Kormány Margit
A vasút szerepe településünk történetében
Penyige, 2010
1
TARTALOMJEGYZÉK
Bevezetı
3.
I. Penyige földrajzi, történeti helyzetének rövid áttekintése
4.
II. Penyige vasútjának építése
5.
III. Penyige, a vasutas falu
8.
IV. Vasutas dinasztiák alakulása Penyigén
11.
V.
12.
Vasutasok a dolgozók esti iskolájában
VI. A penyigei vasutasság részvétele a társadalmi életben
13.
VII. A vasút és az 1970-es árvíz
14.
VIII. Visszaemlékezések
16.
IX. Százéves vasutunk
23.
X.
24.
Újabb változások
XI. „Vasútsirató”
27.
XII. Mellékletek
29.
Szójegyzék
30.
Források
32.
Köszönetet mondok segítıimnek, adatközlıimnek
33.
2
Bevezetı „... s mi föntrıl pusztítandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter elıtte áll s üzen, piros zászló kezében, körülötte sok gyerek,...” Radnóti Miklós: Nem tudhatom címő szép versének idilli sorai jutottak eszembe, amikor levéltári dolgozatom vasút-témája mellett döntöttem. Több, mint félszázada jöttem Penyigére, azóta figyelem és érzékelem, mit jelent „a vasút szerepe településünk történetében”. Már az elején summázhatom, mindent, a mindennapi kenyeret, a biztos jövıt, s nem csak Penyigének, hanem a Tiszahát, az Erdıhát népeinek is, hazánknak. Amikor elıször léptem le a vonatról a penyigei állomáson, Bőcs János bácsi tényleg ott állt az indóház elıtt állig begombolt zubbonyban, tányérsapkában, kezében a piros zászlóval. Fogadta a vonatot, az utasokat. Ha különvonat, vagy tehervonat haladt át, ezzel a zászlóval biztosította a sorompó nélküli vasúti átjárót. Fontos és „nagy” élet zajlott azon az egy sínpáron, mely hol messzebbre, hol rövidebbre nyúlt, no meg a hozzá tartozó rakodóvágányon. Penyige mindig is büszke volt a vasútjára. A vasút léte kategóriát jelentett a pedagógus bérezésében is. Penyige „A” kategóriás munkahely volt, mert volt vasútja. Hát még az 50%-os vasúti utazási kedvezmény, az arcképes igazolvány! Az volt csak a nagyszerő dolog. A magyar vasutasság, az egyszerő penyigei emberbıl lett vasutas fegyelmezett helytállásával, a nehéz idıkben való összefogással, tudása, embersége javát adva szolgálta hazáját, a társadalmat, az utazó, szállító ember érdekeit. Ezért tisztelet, megbecsülés illette. A MÁV megbecsülte alkalmazottait mind a fizetésben, késıbb a nyugdíjban, s a juttatásokban. A vasút értékeit,
érdemeit
nem
lehet
eltörpíteni,
évszázados vívmány, kapocs és kötelék egy országon belül és a világ felé. Költınk sem véletlenül kívánta és parancsolta a „száz vasutat, ezeret!” a Pest és Vác között 1846-ban megindult vasútvonalat köszöntı versében. Dolgozatomban szeretném bemutatni szárnyvonalunk keletkezését, életét, s, hogy mit jelentett Penyigének és környezetének az éleiben, hogyan teremtette meg a vasutasságot Szatmárban, hogyan állta meg helyét a vasutas a napi küzdelmekben a vasúton és a magánéletben. Az élet: folyamat, egy dolgozat nem nyújthat teljességet, marad győjteni-, kutatnivaló az utánunk jövıknek is.
3
I. Penyige földrajzi, történeti helyzetének rövid áttekintése Penyige kisközség hazánk, Magyarország északkeleti csücskében, Szabolcs-SzatmárBereg megye szatmári térfelén, a Szatmári-síkság középsı részén, a Tisza-Szamos-Túr ölelésében, Fehérgyarmat vonzáskörzetében, a varázslatos, szomorú-vidám Szenke vize partján helyezkedik el. Penyige a szatmári Tiszahát és az Erdıhát kapuja. Útjain eljutunk Móricz Zsigmond szülıföldjére, Kölcsey Ferenc nyughelyére, Rákóczi és a kurucok csatájának színhelyére, s tiszta idıben idelátszik a beregszászi hegy. A terület tökéletes síkság, melyet a folyók ismétlıdı áradásai töltögettek. Tengerszint feletti magassága 114 méter. A Szatmári-síkság a mérsékelten hővös és mérsékelten száraz éghajlati körzetbe tartozik. Évi középhımérséklete 10 °C. Szeles vidék, jellemzı szél az északi, északkeleti. A táj az Alföld legcsapadékosabb területe, Penyige térségében évi 650 mm csapadék esik. A Szatmári-síkság a Tisza vízgyőjtıjéhez tartozik. A kistáj folyói a Szamos, a Kraszna, az Öreg-Túr, Kis-Túr, Új-Túr, a Gıgı-Szenke, a Tapolnok közvetlenül vagy közvetve a Tiszába folynak. Penyige fıfolyása a Gıgı-Szenke, melynek eredıje Románia felıl érkezik hazánkba és a Szihágy-rétnél ömlik az Öreg-Túrba. A Szenke mederszélessége és mélysége változó, a Szamos által elhagyott egykori medrekben folyik. Vízmennyisége zsilippel szabályozható. Penyige csatornái: a Pünkösd-csatorna, a Csomota-csatorna, az Erethegyicsatorna és a Szihágy-csatorna. Penyige területén túlnyomórészt réti vagy öntés-réti talaj vékony humuszréteggel található. Az agyag alkotórészek túlsúlya eredményezi, hogy száraz és nedves
idıszakban
egyaránt
nehezen
mővelhetı.
Ennek
megfelelı
növényfajták
termeszthetık, jellemzı az ıszi búza, a kukorica, a napraforgó, egyéb kalászosok, pillangósok. Századokra visszatekintve végeláthatatlan erdıségek borították e tájat ártéri erdıkkel, kocsányos tölgyekkel, kırisekkel. A 19. századi vasútépítések és a nagyarányú fafelhasználás az erdık kiirtásához vezettek, s ma már csak néhány folt és egyed mesél arról, hogy valaha gyönyörő erdıségek borították e tájat. De ıshonos réti és aljnövényzete ma is gazdag, színes képet mutat. Penyigén külön egységet alkot a Szenke növényvilága. A földrajzi környezet módosulásával az állatfajok elterjedési területe is nagy változáson ment keresztül. Megszőnıben vannak az eredeti állatfajok életfeltételei. Holott a Kárpátok vidékérıl idetévedt nagyvadak is megtalálták itt egykor a helyüket. Penyige határában napjainkban ma már csak a vaddisznó, az ız, a nyúl, a róka, a fácán és a fogoly fordul elı. Az erdı, a rét madárvilága, a Szenke vízi élıvilága ma is jelentıs. Penyige ıstörténeti hagyományait keresve értékes adatokra lelünk. A község 1181-ben tőnik fel a cégényi monostor birtokainak határjárása során. De kimutatott, hogy ezen a területen már a honfoglalás elıtt is éltek avar, szláv, finn-ugor, besenyı és török törzsek 4
leszármazottai, akik beolvadtak a honfoglaló törzsekbe. A településnév ismeretlen eredető. A tudós kutatók elmélete szerint származhat szláv szóból, de szerb-horvátból is (Kniezsa István). Az elsı oklevél 1181-ben készült, amelyben Penyige, mint település szerepel, eszerint kialakult falunak látszik. De magáról a faluról 1337-tıl található írásos dokumentum. Településünk neve 1181-ben: Penige (Penyghe), 1332-ben: Penge, 1435-tıl már Penyige. A szamosparti nagy kiterjedéső birtokok része volt a XIII-XIV. században a Balog-Semjén nemzetségbeli Domahidy-család birtokaként. Szirmay Antal írja 1810-ben: „Penyige falu, földes Urai: Lövey Nemes Nemzetség, Kállay Leó, Jármy, Bessenyei és Toros Urak, határja szántó földekbıl szők, a Tisza és Túr vize árja járja, mikor ez el nem rontya, mindenféle vetemény magot terem, jó kaszálói vágynak, és a falu alatt szép erdeje közel Mándig tart, Kömörı és Gyarmath felıl sok cserjékbıl és gazokból áll, Szenke nevezető halászóvize, melyet a Tisza vize nevel, lakossal Magyarok, Reformáta vallásúak, kiknek kıbıl épült Templomuk és helyben prédikátoruk, plattza Gyarmath.” A XX. század elsı felében Penyige birtokterülete 3293 katasztrális hold, lélekszáma 866, 90%-ban református vallásúak. A lakóházak száma 144. A lakosság fı foglalkozása a földmővelés és állattenyésztés. Barátságosak és vendégszeretıek, szorgalmasak és rendszeretık. Életviteli hagyományszokásaikat követik, de külsıségekben megmutatkozó (viselet, építészet, stb.) szokásaik nincsenek. II. Penyige vasútjának építése Ha az ember egy település vasútjárói ír, elsı felmerülı kérdés: mikor épült, mikor indult, milyen körülmények között mőködött? A penyigei vasút 1898. augusztus 25-én indult meg, egy idıben épülve a SzatmárFehérgyarmat vonallal, annak részeként. De nézzük az elızményeket. Északkelet-Magyarország e térségében az 1870-es évek elejéig az állami érdekő vasutak megépültek, a fıbb irányok véglegessé váltak. Ezt követıen csak a helyi érdekelt vidék támogatása, áldozatvállalása, anyagi hozzájárulása eredményezhetett újabb, úgynevezett helyi érdekő vasútvonalat. A nagyobb városok között versengés indult a piacszerzés, a kereskedelem növelése céljából. Igyekeztek mielıbb vasúti kapcsolatot létesíteni a környezı településekkel. Szabolcs megye Nyíregyházától Mátészalkáig 1887. augusztus 20-i átadással építette meg elsı vonalát Szatmár megye területére. Erdély elcsatolása, a trianoni határmegállapítás következtében az 1898. augusztus 25-e óta üzemelı Szatmár-Fehérgyarmat hév forgalma
5
1920-ban megszőnt, ez a rész rendkívüli helyzetbe került, a pályát belepte a gaz. A 25 km-nyi vonal évekig használhatatlanul holtvágánnyá lett. Ez a körülmény Penyigét és a nagy területü Tiszahát, Erdıhát településeit is érzékenyen érintette. A vidék el volt szigetelve az ország belsejétıl. Fehérgyarmat vidékét be kellett kapcsolni a forgalomba. Fehérgyarmattól Mátészalka irányába a vasút továbbépítését már annakidején és azóta is többször tervezték, de legfıbb akadályát Matolcs térségében a Szamos áthidalásának tetemes költsége jelentette.. A létfontosságúvá vált híd és vasút megépítését végül is az állam magára vállalta. Elıbb Fehérgyarmattól Matolcs érintésével Gyırteleknél tervezték a becsatlakozást a meglévı vonalba. Az elágazástól Fehérgyarmatig 10,3 km hosszú vonalat kellett építeni. „Már javában folyt a Szatmár-Fehérgyarmat vasútvonal építése, miközben Luby Géza a vármegye közgyőlésén indítványozta egy állandó híd építését a Szamoson. Ez a felvetés tovább ösztönözte a helybeli vállalkozók kedvét. 1898 végén Kende Zsigmond istvándi, Nagy Béla lázári és Kölcsey Zoltán tunyogi földbirtokos ellentétes irányból, Mátészalkától Fehérgyarmatig és onnan Penyige érintésével Beregszászig kaptak elımunkálati engedélyt..” írja dolgozatában Szabó Menyhért. De ez a terv nem haladt a megvalósulás felé. „A zajtai vasútvégállomás kiépítésével a korábban zsákutcába szorított, sokat szenvedett s gazdaságilag a tönk szélére jutott vidék végre a boldogulás útjára léphetett” - írja Szabó Menyhért. „1925. december 30-án a Fehérgyarmat-Zajta vonalon végighaladva Zajtán felcsendült a Himnusz. Mintha megható szimbolikussággal sugallta volna azt a tényt, hogy szerzıje, Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén – ettıl a helytıl nem messze – alussza örök álmát, akihez Trianon óta ez a magyar vasútvonal van legközelebb.” (Idézi dolgozatában Szabó Menyhért a Szatmár és Bereg c. lapból). Fehérgyarmaton adták át a forgalomnak a kormány nevében 1926. január 1-én. Közremőködött
Kricsfalussy
Mihály
államtitkár.
Dr
Gaál
Endre
képviselı
pohárköszöntıjében hangsúlyozta a vasút jelentıségét. Üdvözlı távirat ment Budapestre Kende Zsigmondnak, aki a vasút létesítésében oroszlánrészt vállalt. A régebbi vonal magyar területen maradt része Mátészalkán keresztül újra bekapcsolódott a magyar vasúti hálózatba.
6
Újból jártak a vonatok a szatmári tájon Mátészalka-Zajta viszonylatban. Ez volt a MÁV-nak az elsı világháború utáni elsı, jelentısebb vasútépítkezése. Általa megindult a MátészalkaFehérgyarmat-Zajta vasútvonal forgalma Mátészalka-Kocsord elágazás között a SzatmárMátészalka hév közös használatával. Az 1930. májusi menetrend változtatásakor már 4 vonatpárt helyeztek forgalomba. Olyan szerelvénypár is közlekedett, amely Nyíregyházáról indult és Mátészalkán szétválva fele Zajtáig, fele Csengerig közlekedett. Visszaútban Mátészalkán egyesült és ment Nyíregyházára. Takarékosság miatt a téli menetrendben október 15-tıl a délutáni-esti vonatpárt beszüntették. 1930-ban a pengı névértékvesztése miatt az Rt. alaptıkéje csökkent. Az 1940. december 15.-tıl érvényes menetrend szerint a tehervonatok körforgalomszerően
Szatmárnémeti-Csenger-Mátészalka-Zajta-Szatmárnémeti
útirányon
tolattak. A megyeszékhely Szatmárnémeti lett, a vonal irányításának hatásköre 1941. január l .tıl a Szatmár-Németi Forgalmi Fınökséghez tartozott. A második világháború rengeteg kárt okozott a magyar vasútnak. Vonatokat, vasúti sínpályákat, hidakat bombáztak le, robbantottak fel. Szabolcsban Kopócsapátiban 1944-ben a visszavonuló németek felrobbantották az állomás épületét. Hátrahagyott vasúti kocsiba helyezett lıszerrel robbantottak, aláaknáztak, hogy akadályozzák a nyomuló szovjetek haladását. De ez csak a rongálás eredményességét szolgálta. A háború után 1946-ban kezdeményezték a leállított vasútvonalak újraindítását. Fehérgyarmat fejlıdése nagyot lendülne, ha a MÁV forgalma megindulna. De ezt akadályozta a Szamos és a Kraszna hidak elpusztulása. Elıbb a Szamos hidat sikerült helyreállítani, így a Kocsord-elágazás- és Zajta vonalon 1946. június 15-én újraindult a forgalom. Az országban a vasutak nagyon nehezen álltak helyre, pedig rengeteg ember: vasutas és más szakmabeli munkálkodott helyreállításukon szinte éjt nappallá téve. 1955-tıl vonatpótló gépkocsijáratokat vezettek be a körzet vasútvonalai mentén. Bár a „háztól-házig” áruszállítás már 1933tól is mőködött, most újra felerısödött a darabáru vasút helyett a pótkocsis teherautón, vasutas nyelven „Gumidanin” való szállítása. Ez gyorsabb volt és olcsóbb. 1971-ben a belföldi darabáru fuvarozást terjes mértékben átvette az AKÖV. Mivel Trianon után az újonnan kijelölt országhatár lett a vasút határa is, bár sokan még 1926-ban sem hittek a kijelölt határvonal véglegességében, egyezség született hazánk és a szomszédos ország között, hogy Zajta állomástól az országhatárig a vágányszakaszt felbontják. A határkı 500-600 m-re van Zajtától, a sínszakasz kb. 300 m hosszú.
7
III. Penyige, a vasutas falu. „A vasút csak a test- lélek benne az ember.” (Rákosi Jenı) Ha a Szenkébe fúlt kilenc kislány és a tragédiájukról szóló népdal okán Penyigét balladás falunak nevezik, okkal és méltán lehet vasutas falunak is nevezni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a 20. században nem volt még Szatmárban egy ilyen kis lélekszámú település, amelybıl annyi vasutas került ki, mint Penyigérıl. A vasút szüli a vasutast. Ahol vasút van ott vasutas is terem. Fıleg ha az adottságok és szükségletek összefogása azt elısegíti. Vasutasnak lenni: hivatásszeretet, elkötelezettség, fárasztó vasúti szolgálat. Vasutasság a település, a vasút, a vasutasok kölcsönhatásából alakul ki. A vasútnak a lényegét a települések fejlıdéséhez való hozzájárulása, a gazdasági és társadalmi élet jobbá tételében megmutatkozó közvetítı szerepe adja. Már 1905-ben a Nagykároly- Csap helyi érdekő vasút ünnepélyes forgalomba helyezése alkalmából elhangzott: „Egy ország civilizációjának, haladásának ma már az a fokmérıje, hogy mennyi vasútja van.” A vasút megbecsülte a dolgozóit, de megkövetelte a rendet, a pontosságot, a katonás fegyelmet, hiszen a vasutas emberi életekért, értékek sorsáért felelt. A megélhetést biztosító fizetés, javadalmazás mellett humánus kedvezményekben részesítette minden dolgozóját a rendeletbe foglaltak szerint. Már 1904-ben ilyen kedvezmények voltak életben: betegsegélyezı, bánásmód,
balesetbiztosítás,
részletfizetés
tüzelı-
ebédidı, és
világító
szünnap, anyagra,
szabadság, elınyben
részesítés munkavégzésnél, szabad- és személyzeti jegy, szövetségi tagság, 3 év szolgálati idı után élelem bevásárló igazolvány, egészségügyi ellenırzés. A kedvezmények fajtája az idık folyamán változott, de nem csökkent, nem romlott, hiszen a vasút színvonala is fokozatosan javult a fejlıdésnek megfelelıen. A penyigei embert vonzotta a vasút, a biztosított jövendıjét látta benne. Már az 1938-ban készült kismonográfia (Bócsy József tanító) is említi, hogy:
8
„Penyige község elég forgalmas gócpont, a tiszaháti lakosság vasúti állomása.” Az 1939ben megjelent „Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyék” címő könyvben már olvashatunk arról, hogy „Penyige lakosai között 15 közlekedési foglalkozású található.” A penyigei vasutasság számának növekedése folyamatos a második világháborúig is, de utána fokozódik, ám a legjelentısebb létszámnövekedés az 1960-as évek elején következik be. Le nem tagadható oka a gazdálkodási életben bekövetkezett változás, a termelıszövetkezetek megalakulása. Az addig saját földjén gazdálkodó parasztságnak szinte mentsvára lett a vasút, a biztos fizetés, megélhetés reményében. E dolgozatot készítve korábbi győjtött anyagaimat újabbakkal kiegészítve, magam is meglepıdtem a penyigei vasutasság népes számán. Tiszteletteljes fıhajtással írom le a 20. század penyigei vasutasainak a nevét:
1. Balku Béla
23. Gulán András
2. Balku Ferenc
24. Gulán Endre
3. Balku Gyula
25. Gulán István
4. Balku János
26. id. Gulán Péter
5. Balku Lajos
27. ifj. Gulán Péter
6. Barna Ferenc
28. Gulán Szeréna
7. Bihari István
29. Hadi Antal
8. ifj. Bihari István
30. Ifjú Béla
9. Bodnár Béla
31. Ifjú Bertalan
10. id. Bodnár Endre
32. Ifjú Gyula
11. ifj. Bodnár Endre
33. id. Ifjú Imre
12. Bodnár István
34. ifj. Ifjú Imre
13. Bodnár József
35. Ifjú József
14. Bodnár Géza
36. Ifjú István
15. Bugya György
37. Ifjú Zoltán
16. Bőcs János
38. Juhász Kálmán
17. Csontos István
39. id. Kiss Gábor
18. Erdıs Zoltán
40. id. Kiss Gyula
19. ifj. Erdıs Zoltán
41. ifj. Kiss Gyula
20. id. Fazekas Bertalan
42. Kiss Sándor
21. Fazekas Sándor
43. Kiss Zoltán
22. Fazekas István
44. Kondor András 9
45. Kondor Endre
73. Puskás László
46. Kondor Béla
74. Rácz Ida
47. Kondor Gyula
75. Rácz István
48. R. Kondor Gyula
76. Simon Jenı
49. Kondor Ignác
77. Somogyvári József
50. Kondor Imre
78. Szabó Sándor
51. Kondor Irén
79. Szabó Lajos
52. Kondor István
80. ifj. Szabó Sándor
53. ifi. Kondor István
81. Szilágyi Lajos
54. Kondor János
82. Szitha Miklós
55. Kondor Mihály
83. Székely Bálint
56. Kondor Sándor
84. id. Székely Ferenc
57. ifj. Kondor Sándor
85. ifj. Székely Ferenc
58. Miklós Elemér
86. Székely Gyula
59. ifj. Miklós Elemér
87. ifj. Székely Gyula
60. Molnár Endre
88. Székely István
61. Nagy Ferenc
89. Szılısi Pál
62. Nagy János
90. Szőcs Gyula
63. ifj. Nagy János
91. Tóth András
64. Nagy Károly
92. Tóth Gyula
65. Nagy Zsigmond
93. Tóth Kálmán
66. id. Németi István
94. Tóth Lajos
67. ifj. Németi István
95. Tóth Mária
68. Nyilas Dezsı
96. Tóth Sándor
69. Nyíri Gyula
97. Varga Gusztáv
70. Papp Zoltán
98. Varga Sándor
71. Pindzsu István
99. Végh Gyula
72. Pindzsu Gyula
100.
Végh Endre
1847-ben Petıfi Sándor „száz vasutat” kért a versében. Penyige száz vasutast adott
10
IV. Vasutas dinasztiák alakulása Penyigén A penyigei vasutasságra vonatkoztatva nem egészen helytálló a dinasztia szó, mivel ez a Magyar Értelmezı Kéziszótár szerint uralkodócsaládot, uralkodóházat jelent. De jelent a gazdasági vagy a közéletben nemzedékeken át fontos szerepő családot is. Én e dolgozatomban a több generáción át hagyományozódó vasutas pályára gondolok. Penyigén több vasutas apának lett vasutas a fia, a lánya. Egy-egy vasutas családból több vasutas is került ki. Többnyire a fiúk léptek az apák nyomdokaiba. Amikor megkérdeztem egykori vasutasokat, hozzátartozókat, hogy szerintük mi alakította, hozta létre a vasutas dinasztiákat Penyigén, szinte egybehangzóan felelték: „a vasút szeretete.” A hőség, a firól fira való követés jellemében van a szatmári embernek, és ez már nem csak munka, ez már hivatás. A dolgozó megbecsülte a vasutat, mert a vasút is megbecsülte dolgozóját. A mindennapok biztonsága, a biztos kereseti lehetıség a legfontosabb a családos ember számára. Ezt a MÁV biztosította az év minden szakában. A dinasztiák házasságkötések révén is bıvültek: vasutas fiú vasutas család lányát vette feleségül. A jó példa ragadós, a fiúgyermeknek már kicsi korában megtetszett a vasutas egyenruha. S ha egy kiszolgált vasutas sapkát megkaphatott játéknak, büszkén viselte pajtásai elıtt. Tekintélyt jelentett a mindig tiszta, pedáns, fegyelmezett vasutas megjelenés, szívesen láttak benne követendı példát. Penyigén több famíliában követték egymást a vasutas generációk. Legismertebb vasutas generációk: a pályamunkás Balku Ferenc és fia Béla, aki záhonyi, majd szolnoki fınökségig vitte, Bodnár István és testvére József, s ennek fia Béla, Bodnár Endre és fia Endre és Géza, a két Bihari István, Fazekas Bertalan és fia István és Sándor, akinek a felesége is a vasútnál dolgozott, Gulán Endre, kinek mindkét gyermeke vasutas lett, sıt lánya vasutashoz ment feleségül, Gulán Péter és fia Péter, akinek felesége is vasutas volt, Ifjú Gyula és fia István, ennek testvére Imre és ennek fia Imre, Ifjú József fiai: Bertalan, József, Zoltán és Béla, a nagy számú Kondor családokból Kondor Gyula és lánya Irén, Kondor Endre és fia András, Kondor János és testvére Sándor, ennek fia Sándor, Kondor István és fia István, Kondor Ignác és fia Imre, Kiss Gábor és testvére Gyula, ennek fia Gyula, Miklós Elemér és fia Elemér, Nagy János és fia János, Németi István és fia István, Szabó Sándor és fiai Lajos és Sándor, Székely István és fiai Bálint és Gyula, ennek fia Gyula, Székely Lajos és fia Ferenc, és ennek fia Ferenc, Tóth Lajos és lánya Mária.
11
V. Vasutasok a dolgozók esti iskolájában Az 1960-as esztendı egy újabb változást hozott a penyigei vasút és vasutasság életében. Ez az év a termelıszövetkezeti mozgalom kiszélesedésének, gyors elıretörésének éve is. A függetlenséghez, az önálló gazdálkodáshoz szokott paraszti társadalom kicsúszni vélte a talajt a talpa alól, félt a „közös”-tıl, nyomasztották és aggasztották az agitatív beszervezési módszerek, a kilátástalanság, a magyar emberre oly jellemzı félelem az ismeretlentıl, az elıítéletektıl terhes sötétben tapogatózástól. Ezeket a terheket az ígérgetések nem tudták oldani. Ezért sokan új életpálya, más munkahely felé vették útjukat, szinte menekülve a helyben létesülı bizonytalan jövı elıl. Mivel Penyigének komoly hagyományai voltak már a vasutas élet terén, 1960-ban csak felfokozódott az érdeklıdés a vasút nyújtotta lehetıségek iránt. A vasutas dinasztiák nem csak kialakultak, de ki is szélesedtek, hiszen generációk követték egymást a vasutas pályán. Rendelet született, melynek értelmében minden vasutasnak, aki a régi 6 elemis alapiskolát végezte kiegészítésül el kellett végeznie az általános iskola 7. és 8. osztályát. Csak így dolgozhattak a MÁV kötelékében. Az új feladat megoldására a helybeli általános iskolákra és azok tanítóira, tanáraira hárult. A pedagógusok elfogadták a pluszfeladatot, segítıkész szolgálattal teljesítették, segítették az iskolapadoktól rég elszokott, munkából fáradtan érkezı vasutas-tanulók felzárkóztatását, a vizsgákra való felkészítését. Penyigén a dolgozók esti iskoláját Ugron Tibor, az Állami Általános Iskola igazgatója szervezte meg 1960-ban. Indult a 7. osztállyal. A mőködési engedély száma: 190-314/1960. A tanítás 1960.október 13-án kezdıdött s heti négy alkalommal történt: hétfı, kedd, csütörtök, péntek napokon este 18:30-tól 21:45-ig. A tantárgyak: magyar, történelem, földrajz, számtan, fizika, növény- és állattan. Az induláskor beiratkozottak közül már az elsı félévben sokan lemorzsolódtak. Részint mert a szolgálati beosztás idıpontja ütközött a tanítási idıvel, részint mert nem volt önbizalmuk, bátorságuk, kitartásuk a tanuláshoz, iskolába járáshoz. Féltek a feleltetéstıl, a dolgozatírástól. Pedig oktatóik minden segítséget igyekeztek megadni. Lemorzsolódásukkal csak tovább húzódott a nyolcadik osztály elvégzése, mert a munkahely következetesen szorgalmazta a végzettség mielıbbi megszerzését, így a kitartóak végzése után folytatni kellett az iskolának egy következı 7. osztály indítását, hogy a nyolcadik osztályt minden vasutas, vagy vasúthoz készülı ember elvégezhesse. Tisztelet és elismerés illeti a türelmes kitartókat, akik sokszor az egész napos fárasztó szolgálat után, álmosan, éhesen, fáradtan beültek az iskolapadokba tanulni.
12
Nem egy közülük szolgálatba is vitte magával a tankönyvet, hogy amíg utazik, foglakozhasson a feladattal. Nem egy közülük jelesre vizsgázott. A megjelent tanulók jelenléti ívet is vezettek. Idınként szóban is, írásban is feleltek, osztályzatot kaptak. A tanfolyamok végén tételek alapján szóbeli és írásbeli vizsgát tettek vizsgabizottság elıtt. Majd végbizonyítványt kaptak. Egykori osztálynaplóikat, jelenléti íveiket a penyigei iskola irattára ırzi, dokumentálva ezzel is, hogy 1960- és 1964 között hány penyigei vasutas végezte el a 7. és 8. osztályt, s milyen eredménnyel.
VI. A penyigei vasutasság részvétele a társadalmi életben A penyigei vasutas naponta eljárt otthonából, ment, ahová vezényelték, ahová a feladata, a kötelessége szólította. Hosszú órákra magára hagyta faluját, családját. S ha szolgálata végeztével hazatért, folytatta a munkát a háza, az állatai, a kis földecskéje körül. Fáradtan is szorgalmasan dolgozott tovább, sokszor pihenés helyett, hogy családjának biztosítson gondtalanabb életet, hogy példát mutasson növekedı gyermekeinek, hogy munkálkodhasson, ahogy szüleitıl tanulta. Mindezek mellett a „szórakozásra”, ha lehet ezt annak nevezni, a falu életében, a kulturális, a társadalmi életben való aktív részvétel, tevékenység volt. Tiszteletreméltó viselkedésükkel tekintélyt képeztek a falu szemében, s többüket a falu vezetésébe is beválasztották: Községi Tanácsba, Hazafias Népfrontba stb. Bodnár József éveken át volt a Hazafias Népfront elnöke, valamint a kisállattenyésztı kör alapítója, vezetıje. A Dolgozók Esti Iskoláját jeles eredménnyel végezte. Fazekas Bertalan feledésbe merülı helyi népszokásokat idézett fel, tanított be a fiatalabbaknak az ötvenes években: farsangolás, betlehemezés. Tóth Lajos hosszú éveken át játszott zenekarban: cimbalmozott. Szabadidejében járta a megyét, az országot kis együttesével, rendezvényeken, lakodalmakban szórakoztatta az embereket. Kedves hangszere a cimbalom sokat utazott a vasúton a paklikocsiban. Penyigén is játszott lakodalmakban, bálokban, tánciskola vizsgabálján. Törekvésére, szorgalmára jellemzı, hogy a 8. osztály esti iskolán való elvégzése után beiratkozott a mátészalkai gimnáziumba. Egynapon érettségizett nagyobbik lányával. Az 1970-es években a televízió kezdeményezésére egymás után alakultak hazánkban a „Röpülj páva!” körök. Penyigén is megalakult a népdalkör 1978-ban. (Megalakítója, vezetıje e sorok írója.) Sok jó hangú, énekelni szeretı vasutas is jelentkezett s járt el hőségesen a próbákra, vett részt a fellépéseken helyben és a környezı falvakban.
13
A vasutasok közül a népdalkör tagjai voltak: Bodnár István, Gulán Endre, Gulán Péter, Rácz István, Tóth Gyula, Tóth Lajos. Elismerés illeti önzetlen helytállásukat, fegyelmezettségüket. Választások alkalmával a vasutasok álltak elsınek a szavazó helyiség ajtónyitására várva, hogy voksukat leadva
siessenek
a
vonathoz.
Mindenben
kötelességtudóak voltak. Tekintélyük volt a falu közössége elıtt, amely elismerte emberségüket.
II. A vasút és az 1970-es árvíz Az 1970-es esztendı újabb megpróbáltatásnak tette ki Penyigét, a penyigei vasutat, a szárnyvonal több települését és vasútját. A természet most is megmutatta hatalmas erejét, de az ember nem adta fel, küzdött, megpróbált úrrá lenni a nehézségeken. 1970. május 14-én este és éjszaka a Szamos folyó vízszintje oly mértékben megemelkedett, hogy Nábrádnál 25 méter szélességben átszakította a gátat. Olyan nagy vízmennyiség árasztotta el a környéket, hogy Géberjént és Györteleket ki kellett üríteni. Délelıtt már Tunyogmatolcson és Fehérgyarmaton is megkezdték a kitelepítést. E két helyen délutánra már házakat is döntött össze a szennyes áradat. Az árvíz Penyigéhez közeledett. Férfiak lapátot ragadva mentek, hogy szembeszálljanak a természet elszabadult erıivel. Teherautók, zetorok, dömperek hordták a földet, a követ, de a védekezés egyre reménytelenebbnek látszott. Május 15-én már a menekülés jellemezte a Tisza-Szamos-Túr által körülvett települések lakóit.
Délutánra
már
helikopterrel
is
mentették
a
lakosságot.
Penyigén
az
orvosi
lakás kertjében szállt le a helikopter és mentette az idıseket, betegeket, gyermekeket Mátészalkára. Éjfélkor lökésszerően érte el a víz falunk határát, Penyigét már csak a vasúti töltés védte. Pedagógus kollégáimmal kimentünk a vasúti töltéshez. A síneket a talpfákkal együtt emelgette a víz, mindenestıl libegett alattunk, ahogy ráléptünk. A Szenke vasúti hídja alatt zúgva, bıgve zúdult át Szekeres felıl a Szenkébe, magával sodorva a mellé épített fahidat. Köveket raktunk le a víz szélére, de kettıt se léptünk, már nem látszottak a kövek. Éjjel fél kettıkor kezdıdött Penyige kitelepítése.
14
Teherautók, zetorok rohanva szállították el az embereket, néhol már vízen keresztül. Három órakor világosodni kezdett, ember már csak kb. 80-100 fı maradt a faluban. Fél ötkor az iskola kertje alatt a sportpálya felıl a víz átszakította a vasúti töltést. A sín alatt három ágból ömlött át a víz a lakott terület felé. De a vasutasok még mindig ott rohangáltak homokzsákokkal, próbálták tömíteni a csorgásokat, kínlódva az utolsó percekig, amíg a remény és az erı fogyni kezdett. Már körbevette ıket a víz, de még mindig próbálkoztak. Hat órára Penyige vízben állt, kivéve a templom környékét. Az itt lakók fogadták be a bajbajutottakat állataikkal együtt. Az iskolák is megteltek. Május 15-én 21 órától a Mátészalka-Csenger és a Mátészalka-Zajta vonalon átmenetileg beszüntették a forgalmat mivel számtalan helyen megrongálódott a pályatest. A homokkal megjavított vonalakon még májusban újra elindultak a vonatok. A vasutasok emberfeletti munkát végeztek. A Zajtai vonalon még voltak gondok. Szinte minden vasutas a töltésen dolgozott, a vasutat gyorsan helyre kellett állítani, hogy a szállítást meg lehessen kezdem. A vasutasok hısies helytállással biztosították a folyamatos munkát. A tehervonatoké volt az elsıbbség, hiszen a pályatestet meg kellett javítani. A pályamunkások százai dolgoztak a vasút helyreállításán, hogy a homokszerelvények járhassanak. A zajtai vonal nagy része víz alá került, súlyosan megsérült. A legtöbb homok e vonalra kellett. Az árvíz elvonulása és a romok eltakarítása után elkezdıdött a lakóházak újjáépítése. Ehhez nagy mennyiségő építıanyagra volt szükség. Ennek zöme vasúton jutott el a településekre, melynek szállítása nagy erıpróbának tette ki a szatmári szárnyvonalakat. A Magyar Államvasutak az árvíz sújtotta területeken bajbajutott dolgozóinak rengeteg és hathatós segítséget nyújtott. A vasutas gyerekeket mind üdülıkbe, táborokba szállították egész nyárra. A szatmári térségben az otthon nélkül maradt családok pénzbeli és építkezési segítséget kaptak. A MÁV Debreceni Igazgatósága Építési Fınöksége lakások felépítésére kapott megbízást. Addig is faházakat kaptak átmenetileg a telkeikre a vasutas családok.
15
VIII. Visszaemlékezések
Szabó Sándor 1926. Emlékezik lánya Juhász Imréné Szabó Magdolna (1950)
Édesapám gazdálkodó családból származik, maga is gazdálkodóként indult a felnıtt életbe, de fiatalon a vasúthoz került. A megélhetés szempontjából jobbnak látta a teljes biztonságot nyújtó vasutat. Öten vagyunk testvérek. Szüléink gondosan, szeretettel, törıdéssel neveltek bennünket. „Majd én rendezlek benneteket, ti csak tanuljatok, legyetek jók.”- mondta édesapám. Édesapám a vasútban a jövıt látta. Vasutas ismerısei is buzdították, hívták a vasúthoz. Személyesen jelentkezett Mátészalkán, a fınökségen. Felvették. Elıször a pályafenntartáshoz került. Mátészalka-Zajta között végezte a pálya javítását, azaz krampácsolt. Késıbb az áruszállításhoz került. Lovas szekéren szállította a fehérgyarmati vasútállomásról a FÜSZÉRT bázishoz, rendeltetéshelyére a vasúton jött árut. Ezt a beosztását is nagyon szerette, hiszen gyerekkora óta értett a lovakhoz. Vasutas egyenruhát nem viselt rendszerességgel, csak a vasutas siltes sapkát. Idıbeosztása a szokásos 12-24 órás volt. Szabadidejében
csodálatos
almáskertet
mővelt,
állatokat tartott. Mindig szeretettel végezte a feladatait. A család zökkenımentesen élte meg édesapánk falunkon kívüli munkába járását, nem származott belıle hátrány. A vasút teljes anyagi biztonságot, megnyugtató perspektívát nyújtott, gondtalanná tette családunk életét. Édesapám és a családunk maximálisan megtalálta a számítását a vasútnál. A fizetés biztos megélhetést nyújtott, amihez különbözı kedvezmények is járultak: szabadjegy, ruha, szakszervezeti támogatás, gyermekek üdültetése. Testvérem, Lajos Kıszegen nyaralt. Munkája elismeréseként pénzjutalmat és jubileumi jelvényt kapott. 1947-tıl szolgálta a vasutat 21 éven át, amikor is fiatalon, 43 éves korában meghalt. Gyermekei közül a két fiútestvérem követte ıt a vasutas pályán. Bátyám, Lajos mőszaki fıiskolát végzett Budapesten, s Záhonyban dolgozott civil ruhás alkalmazottként, szervezı tevékenységet 16
folytatott 20 éven át. Öcsém, Sándor Nyírbogátról Debrecenbe került a MÁV gépmőhelyébe, mint vasszerkezeti lakatos. Édesapám, a családunk, s most visszaemlékezve én is úgy ítélem meg, hogy Penyige történetében igen nagy jelentısége volt a vasútnak, mert rengeteg embernek nyújtott biztos megélhetést, növelve Penyige és a környezı települések forgalmát, s kevés olyan intézmény volt, amelyik annyi támogatást adott volna a dolgozóinak, mint a Magyar Államvasutak. Nagy Ferenc 1928. Emlékezik felesége özv. Nagy Ferencné Rozsályi Mária (1932) 1960-ban indult a nagy tsz-szervezés. Számunkra idegen embereket vezényeltek a falu nyakára agitálni. Hozzánk hiába jöttek, nem értek célt, nem léptünk be. Apósomékkal közösen mőveltük a kis földünket, mi az önálló gazdálkodáshoz voltunk szokva. Nem láttuk a család megélhetését biztosítva a tsz-ben kapott munkaegységek által. Nem akartunk a tsz-be menni. 1962-ben én döntöttem úgy, hogy próbálkozzon a férjem a vasútnál. Penyigén egyre többen választották ezt az utat. Mondtam, hogy menjen el Debrecenbe az unokatestvéremhez, aki vezetı beosztásban dolgozott a mőszakiaknál. Azért kellett a segítség, mert a Tanács se munkát nem adott, se igazolást arról, hogy kiadja más munkaterületre. Unokatestvérem közbenjárására napokon belül jött az értesítés, hogy másnap jelentkezzen Mátészalkán a fınökségen. Felvették. Három hónapos elıkészítı iskola után szerencsésen letette a vizsgát. Kezdetben tolató munkásként dolgozott, rendezték a kocsikat. Majd a III. számú ırhelyen szolgált, mint váltókezelı. Késıbb kapott egy társat, aki a váltókat állította a pályán, akkoriban ezt kézzel végezték. Az uram a könyvelést, a naplózást végezte. A vasutasokat is kötelezték a 8 osztály elvégzésére. Az uram is ahhoz a generációhoz tartozott, akik még a 6 elemit végezték. Ezért ı is beiratkozott a dolgozók esti iskolájába. Itt helyben végezte el a 7., 8. osztályt. Igyekezett ebben is pontosan helytállni. Az uram túrban (menet, forduló) szolgált. Általában ugyanazokkal a kollégákkal járt egy túrba. Amikor beutazott Mátészalkára, elıször vezénylésre kellett mennie a fınökéhez, részint bejelentkezni, részint az eligazítást felvenni.
17
Ezután ment az ırhelyére. Havonta egy nap iskolába kellett mennie minden vasutasnak szakmai hovatartozása szerint. Itt kaptak tájékoztatást az újabb rendeletekbıl, szabályzatokból, utasításokból. Kiadványokból, könyvekbıl felkészülve évenként vizsgázniuk is kellett. Nehezen éltük meg ezt az új helyzetet, hogy a férjem vasutas lett, kényszermegoldás volt, mert mi gazdálkodni szerettünk, ebben nıttünk fel. Hozzá voltunk szokva a kötetlen, szabad éléshez, a függetlenséghez. A mezei munkát, az állattartást nagyon szerettük. Különösen engem terheltek a gondok, rám szakadtak a feladatok: a kert, az állatok, a háztartás, csarnokba járás, a két kisgyermekünk nevelése. Nekik is nagyon hiányzott az apjuk, amikor szolgálatban volt. De a vasút nagyon fontossá vált számunkra, mint sok penyigei ember számára. Kenyeret adott, biztonságot nyújtott, nem hagyta sorsára az alkalmazottait. A tsz-ben nem találtuk volna meg a számításunkat, nem láttuk a jövendıt, csak a bizonytalanságot. Így is kellett még a vasút mellett feles földet is mővelnünk, hogy az állatok élelmezését biztosíthassuk. A vasutasok és családjaik is többféle kedvezményben részesültek. Egy életre szólt az utazási kedvezmény. Kedvezményes fizetési módszerekkel kapták a ruházatot. Nagyon jó minıségő, a célnak megfelelı téli és nyári viseletet kaptak sötétkék színben. Téli öltözék: posztó zubbony és nadrág, világoskék ing, hosszú köpeny, háromnegyedes báránybéléses bunda, bırkesztyő, csizma, utóbb surranó. Nyakkendı kötelezı fekete színben. Usánka, bundássapka. Nyári öltözék: tropikál nadrág, rövid ujjú zubbony, kihajtós nyakú kék ing, késıbb világosszürkét is kaptak, cipı saját. Siltes sapka, tiszteknek tányérsapka. A zubbonyon piros paroli, rajta a magyar vasút jelvénye: a szárnyas kerék. A sapkán az elıírásnak megfelelı sapkapajzs. Penyige szerencsés helyzetben volt, mert volt vasútja, vasútállomása. A Tiszahátról minden település ehhez az állomáshoz orientálódott. Milotáig, Tiszabecsig minden faluból idehordták szekéren, a tsz idıben zetoros vontatókon a takarmányt, napraforgót, a rengeteg, cukorrépát
s
ezeket
tehervagonokban
szállították
tovább. Az erdıgazdaságnak
bérelt rakterülete volt. Innen szállították a bányafát. Ide viszont szállították az építkezési anyagokat,
meszet,
szenet,
pétisót,
tápırleményeket, mivel akkoriban jellemzı volt ezen a vidéken a bikahízlalás. Innen szekerekkel,
zetorokkal,
szállították
rendeltetési helyükre.
18
A rakodás, a szállítás szinte éjjel-nappal zajlott. Élt a vasút, élt és mőködött. S hány embernek adott munkát!- fejezi be a visszaemlékezését Nagy Ferencné Rozsályi Mária, aki 22 évi szolgálata után veszítette el férjét hirtelen halállal.
Almási Lajosné Tóth Ilona 1944. Édesapám Tóth Gyula vasutas (1920), jegyvizsgáló volt. Szüleimnek 10 gyermeke született, nyolcan nıttünk fel. A vasút rengeteget segített a sokgyermekes családoknak. Mert többek között felbecsülhetetlen értéket jelentett, hogy nıvéremmel együtt eljutottam Kaposvárra a MÁV Nevelıintézetbe. 1952-ben 2. osztályos voltam, Erzsébet nıvérem 3. osztályos. Mi ketten együtt mentünk el Kaposvárra. Ez úgy történt, hogy adott volt a lehetıség, a Vasutas Szakszervezet felhívta rá édesapánk figyelmét, s a családi tanácskozás úgy döntött, hogy elfogadjuk ezt a nem mindennapi lehetıséget. Igaz, hogy féltünk, szorongtunk, mert olyan messzire még nem mentünk el szülıfalunktól, Penyigérıl. S ráadásul ott kellett lakni s csak nagyon ritkán láthatjuk családunkat. De bíztam abban, hogy nıvéremmel együtt könnyebb lesz. Szüléink mindketten elkísértek a hosszú útra. Vinnünk semmit nem kellett. Az Intézet minden tekintetben teljes ellátást, teljes felszerelést biztosított, egyetlen darab dolgot sem kellett vinnünk itthonról. Mindössze 10-10 Ft-ot zsebpénznek, hogy ha mentünk sétálni, kirándulni, vehessünk valami apróságot ha akarunk. Akkoriban l gömb fagylalt l Ft-ba került. Szüléinktıl sírva váltunk el, ık is, mi is sírtunk. De hát még olyan kicsik voltunk. Az Intézet egy gyönyörő helyen volt. Hatalmas park, erdei sétányok, egy csodálatos épület, egy kastély Kaposvár szélén, de nem messze a belvároshoz. Nekünk, gyerekeknek ebben a kastélyban volt a teljes lakóhelyünk és az iskolánk is. Itt tanultunk, végeztük az osztályunkat. A város iskoláiból jártak ki hozzánk a tanítók, tanárok. Apró részletekre ma már kevéssé emlékszem, de azt soha nem felejtem el, hogy mennyi szeretettel, törıdéssel vettek körül bennünket a tanárok is meg az intézeti nevelık is. Gyönyörő, finom minıségő egyenruháink voltak minden évszakra. Ruházatunk jellemzı színe a sötétkék, világoskék és fehér volt. Ha kivonultunk, mindig egyformában. Tanulás után bıven jutott idı játékra. Sokféle játékunk volt és a parkban is szabadon játszhattunk, szaladgálhattunk. Vittek minket sétákra, a városba délutánonként. Vittek színházba, sok érdekes, jó színdarabot láttunk. Az Intézetben szakkörök, kultúrkörök
19
mőködtek, amikben igényünknek megfelelıen részt vehettünk. Még zongorázni is tanítottak mőiket. Ennyi sok szépség közepette én aránylag hamar feltaláltam magam. Sajnos, szegény nıvérem képtelen volt megszokni a távollétet szüléinktıl, testvéreinktıl. Állandóan honvágy gyötörte ıt s ezért egy év elteltével haza kellett ıt hozni. Ekkor meg nekem lett rosszabb nélküle, de én jobban tudtam alkalmazkodni. Szívesen maradtam volna ott a 8. osztály végéig. De hatodikos koromban, évközben értem jött a nagybátyám és hazahozott. Mint gyermek, nem értettem, hogy miért is, hiszen nekem ott olyan jó volt. Csak késıbb sejtettem, hogy feltehetıen a forradalmi események miatt, a szüleim aggódása végett. Életem értékes, meghatározó szakasza volt a kaposvári MÁV Nevelıintézetében eltöltött idı.
Id. Kiss Zoltán 1936. Édesapám mellett kitanultam a kovácsmesterséget. Együtt dolgoztunk. 1960-ban Penyigén is megalakult a tsz. Mőhelyünkkel együtt mi is a tsz-be kerültünk, belekóstoltunk az ottani életbe, munkaviszonyokba és bizony, láttuk a kilátástalanságot. Aki belépett, 3 évre elkötelezte magát. Ha ki akart szállni, hogy máshol keresse boldogulását, igazolást kellett kérnie a Tanácstól a tsz vezetıségével egyetértésben, hogy tudják nélkülözni, nem tudnak számára elegendı szakmai munkát biztosítani. Miután megkaptam az igazolást, 1962-ben a vasúthoz mentem. Korábbi barátaim, iskolatársaim, penyigei fiúk, akik már korábban a vasútnál dolgoztak, hívtak, buzdítottak, hogy jelentkezzek, sikerülni fog. Jelentkeztem Mátészalkán a MÁV Főtıház fınökénél. Felvettek. Mőhelybe kerültem, ahol már szintén dolgoztak penyigei emberek. Itt javításokat végeztünk. Egy évig dolgoztam a főtıházban. Utána állomási tolatógépen főtıként dolgoztam fél évig. Majd vonalra kerültem tehervonatra, gızmozdonyokra. Az útvonal Mátészalka-Zajta-Csenger-Ágerdımajor-Vásárosnamény között volt. Ez fél évig tartott. Majd 3 hónapra fıvonalra vezényeltek, gızmozdonyra. A 3 hónapból 2 hónap tehervonaton, l hónap személyvonaton. A vonal: Nyíregyháza-Záhony-Miskolc. Ezek után a Ferencvárosi Főtıházba kerültem 2 hónapos tanfolyamra, mozdonyvezetı képzésre. Az elméleti képzés után visszajöttem Mátészalkára, ahol gızmozdonyokra kaptam beosztást. Itt 2 pár személyzet váltotta egymást: l-l vezetı, l-l főtı. Elıre kiírt forduló szerint dolgoztunk.
20
Szerettem a vasutat, mert biztos megélhetést nyújtott. Becsületes munkáért tisztességes bért fizetett. Feleségem is dolgozott, két gyermekünket szépen tudtuk nevelni, taníttatni. Sajnos csak 1969-ig szolgálhattam a vasútnál. Lábaim egyre romló állapota miatt állást kellett változtatnom. Pedig a vasútnál elismerték a munkámat, kitüntetést is kaptam. S a szakmai fejlıdés lehetısége is biztosítva volt.
Erdıs Zoltán 1935. Tiszaberek nevő szatmári községben születtem. Családomban elıttem nem voltak vasutasok, de a falumban igen. Az ı mintájuk, példájuk alapján kaptam kedvet és lettem vasutas. Mátészalkán kezdtem 1959-ben, l évig jegyvizsgáló voltam. Innen Gacsályba mentem, ahol 1976-ig vezetı állomáskezelı voltam. Az 1970-es árvíz idején egy rövid ideig Nagyszekeresen szolgáltam. Innen Penyigére jöttem, ahol 1994-ig szolgáltam, ekkor nyugdíjba mentem. A vasutat nagyon szerettem, egész életemmel hozzá kötıdtem. Munkámat igyekeztem a legnagyobb pontossággal végezni, amit feletteseim mindig elismertek. Rendszeretı, szépérzékkel megáldott emberként állomásaim területét és környékét parkosítottam, virágosítottam, irodáimban a tisztaság mellett a dísznövényekre is gondot fordítottam. A külsı, belsı rendért, csinosításért mindig sok elismerést kaptam az ellenıröktıl, az utasoktól, akik csak megfordultak a munkaterületemen, bárhol is szolgáltam. A Mátészalka-Zajta közötti vonalon valamennyi állomáshelyem közül a penyigei volt a legmozgalmasabb, legjelentısebb. Mint a Tiszahát és az Erdıhát egy részének vasúti állomása, jelentıs személy- és áruforgalmat bonyolított le. Abban az idıben alig volt buszjárat, ugyanakkor a munkások, a városokba ingázók, a diákok száma növekedett, a közlekedés a vasútra hárult. 1959-60 körül megépült Kölcse és Jánkmajtis között a gazdasági kisvasút, s ez sok utast lekapcsolt az Erdıhátról Jánkmajtishoz orientálva. Mégis hamar megszőnt ez a gazdasági keskeny nyomtávú kisvasút 1971. december 31.-én. Penyigén ismét fellendült az utas- és áruforgalom. Az árufuvarozás egyre nagyobb szerephez jutott. A tiszaháti községek árufuvarozói szívesebben jöttek a penyigei állomásra fuvaroztatni, mint Fehérgyarmatra, mivel itt a hozzáállás az emberekkel való kapcsolat problémamentesebb
volt,
mint
Gyarmaton.
A
tsz-ek
állapotának
stabilizálódása,
megerısödése következtében fokozódott a fellendülés. Egyre többféle árut szállítottunk oda-vissza a szatmári térség és az ország más tájai között.
21
Sıt, közvetve, átrakodásokkal külföldi országokkal is zajlott a kereskedelmi szállítás. Penyigén kialakult egy bıvülı rakterület. A környék cukorrépáját innen szállították tovább a cukorgyárakba. Az erdıgazdaság külföldre is szállított fát. De érkeztek ide rönkök a Dunántúlról és innen szállították tovább Szatmárcseke és Túristvándi főrészüzemébe. Itt lécek, deszkák, bányafák, furnér, farostlemez, fagyapot (fodróc) készültek belıle, amik különbözı helyekre, üzemekbe kerültek. Rengeteg almát, kukoricát szállítottunk innen a vasúttal. Porcsalmára kendert, Olasz- és Franciaországba elı állatot: bárányt, nyulat, csigát, még békát is. Ez utóbbiak miatt történtek mulatságos események. Volt bıven békakoncert, és szökdelı menekülés, amikor egy-egy rekesz felborult, s a kiszabaduló békákkal vívott ugróversenyben többnyire a békák gyıztek. Franciaországból tenyész- és hízóbikák érkeztek. Volt úgy, hogy egész éjjel zajlott a rakodás. A vagonokat naponta kétszer is kellett cserélni. Ami megtelt, bevontatták Gyarmatra, onnan hozták ki az üreseket. Fontos szerepe volt a vasútnak Penyige életében, nagy forgalmat bonyolított le, sok embernek adott munkát. 1980-ban úgy intéztem, hogy mellém vettem Miklós Elemért beosztott állomáskezelınek. Udvarolt a lányomnak, majd össze is házasodtak, s gondoltam betanítom, s ha megszereti a vasutat, lehet az utódom, ha nyugdíjba megyek, egyúttal a jövıjét is biztosíthatja a vasútnál. Az ı édesapja is vasutas volt. Szolgálati idım alatt igyekeztem rendbehozatni, felújíttatni a vasúti épületeket. Hiszen az idegen utasnak az állomás épülete, környéke az elsı benyomása egy addig ismeretlen településrıl. Nem mindegy, milyen kép fogadja, ha lelép a vonatról. A szolgálati lakást és a hozzá tartozó gazdasági épületeket is felújította a vasút. Épült új WC az utasok számára, új rámpa az áruraktárhoz, a cukorgyár mérlegházat épített szemben az irodával, mely késıbb az erdıgazdaság irodahelyisége lett. A vasúti irodában két telefon mőködött. Az egyiken bármelyik területtel összeköttetést lehetett teremteni, a másikon a vonali állomások beszélhettek egymással. Pl. Nagyszekeres jelezte, ha onnan kiindult a vonat Penyige felé. Ezzel egyidıben az épület külsı falán lévı hangos jelzıhang is megszólalt, hogy amennyiben az irodán kívül tartózkodik a hivatalos személyzet és a várakozó utas is hallja, hogy a szerelvény kiindult a szomszédos állomásról. A penyigei vasútállomáshoz két ırház is tartozott az állomásterület északi és déli végén. Az elıbbiben Papp Zoltán vonalbejáró, ill. megözvegyült felesége lakott. Elhalálozása után a MÁV lebontotta ezt az ırházat. Az utóbbi ırház szépen felújítva egy mintaszerően gondozott konyhakert közepén áll. Lakója Csontos Istvánné, a néhai pályamunkás özvegye és két fia. A fiam, ifj. Erdıs Zoltán szintén vasutas lett. Forgalmistaként szolgált Mátészalkán.
22
Állomáskezelı elıdeim közül keveset ismertem személyesen, de a penyigeiek jó emlékezetükben megtartották az elızı században szolgálatot teljesítık nevét. Ezek szolgálati idırendben: 1. Tóth Kálmán 2. Somogyvári József 3. Szitha Miklós 4. Bőcs János 5. Kondor Mihály 6. Szılısi Pál 7. Puskás László 8. Erdıs Zoltán 9. Miklós Elemér
IX. Százéves vasutunk 1998-ban volt 100 éves a Szatmár-Fehérgyarmat vasútvonal. A centenáriumi ünnepségre a vonal vasútállomásai megemlékezéssel készültek. A Mátészalkai Regionális Vasút képeslapot nyomtattatott. A képeslapon Penyige,
négy állomás: Zajta, Jánkmajtis,
Fehérgyarmat
épülete
látható.
Alkalmi
bélyegzı is készült: kör alakú, „100 éves a SzatmárFehérgyarmati bélyegzınyomat
Vasút
1998.VII.25.”
grafikája:
füstölı
felirattal.
A
gızmozdony,
szeneskocsival. A képeslap fotóit Meszlényiné Varga Ágnes készítette. A penyigei ünnepségrıl így emlékezett meg Végh Zsuzsa az Önkormányzat lapjában, a Szenke újságban: „Szép nyári nap volt. Az állomásépület frissen meszelt fala ragyogott a napsütésben. A szél vidáman lengette a MÁV kék-sárga zászlaját. Egyre több ember érkezett az ünnepségre szépen felöltözve. Magam is izgatottan vártam a beígért „nosztalgia” vonatot, remélve, hogy az egy régimódi pöfögı gızös lesz. Ehhez képest begördült egy szokványos piros motorvonat, így a füstöt csak odaképzeltem.
23
Vendégeink a 100 éves születésnapon a
Iskolások mősorral üdvözlik a
penyigei állomáson
100 éves vasutat Penyigén
Kinyílt a vonat ajtaja, leszálltak a várva várt vendégek: az állami vezetık képviseletében Dr. Zilahi József országgyőlési képviselı, a MÁV Debreceni Igazgatósága képviseletében Szombati Géza és még sokan mások. Polgármester asszony köszöntötte a vendégeket, az egybegyőlteket, ami után az iskolás gyermekek bemutatták mősorukat. Szombati Géza emléklapot adott át a jeles évforduló, a Szatmár-Fehérgyarmat vasútvonal 100. születésnapja alkalmából. A váróteremben megterített asztalnál vendégelték meg az ünneplıket a helyhez illıen: penyigei szilvapálinkával és pogácsával. Majd a motorvonat dudája éles hangon jelezte, hogy tovább indulni. A vendégek elköszöntek vendéglátóiktól s a piros vonat vitte ıket a következı állomás felé. Néhány perc után kiürült az állomás, az emberek haza, vagy munkába mentek.”
X. Újabb változások A magyar vasút életében jelentıs fordulatot jelentettek azok az események, amelyeket a történelem, a válsághelyzet idézett elı. Mindig volt mit újjá építeni. Az elsı világháborús idıszakot az 1920. június 4-én Trianonban aláírt békeszerzıdés zárta le, a vonal sorsa szempontjából kedvezıtlenül. Az új határmegállapítás elvágta a vonatforgalom útját. 1920-23 között Záhony határállomás lett, ami növelte jelentıségét, illetve lett a csonka Ung vármegye ideiglenes székhelye. Mátészalka a „maradék Szatmár megye” székhelye lett. 1935-ben bevezették a vasútnál a forgalmisták számára a vörös sapka használatát, valamint a vonalmenesztı tárcsát. Ezzel indították a vonatokat.
24
Jegyet is lehetett a vonaton váltani, de pótdíjjal. Pótdíjat csak akkor nem kellett fizetni, ha az utas kiadóállomás épület nélküli helyen ú.n. megállóhelyen szállt fel. A második világháború rombolásait, ha nagy küzdelmek árán is, de fokozatosan rendbe lehetett hozni, ám a vasutas áldozatokat örökre elveszítette a haza. 1945-ben a front után szovjet katonai parancsnokság irányításával megindult a vonalak helyreállítása, ám a szakmai feladatok irányítása a Debreceni Üzletvezetıség kezében volt. Az 1960-as években újabb tömegmegmozdulást jelentett az „ingázás” Budapestre. Megyénkbıl volt a legtöbb ingázó a fıváros felé. Szatmárból utazni kellett, hogy a családok megélhetése ne kerüljön veszélybe. Ráadásul a fejlıdı, építkezı Budapesten nagy szükség mutatkozott a vidéki munkaerıre, különösen a kımővesekre. Az ingázók vasárnap délután elköszöntek a családtól s péntek délutánig dolgoztak az építkezéseken, munkásszállásokon laktak. Hétvégére hazavitte ıket a „fekete vonat”. A fekete vonatok olyan rossz hírt vívtak ki maguknak, hogy az utasok és vasutasok rémeivé váltak. „Csak pénteken nem utazni, ha nem muszáj!” A péntek éjszakákat a vasutasoknak is idegtépı volt túlélni. A pénteki vonat nem csak a színe miatt lett „fekete vonat”, hanem a rajta zajló randalírozások, ivászat, verekedések miatt, mely a rend teljes felborulásához is vezetett. Rendıri szolgálatra is szükség volt a pénteki vonatokon. 1971-tıl a belföldi darabáru fuvarozást teljes mértékben az Autóközlekedési Vállalat (AKÖV) vette át. Ez az átszervezés érintett valamennyi állomást a Mátészalka-Zajta vonalon is. Ezzel a rakodóvágányok szerepe is csökkent a fekbér kihatással együtt, sıt a málházó szerepe is idejét múlta, a „gumidani” sofırjének munkáját rakodómunkás segítette. 1972-tıl penyigei vasutasok is szolgáltak a mátészalkai ÉRDÉRT fatelepen, mint vasúti alkalmazottak. Az ERDÉRT-hez is tartozott vasúti vágány (iparvágány). A szalkai állomáson ERDÉRT-faház utasváró épült, mely főthetı volt, sokáig funkcionált. Ekkor már elıírás volt a külön diákváróterem. 1972-73-ban közvetlen gyorsvonatjárat indult Mátészalka és Budapest között. Ez a csatlakozó vonatok ill. buszjáratok segítségével sokat könnyített a tiszaháti utasok fıvárosba jutásában. Kávássy Sándor országgyőlési képviselı közremőködésének is köszönhetı, hogy a szárnyvonalak mentén lakók Mátészalkáról naponta eljuthattak Budapestre gyorsvonattal. Gyakorlatilag l nap alatt megjárhatták Budapestet vonattal. „Szatmárt úgy lehet felemelni, ha közelebb hozzuk a fıvároshoz, az ország központjához. Ebben pedig a közlekedésnek rendkívüli szerepe van.” Kávássy Sándor
25
1977-ben véget ért a „gızös világ”, megszőnt a gızvontatás. Elindultak a dízel mozdonyok.
A
mozdonyvezetıket
átképezték.
A
változásokkal
a
vasutasok
munkakörülményei is javultak. Az 1980-as években a szárnyvonalakon is lecserélték az 50 éven át üzemelt fekete motorvonatokat. Helyükre lépett a piros színő„piroska”- Bz motorvonat. A közkedvelt Bz-k elıbb kettı, majd egy mellék kocsival, végül szólóban
közlekedtek.
Ez
is
mutatja
az
utazóközönség számának apadását. 1982.
augusztus
18-án
átadták
a
Tunyogmatolcsnál épült közúti hidat. Régi igény vált valóra, a vasúti hídon zavartalanabb lett a közlekedés. Az állomások meghatározó épületeik idıközben a kiszolgálás, a kezelés, a benne lakók, a használók igényei szerint többször bıvítették, felújították. Vezetékes vízzel látták el a szolgálati lakásokat. A lakhatatlanná vált ırházakat lebontották. Az 1990. évi vasutasnapon átadták a vágányaiban, épületeiben újjászületett európai színvonalú vasútállomást Mátészalkán, az utazóközönség örömére és megelégedésére. „A térség vasúti közlekedésének javulásában bízva fontos megállapításnak tartom (vasutastársaim nevében is), hogy az évtizedeken át szükséges ingázásnak – az 1990-es évek elején történt – megszőntével a „fekete vonat” kifejezés korszakát lezártnak tekintjük.” (Szabó Menyhért) A technika, a kulturált utazási feltételek (Inter City, Inter-pici) fejlıdése ellenére a vasúti forgalom visszaesésének szembetőnı jelei mutatkoznak. Fogyatkozik az utasok száma, drágul az utazás, fogyatkozik a személyzet létszáma, a vasúti szolgálatok racionalizálása az épületek fölössé válása, elbontása jellemzı. A szállításban elıtör a kamionforgalom. Sokan busszal, személygépkocsival utaznak. A régi vasutasok nyugdíjba mentek, sokat elbocsátottak. Újakat alig vesznek fel. Mi lesz veled Magyar Vasút?.... Hová lett a régi mozgalom szlogenje: „Hív a vasút, vár a MÁV!”?
26
XI. „Vasútsirató” A 21. század borult idıt hozott a magyar vasútra, a Mátészalkához tartozó szárnyvonalakra. Éveken át fenyegetett a vasutunk megszüntetésének veszélye, réme. Tiltakoztunk szelíd módon, aláírásokat győjtöttünk, folyamodtunk, s nem csak Penyigén, de valamennyi érintett vonalon, településen. De mindhiába. 2009. december 13-a szomorú nap a penyigei és a tiszaháti lakosok életében. A mai naptól megszüntették
a
Fehérgyarmat-Zajta
között
közlekedı
vonatjáratokat,
úgy
mondják:
„ideiglenesen”. Errıl így ír a Kelet-Magyarország 2009. december 14-i száma:
Ez már- sajnos- szomorú tény, amin már az aláírásgyőjtés sem segít. Mi hát a perspektíva 2010-ben? A sivárosodás, visszafejlıdés, ebek harmincadjára jutnak vasútvonalak, épületek, a sínpálya, az egy szem vágány, amely összekötött a világgal? A Vasutasnap már nem minden vasutasé, hiába szolgálta 1925-tıl a vasutasság örömét, megtisztelı ünneplését. Penyigén sok embert megdöbbentett a vonatforgalom leállítása. Ilyeneket mondanak: „Hiányzik a vonatfütty, a motorvonat dudahangja, a jegyvizsgáló indításra szólító füttyentése.” „Nekünk, falusi embereknek a vonat az idıpontot, a pontos idıt is jelezte. Ha a mezın voltunk, szakaszolta a munkaidıt. Ha arattunk| a déli vonatkor abbahagytuk az aratást, a félhármas elhaladásával újra kezdtük, folytattuk az esti vonatig.” „A vasúti átjáró elıtt szerep nélkül áll a jelzı kereszt, s a tolatási határnak sincs már jelentısége.” „Vasárnap délután nem sorakoznak már az autók a vasúton, hogy idehozzák a Tiszahátról a messze utazókat.”
27
Csend van, minden kihalt. Csak a szerkocsi döcög végig néha, hogy megnézze, van-e még sín az elhagyott töltésen. „Száz vasutat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, Mint a testet az erek. Ezek a föld erei, Bennök árad a mőveltség, Ezek által ömlenek szét Az életnek nedvei. Miért nem csináltatok Eddig is már.... Vas hiányzott? Törjetek szét minden láncot. Majd lesz elég vasatok.” Petıfi Sándor 1847 decemberében írta ezt a verset Vasúton címmel. Önmagukért beszélnek a sorok, amit az éltetı vasútról írt. Ha költınk most élne, mit írna, mit mondana nekünk? Hiszen megépült az áhított „ezer vasút”, mely idıkön, viharokon át megtette kötelességét, akkor most már: „Mehet!?” Nem, ne így legyen!
Kormány Margit Nyugdíjas tanítónı Penyige
28
XII. Mellékletek
29
Szójegyzék
MÁV: a Magyar Államvasutak hivatalos rövidítése. Vasutasnap: az év meghatározott napja (július 2.) vasárnapja, amikor a vasutasokat ünnepeljük. Dinasztia: uralkodócsalád, uralkodóház, a gazdasági vagy közéletben nemzedékeken át fontos szerepő család, itt: generációkon át hagyományozódó foglakozást folytató. Firól fira: apáról-fiúra- penyigei kifejezés. Tsz: termelıszövetkezet gyakorlottá vált rövidítése; mezıgazdasági kistermelık kollektív üzeme, gazdasága. AKÖV: rövidítés, Autóközlekedési Vállalat. Szárnyvonal: a fıvonalhoz csatlakozó, másik végpontján más vonaltól nem keresztezett vasútvonal. Hév: rövidítés, helyi érdekő vasút. Nevelıintézet: iskolás gyermekeket oktató és nevelı bentlakásos tanügyi intézmény. Kalauz: a vonaton az utasok jegyét kezelı alkalmazott, jegyvizsgáló. Szakszervezet: a dolgozóknak szakmák szerint alakult érdekvédelmi tömegszervezete. Sild vagy silt: sapkaellenzı. Szárnyaskerék: a magyar vasút, a vasutasságjelvénye. Sapkapajzs, sapkarózsa: egyensapka elejére felerısített, az ország címerével, színeivel díszített nagyobb fémgomb. Tiszahát: A Szatmári-síkság kisebb tájegysége Fehérgyarmat és Tiszabecs között. Bányafa: bányák dúcolására használt gömbfa. Tányérsapka: lapos tetejő, kör alakú, ellenzıs, egyen viselető sapka. Paroli: egyenruha hajtókáján, fegyvernemet, alakulatot, sérültet jelzı színes, formázott szövetdarab. Tropikál: ritkás szövéső, vászonkötéső, könnyő szövet. Usánka: szovjet eredető téli katonai fülvédıs, áll alatt megköthetı sapka. Krampácsol: vasúti talpfák alá tompa végő csákánnyal köveket ver be, hogy a talpfa szilárdan álljon. Túr: menet, forduló, mőszak, szolgálat napi idıtartalma. Vezénylés: paranccsal valamely szolgálatra, munkára rendelés. Tanács: szocialista országokban igazgatási szervezet egysége.
30
Főtıház: az a vasúti üzem, amelyben a gızmozdonyokat útjukra elıkészítik, karbantartásukat végzik. Tolatógép: tolatáskor az állomás területén használt kisebb mozdony. Gızmozdony: gızerejő vasúti mozdony. Szeneskocsi: a gızmozdonyhoz kapcsolt, a mozdony főtésére való szenet szállító kocsi. Pályafenntartás: a vasúti pálya karbantartásával foglakozó osztály, csoport. FÜSZÉRT: a második világháború után alakult értékesítı, elosztó bázis, telephely. Munkaegység: a mezıgazdasági termelıszövetkezet (tsz)-ben a munkateljesítménynek és a jövedelem elosztásának mértékegysége. Egyenruha: szervezet, intézmény tagjainak egyforma, hivatalos öltözete, formaruha. Agitál: agitációt végez, meggyızéssel igyekszik rávenni valakit valamire, rábeszélés. Váltókezelı: a sínpárokat váltó kézi berendezés kezelıje, vasúti alkalmazott. Posztó: kártolt gyapjúfonalból szıtt vastag szövet. Zubbony: egyenruha testhezálló kiskabátja. Köpeny: hosszú, bı felsıkabát, az egyenruha-viselet része.
31
Források
1. Szabó Menyhért: Vasútépítés Mátészalkán Szerkesztette: Mezei István Budapest
I.
Vasúthistóriai
Évkönyv
1994.
2. Szabó Menyhért: Vasútépítés Mátészalkán Szerkesztette: Mezei István Budapest
II.
Vasúthistóriai
Évkönyv
1995.
3. Szabó Menyhért: Egy vasútvonal eseménytörténete Vasúti Helytörténeti Győjtemény Mátészalka 2005. 4. Szabó Menyhért: Adatok a „csengeri vasút” történetéhez 2008. augusztus 1. 5. Magyar Értelmezı Kéziszótár. Akadémiai Kiadó Budapest 1975. 6. Állami Általános Iskola Penyige dolgozók esti általános iskolájának osztálynaplói 1960-1964. 7. „Szenke” újság 1998. december III. évfolyam 2. szám. Kiadja: Penyige Község Önkormányzata 8. Penyigérıl 2000-ben. Szerkesztette: Kormány Margit és Kırösi Miklósné. RÍM Nyomda Nyíregyháza 2000. 9. Kormány Margit: Hagyományok Penyigén. RÍM Könyvkiadó Nyíregyháza 1996. 10. Kormány Margit: Árvízi naplóm (kézirat) 1970. 11. Egykori penyigei vasutasok és hozzátartozóik szíves közlései, visszaemlékezései.
32
Köszönetet mondok segítıimnek, adatközlıimnek:
1. Szabó Menyhért vasúti helytörténész Mátészalka 2. Juhász Imréné Szabó Magdolna nyugdíjas 3. Nagy Ferencné Rozsályi Mária nyugdíjas 4. Almási Lajosné Tóth Ilona nyugdíjas 5. id. Kiss Zoltán nyugdíjas 6. Erdıs Zoltán nyugdíjas 7. Szarkáné Balogh Katalin tagintézmény-vezetı 8. Nagy Renáta iskolatitkár
33
