Kónya Annamária A Felső-Magyarországi reformátusok mindennapjai a 17. században Kónya Annamária Az utolsó évtizedben a történelem tudomány kutatásban egyre jobban előretörnek a múlt élet mindennapjait megvilágító kutatások. Ami viszont nem olyan egyszerű dolog, mert a forrásokban a nagyobb tömegek (jobbágyak) köznapi életéről nem egyenesen, inkább csak közvetítve kap a kutató képet. Fontos aspektusnak számit az a tény is, hogy sok esemény a múltban más szemszögből, eltérő morális vagy etikai meglátásból volt bírálva. Ez természetesen a vallásra, annak szerepére az emberek mindennapjaiban is vonatkozik. Mondhatni, hogy a kora újkorban a vallásnak kardinális szerepe volt az emberek nemcsak szellemi, de mindennapi életében és tevékenységében, a hitbéli dolgok olyan ügynek számítottak, amik úgymond mindenkit érintett és mindenki hozzá is szólhatott (hozzászólt). A református lakosság mindennapjainak kutatásában és megismerésében fontos szerepe az egyházlátogatási jegyzőkönyveknek (canonica visitatio) van, melyek gazdag anyagot szolgáltatnak a vallási, de a mindennapi élet megismeréséhez is. A gyülekezetek látogatást már a korai középkortól létezett és a reformáció elterjedése után nagyon hamar elsajátították a protestáns egyházak képviselői is. A magyar református egyház kormányzásban ez a feladat elsősorban az esperes és püspök (generalis visitatio) kötelességei közé tartozott.1 A vizitátorok kötelessége volt felmérni a gyülekezet helyzetét, amihez beletartozott az egyházi személyek vagyoni bebiztosítása, az egyházi vagyon nagyságának és helyzetének felmérése, az egész gyülekezett vallási és morális élete ellenőrzése, és az ezekkel kapcsolatos problémák megoldása. Az egyházlátogatási feljegyzéséknek viszont egyszerre sok néprajzi vonatkozása, de a hívek mindennapi életéről is tájékoztató adata van.2Az egyházi törvények a gyülekezetek látogatását egy éves intervallumokba szabta, mikor is a vizitátornak lehetőség szerint minél nagyobb számú gyülekezetett kellet meglátogatnia. Ez természetesen nem
1
ZOVÁNYI, Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténetei lexikon. Budapest : A magyarországi református egyház zsinati irodájának sajtóosztálya, 1977, s. 167. A Tiszáninneni református egyházmegyében a püspöki egyházlátogatás nem alakult ki, mert az egyházmegye esperesei egészen 1734-ig nem választottak saját püspököt, és tulajdonképpen minden esperes olyan hatáskörökkel rendelkezet mint máshol a püspökök. 2 POCSAINÉ, E. Eszter: Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek néprajzi vonatkozásai 16. – 17 század Tiszáninneni egyházvidék. Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, 2007.
1
mindig volt betartható, hiszen a kor utazási lehetőségeiktől, de természeti, katonai viszonyoktól is gátolva lehetett. A vizitátorok feljegyzései gyakran említettek árvizet, járványokat, elázott utakat, de sokszor maga a földesurak gátolták az egyházlátogatást. A református gyülekezetek életéhez szintén fontos forrásnak számítanak a zsinati végzések, törvénykönyvek, hitvallások, melyekből nem csak egyházi és vallási vonatkozású adatokat lehet megtudni. Adatok vannak bennük számos olyan dologra, melyek a hívek mindennapi életét érintették. A svájci reformáció tanai a 16. század felében kezdtek Felső Magyarország területén intenzívebben terjedni és rövid időn belül kezdetét vette a református egyház szervezeti és területi alakulása is. Felső Magyarország területén a 16. század utolsó harmada kezdetén alakult ki a Tiszáninneni református egyházmegye négy esperességgel.3A református lakosság mindennapjait Felső Magyarország területén több tényező is meghatározta. A 13 vármegyét4 magában foglaló térségben viszonylag színes etnikai és felekezeti kép alakult ki a kora újkor időszakában. A többségben lévő Szlovák és Magyar lakosság mellet főleg a szabad királyi és bánya városokban nagy számban éltek Németek, a hegyesebb vidékeken viszont ortodox vallású Ruszinok (illetve Románok) és a kora újkorban még viszonylag kevés zsidó lakosság. Tehát már a reformáció időszakában sem volt Felső Magyarország területe a vallás szempontjából homogén, de a reformáció után ez a kép még inkább színeződött. A lutheri reformációt természetesen a német és Szlovák lakosság fogadta el, a magyarok többsége tovább ment reformációs folyamatában és végül a svájci reformációs tant sajátította el, de főleg földesúri hatás alatt kialakultak ruszin és még számosabb szlovák református gyülekezetek is. Az etnikai, sem a vallásfelekezeti határok nem voltak élesen megszabva, sőt egyes gyülekezeteken belül több etnikum élt, vagy számos helységben egymás mellet két protestáns vallás hívei is éltek, aminek szintén hatása volt a mindennapi életre és a lakosság egymáshoz való viszonyára. Szlovák református gyülekezetek főleg Zemplén vármegye középső és északi területein, de szintén Ung, Abaúj és Sáros vármegyékben is. Ezek a szlovák református hívek mindennapjai az általános, majdnem minden gyülekezetet érintő problémákon kívűl, még azzal is voltak meghatározva, hogy ezek a szlovák reformátusok a gyülekezetekben kissebségben voltak. Ebből aztán az elsődleges nehézség ami kialakult az istentiszteleti nyelv 3
Zempléni, Ungi, Borsodi (Borsod-Gömör-Kishont), Abaúji (Abaúj-Torna) esperesség (Szepes, Sáros, Zemplén, Abaúj, Gömör, Torna, Ung, Bereg, Ugocsa, Heves, Borsod, Szabolcs és Szatmár), tehát a mai kelet Szlovákia, észak Magyarország és Ukrajna nyugati része. 4
2
volt. A vizitációk gyakran számoltak be a szlovák református hívek panaszairól, hogy a pap nem tartott Istentiszteleteket szlovák nyelven. Ez a helyzet természetesen több okból is adódott. Előszor is minden etnikai dolgot félretéve, a gyülekezetekben a pap alkalmazása és az Istentiszteleti nyelv használatát a patrónus tehát a földesúr szabta meg, ami érthető módon a legtöbb esetben magyar volt. Másik tény volt viszont az is, hogy a vegyes etnikai falukban a hívek többsége tudott (legalább is értet) mindkét nyelvet, másrészt reálisan is kevesebb volt a szlovákul illetve mindkét nyelven tudó prédikátorok száma, ami sokszor még a legjobb szándék mellet sem tette lehetővé a kívánt nyelv használatát. Az igazsághoz még hozzátartozik az a valóság is, hogy a szlovák gyülekezetek inkább kissebek és szegényebbek voltak, így a prédikátorok nehezebb körülmények közt működtek, aminek folytán ezekben a gyülekezetekben a papi állás sokkal nehezebben lehetett oda megfelelő személyekkel betölteni. Hasonló nehézségekkel küzdöttek viszonylag rövid létezésük alatt a ruszin reformátusok is. Ezek a gyülekezetek a Homonnai Drugethek Zemplén és Ung vármegye északi területein alakultak ki. Jellemző volt rájuk, hogy földesúri kényszerrel jöttek létre és a ruszin református hívek lelkében nem igen mélyedt el református hit, minek folytán a legközelebbi adandó alakalomkor visszatértek eredeti vallásukhoz. A ruszin református gyülekezetek fennállásakor viszont a mindennapi életre inkább jellemző volt a hívek és prédikátor rossz viszonya. A vizitációk gyakran említették a templom, parókia rossz állapotát, a templomlátogatás elhanyagolását, de néha feljegyezték a pap megverését is. Az 1652-es egyházlátogatási jegyzőkönyv ilyen bejegyzést mutat Göröginye faluból, mely északra található Homonnától: „templomjuk vagyon, sűrű sok bálványokkal, sok orosz zászlókkal. Pap háza elromlott, schola rossz, puszta kerítése.“5 Még rosszabb körülményei voltak a református papnak Izbugyahosszúmező ruszin lakossága körében. 1652-ben a falu kőtemplomáról ezt jegyezte be a vizitátor:
„kőből, de igen puszta, de orosz zászlókkal,
bálványokkal rakva. A pap háza merő puszta, erdő szélén, falu végén vagyon, nagyon régen is a tolvajok megásták, marháját elvitték. A scholat a falusiak elhordták, elégették.“6 A református prédikátor helyzetét és a ortodox ruszinok hozzá való viszonyát a faluban és annak leányegyházaiban (Hrabóc, Jablonya, Zbojna és Homonnabresztó) legjobban a vizitáció következő beszámolója fejezi ki: „Oly keresztények lakják a falukat, hogy se templomra, se 5
DIENES Dénes (ed.): Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16–17. század, Budapest: Osiris, 2001, 256. 6 DIENES Dénes (ed.): Református egyház-látogatási ..., 257.
3
parókiára semmi gondot nem akarnak viselni. Azt mondják, nem a mi gondunk az, hanem a papé. Egy prédikátor sem ment még veretlen ki közülük. Adamust ugyan megölték maguk között, ez mostaninak is jutott az arculcsapásban. Jó lelkiismerettel mondom, hogy ez eklézsiában az ebet is nagyobbra becsülik, hogysem a lelki tanítót. Igazán a papok purgatóriuma ez világ.“7 Referátumomban viszont inkább az általánosabb, tehát így a minden gyülekezetben megjelenő dolgokról szeretnék szólni. Az egyik legfontosabb dolog, ami meghatározta a református hívek mindennapjait a vallás terén a prédikátorhoz való viszony volt. Ez elsődlegesen az anyagi dolgok hátterén, másrészt az egymáshoz való viszonyon alakult. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek bőségesen adnak tájékoztatót a gyülekezetek ingatlanjairól és a lelkészek fizetségéről. Általában a parókiához tartozó vagyont különböző nagyságú szántó földek, erdő, szőlők tették ki. Az azokból származó jövedelmeken kívűl a prédikátornak a hívek tartoztak adni bizonyos mértékű gabonát, fát, vásznat, bort, esetleg más terméket.8 Azonfelül a hívek minden alkalomkor (temetés, keresztelés, esküvő) külön tartoztak fizetni a prédikátornak, pénz vagy valamilyen termékben. A fizetett összeg nagyságát az is meghatározta, hogy milyen személyről volt szó, pld. kisebb díjat fizettek az özvegyasszonyok, zsellérek, de magasabbat a nem falubeliek9. Mivel a református gyülekezetekben a prédikátoron kívül főleg nagyobb települések esetén káplán is tanító is működött, az ő jövedelmüket is a gyülekezet biztosította, de legtöbb esetben úgy, hogy őket a prédikátornak kellet kifizetni illetve a prédikátor jövedelmeiből járt
7
DIENES Dénes (ed.): Református egyház-látogatási ..., 257–258. Pld.: A varannói református gyülekezet és annak lelkészei a 17. Század elején viszonylag jó anyagi körülmények közt éltek. A prédikátor jövedelme két jobbágy faluból származott, melyek egészben a gyülekezethez tartoztak és hasonló kötelességeik voltak mint a földesúr iránt. Lakosai azon felül minden építészeti munkát is végeztek a parókia számára. A prédikátor továbbá a magkapta a dézsmát a varannói határból, az elevetett gabona kilencedét A varannói határban a parókiának tartozott 5 mező, 2 rét, továbbá Csemernye határában két elhagyott település. A városban a parókiához tartozott 3 szőlő, a varannói és szomszédos határokban 15 rét. A lelkész jövedelméhez tartozott még három malom teljes, vagy részes haszna. A varannói majorságon 15 disznó is a parókiát illette. A prédikátor egy nyolcad bort, gabonát kapott. DIENES Dénes (ed.): Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16-17. század. Budapest : Osiris Kiadó, 2001, s. 315 – 317. 8
9
Pld. Gálszécs mezővárosa 1611-es egyházlátogatásába ilyen adatok voltak feljegyezve: a prédikátor esküvőért mindkét oldaltól 1 dénár kapott, a vőlegénytől még 3 dénárt. Ha faluból, vagy más vármegyéből jöttek házasságot kötni , 40 dénárt fizettek. Összehasonlítás képen a gálszécsi prédikátornak ilyenek voltak a jövedelmei: minden jobbágyak 1 köböl búzát a zsellérek ½ köböl búzát az özvegyasszonyok 4 sing vásznat. DIENES Dénes (ed.): Református egyház-látogatási jegyzőkönyvek 16-17. század. Budapest : Osiris, 2001, s. 309-312.
4
nekik egy bizonyos rész.10 Ez természetesen sok esetben félreértésekhez és konfliktusokhoz vezetett. Elsődlegesen a prédikátor és káplán kötelességei és fizetségük egyenlőtlen arányából fakadt. Sok esetben a prédikátor sokkal több fizetségért, csak az anyaegyházban végzet szolgálatot, míg a segédlelkész a leányegyházakat látogatta11 és azon felül még az anyagyülekezetben is végzett pld. más nyelvű istentiszteletet. Ebből az okból adódóan az egyházlátogatási jegyzőkönyvek számos panaszról számolnak az említett dologgal kapcsolatosan. Példaként szolgálhat Zsebegnyó falu, Gálszécs leányegyháza, hol 1647-ben a vizitátornak a leányegyház híveinek panaszát kellet megoldania. A hívek a lelkészre panaszkodtak, hogy nem jár hozzájuk Istentiszteletet tartani, de mikor a vizitátor ezt a kötelességet a káplánra akarta ruházni, ő azzal érvelt, hogy a zsebegnyői gyülekezetből a pap szedi a járadékokat, tehát akkor neki kell ott a lelkészi kötelességeket végezni. Végűl a vizitátor úgy döntött, hogy a lelkész kötelessége lesz a leányegyház látogatása, de a káplán besegíteni lesz köteles, és a zsebegnyói híveknek is meg lett hagyva, hogy havonként egyszer a leányegyházba is jöhetnek istentiszteletre.12 Ilyen esetek a tanítóval is előfordultak, mikor is arra panaszkodtak hogy a prédikátor nem fizeti nekik ki a nekik járó járadékot. A lelkészek, iskolamesterek és káplánok viszonya viszont más, mondhatni ember közötti problémákból is fakadtak, amire számos vizitáció utal. Ilyen példa eset volt feljegyezve 1639-ben Varannó mezőváros vizitációja alatt: ,, …az auditorok kívánták a főpásztortól, hogy a káplánnak a maga jövedelméből szakasszon annyi jövedelmet, mellyel contentus lehessen a káplán, mivel több auditori vannak a káplánnak és a szolgálatja is több.’’13 Súrlódásokra mutat a lelkész és tanító közt Bári zempléni faluból való bejegyzés 1639-ben hol ilyen végzést jegyzett fel a vizitátor: ,,A lelkész és tanító felesége jó egyetésrtésben legyenek egymással.‘‘14 Egy másik falúból (Nagy és Kiskövesd) 1659-ben ilyet lehet olvasni a vizitációban: ,,Prédikátor panaszkodik, hogy a schola mester engedetlen, ezért admoneáltatott. A vizitátor az végezték, hogy elsődlegesen az prédikátor fizetését adják
10
A gálszécsi rektor élelmezését a prédikátornak kellet biztosítani, vagy ha nem akkor 25 köböl búzát kellet neki adni. Azon felül a rektor jövedelmeit képezték mindenféle írói tehendők elvégzése, mint pld. hagyaték levél megírása vagy a városi könyv írása. Ha a prédikátornak nem volt módja a leányegyházakba menni elvégezni lelkészi kötelességeit, akkor a káplánt küldte maga helyet, mire ő megkapta a lelkész fizetségének harmadát. 10 11 Az leányegyházak száma változó volt, de sok esetben ez a szám 2 – 6 gyülekezetet is kitett. A leányegyházak látogatása nem volt a korabeli utazási lehetőségekhez, katonai, időjárási viszonyokhoz egyszerű feladat. 12 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., s. 173-174. 13 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk. Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, 2008, s.112. 14 Uo, 117.
5
meg, és azután a schola mesterét. Mert nem illendő hogy az scholamester az fizetést épen elvegye, és az prédikátor károsan maradjon.,,15 A gyülekezetek belső életét nagyban befolyásolta az egyházi személyek és a hívek egymáshoz való viszony. Előfordultak esetek mikor a hívek panasszal fordultak a vizitátohoz lelkészükkel, tanítójukkal kapcsolatban, hol felrótták nekik a kötelességeik hanyagolását, vagy esetleg a helytelen viselkedést. Természetesen fordítva is működött ez a dolog, mikor a lelkészek panaszkodtak a gyülekezet tagjaira, hogy nem látogatják az istentiszteleteket, viselkedésükkel megsértik Isten és az egyház törvényeit. Példaként lehet említeni Terebes, zempléni mezővarosból való bejegyzést 1629 évéből eképen: ,,A mester (bizonyos Szécsi György) egynéhányszor megverte a fiát, láncra is vetette. Traducálta a pásztort. A szécsi vargákkal virradatig itta a pálinkát. Hogy nem marasztalták másik esztendőre a schola ablakát eltörte, a mázolást levakarta. A puerrek azt mondták, hogy lélekével szitkozódott.,,16 Ami érdekes volt ebben az ügyben, hogy a tanítónak végül is sikerült elérnie még egy évi marasztását a gyülekezetben. Másik példa lehet Királyhelmec, szintén zempléni mezővaros, hol 1629-ben a lelkész panaszkodott a vizitátornak, hogy a hívek nem látogatják a kátétanítást és a vasárnapi délutáni istentisztelet helyet inkább a vásárra mennek. A hívek viszont azzal igyekezték magukat védeni, hogy a pap a katechizáláson túl nehéz kérdéseket tesz fel.17 A már említett Varanó városban a lelkész szintén segítséget kért a vizitátortól, a fiatal lányok rossz magatartását illetőn, itt említve volt, hogy gyakran fonásoknál összejönnek és isznak.18 De hogy nem csak negatív példákat hozzak fel, nagyon szép bejegyzést kelt 1629ben Kisgéres leányegyházból, hol ezek a szavak voltak feljegyezve: „A lelkész úr határozottan dícséri a szorgalmas templomba járást.“19 A gömör vármegyei Berzéte faluban így nyilatkoztak a hívek lelkészükről: „Dícsérik a lelkészt helyes tanítását, életét és forgolódását.” Ugyanúgy Harmac faluban is mindkét oldalon jó viszony jellemezte a gyülekezet mindennapi életét: A hallgatók dícsérik a lelkészt egész családjával együtt, ugyanúgy a hallgatók is dícséretet nyernek.20 15
Uo, 262. DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk. Sárospatak : Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, 2008, p. 42. 17 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., p. 54. 18 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., p.29-30. 19 Uo, 55 20 DIENES, Dénes (ed.): Református Egyházlátogatás a Borsod-Gömör-Kishonti Egyházmegyében 1665, 1668, 1669. In: Acta Patakina XIII. Sárospatak : Sárospataki református kollégium, 2003, p. 27, 102. 16
6
A református gyülekezetek belső életét néha nagyobb illetve kényesebb problémák is megzavarták. Ilyenek egyes személyek rossz erkölcsi magatartásából, főképpen a paráznaságból eredtek. Több egyházi kánon nagyon szigorúan intézkedett a házasságtörés esetében, mint pld a Debreceni (Debrecen-Egervölgyi) hitvallás 181. Cikkelye, mely ilyen esetben mindkét fél, nő és férfi legszigorúbb büntetését írta elő. Az 1669-es egyházlátogatás alkalmával Szalonna nevezetű borsodi faluban egy György nevű Miklóst emlegetnek a feljegyzések, akit ,,kitiltották a szent gyülekezetből. Házasságtörésért nem tartott bűnbánatot, az egyházfegyelmet megvetette, az anyaszentegyház méltóságát semmibe vette, ezekből, a maga érdekekben térjen jobb belátásra.“21 Nagyon rossz
helyzet volt a század fordulóján Terebesen, hol a vizitátor 1649-es látogatása
alkalmából ezt jegyezte fel: ,,A bűnök büntetlenül terjednek... Orosz Mátyásné özvegyasszony, ki kétszer is fattyat vetett, kivonta magát az ecclesia disciplina alól, s az bíró pálcája alól is. Pápistáva lett, hogy a büntetést elkerülhesse. Az asszonyt keressék meg suplicátióval, adassa ki őket törvény szerint való büntetésre, ne nyisson kaput az impunitással az gonoszságra. Alias az nemes vármegyét requráljuk az Isten dícsőségének oltalmájért.” Komoly törvényszegésnek, de morális problémának is jelentett a lopás. Az említett városban ugyan abban az egyházlátogatási jegyzőkönyvben egy ló lopó legény is említve van, aki szintén, hogy megmeneküljön büntetése elől, rakatolizált. Az utólag betoldott bejegyzés szerint a fiúnak ez sem segített, mert felakasztották.22 Nagy elégedetlenséget váltott ki Gálszécs mezővárosában egy fogadó működtetése, melynek tulajdonosa egy Szemerei Pál nevezetű személy volt. A hívek 1660-ban panasszal fordultak a vizitátorhoz, hogy a fogadó vendégei északáig mulatoznak, iszogatás és kocka játék alatt nagyon hangosak és más minden rossz dolgokat csinálnak.23 Egy másik mezővárosban, Királyhemecen 1670-ben az egyházlátogatási jegyzőkönyvek szintén egy bűncselekményről számol be. Ezúttal két legény volt megvádolva, hogy a prédikátornak feltörték az otthoni ládáját, de hiányzó bizonyítékok miatt fel lettek a vádak alól mentve és még a lelkésznek kellet bocsánatot kérnie tőlük. Szintén Királyhemlmecen volt egy évvel később sikkasztás gyanújával vádolva a helyi prédikátor. Egy asszony ezüst poharat hagyott a parókiára, a lelkész félreértésből, vagy szándékkal
21
DIENES, Dénes (ed.): Református Egyházlátogatás a Borsod-Gömör-Kishonti Egyházmegyében 1665, 1668, 1669. In: Acta Patakina XIII. Sárospatak : Sárospataki református kollégium, 2003, p. 112. 22 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., s. 198-199. 23 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., s. 276-277.
7
a poharat el akarta adni és valószínűleg saját hasznára akart fordítani a pénzt. A vizitátor elrendelte az egész ügy kivizsgálását és addig az ezüst poharat magához vette.24 Az említett ügyen kívűl a helmeci lelkész nem túl jó magatartással is felhívta magára a figyelmet. Egynéhányszor látták a rektorral együtt inni nem jó hírű nők társaságában.25 Viszonylag érdekes panasz lett feljegyezve 1671-ben az egyház látogatás alkalmával Terebesen is. A prédikátor kérte a vizitátort, hogy parancsolja meg a híveknek, hogy a parókia udvaráról eltakarítsák e ház elé hordott ganajt. Ez az eset sem mutat túl jó képet a terebesi lelkész és hívek között.26 A református parókiák nem is annyira belső életére, hanem inkább azok gazdasági helyzettét mutatják az egyház látogatási adatok, melyek a parókia épület, templom, vagy iskola épület rossz állapotát írják le. Sok esetben a vizitátor több alkalommal is felszólította a gyülekezeteket legalább a legfontosabb építkezési, vagy javítási munkát elvégzésére az egyházi épületeken. Természetesen itt nem csak a hívek hanyagsága, de sokkal inkább a nehéz anyagi helyzet volt a legfőbb oka az ilyen helyzeteknek. Bizonyosan néhány gyülekezetben a lelkész és hívek közti rossz viszony is hozzájárult, hogy egyik oldalon sem volt túl nagy hajlandóság. A 17. század második felében a református gyülekezetek belső életét még nehezítette a fokozódó rekatolizációs nyomás, hiszen a híveknek sokszor templomuk elvételével, papjuk menesztésével, anyagi támogatások megvonásával is küzdeni kellet. Összegzésképpen tehát meg lehet állapítani, hogy az egyház látogatási feljegyzések nagyon gazdag forrást képeznek nemcsak az egyes gyülekezetek és ezáltal nagyobb területek vallási és egyházi történetének megismerésében, de általuk számos más vonatkozású adatott is kaphatunk. A bejegyzések néprajzhoz vonatkozó adatai , morális és belső élethez való bejegyzései által sokkal színesebb kép alakul ki a kora újkori reformátusok életéről, azok nehézségeiről, de örömeiről, egyszóval mindennapi életéről. Természetesen fontos kiemelni, hogy az egyházlátogatási jegyzőkönyvek probléma centrikusak voltak, tehát elsődlegesen a felmerülő problémák kiszűrése és orvoslása volt a feladatuk. Ezért egyes esetekben talán egy kissé rosszabb kép mutatkozhat a gyülekezetek belső életéről, mint amilyen valójában volt. Többnyire azokban a gyülekezetekben, hol nem merült fel semmi kivetni való dolog, vagy nehézség, a vizitátor nem tett arról terjedelmesebb bejegyzést, esetleg egy rövid mondatot. És 24
DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., s. 395 - 396 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., s. 396. 26 DIENES, Dénes (ed.): Zempléni vizitációk..., s. 313-414. 25
8
úgy ahogyan már megjegyeztem, néhány évszáddal korában sok dolog más szemszögből, többnyire kritikusabban volt meglátva mint manapság.
9
