Konfirmáció Menni vagy maradni? Textus: János 6,60−69 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés A perikópa közvetlenül csatlakozik az elıtte lévı szakaszhoz a Jn 6,22−59-hez, amelyben a jánosi implicit „úrvacsora szereztetés”, vagy „kenyérbeszéd”1 áll. A szinoptikusokkal összhangban itt is az ötezer (Máténál és Márknál négyezer) ember megvendégelésének történetével kezdıdik az az eseménysor, amely Péter hitvallásával folytatódik, illetve ér véget (Mt 15,29−16,20; Mk 8,1−30; Lk 9,12−22). Míg a szinoptikusoknál Péter - Cézárea Filippi béli - hitvallása „önálló” történetként szerepel, addig itt a jézusi beszéd körüli zúgolódásból nı ki, annak apropójából hangzik el. Fontos kiemelni a perikópa kontextusát. A 6,1−15-ben Jézus megvendégel ötezer embert, tehát testi javakban részesíti ıket; a 16−21-ben a tengeren járó Jézus a természeti elemektıl menti meg látványos módon a tanítványokat. (Azonban a 6,26-ban maga Jézus vonja kritika alá a sokaság lelkesedését: „…nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek és jóllaktatok.”) Jézus beszéde a 35−59-ben tehát a testi táplálkozás és megelégítettség fölé állítja a lelki egzisztencia fontosságát. S ez utóbbi beszéd - amely már nem ad látható és ehetı javakat - a hallgatók számára keménynek bizonyul. 60.v. A „kemény beszéd” (sklhro;" lovgo") választás és döntés elé állítja Jézus tanítványait. Most mutatkozik meg, hogy ki igazi tanítvány, s ki az, aki csak átmeneti, nem igazi hitre jutott.2 A kemény beszédeknél elválnak egymástól a nem valódi és a valódi tanítványok.3 Jézus követésének a feltétele, hogy hallgassák és elfogadják az ı beszédeit, még akkor is, ha az kemény (száraz, nehéz, kellemetlen), vagy más fordítás szerint „elfogadhatatlan”.4 „Az Úr új jósága nem cukros víz. A kereszt botránya sokak számára elviselhetetlenebb, mint annak idején a mennydörgés volt a Sínai-hegyen az izraeliták számára.” - írja Ratzinger a locus kapcsán.5 Lényegében próbatétel elıtt állnak a tanítványok: vagy elfogadják a beszédeit és maradnak Jézus mellett, vagy elutasítják és elhagyják ıt. Sokak számára valóban megbotránkoztató Jézus beszéde, mint az a következı versbıl kiderül, s aminek az a következménye, hogy „sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé” (66.v.). Bolyki János szerint itt olyanokról van szó, akik eddig az eseményig, illetve beszédig együtt mentek Jézussal a vándorútjain, tehát többek voltak egyszerő szimpatizánsoknál.6 1
Ld: Bolyki János: Igaz tanúvallomás. Kommentár János evangéliumához. Budapest, 2001, Osiris Kiadó. 184. 2 Rudolf Bultmann: Das Evangelium des Johannes. Göttingen, 1957, Vandenhoeck & Ruprecht. 340. 3 Rudolf Bultmann: Az Újszövetség teológiája. Budapest, 1998, Osiris Kiadó. 315. 4 Bolyki: i.m. 197. 5 Joseph Ratzinger: A Názáreti Jézus. Budapest, 2007, Szent István Társulat. 70. 6 Bolyki: i.m. 199.
274
János 6,60−69
A 67. vers mondanivalóját Bolyki igen lényegre törıen fogalmazza meg: „A hallgatóság apadásával azonban egyenes arányban növekszik a felismerés arról, hogy nem a kenyér, hanem az Ige adja az örök életet. Gyülekezet ott van, hol a pragmatikus materialisták (sokaság), a csodát követelı és morgolódó babonások, botránkozók és ortodoxok (a zsidók s a tanítványok egy része) már elmaradnak, de megmaradnak azok, akiket az Ige és a Lélek a jelek, köztük az eukharisztia segítségével az örök életet adó Jézushoz vezetett.”7 Péter kérdése: „Uram, kihez mennénk?” - nem tanácstalanságot fejez ki, hanem annak ad hangot, hogy gyakorlatilag nincs más lehetısége a tanítványoknak, mint hogy Jézus mellett maradjanak. Péter Jézusnak a Tizenkettı nevében (többes számban) elmondott válasza igazi hitvallás. Bultmann szerint azért hordozza magán az igazi hitvallás karakterét, mert egyrészt szituációból nı ki, és nem egy tantétel helyeslése, igaznak tartása; másrészt pedig nem spekuláció eredménye, hanem válasz a kijelentés által feltett kérdésre.8 Péter hitvallása megerısíti Jézus kijelentését. Jézus az örök életre vezetı, az örök életet ajándékozó beszéd birtokosa. Beszéde életet teremtı kijelentés.9 Jobb és pontosabb fordítás szerint: „elhittük és megismertük” (perfectum). Péter és társai felismerése tehát befejezett, lezárt, s nem egy folyamatában lévı keresés és kételkedés. A szinoptikusoktól eltérıen Péter Jézust itt nem „Krisztus, az élı Isten Fia”-ként, hanem Isten Szentjeként aposztrofálja, ami annyit jelent, hogy „Te vagy legközelebb Istenhez!”.10 „Péter megfogalmazásában fölsejlik Jézus papi titka. (Zsolt 106,16). Az Isten Szentje kifejezés Péter összeomlására is emlékeztet, amikor a Szent közelségével szembesült a halfogáskor, amely drámai módon megtapasztaltatta vele saját bőnös voltának nyomorúságát.” – írja Ratzinger.11 Az Isten Szentje megjelölés Jézusnak egyedülálló kivételezettségét is jelzi, minden más teremtmény között. 12
2. A perikópa megértése – teológiai összefüggések feltárása A perikópa alapproblematikája az, hogy ki marad meg Jézus mellett, ki az, aki nem csak a kenyérszaporítás csodájában érdekelt, hanem képes Jézus örökkévalóságról elmondott beszédét is elfogadni. Ez a problematika a mai egyház iránti érdeklıdést, illetve közömbösséget is érinti. Hiszen ma is legtöbben csak az egyház szociális és (szub)kulturális szolgálatait igénylik, de annak genuin tanítását már nem preferálják. A fiatalok, s így fıként a konfirmandus korosztály az, amely az egyháztól elsısorban szolgáltatásokat vár el (szabadidı kellemes eltöltése, kirándulások, táborozások stb.), de annak lényegi mondanivalója iránt már egyáltalán nem fogékony. S gyakorlatilag ez játszódott le a tanítványok körében is. Amíg volt mit enni, s volt látvány
7
Bolyki: i.m. 199−200. Bultmann: i.m. 343. 9 Lenkeyné Semsey Klára: János evangéliumának magyarázata. In: Jubileumi kommentár III. Budapest, 1995, Kálvin János Kiadó. 134. 10 Bolyki: i.m. 200. 11 Ratzinger: i.m. 251-252. 12 Oscar Culmann: Az Újszövetség Krisztológiája. Budapest, 1990, Református Egyház Zsinati Irodája. 265. 8
275
Konfirmáció
(Jézus a tengeren jár), addig érdekes lehetett Jézus közelében lenni, de amikor maga Jézus is rátért küldetésének fı okára, az iránta tanúsított lelkesedés alábbhagyott. Másrészt a „kemény beszéd”, amellyel Jézus szavait minısíti az evangélium szerzıje, ma is terminus technicusként szolgálhat az egyház valódi igehirdetésére. Hisz a legtöbb fronton konfrontálódik az igehirdetés a társadalom moráljával, szokásrendjével, elfogadott, vagy eltőrt erkölcsével; illetve idegenül cseng a szekuláris ember számára, s nem csak a – bonhoefferi kategóriával élve - „vallásos interpretáció” miatt, hanem a tanítás lényege és tartalma miatt is. Péter hitvallásában meg kell látni, és éreztetni is kell az igehirdetésben a személyes és egzisztenciális Jézushoz-kötöttséget. Ez egyrészt azt jelenti, hogy Péter és társai számára nincs más járható út Jézus nélkül, másrészt pedig azt, hogy ez nem egy következmények nélküli döntés. Sokan szeretnének maguknak ma egy következmények nélküli keresztyénséget, amely semmilyen feltételt nem szab, és nem állítja követelmények és elvárások elé követıit. Konfirmáció alkalmával épp ezért jó arról beszélni, hogy a Jézusról tett hitvallás nem egy normának vagy tradíciónak való megfelelés elsısorban, hanem egy személyes és egzisztenciális döntés és elkötelezés Krisztus mellett. Az örök élet beszéde olyan jézusi kategória, amely sehol máshol nem található meg. Fiatal korban sokan azt hiszik, hogy a körülöttük lévı dolgok örökké tartanak: emberi kapcsolatok, eszmék, s az azok iránti lelkesedés, életérzések. S számos csalódást okoz az, amikor rádöbbennek: semmi sem tart örökké. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy Jézus beszéde örökké tart, nem veszít érvényébıl. Mivel generációk ünnepelnek együtt egy konfirmációi istentiszteleten, lehet utalni az igehirdetés - igehallgatás - ige megtartás kontinuitására. A perikópa kapcsán lehet beszélni általában az egyház igehirdetésérıl, amelyben annak etikuma és dogmatikuma manifesztálódik, s ennek az igehirdetésnek a krízisérıl is. Török István Dogmatikájában lényegre törıen írja le ezt a mára már általánossá vált jelenséget: „Az egyház alapvetı tevékenysége a kijelentésrıl szóló bizonyságétel, s ez elsısorban a prédikációban megy végbe. Alapvetınek mondottuk ezt a tevékenységet, mert ne úgy képzeljük el a dolgot, hogy adva van az egyház és egyebek közt prédikál is, hanem miközben prédikál, úgy születik, úgy van. … Az elbizonytalanodás általános jelenség tünete. Megrendült az emberi szó hitele a világban. A mögöttünk lévı korszak ugyanis nemcsak a világháborúk, hanem a különbözı, sıt ellentétes propagandák kora. A propaganda-áradatban az egyház sem maradt sziget: a prédikáció iránt is csappant a bizalom a gyülekezeti tagokban, igehirdetıkben egyaránt. … Kétely mutatkozik a prédikációval szemben, magában az egyházban. Az ének, az ima, a gyülekezeti közösség kell, ezt szükségérzetbıl ma is sokan keresik. A prédikációt pedig gyakran csak mint felesleges ráadást, megszokásból elszenvedik. Ez azt teszi: az egyház saját létalapjában kételkedik.”13 Az igehirdetés interpretációja körül a Karl Barth és Emil Brunner között kialakult vitát érdemes ezen a ponton emlékezetbe idézni. Barth számára teljesen lényegtelen az igehirdetés formája, ıt kizárólag annak tartalma érdekli. Brunner azonban azon aggódik, hogy miként lehet az evangéliumot inkulturálni. Heinz Zahrnt „Az 13
Török István: Dogmatika. 6. A dogmatika és az igehirdetés. Kolozsvár, 2006, Protestáns Teológiai Intézet. 43.
276
János 6,60−69
Isten-kérdés” c. könyvét idézve: „Így hangzik Barth tanácsa arra nézve, hogy hogyan kell megközelíteni a nem hívıket, az értelmiséget és a modern ifjúságot, amely rétegek oly fontosak Brunner számára: azt kell emlékezetükbe idézni, hogy ’Krisztus érettük is meghalt és feltámadott’, s hogy ezért ’ellenállásuknak a keresztyénséggel szemben semmilyen komoly jelentısége nincs.”14
3. Prédikációvázlat 1. Jézus kérdése „Vajon ti is el akartok menni?” Kedves Konfirmandusok, Jézusnak ez a kérdése hozzátok is szól ebben az ünnepi órában. Hozzátok, akik az elmúlt évben közelebb kerültetek Jézus tanításaihoz, közelebb kerültetek az egyházhoz, a gyülekezethez, s talán magához Jézushoz is. Talán sok olyan új ismeretre tettetek szert, amit eddig még nem tudtatok; világossá vált számotokra az evangélium, az Isten igéjének számos, talán eddig érthetetlen üzenete; megláthattátok a keresztyén hit lényegét, megismerhettétek a keresztyén egyház történetét, ünnepeit, szokásait. Egyszóval: hallottátok, hallgattátok magát Jézust, a róla szóló bizonyságtételt. Azonban a tanulás, az ismeret szerzésének egy meghatározott idıszaka, a felkészítés ideje a végéhez ért. Most rajtatok a sor, hogy megmutassátok, bebizonyítsátok, hogy amit tanultatok, azt komolyan veszitek; az nem csak egy bebiflázott lecke, hanem életetek fontos mércéjévé vált. Errıl fogtok néhány perc múlva fogadalmat tenni. De még mielıtt mindez megtörténne, mielıtt kiállnátok a gyülekezet elé fogadalmat és hitvallást tenni; mielıtt elhagynátok a templomot, hogy otthon a család közösségében ünnepeljetek, halljátok meg még egyszer Jézus kérdését, amivel egykor a „Tizenkettı” felé fordult, s amely most a ti válaszotokat is várja: „Vajon ti is el akartok menni?” Ünneplı Gyülekezet! Jézust a tizenkét tanítvány szők körén kívül jóval többen hallgatták. Sokan csatlakoztak hozzá, követıivé lettek - mások pedig elvetették az İ tanítását, hátat fordítottak neki. Mai igénk is egy ilyen képet állít elénk. Jézus tanítja a köré győlteket. Épp az úrvacsora és az örök élet titkát vetíti elıre az İt hallgatóknak. És sokak számára kemény beszéd ez - ahogy olvashatjuk igeszakaszunkban. Jézus szava - kemény beszéd, nehezen érthetı, nem elfogadható. És sokaknak nincs erre szükségük, sokaknak nem erre van szükségük. Nem így vagyunk ezzel sokszor mi magunk is? Nem érezzük úgy életünk bizonyos szituációiban, hogy amit Jézus mond, amit az Isten üzen a mi számunkra az kemény beszéd, nehezen érthetı, elfogadhatatlan? Nem így voltatok ti is, kedves konfirmandusok, sokszor a káté órán, hogy vagy nem értettétek, vagy nem akartátok elfogadni az evangélium üzenetét? Nem éreztétek sokszor azt, hogy azért ez túlzás, amit Jézus kíván az embertıl? S ez nem csak a teológiai ismeretek homályosságát jelenti, hanem a gyakorlati útmutatást is. Valóban: sokszor - talán a legtöbbször – Jézus teljesen mást mond, mint amit ma a tágabb környezetetek, a divat, a trend üzen a számotokra. Amikor ma az élet minden területén versenyhelyzetben vagytok, és a legjobbnak kell lennetek, s le kell gyıznötök a másikat, hogy érvénye14
Heinz Zahrnt: Az Isten-kérdés. Budapest, 1997, Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya. 66. Zahrnt idézi: Karl Barth: Nein! Antwort an Emil Brunner. Theologische Existenz heute, Nr. 14. München, 1934. 57kk.
277
Konfirmáció
sülni tudjatok - akkor Jézus az ellenség szeretetétıl beszél. Ma, amikor a reklámok nap, mint nap új termékeket kínálnak fel a számotokra, hogy azok megvásárlásával ti is divatosak legyetek, s minél többet birtokoljatok - akkor Jézus azt mondja, hogy ne győjtsetek kincset a földön, hanem győjtsetek kincset a mennyben. Ma, amikor eddig még nem látott szexuális szabadosság akarja áldozataivá tenni a fiatalokat, s a házasság, a család értékét veszítette – akkor azt mondja Jézus, hogy már a kívánságot is kerüld. És lehetne hosszan folytatni a sort, amikor valóban azt érezzük, és valóban azt érzitek, hogy Jézus szava kemény beszéd. Nem lehet, képtelenség megtartani. Olyan nagy és olyan éles az ellentét Jézus szava és a mai társadalom erkölcsisége között. És sokan ma is, talán éppen ezért hátat fordítanak Jézusnak. Az ı életstílusukba, az ı világszemléletükbe, az ı hétköznapjaikba nem fér bele Jézus, az Isten igéje. Hányan és hányan tettek már (akár ebben a templomban, gyülekezetben is) konfirmációi fogadalmat! S hányan és hányan mentek ki akkor utoljára a templomból! Jézusnak is már az İ földi életében sokan hátat fordítottak. S ezért szól a tizenkettıhöz: „Vajon ti is el akartok menni?” S ezért szól most tihozzátok is: „Vajon ti is el akaratok menni?” Ti is hátat akartok fordítani annak a közösségnek, amelyben Jézus tanítása hangzik; ti is Jézus nélkül akarjátok életetek várát felépíteni? Ti is ki akarjátok ıt hagyni az életetekbıl, az álmaitokból, terveitekbıl, céljaitokból, a jövırıl alkotott elképzeléseitekbıl? 2. Péter válasza A válasz nehéz, kényelmetlen. De mielıtt még bármit megfogalmaznátok magatokban, hallgassátok meg, mit válaszol Jézus kérdésére Péter: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” Ez hitvallás, ez vallástétel. Ez Péter konfirmációja, az ı hitének megerısítése, megvallása. S ez nem csak egy ünnepélyes fogadalomtétel, nem csak egy patetikus hitvallás; nem egy ısi szöveg fennkölt elmondása, hanem ez egy személyes, bensıséges, meghitt bizonyságtétel. Ebben ott van Péter gyermeki ragaszkodása, ott van Péter Jézusba vetett feltétlen bizalma: „Kihez mennénk?” Életünk számos szituációjában érezzük azt, hogy kell valaki, akihez oda lehet menni kérdéseinkkel, fájdalmainkkal, bánatunkkal, örömeinkkel, boldogságainkkal, titkainkkal, rejtett és féltve ırzött gondolatainkkal. Legtöbbször oda lehet menni ezekkel a szülıkhöz, nagyszülıkhöz, testvérekhez, barátokhoz, barátnıkhöz. De sokszor csalódni kell az emberektıl kapott válaszokban; sokszor tapasztaljuk, hogy nem értenek meg bennünket mások; sokszor nem kapjuk meg a várva várt bocsánatot elkövetett hibánkért; sokszor érezzük azt, hogy nem vesznek komolyan bennünket. Igen: sokszor üres szavakat, elcsépelt mondatokat, indulatos, elhárító, lekicsinylı elutasítást kapunk. Sokszor érezzük át az emberi beszéd tökéletlenségét, hiányosságát, hiteltelenségét, indulatosságát. Jézusnál azonban az örök élet beszéde van. És ez csak nála van! Sehol máshol nem lehet ezt megtapasztalni. Mai életünk nem az örökkévaló dolgokra van berendezkedve. Egyik nap még ez a divat – a másik nap már más a menı. Ma még ezt a slágert éneklik, és játsszák – holnap már egy másikat. Változatosság, rugalmasság, mobilitás lehetne ennek az életstílusnak a jelszava. Igen: ma kissé rosszul cseng az örökkévaló szó. Maradinak, konzervatívnak hat. De éppen ezért, éppen azért, mert a minket körülvevı világ tele van változással, semmi sem biztos, bármi megváltoz278
János 6,60−69
hat holnapra: a magánéletben éppúgy, mint a közéletben, a politikában, a munkahelyen, az iskolában, ezért jó odamenni Jézushoz, ezért jó rá hallgatni, ezért jó nem elmenni mellıle, tıle. Örök élet beszéde van nála. Kétezer év óta nem kopott meg ez a beszéd. Kétezer év keresztyénsége ebbıl merített reménységet, bátorírást, erıt, bizalmat, hitet, vigasztalást. S most, amikor generációk ünnepelnek együtt; amikor szülık, nagyszülık látják gyermeküket azon a helyen, ahol ık maguk is álltak egykoron, akkor valóban megtapasztalható, hogy az örök élet beszéde felül áll minden koron, minden divaton, minden eszmén, minden politikai ideológián. S ezt érzi meg Péter, ezért nem akar máshoz menni. Ezért akar Jézusnál maradni. Ezt tapasztalhatták meg az elsı keresztyének, a hitvalló ısök, akikrıl tanultatok, ezt tapasztalták szüleitek, nagyszüleitek, akik segítettek bennetek eddig eljutni. Kihez mennétek, kedves konfirmandusok? Talán oly sok elképzelés van bennetek jövıtöket illetıen. Ott van a továbbtanulás, a hivatás és pályaválasztás, a párválasztás sokszor égetı, nyugtalanító, de mégis izgalmas kérdése. Mi lesz belılem? Megtalálom-e a számomra legmegfelelıbb hivatást? Megtalálom-e azt, akivel közösen élhetem le életemet? Hogyan tovább? A nehéz kérdésekre nem tudunk most választ adni. Csak Jézusra mutatni! Ha hozzá mentek, ha nála maradtok, akkor olyan örök, olyan maradandó beszédet hallhattok, amely nem veszti el soha sem érvényét, nem változik meg, amely segíthet életetek nagy kérdéseinek megválaszolásában. Higgyétek el, lehet Jézus nélkül is élni, de nem érdemes. Mert mindaz, amire felteszitek életeteket, amiben kezdetben oly erısen hisztek és megbíztok, az egyszer könnyen cserbenhagyhat titeket, mert elmúlik, mert kimegy a divatból. De ha Jézus a ti életetek alapja, az ı beszédei a mérce, a norma az életetekben, akkor arra mindig lehet számítani. Nem lesz könnyő az élet. Tele lesz kihívással, megpróbáltatással, kísértéssel, kudarccal - de Jézussal át tudtok lépni ezeken, túl tudjátok tenni magatokat mindezeken. Oda lehet menni hozzá kérdéseitekkel, titkaitokkal, félelmeitekkel, kudarcaitokkal, de örömeitekkel is. Hány és hány élet siklott ki, futott zátonyra, égett ki, mert olyan dolgokban bíztak, olyan életstílust folytattak, amelyek csalódást okoztak, s amelyek nem tudták megtartani a megpróbáltatás idején. Mert talán elmentek Jézus mellıl, mert talán nem vették komolyan az İ beszédét, mert máshoz mentek. Ünneplı Gyülekezet! Kedves Konfirmandusok! Két kérdés és egy válasz szólt ma hozzátok. Két életút, két életstílus áll elıttetek. Jézussal vagy Jézus nélkül? A döntés most a ti kezetekben van. Ezért helyezzétek Jézus kérdését, Péter kérdését és válaszát a szívetekre! Vajon ti is el akartok menni? Ti nektek is elfogadhatatlan Jézus beszéde, tanítása? Vagy ti is visszakérdeztek, mint Péter, ti is hitet tesztek Jézus mellett, ti is rábízzátok az életeteket Krisztusra, és azt mondjátok: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek szentje.” A Szentháromság Isten adjon bölcsességet, hogy jól válasszatok.
4. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: 1Móz 32,25−35 Énekek: 105; 264; 298; 200 A konfirmációi istentisztelet kedves liturgiai eleme lehet, ha a gyülekezet ifjúsága énekkel, vagy akár rövid „beszéddel” köszönti az újonnan konfirmáltakat, szemlél279
Konfirmáció
tetve és bizonyítva ezzel azt, hogy nem mindenki ment el Jézus mellıl. Mivel a konfirmációi istentisztelet egyben áldás-adás és áldás-fogadás, érdemes errıl elıtte beszélni a konfirmandusokkal. Elérhetı és szemléletes irodalom ehhez Molnár Miklós „Mely igen jó az Úristent dicsérni” címő könyvének „Az áldás”-ról írt fejezete. (61−69.) Az alkalom ünnepélyességét nagymértékben emeli, ha a konfirmandusok kézrátétellel való megáldása alatt halkan szól orgona. Elıima Szentháromság egy örök Isten! Ebben az ünnepi órában szólítunk meg Téged a hálaadás és a magasztalás hangján. Nem tehetünk mást Urunk, csak hogy köszönetet mondjunk mindazért, amit eddig megcselekedtél miértünk, hogy kicsiny gyermekeinkbıl ifjak lettek, akik most készülnek hitvallást tenni a Te szent nevedrıl; hogy gondviselı szülıket és nagyszülıket adtál melléjük, akik kísérték ıket ezen az úton. Nem tehetünk mást Urunk, mint hogy kérünk Téged: áldj meg valamennyiünket, hogy életünk áldások fogadója, és áldások továbbadója lehessen. Nem tehetünk mást, Urunk, mint hogy könyörgünk, maradj velünk, hogy életünk útvesztıiben ne tévedjünk el, hanem rád figyelve, téged hallgatva, neked engedelmeskedve és szolgálva mutassuk fel ezen a világon a Te dicsıségedet. Ezért légy most mi közöttünk, szentelj meg minket, szenteld meg szívünket és együttlétünket, Jézus Krisztusért, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, örökkön-örökké. Ámen. ,
Utóima Kihez mennénk Urunk, örök élet beszéde van nálad! Így szólítunk meg Téged, és így hívunk: jöjj és légy velünk életünk minden napján! Te adj bölcsességet döntéseink idején, választ kérdéseinkre, vigaszt bánatunkra! Te erısítsd meg e kicsiny sereg hitét, akik hitvallást tesznek rólad és a beléd vetett hitükrıl. Te adj nekik erıt az elıttük álló feladatokhoz, bátorságot a kihívásokhoz! Tudjuk, te azt akarod, hogy melletted maradjanak, mert Te mellettünk vagy minden napon a világ végezetéig. Add, hogy meghallják, és megértsék a Te akaratodat, azt kövessék, benne reménykedjenek! Így kérünk egész gyülekezetünkért, hogy ez a közösség segítse ıket hitvallásuk megtartásában! Hallgass meg minket Urunk, ırizd meg életünket, vezess valamennyiünket most és minden idıben! Ámen.
5. Ajánlott irodalom Bolyki János: Igaz tanúvallomás. Kommentár János evangéliumához. Budapest, 2001, Osiris Kiadó. Bultmann, Rudolf: Das Evangelium des Johannes. Göttingen, 1957, Vandenhoeck & Ruprecht. Lenkeyné Semsey Klára: János evangéliumának magyarázata. In: Jubileumi kommentár III. Budapest, 1995, Kálvin Kiadó. Molnár Miklós: „Mely igen jó az Úristent dicsérni.” A református istentisztelet alkotóelemei. Budapest, 2001, Kálvin Kiadó. Kovács Krisztián (Hosszúpályi)
280
