Kovács I. József versei

Kovács I. József versei

1


Égi ajándék Mit hozott sorsom: sodródtam árban, nyűglődtem hóban mocsokban, sárban. De a becsületem az … megmaradt, valami fűt még a felszín alatt. Mert találkoztam éltető Fénnyel Merítkezem még Szépség-reménnyel. Változik minden, jő új sarjadás. A versírás nekem Élettisztulás. Ez hát a minden, vonzás, cél, erő. Magasztos fénnyel oly felemelő. Mert a versírás nemcsak szó… játék Nem csak vezeklés. Égi ajándék.

2


3


Merítem korsóm Merítem korsóm kristály-patakból, életvizéből, napsugarakból.

Szelek dalából, csillag csokorból lélek zenéből, múzsadalokból.

4


Magasztos percek

Ha majd megszólalnak bent a lélek csengettyűi, a pusztakolomp hangja harangzúgássá válik, Megzendül majd az ég is, és fénnyel harsonázik.

Hozsanna néked költészet! És én magasztos percek diadalát érzem át. Jönnek!... jönnek a versek.

5


Vigaszom szellődalokkal Az ifjúság, férfikor elszaladt, hatvan évem már mögöttem maradt. Néha-néha még megtörnek fények, mégis jönnek új és új remények. Zsongó tavaszok, forró dús nyarak, borongó őszök télre váltanak. Fehér telekben jő letisztulás, szellődalokkal pislogó parázs. Félévszázadnyi emlék-szunnyadás, varázslat nékem, verssé változás. Amíg élek, így telnek napjaim, porszem életem,…lámpás-fényeim. Most új-szellődalokra ébredek, és élhetek még újult életet. Lesz néhány tavasz, nyár, ősz tél…talán? Felmelegíthet fény és napsugár. Hogy hatvan évem immár elszaladt Igaz!... De hitem fénye megmaradt. Az árnyékkal és fénnyel életem, mind-mind versvirágokba ültetem.

6


A csend varázsa Hallgatom a csendet, a csönd szimfóniát. Mert oly jó lebegni időkapukon át. A méla csendvarázs lebegteti lelkem. Elbódítja agyam Oly jól érzem magam. Repdes fantáziám, virágra méhe száll. Csendvarázs utazás az álmok-vonatán. Elhagyom testemet, csodás a lebegés Az élmény elragad, ó kéjes révedés. Csend…ének és csend magasztos, léttudat, A szellem szárnyalása suhanó idő, lehet egy versnyomat

7


8


A változások állandóságán A magasságok s mélységek vonzanak, Mert a megismerés nagy izgalma vár. Makró és mikro világba (el)-mélyedek. Végtelen… nem tudni, hol van a határ, Mert kapaszkodik (és) összefügg (a) minden. Pontláncolatok rész és az egész, És megismerni a való-világot. Ahhoz egy emberöltő is kevés. A véges és a végtelen fogalmán, Elmeditálok sokszor… és szüntelen. A reinkarnált földi-küldetésem Hogyan kezeljem, hová is tegyem? A megismerés szüntelen folyásán, Talán bölccsé válhat majd az értelem? Porszemvilágom apró szellem-létem, Megismerése véges… (mégis végtelen) Hát így van ez, a minden… és a semmi, Viszonyítástól függ, minden untalan. Ám jól vagy rosszul megéled a sorsod Minden megszabott… ó „s bizonytalan”

9


Őszi hangulat

Bágyadt ősz-melegben révedek Az elmúlás szele már meglepett. Valami fájón békés nyugalom, Lett rajtam úrrá! Hát nem is tudom? Belenyugvás… vagy csak a pillanat? A pillanat-hangulat megragadt! Arcomra hulltak sárgult levelek. Várjatok még! Hisz én még nem megyek.

10


Nyírfaerdő Nyírfaerdő, nyírfabölcső, Nyírfadallam nyírligetben. Balalajka szól a csendben, Fehérfényű rengetegben. Nyírfateknő, nyírfakéreg, Nyírfabölcső, nyírkoporsó. Nyírligetben kopjafákon Rovásírás múltbahajló. Nyírfaerdők, nyírligetek! Északfényű sámán-léptek Dobpergésre jönnek versek Múltidéző sámán ének. Holt őseink… hol volt tájon? Nyírfaerdőn szállnak darvak. Regős-ének, sámán-ének, Jő fiai, holt Magornak. Nem tudom mi az igazság, Csak kedves a nyírfaerdő. Balalajka szól lantomban Múltidéző… múltat sejtő.

11


Busong a lelkem Busong a lelkem, borong az éden. Hová mégy ember…miért züllik népem? Korcsosult ifjak…egzaltált lelkek, Elferdült vágyak… - bevallom, félek. Félek és féltelek (kis) Magyarország. Mely erők mozgatják népemnek sorsát? Európában az elhigításban Busong a lelkem mély lélekfohászban. Istenhez szólok, a népemhez szólok. Csak verselő vagyok, nem vagyok szónok. Segítse Isten a lelkében népem, Hogy fennmaradjon még új ezeréven!

12


Szelíd szavakkal Ma már csak szelíd szavakkal, Szólok és intelek…ember! Elmúltak harsogásaim, Lassan rámköszönt december. Talán van foganatja még, A tisztító lanyhuló szónak? Keresd a szavak értelmét! Nyissál zöld utat a jónak! Szelíd szavakkal mondom én, Gondolkozz el néha óh, ember! Fontold meg jól mit is csinálsz! Mert néked és eljő (egyszer) december

13


Mulatnak az istenek Sziklabércek fény-csúcsain felhők felett ott leszek. Zengőn csendül hárfa-dallam mulatnak az Istenek. Múzsacsókkal ihletéssel Parnasszusra felmegyek. Sziklabércek tetejében felhők felett ott leszek. Lantpengetve énekelve mondok földi verseket. Üdvözölnek, köszöntenek engemet az Istenek. Versdalaim zengnek fényben mulatnak az Istenek Versben élek földön, égen, segítnek az Istenek Parnasszusról felhők közül aláhull sok versvirág. Sziromhullás rímharmattal, szépüljön meg a Világ.

14


15


Természetképek A zöld fenyő kontúrjai csúcsán a kék ég s a zöld is egyben áll. Bárányfelhők ballagnak a képbe, és a kompozíció összeáll. A fény s az árnyék, csak úgy játszik, a vibrálással új képet teremt. Dördül az ég… megvillan egy villám, természetképek és a klipp pereg.

Bízom még Hús-vér magányom gyakran még tombol, , mert felbőszít a csalfa rút világ Tövis-babérkoszorúm már lángol, de bízom benne vannak még csodák. Busongom porban… tobzódom fényben, Szellemvibrálásom még fényt teremt. Rőt üstökén megragadom sorsom, vigyázom múltam, … félem a jelent. Néma duhajság -, bent még forr a katlan. Derült arc mögül kél villámcsapás. De Istenem tán megérti a harcom? -és nem emészt el a nagy lángolásLehetnék már csöndes, békés ember. Köszöntenek, mint jó kolduskirályt. Tűzzsarátként tobzódnak jel versek. Hatvan esztendőm még-még felkiált!

16


Megkoppan gondolattal (hangulatvers) Eső koppan a köveken, A háztetőn az ereszen. Csöpög, csordul, zuhogni kezd, Magához vonz, el nem ereszt, A víz, a zaj, a hangulat. Ablakomat csak verdesi, Borongásomat meglesi. Zuhanok sötétlő éjbe, Feszít vágyaim keresztje, A szürkeségtől félek én. Borongós lett-e költemény Álomúton csillagremény? Lassan oldódik magányom, Zuhanok időzónákon (át) Magamat újra megtalálni.

17


Végső soron Süvölt a gond, mert vad szelek szaggatnak Egy lidérces álom újra visszatér Sorstüzekkel… sortüzekkel játszom. Hatvan év múltam lassan már regény. Szenvedélyek s az átkozott szerelmek, sokszor dúlták fel a lélek-fénymagányt. Vétkeimért téptek szenvedések, de megtaláltam én Jézus-királyt. Stációim is versekkel kiverve, pedig csak ember… s nem Isten vagyok Megváltanak mégis csak a versek, mert végső soron én költő vagyok.

18


Kérdéses kérdések (bizonytalanság) Tér és idő is esküszik ellenem, Szűkül a tér az időm sem végtelen, Vagy tágul a tér? ... A szellem végtelen! Mi hát az igazság? – kérdem kénytelen. Ki dönti el? Hogy mi az és meddig ér? Hogy mi jó, hogy mi rossz? Mennyi mennyit ér? Hogy én ki vagyok? – és ki nem is vagyok? Hogy értékeim aprócskák, vagy nagyok? Mindezt igazán nem tudom most… vagy már? Lehetek zseni… vagy éppen nagy szamár? Nem tudom? … pedig ideje lenne már. Örök tanuló vagyok én… vagy tanár? - Valami van- s az a viszonyítás – - Eldönti majd a múlt- életrehívás?

19


Álomtorzó Álmomban kitekintettem álmaim ablakán: a szelíd trabant harckocsi lett, az aszfalt felett elszabadult a dzsungel tűzáradat… a madarak rakétákká, a bogarak tűzgolyókká váltak …álltak lángoló keresztek. Be kell csukni ablakaim…! Félek! .. felébredek, az ébrenlét is fáj nincs biztonságom.

20


21


Múltbanézőn „Ülök a szobámban, csendben egyedül” az utcán kinn a hideg szél seper. Ábrándozom és nosztalgiázom, szőke haj lebben ajkad vér-eper. Rámtör a múlt vad gigász erővel ábrándok útján, most itt vagy velem. Szendergő álom elmélyedés ez, menekülés mert űz a félelem. Félek nem találom ellobbant lángom. Hatvankét évem nem feltételez A múltba ások – (kétségekkel) vágyón Háztetőn megcsörren egy bádoglemez. Csak a szél játszik sírón orgonázva, s az őszi eső fájón permetez.

22


Aranyport hintek

Gondolataim jobbak, nemesebbek lehetnek általad … mert szeretlek. Mások szemében én – jajj eretnek! – – megtagadok mindent, mert szeretlek – Megtisztít az érzés … ( ó tisztátalant) Elvakultan… mégis tisztán látok. Köszönöm Néked e kéjes borzongást, -nem érdekelnek régi lányokNappalom s éjjelem a Tiéd, tündérkert pázsitján Veled járok, Rózsanyoszolyón szeretve hálok, Veled… Veled és mindig csak Veled, Érted én minden próbát kiállok, aranyport hintek eléd s virágot.

23


Búcsúszonett ( csillaggá váltál, jó Anyám ) Este van, felkél a Hold a domb mögött, sötétre festi mind a zöldet. Szemeimbe egy-egy könnycsepp költözött, Anyám halotti lepelbe öltözött. Beborít mindent a fekete fátyol, a lelkem remeg és úgy sajog. Új csillag ragyog ott távol az égen, és rám mosolyog: „Fiam, veled vagyok!” Búcsúzunk sírodnál könnyeink ontva, mert csillaggá váltál, drága jó Anyánk. Szeretett fényed ránk ragyog az égről Te vársz reánk a fények erdejéből – a lélek útjain most is Veled vagyok –, s vigyázzák léptünk szárnyas angyalok.

24


Hajnali ébredés A hajnali fényben néztem arcodat Rózsákat varázsolt reá az álom Ajkad kelyhének bíborán vágy dalolt, Ölelve csókollak, most szép virágom. Csöndes ébredés hajnali-fényben, Boldogság leng most a kisszobában. Szerelmi vágyaim egy új ébredés Dalol az élet e versvilágban. Virággal köszöntelek … a verssel, Ajkadról loptam hajnali széllel. Visszaadom Neked szeretettel Az ébredés mámorát a fényben.

25


Őszutó

Ballag az ősz is, eloson, ökörnyált hord a szél. az üszkös gallyak végein busongva elzenél. A bágyadt napsugár meleg simogat … hunyorgat és rozsdabarna verte ki szárát a hunyornak. Siratja mind a víg nyarat a beérő termést, a pompás sárguló fákat. Már hajnalonként fagy motoz, várjuk a téli-csodákat. Fehérlik bársonya a dérnek.

26


Gemenc

A vadon szava megihletett, Az őstermészet csodás világa. Gemenc, az erdő a vadvizek, Ártéri rétek ezer szép virága. Itt béke van, egyensúly-élet, Leköt lenyűgöz vonz a természet. A nagy palettán színözön varázs, Csókra késztet-édes igézet. Szarvas csapat, tehenek, borjak, Vezérbika bődül, orgonázik. Őszi erdőn pezseg az élet, Zenél a lelkem a versem bokázik.

27


Ablakot nyitok a fénynek Ablakot nyitok a fénynek. Ragyogjék fel a szellem szabadság! Lelkemet és a testemet, A teremtő fény járja át. Szóvarázzsal „csodát teszek”, Írássá válik az ihlet. Verssel köszöntöm az Istent Az embert a világot… mindent.

28


SMOG A szivarfák felett enyhe füst kereng Mélyet tüdőzik, kojtol a lélek.

Nyárutó vége van, vad kánikula. Hőségtől smogtól bevallom félek.

Sugárzó aszfalt bitumen szaga, erjedt gyümölcsök kábítnak egyre.

Smog-szmoking fullasztja izzadt testemet. Várom, hogy jöjjön az enyhítő este.

29


Sortüzek Gyermekként… az ’56 ősze megcsapott: Októberi viharban tankok, és katonák, Kamaszok fegyverrel, és lehulló csillagok. Emlékeimben élnek,… lőporfüst kavarog.

Nemzeti zászlónk alatt, imádság, fohász, Szózat a néphez… himnuszt énekelve együtt dobban szívünk, most is kiver a láz, mert végigsöpörtek sortüzek…gyász, gyász.

Gyermekkoromban megcsapott a halál szele, Véres volt a föld, az őszi fák levele. November… arcomra egy könnycsepp ráfagyott. Halottak… virágok, véres krizantémok.

Temetők csendje, kopjafák és sírhalmok! A gyászom megmaradt,… éveim rohantok De én nem felejtek,… Nem felejthetek! Fülembe csattognak még a gyilkos sortüzek!

30


31


Október végén

Már csípősek a hajnalok, pilléznek csendben a vizek Vitustáncot járva hullnak barnuló, zörgő levelek. Ködben úsznak a hajnalok didergőn, deres lett a táj. Őszirózsák, krizanténok szirma hull,… emlékezem s fáj! A virágoskertben álltam, dermedten, némán remegve. Apámnak vörös vére hullt krizantémokra csepegve. A kerti padon ott feküdt vérben … halkan énekelve „Kossuth Lajos azt izente elfogyott a regimentje” Ott voltam akkor én … gyermek, s szemébe néztem a halálnak Anyám csendesen zokogott, fogta a kezét Apámnak. Megmarad örökre e kép, Felugatnak a sortüzek. Október! … én nem felejtek! Égetik lelkem mécsesek.

32


Vidratánc Holdfényes nyári hajnalon a vidravár ajtaja nyitva. Kalandot keresni indult el, kis kócos Lutra, a vidra.

Csodás az éj: Hold, csillagok, sötétlő vízfodor, hullám. Hullám-taréjon fény ragyog, a kis vidra úszik, mosolyog. Övé az éj, a Hold, a víz, Övé a vidám szabadság. Várát először hagyta el, nem kell néki a „rabság”.

Csikland a víz, a sás susog, cikáznak az ezüst halak. Fénytisztáson fürdik a Hold - Nem őriznek a „várfalak”. Zenél a szél, hajlong a nád, bólintgatnak fürtös füzek. Víz felett szentjánosbogár, lámpási lebegő tüzek.

Kis vidránk ily szépet, csodást, eddig álmában sem látott. Vidra szívében gyúlt a vágy: felfedezni a világot. Csodás az éj, a Hold ragyog, kacsintanak a csillagok. Játszik a fény és az árnyék, az éjszaka, vidra-ajándék.

És önfeledten táncot járnak A bogarak, a fények, a habok, Vidratánc csobog a vízben, álmodom én, s boldog vagyok. 33


34


Téli berek

Elállt a szél, a patyolat fehér hódunna alatt szunnyad a berek. A lehajtott fejű bukófüzek vén tölgyek ágain dércsillag remeg. Egy róka surran prédát kutatva át a réten, … künn a jégen vidra áll. Hajnalfényben ébred, úszik a táj. Kéklő égen fehérlő felhőnyáj kúszik araszolva, … fagy csikorog, ropog a hó és csörtet a konda, A szóróra megy az állatsereg, csilingel a szán, ébred a berek. Prüszköl a ló, csillog a hó … ha-hó! Felkúszik a Nap is araszolva. A téli táj csodás, remek, vadakat etetnek (az) emberek. Jönnek a szarvasok, félénk őzek, egy vadkan figyel erdőszélen ránk. Szórjuk a szénát a kukoricát, boldogan nézem a nagy lakomát.

35


Az öreg ház Az öreg háznak szép varázsa, virág, szőlőlugas bódít el. A panelház izzása után régmúlt emlékeim szállnak. Képzeletem fel-felkutatja emlékeimnek birodalmát. Magasztosan szép érzés száll meg, Csodálom és magamba szívom a hűs vályogfalak nyugalmát.

Tanyák Roskatag parasztházak, poros dűlőutak, bedőlt kávájú kutak, királydinnyés mezők, ma már csak emlékeimben éltek, ti pusztuló csodák, visszahozhatatlan romantikátokkal.

36


Hideg eső esik

Hideg eső esik, A rózsabokor is Reszketve ázik. Remegek most én is, Belső remegéssel, Vérző szívem fázik. Hidegség törte meg A verőfény nyarát, Szerelmem sugarát. Tépdesem lelkemet És még nem tudhatom, Hogyan éljek tovább.

37


Fénnyel élek Fénnyel élek én, Nap melegével, Szellő ringatással, Lábaimmal földhöz, Szemeimmel éghez tapadva, Sugárzó erők közt, Hús-vér lüktetésben Élek anyagként, sugározva A szellem szabadságát, Fényvillanásokkal. Újra és újra feltöltöm magam Nap melegével, Föld erejével, A fényben fényekkel élve.

38


39


Porszemek

Porszem, s egy csepp víz a világ tengeréből. Hogy összeillenek… Van...Volt...Lesz Itt is, ott is… Fehér, sárga, barna, fekete, Világok, vágyak, szellemek, szerelmek, ők az emberek. Porszem!...kiáltok, kit forgószél kavar, Állj meg!...hadd kérdjelek, Nem állhatok, forgok, mennem kell! Hajtanak, előttem s utánam a végtelen marad. Porszem! Kiáltok, állj meg, add meg magad! Hangot, akusztikát, teret e végtelen dimenziókban. Látlak földön, föld felett, De eláll a szél, s elülnek csendes porszemek Porszem! Kiáltok, fényed értem én. Értelem, atomok, a tudat, a lét. Érzem, s felfogom a porszem lényegét. Érzem, értem én, hisz én is ő vagyok.

40


Üzen a homok Nem vesznek el a lábnyomok, versek…,mert üzen a homok. Pusztaszél szárnyán dallamok, viszi a szél, üzen a homok. Kapaszkodó gyökerekkel, mélybenyúlón a szívekben itt vagy… és itt vagyunk költők Miénk e táj, a Kiskunság, konok kunok szíve kötve, homok és vér barátságba. Fürtös akác minden ága, szikes puszták vadvirága visszavár és visszahív: csordakolomp, harangzúgás erdő, mező, ősborókás, Tiszatáj, a bukófüzek, roskadó tanyák, kútgémes, Bugac és a pusztaménes, még a temetők csendje is süppedő múlttal…, kereszttel. Pléhkrisztusok szeméből könny csorog,…mézszínű szőlőszemek vére csurran barnuló őszben. E táj benned él, Tiéd is, emlékek lánca köt, hittel. Üzen a homok…, a dallal, a verssel… és nem felejt el, kötődés, barátság… hidd el!

41


A tárlatról

Valami őserő hív, Valami régi mámor, Lovak patája dobban Kürt szava szól a fából

Pusztakolomp, harang szól, Kalapács-zene csendül Sámándobok peregnek, Varázslat jő a csendből.

42


Hunok tánca Lobban a tűz, dobban a láb, csörren a lánc, csendül a nóta.

Remeg a láng, bérceken át, ezernyi égő fáklya, halotti-máglya.

Lobog a tűz, dobog a Föld, villan a kard, nyerít a kanca.

Kúszik a láng hágókon át, a hadak útján repül a kopja.

Lobog a tűz, dobban a szív, hetyke a tánc, csendül a nóta.

Szoroson át látunk csatát, röppen a nyíl, lecsap a szablya.

Lobban a tűz, pereg a dob, hajlik a kar, -érik a strófa-

Ragyog a Nap, az égi tűz, árad a nép, legel a csorda.

Lobban a tűz, a tiszta szűz, harsan a kűrt, feszít a zabla.

Lobog a tűz, forog a nyárs, pihen a tábor apraja, nagyja.

Lobog a tűz, sereget űz, előretör, támad, száguld a horda.

Lobban a láng, perdül a tánc, csörren a lánc, csendül a nóta.

43


44


Isten tenyerén Isten tenyerén fénysugár, versvirágot nyíló lélek, szikraeső, tűzrobbanás vagyok… írok és nem félek. Leírom vágyaid ember, keserved és boldogságod, tengergondomban is hittel megfestem színes világod. Árnyékkal és fénnyel megáldva, fényjelekkel, szóvarázzsal égek… égek, s újra égek, nem törődöm elmúlással. Fényélet… villanó varázs, porból nőtt porszemnyi élet, tűz vagyok én… fénylobogás, mert Isten tenyerén élek.

45


46


Porban – kőben

Feszítettem szabad íjakat, Nem kaptam érte díjakat De húz a kar, feszül az ideg Én a küldetésben hiszek.

Ha célba ér a nyíl s a szándék Nekem az elég ajándék A poézisem írva vagyon Kőben s porban ott a nyomom.

47


48


Lehettem volna Lehettem volna Arany… Petőfi, pedig hát Én… csak én vagyok. Megkísértettek az égi fények, ragyognak rám is csillagok.

Beleszülettem, rossz korban élek, költőnek lenni nem erény, kálváriáját járja most a lélek, költőnek lenni nyűtt remény.

Tömegdivatban, tucatra mérve, menedzselt sztárok nyűglenek. Papírhegyekben befúrva mélyen, a tehetségek csak tengenek.

Parnasszus fényei vaksi lámpák. - A pénz beszél, a kutya, ugat. mert csaholnak vagy fröcskölnek sárral, s beszennyezik a ,,zöld utat”. Így hát… de mégis írni kell!... Csupán. Talán az írás fennmarad? Máglyára küldik lassan a könyvet. Gutenberg-galaxis hasad? S a mikrocsippekbe zsúfolt világ, torz jelzés lesz és semmi más. Ideje lenne … emberek! … hogy jöjjön egy új Messiás.

Ó… addig tudom, még szenvedni kell! Eljő még számos sorscsapás, mert korhad a föld, züllik a lélek, jövőnk lidérces látomás. Lehettem volna Arany… Petőfi, pedig hát Én… csak én vagyok. Tudom: túlél az írás, a versek, s megváltanak a verssorok. 49


Mindhiába Elkaparnak-kikaparnak. Megvakarnak-kivakarnak. Hátratesznek-elővesznek. Előbb-utóbb jégre tesznek.

Dicsérnek és rágalmaznak. Felfigyelnek-irigyelnek. Szánakoznak-elfelednek. Jutalmaznak-kitüntetnek.

Így van ez már ez a helyzet. Hiába írod a verset. Véget vethetsz majd a dalnak. Végül is csak elkaparnak.

50


Síromra

Ha megvált az Isten, Ha örök-létet kapok, Fejfámra csak ennyit írjatok:

Itt élt … írt, és belehalt. Értelme volt az életének, Békében nyugszik e hant alatt, Túléli a vers, a zengő ének.

51


52

Kovács I. József versei

Recommend Documents