Korszakv{lt{sok, normav{lt{sok és a nevetéskultúra dinamik{ja

RISZOVANNIJ MIHÁLY Korszakv{lt{sok, normav{lt{sok és a nevetéskultúra dinamik{ja Dolgozatomban a komikus hat{sokat kiv{ltó norma-szegések dinamik{j{t elemzem, különös tekintettel a nemi szerepek rendjében fellépő konfliktusokra. Először pontosítom a „norma“, „ide{l“, „normalit{s“ fogalmait és felv{zolom a normaszegés és a nevetés közötti összefüggéseket, majd a történelmi fordulópontok tükrében a nemek {br{zol{sait és a bennük rejlő konfliktustípusokat vizsg{lom a t{rsadalomkritikai karikatúr{k tükrében. 1. Bevezetés: norm{k, nevetés, karikatúr{k A norm{k olyan t{rsadalmi szab{lyrendszerek, amelyek érvényességi körükben előírj{k, minek hogyan kell működnie. A t{rsadalmi nem – elterjedt angol kifejezéssel: gender – szintén szab{lyrendszerként fogható fel, mint a t{rsas gyakorlat rendjének egy módja (Connell 1999: 92). A nemi norm{k teh{t olyan előír{sok, melyek megadj{k, hogy egy adott közösségben hogyan kell viselkedniük, kinézniük stb. a férfiaknak és a nőknek. A norm{kat egy közösség hat{rozza meg és szab{lyozza, megsértésüket – annak módja és környezete szerint – szankcion{lja. Mindez fokozottan érvényes a nemi norm{kra, melyek minden t{rsadalomban a legérzékenyebb, különös figyelemmel ellenőrzött és reflekt{lt előír{sok közé tartoznak. A nemi szerepek reprezent{cióinak története egyúttal egy adott kultúra alapvető nemi norm{iról is szól. Ezek a norm{k különösen akkor kerülnek a figyelem középpontj{ba, amikor megszegik őket – s ezzel meghat{rozott reakciókat v{ltanak ki. Az emberi t{rsas viselkedés egyik saj{ts{gos reakcióform{ja a nevetés, melyet legink{bb egy komikus helyzet, magatart{s vagy tény{ll{s v{lthat ki. Ezek szintén normaszegések következményei, hiszen egy előír{s, elv{r{s vagy megszok{s és a tényleges jelenségek közti ellentmond{sból keletkeznek. Adott körülmények között a nemi norm{k megszegése is nevetést v{lthat ki – ak{r közvetlenül észleljük, ak{r közvetetten, szövegben vagy képen. Dolgozatomban olyan konfliktustípusokat vizsg{lok a karikatúra tükrében, melyek a magatart{s, identit{s nemi norm{inak megszegéséből sz{rmaznak, és nevetést v{lthatnak ki. Az elemzés alapj{ul szolg{ló képek németorsz{gi karikatúrist{k műveiből sz{rmaznak. Karikatúr{k alatt olyan rajzokat értek, melyekben esztétikai vagy magatart{snorm{kat megszegő konkrét személyeket vagy embertípusokat, eseményeket {br{zolnak kritikai sz{ndékkal, csattanós form{ban. (Riszovannij 2003). A normaszegések m{r az objektumok szintjén (Kit vagy mit karikíroznak?) fontos előfeltételei a karikíroz{snak és kimutathatók a karikatúra, mint műfaj kezdeteinél is: az olasz portrékarikatúr{ban az ar{nyok „természetes

343

diszharmóni{ja”, a középkori gúnyrajzokban a normaszegő magatart{sform{k vagy az {br{zolt személyek groteszk testform{i szolg{ltak a karikíroz{s alapj{ul. Az {br{zol{s szintjén („Hogyan, milyen módszerekkel karikíroznak?”) a komikum/nevetségesség alapjai, a kontrasztok és inkongruenci{k felfoghatók, az {br{zol{s jelrendszereinek normaszegéseiként, megszokottól eltérő haszn{lataként. Ide tartozik az elferdítés, redukció, fokoz{s és túlz{s vagy a nyelvj{ték – mind a verb{lis, mind a nonverb{lis, képi kódok esetében (a verb{lis humor technik{iról részletesen l{sd Nagy 1968, Lendvai 1996, Forg{cs 1997). A karikatúra struktur{lis vizsg{lata a komikus hat{sok, a csattanók felépítésére és technik{ira összpontosít, és figyelembe veszi a kép és a verb{lis szöveg szerepét és egym{sra hat{s{t a multikod{lis jelrendszer keretében. A komikum nevetésre készteti a befogadót, aki olyan kedély{llapotba kerül, hogy képes lesz nevetni valamin. Ez a kedély{llapot a humor, s ezért mondhatjuk, hogy az ilyen szövegtípusok humoros szövegek. A karikatúr{kat a szerzőtől a befogadóig – gyakran erre a szövegtípusra specializ{lódott – médiumok közvetítik, hagyom{nyosan az újs{gok, röplapok, plak{tok, könyvek, manaps{g egyre ink{bb az Internet. Ugyanezen médiumokat kiadó intézmények ellenőrzik a karikatúr{k tartalm{t is. A karikatúr{k teh{t egy (tömeg-)kommunik{ciós folyamat részeivé v{lnak, melynek saj{t norm{i vannak. Csakúgy, mint m{s humoros szövegek, a nevetéskultúra részét képezik. A nevetéskultúra – hasonlóan az étkezési, öltözködési vagy a nyelvkultúr{hoz – egy szab{lyrendszer, amely meghat{rozza, hogy ki, mikor, kin/min, milyen form{ban és milyen alkalomból nevethet (Bausinger 1992, Schröder 2002). A karikatúra vizsg{lata a nevetéskultúra részeként, a struktur{lis elemzést kiegészítve r{kérdez arra is, hogy milyen alkalomból, milyen történelmi, politikai, t{rsadalmi környezetben történt a karikíroz{s, ki volt a szerző és a megcélzott közönség, valamint a megjelenés és a befogad{s környezete. Ezt nevezhetjük a karikatúraelemzés pragmatikai aspektus{nak. Ezek a szempontok elvezetnek azokhoz a konfliktustípusokhoz, amelyek meghat{rozz{k nemcsak a karikatúra keletkezését, hanem a befogad{s{t és hat{s{t is. 2. A norma – ide{l és normalit{s között A normafogalom a karikatúrakutat{s keretében pontosít{sra szorul. Sz{mos, az adott közösségben érvényes előír{s (= norma) ideológiai tartalommal töltődhet fel, majd e pozitív konnot{cióval felruh{zva mértékké v{lhat, {ltal{nosan elfogadott, nagyra becsült ir{nyt mutató képpé (Leitbild), egy közösség ide{lj{v{. Ezek az élet minden területén megtal{lhatóak, az adott ideológi{k részét képezik. Megszegésük szankciókat von maga ut{n, de előfordul, hogy a közösség jelentős része nem tudja, vagy nem kív{nja betartani a norm{kat, de letagadni sem meri (vagy nincs is erre alkalma). Az ilyen egym{s mellett élések ambivalens normalit{shoz, mindennaposs{ghoz vezethetnek. Ebbe beletartoznak mindazok az {llapotok és cselekedetek, melyeket a közönség tagjai ugyan nem

344

ideologiz{lnak meg, de a mindennapok részeként elismernek. Gyakran éppen az idealiz{lt {llapotok be nem tart{sa lesz norm{lis, azaz mindennapos. Ilyen helyzetben m{r az ide{lok felemlegetése és betart{sukra való buzdít{s sz{mít normaszegésnek, hiszen nem felelnek meg a megszok{s, a normalit{s {llapot{nak. A nemi szerepek rendszerében is kialakulhatnak ilyen normalit{s-konfliktusok, pl. az egyenlőség ide{lja és a mindennapok valós{ga között. Ennek része a nemi szerepek aszimmetri{ja, az egyenlőtlenségek újratermelődése, az élet sz{mos területén történő diszkrimin{ció és egy sor nemkív{natos érintkezési forma, melyek messze elmaradnak a meghirdetett ide{loktól. Ilyesfajta normalit{sok gyakran szerepelnek a karikírozott mindennapokban is. Szorosan összefüggenek tov{bb{ a normaképzési folyamatok, amelyek új norm{kat adnak egy közösségnek, és a normaliz{lód{si folyamatok, melyek sor{n egyes magatart{smint{k norm{liss{ és elfogadott{ v{lnak. Ezek kihat{sa is felfedezhető a t{rsadalmilag elkötelezett karikatúr{kat vizsg{lva. 3. Normaszegés és a normalit{s érzete, mint a nevetés előfeltételei A nevetés kiv{lt{s{hoz alapvető a normaszegő magatart{s vagy kinézet észlelése, azonban a normaszegés fajt{ja és viszonya a befogadóhoz módosíthatja, sőt g{tolhatja a nevetés kialakul{s{t. Nem minden normaszegés fakaszt nevetést. Ahogyan m{r Arisztotelész is megfogalmazta, a nevetségesség egy „olyan hiba vagy rúts{g, amely se nem f{j, se nem taszít roml{sba”, azaz a befogadóban egyensúlynak kell lennie az adott normaszegés észlelése és annak elviselése között. Ezt a régi gondolatot fogalmazza újra „{ltal{nos humorelméletében” az amerikai Thomas Veatch. Egy h{rmas sk{l{t {llít fel a nevetést kiv{ltó humoros folyamat két alapkomponensének viszonya alapj{n. A két komponens a „szubjektív mor{lis rendben” észlelt normaszegés (violation: V) és a normalit{s-érzés (normality: N). Ezeknek egyensúlyban kell lenniük ahhoz, hogy egy jelenség – egy{ltal{n – nevetést v{ltson ki, és ne közönyt, értetlenséget vagy éppen f{jdalmat (Veatch 1998: 163). A befogadó akkor nevet, ha egy adott szitu{cióban az N és a V komponensek egyensúlyban vannak, ez{ltal vicces normasértés alakulhat ki. Amennyiben a befogadó nem észleli a „dolgok rendjének” megsértését, azaz a V komponens negatív és a normalit{s érzése, az N domin{l (+N, –V), a helyzet ({br{zol{s, megnyilatkoz{s stb.) nem v{lt ki nevetést, legfeljebb értetlenséget. Ha azonban a befogadóban a V elem, a rend megsértésének érzete hatalmasodik el megfelelő normalit{s-érzés nélkül, a V és az N egyensúlya szintén elbillen (+V, –N), s nevetés helyett f{jdalom vagy felh{borod{s érzete {llhat elő (Veatch 1998: 177). Ez az egyensúly-modell magyar{zatot ad arra is, miért veszítik el idővel egyes karikatúr{k humoros hat{sukat (hiszen m{r nem érzékeljük a normaszegést, a V komponens negatív), vagy miért v{ltanak {t komikus képből rémképpé (túl erős a V hat{sa, nem érzékeljük az N-t).

345

Az irodalm{r Lothar Fietz nevetésszemiotik{j{ban (Fietz 1996) a nevetés két form{j{t különbözteti meg aszerint, hogy milyen normaszegés történt, és mi a befogadó viszonya ezekhez. Olyan norm{k megszegése, amelyeket a közösség (köztük a befogadó) érvényesnek és helyesnek tekint, erkölcsi-kritikus fölénynevetést (moralisch-kritisches Überlegenheitslachen) v{lt ki (A típus). Ez a meg{llapít{s megfelel Pope fölényelméletének, aki megkülönböztette a nevetés „to laugh at” (kinevetni valakit/valamit) és a „to laugh about” (nevetni valakin/valamin) form{it. Ha azonban az adott norm{t a közösség meghaladottnak tekinti, megszegése egyetértő-szimpatiz{ns nevetést v{lt ki, ez a B típus (Fietz 1996: 19f). Ebbe a típusba tartozik a pórul j{rt, ellenszenves alakokat ért gúny és kacaj a népmeséktől a kabaréig. Ennek megfelelően a karikatúr{k szereplőit is ki lehet nevetni, vagy velük együtt lehet nevetni. Szembesülhetünk azonban olyan cselekedetek {br{zol{saival, amelyek ugyan megfelelnek a mindennapi (meg-) szok{soknak, a normalit{snak, azonban nem a karikatúrista – vagy ak{r a t{gabb közösség – fennen hirdetett ide{ljainak. Ebben az esetben sem kinevetésről, sem együtt nevetésről nem beszélhetünk: a karikatúra, b{r tartalmazhat groteszk, komikus elemeket, ink{bb elgondolkodtat, figyelmeztet, rajta keresztül a szerző kifejezheti nemtetszését a kialakult normalit{s kapcs{n. Fietz feloszt{s{t tov{bbgondolva a következő h{rom alaptípust különíthetjük el a normaszegések és a szerző, illetve a befogadó hozz{juk fűződő viszonya alapj{n: a norma/normalit{s megítélése A típus „ez helyes” fölénynevetés B típus „ez helytelen” együttérző nevetés C típus „ez helytelen” elgondolkodtat{s

a megjelenített esemény a nevetés fajt{ja  helytelen  erkölcsi-kritikai 

helyes

 egyetértő-



helytelen  nincs

nevetés,

A karikatúrista és a befogadó különféle nézetei – melyek a norm{k feltétel nélküli elfogad{s{tól a teljes elutasít{sig terjedhetnek – döntő szerepet j{tszanak a nevetés kiv{lt{s{ban. 4. A nemek {br{zol{sa a karikatúr{ban A karikatúr{k tükrözik a nemi szerepek rendjében bekövetkezett v{ltoz{sokat, a politika vagy a t{rsadalom egyéb v{ltoz{saihoz hasonlóan. A (férfi) karikatúrist{k mindig élesen reag{ltak a kibontakozó nőmozgalomra és a nőemancip{ció eredményeire, a szok{sok, a divat és az életmódok megv{ltoz{s{ra. P{nikszerű reakciót v{ltottak ki a nemi erkölcs felfog{s{ban bekövetkezett v{ltoz{sok és az alternatív szexualit{sok l{thatóv{ v{l{sa, emancip{lód{sa is. A fölényes gúnytól a differenci{lt {br{zol{s felé való

346

elmozdul{st csak a lassan v{ltozó attitűdök, majd a női karikatúrist{k színrelépése hozta meg. S b{r „a” férfi kezdetektől fogva jelen volt, mint a gúny t{rgya, a „férfiass{g v{ls{g{nak”, az „új férfi”, az „új apa” többoldalú, nemcsak gúnyos, de (ön-)ironikus {br{zol{sa csak napjaink „többszólamú” tömegkommunik{ciós közegében terjedt el, a v{ltozó nemi szerepek és az „elbizonytalanodott férfiak” kor{ban. Az európai szatirikus képek története sor{n a nemi szerepek rendjének konfliktusai, a testképek és a szépségide{lok közti kontrasztok gyakran szolg{ltak a karikíroz{s alapj{ul. Az {br{zol{s a véleményform{l{s lehetőségeinek megfelelően – férfiszempontból történt. Egyik kedvelt motívuma a „harc a nadr{gért” konfliktusa. Ezek az {br{zol{sok a nemek hatalmi versengését gúnyolt{k ki a mag{nszféra területén. Nemcsak a l{zadó, hatalmat mag{hoz ragadni kív{nó „némber” volt a célpont – akinek magatart{s{t, hagyom{nyos szerepének elhagy{s{t normaszegésnek tekintették – hanem a férfi is, aki mindezt elszenvedte, elviselte. Gyakran haszn{lt{k a forradalmak allegorikus figur{it és kontextusait a h{zass{gi harcok {br{zol{saiként, pl. a barik{d metafor{j{t. Az ilyen „jelenetek a h{zass{gból” típusú karikatúr{k a befogadóban meglévő kettős fölényérzeten alapulhattak: egyrészt a nő normaszegő magatart{s{val szemben, m{srészt a gyenge, szerencsétlen férfi fölötti k{rörömmel eltelve. A 19/20. sz{zad fordulój{nak karikatúrist{i különösen hevesen reag{ltak a nemi szerepek és a nemi erkölcs v{ltoz{saira. Németorsz{gban ez az időszak volt az ún. első nőmozgalom kora, valamint a kezdődő homoszexu{lis emancip{ció időszaka. A kor szatirikus újs{gjaiban (Der Simplicissimus, Der Floh, Kikeriki) a feminist{k visszatérő, kedvelt célpontok voltak: legink{bb agresszív, „férfias”, kövér, ronda és bosszúszomjas alakoknak {br{zolt{k őket. „A nőmozgalom új céljai” című rém- és gúnyrajzon péld{ul egyar{nt megtal{lható a revolver, mint a „harc”, „gyilkoss{g” szimbóluma, és – mindegy kiegészítőként – a bulldog, amely mind verb{lis, mind vizu{lis metafor{ja az erőszaknak és a durvas{gnak. Ezek a karikatúr{k klasszikus gúnyrajzok, s nem ritk{n belső félelemtől vezetve az új jelenségtől való elhat{rolód{st, képviselőinek szimbolikus leküzdését kív{nt{k kifejezni. A csattanók és az elrettentő hat{s alapj{t a női test- és magatart{side{lok valamint az {br{zolt alakok közti ellentmond{s képezte. Ezeket tov{bbi helyzet- és jellemkomikum erősítette fel, s v{ltotta ki a gúny – Fietz szavaival élve – erkölcsi-kritikus fölényes nevetését. A homoszexu{lis magatart{st nemcsak üldözték, de ki is nevették. Kedvelt célpontt{ v{ltak az ismert emberek, közéleti szereplők, a karikatúr{k gyakran kísérték és komment{lt{k a korabeli lej{rató kamp{nyokat és szex-botr{nyokat. Az egyik legnagyobb vihart kavart botr{ny az ún. Eulenburg-affér volt a sz{zadforduló Németorsz{g{ban (vö. Steakley 1989), amikor a felső tisztikar és a cs{sz{ri udvar néh{ny emberét a homoszexualit{s v{dja érte. A nagy nyilv{noss{g előtt zajló botr{nyt sz{mos transzvesztita-{br{zol{s kísérte, a

347

h{zass{g- vagy p{rmetafora felhaszn{l{s{val. A csattanó ilyenkor a testkép inkongruenci{j{ból eredt, melyet a férfias (sisak, bajusz) és a nőies jegyek (estélyi ruha) kombin{ciója v{ltott ki. Az első vil{gh{ború alatt a karikatúr{k a frontok mindkét oldal{n a vizu{lis harc eszközeivé v{ltak. Sikeres stratégi{nak bizonyult a mindenkori m{sik oldal képviselőinek nemi elferdülőként történő megjelenítése. A korabeli olasz karikatúr{kban péld{ul a német tisztikar tagjai l{thatók homoszoci{lis környezetben enyelegve, effemin{lt testtart{ssal és mimik{val. Az ellenség erőtlenségét és alkalmatlans{g{t a „homoszexu{lis” vagy egyszerűen elnőiesedett figuraként való {br{zol{ssal lehetett sugallni – utóbbira példa egy Ferenc Józsefet balerinaként {br{zoló képeslap, ahol a „nőies” jegyet a „gyenge, öreg” jeggyel kombin{lva a hat{s felerősödik. Az ilyen képek minden oldalon egyforma sablon szerint készültek: elnőiesedett tisztek és katon{k homoerotikus kontextusokban {br{zolva, vagy ismert személyek nemének szimbolikus megv{ltoztat{sa a travesztia vizu{lis módszerével (Riszovannij & Schmauks 1999). A nevetés alapj{ul szolg{ló fölényérzet a homoszexualit{ssal, az elnőiesedett viselkedéssel szembeni {ltal{nos megvetésből és a kifigur{zott személyekkel szembeni ellenszenvből sz{rmazott. A normaszegő magatart{ssal szembeni t{vols{gtart{s, a befogadók fölényérzetével p{rosulva kiv{ltotta a gúnykacajt, a kinevetést, amely a közösség – Bergson szavaival élve – „t{rsas korrektív{ja” volt a kinevetett személyek felé. Az első vil{gh{ború ut{n a Weimari Közt{rsas{g mozgalmas, kísérletező időszaka kihatott a nemi szerepek rendszerére és az életform{kra is, legal{bbis a nagyv{rosokban. Ezeket a kezdeményezéseket a médi{ban heves vita kísérte, melyből a karikatúrist{k is kivették részüket. A Simplicissimus-ban megjelent politikai karikatúr{iról híressé v{lt Karl Arnold a 20-as, 30-as években egy sor rajzot tett közzé a nemi erkölcs normaszegéseiről, beleértve a szexu{lis élet „anom{li{it” (Arnold 1974). Visszatérő tém{i a nagyv{rosi életstílus szabadoss{ga, a nemek hat{rvonalainak elmosód{sa, az ebből fakadó komikus helyzetek (megtévesztés, összekeverés), vagy éppen a „szerepek megtestesülése”: az öltözködés és az új divat (merész form{k, uniszex). A nyíltan megélt homoszexu{lis identit{s Arnold sz{m{ra ugyanolyan karikíroz{si alkalom volt, mint néh{ny dekadens testpraktika: a drogfogyaszt{s vagy a korabeli női magatart{s- és testide{lnak homlokegyenest ellentmondó női boksz. Karikatúr{inak többsége Fietz oszt{lyoz{sa szerint az A-típusba tartozik, azaz a megszegett norm{kat mind a karikaturista, mind a befogadó közönség többsége tov{bbra is érvényesnek és helyesnek, a normaszegő magatart{st helytelennek minősítették, s ez elhat{rolódó („Mi nem ilyenek vagyunk”), kritikus fölénynevetést v{ltott ki. Az elfogadhatatlan, vagy egyszerűen furcsa magatart{s a jelenkori karikatúr{kban is célpontként szolg{l. Míg azonban a kor{bbi évsz{zadok

348

karikatúrist{i a normaszegéseket ink{bb elutasított{k, a normaszegőket kigúnyolt{k, addig a mai karikatúr{kban egyre gyakrabban a „nem norm{lis normalit{s”, az elfogadhatatlan mindennapis{g v{lik célt{bl{v{. Ennek sor{n lelepleződnek az eredeti, be nem tartott ide{lokkal szembeni ellentmond{sok is. Kort{rs német feminista karikatúrist{k, mint Barbara Hömberg (1992) vagy Marie Marks (1992) műveikben gyakran {br{zolj{k a női mindennapok nyilv{nos vagy priv{t konfliktusait anélkül, hogy e két területet élesen elv{lasztan{k egym{stól. Ez a gyakorlat megfelel a feminizmus egyik mottój{nak: „a mag{nügy – közügy”. Az {ltalam vizsg{lt karikatúr{k esetében a konfliktusok közé tartoznak a munkaerőpiac újrafeloszt{sa a német egyesülés ut{n, az előnytelen munkamegoszt{s a csal{dban, a nőellenes attitűdök a mindennapokban, a munkahelyen és a tudom{nyban. A legtöbb verb{lis csattanó nyelvj{tékok, valamint a kép és a szöveg közti komikus diszkrepanci{kon alapszik, de a nyelvi komikumon túl kiemeli a valós{g és az ide{lok közötti ellentmond{st is. A befogadó az {br{zol{sokon keresztül közvetlenül szembesül a női lét nehézségeivel, a karikatúra nemcsak vicces, hiszen felt{rulnak a h{ttérben megbúvó – egy{ltal{n nem vicces – t{rsadalmi konfliktusok is. A képek elsődleges célja teh{t nem a megnevettetés, hanem az elgondolkodtat{s. Néha az {br{zolt konfliktus olyan erős normaszegés-érzést eredményezhet, hogy a karikatúra nem is v{lt ki nevetést. Veatch szavaival: a V elem túlsúlyba kerül, hi{nyzik a megfelelő, kiegyenlítő hat{sú normalit{s-érzés (N): „+V, – N =/= nevetés”. Ez összefügg a befogadó norm{khoz, normaszegésekhez és magukhoz a normaszegőkhöz való viszony{val. Megfelelő szolidarit{s hi{nya esetén ugyanis a k{röröm, s ennek jele, a k{rörvendő nevetés kerekedik felül a megdöbbenésen vagy a sajn{laton. Nem csak a nők tekinthetnek kritikusan a férfiakra. Sz{mos férfikarikatúrista is nagyító al{ veszi és kifigur{zza „nemt{rsaik” magatart{s{t. Ezek a rajzok férfiszempontból l{ttatj{k a vil{got, szerzőik maguk is érintettek, hiszen a nemi szerepek rendjének elemzése saj{t életük, aktu{lis élethelyzetük reflexiója is egyben. Ezért a fölényes gúny helyét gyakran a finom vagy éppen keserű irónia v{ltja fel. E férfikritikus férfiak között kiemelkedő helyet foglal el Németorsz{gban Erich Rauschenbach (1992, 1998) és Peter Butschkow (1990). Műveik napjaink férfi életének, szerepeinek sokoldalú {br{zol{sai: életképek a h{zass{g mindennapjaiból, a munka, a szabadidő, a sportol{s vil{g{ból, vagy az azonos nemű közeg (kocsma, klub stb.), a nőmentes férfivil{g jelenetei. A szereposzt{s azonban nem olyan egyértelmű, mint a feminista szerzők rajzain: a férfi nemcsak tettes, a nő nemcsak {ldozat. A nők gyakran kerülnek ki győztesként, a férfiak pedig megal{zva, kinevetve, vesztesként, az {br{zolt konfliktushelyzetekből. A férfit ért nevetés részben gúnyos, részben szolid{ris, sőt felfedezhetők a „férfiak ir{nti aggodalom” ironikus nyomai is. A férfi felett aratott győzelmek, csattanók nem mindig hatnak felszabadítóan, gyakran a győztes női szerep vissz{ss{gai is megmutatkoznak. Ilyen {br{zol{sok péld{ul a

349

nők elviselhetetlen nyavalyg{sai, a (feleség) elégedetlensége, vagy egy-egy feminista túlreag{l{sa. Rauschenbach és Butschkow karikatúr{i típuskarikatúr{k, mert nem egyénekről, ismert figur{król, politikusokról szólnak. Kedvelt célpontjuk a krízishelyzetben lévő, a férfiszerep-előír{soknak megfelelni nem tudó, de akaró, s ezért nagyzoló, az életben sikertelen, rendszeresen felsülő férfi. A kríziseket a férfilét sz{mos aspektus{ból {br{zolj{k (kor  öregedés, szexualit{s  impotencia, munka és hivat{s  sikertelenség, sport  teljesítménykorl{tok, vagy éppen a gyermeknevelés  az autorit{s csődje). A csattanók ellenére a reakció nem csup{n gúnykacaj, hanem a szolid{ris, (ön)ironikus nevetés is lehet. Ezek a karikatúr{k nem közvetlenül a patriarch{tust, mint rendszert, hanem a férfiakra (is) r{kényszerített szerepeket l{ttatj{k és kritiz{lj{k. A férfi, aki elvben a patriarch{tus haszonélvezője, (együtt) szenvedő figur{j{v{ v{lik, b{r kifelé még mindig nagyzol. Ez a gyakorlat pedig a „Sein und Schein”, a lét és a l{tszat klasszikus kontrasztjaként v{lik célpontt{. Külön típust alkotnak azok a karikatúr{k, ahol nincsenek igazi győztesek, csak vesztesek – férfiak és nők egyar{nt. Az ilyen a rajzok a pozitív gondolkod{s hi{ny{t, az együttélésre való képtelenséget, a kapcsolatok kiüresedését és a mindennapok frusztr{cióit figur{zz{k ki. Ezzel a férfi – női ellentét évsz{zados dualizmus{t is meghaladj{k, helyette a késő-modern kor negativit{sa, rezign{ciója kerül a karikíroz{s célt{bl{j{ra. 5. Z{ró megjegyzések: a konfliktusok és a norm{k dinamik{ja A nevetéskultúra, amely meghat{rozza a nevetés form{it és szab{lyait, kontextus-függő és időben v{ltozó. Ez a dinamika a karikatúr{kban is nyomon követhető. Kor{bban komikusnak, nevetségesnek ható helyzetek és figur{k elveszítik humorisztikus hat{sukat, mert a mai befogadó sz{m{ra m{r nem érvényes a korabeli befogadók normaszemlélete és értékvil{ga. M{r nem észleljük elegendőnek a normaszegéseket, nem tudunk nevetni rajtuk, túl gyenge vagy teljesen hi{nyzik a +V elem (Veatch szavaival: –V, +N  nincs nevetés). M{srészt idővel a mindenféle szatirikus él nélkül, komoly sz{ndékkal keletkezett {br{zol{sok v{lnak komikuss{, nevetségessé, mert a bennük kifejezésre jutó ide{lok sz{munkra meghaladottakk{ v{ltak, túlerőltetésük, p{toszuk pedig ellentmond{st gerjeszt és nevetésre fakaszt. A kor{bbi –V, +N viszony komolys{ga +V, +N egyensúly{v{ v{lik, s az eredmény: nevetés. Ide tartoznak péld{ul bizonyos csal{di és orsz{g-idillek, vagy az ötvenes évek sz{mos rekl{mja. Ami pedig a nemi szerepeket tematiz{ló karikatúr{kat illeti, a komikusnak tekintett helyzetek megítélésében, a csattanótípusok és {br{zol{s-technik{k v{ltoz{s{ban nagy szerepet j{tszott a karikíroz{s intézményes, személyi környezetének megv{ltoz{sa, a feminista karikatúristanők vagy az önkritikus férfiak megjelenése. Az új, gyakran csoporton/szubkultúr{n belüli szemléletmód

350

kihat a témav{laszt{sra (Mit tekintek humorosnak?) és az {br{zol{si technik{kra (Kit/milyen eszközökkel teszek nevetés t{rgy{v{?). A kor{bban egyoldalú, elutasító és ellenséges fölénynevetést egyre ink{bb felv{ltotta egy érzékenyebb, (ön)ironikusabb, de tov{bbra is (ön)kritikus nevetés. Egyes nemi identit{sok („a feminista”, „a homoszexu{lis”) erősen sztereotipiz{lt jellemkomikuma helyett elterjedt egy differenci{ltabb helyzetkomikum, b{r az egyes embertípusokat exemplifik{ló figur{k tov{bbra is felismerhetőek (elkényeztetett fiú, impotens nagyzoló, esetlen transzvesztita). A karikírozott konfliktusok tükrében megfigyelhető a mögöttes norma- és értékv{ltoz{s is, s ez alól a nemi szerepek konfliktusaira alapozott karikatúr{k sem kivételek. Jean Paul, a német romantika egyik vezető teoretikusa szerint „a humor a végességtől való szenvedés esztétikai legyőzése” (HWdP: 1234). A kort{rs karikatúrist{k humorisztikus stratégi{i, melyek az ellenagressziótól a finom megfeddésig, a groteszk ellenvil{goktól a mindennapokhoz fűzött megjegyzésekig ívelnek, megmutatj{k, hogyan valósul meg ez az elv ebben a mai, vizu{lis nevetéskultúr{ban. Szakirodalom Arnold, Karl (1974): Drunter, drüben, mittenmang. Karikaturen aus dem Simplicissimus. Hanser Verlag. Attardo, Salvatore (1994). Linguistic Theories of Humor. Mouton de Gruyter. Berlin. Bausinger, Hermann (1992): Lachkultur. In Thomas Vogel (Hg.): Vom Lachen: einem Phänomen auf der Spur. Attempto Verlag. Tübingen. 9-23. Butschkow, Peter (1990): Matscho!! Fischer TB-Verlag. Frankfurt a. M. Connell, Robert W. (1999). Der gemachte Mann. Zur Konstruktion und Krise von Männlichkeiten. Leske + Budrich.Opladen Fietz, Lothar (1996). „Möglichkeiten und Grenzen einer Semiotik des Lachens“ In: Fietz, Lothar, Joerg O. Fichte & Hans-Werner Ludwig (Hg.). Semiotik, Rhetorik und Soziologie des Lachens. Vergleichende Studien zum Funktionswandel vom Mittelalter zur Gegenwart. Niemeyer. Tübingen. 8-20. Forg{cs, Erzsébet & Ágnes Göndöcs (1997): Sprachspiele in der Werbung. Studia Germanica Universitatis Vesprimiensis 1, 49-70. Hirschfeld, Magnus und Andreas Gaspar (Hg.) (1930). Sittengeschichte des Ersten Weltkrieges. 2 Bde. Leipzig und Wien: Schneider. 2. neu bearbeitete Auflage Hanau: Schustek 1965. HWdP = Historisches Wörterbuch der Philosophie Bd. 3. (1974). Hg. von Joachim Ritter u. Karlfried Gründer. Wiss. Buchgesellschaft. Darmstadt. Hömberg, Barbara (1992): Damit wird Mann leben müssen. Fischer TB-Verlag. Frankfurt a. M. Lammel, Gisold (1995). Deutsche Karikaturen. Vom Mittelalter bis heute. Metzler. Stuttgart.

351

Lendvai Endre (1996). Közelkép a verb{lis humorról. Orosz – angol – magyar. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Marcks, Marie (1992): Prost, die Herren. Schwarzbuch zum Lauf der Welt. Kunstmann. München. Nagy Ferenc (1968). A nyelvi humor főbb típusai. Magyar Nyelvőr 92: 10-22 Rauschenbach, Erich (1992): Ich bin schon wider Erster! Eine karikaturistische „Lebenshilfe” für Erotomanen und –innen. Lappan. Oldenburg. Rauschenbach, Erich (1998): Männer sind wie Gänseblümchen. Eichborn. Frankfurt a.M. Riszovannij, Mihaly und Dagmar Schmauks (1999). Geschlechtswechsel in der Karikatur. Zeitschrift für Semiotik 21 (3-4): 387-406. Riszovannij, Mihaly (2003). Karikatur als multikodales Zeichensystem. S – European Journal of Semiotic Studies 15 (2-4): 321-335. Röhrich, Lutz (1977). Der Witz. Metzler. Stuttgart. Schröder, Hartmut (2002): „Thematische Einleitung ’Ritualisierte Tabuverletzungen, Lachkultur und das Karnevaleske’”. In: H. Schröder und M. Rothe (Hgs.): Ritualisierte Tabuverletzungen, Lachkultur und das Karnevaleske. Frankfurt am Main et al. S. 11-16. Steakley, James D. (1989). “Iconography of a Scandal: Political Cartoons and the Eulenburg Affair in Wilhelminian Germany” In: Martin B. Duberman, Martha Vicinus und George Chauncey (eds.), Hidden from History. Reciaiming the Gay and Lesbian Past. New American Library. New York. 233-264. Veatch, Thomas C. (1998). “A theory of humor”. Humor 11 (2): 161-215.

352