KOVÁCS ANDRÁS DONÁT INTERJÚK BANAI SZILÁRD PETER ERSKINE NEMES TIBOR

XI. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2010. augusztus–november

450 FT

INTERJÚK BANAI SZILÁRD PETER ERSKINE NEMES TIBOR LP GALAXY ISTANBUL AGOP XIST DDRUM DOMINION ASH PLAYER JUMP BLUES DOBOS MAGAZIN TÁBOR

KOVÁCS ANDRÁS DONÁT

« 2010 » 02

KOVÁCS ANDRÁS DONÁT INTERJÚ

T A R T A L O M J E G Y Z É K «

3

4.

ÖTLETTÁR

10.

DOBOLÁS ÉS EGÉSZSÉG

12.

LP GALAXY

13.

JUMP BLUES

14.

POP, ROCK, BLUES

18.

4

ISTANBUL AGOP XIST CINTÁNYÉROK 20. BANAI SZILÁRD INTERJÚ

22. 14

LEJEGYZÉSEK

23.

DOBHÁRTYA

25.

ERÔSÖDJ, NE ERÔLKÖDJ!

26.

PETER ERSKINE INTERJÚ I. RÉSZ

28.

MAGASISKOLA

32.

A GON BOPS KONGÁK TÖRTÉNETE

33.

DOBOS MAGAZIN TÁBOR

34.

A ZENEMÛ SZERKEZETI ÉS DINAMIKAI FELÉPÍTÉSE

36.

DDRUM DOMINION ASH PLAYER

40.

HIHETETLEN TÖRTÉNET

42.

FOGADALMAK HELYETT

46.

A ROCK MESTEREI

47.

22

26

34

42

A DOBOLÁS HÁRMAS EGYSÉGE

49.

IMPRESSZUM»

49

Fôszerkesztô és lapalapító: Hollósi László • Munkatársak: Martonosi György, Korompay Zsolt, Kármán Sándor, Nesztor Iván, Keönch László Farkas, Turán Tamás Levente, Kassai László, Marczell Katalin, Indi, Bordás Jószef, Goóz László • Címlapfotó: Kardos Zsuzsa • Grafika: Grafirka Stúdió • e-mail: [email protected] • Telefon: 30/261-8826, 94/331-783 • Megjelenik négyhavonta • Nyomda: MaedInfó Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Szombathely • ISSN 1586-1007

«

4 »INTERJÚ

D O B O S M A G A Z I N

Ritmusokból sosem elég Interjúalanyommal, Kovács András Donáttal (régi kedves tanítványommal) akkor találkoztam utoljára nagyobb rendszerességgel, amikor a közeli szentendrei laktanyából (sorkatonai szolgálati rendjét meg-megszegve) bejárt hozzám Óbudára, hogy mindenféle poliritmikus borzalmakat tanulmányozzunk. Aztán az évek elteltével „Andris-mackónak” (sokaknak: Doni) lehetôsége adódott, hogy átélje mindazt, amit egy jó értelemben vett „befutott garázszenekar” dobosa pályafutása során megtapasztalhat. Sôt… de errôl késôbb. – A múltadra visszatekintve, mikor eszméltél rá arra, hogy a zene, illetve a dob mint hangszer fontos a számodra? – Emlékszem, még egészen kissrác voltam, amikor Pacsirta rádiónk hangszórójához odatapasztva a fülemet, révetegen figyeltem, hogy a dobos egy-egy figura után valahogy mindig „odaér”. Odavoltam a beatzenéért, a tempósabb Metro és Illés nótákért, de kölyökkorom kedvenc lemeze mégis a Hard Day’s Night volt. Tudom, Ringo vitatott figura, de a francba is, mégiscsak ô volt a Beatles egynegyede! Késôbb az elsô szobai zenélések során ugyanezen a „Pacsirta-soundon” szólaltattuk meg a gitárokat – képzelheted (haha)! – Ki volt az a zenész, aki elôször eszedbe juttatta, hogy dobok nélkül nem élet az élet? – Az elsô igazán dögös dobolással az Iron Maiden lemezein szembesültem (fülbesültem :-). Nicko McBrain precíz és vidám (de tényleg mindig vigyorog ez a fazon – óriási!) dobjátékát a mai napig példa értékûnek és élvezetesnek tartom. – Kizárólag a rockzenét kedvelted? – Alapvetôen rockos érdeklôdésem mellett a klasszikus jazzdobos szférához is volt szerencsém testközelbe kerülni. A sors úgy hozta, hogy ugyanabban az utcában nôttem fel, ahol néhány házzal arrébb Kármán Sándor a világ egyik legkomolyabb dobgyûjteményének alapjait teremtette meg.

Mindig elámultam, amikor Sándor beinvitált, és megmutatta, hogyan varázsolnak újjá aprólékos munkával egy-egy ôsrégi lábgépet vagy pergôt. Nagyon jó érzés, hogy ez a fantasztikus kollekció így kinôtte magát, és dobmúzeumként nemzetközileg is elismertté vált. Ugyancsak Kármán Sándornak köszönhetôen (elsô tanárom, Steklács János által) jutottak el hozzám az elsô Kovács Gyula által lejegyzett oktatóanyagok is. Bizonyos szempontból így én is egy legenda „távnövendékének” tartottam magam, hiszen lényegében a „Mr. Dob” által összeállított „ôsi” kották segítségével kezdtem el én is elsô tévelygéseimet a kézrendek világában. – Ha jól tudom, a gumilapozás mellett nagyon komolyan vetted a „metálkodást”. – Ebben az idôszakban (1990 körül), mint a legtöbb fiatal rockerbanda mi is meg akartuk váltani a világot. Az ország legkeményebb thrash-zenekarát akartuk megcsinálni. Minél több erôteljes hang, minél kevesebb idô alatt: ez volt a célom (haha)! Ezt aztán szépen meg is kaptam Alapi Istvántól, aki egy tehetségkutatón mint zsûri elnök helyretett. Késôbb beláttam, hogy abszolút igaza volt. – Ki volt az elsô nagy kedvenced? – Akkoriban ami a Slayernél puhább volt, azt szinti-popnak hallottam. In-

nen az akkori nagy favoritom is… évekig Dave Lombardo képekbe csomagoltam az iskolai ellenôrzômet. A stíluson belül azóta is nagyon kevesen ütik meg azt a szakmai mércét, amit ô 1988-ban, a South of Heaven lemezen felállított. Persze sokan ôt is felülírták, de ösztönösen virtuóz játéka és újításai vitathatatlanok. – A metálos korszakod után kik inspiráltak? – Egy szép napon egy VHS-kazettán végignéztem az 1989-es Buddy Rich emlékkoncertet… aztán még egyszer, és még százszor. Ezek a világklasszisok, akiket azóta is végtelenül nagyra becsülök, rádöbbentettek, hogy milyen sokrétû ez a hangszer, és a vele ûzött játék mûvészi magasságokba emelhetô. Zenehallgatós élményeim kapcsán sok-sok nevet felsorolhatnék, és persze hazaiakat is. Legnagyobb idoljaim talán mégis Jojo Mayer és Gery Novak, no meg a mai kortárs funk-rock és gospel-ôrültek (Pete Alexander, Derico Watson, Ronald Bruner Jr., Aaron Spears és a többiek!) A kísérletezôs, „absztrakt-rockos” vonalból meg kell említenem Tim Alexandert és Briant. A Primus és Buckethead kretén, ugyanakkor bravúros zenéje nagyon közel áll hozzám. Kedvenc zenekaraim? Screaming Headless Torsos, Queens of the Stone Age, Dave Matthews Band.

« 2010 » 02

– Ezek szerint sok mindent kedvelsz. Úgy érzem, alapvetôen nem a zenei stílusok, hanem a dobosok határozzák meg számodra, hogy mit hallgatsz… – Ez így igaz! – Mégis mit jelent számodra a dobolás (legyünk egy kicsit fellengzôsek!) Hogyan közelíted meg mint mûvészetet? – Nem akarok nagy megfejtésekbe merülni, de azért érdemes elgondolkodni azon, hogy egy folyton lüktetô világegyetemben élünk. Az univerzum lényegében ritmikus felépítésû tünemény. Ebben az a nagyszerû, hogy mi emberek is képesek vagyunk egyedi lüktetések kifejezésére, és a transzélmény, amelyet a dob hangja kivált, egyik legôsibb igényünket elégíti ki. A hangszer mögött felfedezheted valódi önmagad! Az, hogy ebbôl az alapvetôen ösztönös tevékenységbôl hogyan lett „dobmûvészet”, arra a XX. századi zenetörténet adhat magyarázatot. Egyrészt fokozatosan tökéletesedve kialakult maga a hangszer és az erre alkalmazott oly sokféle technika, másrészt zenei stílusirányzatok sora jelent meg. A dobosok közül sokan virtuózokká váltak, de ezek közül is azok teremtettek iskolákat, akik az adott stíluson belül nem csupán technikailag voltak tökéletesek, de mondanivalójuk is volt. Azon felül tehát, hogy az adott zenei környezetbe tökéletesen illeszkedô ritmusokat és hangszer-leosztásokat sajátítunk el, képviselnünk kell valamit. Szuggesztívnek kell lenni! A nagyok szavával élve „táncolni kell a közönségnek”! „Rá kell feküdni” egy ritmusokból szôtt függôágyra, el kell lazulni és semmi másra nem gondolni. Egyébként számomra a dob hangja maga az élmény, az meg már egészen földöntúli, amikor egy groove „beáll” – ilyenkor kiszakadsz a valóságból! – A filozofikus gondolatokról jut eszembe, hogy ha volt már multimilliomos jazzdobos, akkor hát létezik „multifunkcionális” dobos is... épp a te személyedben. – Néha nem bánnám, ha inkább én is csak multimilliomos lennék! – Szóval a polihisztorok közé tartozol. A hétköznapi életed mit is rejt pontosan? – A magam módján igyekszem helytállni a tudomány és a felsôoktatás

I N T E R J Ú «

szférájában is. A Magyar Tudományos Akadémia – Regionális Kutatások Központjában dolgozom immár 10 éve. – Mi a szakterületed? – Geográfus és szociológus végzettségem van, a környezetvédelem témájában mozgok, a legtöbbször elemzôi feladatokkal bíznak meg. – Ez elég rémisztôen hangzik… akkor egyfajta kutató-tudóspalánta is vagy? – Ne túlozz, a klasszikus értelemben soha nem leszek tudós, valószínûleg nagyon messze vagyok attól. A Tudósok (mármint az együttes) egyébként az abszurd zenei világból épp a kedvencem! – Ha jól tudom, néhány éve doktori fokozatot is szereztél. Ezentúl majd Doni helyett Dokinak szólítalak! – Kérlek, ne! Egyébként a dr. a drum rövidítése is lehetne! – Visszatérve a zenei világra, beszéljünk egy kicsit a zenekarról, ami mérföldkô volt a számodra. A Zanzibar együttesben az elmúlt 11 évben soksok koncerten mûködtél közre, és számos elismerést (többek között eMeRTon és Arany Zsiráfok) vívtatok ki magatoknak, de még fiatalok vagytok ahhoz, hogy csak üljetek a babérjaitokon. Mik a terveitek, és esetleg vannak-e egyéni „kalandozásaid”?

»

1989-ben

– Úgy érzem, a Zanzi név sok helyen igen jól cseng, ugyanakkor bizonyos szegmensbôl az elmúlt idôszakban kiszorult. Mivel nem vagyunk már tinibanda, meg kell találnunk a lehetôséget, hogy új hallgatótábor felé is nyissunk. Ahhoz, hogy az elôttünk járó elsô élvonalbeli hazai produkciók nyomdokaiba léphessünk, újjá kell fogalmaznunk néhány zenei elképzelést. Szóval továbbra is azt szeretnénk, ha stabil márkanév maradnánk a piacon. Egyébként épp a legújabb lemezünk anyagán dolgozunk – már amennyire azt a nyári koncertszezon megengedi, úgyhogy szerencsére elég elfoglalt most a csapat. – Biztos ismered a csipkelôdô mondást: „a dobos a zenész legjobb barátja”. Ezen persze mi dobosok is jól szórakozunk, de ha ôszinte akarok lenni, néha tényleg érezhetô bizonyos kiszolgáltatottság. És itt most sok mindent fel lehetne sorolni; egészen a computerizált zeneipar élô dobolást kiszorító hatásán keresztül, a dobosok gyors lecserélhetôségén át a jogdíjkérdésekig, és az ütôsöknek kiporciózott csökkentett koncertgázsikig. Voltak ehhez hasonló negatív élményeid? – Sajnos, a zenegyártás a legtöbb mûfajt elérte. Ez alól nehezen tudja kivonni magát az ember, úgyhogy sze-

5

6 »INTERJÚ

»

D O B O S M A G A Z I N

a zanzibar együttesben

rintem a kiadók vagy a média néha minden zenészt komoly dilemmába kényszerítenek. (Dobos szemszögbôl nézve ez megérne egy különszámot a magazinnak!) Amúgy az emlí-

tett szlogenre csípôbôl a következô választ szoktuk adni a kedves kollégáknak: „a zenekari felállás olyan, mint a sakktábla: hátul a király, elöl a parasztok”. Viccet félretéve, egy

biztos; a dobosnak mindenképp csapatjátékosnak kell lennie, ismernie kell a zenei alázatot, és néha sutba kell dobni a zenészegót. Emellett nem árt, ha egy dobos szövegírással is bekapcsolódik az adott zenekari közösségbe, ez jelentôsen növelheti az ázsióját. Szerintem százféle zenei közegben megtalálhatjuk magunkat, hiszen a breakbeattôl, a fusion és poprock zenén át, egészen a death-metalig mindenütt fellelhetôk a jó ritmikák, a húzós tempók és az a bizonyos transzcendens élmény is. (Kinek milyen a vérmérséklete!) Tehát sokféle „dob-élmény” létezik, ha van mögötte lélek. Sokszor épp a stenk, a feeling a lényeg! Van úgy, hogy az igazi zenei örömhöz közelebb áll egy kukafedôn elôvarázsolt hip-hop groove, mint egy 100 felsôtamos gigafill (de azért Terry Bozzio szettjét én is szívesen látnám a hálószobámban…). – Ha már a hangszereknél tartunk, milyen kedvenc cuccaid voltak, és jelenleg min játszol? – Az elsô kedves hangszerem egy kétlábdobos fehér Dubán szett volt, Dezsô bátyám utolsó komplett munkái közül az egyik. Oktobánokkal és hatalmas tamokkal. Nagyon sajnálom, hogy egyszer megváltam tôle. Aztán jött a SONOR ôrület, de a skandináv nyírtôl is elbúcsúztam. Mostanában egy Mapex Saturnt használok, klasszikus rockos felállításban (24, 13, 16, 18-as méretekkel), a 13-as tamot Gusztival tuningoltattam, így most teljes a „szerelem”. Az Alchemy és Zildjian tányérokra esküszöm, bár az is, mint minden, ízlés kérdése. – Az ARTBEAT verôket régóta használod? – Mivel Nyúzó Norbival (Artbeat csapat) egy kilométeres körzetben élünk, adott volt a dolog. Az viszont, hogy 8 éve csak tôlük vásárolok, azt hiszem, többet is elárul a verôikrôl. Nem akarok endorser dumát nyomni, de nem találtam jobbat. Egyedi megrendelésekre is dolgoznak, így én is velük készíttetem (a korábban együttesen kitalált) saját, szignált modellemet. Nem csak a gyertyán és a hickory verôik hibátlanok, de mindenképp érdemes kipróbálni a kiegészítô termékeiket is. Az unplugged bulikon például csak a

« 2010 » 02

12-es rods-ukat használom. Szóval: Artbeat, mindörökké! – Közremûködsz más zenekarok munkájában is? – Hosszú évek óta egy nagyon kedves hobbyzenekarral is játszom, fôleg jazzrockos feldolgozásokat, vibrafonnal és fretless bôgôvel spékelve. Aztán hamarosan színpadkész állapotba kerül egy hosszú ideje dédelgetett projekt Ninja néven, sôt az underground irányából is van egy felkérésem, ahhoz is nagy reményeket fûzök. – Akkor ezek szerint nem fogsz unatkozni. Ha jól tudom, kiegyensúlyozott magánélettel is büszkélkedhetsz, hogy lehet mindezt összerakni? – Az elmúlt tíz évben okozott némi fejtörést a Dr. Jekyll és Mr. Hyde típusú életformám (és akkor még a férj- és apaszerepemrôl nem is beszéltünk). Szóval elôfordult, hogy egy hosszú éjszakai megmozdulás legyen az koncert vagy esetleg klipforgatás – után arcomat a turnébusz visszapillantó-tükrében kiigazítva

I N T E R J Ú «

egyenesen beestem a munkahelyemre, vagy épp elvégeztem egy hajnali tisztába tevést… Amúgy szerencsére mostanában elég sok idôt tudok szakítani a családra. Már elôfordul, hogy a fiaim is felmerészkednek a színpadra, és azt hiszem, ezzel az egyik legnagyobb álmom teljesül. – A következô évtizedet hogy képzeled? – Kicsit szeretnék letisztulni: ezt értheted az élet nagy dolgaira éppúgy, mint arra, hogy sallangmentesen szeretnék dobolni. Szeretném jobban megbecsülni a zenével eltöltött színpadi pillanatokat is. Egy-egy sûrûbb szezonban hajlamos vagyok a rövidtávú kiégésre. Ez nagy hiba! Amikor a színpadra lépsz, tedd azt úgy, mintha utoljára lépnél közönség elé! Nagyon fontos, hogy az ember felülemelkedjen a napi gondokon és – önmagát is szórakoztatva – lazán, önfeledten zenélhessen minden pillanatban. Valami ilyesmire gondolok a jövôt illetôen, és köszönöm a lehetôséget, hogy beszélgethettünk.

A kottához tartozó hanganyagok (Zanzibar – Ôrangyal lemez – Elôre nézek) innen lesznek letölthetôk: http://www.zanzibar.hu/media Szanyi János

»

a játék öröme

7

8 »KOTTA

D O B O S M A G A Z I N

zanzibár – elôre nézek

« 2010 » 02

K O T T A «

lejegyezte: szépfalvi xénia

9

10 » Ö T L E T T Á R

D O B O S M A G A Z I N

Triolák kézrenddel Az Ötlettár rovatban hajdanán már foglalkoztunk a folyamatos váltott kezes triolák elosztásaival, egy másik alkalommal pedig a szünetes triola képletek életszerû felhasználásával. Most ismét a triolák kerülnek terítékre, ezúttal egy, a váltott kezestôl eltérô, közkedvelt kézrendi megoldás lehetôségeit taglaljuk. Triolák esetében a váltott kezestôl eltérô kézrendi megoldások közül a legkézenfekvôbb az, hogy a hármas ütéscsoportok hangjai közül kettôt azonos kézzel játszunk, a maradék egyet pedig ellentétes kézzel. Ennek variációs lehetôségei természetesen a következôk: JJB, JBB, BBJ, BJJ. A lehetôségek közül az elsô kettô önmagában is jól használható, míg a balos indítások inkább különbözô kombinációkban jutnak szerephez.

A kottamellékletben ezúttal csupán az elsô, JJB változat felhasználásával foglalkozunk (helyenként váltott kezes kézrenddel kombinálva), amint látni fogjuk, ez az egy kézrendi változat is sok érdekes lehetôséget hordoz magában. Ajánlott gyakorlási módszer, hogy az egyes gyakorlatok kézrendjeit elôször technikai gyakorlatszerûen játsszuk végig csak gumilapon vagy pergôdobon (a kettôs ütéseket az ismert double stroke technikával – egy mozdulat, két ütés – megszólaltatva), ezután fogjunk hozzá a leírt elosztások tanulmányozásához. A ritmusokat csak pergôdobon játszva persze nagyjából mindegy lenne, milyen kézrendet használunk – erre a fázisra a technika elsajátítása miatt van szükség – a megadott kézrend használata (angol, német rövidítéssel R=jobb kéz, L=bal kéz) valójában az elosztásokban nyeri

el az értelmét. Bár az elosztások egy része váltott kézzel is lejátszható lenne, de a dupla ütéses kézrendet alkalmazva a leírt fillek és szólók sokkal kevesebb mozgással, gördülékenyebben, gyorsabban szólaltathatók meg. A gyakorlatok természetesen a legkevésbé sem öncélúak, amint az imént utaltam rá, triolás lüktetésû környezetben fillekként, rövid szólókként használhatók fel. Javaslom, hogy a filleket és szólókat elsôsorban élénk tempójú shuffle vagy swing kíséretekkel együtt gyakoroljuk, mivel a double stroke technika viszonylag könnyedebb megütést feltételez, ezért pl. heavy metal stílusban kevésbé életképes. A leírt egy és két taktus hosszúságú elosztási ötletekbôl összeállíthatunk kicsit hosszabb lélegzetû szólókat is, jól hangzik együtt pl. a 9–10-es (két taktusos szóló) az 5–6-os (négy taktusos szóló) és a 12–13–14-es gyakorlat (nyolc taktusos szóló). Jó gyakorlást, jó szórakozást kívánok! Kassai László

GUSTAVITO PERCUSSION Dobtestek, akryl dobok és speciális ütôhangszerek készítése: Pl.: ír dob, sámándob, bolgárdob, chimes, vibra slap, flexaton stb… Ütôhangszerek, állványok javítása, átalakítása Congák, bongók, egyéb állatbôrös dobok bôrözése felújítása

Perger István 06 30/9926-793 www.gustavito.hu

« 2010 » 02

Ö T L E T T Á R «

11

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST AZ ALÁBBI SZPONZOROKNAK!

12 » H A S Z N O S

D O B O S M A G A Z I N

Dobolás és egészség

részeinek erôsítésére. A futás (ne betonon, ha lehet), a vízi sportok, a konditermi edzések karbantartják igénybe vett tagjainkat.

„Minden, ami jó, az káros” – szokták mondani, és ez igaz lehet akár a dobolásra is, akkor pedig különösen, ha pár fontos dolgot nem veszünk figyelembe. Annak érdekében, hogy szeretett tevékenységünket sokáig zavartalanul ûzhessük, megpróbálok leírni pár jó tanácsot.

Gerinc A dobos (a legtöbb esetben) ülve játszik. Az ülés a gerinc számára a legmegterhelôbb tartást jelenti. Az egyik legsûrûbben elôforduló panasz a sok (helytelen) ülés következtében a gerinc különbözô szakaszain kialakult porckorongsérv. Ilyenkor a gerinccsigolyák közötti porckorong kiboltosodik, és nyomást gyakorol vagy a gerincvelôre vagy a gerincvelôbôl kilépô idegekre. Attól függôen, hogy ez a gerinc melyik szakaszán jelentkezik, a panaszok változatosak, az ágyéki sérv az alsó végtagokba kisugárzó fájdalommal jár (lábzsibbadás, akár -bénulás), a nyaki sérv fejfájást, szédülést, karba, vállba kisugárzó fájdalmat okoz. A háti gerincszakaszon ritkán alakul ki sérv. Sajnos, ez sem visszafordítható folyamat, konzervatív kezelésekkel (gyógytorna, súlyfürdô, gyógymasszázs, infúzió… stb.) el lehet érni a panaszmentességet, de életmódot kell váltani. Súlyos esetekben a sérvet megmûtik (pl. ha a porckorong kiszakad), azonban ettôl a helyzet nem biztos, hogy javulni fog (mûtéti hegek, nagyobb igénybevétel az egészséges porcokon). Ezért legjobb, ha ez a helyzet ki sem alakul. Nagyon lényeges, hogy egyenesen üljünk játék közben. A széken ne spóroljunk, és ha komolyan gondoljuk a dobolást, a lehetô legjobb széket vegyük meg! A hátunkat, fejünket a gerinc melletti has-, hát- és nyakizmokkal tartsuk, a súlyt csökkentsük a porckorongokon. Az elôbb említett izmokat erôsítsük, és amennyit csak lehet, ússzunk (fôleg háton)! Akit a téma mélyebben érdekel, a ritmusdepo oldalon a „dobolás és egészségügy” c. topikban bizonyára talál még hasznos információkat! Turán Tamás Levente

A hallás A fejünk két oldalán van egy-egy porcnyúlvány, ami kiválóan alkalmas arra, hogy különbözô nemes fémeket aggassunk rá, elsôsorban azonban a külvilág hangjait érzékeljük vele. A dob meglehetôsen hangos hangszer, a fülünk pedig érzékeny szerkezet. Ugyanazzal az „élô mûszerrel” meghalljuk, ha egy szúnyog döngicsél a lakásban, és elviseljük egy sugárhajtású gép rettenetes zaját is egy repülôtéren. A két hang között fizikailag néhány billiószoros intenzitás-különbség van, mégis azonos receptor fogja fel. Alapvetôen az emberi fül a halkabb zajok érzékelésére való. Kimutatott tény, hogy 85 decibeles vagy annál nagyobb tartós terhelés maradandó halláskárosodást okoz. Egy átlagos zenekari hangsugárzó elôtt 90–110 decibeles hangnyomás sûrûn elôfordul. Egy próbateremben, különösen a keményebb mûfajokban a gitáros zúzdával tartani kell a versenyt, és a dobot is jobban meg kell ütni, ilyen esetekben nagy valószínûséggel elérjük/meghaladjuk a hallást károsító hangnyomást. A fülhallgatók (különösen a fülbe illeszthetô „bogyók”) közvetlenül a dobhártyát „izgatják”, ezek különösen veszélyesek hallásunkra. Ha még mellé hangszerünket is ütjük, és a füles (pl. metronóm, géppel együtt játszott fél playback) hangerejét olyan magasra kell állítani, hogy halljuk is, biztos, hogy elôbb-utóbb halláskárosodást szenvedünk. A próbákon a füldugó, vagy a fültokos (munkavédelmi, lövészeti..stb) fülvédô használatát mindenképpen javaslom, metronómozáshoz jó, ha pl. kis bogyóban szól a metronóm (de nem dugjuk be közvetlenül a fülünkbe), és a fülre ráteszünk egy fültokos fülvé-

dôt, hogy a dob zaját lefogja. Ne feledjük: a halláskárosodás nem visszafordítható folyamat! Végtagok Minden zenésznek, hangszere sajátosságaiból adódóan megvan a maga baja. A fúvósóknak kilazulnak a fogaik, a billentyûs, pengetôs hangszeresek ínhüvelygyulladással kínlódnak, a dobosoknál gyakoriak a csukló-, könyök-, boka- és térdpanaszok. A legtöbb esetben ezek a problémák a helytelen technikára vezethetôk vissza, van azonban, hogy valaki mindent helyesen csinál, mégis fájdalmai vannak. Sokszor ez a túlerôltetés következménye. Sok végtagfájdalom elôidézôje lehet a görcsösség. A dobverô fogásán véleményem szerint nagyon sok múlik: aki feszes csuklóval és alkarral, a verôt erôsen markolva játszik, annak az ízületei ezt nem fogják megköszönni. Fontos, hogy az ütôt helyes egyensúlyban, lazán, de kellô szilárdsággal fogjuk. Hagyjuk dolgozni a dobverôdobbôr rugalmas összeköttetést, fejlesszük az ezt kihasználó technikákat (Moeller, finger technique…stb.) ne görcsös rángatózással állítsuk be a sebességrekordot. A térdben elôforduló fájdalom esetén érdemes az ülésmagasságon emelni, már 1 cm-es emelés is elegendô lehet a láb pozíciójának megváltozásához és a panaszok megszüntetéséhez. Természetesen a lábmunkára is igaz, hogy kerüljük a feszes, görcsös tartást, és éljünk a lábdobbôr ütôfejet visszarúgó hatásával. A pedált ne terheljük le a lábunkkal: ha csak feléig vagy 2/3-áig tesszük rá a lábunkat, jobban érvényesül a rugó és a bôr hatása. A sport minden zenésznek fontos, de egy dobosnak kiváltképpen érdemes figyelmet fordítania igénybe vett test-

egyénre szabott doboktatás kezdôknek és haladóknak INFÓ:

Hollósi László

Mobil: 06 30/261-8826

« 2010 » 02

H A N G S Z E R «

LP Galaxy – Quinto, Conga, Tumbadore Semmi esélyünk, hogy egy hangszerboltba belépve beleütközzünk a sarokban álló LP Galaxy kongákba. Egy hangszer értékét az is mutatja, ha nem juthatunk hozzá csak úgy, bárhol, bármikor. Csermák István úr, a szegedi Csermák Hangszerüzlet tulajdonosa, az LP hazai forgalmazója ezt jól tudja, és ezért kizárólag egyedi megrendelésre hozza be a hangszert. Régi vágyamat teljesítette, amikor felajánlotta együttmûködését, és segített igen kedvezô áron hozzájutni a világ egyik legkiválóbb hangszeréhez. Hosszas várakozás elôzi meg az elsô találkozást, ez nem konfekció, az LP Galaxyt ki kell érdemelni. Mesterhangszer, egyben mestermû, minden porcikája valódi remeklés, masszív, de kecses portéka. Kristályos csillogása, a kékesfekete és az arany színharmóniája már az elôtt rabul ejti az embert, mielôtt még egy hangot is megszólaltatott volna rajta, ámbátor nem is érdemes elsietni a hangszer akusztikai birtokba vételét. Nyugodtan és ráérôsen gyönyörködjünk benne, majd fedezzük fel a részleteket! 30” magas sziluett, széles has és keskeny alsó átmérô segítenek megteremteni a gazdag, mély és magas tartományban egyaránt inspiráló hangzást. A test belsô, felsô felében, ahol a legerôsebbek a feszítô hatások, az acélnál kétszer erôsebb Kevlar szálak

(a golyóálló mellény anyaga) védik a hangszert. Mit fedezhetünk még fel? Természetes állatbôr, nagy teljesítményû hardware, és 3/8” átmérôjû tuning alsó levelek. LP Heart megerôsített oldalsó lemezek, LP Galaxy ProCare integrált Shell fólia, mely véd az oldalkoccanásoktól. A méretek: 11” Quinto, 11-3/4” Conga, 12-1/2” Tumbadore. Na, és akkor a hangzás! Jó hallgatni, jó megszólaltani, a dinamikai szélsôségeket impozánsan kiemeli, a monoton osztinátókat telt, kerek tónussal

BORLAI GERGÔ „DIVIDED” KONCERT A MÛVÉSZETEK PALOTÁJÁBAN 2010. szeptember 27. 19.30 Gergô a Meinl és a Vic Firth cégek magyarországi endorsere. Nemrég jelentette meg harmadik szólólemezét, de a koncerten mégsem ennek bemutatására készül, hanem vadonatúj szerzemények elôadására. Az esten közremûködnek: Nguyen Lee (gitár), Hadrien Feraud (basszusgitár), Dresch Mihály (szaxofon), Oláh Tzumo Árpád (zongora, billentyûs hangszerek), Tátrai Tibor (gitár) és Ladányi Andrea táncmûvész.

hálálja meg, a magas, pattogó akcenteket különösen szereti. Külön figyelmet érdemel a hangszer hangfelvétel által rögzített hangja. Ez sem okoz csalódást, visszahallgatva is azon erények jellemzik, melyeket az élô játék alkalmával tapasztalhatunk. Plasztikus, kerek, árnyalt hangkép szólal meg felvételben is. Sokféle hangszeren lehet jól játszani, azonban az LP Galaxy nemcsak egy eszköze a zenének, hanem igazi ihletôje, múzsája, partnere a muzsikusnak. Zsoldos Béla

13

14 » Z E N E T Ö R T É N E T

D O B O S M A G A Z I N (1. rész)

Jump blues, korai rhythm & blues A rhythm & blues az 1940-es és 50es években a „fekete” szórakoztató zene szinte minden kifejezésformájának gyûjtômedencéje volt, miközben a 40-es évek swing- és jazzelemeit is magába olvasztotta, valamint a country, blues, gospel elemeit (jó példa erre a fekete templomi kórusoktól átvett taps, amit remekül integrálnak az R&B zenébe), és különösen a boogie woogie-éit, amely a jazzel rokon piano blues stílus. Jump blues A korai R&B eladók közül, a szólistákat leszámítva aligha ismer a nagyközönség akár egyet is, ám ne felejtsük, hogy ezeknek a forradalmi újító embereknek a játéka hatással volt a késôbbi rock and roll, vagy a mai rock zenére is. A kérdés nyilvánvalóan felmerül, hogy ha ilyen forradalmi újítók voltak, miért nem ismerünk egyet sem? Nos, a helyzet az, hogy a korai R&B zene fôként a lüktetô groove-ról szólt, mintsem a technikai virtuozitásról. Rhytm and blues lemezeken aligha hallhatunk dobszólót, ám mai szemmel ezek a zenészek a groove mesterei voltak. Zeneileg a hatalmas változást az jelentheti, hogy megjelent a „backbeat” fogalma, amit a megelôzô évtizedekben nem használtak állandó jelleggel groove-szerûen a jazz, swing illetve big band zenében, inkább csak az intenzitás fokozására. A rhythm and blues megtartotta a blues dallamvilágát és I–IV–V akkordsémáit, viszont ritmusa gyorsabb lett, és ez a lüktetô groove adta sokszor a dalok lelkét, erre utal a „rhythm” kifejezés. A kettô-négyre helyezett hangsúly és a folyamatos backbeat együtt adta a

»

louis jordan

rhythm and blues fantasztikus lüktetését és sodrását, mely tökéletes tánczenévé is tette a mûfajt, és rohamosan terjedt a hallgatóság körében. A másik nagyon jelentôs változás, hogy a dalokat nem mindig a swing, jazz és blues zenébôl eredô shuffle vagy „swung eight” lüktetéssel játszották. Körülbelül az 50-es évek elsô felében megjelent az egyenletes nyolcados ritmizálás, az úgynevezett „straight eight” . A korábbi blues formákkal ellentétben a rhythm and blues a nagyváros hangulatát, és a kor kultúráját is tükrözte, mindazokkal a szereplôkkel, akiknek szólt, és akik elôadták azt kifejezetten durva, harsány, vad és közönséges módon. Végül ezeknek a mûfajoknak a keverékébôl alakul ki egy új stílus: a jump blues, ami a vidéki blues zene alapjaira épült, de a nagyvárosi zenére jellemzô hangzással és megszólalással jellemezhetô: kemény backbeat, pumpáló ritmus, rikoltozó trombiták, extatikusan recsegô szaxofonok.

A jump blues az a mûfaj, ami hídként köti össze a 30-as évek swing zenéjét az 50-es évek rock and roll korszakával, hangszerelésében ez fémjelzi a tipikus rhythm and blues hangzást, és késôbb ezt hívják rock and rollnak. A jump bandák Bár a jump blues a big bandektôl eredeztethetô, virágkorát mégis a kisebb létszámú csapatokkal érte el. A II. világháború befejezésével a swing zene veszített népszerûségébôl. Több mint 10 éves uralkodás után a big bandek kifogytak az eredeti ötletekbôl, túl költséges lett a mûködtetésük, és az embereket a háború éveire emlékeztették, amit jobbnak láttak elfelejteni. A legdögösebb új mûfajok a bebop jazztôl a jump bluesig inkább az úgynevezett combókhoz kapcsolódtak, így a kezdeti rhythm and blues bandák fôként kis létszámú csapatokból álltak, melyek a ritmusszekcióra és egy vagy két fúvós hangszerre épültek. És bár annak ellenére, hogy ezek gyakran instrumentális bandák voltak, az ének szerepe, valamint a vokál együttesek közremûködése is nagymértékben hozzájárult a hangzás kialakulásához. Mikor a swinget felváltotta a rhythm and blues, és a zene, a megszólalás sokkal harsányabbá vált, akusztikailag a dobseprû nem tudta felvenni a

« 2010 » 02

versenyt a harsogó zenekarral, a hangosítás akkoriban pedig még képtelen volt megoldani ezt a problémát. Ennek ellenére azonban számos olyan

»

lionel hampton

sláger született a jump blues és rhythm and blues idôszakban, amit seprûvel kísértek, ilyen például Louis Jordan „Cho Cho Ch’Boogie” címû dala, vagy Joe Liggins „The Honeydripper” címû slágere. Az 1940-es évek jump és rhythm and blues zenéjére nem voltak jellemzôek a hosszas fillek, átvezetések, és a hangsúlyos beütések az elsô taktusra. Mivel ez tánczene volt, a dobosok szerepe sokszor a „time” tartására koncentrálódott, vagyis mindenféle szólisztikus elemet mellôzött egészen az 1950-es évekig. Amit viszont jól megfigyelhetünk ezeken a felvételeken, hogy az ütem utolsó negyed, vagy nyolcad hangjára tesznek egyegy hangsúlyt (esetleg minimális ritmikát), ezzel kiváltva a díszítôjáték szerepét. Az 1950-es években a rock and roll zene harsányabb jellegébôl adódóan egyre inkább megfigyelhetôvé vált a konkrét díszítôjáték a dalokban. Earl Palmer nagymestere volt ennek az újításnak, ötletes filljei hallhatóak számos dalban, mint pl: Little Richard „Rip It Up”, „Good Golly Miss Molly”, vagy „I Got It” címû dala. Érdekességük, hogy sok esetben a swung eight lüktetés mellett a fillek egyenletes ritmikájúak, valamint egyre többször hallható a kemény cintányérütés a sorok elején. (Errôl a következô részben olvashattok bôvebben.)

Z E N E T Ö R T É N E T «

Néhány példa jump blues groovera épülô dalok közül: Louise Jordan – „Saturday Night Fish Fry”(Joe ”Chris Columbo” Morris, 1949) címû dala hatalmas sláger volt. Jordan zenéje ötvözi az újat a régivel. A fúvósokra épülô témák a big band megszólalást idézik, ám az énekbetétek a populárisabb mûfaj jellemzôi. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Jordan zenekarában válogatott képességû és haladó gondolkodású zenészek mûködnek közre. Zenéje hatással volt szinte minden késôbbi zenei mûfajra: Chuck Berrytôl kezdve James Brownon át Ray Charlesig. A kis létszámú rock and roll zenekar megjelenést Louie Prima és Bill Haley is „a zenegépek királyától” vette át. Ez a dal remek példája a jumpra jellemzô „medium shuffle” kíséretnek, mely a legpopulárisabb kíséret és tempó volt. Nyilvánvalóan azért, mert könnyû volt rá táncolni. Néhány példa még a korszak medium shuffle kíséretei közül: Lucky Millinder – „Apollo Jump” (David ”Panama” Francis), Amos Milburn – „Chicken Shack Boogie” (Earl Palmer), Lionel Hampton – „Hey, Ba-Ba-Re-Bop” (George Jenkins), Big Jay McNeely – The Deacon’s Hop, Erskin Hawkins Orch. – „Tippin In” , Roy Milton – „Oh Babe” , Nellie Lutcher – „Fine Brown Frame” ,Louise Jordan – „Let The Good Times Roll” (Eddie Byrd, 1946). Körülbelül az 1920-as évek táján megjelent a nagyvárosokban egy blues alapú, új stílusú zene: a boogie woogie. Teljes joggal állíthatjuk, hogy zene ritkán volt ilyen átütô erejû. Az új stílus gyökerei egészen a déli, kezdetleges bluesig nyúlnak vissza, a korai gitárjátékokat idézve, ugyanakkor vegyítve a vokális vidéki elôadással. Pete Johnson és Big Joe Turner “Roll ‘Em Pete” (1938) címû dalában a tapsolós, szinkópás boogie woogie lüktetést mesterien ötvözték a blues verzékkel, a “Roll ‘Em, Pete” egyike az elsô rock and roll felvételek-

nek, mely hatalmas siker lett. Kezdetét vette a boogie láz, a stílus a kortárs elôadókra is hatással volt szinte kivétel nélkül. A boogie woogie ôrü-

»

shadow wilson

let volt az egyik legnagyobb hatással a jump blues és késôbb a rock and roll fejlôdésére. Néhány példa a boogie woogie shuffle kíséretre: Roy Milton – „Hop, Skip and Jump”, Wild Bill Moore – „We’re Gonna Rock, We’re Gonna Roll, Louise Jordan – „Ain’t Nobody Here But Us Chickens”. Lionel Hampton Orchestra – „Flying Home” (George Jenkins, 1942) A jump hangzást elsôként a fekete big band zenekarok alkalmazták. A mûfaj egyik legkiválóbb elôadója a vibrafonvirtuóz, dobos, zenekarvezetô showman: Lionel Hampton volt, akinek a neve egybeforrt a swing jelentésével. Újfajta ritmikai megoldásai kezdetben megosztották a közönséget, ám a kísérletezésbôl hatalmas siker lett, és az olyan slágerdalok, mint a „Hamp’s Boogie Woogie” vagy a „Flyin’ Home” egész éjszaka a parketten tartotta a táncosokat. A shuffle kíséret ritmikusabb változatát, vagyis a „rhythm shuffle”-t, vagy „swing shuffle”-t a 30-as évek gördülékeny, sodró swingelése jellemezte. Fô különbség a groove pattogósabb, és erôsebb

15

16 » Z E N E T Ö R T É N E T

megszólalása, mely a jump egyik fô eleme. Lionel Hampton Orchestra – „Stomp” (Lionel Hampton, 1937) Amikor a 40es évek elején a big band hangzás kezdett kimenni a divatból, Lionel olyan ritmikai megoldásokat alkalmazott, mint pl. a „döngölôs” shuffle alap, amit a boogie woogie zenébôl vett át, vagy a ritmikus taps, amit a gospelbôl merített. Zenéjét gyakran mesterségesen is hevítette, és az élô fellépéseken egyre nagyobb szerepet kaptak a zenén kívüli show elemek, mint például a zenekarvezetô tánca a színpadon, a közönségtapsoltatás, a trombitások levonulása a közönség közé, a zenekar és a közönség scat éneklése, és végül a fôhôs odaugrása a tamokhoz. Koncertjeit sokan „vademberek zenéjének” titulálták, ám a többség továbbra is hû maradt a mesterhez. Hampton játékát swinges ritmus, kiváló improvizációs képesség jellemezte, széles mosolya és határtalan energiája valóságos showmûsorrá varázsolta koncertjeit. Ha nem éppen vibrafonján játszott, szívesen ült a dobok mögé, vagy jellegzetes technikájával kísérte magát zongorán, s közben énekelt. Az alábbi dalban Hampton dobolását hallgathatjuk, ahol „uptempo

D O B O S M A G A Z I N

rhythm shuffle” kísérete jól példázza a 40-es évek gyors táncritmusát. Kuriózumnak számít a dalban a kétütemes bevezetô dob wamp, és a dob break 2:10-nél. Louis Jordan – „Is You Is, Or Is You Ain’t My Baby” (Rossiere ”Shadow” Wilson, 1943) Jordan bandájában, egységessége ellenére a kezdô dobostól kezdve a profiig mindenki megfordult, így például Walter Martin, Rossiere ”Shadow” Wilson, Joe ”Chris Columbo” Morris, Johnny Kirkwood, Wilmore Slick Jones, Eddie Byrd, vagy Alex Razz Mitchell. Még amikor az improvizációs hullám söpört végig a jazz zenén, Jordan akkor is ragaszkodott ahhoz, hogy zenészei a tradicionális swing stílust kövessék. Jordan dobosának lenni fôként töménytelen mennyiségû groove használatát jelentette, minimális díszítés, beütés vagy frazír alkalmazásával. Az alábbi dal jó példa a seprûvel kísért „slow shuffle” kíséretre, mely a balladákra és swingorientált rhythm and blues dalokra is jellemzô volt. További példák: Pee Wee Crayton – „Blues After Hours”, Bull Moose Jackson – „I Can’t Go On Without You, T-Bone Walker –„Call It Stormy Monday”, Joe Liggins – „Pink Cham-

pagne”, Jimmy Witherspoon – „Ain’t Nobody’s Buisness, Ella Fitzgerald and The Ink Spots – „Into Each Life Some Rain Must Fall”. Néhány példa a korai R&B groovera épülô dalok közül: John Lee “Sonny Boy” Williamson “Early In The Morning” és “Jivin’ The Blues” (James ”Peck” Curtis, kb. 1940). Ez a két dal egyike az elsô olyan szerzeményeknek, ahol hangzásban a dobnak és a backbeatnek már kiemelkedô szerepe volt. Mindkettô elég nagy hatással volt a kisebb, chicagói blues és jump combókra, akik Lester Melrose Bluebird labelje köré csoportosultak. Sajnos Pecknek és Sonny Boynak nem maradt fenn közös felvétele, ám Curtis nyers delta blues stílusú dobolását hallhatjuk Robert Nighthawk „Masters of Modern Blues” címû lemezén. Az 1948-ban Wynonie Harris blues énekesek által rögzített „Good Rockin Tonight” címû dalban Clarence ”Bobby” Donaldson remekül demonstrálja a folyamatos backbeatre és kettô-négy lüktetésû groove-ra épülô kíséretet, valamint jó példa a gospel zenébôl átvett taps alkalmazása. Roy

»

panama francis

« 2010 » 02

Brown eredeti verziója közelebb áll a jump blueshoz, Harrisé inkább már rock’n’roll. A táncosok megôrültek az új ritmus hatásától, a lista élére juttatták a dalt, és hat hónapig tartotta is a helyét. Késôbb Elvis Presley is feldolgozta, majd kevésbé ötletesen Pat Boone. Szintén jó pálda Jackie Brenston and his Delta Cats - „Rocket 88” (Willie Sims, 1951) címû dala, mely hatalmas sláger volt, egyike az elsô olyan daloknak, melyen a folyamatos backbeat hallható a dal elejétôl a végéig. Willie Sims dobos akkoriban a legkülönbözôbb memphisi elôadókkal dolgozott együtt, így például Little Miltonnal és Billy „The Kid” Emersonnal, történetesen mind a kettôvel a Sun Stúdióban, de késôbb Ike Turnerrel is.

Z E N E T Ö R T É N E T «

Jimmy Preston and the Prestonians – „Rock the Joint” (Eddie Winters, 1949), gyakran emlegetik ezt a szerzeményt is a rock and roll dalok sablonjának, késôbb 1951-ben Jimmy Cavallo, majd 1952-ben Bill Haley and the Saddlemen dolgozta fel. Marshall Lytle, a Comets nagybôgôse szerint ez volt az egyik dal, ami megihlette Alan Freedet a rock and roll kifejezés megszületésében (bár Freed maga korábbra teszi az idôpontot). (uptempo backbeat shuffle) Sticks McGhee – „Drinkin’ Wine, SpoDee-O-Dee” (Irving Brown, 1947), a dal McGhee egyik legismertebb slágere, szintén az egyik elsô rock and roll dalok között emlegetik, mely számos feldolgozást megélt, pl: Lionel Hampton, Malcolm Yelvington, Johnny Burnett, vagy Jerry Lee Lewis kezei között. Jó példája az „uptempo shuffle” kíséretnek, mely nagyszerû tánctempó volt, és az 1950-es évek rock and

roll dalaira jellemzô inkább. Bill Dogett – „Slow Walk” (Berisford „Shep” Sheppard, 1956), Dogett mestere volt az instrumentális középtempós shuffle daloknak. A „Slow Walk” mellett az olyan slágerek, mint a „Honky Tonk”, vagy a „Ram-Bunk-Shush” országszerte hallhatóak voltak a zenegépekbôl, és mindenki imádta ôket. (slow backbeat shuffle) Fats Domino – „The Fat Man” (Earl Palmer, 1950), a lemezen a ritmusszekció erôteljes backbeatje dominál Earl Palmer nagyszerû játékával, Fats pedig a szájával imitálja a wah-wah trombitahangzást. Ez volt a Fats Domino elsô slágere, ami felkerült a Top40 listára. A dal alapja Willie Hallnak, aki felvételeket ugyan soha nem készített, ám rendkívül impulzív elôadó és zongorista volt, „Drive’em Down” címû blues szerzeménye (medium backbeat shuffle). Tamási László

17

18 » P O P , R O C K , B L U E S …

D O B O S M A G A Z I N

Lábcintányér-nyitások triolákra A mostani alkalommal a legegyszerûbb triolás, shuffle és rock’n’roll swing kíséretekben fogunk lábcintányér-nyitásokat alkalmazni. Ha egy triola három hangja közül szeretnénk egyet vagy többet nyitott lábcintányéron játszani, akkor zavarba ejtôen sok lehetôség közül választhatunk! A mostani alkalommal csak a két legegyszerûbb, és egyben leggyakoribb változattal fogunk foglalkozni. Elôször próbáljuk meg azt, hogy a triola utolsó hangján nyitjuk és az elsôn zárjuk a lábcintányért (1. kotta-

példa), majd ha ez már nem okoz gondot, az elsô hangon szólaltassuk meg a zárt lábcintányérral együtt a lábdobot (2. kottapélda), a pergôdobot (3. kottapélda), valamint a két dobot egyszerre is (4. kottapélda)! A fentiek után nem valószínû az, hogy gondot okozna a legegyszerûbb triolákra épülô kíséret valamelyik részében a triola harmadik hangján kinyitni a lábcintányért (5–8. kottapélda). Ezek után próbáljuk ki azt, hogy a triola második hangját kihagyjuk, a harmadik hangon nyitjuk, az elsôn pedig zárjuk a lábcintányért (9. kottapélda), majd ha ez már nem okoz gondot, az elsô hangon szólaltassuk meg a zárt lábcintányérral együtt a lábdobot (10. kottapélda), a pergôdobot (11. kottapélda), valamint a két dobot egyszerre is (12. kottapélda)! A fentiek után nem valószínû az, hogy gondot okozna a legegyszerûbb shuffle-kíséret valamelyik részében a triola harmadik hangján kinyitni a lábcintányért (13–16. kottapélda). Aránylag egyszerû a dolgunk akkor is, ha egy triola mindhárom hangját nyitott lábcintányéron szeretnénk játszani, mert ebben az esetben is a következô triola elsô hangján kell zárnunk a lábcintányért, mint az elôzô esetekben (17. kottapélda)! Ha az elôzô gyakorlat

már nem okoz gondot, akkor a triolák elsô hangjain szólaltassuk meg a lábdobot (18. kottapélda), a pergôdobot (19. kottapélda), valamint a két dobot egyszerre is (20. kottapélda)! Ezek után már nem valószínû, hogy gondot okozna az, hogy a legegyszerûbb triolákra épülô kíséret valamelyik részében a triola mindhárom hangján kinyissuk a lábcintányért (21–24. kottapélda). Alkalmazhatunk negyedes lábcintányér-nyitásokat is shuffle-kíséretben (25–28. kottapélda)! Ha szükséges, elôbb elevenítsük fel ezen rovatnak a Dobos Magazin egy korábbi számában megjelent elôzô részébôl az 5–8. kottapéldákat! A swing-kíséretekben a lábcintányért általában az elsô és a harmadik negyedben nyitjuk ki. Azonban a ritmus így eléggé „szögletesen” hangzik. Hogy ezt elkerüljük, fontos, hogy a „hiányos” triolák utolsó hangjain is tartsuk nyitva a lábcintányért (29. kottapélda)! Talán akkor a legegyszerûbb a dolgunk, ha arra gondolunk, hogy a lábcintányért végig nyitva kell tartsuk, kivéve a második és a negyedik negyed elsô hangját. Ezután próbáljuk meg azt, hogy a lábdobot az elsô és a harmadik (30. kottapélda), valamint mind a négy negyedben megszólaltatjuk (31. kottapélda), majd a pergôdobot is szólaltassuk meg a második és a negyedik negyedben (32–33. kottapélda)! Következô alkalommal a legegyszerûbb, nyolcadokra épülô, úgynevezett lineáris kíséretekkel fogunk foglalkozni, addig is jó dobolást, sok sikert kívánok! Korompay Zsolt

« 2010 » 02

P O P ,

R O C K ,

B L U E S … «

19

20 » H A N G S Z E R

D O B O S M A G A Z I N

Istanbul Agop Xist cintányérok Bô húsz éve annak, hogy elôször akadt a kezembe egy Istanbul feliratot viselô cintányér. A megjelenésében – legalábbis akkori mércével mérve – szegényesnek mondható, sötét és matt fényû ride (a típusra sajna már nem emlékszem) azért hagyott ennyi idô után is élénken élô nyomot bennem, mert látványa szöges ellentétben állt a hangjával. Igazi, füstös New Orleans-i jazz-klubokba való, komplex zeneiséggel tüntetett akkor, amikor még az alsó- és középkategóriás tányérok beszerzése is komoly fejtörés elé állította az átlagos magyar dobost… A módszer Az azóta eltelt idôben töretlenül ívelt felfelé (a kétfelé szakadt) Istanbul márkanév, jelen cikk témája az Agop által készített olyan középkategóriás „bádogok” sorozata, mely a komoly sikernek örvendô Azure, Traditional és Signature szériák (ezek egyike sem tartozik az olcsó cuccok közé!) mellett úgy célozza az elérhetô árkategóriát, hogy közben igyekszik nem engedni a hagyományosan magas minôségbôl. Mivel még sosem jártam a gyártó üzemében, kénytelen vagyok a hivatalos közleményekre hagyatkozni, melyek szerint egy Istanbul Agop cintányér átlagosan 4500, kézzel „bevitt” kalapácsütést kénytelen elszenvedni, mielôtt a minôség-ellenôrzési osztály jóváhagyásával felkerülhet a hangszerboltok polcaira. Ezzel szemben az Xist elôállítása során az emberi munka részaránya mintegy harmadára csökken (mint tudjuk, ez a gyártási folyamat legdrágább összetevôje), és a technikai fejlôdésnek hála, már olyan elôkészített alapanyagok kerülnek a cintányérkovácsok keze alá, melyek számára elegendô a megfelelô hangzás kialakításához, ha 1500 körüli kalapácsütést mérnek a kialakítandó felületre. Így azután az Xistek elôállítása kevesebb idôt vesz igénybe, kevesebb emberi munkaórát, és így lehetséges az, hogy a többi Istanbul típussal szemben lényegesen kevesebbe is

kerülnek. A B20 (van, aki ezt az összetételt nem ismeri?) ötvözet ugyanaz, mint a felsô(bb) kategóriás fémkorongok esetében. Természetesen ennél többet nem lehet megtudni a folyamatról, mert – érthetô okokból – annyira komolyan ôrzik a cég titkait, mintha az életük múlna rajta. A megélhetésük talán tényleg ezen múlik, úgyhogy érthetô a nagy titkolózás. A látvány A pofás kinézetû kék-fehér kartondoboz, melyen a nem túl fantáziadús „Xist Cymbal Set” felirat díszeleg, a szokásos alapszetten kívül (20” kísérô, 14” lábcinpár, 16” beütô) tartalmaz még egy 18” méretû beütôt is, melyet a mellékelt puhatokkal együtt ingyen (!) csomagoltak a többi mellé. A tok, mint olyan, átlagosnak mondható, de az átlagos koncertezô dobosok tányérjait akár évekig is megvédheti a koncertek/próbák közötti szállítási periódusok alatt. A tesztelt csomag alkotóelemei „Traditionally Lathed” felületkezelést kaptak, amely selyemfényû felületet takar a tányérok teljes küllemén. A gyártás végsô fázisában felvitt apró, körkörös barázdák (melyek a rezgô felület nagyságát hivatottak növelni) igazán kellemesen egészítik ki a természetes alapszín visszafogott csillogását. Akinek ez a fajta bájos megjelenés nem elégíti ki vizuális igényeit, felár nélkül juthat hozzá a „Modern Brilliant” típusú, vastagon lakkozott és polírozott kivitelhez, mely tükörfelü-

lettel örvendezteti meg az ilyesféle csillogásra vágyó kollégákat. A jókora Istanbul feliraton (no meg a „Made In Turkey”-n) kívül természetesen egy Xist logó is helyet kapott a tányérok felsô oldalán, és – mivel máig többféle méretrendszert használnak a Föld egyes vidékein – centiméterben és colban is megadják az adott darab méretét és típusát. A gyári pecsét diszkréten foglal helyet a palást külsô harmadában, és nagy betûkkel az „Agop” felirat uralja a félholdból és csillagból kialakított hátteret, valamint itt találhatjuk apró betûkkel „fémbe vésve” a két alapító, Sarkis & Arman Tomurcuk nevét is. A hangok Ahogyan az egyes darabokat felhelyeztem az állványokra, nem mulasztottam el a cintányérok szélének merôleges (és nagyon óvatos) megkocogtatását egy dobverô segítségével. Ha egy ilyen apró ütés után odatartjuk fülünket a tányérhoz, a lassan halkuló zengés megmutatja, mire is számíthatunk hangtani szempontból az adott alany esetében, illetve azt, hogy az elhaló lecsengés mennyire szabályos – a hullámzó, torzan pulzáló hang azonnal megmutatja, hogy a tesztpéldány esetleg gyári hibás-e. Szerencsére a nálam lévô darabok egyike sem szenvedett ilyesféle veleszületett betegségben. A két beütô (crash) nagyon gyorsan meggyôzött arról, hogy a költségek lefaragása ellenére is lehetséges muzikális, és sokféle célra alkalmas zenei

« 2010 » 02

eszközök elôállítása. Mindkettô azonnali reakcióval válaszolt a dobverôk érintésére, igazán robbanékony válaszuk szinte azonnal elérte hangerejük felsô határát, és viszonylag gyorsan, ám meglepôen kiegyenlített tempóban halkultak el. A 16”-os minimális mellékzöngéi szinte virgonc hatásúnak tûntek a 18”-os sokkal mélyebb, ám hangosabb és teltebb lecsengése mellett – egymást nagyszerûen kiegészítô párost kapunk így, mely duó meglehetôsen sokféle stílusban alkalmazható minden különösebb probléma nélkül. A kísérô (ride) akkor adta (legalábbis az én fülemnek kedvezôen) tudása legjavát, amikor a kúp a dobverô derekával találkozva akkora hangerôt és olyan típusú, szúrós, mégis telt zengést produkált, mely gyakorlatilag bármely mai (elektronikus és persze akusztikus) zenei környezet barrikádján könnyedén vágja keresztül magát. Ha (még mindig a verô derekával) a ride szélét püföljük, nagyszerû crash/ride hangképet kapunk, ehhez a 20” méret épp ideális ezzel a vastagsággal kombinálva. Azért a dobverô feje se maradjon munka nélkül: a kúptól a palást széléig gyakorlatilag minden felületi hang kiválóan artikulált, de a finoman csilingelô elsôdleges

H A N G S Z E R «

ütéshang csak minimálisan emelkedik ki a meglehetôsen elmosott hatású utócsengésbôl. Fura módon az az érzésem, támadt, hogy ezt a kísérôt a jazzisták is nagy kedvvel alkalmazhatják majd bizonyos körülmények között. A 14”-os lábcinpár (hi-hat) felsô darabja (mint a legtöbb gyártó legtöbb ilyen termékénél) könnyebb és vékonyabb, mint az alsó. A pedállal történô zárás esetében nagyon markáns „chick” a jutalmunk, értem ez alatt a hangerôt, és a jól definiált hangszínt egyaránt. Átszól a legtöbb zenei környezet gitárokkal/szintikkel telezsúfolt hangorkánján is – ez azért nagy elôny lehet a mostani trendeknek megfelelô pop/rock csapatok dobosainál. Kézzel való ütlegelés esetén a nagyon erôsen leszorított tányérpár leginkább kopogós, élettelenek ható tartományban szólal meg, ha viszont elkezdôdik lábunk emelése, gyakorlatilag a minimálisan felengedett állapottól a viharosan libegô (vegyünk 2 centi távolságot a tányérok között, és sózzunk oda betyárosan!), „szörcsögô” fázisig minden pozícióban abszolút konkrét jelenlétet könyvelhetünk el. Valószínûleg a tradicionális felületkezelésnek köszönhetô, hogy a lábcin hangja inkább a „selymes” hangzás felé tendál, és nem riogatja fülünket a

„harapós” agresszivitás. Szintén sanszos, hogy jazz-körökben sem lenne feltétlenül elutasító a fogadtatása. Összegzés Minthogy az Xist széria a „bárki által megfizethetô” kategóriában indul, egyes – túlzott igényekkel bíró – kortársaink talán hiányérzettel küzdhetnek a választék tekintetében. A fent említett méreteken kívül 17” és 19” beütôk, illetve egy 22” kísérô kapható még (természetesen traditional és brilliant kivitelben egyaránt), és ezekkel együtt azért nem annyira szûk a mozgástér, de biztosan nem ártana néhány effekttányér bevezetése, mondjuk 1–2 splash és/vagy china sokak fantáziáját meg tudná mozgatni. Annál inkább érdemes volna megfontolni gyártói részrôl az esetleges termékskála-bôvítést, mert az a bizonyos „Xist Cymbal Set” a maga 110.900 forintos árával valójában egy felsôkategóriás csomag, egy középkategóriás szett költségvonzatával – fôleg, mivel 2 crash foglaltatik a készletben. Erre alapozva pedig bárki nyugodtan bôvítheti cintányér-arzenálját, amihez a hazai forgalmazó honlapja, a www.hangszerarzenal.hu minden szempontból remek kiindulási pontként szolgál. Indi

8790 Zalaszentgrót, Malom u. 16. Tel.:

06 20 06 30

981-5027, Fax: 06 83/360-126

V E I G E R . H A N G S Z E R T O K . @ T - O N L I N E . H U

•

W W W . V E I G E R . H U

21

22 » I N T E R J Ú

D O B O S M A G A Z I N

Energiák áramlatában Banai Szilárdot nem kell bemutatni senkinek, hiszen munkássága, melyet 2009-ben Arany Dobverô díjjal jutalmaztak, mindenki elôtt ismert. A Cegléden élô dobossal az épp ott zajló Dobos Magazin Táborban ültünk le beszélgetni két, dobozos sör társaságában. – Mostanában a Djabéval vagy elfoglalt. – Most épp egy olyan idôszak van, amikor szinte mindennap játszunk, nemrég érkeztünk haza Romániából, elôtte az Egyesült Államokban, Lu-

egyetlen rendszeresen külfödre járó zenekar a Djabe. – Minek köszönhetô ez? Gondolom, annak, hogy jó a zenekar… – Több dolognak, egyrészt a menedzsmentnek. Másrészt meg annak, hogy a zene különleges, a lemezek nagyon jó minôségben szólnak. A szórólapok is igényesek, tehát minden, ami kifelé megy, azt sugallja, hogy ez egy profi produkció, tehát azt tudja mondani egy fesztivál-igazgató: „Ilyen zenekarral még nem találkoztam!” Jazz triók meg fusion zenekarok

xemburgban és Szerbiában is felléptünk. Nemsokára indulunk Horvátországba, aztán pár napra hazajövök, de aztán indulok ismét a másik zenekaraimmal. – Szombathelyen elmaradt a Djabe koncert, ahol Steve Hackett lett volna a vendégetek. Mi volt az ok? – Nagyon egyszerû: az izlandi vulkánkitörés miatt Steve Hackett Párizsban ragadt. – Maradjunk még kicsit a Djabénél! Mennyit próbáltok mostanában? – Igazából nincs rendszeres próba, bár most lesz egy-kettô, mert van néhány új nótánk, és Steve új lemezének számaiból is játszunk pár dalt. Hála Isten, olyan gyakran vannak fellépések, hogy azok a számok, amiket tudunk, képben vannak annyira, hogy már nem kell próbálni. Borzasztó szerencsés dolog, hogy ennyit tud ez a zenekar játszani, külföldön is. Talán az

vannak minden mennyiségben, amik iszonyatos jók… Nyilván ezen a téren egy amerikai zenekar elônyben van, hiszen neki ez a kultúrája, de a Djabe még ott is különlegesnek számít. Van egy fesztivál-igazgató: John Nugent, aki nagyon szeret bennünket, és közönsége is van a zenekarnak New York államban, Rochesterben. Ez egy nagyon komoly fesztivál, kétévente játszunk ott. Nagyon sokan vannak, akik kifejezetten azért jönnek el, mert már hallották két éve, meg négy éve, meg hat éve is a zenekart. – Ha Amerikába mentek, leadod az igényed, hogy milyen cuccon szeretnél játszani? – Azokon az amerikai fesztiválokon, amiken mi játszottunk, mindig valamilyen prémium kategóriás dobfelszerelés volt. De nagyon sok olyan fesztiválon játszottunk, ahol volt választási lehetôség. Stockholmban pél-

dául volt egy dobkonténer, és benne az összes létezô csúcskategóriás dob, a 18”-os nagydobtól kezdve a 22”-ig, a 8”- 18” -as tamok… bármit összerakhattál magadnak, nem túlzok! Csináltam fotókat is: DW, Yamaha, Tama, bowdenes lábcin, minden, mi szem-szájnak ingere. Egy csomó olyan dolog is volt, amit életemben ott láttam elôször. Volt egy fal, ahová élével voltak berakva a jobbnál jobb pergôk, az egyik sorban vintage, a másikban pedig az összes létezô signature, a piccolótól a nagyobb méretekig. Ekkor játszottam elôször Arbiter dobon, ennek nincs babája, hanem ahogy körbeér a káva, csak egy csavar van, és azzal kell feszíteni, illetve lazítani a bôrt. – A Djabét kimerítettük, a többi zenekaroddal mi a helyzet? – A Full Playbackkel nagy visszatérésre készülünk, felvettünk egy lemezt, ami elsôsorban a Kovács Gabi munkáját dicséri, ô írta az összes számot, nagyon jók a dalok. A masterelésre és a keverésre nemsokára sor kerül, aztán újra indulhatnak a koncertek, már nagyon várom. Valamikor régen, amikor még kluboztunk, nagy élmény volt, s talán ez volt az egyetlen olyan zenekarom, ahová lejárt a szakma a Révész Sanyitól kezdve a Török Ádámig. Kb. négy évvel ezelôtt alakult a csapat, volt egy állandó helyünk a Millenáris Fogadóban, és az óbudai Chaplin Kávézóban is rendszeresen játszottunk. Aztán ez az egész kicsit elfáradt, mivel mindenki ezerfelé van, most is mindenki rohan a munkája után. De ez egyfajta szerelem-zenekar volt, amire aztán egyre kevesebb idô jutott. Megcsináltunk egy mûsort, játszottunk pár bulit, de ebbe újra sok munkát kellett volna belerakni, hogy tovább fejlôdjön. Erre sajnos nem volt szabad kapacitása a zenekarnak. De most hála Isten, újra játszani fogunk. Nagy Jánossal és Szappanos Gyurival is van egy triónk, a lemezünk nemrég jelent meg az EMI gondozásában. – Milyen zenét játszotok? – Nagyon érdekes, tulajdonképpen azt mondanám, hogy kortárs jazz, ami egy jófajta mixtúra, egymásból következnek a témák. Nagyon szerencsés találkozás a miénk, nekem nagy kihívás, mert Jánosnak elég nehezek a kompozíciói, olyasfélék, amiket én

« 2010 » 02

idáig nem játszottam. Van még egy zenekar, ahol játszom, ez pedig a Birta Miki kvartettje Kolta Gergôvel és Zana Zolival. Itt egyszerûbb, befogadhatóbb zenét játszunk. Hamarosan ezzel a formációval is megjelenik a lemezünk. Aztán meg kell még említenem Balogh Kálmán cimbalmost, aki elhívott a legújabb lemezére játszani: ez megint egy teljesen más világ, mint a többi. – A különbözô zenekaraidban különbözôképpen kell játszanod? – Igen, mindegyikben teljesen másképp kell dobolnom, minden produkció más embert kíván. – A Dobosok Farsangján láttam, hogy végig open-hand technikával játszottál. Teljesen átálltál erre? – Egy ideje így játszom. A történet annyi, hogy én valójában balkezes vagyok, de jobb kézzel tanultam meg dobolni. Pár évvel ezelôtt jöttem arra rá, hogy az egész fizikai adottságom a dobolásban is abszolút balkezes. A bal kezem pl. sokkal gyorsabb, mint a jobb, és alkalmasabb azokra a funkciókra, amire a dobolás során kell. Elkezdtem ennek a gyakorlásával foglalkozni, szó szerint vért izzadtam vele. Azért volt ez nehéz, mert szinte a fél életemet jobbkezes technikával doboltam végig, és ezek már olyan mélyen berögzült dolgok, hogy nagyon nehéz átállni, pláne úgy, hogy szinte folyamatosan játszunk. A bulit nem lehet tönkretenni csak azért, mert én most jobb vagy bal kézzel akarok játszani! Vinni kell a hátadon az egészet. Most eljutottam egy olyan szintre, hogy nyolcvan százalékban már így játszom a koncerteken, és az utóbbi négy-öt lemezt is ilyen módon vettük fel. Amiatt is erôltetem ezt a fajta játékmódot, mert ez így természetes tartást ad, egyenesebben ülsz a dobnál. Ha megnézem azokat a dobosokat, akik így játszanak, nagy részük elképesztôen elementáris: Billy Cobham, Carter Beauford, William Kennedy. Akkora ôserôt látok ezekben az emberekben, ami nagyon kevés dobosnál van meg. Felszabadult az ilyen játék, eleve a kezek nem keresztezik egymást, az energia biztos, hogy sokkal másképp áramlik, mint a hagyományos dobolásnál, amiben egyfajta zártság van. Az egyensúly is sokkal stabilabb ennek a játékmódnak a

I N T E R J Ú «

használatával. Ezt kerestem ezer éve, és most megtaláltam. Nyilván az ember mindig tökéletesedni akar. Most is egyfolytában fejlesztem ezt, hogy minden szinten, mindenféle tempóban, mindenféle dinamikában és stílusban meg tudjam oldani a feladatot. – A dobszólódat is erre a technikára építed? Mennyire átgondoltak a szólóid? – Természetesen ezzel a technikával már szólózni is merek. A szólókat száz százalékban improvizálom, persze vannak mindig kedvenc, használatos figuráim, mint mindenkinek, de semmiképpen nem úgy használom, hogy ezt most bele fogom rakni. Ezt nem tartom helyesnek, a tapasztalat az, hogy ez így soha nem jól mûködik. Ennek így nem lesz meg az a hatása, mint hogyha azt úgy játszom el, hogy már hallom belül, és egy folyamat részeként kényszeresen kijön belôlem. Egy ideje dolgozom a saját anyagomon is, az viszont nem annyira improvizativ zene lesz, hanem olyan, ahol kifejezetten jó, ha a dolgok elôre meg vannak írva: nagyon kevés hanggal, kevés figurával, viszont úgy, hogy a legjobb hangok kerüljenek a legjobb helyre. – Tanítasz is, a sok elfoglaltság mellett? – Igen, tíz éve tanítok, így vagy úgy. Tanítottam fôiskolán óraadóként, aztán magánúton is. Öt-hat éve tanítok egy zeneiskolában, és egyre jobban érzem a fontosságát, hogy állandó kapcsolatban legyek a diákokkal. Folyamatosan gyakorlom, hogy a tudást miként adjam át, amibôl aztán rengeteg jön vissza. Ez egy egészséges körforgás: ha az ember ad, akkor kap is. Nemrég tanítottam egy táborban, három csoport volt, és amikor már a harmadikra került sor, akkor is ott ült az elsô és a második csoport is végig, minden alkalommal. Ez az élmény arra ösztönöz, hogy minél komolyabban foglalkozzak az oktatással. – A család hogy viseli azt, hogy elég sokat vagy távol? – Állandóan visszatér ez a kérdés, amin egyfolytában sokat gondolkodom, és rájöttem, hogy ez a munka sem más, mint a többi. Egy átlagember elmegy dolgozni reggel nyolckor, és hazajön este hatkor, bekapcsolja a tévét, mondjuk, megsimogatja esetleg a gyerekét, és másnap kezdôdik ugyanez. Hétvégén talán van valami

energiája a családjára. Nálam ez úgy néz ki, hogy elutazom pár napra, vagy ha itthon játszunk, másnap reggel ugyanúgy felkelek, mint más, és viszem a gyereket iskolába. A nyaraink és a szüneteink mindig a mieink. Látva azt, hogy a többi szülô mennyire vesz részt a gyerekei életében, nem kell szégyenkeznem. Igyekszem minél több erôt és energiát belefektetni a családba. Tulajdonképpen ugyanannyi idôt töltök a családdal, mint más, csak az elosztása más. – Szerinted hogy hat a zenélés az emberekre? – Ötven-hatvan éves zenésztársaim sokkal fiatalabbnak néznek ki, mint a hasonló korúak, akiket én a civil életbôl ismerek. Nemcsak külsôre, hanem

lélekben meg energiában is. Ez szerintem annak is köszönhetô, hogy míg a legtöbb átlagembernek rengeteg energiáját elveszi az, hogy egész életében olyasvalamit tesz, amit nem feltétlenül szeret, ezzel szemben a zenésznek a hobbyja a munkája. Én ezáltal, hogy zenélhetek, boldog ember vagyok: fantasztikus dolog, hogy azzal keresem a kenyeremet, hogy csodás zenészekkel játszom és utazom a világban! Hollósi László

Banai szilu hivatalos reklámembere a microsonic fülmonitoroknak

23

24 » L E J E G Y Z É S E K Jimmy Cobb a modern swingdobolás egyik elôfutára és úttörôje. Kísérô és szólójátéka a mai napig meghatározó a beavatottak számára. A most közölt szóló Wes Montgomery gitáros Talkin címû lemezérôl való. A gitáros a maga korának stílusteremtô zenésze volt. Dallamos, az oktávpárhuzamot elôszeretettel alkalmazó stílusa a gitáro-

D O B O S M A G A Z I N

sok számára ma is irányadó. Jimmy Cobb szólója 1955–1965 között új szemléletet vezetett be a szólójátékban is. Motívumainak nagy része már közkincs, hiszen mindenki „lenyúlta”, aki tehette. Szünetekkel tördelt szikár gondolatai egy epikus, elbeszélô gondolkodásmód irányába mutattak, amelyet többek között Tony Williams fejlesztett to-

vább. Meg kell említeni kortársát, Philly Joe Jonest. Játékuk sok tekintetben hasonlít egymásra. Mindketten kijárták a Miles Davis iskolát. Jimmy Cobb játékát jól tanulmányozhatjuk még Miles Davis Someday My Prince Will Come és Kind of Blue címû lemezein. Itt elsôsorban a kísérôjáték karakterisztikája figyelemreméltó.

« 2010 » 02

D O B H Á R T Y A «

» CSANYI & LATTMANN QUARTET

A WALK ON THE BEACH

» TOM-TOM RECORDS » 2010

Csanyi Zoltán – szintetizátor Lattmann Béla – basszusgitár Lamm Dávid – gitár Szendôfi Péter – dobok Közremûködnek: Horvát Kornél – ütôhangszerek László Attila – gitár Emilio – ének

A Csanyi Zoltán s Lattmann Béla nevével fémjelzett kvartett nem minden elôzmény nélküli formáció. Csanyi Zoltán és Lattmann Béla már a 80-as évek elején együtt játszottak, így érthetô, hogy 2009 végén, Csanyi Zoltán külföldi pályafutását követôen ismét közös zenekart hoztak létre, amihez a késôbbiekben csatlakozott Szendôfi Péter és Lamm Dávid is. A hazatért Csanyi Zoltán kiváló szerzeményei és briliáns szintetizátorjátéka új színt hozott a hazai jazzéletbe. A lemezen hallható dalokban fôként latin és R&B hatást lehet érezni, lendületes elôadásmódban. Lattmann Béla sokszínû, ritmikájában és tempójában klasszis basszusgitárjátékát a magyar jazz legjobbjai között tartják számon. Szendôfi Péter a hazai jazzdobolás emblematikus figurája, aki virtuóz játékával Csanyi Zoltánnal s Lattmann Bélával együtt világszínvonalú ritmusszekciót hozott létre. Lamm Dávid a fiatal gitárgeneráció kiemelkedô alakja, korát meghazudtoló érett gitárjáték és muzikalitás jellemzi. A kvartetthez közremûködôként csatlakozott még Horváth Kornél, László Attila valamint Emilio is, sajátos stílusukkal tovább színesítve azt a formációt, melynek valamennyi tagja nagyszerû partner a zenei elképzelések valóra váltásában. A Walk on the Beach címû albumon Csanyi Zoltán és Lattmann Béla szerzeményei mellett Lamm Dávid valamint László Attila szerzeményei is hallhatók. M.E.

» FUSIO GROUP

SOULFOOD

» TOM-TOM RECORDS » 2010

Elek István – szaxofon Kormos János – gitár Romhányi Áron – billentyûs hangszerek Barabás Tamás – basszusgitár Szendôfi Péter – dobok, zeneszerzés

A kétszeres Arany Dobverô, Fonogram, Artisjus és Emerton díjas Szendôfi Péter több mint 10 évre visszatekintô Fusio Group elnevezésû zenekara újabb lemezét jelentette meg a Tom-Tom Records gondozásában! Az új album – akárcsak az elôzôek – Szendôfi Péter vadonatúj szerzeményeit tartalmazza, melyek más, eddig megjelent lemezen nem hallhatóak. A Fusio Group 1992-ben alakult, amikor még a Fusio Quartet nevet viselte. Az együttest Szendôfi Péter alapította, és azóta is ôt mondhatjuk a formáció vezetôjének. Az együttes zenei arculatához is rengeteget hozzátesz a személye, hiszen a zenekar rendszeresen játssza szerzeményeit és hangszereléseit. Az együttes stílusirányzata a legjobban a jazz-fusion irányzatba sorolható be, de az egyes zeneszámok széles spektrumon mozgó zenei irányzatokat foglalnak magukba. „Ez a fajta jazz-fusion irányzat abszolút a szívem csücske. Ebben a zenében ugyanolyan hangsúlyt kap a magas szintû hangszertudás bemutatásának lehetôsége, mint a szabad improvizációk és a kreativitás. Rengeteg lehetôséget rejt a színes és izgalmas, határok nélküli zenélésre vágyó muzsikus számára.” (Szendôfi Péter) A Fusio Group elsô önálló lemeze 1995-ben jelent meg Life Rhythm címmel, ezt követte négy év múlva az Attitudes album. A formáció ebben az évben új taggal is bôvült, mert a csapathoz csatlakozott Romhányi Áron billentyûs és ekkor változott a zenekar neve is Fusio Groupra. 2003-ban Energy címmel jelent meg elsô koncertlemezük. 2007-ben látott napvilágot a negyedik albumuk, a Stickman, amellyel az ország elsô vonalbeli muzsikusaiból álló együttes egy újabb lépést tett elôre sajátos stílusának és hangzásvilágának kialakításában, melynek eredményét mi sem bizonyítja jobban, mint a most megjelent SoulFood címû album. A dalok mindegyike különkülön jellegzetes karakterrel bír, mégis az album egységes stílust és hangzást mutat. M.E.

25

26 » H A S Z N O S

D O B O S M A G A Z I N

Erôsödj, ne erôlködj! Kedves dobos kollégák! Ebben az írásban ne keressétek a nagy titkot, a világmegváltó, évszázadokon át féltve ôrzött módszert, mert úgysem fogjátok megtalálni. Viszont egy sokkal fontosabb és hasznosabb dologgal szeretnélek benneteket megismertetni, ami a mai modern dobolás és dobos elengedhetetlen kelléke kell, hogy legyen! Két, látszólag egymástól távol álló, de a gyakorlatban nagyon szorosan összefüggô témát járok körbe. A bemelegítés és az erôsítés kérdése folyamatosan felmerül a dobosok körében Fôleg a kezdôk szeretnének úgy játszani, hogy a metronóm is belefáradjon, ehhez viszont sok-sok türelemmel és kitartó gyakorlással eltöltött idôre van szükség. Fontos, hogy elôször tanuljuk meg a jó technikát (verôfogás, pedálok használata), és csak utána próbáljunk szuperszonikus sebességet elérni. Fordított esetben a testünk olyan károsodást szen-

vedhet, mely adott esetben visszafordíthatatlan következményekkel járhat. Gondolok itt a különbözô szalag-, izomés ízületi sérülésekre. Mielôtt belekezdenék a részletes tárgyalásba, röviden és közérthetôen tekintsük át a végtagjaink mûködését, dobolásban betöltött szerepét! A végtagjainkat csontok alkotják, amelyeket izomrostok, izomfejek vesznek körbe, és ezek ínszalagok és ínhüvelyek segítségével rendezôdnek izomkötegekbe. Funkciójuk szerint megkülönböztethetünk feszítô, hajlító és forgató izmokat. Ezekre dobolás közben szükségünk is lesz. Például klasszikus (jazz) verôfogásnál az alkar forgató izmait használjuk, míg a német vagy francia stílusnál ugyanezen csoport

hajlító és feszítô izmait kell igénybe vennünk. De említhetném a sarok-lábujj (heel-toe) technikát, ahol a lábszár izmait terheljük. És itt érkezett el az idô, hogy beszéljünk a legfontosabb dologról: a BEMELEGÍTÉSRÔL! Igen, csupa nagy betûvel, kedves szaktársak, mert ha nem akartok huszonévesen reszketô kezeket, akkor megfogadjátok ezt a néhány jó tanácsot. Lássuk szépen sorban, hogy mik is ezek! Bemelegítés Célja: a mozgásban részt vevô izmok vérellátásának növelése, az ízületek terhelhetôségének fokozása, a sérülések kockázatának minimálisra csökkentése. Amikor elkezdjük a gyakorlást, nem árt ezzel a definícióval tisztában és jó barátságban lenni, mert bár unalmasnak és száraznak tûnhet végigcsinálni a gyakorlatokat, de hosszú távon megéri, ebben biztosak lehettek. Nézzünk néhány gyakorlatot, amivel elôkészíthetjük a munkaeszközöket. Ha van idôtök, akár olvasás közben végezhetitek is a feladatokat. Álljatok fel, a törzseteket tartsátok egyenesen, de lazán, karok a test mellett. Húzzátok fel a vállatokat, majd engedjétek le a kiinduló helyzetbe. Emeljétek a karokat oldalra, vállövvel egy síkba, és végezzetek tölcsérkörzéseket. A karok még mindig oldalt vannak de most az alkart forgassátok úgy, hogy a tenyér egyszer lefelé, egyszer felfelé nézzen! Ezeket a gyakorlatokat 10-15ször ismételjétek meg, és közepes sebességgel hajtsátok végre! Ezek után jöhetnek a nyújtó-lazító hatású gyakorlatok. Néhány példa ezekbôl is. Most már leülhettek, akár a szerkó mögé is, mert ezek a gyakorlatok így is elvégezhetôek. 1. gyakorlat: Nyújtsátok elôre a karotokat úgy, hogy a tenyér fölfelé nézzen, és a másik kezetekkel fogjátok meg a nyújtott kar ujjait. Az ujjakat hajlítsátok a tenyér irányába és 10-15 másodpercig tartsátok meg a helyzetet, majd lassan engedjétek vissza az ujjakat a kiinduló helyzetbe. Ismételjétek meg legalább háromszor, de legfeljebb ötször a gyakorlatot!

2. gyakorlat: Emeljétek a karotokat hajlított könyökkel magatok elé mellmagasságba! Tartsátok lazán a csuklótokat! A szabad kezetekkel fogjátok meg a hajlított kar kézhátát (kézfej), és lassan, a tenyér felé nyomjátok tovább! Itt is 10-15 másodpercig tartsátok meg, majd az elsô gyakorlatnál leírt módon ismételjétek a feladatot! Tudom, néhányan most azt mondhatják, hogy „ezeket én is ismerem”, de nem abban rejlik a titok, hogy ismeritek, hanem abban, hogy miként hajtjátok végre. Az izmok és a szalagok túlnyújtása legalább annyira ártalmas lehet, mint ha nem melegítjük be ôket. Egy jó tanács: az ízületeinket és izmainkat semmiképp ne rángassuk, mert maradandó mikro-sérüléseket okozhatunk, ami késôbb törheti derékba szépnek induló karrierünket. A mozgásban részt vevô izmok erôsítése Gyorsan szögezzünk le két tényt: Egy: ha gyorsan akarod mozgatni a karodat és a lábadat, akkor meg kell ôket erôsíteni, gondolj csak arra, hogy

ha gyorsabb lábgépet akarsz, erôsebbre húzod a rugót. Kedves olvasó, így mûködnek az izmaid is, mint az a bizonyos rugó! Kettô: izmaink rosttípusát és gyorsaságát örököljük, ami születésünktôl fogva meghatározott, nagyon ezen változtatni nem lehet. Ha ezeket a tényeket elfogadjuk és szem elôtt tartjuk, könnyebben kialakíthatjuk módszereinket, és megtalálhatjuk a nekünk legmegfelelôbb játékstílust. Az erôfejlesztô gyakorlatokat mindig a gyakorlás végére hagyjuk vagy egy külön idôpontban végezzük el. Azért ne a gyakorlás elôtt vagy közben erôsítsünk, mert az elfáradással arányosan romlik a koordinációnk is.

« 2010 » 02

Az „erôfejlesztô” vagy kondíció-növelô gyakorlatok ne tartsanak hosszú ideig, és adott izomcsoportra koncentráljanak! Tehát ha az alkar forgató és hajlító izmait akarjuk megerôsíteni, akkor ne vállból emeljük az ütôt. Egy példát leírok, a többit pedig ezen gyakorlat mintájára rátok bízom. A gyakorlathoz elég egy gumilap, egy stopperóra, egy metronóm, és természetesen a dobverôk! Jobb majd bal kézzel tizenhatodokat játszunk tap technikával, úgy, hogy a maximális metrum (pl.110bpm) 50%-át kiszámoljuk, beállítjuk a metronómot, és elkezdjük a munkát. 30-45 másodpercig végezzük a gyakorlatot, majd pihenünk 30-45 másodpercet, és megismételjük a feladatot. Ezt 5-7 szer végezzük el, mindig betartva a terhelés-pihenés arányát. A pihenôidôben a terhelt izmokat a bemelegítésnél használt nyújtógyakorlatokkal készítsük elô a következô ismétlésre. Természetesen ezt a módszert végezhetjük váltott kezes vagy duplakezes (papa-mama) ütésekkel is, de bármilyen kézrendet használhatunk, amit biztonsággal el tudunk játszani. Miért fontos, hogy jól begyakorolt moz-

dulatokat hajtsunk végre kondicionálás közben? Mert egyébként görcsössé válik a mozgásunk, és eredménytelen lesz az erôsítô munkánk. NAGYON FONTOS: nem sportolók vagyunk, nem is akarunk azok lenni, hanem dobosok, akiknek elsôsorban a zenei és nem a fizikai teljesítmény számít! Ezért ne higgyük el azokat a meséket, hogy különbözô súlyzókkal vagy más egyéb eszközzel eredményesebbek lehetünk a kondicionálás terén! Az pedig megint egy tévhit, és rossz irányba vezet, hogy „akkor jó, ha fáj”, és még azon túl is végezni kell az adott feladatot. Leírom még egyszer: NEM SPORTOLÓK VAGYUNK!!! Ôk akkor lesznek eredményesek, ha az edzések során többször elérik az „agónia” fázisát. Azt hiszem, nekünk pedig az öröm

H A S Z N O S «

fázisát kell elérnünk. Sajnos, amit most leírtam, azt nem magamtól találtam ki, hanem fórumokon több alkalommal találkoztam ilyen „jó tanácsokkal”. A végére néhány olyan tünetegyüttest szeretnék leírni, amely gyakorlás közben arra figyelmeztethet bennünket, hogy izmaink, ízületeink terhelhetôségük határához közelednek, és fokozottan figyelnünk kell arra, hogy miként használjuk ôket. Tipikus, túlerôltetés következtében fellépô sérülés a „golfkönyök”. Jellegzetes tünete a könyök belsô oldalán jelentkezô fájdalom, mely gyulladást jelez. Általában az ujjak és a csuklómozgató izmok túlerôltetése következtében alakul ki. Pihentetéssel, gyulladáscsökkentô krémek használatával enyhíthetô vagy megszüntethetô a tünet. Ha már nem érzünk fájdalmat, akkor újra elkezdhetjük a gyakorlást, de csak fokozatosan terhelve a gyógyult végtagot. Másik gyakori sérülés az ínhüvelygyulladása. Azért érdemes figyelni erre a sérüléstípusra, mert itt az orvosok elôszeretettel alkalmazzák az ujjak gipszben történô rögzítését. Ugye, nem kell mondanom, hogy ez hetekre „eltilthat” a kedvenc hobbinktól?! A lábakon is elôfordulhatnak sérülések. Például a térd elülsô szalagjai gyulladhatnak be, ha játék közben nagyon a comb feszítô izmait használjuk, és nem a bokát. A bokából végzett játék során az Achilles-ín gyulladhat be, mégpedig saroktájékon. Ezek orvoslására a fentebb említett módszerek (pihentetés, gyulladáscsökkentôk) alkalmasak lehetnek. Tartós fájdalom esetén, vagy ha nem tapasztalunk javulást, azonnal forduljunk orvoshoz, és ne próbáljuk „házi módszerekkel” leküzdeni a problémát, mert nem fogunk jól kijönni a helyzetbôl. Foglaljuk össze, hogy mik a legfontosabb alapelvek, melyeket a gyakorlás során be kell tartanunk! 1: Bemelegítés 2: Megfelelô technika alkalmazása 3: A jó gyakorlótempó megválasztása 4: Fokozatosság 5: Türelem Remélem, hogy ezekben a sorokban mindenki megtalálja a számára fontos információt, és ha ez így van, akkor én elértem a célom, és ez a tény – mint egy jó groove – boldoggá tesz! Jó gyakorlást és örömteli zenélést kívánok mindenkinek! Z. Tóth Tamás

ÜZLET ÉS WEBÁRUHÁZ

1074 Bp., Rákóczi út 60. (a Blaha L. térnél)

NYITVATARTÁS: H–P: 10–18, SZO: 10–13 DOBSZERELÉSEK: TAMA, LUDWIG, YAMAHA, PEARL, SONOR, GRETSCH, MAPEX, PREMIER, PLATIN, DUMP ELEKTROMOS DOBSZERELÉSEK: YAMAHA, ROLAND, D-TRONIC, ALESIS, MILLENIUM CINTÁNYÉROK: PAISTE, SABIAN, ZILDIJAN, AGEAN (budapesti márkaképviselet), ISTAMBUL, MEINL HARDVEREK, KIEGÉSZITÔK: GIBRALTAR, PEARL, TAMA, SONOR, PLATIN, STAGG, MILLENIUM DOBBÔRÖK: EVANS, REMO, AQUARIAN DOBTOKOK, HARDVERTOKOK, CINTÁNYÉRTOKOK SDC (magyar termék) kiemelt márkaképviselet VERÔK: VIC FIRTH, NOVA, BIG STICK, CSIBI, ARTBEAT PERCUSSION: MEINL, STAGG, LP, MILLENIUM

TÖRZSVÁSÁRLÓI KEDVEZMÉNY LAKOSSÁGI HITEL, CSOMAGKÜLDÉS

MINDEN HÓNAPBAN AKCIÓK e-mail cím: [email protected]

27

28 » I N T E R J Ú

D O B O S M A G A Z I N

Egy tisztelettudó ember A Weather Reportban elhíresült Peter Erskine-rôl a közelmúltban több magyar zenész is a feltétel nélküli csodálat hangján szólt, ami engem nagyon kíváncsivá tett. Dicsérték technikai tudását, muzikalitását, zenei alázatát, szerénységét és közvetlenségét, de legfôképpen azt emelték ki: milyen jó vele együtt játszani. Mert hiszen Pusztai Csaba kezdeményezésének köszönhetôen járt ô már Magyarországon 2003-ban, amikor kurzust tartott a Dózsa Dobcentrumban, fellépett az A38-as hajón a Fekete Kovács Kornél vezette Budapest Jazz Orchestra vendégeként, és készített egy rádiófelvételt is velük. Idén Kármán Sándor hívta meg Peter Erskine-t Magyarországra: életmûkiállítást rendezett a munkásságából Cegléden, és ennek ünnepélyes megnyitója összekapcsolódott az évente megtartott ceglédi Dobos Gálával is. Itt hallottam Peter Erskine tanulságosan kiegyensúlyozott, bölcs, és nagyon kerek, szép játékát. Egyszerûen jó volt hallgatni. Most is a Pusztai Csaba ütôhangszerezésével megtámogatott BJO-val játszott, melyet ezúttal László Attila vezetett. Az interjú a koncert másnapján készült. – Én nagyon élveztem a tegnap esti produkciót. Ön hogy érezte magát? – Az elôadás elôtt egyetlen gyors próbánk volt: a Budapest Jazz Orchestra kiválóan fel volt készülve, úgyhogy nem kellett sok idôt töltenünk a hangok vagy a ritmusok keresgélésével. Nekem leginkább az tûnt fel, hogy trombitaszekció mennyire pontos ritmikailag, és nemcsak a hangok terén nagyon jók. A próbán az járt a fejemben: van-e ennek esetleg köze ahhoz, hogy Bartók és Kodály hazájában vagyunk? Saját teljesítményemet 85-90 %-ra értékeltem, ami részben annak volt betudható, hogy egy igen hosszú nap végén voltam, amikor nem volt módom, hogy elmenjek vacsorázni vagy pihenjek egyet a fellépés elôtt, ami általában segít a rákoncentrálásban. A mûsor elôtt a dobkészítôk standjait járták végig velem,

ahol autogramokat adtam, és mindenfélét aláírattak … Egy ilyen nagyszabású rendezvény a sok dobossal és zenekarral a mûszakiaknak komoly feladatot jelentett, de jól megoldották, és Sándor remekül szervezte meg. A menetrendet is csaknem tartani tudták, csak az elsô zenekar [a Joint Ventures, a dobos Juhász Mártonnak a Berklee College of Music növendékeibôl álló zenekara] egy fél órával késôbb kezdett. Nem tudom, hogy ebben szándékosság volt-e, avagy csak nemtörôdömség, de ha már lehetôséget kaptak itt bemutatkozni ezek az egyébként izgalmas és jó zenészek, akkor a pontos kezdéssel megmutathatták volna, hogy professzionális módon tisztelik ezt a munkát – és a többi embert. – Végig ottmaradt? – Igen, Gulli [Briem, a Mezzoforte izlandi dobosa] szólt, hogy feltétlenül maradjak, mert az elsô számát nekem ajánlja. Én már mentem volna vissza a szállodába, de örülök, hogy maradtam. Gulli kitûnô dobos, és az is nagyon tetszett nekem, ahogy a barátnôje figyelte ôt: mindenre reagált, amit játszott. Utána még sok kiváló dobost hallottam, akik mély benyomást tettek rám. Talán észrevette, hogy a dobos társadalom tulajdonképpen rendhagyó, mert aligha van még egy ilyen szakma, ahol a versenytársak szívesen jönnek össze, hogy megosszák egymással legféltettebb „üzleti titkaikat”, és ettôl senki nem lesz ideges. Egy üzletember ismerôsöm fogalmazta ezt így meg, és igaza van. Szeretjük a tapasztalatcserét, mert minden információ, ami így gazdát cserél, úgyis átszûrôdik mindenkinek a saját egyéniségén, és amikor kijön, mindenképpen egyéni hangzás lesz belôle. – Kérem, meséljen a gyerekkoráról és a családjáról! Kezdettôl fogva tudták, hogy dobos lesz? – Azt hiszem, igen. A rendszeres dobtanulást ötévesen kezdtem, de akkor már egy ideje ütögettem azokon a mindenféle dobokon, amiket édesapám rakott össze nekem: az ô bakelitlemezeit hallgattam, és azokhoz doboltam. Kiskoromban a nappalink sarkában egy hatalmas hangfal állt (akko-

riban az még csak mono lehetett), de nekem nem nagyon ment a fejembe, hogy is mûködik a lemezjátszó: azt hittem, amikor rátesszük a tût a lemezre, a hangfalban lakó kis emberkék felébrednek, és játszani kezdenek (elfértek volna abban a nagy hangfalban!). Azokon a nagyméretû lemezborítókon szerencsére ott voltak a lemezen játszó ze-

nészek fotói, és én azokat nézegettem: a stúdiózenészek akkoriban fehér inget és nyakkendôt viseltek. Én pedig azt gondoltam: én is ilyen szeretnék lenni! Nem annyira a füstös jazzklub fogott meg, hanem ezek a profi zenészek tetszettek, akik a stúdióban nap mint nap mindenféle zenét játszottak – hiszen láttam, hogy más- és másféle lemezeken ugyanazokkal a nevekkel találkozom. – Kik voltak ezek a muzsikusok? – A dobosok nem voltak kifejezetten híresek (már persze nekem azok!): Osie Johnson, Don Lamond és természetesen Grady Tate… de aztán a tanárom megmutatta nekem Max Roachot, Buddy Richet és Art Blakey-t. Néhány év múlva pedig felfedeztem magamnak Elvin Jonest: ô lett a kedvenc dobosom, és Mel Lewis - és ôk már természetesen nagyon is híresek. Édesapám egyébként orvos volt, de fiatalabb korában nagybôgôzött, és ebbôl fedezte orvosi tanulmányait. Négy gyereke lett, s köztük én voltam az egyetlen, akinek nemcsak kedve volt a zenélgetéshez, de hajlandó volt gyakorolni is. Többnyire hajnali 6-kor, iskola elôtt ültem le gyakorolni… és az a család, ahol a hajnali dobgyakorlást elviselik, igazán toleránsnak mondható! Nagyon hálás vagyok a két nôvéremnek, a bátyámnak és a szüleimnek, mert

« 2010 » 02

mindannyian sokat segítettek nekem: amikor kicsi voltam, együtt autóztak velem a zenei táborokba, két-három napot is akár, hogy eljussak az Egyesült Államok lakóhelyünktôl távol esô vidékeire. Úgyhogy elég sok idôt töltöttünk a kocsiban… de nekem jó mulatság volt, hogy szállodákban aludtunk, meg minden! És aztán ez lett az életformám jó pár évvel késôbb, amikor a Stan Kenton Orchestrával útra keltem 18 évesen. Elsô, 1961-es jazztáboromban, 7 éves koromban találkoztam Stan Kentonnal, de egy másik késôbbi fônökömmel is, a Weather Report egyik alapítójával, Joe Zawinullal: ô akkor Cannonball Adderleyvel játszott. – Szóval ez az elsô jazztábor gyakorlatilag magában hordozta az ön jövôjét… – Sok emberrel találkoztam ott. Tudnék mutatni egy fotót arról a táborról, ami hivatalosan a Harmadik Amerikai Nyári Jazztábor volt: ott volt Keith Jarrett, Don Grolnick, David Sanborn, Jim McNeely, Lou Marini, Randy Brecker… Ott voltak mindannyian, mert akkoriban még nem létezett az amerikai iskolákban hivatalos jazztanítás, mindössze pár fôiskolán volt elérhetô. Sôt, a jazz-zenekarokat még csak nem is volt szabad így hívni… – Miért nem? – Mert a „jazz” nem volt szalonképes kifejezés. Ehelyett így nevezték ôket: „lab band” vagy „stage band”. – A jazztáborok idôszaka után hogyan jött létre a jazzoktatás Amerikaszerte? – Stan Kentonnak és mindazoknak a zenepedagógusoknak és profi zenészeknek köszönhetôen, akiket ô ezekbe a táborokba elhívott tanítani, a jazzoktatás végül szerves része lett az iskolai zeneoktatásnak – és mindez világszerte így zajlott le. Nekem külön szerencsém, hogy ezekben a kezdeti idôkben mindennek részese lehettem. Amikor elôször mentem ilyen táborba, ott 14 év volt az alsó korhatár, én pedig csak 7 éves voltam… Túl fiatal! De a szüleim ott voltak velem, Kenton meg átlátta, hogy ebbôl még valami jó is származhat… és szerintem pont ezért keresett meg, amikor 18 éves lettem. Szeretném hinni, hogy megálltam a helyem a zenekarában szakmailag, de az biztos, hogy azoknak a fiatal muzsikusnövendékeknek,

I N T E R J Ú «

akiket Stan Kenton meg akart nyerni a koncertjeire és az oktatási szisztémájához, én egy reklámarc voltam: az a hosszú hajú srác, akivel azonosulhattak. Csakhogy amikor már kábé hat hetet eltöltöttem a zenekarában, levágattam a hajamat, mert minden este játszottunk, és nagyon melegem volt… Kenton meg kiakadt! Odajött hozzám, hogy: „Ezt meg miért csináltad…?” – Milyen érzés volt csatlakozni a turnézó Stan Kenton Orchestrához 18 évesen, a 70-es évek elején? – Akkor nekem tulajdonképpen más elképzelésem volt: be akartam fejezni az egyetemet, és doktorálni szerettem volna zenébôl. Nem tudom, miért, talán mert az édesapám is doktor volt. De otthagytam az iskolát a zenekar kedvéért, és azzal már egy egészen más tanulási folyamat vette kezdetét. Részben élvezetes volt, részben nem. Nap nap után folyton a buszban ülni, utazni egyik városból a másikba: nem éppen az az életforma, amit az ember ezekre az életévekre magának megálmodik! De sokat tapasztaltam, és megtanultam azt is, hogy a tanulási folyamat nem egyenes vonalú: nem mindig mutat a siker irányába. Van egy csomó vargabetû, s

közben az ember sokszor rosszabbul játszik, mint szeretné. Ma már tudom ezt, s ha egy növendékem ezzel küszködve jön hozzám, én csak mosolygok, és azt mondom: „Ez teljesen rendjén való, sôt, jó hír! Azt jelenti, hogy már csak egy saroknyira vagy valami nagyon jó dologtól, úgyhogy nyugodj meg!” – Pusztai Csaba, aki a Henry Mancini Institute ösztöndíjasaként néhány éve az ön tanítványa volt, egy hasonló esetrôl számolt be nekem… – Csaba a legjobb példa… úgy értem, muzsikusként hatalmasat fejlôdött, amióta elôször találkoztam vele. Az egyik, amit igazán szeretek benne, a folyamatos figyelem. És nagyon jó íz-

léssel választ zenei megoldásokat. Természetesen nagyon tehetséges, ô egy intelligens zenész amellett, hogy nagy lélek is, és a tempója is nagyon rendben van. Neki a zene: szenvedély. Örülök, hogy közremûködött a tegnapi koncerten. – A Stan Kenton Orchestra az egyik utolsó utazó big band volt az Egyesült Államokban. Szerencsésnek tartja magát, hogy velük kezdte a pályáját? – Igen! Ezek az utazó big bandek, éppen mert nagy létszámúak voltak, egész csomó muzsikus számára jelentettek lehetôséget, hogy részt vehessenek egy profi turnéban. Ezek a zenekarok, s bennük a mi példaképeink, évente 50 héten keresztül játszottak, akár heti hét alkalommal is, és sokszor két-három hétig egy helyen. Emiatt aztán elképesztô volt a mesterségbeli tudásuk! Számunkra ez ma már elérhetetlen, hiszen legfeljebb két-három alkalommal játszunk hetente. Én emiatt játszom most is rendszeresen a Los Angeles-i jazzklubokban, alkalmanként 50-75 dollárért, mert a reflexeknek kell a járatás. Los Angelesban, ami igen nagy területen fekszik, jó sok autózással jár mindez, és persze a klubba fel kell cipelnem a szerelést, hogy játsszam… – Szóval pont azt csinálja, amit a magyar dobosok! – Bizony! És részben éppen emiatt hagytam ott a Yamaha dobokat 25 év után. Olyan szerelésre vágytam, aminek a vasai olyanok, mint a régi idôkben: flush base (lapos talpú) cintányérállványok…És azt is szerettem, ahogyan az a régi fajta dobszerelés szólt, ahogy mindentôl megcsendült és rezonált minden… A 80-as és 90-es évek dobgyártása a tökéletességre törekedett, és ennek során a dobszerelésnek éppen a lelke veszett el szinte teljesen. A sokáig használt Yamaha dobomnak még a neve, a Recording Custom is azt tükrözi, hogy ezzel a hangszerrel a stúdióbeli tökéletes hangzás volt a cél. A Yamaha dobok tényleg tökéletes hangot produkáltak a stúdióban – és az a szerelés valóban kitûnô! Csak én olyan partnert kerestem, ahol jobban figyelembe veszik a kívánságaimat, és olyan dobot, s hozzá olyan állványokat terveznek, amik mindazt tudják, ami a régi idôkben jó volt. A lapos talpú (flush base) cintányérállványban kevesebb a fém, ezért könnyebb, mint a legtöbb állvány,

29

30 » I N T E R J Ú ráadásul ezen szabadabban rezeg a cintányér, és erre az egész szerelés rezonál, mintha együtt énekelne vele – és egy organikus egység jön létre! De ugyanez a helyzet a tamok rögzítésével is a lábdobon. Így aztán a dobszerelés minden része egyszerre vesz részt a lüktetés és a hangzás létrehozásában, és nem az van, hogy minden dob tökéletes kis egység, ami a többitôl teljesen elkülönül. – Így talált rá a DW-re? – Igen: ôk mindig figyelnek arra, amit mondok. „Mit szólnátok, ha ezt kipróbálnánk?” – dobok fel egy ötletet, és egykét hét múlva egyszer csak jön egy csomag a gyárból – mert kipróbálták! Ez nagyon jó! Kezdetben a Yamaha is így mûködött, de ma ezt már nem tudják – mert olyan nagyok lettek. Van ebben is némi tanulság: észnél kell lenni azzal is, ha az ember a sikerre törekszik. Sok cégnél láttam már ezt: ha megnônek, megváltoznak. Most már a DW is kezd egyre népszerûbbé válni, mert egyre többen akarnak játszani a dobjaikon – és a cégnél vannak is hangok, amelyek azt mondják: „Most kell észnél lenni!” . Felismerték, hogy a verseny jót tesz: hogy más cégeknél is kiváló mûvészek vannak, és ott is zseniális ötletek születnek, az ôket is keményebb munkára serkenti! – Mi volt a következô állomás a Stan Kenton Orchestra után? – Velük három évet töltöttem el, aztán egy évre visszamentem az egyetemre. Akkor talált meg a trombitás Maynard Ferguson, aki a big bandjébe hívott, én viszont nemet mondtam neki, mert maradni akartam az iskolában. De hívott megint, és azt hiszem, a negyedik felkérésre végül azt feleltem, hogy: „Na, jó, elvállalom, de csak a nyári szünidôre.” A fellépéseket tehát úgy szervezték, hogy én csak nyáron leszek – de az elsô koncert után be kellett látnom: bizony maradok… A dobtanárom nagyon csalódott volt! De Maynard Fergusonnál két nagyon jó évem volt, és ebbôl a zenekarból kerültem aztán a Weather Reportba. – Az hogyan történt? – Jaco Pastorius ismerte Maynard Ferguson zenekarának egyik trombitását. Egy alkalommal, amikor Floridában játszottunk, ez a trombitás (Ron Tooleynak hívták, ô játszott Jaco elsô lemezén) felhívta Jacót, hogy jöjjön el megnézni

D O B O S M A G A Z I N

a zenekart. De Jaco azt felelte: „Á, most nem megyek, a múltkor már láttalak titeket.” Mire a trombitás: „Te, figyelj csak, azóta jött egy új dobos srác, lehet, hogy érdekelne téged.” „Na, jó, akkor elmegyek.” – mondta erre Jaco. Akkor fejezték be éppen a Heavy Weather lemez stúdiófelvételeit, de Alex Acuña már ott akarta hagyni a Weather Reportot a családja miatt: azt hiszem, nem volt kedve annyit utazni. Aznap este aztán találkoztunk Jacóval,

ô meg kazettáról lejátszotta nekünk a Heavy Weathert . Én azt gondoltam: de hiszen pont erre a felállásra vártam a Weather Reportnál…! Beleszerettem a zenekarba, és a felvételbe is - ahogy mindenki. Amikor elbúcsúztunk, Jaco azt mondta: „Majd felhívlak valamikor.” Én ezt hittem is, meg nem is… De még a klubban, miután beszéltünk egymással, mondott nekem valamit, amit mástól soha nem hallottam. A szünet után vissza kellett mennem a színpadra, és ô utánam szólt: „Hé, figyelj!” Én megfordultam, és ránéztem. Ô meg ahelyett, amit ilyenkor szoktak mondani, hogy „sok sikert!”,vagy, hogy „ügyes légy!”, azt mondta: „Hé, figyelj! ÉREZD JÓL MAGAD!” És ez engem megfogott, nagyon jó gondolatnak találtam. Úgyhogy a színpadra érve tényleg jól éreztem magam: mosolyogva, nevetve játszottam. És aznap egész éjjel fennmaradtunk, mert a kazettát hallgattuk, amit

otthagyott nekünk. Szó szerint rongyosra hallgattuk azt a kazettát, még mielôtt a lemez kijött. És tényleg hívott aztán a Weather Report… és én nekik is nemet mondtam akkor, hiszen éppen egy turné közepén voltunk Maynarddal. De aztán hívtak megint! Ennek az esetnek köszönhetôen tudtam nemrégiben jó tanáccsal szolgálni a lányomnak, aki jelenleg egy Shakespeare darabban játszik, egy kisebb New York-i produkcióban. Ugyanakkor szerepet ajánlottak neki egy filmben is, lent Kaliforniában. Ahogy a tervezett forgatás napjai közeledtek, a film készítôi megváltoztatták az idôpontot, és az már ütközött volna a lányom színházi fellépéseivel. Tanácstalanul hívott fel, hogy most mit csináljon. Elgondolkoztam, aztán azt feleltem neki: „Szerintem mindennek megvan a maga oka, és azt gondolom, hogy ahhoz kell magadat tartanod, amit a korábbi munkáddal vállaltál – s ha így viselkedsz, meg fognak találni megint. De ha egyvalamit otthagysz, azt már tudni fogják rólad akkor is, ha egy valóban nagy lehetôség miatt teszed, ami esetleg nagy sikert hozhat.” Én is ezt a csapást követtem mindig: jobb az ember hírnevét szép lassan kiépíteni. A professzionalizmus azt jelenti, hogy minden munkát tisztelni kell. Ezért is voltam tegnap egy kicsit csalódott a Dobos Gála elsô zenekara miatt. – Tisztelni kell tehát minden munkát… – … és az embereket! Valahányszor egy munka kapcsán rossz tapasztalatom volt, az mindig azért történt, mert valamilyen szinten nem tiszteltem vagy nem vettem komolyan a feladatot. Amikor az embert session zenésznek hívják, akkor ott valaki másnak az álmát kell megvalósítani, abban kell segédkezni. Ott nem csinálhatom, amit akarok, ott nincs helye a magamutogatásnak. Ha rendesen végigcsinálom, a fôhôs mosolyogni fog, és mosolyog a hangmérnök, a producer és a többi zenész is – és akkor az rendben is van. Ilyen a jól végzett munka! Ha meg filmzenékben vagyok közremûködô, ott a film készítôinek annyi mindent kell észben tartaniuk, hogy a legkevésbé sem hiányzik nekik egy esetleg megbízhatatlan zenész, aki indokolatlanul hívja fel magára a figyelmet – pedig abban a nagy csapatban csak nagyon kis szerepe van. – Tanulta valahonnan ezt a hozzáállást?

« 2010 » 02

– Mindezekrôl a tanárom, George Gaber beszélt sokat, minden órán. Vele még egész kis koromban találkoztam, és ô lett a dobtanárom az egyetemen. Szabadúszó ütôhangszeresként mûködött New Yorkban, ami nem kis dolog, mert ott annyi dobos és ütôs van, hogy ha link vagy, azonnal hívnak mást. …Ô soha nem csináltatott velem komplikált gyakorlatokat, volt viszont olyan óránk, ahol csak egyetlen hang megszólaltatását próbálgattuk a lábdobon vagy a triangulumon. Így vezette fel: „Mondjuk, hogy egyetlen esélyt kapsz csak, hogy megszólaltasd a legeslegszebb hangot. Hogyan csinálnád?” Így vezetett rá, hogy tényleg megtanuljam tisztelni a hangszert, hogy kihozhassam belôle a hangját. S ha ma vannak, akik szeretik a játékomat, azt szerintem ezeknek az óráknak köszönhetem… mert például az, ahogy néha a cintányérokon játszom, ide megy vissza. Gaber beszélt arról is, hogy mindig lesznek új, fiatal dobosok („mindig jön majd a srác a lila dobverôkkel” – így fogalmazott), akik gyorsak, mint a villám, és látványosan játszanak. De azt is mondta: „Az a fontos, hogy alakítsd ki a saját zenei értékrendedet, ami majd kitart egy életen át.” – Említette, hogy a lánya egy Shakespeare darabban játszik. Ön több Shakespeare darabhoz írt már zenét, és más produkciókhoz is. Hogyan kezdte ezt a fajta zeneszerzést? – Az egyik legjobb barátom, még középiskolából, színigazgató lett (amellett, hogy ô is dobol). Még a lányunk születése elôtt kérdezte meg tôlem, hogy nincs-e kedvem zenét írni egy darabhoz. A filmzenéket mindig is nagyon szerettem, akkoriban rengeteg filmzenét hallgattam, és élénken foglalkoztatott, hogy milyen szerepe lehet a zenének még a zenehallgatáson kívül. Nekem nagyon megkönnyíti a zeneszerzést, ha van egy szituáció, ahol a szöveg sugallja a zenei megoldást – és létezik-e jobb szöveg, mint Shakespeare-é? A mai napig, mivel nincs olyan mesterségbeli tudásom, mint az igazán profi zeneszerzôknek, szükségem van az írott szöveg segítségére, hogy abból merítsek ötleteket. Többnyire így írok zenét, és most éppen egy új színdarabra várok. – Eddig hány produkcióhoz írt zenét? – Volt egy pár: Shakespeare-tôl a Vízkereszt vagy amit akartok, a II. Richard, a Szentivánéji álom, a Hamlet, a Rómeó és Júlia, aztán egy Birds címû darab (ami nem

I N T E R J Ú «

volt túl sikeres), a Defiance, az Honour… és volt egy darab, ami egy jazz-zenészrôl szólt, a Side Man. Amíg az életmûkiállítás kapcsán fel nem tették nekem ezt a kérdést, nem is számoltam össze ôket… Úgy húsz körül van a darabok és más produkciók (filmek, tévémûsorok, hangoskönyvek) száma, amikhez zenét szereztem. Én magam lepôdtem meg a legjobban, hogy mennyi zenét írtam! – Hogyan távozott a Weather Reportból?

– Lehetôségem adódott, hogy New Yorkba menjek, és ezt megmondtam Joe-nak [Zawinul]. Azt is tudtam: ez a Weather Reportban való ténykedésemnek valószínûleg a végét jelenti majd. De Joe ezt mondta: „Hát, ha tényleg jazzzenész akarsz lenni, akkor mindenképpen New Yorkba kell költöznöd valamikor…” Szóval az elválásunk nagyon barátira sikerült, mert Joe örült, hogy New Yorkba megyek, tudta ugyanis, hogy ez nekem jó lesz. – Akkor határozta el, a Weather Report után, hogy jazz-zenész lesz? – Szerintem mindig is az akartam lenni! A Weather Reportban, meg párhuzamosan session-zenészként is rá kellett jön-

nöm, hogy nincs módom úgy játszani, ahogy szeretnék… ahogy elképzelem. Ki kellett lépnem abból, hogy egy ilyen hangos zenekarban játsszam, és olyan muzsikusokkal kellett találkoznom, akik más feladatok elé állítanak, akik inkább motiválnak arra, hogy zenét írjak. A saját bôrömön kellett megtapasztalnom azokat a hibákat is, amiket a Weather Reporttal koncertezve nem volt alkalmam elkövetni. A Weather Report nagyon improvizatív zene volt, de ugyanakkor hatalmas show is. Nehéz volt ezt a rendkívül rugalmas zenét játszani így, hogy ekkora lett a hangerô. A Weather Report eleinte nem volt annyira hangos… Olyan helyzetbe kellett hoznom magamat, ahol nem ennyire izomból játszom. – Kikkel kezdett el játszani, amikor New Yorkba költözött? – A Steps vagy más néven Steps Ahead fontos állomás volt: ôk hívtak engem New Yorkba. Itt Eddie Gomezzel, Don Grolnickkal, Eliane Eliasszal, Warren Bernhardttal játszottam együtt, majd a gitáros Chuck Loeb jött a zenekarba – és végig ott volt Michael Brecker és Mike Mainieri. Michael Breckerrel nagyon szerettem játszani, tôle rengeteget tanultam, fantasztikus zenész volt! Egyébként talán John Abercrombie és az ô triója volt, akikkel együtt játszva a legtöbbet tanultam: akkor tanultam meg, hogy hogyan engedjem el magamat, és hogyan legyen folyékonyabb a játékom – mert azok az eszközök, amiket addig használtam, vele egyáltalán nem mûködtek. Meg kellett tanulnom, hogy ne az izmok rutinjából játsszam, másfajta megütésre volt szükségem, sôt, újra kellett gondolnom mindazt, amit addig a time-ról hittem. Marczell Katalin

MAGASISKOLA A többszólamú gondolkodás és technika építését segíthetik ezek a ritmikák. Egyidejûleg két, illetve a késôbbiekben 3-4 végtag egyidejû illetve részben elkülönített koordinációját alakíthatjuk intenzíven. Ezáltal jól ellenôrizhetôk a fel- és leütések, valamint az ellenmozgások, amelyek az összehangolás alapjai. A lábcintányér-kisdob kombinációk más viszonylatban is játszhatók. Például kisdob + álló tam. Az elsô tizenhat gyakorlatot gumilapon gyakoroljuk eleinte! Nehéz és eleinte kevésbé szórakoztató témacsoport, de kitartó gyakorlásuk csodát tehet. Nem beszélve arról, hogy saját kombinációkat is szerkeszthetünk. Ezekhez kapcsolható gyakorlatokat a Ritmusjáték I-IV. köteteiben is találni. Nesztor Iván

31

(Az interjú második része a következô számban olvaható.)

32 » M A G A S I S K O L A

D O B O S M A G A Z I N

« 2010 » 02

H A N G S Z E R G Y Á R T Á S «

A Gon Bops kongák története A Gon Bops az egyik legnevesebb és legrégebbi tradíciókkal rendelkezô latin ütôhangszeres cég. Alapítása 1954-re nyúlik vissza, és Mariano Bobadilla nevéhez fûzôdik, aki a vállalat alapítását megelôzôen hivatásos trombitajátékos és hangszerjavító volt. Elsô mûhelye édesapja garázsában lett kialakítva, nem messze a frekventált Los Angeles belvárosától. Ami a névválasztást illeti: „Gon” - abban az idôben sokat használt kifejezésbôl ered „everything is gone, man” illetve „Bops”, mivel Bobadillát gyakorta Bobnak nevezték, ami hangzásban hasonlított a Bop-ra. Mariano különbözô újításokat vezetett be, mely forradalmasította a hangszer fizikai kialakítását, ezzel együtt pedig kényelmesebbé tette a konga ütéstechnikát. Lekerekített, csepp alakú kávájának köszönhetôen könnyítette a zenészek játékát – a Gon Bops vezetô modelljein, a California Series darabjain a mai napig ilyen a kávák kialakítása. Szintén az ô nevéhez kötôdnek az elsô hangolható kongák és bongók, illetve a Gonga dob, ami egy állvánnyal felszerelt konga szettet jelent, s bár a hangszerek mérete egyharmada volt az eredetieknek, egy összecsukható rezonátor segítségével sikerült elérni a teljes hangerôt. Ezen felül találmányai között találjuk a fából készült timbalest, a kromatikusan hangolt kolompot és legkülönbözôbb állványokat, illesztôket. Mariano úgy fejlesztette a hangszereket, hogy közben mindig kikérte zenész barátai véleményét: tanácsadói között szerepelt Mongo Santamaria, Francisco Aguabella, Jose Hernandez, Armando Peraza. Az újítások mellett Mariano számára a legfontosabb volt a hangzás; ezt a különleges hangot úgy érte el, hogy bongóit és kongáit kizárólag tömör faanyag felhasználásával építette. Volt idôszak, mikor több mint százan dolgoztak irányítása alatt. A Gon Bopsnak kétségtelenül vezetô szerepe volt a latin ütôhangszerek gyártásában az 50-es évek végétôl a

80-as évek elejéig. Mariano munkáját fiai segítették, akik az üzlet háttérmunkáját végezték. A 80-as évektôl viszont egyre több hangszerkészítô vitte külföldre a gyártást, aminek következtében Mariano nem tudott versenyezni az áraikkal, és sok más neves amerikai, tradicionális hangszereket gyártó céghez hasonlóan bezárni kényszerült vállalatának kapuit. 2001-ben a Gon Bops történelmének új fejezetéhez ért, mikor is megvásárolta és újraélesztette a DW (Drum Workshop) nevû amerikai cég, azzal a céllal, hogy tovább vigye Mariano szellemi örökségét és a minôségi tradicionális hangszerkészítést. Nagy érdeklôdés és öröm övezte ezt a bejelentést a zenész társadalomban. John Bobadilla, Mariano fia beleegyezett a projektbe. Csatlakozott továbbá a csapathoz Akbar Moghaddam is, a neves dobkészítô, aki korábban a Valje mûhelyben sajátította el az ütôhangszerkészítés titkait, ezt követôen pedig megalapította saját cégét, a Sol Percussion-t. 2010-ben ismét új gazdára talált a Gon Bops: a Sabian csoport vásárolta fel Andy Zildjiannal az élén, és új, határozott és dinamikus kommunikációval, de a régi értékek meghagyásával, Akbar Moghaddam szakmai vezetésével képviseli Mariano Bobadilla örökségét. 21. századi feltámadása óta a cég ki-

szélesítette termékkínálatát, így a kongák, bongók, timbales mellett már kitûnô kolompok, shakerek, guiro, perkaasztal, valamint eredeti perui cajonok és egyéb kiegészítôk, eredeti megoldások színesítik a palettát. A Gon Bops család zenészei: Alex Acuña, Tommy Aros (Luis Miguel), Scott Crago (The Eagles), Brian “Brain” Mantia (Guns N’ Roses, Tom Waits), Daniel de los Reyes és Walfredo de los Reyes. Külön kiemelném a Weather Reportból is ismert perui származású világhírû ütôst, Alex Acuñát, aki 2004-tôl a Gon Bops elsô számú endorsere, valamint az egyetlen, akinek a Gon Bops dedikált szériát készített, és aki meghívásunknak eleget téve a közeljövôben hazánkba látogat egy mesterkurzus erejéig. Aki szeretne közelebbi ismeretségbe kerülni ezekkel a csodálatos hangszerekkel, annak már nem kell hajóra vagy repülôre ülnie, hiszen 2010 nyárától az Ethnosound lett a Gon Bops kizárólagos hazai forgalmazója, és Európa-szerte egyedülálló bemutatóterme. Linkek: www.gonbops.com www.sabian.com/EN/newsevents/S ABIAN_GonBops.cfm www.alexacuna.net www.ethnosound.hu Krallics Katalin

33

34 » B E S Z Á M O L Ó

D O B O S M A G A Z I N

Dobos Magazin Tábor

2010. július 26–30. Cegléd

Ha megkérdeznétek a szervezôket, hogy hogyan hozták tetô alá a tábort, bizony, hosszan tudnának mesélni a több hónapos, szerteágazó szervezômunkáról és annak váratlan fordulatairól. Én hallottam: kész regény, de most mégsem errôl szólok. Hanem arról, ami megvalósult: hogy az ország minden tájáról összegyûlt harmincegy táborlakó és tanáraik hogyan töltötték ezt az öt napot. Így kezdôdött A dobszerelés csomagnak is terjedelmes: ez volt hétfôi legelsô tapasztalatom, amikor reggel fél 8-kor Újpesten beraktuk Nesztor Iván dobját a kombi Opel csomagtartójába. Szenvedélyes elszántság kell ahhoz, hogy valaki folyton ilyesmivel szaladgálva töltse az életét – futott át az agyamon. Ceglédre érve látnom kellett, hogy ezen kívül még hét darab dobszerelés érkezett egymás után személyautókban, és Goóz László meghozta a tábor hangosítását is egy lószállító utánfutóhoz hasonló szállító alkalmatosságban. (Az elszántságról most csak ennyit.) A helyszínen, a ceglédi Losontzi János Iskolában már várt minket Hollósi László és Bordás József, akiknek munkája és lelkesedése nélkül a tábor semmiképpen nem jött volna létre. A tanárok a délelôttöt a dobszerelések felállításá-

val illetve a technika összeszerelésével töltötték, s mire elkezdtek érkezni a táborozók, már kezdett minden összeállni – illetve teljes volt a káosz. Így kezdôdött, s ez az elsô nap annyiban vetítette elôre az eljövendô hetet, hogy sûrûn követték egymást az események: érkezés, ebéd, tábornyitás, szintfelmérés, majd a tábor elsô, mindenkinek szóló elôadása, vacsora s végül az esti beszélgetés, majd közös muzsikálás. A többi nap programjához ehhez képest még hozzájött a napi három darab, másfél órás dobóra – illetve Goóz Lászlónak a dobok hangosításáról és egyéb technikai részletekrôl szóló

»

»

martonosi györgy

»

dobos magazin tábor 2010.

nesztor iván

órái –, szóval nemigen volt ideje senkinek unatkozni (aludni is alig). Martonosi Gyuri bácsié volt a legelsô elôadás, de mielôtt elkezdte volna, az egybegyûlteken körülnézve így szólt: „Ez lesz a csapat? Milyen szépek vagytok!” Gyuri bácsi megérzései úgyszólván csalhatatlanok, és most sem tévedett: borzasztó kedves és rendes társaság gyûlt össze erre a táborra Cegléden, akikkel végig öröm volt együtt lenni. Az elôadások A táborban leginkább dobszóval fûszerezett elôadások hangzottak el, melyeken tudásszintre való tekintet nél-

« 2010 » 02

kül mindenki részt vehetett. Az egyik alkalom, amin egyet sem ütött senki, a hétfô esti beszélgetés volt a Dobos Magazin fôszerkesztôjével, Hollósi Lászlóval. Mesélt az újság keletkezésérôl, az újságcsinálás mûhelytitkairól, a szerzôkkel való kapcsolattartásról és egy kicsit magáról is, ami nem volt tanulságok nélkül. (Mivel végtelenül szerény, most tapintatosan nem fogom ôt fényezni, de nem is kell.) Martonosi Gyuri bácsi a dobolás történetébe nyújtott betekintést, de tágabb szempontrendszerbe helyezte, amikor kezdésnek saját, mûvészi fotóit nézhettük meg. Korompay Zsolt keddi elôadása mélységében és technikai részleteivel együtt tárgyalta a „három a négyben; négy a háromban” típusú feladványokat, feltételezve és tiszteletben tartva a hallgatóság triolás és tizenhatodos érzékenységét. Marczell Katalint Hollósi László kérdezte 2008-ban megjelent, magyar dobosokkal készített interjúkötetérôl. Elhangzott itt az interjúk készítése közben megesett néhány, nem túl kompromittáló anekdota. A kitûnô házi zenekarral (Neumann Balázs billentyûn és Máthé László basszusgitáron) Bordás József tartott fantasztikus kurzust, ami Józsinak a Dobos Magazinban megjelent írásaira, helyezte a hangsúlyt, de ezen kívül lenyûgözô stílusbemutatót is láthatott hallhatott a lelkes kis csapat. Nesztor Ivánt most sem hagyta cserben legendás pedagógiai érzéke: elôadása keretében a szerda estére némileg már lefáradt, de kitartó társaságot válogatottan jó zenék lejátszásával örvendeztette meg a 60-as és 70-es évek termésébôl, majd bemutatta az ô sajátos dobolását, ami sémáktól és paneloktól mentes, és maximálisan a rögtönzésen alapul. Turán Tamás és Goóz László csütörtöki elôadása betekintést nyújtott abba a kérdésbe, hogy hogyan készítsünk kedvünkre való dobot – szinte bármi másból. Rácsodálkozhattunk, hogy az emberi találékonyság (némi csiszolópapírral és egyéb eszközökkel) hogyan hozza ki az anyagokból a hangszer lelkét. Látogatás a dobverôüzemben A közel negyvenfôs társaságból nem soknak volt fogalma arról, hogy ho-

B E S Z Á M O L Ó «

gyan is készülnek a mindannyiuk által nap mint nap használt dobverôk. Szerdán késôn este szerencsére alkalmunk adódott ellátogatni az Artbeat ceglédi dobverôüzemébe, ahol ezek az immár nemcsak Magyarországon kedvelt verôk készülnek. A cég egyik tulajdonosa: Nyúzó Norbert mutatta be nekünk az üzemet, és elmesélte, hogy hogyan lett belôle, mezôgazdasági végzettségû ember létére dobverôgyáros (tipikusan magyar történet…). Mûködés közben is megnézhettük a gépeket, és aztán persze, a hosszas nyálcsorgatás után végre vásárolni is lehetett a raktáron lévô termékekbôl. Látogatás a Dobmúzeumban A tábort eleinte valahová a Balaton környékére kezdték szervezni, ám ez a helyszín késôbb kútba esett. Szerintem ez egyáltalán nem baj, hiszen

»

goóz lászló

Ceglédrôl nem véletlenül mondják, hogy a dobosok Mekkája. A tábornak vitathatatlanul egyik csúcspontja Kármán Sándor Dobmúzeumába tett látogatás volt csütörtökön este. A dobverôk kapcsán az elôbb nyálcsorgatásról beszéltem, de most igazán bajban vagyok, mert valami hasonló, de erôteljesebb kifejezés kívánkozna ide. Amikor ugyanis negyven, dobbal fertôzött egyén beszabadul egy dobokkal ennyire sûrûn telitömött szentélybe, és ott egy olyan, dobokkal súlyosan megáldott vezetôjük akad, mint Kármán Sándor – nos, akkor egy többszörösen felfokozott találkozásról van szó, ami semmiképpen nem nevezhetô mindennapinak. Bizony, ez a múzeumlátogatás nemcsak intenzitásában, de idôtartamában is jóval felül-

»

bordás józsef

múlta a szokásos 1-1,5 órát. Kedves és megható záróakkordként a tábor motorja, Bordás József átadta a múzeumnak Jávori Vilmos szmokingját (amiben még benne voltak Vili bácsi névjegyei és a fésûje is). A nyálcsorgatásra némileg visszautalva: nagyon jólesett mindenkinek az a hat tepsi (!) elképesztôen finom pogácsa, amit Kármán Sándor édesanyja sütött nekünk (persze mind elfogyott), és a frissítô italnemûek. Ez úton is köszönjük a vendéglátást! Zárás A szakmai programokkal zsúfolt napok, a sok jó dobszó, a jóízû beszélgetések, az együttzenélések, a könnyes búcsúk és egyéb nyalánkságok után bezártuk a tábort. Volt egy utolsó, monstre jam, és most már csak azt számoljuk, hogy mikor lesz a következô Dobos Magazin Tábor. Mert már most érezzük a hiánybetegség tüneteit … Marczell Katalin

»

korompay zsolt

35

36 » H A S Z N O S

D O B O S M A G A Z I N

A zenemû felépítése A „Szelektív hallás és a dinamikai összhang” címû írásom gondolatmenetét folytatva most szeretném bemutatni egy konkrét dalon keresztül, hogyan építsük fel a groove-ot, a filleket és a dinamikánkat úgy, hogy stílusosak és muzikálisak legyünk. A populáris könnyûzenei stílusok szerkezete némileg eltér a jazz zenében megszokottól. Addig, amíg a jazz muzsika általában A A B A szerkezetre épül, addig a könnyûzenei irányzatok VERSE (ejtése itthon általában: verze), REFRÉN, BRIDGE (ejtsd: bridzs), EXTRA részeket különböztetnek meg. Vizsgáljuk meg sorra a fent említett kifejezéseket!

REFRÉN dallamvonalát és harmóniavilágát variálja a mû tempójában. VAMP: egy hangszer vezeti fel, készíti elô a témát stílusnak megfelelôen. Ebben az esetben még a RUBATO (a szabad, tempó nélküli játék) is megszokott és bevált formája a téma elôkészítésének.

Bevezetés:

Verse: A dal elbeszélôs része. Itt történik a mondanivaló, történet kifejtése. Ha énekes produkciót veszünk alapul, akkor itt meséli el a történetet. Ennek a szerkezeti felépítése A, B, esetleg C zenei részekre válik szét. Minél jobban közeledünk a REFRÉNhez, annál magasabb dinamikai ívet írunk le a hangszerünkön.

Két különbözô kezdete lehet a dalnak INTRO vagy VAMP. INTRODUKCIÓ (röviden INTRO): a zenekar egyszerre kezdi a bevezetést egy adott harmóniavázra, amely elôkészíti a VERSÉt. Sokszor a téma vagy

Refrén: A sláger!!! Ez a dal üzenete, amit többszörösen ismételve sulykolunk a hallgatóság fülébe, fejébe. A VERSE prozódiája megy tovább, a történet a

FON-TRADE ÜTÔS FESZTIVÁL 2010. október 29-én, pénteken a Festetics Palotában (Budapest VIII., Pollack Mihály tér 3.)

Koncert, workshop, kiállítás Vendégek: Gulli Briem (Mezzoforte) Peter Vulperhorst – Maarten Smit Duo Részletek:

www.fontrademusic.hu

REFRÉN után folytatódik és kibontakozik, de a REFRÉN dallama és szövege nem változik, hanem marad. Bridge, extra: A darab átvezetô része, amely a REFRÉNT és a VERSÉT köti össze. Általában négy vagy nyolc ütemes átvezetés az elterjedtebb, esetlegesen némi arrange-okkal megspékelve. Bizonyos esetekben a mû elején elhangzott INTRÓt játsszák be BRIDGE-nek . Improvizáció: A VERSE vagy a REFRÉN (vagy mindkettô) harmóniakörére történô dallam rögtönzése, variálása érzés és a mindenkori lelkiállapot szerint úgy, hogy a zenemû stílusának megfeleljen. A popzenében gyakori, hogy az A részre megy a szóló, a B részre már visszajön az eredeti B téma és utána a REFRÉN. Természetesen lehet csak REFRÉNre vagy az egész nóta harmóniakörére is improvizálni („rázni”). A szakzsargon a meghatározott IMPROVIZÁCIÓS KÖRT „rázáskör”-nek becézi. Fontos, hogy az adott zenei részeket kellôképpen elválasszuk egymástól a megfelelô dinamika használatával. Az intrót követô fill és az egyre megérkezô crash hangereje határozza meg a VERSE dinamikai besorolását. Tehát ha az INTRO forte, és a VERSÉt mezzofortéban játszom, akkor a fillnek de crescendónak (halkuló, ereszkedô) kell lennie, és az azt követô crashnek is finoman, mezzoforte (középhangosan) illik megszólalnia. Hallgassátok a felvételt, és nézzétek, elemezzétek az általam lejegyzett kottát! Szeretném megjegyezni, hogy a kotta nem transzkripció, tehát nem hangról hangra van az összes fill leírva. Figyeljetek az ismétlôjelekre és a dinamikai jelzésekre, amelyek rendhagyóan nem a sor alatt, hanem felette, magyarázattal vannak elhelyezve. Az elemzés után hallgasd és játszd a felvétellel együtt. Legyél most te George Benson dobosa! Forrás: http://www.youtube.com/watch?v= YozorhCvytI&feature=related Bordás József „Dobos helyett próbálj meg zenésszé válni!”

« 2010 » 02

H A S Z N O S «

37

38 » H A S Z N O S

D O B O S M A G A Z I N

« 2010 » 02

H A S Z N O S «

39

40 » H A N G S Z E R

D O B O S M A G A Z I N

Ddrum Dominion Ash Player Idônként elôfordul, hogy az idô visszafelé forogni látszik. Ami persze az elméleti fizika szerint lehetséges is, de azért nem ez az élet általános rendje. Írom mindezt abból kiindulva, hogy alapesetben – mivel az akusztikus hangszereket sokkal régebben gyártják, mint elektromos társaikat – a gyártók kínálatában általában utólag szokott megjelenni a „villanydobok” kínálata a hagyományos szettek mellett. Van azonban egy cég, amely 1983-ban történt alapításakor Svédországban eredetileg elektronikus ütôs-cuccokat kínált, mégpedig nem is akármilyen minôségben. A gyorsan világhíressé vált Clavia gyár azután néhány éve gazdát cserélt, és az új tulajdonos elképzeléseinek megfelelôen a Ddrum felirat 2005 óta már fából-vasból készült, igazi dobok márkajelzéseként is ismert a földgolyón, idén tavasztól pedig már kis hazánk hivatalos képviseletén keresztül juthatunk hozzá ezekhez a jószágokhoz. Jómagam nagyon kíváncsian vártam az elsô „randit” a mostani teszt alanyával, de arra még én sem számítottam, hogy szerelem lesz az elsô látásra… A testek Idôként az is elôfordul, hogy egy név magában foglalja a lényeget. A Player elnevezés nagyszerûen rávilágít arra, hogy ez a szett a dolgozó dobos mindennapi eszköze lehet, és ez a méretekben mutatkozik meg elsô körben. A 22x20” fúratlan lábdob mellé kapunk egy 10x8” és egy 12x9” méretû fúratlan felsô tamot, egy 16x14” méretû álló tamot, illetve egy 14x5,5” pergôdobot. A csomag tartalmazza még a tamtartókat a hozzájuk való bilincsekkel, és az álló tam lábait is. Mivel még életemben nem volt a kezemben kôris dobtest, egész egyszerûen mellbevágó élmény volt a paza-

rul kidolgozott, a faerezet pompás mintázatát kiemelô, rendkívül látványos felület, mely a Redburst fantázianév alatt a testek két végén inten-

zív piros, míg a testek közepe felé haladva narancsos-sárgás átmenetet tár a szemünk elé. A tökéletesen kivitelezett, tükörsima lakkozás teszi teljessé a képet, természetesen a lábdob káváinak lakkozása is teljes felületet átfedô, és hibátlan. Az, hogy a fatestek ilyetén megjelenése mellé a fém alkatrészek fekete króm bevonatot kaptak, a legkényesebb ínyencek ízlését is kielégítheti. A testek felépítése okosan kigondolt, ugyanis a lábdob és a pergô 8 rétegû, 8 mm vastagságban, míg a tamok 6 réteget tartalmaznak, és 6 mm vastagságot érnek el. A második rétegnél kezdôdô felfekvô élek 45 fokos letörésûek, és finoman lekerekítettek. A dobok belsô megmunkálása kifogástalan, és mivel a finomcsiszoláson kívül semmilyen lakkozás nem takarja a felületet, a natúr fa látványa még itt is szemet gyönyörködtetô. A testek bôrök nélkül persze csak egyszerû fahengerek, így lássuk, milyen püfölhetô plasztik-korongokat kapunk a csomagban. A Remo által szállított UK (Kínában gyártott) típusú fóliák a lábdob ütô- és rezóbôre esetében egyaránt a Powerstroke 3-ra hasonlítanak – azért nem pont olyanok, de kielégítôen megszólaltathatjuk vele a lábdobunkat. A frontbôr fekete, és a régi idôket idézô függôleges csíkozásba illesztett, pajzs-szerû ddrum logó igazán markáns összhatást mutat. A pergôhöz mellékelt Coated Ambassa-

dor jellegû ütô-, és jelzés nélküli rezonáns bôr szintén nem igényel cserét, nem így a tamok rezóbôrjei, melyek mind feliratoknak, mind pedig használhatóságnak híján vannak. Így takarékossági szempontokat figyelembe véve érdemes a tamok ütôbôrjeit alulra feltenni (az UK Clear Ambassadorok kiválóan alkalmasak a rezóbôr-szerepkör betötésére!), és jó minôségû ütôbôröket vásárolva máris (hang)minôségi ugrást hajthatunk végre minimális plusz befektetés árán. A vasak Mint már korábban említettem, a mai divatirányzatoknak megfelelôen a „megszokott” krómozás helyett az összes fém-kiegészítôt fekete króm bevonattal látták el (nem igazi fekete ez a szín, inkább az antracit felé hajlik az árnyalat), de tartósság és elegáns megjelenés terén ugyanolyan minôségû a felület, mint bármely, eddig megszokott dob esetében. Szintén hozzászokhattunk ahhoz, hogy a fémszerelvényeket (ezek közé tartozik a stílusos, két csavarral rögzített típusjelzô tábla is) mûanyag alátétekkel választják el a testektôl. Minôségi a felszereltség, hiszen a tamok és a pergô öntvénykávákkal megspékelve küldhetôk csatába, a kis tömegû babák a Ddrum fejlesztései, formájukat tekintve egyediek, a lábdob kitámasztó lábai pedig egyenesen csinosnak mondhatóak – kicsit olyan hatású a látványuk, mint egy trapéznadrágé, mely egy hippi csaj szûk combú lábravalójának reinkarnációja. Emellett természetesen fixen pozícionálhatóak, és a talajjal érintkezô végük gumiról fémtüskére váltható. A lábdob kávafogó karmai szintén öntvénybôl készültek, és mivel belsô felületükön vékony gumibetéteket viselnek, szó sem lehet arról, hogy az esetleges nagyon laza hangolásnak köszönhetôen összekarcolják a fakávákat. A tamtartók „RIMS” rendszerûek, melyeket én alapesetben nem kedvelek, de itt érdekes módon nem lötyögnek, és masszívan tartják a tamokat a helyü-

« 2010 » 02

kön a mellékelt L-kar/gömbcsukló megoldású szárak segítségével. Sôt, a tamtartók szárai memóriabilincseket viselnek, melyek a csomagban található függesztôbilincsek elôre kialakított mélyedéseibe illesztve az idôk végezetéig megôrzik beállításainkat, koncertrôl koncertre. Apró, de hasznos figyelmesség a gyártó részérôl. Egyetlen – relatíve – gyenge pontot fedeztem fel: az állótam lábainak végén mûanyagvégzôdéseket helyeztek el gumitalpak helyett, és ezek bizony erôteljes dobos kollégák kezei alatt szabadon engedik „kószálni” az állótamot – átlagos játékmód mellett mindenesetre kielégítô stabilitást biztosítanak. A hangok Jó sok dobfelszerelést volt szerencsém kipróbálni az elmúlt években, és azt hittem, már nem tud meglepetést okozni semmiféle modern cucc. Ez a feltevésem jócskán megdôlt a Dominion Ash szett kapcsán, az alábbiakban azt is kifejtem, miért. A kôris mint hangszerépítésben használatos faanyag már régóta ismert volt. A gitárkészítôk a mai napig szívesen (és nyilván okkal) használják nagy mennyiségben mint a gitártestek alapanyagát, hiszen ez a szépen rezonáló keményfa ideális hangtani tulajdonságokkal bír a húros/pengetôs instrumentumok elôállításához. Az utóbbi évtizedek nyír-juhar-mahagóni dömpingje közepette nem túl régen jelentek meg az elsô, kôrisbôl készült, nagy szériában gyártott dobok, és úgy tûnik, lassú térnyerésük elkerülhetetlen. A gyári elôzetesek szerint a kôris hangtani szempontból valahol a nyír és a juhar között helyezkedik el – ezt azért sok, kevésbé ismert fafajtáról hallottuk már ezelôtt. Ami tény, hogy mindkettônél szárazabb a Dominion Ash dobok megszólalása. Lássuk hát részleteiben ezt a kérdést! A nagydob tiszteletet parancsoló hossza az egyébként tisztességes, 22” átmérôtôl várható, mélyekkel teli alaphanghoz a gyári bôrök használata során komoly mennyiségû utózengést és a jól ismert „kosárlabda” effektust csatolja, mely némi tompítás behelyezése után abszolút konkrét, ám kicsit túlzottan csattogós és meglepôen lerövidült, ám igencsak hangos válaszo-

H A N G S Z E R «

kat ad lábunk (és a pedál) munkája nyomán. Amikor azután (az egész szettre) elôkerültek az Aquarian bôrök, és Super Kick I ütô- illetve Regulator frontbôr kapott helyet a lábdobon, azt a fajta attackot kapjuk, amely leginkább a folyékony állagú forró csokoládéra emlékeztet: fincsi és sosem elég belôle. Mindemellett pedig tompítás nélkül is dübörögnek a mélyek, pereg a vakolat a plafonról, rezegnek a stúdió ablakai, a hangmérnök egyre hátrébb teszi a frontmikrofont a lábdobtól, de kiderül, hogy nem tudja olyan helyre pakolni, ahol ne lenne szegycsontrepesztô a hatás… A pergô a maga „univerzális” méretével nem tartogat különösebb meglepetést, nagyon könnyen kezelhetô, és Texture Coated ütôbôrrel (no meg egy gyors sodrony-cserével, mert az a fránya gyári bizony elég ramaty) klasszikus fapergôhangot produkál. Alapvetôen puha (itt is játszik az a forró csoki érzés!), ám az öntvény káváknak köszönhetôen agresszívba forduló, éppen megfelelô hosszúságú lecsengéssel bír az összhatás. Bármely hangolási tartományban abszolút tiszta, és zavaró felhangoktól mentes, a sodrony maximális kihasználtsági fokát megengedô (értsd: nem csörög, nem zörög, csak szól, ahogyan egy pergôtôl elvárjuk, még lötyögôsre engedett állapotában is) élménnyel kényezteti fülünket. Ebben nyilván része van a 2 mm-es mélyítésnek, amely a test két oldalán a sodrony pontos felfekvését segíti elô. A sodronyváltó mellesleg „Gladstone” rendszerû, nagyon masszív, megbízható, és svájci órákat megszégyenítô pontossággal üzemel. A tamok – fura módon – éppen ellentétei a lábdob és pergô által képviselt kvalitásoknak. Az átlagos méretû felsôtamok egyrétegû (Classic Clear) ütôbôrökkel gyönyörû, telt rezonanciákkal, meglepôen széles hangolási tartományban szinte dalra fakadnak, a kristályosan csilingelô induló hang mellett közép-magasakkal jócskán megtámasztott, és rendkívül dinamikus játékstílust lehetôvé tevô módon szólalnak meg: az ütések erejének változásával csak a hangerô változik, és a száraz érzet csak minimális mértékben van jelen. Dupla rétegû (Response 2) ütôfelület használatával némileg mélyül, valamint kicsivel teltebbé válik az alaphang, és a lecsen-

gés (amit eddig is könnyen tudtunk kezelni) némileg rövidebb lesz. A 16”os álló tam nagyjából-egészébôl a fenti tulajdonságok mindegyikét birtokolja, azzal a plusz elônnyel, hogy átmérôjébôl adódóan ugyanolyan dübörgô mélyeket tud, mint bármely társa, viszont a 14” testhosszból fakadóan kezes bárányként viselkedik mind akusztikus, mind pedig mikrofonozott körülmények között. Természetesen erre a dobtestre is vonatoznak az egy- és kétrétegû bôrök között fellelhetô különbségek. Ezek a karakterbeli anomáliák ráadásul a cucc elônyére válnak, mert így elôáll az a helyzet, amikor a lábdob/pergô páros isteni „backbeat” létrehozására alkalmas, miközben a tamok hangja már-már festôi színezettel látja el az összképet. Az öntött kávák segítségével tartósan megmaradnak hangolási beállításaink, a bôrcsere pedig elôbb-utóbb úgyis aktuálissá válik – ezzel együtt sem értem, miért spórolnak ilyen filléres apróságon, mint a jobb minôségû bôrök, ha egyszer már ennyire igényes dobokat készítenek… Összegzés A megjelenés és a hangminôség alapján távolról sem indokolt, hogy a Ddrum Dominion Ash Player szetteket 209.000.- forintos, mai piaci viszonyok között igazán elérhetônek tekinthetô áron vásárolhatjuk meg! Az árat leszámítva ugyanis ezek a dobok bárminek nevezhetôek, csak középkategóriásnak nem. Ennyi pénzért egy olyan, abszolút professzionális shell-packet kapunk, amelyet maximálisan a mai igényekre szabtak a tervezôk, és az öt évvel ezelôtti indulás óta a Ddrum akusztikus dobok folyamatos fejlôdése jól mutatja, hogy a készítôk valóban komolyan veszik magukat – és szerencsére minket, dobosokat is. A forgalmazót legegyszerûbben a www.hangszerarzenal.hu honlapon keresztül érhetjük el, ahol mindenféle kérdéseinkre (pl. a komplett Ddrum termékpaletta) válaszokat kapunk, és értelemszerûen azon fôvárosi és vidéki hangszerüzletek elérhetôségeit is megtaláljuk, ahol személyes ismeretséget köthetünk ezekkel a nagyszerû hangszerekkel. Indi

41

42 » K I Á L L Í T Á S

D O B O S M A G A Z I N

Hihetetlen történet

»

az elsô közös fotó (1990)

A rendszerváltás hajnalán megérkeztek az országba a nyugati videokazetták is. Szanyi János, a kitûnô dobtanár az elsôk között szerzett be oktatóanyagokat. 1990-ben, amikor a „Százéves a jazzdob” címû kiállításom rendezése okán kapcsolatba kerültünk, azt mondta nekem, hogy nagyon hasonlítok egy Peter Erskine nevû amerikai jazzdobosra. Jó, de hogyan gyôzôdhetek meg errôl én is? „Vedd meg az oktató videóját, és majd meglátod!” Megvettem és megláttam. Nyilván ezrek hasonlítanak egymásra a világon anélkül, hogy tudnának róla vagy kezdenének vele bármit… Elhatároztam, hogy megpróbálok lefényképezkedni egy hasonló beállításban és kiküldöm neki a képet. Kerestem olyan inget, nyakkendôt, de mivel az SD 14-es Yamaha pergô akkor még beszerezhetetlen volt, kedvenc Tama Superstar pergômet vittem magammal a Rákóczi úti fényképészmûterembe. A fotós Bálintné Szilvási Ági néni, a beállító Orsi lányom volt. Mr. Erskine címét nem tudtuk még, ezért a fotót az amerikai Yamaha képviseleten keresztül juttattuk el hozzá. A válasz nem késett sokáig. „Ez fantasztikus! Hamarosan fellépek Budapesten, feltétlenül találkozzunk!” Úgy 92-ben találkoztunk elôször a Budapest Sportcsarnokban, ahol egy amerikai zenekarral játszott. Ô ismert fel. Szolid elsô lépések: közös fénykép, ajándék dobverô, címcsere. A soron következô karácsonyi lappal már megelô-

zött (és ez azóta is így megy). 2003ban, amikor az A38-as hajón lépett fel a BJO-val, a hazautazás elôtti szabadnapján lehoztam a dobmúzeumba. Látogatása köré egy baráti társaságot szerveztem hazai dobosokból. A gyûjteménytôl láthatóan el volt ragadtatva. Amikor a jól sikerült este után kísértem ki Petert, máig nem tudom, honnan jött a gondolat a gyorsvonat sebességével, hogy megkérdezzem: mit szólna hozzá, ha a 40 éves zenei pályafutásáról szóló állandó kiállítás itt lenne nálam, a dobmúzeumban? Ha ezen elôre elgondolkodom, biztosan nem teszem fel a kérdést, hiszen miért hoznám kellemetlen helyzetbe, ha esetleg mást gondol errôl? „Csináljuk meg!” – vágta rá azonnal, szélesre tárva a kaput a további együttmûködés elôtt. Madarat lehetett volna velem fogatni. Egy világhírû mûvész olyan magasra értékeli a munkámat, hogy életmû kiállítását is el tudná ide képzelni?! Legközelebbi találkozásunk 2004. decemberében volt egy Diana Krall koncerten az új Budapest Sportcsarnokban, ahol Dr. Lénárd Béla barátommal együtt – aki minden helyzetben önzetlen segítôm – Peter vendégei voltunk. Ide már a kiállítás elképzelt vázlatával érkeztem. Eltelt öt év úgy, hogy minden levélváltáskor biztosítottuk egymást, hogy én is tudom, te is tudod… 2009 nyarán, amikor a tizenhatodik Dobos Gálán törtem a fejem, Basa Pista barátom vetette fel: „Most hívd meg Petert a Budapest Jazz Orchestrával, és ha már itt lesz, megnyithatná a róla szóló kiállítást is!” Milyen igaz, hiszen még bôven volt idô, arra is, hogy a kiállítás anyaga a tengerentúlról ideérjen. Július 16-án írtam egy levelet ezzel az ötlettel Peternek, amire még aznap két hosszú válasszal

»

orsi kiállításterve

reagált. Minden elkezdett mûködni. Mindössze egyetlen kompromisszumot kötöttem: hogy ne kelljen kétszer átrepülnie Kaliforniából, a Dobos Gála idôpontját a Mûvészetek Palotájában már korábban lekötött Jaco Pastorius emlékkoncerthez közelítettem. Gramofon interjú Huszár Endre barátom telefonos interjút készített Peterrel a tavaszi Gramofon folyóirat számára, ebbôl következik egy részlet. Gramofon: Májusi magyarországi látogatásának több apropója is lesz, mesélne ezekrôl? Peter Erskine: Kármán Sándor, a ceglédi dobmúzeum alapítója, a Nemzetközi Dobos és Ütôs Gála keretében kiállítást rendez a pályafutásomról, hangszerekkel és sok egyébbel. Elküldtem például a múzeumnak az elsô dobfelszerelésemet is, amelyen öthat évesen játszottam. Ez óriási megtiszteltetés, ilyenre még sehol sem került sor korábban. Ez a dobmúzeum különben egyedülálló: gyönyörû régi hangszerek és sok kivételes ritkaság sorakozik benne. Egyszer elküldtem a Yamahának az egyik ott kiállított pedál képét, amirôl kiderült, hogy még a Yamahának sincs belôle, csodálkoztak, hogy ilyet még lehet valahol látni. Szeretném, ha lenne egy ilyen múzeumunk Los Angelesben, de talán jobb, hogy Magyarországon található. A kiállítás tervezése Miután Peterrel leleveleztük, hogy zenei pályafutásának egyes szakaszaiból milyen hangszereket és relikviákat fog küldeni, hozzáláttam a kiállítási installáció tervezéséhez. A megnyitót a dobmúzeum korlátozott befogadóképessége miatt – polgármester úr nagylelkû felajánlása nyomán – a ceglédi városháza elegáns dísztermébe álmodtuk, ezért építésben és bontásban alkalmazkodni kellett a terem beprogramozott életéhez, de még egy

« 2010 » 02

lekötött esküvôt is máskorra kellett tenni, sûrû elnézések közepette… Több meghatározó adattal dolgoztam. Az egyik a zsúfolásig telt dobmúzeum erre a célra kiszemelt, 12 méter hosszú, 3 méter magas helye, ahol eddig az amerikai dobok álltak. Fontos volt, hogy a kiállítás méretében és arányaiban a városházán tartandó megnyitón, majd a dobmúzeumban is jól „üljön” a helyén. Elsô elképzelésem szerint a tárgyakat egységbe foglaló háttér formavilága a kör-félkör-körcikk hangulatot járta volna körül arra gondolva, hogy sok zenei tárgy: dob, cintányér, hanglemez stb. is kör alakú. Egyik reggel azonban arra ébredtem, hogy addig lenyûgözônek hitt tervem úgy néz ki, mint a sydneyi operaház. Ezen a ponton átadtam a tervezést egy profi grafikusnak Orsi lányom személyében, aki letisztult ötleteivel méltó környezetet teremtett az Erskine relikviáknak. Orsi talált két jó fotót is Peterrôl az interneten és kérte, hogy küldje el nekünk nagy felbontásban. „Sajnos, nem tudom elküldeni, mert ezek Tony Barbera felvételei. Ô hivatásos fotós, ebbôl él. Legutóbb volt egy kellemetlen esete egy vezetô amerikai dobos újsággal. Kértek tôle három fotót megvásárlásra, elküldött ötöt, hogy tudjanak választani. Leközölték mind az ötöt, és a mai napig nem fizettek. Bekeményített, és azt mondta: minden mûködik, ha elôre átutalják az árát!” Úgy tûnt, hogy le kell mondanunk a képekrôl, mikor is a háttérben kisebb csoda történt. Szabó Judith barátom, aki bravúros angol nyelvtudásával segítette az ügyet úgy, hogy Peterrel három hónapig éjjel-nappal levelezô kapcsolatban állt, levélben megkereste az amerikai fotóst. Leírta neki, hogy szerény költségvetésbôl dolgozunk; hogy nekem a dobmúzeum mekkora szívügyem; hogy Peter életmû-kiállításával milyen nagyszerû dologra készülünk; és hogy milyen fontos lenne, hogy ezek a képek itt legyenek. Megkaptuk ôket, nagy felbontásban, térítés nélkül. A díszterem saját, félkör alakú színpadát egy 12 méter hosszú dobogósorral fedtük le. Erre épült a szövegekkel, fotókkal teli hátfal, a két vitrin, és a speciális világítás. Ezt követte a tárgyak berendezése, ami ilyen alapos elôkészítés

K I Á L L Í T Á S «

után akár jó játék is lehetett volna, ha nem szorít a határidô. Az elsô csomag Peternek egyetlen kérése volt, hogy a küldemények szállítási költségeit vállaljam. Idôközben felvilágosultam, hogy a csomagküldés nem csak attól drága, hogy messzirôl jön, de attól is, hogy olyan gépek, melyek rakterébe 200 kg-os ládák elférnek, sohasem szálltak le Budapesten. Így a költségeket még egy Bécs-Budapest szárazföldi fuvar is terheli. Végtelennek tûnô várakozás után a hófehér konténer 2009. december harmadikán begurult a múzeum zárt udvarára, és megadóan nézett új tulajdonosára. Hogy az ajándékba kapott tárgyak örömének egyetlen pillanatát se veszítsük el, a ládabontásra elhívtam fotós és tévés barátaimat. Másfél órányi pakolás után a folyosó megtelt a 176 kg-os csomag tartalmával, melyek a következôk voltak: Piros csillámbevonatú Gretsch dobfelszerelés (1960), amit hatévesen kapott. Az elsô fellépésen használt kis fehér zakó, melynek hajtókájára a flittereket még édesanyja varrta fel, saját kezével. Yamaha elektromos dobfelszerelés: Joe Zawinul egyik lemezfelvételén használta. Két digitális dobagy, hangkártyák. Yamaha 14x4 maple piccolo pergô, eredeti fibertokkal. A Weather Report együttes 1979-es, 1981-es és 1982-es zenei díjai. 34 db plakát, könyvek, oktató anyagok, CD-k, DVD-k.

egyedülálló „Left Side Ride” Peter hosszantartó együttmûködésének eredménye a Zildjiannal. „Megkértem a Zildjiant, hogy készítsen nekem egy olyan ride-ot, amely kiegészíti és kiemeli a kísérô és beütô cintányérjaimat, és hangjával ezek legjobb barátja lehet. Így született meg a K Custom Left Side Ride”. Megérkeztek továbbá a 8-10-12-es szoprán pergôk, DW P.Erskine állványos dobverôtartó, plakátok, oklevelek, és egy spanyol fotós két kitûnô felvétele a 2005-ös madridi Diana Krall koncertrôl. Kiegészítések Néhány hangszer sérülten vagy hiányosan érkezett. Az volt a célunk, hogy ezeket restaurálva, kiegészítve, legjobb formájukban láttassuk a közönséggel. A piros Gretsch dobfelszerelés – melyen már hatévesen dobolt – 15 évig egy hollywoodi dobbolt kirakatában volt. Erre a Peter Erskine feliratot még

Második csomag Ma már csak mosolygok rajta, de az izlandi vulkánkitörés miatt a küldemény érkezési ideje komolyan veszélyben forgott. A repülés leállítása a csomagok hatalmas torlódását eredményezte. Az elsô tudósítások arról szóltak, hogy egyes küldeményeket felárért kiemelnek, a többi vár a sorsára. Nagy megnyugvás volt, amikor május elsején felhívott egy hang a bécsi reptérrôl, hogy meddig dolgozom, mert ô délután 5 elôtt nem ér le Ceglédre a csomaggal. Ez egy 198 kg-os tétel volt, melynek nagy részét a DW szerelés (18, 12, 14, 14x4) és a hozzá tartozó állványzat tette ki, ehhez jött egy nyolc darabból álló Zildjian cintányér garnitúra. A cintányérok közül

»

peter elsô big band fellépésén dobtanára, johnny civera vezényel (1960)

édesapja festette rá. A helytelen kezelés következtében elsô bôrét beszakították, így Peter azt lelkiismeret-furdalás nélkül kivette a kirakatból, és elküldte nekem. Ahogy az elsô csomagban a szerelés megérkezett, rögtön láttam, hogy az ütôoldalon van egy ugyanolyan értékû, teljesen sima állatbôr, mint a feliratos volt. Leszedtem a bôröket, és édesapja ötven évvel ezelôtti írásának minden esetlegességét átmásoltam pauszpapírra, majd egy hamisító precizitásával megfestettem.

43

44 » K I Á L L Í T Á S Sem pergôállvány, sem lábcinállvány nem érkezett a dobhoz, de a fotón láthatóak voltak. Több hónap után találtam rá az E-bay amerikai oldalán a képen látható pergôállványra. Nem értettem egészen, hogy miért Walberg & Auge gyártmány, de rövidesen kiderült, hogy az 1940-60-as években ôk voltak a Gretsch hardware beszállítói. A másik darab, a lábcinállvány története még érdekesebb. Interneten ez ügyben is „körbejártam a világot” – de a fotón látható lábcinállvány nem akart felbukkanni. Talán hihetetlen, de egy szép napon hátramentem a saját mûhelyembe, és a restaurálásra váró vasak közül a magasba emeltem a Galbács Pisti barátom – a Hot Jazz Band kitûnô dobosa – által két éve nekem ajándékozott régi lábcinállványt – ami pontosan az volt… A Yamaha elektromos dobfelszerelés nagydobból és hat dobfejbôl állt. Ahhoz, hogy a teljes szerelést össze tudjuk rakni, hiányzott a dobfejeket felerôsítô speciális tartókból három, a kábelekbôl öt, és az állványokból is. Monori Tibi barátom a tartókkal futott egy kört az osztrák Yamaha képviseletnél, ahol kiderült, hogy régen nem gyártják, de kb. 10 éve az utolsó üzletükbôl is kifogyott ez az alkatrész. Nem maradt más, mint egyedileg legyártatni. Ezt a leckét a már oly sok mûszaki megoldással segítségemre sietô Kuczik házaspárnak (Rézmû Kft.) adtam fel. Mára kevés precíz rézöntô maradt, összevárják a munkákat, az utolsó simítások is jó kezet, nagy gyakorlatot feltételeznek, de úgy négy nappal a kiállítás megnyitója elôtt ez is elkészült. A hiányzó kábeleket Vadász Zsolt barátom készítette el úgy, hogy a régi típusú fém mikrofoncsatlakozókat Amerikából meghozatták. Megláttam a RitmusDepón egy olyan Yamaha cintányérállványt, ami korban ehhez az elektromos dobhoz való. Felhívtam a számot, kiderült, hogy Solti Jánoska a tulajdonosa. „Dehogy kérek érte pénzt tôled, ha ezzel segítem a múzeumot!”. „Csak akkor fogadom el, ha eljössz végre és meg is nézed a gyûjteményt!” – Eljött. Mindenképpen terveztem, hogy Peter kreatív együttmûködése nyomán a Yamahával közösen kifejlesztett piccolo és szoprán pergôdobjai is szerepeljenek egy vitrinben. Ezek a hangszerek azonban szinte beszerezhetetlenek, mert amikor Peter otthagyta a

D O B O S M A G A Z I N

Yamaha céget, pergôit azonnal levették az étlapról. Hogy ezek milyen jó darabok, arra a legjobb bizonyíték, hogy az E-bay-en senki sem akar megválni tôle! Peternek elpanaszoltam a dolgot, mire a második csomagba beletette saját, 000-ás sorozatszámú, egyetlen példányait. Petert a 70-es években sokan a Weather Report együttes dobosaként ismerték meg. Ebben az idôszakban öt album született. Egy lemezbörzén találkoztam össze a legendás Syrius együttes egykori szaxofonos-fuvolásával – Ráduly Misivel –, akinek az öt lemezbôl négy megvolt, eredeti amerikai kiadásban. Ezeket megvásároltam a kiállításhoz, és közülük a „8.30” címû bakelitkorongot hátfal-dekorációként óriásira felnagyítottuk. DW Jazz Series Peter a Yamahával eltöltött 25 év után 2006-ban DW-re váltott. Az addig jobbára csak rockdobjairól ismert cég tárt karokkal fogadta ôt, és közremûködésével kifejlesztett egy igazi jazzdob felszerelést. „Felfedeztem, hogy a DW dobok milyen gyönyörûek, és olyan csodálatos a hangjuk, mintha jazzhez értô füllel lennének hangolva: feleségemmel együtt mindketten hívei lettünk. Szeretem, amilyen dobolásra ezek a dobok készültek. Zenei repertoáromat és a zenét is sokkal jobban élvezem – a DW-vel való játszás emlékeztet arra, hogy eredetileg miért is kezdtem el dobolni több mint 50 évvel ezelôtt!” Szerettem volna, ha a kiállításban ez a modell is szerepel, de az ára miatt szóba sem jöhetett. Egyik nap váratlanul Peter a következô e-mailt írta. „Nem gondoljátok, hogy kellene a kiállításra egy olyan dob is, amilyenen ma játszom? Küldjetek a DW-hez egy prezentációt a múzeumról, mert Amerikában még nem is hallottak errôl, én meg megkérem ôket, hogy ha tudnak, segítsenek!” Elküldtünk egy gyönyörû összeállítást a gyûjteményrôl, s még két hét sem telt el, Peter ismét jelentkezett: „Most válaszoltak a DW-tôl, hogy LEGYEN MEG A TI AKARATOTOK!” És mit írt oda záradéknak ez a drága ember: „Szerintem elegáns lenne, ha hagynánk, hogy ôk válasszanak színt. Elküldik a szerelést, ami az én két fellépésem után a kiállításom részeként

visszakerül a múzeumba. Ezen felbuzdulva futok egy kört a Zidjiannal is!” A megnyitó A kiállítást a Dobos Gálát megelôzô napra összehozni egy önként vállalt adrenalin volt, hiszen ilyenkor már az összes figyelemnek és energiának a sportcsarnokban épülô színpad és hangszerkiállítók körül kell lennie. Ahogy Földi László polgármester úr tudomást szerzett róla, hogy a dobmúzeum és ezzel Cegléd ilyen horderejû ajándékot kap egy világhírû mûvésztôl, felajánlotta, hogy hozzuk el a megnyitót a városháza dísztermébe. Megszerveztük, hogy az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége is képviselje magát az eseményen. Úgy gondoltuk, hogy minden meghívott vendég kapjon egy apró emléket a megnyitón. Ez egy pár dobverô lett, mely fomáját tekintve természetesen Peter Erskine modell. A magyar-amerikai kapcsolatokat szimbolizálva a dobverôpár egyik darabjára magyarul, a másikra angolul írtuk rá a „40 éve az élvonalban” feliratot. A dobverôket stílszerûen a ceglédi Artbeat cég gyártotta le. A 38 plakát már sehol sem fért volna el. Kisfaludi István bará-

»

a kiállítás meghívójának magyar nyelvû oldala

« 2010 » 02

K I Á L L Í T Á S «

azért, hogy ahány barátom megismerte ezt a hihetetlen történetet, mindenki segítette a munkámat. A pohárköszöntôk után kezdetét vette a fogadás, a sajtó-, a TV-riportok és a közönség jólesô keveredése. Polgármester úr is megérkezett, és bekapcsolódott az ünnepi hangulatba. Tagadhatatlanul vidám estére utalt éjfél felé az Erskine fehér konténerén sorakozó bontott üvegek sora… Dobos Gála

»

peter a megnyitón szépen restaurált gyermekkori dobfelszerelése elôtt

tom javasolta, hogy fotózzuk le, és egy videó-kivetítôvel pár másodpercenként léptetve vetítsük az egyik szabad falfelületre. Ez olyan jól sikerült, hogy Peter elkérte a CD-re írt programot. A gyülekezô közönség alapzaját a megnyitó három dobosa: Szendi Gábor, Szendôfi Péter és Banai Szilárd csitította el. Játékuk jelképes fôhajtás volt a magyar dobosok képviseletében Mr. Erskine elôtt. Polgármester úr távolléte miatt a megnyitó gondolatokat Tótin Lóránt alpolgármester úr mondta el. Ezt követte Mr. John Balian, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének kulturális attaséja, aki kiemelte Peter munkásságát, nagylelkû adományát, és a maihoz hasonló alkalmak fontosságát a magyar-amerikai kultúrkapcsolatokban. Ezután Peter lépett a mikrofonhoz némi meghatódottsággal, és azzal kezdte, hogy ez a piros Gretsch akkor nézett ki utoljára ilyen jól, amikor ô hatévesen játszott rajta. Hosszan méltatta a múzeumot, kettônk barátságát, majd magasba emelt egy pohár pezsgôt. A koccintás után fent maradtam a színpadon, és arról beszéltem, hogy nagyon szerencsésnek tartom magam. Azért, hogy fiatalon rátaláltam a zene örömére, azért, hogy a dobokkal megismerkedhettem, azért, hogy Peterrel összehozott a sors, és végül

»

ajándék dobverô a kiállítás-megnyitón

Az idei gála második félideje Peter és a BJO közös attrakciója volt. Úgy gondoltuk: jó, ha a nagyközönség is megtudhat valamit az elôzô napi kiállítás-megnyitóról, a hasonlóságról, ezért a második félidôt egy ötperces kisfilm-összeállítással kezdtük. Ezután bejöttünk együtt, és közösen eljátszottuk Neal Hefti: „Cute” címû számát, ami azért volt különösen alkalmas az együttjátszásra, mert az egyes szakaszokat rövid seprûjáték köti össze, melyekbôl az egyiket én, a másikat ô játszotta. Nem szoktam a gálákon fellépni, nekem elég a szervezés feszültsége is, de a közönség kedvéért megcsináltuk. Peter utána akkorát játszott a BJO-val, hogy kis híján „leszakadt” a mennyezet. Zárszó Peter a kiállítás és a két koncert miatt tíz napot töltött Magyarországon. Azért, hogy ennek minden percét okosan használjuk – munkával vagy pihenéssel –, érkezéstôl indulásig részletes tervet készítettünk. Ebbe bele kellett férnie a Dobos Gálának a próbával, a kiállítás-megnyitónak, egy sétának a dobmúzeumban Gulli Briem kollégájával, egy kedves invitálásnak Megyeri József borkápolnájába, ahol mellesleg borlovaggá is avattuk, egy kitûnô workshopnak Budapesten Berdisz Tomi szervezésében, majd a Pastorius koncert próbáinak és elôadásának. Mindezeken túl sok jó gasztronómiai élménynek az Imregi étteremben, és egy felejthetetlen ebédnek Szabó Judithnál, aki a trendi pesti étterem

»

a mai közös fotó (2010)

korábbi, sushira emlékeztetô csirkepörköltje után megmutatta Peternek, hogy ízében és tömegében milyen az igazi magyaros változat. A workshopon mondott egy mondatot, ami lehetne személyiségének megfejtése is. „Egy dobosnak úgy kell játszania, hogy az összes többi zenész jobb legyen általa.” A MÜPÁ-ban a tiszteletére rendezett vacsorán Peter maga mellé ültetett, ahol Csepregi Gyula súgta a fülembe: negyven százalékkal játszottunk jobban vele, mint ahogy szoktunk. Ma már csak kicsit hasonlítunk egymásra, másként öregszünk. A zenébe és a barátságba vetett hitünk viszont erôsebb, mint valaha. A kiállítás júliusban felépült végleges helyén a dobmúzeumban, melynek elsô látogatói a Dobos Magazin Tábor tanárai és diákjai voltak. Végül köszönet a kiállításhoz nyújtott segítségért azoknak is, akiknek a neve a cikkben nem hangzott el: Antennaszervíz, Bérczesi Barbara, C3B Kft., Firstep Bt., Juhász Sándor, Királyfa Kft., Kisfaludi Flóra, Kovácsné Csonki Katalin, Kökény Erzsébet, Megyeri Áron, Magyar Elôadómûvészek Jogdíjalapja, Nagy Péter, Pálinkás Éva, Siska Gyula, Soltész Ferenc, Türi László, Varga Gábor, Villanyász Kft. Kármán Sándor

45

46 » H A S Z N O S

D O B O S M A G A Z I N

Fogadalmak helyett „Majd hétfôtôl napi három órát kézrendezek!” „Majd elsejétôl nem ülök a számítógépem elôtt, hanem gyakorolok!” „Ha tíz másodperc alatt futom a százat, akkor gyakorolok!” „Majd ha új bôreim lesznek, akkor kezdek gyakorolni!” Az ilyen és hasonló fogadalmak hosszú éveken át biztosítják a lustaság, eredménytelenség hatalmát, tehát teljes csôdhöz vezetnek. A „most hatalma” legyen a szemed elôtt, s ha megerôsítésre van szükséged, akkor vedd meg Tolle azonos címû könyvecskéjét! Jó mankó elfuserált világunkban.

Sting November 6-án hazánkba látogat nagyszabású, “Symphonicity” elnevezésû turnéja keretén belül az egykori The Police frontember, Sting, aki a Royal Philharmonic Concert Orchestra kíséretében, Steven Mercurio karmesterrel lesz látható éshallható. Az elôadás anyagát a „Symphonicities” címû lemezén hallható dalok adják: Sting életmûvébôl 12 emlékezetes sláger, szimfonikusokkal újraálmodva, és mindazzal a csodával fûszerezve, amit csak az élô koncert tud adni. A lemez elsô kislemezdala, az “Every Little Thing She Does Is Magic” már elérhetô a hazai digitális zeneáruházakban, és a teljes album is kapható két verzióban a boltokban, és szintén elérhetô digitálisan. A lemezen, melynek producere Sting mellett Rob Mathes volt, hallható a Police-korszak meghatározó számai közül például a “Roxanne” és a “Next To You” csakúgy, mint szólókarrierjének nevezetes állomásai, mint az “Englishman in New York” vagy a “She’s Too Good For Me”. A “Symphonicitiy” észak-amerikai állomásaira pillanatok alatt elfogytak a jegyek, a turnéval és a lemezzel kapcsolatban pedig a legnevesebb tengerentúli lapok is csak szuperlatívuszokban beszéltek. Az európai turnén (a fent már említett idôpontban a Papp László Budapest Sportarénában is) az öreg kontinens nagynevû koncerttermeiben lesz látható ez a gigantikus elôadás.

Jó. Felvállalom, hogy leírok néhány gyakorlási tippet, amely megkönnyíti mindnyájunk problémáit a dobolást illetôen. Hatvanhét éves létemre már nagyon ott kellene lenni a szeren, de ez nem így van, és senki nem vallhatja magáról, hogy ott van, mert minél nagyobb a tudásunk, annál inkább tapasztaljuk, hogy a tudás nem véges. Legfeljebb beérjük azzal, amit elértünk, és szabad a pálya a csajozásra (krapekozásra). (A legjobb volna az egészséges arány…) Mivel nem vagyok politikus, nem beszélek mellé, hanem jöjjenek a konkrét dolgok. 1. Önelemzés, rossz megszokások átformálása Az egód megnyirbálása nem káros ebben az esetben, mert CSAK önmagaddal kell egyezkedni. Ez sokszor nem könnyû, mert nehéz elfogadni a tényt, hogy nem TE vagy a legjobb, leggyorsabb. Ez a szó, hogy „leggyorsabb” , tûnjön el a szótáradból, ha valóban gyors akarsz lenni, ami mellett a TIME és az érzet is a helyén van. Miután ôszintén kielemeztem magam, kezdôdhet az új élet, ami nem lesz könnyû az elsô egy-két évben, de utána már nem csak álmodod magad a legjobbak közé, hanem TE is közéjük tartozhatsz. Az új gyakorlási rend kidolgozása most és azonnal megtörtént, az elsô gyakorlási procedúra MOST megtörtént. Nem holnaptól, nem hétfôtôl, nem majd. NINCS TÖBBÉ JÖVÔ IDÔ, csak MOST. A JELEN IDÔBEN élek, ami a tetteket illeti. 2. Sebességkorlátozás Az agyunk csak lassú tempóban gyakorolt dolgokat képes megjegyezni,

átformálni, megtölteni a lélek hangjaival! Ez a legfontosabb szabály, minden más másodlagos. Miért? Mert az automatizmusok valójában csak a tudatból szednek elô modulokat, melyek végtermékként jelennek meg. Mondhatnánk, hogy ezek a „fiókok” is tartalmazhatnak jó dolgokat. Természetesen ez így is van. A rutinos zenésznek számtalan ilyen fiókja van, de mi most fejlôdni szeretnénk, nem csupán jó szakmunkásként tisztességgel elvégezni a munkát. Alkotni szeretnénk, megalkotni önmagunkat, hogy az ÉN egy olyan tartalommal bírjon, amely megkülönböztet másoktól. Nem a jó-rossz viszonylatról van szó, hanem arról, hogy beléphetek a boldog zenészek táborába. 3. Tárgyi feltételek Gumilap, óra, metronóm, tükör, audió, kamera, videó, fülvédô, dobverô, dob, valamint kikapcsolt számítógép és ugyanilyen mobil. A gumilap létfontosságú a különbözô ütéstechnikák családbarát kigyakorlásához. Szörnyû lehet hallgatni a családnak 30 percen keresztül az alábbi gyakorlatsort: JJJJJJJJ, BBBBBBBB, JJJJJJ, BBBBBB, JJJJJ, BBBBB, JJJJ, BBBB, JJJ, BBB, JJ, BB, JJ, BB, JBJBJBJBJBJBJBJB. Egyszerûbben írva: 8-8,6-6,5-5,4-4,33,2-2-2-2 +16x1 Késôbb lehet mindezt úgy gyakorolni, hogy tizenhatodos sorba helyezzük el az ütéseket, miközben lábbal ütjük a negyedeket. Hasznos lehet a metronóm használata. Számtalan hasonló rendszert írhatsz le, akár elôkékkel elválasztva az egységeket, nem igazán kell beszerezni az összes létezô kottát. (elegendô a

« 2010 » 02

H A S Z N O S «

tosan forgatja a verôket, miközben egy alap tempót nem tud játszani. Legyünk túl ezen a valóban jó és fontos show-elemen, de törôdjünk a hangszerrel is! Nagyon fontos, hogy rendszeresen készíts hangfelvételt és videót a gyakorlásodról, mert visszanézve igen tanulságos élményben lesz részed. A zenei alapokhoz történô játék legalább olyan fontos, mint a JJ-LábLáb, JBBJ-L-L és társai gyakorlása. Mivel zenekarban is szeretünk játszani… A fülvédô szerepe ma már fontos, hiszen nem a swing-korszakban élünk, hanem zúzunk keményen, ami bizony brutális károkat okozhat a fülben. Ezt vegyük nagyon komolyan!!

Korompay-Martonosi Modern Dobiskola 2 három füzete. ☺) Az óra azért fontos, hogy „felügyeleti szervként” jelen legyen az új feladatok kigyakorlásánál, hiszen hajlamosak vagyunk arra, hogy kéjesen gyakoroljuk perceken át azt, amivel alig volt dolgunk, viszont talonba tesszük a kényelmetlen gyakorlatokat, mint például a fenti kéz-agy fejlesztôt mérô ütésekkel, mert nélküle azonnali sikerélményt nyújt… Minimum öt perc legyen egy kisebb feladat kigyakorlása! Tanuljuk meg mozaikszerûen kigyakorolni a szólisztikus és a ritmikai elemeket is! Értelmezzük a képletet akár dallamként, énekeljük a ritmust, jobban rögzôdik, jobb lesz a feeling. Minimum három dinamikai tartományban gyakorolj ki mindent! Tarts magad elé valós tükröt, de olyat is, amelyben láthatod magad gyakorlás közben. A helyes mozgás, kéztartás, mosolygós kisugárzás nagyszerûen ellenôrizhetô. Azt tanácsolom, hogy mielôtt a komolyabb gyakorlást elkezdenéd, gyakorold ki az összes verôforgatást, hogy késôbb ne az legyen a legfontosabb. Szétdurran az agyam, amikor nagyon béna dobzseni tanítványom folyama-

A MOZGÁS fontossága A rendszeres torna csodákat tehet, mert elôsegíti az izmok megfelelô ellazításának képességét, valamint szellemi frissességgel is szolgál. RELAX, lazaság, könnyedség, mosoly: a zenében létfontosságú tényezôk. Ne görcsölj, gyakorolj lazán, folyamatosan az elôre kidolgozott ésszerû ütemterv alapján! Lehetôleg ne vidd a próbaterembe igen hiányosan öltözött barátnédat, de jóságosan fikázós haverodat sem. Elmélyülten csak egyedül lehet gyakorolni. A Dobos Magazin elôzô számaiban minden információ megtalálható a témakörben. Állítom, hogy a mi magazinunk sokkal tartalmasabb, mint a hasonló külföldi szaklapok, ahol sajnos ma már a reklámé a fô szerep. Kicsit érthetô, mert nehéz felszínen tartani ezeket a magazinokat, az internet elvonja a figyelmet róluk. Pedig nincs jobb, mint a „király is gyalog jár” helységben olvasgatni egy ilyen csodás dobos-csemegét…! Sok olyan megjegyzést hallok, hogy milyen szegényes a kiállítása a MI magazinunknak: ezt kikérem magamnak mindnyájunk nevében. Nem az a lényeg, hogy milyen papíron szólít meg valami, hanem az, hogy mit mond. Arra tanítanak rossz oldalon állók, hogy a külsôségek a fontosak. Ne hidd el! A barátság, a közös vacsora, a szeretet a legfontosabb. Sajnos elég késôn jövünk rá. De azért egyre többen vagyunk. Martonosi György

47

A ROCK MESTEREI 2. RÉSZ: JOHN BONHAM Bonham volt a basszusgitárosok álma – mondta róla John Paul Jones, a Led Zeppelin basszusgitárosa, akivel minden idôk legjobb ritmusszekcióját alkották. John Henry „Bonzo” Bonham (1948–1980) az angol Led Zeppelin együttes tagja. A szakma a rocktörténet egyik legjobb elôadójának tartja, dobosok generációi tekintik mesterüknek. Dobjátékának erôteljességét, precizitását és sebességét – mindenekelôtt jobb lábának gyorsaságát – a zenészek ma is széles körben tisztelik. Három Led Zeppelin dalrészlettel adok egy kis ízelítôt játékából. 1. Stairway to Heaven: (Led Zeppelin IV.) A rockkultúra és egyben a Led Zeppelin egyik legkiemelkedôbb alkotása. A dinamikai építkezés iskolapéldája, tele bonzós fillekkel és kíséretekkel. Dobosoknak kötelezô tananyag! 2. Good Times Bad Times: Debütáló albumuk nyitószáma (1969), mely mindjárt erôsen épít Bonham kivételes tehetségére. Bonzo sorozatban játszott szünetes 16-od triolákat, mely a védjegyévé is vált, ezt a mai napig Bonham trioláknak nevezzük. Mindezt ráadásul egy lábbal tette, legtöbben duplázóval is alig gyôzik... 3. Rock and Roll: Bonham lazításként kezdte el játszani a zenekari próbán, mellyel társait is improvizálásra késztette. Azonnal ráéreztek a dalra, így rögtön, harmadik nekifutásra föl is vették azt. Annyira tetszett a csapatnak, hogy felkerült a IV. albumra, és a koncertjeik állandó részévé vált. A részletes szakmai elemzésre most sem térhetek ki, a további kérdésekkel forduljon (fordulj) hozzánk bizalommal! Hard’n’Heavy Dobsuli – Czébely Csabi (Pokolgép) és Nagy Zoli – 20-3649121, 20-913-1303, [email protected] Nagy Zoltán

48 » A R O C K M E S T E R E I

D O B O S M A G A Z I N

« 2010 » 02

I N T E R J Ú «

A dobolás hármas egysége Nemes Tibor ütôhangszeres mûvész, a Weiner Leó Zenemûvészeti Szakközépiskola ütôtanára, számos klasszikus és könnyûzenei produkció résztvevôje (Tea együttes, Cserháti Zsuzsa, Presser Gábor, Amadinda Ütôegyüttes, Kocsis Zoltán) olyan kottát kínál a fiatal dobos nemzedéknek, amelybôl nemcsak hasznos gyakorlatokat nyerhetnek, hanem úgy sajátíthatják el a dobolást, hogy közben megismerik annak hármas egységét is. Nemes Tiborral néhány nappal a kiadvány megjelenése elôtt beszélgettünk. – Mirôl szól a Dobiskola? – Gyakorló tanárként régóta tapasztalom, hogy a kezdô dobosok nem igazán találnak olyan tananyagot, amelyben a dobolást egységként kezelik, külön-külön figyelve az azt felépítô részletekre. Persze van sokféle iskola, de ezek vagy egy-egy stílusra koncentrálnak, vagy például kézfejlesztô gyakorlatokat tartalmaznak. Amikor én kezdtem dobos pályafutásomat, ugyanezzel szembesültem: elôttem

volt tizenöt kotta, és nem tudtam, hogy melyikbôl mit vegyek ki, mennyi ideig gyakoroljam az adott leckét, hogy építsem fel a gyakorlásomat, tanulásomat. Hosszú idô alatt született meg ez a gyûjtemény, ami 9-12 éves gyerekeknek szól elsôsorban, azon fiataloknak, akik elsajátították a helyes ütôtartást, és ritmusismereteik a szextolákig terjednek. A kötet nem akar teljes képet mutatni a dobolásról vagy annak egy-egy területérôl. Elsôdleges célja inkább az, hogy egy széles látószögû, rendszerezô gondolkodásmódot alakítson ki oly módon, hogy a gyermekek már tanulmányaik megkezdésekor egyszerre és egy idôben találkozzanak a dobolás fôbb alkotóelemeivel. Ezáltal a késôbbiekben lehetôségük nyílik arra, hogy az új információkat – legyenek azok kották, hangfelvételek vagy képi anyagok – megfelelôen, és kreatív módon használják fel gyakorlásaik során. Az iskola gyakorlatai e szempontok alapján készültek. Mivel a módszer kezdetektôl a komplex hangszerjátékra törekszik, a gyermekeknek

azonnali „dobolásélményük” lesz. Tapasztalatok mutatják, hogy motivációjuk jelentôsen megnô, tanulási folyamatuk hatványozottan felgyorsul. – A Dobiskola milyen hangszerre koncentrál? – Dobfelszerelésrôl van szó. Ettôl függetlenül külön figyeltem arra, hogy úgy írjam meg a kottát, hogy azt a klasszikus ütôtanításnál is használni tudják. A kotta tartalmaz például úgynevezett koordinációs gyakorlatokat, melyeket bármilyen ütôs hangszernél eredménnyel lehet használni. – Eddig mibôl tanítottak a tanárok, vagy éppen te? Igyekeztem hárítani a dobtanítást, és azt látom, hogy a zeneiskolában tanító kollégák is ezt teszik, hiszen tényleg nincs olyan kotta, amibôl komplex módon lehetne tanulni vagy tanítani. Akik ennek ellenére tanítottak, azok összeszedték a fellelhetô kottákat, és ezekbôl „ollózták” össze a szerintük megfelelô gyakorlatokat. Nagyon sokan egyszerûen kézzel írták le a feladványokat. Ezen módszerek nehezen illeszthetôk be a tantervbe, azaz heti 2x30 percbe. – A dobiskolád mennyiben összeollózott gyakorlatok gyûjteménye, és mennyiben saját találmány? – Annyiban helytálló az összeollózás kifejezés, hogy kézfejlesztô gyakorlatokat számos kiadványban lehet találni, hiszen ezek, hogy úgy mondjam, internacionálisak. Hogy jobb vagy bal kézzel indítok gyakorlatokat, az szinte mindegy, én is kitalálhattam volna ilyeneket. A Dobiskola újdonsága ab-

49

50 » I N T E R J Ú ban áll – ha már a kézfejlesztô gyakorlatokról beszélünk –, hogy valóban ezekkel indul, a gyerekeknek ugyanis meg kell ismerkedni velük. Nemcsak a gyakorlatokat ismerik meg, hanem azt is, hogy hogyan kell gyakorolni ezeket. Ezek után a kézfejlesztô gyakorlatokat szétosztom dobokra, hogy lássák ennek felhasználhatóságát. Ezek a koordinációs gyakorlatok. Ezt követôen kíséretet rakok melléjük, és végezetül összekapcsolom az egészet. Így áll össze a gyakorlatokban az „életszerû” dobolást. – Gyerekeknek vagy inkább tanároknak írtad a Dobiskolát? – Több mint 20 éve tanítok a Weiner Leó Zenemûvészeti Szakközépiskolában, illetve a Zeneiskolában. Éppen ezért nagyon figyeltem, hogy az általam közölt gyakorlatok illeszkedjenek a hivatalos tantervhez. A tanároknak is szeretnék segíteni, hiszen nem dobtanárok, hanem ütôtanárok a kollégáim, de természetesen a gyerekeknek is jó szolgálatot tesz a kotta. Autodidaktáknak is ajánlom, bár azt hozzá kell tegyem, hogy az ütô- vagy dobtanulás esetében a magánúton való készülés azért veszélyesebb, mint mondjuk, a gitár vagy a zongora esetében, mert míg a gitáron a húrokat, a bundokat úgyszólván „kézhez kapja” a játékos, addig a dobolásnál egy eszköz van a

D O B O S M A G A Z I N

kezében, amit meg kell tanulni használni. Nagyon fontos a helyes alapok elsajátítása: verôfogás, mozdulatsorok, stb. Hiába olvassa a kottát, vagy nézi az internetet, nem biztos, hogy a helyes irányba indul. Ettôl függetlenül ügyes autodidakták is jól tudják használni majd. – A dobiskoládból milyen zene felé visz az út? – A könnyûzene felé, azon belül pedig – bár a gyakorlatoknál ilyen utalás nincs – megismerhetô általuk egy sor könnyûzenei stílus. A függetlenítési gyakorlatok között van rock, latin zene, jazz, blues; megmutatom a különbözô mûfajokat, úgyhogy mindez nyilvánvalóan a könnyûzenérôl szól. Viszont, mint ahogy említettem már, a kézfejlesztô és a koordinációs gyakorlatok az ütôzés kezdetén felhasználhatóak. – Tegyük fel, hogy a Dobiskolát használó gyerek tehetséges, tanára is van, és végigveszi az összes gyakorlatot. Ezzel befejezôdik a tanulás, azaz egyszerûen megtanult dobolni? – Egyértelmûen nem, ez egy hosszabb folyamat. A dobolás egy fantasztikusan izgalmas logikai rendszer, így én csak azt a lehetôséget szeretném megadni a kiadvánnyal, hogy betekintsenek ebbe a tanulók. Reményeim szerint a természetes önképzésre, kreativitásra vezetem rá ôket ezzel a metodikával:

»

megjelent nemes tibor „dobok és más izgalmas szerkezetek” címû dobiskolájának elsô kötete

1. Kézfejlesztô technikák – a kezek gyorsaságának, stabilitásának, függetlenítésének fejlesztése úgynevezett paradiddle, illetve rudimental gyakorlatokkal. Ezek a gyakorlatok nélkülözhetetlenek a professzionális dobolás eléréséhez. 2. Függetlenítések – a kezek és a lábak egymástól független, nagyrészt statikus mozgását fejlesztik. A késôbbiekben elsôsorban kíséreteknél (angolul: groove) használjuk. 3. Koordináció – térbeli, háromdimenziós mozgások fejlesztése. Ezek között találjuk a legnehezebb, legbonyolultabb figurákat. Elsôsorban sorvégeknél (angolul: fill vagy break) vagy szólóknál (solo) használjuk. A kiadvány elsô kötetében a technika kapott fôszerepet. A második kötetben (tervezett megjelenése 2011-ben) a függetlenítés a hangsúlyosabb, a harmadik kötetben (tervezett megjelenése 2012-ben) pedig a koordináció. Mindegyik kötet erre a hármasságra épül, és a gyerekek az elejétôl fogva egységben láthatják a dobolást. – Hol lehet kapni, és mennyibe kerül a kiadvány? A bolti ára 1.980 Ft. Budapesten a nagyobb zenemûboltokban (Rózsavölgyi, Kodály), illetve a Tam-Tam Dobcentrumban, vidéken a Líra és Lant könyvesboltokban lehet megrendelni, interneten pedig a www.ritmusdepo.hu-n. S. R.

ékesítése, rt é k re e sz g n a h s Használt ütô as feltételekkel. lm a g ru s á d a e rb é b , adás, vétel, csere képviselet VIC FIRTH márka EVANS, AQUARIAN,

WWW.DOBBOLT.HU

1 Tel.: 0630/202026 u. 17. y n á rv á M t, s e p a d 1012 Bu