Fejős Éva. Csajok. A Vénusz-lakók mindennapjai

1

Fejős Éva Csajok A Vénusz-lakók mindennapjai (Tartalom) A történetben szereplő személyek csak a fantáziámban léteznek. Köszönöm Fifike „hivatalos életrajzát”, az előolvasást, illetve a folyamatos visszajelzéseket és tanácsokat R. Kövér Balázs kollégámnak és barátomnak. Köszönöm a Pasi jóságát és szerelmét, valamint azt, hogy sosem éhes a főztömre. Köszönöm a szüleimnek, szeretteimnek és barátaimnak, hogy nem csapják le a telefont, amikor írok, és nem fogom fel, hogy éppen miről is beszélgetek velük. Anyu, külön köszi a táplálást. Hálás vagyok az Ulpius-ház Kiadó munkatársaitól (elsősorban Andristól, Gergőtől, Zsuzsától és Feritől) kapott bizalomért, bátorításért és szeretetéit. És persze köszönöm Nektek (Önöknek), hogy velem tartotok az úton, és hogy szerettétek a Bangkok, tranzitot és a Hotel Balit. Örülök a leveleiteknek, a honlapomra írt hozzászólásaitoknak. Remélem, megkedvelitek a Csajokat is.

2

A SZEREPLŐK

Hanna harmincöt éves, egy utazási irodában dolgozik, és egy éve, a válása óta keresi önmagát. Randizgat, mert hinni akar benne, hogy van élet Robi után is – elképesztően sok idiótával ismerkedett meg az elmúlt évben. Legutóbbi szerzeménye egy őrült illatszerárus, aki fájóan romantikus és tökéletesen érthetetlen sms-eket írogat neki. (A legfrissebb gyöngyszem: „Döntsd el, óceán vagy tenger, és hová rakjam, feloldódsz-e majd benne.”) Szíve mélyén egyfolytában Robi után vágyakozik, akitől sosem vált volna el, ha a férfi beleegyezett volna a családalapításba. Móni harmincnyolc éves, és rekorder a csapatban: két gyereke van, egyiküket tinédzsertejjel szülte – a kiscsaj, Lili már húszéves, és néha az egész csapatot „csoroszlyáknak” titulálja –, a kisfiú, Krisztián mindössze kétéves. Móni dolgozott már szociális munkásként, reklámszervezőként, bolti eladóként, szinkronszínészként és telefonos ügynökként is. Jelenleg gyesen van, imádja a férjét, Barnát, és végre nem kell a pénzkereséssel sem foglalkoznia, ezért kikapcsolódásképpen vámpírokról szóló gyerekkönyvet ír. Flóra harminchat éves televíziós szerkesztő. Jó másfél éve zuhant bele a mély gödörbe, amit másképpen szerelemnek is nevezhetnénk: választottja a csatorna hírműsorának műsorvezetője, Zoli, aki ugyanebben a gödörben landolt, ugyanakkor. Tehát jókor találkoztak, de a kapcsolat mégis akadozik: bujkálniuk kell, mert a férfi válófélben van ugyan a feleségétől, de ha a majdnem-ex – továbbiakban: ex – megtudná, hogy a férfinak van valakije, eltiltaná tőle a gyerekeit. Az ex egyébként népszerű, hisztis színésznő, aki nem szeretné, ha kiderülne: válnak. És ott van a harminckét éves Márk. Reklámügynökségnél dolgozik kreatív szakemberként, kampányokat talál ki és épít fel – emellett álnéven ezoterikus író, aki időnként el is hiszi a saját spirituális mondatait. Legfrissebb kötete a Dönts, és az univerzum meghálálja! címet kapta, amit együtt találtak ki egy ködös estén, és a csajok utána három hétig röhögtek – de úgy látszik, működik a dolog. Már az első héten az eladási listák élére került a könyv… (Felmerülhet a kérdés, vajon miért sorolják a csajok Márkot is a Vénusz lakón közé, miközben valójában a Marson kellene élnie… Márk mégis Vénusz-szülött, gyönyörű férfi testtel és női gondolkodásmóddal: „Miért nem? Azért, mert… csak” – képes efféle indokokat is fel- hozni, ha magánéleti helyzetben nemet kell mondania, ami, lássuk be, inkább a nőkre jellemző. És hát ő is a Mars szülötteihez vonzódik, minta három másik…)

3

Prológus

MINDEN KEZDET KÖNNYŰ

Két kisbuszban tizenkét ember bóbiskol. Néhány órát kell autózniuk a lyoni reptértől a keskeny folyó-csatorna partján lévő kisvárosba. Ők tizenketten nem ismerik egymást. Budapestről indultak, fogalmuk sincs, mi vár rájuk. Körülöttük egyre sötétedik, már alig látszik a vidék az ablakból. Meglepődnek, amikor a két kisbusz leparkol egy éjszakáig nyitva tartó szupermarket előtt. – Itt lehet bevásárolni! – mutatják a sofőrök, embereink pedig tétován beóvakodnak az üzletbe. – Azt hittem, eljárunk majd enni – mondja egy szőke nő. – Én nem fogok főzni – teszi hozzá eltökélten. – Én pirítósban jó vagyok – lép mellé egy vörös loboncú. – De vásárolni csak cipőt szeretek. – Hát akkor itt éhen fogtok halni – mormolja egy barna, amint meghallja, miről beszélget a két csaj, majd belekarol a pasijába, és elindul a kajás pultok felé. – Ne aggódjatok, majd én főzök – lép melléjük egy másik szőke. – Nemrég jöttem meg egy túlélőtáborból. Bármilyen bonyolult helyzetet megoldok. Egy ezüst farmernadrágot viselő, bőrdzsekis srác ezalatt telefonját nyomkodja vadul, a bejárati ajtót támasztva. Hamarosan újra elindul a menet. Egészen besötétedik, mire a kisvárosba érnek. A folyó fekete csíknak látszik, a kora októberi este borzongatóan hűvös, és semmi sem indokolja, hogy a tizenkét ember mostantól a szárazföldet vízre cser- élje. Pedig a hajók a csatornán várakoznak. – Hogy a bánatban fogok ezen a lejtős stégen lejutni a hajóig a tűsarkúmban, ebben a megveszekedett sötétségben? – kérdezi a vörös. – És ezzel a hatalmas bőrönddel mit csinálok? –így a szőke. – Jézusom. Se éttermek, se kávézók, csak a természet. Ennek így semmi értelme – lamentál az ezüstgatyás. – Üdvözlöm önöket – szólal meg hirtelen a semmiből angolul egy férfi. – Tán azt várták, hogy franciául szólok önökhöz, de angol vagyok. Tudom, hogy furcsa, de mi vezetjük ezt az állomást a feleségemmel. Egyszer eljöttünk ide hajózni, és itt ragadtunk… Szólítsanak Johnnak! Hamarosan megmutatom a hajóikat, de egyelőre meg kell kérnem önöket, hogy foglalják el magukat valamivel. Történt ugyanis egy sajnálatos esemény, amely jelenleg elvonja önökről a figyelmünket. – Miféle sajnálatos esemény? – kérdezi a vörös hajú, és türelmetlenül helyezi testsúlyát jobb tűsarkáról a balra. – Ne ijedjenek meg. Ez nem a hajózás velejárója. Ez egy sajnálatos, véletlen esemény. – Micsoda? – kérdez közbe az ezüst farmer tulajdonosa. – A haláleset. – A haláleset? – többen visszhangozzák az angol szavait. – Rendkívül ritkán fordul elő ilyen súlyos baleset, hogy valaki vízbe fúl – feleli az angol. – Kifejtené ezt bővebben? – így a vörös csaj, lerogyva a bőröndjére. – A tanulság persze ebben az esetben is levonható – folytatja John. – Ha lehet kérnem, jegyezzék meg első számú szabályként, hogy a hajóról soha, de soha nem ugrunk bele a vízbe. Nézzék csak, megmutatom a hajóik kulcsát – mutat fel egy kulcscsomót. – Így néznek ki a kulcsok. – Láttunk már kulcsot – türelmetlenkedik az egyik szőke.

4 – A kulcstartó egy parafagömb. Pontosan azért, hogy ha beleejtenék a vízbe, akkor fennmaradjon. Tehát ki lehet halászni a hajó fedélzetén található eszközökkel. De ha mégsem, akkor sem ugranak be érte, hanem használják a tele- font. Minden hajóhoz van tartalék kulcs, odavisszük, ha szükséges. – Szóval valaki beejtette a kulcsot, beugrott érte, és megfulladt? – kérdezi az ezüst nadrágos srác. – Pontosan ez a helyzet, uram – feleli kimérten az angol. – Az illetőnek vélhetően a hideg víztől állt meg a szíve. Itt történt, az induló állomáson, mégsem lehetett már meg- menteni. Úgyhogy, engedelmükkel… foglalják el a hajójukat, pakoljanak ki a bőröndjeikből, vegyék le a magas sarkút, az elegáns ruhát, rakják bele a bőröndökbe, aztán azokat elvisszük, mert nem fognak elférni a kabinokban. És menjenek el vacsorázni. Utána betanítjuk cinciket. – Jól indul, bakker – mondja az ezüst farmeros srác a vörös csajnak. – Én biztosan nem fogok vízbe ugrálni. Tekintve, hogy úszni sem tudok… – És az, hogy le kell adni a magas sarkú cipőt…? –borul el a vörös hajú tekintete. – Nem mintha abban akarnék hajózni, de nélküle… – Igazad van. Nehogy már odaadd. Bármikor szükséged lehet egy pár tűsarkúra itt, a Saone folyón. Egyébként Márk vagyok. – Flóra. Az egyik tévéadónál dolgozom hír- szerkesztőként, de időnként egy „vizes” magazint is szerkesztek. Ez a jutalmam… – Hanna. Utazási irodánál dolgozom, ez nekem munkaút – lép oda a szőke. – Kata – mondja a másik szőke. – Egy utazási magazin marketingese vagyok. Nemrég jöttein meg egy túlélőtúráról. Ettem már csótányt és ökörszemet is. – Az az alapmenü – jelenti ki Márk, majd megvonja a vállát, és folytatja. – A mi cégünk csinálja a folyami hajósok kampányát. A kollégámnak kellett volna jönnie, de az utolsó pillanatban súlyos trópusi betegség tört ki rajta. Kezdem érteni, miért. – Klári vagyok – tipeg oda egy idős hölgy. – Újságíró. Napilapnál az egyetlen hetilapos. Márk felvonja a szemöldökét, de a nő nem fejti ki bővebben. – Utálom ezeket az utakat, amikor mindent nekünk kell megoldanunk – teszi hozzá később Klári. Engem itt kényeztessenek, ha már elhoztak, ha azt akarják, hogy jót írjak róluk! – Ez nem egy kényeztetős út – mondja Flóra. Legalábbis úgy tippelem. – Ajánlom nekik, ajánlom a főnökömnek, hogy az legyen – morogja Klári. – Különben mérget töltök a töltőtollamba, és azzal írom meg a cikket. – Móni vagyok, és barátnő – mutatkozik be a fapallón bőröndjével egyensúlyozó Flórának egy barna hajú, szép mosolyú nő. – Ő Barna, a barátom. Őt hívták meg. Ez az első közös utunk együtt. – Klassz. Biztosan emlékezetes lesz. A hajóbeosztásnál Márk, Klári, Flóra és Kata kerül egy hajóra, a Diamondra. Móni, Barna és Hanna mellé, a Gloryra, egy Zita nevű nőt osztanak be, aki aznap tudja meg, hogy terhes. És azt is, hogy a barátja megcsalja. Ezért egy hétig könnyes szemmel közlekedik a hajón, nem hajlandó megfogni a hajókötelet, a kormányt, semmit sem, sosem száll ki, fél napokat a kabinban fekszik, és egyfolytában tele- fonál. Az utolsó nap megjön a menstruációja. Ez a kezdet. A Saone folyó bevétele, és egy nagy barátság kezdete… – A zsilipelést is megtanulhatják a kapitány kézikönyvéből – mondja már másnap reggel az összegyűlteknek John. Kicsit nyugodtabbnak látszik, mint előző napon. – De azért hadd adjak tanácsot: egyvalaki, aki tud úszni, felmászik, és rögzíti kötéllel a hajót, valaki más kormányoz, és egy harmadik a hajókötelet dobja ki. Mindannyian viselik a mentőmellényt a zsilipeknél! A nagy hajóknak mindig elsőbbségük van, ne feledjék! Élvezzék az utazást. A táj idilli. Tehenek legelnek a csatorna partján, vadkacsák, hattyúk szegődnek a lakóhajók nyomába. Az első zsilipeléseket is épségben átvészeli mindhárom hajó.

5

– Nagyon valószínű, hogy belecsúszunk, és összetörjük – ez lesz Márk egyik kedvenc mondása a kormány mellől, amit az első naptól kezdve minden kikötés előtt megismétel. – Stop the engine! – ez a zsilipőrök kedvenc mondása, mivel – feledékenységből – egyik hajón sem állítják le a motort, amikor befutnak a zsilipbe. – Jézusom, ez a hajó nekünk jön! – ezt Móni ismétli többször. A Diamond időközben, egy sajnálatos kikötési malőr folytán elveszíti az orrának egy jelentősebb részét, ezért a csapat átkereszteli Jackónak. Vacsorázni Márk, Flóra, Hanna, Kata, Móni és Klári általában együtt járnak. Klári, az idős újságírónő egyfolytában panaszkodik, és minden este megígéri, hogy másnap reggel hazarepül, jól odamond majd a főnökének, és „kinyírja” a hajózós céget, amiért nem folyik rendesen a víz a fürdőszobájában, és eldugul a pumpálós vécé is. Közben lassan megismerik egymást. Márkról kiderül, hogy meleg, és nemrég költözött össze egy Ambrus nevű, csodálatos elméjű pasival. Hannáról, hogy friss házas, és őrülten szerelmes Robiba, a férjébe. Flóra már hónapok óta csak nyűglődik tartós párkapcsolatában, partnere egy biológus, Gábor, akit sajnos a baktériumok jobban lázba hoznak, mint egy romantikus vacsora vagy egy közös program. Kata, bármilyen sikeres marketinges is, valójában nem érzi jól magát, és külföldi barátjával valamilyen kalandtúrás vállalkozáson töri a fejét. Klári „cirok boldogságban” él csendes (Márk tippje szerint süketnéma) férjével. Móninak van egy tinédzser lánya, miként új kedvesének, Barnának is. – Házasság? Isten ments! – mosolyog Móni, amikor a többiek rákérdeznek. Majd folytatja: – Azért is szuper, hogy most találtunk egymásra, mert lesz egy csomó időnk, amit kettesben tölthetünk el. A lányom is felnő lassan, több gyerek nem lesz. Ez biztos. Nem akarunk közös gyereket. Élvezni szeretnénk az életet. A csapat a végén tényleg belejön a hajózásba. Kétszáz kilométer, sok-sok, egyre nagyobb és ijesztőbb zsilip, hét közös vacsora, a hajó szennyvíztartályának közös kiürítése, vízfeltöltés, egyre bátrabb manőverek… és az út végén a francia hajóstársak elismerően közlik: ezek a magyarok milyen ügyesen hajóznak. – Kár, hogy ezt a pillanatot a hajónk orra már nem érte meg – vigyorog Márk, és a többiek vele nevetnek. Flóra, Móni, Hanna, Márk és Kata már ekkor kezdi sejteni, hogy ezentúl barátok lesznek… 1 A VÁLÁS ÜNNEPE – DÖNTS, ÉS AZ UNIVERZUM MEGHÁLÁLJA!

Ők négyen, a Vénusz nevű bolygó lakói ma újra összegyűlnek, hogy megvitassák minden probléma és gyönyörűség forrását, a Mars-lakókat, vagyis a pasikat, és megünnepeljék Márk második könyvének megjelenését. És persze Hanna válásának első évfordulóját. Hanna nyilván nem értett volna egyet, ha tudja, hogy a többi Vénusz-lakó ünnepnek kiáltotta ki ezt a – számára – tragikus napot, de a háta mögött Móni, Flóra és Márk piros betűsnek nyilvánította a válás évfordulóját. – Móni szokás szerint késik, mi addig is rendeljünk! – pillantott a bejárat felé Flóra, és odaintett az ezüstkék farmerban, fekete ingben bevillanó Márknak, majd odatolta az étlapot Hanna elé. – Nem vagyok éhes – húzta el a száját Hanna. –Majd elmondom, miért. De úgyis tudjátok. – Nagyon durván nézel ki, de szuper – lépett Flórához Márk. Szó, ami szó: Flóra meglehetősen extravagánsan festett a citromsárga bőrnadrágban és fekete topban. Vállára

6 omlott a vörös hajzuhatag, és hogy fokozza a hatást: száznyolcvan centijét tizenötcentis tűsarokkal toldotta meg, amelyet két ezüst cérnaszál tartott a bokáján. – Csak nem a dominákra bukik a Sztár? – Ne mondd, hogy Sztár – kérte Flóra. – Egyrészt van rendes neve, másrészt nem sztár. Nem olyan nagy sztár. Csak nekem az. – Igazad van, tényleg nem sztár – bólintott, mire Flóra sötét pillantást vetett rá. – Láttátok már? – dobott az asztalra Márk egy könyvet. – A guru legújabb kötete. Dönts, és az univerzum meghálálja – nevetett fel Hanna, és kezébe vette a kiadványt. Hosszan nézte az ezüstszínű borítón végigfutó, ívelt, aranyló, dombornyomott csíkot. – Ez meg mi a fenét jelképez? Az univerzumot, amint elhúz melletted? – Végre foglalkoznod kellene a rezgéseiddel – ál- lapította meg Márk, Hanna pedig a szemét forgatta. – Az az alaphelyzet, hogyha pozitívak a rezgéseid, akkor jó döntéseket hozol, hiszen minden a céljaid megvalósulása felé visz. Ám ha negatív gondolataid támadnak, akkor negatívak a rezgéseid, mindemellett persze tisztában lehetsz a céljaiddal, de nem fogod őket elérni. Aki negatívan rezeg, az rossz döntéseket hoz. – Köszönjük – hajtott fejet Flóra. – Igazán szép okfejtés volt, még ha kissé homályos is. De majd elolvassuk, mint mindig, és kigyűjtjük belőle a legígéretesebb mondatokat. Ebben a pillanatban befutott Móni, megérkeztek az asztalra a ropogósra sült csirkeszárnyak is, és elkezdhették kitárgyalni, mit is üzen az univerzum Hannának, a válási partija napján. – Foglaljuk össze dióhéjban a problémát – kezdte Flóra praktikusan, mint gyakorlott szerkesztő. – Hanna gyász- partit rendez, mert pontosan egy éve vált el a férjétől, Robitól, akit nagyon szeretett, akivel majdnem boldog is volt, csakhogy mégsem volt vele boldog, egyáltalán nem, hiszen Robi nem akart gyereket, Hanna viszont igen. Robi indoka: előző feleségétől született, ideggyilkos hármas ikrei. Lombikbébik, ezt zárójelben jegyzem meg. Na most lássuk, ki érti meg Robi sajátos érvrendszerét – nézett körül, de senki sem jelentkezett. Hanna keze megmozdult ugyan, de Márk egy pillanat alatt lenyomta az asztalra. – Hiszen Hanna nem hármas ikreket akart. Még csak nem is ikreket. Csupán egyetlen, szimpla gyereket! – emelte fel a hangját. – Ne mondd rá, hogy szimpla – vetette közbe Hanna, de mosoly bujkált a szája szélén. – Oké, Hanna meg nem született gyereke nem szimpla. Szóval, Robi nem ment bele az alkuba. Ki szavaz Robi mellett? – nézett körül ismét. Senki sem mozdult. – Akkor hát Hanna mellett szavazunk. Az a helyzet, hogy el kellett válnod. Nem dönthettél másképp. Ez a legjobb, amit tehettél. – Azóta is őt szeretem – dünnyögte Hanna. – Majd elmúlik. Jön egy normális pasi – nyugtatgatta Móni. – Sajnos, ez teljesen reménytelen. Mármint az, hogy van normális pasi – vett a kezébe egy szárnyat Márk, és aztán sokáig hallgattak. Flóra szíve szerint benyögte volna ugyan: igenis, van normális férfi, de annak meg az exe nem az. Egyet kellett értenie a többiek érvelésével. – Most akkor elmesélem nektek, mi történt velem az elmúlt egy évben. Elmondom, kikkel találkoztam, milyen őrültek akadtak az utamba – szólalt meg végül Hanna. – Tudjuk – szólt közbe Móni. – Akkor is elmondom. Ez az én válási partim. 2 HANNA ÉS A PASIK: AZ ÜGYNÖK, A HOLLAND, A BISZEX ÉS AZ EX

– Itt van például ez az illatszerügynök – sóhajtott Hanna. – Nevezzük őt… – szólt közbe Móni, de Hanna legyintett.

7 – Ne nevezzük… maradjon illatszerügynök, ne hozzunk be keresztnevet ebbe a sztoriba, nincs értelme, hiszen úgysem kerülök vele olyan közeli kapcsolatba, hogy valaha is a keresztnevén szólítsam. – Hogy szólítod, ügynök úrnak? – érdeklődött Márk, miközben ezüstingén nézegette a márkás gombot, amely ön- magában vagy egy vagyont ért, vagy Márk kínai kapcsolata volt valóságos kincs. (A csajok az utóbbira tippeltek, nem mintha Márk cuccai ne lettek volna elképesztően kreatívak, hiszen ahhoz, hogy ez az ezüst cucc el legyen látva a „branddel”, fel kellett kutatnia a márkás gombot, aztán a gomb méretét a gomblyukhoz passzítania, és még fel is kel- lett varratnia. Szóval, ha nem eredeti a darab, akkor Márk rengeteg energiát és munkát fektetett bele, hogy annak lássék…) – Nem szólítom sehogy. Nem beszélek vele, de ő egy- folytában nyomatja az sms-eket, ma pedig, ebédszünetben beállított az irodába egy tortával és egy csokor virággal. Azok után, hogy világosan értésére adtam: nincs semmi keresnivalója nálam, hagyjon békén. – Hanna, olvass fel pár üzenetét, légyszi, légyszi! – esedezett vigyorogva Flóra. – Mit szóltok ehhez: Csak hallani szerettem volna a világ legg-legggyönyörűbb nőjéről…? – adta körbe a tele- font. – Ilyen a helyesírása. – Nem szép, hogy ezen az alapon ítéled meg a férfiakat – csóválta a fejét Márk. – Ez előítéletes gondolkodás. Attól még lehet nagyon rendes ember. – Biztosan az, de nekem nincs szükségem rá. Minek kellett az edzőteremben szóba elegyednem vele? Egyszer beszélgettünk, egyszer megittunk egy répaturmixot edzés után, és azóta feleségül akar venni. És tudjátok, mi a szép? Az, hogy egy év óta csak hülyékbe botlom bele. Említhetném a holland pasit is, ugye. Aki az első randira úgy érkezett, hogy előkapta és letette a kávézó asztalára a szexshopban pár perce vásárolt péniszgyűrűt – azt sem tudtam, mi az… – Nnnnaaaa! – hördült fel a többi, és Móni játékosan megfenyegette az ujjával Hannát. – Nem lehetsz ilyen alulművelt. – Nem tudtam, de nem ez a lényeg, hanem hogy mit gondolt, rögtön a szexszel jön? – háborgott Hanna. – Amikor kiderült, hogy ilyen játékos fajta, leléptem a kávézóból. Utána meg hetekig menekültem előle. És ott volt az a pasi, akivel majdnem járni kezdtünk Márk őrült bulija után… – Gyuri. Azt hiszem, Gyuri – somolygott Márk. – …igen, bár keresztnevet nem hoznék be ebbe a sztoriba sem, szóval a pasi, aki értelmes volt, érzékeny és jóképű, úgy látszott, szinte hibátlan. Csakhogy Márk meg- súgta: a fiúkat is szereti. Ennyi az elmúlt egy év mérlege. Most akkor mondjátok meg, nem én vagyok a világ legnagyobb lúzere, hogy elváltam Robitól? Hiszen az összes többihez képest ő a tökéletes férfi. És akkor is, ha nem hasonlítom senkihez. Számomra ő volt a nagy Ő – hallgatott el. – Nem gyűjtöttél még elég tapasztalatot. – Nekem ennyi elég. Most, a jó hangulatú válási partimon, vagyis a válásom első évfordulóján ünnepélyesen be- jelentem nektek, hogyha záros határidőn belül nem találkozom valakivel, akire vadul beindul a szívem, akkor visszamegyek a volt férjemhez. Őt szeretem, ismerem… hiányzik. Aztán majd lesz, ami lesz. – Dönts, és az univerzum meghálálja – tolta Hanna elé a frissen megjelent ezoterikus könyvét Márk, és az imént idézett címre mutatott. – Mindegy, hogyan döntesz, de úgy tedd, hogy jól érezd magad tőle. Ez a guru mai üzenete. Nevettek, de lelkük mélyén sejtették, hogy a „guru” – aki álnéven írja ugyan ezeket a sikerkönyveket, mert nem meri vállalni nemhogy a kollégái, de még a tágabb ismeretségi köre előtt sem – most olyasmit mondott, amivel egyet kell érteniük.

8 3 VÁMPÍRMESE – VAN ÉLET A SZÜLÉS UTÁN

– Zsoltika elment a kosárlabdapályára, hogy játsszon a társaival. Öröm és várakozás töltötte el, hogy láthatja újdonsült barátját, Vámpikát. De csalódnia kellett: Vámpika nem volt ott. És tudjátok, miért? Mert még nem szállt le az éj. Vámpika pedig nem mutatkozhat nappal, mert porrá ég a napon. Csakhogy ezt Zsoltika nem tudta… – Pedig köztudomású – bólintott Márk, Móni felolvasását hallgatva. – Miért köztudomású? – ráncolta a homlokát Flóra, miközben elhelyezkedett a kanapén. Móninál voltak, aki eredetileg a kisfiának, Krisztiánnak olvasta fel saját altatómeséjét, de a gyerek – a Vénuszlakók úgy ítélték meg: szerencséjére – nem igazán fogta fel a történetet. Flóra sem. Hanna egyelőre szótlanul ült, várva, mi lesz a végkifejlet. – Mert a vámpírok égési sérülést szenvednek a napon – vetette oda Márk. – Ez az egyes számú szabály, amit mindig észben kell tartanod, ha vámpírokkal foglalkozol. – Te tényleg ennyire pihent vagy, hogy Vámpikáról írsz mesét? És még fel is olvasod ennek a szerencsétlen gyereknek? – háborgott Flóra. – Na és. A lányom Piroskáról meg a farkasról hallgatott rémtörténetet, amit nem is én írtam. Meg Hófehérkéről, akit szintén orvul és előre megfontolt szándékkal meg akartak gyilkolni. Akkor már szelídebb Vámpika és Zsoltika sztorija – vonta meg a vállát Móni. – Ráadásul én is élvezem. Valamivel el kell szórakoztatnom saját magam. Menjünk át a nappaliba, nehogy felébredjen… – És mi a történet vége? – érdeklődött Hanna, miközben halkan átsasszéztak a másik szobába. – Kosarazik valaha a vámpír meg Zsoltika? – Nem ez a lényeg – nézett rájuk Flóra. – Csajok, azt hiszem, rájöttem. Móni kreatív anya. Akkor is, ha soha az életben nem találkozhat Zsolti meg Vámpi, hiszen nem egyezik a bioritmusuk. Móni mosolygott. Elmondhatta volna nekik, ha nem tudták volna pontosan, hogy mennyire önállóvá vált az elmúlt években. Megszülte a lányát tizennyolc évesen, és egy év múlva már a válását intézte – véget ért a tinédzserkori szerelem. Maradt egy kisbaba és egy anya: állás és tartásdíj nélkül. Egy főiskolás apa, akit szintén a szülők tartottak el… – Az elmúlt húsz évben voltam én már minden, csak kukásember meg telefon szexes nem – kezdte. – Pedig elég jó az orgánumod – szakította félbe Flóra. – Sóhajts csak egyet! Nem, ne így… Vedd komolyan. Lassabban… Érzékibben. – Szóval, kipróbáltam mindent, amivel eltarthattam magunkat. Most végre normális férfival élek, aki miatt önként és boldogan feladtam az önállóságomat, a függetlenségemet, és még a kezem is odaadtam neki… és elkezdett hiányozni valami. Most, hogy nem kell mindenáron pénzt keresnem, ahogy az elmúlt években, úgy érzem, végre megkereshetem önmagamat. Talán meg is találom. – A vámpíros gyerekmesén keresztül – ráncolta a hom- lokát Hanna. – Úgy érzem, ez olyasvalami, ami csak az enyém. Az én fejemből pattant ki. – Rendben is van ez így: a gyerek frászt kap a mesétől, de legalább az anyja érezze jól magát… – nevetett Márk. Vele nevettek, majd Móni bevallotta: – Esténként nemcsak a gyereknek olvasom fel az elkészült fejezetet, hanem… – Neee! – kiáltott Hanna. – Csak nem Barnának is? – De. A férjem minden este úgy bújik ágyba velem, hogy előtte meghallgat egy fejezetet a vámpírmeséből.

9 – Te, ezek betegek – fordult Hanna Flórához. – Nem tudom. Ez annyira romantikus – mosolygott Flóra. – Azt bizonyítja, hogy szülés után is van ÉLET, csupa nagybetűvel, mert nem kopnak el az érzelmek akkor sem, ha gyerek születik. Vagy nincs igazam? – Atyaúristen. Egy újabb nő, aki rápörgött a gyerek- témára. Ha ezt a Sztár, a nagy szerelmed megtudja, lehet, hogy elmenekül – csóválta a fejét Márk. – Az a lesújtó helyzet, hogy körülöttem, a Vénuszon mindenki gyereket akar, vagy épp gyereket szült. Lehet, hogy visszamegyek a Marsra, ahol csak pasik élnek. Irigyel- hettek, mert oda nem jöhettek utánam. Ki vagytok tiltva a Marsról. – Várj még egy picit, mielőtt hopponálsz – kérte Flóra. – Mondd már el, a pasik nem akarnak gyereket? És hogy van ez nálatok, melegeknél? – És miért van az, hogy csak kérdő mondatokban tudsz kommunikálni? Majd válaszolok, de előbb hallgassuk meg, miként alakul Zsoltika kosárlabdakalandja a vámpírgyerek nélkül… 4 MINDENNAPOK A VÉNUSZON

– Átgondoltad? – pillantott szúrós tekintettel Flóra a szerkesztői szobába belépő férfira. A pasi furcsa öltözéket viselt: divatosan tépett farmert, fölötte halványkék inget, nyakkendőt és sötétkék öltönyzakót – a képernyőn csak deréktól fölfelé látszott. Fölül komoly hírműsorvezető látszatát keltette, alul pedig egy laza, vagány sportemberét. – Mit? – lazította meg a férfi a nyakkendőjét. – Zoli, amiről beszéltünk. Én már nem bírom ezt a rohadt bujkálást – fakadt ki Flóra, de elhallgatott, amikor egyik kolléganője belépett a szobába. – Mi van, gyilkoljátok egymást? – nézett rájuk a frissen érkezett. Zoli belemélyedt egy napilapba, Flóra a monitorra szegezte a tekintetét. Hallgattak, amíg újra kettesben nem maradtak. – Szóval…? – kezdte újra firtatni Flóra. – Megengednéd, hogy lazítsak kicsit a két bejelentkezés között? Komolyan ki akarsz készíteni? – pillantott rá végre a férfi. – Hamarosan újra adásban leszek. – Tudom, de… én pedig dolgozom. Dolgoznék, ha tudnék, mert egyfolytában ezen pörög az agyam. Azon, hogy most már mindig menekülnünk meg bujkálnunk kell? – Muszáj ezt most megbeszélnünk? – Tudnál mondani egy konkrét időpontot, amikor valóban beszélhetünk róla? – Mondjuk, kétezertizenkettő január huszonhatodikán, tizenegy-húszkor… – mosolyodott el kínjában Zoli. – Én ezt így… nem tudom. Mindig elütöd valami faviccel, ha a jövőnkről szeretnék beszélni. – Flóra, ez a munkahelyünk, és szeretnék egy kicsit lazítani, mielőtt újra képernyőre kerülök, és nem azt hallgatni, hogy már megint mit csinálok rosszul. – Baszd meg – mormolta halkan Flóra, és a monitor felé fordult újra, hogy a férfi ne lássa, könnybe lábadt a szeme. Később azon tűnődött, megvárja-e Zolit a híradó után, de győzött az önérzete, és elstartolt, percekkel azelőtt, hogy a műsor véget ért volna. Egész este várta, hogy felhívja a pasi, aztán tizenegy körül kikapcsolta a telefonját. – Sehogy sem igazodom ki rajta – magyarázta később Hannának a vezetékesen. – Azt hiszi, szórakozhat velem…

10 – Van két gyereke, nem mindegy neki, hogyan válnak el – nyugtatta Hanna. – Tuti, hogy szerelmes beléd, tuti, hogy ő is azt akarja, hogy nyugodtan vállalhasson, csak ki kell bírnod a válását. Mert tekintettel kell lennie arra a hiú színésznőre, a feleségére, aki bármit megtenne, hogy kinyírja őt. Örülj neki, hogy még nem teregette ki a sztorit a bulvárlapoknak, nem állt oda a fotósok elé a két „szerencsétlen, elhagyott” gyerekével, akiktől lelépett az apjuk! – Nem lépett le, tudod, hogy imádja őket, és minden időt velük töltene, de az a hárpia korlátozza a láthatást is! – Most olvastam, hogy Amerikában terjed a virtuális láthatás. Tudod, ez mit jelent? Azt, hogy egy csomó apa csak az interneten, skype-pal, webkamerán tud „találkozni” a gyerekeivel. – De ők biztosan nem is akarnak személyesen találkozni velük… – Nem biztos. Az egyetlen, akivel zsarolni lehet: a gyerek. Na és az adózás. – Zolinak nincs fekete jövedelme… – Ezért marad a hárpiának a két gyerek, akikkel érzelmileg nagyon is zsarolhatja. Tudom, mert Robit is manipulálja időnként az ex-ex… – Mi az, hogy ex-ex? – kíváncsiskodott Flóra. – Hát egyértelmű, nem? Az exe én vagyok, előttem volt az ex-ex. A hármas ikrek anyja. – Az a boszorkány totálisan a markában tartja – tért vissza saját történetükre Flóra Zoli retteg tőle, és nekem fogalmam sincs, mit tegyek. A legrosszabb, hogy nem is tudom megbeszélni vele, hogy mit tervez. Egyszerűen nem hajlandó normálisan beszélgetni a jövőnkről. – Talán nem a híradó előtt kéne bedobnod ezt a témát, persze ez csak egy javaslat. – Igen. Hülye voltam. Lehet, hogy nem is vele van a baj, hanem velem – sóhajtott Flóra. – Talán én vagyok túlságosan türelmetlen? – Nem baj, ha tudja, mit vársz tőle – mondta végül Hanna. – Azt hallottam, a pasik valami másik bolygóról jöttek, ahol csak levadászandó mamutok vannak, meg egyéb harci feladatok, próbatételek… – És nincsenek kávézók… – kuncogott Flóra. – Nincsenek. – Ruhaüzletek sem… – Azok sem… – nevetett Hanna. – Úgyhogy örüljünk, hogy a mi bolygónkat ellátták mindezekkel. Mennyivel boldogabbak vagyunk! A mi bolygónkon minden csupa kacagás és csevegés, náluk meg csönd van, mert nem beszélnek, csak akkor, ha van komoly, fontos mondanivalójuk. – Milyen szar nekik – sóhajtott Flóra. – Egyetértek. Úgyhogy kötelezem magunkat arra, hogy holnap ellátogassunk a mi kis csevegős bolygóink valamelyik üzletébe, vegyünk valamit, és egyáltalán ne gondoljunk a Mars lakóira! – Igazad van – búcsúzott Flóra, s később arra gondolt, milyen jó, hogy a Vénuszon az embernek ilyen jó barátnői vannak. És egyébként is: a Vénusz csupa-csupa kacagás és vidámság. Aztán álomba sírta magát.

11 5 KONFERENCIA FLÓRA TUDATALATTIJÁBAN

– Szóval: mit tud segíteni egy ezoterikuskönyv-író barát, aki maga sem hisz minden tézisében? – mosolygott Márk Flórára, aki csak tologatta maga előtt a csészét, és még az édesítőt sem dobta bele a kávéjába. – Vess nekem kártyát – nézett Márk szemébe komolyan Flóra. – Mi van? Megőrültél? Beszippantott az univerzum? Tudod jól, hogy egyáltalán nem értek ezekhez az őrültségekhez, és nem is hiszek bennük. És te sem! – Ez parancs? – nevetett Flóra. – Mert akkor értettem. – Egyébként mi a gáz? – Nem érdekel, hogy Zolitól az exe eltiltja a gyerekeket. Nem bírom tovább a titkos randikat. – És mit segíthet ebben a kártya? – Megmondaná, hogy van-e jövőnk…? – tétovázott Flóra. – Hú. Falvai Flóra, ne szúrj ki velem. Te voltál az egyetlen normális a csajok között – sóhajtott Márk. – Nem hittél a hülyeségekben, nem hittél a könyveimben, nem hittél még talán az agykontrollban sem, amit együtt végeztünk el. Meg a jógában sem. – Az aerobikban sem. – A horoszkópban sem. – A lúgosításban sem. És még felsoroltak legalább negyven dolgot, amiben Flóra egyáltalán nem hitt. – Akkor hát marad… – kezdte Márk. – …a szerelem – bökte ki Flóra. – Hát igen, ebben az egyben hittem. De most vége. Most másban fogok hinni, csupa olyasmiben, amiben eddig nem. Például az univerzum mágikus erejében. Ezért fordultam hozzád. – A problémád lényege, hogy Zoli titokban randizik veled, hiába van válófélben, mert fél, hogy a felesége… – …a volt felesége. Bocs – vetette közbe Flóra. – Kimondták már a válást? – Ó, de hihetetlenül szemét vagy. – És te szeretnéd, ha végre nyíltan vállalhatnátok egymást – folytatta Márk. – Így valahogy – bólintott Flóra. – Mit akartál volna megtudni abban az esetben, ha lenne kártyám, ha tudnék kártyát vetni, és ha képes lennék olvasni a lapokból? Mondd a kérdést. – Hm – tétovázott Flóra. – Kérdést? Nekem kell kérdeznem? Na jó. Van-e jövőnk együtt? Boldogok leszünk- e együtt? Vállal-e? Mikor? Várjak-e rá, vagy álljak tovább? – Egyetlen kérdést válassz ki – emelte égnek a szemét Márk. – Egyet, amire választ akarsz kapni. Aztán elmondom, mit kell tenned… abban az esetben, ha véletlenül és teljesen alaptalanul hinnél az ezoterikus tudásomban. – Nincs más választásom – bólintott Flóra. – Oké. Válassz ki egy lajtos módszert, egyetlenegyet. Például a relaxációt. Kezdj el valamilyen kellemes zenére meditálni, és amikor egészen ellazultál, tedd fel a kérdést, önmagádban. Aztán csak relaxálj tovább, az agyadat teljesen kiürítve, és vélhetően megjön a válasz. – Honnan a fenéből jönne? – A tudatalattidból. De az agykontrollos tanácsadóidat is használhatod. – Miről beszélsz? Komolyan vennél?

12 – Kik voltak az agykontrollon kiválasztott tanácsadóid, akik a tudatalattid racionális és emocionális részét képviselik számodra? Mondd gyorsan. Ne szégyelld, úgyis tudom. – Hát… hú, muszáj felidéznem? – Muszáj. – Na jó. Akkor mondom. Oprah Winfrey – suttogta. – És…? – Bill Clinton. Ennél égőbb már úgysem lehet – nyitotta ki a szemét. – Akkor jó ötletnek tűnt. – Működött is, nem emlékszel? Clinton volt a racionális, Oprah az érzelmi… Hívd össze őket. Menj le alfába, és hívj össze konferenciát. Tedd fel nekik a kérdésedet, aztán választ kapsz. – Oké. Annyit azért hadd kérdezzek, hogy te – barátként és nem szakíróként – mit tanácsolnál? – Azt, hogy várd ki, amíg elül a vihar. Mondok egy szót, biztos, hogy még sosem hallottad: türelem. – Talán inkább mégis a konferencia… a tudatalattimban. – Jó ötlet. Majd számolj be a végeredményről. Billt üdvözlöm. Hát így történt, hogy Flóra életében talán először nem racionális, nem kézzelfogható módszerhez folyamodott érzelmi zűrzavarának megoldására, hanem meghívta magához Oprah Winfrey-t és Bill Clintont… 6 SZEÁNSZ – OPRAH-VAL ÉS CLINTONNAL

Nagyjából így élte meg Flóra az agykontrollos relaxációt: Oké. Elindítottam a cédélejátszót, becsuktam a szemem, hallgatom az instrukciókat, és végre megoldom a jövőmet. Helyezkedj el kényelmesen, ez megy. Ez a bőrfotel kényelmes. Háromhárom-három, kettő-kettő-kettő, egy- egy-egy. Asszem, alfában is vagyok. Dehogy vagyok alfában. Egyáltalán, mit kell éreznem, ha megérkezem alfába? Na mindegy, vegyük úgy, hogy alfában vagyok. Most visszaszámolunk tíztől egyig, látnom kell közben magam előtt a számokat. Ez tökéletesen megy. Most odaképzelem magam a kedvenc pihenőhelyemre. Jó. Legyen a Balaton partja. Á, mégsem, ott sok az ismerős, nem hagynának nyugodtan relaxálni. Legyen inkább egy rét, színes virágokkal, buja, zöldellő fűvel, melegen süt a nap, én pedig sétálok a réten, egy szál bikiniben. Jaj, dehogy, még a végén bőrrákom lesz. Sétálok a réten egy selyemből készült nyári ruhában. Á, felejtsük el a rétet, ott sok a méh, még agyoncsípnek. Akkor legyen inkább egy tengerpart. Tengerpart, ahol nincsenek méhek, nincsenek ismerősök, be van kenve a testem húszas faktorszámú naptejjel… Oké, relaxálok. Alfában vagyok. Ja, nem is húszas faktorral, hanem ötvenessel. Nem. Százassal. Manapság vigyázni kell az UV-sugárzással. Na, végre a tökéletes pihenőhelyemen vagyok, és nem fog szénné égni a bőröm. De már lépünk is tovább. Pozitív állításokat hallok ön- magammal, a világgal, szeretteimmel kapcsolatban. Igen, mondom utánad, Domján László, magamban: „Elegendő időm, energiám, bölcsességem és pénzem van ahhoz, hogy a legfontosabb vágyaimat megvalósítsam.” Teljesen rendben van ez a relaxáció. Bár nekem sosincs elegendő pénzem. Időm. Bölcsességem meg pláne. De energiám az van. Relaxálj, Flóra, alfában vagy! Vagy nem? Most elképzelem, hogy az egyik nagy álmom megvalósul. Fehér keretben látom a képet. Na, basszus, mit lássak? Azt hiszem, előre ki kellett volna dolgoznom a koncepciót. Egyáltalán alfában vagyok? Jöjjön a fehérkeretes kép. Nem is kép, mozifilm. A szerelmemmel látom magam, mondjuk: a kedvenc tengerpartomon. Ő is be van kenve százfaktorossal. Nem, csak ötvenessel, mert alapból barnább a bőre. Én százassal. Kéz a kézben sétálunk. Velünk van egy kisgyerek. Na jó, de milyen kisgyerek? Neki van kettő, ha

13 nem képzelem magunk mellé őket, az szemétség, és arra is utal, hogy esetleg tényleg eltiltotta őt a gyerekeitől az ex. Mondjuk, legyen az ő két gyereke, meg a mi leendő közös gyerekünk. Ezzel azért nagyot ugrom az időben előre, de miért ne? Három csöppség, fogják egymás kezét, mintegy jelezve, hogy elfogadók és szerető szívűek. Mind a hárman be vannak kenve százfaktorossal. Mi meg csókolózunk a pasival a tengerben. Bár… a gyerekek előtt? Nem kéne otthon hagyni a gyerekeket, legalább most az egyszer? Ámbár a sajátunkat nem hagyhatjuk otthon. Vagy mégis? Rábízhatnánk, mondjuk, Mónira? Biztos vámpíros meséket mondana neki, pedig a mi gyerekünk egy édes, finom lelkű kislány. Hogy honnan tudom? Érzem. A lényeg, hogy ott vagyunk mind az öten a tengerparton, és szeretjük egymást. Az történjen az ügyben, ami mindannyiunk számára a legjobb. Domján Laci utasítására hozzáteszem ezt a mondatot, bár tiszta szívből azért nem kívánom a legjobbakat a pasi exének. Dehogynem. És most lemegyek a titkos laboratóriumomba, ahol a tanácsadóim várnak. Bill Clinton és Oprah Winfrey, akiknek a segítségével szóra bírhatom a tudattalanomat. Tök jó. Remélem, tényleg alfában vagyok. Honnan tudhatnám? Mindegy, ott vagyok, és kész. Oprah lila ruhát visel, Bill egészen megőszült, mióta utoljára láttam. Szertartásosan üdvözlöm őket. Mondjuk, a „Hi” megteszi? Vagy inkább „Hello”. Vagy legyen hivatalosabb? Legyen „Good evening”. Kezet nyújtanak. Kezdhetjük a munkát. Mondom a kérdésemet. Van-e jövőnk a szerelmemmel? Nem, ez nem elég jó, mert mi van, ha a válasz az, hogy „van, de elég ijesztő jövőképet látunk”? Boldogok leszünk-e együtt? Nem. Megvan. Boldogan együtt fogunk-e élni? Ez az. Kimondom, és várom a választ. Egyelőre hallgatnak, de hamarosan meg- szólal valamelyikük… …Uramisten, hol vagyok? A fotelomban. Azt hiszem, elaludtam. És mi a válasz? Biztosan válaszoltak. Clinton, Oprah – és a tudatalattim. De mit? Miiiit? Ezt nem bírom ezekben a szeánszokban. Pont a lényegről maradtam le. Sosem fogom megtudni a választ. Vagy mégis…? 7 A MÚLT, AMI NEM ERESZT

– Amikor ezt az illatorgiát érzem, egészen elérzékenyülök. Minden a múltamra emlékeztet, még ez a langyos őszi eső is. Érzed az eső, a nedves aszfalt, a nedves föld illatát? – pillantott Hanna Mónira. – Régen utáltam az esőt. Egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem Robival. Tavasz volt, és az első vacsoránk után elkapott minket egy őrületes zápor. Bőrig áztunk, hajunk a fejünkre tapadt, de mi jókedvűen rohantunk a kocsihoz… Aztán később szívesen sétáltunk esőben is. Ha megérzem az eső illatát, olyan érzésem támad, mintha egy hideg vasmarok szorítaná össze a szívemet. Szerinted ez már sosem múlik el? – El kell múlnia. Gondolj arra, hogy hiába szeretted, ő nem szeretett igazán. – Ezt nem mondod komolyan… – De igen. Tudta, hogy gyereket szeretnél, mégsem vál- lalta. Az önzése győzött, az, hogy úgy történjen minden, ahogyan ő akarja. – Tudod, hogy néha próbálkoztam? – torpant meg Hanna egy pillanatra. – Elképzeltem, hogy most teherbe fogok esni. Mert nem használ a gyógyszer… megesett, hogy elfelejtettem bevenni. Elképzeltem, hogy teherbe esem, és nem teszi meg velem azt, hogy elveteti a saját gyerekét. Elítélsz ezért? – Dehogy – csóválta a fejét Móni. – Csak szerintem ez mindenképpen szakításhoz vezetett volna. Váláshoz. Biztosan baromi fájdalmas, Hanna, de most már, több mint egy évvel a

14 válásod után el kellene fogadnod, hogy Robi nem akart tőled gyereket. És ez az elhatározása erősebb volt, mint az irántad érzett szeretete. – Azt gondolod, hogy abortuszra kényszerített volna? – kerekedett el Hanna szeme. – Szerintem egy felnőtt nőnek van saját akarata… – Ugye, nem fogunk egy olyan helyzetet analizálni, ami be sem következett? Hiszen nem lettél terhes tőle… talán nem is véletlenül. Nemrég olvastam valahol, hogy a lelki alapú női meddőségnek az is oka lehet, ha a nő tudat alatt nem bízik meg a partnerében, vagy nem érzi mellette biztonságban magát. Esetleg kételkedik benne, hogy jó apa válna az illetőből… – Az utolsó időben egyáltalán nem szedtem a fogamzás- gátlót – suttogta Hanna, és nekidőlt az egyik ház falának. – Nem tudott róla, de titokban abbahagytam… – És? – Mit és. Látsz mellettem gyereket? Nem estem teherbe. Legalább öt-hat hónapig tartott, mindig reménykedtem… abban, hogy nem jön meg a menzeszem, és ő a végén örülni fog. De nem így történt. Mindig pontosan megjött. És az utolsó nyaralás… amikor az a család mellettünk lakott a tengerparton. Robi olyan helyesen viselkedett a gyerekekkel, betolta őket egy gumicsónakban a vízbe, segített nekik homokvárat építeni… hát akkor megdobbant a szívem. Hogy talán mégis akarja… hogy meggondolta magát. Mert tudod, ahogyan azokra a gyerekekre nézett, ahogyan mosolygott rájuk – azt nem lehet hazudni. És akkor… utolsó este szóba hoztam a témát. Emlékszem, egy vendéglő teraszán vacsoráztunk, már sötétedett, gyertya lobogott az asztalon, és mi már el- takarítottuk a tányérunkról a roston sült halat… Kicsúszott a számon: „Jó apja lennél a gyerekemnek.” Mire elsötétült a tekintete, és annyit mondott: „Ezt már átbeszéltük.” Majd- nem elsírtam magam, de folytattam: „Át, de sosincs olyan helyzet, amelyen ne lehetne változtatni. Az a legnagyobb szabadság, hogy bármikor, bármilyen elhatározásodat megváltoztathatod.” Erre ő csak annyit szólt: „Ezt én nem fogom.” – Az önzése győzött. – Azután elváltunk… igen. De tudod, az a furcsa, hogy azóta is úgy érzem, nem mondott egészen igazat, amikor erről a témáról beszéltünk. Valamiért azt képzelem, hogy szeretett volna tőlem gyereket, talán inkább csak a felelősségtől félt, hogy akkor már négy gyerekről kellene gondoskodnia. – Jézusom, Hanna, ezért nem vagy képes elengedni őt a lelkedben – sóhajtott Móni. – Fantáziálsz róla, és képzeletben egészen átformálod a jellemét. Szerethető, önzetlen pasiról fantáziálsz, miközben a volt férjed egy önző, érzéketlen bunkó. Azért ez durva volt – felelte Hanna, és megállt egy cipőbolt előtt. – Látod, már a cipők sem érdekelnek. – Ki kell gyógyulnod belőle. Felejtsd már el ezt a pasit, semmi jót nem hozott az életedbe. Örülj, hogy ki tudtál lépni ebből a kapcsolatból, és nem húsz év múlva teszel szemrehányást magadnak, amiért nem hagytad ott, és nem nyitottál egy olyan férfi irányába, akivel kölcsönösen szeretitek egymást, és vállaltatok volna közös gyereket. – Értem, hogy teljesen ki akarsz ábrándítani belőle, de mégis érzek valami ellentmondást a viselkedésében. Ha láttad volna, hogy nézett rám még a váláskor is! Könnyek csillogtak a szemében… Szeretett, sokkal önzetlenebbül, mint mutatta. – A tettei nem ezt bizonyították – felelte Móni, remélve, hogy barátnője annyi év után végre visszatalál a valóságba, meglátja exférje igazi arcát, kitárja a szívét, és esélyt ad egy új kapcsolatnak.

15 8 HA VAN ISTEN…

– Elég nagy bajban vagyok – mondta Móni Márknak, miközben csökkentette a futógép sebességét. – Én is utálok edzeni, ha erre gondolsz – felelte Márk. – De muszáj kinézni valahogyan. Nem beszélve arról, hogy az elhízás növeli a potenciazavar veszélyét. Most olvastam. – Hagyjál már – nevetett Móni. – Sokkal komolyabb gondolatok foglalkoztatnak. Egyébként sem vagy hízásra hajlamos. – Már fél éve nem eszem édességet. Muszáj figyelnem az alakomra. – Figyelnél inkább rám? Az a helyzet, hogy tegnap hazahoztam a gyereket a bölcsiből. – Értem. Bizonyára a bölcsidilemma foglalkoztat. Hogy jó anya-e, aki a kétéves gyerekét félnapos bölcsődébe adja. Biztos megszólnak a szomszédok… – Már elmúlt kétéves, szüksége van a gyerektársaságra. a szomszédok pedig nem érdekelnek. Viszont egyetlen szót mondogatott egész délután, meg este is. – Minden gyerek imádja a ronda szavakat, ezzel tesztelik a szülőket. Állítólag én is ilyen voltam. – Bár ronda szavakat mondana… De az én tündéri kisfiam angyali mosollyal az arcán ezt ismételgette: isten, isten! – Biztosan az apjára értette. – Nem érted a problémámat?! – Nem egészen – Márk már lihegett, mert a futógépe egyre gyorsult. – Ez a rohadt gép önálló életet él. – Te állítottad automata programra. Szóval, egész éjjel nem tudtam aludni. Azon gondolkodtam, mi lesz, ha egy napon a kisfiam megkérdezi, hogy van-e isten? Mit mondok majd neki? – Mit mondtál a lányodnak, amikor annak idején fel- tette ezt a kérdést? – Azt, hogy nincs. – Hát akkor… szerintem a következetesség nem árt a gyereknevelésben. Az anya feltárja a gyerek előtt a saját hitrendszerét, aztán majd a gyerek később eldönti, elfogadja-e azt maradéktalanul. – Miért, te mit gondolsz? – Én hiszek… – Nem arról, hogy van-e isten. Hanem hogy befolyásolhatom-e a gyereket. – Hát valamit kéne majd mondanod neki. De mondd, reális, hogy egy olyan problémát vetítünk előre, ami nincs? És ami nem is igazán probléma? Ennyire unatkozol? Nem írnád inkább a vámpírmeséidet? – Nem érted? A lányomnak azt mondtam, amit én hittem. Azt, hogy nincs isten, de van szeretet, van segítő erő, ha az ember hinni akar benne. De most egészen más a helyzet. A lányomat szinte egyedül neveltem, az apja sosem volt ott, amikor szükség lett volna rá… De Krisztiánnak van egy édes apukája is. – Akkor bízd rá ezt a kérdést. – Barna hívő – rukkolt elő Móni a válasszal. – Érted, ez az a kérdés, amiben mindketten tökéletesen toleránsak vagyunk: ő hisz, egy konkrét istenben, vagy legalábbis szeretne maradéktalanul, feltétel nélkül hinni benne. Nem gyakorolja a vallást, de tudom, hogy mélyen, legbelül igenis hisz. És ez jó. – Tényleg jó. De most mit kezdjek én ezzel az egésszel? Jön majd egy konkrét kérdés is, amire válaszolnom kell?

16 – A helyzet az, hogy a gyerekem apja hisz istenben, én pedig jóival földhözragadtabb vagyok, és nem akarom a fiamnak azt a feleletet adni, ami nem igazán jönne a számra. Nagyon sokat gondolkodtam ezen. De semmire se jutottam… Lehet, hogy nem vagyok jó anya…? – Isten hozott engem a Vénusz nevű bolygón. Azt hiszem, tettél néhány gondolati bakugrást, mire ide jutottál. – A lányomat úgy neveltem, ahogy épp tudtam. Nem is neveltem, nőtt mellettem. Nem volt időm hitrendszereken, világnézeti kérdéseken és ezek magyarázatán gondolkodni, csak azt tettem, azt mondtam, ami jött. A fiamat viszont már érett fejjel vállaltam, végre teljes a család, és azt szeretném, ha mindenből a legjobbat kapná. Csak nem tudom, beszélhetek-e neki istenről úgy, hogy én magam nemigen hiszek benne. – Mi az, hogy nemigen? Most nem? Vagy igen? Szerintem nemigen lehet nemigen hinni. – Nem. Vagy hát… jó lenne, persze, ha lenne. De nem hiszem, hogy létezik. Elég szar ez nekem, ne nézz még te is ilyen furán. – Szerintem csak azt mondhatod a gyereknek, amit te gondolsz. Még pici, nem hinném, hogy egyik este istenről indít majd vitát a vacsoraasztalnál. De ha nagyobb lesz, el- mondhatod neki, hogy van, aki hisz benne, hogy isten létezik, más pedig nem hisz, ettől függetlenül lehet, hogy létezik. Vagy valami hasonlót. Esetleg Barnával kéne egyeztetned a témában. – Tudom, hogy a hit kérdése fontos, de erről nemigen beszélünk. Elfogadjuk, hogy a másik mást gondol. – Na jó. Akkor ajánlok egy magyarázatot: „én nem hiszek kifejezetten isten létezésében, de abban igen, hogy van valamiféle magasabb intelligencia, amely segíti az embert”. – Ezt mondjam egy kétéves gyereknek? Szerinted mennyit fog érteni belőle? – Mondd ezt, ezzel időt nyersz – nevetett fel Márk. – Addig sem tör ki otthon a vallásháború. – De mit szól majd Barna? Nem érzi-e majd úgy, hogy nem jól nevelem a gyerekünket, ha nem adom meg neki a lehetőséget, hogy döntsön, miben akar hinni? – Baszki. Hagyjál edzeni. Szerintem Barna örül, hogy ilyen klassz nő a felesége, van önálló világképe, világnézete, és szerintem, mivel boldogan gyereket csinált neked, azt gondolja rólad, hogy jó anya vagy. Az is vagy, mellesleg. Hagyjál futni, mert ez a rohadt gép egyre gyorsabb. Legközelebb akkor gyere elő ezzel a témával, ha a gyerek tényleg felteszi a kérdést. Akkor majd kidolgozunk valamilyen érthető, tartalmas és előremutató választ, amely megadja a gyereknek a szabad választás lehetőségét, és téged is felszabadít. – Akkor ne iratkozzam be hittanra? – Te elmebeteg vagy. Gyorsítsd fel a géped, és gyerünk, futás! – Bírlak, mondtam már…? 9 A VÉGZET PASIJA A MELEGBÁRBAN

– Mondjátok már meg, miért kellett őrült tempóban iderohannom, ebbe a melegbárba?! A pasim megölne, ha tudná… – Pedig egy buzibárban teljesen biztonságban vagy, üzenem a Sztárnak – vetett Márk sötét pillantást Flórára. – Jesszusom. Ez egy melegbár? Rontjátok az esélyeimet – nézett körül kétségbeesetten Hanna. –Egyébként a totális lecsúszásomat is illusztrálhatja ez a kávézás: válás, majd sorozatban totál alkalmatlan, sőt idióta férfiak fel- bukkanása, és végül egy buzibárban végzem, a barátaim körében… – Ez nem bu-zi-bár – tagolta Márk –, hanem étterem: melegeknek és barátaiknak.

17 – Ez mi a fenét jelent? – érdeklődött Móni. – Azt, hogy a betérők hatvan százaléka meleg, a másik negyven heteroszexuális, viszont kedveli ezeket a süppedős bőrfotelokat és az itteni konyhát. Értitek? – Akkor most hogy állnak az esélyeim? – pislogott Hanna. – Remekül. Odanézz! – intett a bejárat felé Flóra. Az ajtón éppen egy vadítóan jóképű (talán túlságosan is jóképű) férfi viharzott be. Magas, kisportolt termet, vagány bőrzakó, vonzó arc, mosolygós tekintet… ezek jellemezték az újonnan érkezőt, aki a harmincas éveiben járhatott. – Ez a pasi csakis hetero lehet. – Miből gondolod? – érdeklődött Móni. – Csak nem szúr ki a női nemmel ilyen rondán a természet. Ezt a férfit nem adhatja férfiak kezei közé. – És ha tévedsz? – mormolta Márk, tekintetét az új vendégre szögezve. – Ne flörtölj vele, rendben? Égetsz bennünket – vetette oda Hanna. – Amúgy is a nőket szereti. – Jó ég, egészen elfelejtettem, hogy Hannának és Márknak hasonló az ízlése – sóhajtott Móni. – Akkor nyilván az univerzumnak kell döntenie. Majd az univerzum jelzi, hogy ez a fickó milyen beállítottságú. Flörtöljetek vele mindketten, aztán kiderül. – Melegekkel nem flörtölök – kortyolt bele a kávéjába Hanna. – Egyébként meg senkivel sem flörtölök, miért is váltam el, baromira elegem van ebből az ismerkedünk – és – csalódunkcirkuszból… Újra a piacon találtam magam, semmi kedvem ehhez az egészhez… – Azért ülj úgy, hogy téged is láthasson, ne csak Márkot. Fogjuk rá, hogy tudományos kísérletet folytatunk – kuncogott Flóra. – Egyébként miért itt találkoztunk? – Mert jó a kaja, isteni a kávé, kényelmesek a bőrfotelok – vigyorgott Márk. – És mert itt én is nézelődhetek… Lehetnétek megértőbbek is. Amúgy, Flóra: mire jutottál a múltkor az agykontrollos relaxációddal, a tanácsadóiddal? – Aludtam egy jót. – És mi volt a válasz? – Negyvenkettő. De mi a kérdés? – Ezek megőrültek, már megint valami idióta olvasmányélményüket hozzák be poénként a társalgásba – nézett Móni Hannára. – Figyeljetek, hamarosan indulnom kell a gyerekért, szóval, kideríthetnénk végre, hogy kit választ ez a bőrbe varrt szépfiú… Vagy legalábbis kire bukik… – Szóval, semmit sem segített a relaxáció, azon kívül, hogy kialudtam magam – folytatta Flóra. – De valahol mélyen, belül azt érzem, hogy tényleg ő az igazi. Hogy tényleg lehet esélyünk a közös boldogságra. Annak ellenére, hogy az exfelesége… – Még nem váltak el – szólt közbe azonnal Márk. – Dugulj el! – förmedt rá Flóra. – Az exfelesége állítólag magánnyomozót akar fogadni. Vagy már fogadott is. Úgyhogy továbbra is bujkálunk. Amíg bírjuk idegileg… vagy legalábbis addig, amíg én bírom. De megfogadtam, nem hagyom, hogy az a nő bosszúból tönkretegye kettőnk szerelmét. Pozitívan gondolkodom, ha nem tudnátok. – Aha – suttogta Hanna, de már nem figyelt Flórára, teljes egészében a Végzet Pasijára koncentrált, aki, miután megitta maradék kávéját, körülnézett, egy pillanatra megakadt a tekintete Hannán, majd továbbsiklott a többiekre, talán Márkon is elidőzött egy kicsit (legalábbis Márk szer- int), aztán mintha megszűnt volna az érdeklődése. Fizetett, telefonon beszélt két szót, és a kijárathoz sétált. Hannáék az üvegablakon át nézték. És látták, hogy… …abban a pillanatban, amint a férfi kilépett az utcára, egy nő borult a vállára. – Az anyja! – A nagyanyja! – A mindenit! – vágtak egymás szavába a Vénuszlakók. A pasit ugyanis egy hatvan körüli nő ölelte.

18 – Biztosan az anyja – morogta Hanna, de elhallgatott, amikor a férfit szájon csókolta a nőt, és csak csókolta, csókolta… – Uh – közölte Márk, és ők nem tudták, mit akar ez jelenteni, de nem is érdekelte őket. A pár beszállt a nő kabriójába, a Vénusz lakói pedig csendbe burkolództak. – Mondtam, hogy a válasz: negyvenkettő – szólalt meg végül Flóra, és a másik két csaj kínjában felröhögött. 10 NYOLCVANNÉGY ÉVES BESTIA

– Nem haladunk előre egy tapodtat sem. Olyan, mintha egy repülőgép egyfolytában körözne a leszállópálya fölött, de csak nem akarna leszállni. – A Sztár a repülő, te pedig a leszállópálya? –kérdezte Márk. – Úgy valahogy – bólintott Flóra. – Még nyaralni sem voltunk együtt, mert Zoli exe megtudná és a többi… csupa kifogás. Pedig szeret, ezt biztosan tudom. Mondd, hogyan csinálja a nagyanyád? Kíváncsi vagyok, mi a titka. – Mire gondolsz? – Arra, hogy nyolcvan-valahány évesen uralkodik egy fickó szívén. Mondjuk ki: pasizik. – Nagyi tűsarkúban jár, és folyton nyomoz… A fehérneműboltja jobban már nem is mehetne, ő meg időnként a pasija után kémkedik. Lala bácsi úgy tartja fenn az érdeklődését, hogy minden nőnek teszi a szépet. Nagyi pedig néha öregurakkal kávézgat, meg bestiatanácsokat ad a vásárlóinak. Felugrunk hozzá? Hátha otthon van… Márk nagyija a belváros szívében, egy szuper lakásban lakott Lalával. – Lent van a boltban, benéztek hozzá? – kérdezte az idős férfi, majd odasúgta Márknak: – Jól tetted, Márkó, hogy átálltál. Csinos hölgyet választottál… – Nem álltam át – vigyorgott Márk. – Na, leugrunk a bestiához. Pár sarokkal odább a srác bekalauzolta Flórát egy ajtón. Flóra még nézegette volna a kirakatban a vadító színű melltartókat és apró bugyikat, de követte Márkot. Odabent félhomály uralkodott, és két nő állt a pult előtt. Flóra körbekémlelt, aztán Márkhoz fordult. – Te, a nagyid… izé… – Mizé? – Szexshopja van? – meredt Flóra a srácra, és egy fekete, hajszálvékony bőrpántokból álló fehérneműgarnitúrára mutatott, amely egy próbababán kel- lette magát. – Nem, csak a nagyi… hisz az ilyen cuccok csábító erejében. Tudod, gyakran keresik fel olyan nők, akik szeretnének különleges szerelésben meglepetést okozni a pasijuknak. – Jézusom – lehelte Flóra. – Nyolcvannégy évesen ilyeneket árul? – Boszorkány, nem mondtam még? – És ez… ? – meredt Flóra egy másik próbababára, amely szexis ápolónőnek volt öltöztetve. A fehér szupermini alól kilátszott a fehér harisnyatartó és a bugyi csipkéje, felül apró, csipkepántos top, és a baba fején fehér fityula, vörös kereszttel. – Szerepjáték-kellék? Márk mosolyogva megvonta a vállát. – A Sztár talán örülne, ha nővérkeként fogadnád otthon… – Egy pillanat – szólalt meg egy kellemes, rekedtes női hang, aztán kitipegett a pult elé egy idős hölgy. Barnára festett haj, kellemes, harmonikus, szépen megöregedett arc, kíváncsi, világoskék szempár. .. Márk nagyija szűk, térd alá érő szoknyát, bézsszínű garbót és – egek! – valóban magas sarkú cipőt viselt. – Ő Flóra, az egyik legjobb barátom – mutatta be a nagyinak a lányt Márk.

19 – Várjatok meg. Még van egy kis dolgom – felelte a nagyi, majd visszafordult a vevőkhöz. – Ajánlom ezt a szolid, vaníliaszínű fehérneműt. A melltartó a legfinomabb zselébetéttel készült, felemeli a kebleket, az alsó rafinált gumírozása pedig alul tesz mindent kerekebbé és formásabbá… Kifinomult darab, a vázolt helyzetben… hm… erre lesz szüksége. Azt javaslom, ne járjon benne táncot előtte, csak villanjon be nyitott fürdőköpenyben egy pillanatra, hogy a férje mindent lásson. Aztán tűnjön is el, öltözzön fel… és ne közeledjen hozzá. Ő a férfi, legyen ő az aktív! Csak lássa szépen, miről marad le, ha valóban elmegy… – Baszki, tényleg bestia – suttogta Flóra, amikor a nők fizettek. Később egy kávézóban ültek, hármasban. – Amikor Márk nagyapja meghalt, én nem akartam már férfit – magyarázta a nő Flórának. – De eljött a temetés napja, és én nem voltam rászorulva arra, hogy a családom vigyen ki a temetőbe. Hívtam egy taxit, és a sofőrrel beszédbe elegyedtünk. Megvárt a temetés után… aztán másnap erre járt, egy csokor virággal. Ő Lali bátyád… – fordult Márk felé. – Nem mondom, hogy nem szeret flörtölni, hagyom is időnként, de amikor érzésem szerint túlzásba viszi, kamatostul visszaadom neki a kölcsönt. Akkor aztán hamar visszarohan hozzám, pedig tizennégy évvel idősebb vagyok nála. – Nem látszik – kerekedett el Flóra szeme. – A férjem halálakor nyílt fel a szemem. Hetvenhárom éves voltam, és a fehérneműbolt csak vegetált. Óriási, víziló méretű alsógatyák és vágygyilkos női bugyik voltak az üzletben – kuncogott. – Korábban engem nem érdekelt a készlet, a férjem vezette a boltot. Amikor a halála után beléptem az üzletbe és csináltam egy leltárt, az ájulás környékezett. Tudtam: vagy bezárok, vagy felzárkózom… És úgy döntöttem, megpróbálom. Még csak hetvenhárom éves voltam, és már kezdtem unatkozni. Azt kérdeztem magamtól: Lujza, mi a fenét fogsz csinálni életed hátralévő huszonöt-harminc évében, ha még a boltot is bezárod? Flóra álla leesett, döbbenten nézett Márkra, aki rávigyorgott, mintha csak azt mondaná: „Mondtam, hogy bestia.” – És beszerzett egy rakás csipkecuccot, meg szadomazo alsóneműt? – Fel kellett térképeznem, mi a trend. Kimentem Ausztriába és Olaszországba, és végigjártam néhány üzletet. Rájöttem, hogy iszonyúan divatjamúltak vagyunk. És elkezdtem rendelgetni… Extravagáns fehérneműt. Férjvisszaszerző fehérneműt. Jókislány-fehérneműt. Decens fehérneműt. Szerepjáték-fehérneműt. Az üzlet beindult. Lala egyre többször hívott randira, és én is elkezdtem fiatalosabban öltözni. Aztán Lala hozzám költözött… de néha még hazaküldöm a saját lakásába, ha úgy érzem, sérül az önállóságom. – Uramisten – Flórán látszott, hogy magához kell térnie. – Hetvenhárom évesen lett igazi nő, aki ma férfiszíveket tör össze? – Kislányom. Én akkorra értem meg. Akkor nyílt ki a szemem – felelte a nő. – Előtte sem voltál annyira nagyis, ha érted, mire gondolok… – puszilta meg Márk. – Ne csókolgass – kérte ki magának a nagyanyja. –Lala rosszul viselné, ha megtudná, hogy ilyen fiatal pasassal randiztam. – Az unokád vagyok. – Ezt ne terjeszd itt, főleg ne ilyen hangosan. Persze hogy nagyis voltam, csak nem siránkoztam. – Ezt bírom benned. Egyebek közt… – Azért írhatnál egy könyvet a mai nőknek. Borzasztó, hogy az üzletben nekem kell őket megtanítanom arra, hogyan tartsák meg egy férfi szerelmét. – Hogyan? – csúszott ki Flóra száján. – Sose add oda teljesen magad, és sose add fel teljesen önmagad – felelte. – És tanuld meg a férfi nélkül is jól érezni magad. Hadd jöjjön rá, hogy önálló egyéniség vagy, érdekes, értékes, magabiztos nő, akiért újra és újra meg kell küzdenie. Ne borulj a lába elé. Ne mutasd

20 ki folyton a szerelmedet. Önmagadat tartsd a legfontosabbnak, és ne őt. Ha van önérzeted, ha van önálló véleményed, akkor sosem fordul el tőled. – És a kémkedés, nagyi? Lala után folyton nyomozgatsz az utcában… – Ó, ha egyszer ez kell neki! Élvezi a játékot, rákényszeríteni, hogy szépen felöltözzön, elmenjen a barátaihoz, ismerkedjen egy kicsit, és azt sem bánom, ha teszi a szépet időnként. Imádja azt hinni, hogy féltékennyé tesz. Én megadom ezt az érzést neki, de utána visszakapja a kölcsönt. Így cicázunk egymással már tizenegy éve, és ezért rajongunk egymásért. .. Ebben a korban már nemigen vannak titkai az embernek… hát mi gyártunk apró kis titkokat, hogy érdekesebbek legyünk egymásnak. – Ebben a cudar télben is tűsarkúban jár? – Nő vagyok, nem? Mégsem hordhatok bakancsot – húzta fel a szemöldökét Márk nagyanyja. – Istenem, bár lenne egy ilyen jó fej nagyim…? –bukott ki Flórából, és Lujza elmosolyodott. – Gyere, kislányom, mutatok egy selyem fehérneműszettet, olyan, mintha egyenesen neked varrták volna. Nem a fiúdat kell vele elbűvölnöd, hanem magadat… Ha te szupernek érzed magad benne, a világ is szupernek lát majd. – Te, a nagyid nem boszorkány, hanem egy csodálatos nőci. Nyolcvan felett is igazi nő. Szeretnék még találkozni vele – mondta később Flóra Márknak. – Nagyi egy bestia – morogta Márk, de nem tudott elfojtani egy büszke félmosolyt. 11 ELVÁLJAK? LEBUKTASSAM?

– Mi a baj? – Márk átható tekintettel nézte Mónit, elviselve a fülsiketítő zajokat is, leginkább tapintatból, de aztán hozzátette: – Mielőtt elmondod, nem csendesítenéd le ezt a… ezt az édes… gyereket? – Krisztiánra célzol? – mosolyodott el Móni, kivette a babakocsiból a kissrácot, és az ölébe ültette. –Bocs, már el is felejtettem, milyen idegesítő tud lenni a gyereksírás azoknak, akik nem élnek együtt egy bébivel. – Nem idegesítő, csak… hangos. – Márk, szerintem gáz van. Nem akartam a csajoknak elmondani, mert először a te józan véleményedre vagyok kíváncsi. Meg persze egy kis ezoterikus bölcsességre – kezdte Móni. Egy ideig a gyerek pulcsiját igazgatta, majd újra megszólalt, egészen halkan. – Szerintem Barnának van valakije. – A férjednek? – döbbent meg Márk. – Ez egészen kizárt. Nem mintha ne lenne jó pasi, már bocs… de pont a múltkor láttam, milyen rajongó-imádó pillantással követett, ahogy végiglejtettél a nappalitokon… Á, hülyeség. – Hallgass végig, és csak utána mondj véleményt. Barna hetek óta alig nyitja ki a száját otthon. Hazaér, ad egy puszit, kicsit kapcsolgatja a tévét, játszik a gyerekkel, de mintha velünk sem lenne. A lelke nem jön haza vele, érted? Mintha csak fizikailag lenne otthon, és a lelke, a szíve máshol tartózkodna. – Nem fekszetek le? Nincs szex? – kérdezett közbe Márk. – De, lefekszünk, de tudhatod, hogy egy férfi akkor is képes rá… ha már nem szeret, ha más van az életében. Csak mi, nők vagyunk úgy konstruálva, hogyha szerelembe esünk valakivel, akkor mással nemigen vagyunk képesek szeretkezni. De most, hogy mondod, mintha ritkábban szexelnénk, mint pár hónappal ezelőtt… – És titokzatos telefonokat, sms-eket kap?

21 – Nem tudom. Nem vettem észre. Tudod, mi a szörnyű? Éjszakánként nem érzem már, hogy olyan szerelemmel simul a háta a hasamhoz, mint régebben. – Istenem, miért kellett engem is a Vénuszra dobnod? És annak is a Marshoz közelebbi sarkára? – háborgott Márk. – Hogy simulhat szerelemmel egy hát egy hashoz? Mik a konkrét jelek, sorold…! – Nincsenek konkrét jelek, csak sejtések, megérzések és félelmek. Hogy már nem szeret. Hogy már mást szeret. Tudod, kemény csaj vagyok, túléltem, amikor tinédzserként ott álltam egy kisbabával, a gyerek apja nélkül… Kibírtam egy csomó mindent. De ne csaljon meg az a férfi, akit igaz szerelemmel szeretek! Ne csaljon meg, és ha hazaér, akkor jöjjön haza a lelke, a szíve is, ne csak a teste! Válaszoljon, ha megkérdezem: „Mi a baj?”, ne üsse el annyival: „Semmi”! Ha nem jön haza a lelke és a szíve esetenként, akkor inkább menjünk külön, váljunk el! – Lassíts már egy kicsit. Vegyük át újra, más nézőpontból. Mondjuk, egy Mars-lakó nézőpontjából – intette le Márk. – Na, figyelj, elmesélem, mi zajlik a te Mars-lakódban. Mondjuk, gáz van a cégénél… – Az van, persze – bólintott Móni. – Ja, persze, mondod te úgy, mint ami mellékes. Elmesélem, mi játszódik le ilyenkor a férjedben: „Ajjaj, baj van a céggel, ha nem teszünk valamit, eladósodunk, csődbe megyünk, és azon túl, hogy a szakmámban kudarcot vallok, otthon is csődöt mondok. Belebukom az egyetlen fontos feladatomba: abba, hogy eltartsam a feleségemet, meg a gyerekemet, akiket mindenkinél jobban szeretek. Ki kell találnom valamit. Úgyhogy most jó mélyre behúzódom a barlangomba, és addig ki sem jövök onnan, amíg nem találom meg a megoldást, hogyan tudok úrrá lenni a problémáimon.” Ezért vonul el tőled, ezért érzed úgy, hogy a lelke nem jön haza. Mert nem akar terhelni a bajával, nem akarja, hogy gyengének lásd, és amúgy sem tudsz segíteni rajta ebben a pillanatban. Inkább elássa magát a barlangjában, aztán egyszer csak megtalálja a megoldást, és előjön. Újra társalog majd veled, újra otthon lesz a szíve és a lelke is, nem csupán a teste. – Megkért, hogy mondj védőbeszédet? Megkért, hogy dumáld ki a csávából? – támadt neki Márknak Móni. – Húha… te tényleg kész vagy. Nem kéne elutaznod egy wellnesshétvégére? – sápadt el Márk, a kissrác pedig felsírt. – Klassz, hogy védőbeszédet mondtál egy férfiért, de közlöm veled: bennem méltó ellenfelére talált. Megmondhatod neki! – Azt hiszem, tévedsz, nem szoktam vele beszélni. Veled szoktam, te vagy a barátom. Ne ess neki, kérlek, adj egy kis időt, mielőtt elcseszel egy szép kapcsolatot… – Muszáj bizonyítékot szereznem. – Arról, hogy hűséges? – nyitotta tágra a szemét Márk. – Nem. Még mindig nem érted. Tényleg ennyire nehéz a felfogásod, vagy csak tetteted magad? Ha megcsal, már- pedig jelenleg úgy néz ki, hogy ez a helyzet, akkor arról kell bizonyítékot szereznem, hogy nem hűséges. Ha te nem akarsz segíteni, majd segít más. – Látod, kiscsávó, ilyen hülyék a Vénusz-lakók – nézett szomorkásán a Móni ölében üldögélő kisfiúra Márk. – Örülj neki, hogy férfi vagy Bár, ne örülj, mert amikor felnősz, meg kell majd fejtened, és ki is kell bírnod őket, amikor megőrülnek, mint most az anyád. És kezeskedem: gyakran meg fognak őrülni. Nem irigyellek…

22 12 A MÁSODIK LEGJOBB DOLOG(?)

– A mi családunkat nem bomlasztották fel válások – emelkedett szóra az étteremben, Hannáék asztalánál egy férfi. Hanna összerándult nagybátyja szavai hallatán. Látta, hogy a testes férfi fürkésző tekintetét egyenesen rá szegezi. Mi a fenéért jött el ide? Még szerencse, hogy nem egyedül érkezett. Jobbján a szülei ültek, baljára pedig Márkot ül- tette. A nagybácsi kis torokköszörülés után hozzátette: – Némi kivételtől eltekintve… Hanna – a „némi kivétel” – a borospohárra meredt, igyekezett teljesen kikapcsolni magát a társaságból, és egy sípályára képzelni magát. Síelni sem szeretett, de Tibor nagybátyja negyvenedik házassági évfordulójánál az is összehasonlíthatatlanul jobb programnak tűnt volna, hogyha leszáguld a fekete pályán. – Muszáj eljönnöd – rimánkodott neki pár héttel korábban az anyja. – Halálosan megsértődik, ha semmibe veszed… – Na és. Iskolás koromban az volt a kedvenc kérdése: „És hogy megy a suli?”, amikor főiskolára jártam, azzal vegzált, hogy „Másoknak ilyenkor már komoly kapcsolatuk van, terveik az életre, te még nem jársz senkivel úgy igazán?”, később azt kérdezte: „Szerinted komoly pálya egy utazási irodában dolgozni? Gondoltál rá, meddig lesz az embereknek pénzük utazni? Ha lesz egyáltalán…” Az esküvőmön azzal állt elő: „Tényleg három gyereke van az újdonsült férjednek? Hát sok boldogságot…”, a válásom után csak arról tudott beszélni, milyen nehéz ma az elváltaknak párt találniuk – sorolta Hanna. – Egyáltalán nincs kedvem részt venni Tiborék házassági évfordulóján. Add át nekik üdvözletemet. – Nem teheted – így az anyja. – Hagyd, majd mi elmegyünk – próbálta menteni a helyzetet az apja. – Ha nem akar jönni, nem muszáj. Majd ki- mentjük. Azt mondjuk, el kellett utaznia a céggel. – Mindig az ő pártját fogtad – küszködött a könnyeivel az anyja. – Harmincöt éves, lehetne benne egy kis családi összetartás. Tibor a bátyám, és szeretné, ha együtt ünnepelnénk velük. – Muszáj? – kérdezte egyszerre Hanna és az apja, és összemosolyogtak. – Összeszövetkeztek ellenem. A család ellen. Ötévente egyszer kérek tőletek valamit – nézett vádlón Hannára, aztán kibuggyantak a könnyei. Tibor, a nagybácsi vécépapírárus és ipari kém volt. A vécépapírbiznisz egészen addig virágzott, amíg nagy cégek meg nem jelentek a piacon, amelyek lassan kiszorították az éttermekből és a rendelőkből a nagybácsit az óriási tekercseivel, az ipari kémkedés azonban még mindig működött. Tibor feladata az volt, hogy a nagy üzletekben feljegyezze és összehasonlítsa az árakat, és a táblázatokat hetente leadja a megbízójának. Persze, csak ő nevezte magát ipari kémnek, egyébként utazó ügynöki státusban volt, de nagyon élvezte, hogy szemüvege mögül órákig vizslathatta különböző áruházak különböző részlegeinek árukínálatát. És most a házassági évfordulóját ünnepelte. Szerencsére Márk nem mondott nemet Hannának, bár nagy kedve sem volt a dologhoz. – Minthogy csak egyetlen facér nő van a családunkban, most már rajta a sor! – emelte fel a poharát Tibor, és Hannára kacsintott. Hanna meg tudta volna fojtani. – Remélem, hamarosan megtalálod az igazit. Itt lenne az ideje, és a család nevében bízom benne, hogy ezúttal jól választasz majd! Ebben a korban már nehezített a pálya… Hanna kipréselt egy mosolyt magából, és kétségbeesetten Márk felé fordult. A srác hihetetlen volt: elkapta a tekintetét, és – látszott rajta – óriási belső küzdelem után lehunyta egy pillanatra a szemét, Hannához hajolt, megölelte, és egy csókot lehelt a szájára.

23 Hanna alig bírta megállni, hogy fel ne röhögjön. – Ejha. Nem tudtam…! Azt mondtátok, csak barátok vagytok – hallotta nagybátyja szavait. – És mondd, fiam, vannak gyerekeid…? Egy órával később Hanna már Márkkal együtt, röhögését visszafojtva menekült a vacsoráról. Hála Márknak, sikerült magabiztosan távoznia, szülei gyanakvó pillantásainak kereszttüzében. Az utcán nem bírták tovább visszatartani a nevetést. Hanna tudott elsőként megszólalni: – Köszi, hogy megmentetted a presztízsemet – mosolygott Márkra. – Sosem csókoltam még nőt szájon – szögezte le a srác. – Ne sértődj meg, de nem is fogok többé… Hacsak a dilis ipari kém nagybátyád nem kényszerít bele minket, mondjuk… egy eljegyzésbe… – Vagy esküvő? – vigyorgott Hanna. – Nászéjszaka… – Ne sokkolj. A barátságnak is vannak határai… Este Hanna anyja telefonált: – Nem azt mondtad, hogy Márk… hm… izé… – Mire gondolsz? – Hanna úgy döntött, nem segíti ki az anyját. Ennyit megérdemelt az aznapi program miatt. – Hát hogy… a fiúkat szereti. –Ja, igen. Persze. – Mit persze?! Megcsókolt, nem? Az egész család előtt. – Megmentette a presztízsemet. Lesajnált, elvált asszonyból kívánatos nővé tett néhány pillanatra. – Na de… homoszexuális, nem? – Igen, az. – Vagyis nem biszexuális, jól értem? – Nem, anyu, jól érted, Márk meleg. Homoszexuális, csak a fiúkat szereti. Nem kezd nőkkel. – Megcsókolt…! Mégis csókolóztál vele! – Tudta, hogy rendbe kell tennie a lelkemet. És nem akarta, hogy a nagybátyám velem szórakozzon egész este. – Megcsókolt! – az anyja már-már hisztérikusan ismételgette. – Igen, anyu, de semmi jelentősége. – Máskor is szoktatok csókolózni?! – Nem szoktunk. Most tettük először, kifejezetten Tibor miatt. A nagybátyám előítéletei miatt. – Csókolóztál egy buzi fiúval, már bocsánat…?! – Anyu, hagyjuk ezt. Megpuszilta a számat. – És… átdugta a nyelvét? – Nem dugta át. A számra adott puszit, érted? – Hanna – anyja hangja aggódó volt. – Idáig jutottál? – Hogy érted ezt? – Hogy egy homoszexuális fiút hurcolsz magaddal partneredként? Csinos, értelmes nő vagy, miért nem keresel társat magadnak? Valld be, hogy nem is keresel… – Tibor miatt hívtam el. Nem akartam, hogy vacsora al- att mindvégig engem maceráljon. És mivel a válásom óta még mindig nincs olyan férfi, akivel szeretném megosztani az ágyamat és az életemet, gondoltam, elhozom a legjobb barátomat. Mi bajod ezzel? – Nem félsz, hogy AIDS-es? – Most hogy jön ez ide? Miért lenne AIDS-es? – Úgy jön ide, hogy meleg. És megcsókolt. – Anyu, nem minden meleg HIV-pozitív. Márk tud vigyázni magára, óvszert használ. Másrészt nem csókolt meg, csak megpuszilt. Nem sebes a szám, nem haraptuk szét egymás ajkát, hadd emlékeztesselek rá, hogy nem vagyunk vámpírok. Adott egy puszit, ennyi! Egyébként nem hallottad, hogy a heterók is egyre inkább HIV-veszélyeztetettek? – Láttad azt a filmet?

24 – Miféle filmet? – sóhajtott Hanna. – Amiben Madonna egy homoszexuális férfival jött össze. – A második legjobb dolog a címe. És…? Mit akarsz ezzel mondani? – Csak azt, kislányom, hogy ígérd meg: ha végképp el- megy az eszed, akkor sem fogsz úgy gyereket vállalni, mint Madonna abban a filmben. Egy homoszexuális fiúval, barátságból. Megölne a szégyen. – A harmadik évezredben élünk. Úgy vállalok gyereket, ahogy akarok. Ha akarok. De azt hiszem, nem akarok – vetette oda Hanna, és alig várta, hogy letehesse a telefont. Aztán Márkot csörgette: – Anyám kiborult a csóktól – mesélte neki. Márk felröhögött. – Azt gondolja, most már nemcsak te vagy AIDS-es, hanem én is. – Van egy friss negatív tesztem, elviszed neki? – Azt hiszem, jól fog jönni – bólintott Hanna. –Tek- intve, hogy attól tart, te leszel a gyerekem apja. – Fasza. Mondtad neki, hogy nem akarok gyereket? – Ezt nem mondtam. Azt mondtam, hogy én nem akarok. – Mára eleget sokkoltad anyádékat, jól hallom? – nevette el magát Márk. – Megígérem, nem foglak apává tenni – nevetett vele Hanna. Aztán Robira gondolt. Hogy van az, hogy ennyi idő után is csak a férjén jár az esze. Az exférjén. Miért vált el tőle? Sokkal jobb lenne az élete vele. Színesebb. Boldogabb. Annak ellenére is, hogy nem válhatna valóra minden álma. Ha kompromisszumot kötött volna… most például vele alhatna el… összebújva. Semmi másra nem vágyott jobban.

13 A MARS TITKOS MEGFIGYELÉSE A VÉNUSZRÓL

– Mi ez a titokzatos randi? – kérdezte köszönés helyett Flóra Mónitól, miután bezárta a kocsiját a külvárosi parkolóban. – És miért csak mi… ketten? – Benned bízom. Hogy te nem fogsz lebeszélni róla – vágott a közepébe Móni is, és sietősre fogta lépteit. – Flóra, feltűnt már, hogy Márk a férfiakat védi válsághelyzetben? – Miről beszélsz? És hová megyünk? A világ végén vagyunk… – Jó, vázolom röviden – torpant meg Móni. – Az a gyanúm, az az érzésem, hogy Barnának van valakije. Amikor ezt a sejtelmemet megosztottam Márkkal, Barna védelmére kelt. Hadd ne soroljam a jeleket… Tudod, egy nő mindent megérez. – Tudom – bólintott Flóra, ámbár nehezére esett elképzelnie, hogy barátnőjét esetleg megcsalja a férje, aki – erre mérget vett volna – imádja Mónit. – És most…? Letámadjuk Márkot? Vagy mire készülünk? – Bemegyünk ebbe az irodába – mutatott Móni egy cégtáblára. „Magánnyomozó” – hirdette a felirat. – Megőrültél. – Lehet. – Miért kellek én ide? – Azért, mert bátorításra van szükségem. És józan észre. – Márkot kellett volna magaddal hoznod. – Márk elfogult. Maga vallotta be, hogy a Vénusz Mars felőli sarkán lakik, ez pedig azt jelenti, hogy erősebb benne a férfiszolidaritás.

25 – Eddig normális voltál – jelentette ki Flóra, és feltett egy sötét napszemüveget, mielőtt belépett volna az irodába. – Szerintem a helyzet ezt kívánja – adott magyarázatot, amikor Móni kérdő pillantást vetett rá. A magánnyomozó ötvenes éveiben járt, és együttérzés csillant a tekintetében, amikor üdvözölte őket. – Miből gondolja, hogy a férjének van valakije? –fordult Flórához, nyilván az álcázásként feltett napszemüveg miatt. – Nincs férjem – hőkölt vissza Flóra. – Nekem viszont van – szólt közbe Móni. – Nos, a jelek… A legfontosabb talán az, hogy érzem. Érzem, hogy valami nincs rendben, hogy már nem én vagyok a szívében az első helyen… – Dugdossa a mobilját? Későn jár haza? Kitér a beszélgetések elől? Nincs kedve a szexhez, vagy épp ellenkezőleg: feltűnően igényli az ágyban a változatosságot? Elzárkózik az intim beszélgetések elől? Gyakran ül otthon álmodozó tekintettel? – sorolta kérdéseit a nyomozó. – Ennél árnyaltabban is meg lehet közelíteni a kérdést – felelte Móni. – Az én férjem nem olyan ostoba, hogy ilyen nyilvánvaló jeleit adja a hűtlenségnek Értse meg, én… érzem. Hogy a szíve nem jön haza estenként, csak a teste. Flóra tüdejébe beleszorult a levegő az utolsó mondat hallatán, a nyomozó pedig feltette a következő kérdést: És ha lebukik ez a jóember, ha kiderül, hogy van valakije, akkor mit fog tenni? – Kíváncsi az élettörténetemre? – érdeklődött Móni, és a detektív zavarba jött. – Mert akkor elmondom, és rá fog jönni, hogy kemény nő vagyok. Ha megcsal, ha a szívével csal meg, ha mást szeret, akkor nincs több esélye nálam. – Azt mondta, kisgyerekük van. – Már felneveltem egyet. Teljesen egyedül – mondta ridegen Móni, ám Flóra kiérezte a hangjából a bizonytalanságot. Arra gondolt: barátnője elveti a sulykot, ha elkezd nyomozni Barna után. Hogyan juthattak idáig, pont ők, akikről mindannyian azt gondolták: tökéletesen összeillenek, és nem kacsingatnak kifelé a kapcsolatukból? – Rendben van. Ez a maga dolga, nem forszírozom. Csak azért szóltam, mert esetleg el lehet simítani. .. Esetleg a harmadik felbukkanása mást jelezhet, azt, hogy valamit változtatniuk kell a kapcsolatukon. De nem játszom tovább a pszichológust. Vállalom a megfigyelést, először egy hetet javaslok, nem lesz olcsó… – Egy hétig éjjel-nappal figyelik majd a férjemet? – Ha otthon alszik, az éjszakai megfigyelést nem tartom szükségesnek. De ha ragaszkodik hozzá… – És a személyiségi jogai? – csúszott ki Flóra száján, Móni pedig elképedt pillantást vetett barátnőjére. – Csak közterületen tudjuk figyelni. Az esetleges barát- nője lakásán történteket nemigen… úgyhogy nem sérülnek a személyiségi jogai. – Nem. Vagyis csak egy kicsit – tette hozzá Móni. Aztán a megbízási díj hallatán vett egy mély levegőt. – Lehet, hogy tényleg belegázolnék a személyiségi jogaiba… – mondta valamivel később, amikor végre képes volt megszólalni. – Ugye? Erre céloztam én is. Na, menjünk, még átbeszéljük a dolgot – állt fel Flóra. Már az utcán voltak, amikor Móni bizonytalan hangon megszólalt: – De mi van, ha mégis megcsal…? – Esetleg kérdezd meg tőle. Vagy… nem is tudom – csóválta a fejét Flóra.

26 – Van egy ötletem! – csapott a homlokára Móni. –Majd mi megfigyeljük. Mi négyen, a Vénusz szülöttei… 14 BESTIÁK KÉZIKÖNYVE

– Nagyon elkéstem? – Márk rohanva érkezett az irodába. Hajni, a titkárnő odasúgta neki: – Új megrendelő érkezett. A többiek már bent vannak, siess! Viszek neked is kávét. – Elnézést a késésért – nyitott be Márk a tárgyalóba. Társai, mind a hárman, a nagy asztal körül ültek, két idegen társaságában. Az új kampány megrendelője egy öltönyös férfi volt, az egyik könyvkiadó vezetője, kísérője pedig a cég reklámfőnöke. – Ő a mi kreatív agyunk, Kés Márk – mutatta be őt Roló, az egyik társa. A férfi felnevetett. – A neve is igen kreatív. – Az agyára utal. – Szóval, akkor újra előadom, amit eddig elmondtam, mert még amúgy sem értem a végére – kezdte a fickó. – Kihozunk egy félig-meddig pszichológiai, ám igen praktikus, olvasmányos tanácsadó könyvet, és szeretnénk, ha nagy durranás lenne. Nagyobb durranás, mint bármi más. – Miről van szó pontosan? – kérdezte Márk, bár a torkában dobogott a szíve. – Nem afféle ponyvapszichológiáról, mint amilyenek Marcus Carmicus könyvei, biztosíthatom önöket – magyarázta a férfi. – Ez a mű tudományos alapokra helyezi a dolgot, nem úgy, mint az a kókler. – Nem mintha járatos lennék a pszichológiai és egyéb tanácsadó könyvek világában, de mi a baj az említett művekkel? – érdeklődött Márk. – Gyaníthatóan valami magyar fazon írja őket, és az eddig megjelent két kötete a pozitív gondolkodásról és az univerzumba vetett hitről szól. Ez az író úgy ír, mintha az égiek „súgnának” neki, vagyis megérzésből „alkot”, megálmodja a téziseit. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezek a könyvek ezoterikus szemetek. Az emberek veszik, mint a cukrot, pedig semmiféle új megállapítás nincs bennük. A boldogságról, a boldog párkapcsolatokról szólnak, tanácsokkal. Persze, nekünk jó, hogy ezeket is megveszik, mert akkor a miénk robbanni fog…! Egy magyar nő a szerző, nem ismert a neve, de a saját életét hozza példának. Nagyon érdekes élete volt, és igazi segítőként fog működni az olvasóiknál. Azért kell a kampány, hogy learassuk a piacot. Van már okoselméletgyártó, van, aki a bibliai idézetekre épít történeteket, de ez a nő abszolút hiteles, és a saját történetét, a saját arcát adja, így segít az olvasóknak…! – Aha – bólintott Márk, és arra gondolt, biztosan kiül az arcára, mennyire ellenszenvesnek tartja a megrendelőt. Még hogy Marcus Carmicus ponyvapszichológiát gyárt, meg ezoterikus szemetet! Cukor és tejhab nélkül felhajtotta a dupla kávét, és tovább hallgatta a férfit. – A lehető legrafináltabb kampányt szeretnénk. Olyat, ami felcsigázza a nők figyelmét, olyat, ami kíváncsivá, majd kielégületlenné teszi őket, és a végén már alig várják, hogy kezükbe vehessék, birtokolhassák a könyvet! – Hogy néz ki a nő? – kérdezte Roló. – Nem mindegy? Nem akarjuk az arcára építeni a kampányt, szlogen kell, meg jó ötletek. – Meg kéne kicsit ismernünk a piac ezoterikus és életmódtanácsadó-szegmensét – motyogta Márk. – Jó, de nem javaslom, hogy Marcusszal kezdjék. .. – Valamiért biztosan megveszik őt is. Nem leverni kéne, hanem eladni azt a másikat. Miért ne élhetnének meg egymás mellett, békében?

27 – Nem értik? – meredt rájuk a férfi. – Marcus kézirata nálunk is járt. Az a helyzet, hogy az ügynöke elküldte nekünk, de… tévedés történt. Helyre kell állítani a presztízsünket. Ráadásul az ezoterikus könyveknek egyre nagyobb az olvasótáboruk, ami jelentős vásárlóerő. Az emberek a válság idején még inkább az égiekhez meg a szellemekhez fordulnak… mi pedig megpróbáljuk majd kiszolgálni az igényeiket. – Aha. Mégis, miben gondolkozzunk vizuálisan? –kérdezte Márk, miután elfojtott egy félmosolyt. – Hát… nézzék. Felőlem bármi lehet, ami kíváncsivá teszi az embereket. A többi a maguk dolga. Maguk a kreatívak, nem? – emelkedett fel az asztaltól. Roló kikísérte, Márk pedig arra gondolt, milyen szerencse, hogy a munkatársai sem tudják, hogy ő maga a sikeres ezoterikuskönyv-szerző, Marcus Carmicus. Valóban, annak idején elküldte az említett kiadónak a kéziratát, egy „irodalmi ügynök” álnevén. Még csak nem is jeleztek vissza neki, csak amikor rákérdezett, akkor utasították el egy formalevélben. Végül is nem bánta, főleg most, hogy a férfi lefitymálta a könyveit, vélhetően azért, mert sajnálta, hogy lecsúszott róluk. És végül megtalálta a neki való kiadót. Nem volt semmi más dolga, mint hogy időben leadja a kéziratait, a többit elintézték helyette. – Kíváncsi lennék, ki a szerző – mondta a többieknek. Roló odadobott neki egy papírt. – Itt van egy szinopszis, ha érdekel. Belenézett, és elállt a lélegzete. A papíron a következőt olvasta: „Bestiák kézikönyve – Hogyan szerezd meg, és hogyan tartsd meg a nagy Ő-t? Írta: Jolándai Lujza.” Előhúzta a mobilját, és tárcsázott. – Szia, én vagyok – mondta, majd folytatta. –Nem érdekel, hogy vevők vannak az üzletben. Muszáj beszélnünk. Most…! Tíz perc, és ott vagyok. A papírt a zsebébe dugta, és kirohant az irodából. Ez a nő tényleg egy bestia. Ír egy könyvet, és elviszi a konkurens kiadóhoz. Anélkül, hogy vele egyeztetett volna. Lesz egy riválisa – a saját nagyanyja. Akinek ő tervezi a kampányát. Dühösnek kellett volna lennie, de ehelyett röhöghetnékje támadt. Nagyi tényleg nagyon durva dolgokra képes. A múltkor ártatlan arccal javasolta neki, hogy írjon könyvet a nőknek arról, hogyan tarthatják meg az igazit, miközben ő maga már meg is írta. Most pedig le akarja tarolni a piacot. Lujza, a bestia. De azért ehhez neki is lesz egy-két szava. A szexi bugyik birodalmába belépve igyekezett dühös képet vágni, de amint meglátta nagyanyját a tűsarkain, a kedves mosolyával, megölelte. Isten hozott a konkurenciánál, gondolta. 15 HASI PÁNIK VAGY PASIPÁNIK?

– Nem bírom tovább – suttogta Hanna a mobiljába, miközben kifelé kémlelt a kocsiból. – A célszemély bement ugyanabba az irodába, ahová tegnap Flórával követtétek… De nekem muszáj azonnal egy mosdót találnom. – Jaj, ne, Hanna! Lehet, hogy kulcsfontosságú, ami most történik! Bírd még egy kicsit! – hallotta Móni esedezését. – Márk itt ül mellettem, majd ő figyel. – Márk nem vezet! Mi van, ha Barna továbbmegy? Márkot nem engedheted a kormányhoz, emlékezz az ominózus dodzsembalesetére az olasz vidámparkban… Majd- nem velünk fizettették ki a totálkáros dodzsemet…

28 – Van jogsija. Móni, muszáj mennem! – Hát ha nem félted a kocsidat… Elrontottad a gyomrodat? – Később majd adok pontos diagnózist… – suttogta Hanna, és letette a telefont. Kiugrott a kocsiból, és berontott az irodaházba. – Hová-hová, hölgyem? – állította meg a biztonsági őr. – Muszáj mosdót találnom. – Netán az épületben dolgozik? Megmutatná a belépőkártyáját? – Emberi jogaim sérülnek, ha nem mehetek be azon nyomban a mosdóba – tolta félre az útból az őrt. – Azt hiszem, az ombudsman nagyon nem fog örülni, ha beadványomban részletezem majd az esetet – tette hozzá, de az őr már a mosdók felé mutatott. Visszafelé újra beszélgetésbe elegyedett vele. – Hölgyem, azért nem kellett volna fenyegetőznie. Emberek vagyunk… – Ezzel kezdtem – sóhajtott Hanna, és kifelé igyekezett, remélve, hogy Barna még nem hagyta el az épületet, és Márk sem kapott kedvet egy kis autózáshoz. – Hahó! Hanna! – hallotta az ismerős férfihangot. Odakapta a fejét, és elvörösödött. – Ó. Barna. Hát te? Itt…? – hebegett. – És te? Mi járatban erre? – A hölgy a vécét kereste – felelte szolgálatkészen a biztonsági őr. – És már meg is találta. Végzett. – Aha – Hanna lesújtó pillantást vetett az őrre, és zavartan toporgott Móni férje mellett. – És te? – Tárgyalni voltam – válaszolta a férfi. – Hazavigyelek? – Kocsival vagyok, kösz. – Akkor gyere, ugorj be hozzánk. Móni biztosan örülni fog. Mostanában olyan… – keresgélte a szavakat – gondterhelt. Nem tudod, mi lehet vele? – Fogalmam sincs. Tényleg. Semmi baja. Szerintem. Jól van. Nagyon jól van. Bár én már jó ideje nem beszéltem vele. – Nem veled találkozott tegnap este? – hűlt el a férfi. – Jaaa… Tegnap. Mikor volt az már! – felelte, és arra gondolt, miért nem harapta le a nyelvét már-percekkel korábban. Vagy miért nem született eleve nyelv nélkül. – Huszonnégy órája – segítette ki a férfi. – Ó, ma is beszéltünk. De nekünk, tudod… nekünk egy óra egymás nélkül olyan, mint másnak egy év… Alig várta, hogy megszabaduljon a férfitól. – Nem fogod kitalálni, kibe futottam bele! – szállt be az autóba. – Barnába. Láttam, most húzott el a kocsijával. De mi baj van? – Barna féltékeny Mónira! Nekem meg az egész Móni- történet miatt, és persze a saját siralmas magánéletem miatt súlyos pszichiátriai betegségem lett. Akarod tudni pontosan, hogy mi az? – kérdezte. Márk bólintott. – Hasi pánikbetegség. – Tényleg? Én meg azt hittem, gyomorrontás. – Most olvastam valahol a hasi pánikbetegségről, és magamra ismertem. Úgyhogy szépen elvisz engem ez a hasi pánik… – Nem inkább pasipánik? – érdeklődött Márk, és felröhögtek. – Mert az nekem is volt, de most, hogy felcsaptunk magánnyomozónak, csajpánikba estem. Kicsit elegein van ebből a követősdiből. Hagyjuk abba az egészet! – Nem tehetjük. Móni a barátunk. Már így is elszalasztottunk egy esélyt Barna követésére. Ki tudja, merre járhat most…? Megcsörrent Hanna telefonja.

29 – Móni – mutatta a készüléket Márknak, majd be- leszólt. – Szia, elszalasztottuk, de tárgyaláson volt… Bele- futottam. …Mi az, hogy tudod? Miről beszélsz? Hogyhogy hazudtam neki? Már miért hazudtam volna? – hebegett, aztán kihangosította a telefont. – Képes voltál azt mondani neki, hogy időtlen idők óta nem találkoztunk? Nem bírtál volna annyit mondani, hogy tegnap, amikor követtük Flórával, valójában veled voltam, hogy ne maradjak hazugságban? – Móni hangja feldúlt volt. – De miért nem azt mondtad, hogy Flórával voltál, már bocs? Az legalább igaz lett volna. – Nem tudom. A lényeg, hogy azt mondtam neki: veled vagyok. És tessék, itt hagysz hazugságban egy őrjöngő, féltékeny férfival, aki arról faggat, hogy valójában merre jártam tegnap este! Kész, vége. A házasságunknak befellegzett! – Miért nem mondod meg neki az igazat? – Mit, azt, hogy őt követtem? Megőrültél? Még azt hiszi, hogy féltékeny vagyok rá…! És sokkal, de sokkal óvatosabb lesz. Nem tehetem meg. De azért köszi mindkettőtöknek… az egészet – tette hozzá, majd bontotta a vonalat. – Hasi pánik – szólalt meg később Hanna. – Pasipánik – helyesbített Márk, aztán csak néztek kifelé a kocsi ablakán. 16 AZ IGAZI AJÁNDÉK, AVAGY HÁRMAN PÁRBAN

– Sokat gondolkodtam, mit vegyek majd Zolinak karácsonyra. Tudod, megvan mindene: órák, ruhák, cipők, sícuccok, kütyük… Valami olyasmit szeretnék adni neki, amit sosem felejt el – vázolta terveit Flóra Márknak. – Csak azt ne mondd, hogy teherbe esel, és ez lesz az ajándék – nézett rá kétségbeesve a srác. – Nektek, nőknek néha nagyon fura ötleteitek támadnak. Alig várom, hogy halljam a tiédet. – Tudományosan készülök az ajándékozásra. Végiggondoltam, minek örülnek úgy általában a férfiak. Internetes oldalakat nézegettem a férfiálmokról. – Ezek ugye, többnyire pornóoldalak – tette hozzá Márk, mintegy magyarázóan. – Nem pornóra gondolok, hanem a férfifantázia egyik állandó tárgyára. Legalábbis a heterók gondolataiban előbb- utóbb, ha csak rövid időre is, de felbukkan. És a többség élete végéig kedvenc kis álomképeként dédelgeti, mert nem adatik meg számára, hogy valóra váltsa. – Ugye, csak viccelsz…? – Miért viccelnék? Nem mondtam, hogy alapos elméleti kutatásokat végeztem, mire ide eljutottam. – Azt akarod mondani, hogy gruppenszexbe dobod a Sztárt, ez lesz az ajándéka? – Látod – bólintott Flóra –, nem is vagy heteroszexuál- is, mégis tudod, miről álmodoznak a hetero pasik. Arról, hogy két nővel, csak egyszer… csak egyszer az életben. – Vennél neki két nőt? – Ennyire lúzernek azért ne tarts. Dehogy adok neki két nőt…! Dehogy veszek…! Figyelj, vázolom. Próbáld magad elé képzelni – hunyta le a szemét Flóra – : december huszonnegyedike van. A meleg lakás teraszáról rálátunk a hófödte hegycsúcsokra… – Svájcban karácsonyoztok? – szakította félbe Márk. – Ne szólj közbe, oké? Csak képzeld magad elé, amit mondok… Zoli megérkezik, én visszafogottan szexis ruhában fogadom. Átöleljük egymást, átadja az ajándékát… – Ami konkrétan micsoda? – Honnan a fenéből tudjam? – csattant fel Flóra.

30 – Csak úgy vagyok hajlandó ebben a „képzeld el”-típusú játékban részt venni, ha már minden részlet ki van dolgozva. – Jó, akkor kapok tőle egy… gyűrűt. – Milyet? – Egy… jegygyűrűt. Így már jó? – És ezt most találtad ki? Ebben a másodpercben? – somolygott Márk. Folytasd a vizualizációt – szólt rá Flóra. – Szóval: lobognak a gyertyák, érezni a fenyő friss illatát, a kezébe nyomok egy pohár pezsgőt, koccintunk, átöleljük egymást, kap tőlem valami apróságot, majd érzéki simogatások után a hálószobában kötünk ki… Az ágyban már ott vár egy gyönyörű, meztelen lány. A férfiak erre vágynak, ha nem tudtad volna. Hogy egyszer az életben velük legyen a szerelmük, és valaki, aki csupán az erotikát testesíti meg számukra. Egyszerre. – Majd később reagálok erre, de folytasd. – A lány csak érinthet, simogathat. Semmi mást nem tehet. És amikor mi egybeforrnánk Zolival, ő elmegy. Ne nézz már ilyen kétértelműén: úgy értem, elhagyja a lakást – kuncogott. – Épp olyan titokzatosan, és épp olyan hirtelen, mint ahogyan odakerült. Na, ez lenne az ajándékom – dőlt hátra elégedetten Flóra. – Hirtelenjében például eszembe jutott: honnan kerül ez a gyönyörű, meztelen lány a lakásodba? Mondjuk, prostituáltként dolgozik, te pedig megveszed és befekteted az ágyadba? – Minden részletet még nem dolgoztam ki, de hogy gondolod, hogy prostit vinnék haza?! – háborodott fel Flóra. – Esetleg Zoli egyik rajongója…? Aki csak szeretetből tenné… – Bravó. Már látom is a karácsonyi bulvárlapok címeit: „A kétgyerekes, válófélben lévő híradós gruppenszexet kapott ajándékba a titkos barátnőjétől.” Marha jó. – Címnek túl hosszú – dünnyögte Flóra, majd hozzátette: – Akkor egy olyan szexmodell lány, aki tudja, hogy nem lesz más, csak érintés? Aki elég diszkrét ahhoz, hogy ne hozza nyilvánosságra, mert ő sem szeretne ezzel a sztorival címlapra kerülni: Szerinted…? – Szerintem elég nehéz lesz megszervezned, de ez a kisebbik probléma. A nagyobbik, hogy mit szólna mindehhez Zoli…? Belegondoltál? – Most akkor nem erről álmodoznak a férfiak? – Flóra, tényleg kiborítasz. A kamaszálmokban mindez biztosan megjelenik. A férfiak viszont legfeljebb csak akkor fantáziálnak ilyesmiről, ha a pár mögött már hosszú, kifulladóban lévő kapcsolat áll, és talán azt remélik, hogy egy harmadik megjelenésével – megcsalás nélkül – felpezsdíthetik az ellaposodott házasságot. Vagy akkor, ha a pasi nem szerelmes, csak esetleg kedvel egy csajt. Akkor el tudná viselni, hogy a nő – és mondjuk a nő barátnője – előadjon neki egy kis műsort. – Valamelyik barátnője…? – gondolkodott hangosan Flóra, mire Márk felröhögött. – Vezesd elő a kérést Hannának. Vagy Móninak. Esetleg zsarold is meg őket: ha igaz barátnők, akkor belemennek. – Ne szórakozz – nevetett vele Flóra. – Szóval: nem – jelentette ki Márk határozottan. – Nem? Biztosan nem, vagy csak kicsit nem? – Nagyon nem! Egy dolog az álmodozás, és más a valóság. Ne akard már az összes, egyébként nem is olyan fontos álmát valóra váltani! Ha ezt adnád ajándékba Zolinak, garantáltan kiborulna, hogy a szerelme számára ő nem fontos. Érzem az elképzelésben a nagyvonalú gesztust, mert amúgy nyilván nem terveznél bevonni egy harmadikat, ha nem a Sztárnak akarnál kedveskedni, de felejtsd el ezt a hülyeséget. Ő nem érezné a nagyvonalúságot, sőt. Zoli szeret téged, és kikészülne, mert azt az üzenetet közvetítenéd ezzel

31 a fasza kis ajándékkal, hogy nem szereted. Vihar törne ki a Marson: pár hétig, vagy akár hónapokig biztosan nem lát- nád őt, aztán kezdhetnéd elölről felépíteni az egész kapcsolatotokat. – Szóval, nem – sóhajtott Flóra. – Hát jó. Egészen megkönnyebbültem – fújt egy nagyot mosolyogva. –Azért nem túl felemelő arra gondolnod, hogy egy másik nő simogatja a pasidat… – Én ne tudnám…?! Aznap este Flóra együtt vacsorázott Zolival. – Képzeld, mit hallottam: Hanna egyik ismerőse azzal akarja meglepni a pasiját karácsonyra, hogy felbérel még egy csajt, és az ágyban hárman ünnepelnek – adta elő a mesét a férfinak. – Marha jó. Képzelem, mennyire szeretheti azt a fér- fit…! – kerekedett el Zoli szeme. – Ezt hogy érted? – Hát úgy, ha szeretsz valakit, akkor nem akarsz rajta osztozkodni. – De ez talán egy nagyvonalú gesztus, amivel örömet akar szerezni a férfinak, akit szeret. – A francokat – legyintett Zoli. – Szerintem már un- hatja a pasiját, és így akarja lekoptatni. Nem tudom, mit tesz majd a fickó, én biztosan elhagynám a terepet. Lehet, hogy sosem térnék vissza. – Aha. Nekem eszembe se jutna ilyen „ajándékkal” meglepni téged, ne reménykedj – hazudta lazán Flóra. – Tudod, ki adjon másik nő kezei közé…! Hiszen még az exed sem akar kiereszteni a markából. Persze azt sem tudom, látlak-e egyáltalán karácsonykor… – mondta, majd kicsit megbánta, hogy az utolsó mondatával elcsendesítette a fér- fit. Aztán még bevéste az agyába, hogy fel kell hívnia Márkot, és megköszönnie neki, hogy nem fogja karácsonykor elkövetni élete egyik legnagyobb hülyeségét. 17 A TITKOS MUNKA ELHALLGATOTT BEVÉTELE

– Összegezzük, amit tudunk – javasolta Flóra a másik háromnak. Móniéknál gyűltek össze, csak Móni volt otthon a kissráccal, Barna még a munkahelyén tartózkodott (ezt biztosan tudták), a nagylány pedig moziba ment. – Barna minden áldott este ugyanabban az irodaházban tárgyalt. – Azt, hogy tárgyal, ő mondta – vetette közbe Móni. – Akár randin is lehetett, és lehet most is. – Lehet…ne! De nem ott van – emelkedett fel a fotelból Márk, és előhúzta a telefonját. – Nézzétek. Hannáék már tudják, idefelé elmondtam nekik… Röpke közösségi hon- lapos kutatás során felfedeztem, hogy az egyik exem jelenlegi pasija ugyanabban az épületben dolgozik, ahová Barna jár esténként. És – bár ezért nagyon-nagyon sokkal tartozol nekem – lenyomoztattam a férjedet. Íme, tegnap este kaptam egy mms-t, nézd! – mutatta a telefon kijelzőjét Móninak. A mobilon egy fotó volt látható, amely Barnát ábrázolta egy öltönyös férfi társaságában. – Ő a férjed tárgyalópartnere. Vele szokott társalogni esténként, gondolom, üzleti ügy. – Basszus – suttogta Móni. – De hülye voltam. – Hát ez ugye még nem biztos – folytatta Márk. Ugyanis felmerül a kérdés: mi van, ha a fotón látható személyek melegek? – A férjemre célzol? – háborodott fel Móni. – Na jó, csak vicceltem. A forrásom biztosan tudná, ha Barna tárgyalópartnere meleg lenne. Amúgy azonban számos esetet tudnék felsorolni, amikor egy meleg férfi azzal palástolja a nemi vonzalmait – esetleg saját maga előtt is –, hogy megnősül, sőt gyereket nemz…

32 – Kímélj meg ettől, jó? Barna nem meleg. Ezt én biztosan tudom. És ne nézz ilyen sötéten, nem is biszexuális. – Szerintem sem az – bólintott Márk. – Egyébként mondtam már, hogy a legjobb szeretőim családos férfiak voltak? – Kérlek… Belegondolnom is szörnyű. – Szörnyűbb, mint arra gondolnod, hogy heteroszexuális, és megcsal egy másik nővel? – kíváncsiskodott Flóra. – Igen, azt hiszem. Egy nővel bármikor versenybe száll- hatok, nem? – mosolyodott el, mintha végre visszanyerte volna az önbizalmát. – Most viszont jó nagy bajban vagyok. Barna őrülten féltékeny, amióta minden második estémet máshol töltöm. Mégsem mondhatom meg neki, hogy őt követtem! – Egy jól működő házasságban mindent meg lehet mondani – akadékoskodott Hanna, de a többiek leintették. –Jó, hát akkor nem mindent. – Rendben. Elhiszem, hogy Barna egy másik pasival találkozott; biztosan tudom, hogy heteroszexuális, mégis maradt egy kérdés: mi a késő esti találkozok témája? És miért érzem mindennek ellenére azt, hogy nem törődik velünk úgy, mint régen? Miért érzem úgy, hogy van valami, ami nálam, ami a családnál is fontosabb számára? – nézett végig a társaságon Móni. – Hát jó. Nem olyan magas a tiszteletdíjam, mint egy magánnyomozónak, de mindent tudok – válaszolta kis hallgatás után Márk. – Mire jó egy expasi? Arra, hogy akció esetén mozgósítani lehet. – Érdekes, én egyik exemmel sem tartom a kapcsolatot – kottyantotta közbe Flóra. – Mert mindig balhésán szakítottatok. Vagy addig húztad-halasztottad a szakítást, mígnem eljutottál odáig, hogy azt kívánd, ne is lásd soha többé. Nálam nem voltak balhék. – Nyilván sosem voltál még szerelmes. – Ne cseszegessétek már egymást, inkább mondd, amit tudsz! – türelmetlenkedett Móni. – Tehát: Barna üzleti ügyben találkozott ezzel a férfival. Alvállalkozóként elvállalt egy munkát a férfi cégének, és ezzel pénz áll a házhoz. Te is mondtad, hogy rosszul állnak az üzleti ügyei mostanában… Ezért gondterhelt, ez nyilván- való. Végre fellélegezhet. – Azt mondod, pénzt keresett? – Igen. – És… hol van ez a pénz? Nem kéne hazahoznia? – Borzalmas, amit művelsz. Biztosan hazahozza, gondolom, azért dolgozik. Meg a sikerélményért, ami szárnyakat ad minden férfinak. – Jó… de mi van akkor, ha azt a pénzt, amit a titkos üzleti ügyeivel keres, a másik nőre költi? – fakadt ki Móni. – Milyen másik nőre? Napok óta járkálunk utána, követjük szerencsétlent még a vécére is, és egyetlen nőügyét sem sikerült felderítenünk. Pedig, téged elnézve, egyáltalán nem csodálkoznék, ha máshová járna… Leszállnál már róla? Örülj neki, hogy hűséges, és hogy üzleti ügyei vannak, ráadásul pénzt keres a gazdasági válság idején. – Oké. Akkor hogyan viselkedjem vele? – Úgy, ahogy szoktál – szólt közbe Hanna. – Csakis úgy, mintha normális lennél, bár, ahogy elnézlek, ez most nehezen fog menni. – Jézusom – sóhajtott Móni. – Azt mondjátok, hogy ok nélkül féltékenykedem, mint egy vakszerelmes tinédzser? Igazatok van… Kifordultam önmagamból. Ma a kedvenc ka- jáját főzöm vacsorára… – Ne vidd túlzásba – intette Flóra. – Még a végén tényleg azt hiszi, hogy te járkálsz tilosban. Aztán a pluszkeresetét magánnyomozóira költi.

33 – Nem vagyok normális. Miért nem figyelmeztettetek már az elején, akkor, amikor elborult az agyam? Akkor kel- lett volna szólnotok, amikor elkezdtem gyanakodni arra a pasira, aki életem nagy szerelme, és akiben kapcsolatunk kezdetétől megbízhattam. – Szóltunk, de nem hallgattál ránk. – Szégyellem magam. Nem baj. A barátaid vagyunk, nincs miért szégyenkezned. Bárki elbizonytalanodhat – mosolyodon el Flóra. Oké. Tehát hűséges. Megbízom benne, mindig is meg- bíztam – mondta Móni megkönnyebbülten, és ő is mosolygott. Aztán folytatta: – De… mi van, ha mégis van valakije…? Döbbenten hallgattak, majd elnevették magukat. 18 A SZERELEM GYEREKE

– Nézd, milyen jópofa pulcsi! – Nem nézem. – Annyira helyes rajta ez a kis ábra… – Nem érdekel – mondta a kiscsaj vállrándítva, de azért a szeme sarkából a Flóra kezében tartott pulóverre sandított. – Akkor kóstold meg a dzsúszt. – Utálom. – Mit szeretsz? – Semmit. – A kólát sem? – A kólát… azt igen – bólintott, majd újra dac költözött a tekintetébe. – De azt se kérek. – Akkor mit kérsz? – Semmit. Haza akarok menni. – A mozi sem érdekel? – Nem. – Azért nézd már meg ezt a logót a pulcsin… – Tényleg azt hiszed, hogy egy kisgyerek tudja, mi az a logó? – Flóra a mosdóból visszatérő Zoli hangját hallotta. A logó ez a kis ábra – magyarázta Móra, de közben arra gondolt: totális kudarc ez a megismerkedés. Persze sejtette ő előre. Kriszti utálja őt. A szerelme kislánya egyáltalán nem volt nyitott erre a találkozásra. Hogyan is hozhatták magukat ebbe a helyzetbe: Apád pólóján is van logó, látod, ott, a mellkasán… Ralph Lauren – dünnyögte a kicsi tökéletes kiejtéssel, de továbbra sem nézett Flórára. – Akkor hazamennél inkább? – Ühüm. – Kólát se kérsz? – Kérek. De utána haza akarok menni. – Kólát azt ne… tudod, a fogaid – kezdte Zoli, de Flóra dühös pillantást vetett rá. – Oké. Most az egyszer – adta be a derekát, és a pulthoz ment. Flóra újra kettesben maradt Krisztivel. Kétségbeesetten törte a fejét, milyen témát dobjon be, ami a kislányt érdekelheti. Semmi sem jutott eszébe. Egyáltalán semmi. – Figyuzz, nem kell engem szeretned – szólt hirtelen. – Nem is szeretlek – vágta rá a kislány.

34 – Nem baj – csúszott ki a száján, de közben az zakatolt a fejében: minek kellett ezzel az elkényeztetett kis libával találkoznom? – Van egy barátnőm, vámpírmesét ír – mondta váratlanul. – Milyen vámpírmesét? – Kriszti szemében, a találkozásuk óta először, érdeklődés látszott. Egy vámpírgyerekről ír, aki nappal nem tud játszani a barátaival, mert nem mehet ki a napra. Ezért szomorú – lázasan igyekezett felidézni azokat a fejezeteket, amelyekbe belepillantott Móninál. Valójában egy nagyon kedves, és nagyon szomorú vámpírgyerek. – Halott? – kérdezte váratlanul a kislány. – Hogy érted, hogy halott? – Hát úgy, hogy a vámpír halottból lesz. Vagy nem? – Nem, hát… ööö… ez egy ősi vérvonalú vámpírcsalád. Nem kellett meghalniuk ahhoz, hogy vámpírok legyenek. Pont olyanok, mint az emberek, csak vérrel táplálkoznak. Egy… vérbankból kapják. – Mi az, hogy vérbank? – Ahol az emberektől levett vért tárolják. – Van logó a pulcsijukon? – érdeklődött a kiscsaj, és Flóra, ahelyett, hogy kijavította volna, elnevette magát. – Nem tudom. Szerintem pont olyanok, mint a normál- is emberek, és nem is bántanak senkit. Csak hátrányos helyzetűek, mert nem tudnak rendes kaját enni, és nem tudnak a napra kimenni, mert elégnének. – Én kapok naptejet, ha nyaralunk. Anya mindig tetőtől talpig beken. – Igaza van. – A vámpíroknak miért nincs naptejük? – Jó kérdés. Szerintem nekik az kevés lenne ahhoz, hogy megvédje őket a nap erejétől. – És akkor mi lesz a vámpír gyerekkel? Kólát sem iszik? – Szerintem iszik kólát, de nem élvezi az ízét. – A vérnek íze van? – nézett végre Kriszti Flórára. Pont akkor, amikor Zoli visszaért a kólával. Flóra elvörösödött. Nem tudom. Én nem vagyok vámpír. Ez csak egy mese. De ha gondolod, elkérek majd néhány fejezetet a barát- nőmtől, és megbeszéljük. – Vámpírmese? – döbbent meg Zoli. – Tudod, Móni írja. – Aha – felelte a férfi bizonytalanul, de a homlokán világított a fényújság: Kriszti hazamegy, és az anyját a vám- pírmesés nővel fogja szórakoztatni. – Megmutatod a pulcsit? – kérdezte végül Kriszti. Flóra előhúzta a táskájából azt a csajos pulóvert, amit Zoli lányának vett. Kriszti óvatosan érte nyúlt. – Egész kúl – állapította meg. – Tetszik? – Azt nem mondtam. De… nem rossz. – Felpróbálod? Szerintem jól állna neked. – Most nem. Majd holnap. –Jó, akkor majd holnap. – És mi a vége a vámpírgyerek meséjének? – Nem tudom. Azt hiszem, Móni még nem jutott el a végéig. Szerinted mi legyen? – Szerintem ne igyanak vért. Igyanak kólát, legyen ez a vége. – Rendben, majd javaslom neki – törölt le a homlokáról egy kövér izzadságcseppet Flóra. Később már Móninak mesélte a telefonban: – Megismerkedtem Zoli nagylányával. – És hogy sikerült a találkozás? – Nem tudom. Vettem neki egy pulcsit. – Meg se mondd a márkáját.

35 – Nem is mondom, de… gyönyörű. – Meg akartad venni a kiscsaj szeretetét? – Dehogy…! Vagyis… igen. Talán. Mit tudom én. Tudod, hogy imádok ajándékozni. Egyébként az a gyerek még alig látszik ki a földből, de már ismeri a Ralph Lauren márkát. Érted ezt? – Ralph Lauren pulcsit vettél neki? – Nem. – Hanem? – Hagyjuk. – Ha azt mondod, hogy Armanit, lelőlek. És jót beszélgettetek? – Mit gondolsz, milyen témát lehet egy kisiskolás gyereknek bedobni? Teljesen kész voltam, mert Kriszti elutasító volt, és haza akart menni. Végül előjöttem a vámpírmeséddel. – Ne. – De. – Tízévesekre lőttem be. – Hát… én abban a helyzetben egy kétévesnek is előadtam volna. Te is felolvasod a fiadnak. Egyébként ráharapott. Kiderült, hogy van néhány exkluzív infója a vámpírokról. – Például? – Hogy halottakból lesznek. – De nem az én mesémben! – Tudom, persze. A tied egy szelíd mese. – És te… tetszettél neki? A szívébe zárt egy életre? – Nem hinném. Elég necces egy ilyen első találkozás. Lehet, hogy nem is lesz több. Mit mondott: Flóra néni, köszi, hogy elszeretted apukámat anyukámtól? – Tudod, hogy addigra már elhidegültek egymástól – még ha akkor együtt éltek is –, amikor én bejöttem a képbe. Amúgy nem mondtuk neki, hogy apukája már engem szeret. Csak úgy találkoztunk. – Hogy erre mi szükség volt, azt nem tudom… Majd talán akkor kéne, ha tisztáztátok a viszonyokat. Ha Zoli elválik végre. – Megtörtént, kész. A gyerek egy életre megutált, gondolom. – Viszont van egy csini pulcsija. Amit egy vadidegen nénitől kapott, akinek persze semmi köze az apukájához, csak kollégák. Este Zoli telefonált Flórának: – Kriszti a hazaúton azt mondta, hogy aranyos vagy. – Ne fárassz. Tudom, hogy utál. – Nem utál. És én imádlak. – Mikor válsz már el? – csúszott ki a száján, de nyom- ban meg is bánta. A kérdést azonban már nem tudta visszaszívni. – Ma este már biztosan nem, mert műsort vezetek. Megyek a stúdióba. Majd beszélünk. – Basszus, így elszúrni, de hülye liba vagyok – suttogta Flóra maga elé, miután letette a telefont. Meggyőződött róla, hogy valóban kinyomta a hívást, majd fennhangon meg- szólalt: – Felőlem azt csinálsz, amit akarsz…! Én ugyan nem sürgetlek. Erős, határozott nő vagyok, boldog lennék nélküled is – mondta, ám másodpercekkel később hozzátette. De azért elválhatnál végre.

36 19 HOL A BOLDOGSÁG?

– Tudjátok, mi a furcsa? – lihegett Flóra, miközben kezében két egykilós súlyzóval, bokáin másfél-másfél kilós súlypánttal sietett a másik két csaj mellett. – Az, hogy Márk eszelősen rohangál, mert nem hisz ebben a könnyed „sportban”, amire mi rátaláltunk – vágta rá Móni. – Nem rohangál, hanem fut – világosította fel Hanna. – Ő fut, valóban sportol, miközben mi csak szórakozunk. Beszélgetve, jókedvűen zsírt égetni… ne hülyítsük már egymást. A sport merő kínszenvedés. – A pulzusmérőm szerint száznegyvenhat a pulzusom. Egy óra „jókedvű gyaloglás”, persze ebben a gyors tempóban, a súlyzókkal – és csaknem hatszáz kalóriát elégetünk. De nem is erről beszélek. Hanem arról, hogy mindannyiunknak van valami magánéleti párája, holott boldognak kéne lennünk. – Azok is vagytok – ért melléjük Márk. Hosszú ujjú pólója csuromvíz volt az izzadságtól, arca kipirult, miként a csajoké is. – Csak időnként nem ismeritek fel ezt az állapotot. Gyorsabban…! – Közülünk csupán te vagy tökéletesen, maradéktalanul boldog – közölte Hanna. – Flóra még mindig nem vállal- hatja be teljesen a pasiját. Móni nemrég még szaglászott a férje után, bár, valljuk be, az ő élete sínen van, inkább csak álproblémát gyártott. Az én helyzetem viszont… a magánéletem a keresgélésről szól, és pillanatnyilag a munkám sem dob fel, ráadásul visszatért az. utazóközönségünkbe az Elégedetlen Pár… – Neee! – nevetett fel Flóra. – Akik minden utazáskor beírnak a panaszkönyvbe, és mindenért balhéznak? – Pontosan. És persze alkudoznak. Fenyegetőznek. Utálom őket. Mindig hozzám jönnek, már régi ellenfeleim. Mosolyognom kell rájuk, pedig legszívesebben megfojtanám őket. Néha arra gondolok, miket művelhetnek például egy ügyfélszolgálaton? Egyszerűen csak ki akarják készíteni a velük szemben ülőt, és még élvezik is. Harcnak tekintik az életet, mindig nyerni akarnak. – Tehát én vagyok a legboldogabb? – érdeklődött Márk, amikor már lazításképpen komótosan ballagtak a Duna-parton. – Szerintem mindannyian jól éljük meg a pillanatot, és ez a legfontosabb. Egyébként nemrég azt olvastam valahol, hogy a magyar melegeknek nehéz a soruk, diszkrimináció sújtja őket, küzdelmes az életük – úgyhogy nem lehetnek boldogok. Ez az elvárás, ha nem tudnátok. – Na látod, te vagy a kivétel – pillantott rá Flóra. –Mindig kiegyensúlyozott vagy… Talán ezért is szerveződött köréd a mi kis elmebeteg baráti társaságunk. Mert élvezed, hogy szabad vagy, hogy jó munkád van, élvezed a kávézásokat, a baráti tereferéket, még a futást is… és persze az egyéjszakás kalandokat. Nekem például ez a fa- jta kapcsolatteremtés nem menne. Egy nő nehezen fekszik le olyasvalakivel, aki iránt semmit sem érez – fejtegette Hanna. – Jó ég, tényleg azt hiszitek, hogy ez minden, amire vágyom? – csodálkozott a srác. – Szeretnék én is érzelmeket… nem csak a szexet. Oké, lehet, hogy elkapkodom az ismerkedést, de nálunk ez tényleg sokszor így történik: felszedsz valakit a chaten, és még aznap este elháljátok a nászéjszakát. Aztán lehet, hogy többé nem is látjátok egymást… – Az első alkalom nem jelent semmit – jegyezte meg Flóra. – Dehogynem. Ha nem jó valakivel először, én többször nem kísérletezem vele. Ez az egyik alapszabályom.

37 – Mekkora marhaság! – csóválta a fejét Móni. –Ha olvasnád a nőknek szóló szakirodalmat, tudhatnád, hogy első alkalommal egyetlen férfi sem olyan szupercsődör, főleg, ha szerelmes, mint amikor már kiengedtek belőle a görcsök. – Bocsánat, ezek a művek valószínűleg a kék és sárga és mit tudom én, milyen színű tabletták feltalálása előtt íródtak – vágta rá kapásból Márk. –Ezekkel ugyanis „kiengedhetők” a görcsök. De, értsétek meg, gyakran vakrandizom, úgyhogy ez egészen más, mint amikor hosszú vágyakozás előzi meg az együttlétet. – Miért? Miért nem várod ki, hogy valakivel, mondjuk, az esetleges igazival, megismerjétek egymást, fizikai kapcsolat nélkül? – Így működöm. Jaj, ne – rettent meg a rászegeződő három, csodálkozó, vagy inkább ádáz tekintet láttán. – Nekem fontos a szex, akár érzelem nélkül is. Rohadék Mars- lakó vagyok, látom a szemetekben… Nem várhatok tétlenül az igazira. Ambrussal tartott legtovább a kapcsolatom, majdnem együttélés lett belőle, de nem működött… tudjátok, össze is költöztünk, aztán iszonyú veszekedés lett abból, hogy ki hol jelölje ki a „territóriumát”, hogy csak egy mosdó van a fürdőszobában, hogy én reggel tovább vagyok a fürdőben, mialatt ő kint toporog… És rájöttünk, hogy nem működik a dolog. Majd biztosan jön valaki. Addig meg élvezem az életet. – Most akkor boldog vagy? – érdeklődött Móni. – Igen. Sajnálom, talán nem kéne annak lennem, bocsánatért esedezem, de az vagyok. Nagyon nagy baj? Nem kell titkolnom a másságomat, anyámék tudják, a közvetlen kollégáim tudják, és vannak jó barátaim. A szexuális életem is rendben van, más kérdés, hogy nem vagyok szerelmes. Jó lenne már beleszeretni valakibe, de ezt nem lehet siettetni. – És az sem baj, hogy nem lesz gyereked? – Jézusom. Tudtam, hogy a Vénuszon mindig ide lyukadunk ki, még egy sima, ártatlannak tűnő baráti csevegés végén is. Figyeljétek a számat: nem a-ka-rok gye-re-ket – tagolta. – És bébiszitterkedni sem akarok tette hozzá, amikor már szóra nyílt volna Flóra szája. – Én már csak egy ilyen fura meleg csávó vagyok, aki jól érzi magát „útközben”, aki jól fogja érezni magát, ha szerelmes lesz, de aki azt sem bánja, hogy most nem az, mert addig legalább szabadon keresgél; aki nem akar gyereket, és mégsem boldogtalan. Na, erre varrjatok gombot. – Szép volt – bólintott Flóra. – Nem értjük egészen a lelkedet, itt, a Vénuszon, de díjazzuk a vallomást. 20 REKLÁMKAMPÁNY A NAGYANYÁMNAK

– Belegondoltál, hogy híres leszel? – faggatózott Márk. – Ha ki akarnék szúrni veled, úgy istenigazából, akkor olyan kampányt terveznék, amelyben az öreg fószerek álmaként ábrázolnálak. A nyomodban loholna az összes nyolcvan pluszos hapsi, Lala meg kiborulna. – Nem lehetne fiatalabbakra pozícionálni ezt a kampányt, drágaságom? – érdeklődött az idős hölgy, belekóstolva a dobostortájába. Flóra felvihogott, Márk vágott egy grimaszt. – Egyáltalán, beszélhetnénk egy kicsit a kéziratodról? – Szuper titkos, Márkókám. Megígértem a kiadómnak, hogy nem mutatom meg senkinek – magyarázta Lujza. – Te pedig, lássuk be, a riválisom vagy… – Nagyszerű – sóhajtott Márk. – Akkor kiszállok a kampányodból. Majd kitalálok valami indokot a srácoknak az irodában, mondjuk azt, hogy nem hiszek egy kilencvenéves nő

38 téziseiben. Főleg, hogy „bestia-kézikönyvet” ír. Különösebb kérdezősködés nélkül el fogják fogadni, hogy nem akarok részt venni ebben. – Nyolcvannégy vagyok, nem kilencven. Ugyebár én is zsarolhatnálak, például azzal, hogy felfedem, kicsoda is Marcus Carmicus, az ezoterikus szakíró… – mosolyodott el Márk nagyija. – Már hozzászoktam, hogy hároméves korod óta zsarolsz, eleinte persze csak a játék dömperekért, most meg a kéziratom kéne… Van nálad egy laptop? – Van. – Akkor tedd bele ezt az izét – nyújtott oda Márknak egy pendrive-ot. – Én már megtanultam ugyan internetezni, de ezeket az adatraktárakat vagy miket… nem tudom kezelni. Márk bekapcsolta a gépét, és bedugta a pendrive-ot. Flórával a képernyőhöz hajoltak, és olvasni kezdtek. – Valaki velem is fog beszélgetni, vagy mi lesz? –tette fel a kérdést időnként Lujza, de Márk mindig azt morogta, rendeljen egy újabb sütit, és hagyja őket olvasni. Jó húsz perc után a srác felnézett a monitorról. – Nagyi, ezt nem teheted…! – Nocsak, végre beszélgetsz velem? – Megírtad azokat a történeteket, amiket elmeséltem. – Ez a sztori olyasmi, sőt, pont olyan, mint ami az ex- emmel történt – nézett Lujzára Flóra. – A rockmenedzser pasimmal, aki… na, mindegy. – Igen, de akkor még nem ismertelek – mentegetődzött az idős hölgy. – Nagyi, megírtad a barátaim történeteit? Azokat, amiket elmeséltem neked? Ezért kérdezgetted, hogyan működnek a barátnőim kapcsolatai? – Ezek a történetek csak illusztrációk, és rendkívül jól példázzák, hogyan rontják el a mai nők a párkapcsolataikat. Különben is álneveket használtam – hűtötte le nagyanyja. – Ezeken a sztorikon mutatom be, mit kellett volna tenniük. Neked is adok tanácsot a mostani párkapcsolatodhoz – fordult Flórához. –Nézzük. A szerelmed válófélben van, de húzódozik, nyilvánvalóan tart attól, hogy újra elköteleződ- jön. Te meg mész utána, mint egy kiskutya. Flóra zavarában csuklani kezdett. Még hogy ő? Kiskutya? Zolival egyenrangú a kapcsolatuk. Egészen. Vagy- is majdnem. Vagyis… bassza meg, Márk elmesélt róla mindent a nagyanyjának? És a bestia meg is írta a könyvében? Ez hihetetlen. – Szerintem egész jól csinálom – nyögte ki végül. – Szerintem is, már ha az a terved, hogy ezen a szinten tartod a kapcsolatodat. Ha beéred ennyivel. De ha mást is akarsz, ha egyenrangú partnere akarsz lenni, akkor elég gyatrán csinálod, már ne sértődj meg rám, kicsi lány. – Mit kéne tennem? – Hogyhogy mit? Hát ugyanazt, amit ő tesz veled. És nem azon tépelődni folyton, hogy mire gondol, mit érez, mit képzel majd, ha nem veszed fel neki a telefont, és meg- sértődik, ha, mondjuk, a barátaiddal mész el hétvégézni, amikor pedig ő is ráérne… De majd olvasd el. Tényleg nagyon klassz eset vagy, remek anyagot szolgáltattál ehhez a könyvhöz. Örültem a történeteknek, amiket Márk elmesélt rólad. – Nagyi, lesül miattad a bőr a pofámról – sóhajtott Márk. – Képes vagy könyvet írni a barátaim nyomorúságáról? – Köszi. Szerinted nekem nyomorúságos az életem? – sértődött meg Flóra. – Nem, ez csak egy… szófordulat volt. Nem értem, nagyi, hogy volt ehhez képed. Mi lesz, ha soha többé nem állnak szóba velem a barátaim? – Te szorongsz, kisfiam? – nézett rá töprengve Lujza. – Sokkal lazábban kéne felfognod ezt az egészet. Ennek a könyvnek küldetése van. Segít majd a barátaidon, akiknek a párkapcsolati eseteit feldolgoztam, bár nem csak az ő történeteik szerepelnek benne. A fehérneműboltomban megforduló vevők is elképesztő dolgokat mesélnek a párkapcsolataikról, és mint tudod, gyakran adok nekik is tanácsokat. Az ő sztorijaikból is merítettem. Tehát: a

39 könyvem segít majd a barátaidon, és az összes olvasón. Azokon a nőkön, akik nem tudják, hogyan lehet igazán, hosszú távra elkapni – már bocsánat – egy pasi tökét. Besti- aképzés, alapfokon. – Azt jelenti, hogy a középfok még hátravan? –kérdezte Flóra. – Nem is beszélve a felsőfokról – mosolygott Lujza. – Szóval sorozatot tervezel – vette a lapot Márk. –Most mondd meg, mit csináljak. A barátaim kiborulnak, ha megtudják, hogy megírtad a történeteiket. És nekem kell a kampányodat megterveznem… Szívem szerint odadobnálak a tömegnek. Tépjenek csak szét a majdani rajongóid. – Kedves srác vagy – simogatta meg a kezét Lujza. – De ha javasolhatnék valamit, inkább találj ki egy szlogent. Elvi- heted a kéziratot, de senkinek sem árulhatod el, hogy olvastad. – Elképesztő egy nőszemély – mondta később Flóra Márknak, még mindig ámulva. – A nagyanyád sikerszerző lesz, és a mi történeteinkből építi fel az új karrierjét. Leveri a könyveidet, és te készíted a szuper reklámját. Döbbenetes ez a nő. – Az üzletben szextippeket is szokott adni a vevőinek. Remélem, a könyvében legalább megkíméli ettől az olvasókat. Meg engem. – Milyen szégyenlős lettél hirtelen. Ha engem kérdezel, szerintem a nagyanyád bátran nyomja majd a könyvében a szextippeket is. – Szemérmetlen bestia – összegezte Márk, de Flóra kocsijából még kiintegetett a nagyanyjának, aki az üzlet előtt állt, és bájosan puszit dobott feléjük. 21 MELLESLEG – MÉRETGONDOK A VÉNUSZON

– Ma van egy témánk. Móni csendben végighallgatja, mert róla van szó – közölte Márk, amikor Flóra és Hanna is befutott a kávézóba. – Mi a fene? Tematikus találkozókat rendezünk? Ez a jövő? – érdeklődött Flóra. – Szerintem előre kitalált témák nélkül is működött a mi kis négyesünk, vagy tévednék? – Ma én vagyok Móni szóvivője – állította le Márk. Móni majdnem megszólalt, de a srác folytatta: – És Móni megígérte, hogy nem szól közbe, legalábbis az elején. Mert pártatlan véleményeket vár. – Furák vagytok – nézett rájuk Hanna vigyorogva. – De nekem tetszenek ezek a tematikus meetingek, mondhatni, küldetésszagot érzek… – A méretekről lesz szó. Nem, ne örüljetek: nem a Mars-, hanem a Vénusz-lakók méreteiről. – Ezt már jó párszor megbeszéltük. Csak úgy spontán, nem pedig tematikus meeting keretében – húzta fel a szemöldökét csodálkozva Flóra. – Hála a férfimagazinoknak, meg az általuk bemutatott „ideálnak”, időnként mindannyian eljátszunk a gondolattal, hogy szike alá fekszünk. Nekem túl kicsi a mellem, Hannáé mindannyiunk szerint pont jó, sőt gyönyörű, de ő is kicsinek tartja a magáét, Móni formálni és nagyobbítani is akarja… Mi újat tudnánk behozni ebben a témakörben? – És miért nem csináltatjátok meg? Ma már elsősorban pénz kérdése. Dönts, és keress rá… – vigyorgott Márk. – Mert hallottam elrontott esetekről – felelte Hanna. – Mert félek a szikétől. És néha így is szépnek látom magam. Főleg akkor, ha kiég az egyik izzó a fürdőszobai lámpában – mosolygott Flóra. – Én meg… Megszólalhatok? – kérdezte Móni. – De csak a kérdésre válaszolj – nézett rá szigorúan Márk.

40 – Én már megműttettem volna, de sosem volt annyi pénzem. Volt, aki azt mondta, hogy a szoptatás után nagyon megereszkedett mell operációját fedezi a társadalom- biztosítás, de azért nálam nincs akkora gáz. Mondjuk, kicsit gátlásos vagyok meztelenül, de… arra gondoltam, ha majd a vámpírmese beüt, a honoráriumból meglepem magam egy szépészeti műtéttel. – Magadat… és még? – És Barnát. Igen, a férjemnek is tetszeni szeretnék. – Szóval, ti is emlékeztek arra, hogy Móni többször futott nyavalygós köröket, mondhatni, végighaknizta a baráti körét ezzel a mellparával, ugye? –kérdezte Márk. – Látod, milyenek vagyunk. Szívesen beszélünk ilyesmiről, de mégis más, ha valóiban kés alá kell feküdni – fejtegette Flóra. – Lehet, hogy csak megerősítést várunk: „ugyan, te így is szép vagy”! – Csak ezt akartam hallani. Az ördög ügyvédjeként. És most átadom Móninak a szót – mosolygott Márk a két- gyerekes anyára. – Oké, kifogtátok a szelet a vitorlámból. Ámbár… igen. Flóra, igazad van, a megerősítés a legfontosabb, hogy a párod így szeret, ahogy vagy! – mondta indulatosan. – Már megint mit találtál ki? Nem megyek magánnyomozni többé, nem is akarom hallani, hogy Barna késő estig dolgozik, és „nyilván tilosban jár”. A barátnőm vagy, de nem büntethetsz örökké ezzel. Menj pszichológushoz, ha már megint „megérzések” gyötörnek – Flóra próbált higgadt maradni, de nem sok sikerrel. – Nem erről beszélek. Már tudom, miért túlórázott annyit Barna abban az irodaházban, ahová követtük… Mert karácsonyi zsebpénzt keresett. Amit ráadásul rám akar költeni… – Basszus! Látod, te meg nem bíztál benne! – hőbörgött Hanna. – Igen. Amit keresett ezzel az ügylettel… abból nekem akart karácsonyra ajándékot adni. És tudjátok, mit? Egy mellplasztikát! – Huh – nyögte Flóra, Móni arcát fürkészve, milyen reakcióit is várna tőlük barátnőjük. Aztán megvonta a vállát, és kimondta, amire gondolt. – Akkor hát minden rendben, nem igaz? Erre vágytál, ezt akartad, és most valóra válik. Majd meglátogatunk a kórházban, viszünk neked bejglit, és meg is etetünk, mert nyilván nem mozog majd a kezed egy darabig. – Reméljük, csak egy időre bénul le a karod, és nem örökre – húzta tovább Mónit Márk. – Mint a mesében – tette hozzá Hanna – : a férjed, akire gyanakodtál, nem egy másik nővel volt, hanem dolgozott, méghozzá azért, hogy megkapd, amire vágysz: a csodás, feszes, gömbölyű melleket. Irtó mázlista vagy! – Tényleg nem értitek? – háborodott fel Móni. –Nem tetszem neki, nem tetszik neki a mellem így, pedig a közös gyerekünket szoptattam… Az ő gyerekét szoptattam… Értitek már? Ezzel jelzi, hogy „édesem, kapd össze magad, mert annak idején bomba nőt vettem feleségül, és ajánlom, hogy nyerd vissza a formád mielőbb, különben elveszítesz”. – Te teljesen becsavarodtál. Előbb a gyanakvás, hogy megcsal, most a gyanakvás, hogy nem tetszel neki… – Flóra felemelte a hangját. – Értsd már meg, hogy csak örömet akar szerezni neked! A te vágyad volt a mellplasztika, és lehet, hogy amikor esténként felolvasod neki az aktuális fejez- etet a vámpírmesédből, felmerül benne a gyanú: ebből az irományból a következő ötvenhárom évben biztosan nem jön össze a mellplasztikád ára. Szeret téged, bármilyen nehéz is ezt elfogadnod… – Biztos? Szeretetből csinálja? Nem azért, mert nem tetszem neki? – Egyáltalán nem tetszel neki, és utál is – közölte végül Hanna, majd rendelt magának egy mojitót „Mert megérdemlem!” megjegyzéssel. Aztán még ezeregy dologról dumáltak, és az aznapi téma csak jóval később, búcsúzáskor került ismét terítékre. Móni dobta be újra: – És szerintetek hány köbcentis implantátum illene hozzám…?

41 22 MOSOLY ÉS HIALURONSAV

– Beteszünk egy-egy szépséges, mondjuk, ötszáz köb- centis implantátumot, hogy legyen látszata is a műtétnek, aztán combtájékon nem ártana egy zsírleszívás… Mondja, pontosan hány éves? – Harmincnyolc – suttogta megszégyenülten Móni a sebésznek. Flóra döbbenten ült a rendelőben, nem tudta levenni a szemét a vörösesre festett hajú plasztikai sebészről, akinek a szájában csak úgy villogtak a hófehér porcelánkoronák. Biztosan azokból is jó nagy méretet választott, mint az implantátumból, gondolta Flóra, aztán meg átfutott a fején, hogy mindjárt odaszól Móninak: húzzanak el innen a fenébe. – Hát igen. A kor és a gravitáció – bólogatott az orvos. – Akkor lassan itt az ideje egy könnyű kis arcliftingnek is. Addig viszont… botoxszal lehetne harcba szállni ezek ellen a szemtelen kis szemráncok ellen. Az ajkait pedig ideje lenne feltölteni. Csücsörítsen! Igen, a szája feletti apró ráncokat is kisimítaná a feltöltés. Dús ajak a divat. – Semmi baj a számmal – mormolta Móni, Flóra pedig felállt, hogy ne ülve tartson előadást a sebésznek arról, amit már annyiszor hallott: „A páciens mondja meg, mit szeretne változtatni magán, és ne a plasztikai sebész.” Éppen szóra nyílt volna a szája, amikor az orvos őfelé fordult: – Maga pedig sokat gondolkodik. Nézzen bele a tükörbe, láthatja a szemöldökei között függőlegesen húzódó ráncokat – adott egy kézitükröt Flóra kezébe. – Ezeket hialuronsavval szépen feltöltjük, nyomuk sem marad. A szájzugnál is fel kellene tölteni, mert még nincs betörve a bőr, és szépen kisimul majd. Túl sokat mosolyog. – Most nem fogok – jelentette be, amikor végre levegőt kapott. Szigorúan nézett Mónira: – Kész vagyunk? – Mehetünk – pillantott rá hálásan a barátnője. – De még nem egyeztettünk időpontot! – lépett közelebb az orvos. – Még… átgondolom – felelte Móni gyorsan. – Rendben van, de azért nincs túl sok gondolkodási ideje… véletlenül éppen van egy szabad időpontom három nap múlva, akkor elvégezhetjük a beavatkozások egy részét, vagy legalábbis a mellműtétet, de azután szinte tavaszig be vagyok táblázva. – Átgondoljuk – szólt közbe Flóra, aztán már kint is voltak a rendelőből. – A combom…! – kezdte az utcán Móni felháborodot- tan. –Zsírleszívás…! Arclifting…! Botox…! Szájfeltöltés…! Gravitáció. – Nekem meg ráncfeltöltés – nézett a szemébe Flóra. – Ne hőbörögj, ez a valóság. Végünk van, de te már legalább éltél. Van egy nagylányod, egy kisfiad, férjed is… Mit szóljak én? Jöhet a botox meg a hialuronsav, és aztán szép lassan mindennek vége. Ennyi volt, látod. E miatt a rohadt gravitáció miatt. – Cseszd meg, ne szórakozz! – nevette el magát Móni. – Van még egy név a tarsolyomban. – Azok után, hogy az előző helyen playmate-et akartak belőled faragni, csábos ajkakkal, és bónuszként még egy kisajakplasztikát is felajánlottak, bármit jelentsen is, bele sem akarok gondolni, most meg ez a szörnyű, kiöregedett playboy, aki hatalmas implantátumokban utazik, újabb címre megyünk? Ne már. Az előző helyen legalább engem nem akartak átváltoztatni. Lehet, hogy a következőn már átoperálást javasolnak. Ámbár ki tudja, talán már tényleg csak az menthet meg, ha átoperálnak férfivá, tudod, egy pasi a gravitáció ellenére, vagy éppen miatta, ráncosán is szexis…

42 – Hülye vagy? Nekem kéne kiborulnom a lifting miatt. És a zsírleszívás miatt! Ez reális? Ötvenöt kiló vagyok a százhetvenhat centimhez! – Anorexiás vagy – bólintott Flóra. – Na, kihez megyünk még? – Endrődi Péternek hívják – mondta később, már az új helyszínen Móni. – Utolsó esély. – Meghiszem azt. Átoperálást is végez? – fintorgott Flóra. Aztán, jó másfél óra várakozás után bejutottak Endrődi doktorhoz. Aki egyből lebeszélte Mónit az óriási méretű implantátumról. – A természetes a legszebb – magyarázta. – Üljön le a kanapéra, emelje fel a kezét, és nézze meg a melle formáját. Ha tetszik úgy, akkor véleményem szerit nem kell felvarrni, csak ha a testét fotózzák, vagy esetleg abból akar megélni. És így megspórol egy csomó heget… Szóval: nem kell ötszáz köbcentis implantátum? – Dehogyis – mosolygott az orvos. – Hacsak nem készül playmate-nek. De én nem vállalnám, ahhoz keressen mást. – És az én ráncaim? – csapott le rá Flóra. – A füg- gőleges homlokráncom meg a nevetőráncok? Nem kell bele hialuronsav? – És a szemem alá botox? Vagy az ajkaim feltöltése? – tette hozzá Móni. – Maguk szép, fiatal nők. Nem látom be, miért akarnának egy csomó fölösleges beavatkozást végeztetni. – És az arclifting? Még nincs rá szükségem? – kérdezte gyanakvóan Móni. – Nincs – felelte határozottan az orvos. – És mi a helyzet a gravitációval? – csúszott ki Flóra száján. – Hát az létezik… A hosszú távú hatásait nem lehet kiküszöbölni. De maguknak jelenleg nem kéne emiatt aggódniuk. – És a mellimplantátum? – hangzott el még egy utolsó kérdés. Móni már gyanakodott, hogy az orvos nem szokott, sőt talán nem is tud operálni. – Persze, ha szeretné, semmi akadálya. Gondolkodjon néhány hétig, biztosan akarja-e. Aztán, ha igent mond, majd kiválasztjuk a megfelelő méretet, elvégeztetünk pár vizsgálatot, és ha még mindig kívánja, megcsinálom a beavatkozást. Nézzen utána az interneten, kit ajánlanak az ilyen műtétekhez, miket írnak rólam a korábbi pácienseim, ne döntsön rögtön. – Ilyen vaaaan? – álmélkodott Móni az orvos rendelőjéből kilépve. – Nem akar azonnal megműteni, gondolkodási időt ajánl, lebeszél egy csomó beavatkozásról… – Talán nem is sebész – nevetett fel Flóra. – De, biztosan az. Figyelj, szerintem ez a normális, csak a két előző doki után már nem is számítottunk ilyenre… – Jó, én döntöttem. Új melleket akarok! Endrőditől. A gravitáció ellenére. Vagy éppen amiatt. 23 BESTIA-HOTLINE

– A reptéren vagyok, drágám. Tegnap nem tudtalak elérni, este felugrottam hozzád, de nem voltál otthon… pedig szerettem volna elbúcsúzni tőled – hallotta a férfi hangját Flóra a telefonban. – Ezt nem értem. Hová mész? – A gyerekekkel a Kanári-szigetekre. Tudod, mondtam a múltkor… elviszem őket karácsony előtt. Ha már nem élnek együtt velem, legalább egy hetet töltsünk hármasban. – Nem mondtad. – Dehogynem… vagy csak akartam? Szerintem említettem, biztosan nem figyeltél rám.

43 – Ha mondtad volna, emlékeznék. Szabadságot sem kértél? Nem tudják, hogy ma nem te vezeted a hírműsort? – De, szabin vagyok. – Szabit nem felejtettél el kérni. Csak nekem felejtettél el szólni. Klassz. – Úgy emlékszem, mondtam… – Aha. És hányan mentek? – Hogyhogy hányan? A két gyerek és én. Mindjárt indul a gépünk. – Jó utat nektek – mondta Flóra, és kinyomta a tele- font. Sírni tudott volna. Mi a fenéért jött össze egy két- gyerekes, zűrös pasival? Miért szeretett bele. Hiszen hazudik is. – Elutazott? – hűlt el Márk, amikor Flóra rácsörgött. – És csak a reptérről hívott? Remélem, elküldted a francba. – Várj egy picit, jött egy sms-em… Tartsd… Ő írta. Szeret. – Nem válaszolhatsz neki! – Nem is fogok. Mit ír a nagyid erre az esetre a kézikönyvében? – Hát mindjárt visszahívlak. Azt hiszem, ismertetnem kell az. esetedet, megkérdeznem, mit javasol. Flóra hamarosan Hanna számát ütötte be. – Van két gyereke, persze hogy elutazik velük! Robi is elmegy a gyerekeivel. Ez egy ilyen hátizsák, ezt sikerült felkapnod. Van benne két gyerek is – magyarázta Hanna. – Meg kéne nyugtatnod, hogy szereted. Hogy olyan nő vagy, akire számíthat. Aki nem akarja kiradírozni az életéből a gyerekeit. – Nem a gyerekeivel van bajom, hanem vele. Egy árva szót sem szólt arról, hogy elutazik. A szerkesztőségben persze szabadságot kért, de előttem az utolsó pillanatig titkolta. – Félt, hogy összeveszel vele. Gyáva, tudod. – Felőlem haza se jöjjön. – Írj neki szépen egy sms-t, hogy szereted és várod. – Megbolondultál? Inkább egyesével levagdalom tőből az ujjaimat, mint hogy sms-t pötyögjek neki. – Éreznie kellene, hogy számíthat rád. – Felőlem ott is maradhat örökre… Hamarosan Móni volt a vonalban. – Hát nem szép tőle, de ne légy rá dühös – nevetett. – Gyávaságból csinálta, nem akart jelenetet. Félt, hogy balhézni fogsz, amikor megmondja, hogy elmegy a gyerekekkel. – Mert higgyem is el, hogy hármasban mennek. – Könnyen ellenőrizheted. Az exe játszik valamilyen darabban a héten? Nézd meg a színház honlapján. Vagy menj el egy előadásra, ha fellép, akkor hármasban nyaralnak. – Neked agyadra ment a magánnyomozósdi. Dehogy nézem meg a honlapon. És ha négyen mentek…? Mit számít? Nekem az elhallgatás fáj. Nem hinném, hogy vissza tudná hódítani az a nő. Tudom, hogy szeret. Csak sajnos végzetesen csalódtam benne. – Oké. Írj neki valamilyen semleges választ. – Dehogy írok. Pár perccel később már a bestia-hotline jelentkezett, személyesen. Vagyis Márk nagyanyja, Lujza. – Flórácskám, ez a fiú elhallgatta előled az igazságot – állapította meg. – Lapított, mert tele volt a gatyája, hogy kirakod a szűrét. Megjegyzem, ki is rakhatnád ezért a kis játékáért. De téged most nem ez érdekel, hanem az, hogy mit tegyél, hogy ne érezd rosszul magad, ugye? Első teendőd: masszázs. Kapcsold ki a telefonodat, masszíroztasd meg magad, utána igyál meg a barátnőiddel vagy az unokámmal egy pohár bort. Vagy inkább egy üveggel – javasolta. –Jó lenne, ha egy hétig nem lennél elérhető, vagy legalábbis nem vennéd fel neki a telefont. Második teendőd: számítsd ki szépen, mikor érkezik haza ez a fiú, és akkorra

44 szervezz magadnak valamilyen utazást. Menj el a barátnőiddel, vagy akár egyedül Hódmezővásárhelyre vagy Cannes-ba, amire pénzedből futja, a lényeg, hogy elutazz. Egy hétre. Ne légy elérhető aznap, és ha másnap hív, akkor szép nyugodtan mondd azt, hogy el kellett utaznod, és csak egy hét múlva jössz haza. Biztosítsd róla, hogy gondolsz rá, és hiányzik. Ne balhézz vele, ne is említsd meg, hogy ő is elutazott, egyszerűen légy nyugodt, és egy kicsit kimért. Aztán kapcsold ki hat napra a telefonodat. Utána hazajössz, és nem leszel többé kiskutya. Ha a fiúd nem az őserdőben nőtt fel a majmok között, akkor felfogja, mi történik. – Mit csináljak az sms-ével? – Töröld ki a telefonodból – érkezett a racionális felelet. – Úgy értem, válaszoljak valamit? – Úristen, dehogyis! – Rendben. Nagyon köszönöm. Így fogok tenni… de azért nem szeretném, ha az „esetem” szerepelne a következő bestia-könyvben – mondta mosolyogva Flóra, és megnyugodva letette a telefont. Lujza tényleg jól látja a dolgot, gondolta. Okos, tapasztalt nő, aki tudja, hogyan kell kezelni egy zűrös pasit. Dehogyis ír sms-t! Mindjárt kikapcsolja a telefonját. A masszázst akár ki is hagyhatja. Kezdhetik is a borozást Márkkal. Ám, mielőtt Márkot hívta, mintha a másik énje előtört volna, fogta a telefont, megnyitotta Zoli üzenetét, rányomott a „válasz” gombra, és bepötyögte: „Én is szeretlek.” És mielőtt meggondolhatta volna magát, el is küldte. Aztán ez a másik énje, mintha sosem létezett volna, hirtelen eltűnt. Maradt ő, kétségbeesve: mit tett? Azonnal meg- szegte a bestia-hotline tanácsát. Átment kiskutyába, épp hogy nem csahol a pasi bokája körül. Hogy lehetett ilyen ostoba, ilyen idióta? De legalább a többi praktikus tanácsot megfogadja. Tényleg eljött a borozás ideje. Kétségbeesve hívta Márkot.

24 A HELIKOPTERANYA HÚSLEVESE

– Akarod hallani, mi a helyzet veled? A kérdés ugyanabban a pillanatban érkezett, mint a húsleves, és mindkettő ugyanonnan. Flóra anyjától. – Egyél, ne anyád elemzését hallgasd – mosolygott rá az apja. – Azért elmondom – közölte az anyja, és leült melléjük az ebédlőasztalhoz. Flóra sóhajtott. Az anyja fenntartotta magának a jogot, hogy időnként szakcikkek és felmérések következtetéseibe csomagolja lánya életmódjáról alkotott véleményét. Szociológus volt, és a kutatások eredményeit mindig rendkívül ügyesen alkalmazta Flórára. – A nők he- lyzete, ugye, megváltozott. Eddig tudtok követni. Flóra bólintott, az apja vett egy nagy levegőt, de nem bírt belekezdeni a mondandójába, mert Flóra anyja folytatta. – Az én időmben még nem az önmegvalósítás volt a leg- fontosabb, bár én is szerettem volna új feladatokat találni a munkában – fejtegette az anyja. – De az egyetem után összeházasodtunk apáddal, és te hamarosan megszülettél. Még a pályám elején voltam, és nem éreztem úgy, hogy bármit veszítek azzal, ha elsősorban anya és feleség vagyok. Amikor kétéves lettél, bölcsődébe adtalak…

45 – Ma is viselem az akkor elszenvedett érzelmi sérülések nyomait – kottyantotta közbe Flóra, és azon tűnődött, miért nem ült be kajálni inkább egy gyorsbüfébe. Ha tudja, hogy az anyjából ma előtör a szociológus, biztosan azt választja. – Igen, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, de vissza kellett mennem dolgozni. – Megesett, hogy értem se jöttél az. óvodába – vetett rá szándékosan szemrehányó pillantást Flóra. – Ott ücsörögtem este hatig az óvónővel, kettesben… – Szóval azt akartam mondani, hogy mi a mi időnkben korán felnőttünk. Már tudtuk, hogy a munkánkban is akarjuk vinni valamire, hogy ott is meg akarjuk valósítani magunkat, de még bennünk élt anyáink mintája. Fiatal felnőttként elköteleztük magunkat, férjhez mentünk, gyereket szültünk, felneveltük. Konfliktusok persze akadtak, de apád- dal kitartottunk egymás mellett, és nem hiszem, hogy érzelmi nélkülözésben nőttél fel. – Sose mondtam ilyet. Beleférne a mai ebédprogramunkba egy gyors témaváltás? – nézett fel a tányérjából Flóra. – Mi más világban élünk. – Igen. Pont erről akarok beszélni. Hogy te már abba a csoportba tartozol, ami egy aktuális kutatás szerint egyre inkább jellemző a harmincas nőkre. Vagyis olyan nő vagy, aki felnőttként dolgozik, pénzt keres, de úgy él partnerkapcsolatban, hogy nem vállal igazán felelősséget. Gyerek maradtál lélekben, úgy játszadozol, mint a gyerekek. Élvezed a munkádat, de játéknak tekinted. Ez jó. Élvezed az életedet, de játéknak tekinted. – Ez is jó – szólt közbe Flóra. – Igen, csakhogy… vegyünk továbbra is téged példaként. – Nem lehetne inkább valaki mást? – horkant fel Flóra, aki már kezdte unni, hogy Márk nagyanyja a könyvében használta őt „példaként”, és most az anyja is ezzel jön. – Nem lehetne. Szóval, ti már megkaptátok azt a lehetőséget a szülőktől és az élettől, hogy válogassatok. A szak- mák között, a férfiak között – nézett bocsánatkérőn a férjére. – És ha valami vagy valaki nem tetszik, továbbadtok. Felelősség nélkül, ugye, mert gyerek nincs. Életművész vagy, kislányom. Van barátod, de mindkettőtöknek van lakásotok. Akkor találkoztok, amikor kedvetek tartja. És ha netán nagyobb konfliktus adódna, akkor lezárjátok az egészet, és keresgéltek tovább. Nincs gyerek, nincs vagyoni közösség, ami összetartana. – Üdvözöllek a harmadik évezredben – törölte meg a száját Flóra. – Jó, csakhogy itt vagyunk neked mi, és most láttam egy kutatásban egy kifejezést: „helikopteranya”, igen, az vagyok, ott körözök fölötted, viszek neked kaját, ha éhes vagy, és nem hagyom, hogy igazán felnőj. Szóval… – Szóval mi? – meredt rá Flóra. – Ezentúl nincs kaja, ha erre járok? De, az van. De szeretném, ha felnőnél végre. Ha Zoli az igazi, akkor miért nem kötelezitek el magatokat végre egymás mellett? Még nem vált el. Miért nem költöztök össze? Azt hiszed, nem szeretném? – villant dühösen Flóra szeme. – De igen, szeretném. Mégis meg kell várnom, amíg elválik. És van két gyereke is… – Na és? Ez is a ti csoportotokra jellemző. Mivel válogattok, könnyen továbbléptek, persze egyre több az olyan új kapcsolat, ahol valamelyik félnek gyerekei vannak. Ha férjhez mentél volna, teszem azt, Gáborhoz…. – Uhh… már nem is vagyok éhes. Nem tudtam, hogy ide lyukadunk ki. – Vagy… – Vagy? Rickhez? A rockmenedzserhez? – Nem – mondta határozottan az anyja. – Az jó döntés volt… Nem tudom, mit tanácsoljak, de látom, hogy ez nem jól van így. Korodbeli nők éldegélnek felelősség nélkül, állítólag el akarnak köteleződni, valójában mégsem, mert minden jó úgy, ahogy van. És mondd, Zoli mikor válik el? – Folyamatban van a válása. Szerinted amint elválik, minden vágya az lesz, hogy újranősüljön?

46 – Szerintem nem kéne – szólt közbe az apja. –Vagy legalábbis ne hozd ide túl gyakran, mert meghallja anyád előadását, és elmenekül. Tudod: nézd meg az anyját… Flóra röhögött. – Idióták vagytok. Tudjátok, hogy Réka lánya tavasszal férjhez ment, és már jön a gyerek? Pedig tíz, ismétlem: tíz évvel fiatalabb Flóránál! Aha, gondolta Flóra, szóval innen fúj a szél. Anyja legjobb barátnője nagymama lesz. – Jól van. Megígérem, hogy amint úgy érzem, eljött az én időin, elköteleződöm. És szülök egy csomó gyereket. – Hát olyan „csomóra” már nemigen lesz időd – közölte az anyja. A kellemetlen hangulatú ebéd után Flóra telefonja megcsörrent. Zoli hívta. Ezek szerint hazaérkezett. Hoppá, nem kell felvenni. A bestia megmondta. Majd holnap, amikor elutazik. Ja, nem is utazik el. Basszus, ezt már be- bukta. Akkor úgyis mindegy. Felvette a telefont. Majd legfeljebb kimért lesz, és távolságtartó. – Szia, drágám, megjöttél? – csúszott ki a száján akarata ellenére. Ó, a fenébe! Egy hétig kibírta, hogy ne válaszolgasson túl gyakran a pasi sms-eire (csak minden másodikra), most pedig egyből hatástalanította az esetleg elért eredményt. Visszatért a bennem lakó kiskutya, gondolta.

25 IDÉN NINCS KARÁCSONY?

– Tudod, milyen szar helyzet ez? El tudod képzelni, mennyire padlóra küld, ha a férfi, akit szeretsz, nem tölti veled a szentestét? – Flóra a szőnyegen feküdt, a plafont bámulta, és közben Márknak siránkozott a telefonban. – Várj, csöng a másik! – mondta, és kihangosítva felvette a telefont. A következőt hallotta: – Basszus, egyedül fogok karácsonyozni, mert még mindig nem mutattatok be nekem egy normális pasit! – Hanna háborgott a vonalban. – Vagy… elfogadom a volt férjem karácsonyi meghívását. – Nem akarlak kizökkenteni benneteket az önsajnálatból, de mindkettőtöknek vannak szüleitek – informálta őket Márk a szintén kihangosított, másik készülékből. – Szentestézzetek náluk. Én is azt teszem. Utána találkozhatunk, és csapunk egy jó kis bulit valahol. Lehet, hogy a nagy- it is magammal hozom… Flóra letette a telefont, feküdt még egy kis ideig a szőnyegen, és arra jutott, hogy nem fog karácsonyfát állítani. Rohadjon meg a fenyő ott, ahol van: a teraszon. Minek, kinek díszítse, ha Zoli úgyis hazamegy a volt feleségéhez, és a gyerekekkel tölti ezt az estét? A nap további részét jógafekvésben töltöm (ezt a nevet adta a tevékenységének) a szőnyegen, az ágyban, majd a kádban. A mobilját kikapcsolta, a vezetékest nem vette fel. A fát kint hagyta a teraszon, az ajándékokat a kocsiban. És egyvégtében sajnálta magát. Délután ötre eljutott odáig, hogy kidobja a Sztárt az életéből, hiszen nyilván sosem fogja őt vállalni, és az elhatározás lendületbe hozta. Becipelte a lakásba a fenyőt, és befaragta a tartóba. Hiszen ezentúl úgy- is rá vár majd minden férfimunka. A tavalyi díszeket nem találta ugyan, de a fenyő már beköltözött a lakásba: a saját fenyője, amit saját maga faragott be a talpba, valahogyan egy új élet kezdetét jelképezte számára. Gyorsan átöltözött, és elindult a szüleihez. Mindeközben Hanna jóga fekvésben töltötte a fél délelőttöt otthon, kikapcsolt telefonjai mellett, és úgy határozott, hogy az idén nincs karácsony. Egyszerűen nincs, és kész. Az ötletet egyre rokonszenvesebbnek találta. Olyannyira, hogy lement futni a parkba. Egyedül, dacolva a karácsonnyal. Nyilván egyes-egyedül ő nem vesz tudomást a karácsonyról, így legalább

47 nem kell más futóval találkoznia. Nem kell fenyőt díszítenie. Nem kell főznie. Nem kell semmit se tennie, hiszen az idén nincs karácsony. Csúcs volt ez az érzés. A futás is jólesett, nem volt hideg az idő, és minden tökéletes lett volna, ha az az óriási kutya nem dönti le a lábáról. És persze, ha aztán nem néz rá szomorú szemmel, valamint nem csurgatja rá a nyálát. Igazából nem is volt óriási, és talán ő ment neki, nem pedig a kutya borította fel. Nem esett baja? – hallott egy férfihangot. Egy férfi, kutyával, karácsonykor. A parkban. Ezeket konstatálta, majd felnézett. Basszus, miért ebben a szakadt melegítőben jött le futni? Miért nem vett fel valami dögös cuccot? Hiszen a férfi, aki nyilván a kutya tulajdonosa volt, egészen remek látványt nyújtott a földről, ahol Hanna feküdt. – Segítek – nyújtotta a kezét. Hanna megfogta, és feltápászkodott. Biztosan leküldte a család, hogy ne lábatlankodjon a készülődésnél, gondolta. Az nem létezik, hogy egy magas, jóképű férfi ne legyen nős és szeretős. Ezt már tudta. – Semmi bajom – nyögte ki végül. – Csak nyálas lettem – tette hozzá, és a kutya felé intett. – Bocs. Elmegyünk vásárolni? Vehetünk magának egy komplett új szerelést karácsonyra, ha már összenyalta a kutyám. – Jobb program, mint a futás – csúszott ki Hanna száján, és csodálkozva nézte a pasit, mintha ufót látna. Vásárolni? Karácsonykor? Csak úgy? – Hacsak nem várja a családja – tette hozzá a férfi kérdőn. – Nem vár. A szüleimhez csak este megyek. – Az jó. Engem is vacsorára vár az anyám. Addig szabad vagyok. És, bár ez rosszul hangzik: utána is. Uh, ez marha jól hangzik, akarta mondani Hanna, de hallgatott. Egy órával később pedig már tényleg vásároltak, kutya nélkül, és már nem is sportszerkóban. Saját maguknak válogatva. – Mi az, hogy bezárnak? – lázongott Hanna, amikor az egyik üzletbe már nem engedték be őket. – Karácsony van – világosította fel az eladó. Mindjárt itt a szenteste. Menjenek szépen haza, és ünnepeljenek békében. – Részemről oké – nevetett a fickó, akinek egészen szép mosolya volt, és akinek Hanna még a nevét sem tudta. Ettől még megengedte neki, hogy segítsen feldíszíteni a fáját. Pedig az idén nincs karácsony. Flóra az estét a szüleinél, nagycsaládi körben töltötte, és amikor a hangulat már a tetőfokára hágott, eltűnődött azon, vajon tartanak-e a lakásban füvet a szülei. De végül nem tette fel a kérdést… És amikor már a távozás mezejére lépett volna, csöngettek. – Gondoltam, hogy itt talállak – mondta köszönés nélkül Zoli, a gondolatban már órákkal korábban kidobott pasi. A múlt. A férfi kis dobozkát nyújtott felé. Egy gyűrű volt benne. Flóra már-már beleájult a Sztár karjába, amikor az megszólalt: – Nem biztos, hogy brillek vannak benne. – Még jó – nevetett fel Flóra. – Az idén nincs karácsony. – De azért lehetséges… Ámbár ez úgysem a karácsonyról szól. Flóra azt gondolta, most jött el az idő, hogy feltegye a fűre vonatkozó kérdést a szüleinek, de ott ragadt Zoli ölelésében. Később, már otthon szemlélődőn álltak a feldíszítetlen fenyőfa alatt. – Miért nincsenek rajta díszek? – kérdezte a pasi. – Ez az új… – majdnem kimondta: „élet”, de végül lenyelte, és így folytatta: – …trend. – Ja!? Már azt hittem, csak lusta voltál… Na, gyere, végre kettesben lehetünk, előttünk az egész éjszaka – ölelte át a férfi. Pontosan akkor szólalt meg a csengő, amikor némi karácsonyesti, erotikus szertartás keretében elkezdték egymásról lehámozni a ruhát. – Nyisd ki, hátha valakinek szüksége van valamire…

48 Ott áll az ajtóban, fürdőköpenyben, és rácsodálkozott a három jövevényre. – Hello, ő a… az. ismerősöm – mutatott Hanna a mellette álló, jóképű pasira. – Én meg… Márk vagyok – nevetett jó barátjuk. –Jöttünk, hogy ne legyél magányos karácsonyeste…

26 A BOLDOGSÁGRA ÉS HÉT ÉV JÓ SZEXRE!

– Hanna, egy jóképű férfi, akinek nincs nő az életében, csak egy kutyája van, és az. anyjával karácsonyozik…! Szer- inted minden oké vele? – Szerintetek senki sem normális. Most mi a baj azzal, ha végre egy jóképű, független pasival sikerült összefutnom? – Pont karácsony napján – folytatta Márk. – És utána elhoztad magaddal Flórához. – Egészen eddig rágtátok a fülemet, hogy nyissak végre, ne zárkózzam be, randizzam… Most feltűnt a láthatáron egy férfi, aki határozottan normálisnak látszik, és kiakadsz. Na jó, akkor mondd, hogy mi a baj vele! – Nem lehet, hogy meleg? Tudod: a kutyájával él, jóképű férfi, és anyukával karácsonyozik. – Baszki, én is a szüleimmel karácsonyoztam, holott nem vagyok leszbikus. Nem tudtam, hogy a kutya azt jelenti, hogy a gazdi meleg. Ha meleg lenne, akkor nyilván nem akart volna programozni velem. De mindegy is, eldöntöttem, hogy adok neki egy esélyt. És az évet az ágyban kezdem, egy pohár pezsgővel és egy jóképű, független férfival! – Szerintem semmi baj vele – mondta Flóra. –Mondjuk, én csak pár percig láttam… – Persze, mert te a Sztárral privátban szentestéztél, várakozásaiddal ellentétben – vigyorgott Móni. – Hát, csajok, én nem látok semmi kivetnivalót Hanna új évi tervében. – Ahogyan kezded, olyan lesz az éved. Ez babona. Az elmúlt éveket sosem kezdtem pasival – pillogott Hanna. – Nana, az elmúlt években mindig együtt szilvesztereztünk – kérte ki magának Márk. – Oké, nem szilvesztereztem mostanában heteroszexuális pasival – helyesbített Hanna. – És jól tudod, mire gondolok… Az ágyban. – Én melegbárban szilveszterezem, mert már meglehetősen unom ezt a facérlétet. Hátha belefutok a nagy Ő-be – vonta meg a vállát Márk. – Én elkísérem Zolit egy fellépésére. – Nocsak. Haknizik a Sztár? – kíváncsiskodott Márk. – Műsort vezet. Színvonalas műsort, vidéken. Tíz körül vége lesz, utána beülünk a kocsiba, és hazahúzunk, hogy az éjfél már minket is kettesben érjen. Talán az ágyban, talán… mondjuk: az íróasztalon? –mosolygott Flóra. – Fúj, mindig a munka – fintorgott Márk, aztán elröhögte magát. – És az is lehet, hogy gyereket csinálunk. Emlékezetes lenne a fogantatása – közölte Flóra. – Nocsak, már itt tartotok? – nyitotta nagyra a szemét Hanna. – Megbeszéltétek a gyerekdolgot? – Még nem teljesen, de az elmélet nélkül is el lehet kezdeni a gyakorlatot… – Én meg otthon leszek, Barnával és a kicsivel. Szerintem mi is az ágyban kezdjük az új évet, remélhetőleg mi is szerelmeskedve – kacsintott Móni. És ígéretet teszek, magamnak, hogy jövő ilyenkor már dús kebleimet ölelgetheti a férjem.

49 – Ámen. Akkor ezek szerint mindannyian úgy szilveszterezünk, ahogyan mindig is szerettük volna – emelte koccintásra a poharát Márk. – Igyunk a boldogabb új évre! – A boldogságra! – tette hozzá Flóra. – És hét év jó szexre! – végszavazott Hanna, majd koccintottak. *** – Mindjárt tizenegy óra. Jól elhúzódott ez. a program – ugrott be Flóra a kocsiba Zoli mellé. – Sietnünk kell, hogy éjfélkor otthon lehessünk. – Sietek, nyugi. Mindjárt hazaérünk – felelte a férfi, és gázt adott. Már a kihalt országúton jártak, amikor a kocsi megcsúszott, és végül néhány cikcakk után megállt az út szélén. – Mi volt ez? – kérdezte ijedten Flóra. – Defekt. Ha jól sejteni, durrdefekt. – Ó, a fenébe! Akkor most cserélhetünk kereket itt, a sötétben, és mindjárt éjfél. – Aligha. A pótkerekem le volt eresztve, ott maradt a gumisnál, és elfelejtettem elmenni érte – vallotta be a férfi. Gratula. Akkor most mi lesz? Van egy üveg pezsgő a csomagtartóban. Ha jól sejtem, a pótkerék helyén – csóválta a fejét Flóra, aztán elnevette magát. – Hát akkor köszöntsük itt az új évet… Bár én szexszel gondoltam ünnepelni ezekben a percekben… – És? Hol itt a probléma? – mutatott Zoli a hátsó ülésre, aztán magához húzta barátnőjét. *** – Engedj vizet a kádba, és kezdd el hűteni! – kérte Móni idegesen Barnát, és közben magához szorította a kisfiú forró testét. – Hiába kapta az injekciót, nem megy le a láza. – Visszahívjam az orvost? – Nem, inkább készítsd a fürdőt. – Szegény megint úgy fog zokogni, mint a múltkor – mondta a férfi, miközben átvette a kissrácot, és óvatosan beültette a kádba. Közben csöngött Móni mobilja: – Szia, anya, éjfél van, boldog új évet! – Neked is, szívem – Móni hangja fátyolossá vált. –Vigyázz magadra… és vigyázz a fiúkkal is! – Anya, jobban tudok vigyázni, mint te vigyáztál annak idején – kacagott fel a lánya, és Móni elmosolyodott. Barnával a kád mellett guggoltak, érezték, hogy egyre hűl a víz, a kisfiú szipogott, és ők összenéztek. – Boldog új évet, drágám – súgta a férfi. Móni kiemelte a gyereket a vízből, és bebugyolálta egy törülközőbe. El is felejtette, milyen programmal akarta kezdeni az új esztendőt. *** – Tíz, kilenc, nyolc – hangosan számolt a tömeg vissza- felé. Márk, kezében egy üveg sörrel a többiek között állt, és arra gondolt, micsoda kicseszés, hogy megint a nagy Ő nélkül kell kezdenie az új évet. Mindegy, legfeljebb megnézi a transzvesztiták látványos show-ját, aztán hazamegy, ki- alussza magát, és nekilát az új ezoterikus könyvének, amely a nagy Ő megtalálásának spirituális módjairól szól majd. – Hello, boldog új évet! – lökte meg valaki. Egy ígéretes szempárt látott, egy pillanat alatt elveszett benne. – Neked is! – felelte, és úgy érezte, nem is olyan fontos, hogy rögtön elsején hazarohanjon könyvet írni. Inkább marad még egy kicsit bulizni…

50 *** – Nem tudom. Szerintem még… korai – mondta a pasi, és megsimogatta Hanna arcát. – Még ismerkedjünk, randizgassunk egy ideig. – Rendben – bólintott Hanna, és átfutott a fején: ezek szerint most sem kezdi szerelmeskedéssel az új évet. De még csak szexszel sem. Csak ő lehet ilyen lúzer. Nyilván tényleg meleg a kutyás fickó. – Mindjárt jövök – mondta a pasinak, aztán kiosont a házibuliból, és hazáig meg sem állt. Éjfélkor hangosan visszaszámoltak a tévéműsorban, de ő nem hallotta, mert már mélyen aludt, egyedül, a kanapén.

27 IKREK, SPERMADONORTÓL

– Halló – szólt bele rekedten Hanna a kagylóba. Az órára pillantott: éjjel egy óra múlt. És ő még mindig egyedül volt. Egyedül kezdte az új évet. Teljesen egyedül. Ez már a vég. Korábban legalább a barátai vele szilvesztereztek. – Robi vagyok – hallotta a hívót. Robi. Az ex, akivel minden olyan klassz volt, és az is maradhatott volna… – Csak… boldog új évet akartam kívánni. Mit csinálsz? – Őrületes buliban vagyok, istenien érzem magam – hadarta Hanna. – Aha – hallgatott el Robi, majd újra megszólalt: – És miért van olyan kozmikus csend abban az. őrületes buliban? – Épp… csak… Mit tudom én – sóhajtott. Annyira felkavarta ez a férfi, még mindig. Hirtelen eszébe jutott a kutyás pasas, aki esetleg betörhet Robi helyére a szívében. Nem betörhet: beevezhet, lassan. Esetleg. – Nem tudnánk összefutni? Csak pár percre. Jó lenne látni téged… – Huh. Nem is tudom. – Odamennék a buli helyszínére, és kicsit kijöhetné1. Vagy sétálhatnánk egyet a szilveszteri nyüzsiben. Mit gondolsz? – Robi. A helyzet az, hogy… tudunk találkozni, de nálam – csúszott ki Hanna száján. – Gyorsan hazaérek, és főzök két pár virslit. – Szuper, én pedig hozok egy üveg pezsgőt. Mikorra érsz haza? – Fél óra. Nem, inkább egy – mondta, és őrült tempóban készülődni kezdett: fürdővíz, fekete kötött ruha, smink… Még így is sietnie kellett, hogy beleférjen az időbe. Robi pontosan egy óra múlva érkezett, és Hannának nagyot dobbant a szíve. Mitől van az, hogy évek óta csak ennek a pasinak a látványára indul be, aki pont azt nem adta meg neki, amire a legjobban vágyott? Talán éppen ezért…? – Szia – nézett rá zavartan a férfi, Hanna pedig betessékelte a lakásba. – Felrobbant a virsli – közölte volt férjével. – Kicsit magára hagytam. – Nem baj, úgysem vagyok éhes. De ha megéhezem, csakis robbantott virslire lesz gusztusom – felelte, és Hanna felnevetett. – Az is kész csoda, hogy volt itthon virslim. – Mert ilyen előrelátó vagy… – Aha… pont egy éve vettem, és beraktam a mély- hűtőbe. Most találtam meg. – Elég lazán vezeted mostanában a háztartást… – Kinek főzzek? – vonta meg a vállát Hanna. Aztán leültek a tévé elé, a kanapéra, zavarban, és pezsgőztek, majd Robi azt javasolta, hogy hallgassak meg a zenét, amit hozott. Hamarosan

51 táncoltak. Az a kibírhatatlan, nyálas, romantikus zene… Azok a szerelmes dalok… Hanna elvesztette a tartását, amit előírt magának több mint egy évvel ezelőtt. – Mikor szilvesztereztünk utoljára együtt? – súgta a fülébe a férfi. – Három éve. – Már három? – Igen. Tavaly ilyenkor már nem voltunk házasok, egy évvel korábban pedig összevesztünk, és elrohantál, én meg elmentem a barátaimmal szilveszterezni. – Mennyi hülyeséget csináltam… – mormolta a pasi, és Hanna fejében megszólalt a vészcsengő. De – sajnos? – nem hallgatott rá. Hagyta, hogy Robi megcsókolja. Olyan jólesett, végre… Már hajnalodott, amikor Hanna megszólalt az ágyban: – Ennek nincs semmi értelme. Tudjuk mindketten. Nem töltöttük magányosan a szilvesztert, de ennyi. Már ezerszer átbeszéltük, nincs kedvem újra átrágni magam azon, hogy miért nem folytathatjuk. Vagy hogy miért nem kezdhetjük újra. – Muszáj elmondanom valamit – kezdte halkan a férfi. – Mondd – Hanna szíve iszonyú gyorsan vert. Mivel tudja még meglepni az exférje, a pasi, akiről két éve hiába próbál érzelmileg leválni? – A gyerekeim donáció segítségével születtek – folytatta halkan Robi. – Ezt hogy érted? – Úgy, hogy spermadonortól származott a spermium, amellyel megtermékenyítették a petesejteket. – Nem értem. – Pedig egyszerű. Nemzőképtelen vagyok – mondta ki a férfi. Hanna hallgatott, hirtelen tényleg semmit sem értett. – Annak idején azért mentünk lombikra Erikával, mert sokáig nem esett teherbe, pedig szerettük volna – folytatta, Hanna pedig úgy érezte, mintha disznóölő kést forgatnának a szívében. Legalább ezt ne mondta volna a férfi: „szerettük volna”. – Mindkettőnket kivizsgáltak: nála minden rendben volt, nálam viszont aspermiát állapítottak meg, vagyis nem volt életképes spermium az ondómban. Próbálkoztak azzal, hogy hereszövetből nyerjék ki, vagyis kivágtak egy kis részt a herémből – ecsetelte a pasi, Hanna pedig behunyta a szemét, el sem akarta képzelni, miről beszél Robi –, de a hereszövetben sem volt életképes spermium. Úgyhogy csak spermadonor jöhetett szóba. – Úgy érted, kértetek mástól…? – csodálkozott rá Hanna. – Nem mi kértük, hanem a meddőségi központban kaptunk, ismeretlen donortól. – És mi lesz, ha az igazi apjuk meg akarja ismerni a gyerekeit? Vagy fordítva? – Az a férfi nem az apjuk – kérte ki magának Robi, és Hanna érezte: ezúttal túl messzire ment. – Az apjuk én vagyok, még ha elváltam is Erikáról… A donor nem tudja, ki kapta a spermáját, így keresni sem fogja a „gyerekeit”. A gyerekek pedig nem tudják, hogy nem én vagyok a biológiai apjuk, és sosem fogják megtudni. Mert nem ez számít. – Miért mondtad el ezt nekem? És miért pont most? – sóhajtott fel Hanna, és szorosabban hozzá bújt az ágyban. – Eddig azért nem mondtam, mert ezt abszolút magánügynek tartottam, és úgy éreztem, teljesen kiadom magam, ha elmondom neked… Féltem, hogy megsérülök, mert teljesen belém látsz. – Basszus, a feleséged voltam, szerintem elég nagy baj, ha ezért hallgattad el, miközben gyereket akartam tőled… És kamuztál valami olyasmiről, hogy azért fogantak lombikbébimódszerrel a gyerekeid, mert bár egyikőtöknek sem volt semmi baja, nem jött össze a terhesség… Szerintem ez teljes bizalmatlanság volt részedről. Nem bíztál bennem, alapvető infókat tartottál vissza! – Hanna kezdett egészen kiakadni.

52 – Lehet, hogy te így látod, én viszont… nem akartalak elveszíteni. Féltem, ha megtudod, hogy mi a baj velem, hogy selejtes vagyok, elhagysz… – mondta elkeseredetten a férfi, felébresztve ezzel Hannában az anyai ösztönt. Megsimogatta Robi arcát. – Akkor is tudnom kellett volna. – Most már tudod. – De miért pont most? – Mert… iszonyúan hiányzol, azért. Mert sosem akartam elválni tőled, sosem akartalak elveszíteni. Mert mindent meg akartam adni neked, amire csak vágysz, de tudtam, hogy képtelen vagyok rá. Hanna visszahanyatlott az ágyba, és lehunyta a szemét. – Mondj valamit! – kérte a férfi. – Mit mondjak? – kérdezett vissza rekedten. –Semmi értelmes nem jut eszembe. – Akkor mondj valami értelmetlent… – mosolyodott el Robi. – Rokihanderatrix – mormolta Hanna, és azt kívánta, bárcsak átaludhatná ezt az évet, amely csupán néhány órája kezdődött el. 28 A VÉNUSZ INTÉZMÉNYEI: PLÁZÁK, KÁVÉZÓK ÉS PLASZTIKAI SEBÉSZETEK

– Huszonhat éves koromig más voltam – csúszott ki Ádám száján. Márk csodálkozva kapta fel a fejét. Ádám lakásán voltak: a szilveszteri bulin megismert sráccal mostanra már eléggé közel kerültek egymáshoz… – Érdekes, rám most is azt mondják egyesek, árnyaltan, hogy más vagyok – felelte. – De én úgy voltam más, érted, hogy nőkkel… Hogy azt hittem, hetero vagyok. – Azt akarod mondani, hogy huszonhat éves korodig csak a nők érdekeltek? – Ez azért így nem pontos. Csak barátnőim voltak, de éreztem, hogy valami hiányzik belőlük. Legalábbis nekem. Már kamaszként sem értettem, hogy miért nem váltanak ki belőlem olyan bizsergést a lányok, mint amilyet akkor éreztem, amikor beléptem egy fiúöltözőbe. – Ennek ellenére voltak barátnőid? – Persze, csak az volt a furcsa, hogy például szex közben simán tudtam tévét nézni, figyelni a híradóra, gondolkodni… És egyszer, egy külföldi úton, amikor Amszterdamban jártam, és egy kávézóban mellém ült egy srác, mindent megértettem. Elég gáz volt, mert akkor már két éve jártam egy lánnyal, éppen az összeköltözést terveztük. – Ennek már… – Négy éve – nevette el magát Ádám. – Azóta volt időm megszokni, hogy ezzel a fordulattal lettem más valójában. De önmagam számára végre ez a természetes. Csak hát… elég nehéz ezt megértetni a környezetemmel. Például a szüleim nem tudják, még a húgom sem. Az emberek számára az a normális, ha egy férfinak barátnője van, ha megnősül, ha gyereket nemz… Ilyen értékrend szerint neveltek, eléggé meghasonlott állapotba kerültem, pont akkor, amikor lélekben felszabadultam. Hiszen rátaláltam igazi ön- magamra, de közben bűntudat is gyötör, mert a szűkebb és tágabb környezetem mást vár tőlem. Mást várnak egy fér- fitól, nem azt, hogy a saját nembeliekkel érezze jól magát. Most is van egy lány, akivel eljárogatok ideoda… de ez inkább csak alibi. Közben utálom magam, mert Ő nyilván többet szeretne, de tudja, hogy az érdeklődésem „megoszlik”. – Azt hiszi, hogy biszexuális vagy? – Talán inkább azt reméli, hogy az érdekes személyiségével „visszafordíthat”. Tudja, hogy mi van velem, elmeséltem neki. Számomra ő egy jó barát, de tudom, hogy én ennél többet

53 jelentek neki. És persze nekem is jól jön, hogy időnként egy lánnyal jelenhetek meg… De egészen meghasonlottam, időnként utálom magam. – Nem mered bevállalni, hogy meleg vagy? – A szűkebb baráti köröm lassan rájött, volt, akivel beszéltem is erről. De azért elég nehéz. Folyton érzem a rám nehezedő nyomást, talán nagyobbnak is, mint amekkora valójában… Az tetszik benned, hogy olyan laza vagy. Látszik, hogy jól érzed magad így, és teszel a többiek véleményére. – Ezoterikus könyvekben is utazom. Nem minden tézisben hiszek, de egyvalamiben biztosan: ha nem bántasz másokat, akkor igenis élhetsz úgy, ahogy jól érzed magad – nézett rá komolyan Márk. – A titkok szétfeszítenek, stresszelnek. Szerintem a szüleid is sejtik, hogy… más vagy. Legalábbis az ő értékrendjük szerint. Lehet, hogy lassan rávezethetnéd őket, mi a pálya. – Lehet – bólintott Ádám, és kiment a konyhába, hogy főzzön kettejüknek egy kávét, miközben Márk felvette a telefonját. – Meg kéne látogatnunk Mónit – hallotta Flóra hangját. – Éppen randizom. – Gratulálok. Egy újabb nászéjszaka? – Ez valami más – suttogta Márk. – Majd elmesélem. Nagyon szimpatikus. Kicsit neurotikus, kicsit szorongó, de gyógyítható. – Szerelmes vagy? – hűlt el Flóra. – Még nem, de akár az is lehet belőle. De mondd, miért kell megjelennünk Móninál? – Most fogják operálni, tudod. Előtte önthetnénk bele egy kis lelket. – Flóra, vazze, nem egy életmentő nyombélműtétről be- szélünk, hanem mellplasztikáról, amit ő akar, amit régóta szeretne! Mi a fenének kellene lelket öntenünk belé? Hatalmas cickói lesznek, erre vágyik már évek óta. Legyen elég ennyi, nehogy már vigasztalgassam az egymilliós szépészeti műtétje előtt. – Látod, micsoda fafej vagy, egy érzéketlen pasi a Marsról! – háborodott fel Flóra. – Bezzeg, ha neked lenne esztétikai nagyobbító műtétre szükséged, biztosan összefosnád a bokádat előtte félelmedben, annak ellenére, hogy fizetős beavatkozásra mennél, önszántadból! – Jól értem, hogy belekevered a farkamat is? –hüledezett Márk. – Micsoda bonyolult szisztéma szerint gondolkodnak a lakók azon a szépséges Vénuszon, ahol csak plázák és kávézók találhatók!? – És cipőboltok, ezt ne felejtsd el. – Ja, akartam is mondani, hogy a nők bolygója tele van cipőboltokkal, na és persze plasztikai sebészetekkel. Isten hozott a Vénuszon, 2009-ben! – Jó, ezt nem hallgatom tovább. Mit mondjak Móninak: nem érdeklődsz, iránta? Inkább pasizol? – Zsarolsz? – …és ha túlaltatják…? – Te megőrültél. Azt mondtad, a legjobb plasztikai sebészhez megy, valami Endrődi doktorhoz. – Na igen, de az altatóorvost nem ismerjük. Róla sem- mit sem tudunk. – A Vénuszon a zsarolás bevált módszer, már látom. Ezért költöztek a férfiak a Marsra, csak hogy tudd. Mondd, mikor akarsz elbúcsúzni kedvenc barátnőnktől, akit soha, de soha többé nem láthatunk viszont… – Ne mondj ilyet! – …apró mellekkel – fejezte be a mondatot Márk. – Csak óriási didkókkal. – Ebben speciel nincs igazad, mert hallottam már olyanokról, akik később kivetették az implantátumot a mellükből, mert a természetesség lett a trend.

54 – Szerintem ne szórakozz velem tovább, mert, mint jeleztem, randim van – fogta halkabbra a hangját Márk. – Mikor lesz az apró mellek búcsúpartija? – Holnap este. Nyolckor. Móninál. Ne késs! – Oké, akkor most hagyj egy kicsit békén – bontotta a hívást Márk, és Ádámra mosolygott, aki kávéscsészékkel a kezében belépett a szobába.

29 AZ APRÓ MELLEK BÚCSÚPARTIJA

– Ígérjétek meg, hogy nem kell meztelen női melleket néznem – ezzel a kéréssel toppant be Márk Móniékhoz. – Azt nem bírnám elviselni… – Eszünkbe sem jutott – közölte Flóra. – Ez egy bátorító buli. Vagy inkább nagybetűkkel: Bátorító Buli. Az apró mellek búcsúpartija, ahogyan voltál szíves elnevezni. – Készültünk rá – húzta elő a laptopját Hanna. –Itt van egy csomó előtte-utána készült fotó. – Neee! – háborgott Márk. – Öt másodperce kértem, hogy ne kelljen melleket néznem. – Szóval – fogta a kezébe a narancslés poharat Flóra –, búcsúzzunk el közösen Móni apróságaitól, és várjuk nagy reményekkel a csodás, méretes didkókat! – Én azért apró, de lógó cickók búcsúpartijának nevezném – súgta Móni. – Mindegy, a lényeg, hogy ezután már feszesek és nagy- ok lesznek – legyintett Flóra. – Úgy legyen! – csatlakoztak hozzá a többiek. – Mit tudtál meg, meddig leszel kórházban? – érdeklődött Hanna. – Egy éjszakát bent kell töltenem. Izom alá teszik az implantátumot, utána szorosan bebugyolálnak, és pár napig fájdalmaim lesznek. – Ne mondd tovább! – kérte Márk. – Nem bírom a vért. Inkább igyunk még egyet a Pamela Anderson-os méretekre, remélem, a szádat nem csináltatod meg olyanra, mint az övé…! – Anya – suhant be a szobába Móni lánya, majd megtorpant. – Hello, ti itt vagytok? – Aha. Búcsúztatjuk az apró cickókat – sandított rá Márk. – Hát legalább az anyám töri előttem az utat. Bár nem tudom, ilyen öregen minek van erre szüksége… A Vénusz-lakók egyszerre hördültek fel. – Öregen? – szólt vissza Hanna. – Még az is lehet, hogy lesz. egy újabb kistesód. – Hacsak Barna nem jár tilosban… – vetette oda a kiscsaj. – Mert azt őszintén remélem, hogy az anyám esze már nem a szexen jár ebben a korban. – Anyád épphogy elmúlt harminc – szólt közbe flóra. – Harminckilenc lesz, szóval negyven. Egyébként anya, kölcsönvehetem a lila szájfényedet? – Vedd. Különben még csak harmincnyolc vagyok – nevetett Móni. – Harmincnyolc éves, termékeny nő – súgta a többieknek. – Na jó, azért remélem, szedsz, fogamzásgátlót, vagy legalább óvszert használtok – közölte Lili, majd kutatni kezdett anyja táskájában a szájfény után. – Egyébként te olyan… emós lettél? – fordult hozzá Hanna. – Ez a feketére festett haj, a fekete cucc, a feketére kibúzott szem… – Ha az lennék, nem lila szájfényt használnék, hanem fekete rúzst, nemde? – ráncolta a homlokát a kiscsaj. – Egyébként nagyon bírlak titeket, de leszállnátok rólam? Tiszteletben tartom a korotokat, meg minden, de azért nem hinném, hogy cikiznetek kellene. Lassan Amerikában is nagykorú lennék.

55 – Tényleg, és Britney Spears ebben a korban már világhírű, befutott énekesnő volt – vetette oda Márk. – Britney Spears – visszhangozta Lili megvetően. – Na jól van, beszélgessetek a csücsökről meg a nyugdíjról, én megyek – mondta, arcon puszilta Mónit, majd bájos mosol- lyal az arcán kilibbent a szobából. – Baszki, és te gyereket akarsz? Meg te is? – nézett Márk előbb Flórára, majd Hannára. – Mondjátok meg, minek? Érveket várok. – Mert édesek – mosolygott Móni. – Lili is olyan édes, olyan vad… pont, mint amilyen én voltam ennyi idős koromban. Csak az én anyám nem engedte, hogy be- festessem a hajam, meg hogy sminkeljem magam. – Viszont ennyi idős korodban te már terhes voltál. Ja nem is, neked már kétéves lányod volt húszéves korodban! – jegyezte meg Flóra. – Ezekek a mai lányok már nem olyan őrültek, mint mi voltunk. Kiscsajok, élvezik a biztonságot, és persze az önállóságot, amit a szülők adnak nekik, eszükbe sem jut tizenévesen gyereket szülni, ha még oly szerelmesek is. Szerencsére – mosolygott Móni. Egyébként Lili olyan kisgyerek még, annak ellenére, hogy egyetemista… A múltkor láttam, hogy a vámpírmesémet olvasta este, úgy belemélyedt, hogy észre sem vette, amikor benyitottam a szobájába. – Akkor már értem az emós külsőt. Biztosan nagyon megrázta őt az olvasmány – somolygott a srác. – Csajok, igyunk most Móni bátorságára, hogy kés alá mer feküdni! – emelte fel a narancslét Flóra. – Igyunk az örök nőre… – És igyunk a plasztikai sebészetekre – tette hozzá némileg szkeptikusan Márk. – Két nap múlva ugyanitt találkozunk, hogy megtekintsük a múmiát. A nagycickós múmiát, aki be lesz csomagolva tíz napig, hogy senki, még ő maga se láthassa a művet – mondta Hanna, aztán fenékig ürítették a narancslés poharaikat.

30 MÉREGTELEN HÉTVÉGE

– Ez az utolsó szilárd táplálékuk – mutatott határozottan a vörös hajú nő a tányérokban rezgő tejbegrízszerű borzadályra, aztán lelkesen folytatta: – Ettől kezdve csak folyadékot vesznek magukhoz. Séta, folyadék, elmélkedés. Teljes méregtelenítés, testileg-lelkileg. Három napon át. Ez csak ízelítő, de meglátják, mire a kúra végére érnek, egészen megváltoznak. Megváltozik a szemléletük – akár a saját életükről is. És mostantól tegeződünk. Jó étvágyat. – Mi a fenét keresünk itt? – pillantott Hanna rémülten Flórára. – Azt hiszem, kicsekkolok ebből a rohadt szállodából, nem három nap múlva, hanem íziben. Ez szilárd táplálék? – túrt bele kanalával a pépbe. – Nyugi. Méregtelenedünk. – Még jó, hogy nem fizettünk érte. Mondjuk, most már nem irigyellek, hogy ilyen hülyeségekre kapsz meghívást tévés szerkesztőként. És nézz végig ezen az. ijesztő társaságon…! – Egy halom pénzt fizettek érte, maradj már – csitította Flóra. – Edd inkább az utolsó szilárd kajádat!

56 – Én ebből már kinőttem – állt fel a székből Hanna. – Utoljára a napköziben beszéltek így velem, meg ott kellett ilyen borzasztó kajákat ennem. Megjegyzem, alultáplált is voltam, pont a menza miatt. – Mi baja a barátnődnek? – nézett csodálkozva Hanna után egy huszonéves, álmodozó tekintetű lány. – Utálja, ha előírják, mit tegyen – vont vállat Flóra. – Én már másodszor vagyok itt. Ritának hívnak, és az anyámék egyszer már befizettek egy ilyen méregtelenítő kúrára. Ki lehet bírni, ha van tartalékod. Érted, mire gondolok. – Aha – bólintott Flóra, bár egyáltalán nem értette. A tejbegríz ehetetlen volt, úgyhogy lerakta a kanalát. – Bea vagyok – mosolygott rájuk egy másik nő. –A barátnőm javasolta ezt a hétvégét. Vannak gondjaim, meg fogyni is szeretnék. – Helga – szólalt meg egy középkorú, túlsúlyos nő. – Nekem is muszáj lenne lefogynom. Csak sajnos zugevő vagyok, otthon lakat őrzi éjszaka a konyhát. De néha feltöröm. A férjem így is szeret, de én utálom a hurkáimat. Mégsem vagyok elég erős… És sportolni sincs kedvem. Sorra mutatkoztak be a többiek, és a végén Hanna is visszajött közéjük. – Én remélek… azt remélem, hogy visszatér a férjem – szólt közbe halkan egy addig néma csendben kanalazgató, őzikeszemű nő. – Piri vagyok. Azt remélem, hogy visszatér a férjem… vagy hogy bele tudok nyugodni abba, hogy elment. Ezért vagyok itt. Mindannyian elhallgattak, aztán a vörös nő megszólalt. – Mindenki vár valamit ettől a pár naptól, amit akár női tréningnek is nevezhetünk. Annyit ígérhetek, hogy a hétvége után más szemmel nézünk a problémáinkra. Nekem is volt egy nehéz válásom, és ma már újra boldog vagyok, egy új férfi oldalán. Nem is hittem volna akkor, hogy a válással teszek a legjobbat magamnak… – Szörnyű duma. „Cégünk reklámja” – súgta Flóra Hannának. – Nem is olyan szörnyű – mormolta Hanna. –Akár hihető is lehet, nem? – Persze, csak mi a fenének ehhez a léböjt? Valamire fel kellett építeni ezt a vállalkozást… Pár órával később, túl egy ismerkedő beszélgetésen, egy „célfelállító megbeszélésen”, egy önismereti dialóguson és egy közös, lendületes, erdei sétán, valamint két pohár friss gyümölcsből préselt ivólén, a szaunában ejtőztek. – Nem is annyira borzalmas – állapította meg Flóra. – Pont annyit ér, amennyit fizettünk érte… – Cinikus vagy. Én kezdek ráérezni a dolog ízére és lényegére. Nézd, van, aki abban reménykedik, hogy az élete gyökeresen megváltozik. – Aha. És ahhoz mit szólsz, hogy nem használhatjuk a telefonunkat? Úgy érzem magam, mintha kilöktek volna egy helikopterből a dzsungelba. Civilizációra vágyom… – A slusszkulcsom megvan… – Én meg bekapcsolom a mobilomat. Legkésőbb az esti program után. – Mi lesz az esti program? – Valami pszichológiai társasjáték. Uramisten, ha tud- nád, hány tréningen vettem már részt! Ha gyilkosost játszunk, én akarok a gyilkos lenni. Ígérd meg, ha te húzod a gyilkost, az asztal alatt cserélsz velem. – Mit gondolsz, Flóra, a vörösbor beleillik a léböjtkúrába? – kacsintott Hanna. – A kocsimban van egy- két üveggel, még a céges karácsonyi repiajándékokból maradt. – Megmentetted a hétvégét – mosolyodott el Flóra. – Csajok, este gyertek át a szobámba – súgta a huszonéves Rita, miután végighallgatta a párbeszédet. – Hozhatjátok a bort is, de maximum egy üveggel. Aztán kiülünk a teraszra – hunyorított talányosan. – Hé, ez a csaj mit akar tőlünk? – kérdezte később Hanna Flórától.

57 – Mit tudom én, mit akar. Majd megtudjuk. – Át akarsz menni? – csodálkozott Hanna. – Hát meghívott…! Ha már egyszer itt vagyunk, üssük el az időt úgy, hogy ne folyton a gyomrunk korgására kelljen koncentrálnunk, meg arra, hogy milyen az „asszertív nőtípus”, mert pontosan tudjuk. Vagyis én. Neked baj van az önérvényesítéseddel, szóval hallgasd végig az összes előadást. – Szerencse, hogy te szuperül érvényesülsz a magánéletedben. Bocs. Este, a társasjátékban persze Hanna húzta a gyilkos szerepét, de nem merte átadni Flórának. Gyorsan le is bukott. Ezt elbénáztad – mondta később Flóra. – Tudom… – Jöttök? – hívta őket a szobájába Rita. Kiültek a teraszra, és Rita hamarosan megérkezett két kézzel sodort cigivel. – Egy elég lesz kettőtöknek? – Nem dohányzunk – hárította Hanna. – Ez nem sima cigi. – Nem sima cigi – ismételte el Hanna, aztán Flórára nézett. – Nem Márknak mondtuk régebben, hogy még sosem füveztünk, és egyszer kipróbálhatnánk együtt? Flóra vállat vont. – Nem füveztetek? Ennyi idősek vagytok, és még sosem füveztetek? – döbbent meg Rita. – Akartok egy jót röhögni? – Hát én ma úgysem röhögtem halálra magam – mosolyodott el Flóra. – Bár nálam alapelv, hogy nem drogozom, sosem próbáltam. De az ilyen női tréning mindig a legrosszabb énemet hozza elő. Most legalább meg- próbálom kezelni. – Szerencse, hogy hideg van, és nincsenek nyitva a szomszéd szobák ablakai. A fűnek szaga van – adott tüzet Rita Flórának. – Szívd erősen, és tartsd bent a tüdődben, ameddig bírod. – Oké – bólintott Flóra, és úgy tett, ahogy Rita mondta, majd továbbadta a cigit Hannának. Pár slukk után hozzátette: – Nálam nincs semmi hatás, ugyanúgy érzem magam, mint eddig. – Rám sem hat, egyáltalán – bólintott Hanna. –Azt leszámítva, hogy végigégeti a légcsövemet. – Hát igen, asszem, elég gyengére sodortam állapította meg Rita később, amikor lassan kieregette a tüdejéből a füstöt. – Tartsátok bent tovább. Képzeljétek azt, hogy búvár- leckét vesztek. 31 BEFÜVEZVE, DE EZ EGYÁLTALÁN NEM VICCES

– Egyáltalán nem hat rám – magyarázta Flóra pár perccel később, Rita szobájában. – Betonerős a szervezetem. – Aha, ez nagyon vicces – kuncogott Hanna, és Rita csatlakozott hozzá. – Mit röhögtök? Mondom, hogy erős vagyok, még egy füves cigi sem hat rám – mondta Flóra, majd elhallgatott. Érezte, ahogy verítékcseppek ütköznek ki a homlokán, és le kellett ülnie Rita ágyára. Remegni kezdett keze-lába, azt hitte, hogy mindjárt kiugrik a szíve. – Úristen – szólalt meg. – Rögtön meghalok. – Lazíts, baszki – mondta Rita, és felvihogott. – Lazíts – ismételte meg Hanna vigyorogva. – Nem értitek? Nem bírom mozgatni a lábam. Lüktet a szívem. Valami tachycardiás rohamom van. Ez egyáltalán nem vicces. – Orvos vagy? – kuncogott Rita. – Nem orvos, hipochonder – vihogott Hanna.

58 – Az baj – mosolygott Rita. – Mondanod kellett volna. Amúgy lelkileg jó passzban vagy? – Eddig abban voltam, de most iszonyú szarul érzem magam, és rettentő nagy gáz lesz, ha kórházba kerülök, és kiderül a tévénél, hogy munkaidőimben majdnem megölt egy marihuánás cigi. Hacsak meg nem öl tényleg. – Hát igen, akkor már az lenne a szerencsésebb eset – kuncogott Rita. – Figyi, Flóra, lazítsál már, bakker. Asszem, mégsem voltál jó passzban a cigi előtt. Mi jó társaság vagyunk, nézd meg Hannát, itt vigyorog, mint a tejbetök. Én is, mert csak így bírom ki ezt a baromságot, amelyen már másodszor vészek részt, mert az anyámék szerint így leszek normális, tiszta lelkű és tiszta agyú jogász – mondta lassan, heherészve. – Lazítsd el magad, gondolj arra, hogy milyen kurva jó ez az egész. – Nagyon szarul vagyok. Rohadtul fázom – reszketett Flóra egész, testében, és közben arra gondolt: milyen szörnyű lesz, amikor Zoli megtudja, hogy mit művelt. Hogy egy ilyen állatság miatt kórházba került. Az ő korában. Amikor éppen gyereket akar, nem pedig befüvezett szörnyszülötté válni. – Azt hallottam, ebbe még senki sem halt bele – mosolygott szelíden Hanna. – Tudod, mit érzek? Totális kívülállást. Mintha minden problémám rajtam kívül lenne. Még Robi nemzőképtelensége is. – Mi van? Mi az, hogy Robi nemzőképtelen? –meredt rá Flóra, és hirtelen átállt az agya erre a témára. Szinte azonnal érezte, hogy lelassul a pulzusa és alábbhagy a verejtékezése. – Szilveszterkor lefeküdtem vele – kacarászott Hanna. – Ne mondd, hogy hülye vagyok. Akkor vallotta be, hogy nemzőképtelen. Az ikreket is valahogy… adományozással hozták össze. Ezért akart szakítani. Miattam. – Ó, basszus – felelte Flóra, és érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Közben átfutott az agyán: milyen furcsa, hogy bármire gondol, az azonnal úgy jelenik meg a fejében, mintha több ezerszeres nagyításban látná. – Ez szörnyű. – Aha – felelte Hanna, de továbbra is nevetett. –Jobban vagy? – kérdezte Rita. – Nem tudom. Hol jobb, hol rosszabb. Ha arra gondolok, hogy rossz, meg hogy a szívem zakatol, akkor tényleg a halálomon vagyok. De ha másra figyelek, akkor jobb. – Lazíts. Most kéne valami Bob Marley-számot hallgatni. – Beszéljetek valamiről, hogy ne foglalkozzam azzal, milyen szar nekem – könyörgött Flóra. – Beszéljünk a Sztárról – javasolta Hanna. – Zoliról. Mi a terved vele? – Most kéne segítségül hívnom a legbelső, bölcs énemet – meditált Flóra. – Azt mondják, ebben a tudatállapotban megláthatod, mit szeretnél igazán, és mit kellene tenned. – A francokat – szólt közbe Rita. – Csak nevetsz mindenen, ellazulsz, ennyi az egész. Neked most jó szar, mert szorongsz. Minden hozzáállás kérdése. De hogy most jönne a nagy bölcsesség? Nem hiszem. – Azért félek, mert úgy érzem, kikerült a kezemből az irányítás. Nem bírom, ha kieresztem a kezemből a kontrollt. Erre most jöttem rá – magyarázta lassan Flóra. – Meddig tart ez az egész? Meddig fogok még így reszketni, fázni, meddig ver összevissza a szívem? Jó lenne normális állapotba kerülni. – Nálam maximum egy óra. De nekem még sosem voltak testi tüneteim. Nem tudom, meddig tart. Pár óra, legfeljebb. – Akkor olvassatok fel hangosan valamit. Muszáj másra ügyelnem. – Van nálam egy könyv – húzott elő egy kötetet a bőröndjéből Rita. – A címe: 200 kedvelt szobanövény. Csak azért raktam el, mert karácsonyra kaptam pár egzotikus cserepest, és a halálukon vannak. Muszáj életben tartanom őket. Ez az első lépés a normális élet felé – magyarázta.

59 – Akkor olvass fel belőle – legyintett Flóra, mert tudta: bármit hajlandó meghallgatni, csak ne kelljen a saját félelmeire koncentrálnia. Hanna jókat vihogott a kúszónövények nevelésének és támasztásának trükkjein, Flórának pedig lassan elmúlt a reszketése, ám rögvest utána sivatagi szomjúság, aztán pedig őrületes éhség tört rá. Végül a Hanna csomagtartójában talált, hosszú szál házikolbász mentette meg az életüket. – Tudtam, hogy muszáj elraknom miattad egy kis hazait – nevetett Hanna, miközben barátnője nagyot harapott a kolbászból. – Soha többé füves cigi, egy slukk se – szólalt meg két falat közt Flóra. – Még csak egy fényes gondolat sem tört elő az agyamból. De mi van Robival…? Akkor ti most újra együtt vagytok? 32 A KAMERA TÚLOLDALÁN – MIRE VÁGYIK A EÉRFI?

– Hát te? Mit keresel bent ilyen korán? – Nem tudtam aludni, gondoltam, átnézem a híreket – suhant el kolléganője, Kriszta mellett Flóra. Kriszta a reggeli műsor mellett az egyik magazinműsort szerkesztette, ennek megfelelően a kialvatlansága állandósult, és – életmódjából adódóan – a magánélete mindig zilált volt. Hiszen melyik pasi bírja, hogy a barátnője hajnal négykor kel, kora délután ér haza, és este hatkor már alszik? – Hosszú volt a hétvége, méregtelenítésen vettem részt – tette még hozzá Flóra. – Kizárólag szakmai kíváncsiságból… – Barbara küldött el? – Azt mondta, próbáljam ki, aztán majd elmesélem a tapasztalataimat, hátha tudja használni valamelyik műsorában. – És…? – Hááát… nem nekem való – vallotta be Flóra. –Mindenféle levet szürcsölni szívószálon, rendes kaja hely- ett, közben a lelkünkben búvárkodni, mit mondjak, nem az én műfajom. Mint ahogy a női magazinok se – és már indult volna tovább. – Apropó, szerinted miért olvassák a nők a férfi magazinokat? – állította meg Kriszta a kérdéssel. – Miért…? Én az FHM-et például a viccek és a képaláírások kedvéért nézem meg időnként. – És a nők nem érdekelnek benne? – Figyu, én hetero vagyok. Nem gerjedek a nőkre – kerekedett el Flóra szeme. – Jó, de nem érzed rosszul magad, amikor csupa töké- letes testű nőt látsz ezekben a lapokban? Nem érzed a nyomást, hogy ilyenné kellene válnod, hogy álmaid pasiját megszerezd, vagy megtartsd? – Álmaim férfiját sem a Cosmóból választottam – nevette el magát Flóra. – El sem tudom képzelni, hogy a pasim ott pózol, meztelen felsőtesttel, kidolgozott izmokkal, Boss alsóban… – Szerinted nem ijesztők ezek a bombázók a nők számára? Nem azt sugallják nekik, hogy így kéne kinézniük ahhoz, hogy az imádott férfi tökéletesnek lássa őket? – Hát… nemigen hiszem, hogy van olyan férfi, aki arra szeretne hazaérkezni, hogy a párja félig pucéron, karibi barnán, rózsaszín csipketangában, jégkrém rudat nyalogatva, a köldökpiercingjét villogtatva szeleteli a krumplit a vacsorához… Ezekkel a csajokkal az átlagférfi nem akar együtt élni, legfeljebb fantáziálni szeret róluk. Szóval, nem hinném, hogy az „átlagnőnek” féltékenynek kell lennie rájuk. – Akkor mire vágyik a pasi?

60 – Háttérinterjút készítesz a Mire vágyik a férfi? című könyvhöz? – Csak kíváncsi vagyok a véleményedre. – Szerintem a férfi öntudatos nőre vágyik, aki nem adja fel az egyéniségét miatta, hanem egyedül is képes boldogulni és boldognak érezni magát. Aki nem függ tőle, hanem nélküle is teljes egész. És ha a pasi rosszul bánik vele, akkor képes kiadni az útját. – Te kellesz nekem… – Ne mondd tovább – ijedt meg Flóra. – Inkább vegyük úgy, hogy el sem hangzott köztünk ez a beszélgetés. – Nem, rohanjunk a sminkbe! Az egyik vendég, akivel arról beszélgettünk volna, hogy milyen nőre vágyik a férfi, lemondta. Valakit kell találnom helyette. És már meg is találtam! Te leszel az. – Falvai Flóra hírszerkesztő? – Falvai Flóra televíziós szerkesztő. Muszáj segítened! – Nem vagyok képernyős. – A kedvemért… – Nem is akarok képernyős lenni. – Nem is leszel – nevetett Kriszta. – Csak most az egyszer… – Rendben – bólintott Flóra, és hevesebben dobogott a szíve. Sosem érzett vágyat arra, hogy a kamerák előtt be- széljen, de ez most jó kis kalandnak ígérkezett. Ráadásul kisegíti a kolléganőjét, és még a véleményét is elmondhatja… Húsz perccel később magabiztosan magyarázta a műsorvezetőnek a stúdióban: – A férfimagazinokból nem deríthetjük ki, hogy mire vágynak valójában a férfiak. Egy normális férfi valószínűleg nem várja el a barátnőjétől, hogy meztelenül, csábos tekintettel ücsörögjön egy tengerparti sziklán, mialatt hullámok nyaldossák a lábát, és ott várjon rá. Felduzzasztott mellekkel, megvastagított ajkakkal… Ez csak játék, kiruccanás a fantázia világába. Ha a nő pucéron, a mutatóujját nyalogatva, tetőtől talpig olajjal bekenve jönnemenne a lakásban, azt mondogatva, hogy a legfontosabb célja a világ- béke megteremtése, a pasija valószínűleg nem begerjedne, hanem azt gondolná, hogy a párja bekattant, és menekülőre fogná. A normális férfi érdekes, öntudatos, kiegyensúlyozott nőre vágyik, aki nélküle is boldog, és boldogul. És ha megtalálja ezt a nőt, többé el se engedi. De ettől még lapozgathatja a keze ügyébe kerülő férfimagazinokat, miért is ne? – Falvai Flóra, köszönjük. A témára hamarosan vissza- térünk, és reméljük, újra elfogadod a meghívásunkat. Flóra megvárta, amíg a kamera elfordul róla, majd ki- ment a stúdióból. Kint már csöngött is a mobilja. – Édesem, tévésztár lettél? És ilyen jól tudod, mi kell a férfiaknak? – Zoli hangja álmosan csengett, de mintha némi rosszallás is kihallatszott volna belőle. – Csak beugrottam. Valaki nem jött el, és Kriszta kért, mentsem meg a műsort – mentegetődzött. – Jól van, ügyes voltál. Büszke vagyok rád – mondta a férfi, de mintha egy kis féltékenység is vegyült volna a hangjába. Flóra remélte, hogy csak képzelődik. Pár perc múlva újra megcsörrent a telefonja. A főnöke, Barbara hívta. – Tízre gyere az irodámba. Beszélnünk kell. Láttam az interjút veled. Flóra lehunyta a szemét. Felkészült a legrosszabbra. Egy hírszerkesztő nem blamálhatja magát azzal, hogy férfivágyakról nyilatkozik egy magazinműsorban. Már el is képzelte, hogy a jövőben nem lesz más dolga, mint csábító csipketangában locsolgatni otthon a koktélparadicsomot, és várni Zolit, a saját álomférfiját, aki előbb-utóbb nyilván faképnél hagyja majd ezt a súlytalan, komolytalan nőcit, aki perceken át képes efféle témákról csacsogni egy reggeli tévéműsorban.

61

33 Ölelj Át! szorosan! óvatosan!

– Vajon jól értettem: Flóra lecikizte a mellnagyobbításon áteső nőket a tévéinterjújában? – háborgott Móni, miközben megpróbált belebújni egy méretes férfipulóverbe. – Hú, ez a mozdulat még nagyon nehezen megy… – nyögött fel. – Nem rád értette – védte barátnőjüket Hanna. –Gyere, induljunk már, őrülten kíváncsi vagyok! – Én is. – Nem hiszem el, hogy nem nézted meg. Hogy nem lestél még be a kötés alá. – Azt mondták, tíz napig nem lehet levenni. És én ilyen jó kislány vagyok, hogy szót fogadok. Pedig nehezen bírom… Bejössz velem, hogy ne legyek egyedül, amikor meglátom? – Naná! Egy órával később Endrődi doktor óvatosan levágta a kötést Móniról. – A múmia eltűnt – mosolygott Móni, de továbbra is az orvos arcára szegezte a tekintetét. – Móni, ez gyönyörű! – csapta össze a kezét Hanna, és Móni csak ekkor mert lenézni. – Itt a tükör – mutatta az orvos. – Egek! – Móni ijedt arckifejezése eltűnt, és mosoly ragyogott fel az arcán. – Egészen formásak lett. De… nem túl nagy? – Nem – csóválta a fejét Hanna. – Tökéletes. – Melltartó nélkül is mászkálhatok majd… – Annál is inkább, mert a régi melltartóidat kinőtted… – Meg kell mutatnom a férjemnek. – Most? – Azonnal. Így esett, hogy Móni az orvostól egyenesen Barna munkahelyére hajtott. – Muszáj beszélnem vele! – közölte határozottan Barna titkárnőjével. – Megértem, hogy tárgyal, de akkor is fontos lenne négyszemközt beszélnem a férjemmel. Csak egy percre. Életbevágó. Családi ügy – tette még hozzá. A titkárnő, szemmel láthatóan nem túl szívesen ugyan, de benyitott a tárgyalóba. Nem sokkal később Barna megjelent az ajtóban, csodálkozó arccal, majd a szobájába vezette Mónit. – Valami baj van? Csak nem a gyerek…? Hol a gyerek? – Beszoktató bölcsiben, tudod, te vitted el reggel. Nem- sokára elhozom. – Akkor mi történt? – Nem veszel észre semmit? – kérdezte Móni csalódottan. Barna a felesége arcát fürkészte, majd megcsóválta a fejét. – Mit kellene észrevennem? – Például ezt – mondta Móni, és egy hirtelen mozdulat-tal lerántotta a pulóverét és a „gyógymelltartót”. – Au, ez fájt – tette hozzá. – Gyönyörű! – tört ki az elragadtatott kiáltás Barnából. – Hozzá fogsz érni? Úgy értem, majd akkor, ha már nem fáj… – kezdte Móni, és továbbra is félmeztelenül álldogált az iroda közepén. – Akár már most is hozzáérnék – mormolta Barna, és magához húzta a feleségét. – Úúhh… óvatosabban! Még fáj? –Jó, akkor elengedlek. – Ne engedj el. – Akkor mit csináljak? – Szoríts, de óvatosan. Úgy, hogy ne fájjon.

62 – Hogyan lehet valakit óvatosan szorítani? – Például ííígy… – Ooohh… Ne hülyéskedj, a munkahelyemen vagyok. – A te irodád, nem? A te céged… – Várnak rám a tárgyalóban. Fontos ügyfelek. – Én meg a fontos feleséged vagyok. Új cickóval. – Szuper az új cickód, mondtam már? – Te is szuper vagy, mondtam már? – Ne csináld… Móni… Muszáj visszamennem. – Vissza is mész. Akár most is… visszamehetsz. – Íííígy? Így nem tudok. – Akkor maradj itt. És ölelj át. Szorosan. Auuu. Ez fáj! Óvatosan. Még nem vagyok egészen gyógyult. – Mikorra gyógyulsz meg? – Már szexelhetek. – Eddig nem szexelhettél? – Eddig nem volt kedvem hozzá. Meg eddig nem értél hozzám. Vedd már le a gatyádat. – Ez a munkahelyem. Az irodám. – Helyes. Akkor zárd be az ajtódat. – Nem lehet. Muszáj visszamennem. – Zárd be. – Oké. Így jó? – Jó. Mi ez a kupi az íróasztalodon? – Iratok. Mik a terveid, rendet raksz? – Majd meglátjuk. Szorosabban. Auuu! Óvatosan. Ölelj át. – Nem könnyű veled. – Akkor hazamegyek. Engedj el. – Dehogy mész! Itt maradsz. – Nekem nem dirigálsz. – Nem is. Milyen szép bugyid van. – Ugye? A férjem miatt vettem fel. Nem kell vissza- menned a tárgyalóba? Neeem? Az előbb még úgy siettél. Ó. Drágám. Ez szuper. Auuu! Óvatosabban. Ölelj át. Szuper. Ne eressz el. Soha-soha ne eressz el. Auuu, ez fáj! Ne érj a cicimhez. Ó, ez nagyon jó! Ne hagyd abba…

34 BETELT A VÖDÖR: NINCS ÁLLÁSOM, NINCS JÖVŐM

– Hanna, volna egy perced? – Marika, a főnök asszony éppen csak kikukkantott üvegkalitkájából, hogy Hannát behívja. – Mindjárt, csak még megírom ezt a biztosítást. – Majd Tibi befejezi. – Itt vagyok – csukta be maga mögött az ajtót Hanna. Főnöknője előhúzott egy iratot. – Fehérék panaszlevele – mutatta Hannának. – Elveszítettünk két fontos utast. Korábban már többször szóltam, hogy légy velük udvariasabb, mert túlérzékenyek. És ebben a kérdésben igazuk van. Megillette volna őket a visszatérítés, nem kellett volna a békítő tanácshoz fordulniuk, ha érzékenyebben kezeled az ügyüket.

63 – Ez a házaspár arra hajt, hogy mindenhonnan kártérítést zsebeljen be! – kapta fel a vizet Hanna. –A múltkor engem hibáztattak, amiért nem adtam nekik írásba, hogy a választott légitársaságuknál fizetniük kell a feladott poggyászért. A szabályok szerint jártam el, abszolút nem érzem jogosnak a panaszukat. – Elveszítettünk két utast – nézett rá szemrehányón a főnöke. – Két állandó utast – ismételte. – Ez pedig a mostani gazdasági helyzetben… végzetes hiba. Egyre kevesebb az utas, talán valahogyan átvészelhetjük ezt az évet, de nem úgy, ha az alkalmazottak hozzáállása olyan, mint a tiéd. – Ki vagyok rúgva? – csúszott ki Hanna száján, bár maga sem hitte, hogy ez igaz lehet. – Igen. Mindenütt létszámleépítés van, minket sem kímél a válság… és te vagy a leggyengébb láncszem. Egyértelműen miattad veszítettünk el két állandó ügyfelet. – Nem veszítettük el őket. Vissza fognak jönni, mert imádnak reklamálni és panaszkodni a szolgáltatásokra. Ők már csak ilyenek. Az a remény élteti őket, hátha visszakapnak valamit abból, amit nagy nehezen kifizetnek. De utazni is szeretnek. Vissza fognak jönni. – Lehet – bólintott a főnöknője. – De tőled akkor is búcsút kell vennünk. Hanna nem igazán tudta, hogyan került abba a budai cukrászdába, ahol megevett két púpos tányér somlói galuskát. Aztán egy rezgős omlós krémest. És egy foszlós pogácsát. Aztán egy szelet dobostortát. Meg egy pihekönnyű almás pitét. Egy túrós roládot. És a végén, mintegy csúcspontként, egy adag keserédes, lágy tiramisut. Csak evett, evett, és közben ki volt kapcsolva az agya. És persze a telefonja. Ült a cukrászdában, kifelé bámult az ablakon, és arra gondolt, mi a fenét fog ezután kezdeni az idejével. Az életével. Miből fog élni? Aztán bekapcsolta a telefonját, és beütött egy számot. – Hanna – hallotta a férfi hangját. – Milyen régen nem beszéltünk. Azt hittem, soha többé nem hívsz fel. Nem hibáztattalak volna érte. – Robi… én… nekem… – kezdte, majd hallotta, ahogyan elvékonyodik és szinte egészen elfogy a hangja. – Valami baj van? Mi a baj, Hanna? Hol vagy? – Egy cukrászdában. – Az még nem olyan nagy baj. – Megettem az összes desszertet, amit csak a pultban láttam. – Szuper. Végre magadra szedsz pár dekát. – Nem érted?! – Értem, megbántad, hogy bűnöztél. Sose legyen nagyobb bajod. – Kirúgtak… Nincs állásom. – Jövök. Várj meg. Csak ült, bámult ki az ablakon, és akkor sem tükröződtek érzelmek az. arcán, amikor az exférje megjelent. – Hogy vagy? – csúszott be mellé a bokszba Robi, és megérintette Hanna kézfejét. – Azt hiszem… hánynom kell – felelte, és felállt. Egy órával később otthon feküdt az ágyon, hideg vizes borogatással a homlokán, az ágy mellett készenlétben pedig egy piros felmosó vödör. És az ágy szélén Robi ült. – Menj el, ne nézd, milyen állapotban vagyok… – Nem megyek. Nem zavar. Addig nem megyek el, amíg jobban nem leszel. – Nincs állásom. Nincs jövőm. Telezabáltam magam édességgel, aztán kihányom az egészet, mint egy bulimiás. Azt hiszem, nagy gondok vannak velem. Nem tudom, mit kezdjek az életemmel. – Mit szólnál hozzá, ha együtt kitalálnánk? – Együtt? Együtt, amikor már semmi közös dolgunk nincs? Hogyan gondolod, hogy bármit is együtt csinálhatnánk, azok után, hogy a házasságunk alatt végig hazudtál nekem?

64 – Nem csaptalak be. Egyszerűen nem mondtam el, hogy nem én vagyok a gyerekeim biológiai apja. – Becsaptál. Most menj – hajolt a vödör fölé hirtelen Hanna. Robi megtámasztotta a fejét. – A végén még leesel… – mormolta, aztán később felkapta a vödröt, és kiviharzott vele. Amikor visszaért, Hanna az ágyban feküdt, sápadtan. – Te ne takarítsd el a hányásomat – meglepően tiszta volt a hangja. – Miért ne? – Mert mindvégig átvertél. Mert azt hazudtad, hogy nemzőképes vagy. – Nem látom be, hogyha így lett volna is, miért ne vihetném ki a hányásos vödröt, de nem hazudtam azt, hogy nemzőképes vagyok. Csak nem mondtam meg, hogy nem vagyok nemzőképes. – Rohadtul mindegy. Elváltál tőlem, mintha nemzőképes lennél. – Ha nemzőképes lennék, sosem egyeztem volna bele a válásba. – Mégis elhitetted velem, hogy nemzőképes vagy, ám nem akarsz gyereket. Add ide a vödröt… – Tessék – tolta közelebb a vödröt Robi, majd megtámasztotta Hanna fejét. Közben folytatta. – Védtelen voltam veled szemben. Amikor összeházasodtunk, még szóba sem került a gyerek. Aztán elkezdted erőltetni… én pedig egyre inkább úgy éreztem magam, mint akit sarokba szorítottak. Védekezni kezdtem. Feküdj vissza… óvatosan. Úgy. Mindjárt jövök – mondta, és újra kiment a vödörrel. Egy pohár vízzel tért vissza: – Idd meg. Lassan. Citromlé is van benne. Jobban leszel tőle. – És még az utolsó pillanatban sem vallottad be az igazat. – Szerettelek. Szeretlek. – Házasodjunk össze újra. Légy a feleségem. – Add ide a vödröt. – Várj, kint hagytam. Bírd ki egy picit… várj… Itt van. Jól van, fogom a fejed. Légy a feleségem. – Hányok. – Látom. Hozzám jössz? – Hagyjál hányni… Nem. – Örökké rád gondolok. Dőlj vissza, óvatosan. Engedd el magad, tartalak. Úgy… Mindjárt jövök, kiviszem a vödröt. Idd meg a vizet. – Meddig maradsz? Nem kell menned? – kérdezte Hanna, amikor Robi visszatért. – Amint kijön a somlói, elmegyek – nevette el magát a férfi. – De lehet, hogy azután is maradok. Szeretlek. Mondj igent, addig nem megyek el. – Nekem nem az esküvő fontos, Robi. Nem érted? Hogyan dolgozzam fel, hogy évekig elhallgattál előlem valamit, ami annyira lényeges? Másrészt: ha igent mondanék is, mi lesz a vágyaimmal? A gyerekemmel… a gyerekünkkel? – Nem tudom. Szeretlek. Megoldjuk… Mit gondolsz?

35 A VÁMPÍROK MARADNAK, ÉN MEGYEK

– Tudod mit, édesem? – meredt rá a hajszolt tekintetű, loboncos, szénfekete hajú nő, és felült az íróasztala sarkára. Móni tétován ingatta a fejét. Még most sem tudta, jó vagy rossz hír vár-e

65 rá, s egyáltalán, beszámítható-e a fekete démon. Bár biztosan az, ha ő a kiadó főszerkesztőije… – Arra gondoltam, nem is rossz ez a te meséd. – Tényleg? Akkor kiadható? – Persze. Hogyne. De… azért aprócska módosításokra szükség volna. Már ki is gondoltam, mit kéne csinálni. – Rendben – legyintett nagyvonalúan Móni, és arra gondolt: milyen jó, hogy nem adta fel a reményt. Amikor be- fejezte a regényt, és elküldte pár kiadónak, sorra érkeztek az udvarias visszautasítások. Mégsem ment el a kedve, hanem tovább házalt a kézirattal. – Szóval… arra gondoltam, hogy a kisvámpírt ne Vámpikának hívják. A főszereplő kissrácot pedig ne Zsoltikának. Ugye, érted…? Ennek nagy jelentősége van. Húzószavak kellenek – mondta, egyre jobban belelovalva magát. – Amelyek behúzzák az olvasót, karmaikkal megragadják, és nem eresztik, amíg csak a végére nem ér a könyvnek! Érted már…? A húzószavak… – …és a karmaik – nyögte Móni. Valahogy nem ilyennek képzelte egy gyerekkönyvkiadó munkatársát. – De ennek hogyan mond ellent a Zsoltika név? – Trendi név kell, hadd ne kelljen magyarázgatnom. Olyan név, amellyel azonosulhat az olvasó: a szülő és a gyerek. Igen, leginkább az a kis ördögfajzat, a gyerek. És persze az anyja. Mert az anyák még tudnak olvasni – mélázott el, aztán visszafordult Mónihoz. – Ármin, például. Vagy Milán. Vagy Noel. Igen, legyen Noel… – Azért magyar név jobb lenne… – Érezze úgy az anya, mintha egy külföldön befutott könyvet adhatna a gyerek kezébe… mondjuk, amelyik Londonban már bűvkörébe vonta a tízéveseket – meditált hangosan a nő. – Ezért legyen inkább trendi név. Nehogy már Zsoltika… ugyan már! – És a Vámpikával mi a baj? – Nézd, egy mesekönyvet kínálsz nekünk, nem igaz? – Igen. – Hát akkor… a Vámpika egyáltalán nem jó név. – Egy vámpírgyereknek? – Egy vámpírgyereknek se jó név – meredt a semmibe a nő, majd beletúrt a hajába, és a tekintete űzöttből eszelősre váltott. – De ugye, a mi Vámpikánk – nevezzük így, a munkanevén – nem vámpírgyerek! – Már hogyne lenne vámpírgyerek? Ez egy vámpírmese. – Nem. Ez nem vámpírmese. Nem vám-pír-me-se! – ismételte meg tagoltan, Móni pedig megrázta a fejét, mint aki nem jól hall. – Lehet, hogy valaki, aki olvasta, nem jól foglalta össze, de ez egy pozitív kicsengésű vámpírmese. – A vámpír kifejezéshez nem illik sem a mese szó, sem a „pozitív” jelző. – Ja, csak ez a baj – könnyebbült meg Móni. – Akkor ne nevezzük mesének, mondjuk inkább, hogy vám- pírtörténet gyerekeknek. – A vámpír szóval van a baj, nem a mesével – hajolt egészen közel Móni füléhez a nő. – Nem tudjuk másképp nevezni őket. Vámpírok, de nem ártanak senkinek. A mesémben nincsenek halottak, ők sem halottakból változnak vámpírokká. Ez egy barátságos vámpírmese. – Ez nem vámpírmese! – ismételte meg a nő. –Vagyis: egy kicsit átírjuk. Átírod. – Mégis, hogyan? – A vámpírokat kiiktatod belőle. Átírod a neveket trendi hangzásúakra. Átlagos, egyszerű gyerekek lesznek a szereplői, meg felnőtt emberek. Egy kicsit át kell alakítani a sztorit. De te képes vagy rá. – Mi a baj a vámpírokkal? – kérdezte Móni. – Ha lenne gyereked, tudnád… hogy nem gyereknek való.

66 – Van két gyerekem – mondta Móni, és felállt a szék- ből. – De a mesét nem írom át. A néven még vitázhatunk, de a vámpírok maradnak. – Akkor sosem jelenik meg. Sajnálom – tárta szét a kezel a nő. – Én is – búcsúzott Móni, de a liftben már fellélegzett. Ragaszkodott Vámpikához, hiszen az ő teremtménye volt, és nagyon a szívébe zárta. Vámpika senkit sem bántott, és kic- sit szerencsétlen is volt, hiszen túlságosan fiatalon változott vámpírrá, így nem tudott a kortársaival játszani, mert nem mehetett ki a napfényre. Most még az életét is el akarta venni az az eszelős nő ott, a kiadóban. Hogyisne! Amikor hazaért, felhívta a másik kiadót, amelyik nem adott egyértelműen elutasító választ. – Nézze, ha van pénze, jövőre beilleszthetjük a kiadási tervünkbe – magyarázta egy nő. – Miért szükséges ehhez, hogy pénzem legyen? – Mert a kiadást magának kell finanszíroznia. Szerkesztői, korrektori díjak, nyomdaköltség… mi menedzseljük a technikai részét, eljuttatjuk az üzletekbe… Ez az útja-módja a dolognak, ha valaki hobbiból írogat. – Nekem kellene fizetnem a kiadást? És a jog az enyém marad, lesz belőle bevételem, ha jól megy a könyv? – Hát… majd megbeszéljük személyesen, ha érdekli a dolog. De előre szólok, hogy egy-két dolgot át kellene írni benne, mert vámpírmesét dobni a hazai gyerekkönyvpiacra… szinte biztosan bukás. Úgyhogy… – A vámpírok maradnak. Én pedig megyek – mondta, és letette a telefont. Elszontyolodott, de kisvártatva jobb kedvre derült. – Van egy saját, különbejáratú vám- pírmesém. Csak az enyém, másnak semmi köze hozzá… csak a gyerekeimnek – nevetett, aztán vállat vont. Úgy látszik, ez mégsem az ő pályája. Na és? Van két aranyos gyereke, egy szerelmes férje és két csodás, formás cicije. Mi kell meg. Talán túlzás is lenne, ha befutna a vámpírmeséivel.

36 LÚZEREK VACSORÁJA

– Már úgy vágytam egy közös vacsira – puszilta meg Márkot Flóra. Az étteremben kevesen voltak, de Márk már ott ült egy asztalnál, az ablak mellett. – Én pedig arra vágyom, hogy egyszer végre pontosan érkezzetek. Csak egyetlenegyszer – felelte a srác. – Egy megbeszélés miatt késtem – mentegetődzött Flóra. – De még így is második vagyok. – És fel vagy dobva – állapította meg Márk. – Van egy nagy újságom – hunyorított titokzatosan Flóra, de mielőtt folytathatta volna, megjelent Móni, Krisztiánnal kézen fogva. – Elhoztad a fiadat egy Vénusz-partira? – döbbent meg Márk. – Megszegted a szabályainkat – folytatta megjátszott szigorúsággal. – Ide csak a Vénusz lakón jöhetnek. – Nem kell a gyerekeknek szabályos napirend szerint este lefeküdniük? – érdeklődött Flóra, miközben ölébe vette a kicsit. – Szia, Krisz, mutasd magad… – Barna majd beugrik érte. Nem tudtam kire bízni, a nővére randizik… De ne gügyögj hozzá, kérlek! Normális ember, tudod, csak még kicsiben. Nem kell kifordulnod magadból, csak beszélj úgy vele, mint velünk. – Sziasztok – huppant le az asztalhoz Hanna, és látszólag észre sem vette a gyereket. – Nem vagyok éhes, csak ideugrottam, ha már megígértem. Teljesen kivan a gyomrom. – Mi a baj? – kémlelte az arcát Márk, Hanna pedig kezébe vette az étlapot, és azt kezdte tanulmányozni. – Félresikerült randi?

67 – Semmi – felelte Hanna. – Kinyírtam a gyomromat, túl sok édességet ettem. Flóra arra gondolt, most jön el az ő pillanata, de Hanna váratlanul felnézett az étlapból, és döbbenten látták, hogy könnyes a szeme. – Kirúgtak – közölte. – Felmondtak a munkahelyemen. Gazdasági válság van, keveset utaznak az emberek, túl sokan voltunk az utazási irodában… – És pont neked mondtak fel? – Az a szemét házaspár, amelyik mindig szívózott velem… feljelentett a főnökömnél, a felügyeletnél, és mindenhol, ahol csak lehetett. A főnöknőm azt mondta, betelt a pohár. És hogy akkor is az utasnak van igaza, ha nincs igaza. Úgyhogy igen, klasszul indul az évem. Nincs állásom, a karácsony előtt jutalmul beígért londoni utat sem kapom meg… bár, miből is finanszíroznám a kinti létet, meg a vásárlást…? Szóval, ez nem az én évem lesz. – Vigyázz, mit mondasz. Tudod, a vété miatt – szólt Márk. – Mi a fene az a vété? – kérdezte Hanna. – Hát a vonzás törvénye. Amit elképzelsz, azt mégis kapod. Az lesz, amiben hiszel. Szóval, inkább higgy abban, és képzeld azt, hogy hamarosan sokkal jobb állást szerzel. A munkanélküliséged, a nehezebb évkezdésed csak egy állomás, most azt hiszed, rossz, de azután… – Igen, azután még rosszabb lesz – hajtotta le a fejét Hanna. – Márk, hagyj engem ezekkel a hülyeségekkel. Nem hiszek a vonzás törvényében és az egyéb ezoterikus idiótaságokban. A helyzet az, hogy rohadt szarul érzem magam, mert kirúgtak, mert utána befaltam egy halom sütit egy cukrászdában – ki tudja, miért, biztosan így akartam enyhíteni a fájdalmamon –, és mert egy egész éjszakát végighánytam… és egyébként sem állnak a legjobban a dolgaim. – A vonzás törvénye mindig működik – közölte Márk. – Ha rosszat vársz, ha szorongsz és negatív vagy, akkor a mélybe taszítod magadat, és létrejön az úgynevezett negatív spirál: minden egyre rosszabbá válik. Legalább képzeld azt, hogy ez csak egy állomás, ahová azért érkeztél, hogy utána az egész életed, minden jobbra forduljon! – Nem tudtok ti semmit – sóhajtott Hanna. – De mindegy. Majd biztosan jobb lesz. Vétével vagy anélkül – hallgatott egy darabig, majd hozzátette: – Lehet, hogy meg- bocsátok Robinak. – Micsoda?! – hökkent meg Márk. – Már azt hittem, végre sikerült kigyógyulnod belőle, és most megint ugyan- oda jutottunk, ahonnan elindultunk? – Nem úgy volt, ahogy mondta. – Hazudott? – nézett rá gyanakvóan a srác. Akkor az még cifrább ügy. – Nem mondta meg, hogy nemzőképtelen, mert félt, hogy elhagyom – hadarta Hanna. – A gyerekei spermadonortól születtek, de ezt elhallgatta előlem. Most viszont már mindent tudok, tehát innentől nekünk kell megoldanunk… Szeretem őt. Megbocsátok neki. A szívemben már meg is bocsátottam. – Oké, akkor majd idővel mi is megbocsátunk – nézett rá szelíden Márk. – És… szerinted a nemzőképességet is befolyásolni tudja a vonzás törvénye? – Persze – jelentette ki a srác. – Nézd meg, Móni például hisz a vámpírmeséje sikerében, és biztosan ki is fogják adni. – Nem biztos – szólt közbe Móni. – Ha tudni akarjátok, egyre kevésbe hiszek benne. Akarjátok látni az elutasító leveleket, amelyeket a kiadóktól kaptam? – Miért, befejezted? – Igen, megírtam. Elküldtem vagy öt kiadónak, de mindenhol elutasítottak, többnyire olvasás nélkül. Az egyik kiadó azt írta, nehogy már vámpírkönyvvel ijesztgessem a gyerekeket…! Csupán egyetlen kiadót találtam, amelyik vállalkozott volna a kiadásra, az viszont pénzt kért volna tőlem, és amikor megkérdeztem, lesz-e reklám, és milyen üzletekben árulnák… hát hímeztek-hámoztak. Aztán kiderült, hogy nem lesz. Szóval, magánkiadásban jelenne meg,

68 amit nekem kéne finanszíroznom. Egy másik cég meg épp a vámpírokat akarta kiiktatni belőle. Na, ennyit a mesekönyvem karrierjéről. – Elárulok egy titkot – kezdte lassan Márk. – Bár, ha olvastátok volna a könyveimet – és persze fel is fogtátok volna, amit olvastok –, tudhatnátok, mi a lényeg. Az a helyzet, hogy amit görcsösen akartok, azért nem kapjátok meg, mert közben végig a kudarcra, a lehetséges „rossz végre” koncentráltok, és attól féltek, hogy úgysem fog sikerülni. Lazuljatok el már végre! A kézirat is eljut előbb-utóbb a megfelelő helyre, és ha tényleg jó, akkor sikere lesz a gyerekek körében. – Köszi a napi tanácsot a gurunak – dünnyögte Hanna. – Szóval, lézerek vacsoráját tartjuk? – Nem a lézerek vacsorája – közölte némi tépelődés után Flóra. – Azt hiszem, Márknak igaza van. Akkor jön a változás, amikor abszolút nem görcsölsz rá. – Nocsak – mosolyodott el Hanna. – Elvált végre a Sztár? – Dehogy vált el. Viszont… nem tudom, mondhatok-e ma egy pozitív sztorit, vagy inkább panaszestet tartunk. – Végre sikertörténetet akarok hallani – szögezte le Hanna. – Én nem vagyok elkeseredve – tette hozzá Móni, és átölelte a kisfiát. Ezt látva Hanna szemében fájdalom villant, aztán végül mégis elmosolyodott. – Szóval… láttatok a tévében a múltkor – nézett Flóra a többiekre. – Amikor be kellett ugranom abba a hülyeségbe, hogy a férfimagazinok befolyásolják-e a pasikat a választás- ban, a kapcsolataikban … – Amikor beszóltál a mellplasztikázottaknak bólintott Móni, és óvatosan megérintette a mellét a ruháján keresztül. – Nem szóltam be nekik. Sőt. A te melleid szuperül sikerültek, azt hiszem, egyszer én is megkeresem az orvosodat. Sajnálom, ha ennyi jött át a képernyőről, biztosan sok hülyeséget mondtam. – Nagyon jó voltál – bátorította Móni. – Csak mondjuk utána be kellett ugranom Barna irodájába egy kis önbizalomért. És szexeltünk egy csodásat, úgyhogy hálás vagyok a nyilatkozatodért. – Az irodájában? – Az íróasztalán – mosolygott Móni. – És mondhatom, új perspektívákat hozott a házasságunkba… Úgyhogy beszélhetnél gyakrabban is a tévében… Flóra nagy levegőt vett. – Fogok – mondta végül. – A műsor után behívott a főnöknőm. Azt gondoltam, ki fog rúgni. Az is átfutott a fejemen, hogy pályát kell módosítanom, de nem bántam volna igazán – csúszott ki a száján, aztán ijedten Hannára pillantott. – Szóval, Barbara behívott, és azt mondta, szeret engem a képernyő, nem is hitte volna, hogy ennyire. És hogy furcsa, de sokkal mélyebb a hangom a tévében… és… – Műsort kaptál – következtette ki Márk, és bólintott, mint aki ezt már sejtette. – Saját műsort. – Igen – felelte Flóra. – Sosem vágytam a képernyőre, és most saját műsort kaptam. Egy női életmódmagazint. – Gratulálok! – mondta meleg mosollyal Hanna, és Móni is csatlakozott hozzá. – Zoli mit szólt? Háááát…. – kezdte Flóra, aztán összeharapta a száját, végül mégis folytatta. – Gratulált. De azt hiszem, egy pillanatig a guta kerülgette. Nagyon fura volt. Majdnem vissza- mondtam az egészet, mert arra gondoltam, ennyit nem ér meg a dolog, és ebből ne legyen feszültség közöttünk. – Megőrültél? – ráncolta a homlokát Márk.

69 – Aztán… aztán különös dolog történt. Azt hiszem, kezdek újra önmagam lenni, kezdem visszanyerni a régi formámat, mert hirtelen az futott át a fejemen, hogy nehogy már minden úgy legyen, ahogy ő akarja! Hogy nekem saját magamra is gondolnom kell, és szeretném megcsinálni azt a műsort… – Hófehérke végre felébredt, magától – sóhajtott a srác. –Jó reggelt. Túl sokáig aludtál, de végre nem kell aggódnunk érted. Már kezdem sajnálni a Sztárt… ha legyőzi a gonoszt, ha bírja majd a kínzásaidat, akkor méltó párod. De ha nem… – Nem fogom kínozni. Imádom – tette hozzá Flóra. – Tudom, hogy imádod. Mégis meg kell kínoznod egy kicsit, ezt te is tudod. És végre képes leszel rá.

37 AKKOR IS SZERETNÉL, HA NEM LEHETNE GYEREKEM?

Még hogy kínozni? Ezt a pasit? Ezt az édes, imádni való pasit? – futott át Flóra fején, miközben Zolihoz bújt a kocsiban. Színházból jöttek, és Zoli a szokásosnál jóval figyelmesebben viselkedett. – Hová menjünk vacsorázni? – Nem vagyok éhes – felelte Flóra. – Nocsak. Fogyózol a műsorodra? Nem kéne. Nem kell elfogynod azért, mert képernyős leszel. Nem bírom a gebéket, sem a tévében, sem az életben. – Nem a műsorra fogyózom, egyáltalán nem fogyózom, csak annyit mondtam, hogy momentán nem vagyok éhes. – Azért javasoltam, hogy üljünk be valahová vacsorázni, mert ez kulturált program, beszélgethetnénk, romantikázhatnánk… nem kell feltétlenül halálra enni magunkat – csóválta a fejét a férfi. – De ha nem akarod, hát nem. – Tudod, mennyire szeretek kettesben lenni veled. Persze hogy menjünk. Mondjuk, egy régimódi étterembe. De választhatsz, valami ultratrendi helyet is, én nem bánom. – Nem muszáj. Nem akartalak megsérteni, szívesen vagyok veled kettesben, menjünk…! Nem állt szándékomban megbántani, hidd el… Ilyesmik jutottak Flóra eszébe, de mielőtt ki- mondta volna, kicsúszott a száján: – Ahogy gondolod. Szeretnék veled kettesben lenni, bárhol. Csak annyit mondtam, hogy nem vagyok túl éhes, de egy salátára kapható vagyok. Hallgattak egy ideig, aztán Zoli átnyúlt a másik-ülésre, és megfogta Flóra kezét. – Furcsa vagy. Távolodsz tőlem. Szeretlek. – Távolodjunk együtt… valahová. – Jó ötlet. Elutazhatnánk – felelte a férfi, és Flóra szíve vadul dobogott. Igaz ez? Zoli eddig a munkájára és a folyamatban lévő válására hivatkozva nem utazott el vele sehová. Vajon mi változott? Hirtelen rátört az éhség. – Libatöpörtyűt kérünk előételnek, aztán én egy hús- levest, egy mézes csirkét barackkal, és a végén egy profiterolt- sorolta a pincérnek. Zoli meglepve nézett rá: – Hát ha ennyit rendel, aki nem éhes… Tényleg nem fogyózol. – Megéheztem – mosolygott rá, és megkönnyebbült, amikor látta, hogy a szomszéd asztalnál felismerték Zolit, és ezt a férfi is észrevette. – És mik a terveid a műsorral? – Én fogom szerkeszteni. És vezetni. Ennyit tudok –

70 mondta röviden, aztán még hozzátette: – Kicsit félek tőle. – Nem félsz – állapította meg a férfi, és Flóra gondolatban igazat adott neki. Fene tudja, miért, tényleg nem félt. Inkább feldobva érezte magát, ha a közelgő próbatételre gondolt. – Dehogynem – felelte mégis. – Mikor kezdesz? –Jövő héten. – Máris…? Tréning meg ilyenek? Azért ez mégiscsak nagy feladat, Flóra, ne hagyd, hogy nehéz helyzetbe hozzanak, és belebukj. Mikor kerül adásba az első? – A témákat hétvégén kitaláljuk, a riportokat a jövő héten megszervezzük, és élő adás lesz, pár hét múlva. – Elő adást fogsz vezetni? Nulla rutinnal? Ez egy szakma – a férfi hangja sértődötten csengett. – Legfeljebb bukom egy nagyot, és pályát változtatok – mosolygott rendületlenül Flóra. – Tudom, hogy ez egy szakma. Segítesz? – Én hírműsorokat vezetek. – Értesültem róla. – Ez pedig női magazinműsor. Húha, mindjárt ott tartunk, hogy szarozzuk a bulvárt, meg fényezzük a „minőségi” műsorokat, gondolta Flóra. Egyébként is, egy női magazin nem bulvár, még ha bulváros eszközökkel készül is. Már majdnem vitába szállt a pasival, de nem akart összetűzni vele, ezért inkább témát váltott. – Hannát elküldték a munkahelyéről. És még mindig a volt férje után sír… egyre rosszabb a lelki állapota. Szerintem ki fognak békülni. Talán jobb is lesz nekik. – El kellene már felejtenie azt a férfit. – Mesélek valamit, de titok. Szóval… Robi vissza akarja kapni Hannát. Kiderült, hogy azért vált el tőle, mert nemzőképtelen. – Hármas ikrekkel, jó kis mese. Biztosan elköttette az ikrek születése után az ondóvezetékét. – Nem köttette el. Az ikrei spermadonortól születtek, már akkor sem volt nemzőképes. Nem akarta Hannát kitenni ugyanennek. – Elképesztő, hogy egyes férfiak milyen meséket képesek kitalálni. De tényleg – mordult fel Zoli. –Remélem, a barátnőd nem dől be neki. Egyébként miért csak most derült fény minderre? – Hanna azt mondja, Robi nem akarta megmutatni a gyenge pontját, az elején attól félt, hogy nem menne hozzá feleségül. Utána pedig nem bírta elmondani, inkább hagyta Hannát elmenni… – Szerintem ez csak mese. Gyenge mese, már bocsánat. Azért egy házasságban fontos információ, ha az egyik félnek nem lehet gyereke, nem? – Te szeretnél, ha nem lehetne gyerekem? – Hogy jön ez ide? – Mert például nem tudom, lehet-e gyerekem. – Már miért ne lehetne? – Mert ma minden kilencedik pár meddő. – Az én gyerekeim nem spermadonortól születtek. – Nem rólad beszélek, hanem magamról. Szeretnél akkor is, ha nem lehetne gyerekem? – Miért ne szeretnélek? Nekem már amúgy is van két gyerekem. – És ezzel mit akarsz mondani? Hogy tőlem már nem is kellene? – Nem tudom, hogyan jutottál erre a következtetésre. – Mert azt sem mondod, hogy igen, gyereket szeretnél tőlem. Ami persze így is bizonytalan, mert lehet, hogy lehet, de az is, hogy nem. Még sosem próbáltam. – Annyira édes vagy, amikor felhergeled magad ilyen hülyeségekkel – simogatta meg az arcát váratlanul a férfi. – Persze hogy lehet gyereked. Egészséges nő vagy, és én szeretlek. – Egészséges, csak hipochonder.

71 – Akkor pont neked való egy olyan műsor, amelyben, feltételezem, egészségügyi témák is szerepelnek. – Én is így gondolom – nevetett, majd eltűnődött. – Szerinted van olyan, hogy egy étteremben egyszerre csak megkívánsz valakit, olyan erősen, hogy forróság önti el a testedet? – Ezt hogy érted? – Úgy, ahogy mondom. – Szerintem van – nyúlt a kezéért a férfi. – Edd meg a desszertet, aztán menjünk. Mit szólnál, ha holnap estig együtt maradnánk? Addig nem kell bemennem a szerkesztőségbe. – Nem bánom – felelte Flóra, és alig bírta elnyomni az arcára kívánkozó, boldog mosolyt. 38 RENDELJ SIKERT! VAGY REPÜLŐJEGYET…

– Az a kérdés, hogy mit vegyünk Hanna szülinapjára? – tűnődött Móni. – Mit szólnátok A vonzás törvénye című könyvhöz? – vetette fel Márk. – Ideje, hogy pozitív gondolatokkal töltse fel magát. Mert a vété, mint mondtam, mindig működik. A negatív gondolatok csak bajt hoznak. – Nagyon boldog lenne tőle. Szerintem rögtön a szemétbe hajítaná, és azt hajtogatná, mekkora lúzer, hogy már a barátai is úgy gondolják: csak valamilyen isteni segítség húzhatja ki a csávából. – Londonba akarták őt utaztatni. Duplán fáj neki, hogy már ezt a jutalom utat sem kapta meg – szólt közbe Flóra. – Vagyis…? – Vagyis üljünk le a gép elé, és nézzük meg, menynyibe kerül Londonba a jegy. – És elküldjük őt egyedül, pont most, amikor pénze sincs? Nem jó ötlet – csóválta a fejét Móni. – Dehogyis egyedül. Szerintem mindannyian iszonyú London-hiányban szenvedünk – nézett rájuk kérdőn Flóra. – Egy jó kis buli… négyesben… – Itthon hagyjak egy kétéves gyereket? Az apjával? – Jól hangzik – bólogatott Márk. – Két nap. Legfeljebb majd rátör a szeparációs szorongás. Mármint az apjára. Na, bekapcsolom a gépemet, vegyetek szépen körül… – Ez jónak látszik. Délelőtt tízkor már Londonban vagyunk, és másnap este nyolckor indulnánk vissza – pillantott Flóra a British Airways honlapjára. – Nem kéne a legeslegolcsóbbat…? Vagy vonatozni? – érdeklődött Móni. – Merthogy spórolnom kéne a mesekönyvem kiadására. – Nehogy már egy kanyit is beletegyél a kiadásba! Már mondtam, hogy eljön majd a könyved ideje. Bízd csak az univerzumra az ügyintézést. Írjál szépen egy megrendelést az. univerzumnak, aztán felejtsd el az egészet. – Milyen megrendelést? – Mondjuk, ilyesmit – nézett fel a monitorról Márk: – Kedves univerzum, kérlek, intézd el, hogy kiadják a vám- pírmeséimet, és legyen nagy sikere a könyvnek! Köszönettel: Újvári Mónika. Aztán csak tedd el a papírt valahová, mondjuk, csúsztasd bele a kéziratodba, és ne foglalkozz vele többet. – Miféle módszer ez? Mikor fogsz, felnőni végre? Tényleg felháborító, hogy ilyesmiket tanácsolsz az olvasóidnak a könyveidben, ők meg falják a marhaságaidat. Megrendelés az univerzumtól… – háborgott Móni.

72 – Azért megpróbálhatnád – javasolta Márk. –Csak úgy játékból. Aki vámpírmeséket ír, talán képes beleélni magát egy ilyen játékba is… – Oké, majd megírom. – Írd meg ma, mi pedig szignáljuk tanúként. – Tanú is kell? – csodálkozott rá Móni. – Hihetetlen, hogy szertartást is kreálsz a hülyeségedhez. – Így valóságosabb. Higgy benne, legalább a kedvemért, egy kicsit… Lefoglaljuk a jegyeket, aztán megírjuk együtt a megrendelést, rendben? Képzeld el, milyen szuper lesz, amikor gyerekek ezrei falják majd a könyveidet, és nem szorulsz, anyagilag Barnára… – Mindig megéltem valahogyan – húzta ki magát Móni. – Felneveltem egyedül a lányomat. – Tudjuk. Büszke lehetsz rá, de végre azzal kereshetsz pénzt, ami a hobbid. – Csodálatos lenne – mondta halkan Móni, aztán hozzátette: – Akkor ezt le kéne foglalni… Mennyire van a reptér a városközponttól? – A Heathrow-ról pár perc alatt a belvárosban vagyunk a vasúttal – magyarázta Márk. – És, ami nagyon fontos a Vénuszon: ha ezt a jegyet lefoglaljuk, annyi kilót viszünk fel a fedélzetre a kis bőröndjeinkben, amennyit csak tudunk. Ismerem a szisztémát, néha kimegyek vásárolni, tudom, milyen jól jöhet ez… amikor már majdnem lekésem a gépet, de a kézitáskámban van a súly, nincs nagy bőröndöm, és egy internetes kávézóból becsekkoltam… akkor nem kell integetnem a gépem után, mert meg épp beengednek. – Jó, de a szállás…? – Milyen szállás? Reggel megyünk, éjjel bulizunk, a másnap esti járattal pedig hazajövünk. Közben kávézunk, vásárolgatunk, várost nézünk… – Szóval, nem lesz szállás. Családanya vagyok, ha nem tudnátok. Irtó nehéz lesz Barnának beadnom, hogy végig fogjuk bulizni az éjszakát. – Akkor ne beszélj a szállásról. – Szerintem isteni ötlet. Klikkelj már rá! Itt a bankkártyám – vette elő a táskáját Flóra. – Jövő hét végén Londonban bulizunk! – Hát jó – adta be a derekát Móni. – Már nagyon rám fér, hogy kicsit kimozduljak… az országból – vigyorodott el, majd keresett egy üres papírt. – Akkor megírjuk azt a megrendelést az univerzumnak?

39 KÉRSZ – ÉS A VILÁGEGYETEM VÁLASZOL

– Hogy mire vágyom? Olyasmire, amire nincs is igazán szükségem? – kérdezett vissza Flóra. – Például egy Mercire. Adhatnál nekem is instrukciókat, mint Móninak, ha már tesztelni akarjuk a vonzás törvényét. Nem hiszek benne, hogy ez az álmom valóra válhat nyolcvanéves korom előtt. – Tedd fel azt a Merci-jelvényt a kulcstartódra, amit a múltkor egy dobozban a komódodon láttam – javasolta Márk Flórának. – Karácsonyi ajándék volt. Egy üveg ital és egy kulcstartó valamelyik cégtől. Felrakjam a kulcstartómra, és…? – Mondd neki: „Az a dolgod, hogy bevonzz egy Merced-est az életembe!” – Ennyi?

73 – Aha, szerintem ennyi elég. Mindennap látni fogod az emblémát, és ez a kérésedre emlékeztet majd. A rezgések beindulnak, a világegyetem pedig válaszol. A Mercid már útban is van feléd. – Remek dolog ez a vonzás törvénye – vigyorgott Flóra. – És mikorra érkezik meg a rendelésem? – Hagyd most a fenébe. Hamarosan megérkezik. – Jó, hogy ingyen adod a tanácsaidat. Már fel is tettem a jelvényt. Elég szörnyen néz ki a kulcscsomómon. – Nem baj, majd nem mutogatod. –Várok egy kicsit, hogy teljesül-e a kérésem. – Rásegíthetsz agykontrollos programozással. – Annyira azért nem fontos… – Helyes. Ez a megfelelő hozzáállás. Flóra letette a telefont, aztán kocsiba ült, és elindult a munkahelyére. Megállt egy pékségnél, vett egy kiflit, és me- net közben azt majszolta. – Iszonyú egészségtelenül táplálkozom, a végén hiánybetegség visz el – mormolta magában. Lelassított egy zebra előtt, hogy udvariasan kivárja, amíg egy idős asszony lelép és átmegy előtte az úton, amikor valami megütötte a fülét. Előbb hallotta a hangot, mint ahogyan magát a történést észlelte. A csattanást. Aztán érezte meg a lökést. Hátulról. Szerencsére a nő még nem lépett le a járdáról. Flóra dühösen kiszállt, és a mögötte lévő autóból is kikászálódott a sofőr. – Mi a fasznak fékezel ekkorát? – kérdezte a férfi. – Ez egy zebra. Gyalogátkelőhely, azt jelzik a csíkok – Flóra maga is csodálkozott a higgadtságán, miközben a kocsija lökhárítóját nézegette. Elég viharvert állapotban volt. – Kurvára nem érdekel, hogy egy hülye liba itt udvariaskodik, miközben nekem dolgom van. Adj egy betétlapot, mert sietek. – Rendőrt hívok – mondta higgadtan Flóra. – Rohadtul nem hívsz senkit – indult vissza a kocsijához a férfi, Flóra pedig azért fohászkodott, hogy most az egyszer eszébe jusson egy közismert telefonszám. A tűzoltók vették fel, de megadták neki a számot. Mire a rendőrséget hívta, a fickó már elhajtott. – A fenébe! – morogta Flóra, miközben memorizálta a kocsi rendszámát. Aztán újra tárcsázott. – Tudom… tudom, hogy dolgozol, de hátulról belejöttek a kocsimba. Nem, semmi bajom. De elhajtott ez a tapló. Itt állok, a kocsim segge átfazonírozva, és senki sincs mellettem… Te sem. Igen, persze, tudom. Na, szia. Megvárta a rendőröket, elmondta, mi történt, aztán beült a deformált autóba. – Nem fogod elhinni, milyen peches vagyok – ütötte be Márk számát. – Zoli persze ide sem tudott jönni. Bent dolgozik. Én meg egyedül… itt… állok elszorult a torka, alig jött ki hang a száján. A sírás környékezte. – Mi történt? Mondd el érthetően, mi történt. – Lelassítottam egy zebra előtt, és hátulról puff, belém szálltak. – Jól vagy? Nem esett bajod? – Semmi bajom. De a pasi továbbhajtott. Én meg vihetem szervizbe a kocsimat, kifizetek érte egy csomó pénzt, járhatok gyalog, meg egyébként is, senki nem vigasztal. – Én vigasztallak. Ez a sztori voltaképpen sikertörténet, hiszen senkinek sem esett baja, nem igaz? És még a rend- számát is tudod annak, aki beléd hajtott. Jól vagy, végre vegyülhetsz embertársaiddal, kipróbálhatod a fővárosi tömegközlekedést, szóval, minden a lehető legjobban alakult. – Hát ha ezt így is lehet nézni… – törölte meg a szemét Flóra, de a hangja bizonytalan volt. – Ezt csakis így lehet nézni. Egyébként milyen kocsi volt, ami beléd szállt? – Egy Mercedes. Semmi baja nem lett.

74 – Na látod…! – kiáltott fel diadalmasan Márk. –Nem gondoltam, hogy ilyen gyors lesz, de… Érted, ugye…?! – Nem. – Működik a vonzás törvénye! Ma reggel kérted a Mercit, és már meg is kaptad! – Fasza. Nem a kocsimba kértem. – Amikor beprogramoztad a jelvényt a kulcscsomódon, azt mondtad: „Az a dolgod, hogy bevonzz egy Mercedest az életembe, de ne a Golfom seggébe”? Neeeem…? Na ugye. Ez volt a baj. Végezz gyorsan egy új programozást. Igazítsd ki a rezgéseket. A világegyetem hamarosan válaszol. – Előre rettegek a válaszaitól – mosolyodott el Flóra. 40 A régi, bevált módszer: szülj mástól!

– Ezt nem hiszem el. Már megint együtt van a férjével? – a nőgyógyász elkerekedett szemmel meredt Hannára. – Nem elég, hogy lelépett, hogy nem akart gyereket, és most újra összejöttek? …Fáj? Nem fájhat. – Nem fáj. De nem is erről ábrándozom esténként – pillantott a férfira. Utálta ezt a pozíciót. Feküdt, így fel kel- lett néznie az orvosra. Lábai terpeszben, és a fickó most szépen beült közéjük, és ott vizsgálódott. – Nézze, maga valószínűleg teljesen egészséges, és fölösleges lenne végigcsinálnia azokat a vizsgálatokat, amelyekre célzott. – A férjem… a volt férjemnek nincs életképes spermiuma. Egyetlen darab sem – nyögte Hanna. – Emlékeztetnem kell a tényre, hogy gyerekei vannak. Legalábbis ezt hallottam magától. – Igen, spermadonortól születtek az ikrei. Mind a hárman. Az orvos hallgatott egy ideig, majd újra megszólalt: – Hát akkor tényleg fölösleges magát meddőségi centrumban vizsgálgatni. – Az a gond, hogy gyereket szeretnék… tőle. De régebben a heréjéből is vettek mintát, és ott sem találtak normális spermiumot. Csak ezt sosem merte megmondani nekem, mert félt, hogy elhagyom. – Drágám, mit vár tőlem? – meredt rá az orvos. – Ha a volt férje ennyire ragaszkodik az utódokhoz, akkor nyilván újra végig lehet csinálni azt, amit egyszer már végigcsinált az első feleségével. Vagyis: elmenni egy meddőségi központba, ott anonim donortól kapnak spermiumot, ezeket szépen beültetik, és kész. Még lombikra sem kell mennie, ha minden rendben, elég egy-két inszemináció. Felküldik magának a donor tisztított spermiumait egyenesen a célállomásra, fecskendővel. Aztán megszüli a maga Robija negyedik gyerekét. Vagy újabb ikreket, ki tudja. – Ha nem magához járnék tinédzser korom óta, panaszt tennék a hangnem miatt – nevette el magát Hanna. Az orvos is elmosolyodott, és miközben folyadékba mártott egy vattacsomót, azt mormolta: – Miért ragaszkodik ehhez az emberhez? Ennyire szereti? Ezek szerint az egész házasságuk alatt titkolta, hogy nemzőképtelen, még akkor sem vallotta be, amikor maga válni készült. Most meg… belemenne bármibe, csak hogy vele éljen? – Ő a másik felem. – Egy frászt, drágám. Maga egyedül is teljes egész. Itt tévednek a nők, amikor azt hiszik, csak a férfival alkotnak egészet. Egyébként újra együtt élnek?

75 – Nem. Még… nem dolgoztam fel a hazugságot meg ezt az egész helyzetet. De persze… minden vágyam, hogy újra együtt éljünk. – Akkor akár örökbe is fogadhatnak majd. – Biztosan szívesen adnak egy olyan férfinak örökbe gyereket, aki elhagyta a hármas ikreit. Még ha jó apa is – mondta Hanna. – Másrészt, tudom, hogy nem hangzik jól… de szeretném, ha a gyerekemet én hoznám világra. – Akkor… nincs más hátra, mint a régi, bevált módszer – fejezte be a vizsgálatot az orvos, és intett Hannának. – Felöltözhet. – Mi az a régi, bevált módszer? Egészen kíváncsivá tett. – Ne tegyen úgy, mintha nem tudná. Összeköltözik a „másik felével”, és teherbe esik valaki mástól. A „másik fele” még hálás is lesz érte. De ezt nem én javasoltam… – Hát… ööö… ez nem az én stílusom – nyögte ki kis hallgatás után Hanna. Amikor kilépett az ajtón, arra gondolt: milyen őrületes hülyeség ez. Ki mástól esne teherbe, mint a férfitól, aki iránt – úgy látszik – sosem múló szerelmet érez? Igaz, hogy felbukkant karácsonykor az a kutyás pasi az életében, de elég gyorsan rájött, hogy csak az első találkozáskor volt érdekes… mint ahogyan ez a legtöbb „majdnem-kapcsolatáról” kiderült az első randin. Persze, mindenkit Robihoz hasonlított. A „régi, bevált módszer” esetleg működik olyan nőknél, akik nem a tisztesség bajnokai, vagy annyira odavannak a gyermektelenség miatt, hogy akár a férjük tudtával vállalják, de Hanna el sem tudta képzelni, hogy ezt valaha is megtenné Robival. Igaz, pillanatnyilag az is egészen elképzelhetetlennek tűnt, hogy képes legyen meg- bocsátani neki a hazugságot. Hazaért, és arra jutott: megkéri Márkot, valamilyen „varázslattal” intézze el, hogy le tudjon mondani a gyerekről. Ha ez a görcs oldódna benne, akkor biztosan sokkal boldogabban tudna élni. Például Robival. Esetleg Robival. Biztosan Robival. Ámbár… miféle őrült gondolat, hogyan hihetné el, hogy bármilyen módszer segítségével le tudna mondani erről az álmáról? – Ha a saját gyerek a fontos, akkor e szerint kellene felépítened az életedet – mondta napokkal korábban Flóra. – Akkor felejtsd el Robit, végleg vesd ki a szívedből és az életedből, mert csak úgy van esélyed mással szerelembe esni. Ha viszont Robi a fix pont az életedben, akkor hozzá, vagyis kettőtökhöz kellene igazítani a többi dolgot. A gyerekügyet is… Elmehetnétek a meddőségi központba, hogy akkor most mi van… Valamiféle döntést kéne hoznod. Vele vagy nélküle – lehet, hogy most erről kéne döntened. Hanna a kezébe vette a telefonját, és kikereste annak az orvosnak a számát, akit biológus barátnője ajánlott neki. „Ha valaki, ő biztosan tud nektek gyereket csinálni”, mondta a meddőségi központban dolgozó gyerekkori barátnője, amikor felírta neki a számot. Hanna arra jutott: tudnia kell, mit tehet. Mielőtt döntést hozna, tudnia kell, tehet-e egyáltalán valamit. 41 HA LONDON BESZIPPANT…

– Ki az? Hány óra van? – hallották az álmos hangot a kaputelefonban. – Márk. – Flóra. – Móni – mutatkoztak be egymás után.

76 – Reggel fél hat – tette hozzá Márk. – Engedj be minket! – Úristen, háború tört ki a Vénuszon? Vagy végleg meg- semmisítették a Marsot? – morogta Hanna. – Nyisd ki! – kérték, és a kapuzár berregni kezdett. – Mit kerestek itt? – nyitott ajtót Hanna fürdőköpenyben. – Boldog szülinapot! – dúdolta Márk, mire Hanna szeme szikrákat szórt. – Hamis vagy. – Igyekezz, ünnepelt. Vegyél fel valami meleg holmit, hozd az irataidat, és indulás! Addig mi összedobunk egy kávét – pislogott álmosan Flóra. – Ti nem dolgoztok? Munkanap van… De nekem, ugye, nincs állásom. Nektek még volt a múltkor. – Sok a duma – jegyezte meg Márk. – Hová megyünk? – Majd megtudod. Vár a taxi, siess már! A taxi gyorsan haladt az üres utcákon, és hamarosan kiértek a reptéri gyorsforgalmi útra. – Nem mondjátok, hogy repülünk…! Nincs nálam útlevél – csodálkozott Hanna. – Nem is kell. Lazíts. – Cucc sincs nálam. Pénz sincs. Semmi sincs. – Nyugodj már meg. A születésnapod van, engedd, hogy történjenek a dolgok – fordult hozzá Flóra. A reptéren elővette a papírokat a táskájából: – Látod, már be is csekkoltunk. Otthon, az interneten. Néhány perccel később már a reptéri váróban voltak. Hanna azt motyogta: – London… El sem hiszem. Reggel megyünk, este jövünk? De akkor nálatok miért van kézibőrönd? – Visszafelé nálad is lesz – vigyorgott Márk. –Mármint holnap este. – És mi lesz, ha ma este meglepetésbulit rendeznek nekem a szüleim? – Vagy az undok nagybátyád – vetette közbe Márk. – Vagy Robi…? – Hát akkor mindannyian lemaradnak az ünneplésről. Ha én el tudtam jönni Barnától meg a kicsitől két napra, akkor te is eljöhetsz… Lazíts, ez a te napod! – Úgy gondoltam, ez lesz életem legszarabb napja. Már állásom sincs, tudjátok, milyen így ébrednie az embernek a születésnapján? És akárhová jelentkezem, sehol sincs szükség új munkatársra. Eddig csak az idegenforgalomban dolgoztam, el sem tudom képzelni, hol másutt kereshetnék munkát. – Majd Londonban kitaláljuk – nyugtatta meg Márk. – A nagyanyám is új karriert épít, pedig már nyolcvan felett jár, szóval, vannak még esélyeid. – A nagyanyád… egy szuper nő. Én meg egy lúzer vagyok. – Töröld azonnal. – Oké – Hanna nem akart vitatkozni, hátradőlt az ülésen, és kinézett az ablakon. A gép lassan gurulni kezdett, majd felgyorsult, és a levegőbe emelkedett. Hanna nem tudta biztosan, elfogadhat-e egy ilyen ajándékot a barátaitól, de nem is hagyták, hogy ezen tűnődjön. Ahhoz képest, hogy fél éjszaka sajnálta magát, és valójában az egész éjszakát így akarta eltölteni, csak belealudt a nagy önsajnálatba, egészen jól kezdődött ez a napja. Olyan régen vágyott már Londonba, nem továbbképzésre és szállodanézőbe, hanem csak úgy, sétálgatni, teázni… és a barátai megszervezték neki. Visszafordult az ablaktól, hogy megköszönje nekik, de Márk és Móni már aludt mellette, mint ahogyan Flóra is bóbiskolt a folyosó túloldalán. – Helló, csajok, szia, Márk – félúton járhattak, amikor valaki rájuk köszönt. – Kata! – ébredezett Móni, és rámosolygott az előttük toporgó utasra. Annak idején Kata is alapító tagja volt a baráti társaságuknak, vele is a franciaországi hajózásukon ismerkedtek

77 meg. Hanna átnézett Flórára, aki totálisan ignorálta a csajt. Márk kedvesen intett Katának, aztán ő is Flórát figyelte. Hanna zavarban volt. Hogy került ide Kata? És hogyhogy pont most? – Becsusszanhatok melléd? – fordult Kata Flórához, aki mellett üres volt a középső hely. – Már úgyis régóta szer- ettem volna beszélni veled. – Ahogy gondolod – felelte zavartan Flóra, de az arckifejezése arról árulkodott, hogy a másik semmi jóra sem számíthat. – Ez elég gáz. Remélem, nem ütik ki egymást – súgta Hanna Márknak. – Ugyan már. Rég volt, és Flóra örökké hálás lehet Katának azért, ami történt. Ha Kata és a biológus nem jön össze, Flóra még éveket a baktériumok világában töltött volna. Végre visszatérhetett az életébe… nem gondolod, hogy így boldogabb? – Azért elég rosszul veszi ki magát, ha elszereted a barátnőd pasiját – húzta fel a szemöldökét Hanna. –Az elv a fontos, nem? – Nyugi. Megoldják. Felnőttek. A gép kisvártatva a Heathrow-n landolt, és ők vonattal húsz perc alatt beértek a városba. – Íme, London. Ránk várt, és mi bevesszük! – kiáltotta Móni lelkesen, és Flóra is csatlakozott hozzá. – Mivel kezdjük? Kávé? Tea? Múzeum? Vásárlás? – kérdezte Hanna, aztán elszontyolodott: – Ja, nálam csak forint van… az sem sok. – Ne aggódj – nyugtatta meg Márk. – Két napig a mi vendégünk vagy. És van egy tervünk is: úgy ismerkedünk a várossal, mintha itt élnénk tehát csak végszükség esetén megyünk múzeumba, vagy ha nagyon fázunk… egyébként ülünk a teraszokon, sétálunk az Oxford Streeten, megnézzük az őrségváltást, és elvegyülünk a járókelők között. És persze vásárolgatunk, most, hogy leárazások vannak. Este meg bulizunk egy pubban. – Hol fogunk aludni? – Berakjuk a bőröndöket valamelyik pályaudvari megőrzőbe, mi meg bulizunk egy pubban. Ma nem alszunk. – Húha, ez elég vad… de szuper. – Akkor irány a csomagmegőrző – adta ki az ukázt Flóra. Kíváncsian várták, elmondja-e, mi történt közte és Kata között a gépen, de erről egyelőre hallgatott. Aztán már nem foglalkoztak a kellemetlen epizóddal, mert London magába szippantotta őket. 42 VÁRATLAN TALÁLKOZÁS A LEVEGŐBEN

– Hello. – Hello – felelte Flóra, de nem nézett a másikra. Mi a fenét akar tőle? Egyáltalán: hogy került ide? És miért pont őmellette van egy szabad hely? – Emlékszel? Lyonból hazafelé is egymás mellett ültünk a gépen. – Ha te mondod… – dünnyögte. – Figyelj, igazad volt. Flóra, már régóta meg szerettelek volna keresni, de sosem volt hozzá bátorságom. – Talán értem, miért. – A többiek azt gondolják, hogy elloptam tőled a pasidat. Valószínűleg nagyon rossz véleményük van rólam. Tudom, hogy te nem így gondolod… Persze, van miért bocsánatot kérnem, de csakis tőled. – Kata, hálás lehetek neked, hogy elvitted Gábort. Komolyan. Tudod, mennyire kivoltam már. Pont neked meséltem el azon a hajóúton. Mégsem volt erőm hozzá, hogy el- hagyjam, mert

78 állandóan azzal fenyegetődzött, hogy akkor megöli magát. És, mint tudjuk, egy biológusnak számos vegyi fegyvere lehet önmaga ellen – mosolyodott el. – Tudod, igazad volt, amikor figyelmeztettél. Csak nem hittem neked. – Ja. Sejtettem. – Az utolsó telefonbeszélgetésünkkor, amikor bocsánatot kértem, azt mondtad, hogy nehéz dolgom lesz, mert folyton féltékenykedik… azt hittem, csak el akarsz ijeszteni tőle. Aztán megjártam a poklok poklát. Most kétéves a gyerek. El akarja venni tőlem. Mindent megtesz, hogy kikészítsen. Éppen azt akarja bebizonyítani a bíróságon, hogy kurva vagyok, ezért alkalmatlan a gyereknevelésre – nevette el magát Kata keserűen. – Egyébként persze engem is fenyegetett. Csak én nem voltam olyan erős, mint te. Egy ideig újra és újra visszamentem hozzá, talán a gyerek miatt is – egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy ezzel a gyereknek is ártok, mert pontosan érzékeli a közöttünk lévő feszültséget. – Én is sajnáltam… de amikor vége lett, egészen felszabadultam – mesélte Flóra. – Végeredményben hálás voltam neked, hiszen Gábor egyszerűen áttette az érdeklődését rólam – rád. Többé nem akart öngyilkos lenni, simán vége lett. Egyszerűen kisétált az életemből, és elkezdte veled. Újra levegőhöz jutottam, érted? Utána senkivel sem akartam komoly kapcsolatot. Pár hónapig kavartam egy rockmenedzserrel, de azt hiszem, csak biztos akartam lenni benne, hogy sikerült egy olyan pasit találnom, akinek esze ágában sincs elkötelezni magát, mert hozzászokott a laza, kötelezettségek nélküli élethez. És most végre… szerelmes vagyok. – Miért nem mondod el a többieknek, hogy nem harag- szol, azazhogy nem azért haragszol rám, mert „elszerettem” tőled Gábort? Ők is tudták, hogy szakítani akarsz vele. Miért nem mondod el nekik az igazat? – Gondolod, hogy változna valami? – Gondolom. Talán újra találkozhatnánk, mi, öten. Talán segíthetnénk egymásnak. Vagy ti segíthetnétek nekem. A barátságotokkal – mondta, és felállt. Flóra némán meredt maga elé. Szerette volna megsimogatni Kata karját, de nem tette. Felállt ő is, hogy utat engedjen egykori barát- nőjének, aztán amikor Kata kilépett a folyosóra, visszaült, és hátrahajtotta az ülésen a fejét. Megpróbált újra elaludni, de már nem sikerült. Londonig azon gondolkodott, amit Kata mondott neki. Érezte, hogy összeszorul a gyomra, legszívesebben odament volna hozzá, a reptéren látta a többieken, hogy beszélgetnének vele, és neki is azt súgta a szíve: hagyja, hogy egykori barátnője közeledjen hozzá, hiszen szemmel láthatóan nagy bajban van. Mégis megkeményítette magát, és nem szólt Kata után, csak figyelte, ahogyan a poggyászkiadó felé igyekszik. Aztán már Londonban voltak, és az Oxford Street színes, forgalmas üzletei és kávézói majdnem teljesen elfeledtették vele a váratlan találkozást.

43 A LONDONI BESZÉD

– Tisztelt hallgatóság! – kezdte Hanna. A Speaker's Corneren állt, a Hyde Parkban, és jelentős pillantást vetett az előtte állókra. – Eredetileg arról szerettem volna szónok- latot tartani, hogy rájöttem: a Mars szülötteinek az a küldetésük, hogy tönkretegyék a szomszédos bolygó lakóinak életét… ám most mégis másról kell beszélnem. A barátságról, például. Arról, hogy a barátaim ma reggel felvertek… nem is reggel volt, hanem hajnal. Rohadtul hajnal volt. És betuszkoltak egy taxiba, aztán felültettek egy repülőgépre. Pont azon a napon, amikor illett volna teljesen magamba zuhannom, egyrészt, mert születésnapom van, másrészt, mert semmi

79 sem változott az egy évvel korábbi születésnapomhoz képest, leszámítva, hogy szaporodtak a ráncaim és öregedtek a sejtjeim, de ugyanúgy nem tudtam túltenni magam a válásomon, mint akkor. Csak most már állásom sincs… Szóval, minden adott volt a mai napon, hogy a lehető legpocsékabbul érezzem magam – hallgatott el egy pillanatra, aztán összeszedte magát, végigtekintett barátain és három közelben ácsorgó londoni hajléktalanon, és folytatta. – De a barátaim felvertek hajnalok hajnalán, és elhoztak Londonba. És ha még ez sem lenne elég: különleges programokat szerveztek nekem. Elvittek például… egy londoni árvaházmúzeumba. Na jó, ez nem valami vidám program, el is sírtam magam, de épületesnek épületes volt, mert most már tudom például, hogy Dickens valódi, húsvér gyerekről formálta Twist Olivér alakját… – mosolyodott el. – Aztán hajókáztunk egy csatornán, sosem gondoltam volna, hogy láthatom London „Velencéjét”, eljutottam az állatkertbe és egy szuper piacra. Láthattam a Tower fehér hollóit, amiből kiderült számomra, hogy még ma is monarchia van Angliában, megnézhettem felülről a várost a London Eye-ról, és még csak nem is volt hányingerem, ami pedig a tériszonyom szokásos velejárója… és most a Hyde Parkban szónokolhatok. Ki gondolta volna, hogy ilyen szuperül telik ez a napom? Úgyhogy mégsem akarok most a Mars idegesítő lakóiról beszélni. Inkább… köszönöm. Köszönöm, hogy elhoztatok – fejezte be elhomályosult tekintettel. – Ja, és még annyi – lépett vissza –, hogy isteni jót fogunk ma este bulizni. Bár nincs nálam egy font sem, de érzem, hogy az este is emlékezetes lesz! Aranyosak vagytok. Nincs szó, amellyel megköszönhetném. – Menjünk már, mert idefagyok – állt egyik lábáról a másikra Flóra. – Azért beszólhattál volna a Mars-lakóknak – nézett rá szemrehányón Márk. – Ki tudja, mikor mondhatsz legközelebb beszédet… ráadásul Londonban…? – És ha tudnád, mi lesz a holnapi program! – közölte Móni. – Vásárolni és kávézni fogunk. Semmi mást. Tudom, ne mondd, hogy nincs nálad pénz. Direkt így terveztük, most mi vásárolunk. Annyi új cipőd lesz, amennyit csak akarsz… – Persze mind műanyag – tette hozzá Flóra. – Na, megyünk? Még vár ránk egy kis kultúra… – Az operaház fantomja – fintorgott Márk. – Csakis Hanna kedvéért. – Színházba, farmerban… ezt sosem gondoltam volna – csodálkozott Hanna. – Otthon mindig normálisan felöltözöm, ha színházba megyünk. Aztán bementek a színházba, és ilyet még nem láttak: egyesek kifejezetten topisan vagy utcai ruhában, mások elegánsabban, megint mások pedig nagyestélyiben pezsgőztek a büfében. – Hannára! – koccintottak. Elkezdődött a darab, igazán jó hangú énekesekkel, a csillár némi ijedelmet okozott, amikor elindult a fejük fölött és majdnem rájuk zuhant, de aztán az egész nézőtéren kitört a röhögés. Végül – három pohár pezsgő után – Márk is jól szórakozott, Móni észre sem vette, hogy Barna sms-eket írt neki, Flóra egész este nem vette elő a telefonját, pedig láthatta volna, hogy Zoli többször hívta, és persze az ünnepelt, Hanna is az előadásra, később a vacsorára figyelt, aztán meg teljesen illuminait állapotba került, így be sem kapcsolta a mobilját. Pedig, ha megteszi, láthatta volna, hogy exférje egész nap próbálta elérni. – Mi lesz velem jövő ilyenkor? – kérdezte Hanna éjjel, egy pubban. – Várj csak, megmondom – kezdte Márk, és úgy tett, mintha egy jósgömböt nézegetne. – Mit is látok? Igen… boldog leszel. Igen, ezt biztosan látom. Lesz melletted valaki. – Pontosan ki? – Nem tudom, nem látom az arcát. De három másik arcot látok melletted. Ők akkor is ott lesznek. Két nő, egy férfi… – Édesek vagytok. A barátaim – mosolyodott el Hanna, és picit bepárásodott a tekintete. – Ez a legfontosabb. – A második legjobb dolog – mondta a srác. Hanna nevetni kezdett, de közben elgondolkodva nézte Márk arcát.

80

44 SZERELEM A REPTÉREN, ELSŐ LÁTÁSRA

– Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezte Flóra, Márkra pillantva. Szinte szaladtak, már beértek a Heathrow-ra, a becsekkolásuk simán ment, mivel szerencsére hajnalban egy netcaféban kinyomtatták a beszállókártyájukat, és csak kézipoggyász volt náluk. A légitársaság pultjánál gyorsan sorra kerültek, és már bent is voltak a váróban, de így is csak perceik maradtak, hogy a kapuhoz érjenek. – Azt, hogy valahol elvesztettem a beszállókártyámat a nagy rohanásban – felelte Márk. Mindannyian megpakolt kézibőröndöt húztak, Hannáé volt a legtömöttebb. Mindegyiküket elkapta a boltkór, barátnőjük születésnapja jó ürügy volt. Hiába tiltakozott Hanna, hogy: „Ne, ez már tényleg túlzás!”, újabb és újabb cuccokat próbáltattak fel vele. Válság ide, válság oda, a leárazás a kezükre játszott: olcsóbban tudtak vásárolni, mint Magyarországon. – Most mi lesz? – kérdezte Hanna. – Maradunk még egy éjszakát? Itt alszunk a reptéren? – Hé, figyeljetek csak – intette le őket Móni. –Most mondják be Márk nevét. Menjünk az információs pulthoz. Egy rózsaszín inget és vagány, fekete bőrzakót viselő sportos kinézetű férfi is állt a pult előtt. Márk figyelmét azonnal magára vonta. – Nem teheted! – szólt rá gyorsan Flóra. – Lekéssük a ma esti utolsó gépet… – Momentán leszarom – dünnyögte Márk, amikor a másik feléje fordult. Jóképű, harmincas férfi volt, nem ordított róla, hogy meleg, de Hannáék rögtön látták rajta, hogy nem hetero. – Hello. Tiéd a kártya? A Dolce & Gabbana előtt találtam – mondta angolul, és kétértelmű pillantást vetett Márkra. – Igen. Köszi – dünnyögte Márk, és mint egy lassított filmjelenetben, úgy vette el a kártyát a sráctól. Úgy érezte, megállt vele az idő. Ott akart maradni, a nemzetközi kavarodásban, a Heathrow új, ötös terminálján, egészen addig, amíg a másik is marad. Barátnői látták a változást. Érezték, ahogy a mozdulatok megtelnek mögöttes tartalommal, érezték a kettejük közötti vibrálást… Aztán Márk elindult. A srác egészen a be- szállókapuig velük tartott. Egymás mellett lépkedtek Márkkal, a csajok véletlenül sem néztek rájuk, de tudták, hogy itt most valami fontos dolog történik. Úgy sejtették, hogy Márk talán életében először nem futó kalandra készül. Mintha szikra pattogott volna közöttük. – Persze, mert úgysem kaphatják meg egymást – mondta Flóra már a kapunál. Márk még távolabb beszélgetett a sráccal. – így könnyű vágyakozni… azt nehezebb megtanulni, hogy arra vágyjon, aki esetleg megvan neki. – Te sem arra vágysz – szólt közbe Móni. – Én Zolira vágyom. – Persze. De azért ő sincs teljesen meg neked. Még nem vadászott le egészen, csak ejtett rajtad egy sebet. – Figyeljetek, ez valami különleges – mondta Hanna. – Nézzétek az arcát… – Igen, ez a fazon két óra múlva elrepül, mondjuk, Sydneybe. Soha többé nem látják egymást, de ez marad számukra az a bizonyos nagy találkozás… Márk az utolsó pillanatban szállt be a gépbe, már azt hitték, lemarad. Fülig ért a szája, ahogy lehuppant Flóra mellé. – Mesélj. – New Yorkban él, gondoltad volna? – mosolygott titokzatosan. – Az elég gáz. – Miért? Hét óra az út. New Yorkban él, és reklámügynöksége van.

81 – A vonzás törvénye. A hasonló a hasonlót vonzza – idézte Flóra. – Akkor most mi lesz? – Nem tudom. Felhív, ha hazaért. Aztán majd megbeszéljük, mikor találkozunk… és hogy hol… Teljesen kész vagyok. Ilyen lehet a villámcsapás, nem? – Aha, csak nehogy beleéld magad, mert kiderülhet, hogy semmi közötök egymáshoz, csupán egy reptéri flört volt. – Neki is a Dolce & Gabbana a kedvenc márkája – rukkolt elő Márk az adu ásszal. – Ja, így mindjárt más – nevettek a csajok, és arra gondoltak, hogy baráti körük egyetlen eddig kiegyensúlyozott és józan tagja hamarosan elveszti az eszét – és akkor mi lesz ővelük? Hazáig csendben voltak.

45 A MENHELY SZÉPSÉGKIRÁLYNŐJE

– Ez micsoda? – Hanna majdnem felsikított, amikor az. anyját és az állatot meglátta az ajtóban. – Eb. Canis. Kutya – világosította fel az anyja. – Látom, hogy kutya. De mit keres itt? És mi a búbánat ez a cucc rajta? – Születésnapod volt, kislányom. Csak éppen nem voltál itthon. Három napja bébiszitteljük apáddal Fifikét. – Ki az a Fifike? – Ő. A kutya – mutatott anyja a bokájánál szimatoló jószágra. – Rendben. Ha fel akarsz köszönteni, visszajönnél, mondjuk, Fifike nélkül? – Kizárt – mosolygott az anyja, és belépett, magával húzva az ebet. Vett egy nagy levegőt és kimondta: – Fifike az ajándékod. Apád szerezte. – Neeem. Nem. Nem. Sosem akartam függőségbe kerülni egy kutyától. Pláne nem egy rózsaszín rucit viselő, miniatűr kutyaimitációtól! – Szükséged van rá – közölte ellentmondást nem tűrő hangon az anyja. – Ideje felnőnöd végre. – Ki találta ki, hogy egy pink ruhás kutya teszteli nőtte az embert?! Anya, vidd innen. Nagyon édi de vidd haza. Ma- jd apuval dédelgetitek, kötsz neki helyes kis cuccokat, gyerekpótléknak jó lesz… csúszott ki a száján, miközben a kutya félre nem érthető módon fel akart mászni a lábán. Vagy mást akart a lábával. A ruha miatt azt sem látta, milyen nemű. – Gyerekpótlék… – sóhajtott az anyja. – Én már tudom, mekkora felelősség felnevelni egy gyereket. – Jézusom, úgy gondolod, hogy most már nekem is meg kell tanulnom? Egy kutyán? Amikor éppen állást keresek, és mellesleg fehér szőnyeget vettem? Nem. Anya, ezt nem teheted velem. – Márpedig itt hagyom. A kutya szőre is világos színű, közlöm veled, ha nem látnád a ruhájától. Hétvégén megünnepeljük a szülinapodat. Addig szokjatok egymást – mosolygott az anyja. – Ja, és hogy tudd… Menhelyről hozta el az apád. Itt az életrajza, vagyis a hirdetési cédula, amelynek alapján beszerezte – vett elő a táskájából egy papírt. – Akkor hát megyek is. Ne felejtsd el megsétáltatni. – Ki akarsz szúrni velem? Nem elég, hogy romokban a magánéletem? Hogy romokban a szakmai életem? Még egy kutyát is a nyakamba varrsz? – Én ilyen elvetemült anya vagyok. Boldog születésnapot, kislányom – hajolt oda egy puszira, és elegánsan távozott. Hanna már nem látta, hogy anyja a liftben nekitámasztotta a fejét a

82 tükörnek, és arra gondolt: talán így a lányát leköti valami más, nem mindig az exférjén jár az esze. És nem buzi fiúikkal fog randevúzni… Teljesen kiakadt, amikor rájött, hogy Hanna még mindig nem tudta lezárni magában a kapcsolatát Robival, és hogy alibifiúval „jár”, csak hogy a nagybátyja ne tegyen rá megjegyzéseket. Ráadásul az állását is elvesztette… Persze, hamarosan talál majd újat – nagyon bízott benne –, de rettegett, hogy Hannán elhatalmasodik a depresszió, elkeseredett, csalódott nő lesz belőle, aki értelmetlennek és kilátástalannak érzi majd az életét… Hanna gyerekkorában mindig kiskutyát akart, de ők nem engedtek négylábút a lakásba. Itt az ideje, hogy – némi késéssel – megkapja, amire vágyott… Remélte, hogy a szertelen eb felrázza majd Hannát egyre súlyosabb melankóliájából, és abban is bízott, hogy esetleg kutyasétáltatás közben találkozik egy helyes, érdekes, „minden szempontból megfelelő” férfival. Miért ne? Azt mondják, a kutya kapcsolatot teremt az emberek között. Fifike erre különösen alkalmasnak látszik… A házból kiérve, Hanna anyja megtörölte a szemét és kifújta az orrát. Majd megszakadt a szíve a gyerekéért. Fifike biztosan változást hoz majd az életébe. Eközben Hanna tétován szemlélte az ebet, aki a lány vadonatúj cipőjét szimatolta, majd felnézett rá. Hanna először mintha bizonytalanságot látott volna a barna szem- párban, aztán vidám fény csillant benne. – Jól van, nehogy azt hidd, hogy itt maradsz – morogta Hanna, és kihajtogatta a cédulát, amelyet anyja nyomott a kezébe, hogy elolvassa a kutya „életrajzát”. Ez állt rajta: „Fifike a menhely ügyeletes szépségkirálynője. A két év körüli szuka mindig ügyel bozontos szőre tisztaságára, hatalmas, hegyes füleivel pedig azonnal meggyőzte stábunk tagjait, hogy ő a legszebb. Fifike saját mozgalmat is indított a menhelyen: a Fülelj, hogy jön-e a gazdánk! népi frontnak bármely eb a tagja lehet, aki menhelyen él, és felmeredő fülekkel rendelkezik. Olyan gazdának ajánljuk, aki egész nap Fifikével lehet, mert hányatott sorsa miatt nagyon ragaszkodóvá vált, állandó emberi jelenlétet igényel, különben előtör neveletlen énje, és mindent megcsócsál.” – Ez fasza – csúszott ki Hanna száján. – Állandó emberi jelenlét. Éppen állást keresek. Ezt hogy gondolták? Vajon ezentúl az anyámék fognak eltartani? – Fifikére nézett, és azt mondta: – Szívem szerint megváltoztatnám a nevedet, de erre a pár órára minek… Ma még kapsz vacsorát, már ha van valami a hűtőben, leviszlek pisálni, hogyha hajlandó vagy megválni a pink mezedtől, de holnap új gazdi után nézünk. Nem maradhatsz nálam. Ezt te is tudod. A kutya hevesen csóválta a farkát. valószínűleg egyetértett Hanna gondolatmenetével.

46 KIRÁLYLÁNY VAGYOK, NEM TERAPEUTA

– Gyere el velem! – kérte Móni a férjét. – Különben én sem megyek, már unom, hogy úgysem tudok semmit elintézni, elegem van belőle, hogy mindig csak elhúzzák előttem a mézesmadzagot, aztán persze kiderül, hogy nekem kell fizetnem, meg teljesen át kell írnom a történetet. – Mit értek én a könyvkiadáshoz? Menj egyedül, lássák, hogy önálló vagy – simogatta meg felesége arcát Barna. – Mégiscsak üzletember vagy, legalább azt érzed, ha komoly a szándékuk. – Édesem, fogalmam sincs, lenne-e kereslet egy vám- pírmesére Magyarországon. Ha úgy látják, hogy igen, akkor egyenesben vagy. Ha át akarják íratni veled, és nincs kedved hozzá, nem írod át. Ilyen egyszerű. Korábban is önálló nőként intézted az ügyeidet meg az életedet, és én imádom benned azt az. önálló nőt…

83 – Oké. Meggyőztél – állt lábujjhegyre Móni, hogy megcsókolhassa Barna száját. – Legfeljebb elhajtom őket a fenébe, úgy, mint a reklamálókat, amikor egy ügyfélszolgálat telefonos részlegén dolgoztam… Később már egy irodában várakozott, felkészülve arra, hogy ismét elmagyarázzák majd neki, a vámpíros mesék milyen káros hatással lennének a gyerekek lelki fejlődésére. Az íróasztalhoz leült egy fiatal nő, és megkérdezte: – Hány éves a gyereke? – A lányom húsz, a fiam kettő. A vámpírmesét körül- belül tízéveseknek írtam… – Az enyém kilenc, de tetszett neki. Elolvastattam vele néhány fejezetet a kéziratból. – Aha – bólintott Móni, várva a továbbiakat. – Szerintem érdemes lenne megjelentetni – mondta a nő. – Szóval… tárgyalhatunk a szerződésről? – És… kell valamit fizetnem? – Dehogyis. Itt a szerződéstervezet, olvassa el figyelmesen. Jó volna mielőbb nekikezdeni a munkának, hogy még tavasz, elején kijöjjön a könyv – csúsztatott Móni elé egy nyomtatott papírlapot a nő. Móni elolvasta, és azt gondolta: ekkora szerencséje nem lehet. Biztosan csak álmodik. Még előleget is fizetnek neki. – Korrektnek látszik a szerződés – mondta. – Őszintén megmondom, nem tudom, mennyire kockázatos vámpírtörténettel kijönni a gyerekkönyvpiacon – tette hozzá a nő. – De mivel a vámpírjai kedvesek és szerethetők, azt gondolom, sikere lehet a könyvnek, sőt húsvétra akár még az eladási listák élére is kerülhet. Aláírja? – Persze – bólintott Móni, és elfogadta a felkínált tollat. Az irodából kilépve legelőször Barnát hívta, de a férje nem vette fel a telefont, ezért gyorsan Márk számát ütötte be. – Megjelenik a vámpírmesém! – szólt bele a kagylóba köszönés helyett. – Most írtam alá a szerződést, egy-két hónap múlva már kapható lesz! – Ultrajó hír – nyugtázta Márk, és hallgatott. – Figyi csak… – folytatta Móni. – Azt hiszem, ez az univerzumos dolog mégiscsak működik. Nem hittem benne, de megírtuk a megrendelésemet, emlékszel? – Hogyne emlékeznék. Én voltam az egyik „tanúd”, ha nem tűnt volna fel. – Igen. Megírtuk, aztán el is felejtettem az egészet. Nem is foglalkoztam többet a dologgal, mert ugye közölnöm kel- lett Barnával, hogy Londonba megyünk, a gyerekről kellett gondoskodnom, aztán Londonban máson járt az eszem… és mire hazaértem, itt várt egy email ettől a kiadótól, hogy érdekelné őket a kéziratom. Szóval… hát tudod, én sem igen hittem ebben az univerzumos mar… – harapta el, majd folytatta – dologban, de most át kell gondolnom a korábbiakat. – Nem görcsöltél rá. Elengedted. A vámpírmeséd meg baromi jó, tehát joggal remélhetted, hogy felfigyelnek rá. Ez nem olyan, mintha hang, hallás, tehetség nélkül el- határoznád, hogy világhírű énekesnő leszel. Az egy kicsit neccesebb. – Hát… mindenesetre tök jó. Akkor már ketten leszünk a csapatban, akik könyveket írunk. – Meg a nagyanyám… Mondtam már, hogy Lujza bestia-kézikönyve hamarosan megjelenik? – Tudom, hallottam a csajoktól. Ők már ismerik a nagyanyádat, de engem még nem hoztál össze vele. – Pedig édes, bolond nő. Majd csapunk egy nagy könyvmegjelenős bulit, rendben? Mondjuk, ha megjöttem Londonból… – Most jöttünk haza, és te újra utazol? – Emlékszel Jamesre, ugye? A srác, aki megtalálta a be- szállókártyámat a Heathrow-n. – Aha. A bőrzakós New Yorker. – Randizunk. Londonban – Márk hangja izgatottan csengett.

84 – Visszamegy? Csak ezért? És te is? – Van Angliában egy részlegük, gyakran jár Londonba. Nekem is támadtak intéznivalóim arrafelé… szóval, a hétvégét ott töltjük. Meglátjuk, hogy a villámcsapás csak illúzió volt-e, vagy valami jónak a kezdete. – És mi lesz azzal a sráccal, akivel szilveszterkor jöttél össze? – Ádámmal? – kérdezett vissza Márk. – Nem megy. Túl sokat szorong. Igazán még önmaga előtt sem vállalja, hogy meleg. Nem akarok a pasim terapeutája lenni. – Mi akarsz lenni? – Tudod, hogy királylány vagyok – felelte a srác, és csendesen kuncogott. – Oké, királylány – nevetett Móni. – Majd jelentkezz a londoni kiruccanásod után.

47 BESTIA, ÉLŐ ADÁSBAN

– Tudom, hogy félsz, de nincs rá okod – ölelte magához Zoli Flórát. – Minden rendben lesz. – Remélem – mosolygott rá Flóra. Cseppet sem félt, inkább jólesőn izgatott volt, de ezt nem akarta elárulni a pasinak. – Nézni foglak. – Ne stresszelj. – Akkor nem nézlek. – Így már jobb. Megérkezett Lujza? – fordult a szerkesztőasszisztenshez. – Már sminkelik, aztán, mivel az előzetesben felkonferálták, hogy hívni lehet párkapcsolati kérdésekkel, rögtön beül a telefonokat fogadni. A műsor végén összefoglalja a leggyakoribb problémákat, és bekapcsolunk hozzá egy telefonálót. – Oké. Akkor megyek én is a sminkbe – bontakozott ki Zoli öleléséből. – Szeretlek – szólt utána a férfi. Flóra elmosolyodott, de a folyosóról már nem válaszolt. Fél órával később elkezdődött élete első (és mindjárt élő!) saját műsora. A felkonferáló szövegeket előre megírta magának, a négyből egy riportot ő készített, és mindennek lelkiismeretesen utánanézett. Ám amikor meg kellett szólalnia, észlelte, hogy lassabban beszél, mint szokott. Sőt, úgy ítélte meg, valóságos lassított rémálom, mire egy-egy mond- at végére jut. A harmadik mondat után már nem olvasta, hanem fejből mondta a szövegét, és rájött, hogy így egy kicsit jobb. Mire igazán belejött volna, már következett is az utolsó anyag, pár percnyi beszélgetés Lujzával. – Mai vendégünk egy nyolcvanöt éves hölgy, aki a tanácsaival sok nőnek segített már rendbe hozni párkapcsolatát, akinek jól menő fehérneműboltja van, és aki széles körben ismert a nőknek adott legendás ötleteiről. Jolándai Lujza a szakértőnk, a nők bátorítója. Lujza, milyen hívások érkeztek? – Nyolcvannégy – Márk nagyanyja ennyit mondott, és elhallgatott. Mi a fenét akar ezzel mondani? – futott át Flóra agyán, és rögtön Orwell ugrott be neki. Már kereste a párhuzamot, amikor Lujza folytatta. – Szeretném megjegyezni, hogy csak nyolcvannégy éves vagyok. – Bocsánat – esett le a kő Flóra szívéről, és arra gondolt, ha Lujza nem kezd el rögtön beszélni, akkor lőttek a műsornak. – Melyek voltak a leggyakoribb kérdések, Lujza? – A férfiakkal kapcsolatosak – felelte az idős hölgy, és újra hallgatásba merült. Flóra érzékelte agyában a vészjelzést: Lujza nem képes élő adásban beszélni! Bármilyen jó fej is, valószínűleg ideges a kamerák miatt. Most vagy elbúcsúzik tőle, vagy ő beszél helyette, vagy bekapcsoltatja a „nap telefonálóját”. Hobbi mellett döntött.

85 – Rendben van, bestia-tanácsairól híres szakértőnk esetfelsorolás helyett inkább segítene egy telefonálónak – mondta, és abban reménykedett: legalább a telefonáló mer majd beszélni, mert különben megbukott a műsor. Legfeljebb Lujza helyett ő ad tanácsot, ha Márk nagyija végleg megkukul… – Léna vagyok – kapcsoltak adásba egy telefonálót. – Az a kérdésem, hogy mit tegyek a barátommal…? Mindig nekem kell kikényszerítenem belőle a randevúkat, előfordul, hogy eltűnik pár napra, mert sokat dolgozik, máskor viszont képes az éjszaka közepén hívni, hogy menjek át hozzá. Néha kiborulok, olyankor megfogadja, hogy megváltozik, bocsánatot kér, de általában minden marad a régiben… – Nos, Léna… – kezdte Lujza, Flóra pedig érezte, ahogy körme belemélyed a tenyerébe: vajon Lujza mond végre valami értelmeset, vagy teljesen lebénul a kamerától? – Azt gondolom, ez a pasi szórakozik veled, te meg szépen hagyod magad. Mit tegyél vele? Azt kérdezted, mit tegyél vele? – ismételte Lujza. – Igen, azt kérdeztem – felelte a lány. – Hát, kedves Léna, nagy bolond vagy, ha nem hajítod ki őt az életedből. Legalábbis ebben a formájában. Megmondom, mit tegyél, úgyhogy kezdj jegyzetelni. Először is: szóba ne hozd többé a találkozást! Legyen ő a kezdeményező! Másrészt tedd azt, amit ő: ha nem hív három napig, akkor te a következő három-négy napban ne légy elérhető. Hadd erőltesse azt a csökevényes kis agyát, hogy „mi történik itt, hiszen eddig csak füttyentenem kellett, most pedig kicsúszik a kezeim közül?” Amikor felhív, és végül felveszed, ne magyarázkodj. Egyszerűen mondd azt, hogy sok dolgod volt. Tudni fogja, miért kapta… Ha ez nem változtatja meg, akkor semmi. Rá fér egy kis leckéztetés, mert tudod, azt gondolja magáról: „Micsoda nagyszerű, sármos, ellenállhatatlan pasi vagyok, bármikor megkapom ezt a csajszit!” És éjszaka aztán semmiképpen sem randizz vele. Ne vedd fel éjjel a telefont, vagy ha mégis, mondd azt, hogy nem érsz rá, más dolgod van. – Mi más dolga lehet az éjszaka kellős közepén? – kérdezett közbe Flóra. – Például alszik – jött a válasz. – Szóval, kislányok, akik néztek minket, álljatok a sarkatokra, és ne hagyjátok, hogy egy pasi felmosórongyként használjon benneteket! Jelöljétek ki világosan a határokat, és ha a kedves túllép rajtuk, húzódjatok vissza. És még egy titkomat elárulom: csak semmi hiszti! A hiszti csupán megerősíti a pasit abban, hogy a nő odavan érte, és rá figyel. Húzódj vissza, Léna, és ha ez sem segít, rakd ki szépen a szűrét. Balhé nélkül, én azt mondom, még magyarázat sem kell. Gondolom, nem az állatkertben, a jegesmedvék közt szocializálódott, úgyhogy rá fog jönni, hol hibázott, és ha még mindig kell neked, akkor nagy eséllyel már egy „új” férfit kapsz a személyében. De az első lépés, hogy úgy bánj vele, ahogyan ő bánik veled. Ne lelkizz, ne hisztizz, csak vonulj vissza. – És ez hatásos lesz? – kérdezte Flóra. – Hogyne. A fiú elcsodálkozik, de aztán ráeszmél, hogy már nem ő irányít. Már nem packázhat a barátnőjével, mert akkor hamarosan a kukában végzi az üres sörösdobozok és a párizsihéj mellett. Már bocsánat. – Lujza ilyen szókimondó – nyögte ki Flóra. – Aki továbbra is kíváncsi rá, hogyan válhat belőle igazi bestia, nézzen minket legközelebb is, és telefonáljon Lujzának az adás ideje alatt – mondta, majd egy másik kamerához fordult, hogy elköszönjön a nézőktől. Amikor kijöttek a stúdióból, Flóra nemigen tudta eldönteni, vajon elfogadhatóan sikerült-e az adás, vagy a „Lujza-affér” miatt repülni fog a műsorból. Épp a sminkjét mosta le, amikor a főnöknője belépett: – Flóra, csodás voltál! És te, Lujza – fordult az idős nőhöz, aki éppen visszaérkezett a telefonos „ügyeletből” –, remekül szerepeltél! Hiteles vagy, szókimondó. Ez kell a nőknek, nem valami óvatos, finomkodó lélekbúvár! Isteniek vagytok, jó volt a műsor, mindent bele! Holnap már keresni fognak benneteket az egyik laptól…

86 – Jó voltál, drágám – mondta később Zoli, amikor már egy étteremben vacsoráztak, kettesben. – Szép voltál, jól beszéltél. – Köszönöm – mosolygott Flóra. – Barbara is megdicsért. Lujzát is és engem is. – Ja, az öreg csajt? Hát nem tudom. Szerintem ki kéne rakni a műsorból. Olyan, mint egy helyi tévé jósnője vagy távgyógyítója. – Na nem, azért ő egészen más. Párkapcsolati tanácsokat ad. – Először azt hittem, meg se fog szólalni – magyarázta Zoli. – Aztán rájöttem, az lett volna a legjobb. – Szerintem Lujza jó volt. Végre valaki, aki igazi, használható tanácsot ad a nőknek, hogy mit tegyenek, ha zsákutcába jut a párkapcsolatuk. – Szerintem meg hülyeségeket beszél. A nézőket ki fogja akasztani ezekkel a „jó tanácsokkal”. Nem csodálkoznék, ha a következő adásban már nem lenne benne – mondta a férfi. Flóra válasz helyett belekóstolt a levesébe. 48 SZÜLINAP AZ EXSZEL ÉS A LILA DZSOGGINGOSSAL

– Nem azt várom tőle, hogy égő karikákon ugráljon át, mindössze azt szeretném, ha az együttélés alapszabályait elsajátítaná – nézett Hanna elszántan a szőke nőre a kutyaiskolában. – így még csak gazdát se találok neki. Pár ébren töltött éjszaka alatt szétrágta a fürdőszobaajtó felét. És már kétéves! Kettő! Állítólag. Az agya viszont mint egy kétnaposé. – Gazdát keresel neki? – kérdezte a lány. – Aha. Az lenne a legjobb. Persze, az anyám megöl, ha megtudja. – Jó. Akkor majd titokban keresünk neki gazdát – kacsintott a csaj, akin látszott, hogy legalább annyira ért a gazdik lelkéhez, mint a kutyákéhoz. – És megnöveljük az agyi kapacitását. Mi a neve? – Fi… izé. Elfelejtettem – füllentette Hanna. – Fickó? Fikusz? Fifi? – Jaj, nem. Filosz – jött a bizonytalan válasz. –Igen, Filosz – erősítette meg Hanna. – Aha. Hát elég fura név, a Fickó vagy a Fifi jobb lenne, de sebaj. Akarsz vele tanulni? – Muszáj? – Nem muszáj, de ha a gazdinak gőze sincs a fegyelmezésről, a kutya átvágja a palánkon. Szóval, azt javaslom, próbáld meg vele… Persze mindent meg fogok mutatni. Így történt, hogy Hanna az új Prada-csizmájában, a kutyaiskola sáros talaján gyakorlatozott Fifikével. Vagyis Filosszal. Bal láb mellett vezetni a kutyát, jobbra át, balra át, hozzám, tök fura vezényszavakat kellett tanulnia, mintha a katonaságnál lenne. – Egész jól csináljátok – biztatta Hannát a lány, akiről kiderült, hogy Lillának hívják, és mindenféle állatot tart a kertjében, még görényeket is. Ráadásul várja otthon a férje és egy nyolcéves ikerpár. – Jó érzéked van hozzá, tudtad? – Sokra megyek vele – vonta meg a vállát Hanna. – Fif… Filosz az első kutyám. Nem is tudom, mit csináljak vele – magyarázta, miközben Fifike zabálnivalóan meregette rá a szemét. A kis piszok, gondolta Hanna. Eljátssza, hogy én vagyok neki az isten. – Hát… esetleg találunk neki gazdát. Tudod, olyat, aki jól elvan vele egész nap, aki kedves, szerethető, aranyos kutyára vágyik. Na nehogy már, futott át Hanna fején, majd Fifikére nézett: tehát ez a dög, aki szétrágta a fürdőszoba fenyőfa ajtaját, valójában egy kedves kutyus? És szerethető? Fifike viszonozta a

87 pillantást. Hanna egyre kevésbé állta meleg tekintetét. Úgy érezte, a kutya pontosan tudja, mi jár a fejében. – Mindennap itt vagy? – kérdezte a kiképzőtől. – Igyekszem. De másik helyet keresek, ahol önállóbb le- hetek, mint itt. Ugye, azért holnap még itt talállak? Valószínűleg – mosolygott Lilla. – Szeretgesd Filoszt egy kicsit, aztán az esti sétánál gyakoroljatok. Nem ajánlom, hogy szabadon engedd, egyelőre ismerkedjetek egymással. Már úgy értem, amíg nem találunk neki új gazdát… Robi kora este érkezett, persze nem bejelentés nélkül állított be, mert már napok óta szerette volna Hannát felköszöntem a születésnapján. – Ez mi? – kérdezte, amikor Hanna ajtót nyitott neki. – Kutya. Velünk jön. Nem hagyhatom itthon, mert elfogyasztja a fürdőszobaajtót, és szerintem utána szép sorban a többit is – válaszolta Hanna. Robi lehajolt Fifikéhez, aki azonnal összedugta vele az orrát. – Gyerekkoromban mindig kutyára vágytam – mondta a férfi. – Nagyszerű. Ne gondolj rá, mert a végén megkapod. Én is arra vágytam, aztán tessék, az anyám végre megér- tette, és igen hamar meg is kaptam. Úgy harminc évvel később. – És milyen dögös ez a lila dzsoggingja! – Nem dzsogging. Nem lila. Nem dögös. Robi, te kérted, hogy menjek veled vacsorázni, ehelyett itt bájologsz négykézláb állva egy kutyával. Egy vadidegen kutyával. – Nem vadidegen. Hozzám tartozik. – Ja, akkor viheted is. – Hozzám tartozik, mert hozzád tartozik. Anyádnak ez az első igazán jó ötlete, amióta ismerem. Sokkal jobb, mint amikor kuktát vett neked születésnapodra, amit, ugye, sosem avattál fel. Vagy amikor élő békapárt ajándékozott a névnapodra. – Ha annyira tetszik a kutya, viheted. Tényleg nem ragaszkodom hozzá – mondta, és állta Fifike szemrehányó pillantását. – Dehogy venném el tőled! – nézett rá Robi. –Rendben, akkor kimegyünk Szigetmonostorra, abba az étterembe beengedik a kutyákat is. – Felőlem odaköthetjük a konyhaasztal lábához is, onnan nem éri el az ajtót – vetette oda Hanna, azt lesve, hogyan reagál a férfi. – Látod, a gazdád mindenre képes lenne, csak hogy kiderítse, szívtelen vagyok-e – morogta Robi a kutyának. Hanna elmosolyodott, a férfi pedig a hóna alá kapta a lábaival kalimpáló, pink dresszes kutyát, majd adott egy puszit Hannának. – Boldog születésnapot. Azt hittem, már sosem látlak, sosem tudlak felköszönteni. – Hát most látsz – Hanna igyekezett flegmán viselkedni, hogy a férfi ne lássa rajta: mennyire boldoggá teszi a tudat, hogy hosszú évek óta újra Szigetmonostoron vacsoráznak, kettesben. És persze Fifikével. Vagyis, pardon: Filosszal. 49 ZSAROLÓ EX ÉS HÁZKUTATÁSI PARANCS

– Hello, Floresz. Rég láttalak – Flóra még nem ocsúdott fel. Amikor meglátta a mobilja kijelzőjét, szinte automatikusan vette fel a telefonját, de nyomban meg is bánta. Volt pasiknak sosem vesszük fel, ezt az alapszabályt pont Rick miatt állította fel. Ricket igazából Richárdnak hívták, de rockmenedzserként és zeneszerzőként jobbnak látta Rickre változtatni a keresztnevét. Flóra semmibe sem akart belekeveredni, ami Rickre emlékeztette. Szerelmes volt akkoriban, ez az egyetlen mentsége. Vagy legalábbis azt hitte, hogy ez a szerelem.

88 De Rick a monogámia esküdt el- lensége volt, és ezt utólag, amikor lebukott, meg is ideologizálta: ő művész, akinek szüksége van kalandokra, mert ebből nyeri az ihletet. Ráadásul sosem lehetett tudni, mikor mond igazat, és mikor mesél… Néhány hónapig tartott a kapcsolatuk, az után, hogy Flóra szakított Gáborral, a biológussal. Talán azért vetette bele magát ebbe az új „szerelembe”, mert ezúttal nem akarta elkötelezni magát. De azért arra sem vágyott, hogy mindig azon kelljen spekulálnia, vajon van-e másvalaki is a férfi életében. Nem ment simán a szakítás. Rick nem akarta elengedni őt. – Hello, Rick. Mondd, mert sok a dolgom. – Ilyen nyers vagy… vadóc, mi? Nem sokat változtál. Se külsőre, se belsőre. Leszámítva, hogy sztár lettél. – Miről beszélsz? – Láttam a műsorodat. Olvastam a mai újságban rólad meg arról a mindentudó nyanyáról… Szóval, hogy vagy? – Köszi az érdeklődést, remekül. Ha ezért hívtál, elbúcsúzhatnék? – Floresz, emlékszel még arra a videóra? – kérdezte hirtelen Rick. – Miről beszélsz? – kérdezett vissza, de közben görcsbe rándult a gyomra. – Tudod, amikor jöttél ki a fürdőszobából, Balatonon. Emlékszel, egy szál semmiben. Állati szép vagy azon a videón. Tudtad, hogy szép a tested? Biztosam még ma is az. Flóra hallgatott, de közben lázasan járt az agya. Basszus, ez elég rosszul hangzik, gondolta. A kapcsolatuk végén rájött, hogy a srác nemcsak csélcsap, hanem el is hiszi a saját maga által kitalált történeteket, meséket… de ez a hívás elég rossz jel volt. – Tudod, hol ez a kazetta? – kérdezte hirtelen Rick. – Az anyáméknál volt, de kidobtam – csúszott ki a száján. – Nem biztos, Floresz. Gondolkodj rajta. Tudod, mi- után kiraktál az életedből, elbúcsúztam anyádéktól és el- hoztam a dolgaimat, amiket elvittél hozzájuk. – Szórakozol velem? Rick, miért nem éred be a saját életeddel? Úgy tudom, menedzselsz egy új zenekart, te írod a számaikat, ez nem köti le az összes energiádat? – Látod, te is figyelemmel kíséred az én pályafutásomat. Bassza meg, gondolta Flóra. Ez a beszélgetés elég rosszul alakul. Ugye, nem fordulhat elő, hogy Ricknél van az a kazetta, amelyen meztelenül kisétál a fürdőszobából, és bájosan integet a kamerába? – Rick, mi a fenét akarsz? Mennem kell. – Csak arra gondoltam, tök jól mutatnál kikockázva valamelyik bulvárlap címoldalán. Most, hogy híres lettél… biztosan megdobná a népszerűségedet. – Nincs nálad a kazetta – Flóra igyekezett határozott hangon beszélni, holott nagyon bizonytalan volt. – De igen, Floresz, nálam van. Gyönyörű vagy rajta. Hamvas kiscsaj. – Négy éve történt, már nem voltam olyan hamvas. – Mindegy, a munkaadó csatornád biztosan örülni fog az ingyen reklámnak. Tudtad, hogy az internetre bármilyen film felrakható? – Mit akarsz? – Az új zenekarnak, tudod, amelyet menedzselem, irtó jól jönne egy kis publicitás. Tudod, tévés szereplés… még egy párkapcsolati-lelkizős műsorban is tudnának miről beszélni. – A műsoromban nem szerepelnek ismert emberek. – Pont ez a baj, hogy ők még nem ismertek. – Mondd, Rick, nem lett volna egyszerűbb, ha csak fel- hívsz, és megkérdezed, hogy tudnék-e segíteni ennek a kezdő zenekarnak? Miért gondolod, hogy egyből zsarolnod kell valami homályos dologgal? – Nem olyan homályos. Elég jó felvétel, én készítettem. Egyébként meg… ez nem minden. Jó volt veled, bébi. Ma is gyönyörű vagy.

89 – Szállj le rólam, Rick. Köztünk mindennek vége. – Azért, Floresz, gondolkodj néhány napig azon, amit mondtam – közölte a srác, majd mielőtt letette volna, még közölte: – Szép vagy a tévében. Gondolom, az életben is. Bassza meg, bassza meg! Flóra a kezébe temette az arcát. Visszaemlékezett rá, hogyan készült a felvétel. Meg- lepődött, amikor Rick kamerázta őt, ahogy kijött meztelenül a fürdőszobából, de aztán nevetve odaintegetett. Ó, a francba. Tudta, hogy Márk megint Londonban van, de muszáj volt felhívnia. – És mondd, Flóra, hogy nézel ki azon a felvételen? – érdeklődött nyugodtan a srác. – Úgy értem… tudod, nekem elmondhatod, mert nem férfiként érdekel, csak az imázsod miatt… szóval, a felvételen csupasz vagy ott, alul, vagy van egy bozontos háromszöged? – Most mit számít ez? – hördült fel Flóra. – Számít, édesem. Tudod, egy bulvárlap címlapján, hiába takarják ki, és főleg az interneten, rosszul mutat a bozót. Persze, a bozótharcosok biztos rábuknak… – Nincs bozót, megnyugodtál? – Jól van. És mit gondolsz: blöfföl, vagy nála van a kazetta? – Tudom, hogy szerette volna megkapni, de mivel az én kamerám volt, meg egyáltalán, nem adtam neki oda. Hacsak tényleg nem kapta fel, amikor anyáméknál járt. – Nincs más hátra, azonnal házkutatási paranccsal kell megjelenned a szülői házban. Most. Még mielőtt Rick valami hülye szöveggel beállít hozzájuk. És mondd… mi a francért voltál vele, akár fél évet is? Egy ilyen pasival… – Kösz a kedves kérdést, így, utólag. Amikor rájöttem, hogy milyen valójában, akkor befejeztem. – Nem elég gyorsan. Most már mindegy. Menj, keresd meg a kazettát, és semmisítsd meg! Vágd fel miszlikbe, égesd el, húzd le a vécén. Ha lehet, így, ebben a sorrendben. – Még annyit mondj, hogyan alakul a londoni vizit? – Fantasztikusan – Márk hangja mintha ellágyult volna. –Jamesszel minden rendben van. És irtó jó fej. Ugyanazokat a filmeket, azokat a könyveket szereti, mint én. És ő is nézi a vicces tévésorozatokat meg a Maffiózókat! – Szuper. Már csak a távolságot kell legyőznötök. – Indulj házkutatásra! Most rögtön! – utasította Márk, ő pedig azon tűnődött, felhívja-e az anyját, vagy inkább be- jelentés nélkül érkezzen. Az utóbbi mellett döntött. 50 KINCSEK A PADLÁSON

– Mit keresel ilyen veszetten? Ráadásul este kilenckor… Tudod, hogy ilyenkor apáddal már aludni megyünk… – Anya, muszáj megtalálnom egy kazettát. Olyan kicsit, tudod, ami abba a spéci lejátszóba illik… – mondta Flóra, a dévédés szekrényben kotorászva. – Csak nem gondolod, hogy itt vannak a régi dolgaid? A matekfüzeteid meg az ellenőrzőid, persze, biztosan megvannak. Legalább láthatod, milyen szorgalmas és törekvő diák voltál. – Anya, ne cseszegess, kérlek. Ez nagyon fontos. – Nem írtad át dévédére? – Remélem, nem – dünnyögte Flóra. Aztán végre talált néhány kisméretű kazettát, amelyeket ő készített. – Össze kéne dugni a tévét a kiskazettás lejátszóval – közölte apjával. – Bánom is én… dugd – mosolygott az apja, és kedvesen búcsút intve a hálószoba felé indult. – De fogalmam sincs, hogyan kell. – Ügyes lány vagy, a tévében dolgozol, megoldod.

90 – Aha, köszi. Anya, muszáj tudnom, hogy nem adtál-e oda Ricknek egy ilyen kicsi kazettát. – Évek óta nem használtam ezt a videót. Utoljára ekkora kazettákra valami kórházas sorozatot vettem fel – magyarázta az anyja. – Nem ezt kérdeztem. – Tényleg, mi lehet Rickkel? – támadt fel anyjában a kíváncsiság. – Él – mondta lesújtóan Flóra, és bedugott egy csat- lakozót a tévé hátuljába. A kép azonnal eltűnt. – Komolyan mondod, hogy eltünteted a Született feleségeket? Csak azért, mert valamilyen kazettát keresgélsz? Egyáltalán, mi volt rajta? – Én – csúszott ki Flóra száján. – És le akarják adni valamelyik bulvárműsorban? Már itt tartasz, hogy a műsorvezető régi életéből bemutatnak az adódon egy epizódot? – Őszintén remélem, hogy nem – mormolta magában Flóra. – Legalább Zoli láthatna fiatalon. – Mi az, hogy fiatalon? Pár éve készült – háborgott, aztán mintha vörös köd borult volna az agyára. Persze, Zoli teljesen kikészülne, ha az a kazetta előkerülne. Muszáj megkeresnie! Egymás után csúsztatta be a kazettákat a lejátszóba. Úti filmek, amelyeket ő készített, jelenetek a szomszéd kutyájáról, efféle felvételek voltak rajtuk. Néhányra az anyja felvett valamilyen sorozatot. – A padláson is körülnézhetsz – mondta az anyja. – Addig legalább nézhetném a Lila akác köz lakóit. – Micsodát? – meredt rá a lány. – A Született feleségeket, szörnyű, hogy ezt sem tudod. – Ja. Oké, megyek a padlásra. Mint az őrült, úgy kutatott egy zseblámpa segítségével. Miután megtalált egy paksamétát anyja szerelmes leveleiből, amelyeket az apjának írt még annak idején (és mosolyogva, a levéltitkot megsértve, bele is olvasott), meg néhány gyerekjátékát, a kedvenc babáját, egy általános iskolai naplóját (Uhh, de ciki, gondolta, miután belenézett, és ezt olvasta: „Amint végzek, feleségül megyek a Rejtő Tomihoz. Igaz, hogy nincs köztünk semmi! Egyelőre! De majd lesz! Ő lesz a férjem!”), aztán átverekedte magát a halomba dobált szerszámokon, s végre rábukkant egy újabb doboz kazettára. Az egyiken a saját írásával ezt látta: Rickkel, Balatonon. Atyaúristen, ezt a mázlit! Megvan! Megkönnyebbült. Lecipelte a dobozt a padlásról, majd kivárta, amíg a Lila akác köz lakói megrendezik az éves partijukat, és amint véget ért a film, azonnal bedugta a lejátszóba a kazettát. – Ezt kerested? – érdeklődött az anyja, aki szem- látomást eldöntötte, hogy marad, amíg Flóra meg nem találja azt a bizonyos kazettát. – Nem tudom – mormolta, aztán megjelent egy képsor. Igen, Rick szerepelt rajta, ez volt az a bizonyos balatoni képsor. A hattyúkat etette. Aztán hirtelen vágás, és megjelent George Clooney, az egyik kórházsorozat dokija. – Ja, hát erre felvettem a Vészhelyzetet – magyarázta az anyja. – Valami balatoni nyaralás volt rajta, bár nem néztem végig. Gondoltam, nem probléma… Vagy bajt csináltam? – rémült meg. – Nem, anya, egyáltalán nem csináltál bajt. Sőt – ölelte át megkönnyebbülten Flóra. – Remélem, egész végig ez van rajta – mondta, és pörgetni kezdte a filmet. – Miért, csak nem valami házi pornó volt rajta? – döbbent meg az. anyja. – Dehogy – nevette el magát Flóra. – Csak… nem akartam, hogy maradjon olyan felvétel, amelyen együtt vagyok Rickkel. Tudod… – Nekem ezek már nem kellenek – mutatott anyja a kazettákra. – Ki is dobhatjuk őket. Gyere, kivisszük a kukába!

91 Azt már nem, gondolta Flóra, mert azonnal megjelent lelki szemei előtt, ahogyan a hollywoodi sztárok kukáiban kutatnak a lesifotósok és bulvárlaposok. Ő nem volt ugyan sztár, Rick nem volt riporter, de sosem lehet tudni… – Inkább vágjuk szét őket. Aztán égessük el. Aztán húzzuk le a vécén – mondta, és kivette a kazettát a lejátszóból, és elkezdte kitépni belőle a filmet. – Szóval, mégiscsak szexkazetta – mondta szomorkásán az anyja. – Remélem, azóta megjött az eszed – tette hozzá, aztán csatlakozott a megsemmisítő hadművelethez. Csendben téptékvágták a filmeket, tették tönkre a kazettákat, és amikor végeztek, Flóra szeretettel hozzábújt az anyjához. – Gyere, ne végezzünk félmunkát – mosolygott az anyja. – Kimegyünk, és rakunk a kertben egy jó kis tüzet… Flóra felröhögött, de felvette a kabátját, és követte őt a kertbe. Az már igaz, hogy az anyja sosem végzett félmunkát. Mialatt máglyát raktak a sötét éjszakában, átfutott az agyán: remélhetőleg nem létezik másolat abból a bizonyos kazettából.

51 BOLDOGSÁGPARTI, TÖVISEKKEL

– Ez egy boldogságparti, amelyet az univerzum tiszteletére adunk – fogadta őket Márk a hegyen, egyik kedvenc éttermükben. Lujza már ott ült az asztalnál, és épp bort kóstolt. – Aha, amiért teljesíti a kéréseinket, és valóra váltja az álmainkat – puszilta meg a srác arcát Móni, majd amikor mindannyian leültek, előhúzott a táskájából egy könyvet. – Ezt nézzétek! A vámpírmesém. Egyelőre még csak pár száz darab került ki a nyomdából, de szagoljatok bele… micsoda illata van. És tele van rajzokkal. És rajta a nevem, hatalmas betűkkel! – Vámpika kalandjai – olvasta Márk hangosan, majd Mónira pillantott. – Mióta hívnak téged Vámpikának? – Hülye. Az ott fenn, nem látod? – Ja, ezek az icipici betűk? Adjatok egy nagyítót. Ez tényleg a neved. Gratulálok! – nevette el magát, és a többiek is koccintásra emelték a poharaikat. – Jó, tudom, hogy Lujza könyve nagyobb reklámot kap, meg sokkal nagyobb példányszámban jelent meg… de akkor is… – Kislányom, majd ha nyolcvanéves leszel, neked is emelkedik a példányszámod – kortyolt bele a borba Márk nagyanyja. – Nyolcvannégy – helyesbített Márk. – Kérdeztem, hogy te mennyi vagy? – intette le a nagyi. – És hogy mennyit vallasz be? – Igyunk Móni és Lujza könyvére – szólt Flóra. – És a műsorodra. – És a kutyámra – tette hozzá szkeptikusan Hanna. – Nekem egyelőre még adósom az univerzum. Ámbár a kutyát is kértem… úgy harminc éve. – És mostanában intéztél kérést hozzá? – Nem… nem hinném. – Írásban kell, tudod – magyarázta Móni. – És ihatnánk arra is, hogy Márk szíve végre lángra lobbant – mondta Móni. – Figyeljetek, James… hát ilyen a mesékben sincs. A tiédben sem – fordult Mónihoz. – Egyelőre nem is merem elhinni, hogy tényleg tökéletes.

92 – Nem az, mert nem hetero, már bocs – grimaszolt Hanna. – Egy újabb jóképű pasi, akiről le kell mondania a Vénusz populációjának. Tragikus. De tényleg ez van. Ha majdnem tökéletes, akkor vagy meleg, vagy nős, vagy… mondjuk, nincs spermiuma. – Vagy van két gyereke – tette hozzá Flóra. – Jól van. James számomra tökéletes partner, fogalmazhatok így? – És akkor távkapcsolatban fogtok élni? – Még nem tudom. Lehet, hogy áthelyezteti magát Londonba. – Az még mindig távkapcsolat – nézett rá kérdőn Flóra. – Vagy…? – Vagy… mit tudom én. Vagy kiköltözöm én is. – Neeee! – a Vénusz-lakók egyszerre sikítottak fel. – Mi lenne velünk nélküled? – kérdezte Flóra. – Kislányok, itt leszek nektek én. Meg a módszereim. Higgyétek el, nemcsak az ezoterikus technikák működnek a ti Mars-lakóitoknál, sőt… Ha nem az unokám írta volna ezeket a könyveket, súlyos kritikát mondanék róluk. Az a helyzet, hogy az én módszerem hosszú távon is célravezető, vele eléritek, amit akartok, anélkül, hogy különösebben együtt kellene rezegnetek a világegyetemmel vagy bármivel. Figyeljetek, össze is foglalhatom pár szóban, még mielőtt Lala ideér, mert az ő füle hallatára nem ismerhetem be, hogy hiszek is a téziseimben… – Úristen, ebben a családban senki sem hisz igazán a saját elméletében? – vágott közbe Hanna. –Akkor mi hogy higgyünk? – Az én könyvem nem való férfikézbe – magyarázta Lujza. – Ez ugyanis a nők titkos fegyvertára. Nem jó, ha a férfiak megtudják, hogy a veséjükbe látunk. Hogy úgy is- merjük őket, mint a tenyerünket. A bestia-kézikönyv a nők legfontosabb segédeszköze. Lalának muszáj úgy tudnia, hogy nem hiszek abban, amit leírtam. – És mi az alaptézis, dióhéjban? – kérdezte Hanna. – Az, hogy úgy bánj a pasival, ahogyan ő bánik veled. Ha nem tisztel, vívd ki a tiszteletet, de ezt ne hisztivel próbáld elérni. Láss át rajta, mint a kétéves fiadon – fordult Móni felé. – Minden férfiban ott él a rakoncátlan, anyapukkasztó kétéves. Csak ezt kell szem előtt tartanotok. – Nagyon jó a bestia-kézikönyv reklámja, ezzel a női szájjal és az elé tett ujjal – állapította meg Flóra. – Igen, köszi… – mosolygott büszkén Márk. – De a nagyit már kértem, nehogy elárulja a sajtónak, hogy az unokája tervezte. Egyikünk kiadója sem örülne neki. – Egyébként én is gondolkodom rajta, hogy esetleg pályát módosítok – rukkolt elő a hírrel Hanna. –Egyszerűen nem tudok az idegenforgalomban elhelyezkedni. – Te is könyvet írsz? – kíváncsiskodott Flóra. – Nem, dehogy. Ennél sokkal szerényebb célt tűztem magam elé. De még nem mesélek róla, mert minden képlékeny. Tegnap Robival beszélgettem róla. – Robival? – kiáltottak fel egy emberként a Vénusz lakói. – Hát… még nem tudom, mi lesz. Csak azt tudom, hogy nagyon szeretem. És már azt is tudom, hogy ő is szeret. De hogy hogyan tovább? Ezen még töröm a fejem. Azt hiszem, egyelőre csak sodortatom magam az árral. – Legalább már nem evezel eszelősen az ár ellen – bólintott Márk. – Ez Flórának is bejön. Egy elmélet szerint ugyanis az árral szemben esélyed sincs: minden célodat úgy érheted el, ha rábízod magad az áramlatra, és nem erőlködsz folyton. – Mi jön be nekem? – kérdezte Flóra. – Az a dolog a Sztárral, nem? Amióta nem cseszteted, hogy lépjen, váljon, szakítson, vállaljon, azóta megőrül érted, jól mondom?

93 – Nem tudom… Mostanában folyton piszkál valami miatt. Igen, jobban érdeklődik irántam, az igaz, de a műsor miatt állandóan megjegyzéseket tesz. Azt hiszem, nem tetszem neki, mármint szakmailag. – Csak féltékeny, baszki – jelentette ki Móni. –Csodálom, hogy erre magadtól nem jöttél rá. – Dehogy féltékeny! Már hogy lenne az? Hiszen ő a legjobb hírműsorvezető az országban. És remek hírszerkesztő. Hogyan lehetne féltékeny rám, meg erre a bugyuta magazin- műsorra… ööö… amit csak Lujza tanácsai dobnak fel? – kérdezte, és megkönnyebbült, hogy valahogy mégis kivágta magát. – Hát igen. Mi a fenéért lenne féltékeny? – kérdezett vissza Lujza, majd folytatta. – Aki féltékeny, annak egyéb- ként nem kell konkrét ok. – Mint tudjuk… – zárta a gondolatmenetet Móni, és mindannyian felröhögtek, amikor visszaemlékeztek a magánnyomozós kalandjukra. Aztán újabb borokat kóstoltak, és szemezgettek a két frissen megjelent könyvből, mindaddig, amíg Lujza pasija, Lala bácsi meg nem jelent kezében egy nyaláb vörös rózsával, amelyet Lujza ölébe szórt. – Ez aztán a szerelem – röhögött Márk, miközben Lujza a töviseket szedegette a harisnyájából, aztán végre megrendelték a vacsorát. Aznap este az univerzum együtt rezgett velük.

52 A HÉTVÉGE, AMELYET TÖRÖLTEK A NAPTÁRBÓL

– Ugye, nem felejted el a hétvégét? – szólt még vissza Flóra Zolinak, amikor kiszállt a férfi kocsijából. – Miért, mi lesz hétvégén? – Emlékszel, ez a névnapi ajándékod. Tudom, hogy már elmúlt a Zoltán-nap, de az ajándék, a wellnesshétvége most aktuális. – Az most lenne? – ráncolta a homlokát Zoli. – Nem most lenne, hanem most lesz – pontosított Flóra. – Aha… Lehet, hogy most nem fog menni. – Nem vagy beosztva, megnéztem. – Nem, de megígértem… muszáj elvinnem a gyerekeket… a hogyishívjákra. A Balatonra. – Felhívnám a figyelmedet, hogy bár tavaszodik, de meglehetősen hideg van. A Balaton most nem jó kifogás. – Hazudtam valaha neked? – Nem tudom. – Klassz, hogy azt feltételezed: hazudtam. – Nem feltételezem, csak nem tudom. – A gyerekekre kell vigyáznom – nézte mereven a kormányt a férfi. – Megígértem az anyjuknak. Valami vendégjátékra megy. Gondoltam, elviszem őket a Balatonra. – Elhozhatnád őket a hétvégénkre – sóhajtott Flóra. – Más se hiányzik. Rögtön beszámolnának róla otthon, és az anyjuk eltiltaná őket tőlem. – Krisztával már találkoztam. – Vele igen, de ő már tudja tartani a száját. A kicsi nem. – Ja, alakoskodnia kell? Jó mintát lát a szüleitől. Nem lenne tisztességesebb, ha végre mindenki szembesülne az igazsággal? – Tudod, mekkora törést okoz ez az egész a gyerekek életében… a válás… meg minden. Nem akarom, hogy még az is megzavarja őket, főleg a kicsit, hogy bejön egy harmadik felnőtt a

94 képbe… tudod, ki kell várni a megfelelő alkalmat. A pszichológusok is ezt mondják. Te is tanultál pszichológiát, szóval tudod… – motyogta a férfi, de nem nézett Flórára. – Tudod, mit mondanak a pszichológusok, drágám? – kérdezte Flóra, és csodálkozott, hogy nem bőgte még el magát. – Azt mondják, a gyereknek leginkább a hazugság, az elhallgatás és a feszültség árt. Mindent megéreznek. Kösz, hogy elhoztál – intett búcsút, és besietett a tévé épületébe. – Mi van veled, kislány? – kérdezte Lujza a smink- szobában. – Semmi – vonta meg a vállát. – Ne bánkódj miatta. Csináld azt vele, amit ő veled, attól majd észhez tér. – Jó ötlet, csak honnan szedjek hozzá két gyereket? – Aha – bólintott Lujza, mint aki mindent ért. – Akkor most mosolyogj, és kapcsold ki a telefonodat. Műsor után Flóra Lujza mellett ült a büfében, és már éppen belekezdett volna a sztoriba, amikor sorra jelentek meg kolléganői, és Lujzát ostromolták a kérdéseikkel: „Mit tegyek, hogy újra figyeljen rám?”; „Mit csináljak, hogy jobban kívánjon?”; „Hogyan érhetném el, hogy ne a barátaival járjon szórakozni, hanem engem vigyen el moziba és vacsorázni?” Flóra felállt, és észrevétlenül elhagyta a terepet. – Ezen a héten elmarad a hétvége, tudtad? Törölték a naptárból – hívta telefonon Márkot, majd vázolta neki a történteket. – Szerintem el kéne menned valaki mással – javasolta a srác. – Én nem érek rá, mert Londonban hétvégézem… – Az egész fizetésedet repjegyekre fogod költeni. – Csak most az egyszer… muszáj kimennem. Ő is átjön New Yorkból. Menj el Hannával! Hanna sajnálkozva közölte, hogy újdonsült lakótársa – egy egyelőre név nélküli eb és, Flóra érezte, talán Robival szervezett közös programjai – miatt nem tud vele tartani. Móni szabadkozott: szívesen menne, de nem várhatja Barnától, hogy két napig megint ő vigyázzon a kicsire. Egyébként pedig más elfoglaltsága is van: a mesekönyvét fogja dedikálni egy könyvesboltban. – Ne sértődj meg, felnőtt nő vagy. Zolinak tényleg van két gyereke – emlékeztette Móni. – Már hetekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy kettesben töltjük ezt a hétvégét. De tudod mit? Leszarom. – Menj el egyedül. – Lehet, hogy az lesz. Persze, ha addigra elkészül a kocsim… Azt hiszem, végeztem Zolival. Vagyis végeznem kell vele. Egy rohadt dátumot sem képes fejben tartani! Még sosem utaztunk el, pedig már több mint egy éve együtt vagyunk. Azt hiszem, elég volt. – Szeretitek egymást, Flóra. – Pillanatnyilag nem érzek szeretetet iránta. – Dühös vagy. Ne foglalkozz most vele. Elég nehéz lehet neki így, két tűz közé szorulva. – Ja, hát akkor nem kellett volna beszédelegnie a veszélyes zónába – felelte Flóra szipogva, és elindult a buszmegálló felé. Hirtelen lefékezett mellette egy kocsi, és a sofőr leengedte az. ablakot. – Gyalog vagy? Ismerős volt a hang. Benézett a kocsiba, és nem tudta, mit feleljen. Végül bólintott. – Gyere, ülj be. Elviszlek. Tiltakozott volna, mégsem szólt, hanem tétován kinyitotta az ajtót, és beszállt Kata mellé a kocsiba. Érezte, hogy van még tisztáznivalójuk, csak azt nem tudta, megfelelő-e a pillanat a nagy beszélgetésre.

95 53 SZEXSZOBA, PLAYBOY ÉS SZINTIDŐ

– Köszönöm. Akkor is köszönöm, ha nem lesz biztató az eredmény. Értékelem. Hihetetlenül nagyra értékelem, amit tettél – suttogta Hanna, amikor végre szóhoz jutott a nevetéstől, és becsúsztatta kezét a férfi tenyerébe. A parkoló felé tartottak. – Nélküled nem sikerült volna – vigyorgott Robi. – Hát igaz, ami igaz, elég gáz, ahogyan ez megy – tette hozzá Hanna. Visszapörgette magában a néhány nappal korábban történteket. Felidézte a vacsorát, Szigetmonostoron. – Halálosan neveletlen ez a kutya – panaszolta az asztalnál Robinak. – Muszáj lesz kertes házban lakó gazdát keresnem neki. – Nem neveletlen, csak figyelmet követel – vette védelmébe a kutyát Robi. Rendben, gondolta Hanna, akkor, de csakis akkor fogom megtartani, ha bebizonyítja, hogy képes normális eb módjára viselkedni. És láss csodát: Fifike tündérlány volt azon az estén, jól nevelt, disztingvált viselkedésével hozzájárult Hanna születésnapi hangulatához. A kis rafinált. Mégsem ez volt az igazi ajándék a lány számára. – Annyira szeretlek – nézett a szemébe Robi, majd mély lélegzetet vett. – Úgyhogy… azt gondoltam… bármit megteszek. Bármiben részt veszek, csak hogy megadjam neked, amire vágysz. – Mire célzói? – Arra, hogy… – Robi tétovázott, majd kimondta. – Menjünk el egy meddőségi központba, hátha… csoda történt és javultak az eredményeim. Vagy fejlődött annyit a tudomány az elmúlt tíz évben, hogy tudnak segíteni, és lehet gyerekünk. Annyira szeretném… – vált rekedtté a hangja. Hanna szíve a torkában dobogott. Elérkezett a születésnapja, és olyan ajándékot kapott, amelyről évek óta hasztalan ábrándozott. De most, annyi átsírt éjszaka, annyi gyötrődés után mégsem volt biztos benne, hogy elfogadhatja ezt a gesztust a férfitól. Hátha csak azért tenné, hogy vissza- szerezze őt… és nem is akar igazán közös gyereket. Ám Robi megismételte: – Olyan jó lenne egy gyerek… tőled. Családban szeretnék élni. Veled. – Még gondolkodhatsz rajta – felelte Hanna, és egy zsebkendővel megtörölte a szemét. – Azt hallottam, az ilyen helyeken hosszú a várólista. De egy apró csoda már másnap történt. Hanna felhívta időpontért egykori osztálytársát, a biológust, aki nem sokkal később visszacsörgött: a főorvos egyik páciense spontán teherbe esett, ezért Hannáék megkaphatják az időpontját. – A férfival szoktuk kezdeni, mivel az ő vizsgálata egyszerűbb, olcsóbb és persze gyorsabb – mondta az orvos, miután meghallgatta Hannáékat. – Ebben az esetben ez különösen indokolt, miután a férjénél korábban már megállapították a nemzőképtelenséget. Szóval, ha készen állnak rá… Mintát kellene adni. Egy szoba, papírvékony falakkal, tévével, dévédével, néhány filmmel és egy agyonolvasott Playboyjal. Ide kísérték be Hannát és Robit, majd a nővér Robi kezébe adott egy fiolát, és rájuk csukta az ajtót. – Huhh… ez nagyon durva – huppant le az ágyra Hanna. – Oké, hogy pár év absztinencia után helyreállítottuk a szexuális életünket, de… erre, azt hiszem, nem állok készen. – Hogy érted, hogy nem állsz rá készen? Talán nekem kéne készen állnom, de mit mondjak, itt… ezzel a tégellyel a kezemben… elég illúzióromboló. Mégis meg kéne próbálni, mert csak így tudják megállapítani, hogy van-e életképes spermiumom. – Várj egy kicsit – állt fel Hanna, és kisietett a szobából.

96 – Mondja, nem lehetne ezt… otthon? – kérdezte a pult mögött írogató nővért. – Otthon is lehet, persze. Csinálják nyugodtan otthon is, az csak jót tesz. De előtte produkáljanak itt egy mintát. Egyébként most nézem az adataikat: maguk nem házasok. – Elváltunk. – Elváltak? És gyereket akarnak? – a nővér hangjából kihallatszott a hitetlenkedés. – Igen. – És… együtt élnek? – Momentán… – kezdte Hanna, és majdnem kimondta: „nem”, de a nő szigorú tekintetét látva meggondolta magát. – Igen, együtt. Újra. Csak nem vagyunk egymáshoz bejelentkezve. – Akkor hivatalos papírt kell szerezniük, mire a program elkezdődik. Így nemigen vehetnek részt benne. Vagy van önöknél friss, közjegyző által hitelesített nyilatkozat arról, hogy élettársak? Közjegyzői nyilatkozat nélkül nem verheti ki az exem? – csúszott ki kis híján a kérdés Hanna száján, de végül csak megcsóválta a fejét. – Jól van, majd szerezzék be, mire a program elkezdődik – legyintett a nővér. – És most menjen vissza a szobába, úgy könnyebben szokott menni a férfiaknak, ha velük van a párjuk. Friss anyag kell, muszáj itt produkálniuk – pillantott Hannára szigorúan. – És, bár nem akarom stresszeim önöket, igyekezniük kellene, mert huszonöt perc múlva érkezik a szobába a következő páciens… Hanna kínjában elvigyorodott. Beviharzott Robihoz, aki nyugodtan feküdt az ágyon, és a Playboyt lapozgatta. – Tudtad, hogy Hugh Heffnernek egy Las Vegas-i hotel felső szintjén saját lakosztálya van, de csak évente egyszer megy oda pár napra? Máskülönben ki lehet bérelni a lakosztályt… – mutatta Hannának az újságban a fotókat. – Aha, nagyon érdekes, viszont összesen huszonöt percünk van, hogy mintát produkáljunk, és ebbe nem számít bele a közjegyzői nyilatkozat beszerzése – felelte Hanna, és lehuppant az exe mellé. Határozott mozdulattal a nadrág sliccéhez nyúlt. – Semmi romantika? – puszilta meg a nyakát Robi. – Basszus, minta kell, értsd meg. És ne csikizz? – röhögött fel. Aztán csókolózni kezdtek, miközben a kezük már a cél érdekében munkálkodott. Már majdnem a célegyenesbe fordultak, amikor kintről egy párbeszéd foszlányai szűrődtek be: – Van valaki a szexszobában? – Igen, egy aspermiás, mondd meg a betegnek, hogy várnia kell. Hanna felvihogott, Robi szemmel láthatóan elkedvetlenedett. – Most nem érünk rá lelkizni – mosolygott rá Robira. – Látod, itt szintidőt kell futni… – Ezt nevezik teljesítménykényszernek – morgott a fér- fi, és beletúrt Hanna hajába. Hamarosan újra eljutottak odáig, ahonnan az előbb kényszerből visszafordultak. – Nagyon jó – suttogta a férfi. – Oké, de hol az az izé? – Nem tudom. Hol van? –Jaj, ne. Csak nem vittem ki? – Én nem bírom tovább. – Dehogynem. – Nem megy, nem bírom visszatartani. – De megy, drágám, csodás vagy… és itt a fiola. Jézusom, ebbe bele kell céloznod? – Ne, mert így nem tudok. Nem tudom, mit kell. Állj meg… Óóóó… Bocs, jaj, ne haragudj. Ne haragudj. Basszus. Kárba ment minden. – Dehogy ment, nyugi. Ügyes vagyok. Várj, még a maradékot is… ó, azt hiszem, így jó lesz. Szeretlek.

97 – Én is szeretlek. De a tégelyt te viszed ki. Nem lehetne, hogy eltakard a kezeddel? Nem lehetne, hogy te menj ki egyedül? – De, lehet – mosolygott Hanna, és a kezébe vette a fiolát, úgy, hogy a tenyere eltakarja. Kinyitotta az ajtót, óvatosan kikukkantott, majd gyorsan újra becsukta. – Mi van? – érdeklődött Robi. – Itt ül egy csomó… – keresgélte a szavakat, majd hirtelen megtalálta: – …ember. – És? – Mindenki erre néz! Jézusom. Én ma innen nem megyek ki. Menj te előre. – Én nem. – Akkor maradunk. Megnézzük, mi van a tévében? – ült vissza az ágyra Hanna. Ekkor kopogtak. – Hogy állnak? Elröhögték magukat. – Jól – felelte Hanna. – Csak nem merünk kijönni! – kiabálta félig viccesen. Ekkor benyitott a nővér, és Hanna óvatosan a kezébe helyezte a fiolát. – Vigyen ki minket a hátsó ajtón, kérem! – viccelődött. – Hátsó ajtó… az itt nincs. Csak a patológián. – Jól van – ugrottak talpra hirtelen. – Akkor ez is jó lesz. Végül is fogjuk fel humorosan, nem? – kérdezte Hanna, kézen fogta Robit, és széles mosollyal kisétált vele az ajtón. A váróba érve, amikor mindenki őket nézte, fennhangon így szólt, a férfihoz fordulva: – Isteni volt, nem? Bár a helyzetük egyáltalán nem volt vidám, mégis nevetve hagyták el a klinikát. 54 STEVEN TYLER AZ ESKÜVŐMÖN

– Oké, ne is mondd, tudom, hogy Londonban vagy nászúton! – kezdte Flóra, amint Márk felvette a telefont. – De kíváncsi vagyok a véleményedre. Mit gondolsz, eljönne az Aerosmith az esküvőmre? – Be vagy rúgva? – Színjózan vagyok. Komolyan kérdezem. Szerinted valós elképzelés? – Majdnem annyira, mint az esküvőd. Kihez mész fér- jhez? Eddig hallani sem akartál a dologról. – Zolihoz, ki máshoz? – Szent a béke? – Dehogyis. Nem beszélek vele. Ha ő hív, nem veszem fel. Utálom. – Időutazást tettél, és véletlenül ott ragadtál tizennégy éves korodban? Mi ez az egész? – Márk, most azzal ne foglalkozz, milyen a kapcsolatom Zolival ebben a pillanatban. Azt kérdezem, szerinted elképzelhető-e, hogy az Aerosmith, személyesen Steven Tyler eljöjjön az esküvőmre? – Nem – hangzott az őszinte válasz. – Szóval, a vonzás törvénye, agykontroll, univerzum meg rezgések – mind-mind csak kamu? És semmi sem gondoltál komolyan abból, amit a hülye könyveidben leírtál? – Flóra, nagyon bírlak, de te vagy ittál, vagy szívtál. Londonban vagyok, baszki. Egy órája érkeztem. Mit akarsz kérdezni tőlem percenként kétszázért, vagy ki tudja, mennyiért? – Azt kérdezem, vajon elméletileg elképzelhető-e, hogy eljöjjön az Aerosmith az elméletileg elképzelhető esküvőmre. – Ja, hát elméletileg elképzelhető, persze. – Édes vagy. Imádlak. Jó szórakozást, akkor én megyek is…

98 – Le ne tedd, most már mondd el az egészet. – Jó, akkor még egy kérdés: hogyan csináljam a vizualizációt? Tudom, hogy tanultuk az agykontrollon… de már nem emlékszem pontosan. Mi a lényege? – Az, hogy elképzelsz valamit, amire nagyon vágysz. Kidolgozod a részleteket a képzeletedben, látod magad a vágyott helyzetben, elhiszed, hogy megtörténhet… és akkor tényleg megtörténhet. Csak a saját belső gátlásaid, korlátaid szűkíthetik le, hogy mi mindent élhetsz meg a valóságban. A vizualizáció segít, hogy pontosítsd a vágyaidat, és ha el- hiszed, hogy megtörténik, amit elképzelsz, akkor sok-sok lépéssel közelebb kerültél a célodhoz. Már majdnem el is érted. – Na, pontosan ez történt velem is. Feküdtem a kádban, és félálomban fantáziáltam. De szeretném tökéletesíteni a vizualizációmat. Figyelj, ha már úgyis csevegünk egy ideje, elmesélem, hogyan képzeltem. A násznép már bent van. Mi Zolival éppen csak elindulunk befelé, amikor… – Nem az apád fog bevezetni? Úgy szokás. – Hagynád, hogy a képzeletem vezessen? Meg Zoli. Köszi. Folytatom. Szóval, síri csend honol a teremben. Vagy a szabadban. Még nem döntöttem el. És én megkérem Zolit: „Hívj fél a mobilomon! Most!” – Lesz egy zseb a menyasszonyi ruhádon a mobilodnak? – A fehér Louis Vuitton táskám lesz nálam. – Van fehér Louis Vuitton táskád? Sosem mutattad. – Nincs, de majd lesz! Ne szakíts már állandóan félbe, magam előtt látom az egészet – melegedett bele a mesélésbe Flóra. – Szóval, így folytatom: „Hívj fel, mert hajadonként még utoljára szeretném hallani azt a csengőhangot, amelyen csak te hívsz… az Aerosmithtől a Crazyt.” Mire ő felhív. Megszólal a telefonom, megszólal a Crazy. Senki sem érti, mi történik. – Beleértve a vőlegényedet is. – Igen. Na, figyelj. Kinyomom a telefont, visszateszem a táskámba, és akkor, hirtelen, százezer watton megszólal a Crazy. Jó rockosan. És fellebben a függöny… – …a szabadban… – …és ott zenél az Aerosmith, miközben mi az anyakönyvvezető elé vonulunk. Steven Tyler bőrszmokingban csak nekünk énekel. Ugye, látod magad előtt? – Szuper. És? – Te vagy a tanúm, ugye, tudod? – Aha. Jól vagy? – És még nincs vége! Megtörténik a szertartás: akarod- e blablabla, és azt mondja az anyakönyvvezető: „Mostantól házastársak vagytok. Csókoljátok meg egymást.” És akkor a zenekar eljátssza a legkedvencebb számomat, a Don't Want To Miss a Thinget. Közben mi meg csókolózunk. Ugye, milyen zseniális vizualizáció? – Aha, és arra is gondoltál, hogy Móni mostohahúga, aki rockzenészekre hajt, mindeközben ráveti magát Tylerre… – Jaj, ne rontsd már el. Szerintem szuper lenne. Most már csak azt kéne tudnom, hogyan érhetném el, hogy az Aerosmith eljöjjön az esküvőmre. – Hívd meg őket a tévéműsorodba. – Gondolod…? – De mondd… a Sztár már elvált, hogy esküvőt tervezel? – Elképzelhető, hogy ennyire földhözragadt a gondolkodásod? Pont a tiéd?! Majd elválik. – Nem vált el, és nem vagy beszélő viszonyban vele. – Pillanatnyilag, elismerem, így is értelmezhető a helyzet – hallgatott el, majd folytatta: – Szerinted mit fog szólni Zoli anyja, ha ezerrel dübörög majd az esküvőnkön az Aerosmith? – Szerintem csápolni fog. De most már komolyan, csillapodj le. – Szóval, elérhetetlen álmokat ne vizualizáljunk, úgysem valósulhatnak meg?!

99 – Szerintem vizualizálhatod, az esküvőd Zolival végül is elképzelhető. Bár nem tudom, mióta akarsz férjhez menni. – Érdekes, mostanáig, amíg nem támadtak ezek a vízióim a fürdőkádban, nem akartam férjhez menni hozzá. Lehet, hogy most sem akarok. Nem tudom. De ha már nagyon muszáj, akkor legalább legyen ott az Aerosmith, jól mondom? – Nagyon jól mondod. Letehetem? Történetesen itt áll mellettem a legférfiasabb meleg pasi, akit életemben láttam, és tervei vannak velem… – Tedd le nyugodtan. Én meg tökéletesítem a vizualizációmat. Ja, képzeld, találkoztam Katával. Sokat dumáltunk. Holnap még többet fogunk. Na jó, most már hagylak. – Állj, nem teheted le csak így! Mesélj el mindent Katáról és a találkozásotokról… 55 A KUTYA, AKI ODAKAKÁLT A FALRA

– Mit csinálok? Mit csinálok?! Te kérdezed? Pont te? – Hanna alig hírt uralkodni magán, szíve szerint lecsapta volna a telefont. – Hát közlöm veled, hogy a szülinapi ajándékom után takarítok. Amíg nem voltam itthon, totál szétrágta a matracomat, amelyre azt mondták, életre szól, és egy vagyonba került. Feltehetőleg meg is ette a felét, vagy a matrac önfel-szívódó. Nem tudom. Aztán még leszarta a falat. Érted, nem a földre szart, hanem a falra! Köszönöm az ajándékot, igazán nem unatkozom mellette. Nem tudom, hogyan fogok gazdát találni neki… – Mondtam, hogy az első időkben mindig emberközelben kell lennie – szólt higgadtan az anyja. Hanna majdnem feleselni kezdett vele, hogy egy meddőségi központba még- sem vihet kutyát, de aztán inkább lenyelte a mondatot. – Ha dolgod van, add be apádhoz. Nyugdíjas már, ráér kutyázni. – Remek ötlet, de azt hiszem, inkább beviszem majd a munkahelyedre, ha nem érek rá vele foglalkozni, hogy legyen neked is egy kis örömöd az életben – közölte Hanna, azzal letette a telefont, miközben tovább furdalta a kíváncsiság: hogyan tud egy minikutya a falra szarni? Térd- magasságban… Rejtély. – Lilla, én megőrülök ettől a kutyától – fordult aznap a kutyakiképzőhöz. – Szétszedte a lakást. Megette azt a matracot, amelyet öreg napjaimra vettem, hogy megtámassza majd megfáradt gerincemet. Majdnem annyiba került, mint egy lakás. Meg kell büntetnem Fifikét. – Fifike? – meredt rá a lány. – Azt hittem, Filosz. – Hát… igen. Ez az. Pontosan ez – nyögte Hanna, és elvörösödött. – Filosz névre nem hallgathat egy ilyen neveletlen, buta kutya, egyetértesz? Úgyhogy… átkereszteltem Fifire. – Neveletlen, de intelligens – simogatta meg a kiképző a kutya selymes szőrét. – Nem mintha egyetértenék, de van valami, ami még jobban izgat: hogy a francba tud ez a zsebkutya a falra szarni? – rukkolt elő Hanna a kérdéssel, amely sehogy sem hagyta nyugodni. – térdmagasságba… – Lássuk. Mutasd a praclijaidat – kérte Lilla a kutyát, és egyenként kezébe vette a lábait. – Hát ez a kutya valóban nem buta. Igazam volt – fordult Hanna felé. – Ez a talpára van írva? – Csupa kaka a tappancsa. – Bravó. Nem tudtam, hogy ez az intelligens ebek jellemzője… – Igen. Szóval, odakakilt a földre, aztán szép módszeresen felkente a produktumát a falra. Lehet, hogy két lábon kellett állnia ahhoz, hogy megalkossa a remekművet.

100 – Szóval, egy művészt kaptam az anyámtól. Egy festőművészt – ráncolta a homlokát Hanna. – Na most. Ha meg akar maradni nálam, kérlek, tolmácsold neki, hogy egy: soha többé nem rághat szét semmit, beleértve az ajtókat, a matracot, a fridzsidert, a cuccaimat és minden egyebet. Kettő: nem szarhat a falra. Három: nem szarhat a lakásban. Négy: nem kenhet szart a falra. Öt: semmit sem kenhet a falra. Ezek az együttélésünk alapvető szabályai. És még azt is mondd meg neki, hogy egyáltalán nem lennék ennyire engedékeny, ha a szerelmem nem imádná őt máris ennyire. – Szóval, én vagyok a tolmácsod – mosolygott Lilla. – Az a helyzet, hogy most foglalkozhatok veletek utoljára, mert a tulaj kirúgott. Leépítés van nálunk is, és mivel nem hoztunk elég ügyfelet, a főnök kettőnket kirakott… – Ne. Nem teheti. Nem teheti meg ezt a kutyatulajdonosokkal. Elveszi tőlünk az utolsó, icipici reménysugarat is. Basszus. Mihez kezdesz? – Fogalmain sincs, de vannak itt más, tapasztalt kiképzők is. – Figyelj, a legfontosabb, hogy ne keseredj el – váltott vigasztaló hangra Hanna. – Engem is kirúgtak, munkanélküli vagyok, és egyik utazási irodának sem kellek… De egyfolytában jár az agyam, és… amikor azt mondtad, hogy jó lenne egy saját kutyasuli, beindult a fantáziám. Van ugyanis egy telkem. Na jó, anyámékkal közösen. A külvárosban van, elég jó telek, nem is kicsi, de pénz híján sosem tudtunk belevágni az építkezésbe. Mit gondolsz… nem lenne jó kutyasulinak? – Isteni ötlet! – ragyogott fel Lilla szeme. – Persze, akkor te is elvégezhetnéd a tanfolyamot, és dolgozhatnál kutyakiképzőként. Jó érzéked van hozzá… – Neeekeeem? Azt mondod, hogy jó érzékem van a kutyákhoz, meg a fegyelmezéshez? – kérdezett vissza Hanna. – Tudod, mi történt velem és az. első kutyámmal? Egy dalmata volt. Édes, pici, pöttyös gombócként került hozzám, imádtam, első este beengedtem az ágyamba. És a pici gombóc pár nap alatt teljesen átvette felettem a hatalmat – mesélte Lilla. – Attól kezdve járt neki az ágyban alvás, és sosem tudtam megfegyelmezni. A világ legelkényeztetettebb kutyája lett belőle. Sosem tudtam megnevelni, betörni meg aztán főleg nem. – Ezt most miért meséled? – Azért, mert te az első pillanattól nem hagyod, hogy a kutyád uralkodjon rajtad. És most ki akarod tenni a szűrét… Sokkal keményebb vagy, mint én voltam az első kutyámmal. És ez jó, mert nem fog a fejedre nőni. A kistestű kutyák amúgy is gyakran rendetlenebbek, nyugtalanabbak, folyton kompenzálnak a méretük miatt, és te nem hagytad, hogy Fifi rögtön levegyen a lábadról. Ráadásul nagyon jól dolgoztok együtt. Kemény csaj vagy. – Én? – Hanna biztos volt benne, hogy Lilla nem róla beszél. – Bizony ám. Eléred, amit akarsz. Filosz… akarom mondani, Fifinél is el fogod érni. – Én a világ leggyávább embere vagyok, soha semmit nem értem el – mondta halkan a kiképzőnek, vagy inkább csak saját magának. – Ugyan már. Azt mutatod, hogy gyenge vagy, ezzel azonban csak az erődet álcázod. Hidd el, kutyakiképzés közben, ahogy együtt dolgozik a gazdi és a kutya, mindkettejük jelleme nyitott könyv a kiképző előtt. Tudom, hogy erős vagy, kemény, és eléred a célodat. Mindig. – Ez. érdekes – gondolkodott el Hanna, és kicsit el is szégyellte magát. Hiszen Robinál végül elérte… ha évekbe telt is, ha el kellett is válniuk hozzá… talán tényleg kemény, határozott nő, és nem az a gyenge, támogatásra szoruló, bátortalan csaj, akinek hiszi magát? Talán nem ismeri eléggé jól magát? – Jó fej vagy. Nincs baj azzal, ha valaki kitartó, és tűzön-vízen át eléri a célját. Hiszen te ennek ellenére nőies vagy. – Mit szólnál, ha ma leszoktatnánk Fifi két az otthon szárasról, a festésről és a tárgyak szétcincálásáról, és aztán megbeszélnénk ezt a kutyasulis vállalkozást? – kérdezte Lillát. – Benne vagyok – felelte a lány, és Hanna úgy érezte, kezdenek rendbe jönni a dolgai.

101 56 HAMIS LEVFXEK, ÁRULÁS ÉS BÉKÜLÉS

Egész délelőtt a medencében úszkáltak és a jakuzziban ültek, bár a pezsgőfürdőben Flóra időnként megjegyezte: – Szerintem mindenféle nemi betegséget fogunk összeszedni. El tudod képzelni, miféle testnedvek keverednek ebben a melegvízben? – Tele van fertőtlenítővel – nyugtatgatta a másik. – Én máris viszketek. Amint hazaérek, első dolgom lesz elmenni a nőgyógyászomhoz. Biztosan hónapokig tart majd, mire kikezel valami rohadt nyavalyából. – Még mindig hipochonder vagy? – Még mindig. Gondolod, idővel elmúlik? – Lehet, hogy Gábor paranoiája miatt maradt benned a betegségektől való félelem. Tudod, hogy időnként még a kilincseket is fertőtlenítette otthon? Nálatok nem így volt? – Nem emlékszem – dünnyögte Flóra. – Amikor a gyerek megszületett, levegőtisztítót szereltetett be, és valami szmogmérő műszert szerzett. Mielőtt kivittem sétálni, mindig ellenőriznem kellett, mennyi szennyező anyag van a levegőben. Néha hetekig nem is szellőztethettem. – Úristen – sóhajtott Flóra, és arra gondolt: milyen szerencse, hogy idejében megszabadult Gábortól. A biológus sokáig hallani sem akart a szakításról; valahányszor Flóra kiborult, ő mindig valamilyen betegséget produkált, a vége felé pedig öngyilkossággal fenyegetődzött. – Nem lehetett könnyű. – Most sem az. – bólintott Kata. – Végül is, nem tudom, miért haragszol annyira. Miért nem álltál szóba velem utána. És hogyhogy nem mondtad el a többieknek, miért vagy igazán dühös… Rám haragudtál, mert hazudtam neked. Elhallgattam… hogy… – keresgélte a szavakat – be- leszerettem. De te akkor már régóta szakítani akartál vele, csak nem ment. Ha én nem jövök be a képbe, akkor sokkal nehezebb lett volna végleg szakítanod Gáborral. – Így van – hagyta rá Flóra, de csak nem akaródzott felmelegítenie ezt a régi témát. Pár napja, amikor Katával összefutott a televízió előtt (véletlenül? – nem vett volna mérget rá, hogy Kata valóban véletlenül vetődött arra pont az ő műsora után), és beszélgetni kezdtek, úgy érezte, talán valóban elérkezett a megbocsátás ideje. És mivel nem volt partnere a – Zoli névnapjára lefoglalt! – wellnesshétvégére, elhívta egykori barátnőjét. Kata örömmel mondott igent, főként, mert a kétéves kislánya apás hétvégén volt. De az első délelőtt Flórának nemigen akaródzott rátérnie összeveszésük valódi okára… hiszen a másik tudta amúgy is. Aztán ebéd után Kata hozta fel a dolgot. – Valójában úgy érzem, saját magadra haragszol, miközben örülsz is, hogy vér és háború nélkül sikerült szakítanotok… Persze, elismerem, hogy nagyon sok mindenben igazad volt abból, amit a fejemhez vágtál utolsó nap. – És úgy gondolod… úgy gondolod, erkölcsös volt, amit csináltál? – vett mély lélegzetet Flóra. –Szerinted belefér egy barátságba, amit tettél? Nem arra gondolok, hogy elszeretted az élettársamat. Nyilvánvalóan tudtad, hogy nem érzem már jól magam abban a kapcsolatban. Nem ezt érzem árulásnak. Hidd el, tényleg azt gondolom, hogy csak jót tettél velem. Számomra nem az volt az árulás. – Hanem a levelek. – Igen. Kata, én az egyik legjobb barátnőmnek akartam segíteni. Neked! Azért segítettem a levelek és az sms-ek megírásában, mert drukkoltam, hogy összejöjjetek azzal a fiúval, aki annyira tetszett neked. Fogalmam sem volt, hogy az én fiúmnak írunk… mert Gábor akkor

102 még az. én fiúm volt, még ha szakítani akartam is vele. Én neked akartam segíteni, ezért érzem árulásnak, amit tettél. – Segítettél is. – Mégis átvertél. – Nem mondhattam meg… Tudom, hogy ezzel elárultalak. Elárultam a barátságunkat. Hidd el, gondolatban rengetegszer bocsánatot kértem tőled. Most a valóság- ban is megteszem. Ne haragudj rám, kérlek! – Jó, megpróbálom – dünnyögte Flóra, de nem nézett Katára. Olyan szívesen megölelte volna, de… magyarázatot várt. Tudta viszont, hogy amit Kata annak idején tett, arra nincs magyarázat. – Tudod, megbántam mindent. Már csak azért is, mert illúzió volt az egész, pont a levelek, pont az átverés miatt – sóhajtott a lány – Ezért nem működött a kapcsolatunk… egyáltalán nem. Azt hiszem, Gábor mindvégig téged szeretett. Valójában, abban a pillanatban, amikor kiszeretett belőled, újra beléd szeretett – csak nem tudta, hogy te vagy az. Amit rám vetített, azt valójában irántad érezte. A te leveleidbe szeretett bele. Azt hitte, én írom, azért kellettem neki. – Ne mondd ezt – csóválta a fejét Flóra. – Csodálom, hogy többé nem keresett meg. – Ne fesd az ördögöt a falra! – rémült meg Flóra, és Rick váratlan, és egyben ijesztő közelmúltbeli fel- bukkanására gondolt. Nem hiányzott neki még egy ex. Isten őrizz, még csak az kellene! – Emlékszel, milyen sms-eket kaptam tőle? – Már bocsánat. Nem tudtam, ki a feladó… – nézett rá sértetten Flóra. – Igen. De azután kiderült számodra is… Az a pasi, aki az sms-eket írta, nem Gábor volt. Vagyis nem az a Gábor, akihez aztán férjhez mentem. Ma sem értem az egészet, és ezért mondom, hogy az egész illúzió volt – neki és nekem is. Néha belém hasít a gondolat: lehet, hogy több énje van? Egy kedves, érző, érzelmes, nagyvonalú énje, és egy önző, zsarnoki? – vetette fel Kata. – Mert az akkori levelei és sms- ei sokkal felvilágosultabb, nyitottabb, izgalmasabb férfit mutattak. És akkoriban valóban figyelmes és megértő volt. – Már nem emlékszem az ő leveleire – hangsúlyozta az „őt” Flóra. – Tudod, nem erőltetett semmit. „Majd az idő eldönti, hogy pozitívan rezgünk-e egymás iránt, és van-e közös jövőnk”, meg „Gondolj arra, amit szeretnél, és így lesz”, és: „Csak engedd el magad, engedd, hogy a vágyaid irányítsanak”. – Elég ezoterikusán hangzik – bökte ki Flóra. –Nem tudtam, hogy Gábor hitt a „rezgésekben” meg a vágyak ere- jében. És arra sem emlékszem, hogy valaha is pozitívan gondolkodott volna. Úgy látszik, én már csak az önző énjére em- lékszem. Meg a baktériumaira, amelyekbe szerelmes volt. – Biológus, az ég szerelmére! – nevetett Kata. – Nem hinném, hogy egy korboncnok szabadidejében is a hullákkal foglalkozik. Én sem szerkesztem újra azokat a híreket, amelyeket a rádióiban hallok. – Igaz. Mindegy. A gyereket imádja. – És el akarja venni tőled. – Igen. És minden oka megvan rá – csúszott ki Kata száján. Flóra döbbenten meredt rá. – Tudod… szerelmes vagyok. Már külön költöztünk, amikor megjelent az életem- ben a nagy Ő. titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat, de Gábor mégis sejt valamit. Nyíltan nem vállalhatom a szerelmemet, addig semmiképpen sem, amíg ez az egész ügy le nem zárul. – Istenem – meredt rá Flóra, és arra gondolt, Kata helyzete Zoliéhoz hasonlít. – Bujkáltok? És ő hogyan viseli?

103 – A szerelmem? Türelmes. De azért egyre nehezebben bírja. Néha már-már odáig fajulnak a dolgok, hogy beszélni akar Gáborral, de ezt nem engedhetem meg. Imádom őt, vele akarok élni, de… a gyerekem a legfontosabb. A szerelmemnek muszáj ezt megértenie. – És ha nem bírja tovább ezt a helyzetet? – Tudja, hogy ki kell várnia a végét. Nehéz neki. Szeretem, és ez az egész nekem legalább annyira őrjítő, mint neki. Őrlődöm. Vállalnám ország-világ előtt, mégsem lehet. A gyereket is csak akkor látja, amikor alszik. Nem akarom, hogy véletlenül lebuktasson minket… mert akkor az apja beindul. Gábor már akkor lekurvázott, amikor nem volt senkim, „csupán” válni akartam tőle, mert már nem bírtam elviselni. – Valójában miért akartál elválni? – Mert az egész illúzió volt – ismételte meg Kata. – Hibáztam, és nagyon súlyos árat fizettem érte. Azt szerettem volna, hogy legalább te megérts… és megbocsáss. – Menjünk el futni az erdőbe! – javasolta Flóra, mert úgy érezte, muszáj kiszellőztetnie a fejét a friss levegőn. 57 SZERETKEZZ, NE DEDIKÁLJ… FŐLEG, HA NINCS VEVŐ

– Anya, ez a nő idejön a gyerekkel! Errefelé tart? –suttogta Lili az anyjának. Móni arra gondolt, Lili tényleg kitett magáért: mintha eladó lett volna, úgy ajánlgatta a szülőkorú vásárlóknak az anyja mesekönyvét. Nem ő tehetett róla, hogy senkit sem érdekeltek Vámpika kalandjai… Lili még az egyik polcot is átrendezte, hogy jobban szembe tűnjön Móni könyve. Barna pedig ott lebzselt körülöttük a kicsivel, és feltűnően lapozgatta felesége mesekönyvét, hogy minden vásárló láthassa a borítót. De hiába. Móni órák óta ült az asztalnál, de még senki sem dedikáltatta vele Vámpika történetét. Volt, aki mást akart aláíratni vele: például Ward felnőtteknek szóló vámpírregényeit (ezen csak mosolygott, legalább a témába beletaláltak), de az ő újonnan megjelent mesekönyve iránt senki, de senki sem érdeklődött. – Mit árul? – ért oda a nő, egy tíz év körüli kislánnyal. – Semmit. Dedikálom a mesekönyvemet – mutatott Móni az asztalra kitett példányokra. – Vámpírok? Gyerekeknek? – húzta fel a szemöldökét a nő. – Ezt komolyan gondolta? – Igen. Mese, kedves, jóságos, szerethető vámpírokról – magyarázta Móni türelmesen. – Hát már itt tartunk? Istenem, hová fajult a világ?! Vámpírokról írnak gyerekmesét? Hát hová lett a szeretet, hová lettek a tradíciók, hová tűnt a szép, tanulságos, magyar népmese? – kérdezte hangosan a nő, és orrát felhúzva elfordult. – Rémes, hogy manapság bármi megjelenhet – tette hozzá, és helyeslést várva, egyenesen belenézett Barna szemébe. – Az én gyerekeim imádják ezt a mesekönyvet – vonta meg a vállát Barna. – Pontosan ezért tart itt a világ…! Ezért agresszívak és törtetők a mai gyerekek. Mert már a meséik is agresszívak. Harry Potter, a varázsló… most meg vámpírmese… egy magyar szerzőtől. – Tulajdonképpen Drakulának is vannak magyar vonatkozásai – lépett közbe Lili. – Ugye, ha csak Erdélyre gondolunk… ott a kastélya. – Maga meg, kisasszony, ahelyett, hogy kisminkelve osztaná az észt, jobban tenné, ha visszaülne az iskolapadba! És semmiképpen sem ajánlom, hogy efféle – ejtette ki borzalommal – meséket olvasson. – Kinőttem már belőlük, néni.

104 – Ne nénizzél itt, gyermekem…! Gyere, Sacika, megyünk innen – húzta magával a csodálkozó kislányt az anyja, és kifelé menet mindenkinek elmondta: valami szörnyűséges vámpírtörténettel riogatják ebben az üzletben a gyerekeket. – Azt hiszem, az írói karrieremnek ezzel befellegzett. A mesém nyilvánvalóan sohase fog felkerülni a toplistára – állt fel Móni csalódottan. – Legalább én vettem négyet! – vigasztalta Barna. – Neked nem kell megvenned, ne szórakozz. Van otthon tiszteletpéldányom, majd dedikálok nektek. – Az nem fordulhat elő, hogy ne fogyjon egyetlen darab sem a dedikáláson, majd elajándékozom a kisgyerekes kollégáimnak, nyugi – csókolta meg Barna. Móni visszacsókolta, először csak puszi volt az a csók, aztán olyan igazivá vált… szenvedélyes, nedves, vágyakozó csók lett belőle a könyvesbolt kellős közepén. Mit bánta, ha nézik is… úgysem tudják, kicsoda ő, úgysem érdekelt senkit – sem a személye, sem pedig a könyve. Viszont ott voltak mellette a gyerekei, és ott volt a férje, a szerelme, a társa: Barna. Átadta magát az ölelésének, hosszú percek teltek el így, és talán sosem lett volna vége, ha nem hallják azt az őrületes robajt. – Nem szabad, jaj, nem ütötted meg magad? Ó, basszus, miért? Elnézést, ne haragudjanak – mindezt Lili a hihetetlenül hangos, hüppögő üvöltéssel egy időben darálta. Barna és Móni azonnal a kissráchoz ugrott, aki egy az egyben leborította a piramisba felrakott Twilight-könyveket. Barna felkapta a gyereket, Móni megsimogatta az arcát, Lili pedig azt motyogta: – Legalább jó ízlésed van, vámpíros regénykupacnak mentél neki, tényleg baromi jó, szuper, egy kultsorozatot sikerült ledöntened… – aztán Mónihoz fordult, és miután kisöccse abbahagyta a sírást, azt mondta az anyjának: – Amíg nyaltátok-faltátok egymást, lett volna egy vevő a könyvedre. Itt toporgott, hogy aláírassa veled, de amikor látta, hogy inkább szeretkezel, mint dedikálsz, letette, és ki- ment a boltból. – Vajon messze járhat? – tűnődött hangosan Barna. – Szerinted, ha gyorsan futok, még utolérhetem? Visszaráncigálom, ha addig élek is… – Hagyd – mosolygott Móni, Lili pedig kuncogott, miközben segített az eladóiknak újraépíteni a könyvpiramist. Amikor végzett, Móni azt mondta: – Azt hiszem, mehetünk. Fölösleges tovább várni a dedikáltatókra. Az egyetlen potenciális vevőt elriasztottuk a csókjelenettel. – Hát végül is a gyereknek vacsoráznia, fürdenie és aludnia kell. Előbb-utóbb, úgy értem. Persze, még várhatunk egy-két órát – felelte Barna. – Ne, ne, ne! Ne sértődj meg! – nyúlt megbántottan elforduló felesége után. – Oké, ma nem ment nagyon jól a könyved, de megígérem neked, hogy oltári siker lesz… előbb-utóbb. – Nem ment nagyon jól? – nevetett fel Móni. –Hát tényleg nem. tekintve, hogy egyetlen példány sem fogyott belőle, igaz…? – Én akkor is szeretlek. Imádlak. Mondtam már, hogy bukom a bukott írónőkre? – húzta magához a férfi évődve, amikor kiléptek a könyvesboltból. A kicsit Barna a karjában tartotta, Lili mögöttük baktatott. – Kedves vagy. Én is imádlak. – Sikeres leszel, és én akkor is ugyanígy foglak szeretni. – Ne vigasztald már! – lépett melléjük a nagylány. –Jó ez a mese, de a magyar olvasók még nem tartanak itt. Nem veled meg a meséddel van baj, hanem a célközönségeddel. Ennyi. – Köszi, drágám. – Ja, szerintem sokkal jobban bejönne ez az egész, ha álnéven írtad volna, és azt hazudta volna a kiadód, hogy Angliában, Amerikában vagy valamilyen spanyol nyelvterületen óriási siker volt. De most már mindegy – kotnyeleskedett tovább Lili.

105 – Nem is olyan hülyeség… Lehet, hogy tényleg jobban tetszene a külföldi olvasóknak – fordult a feleségéhez Barna. – Hát most már mindegy. Itt élünk, Magyarországon, és a magyar gyerekek nem kaphatnak vámpírmesét, mint ma ez. kiderült – dünnyögte Móni, aztán bekötötte a kicsit a gyerekülésbe, majd behuppant Barna mellé. – Azért ma ünnepelünk… Kettesben – fogta meg a kezét Barna. – Elmegyünk vacsizni. Lili megígérte, hogy otthon marad, és őrzi az öccse álmát. – Ja, persze. Menjetek csak. Én majd eszem egy kis ro- pit vacsorára – bólintott megjátszott sértettséggel Lili, anyja és nevelőapja pedig nevetésben tört ki. 58 A TÖBBSZEMÉLYISÉGŰ EX, AVAGY KI ÍRTA A LEVELEKET?

Kata nyugodtan szuszogott a másik ágyban, de Flóra nem tudott elaludni. Aznapi beszélgetéseik jártak az eszében. A levelek. A saját haragja. A megbocsátás. Valóban, Katának igaza volt: leginkább önmagára haragudott, amiért nem jött rá, hogy Katának segítve kinek diktál leveleket. Hogy kicsoda valójában Kata újdonsült szerelme. Nem tudtam, hogy diszgráfiás vagy – nevetgélt. – Nem vagyok az, csak nem tudok… ezzel a fiúval valahogy nem vagyunk közös hullámhosszon. Valahogy nem értjük egymás nyelvét – magyarázta Kata. – Mindenen megsértődik… szeretném, ha megismerné a romantikusabb énemet is… Flórának sokat segített lelkileg, hogy nem mindig a saját bajával foglalkozott, hogy nem kellett állandóan a Gáborral való fájdalmas szakításra gondolnia. Örömmel diktálta hát a romantikus e-maileket és sms-eket Katának, de az persze soha nem fordult meg a fejében, hogy a saját pasijának írják Katával közösen a leveleket. Annak, akivel éppen szakítófélben vannak. Álmában sem képzelte volna, hogy Kata beleszeretett Gáborba. Ezért haragudott magára. Nem jött rá, hogy hülyére vette őt a barátnője. Igaz, hogy Gábor válaszolgatott. Miket is? Kata aznap idézgetett a biológus leveleiből. „Pozitív rezgés”, meg „képzeld el, amire vágysz, és megvalósul”, és effélék. Hát ez valóiban nem Gáborra vall. Ha Flóra tudta volna, hogy Kata az ő biológusával levelezget, biztosan kiszúrja, hogy valami nem stimmel. Feküdt az ágyban, és nem értette, mi zavarja. Hiszen ez az egész már rég a múlté, semmi köze hozzá. Egyáltalán semmi köze. Évekkel korábban történt, és Kata fel- bukkanása segített abban, hogy lezárhassa a kapcsolatát Gáborral. Még ha egykori barátnője elárulta is őt, ugyan mit számít már? Megbocsátott Katának, és sajnálta is, hiszen sokkal nagyobb bajban volt, mint képzelte. Emlékezett Gábor tomboló féltékenységi rohamaira. Gyerek nélkül sem volt könnyű kiszállni a kapcsolatból, ha nem bukkan fel Kata, biztosan Flórának is sokkal nehezebb lett volna. Hát még így, hogy ott a kislány… és Gábor zsarolja Katát. Úristen, futott át a fején, vajon ugyanezt éli át Zoli is a feleségével? Vajon ugyanilyen nyomást gyakorol rá a színésznő, hogy ne váljon el tőle? Hirtelen megsajnálta Zolit. Még valami motoszkált a fejében, de azután beugrott neki, hogy mi zavarta. Gábor levelei. Gábor nem írhatta azokat a leveleket. Oké, lehet, hogy „több énje van”, mint ahogyan azt Kata is feltételezte, de talán mégsem ez a dolog nyitja. Hanem… Lehetséges, hogy Gábor sem egyedül írta azokat a leveleket, amelyekkel végleg és teljesen levette a lábáról Katát? – Jesszusom – suttogta, amikor rájött a válaszra. –Ez nem lehet igaz. Nem lehet igaz… Hol a fenében van a tele- fonom? – dünnyögte magában, aztán ránézett az órájára. Már éjjel kettő is elmúlt. Bár erős volt benne a késztetés, ilyenkor mégsem telefonálhatott. Akkor jutott csak

106 eszébe, hogy előző este óta be sem kapcsolta a mobilját. Pedig Zoli valószínűleg hívta. Lehet, hogy üzenetet is küldött neki. Hevesen vert a szíve, kezébe vette a telefont, de azután mégsem kapcsolta be. Arra gondolt, Lujza most biztosan büszke lenne rá. Bár akarata ellenére, de mégiscsak a bestia-program szellemében járt el. – Egész jó tanítvány vagyok – suttogta, aztán arra gondolt, másnap mégiscsak telefonálni fog, és valószínűleg semmi sem tartja majd vissza attól, hogy magyarázatot követeljen. Nagyon felkavarta, hogy két jó barátja is elárulta őt.

59 BABA, BARÁTSÁGBÓL – FECSKENDŐBŐL?

– Arról is beszélnünk kell, hogy mi van, ha bekövetkezik, amitől mindketten tartunk – birizgálta szórakozottan Fifike fülét Robi, és nem nézett Hannára. – Szóval, hogy… mi történik, ha nem lehet gyereked tőlem. Hiszen fel kell készülnünk rá: bármennyit fejlődött is a tudomány, mégsem lehet mindenen segíteni. – Annyira negatívan gondolkodsz! Még nem is tudjuk az eredményt, és máris letettél róla, hogy sikerülhet. – Már mindent megbeszéltünk: milyen szuper lesz, ha újra együtt élünk, és gyerekünk születik. Mindketten bízunk a lombikbébiprogramban, de tudod, hogy én már túlvagyok ezen… hiszen annak idején herebiopsziával sem tudtak tőlem életképes spermiumot venni. Most tervezgetünk, örülünk egymásnak – nézett végre Hannára –, de mi történik, ha semmi biztatót nem tudnak mondani nekünk? Akkor mindennek vége? Akkor nekünk tényleg nincs közös jövőnk? – Márk mindig azt mondja, hogy pozitívan kell gondolkodni, és az bevonzza a sikert. – Rendben, de van, amin nem változtat a pozitív gondolkodás. Attól még nem lesznek fickándozó spermiumok az ondómban, ha reménykedem a sikerben. Persze, gondolkodhatunk pozitívan, de ez számomra azt jelenti, hogy akkor is együtt maradunk és szeretni fogjuk egymást, ha nem lehet tőlem gyereked. Viszont… számodra nem biztos, hogy ugyanezt jelenti a pozitív gondolkodás. – Ne foglalkozzunk azzal, ami még csak feltevés, Robi – érintette meg a férfi vállát Hanna. – Várjuk meg az eredményt, aztán megbeszéljük, mi legyen. – Muszáj tudnom: az az elhatározásod, hogy csak akkor maradsz velem, ha vér szerinti gyerekünk születik? – Robi hangja egészen fátyolossá vált. – Nagyon szeretnék gyereket. De ez csak vágy. Téged szeretlek, és te valóság vagy – mondta ki végül, hosszas hallgatás után Hanna. – Nem fogok veled szakítani, ha nem lehet gyereked. Remélem, tudod, hogy válni sem ezért akartam… hanem, mert kategorikusan elzárkóztál a családalapítás elől. – Ezt már kitárgyaltuk. Inkább a továbbiakat beszéljük meg. Azt gondolom, nem vehetem el tőled a lehetőséget, hogy anya légy. Viszont elhagyni sem akarlak… soha többé – nyugtatta meg Hannát, aki riadtan nézett rá. – Szóval, gondolkozzunk el azon, hogy mi legyen, ha engem kiiktatnak az orvosok a tervből. – Arra gondolsz, amit Erikával egyszer már végigcsináltatok? – Nem tudom, talán… – Robin látszott, hogy tépelődik, ki merje-e mondani azt, amire gondol. Aztán erőt vett magán. – Lehet, hogy le kellene feküdnöd valakivel. Termékeny, egészséges nő vagy, és ha nincs szerelem közted és a másik férfi között, ígérem, meg fogom érteni, hogy miért történt mindez. És a gyereket is imádni fogom, úgy, mintha vér szerinti apja lennék. Hidd el, ezerszer átgondoltam, mire idáig jutottam.

107 – Nem mondhatod komolyan. Tudod, hogy nem tenném meg. Bármennyire szeretnék is gyereket, nem fogok le- feküdni másvalakivel. Nem, Robi. Felejtsd el. – Akkor… mi legyen? A meleg barátod…? – Jézusom, Robi. – Azt mondtad, nem akar gyereket. Csak egy kis segítség lenne. – Nem – felelte Hanna, és elhallgatta, hogy egyszer, amikor nagyon rossz passzban volt, már neki is átfutotta fején ez a gondolat. – Szeretlek. Azt én sem viselném könnyen, ha tudnám, hogy lefeküdtél valakivel… de ha kapnánk az anyagot… valakitől, aki biztosan nem szeretne beléd, aki biztosan nem tartana igényt a gyerekre… – Robi, hagyjuk ezt a témát. Találjunk ki valami mást. Szívesen átesem bármilyen durva stimuláláson, és inkább maradjon névtelen a donor. Nem akarom másként. De tudod, mit? Értékelem, hogy idáig jutottál, onnan, hogy pár hónapja még nem merted megmondani, hogy valószínűleg nem lehet saját gyereked. Tényleg nagyvonalú vagy – Hanna csöndesen beszélt, és érezte, hogy könnybe lábad a szeme. Sosem felejtem el, hogy mit meg nem tettél volna értem… de én… nem. Ezt így nem. – Mondtam már, mennyire szeretlek? – csókolta meg a nyakát Robi, aztán sokáig szó nélkül ölelték egymást. Végül kiküldték Fifikét a szobából. – Ha bármit szétrágsz, vagy a falra kakálsz, vagy csupán festeni támad kedved, hát… tudod!? – szólt a kutya után Flóra. Fifike ártatlan tekintettel, szomorúan bámult a gazdájára. – Szerinted szeretkezhetünk? – kérdezte később Robi. – Szerintem már késő feltenni ezt a kérdést – suttogta Hanna. – Egyébként miért ne szeretkezhetnénk? – Tudod, a további vizsgálatok, meg ilyesmi… nem tudom. – Szerintem igen. Sőt, azt hiszem, kötelező… – mormolta, miközben kigombolta a férfi ingét. Később, amikor Robi berobogott a munkahelyére (mi- után hangosan észrevételezte, hogy Fifike „csodakutya”, hiszen semmiben sem tett kárt – a megjátszós bestia, gondolta Hanna), a lány rácsörgött Márkra, hogy egy kicsit ráhozza a frászt. – Figyi… szívességet szeretnék kérni. – A nagyanyám plakátjainak felragasztását ellenőrzöm, de mondd. Bármit kérhetsz. – Valóban? – Valóban. – Tényleg bármit? – Aha. Pénzre van szükséged? – Nem. Márk, emlékszel arra, amit mondtál: nem akarsz gyereket…? – Már hogyne emlékeznék. – De segíteni csak tudsz. – Miért érzem úgy, hogy kezd számomra kellemetlenül alakulni ez a beszélgetés? – nevette el magát a srác. – Én csak egy kis spermát kérek tőled – bökte ki Hanna. – Fecskendőben. Frisset. – Agyműtéted volt? Vagy mi van? Flóra nemrégiben a közelgő esküvőjével szórakoztatott, ahová meghívja az Aerosmitht… – Tényleg? – Hanna hangjában döbbenet volt. –Na és ki lesz a vőlegény? – De Flóra bejelentése semmi a tiédhez képest – siklott át a kérdés felett Márk. – Felhívsz, megkérdezed: ugye, nem akarok gyereket, majd kérsz tőlem egy fecskendőnyi spermiumot? Megőrültél? Nem emlékszel, hogy amikor a nagybátyád házassági évfordulóján voltunk, viccből fel- hoztad ezt a témát? Akkor poénból azt is megígérted, hogy nem fogsz apává tenni. Jót röhögtünk. – Bevallom, ezt valójában most Robi javasolta.

108 – Ja, biztos azért, hogyha majd nem akarja a gyereket, akkor simán csináltat egy DNSvizsgálatot, és kiderül, hogy nem az övé. Szevasz, felelősség! Klassz. Én meg apa lennék, mert „segítettem”. Gondolkozz már! – Ne hidd, hogy ilyen aljas. Egyáltalán nem aljas, hanem az én érdekeimet tartja szem előtt – Hanna nagyon igyekezett, hogy komolynak tűnjön a hangja, és ne röhögje el magát. Csodálkozott, hogy a jó humorú Márk hirtelen nem érti a viccet. – Fasza, megkérhetném, hogy tartsa az enyémeket is szem előtt? Hanna, bármiben segítek, de ez képtelenség. – Szerintem is – nevette el magát végül a lány. –Egyéb- ként Robi tényleg előállt ezzel a javaslattal, és rögtön utána egy másikkal is, nevezetesen, hogy esetleg feküdjek le valakivel… de persze ez csak egy kétségbeesett elképzelés volt, mert nem akar elveszíteni. De ne félj, én sem akarok tőled gyereket! – Hála az égnek – sóhajtott Márk. – Akkor nem ment el az eszed teljesen… még ha az exed megőrült is. – Hamarosan nem lesz az exem. – Akkor hozzád jön az Aerosmith? – Nem tudom, de jó vicc volt, nem? – Marha jó. Csak bírjam kiheverni… Friss sperma, fecskendőben, baráti gesztusként. Jézusom. – Nyugi. Szerintem már nem a régi a humorérzéked… Hanna letette a telefont, és magában tovább kuncogott. Egészen addig, amíg meg nem csörrent a mobilja. – Szia, van egy jó hírem. Vagy rossz. Tulajdonképpen akár jó is lehet, annak ellenére, hogy rossz – mondta a hívó, Hanna egykori osztálytársa, a biológus lány. Hanna gyomra öklömnyire szűkült. Most akkor jó vagy rossz, hírt fog hallani?

60 BELEHAL, HA ELHAGYOM – VAGY ÉN NEM ÉLEM TÚL?

– Flóra – kukkantott be a férfi a szerkesztői szobába. – Van egy perced? Flóra összerezzent. Ez egészen úgy hangzott, mintha ő mondta volna Zolinak: „beszélnünk kell”. Kifejezetten gyötrelmes érzés volt. Azonnal bűntudata támadt, amiért három napig nem hívta vissza Zolit. A wellnesshétvégén ugyanis annyira Kata története és a kamu levelezés körül forogtak a gondolatai, hogy szinte teljesen kizárta a tudatából Zolit és a kapcsolatukat. Kilépett a folyosóra, és némán sétált Zoli mellett a kávézóig. – Meg akarsz, büntetni? – kérdezte a férfi, amikor leültek egymással szemben. – Miért gondolod? – igyekezett a lehető legártatlanabb tekintettel nézni a másikra. – Nem hívtál egész hétvégén. Kerestelek, írtam sms-t is… Azt hittem, számíthatok rád, és elfogadod, hogy gyerekeim vannak. Már a nyelve hegyén volt a válasz, de ekkor lelki szemei előtt megjelent Lujza arca. Márk nagyanyja, a bestia, mintha azt akarta volna tudtára adni: ne bonyolódjon vitába. – Elfogadom – bólintott. – De megsértődtél. Nem hívtál vissza. – Így alakult – csúszott ki a száján. – Egy barátnőmmel voltam wellnesszelni, és annyira gyorsan elszaladt az a három nap… – Aha.

109 Hallgattak. Flóra érezte, ahogy növekszik közöttük a feszültség. Tudta, hogy hasonló helyzetben eddig mindig ő volt az, aki visszavonulót fújt, és békíteni igyekezett a férfit. Most azonban egyre élesebben látta maga előtt Lujza arcát, és szinte hallotta szavait: – Ne az ő lelkével törődj! Neked is van lelked. Légy te a legfontosabb saját magadnak! – Akkor mit mondjak? – kérdezte gondolatban a bestiát. – Szerintem hallgass. Beszéljen ő. Adjon ő magyarázatot, ha akar. – De mi van, ha nem akar? Belehalok, ha most feláll, és azt mondja: vége. Ha befejezi, azért, mert szerinte én nem értem meg őt. – Elvitt valaha is nyaralni? – érdeklődött a képzeletbeli bestia. – Még nem. De megígérte. – És megígérte azt is, hogy a – névnapjára kapott – wellnesshétvégére elmegy veled. Amit, megjegyzem, te vettél neki… – De közbeszólt az exe… – Nem az exe! Még nem. A felesége. Még ha beadták is a válókeresetet. – Pont olyan vagy, mint Márk – folytatta Flóra a gondolatbeli párbeszédet Lujzával. Közben Zoli csendben kavargatta a kávéját. – Végül is családban marad, hiszen az unokám. – Apropó, rohadtul dühös vagyok rá. – Most ne ezzel foglalkozz. – Jó, akkor mit tegyek Zolival? Itt ül velem szemben, és fogalmam sincs, mire gondol. – Ne azzal törődj. Azt fejtsd meg, hogy te mit érzel! És hogy mit szeretnél tőle. – Azt szeretném, ha vállalna, úgy, ahogy vagyok. Nem akarok neki bajt, nem akarom elszakítani a gyerekeitől, de nekem így… – …nem jó – fejezte be Lujza a gondolatot Flóra fejében. Aki úgy érezte, hogy rögvest megbolondul, vagy talán már meg is bolondult. – Ha nem jó, akkor muszáj változtatnod. – Nincs hozzá merszem. – Dehogy nincs. Mondd meg neki, mit szeretnél. Tudod, a férfiak nem mentalisták. Halvány gőzük sincs, mit várnak tőlük a nők. A szavakból értenek. Te pedig hír- szerkesztő vagy… – Nem merem megmondani. – Miért nem? Félsz, hogy kimondod, és elhagy? Vagy hogy közli: nem képes megadni neked, amit szeretnél? Ettől félsz, Flóra? – Igen – felelte magában, és lehunyta a szemét, nem akarta, hogy a férfi meglássa, mennyire fél. Mégiscsak képtelenség, hogy ennyire retteg… ennyire függ tőle… ezt nem lehet. – Nincs mitől félned – hallotta a fejében a lágy, megnyugtató hangot. – Nem veszítheted el őt, csak akkor, ha valóban nem hozzád való. – Nem élek túl még egy csalódást. – Dehogyisnem. Gyere már vissza a jelenbe! Légy bátor! – Lujza szavai erőt adtak neki. Zoli még mindig nem szólt semmit, belőle pedig – akarata ellenére – kitört: – Arra vágyom, hogy veled éljek. – Én is ezt szeretném – jött a csendes válasz. Flóra szája mosolyra húzódott. Akkor hát minden rendben van, nyugodott meg, de Lujza arca újra megjelent előtte. – Halogatás. Időnyerés. Gyávaság. Ha most visszakozol, semmi sem fog változni – hallotta Lujza hangját önmagában. – Pont most közölte, hogy velem akar élni – feleselt vele képzeletben. – Jaaaa?! – a bestia elhúzta a száját. – Ha neked ennyi elég… Ígéretek, időhúzás, halogatás… te tudod.

110 – Jól van – felelte, immár Zolinak. – Tudod, hogy szeretlek, és veled szeretnék élni. De már együtt vagyunk vagy másfél éve, és ugyanott tartunk, mint az elején. Nem utaztunk el együtt, nem sétáltunk kéz a kézben végig a Váci utcában, vagy akárhol… – Majd fogunk – hallotta a megnyugtatónak szánt választ. Közben a bestia is véleményt nyilvánított: – Nem kéne nyújtanod ezt a beszélgetést, mint a rétestésztát. Itt az ideje, hogy befejezd. – Mit mondjak? – Azt, hogy így nem csinálod tovább. – Micsodaaa? – Flóra összerázkódott. – Szakítsak vele? Jézusom. Belehalok. Ő is belehal. – Akkor maradj benne a kapcsolatban így, az idők végeztéig. – Ó, de kegyetlen vagy. – Nyolcvannégy éves vagyok, de nem szenvedek agylágyulásban. Egyébként nem muszáj hallgatnod rám. Flóra megköszörülte a torkát, és egyenesen Zoli szemébe nézett. A férfi sötét szembogara szinte beszippantotta. Szíve szerint örökké így maradt volna, a férfi meleg, sóvár tekintetének rabjaként… Aztán mégis megszólalt. – Szerelmes vagyok beléd, de én ezt így nem tudom folytatni. Ennél többre vágyom – bukott ki belőle, aztán Lujza hangját hallotta: – Állj fel! Nem sírhatod el magad. Állj fel, és menj a dolgodra. Őrizd meg a hidegvéredet, mert ha sírsz, azt fogja hinni, hogy ez csak hiszti. Ha már egyszer kimondtad, azt kell látnia, hogy komolyan gondolod. Mert komolyan gondoltad, ugye? – Abszolút – lehelte gondolatban Lujzának, és felállt. Amikor kifelé ment a kávézóból, abban reménykedett, hogy Zoli utánamegy, átöleli, és nem engedi el – soha többé. De nem ment utána. Ezt jól elcseszerintette, suhant át az agyán a gondolat. Elvesztette a férfit, akit szeretett, és akivel közös jövőt remélt. 61 LOGIKAI TÁRSASJÁTÉK A VÉNUSZON

– Mit jelent? Mit jelent, hogy látóterenként három életképes spermiuma van? – kérdezte izgatottan Hanna. – Ez rendes körülmények között nem túl jó hír. Ennyivel szinte lehetetlen természetes úton összehozni egy terhességet – magyarázta Hannának a biológus a telefonban. – Viszont a ti esetetekben mégiscsak jó hírnek számít, mivel eddig úgy tudtátok, hogy egyáltalán nincs életképes spermiuma. Mondjuk, ennyivel a lombikprogramnak is kevesebb az esélye… – És akkor most mi a teendő? – Azt majd a dokitok elmondja. Úgy tippelem, a férjed esetleg kap gyógyszert, és többször kell spermát adnia, ezt lefagyasztjuk, és majd elkezdjük a te stimulációdat is. A petefészkeidben gyógyszerrel többszörös peteérést fogunk előidézni, és a nagy napon még friss spermát is ad a férjed. Aztán altatásban leszívjuk az érett petesejtjeidet, és megtermékenyítjük a férjed tisztított, életképes spermiumaival. Amelyik megtermékenyül és osztódásnak indul, azt vissza- helyezzük a méhedbe, és reménykedünk, hogy megtapad. – Vagyis…? Azt akarod mondani, hogy van esélyünk saját gyerekre? – Hanna úgy érezte, mindjárt kiugrik a bőréből. – Hát ha nem a legjobbak is az esélyeitek, de van remény. – Ez jó bír, nem rossz, tudod? Azonnal felhívom. Kérsz nekünk újabb időpontot a dokihoz?

111 – Már megvan az időpontotok – Hanna hallotta, hogy a lány nevet. Ő pedig tudta, hiába várja a pálya szélén kikötött Fifike, hogy végre „megtanulják” egymást, és belőle engedelmes eb, gazdájából pedig szuper kiképző váljon, muszáj Robinak elújságolnia a jó hírt. Kisvártatva már a csajokkal randizott, a kutya persze – trendi kígyóbőr rucijában – vele tartott, mert Hanna nem merte megkockáztatni, hogy Fifike esetleg művészileg továbbképzi magát a lakásban. Hanna alig várta, hogy be- számolhasson a lányoknak a nagy eseményről. De mielőtt belekezdhetett volna, valami borzalmas dolog történt. Mintha csak kitört volna egy vulkán. Hanna, Móni és Márk már ott volt a kávézóban, amikor befutott Flóra, kisírt szemmel, halálsápadt arccal. – Mi a baj? – meredtek rá, mire ő kibökte: – Szakítottam Zolival. Már éppen noszogatták volna, hogy mondjon el mindent, amikor ő Márkra szegezte (vérbe borult) tekintetét. – Ezt az egészet hogy gondoltad? – támadt rá a fiúra dühösen. – És még a barátomnak mondod magad? – Miről beszélsz? – sápadt el Márk is, de még nem volt benne biztos, nincs-e ugratás a dologban. – A levelekre. – Milyen levelekre? – Azt neked tudnod kéne, de azért felfrissítem a memóriádat. Gábor, a biológus. Mond neked valamit ez a név? – Az egyik exed – bólintott Márk. – Azt hittem, Zolival szakítottál. Kurvára nehezen bírom követni ezt a gondolati ugrásokra alapozott, vénuszi társasjátékot. – Aha, Zolival szakítottam, persze régen Gáborral is, de ez pillanatnyikig nem lényeges. Inkább a levelekre próbálj visszaemlékezni! – Miféle levelekre? – Jaj, ne játszd már, mintha nem tudnád. „Rezegj pozitívan”, „ereszd le magad az áramlaton” meg ilyenek. Csupa- csupa hülye szöveg, mind a te kútfejedből. – Már bocs, de akkor te nem olvastál még mástól ezoterikus könyvet. Az, egész vonzás törvénye erről szól. De mi a francnak keversz bele valami réges-régi levelezésbe, amiről fogalmam sincs? – fakadt ki Mark. – Fogalmad sincs, ugye? Pedig lehetne, hiszen te diktáltad azokat a hülye sms-eket és emaileket a biológus exemnek… amelyeket Katának küldözgetett. Akkor, amikor még együtt éltem vele. Ennyit a barátságról. – Pillanat. Vegyél levegőt. Nem, ne a mellkasodba, hanem a hasadba, hasi légzés, oké? – vetett barátságos pillantást Flórára Márk. – Szóval, Gábor neked írta azokat a leveleket. – Francokat. Katának írta. Ő mesélte el az egészet. – Engem Gábor annak idején azzal keresett meg, hogy szeretne még egy esélyt adni a kapcsolatotoknak, de nem tudja, hogyan kell romantikus és nem túl követelődző leveleket írni. Ezért segítettem. Ha nem hiszed el, hívjuk fel. Igaz, hogy sok év telt el azóta, de csak nem tagadja le, ha a szemébe mondom. – Igeeeen? Így sem jobb. Sőt, ha úgy vesszük, sokkal rosszabb. Te a hátam mögött, amikor tudtad, hogy már tényleg szakítani akarok Gáborral, azon ügyködtél, hogy újra összejöjjünk?! – Flóra szemébe könnyek gyűltek a dühtől. – Ó, baszd meg, nem csodálom, hogy sosem ismerték ki rajtad magukat a férfiak – csóválta a fejét Márk. – Gábor megkeresett, szeretett volna kapni még egy esélyt, reménykedett, hátha visszaszerezhet, én tudtam, hogy nem, de arra gondoltam, neki sem fog ártani, ha megtanulja, hogyan kell megírni egy szerelmes sms-t. – Csak hogy tudd: Katának küldte őket.

112 – Már említetted. Ne haragudj. Nem érzem magam hibásnak, de bármit megteszek a kedvedért – mondta, aztán Hannára kapta a tekintetét. – Kivéve azt, hogy spermát ad- jak, akár fecskendőben is – mondta gyorsan. – Mi van?! – meredt rá Flóra, és Móni is döbbenten hallgatta az egyre szürreálisabb párbeszédet. – Csak vicceltem. Komolyan, Flóra, hidd el, nem tudtam, hogy Kata kapja azokat az üzeneteket. – Ó, a francba! – roskadt le az egyik székre Flóra, nem törődve azzal, hogy a szomszédos asztaltól többen végighallgatták a párbeszédüket. Amint leült, kitört belőle a sírás. – És most még ez is… Zolit elküldtem. Elvesztettem. Mindennek vége.

62 KI ALUDJON A NAPSZEMÜVEGES MACIVAL?

– Meglátod, a végén minden jóra fordul – összegezte a véleményét Hanna, és igyekezett minél meggyőzőbb lenni. – A gödör aljáról csak felfelé vezet az út. – Ezzel abszolúte nem értek egyet – szállt vele vitába Márk. – Persze hogy építik az embert a csalódások, amibe nem hal bele, attól csak erősebb lesz, de azért nem kell feltétlenül mindig a gödör legmélyén landolni. – Jól van – Flóra már nem hüppögött, és viszonylag normális hangon mondta: – Szeretném tudni, hogy vajon vízió volt-e, ami a fejemben lejátszódott, vagy a nagyanyád tényleg ezt tanácsolta volna… Pillanatokon belül felizzott a bestia-hotline. Lujza végighallgatta a történetet (a jelenlévők is, még egyszer, immár Lujza képzeletbeli válaszaival kiegészítve), majd megszólalt: – Kislányom, te gondolatolvasó vagy. Ráadásul úgy, hogy a fejem, amelyben ugye a gondolataim születnek, nem volt veled egy térben. Hú, de furán beszél a nagyanyád, akarta súgni Flóra Márknak, de Lujza folytatta. – Elmehetnél pszichológusnak… Párkapcsolati krízistanácsadónak… Bárminek. Ezek után. – Tudom, hogy nem fogjátok elhinni, de volt idő, amikor tényleg arról álmodoztam, hogy pszichológus leszek. Valami Woody Allen-film adta az ötletet – bizonygatta Flóra, a többiek pedig kérdő pillantást vetettek rá. – A lényeg, hogy pont azt tetted, amit javasoltam volna. Még a sírással kapcsolatban is. Most kibőgheted magad, de jó, hogy Zoli előtt nem sírtál. – Jó, de mi lesz ezután? Elvesztettem a pasit, akit szeretek… Akivel elképzeltem az életemet. – Dehogyis vesztetted el! – kuncogott Lujza. – Ne légy már tizenhat éves, önbizalom-hiányos gimnazista. Ha szeret, akkor jönni fog, és ezt te is tudod. Adj neki időt. – De mennyit? – Három napot? Három hetet? Három hónapot? Nem tudom. De addig ne keresd. – Nem bírom ki – suttogta Flóra. – Egyébként is nálam van a Tommy Hilfiger macija… – Tessék? – Flórára három szempár meredt hitetlenkedve, majd kitört az általános röhögés. – Azzal szoktam elaludni. Egy napszemüveges Tommy Hilfiger maci, motoros bőrdzsekiben. Muszáj visszaadnom neki. Hiszen az övé. – Ha nem tud maci nélkül elaludni, majd visszakéri, Te ne keresd őt! – hangzott az utasítás búcsúképpen. Flóra letette a telefont, és közölte a többiekkel: – Lujza úgy fogja fel, mintha ez valamiféle taktika lenne. Holott nincs benne taktika – ez az életem. Szörnyű bevallani, de facér csaj lettem. – Szerintem van abban valami jó – véleményezte Márk.

113 – Amikor még én is facér voltam… – kezdte, de nem tudta folytatni, mert röhögve lehurrogták. – Pár hete élsz távkapcsolatban, és máris úgy érzed, hogy jegyben jársz…? – kérdezte Flóra rezignáltan. – Hát hol hagytad azt a híres józan eszedet? Te tényleg a Vénusz lakója vagy. Üdvözlünk a fájdalmak bolygóján. – Ugyan már, Márk boldog, viszont én panaszt nyújtanék be – kezdte Móni. – Úgy látszik, az univerzum egyáltalán nem hallgatta meg a kívánságomat, és nem foglalkozik a megrendelésemmel. – Miért? Megjelent a könyved – mondta Márk. – Aha, és meg is bukott. Barna vett belőle négy példányt, mellesleg, dedikáltam is őket neki és a kollégáinak, aztán rajtatok kívül a szüleim, és hat ismer- ősöm vásárolt még egyet-egyet- számolgatta Móni. – Szóval, így tizenöt példány fogyott belőle a megjelenés óta. – Nehogy már néhány nap alatt megvond a mérleget! – intette le Márk. – Jó. Bementem néhány üzletbe, és érdeklődtem. Azt felelték, sajnos, egyelőre nem fogy. Amikor megkérdeztem, hogy csak kicsit nem fogy vagy nagyon nem, akkor azt mondták: egyáltalán nem. Akkor…? Mit mond erre a guru? És az univerzum? – Hát… várj csak. Mi lenne, ha írnál egy reklamációt az univerzumnak? – csillant fel Márk szeme. – Azt hogy kell? – kíváncsiskodott Flóra. – Azt hiszem, nekem is lenne okom egy panaszlevélre. A kért Mercedes nincs sehol, bár kétségtelen, hogy a Golfom popsija szebb, mint új korában. Az is kétségtelen, hogy nem erre szántam azt a pénzt. És most már Zoli sincs… Igaz, őt nem kértem az univerzumtól, mert azt hittem, megvan… – Akkor Zolira adj fel egy újabb megrendelést – tanácsolta Márk. – Tudod, már csak az Aerosmith miatt is… A Mercedest pedig reklamáld meg. – De hogyan reklamáljunk? – kérdezte Móni. – Ahogyan egy ügyfélszolgálaton tennétek. Írjátok meg: kedves univerzum, iksz hó ikszedik napján ezt és ezt rendeltem, és a teljesítés késik. Tisztelettel kérdezem, mi a késés oka, és várom, hogy a megrendelt áru mielőbb megérkezzen. Üdvözlettel… bla-bla-bla. – Hát ez nem a mi tavaszunk… – sóhajtott Flóra. – Ugyan, Flóra, eddig pozitívan gondolkodtál, nem eshetsz depresszióba! Gondolj a vonzás törvényére! – Hannától váratlan volt az efféle hozzászólás, mindannyian fel is kapták a fejüket. Hanna folytatta: – Azt hiszem, Márknak igaza van abban, hogyha valamit nagyon szeretnél, és elkezdesz, hinni benne, hogy megkaphatod, akkor tényleg… – Nocsak – biccentette oldalra a fejét Márk, és figyelmesen nézte Hannát. – Igen. Szóval, tudjátok… Robival elmentünk egy meddőségi klinikára. Mintát vettek tőle, és ma megtudtuk: látóterenként három egészséges spermiuma van! – közölte boldog mosollyal. – Az mit jelent? – nézett körbe Márk a kávézón. –Mondjuk, nekem most ez a helyiség fér bele a látóterembe… Úgy képzeljük el, hogy egy kávézónyi területen úszkál három darab spermium? Mint mondjuk az a három kopasz fickó három különböző asztalnál? A csajok kíváncsian mustrálták a három kopaszodó fér- fit, mire egyikük rájuk mosolygott. Feltehetően fogalma sem volt róla, hogy gondolatban éppen most hasonlítják össze egy esztétikus, egészséges spermiummal. – Feltételezem, hogy inkább mikroszkóppal nézik – nevetett Hanna. – Szóval, még kell adnia párszor anyagot… és aztán elkezdhetjük a lombikbébiprogramot! Van esélyünk saját gyerekre! – Összeterelik a kávézóból a spermiumokat a petesejtedhez?! Milyen szerencse, hogy így történt – dünnyögte Márk. – Még a végén kérnetek kellett volna valakitől egy fecskendőnyit…

114 – Hogy te milyen perverz alak vagy! – fordult félé Flóra, de a szeme mosolygott. Ott voltak mellette a barátai, még nevetni is tudott velük – talán mégsem ért véget az élete azzal, hogy szakított Zolival, talán tényleg vár még rá valami jó, gondolta.

63 RADAR, AZ ÚJ JÖVEVÉNY

– Jobbra át! – adta ki Hanna a parancsot a kutyának, de az persze megint ellenkező irányba fordult, mint szerette volna. – Baszki, hogy te milyen hülye vagy… – Ha jobbra át-ot mondunk, nem balra fordulunk – vetette oda a kiképző Hannának. – Én is pont ezt mondom a kutyámnak… – Nem a kutya hibázott. A kutya pontosan tudja, merre van a jobb és a bal. Te nem tudod, már megbocsáss… Ó, a francba. Minek vágott bele ebbe az egészbe? Még hogy ő is kiképző legyen… és a kedves, aranyos Lilla helyett ez a nagyhangú fickó irányítgassa… Na jó, most az egyszer, véletlenül rossz irányba fordult. És? Közben elengedte és lefektette a kutyát, majd eltávolodott tőle. Fifike bensőjében komoly háború dúlt, mert az „ott fekszik!” vezényszó ellenére sem akart ott maradni – de aztán engedelmeskedett. – Hozzám! – adta ki végül a kutya kedvenc vezényszavát Hanna, és Fifike vad tempóban odarohant hozzá. Ahelyett, hogy – az előírás szerint – lefékezett volna előtte, egyenesen Flóra ölébe ugrott. A lány akaratlanul is nyomott egy puszit a szőrös fejecskére, aztán közölte: – Szerintem mára végeztünk. – Zseniális a kutyád – szólt utána a kiképző. –Normális vezényszavak nélkül is engedelmeskedik… Azt hiszem, neked több tanulnivalód lesz, mint neki. Hanna vágott egy grimaszt, majd feladta a kutyára a saját tervezésű bőrszerkót. Eszméletlen jól nézett ki benne. Noha már benne jártak a tavaszban, de arra gondolt, még neki is jól jön a bőrdzseki… Már kifelé slattyogtak a telepről, közben Lilla telefonált, hogy már fel is állították az akadálypályát a közös kutyakiképző iskolájukban, Hannáék telkén, és jelenleg a faházat húzzák fel, amikor Fifike elkezdett vadul jobbra húzni. Hanna követte, egészen egy szomorú szemű angol szetterig. A fiatal kan a szolgálati ház falánál kuporgott, és enyhén reszketett. Csodás, pelyhes, fekete-fehér rajzos szőre ápolt volt, és szinte hívogatta Han- nát: simogass meg! – Kié ez a kutya? – kérdezte Hanna az egyik, éppen reggeliző kiképzőtől. – Senkié. Elhagyta a volt gazdája, mert külföldre költözött. Pár hétre befogadta egy ismerősöm, de nem tudja megtartani, mert nincs kertje, és már így is két kutyát tart. Fogalmam sincs, mit tegyünk szegénnyel. Én már nem vihetem haza, mert kidobnak otthonról még egy kutyával… Senkinek sem kell. Fifike közben puszikat nyomott a kutya mellkasára – mivel csak odáig ért fel. Hanna fejében már meg is született az elhatározás, de egyvalamit még tudnia kellett: – Mi a neve? – Radar. – Ha gondoljátok, én magamhoz veszem – bökte ki végül. – Tényleg? Szuper. Adom is a papírjait. Jól meglesznek a kutyáddal, ahogy elnézem. Azért nem ártana majd valamelyiküket ivartalaníttatni… Hanna megsimogatta Radar fejét. Selymes volt a szőre, és a tekintete megtelt hálával és szeretettel. Hanna majdnem elolvadt. Miután eloldozta a kutyát, és kézbe vette a pórázt,

115 Radar szorosan a lábához simulva ment mellette, mintha rettegne attól, hogy ezt a rendes embert is el fogja veszíteni. Így esett, hogy Hanna kocsijának hátsó ülésén immár két kutya utazott. Nem is értette, mi történik vele: hetekkel ezelőtt még egy kutyát sem akart, Fifike ellen is tiltakozott, most pedig önként vállalja a másodikat? Már éppen hívni akarta Robit a hírrel, de a férfi megelőzte. – Mit is mondtál, a lombikbébiprogramhoz be kell jelentkeznie valamelyikünknek a másik lakásába? – Vagy közjegyzőnek kell igazolnia, hogy élettársak vagyunk – magyarázta Fiamra. – Egyébként beszereztem még egy kutyát… Szóval, tudom… Durva, de nem hagyhattam ott. A gazdája kirakta, mondván, külföldre megy, találjanak neki gazdát. Másfél éves, tünemény, és képzeld, teljesen kutya méretű! És a legütősebb érv: Radar a neve! – lelkendezett. Egy kicsit hosszúra nyúlt csend következett, de csak azért, mert Robi a vonal túlsó végén a homlokát ráncolva azon gondolkozott, vajon miért is a Radar név a legnyomósabb indok a kutya örökbefogadásához, de aztán túllépett ezen a kérdésen. – Szívesen megismerkednék vele… Neki is van valamilyen trendi cucca? – Nem kell neki. Angol szetter. – Az gyönyörű… és okos. Olyan vörös, nem? – Fekete-fehér. – Akkor gyertek ide mind a hárman az iroda elé. – Most? Kutyástul? Miért? – Mert el kéne intézni ezt a formaságot. – Elmegyünk bejelentkezni? Vagy a közjegyzőhöz? – Más ötletem támadt – felelte talányosan a férfi, Hanna pedig irányt változtatott, és elindult a kutyákkal ex férje munkahelyére.

64 MEXIKÓBAN, TEQUILÁVAL, ÁLMODOZVA

– Ehhez mit szólsz? – dobott az asztalra Barna egy paksamétát. – Mi ez? – Nézz bele! – Valami spanyol szöveg – vette a kezébe a kéziratot Móni. – Miért mutatod ezt nekem? – Azért, mert ez a mesekönyved. A vámpírmeséd spanyol fordítása. – Micsoda? – Tudod, hogy az egyik kollégám egy spanyol nővel él együtt – mesélte Barna. – Kiderült, hogy a csaj fordító. Főleg szakkönyveket fordít. Szóval, lefordíttattam vele a mesédet spanyolra. – Hihetetlen – hűlt el Móni. Aztán eszébe jutott valami: – Lehet, hogy ez már egészen más mese, mint amit én írtam. Egyébként minek fordíttattad le, amikor Magyarországon sem lehet eladni? – Drágám, kapcsolatba léptem egy irodalmi ügynökkel. Viszi a legnagyobb spanyol kiadókhoz. Biztosan kell majd a szövegen korrigálni, ha elfogadják, de megnyugtatlak: a sztori ugyanaz, és remélem, a hangulata is megmarad. Úgy gondoltam, ha itthon nem fogy, Lili ötletét megfogadva, elvisszük külföldre. Ki mondta, hogy csak Magyarországon lehet egy magyar meseírónak sikert elérnie?

116 – Édes vagy, de gondolod, hogy ez működni fog? Vagy kidobtál egy halom pénzt, teljesen feleslegesen? – Hát mondd már. A következő mellplasztikád árát – nevette el magát Barna. – Amúgy, hadd nézzem meg… hihetetlenül szexi vagy az új cicijeiddel – mondta, majd Móni szúrós pillantását elkapva hozzátette: – …is. Kicsit később egymás mellett feküdtek az ágyban, és Móni megkérdezte: – Nem baj, hogy bukott írónővel szeretkezel? – Nem. Hamarosan sikeres lesz. Mondjuk, Mexikóban… – Már látom is magam előtt, ahogy a mexikói ifjúság zabálja Vámpika történetét. Sombreróval a fejükön ülnek a Karib-tenger partján, hígított tequilát kortyolgatnak, és szorítanak Vámpikáért – mosolygott Móni. – A legfontosabb úgyis az, hogy megírtad, nem? – De, igen. Abban telt a legnagyobb örömöm. – Akkor az összes többi már csak ajándék. – Szerettem volna annyi pénzt keresni vele, amennyiből négyen elutazhatnánk… mondjuk, Mexikóba. Igen, miért is ne? – felkönyökölt az ágyban, és megsimogatta Barna borostás arcát. – El fogunk utazni Mexikóba. Ott fogunk ülni a sombrerós kiscsávók mellett a Karib-tenger partján, tequilát kortyolgatunk… – Utálom a tequilát – szólt közbe Móni. – Jó, akkor te Bahama mama koktélt iszol, vagy Sex on the beach-et, jól mondom? És nézzük, ahogy a kiscsávók olvassák a könyvedet. Közben szénné égünk a napon. Mint a te Vámpikád, ha óvatlanul kimerészkedne a tengerpartra. – Istenien hangzik – mosolygott Móni. Remélte, hogy ez az idill Barnával legalább reggelig kitart, ám a hazaérkező Lili egy csapásra kizökkentette anyját a romantikus álmodozásból. – Anya! – toppant be a lány Móniék hálószobájába, majd az összebújó pár láttán hátrahőkölt. –Ti… szexeltek? – Már nem – dünnyögte anyja. – De szoktunk. Tudod… két felnőtt ember, aki szereti egymást… ideje ráébredned, hogy ilyeneket is szoktak csinálni. De mi a gond? Van valami baj? – Kristóf a gond. Megcsalt – a szép babaarcon könnyek peregtek, szétmaszatolva a sminket. – És amikor rájöttem, a szemembe hazudott. Aztán szakítottunk. – Ki szakított? – Én hagytam ott. Tudod, kivel feküdt le? Azzal a nagyon gáz csajjal az alattuk lévő lakásból, aki jelentkezett az énekversenyre, és be is mutatták a tévében, mert olyan rémesen hamis volt. Most mondd meg… – Szerintem jól tetted, hogy kirúgtad. – Szerintem is – bólintott Barna. – Bár engem senki sem kérdezett… – Jó, de én nem tudok nélküle élni. Biztos, fix, hogy belehalok… – hüppögött Lili, és leroskadt az ágy elé, a szőnyegre. – Dehogy halsz bele. – Még jó, hogy nem vagyok terhes, nem igaz? – Hát… igaz, ami igaz… nagy szerencse – mondta Móni. – Mint te… – Miért pont én? – Anyád terhes? – könyökölt fel Barna meglepetten. – Miről beszélsz? – vágott egy grimaszt Lili. –Terhes lett velem, ugyebár. Az első nagy szerelmétől. Meg is szívta rendesen. Még szerencse, hogy velem ez nem történt meg. – Okos csaj vagy, védekezel – simogatta meg a fejét Móni.

117 – Á, folyton elfelejtem bevenni a gyógyszert – legyintett a lány. Móni úgy érezte, mindjárt szívinfarktust kap. – De ugye, nem vagy terhes? – érdeklődött óvatosan. – Nem vagyok. Csalódott vagyok. Hogy tehette ezt velem? Pont azzal a rémes libával… És mi lesz velem nélküle? – sírdogált. Móni pedig tudta, elérkezett az idő, hogy feltárja a lánya előtt a nagyon-nagyon titkos csoki- vésztartalékát, és négyszemközt beszélgessen vele. A mexikói idill képe teljesen kiszorult a gondolataiból, és többé a könyve fordítása sem jutott az eszébe.

65 ÉLETVESZÉLYBŐL A VÁROSHÁZÁRA

– Tényleg nagyon helyes ez a kutya – simogatta meg Radart Robi, miközben Fifike befurakodott a hóna alá, hogy őt is szeretgesse egy kicsit. – És megható, amilyen szomorúan az emberre néz… – Ezért hoztam el. Nem tudom, mi lesz velünk… Két kutya… Lesz persze egy kutyaiskolám, de hogy valaha is profi kiképzőként dolgozzam? Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy van érzékem a kutyákhoz. – Mivel Fifike már nem szarik a falra, kijelenthetjük, hogy van – nyitotta ki a kocsiajtót Hannának Robi. – És hová megyünk? Nem bánod, ha szőrös lesz a kocsid? – Azért tettük át a plédeket. Majd meglátod. Vidékre megyünk, rendben? Nálad vannak az irataid? – Aha. De mi ez a meglepetésút? Robi nem válaszolt a kérdésre, bármennyit nyúzta is Hanna. Másfél óra múlva megérkeztek egy vidéki településre, és leparkoltak a Fő téren. – Remélem, nyitva van a virágos – mormolta Robi. – Vendégségbe jöttünk? Hozzam a kutyákat? – Nem. Lehúzom nekik egy kicsit az ablakot, te pedig várj meg a városháza előtt, amíg beszaladok a virágboltba – mutatott a polgármesteri hivatal épületére a férfi. Hamarosan visszatért, kezében egy színes, tavaszi virágcsokorral. – Gyere – ragadta meg Hanna kezét. A lány hallotta, ahogy a kutyák panaszosan vonyítanak az autóban, aztán elhalkult a szűkölés, mert már bent voltak a városházán. – A polgármester úr vár bennünket – közölte Robi a portással, aztán elindultak a lépcsőn felfelé. A polgármester éppen lefelé tartott, a nemzeti színű szalagot igazgatva magán. – Szóval, itt az ifjú pár – mosolygott rájuk. – Hát igen, az életveszély az életveszély, és nekem az a véleményem, hogy életveszély esetén nem tűr halasztást a dolog… – kacsintott. Hanna egy árva szót sem bírt kinyögni, holott már tudta, mi készül. Végignézett saját magán: a farmernadrágja alja sáros volt, felül meg kutyaszőrös. Hosszú ujjú pólót és egy – szintén kutyaszőrös – bőrdzsekit viselt. Így házasodnak össze? Itt, a világ végén? Még csak a falu nevét sem jegyezte meg. teljesen összezavarodott. Sem a szülei, sem a barátai nincsenek itt… Tibor, az undok nagybátyja sem láthatja, hogy többé nem lesz facér vagy elvált nő. Mindössze egy csokor virág emlékeztette a normális esküvőkre, most, hogy újból kimondja az igent, ki tudja, hol, egy kutyaszőrös, sáros farmerban. Eszébe jutott az előző esküvője. Akkor gyönyörű, uszályos, hófehér ruhát viselt – és mi lett a vége? Hirtelen felengedett benne a feszültség.

118 Végül is: miért ne? Semmi más nem fontos, csak az, hogy szeretik egymást. Hogy összetartoznak. És hogy újra kimondják az igent, mert mindketten ezt akarják, fel- nevetett. Tulajdonképpen egészen romantikus ez a lányszöktetés és a titkos esküvő. Nem is értette, hogyan volt képes Robi egyetlen nap alatt megszervezni, hogy összeadják őket, amikor másoknak hónapokat kell várniuk. Persze, annyiban hasonlított a szertartás a hagyományos esküvőkre, hogy volt két tanújuk. Egyikük a helyi iskola konyháján dolgozott, de már befejezte a mosogatást, a másik pedig a városháza portása volt. Tíz percre, főnöki engedéllyel átmehetett a házasságkötő terembe, és a postás ült be a helyére, a portára, persze, mindez nagyon- nagyon szabálytalan volt, de a polgármester mosolyogva vállat vont. – Igen. – Igen – mondták ki a választ mind a ketten a rövid szertartás keretében feltett, örök kérdésre. – Mostantól házastársaknak nyilvánítom önöket. Csókolják meg egymást – mondta a polgármester, aki összeadta őket. És még zene is volt. Igaz, hogy a nászindulót momentán nem találták, de Robi behozott a kocsiból egy cédét, és a konyhás találomra beindította az egyik számot. Az AC/DC dübörgött fel, és Hannáékból kitört a röhögés. Az esküvői estebédet egy út menti fogadóban költötték el, ahová a kutyákat is bevihettek. A fogadó udvarán rügyeztek a fák, és ígéretes tavaszillat terjengett a levegőben. Hanna kíváncsian pillantott Robira. – Már csak azt nem tudom, hogyan intézted el ezt az egészet. – Tudtam, hogy a polgármester anyakönyvvezető, és hogy nagyon jó fej. Megszereztem a számát, felhívtam, és előadtam neki, hogy muszáj ma elvennem az exfeleségemet. Azt mondta, rendben, de csak életveszély esetén tud azonnal összeadni minket, különben ki kell várni az előírt időt. „Életveszély?”, kérdeztem, és már-már letettem a tervemről, amikor azt mondta: „Tegyük fel, azt állítja nekem, hogy belehal, ha nem veheti el még ma a szeretett nőt. Akkor maga életveszélyben van, ugye?” És akkor elmeséltem neki az egész történetet: a gyerekünk csak akkor foganhat meg, ha élet- vagy házastársak vagyunk. Ő is belátta, hogy talán egyszerűbb és célravezetőbb, ha rögtön összead minket, mintha sorszámot kéne kérnünk az okmányirodában a lak- címváltozás bejelentése miatt… Azt mondta, ez már dupla életveszély. Egyrészt én is abban vagyok, másrészt, ugye, a gyerekünk élete, létezése kerülne veszélybe. Hát így történt – fejezte be Robi. – Azért majd el kéne mondani a szüleinknek és a barátainknak… csak hogy ne emlegessenek téged folyton az. ex- emként… – mosolyodott el Hanna, de a szeme csupa könny volt.

66 A TETTEIM BIZONYÍTANAK: MOMENTÁN MENEKÜLÖK

– Nem hiszem el. Mit akarsz? – bámult Flóra a férfira, aki a televízió recepcióján várta. – Most akarod megbeszélni? Itt? Felőlem persze… de tiéd a felelősség… – Rick szájából fenyegetően hangzott mindez, de Flóra úgy döntött, nem engedi, hogy sarokba szorítsák. Amikor azonban a rockmenedzser előhúzott a dzsekije zsebéből egy dévédét, mégis meggondolta magát. – Menjünk át a kávézóba. Nincs sok időm.

119 – Floresz, irtó jól nézel ki. Dögös vagy, mint régen. Tudod, azt hittem, a kamera csal, meg a sminkesek csodát tettek veled, de nem. Tényleg szuper csaj vagy. Még mindig. A korod ellenére. A lány úgy érezte, mintha arcul csapták volna. A korod ellenére elég szarul nézel ki, akarta válaszolni, de belátta, hogy ennek semmi értelme. – Mit akarsz? – kérdezte a kávézóban, és átfutott a fején: nem abnormális-e, hogy ideje nagy részét kávézókban tölti, és hogy élete szinte minden fontos eseménye efféle vendéglátóhelyeken történik? Például a szakításuk Zolival… Nem akart erre gondolni, mégis körbepillantott, hátha meg- pillantja a férfit. A szakítás óta teljesen eltűnt, persze látta őt az esti hírműsorban, de napközben sem az épületben, sem a kávézóban nem futottak össze. Zoli sms-ére gondolt… amelyet a szakítás után küldött neki. „Szeretlek, és nem akarok ígérgetni. Majd a tetteim bizonyítanak.” Nagyon meghatódott, és válaszolni akart, de Lujza, Márk és a csajok lebeszélték erről. Lujza meg is magyarázta: ha válaszolna, a férfi úgy érezné, Flóra részéről csak pillanatnyi rosszkedv, megingás volt ez az egész, tehát elég egy kis kedveskedés, és minden visszatér a régi, „rendes” kerékvágásba. „Ha tettekkel akar bizonyítani, hagyd, hogy így legyen” – hangzott a bestia tanácsa, és bár Flórának majd megszakadt a szíve, mégis hallgatott rá. – Van ez a zenekar. Be kéne hívni őket a reggeli műsorba, tudod, kicsit csevegnének, tulajdonképpen bármilyen témához képesek hozzászólni, a női nézőiteknek biztosan baromira tetszenének, szóval, mindenki jól járna – fejtegette Rick, miközben szórakozottan letört egy darabot a pogácsájából. – Semmi közöm a reggeli műsorhoz – lélegzett fel Flóra. – De, azt hiszem, a főnöknőd felügyeli, nem? Fel tud- nád hívni? Mondjuk, most… – Nem hinném. – Pedig van itt egy dévédé… – dugta az orra alá a lemezt a férfi, majd végigsimított a tokján. – Ugye, sejted, milyen szép felvétel van rajta? – Szórakozol velem. – Lehet, hogy igen, de az is lehet, Floresz, hogy nem szórakozom. Az is lehet – mondta lassan –, hogy egyáltalán nem vicc, amit mondok. Lehet, hogy a feszes tested, a meztelen puncid és a szép kis pofid holnaptól sokakat el- bűvölhet az interneten. És a bulvársajtóban. Apropó, láttam a műsorodban szereplő öreglányt az egyik mai lap címoldalán. Hihetetlen. Képzelem, ha rá ennyire bukik a sajtó, egy fiatal nőre még inkább… – Csak próbálkozol – nézett a férfi szemébe Flóra, de nem tudta kiolvasni belőle, hogy mi az igazság. Bár erre az együtt töltött hónapok alatt sem volt képes. Ugyanannyi esélyt adott rá, hogy hazudik, mint hogy igazat mond. Na jó, az előbbinek nagyobb a valószínűsége… de azért volt némi kockázat. Tudta, hogy a kazetta az anyjáéknál volt, az anyja rá is vett egy sorozatot – de mi van, ha előtte Rick tényleg átmásolta? Lehetséges, hogy van róla másolata? – Talán igen, talán nem – ingatta a fejét a menedzser. – felhívod végre a főnöknődet? – Oké – sóhajtott, és Barbarát tárcsázta. Nem sokkal később – kifejezett kérésére – a főnöknője leszaladt hozzájuk, kapott egy névjegyet Ricktől, és tett neki valamilyen homályos ígéretet. Közben Flóra mintha Zolit látta volna egy pillanatra a kávézó ablakából, de mire odafordult, már nem volt ott senki. Óriási, fájdalmas vákuum volt a lelkében, és Rick fel- bukkanása inkább csak rontott a hangulatán. Amikor a menedzser megkapta a kicsikart ígéretet Barbarától, odanyújtotta a dévédét Flórának. – Itt van, amiről beszéltem. Nézd majd meg. Jól fogsz szórakozni. Később Flóra még őgyelgett egy kicsit a folyosón, többször benézett a hírszerkesztői szobába, de még mielőtt a kollégái tök hülyének nézték volna, fogta a cuccát, és elindult haza. Otthon becsúsztatta a dévédét a lejátszóba, és a képernyőn megjelent Rick arca.

120 – Ideges vagy, Floresz? – kérdezte a férfi. Flóra elhűlt, hogy a pasi a „kedvéért” egy külön felvételt készített. Rick kajánul vigyorgott rá. – Akkor kezdődhet is a műsor. Nézd meg jól, amit látsz… A felvételen egy rockzenekar játszott… Négy zenész és egy énekes. Két vokalista. Harmatos zene. Gyenge felvétel. És mégis… az egyik gitáros határozottan ismerősnek tűnt. Flóra sejtette, mindjárt beugrik neki, hol találkozhatott vele, amikor megcsördült a mobilja. Az Aerosmith játszotta a Crazyt. Zoli hívta őt, és Flóra – bestia-tanácsok ide vagy oda – felkapta a telefont. – Flóra – a férfi hangja tele volt érzelmekkel, mégis szomorúnak hallatszott. – Szerelmem. – Zoli… szia. – A reptéren vagyok. – Hová mész? – Londonba. – Mit csinálsz ott? – A CNN londoni stúdiójába megyek… mondjuk úgy, tanulmányútra. – Klassz, gratulálok. És mikor jössz haza? – Fél év múlva. Flórának torkán akadtak a további kérdések. Csak ült a kanapén, ahonnan Zolival olyan sokszor nézték összebújva a tévét, és arra koncentrált, hogy ne felejtsen el levegőt venni. „Hasi légzés”, ugrott be neki Márk tanácsa. Micsoda helyzet… Végre, rémesen hosszú és fájdalmas csend után, összeszedte magát. – Fél évre kimész Londonba? – Nincs olyan messze – mintha biztatást hallott volna ki Zoli szavaiból. – Ez a szakmai fejlődésemet szolgálja… és muszáj rendet tennem magamban. – Újabb hallgatás következett. – Nagyon szeretlek, Flóra. Remélem, hogy mi még… remélem – halkult el a hangja, és Flóra már nemigen tudott mit mondani. Kérlek, mondd, hogy vicc az egész, kérlek, hívj el magaddal! – imádkozott magában, de hallgatott. Aztán nagy nehezen megszólalt. – Nálam maradt… a Tommy Hilfiger macid… Hosszú csend után érkezett a válasz. – Nem baj. Sőt. Aludj el vele esténként… és gondolj rám. Ne felejtsd el, hogy szeretlek – ismételte meg. – Én is szeretlek. Sok szerencsét – nyögte ki végül, és azt kívánta, bárcsak legalább a gép indulásáig beszélgethetnének. Mégis elbúcsúzott. – Jó utat, Zoli. Letette a telefont, és a képernyőre meredt, amelyen a telefon csöngésekor kimerevített koncertkép látszott, a gitárossal. Ahogy a könnyektől fátyolos tekintettel nézte, rájött, hogy honnan ismeri. De mit számított mindez most, amikor végleg el kellett búcsúznia Zolitól és a reményeitől? „Majd a tetteim bizonyítanak” – hát bizonyítottak is. Zoli el- menekült. Flóra most már biztosan tudta, hogy nála nem váltak be a bestia-tanácsok. Sikerült elüldöznie a férfit, akibe halálosan szerelmes volt. 67 JAMES, A VÁMPÍRKJRÁLY

– Flóra, légy szíves, szereld le ezt a rockmenedzser is- merősödet – kérte néhány héttel később a lányt a főnöke, Barbara. – Rám szállt, Folyton telefonálgat, hogy mikor hívjuk be a zenekarát egy beszélgetésre. Azt is említette: megígérted neki, hogy behívod őket a műsorodba…

121 – Én? Egy rockzenekart? Egy női magazinműsorba? Ugye, nem feltételezed rólam, hogy bármit is megígértem neki? – Nem. Szereld le, kérlek. – Rendben – bólintott Flóra. Egyébként sem hagyta volna magát zsarolni (bár azt maga sem tudta, mit tett volna, ha kiderül, hogy Ricknek megvan róla az a bizonyos felvétel), de az ízléstelen viccel a férfi csak még jobban fel- bőszítette. Amúgy sem volt jó passzban. Szerencsére talált valamit, amivel visszavághatott – erre jó volt Rick dévédéje. – Floresz! Micsoda meglepetés! Hiányoztam? –búgott bele a rockmenedzser a telefonba. – Dugulj el egy picit, és figyelj rám – mondta. Maga is meglepődött, milyen határozottan cseng a hangja. – Nem hívjuk be a zenekarodat sem a reggeli műsorba, sem az enyémbe. Ha lesz olyan, amelyikbe passzolnak, akkor szívesen, de egyelőre nincs ilyen. – Ó, Floresz, de diplomatikus vagy! Most, hogy sztár lettél, talán egy sima kis visszaemlékezésre is ráharap majd a sajtó. Képzeld magad elé: a rockzenekar menedzsere felidézi a sztártévéssel együtt töltött éveket…! – Éveket? Azt hiszem, romlik a memóriád. – Mindegy, ez a kis sztori a zenekarnak is jót tenne. – Nem biztos. Ugyanis a gitárosotok, az a nagydarab, a mercedeses… – Honnan tudod, milyen kocsija van? – Onnan, hogy nem állt meg a zebránál mögöttem, belém hajtott és cserbenhagyott. Továbbállt. A szemtanúk feljegyezték a rendszámát, még személyleírást is adtak róla a rendőröknek – füllentette. –Szóval, ha tovább próbálkozol… Esetleg örülni foga sajtó ennek a hírnek is. – Kemény csaj vagy, baszd meg. – Felejts el, Rick. Maradjunk abban, hogy kitörölsz a memóriádból. És a telefonodból. – Ez nem kérés volt, hanem szinte parancs. Flóra kicsit maga is megijedt önnön határozottságától, majd letette a telefont. Ricktől megszabadult. Zolitól is megszabadult, pedig tőle nem akart. Hát így mennek a dolgok ezen a nyüzsis Budapesten, gondolta, és összepakolta a cuccait, mert Márk és Kata már várta a bejáratnál. – Sziasztok – huppant be Kata kocsijába. –Jól vagy? – érdeklődött Kata. – Jó… szarul. Hát te? – Gábor összejött valakivel, azt hiszem. Talán most már leszáll rólam, vagy legalábbis kevésbé intenzíven fog gyűlölködni és háborúzni – reménykedett Kata. – Biztosan így lesz – nyugtatta Flóra. – Velem is így volt, tudod… – pillantott Katára bocsánatkérőn. – Amint feltűntél a színen, Gábor, hm… nevezzük így: célpontja te lettél. Egykettőre áttette az érdeklődését rád. Viszonylag simán megúsztam – mosolyodott el. – Azért még ne vállald nyíltan a pasidat – figyelmeztette Márk. – Mert attól újra bevadulna a férjed. – Olyan fura ez. Tudjátok, amiről beszélgetünk már évek óta – hajolt előre hozzájuk Flóra. – A pasim, a férjem, az exem, az exférjem, a szerelmem… Jézusom. Közben pedig csak egy dolog állandó: a barátság. Még ha néha azt is kikezdheti valami… – Meg a gyerek – csúszott ki Kata száján. – Persze, a gyerek. Hol van most? – A szüleimnél. – Oké. És mondd… le szoktad vinni az utcára sétálni, csak úgy, határozott cél nélkül, tudod, hogy mentek, amerre láttok, meg ilyenek? – Tessék? – Á, mindegy. Felejtsd el – legyintett Flóra.

122 – Igen, le szokta vinni. A gyerekeket abszolút cél nélkül szokás tologatni az utcán – magyarázta Márk, miközben mosoly játszadozott a szája szélén. – Ez az egyik ok, amiért sosem lesz gyerekem. – A másik maga a Nő – nevetett Kata. – Mesélj Jamesről! – kérte Flóra. – Majd a mozi előtt. Vagy után. – Jó, de nem megyek sírós és romantikus filmre – szögezte le Flóra. – Csakis valami kőkemény akciófilmre. Vagy Bruce Lee-re. – Ó, baszki, most meg a nyolcvanas években cövekeltél le az időutazásod közben – jegyezte meg Márk. A mozi előtt hosszan tanakodtak, melyik film nem fog ártani Flóra lelkének. Leszavazták a Madagaszkárt, amelyet Flóra választott, egy kínai film sem nyerte el a tetszésüket, pedig ott egy egész, termet birtokolhattak volna hárman, végül egy romantikus vígjátékra ültek be, de a kezdés előtt Márk leszaladt a drogériába, és vett egy százas csomag papír zsebkendőt. – Nem bőgtem – dicsekedett a film után Flóra. –Mások nyomorán nem sírok… csak a sajátomon – magyarázta vigyorogva. – Egyébként ebben a filmben is azok a csajok jártak jól, akik kemények voltak, és ragaszkodtak az elveikhez. Akár Lujza is írhatta volna a forgatókönyvet. Csak nekem nem jön be a bestia-módszer… – borult el az arca, aztán legyintett. – Nem vagytok éhesek? Eszünk egy kis csirkeszárnyat? – Végre múlóban az anorexiád – állapította meg elégedetten Márk. – Vagy most meg kihányod majd a kaját? – Nem vagyok anorexiás, csak egy időre elment az étvágyam. – Londonba. – Na, mesélj. Mi olyan különleges ebben a Jamesben? Mivel bűvölt el ennyire? – Kata kuncogott, amikor észre- vette, hogy Márk elpirult a kérdés hallatán. – Mitől különleges egy férfi, akibe beleszeretsz? Például attól, hogy olyan férfias. – Ez egy királylánynak fontos. – Pontosan. Ha egy királylány egy passzív sráccal találkozik, akkor hiába a vonzalom, nem lesz köztük semmi – fejtegette a srác. – Merthogy két passzív ember, két királylány nem illik össze. James viszont férfias, meg- bízható, szexi… – Ennyi elegendő? – Nem olvastok vámpírregényeket? – kérdezte hirtelen Márk. – A jó vámpír férfias, vonzó, szexisten, hűséges, a nő támaszkodhat rá, mert mindig védelmezi. James pont olyan, mint Wrath, a vámpírkirály. Pont olyan pasi, akire minden férfi… akarom mondani, meleg férfi, illetve, ha hetero lenne, akkor minden nő vágyna. Gondoskodó, jó fej, van humora, kitart a véleménye mellett, szórakoztató. Jókat lehet vele beszélgetni, vacsorázni, mozizni, jó vele az ágyban, tiszteletben tartja a kávéscsészémet… Mi kell még? – Semmi, hagyd is abba, mert a végén még irigykedni kezdek – sóhajtott Flóra. – Bár… szerintem mi is lehettünk volna Zolival ilyen pár. Csakhogy ő kibújt a döntés alól. Elmenekült. – Gondolkodnia kell. Tudod, hogy a Mars-lakók válsághelyzetben visszavonulnak a barlangjukba. – A CNN londoni stúdiója bizonyára tele van jó kis barlangokkal. – Aha. Találkoztál vele azóta? – Nem. Gondolod, London akkora, mint egy társasház? Bár, megjegyzem, én a pesti szomszédjaimmal sem nagyon szoktam találkozni. Azt sem tudom, ki lakik mellettem. – Lehet, hogy az igazi melletted lakik, és még csak nem is tudsz róla. – Lehet. De ki tudja, hány igazi van?

123 – Szép gondolat. Kár, hogy nekünk, mindhármunknak, jelenleg csupán egy-egy igazink van. És mi a terved Jamesszel? Minden hétvégén kiruccansz hozzá? Igazi főnyeremény vagy a British Airways-nek. – Nem tudom. Kimerítő ez a sok utazás. Halálosan fáradt vagyok attól, hogy vasárnap este vagy hétfő reggel hazarepülök, és irány egyenesen az iroda. Csütörtök estig el kell intéznem mindent, egyfolytában rohanok, éjszakánként meg az új könyvemet próbálom befejezni. – Miről szól majd? – kíváncsiskodott Kata. – Hogyan találd meg az igazit az univerzum segítségével. Párkereső könyv, nem csak nőknek. – Mit tehetsz? Például magadnak mit tanácsoltál volna az univerzum nevében? Flangálj sokat a Heathrow-n, hagyd el a beszállókártyádat, és nézd meg, ki találja meg? – Hm… nem pont így. Szerintem inkább az a lényeg, hogy légy nyitott a Jelekre. Nagy j-vel. – Uramisten. Elég ködös ahhoz, hogy eladható legyen. De azt mondd meg, mik a hosszú távú terveid ezzel a sráccal? – Nem tudom. Egyelőre hagyom, hogy sodorjon az áramlat, sodorjanak az események. Elengedem magam, és jól vagyok. Nektek is ezt kéne tennetek. Katának azért, mert előbbutóbb minden rendeződik majd körülötte, neked azért, mert a Sztár csak gondolkodási időt akar. Ha nem nyaggatod, visszatér. Gondolj arra, amit Lujza olyan fennen hirdet: egy férfi akkor érzi igazán, mennyire szereti a nőt, amikor távol van tőle – ölelte át a fiú Flóra vállát. –Hidd el, a Sztárod ott ül a CNN legmélyebb londoni barlangjában, és állandóan rád gondol. Tépelődik. – Ahelyett, hogy itthon lenne, és elválna. Érdekes, ilyenkor nem fontosak a gyerekei? – Képzeld el, hogy ott ül a barlangban, mint egy ősember, és életre szóló döntést hoz. Ne akard, hogy elkapkodja. Ne kérd, hogy jöjjön vissza. Ne akarj helyette dönteni. – Oké – felelte Flóra, és igyekezett elképzelni a mindig makulátlan külsejű Zolit egy barlangban, amint a sarokba kuporodva, egy őskori rövidgatyában tépelődik, és döntést hoz a jövőjéről, miközben a barlang környékén mamutok kóborolnak és vadállatok portyáznak.

68 ÚJ KERTEÉS, ÚJ HÁZ, ÚJ SZABÁLYOK

– Muszáj megnézned a pályát! Képzeld, valaki bekerít- tette… Fogalmam sincs, hogyan került oda a kerítés. Lilla sem tudja – magyarázta Hanna a férjének (igen, immár eltűnt az „ex” előtag), miközben kézen fogva kifelé tartottak a meddőségi központból. Már közeledett a nyár. És a vége felé járt Robi gyógyszeres kezelése, már túlestek Hanna kivizsgálásán, és pár hét múlva sor kerülhet az első „anyaggyűjtésre”. Aztán majd elkezdik Hannát stimulálni – vagyis ő adja majd be magának a hormontartalmú injek- ciókat… és nem sokkal később jöhet a várva-várt akció! – Biztosan valami hódolód – incselkedett vele a férfi. – Aha, biztosan. Tényleg, rejtély az egész. Már nem lett volna pénzem a kerítésre. El tudod képzelni, mennyibe kerül? Iszonyú összeg. – Aha. Hát akkor… van egy titkos rajongód. – Rajtad kívül nincs más rajongóm – szökdécselt a férje mellett Hanna, akár egy tinédzser. Aztán hirtelen megtorpant, szinte földbe gyökeredzett a lába, és elhűlve pillantott Robira. – Te voltál… te csináltattad meg a kerítést. – Miből gondolod? – nevetett a férfi. – Tudom. – Oké. Akkor hidd ezt, nekem csak jó.

124 – Tudom, és kész. Köszönöm. Végre elkezdődhet az ok- tatás. Lilla máris meghirdette a hétvégi tanfolyamokat, és a barátnőjével mindennap kinn vannak a pályán. Nem fogunk belőle meggazdagodni, de klassz az egész. Kis szabadságot ad… – Örülök, hogy boldog vagy. – Azért van valami, ami elkeserít – vallotta be a kocsiban Robinak. – Flóra maga alatt van, mert a pasija kiköltözött Londonba, és nem is akarta őt magával vinni… – Sikeres a tévéműsora. A végén még celeb lesz. – Á, sosem lesz az, mert nem nyilatkozik azoknak az újságoknak, amelyek a lakását akarják megmutatni, meg magánéleti botrányokra vadásznak… A másik dolog meg… lehet, hogy a baráti társaságunk sose lesz már a régi. Márk ugyanis szinte többet van Londonban, mint Budapesten… De ma még velünk lesz. – Mónihoz mentek? – Nem, ma a kutyasulit mutatom meg a többieknek. A faházban fogunk „bulizni”, a teraszon grillezünk. Ha van kedved, átjöhetsz a kutyákkal. – Majd meglátom. Hanna, egyébként… ezt a lakásdolgot át kéne majd beszélnünk – fordult Robi a felesége felé. – Milyen lakásdolgot? – Itt élünk a lakásodban két kutyával, és gyereket is szeretnénk. Nem ideális, bármilyen központi helyen lakunk is… – Mit tehetünk? – Megpróbálhatnánk eladni a két lakást, és venni egy kertes házat. Felújítjuk, a kutyák rohangálhatnak, a gyerek levegőzhet… Gondolkozz rajta. – Nincs min gondolkodnom – felelte gyorsan Hanna. – Már régóta vágyom legalább egy teraszra, és amióta újra itt vagy nekem, és amióta kutyák is vannak, én is gyakran gondolok rá, hogy milyen jó lenne egy kert. – Te nyírod a füvet – mondta gyorsan Robi. – Én csak locsolni vagyok hajlandó. – Nem lesz virágoskert. – Zöldségeskert sem. – Te lapátolod el a havat. – Te pakolod el a szárítóról a tiszta ruhát – mondta ki a végszóit Hanna. Robi rácsodálkozott: – Hogy jön ez ide? – Szabályokat alkotunk, nem igaz? Tiéd a szárító, enyém a mosás. – Szörnyű vagy. – Te is, de szeretlek. 69 ADVENTURA DEL VAMPIRITO

– Ez fantasztikus! Tényleg. Mondjuk, leszámítva, hogy szerencsétlen kutyák mennyit fognak szenvedni itt, amikor a frusztrált gazdáik rajtuk élik ki a hatalomvágyukat meg a rosszkedvüket – nézett körül Márk a telepen. – Félreérted a dolgot, a kutyakiképzősdi nem erről szól – pillantott rá rosszallóan Hanna. – A kutyák imádják a munkát, és azt, ha agykapacitásuk legalább ötven százalékát használhatják. – Ebben különböznek a kétlábúaktól – felelte Márk. Móni közben felrakta a grillre sülni a húst, aztán lehuppant egy műanyag székbe. – Bejött a reklamációm, csajok – közölte egyszerűen. – Megreklamáltam egy sms-ben az univerzumnál, miért késlekedik, és mondhatom, máris felgyorsult az ügyintézés.

125 – És kinek küldted el az sms-t? – Senkinek. Eltettem a mentett üzenetek mappába. – Mi történt? Veszik a vámpírmesét, mint a cukrot? – vett a szájába egy szem mandulát Flóra. – Á, dehogy. A sarkon, a nagy könyvesboltban kettőt adtak el a megjelenés óta. Viszont van egy szuper férjem… meg egy zseniális lányom. Oké, van egy édes kisfiam is, de ebben a sztoriban ő nem játszott szerepet – magyarázta. – Szóval, Lili felvetette, hogy nem is Magyarországon kellett volna megjelentetni a mesét, hanem például Spanyolországban. Barna pedig kapott az ötleten, és lefordíttatta a könyvet. – Spanyolra? – Pontosan. És tudjátok, mi történt? Odaadta egy irodalmi ügynöknek, aki eladta az egyik spanyol kiadónak. Már alá is írtam a szerződést… Hamarosan megjelenik a könyvem Spanyolországban, és azzal biztatnak, hogy a kiadó könyveit általában megveszik DélAmerika spanyol ajkúak lakta országaiban is. És képzeljétek, még reklámozni is fognak: a kelet-európai írónő, aki álmot látott egy vámpír kisgyerekről. – Ez igaz? – kottyant közbe Hanna. – Nem mindegy? – intette le Márk. – Valahogy be kell vezetni Mónit a spanyol piacon. – Álmot látott, és másnap elkezdte az álmát a gyerekeinek mesélni. – Vámpírmesét a kétéves kisfiának. Tanúsíthatom, láttam. Elég agyament ötlet volt tőled – mondta Hanna. – Mindjárt betölti a hármat a gyerek. Mindegy, a lényeg, hogy valóban azért írtam, ha majd nagyobb lesz a fiam, elolvashassa. A gyereknek szántam. – Ebben semmi hazugság nincs – állapította meg Flóra. – Pontosan így történt, nem? És mit vár tőled a kiadó? – Nem tudom. Mindenesetre Javiertől spanyolnyelv- órákat veszek… – Nyelvórákat…? És hogy néz ki ez a Javier? – kíváncsiskodott Márk. – Neked barátod van, csillapodj le. Egyébként helyes… a spanyol fordítóm öccse. Ő is Budapesten él. – Be fogsz futni? – mosolygott Flóra. – Szerintem az életrajzod már eleve érdekes lesz az olvasóknak, talpraesett, életrevaló nő, aki tiniként szülte a lányát, végig keményen dolgozott, hogy eltartsa és felnevelje, majd megtalálta az igazit, és érettebb korában újra családot alapított. Aztán írt egy mesét… Az élettörténeted amolyan mai tündérmese. – És mi jön ezután? – kérdezte Hanna. – Gondolom, megisszuk még ezt az üveg bort, és utána átmegyünk az akadálypályára – kortyolt bele a poharába Márk. – Remélem, a palánkon nem kell átugrani… – Mi jön ezután? – ismételte meg a kérdést Móni, majd egy kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna: – Jön a következő könyv! Már írom. Vámpika, vagy spanyol nevén: Vampirito ugyanis új barátokat talál, új kalandok várnak rá. – Bravó! – kiáltott fel Márk, és mindannyian koccintásra emelték a poharukat. – És mi lesz a spanyol címe Vámpika kalandjainak? – Adventura del Vampirito – felelte Móni. – Jól hangzik, nem? Azt hiszem, az univerzum mostanában tényleg odafigyel a dolgaimra… – Jó neked. Eljöhetnél a műsoromba vendégnek, amikor megjelenik kint a könyved – vetette fel Flóra. – Jó nekem, de jó lesz neked is. – Már most is jó – szólt közbe Márk. – Az univerzum Flórának most a karrierjét intézi, de a háttérben munkálkodik a magánéletén is. Flóra már majdnem közbekotnyeleskedett, de nem volt rá ideje, mert két kutya rohant feléjük. Egy kicsi és egy nagy. Egy zsemleszínű és egy fekete-fehér. A kicsi apró lépteit szökellésekkel próbálta meghosszabbítani, a nagy hosszú lábaival egy kicsit esetlennek tűnt. Aztán felbukkant mögöttük egy férfi is.

126 – Helló, Robi – üdvözölték a jövevényt, Hanna férjét. Flóra arra gondolt, milyen furcsa helyzet – a válás előtt és attól kezdve egyfolytában kritizálták a pasit, próbálták megvilágítani Hanna előtt az „igazságot”: Robi önző alak, aki nem érdemli meg, hogy a lány bánkódjon utána. Most viszont, hogy kiderült az igazság, másképp kell hozzáadniuk a dologhoz. Móni nem felejtette el, hogy Robi hazudott Hannának. A hazugság az hazugság, még ha a félelem sugallja is. Habozott, hogyan köszöntse Robit. Puszival? Amikor kígyót-békát kiabált rá, csak hogy a barátnője észhez térjen, és elfelejtse az exét… Most pedig újra férj és feleség lettek… Végül felállt, és megpuszilta Robit. – Gratulálok – mondta. – Hé, csajok, tudom, hogy utáltatok – oldotta meg ügyesen a helyzetet a férfi, miközben átölelte Hannát. A két kutya ezalatt birtokba vette a pályát. –Igazatok van. Nem bánom, mert ez csak azt bizonyította, hogy jót akartok Hannának. Feltételezem, azóta mindent tudtok a spermiumaimról is – nézett végig a társaságon figyelmesen, és csak akkor vigyorodott el, amikor látta, hogy mindannyian elvörösödnek. – Hát, ez a helyzet. Nem mindenben döntöttem jól, de örülök, hogy végül talán mégis rendeződnek a dolgok. El- vettem újra feleségül a csajt… – húzta magához Hannát, és megcsókolta. – Nem is hívtatok meg minket az esküvőre. Hallom, a postás volt a tanú – közölte Móni. – Nem a postás, hanem a portás – javította ki Hanna, és nevettek. Flóra arra gondolt, milyen harmóniát sugároznak így együtt, egymást átölelve. Egy évvel korábban egy fabatkát sem adott volna érte, hogy Hanna és Robi újra egy pár lesz, ráadásul teljes erőbedobással próbálnak össze- hozni egy gyereket… mint ahogy azt sem tudta volna elképzelni, hogy Hanna kutyakiképző lesz. – Te kutyakiképző…? Nem tudom elhinni – vigyorgott Hannára. – Na, figyelj – mondta Hanna, és már inteni akart a kutyáknak, de Fifike, a csodakutya magától odaállt az akadálypálya elé, és mintegy önszorgalomból végigment rajta. Átkúszott a karikákon, egyensúlyozott a gerendán, átugrott a felső karikán, és a végén megfontoltan nekiszaladt a palánknak. Ügyesen felkapaszkodott rá, majd a másik oldalon leszaladt. És, mint egy kis angyal, a produkció végén leült a pálya szélén, és várta a dicséretet. – Mázlid van ezzel a kutyával – mondta Móni. –Lehet- ne teljesen idióta is… – De nem az – válaszolt büszkén Hanna. – Akkor mondhatjuk, hogy mindannyiunk ügye sínen van? – kérdezte Móni. – Ezt csak akkor merném biztosan kijelenteni, ha valaki garantálja, hogy nem kell végigmennünk az akadálypályán, sem két lábon, sem négykézláb – nyúlt újra a poharáért Márk. – Azért én reklamálnék – jegyezte meg Flóra a koccintás előtt. A többiek a homlokukat ráncolták, felkészülve egy hosszabb, szomorkás Zoli-nélkül-történetre. Flóra elmosolyodott, és folytatta: – Hol a bánatban késik az univerzumtól megrendelt Mercedesem? 70 A VÉNUSZ ELNÉPTELENEDÉSE

Aznap este, amikor Márknál összegyűltek, ők négyen, a Vénusz bolygó lakói, már-már temetői volt a hangulat. Márknál sosem szoktak bulizni, a srác nemhogy főzni nem tudott, de még egy szendvicset sem volt képes megkenni, úgyhogy senki sem értette, miért pont nála jöttek össze. Egyébként sem voltak jó passzban, mert Flóra gyászos hangulata mindegyikükére rányomta a bélyegét. Flóra szavai szerint egy „örökkévalóság” telt el a szerelme elmenekülése óta – amit persze nevezhettek volna szakmai továbbképzésnek is, de

127 így semmi értelme nem lett volna, és nem is igazán tükrözte volna a valóságot, legalábbis szerintük és a lány egyre kevésbé bízott abban, hogy valaha is újra összejönnek. – Miután megérkezett Londonba, írt egy sms-t, hogy szeret. Azután még kétszer váltottunk sms-t, egyszer felhívott, elmondta újra, hogy szeret, de azóta semmi – fejtegette Flóra, hogyan is állnak Zolival. – Szóval, visszafelé haladunk. Hozzá kell szoknom, hogy egyedül vagyok. – Innen fogsz feljutni a csúcsra! Higgy nekem, mert én már átéltem ezt az egészet – biztatta Hanna. Márk hol az órájára, hol a telefonjára pillantgatott idegesen. Azt gondolták, a nagyanyját várja, aki kisvártatva meg is jelent. Tűsarkúban, egy üveg itallal a kezében. – Azt mondják a rajongóim – kezdte derűsen –, ha botoxoztatnám az arcomat, hatvannak sem néznék ki. – Nyolcvanöt leszel a jövő hónapban, az ég szerelmére! – húzta fel a szemöldökét Márk. – Nehogy már megőrülj. Példát kéne mutatnod a „rajongótáborodnak”, de nem azzal, hogy nyolcvan felett teleszurkáltatod az arcodat. – A botox… már elnézést, hogy beleszólok, de bizonyos kor fölött nem ér túl sokat – szólalt meg Móni. – Tudom, mert amikor a mellplasztika miatt kórházban voltam, számos történetet hallottam. Idősebb korban arcfelvarrást szoktak javasolni. De nem hinném, Lujza, hogy neked szükséged lenne ilyesmire. – Ki mondta, hogy bármit is változtatni akarnék magamon? hökkent meg Márk nagyanyja. – Csak fel akartam dobni ezt a búskomor társaságot azzal, amit a múltkori olvasótalálkozómon hallottam. Én jóban vagyok magammal, kislányok. Egész életemben nem vágtak rajtam semmit, és nem is fognak, nem bolondultam meg. Néha már otthon is lapos sarkú cipőt veszek… lehet, hogy kezdek öregedni? – Micsoda egy boszorka vagy… – Márk nem rejtette véka alá a véleményét. – Míg mások már harmincévesen a koruk miatt aggódnak, te ilyen beszólásokat eresztesz meg… Aztán nem folytatta, mert megcsörrent a telefonja, így nyomban felkapta. Angolul beszélt, a többiek csodálkozva hallgatták, ahogy a pesti utcákon kalauzolja a hívót. Hamarosan az ajtó előtt állt a telefonáló – vagyis James, a londoni reptéren megismert fickó. – Emlékeztek Jamesre? – kérdezte Márk, és kézen fogva besétált a nappaliba a barátjával. – Itt tölti a hétvégét, hogy megnézze, hol élek… éltem… mielőtt kiköltöznék hozzá Londonba. – Micsoda? – kapta fel a fejét Flóra. – Kiköltözöl Londonba? – Ez csak vicc – nem lehetett tudni, kérdés vagy állítás hangzott-e el Móni szájából. – Nem vicc – csóválta a fejét Márk. Flóra, még mindig hitetlenkedve, megjegyezte: – Ez duplán igazságtalanság. – Már miért lenne az? – Mert, egy: nem hagyhatsz, itt minket, lelki és érzelmi támasz nélkül ezen a kibaszott Vénuszon. Nélküled meghal itt az élet, elnéptelenedik a bolygónk, elszürkül minden… – Nyugi, a cipőboltok és a kávézók megmaradnak… és én is hazajárok majd. Nem a világ végére költözöm! Jamesék cégénél fogok dolgozni, de itthon is vállalok megbízásokat. Például a nagyanyám következő kampányát megint én csinálom… – Nem, tudod jól, hogy mostantól minden megváltozik – sóhajtott Flóra. Hanna és Móni hallgatott. – És azért is igazságtalan a dolog, mert nekem kéne Londonba kiköltöznöm, Zolihoz. Csak… csakhogy engem senki sem hívott. – Te csak csináld szépen a műsorodat, Lujzával. Siker- esek vagytok, láttam a nézettségi mutatókat. Lujza könyve is döbbenetes példányszámban fogy. És, ami a magánéletedet illeti… tudod jól, hogy most passzívvá kell válnod. Vársz, nem görcsölsz, csak sodródsz az áramlattal – magyarázta Márk. – És előbb-utóbb szépen révbe érsz. – Biztosan így lesz – motyogta Flóra, de látta, hogy a csajok sem tudják feldolgozni: Márk elhagyja a bolygójukat. A Vénusz lassan elnéptelenedik. Nem tudta, mi történik ezután,

128 de azt érezte, hogy többé már semmi sem lesz ugyanolyan – talán azt is gondolta: ugyanolyan jó –, mint korábban volt.

Epilógus

ÉVÉRTÉKELÉS VÉNUSZ MÓDRA, TESZTEKKEL

Flóra ezt utálta a legjobban. A búcsúzást. Búcsúzott a nyár, és búcsúzott ő is. – Nem hiszem el, hogy sírsz – nyúlt a férfi óvatosan Flóra álla alá, és gyengéden felemelte a fejét, hogy belenézhessen a szemébe. – Miért sírsz? Nem örökre válunk el. – Vége a nyárnak – kesergett Flóra. – Olyan… szomorú vagyok. Vagyis… nem vagyok szomorú. Soha többé. Csak sírok. Egy kicsit sírhatok, nem? – De mintha már tegnap is sírtál volna. Miért is? Már akkor is a nyarat sirattad? – Nem, tegnap az a koldus kissrác… tudod, reggel, a metrónál. – De délután is sírtál. Sőt, ha belegondolok, este is. – Délután azért sírtam, mert megnéztük azt a szomorú részt a Jóbarátokból… Este meg már a mai elválás miatt. – Régen sosem sírtál. – Régen nem – fújta ki az. orrát Flóra. – Legalábbis akkor nem, amikor láttál. – Most meg folyton. Boldogtalan vagy velem? Mondd, ha igen. Nem akarlak belekényszeríteni semmibe. Boldognak szeretnélek látni, imádom, amikor nevetsz. – Az a fura, hogy boldog vagyok, sokkal boldogabb, mint valaha, mégis sírnom kell – fúrta bele az arcát a férfi vállába. – Azt hiszem, sok mindent nem tudok még arról a Vénusz nevű bolygóról, ahol élsz – ölelte át a férfi. –Csupa meglepetés vagy. – Nehogy azt hidd, hogy én kiismerem magam a Marson – mosolyodott el a lány. – Muszáj mennem. Márk már régen bent van. – Ő is búcsúzkodik. – Hiányozni fogsz, nem is tudod, mennyire… – Azért valahogy csak kibírjuk majd ezt a négy napot… – Ötöt. – Négy és felet. – Na jó, megyek – emberelte meg magát Flóra, és adott egy búcsúcsókot a férfinak, aztán bement a terminál várójába. Ott állt, amíg látta Zolit, és integetett neki. – Baszki, sírsz? – lépett mellé Márk. – Mi történt? Megbántott? – Dehogyis. Csak vége a nyárnak. Ilyenkor mindig bőghetnékem van, tudod, ez még a suliban szokásommá vált. Szeptember, iskolapad, vége a csodás nyári kalandoknak, motorozásnak, balatoni strandolásnak… Rohadt nehéz visszaülni az iskolapadba, mondd, ha nincs igazam. – De te nem ülsz vissza az iskolapadba! – világosította fel Márk, miközben úgy nézett rá, mintha ufót látna. – Lehet, hogy ezen is elsírod magad, de muszáj közölnöm veled, hogy te valószínűleg már soha többé nem leszel iskolás. Visszamegyünk Budapestre, este bulizunk egyet, pár napig forgatsz, levezeted a műsorodat, meg azt a rádióműsort, aztán repülsz vissza a Sztárhoz. Néhány hét múlva pedig együtt hazaköltöztök. – Közös lakásba, ha találunk egy megfelelőt – szipogott Flóra.

129 – Aha, erre vágytál évek óta. Szóval, tényleg van mit siratnod. Az álmaidat, hiszen valóra válnak. Vége. Találhatsz újabb álmokat. Sírj még egy kicsit, de ugye, tudsz bőgés közben szaladni? Merthogy mégiscsak el kéne érnünk a gépünket… Kirohantak a kapuig, utolsóként szálltak be a gépbe, amely hamarosan elemelkedett a földtől. – Megszerettem Londont – vallotta be Márk. – Most, hogy James azon gondolkodik, a keleteurópai terjeszkedéshez Budapesten kellene irodát nyitni, egyre halogatom a szervezést. Imádok Londonban élni. Nyugodtan sétálhatok Jamesszel kézen fogva az utcán, a kutya sem figyel ránk… nemhogy megjegyzést tennének. Mikor jut el ide a magyar társadalom? – Mintha bármikor is érdekelt volna, mit szólnak mások… – Igazad van. Egyébként sem gyakran járunk kéz a kézben. Tudod, királylány vagyok… – És? Hogy jön ez ide? – Ne érezze sose, hogy szőröstül-bőröstül az övé vagy- ok… Maradjon egy kis távolság, feszültség a kapcsolatunkban. – Mintha a nagyanyádat hallanám. De örülök, hogy boldog vagy – mosolygott rá a lány. – És hogy áll a könyved? – Már csak az utolsó fejezet hiányzik, és karácsonykor elolvashatják az emberek, hogyan találhatják meg az univerzum segítségével az igazit. Flóra lehunyta a szemét, és visszaemlékezett arra a júliusi estére, amikor Zoli váratlanul becsengetett. Flóra hidegen nézett rá, amikor ajtót nyitott; egyrészt dühös volt Zolira, amiért ennyi ideig nem jelentkezett, másrészt a ridegségével próbálta leplezni, mennyire fél attól, ami következik. Közben pedig szerette volna átölelni a férfit, csókolni, és soha többé el nem engedni… De nem tudhatta, Zoli mit fog mondani, talán csak a Tommy Hilfiger macijáért jött. Ám akkor Zoli odalépett hozzá, és megtette mindazt, amit az imént Flóra szeretett volna megtenni. – Eljöttem érted, Gyere velem… ha akarsz – mondta később. – Ezt hogy gondoltad? – Szeptember végéig Londonban vagyok. Folyton rád gondoltam… gondolok, Gyere ki hozzám, legalább hétvégékre. Próbáljuk ki, milyen együtt élni, mielőtt végleg… – Ez valami próbaházasság? – nézett rá gyanakodva a lány. – Nem… vagyis… tulajdonképpen… semmi akadálya. – Kivéve, hogy nős vagy. – Már nem. Elváltam. – Ó – Flóra mindössze ennyit tudott mondani. – De apa maradtam. – Persze. – Ha van kedved, elmehetünk a gyerekekkel egyszer… a… izé. Oda… tudod, ami a vidámpark mellett van. – Cirkusznak hívják. Londonban elfelejtettél magyarul? – Az állatkertre gondoltam – vigyorgott Zoli. – Hogyan élsz kint? – Nagyon nehéz volt. Sokat gondolkodtam. – Az tényleg nehezedre eshetett – nevetett Flóra, de mintha összezsugorodott volna a gyomra. – Tényleg kijöhetnél hozzám hétvégékre, tudod, csütörtöktől hétfőig… Veszek neked bérletet. – Bérletet? – Aha… Mondjuk, a British Airwaysre – mosolygott Zoli, de a tekintete továbbra is kérdőn szegeződött Flórára. Ő csak hallgatott, és nézte a férfit. El sem hitte, hogy mindez vele történik. Aztán megpróbálta a lehető leglazábban kimondani: – Próbáljuk meg… És megpróbálták. Nagyon-nagyon jól működött, legalábbis eddig. Most pedig Móninál újra összejönnek; barát- nőjük dedikálja nekik az Adventura del Vampiritót, és

130 „évértékelést” tartanak, így, az őszi szezon kezdete előtt… Móni zaklatottan fogadta őket. – Gyertek be, Hanna már itt van. És támadt egy kis gondunk… Nevezetesen Lilinek. Meg nekem. – Hol a könyv? Muszáj látnom a könyvet, amellyel letarolod a világ gyerekmesepiacát – eresztette el a füle mellett Márk Móni bejelentését. – Mindjárt… gyertek. Halálosan ideges vagyok – ültette le őket Móni a nappaliban, ám rögvest újra a bejárathoz sietett, amikor meghallotta, hogy zörög a kulcs a zárban. – Azt hiszem, ráférne egy ital – súgta nekik Hanna, mi- után köszöntötték egymást. – Úgy néz ki, hogy Lili terhes. Öt napja késik a menstruációja. Móni retteg, hogy Lili egyetemistaként gyereket szül, huszonegy évesen, valami link sráctól. – Ismerős lehet neki a forgatókönyv – suttogta Márk. – Totál kész van. Lili állítja, hogy nem terhes, tegnap tesztelte, de Móni szerint nem volt jó a teszt. Mára beszerztt egy tucatot az interneten „legmegbízhatóbbnak” nyilvánított fajtából. Állítom, felvásárolta az egész készletet a drogériában. Móni közben visszaérkezett, Lili a nyomában kullogott. – Helló, csajok – köszönt nekik. – Mizu az öregek otthonában? – Menj, és pisild le ezt – nyomott a kezébe egy dobozkát az anyja. – Utána hozd be. – Rendben, de csak a te kedvedért. Hidd el, hogy nem kell aggódnod. – Csináld csak meg. De tudod mit?! Inkább pisilj bele egy műanyag pohárba, és hozd be. Majd én belemártom. – Anya, ne izélj már. Miért nem bízol bennem? – Benned bízom, a fiúdban nem. Meg a tesztben. Na, igyekezz! – utasította, és a többiekhez fordult. –Nem történhet meg vele, ami velem… Nem lehet ő is ilyen hülye. Folyton kibékül ezzel a Kristóffal, aki a világ legédesebb linkje. Nem számíthat rá, tudom. Lili nem tudja. Vagy nem is gondolkodik rajta. Közben Lili visszaért, kezében a pohárral, amelyet színpadias mozdulattal lerakott anyja elé az asztalra. – Tessék, tégy vele, amit akarsz! Móni reszkető kézzel mártotta be a tesztcsíkot a pohárba, hangosan számolta az öt másodpercet, majd kivette, rácsúsztatta a kupakot, és lefektette a tesztet az asztalra. – Itt a csík – mutatta hamarosan Lilinek. Mindannyian a teszt fölé hajoltak. – Anya, ez csak egy csík. Azt jelenti, hogy működik a teszt. Ez az ellenőrző csík. – Várd ki a végét! – intette le Móni, és tekintetét még percekig nem vette le a kis ablakról. Csendben, szinte lélegzetvisszafojtva várták az eredményt. Aztán Móni fellélegzett. – Tényleg negatív. – Mondtam, nem? – De mi van, ha ez a teszt is hibás? – kérdezte hirtelen Móni – Muszáj kontrollcsoportot alkotnunk. – Én biztos nem vagyok terhes – sóhajtott Hanna. – Az első próbálkozásunk, tudjátok, nem járt eredménnyel. De mindegy, nem adjuk fel, hat hét múlva kezdjük a következő programot. Aztán… már belenyugodtam, ha nem lesz, akkor nem lesz. De feladni nem fogjuk. Ennek ellenére gyerekáldás várható nálunk… – Micsoda? – nyitotta tágra a szemét Márk. – Radar szexelt Fifikével. Egyszer, tüzelés közben, fél órára nem adtunk rá bugyit… és ez lett a vége. Pedig Radar a kertben lakik, Fifike pedig a házban éjszakázik. – Az a pici kutya kihordja annak a hatalmas kannak a kölykeit? – Császárral fog szülni. Már megbeszéltük az orvossal. Apropó, szeretnétek kiskutyákat? Felálló fülű, rövid lábú szettereket? – Akkor Hanna lesz, a tesztcsoport egyik tagja. A másik Flóra – vágott közbe Móni. – Én menstruálok – hárította el a megtisztelő felkérést Hanna.

131 – Akkor Flóra és én. Szerzek két műanyag poharat, te a vécében produkálsz, mintát, én a fürdőszobában. – Pisipartira jöttünk? Az én vizeletemre nincs szükség? – érdeklődött Márk. – Te szórakoztasd addig Hannát. Rögtön itt leszünk. – Én is mostanában fogok menstruálni – tiltakozott Flóra. – Én is – bólintott Móni. – Jézusom, ti összehangoltátok a ciklusotokat is? – döbbent meg Márk. Mónit leszámítva mindannyian röhögtek. Amikor Flóra és Móni visszatért a saját poharával, Lili épp nagy hévvel magyarázott: – Anyámnak ez a parája. Nem tudom, miért nem érti, hogy nem le-he-tek ter-hes – tagolta a szavakat. – Rajta, ugyanakkor mártsd a poharadba, amikor én az enyémbe, és számolok – instruálta Flórát Móni. Flóra engedelmeskedett, és végigcsinálta a rituálét. Az asztal közepére fektették a teszteket, és mindannyian csendben várták az eredményt. Flóra röhejesnek találta az egészet, bár megértette, hogy Móni a saját keserves tapasztalatai miatt aggódik annyira a lányáért, hogy nem akar hinni a saját szemének. – Több ezer forintot semmisítünk meg másodpercek alatt – jegyezte meg, amikor megjelent a kék csík a tesztjén. – Baszki! – ezt már Márk kiáltotta. – Flóra, neked két csíkod van. Egy vízszintesen, egy pedig keresztben. – Ó – Flóra döbbenten meredt a tesztjére, de Márk ismét felkiáltott. – És Móni… neked is! Ó, de sötétek vagytok. Összekavartátok az egészet. Így már egyértelmű: két csík jelzi, ha nem vagy terhes, egy pedig, ha terhes vagy. – Az nem lehet – felelte sápadtan Móni, és odacsúsztatta Márknak a teszt használati utasítását. Csendben nézték a csíkokat, Márk pedig felolvasta, hogyan kell értékelni az eredményt: – Az egy csík jelentése: ön nem terhes – magyarázta. – A két csík azt jelenti: ön terhes – nézett fel a papírból, majd vigyorogni kezdett. – Asszem, csajok, itt egyedül Lili tud vigyázni magára. – Na, helyes – állt fel a kanapéról a lány. – Szóval, anyám, a kétgyerekes, érett korú, Spanyolország-szerte híres írónő, akinek a kötetét odakint néhány hét alatt csaknem százezer példányban adták el – megjegyzem, itthon még mindig csak negyvenkét darab fogyott belőle –, és aki a honoráriumából Mexikóba akart utaztatni bennünket, babacuccokra fogja költeni a pénzét. Vagy abortuszra. – Terhes vagyok – suttogta Móni. – Pont most, amikor a jövő héten Barcelonába kell mennem… aztán Madridba… aztán… talán Dél-Amerikába… – meredt maga elé, majd felragyogott az arca. – Kíváncsi vagyok, mit szól majd Barna… – Amilyen dilisek vagytok mindketten, örülni fog neki – véleményezte Lili. – De tudod mit? Engem nem zavar. Csak azt akartam két napja elmondani, amit sosem hallgattál meg: nem lehetek terhes, mert mióta Kristóf megcsalt, nem feküdtem le vele. Az alapokról próbáljuk újraépíteni a kapcsolatunkat, az eszemre hallgatok, és egyelőre nem hagyom, hogy a szívem diktáljon. Még ha nehéz. is. – Akkor miért késik a menzeszed? – Nem tudom, nem vagyok nőgyógyász. Vizsgadrukk, talán? Vagy az itthoni stressz? És te hogyhogy nem tudod, mikor kell menstruálnod? – röhögte el magát, aztán az anyjához lépett, és sután átölelte. – Szóval, lesz még egy kistesóm, írónő? – Úgy néz ki – mosolygott rá Móni. – Baszki, itt majdnem mindenki terhes – összegezte zavartan Márk, és le sem vette a szemét Flóráról. – Nem tudom… nem lehet, hogy hibás a teszt? –nyögte halkan Flóra.

132 – Ne kezdd te is, könyörgök! – villant rá figyelmeztetőn Lili szeme. – Bár… felőlem… tesztelgessetek egész este, de engem hagyjatok ki belőle, oké? – Jézusom – Flóra mindössze ennyit volt képes kinyögni, miközben lázasan járt az agya. Aztán Mónihoz fordult: – Mondd, muszáj egy kisgyereket cél nélkül tologatni az utcán? – Nem muszáj – szaladt fülig Móni szája. – Céllal is lehet… – Megnyugtató. De most mi a következő lépés? – Először is felszámoljátok itt a labort. Kiöntitek végre ezeket a sárga löttyöket, lemossátok szépen az asztalt, ha lehet, Domestosszal, mindenki elteszi a pozitív tesztjét, aztán iszunk valami erősét – már aki épp nem terhes –, te pedig felhívod a Sztárt – sorolta a teendőket Márk. Flóra fel- nevetett, és előhúzta a zsebéből a telefonját. – Mit fog szólni Zoli? – kérdezte Márkot, miközben a mobiljával játszadozott. – Majd meglátjuk. Tégy egy próbát – javasolta a srác. Flóra kiment a teraszra, hogy ne hallják a többiek, amit Zolinak mond. Hosszan nézte a telefonját, kikereste a férfi számát, de nem merte megnyomni a zöld gombot. Csak nézte a kijelzőt, beszívta az este nyárvége-illatát, és igyekezett agykontrollos relaxációval lelassítani a pulzusát. Aztán egy gombnyomással kilépett a telefon menüjéből. A korlátra könyökölt, és csak bámult a sötét estébe. Végül összeszedte magát, és fejből bepötyögte a számot.