KOVACS-TIBOR
AUTÓRÁDlOK ADATAI \
•
•
MAGYAR HONVtDELMI SPORTSZÖVETSta 1964
•
\
,
BEVEZETrs Az elmúlt néh!ny ~v során hazánk~ a gépkocsik - elsősor ban a személygépkocsik &úma ugrásszérüen megemelkedett. Ezzel . párhuzamosan nőtt azoknak a gépkocsiknak a száma is, amelyek vagy már eleve gyárilag rádióval . vol-tak ellátva, vagy amelyekbe később ~zereltek be rádiókészüléket. !gy egyre több autórádió került forgalomba és ez a folyamat napjainkban is egyre tovább tart. Ma már sok ezer azoknak a gépkocsiknak a száma Magyarországon, amelyekben rádió müködik. Szükséges tehát, hogy foglalkozzunk azokkal a rádiótipusokkal, amelyek részben hazai gyártásból kerültek ki, részben az importált személygépkocsikba beépítve kerültek használatba és elterjedtségüknél fogva, méltán tarthatnak számot a.rra, hogy említést tegyünk róluk. E könyvecske segí~éget kíván nyújtani az e témakör iránt érdekl6do amatőröknek, akik maguk szeretnének autórádiót meg... építeni, és a szervlz-szakembereknek, de azoknak is, akiknek mint gépk~csi tulajdonosoknak vagy már van rádió a kocsijukban, vagy ilyet szeretnének beépíteni. ~lyenirányú összefoglaló gyűjtemény még nem jelent meg haÜ-nkban. A témát teljes részletességgel felölelő könyv előrelát hatóan a jövő év folyamán kerül az érdeklődök kezéhez a Müszaki Könyvkiadó kiadásában. E füzet keretében ismertetjük mindazokat a gépkocsirádiókat, amelyeket az elmúlt tíz esztendő folyamán Magyarországon üzemszerüen gyártottak, és Ugyancsak képet adunk azokról a Zegelterjedtebb küljöldi tipusokról is, amelyek elsősorban az importált gépkocsikkal együtt kerültek forgalomba. Természetesen ez utóbbi~kra vonatkozó adataink erősen korlátozottak. A teljesség kedvéért külön fejezetben ismertetjük az autóbuszrádiókat, valamint a gépjárművekben használt mikrofonerösftőket is. Ezenkívül foglalkozunk a jelenleg gyártott gépkocsiantenna típusokk~ valamint a zavarszürési. problémákkal is.
•
3
AUTÖRADIOK FEJLOD:f;SE A gépjármiiben alkalmazott rádióval szemben több olyan követelményt támasztunk, amely egyéb rádióknál vagy egyáltalán nem jön számításba, vagy so~kal kevésbé jelentős. Rendkivül fontos tényező a mechanikai szilárdság, emellett viszont a szükre szabott elhelyezési lehetőségek miatt a kis méretek is döntő fontosságúak. A szilárd kivitelnek biztosítania kell, hogy a lökéseknek és rázkódásnak, amelyeknek menet közben a rádió erősen ki van téve, a készülék ellenálljon. Ugyancsak lényeges, hogy a készülék jól zárt fémházban legyen elhelyezve, amely a gépkocsimotor okozta elektromos zav~ rok ellen megfelelő árnyékolást biztosítson. A fémháznak egyidejűleg teljes védelmet kell b~ztosítania por és rovarok behatolása ellen is. Különleges megoldást kíván a készülék höelvezetés szempontjából is. Végül a konstrukciónak lehetőséget kell nyújtania a gyors javítások kényelmes elvégzésére is. Kívánatos tehát, hogy egyrészt a készülék a gépkocsikba egyszerüen legyen ki- és beszerelhetó, másrészt maga a készülék szétszere!ése is a lehető legegyszerűbb módon történhessék. Elektromos szempontból lényeges, hogy a gépkocsikban használatos akkumulátor feszültségeken a készülék múködtethetö legyen. Tehát biztosítani kell a 6 és 12 V-os átkapcsolási lehetőséget. Emellett - főleg tranzisztoros készülékek esetében - elengedhetetlenül szükséges, hogy a rádió fémházának polaritása is a gépkocsitípustól függően - , könnyen átkapcsolható legyen. S hogy a rádió által okozott többletterhelés a gépkocsi akkumulátorán minél kisebb legyen, a rádió áramszükségletének a lehető lG.galacsonyabbnak kell lennie. Rádiótechnikai szempontból a következőket kell szem előtt tar1;a,rti. A meglehetősen rövid antennával, még a 10 pV-os vagy még ennél is kisebb , bemenőjelek esetén is kb. 0,5 W -os hangfrekven~ ciás kimenőteljesítményt kell szolgáltatniC?k. Ezért az érzékenység igen fontos szerepet játszik. Az aránylag magas kimenőteljesítmény feltétlenül szükséges 'a gépkocsikban többnyire jelenlevő magas 9.kusztikus zajszint miatt, ezért a maximális kimenőteljesítmény, Íds torzítás mellett, el kell hogy érje a 2 .•• 4 W-ot is. Minthogy menetközben a venni kívánt állomás jelerőssége szé.. les határok között változhat, igen hatásos automatikus erősitéssza bályozás...-ra (aesz, avcJ van szükség.
'
Miután nagy vonalakban érintettük azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket egy autórádió tervezésénél feltétlenül figyelembe kell venni, vessünk néhány pillantást az autórádiók fejlődésének menetére is. Már a 30-as években megjelentek az első autórádiók, amelyek ~osszú- és középhullámon működtek. A legelső készülékek ' frekvenciaváltás nélkül dolgoztak (egyenes készülékek), rövidesen azonban áttértek a szuperheterodin rendszerű (frekvenciaváltós) készülékek gyártására. . Ezeknek a készülékeknek egyik fő jellemzője a nagy méret volt (kb. 8,5 dm3). Az akkoriban rendelkezésre álló csövek és alkatrészek nagy~ga, valamint az egybeépített hangszórók nem tettek- lehetövé méretcsökkentést. Természetesen ez b~építési és üzemeltetési nehézségeket vont maga után. Miután a készüléket meglehetősen távol kellett a gépkocsivezetőtől elhelyezni, a vezérlés, ill. kezelés flexibilis kábelek segítségével történt. Később a csövek és alkatrészek méretének csökkenésével, valamint azáltal, hogy a hangszórót nem a készülékbe építették be, sikerült némi méretcsökkentést elérni, de a flexibilis kábelek továbbra is megmaradt;ak. A törekvések egyre inkább arra irányultak, hogy a rádiót el lehessen helyezni a gépkocsi műszerfalába. Csak 1945-ben sikerült az éppen ezic;lőtájt megjelent kisméretű esövek segítségével olyan készüléket kifejleszteni, amely ennek a követelménynek megfelelt. Ez a készüléktípus lényegében két részből állt: a tulajdonképpeni vevőrészből, amelyet a gépkocsi homlokfalára építettek, és az anódpótlóból és hangszóróból, amelyeket egy erre alkalmas más helyen helyeztek el. A két részt egy többeres, árnyékolt kábel kö-tötte össze. A készülék teljes köbtartalma mintegy 6,3 dm3-re csökkent. További lépést jelentett ezen a területen, hogy a forgókondenzátor helyett jerritmagos--variométer hangolásra tértek át. Ez a változtatás nemcsak további méretcsökkenéshez vez·e tett, hanem még egy másik előny is jelentkezett: a vanóméteres megoldás ugyanis sokkal kevésbé érz~keny mechanikus behatásokra, rázásra, igy a mikrofóniaveszély erősen lecsökkent. Egyúttal egyszerűbbé vált a nyomógombos h angolás lehetősége is. Ebben az időben az autórádiók teljes köbtartalmának jelentős részét az anódpótló alkotta. Az akkumulátor feszültségéből anódfeszültség előállítására vibrátorokat alkalmaztak. Ez alakította át a telep egyenfeszültségét váltakozófeszültséggé. Megfelelő transzformálás után vagy egyenirányítőcsövet alkalmaztak, vagy a vib• rátor maga végezte el az egyenirányítást egy többletérintkező · rél
a~zeál1ttb fertfi~~~ In@glMiet&~ lill~ ti@~ tog50-et -~vele közepen a ttíínzi8%t07'~k ~JeL~Mi ,_.... ddl#iámtott4 ct2: att.tóhtditS tétvm?Bt ts. · · A tranzisztorok felhasználásával először ni~~tffitek Ü tht hlbHd k~tBtek, ~riu~l~~k réSiben es6veklte1, t&~~n tr~rttisz törókkal m\lkadtek. 1\ hibrid k~zülék~knek két f6 tipu!a alalhilt k~~ ~ntlket. thegoldásra jelleÍrtző~ högy a liangffekvt:!ncláS fbko1Jitdt
'*n. 2t ü lail ~t M
tHthzi~örokkál
helyettesiteH:ék.
A~ . egyik trteépldásn~ fue~áí-adtak á kot~~Mh ~~á1t · b§8: vek (22o V körllll ahódfesztilti;éggel), az a~~dfeszUltst!get ~ d áriimellátás,t azdrtl:>arl egy oszcUM.h;r t~pcs~láSB~ tfiűlHki8 \Ut tran~or-konverter ~zöl' á!btlá, aihely végered~éhy~ a hí~ ch~nik.US vtbr~tot- szer'ét;ef velte _át. Á \reg\:raf.ihls~törbltli~ ái&hban m~ kBzVétlerlül ~i álilb.ihiWAtörbol táplálták Ez ~ llie!~bltl~ :._ blE tilöl&ertiehe a _fuéretE~ket - meg rtiindig ket kül'Bnán~ ~~et ktvArtt íheg, rtil\Tel meg inttitiig fehnnllótt az ahödt>ótló ~ g~tte.
.
~..
19!17-ben je1entek meg aiok ~ hibnd készti\ek~k, ~ol íi>.ir
nem vo}.t többé szüks~ aiióaPótlóra. Ezekben .~ kés~illék:.ekben . · íös f~?W~geh (6 ... 12 V) müköd~ cs~veket ál~&lináZt,~k. _ tg-y ~ ké~ztllek egyetlen _dobozBa . elhelyezheU> volt, t1Uhtero7. 2;2 ~j ,l1rlar:..
taldfmnB.l a ge~kocsi mliSzéftal~Sa könnyed~n ~zerelliétőv~ Vált AZ 1.. á6ráhK eg:y ilyen készülek ~apcsolasl vAZlatát f!lulaíjá be. ~nh~~t'k~en a ktszveit~h ámm~itat'~ k~inoty Mttf&fs~fll:~ii i)tob-
~ki v~t~ü (éi, fhffiih~ ~ aitküth~hítottin lte~tll i ~
ItbeSi ~j~ &ős Zá~bkn\; okózott. TovábBi t>rf>bleffiak~~ j~ 1~\:.kei-ett, bomr 36 atitötrtatitcu$ hángérősmlMZ17bzas ~íte~ri. VBtt 1fi~gvtdhat~ at l~n ki-s tá~feszültség (6 V) rtúatt. A esöWk an~.: árama ugyanis 6 V-os anódfeszültségnél már kis negatív f§éS~ ~a1~ég ~etén i~ ~erus tett ~s tuz~i1iel}~Mí~hytt nao~ t~e~ben túlvezérlés, tótifiat tcatrétk~tt be (1~ V'::Btl ~ kikebb ~élt:B@B ~~ f~)~ \régl~~ m~gbldást jelentett a nagyfrek~dc\s t~st~ ri\~~~le~~e, vaburtlht á rl.yt)Ifitatótt ái-arhltöH kal>c~öl~sok e~~~ jéd&é. t~ sikeR.Ui á méretekét annyifá lecsokléentenl, hi>gy á te\.;. jes térfogat 1,7 ama aiá süllyedt. l Ái eddi~ eHnortöbttakoh kíwl fueg kell emiéltezntlh~ ffi~ egy érdéltes j:Srbblémar61, áz automatikus héutgozas kérdét~röi is. ~ konstruidőröket régóta foglalkoztatta ez a téma és már az 50-éS ~vék elején többféle megoldást alakítottak ki, ameíyek ll ' léh~ége\ illetően két csoportra oszthatók. 6
.ft gép1(óc$!vmt6 &~ne'tközbei\ hbt~s tifjbah ti ftelyz@tb~, PihptJ d szokásos m6don allbtntísókat kere8gi?lj'ett, h~széri. t'eljés figyelm~ a vrietéssel vatt lekötve. Mégis ~alami módot kell tabilill arra, host - anélkül, hogy a figyelrnét vezetés.Wl el~tlrt! ~~ a ~ kf:. vánt állomást könnyedén beállithaS!;a. Az egyik eljárás (omnimnt) azon alapszik, hogy á kocsitulaj .. donos még elindulás előtt beállíthatja azt a 3 .•. 5 álZómtíst, átne-:lyet útközben kív"d.Il hallgatni. Egy szellemes meCf}laniztnUS közbeiktatásával ugyanis megoldották, hogy aZ egyes ~yomógomboknak aZ aiaphelyzetből való kihúzása után, egy-egy venni kívánt állomás a készülék hangoló gombjával beállitható. . Ezután a nyomógombokat egyenként vissza kell állitani alaP,állásl.lkba. Ilyenfor· JÍÍAn minden egyes nyomqgo~bhoz ~-egy ál:lomás tartozik; úgy.h ogy ha megnyomjuk az íÍle~ő nyoptógomboka,~. az említett .mecha:::nizmus a variömétert az előre beállított állomásn-ak megfelelő fíeiyzetbe hozza. Így . men~tközben csak ~z egyes . nyomógombokat t'teli megnyomhi és máris haÍlhatjuk az elői-e beállitott adó ~p\i&orát anélkül, ho_~ egy pillantást is kelle~t}:'?ln,~ v~tn}r.:~. k~~~7 . .. Ennek a rendszérnek azonbim Ipegvan.t)~ .a maga ttpF.látair ~is&örbah aZ, Hogy csak Jtnh:Yi á.l.töfuas ~et~í~l, ill iil~ó~t ~ lehetövé, ahány nyomógomb van a készüléken. A másik megoldás ( selectomat) igyekszik ezt a korlátot olyanformán megszüntetní, hogy az állomásokat ne a nyomógombok száma határozza meg, hanem a bejövőjel erőssége, amely az antennán megjelenik. Bekapcsolt állapotban ugyanis egy óraszerkezet a készülék hangolószerkezetét, vele együtt a skálamechanizmust is állandóan mozgásban tartja a skála elejétől a végéig lassú ütemben. Amikor a mutató a skála végéhez ér, egy mágnes az egész szerkezetet kiindulási állapotába rántja vissza és ekkor az említett mozgás elől ről kezdődik. Megfelelő k apcsolás lehetövé t eszi, hogy meghatárározott erősségü állomáso4nál az automatika· kikapcsol, a szerkezet megáll és az állomás vehető. Ha a műsor nem megfelelő, a hangolo nyomógombot megnyomjuk, az automatika újból bekapcsol és a hangolás mindaddig tart, míg egy megfelelő erősségű állomás ismét jelentkezik. Igy egymásután végzett gombnyomásokkal végig pásztázható az egész sáv. Ami a jövőt illeti, az autórádiók fejlődése arra mutat, hogy a konstruktőrök igyekeznek az autórádiót és a hordozható táskarádiót ill. ezek funkcióit egyesíteni. fgy jöttek létre máris az ún. "autoportable'' néven ismert kombinált készülékek. Ezeknek két fajtája ismeretes. Az "egyik készülék esetében lé-
a
"
..
....
t
-
--
•
f.
nyegében egy nonnál táskarádióról van szó, ahol a tranzisztQrok 6 V-os beállításban míiködnek éspedig vagy a készülékben elhelyezett szárazelemek által szolgáltatott feszültséggel, vagy ha a szárazelem önműködően lekapcsolódik, az áramforrás szerepét a gepkocsi akkumulátora veszi át. Ugyancsak automatikusan lekapcsolódik a belső ferritanteÍma is és helyette belép a gépkocsin al· kalmazott botantenna A másik esetben a gépkocsiba egy, az autó akkumulátoráról táplált külön nagyteljesítményű (2 ... 4 W) végfokozatot és hangszórőt épitenek be. Magának a készüléknek csak kisteljesítményü végfokozata van, amelyet a rádiÓha beépített szárazelemmel táplálnak. Az aránylag kis kimenőteljesítmény lehetővé teszi, hogy a készülék - mint hordozható táskarádió - a szárazelemmel viszonylag hosszú ideig üzemeltethető legyen. Amint azonban a készüléket a gépkocsiba helyezik, az autó akkumulátora veszi át a tápáramforrás szerepét, a beépített nagyteljesítményű végfokozat rákapcsolódik a készülékre. Nehéz lenne megjósolni, hogy mi lesz a további lépés, egy azonban bizonyos, hogy az autórádiók fejlődése ennél a pontnál sem áll meg.
,
8
A HAZAI TIPUSű AUTÖRADIOK MtíSZAKI ADATAI Colibri 282
Gyártó cég: Híradótechnikai Vállalat, Budapest A Colibri autórádió hatcsöves, négyhullámsávos, valamint egy fix állomás vételére alkalmas készülék. Kapcsolási rajza a 2. ábrán látható. A vevőrész és az áramellátó rész külön-külön dobozban van, amelyeket' többeres kábel köt össze. A nyomógombok funkciói balról-jobbra: rh ll, rh l, kh, hh, és egy fix állomás. A bal oldali kettős forgatógomb közill a nagyobb átmérőjű a ki-be kapcsolásra, a kisebb a han~erőszabá lyozásra szolgál. A jobb oldali kettős forgatógomb az állomás beállítást teszi lehetövé, mégpedig a nagyobb átmérőjű a durvahangolásra a kisebb a finomhangoláBra szolgál. A készülék 6 és 12 V-ra átkapcsolható kivitelben készült. Feszültség átkapcsoláskor a skálaizzó, biztosítóbetét é .., a vibrátcw cserélendő! Tápfeszültség átkapcsolást mind a vevőrészen, mind a tápegységen el kell végezni. Az antenna a vevőresz hátlapján csatlakoztatható. A hangszóró és a tápfeszültség csatlakoztatása a tápegységen elhelyezett sorozatkapocs felhasználásával oldható meg. Skálaizzó, biztosító csere a készülék kiszerelése nélkül történhet. Polaritás változás esetén a C 47-es kondenzátor polaritását meg kell for:• dítani.
•
Műszald Ha~~
Tápfeszültség:
6,3 V és 12,6 V átkapcsolhatóan a gépkocsi
akkumulátoráról Aramf elvétel: Hangfrekv enciá, érzékenység:
Hangfrekvenciás teljesítmény:
Hullámsávok:
6,3 V esetén: max. 7,4 A 12.11 V elietán: m.ijx. 4.~ A
,
1000 Hlit-en mérva a diód#ról 6 mV (1000 lh...en, 5 JJ ...oa műterh~létl~n mérve, 50 mW kimenőteljeattményre vonatkoztatva) min. 2 W (1000 Hz-en mellett)
l O"/o-rOS
hosszúhullám középhullám rövidhullám I. rövidhullám n.
megengedett torzítás
.. .
370 518 . . • 156ü 5,75 ... 8,9 . 8,9 14,5
148
..
fi~ állom~
Hangolási pontok:
hosszúhullám köz~ p hullám röviphullám L röviQhullárp
n.
539
kHz kHz MHz MHz kHz
160
•••
350
kHz
590
.. -li50
lúiz
6 ••• 9,5 • f •
á MJii
13
~
Rádi6frekvenciás ér~ékcnlJség:
C~Dvek:
mW kimenőt#lj e.sitményr~ VQQ~tko~tatva a hangolélsi pontokon m~rv~, 5 O..04 JPO. terh~lésen, a gépkoe3i antellJlÁjAt nely.ottf,t sítő rn"Ganwrmával: hosszÍlhlllláJnon min. 8 p,V min. 8 pV középhJJllámon rövidhullám I-en min. 10 pV min. 10 pV rövidhullám n-en min. 10 pV fix állomáson 6 db novál f!SÓ ~O
. ECC 85, ECH 81, 2 X EBF 80, EL 84, EZ.
Zaj1J,atárolt 'I'P,dwfre kvenciás fn~~enység: ,
~
-26 d~ jel/z~j viszony rnellett 56 mW,.ot kimenőteljesítményre vonatlmztatvij: hosszúhullám jobb mínt 40. pV
L
középhullám rövidhullám I. rövicUnilllim U, lb$ @gmA§
'
j obb jobb ,j Pbb j t>hb
mint 20 p,V
mint 15 p,V JIÚilt 15 p,V mint ao p,v
mitmn~ Jml4tltkQ~áról
Kimenőimpedancia:
mérvf ufvótsd~tlre§néh mtn. 10 ,.v 1"/3 kHI 10
TükörszelektivitdtJ •
l Mflz..en mérve:
Kf. · bzékenység: Közép:frekvencia;
jobb mtnt Súly:
Itiiktatott kf.
se dB
8,8 kg 5,9 kg 9,1 ki
vevlSré3z: tápegyté~= ~s~e$en:
•
•
Vértes. Bakony
Gyártó cég: SzékesfehérváTi Finommechanikai V. A "Vértes" típusú személygépkocsi-rádió tulajdonképpen az
elsö autórádió, amelyet hazánkban
üzemszerűen
gyártottak. Kap-
csotását a 3. ábra mutatja. A gyártás időpontja: 1955-56. Belkereskedelmi forgalomba néhányszáz darab készülék került A készülék ötcsöves, háromhullámsávos kivitelben készült. Tápfeszültség szempontjából 6 V-os és 12 V-os készülékek kerültek forgalomba, amelyeknél a feszültség nem kapcsolható át. A "Vértes" autórádió két küZönáZló dobozban helyezkedik el, amelyeket egy többeres árnyékolt kábel köt össze. Az egyik dobozban kapott helyet az áramellátó rész a vibrátorral, a másik dobozban van a tulajdonképpeni vevőrész. Ez utóbbi előlapján találjuk a frekvencia beosztású skálát, a kezelőgombokkal.
Az
előlapon
elhelyezett forgatógombok közill a bal oldali az állomáskereső, a középső a hangerőszabályozó és a jobb oldali a hullámváltó. A hullámváltás yaxley-rendszerű tárcsával történik. A készülék bekapcsolására egy csatlakozó vezeték végére szerelt tömbler kapcsoló szolgál, ame1y bárhová felszerelhető. Az antenna. hangszóró és tápfeszültség csatlakozására a Vt(Vőrész hátlapján elhelyezett csavaros sorkapocs szolgál. A "Bakony" típusú autórádió elektromos felépítés tekintetében teljesen azonos a "Vértes" típusú személygépkocsi-rádióval A különbség csupán mechanikai tekintetben van. A "Bakony" autórádió vevőrészében ui. a hangszóró is be van építve. A kezelő gombok elhelyezkedése hasonló a ·"Vértes" gépkocsirádió gombjaihoz, azonban a sorrend más. Balról a hangerőszabályozó, középütt a hullámváltó és jobbról az állomáskereső forgatógomb helyezkedik el. A bekapcsolásra ugyancsak egy tömbler kapcsoló szolgál, amely azonban a vevőrész dobomra van felerősitve. Múszaki adatok
A "Vértes" és "Bakony" típusú autórádiókra vonatkozó adataink rendkívül hiányosak, ezért kénytelenek vagyunk az ismertetést a kereskedelmi forgalomba hozott készülékekhez mellékelt rövid műszaki leírás és használati utasításban közölt legfontosabb adatokra korlátozni.
Tápfeszültség:
6,3 V, ill. 12,6 V (a gépkocsi akkumulátoráról táplálva)
Aramfelvétel:
6,3 V -nál kb. 6,5 A 12,6 V -nál kb. 3,2 A (áramfelvétel teljesen kivezéreit állapotra értendő)
Csövek:
5 db novál cső: EZ 80, ECH 81, EF 85, EBF 80, EL 84
HuUámsávok:
középhullám rövidhullám I. rövidhullám Il.
Kf. érzékenység:
min. 50 p,V (A keverőcső rácsáról mérve, 50 m W kimenőteljesítményre vonatkoztatva)
510 ... 1500 kHz 5,9 . . . 13,2 MHz 9,6 .. ~ 20,0 MHz
13
R.ádiófreTcvenciás érzékenilség:
rninden sávon 15 pV al•tt (50 m W kimenöteljesitmé:nyra
va, a Bóflt111'•k~ú
mékenysig:
ICIJúpft"ekvMcftt:
h~Ul~Ql~
vonatkcma~
pontokon mérve)
•
rnin. B mV (50 mW · ldmenöteljesftményre vonatkoztatva, l kHz.n61, a diódán ntézye) 470 kHz
Hang~ó
impedan.cia:
50
Hangfrek-v~ciá~
kimenöteJjeBitméntl:
min, 3 W
(10°/cro• megengedett tonfUt ntell.tt l-000,
H2;...en mérve) Súlt~:
anódoótló: vevő~:
összesen:
3,2 kg 3,8 kg
7,.0 q
}
LiUiput
Oy4rt6 . . Sákesfehénxiri Finommec1ianikoi
v.
Gyártási időszak : 1959 . .. 61 között terjedő idő. Belkereskedelmi forgalomba núntegy 2000 db készülék került. A 4. ábra mutatja a készülék ka pcsoJási r ajzát. A "Lillipuf' autórádió hatcsöves7 háromhullámsávos készülék. kétféle csőtípussal (novál és miniatür). Tápfeszültség szempontjából a rádió 8 és 12 V-ra dtkapcsolható kivitelben készült, a 6 V-os vibrátort feszültség átkapcsolás esetén nem kell kicserélni. (A biztosítót és a skálaizzót cserélni keU, de Inindkettő a készülék Iddohozolása nélkül megoldható.) A k észülék k ét különáUó fémdobozban került elhelyeresre, az egyikben a rádi6frekvmciás rész, valamint a hangfrekvenciás elllerősítő fokozat, a md.rik dobozban pedig az áramellátó rész és a v~okozat kapott helyet. A két dobozt egy többeres árnyékolt kAbel köti össze, amely egy többpólusú dugaszolóval és aljzattal kapcsolódik egymáshoz. Mindkét dobozról a burlcola., néhány csavaT oldásával könynyen lehúzható és így a készülék szerviz szempontjából teljesen szabaddá válik. A r ádió-részen helyezkedik el a sú-ga-fekete kombinációjú előlap, frekvencia beosztású skálával, három nyomótombbal és két forgatógombhat A két forgatógomb közill a bal oldali a bekapcsolásra és hangerószabAlyozásra, a jobb oldali az állom4skeresésre szolgál A két forgatdgomb között van a hullám15
váltó három nyomógombja; a leghosszabb hullámsáv bal oldalt, majd jobbra a frekvencia szerinti rövidebb sávok. :erdekessége a rádiókészülélknek, hogy a rádiórész alaplemeze bakelitból készült, ezen helyezkednek el az összes alkatrészek. A hangolás két ferrit hangolórúddal történik, amelyet egy fém híd tart össze, és amely a skálamutató továbbítá$ára szolgáló szerkezetet is magában foglalja. Hullámsávok szempóntjából két alaptípus készült: az egyik hosszú-, k,Pzép- és rövidhullámsávval, a másik közép- és k ét rövidhullámsávvat A rövidhullámok egy-egy mű sorszóró sávot (25, 31, 41, 49 m),. az egy rövidhullámos gép a sávok közül a rendelő által meghatározott egy sávot, a k ét rövidhullámos a négy sáv közül kettőt fog át. Az antenna a rádiófrekvenciás rész jobb oldalán elhelyezett hüvelybe csatlakoztatható, a hangszóró pedig az anódpótló részen · ~evő csatlakozó aljazatha kapcsolható. A készülék áramellátása szempontjából az egyik pólust a fémburkolat képviseli. A másik pólus közvetlenül az akkumulátortól a vevőrészből kicsatlakoZÓ kábel végén elhelyezett <Slt1akozó fejbe vezethető.
Múszald adatorr '1'6pfe-sziiltség:
6,3 V és 12,6 V átkapcsolhattóan, a gépkocsi ~ulátoráról
Af'amjelvétel:
6,3 V-nál kb. 7,0 A 12,6 V-nál kb. 3,5 A
H'Ulfámsávok:
hosszúhullám 150 . • • 295 kHz középhullám 500 ... 1630 kHz rövidhullám 25, 31, 41, 49, ill. 60 ... 90 m sávokból egy-egy szétnyújtva
Csövek:
l db novál- és 5 db miniatűrcsó: EL 84, 6 BA 6, 6 BE 6, 6 BA 6, 6 AT 6, 6X4
Ríidi6frekvenciás bzékenység:
50 m W kimenőteljesítményre vonatkoztatva, 3. [J -os műterhelésen mérve, 400 és 70 pF sorbakapcsolásával helyettesített múantennával csatlakoztatva a bemeneten:
n
min. 10 pV hosszúhullám min. 10 pV középhullám min. 20 P,v rövidhullám (A mért értékek a hangolási pontokon értendők)
Hangolási pontok:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
250 kHz 600 kHz az illető sáv közepes frekvenciája
Zajhatárolt érzékenység~
20 dB jelfzaj viszony mel~tt, 50 mW-os kimenőteljesítményre vonatkoztatva minden sávon jobb mint 100 pV
önműködő erősítésszabályozó
hatásossá{la:
10 dB kimeneti szintváltozáshoz min. 30 dB bemeneti szintváltozás tartozik
'l'eljes szelektivitás:
3 dB csillapításhoz tartozó sávszélesség min. 3 kHz 9 kHz-hez tartozó csillapítás min. 40 dB
Kf szelektivitás:
3 dB csillapításhoz tartozó sávszélesség min.
3kHz 9 kHz-hez tartozó csillapítás min. 30 dB
Tükörszelektivitás:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
jobb mint 40 dB jobb mint 22 dB jobb mint 10 dB
Kf zavar6érzékenység: hosszúhullám
jobb mint 26 dB jobb mint 20 dB jobb mint 40 dB
középhullám rövidhullám
Kf érzékenység: , Hangolt körök száma:
a
keverőcső
rácsáról mérve 20 pV
6
Középfrekvencia:
470 kHz
Kimenőimpedancia;
3D
'
Hangfrekvenciás érzékenység: 2 Autórádlók adatai
•
a
hangerőszabályozó
potendóméter meleg 17
pontjáról mérve, l()QO Hz-en, 3 lJ -os műter heléssel, maximálisan felcsavart hangerősza bá~yozó állásnál ;§0 Il}W teljesítményre vonatko~~tva - ~. ~ :rp.V
•
l:Iangfrekvenciás átvitel:
• kö~ött +5 (kimenőteljesítmény 1000
60 ... 6000 Hz
<m
Hz-en, 3 !J-os m6~~rhe\~n 0,6~ W~ C)IJli O dB-nek felel meg) Hangfrekvenciás kimenőteljesítménu:
min. 2,2 W (lQ(}O. J{~-AA,
J09~ megengedi$
~~
tnell~tl)
Mbetek:
157 X fso X 73 mm anódpótló: 175 X 106 X 90 mm
Súly:
vevőrész:
vevőrész:
1,4 kg 3,2 kg 4,6 k~
anódpótló: összes~:
Tekerat
ada~.
Vibrátor
fr-4nszfcrrm4fpr:
Pr-itP.tW
(5. ábra)
Z)( 32 meqet 0 1,2 Z (b-c, p-d)
•a
2X meilet 0 (a-b, d-e)
o,s z
szekunder 2 X 2000 menet 0 0,2 Z ~-~a-h) \
5. ábra. LDliput vibrátor v~ztormá$0~
.
6. ábra. LilllpqJ ~
nnszformátor
KimenótTanszformátor: (.6. ábra)
primer
2040 menet 0 0,15 Z (a-b)
66 mepet 0
~6
Z
(e:-q)
Kf transzfo-rmáfQT
~
I-II.:
fl. ábra)
t?4'' nll"
VX 0,05
(~-=-P) 230 menet ~elyemsodrat 230 men~t ~~yem~o~rat @ a ~ o~Pli (~d)
•
8. ábra. Liliiput
"· ábra. Lilliput
Ii-f
kf M'an-trmfiW.
!i~vóte~er~
(8. ábra)
105 menet 0 9 X 0,05 selyemsodratt (a-b)
l'{Qd~~fgr tq~~k:
h~zúhullám
~~ . szívóte~cs:
217
menet
0 o,I zo.m. ~ely~m középhullárp tekercse maga a va.rióniéter modulátori rész~ rpvidhpllám 16 {llenet
z
(49 Ill)
0 0,3
rövidhullám
9 menet
(26 .•• 31 m)
0 0.4 z
hosszúhullám
95 menet
"-özép}lul14111
0. 0,1 r:;ely. 25 llltm~t
35 menet 0 0.15 z
tl•zoiDátOf'
tekercsek:
0 0,18 ~ely. 25 menet
fP.os.szabbító) fÖ.VldhuU~
(49 lJl) rövidhullám (25 ... 31 m)
~~
•
0 0,3 z 15 mepet 0 {),i z
Zfllll .
Gulliver
Gyártó cég: Székesfehbvt!ri Finommechanikai V . Gyártási időszak : 1962 ... 63. Belkereskedelmi forgalomba mintegy 1500 darab készülék került. A Gulliver autórádió négycsöves háromtranzisztoros, ún. "hibrid" készülék (3 miniatűr és l novál cső, valamint 2 Tungsram és l T oshiba vagy Siemens tranziszt or). A k észülék kapcsalási rajza a 9. ábrán lá tható. 6 és 12 V-os átkapcsolható kivitelben készült. A készülék palaritása is átkapcsolható. Feszültség átváltáskOT a skálaizzót és a biztosítót cserélni kell. A csöves r ádiófrekvenciás r ész és a tranzisztoro.c; végfokozat, ill. áramellátó r ész, két külön fémházban van elhelyezve, amelyeket egy csuklópánt fog össze. A három nagytelj esítményű tranzisztor - intenzívebb hűtés érdek ében - . a fémdoboz külső részén helyezkedik eL A rádiófrekvenciás rész hasonló kiképzésú, mint a Liliiput készüléké. A csövek anódfeszültségét egy oszcillátor kapcsolásban múködó tranzisztor biztosítja (kb. 8 kHz), megfelelő transzformáció és egyenirányítás, valamint szűrés révén. A két végtranzisztor ellenütemű kapcsolásban dolgozik. Az antenna csatlakozás a rádiófrekvenciás részen, a hangszóró és az akkumulátor csatlakozás a végfokozati részen van elhelyezve.
+
Biztosító és skálaizzó csere a ·készülék szétdobozolása nélkül, kívülről végrehajtható. A készüléknek krómozott fém előlapja v~ amelyen helyet foglal a frekvencia-beosztású skála. A kez~ógom bok megoldása azonos a Liliiput autórádióéval A gépkoc;si mfiszerfalába történŐ beszerelés megkönnyítésére a körülményeknek megfelelően a végfokozati rész, a csuklópántok megoldásával, a vevörész alá, vagy fölé is rögzfthető. . A hullámsáv bontás teljesen azonos a l:,illiput rádi~al. Miszaki adatok
, Tápfeszültsig:
6,3 V és 12,6 V átkapcsolhatóan, a gépkocsi a~ux.nulátoráról
A-ramfelvétel:
jel nélkül teljesen kivezérelve
6,3 V-on kb. 4,2 A 12,6 V-on ltb. 2,2 A 6,3 V-on kb. 4,8 A 12,6 V-on kb. 2,5 A .
Hullámsávok:
hosszúhullám 150 ••• 295 kHz középhullám 500 ••• 1630 kHz rövidhullám 25, 31, 41, 49, ill. 60 ... 90 m sávokból egy-egy szétnyú)tva
Csövek:
3 db miniatiir és l db novál ~: 6 BA 6, 6 BE 6, 6 BA 6 és ECC 85
TTanzisztOTok:
2 X OC 1016 és TF 80/3Ó (Siemens) vagy 2 SB 26 (Toshiba)
Hangolt körök
száma:
6
Középf-rekvenda:
470 klü
Kimenő impedancia:
3D
Rádi6frekvenciás é'Tzékenység:
50 mW kimenőteljesítményre vonatkoztatv~ 3 D-os műterhelésen mérve, 400 Q és 70 pF. sorbakapcsolásával, helyettesített múantennával csatlakozva a bemeneten ~ hosszúhullám min. 20 p,V középhullám min. 10 p,V rövidhullám • min. 20 p V
(4. kt$~lt é~kek ' mérvQ értendQk) HaragoláBi pontok;
hosszúhullám k62éphullám
250 k.H2 600 kHz
rövidhullám
az
•
Zajhatá,oU érzékenység:
Jwlgolfisi pontokon
illető
sAv
km~
fl'ekvenciája
20 dB jel/zaj viszony mellett, 50 mW-os ~ menőteljesítményre · vonatkoztatva: hosszúhullám min. 100 p,V · kö~phull~ min. 30 ft V rövidh4llám min. 100 pV .
10 dB kimeneti ~~tvjltozáshoz min. 30 dB bemenő szintváltow tartozik
.3 dB csillapításhoz tartozó sávszélesség min. 2,5 klh l kHz-hez
U\rtQ~6 ~U41pítás
min. 30 dB
a dll
aúllapftiaho• tartozó sávszélesség min. IS kHz kfl~h~ ta.rtQzó Ciiilapitás min. (C~ptt43·m~r~Wéi)
l
ho~'hull6~ro középhyUfml rövidhullám
KJ zavarérzékenység:
Kf érzékenység:
hosszúhullám középhullám rövidhullám a
keverőcső
a
hangerőssahályozó
li dll
jobb mint iQ dD jobb mint 20 dB jobb mint 10 dB lobb mint 26 dB jobb :m,lnt SIO dB
jobb
rácsáról mérve
mi:nt 4Q da ~O
lJV
IttNiffwlft)flff.Ciás éiaft~yfig~
22
potendóméter :melegpantjáról ménre, 1006 Hz-en, 3 !J-os müterhelésen, maximálisan felcsa~art hangerősza bályozó állásban 50 m W ki~enőteljesit ményre vonatkOBtatv:a min. 5 mV
Hangfrekvenclás átvitel:
60 ... 4000 Hz ~özött ±4,5 dB (l ~-en mérve, 3 !J -os müterheléasel, ltimenőteljesítmény 0,65 W)
Hangfrekvenciás kimenőteljesítmény:
min. 3 w (1000 tlz,..en mél'Ve, - torzítás m~ett)
:iúly:
10°/o-os megengedett
végfokozat:
156 X 130 X 73 mm t56X 70X65
összesen:
2,8 kg
vevŐré~z:
Méretek:
~
mm
Tekereaada~k
Kimenő
2 X 32 men~t 0 0,6 Z
transzformátor: (10. ábra)
(c-d, d-e)
2 X 17 menet 0 0,6 Z (b-c, e-f) 2 X ft6 menet 0 0,4 Z (a-b, f-g)
Fázisfordító transzformátor: (ll. ábra)
"A" tekercs 3000 menet 0 0,12 Z (a-b) ul3'' te~efP& 2 )( 6'1 menet 0 0,4 z (~~' d-e) Megjegyz~:
azAHal Viil
tnlPdkét
tekercs
ütker~elve
o
o
'
b ,., ~
d "
,-
párhuzamos
---o
•
9 -
10. ibra. Gulliver
klmenótransztorwátor
•
A-.
u .s· e
b
11. ábra. Gulliver fázisfordft6 tr~~sztormá~r ~;3
'
Nagyfeszültségű
oszcillátor:
. 14 menet 0 0,6 Z
primer
(12. ábra'
(c-d)
18 menet 0 0,35 Z (d-e)
visszh-
csatoló
. 14 m~ 0 0,15 s. z. (a~ b)
szekunder 450 menet 0 0,15 s. z. (f-g)
::J '
l
r:
-·
cl ·'
e
9 U. ibra. Gulliver
-
Kf
DaDfeszültségű
oszeDlitor
tTa~Of"'ll4tot-
1-ll.: (13. ábr~)
"A" 230 menet selyemsodrat 0 9 X 0,05 (a-b) 230 menet selyemsodrat 0 9 X · 0,05 (c-d)
tS. ábra. Gulliver ld transzformátor
li· . .(;
Kf szív6tekerca (14. ábra_)
•
105 menet selyemsodrat 0 ·g X 0,05 · {a~b)
'·
14. ibra. GuUlver ld szfvótekeres
217 menet
Modulátor tekercsek: hosszúhullám
0 0,1 zom. selyem középhullám -· a hangoló varióméte~ek egyúttal a középhullámú osz· cillátor és modulátor teker-
csek is! rövidhullám (25 ••• 31 m)
16 menet 0 0,3 z 9 m~et , 0 0,4 35 me~~t 0 0,15
hosszúhullám
95 menet
rö.vidhullám (49 m)
Oszcillátor tekercsek:
z z
0 0,1 sely. zom. 25 menet 0 0,18 sely. zom. 25 rnenet
középhullám (hosszabbító) rövidhullám (49 m) rövidhullám (2i ••• 31· m)
0 0,3
z
15 rnenet 0 0,4 z
•
• . .....
»
Í'BI5
Gyártó cég: &8ikell/ehérvári Finommechanikai
v.
Gyártás időpontja 1964-től kezdadóen. Kereskedelmi targa.. lomba 1964 els~ félév~g mintegy 500 darab készülék került. A TR 65 tipusú autórádió teljesen tranzisztorizált k1vitelíi. Kapcsalási raj~ a 10. ábrán látható. Nyolc darab tranzisztorából: három japán és ~t darab Tungsram tranzisztor. A TR 65 autórádió hasonlóan elődeihez, 6 és 12 V-oe kivltelben készült. Ugyancsak átkapcsolható a készülék palaritása ts a gépkocsi polaritásának megfelelően_ Fe$ziUtség átkapcsoiáskor az alkalmazott skála~ és a biztosítóbetét kicserélendő. A blztosftóbetét, eltérően a korábbi t1pusoktól, a tápfeszültség bevezető ]{.ábel C$atlakozójában van elhelyezve, így igen könynyen cserélhetO. A készülék U8)"an két különálló fém4obozban helyezkedik el, azonban ezek egymással szerves kapcsolatban vannak. A hangfrekvenciás rész doboza, a vevőrész doboza alá vagy fölé is elhelyezhető, attól függően, hogy a gépkocsi rnűszerfalában hogyan van hely számára. A két végtranzisztor a jobb hűtés céljából a doboz küls6 falára van szerelve. A tranzisztorok köpenyének polaritása, a fémház polaritásával ellenkező értelmű, ezért vi-gyázni kell a beszerelémél.
nehogy a végtranzisztorok a g~pkocti 14mvázához hozzáérjenek. A szigetelésl)ez 'tlAtszó polietylént alkalmaztak. Szervizre a készülék rendkívül egyszerűen elkészíthető, mert a burkolódoboz oldalfalai és két fedőlapja n éhány csavar eltávolitása után, külön;..külön leemelhetők. · Hullámsáv megoszlás szempontjából kétféle változfltban készült~ hoM~-. k6zép- és rövidhullám (30 ... 50 m), valamint közép, rövid I. (50 •.. lSO rn), rövid ll. (30 _.. 50 m). Belkereskedelmi forgalomba e&ak a~ elsó változat került. Műszakl
adatok
Tápfeszültség:
6,3 V és 12,6 V átkapcsolhatóan a iépkocsl akkumulátoráról
Aram felvétel:
jel nélkül
teljesen kive~érelve
Hullámsávok: .
Egyilk ~ivitel
M6sik kivitel
l
hosszúhullám középhullám rövidhullám vagy középhullám rövidhullám I. rövidhullarn n.
6,3 12,6 6,3 L2,6
V-on kb. V-.on kb. V-on kb. V -on kb.
0,16 A
0,17 A 0,70 A 0,50 A
150 .•• 295 kHz 500 ..• 1630 kHz 5,8. . • 10,0 MRz· 500 ••. 1630 kHz 2,3 . . • 5,5 MHz 5,8 . . . 10,0 MHz
5 db Tungsram és 3 db Toshiba: oc 1070, oc 1072~ p 6, 2 x oc 1016, 3X2SA58
Diódák:
2 db Tungsram germániumdióda: OA 1160
Hangolt klJrtJk ~ma:
7
K
470 kHz
Kimenő impedancia:
~.o
Rádi6frekvenciás érzékenység:
50 m W kimenl>teljesítményre -wmatko~, 5 D..oa mllteThelésen mérve, szab'Hftyos• müantennával Ciltlakozva, (0,2-szeres szo~ó
J
figyelembevételével)
· hosszúhullám
Za;ha~d~~lt
...
érzékenység:
középhullám rövidhullám . I. rövidhullám II. •
min. min. m1n. min.
35 p.V
20 p,V 20 p,V 20 p,V
20 dB jel/ zaj viszony mellett, .50 mW-os kl· menőteljesítményre
hosszúhullám középhullám rövidhullám I. rövidhullám II.
_vonatkoztatva: · min. 80 p,V min. 30 p,V min. 50 p,V rnin. 50 p,V
()nm6.ködö erősítés~bályozá.~
hatásosSága:
10 dB kimeneti szintváltozáshoz min. 40 dB bemeneti szintváltozás tartozik
Tel;és szelektivitás:
3 dB csillapításhoz tartozó sávszélesség min3 kHz . 9 kHz elhangoláshoz tartozó csillapítás . min. 35 dB
Tükör szelektivitás:
hosszúhullám középhullám rövidhullám I. rövidhullám Il.
jobb jobb jobb . jobb
mint mint mint mint
40 30 15 10
hosszúhullám . középhullám · rövidhullám I. rövidhullám II.
jobb jobb jobb jobb
mint mint mint mint
40 ~ 30 dB 40 dB 60 dB
Kf zavarérzékenység:
Hangfrekvenciás érzékenység:
dB
dB dB
dB
a hangerőszabályozó potencióméter meleg pontján mérve, 1000 Hz-en és 3 !J -os miiterhelésen, maximálisan felcsavart hangerő szabályozó állásban; 50 m W kimenőteljesit~ ményre vonatkoztatVa
min. 5 mV Hangfrekvenciáa 4tvitel:
•
190 •.. 3800 ·Hz között 3 dB esés (1 . ~z..es . moduláló frekvenciánál, 3 Q-os
múterhelésen, ··50- ínW beállítva) .
kimenóteljesítményt
Hangfrekvenciás kimenőtel;esítmény·
min. 3 W .
(1000 Hz-en mérVe, 10°/o-os megeng~ett maximális t~rzitás melleit) · · 240 17o·x 70 nun
x
Méretek: Súly:
2,1 kg
Skálamutató úthossz:
63
rnm
AZZomáskereső
áttétel:
1:3
AUomás skála terület:
12,5 cm2 --.:.1
Tekercs adatok
Kimenötranszformátor: 16. ábra)
2 X 17 menet 0 .0,4 Z (h-i, i-j)
2 X 60 menet 0 0,4 Z (c-d, d-e) 2 X 56 menet 0 0,4 Z (b-c, e-f) 2 X 71 menet 0 0,3 Z (a-b, f-g) · ·
(párhuzamos szállal tekercselve)
l
•
... ..
·-:
~
•
ta. ·'bra. TR 65 kimen6transZtormMor
. ítt
'·
Fázisfordft6·
transzformátor:
primer
400 menet 0 0,15 Z (a-b)
(17. ábra)
vissza-
100 menet 0 OJ15 Z
csat;Qló
(c-d) szekunder 2 X 200 menet 0 0,~5 Z (e-f, f.-.g) ' (párhuzamos szállal tekercselve) O-o - -
g
n.
ibra. 'tB
ma
t6ztsfor4ftd transzformátor
Kf transzformátor I-II.: (18. ábra)
,;A'' tekercs 105 menErt ' 0 9 X 0,05 sodrat (kt-Vt)
"B" tekercs 105 menet 0 9 X 0,05 sodrat (k2-l) 98 menet (l-v2) 7 menet
11.
"-n.
TB 6I kf kanazformá&or 1-11
10
.
( '
'
i,A" tekercs 75 menét 0 9 X 0,05 sodrat (k1-Vt)
,,B" tekercs 16 menet 0 9 X 0,05 sodrat (k2-V2)
Kt
2 X 235 menet
~v6tekerct:
0 0,1 z. s.
(20. ábra)
Til.
19. ün. kl transzformátor
m.
Jloduldtor teketese'It:
hosszúhuliám (21. ábra)
M. Abra. TB 85 kf szívótekercs
antennatekercs 800 menet 0 0,06 Z rezgőkörl tekercs 450 menet 0 0,1 z. s. leágazás a báziSnak 410 menetnél
~:t::!jel:~::--1!
o l~iJf)
k
v
IL ábra. TB 6I ;
bosszúhullámú mCKlulátor· te~
"
22. ábra. TR 65 • középbullámú medalátor Mkerq
31
intennatekercs 250 menet 0 0,1
középhullám (22;- ábra)
z.
s.
rezgőkörl
tekercs 150 menet 0 0,1 z. s.
•
leágazás a b~nak 135 menetnél antennatekercs 50 menet 0 0,1 z. s. rezgőkörl tekercs 16,5 menet 0 0,3 Z leágazás a bázisnak 2,25 menetnél
-
rövidhullám (23. ábra) •:
-
-
""- v
- --= "
=r===;~s-- k
ts: A1noa. TB -&5 rövidhullámú moclulá&or tékeres Oszcillátor
tekercsek:
hosszúhullám (24. ábra)
csatolótekercs 13 menet 0 0,1 z. s. rezgőkörl tekercs 173 menet 0 0,1 z. s. leágazás az emitternell 170 menetnél
középhullám - (25. ábra)
csatolótekercs 10 menet 0 0,1 z. cs. r~zgőköri tekercs 104 menet 0 0,1 z. ~ leágazás az emitternell 100 men~l
24. ibra. TR 85 bosszúbullámá oncUWor teleres
a
6bra. TR középhullámú oszciUátor teteres
•
--
Ieóg.
IC
;....--="
"v
« k
n.
Abra. Tit 65 rövicibullimú. Gt1ZCIII6tor tekerc-.
csatolótekercs > menet 0 0,18 z. s. rezgc5köri tekercs 15 menet 0 0,3 Z emitterkörl tekercs · 2 X 2 menet 0 0,18 z. &
rövidhullám (26. ábra)
Nagyfrekvenciás 40 menet 0 0,1 z. s.
g~jtásfojt6tekerc~
(21. ábra)
•
3 Autórádiók adatal
33
FAR l autóbuszddió
A FAR l típusú autóbuszrádió kilenccsöves, nagyteljesítményű
végfokoraattal Kapcsalási rajza a 28. ábrán látható. Gyártási időszak: 1955 ... 1956. A FAR l-es autóbuszrádiót a gyártó vállalat az Ikarus Karosszéria t!& Járműgyár kérése és kívánalmai alapján fejlesztette ki. Kizárdlag 12 V -os kivitelben készült. Tulajdonképpen két különálló részből áll. Külön dobozban van elhelyezve az áramellátó egység (tápegység) a vibrátorral, másik dobozban pedig a teljes rádiófrekvenciás és hangfrekvenciás rész a végfokozattaL Ez utóbbinak az előlapján helyezkednek el a kezelőszervek a decimál beosztású skálával. A készülék kezelésére és beállítására négy forgatógomb (ki-be kapcsoló, hangerőszabályozó, hangszínszabályozó és állomáskereső gomb) és nyolc nyomógomb (középhullám, lemezjátszó, mikrofon, rövidhullám, nullázó és három kívánság szerinti fix állomás) szolgál. A vevőrész dobozának hátsó oldalán találhatók a csatlakozó pontok. Két darab tuchel-aljzat közül az egyik a tápegységgel való csatlakozást szolgálja, a másik a mikrofon csatlakozást teszi lehetövé. A hangszóró, lemezjátszó, antenna, akkumulátor csatlakoztatására egy csavaros kapocs-sort szereltek fel. Ugyanitt foglal helyet a Wickinann-rendszerű biztosító is.
\\ FAR ll autóbuszr6di6
Gyártó
res:
SzékesjehéTváTi Finommechanikai V. l
A FAR ll tipusú rádiókészülék lényegében azonos a FAR l típusú autóbuszrádióval Elektromosan a kűlönbrgég ctUpán Annyi. hogy 12 V-os tápfeszültség mellett 24 V-os tápfeszültségre is alkalmas kivitelben készült. Mecha nikailag főleg az előlapon hajtottak végre néhány előnyös vonatkozású változtatást_ Gyártási időszak: 1956 ..• ~· Múszakl adatok
Tápfeszültség:
12,6 V, ill. 25,2 V nem átkapcsolható tápl6lás a gépjármű akkumulátoráról
Aramjelvétel:
12,6 V-on kb. 7,6 A 25,2 V-on kb. 3,8 A (teljesen kivezé'T'elve)
Hullámsávok:
középhullám rövidhullám fix állomások
Csövek~
9 db novál cső: EZ 80, EF 85, ECH 81, 2 X EBF 80; ECC 85, 2 X EL 84, EF 80
Rádió/Tekvenciás éT.zékenység:
500 ... 1500 kHz 6... 17,4 MHz változó (kfvánságra)
50 mW kimenőteljesítményre vonatkoztatva, a hangolási pontokon mérve mindkét sávon jobb mint 10 ~tV. Műantenna: 20 pF gene1 rátorral sorbakötve.
Kf zavaTéTzékenység: 400 Hz 30°/o-os modulációval mérve az első kf-en 150 ~tV alatt a második kf-en 2 500 ItV alatt
Hangolási pontok:
középhullám rövidhullám
JCözépjTekve~:
472 kHz
HangfTekvenciás érzékenység:
570 ••• 1300 kHz 6,1 • • • 15 MHz
50 m W kimenőteljesítményre vonatkoztatva, l kHz-nél a diódáról mérve min. 5 m V 35
Hangfre_kvenciás kimenöiel;esítmény:
Kimenő- impedancia:
min. 8 w (1000 Hz-en .15 D-os műterheléssel mérve a megengedett 2°/o-os maximális torzftás mellett) 15 ..Q
Hangolt körök száma:
6
Skálaizzó: Biztosit6-betét:
B/ 9 tip. 10 A
Méretek;
tápegység: vevőrész :
Súly:
anódpótló: vevőrész:
összesen ~
110 X 160 X 220 mm 190 X 240 X 320 nun
3.9 kg 8,0 k~ ll.i kg
·.
FAR 2 autóbuszrádió
Gyártó
cé~:
Székesfehérvári Finommechanikai V .
Gyártási időszak: 1958. A FAR 2 típusú autóbuszrádióból mindössze kb. 100 dara b k észült. Komplikált elektromos és m echanikai megoldása m.iatt a gyártás rövidesen megszűnt. A FAR 2 típusú autóbuszrádió tizenegycsöves, ellenütemű végfokozatú k észülék. Kapcsotását a 29. ábra mutatja. Az aránylag sok cső és a nagytelj esítményű végfokozat miatt, kettős, egymással párhuzamosan . dolgozó áramellátó fok ozata van, amelyhez természetszerűleg két egyenirányítócső és k ét vibrátor tartozik. Az anódfeszültségingadozás kiküszöbölése céljából, külön stabilizáló csövet alkalmaztak. A k észülék egyébként - hasonlóan elődeihez k é t különálló részből áll: a vevőrészből és az áramellátó részből A k ét fémdobozt két darab töhberes, árnyékolt kábel köti össze egymással. A vevőrész előlapján van a frekvencia-beosztású skála, és hat darab forgatógomb. A hullámváltás yaxley-rendszerü tárcsával történik és a kapcsoló négy hullámsávot, valamint mikroYoniizemet kapcsol. A vevő37
rész előlapján levő skálaltétet léemélhet6 és így a skálaizzóhoz könnyen hozzá lehet férni. A Wickmann-rendszerd biztosító az áramellát4 dóbódfi van élh~íyezvé. ~ öse.tM CIIAtlakol6 l vevőrész hátlapjáft t.6Wható (anwnna, hanQú6ró. tápféd'Ult.'t>· •
~wbb
adAtok ném 411nak
rendelke~•re>
Tápfeszlltt14g:
12,6 V a fépkoad. ükumulitoNról
AramfeUJ&&:
kb. 9,8 A (12,8 V-n4l) hOUZ11huUim tao ••• ·200 köa,phullám DOO ••• 1800
Hullá'TitSCitJ~k:
kHz kHz
rö~dhuUAm
Csövek:
8... 7,8 MHz l. lD.... 18,0 MHz rövldhull'rn IL ll db nov'I 016: l!:J' 8&, ECH 81, EF 815, EA8C 80, ECC 8lj U 80, ECC 81, 2 X EL 84, 2 X EZ so·
Nagyfrekv~M$
érzékenység:
50 m W kimenőteljesítményre vonatkoztatva; núnden sávon
10 pV alatt Kö1Jépfrek.,8ttei4:
473 kHz
KttttenlJ impedaftclt.t:
15
D
Hangfrekvenciás érzékeny~g:
Hangfrekuenciá.s kimenöteljesitmén21:
50 mW kimen6teljesftmionyré ~onatkoztatva. l kHz-nél, a tnikrofon b@tnt!netér~l m6rYe jobb mint 5 tn V
min. 10
w
(1000 Hz-en mérve, torzitás mellett)
38
10°/o-os megengedett
f'AR Zl aat6baszridió Alba
Recia
Gyártó cég: Székesf ehérván F inommec11anikai V. Gyártái időszak: 1958 ... 60. Forgalomba k erült mintegy 3000 db készülék. A FAR 21 típusú autóbuszrádió a FAR 2 tipusú készülék továbbfejlesztett kivitele. KapcsoJási rajza a 30. ábrán látható. A készülék minden tek intetben messze felühnúZja elődjé t, és súly szempontjából rnintegy kétharmada, a FAR 2 k észüléknek. Ezzel szemben az elektrom os f elépítés és üzembiztonság tekintetében jobb a FAR 2 autóbuszrádiónáL A minden · tekintetben racionálisan felépített készülék 8 db novál csővel müködik. Fémdoboza kalapácslakkozott kivitelű, az előlapja sötétbarnára van dukkózva. Az előlapon található a teljes szélességben futó frekvenciabeosztású skála, azonkívül a négy forgatógomb, bal oldalt fent ki-be kapcsoló, jobb oldalt fent állomáskereső, bal pidalt lent hangerő szabályozó, jobb oldalt lent hangszínszabályozó és öt nyomógomh hullámváltásra (hosszú, közép, rövid L és rövid n., valamint egy mikrofon kapcsoló. Egyes típusoknál az egyik rövidhullámú sáv helyett fix állomás került beépítésre.) A FAR 21 autóbuszrádió 12 és 24 V-bs kivitelben készült, azonban nem átkapcsoZható! Az összes csatlakozási pontok a vevőrész 39
hátlapján találhatók, így az antenna, tápfeszültség, mikrofon csatlakozó és a biztosító. kivéve a hangszóró csatlakozókat, amelyek az anódpótló dobozán találhatók. Skálaizzó cserét a . készülék megbontása nélkül végre lehet hajtani oly módon, hogy az elölapon a skála és a nyomógombsor között levő feliratos fedőlapot leemeljük, amely mögött helyezkednek el az izzók: 2 db '12 V; 0,1 A; E 10 foglalatú, 12 V-nál párhuzamosan, 24 V--nál sorbakötve. Múszaki
~k
Tápfeszültség:
12,6 V és 25,2 V a gépjárm(i akkumulátor!.. ról. A feszültség nem átkapcsolható
Aramfelvétel: (Teljes kivezérlésnél)
12,6 V -os feszültség mellett kb. 6,6 A 25,2 V-os feszültség mellett kb. 3,3 A 150 ..• 295 hosszúhullám 500 ... 1630 középhullám 6... 7,5 rövidhullám I. 15... 18,5 rövidhullám IL
Hullámsávok:
Csövek:
8 db novál cső: ECli 81, 2 X EBF 80, ECC 83, 2.X EL 84, EZ 80
Hangolt kiYrök száma:
6
Középfrekvencia:
473 kHz
kHz kHz MHz
MHz
F~C
85,
Rádi6frekvenciá~
érzékenység:
50 m W kimenőteljesítményre vonatkoztatva, 15 D-os műterhelésen ,,tnérve: hosszúhullám jobb mint 5 p,V liözéphullám jobb mint 8 p,V rövidhullám jobb mint 10 pV (mérésnél hangerő maximális állásban, hangszín mély állásban, műantennaként 100 pF és 360 D sorbakötve volt alkalmazva)
za:;Püitdrolt éTZékenuség:
·,
20 dB-es jel/zaj viszonyhoz tartozó érték: 1600 kHz alatt jobb, mint 80 pV 1600 kHz felett jobb. mint 100 p,V
Legnagyobb meg~gedett
rádiófrekvenciás 'feszültség:
nagyobb, mint l V
OnmúköíW erősítésszabályozó
hatásossága:
10 dB kimeneti szintváltozáshoz 40 dB bemeneti szintváltozás tartozik
Teljes szelektivitás:
3 dB csillapításhoz tartozó sávszélesség 3.5 kHz 9 kHz-hez tartozó csillapítás m.in. 55 dB
Kimenőimpedancia: ·
15 D
Középjrekvenciás érzékenység:
3 pV
Tükörszelektivitás:
hosszúhullám középhullám rövidbutlám
jobb mint 65 dB jobb mint 45 dB jobb mint 10 dB
Középjrekvenciás zavarérzékenység:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
jobb mint 65 dB jobb mint 50 dB iobb mint 60 dB
HangjTekvenciás érzékenység:
Hangfrekvenciás atvitel: '
a mikrofon csatlakozóról mérve, 50 mW klmenőteljesítményre vonatkoztatva min: 2 mV (a hangerőszabályozó potendóméter m elegp~mtján mérve): magas hangszínállásban min. 40 m V mély hangszínállásban min. 25 m V 60 ... 10 OOO Hz között +5 dB esés, hangszínszabályozó mély állásban 1000 Hz-nél 15 D-mal lezárt kimeneten 0,75 V-nak kell megjelenni, amit . O dB-nek veszünk
Hangjrekvenciás kimenőteljesítmény:
min. 10 W, 1000 Hz-en, 10°/o-os m egengedett torzítás mellett
Kimenöimpedancia:
15 Q.
•
41
•
Méretek:
262 X 192 X 142 mm 228 X 198 X 107 mm 4,4 kg 8,7 kg 13,1 kg
vevőrész:
anód pótló: Súly:
vevórész: anód pótló: • összesen: Tekercsadatok
K!men6transzfor~tor:
2 X 1400 menet 0 0,2 Z
primer
(31. ábra)
(a-c, c-e)
leágazás szekunder
2 X 350 menetnél (b-c, c-d) 122 menet 0 1,3 Z (f-g)
3L ábra. FAR 21
V ibrátcwtranujormátor:
kimenőtranszformAtor
primer
(32. ábra)
azekunder
2 X 70 menet 0 0,9 Z (a-b, b-c) 2 X 1250 menet 0 0,3 Z (d-e, e-f)
1!. ábra. FAR 21 vibrátoi1nDSZformAtor 42
l
Kf transzformáto'r. l-II-Ill. Kf I. (33. ábra)
"A" 185 menet 0 9 X 0,05 s. sodrat (a-b)
"B" 185 menet 0 9 X 0,05 s. sodrat (c-e)
leágazás lll menetnél (c-d) Kf ll.
"A" 185 menet 0 9 X 0,05 s. sodrat (a-b)
"B" 185 m enet 09 X 0,05 s. sodrat (c-e)
leágazás 54 menetnél (c-d)
Kl
lll,
"A" 185 menet 0 9 X 0,05 s. sodrat (a-b) ,,B" 185 menet 0 9 X 0,05 s. sodrat (c-e)
leágazás lll menetnél (c-d)
A
33. Abra. P AR 21 kf transzformátor
Kf szív6tekercs: (34. ábra)
380 menet 0 0,1 s. z. (a-b)
•..
•
34. abra. FAR 21 kf szívótekercs
~
!.
r
t
Modulátortekercsek:
hosszúhullám (35. ábra) köz€phullám (36. ábra) rövidhullám (37. ábra)
35. ábra. FAR 21 hosszúhullámú modu,átor tekerés
Oszcillátortekercsek:
38. ábra. FAR 21
hosszúhullámú oszcillátor tekercs
antenna tekercs 500 menet 0 0,1 s. z . rácstekercs 330 menet 0 0,1 s. z. antennatekercs 350 menet 0 0,1 s. z. rácstekercs 105 menet 0 9 X 0,05 l. antennatekercs 15 menet 0 0,1 s. z. rácstekercs 7,5 menet 0 0,4 Z
37. ábra. FAR .21 t'Övidhullámú modulátor tekercs
36. ábra. FAR 21 középhullámú modulátor tekercs
hosszúhullám (38. ábra) középhullám (39. ábra) rövidhullám (40. ábra)
39. ábra. FAR 21 középhullámú oszcillátor tekercs
140 35 75 l2 5 8,5
menet menet menet menet menet menet
0 0 0 -0 ·0 0
0,15 s. 7.. 0,15 s. z. 0,16 s. :1. 0,16 s. z. 0,1 s. a 0,4 Z
40. ábra. FAR 21 rövidhullámú · , oszcillátor tekercs
Gollivox aut6buszrádl6
.,
Gy4rtó cég: Székesfehérvári Finommechanikai V.
Gyártás
időpontja:
1961 .•.63. Forgalomba került núntegy 2500
db készülék. A Gullivox autóbuszrádió kapcsalási rajza a 41. ábrán látható. Lényegében a Gulliver autórádió és a Mikivox tranzisztoros erő sítő kombinációja. A ~ét különálló készüléket pántokkal kapcsolták egybe, és egy közös előlap teszi a készüléket egységes egésszé. Csak 12 V-~s tápfeszültségre készült. Négy csö és kilenc tranzisztor alkalmazásával a készülék több előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Két különálló végfokozata van, amelyek egymástól tel;esen függetlenül szabályozhatók~ sőt, a nagyteljesítményű végfokozat akár le is kapcsolható. Az egyik végfokozat ui. tulajdonképpen az ellenőrző hangszórót működteti, a másik végfokozatra vannak kap.. csalva a .t eremhangszórok. Kétféle üzemmódban használható: rádió és mikrofon üzemben. Az üzemmód kapcsolást az alkalmazott mikrofon nyelén elhelyezett kapcsolóval lehet eszközölni. •
A készülék előlapján négy forgatógomb és három nyomógomb található, amelyek segítségével a készülék könnyen kezelhetö. Felül helyezkedik el a rádiórés~. a bftl c;>ldali foraatógomb a ki-be kapcsolásra, valamint hangerős~bályozásra s~olgál, a jobb oldali gombbal pedig a kíváflt állomáat lehet be~llítani. A nyomógombok funkciói a következők: hoBSJ~:ú.:. közép-. és rövidhullám kapcsoló. Alatta található a natyteijesftményú eró~titő rész. A két forgatógomb közül a btd oldaU a ki..ba kapesoló és hangeröszabályzó, míg a jobb oldalt a hangszinsUlbályozó. A két gomb között van a bekapcsalást jelző szineli j~őlámpa éS. a míkrofon csatlakozó aljzat. A kisebbik klmenöteljeflitmény(l végfoku~atra egy darab 5 !J -os hangszóró, a na41yobbtk klnlenőteljesftménytl végfokozatra három darab 5 !J -os hangpó.-6 kapcsolható, sorbakötve. A rádió hátoldalán találhatók a:~; összes CSI;ltlakozók, kivéve a2 antennacsatlakozót, am~y a készülé,k oldalfaláll helyeueclik ~l. , M41Uid
V
acJa~k
a gépj~rmú akkumulátoráról
Tápfeszültség:
12,6
Aramfelvétel:
jel nélkül mi.ndkét fokozat kivezérelve
Hullámsávok:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
Hczngoldsi pontok:
bosszúhullám középhullám rövidhullám
Caövek:
~ljesen
kb. 2,5 A · kb. 4,0 A
150 ... 295 kHz 800 .•• 1680 kJiz 25, 31, 41, 49 m-es sávból egy-egy nylljtva kivánság szerint
230 kH~?: 600 kH~ az illető sáv frekvenciája
köze~
3 db miniatűr és l db novál caő: 6 BA 6, 6 BE 6,. 6 BA 6 és ECC 85 6 db Tungsram és 4 db Toshiba tranzisztor: 3 X OC 1016, 2 X P 6, P 13 A és 4 X 2 SB 28
Rcídiófrekvenciás
ér1ékenuaég:
50 m W kimenőteljesítményre vonatk02tatva, az "A" végfokon 3 {J -os műterhelé8sel mérve, a bemeneten 400 O éf.f 70 pF ~arbakap c:solásával helyetteiitett műfAntel'lnával ~t.. lakozva:
jobb mint 20 p,V hOiSZ\lhullámon jobb mint 10 p,V középhullálnon jobb mint 20 p,V rövidhullámon (a közölt értékek a hangolási pontokon mérve értendők)
Zajhatárolt érzékenység:
20 dB jel/ zaj viszony mellett, 50 mW-os kimenőteljesítményre
hosszúhullám középhullám rövidhullám
Az
vonatkoztatva: jobb mint 100 p,V jobb mint 30 p,V jobb mint 100 p, V
önműködő
er8síftftftab4lyoz4.t laattbouága:
Teljes szelektivitás:
10 dB bemenett szintváltozáshoz min. 30 dB kimeneti szintváltozás tartozik 3 dB csillapításhoz tartozó sávs~éleNég min. 2,5 kHz l kHz-es elhansolá&hoz tartozó csillapítás
nún. 39 dB Kf szelektivitás:
3 dB csillapításhoz tartozó sávs:r&esség min. 5 kHz l kHz-es elhangolúhoz tartozó csillapítás rnin. l& dB (caillapftás meredekség)
Tiikörszelektivitás:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
jobb mint 40 dB jobb mint 20 ctB jobb mint 10 dB
hosszúhullám kö,éphullim rövidhullám
jobb mint !6 dB jobb mint 20 dB jobb mint 40 dB
Kf zavarérzékenység:
Kf érúkenység: Hangfrekvenciás érzékenység:
a az
keverócső
rácsiról mérve: 20 p,V
,A" végfokozatnál
6,5 W
kimenőteljesítményhez
1000 mV érzé.
kenyséa tartoilk
(1000 Hz-eu. 3 D--os müterhelésen vizsgálva;. • han&erÖ$1.abályoz6 melegpontjáról) a "B" végfok~tn.ál lll W kitmmőteljesitm.ényhez 16 mV érzékenység tartozik • 4'l
(1000 Hz-en, 16 Q-os műterhelésen vizsgálva,
maximális hangerősza~ályozó állásnál, hangszínszabályozó széles állásban,, a mikrofon bemenetről)
HangjrekvenciU átvitel ·
Hangjrekvenciá.~ kimenőteljesítmény ·
Hangolt körök száma: Középfrekvencia: Kimenöimpedizncia: Méretek: Súly:
az ""A" végfoknál 60 ... 3000 Hz-ig 6 dB esés (1000 Hz-en m érve, 3 Q -os műterhelés alk almazásával Kimenőteljesítmény 0,65 W-ra beállítva) a "B" végfoknál 200 ... 20 OOO Hz-ig 6 dB esés (1000 Hz-en mérve, 16 Q -os műterhelés alkalmazásával Kimenőteljesítmény 3 W -ra beállítva. Hangszínszabályozó széles állásban) · az "A" végfoknál min. 3 W (1000 Hz-en 10°/0:..os megengedett torzítás mellett) a "B" végfoknál min. 10 W (1000 Hz-en 10°/0-os megengedett torzítás mellett) 6 470 kHz "A" végfoknál 3 Q "B" végfoknál 16 Q 165 X 155 X 270 mm 4,6 kg
Tekercs adatok
Kimenötranszformátor:
"A" végfok (42. ábra) 2 X 32 menet 0 0,6 Z (c-d, d-e) · 2 X 17 menet 0 0,6 Z (b-c, e-f)
X
56 menet 0 0,4 Z (a-b, f-g)
2
48
•
(J l
•
c
c
ti
.A·
d .B
•
l
.
e
g
D
43. ábra. GuliJvox fázisfordító transzformátor "A" végfok
42. ábra. Gullivox ~enőtransztormnátor
"A" vécfok
Fázisfordító transzformátor:
.,A" végfok (43. ábra) 3000 menet 0 0,12 Z (a-b) 2X67 menet 0 0,4 Z (c-d, d-e) Cmindkét tekercs párhu~mos szállal van tekercsel ve)
Nagyfeszültségű
'lszcillátor: (44. ábra)
14 menet 0 0,6 ?.
primer
(c-d)
visszacsatoló szekunder
18 menet 0 0,35 Z (d-e) 14 menet 0 0,15 s. z. (a-b) !50 menet 0 0,15 s. 7. (f-g)
a~~
b~l l
'o---.1 l l
~o---~·l
e
o-----'1
'---.o.
44. Abra. Gullivox nagyfeszültSé&ii oszelllátor
Kimenötranszformátor ,,B,, végfok: (45. ábra)
2 X Iö-4 menet 0 0,6 Z (d-b, b-e) 2 X 26 menet 0 0,6 Z (a~d, e-c)
(párhuzamos szállal
• tek~~~lve}
D "o-~-o (J
• -o---
l
o - -. .
45. ábra. Gullivox kl~enőtranszfo~má.tor "B" végfok
ENisJtwdít6 transzformátor ,,B,, végfok:
102 menet 0 0,4 Z
(46. ábPa)
(a-b)
259 .menet 0 0,4 Z {c-d)
2 X 110 menet 0 0,45 Z (e-f, f-g)
(párhuzamos szállal
::=~ o
o---
teker~elve)
.
d o----
48. ábra. Gnllivox fázisfordító transzformátor "B" végfok
50
\
Kf transzform4tor l-Il.: (47. ábra)
230 menet
(A-b) ~JO rntnot
0
9
0 t
Y< 0,0·5
s. ~drat ,.
x 0,00 .. IOdrat
" ·4>
(48. ábra)
105 menet 0 9 X 0,05 s. sodra~ (a-b)
.llta141P41rtt~lt:
how\lh\lll4m
Kf szív9tekercs:
317 menet 0 0,1 •· z. 18 menet 0 Ori Z
röviP!lullAm OB.INrilhitM
tekeTcsek: ~
95 menet f2J (),1
hosszúhullám középhullám (h(l8Uabbft6)
s. z. 25 menet 0 0,10 s. ~~
rövidhuu.m
21 m~et ~ Q,S
•
Z
TB 651 autóbuszddió
'
t1yártó cég: Székesfehérvári Finommechanikai V. Gyártás időpontj a : 1964-től A TR 651 autóbuszrádió, a TR 65 típusú szem élygépkocsi-rádió és a Mikivox tranzisztoros erösítő k ombmációjából született. K apcsoJási rajzát a 49. ábra mutatja. F elé pítés tekintetéb en lén yegeb en azon os a Gullivox autóbuszrádióval. Ez az autóbuszrádió azonba n t eljesen tranzisztorizált kivitelű.
A vevőrész és a nagyt.eljesítményű erősítőrész egymás fölé van építve, am elyek et oldalp ánt ok tartanak egybe. Közös előlap egészíti ki a készülék et, amelyen el vanna k h elyezve a z összes kezelő szervek. A TR 651-es k észülék nyomtatott áramkörrel készült és 14 db tranzisztorral működik. Két végfokozat leh etövé teszi, hogy egymástól teljesen függe tlenül működjék a z ellenőrzö (l db) hangszóró és a térhangosító h a ngszórók {4 db). Az előlapon felül h elyezkednek el az ellenőrző ha ngszóró szabályozó szervei. Bal oldalt a ki-be kapcsaló gomb, am ely egyúttal a hangerőszabályozást is végzi. A j obb old ali gomb az állomáskereső. A k ét for gatógomb között vannak a hullámváltó nyomógombok [hosszú (L), k özép {M) és rövidhullám (K)]. Az előlap alsó részén a nagyteljesítményű végf okozat kezelő szervei találhatók. A bal oldali a k i-be kapcsaló és hangerőszabá52
'
\
lyozó, a jobb oldali a hangszínszabályozó gomb. A két forgatógomb között van a bekapcsoló állapotot jelző színes izzó és a mikrofcmesatlakozó aljzat. · A mikrofon csatlakoztatása után, a mikrofon nyelén elhelyezett kapcsolóval lehet rádióvétel vagy mikrofon üzemmódot kapcsolni. A hangszóró-csatlakozás a készülék hátoldalán elhelyezett kilógó szorító-kapcsok útján történik, 4 db 4 Q impedanciájú hangszórőt sorbakötve kell hozzákapcsolni. A tápfeszültség csatlakozó a készülék bal oldalán jön ki. •
Múszaki adatok
Tápfeszültség: Aramfelvétel:
12,6 V a gépjármii akkumulátoráról
Hullámsávok:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
Tranzisztorok:
9 db Tungsram ~ 5 db Toshiba tranzisztor: oc 1070, oc 1072, p 6, 2 oc 1016, 2 p 6, P 13 A, OC 1016 3X2 SA 58, 2X2 SB 26
Diódák:
2 X OA 1160 Tungsram germániumdióda
Tükörszelektivitás.
hosszúhullám középhullám rövidhullám
Kf érzékenység:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
max. 2,8 A (mindkét fokozat teljesen kivezérelve) 150 ... 295 kHz 500 ... 1630 kHz 5,8 . . . 10,0 MHz
x
Hangolt körök száma:
7
JCözépfrekve~a:
470 kHz
x
nem rosszabb mint 40 dB nem rosszabb mint 30 dB ne~ rosszabb mint 60 dP jobb mint 40 dB jobb mint 30 dB jobb mint 60 dP
HangfreTcvenciá~
érzékenység:
· az "A" végfokozatnál a hangerőszabályozó potendóméter melegpontjáról mérve, \OOO Hz-en, 5 !J-os müterhelésen vizsgálva, 50 m W -os kimenőteljesi t-
rn~yre
vonatkoztatva
min. 5 1p.V· a "B"~ végfokozatná1 mikrofonbemenetről vlzsgMva, 1006 Hz-en, 16 lJ -PS műterheléssel, maximá.liaan felCMr.
várt hangerőszabályozó állásnál, ha.n•n. mély állásban, 8 W kim~nőtelj~ítm.ényhez 18 lllV
tartozik
Hqngfrekven.cias
átvitel:
az
~,A" ~gfokozatnál
Hz ... 3,8 kHz-ig 3 dB-es ~ kHz~ mod\lláló frekvenciával, 5 Q -os müterheléssel mérve, 50 m W kimenőteljesítményt beállltva)
(190
a "a"
végfok.o~tnÁl
90 ... l O OOO a:~..-is 3 dB-es eséssei (h~ng színszabályQ~ vágott mély állásb~) . Hijni!" erőszabályo:z;ó maxim~lisan felcsavart áll~s ban. A k~rnenőteljellítmény 2,7 W-ra beállitva, 1000 Hz-en mérv:e, ami 0 dB állásnak ·felel ~ . ··· Hangf-re'kvenciás teljesítmény:
a~
".tV'
~gfoko~tnil
mi~.
3 W a "B" végfokozatnál
min. 8 w (5, ill. 16 JJ-()6 materhelést alkalmazva, lOOG
Hz-en mérve
too/o-os
megengedett torzítás
me llett) Ráiliqfre~v~
érzékenység:
50 m W kimenőteljesítményre v-onatkoztatva, 5 Q -os műterhelésen mérve, a a~abv4ny~ autó műantennával csatlakozva a beJneRe". ten (0,2-szeres ~zorzóval · sz~olva) hosszúhullám jobb mint 35 pV középhullám jobb mint 26 pV rovidhullám jobb mint 20 pV
Zajh(lt&olt érzé~nys~g:
'·
20. dl3 jelZzaj
~ny
mellett 50 mW ldme-
\
n&telj~ftményFe von~tkoztatva:
hosszúhullám középhullám rövidhullám
jobb mint 80 pV jobb mint 30 pV jobb mint 50 pV
önműködő erösíté~~abályozás
Az
hatásossága; ..
10 dB kimeneti szintváltozáshoz pün. 40 dB bemeneti szintváltozás tartozik
Teljes szelek~~v~~:
3 dB csillapításhoz tartozá sáv~~essé~ min. 3 kHz Q kHz-es e1hangoláshoz ta~ csillapítás min. 35 dB
A
Kimenő impeda~ia:
~,A"
végfoknál 5 Q "B" v égfoknál 16 D
Mért~t~k:
17a
~.
Súly:
4 kg
~ ~
Hangolás áttétele:
1:3
.
'·
x 150 x 208 mm
Tekercs
"
adato~
Kimenő
transzjcrrmátor
"A" végfok: (50. ábra) f
2 X 17 menet 0 0,4 Z (h-i, i-j) 2 X 60 menet 0 0,4 Z (c-d, d-e)
2 X 56 menet 0 0,4 Z (b-c, e-f) 2X71 menet 0 0,3 Z (a-b, f-g) (párhuzamos szállal tekercselvel
Fázisfordító trqnszjonnátor "A'' végfok: (5\. 49ra)
primer
400 menet 0 0,15 Z (a-b) 100 menet 0 0,15 Z • (c-d) 55
szekunder
2 X 200 menet 0 0,25 Z (e--f, f-g)
(párhummas szállal tekercselve) •
·--
·~-
'o---
::~
t o---
se.
ábra. TR 651
51. ábra. TR 651 fázisfordító transzformátor "A" végfok
kimBenötranszformBátor "A.. végfok
Kimenötranszformátor "B" végfok: (52: ~bra)
2 X 104 menet 0 0,6 Z (d-b, 1>--e)
2 X 26 menet 0 0,6 Z (a-d, e-c)
(párhuzámos szá11al tekercselve)
Fázisfordító transzformátor "H' végfok:
102 menet 0 0,4 Z
(53. ábra)
(a-·b)
259 menet 0 0,4 Z (c-d)
2 X 110 menet
0
0,45 Z
(e-f, f-g)
(párhuzamos szá11al tekercselve)
· Kf transzformátor I-II.: (54. ábra)
"A" tekercs 105 menet 0 9 )( 0,05 sodrat (ki-Vt)
"B" tekercs 105 menet 0 9 X 0,05 sodrat (kz-1) 98 manet (l-v2) 7 menet
53. ábra. TR 651 fázisfordító transzformátor "B" végfok
52. ábra. TR 651 kimenőtranszformátor
"'B" végfok
55. ábra. TR 651 kl kanszformátor ru
54. ábra. TR 651 kl transzformátor I-D
Kf transzformátO' Ill.: (55. ábra)
"A" tekercs 75 menet 0
Ckt - Vt) ,,B" tekercs 16 menet 0 Ck2 -v 2)
Kf szív6tekercs:
9 X 0,05 sodrat 9 X 0,05 sodrat :
2 X 235 menet 0 0,1 ZS
(56. ábra)
Modulátortekercsek:
hosszúhullám (57. ábra)
középhullám (58. ábra)
antennatekercs 800 menet 0 0,06 Z rezgőkörl tekercs 450 menet 0 0,1 ZS leágazás bázisnak 410 menetnél antenna tekercs 250 menet 0 0,1 ZS 57
'
:J6. ábra. TR 651 kl szív6teketw
f)akelit'
S'7. ábra. TR 651 hosszúhullá;ID.Ú modul,tor ~-es
,___~
v
..."_--= v
"'=t=~::?58. ábra. TR 651 középhullilll6 modulátor kkerea
k
59. ábra. TR 651 - rövidhullám6 Qlodulátor tekercs re;zgőköri
tekercs
150 menet 0 0,1 ZS leágazás bázisnak 135 menetnél l db félfazékvasmag! rövidhullám (59. ábra)
ante nnatekercs 50 menet 0 0,1 ZS rezgőkörl te~ercs
58
1
:~
18,ft 1'\'ienet 0 0,3 Z leágazás bázisnak 2,25 menetnél
Oszcillátor
tekercsek:
;
hosszt1hu.nAm (60. ábra)
csatolótekercs 13 menet 0 0,1 ZS rezgőkörl tekercs l '72 menet 0 0,1 ZS 170 menetnél leágaz4$ emitternek l db félfazékvasmag!
ri$vldhu114m
csatolótekercs S menet 0 0,18 ZS rezg6köri tekercs Ul menet 0 0,3 Z emitterköli tekercs 2 X 2 menet 0 0,18 ~
.
r
1
i.
v
"
ledg,
•
11. 4bra. TR 65 nagytrekvenclás, 1711JtásfoJtótekercs
60. ábra. TR 651 bosszúhullámú
oszcillátor tekercs
IU.di6frfllcvt~ Y'I/Vitásfojt6te~rcs;!
(61! ábra}
40 menet 0 0,1 ZS csatolótekercs 10 menet 0 0,1 2'.5 rezgő)töri teker<;S 104 menet 0 0,1 ZS leágazás az emittemeJ 100 menetnél
középliullám
•
58
..
Mikivox autóbusz mikrofonerösító
Gyártó cég: Székesfehérvári Finommechanikai
V~
'
Gyártási időszak: 1960- 64. A Mikivox tranzisztoros mikrofonerősítő a Fővárosi Autóbusz Üzem céljaira került kidolgozásra, a váro~i autóbuszokban a kalauzok munkájának m egkönnyítésére. Az el5ő időszakban 5 W-os kimenőteljesítménnyel készült TE 80/30 Siemens v égtranzisztorok felhasználásával, de igen rövid idő alatt áttértek a 8 ... 10 W-os végfokozattal dolgozó kivitel gyártására, amelynél 2 SB 26 Toshiba tranzisztorokat alkalmaztak. A legutóbbi időben pedig az addig huzalozott alaplapot nyomtatott dramkörű alaplapokkal cser élték fel. · A Mikivox erősítő egyébként hattranzisztoros, 12 V-os akkumulátorról miiködő hangerősítő berendezés. Kapcsolási rajzát a 62.
ábra mutatja . Rendkívül kis méretei miatt bárhol könnyen elhelyezhető. A fémdobozon elhelyezett krómozott díszelőlapon vannak a kezelógombok. A bal oldali forgatógomb a ki-be kapcsolásra és hangerőszabályozásra, a jobb oldali forgatógomb pedig a hangszínszabályozásra szolgál. A k ét forgatógomb között helyezkedik el a mikrofon csatlakozóhüvely és egy színes jelzőizzó, amely a bekapcsolt állapotot jelzi. · A készülék hátlapján található a hangszóró-csatlakozó. A biztosító a tápfeszültség csatlakozó bak elit hüvelyében van elhelyezve, 80
mely a készülék bal oldalán jön ki. A tápvezeték másik ága a külsó fémburkolathoz kötendő. ·· Mfiszaki adatok
Tápfeszültség:
12,6 V a gépjármíi akkumulátoráról táplálva
Aram felvétel:
jel nélkül kb. 0,3 A kivezérelve kb. 2,0 A
Hangjrekvenciás érzékenység:
HangjTekvenciá$ átvitel:
mikrofon :_ bemenetről vizsgálva 1000 Hz-en, 16 Q -os műterhelés alkalmazásával, maximálisan felcsavart bángerőszabályozó állásnál, hangszínszabályozó mély állásban 0,5 W kimenőteljesítményhez 3,5 mV; 8,0 W kimenőteljesítményhez 18,0 m V érzékenység tartozik 90 Hz ... 16 OOO Hz-ig 3 dB eséssei (hang-
színszabályozó "széles" állásban) 500 ••• 10 OOO Hz-ig 3 dB eséssei (hangszínszabályozó "vágott mély" állásban) hangerőszabályozó potencióméter maximálisan felcsavart állásban, a kimenőteljesít mény 1000 Hz.-en 2,7 W, ami O dB szintnek felel meg
HangjTekvenciás teljesítmény:
'\ TranzisztOTok:
min. 8 w 16 Q-os műterhelésen és 1000 Hz-en mérve 10°/0 -os megengedett torzítás mellett
4 db Tungsram és 2 db Toshiba tranzisztor: 2 X P 6, P 13 A, OC 1016 és 2 X 2 SB· 26 (korábbi készüléktípusoknál ' 2 SB 26 Toshiba tranzisztorok helyett TF 80/30 Siemens tranzisztorokat alkalmaztak)
Méretek:
156 X 130 X 86 mm
Súly:
1,75 kg
•
Kimenő
transzformátor: (63. ábra)
2 X 104 menet 0 0,6 Z (d-b, b-e)
2 X 26 menet 0 0,6 ~ (a-d, e-c)
(párhuzamos szállal tekercselve) Fázisfordító transzformátor~
(64. ábra)
102 menet 0 0,4 Z (a-b) 259 menet 0 0,4 Z (c-......q)
· 2 X 11.0 menet 0 0,45
z
(tih-f, f-g) (párhuzamo&~
szállal tekercselve)
~o---
63. ábra. Mikivox· kimen6transzformátor
64. ábra. Mikivox fázisfordító transzformátor
RF1' ,,Berlin" A 100
Gyártó cég: VEB Stem-Radio, BeTlin,
Német Demokratikus Köztársaság A nyelctranzisztoros készülék egyetlen fémdobozban helyezkedik et 6 vagy 12 V-os akkumulátor táplálással egyaránt mftköd;k. Kapcsalási rajza a 65. ábrán látható. A készülék wlar.itásának áji. kapcsol484 ~ükség esetén, a fedőlap lAwétele után kft tolóléc elmozdí~át-Wl
töJ1énhel
A "Berlin" A 100 típusú autórádió két .hullámsávon működik, hosszú- és középhullámon. A hullámváltá$ az elölapon l~ő (l 1 skálaüveg alatt elhelyezett cs~kapcsoló jobbra, ill. balra tolásával történik. A két forgatógomb közill a baloldali a ki-be ka~so.. lásra és hangerőszabályozásTa szolgál, a jobb oldali az állomáskereső forgatógomb. A készülékhez csatlako~atható egy ún. camping ha.ngs:róré iB, amelynek a ho~apcsolásáv.ijl a gépkocsiba beépített ~ aute>tnUtikusan leko.pcsol6dik. A készülék háromszoros induktív hangolású. Az. an~l)l menet úgy van kialakitva, hogy 50 ... BO pF kapacitású ~kim~ illeszthető. Ezen határok között a bemenet kapacitása változtatható egy trimmer konde~átor elforgatásával, amelyhez egy Cllavaa. húzó segítségével könnyen hozzáférhetünk..
A "Berlin" A 100 autórádiónál nyomtatott áramköröket alkalmaztak, és kiképzésénél fogva kisebb égységekre szétszerelhetó, ami szerviz esetén igen na gy könnyebbséget jelent. Ez a.Z autórádió az utóbbi időben importált Wartburg szemé!,_ gépkocsikban tal~ható beépítve. Múszaki adatok
Tápfeszültség:
6,3 V vagy 12,6 V átkapcsolhatóan a gépkocsi akkumulátoráról táplálva. (Polaritás ugyancsak átkapcsolható) ·
Aramfelvétel:
6,3 V-nál max. 1,0 A 12,6 V-nál max. 0,75 A
Tranzisztorok és diódák: Hangolt körök száma:
...
Nagyfrekvenciás érzékenység: Zajkorlátolt NF érzékenység:
Nagyfrekvenciás sávszélesség:
65. számú ábrán jelölve középhullámon hosszúhullámon
5 fix és 3 hangolható 5 fix és 2 hangolható .
hosszúhullámon ·középhullámon
jobb rnint 15 pV jobb rnint 6 p,V
l
10 dB jel/ zaj viszony mellett középhullámon jobb rnint 30 pV hosszúhullámon jobb mint 20 pV 600 kHz-en rnérve kb. 4 kHz (középhullámon)
Szelektivitás:
600 kHz-en m érve jobb mint 45 dB (középhullámon)
Középfrekvencia:
455 kHz
Tükörszelektivitás:
hosszúhullámon középhullámon
Hangfrekvenciás. . . kimenöteljesítmény: . min. 2,5 W Méretek:
185 X 130 X 70 rnm
Súlti:
kb. 2 kg
jobb mint 60 dB jobb rnint 80 dB
A~17
típusú Moszkvics-Volga autórádió
Az "A~17" típusú autórádió hatcsöves, két hullámsávos készülék. KaJ?CSOlási rajzát a 66. ábrán láthatjuk. Két részből áll: a vevőrészből és az áramellátó részbőL Mindkét rész külön fémdobozban van elhelyezve és egy négyeres árnyékolt kábel köti őket össze egymással. A .hangszóró és az antenna számára egy-egy koaxiális csatlakozó hüvely van a készüléken kiképezve. Az áramellátó rész kétféle kivitelben készült: vibrátoros és transzverteres (tranzisztor oszcillátor kapcsolásban) megoldással. A készülék fémtestére a Ininusz polaritás van kötve. A készülék előlapján található a skála, két forgatógomb és két nyomó- gomb. A bal oldali forgatógomb a ki-be kapcsolásra és hanRerő szabályozásra, a jobb oldali forgatógomb az állomás beállításra szolgál, közöttük van elhelyezve a két nyomógomb. A két nyomógomb közill az egyik a hosszúhullám, a másik a középhullám kapcsotását teszi lehetövé. A nyomógombokkal egyegy állomás automatikus kapcsolAsát is meg lehet oldani. Egy-egy nyomógomb kihúzott állapotban lehetövé teszi egy kívánság szerinti állomás beállítását, majd a gombot alapállásba visszanyomva• . ennek megnyomásakor mindig az előre beállitott állomás jelent-
kezik. •
Vibrálot WA -1'1.8
Jzelén eweniront;lfó
ABC-80·260
Ile
nl. fojtó
6'7. ábra. A l
:5
.Autórtdiók adatal
• 17 vibrátoros áramellátó egység
ü-101 Szelén tf}fJenvontj/to - - - - - - - - - . , . - - - - . . AIJC... 80-260
P4S
+
...
f 10)1
~·
""
tOp
... .
nl E.ojtó
él Abra. A - i 1
trauzvederes iramellátó et,-séc . Áz alkalmazott skála lineáris beosztású. A csövek cseréje htt%tll gyart?hányú csövekkel nem minden esetben lehetséges közvetZéniiJJ · legtöbb esetben átalakításokat, ill. foglalatcserét kell alkalmazni. Eppen ezért összehasonlító csőtáblázatot közlünk. Ugyancsak közöljük az áramellátó rész vibrátoros (67. ábra) és transzverteres (68. ábra) megoldásának kapcsolási vázlatát is, valamint az alkalmazott s.z;ovjet típusú csövek bekötési táblázatát ts. Mtiszakl adatok Tápfeszül~s~g:
i2,6 V a gepkoesi akkumúiátoráról táplálva
Aramíei'lJéteZ: Polaritás:
kb. 3,3 A negativ pólus a készülék fémtestéri hosszúhullám 150 • . • 419 kHz középhullám 520 ... 1600 kHz
Hullámscivok:
Hangfrekvenciás kimenőtel;esítmény:
2,5 W 1000 Hz-en rnérve, lOOfö-os dett torzítás mellett
Középfrekvencia:
465 kHz
m~e
'
'
l ll t4K F
WA:.tf..l
~ y~
lcórep u,
of tek..
f4: ~~t~tgtfffJ>4, ié. Csövek: Tranzisztor: (transzverteres. megoldás ese~) Hangolás: Nagyfrekvencilb érzékenység:
~ i\ ;.:..;,
fi
~l8N!Ií
! !9( 8 g 4 rt,
s rt
2
títi
i~
n
rit*
a M1 li; 8 I l
í n,
n, r
har~zörbs Vtínillil~~ inlno~t~ . ' ' &UlláiflM\Y.tit . J·~; hil!nt
tnW
kimenötéij~timényre
a .ó
Tükörszelektivitás:
mindkét sávon jobb, mint 28 dB Csőegyenérték
. -
cső
szám
5*
müködése él6er&Itő
l
NF
2
Ketrer~·
a
lá
4
Egyenirányító
5
Hf
6
Végcső
er<&só erősítő
táblázat ..
Szovjet ti pue
6K4n
6A
oo p,v ' oo
'tohtrtkozta.tva
KimenőimpedafU:ia:
Cső-
6 H 2 ll;
-
Amerikai t1pus
-
é BA 8
tn
l
Európai tipus
- .. EFH
ECH:
st
sk 4 n
6 nA~
EP~$
6 X 20 6 H 20
6 AL 5
EAA ~t
6 ii
14
It
.
Ete 83 •
.
EL 84 ~
~
x:
~
GépjánoGantennák Az autórádió jó milködésén ek egyik igen fontos eszköze a bem enetre megfelelően illeszkedő antenna. Erre a célra általában teleszkóp rendszerű botantennákat alkalmaznak. Magya rországon jelenleg három különböző típusú teleszkóp antennát gyártanak üzemszerűen.
A következőkben ismertetjük a három antenna típus legfon-
tosabb
jellemzőit.
AU-I tipus
Gyártó cég: Villtesz Km Négy egyforma hosszúságú, teleszk6pszeraen összetolható elemből
áll, amelyek össze tolt állapotban egy fém t okban helyezkednek el Ez a tok a gépkocsi sárhányójába süllyeszthető. A tok felső részéből vezet ki az árnyékolt antennakábel, a végén csatlakozó dugóval.
Méretek: teljesen összetolt állapotban
430 mm teljesen kihúzott álla potban 1640 mm
Teleszkóp tagok száma: 4 db. 18
AU-D tfpas
•
Gyártó cég: Vültesz Ktsz A teleszkóp tagok azonosak az AU-I tfpusú antenna teleszkóp tagjaival, azonban a legnagyobb átmérőj'll tag végén egy rollanyag "gomb" helyezkedik el, amelyet a gépjá·,.mű karosszériájának oldalfalára lehet felszerelni. Ide csatlakoztatható az árnyékolt kábel is. Altalában autóbusz-antennaként alkalmazzAk. MéTetek: teljesen összetolt állapotban 410 mm teljesen kihúzott állapotban 1310 m.m Telesz"Mp tagok száma: 4 db.
Ablak antenna Gyártó cég: Híradótechnikai Vállalat, Budapest Az antenna, tartókengyelénél fogva a gépkocsi ablakának a szélére szerelhetö fel könnyen és onnan bármikor ugyanúgy eltávolítható. A gépjármű karosszériáján semminemű mechanikai beavat-
kozásra nincs szükség. Méretek: teljesen összetolt állapotban 250 mm teljesen kihúzott állapotban 1000 mrn A teleszkóp tagok száma: 7 db. • 69
Autórádlók zavarelhárítása A gépjárm1lvekben alkalmazott rádiókészülékeknek, a sajátoo körülményeknél fogva sokkal mostohább viszonyok között kell ·kielégítö vételt biztositani, mint bármely más rádiókészüléknek. A rádió a gépkocsiban .fgen sok zavarnak van kitéve. Ugyanakkor korlátozott méretű antenna áll rendelkezésre, és mégis távoli adók vételét is lehetövé kell tennie. Ezt viszont kizárólag egy érzékeny készülékkel lehet csak elérni. Dyenformán a zavarok is hatványozott formában jelentkeznek. A készülék jó működése nagymértékbe~ függ a zavarszúrés gondos elvégzésétöl, mert rosszul, hanyagul elvégzett zavarelhárítás, a legjobb készülék esetében is a vételt teljesen élvezhetetlenné teheti. A következökben fel kivánjuk hfvni a figyelmet néhány olyan fontos problémára, a.melyet feltétlenül szem előtt kell tartani az autórádiók gépkocsiba való beépítésénél, ill. a zavarszűrés elvég- . zésénél. A zavarszűrést tulajdonképpen már a rádiónak a gépkocsiba történő beépítésénél el kell kezdeni: Elvben ui. a rádiót olyan helyre nem ~elyezhetjük, alíol erős zavarfelvételnek van kitéve. _ A rádióhoz vezető tápkábelt lehetőleg rövid útón k ell az akku- · mulátortól a készülékig vezetni, és több helyen rögzíteni, mert súrlódása menetközben kaparászó jellegű zörejeket okoz a készülékben. A készülék fémtestének a fémvázhoz kötését, valamint az öszszes árnyékolások testelését körültekintően kell elvégezni. Nem elég a fényesre csiszolt, festéktől, pi.Szoktól, oxidrétegtől mentesített h elyek egyszerű összekötése. A kész testelést ezután be kell lakkozni és le kell szigetelni. Az antenna vezetéket a motorházon keresztül vezetni még akkor sem szabad, ha az árnyékolt kábel, mert az erős közeli zavarhatás ez esetben is jelentkezik. Miután a beszerelésnél ezeket a szempontokat figyelembe vettük, és eszerint jártunk el, következik a tulajdonképpeni vétel za, varelhárítás. A gépjármű villamosberendezésében levő mindazon alkatrészek, amelyek üzemközben szikráznak, rádióvételi zavarokat okoznak. lgy a gyertyák, a gyújtáselosztó, a megszakító, a dinamó, a feszültségszabályozó, az indító, az ablaktörlő, a duda stb. jönnek elsősorban számításba, mint zavarhelyek, de zavarokat okozhat minden k apcsoló, hibás érintkezés, sót még a rossz testelés is. 70
Mi1).dazok a szerkezetek, amelyek a gépkocsikban súrlódnak, ugyancsak o~ozhatnak zavarokat. Fékpofák, ~págyak, meglazult alikatrészek stb. súrlódása következtében keletkező statikus villamosság erős zavarokat okozhat a vételben. A nagyfrekvenciás rezgéseket, amelyek szikrázás következt;é.. ben állnak elő, tulajdonképpen a gépkocsi villamos hálózata sugá.. rozza ki a környezetébe, elektromosan és mágnesesen egyaránt. A gépkocsi antennája felfogja ezeket a rezgéseket és bevezeti a készülékbe, de vezeték útján közvetlenül is bejuthatnak ezek a zavarok a készülékbe. Ezeknek a zavaroknak a hatósugara 50 ... 600 ' m-ig t erjedhet, attól függően, hogy motorkerékpárról vagy sze. mély-, ill teherautóról van-e szó. A zavarszúrés feladata tehát az, hogy megakadályozza a nagy.. frekvenciás r ezgéseknek egyrészt a közeltérbe és távoltérbe való kijutását, másrészt meggátolja a közvetlenül a vezetékekben tovaterjedő zavarokat. Az előbbi ellen hatásos árnyékolással védekezhetünk, amely azonban m eglehetösen drága. Bizonyos árnyékoló hatása van a gépkocsi karosszériájának is, ha az fémből van. A műanyag karoszszéria azonban ilyen szempontból egyáltalán nem já~zik szerepet. Személygépkocsikban árnyékolást csak az esetben szoktunk végezni, ha m ás módszerrel n em érünk el hatást. A vezetéken közvetlenül tovaterjedő zavarhullámok kiszürését vagy szűrőkondenzátorok közbeiktatásával tudjuk m egoldani, vagy pedig ohmos ellenállással, esetleg tekercs közbeiktatásával lefojtjuk. Néha ezek kombinációját, ún. szúrőláncot alkalmazunk. lgy erőteljesebb zavarszűrést lehet elérni. A gyújtás szekunder körében, ahol nagyfeszültségű váltakozó áram folyik, k ondenzátort nem alkalmazhatunk. Itt 10 k.Q nagy. ságrendű ellen állást iktatunk a vezetékbe. Mindezek szem előtt tartásával vesszük most sorra azokat a helyeket, ahol a gépkocsiban a zavarszűrést végre kell hajtani. Mindenekelőtt a dinamó zavarmentesítését végezzük el. A dinamó kefekivezetésére egy-egy 0,5 ... 1,0 p,F-os kondenzátort kötünk, amelynek a másik végét gondosan testeljük.· A dina mó gerjesztő vezetékét, valamint attól függően, hogy a szóbanforgó gépkocsinál a pozitív vagy a pegatív pólus van-e testelve, a másik polaritású vezetéket árnyékolt kábelből k észítjük. Ezután a. gyújt~ tekereset vesszük sorra. A gyújtótekercs két primer kivezetése és a test közé egy-egy 0,1 ...0,5 p,F-os kondenzátort kötünk. A gyújtáselosztó nagyfeszültségű bevezetéséhez egy 5 ... 10 k.Q -os ellen állást iktatunk sorba. úgynevQzett egyenes vagy hajli71
j
.. " ,
t
. . ..l
..
~
.. .
l J~~..
·.i.ff:~~..-t !..é. r:7'...
... -.
......~
,; •
.. "" ~ ' ' •' . .. .. .. ; .. ~' t : •.. ·· ~· •
' . .
\.
'
.
•
4
•
'
•
·'·
•
•
•
....
•
• -
•
;: ~ ' .. . ' '.:: p~~~~j·~~·~ • !~~ , :j.~~1t.~) .. ·- • • • ' . . . r. l\~".. .. ' o.... .. . J $.; ·~
' •·•.
·piPát. alkálma~. Mfután ezt elvégezt(lk, követkézl'lek':'i:~
'Y.Ak, amelyek . k'belvégeire egy-egy 10 ... 15 k.Q·-os ellenállást~ tészO.nk (ug}ranésak a fentebb emlitett pipák alkalmamsával)... Egyéb. ként ezeket a ~azai ipar gyártja. A legfontosabb helyek zavarszürése után, ha szükséges, zavarmentesfthetjük mindazokat a kapcsolókat (pl villogó) és kisebb motorokat (pl. ablaktörlő, antenna automatika stb.), amelyek id6szakosan ugyan, de komoly zavarokat okozhatnak a rádiókészülékben. Ezekre a helyekre általában O,f ... 1,0 pF értékű kondenzátorokat kötünk. Ezután következik az ellenőrzés. Mindenekelőtt állitsuk le a motort, kapcsoljunk ki minden elektromos berendezést Ezután kapcsoljuk be a rádiót, ha a vétel küogástalan, sercegésmentes és légkÖri zavarok sincsenek, akkor a készülék jó. Majd indí~uk el a motort és a rádiót ú gy hangoljuk, hogy állomásvétel ne legyen (üres helyre hangolunk). Ha a készülékben zavarok jelentkeznek, kikapcsoljuk a gyújtást, és ha a zavarok megszdnnek, akkor az okot a gyújtáSban kell keresni. Ha a zava-· rok továbbra is jelentkeznek, kuplungoljunk ki és a kocsit hagyjuk továQb futni. Ha a zörejek most megszűnnek, a baj a dinamóban
..
·:.;
~·
..
van. Zavart okozhatnak még a rosszul beállított fékpofák is. Ezeket utána kell állítani. Ha még ezek után is észlelünk zörejeket a készp.lékben, akkor meg kell vizsgálni magát a rádiókészüléket is, mert a rázkódás hatására, a kontakthibák is ok ozhatnak komoly zavarokat. Eze~ pedig csak a készülék gondos, alapos és szakszerü ;javitásával lehet segíteni::
'
'
·.·
:~ -~: ,~; ..
• •
• 4.
MAGYAR HONV~DELMI SPORTf?ZOVETSW
•
TARTALOMJEGYZltK Szerkeszt6: MOLNAR JANOS
76. szám
Kovács Ferenc Autórádiók adatai A szöveget ellenartzte: SELMECZI GYöRGY
Kiadja: MHS RAKOCZI LAPKIADO Felelős: Kádár Albert Müszaki felelős: Mészáros Pál Szerkesztőség :
RADIOTECHNIKA SZERKESZTOSt:GE, Budapest Vll., Dohány u. 40. A szerkesztőség vezetője Füvesi Gyula
• K észOlt 9-470 példányban, 4,5 fv C4/5) t erjedelemben. Abrák száma: 69 (lb Melléklet: 2 db 64.4409/1 Zrinyi N yomda, BudllP~ Fv.: Bolgár I .
Bevezetés • Autórádiók fejlődése Colibri 282 V értes, Bakony LUliput Gulliver TR 65FAR 1 autóbusz rádió FAR 2 autóbusz rádió FAR 21 autóbusz rádió Gullivox autóbusz rádió 'J'R 651 autóbusz rádió Mikivox autóbusz mikrofon erősítő RFT Berlin A 100 A 17 típusú Moszkvics-Volga autórádió Gépjárműantennák Autórádiók zavar elhárítása
3 4 9 12 15 20 26 34
37 39 45 52 60
63 65 68
70
..
Ara: 9,50 Fl
l NIGYIR HDlVÉDELMI
SPORTSZ0JtlS~6
SOROZAT EDDIG MEGJELENT SZÁMAI : ee. sz. Dr. FLORIAN: M.lt keD tu4D1 a r4416hul1Amok ter,led68él"Ol'l (l.tf)
61. sz. KOVACS: Trandaztoroa múszer tv bangolAshoz (4,26) 12.
u. TIBORC: Nar:yfrekvenclú tekercsek és rezgöltörök
(7,-)
63. sz. ZILLICH: Hangfrekvenelú 68 kimenő transzformátorok (6 31)) M. sz. KARPAT!: Magnetofon. k68ztUékek ,lavitáaa (ll.) (TERTA 811) (4.t0) t5. sz. GONDA: Amatör mérések (ll.) ,4,90) 66. sz. GYöRGY: Mechanlkal alka&rének és azerelvbyek ffl. sz. LENGYEL: A kis ri.dióa r6kavadúz (4,20) 88. s z. GYURKOVICS: Atalakitállok a .4v késdllékekben (I,H) " 69. sz HAZMAN- MARKUS: Tr&nzintoroa Hl- Pl erösftGt
<•.ae>
épitünk (5,6()) 70. sz. ZILLI.CH: Hálózatt transzformAtorok (S,t!O) 71. sz. FÜVESI: SzAmftauk kll (t,:ll) 72. sz. ROZSA: Tranzisztoros mflnerek épüéae (1,30) 73. az. SCHUBERT: A rádióamatör m4helye, szenzAma és felszerelése ('l,'l O) 74. sz. ROZSA-NANASI: Televizió készölékek javUisa (AT 650) ('1,70)
75. sz. KUN: Basznos tv tanácsok (7, -) 76. sz. HETl:NYINE: KGlföldt tranzlsztoros készülékek adatai (5,60) 77. sz. GYURKOVICS: Televizió készülékek javítása (Alba Begla 1.) (4,90) 78. sz. GYURKOVICS: T "'!levízió készülékek javitása (Alba Regla D.) !6,30) 79. sz. K OVACS F . A tranzisztor működése képekben l. (5,60) 80. sz. KOVACS F.: A tranzisztor működése képekben D. C5.60) 81. sz. ROZSA : Válogatott tranzisztoros kapcsolások 1. (4.90) 82. sz. R.O?:SA: Válog atott &ranzisztoroa kapcsolások U. (6,60) 83. sz. HRABAL : újabb Upusú rádiókészülékek 84. sz. HEttNYI : Televizió kislexikon 85. sz. KOVACS T.: Autórádlók adatai.
A füzetsoroza t megjel ent szám ai beszerezhetők a KISZ rádtóamatör és ezermester boltjaiban és a könyvesboltokban, vagy p ostán megrendelhetők az amatőrbolt eim é n: Budapest VI., Lenin körút 92.
t