Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program Velencei – tavi Regionális Szennyvízelvezető,- tisztító Rendszer bővítése, fejlesztése projekt bemutatása Hullay Gyula 2009. május 14
2
Célok
A Velencei-tó kiemelt üdülőkörzetben a „fenntartható fejlődés” elve szerint el kell érni: - hogy a Velencei-tó térsége, mint biológiai sokféleséget reprezentáló természeti- táji környezet, - másrészt, mint turizmust befogadó és magas szinten kiszolgáló kiemelt régió, mindkét követelménynek maradéktalanul megfeleljen. Az eddig végrehajtott infrastruktúra fejlesztések olyan bázist teremtettek, melyekre alapozva a hiányzó infrastruktúrák pótolhatók.
3
A Velencei-tó természeti értékei
4
Túrizmust befogadó kiemelt régió
Alapvető cél
- az állandó lakosság életkörülményeinek javítása, - és az igényes turista forgalom fogadási feltételeit megteremtő, környezetvédelmi szempontból fontos szennyvízelvezetés és tisztítás teljes körű kiépítése.
Az 1117/2003. (XI.28.) Korm. határozat alapján a tóparti és a vízgyűjtő területen lévő települések szennyvízelvezetése és megfelelő tisztítása továbbra is elsődleges feladat.
6
KIOP által megfogalmazott célok bemutatása I. 1.
2.
3.
4.
A 240/2000. (XII.23.) Korm. rendelet kijelölte az érzékeny felszíni vizeket, valamint a vízgyűjtő területén lévő települések listáját. A Velencei-tavat az érzékeny felszíni vizek közé sorolta. A Velencei-tó parti üdülőterületek és a vízgyűjtő területen lévő települések szennyvízelvezetése és megfelelő tisztítása elsődleges feladat. A projekt célja, hogy a fent hivatkozott rendeletben foglaltaknak megfelelően, nevezetesen az érzékeny felszíni vízgyűjtőn megvalósuljon a szennyvízelvezetés és megfelelő tisztítás azért is, mivel a gárdonyi agglomeráció erre a területre esik és a 15.000 LE feletti kategóriába tartozik. Ezen szempontok figyelembe vételével a projekt előnyt élvezett.. A projekt konkrét célja az 1117/2003. (XI.28.) Korm. határozatban megfogalmazott, a Velencei-tó vízgyűjtőjén a szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. A szennyvízcsatorna hálózat kiépítésével megszűnik a Velencei-tavat, mint felszíni vizet érő háttérszennyezés, továbbá megszüntethető a szennyvízszikkasztások miatti talajterhelés és a jelenlegi tisztított szennyvíz minőséghez képest csökken a befogadót érő P és N terhelés.
7
KIOP által megfogalmazott célok bemutatása II. 1.
2.
3. 4.
A projekt megvalósítása számol a már korábban kiépített regionális szennyvízelvezető rendszer és szennyvíztisztító telep meglévő kapacitásával. A regionális szennyvízelvezető rendszer kiépítésekor már számoltak a Velencei-tó és térségének fejlesztésével, és erre alapozva a projekt be tudja kapcsolni a települések, településrészek szennyvízelvezető hálózatát. Tehát a regionális gerinchálózaton keresztül fejlesztett területek szennyvizei eljuttathatók a regionális szennyvíztelepre. A szennyvíztelepet a jelenlegi 6.700 m3/nap kapacitásról 12.400 m3/nap kapacitásra kell bővíteni. A bővítést a projekt úgy irányozta elő, hogy a szennyvíztelep bővítése és technológiai rekonstrukciója az építés alatt az üzemeltetés minimális zavarásával megvalósítható legyen. A projekt keretében megvalósul a keletkező szennyvíziszap korszerű mezőgazdasági hasznosítása. A projekt megvalósításával biztosítható annak a lakossági igénynek a kielégítése, hogy a lakókörnyezet és a környezetvédelem szempontjai érvényesüljenek. A környezetterhelési díj bevezetésével jelentős mértékben megnőtt a csatorna hálózatra való rákötés igénye.
8
Szinergia I. A fejlesztés megvalósításával nagymértékben hozzájárulunk a Velencei-tó környezetében lévő településeken az állandó népesség életkörülményeinek, és a környezet javításához. A fejlesztések a településeken élők érdekeit, egyben a települések fejlődését és fejlesztési lehetőségeit szolgálják. A még hiányzó szennyvízcsatornázás megvalósítása nem tűr halasztást, a keletkező szennyvizeket szinte lehetetlen lenne gépkocsival az üdülőterületekről elszállítani a nyári csúcsforgalomban. Az üdülőterület Budapesthez és Székesfehérvárhoz való közelsége rendkívül vonzó, a nagyvárosokból kitelepülni kívánók számára. Így, több településen jelentős mértékű lakópark építési program van folyamatban. Nem elhanyagolható a külföldi befektetők részéről megmutatkozó üdülő-, apartman építési kedv, egynéhány már megvalósult. Az autópálya hálózatbővülésével az ország távolabbi részeiről is érdeklődés mutatkozik. Mindezek nem valósulhatnának meg, ha a projektben előirányzottak nem teljesülnek. A település fejlesztés példájaként meg kell említeni Velence várossá válását, mely további szennyvízelvezetési fejlesztési igényeket támaszt. A projekt ezt is megoldja.
9
Szinergia II.
A turisztikai kapacitás minőségi fejlesztését az üdülőkörzet turisztikai versenypozíciójának erősítését, a hazai és nemzetközi turizmus igényes fogadási feltételeinek fejlesztését az európai normák szerinti kiegészítését segíti elő a projektben szereplő fejlesztés.
Fontos kiemelni azt a törekvést, hogy az üdülő- és turistaforgalom ne csak a rövid nyári szezonra korlátozódjon. Ennek érdekében a környező táji és természeti értékek feltárásán túl a már megkezdett termál- és gyógyvíz hasznosítási lehetőségeket ki kell használni. Az Agárdi Termálfürdő fejlesztése, bővítése a Széchenyi terv keretén belül. Az idő közben feltárt velencei termálkút vizének hasznosítására a tervek elkészültek. Mindkét fejlesztést elősegíti a jelen pályázat megvalósulása.
10
Pályázók - Önkormányzati összefogás - Konzorcium
A pályázati felhívást megismerve Gárdony,, Kápolnásnyék, Nadap Sukoró, Pázmánd Velence Önkormányzatai és az állami tulajdonú főművet üzemeltető Dunántúli Regionális Vízmű Rt. Konzorciumi szerződést kötött a pályázaton való részvételre. A Konzorciumi szerződés megkötéséhez, illetve a pályázaton való részvételhez az állami tulajdonú művek esetében a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a DRV Rt. felhatalmazást kapott. A Konzorciumi szerződés értelmében a Tagok Konzorciumi Tagi Tanácsot alkotnak, mely a projekt megvalósításának legfőbb ügydöntő szervezete. A Konzorciumi Tagi Tanács működését szabályozták. A Konzorcium képviselője Gárdony Város Önkormányzata. DRV Rt. vállalta a projekt megvalósításához szükséges előkészítési munkákat. A Konzorciumi szerződés rendelkezik mindazokról a kötelezettség vállalásokról, melyeket a pályázati felhívás, illetve annak mellékletei tartalmaztak. A Konzorciumi Tagi Tanács dönt a Közbeszerzési Törvény előírásainak megfelelő pályázati felhívásról, a pályázatok értékelése után dönt a nyertes pályázatról és köti meg a szerződést a kiválasztott vállalkozókkal. 11
Velencei-tavi KIOP Projekt Iroda A Konzorciumi Tagi Tanács létrehozta a Velencei-tavi KIOP Projekt Irodát: Az Iroda feladata a beruházás teljes körü lebonyolítása, a végrehajtáshoz szükséges szerződések és döntések előkészítése, a tagok együttműködésének koordinációja.
Megállapodások, előterjesztések készítése a tagi hozzájárulások összegéről.
A végrehajtás során a döntések előkészítése, a tájékoztatás, a projekt végrehajtásának ellenőrzése és az erről szóló jelentések elkészítése is a Projekt Iroda feladata.
A munkájába szakértőket vonhat be megbízás útján. A Konzorciumi Tagi Tanács dönt a Közbeszerzési Törvény előírásainak megfelelő pályázati felhívásról, a pályázatok értékelése után dönt a nyertes pályázatról és köti meg a szerződést a kiválasztott vállalkozókkal.
12
A projekt keretében elvégzendő legfontosabb feladatok
A Velencei-tavi Regionális Szennyvíztisztító Rendszer Agárdi Szennyvíztelep kapacitásbővítése 12.400 m3/d-re, beleértve a tisztított szennyvíz kivezetését a Dinnyés-kajtori csatornába. Gárdony – Dinnyési településrész szennyvíz csatornázása. A szennyvízelvezető hálózat csatlakozik a települési végátemelőhöz és innen nyomóvezetéken keresztül jut el a szennyvíz az Agárdi Szennyvíztisztító Telepre.. Gárdony IV/A ütem szennyvízcsatornázása, a már meglévő regionális szennyvízelvezető rendszerhez csatlakozik. Kápolnásnyék – Pettend településrész szennyvízcsatornázása, mely a kápolnásnyéki szennyvízhálózathoz csatlakozik és azon keresztül jut a regionális szennyvízelvezető rendszerbe. Nadap szennyvízcsatornázása, mely csatlakozik a Bence-hegyi településrészen megépítendő Nadapi-úti gravitációs csatornán keresztül a már üzemelő regionális szennyvízelvezető rendszerhez.
Átnézeti
Gárdony
K.nyék
Nadap
13
A projekt keretében elvégzendő legfontosabb feladatok Sukoró szennyvízcsatornázása, mely csatlakozik a már meglévő VII. j. regionális szennyvízelvezető rendszerhez. A szennyvízhálózat a 2 db helyi átemelővel ütemezetten megépíthető Pázmánd község szennyvízcsatornázása. A szennyvízelvezető hálózat csatlakozik a települési végátemelőhöz és innen nyomóvezetéken keresztül jut el a szennyvíz a kápolnásnyéki regionális vezetékre való csatlakozási pontig. Velence - Velencefürdő településrész és Bence-hegy településrész szennyvízcsatornázása. Mindkét településrész csatlakozik a már meglévő regionális szennyvízelvezető rendszerhez és egymástól függetlenül is megépíthető.
A megépítendő rendszerek összefüggéseit külön átnézetes helyszínrajzokon mutatjuk be és részletes mennyiségi kimutatás alapján az elvégzendő feladat áttekinthető.
Sukoró
Pázmánd
Velence
Táblázat
14
Áttekintő helyszínrajz
15
16
17
18
19
20
A projekt időtávja: 24 hónap
Megvalósítás üteme
2007. 12.10. Pénzügyi lezárás, Zárójelentés
1.Projektelőkészítés
A projekt lezárása
2005. 08. 17. Közbeszerzési eljárások lebonyolítása
• Pályázat benyújtása • Támogató döntés • Kivitelezés előkészítése
2006. 08. 22 - 2007. 02. 28. Próbaüzem lefolytatása
• Szerződéskötés
2005. 01. 07. Szerződéskötés
2. Megvalósítás 15 hónap
2007. 02. 28 – 2007. 03. 21. Szennyvíztelep átadása
• Kivitelezés megkezdése • Közbeszerzési eljárások lebonyolítása • Próbaüzem lefolytatása
Júl
Jún 2004
Sze p Aug
Nov
Okt
Dec
Feb
Jan 2005
Ap r Mar
Jún
Maj
Aug
Jú l
Okt
Sz e
• Öt részüzembe helyezés
3. Projektzárás 2007. december • Pénzügyi lezárás • Zárójelentés
Dec
Nov
Feb
Jan 2006
Apr
Marc
Jún
Máj
Aug
Júl
Okt
Sze
Dec
Nov
Részüzembehelyezések: 2004. 06.30. Pályázat benyújtása
2005.07.25. Kivitelezés megkezdése
Feb
Jan 2007
Ápr
Marc
Jún
Máj
Júl
Aug
Okt
Sze
Dec
Nov
Feb
Jan 2008
2007. 01. 11 –02. 28. Agárdi Szennyvíz-tisztító Telep kapacitás bővítése 2006. 08. 16. – 11. 30. Gárdony IV/A ütem 2006. 05. 29. – 11.30. Velencefürdő településrész szennyvízcsatornázása 2006. 10. 19. – 12. 14. Gárdony-Dinnyés településrész szennyvízcsatornázása 2006. 07. 05. –11. 10. Kápolnásnyék, Pettend településrész szennyvízcsatornázás Nadap szennyvízcsatornázása
21
A projekt teljes költségvetése 5,674 milliárd forint volt.
A társulások kedvezményes állami hitelt vettek fel, melyet a lakosság törleszt
A projekt teljes költségvetése
5 674 millió Ft 95%
5%
KIOP támogatás
Önrész
5 050 millió Ft
386 millió Ft 25%
100%
Közösségi támogatás Európai Regionális Fejlesztési Alap
Nemzeti Államháztartási finanszírozás
Társulások – hitel
3 788 millió Ft
1 262 millió Ft
75%
386 millió Ft 100%
Lakosság törleszti Érdekeltségi egységenként 100 – 240 ezer Ft
386 millió Ft
22
Megvalósult csatorna hálózat terepülés, településrész
gravitációs nyomóvezeték csatorna (fm) (fm)
szennyvíz átemelők száma (db)
bekötések száma (db)
Gárdony IV/A ütem 2.128
0
155
0
7.666
1.633
433
3
9.794
1.633
588
3
2.500,5 18.530
2.005 1.605
135 1.177
0 2
10.590
407
566
0
20.011
87
1.742
0
588 31.189 14.319 7.180 83.512,5
0 494 7.692 544 13.973
30 2.338 940 410 5.588
0 0 7 2 14
Gárdony, Dinnyés településrész Gárdony összesen: K.nyék, Pettend településrész Sukoró Velence, Bence-hegy + Nadapi u. Velence, Velencefürdő Velence, Pusztaszabolcsi u. Velence összesen: Pázmánd Nadap Mindösszesen:
Működési ábra
25
Főszereplők
Konzorcium
KIOP Projekt Iroda Közbeszerzési tanácsadó Könyvvizsgálat Kardkovács és Társai Ügyvédi Iroda Karanta Kft. Kommunikáció Rátky és Társai Konzorcium Műszaki-gazdasági megvalósítók Fővállalkozó Alterra Építőipari Kft Mérnök OVIBER – FŐBER Konzorcium Közvetlen érintettek Lakosság Közintézmények Közvetett érintettek Üdülők, turisták Turisztikai vállalkozások Védett növény és állatvilág Későbbi település fejlesztés Vereb lakossága
26
Projektszervezet A projektszervezet és a lakosság közötti kommunikáció formái:
Lakosság felé
• • • •
nyomtatott sajtó Kiadványok Honlap Nyílt napok Lakossági és szakmai fórumok Konferenciák Ügyfélszolgálat Információs szám Közvéleménykutatás
Projektszervezet felé
Lakosság
• Direkt mail • Televízió-, rádió és • • • •
Kétirányú kommunikáció
Lakosság tájékoztatása – direkt mail
Lakossági fórumok
Ügyfélszolgálat
• A területen élőket informálták az aktuális munkálatokról
• 11 alkalom • A tájékoztatás mellett a lakosok kérdéseket tehettek fel a csatornahálózattal, illetve a szennyvíztisztítással kapcsolatban
• Lehetőség nyílik személyes kapcsolatfelvételre is.
Szakmai fórumok, konferenciák
• A helyi tarifával hívható szám lehetőséget nyújt az egyéni panaszok benyújtására
• Céljuk a lakosság szemléletének megváltoztatása a szennyvíztisztítás, illetve a környezetvédelem területén
Közvéleménykutatás a projekt elfogadottságáról
Televíziómegjelenés • MTV és MTV regionális adásai • Tó TV • Fehérvár TV • Duna TV • RTL Klub • Hálózat TV
Rádiószereplés Újságcikkek megjelentetése Kiadványok • „Kincsünk a Velencei-tó” • Saját és az NFH kiadásában
Információs kék szám • 0640-200-684
Felmérés a lakosság körében a • a projektről • a munkavégzés minőségéről • a tájékoztatás gyakorlatáról
Honlap www.velencei-kiop.hu Önkormányzatok és a DRV honlapján aktuális tájékoztatás Nyílt napok • Iskolások számára • A szennyvíz tisztító működésének bemutatása (50-60 látogatás) • Környezettudatos magatartásra nevelés
27
Közvélemény kutatás Mennyire örül annak, hogy a települését csatornázták?
70% 65% 60% 50% 40% 30% 22%
20% 10%
10%
2%
1%
0% Nagyon örülök.
Örülök.
Elfogadom.
Nem örülök.
Egyáltalán nem.
28
Közvélemény kutatás •
Ön szerint ez a beruházás javítani fogja-e a Velencei-tó környezeti állapotát?
Nem tudja 5% Nem 6%
Igen 89%
29
Közvélemény kutatás Kapott-e kellő mennyiségű információt a beruházásról az építkezés alatt? Egyáltalán nem. 13% Kaptam, de nem eleget. 15%
Kellő mennyiségben kaptam. 72%
30
Gazdasági fenntarthatóság A szennyvízelvezető hálózat az önkormányzatok tulajdonát képezi, míg a kibővített szennyvíztisztító telep a Magyar Állam tulajdonába kerül. A szennyvíztelep és a csatornahálózat üzemeltetője a DRV Zrt. az elkövetkező 10 évben. Az egységes díj- és árpolitika alkalmazásával a beszedett díjakon keresztül - biztosított a hosszú távú fenntartás A felhalmozott generált cash flow minden figyelembe vett évben pozitív.
31
Környezeti fenntarthatóság
A Velencei-tó vízgyűjtőjén a szennyvízelvezetés és tisztítás teljes körűen megvalósul. A projekt eredményeként a Velencei-tavat, mint érzékeny felszíni vizet nem veszélyezteti kommunális háttérszennyezés. A tisztított szennyvíz kivezetésével a vízgyűjtő területről a tó és annak vízminősége védve van. A Dinnyés-kajtori csatorna foszfor- és nitrogénterhelése csökken. A korszerű szennyvíziszap kezeléssel keletkező iszapból komposzt lesz.
32
Társadalmi fenntarthatóság Esélyegyenlőség A területen élők, az üdülők és a turisták – anyagi háttértől függetlenül - egyaránt részesülhetnek a közüzemi szolgáltatás igénybevételének lehetőségéből, a rászorulók segélyekben részesülhetnek. A helyi közösségek, települések igényeinek és javaslatainak figyelembe vételével biztosított a társadalmi elfogadottság. A fővállalkozó és alvállalkozó kiválasztásakor az esélyegyenlőségi szempontokat figyelembe vették.
33
Jelentkező eredmények, hatások
A projekt megvalósulása a kitűzött céloknak megfelelően a Velencei-tó vízgyűjtő területének környezeti állapotát hosszú távon jelentősen javítja. Az elkészült szennyvízelvezető hálózat megóvja a Velencei-tavat, mint védett felszíni vizet a háttér kommunális szennyeződésektől. Ezáltal javítja a tó vízminőségét. A tó vízminőségének javításával elősegíti az üdülőfejlesztést, a tó vizének fürdőzésre alkalmas állapotát, a vízi sportot. Elősegíti a településfejlesztést, a termálvíz hasznosítást, javítja a népesség életkörülményeit. A tisztított szennyvíz befogadó terhelését csökkenti a jelenlegihez képest. A befogadó vízfolyás, a Dinnyés-kajtori csatorna P és N terhelését a jelenlegi tisztított szennyvíz minőségéhez képest csökkentjük. A korszerű szennyvíziszap kezeléssel biztosítjuk a keletkező komposzt mezőgazdasági elhelyezését. A szennyvíztisztító telepen szippantott szennyvizek fogadását is biztosítjuk. Összességében javítja a nagyobb térség környezeti állapotát, természeti értékeit és elősegíti a minőségi turizmust és újabb fejlesztések indulhatnak el a régióban.
34
Jó tapasztalatok + •Összefogás •Projektmenedzsment •Együttműködés
•Sikeres
kommunikáció •Szakértelem
• Összefogás
• Együttműködés
• Az önkormányzatok között az összefogás
• A területi hatóságok mindvégig támogatták
hatékonyságának felismerése már a KIOP projekt előtt megfogalmazódott. • Az önkormányzati képviselőtestületek mindvégig gyors döntéshozatallal támogatták a projektet.
a projekt megvalósulását. • Jó együttműködés a KSZ és a projekt gazda között. • Jó csapatmunka a projektmenedzsment és a fővállalkozó között.
Sikeres kommunikáció • Példaértékű projektmenedzsment • Sok éves szakmai tapasztalat, a hely
• A kommunikációs feladatok sikeres
ellátása (szakmai konferenciák, sajtó, helyi
ismerete és korábbi ismeretségek nagyban
iskolák számára látogatások, honlap,
elősegítették a projekt sikerességét.
lakossági fórumok) hozzájárult a projekt
széleskörű megismeréséhez és elfogadottságához.
Szakértelem • Az üzemeltető azon szakemberei vettek részt a projekt megvalósításában, akik a
legjobban ismerték a helyi feltételeket.
35
Sikertényezők Az előzetes, pontos tervezés, a projektmenedzser személye, az összefogás és a projekt mérete mind hozzájárultak a projekt sikeres kimeneteléhez.
Összefogás
• A Velencei-tavi települések felismerték, hogy csak közös összefogással lehet ezt a régiót nyertes helyzetbe hozni.
Helyi viszonyok ismerete
• A helyi viszonyok ismerete a konkrét igényekhez köthető, jól megválasztott célok kijelöléséhez elengedhetetlen volt.
Alapelvek rögzítése
Pontos elszámolás
A projekt mérete
• A projekt tervezésekor a feladatkörök, felelősségek és alapelvek rögzítésre kerültek, így a kivitelezés során a félreértések és érdekellentétek elkerülhetők voltak.
• A pénzügyi elszámolás szigorú ellenőrzése miatt a Konzorcium hat tagja egyszer sem késett az önerő befizetésével.
• A beruházás komplexitása és mérete miatt a projekt előnyben részesült, látványos eredményei könnyen kommunikálhatóak az Európai Bizottság felé.
36
Projektösszefoglaló Velencei-tó és környéke Projekt: Velencei-tavi regionális szennyvízelvezető-, tisztító
Elérhetőség
rendszer bővítése, fejlesztése Pályázó:Konzorcium a Velencei-tavi Regionális Szennyvízelvezető-, tisztító Rendszer Bővítésére, Fejlesztésére
Hullay Gyula MHMT Mérnöki és Tanácsadó Kft. Projektmenedzser +36 (22) 304706
[email protected]
Megvalósulás: 2005-2007 Összes költség: 5,674 milliárd Ft
Igény
OP támogatás: 5,050 milliárd Ft
Hatás • 15 000 lakos életminőségének javulása • A Velencei-tó vízminőségének javulása • Településfejlesztés a Velencei-tó régiójában • Turistaforgalom növekedése • Környezeti állapot javulása
• Megoldatlan csatornázottság • Megoldatlan szennyvízkezelés • Háttérszennyezés, foszfor- és nitrogénterhelés • Jelentős talajterhelés
Fejlesztéspolitikai célok • Szennyvízgyűjtő és –kezelő rendszerek építése • Szennyvíz megfelelő tisztítása • 83%-os csatornázottsági lefedettség
Eredmény
Projektcélok
Input
• Szennyvízelvezetés és megfelelő szennyvíztisztítás • Lakosság életkörülményeinek javítása • A természeti- táji környezet védelme • Érzékeny felszíni vizek védelme
Összes forrás 5,674 milliárd Ft KIOP támogatás 5,050 milliárd Ft Önrész
Output
Kivitelezés
• 97 km megépített és üzembe
2004. július -
helyezett csatornahálózat • Agárdi tisztítótelep bővítése
2007. március
• Teleprészek rekonstrukciója
386, 082 millió Ft
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.
0
• Tisztított szennyvíz minőségének javítása • Naponta 2,8 tonnával több szennyvíziszap kezelése • Naponta 2500 m3-rel több tisztításra került szennyvíz • Naponta 5700 m3 új ill. továbbfejlesztett tisztítókapacitás • 5588 szennyvízhálózatba bekötött háztartás
37
38
Köszönöm Figyelmüket Hullay Gyula projektmenedzser
39