Kossuth Lajos kolerabiztosi működéséről
Magyary-Kossa Gyula, Hőgye István és Barta István kutatásaiból
A Magyar Tudománytörténeti Intézet összeállítása 2012
Magyary-Kossa Gyula
Kossuth Lajos mint kolerabiztos1
1831. június 13-án lépett át Magyarország határain az addig ismeretlen, félelmes vendég: a kolera. A Tiszán lefelé hajózó sószállító emberek hozták a galíciai határról. A rémítő erővel pusztító ragály csak 1832-ben hagyott fel dúlásával, addig azonban 92 törvényhatóság területén 240 ezer embert ölt meg,2 sőt azt hiszem, hogy ennél is jóval több volt az elhaltak száma. A határszéli nemesség már az első vészhírekre a közeli városokba menekült (mert csak ott volt kéznél a gyors orvosi segély), mindenki klórmeszet, kámfort, meg borsot hordott a zsebében vagy a nyakán, kis zacskóba kötve; a forgalom teljesen megszűnt, az utcán alig látszott ember, a házak nagy része klastromszerűen zárva volt, sokan csak az ablakon át érintkeztek a külvilággal, kén, salétrom és korpa keverékéből készített pulvis fumalis-szal megfüstöltek s ecetbe mártottak mindent, amit a városba hoztak, gyümölcshöz senki sem nyúlt,3 mindhiába! a járvány folyton erősbödött, a rémület nőttön-nőtt, ámbár még a temetési harangozást is legtöbb helyen betiltották s a temetéseket éjjelre tették át. Temetések alkalmával a papnak és a sirató rokonságnak 50–60 lépésnyire volt csak szabad megközelíteni a sírt és koporsót s ha az atyafiak közelébb merészkedtek, akkor a pap – felsőbb rendeletre – azonnal távozott és nem volt szabad megáldania a halottat.4 A hatóságok tanácstalanul összevissza kapkodtak, egymást érték az ellentmondó vagy kivihetetlen, értelmetlen rendeletek, specificumok ajánlása, kuruzslók felmagasztalása, sőt megjutalmazása.5 A vesztegzár már az ország határainál sikertelennek bizonyult, de azért fenntartották a törvényhatóságok közt. A megyékben minden szolgabíró másképp járt el, a maga esze szerint alkalmazkodott a rendelethez, vagy pedig sehoy sem, sok helyütt odahagyta járását, vagy elzárta magát, sőt 1 Forrás: Magyary-Kossa Gyula: Kossuth Lajos mint kolerabiztos. In: Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. 1. köt. Bp. 1929. pp. 301–305. 2 Básthy József: Magyarok emléke, a velek rokon s azon egy kormány alatti nemzetekével, 1526 óta. I. köt. Buda, 1836. p. 338. 3 Pulszky Ferenc: Életem és korom. 2. kiad. I. köt. Bp., 1884. p. 27. 4 Linzbauer, Franc. Xav.: Codex sanitario-medicinalis Hungariae. Tom. III. Sectio 4. Budae, 1861. p. 193. 5 Elég ha itt Szokolay Hártó János kecskeméti asztalost említem, ki az ő rigmusos históriájában (’Szabadalmas Kecskemét városának történetirati ismertetése’ Kecskemét, 1848. – Petrik szerint 1846. – p. 131.) többek közt azt mondja, hogy a „tiszabábolnai lelkésznek nyomatásban közrebocsátott gyógyszereit figyelemmel olvasva, magam oda hajolni bátor lettem, hogy gyógyításhoz fogva, ha kik meghagyásomnak nem engedtek, azok öten elhaltak, életben pedig 52-tőt megtartottam, melly foglalatosságaim a nemes Tanácsnál illő dicséretet nyertenek és 25 váltó forint jutalom mellett a szokott hiteles diákos bizonyságlevél is részemre kiadatott”.
akadt olyan is, ki orcátlanul azt mondta, hogy csak szolgálatát ajánlta fel a megyének, nem pedig életét s családjának veszélyeztetését. A betegek, rosszullétük kezdetén elbújtak vagy hozzátartozóik bújtatták el őket a padláson stb., nehogy a házuk zár alá kerüljön. A már említett tiszabábolnai plébános (Morvay János) két szemfüles asszonyt fogadott fel, néhány köböl búzát ígérve nekik, hogy a betegeket szemmel tartsák és búvóhelyüket elárulják.6 A vesztegzárt a legnevetségesebb módon tartották fenn, minden utazás és fuvarozás megakadt ugyan, de ha hivatalos levél érkezett a záróvonalhoz, a küldönc fogóval nyújtotta azt át a vesztegzári parasztőrségnek, mely azt ismét fogóval vette át s elvitte a biztoshoz, hol keresztül lyuggatták s megfüstölték; addig pedig, míg a felelet megérkezett, a küldönc lefeküdt az őrségi parasztokkal a szűrre, együtt pipálgattak, beszélgettek, s amint a feleletet elhozták a biztostól, felugráltak s ismét fogóval adták azt egymásnak. Amint a kolera Pesten jelentkezett, a helytartótanács féltében elzáratta a hajóhidat, hogy a veszély ne jöjjön át Budára. Az egyetemi ifjúság nem akarta ezt tűrni, a dunántúliak hazakészültek, mindnyájan fölkerekedtek Palocsay Tivadar vezérlete alatt, keresztültörtek a záron, lefegyverezték a katonaőröket, átmentek Budára, honnét mindenki hazafelé sietett. De másnap vérszemet kapott a pesti csőcselék, zavarogni kezdett, felsőbbségi felszólításra sem oszlott szét, végre a katonaság tüzelt, s Rottenbillert, a gazdag piócavállalkozót, ki egész Franciaországot ellátta nadályokkal a mohácsi mocsarakból, a későbbi polgármester bátyját, szénatéri háza előtt egy kósza golyó szíven találta. Magyar szokás szerint szidták a kormányt, míg a veszély tartott, amint azonban minden visszazökkent a szokott kerékvágásba, senkinek sem jutott eszébe gyökeres változásokról gondolkodni a gyászos tapasztalatok után. Zala vármegyében Csányi László partialis nemesi felkelést pendített meg a kolera ellen; csudálkoztak ötletén, de ő azt felelte: „legyen csak meg az insurrectio, majd lesz más is belőle” – a forradalmi eszme virradni kezdett némely főben.7 Sátoraljaújhelyen, mindjárt a járvány kezdetén, egy ottani fiatal ügyvédet bíztak meg a kolerabiztos nehéz tisztével, nem kisebbet, mint – Kossuth Lajost. A sárospataki ev. ref. főiskola levéltárában ma is megvan egy írása, mely nem nagy fontosságú ugyan a hazai orvostörténelem szempontjából, de azért megérdemli, hogy szó szerint közöljük, mert már ez a jelentéktelen kis dokumentum is magán viseli a csírájában lévő nagy ember lelkességének és energiájának bélyegét. * 6 Linzbauer id. hely p. 83. 7 Pulszky id. műve p. 30.
Kossuth Lajos szereplésének fontosabbik része azonban csak ezután következett. Az 1831-i kolerajárvány alatt, csak úgy, mint régebben a pestis szörnyűségei idején, FelsőMagyarország tekintélyes részében véres parasztlázadás tört ki. Sokféle oka volt ennek. A leleszi könyvtárban található egykorú hivatalos adatok szerint a zempléni lázadás fő oka az volt, hogy lelketlen bujtogatók elhitették a néppel, hogy „a nagy halandóság korántsem az epekórság (kolera) hirtelen ölő mérgétől, hanem az orvosságoknak, kutaknak, bornak, égetett italoknak, sónak, lisztnek, sőt még a mészárszékbeli húsoknak is a királyi felségnek az urakkal való egyetértéséből s a papságnak, orvosoknak és a sidóknak magok pártjára lett vonásábul származik”. A titokban lázítók még azt is elhitették az együgyű néppel, hogy „a felség és a nagy urak az orvosoknak, sidóknak, s más arra kibérlett embereknek egynek egynek meg étetéséért öt, tíz s több conventionalis forintokat fizetnének”, nehogy a parasztság túlszaporodjék s azután kezébe kerítse a közhatalmat. A nép azt se tudta sehogysem megérteni, hogy a ghettó buen retirojában teljes izoláltságában élő, s Mózes egészségi szabályait megtartó zsidók, továbbá az „urak” közt mért sokkal kisebb a halandóság, mint a parasztság körében? Hozzájárult még, hogy egy Lehotzky nevű kassai orvos nagyon szerencsétlen eredménnyel kísérletezett a magisterium bismuthival (vagy ahogy akkoriban bugáti módra nevezték: salétromsavanyos bátranymésszel).8 Ezt a Lehotzkyt aztán a tanulóifjúság s a külső városbeli lakosok megkergették, a Pestről leküldött orvost, Paczkó Györgyöt pedig a szalókiak (a nagymihályi járásban) elfogták és majdnem agyonverték; a szegény megkínzott és gyöngelelkű doktor kénytelen volt előttük kiállított írásban elismerni, hogy több ottani földesúr mérget kapott a vármegyétől, hogy megmérgezze őket.9 A szalókiak azonkívül elfogták Záborszky esküdtet, továbbá a tiszttartót, a jegyzőt, s néhány zsidót: a ragályban elhaltakat velük tétették a koporsóba, velük vitették ki a temetőbe s kényszerítették őket, hogy kezeikkel vájják ki a sírgödröket.10 A lázadó tótok az egész Hegyalját fel akarták dúlni, Sátoraljaújhelyet megsarcolni s az itteni szabókra 2000 nadrágot, a csizmadiákra 4000 csizmát vetettek ki. A zamutói kastélyt kirabolták, lakóit csúnyán össze-vissza verték, Mernyiken Szulyovszky József birtokost a saját kastélyában verték agyon, szintúgy Reviczky főszolgabírót, a kasznár feleségét és szobalányát; Szulyovszky 8 A bismuthum subnitricumnak, mint choleraelleni specificumnak, akkoriban nagy volt a híre. Valami Leo nevű osztrák orvos ajánlotta először a használatát. 9 Ez a mérgezési balhiedelem végigjárta egész Európát, nem volt az magyar specialitás, sőt kétségtelen, hogy mi a lengyelektől, ezek pedig az orosz köznéptől kapták. Párizsban is a Szajnába dobtak emiatt néhány embert. Tömegsuggestio volt, mely már a pestisjárványok idején is kísértette a népet. Téved tehát Pulszky, mikor (i. h.) azt mondja, hogy ezen előítéleten a közoktatás javítása stb. valami sokat változtatott volna. Nagy járványok mindig együtt járnak a tömegpsychosisokkal! 10 Lásd: Adalékok Zemplén vármegye történetéhez, VI. évf. p. 214. és VII. évf. p. 88. Továbbá: Balásházy János: Az 1831. esztendői felső magyarországi zendülésnek történeti leírása (Pest, 1832) és Magyarország vármegyéi és városai. (Zemplén vármegye... Bp., é. n. p. 462. és köv.). V. ö. továbbá Jókai Mór: Szomorú Napok (Pest, 1856) c. regényével, melynek meséje szintén e kolerajárvány idejéből való és sok történeti adatot is tartalmaz.
leányát vadállati kegyetlenséggel karóba húzták. Se vége, se hossza nem volna, ha mindazt a borzalmasságot,
mit
elkövettek,
felsorolnám,
nem
is
szólva
a
Szepes
megyei
kegyetlenkedésekről.11 Persze a törvényes megtorlás sem maradt el. Pár hét múlva báró Eötvös Ignácot (Eötvös József apját) küldték ki királyi biztosul a Felvidékre, s ő bitófával büntette a lázadók főbbjeit mindenütt, hol gyilkosságot, vagy kegyetlen kínzást követtek el; pedig – mint Pulszky írja – oly nyájas és emberséges módja volt, hogy a vallatásnál minden intelligensebb vádlottat „amice carissime” szólítással tisztelt meg, s mikor Tasnády, egy rosszhírű zugprókátort, ki a Szepes megyei zendülőket vezette, kihallgatta, kabátja gombját megfogva, a legszelídebb hangon mondta neki: „Amice carissime, cras pendebis!” (Kedves barátom, holnap lógni fogsz!) s másnapra csakugyan fel is akasztatta. Az akasztások híre még jobban elmérgesítette a helyzetet. A tőketerebesi Andrássyuradalom tót parasztjai is a lázadókhoz csatlakoztak, felkoncolták a szolgabírót s megtámadták a községi elöljáróságot. Az uradalmi tisztek a község magyarságával a közeli Sátoraljaújhelyre menekültek. Az ezrekre felszaporodott tömeg most Újhelyt fogta ostrom alá, hol az ostromzár folytán éhínség tört ki. A szegényebb nép, hogy életét megmentse és az éhségtől meneküljön, már a lázadók pártjára állott. A kaszával-kapával fölfegyverkezett városi szegényebb nép a vármegyeház előtt csoportosult, kenyeret követelve az ott székelő járványbizottságtól. Ekkor kezdődött Kossuth Lajos szerepe. Nagy energiával, de egyszersmind tapintattal igyekezett lecsöndesíteni az elkeseredett néptömeget, mely különben már régebbről is rokonszenvezett vele. A tótság mindennap beküldte a családja számára szükséges élelmiszereket s ígérte, hogy sem neki, sem hozzátartozóinak nem lesz bántódása, ha a várost hatalmukba kerítik. Kossuth a megyeház erkélyéről csillapító beszéddel igyekezett lecsendesíteni a zendülő tótokkal szövetkezett szegényebb népet, de amellett megfelelő polgárőrség szervezéséről és felfegyverzéséről is haladéktalanul gondoskodott, s ez, egyesülve az időközben megérkezett katonasággal, szét is verte az ostromló tömeget. Kossuth nevét ekkor vette először szárnyára a hír, a megyei urak egy része azonban, mely már előbb is agyarkodott a nagytehetségű fiatal fiskálisra, azt az alantas rágalmat terjesztette róla, hogy titokban a lázadókkal cimborált, ezért volt előttük olyan nagy becsülete. Ez a gyanúsítás a zempléni főnemesség egy részénél is hitelre talált s a dolog vége az lett, hogy Kossuth Lajos otthagyta a hálátlan vármegye zöld asztalát. Paulo maiora canamus: gondolta magában s megkezdte sok dicsőséggel és sok szenvedéssel teljes útját a halhatatlanság felé. 11 Ezekről Kutsma András körtvélyesi birtokos írt egy igen hosszú (60 oldalra terjedő) elégiát, latin hexameterekben: ’Revolutio rusticana per terras Scepusii’ (Lőcse, 1834) címmel, historikus részletességgel.
Hőgye István
Kossuth Lajos mint „egészségőr” 1831-ben12
Az 1831. évi nagy kolerajárvány idején Sátoraljaújhelyen alakult egy „Epekórságot Elhárító Bizottmány”, ennek Kossuth Lajos volt a felügyelője, aki mint fiatal ügyvéd ismert és becsült ember volt a városban. A bizottmány és a maga „munkállódásairól körülményes pontossággal” adott, saját kezével írt hétoldalas jelentést az alispánnak 1831. július 17-én. A jelentés Kossuth későbbi szónoki beszédeire jellemző stílusban készült, bár így mentegeti magát, mivel már kora reggel nagy elfoglaltságból tért meg „...tapasztalásaimat zavart stylussal, mert tisztán gondolkoznom nints mikor, elő adom, ha használok valamit, jó, ha meg nem, leg aláb akartam...”. A jelentés elején ismerteti a bizottmány célját, feladatát, eredményeit, a magáét is: „Mi a Várost 12 osztályra különöztük el, minden osztályra egy Nemes, ’s egy tehetősseb Polgár Comisariust neveztünk, akik is osztállyaikat egymást felváltva szüntelen figyelmes szemmel tartván a betegeket, hogy haladék nélkül orvoslást nyerjenek, a szűkölködőket, hogy tápláltassanak, a halottakat, hogy eltakaríttathassanak. A fáradságnak közepette lankadó erőnknek minden kitelhető tehetségével azon vagyunk, hogy minden aj, melly városunkban ’s városunk határában segedelmet kíván, ideje korán tudtunkra esvén, a mirigynek terjedését lehetőképpen gátoljuk, ’s boldogtalan polgártársainknak enyhülést, orvoslást, ápolást, vigasztalást nyújthassunk...” Kiemeli Danielisz és Breznay orvosok fáradhatatlan munkálkodásait, „...akik felosztván a várost magok között, naponként házról házra látogatják a betegeket, ’s míg eggyike ezt tselekszi, a másika tárt ajtóval ül oda haza, hogy a tsoportonként tódulóknak orvosi segedelmet nyújthasson”. Kossuthnak és az orvosoknak is legfőbb segítője Fekete Pál volt, aki „...felvigyázására adott Kórházat naponként számtalan ízben meglátogatván, a halomra szaporodó betegeknek, haldoklóknak közepette forog, ’s pontosan felügyel, hogy az Orvos Uraktól naponként adni szokott utasítás szerént a betegápolók, a szenvedők felsegéllésére mindent megtegyenek”. A megye a nagy veszélyben kiengedte a nem tudni milyen ok miatt a börtönben raboskodó Altser seborvost is „...aki ezen rendkívül való szükség esetében a Kórházhoz rendeltetett, ’s 12 Forrás: Hőgye István: Kossuth Lajos mint „egészségőr” 1831-ben. = Orvosi Hetilap, 1972. pp. 3151–3152.
rendelését nem tsak szívesen fogadta, de azólta ditséretesen viselkedik...”. Így ez a három orvos állt a lakosság szolgálatára, és a városban lakó megyei orvos, Meczner Pál is, ő azonban e válságos napokban távol volt a városból. A kolera június 28. óta terjed a városban és most, a jelentés idején még „dühösködik”, mert így ír: „...naponként és megszűnés nélkül a betegek, halottak, gyógyulók között forgom és így ha valaki, én bizonnyára legjobban esmérhetem Városunk egésségbeli állapottyát, fájdalom, mégis biztosan nem állíthatom, hogy a nyavalya mérge alább hagyott, mert midőn egy nap a legjobb reménységgel vagyunk, a következő éj új aggodalomra kénszerít. Július 12. óta mái napig a betegek száma szaporodott 135-tel, a halottak száma szaporodott 52-vel, és így a betegek száma öszvesen ki terjed 468-ra, halottaké pedig 154-re”. Hiába tartják meg a felsőbb rendelkezéseket, az orvosok utasításait és igyekeznek a betegséget vagy annak elterjedését még csírájában elfojtani, nem sok az eredmény. Ezért az előző jelentéstétel óta (mely július 12-én volt) még fokozott erővel küzdenek. „Gondviselésem alatt több betegápoló asszonyok is vanak, kiket a szükséges helyeken használunk, több szekerek, ’s bérbe fogadott emberek, kik a mezőkön szőllő hegyeken, utzákon, ’s a városon szerteszéjjel el erőtlenedő szerentsétleneket, parantsolatomra azonnal a Kórházba viszik, a gyanús házak és személyek annak rendi szerint őrizet alá tétettnek, a szűkölködők, éhezők városunk tehetősebb lakossainak nagy érdemű segedelmi készségekkel is tápláltatnak”. A halottak temetésére szigorúbb utasítást adtak. Az eddig szokásos koleratemető mellé, amely a város északi részén, a Torzsáson volt, most a déli városrészen nyitottak újat, „...hogy a szerfeletti gyorsasággal bűzhödt rothadásba menő holt testek a város alsó végéről is végig a városon köz irtódzással ne hurtzoltassanak, a Bibérczen is ki rendelt Temetőhelyeken különössen e végre bérbe fogadott emberek és szekerek által eltakaríttatnak”. Kossuth egy korábbi jelentésében elmondja, hogy a Bibércen július 7-én jelölte ki a temetőt egy deputatio élén, ide külön sírásókat is rendelt. Szigorú utasításokat adott a halottszállítóknak, hogy szekerüket deszkázzák be, hogy különösen a koporsó nélküli halottakat ne lássák, amint a városból kiviszik, a tetem vagy koporsó a sírban mésszel hintessen be. A kolera fertőző voltát – az orvosokkal és a közfelfogással ellentétben is – kétségbe vonja, igaz, hogy magát ebben a kérdésben „laicusnak” tartja, csupán tapasztalatait mondja el bizonyításához. „Egy részről tökéletessen igaz, hogy az első, ki városunkba ezen nyavalyába esett Tokajbul jött, már akkor, midőn Tokajban világos jelei tapasztaltattak a Cholerának, valamint az is, hogy a Kórházban a betegáplók közül eddiglen hárman meghaltak. Úgy más részről tagadhatatlan, hogy a betegeknek Kórházba hordására, a halottak eltakarítására
kirendelt emberek közzül még eddig egy sem betegedett meg. Az el zártt Házak lakói amellyekben a Cholera nyavalyának harmadik, leg veszedelmesebb stadiumába szenyvedő betegek feküdtek, vagy éppen meg is haltak, leg többnyire igen egésségesek, ’s közöttök vajmi kevés betegség és halál történik, ámbátor a betegekkel ’s megholtakkal közvetlen érintésbe voltak. ...Magam is naponként száz meg száz betegeket látok az utzán le roskadóknak, gyakran míg a szekér megérkezik magam adó bé a Leó porait, a veszteglő Házba naponkint legalább kétszer el megyek, a gyengélkedő félbetegekkel rendre beszéllek, a betegekkel, halottakkal bánó emberekkel mindenkori közvetetlen érintésbe vagyok, még is, bár a leg erősebb testi alkotással nem áldott meg a természet, ’s a praeservativákat annyira nem használom, hogy gyakran, midőn hajnalba a segedelmet kívánó bajok megszaporodnak, éhgyomorra futom be a fél várost, Istennek hála a Cholerától eddig leg aláb meg vagyok, ’s tűrhető egésséggel élek...”. Mivel senkitől sem tud bizonyosat, találgatja a betegség okait. „Most az atmospherának é, vagy élelemnek, avagy testi constitutiónak állapottya ollyas, hogy mihellyest valaki tsak leg kisseb egésségbeli változást érez is, azonnal kisseb vagy nagyobb mértékbe közelít a Cholera jelenségeihez. Az élelemnek olly mértékletes módja, a melly másszor tellyességgel nem volt ártalmas, most mihamar gyomorfájást okoz, egy kis gondatlanság járuljon hozzá – kész a Cholera. A verőfény örökös izzadásba hozza az embert, egy hirtelen híves szellő, vagy esső dühös bántással érinti a nyílt porusokat, ’s különösen itt van mi nálunk leg aláb a Cholerának valóságos fészke, a terhes mezei ’s szőllőhegyi munkába el tikkadó a rettenetes forróságba kint a szabad verőfényen el lankadó munkás napszámos, igyék egy ital hideg forrás vizet, egy pár fertály múlva tökélletessen el tompulnak minden érzékei, le esik lábáról, ’s kevés idő múlva szekeren kell a kórházba vitetni. Én Orvos nem vagyok, nem merem hát állítani, hogy az Epekórság nyavalyája érintés által is nem közöltethetik, de úgy tapasztalom, hogy az érintés által való elragadásnál nagyobb azoknál, akik vagy éhség, szűkölködés, ’s egésségtelen eledelekkel való élés által el gyengültenek, vagy tavalyi tartós hideglelések által minden velőből ki asszottak, vagy végtére a kiknél a képzelődő tehettség, a személyes félelem és irtódzás által fel éllesztett szíve örökös borzadásba, irtódzásba, rettegésbe tartya.” Valószínű, hogy orvosoktól tudta azokat a gyógymódokat, amelyeket a megbetegedetteken alkalmaztak, próbáltak. Így írta le: „Ezen bajon 3 gran Tartar Emeticum közönségesen segít... ha már a görtsök is elő vették a beteget tsak nem bizonyos sikerű a Leo Receptje, ha a betegnek gondos ápolása van, Mentha Herbathét iszik megmarad a beteg, tsak a meg hűléstől, ’s a hideg italtól őriztessék...” A jelentésében Kossuth elmondja, hogy néhány napja, amióta a teljes zárlatról és a
lázadásról rémhírek terjednek a városban, fokozódott a betegség, nőtt a halottak száma. Az emberek még bizalmatlanabbak lettek, egymáson sem segítenek. „A piatz közzepén vagy kint a mezőkön, hegyeken, számos munkásoknak közepette essen le egy szerentsétlen ember a lábáról, mintha Isten menyköve tsapott volna le a nézők közzé szét széjjed az egész sereg, egy kis segítséggel még orvoshoz, Kórházhoz érhetne, veszni haggyák.” A nagy elkülönítésnek, bezárkózásnak nem híve, a város zárlata a lakosság éhezését vonja maga után. Hiába zárkóznak el a sátoraljaújhelyi nemes urak is, mert húsért, vízért csak ki kell jönniük kapujukon, és gyanús vagy beteg személyekkel találkozhatnak. „Én lelkembe meg vagyok győződve, hogy az elzárás leg aláb illyes mértékbe mint parantsoltatik haszontalan, más részről rettenetes következésű. Borzadunk és rettegnünk kell, midőn 60 egynéhány el zárt Házakat visitálni megyünk, ’s most aratás idején a munkára termett ép egésséges néhány száz embert gyengéden táplálva, kétségbe esés közt szabadságáért rimánkodni, zúgni, itt ott fenyegetőzni halljuk. Mennyi kéz vonatik el naponkint az őr-állás által? – az élet ki hul kalászaiból, Úr, Szegény Ember egyaránt semmivé lesz... Én látom, tapasztalom az Epekórság folyamatját, bizonyosan mondom, hogy a testnek szokott erőbe tartása olly annyira meg kívántatik a nyavalya el kerülésére, hogy amelly mester ember a minden napi darab húst meg szokta, ’s most pénzt nem kereshetvén kenyérnél, paszulynál sat. egyebet nem eszik, naprul napra neveli testét a nyavalyára.” A zárlat feloldását ajánlja az alispánnak. A befejező részben a bizottság emberbaráti kötelességeiről ír: „...mi mindnyájan meg tesszünk mindent a mit ember tehet... a veszedelem szemmel látása a leg job Tanító”, de mi lesz „...ha a teher alatt egyenként le esünk lábunkról... Asztalomon van az Orvosi rendelés, melly rendelésnél fogva még ma a patikához kell folyamodnom, nem a Cholera ellen, de hogy a gond és a fáradság által szét rontsolt organismust helyreállíthassam...” De nem magára, hanem kötelességének teljesítésére gondolt, amikor az utolsó sorokban ezt írta: „Érjen bár mi is bennünket, mi nyugodt lelki esmérettel vagyunk, mert polgári kötelességünket tellyesítettük”. Kossuth ezzel a körültekintő és áldozatos munkájával oly nagy tekintélyt szerzett, hogy a város zúgolódóit és a környék zendülőit, akik csoportokba verődve elégedetlenkedtek, lázadoztak, a megyeháza erkélyéről tartott beszédével le is csendesítette. Közéleti szereplésének egy korai epizódja volt ez a szolgálat, amelyet mint „egészségőr” teljesített.
Kossuth a kolerabetegek között13
A Budapesten lévő szabadságharci kiállításban van egy kép, melynek ez a fölirata: „Kossuth Lajos és nővére a kolerabetegeknek élelmet és gyógyszereket visz”. A kormányzó rendkívül érdekesen mondotta el e kép történetét a nála volt küldöttség egyik tagjának. „Az egész országban – így szólt – féktelenül dühöngött a fekete kolera, de Sátoraljaújhely még ment volt a rémes vendég látogatásától. Egyszer megyegyűlésre jöttünk össze. Javában tanakodtunk, amikor két pandúr berontott és magából egészen kikelve így szólt: – Jelentem alásan, itt a kolera. – E szavakra a tanácskozó urak menten szétfutottak. Csak magam maradtam, meg a két pandúr. Leültem és nyomban megfogalmaztam az első kolerarendeletet. Sátoraljaújhely városát kerületekre osztottam és minden kerület számára kolerabiztost jelöltem ki. Mire az utcára mentem, fegyveres parasztok lepték el az egész várost. Azt hitték, hogy az urak megmérgezték a kutakat. Közibük mentem és csillapító beszédet intéztem hozzájuk. Erre a parasztok békében szétoszlottak. A szegény kolerabetegeknek senki, még a legközelebbi rokon sem mert a közelébe menni. Én és nővérem sorba látogattuk a kolerabetegeket és vittünk nekik ételt és italt. A betegápolókat senki nem eresztette házába; én megosztottam velük lakásomat. Az egész városban senki sem mert dinnyét enni, és mert tudták, hogy, hogy a dinnyét nagyon szeretem, hát lakásomra hozták garmadaszám. És szerencsésen átéltem a kolerát.”
13 Forrás: Kossuth a kolerabetegek között. = Pécsi Figyelő, 1892. 80. sz. p. 4.
Közli: Barta István
Iratok Kossuth kolerabiztosi működésével kapcsolatban14
Sátoraljaújhely, 1831. július 3. – 1832. július 17. A
kelet
felől
terjedő
veszedelmes
ragály
Magyarországra
való
behatolásának
megakadályozására a hatóságok már 1831 eleje óta tettek intézkedéseket. Zemplén megyében is már a jan. 21-i kisgyűlés életre hívott egy bizottságot a kolerával kapcsolatos intézkedések megtételére. (Vö. a bizottság jan. 21-i ülésének jegyzőkönyvével, Közgyűlési iratok 194/1831. sz.) A bizottságnak tagja volt Kossuth is. A kérdés akkor vált égetővé, amikor július elejére a járvány elérte a megye területét. A megye ekkor a legnépesebb város, Sátoraljaújhely védelmére külön bizottságot rendelt ki, a megyei hatóságok pedig elhagyták a várost, s a megyei tisztikar a járvány időszakában Dókus László első alispán velejtei kastélyában tartott időnként üléseket. Az „epekórság tárgyában kirendelt sátoraljaújhelyi bizottság” elnöke Bodó Lajos táblabíró lett, tagjai pedig Gönczy Sámuel, Balásházy János, Nagy Lázár, Fekete Pál és Lehoczky László mellett ott van Kossuth is, sőt a válságos időszakban egyre inkább ő lesz a bizottság legtevékenyebb, legfáradhatatlanabb tagja. Alább közöljük időrendben azokat az iratokat, amelyek kolerabiztosi tevékenységével kapcsolatban ránkmaradtak. a) Kossuth július 3-i és 7-i intézkedései a város élelmezésével és a temetkezésekkel kapcsolatban. Az egészség dolgában kirendelt állandó középponti tekintetes küldöttség mai öszveülésében, az élelem könnyebb megszerezhetése s az éhség eltávoztatása tekintetéből, némely bejelentések következésében, azt rendelte és határozta, hogy a népesebb helységek és városok bírái, akárhonnan is életet vegyenek, kenyereket süttessenek s azt oly mennyiségben s oly áron árultassák, hogy a kenyér nem kaphatóságáról panasz ne legyen; s valamint egyrészről minden nyerekedés eltávoztasson, úgy a megszerzésre és sütésre fordítandó költség megtéríttessen. 14 Forrás: Kossuth Lajos összes munkái. IV. Sajtó alá rend.: Barta István. Bp., 1966. pp. 239–243, 250–255. (Magyarország újabbkori történetének forrásai)
Mely rendelést is azon hivatalos meghagyással adom tudtára Újhely városa főbírájának,15 hogy azt azonnal teljesíteni múlhatatlan és legsürgetőbb kötelességének ismerje. A beszerzendő élet ára felől nékem, vagy a helybeli kirendelt főfelügyelő urak közül más akárkinek hiteles bemutatás tétessen. A sütendő kenyér bemutattasson s árának felügyelői befolyással történő megállapítása után a rendelés végrehajtásáról napról-napra jelentés tétessen. Költ Sátoraljaújhely városában, július 3. napján, 1831. esztendőben. Kossuth Lajos, tekintetes nemes Zemplén vármegye táblabírája s helybeli egyik felügyelő. [Utóirat.] Temetőt vágattunk ki, Kövy és Sóváry komisszáriusok jelenlétében; tessék bíró úrnak egyetértéssel lenni várkapitány úrral,16 adhat-e elegendő erőt, hogy már ma oda temettessenek a halottak? Ha nem: sírásók is applikáltassanak, – úgy a tegnapi sír, mint ha még ma is a szokott temetőbe temettetne valaki – mésszel hintessen be. Azon embernek szekerét, aki a halottakat kihordja, tessék az adott pénzből deszkával úgy körülvétetni, hogy ha koporsója nem lenne is valamelyiknek, a nép irtóztatása nélkül eltemettethessen. A temetés iránt Somogyi urat megkérdeztetvén, hátra maradás ne legyen. Július 7-én 1831. Kossuth Lajos [Kívül:] A város főbírájának.17
b) A teendők felosztása július 7-én a sátoraljaújhelyi kolerabizottság tagjai között. Punctumok. 1. Tekintetes Gönczy Sámuel úrnak felvigyázása alatt vannak az éhezők. 2. Az egészséges élelem árulásra, egyszóval a piacra felvigyázó tekintetes Balásházy János táblabíró úr. 3. A házanként találtató betegek felügyelésére tekintetes Lehoczky László táblabíró úr. 4. A gyanús házaknak, vagy azokból kihaltaknak és azoknak elzárattatásukra, várta vagy 15 Druzsik István volt a városbíró 16 Marschalkó József volt a várkapitány 17 Eredeti – a második rész Kossuth sk. Írása. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Állami levéltár, Sátoraljaújhely város levéltára I. 126., 129. sz. – Közli Andorko József: Adalékok Zemplén vm. Történetéhez, 12. évf. 237. l.
strázsa kiállítására felügyelő tekintetes Nagy Lázár uradalmi főfiskális úr. 5. A gyanús helyekről jövő s ide-oda kóborló, de bár akármely gyanús személyek legyenek is, és a temetésekre felügyelő tekintetes Kossuth Lajos táblabíró úr. 6. A kolera ispotálynak, s abban lévő rendnek fenntartása s elintézése minden szükségesekben tekintetes Fekete Pál úrra bízatott.
Utasítás az osztályos komisszáriusoknak. 1-ör. Minden komisszárius, hites kötelessége szerint s büntetés terhe alatt, tartozik naponként, reggeli nyolc óráig, Gönczy Sámuel táblabírónak bejelenteni: kik és hányan legyenek osztályaikban, akik aznap éhség által fenyegettetnek; méltatlanokat ne jelentsenek, a munkára alkalmatosakat erővel is küldjék az Uraság majorjába dolgozni, a szűkölködők táplálása tárgyában, egész mértékben függnek Gönczy Sámuel táblabírótól. 2-or. Házanként tartoznak vizsgálatokat tenni, nem élnek-e az emberek dohos vagy penészes élelembeliekkel, e részben jelentéseiket teszik Balázsházy János táblabírónál, s rendeléseit végrehajtják. 3-or. Osztályaikat naponként házról-házra megvizsgálván, ha betegre találnak, azt azonnal orvoshoz küldik, vagy valamelyik orvosnak bejelentik, felügyelve arra, hogy a napi bérbe fogadott betegápolók kötelességeiket úgy, amint orvos urak meghagyni fogják, teljesítsék, osztályaikban az egészség állapotáról mindenkor tökéletes világosságban legyenek, s mindent, ami csak e tárgyra tartozik, amint magát előadja, azonnal Lehoczky László táblabíró úrnak bejelentsék, akinek egyébiránt is, bár semmi különös nevezetesség nem történne is, minden nap körülállásos jelentést tenni felelet s büntetés terhe alatt köteleztetnek. 4-er. A gyanús házak elzárása, az őrök kiállítása, s az őrállás rendes vitele tárgyában függnek Nagy Lázár táblabírótól, ez fogja naponként írva nekik kiadni, melyik házakat éri sor szerint az őrállás kötelessége, azokat kötelességük felől tudósítják, az őröket este nyolcadfél órára Nagy Lázár táblabíró elé rendelik, ha pedig valaki az őrállás terhét 36 krajcár napi bér lefizetésével akarja felváltani, a pénzt átveszik, a tisztelt úrnak arról, hogy miképpen rendelték ki a következő napi őröket, azonnal jelentést tesznek, kinek-kinek tudtára adják, hogy szoros büntetés legyen szabva arra, aki a meghatározott pillanatra meg nem jelen, vagy cselédjét maga helyett nem küldi, vagy a napi bért azonnal le nem fizeti; nyolcadfél órakor mindazon komisszáriusok, akik az őröket kiparancsolták, mind pedig azok, akiknek osztályaiban gyanús házak vannak, Nagy Lázár táblabírónál megjelennek, utasítását s parancsolatát kikérik, s azt
mindenekben pontosan végrehajtják, az őröket nem csak kiállítják, de az őrállás rendes voltára, s arra, hogy az elzárt házakba senki be ne menjen, az elzárt emberekkel senki ne beszéljen, se ezek hazulról egy lépésnyire se távozhassanak, kemény felelet terhe alatt felvigyáznak, s minden legkisebbet, ami e tárgyra tartozik, Nagy Lázár táblabírónak bejelentenek. 5-ör. A kóborlók, gyanús helyekről jövők, s akármely gyanús személyek iránt is a legszorosabb felvigyázással lesznek s jelentéseiket e részben Kossuth Lajos táblabírónak teszik s parancsolatait végrehajtják; ide tesznek jelentést hasonlóképpen a halottakról is, mégpedig azonnal, mihelyst osztályaikban halál történne. Ezen különös rendeléseken kívül mindenekben függnek a komisszáriusok fent írt öt és Fekete Pál felügyelő táblabíráktól; az ezen urak iránt tartozó engedelmességről azon megjegyzéssel értesíttetnek, hogy minden rendetlenségért, hibáért, hátramaradásért a legszorosabb felelet terhe őket érdekli; a minden személyválogatás nélkül gyakorlandó fenyítő, sőt büntető hatalom is pedig a felügyelői karnak nem csak általadva legyen, de általa a legszorosabban gyakoroltatni is fog. Költ S[átoralja]újhelyben, július 7-én 1831. Kiadta Kossuth Lajos helybeli felügyelő táblabíró s a felügyelői kar actuariusa.18
c) A Kossuth által július 10-én létesített veszteglő intézet szabályzata. A mirigyes kolera nyavalyának 1831. esztendei július hónapban 10-én Sátoraljaújhely városában lett kiütése tekintetéből Sátoraljaújhelyben felállított Veszteglő-Intézet naponként való jegyzetei s a veszteglés alá esett személyek lajstroma. Veszteglő háznak rendeltetett: a város alsó végén a kőbánya mellett levő Mendl Róth-féle uradalmi állásos vendégfogadó. A gyanú alá eső városi házak s lakosok a lehetőségig otthon zárattatván el, ezen veszteglőházban ezúttal, még amaz elzárást győzni lehet, csak a kolerás betegek részére felállított kórházban gyógyított reconvalescensek, a betegek és halottak körü forgolódó személyek közül azok, akik e részben vagy nem foglalatoskodhatnak, vagy foglalatoskodni nem akarnak, végre az idegenek (akik ezen intézet alá tartoznának) fogadtatnak be a veszteglő-háza, 18 Sk. Ered. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Áll. Lt. Sátoraljaújhely város levéltára I. 128. sz. Közli Andorko József: Adalékok Zemplén vm. Történetéhez, 12. évf. 169. s. köv. l.
melynek célirányos elkészítése végett, – az ott, ennek előtte kolerában meghalt uradalmi hajdúnak ott maradt ruháit elégettettem, a szobákat s állást kitisztíttattam, konyhasóra sütött vitriolgőzzel kifüstöltettem, klórmeszes vízzel befecskendeztettem s forró téglára öntött úgynevezett haramia ecettel óránként rendesen füstöltetni endeltem. Az épület déli részében lakó kocsmáros zsidó Mendel Róth július 10-én este 10 órakor kolerában meghalván s 11-én a rothadásba lett indulás világos jelei után eltemettetvén, minthogy háza népt contumatialis zár alá tétetnem kellett, azon szobáknak a szokott módon lett kitisztítása után oda zárattam a zsidó halottak eltakarítására vállalkozott embereket is.
Napi parancsolat az őröknek. Az épület fél-fél részének lakói egymástól egészen külön választva lévén, közösülésbe ne eresztessenek, s a contumacia alatt levőkhöz a várta líneán túl senki se közelítsen. A halottasok csak akkor eresztetnek ki, midőn írott komissziót adok, hogy kötelességeik teljesítésére kimenjenek. A contumacia alatt lévők a ház előtt, a szabad levegőre kijöhetnek. A civilis őröknek egyike 11 ½ órakor délelőtt mindig hozzám jöjjön és tőlem a komissziót kezéhez vévén, – a szükséges eledelt elvinni s a felvigyázó asszonynak a végett átadni tartozzon, hogy az közöttük kiosztasson. Hogy hiányosság a szükségesekben ne legyen, fel kell ügyelni. Felvigyázónak rendelem Speck Antal tanácsbelit. Midőn eledelt visznek a contumatialis házhoz, az őrálló líneától ki kell kiáltani a felvigyázó asszonyt, hogy az edényt kihozván, azt bizonyos mennyiségre a földre letegye, s így maga visszamenvén, töltetik által az étel, minden közösülés nélkül. Kossuth Lajos a veszteglő házra felügyelő táblabíró.19 Mellette a veszteglőházban lévő 54 személy névjegyzéke, Kossuth saját kézírásával. (...)
19 Sk. Ered. Sárospataki Egyházkerületi Levéltár, B LIII/23215. sz. – Közli Magyary-Kossa Gyula: Magyar Orvosi Emlékek, Bp. 1929. I. köt. 302. kk.
e) Kossuth július 27-i levele Bodó Lajoshoz, a kolerabizottság elnökéhez: lemond a bizottságban betöltött munkaköréről.
Tekintetes Daput[ationalis] Praeses Úr! Nagy Lázár felügyelő tiszti társam már tegnap reggel benyújtotta rezignációját, egyszersmind minden hivatalos irományait is átküldte a Tekintetes Úrnak, amelyek nélkül az eddig az ő gondviselésére bízott osztályt kormányozni nem lehet. Tekintetes Praeses Úr nem méltóztatott azon exhibitumot felolvastatni s ennek következése lett, hogy az őrök kiállítását már tegnap is, ma is minden kormány s felsőbb intézet nélkül az osztályos komisszáriusok maguk között vitték végbe. Ez nagy rendetlenségre ad alkalmat, melyekért ki fog felelet terhével tartozni; a Tekintetes Úr kétségkívül tudni méltóztatik. Én is, de több kollégáim is deklarálták több ízben, hogy csak addig maradunk meg ezen ezer kellemetlenségekkel összekötött, s némelyeknek ellenkezések, sőt méltatlan subsumptióik által elviselhetetlenné lett felügyelői hivatalban, míg senki közülünk ki nem lép, – ez most megtörtént. De ha nem történt volna is, akárki előtt is megfelelek ezen cselekedetemért, midőn deklarálom, hogy a baj kisebbedvén (mert hála Istennek a kórházakon kívül még ma egy halott sincs a városban), minekutána városunk legveszedelmesebb körülményei között is egészségemmel, életemmel nem gondoltam, s egész erőmet a közjónak feláldoztam, s a közbajon kívül még méltatlan subsumptiókkal is kelletett küszködnöm, ellankadt, fáradt tagjaim immár pihenést kívánnak, s elerőtlenedett testi constitutiómmal hivatalomat többé nem viselem, nem is viselhetem. Vannak városunknak s a Tekintetes Bizottságnak több nálamnál nagyobb tekintettel, erővel, aktivitással bíró tagjai, viselje más is ezen háládatlan terhet. Én részemről kérem a Tekintetes Urat, ne méltóztassék ezen lemondásomat hallgatással elmellőzni, mert én méltó okokból, melyekről számot adni akárki előtt is kész vagyok, visszavonhatatlanul kinyilatkoztatom, hogy felügyelői tisztemet mánál tovább nem viszem, s ha a Tekintetes Deputatió helyemet betölteni nem akarja, vagy nem fogja, holnap reggel gondoskodás nélkül marad az eddig általam viselt terhes osztály, s ha innen valamely rendetlenség történne, én oka nem leszek. Ezen gondoskodása a Tekintetes Praeses Úrnak annyival szükségesebb, mivel ma este az osztályos komisszáriusoknak is mások által kell felváltódni, s kérésem hallgatva lett elmellőzésének minden tekintetbe szomorú következései lehetnének, melyekért csak a Tekintetes Úr fog felelet terhével tartozni. Egyébiránt midőn a csekély személyembe eddig vetett, de sok méltatlanságok által
kisebbített bizodalmat alázatosan köszönöm, megkülönböztetett tisztelettel vagyok Tekintetes Praeses Úrnak S[átoralja]újhely, július 27. 1831. alázatos szolgája Kossuth Lajos volt felügyelő táblabíró20
f) Részlet a sátoraljaújhelyi kolerabizottság augusztus 4-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kossuth előterjesztése a városba menekülő nemesekről. 1831. esztendő augusztus 4-én Sátoraljaújhelyben tartatott felügyelői ülésben: Előadta vitézlő Kossuth Lajos úr felügyelő társunk, miképpen vitézlő Kozma Károly táblabíró és Kulin Péter vicefiskális urak, az Gertselyben kiütött lázadás félelme miatt személlyek biztossága tekintetéből ide Sátoraljaújhelybe bejövén, itt huzamosabb ideig való mulatásra engedelmet kérnek. Melyre mivel azon határozásunk, melynél fogva városunk biztosságban lehető felmaradása az élelem szűk volta tekintetéből is átalján fogva megkívánja, hogy ezúttal idegenek megtelepedése meg ne engedtessen, semmiféle tekintetből való kifogást nem szenvedhet, ennélfogva több biztos helyek lévén, s nevezetesen az igen csendességben lévő Hegyalja, hol maradásuk biztosabb történhet, mint ezen centrális városban, annálfogva itt legfeljebb 24 óráig való múlatásuk engedtethetvén csupán meg, azontúl innen haladék nélkül elutazni kényteleníttetnek, s ezen határozatnak végrehajtása felügyelő társunk vitézlő Kossuth Lajos 20 Közli a Pesti Napló, 1935. nov. 10-i száma. A levelet a Pesti Naplóban „-tur” jelzésű szerző közli – valószínűleg Vértes Artur – „Szent ösztön”. Új Kossuth-levélre bukkant Zemplén megye főlevéltárosa című cikk keretében. (A cikk levéltári utalást nem tartalmaz, a benne felhasznált iratokat a kötet szerkesztője Zemplén megye levéltárában végzett kutatása során nem találta.) A cikk szerint Kossuthtal együtt lemondott Nagy Lázár, Lehoczky László és Fekete Pál is. Nem lehetetlen, hogy a lemondás egyik oka a megyei kisgyűlésnek a bizottság előbb közölt jelentésére adott oktató hangú határozata volt. A bizottság elnöke a cikk szerint először igyekezett rábírni Kossuthékat elhatározásuk megmásítására, majd elfogadta lemondásukat és kijelölte utódaikat. A városi tanács azonban júl. 28-án könyörgő levelet írt, kifejtette, milyen nagy a lemondottak iránt a város lakóinak bizalma, mennyire jól végezték dolgukat, s kérte, bírják őket maradásra. Két nappal később Kossuthék az alispán kérésére mégis tovább vállalták munkakörüket. Kossuth a jegyzőkönyv szerint „kinyilatkoztatta, hogy ámbár a gyakran pihenésre sem engedő fáradozás testi erejét és egészségét nem kevéssé megrongálta s gyengítette, mégis mind a kormánynak, mind pedig a város közönsége képviselőinek eként kimutatott bizodalma előtte olly szent ösztön, mellynek ellene tenni állampolgári hibának, sőt véteknek tartaná”, ezért visszavonta lemondását.
úrhoz, mint akinek felügyelősége alá ezen tárgy különösebben tartozik, utasíttatik. Költ mint feljebb.21
g) A vármegyei kolerabizottság augusztus 4-i üléséből: Kossuth előterjesztése a terebesi uradalom felkelő jobbágyainak megbüntetéséről. Előterjesztette vitézlő Kossuth Lajos táblabíró, mint a terebesi uradalomnak rendszerint való ügyvédlője, méltóságos Csáky Juliannának, néhai gróf Szapáry Péter özvegyének magához intézett levelét, melyben a terebesi jobbágyai által elkövetett borzasztó lázadásnak és kártételeknek megvizsgálása s elítélése végett több tagokból álló deputációnak, s magának is, mint rendes fiskálisának való kiküldettetését eszközöltetni kéri. Mely jelentés és előterjesztésnek kövektezésébe, ami azon lázadást okozóknak múlhatatlanul szükséges lecsendesítése s megzabolázása iránt Terebesen minél előbb összeülő deputációnak kiküldését és ottan való munkálkodását illeti, amennyiben az első alispán mind a mellett is, hogy személyes kimenetelét ajánlotta, de mint a Középponti Deputációnak állandó elölülője ezúttal a centrális helyéről el nem távozhatna, és több fontos körülállások s tekintetek miatt ki nem küldethetne, – úgyszinte az uradalmi fiskális, vitézlő Kossuth Lajos is, aki nehogy a felzendült város lakosai előtt bizodalmatlanság alá jöjjön, minekutána ezen esetben nem az urbariális sérelmek vétetnek szempontul, melyek a ő jelenlétét múlhatatlanul megkívánnák, hanem a lázadásnak kinyomozása, de különben is mostanság azon uradalmi fiskális Újhely városában az epekórságban szenvedő emberiségnek ápolgatása és a jó rendnek feltartása végett kirendeltetett egyik felügyelő tagja lévén, a maga kötelességét továbbá is itt folytatni köteleztetne, egyáltalán fogva ki nem küldetethetik. Mindazáltal hogy a tisztelt grófné felette fontos kérésének egyrészről elég tétetettessen, másrészről pedig az elhatalmazott lázító gonosztévők céljának gát vetettessen s vétséges tettekért példás büntetés kiszolgáltasson: a már járásonként kiküldött tagokon kívül a másodalispánnak előlülése alatt cs. kir. Kamarás Kandó Gábor, vitézlő Soós Pál, Fáy Ferencz, Vass Antal, Szirmay János, Ocskay István táblabírák, vitézlő Kossuth András fő, nemes Péterffy Károly alfiskálisok, vitézlő Tomsics István és Horváth Antal fő, nemes Bekess Antal és Szőgyényi Imre alszolgabírák esküdttársaikkal azon utasítással küldetettnek ki, hogy először is Terebesen összejővén, s munkálkodásukat ott bevégezvén, onnan Gertsely, Kiszte, Lasztócz, Magyarizsép, Magyarjesztreb, Bodzásújlak, Barants, Pelejte, Nagymihály, 21 Ered. fogalm. OL, Kossuth Gyűjtemény II. C. 1.
Szentmarja, Hegyi és Ráska helységekbe is, ahol hasonló lázadások és veszedelmes erőszakoskodások történtek, siessenek. A netalántán meg nem érkezendő táblabíráknak távollétükben maguk a járásbeli szolgabírák esküdttársaikkal mindenütt helyenként a katonaságnak jelenléte és védelme alatt a lázadást okozóknak kinyomozása, azoknak elfogadtatása, úgyszinte azon lázítók által ártatlanul elfogadtattaknak elbocsájtása, szóval az előbbeni csendességnek és közbátorságnak helyreállítása iránt minden hosszas mulatás s ítélethozataloktól elállván, a legsikeresebb intézeteket tegyék meg. A kiküldöttségnek utasításához tartozván egyenesen az is, hogy ha az említett helyeken valamely lázító a küldöttség rendelése következésében tett katonai munkálódásnak magát erővel ellene szegezné, azon esetben ollyatén a katonaságnak tüzelése közben meg is lövettethessen. Továbbá mivel, hogy ezen munkálódásához a kiküldöttségnek elegendő katonai erő is kívánhatna, elhatároztatott, hogy a Tarczalról már kiindult, s oda alkalmasint meg is érkezett ulánus ezrednek 1 svadronyja, a báró Vacquant gyalog regimentjének 1 kompániája, és a Bendzur ezredének fél kompániája, állandóan Terebesen koncentráltasson s onnan a szükséges helyre rendeltessen ki, – a másik fele a Bendzur kompániájának azonnal az újhelyi kordonhoz visszautasíttasson.22
h) Részlet az augusztus 6-án tartott megyei kisgyűlés jegyzőkönyvéből. 1831. esztendei augusztus hónap 6. napján Sátoraljaújhelyen tartott kisebb gyűlésben. Előterjesztetvén vitézlő Kossuth Lajos felügyelő táblabíró által az, hogy a megyének több helyiségeiből a lázadók álal üldöztettek közül többen a városba tolakodnának; ezeknek beereszthetésekről utasítást kér. Meghatároztatott: hogy az e részben folyó esztendei július…23 Velejtén tartott kisebb gyűlésben tett végzés következésében az elzáró líneán belül eső helységekre és városokra nézve a közösülés megnyittatik, oly már ezelőtt is értett óvással, hogy a jövő-menő emberek az egészségesekről szóló bizonyságlevelekkel járjanak; az elzáró líneán kívül fekvő helyekről a tisztviselők, orvosok és a gyűlésekre az első alispáni hivatal által meghívott táblabírák Újhelybe és onnan haza, a határlíneán fennálló intézetekben megteendő orvosi óvások mellett mehetnek; – a mostani paraszt fellázadás idejében pedig az üldöztettek az orvosi óvások mellett béeresztethetnek ugyan, de ezekről a Középponti Bizottságnak azonnal jelentés 22 Eredeti. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Áll. Lt. Közgyűlési iratok 1831:1315. sz. 23 A nap helye a fogalmazványban üresen van hagyva
megtétetvén, az azonnal fog az ő bátorságosításukról és maradhatásukról gondoskodni. Ezeknek következésében meghatároztatott az is: hogy az elzáró líneán belül lévő helyekkel való közösülés feltartása, s leginkább az élelem megszerezhetése és a mesterműveknek eladhatása tekintetéből az eddig több helyen tartott hetivásárok ezután a városnak Borsi felől való oldalán lévő hídon s házakon túl a szántóföldeken fog tartatni, úgy mindazonáltal, hogy a venni vagy eladni jövő idegenek az egészségesekről szóló bizonyságlevelekkel legyenek felruháza. Hogy pedig az előterjesztést tevő felügyelő Kossuth Lajos táblabírónak tudtával legyen, micsoda helység vagy város lakosaitól milyen bizonyságlevelet kívánhasson, az epekórságos és egészséges helyek feljegyzését a felügyelővel az első alispáni hivatal a veendő hivatalos tudósításokból mindenkor közölni fogja.24
i) Kossuth a megyei kisgyűlésben óvást emel: a rögtönítélő bíróságok működése nem érintheti a terebesi uradalom pallosjogát (1831. augusztus 20.). Vitézlő Kossuth Lajos táblabíró s a terebesi uradalom rendszerint való fiskálisa előterjesztette, hogy a mostani lázadásban résztvevő terebesi uradalombeli jobbágyokra25 nézve nem kívánja ugyan, hogy azok a többiekkel egyetemben a tekintetes vármegye törvényszéke által ott is, ahol a nyomban büntető hatalomnak helye nem lenne, ezen rendkívüli esetben ne ítéltessenek, – az uradalomnak vért bírálásbeli büntető hatalmát azonban feltartani kívánván, ez iránt tett észrevételét minden más esetekre nézve itt beiktatni kívánja. Melyre is közönségesen elismertetvén, hogy ezen rendkívül való eset által a törvényes földesúri büntető hatalom nem csonkíttatik, ennek erősítésére a közben tett észrevétel és feltartás a jegyzőkönyvbe a kívánt biztosság végett beiktattatik.26
24 Ered. fogalm. OL, Kossuth Gyűjtemény II. C. 1. 25 A Szapáry Péterné uradalmának központját képező Terebesen aug. 2-án tört ki az egész felkelés egyik legjelentősebb megmozdulása. (A felkelés történetét elsőnek maga Balásházy János írta meg ’Az 1831-dik esztendei felsőmagyarországi zendülésnek történeti leírása’ c. munkájában (Pest, 1832). Monográfiát Tilkovszky Lóránt írt róla ’Az 1831. évi parasztfelkelés’ (Bp., 1955) címmel. 26 Eredeti bejegyzés Zemplén m. 1831. aug. 20-i tőketerebesi kisgyűlésének jegyzőkönyvében. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Áll. Lt.
j) Kossuth beadványa Zemplén vármegyéhez: a város nevében kéri, hogy a közgyűlés írásban ismerje el Sátoraljaújhely érdemeit és helytállását a kolera és a parasztfelkelés idején. (1831. dec. 3. előtt.)27 Tekintetes Nemes Vármegye! Midőn a legközelebbi múlt gyászos emlékű időszakában az epekórság mirigye városunk kebelében dühösködött, s egyrészről az öldöklő nyavalya, másrészről az ennek meggátlása tekintetéből parancsolt felsőbb rendelések értelmében végrehajtott elzárások, s ennek nyomában járó határtalan szűkölködés városunknak legnagyobb részint mindennapi kézi műveinek eladásából élő, és szorosan a fogyasztó osztályba tartozó lakosait csaknem a kétségbe esés végínségével fenyegetnék, ámbátor a tisztelt legszentebb célú, de következéseikben sokhelyütt szomorú fogantatú rendszabások szülte rémülés a veszélyt naponként nevelé, s templomaink bezáratván, a vallásnak belső megnyugvást szerző azon áldott vigasztalásától is megfosztattunk, melyet az ínség óráiban leginkább óhajt a gyarló emberi szív, elhalt atyánkfiainak, polgártársainknak tartozó, s nem kevésbé a vallás, mint az ezered évnyi szokás által felszentelt végtisztelet megadásától eltiltattunk, az örökös őrállások erőnket fogyaszták, a hosszas veszteglés számtalan polgártársainkat csaknem elviselhetetlen kínnal gyötrené, a városnak minden közösüléstől lett elzárása a kereset lehetségét kizárná, s emiatt a szűkölködés már-már azon néposztálynál is, mely eddig élelembeli szükséget sohasem látott, nemcsak beharapódzott, de elviselhetetlen mértékre növekedett, ámbátor mindezek, s az ínségnek mindezekkel együttjáró egyéb ezer nemei, a zúgolódás nélkül való engedelmességet bármi nehézzé tették légyen is, – mégis mily határtalan engedelmességgel viseltetett városunknak minden rendű közönsége a felsőségnek legterhesebb rendelései iránt is, mily elszánt készséggel hajlottunk a törvénynek súlya alá, köztudomásul vagyon, de a tekintetes helybeli kiküldöttség, s a tekintetes nemes vármegye által kirendelt felügyelő urak is, kik egészségüknek, életüknek mindenkori kockáztatásával erős kézzel tartották az ínség napjaiban városunk kormányát, hiteles bizonyságot tehetnek. Még egy gyászosabb időszakasz következék, – a véteknek legerősebb nevével sem eléggé bélyegezett bódult zendülésnek időszakasza, ekkor viszont, midőn megyénk kebelében a rabló lázadók visszaverésére, s a béke s csendesség feltartására elegendő katonai erő nem vala, mily elszánt lelkesedéssel s egyesült erővel valánk készen a rendet s csendességet bármily 27 A beadvány keltezetlen, megírásának időpontjára lásd a Kossuth 1831. dec. 3-i beadványában olvasható utalásokat.
áldozatba kerüljön is feltartani, a többszáz főből állott véderőnek kevés órák alatt végrehajtott organizációja, s a körülmények által parancsolt nappali s éjjeli szolgálatok kész teljesítése, nemkülönben elegendő katonai erő megérkeztével a békés foglalatosságainkra lett nyugodalmas visszatérés, elegendő bizonyságul szolgál. Mindezeket nem érdem gyanánt bátorkodunk a tekintetes nemes vármegye előtt emlékezetbe hozni, mert a törvény iránt való engedelmesség, bármily terhes legyen is, nem érdem, hanem kötelesség, csupán azért bátorkodunk mély alázatossággal esedezni a tekintetes nemes vármegye előtt, hogy ezen hűségünknek, engedelmességünknek bizonyságát, óhajtván maradékinknak hasonló hűségre s engedelmességre való serkentése céljából városunk levelestárába, mint annak első díszét feltartani, – méltóztasson a tekintetes nemes vármegye városunknak ezen boldogtalan idők alatt bebizonyított hűséges, békés s engedelmes magaviseletéről a megye hiteles pecsétje alatt egy bizonyságlevelet kegyesen kiadatni. Mely kegyességért örökös hűséggel s engedelmességgel vagyunk a tekintetes nemes vármegyének alázatos szolgái Privilegiált Sátoraljaújhely városának közönsége [Kívül:] Tekintetes nemes Zemplény vármegye közgyűléséhez intézett alázatos esedezése privilegiált Sátoraljaújhely városa közönségének; beadta Újhely városának rendszerinti ügyvédje Kossuth Lajos msk.28
28 Ered. tiszt. Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Áll. Lt. Közgyűlési iratok 1832:1383. sz. A közgyűlés elismerte a város érdemeit és ezt hajlandó volt jegyzőkönyvbe is iktattatni. A bizonyságlevél kiadását azonban elutasította, azzal az indoklással, hogy ugyanilyen módon még igen sok község kérhetne bizonyságlevelet. – Amikor az 1832. júl. 17-i közgyűlés előtt ezt a kérvényt felolvasták, rögtön felállt Nagy Lázár, a pataki uradalom fiskálisa, és tiltakozott az ellen, hogy az újhelyiek folyamodványukban a „privilegiált” nevezetet használják. Sátoraljaújhely mezőváros ugyanis ekkor elkeseredett harcot vív a hercegi uradalommal a földesúri hatalom alól való szabadulásért. A város privilegiált voltának a megye részéről való elismerését a város felhasználhatta volna az uradalom elleni perében, ezért tiltakozott ellene Nagy Lázár.
Barta István
Ismeretlen Kossuth-dokumentum az 1831-i zempléni kolera idejéből29
Kossuth zempléni pályájának történetében külön fejezetet képez az 1831 nyári nagy kolerajárvány és parasztfelkelés időszakában folytatott tevékenysége. A kelet felől terjedő veszedelmes ragály Magyarországra való behatolásának megakadályozására a hatóságok már 1831 eleje óta tettek intézkedéseket. Zemplénben már a január 21-i kisgyűlés életre hívott egy bizottságot a kolerával kapcsolatos intézkedések megtételére. A bizottságnak tagja volt Kossuth is. A kérdés akkor vált égetővé, amikor július első napjaiban a járvány elérte a megye területét. A megye ekkor a legnépesebb város, Sátoraljaújhely védelmére külön bizottságot küldött ki, a megyei hatóságok pedig elhagyták a várost, s a megyei tisztikar a járvány időszakában Dókus alispán velejtei kastélyában tartott időnként üléseket. Kossuth a bizottságban a jegyző szerepét látta el, emellett az ő feladata volt „a gyanús helyekrűl jövő, s ide oda kóborló, de bár akármely gyanús személyek legyenek is, és a temetésekre felügyelés”, mellette a többi öt bizottsági tagnak is megvolt a maga szintén nem könnyű hatásköre. Számos jel mutat arra, hogy a vész erősödése és a fejetlenségek elharapózása során a védekezés irányítása egyre inkább Kossuth vállára nehezedett. Így az ő keze alól került ki, s nem bizottsági iratként, hanem saját nevében kelt az a hosszú, részletes jelentés is, amelyben július 17-i kelettel beszámolt Dókus László alispánnak az újhelyi fejleményekről. (A saját kezű irat a sátoraljaújhelyi áll. levéltárban található.) Ez az eddig ismeretlen jelentés rendkívül fontos forrás mind a kolera zempléni történetére, mind Kossuthnak a kolera leküzdésében vállalt szerepére; másolatban megjárta később a nádor és a kancellár irodáit is, befolyást gyakorolt a további intézkedésekre, megérdemli tehát, hogy tartalmával közelebbről is megismerkedjünk.
29 Forrás: Barta István: Ismeretlen Kossuth-dokumentum az 1831-i zempléni kolera idejéből. = Orvostörténeti Közlemények 38–39 (1966) pp. 301–308.
„Tekintetes Első Alispány Úr! Szomorú foglalatosságaim közepette kevés üdőm marad, hogy tekintetes első alispány urat az epekórság tárgyában kirendelt sátoraljaújhelyi felügyelőség munkállódásairól körülményes pontossággal alázatosan tudósíthatnám, de e tárgyban talán mégis jobb valamit, mint semmit sem tenni, méltóztasson tehát ezen szempontból tekinteni ezen alázatos hivatalos jelentésemet, mellyel lehető haszonvétel végett szomorú tapasztalásom resultatumait is egyesíteni bátorkodom. Mi a várost 12 osztályra különöztük el, s a helybéli lakosok közül minden osztályra egy nemes s egy tehetősebb polgár comissáriust neveztünk, akik az osztályaikat egymást felváltva szüntelen figyelmes szemmel tartván, a betegeket, hogy haladék nélkül orvoslást nyerjenek, a szűkölködőket, hogy tápláltassanak, a halottakat, hogy eltakaríttathassanak, minékünk kirendelt felügyelőknek, amint magunk között a munkásság tárgyát felosztottuk, béjelentenik hit alatt tartoznak, s mi a fáradságnak közepette lankadó erőnknek minden kitellhető tehetségével azon vayunk, hogy minden baj, melly városunkban s városunk határában segedelmet kíván, idején korán tudtunkra esvén, a mirigynek terjedését lehetőképpen gátoljuk, s boldogtalan polgártársainknak enyhülést, orvoslást, ápolást, vigasztalást nyújtsunk. Az érdemnek méltó elismerésével kell itt említenem Dánielisz és Breznay orvos doctor uraknak fáradhatatlan munkásságát, akik felosztván a várost maguk között, naponként házrul házra látogatják a betegeket, és még egyike ezt cselekszi, a másika tárt ajtóval ül odahaza, hogy a csoportonként tódulóknak orvosi segedelmet nyújthasson. Nem mellőzhetem el, hogy Fekete Pál felügyelő collegámnak heroikus resignációjával egyben kötött nemeslelkűségét meg ne említsem, ki is a cholera nyavalyában sínlődők részére elrendelt s felvigyázása alá bízott kórházat naponként számtalan ízben meglátogatván, a halomra szaporodó betegeknek, haldoklóknak közepette forog, s pontosan felügyel, hogy az orvos uraktól naponként kiadni szokott utasítás szerént a kórház seborvosa, s a beteg ápolók a szenyvedők felsegéllésére mindent megtegyenek. Ezen seborvos Altser, ki bizonyos vétsége miatt a megye fogházában lévén, általunk ezen rendkívül való szükség esetében a kórházhoz rendeltetett, s rendeltetését nemcsak szívesen fogadta, de azólta untalan a kórházban lakván, nemcsak dicséretet, de felsőbb hellyen is reflexiót érdemel. Immár 20-ik napja, hogy városunkban a cholera nyavalya dühösködik, s ámbátor naponként és megszűnés nélkül a betegek, halottak s gyógyulók közepette forgom, és így, ha valaki, én bizonyára legjobban esmérhetem városunk egésségbeli állapottyát, fájdalom, mégis biztosan nem állíthatom, hogy a nyavalya mérge alábbhagyott, mert midőn egy nap a legjobb reménységgel vagyunk, a következő éj új aggodalomra kénszerít. 12-ik júliustól olta, midőn
utolsó jelentésünket tettük, a mái alólírt napig a betegek száma szaporodott 135-tel, a halottak száma szaporodott 52-vel, és így a betegek száma összvesen kiterjed 468-ra, a halottak száma pedig 154-re, kiknek is individualis feljegyzését naprul napra ./. alatt ide rekesztvén, valamint szinte a .//. alatt a veszteglő ház lajstromát. Mi mindazt, ami csak az epekórság tárgyában felsőbb helyrül rendeltetett, a lehetőségig tellyesittyük, minden kiterlhető módokkal azon vagyunk, hogy minden individualis betegség első kifejlésében tudtunkra esvén, azonnal orvosi segedelem nyújtasson. Gondviselésem alatt több betegápoló asszonyok vannak, kiket a szükséges helyeken használunk, több szekerek s bérben fogadott emberek, kik a mezőkön, szőllőhegyeken, utczákon s a városon szerteszéllyel elerőtlenedő szerencsétleneket parancsolatomra azonnal a kórházba viszik; a gyanús házak és személyek annak rendi szerént őrizet alá tétetnek, a szűkölködők, éhezők városunk tehetősebb lakosainak nagyérdemű segedelmi készségekkel is tápláltatnak, a halottak (foglalatosságom legszomorúbb tárgya) a Torsáson, s ismét hogy a szerfeletti gyorsasággal büszhödt rothadásba menő holttestek a város alsó végéről is végig a városon közirtódzkodással ne hurczoltassanak, a Bibérczen is kirendelt temetőhellyeken különösen e végre bérbefogadott emberek és szekerek által eltakaríttatnak. Ragadós-é ezen nyavalya vagy sem, laicus létemre egészen bizonysággal nem állíthatom, s midőn egyrészről tökéletesen igaz, hogy az első, ki városunkban ezen nyavalyába esett, Tokajból jött már akkor, midőn Tokajban világos jelei tapasztaltattak a cholerának, valamint az is, hogy a kórházban a betegápolók közül eddiglen hárman meghaltak, – úgy más részről tagadhatatlan, hogy a betegeknek a kórházba hordására, s halottak eltakarítására kirendelt emberek közül még eddig egy sem betegedett meg, – az elzárt házak lakói, amellyekben a cholera nyavalyának harmadik, legveszedelmesebb stadiumában szenvedő betegek feküdtek, vagy éppen meg is haltak, legtöbbnyire igen egészségesek, s közöttük vajmi kevés betegség és halál történik, ámbátor a házaknál volt betegekkel s megholtakkal közvetlen érintkezésben voltak. De hogy Fekete Pál urat, ki mindég a kórházban van, ne említsem, magam is naponként száz meg száz betegeket látok, az utczákon leroskadóknak gyakran, még a szekér megérkezik, magam adom be a Leo porait, a veszteglő házba naponként legalább kétszer elmegyek, a gyengélkedő félbetegekkel rendre beszéllek, a betegekkel, halottakkal bánó emberekkel mindenkori közvetlen érintkezésben vagyok, mégis bár legerősebb testi alkotással nem áldott meg a természet, s a praeservativákat annyira nem használom, hogy gyakran, midőn hajnalban a segedelmet kívánó bajok megszaporodnak, éhgyomorral futom be a fél várost, Istennek hála a cholerától eddig men vagyok s tűrhető egészséggel élek. Ezek s mindennapi szomorú tapasztalásaim, mellyeket inkább tapasztalni, mint leírni lehet,
ezen resultatumokra vezérlik individualis meggyőződésemet. 1-ör: Tavaly mihelyst valaki legkisebbé is megrontotta gyomrát, megátalkodott hideglelésbe, harmadévi vérhasba esett, – most az atmosphaerának é vagy élelemnek, avagy testi constitutiónak állapottya ollyas, hogy mihellyest valaki csak legkisebb egészségbéli változást érez is, azonnal kisebb vagy nagyobb mértékben közelít a cholera jelenségeihez. Az élelemnek olly mértékletes módja, amelly másszor tellyességgel nem volt ártalmas, most mihamar gyomorfájást okoz. Egy kis gondatlanság járuljon hozzá, kész a cholera, a verőfény örökös izzadásba hozza az embert, egy hirtelen hives szellő vagy esső dühös bántással érinti a nyílt porusokat, s különösen itt van minálunk legalább a cholerának valóságos fészke, a terhes mezei s szőllőhegyi munkában eltikkadó és rettenetes forróságban kint, a szabad verőfényen ellankadó munkás napiszámos igyék egy ital hideg forrásvizet, egy pár fertály óra múlva tökéletesen eltompulnak minden érzékei, leesik lábáról, s kevés idő múlva szekeren kell a kórházba vitetni. – Én orvos nem vagyok, nem merem hát állítani, hogy az epekórság nyavalyája érintés által is nem közöltethetik, de úgy tapaszalom: 2-or, hogy az érintés által való elragadtatásra subjectiva receptibilitas kívántatik, s ezen receptibilitást legnagyobbnak tapasztaltam azoknál, akik vagy éhség, szűkölködés, egészségtelen eledelekkel való élés által elgyengültenek, vagy a tavalyi tartós hideglelések által minden velőbül kiaszottak, vagy végtére, akiknél a képzelődő tehetség, a személyes félelem és irtózás által feléllesztve, a szívet örökös borzadásban, irtódzásban s rettegésben tartja. Gyakran tapasztaltam, hogy midőn valamely kedvetlen s közelébbrül érdeklő hírt hallanak az illyes félénkek, sebes szívdobogást kapnak, a vér mintegy megrezzeni látszatik ereikben, s ezt gyakran a tagoknak eltompulása (Lähmung) követi, s nemcsak az érintéstől, de a gondolattul is reájuk ragad a cholera. Hátha még egy beteg kínlódásának, egy halott kivitelének látása hozzákerül, a szegény ember eleven képzelődése mellett menthetetlen odavan. Számos ilyes eseteket tudnék előhozni, ha időm engedné, ahol puszta képzelődésbül epekórságba estek az emberek, s ha a biztatás szívek félelmét el tudta altatni, kevés szerek mellett is kigyógyultak, ellenben Leonak minden porai, minden fűlevelek, szeszes frotírozások, synapismusok mellett elhaltak. Balásházi János úrnak egy éltes kertésznéje cholerába esett; korán a kórházba vitetett s megholt. Leánya véle semmi érintkezésben nem volt, s amint anyjának halálát tudtára adák, kétségbeesés között kiáltá, hogy nékie is meg kell 24 óra alatt halni, mert az annyával egy gerlicze szívet felezve megevett; ép volt a leány s egészséges, s mégis 24 óra alatt minden orvosi segedelem mellett is meghalt, – szolgáljon ezen egy példa száz helyett azon állításom támogatására, hogy a cholerát minden érintés nélkül is el lehet kapni, s a legveszedelmesebb érintés mellett is csak úgy lehet tőle félni, ha
az éhségtől vagy tartós betegségtől avagy (éspedig ismételve mondom) különösen a félelemtől testünkben a nyavalya elfogadhatására előleges praedispositio vagyon. 3-or: Állíthatom, hogy Újhelyben alig van egy ember, aki ezen veszedelmes napok lefolyta alatt kisebb vagy nagyobb mértékben egészségbéli változást nem szenvedett volna, a legmértékletesebb életmódja mellett is, de ezen bajon 3 gran Tartar Emeticum közönségesen segít, segít ez még azon betegségeknél is magában és egyedül, akiknél in primo stadio már világosan jelenti magát a cholera. Valamint azt is állíthatom, hogy midőn már a hányás, laxálás s görcsök is elővették a beteget, úgy lehet mondani, csaknem bizonyos sikerű a Leo receptje, ha a betegnek gondos ápolása van, szorgalmatosan frotíroztatik, s hasára (igaz, nagyon kínos fájdalmú) synapismust kap, ha ez hólyagot húz, a Leo porait szedi s mentha herbathét iszik, megmarad a beteg, csak a meghűléstől, hideg italtól őriztessék. Ezen betegség különösen gondos ápolást kíván, azomban ez magános házaknál a körüllévők félelme, a kótházban pedig az elrendelés hijánosságai miatt csaknem eszközölhetetlen, s innen a halottak számának nevekedése. Hogy egy kórház csak 8–9 ezer embernyi népességű városnak számára jól s a medica politiának mindenekben megfelelőleg rendeltessen el az epekórság esetére, erre legalább 15 000 Ft s minden beteghez két ápoló kívántatik, akik őtet szünet nélkül spiritussal dörgöljék, őrizzék, ápolgassák. Ez nálunk lehetetlen, ahol legnagyobb részben csak keresztényi segedelmekből tartatik fel a kórház. Azonban mégis a mai napig már 36 gyógyulót vettem által ezen híjános kórházból a veszteglőbe, melly hijány egyedül a felvigyázó s orvos uraknak, úgy a munkás seborvosnak megbecsülhetetlen fáradozásai által lehet valamennyire pótolható. 4-er: Midőn a mint fellyebb említém, a félénkség s irtódzás a betegség elkapására nézve olly nagy, s merem állítani, minden másoknál veszedelmesebb béhatást gyakorol, ezen félelemnek s irtódzásnak még egy más nem kevésbé iszonyú rossz oldala van, ti. amint Fognio doctor úr városunk felett kimondá az ítéletet, a kevesünktől hallott hír nyíl sebességgel szárnyalt el a városban, s a nép szörnyű rettegésbe jött, ezen rettegés a legfelsőbb polczot érte el, midőn tekintetes első alispány úr hivatalos kötelességnél fogva Újhelyt idehagyni kénteleníttetett, nem azért hozom ezt elő, mintha gáncsoskodni akarnék, mert ezt tennem nem is szabad, nem is illik, s ha tenném, igazságtalanságot követnék el, tekintetes első alispány úrnak ezt tenni kétségkívül kellett, s ha szabad megvallanom, mit sajnáljak az egészben, egyedül azt sajnállom, hogy ezen elkerülhetetlen lépés hamarébb nem történt, csupán csak úgy hozom ezt elő, mint olly történetet, amellynek szerencsétlen béfolyása volt a nép bizodalmas megnyugvására, – elég, hogy a félelem s irtódzás a legfelsőbb polczot érvén el, a nép segíteni senkin sem mer, a piacz közepén vagy kint a mezőnek, hegyeknek legtávolabb
részeiben, számos munkásoknak közepette essen le lábáról egy szerencsétlen ember, mintha az Isten mennyköve csapott volna le a nézők közé, széltrijad az egész sereg, egy kis segítséggel még orvoshoz, kórházba érhetne, veszni hagyják. Kiki csak hozzám siet, s még én nem megyek, nem küldök embert, szekeret, kínjában fetreng elhagyatattva a boldogtalan, képzelni lehet már most, hogy ha az e végre fizetett szekerek s emberek éppen hasonlóban el vannak foglalva, még segítséget adhatok a gyakran a legtávolabb hegyekben s földeken elhulló szerencsétlennek, a nyavalya rajta orvosolhatatlan erőt vesz, sőt sokszor meg is hal, mert itt egyedül való jó a hirtelen segítség. Megtörtént az is, hogy szekeret hirtelen teremtettem, de elég emberem hirtelen nem volt, hogy a szekérrel közel nem férhetvén a beteghez, azt feltétethettem volna. Száz közül nem kaptam egy embert, aki segített volna, s ha a hatalom s parancsolat szavával élve kénszeríttettem valakit, még minekelőtte segíthetett volna, szemem láttára kapta el a cholera jelenségű görcsöket, s őtet is a kórházba kellett vitetnem. – Ezen egyszerű előadása a felébresztett rettegés szörnyű következéseinek, ha már nékünk vesznünk kell is, szolgáljon legalább tanulságul jövendőre, melly gyengéded kíméléssel kellessék az ilyen szerencsétlenségben bánni, a theoria sinormértékén túlhágni nem akaró orvos könnyen ejti ki száján a rémítő szót, könnyen, mert maga fut a veszély előtt, s nem látja a tágos sírt, mellyet az általa felébresztett néprettegés holttestek halmaival rakott meg. 5-ör: Már most az elzárásra jövök, s tapasztalásomat bár zavart stylussal, mert tisztán gondolkoznom nincs mikor, előadom, ha használok valamit, jó, ha nem, legalább ártani nem akartam. Hogy minden elzárások mellett is a Ganges partjától alkalmasint már Pestig jött a cholera, azt tagadni nem lehet, alamint azt se, hogy ha már valamelly vidéken kiütött a nyavalya, ott a veszedelmesnek állított contactust akár határbéli, akár házanként való elzárással is megakadályoztatni lehetetlen. Újhelyben van némelly úri ember, aki örökösen zárva tartja kapuját, de legalább húsért, vízért kéntelen kiküldeni, és így biztosan mondhatom, hogy Újhelyben egy ember sincs, aki beteg vagy gyanús személlyel érintésben nem lett volna, s aki practice gondolkodik, talán nem fogja állításomat meghazudtolni. S mégis 8–9 ezer lakostársaink közül 468 betegedett meg eddig. Ennélfogva én lelkemben meg vagyok győződve, hogy az elzárás, legalább illyes mértékben, mint ahogy parancsoltatik, s általunk effectuáltatik, egyrészről haszontalan, másrészről rettenetes következésű. Valóban borzadnunk s rettegnünk kell, midőn a 60 egynehány elzárt házakat visitálni megyünk, s most aratás idején a munkára termett, ép egészséges néhány száz embert gyengéden táplálva, (mert bőven teljességgel nem, maholnap Rumford levessel sem győzzük,) a kétségben esés közt szabadságért rimánkodni, zúgni s itt ott fenyegetődzni halljuk. Mennyi kéz vonatik el naponként az őrállomás által? Az élet kihull kalászaiból, s úr, szegény ember egyeránt
semmivé lesz. Továbbá: Újhelynek nagyobb része consumens, a sok mesterember, a sok zsidó csak a szabad adás-vevés, s kézi míve után él, de ezen az úton semmit sem keres, mert el vagyunk zárva mindenkitől, s az éhezéshez közellévő szűkölködés máris a lakosoknak azon classisánál terjed el, amelly eddig éhen soha le nem feküdt. Én látom, tapasztalom az epekórság folyamatját, s bizonyosan mondhatom, hogy a testnek a szokott táplálás által szokott erőben tartása ollyannyira megkívántatik a nyavalya elkerülésére, hogy amelly mesterember a mindennapi darab húst megszokta, s most pénzt nem kereshetvén, kenyérnél, paszulynál sat. egyebet nem eszik, naprul napra szörnyű receptibilitást nevel testjében a nyavalyára, pedig már magunk is kénteleníttettünk asztalunkat kisebb mértékre szabni. Hát még, melly kilátás van előttünk? A sok mesterember nem tarthatván legényeit, inasait, elereszti. Mi kénszeríttyük a mezei munkára, de az illyes munkához nem szokott test leroskad, s a bajt enyhíteni akarván, neveltük. A pénzszűke minden classisnál rettenetes, én részemről az adott segedelem mellett is mondhatom, hogy 250 forintot kapván dispositióm alá a halottak eltakarítására, betegápolók etc. fizetésére, két nap múlva már nem lész költségem, hogy eltakaríttassam a halottakat. A bézárásnak szörnyű következtetéseit mind leírni lehetetlen, s időm a próbát sem engedi. Tekintetes első alispány úrnak bölcsessége és practicus járatossága tikkadt erejű, s ezer szerencsétlen foglalatossággal zavart tollamnak hijányját ki fogja pótolni, és még csak megemlítem azon gyanús félelmet, mellyre szomorú tapasztalásom a nagy nál is nagyobb okot ád. T. i. itt minden órán lázadástól lehet tartani, – én, ki köztök forgom tisztemnél fogva, hallom a zúgást, amellyet sem a személyeink iránt való bizodalom, sem a hatalomnak fenyegetése le nem tud többé csillapítani; ha egyszer az ínség végső polczára juttatott közép classis a legalsó classissal a szűkölködésnek egy útján találkozva kezet fog, s a polgári csendesség kötelei megoszlanak, rettenetes dolgok történhetnek, én a következésről nem felelhetek, senki közülünk nem felelhet. Méltóztasson tekintetes első alispány úr ezt felsőbb helyen előterjeszteni, és jóeleve segédmódokról gondoskodni. Egy még teljességgel bé nem bizonyított, s ha úgy volna is, cordonokkal, így legalább, amint a Gangestől kezdve gyakoroltatott, fel nem tartóztatható contagium gyanújának, amelly ellen annyi okok harczolnak, ne áldoztasson fel a közbátorság, a polgári társaság csendessége. Mi mindnyájan teszünk mindent, amit ember tehet, s rajtunk utasítással segítve nincs, a veszedelem szemmel látása a legjobb tanító. A tekintetes Középponti Bizottság többé nekünk ollyas utasítást nem adhat, amellyet régen nem teljesítettünk volna, minden pillantásba nem teljesítenénk, de hátha teher alatt egyenként lábunkról leesünk, már Nagy Lázár több napok óta fekszik, nékem asztalomon van az orvosi rendelés, mellynek rendelésénél fogva még ma a patikához kell folyamodnom, nem a cholera ellen, de hogy a gond és fáradság által széltroncsolt organismust
helyreállíthassam. Érjen bármi is bennünket, mi nyugodt lelkiesmérettel vagyunk, mert a polgári kötelességünket tellyesítettük. Ezen hosszas előterjesztést, mellyből még véghetetlen sok kimaradt, tisztem parancsolta, méltóztasson azért rossz néven nem venni, s csekély személyemet nagybecsű úri kedvezéseire tovább is méltóztatni, aki mély tisztelettel vagyok Tekintetes első alispány úrnak, Sátoraljaújhelyen július 17-én reggel 1831. alázatos szolgája Kossuth Lajos mk.”
A Kossuth által kért segítség elmaradt. A megleckéztetett alispán és a tisztikar a velejtei kastély biztonságos falai között július 21-én „érzékeny aggodalommal” vette tudomásul Újhely szomorú sorsát, de nem maradt el a dorgálás sem a felsőbb rendelkezésekkel való elégedetlenség miatt. A kisgyűlés az Isten iránti bizalomra, férfiúi állhatatosságra intette Kossuthékat; elismerte munkájukat, de hangoztatta: ők háríthatják el „mindazon rendetlenségeket és zabolátlanságokat is, mellyeket ugyan Újhely városa lakosairól a megye Rendei semmi esetben, annyival inkább pedig a mostani környülállásokban fel nem tehetnek”. Úgy határozott a kisgyűlés, hogy a kordont fenn kell tartani, a birtokosok közt gyűjtést kell indítani, s a kormánytól is segélyt kell kérni a fenyegető ínség elhárítására. A segítség persze elmaradt, Kossuthnak és társainak egyre nagyobb nehézségekkel kellett megküzdeniök, mígnem röviddel később – nem kis részben a hatóságok tehetetlensége és hibás intézkedései miatt – kitört az északkeleti megyék népének parasztfelkelése.
