Kraiciné dr. Szokoly Mária Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar Kultúra – tánc – oktatás (Tánc a pedagógusképzésben) Selye János Egyetem Komarno 2005. október 22. Magyarországon az elmúlt ötven év során, a rendszerváltás előtt és sok vonatkozásban a rendszerváltás után is az iskolai művészeti nevelés egyik méltatlanul mellőzött ágazata volt a táncművészet. Egyik ága sem szerepelt az általános iskolai nevelés törzsanyagában, tanítása esetleges módon, tanórán kívül, öntevékeny, lelkes amatőr pedagógusok munkája révén valósult meg. Pedig az óvodai népi játékok, az általános iskolák tanórai és szakköri táncművészeti munkája az integrált művészeti nevelés, a testi nevelés, vagy a hagyományőrzés szerves részei a kisgyermekkori személyiségfejlesztésnek, a szocializáció egyik nélkülözhetetlen eszköze, a felnőtt életre való felkészítés hagyományos módja. A tánc az egyik legközérthetőbb művészet, a legőszintébb megmutatkozási forma, az önkifejezést és egymás megismerését szolgálja, amelyben a nemzeti vonások mindenki számára közérthetők, és ennek révén megélhetők. Ily módon a népi játéknak és táncnak már régóta helyt kellett volna kapnia a pedagógusképzés tananyagában is - különösképpen a tanító- és óvodapedagógus-képzésben, ahol a képzés a kötelező és a szabad sávban is több kapcsolódási pontot is kínál. (Ének-zene, testnevelés, tárgy és környezetkultúra.) Népünk kulturális örökségére leginkább jellemző sajátosságokat, nemzeti kultúránk legnagyobb múltú elemeit elsősorban a magyar néphagyományban találjuk meg. A hagyományos világban nem kellett külön tanítani pl. a játékokat, népszokásokat, népdalokat, néptáncot, hiszen mindezeket főként utánzással sajátították el a kisgyermekek nagyobb testvéreiktől, szüleiktől, nagyszüleiktől. A belenevelődés természetesen némiképpen eltérő módon ment végbe a különböző vidékeken, falvakban, hiszen eltérőek voltak pl. a táji, természeti, életmódbeli feltételek is, amelyek keretül szolgának az élet egésze számára, de alapvetően sok volt a közös vonás. A falu társadalmához, annak műveltségéhez mindenütt a családon keresztül vezetett az út: a gyermek itt ismerte meg az anyanyelvet, a népköltészet rigmusait, a hétköznapok és ünnepek szokásait, a tárgyi kultúrát. A munkára is ily módon nevelődött, kicsinyített munkaeszközöket adtak a kezükbe s nemcsak engedték, hogy belekóstoljon a munkába, hanem életkorának megfelelő feladatokkal bízták meg. A gyermek beilleszkedését a társdalomba, a faluközösségbe a korcsoportonként újraszerveződő gyermekközösségben való részvétele is megkönnyítette. Az együttjátszás során hagyományozódott a gyerekfolklór, szájról szájra adták egymásnak a dalt, eltanulták egymástól a különböző játékokat, szokásokat, táncokat. A játszótevékenység a gyermek számára nem csupán önfeledt szórakozás, hanem az életre való felkészülés egyik módja, művész hajlamainak kibontakoztatója, társadalomba való beilleszkedésének tanulóiskolája volt. Ez a természetes hagyományozódás - amelyben szerves egységet alkotott a faluközösség tárgyi és szellemi kultúrája-, javarészt megszűnt, illetve megszűnőben van. A mai gyermekek egy globális kihívásokkal terhes világba születnek, ahol a dolgok "fénysebességgel" következnek be, ahol a kultúraközvetítés feladatának súlya áttevődik a családról az iskolára, ahol az egész életen át tartó tanulás, művelődés valamikori ideája az életút során legalább háromszor bekövetkező pályamódosításban realizálódik.
Így szerte a világon az oktatás, nevelés művelői sürgető feladatként élik meg a néphagyományok továbbadását, a nemzeti műveltség terjesztését. Gondolom Magyarországon, - ahol a táncházmozgalom az egész világnak példát szolgáltatott az eltűnőfélben lévő tradicionális kultúra továbbéltetésére - senki nem gondolja, hogy a néptánc, a hagyományismeret tanítása címén vissza kívánnánk fordítani az idő kerekét. Gyermekeinket a jövőnek neveljük. Munkánkat az motiválja, hogy az új évezred kihívásai és a globalizálódó világ elektronikus és információs világkultúrája közepette a magyar kultúra megőrzésével és hagyományozásával hozzá járuljunk az új világ- és európai polgárként megszülető generációk nemzeti identitástudatának kialakulásához, az országhoz, a nyelvhez, a nemzethez történő érzelmi kötődéséhez. Szeretnénk, hogy az Európa Unió ifjú magyar állampolgárai "anyanyelvi szinten" beszéljék az unió nyelveit, használják a számítástechnika még meg sem született eszközeit, álljanak helyt a világ munkaerőpiacán. De meg vagyunk győződve arról, hogy minderre csak érzelmileg kiegyensúlyozott, fizikailag és mentálisan egészséges, érzelmileg a szülőföldjéhez kötődő generációk lesznek képesek, s az erre való nevelés-fejlesztés egyik útja és eszköze lehet a tánc hagyományismeretbe ágyazott tanítása. E tudás kincs, a nemzeti kultúra és identitás egyik alapja, amelyet a globalizálódó világ információs és tömegkulturális nyomása alatt felnövekvő generációknak ismerni, őrizni napjaink egyik nagy kihívása lehet. Minden pátosz nélkül mondhatjuk, hogy függhet ettől a soknemzetiségű Európában elfoglalt helyünk, hiszen a teljes jogú tagállamok valamennyien nemzeti kultúrájukat megőrző, arra épülő stabil polgári értékrenddel rendelkező államok s ezt várják el a csatlakozóktól is. A jövő évezred nagy ígérete éppen az, hogy az egyesült Európa védőernyője alatt a sok kis nemzet megőrizheti és kiteljesítheti nemzeti kultúráját, hiszen a multikulturalítás a kontinens talán legfőbb sajátossága, értéke. Minderre jogosít és kötelez bennünket a magyar népi játékok és táncok tárháza, amelyekről méltán állíthatjuk, hogy Európa - talán a világ - tánckultúrájának egyedülálló gyöngyszemei A Kárpát medence tánckincsét a nagy mértékű egyéni rögtönzés szinte korlátlan lehetőségei teszik gazdaggá. A balkáni népek a középkori lánc- és körtáncformákat őrizték meg máig. Náluk az improvizáció lehetősége szűkebb, hiszen egyéni variációra csak az egyéni forma ad lehetőséget. Nyugat és Közép-Európa gyors ütemben polgárosodó parasztsága a kötött páros táncokat, a kontratáncokat, a vonulós táncokat fejlesztette magas fokra. Kelet-Európa az európai polgárságtól származó és a paraszti kultúrából eredő, szabad, az egyéni improvizációnak tág teret adó táncformák hordozója lett. Kelet-Európa tánckultúráját ez a kreativitás határozza meg és különbözteti meg a balkáni és a nyugat-európai táncvilágtól. "Ez a táj az európai tánctörténeti fejlődés egyik legjelentősebb stílusfordulóját, átmeneti szakaszát őrizte meg sajátos történeti-társadalmi körülmények következtében. A balkáni népeket a török hódoltság miatt már alig érhették el az újkori párostánc-divatok hullámai, ezért őrizhették meg híven a középkori táncformák személytelen közösségi jellegét. A nyugati táncélet egyenes vonalú fejlődésétől azonban szintén lemaradó Kelet-Európa viszonyt a középkor és újkor mezsgyéjén kialakult tánckultúra vonásait őrizte meg. Az egyes régiók jelentős fázis-eltolódásai révén alakultak ki azok a jellegzetes táncövezetek, amelyek "mindegyikében más-más táncműfajok határozzák meg a tánckultúra általános karakterét. Ezek a műfajok azonban jelen voltak és lényeges szerepet játszottak az egyetemes tánctörténeti folyamatban, mégpedig úgy, hogy különböző korszakokra voltak jellemzőek". Ezek a táncföldrajzi és tánctörténeti keretek határozták meg később az u.n. "nemzeti tánckultúrák" kialakulásának folyamatát is, amelynek során az egyes nemzetek a
fáziskülönbségekből eredő eltéréseket igyekeztek sajátos, megkülönböztető jegyekké fejleszteni." Írja Martin György: A magyar nép táncai c. könyvében. Annak érdekében, hogy az olvasó eligazodjon a magyar néptánc világában álljon itt térképül a tánctípusok és táncdialektusok rendje. MAGYAR TÁNCTÍPUSOK A régi táncréteg típusai Körtánc Eszközös pásztortáncok Botoló Kanásztánc Seprűtánc Ugrós-legényes tánctípus Ugrós táncok Dél-Dunántúli ugrós Dunamenti ugrós Mars Rábaközi dus Alföldi ugrós Legényes táncok Bukovinai silladri Csíki féloláhos Közép-erdélyi legényes Mezőségi sűrű magyar Maros-Külüllő vidéki pontozó Kalotaszegi legényes Lassú legényes táncok Ritka legényes Erdélyi verbunk Lassú magyar
Régi párostáncok 1.
Küzdő karakterű páros Ugrós páros Forgós-forgatós páros
2.
Lassú-sétáló párostáncok Mezőségi lassú Gyimesi lassú magyaros
Gyors forgó párostáncok Gyimesi kettős Marosszéki forgatós Erdélyi gyors forgós Széki forgós Gyimesi sebes magyaros Az új táncréteg típusai A verbunk táncok Kötetlen szerkezetű szóló verbunk A Felső-Tisza vidéki verbunk A Dél-Tisza vidéki verbunk A Vasvári verbunk A nyugati Palóc verbunk A Sárközi-Dunamenti verbunk A szabályozott szerkezetű körverbunk A Csallóközi-Szigetközi verbunk A Kapuvári verbunk A Kónyi verbunk A kun verbunk A csárdás táncok A páros csárdás A Duna-vidéki csárdás A Tisza vidéki csárdás Az erdélyi csárdás A hármas csárdás A mezőségi "szász tánc" A Felső-Tisza vidéki hármascsárdás A körcsárdás TÁNCDIALEKTUSOK (térkép melléklet) Nyugati, vagy Dunai táncdialektus Északnyugati dialektusterület Csallóköz - Szigetköz Rábaköz Nyugat és Közép-Dunántól (Veszprém, Zala, Vas megye) Dél-Dunántúl (Somogy, Baranya megye) Kelet Dunántúl (Sárköz, Dunamente, Bácska Dunamente) Kalocsa vidék Kiskunság, Solt és Tápió-vidék Középső, vagy Tiszai táncdialektus
Felső-Tiszavidék (Bodrogköz, Szatmár, Nyírség, Hajdúság, Szilágyság) Északkeleti Felvidék Keleti palócok, matyók Nagykunság, Jászság Dél-Alföld, Alsó-Tiszavidék Keleti, vagy erdélyi táncdialektus Kalotaszeg Mezőség Maros-Küküllő vidék Marosszék Székelység Bárcaság, Hétfalusi csángók Gyimesi csángók Bukovinai székelység Moldvai csángók A táncos vizsgálódás további fő szempontjai - a tánc neve, terminológiája - zenekísérete, dallamkincse - funkciója - szerkezete - motívumkincse - téralakzata - összefogódzási módok - egyéb szempontok /táncrend, szokások, stb.../ AZ ISKOLAI NÉPTÁNCTANÍTÁS BEVEZETÉSÉNEK SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL A néptánc, mint anyanyelv A magyar néptánc ugyanúgy anyanyelv, mint a népmese; művészeti anyanyelv, mint a népdal, vagy a tárgyi népművészet; ősi művészeti ág, amelyben a szöveg, a ritmus, dallam, mozdulat és cselekmény együttesen jelenik meg. Az anyai szó, a dal, a ringatás ritmusa már a születés pillanatától szerves egységben veszi körül a gyermeket, gazdagodik, bűvül napról napra. A gyermekfolklórban a műfajok ezen ősi komplexitása megőrződött, szemlélete, tartalma átadható. A magyar néptáncmozgalomnak gazdag a múltja és élő a jelene A népművészet, a néptánc és népzene felélesztésére olyan sajátosan magyar intézmények, pedagógiai módszerek születtek, amelyek lehetővé tették a néptánc és a népzene városokban való újraélesztését a XX. század végén. Tímár Sándor, Martin György, Sebő Ferenc bartóki szellemben teremtették meg a világszerte ismert táncházmozgalmat. A Budapesti Tavaszi Fesztivál Táncház Találkozóinak fergeteges programja és sikere is bizonyítja, hogy a hetvenes évek új népművészeti hulláma - a táncházak, a népzenei együttesek, kézművesműhelyek megjelenése, a táncegyüttesek számszerű és szakmai megerősödése - egy új népművészeti mozgalmat teremtett, amelyet sokan az elmúlt évtizedek legjelentősebb kulturális, közművelődési mozgalmának tekintenek. Budapesten és a nagyvárosokban falusi mintára városi szórakozóhelyek, táncházak születtek, ahol bárki megtanulhatja az "eredeti"
táncokat és az odajárók saját szórakozásukra használják kulturális örökségünket. Néprajz-, tánc- és népzenekutatók irányításával filmen és hangszalagon rögzítették a még élő hagyományokat, az autentikus táncokat és zenéket, parasztemberektől, helyi mesterektől tanulták a kézműves mesterségeket. A rendszerváltás utáni évek az amatőr népművészeti csoportok életében is változást hoztak. Szerencsésen túlélték az állami támogatás megszűnésének időszakát, rendszerint alapítványi, egyesületi formában élnek tovább. Az együttesek, a megerősödő szakmai intézmények, az önszerveződő szakmai szövetségek - mecénások hiányában - pályázatok révén szerzik meg a létezésüket biztosító támogatást. A mozgalom a mai napig megőrizte főbb jellemzőit: az alapvetően önkéntességre, öntevékenységre, alulról jövő kezdeményezésekre épülő közösségiséget, a szakmai igényességet és színvonalat. A mozgalom nem kötelezte el magát egy politikai irányzathoz sem, a munkáját a humanizmus, a nemzet, a közösség és a művészet iránti elkötelezettség hatja át. .A mozgalom hatására a nagymúltú, szervezeti és intézményes háttérrel rendelkező amatőr együttesek is megújultak. Több a fiatal táncos, intézményesedik a népi hangszer oktatás, kézműves stúdiók, együttesek, helytörténeti gyűjtemények, kiadványok születtek. Az új módszer és folklórszemlélet a színpadi néptánc újjászületését is elősegítette. Új szemléletű koreográfiai iskolák jöttek létre, amelyek nem a klasszikus koreográfiák betanulására és előadására helyezték a hangsúlyt, hanem az autentikus néptáncot anyanyelvi szinten ismerő táncosokkal együttműködve alkottak a ma emberéhez közelálló táncos színpadi költeményeket. A néptáncmozgalom és az iskolák Végül, de nem utolsó sorban a mozgalom informális módon lassan beszivárgott a közoktatásba és a pedagógusképzésbe. Az amatőr néptáncmozgalomnak felbecsülhetetlen jelentősége van - a táncos műhelymunkán, a táncszínházi előadások megvalósításán túl - az általános iskolákra kisugárzó utánpótlás-nevelés révén. Bár a felsőoktatásban nem intézményesült a táncszakos pedagógusok alap- és továbbképzése, mégis sok érdeklődő, öntevékeny, - sokszor senior táncos - pedagógus tanított, tanít táncot országszerte tanórán és tanórán kívül, közülük egyre többen kimagasló eredménnyel. Aki egyszer végignézi Budapesten az Örökség Alapítvány által rendezett országos Gyermektánc Antológia programját soha nem felejti el az ország különböző vidékéről érkező, anyanyelvi szinten táncoló 4-18 éves gyermekek és fiatalok táncos közösségének sodró lendületét, tiszta érzéseit tükröző művészi színvonalú táncát és a nézőtéren ülő gyermek és felnőtt közönség lelkesedését. A néptánc iskolai bevezetésében, a pedagógusok iskolarendszeren kívüli képzésében, támogatásában kiemelkedő szerepe van a Magyar Művelődési Intézet Néptáncosok Szakmai Háza mintegy két évtizedes munkájának. Ez a kis létszámú műhely az MTA Zenetudományi Intézet Néptánckutató Osztályának szakmai támogatásával eredeti 1500 órányi hangzó-, 2000 órányi videofelvétellel, leírt táncfolyamatokkal, viseletdiákkal, módszertani kiadványokkal (népzenei füzetek, oktatási segédanyagok, koreográfiák, néptáncközlések mutatója, videoarchívum) látja el az egész magyar - határon inneni és túli gyermek-, ifjúsági., és felnőtt néptáncoktatást és néptáncmozgalmat. Ez az intézmény volt az első, amely a Játék és tánc az Óvodában és a Játék és tánc az iskolában című 1980-ban kidolgozott tanterveivel lehetővé tette a népi játék és tánc elméletileg és módszertanilag megalapozott iskolai tanítását.
Az utóbbi másfél évtizedben a társadalmi, az oktatáspolitikai változásoknak és a NAT megjelenésének köszönhetően rendkívül megnőtt az érdeklődés a nem verbális kommunikatív formák, az integrált művészeti nevelés iránt. Gombamódra szaporodtak a művészeti iskolák, amelyek jelentős teret szentelnek a több művészeti ágat integráló táncművészetnek. Az 1998/99. tanévtől hatályos pedagógiai programok és helyi tantervek kapcsán országszerte soksok iskola keresi önálló arculatát, iskolafilozófiáját, és találja meg a gyermek- és érzelemközpontú iskola ideáljában, amelyhez az út elsősorban a művészeteken keresztül vezet. E munkának egyik legjárhatóbb útja - az óvodában és az iskola kezdő szakaszában mindenképpen - a gyermekek által oly kedvelt táncművészet alapjainak elsajáttitatása. A tánc és az azt előkészítő gyermekjáték az óvodás és kisiskoláskorú gyermekek komplex nevelésének, készség és képességfejlesztésének, közösségi nevelésének kimeríthetetlen forrása és eszköze. Nincs a nevelésnek, az oktatásnak olyan területe, ahová ne lenne kapcsolható, vagy tanulásának jótékony hatása ne érne el. Nem kérdéses szerepe a testi és zenei nevelésben, hiszen egyszerre fejleszti a vizuális térérzékelést, a zenei hallást és ritmusérzéket, a memóriát, valamint az izom- és testérzés irányította mozgáskoordinációt. Kapcsolódik az anyanyelvi és a környezeti neveléshez. Terepe a közösségi és erkölcsi nevelésnek, fejleszti az önismeretet, az önértékelés képességét, jelentős a szerepe a nemek közötti természetes kapcsolat kialakulásában, a másságot természetesként elfogadó magatartásban, a más népek megismerésére és tiszteletére alapozott nemzeti identitástudat kialakításában. Az iskolai tánc bevezetésének személyi feltételei Távolról sincs annyi táncot szerető és tanítani tudó pedagógus, ahány általános iskola van az országban. Rendszerint a tánc tanítására önként vállalkozó pedagógus, vagy ne adj Isten "kijelölt" pedagógus "visszatanulja" azokat a játékokat, néptáncmotívumokat, amelyeket esetleg nagyszüleitől, szüleitől látott, s amelyek szükségesek a NAT-ban megjelenő tananyag megvalósításához, a minimális követelmények elsajáttítatásához. Mindebből következik, a táncos továbbképzések iránti szükséglet megnövekedett és várhatóan tovább nő, hiszen nagy a képzetlen, de a táncművészet iránt érdeklődő pedagógusok köre, illetve oklevél megszerzésére törekednek a táncosan előképzett (senior táncosok), de táncos szakképesítés nélkül működő pedagógusok is. A népi játék és tánc tanításának elvei, sajátosságai: A tánc összetett jelenség, egy nyelvezet, mozgásos anyanyelv, amelynek sajátos szerkezete és szabályrendszere van. Nyelvének elsajátítása nemcsak az önmagukban is fontos elemek megtanulásából áll (a mozgás és ritmus, a lépések és motívumfűzések, a zene és szöveg, a viselet), hanem a táncolásnak, mint társadalmi viselkedésformának a szabályait is el kell sajátítani. • A tánc és az azt előkészítő gyermekjáték, - illetve a kapcsolódó ének-zene, a dráma, a báb, a néphagyományok - egy semmi mással nem helyettesíthető komplex érzelmi-értelmi világot jelent, amely egyszerre fejleszti és edzi a testet, az izom-, ideg- és testérzés irányította mozgáskoordinációt; valamint a szellemet, a memóriát és a koncentrálóképességet, a hallást, a ritmusérzéket, a vizuális térérzékelést. • Döntő hatással van a viselkedéskultúra kialakulására, közösségi és toleráns magatartásra ösztönöz. • A tánc oldott, érzelmi biztonságot nyújtó légkört teremt, oldja a kisgyermekek iskolakezdéssel, tanulással együttjáró szorongásait, a nagyobbaknál segíti a nemek közötti természetes kapcsolat kialakulását, a hagyományos viselkedésminták •
megmutatásával felkészít a nemi szerepekre, az emberi élet fordulóihoz, az ünnepekhez kötődő közösségi magatartásformákra. A tánctanítás gyermekközpontú tevékenység, iskolai megvalósításához tevékenységközpontú tanterv és érzelemközpontú, élménygazdag iskola kell! Munkánk során arra törekedjünk, hogy a gyermekek szívesen táncoljanak, tánc közben legyenek derűsek, kiegyesúlyozottak, érezzék jól magukat. • A tánc tanításában nagyfokú pedagógiai szabadságot kell biztosítani a pedagógusnak, aki a helyi igények és lehetőségek ( az adott táncdialektus, az iskola helyi tanterve, a gyermekek életkora, a szülők elvárásai) ismeretében dönt a keret, a tartalom, a forma, a módszer kérdéseiben, kiscsoportos formákkal, differenciált tanulás-szervezéssel biztosítja a haladást, a tehetségek gondozását. • A tánc tanítása csak kényszermentességre, önkéntes részvételre alapulhat. Szocializációs szerepe abban is megnyilvánul, hogy a táncolás és a táncfoglalkozások során egészen sajátos partneri viszony alakul ki az azonos és eltérő életkorú és nemű gyerekek között, valamint a gyerekek és a pedagógus között. Mindez nagyfokú aktivitást, empátiát, toleranciát igényel a pedagógustól és a gyerektől egyaránt! Mindebből következik, hogy a táncos foglalkozásokon kerülendő az osztályozás, inkább az ön- és a csoportos értékelés módszerét válasszuk. •
A népi játék és tánc tanításának céljai: • A táncoktatás célja elsősorban, nem a színpadi produkció létrehozása, hanem a teljes személyiség kibontakoztatása, komplex készség- és képességfejlesztés, a közösség építése. • A gyermekek ismerjék meg környezetük hagyományait és érzelmileg kötődjenek ahhoz, a tanultakat építsék be mindennapi játékukba, tevékenységükbe, a táncot használják önkifejezési formaként. • Tanítványaink éljék meg a gyermekkor örömét, a mozgásban fellehető szabadságélményt, a játék élvezetét. Legyen a tánc a mozgásigény kielégítésének lehetősége, formája. A tánc tanulása - a tradicionális neveléshez hasonlóan - adjon alkalmat a különböző életkorú gyermekek közös játékának. Mivel a tánc tanítása elsősorban megfigyelés, utánzás útján valósul meg, vonjuk be a nagyobb gyermekeket a kisebbek tanításába. Törekedjünk arra, hogy a nagyobbak segítsék a botladozókat és értő módon tanítsák, neveljék a fiatalabb táncosokat. • A néprajzi kalendáriumi jeles napok jelentsenek sajátos pedagógiai alkalmakat az iskola mindennapi munkájában. A felsőbb osztályosok közreműködésével évente egyszer-kétszer szervezzünk iskolai ünnepélyeket, összevont próbákat, egymásnak történő bemutatókat. Legyenek ezek az alkalmak az egyéni és csoportos megmutatkozás színterei, gondoskodjunk arról, hogy a teljes iskolai közösség részese lehessen a táncolás élményének. A tánc tanítása mindig személyes jellegű legyen, a játékok szereplőit a gyermekek határozzák meg kiszámolással, kiolvasókkal. Bátorítsuk az ügyetlenebbeket és figyeljünk arra, hogy senki ne maradjon ki a játékból. Adjuk módot a gyermekeknek spontán improvizációra, ötleteik megvalósítására, a tánc átélésére, növeljük játékbátorságukat, önbizalmukat. • Fordítsunk gondot a tiszta stílus megmutatására, a hiteles előadásmódra a zenei anyag megtanítására, az éneklés tisztaságára. Teremtsük meg a lehetőségét az élő zene és egy-egy élő táncbemutató megtekintésének. Felső tagozaton vetítsünk autentikus hagyományismereti filmeket. • Munkánk során mindig a helyi hagyományokból induljunk ki, s csak ennek biztos ismerete után foglalkozzunk távolabbi vidékek, a szomszéd népek táncaival. Budapesti,
nagyvárosban élő gyerekek tanításánál a szűkebb környezet hagyományaiból induljunk ki, s csak utána ismerkedjenek meg a dunántúli, vagy a kalotaszegi táncokkal. • Tudatosítsuk, hogy a táncok hogyan kapcsolódnak az adott tájegység, majd a szomszédság, más népek életéhez, szokásaihoz, ezzel fokozatosan kiépíthetjük a nemzeti identitástudatot, más népek kultúrájának megismerésén keresztül azok tiszteletét, szeretetét. A tánc fejleszti az alábbi területeket: • Esztétikai érzékenységet, az esztétikai minőségekre való fogékonyságot. • A játéktevékenységen keresztül a kreativitást, a gyermekek saját belső világának felfedezését. • A mozdulatok kultúráját, a mozgás kifejező erejét, a test és a lélek harmóniáját. • A testi, térbeli biztonságot: az óvodáskorú gyermekeket segíti abban, hogy megismerjék testüket, megtanulják elhatárolni magukat a környező világtól, később a térben való pontos eligazodás képességét. • A figyelem- és koncentrálóképességet, a ritmusérzéseket, s ezen keresztül az élet minden területén oly fontos idő- és arányérzéket. • A konfliktustűrő és megoldóképességet, a szabálytartás képességét. • A másik ember megértését, figyelembevételét, a kapcsolatteremtés és a másokkal való együttműködés készségét. • Több játéktípus lehetőséget teremt az agresszivitás levezetésére. • Az alkotáshoz szükséges bátorságot, a nyilvánosság elviselését, a mindennapi életben oly sokszor szükségelt viselkedési bátorságot, határozott fellépést. • A szabad, rögtönzött táncok révén a gyors helyzet-felismerés és döntés képességét. • Az önismeretet, az önbizalmat és az önfegyelmet. • Az oldott formában, nemcsak iskolai értékek mentén való megmérettetés lehetőségének biztosításával az önértékelés képességét: megtanulják elfogadni közösségben elfoglalt helyzetüket a közösség ítéletét. • A közösségben - a közösségért - a közösség által együttes élménye, az együttjátszás öröme révén a csoporttudatot, a csoportkohéziót: örülnek társaik sikerének és annak, hogy saját teljesítményükkel hozzájárulhatnak a csoport sikeréhez. A TÁNCPEDAGÓGUSKÉPZÉSRŐL Az elmúlt évtizedekben a táncot tanító pedagógusok alap és továbbképzése az állami felsőoktatásban megoldatlan volt, akkreditált tánc szak egyetlen pedagógusképző felsőoktatási intézményben sem volt, csupán néhány tanító-, óvodapedagógus- és tanárképző főiskola folytatott fakultatív, vagy alacsony óraszámú képzést általánosan kötelező testneveléshez, vagy a testnevelés, ének-zene, illetve a közművelődés szakkollégiumi képzéshez kapcsolódva. A közoktatás különböző szintjén tevékenykedő pedagógusok a már említett Magyar Művelődési Intézet balett, néptánc, társastánc és modern tánc C B és A kategóriás, igen magas színvonalú szakoktatói tanfolyamain szerezhettek ismereteket. Ennek az átgondolt, szakmailag igényes képzési rendszernek köszönhető, hogy a NAT megjelenésével a táncoktatás iránti szükséglet nem érte teljesen készületlenül a magyar iskolarendszert, hiszen számos iskolai táncos műhely kínál követésre méltó gyakorlati példát. (A jelenlegi helyzetet nehezíti, hogy az új törvények és annak megfelelő rendeletek nem fogadják el pedagógus-
továbbképzésként .a Magyar Művelődési Intézet által korábban kiadott B. és C. kategóriájú szakkörvezetői bizonyítványokat.) Magyarországon a rendszerváltás előtt csak a Magyar Táncművészeti Főiskolán képeztek táncpedagógusokat, de ez a képzés sem a közoktatás, hanem az iskolánkívüli művészetoktatás számára képzett szakembereket. A fennállásának 50. évfordulóját 2000-ben ünneplő Magyar Táncművészeti Főiskola, - amely jogelődje, a Magyar Állami Balett Intézet nevén talán közismertebb - az egyetlen felsőfokú táncművészképzéssel foglalkozó intézmény Magyarországon, ahol két szinten és öt szakon folyik az oktatás. A tízéves képzési idejű balettművész szakon a világszerte elismert Vaganova-módszer szerint folyik az oktatás. A növendékek 10 éves korban, az általános iskola ötödik osztályával párhuzamosan kezdik meg tanulmányaikat, és a X. évfolyam elvégzésével főiskolai oklevelet kapnak. A növendékek szakmai és közismereti óráik mellett rendszeresen részt vesznek az Operaház balett- és operaelőadásain, így az életkoruknak és tudásuknak megfelelő feladatokban szereznek színpadi gyakorlatot. Itt végzik tanulmányaikat a nagy néptánc együttesek táncosait adó néptánc-színházi tánc szakos növendékek, továbbá az Állami Artistaképző Intézet növendékei, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola különleges tehetségű tanulói is. A főiskolán 1955 óta folyó négyévente induló, 8 féléves, levelező tagozatos táncpedagógusképzés keretében a hallgatók klasszikus balett pedagógus, néptáncpedagógus, társastánc pedagógus vagy balettoktató oklevelet szerezhetnek. A felvétel érettségihez és színpadi szakmai gyakorlathoz, vagy táncművészeti szakközépiskolai végzettséghez, balettművész szakos oklevélhez kötött. További diplomára épülő szakok a koreográfus szak és a táncelméleti szakíró szak. A magyar néphagyományok oktatása iránti megnövekedett a társadalmi igény, az iskolatípusok és oktatási programok gazdagodtak, ezzel szemben a táncpedagógusok képzésének intézményes keretei nem alakultak ki. Ezért a Budapesti Tanítóképző Főiskola 1995-ban megalapította és 1996-ban megindította a gyermektáncoktató szakirányú továbbképzési szakot (szakindítási engedély száma: 13/1997. (II.18.) MKM rendelete), amelynek első hallgatói 1999. nyarán végeznek. Akkreditáció alatt áll továbbá a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskola tánc és drámapedagógus szakja, illetve a szarvasi Körös Főiskola Brunszvik Teréz Óvóképző Intézete óvodapedagógusok számára elkészített programja. Gyermektáncoktató szakirányú továbbképzés tanítóknak A esti tagozatos négy féléves képzés célja: olyan, a táncművészet iránt érdeklődő, vagy e területen előképzett pedagógusok táncpedagógusi képzése, akik rendelkeznek már korábban megszerezett korszerű általános, pedagógiai-pszichológiai, szakmai műveltséggel, olyan elméleti és gyakorlati ismeretekkel, képességekkel, jártasságokkal és készségekkel, amelyek alkalmassá teszik őket a 6-12 év közötti gyermekközösségekben a különböző játékok, táncok tanítására, valamint a gyermekek kreativitásának kibontakoztatására. A szakirányú továbbképzés oklevele az iskolai oktatás első hat évfolyamán, tanórai keretben történő tanításra jogosít illetve szakképzett pedagógusokat biztosít a tanórán kívül a 6-12 éves korú gyermekek és fiatalok számára szervezett táncművészeti és mozgásművészeti kurzusok, szakkörök vezetéséhez. A képzés feladata: elméleti és módszertani táncművészeti ismeretekkel történő felkészítés
• a harmonikus életvitelre és egészséges életmódra, a testi szellemi és lelki komponensek egyensúlyban tartására történő nevelésre, • a gyermekek testi képességeinek, tánckészségének általános fejlesztésére, • a gyermekek komplex művészeti nevelésére, ízlésének fejlesztésére, kreativitásának kibontakoztatására, • a NAT-ban körvonalazott néprajzi ismeretek, néphagyományok, népi játékok és táncok tanítására a magyar és más népek hagyományainak ismeretére, tiszteletére, A szak felvételének feltétele: tanítói főiskolai oklevél, legalább két éves szakmai (a tánc bármely műfajában, pl. együttesben eltöltött) gyakorlat. A képzés főbb tanulmányi területei • Népi gyermekjátékok • Néptáncismeret • Mozdulatművészet • Klasszikus balett • Társastánc, történelmi tánc • Ritmika • Anatómia • Mozdulatelemzés - táncjelírás • Folklórismeret • Tánctörténet - táncesztétika • Zenei ismeretek • Hospitálás, tanítási gyakorlat Képzési követelmények: A gyermektáncoktató ismerje • az anatómiailag helyes és esztétikailag szép mozgásrendszereket, • a táncművészet esztétikai sajátosságait, történetét és összefüggéseit a zene, a színház és a képzőművészetekkel, • az egyetemes és nemzeti tánckultúra művészeti és közhasznú formáit, tanítási módszereit, • az alapvető mozdulatnyelvek történetét, legfontosabb irányzatait, legnevesebb képviselőit, • a Kárpát-medence néptáncainak főbb típusait és dialektusait, a népi gyermekjátékokat, a magyar modern tánc u.n. mozdulatművészeti irányzatát és a modern balett terminológiáját, • a test felépítésének életkorhoz kapcsolódó sajátosságait, • a különböző korosztályok terhelhetőségét, koncentrálóképességét, mozgáskoordinációját, s mindezek fejlesztésének módszereit. Rendelkezzen • biztos és stílusos tánctudással, • megalapozott és sokoldalú elméleti felkészültséggel, • esztétikai ítélőkészséggel, • a notáció olvasás készségszintjével. Legyen jártas a népi játékok, a néptánc és a mozdulatművészet mozgáskincsében. Legyen képes • a 6-12 éves gyermekek abszolút és relatív mozgáskészségének megítélésére, • a tánctudás megszerzéséhez szükséges alapkészségek és képességek kialakítására és fejlesztésére,
• a különböző mozdulatnyelveknek megfelelő korszerű tanítási módszerek alkalmazására, • az általános és művészi mozgáskészség és képesség fejlesztésére, a gyermekek kreativitásának kibontakoztatására, • a gyermekek esztétikai érzékének formálására, • etűdök és kombinációk összeállítására, koreográfiák betanítására. A képzés szerves része az elméleti ismeretekhez és a gyakorlati munkához kapcsolódó záródolgozat elkészítése és annak a záróvizsgán történő megvédése. A záródolgozat a tánckultúra oktatására vonatkozó olyan feladat, amelyet a hallgató tanulmányaira támaszkodva, kiegészítő magyar, esetleg idegennyelvű szakirodalom tanulmányozásával, konzulens irányításával teljesít. A záródolgozatnak igazolnia kell, hogy a jelölt képes a tanult ismeretanyag iskolai gyakorlati alkalmazására, s tájékozott a tánckultúra tananyagon túlmutató területein is. A gyermektáncoktatói szakirányú oklevél megszerzéséhez záróvizsgát kell tenni. a./ a hallgató a záróvizsga-bizottság előtt megvédi a záródolgozatát, b./ komplex szóbeli vizsgát tesz néptánc-, folklór- és zeneismeretből.
