Társadalmi integráció Közösségi tervezés, participáció
HOGYAN? – Módszertan, Módszertan A közösségi tervezés alapelemei Konzultáció és kommunikáció a szereplők azonosítása a helyi érdekeltek bevonása a tervezésbe és a megvalósításba politikai támogatás megszilárdítása Közösségi tervezési akciók megvalósítása Tervezés és kivitelezés együttműködésben közösségi programalkotás, az eddigi fizikai tervezéssel szemben, a tér működésének megértése az elképzelések modellezése, a megértés támogatása Partnerség formatizálása együttműködő szervezetek létrehozása Marketing és publicitás Folyamatos informálás és visszacsatolás
HOGYAN? – Módszertan, Módszertan A közösségi tervezés szempontjai
a módszertan bevezetése során pontosan definiálni kell a folyamat végén elérni kívánt célt! Mit várunk a módszertan alkalmazásától?
határozott politikai támogatás szükséges, elköteleződés a módszertan alkalmazása mellett, a teljes folyamatban! Milyen elvárásai vannak a politikai döntéshozóknak?
pontosítani kell a folyamatba bevonandók körét, a célcsoportot! Kinek a véleményére vagyunk kíváncsiak, lehetséges együttműködő partnernek?
A módszertan bevezetésének a kezdetén meg kell határozni a tervezés folyamatát! Milyen eszközöket kívánunk alkalmazni, honnan hova szeretnénk eljutni?
Pontosítani kell a tervezés tárgyát, le kell határolni a tervezési helyszínt! A település mely területére tervezünk? (közösségi tér, teljes település)
Meg kell határozni a problémaköröket, tématerületeket, amelyeket megvitatni kívánunk a közösséggel! Milyen mélységben kívánjuk alkalmazni a közösségi tervezési eszközöket?
Az egyes célcsoportoknak megfelelően meg kell határozni azokat a rész-elemeket amelyeket velük együtt kívánunk megalapozni! Kivel mit tudunk és akarunk együtt tervezni, kitől mire várunk ötleteket, javaslatokat?
Mindig tudnunk kell, hogy kivel meddig tudunk és akarunk együttműködni! Hogyan akarjuk folytatni az együttműködést?
HOGYAN? – Módszertan, A Közösségi tervezés fázisai és eszközei
I.) A Közösség Mozgósítása II.) Közösség alapú programalkotás III.) Tervezés - Koncepcionális megalapozás, Stratégiaalkotás IV.) Szakmai Tervezés V.) Megvalósítás
HOGYAN? – Módszertan, A Közösségi tervezés fázisai és eszközei I.) A Közösség Mozgósítása Szereplők/célcsoportok meghatározása, címlisták
összeállítása, partnerség megalapozása
A közösségi tervezés célkitűzésének véglegesítése, a
legcélravezetőbb kommunikációs és szervezeti rendszer meghatározása (Irányító Testület, Szakértői Kabinet, Párbeszéd Körök, stb.)
Tájékoztatás, bevonás a közös gondolkodásba, a
Társasjátékba
Igényfelmérés, közvélemény-kutatás
Tájékoztatás, megjelenések a helyi médiában, ill. az Önkormányzati honlapon
Civil portál létrehozása
HOGYAN? – Módszertan, A Közösségi tervezés fázisai és eszközei
II.) Közösség alapú programalkotás Érzékennyé tétel – rajz-, esszé-, és fotó pályázatok Tervparádé, eddigi tervek, elképzelések bemutatás
Közvélemény-kutatás, lakossági kérdőívezés
Rajz-, és fotó pályázat
HOGYAN? – Módszertan, A Közösségi tervezés fázisai és eszközei II.) Közösség alapú programalkotás Tematikus műhelybeszélgetések, Párbeszéd Körök Tervezői vitafórum, Ötletfal (lehetőség szerint meglévő rendezvényhez
kapcsolódóan) T5 – Településfejlesztési Ötletbörze (egész napos, vezetett közösségi
társasjáték)
KIKKEL? – Párbeszéd Körök résztvevői
Tematikus műhelybeszélgetések, Párbeszéd Körök
HOGYAN? – Módszertan, A Közösségi tervezés fázisai és eszközei III.) Tervezés Koncepcionális megalapozás, és/vagy Stratégia alkotás
Ötletzápor alkotói pályázat Firka Party - nyilvános tervezői műhely Publikálás, az elképzelések bemutatása
Tervparádé
Tervezői vitafórum, Ötletfal
Településfejlesztési Ötletbörze
5
Ötletzápor
HOGYAN? – Módszertan, A Közösségi tervezés fázisai és eszközei IV.) Szakmai Tervezés
A tervezési helyszín átalakításának modellezése (pl. forgalomelterelés,
korlátozás, rendezvényhelyszín bevezetése, stb.) Publikálás, véleményezés, visszacsatolások
V.) Megvalósítás
Marketingterv, arculati elemek tervezése, megvalósítása Építészeti tervpályázat Támogatási pályázat elkészítése (pl: EU város-rehabilitációs pályázat) Szervezetfejlesztés (pl:Térmenedzselő szervezet felállítása)
TérFelFeszt – egész napos szakmai és A tér elnevezése kulturális rendezvény
Szakmai sátor
Firka party
Tervkiállítás – szabadtéri installáció
Kulturális programok
Tájékoztató és tematikus szakmai kiadványok, marketing eszközök