszeres gyümölcsvásárlás) nem sérülnek, akkor ez egy egyszerű értékválasztás a szülők számára, mely során a kismértékű életszínvonal csökkenést kompenzálja a gyermek mint örömforrás. A problémát az okozza, amikor a gyermekvállalás miatt az életnívó normák nem tarthatóak – különösen, ha ezzel nem kalkuláltak a szülők (ez nem értékválasztáson alapul). Nyilvánvaló, hogy magasabb életszínvonalból könnyebb a kompromisszumok meghozatala.

21

Az alapesetben 12 200 Ft 26 600 Ft-os összegre módosul.

22

Ez havi 10 000 Ft nettó pluszt jelent, amennyiben az adókedvezmény érvényesíthető (kb. 160 000 Ft-os bruttó családi jövedelem kell).

82


2013.07.18. 12:47:47

gyedet23 kapják a szülők. Ugyanakkor a gyed és tgyás, a felhalmozódó szabadságok, a táppénz szabályozásának kérdései miatt a második gyermek születése utáni gyermekellátási járulékok maximalizálása „hatalmas sakkjátszma”. Jövedelemszerzésre fordított idő növelése: Ennek klasszikus formái a túlóra, illetve a másodállás a munkavállalók esetében, de ide sorolhatjuk a gyermek ellátása mellett otthon végzendő távmunkát, alkalmi munkát is. Nyilvánvalóan ezek esetében a gyermekre és a munkavállaló magára fordítható (diszkrecionális) idejének együttes összege jelentősen csökken. Ennek tükrében pedig a második gyermekvállalással kapcsolatban – amennyiben szükséges plusz jövedelem előteremtése – felmerül a kérdés, hogy az első gyermekre fordított, illetve a magamra/magunkra fordított időből lehet-e, szabad-e engedni. Ebben a dimenzióban értelmezhető az a döntés is, hogy az anya mikor térjen vissza a munkaerőpiacra. Akkor racionális a döntés, ha az elhelyezkedés után a jövedelemtermelő képessége nagyobb, mint a gyermek otthoni ellátása melletti erőforrás akkumulációs képessége24 plusz az elhelyezkedésből adódó költségek 25. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a nem felsőfokú végzettségű nők esetében a munkaerőpiacra való visszatérés nem magától értetődő ma Magyarországon. Jövedelemtermelő képesség növelése: A szülők jövedelemtermelő képességét alapvetően a végzettségük és a szakmájuk határozza meg, valamint a munkaerő-piaci helyzetük és karrierlehetőségeik. Így elsődlegesen a képzés, a továbbképzés vagy az átképzés, esetlegesen a nyelvtanulás az, amely segíthet a magasabb jövedelem elérésben. De a jövedelemtermelő képesség növekedése várható a karrierút fontos lépéseitől is, mint a kinevezésektől, munkahelyváltástól, vagy akár egy vállalkozás beindításától, felfuttatásától is. Oktatásba, végzettségbe való befektetés: Interjúalanyaink közül sokan jelezték, hogy a gyermekkel otthon töltött időt szerették volna felhasználni arra, hogy oktatási rendszeren kívül fejlesszék tudásukat, különösen sokan határozták el, hogy szabadidejüket nyelvtanulásra, esetleg informatikai ismeretek elsajátítására fogják fordítani. 23 A Gyed jövedelemtől függő, maximum a mindenkori minimálbér 70%-ának a kétszerese (bruttó 137 200 Ft, ha a gyesen lévő veszi igénybe a családi adókedvezményt, akkor ez jelentősen nem csökken két gyerek esetén, kedvezmény nélkül kb. nettó 100 000). Bár meg kell jegyezni, hogy gyeden töltött időszak után a maximumot elérni igen nehéz, gyesen töltött időszak után pedig szinte lehetetlen, de mindenképpen szükséges a munkaerő-piacra való visszatérés. A gyes összege ugyanakkor nettó 25 650 Ft, aminél a legtöbben magasabb gyeddel számolhatnak még akkor is, ha nem térnek vissza a munkaerőpiacra rövid időre sem. 24

Ide értve a külső erőforrásokat (pl.: gyes vagy munkanélküli ellátás), valamint a házimunka ellátásból fakadó nyereséget (pl. főzés a dolgozó férjre), illetve a családi vállalkozásba való besegítést, alkalmi és feketemunka vállalásának lehetőségét.

25

Pl.: utazási, étkezési költségek, gyermek ellátásának plusz költségei (pl.: bölcsődei étkeztetés, családi szívességek, esetleg bébiszitter).

83


2013.07.18. 12:47:48

Ezeket – a jellemzően külső kontrol nélküli törekvéseket – általában nem koronázta siker. Jobb a hatékonysága az oktatási rendszeren belüli – határidőket kijelölő – képzéseknek, főként, ha már előtte is jelentős volt az erőforrás ráfordítás, így jellemző a diplomamunka megírása. (Engler 2007) A szakképzések és az átképzések esetében a megfelelő helyek megtalálása, illetve a képzésre fordított idő összeegyeztethetősége is nehézség mind az otthon töltött idő alatt, mind később. Interjúink is azt támasztják alá, hogy az élethosszig tartó tanulás a munkaerőpiacra történő visszatérés után elsődlegesen a magasabban kvalifi káltak körében jellemző, és a már meglévő munkaerő-piaci pozíciókhoz köthető (könyvelőknél mérlegképes könyvelői végzettség, munkahely finanszírozta továbbképzések). Munkaerő-piaci helyzet megváltoztatása: (Ideértjük a munkaerő-piaci reintegrációt is.) Általános vélekedés, hogy ma Magyarországon csak az ismeretségi hálón keresztül lehet „jó” állást találni, és 40 százalékban ténylegesen az ismerősök, rokonok, barátok segítik álláshoz a fiatalokat. (Váradi 2007) A jó állásnak két definíciója vezethető le interjúinkból. Családbarát munkahely: jellemezően átlagos, vagy az általánosnál roszszabb kereseti lehetőséggel, viszont nagyfokú rugalmasság jellemzi, a gyermekellátó intézmények időbeosztásához való alkalmazkodást teszi lehetővé (azaz a bölcsődébe, óvodába szállítás nem okoz problémát) – elsődlegesen a női munkaerő-piacon keresett és kínált állások tartoznak ide, jellemző a közszféra magas aránya. (Balassa és tsai 2011) A jó állások másik köre az, mely kiemelkedő kereseti lehetőséget kínál az alkalmazottaknak – ezek az állások főként a versenyszférára jellemzőek, és általában nem teszik lehetővé a rugalmas időbeosztást, sőt alacsonyabb végzettségűek esetében sokszor egyértelműen a családi életben való részvétel rovására mennek (pl.: éjszakai vagy külföldi munkavégzés). Külön érdemes kitérnünk az önálló vállalkozókra, akik sok tekintetben a leginkább kiszolgáltatott csoport, hiszen vállalkozásukban gyakorlatilag 24 órában tudnak dolgozni minden külső kontroll nélkül, mely ezekben a családokban sajátos munkamegosztást idéz elő. Ha abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a vállalkozói élethelyzet termelékenysége magasabb, mint a munkaerő-piacon alkalmazottként elérhető jövedelem, úgy racionális, ha a vállalkozó férfi mellett a nő átveszi az adminisztratív és szervezési terheket, hogy a férfi a vállalkozás profit termelő tevékenységére több energiát tudjon fordítani. Ennek veszélye, hogy a vállalkozás felszámolásának esetleges kényszere alapvetően rengeti meg a család anyagi biztonságát. Összességében jellemző, hogy ha a család a második gyermek vállalása mellett jövedelmének növelésére vállalkozik, akkor az valamilyen befektetéssel26 vagy erőforrás

26

Késleltetett hozamú erőforrás-befektetés (pl.: magasabb végzettség megszerzése) feltételezi, hogy előteremthető befektethető erőforrás.

84


2013.07.18. 12:47:48

konvertálással27 jár. Ugyanakkor, ha nem kívánják jövedelmeiket növelni, akkor a gyermek miatt jelentkező költségek az anyagi erőforrások csökkenéséhez vezetnek (melynek igazából az aránya kérdéses, nem az összege)28. Rendelkezésre áll-e a gyermek felügyeletéhez, neveléséhez szükséges idő?

A kérdésben jelzett disztinkció rendkívül fontos. A gyermekfelügyelet esetében a kérdés mindössze annyi, hogy a család elő tudja-e teremteni azt az időmennyiséget, mely szükséges ahhoz, hogy a gyermek alapvető biológiai szükségletei (biztonságos környezet) garantálva legyenek. Ezzel szemben a nevelés esetében már nemcsak a gyermekre fordítható idő mennyisége, hanem az idő felhasználásának minősége is alapvető kérdéssé válik, és ennek során megjelenik, hogy az egyéb erőforrások mobilizálódnak. A nevelésre ebben a felfogásban úgy tekinthetünk, mint a gyermekbe történő erőforrásfelhalmozásra. A gyermekfelügyelethez szükséges idő, interjúink alapján öt különböző helyről származhat, ezek egyfajta rangsor szerint a következők: • Szülők. Interjúalanyaink, különösen az apák több ízben kifejtették, hogy a szoptatás miatt a csecsemőről való gondoskodás kb. egy éves korig mindenképpen az anya dolga. Ez nem jelenti azt, hogy a legtöbb családban az apák ne vennének részt a feladatok ellátásában (fürdetés, tápszermelegítés, sétáltatás), inkább azt, hogy ők maguk is igénylik, hogy ezek közben az anya a közelben legyen. Ennek oka, hogy amennyiben a gyermekkel való törődést ellátásra és nevelésre osztjuk, úgy az apák jellemző szerepfelfogása szerint ők elsődlegesen a nevelésben, a gyermekkel való foglalkozásban (játék, mesélés, dögönyözés) kell, hogy kivegyék a részüket. Ennek megfelelően, ha nem is mindig tudatos szinten, de megfigyelhető valamilyen munkamegosztás, melynek során a verbális készségek fejlesztésében (mondókák, versek, mesék, ének) inkább az anyák, míg a motorikus és később az intellektuális fejlesztésében (mozgásos, logikai és építőjátékok) inkább az apák aktívabbak. Az apák gyermekellátásban betöltött feladatait – otthonlétük keretei között – jellemzően az anyai igények és kérések határozzák meg, ugyanakkor ezek gyorsan rögzülnek (pl.: ki, mikor vásárol be). Jellemző problémaforrás sokaknál az „éjszakai műszak”, mely miatt az anyák döntő többsége igényli valamilyen módon az apa segítségét. Alapvetően három megoldással találkoztunk: vagy az éjszakai kelés lesz a férfi reszortja (erre az éjszakai szoptatás megszűnésével van lehetőség), vagy a reggeli előkészületek válnak az apa feladatává (reggeli készítés, tápszermelegítés, 27

Azonnali hozamú erőforrás-felhasználás (pl.: plusz munka vállalása).

28

Ebben némi változást hozhat a családi adókedvezmény érvényesítése, de kutatásunk ennek megismerésére nem alkalmas, mivel csak interjúink egy része készült az igénybevehetőség után.

85


2013.07.18. 12:47:48

mosdatás), vagy az apa a hétvégi délelőttre jutó „lustálkodást” teszi lehetővé (reggeli teendők és játék). Tehát azt mondhatjuk, hogy a munkamegosztás szempontjából jól funkcionáló29 pároknál az apák gyermekellátásba való bevonódása az anyák teherbíró-képességén múlik – „extrém” esetben ez lehet gerjesztője akár annak is, hogy az apa maradjon otthon gyesen, miként erről többen is beszámoltak. (Petényi 2013) Összességében elmondhatjuk, hogy a gyermeknevelés tekintetében az apa más tartalmakat hoz (más minőség), míg a gyermekellátás esetében, ha alacsonyabb minőségben is látja el a feladatokat30, összességében az anya tehermentesítésével elősegíti az anyai erőforrás feltöltését. Ugyanakkor az anya erőforrásainak feltöltése nemcsak az apa diszkrecionális idejének feláldozásával lehetséges, hanem más erőforrások konvertálásával (pl.: a pár közös nyaralása, amíg a gyermekre nagyszülő vigyáz), miközben az apa nevelői hatása semmivel sem pótolható. Ezt az apák jellemzően a gyermek és a köztük lévő kapcsolat, kötődés erejével ragadják meg, s mint ilyen az interjúalanyaink mindegyikének fontos, sokuknál elsődlegesen fontos volt. Ez azt jelenti, hogy az apák esetében is beszélhetünk minimálisan megkívánt gyerekkel együtt töltött időről, melyet egy második gyermekvállalás esetében biztosítottnak akarnak látni. Az anyák esetében a foglalkoztatásának körülményei (munkaidő, munka miatti utazás) az, amelynek elsődleges a szerepe abban, hogy mennyi időt tud gyermekével tölteni. Ilyen szempontból pedig a fő kérdés, hogy meddig marad otthon gyermekével, mikortól helyezkedik el újra. A reintegrációt a család rendelkezésére álló erőforrások, illetve az egyéni motivációk és karriercélok, valamint a szektorális munkaerő-piaci lehetőségek együttesen befolyásolják. (Demeter–Nagy 2008) Alapvetően kijelenthetjük, hogy a kisgyermekes anyák munkaerő-piaci reintegrációja kockázatokat rejt magában. Interjúink alapján a kockázatok akkor is jelentkeznek, ha a kismama az előző állásába tud visszamenni. Egyrészt a munkával kapcsolatos elvárások átalakulnak, ami gyermektelenül megfelelő munkahely volt az az időbeosztás, utazási terhek, szabadságolási gyakorlat miatt nem feltétlenül felel meg egy kisgyermekes anyukának is. Ezen kívül alkalmazkodni kell az otthon töltött idő alatti változásokhoz: új technikai eszközök, eljárások, megváltozó munkakörök, hatáskörök, munkahe29

Természetesen találkoztunk a munkamegosztás szempontjából diszfunkcionális párokkal, ahol az apa sokat, akár a lakhelyétől több napig távol dolgozik. De találkoztunk olyanokkal is, ahol a hagyományos szerepeket elfogadva (ha nem is megelégedve vele) csak az anya dolga volt a gyermek szükségleteinek az ellátása. De ezekben az esetekben – miként mindenütt máshol is – a gyermeknevelésben megjelent az apák szerepe főként, az életkor előrehaladtával.

30

Ezek általában anyai félelmekként, és apai kudarcokként jelentek meg az interjúinkban, de az idő előrehaladtával, a tapasztalatok megszerzésével ezek a félelmek alábbhagynak, a kudarcok pedig kedves történetekké szelídülnek.

86


2013.07.18. 12:47:48

lyi személyi változások, új főnök. Végül pedig problémát okozhatnak a kisgyermek esetleges betegségei, melyek miatt a gyermekfelügyeletet biztosítani kell sokszor több héten keresztül is. Nyilván még nagyobb a kockázat, ha egyértelmű, hogy nem fog visszatérni az előző állásába, hiszen ekkor még a gyermek otthonléte közben szükséges megkezdeni az álláskeresést31. Az új munkahely esetében a próbaidő is jelentős kockázattal jár, különösen, ha időben egybe esik a gyermek bölcsődei/óvodai beszoktatásával, amit csak tetéznek a gyermekek gyakori megbetegedései a közösségbe kerülést követően. A fentiek pedig még erőteljesebben jelentkeznek, ha a hosszabb otthon töltött idő (pl.: a második gyermekvállalása miatt, akár 5-6 év) mellett döntenek. Mivel ez a munkaerő-piacról történő jelentősebb kiesést okoz, így a visszatérni szándékozó elavult tudással, megkopott készségekkel szembesülhet, mely szintén nehezíti az állástalálást, illetve nagyobb a kockázata, hogy addigi munkaadója nem tudja viszszavenni (pl.: megszűnik, leépít). Ennek ellenére, főképp az álláskeresés nehézségei miatt, sokszor terveznek úgy a családok, hogy inkább csak egy reintegrációs periódus legyen, azaz a tervezett második gyermek előtt a nő nem megy vissza dolgozni más munkáltatóhoz32. Nyilvánvaló, hogy a gyermekellátáshoz és neveléshez szükséges idő előteremtése elsődlegesen az anya állásba kerülése után válik igazán problematikussá. Olyan mindennapos tevékenységek megszervezése okozhat gondot, mint a gyermek bölcsődébe/óvodába/iskolába való be- és hazavitele, illetve a munkahelyek által megkövetelt benntartózkodási idő (pl.: túlóra). A munkamegosztás szempontjából funkcionálisan jól működő pároknál bevett, hogy az egyik szülő viszi, a másik hozza a gyermeket – ugyanakkor még ezeknél a pároknál is szükség van külső – jellemzően nagyszülői – segítségre. Amennyiben a szülők úgy látják, hogy a külső segítség nem biztosított úgy az erősen gátolhatja a gyermekvállalást, a második gyermekvállalást. Nyilván itt a beavatkozási lehetőséget az intézmények nyitvatartásának meghosszabbítása jelentené, de ahhoz, hogy minden munkahelyhez (ide értve az intéz-

31

Az elmúlt években az átlagos álláskeresési hossz a KSH adatai szerint másfél év körül mozog: http://www.

ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/mun/mun21202.pdf 32

Ezzel szemben az addig munkáltatóhoz való visszatérés a magasabb gyed összeg biztosítása érdekében reális alternatíva lehet, amennyiben a két gyermek közötti korkülönbség ezt indokolja. De erről kutatási eredményeink nincsenek.

87


2013.07.18. 12:47:48

ménytől távol lévőket is33) alkalmazkodni tudjanak legalább reggel 6 és este 7 között kéne biztosítani a gyermekfelügyeletet, mely jelen pillanatban az intézmények humánerőforrásával nem lehetséges. Egyértelmű és nyugaton széles körben alkalmazott módszer a női munkaerő reintegrációjára és foglalkoztatására a részmunkaidő, mely a fenti problémák jelentős részét is képes valamilyen módon megkönnyíteni, és nagyban elősegíti a család és a munka összeegyeztethetőségét. Ennek hatékony támogatása a jelenlegi foglalkoztatási rendszerben csak nyomokban bukkan fel. • Nagyszülők 34. Miként a fentiekben bemutattuk az intergenerációs családi időtranszfer rendkívüli módon képes megnövelni a szülők rugalmasságát, azaz a kötetlenebb időfelhasználásuk által az erőforrás-termelő képességüket. Míg a családi anyagi erőforrás transzfer esetében a nagyszülők anyagi helyzete és a fiatalok és a nagyszülők közötti viszony a mérvadó, addig az időtranszfer esetében előtérbe kerülő a térbeli közelség (mint a nagyszülői időerőforrás átadásának költsége), valamint, hogy a nagyszülők számára mennyi diszkrecionális idő áll rendelkezésre, melyet alapvetően a munkaerő-piaci (nyugdíjas vs. nem nyugdíjas) helyzet határoz meg. Jellemzően – már csak a nyugdíjkorhatár miatt is – a nagymamák azok, akik rendkívül értékes erőforrást jelentenek a gyermekellátásban és nevelésben. A második gyermekvállalás esetében az ő erőforrásukkal történő kalkuláció, ha csak lehet, felmerül. Ennek alapján érdemes lehet egy olyan rendszert kidolgozni, ahol a nők kedvezményes nyugdíjazásakor nem a szolgálati időt (40 év) veszik figyelembe, hanem azt, hogy van-e két olyan unokája a településétől egy órányi távolságon belül, akik bölcsődébe/óvodába/iskolába járnak. • Külső társas környezet: barátok, ismerősök, szomszédok. E gyermekellátással kapcsolatos idő kapcsán csak a legszorosabb barátok, és a gyermekes ismerősök azok, akik interjúink alapján szerepet játszhatnak, és ők sem minden család életében vannak jelen. A barátok, szomszédok elsősorban mint vészmegoldás működnek, és egykét órás szívességre kérhetőek meg jellemzően halaszthatatlan intéznivaló – barátok esetében esetleg esti programok – kapcsán. A gyerekes ismerősök esetében viszont 33

Mint említettük már fentebb a szülők – különösen az anyák – az egyedül maradás kockázatával is kénytelenek számolni. Amennyiben egy gyermekét egyedül nevelő nő – aki a környezetéből nem számíthat semmilyen segítségre – elhelyezkedik, úgy a következőkkel számolhat. Gyermek bevitele az intézménybe 7:30, munkahelyre érkezés 8:00, nyolc óra, plusz ebédszünet ledolgozása 16:30-ra, gyermekért érkezés 17:00. Ezt nevezhetjük a jelenlegi rendszerben az egyetlen intézmény-kompatibilis munkahelynek, amennyiben nem sikerült ilyet találni (pl.: több műszak van, messzebb van a munkahely), akkor az egyedül lévő anya rendkívül nehéz helyzetbe kerül.

34

Esetleg testvérek, főként, ha van hasonló életkorú gyerek, vagy, ha a testvér még tanuló.

88


2013.07.18. 12:47:48

egyfajta kölcsönösségi rendszer az, ami ki tud alakulni, pl.: egyik nap az egyik, másik nap a másik szülő vigyáz ovi után a gyerekekre, míg a másik haza nem ér a munkából – ezek a megoldások a bölcsőde, óvoda előtt csak ott működhetnek, akiknek nagy helyi beágyazottságuk van a környéken (pl.: játszótér). • Állami intézményrendszernek a gyermekek felügyeletében rendkívül fontos szerepük van, hiszen alapvetően ezek az intézmények teszik lehetővé a kétkeresős családmodellt (az egyedülálló szülők esetében pedig még fokozottabb a jelentőségük). Alapvetően három intézménytípust kell megkülönböztetnünk a gyermekek életkora alapján. Az első a bölcsőde, amely hazánkban nem része az oktatási rendszernek, ebből következően elsődleges szerepfelfogása szerint a gyermekfelügyeletre, ellátásra koncentrál, mely meglehetősen anakronisztikusnak tűnik, mikor a középosztály számára szóló női magazinok a méhen belüli tehetséggondozás mikéntjeiről cikkeznek. Ennek ellenére az alapvető problémát nem a bölcsődék nevelési céljainak háttérbe szorulása (azaz a bölcsődében töltött idő minősége) jelenti, hanem a bölcsődei ellátórendszer elérhetősége. Ez különösen ott jelent problémát, ahol az intézményrendszert leépítették (válság övezetek), illetve ahol a közszolgáltatások bővítésének üteme nem követte a település(rész) vonzerejét a családalapítók körében (pl.: IX. kerület, budapesti agglomeráció), ezek esetében többéves előjegyzés alapján lehet bekerülni a gyermek három éves kora előtt az intézményrendszerbe. Ezek a tényezők egyértelműen a női munkaerő reintegrációját gátolják, illetve annak irányába hatnak, hogy a nők a lehető legtovább, azaz a gyermek három éves koráig otthon maradjanak, és igénybe vegyék a gyednél jelentősen alacsonyabb összegű gyest. Ennek eredményeként a családok jelentős anyagi erőforrás-csökkenéssel kalkulálhatnak gyermekvállaláskor. A megoldást a jelenlegi gyakorlat szerint az állami rendszeren kívül megjelenő (legálisan vagy fű alatt) működő magánbölcsődék jelentik, melyek jellemzően 50100 000 Ft-os havi kiadást jelentenek. Ez a magasan kvalifikált női munkaerő nettó keresetének felére, harmadára tehető. Mind a magán, mind az állami bölcsődékkel való elégedettség az interjúink alapján vegyesnek mondható35 – ugyanakkor szemben az óvodákkal, illetve iskolákkal a bölcsődeváltás költségei jóval nagyobbak (államiból gyakorlatilag csak magán bölcsődébe), ha egyáltalán ésszerű határok között lehetséges.

35

Elsődlegesen az olyan egyéni igények kielégítése okoz problémát, mint a táplálkozási rendellenességek kezelése, de sok szülő panaszkodott arra is, hogy nem megfelelően figyelnek a gyermekre (orrfújás, öltözék, verekedés).

89


2013.07.18. 12:47:48

Az óvodai ellátás ma már három éves kortól kötelező, ugyanakkor az interjúink felvételének kezdeti időszakában ez nem volt így, hanem jellemzően szeptemberi belépéssel indítottak az óvodák óvodai csoportokat. Nagyobb településeken gyakorlatilag ekkor osztották szét az óvodáskorú gyermekeket figyelembe véve az egyéni kívánságokat, mely gyakorlatilag a szinte szabad óvodaválasztást eredményezte36. Ugyanakkor ennek a rendszernek a hátulütője, hogy a gyerekek három éves kora és az óvodai felvétel közötti időszakban is meg kell oldani a gyermekfelügyeletet, miközben már nem jár a gyes, és a társadalombiztosítási jogviszonyról is gondoskodni kell. Ebből az következik, hogy az ellátórendszerbe való bekerülés szempontjából lényeges volt, hogy a gyermek melyik hónapban születik37. Meg kell még említeni, hogy akár bölcsődébe, akár óvodába kerül a gyermek először, a kezdeti időszak, azaz a beszoktatás sok esetben nehéz időszak, különösen, ha betegségekkel szabdalt, ami interjúink alapján meglehetősen jellemző. Ez alapvetően nehezíti, hogy a nők egyik napról a másikra teljes értékű munkavállalókká váljanak, és nem meglepő módon kiélezi a szerepkonfliktust amennyiben a gyermek intézménybe való bekerülése és a munkába állás egybe esik. Itt rendkívül nagy könnyebbséget adhatnak az olyan családbarát munkahelyek, melyek lehetővé teszik a gyedről, gyesről visszatérő női dolgozóik számára, hogy egy átmeneti időszakban (három-hat hónap) csak részmunkaidőben dolgozzanak. Az iskolaválasztásról csak nagyon kevés interjúalanyunk tudott beszámolni, hiszen még nincs olyan idős gyermekük, hogy ez problémává váljon. Ugyanakkor a lakhely kiválasztásakor többeknél felmerülő szempont volt, hogy a környéken milyen minőségű közoktatás elérhető, illetve ez a tervezett lakhelyválasztást is befolyásolja, lévén a jó iskolák, jó környéken találhatóak. Azaz egyre inkább a minőség válik elsődlegessé a szülők számára38. • (Fizetett) külső segítség. Gyakorlatilag az interjúink is megerősítik azt, hogy ennek sem gyakorlata, sem hagyománya nincs, ez alól kivételnek mindössze a nagyobb bevásárlóközpontok gyermekmegőrző szolgáltatásai számítanak (bár ezek szerepe 36

Ennek nyomán az óvodák között megjelent egy minőségi verseny, egyedi képzési programokat dolgoztak ki. Megjelentek a nemzetiségi, nyelvi, művészeti, sport és ökoóvodák, vagyis az intézmények nemcsak a gyermekek felügyeletére, hanem minőségi képzések biztosítására is vállalkoznak. 37

Ezt csak tovább tetézi a második gyermek esetében, hogy az első gyermekhez, pontosabban az utána járó juttatásokhoz igazítva mikorra időzítsék a második születését, amennyiben az optimális időszaknak szűk mezsgyéje van, úgy a fogantatás körüli időszak stresszessé válhat.

38

Itt kell megjegyeznünk, hogy azokban a családokban, ahol a gyermekek száma eldöntötten alacsony (egy vagy maximum kettő), ott a gyermekbe történő invesztáció (szülők ideje, anyagi erőforrások) lehetősége nagyobb, és ezt kihasználják a szülők. Azaz célként jelenik meg gyermekük társadalmi mobilitása, olyanynyira, hogy ez gátja is lehet a második gyermekvállalásának.

90


2013.07.18. 12:47:48

elhanyagolható, interjúalanyaink nem tértek rá ki). A fizetett külső segítség igénybevételének hiánya két okból is sajnálatos, egyrészt mert nehezíti az erőforrások átválthatóságát (pl.: nem megvalósíthatók a pár számára olyan esti programok sem kettesben, sem párosban, melyek kapcsolati erőforrásaik újratermelését segítené). Másrészt pedig a bébiszitterkedés elősegíti az intergenerációs kohéziót, abban az esetben is, ha nyugdíj mellett vállalkoznak erre, és akkor is, ha tanulmányok mellett – ez utóbbi esetben a fiatalok gyermekgondozási tapasztalatai (pl.: pelenkázás, fürdetés, altatás) olyan tapasztalatok lehetnek, melyek segíthetik a későbbi gyermekvállalást. Több a kutatásban részt vevő nő jelezte, hogy az ilyen tapasztalatok hiánya „nem volt kisgyerek a családban”, jelentősen nehezítette a kezdeti időszakot. Ugyanakkor fontos, hogy ebben az esetben is felmerülnek a minőségi problémák, bizalmi és kulturális kérdések, melyekből indukálódik a kérdés, hogy rábízhatom-e a gyermekemet egy idegenre. Sokkal jellemzőbb ezért az interjúink alapján, hogy a tehetősebb családok takarítónő, bejárónő segítségét veszik inkább igénybe, mint bébiszitterét. Kívánt cél a testvér?

A legtöbb párnál a második gyerek tervezése kapcsán – ha nem is minden esetben problémaként – de felmerült, hogy az első gyermeket miként fogja érinteni a második gyermek érkezése. Az alapvető kérdés, hogy fog-e rá elegendő energia jutni (az esetek többségében nyilvánvaló, hogy annyi energia nem fog rá jutni, mint addig)? Valamint, hogy ez miként fogja érinteni (testvér-féltékenység)39? Ezek a kérdések, akkor vezetnek a második gyermek vállalásának elvetésére, ha a második gyerek veszélyezteti, hogy az első gyermekbe befektessék azokat az energiákat, melyekkel lehetővé válik számára a társadalmi mobilitás40. Fontos itt még megemlíteni, hogy a gyermek ellátásához, neveléséhez szükséges erőforrások becslése nyilván pontosabb, mint az első gyermek előtt. De a második 39

A második gyermek vállalása esetében leginkább ennek kapcsán merül fel kérdésként, hogy a szülők milyen tudással rendelkeznek a gyermeknevelésről (hiszen míg az első gyereknél az ellátási és nevelési szituációk mindegyike új, addig a másodi gyermek esetében a testvér megjelenése az, mely az újdonságot okozza). Erre a tudásra mint erőforrásra tekinthetünk, mely alapvetően meghatározza, hogy a gyermeknevelés során milyen hatékonysággal képesek megoldani a szituációkat, hogy az a lehető legkevesebb felesleges energiát kösse le, ezzel maximalizálva a gyermekbe befektetett olyan energiákat, melyeknek később hozadéka lehet. Ugyanakkor a várható testvérféltékenység csak extrém esetekben tántoríthatja el a szülőket a második gyermek vállalásától. 40

Nyilvánvaló, hogy ennek a kérdésfeltevésnek nemcsak ott nincs létjogosultsága, ahol az erőforrások nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, hanem ott sem, ahol a társadalmi mobilitás a család adottságai miatt a családi invesztáció által az első gyermek számára sem adattok.

91


2013.07.18. 12:47:48

gyermek vállalása előtt az erőforrásigény becslése az első gyermekkel megélt tapasztalatokra alapozottak, amelyet nagyban befolyásolnak az első gyermek adottságai és személyisége (hasfájósság, hisztisség, éjszakai alvási szokások), melyek meghatározzák a minimálisan szükséges erőforrásigényét is a leendő idősebb testvérnek. Így nyilván egy olyan gyermek után, akivel komolyabb nehézségek nélkül teltek az első hónapok, évek, nagyobb lesz a gyermekvállalási hajlandóság. Fenntartható-e a szülők egyéni életstílusa, az életcélok rendszere, azaz élhető-e teljes élet?

A fentiekben a munka világára mint az anyagi erőforrások előteremtésének helyére tekintettünk, és nem úgy mint az önmegvalósítás és kiteljesítés terepére. Ez utóbbi felfogásban a munkahelyi siker része a teljes életnek, a sikeresség pedig a karrier képében jelenik meg. A karrierek jellemzője, hogy a munkavállalónak egyre összetettebb és nehezebb feladatokat kell ellátnia, melyek jellemzően nagyobb felelősségvállalással járnak együtt. Ennek megfelelően a karrieristáknak azzal kell számolniuk, hogy munkájukba egyre több időbeli energiaforrást kell invesztálniuk, s bár eközben a keresetük (azaz az anyagi erőforrások előállításának hatékonysága) nő, a szűk keresztmetszetet a gyermeknevelésre fordított idő fogja jelenteni. Ha pedig a gyermeknevelésre fordítható időt vásárolják, akkor egyrészt felmerülnek a minőségi szempontok, másrészt pedig felmerül, hogy szükség van-e (újabb) gyerekre, ha nem lesz rá idejük41. Interjús tapasztalataink alapján elmondható, hogy a férfiak esetében a karrier mindaddig nem okoz szerepkonfliktust, amíg a munka nem jelenik meg otthon42, amíg van annyi idő, amit a férfi a családi együttlétre fordíthat és ezzel családtagjai is elégedettek. A nők esetében a karrier jóval nagyobb konfliktusokkal jár, mely abból fakad, hogy amennyiben karrier célokkal rendelkeznek, nem várhatják, hogy társuk feladja a saját

41

Természetesen itt is fontos lehet a társadalmi miliő normarendszerének szerepe, melyből fakadóan ebben az esetben is kellhet a gyerek. Vagy a férfiak esetében jellemző, hogy „engednek a nő kívánságának”, bár ilyen pár nem került be interjúalanyaink közé, nyilván ez nem véletlen.

42 A munka otthoni megjelenésének is több fokozata érzékelhető interjúinkban. Az első esetben eseti jelleggel jelenik meg a hazavitt munka, a második lépcső, amikor rendszeres az otthoni munkavégzés, ez jellemzően az esti órákban jelenik meg és a párkapcsolatot kezdi ki, különösen, ha az otthoni munkavégzés nem közös döntés eredménye (pl.: vállalkozás). A harmadik fázisban a munkavégzés már nem csak az esti-éjszakai órákról tevődik át a gyerekkel eltölthető időre is, ideértve a hétvégéket is. Az otthoni munkavégzésből adódó konfl iktusok azokban az esetekben kisebbek, ha a másik félnek (jellemzően anya) nem a férfi az egyetlen felnőtt társasága, ha ő maga nem rendelkezik karriercélokkal, hanem a férje támogatását tekinti feladatának (ugyanakkor ez egy erősen kiszolgáltatott helyzet tud lenni a kapcsolat megromlásával), valamint ha ő maga is karrierista és ezt kölcsönösen tiszteletbe tudják tartani, segíteni tudják egymást (ez rengeteg szervezést és külső segítség meglétét feltételezi).

92


2013.07.18. 12:47:49

karriercélját a nő segítése érdekében, ennek megfelelően külső segítségre utaltak, illetve azzal a társadalmi elvárással is meg kell birkózniuk, hogy „jó anyák”43 legyenek. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a munkában való sikeresség mellett, legalább ilyen fontos tényező a munka szeretete, hogy a munkavállaló kedvvel végezze a tevékenységét, netán örömforrást találjon benne. Ezekben az esetekben egyértelmű, hogy a munka ellátása kevesebb erőforrást igényel. Nyilvánvaló az is, hogy az ilyen munka nem lehet nem összeegyeztethető az élet más területeivel, hiszen itt a motivációt nem a várható és megélt siker jelenti, ugyanakkor e munka kapcsán a középtávú anyagi erőforrás-termelő képesség növekedése nem várható. Mégis amennyiben egy ilyen munkahelyről kell elmennie a szülőnek a második gyermekvállaláskor szülni, az a munkahely elvesztésének kockázata miatt legalább akkora visszatartó erő lehet, mint ami a karrierút megszakadásából származhat. Sokak számára az egyéni élet kiteljesedése nem a munkahelyi sikereken múlik, hanem ennek terepe a hobbi. Rendkívül szerencsés helyzetben vannak kutatásunk alapján azok a párok, akik azonos hobbival rendelkeznek (természetjárás, bridzs, síelés, színház), mert így a hobbijuk űzése növeli az együtt töltött időt, feltölti őket mind egyéni, mind párkapcsolati szinten. Ennek ellenére a többiek esetében is úgy tekinthetünk a hobbira (főként sportok, olvasás), mely ugyan erőforrások (időbeli, anyagi) lekötésével jár, de hozzájárulnak a kapcsolati, illetve kulturális erőforrások felhalmozásában, valamint a rekreációhoz, azaz, amíg az ezekre fordított erőforrások nem a családi élet és a megélhetés megfelelő szintű biztosításának kárára történnek, addig ezek befektetésnek tekinthetőek. Így érthető, hogy a gyermek vállalásakor a hobbi megtarthatósága is fontos mérlegelési szempont lehet, ugyanakkor a nemek közötti különbség itt is jellemző. A férfiak inkább tudják megőrizni hobbijaikat, elfoglaltságaikat tapasztalataink alapján. A társas kapcsolatok megfelelősége. Kutatásunk alapján a nem rokoni kapcsolatoknak két típusát különítettük el. Az egyikbe azok tartoznak, melyek esetében a kapcsolattartás családos (ilyen esetekben jellemzően a barátnál, ismerősnél is van kisgyermek), a másik eset az, amikor a kapcsolattartás nem családos (ilyen esetekben az egyik szülő tart kapcsolatot). Ez utóbbi típus főként azok életében van jelen, akiknek erős kötésekkel jellemezhető baráti társasága van, ahol rendszeres az összejárás. Természetesen ezek a kapcsolatok dinamikusan változnak, és egy baráti társaság gyermekes tagjai mindkét kategóriába jelen lehetnek. A kutatás során találkoztunk olyan szülőkkel, akik esetében a baráti társaságukban való aktív részvétel kiemelkedően fontos volt, és ezekben tudtak kiteljesedni – ennek egy fontos módosulása, amikor a baráti társaságot valamilyen cél

43

Ez szintén társadalmi miliő függő, és teljesen más kritériumoknak kell megfelelni egy olyan miliőben, ahol a női karriercélok megvalósítása norma.

93


2013.07.18. 12:47:49

köti össze (vallási, kulturális, sport), és a közösség életének szervezésében valaki a család és munka mellett ki tud teljesedni. A közösségek hatása a gyermekvállalási kedvre alapvetően függ a közösség jellegétől, például az a pár, melynek közössége sziklamászó a társaságból való kieséssel számolhatnak, míg a cserkészetben megismerkedő és felnövő pár a gyermekvállalással a közösség értékrendjének megfelelően cselekszik – különösen nagy az ilyen nyomás, ha a rajban már többeknek van gyermeke, hiszen akkor ezzel a közösségben betöltött pozíció és integráltság erősödik meg, főként az első gyermekvállalás esetében.

Összegzés A tanulmányban a második gyermekvállalással összefüggő döntési modellt vázoltuk fel, mely során úgy véljük, hogy a szülők az alábbi kérdésekkel kerülnek szembe: Gátolja-e egészségügyi probléma a gyermekvállalást a szülők oldaláról? Biztosítva látják-e, hogy képesek gondoskodni a gyermekről annak felnőtté válásáig? Megfelelő-e a párkapcsolatuk stabilitása? Megfelelő-e a párkapcsolatuk minősége? Az anyagi biztonság (különösen a lakhatás) megléte-megteremthetősége biztosított-e? Az anyagi biztonság (munkaerő-piaci helyzet) fenntartható-e, javítható-e? Rendelkezésre áll-e a szükséges idő a gyermek felügyeletéhez, neveléséhez? Kívánt cél a testvér? Fenntartható-e a szülők egyéni életstílusa, az életcélok rendszere, azaz élhető-e teljes élet? Azt gondoljuk, hogy amennyiben minden fenti kérdésre a válasz feltétel nélküli igen (kivéve az egészségügyi akadályt), akkor a második gyermek vállalása gyakorlatilag eldöntött tény. Ugyanakkor ez nyilván egy olyan idealisztikus és ideáltipikus állapot, amely csak elméletben létezik és akkor is csak rövid pillanatra – már csak a párkapcsolatok dinamikus alakulása miatt is, nem beszélve a környezet változásairól (külső erőforrásokhoz való hozzájutás lehetősége, a szülők, nagyszülők egészségügyi, munkaerő-piaci állapotában bekövetkező változásai stb.) A tanulmány során a gyermekvállalás kérdését mint eldöntendő kérdések láncolatát kezeltük, és csak utaltunk rá, hogy a döntés kapcsán a gyermekvállalás ütemezése is megjelenik szempontként mind a karrierépítés, mind a gyermekellátási juttatások maximalizálása, mind az idősebb gyermek ellátásában igénybe vehető erőforrások tekintetében. Azaz a döntési helyzet szükségszerűen bonyolultabb, mint a fent bemutatott modell összességében (hiszen 94


2013.07.18. 12:47:49

a fenti kérdések igenjei, illetve nemjei súlyozottan jelennek meg) és részleteiben egyaránt. Például nem tértünk ki a párkapcsolatok problémamegoldó képességére, azaz, hogy a nehézségek inkább összekovácsolják a párokat, vagy inkább elfordítják egymástól – pedig nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű tapasztalatok, mint a tapasztalatok hiánya is minősíti a kapcsolat stabilitását. Végezetül pedig meg kell jegyeznünk, hogy ha a fenti kérdések mindegyikére nem a válasz, a gyermekvállalás akkor is bekövetkezhet – akár tudatosan is, amennyiben a gyermekvállalás melletti elkötelezettség – különösen a nő esetében – nagyon erős. Ugyanakkor senkinek sem kívánjuk, hogy ilyen körülmények közé szülessen. Az viszont gyakoribb eset, hogy a fenti kérdések egyikére-másikára nem egyértelmű igen, esetleg konkrétan nem a válasz, ezekben az esetekben a szülők – elsődlegesen a nők – a jövőbe vetik reményüket, vállalják a kockázatot44, vagy lemondanak a gyermekvállalás miatt az élet más területein történő kiteljesedésről. Talán ezért sem meglepő, hogy a funkcionálisan működő párkapcsolatokból kikerülő interjúalanyaink esetében a második gyermekvállalási hajlandóság az apák körében jóval magasabb volt, mint az anyák esetében. Ennek oka véleményünk szerint, hogy míg az apák esetében az első gyermek jelent lényeges életmódváltást, addig a második gyermek vállalásának kockázatai (munkaerőpiacról történő távol maradás, diszkrecionális idő drasztikus csökkenése, a kapcsolat megromlásából származó következmények) az anyáknál jelentkeznek élesebben, és inkább addigi életmódjuk konzerválásának szándékához vezet.

Irodalom Létminimum, 2011, KSH Kiadvány, http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/letmin/ letmin11.pdf

Balassa Andrea, Horváth Anna, Kissné Révai Terézia, Dr. Hambalkó Dominika (2011): Családbarát munkahely, motivált alkalmazott, SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány, Budapest http://seed.hu/files/attachments/csaladbarat-munkahely-motivaltalkalmazott-projektbeszamolo/csaladbarat-a5.pdf

Barro, R., Sala-i-Martin, X., (1995): Economic growth, McGraw-Hill, New York Csíkszentmihályi Mihály (1997): Flow Az áramlat, Akadémia Kiadó, Budapest Demeter Endre és társai (2006): Kutatási beszámoló: A gyermekszegénység percepciója a csepeli pedagógusok körében, ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium, 2006 http://tarstudkoli.tatk.elte.hu/system/files/Gyermekszeg%C3%A9nys%C3%A9gpercepci%C3%B3_pedag%C3%B3gusok_k%C3%B6z%C3%B6tt.pdf

44

Pl.: mesterséges megtermékenyítés, a kapcsolat jobbra fordulása, az anyagi, lakhatási viszonyok javulása.

95


2013.07.18. 12:47:49

Demeter Endre, Nagy Júlia Petronella (2008): Munkaerő-piaci reintegráció a dél-pestiek körében – A gyermekgondozási juttatásban részesülők In.: Kötetlen 2008, ELTE Társadalomtudományi Szakkollégium http://tarstudkoli.tatk.elte.hu/system/files/ Munkaer%C5%91-piaci+reintegr%C3%A1ci%C3%B3_GYES.pdf

Engler Ágnes (2007): A felsőfokú tanulmányokat folytató kismamák tanulási attitűdjéről. Educatio, 16. 2007/4. 687–695 Éber Márk Áron (2007): Élménytársadalom. Gerhardt Schulze koncepciójának tudás- és társadalom-elméleti összefüggéseiről. ELTE Társadalomtudományi Kar. 175p. Eriksson, L.-Rice, J. M.-Goodin, R. E. (2007): Temporal Aspects of Life Satisfaction. SocialIndicators Research, 80. 511–533. F. Lassú Zsuzsa (2004): Barátok és barátnők – együtt és egymás ellen. Akadémiai Kiadó, Budapest Földházi Erzsébet (2009): Az első házasság felbomlása In.: KorFa 2009/1, 3–8. http:// demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Korfak/korfa2009_1.pdf

Gábos András, Gál Róbert Iván, Keller Tamás (2007): A gyermeknevelés költsége és a társadalmi kompenzáció. Kézirat, TÁRKI. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/ pdf/b003.pdf Granovetter, M. S. (1974): Getting a Job: A Study of Contacts and Careers. Harvard University Press. Cambridge MA Ignits Györgyi, Kapitány Balázs (2006): A családtámogatások alakulása: célok és eszközök. Demográfia, 2006/4. 383–401. http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/ Demografia/2006_4/Ignits%20Gyorgyi-Kapitany%20Balazs_kozl.pdf

Kapitány Balázs, Spéder Zsolt (2012): Gyermekvállalás. In: Őri Péter – Spéder Zsolt (szerk.) Kollányi Zsófia, Imecs Orsolya (2007): Az egészség – befektetés. Demos Magyarország, Budapest Matysiak, Anna, Szalma Ivett (2012): A nők munkaerő-piaci stratégiái és a második gyermekvállalás Lengyelországban és Magyarországon. In.: Demográfia, 2012/2-3. 172–195 http://www.socio.mta.hu/dynamic/matysiak_szalma.pdf Meixner Boglárka (2013): Karrier és gyerek – Lehetetlen küldetés? In.: Kötetlen 2013, ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium Örkény Antal, Székelyi Mária (2011): Az igazságosság labirintusaiban – Társadalmi méltányosság és generációs igazságosság a 21. század Magyarországán, Sík Kiadó Kft., Budapest Paksi Veronika, Sebők Csilla, Szalma Ivett (2008): A párkapcsolatban élők háztartási munkamegosztásának főbb meghatározói In.: Füstös L, Guba L, Szalma I (Szerk.) Társadalmi regiszter 2008/2, 79–106 http://www.socio.mta.hu/dynamic/PaksiV_SzalmaI_ SebokCs_A_parkapcsolatban_Tars_reg_2008_2.pdf

96


2013.07.18. 12:47:49

Petényi Sára (2013): Apák Gyesen. In.: Kötetlen 2013, ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium Tarján Tamás: Jánossy elmélete az új növekedési elméletek tükrében, Közgazdasági Szemle? XLVII. évf. 2000. május, 457–472. http://epa.oszk.hu/00000/00017/00060/pdf/ tarjan.pdf

Szalma Ivett (2011): A munkaerő-piaci helyzet hatása az első tartós párkapcsolat kialakítására és a szülővé válásra Magyarországon, Kézirat, http://phd.lib.uni-corvinus. hu/589/1/Szalma_Ivett.pdf

Székely Levente (szerk.) (2012): 10 kérdés az ifjúságról. Magyar Ifjúság 2012 kutatás első eredményei. http://kutatopont.hu/files/2012/02/magyar_ifjusag_2012.pdf Varga Károly (2004): Az egészségérték ébresztése. Egészségfejlesztés, 5–6. 13-19. Váradi Rita (szerk.) (2007): A fiatalok munkaerő-piaci helyzete. KSH Kiadvány, Budapest, http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/fiatalok/fiatalok06.pdf


2013.07.18. 12:47:49


2013.07.18. 12:47:49

Petényi Sára

Apák GYES-en – racionális döntés?

Bevezető Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium 2011-ben indította el a „Hová születik a második gyerek?” c. kutatást. Vizsgálódásunk kiindulópontja a következő jelenség volt: Magyarországon 2009-ben az ideálisnak tartott gyermekek száma átlagosan 1,96 volt, ezzel szemben a megszületetteké 1,32 (Kapitány–Spéder 2012). E feltűnő különbség hatására döntöttünk úgy, hogy megvizsgáljuk: vajon az első gyermek után miért döntenek vagy nem döntenek úgy a párok, hogy újabb gyermeket vállalnak. Kapitány Balázs és Spéder Zsolt (2012) egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat során azt kutatta, hogy Magyarországon azok a személyek, akik két éven belül terveztek gyermekvállalást, három éven belül megvalósították-e azt. Az eredmény országonként igen eltérő lett, Magyarországon az emberek 38%-a, míg pl. Hollandiában 75%-a, Svájcban 55%-a tudta megvalósítani a tervét (Kapitány–Spéder 2012). A KSH Népességtudományi Kutatóintézet 2009-ben 18-50 év közötti nők és férfiak reprezentatív mintáján készített kutatása alapján S. Molnár Edit (2011) megállapította, hogy míg az emberek 2000-ben életcéljaiktól függetlenül vártak el magasabb gyerekszámot, addig 2009-ben életcéljaiktól teszik függővé a gyerekvállalást. Ennek ellenére tanulmányában mégis arra vállalkozott, hogy makrostrukturális szinten vizsgálja a gyerekszám-preferenciák alakulását, a mi kutatásunk viszont éppen a mikrostrukturális tényezőkre volt kíváncsi. Az egyének individuális céljai nem mindig esnek egybe a társadalmi elvárásokkal, tehát hiába képzelnek el a nők és férfiak más nemi szerepeket1 vagy munkaerőpiaci karriert, ha az össztársadalmi keretek és elvárások mások (Pongrácz–S. Molnár 2011). Tanulmányomban leginkább a nemi szerepekkel kapcsolatos társadalmi elvárásokkal foglalkozom: társadalmanként igen eltérő lehet az, hogy a közvélemény, az állami politika és az egyének hogyan gondolkodnak a nemi szerepekről. Az általam 1

A Magyarországon elvárt nemi szerepekről bővebben a következő fejezetben lesz szó.

99


2013.07.18. 12:47:49

konzervatívnak, vagy hagyományosnak nevezett társadalmakban a közvélemény a nők reprodukciós funkcióit hangsúlyozza, vagyis a nők egyik fő feladatának az anyaságot, a gyereknevelést és a családról való mindennapi gondoskodást tartja, a férfiaktól pedig éppen a család anyagi hátterének biztosítását várja el. Ez a gondolkodásmód intézményi szinten is megjelenik, tehát ezekben a társadalmakban az állam nem teszi lehetővé, hogy a nők karrierjüket, munkájukat összeegyeztessék a gyerekvállalással (pl.: nem teremtenek részmunkaidős állásokat). A nők és férfiak közötti munkamegosztás pedig a közvéleményben egy érzelmi, jellembeli munkamegosztássá alakul, ahol a férfi kevésbé alkalmas gyereknevelésre és a házkörüli teendők ellátására, mint a nő. A közvélemény vagy az állami politika azonban ritkán írható le csupán a két szélsőséges gondolkodásmód mentén (hagyományos és modern). Az egyéni vélemények gyakran ütközhetnek az össztársadalmi elvárásokkal, sőt a közvéleményben is keveredhetnek az álláspontok, pl. Magyarország tipikus példája ennek a jelenségnek.2 Kutatásunkban mi éppen arra voltunk kíváncsiak, hogy interjúalanyaink hogyan viszonyulnak a női-férfi, illetve szülői szerepfelfogásokhoz, ezeket hogyan egyeztetik össze a karrier, a párkapcsolat, a társasági élet, a hobbi és a gyereknevelés értékeivel. Hipotézisünk az volt, hogy a gyerekvállalás során ezek a dimenziók élesen egymásnak feszülhetnek. Sőt, tovább bontva a hipotézist, azt is feltételeztük, hogy a második gyermek vállalása sokkal racionálisabb döntés, mint az első, hiszen ekkorra már a párok szembesülnek a fent említett dimenziók konfliktusaival és azok alapján mérlegelhetik, hogy vállalnak-e több gyereket. Kutatásunk során éppen azért, hogy tetten érhessük a gyerekvállalással kapcsolatos értékválasztásokat, egygyermekes párokkal készítettünk félig strukturált interjúkat. Vizsgálódásunk további érdekessége, hogy az apával és az anyával külön-külön is folytattunk bő egy órás beszélgetéseket. Az apákkal való interjúzást több szempontból is fontosnak tartottuk. Egyfelől azt gondoljuk, hogy a férfiak tapasztalatai, szerepkonfliktusai a gyermekvállalás kapcsán ugyanolyan fontosak, emellett a nőkétől igen eltérőek is lehetnek. Másfelől – előzetes elgondolásainknak megfelelően – a kétoldali interjúzás lehetővé tette, hogy gazdagabb képet kapjunk interjúalanyaink életéről, a párkapcsolataik minőségéről, s a párkapcsolaton belüli konfliktusokról. Mindezen felül kutatásunk további jelentősége, hogy a megkérdezett 17 párból 5-ben az apa volt vagy van GYESen/GYED-en A GYES-es apák bevonásával meg tudtuk vizsgálni, hogy különbözik-e ezekben a családokban a nemi szerepekkel kapcsolatos elképzelés, hogy az apák otthonmaradása inkább egy érzelmi döntés (pl.: jobban részt akar venni a gyerek korai éveiben,) vagy sokkal inkább egy munkaerőpiac szülte gazdasági/racionális döntés esetleg kényszerhelyzet eredménye.

2

Bővebben a következő fejezetben.

100


2013.07.18. 12:47:49

Tanulmányomban éppen a fent említett kérdéseket fogom körüljárni, tehát, hogy végső soron milyen döntések eredményeképpen vállalják az apák az otthonmaradást, másfelől bemutatom, hogy értékfelfogásukban, szemléletmódjukban eltérnek-e ezek a családok azoktól, ahol hagyományosan végig a nő marad(t) otthon a gyerekkel.

1. Karrier és munkahelyi körülmények A KSH adatai szerint 2012. I. negyedévében 3700 férfi és 276 400 nő részesült gyermekgondozási ellátásban (Statisztikai Tükör 2012). Ez csupán egyetlen mutató, de nagyságrendileg jól jellemzi, hogy ma Magyarországon még mindig nem jellemző, hogy a férfiak maradjanak otthon a gyerekükkel. Számos indoka van annak, hogy hazánkban miért nem elterjedt ez a megoldás, ennek egyik tényezője az, hogy a közvélemény milyen szerepet szán az apáknak. Pongrácz Tiborné és S. Molnár Judit (2011) 2000-ben és 2009-ben is végzett egy reprezentatív kutatást, melynek során 20 és 50 év közötti nőknek és férfiaknak tettek fel hagyományos szerepekkel kapcsolatos kérdéseket. Ennek eredményeképpen meg tudták vizsgálni, hogy Magyarországon melyek az uralkodó felfogások a nők és férfiak szerepeit illetően. Ambivalensek az eredmények, mert 2009-ben a magyar társadalom 78%-a értett egyet azzal az állítással, hogy „Állásban lenni fontos lehet, de a legtöbb nőnek az igazi vágya, hogy otthona és gyermeke legyen” (Pongrácz–S. Molnár 2011: 197), ugyanakkor a kétkeresős modellt a válaszadók közel 90%-a támogatta. „A férj keresse a pénzt, a nő lássa el a családot” állítással pedig a megkérdezettek több, mint fele egyet értett (Pongrácz–S. Molnár 2011: 197). Spéder Zsolt (2011) egy 2009-es kutatás (KSH Népességtudományi Kutatóintézet Családi értékek c. felvétele) alapján is megerősíti ezeket a kettős elvárásokat, csak éppen a férfiakkal kapcsolatban. Spéder (2011) azt feltételezte, hogy Magyarországon kettéválik azoknak a tábora, akik még tradicionális, tehát alapvetően pénzkereső szerepet szánnak a férfiaknak, s azoké akik a férfiaktól elsősorban nem a pénzkeresést, hanem a családi mindennapokban való fokozottabb részvételt kívánják meg. Ezzel ellentétben azt találta, hogy a megkérdezettek fele egyszerre vár el a férfiaktól kenyérkeresést és családcentrikusságot is. Mindezeket kiegészíti Hofäcker és Voltz megállapításaival: „A munkapiac jellemző jegyei ma is erőteljesen befolyásolják a nemi szerepek megformálását, hiszen ezek képezik az aktuális családi feladat- és munkamegosztás keretfeltételeit. Ebben a vonatkozásban a rendelkezésre álló foglalkoztatási formák elterjedtségének és a nemek szerinti jövedelmi diszkrepanciának van különös jelentősége.” (Spéder 2011: 209). Az utóbbi idézet azért fontos a témában, mert éppen e két tényező – a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárások és a munkaerő-piaci körülmények – okozzák ma a legtöbb konfliktust a gyerekvállalás versus karrier tekintetében.

101


2013.07.18. 12:47:49

A munkavállalást, jövedelemkülönbségeket jelentősen befolyásolják az intézményi keretek, ezzel kapcsolatban pedig két nagyon fontos magyarországi jelenséget emelnék ki: az atipikus foglalkoztatási formák elterjedtségét és a bölcsődei hálózat problémáit. Az atipikus foglalkoztatási formák közül a részmunkaidős állások3 száma Magyarországon nagyon alacsony. Az OECD 2008-as felmérése szerint a részmunkaidős állások aránya a nyugat-európai országokban a legmagasabb (kb. 20%), Észak-Európában 1020%, Kelet-Európában 5-10%, Magyarország viszont a kelet-európai átlagot sem éri el, a maga 5%-nál is alacsonyabb arányával (Hárs 2012). A rugalmas foglalkoztatási formák hiánya miatt pedig, a gyerekszám növekedésével, csökken a nők foglalkoztatási rátája, a férfiaké pedig valamennyit még nő is (Frey 2011). Az atipikus foglalkoztatási formák hiánya mellett további probléma, hogy a bölcsődék száma is alacsony hazánkban. 2008-ban a bölcsődés korú gyerekek 11,5%-a járt bölcsődébe, s férőhely hiánya miatt 5000 gyerek jelentkezését utasították el ilyen intézményekből (Frey 2011). A következőkben bemutatom, hogy az általunk kérdezett párok4 közül milyen a megkérdezettek viszonya a saját, illetve a párjuk karrierjéhez, milyenek a munkakörülményeik. A döntés, hogy végül az apa marad otthon, nem egyszerűsíthető le arra a képletre, hogy az anyának fontosabb volt a karrier, az apának pedig a család. A döntést a legtöbb esetben egyszerre befolyásolták külső körülmények és belső motivációk. Munkahelyi körülmények

A vizsgált interjúkban az anya karrierépítési vágya csak egy esetben volt meghatározó. A férfiak otthonmaradását a saját munkahelyi helyzetük erősen befolyásolta. A férfiak munkakörülményeit megvizsgálva két típus jelent meg, melyek ösztönözték a GYES-re/GYED-re menetelt: az egyik a toleráns munkahely, a másik az elviselhetetlen munkahely. A toleráns munkahely lehetővé tette, hogy az apa az otthontöltött idő után visszatérjen a céghez, valamint hogy részmunkaidőben, akár otthonról is dolgozzon, így lényegében véve megmaradt a családban a kétkeresős modell.5 Ez a megoldás a versenyszférában működő munkahelyeknek azért is volt előnyös, mert a gazdasági válság miatt nem kellett leépítéseket eszközölniük, hanem egy flexibilis munkaerő-tartalékhoz jutottak, akit nem kellett betanítani. A toleráns munkahelyek másik csoportjába az állami foglalkoztatók tartoznak, ahol a férfi egy éves távolmaradása elé nem görgetnek akadályt. 3

Az OECD defi níciója szerint részmunkaidőnek az az állás tekinthető, ahol egy héten 30 óránál kevesebbet dolgozik az alkalmazott. (Hárs 2012) 4

Jelen esetben 5 olyan párt, ahol az apa is volt GYES-en/GYED-en.

5

Ide tartoznak azok az esetek is, ahol a férfi nak pl. magánvállalkozása volt, mely során eleve otthonról végezhette a munkát.

102


2013.07.18. 12:47:49

A férfiak egy másik csoportja éppen ellenkező okból döntött úgy, hogy otthon marad. Ezekben az esetekben a tényezők egymásra rakódása figyelhető meg, vagyis gyakori eset volt, hogy a férfiak jól fizető állásra tettek szert, ugyanakkor mindez túlórákkal és hétvégi munkavégzéssel járt együtt, tehát az apa a munkakörülmények miatt és/ vagy a teljesítmény-kényszeréből adódóan elhanyagolta a családját. Akadt olyan eset is, ahol a túlórák mellett a konfliktusos munkahelyi környezet is problémát jelentett (például a főnökkel való állandó konfrontáció miatt a férfi karrierje megakadt). Utóbbi esetünkben az apának kettős célja volt a GYES vállalásával: több időt akart tölteni családjával, valamint újra szerette volna gondolni karrierjét. Az interjúink tapasztalatai alapján mindezek mellé még – egy eset kivételével – társult valamilyen erős emocionális élmény is, mely végül egyértelműen arra billentette a mérleg nyelvét, hogy az apák „helyet cseréljenek“ párjukkal otthon. Az anyák otthoni diszkomfort érzete, esetleg depressziója egy olyan erős érzelmi motiváló tényezőnek bizonyult, hogy tulajdonképpen háttérbe szorított anyagi megfontolásokat is (s ez igaz volt a toleráns munkahellyel rendelkezőkre is). Tehát gyakori volt, hogy az apa otthonmaradásával éppen, hogy rosszabb anyagi helyzetbe kerültek a párok, viszont a család vagy éppen a párkapcsolat érzelmi összhangja helyreállt. Az általunk vizsgált egyik esetben – mely egyúttal igazolta azt is, hogy érdemes volt az interjúba beépíteni a gyermek személyiségével kapcsolatos kérdéseket is – kiderült, hogy a pár gyermeke rossz alvó. Az anya elmesélte, hogy kapcsolatukra ez „kifejezetten negatív hatással” volt, mert a fáradtságból adódóan megszaporodtak a családon belüli konfliktusok, ő pedig depresszió közeli állapotba került. Mindezek orvoslására kitalálták, hogy működőképes lehet, ha az apa marad otthon, és az anya visszatér a munkaerőpiacra. Döntésének örül, mert úgy érzi, hogy párja „jobban bírja a gyerekkel járó strapát”. Más esetekben az apa élt át sorsfordítónak is nevezhető élményeket, melyek rádöbbentették, hogy ha nem változtat rövid időn belül munkahelyi ritmusán, az veszélyezteti a családot. „És akkor volt egy eset, ami őt nagyon megrázta, mert természetesen akkor is telefonált, mert mi mást csinált volna. (…) ő fürdette, telefonált, és nem figyelt úgy a gyerekre, aki megcsúszott, kicsúszott a lába és bevágta a fejét, és akkor ő kész, ő kiborult, és akkor mondta, hogy na jó, ezt így nem.” – meséli a feleség azt az időszakot, mikor férje annyit dolgozott otthonról is, hogy a „gyerek szabályosan toporzékolni kezdett, ha meghallotta a telefoncsörgést”. Az anyák viszonylag gyors visszatérését a munkaerőpiacra az általunk vizsgált interjúkban leginkább a munkahelyükön betöltött nélkülözhetetlen pozíciójuk befolyásolta. Ennek szélsőséges példája az a tanítónő volt, aki szülés után iskolai igazgatói pozícióba jutott, mert ezen múlt, hogy megmenekül-e a munkahelye. A felsorolt tényezők mellett pedig megjelentek kifejezetten racionálisnak mondható stratégiák is. Ezekben az esetekben a pár mérlegelte, hogy milyen felállásban keresnének többet, és mindezt hogyan tudják majd összeegyeztetni karriercéljaikkal. Például 103


2013.07.18. 12:47:49

volt olyan, hogy az interjúalany édesapja vállalta a GYED-et. Az anya korábban külföldön szerzett pszichológusi diplomájával évek alatt felküzdvén magát a ranglétrán, kutatóintézetben, később pedig multinacionális cégnél dolgozott. Nemcsak anyagilag, de életcéljaiban is fontos értékként kezelte a karrierjét, így mielőbb folytatni akarta a munkát a gyerek pár hónapos kora után. Az apa elismerte és elfogadta párja karrierigényeit, ugyanakkor saját karrierje is fontos volt számára. A közösen kitalált megoldás mindenkinek kedvező: a nagypapa ment GYED-re, mert így az összegből havonta 10% nyugdíjjárulékot és személyi jövedelemadó előleget vonnak le, és vállalkozóként ezzel jelentős költségmegtakarítást ér el. Az anya maradt GYES-en és közben részmunkaidőben dolgozott (ténylegesen pedig többet), az apa pedig dolgozott tovább teljes munkaidőben, viszont egy toleráns munkahelyen, ahol rugalmasan kezelték, ha a gyerek miatt elintézni valója akadt. A GYED összege pedig a magánbölcsődei elhelyezés költségeit fedezte. A nők karriercéljaihoz való viszonyulás

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a nők karriercéljaihoz hogyan viszonyultak az apák: elfogadták-e, legitim célnak tekintették-e azt. A válasz implicit módon szerepel az interjúinkban. Karriercélként az interjúalanyaink elsősorban a következőket értették: továbbtanulás, önképzés egy későbbi kellemesebb, érdekesebb, jobban fizető munkahely érdekében (ez utóbbi önmagában is karriercél volt), emellett jelentette a munkahelyi ranglétrán való feljebbjutást. A nők karriercéljainak elfogadását a következő tényezők mutatják: mind a „hagyományos”6 mind a GYES-es apás családokban természetes volt a kétkeresős modell, sőt mindkét csoportban gyakran elhangzott, hogy a férfi támogatja, hogy a nő otthonról is dolgozzon a gyerek mellett, esetleg tanuljon a GYES-en töltött évek alatt. A GYES-es apás párok esetében a nők karriercéljainak elfogadása jellemzőbb volt (5-ből 4 esetben elfogadták), és további tartalmakkal is bővült. Az elfogadást egyfelől az jelzi, hogy gyakran az anyagi megfontolások háttérbe szorultak a döntésnél7, vagyis fontosabb volt a felek lelki egészsége. Másfelől – s ezt később látni is fogjuk – az apák nem csak elméletben ismerték el a nők céljait, de a gyakorlatban is támogatták azokat a GYES vállalásával, a házimunkák egy részének átvállalásával, és nem utolsó sorban a másik fél tovább tanulásra bíztatásával8. Ezzel szemben a „hagyományos” pároknál öt olyan eset is volt, ahol tulajdonképpen nem volt kérdés, hogy ki marad a gyerekkel – még akkor is, ha anyagilag rosszabbul jönnek ki, mert a férfiak 6

Ott, ahol csak a nő volt GYES-en /GYED-en.

7

A GYES-t igyénybe vevő fél személyére vonatkozó döntés.

8

Valamint a gyakorlatban a tanulás lehetővé tételével (pl.: biztosítani azokat az időpontokat, mikor az anya tud tanulni).

104


2013.07.18. 12:47:50

kimondták: az anyának a gyerek mellett a helye.9 Négy esetben pedig a nő explicitté tette, hogy szeretne a karrierjére koncentrálni, tanulni, dolgozni, de ezt a párjuk figyelmen kívül hagyta (annak ellenére, hogy tudott róla) és/vagy megideologizálta azt, hogy miért teljesen evidens, hogy végig a nő maradjon otthon. Ezzel kapcsolatban általános felfogás volt, hogy a nőnek a gyerek mellett a helye, ugyanakkor ezen belül két típusú érvrendszer létezett. Az egyik, hogy főleg a gyerek első évében igaz ez az állítás, mert a csecsemőnek például szüksége van anyatejre, amit az apák nem tudnak megadni. A másik érv tágabb értelemben is amellett áll ki, hogy egy nő jobban ért a gyerekneveléshez: „(…) egy nő még mindig értelmesebben tud nevelni egy gyereket.” Azokban a családokban, ahol a nő explicit kimondta, hogy karrierre és munkára is vágyik, ott a férfiak némi önellentmondásba keveredtek. Egyfelől azt hangsúlyozták, hogy a társadalom anyaszerepbe kényszeríti a nőket (mert nincsenek részmunkaidős állások, vagy ha dolgozik a nő, frusztrált lesz attól, hogy nem lehet eleget a gyerekével), másfelől azt hangsúlyozzák – bűntudatuk, felelősségük csökkentése érdekében is, hogy a gyereknek mégiscsak az anyja mellett a helye10. Összességében a munkahely milyensége, a kereseti lehetőségek és a karriercélok összetetten befolyásolták az apák otthonmaradását, s mindezeken belül is egyszerre több tényező befolyásolta a párokat a döntésben. Egyfelől erősen hatottak a munkahelyi körülmények, másfelől legalább ugyanilyen fontosak voltak az emocionális tényezők, vagyis, hogy a pároknak fontosabbá váltak az anyagiak mellett a családtagok lelki egészségét befolyásoló tényezők. A GYES-es apás pároknál jól kivehető volt az interjúkból, hogy a párok közösen döntöttek és alaposan mérlegelték a lehetőségeket és következményeket. Például jellemző volt a döntés anyagi vonzatának, valamint a párkapcsolatra/házasságra/gyerekhez való viszonyra gyakorolt hatásának végiggondolása. További kutatást igénylő fontos kérdés lehet, hogy a konszenzuális döntéshozatal (mely, később látni fogjuk, más területeken is megvalósult ezekben a családokban) milyen hatással van a gyerekek szocializációjára.

9 10

A nők közül kevesebb mondják ezt. Volt, aki az otthoni munkavállalást javasolta a nők karriervágyainak megoldására.

105


2013.07.18. 12:47:50

2. Tradicionális versus modern nemi szerepek Bevezetőmben már utaltam arra, hogy Magyarországon a nőktől és férfiaktól egyaránt vegyesen vár el a társadalom tradicionális és modern szerepeket is. Pongrácz Tiborné és S. Molnár Judit 2011-es már említett kutatásában a válaszadóknak 1-5-ig terjedő skálákon kellett meghatározniuk, hogy a felsorolt tradicionális és modern szemléletet tükröző állításokkal mennyire értenek egyet.11 Azt az eredményt kapták, hogy 2000 és 2009 között mindkét nemen belül csökkent a tradicionális, és nőtt a modern szemlélethez tartozók aránya. Mindazonáltal mindkét évben kevesebb volt a modern személetű férfiak aránya. Fontosabb megjegyezni, hogy a legnagyobb csoportot mégis a „kevert” típushoz tartozók alkotják, ők egyaránt jelöltek modern és tradicionális meggyőződésre utaló válaszokat is. (A nők 77%-a, a férfiaknak pedig 84%-a tartozott 2009-ben ebbe a csoportba.) Fontos továbbá, hogy 2009-re homogenizálódtak valamelyest a vélemények, így pl. településtípusonként és iskolai végzettség szerint már nem találunk markáns különbségeket, azonban a vidéken élő, alacsonyabb iskolai végzettségű férfiak még mindig a leginkább tradicionálisnak tekinthetők. (Pongrácz–S. Molnár 2011: 201202) Mindezek alapján interjúinkban is figyelemmel kísértük a családon belüli nemi szerepeket és a háztartáson belüli munkák megosztását. Kutatásunk nem reprezentatív, így a családi munkamegosztás és nemi szerepek tekintetében nehéz lenne messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor mégis érezhető a különbség a „hagyományos” és azon családok között, ahol az apa volt vagy van GYES-en. Ez a különbség nem azt jelenti, hogy az otthonmaradó apák családjában teljesen kiegyenlített munkamegosztással találkoztunk, ugyanakkor gyakran megfogalmazódott egyfajta törekvés arra, hogy ez minél kiegyenlítettebbé váljon. A hagyományos családok interjúit elemezve szembetűnt, hogy nagyrészt igaz lehet az az állítás, amit Pongráczék is megfogalmaznak: hiába válik felfogásában a modern szemléletre nyitottabbá a társadalom, a mindennapi gyakorlatban az otthoni feladatok megosztása, vagyis közvetetten a nemi szerepek gyakorlása nem az egyenjogúság elve alapján működik, hanem sokkal inkább azon múlik, hogy milyen a felek beosztása, munkaideje, segítőhálója stb. (Pongrácz–S.Molnár 2011). Tehát elvben hiába fogadják el a férfiak az egyenlő feladatmegosztást, ha az a gyakorlatban nem tud működni. Blaskó Zsuzsanna (2006) az ISSP 2002-es adatfelvételei alapján megállapítja, hogy bár a rendszerváltás óta csökkent a különbség a nők és férfiak által végzett házimunka között, de a nők még mindig lényegesebben több időt töltenek az otthoni feladatok elvégzésével. 2002-ben pl. átlagosan napi 4 órát töltöttek ilyen feladatok végzésével, 33%-uk pedig még ennél is többet. Ezzel szemben a férfiak átlagosan napi 1,5 órát, sőt felük napi egy óránál is 11 Az állítások leginkább a család vs. munkavállalás dimenziót mérték. pl.: „A család élete megsínyli, ha a feleség teljes munkaidőben dolgozik” (Pongrácz–S. Molnár 2011: 203).

106


2013.07.18. 12:47:50

kevesebb időt tölt a házimunkával (Blaskó 2006). A relatív erőforrások elmélete szerint azok az egyének végeznek otthon kevesebb házimunkát, akik egyéb nagy értékű erőforrásokat visznek a kapcsolatba, például jobban keresnek. Ennek alapján az végzi a több házimunkát, aki otthon marad (Blaskó 2006). Az elmélettel azonban az a legnagyobb baj, hogy felértékeli a pénz szerepét, s az otthon végzett munkát kevésbé hasznosnak állítja be, pedig a kiegyensúlyozott otthoni körülmények és a hatékony munkavégzés egymást támogató tevékenységek. Ezt bizonyítandó, Blaskó (2006) kutatásában a nőkre és férfiakra is egyaránt jellemző volt, hogy munkavégzésük szempontjából megterhelést jelentettek a házimunkák és a családi kötelezettségek (férfiak 52%-a, nők 61%-a számolt be erről), azonban a terhelés más-más szempontból sújtja a különböző nemeket. A heti 13-22 órányi házimunkát végző nők 44%-a számolt be arról, hogy ennek elvégzése zavarja a munkahelyi koncentrálásban, s ezen kívül hasonló mértékű problémát okoz, ha 0-6 éves gyermek is van a családban, illetve ha a nő heti 40 óránál többet dolgozik (Blaskó 2006). Ezzel szemben a férfiaknál a munkavégzés jellege volt meghatározó, tehát a felsőfokú végzettségű, szellemi munkakörben dolgozók 39%-a számolt be arról, hogy a családi kötelezettségeik miatt túl fáradtan érkeznek be a munkahelyükre. Itt fontos megjegyezni, hogy nem véletlen a szóhasználatbeli különbség, tehát a házimunka nem azonos a családi kötelezettségekkel, s Blaskó (2006) kutatásából nem derül ki, hogy utóbbi alatt pontosan mit értünk. Feltehetőleg olyan tevékenységek tartoznak ide, melyek nem tartoznak a házimunkák közé, ugyanakkor hozzájárulnak a családi jóléthez, például a gyereknevelés vagy az ügyintézés. Mindezen eredményeket figyelembe véve a relatív erőforrások elmélete éppen ahhoz az elgondoláshoz vezet, hogy természetessé váljon, hogy aki kevesebbet keres és/vagy otthon marad a gyerekkel, arra háruljon a házimunka oroszlánrésze. Ez a felosztás akkor válik különösen problematikussá, ha az otthonmaradó gyereket is nevel, mert ekkor bizonyíthatóan megnövekednek az elsősorban a nőkre háruló terhek. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a férfiak munkahelye sem tolerálja, ha a gyereknevelés miatt távol maradnak, így a nemi szerepek kialakulása nagyban függ a munkaerő-piaci sajátosságoktól is. Interjúalanyainkat kérdeztük a családon belüli munkamegosztásról és az azzal kapcsolatos elégedettségről is. Meghagytuk, hogy szabadon értelmezzék a házimunka fogalmát, de lényegében véve mindenki ugyanazokat a feladatokat értette alatta: mosás, vasalás, mosogatás, takarítás, felmosás, rendrakás, bevásárlás, gyerek körüli teendők (fürdetés, altatás, játék), házkörüli teendők, szerelés. A „hagyományos” családokban néhány kivételtől eltekintve a nők végezték a vasalás, rendrakás, felmosás legnagyobb részét, valamint jellemzően ők látták el a mosás és mosogatás feladatát, a férfiak a bevásárlásban és a gyereknevelésben jelentek meg fokozottan. (Családi házzal rendelkezők esetében a ház körüli teendők ellátásában is.) Jellemző attitűd volt továbbá, hogy a házimunkák kiválasztásában a férfiak privilégiumokkal rendelkeztek, vagyis ők szabadabban dönthettek arról, hogy mely munkálatokból veszik ki szívesebben a részüket. Így 107


2013.07.18. 12:47:50

jutunk el ahhoz a nagyon gyakori jelenséghez – s ez interjúinkban is megjelent – hogy a férfiak a gyereknevelés szórakoztatóbb felét vállalták el, például a játékot vagy a fürdetést. (Röviden visszautalnék egy korábbi fejezetre: több férfi – a GYES-en lévők közül is – megemlítette, hogy attól a ponttól kezdte élvezni a gyereknevelést, mikortól a gyerek már önállóbbá vált, vagyis elkezdett beszélni, lehetett vele játszani. Az ezt megelőző időszakban azonban gyakran úgy érzik, hogy egy anyához képest nem tudnak megfelelően bánni gyerekükkel, vagyis ezek a tevékenységek azért is lehetnek népszerűek a férfiak körében, mert kompetensebbnek érzik ebben magukat, mint bármi másban.12) A GYES-es/GYED-es apás családokban a felosztás kiegyenlítettebb volt, sőt a feladatokon belül sem a hagyományosan férfiasnak13 nevezhető munkákat végezték el, hanem vegyesen mindenből (pl. mosogatás, takarítás, felmosás, mosás). Mindezen felül jellemző volt ezekben a családokban a „mindenki abban segít, amit szeret csinálni” attitűd, vagyis a felek átbeszélték, hogy kinek melyik típusú feladathoz van affinitása, és mi az, amit kifejezetten kerül. Volt olyan kapcsolat, ahol a párok kerülték a férfias vagy nőies feladatok szerinti felosztást és tudatosan megtanították egymást más nemi szerepekhez tartozó feladatok elvégzésére. például a nő megtanult kerékpárt szerelni. Ugyanennél a párnál a szóhasználatra is figyeltek, pl. a nő deklarálta, hogy a párja nem „segít” neki a feladatok elvégzésében, hanem „együtt csinálják”. Szinte kivétel nélkül az összes GYES-en lévő férfi beszámolt arról, hogy amióta megtapasztalták az otthoni létet, sokkal jobban megbecsülik a házimunkát, s empatikusabbak párjuk iránt. (Ezzel szemben például a „hagyományos” pároknál – ugyan csak egy interjúban –, de megjelent az az álláspont, mely a GYES-t szabadidőként, szabadságként értelmezte.) Ezekben a családokban az is jellemző volt, hogy az interjú során az alanyok megfogalmazták azt, hogy hozzájuk a modern nemi szerepfelfogás áll közelebb: „(…) valamilyen szinten így büszke vagyok rá, hogy ez végülis így alakult, és hogy tényleg így működik, és hogy nem igazak a sztereotípiák. (…) arra gondolok például, hogy Magyarországon szerintem így sokan hajlamosak ugye a hagyományos nemi szerepeket követni, és akkor ennek még 12

„ (…) most már belátom, hogy valóban, tehát mindig egy kicsit több volt az elvárásom fele (gyerek felé – kiemelve szerző által), s igazából én remélem titkon, hogy ő nem sínylette meg annyira, bár sok minden benne maradt. De igazából a saját helyzetemet nehezítettem meg ezzel, hogy elvileg jönnek a gondolatok, hogy rossz apa vagyok, nem tudom hogy kell gyerekkel bánni, egyebek, meg etcetera, etcetera, és mivel, hogy a gyerek sem hülye, és már piciként is nagyon intelligens tud lenni, megérzi ezt, még ha nem is mondja ki, meg nem tud beszélni, és ez is biztos az oka volt, hogy ennyire későn nyitott felém, mert érezte azt a feszültséget, ami bennem kialakult, s ezáltal benne is az lett. (…) Nem volt olyan, hogy például az én mellkasomon elaludt volna, én nem tudtam elaltatni. (…) Én ezeket úgy éltem meg, hogy valamit akkor valószínűleg rosszul csinálok. (…) annak az időszakának nem vagyok képes az érzelmi oldalát átérezni, amire ő neki szüksége van, egy ilyen idős gyereknek. „ 13

pl.: szerelési munkák, kerti munkák stb.

108


2013.07.18. 12:47:50

egy fajta ilyen biológiai hétteret is tulajdonítanak, őő.. mondjuk ha így a környezetemet nézem, akkor mindenhol a nők maradtak otthon a gyerekükkel. Nem is tudom, például azokra a sztereotípiákra gondolok, hogy mondjuk, egy férfi nem tud a gyerekkel foglalkozni, vagy, hogy nincs ráhangolódva, vagy ilyesmi.” Voltak olyan férfiak, akik már a GYES-re/GYED-re menetel előtt is a modern nemi szerepek felé orientálódtak: „Nem olyan vagyok, hogy hazaérek, szisszen a sör, és onnantól ki kell szolgálni.” Ugyanakkor az otthoni lét nem minden esetben indult zökkenőmentesen a felek számára. Egyfelől a nőknek is néhány esetben el kellett engedniük saját frusztrációikat, melyek abból erednek, hogy rossz anyákká válnak, ha átengedik az otthoni terepet. „Az pedig, hogy ő váltson engem, az azért alakult így, mert azért így kitűnt a két év alatt, hogy ő így igazából jobban bírja a strapát, már a gyerekkel járó strapát, ő egyszerűen így, neki ez jobban megy, jobban bírja a kialvatlanságot, jobban bírja azt, hogy folyamatosan a gyerekkel van, lazábban tudja kezelni ezeket az érzelmi konfliktusokat, úgyhogy ez vált be.” Másrészről megjelent az úgynevezett kapuőr-effektus14 is. Tehát volt olyan interjúalany, akinek nehezére esett a feladatok leadása: „(…) mert én azt gondoltam, hogy rajtam kívül természetesen senki nem tudja tökéletesen megcsinálni.” Aztán a változásról így mesél: „És amikor ő itthon maradt, akkor ez volt az első dolog, amit megbeszéltünk, hogy akkor azért ez ne úgy nézzen ki, hogy akkor ő itt elmókázik a gyerekkel, és akkor én hazajövök a bomba robbantotta lakásba, és elkezdek egy második műszakot lehúzni.” Így lassan az interjúalany attitűdje is változott: „És akkor mi történik, ha nem úgy van? Nem kell mindig mindennek ugyanúgy lennie.” Volt olyan család, ahol a szerepcsere (nő dolgozik, férfi van otthon) túl hirtelen és drasztikusan ment végbe (a másik fél túlórái miatt a férj teljesen egyedül maradt a feladatokkal). Az erre adható megoldások skálája széles volt, sok múlott a családok anyagi és munkahelyi körülményein, valamint segítőhálójukon (nagyszülők segítsége). Előnyös munkahelyi körülmény volt például, hogy a dolgozó fél egy fél napot vagy egy teljes napot fel tudott szabadítani a hétköznapjaiból (pl. a gyerekkel otthon töltött idő alatt felhalmozott szabadnapjait úgy osztotta be, hogy minden héten ugyanazon a napon vett ki egy napot, a férje pedig pont ezen a napon ment be részmunkaidőben dolgozni). Ezen felül anyagi helyzet függvénye volt, hogy a pár fel tudott-e fogadni egy takarítónőt. A leggyakoribb és legnagyobb segítség a jó egészségügyi helyzetben lévő nyugdíjas nagyszülők voltak. Ez minden gyermeket nevelő pár terheit csökkentette, s a segítség változatos formákban érkezett: gyerekre vigyázás, főzés, anyagi támogatás stb.

A nő nem képes leadni otthoni feladataiból, mert nem hiszi el, hogy a férfi ugyanolyan minőségben képes ezeket elvégezni (Spéder 2011).

14

109


2013.07.18. 12:47:50

3. Apák GYES-en: saját tapasztalatok és a környezet Írásom korábbi részében már utaltam arra, hogy az otthon maradó férfiak pozitívan számoltak be arról, hogy empatikusabbá váltak a párjuk iránt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a házimunka és gyereknevelés során megtapasztalták, hogy mennyi munkát és fáradtságot jelent ez valójában, illetve szembesültek a társasági életük megváltozásával. A szülői szerepekkel kapcsolatos kérdéseink során kiderült, hogy a GYES/ GYED időszakot megtapasztaló férfiak úgy érzik, hogy e nélkül nem tudtak volna ilyen közel kerülni a gyerekükhöz. Gyakran visszagondolnak munkatársaikra, akik folytatták tovább a túlórákat és alig találkoznak a családjukkal. Mindazonáltal persze érezhető a férfiak esetében némi egzisztenciális szorongás is, s a hagyományos férfi szerepek által megkövetelt elvárásoknak való megfelelés nyomása, vagyis továbbra is foglalkoztatja őket az a gondolat, hogy nekik kellene eltartaniuk a családjukat: „ha van munka, akkor azért van sírás, ha nincs munka, akkor meg azért”, a munkahelyükön szeretnének előrelépni, a „család érdekében több zsetont keresni”. Olyan is volt, aki bár érzi a társadalom felől érkező nyomást, de nem azonosul vele: „(…) van egy béna munkám, de cserébe a többi időt a családommal tölthetem.” Ezekben a családokban a megtapasztalt szülői minták is hatással vannak arra, hogy a párok inkább tradicionálisabb vagy modern szemlélet alapján működnek.15 Az otthon maradó apa – lévén, hogy Magyarországon nem szokványos jelenség – gyakran csodálkozó, ám egyáltalán nem ítélkező vélemények kereszttüzébe kerül. A nagyszülők generációja, a barátok gyakran furcsállják a kialakult helyzetet: „Jól meggondoltátok?” „Biztos, hogy ezt akarjátok?” – hangzanak el a kérdések. Az interjúk során egy esetben tett említést arról egy női interjúalany hogy a párja szülei nem a férfi tevékenységét ítélték meg negatívan (például. nem rótták fel neki, hogy nem tartják a férfi dolgának a gyereknevelést és házimunkát), hanem a sajátját, vagyis hogy anyaként ahelyett, hogy mindvégig a gyermeke mellett maradna, visszamegy dolgozni. Mindez összecseng azzal is, hogy a magyar társadalom egyre inkább elfogadja azt, hogy a férfi is kimutassa emocionális oldalát, és ezzel együtt azt is elfogadja, hogy egy férfi ugyanolyan jól el tud látni egy kisgyermeket, akárcsak egy anya. 2009-ben például az „Egy apa ugyanolyan jól el tud látni egy kisgyermeket, mint egy anya” állítással a megkérdezettek közel 70%-a, a „Nem válik nevetségessé egy apa, ha munkahelyén megtudják, hogy ő pelenkázza gyermekét.” (Spéder 2011: 215) állítással pedig a megkérdezettek több, mint 80%-a értett egyet. Ezzel egyidejűleg viszont a nők karriercéljaival kapcsolatban nem befogadó a társadalom. Blaskóék kutatásából (2006) ugyanis kiderül, hogy a magyar társadalomban nagyfokú támogatottságot élvez a nők munkavállalása (90% fölött támogatják, hogy Egy példa volt arra, hogy az interjúalany a modern szemléletet kifejezetten a szülők – számára – negatív értelemben vett tradicionális szemlélete miatt választotta.

15

110


2013.07.18. 12:47:50

a nők végezzenek teljes- vagy részmunkaidőben munkát), ugyanakkor, ha 6 évesnél fiatalabb gyerek is van a családban, a nők munkavégzésének támogatottsága 6%-ra csökken. Ha iskoláskorúak már a gyerekek, megengedőbb a társadalom, ez esetben a nők teljes- és részmunkaidős állását összesen 87% támogatja (Blaskó 2006). E kutatás fényében hasznos lenne, ha rendelkezésünkre állna olyan adat, amely megmondja, hogy hasonlóan gondolkodik-e a társadalom a férfiakkal kapcsolatban.

Összegzés Az interjúk elemzései alapján láthatjuk, hogy több, egymásba fonódó körülmény befolyásolja azt, hogy a párok melyik tagja vállalja az otthon maradást a gyerekkel. Összességében azonban nem szabad elfelejtkeznünk kutatásunk fő kérdéséről („Hová születik a második gyerek?” ) sem, hiszen éppen emiatt kezdtünk el foglalkozni olyan párokkal is, ahol az apa is volt GYES-en. Meixner Boglárka Karrier és gyerek – Lehetetlen küldetés? c. tanulmányából kiderül, hogy a második gyerek vállalását nagyon erősen befolyásolják a munkaerő-piaci körülmények, s ezen belül is az anyák kiesése a munkából, a nehézkes reintegrációjuk. Fontos meghatározó tényező továbbá az alternatív foglalkoztatási formák hiánya, a párok rendelkezésére álló segítőhálók mérete és a párok munkamegosztásának formája. Mindezen tényezők hatása azokban a családokban is érvényes, ahol az apa vállalta a GYES-t, ugyanakkor az ő esetükben tovább bonyolódhat a kérdés. Például kulcsfontosságúvá válik az apa munkaerő-piaci reintegrációja is (főleg akkor, ha az ő keresete volt több). Másfelől nehéz megállapítani, hogy az apa otthonmaradásának mekkora hatása van a második gyerek vállalására, ugyanakkor az biztos, hogy a párkapcsolatokat, házasságokat befolyásolja. Ebből a szempontból pedig nemcsak az lényeges, hogy milyenek a nemi szerepek, milyen a partnerek munkamegosztása, hanem az is, hogy mennyire harmonikus az érzelmi életük, s mindezeken keresztül mennyire elégedettek életükkel a felek. A mai munkaerő-piaci viszonyok között persze anyagilag még mindig jobban megéri a pároknak, ha az anya marad otthon, azonban nem szabad megfeledkeznünk az érzelmi tényezőkről sem, hiszen az interjúinkból is jól látszott, hogy a partnerek számára ezek gyakran elsőbbséget élveznek a gazdasági megfontolásokkal szemben.

111


2013.07.18. 12:47:50

Irodalom Blaskó Zsuzsa (2006): Nők és férfiak – Kereső munka, házimunka. A „család” tematikájú ISSP 2002-es adatfelvétel elemzése. Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézetének Kutatási Jelentései 82. Frey Mária (2011): Nők és férfiak a munkaerőpiacon, különös tekintettel a válságkezelés hatásaira. In.: Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások. Budapest: TÁRKI Hárs Ágnes (2012): Az atipikus foglalkoztatási formák jellemzői és trendjei a kilencvenes és a kétezres években. TÁMOP-2.3.2-09/1 Műhelytanulmányok T/13. Kapitány Balázs – Spéder Zsolt (2012): Gyermekvállalás. In: Őri Péter – Spéder Zsolt (szerk.) (2012): Demográfiai portré. Jelentés a magyar népesség helyzetéről. Budapest: KSH Népességtudományi Kutatóintézet Pongrácz Tiborné – S. Molnár Edit (2011): Nemi szerepek és a közvélemény változásának kölcsönhatása, In.: Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások. Budapest: TÁRKI S. Molnár Judit (2011): A közvélemény gyermekszám – preferenciáinak alakulása Magyarországon az elmúlt évtizedekben. In.: Pongrácz Tiborné (szerk.): A családi értékek és és a demográfiai magatartás változásai. Budapest: KSH Népességtudományi Kutató Intézetének Kutatási Jelentései 91. Spéder Zsolt (2011): Ellentmondó elvárások között…. Családi férfiszerepek, apaszerepek a mai Magyarországon. In.: Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások. Budapest: TÁRKI Statisztikai Tükör, VI.évf. 43. szám 2012. június 14. (http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/ idoszaki/mpf/mpf1203.pdf Utolsó letölés: 2013. 02. 28.)


2013.07.18. 12:47:50

Meixner Boglárka

Karrier és gyerek – Lehetetlen küldetés? A csökkenő születésszám kérdésének elemzése a nők munkaerő-piaci helyzetéből kiindulva

Európában az utóbbi évek legsürgetőbb demográfiai kérdése, hogy miért születik olyan kevés gyerek, amely már a népesség egyszerű reprodukciójához sem elég. Ezzel a problémával nemcsak a kontinens nyugati felén kell szembenézni, hanem Magyarországon is – hiába a tradicionális értékrend és a család fontosságába vetett hit hazánkban. Az utóbbi évtizedekben ráadásul számos változás ment végbe, s emiatt a régi családtervezési minták már kevésbé alkalmazhatóak. Ezek közül az egyik legjelentősebb a nők munkaerő-piaci helyzete, mely további átalakulásokat is maga után vont. A következőkben arra keresem a választ, hogy ebből a nézőpontból, vagyis a nők munkaerő-piaci helyzetéből kiindulva mennyiben magyarázható meg az egyre csökkenő születésszám Magyarországon, és vajon melyek azok a pontok, amelyeknek változniuk kellene ahhoz, hogy ez a trend megfordulhasson.

Bevezetés – a probléma ismertetése A kérdéseket egyfelől a történeti előzmények és a meglévő szakértői anyagok áttekintése segítségével vizsgálom, másfelől pedig áttekintem az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium kutatását, melynek során két lépcsőben – 2011 tavaszán és 2012 második felében – kerestünk fel egygyermekes családokat, s félig strukturált interjúk során mind az anyákat, mind az apákat külön-külön kérdeztük a munka és a magánélet összeegyeztethetőségéről, a gyerekvállalással kapcsolatos érzéseikről és a terveikről. Előbbiek a trendek megrajzolásában és a reprezentatív kutatások eredmé-

113


2013.07.18. 12:47:50

nyeinek számbavételénél segítenek, utóbbiak pedig rávilágítanak a háttérben húzódó okokra, s segítik a probléma mélyebb megértését1. A jelenség áttekintésekor mindenekelőtt látnunk kell, hogy egy nagyon komplex, lassan változó folyamatról van szó. Való igaz az is, hogy a csökkenő születésszámmal kapcsolatos problémák nem csupán hazánkban, hanem Európa-szerte jelen vannak. Magyarországon is a modernizáció és a közegészségügy javulásával előbb megnövekedett a születésszám, majd a városiasodással, a feminizmus gondolatvilágának elterjedésével, a fogamzásgátlási lehetőségek kiszélesedésével és a családformák átalakulásával lecsökkent. Ugyanakkor ez a tendencia nem állt meg egy optimális szinten – a második demográfiai átmenet elméletének 2 megfelelően, hanem napjainkban is folytatódik. A jelenség nem idegen a világ nyugati felében sem, számos országban küzdenek hasonló problémákkal, ugyanakkor nálunk a fenti változásokon túl a szocializmus, majd az azt követő rendszerváltás és az ezekkel együtt járó gazdasági, társadalmi és értékváltozások is erőteljesen hathattak a magyar gyermekszám változásra. A rendszerváltozás követően a párkapcsolatokban kezdetben csupán mérsékelten, majd rohamosan csökkent a hajlandóság a második gyermek vállalására. Az 1995 és 1999 között első gyermeküket világra hozó anyák kevesebb mint fele (43,8%) vállalt második gyermeket 5 éven belül (Spéder–Kapitány 2007). Ezzel párhuzamosan pedig nem csupán a megszületett gyerekek száma csökken folyamatosan, hanem a tervezett utódoké is. Míg 1994-ben átlagosan 2,28, 2001-ben 2,06 gyermeket tervezetek (S. Molnár 2012), addig napjainkra már csupán átlagosan 1,7 gyermekben gondolkodnak a fiatalok (Székely 2012). Ráadásul a tervezett gyerekeknek óriási hányada, majdhogynem a fele nem is születik meg (Tokaji 2011). Azaz hiába szeretnének átlagosan körülbelül két gyermeket, többségében csak egy születik meg. Nagy kérdés tehát, hogy hova tűnnek a második gyermekek. A gyermekszám csökkenésére – ahogy azt a fentiekben vázoltam is – számos körülmény együttesen hatott, de talán egyik sem volt olyan jelentős, mint a nők munkába állása. Hiszen ezzel együtt a család megélhetése már az anyán is múlik, elengedhetetlen 1

Az ELTE Angelusz Róbert Szakkollégium kutatásában 2011 és 2012 során két hullámban 17 párral készítettünk interjúkat Budapesten, Miskolcon és Zalaegerszegen. A félig strukturált interjúkat közös háztartásban élő anyákkal és apákkal külön-külön vettük fel, s párkapcsolatukról, családtervezésről, illetve a munka és a gyereknevelés összehangolásának kérdéseiről beszélgettünk. A párokat az ismeretségi körünkből kiindulva hólabda módszerrel, illetve a védőnői hálózat segítségével találtuk meg. 2

A második demográfiai átmenet elméletét D. van de Kaa dolgozta fel. A demográfiai változásokat vizsgálva arra jött rá, hogy a nyugat-európai társadalmakban az 1960-as évek második felétől a termékenységcsökkenés általánossá vált – függetlenül az egyének iskolázottságától, szociális helyzetétől vagy vallásától. A gyorsan változó posztindusztriális társadalomban az individuum szerepe felértékelődött, nagy hangsúly került a párkapcsolatok minőségére és a gyerekvállalás is egyfajta önmegvalósítássá vált. Mindez pedig együtt járhat azzal, hogy a születésszám tartósan a reprodukciós szint alá esik.

114


2013.07.18. 12:47:51

lett a keresete a mindennapok működtetéséhez, továbbá az önmegvalósítás terepévé vált –a család mellett– a munka és a karrier világa. Ugyanakkor Magyarországon továbbra is jelentős maradt a tradicionális szemléletmód, s a családi munkamegosztás is ezt tükrözi. Kérdés, hogy ez a kettősség, azaz a munka és a család frontján egyaránt fennálló teljesítménykényszer vajon miként hat a gyermekvállalásra.

1. Történeti előzmények Ahhoz hogy a folyamatot teljes egészében megértsük, elsőként meg kell vizsgálnunk a szocialista örökséget, s azt az időszakot, amikor a nők tömeges munkába állása megkezdődött Magyarországon, ezzel pedig általánossá vált a kétkeresős családmodell. Az 1940-es évek nemcsak azért hoztak jelentős változást, mert a nők ekkor kaptak választójogot és politikai értelemben ekkor függetlenedhettek apjuktól vagy férjüktől (Gregor, 2005), hanem azért is, mert ebben az évtizedben léptek be tömegesen a munkaerőpiacra3, s ezzel összefüggésben ekkor kezdődött meg a nőkről kialakított kép óriási mértékű, sok esetben felülről vezérelt átalakítása. A szocialista gazdaság természetéből fakadt, hogy újabb és újabb erőforrások bevonására volt szükség a bővüléséhez, melyek közül az egyik legfontosabb volt a kiaknázatlan női munkaerő. Ennek érdekében a családokra jelentős gazdasági kényszer nehezedett, mivel egyetlen keresetből nem tudták előteremteni a megélhetéshez szükséges fedezetet. Így nem meglepő, hogy míg a korszak elején, 1949-ben 1,2 millió (Pukánszky 2007)4, addig a korszak vége felé, 1980-ban már 2,2 millió kereső nő volt Magyarországon (Valuch 2009). A szocialista propaganda megpróbálta elleplezni ezt a gazdasági kényszert, és az emancipáció jelszava mögé rejteni a nők munkába állásának szükségességét. Megjelent az eszményített dolgozó nő képe, aki a munka frontján teljesen azonos a férfival. Őt a híres traktoros illetve bányász lányokkal próbáltak meg jelképezni (Tóth 2009). Az új, eszményített nő nem vékony és sudár volt, hanem vállas és stramm, aki képes volt elvégezni ugyanazt a (fizikai) munkát, amit a férfiak. A propaganda ebben az értelemben nem tett különbséget a férfiak és a nők között, nemtelenített társadalom jött létre (Rév 1993). „Csak a valamilyen munkaviszonyban álló, lehetőség szerint a gyárakban, bányákban, üzemekben, a gépállomásokon traktorosként vagy a termelőszövetekben dolgozó nő minősült a társadalom hasznos tagjának. Mindez ellentétes volt a még széles kör3

Való igaz, hogy a II. világháborút követően Nyugat-Európában is megindult a nők beáramlása a munkaerőpiacra, de ez csak az első gyermek megszületéséig tartott, és Dél-Európában sem kötődött hozzá a szocialista eszmény. (Pukánszky 2007) 4

Nem szabad elfelejteni, hogy a nők egy része már a szocializmus előtt is vállalt kereső tevékenységet, sokan szegődtek el például cselédnek már az azt megelőző évtizedekben is.

115


2013.07.18. 12:47:51

ben elfogadott, hagyományosan családcentrikus női szerepfelfogással, a családon belüli munkamegosztás rendjével és az ehhez kapcsolódó értékekkel” (Valuch 2009). A közvélemény gyakran mégsem így értékelte ezeket az asszonyokat: nem a kitartó élmunkást, hanem a könnyűvérű nőként látta a traktoros lányokban, s valójában – a felhívások ellenére is – kevés lány vagy asszony dolgozott ebben a munkakörben. A közvélemény nagy része pedig továbbra is úgy tartotta, hogy a nőknek a konyhában a helyük, noha ez egyre nehezebben volt kivitelezhető, mivel az ő keresetükre is szükség volt a család fenntartásához. Fontos látnunk azt is, hogy az egyenlősítő jelszavak és a kiterjedt propaganda ellenére a nők megbecsültsége alacsonyabb volt a munkaerőpiacon, amit jól mutat, hogy béreik jócskán elmaradtak a férfiaké mögött, azok kb. 60%-át tették ki a szocializmus évei alatt (Rév 1993). Mindemellett a nőknek továbbra is helyt kellett állniuk a háztartásban és a gyereknevelésben is. Mivel nem töltöttek már annyi időt otthon, azoknak a feladatoknak egy részét, melyeket hagyományosan a családon belül oldottak meg, átvette az állam (különösen ott, ahol nem támaszkodhattak a nagycsalád idősebb nőtagjaira). Bölcsődék, óvodák, napközi otthonok és állami kifőzdék segítették a nőket, ugyanakkor a házastársak közötti egyenlőbb munkamegosztás az otthoni feladatok terén fel sem merült. A propaganda – az újságokon és életvezetési szakkönyveken keresztül – úgy mutatta be ezt a helyzetet mint a nők felszabadulását. Az eszményi dolgozó nő napközben gazdasági munkát végzett, este pedig gyereket nevelt, és ellátta a háztartást. Ez az „esti műszak” is termelő tevékenységként jelent meg a szocializmusban: „az anyaság a korabeli felfogás szerint termelés volt, s ennyiben mit sem különbözött a gyapotszedés eredményétől. Az anya elsősorban férfiakat termelt: katonafiatalokat, akik megvédik a béketábort, egészséges munkásfiatalokat, akik felhúzzák a szocializmus építményének, a béke- és egyéb táboroknak a falait.”(Rév 1993). Kialakultak a ma is többnyire elfogadott szerepek: a férfiak elsődleges szerepe a család anyagi biztonságának biztosítása (amihez gyakran elengedhetetlen volt a második műszak vállalása a TSZ-ekben), míg az anyának is kereső tevékenységet kell végeznie, miközben a családdal és otthonnal kapcsolatos feladatok szintén rá hárulnak. Mindezek a változások óriási hatással voltak a gyermekvállalásra is, a kétkeresős családmodellben a párok már nem tudtak (vagy nem akartak) annyi gyermeket vállalni, mint a hagyományos nagycsaládok idején, ami komoly gazdasági-társadalmi problémákat is előrevetített. A csökkenő születésszámra válaszul a politika betört az emberek hálószobájába; jól jellemzi az ’50-es első felének, a Ratkó-korszaknak a családpolitikáját, a hírhedt jelmondat, miszerint „Asszonynak szülni dicsőség, a lánynak kötelesség.” A gyakorlatban mindez drasztikus abortusztilalmat és a gyermektelenségi

116


2013.07.18. 12:47:51

adó bevezetését jelentette (Valuch 2002)5. Ennek köszönhetően a korszakban valóban jelentősen emelkedett a születések száma (Kocsis 2006) . Ugyanakkor a Ratkó-korszak szigorú szabályai nem oldották meg hosszútávon a népesedési kérdéseket. Sokan csak előrehozták a gyermekvállalást, és 1956-ot követően – ahogy a szigorú törvényeket visszavonták – a születésszám újra csökkeni kezdett. A politika ezután a nők képének újraformálásával, majd a ’60-as évektől a családtámogatási rendszer kialakításával6 próbálta meg visszafordítani a trendet. A traktoros nő képét revideálták, s éreztették, hogy az az erőltetett férfiasítást jelképezte, a régmúlt Rákosi-korszak túlkapásait. A korabeli cikkek elrettentő példaként hozták fel, hogy a veszélyes munkakörülmények (a traktor rázkódása) következtében a nők meddővé válhatnak (Tóth, 2009). Ezt a fordulatot nem egyszerűen a csökkenő gyermekszám miatti félelem hozta, hanem sokkal inkább az a trend, hogy a szocialista ipar már nem volt képes ugyanolyan bővülő ütemben felszívni az új munkaerőt. A ’60as években azért tudott papíron jelentősen bővülni a nők foglalkoztatottsága, mert míg korábban a földeken robotoló nőket nem tekintették a munkaerőpiac részének, addig ugyanez a tevékenység a TSZ-ekben végezve a statisztika szerint is aktív munkavégzésnek számított. A ’70-es évekre az iparban végbement gépesítés miatt már kevesebben is el tudták végezni ugyanazt a munkát, kevesebb képzetlen munkaerőre volt szükség. A munkáltatók ráadásul elsőként a női munkaerőt küldték el. Az így felszabadult női munkaerőnek a TSZ-ek melléküzemágaiban (pl. varrodák) próbáltak munkát adni (Valuch 2009). Az 1970-es években zajlott a korszak egyik legismertebb népesedési vitája a „Kicsi vagy kocsi?”, mely a gyermekvállalás és az anyagi gyarapodás feszültségeire hívta fel a figyelmet (Valuch 2008). A vitának különös jelentőséget adott, hogy 1975 után a születésszám ismét jelentősen csökkenni kezdett (Végh 2012). Úgy tűnt, hogy a párok a megfelelő egzisztencia megteremtése nélkül kevésbé vállalkoztak a családbővítésre. A következő nagyobb változások a munkaerőpiacon a ’70-es illetve ’80-as években következtek a gyes kibővítésével, illetve a gyed bevezetésével (Tarkányi 2003). Ennek köszönhetően a nők 3 évig maradhattak otthon gyermekükkel, ami egyben 3 év kiesést is jelentett a munkaerőpiacról (ami értelemszerűen két gyermek esetén 6 évre is nőhe-

5

Kötelezővé vált a terhes nők regisztrációja, ezáltal a rendszer figyelemmel tudta kísérni terhességüket, s az illegális magzatelhajtást is megnehezítették (mégis sokan éltek vele a korszakban). A 24 év feletti keresettel bíró gyermektelen házasoknak pedig jövedelmük 4%-át kellett gyermektelenségi adó címén befizetni. (Valuch 2002) 6

1967-ben vezetik be a gyest, így téve lehetővé, hogy a családoknak ne kelljen teljes egészében lemondani az anya keresetéről gyermekvállalás esetében.

117


2013.07.18. 12:47:51

tett 7. Így nem véletlen, hogy az inaktív kereső nők száma és aránya 1970-től folyamatosan nőtt (Valuch 2009). Ugyanakkor papíron teljes foglalkoztatottság volt mind a nők, mind a férfiak esetében (Tóth, 2007). Szintén a szocializmus idejére eső, részben a munkaerő-piaci helyzethez kötődő változás, hogy a nők a végzettséget tekintve elkezdtek felzárkózni a férfiakhoz: egyre nagyobb arányban végeztek főiskolát vagy egyetemet, ezzel pedig olyan állások nyíltak meg előttük, melyek megszerzésére korábban nem volt lehetőségük. Ugyanakkor ezzel együtt járt bizonyos értelmiségi szakmák – különösen a tanári pálya – elnőiesedése, s ennek folyományaként presztízsvesztesége is. A nők munkaerő-piaci felzárkózásának érdekes módon lendületet adott a rendszerváltás, mivel a férfiak nagyobb arányban veszítették el az állásukat és szorultak ki a munka világából, mint a nők. Mindez abból fakadt, hogy többségében a nehézipari ágazatokat sújtotta a munkanélküliség, a nők pedig inkább a közszférában illetve a szolgáltató szektorban dolgoztak. Továbbá a nőkre volt inkább jellemző, hogy a korai nyugdíjazásba menekültek a munkanélküliség elől. Ennélfogva míg a férfiak foglalkoztatása ’90-es évek elején volt a legalacsonyabb, addig a nők esetében ez csak később következett be, az 1997-es év tekinthető a mélypontnak (Spéder 2001). A rendszerváltás okozta munkaerő-piaci nehézségekre reagáltak a családok is: a nők először tanultak (egyre hosszabban) és dolgoztak, s csak azután vállaltak gyereket. Mindez összességében azt jelentette, hogy nem csupán a születésszám csökkent, hanem az első gyermeküket vállaló anyák átlagos életkora is magasabbá vált. A politikai-gazdasági változásokra a családok nem tudtak egyik pillanatról a másikra reagálni. Ebből fakadhat, hogy a rendszerváltást követően nem „sokkszerűen” esett vissza a gyerekszám, hanem fokozatosan fogták vissza a születéseket; továbbá hogy a későbbi évek születésszám-növelő politikai intézkedései sem hoztak gyors sikert, inkább a folyamatos alkalmazkodás volt a jellemző. Összességében megállapítható, hogy a rendszerváltást követően a gazdasági megfontolások játszottak jelentős szerepet a gyermekvállalásban, s a családok akkorra terveztek gyermeket, amikor a helyzetük stabilizálódott – mind a jövedelmi, mind az önálló életkezdést (pl. lakhatási lehetőségeket), mind az érzelmi stabilitást tekintve. Ebből következik az is, hogy a romló munkaerő-piaci körülmények csökkenő gyermekvállalási hajlandóságot is jelentettek (Spéder 2001). A csökkenő születésszám trendje tehát a rendszerváltást követően is folytatódott.

7

Elsőként Magyarországon vezették be a gyest 1967-ben. Ez lehetővé tette, hogy a dolgozó nők is maguk maradhassanak otthon gyermekükkel. (Ferge 2006) A családok támogatásának első lépése nem ide, hanem 1912-re nyúlik vissza, amikor a közalkalmazottak számára bevezették a családi pótlékot. A szélesebb néprétegek bevonására csak a két világháború között került sor, s az érintettek körét folyamatosan bővítették a következő évtizedekben (Tárkányi 2003).

118


2013.07.18. 12:47:51

2. A gyermekvállalást gátló tényezők napjainkban Az elmúlt két évtizedben is folyamatosan napirenden volt az egyre csökkenő születésszám problémája. A helyzetet jól árnyalja, ha áttekintünk néhány beszédesebb adatot: az 1990 és 2010 közötti két évtized alatt a 25 éves gyermektelen nők aránya két és félszeresére (30%-ról 77%-ra), a 30 éveseknél pedig háromszorosára nőtt (13%-ról 45%-ra). A 30 éves nők kétharmada szeretne gyereket, de csak ötödük aktív tervező, a többiek a halogatók táborát gyarapítják (Tokaji 2011). Manapság Magyarországon a tervezett utódok jelentős hányada nem születik meg: míg a fiatalok átlagosan két gyermeket terveznek, addig a tényleges gyermekvállalási kedv átlagosan csupán 1,3 (Kapitány 2012). Ennek legfőbb oka a bizonytalanság, melybe beletartoznak az instabil párkapcsolatok (házasságban még mindig több gyermek születik), a kiszámíthatatlan környezet és az intézményi változások. Jól látható tehát, hogy a gyermekszám növekedéséhez a stabil párkapcsolat mellett a munkaerőpiacnak és a gyerekvállaláshoz kapcsolódó ellátórendszereknek illetve juttatásoknak is kiszámíthatónak kell lenniük, emellett ideális, ha a szülők könnyedén megtervezhetik visszatérésüket a munkaerőpiacra. Ezek nélkül olyan nagy kockázatot illetve anyagi ráfordítást (az egyik kereső kiesése) jelent a gyermekvállalás, hogy a leendő szülők inkább kedvezőbb helyzetre várva elhalasztják azt. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a folyamatos halogatás miatt egyre nő a terhességek és a szülések egészségügyi kockázata, s egyre nagyobb az esély a meddőségre is. Ebből fakadóan mára egyre jellemzőbb, hogy a nőknek azért nem lett gyermekük, mert ugyan szerettek volna, de a halogatás taktikáját követve kifutottak az időből. Interjús kutatásunkban, melyben olyan párokkal beszélgettünk, akiknek egy gyermekük van, úgy találtuk, hogy a párok többsége racionális indokok alapján dönt a kistestvér-kérdésről. Többségében olyan családokkal találkoztunk, amelyekben szeretnének még gyermeket vállalni, de sokan közülük ezt a jelenlegi gazdasági helyzetben elképzelhetetlennek tartják. „Én úgy gondolom, hogy ez eldőlt, hogy alkalmasak vagyunk szülőnek és nem is ez, hanem az anyagi okok, a hosszú távú kilátások azok, amiktől úgy rohadtul tartok” (6 éves kislány édesapja). Kutatásunk során azt találtuk, hogy a családok többsége az anyagiakat és az ehhez kapcsolódó nehézséget, s a kilátástalanságot (nem elegendő fizetés, hiteltartozás, nem megfelelő lakáshelyzet)8 nevezte meg a gyermekvállalás gátjaként. Emellett sokan, főként a felsőfokú végzettségűek, jelentős problémaként értékelték, hogy nők a gyereknevelés miatt kiesnek a munkából, karrierútjuk megszakad. Szintén felmerültek 8

És csak jóval kevesebbeknél jelent meg az egészségügy illetve az ehhez kapcsolódó életkor problémája. Mivel párokat kerestünk, ezért egyedülállókkal és kifejezetten megromlott kapcsolatban élőkkel nem találkoztunk a kutatás során.

119


2013.07.18. 12:47:51

a gyermekvállalást hátráltató tényezők között a különféle egészségügyi problémák: az anya (pl. terhesség alatti illetve szülés utáni depresszió), a gyermek (pl. veleszületett betegség), vagy mindkettejük esetén (pl. problémás, traumatikus szülés). Néhány család esetében problémás pont volt a társas kapcsolatok hiánya, vagy nagyfokú megváltozása. Előbbi esetében a családi (anyagi és családszervezéssel kapcsolatos) segítség hiánya, utóbbinál a barátok leszakadása jelent olyan nehézséget, negatív élményt, ami miatt nem vállalnak, vagy halogatják a gyermekvállalást. Továbbá voltak olyan párok is, akik nem szenvednek a fenti gondoktól, de az életkoruk nem teszi lehetővé, hogy további gyermeket vállaljanak. A hátráltató tényezők számbavétele során látható, hogy azok jelentős része erőteljesen összefügg a nők munkaerő-piaci helyzetével (kétkeresős családmodell szükségessége, karrierút megtörése, családi munkamegosztás, ellátórendszer problémái, intézményi és társas segítőháló). Éppen ezért különösen gyümölcsözőnek tartjuk, ha a gyermekvállalási kedv csökkenésének okait a munkaerő-piaci nehézségek fonalán haladva tekintjük át. A következőkben tehát lássuk azokat a tényezőket, melyek elbizonytalaníthatják, vagy eltántoríthatják a potenciális szülőket a (második) gyermekvállalástól. Kiszakadás a munkaerőpiacról: fizetéskiesés és karrier

A nők foglalkoztatottsága erőteljes kapcsolatban áll a születésszámmal: azokban az országokban, ahol a nők nagyobb arányban vannak jelen a munkaerőpiacon, ott a születésszám is magasabb. A Helsinki Bizottság rámutatott, hogy ritkábban vállal az a nő gyermeket, akinek később kicsi az esélye visszatérni a munka világába, vagy pedig nagy a veszélye, hogy a munkája mellett a háztartás és a gyermeknevelés feladataival szinte egyedül kell megbirkóznia (Helsiniki figyelő 2012). A nő kiesése a munkaerőpiacról két közvetlen következménnyel jár: a nő elveszíti a fizetését (és a támogatások értéke alacsonyabb, mint a bér), illetve megszakad a karrierje. Interjús kutatásunkban az anyagiak számítottak a leggyakoribb oknak, amiért a párok nem merték vállalni a második gyermeket, vagy halogatták a döntést. A pénzügyi nehézségek nem önmagukban, hanem a hozzájuk kapcsolódó problémákkal együtt gördítettek nagy akadályt a családok elé (nem elegendő fizetés, hiteltartozás, kilátástalan lakáshelyzet)9. A karriertervek megszakadása inkább a diplomás anyáknál jelentkezett hátráltató tényezőként – azoknál, akik szerették a munkájukat, és akiknél a munka nem kizárólag pénzkereseti forrásként, hanem intellektuális kihívásként is megjelent. 9

És csak jóval kevesebbeknél jelent meg az egészségügy illetve az ehhez kapcsolódó életkor problémája. Mivel párokat kerestünk, ezért egyedülállókkal és kifejezetten megromlott kapcsolatban élőkkel nem találkoztunk a kutatás során.

120


2013.07.18. 12:47:51

A KSH kutatása szerint a potenciális szülők jelentős része (24%) – az érzelmi bizonytalanságokon túl –az anyagiakat teszi felelőssé a gyermekvállalás elmaradásáért10, ők közel ötször annyian vannak, mint a karrierjüket féltők (Kapitány, 2012). Jól látszik tehát, hogy a kistestvérek elmaradása sokkal inkább az anyagiaktól függ, semmint a karriertől. Így már nem is olyan meglepő, hogy a diplomás párok, ahol a megélhetéssel kapcsolatosan átlagosan kevesebb probléma van, nagyobb arányban vállalnak több, akár három gyermeket is, mint az érettségizettek (hvg.hu 2012). Az első gyermek vállalásának ideje is eltér az iskolai végzettség szerint: a diplomások szülik meg legkésőbb, de hamarabb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek – ekkor igyekeznek behozni a halogatással töltött időt. A diplomás nők között egyre nagyobb arányban vannak gyermektelenek11, ami részben a halogatás taktikájának, részben pedig tudatos döntés eredménye. Gazdasági egyenlőtlenségek

A nőknek nem csupán a gyes alatti fizetéskieséssel kell számolniuk, hanem azzal is, hogy karrierjük egészén kockázatos munkavállalónak számítanak12, s ez a fizetésükön is meglátszik. Hiába zárkóztak fel a nők iskolázottság tekintetében a férfiak mellé, ugyanazért a munkáért átlagosan 20-30 százalékkal alacsonyabb bért kapnak, mint férfi társaik13. Az is jellemző, hogy hiába érték be a nők az iskolázottságot tekintve a férfiakat, a vezető pozíciókban – legyen szó a politika, a tudomány vagy a gazdaság területéről – továbbra is csak elvétve találjuk meg őket (Helsinki figyelő). Mindez pedig nem csupán gazdasági szempontból okoz nehézséget, hanem hatással lehet az önbecsülésükre is. A jelenlegi gazdasági helyzetben – egy telített munkaerőpiacon – a cégeknek nem éri meg befektetni a gyermekes női munkavállalókba (például vállalati bölcsődét-óvodát kialakítani), mivel könnyebben találnak más, rugalmasabb munkavállalói csoportokat, akik szívesebben vállalnak túlórát és ritkábban esnek ki a munkából. A gyermekneve-

10

A leggyakoribb probléma az egészségi állapot (28%), mely vélhetően a halogatás taktikájából fakad és a családi okok, pl. házasság megromlása (26%) számítanak. (Kapitány 2012)

11

Ez abból fakad, hogy a diplomás nők aránya beérte a férfiakét – mivel a nők az azonos vagy magasabb végzettségű társakat preferálják, az új iskolázottsági arányok mellett nehezebben találnak maguknak megfelelő társat.

12

A kisgyerekes nők gyakrabban esnek ki a munkából, mivel általában ők mennek táppénzre a beteg gyermek miatt; továbbá kevesebb túlórát is tudnak vállalni, mivel a munkahelyen kívül töltött időre szükségük van a családi élet szervezéséhez. Részletesebben lásd: A családi munkamegosztás kérdései c. fejezetet.

13

Igaz ugyan, hogy az ilyen mértékű eltérés nagy részét a legmagasabb jövedelmi kvintilisben található nagy eltérések magyarázzák, ezek „húzzák magukkal” az átlagot. (Sik–Csaba–Hann,2011)

121


2013.07.18. 12:47:51

lésből fakadóan jelentős, a nők által képviselt tudás illetve munkaerő esik ki a munka világából, de ez olyankor nem jelent konkrét veszélyeket a munkáltatói oldal számára, amikor a pozíciókat fel lehet tölteni kevesebb kódolt kockázatot jelentő munkavállalókkal is. Így a gyermekvállalás összeegyeztetése a karriertervekkel a családok feladata marad. Ez a fizetési megosztás pedig erősíti a hagyományos szerepeket, amelyek szerint a férfi az elsődleges családfenntartó, míg a nő keresete kiegészítés, s ő felel az otthoni feladatok ellátásáért. A reintegráció nehézségei

Az interjúk során azt találtuk, hogy a nők többsége a gyermek születését követően szeretne visszatérni a munkájába – hogy pontosan mikor és milyen okból, az már változó, ahogy az is, hogy több gyerek vállalása esetén a gondozási időszakok között akarnak-e dolgozni. Gyakoribbnak bizonyult főként a diplomás nők körében, hogy szerették volna folytatni karrierjüket, illetve ki akartak lépni a beszűkült élettérből. A visszatérésre a munkaáltatók különféleképpen reagáltak: volt, akit cége hívott vissza, s a tervezettnél hamarabb munkába is állt (nem mert nemet mondani), de olyan példa is akadt, hogy valaki elveszítette a munkáját vagy csak alacsonyabb pozícióba vették vissza. Ez utóbbi esetekben nem küzdöttek, úgy érezték, hogy nem tudják érvényesíteni az akaratukat, s nem éri meg a komoly stresszt a harc. Többen is azt mondták, hogy szeretnének munkahelyet váltani, de erre kevés sikeres példát találtunk azok esetében is, akik már újra dolgoztak. A megkérdezett szülők többsége kiemelte, fontos szempont, hogy olyan munkája legyen, melyet össze tud egyeztetni a család életével is. Hiába a tradicionális értékrendszer a meghatározó hazánkban, a család-, házasságés gyermek-központúság a statisztikailag mérhető demográfiai magatartásban kevéssé jelenik meg (Pongrácz 2011). Ennek egyik oka, hogy a magyar családok anyagi helyzete jellemzően nem teszi lehetővé az egykeresős családmodellt. Az interjúk során bebizonyosodott, hogy a gyes-gyed időszakára a családoknak fel kell készülniük, mert jelentősen csökken a bevételük, amit mindnyájan meg is éreznek (egyesek nem tudnak félretenni, míg másoknak a korábbi tartalékokhoz kell nyúlni). A szülést követőévekben sok nő nem tud, vagy nem is akar visszatérni a munkaerőpiacra. Jól mutatja mindezt, hogy míg a foglalkoztatott gyermektelen magyar nők aránya nem marad el az uniós átlagtól, addig az óvodáskorú gyermekeket nevelők körében 15 százalékpontos, a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő anyukák esetében pedig 46 százalékpontos a lemaradás. Beszédes adat, hogy a 6 év alatti gyerekek anyukáinak csupán 35%-a dolgozik. Nem véletlen ez a szám, mivel az EU-ban nálunk a leghosszabb a gyermekgondozási idő. Tovább romlanak az esélyek a nagycsaládosoknál, a háromgyermekes nőknek csupán 20 százaléka dolgozik, és 50 százalékuk tartósan inaktív (Surányi–Danis 2009). 122


2013.07.18. 12:47:51

Az interjúink során kirajzolódott, hogy a nők más stratégiákat követnek; a családok eltérően vélekedtek arról, hogy érdemes illetve szükséges-e kitölteni a 3 évet a kisgyermekkel otthon. Az első 6 hónapban – a törvényi lehetőségekkel összhangban – minden meginterjúvolt pár esetében az anya maradt otthon a gyermekkel. Ha ezt követően vissza szeretett volna menni dolgozni, akkor valamelyik családtag is igénybe vehette a gyedet (általában az apa, egy esetben a nagypapa), míg a kb. 2 éves gyerekeknél a bölcsődei elhelyezést preferálták. A megkérdezett anyák többsége azonban legalább két évet otthon töltött a gyermekével. Az alacsonyabb végzettségűek és keresetűek14 többsége jellemzően a teljes 3 évet szerette volna kitölteni, míg a felsőfokú iskolai végzettségűek, akik esetében a karrierjükben nagy valószínűséggel nagyobb törést is jelent a kiesés, gyorsabb visszatérést terveztek. A leghamarabb azok a nők tértek vissza a munkahelyükre, akiket a munkáltató visszahívott akár 6 hónappal a szülés után (ők tulajdonképpen nem mertek nemet mondani), vagy a tervezettnél hamarabb találtak állást. Ezek a családok a gyermek felügyeletét a bölcsőde igénybevételével, vagy az apás GYES lehetőségének kiaknázásával és/vagy munkahelyi engedmények (részmunkaidő, részben távmunka) kihasználásával oldották meg. A családi munkamegosztás kérdései

A magyar társadalom tradicionális szemléletéből fakadóan a családfenntartás felelőssége továbbra is a férfié (akkor is, ha emellett elvárás, hogy a nő is dolgozzon), a gyereknevelés és a házimunka15 pedig elsődlegesen a nőkhöz kötődik. Ez utóbbi megbecsültsége alacsony, s azon, hogy nagy részét főként a nők végzik, általában nem változtat a gyermek születése sem. Az interjúk tapasztalatai alapján a kép nem ennyire egyoldalú, a férfiak is részt vesznek a gyereknevelésben, illetve vállalnak háztartási feladatokat, bár többségében kevesebbet, mint a nők. A kevésbé tradicionális szemléletű családokban, akik főként a diplomások közül kerülnek ki, a munkamegosztás egyenlőbb, az apukák

14

Alapesetben a GYED a napi átlagkereset 70%-a, azonban a GYED összege maximálva van, felső határa a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a. Ezt akkor sem lépheti túl, ha több volt az igénylő jövedelme a minimálbér duplájánál. A magasabb keresetű nőknél tehát nagyobb arányú a pénzkiesés, de ők vélhetően nagyobb eséllyel tudnak félretenni. A munkaerő-piacra való visszatérést tehát a karriermegszakadástól való félelem jobban hajtja, mint a pénzkiesés, ami minden családot egyaránt megvisel.

15 „Magyarországon a házimunka fogalma szinte egyértelműen a női munka fogalmával azonos. Nem csupán azokban a háztartásokban van ez így, ahol a férfi a kereső, hanem azokban is, amelyekben mind a férj, mind a feleség teljes munkaidőben dolgozik. […] Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat tanúsága szerint „[…]a magyar férfiak a legalacsonyabb arányban vettek részt a házimunkában, de a magyar nők nagyon hálásak voltak még ezért a kis segítségért is; összehasonlítva a többi megkérdezett országgal, a magyar nők voltak a legelégedettebbek a férjük teljesítményével.” (Pongrácz 2005)

123


2013.07.18. 12:47:51

sokkal inkább kiveszik a részüket mind a gyereknevelésből (akár gyesen is otthon maradnak a gyerekkel), mind a háztartási munkákból. Kutatási tapasztalataink szerint a képet árnyalja, hogy hány aktív dolgozó van a családban. Ha otthon van a gyermekkel, a háztartási teendők (kivéve a nagybevásárlások és a szerelés, illetve ház körüli munkák, építkezéssel, felújítással kapcsolatos esetleges feladatok) szinte mind az anyára maradnak. Ezzel szemben a kétkeresős családmodell esetében sokkal inkább be kell osztani a szülőknek az idejüket, s ez meghatározza a munkamegosztást is, több apa ilyenkor besegít a párjának. „Ez nem is azt mondom, hogy megosztás, ezt az élet hozza és egymást segítjük… aki kapja, marja” (3 éves kisfiú édesanyja). Abban az esetben pedig, ha az apa ténylegesen gyesen van, akkor jellemzően a házimunkából is nagyobb részt vállal. Látható tehát, hogy a feladatok elosztásánál racionális szempontok is erőteljesen jelen vannak, s főként a kétkeresős modell esetén az apa segít az otthoni feladatok lebonyolításában. Összességében jellemző, hogy a férfiak – még akkor is, ha tradicionális értékeket vallanak – sokkal inkább kiveszik a részüket a gyereknevelésből, mint a házimunkából. Tehát amíg a tradicionálisan nőkhöz kötődő feladatok közül a gyermeknevelés egyre inkább közös feladattá válik, addig ez a házimunka esetében sokkal kevésbé mondható el. Ugyanakkor a nagy, reprezentatív felmérések azt mutatják, hogy az országos arányokat tekintve azok a párok vannak kevesebben, akik a háztartással és gyerekneveléssel kapcsolatos feladatokat, vagy akár a családfenntartás felelősségét megosztják. A Gallup felmérése kimutatta, hogy az Európai Unió tagállam lakói közül a magyarok találták a legnagyobb arányban nehéznek vagy nagyon nehéznek a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét (az 51%-os EU-s átlaghoz képest Magyarországon 77% találta annak) (Szabó 2012). Egy másik felmérés pedig arra mutatott rá, hogy a magyar nők a leghálásabbak Európában a férjük segítségéért, még akkor is, ha annak mértéke a legalacsonyabb volt a többi országéhoz képest (Pongrácz 2005). Ahogy azt már korábban is említettük, kutatásunk során azt tapasztaltuk, hogy a háztartással kapcsolatos teendők inkább a nőkre hárulnak, viszont a tradicionális munkamegosztás a gyermeknevelés terén egyre inkább enyhülni látszik, az apák igénylik, hogy ők is részei legyenek a gyermekek életének. A törvények ma már lehetőséget adnak arra, hogy a gyermek féléves kora után az apa vagy a nagyszülők vegyék igénybe a gyermekgondozási segélyt, lehetővé téve hogy az anya úgy térhessen vissza a munkaerőpiacra, hogy a gyermeket ne kelljen bölcsődébe adni. Mindezek ellenére a gyeses illetve gyedes apukák aránya Magyarországon nagyon alacsony (Petényi 2013): a KSH adatai szerint 2012. I. negyedévében 276 400 nő és csupán 3700 férfi részesült gyermekgondozási ellátásban (Statisztikai Tükör 2012), tehát kevesebb, mint 1,5 %. (Tovább nehezíti a pontos számok meghatározását, hogy gyes mellett lehet dolgozni, így nem feltétlenül az a szülő veszi igénybe, aki ténylegesen a gyerekre vigyáz.) Mivel általában a férfiak keresnek többet, így emiatt a legtöbb pár 124


2013.07.18. 12:47:51

esetében az anyagi megfontolások szerint nem érdemes a hagyományos felállást megbolygatni. Ez pedig tovább erősíti a munkáltatókban azt a képet, hogy a nők a kevésbé megbízható munkavállalók (Linder 2010), hiszen ők nagyobb eséllyel maradnak ki a munkából családi okok miatt. A gyermek megszületése után nemcsak a munkamegosztás, hanem a munka és a saját magukra fordított szabadidő aránya is megváltozik. A párok az interjúk során beszámoltak arról, hogy a gyermekvállalást követően átrendeződött az életük, a preferenciáik máshová kerültek, sokkal hangsúlyosabb lett a család, minden hármukról kezdett szólni, míg sokuknál a kettesben töltött (különösen házon kívüli) programok és a barátok háttérbe szorultak. Mindez az anyát és az apát egyaránt érinti, de utóbbiakra jellemzőbb, hogy meg tudták oldani például, hogy továbbra is hódolhassanak a hobbijuknak. Azok közül a nők közül, akik otthon töltöttek több évet gyesen, többen úgy érezték, beszűkült az életük, s ez is a következő gyermek vállalása ellen hat. „Neki szerintem drámai a lemondás. Hát állandóan otthon van, pedig ő egy nagyon mozgós ember, ilyen menőmanó. Most ez teljes életmódváltás, ez a nőknél mindig drámai. Nem véletlenül lesznek sokan depressziósak, mire visszajönnek dolgozni” (másféléves kisfiú édesapja). Az, hogy a házimunka és főként a gyerekneveléssel kapcsolatos teendők ilyen mértékben az anya „hatáskörébe” tartoznak, illetve, hogy ők azok, akik évekig otthon maradnak gyermekükkel, egyben azt is jelenti, hogy ők számítanak a kevésbé megbízható munkaerőnek a munkaadók szemében. Nem elég, hogy a szülést követő években kiesnek a munkából, de kisgyerekes szülőként is várhatóan többet hiányoznak, mivel ők maradnak a gyereket érintő problémák (pl. betegség) esetén távol a munkahelytől. (Ugyanakkor nem könnyű az apák helyzete sem: elsősorban tőlük várt az életfeltételek biztosítása, ami óriási stresszforrást jelent, s egészségkárosító hatással járhat (Kopp– Skrabski 2009). Ebből is fakadhat, hogy a nők megbecsültsége és fizetése a munkaerőpiacon alacsonyabb, tehát racionálisabb döntés (Kopp, 2010), hogy ő essen ki a munkából, ha azt a gyereknevelés megköveteli (gyes, táppénz). Ezzel a kör be is zárult. Segítőháló

Interjús kutatásunk során tapasztaltuk, jelentős azoknak a pároknak a száma, ahol mind az apa, mind az anya teljesítőképessége határán van (főként, ha nincs kire támaszkodniuk, pl. hiányzik a nagyszülők segítsége), így sem anyagilag, sem időben nem fér bele az életükbe még egy kisgyermek nevelése. Mindezen problémák mérsékelhetőek, és a munkaerő-piaci visszatérést is megkönnyíti, ha megfelelő segítőháló veszi körül őket. Az interjús kutatásunk eredményei szerint a nukleáris családok főként a nagyszülőkre, ritkább esetben testvérekre illetve távolabbi családtagokra vagy barátokra támaszkodnak. Más esetben a szülőkön nagyon nagy a teher, hogy a gyermek a megváltozott helyzetben is jól érezze magát (bölcsőde, 125


2013.07.18. 12:47:51

óvoda, családi napközi), míg nekik más frontokon is teljesíteni kell (munkaerőpiac). Mindez azzal jár, hogy nagyon kevés idejük marad egymásra, illetve az aktív és passzív pihenésre (hobbi, nyaralás) egyaránt, s a szülők sokszor teljesen kimerülnek az anyagiak előteremtése, illetve a munkahelyi elvárásoknak való megfelelés következményeként. A családokat jellemzően nagyon leterheli, ha senkire sem támaszkodhatnak. Ideális esetben mellettük vannak a nagyszülők, akik amennyiben nyugdíjasok, hét közben is be tudnak segíteni. Ez különösen fontos a kisgyerek betegsége esetén, mivel lehetővé teszi, hogy az anyának ne kelljen kimaradnia a munkahelyéről. Vannak családbarát munkahelyek, ahol ilyenkor otthonról is lehet dolgozni. Ugyanakkor a munkáltatók sokszor nem ennyire rugalmasak, arra is találtunk példát, hogy valakit már az első nehézségek előtt lefokoztak, azaz a gyest követően csak alacsonyabb pozícióba vették vissza – ő úgy fogalmazott, úgy érzi, hogy a cég gyermeke miatt egy „kelésnek tekinti a szervezet testén”. A legtöbb eset nem ennyire szélsőséges, mégis a rendszerbe van kódolva, hogy a munkaadó feltételezi, a nő a kevésbé megbízható munkavállaló, mivel a gyerekkel kapcsolatos problémák és feladatok elsősorban rá hárulnak. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a nyugdíjkorhatár megemelésével egyre kevesebb a még fitt, aktív és ráérő nagymama vagy nagypapa, aki segíteni tudna ezeknek a terheknek a mérséklésén. Az intézményi ellátórendszer problémái

Nehézséget okoznak a gyerekneveléshez kapcsolódó ellátórendszerrel kapcsolatos problémák is. A bölcsődék száma nem elégséges, a területi elosztásuk egyenlőtlen16, és nincsenek megfelelő mértékben felszerelve. A bölcsődei ellátás alternatívái – babysitter, családi napközi, magánbölcsőde – pedig jóval nagyobb költséggel járnak, amit nem biztos, hogy fedez a munkaerőpiacra újból belépő szülő bére. Az interjúkból is kiderült, hogy a családok többségében szükség van a két keresetre, s ez általában a döntő érv amellett, hogy az anya ne töltse ki a gyes 3 éves keretét. Ekkor pedig a leggyakoribb megoldás a bölcsőde igénybevétele – ha van rá lehetőség. Az interjúk eredményei is egybecsengenek azzal, hogy a bölcsődei férőhelyek korlátozottak. Ráadásul a statisztikák szerint egyenlőtlenül oszlanak el az országban, így elméletben hiába elegendő a hely, sok településen akár egy évre előre jelentkezni kell. A bölcsőde problémája, hogy nem elég rugalmas: a gyerekeket általában csak szeptembertől veszik fel, nem igazodva a munkaerő-piaci igényekhez. Ráadásul a felvételhez szükség van munkáltatói igazolásra is, így a beiratkozáskor elvileg az anyának már 16

A helyzet a fővárosban a legkevésbé problémás, de a kisebb települések felé haladva egyre nagyobb gondot okoz a gyermekek bölcsődei elhelyezése. (Váradi, 2006)

126


2013.07.18. 12:47:52

dolgoznia kell, ami nem feltétlenül előnyös, mivel a beszoktatás a kutatási tapasztalataink szerint több hetet is igénybe vesz, és kezdetben sokat betegeskednek a gyerekek. A bölcsőde további problémája, hogy az állami intézmények igénybevétele is sok költséggel jár (gyakran a szülőnek kell bevinnie a pelenkát, a szappant, a gyümölcsöt, stb.). Az interjúk során minőségi aggályok is felmerültek, többek között, hogy keveset foglalkoznak a gondozók a gyerekekkel, nem viszik ki a kicsiket a szabadba. Kutatásunk szerint az alternatív lehetőségek közül a legtöbben a magánbölcsődét illetve családi napközit preferálnák, de többen jelezték, hogy ebben nem gondolkodhatnak a magas költségei miatt (az interjúk szerint az összeg akár 60 000 Ft-ot is kitehet havonta). Voltak olyanok, akik fél-illegális megoldás mellett döntöttek – olyan nem hivatalos játszóház mellett, ahol csak a délelőtt folyamán vigyáznak a gyerekre, vagy a vállalkozó és így rugalmas időbeosztású nagypapa ment el papíron gyesre, míg a gyermek magánbölcsődébe járt. Összességében az interjúkból kirajzolódik, hogy a szülők szükségesnek tartanák az állami intézményrendszer igénybevételét. Ugyanakkor a jelenlegi formája túl rugalmatlan, kapacitása alacsony, minősége erősen kétséges, míg az alternatívák jelentős költséggel járnak, nem minden család engedheti meg magának, s ezek a tényezők együttesen gátolják a munkaerő-piaci reintegrációt. Alternatív foglalkoztatási formák hiánya

Problémát jelent a részmunkaidős illetve távmunkás foglalkoztatás alacsony aránya is: Magyarországon a nők 5,5%-a dolgozik részmunkaidőben, míg ugyanez az Európai Unióban átlagosan 31% (Surányi–Danis 2009). Azokban az országokban, ahol magasabb ezeknek az alternatív foglakoztatási formáknak az aránya és a nők hamarabb visszatérhetnek a munkaerőpiacra, nagyobb a gyermekvállalási kedv is. Ugyanakkor a részmunkaidős foglalkoztatás veszélyeket is magában hordoz a magyar piacon: a munkáltató könnyen visszaélhet vele, s hosszabb munkaidőt is elvárhat, míg a fizetés annyira alacsony, hogy – főként egy keresetből – nem fedezi a megélhetés költségeit. Részmunkaidős állásokkal kapcsolatos szabályozás szintén a gyerekvállalás ellen hat, mivel a gyes összegét a munkabér mértéke szerint számolják, s a részmunkaidős állások átlagosan alacsonyabb fizetése alacsonyabb értékű gyest eredményez. Nehezíti a helyzetet, ha ezt a munkavállalási formát csak a nők választják, és a részmunkaidős forma is elnőiesedik, mivel ebben a foglalkoztatási rendszerben, főként a 4 órásoknál, általában kevesebb a felelősségteljes feladat. Ez pedig egy újabb összetevőjét adhatja a nők nehézkes előmenetelének a karrierlétrán (Szél 2012). Az interjúk során néhány esetben arra is találtunk példát, hogy – ha nem is bejelentetten – de a gyes időszaka alatt is végeztek munkát a nők, ez azonban nem minden esetben kapcsolódott az addigi munkájukhoz. Itt fontos szempont volt, hogy a mun127


2013.07.18. 12:47:52

ka otthonról is végezhető legyen, és ne feltétlenül kelljen „lepapírozni” (nem véletlen, hogy többen a család vagy a párjuk vállalkozásába segítettek be, főként adminisztratív területen). Más esetekben pedig az anyák a tanulmányaikat folytatták. Minden olyan általunk ismert esetben, amikor a munkáltató idő előtt visszahívta őket, akkor visszatértek a munkaerőpiacra. A nők többsége a gyest követően egyből teljes állásban tért vissza a munkaerőpiacra, s csak néhányan részmunkaidőbe. A távmunka nem merült fel senkinél sem alternatívaként. Ugyanakkor világosan látszott az is, hogy két teljes állásban dolgozó szülő csak folyamatos és gondos szervezés segítségével tudja összeegyeztetni a keresőtevékenységet a szülői feladatokkal, főként, ha nincs folyamatos segítsége. „Szerintem, ha egy nőnek van gyereke 4 vagy max. 6 órában kéne dolgoznia, hogy az összes többit kényelmesen meg tudja csinálni és legyen ideje mindenre.” (6 éves kislány édesanyja).

Összegzés A gyermekvállalási döntés meghozatala egy több szempontú mérlegelés eredménye. Amennyiben állami cél a születések számának növelése, úgy számos szociál-, társadalom- és népességpolitikai intézkedés képzelhető el. A nehézséget elsődlegesen az okozza, hogy a változások a demográfiai folyamatokban nem érvényesülnek egyik napról a másikra, valamint egy kedvező döntés hatását (pl.: gyes, gyed bevezetése) más tényezők annulálhatják (pl.: a nők oktatásban töltött idejének megnövekedése). Ugyanakkor úgy látjuk, hogy központinak tekinthetjük a munkaerőpiachoz, az onnan való kiszakadáshoz és a reintegráció köthető problémákat, melyek kezelése állami eszközökkel elképzelhető (míg például az instabil párkapcsolatoké nem). A magyar helyzet különösen összetett: A családok jelentős részénél ütközik a tradicionális értékrendszer és az élesen elváló nemi szerepek a gazdasági kényszerrel. A gyermeknevelés továbbra is fontos cél a legtöbb ember életében, a családok többsége két gyermeket tervez, a tényleges születésszám ennél mégis jóval alacsonyabb. A nők iskolázottságának növekedésével logikus lépésnek tűnik a karrierépítés, hiszen ebben az esetben térül meg a befektetett pénz és energia. Ugyanakkor sokkal kisebb esélye van egy nőnek gyermekszülés után belépni a munkaerőpiac világába – még akkor is, ha a családja támogatja –, mint előtte, ezért a többség még a gyermekvállalás előtt megkezdi építeni a karrierjét. Ezt az utat erősíti továbbá, hogy a fiatal pároknak általában két keresetre van szükségük a biztonságos egzisztencia megteremtéséhez – és a kutatási tapasztalatok szerint ennek hiányában a többség nem vállal gyermeket. A tradicionális szemléletből fakadóan az esetek döntő többségében az anya marad otthon a gyermekkel, s ezzel még inkább megerősítést nyer, hogy a házimunka jelentős része az ő hatáskörébe tartozik. A magyar családtámogatási rendszerből fakadóan 128


2013.07.18. 12:47:52

ez a munkaerőpiacon kívül töltött idő egy gyermekkel számolva 3 éven keresztül is eltarthat, ami jelentős kiesés. A visszailleszkedés sokszor nem zökkenőmentes, mivel a kisgyermekkel kapcsolatos nevelési feladatok is (pl. beteg gyermek ápolása) zömmel az anyára hárulnak, aki hiába tér vissza a munkájába, kevésbé számít megbízható munkaerőnek (nem tud gyakori túlórákat vállalni, gyakorta kieshet a munkából). További probléma az intézményrendszer illetve a foglalkoztatás rugalmatlansága – kevés a részmunkaidős illetve a távmunkás állás, s a gyermek betegsége esetén sem alkalmazzák ezeket az alternatív formákat. Mindez azt eredményezi, hogy a nők – hiába végeznek ma már nagyobb arányban a felsőoktatásban, mint a férfiak – a munkavállalók kevésbé értékes, kvázi „kockázatos” munkavállalónak tekintik őket, s így átlagosan alacsonyabb bérért, alacsonyabb pozíciókba ragadva dolgoznak, mint férfi társaik. Éppen ezért a családok többségében fel sem merül, hogy az apa is gyesre menjen, vagy ő maradjon ki a munkából például a gyermek betegsége esetén – hiszen nem ez a gazdaságilag optimalizált helyzet, a racionális döntés. Márpedig a gazdasági kényszerek nagyon erősek, a családok jelentős részének két keresetre van szüksége ahhoz, hogy a havi szükségleteit fedezni tudja. Mindez pedig – további egyéb okok mellett, mint az együttélési formák változása, a posztadoleszcencia jelensége, stb. – azt eredményezi, hogy sokan elkezdik halogatni a gyermekvállalást, kedvezőbb helyzetre, nagyobb stabilitásra várva. Emiatt pedig kisebbek lettek a családok, kevesebb gyerek születik, ráadásul egyre nő a gyermektelenek aránya is. A trendek megváltoztatásához kiszámítható kormányzati intézkedések, stabil gazdasági környezet, családbarát munkahelyek és egyenlőbb családon belüli feladatmegosztás szükséges. A régi beidegződések, illetve a gazdasági és a társadalmi kényszerek azonban nagyon erősek, a változásoknak pedig számtalan részterületen kellene megindulniuk. Mivel az értékek és attitűdök formálódnak a leglassabban, az átalakulások beindulására nagyobb esély van a gazdasági, politikai oldalról. Amennyiben ezen a területen sem történik jelentős változás, a mostani trendek szerint a párok a bizonytalanság illetve a nehéz gazdasági helyzet miatt egyre inkább a halogatás taktikáját követik, így hamarosan nem a második, hanem az első gyermekek megszületéséért kell aggódnunk.

IRODALOM Ferge Zsuzsa (2006): A családtámogatási rendszerről. Új Ifjúsági Szemle, 4: 17–23. Gregor Anikó (2005): Nők az államszocializmusban. KisTáska 21. http://kistaska.tatk.elte. hu/cikk.php?cikkid=351 (letöltve: 2012. 03. 24.) 129


2013.07.18. 12:47:52

Kapitány Balázs (2012): A gyermekvállalási tervek beteljesületlenségének okai. Korfa, 12 (2). http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Korfak/korfa-2012-2.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Kocsis Piroska (2006): A szövőszéktől a miniszteri bársonyszékig, Archivnet XX. századi történeti források, 6 (4). http://www.archivnet.hu/politika/a_szovoszektol_a_miniszteri_barsonyszekig.html (letöltve: 2012. 03. 24.) Kopp Mária (2010): Miért váltak a gender-kutatások központi jelentőségűvé a mai társadalomban? Távlatok. http://www.tavlatok.hu/net/cikk29kopp_k.htm (letöltve: 2012. 03. 24.) Kopp Mária – Skrabski Árpád (2009): Nők és férfiak egészségi állapota Magyarországon In Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné (szerk.): Szerepváltozások: Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, Budapest Tárki és Szociális és Munkaügyi Minisztérium http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-882/publikaciok/tpubl_a_882.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) KSH (2012): Munkaerő-piaci folyamatok, 2012. I. negyedév. Statisztikai Tükör, 6 (43): 1-5. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mpf/mpf1203.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Linder Bálint (2010): Apák gyesen – „otthonról is lehetek férfi”. Magyar Narancs, 36. http://magyarnarancs.hu/lelek/apak_gyesen_-_otthonrol_is_lehetek_pasi-74533 (letöltve: 2012. 03. 24.) Pongrácz Tiborné (szerk.) (2011): Családi értékek és a magatartás változásai. Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének Kutatási jelentései 91 (1). http://demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Kutjelek/Kutjel_91_honlapra.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Pongrácz Tiborné (2005): Nemi szerepek társadalmi megítélése. In Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről, Budapest: Tárki és Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 73–86. Pukánszky Béla (2007): Nőkép, női szerepek és iskoláztatás a második világháború után. Educatio, 16 (4): 551–564. Rév István (1993): Nemek nélküli társadalom. Nincs nő, nincs vágy, nincs szex. Rubicon, 7. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/nemek_nelkuli_tarsadalom_nincs_ no_nincs_vagy_nincs_szex/ (letöltve: 2012. 03. 24.) S. Molnár Edit (2012): A közvélemény által ideálisnak tartott gyermekszám változása Korfa, 12 (2). http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Korfak/korfa-2012-2.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Sik Endre – Csaba Dániel – Hann András (2011): A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon „Az esélyegyenlőség a munka világában”című kutatás 1. tematikus tanulmánya (szakértői változat), Budapest: Egyenlő Bánásmód Hatóság. http://www.egyenlobanasmod.hu/tamop/data/ TAMOP_EBH_1_szakertoi.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) 130


2013.07.18. 12:47:52

Spéder Zsolt – Kapitány Balázs (2007): Gyermekek: Vágyak és tények. Dinamikus termékenységi elemzések, KSH Népességtudományi Kutatóintézet. http://www.demografia. hu/letoltes/kiadvanyok/Muhelytanulm/Muhtan6.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Spéder Zsolt (2001): Gyermekvállalás megváltozott munkaerő-piaci körülmények között. In Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné – Tóth István György (szerk): Szerepváltozások: Jelentés a nők és a férfiak helyzetéről, Budapest: TÁRKI és a Szociális és Családügyi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága. http://www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/ pdf/a505.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Surányi Éva – Danis Ildikó (szerk.) (2009): Családpolitika más szemmel. MTA Közgazdaságtudományi Intézet. http://haromkiralyfi.hu/wp-content/uploads/2010/07/ csaladpolitika_mas_szemmel.pdf

Szabó Máté (2012): Az alapvető jogok biztosának jelentése az AJB-2477/2012. számú ügyben. http://www.ajbh.hu/documents/10180/143994/201202477.rtf/21d01e4a-418c-4830-abd757e42e999aa7. (letöltve: 2012. 03. 24.) Székely Levente (szerk.) (2012): Magyar ifjúság. Kutatópont. http://kutatopont.hu/ files/2012/02/magyar_ifjusag_2012.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Szél Bernadett (2012): Női foglalkoztatás – A részmunkaidő kétélű fegyver, de vannak más megoldások is. Családháló.hu. http://csaladhalo.hu/felderito/velemenyek/szelbernadett-noi-foglalkoztatas-reszmunkaido-ketelu-fegyver-de-vannak-mas-meg?page=0,1

(letöltve: 2012. 03. 24.) Tarkányi Ákos (2003): A magyar család- és népesedéspolitika európai összehasonlításban. In Spéder Zsolt (szerk.) Család és népesség – itthon és Európában, Budapest: KSH NKI – Századvég. 115–147. Tárkányi Ákos (2008): A második demográfiai átmenet néhány főbb tényezője a fejlett világban és Magyarországon. Demográfia 51/4. Tokaji Károlyné (2011): Gyermekvállalás és Gyermeknevelés. KSH http://www.ksh.hu/ docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/gyemekvallalasneveles.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Tóth Eszter Zsófia (2009): A traktoros lányoktól a buszvezetőnőkig. Nők férfifoglalkozásokban a szocializmus kori Magyarországon. Rubicon, 4. http://www.rubicon.hu/ magyar/oldalak/a_traktoroslanytol_a_buszvezetonoig_nok_ferfifoglalkozasokban_a_szocializmus_kori_magyarorszagon/ (letöltve: 2012. 03. 24.) Tóth Olga (2007): Nőnek lenni – társadalmi nem (gender) az egyenlőtlenségek rendszerében. Magyar Tudomány, 12. http://www.matud.iif.hu/07dec/13.html Magyar Tudomány 2007/12. (letöltve: 2012. 03. 24.) Valuch Tibor (2009): Család, háztartás, a női tevékenységszerkezet és a szerepfelfogás változásai 1945 után. Rubicon, 4. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/csalad_ haztartas_a_noi_tevekenysegszerkezet_es_a_szerepfelfogas_valtozasai_1945_utan/ (letöltve: 2012. 03. 24.)

131


2013.07.18. 12:47:52

Valuch Tibor (2002): Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, Osiris Kiadó Valuch Tibor(2008): Csepeli bicikli, Ceasar konyak, Symphonia, Trapper farmer. A fogyasztás és a fogyasztói magatartás változásai a szocialista korban. Múltunk, 3, 40– 59. Váradi Leventéné (2006): Visszatérés a munkaerőpiacra a gyermekvállalás után. KSH. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/visszamunkaero05.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.) Végh Zoltán (2012): A gyermekvállalás társadalmi-gazdasági hátterének területi jellemzői. KSH. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/szegedgyermekvallalas.pdf (letöltve: 2012. 03. 24.)


2013.07.18. 12:47:52

Kötetlen. Az ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium tanulmánykötete

Recommend Documents