ÜZEMFENNTARTÁSI TEVÉKENYSÉGEK 1.08 3.05
Korrózió okozta károsodások vizsgálata Károsodások csökkentése katódos védelemmel Tárgyszavak: korrózió; katódos védelem; károsodások; korróziós vizsgálatok.
Egy EPRI-felmérés szerint 1998-ban a gőzkazánok korróziója 5,37 Mrd USD veszteséget okozott. Egyúttal megállapították, hogy ennek az összegnek 22%-a elkerülhető lett volna. A korrózió továbbra is problémát okoz az erőműveknek, sok millió dollárt kell fordítani a legkülönbözőbb korrózióvédelmi intézkedésekre. Egyik bevált korrózióvédelmi eljárás a katódos védelem. Bár erőművekben számos helyen alkalmazzák, azonban még mindig vannak kihasználatlan lehetőségei. Alkalmazásával jelentős mértékben csökkenthető a korrózió okozta anyagi veszteség.
Mi a korrózió? Definíció szerint a korrózió a fém és a környezete közötti kémiai reakció következtében bekövetkező elhasználódás és roncsolódás. A magas hőmérsékletű korrózió néhány típusától eltekintve a korrózió lényegében elektrokémiai oxidációs/redukciós reakció. A korróziót a fém és a körülvevő elektrolit potenciálkülönbsége okozza. Ennek a potenciálkülönbségnek a hatására az anódtól a katód felé áram folyik. Katódos védelem A korrózió csökkentésének egyik lehetősége a katódos védelem. A jellegzetes korróziós „cellában” a villamos potenciálkülönbség hatására a fémen egyaránt kialakul az anódos (fémveszteséget elszenvedő) és a katódos (fémveszteségmentes) terület. Megfelelő idő alatt, akár kis potenciálkülönbség következtében, jelentős fémveszteség jöhet létre. A katódos védelem lényege, hogy a védelmet igénylő, enyhén anódos jellegű szerkezetet szándékosan egy nála elektropozitívabb elemmel, az anóddal helyettesítik. A galvánrendszerben az anód és a katód közötti potenciálkülönbség következtében áram jön létre. A feszültség alá helyezett rendszerben egyenfeszültségű áramforrást használnak fel. Mindaddig, míg elegendő védőáram folyik, a feszültség alá helyezett rendszer nem korrodálódik.
Galvánrendszerek A legegyszerűbb változat a galvánanódos rendszer. A galvánrendszerben a potenciálkülönbség kizárólag az anódnak a védelmet igénylő szerkezethez viszonyított eltérő villamos tulajdonsága által alakul ki. Bár az ilyen típusú rendszer a teljes felület számára védelmet nyújt, fontos, hogy megfelelő anódanyagot válasszanak. Szokványos galvánanódanyagok a magnézium, a horgany, az alumínium. A csőrendszerek védelmére használt anódok szabványos méretűek. A csomag tartalma a tömör magnéziumötvözetű rúd, ehhez csatlakozik a csomagból kinyúló fémes vezeték. A csomagot bentonit és gipsz keveréke tölti ki. A bentonit és a gipsz szerepe, hogy nedvességet magába szívó közegként egyenletes kis ellenállást biztosítsanak az anód környezetében. Betöltés előtt a csomagot alaposan benedvesítik és a vezetéket vagy hozzáhegesztik, vagy mechanikusan a védendő szerkezethez csatlakoztatják. Általában, megfelelő helyeken, a szerkezethez több galvánanódot kötnek. Bár a galvánrendszer olcsó, konstrukciós problémákat is okozhat. A természetes feszültségkülönbség viszonylag kicsi és kötött érték. A működési feltételek vagy a környezet változásakor a galvánrendszer nem teszi lehetővé az áramerősség növelését. A földbe temetett magnéziumanód esetében az anód és a szénacél közötti névleges villamos potenciál –0,85 V. Az áramerősséget az Ohm-törvény szabja meg. Tehát függ a rendszer áramköri ellenállásától. A tervezésnél meg kell határozni az anódok távolságát, mennyiségét és helyzetét. Az anódfogyás sebességét ki lehet számítani és élettartamát megfelelő pontossággal meg lehet határozni.
Áramforrásra kötött rendszerek Az áramforrásra kötött rendszerek a galvánrendszerekkel szemben nem az anód és a katódos védelmet igénylő szerkezet közötti potenciálkülönbséget használják ki, hanem egyenáramú áramforrást használnak. Ez hozza létre a potenciálkülönbséget és lehetővé teszi, hogy az anódtól az elektroliton keresztül áram haladjon a védendő felülethez. Tekintettel a felhasznált egyenirányítóra, az optimális védelem érdekében az áram szabályozható. A szerkezet vagy az üzemi feltételek, vagy a környezet változásainak megfelelően állítható be. Az ilyen típusú rendszer alkalmazásakor jelentős mértékben csökkenthető a szükséges anódok száma. Egyetlen anód is képes nagy áramerősséget biztosítani nagy távolságra. Az anód anyagát nem a védendő szerkezet által megadott potenciálkülönbség, hanem annak alapján választják meg, hogy milyen gyorsan használódik el. Az áramforrásokra kötött rendszerek esetében a legkülönbözőbb anódanyagok használhatók fel, többek között grafit, szilíciummal erősen ötvö
zött acél, platinaötvözetek és vegyes fémoxidok. Az utóbbi két anyag fogyási sebessége rendkívül kicsi, ezért bevonat formájában alkalmazzák titán-, vagy nióbiumhordozóra, és ezzel az aktív elem számára semleges, azonban vezető tulajdonságú alapot szolgáltatnak. Fogyási sebességük néhány mg/A év. Ennek megfelelően hosszú az élettartamuk. A rendszer áramerősségét az egyenirányító szabályozó áramkörébe iktatott referenciacellával lehet irányítani. Erre olyankor van szükség, amikor a körülmények megváltoznak, vagy amikor a túl nagy áramerősséget korlátozni kell, nehogy a rendszer tönkremenjen. Ezeknek a rendszereknek a tervezésekor figyelembe kell venni a szabályozási pontokat, az ellenőrző állomásokat, a műszerezést és különböző üzemeltetési, valamint karbantartási eszközöket.
Erőművi alkalmazás Föld alatti csőrendszerek Az erőműben több helyen is felhasználható a katódos védelem: – föld alatti csővezetékek, – vízparti szerkezetek, – hűtővízkezelő berendezések, – felszíni tartályok védelmére. Az állami előírások már régóta megkövetelik, hogy föld alatti szénhidrogén-szállító csővezetékeken katódos védelmet kell használni. Az erőművekben több föld alatti csővezetékrendszer van tüzelőolaj, földgáz, tűzoltási víz, hűtővíz, kondenzvíz és csapadékvíz számára, amelyek mind védelmet igényelnek. Bár a föld alatti acélcsőrendszerek általában bevonatosak, a bevonat sérülése koncentrált galvánkorróziót idézhet elő. A föld alatti csővezetékrendszerek méretüktől és elrendezésüktől, valamint a talaj tulajdonságaitól függően vagy galván, vagy áramforrásra kötött védelmi rendszerekkel láthatók el. A katódos védelem tervezésekor azonban egyéb föld alatti csőrendszereket és struktúrákat is figyelembe kell venni, mint például vezetékeket, földelőrendszereket, villamos kábeleket és az alapozások acélbetéteit. Galvánrendszerek esetében alapvető követelmény, hogy a vezetékeket villamosan el kell szigetelni az erőmű földelő hálózatától. Ellenkező esetben az anód mindent, ami a hálózathoz csatlakozik, védeni próbálna és így képtelen lenne elegendő villamos áramot termelni. Legtöbb erőművi alkalmazás esetében a föld alatti szerkezetek és csővezetékek nagy koncentrációja, valamint a kiterjedt földelő rendszer kizárja a galvánrendszer alkalmazásának lehetőségét. Egyszerűen túl nehéznek bizonyulna a csővezetékrendszer megfelelő elszigetelését biztosítani. Ilyen esetekben áramforrásra kötött rendszert kell alkalmazni.
Vízparti létesítmények Sok erőműnek vízparti létesítményei is vannak, például dokkok, acél rakparti szerkezetek beömlési szűrőrácsokkal. Akár szénacélból, akár vasbetonból készültek, ezek a létesítmények rendkívül korrodáló hatású környezetben vannak, különösen tengervíz vagy sós talajvíz esetében. Még a folyóvíz is korrodálhat. Azonban a katódos védelem, elsősorban az áramforrásra kötött változat, rendkívül hatékony védelmet biztosít. Gyakran figyelmen kívül hagyják a betonacél korrózióját. Bár a felhasznált cement lúgos jellege védi az acélt, azonban ez nem minden esetben érvényesül. A betonacél korrózióját kiválthatja a tengervízből, vagy -permetből származó ionok abszorpciója, az ipari atmoszféra (lúgos, savas és más károsító hatású alkotói), a jégmentesítő sók és a visszacirkuláltatott vízbe jutó kloridok besűrűsödése. Amikor a betonban lévő acél korrodál, vas(III)-oxid részecskék képződnek. Egy idő után a rozsdarészecskék térfogata lényegesen nagyobb lesz, mint az acélé és esetleg a betonon belül megduzzad. Ennek következtében a beton megrepedezik, rétegesen leválik, végül pedig elválik az acéltól. A katódos védelem azonban megelőzheti az acél korrózióját és a beton idő előtti meghibásodását. Hűtővízrendszerek Felületi kondenzátorokat, köpenyes és csöves hőcserélőket, szelepeket, szűrőket, rácsokat és szivattyúkat meg lehet védeni a katódos módszerrel. Az erőművekben a kondenzátor fő felülete gyakran szénacél hűtővályúkkal van ellátva, amelyekre epoxi- vagy gumibevonatot visznek fel. Amennyiben azonban nem alkalmaznak katódos védelmet, a bevonat bármilyen meghibásodása következtében sokkal gyorsabban megy végbe a korrózió, mint a bevonatmentes állapotban. A bevonat azonban lényegesen csökkenti a katódos védelem által igényelt áramerősséget. Miután galvánrendszerben a berendezést a fogyó anód ellenőrzése és pótlása miatt le kell állítani, ezért a nagyméretű kondenzátorok védelmére a legjobb megoldás az áramforrásra kötött rendszer. Ilyenkor nincs szükség gyakori anódcserére. Különös gondot kell fordítani a titáncsöves szerkezeteket felhasználó kondenzátorok katódos védelmének kialakításakor. Túl nagy áramerősség hatására ezek az anyagok hidrogénes ridegedésre hajlamosak. Egy referenciacellát kell az egyenirányító áramkörébe kapcsolni, hogy ezzel korlátozzák a titánszerkezetek hidrogénes ridegedését kiváltó áramerősségi szintet. Ez szükség esetén az áramerősség automatikus szabályozását is lehetővé teszi.
Tárolótartályok Az üzemanyag tárolására szolgáló szénacél tartályok feneke hajlamos a korrózióra. Ma már egyre inkább általánossá válik az új üzemanyagtartályok katódos védelme. A régebbi tartályok katódos védelmét is meg lehet oldani. A leggazdaságosabb rendszer megválasztását meghatározza a tartály mérete, formája és az alatta lévő felület fizikai sajátossága.
Üzemeltetés és karbantartás A katódos védelmi rendszerek csak akkor előzik meg a korróziót, ha működésük megfelelő. Tervezésükhöz szükséges tehát megfelelő ellenőrző rendszer és a referenciacella, ami módot nyújt az erőművi kezelőszemélyzet számára annak megállapítására, hogy a rendszer valóban úgy működik, ahogy azt elvárják. Galvánrendszerek esetében az ellenőrzés célja annak igazolása, hogy a védett szerkezet megfelelően polarizált-e. A potenciál és a be-, valamint kikapcsolási feszültségugrások ellenőrzése alapján határozható meg, hogy érvényesül-e a megfelelő védőáram. Az áramforrásra kötött rendszerek hasonló teljesítőképesség-ellenőrzést igényelnek. Rendszeresen kell ellenőrizni az egyenirányító áramforrását és a kimenő áramot. A referenciacella feszültségét is vizsgálni kell. A kapott értéket össze kell hasonlítani az alapértékkel.
Gazdaságossági megfontolások Katódos védelmi rendszer létesítését megelőzőleg gazdaságossági értékelésre van szükség. Fel kell mérni a katódos védelem létesítési és karbantartási költségeit, majd ezt össze kell hasonlítani azzal a költséggel, amit a korrózió miatt bekövetkező berendezésmeghibásodás okoz az erőműben. A katódos védelemmel kapcsolatos költségek viszonylag szerények és könnyen meghatározhatók, azonban az erőművi berendezés korróziója által okozott meghibásodást nehezebben lehet számszerűleg meghatározni. A korrózió által meghibásodott berendezés javítási költségein kívül a kiesés következményeit is figyelembe kell venni. Föld alatti csővezeték és felszíni tárolótartály meghibásodása környezetkárosítási költségekkel, a kondenzátor meghibásodása energiatermelés-kieséssel, a tűzoltóvíz-csővezeték meghibásodása biztonsági problémákkal jár együtt. A korrózióvédelem továbbra is megoldandó feladat marad az erőművekben. A villamosenergia-termelő vállalatok azonban katódos védelem létesítésével sok ezer dollárt takaríthatnak meg az állásidő és a javítási költségek csökkentésével.
Korrózió a cellulóz- és papíriparban Az ipari berendezések korróziója súlyosan károsíthatja a termelési folyamatot, leállásra kényszerítheti a nagyberendezéseket, de még kezdeti formájában is csökkenti a termelési folyamat hatékonyságát. Minden vegyipari folyamatban, ahol nagy teljesítményű berendezések működését kell zavartalanul irányítani, a korrózió elhárítása alapvető követelmény. Gyakran felvetődik a kérdés, van-e szükség további kutatásra, van-e esélyünk arra, hogy újabb információhoz juthatunk ezen a már régóta vizsgált területen? Valamennyi feldolgozóiparhoz hasonlóan a cellulóz- és papíripar számára is alapkövetelmény a termelőberendezések hatékonyságának és megbízhatóságának növelése. Éppen ezért igen fontos a korróziós meghibásodások által gyakran előidézett váratlan üzemzavarok elkerülése. Alapvető kérdés: hogyan lehet elkerülni a felesleges pénzügyi veszteségeket? A korróziós meghibásodások zöme olyan környezeti feltételekre vezethető vissza, amelyek nem tekinthetők normális üzemi feltételeknek, tehát a szokványos körülmények között végrehajtott kísérletek alapján nem lehet előfordulásukra következtetni. A korróziós problémák kezelésének szokványos módszerét diagnosztikai eljárásnak nevezik, amelynek során a korrózió miatt bekövetkező meghibásodás okait elemzik. A diagnózist követőleg foganatosítják a megfelelő intézkedést. A meghibásodás azonban már megtörtént és rendkívüli kiadásokat okozott. A megbízható üzemeltetés és a költségek szempontjából kedvezőbb feltételeket lehet biztosítani prognosztikai módszerrel. A hiba bekövetkezése előtt kell a megfelelő elhárító tevékenységet elvégezni. Ennek viszont előfeltétele a meghibásodás kockázatának felismerése. Egyik lehetőség a környezet állapotának folyamatos ellenőrzése. Ezt úgy kell érteni, hogy a rendszer riaszt, amikor a környezet a vizsgált anyag szempontjából agresszívvé válik. Ebben az esetben mennyiségileg kell meghatározni, mekkora az anyag ellenállása, tekintetbe véve valamennyi érvényesülő környezeti és szerkezeti tényező kombinációját. Az anyag viselkedésének másik, folyamatos ellenőrzési lehetősége, ha megfelelő detektorokkal érzékelik a károsító hatás megjelenését, még mielőtt a szerkezeti elemet bármiféle károsodás érné. Minden esetben természetesen olyan detektorokra van szükség, amelyek erre a korróziós mechanizmusra érzékenyek. Szerkezeti anyagok Egyre általánosabb a cellulóz- és papíriparban a rozsdaálló acél felhasználása. Azonban talán meglepő, hogy még nem ismerik tökéletesen a különböző rozsdaálló acél minőségek korrózióállóságának határait. Gyakorlatilag még nem állnak rendelkezésre azok a modellek és mennyiségileg sem is
merjük az összefüggést egy adott rozsdaálló acélfajta viselkedését jellemző tények és a vonatkozó környezeti hatások között. Általában összehasonlító vizsgálatokat végeznek különböző minőségű rozsdaálló acélokon, hogy megállapíthassák, hogy adott környezeti változót bizonyos szűk határok között változtatva, hogyan fognak viselkedni. Az 1. ábra már némileg általánosabb összefüggést próbál kifejezni. Erősen oxidáló hatású klór-dioxidban határozták meg azt a kritikus klórkoncentrációt, amelyik a szulfáttartalom és a hőmérséklet függvényében képes egy bizonyos rozsdaálló acélminőség esetében pontkorróziót előidézni.
1. ábra A szulfátkoncentráció és a hőmérséklet hatása arra a kritikus kloridkoncentrációra, ami az UNS S31726 típusú rozsdaálló acél (4,5% Mo) pontkorrózióját váltja ki erősen oxidáló hatású klór-dioxid közegben A gyakorlatban előforduló környezeti hatások feltételei között nem ismerik a változók hatástartományát. Előre nem látott, illetőleg ideiglenes változások, gyakran teljesen váratlan következményekkel járhatnak. A káros alkotók koncentrációjának növekedését idézhetik elő a technológiai víz fogyasztás csökkenése vagy a párolgás. A környezeti körülmények között fellépő korrózió közvetlen kimutatására szolgáló valamennyi detektort eredetileg a szénacél egyenletes korróziójának érzékelésére tervezték, ill. méretezték. Rozsdaálló acél esetében viszont lé
nyegesen kisebb egyenletes korróziósebességet engednek meg, mint a szénacélnál. Még kifejlesztésre várnak azok a detektorok, amelyek valós üzemi feltételek között képesek a környezet hatására fellépő egészen lassú, egyenletes korróziót kimutatni. Gyakorlatilag nem ismertek olyan detektorok, amelyek képesek volnának érzékelni a helyi korrózió különböző változatait. A rozsdaálló acél esetében a korróziós jelenségek – pontkorrózió, korróziós repedés és feszültségkorróziós repedés – sokkal gyakoribbak, mint az egyenletes korrózió. A fő probléma tehát, hogy hogyan kell megtervezni és kivitelezni azokat a megbízható és tartós érzékelőket, amelyek különböző korróziós mechanizmusokra érzékenyek. Ha ezt a problémát megoldották, el kell dönteni, hogyan és mit kell mérni, majd hogyan kell értelmezni a jeleket. Laboratóriumi vagy terepen végzett kísérletek? Gyakran a terepen végzett kísérleteket vagy próbákat tekintik az anyagok használati körülményei közötti korrózióállóságuk meghatározására szolgáló, kizárólagosan érvényes módszernek. Ez azonban talán olyan esetekben érvényes, amikor véglegesen kell ellenőrizni valamilyen anyag gyakorlati használhatóságát. Kutatási szempontból viszont ilyenkor gyakran jelentős korlátozó hatásokra kell számítani. A terepen, a gyakorlati körülményeknek megfelelő viszonyok között végzett vizsgálatoknak a reális igénybevétel feltételei között kell megtörténnie. Gyakran előfordul azonban, hogy a kísérletek alatt és az egyes kísérletek között a környezet állapota megváltozik. Ennek következtében az eredmények reprodukálása nehézségekbe ütközik. Normális viszonyok esetében sok fontos változó befolyásolására nincs lehetőség. Még a megbízható mérés végrehajtása is nehézségekbe ütközik. Ily módon az eredmények csupán a szóban forgó üzemre érvényesek és azokra is, csupán egy meghatározott időszak alatt. Ha a kísérleteket termelési körülmények között végzik, normálistól eltérő feltételek csak véletlenül fordulhatnak elő és akkor is, csupán rövid ideig tartanak és lehetetlen azokat befolyásolni. A folyamatban lévő technológia közben új működési körülményeket gyakorlatilag nem lehet vizsgálni. Meglévő technológia esetében, normális körülmények között, a kísérletekhez felhasznált anyag korróziós károsodására csak akkor kell számítani, ha az gyengébb minőségű, mint amit a berendezés előállítására használtak fel. Kérdéses, hogy az anyag technológiai rendellenességekkel szembeni ellenállását sikerül-e meghatározni. Ez annyit jelent, hogy a terepen végzett kísérleteket nem annyira valódi kutatásnak, hanem inkább minőségellenőrző jellegű műveletnek kell tartani. A megfelelően tervezett laboratóriumi kísérletek között a változók érdekeit megbízhatóan lehet ellenőrizni és mérni. Így tehát meg lehet határozni a különböző változók és kombinációik közötti összefüggéseket. A környezeti tényezőknek a gyakorlatban előforduló értékeket lehet adni. A rendkívüli, még
a legkedvezőtlenebb körülményeknek megfelelő viszonyok is létrehozhatók. Még olyan állapotok megteremtésére is lehetőség van, amelyekre a gyakorlatban nem kerülhet sor. Így például a külső villamos terekre érzékeny elektrokémiai vizsgálatok is elvégezhetők. Az eredmények rövid idő alatt megszerezhetők. A mérések pontossága és reprodukálhatósága általában lényegesen kedvezőbb, mint terepen végzett kísérletek esetében. A laboratóriumban a kísérleteket egyedileg lehet megtervezni és módosítani. Így például vizsgálni lehet egy pontkorróziós mélyedés vagy ismert geometriájú repedés viselkedését. Szimulációs vizsgálat céljából a korróziós mélyedés belsejében kialakuló viszonyokat is létre lehet hozni. Sok esetben mód van arra, hogy részfolyamatot elkülönítve vizsgáljanak. Megfelelő tapasztalat birtokában mód van arra, hogy laboratóriumi körülmények között bármilyen gyakorlati környezeti viszony valamennyi jellemzőjét megválasszák. Környezeti változók hatása a korróziós viselkedésre A technológiai körülmények változásai által előidézett, potenciálisan káros hatások megbízható előrejelzése érdekében ismerni kell a korróziós viselkedés és a környezeti változók közötti összefüggéseket. Egyaránt szükség van a kísérleti viszonyok rendszeres meghatározására és a megszerzett ismeretek szintézisére. Ezek alapján kialakíthatók a használható modellek. A 2. ábrán az 1. ábrára vonatkozó modell alapján foglalták össze a kísérleti eredményeket. Bár a grafikus jellemzés mindössze két vagy három dimenzióra korlátozódik, a kísérletekben és a modellekben minden lényeges változónak szerepelnie kell. Miután a lényegi változók és változási tartományaik a technológiától függően módosulnak, különböző kísérleti rendszerekre és modellekre van szükség. Így például a papírgyártásra jellemző helyi korróziót mindenekelőtt a klorid-, a szulfát- és a tioszulfátkoncentráció, a hőmérséklet és a környezet oxidáló hatása fogja befolyásolni. Ebben az esetben azonban a mikrobiológiai hatás is jelentős lehet. Fehérítési folyamat szempontjából viszont az oxidáló hatás mértéke a fontosabb, ugyanakkor az olyan változók szerepe, mint amilyenek a tioszulfátkoncentráció vagy a mikrobiológiai hatás, egyáltalán nem játszanak szerepet. A főzők, a bepárlók vagy a hulladékhő-hasznosító kazánok korróziója szempontjából viszont a legfontosabb változók természetesen mások lesznek, mint a papírgépek vagy a fehérítőüzem esetében, és egymástól is különbözni fognak. A különböző korróziós jelenségek és környezeti viszonyok hatásának vizsgálatára és a lényegi jellemzők hatásának reprodukálására különböző laboratóriumi készülékeket fejlesztettek ki.
1200 szulfát, mg/l 3200
1000
pontkorrózió
klorid, mg/l
800 1600
600
680
400
200
30
nincsenek pontkorróziós mélyedések 0 40
50
60
70
80
90
hőmérséklet, °C
2. ábra Az UNS S31726 típusú rozsdaálló acél (4,5% Mo) erősen oxidáló hatású, nedves klór-dioxid közegben végzett vizsgálata eredményeinek összefoglalása A korrózióérzékelők rendkívül hasznos szolgálatot tehetnek olyan esetekben, mint például a fehérítő berendezések rozsdaálló acél anyagának helyi korróziója, az erősen oxidáló fehérítési műveletet kísérő egyenletes korrózió, papírgépek helyi korróziója, a hulladékhő-hasznosító kazánok, a főzők, bepárlók korróziója. A detektorok fejlesztése elengedhetetlen a korróziós károsító hatások folyamatos ellenőrzésére és a korróziót befolyásoló tényezők kimutatására. (Dr. Barna Györgyné) Huck, T.: Cathodic protection cuts corrosion costs. = Power Engineering, 106. k. 6. sz. 2002. p. 50., 52., 54. Hakkarainen, T.: Corrosion in the pulp and paper industry. = Paperi ja Puu – Paper and Timber, 83. k. 4. sz. 2001. máj. 23. p. 288–290.
