Kosztolányi Dezső I. Kosztolányi Dezső élete 1885-ben született Szabadkán. Apja, Kosztolányi Árpád, a helybeli gimnázium tanára, majd igazgatója volt. Édesanyja Brenner Eulália. Tíz éves koráig betegeskedett. Apjától félt, nagyapját szerette, tőle sokat tanult. Nagyon érzékeny lelkületű. Gyermekkorától kezdve foglalkoztatta a halálfélelem. Szabadkán érettségizett, magántanulóként fejezte be. Tanári pályára készült, 1903-ban a budapesti egyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar-német szakra. Nagy hatást tettek rá Négyessy László stílusgyakorlatai. Barátságot kötött Babitscsal és Juhász Gyulával. De nem fejezte be az iskolát, csak egy évet töltött itt. 1904-ben a bécsi egyetem hallgatója lett. Filozófiai előadásokra járt, de egy év után visszatért Budapestre. Freudot is tanulmányozta. 1906-tól a Budapesti Napló belső munkatársa lett. Első kötete 1907-ben jelent meg Négy fal között címmel. 1908-ban elbeszéléskötete jelent meg Boszorkányos esték címmel. Az igazi elismerést A szegény kisgyermek panaszai hozta meg. 1908 és 1910 között sokat utazott Európa különböző országaiban járt. Harmos Ilonát 1910-ben ismerte meg, 1913-ban feleségül vette. Egy gyermekük született Kosztolányi Ádám. (1915) Ugyanebben az évben (1913) adta ki műfordítás-gyűjteményét Modern költők címmel. A háború lesújtotta, rettegéssel töltötte el. A háború alatt sokat dolgozott. 1919-ben az Új Nemzedék című napilap munkatársa lett. A politikai szerepvállalás miatt támadták. Kiábrándult a politikából, 1921-től a Pesti Hírlap munkatársa lett. 1924-ben megjelent kötete A bús férfi panaszai. Regényei remekművek, megjelent 1924-ben a Pacsirta, 1925-ben az Aranysárkány, 1926-ban az Édes Anna. A regények írása idején jelentős változás következett be művészetében. Vállalta a pőre egyszerűség kockázatát, Meztelenül (1928) című kötetében szabadversek szerepelnek. 1929-ben Adyról lekicsinylő cikket ír. A ‘20-as években kezdte írni Esti Kornél-novelláit. Gyógyíthatatlan betegségének első tünetei 1933-ban jelentkeztek, ez végső számvetésre késztette. Összegyüjtött költemények (1935). 1935-ben megismerkedett Radákovich Máriával, ekkor írta a Szeptemberi áhítat című gyönyörű szerelmi versét. 1936-ban ínyrákban halt meg. II. Művészetének jellemzői Írt lírai költeményeket, novellákat, regényeket, tanulmányokat. De irodalomelméleti munkákat, újságcikkeket, és műfordításokat is készített. Verseskötetei: 1907. Négy fal között 1910. A szegény kisgyermek panaszai 1920. Kenyér és bor 1924. A bús férfi panaszai 1928. Meztelenül 1
1935. Számadás Novelláskötetei: 1908. Boszorkányos esték 1933. Esti Kornél 1936. Tengerszem Regényei: 1921. A rossz orvos 1922. Néró, a véres költő 1924. Pacsirta 1925. Aranysárkány 1926. Édes Anna A költőket különféle jelzőkkel illették. Így például Babits volt a Homo moralis, mert nála az erkölcsi érték volt a meghatározó. Kosztolányit pedig Homo Aestheticusnak hívták, hiszen nála a szépség volt a fontos. A verseire jellemző a könnyedség, a forma, az árnyalatok, az érzelmek sugallata. A l’art pour l’art követi, ahol nemcsak a gondolat, hanem a sejtelem, az érzelem és a belső lelki folyamatok is fontosak. Nem politizált, nem közéleti költő volt, mert csak a szépség közvetítése volt számára a fontos. A szegény kisgyermek panaszai 1910-ben adták ki. A cím alapján is sejthető, hogy szereplíra, a költő a gyermek szerepében nézi a világot, a freudi pszichológia elemei is beépültek Kosztolányi szemléletébe. A gyermeki lélek világát tárja fel rövid költeményében, ezek impresszionista versek. A pillanatnyi benyomások számítanak. Emléket idéz fel, színek, hangulatok sejlenek, álmodozások adják a versek lényegét. Verseiben átható zeneiség és rendkívül változatos rímtechnika ötvöződik. A versek önálló címet nem kaptak, csak a kezdősorok alapján szoktuk őket azonosítani. A kötet szereplíra, egy kisfiú szemszögéből mutatja be a körülötte lévő világot. A gyermeki idill, vidámság szemben áll a felnőttkor bezártságával, kötöttségével. Mint aki a sínek közé esett…: célja megragadni, leírni, ami fontos volt az életben (az emlékeket, a szép, színes pillanatokat). Meg akarja ragadni a pillanat szépségét, a hangulatot. Egyetlen egy pillanat hangulatát próbálja meg megörökíteni. Mostan színes tintákról álmodom… A vers címe is utal egy fontos tényre, a költő számára a boldogságot az írás jelenti. Ars poeticának tekinthető. Játékos, impresszionista formában fogalmazta meg, hogy élete végéig írni szeretne. Felsorolással él a költő, és a felsorolás végén a legszebb felsorolás az édesanyjához szól. A vers befejezése a költői ars poeticája: szüntelen írhatna, az írás gyönyörének ír, mint egy impresszionista, a színeket tartja a legfontosabbnak. 2
A vers tele van szinesztéziákkal. Kenyér és bor című kötete 1920-ban jelent meg. Boldog, szomorú dal A vers címe paradoxont rejt. A paradoxon önellentmondáson alapszik: jelen esetben a boldogság és szomorúság látszólag egymást kizáró, egyidejű jelenlétére utal. Ok a boldogságra: - kiegyensúlyozott polgári élet ("van gyermekem, van feleségem") - megállapodottság ("van kertem") - jómód ("van egyszerű, jó takaróm is,/telefonom, úti bőröndöm") - anyagi biztonság ("tárcám van igazi színezüstből,/tollam, ceruzám vígan illan") - társadalmi megbecsültség ("már sokszor előre köszönnek") - elismertség ("énekes ifjú fiának/vall engem a vén Magyarország") Ok a szomorúságra: - szavakkal meghatározhatatlan hiány ("a kincs") - sóvárgás ("gyötrődve, halálba hanyatlón") - fájó nosztalgia ("úgy ásom a kincset a mélyen") - nyugtalanság ("de néha megállok az éjen")
A vers szerkezetében is megnyilvánul a címben már felvetett paradoxon. A vers is ellentétező felépítést hordoz. A vers kétharmada (1-28. sor) a boldogságról, míg a maradék egyharmad (29-40. sor) a szomorúságról szól. A "mennyiségi mutatók" azonban csalfák: az élet tarka forgatagában eltűnnek, könnyen szem elöl veszthetők az igazi értékek. A színes kulisszák azonban bármilyen harsányak is, kétes csillogásuk nem pótolhatja az élet igazi csodáit. A több - itt valójában kevesebb. A jómód - tudja, mulandó. A vers kétharmada a révbe jutott, lenyugodott (belenyugodott?!) ember boldogságának hétköznapi kellékeit veszi számba: kert, kamra, takaró, bőrönd, telefon, villany, ezüsttárca, toll, ceruza, pipa, fürdő, tea. Ironikus, önironikus számadás ez. A jómódú élet komfortja nem helyettesítheti az élet igazi lényegét. Egy színezüst tárca vagy egy elegáns bőrönd nem oldja meg az emberi lét igazi problémáit, csak elfedi azt. Számadása - ő is érzi - nem több jelentéktelen elemek dicsekvő felsorolásánál. Humort rejt, keserű, önironikus humort . A vers utolsó harmadát egy "de" szócska vezeti be, utalva a hangulati váltásra. Az éjszaka töprengő, önmagával szembesülő Kosztolányi képe ismerős lehet más versekből (Hajnali részegség) is. A sötétség elfedi a nappali világ tarkaságát, csábító és elvakító képeit, képzetét. Az éjszakában szembesülhet önmagával, "önnön "lecsupaszított" énjével az ember. Kosztolányi éjszaka érti meg: minden földhöz "láncolt" öröm csak "hívság", "hiábavalóság". A valódi értékeket ("s már nem vagyok otthon az égben") elfedő kulissza. A versben mindezt Kosztolányi a "van" és "nincs" szavak szembeállításával is jelzi: tíz "van"-nal áll szemben az egyetlen "nincs" - s mégis milyen fenyegető és szomorú ez a 3
"nincs"! A nincs szóra ráadásul rímel a "kincs", ami így, többszörösen kiemelve a vers kulcsszavává válik. ("mert nincs meg a kincs, mire vágytam") Ég: szemben a földi (testi, anyagi, halandó) világgal az ég az istenek (halandó anyaghoz nem kötött lények) birodalma. Az ég éteri világa mindig a földöntúli, nem evilági, örökkévaló, ám lelkünkben is ott lakozó boldogság, szépség és idea lakhelye egyben. Az "égi boldogság" kifejezésével találkozunk Csokonainál (Reményhez) és az "égi szép"-pel pedig Vörösmarty költészetében (Csongor és Tünde). Számadás Ennek a kötetnek a középpontjában a halállal szemben elfogadható magatartás kialakítása áll. A halált mindenkinek magának kell egyedül feldolgoznia. Számadás című verse 7 szonettből álló versfüzér. Az önmagával számot vető ember megoldáskeresése rejlik ebben a költeményben. Megfigyelhető a fegyelmezett magatartás, éppen ezért alkalmazza a kötött szonett formáját. Drámaiság jellemzi: megszólításos, felszólításos forma, kérdő mondatok, rövid és hiányos mondatok. Önmagát szólítja meg a drámai monológ. Az önmegszólítás mindig a személyiség válságának kifejezője. Az egyik én rádöbbenti a másikat, hogy eddig hamis látszatvilágban élt. A központi kérdés: a boldogság–boldogtalanság, beolvadás vagy kívülállás. A halál előtt hiábavaló minden öncsalás. Azokkal vállal sorsközösséget, akiknek a lét csak szenvedés, ebben a sorsmegosztásban látja élete értelmét, ez az egyetlen védekezés a létfenyegetettséggel szemben. A versfüzér végére módosul az értékelő hangsúly: az elsőben még csak kényszerűen vállalja a boldogtalanságot, az utolsóban már büszkén mutatja fel, mint életprogramot. Felértékelődik a szegények, szenvedők sorsa: boldogtalanság értékes állapot, a korlátlan szabadság megvalósulása-7. szonett. A 4. szonettben kimondja, hogy mi lenne a világban a költők nélkül. Hiszen csak ők azok, akik felfigyelnek a szegényekre. Csak ők érintik meg a szenvedőket. Az 5. szonettben elkezd tépelődni azon, hogy van-e értelme a megértő szánalomnak, de végül elszállnak az ezzel kapcsolatos kételyei és ennek már a 6. szonettben ad hangot.
Marcus Aurelius A másik lehetséges magatartás bemutatása: felülemelkedés, az elkerülhetetlen bölcs elfogadása. Összegző vers, ars poetica. Filozófiai nézeteit fogalmazza meg: tisztelgés a filozófusköltő-császár előtt, -ugyanis Marcus Aurelius az 1. században élt, sztoikus filozófia képviselője: szélsőségmentes nyugalom, kilengésmentes elfogadása az életnek, melynek középpontjában az értelem áll – ezt ülteti át a 20. századba. Cím és az utolsó sor összefogja, kiemeli a tiszteletet, nyomatékosítja. 4 szerkezeti részre osztható. 1.vsz.: helyzetkép, Róma képe – megindítja a tiszteletet.
4
2-4. vsz.: megszólítássor, füzér: császár: magasztos, ragyogó, emberi nagyság, különb az átlagnál. Írótárs: ész és értelem. Nem dőlt be a szélsőséges hiteknek, nem érdekelte a vagyon, elhatárolta a császárságot és a magánéletet – minden tekintetben példaképként emeli maga elé. 5-6. vsz.: vallomás, ars poetica. Belső ellentét: tagadó alakok, negatív festés: nem kell fasizálódás, agresszivitás, tömeg, fanatikusok, helyettük reális gondolkodás kell, olyanok, akik tisztában vannak az élettel és halállal. 7-8. vsz.: lezárás, összegzés. Újra a császárral keres kapcsolatot, rokonának érzi (eszmék képviselése), távol a hitványtól a nyugat és dél (modern és antik) közti utat keresi. Érzelmeket elrejti, tűr mindent, nem hagy támadási felületet. Rapszodikus mű, szabálytalan hosszúságú, rímtelen sorok. Marcus Aurelius jellemzése átmegy írói önjellemzésbe, emberi-költői magatartását taglalja. Azt a gondolkodót látja benne, aki különbséget tudott tenni igazság és hamiság közt. Halotti beszéd Az élettel számot vető, élet kérdéseire választ kereső vers. A cím összehasonlításra késztet, egy másik irodalmi művel: Halotti beszéd és könyörgés (700 évvel korábbi) – ez arra figyelmeztet, hogy a halál elkerülhetetlen, ez áll az élet középpontjában is. Kosztolányi verse az életről szól, arról, hogy mindenki egyéniség. Az élet véges és megismételhetetlen. Minden halál űrt hagy maga után, pótolhatatlan a veszteség. Az élet csoda, egyszeri és megismételhetetlen. Nincs túlvilág, az élet megszűnése után nincs folytatás, ezáltal lesz az élet különleges. Ahogy minden élet egyedi, úgy minden halál is. Szerkezete: 1. szerkezeti rész: névtelen kisember halála. Élet: kincstár – összedől a halál után. 2. szerkezeti rész: apró villanásokból rakja össze, mert az emlékek apró mozzanatokból állnak össze: arc, tekintet, szokások, hang, alak -> hétköznapi dolgok – átlagember halála is ugyanolyan tragikus, mint mindenki másé, mert ez is megismételhetetlen. 3. szerkezeti rész: zárás: élet bizonytalan és rövid, ennek tudatában mégis küzd az ember -> ez a csoda. A tragikus gondolatot ironizálással oldja (szójátékok). szabálytalan sorszerkezetek, strófaszerkezetek, soráthajlások –ez a filozofikusságra utal. Stílusa csevegő, tegező – oldja a tragikumot. Szomorúság ténye emelkedik ki, élet egy suhanó, gyors jelenség -> impresszionista képi vágások. A zárlat a népmesék motívumát, állandó nyelvi fordulatát használja; ennek funkciója szintén az időtlenítés és az általánosítás. A vers tételmondata: “Ilyen az ember. Egyedüli példány”. Legfontosabb üzenete, hogy az ember és az élet szeretete a világon a legfontosabb. Hajnali részegség Életfilozófiát tartalmazó, létösszegző vers.
5
Létezés káprázata - hajnali égbolt látványa. Azt a döbbenetet írja le, hogy eddig nem vette észre az élet boldog pillanatait. Ezt szimbolizálja a két kép: hétköznapi, sivár, örömtelen, ledarált élet szemben áll a csodás pillanattal, a hajnali égbolttal. Monológ – képzeletbeli baráthoz: szólhat az olvasóhoz, általában mindenkinek, önmagának. 1. rész: Két helyzetképet mutat be: egyet önmagáról: értelmetlen dolgokkal tölti idejét, túlhajtja magát, emiatt nem tud aludni, gépiesen él. Második: nézelődik az ablakon át – az őt körülvevő emberek is így élnek: nyomorult életek, szánandó sorsok, életterük leszűkült. Pejoratív, leértékelő kifejezések vannak benne. T/1. személyben beszél, ez azt jelenti, hogy azonosul velük. 2. rész: síkot, hangnemet vált, rapszodikusan csapong. Emlékképet indít el: gyerekkorba lép vissza, mítoszok idejébe. Középpontjában egy báli jelenet van, képzeletbeli alakokkal, ég, felhők, csillagok. Az egész magasztos, előkelő, elegáns, könnyed, csillogó, álombeli. Hangfestő szavak, mozzanatos igék vannak benne, amelyek pillanatnyiságot fejeznek ki, a múlandó pillanatokat ki kell használni. Életében először tapasztalta ezt meg. 3. rész: szemrehányás-számvetés, szembesítés. Visszatér a földi, felnőtt életbe. Nagy Úr: az élet, a természet. Önmagának tesz szemrehányást, hogy csak a fölösleges, szürke, hétköznapi dolgokkal foglalkozott. Rossz helyen kereste a kincset-szépséget, nem találta meg eddig. Még sincs veszve minden, mert rájött, még ha utólag is. A felismeréskor hangnemet vált: fennkölt, hálaadó, áhítatos hang. Úgynevezett hosszúvers: dialógusos, filozofikus gondolatmenetek, képhalmozás, szecessziós látomások vannak benne. Szabálytalan sorok, strófaszerkezetek, soráthajlás, irónia-játékosság, szó-és rímjátékok vannak benne. A művet lezáró vallomásban egyszerre van jelen az önfeledt boldogság és a közeli elmúlás tragikus boldogtalansága. A két világ más összefüggésben a mindennapiság és az ünnep, a bezártság és a teljesség világát jelenti. Ének a semmiről A ciklust lezáró költemény. A lét előtti és utáni végtelen, közömbös nihilről szól. Zsongító verszenéje, a halál utáni semmire, a végtelen nyugalomra, a fájdalommentes életre utal, ami megszabadít a földi élet kínjaitól. Szeptemberi áhítat Legutolsó verse a Szeptemberi áhítat, gyermeki ámulattal hirdeti az élet gyönyörűségét. A költemény születésekor már túl volt egy súlyos műtéten, újra bizakodni kezdett, s egy új, utolsó nagy szerelem éltette. A költő a megsemmisülés előtt szeretne „még újra lenni” és hinni az „élet örök kincsében”. A költemény második része az újra felfedezett világ minden parányi részletének áhítattal és naiv ámulattal való megcsodálása. A halálból visszatérő, újraszülető lélek boldog rajongással kiált fel: „Jaj, minden oly szép, még a csúnya is, a fájdalom, a koldusgúnya is”. A halál szemszögéből nézve széppé varázsolódik a csúnya, a fájdalom, a szegénység is, hiszen mindez az élet tartozéka, s a létezés a nem-léttel szemben csakis boldogítóan gyönyörű 6
lehet. Az életben való gyönyörködés varázsolja csodás meseországgá az egész világot, ahol minden titokzatos szépséggel telik meg. A költemény lírai hőse kapkodó sietséggel fedezi fel, s mutatja meg a hétköznap legmindennapibb tárgyait, amelyek most soha nem látott szépséggé változnak: pl. egy kis templom; a műhelyében dolgozó varga; a zuhogó eső. Az élet örök kincséhez jutott el a halál küszöbén a lélek, megvalósult, amiért a vers kezdő soraiban fohászkodott. Ezzel a hittel lázad az elmúlás, a rohanó idő ellen a záró sorokban. A költő a szeptemberi naphoz fohászkodik; ez a nap az élet forrása, menedéket jelent a hideggel, a halállal szemben. Fiatalságára, életrevalóságára hivatkozik, lelkendezve mutatja föl a szeptember érett gyümölcseit. Majd nyitja a képet, s egy csodás országban találjuk magunkat. Az idill a tovatűnt gyerekkort idézi fel benne; aztán váratlanul össze nem tartozó dolgokat sorakoztat egymás mellé, seregszemlét tart a világ mozzanatai felett, s a halálra készülő ember örök kérdését teszi fel: „Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?”. A vers végén az élet teljes diadalát hirdeti: „Szép életem, lobogj, lobogj tovább, / cél nélkül, éjen és homályon át.” III. Kosztolányi novellái Folyamatosan ír novellákat, főként lélektaniakat. Nem a cselekmény a fontos, hanem a lélekben lejátszódó lelki folyamatok. A cselekvések hátterében a rejtett indokokat, okokat sorolja fel. Esti Kornél történetek 1925-től írta őket, a legtöbb viszont 1933-36 között született. Két gyűjteménye van. Az egyik Az Esti Kornél, ami nyolc novellát tartalmaz. A másik pedig Esti Kornél kalandjai, ami 17 fejezetből áll, de önállóan nem jelent meg, hanem a Tengerszem című kötetben. Tudatosan szerkesztett novellák, amelyek önállóan is megállják a helyüket, de együttesen is értelmezhetők. A novellákban gyakori téma az utazás, a halál a játék. Esti Kornél újságíró, aki egy kitalált személy, Kosztolányi alteregója. Kosztolányi rossz énje, aki minden olyan dolgot megcsinál, amit a költő nem tenne meg. Bemutatása az 1. fejezet témája. Összetett jellem, mert vannak olyan történetek, ahol szolgálatkész, barátságos, de vannak olyanok is, ahol gúnyos és rossz. 2.fejezet A hat éves Esti Kornél elsőként találkozik az emberi társadalommal, amikor a beteges, ideges fiúcskát édesanyja elkíséri az iskolába. A gyerek tele van félelemmel, szorongással, megjelenik nála a magány, hogy egyedül van ezen a világon. Később az osztályban megtapasztalja a kitaszítottság érzését. Végül az hoz számára megelégedést, hogy ő már régen megtanult írni, olvasni ezért a tanító néni megdícséri. 18. fejezet 7
Egy villamos utat ír le. A szó szerinti értelmezése, hogy alig tudott felkapaszkodni a villamosra, majd nehezen kap egy helyet az ablak mellett. Mire a kalauz elkiáltja magát, hogy végállomás. A történet egy költői toposz, hiszen az utazás az életet szimbolizálja. A történet bárki életét szimbolizálhatja, hiszen mindenkinek küzdenie, harcolnia kell, hogy előrébb jusson. A történet télen, esti időszakban játszódik. Név szerint csak Esti Kornélt ismerjük meg, a többiek nem fontosak, ezért nem nevezi nevén őket. Szerkezetét az utazás fázisai jelentik: 1.rész: a környezet és önmaga bemutatásával kezdi a történetet. Ez egy villamosmegálló, ahol Kornél tartózkodik. 2.rész: A villamosra való feljutása, és a környezet reagálása. Az előre haladás miatt kigúnyolták, megütötték. A környezetét ellenségesnek tartja és ez minden szerkezeti egységben megfigyelhető. A hetedik rész végére ér el odáig, hogy le tud ülni, de akkor már a végállomáson vannak. Az egész utazás alatt egyetlen ember képviseli az értéket, mégpedig egy kékszemű nő. Ez az életre vonatkoztatva jelenti az állandó társat. Az üléshez való hozzájutás pedig azt szimbolizálja, hogy elérte célját. IV. Kosztolányi regényei Néró, a véres költő: Ebben a regényében arra keres választ, hogy az ember mitől válik olyan vérengzővé, zsarnokká. A választ az elfojtott kisebbségi érzésben véli felfedezni. Az ókori példát aktualizálja a kora társadalmára, annak problémáira. Pacsirta: Egy idős házaspár és lányuk kapcsolatának egyre feszültebbé válásáról szól. A pacsirta itt a lány neve. A regény igen nyomasztó hangulatú. A főszereplő Vajha Ákos és felesége. A lány egy nagyon csúnya, vén lány, aki megkeseríti szülei életét. Amikor egy hétre elutazik, akkor döbbennek rá a szülők, hogy eddig nem is éltek, mert mindent lányuk akaratának rendeltek alá. Ez alatt az idő alatt újra szórakoznak, társaságba járnak. Amikor a lány visszatér minden visszakerül a régi kerékvágásba. Aranysárkány: Egy kisváros társadalmi életéről szól. S arra keres választ, hogy hogyan juthat el az ember addig, hogy öngyilkosságot kövessen el. Édes Anna (1926) A, Előzmények: Új Nemzedék című napilap Pardon című rovatának a szerkesztője, mely jobboldali politikai írásokat tartalmaz. Pályatársai ezért elfordulnak tőle. Maga a regény Kosztolányi megigazolásának bizonyítéka, miszerint elhatárolja magát a politikától. B, A regény témája és a történet röviden Tökéletes cseléd, aki meggyilkolja gazdáit. Alapötletet felesége adta és eredetileg novellának szánta. Édes Anna a legtökéletesebb cseléd. Régi helyétől nehezen válik meg, ösztönösen tiltakozik az új hely ellen. Vízyné, a jómódú polgárasszony „idomítani” akarja Annát. A lánynak fel kell adnia egyéniségét, el kell tűrnie a megaláztatásokat, a gúnyolódást. Életébe boldog perceket a Jancsival való kapcsolata hozott, ezért fájdalmas annyira csalódása. Anna olyan helyzetbe kerül, amelyből nincs kiút, nem engedik, hogy 8
felmondjon gazdáinak, és házassági szándékát is keresztül húzzák. Gazdái meggyilkolása előtt óriási vihar dúl lelkében, megrémül az az érzése, hogy őt támadták meg. Nem tudja, miért vitte véghez a gyilkosságot. Lázadása ösztönös, öntudatlan. Gyilkos és áldozat egyben. Moviszter doktor az egyetlen, aki felismeri, hogy Anna tette szükségszerű volt. Meg akarta menteni embersége maradványait, szuverenitását. C, A regényről Az első és utolsó fejezet egy keretet alkot, amelynek a cselekmény szempontjából nincs jelentősége - Hangvétel ironikus, ezzel azt fejezi ki a szerző, hogy távol áll mindenféle politikai irányzattól ↔ Kosztolányi nem társadalmi, politikai regényt ír, hanem emberi sorskérdések állnak a regény középpontjában - A politikának fontos szerepe van, történelmileg rendkívül zaklatott időszakban játszódik a regény - Kosztolányi a légkörben is az általános emberi magatartást vizsgálja. D, Helyszín: Konkrét, Kosztolányi lakásához közeli hely, ezzel is a hitelességet hangsúlyozza az író. -
E, Szereplők jellemzése Anna Jelképes név, utalás a belső tartalmakra, az érzelem gazdagságra. Minden benne van, ami egy női alakkal kapcsolatban pozitív. (édesanya, manna…) - Jelképes születési évszám. 1900. Benne van az újrakezdés lehetősége. - Tökéletes cseléd, de ez az ami megfosztja attól, hogy ember legyen. - Ösztönivel érzékeli a dolgokat, nem tudatával. - Anna mindenki kezében eszköz. - Erős alkat; ereje szótlanságában, a szenvedés viselésében rejlik. - Kosztolányi keveset beszélteti, ösztönei fejezik ki reakcióit. - Áldozatot hoz gazdájáért, amikor nem megy férjhez Báthory úrhoz - Végkifejletben rejtett indulatai, érzelmei törnek felszínre; áldozat és gyilkos egyben. Vízyné: -
- Eltorzult személyiség, rögeszméje a cseléd. - Ugyanúgy függ a cselédtől, mint a cseléd tőle. - Lelkileg zsarolja Annát. - Annával lányát akarja pótolni és mintacselédet talál a személyében (próbák) - Jót akar, mégis rosszat tesz: nem engedi el Báthory úrral. Vízy Kornél: - "Intézményember" - szinte azonosítja magát hivatalával. - Személytelen, ő teszi háborodottá Vízynét. Jancsi: -
Eleinte valóban szerelmes Annába (első erotikus élmény). Később csak "élvezeti cikknek" tekinti.
Anna kitörési lehetőségei 9
- Férjhez menjen - Patikárius Jancsi - Gyermekszülés Sérelmek fokozatosan halmozódnak Anna lelkében. Az utolsó csepp az estély. Megöli gazdáit, de a lázadás az ösztönök szintjén történik. Gyilkosság okai Nem kapunk konkrét, racionális választ. Többféle lehetőség van: Úr-cseléd viszony: természetellenes, nem felel meg az emberi lélek működésének, de Anna problémája túlmutat a társadalmi tényezőkön, a regény középpontjában az emberi függőség, a kiszolgáltatottság áll. - Elfojtás-kitörés tana: Freud: sok észrevétlen megaláztatás tört ki Annából látszólag ok nélkül. A világ erkölcsi rendje helyreáll a tett után. -
.
10
11
