Konferencia kiadvány

Konferencia kiadvány Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar

Erdészeti, Környezettudományi, Természetvédelmi és Vadgazdálkodási Tudományos Konferencia (EKTV-TK) 2007. december 11. Sopron

Szerkesztette: Dr. Lakatos Ferenc és Varga Dénes

EKTV-TK Konferencia Kiadvány

2

Sopron, 2007. december 11.



ELŐSZÓ Régi hagyomány felújítása az Erdőmérnöki Kar Konferenciája. A kar fiatal munkatársaként jó néhány éve magam is szerepeltem az akkori konferenciákon. A poszterek a főépület folyosóin, lépcsőfordulóján nyertek elhelyezést, az előadások – remélem jól emlékszem – három szekcióban zajlottak. Azóta sok változás történt a karon. Újabb szakok és ezzel tudományterületek jelentek meg. A kar tudományos minősítettjeinek száma minden eddiginél magasabb. És, nem utolsósorban, birtokba vehettük legújabb épületünket az Erzsébet-kertben, amely kiválóan alkalmas ilyen rendezvények lebonyolítására. Mindezek igencsak időszerűvé tették a kari konferenciák felújítását és kibővítését. Kibővítését újabb tudományterületekkel, a környezettudományokkal, természetvédelemmel. És kibővítését oly módon is, hogy nyitottá tettük más, egyetemen belüli karok és társegyetemek számára is. Ezzel hazai kutatási eredményeink fórumot kaptak a bemutatásra és megmérettettek hazai viszonylatban. A kari konferencia iránti érdeklődés minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. A kar oktatóitól, kutatóitól 28 előadás hangzott el és 40 poszter került bemutatásra. Társintézményeink képviselői 18 előadást tartottak és 23 posztert mutattak be. E kötetben összesen 89 tanulmány kapott helyet rövid értekezés formájában. Néhány, a szekcióelnökök által kiválasztott tanulmány az Egyetem tudományos folyóiratában, az Acta Silvatica et Lignaria Hungarica-ban is megjelenhet. Joggal bízunk tehát abban, hogy kezdeményezésünk megélénkíti a kar tudományos életét. Idősebb kollégáink kedvet kapnak eredményeik bemutatására, a fiatalokat kutatásaik intenzitásának és színvonalának növelésére ösztönzi és nem utolsó sorban lehetőséget ad eredményeik publikálására, hiszen a konferenciát a jövőben évente szándékozunk megszervezni. Bízom benne, hogy a kari konferenciák felújításának kezdeményezése, illetve a bemutatott anyagok megjelentetése méltó tudományos eseménye az Erdőmérnöki Kar 200 éves jubileumának. Abban is bízom, hogy a konferenciák sora most már nem szakad meg évekre, hiszen – bebizonyosodott – szükség van rájuk, igénylik a kar dolgozói eredményeik ismertetését, bemutatását, megmérettetését. Mert bízom abban, hogy a kar vezetői a jövőben is fontosnak tartják a konferencia megszervezésének kezdeményezését és lesznek olyan lelkes kivitelezők, mint Lakatos Ferenc egyetemi tanár tudományos dékánhelyettes, főszervező és Bartha Dénes, Faragó Sándor, Horváth Béla, Mátyás Csaba, Varga Szabolcs egyetemi tanárok, akik a szekcióelnöki tisztet vállalták. Köszönet Mindannyiuknak e jól sikerült, újabb hagyományt teremtő kezdeményezés sikerre viteléért! Jó szerencsét! Üdv az Erdésznek! Dr. Náhlik András egyetemi tanár dékán

3



TARTALOMJEGYZÉK A PLENÁRIS ÜLÉSEN ELHANGZOTT ELŐADÁSOK Paradigmaváltás igénye és szükségessége a vadgazdálkodásban ................................................ 7 Kutatás-fejlesztés és innováció a NymE Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpontjában............................................................................................................ 11 Erdőtelepítések és szabályozásváltozás az Európai Uniós csatlakozást követően..................... 13 Századunk legnagyobb kihívása: a klímaváltozás ..................................................................... 15 A SZEKCIÓÜLÉSEK ELŐADÁSAI (ELSŐ SZERZŐ SZERINT BETŰRENDBEN) Magyarországi erdők szénmegkötésének becslése különböző modellekkel.............................. 20 A magyarországi fészkelő réceállomány területi változásai ...................................................... 22 A soproni Botanikus Kert odútelepe 1954-2007........................................................................ 24 Digitális amatőr kamerák kalibrációja és a kalibrált kamerák felhasználási lehetőségei........... 26 erdészeti és természetvédelmi célú földi lézeres letapogatás feldolgozása a Hidegvízvölgy erdőrezervátumban.................................................................................................. 28 Váltakozó áramú hidrauilikus hajtások alkalmazása az erdészeti gépesítésben ........................ 30 Összehasonlító hozamvizsgálatok nyírségi fás szárú energetikai ültetvényekben..................... 32 Energetikai fafelhasználás során keletkező hamu elhelyezésének erdészeti vonatkozásai........ 34 A LAJTA Projektben végzett ragadozó-csapdázás eredményei (2001-2007) ........................... 36 Gyakoribb vízivadfajok állománytrendjei, fenológiái és diszperziói Magyarországon a Magyar Vízivad Monitoring 10 éves adatsorainak tükrében* .......................................... 38 Vízimadárfajok negyedszázados állománytrendjei a Duna Gönyű-Szob közti szakaszán ........ 40 A LIFE Túzokvédelmi program első két évének eredményei.................................................... 42 A Moson-project jelentősége a kisalföld túzok (Otis tarda L.) állományának területhasználatában .......................................................................................................... 44 Ragadozó madarak hosszútávú monitoringja a lajta-project területén....................................... 46 Modellrepülőről készített légifelvételek alkalmazása különböző kutatási programokban ........ 48 A Dráva, mint határfolyó menti területek biodiverzitásának fenntartását biztosító természetvédelmi kapcsolatok kiépítése és a monitorozási tapasztalatok átadása az Európai Ökológiai Hálózat fejlesztése érdekében............................................................. 50 Vízimadár állományok változásai a Nyirkai-Hany elárasztásain............................................... 52 Az európai tiszafa (Taxus baccata L.) populáció-genetikai vizsgálata rapd markerrel ............. 54 Erdei ökoszisztémák szervesanyag-mennyisége a klímatényezők függvényében ..................... 56 Evapotranszspiráció számítása a talajvízszintek és a vízfolyások alapvízhozamának napi periódusú szignáljából............................................................................................... 58 A vörösbegy (Erithacus rubecula) őszi vonulása és élőhely-választása Magyarországon........ 60 A nagy lilik (Anser albifrons) és a vetési lúd (Anser fabalis) állományváltozása a Hortobágyon...................................................................................................................... 62 A nem-fa erdei termékek és szolgáltatások piaci vizsgálata ...................................................... 64 Erdőrezervátumok termőhelyi viszonyainak vizsgálati módszerei............................................ 66 Erdészeti gépfejlesztések Magyarországon................................................................................ 68 Gyorsbeavatkozó erdőtűz-oltó technikák minősítése................................................................. 70 A tulajdoni viszonyok és birtokpolitika kapcsolata a magánerdőkben ...................................... 72 Szélerőműparkok létesítésének természetvédelmi problémái.................................................... 74 Környezeti hatásvizsgálatok vaddisznóskertekben .................................................................... 76 Erdősávok fészkelő madárállományainak hosszútávú monitoringja ......................................... 78

4



A patakvízhozam és a növényi nedváramlás közötti kapcsolat vizsgálatának első eredményei ........................................................................................................................ 80 A gímszarvas táplálkozásának és rágásának hatása hazánk erdeiben ........................................ 82 A szennyvíziszap komposzt erdészeti hasznosíthatóságának kérdései ...................................... 84 A Répce-sík erdeinek természeti értékei.................................................................................... 86 Magyarország flórájának térképezése: múlt, jelen, jövő............................................................ 88 Digitális mérőkamerával készült légifényképek feldolgozása ................................................... 90 Effects of pasturageon region between the rivers Danube and Tisza ........................................ 92 Az őz (Capreolus capreolus) évszakos területhasználata a LAJTA Projectben........................ 94 Szálaló szerkezet kialakítása erdeifenyves faállományban a szentgyörgyvölgyi szálalóerdőn....................................................................................................................... 96 Néhány fafaj növekedésének vizsgálata cseri talajon ................................................................ 98 Tájvédelmi tervezés Új lehetőség a tájszintű természetvédelem és a táji értékvédelem számára............................................................................................................................ 100 A táji örökség és a táj attraktivitásának értékelése európai léptékű fenntarthatósági hatásvizsgálatban............................................................................................................. 102 Hatásterületek és hatásterjedés utak mentén ............................................................................ 104 Feltáróhálózatok fejlesztése ..................................................................................................... 106 Erdészeti utak számítógéppel támogatott tervezése ................................................................. 108 Nagy területű vízmadár szinkronszámlálások a Balatonon...................................................... 110 A lúdalakúak (Anseriformes) költőállomány-becslésének problematikája.............................. 112 Dél-alföldi települések zöldfelület-gazdálkodása különös tekintettel a dísznövények felhasználására ................................................................................................................ 114 Talajok gépesítést befolyásoló jellemzőinek vizsgálata........................................................... 116 Javaslat őzállomány szabályozás és monitoring gyakorlati megvalósításához........................ 118 Klimatikus stressz és a fafajok válaszreakciójának elemzése közös tenyészkerti kísérletek alapján............................................................................................................. 120 A tölgypusztulás hosszú távú következményei a Síkfőkút projekt és a Vár-hegy erdőrezervátum faállomány-szerkezetében ..................................................................... 122 A bükk tömeges pusztulása Zala Megyében ............................................................................ 124 A gímszarvas mozgásának és élőhely-használatának összehasonlítása két különböző élőhelyen ......................................................................................................................... 126 Növényi enzimkorreláció stressz-érzékenysége....................................................................... 128 Mezőgazdasági tartamkísérletek akáccal történő hasznosítása ................................................ 130 A külszíni bányászat hatásvizsgálatának fejlesztése................................................................ 132 A környezeti teljesítményértékelés lehetőségei az erdőgazdálkodásban ................................. 134 Eltérő szerkezetű és égtáji kitettségű erdőszegélyek mikroklíma befolyásoló szerepe ........... 136 Az egyes termőhelyek értékelési lehetősége a faállományok növekedése alapján.................. 138 Erdészeti földértékelés Észak-Zalában..................................................................................... 140 Stressz-szindróma jellemzése enzimkorrelációval................................................................... 142 Krómtartalmú favédőszerek környezeti hatásai ....................................................................... 144 Erdei fafajok illékony szerves komponenseinek vizsgálata GC-MS technikával.................... 146 Mesterséges etetőhelyek hatása a gímszarvas mozgására........................................................ 148 Fán élő védendő nagygombák a bátorligeti ősláp társulásaiban .............................................. 150 Az akác állományok harveszteres kitermelése......................................................................... 152 A dámszarvas napi aktivitásának változása ............................................................................. 154 A túzokok (Otis tarda L.) diszperziója a Mosoni-síkon 2005-2006-ban................................. 156 A nagyvad kerti tartásának állategészségügyi gondjai............................................................. 158 Fonalférgek gyakori jelenléte gímszarvasok koponyaüregében .............................................. 160 A Cryphonectria parasitica vizsgálata kocsánytalan tölgyön ................................................. 162

5



Az európai ál-kalózpók (Trebacosa europaea Szinetár & Kancsal, 2007) előkerülése és természetvédelmi jelentősége a Velencei tó nádasában.................................................. 164 Ritka mohák előfordulása és termőhelyi kötődése a Naszály-hegyről .................................... 166 A Bayes-tétel alkalmazása a fajösszetétel változásának vizsgálatában ................................... 168 Védett őshonos évelő növényfajok termesztésbe vonási lehetőségei nyolc faj példáján......... 170 Erdőfelújításokban bekövetkező rágáskár mérséklésének lehetőségei .................................... 172 Gyepszint foltmintázata és a faállomány közötti összefüggés a Szabó-völgy erdőrezervátumban .......................................................................................................... 174 Cserebogár pajor elleni védekezés fekete fenyő erdőfelújításban Bőny 7F erdőrészletben.................................................................................................................. 176 A biogáz, mint környezetbarát motorhajtóanyag ..................................................................... 178 Környezetkímélő erdővédelmi technológiák fejlesztése: gyakorlatban alkalmazható technológiák gyapjaslepke (Lymantria Dispar L.) és siska nádtippan (Calamagrostis epigeios L.) ellen ................................................................................... 180 Települési szilárdhulladék-lerakók biológiai rekultivációjának problémái ............................. 182 Az eurázsiai hód (Castor fiber Linnaeus, 1758) visszatelepülése a Szigetközbe .................... 184 A radioaktív sugárzás hatása az erdei fafajok növekedésére ................................................... 186 Fészkelő madárközösségek vizsgálata eltérő intenzítással kezelt agrárterületeken (LAJTA Project).............................................................................................................. 188

6



PARADIGMAVÁLTÁS IGÉNYE ÉS SZÜKSÉGESSÉGE A VADGAZDÁLKODÁSBAN FARAGÓ Sándor Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet [email protected] A vadászat, majd később a vadgazdálkodás megítélése az ember történelme során, jelentős változáson ment keresztül. Ez a változás mindenkor összefüggött a környezet állapotával, illetőleg állapotváltozásával is, amelyet ugyancsak az ember használt illetve formált. Az emberarcú és az ember érdekrendszere alá hajtott környezet és a vadászat viszonya mindig a környezet érzékenységének a barométere volt. Amennyiben a vadászó ember képes volt a változásokat a maga paradigmaváltásaival követni, úgy a kapcsolata a környezettel és a gazdálkodó emberrel kiegyensúlyozott volt, amennyiben nem úgy fokozódó konfliktuskörnyezetben élt. Napjainkban a konfliktus helyzet fenntartása a közösség vadászattal szembeni toleranciájának alacsony foka miatt tartósan lehetetlen. A vadászatnak kell megtalálnia a fennmaradás teoretikus alapjait és annak gyakorlati megvalósításának lehetőségeit. A társadalom toleranciája helyett/mellett a vadászok toleranciájára van nagyobb szükség. E paradigmaváltás igényének megfogalmazása, megértése és elfogadásának szükségessége az ágazat létkérdése. A vadászó ember történelmét átíveli a vadászat lehetőségeinek originális, intermediális és modern paradigmája. Csak ismeretükben van értelme a változások természetéről és a végkifejlet módjairól beszélni. Originális paradigma jellemzői • Az ökológiai rendszerek működése természetes, intakt. • Az ember a rendszerek használatában (gyűjtögetés, vadászat, halászat stb.) alávetett szereppel bír. • A vad – ember (vadász) viszony a tápláléklánc természetes, domináns relációja. • A vadászat a Homo sapiens faj fenntartásának alapja. • A közösség elismeri, és kiváltságos tagjaiként kezeli. Intermediális paradigma jellemzői • Az ökológiai rendszerek működése természetes, de befolyásolt. • Az ember a rendszer használatával működtető szerepre tör, átalakításokat kezd a természetben (ókor, középkor). • A vad – ember (vadász) viszony a tápláléklánc természetes, de visszaszoruló relációja (állattenyésztés dominanciája). • A vadászat a katonáskodás eszköztárának része, nemesi kiváltság, a közösség egy részének ellenérzéseivel. Modern paradigma jellemzői • Az ökológiai rendszerek (erdő, mező, víz) döntően mesterségesek, ember által uraltak. • Az ember az ökológiai rendszerek tervezője, fenntartója, átalakítója (megszüntetője). • A vad – ember (vadász) viszonya atavisztikus, átalakuló manifesztációval („sport”: mennyiségi szemlélet, teríték-, trófeaméret). • Általános faj- és létszámszegényedés, nő a védett és szűkül a vadászható fajok köre. • A vadászat „szórakozás”, igényt kielégítő üzlet, kielégítésére kialakul a vadgazdálkodás (több vad kell!) oldalhajtása a zárttéri vadtartás, tenyésztés.

7



• A közösség nagyobb hányada nem ismeri a vadgazdálkodást és elutasítja a vadászatot. A modern paradigma két krónikus vonulata a kétféle konfliktus: • nagyvad kontra élőhely (erdő, mező), • élőhely (víz, mező) kontra apróvad. Erdő-vad (vadkár) konfliktust egyként vezethetjük vissza a vadállomány növekedésére és az erdőállományok érzékenységének fokozódására, azaz a fogyasztók nagyobb nyomására és az eltartóképesség csökkenésére. A vadállomány növekedése visszavezethető: • mezőgazdasági területek és a vadföldek növényi táplálékkínálatának növekedésére, • a takarmányozás (=több és jobb minőségű, biztos táplálék) térhódítására, • a nagyragadozók hiányára, • az elégtelen állományismeretre és az ebből fakadó elégtelen állományszabályozásra, • a gazdálkodási prioritások és érdekek eltérő megfogalmazására és az eltérő hatékonyságú érdekérvényesítésre. Az erdőállományok érzékenységének növekedése visszavezethető: • az erdőállapot változására: őserdő → (kis diverzitású) gazdasági erdő, • az egykorú (gyakran elegyetlen) erdők kisebb eltartóképességére, • a nem őshonos fafajok térhódítására, • a nem erdő termőhelyek beerdősítésére, • a nem diverz térszerkezet kialakítására (egykorú monokultúrák), • a szimpla állományszerkezetre (elegyetlenség, szintezetlenség, alacsony tőszám). A konfliktus feloldásának egyszerű módja a természetszerű erdőgazdálkodás és természetszerű vadgazdálkodás térnyerése. A természetszerű erdőgazdálkodás fogalomköre ismert. Természetszerű vadgazdálkodáson azon szabadterületi vadgazdálkodást értünk, ahol a vadpopulációk optimális hozam szintjén történő hasznosítása mellett a vadgazdálkodási tevékenység kizárólag az élőhely-gazdálkodásra irányul, azaz a vadeltartó képesség növekedését mutató minél természetesebb (tehát egyre stabilabb) ökológiai rendszerek kialakítása a cél. Ezt szívesen aposztrofáljuk bölcs gazdálkodásként, ami élőhely fejlesztést és a predátor állományok szabályozását foglal magában. Alacsony állománysűrűség mellett elfogadható a rövid idejű mesterséges állománydúsítás is abban az esetben, ha ez a tevékenység kizárólag a természetközeli gazdálkodáshoz feltétlenül szükséges állománysűrűség megteremtését célozza. A fenntartható nagyvadgazdálkodás bevezetésének ismérvei és feltételrendszere: • a populációk ismerete: - az állománynagyság/sűrűség monitorozásával: - a szaporodóképesség és a mortalitás monitorozásával, - az otthonterület, élőhely-használat és élőhely-választás vizsgálatával; • a hasznosítás mértékének ismerete; • a környezet állapotának és állapotváltozásának, illetve elemei toleranciahatárainak ismerete; • a jogi keretek hatékony megteremtése és alkalmazása; • nagyvad élőhelygazdálkodás hatékonyságnövelése. Élőhely (mező, víz) – vad konfliktust egyként vezethetjük vissza a mezei és vízi élőhelyek területcsökkenésére, érzékenységének fokozódására és eltartóképességének csökkenésére, továbbá a vízivad és apróvadállomány csökkenésére. Az apró- és vízivad állomány csökkenése visszavezethető: 8

EKTV-TK Konferencia Kiadvány • • • • •


mezőgazdasági területek állati eredetű táplálékkínálatának csökkenésére, a hatékony dúvad szabályozás hiányára és az ebből fakadó mortalitás növekedésre, az elégtelen állományismeretre és az ebből fakadó elégtelen állományszabályozásra, a vadgazdálkodási prioritások és érdekek érdekérvényesítésének ellehetetlenülésére, a vonulási útvonalakon és a telelő területeken bekövetkezett állapotromlásra.

Az eltartóképesség csökkenése visszavezethető: • a határstruktúra elszegényedésére, a vonalas és szegély élőhelyek fajlagos sűrűségének csökkenésére, • a táblaméretek növekedésére, • a termesztett növény diverzitás csökkenésére, • a vizes élőhelyek lecsapolására, • az intenzív mezőgazdálkodási technológiák (kemikáliák, gépesítés) térhódítására, • a vizek szennyezésére, • vizes élőhelyek elszegényedése (gazdálkodás, fokozott emberi használat okán). A konfliktusok megoldásának ugyancsak egyetlen módja a természetszerű vadgazdálkodás bevezetése, a bölcs gazdálkodás és hasznosítás feltételrendszerei között. Ennek lehetőségei az alábbiak: 1. Mezei élőhely-fejlesztés: (A) Szegély élőhelyek (ökotonok) kialakítása (3-5 m): • vegyszermentes táblaszegélyek létesítése, • gyomos sávok kialakítása két termesztett növény között, • kaszálatlan gyep- és lucernaszegélyek meghagyása, • később aratott gabonatábla szegélyek fennhagyása, • vadföld sávok telepítése, • parlagok, parlagsávok meghagyása, • bogártelelő sávok létesítése, • cserjesorok, csenderesek telepítése; (B) Megfelelő élőhely-szerkezet (hálózat) kialakítása. 2. Dúvadfajok törvényes keretek közötti állományszabályozása. 3. Az apróvadfajok optimális hozam szintjén történő hasznosítása. Ugyanez a vízivadfajok és élőhelyeik vonatkozásában: 1. Természetes vizes élőhelyek védelme. (Ramsari Egyezmény, AEWA, Natura 2000 stb.) 2. Vizes élőhelyek rekonstrukciója. 3. Természetszerű vizes élőhelyek kialakítása: • vizes élőhelyek átalakítása, • vizes élőhelyek létesítése. 4. A gazdálkodási formák befolyásolása: • vízgazdálkodás, • nádgazdálkodás, • halgazdálkodás, horgászat, • vadgazdálkodás, vadászat, • gyepgazdálkodás, • turizmus, rekreáció. 5. A nyugalom biztosítása. 6. Dúvadfajok törvényes keretek közötti állományszabályozása. 7. A vízivadfajok optimális hozam szintjén történő hasznosítása.

9



A fenntartható apróvad- és vízivad-gazdálkodás bevezetésének ismérvei és feltételrendszere: • a populációk ismerete: - az állománynagyság/sűrűség monitorozásával, - a szaporodóképesség és a mortalitás monitorozásával, - az otthonterület, élőhely-használat és élőhely-választás vizsgálatával; • a hasznosítás mértékének ismerete; • a környezet állapotának és állapotváltozásának, illetve elemei toleranciahatárainak ismerete; • a jogi keretek hatékony megteremtése és alkalmazása; • apróvad és vízivad élőhelygazdálkodás hatékonyságnövelése. Az elmondottak alapján egyértelmű, hogy a zömében passzív jellemzőket magán viselő modern vadászati-vadgazdálkodási paradigma napjainkban nem tartható fenn. Mik akkor tehát a korszerű (a fenntartható gazdálkodással előremetszett), posztmodern paradigma ismérvei? Posztmodern paradigma • A dominánsan mesterséges ökológiai rendszerek egy része természetszerűen kezelt. • Az ember a természetszerűség érdekében jelentős (?) területekről lemond, kivonja az intenzív használat alól (rezervációk, rekonstrukciók, élőhelyfejlesztés). Nő az élőhelyvédelem és az aktív beavatkozás, azaz az élőhely-gazdálkodás jelentősége. • A vad – ember (vadász) viszony a bölcs (fenntartható) gazdálkodás elvei szerint folytatható, de továbbra is szűk a vadászható fajok köre. • A vadászat a fenntartható gazdálkodás eszköze, a gazdálkodásban jól elkülönül a szabadterületi természetközeli, a szabadterületi, tenyésztéssel kombinált, továbbá a zárttéri vadgazdálkodás. • A közösség széles köre meg- és elismeri vadgazdálkodás szükségességét és tolerálja a vadászatot. A paradigmaváltás igényének és szükségességének eszenciája A természeti értékek megléte, a tulajdonviszonyok és a tulajdonosok céljai, valamint érdekérvényesítésük hatékonysága, végül egyre fokozódó mértékben a társadalom értékrendjének mindenkori toleranciája szabja meg a posztmodern vadászati paradigma létét, megélését. Az emberiség vadászó, atavisztikus ösztöneit autentikus módon kiélni/megélni akaró hányadának (kisebbségének) feladata a fenntartható és feltétlenül fenntartó vadgazdálkodás szükségességének megértetése és elfogadtatása a nem vadászó többséggel. Ehhez nélkülözhetetlen – hazai és nemzetközi kooperációban megvalósuló – intenzív vadbiológiai és vadgazdálkodási kutatás, nemkülönben a képzés minden szintjén megvalósuló hiteles, magas szintű oktatás. Felhasznált irodalom FARAGÓ S. (1997): Élőhelyfejlesztés az apróvad-gazdálkodásban. A fenntartható apróvadgazdálkodás környezeti alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 356 pp. FARAGÓ S. (1999): Természetközeli apróvad-gazdálkodás, igény a szemléletváltásra. In: Solymos R. (szerk.): Természetközeli erdő- és vadgazdaság, - környezetbarát fagazdaság. Az MTA Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottsága, Budapest: 78-92. FARAGÓ S.(1999): Az apróvad-gazdálkodás stratégiai terve Magyarországon. Vadászévkönyv 2000: 112-146. FARAGÓ S. és NÁHLIK A. (1997): A vadállomány szabályozása. A fenntartható vadgazdálkodás populációökológiai alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 315 pp.

10



KUTATÁS-FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ A NYME ERDŐ- ÉS FAHASZNOSÍTÁSI REGIONÁLIS EGYETEMI TUDÁSKÖZPONTJÁBAN HORVÁTH Béla Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet [email protected] Az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont (ERFARET) 2005. január 1-e óta eredményesen tevékenykedik a Nyugat-magyarországi Egyetemen, Sopronban. Az ERFARET két szakmai („A régió erdőhasznosításának fejlesztése” és „A régió fahasznosításának fejlesztése”), valamint egy horizontális („Tudás- és technológiatranszfer”) programban dolgozik. A két szakmai programban kilenc alprogram kutatásait fogja össze. Az ERFARET-et létrehozó konzorcium tagjai – erdő- és fagazdasági nagyvállalatok, közép- és kis vállalkozások, egyéni vállalkozók, egyetemi karok – egyesítették tudásukat, innovációs céljaik megvalósítása érdekében. Az ERFARET legfőbb szerve a Program Tanács, mely a konzorciumi partnerek, a programok és az alprogramok vezetőiből áll, szakmai munkáját a Tudományos Tanács ellenőrzi, melyet a szakterületek kilenc neves szaktekintélye alkot, operatív működtetését pedig a négy fős ERFARET Központ biztosítja. Kutatás, fejlesztés, innováció Az ERFARET eddigi három éves működése során megvalósította a létrehozásakor kitűzött célok jelentős részét, nevezetesen, hogy az egyetem érintett két kara a 12 külső partnerrel együtt olyan komplex alkalmazás-orientált K+F projekteket valósít meg, melyek eredménye a magas színvonalú tudományos alap- és alkalmazott kutatás, valamint új termékek, technológiák, szolgáltatások, szabadalmak létrehozása, innovációs környezet kialakítása, tudás- és technológiatranszfer működtetése, spin-off vállalkozások, gyakorlat-orientált innovatív munkahelyek létrehozása. Jelentős siker, hogy a nyugat-dunántúli régióból induló erdő- és fahasznosítási K+F tevékenység egyre inkább országos hatókörűvé válik. Az ERFARET a 2007. évben tovább folytatta a korábbi két évben megkezdett kutatási infrastruktúra kiépítését, nevezetesen befejezte a Fertő-tavi vadbiológiai kutatóállomás felépítését, valamint több területen fejlesztette eszköz- és műszerparkját (UV degradátor, mobil nagyvadbefogó, rádiótelemetriás nyakörvek, motorcsónak stb.). 2007-ben is jelentős eredményeket értünk el valamennyi kutatási területünkön, de különösen fontosnak ítéljük: − azt a három új fejlesztést (Kezdődő erdőtüzek oltására alkalmas nagynyomású, vízzel működő gyorsbeavatkozó mobil erdőtűz-oltó berendezés. A sarangolt hengeres fa választékok /papírfa, rostfa, tűzifa/ mennyiségének meghatározása fotoanalitikai módszerrel. Faanyagok tárolása légmentesen lezárt fóliában és vákuumban.), amelynek szabadalmaztatását kezdeményeztük; továbbá − a „Vállalkozói magatartás az erdőgazdálkodásban és a fafeldolgozásban” című szakkönyvet; − a csökkentett permetlé mennyiségen alapuló új erdővédelmi technológiákat; − az erdészeti utak dinamikus forgalomelemzési módszerét; − az egyes vadfajok élőhely-térképeit, valamint habitat-választásának és habitathasználatának adatbázisát; − a nyár alapanyag-bázisú cementkötésű forgácslapok gyártási technológiáját; − a fahulladék alapú cementkötésű forgácslapok gyártási technológiáját; − a konyha és ebédlő bútorok új, piacképes termékcsaládját; 11



− a kerékpár utakhoz kapcsolódó gyalogoshidak tervkoncepcióját; − az LbL rétegképzéses eljárással előállított nanobevonatos rostokat; − az ASA eljárással feltárt cellulózlapokat (melyek szabadalmaztatása elkezdődött); valamint − a mobil szenzor alapú alkalmazási keretrendszert. Fontosnak tartjuk, hogy a kezdetben meghatározott programok mellett az ERFARET működéséhez és célkitűzéséhez jól kapcsolódó két új projektet (Széndioxidos fatárolás és Fahiba adattár címmel) eredményesen fejeztünk be a Baross Gábor Program keretében, továbbá több, vállalati megbízások alapján indult kutatási projektünk működik, melyeknek nagy szakmai jelentősége van. Az ERFRET Központ koordinálja a marketing-, a tudás- és a technológiatranszfer feladatokat a programok és az alprogramok között. Az egységes arculat (egyre szélesebb körben használt arculati kézikönyvvel rendelkezünk), a tudatos marketing-kommunikációs tevékenység eredményeként az eddigiek során egyértelműen sikerült az erdészeti és faipari szakma érdeklődését felkelteni a tudásközpontunk iránt, és új kapcsolati rendszert építeni. A működést biztosító háttér Az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont az ERFARET-03/2004. sz. kutatási projekt keretében elnyert vissza nem térítendő pályázati forrásból (1.100- mFt), a hozzá kapcsolódó, a konzorciumi tagok által biztosított önrészből (137- mFt), és a saját bevételekből (az első három évben 123- mFt) működik. A támogatáson felüli többlet bevételek biztosítják azt, hogy tudásközpontunk a támogatott négy év után is működhessen. Éppen ezért igyekszünk egyre nagyobb hangsúlyt fektetni az eredményes kutatómunka mellett az erdőgazdálkodással és a faiparral való egyre szorosabb kapcsolat kialakítására. A saját bevételek nagyobb része nem a pályázat tartalmát jelentő részfeladatok megoldását segíteti, hanem önálló kutatás-fejlesztési témák indítását, amelyek természetesen szakmailag kapcsolódnak az ERFARET kutatásokhoz. Összefoglalás Összességében megállapítható, hogy az ERFARET az előzetes célkitűzéseknek megfelelően teljesítette az eddigi három évét. Az eddigi sikerek mellett azonban látjuk a piac kihívásait, és erőfeszítéseket teszünk, hogy azoknak meg tudjunk felelni. További erőteljes marketing munkára van szükség az új megrendelések megszerzéséhez, erőfeszítésekre a tudás és technológiatranszfer egyre hatékonyabb működtetéséhez, erőfeszítésekre az együttműködések szélesítésére. Meggyőződésünk, hogy az erdészeti és faipari ágazatok jelenlegi helyzete lehetővé és szükségessé teszi az ERFARET hosszú távú fennmaradását és fejlődését. Köszönetnyilvánítás Az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával, az ERFARET-03/2004. sz. kutatási projekt keretében működik. Köszönjük a szakmai és a pénzügyi támogatást. Felhasznált irodalom BONDOR A. SZERK. (2005): ERFARET Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont. Éves jelentés 2005. Prímanyomda Kft. Nyomdaüzeme, Mezőtúr. 24 p. HORVÁTH B. SZERK. (2006): ERFARET Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont. Éves jelentés 2006. Sign Kft. Nyomdaüzeme, Sopron. 48 p. HORVÁTH B., FARKAS P. és VARGA D. SZERK. (2007): ERFARET Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont. Éves jelentés 2007. Sign Kft. Nyomdaüzeme, Sopron. 48 p. 12



ERDŐTELEPÍTÉSEK ÉS SZABÁLYOZÁSVÁLTOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓS CSATLAKOZÁST KÖVETŐEN LETT Béla, SCHIBERNA Endre, HORVÁTH Sándor, SZABÓ Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdővagyon-gazdálkodási Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected], [email protected] Az erdőtelepítések kérdésköre Magyarországon hosszú idő óta az erdőgazdálkodás kiemelt feladatai közé tartozik. A célok, módszerek valamint a szabályozó eszközök folyamatos változása jellemezte az elmúlt évszázad és a XXI. század első éveit is. Európai Uniós csatlakozásunkat követően ismét módosultak a szabályozási környezet elemei, amelyek a 2007-2013-as költségvetési időszakban újabb revízión estek át. Intézetünkben komplex kutatómunkát folytatunk az erdőtelepítések területén, amelyhez a szabályozókörnyezet változásainak vizsgálata mellett hozzátartozik az erdőtelepítések történeti, gazdálkodási, pénzügyi, tervezési valamint társadalmi-szociális vonatkozású vizsgálata is. Ennek kapcsán került előtérbe a szabályozási környezet változásának részletes vizsgálata. Vizsgálati módszerek A jogszabályi háttér és az erdőgazdálkodásban rendelkezésre álló adatbázisok elemzése mellett kérdőíves felmérést és adatgyűjtést is végzünk a Magán-erdőgazdálkodói Tesztüzem Hálózat, a ERFARET és GAK projektek keretében. Az elemzések célja, hogy vizsgálja az erdőtelepítési célok megvalósulását és a szabályzórendszer változásainak hatását. A közvetlen és közvetett eszközök alkalmazását és a gyakorlatban megvalósuló erdőtelepítések adatait összehasonlítva kép alkotható arról, hogy az egyes változások milyen eredménnyel járnak a beültetett területek nagyságára, az erdősítés célállományára. Eredmények A felmérések és adatgyűjtések eredményeként részletes információkkal rendelkezünk az Európai Unió által társfinanszírozott erdőtelepítések területi, fafaj-megválasztási összetételéről, a gazdálkodói és tulajdonosi háttérről, a finanszírozási és motivációs elemekről. A szabályozás közvetlenül és közvetve is befolyásolja az erdőtelepítők döntéseit. Az erdészeti hatóság által jóváhagyott célállomány a termőhelyi viszonyoknak megfelelően illetve az egyéb védelmi, természetvédelmi célokhoz igazodva kerül megállapításra. Ez az elem közvetlenül befolyásolja az erdősítés célállományát, a támogatások mértéke és megoszlása pedig a gazdálkodói döntést. Az uniós csatlakozást követően az előzetes költségkalkulációkból levezetve jóval magasabb támogatási keretösszegeket határoztak meg, melyekhez kiegészítő jövedelempótló támogatás is jár. Ezek mértéke a 2007-es évtől jelentősen csökkent, hazai viszonylatban a fafajpolitikai célok következtében a fenyő támogatása minimálisra csökkent, és az erdőtelepítések „sláger” fafajának számító akác dotációja is jelentősen visszaesett. Összességében minden támogatási összeg csökkent, de a célok nem világosak. Az akác visszaszorítása az erdőtelepítésekben a gazdálkodói igényekkel egyértelműen szembe megy. A kivitelezési és jövedelempótló támogatások normatív összegeinek csökkenése gazdasági oldalról teszi kevésbé vonzóvá az erdőtelepítést, illetve egyéb hasznosítás felé tereli a földtulajdonosokat, mint például az energetikai faültetvény.

13



Egységárak változása T

eFt/ha

A

NNY

3000

2500

2000

1500

1000

500

0 1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

1. ábra: Az erdőtelepítési támogatások egységárainak változása 1995-2007 között

Összefoglalás Összességében az erdőtelepítések szabályozásában nem letisztázott, hogy egy adott földterületet gazdasági, természetvédelmi vagy energetikai céllal erdősítenek. A rendelet a természetközeli erdőállományokra vonatkozóan nagyon kemény feltételeket fogalmaz meg. A támogatások mértéke és logikája jelentősen eltereli a fafaj megválasztását. A jövedelempótló támogatás mértéke és időtartama a kieső mezőgazdasági jövedelmet hivatott pótolni, azonban ennek valós alapja, mértéke is vitatott kérdés. Az erdőtelepítések három legfontosabb fafaja (Akác, Tölgy, Nemesnyárak) esetében az egyértelmű célok megfogalmazása és további részletes vizsgálat indokolt. Felhasznált irodalom 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól ÚMVP Irányító Hatóságának 2/2007. (VII.5.) Közleménye 61/2007. (VIII. 22.) MVH Közlemény a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről MÉSZÁROS K., LETT B., SCHIBERNA E., HORVÁTH S. és SZABÓ G. (2007): Az erdőtelepítések gazdasági elemzése. ERFARET Éves jelentés 2007.

14



SZÁZADUNK LEGNAGYOBB KIHÍVÁSA: A KLÍMAVÁLTOZÁS MÁTYÁS Csaba Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezet- és Földtudományi Intézet, Sopron [email protected] Az ember tudatra ébredése óta próbálja értelmezni az őt körülvevő, életkörülményeit meghatározó természeti erők világát. A kauzalitásra épülő gondolkodás magyarázatra vágyik: a szeszélyes hatások mögött valamilyen értelmet, egy kormányzó felső hatalmat keres, amely jóindulatának megnyerése rituális tetteket, áldozatot igényel. Az ezzel járó korlátozásokat és tiltásokat a természeti népeknél1 sokan a holisztikus környezetszemlélet megnyilvánulásaként értelmezik. Ez az interpretáció J.J. Rousseau óta idealizálja a civilizáció szerényebb fokán álló kultúrák eszmevilágát, és egyben kritikája is a fogyasztói társadalomnak. A romantikus megközelítés kifejező példája az a megrázó tartalmú beszéd, amelyet Seattle indián törzsfőnöknek tulajdonítanak (MÁTYÁS 1996). Az antik emberi hübrisz (fennhéjázás, önhittség) úgy vélte, hogy a világ érte van, minden, ami történik, érte történik. Ha valami elemi csapás érte, azt általa elkövetett szabályszegés („bűn”) megtorlása okozhatta, vagyis a természeti katasztrófákat, csapásokat a kormányzó hatalom büntetéseként értelmezte. Jól példázza ezt az emberi történelem hajnalától velünk élő Nagy Özönvíz mítosza, amelyet a Biblia legelső oldalain is megtalálunk.2 Bár egyesek szerint az emberi tevékenység már a történelem előtti időkben is kiválthatott olyan hatásokat, amelyek a környezet romlásához, változásához vezettek, ez a hatás pusztán az emberi népesség elenyésző száma miatt nem lehetett globális léptékű. Mindenesetre érdemes leszögezni, hogy a környezeti feltételek tartós megváltoztatása, „elrontása” nem feltétlen kívánja meg a civilizációs-technológiai fejlettséget, sőt még a nagy népsűrűséget sem. Ahhoz elegendő az erőforrások korlátozottsága: a történelem előtti ember is rendelkezett olyan eszközökkel, amelyekkel hatékonyan képes volt a környezete megváltoztatására. Ennek példája a trópusi Húsvét sziget, amelyet a bevándorló polinézek néhány évszázad alatt lakhatatlanná tettek az általunk ismert civilizációk találmányai (fém eszközök, kerekes járművek stb.) nélkül is. Legkésőbb az IPCC 2007-es jelentésének megjelenése óta a helyzet gyökeresen megváltozott: úgy tűnik, ma már nem emberi dölyfösség azt kijelenteni, hogy az antropogén hatásoknak ma már valóban globális, a Föld egész területére kiterjedő következményei vannak, és ezek közé tartozik a klíma változása. Vagyis: a természet szabályait megszegő életmódunk hatása egyfajta büntetésként száll vissza a fejünkre. A fentebb elmondottak alapján mindenesetre érdekesnek tűnhet, hogy a jelenkori környezetváltozások okainak elfogadása mennyire lassú a politikában (ahol magyarázható) de még a tudományban is (ahol nem magyarázható) Mi az a lényegi különbség, amiben a mai emberi népesség környezeti hatása eltér a természeti népekétől? Ehrlich és Holdren az ember környezetre gyakorolt hatását (I – impact) a népesség lélekszámából (P – population), a fogyasztás szintjéből (A – affluence) és a technológiai fejlettségből (T) vezeti le (VIDA, 2007): I = P∗A∗T 1

Így pl. a cree indiánok vadászó-gyüjtögető társadalmában a vad elejtésekor engesztelő ritust hajtottak végre, az állat csontjait elásták, azt kutyák nem fogyaszthatták. Az eltemetett csontokból hitük szerint újra életre keltek az állatok. Ha a vadász cserkelései sikertelenek voltak, azt az állatok iránt mutatott tisztelet hiányával magyarázták. 2 Az emberek miatt a föld megtelt gonoszsággal…40 nap és 40 éjjel esőt bocsátok a földre és eltörlök minden élőlényt, amit alkottam (Genezis I, 6.).

15



Nem kétséges, a szorzat mindhárom tényezője az ipari forradalom óta nagyságrendekkel növekedett. Mindez értelemszerűen a környezeti hatás minőségileg más, globális kiterjedtségéhez vezetett. Kérdés, hogy ezek a változások már a geológia skáláján is értelmezhetők-e? A földtörténeti változások globális környezeti feltételeit legegyszerűbben az élővilág változásával lehet szemléltetni. Az élővilág összetétele adott földtörténeti korszakot jellemez, illetőleg változása a földtörténeti korszakok elkülönítésére használatos. A tengerek, szárazföldek, az atmoszféra változásai maradandó nyomokat hagytak a bioszféra evolúciójában, és egyéb megfelelő indikátor hiányában alkalmasak a környezet korszakos változásainak elhatárolására. Így az elhatárolásra használjuk: • nagyobb evolúciós változások megjelenését, • bizonyos fajok domináns fellépését, • a korszak határán fajcsoportok, családok tömeges eltűnését (kihalását). A földtörténeti elhatárolást, kormeghatározást jellegzetes üledékek, rétegek, a szférák átalakulásának jelei is segítik. Ha egy utánunk következő korszak (vagy egy földönkívüli civilizáció) geológusai a jelenkor viszonyait az előbbi logika szerint elemeznék, azt korszakváltásként értelmezhetnék több jellemző alapján. Az új korszakot jellemzi: • az ember (és a vele szimbiózisban élő szervezetek, pl. háziállatok, mg. termények, patogének stb.) domináns jelenléte a szárazföldek minden zugában, • egyidejűleg a földhasználat kiterjedése és változása következtében szignifikánsan változó bioszféra (vegetáció és állatvilág), • a fajkihalás globális méreteket öltő rátája, • a szférák közül a légkör összetételének szignifikáns, fokozatos változása, • a litoszféra felszíni rétegének globális változása (beépített és megváltoztatott felszínek, erózió), végül • jellegzetes (új tipusú) üledékes rétegek megjelenése a litoszférában (hulladék), stb. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha fentiek alapján feltételezzük, hogy az ipari forradalom beköszöntével a geológiai jelenkor, a Holocén végére értünk, és egy új geológiai korszak hajnalába érkeztünk, amelyet az ember jelenléte és tevékenysége jellemez. A változások mértéke a népesség létszám, a technológiai fejlettség és a fogyasztás mértékétől függően regionálisan eltérő, de összességében globális kiterjedésű, magába foglalva a mélytengerek és krioszféra (jég- és hóborította térségek) területeit is. Indokolt ezért ezt az új korszakot Anthropocénnak (Emberkornak) nevezni. Mivel ismereteink a globális nagyrendszerek működéséről mind a mai napig nagyon hiányosak, nem tudhatjuk, hogy új korszakunk az antropogén hatásokra az előre nem látható jövőben milyen válaszokat tartogat. Számunkra, erdészek számára elsősorban a természetközeli biológiai rendszerek reakciója fontos és vizsgálandó kérdés. A biológiai rendszerek viselkedésének előrejelzése semmivel sem egyszerűbb, mint az atmoszféráé vagy a tengereké. A fizikai törvényszerűségek által vezérelt szférákhoz képest a bioszféra néhány további, alapvető nehézséget állít mindenfajta előrejelzéssel szemben: 1. Míg az emberi előrelátás alapvetően lineáris, a biológiai összefüggések nemlineárisak; 2. A hatásokra adott reakciók késleltetve jelentkeznek, ami az ok-okozati kapcsolatok felderítését tovább nehezíti; 3. A biológiai rendszerek kaotikusak, azaz viselkedésüket a kiinduló helyzet befolyásolja. Amikor azt kutatjuk, hogy egy jósolhatatlanul változó környezet számára a biológiai rendszer milyen tartalékokkal rendelkezik, és alkalmazkodásának milyen határai vannak, le kell számolni azzal az általánosan elterjedt képzettel, hogy jelenleg a környezethez optimálisan 16



alkalmazkodott ökoszisztémák és fajok vesznek körül bennünket. A modern ökológia paradigmája a nem-egyensúlyi állapot tartós fennmaradása az élő rendszerekben, a környezeti feltételek alakulásától szinte függetlenül. Kutatásaink azt mutatják, hogy az egzaktabb módszerekkel dolgozó genetika számos analógiával alátámasztja ezt a koncepciót. A nem-egyensúlyi biológiai rendszer válasza a jósolhatatlanul fluktuáló környezetre nyilvánvalóan sokrétű. Egyrészt a rendszert alkotó fajok emlékezetében, a genetikai kódban rögzítve ott vannak az elmúlt évezredes – vagy akár évmilliók – tapasztalatai. Másrészt az evolúció a változások követésére többféle lehetőséget tartogat: 1. A változó feltételekre legegyszerűbb válaszadás a migráció, az el- és bevándorlás. A klímaváltozás hatásait elemző biológiai irodalom szinte kizárólag ezt az esélyt vizsgálja, ráadásul azzal a feltételezéssel, hogy a jelenlegi elterjedési határok a jelenlegi klímával egyensúlyban vannak. Míg ez a feltételezés a mobilis fajok (főleg rovarok) esetében jobbára megállja a helyét, a hosszú életű fás növények esetében ez kevésbé érvényes. E mellett a migrációnak az ember által dominált környezetben számos akadálya van. Végül ne feledjük: gyorsan változó környezetben a migráció, éppen viszonylagos lassúsága miatt, az erdei ökoszisztémák számára nem nyújt reális alternatívát (MÁTYÁS 2006). 2. A helyben maradó populációk számára a változó környezetre adható válasz a genetikai alkalmazkodás. A szelektíven fellépő mortalitás (öngyérülés egy erdőállományban) az alkalmatlan genotípusokat eltávolítja, és a génkészlet változásához vezet, azaz mikroevolúció indulhat el. A tolerancia-különbségeken alapuló klimatikus szelekció vonatkozásában saját hazai kutatásaink egyedülállónak tekinthetők; a kérdésre, fontossága ellenére, sajnálatos módon nem fordítanak elegendő figyelmet nemzetközi szinten. 3. A helyben maradó növény- és állatfajok, de különösen a fás növények a genetikai alkalmazkodás mellett egy további „titkos fegyverrel” rendelkeznek, amelynek módszeres feltárása ugyancsak várat magára. Ez a plaszticitás (rugalmasság, akklimáció) képessége, amely lehetővé teszi, hogy a szervezet – genetikai változás nélkül – a környezeti feltételekhez igazítsa növekedését, élettani folyamatait. Véleményünk szerint a plaszticitás, mivel a gyorsan bekövetkező változásokat ugyanabban a generációban kiegyenlíteni képes, a klímahatások kivédésében fontos szerepet kellene játsszon. A genetikai alkalmazkodáshoz hasonlóan, jelentőségét nemzetközi vonatkozásban még nem ismerték fel.3 Milyen következtetések vonhatók le az elmondottakból az előrejelzett klímaváltozás és a természetközeli rendszerek, közelebbről az erdei ökoszisztémák vonatkozásában? • A jövő, minden törekvésünk ellenére, bizonytalan és megismerhetetlen marad. Ezért az elővigyázatosság elvének alkalmazásától nem tekinthetünk el a változásokra való felkészülésben. • Hibás az a szemlélet, amely a természet helyreállító erejére kíván hagyatkozni a természetes és természetközeli (erdei) ökoszisztémák vonatkozásában. Az eddig végzett elemzések alapján kijelenthetjük, hogy az ember segítő beavatkozása a megfelelő alkalmazkodás elősegítése érdekében a károk korlátozását, illetőleg az emberi környezet kímélését elősegíti (FÜHRER és MÁTYÁS 2007, MÁTYÁS 2007). • Világossá kell tenni, hogy térségünk, amely jelenleg is nagy ökológiai/vegetációs zónák határán helyezkedik el, különösen veszélyeztetett, és az ezzel járó kockázatok kutatása nemzetközi vonatkozásban is elhanyagolt. • Az erdő szerepe a klímaváltozás nagyon összetett problémakörében látványosan felértékelődött, jelentősége messze meghaladja a gazdasági életben betöltött (amúgy 3

Újabban felmerült, hogy az akklimációhoz a genetikai állomány tartós, átörökíthető megváltozásai is hozzájárulhatnak (epigenetika, carry-over effects). Leggyakrabban a DNS metilációjának megváltozásával összefüggő, örökletes hatásokat az embernél, és erdei fáknál is kimutattak már.

17



egyébként növekvő) szerepét. Az erdővel való gazdálkodásnak integrálnia kell ezeket a szempontokat, amelyeknek nemcsak a Nemzeti Erdőstratégiában, hanem a KvVM és az EU által koordinált klímavédelmi stratégiákban is meg kell jelenni. Felhasznált irodalom FÜHRER E. és MÁTYÁS CS. (2007): A klímaváltozás hazai erdőtakaróra gyakorolt valószínűsíthető hatásairól. In: Láng I., Csete L., Jolánkai M.(szerk.): A globális klímaváltozás: hazai hatások és válaszok. A VAHAVA jelentés. Bp., Szaktudás Kiadó, 105-108 MÁTYÁS CS. (1996): Egy indián posztumusz üzenete: a természetrombolás megrázó dokumentuma. Erd. Lapok, 131: 11, 355 MÁTYÁS CS. (2006): Migratory, genetic and phenetic response potential of forest tree populations facing climate change. Acta Silvatica et Ligniaria, 2: 33-46 VIDA G. (2007): Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége. Magyar Tudomány, 12: 1600-1607

18



SZEKCIÓÜLÉSEK

19



MAGYARORSZÁGI ERDŐK SZÉNMEGKÖTÉSÉNEK BECSLÉSE KÜLÖNBÖZŐ MODELLEKKEL BALÁZS Borbála, HORVÁTH Ferenc, MÁZSA Katalin és TORDA Gergely MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót [email protected] A környezetvédelmi tárca Természet- és Környezetmegőrzési Szakállamtitkársága és a KlímaFa Kft. között létrejött keret-megállapodás célul tűzi ki az állami tulajdonban és természetvédelmi kezelésben lévő szántó-, vagy természetvédelmi értékkel nem bíró, leromlott gyepterületek klímaerdőkkel való telepítését, ezen területeken őshonos fafajú „örök”-erdők táj léptékű ökológiai restaurációját és fahasználat mentes megőrzését. A telepítendő erdők nettó szénmegkötésére, a légkörből való szén-dioxid kivonására vonatkozóan az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete ad becsléseket a CO2FIX program (SCHELHAAS et al, 2004) segítségével. A nyugat-európai fejlesztésű modell hazai adaptációjának egyik kezdeti lépéseként CO2FIX futtatásainkat a magyarországi gazdasági erdőkre kifejlesztett CASMOFOR modell (SOMOGYI, 2005) eredményeivel hasonlítottuk össze. Vizsgálati módszerek Ötféle, Magyarországon jellemző őshonos fafajokból álló erdőtípus szénmegkötését vizsgáltuk (2. táblázat). A számításokat 80 éves időtartamra, 4-es (alacsony produktivitású, átlagos) és 3-as (jó produktivitású, átlagos) fatermési osztályú termőhelyekre (tho) végeztük el. A modellek paraméterezésénél a felkínált alapbeállításokkal dolgoztunk. A CO2FIX-nél a növedékre és a kezelésre nincs alapbeállítás, itt a magyarországi gyakorlatot vettük alapul (1. táblázat). A modellek, fatermési osztályok és erdőtípusok szénmegkötési eredményekre gyakorolt hatását varianciaanalízissel vizsgáltuk. Főbb paramétercsoportok 1. folyónövedék 2. biomassza komponensek közötti allokáció 3. turnover ráták, holt szervesanyag 4. természetes mortalitás 5. kezelés ideje és intenzitása 6. humuszformák lebomlási rátái 7. fatermékek 8. elégetett tüzifa mennyisége

1. táblázat. A modellek paraméterezése CASMOFOR CO2FIX alapbeállítás: fatermési tábla fatermési tábla alapbeállítás

CO2FIX becsült

alapbeállítás

CO2FIX becsült

alapbeállítás növedékbe beleszámítva alapbeállítás: erdőnevelési modell erdőnevelési modell alapbeállítás alapbeállítás alapbeállítás: rövid életidejű alapbeállítás termékek alapbeállítás alapbeállítás

Eredmények Az erdőtípusok által megkötött szénmennyiségeket a 2. táblázat tartalmazza. A varianciaanalízis eredménye: az összes variancia legnagyobb részét az erdőtípusbeli különbségek okozzák (90,3 %); a termőhelyi különbségek 7,1 % varianciát hordoznak; mindezekkel szemben a modellválasztástól csak elhanyagolható mértékben függ az eredmény (0,1 %). Az összes interakció 2,5 %-ban játszik szerepet. A számolt szénmegkötés tehát sokkal inkább függ az erdőtípustól és a termőhelyi osztálytól, mint a modellválasztástól. A két

20



modell azonos termőhelyre és erdőtípusra számolt szénmegkötéseinek erős egyezését az 1. ábra mutatja. A számított értékek jól illeszkednek az identikus egyenesre (y=x). 2. táblázat. A vizsgált erdőtípusok szénmegkötési értékei (t/ha) a 80. évben CASMOFOR CO2FIX termőhely erdőtípus tho 3 tho 4 tho 3 tho 4 alacsony ártér puhafás (fűz)-nyár 43 26 26 21 (hullámtérben) ligeterdő középmagas ártér tölgy-kőris-szil 163 110 181 150 (hullámtérben) keményfás ligeterdő hegy-, dombvidéki csertölgy által 281 205 284 228 száraz termőh. dominált hegy-, dombvidéki kocsánytalan tölgy 204 161 207 160 átlagos termőh. által dominált hegy-, dombvidéki gyertyános-tölgyes 197 155 187 153 üde termőh. állomány 350 300

CO2FIX

250 200 150 100 50 0 0

50

100

150

200

250

300

350

CASMOFOR

1. ábra. A két modell által azonos fatermési osztályra és erdőtípusra számolt szénmegkötések

Összefoglalás A CO2FIX modellt sikerült a kiválasztott esetekben a hazai ökológiai feltételekhez és erdészeti gyakorlathoz illeszteni. A modellek – alapbeállításaik és belső eljárásaik kisebb különbözőségei mellett – döntően azonos eredményeket hoztak. A CASMOFOR könnyebben kezelhető, kevesebb paraméterezést igényel és jobban illeszkedik a hazai erdőgazdálkodási gyakorlathoz. A CO2FIX által felkínált sokféle beállítási lehetőség pedig tágabb teret ad változatosabb erdőállományok és eltérő erdőkezelési eljárások rugalmas modellezéséhez. További terveink között szerepel a CO2FIX hazai adaptálásának kiterjesztése és táji léptékű restaurációval létrehozandó klímaerdők, valamint természetközeli állományok fejlődésének és szénmegkötésének modellezése és monitorozása. Felhasznált irodalom SCHELHAAS M.J., VAN ESCH P.W., GROEN T.A., DE JONG B.H.J., KANNINEN M., LISKI J., MASERA O., MOHREN G.M.J., NABUURS G.J., PALOSUO T., PEDRONI L., VALLEJO A. & VILÉN T. (2004): CO2FIX V 3.1 – A modelling framework for quantifying carbon sequestration in forest ecosystems. Wageningen, Alterra, Alterra-rapport 1068. SOMOGYI Z. (2005): CASMOFOR version 2.0. Erdészeti Tudományos Intézet, Budapest. Website: www.scientia.hu/casmofor 21



A MAGYARORSZÁGI FÉSZKELŐ RÉCEÁLLOMÁNY TERÜLETI VÁLTOZÁSAI BARABÁS Lilla Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási Intézet, Sopron [email protected] A vadonélő récefajok állományalakulásának vizsgálata mind a természetvédelmi, mind a vadgazdálkodási tervezés szempontjából alapvető fontosságú. Az egyes fajok jelentősebb hazai fészkelőterületeinek megállapítása a költés és fiókanevelés alatti rejtett viselkedés miatt korántsem könnyű. Így sok esetben csak gyanítható a tényleges költés, és a költőpárok számának mennyiségi becslései is gyakran bizonytalanok, már ahol egyáltalán vannak ilyesfajta törekvések. A térinformatikai megjelenítés nagyszerű lehetőséget ad a rendelkezésre álló információk értelmezésére. Így a jelenlegi és a korábbi összegyűjtött récefészkelési adatokat egyszerre tudjuk ábrázolni, elemezni. Habár az adatok sok helyütt hiányosak, mégis kirajzolódnak a legfontosabb ismert fészkelőterületek, illetve egyes fajoknál bizonyos területi preferencia. Vizsgálati módszerek A hazai récék költésére vonatkozó adatgyűjtés az elmúlt 60 évet öleli fel. Az adatok részben múzeumi tojásgyűjteményekből származnak, részben a hazai madártani publikációk feldolgozásából. Ezen kívül számos frissebb információ köszönhető madarász ismerősök szóbeli közléseinek, és saját megfigyelések is gyarapítják a listát. A fellelt adatokat jelenlét/hiány térképeken ábrázoltam. A fő nehézségek abból adódnak, hogy gyakran nehéz szétválasztani az információhiányt a költőpárok tényleges hiányától, mivel a nem-költő fajokra vonatkozó adatközlések ritkák. Mennyiségi adatokat nem tüntettem fel a térképeken, mivel az erre vonatkozó becslések ─főképp a gyakori fajok esetében─ nem-konzisztensek vagy teljesen hiányoznak. A valószínűsített, de nem bizonyított költéseket halvány színekkel tüntettem fel. A biztos fészkeléseket két csoportra bontottam: az 1981 előtti (’régi adatok’) és utáni adatokra (’újabb adatok’). A költési adatokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek köszönhetően 10x10 km-es UTM hálózatban ábrázoltam (SZÉP és NAGY 2001), az ArcView 3.2 program segítségével. Eredmények A tőkés réce (A. platyrhynchos) a legelterjetebb fészkelő récefajunk. Tudjuk, hogy gyakorlatilag minden kisebb-nagyobb víznél költ, azonban publikált információk főként a jelentősebb vizes élőhelyekről érhetők el, ahol a legnagyobb a madarász-aktivitás. A barátréce (A. ferina) fő költőterületei a tiszántúli és a Szeged-környéki halastavak. A böjti (A. querquedula) és a cigányréce (A. nyroca) diszperz képet mutat, alátámasztva azt a feltételezést, miszerint a számtalan kisebb tó igen fontos a költőállományuk fenntartásában. A kendermagos (A. strepera), kanalas (A. clypeata) és nyílfarkú réce (A. acuta) fészkelő területei kelet felé zsugorodtak, ahogy a korábban jelentős Balaton és a kiskunsági szikes tavak alkalmatlanná váltak számukra. Az üstökös réce (N. rufina) töretlenül terjeszkedik nyugat felől. A csörgő (A. crecca) és a kontyos réce (A. fuligula) bár rendszeresen felbukkanak fészkelőként az ország különböző pontjain, azonban megjelenésük meglehetősen rendszertelennek tűnik.

22



Konklúzió A térképek jól mutatják hogy a réce-fészkelőállományokról összegyűjtött adatok területtől és fajtól függően igen változó mértékben állnak rendelkezésre. Szükséges volna ezért egy átfogó, konzisztens felmérés a fészkelőállományokra vonatkozóan, melyre módszertani javaslatot készítettem. Az erről szóló cikk várhatóan a Magyar Vízivad Közlemények következő számában jelenik meg. Köszönetnyilvánítás Köszönöm doktori témavezetőm Prof. Dr. Faragó Sándor szakértő segítségét. Továbbá köszönet illeti a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központját a rendelkezésemre bocsátott UTM térképért. Felhasznált irodalom SZÉP T. ÉS NAGY K. (2001): Magyarországi UTM kvadrátok térinformatikai adatbázisa a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnél. – Természetvédelmi Közlemények 9: 31-37

23



A SOPRONI BOTANIKUS KERT ODÚTELEPE 1954-2007. BARKI Márta Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected] A madártelepítés a madárvédelem egyik legrégebbi ága. Nagy hagyománya van itt Sopronban is. Az első odútelepet 1954-ben kísérleti céllal hozták létre a Botanikus Kertben (GYŐRY 1954, GYŐRY és GÁRDONYI 1959). Az ellenőrzéseket az első két évben Győry Jenő végezte, majd átvette tőle Igmándy Zoltán, Gárdonyi Gyula, Rovák I., Solymosy József, Varga József, Rozsenich Tamás, Mikó Rezső, Beruharát Mátyás és Sohler István. Az adatgyűjtők erdőmérnök hallgatók voltak. 1963-tól 1974-ig nem írták oda a nevüket a feljegyzés mellé. 2006-ban vettem át az odúk ellenőrzését és gondozását. Az 1974-2005 közti adatokat nem sikerült felkutatni. Célom a régi adatok (1954-1974) számítógépes adatbázisba rendezése és feldolgozása mellett fészkelésbiológiai adatok gyűjtése volt. Vizsgáltam a terület odúlakó madárközösségének változását, és odúkkal kapcsolatos igényüket. Vizsgálati módszerek Az adatgyűjtést az 1950-70-es években viszonylag rendszertelenül végezték. Ez azt jelenti, hogy az ellenőrzések között eltelt idő a néhány naptól a több hétig terjedt. 2006-2007-ben háromhetente ellenőriztem az összes odút, míg azokat, amelyekben költés volt tíz naponta. Az ellenőrzések során feljegyeztük a fészek állapotát, tojások, fiókák számát, fejlettségét, kotlást, de minden egyebet is, pl. takarítás, javítás, darázsfészek az odúban. Az adatokat számítógépre vittem, s táblázatokat, grafikonokat készítettem belőle. Eredmények Megtelepedett fajok: - Széncinege (Parus major): Minden évben fészkelt. Költésszáma 2-20 között változott, összesen 240 fészekaljnyi fiókát nevelt 23 év alatt (átlag 6 kirepült fióka fészekaljanként). - Csuszka (Sitta europaea): 13 vizsgálati évben fordult elő. Költésszáma 1-3 közt változott. Jelenleg a Botanikus Kertben csak természetes odúban költ. - Nyaktekercs (Jynx torquilla): 10 vizsgálati évben (1954-56. ill. 1964-74. között) fordult elő. Évente 1-3 költés. - Mezei veréb (Passer montanus): Mindössze 5 évben fészkelt 1964-74 között. A maximális költésszám (7) 1974-ben volt. Fészkét, fiókáit legtöbbször kiszedték az odúból. - Kék cinege (Parus caeruleus): már 1954-ben, 64-ben is költött 1-1 alkalommal, de rendszeresebb fészkelő csak az 1970-es évektől lett. Az akkori 1-2 pár mára 3-4-re gyarapodott. - Seregély (Sturnus vulgaris): először 1974-ben regisztrálták a Botanikus kerti odúkban. Ma rendszeresen költő faj. - Kerti rozsdafarkú (Phoenicurus phoenicurus): az 1950-es évek végén két alkalommal nevelt fiókát a kertben. - Fenyvescinege (Parus ater): 1970-ben egy fészekaljnyi fiókát neveltek. Fajösszetétel: Minden évben a széncinege költött legnagyobb számban. Mellette kezdetben a ligetes állományt kedvelő fajok fordultak elő (csuszka, nyaktekercs, kerti rozsdafarkú), majd a 70-es évektől megjelent a zártabb erdőt kedvelő kék cinege is. A fajösszetétel 1965-1974 között volt a legváltozatosabb. Több olyan fajt, amely az 50-70-es években jelen volt, most

24



nem találtam az odúkban (pl.: csuszka, nyaktekercs, mezei veréb). Jelenleg mindössze a széncinege, kék cinege és a seregély költ a mesterséges odúkban. (1. ábra)

költésszám (db)

30 25 20 15 10 5 0 1954.

1956.

1958.

1960.

1962.

1964.

1966.

1968.

1970.

1972.

1974.

széncinege

kék cinege

fenyvescinege

nyaktekercs

csuszka

kerti rozsdafarkú

mezei veréb

seregély

2007.

1. ábra: A fajösszetétel változása a Botanikus kert odútelepén 1954-2007 között

dominancia (%)

Fajdominancia: Eudomináns (>10%) a széncinege volt a maga 240 költésével. Kisebb számban előfordultak a ligetes erdők, parkok madarai is, mint a csuszka, nyaktekercs és a mezei veréb. Előbbi két faj domináns (5-10%) a területen, utóbbi szubdomináns (2-5%). Az erdőkhöz ragaszkodó kék cinege is szubdomináns. Rajtuk kívül még recedens (1-2%) fajként a seregély, szubrecedensként (<1%) a kerti rozsdafarkú és fenyvescinege is költött. (2. ábra)

80 70 60 50 40 30 20 10 0

78,86

-2,2334

5,68 széncinege

y = 61,799x 2 R = 0,8904 5,05

4,10

3,79

1,58

csuszka nyaktekercs kék cinege mezei veréb seregély

0,63

0,32

kerti fenyvescinege rozsdafarkú

2. ábra: Fajdominancia a Botanikus kertben

Összefoglalás A költés- és fajszám is alacsony a Botanikus Kert területéhez viszonyítva. Mindenképpen emelni kellene. Ma az odúk többsége rossz helyen van, vagy teljesen tönkrement, így hiába van 140 darab, madár megtelepedésére csak kevesebb alkalmas. Sok van tuja, fenyő vagy sűrű bokrok közé, alig látható vagy megközelíthető helyre rakva. Ezek mindegyike üres maradt. Az odúk áthelyezésével lehetne talán növelni a megtelepedések számát. Az épületek közelébe, ill. nyíltabb helyekre kellene odúkat kihelyezni. Így a nyaktekercs, mezei és házi veréb is visszacsalogatható lehetne. A legfontosabb feladat az elkövetkező időben az odútelep felújítása. Felhasznált irodalom GYŐRY J. és GÁRDONYI Gy. (1959): Adatok néhány madárfaj költéséhez. - Aquila 65.: 293294. GYŐRY J. (1954): Odúlakó madaraink megtelepedésére irányuló kísérletek Sopronban. A Botanikus- kert madárvilágának fészkelési viszonyai. - Kézirat

25



DIGITÁLIS AMATŐR KAMERÁK KALIBRÁCIÓJA ÉS A KALIBRÁLT KAMERÁK FELHASZNÁLÁSI LEHETŐSÉGEI BAZSÓ Tamás, EREDICS Attila, KIRÁLY Géza Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron A NymE Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézete 2005-ben egy GVOP műszerpályázaton nyert egy integrált térbeli adatgyűjtő rendszert, amelynek egy nagyfelbontású, nem-metrikus digitális kamerapár is része volt. A kamerapárral készített felvételek fotogrammetriai kiértékeléséhez elengedhetetlenül szükséges a kamerák kalibrációja. A kalibrált kamerapár felhasználható az integrált rendszer részeként, valamint légifényképezés során is. Az objektív által okozott torzítások Bármely kamerával készített kép tartalmaz bizonyos torzításokat, vagyis egy térbeli pont képe a képérzékelő felületén a szabályos leképezéshez viszonyítva eltoltan helyezkedik el. Annak érdekében, hogy a fényképről arányos térmodellt hozhassunk létre, szükséges az objektív torzításainak ismerete. Az általunk vizsgált kamerák (Canon EOS 1Ds Mark II.) nem mérőkamerák, vagyis a torzításuk ismeretlen, ami kalibrálás nélkül jelentős hibát okozna a kiértékelésben. A kalibráláshoz használt eljárás A kamerák kalibrálásához többféle módszert próbáltunk ki, végül az EOS Systems PhotoModeler Pro 5 program kalibráló modulját használtuk. A kalibrálás végrehajtásához egy szabályos tesztábráról készítettünk felvételeket különböző kamera pozíciókból. A tesztábrát egy terem falára vetítettük, hogy a kamera és a kép elrendezése minél jobban közelítse a későbbi felhasználás feltételeit. A felvételek öt különböző álláspontból, két-két kamera pozícióval (fekvő- és álló-képek) készültek. Mindkét kamerát kalibráltuk a 28mm-es és az 50mm-es fókusztávolságú objektívekkel, sorozatonként 10-10 képpel. Eredmények A kamerák kalibrálására már korábban is történtek kísérletek. A kialakított módszerrel először 2007 tavaszán kalibráltuk a kamerákat, innen származik az első méréssorozat (I. próba). Az akkor készült képeken most újra elvégeztük a kalibrálást. Ezek mellett 2007 őszén is készítettünk egy sorozatot (II. próba). Itt már több fényképezési paramétert is teszteltünk (rekesz 1,8/5,6/22, élesség állítás AF/MF), és ezekre is kiszámítottuk a paramétereket. A kapott kalibrációs paramétereket (fókusztávolság, ∆fókusz, képfőpont (x), ∆xp, képfőpont (y), ∆yp, K1, ∆K1, K2, ∆K2, P1, ∆P1, P2, ∆P2) az 1. táblázat foglalja össze. Ezeket a paramétereket a megfelelő kalibrációs egyenletben alkalmazva létrehozható az a kép, amely már mentes a torzításoktól, így pontos mérés végezhető rajta. A kalibráció maradék hibája a táblázat utolsó oszlopában található. Az eredmények értékelése Az eredmények alapján elmondható, hogy az egyes paraméterek I. és II. mérése között szisztematikus eltérés mutatkozik, ami a felvételi körülmények különbségének tulajdonítható. A maradék hiba értékei alapján a rekesz értékének megválasztása is jelentős hatással van a pontosságra, a szélső tartományok (f1,8 és f22) rosszabb értékeket adtak, mint a középső érték (f5,6).

26


Kamera

Objektív

Rekesz

1 f5,6 28mm 2

Objektív

∆xp

Képfőpont (y)

∆yp

K1

∆K1 3.9E-07

I.próba

27.941

0.002

17.649

0.003

11.761

0.001

1.4E-04

II.próba

28.164

0.003

17.812

0.004

11.901

0.004

1.4E-04

9.2E-07

I.próba

28.136

0.002

17.803

0.003

12.006

0.002

1.4E-04

4.3E-07

0.003

17.976

0.004

12.106

0.004

1.4E-04

7.9E-07

28.098

0.004

17.776

0.003

11.973

0.003

1.4E-04

1.2E-06

f22

II.próba

27.993

0.003

17.724

0.004

11.945

0.004

1.4E-04

1.1E-06

I.próba

48.301

0.007

16.722

0.009

11.225

0.009

6.2E-05

5.5E-07

f5,6

Rekesz

f5,6

II.próba

49.376

0.004

17.090

0.009

11.501

0.005

5.7E-05

2.7E-07

I.próba

50.644

0.006

17.749

0.007

11.846

0.008

5.3E-05

4.6E-07

II.próba

49.400

0.005

17.272

0.009

11.546

0.008

5.6E-05

2.7E-07

Mérés

K2

∆K2

P1

∆P1

P2

∆P2

Overall RMS pixel

Maradék hiba

I.próba

-2.5E-07

1.2E-09

-3.5E-06

1.0E-06

0.169

1.339

II.próba

-2.4E-07

3.0E-09

-1.8E-06

1.6E-06

-1.8E-06

1.6E-06

0.264

2.093

I.próba

-2.3E-07

1.4E-09

-4.7E-06

9.9E-07

1.6E-06

9.6E-07

0.155

1.235

II.próba

-2.2E-07

2.4E-09

-2.4E-06

1.5E-06

2.2E-06

1.5E-06

0.262

2.079

f1,8

II.próba

-2.4E-07

3.8E-09

f22

II.próba

-2.3E-07

4.0E-09

-6.6E-06

1.7E-06

5.7E-06

I.próba

-1.5E-08

2.2E-09

9.4E-06

9.9E-07

-2.1E-06

5.1E-06

8.8E-07

-8.2E-06

7.4E-07

5.2E-06

-1.1E-05

8.9E-07

6.4E-06

1 2

Képfőpont (x) mm

28.404

28mm

50mm

∆fókusz

II.próba

1

2

Fókusztávolság

II.próba

2

Kamera

Mérés

f1,8

1 50mm


f5,6

II.próba I.próba II.próba

-3.6E-09

1.5E-09

0.384

3.050

1.7E-06

0.284

2.260

9.5E-07

0.169

1.328

0.186

1.467

7.4E-07

0.137

1.082

8.4E-07

0.186

1.468

1. táblázat: kalibrálási paraméterek

Értékelés és felhasználási lehetőségek A kalibrált kamerák segítségével lehetőség nyílik a mérőkamerák pontosságát megközelítő fotogrammetriai kiértékelésekre. Alkalmazásukkal mind földi, mind pedig légi, egyképes és többképes felvételek készíthetők. A kalibrált kamerák jól illeszthetők egy integrált földi adatgyűjtő rendszerbe, melynek alapműszere egy Leica TCR1205 mérőállomás. Ehhez tartozik egy Leica GPS1200 műszercsaládba tartozó RTK vevőpár, amelynek egyik antennája („Smart”) a mérőállomásra szerelhető, amely utána integrált GPS mérőállomásként is használható. Földi fotogrammetriai mérések elvégzésére, a mérőállomásra szerkesztett adaptereken keresztül kapcsolódó kamera, illetve kamerapár nyújt lehetőséget. Egy ilyen műszer-együttes hatékonyabbá teszi mind a terepi felvételezést, mind pedig az adatfeldolgozást. Erre a rendszerre támaszkodva egy újszerű megközelítéssel lehet az adatgyűjtést elvégezni. A földi álláspontról készített sztereó képek alkalmazhatók például erdőállományok fatérfogatának, és állományjellemzőinek automatizált mérésére. A készített képpárok térinformatikai programokkal való feldolgozása után a faállomány paraméterei számíthatók. A kalibrált kamerát költséghatékony légijárművön – mint pl. motoros sárkányrepülő, hátimotoros siklóernyő – alkalmazva kis területek részletes fényképezése rugalmasan megvalósítható, a felvételekből ortofotó-mozaik előállítható. Köszönetnyilvánítás Köszönjük mindazoknak, akik lehetővé tették a NYME-FTT, GVOP-3.2.1-2004-04- 0297/3.0 program keretében a kamerák beszerzését, valamint az OTKA T048999 számú támogatásáért. Felhasznált irodalom KRAUS K. (1998): Fotogrammetria. Tertia Kiadó, Budapest PhotoModler Pro 5 User Manual. Eos Systems Inc. Canon EOS 1Ds Mark II User Manual. Canon Inc. 27



ERDÉSZETI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI CÉLÚ FÖLDI LÉZERES LETAPOGATÁS FELDOLGOZÁSA A HIDEGVÍZ-VÖLGY ERDŐREZERVÁTUMBAN BROLLY Gábor és KIRÁLY Géza Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet [email protected], [email protected] A lézeres letapogatás (lézerszkennelés) egy aktív távérzékelési eljárás, mely napjainkban mind az adatnyerés, mind a feldolgozás terén dinamikusan fejlődik. A lézeres letapogatás során a felmérési terület objektumainak leírása nagyszámú térbeli koordinátákkal történik, melyeket pásztázó, lézeres távolságmérésekkel kapunk. Magyarországon először a Hidegvízvölgy erdőrezervátumban történt erdészeti, ökológiai célú földi lézeres letapogatás, melynek célja faállomány-térképezés és egyesfák főbb metrikus jellemzőinek meghatározása volt. Munkánkban közreadjuk az ehhez szükséges, általunk fejlesztett modellek és algoritmusok leírását. Vizsgálati módszerek A lézeres adatnyerés 2006. áprilisában történt a Hidegvíz-völgy erdőrezervátum 05-11-es számú, állandósított mintavételi pontján. A mérést a PiLINE kft. végezte egy Riegl LMS Z– 420i típusú földi lézerszkennerrel. A mérés során egy panoráma és két döntött tengelyű felvétel készült, melyek a mintavételi pont teljes környezetéről 11,7 millió koordinátát szolgáltattak. Első lépésként egy nagypontosságú digitális domborzatmodellt (DDM) állítottunk elő a ponthalmazból. Ez a lokálisan legkisebb magassági koordinátájú pontok alapján készített kezdeti felület iteratív javításával történt, mely során ciklusonként azokat a pontokat vontuk be a modellbe, melyek a felülethez legközelebb helyezkedtek el. A program futása során egyben megtörténik a mért pontok talaj és vegetáció tematikus osztályba sorolása is. Hasonló módon, a lokálisan legmagasabb vegetációpontokból állt elő a faállomány lombkoronafelületmodellje (LFM). Ezt követően az azonos törzsekről származó vegetációpontok csoportosítására van szükség, ezáltal alakítva ki egy szerkezetet a ponthalmazban, ami a törzsek modellezésének alapja lesz. Ez a későbbi feldolgozás szempontjából a legdöntőbb és leginkább számításigényes lépés. Két megközelítéssel, egymással párhuzamosan fejlesztettünk ki egy geometriai, és egy statisztikai alapú módszert. Az első módszer alapfeltevése, hogy – egy álláspontból készített felvétel esetén – egy törzs tereppel párhuzamos keresztmetszete a pontfelhőben két kör metszetével írható le. Így egy előzetes sablon definiálható, mely adott magasságában szisztematikusan átvizsgálja a pontfelhőt. Azokat a pontcsoportokat, melyek alakja – egy megadott tolerancián belül – illeszkedik a sablonba, egy adott törzs pontjainak vesszük. A második módszer azt használja ki, hogy az azonos törzsekről visszaverődött pontok a térben – ill. keresztmetszet esetén a síkban – sűrűsödnek; csoportokat, másnéven klasztereket alkotnak. A klaszterek felkutatására egy iteratív, optimalizációs eljárást alkalmaztunk, melyben a törzseket leíró klaszterek méretére vonatkozóan fogalmaztunk meg kritériumot. A különböző módszerekkel leválogatott pontokra szabályos magassági lépésközönként köríveket illesztettünk. Kiemelt jelentősége van az 1,30 méteres magasságban elhelyezkedő köríveknek; ezek középpontjai a faegyedek vízszintes koordinátáit, átmérőik pedig a faegyedek mellmagassági átmérőit adják. A szabályos magasságokban elhelyezkedő körök alapján lehetővé vált, hogy az egyes törzseket kb. 10 méter magasságig egymáshoz kapcsolódó, ferde csonkakúpok sorozatával modellezzük. Ez a törzsek vizuális szemléltetésén

28



túl, a törzsek dőlési irányának meghatározására használtunk. A faegyed pozíciója, a törzs tengelyének dőlési iránya és a lombkorona-felületmodell alapján becslés adható a facsúcs térbeli koordinátájára, melyből meghatározhatóvá válik a famagasság. A modellek alapján levezetett állapotjellemzők pontossági vizsgálatához a következő referenciaadatokat használtuk: mérőállomással mért törzstérkép, mérőszalaggal mért mellmagassági átmérők, digitális sztereofotogrammetriai munkaállomással mért famagasságok. Eredmények

1. ábra: domborzatmodell

2. ábra: törzstérkép

3. ábra: törzsmodell

Az általunk előállított domborzatmodell és törzstérkép a faegyedek földrajzi helyének egyértelmű, és pontos megadását teszik lehetővé, hiszen egy jól definiált térbeli pontban – a mellmagassági keresztmetszet középpontjában – adjuk meg a fák helyét. Az egy álláspontból történő felmérés alapján, az álláspont 30 méteres környezetében készítettünk törzstérképet. Mivel a törzsek takarják egymást, a térképezési területen található 214 faegyed 15%-áról nem voltak adataink. A pontleválogatási veszteségek miatt a teljes törzsszám 78-84%-át tudtuk klaszterezéssel, ill. alakfelismeréssel kimutatni. Munkánkban csak mennyiségi mutatók becslésével foglalkoztunk, a térképezéshez szükséges fafaj-meghatározást a referenciatérképről történő átvezetéssel oldottuk meg. A modellekből levezetett mellmagassági átmérők pontossága ±4,1–4,8 cm. A hibák forrása részben az, hogy a valóságban a törzskeresztmetszetek nem szabályos kör alakúak, ill. a fakéreg felületi egyenetlenségei miatt a mérések a műszer névlegesen pontosságát meghaladó mértékben szóródnak. A famagasságbecslés pontossága ± 1,7 méter, ami a klasszikus terepi famagasságmérés pontosságával összevethető. Összefoglalás A Hidegvíz-völgyi erdőrezervátumban készített földi lézeres letapogatás feldolgozása során saját fejlesztésű algoritmusokkal, automatikus úton állítottunk elő egy 179 egyedet tartalmazó törzstérképet. A törzsmodellekből levezetett mellmagassági átmérők ±4,1 cm, a famagasságok ±1,7 m pontosságúak. Köszönetnyilvánítás Jelen munka az OTKA T 048999 támogatásával készült. Köszönetet mondunk Bazsó Tamásnak, Mokos Bélának, Vitális Anikónak, Zakariás Évának és Puttkamer Bencének terepi méréseik rendelkezésünkre bocsátásáért.

29



VÁLTAKOZÓ ÁRAMÚ HIDRAUILIKUS HAJTÁSOK ALKALMAZÁSA AZ ERDÉSZETI GÉPESÍTÉSBEN CZUPY Imre Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet, Sopron [email protected] A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara K + F stratégiájának része az erdőgazdaságok gépesítésének fejlesztése. Ennek keretein belül az Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet kutatásokat végez a meglévő gépparkok korszerűsítésére, illetve az igényeknek megfelelően új gépek, gépsorok fejlesztésére. A gépeknek esetenként speciális elvárásoknak kell megfelelniük, igazodva a munka jellegéhez és az adott munkakörülményekhez. A váltakozó áramú hidraulikus energiaátvitel a hidraulikának egy viszonylag új területe. Számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik, amelyek többféle gyakorlati felhasználást tesznek lehetővé (FŰRÉSZ et al. 1986). Kutatásaink során azt vizsgáljuk, hogy a váltakozó áramú hidraulikus energiaátvitel: – az erdészeti gépeken milyen feladatok ellátására alkalmas, – alkalmazása milyen előnyökkel jár a másfajta energiaátviteli módokkal szemben. Vizsgálati módszerek A váltakozó áramú hidraulikus energiaátvitel elméleti kérdéseinek kutatását követően megvizsgáltuk a gyakorlati alkalmazás lehetőségeit is. Elsősorban erdészeti és mezőgazdasági felhasználási lehetőségeket kerestünk. Az elméleti kutatási eredményeket felhasználva konstrukciós változatokon keresztül létrehoztunk egy kísérleti berendezést, amelynek segítségével rezgőmozgás hozható létre a vibráció legfontosabb paramétereinek (amplitúdó, frekvencia) fokozatmentes állítása mellett. Eredmények Megállapítottuk, hogy a gyakorlat számára előnyös tulajdonságai miatt főként a két fázis és annak egész számú többszörösei alkalmazhatók (CZUPY et al. 2000). Az 1. ábrán egy kétfázisú, lineáris mozgású váltakozó áramú hidraulikus hajtás elvi vázlatát mutatjuk be. Qg=Q1+Q2 D1

Q1 Q2

VHM

VHG Φ

ng

D2

T

B

pmax

SZr

p0 ≈ 4-5 bar

1. ábra Váltakozó áramú hidraulikus hajtás

30



A hidrogenerátor folyadékáramának amplitúdója és frekvenciája fokozatmentesen változtatható a két excentertárcsa Φ szöghelyzetétől és fordulatszámától függően. A hidromotorban a fázisdugattyú löketét és mozgásának frekvenciáját a hidrogenerátor folyadékáramának amplitúdója és frekvenciája határozza meg. A biztonsági szeleppel a fázisterek maximális nyomását lehet beállítani. A túlfolyó szelep a résveszteség pótló szivattyú p0 töltőnyomását szabályozza. A kísérleti berendezés mobil erőgépeken alkalmazható. A hidrogenerátor (VHG) folyadékáramának amplitúdóját az osztott fázisterek áramának szuperponálásával, frekvenciáját pedig a hidrogenerátort (VHG) meghajtó teljesítményleadó tengely (TLT) fordulatszámának változtatásával fokozatmentesen szabályozhatjuk. A hidrogenerátort (VHG) és a hidromotort (VHM) az erőgép hordja, függesztőberendezéséhez csatlakoztatva. A berendezés felhasználható például az erdészetben tuskólazításra, vagy a kertészetben gyümölcs betakarításra (CZUPY et al. 2001). A váltakozó áramú hidraulikus hajtás elvén alternáló-, illetve forgómozgás egyaránt létrehozható, nagy indítónyomaték és fokozatmentes állíthatóság mellett, ezért a hajtás előnyös tulajdonságai széles körben kihasználhatók. Vizsgáljuk a további gyakorlati alkalmazás lehetőségeit is. Összefoglalás A laboratóriumi körülmények között és a kísérleti üzemeltetés során végzett mérések és megfigyelések alapján megállapítható, hogy a váltakozó áramú hidraulikus hajtás előnye az egyenáramú hidraulikus hajtással szemben az, hogy a váltakozó áramú hajtómű nagy nyomaték leadására képes alacsony fordulatszámon. Alkalmazás szempontjából ez azzal az előnnyel jár, hogy közvetlen hajtás valósítható meg az ilyen paramétereket igénylő munkavégző szerveknél. A hajtómű feleslegessé teszi a nyomatékváltó beépítését (CZUPY és LUKÁCS 2005). A váltakozó áramú hidraulikus hajtás alkalmazása ott célszerű, ahol az egyenáramú hajtással csak különböző nehézségek árán oldható meg a hajtás. Ezek a területek általánosan a következők, ahol: – az áttétel pontosan meghatározott, – a hajtó és hajtott oldal szinkronizált mozgása szükséges, – meghatározott mozgást, transzformációt kell létrehozni, illetve – nagy indítónyomaték és fokozatmentes fordulatszám állítási lehetőség szükséges. Köszönetnyilvánítás Köszönjük a Bagodi MEZŐGÉP Kft. és a Fluidprogress Kft. munkatársainak szakmai támogatását. A kísérleti berendezés elkészítésének anyagi feltételeit FKFP pályázat elnyerésével tudtuk biztosítani. Felhasznált irodalom FŰRÉSZ F., HARKAI, KRÖELL DULAY I. és LUKÁCS J. (1986): Fundamentals of Hydrostatic Power Transmission. Akadémiai Kiadó, Budapest. CZUPY I., HORVÁTH B. és LUKÁCS J. (2000): Development research of AC hydraulic energy transfer. Hungarian Agricultural Engineering, 13:74-75. CZUPY I., HORVÁTH B. és LUKÁCS J. (2001): Application of alternating-current hydraulics to develop stumplifting machinery. Hungarian Agricultural Engineering, 14:64-66. CZUPY I. és LUKÁCS J. (2005): A váltakozó áramú hidraulikus hajtás alkalmazása rezgőmozgás létrehozására. Pneumatika, hidraulika, hajtástechnika, automatizálás, 57-59.

31



ÖSSZEHASONLÍTÓ HOZAMVIZSGÁLATOK NYÍRSÉGI FÁS SZÁRÚ ENERGETIKAI ÜLTETVÉNYEKBEN CSIHA Imre és BÁRÁNY Gábor Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomása [email protected] Biomassza, energiaerdő, energetikai ültetvény, erdő vagy nem erdő, erdésszel vagy erdész nélkül? Ezek azok a fogalmak, melyek az írott és elektronikus sajtón keresztül eljutva az átlagember gondolatvilágába, lassan elnyomja az erdő szó hagyományos gondolati tartalmát is. Nem kellene azonban ennek így lenni, ha nem keverednének – esetenként nem kevertetnének tudatlanul vagy tudatosan – ezek a fogalmak a szakmai és közgondolkozásban. Szakmánkban ugyanis már a korább évtizedekben kialakult hagyományos rendje volt ezeknek a fogalmaknak. Az Erdészeti Tudományos Intézetben, a nyolcvanas években kezdett szervezett és megalapozott kísérletekben vizsgáltuk a rövid vágásfordulójú ültetvények telepítés technológiáját, az alkalmazható fafajokat, és a rendszer gazdaságosságát. Akkori eredményeink jelentésekben, terepi bemutatókon, és publikációkban kerültek a széles nyilvánosság elé. Kicsengésükben mai szemmel nézve talán kicsit pesszimisták – véleményünk szerint sokkal inkább realisták voltak. Sajnos az idő teltével ezek a munkák (is) feledésbe merültek, és a külső körülmények változásával szakmai köreinken kívülről éledt fel ismét ugyanaz a kérdéskör. Fontos hangsúlyoznunk, hogy szakmán kívüli igények generálták a napjainkban érzékelhető jelentős érdeklődést, mert véleményünk szerint ez a „nem szakmaiság” az, ami napjaink legnagyobb veszélyét jelentik ebben a témában. A közelmúlt eseményeire visszatekintve láthatjuk, hogy a fokozódó érdeklődés mellett az erdész szakma máig tartó „hárítása” volt tapasztalható. Ezen szakmai hozzáállás alapja lehetett, hogy a 80-as években folyó kutatások nem adtak egyértelműen pozitív eredményt a minirotációs energia erdők gazdasági kérdéseire. Nem adtak, mert nem is adhattak. Jelentősen eltérő volt ugyanis a társadalmi, gazdasági környezet. Bár elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek során néhány régi kísérlet kiértékelését elvégezte intézetünk és újabb kísérletek telepítése is megkezdődött, de összességében kicsúszott a kezdeményezés a kezünkből, a fás szárú energetikai ültetvények napjainkban nem az erdészeti, hanem a szántóföldi termelés témaköréhez kapcsolódnak. Mindezekből a körülményekből az alábbi bizonytalansági faktorok alakulhatnak ki: 1. Fafaj megválasztás A támogatási rendelet néhány kísérleteinkben igen jó eredménnyel szereplő fafajt kiszorít a telepíthető fajok közül. Ilyen a pusztaszil, a zöldjuhar, a bálványfa. Mások esetében viszont megadja a lehetőséget, bár kísérleti tapasztalatok csak elvétve akadnak ezekkel a fafajokkal, ilyen például a fehérnyár a feketedió és vöröstölgy is. 2. Napjainkban nem láthatóak a megtermelt biomassza felhasználásának módjai. Jelenleg elsősorban a nagybani felhasználás látszik uralkodónak. Pedig a nagybani

32



felhasználók az árak leszorításával, a szállítási költségek gazdaságosságot veszélyeztető mértékével bizonyosan nem lehetnek az optimális partnerek. 3. Nem látszik tisztázottnak a betakarítás, szállítás, deponálás, eltüzelés eszközrendszere. Különösen a betakarítógép megválasztásának a telepítést megelőzően gépcsoport szinten tisztázódni kellene, mert az egyes géptípusok eltérő sortávolság igénye miatt a nem is oly távoli kitermelés kudarcba fulladhat a megfelelő géptípus elérhetetlensége miatt. A betakarítási és logisztikai költségek pedig alapvetően befolyásolhatják az ültetvény gazdaságosságát, megtérülését. 4. Az ültetvények hozamának tervezett mértéke az esetek jelentős részében nélkülöz minden hazai tapasztalatot. Az eltérő ökológiai körülmények közül behozott nemesített fajták várhatóan az ígért hozam töredékét sem teljesíthetik, a nemesítő helytől eltérő körülmények miatt. De vizsgálataink alapján kijelenthetjük, hogy hazai fajok alkalmazásával is csak mintegy 10 tonna/ha/éves növedékkel számolhatunk. 5. Nem tisztázott ezen fajták károkozókkal szembeni ellenálló képessége. E probléma nemcsak az adott ültetvény növény egészségügyi kérdéseit feszegetheti, hanem egy ilyen legyengült – esetenként nagy területű – állomány a környék természetes állományaira és mezőgazdasági kultúrájára is jelentős veszélyt rejthet. Előadásunkban ezekre a kérdésre kerestük a választ, azaz, hogy megéri-e a jelen gazdasági környezetben energiaerdőt telepíteni, és ha igen, akkor azt milyen fafajok felhasználásával és milyen technológiát követve tehetjük eredményesebbé. A prezentáció során a régi kísérleteink bemutatása mellett 5 új kísérlet friss eredményeire támaszkodva kívántunk választ adni ezekre a jelenleg igen széles szakmai közönséget érintő kérdésekre. Véleményünk szerint, ha egy-egy kistérség a saját környezetében megtermelt energiahordozót hasznosítja – ne adj Isten jelentős elszállításra is jut belőle, – akkor a terület jövedelmezősége, tehát lakosság megtartó képessége is jelentősen javulhat. Mint egyszerű példát gondoljuk végig, ha egy település fűtésének egy részét a térségben megtermelt biomasszával oldja meg, ezek a költségek a térség gazdálkodóinak bevételeit, nem pedig ismeretlen távolságban található érdekkörök nyereségét gazdagítják.

33



ENERGETIKAI FAFELHASZNÁLÁS SORÁN KELETKEZŐ HAMU ELHELYEZÉSÉNEK ERDÉSZETI VONATKOZÁSAI CSIHA Imre, KESERŰ Zsolt és RÁSÓ János Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás [email protected], [email protected], [email protected] A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz, elsősorban kálium tartalma jelentős. Erősen lúgos kémhatású, pH-értéke 10-13 közé esik (a kísérletben felhasznált hamu pH értéke 11,38 volt), a termőföldre kiszórva azonban lúgossága nagyon gyorsan kiegyenlítődik, így mértékkel használva, nem kell tartani a föld ellúgosodásától. Az erdőművelés, az erdőgazdálkodás összetett módon hat az erdők tápanyag-gazdálkodására. A legtöbb erdőművelési beavatkozás csökkenti az erdő eredeti tápelemtartalmát (különösen a tarvágások). A fakitermelés során az erdőt hirtelen éri tápanyagveszteség, hiszen a földfeletti tápanyagtartalom jelentős hányada elszállításra kerül a területről. Az elmúlt évtizedekben főként a fejlettebb országokban megnőtt az erdők trágyázásának jelentősége. Az 1980-as években és még napjainkban is a talaj-elsavanyodás és a bázikus tápelemhiány hatásának ellensúlyozására Mg-, Ca- és K-trágyázást végeznek. A fakitermeléssel ez erdőből kivont tápelemmennyiség trágyázással történő pótlására szükség lenne. A természetközeli erdők trágyázása környezeti és természetvédelmi szempontok miatt nem indokolható, hiszen ezektől az erdőktől távol kell tartani a kemikáliákat. A kitermelt fák hamujának visszajuttatása a tápanyagok egy részének természetes anyaggal történő pótlását jelenti. A skandináv országokban több évtizedes gyakorlata van a fahamu talajjavító anyagként történő felhasználásának. A Svéd Nemzeti Energia Hivatal 2-3 t/ha mennyiség kijuttatását javasolja erdészeti területeken talajjavító anyagként. A növények hamuja viszonylag magas káliumtartalmuk miatt elsősorban kálium műtrágyának megfelelő hatású anyagnak tekinthető. Káliumtartalmuk 4-6%. A kálium mellett bizonyos mennyiségű kalcium, foszfor és számos makro- és mikroelem (magnézium, vas, molibdén, mangán, kobalt, cink, réz, bór) is található a fahamuban. Az alkotóelemek vízoldható állapotban vannak, ezért természetes tápanyagai a telepítésre kerülő növényzetnek. A fahamu talajba juttatása a talaj kémhatására is hatást gyakorol. A fahamu lúgos hatású trágya, amely kedvező hatással van a savanyú erdei talajok kémhatására. A talajok kémhatása nagy hatással van a növények életére és a talajban található mikroszervezetek élettevékenységére. Közvetett hatása trágyázás terén mutatkozik. Savanyú kémhatás esetén a tápanyagok - elsősorban foszfátionok - megkötődnek. A talajsavanyodással a nehézfémek mobilizálódnak, és bekerülnek a talajoldat – talajvíz – mikroorganizmus – növény – állat – ember táplálékláncba. Semleges kémhatás esetén ez a jelenség nem észlelhető. A lúgos fahamu alkalmazása semleges irányban mozdítja el az erdei talajok kémhatását, tehát megakadályozza ill. megszünteti a talajsavanyodást. A hamut hazai vizsgálatok alapján többféle módon lehet kijuttatni. A nyers hamu vízzel erősen lúgos (pH=13) oldatot képez, ez a forma nehezen kezelhető, a makroelemek könnyen kioldódnak belőle. A hamu granulátum pH-ja alacsonyabb értéket mutat (9 körüli), itt a részecskék nagyobb méretűek, ezáltal könnyebben kezelhetőek. Az elemek oldékonysága ebben az esetben a granulátum fizikai és kémiai sajátosságaiból következően korlátozottabb, mint a nyershamu esetében. A stabilizált hamu pH értéke szintén alacsonyabb (10,5 körüli), a nagyobb méretű részecskék miatt kezelése könnyebb. Karbonátosodása miatt azonban a tápelemek oldhatósága lassú. A préselt, pelletált hamu kémhatása magas, a nagyobb részecskék miatt kezelhetősége egyszerű. Az elemek oldékonysága fizikai okokból (préselés) korlátozott.

34



Az Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomásának csemetekertjében fahamu és a gúthi erdészet területéről származó savanyú (pH= 4,21-4,48) homoktalaj kombinációkkal tenyészedénykísérletet állítottunk be azzal a céllal, hogy eltérő hamuadagok mellett vizsgáljuk a növények kelési erélyét, növekedését, egészségi állapotát, a talajok kémhatását. A kísérlet 4 kezeléssel (3+kontroll) került beállításra akác magvetéssel. A három kezelés 1 – 2 – 3 kg fahamu/hordó (minden kezelés 6 hordóból áll) volt, ez hektárra vetítve 40 – 80 – 120 t/ha. Továbbá beállításra került egy különböző mélységű talajszelvényeket szimuláló kísérlet is. Az említett csöveket 110 mm átmérőjű műanyag csövekből készítettük, amelyeknek az alját perforációval láttuk el a szelvényen átfolyó csapadék felfogása érdekében. A rendszeres öntözések után (csapadék modellezése) több alkalommal pH méréseket végeztünk, annak megállapítására, hogy a bemosódó csapadék hatására a talajszelvényben milyen mértékben változik meg a kémhatás. Ez ugyanis behatárolja a gyökérzóna számára az adott talajszelvény-mélységben felvehető tápelemek összetételét, mennyiségét.

pH 14 12 átlag

4,96

7,32

8,62

8,14

10 8 6 4 2 0 19 20 21 22 23 24 kontroll

1

2

3 4 5 1 kezelés

6

13 14 15 16 17 18 2 kezelés

7

8

9 10 11 12 3 kezelés

1. ábra A tenyészedény kísérlet pH értékei Felhasznált irodalom CSETE S., ZENGŐ L., TEGZES L., SZABÓ L. GY., NAGY G., FISCHER E. és BORHIDI A. (2006): A dendromassza-tüzelés során keletkező hamu környezeti vonatkozásai. I. Ökoenergetikai és IX. Biomassza konferencia. Sopron, 2006. március 1-3. CSIHA I., KESERŰ ZS. és RÁSÓ J. (2007): Energetikai fafelhasználás során keletkező fahamu talajjavító hatásának vizsgálata. Alföldi Erdőkért Egyesület - Kutatói Nap. 2007. november 8. Szeged. TŐKÉS G., ÁRVAY GY., DOMA CS., NOVÁK CS., HEGYI T. és PÉTER J. (2006): A fatüzelésű erőműből származó hamu biológiai és környezeti hatásának vizsgálata.

35



A LAJTA PROJEKTBEN VÉGZETT RAGADOZÓ-CSAPDÁZÁS EREDMÉNYEI (2001-2007) DITTRICH Gábor, OTTLECZ Barnabás és FARAGÓ Sándor Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet e-mail: [email protected], [email protected], [email protected] A LAJTA Projektben bölcs hasznosítás elvének alkalmazásával végzett apróvadgazdálkodásban az elsődleges fontosságú élőhely-fejlesztések mellett jelentős szerepe van a ragadozó fajok szabályozásának is. Ez utóbbi egyik módszereként alkalmaztuk a ragadozók élvefogó csapdázását, melynek célja a vadászható fajok elejtése mellett az érintett fajok állomány-dinamikájának nyomon követése és az előfordulási gyakoriságuk meghatározása volt. Vizsgálati módszerek A vizsgálati terület legnagyobb részét mezőgazdasági művelés alatt álló szántóterületek alkotják, a fás vegetáció elsősorban erdősávok formájában van jelen. A csapdázást évente három – 7 hetes – szezonban, változó számú csapdával végeztük, amelyeket a vizsgált fajok váltóihoz igazodva helyeztünk el. A csapdázás során fogott, szezonálisan és egész évben vadászható fajokat hivatásos vadász közreműködésével elejtettük. Eredmények A teljes csapdázási időszak alatt 25 746 csapdaéjszakán 9 ragadozófaj 195 egyedét fogtuk (1. táblázat). A fogások kétharmadát a menyét (Mustela nivalis) és a házi macska (Felis catus) tették ki. A zárt erdők jellemző ragadozófaja a nyuszt (Martes martes) állandónak bizonyult a vizsgálati területen, és az elsősorban vizes, illetve mozaikos élőhelyekhez kötődő hermelin (Mustela erminea) előfordulását is sikerült kimutatni. A róka (Vulpes vulpes) kis fogásszáma, a faj, jellemzően alacsony, fogási valószínűségéből adódott. A fajok 100 csapdaéjszakára standardizált fogásszámai alapján számított relatív előfordulási gyakoriságukat az 1. ábra mutatja. Dominánsak a menyét és a házi macska voltak. 1.táblázat A csapdázott fajok összesített fogásszámai a vizsgálati időszakban Faj Mustela nivalis Felis catus Martes foina Martes martes Mustela putorius Canis familiaris Mustela eversmanni Mustela erminea Vulpes vulpes

2001 28 9 6 3 3 2

2002 15 9 4 1 3 1 -

2003 3 10 1 3 1 -

2004 11 10 2 1 -

2005 8 11 2 3 2 1 -

2006 6 8 5 -

2007 12 4 1 1 3 2 -

Összesen 83 61 19 10 6 6 5 3 2

A két domináns faj standardizált fogásszámai alapján következtetni lehetett állományuk dinamikájára. A házi macska növekvő fogásszámai a faj növekvő egyedszámát mutatják a csapdázással és fegyverrel végzett dúvadgyérítés ellenére a vizsgálati területen (2. ábra). A menyét esetén ezek alacsonyabb tavaszi egyedszámokra utaltak, mely elsősorban a téli mortalitás következménye lehetett. Állománya egy éven belül és az évek között is nagy ingadozásokat mutatott (3. ábra), amely feltehetően a kisemlős-populációk változásának megfelelően történt. 36



Mustela nivalis

4,4 4,8 8,3

3,4

1,9

Felis catus

1,2

Martes foina

0,004

Mustela eversmanni 42,2

Martes martes

Mustela erminea

Mustela putorius

Canis familiaris

33,5

Vulpes vulpes

fogásszám/100 csapdaéjszaka

fogásszám/100csapdaéjszaka

1. ábra A fogott fajok relatív előfordulási gyakoriságai

0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0 2001

2002

2003

2004

2005

2006

2. ábra A házi macska fogás-dinamikája standardizált fogásszámok alapján

0, 8 0, 7 0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0 2001

2002

2003

2004

2005

2006

3. ábra A menyét fogás-dinamikája standardizált fogásszámok alapján

Összefoglalás A vizsgálati terülten előforduló számos ragadozó faj, valamint az elsősorban más élőhelytípusokhoz kötődő fajok megléte az élőhely-fejlesztések eredményeként megnövekedett táplálékforrásnak köszönhető. Feltehetően egyedsűrűségük is magasabb értékeket érhet el – más hasonló élőhelyekhez képest – amely indokolttá teszi állományuk szabályozását az apróvadfajok optimális hasznosítása érdekében. Köszönetnyilvánítás Köszönet illeti Burkus István, Tóth László, Varga Tibor és Vörös János hivatásos vadászokat a csapda-ellenőrzésekben való közreműködésükért.

37



GYAKORIBB VÍZIVADFAJOK ÁLLOMÁNYTRENDJEI, FENOLÓGIÁI ÉS DISZPERZIÓI MAGYARORSZÁGON A MAGYAR VÍZIVAD MONITORING 10 ÉVES ADATSORAINAK TÜKRÉBEN* FARAGÓ Sándor és GOSZTONYI Lívia Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet [email protected], [email protected] A Magyar Vízivad Információs Rendszernek az AEWA szellemének megfelelően a védelem és a fenntartható hasznosítás, azaz a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymást feltételező és kiegészítő ismereteit és céljait szolgálja ki úgy, hogy mindig figyelembe veszi az egész működési egységét. A Rendszer Vízivad Adatbázisának a fajok természetes állománynagyságát, aktuális diszperzióját és a vízivad közösségek ugyancsak aktuális összetételét meghatározó megfigyelő rendszere a tartósan működő Magyar Vízivad Monitoring (FARAGÓ 1998). A Monitoring működtetése lehetőséget ad a vizsgált fajok éven belüli és több éves dinamikájának megállapítására egyes területek, régiók és az ország viszonylatában, a vizsgált fajok élőhely használatának, választásának és annak éven belüli és több éves dinamikájának meghatározására. Jelen munka a vizsgált 10 év adatai alapján mutatja be 28 rendszeresen előforduló faj (20 védett és 8 vadászható) állománydinamikáját, fenológiáját és diszperzióját Magyarországon. Vizsgálati módszerek A Magyar Vízivad Monitoring megfigyelései 23 körzetben történnek, amelyek esetenként 2-6 alkörzetre is bonthatók, így összesen a vízivad monitoring 48 megfigyelési egységben folyik. A megfigyelések az 1996/1997-es kezdő idényben októbertől márciusig, azaz 6 hónapban végezte, minden hónapban a nemzetközi szinkronnaphoz igazodva. Az 1997/1998-as idénytől már augusztus és április közötti 9 hónap a megfigyelés időszaka. A megfigyelések köre az alábbi taxonokra terjed ki: Búváralakúak (Gaviiformes), Vöcsökalakúak (Podicipediformes), Gödényalakúak (Pelecaniformes), Lúdalakúak (Anseriformes) minden fajára, továbbá a nagy kócsagra (Egretta alba), a szürke gémre (Ardea cinerea), a szárcsára (Fulica atra), a darura (Grus grus) és a réti sasra (Haliaetus albicilla), azaz összesen 53 fajra. A felsorolásból látszik, hogy elsősorban az úszómadár fajokat választottuk ki, de ugyanakkor tekintettel voltunk a halgazdálkodás vagy a Természetvédelmi Hivatal információigényére is. Így került a felmérendő fajok listájára a szürke gém, a nagy kócsag, a daru és a réti sas. Eredmények Meghatároztuk a Magyarországon átvonuló, vagy itt telelő 42 vízivad faj populációinak a fenológiáját, a területi diszperzióját és annak dinamikáját (térképeken ábrázolva), az országos, regionális és lokális állománytrendeket a vizsgálati időszakra, valamint a lokális állománydinamika términtázatát (térképeken ábrázolva) a kulminációs időszak(ok)ra. Teljes képet a 8 vadászható és a 17 rendszeresen előforduló védett, összesen 25 fajra tudtuk megadni (a további 17 ritka védett faj esetében – igen kis egyedszámuk miatt - nem lehetett fentieket meghatározni). A vizsgálatba vont taxonok közül a Monitoring területein nem észlelt fajok az alábbiak voltak: Gavia immer, Cygnus columbianus, Branta canadensis, Marmaronetta angustirostris, Somateria spectabilis, Oxyura jamaicensis, Oxyura leucocephala. Szembetűnő volt a tömegfajok – értelemszerűen ezek a vadászható fajok is – drasztikus állománycsökkenése a vizsgált periódusban. Összességében 21 fajnál észleltünk egy vagy két

38



aspektusban erőteljes, illetve szolid állománycsökkenést, közülük 5 fajnál a területek több mint 50%-ában, 6 fajnál pedig legalább 25%-ában lehetett ilyen trendet kimutatni. A területek legalább 50%-ában csökkenést mutató fajok (a 4 aspektus adataival): Anser fabalis Anas crecca (k) Anas platyrhynchos (K) Aythya ferina (K) Fulica atra (K)

0% 39 57 31 39

78% 39 48 52 56

47% 56 60 52 44

26% 35 34 30 30

A területek 25-49%-ában csökkenést mutató fajok (a 4 aspektus adataival): Tachybaptus ruficollis (K) Podiceps cristatus (K) Anas querquedula (K) Anas penelope Anas acuta (K) Anas clypeata (K) Aythya fuligula (K) Bucephala clangula (k) Mergus albellus

39% 26 26 13 0 17 4 0 0

26% 43 0 44 18 26 13 13 0

4% 30 0 21 9 13 35 26 35

17% 17 26 26 43 22 26 26 18

(K: rendszeresen költő fajok; k: ritka költő fajok)

A csökkenő területi állománytrendet mutató 14 fajból 10 fészkelő, bár közülük 2 faj esetében – Anas crecca, Bucephala clangula – a hazai állomány jelentéktelen. E fajoknál a hazai és a tőlünk északra költő populációk fészkelési körülményei, illetve a költés és fiókanevelés eredményességét meghatározó mindenkori környezeti paraméterek (klimatikus és hidrológiai viszonyok, predáció, emberi hatások) döntik el az állományváltozás irányát. Mind a 8 vadászható vízivad fajnak csökkentek állományai, közülük ötnek a területek legalább 50%-án. A területek 26-78%-án csökkent az Anser fabalis, 36-56%-án az Anas crecca, 34-60%-án az Anas platyrhynchos, 30-50%-án az Aythya ferina, 30-56%-án a Fulica atra, 26%-án az Anas querquedula és 13-26%-án a Bucephala clangula átvonuló, illetve telelő állománya. Egyedül a nagy liliknek kedvezőbbek a mutatói, bár az egyes aspektusokban a területek 9-13%-án annál is csökkenést tapasztaltunk. Összefoglalás A vizsgált időszakban különösen veszélyeztetett fajt nem találtunk a vészesen csökkenő fajok listáján, bár a védett fajok közül 2 vöcsökfaj – Tachybaptus ruficollis, Podiceps cristatus –, 3 úszóréce – Anas penelope, Anas acuta, Anas clypeata – és 2 bukóréce faj – Aythya fuligula, Mergus albellus – is kedvezőtlen helyzetűvé vált. A védelmi gyakorlatnak – beleértve a vadvédelem és a természetvédelem lehetőségeit – fokozottabb figyelmet kell fordítania a felsorolt 21, de különösen a kiemelten kezelendő 14 fajra. Felhasznált irodalom FARAGÓ S. (1998): A Magyar Vízivad Információs Rendszer. Magyar Vízivad Közlemények 4: 3-16 *A MAGYAR VÍZIVAD MONITORING működtetéséhez szükséges forrásokat az FVM és a KVVM, a Fertő-táj esetében az ERFARET biztosította.

39



VÍZIMADÁRFAJOK NEGYEDSZÁZADOS ÁLLOMÁNYTRENDJEI A DUNA GÖNYŰ-SZOB KÖZTI SZAKASZÁN FARAGÓ Sándor és HANGYA Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected] 1981-ben vetődött fel a probléma, miszerint a majdan megépülő Bős-Nagymarosi vízlépcső hatását hosszú távú monitoring rendszerrel kell vizsgálni. A tervezett üzembe állítás előtt 10 évvel elkezdett vizsgálatok lehetőséget adtak volna arra, hogy – összevetve a vízlépcső megvalósulása utáni 10 éves adatsorokkal – megállapítható legyen az átalakítás hatása. A nagymarosi gát – mint tudjuk – nem épült meg, így a vizsgálatoknak elsősorban faunisztikai és fenológiai értéke van, hisz a maga nemében különleges hosszúságú vizsgálatsorozatról van szó. A kutatás első 10 évének eredményeit közzétettük (FARAGÓ 1996), jelen feldolgozásban negyed évszázad megfigyelései alapján meghatározható trendeket mutatjuk be. Vizsgálati módszerek A Duna Gönyű és Szob közti szakasza az 1791-1708 folyamkilométerek között helyezkedik el, megegyezik a Duna középső folyású régiójának első 83 fkm-es szakaszával. Természetes jellege elenyésző, viszonylag kevés mellékága és szigete van. Elhelyezkedéséből adódóan – azaz, hogy merőleges az észak-déli irányú madárvonulásra – szinte kínálja magát a megpihenni vágyó vízimadár fajoknak. A beleömlő É-D vagy D-É folyásirányú folyók még segítik is ezt a rávezetést. Emellett erős kultúrhatásnak kitett, ugyanis itt húzódik a Dunamenti ipari agglomeráció. Olyan nagyvárosok települtek rá, mint Komárom – Révkomárom (Komarno), Esztergom – Párkány (Stúrovo). Az emberi hatás a települések és a hajóforgalom miatt egyaránt erős. Az intenzív hordalék lerakódás miatt a hajóutat folyamatos mederkotrással lehet csak járhatóvá tenni, ami további zavarást jelent. Az alapadatok gyűjtését hajóról végeztük, augusztus és április között lefolytatott havi egyszeri alkalommal. A terminusok kapcsolódtak a nemzetközi szinkronnapokhoz. A felvételezések adatait folyam-kilométerenként rögzítettük. Ezen egységeken belül feljegyzésre kerültek a megfigyelt fajok, az egyes fajok egyedszámai, a fajonkénti csapatnagyságok – amennyiben mód volt rá – az ivari és korviszonyok, az élőhely-típus, amelyben az adott faj példányai tartózkodtak. A vízimadarak megfigyeléseihez rendelhető élőhelyeket FARAGÓ (1985) osztályozása szerint rögzítettük. A trendek minősítésénél az alábbi módon nevesítettük az állományváltozásokat: erőteljes csökkenés szolid csökkenés stabil szolid növekedés erőteljes növekedés

a csökkenés 50%< a csökkenés 5-50% a változás 0 ±5% a növekedés 5-50% a növekedés 50%<

Eredmények A megfigyelések során 66 faj, közel 1,5 millió egyedét rögzítettük. A tavaszi aspektus fajgazdagabb – ezt az átvonuló fajok megjelenése eredményezi –, de kevesebb példányszám jellemzi, ellentétben a téli aspektust, amikor az itt telelő madarak nagy létszámban tartózkodnak a Duna e szakaszán. Előfordulásuk alapján, megkülönböztetünk rendszeresen előforduló gyakori és ritka fajokat. A gyakori fajok dinamikáján lehet jól megfigyelni, hogyan változott az állomány az elmúlt 25 év alatt a környezeti hatásokra reagálva. A gyakori fajok (példányszámuk rendszerint 100 pld feletti) esetében erőteljes csökkenése mutatható ki az Ardea cinerea, Anser fabalis, Anas platyrhynchos, Aythya fuligula, Bucephala

40



clangula (1. ábra), Larus ridibundus, szolid csökkenés az Aythya ferina és a Larus canus esetében. Stabil volt az állománya a Larus cachinnans-nak, míg erőteljes növekedést egyedül a Phalacrocorax carbo (1. ábra) esetében mutathattunk ki. A ritka fajoknál (példányszámuk általában 100 példány alatti) erőteljes csökkenés mutatható ki az Anas crecca, szolid növekedés a Podiceps cristatus és a Haliaetus albicilla, míg erőteljes növekedés az Egretta alba, Cygnus olor, Tachybaptus ruficollis és a Fulica atra esetében. pld

Kárókatona (Phalacrocorax carbo )

10 11 12 1 2 3 8 9 10 11 12 2 3 4 8 9 10 11 12 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 11 12 1 2 3 4 8 9 12 1 2 3 9 11 1 2 3 8 9 11 1 8 10 11 12 1 2 3 4 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 3 4 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4 8 10 11 12 1 2 3 4 8 9 10 11 12 1 2 3 4

1600 1500 1400 1300 1200 1100 1000 900 800 700 600 500 400 300 200 100 0

82- 83-84 84-85 85-86 86-87 87-88 88-89 89-90 90-91 91-92 92- 93- 94- 95-96 96-97 97-98 98-99 9983 93 94 95 2000

pld

Kerceréce (Bucephala clangula )

10 11 121 23 89 10 11 122 34 89 10 11 122 34 89 10 11 121 23 48 9 10 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 109 11 121 23 48 9 11 121 23 48 1291 23 1191 23 8 1119 8 10 11 121 23 49 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 34 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 48 10 11 121 23 48 9 10 11 121 23 4

6500 6000 5500 5000 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500 0

2000- 01-02 02-03 03-04 04-05 05-06 06-07 01

82- 83-84 84-85 85-86 86-87 87-88 88-89 89-90 90-91 91-92 92- 93- 94- 95-96 96-97 97-98 98-99 9983 93 94 95 2000

2000- 01-02 02-03 03-04 04-05 05-06 06-07 01

1. ábra Egy erőteljes növekedést és egy erőteljes csökkenést mutató faj 25 éves dinamikája

Összefoglalás A már negyedszázada létező monitoring rendszer napjainkban is működik. Az ez idáig gyűjtött közel 32 000 megfigyelés, 96 000 adata a terület madárvilágáról egyedülálló adatbázis, amely 1996 őszétől részét képezi a Magyar Vízivad Monitoringnak is. A megfigyelhető állománycsökkenés több okra vezethető vissza. Ilyen tényezők például az 1990-es években a bősi erőmű megépítése, a kis vízfolyás sebességgel jellemezhető tározó kialakítása, illetve a folyamatos mederkotrások. A természetes környezeti hatások – például az enyhe telek – szintén hozzájárultak bizonyos fajok kialakult regresszív trendjéhez. További összefüggések kereséséhez részletes elemzések szükségesek. Felhasznált irodalom FARAGÓ S. (l985): Javaslat a vízivad (vízimadár) biotópok tipológiájának és osztályozásának kialakításához és továbbfejlesztéséhez Magyarországon. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények 1984. (1-2): 91-112. FARAGÓ S. (1996): A Duna Gönyű-Szob közti szakasza (1791-1708 fkm) vízimadár állományának 10 éves (1982-1992) vizsgálata. Magyar Vízivad Közlemények 1: 1461. *A MAGYAR VÍZIVAD MONITORING – Amelynek keretében folynak a dunai vizsgálatok is – működtetéséhez szükséges forrásokat az FVM és a KVVM biztosította. 41



A LIFE TÚZOKVÉDELMI PROGRAM ELSŐ KÉT ÉVÉNEK EREDMÉNYEI FARAGÓ Sándor és KALMÁR Sándor Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected] A LIFE Túzokvédelmi Program 2004 decemberében indult, és célja, hogy a hazai 1200 pld-os túzokállományt 2008-ig 10%-al növelje. Mivel az 1200 madár Közép-Európa legerősebb állománya, Magyarország szerepe kulcsfontosságú a faj megőrzésében. A kilenc partnerszervezetet egyesítő országos program Monitoring Központja a NymE Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézetének keretei közt működik. A monitorozás kiterjed az összes hazai fontosabb túzok élőhelyre, folyamatosan vizsgálva az ott élő túzokállományok létszámdinamikai változásait, fészkelési sikerét, élőhelyhasználatát, élőhely választását, illetve az egyes területek élőhelykínálatát.

1. ábra a LIFE Túzokvédelmi Program hazai project-területei

Vizsgálati módszerek A monitoring központ munkája a kilenc hazai project-területen (1. ábra) folyó túzokmonitoring folyamatos koordinálása, az érkező adatok feldolgozása, értékelése. Emellett nyomon követjük a túzokra veszélyes (szárnyas és szőrmés) predátorok állománynagyságát, kotorékait, fészkeit, illetve terítékdinamikáját. A veszélyeztető tényezők sorában figyelemmel kísérünk valamennyi mortalitást kiváltó tényezőt, azok jelentőségét, az elektromos vezetékek okozta elhullásoktól a mezőgazdasági technológiákon át a különböző környezeti tényezők hatásaiig. Minden év zárásaként összefoglaló kötet készül az adott év adataiból a Magyar Apróvad Közlemények különszámaként (FARAGÓ és KALMÁR, 2006; 2007). Eredmények A 3 éve működő program első két évének eredményeit mutatja be jelent tanulmány. 2005-ben összesen 1948 túzok megfigyelést regisztráltunk, amely 22 447 megfigyelt példányt jelentett, 2006-ban ezek az értékek 3018 megfigyelés és 30 286 pld voltak. Ez természetesen nem jelent

42



560

560

480

480 egyedszám/number

egyedszám/number

állománynövekedést, csupán a megfigyelések intenzitását. A valós állományviszonyokat az országos, éves túzok szinkronszámlálások eredményei érzékeltetik. Ennek 2005-ös legmagasabb értéke 1272 pld, míg 2006-ban 1247 pld volt. Mivel ezek az értékek nagyban függenek az adott nap időjárási, látási viszonyaitól és egyéb tényezőktől, törekszünk arra, hogy a napi megfigyelések eredményei alapján pontos számot kaphassunk az egyes területek állományairól (2. ábra), azok éves trendjeiről. Az egyes tematikus monitoring adatsorokat egy-egy terület eredményeinek ismertetése révén, kiemelt példákkal szemléltetjük.

400 320 240 160

400 320 240 160 80

80

0

0 I.

II.

Öreg kakas

III.

IV.

V.

Fiatal kakas

VI.

VII. VIII.

Kakas

Tojó

IX.

X. Csibe

XI.

I.

XII.

II.

Öreg kakas

Indt.

III.

IV.

V.

Fiatal kakas

VI.

Kakas

VII. VIII. IX.

Tojó

X.

Csibe

XI.

XII.

Indet.

2. ábra A kiskunsági túzokállomány minimum ismert egyedszámai 2005-ben (balra) és 2006-ban (jobbra)

Az állományviszonyok felmérése mellett minden területen, nyomon követtük a régió élőhely kínálatát, valamint ennek tükrében a túzok élőhely használatát és élőhely választását. Ezen információk elengedhetetlenek a hatékony gyakorlati túzokvédelem számára. Esettanulmányként a Mosoni-sík 2006-os értéksorait ismertetjük (3. ábra). 100%

100%

75%

80%

50%

60%

25%

40%

0%

20%

tavasz

Repce (1) Tarló (3) Őszi búza (5) Árvakelés (7)

nyár

tél

Gyep (2) Lucerna (4) Parlag (6) Egyéb (8)

0% I.

II.

III.

Repce (1) Őszi búza (5)

IV.

V.

Gyep (2) Parlag (6)

VI.

VII. VIII. IX.

Tarló (3) Árvakelés (7)

X.

XI. XII.

Lucerna (4) Egyéb (8)

3. ábra A Mosoni-sík élőhely kínálata (balra) és az ott élő túzokok élőhely használata (jobbra) 2006-ban

Összefoglalás Az eddigi eredmények részeredmények, a program sikere hosszú távon lesz csak bizonyítható, de bízunk benne, hogy a túzokvédelmi munkálatok megalapozzák a hazai állomány növekedését, amire jó példa az elmúlt években a MOSON-Projectben folytatott aktív túzokvédelem sikere. Felhasznált irodalom FARAGÓ S. és KALMÁR S. (2006): A túzok védelme Magyarországon. LIFE Nature Project 2005. évi monitoring jelentése. Magyar Apróvad Közlemények Supplement, 2006: 1-142. FARAGÓ S. és KALMÁR S. (2007): A túzok védelme Magyarországon. LIFE Nature Project 2006. évi monitoring jelentése. Magyar Apróvad Közlemények Supplement, 2007: 1-145.

43



A MOSON-PROJECT JELENTŐSÉGE A KISALFÖLD TÚZOK (OTIS TARDA L.) ÁLLOMÁNYÁNAK TERÜLETHASZNÁLATÁBAN FARAGÓ Sándor és SPAKOVSZKY Péter Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected] Az eredeti száraz és nedves gyepeken, az emberi tevékenység hatására bekövetkezett változásoknak köszönhető, hogy az 1990-es évekre a túzokok egyedszáma a Kisalföldön, a XX. század eleji mintegy 900 pld-ról 60 pld-ra csökkent. A faj kisalföldi populációjának élőhelye a korábbi töredékére zsugorodott, gyakorlatilag a Mosoni-sík intenzív művelésű szántóföldjeire korlátozódott. A kritikus szintre csökkent kisalföldi túzokállomány megmentésére indult 1992-ben a MOSON Project elnevezésű túzok- és vadvédelmi project Mária-liget térségében, ahol – bölcs gazdálkodás alapú – élőhelyfejlesztési gyakorlat került bevezetésre. Jelenlegi területe 887 hektár, szántó művelési ágban. Létrehozói a Lajta-Hanság Állami Tangazdaság, az Erdészeti és Faipari Egyetem Vadgazdálkodási Tanszéke, a Fertő-tavi Nemzeti Park Igazgatósága, a WWF Österreich, valamint a Flick Vadászati Igazgatóság, Ausztria voltak. A bölcs gazdálkodás elvű gyakorlat kiterjedt területpihentetést (set-aside), ún „túzokföldeken” (termesztett növénysávokban) túzokbarát, extenzív termesztéstechnológiát, intenzív dúvadszabályozást és a szaporodási időszakban őzvadászati korlátozást alkalmaztak (FARAGÓ et al. 2001). Vizsgálati módszerek A túzokok kutatása az „A túzok védelme Magyarországon” LIFE Nature project keretén belül zajlik. A mintaterület megegyezik a Mosoni-sík Különleges Madárvédelmi (Natura 2000) Terület (SPA). Ebben a térségben parlag számottevő kiterjedésben csak a MOSON Project területén található. A felmérések hetente minimum egyszer a teljes területre és állományra vonatkozó megtörténnek, ezen felül, folyamatosan feljegyzésre kerülnek a megfigyelt madarak. Jelen feldolgozás 903 megfigyelés, 9330 észlelt egyedének adatai alapján történt. A túzokok parlagra vonatkozó élőhely-választását IVLEV-féle preferencia index-szel számítottuk. A fészkelések számát a ténylegesen megkerült fészke, valamint a tojó viselkedéséből következtetett feltételezett fészkelések összegzésével kaptuk (2005: n=17, 2006: n=10, 2007: n=10). Eredmények A MOSON project területén tavasszal megfigyelhető túzokok száma a project indulásakor kb. 20 példány volt, 2003 óta pedig már 110-120 madár között változik. Bár télen ritkán tartózkodnak a vizsgált területen a túzokok, tavasszal, a dürgési időszakban, döntő jelentőségűvé válik a területhasználatukban. E területen található ugyanis a régió tradicionális dürgőhelye. E ténynek kulcsfontosságú szerepe volt a Project kialakításában is, hiszen az ilyen területek kímélete a kulcsa a fajvédelemnek. A faj – a Mosoni-síkon kizárólag a project területén megtalálható – parlagra vonatkozó élőhely-preferenciája szezonálisan változó. Az IVLEV-index értékei alapján márciustól augusztusig pozitív, szeptembertől februárig negatív élőhely preferencia (1. ábra) jellemző. Az 1990-es évek elején még a Hanságban és a Mosoni-sík több pontján is voltak fészkelőhelyeik, 2005-2007-ben viszont az előkerült vagy feltételezett túzokfészkek 92%-a MOSON Project területén volt [2005-ben 16 fészek (94%), 2006-ban 8 fészek (80%), 2007ben 10 fészek (100%)].

44



1 0,5 0 -0,5

05.jan 05.febr 05.márc 05.ápr 05.máj 05.jún 05.júl 05.aug 05.szept 05.okt 05.nov 05.dec 06.jan 06.febr 06.márc 06.ápr 06.máj 06.jún 06.júl 06.aug 06.szept 06.okt 06.nov 06.dec

-1

1. ábra A túzok parlagra vonatkoztatott élőhely preferenciája

Összefoglalás A MOSON Project területén található parlagok a kisalföldi túzokállomány területhasználatának szempontjából kiemelkedő jelentőségűek. A parlag preferáltságának szezonális eltéréseiből és az itteni fészkelések arányából arra lehet következtetni, hogy elsősorban dürgéskor, párzáskor, fészkeléskor és csibeneveléskor tartózkodnak itt a túzokok. Októbertől februárig tartó időszakban a túzokok kifejezetten kerülik a projecten található parlagokat, annak ellenére, hogy egyes művelt sávokba a legfőbb téli táplálékukat, repcét is vetnek. Ennek feltételezhető oka az, hogy ebben a térségben nincs a túzokoknak tradicionális telelőhelye. Ilyen területek napjainkban elsősorban a szomszédos Ausztriában vannak. Kijelenthető, hogy a MOSON Projectnek és a szomszédos ausztriai területeken, hasonló elvek mentén, 1995-ben indult agrár-környezetgazdálkodási programnak (ÖPUL) köszönhetően a nyugat-pannon túzokállomány tartós növekedésnek indult. Az 1995-ben mintegy 120 egyedet számláló népesség mintegy megháromszorozódott, mára eléri a 360 példányt (2. ábra). Emellett – a bölcs gazdálkodás elveinek megfelelően – megnövekedett több más védett és vadfaj állománya is, ezzel az itteni tevékenység példaértékűvé vált a hazai és közép-európai természetvédelemben és a vadgazdálkodásban egyaránt. 400

360

350

310 286 231

250

251

198 143

148

1999/2000

121

174

154

1998/1999

129

1996/1997

200

1995/1996

Egyedszám

300

150

321

100 50

2007/2008*

2006/2007

2005/2006

2004/2005

2003/2004

2002/2003

2001/2002

2000/2001

1997/1998

0

2. ábra A nyugat-pannon túzokállomány dinamikája 1995-2008

Felhasznált irodalom FARAGÓ, S., GICZI, F. & WURM, H. (2001): Management for the great bustard (Otis tarda) in Western Hungary. Game and Wildlife Science 18 (2): 171-181.

45



RAGADOZÓ MADARAK HOSSZÚTÁVÚ MONITORINGJA A LAJTA-PROJECT TERÜLETÉN FARAGÓ Sándor, DITTRICH Gábor, WINKLER Dániel és JÁNOSKA Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected], [email protected] Napjainkban az apróvad-gazdálkodási kutatások egyik fontos eleme a ragadozók hatásának megállapítása az apróvad-populációkra. Sok esetben a vadgazdálkodók eltúlozzák a ragadozó madarak predációs szerepét, ugyanakkor nem fordítanak kellő figyelmet a gyéríthető predátorok állományainak csökkentésére. További problémát okoz az a tény, hogy sok esetben még az sem egyértelmű, mely ragadozómadár-fajok fordulnak elő az adott területen, illetve populáció-nagyságuk megfelelő-e akkora predációs nyomás kifejtésére, amelyet a vadgazdálkodók egy része ezen fajoknak tulajdonít. Vizsgálati módszerek A LAJTA Project területén immáron több mint tíz éve végzett kutatásaink során hosszútávú monitoring keretében vizsgáltuk a ragadozó madarak populáció-változásának dinamikáját. A fészkelési periódusban a ragadozó madarak fészkeit ellenőriztük az erdősávokban, amennyiben ez lehetséges volt, a költési sikeresség, illetve a felnevelt szaporulat létszámának feljegyzésével együtt. A területbejárással egybekötött napi megfigyelések során feljegyeztük a ragadozó madarak habitat-használatát, illetve az állománylétszám változásait a mezőgazdasági területeken. Eredmények Kiemelten fontos a szárnyasvad fészkelési időszakában, vagy a kemény telek során megjelenő fajok köre és sűrűsége, különösen azoké, amelyek vagy létszámuknál, vagy predációs stratégiájuknál fogva fontos hatást fejthetnek ki a szárnyasvad-állományokra. Szükséges ily módon a fészkelő állományok ismeret és annak változása. Példaként a 2002-es év, ragadozó madár fészkeinek elhelyezkedését mutatjuk be (1. térkép). Az éves felmérések alapján meghatározható a hosszú időszakra vonatkozó állománydinamika is, amit az erdei fülesbagoly (Asio otus) példáján mutatunk be (1. ábra). 14 12 10 8 6 4 2 0

1989

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

1. ábra Erdei fülesbagoly (Asio otus) fészkelő párok dinamikája a LAJTA Projectben (1989-2006)

Az év egészében folyamatosan nyert adatokból megállapítható, hogy az egyes ragadozómadár-fajok fenológiája, azaz az év egyes szakaszaiban milyen állománylétszámban

46



1. térkép Ragadozómadárfajok fészkelési mintázata 2002-ben a LAJTA Projectben

fordulnak elő a területen. Ugyanezen adatok több éves megjelenítése és kiértékelése tartamos állománytrendek, illetve általános törvényszerűségek megfogalmazását teszi lehetővé. Mindezt az egerészölyv példáján mutatjuk be (2. ábra).

2. ábra Az egerészölyv (Buteo buteo) dinamikája a LAJTA-Projectben (2000-2006)

Összefoglalás Vizsgálataink alapján megállapítható, hogy a ragadozó madarak mennyiségi jelenlétük (sűrűségük) szerint nem fejthetnek ki döntő hatást a szárnyasvad-populációkra, ugyanakkor hatásukat elhanyagolni sem lehet az apróvad-állományokra ható tényezők elemzésekor. A kritikus periódusokban, vizsgálataink szerint kizárólag a rétihéja-fajok (Circus spp.) gyakorolnak érdemi hatást a szárnyasvadra a LAJTA Projectben, de ezt a hatást sem tekinthetjük fő faktornak a szárnyasvad populációira.

47



MODELLREPÜLŐRŐL KÉSZÍTETT LÉGIFELVÉTELEK ALKALMAZÁSA KÜLÖNBÖZŐ KUTATÁSI PROGRAMOKBAN FARAGÓ Sándor, KALMÁR Sándor és KOVÁCS Gyula Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected] Napjainkban a légifelvételek alkalmazása széles körben elterjedt az egyes kutatási programokban. A legkülönbözőbb térképezési, mérési, vadszámlálási vizsgálatok, és számos egyéb megfigyelés végezhető el segítségükkel, amelyek sok esetben megalapozói egy-egy kutatásnak. A földmérési, távérzékelési gyakorlatban alkalmazott módszerek azonban nem minden esetben felelnek meg a kutatási igényeinek (pl. egy terület növényzeti borításának évszakos fényképezése). A kutatás-specifikus légifényképezés magas költsége gyakran meghaladja az adott kutatás költségvetésének kereteit. További problémát jelenthet az, hogy a fényképezést végző repülőgép repülési magassága korlátozott (tájvédelmi körzetek esetében minimum 450 m, lakott települések esetében minimum 600 m), ami súlyos korlátozó tényező. A fenti tényezők figyelembevételével, kitűnő alternatívát jelenthet a rádióirányítású (RC) modellrepülőről készített légifelvételek alkalmazása a kutatások során. Vizsgálati módszerek A modellrepülés széleskörű elterjedése óta sok modellező készített légifotókat, azonban a legtöbb esetben minden technikai elvárás nélkül, ideális le- és felszállóhelyről. A biológiai/ökológiai kutatások során azonban a legtöbb esetben nem áll rendelkezésre megfelelő kifutópálya, és a felvételek minősége is fontos kritériuma a módszer sikerének. Az általunk használt modellrepülőgép nem igényel minőségi le- és felszálló helyet, kézből indítható, és szinte bármilyen lágyszárú vegetáción képes károsodás nélkül landolni. Az ideális repülőgépnek méreteiben is meg kell találnia az arany középutat. Elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy elbírja a szükséges technikai felszerelést, ugyanakkor elég könnyűnek ahhoz, hogy a megfelelő szárnyfelület : tömeg arány lassú siklási sebességet tegyen lehetővé. A kézből történő indítás a szűk keresztmetszet, hiszen a tömeg növekedésével nő a repülési kezdősebesség, amely 30 km/h felett kézből való eldobással nem érhető el biztonságosan.

1. ábra Az alkalmazott modellrepülőgép

48



Az általunk épített, 2 m szárnyfesztávolságú modellrepülő (1. ábra) hab anyagból (elapor) készült, elektromos meghajtású tolómotorja a középső törzsön található. Áramforrásként 2500 mAh-s, 3 cellás (11,1 V) Lithyum Polymer (LyPo) akkumulátort használunk, amely 10-12 perces repülési időt tesz lehetővé, maximum 500 m-es magasságig. A gép összsúlya valamennyi szükséges technikai berendezéssel együtt 2 kg, melyek a következők: -

5 szervomotor (irányítás, exponálás), elektromos 3 fázisú motor, légcsavar, motor feszültségszabályozó, LyPo akkumulátor, rádióvevő,

-

digitális nagyfelbontású fényképezőgép, videokamera, képtovábbító (videotranszmitter), digitális magasságmérő.

Eredmények A repülőgépen elhelyezett videokamera elsősorban a fénykép pozícionálására szolgál. Vizsgálataink igazolták a modell használhatóságát. A képek minősége megfelelt az elvárásoknak. Az elkészült fotók igény szerint később nagy mozaikokká (2. ábra) egyesíthetők, így a gép látószögénél jóval nagyobb területekről kaphatunk összefüggő képet. Lehetőség van továbbá a fényképek kalibrálására, így azok georeferálhatók a szélesebb körű felhasználhatóság érdekében.

2. ábra Fotómozaik a MOSON-Project területéről

Összefoglalás Az ismertetett módszer viszonylag alacsony költségigénnyel kínál alternatívát a vadbiológiai kutatások térinformatikai támogatására. Lehetőséget nyújt olyan terepi objektumok megkeresésére, számlálására, amelyek más módszerekkel nem (vagy csak nagyobb ráfordítással, zavarással) végezhetők el. Ilyenek pl. a vadszámlálások, fészekszámlálások, de akár egy telepesen fészkelő madárfaj állományméretének becslése is. A modellrepülőgép megfelelő kialakítás esetén alkalmas lehet nagyobb tömegű eszközök (pl. hőkamera) szállítására, akár számítógép irányította GPS alapú vezérléssel is.

49



A DRÁVA, MINT HATÁRFOLYÓ MENTI TERÜLETEK BIODIVERZITÁSÁNAK FENNTARTÁSÁT BIZTOSÍTÓ TERMÉSZETVÉDELMI KAPCSOLATOK KIÉPÍTÉSE ÉS A MONITOROZÁSI TAPASZTALATOK ÁTADÁSA AZ EURÓPAI ÖKOLÓGIAI HÁLÓZAT FEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN

FARKAS Sándor1, KÖRMENDI Sándor1, LANSZKI József1 és ÁBRAHÁM Levente2 1

Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar, Természetvédelmi és Halgazdálkodási Csoport; [email protected]; [email protected]; [email protected]; 2 Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága Természettudományi Osztály, Kaposvár [email protected]

A Dráva alsó szakasza Európában az egyetlen szabályozatlan folyó, ártere nagy diverzitású ökológiai zöldfolyosó. A biodiverzitás detektálása csak a magyar oldalon megoldott, viszont a közös természeti értékek fenntartása szükségessé teszi az országhatárokon is átnyúló összehangolt természetvédelmi és gazdálkodási intézkedéseket. A Dráva mente magyarországi területének jelentős része 1996 óta nemzeti park. Természeti értékeinek feltárása 1992 óta folyamatos, a biodiverzitás felmérésében kapott eredmények publikáltak. A kormányzat és a DDNP által koordináltan 2000-től kiemelt programként működik Dráva somogyi szakaszához kötődő biodiverzitás monitorozása. A folyó árterén élő növény- és állatvilág megőrzése azonban csak úgy valósítható meg hosszabb távon, ha a két parton folyó természetvédelmi tevékenységet a szakemberek összehangolják. Jól ismert példa az érdekek ütközésére, hogy míg a magyar oldalon százmilliókat költöttek a DDNP kiépítésére és az ártéri élővilág monitorozására, a határ túloldalán olyan vízi erőmű telepítését tervezték Novo Virije közelében, melynek megvalósítása növény- és állatfajok tömeges kipusztulását idézte volna elő a folyó mindkét oldalán. A horvát fél később elállt terveitől. E cél megvalósítása érdekében alakult 2006 őszén a Pécsi Tudományegyetem vezetésével egy kutatási konzorcium, melynek további résztvevői a Kaposvári Egyetem, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Fiatal Ökológusok Tudományos Egyesülete. A konzorcium pályázatot nyújtott be az EU és a magyar kormányzat által társfinanszírozott INTERREG IIIA Közösségi Kezdeményezési Program „Fenntartható fejlődés” prioritásának „2.2. Természetvédelem” intézkedéséhez. A másfél év futamidejű projekt céljai a Drávához, mint határfolyóhoz köthető közös természeti értékek megőrzése érdekében a Magyarországon folytatott biodiverzitásmonitorozás tapasztalatainak átadása, a különböző indikátor értékű taxonokra (kisemlősök, ragadozó emlősök, ezen belül külön a vidra, madarak, hüllők, kétéltűek, halak, tegzesek, nappali lepkék, futóbogarak, zooplankton, ászkarákok, csigák, edényes növények) kidolgozott vizsgálati módszerek határokon túlra történő kiterjesztése, a NATURA 2000 hálózat élőhelyeinek kölcsönös megismerése és a hálózat továbbfejlesztése. A fenntartható fejlődés érdekében a program hozzájárul egy közös nemzeti park létrehozásához és megtervezi öt közös folyó-mellékág természetvédelmi-vízügyi rekonstrukcióját. A projekt koordinálja a résztvevő szakemberek munkáját, kihat a civil és gazdálkodó szervezetekre, a közoktatásban résztvevők ökológiai szemlélet-formálására. A program sikeres végrehajtása a NATURA 2000 hálózat bővítését, a biomonitorozás határon túli elindítását, az élőhely-rehabilitációs munkák megkezdését is eredményezi. A Konzorcium által 2006 tavaszán benyújtott pályázat kedvező elbírálásban részesült, a vállat célok megvalósítására 75 milló Ft támogatást nyert el. A program során kutatott terület a Mura-Dráva összefolyástól indulva a Dráva-Duna összeömléséig húzódott. A több mint 200 km hosszú ártéri területet három szakaszra osztották a kutatók, melyek a későbbi eredmények alapján természetvédelmi szempontból is jól elhatárolódtak egymástól. Az területek közötti határvonalak Légrád, Barcs és Drávaszabolcs magasságában kerültek kijelölésre. A felső szakasz (Légrád – Barcs) gazdagabb élővilággal rendelkezik, mint a két másik terület. Ebben a régióban jellemzőek a nagyobb kiterjedésű, természetes állapotban megőrződött ártéri tölgyesek, melyek botanikai és zoológiai

50



szempontból is sok értékes fajt tartalmaznak. A folyót kísérő puhafa ligetek is bővelkednek ritkaságokban. A középső szakaszon az eredeti vegetáció nagyrészt megsemmisült és az ártéri keményfa ligetek helyét mezőgazdasági művelésbe vont területek vették át. A többé-kevésbé természetes állapotú élőhelyek csak a folyót keskeny sávban övező fűzesek képviselik. Az emberi tevékenység hatása következtében a területen a biodiverzitás lecsökkent. Végül a Baranya háromszögnek is nevezett terület ismét gazdag és az előző kettőtől eltérő élővilággal rendelkezik. A Duna-menti galériaerdők, valamint a két folyó között elterülő lösz dombvonulat száraz hátságait számos ritkaságot találtak a szakemberek. A kutatás szűk másfél éve alatt a programban résztvevő kutatók (botanikusok, zoológusok, egyetemi oktatók, természetvédelmi szakemberek, egyetemi hallgatók) hatalmas munkát végeztek, melynek az új tudományos eredményeken kívül a horvátországi természetvédelem is nagy hasznát látja. A projekt egyaránt célul tűzte ki a civil lakosság és a szakma tájékoztatását. Elkészült egy horvát nyelvű biomonitoring protokol-kötet, mely a korábban felsorolt taxonok folyamatos, természetvédelmi megfigyelésének gyakorlati útmutatásait tartalmazza. Horvátországban ez példa nélkül álló, hiánypótló mű, amely nagymértékben segíti majd elő az ottani szakemberek és természetbarátok munkáját. Több taxonra már léteztek a magyar nyelven kidolgozott, évek óta tesztelt protokolok, melyeket adaptálni kellett a horvátországi körülményekre. Olyan rendszertani csoport monitoringja is szerepel a kötetben, melynek teljesen új megfigyelési szempontrendszere került kidolgozásra. Kiemelt szerepet kapott a ragadozó emlősök, ezeken belül az európai jelentőségű vidra monitoringja. A mintegy 250 oldalas kötet 2008 februárjában jelenik meg. A konkrét kutatási eredményeket egy, a pályázatot záró tanulmánykötet tartalmazza, melyben minden résztvevő a maga területén elért legfontosabb eredményekről számol be. A résztvevők a projekt közben is számos konferencián vettek részt, ahol első kézben tájékoztatták az érdeklődőket és a szakmát munkájukról. Így három alkalommal is megrendezésre került egy-egy workshop, melyeken valamennyi kutató, valamint horvát küldöttek is resztvettek. A prioritások közé tartozott a Dráva mentén élő horvát lakosság tájékoztatása is, egyrészt az ott folyó munkáról, másrészt a környezetükben található természeti értékekről. Ennek érdekében ottani NGO szervezeteket, általános- és középiskolákat, az eszéki egyetemet, önkormányzatokat kerestek fel a program résztvevői és a horvát kollégák segítségével adták át az információkat. Több tájékoztató jellegű kiadvány is készült erre a célra, így öt különböző, kétoldalas, horvát nyelvű leporelló, melyek mindegyike egy-egy ökoszisztéma jellemző és természetvédelmi szempontból fontos fajait mutatja be. Hasonló megfontolásból készültek színes plakátok is. Részletesebb, de elsősorban a civil lakosságot tájékoztatni szándékozó esettanulmányok is születtek, többek közt a vidra Dráva-menti jelenlétét és természeti értékét bemutató, több eredeti fotót tartalmazó kiadvány is. Egy további esettanulmány foglalkozik látványos és a laikus lakosságra is nagy hatást gyakorló állatcsoporttal, a nappali lepkékkel, melyek gazdag faunája él a területen. Külön esettanulmány tartalmazza a Dráva, nagyobb patakok és folyó árterén még szép számmal megtalálható holtágak hidrobiológiai érdekességeit. A kor követelményeinek megfelelően nem csak nyomtatott formában juthatnak az érdeklődők és a szakemberek információhoz, hanem valamennyi adat, kutatási eredmény digitális formában is rendelkezésre áll. Ezeket a projektet bemutató internetes honlapon keresztül lehet eljutni, melynek legfontosabb része a látványos, eredeti élőhely, növény- és állatfotók mellett egy térinformatikai elemekkel bővített adatbázis. Utóbb tartalmaz minden botanikai és zoológiai alapadatot, ami a kutatás során született, továbbá számos származtatott adat mellett az egyes mintavételi helyekhez köthető eredmények grafikus megjelenítésére is képes. A kutatási konzorciumban nagy szerepet játszó Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatósága két holtág rehabilitációs terveinek kidolgozását vállalta feladatul.

51



VÍZIMADÁR ÁLLOMÁNYOK VÁLTOZÁSAI A NYIRKAI-HANY ELÁRASZTÁSAIN FERENCZI Márta1, PELLINGER Attila2 és CSÖRGŐ Tibor3 1

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2 Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság 3 ELTE, Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén található Nyirkai-Hany a Bősárkányi-láptorok közelében, a Dél-Hanság medencéjének egyik legmélyebben fekvő részén található. Rekonstrukciójára 2001-ben került sor. A terület része a Natura 2000 hálózatnak és a Ramsari Egyezménynek is. A területen három, egymástól függetlenül kezelhető, különböző méretű (85, 130, 215 ha) kazettát alakítottak ki. Az összesen 430 ha-os terület vízpótlása a Rábca folyóból történik. Mindhárom kazetta vízszintje egész évben egyformán kiegyenlített. A nyílt vízfelületek kialakításának, a lápi vegetáció, a vízi növényzet helyreállításának és a Hanságban őshonos halak visszatelepítésének fő célja a vízimadarak számára zavartalan fészkelő-, és táplálkozó-terület biztosítása volt. Az elárasztást követően meginduló szukcessziós folyamat eredményeképpen a három kazettán különböző, mozaikos szerkezetű, változatos élőhelyek alakultak ki. A megjelenő vízimadarak vizsgálatának céljából monitoring programot indítottunk (PELLINGER és FERENCZI in press). Vizsgálati módszerek 2002-ben (az árasztást követő évben) és 2006-ban (az árasztás után 5 évvel) heti rendszerességgel végeztünk vízimadár-számlálást a rekonstrukció teljes területén. A heti madárszámlálásokat igyekeztünk a hét ugyanazon napján és ugyanabban a napszakban végezni. A felmérés során 52 előzetesen kiválasztott faj egyedszámát határoztuk meg. A terepbejárás során a számolást az egyes kazettákat körülvevő töltéseken az általunk kiválasztott és az adott területrészre rálátás szempontjából legideálisabb megfigyelőpontokról kézi távcső és teleszkóp segítségével végeztük. Az egyes megfigyelőpontok száma és helye részben nem volt állandó, ezt elsősorban a növényzet fedése és struktúrája határozta meg (PELLINGER et al. in press). A változások monitorizálásához az 52 faj közül a sirályféléket (Laridae), a csérféléket (Sternidae) és a réceféléket (Anatidae), összesen 20 jellemző – fészkelési szokásaikaban és vonuláskor is mocsaras élőhelyekhez kötődő - fajt választottunk ki. A vizsgálat során összehasonlítottuk a három kazetta fajközösségét egymással az egyes években, valamint az egyes kazetták, illetve a teljes terület fajszerkezetének változását a két különböző évben. Az összehasonlításokhoz Shannon-Wiener diverzitás indexet, fajegyenletességi értéket és Renkonen hasonlósági indexet használtunk. Eredmények Az felmért három területen 2002-ben összesen 24819 egyedet figyeltünk meg. A legkisebb egyedszámmal (N=4199) a 2. számú terület rendelkezik, itt a 20 madárfajból 16-ot jegyeztünk fel, míg a legnagyobb egyedszámot és 18 madárfajt a 3. sz., legnagyobb kiterjedésű területen figyeltük meg (N=11045). A legkisebb egyedszámmal rendelkező 2. sz. területen kaptuk a legnagyobb diverzitás (H=1,945), és egyenletességi értéket (E=0,701), míg a legnagyobb egyedszámú 3. sz. esetében a legkisebb diverzitást (H=1,366) és egyenletességet (E=0,473) tapasztaltuk. A 1. sz. legkisebb terület (N=9575) diverzitása (H=1,832) és egyenletessége (E=0,622) a 2. sz. és 3.sz. értékei közé esett. Utóbbin 19 madárfajt figyeltünk meg összesen.

52



2002-ben mindhárom terület diverzitása szignifikánsan különbözött egymástól (p<0,001). 2006 során az összes megfigyelt egyed (N’=44644) a duplájára növekedett. A fajszám - 1. sz.n 19, a 2. sz.-n 15, a 3. sz.-n 20 madárfaj - és az egyedszámok eloszlásának aránya a kazetták között nem változott. Az egyes tavakra vonatkozó diverzitás és egyenletességi értékek azonban szignifikáns különbséget mutattak (p<0,001). A 2. sz. terület (N’=6557) diverzitása (H’=0,612) és egyenletessége (E’=0,226) 1/3-ára, a legnagyobb egyedszámú (N’=19907) 3. sz. területé (H’=0,864, E’=0,288) pedig közel felére csökkent. Hasonló változást tapasztaltunk az 1. sz., ebben az évben azonban mégis legdiverzebb és leginkább egyenletes terület értékeinek alakulásában (H’=1,056, E’=0,359). A három részterület adatait együtt kezelve is szignifikáns különbséget kaptunk a két év között. A rekonstrukcióról összességében megállapíthatjuk, hogy az eltelt négy év során a madarak egyedszáma duplájára növekedett, de a terület diverzitása és egyenletessége drasztikusan lecsökkent. Megvizsgáltuk, a három egymással szomszédos terület fajhasonlósági értékeit is. 2002-ben az 1. sz. területet összehosínlítva a 2. sz. és 3. sz. területtel (C=0,286, C=0,286) nagyon alacsony értékeket kaptunk. A legnagyobb -1/3-os - hasonlóságot a 2. sz. és a 3. sz. terület mutatta (C=0,34). 2006-ban az 1. sz. és a 2. sz. terület hasonlóságának növekedését tapasztaltuk. (C=0,286, C’=0,372). Ezzel szemben drasztikus csökkenést mutatott a 2. sz. és 3. sz. terület hasonlósága (C’=0,077). A három terület alakulása szempontjából nagyon érdekes tényező, hogy a területek ugyan szomszédosak egymással és a kezelésükben sem volt eltérés, hasonlósági értékeik alapján mégis lényegesen különböznek egymástól. Összefoglalás A rekonstrukción végzett felmérések eredményei alapján jelentős egyedszámnövekedést tapasztaltunk. A két vizsgálati év során a diverzitás és a kiegyenlítettség szignifikánsan különbözött, minden esetben csökkenést tapasztaltunk. A hasonlósági értékek elemzése arra utal, hogy a szomszédos területeken lejátszódó folyamatok lényegesen különböznek. A 2002 és 2006 között eltelt időszakban a kezdeti gyors szukcesszió lelassult (TAKÁCS 2003). A megnövekedett nyílt vizes területek aránya néhány gyakoribb fajnak kedvezett, más ritkább fajok viszont lényegesen kisebb számban jelentek meg. A diverzitási és egyenletességi értékek csökkenése alapján arra következtetünk, hogy az állandóan magas vízszint és a jelentős mértékben elszaporodott halállomány a vízinövényzet visszaszorulását okozza, ami negatívan befolyásolja a mocsári élőhelyeket kedvelő vízimadárközösségek alakulását. Felhasznált irodalom PELLINGER A. és FERENCZI M. (in press): Effects of the wetland-restoration on the waterbird stands in Nyirkai-Hanság (NW Hungary) - Ornis Hungarica PELLINGER A., TAKÁCS G. és KOZMA L. (in press): A Nyirkai-Hany elárasztásának hatása vízimadárállományokra. – Ornis Hungarica TAKÁCS G. (szerk.) (2003): A dél-hansági élőhely-rekonstrukciók komplex ökológiai monitoringja. - Kutatási Jelentés, Sarród

53



AZ EURÓPAI TISZAFA (TAXUS BACCATA L.) POPULÁCIÓ-GENETIKAI VIZSGÁLATA RAPD MARKERREL FRANK Norbert Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected] Az 1951 óta természetvédelmi oltalom alatt álló, Szentgál és Bánd községhatárban található tiszafás az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet egyik kutatási területe. Részletes termőhelyi, botanikai, állományszerkezeti vizsgálatokat az 1970-es években Majer Antal professzor vezetésével végeztek, ekkor a tiszafa egyedszámát 120000-re becsülték. Az állomány természetes felújulásának hiánya érdeklődésünket a faj szaporodásbiológiai vizsgálataira irányították, melynek keretében megállapítottuk, hogy a védett területen jelenleg (2004) 13915 tiszafa egyed található. A populáció dinamikájának alaposabb megismerése szükségessé tette genetikai vizsgálatok elvégzését. Célunk ezen, őshonosnak vélt állomány genetikai diverzitásának alaposabb megismerése, valamint a tiszafa fejlődés genetikai feltérképezése. Vizsgálati módszerek A 2005 tavaszán begyűjtött hajtásmintákból a DNeasy Plant Mini Kit (QIAGEN) alkalmazásával izoláltuk DNS-t. A Németországból (Balderschwang, Paterzell és Unterhalden községek mellet lévő természetes állományokból kapott mintákból a DNS izolálást nyáron végeztük el. Az oldatok DNS koncentrációját 2 ng/µl-re állítottuk be, és 8 ngot használtuk a PCR reakcióhoz. Vizsgálatainkat az alábbi primerekkel végeztük el: OPA07, OPA12, OPA20, OPB16, OPG13, OPD05, OPP08A. RAPD (Randomly Amplified Polymorphic DNA) mintázatok statisztikai kiértékelése a SYN-TAX Arlequin, Hickory, Popgen, TFPGA és Network programcsomagok segítségével történt. Eredmények Mind a két magyarországi mintaterület (Szentgál I., II.), mind a Paterzell-i minták RAPD markerrel készült mintázatai igen hasonlók. Az Unterhalden-i minták „különbözősége” inkább a mintaszám alacsonyságának következménye, mintsem genetikai okokkal magyarázható. Figyelemreméltó a Balderschwangból származó minták nagyfokú hasonlóságot mutatnak a Szentgálból származókkal. 1. táblázat Populációk genetikai távolságai SZENTGÁL II.

SZENTGÁL I.

PATERZELL I.

PATERZELL II.

UNTERHALDEN

SZENTGÁL II.

-

SZENTGÁL I.

0,0738

-

PATERZELL I.

0,2845

0,1833

-

PATERZELL II.

0,1711

0,1769

0,1115

-

UNTERHALDEN

0,2933

0,2634

0,4038

0,2672

-

BALDERSCHWANG

0,1844

0,1735

0,2540

0,2034

0,2644

BALDERSCHWANG

-

Míg a kodomináns biokémiai és genetikai markerek (izoenzim, RFLP, mikroszatellit) esetében az egyedek pontos genotípusának meghatározása lehetséges, s így a populáció paraméterek megfelelő pontossággal becsülhetők, addig a RAPD esetében erős korlátozást

54



jelent a lókuszok dominanciája, s emiatt egyes lókuszokon a minta varianciája növekszik; a genotípus gyakoriságok, a populáción belüli és a populációk közötti heterozigótaság stb. becslése bizonytalan lesz. LYNCH és MILIGAN (1994) kidolgozta azokat a lépéseket és mintavételi feltételeket, amelyek segítségével a torzítás minimalizálható (1. táblázat) A korrekciós-számítással készített távolságok lényegében – az alacsonynak mondható mintaszám ellenére – megfelelnek az UPGMA dendrogram adatainak (1. ábra).

1. ábra Populáció-távolsságok dendrogramja.

Az Arlequin 3.0 programmal elvégzett ANOVA vizsgálattal az 54 mintából álló hat populációt (Szentgál II., Szentgál I., Parzell I., Parzell II., Unterhalden, Balderschwang) két csoportba (hazai, németországi) soroltuk. A genetikai variancia 80,7%-a a populációkon belüli varianciára vezethető vissza. Viszonylag nagy (5,5%) a csoportok közötti variancia is, mely a magyarországi és a németországi mintacsoportok különbözőségét igen jól prezentálja. Az egyes csoportokon belüli populációk közötti variancia alacsonyabb értéke (13,8%) a populációk viszonylagos hasonlóságára utal.A két magyar, valamint a négy németországi populáció adatait egy-egy csoportba sorolva elkészítettük a két csoport populáció-genetikai összehasonlító táblázatát. Megállapítható, hogy a polimorf lókuszok aránya a magyarországi minták esetében igen jelentős (92,3%); németországi minták esetén számított viszonylag alacsonyabb polimorf lókuszok aránya (75,0%) megítélésében figyelembe kell venni, hogy a mintaszám jóval kisebb (42,1%) volt. A haza minták alapján számított teljes géndiverzitás értéke (0,3562±0,0234) jóval nagyobb, mint a németországi populációk adataiból számított érték (0,2615±0,0395). A németországi minták csoporton belüli géndiverzitása (0,1146±0,0111) a csoportot alkotó kis elemszámra vezethető vissza. A populációk közötti differenciáltság mértéke (GST) a németországi minták esetében igen nagy, mely nagymértékű izolációra utalna, ha a vizsgálathoz elegendő mintát sikerült volna beszerezni. A migrációs ráta becslése alapján látható, hogy a hazai populációk közötti érték (6,9601) jóval magasabb, mint a külföldi populációké. Köszönetnyilvánítás Köszönjük a VERGA Zrt. vezetésének és munkatársainak szakmai, illetve anyagi támogatását. Felhasznált irodalom FRANK N. (2006): A szentgáli tiszafás populáció-genetikai vizsgálata RAPD markerrel. – Szakmérnöki dolgozat, Szent István Egyetem, Mezőgazdasági- és Környezettudományi Kar, Genetika és Növénynemesítés Tanszék. FRANK N. & HEINZE, B. (2007): Comparative chloroplast structure and genetic polymorphism in English yew (Taxus baccata L.) – 27. Tagung der Arbeitsgemeinschaft Forstgenetik und Forstpflanzenzüchtung, 10-13. Oktober, Wien. LYNCH, M. & MILIGAN, B.G. (1994): Analysis of population genetic structure with RAPD markers. – Molecular Ecology 3, 91-99.

55



ERDEI ÖKOSZISZTÉMÁK SZERVESANYAG-MENNYISÉGE A KLÍMATÉNYEZŐK FÜGGVÉNYÉBEN FÜHRER Ernő Erdészeti Tudományos Intézet, Budapest [email protected] A fafajok elterjedését és növekedését alapvetően az ökológiai tényezők (klíma, hidrológia, talaj) határozzák meg. A legdinamikusabban változó termőhelyi tényező a klíma, melyre nemcsak bizonyos mértékű változékonyság a jellemző, hanem mára bizonyítottan előre jelezhető egy trendszerű, határozott irányú változása is. Ezért Magyarország időjárási viszonyaira az eddigieknél melegebb és szárazabb körülmények lesznek majd a jellemzőek (BARTHOLY 2006), és mindez nagy valószínűséggel befolyásolja majd az egyes fafajok növekedését, azaz szervesanyag-képzését. Vizsgálati módszerek Feltételezésünk szerint – azonos talaj- és hidrológiai adottságok mellett – az időjárási viszonyok határozzák meg alapvetően az ökoszisztémákban képződő szervesanyag mennyiségét. Ezért összehasonlítottuk egy bükkös (Somhegy), egy gyertyános-tölgyes (Farkaserdő) és egy cseres (Veszprém) erdőben a földfeletti és a földalatti dendromassza nagyságát és vizsgáltuk a klímaviszonyoktól való függését. A területeken növekedést korlátozó termőhelyi tényező sem hidrológiai (többletvízhatástól független kategória), sem pedig talajtani (mély termőrétegű agyagbemosódásos barna erdőtalaj) szempontból nem áll fenn. A klíma jellemzésére az összefüggések kimutatására az erdészeti aszályossági index (FAI: 100*HØ(VII-VIII) / (CSV-VII+CSVII-VIII) bizonyult a legalkalmasabbnak. Eredmények - A szervesanyag-mennyiség bükkösben a legnagyobb (292 tC/ha), jóval kisebb a gyertyános tölgyesben (217 tC/ha) és még kevesebb a cseresben (191 tC/ha) (1.ábra). t/ha

2 54 2

lombozat

2 22

38 83%

187

17%

49 Bükkös 292 t/ha

76%

24%

126

73%

51

27%

Gyertyános-tölgyes 217 t/ha

116

51

ágak

törzs

földalatti dendromassza

Cseres 191 t/ha

1. ábra A dendromassza szénkészlete a vizsgált ökoszisztémákban

56



- A termőréteg-hasznosítás (mély termőréteg) miatt a földalatti dendromassza tömege a három ökoszisztémában megegyezett, markáns különbségek csak a földfeletti törzs és az ágak szervesanyag-mennyiségében adódtak. - Hasonló trendet mutat a földfeletti élőfakészlet átlagnövedéke is, ennek értéke bükkösben 3,44 tC/ha, gyertyános tölgyesben 3,15 tC/ha, cseresben pedig 2,71 tC/ha. - Az átlagos évi, vagy tenyészidő-szakonkénti csapadék- ill. hőmérséklet-adatokkal a mért szervesanyag-mennyiségek általában nem, vagy okságilag nem megmagyarázható összefüggést mutatnak. - A FÜHRER és JÁRÓ (2000) szerinti fő növekedési időszak (V-VII. hónapok) és az ún. kritikus hónapok (VII-VIII. hónapok) csapadékösszege viszont alapvetően meghatározza a képződött szervesanyag mennyiségét. E periódusok csapadék-összege bükkösben a legnagyobb (249 mm és 165 mm), ezt követi a gyertyános-tölgyes (238 mm ill. 153 mm), majd a cseres (216 mm és 139 mm) területén mérhető csapadékmennyiség. Összefoglalás Három különböző, optimális ökológiai adottságok között tenyésző erdei ökoszisztéma szénegyenértékben kifejezett szervesanyag-mennyisége oksági kapcsolatban áll a növekedést alapvetően meghatározó klímaparaméterekkel. A fő növekedési periódus és az un. kritikus hónapok időjárási körülményeit leíró erdészeti aszályossági index (FAI) értékei (Somhegy 4,45, Farkaserdő 5,08, Veszprém 5,50) és a vizsgált területek szervesanyag-tömege ill. éves szervesanyag-képzése (bükkösben 3,44 tC/ha, gyertyános tölgyesben 3,15 tC/ha, cseresben pedig 2,71 tC/ha) között szoros az összefüggés (2. ábra). Feltételezhető, hogy az erdészeti aszályossági index (FAI) alkalmas az erdészeti klímakategóriák jellemzésére és lehatárolására is. 3,75 átlagnövedék szénkészlete (t/ha/év)

2

R = 0,9467

bükkös 3,50 (4,45; 3,44)

gyertyánostölgyes

3,25

(5,08; 3,15)

3,00

cseres

2,75

(5,50; 2,71)

2,50

4,25

4,50

4,75

5,00 FAI

5,25

5,50

5,75

2. ábra Az átlagnövedék szénkészlete és a FAI közötti összefüggés

Felhasznált irodalom BARTHOLY J. (2006): A globális éghajlatváltozás valószínűsíthető klimatikus következményei Magyarországon. „AGRO-21” Füzetek. 48: 12-18. FÜHRER E. és JÁRÓ Z. (2000): Az aszály és a belvíz érvényesülése a Nagyalföld erdőművelésében I. Erdészeti Tudományos Intézet Kiadványai 12. FÜHRER E. (2007): A klímajellemzők változékonyságával összefüggő átlagos termőképesség meghatározása klímajellemző (v. főbb állományalkotó) fafajok vonatkozásában Kutatási jelentés (NKFP6-00047/2005). 57



EVAPOTRANSZSPIRÁCIÓ SZÁMÍTÁSA A TALAJVÍZSZINTEK ÉS A VÍZFOLYÁSOK ALAPVÍZHOZAMÁNAK NAPI PERIÓDUSÚ SZIGNÁLJÁBÓL GRIBOVSZKI Zoltán, KALICZ Péter, KUCSARA Mihály Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron, [email protected], [email protected], [email protected] Egy fontos és érdekes feladat jelenleg a hidrológiában a biológiai és hidrológia folyamatok közötti kapcsolatrendszer tisztázása. Egy ilyen jelenség a hidrológiai jellemzők (pl. a vízfolyásmenti talajvíz vagy a vízfolyások alapvízhozamának) rövid periodicitású hullámzása, amely szoros kapcsolatban áll a vegetáció vízfelvételével. A vízfolyásmenti galériaerdőknek különösen nagy hatásuk van az ottani talajvízszintekre és a vízfolyások talajvízből táplálkozó alapvízhozamára, ezért evapotranszspirációjuk korrekt meghatározása fontos feladat, mind természetvédelmi, mind vízkészletgazdálkodási szempontból. A regionális és lokális vízmérleget, valamint a szennyeződések terjedését számító numerikus modellek is igénylik az evapotranszspiráció pontos értékeit. A vegetáció hatása élesen megjelenik a kisvízfolyások esetében, ahol mind a vízfolyás menti talajvízszintek, mind a vízfolyások alaphozama napi ciklusú hullámzást mutat a vegetációs periódusban (1. ábra).

1. ábra A vízfolyásmenti zóna talajvízszintjének és a vízfolyás alapvízhozamának napi hullámzása

A vízfolyás menti zóna talajvízszint változásának vizsgálata alapján egy új módszert (a White-féle eljárás [Water Supply Paper 659-A, (1932) 1-105.] alapján) fejlesztettünk ki a vegetáció talajvízből táplálkozó evapotranszspirációjának számítására. A módszer egy egyszerűsített vízmérleg és a talajvízmozgás Darcy-féle megközelítése alapján számítja a talajvíz evapotranszpirációját, a talajvízszintek napi periódusú fluktuációját felhasználva (2. ábra). Az eljárás újdonsága abban rejlik, hogy a White-féle módszertől eltérően napon belül változó nettó talajvízutánpótlódást vesz figyelembe és a telítetlen zóna gravitációs leürülésének időtől és talajvízmélységtől való függését is bevonja a számításba. 58



2. ábra A módszer elve, az ET számítása: ET = Utánpótlódás – Készletváltozás (talajvízszint diferencia*fajlagos hozam)

Az új módszert a Sopron melletti Hidegvíz-völgy kísérleti vízgyűjtőjének 2005. évi hidrometeorológai adatain teszteltük. A módszer által szolgáltatott talajvíz evapotranszspirációs értékeket (amelyek nagyon közel voltak a vizsgált felszínközeli talajvíztükrű területen a potenciális evapotranszspirációhoz) a Penman-Monteith-féle egyenlettel számolt adatokkal félórás időfelbontásban, és a White módszer által szolgáltatott adatokkal napi időfelbontásban hasonlítottuk össze (1. táblázat). A módszerre készített érzékenységvizsgálat szerint a talaj szivárgási tényezőjének (és az Sy, fajlagos hozamnak) a pontos ismerete fontos a számítási eljárás megfelelő működéséhez. 1. táblázat Az ET becslés értékei a 2005-ös vegetációs periódusra

Módszerek

Máj.

Jún.

Penman-Monteith módszer Eredeti White módszer Empirikus módszer Hidraulikus módszer

6,41 5,44 6,49 6,76

6,04 5,51 7,97 7,86

Júl. Aug. ET (mm/nap) 11,13 7,56 6,81 5,78 11,33 9,42 10,49 9,34

Szep.

Okt.

7,34 5,21 8,74 8,61

2,84 2,37 3,12 3,15

Köszönetnyilvánítás A kutatást az Erdő- és Fagazdasági Egyetemi Tudásközpont (ERFARET) és az Országos Tudományos Kutatási Alap Támogatta (OTKA, F-046720).

59



A VÖRÖSBEGY (ERITHACUS RUBECULA) ŐSZI VONULÁSA ÉS ÉLŐHELYVÁLASZTÁSA MAGYARORSZÁGON GYURÁCZ József1, GYIMÓTHY Zsuzsa2,.BANK László3, FARKAS Roland4, NÉMETH Ákos5, CSÖRGŐ Tibor6 1

Nyugat-magyarországi Egyetem, Biológia Intézet, [email protected] 2 Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, 3 Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 4 Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 5 Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, 6 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Anatómiai, Sejt-, és Fejlődésbiológiai Tanszék A vörösbegy (Erithacus rubecula) a hazai lomboserdők, parkok, kertek egyik leggyakoribb fészkelő és egyik legnagyobb számban gyűrűzött madárfaja. Parciális vonuló faj, sok tekintetben összetett vonulásának hazai vonatkozásairól még kevés információval rendelkezünk. A vörösbegy őszi vonulását vizsgáltuk a 2004. augusztus 13. és október 27. közötti időszakban, az MME Actio Hungarica izsáki, ócsai (Közép-Magyarország), sumonyi (Dél-Magyarország), szalonnai (Észak-Magyarország) és tömördi (Nyugat-Magyarország) madárgyűrűző állomásain gyűjtött adatok elemzésével. A kutatás célja: 1. A madárpopulációk vonulási stratégiájának megismerése. 2. A különböző ökológiai adottságú területek és élőhely-típusok szerepének megállapítása a vörösbegy vonulásában és védelmében. Vizsgálati módszerek A madarak befogását, gyűrűzését és mérését a „South-East Bird Migration Research Network” módszertana alapján végeztük(BSSE 2000). A vörösbegy populációinak vonulási mintázatát a gyűrűzött madarak megkerülései, a napi fogás-visszafogás, a visszafogott madarak tartózkodási ideje, a vonuló madarak szárnyhossza, testtömege és vonulási zsírtartaléka alapján jellemeztük. Eredmények A vizsgálati időszakban az öt madárgyűrűző állomáson összesen 3671 példányt fogtunk, ebből 3075 elsőéves és 596 öreg madár volt. A gyűrűzés évében összesen 553 egyed került visszafogásra, 485 fiatal és 68 öreg példánnyal. A fiatal madarak a napi fogások és a medián dátumok alapján, vonulásukat mindegyik területen már augusztusban megkezdik, míg az öreg madarak vonulása később, augusztus végén, szeptember elején kezdődik. Az őszi vonulás időbeli lefutása az egyes korcsoportokon belül hasonlóan alakult a vizsgálati területeken. Kivételt képeznek ez alól a Kolon-tónál vonulók, melyeknek öreg példányai először szeptember közepén jelennek meg. Ennek okai a hely adottságaiban keresendők, melynek nádas területeit a vörösbegy költés szempontjából nem preferálja, csak az északabbi területeken költők pihennek meg itt rövid időre vonulásuk során. Az augusztusban befogott példányok szeptember közepéig elvonulnak, belőlük utána már nincs visszafogás egyik vizsgálati területen sem. Ezek a példányok a Kárpát-medence fészkelő madarai lehetnek, náluk mértük a legrövidebb szárnyhosszokat és legkisebb testtömegeket. A Magyarországtól északra költő madarak legnagyobb számban októberben vonulnak át a vizsgált területeken. Októberben fogtuk a leghosszabb szárnyú egyedeket, a legnagyobb testtömeggel és raktározott zsírral. Ezek a madarak DK-Skandinávia, illetve ÉNyOroszország felől érkezhetnek, amit egyrészt a vonulási távolság és a szárnyhossz közötti összefüggés alapján feltételezhetünk.

60

napi fogás % %



100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 8.13 8.28 9.12

Lake Kolon Tömörd Sumony Szalonna Ócsa

9.27 10.12 10.27

dátum 1. ábra A napi fogás kumulatív grafikonjai

Szeptemberben és októberben egymást váltják az egyre északabbról jövő madarak, melyek érkezésükkor lényegesen nagyobb testtömeggel és jobb kondícióval rendelkeznek, mint a helyi, augusztusban befogottak, ezért ezek tartózkodási ideje már jóval rövidebb, 3-6 nap. Biometriai adataink alapján a dunántúli és a Dunától keletre fekvő élőhelyeken más-más északi területekről származó madarak vonulnak át, de a földrajzilag közelebb eső területeken átvonulók nagyobb hasonlóságot mutatnak. Az augusztusban befogott madarak állománya a szárnyhossz adatok alapján egységes. Októberben a Szalonnán átvonuló, valószínűleg kisebb távolságból érkező madarak szárnya a legrövidebb és nagyon különböznek az Alföld közepén és a Dunántúlon fekvő élőhelyeken megpihenő, feltehetően távolabb lévő északi területekről származó vörösbegyektől. A visszafogási arány mindkét korcsoportnál Sumonyban volt a legmagasabb, több mint 20%. A vonuló madarak jelentős része nemcsak megpihen, de zsírtartalékait is növelte a vizsgált területeken. Szalonna erdős, bokros területén tapasztaltuk a leghosszabb átlagos tartózkodási időt és a legnagyobb testtömeg gyarapodást. Kolon-tó területe zárt, nádas élőhelyével az átvonulók számára kevésbé fontos pihenő- és táplálkozási hely. Ezt Tömördön végzett vizsgálatunk is alátámasztja, mely szerint az őszi vonulási időszakában befogott vörösbegyek elsősorban az erdős, bokros élőhelyekett pereferálták, ahol a befogott madarak átlagos testtömege és vonulási zsírtartaléka szignifikánsan nagyobb volt, mint a gyepben vagy a mocsárban gyűrűzött egyedeké (GYURÁCZ et al. 2005). Felhasznált irodalom BUSSE, P. (2000): Bird Station Manual. SEEN, Univ. of Gdańsk, Gdańsk. GYURÁCZ J., BÁNHIDI P. & GYIMÓTHY ZS. (2005): Habitat selection and migration dynamics of the migrating populations of Robins Erithacus rubecula in the autumn migration period. Alauda 73(3): 296-297. The 5th Conference of EOU, Strasbourg.

61



A NAGY LILIK (ANSER ALBIFRONS) ÉS A VETÉSI LÚD (ANSER FABALIS) ÁLLOMÁNYVÁLTOZÁSA A HORTOBÁGYON GYÜRE PÉTER Debreceni Egyetem, Agrár és Műszaki Tudományok Centruma Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék [email protected] A Hortobágy térsége hazánk és Európa egyik legjelentősebb vadlúd vonuló helye. Az utóbbi években változásokat mutattunk ki az előforduló vadlúdfajok fajok hortobágyi vonuló állományában. A hazánkban fészkelő nyári lúd (Anser anser) és a vonuló nagy lilik (Anser albifrons) esetében növekedett a megfigyelhető madarak száma, ezzel szemben a vetési lúd (Anser fabalis) és a kis lilik (Anser erythropus) vonuló állománya csökkent. Vizsgálati módszerek Kutatásaink során 1989 – 2007 között vizsgáltuk Hortobágy középső területein (halastavakon, mocsarakban, füves pusztákon és szántóterületeken) az átvonuló vadludak létszámát, fajösszetételét és ludak területen tartózkodásának idejét. A ludak számlálása hetente történt a vizsgált időszakban. Az állománybecslést a nemzetközi madárszámlálási módszerek alapján végeztük (GILBERT ET AL., 1998). Vadludak számlálása során a vízimadaraknál alkalmazott teljes állományfelmérés módszerét alkalmaztuk.

35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000 0

1989

tavas 1989 z 1990 ősz tavas 1990 z 1991 ősz tavas 1991 z 1992 ősz tavas 1992 z 1993 ősz tavas 1993 z 1994 ősz tavas 1994 z 1995 ősz tavas 1995 z 1996 ősz tavas 1996 z 1997 ősz tavas 1997 z 1998 ősz tavas 1998 z 1999 ősz tavas 1999 z 2000 ősz tavas 2000 z 2001 ősz tavas 2001 z 2002 ősz tavas 2002 z 2003 ősz tavas 2003 z 2004 ősz tavas 2004 z 2005 ősz tavas 2005 z 2006 ösz tavas 2006 z 2007 ősz tavas 2007 z ősz

pd.

Eredmények A Hortobágy középső területein átvonuló ludak fajösszetételét elemezve megállapíthatjuk, hogy a vonulási időszakban a vadlúdcsapatok nagy részét (80 – 90%) a nagy lilik (Anser albifrons) teszi ki. A faj állománya ingadozó ugyan, de az utóbbi évtizedben az átvonulók száma kis mértékben növekedett (1. ábra). A vonulási és telelési időszak október elejétől április elejéig tart, de a csúcsidőszakok novemberre és március elejére tehetők. A vonulási időszak hossza évről évre változik az időjárási tényezők függvényében, vizsgálataink során az egyes vonulási szezonokban 67 és 187 nap közötti tartózkodási időt figyeltünk meg.

dátum

1. ábra A nagy lilik (Anser albifrons) állománya a Hortobágy középső területein (1989-2007)

Hazánk másik jellemző vonuló vadlúd faja a vetési lúd (Anser fabalis), amelynek állománya az utóbbi években csökkent (2. ábra). Az állománycsökkenés nem csak a Hortobágyon 62



6000 5000 4000 3000 2000 1000 0

1989

tavas 1989 z 1990 ősz tavas 1990 z 1991 ősz tavas 1991 z 1992 ősz tavas 1992 z 1993 ősz tavas 1993 z 1994 ősz tavas 1994 z 1995 ősz tavas 1995 z 1996 ősz tavas 1996 z 1997 ősz tavas 1997 z 1998 ősz tavas 1998 z 1999 ősz tavas 1999 z 2000 ősz tavas 2000 z 2001 ősz tavas 2001 z 2002 ősz tavas 2002 z 2003 ősz tavas 2003 z 2004 ősz tavas 2004 z 2005 ősz tavas 2005 z 2006 ösz tavas 2006 z 2007 ősz tavas 2007 z ősz

pd.

átvonulók számában mutatható ki, hanem az országos adatok alapján (FARAGÓ 2006) és a világállományban is (DELANY & SCOTT, 2002). A vetési ludak a nagy lilikektől rövidebb ideig tartózkodnak a Hortobágyon. Az őszi vonulás során novemberben, tavasszal február végén és március elején mindössze néhány hétig láthatók vonuló csapataik.

dátum

2. ábra A vetési lúd (Anser fabalis) állománya a Hortobágy középső területein (1989-2007)

Összefoglalás A Hortobágy két jellemző vonuló vadlúdfaja közül a nagy lilik állománya kis mértékű gyarapodást mutat, de vetési lúd egyre kisebb számban fordul elő. A pihenőhelyeken végzett monitoring vizsgálatok mellett, igen fontosak a táplálkozóterületeken végzett monitoring vizsgálatok is, hiszen a területen tartózkodó madarak számát leginkább a táplálékkínálat határozza meg. A vonuló ludak számára a táplálékbázist a Hortobágy füves pusztái és a régió mezőgazdasági területei adják. A táplálkozóhelyek közül ősszel a kukorica tarlók a legjelentősebbek, télen és tavasszal pedig a gabonavetéseket és az újabban többfelé előforduló repce táblákat használják a ludak. Az utóbbi évek enyhébb telein jelentős az áttelelők ludak száma is, de ezeket a telelő csapatokat főként nagy lilikek alkotják. A vonuló és telelő ludak létszámának nyomon követése azért is fontos, mert a hosszabb tartózkodási idő a jövőben nagyobb terhelést okozhat a mezőgazdasági területeken. Köszönetnyilvánítás A táplálkozó területen végezett monitoring vizsgálatot 2007-ben az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatta (FVM-63413/2007). Felhasznált irodalom DELANY, S. & SCOTT, D. (2002): Waterbird population estimates, Wetlands International Global Series No. 12. 71-75. pp. FARAGÓ S. (2006): A vadlúd monitoring eredményei a 2003/2004 –es idényben Magyarországon, Magyar Vízivad Közlemények No. 13. GILBERT, G, GIBBONS, D. W. & EVANS, J. (1998): Bird Monitoring Methods: a manual of techniques for key UK species, RSBP

63



A NEM-FA ERDEI TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK PIACI VIZSGÁLATA HEGEDŰS Attila Nyugat-magyarországi Egyetem, Matematikai és Ökonómiai Intézet, Sopron ForCons Tanácsadó Iroda [w3.forcons.hu] [email protected] Napjainkban a természetes életmód, a biotermékek, a zöldtermékek (erdei gyümölcsök, gombák, gyógynövények stb.) jelentősége újból fölértékelődik. A környezetbarát termékekre növekvő igény mutatkozik az összes fejlett ipari országban (BURROWS & SANNESS 1998, LOBER & MISEN 1995). Nagyon sok olyan hagyományos termék van, amelyeket korábban csak a vidéki, alacsony jövedelmű emberek fogyasztottak, és ezek jelenleg természetes, környezetbarát termék formájában újra megjelennek a fogyasztói piacon (MEADLEY 1989). Minden olyan erdei terméket, amely a főtermék (a faanyag) sérelme nélkül előáll, összefoglaló néven erdei mellékterméknek (pl.: erdei gomba, erdei gyümölcsök, karácsonyfa), nemzetközi terminológiával élve nem-fa erdei terméknek (non-wood forest products) nevezzük. Nemzetközi viszonylatban vizsgálva a kérdést elmondható, hogy a nem-fa erdei termékek mellé helyezik az erdei szolgáltatásokat, mi is ezt tettük. Vizsgálati célok, módszerek A kutatás célja az erdészeti szektor azon termékeinek és szolgáltatásainak piaci vizsgálata, amelyek a hagyományos fakitermelési funkción túl jelentenek értékeket a fogyasztók és az erdőgazdálkodók számára. A kutatás tárgya a nem-fa erdei termékek és szolgáltatások európai szintű piaci vizsgálata a marketing sajátosságainak kiemelésével, illetve a termékkörhöz kapcsolódó fogyasztói szokások vizsgálata Magyarországon. A piaci vizsgálatok szekunder, míg a fogyasztói szokások primer kutatás keretében készültek. A primer kutatás kérdőíves formában (40 kérdéssel) demoszkópikus jelleggel, szemi-kvantitatív módon történt. Magyarország 8 nagyobb városában, összesen 1200 emberrel töltettük ki a kérdőívet. Eredmények A dolgozat feltárja, hogy Európában alapvetően három meghatározó hajtóerő befolyásolja a nem-fa erdei termékek és szolgáltatások körének bővülését: a fatermékek árának ingadozásai, növekvő igény a környezetbarát termékekre és a vidékfejlesztési politikák szerepének erősödése. Európa szerte a nem-fa erdei termék és szolgáltatás szektor fejlesztésének és ehhez kapcsolódóan az új vállalkozások létrejöttének a potenciális lehetősége nagy, más szóval a szektorban számos üzleti lehetőség van közép és hosszútávon. A fenti megállapítás egyik legfontosabb oka, hogy a társadalomi jólét emelkedésével párhuzamosan a kereslet az egyedi (niche)-, a bio-, a luxustermékek iránt folyamatosan növekszik. Ugyanakkor a szektor fejlődésének számos gátló tényezője is van. Nemzeti szinten az erdészetpolitikai eszközök (jogi, szervezeti, információs, financiális) a hagyományos erdőgazdálkodást jobban preferálják, mint az erdők nem fa-alapú hasznosítását. A másik gátló tényező a szektor fejlesztését illetően, hogy a nem-fa erdei termékek és szolgáltatások jelentős része a fogyasztói társadalom szemében közkincs, vagyis a társadalom nem kíván pénzbeli

64



ellentételezést fizetni annak ellenére, hogy ezek a termékek és szolgáltatások is piaci értékkel rendelkeznek. Regionális vonatkozásban Európa keleti és nyugati része közti különbségek a nem-fa erdei termékek kapcsán is megmutatkoznak. Jellemzően a nagy nyugat-európai fogyasztói piacokon (német, brit piac) a hazai termékmennyiség csekély: hagyományosan az olcsóbb importárukat részesítik előnyben, amelyek nagyrészt Kelet-Európából (Románia, Bulgária stb.) érkeznek, ahol viszont tradicionálisan erős az exportorientáltság és gyenge a hazai piac szerepe. A territoriális marketing a hatékonyság fokozásának egyik újszerű formája a nem-fa erdei termék/szolgáltatás szektorban. Az együttműködő szervezetek egy adott térségben, egy adott termék-szolgáltatás csomag kombinációt kínálnak a fogyasztók felé. Egy-egy nem-fa erdei termék természetes erdőhöz való kapcsolata annál kisebb, minél inkább ipari léptékben jelenik meg a fogyasztói piacon. Erdei szolgáltatásokra vonatkoztatva az erdő természetes jellege a szolgáltatás intenzitásának fokozódásával párhuzamosan csökken. Az erdei tevékenységek finanszírozása kapcsán az erdőlátogatók nem ismerik az erdei szolgáltatásokhoz tapadó költségeket, ugyanakkor az erdei szolgáltatásokért csak korlátozott mértékben hajlandók pénzt kiadni. Ezeket az összegeket mindenki mástól (állam, erdőgazdálkodó, hotelek stb.) várják. A konkrét fizetési hajlandóságot vizsgálva, elmondható, hogy a lovaglás, az erdei szórakozás (pl. koncert), az erdei művelődés (pl. tanösvény) és az erdei iskola kapcsán a legjelentősebb a fizetési hajlandóság. Megállapítottam, hogy a nagyobb jövedelemmel rendelkezők nem vásárolnak több nem-fa erdei termékeket, vagyis nem mondható, hogy ezek a termékek kifejezetten a prémium fogyasztói szegmenshez kapcsolódnak, illetve van összefüggés az erdőbe járás szokása és későbbiekben realizált vásárlási szokások között, azaz akik vásároltak erdei terméket azok gyakoribb erdőjárók is egyben. Felhasznált irodalom BURROWS, J. & SANNESS, B. (1998): The competitive climate for wood products and paper packaging. The factors causing substitution with emphasis on environmental promotions. Joint FAO/ECE Team of Public Relations Specialists in the Forest and Forest Industries Sector. Living Forests, Oslo, Norway. LOBER, D.J. & MISEN, M.D. (1995): The greening of retailing. Certification and the home improvement industry. Journal of Forestry, No. 93: 4, 38-41. MEADLEY J., (1989): The commercial implications of new crops. In: Wickens G.E., Haq N., Day P. (Eds), New Crops for Food and Industry. Chapman and Hall, London, 23-28.

65



ERDŐREZERVÁTUMOK TERMŐHELYI VISZONYAINAK VIZSGÁLATI MÓDSZEREI HEIL Bálint, BIDLÓ András, KOVÁCS Gábor és JUHÁSZ Péter Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet, Sopron [email protected] A hazai erdőrezervátumokban folyó kutatások stratégiájában és módszertanában alapvető szereppel bír a termőhelyi viszonyok vizsgálata. Csak ezek ismeretében értékelhető az erdei ökoszisztémák biomassza termeléséért felelős fafajok, cserjék és lágyszárúak előfordulása, növekedése, a faállományok szerkezete és fejlődése, de belőlük egyben fontos alapadatokat meríthetünk az erdőrezervátumokban végzett egyéb vizsgálatokhoz és a megfigyelésekből levonható következtetések más erdőállományokra való kiterjesztéséhez (BIDLÓ et al., 2002). Elvárások a vizsgálati módszertannal szemben Az erdőrezervátumokban végzett termőhelyi vizsgálatok módszertanát a kitűzött célok határozzák meg. Általános elvárás a növények előfordulásának, növekedési feltételeinek jellemzése. Kifejezetten az erdőrezervátumokra vonatkozó igényként merül fel a kezelt erdőkből a természetes állapotú erdőkbe való átmenet nyomon követésére alkalmas termőhelyi jellemzők leírása. Rögzíteni kell az alapállapotot, majd ebből kiindulva szét kell választani az átmenet során beálló változások külső és belső okait. Szintén általános elvárás a termőhely-feltárással szemben az, hogy alapadatokat szolgáltasson további, pl. botanikai, növényélettani, faállomány-szerkezeti, zoológiai, stb. vizsgálatokhoz is (SOMOGYI és HALUPA 1993). Az éghajlatváltozás függvényében fontos feladat a hosszú távon stabil, ill. a rövid távon is változó termőhelyi tényezők szétválasztása, nyomon követése. Eredményeink a vizsgálati módszertan fejlesztésében A hazai erdőrezervátum-kutatási program kezdeti szakaszában (Juhdöglővölgy (Csákvár); Virágos-hegy (Balatongyörök); Alsó-hegy (Tornai-karszt)) a termőhelyfeltárás hagyományos módon történt. Ennek előkészítő lépései a történeti előzmények feltárása, a területre vonatkozó dokumentumok beszerzése, melyek gyakran alapvető erdőtörténeti, tájhasználati információkat szolgáltatnak. Ezt követi a területek alapos bejárása, helyszíni vizsgálata, mely során a termőhelyi tényezők számbavétele alapján megállapítjuk, hogy egy-egy terület milyen termőhelytípus(ok)ba sorolható be. Fontos lépés, termőhely-típusonként, a talajszelvények nyitása és részletes elemzése, amely alapvetően mutatja be az egyes termőhelyek fizikai és kémiai tulajdonságait. 1. ábra A Nagybugaci ősborókás talajfúrással bővített termőhelyi vizsgálati eredményeinek kétdimenziós térképi ábrázolása.

Mivel a talajszelvények nyitásával csak korlátozottan jellemezhetjük a termőhely térbeli változatosságát, fontos hogy az egyes termőhelytípus változatok kiterjedését is meghatározzuk (1. ábra). A termőhelyi tényezők térbeli kiterjesztésének hatékony módszere a hálózatban történő talajfúrás, Pürckhauer-fúró segítségével, amit a hagyományos termőhelyfeltáráson túl kezdetben 6 erdőrezervátumban végeztünk el: Prédikálószék 66



(Pilismarót); Nagy-Istrázsa hegy (Valkó); Nagybugaci ősborókás; Fényi erdő (Bátorliget); Baláta-tó (Kaszó); Leány-völgy (Nagyvisnyó). A térben – 50x50 vagy 100x100m léptékben – hálópontokra kiterjesztett termőhelyi adatok feldolgozására, összefüggéseinek vizsgálatára, valamint a teljes vizsgálati területet lefedő kiterjesztésére nyújtott lehetőséget az utóbbi évek számítástechnikai, térinformatikai fejlesztéseinek alkalmazása. Ennek alapvető lépéseit képezi a vizsgált terület digitális domborzati térképének elkészítése (2. ábra, bal oldal), majd a termőhelyfeltárási adatok adatbázisba foglalása. Ezek segítségével készítjük el egy-egy terület termőhelyi alaptérképeit: szintvonalas térkép (2. ábra, jobb oldal), talajszelvények és fúrási pontok helye, genetikai talajtípusok térképe, hidrológiai viszonyok térképe, termőréteg vastagság térképe, humuszos feltalaj térképe, humuszmennyiség térképe, fizikai talajféleségek térképe, egyéb térképek (alapkőzet, talajhibák, stb.). A számítógépes adatfeldolgozás további lehetőséget ad az adatok, termőhelyi tényezők összefüggéseinek statisztikai vizsgálatára is.

2. ábra A Vár-hegy erdőrezervátum perspektívikus felületmodellje (balra) és szintvonalas térképe magassági színezéssel, valamint a fúráspontok ábrázolásával (jobbra).

Ilyen térinformatikai feldolgozást 5 erdőrezervátumban végeztünk el: Ropolyi-erdő (Zselic); Hidegvíz-völgy (Sopron); Szalafő Őserdő (Őrség); Kékes-Észak; Vár-hegy (Felsőtárkány). A térinformatikai módszerek bevonása jóval részletesebb termőhelyi információkat szolgáltatott az erdőrezervátumok termőhelyeiről, mint az erdőrészlet szintű erdőtervi adatok. Egyben lehetőség nyílt általuk a termőhelyfeltáráshoz kapcsolódó egyéb munkák (pl. faállományparaméterek felvétele) eredményeinek termőhelyi paraméterekkel való összevetésére is. Összefoglalás A hazai erdőrezervátum kutatás termőhelyi vizsgálatainak módszertanát folyamatosan bővítettük, fejlesztettük a kezdetektől fogva. A hagyományos, erdészeti gyakorlatban is alkalmazott termőhelyfeltárástól mára eljutottunk a korszerű térinformatikai módszerek alkalmazásáig. Az eddigi tapasztalatok összefoglalása, szakmai vitára bocsátása szerves részét képezi azon törekvéseinknek, hogy a jövőben is folyamatosan fejlesszük eszköztárunkat az erdőrezervátum-kutatások termőhelyi viszonyainak vizsgálatában. Felhasznált irodalom BIDLÓ A., KOVÁCS G. és FORRÓ E. (2002): Az erdőrezervátum-kutatás stratégiája és módszertana: Termőhelyi vizsgálatok. In: HORVÁTH és BORHIDI: A hazai erdőrezervátum kutatás. A KvVM Természetvédelmi hivatalának tanulmánykötetei 8. SOMOGYI Z. és HALUPA L.(1993): Az erdőrezervátumok célja, feladata, kijelölésük, vizsgálatuk fontosabb szempontjai. Erdészeti Tudományos Intézet, Budapest. 67



ERDÉSZETI GÉPFEJLESZTÉSEK MAGYARORSZÁGON HORVÁTH Béla Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet [email protected] A speciális erdészeti gépeink egy része hazai forrásból (a hazai mezőgépgyártók termékeként), más része importból származik. A jelen elemzés a hazai gyártású erdészeti gépekhez köthető fejlesztéseket célozza. Az erdészeti gépfejlesztések jellemzői A hazai erdészeti gépfejlesztés és az erre épülő gépgyártás az 1980-as évek végére szinte teljesen leállt, holott addig számos olyan gépet fejlesztettek és gyártottak, amelyek beváltak, s viszonyainkra alkalmasak voltak. Kb. az 1980-as évek közepéig létezett a hazai erdészeti gépgyártást megalapozó műszaki fejlesztési háttér is, ezt követően azonban a hanyatlás, majd a szinte teljes megszűnés (az Erdészeti Tudományos Intézet Gépesítési Osztályának felszámolásával) volt osztályrésze. Napjainkra a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének, az Országos Erdészeti Egyesület Gépesítési Szakosztályának, az Alföldi Erdőkért Egyesület Műszaki Szakbizottságának és több erdészeti zrt. tevékenységének köszönhetően a hazai erdészeti gépfejlesztésben és gépgyártásban az előzőekben vázolt negatív folyamatok megálltak, sőt mára már egyértelmű pozitív elmozdulás tapasztalható. A közelmúltban (kb. 1990-től) fejlesztett és gyártott fontosabb hazai erdészeti gépek a következők: − a csemetetermesztéshez kötődően: csemetetermesztési gépsor; − az erdősítéshez, erdőműveléshez kötődően: erdészeti tárcsák, pásztakészítő ekék, erdészeti talajlazítók, pásztázógép, magbedolgozó gép, csemeteültető gépek, suhángültető gépek, gödörfúrók, erdészeti zúzók, erdőtelepítési gépsor; − az erdőhasználathoz kötődően: hidraulikus markolók, darus kihordó pótkocsik, erdészeti tehergépkocsi, hidraulikus daruk, kötélpálya, hasítógép, aprítógépek, energetikai faültetvény betakarító gép; − az erdővédelemhez kötődően: erdőtűz-oltó berendezések. Fejlesztési feladatok A jelen és a közeljövő feladatait: − az eddig is gyártott gépek folyamatos fejlesztése; − a hagyományos erdőgazdálkodás néhány eddig itthon nem vagy csak sok éve gyártott típusának fejlesztése (pl. vágástakarító, injektálógép, vegyszerkenő-gép, kérgezőgép); valamint − a fa energetikai hasznosítását segítő gépfejlesztések (rövid vágásfordulójú energetikai faültetvény telepítő és betakarító gépsor, hengeresfa-termelő energetikai faültetvény telepítő és betakarító gépsor, ártéri erdők alsó fás szárú cserjeszintjét betakarító gépsor) jelentik. A fa energetikai hasznosítását segítő szükséges (részben már elindult) gépfejlesztések: − a rövid vágásfordulójú energetikai faültetvények komplex gépsorának kialakítása az eddig elért fejlesztésekre építve (a telepítő- és az ápológépek épülhetnek a Bagodi Mezőgép Kft. és a NymE Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének eddigi közös fejlesztéseire, a betakarítógépek a soros járvaaprítók vonalára); − a hengeresfa-termelő energetikai faültetvények komplex gépsorának kialakítása az eddig elért fejlesztésekre építve (a telepítő- és az ápológépek épülhetnek a Bagodi Mezőgép Kft. és a NymE Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének, a betakarítógépek az 68



Optigép Kft., az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet és a NymE Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének eddigi közös fejlesztéseire); − az ártéri erdők alsó fás szárú cserjeszintje betakarító gépsorának kialakítása (ez irányú lépések a Délalföldi Erdő- és Fagazdaság Zrt. és a NymE Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének együttműködésében elindultak), valamint − a vágástéri melléktermékek összegyűjtését biztosító kötegelőgépek kiválasztása (e gépek már léteznek, hazai optimális és gazdaságos alkalmazási feltételeiket kell megteremteni). Meg kell jegyezni, hogy a hazai erdőgazdálkodás – volumenéből következően – az egyes géptípusokból viszonylag kis darabszámokat igényel. Mindezért a hazai erdészeti gépfejlesztés és gépgyártás csak akkor maradhat fent, ha e folyamatokat kiemelt figyelem és támogatások kísérik. Szükséges a kutatásban és a műszaki fejlesztésben érintettek (NymE Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet, FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, meghatározó erdészeti gépgyártók) közös szakmai fellépése, feladatmegoldásokra irányuló együttműködése, mely a fejlesztéseken túl kell, hogy kiterjedjen a géphasználati értékvizsgálatokra is. Összefoglalás A hazai erdészeti gépfejlesztés és az erre épülő gépgyártás az 1980-as évek végére szinte teljesen leállt, holott addig számos olyan gépet (elsősorban erdőművelési gépeket) fejlesztettek és gyártottak, amelyek beváltak, s viszonyainkra alkalmasak voltak. Kb. az 1980as évek közepéig létezett a hazai erdészeti gépgyártást megalapozó műszaki fejlesztési háttér is, ezt követően azonban a hanyatlás, majd a szinte teljes megszűnés (az Erdészeti Tudományos Intézet Gépesítési Osztályának felszámolásával) volt osztályrésze. A Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének irányításával napjainkra az erdészeti gépfejlesztésben és gépgyártásban az előzőekben vázolt negatív folyamatok megálltak, sőt már némi pozitív elmozdulás is tapasztalható. Jelenleg Magyarországon mintegy 90 cég foglalkozik mezőgazdasági gépgyártással, de közülük kb. csak tízen gyártanak részben erdészeti gépeket is. A hazai erdészeti gépgyártás piaci alapokon, de a jelenleginél jobban összehangolt műszaki fejlesztési háttér mellett maradhat csak működőképes. A fejlődés olyan háttér-bázissal képzelhető el, amely biztosítja az erdészeti gépesítési terület kutatásának és műszaki fejlesztésének (K+F tevékenységének) vitelét és összehangolását. A közeljövőben egyértelműen szükséges az eddig is gyártott gépek folyamatos fejlesztése, a hagyományos erdőgazdálkodás néhány eddig itthon nem vagy csak sok éve gyártott típusának fejlesztése, valamint a fa energetikai hasznosítását segítő gépek, gépsorok fejlesztése. Köszönetnyilvánítás A kutatás-fejlesztés az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont támogatásával, az NKTH által finanszírozott ERFARET-03/2004. sz. kutatási projekt keretében valósult meg. Köszönjük a szakmai és a pénzügyi támogatást. Felhasznált irodalom HORVÁTH B. (2001): Az erdőgazdaság gépesítésének helyzete, fejlesztési lehetőségei. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának 2000. évi tájékoztatója. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. 192-198. HORVÁTH B. (2007): Gépek energetikai célú növények betakarítására. Erdészeti Lapok, CXLII. 7-8:271. HORVÁTH B., JUNG L., KAKNICS L. és SZABÓ J. (2007): Energetikai célú fahasznosítás és annak gépesítése. Erdészeti Lapok, CXLII. 4:129-130.

69



GYORSBEAVATKOZÓ ERDŐTŰZ-OLTÓ TECHNIKÁK MINŐSÍTÉSE HORVÁTH Béla Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet [email protected] A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének irányításával erdőtüzek oltására alkalmas olyan gyorsbeavatkozó berendezések tervezése, fejlesztése, hazai adaptálása, alkalmazásba vétele folyik, amelyek eredményesek lehetnek az erdőgazdaságok számára az erdőtüzek oltásában. Vizsgálati módszerek A vizsgálatok során különböző eszközök (VÍZÖNTŐ gyorsbeavatkozó erdőtűzoltó berendezés, Dondi DMR 55.B típusú földszóró, ventilátorok, BEAEXTIN S.L. robbanó oltókészülék) alkalmazástechnikai próbáit folytattuk le, imitált üzemi körülmények között. A próbák alatt mértük a vizsgálatok összes lehetséges jellemzőjét, majd ezek értékelésével vontunk le következtetéseket. Eredmények VÍZÖNTŐ gyorsbeavatkozó erdőtűzoltó berendezés: Megállapítottuk, hogy a VÍZÖNTŐ gyorsbeavatkozó erdőtűzoltó berendezés alkalmas kezdődő erdőtüzek, valamint olyan felszíni erdőtüzek (avartűz, bozóttűz) oltására, amelyek tűzvonal-intenzítása az 1700 kW/m értéket nem haladja meg. Megállapítottuk, hogy a berendezés műszakilag teljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a fejlesztésekor kitűztünk. A VÍZÖNTŐ gyorsbeavatkozó erdőtűzoltó berendezés továbbfejlesztését a következők irányában célszerű elvégezni: − tűzoltást segítő eszközök málházása az agregátorra; − impulzus önfelszívó alkalmazása, különös tekintettel az erdei víznyerő helyeken történő használatra; − pickup járművel való mozgatás esetén póttartály alkalmazása, a gyors összekapcsolási mód fejlesztése. Dondi DMR 55.B típusú földszóró: A földszóró berendezések utak mellett, tisztásoknál, gyérítéseknél, erdőterületek mellett, kb. 2,5 m sortáv fölött a fasorok között is, alkalmazhatók árok nyitásra, ami által terített földdel kb. 10 m szélességben beborítható az avar. Megállapítottuk, hogy: − a rotációs elven működő földszórók (árokásók) alkalmasak erdőtűz oltásra; − a földszórók (árokásók) közül a 400 m3/h teljesítmény fölötti berendezések jöhetnek szóba az erdőtűz-oltásnál; − a jelenleg elérhető árokásók közül a Dondi DMR 55.B típusú gép a legalkalmasabb erdőtűz oltásra, mely gépet bármely, legalább 50 kW teljesítményű univerzális traktor üzemeltetni tud. Ventilátorok: Megállapítottuk, hogy az erdőtűz-oltás technológiáiban megfelelő hatótávolságú, vízszintesen legalább 4-5 fa távolságot (a fák egymástól való távolságától függően min. 30 m-t) átfúvó, függőlegesen pedig a magas fák tetejét (min. 20 m-t) elérő légáramú, nagy légszállítású (min. 8 m3/s) és legalább közepes légsebességű (min. 40 m/s) axiálventilátorok jöhetnek szóba, ellenőrzött ellentüzek keltésére. 70



A ventilátoros permetezőgép tűzoltási problémája a következők szerint foglalható össze: − nem elég koncentrált a vízcseppeket hordozó légsugár; − nem megfelelő eloszlásban és mennyiségben kerül a légáramba a porlasztott víz. Természetesen a gép permetezési célokra készült, így teljes tűzoltási hatékonyságot nem lehet tőle elvárni. BEAEXTIN S.L. robbanó oltókészülék: Megállapítottuk, hogy a BEAEXTIN S.L. robbanó oltókészülék a következő erdőtűz-oltási technikákra alkalmazható: − az erősen égő tűzgócpontok intenzitásának megszakítására; − oltás közben a tűz hirtelen terjedésének a megakadályozására; − az oltási vonal mögötti területen fellépő gyulladás megfékezésére. A berendezés hazai használatának engedélyezése folyamatban van, ami után lehetővé válik annak üzemi alkalmazása. Összefoglalás Elvégeztük a VÍZÖNTŐ prototípusának alkalmazástechnikai próbáit, melyek alapján megállapítottuk, hogy a berendezés alkalmas kezdődő erdőtüzek, valamint olyan felszíni erdőtüzek (avartűz, bozóttűz) oltására, amelyek tűzvonal-intenzítása az 1700 kW/m értéket nem haladja meg. Megállapítottuk, hogy a berendezés műszakilag teljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a fejlesztésekor kitűztünk. Eredményesebbé válik a VÍZÖNTŐ oltási munkája, ha impulzusos önfelszívóval és póttartály gyorscsatlakozóval egészül ki, valamint ha a szállítóeszközén a tűzoltást segítő kézi eszközök kerülnek málházásra. Teszteléseket, vizsgálatokat folytattunk a kis- és középkategóriás erdőtűz-oltó gyorsbeavatkozó eszközök és felszerelések közül földszórókkal és ventilátorokkal. Megállapítottuk, hogy a földszórók (árokásók) közül a 400 m3/h teljesítmény fölötti berendezések jöhetnek szóba az erdőtűz-oltásnál. A permetezésre használt ventilátorok közül a nagy légszállítású (min. 8 m3/s) és legalább közepes légsebességgel (min. 40 m/s) rendelkező axiálventilátorok jöhetnek szóba az erdőtűz-oltásnál, ellentüzek keltésére. Az axiálventilátoros permetezőgépek erdőtűz-oltásra közvetlenül nem alkalmazhatók, mert nem elég koncentrált a vízcseppeket hordozó légsugár, valamint nem megfelelő eloszlásban és mennyiségben kerül a légáramba a porlasztott víz. Vizsgálatokat végeztünk gyorsbeavatkozó robbanó oltókészülékek alkalmazására az erdőtűzoltásban. Megállapítottuk, hogy a robbanó oltókészülékek széleskörűen a lángmentesítésben és a tűz tovaterjedésének megakadályozásában alkalmazhatók eredményesen. Köszönetnyilvánítás A kutatás-fejlesztés az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont támogatásával, az NKTH által finanszírozott ERFARET-03/2004. sz. kutatási projekt keretében valósult meg. Köszönjük a szakmai és a pénzügyi támogatást. Felhasznált irodalom BÁNYAI P., HORVÁTH B., MÉSZÁROS K., NAGY L., PAKSY P. és SZEDLÁK T. (2004): Az erdőtűz elleni védekezés kérdései. Védelem, XI. 2:11-14. FEKETE GY., HORVÁTH B. és VÉGH GY. (2004): Technikai és technológiai fejlesztés az erdőtűzoltásban. Védelem, XI. 3:37-39. HORVÁTH B. és FEKETE GY. (2006): Erdőtűz-oltási technikák műszaki fejlesztése. Technical development of techniques of the forest fire service. MTA Agrár-műszaki Bizottság Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás kiadványa, Gödöllő. Nr. 30: 85-89.

71



A TULAJDONI VISZONYOK ÉS BIRTOKPOLITIKA KAPCSOLATA A MAGÁNERDŐKBEN JÁGER László Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdővagyon-gazdálkodási Intézet, Sopron [email protected] Közismert, hogy a magánerdők tulajdonszerkezete nem túl kedvező, ami jelentős mértékben hátráltatja az erdőkben folyó tartamos gazdálkodás megvalósítását. Az elmúlt évtizedben azonban a birtokpolitika és az erdőgazdálkodás jogi szabályozásában - az erdészeti integrátorokat leszámítva – nem volt jelentős előrelépés. Jelenleg az erdőtörvény módosítása, az erdőterületek kimérési szabályainak változása, és általában az agrárium, illetve a megújuló energiaforrások iránti fokozódó figyelem ismételten lehetőséget teremtenek egy kedvezőbb szabályozási modell bevezetéséhez. A jogszabályi változásokat, különösen az olyan hosszú távú folyamatok esetén, mint a tulajdoni viszonyok, csak előzetes vizsgálatok és modellezési folyamat eredményeinek figyelembe vételével célszerű bevezetni. Vizsgálati módszerek Az Erdővagyon-gazdálkodási Intézet több éves kutatási folyamat során részletes és valós helyrajzi, tulajdoni és erdőgazdálkodási adatok segítségével olyan vizsgálatokat folytat, amely segítségével elemezni lehet a jelenlegi és távlati tulajdonosi szerkezetet, annak hatását a rendezetlen státuszú erdőkre, és javaslatokat lehet megfogalmazni az erdészeti birtokpolitika és ágazati szabályozás számára. A vizsgálatok lehetőséget teremtenek arra is, hogy a tulajdonosi vélemények és célok az 1997-2007 közötti tíz éves intervallumban történő változását is megismerjük, amely kellő időtávlatot ad a változások lényegi folyamatainak bemutatásához. A kutatás során kiválasztott kistérségi területek teljes magántulajdonú területeinek felmérése megvalósul, így a rendezetlen erdők mellett a gazdálkodás alá vont területek és a mezőgazdasági és erdőterületek tulajdonosi integrációja is vizsgálható. Eredmények A kutatás feltárja azokat a módszereket, amelyek elősegítik a tulajdonviszonyok nyugvópontra kerülését. Nyilvánvaló, hogy egyetlen jogi eszköz alkalmazása nem eredményezheti a probléma teljes körű rendezését, hiszen a birtokméret és tulajdonosok száma, valamint a tulajdonosi igények is rendkívüli módon eltérhetnek egymástól. A cselekvési mező grafikus módon érzékelteti a birtokkoncentráció lehetséges irányait. A rendezetlenség felszámolása a gazdálkodás beindítása és a tulajdonviszonyok átalakítása révén egyaránt megvalósulhat. Az ábra arra tesz kísérletet, hogy grafikus formában érzékeltesse az eltérő beavatkozási irányokat, a tulajdonosi létszám és a helyrajzi szám területe függvényében. A mező: látens rendezetlenség, a helyrajzi szám egy tulajdonos birtokában van, az erdészeti hatóságnak hivatalból nyilvántartásba kell vennie, mint erdőgazdálkodót, a rendezetlen állapot azonnali megszüntetése mellett. B mező: 5-50 ha terület, 2-10 fő tulajdonában, fajlagos terület 1-5 ha/fő. Rövid távon mindenképpen javasolt a társult gazdálkodás megvalósítása jogi szervezettség nélkül, pl. megbízott erdőgazdálkodó létrehozásával C mező: extrém módon elaprózódott birtokszerkezet, 0,01 -1 hektár terület, 2-10 fő tulajdonában. Törekedni kell a tulajdonosok számának csökkentésére, rendelkezésre álló magánjogi eszközökkel, elsősorban adásvétellel, elővásárlási jog érvényesítésével. Az alacsonyabb tulajdonosi létszám lehetővé teszi a tulajdonosok személyes ismeretségét, a

72



személyes kapcsolatot, eladók és vevők kommunikációját. Sok esetben a magas tulajdonosi létszám mögött családi, rokoni kapcsolatok húzódnak meg, ebben az esetben törekedni kell a családon belül a tulajdoni koncentrációra. Javasolható az illetékmentes átíratás lehetőségének biztosítása, az adminisztrációs (pl. ügyvédi és bejegyzési) terhek csökkentése, egyszerűsített adásvételi formák kidolgozása.

1. ábra. Valószínű birtokkoncentrációs eszközök a helyrajzi szám mérete és a tulajdonosi létszám függvényében

D mező: 1 -10 hektáros terület 10-50 fő tulajdonában, átlagos tulajdon 0,1-0,5 hektár/fő. A tulajdonosi létszámból következően a tulajdonosok közötti személyes kapcsolat kialakulásának lehetősége korlátozott. Növekszik a távollakók, az idősek, a mindent ellenzők száma, a gazdálkodás beindítása a tulajdonosok számának növekedésével exponenciálisan nehezedik. Javasolt új megoldási módszerek kidolgozása, melynek központjában a helyrajzi szám árverésen történő értékesítése áll, egy tagban vagy változatos fatermési viszonyok esetén erdőrészletenként. E mező: nagyobb helyrajzi számok, magas tulajdonosi létszámmal (50-200 fő, 10-50 hektár terület). Javasolt az előzőekben leírt árverési értékesítés alkalmazása, bármelyik tulajdonos, illetve az erdészeti hatóság kezdeményezésére. A nagyobb területből adódóan célszerű kidolgozni annak a szabályait, hogy a 10-30% területi hányaddal rendelkezők hogyan mentesülhetnek az árverés alól, a területek megosztása és elkülönítése révén. F mező: Nagyobb terület alacsonyabb számú tulajdonossal. Mindenképpen indokolt a társult gazdálkodás beindításának megkísérlése. Ezen túlmenően elő kell segíteni a tulajdonosi létszám lassú, spontán csökkentését különböző jogi eszközökkel, korlátozni kell az öröklés következtében történő elaprózódást, figyelemmel kell kísérni a tulajdonosok közötti belső konfliktusokat, melyek a gazdálkodás ellehetetlenülését okozzák. Nagyobb helyrajzi számok esetén az erdőterület megosztásával kell elősegíteni a tiszta tulajdonviszonyok kialakulását. Törekedni kell arra, hogy egy helyrajzi szám egy erdőrészletnek feleljen meg. Összefoglalás A közös tulajdon megszüntetését a jelenlegi lehetőségekhez képest jelentősebb mértékben kell elősegíteni. Mivel a közös tulajdon megszüntetésének polgári perben történő lehetősége jelenleg is adott, a módosításoknak abban az irányba kell hatniuk, hogy a tulajdonosok nagy száma a kötelező perbenállás szabályaiból következően ne tegye lehetetlenné ezen jog tényleges gyakorlását. 73



SZÉLERŐMŰPARKOK LÉTESÍTÉSÉNEK TERMÉSZETVÉDELMI PROBLÉMÁI JÁNOSKA Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected] A megújuló energiaforrások közül (kibocsátások tekintetében) az egyik legtisztább megoldás a szélenergia hasznosítása. Ugyanakkor a szélerőműparkok szélturbinái egyértelmű hatást gyakorolnak az élővilágra, mely hatás mértéke jelentősen változhat az elhelyezés helyének és annak környezetének jellege szerint. A tervezés és a kivitelezés során a gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok mellett a természetvédelmi szempontokat is érvényesíteni kell. A természetvédelem előzetes ajánlásai szerint a szélerőműveket mezőgazdasági környezetben lehet létesíteni. Ilyen esetben az építkezés nem érint közvetlenül természetes vagy természetközeli állapotú élőhelyeket. Vizsgálati módszerek Mivel hazánkban a szélenergia hasznosítása még gyerekcipőben jár, a hazai hatásvizsgálatok is elsősorban az észak-amerikai, illetve nyugat-európai vizsgálatok eredményeire támaszkodhatnak (PELLINGER et al. 2004). Az új helyszínek megfelelőségének elemzésekor ezért elsősorban a külföldi vizsgálatok eredményeire, illetve a konkrét tervezési területek ökológiai adottságaira kell támaszkodnunk. Vizsgálataink során ezért a védett természeti területek és Natura 2000-területek elhelyezkedését, az ott előforduló védett fajokra gyakorolható feltételezett hatásokat elemezzük, illetve a konkrét tervezési terület madármozgalmait vizsgáljuk. Az elvégzendő vizsgálatok volumene, a vizsgált fajok köre jelentősen függ részben a természetvédelmi hatóság adott területre vonatkozó vizsgálati elvárásaitól, illetve a potenciálisan veszélyeztetett fajok körétől. Minden esetben a valós veszélyeztető tényezőket kell feltárni, illetve az adott területen élő állatfajok elterjedését, viselkedését vizsgálni. Eredmények A szakirodalmi források szerint a szélerőművek általában 3 tényezőn keresztül veszélyeztetik az élővilágot: • ütközéses balesetek során a tornyoknak, rotoroknak ütköző madarak és denevérek elpusztulnak; • a zavaró hatások következtében megváltoznak a vonulási útvonalak; • fészkelő- és táplálkozó helyek vesznek el a széltornyok helyfoglalása miatt. Az ütközéses madárpusztulások elemzését rendszerint az elpusztult madarak felkutatásával végezték el. Európai vizsgálatok eredményeit ismertette WINKELMAN (1994). A 108 európai kutatási helyszínen 303 elpusztult madarat találtak, amelyek közül legalább 124 pd (41 %) ütközéses áldozatnak bizonyult. Spanyolországi vizsgálatok eredményeit ismerteti JANNS (1998). A Gibraltári-szoros közvetlen közelében található Tarifa térségében az őszi vonulás során barna rétihéja (Circus aeruginosus), fehér gólya (Ciconia ciconia), molnárfecske (Delichon urbica) és füsti fecske (Hirundo rustica) került leggyakrabban a megfigyelők szeme elé. A legtöbb vonuló madár a szélerőműpark felett repült át, de nagyobb átlagos magasságban, mint a két kontrollterületen. Úgy tűnt a vizsgálatok során, hogy a madarak tartanak a szélerőművektől, és lehetőség szerint elkerülik azokat. A zavaró hatások tekintetében énekesmadár-vonulás esetén az éjjel vonuló madarak jelentős állománycsökkenéséről számol be KERLINGER (1997), a beruházás előtti és beruházás utáni állapotokat összehasonlítva. A ragadozó madarak vonulásának tanulmányozásakor

74



egyértelmű csökkenést tudtak regisztrálni a megfigyelt egyedek számában. BRAUNEIS (1999) Németország Hessen tartományában Solz térségében vizsgálta 4, egyenként 600 kW-os széltoronyból álló szélerőműpark hatásait. Az őszi és tavaszi vonulás során egyaránt úgy találták, hogy a daru (Grus grus) - csapatok a szélerőmű előtt 300-400 méterrel elkerülő repülési irányt vettek fel, és minden esetben több száz méteres távolságban repültek el a legszélső erőműtől, majd újabb néhány száz méter után formálódtak újra a vonuló csapatok és vették fel az eredeti vonulási irányt. Abban az esetben, ha a szélerőművek nem működtek, általában azok a madárfajok is átrepültek az erőmű területén, melyek más alkalmakkor jelentős távolságot tartottak a forgó széltornyoktól. Élőhelyvesztés tekintetében WURM és KOLLAR (2002) a Zurndorfi szélerőműpark hatásait vizsgálta, különös tekintettel a túzok (Otis tarda) helyi fészkelő populációjára. Végkövetkeztetéseik szerint a túzok számára élőhelyvesztést okozott a szélpark létesítése, mely hatás potenciális fészkelőhely-csökkenésben és táplálkozási terület-csökkenésben mutatkozik meg. Az élőhely-veszteség nem csak a szélerőművek területére terjed ki, hanem egy ettől mindenképpen nagyobb területre, mert a túzokok minimálisan 600 m távolságot tartanak a szélturbináktól. Fennáll annak is a veszélye, hogy a terület egy jelentős része fészkelőhelyként is megszűnhet. Bár a természetvédelmi szakemberek kezdetben az ütközéses balesetek bekövetkeztétől tartottak, a nyugat-európai vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy az élőhelyvesztés és a vonulási útvonalak befolyásolása nagyobb jelentőséggel bír. Vizsgálataink során elemeztük vadlúdfajok repülési és táplálkozóhely-használati adatait, ragadozómadár-fajok habitat-használati adatait, vagy egy fokozottan védett faj, a kerecsensólyom (Falco cherrug) fészkelési viselkedés-mintázatát egy tervezett szélpark területén, illetve a környező védett területeken. A természetvédelmi hatóság ezen vizsgálatok alapján pontos adatokhoz jut a tervezett beruházás engedélyezése, vagy elutasítása tekintetében meghozandó döntéséhez. A szélerőművek tervezésére irányuló megkeresések és a kiadott engedélyek elemzésével megállapítható, hogy egyes vélekedésekkel ellentétben ma Magyarországon nem a természetvédelmi szempontok érvényesítése, hanem a rendelkezésre álló tőke hiánya és a bizonytalan gazdasági környezet a beruházások megvalósulásának elsődleges akadálya. Ezt saját, több, mint 30 helyszínen elvégzett hatásvizsgálataink eredményei, következményei is bizonyítják. Felhasznált irodalom BRAUNEIS, W. (1999): Der Einfluss von Windkraftanlagen auf die Avifauna am Beispiel der „Solzer Höhe” bei Bebra-Solz im Landkreis Hersfeld-Rothenburg. Unveröffentliche Studie im Auftrag des Bundes für Umwelt und Naturschutz Deutschland, Landesverband Hessen, e.V. pp:100. KERLINGER, P. (1997):An Assesment of the Impacts of Green Mountain Power Corporations' Searsburg, Vermont, Wind Power Facility on breeding and Migrating Birds. National Avian-Wind Power Planning Meeting III. p.:90-96. PELLINGER A., ROTH M., VÁCZI M. és JÁNOSKA F. (2004): Szélerőművek elhelyezésének természetvédelmi problémái a Kisalföldön. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület VI. Tudományos Ülése, Absztraktok: 99. WINKELMAN, J. E. (1994): Bird/wind turbine investigations in Europe. In:Proceedings of the National Avian -Wind Power Planning Meeting, Lakewood, Colorado p.:43-47. WURM, H. és KOLLAR, H. P. (2002): Auswirkungen des Windparks Zurndorf auf die Population der Grosstrappe (Otis tarda L.) auf der Parndorfer Platte. 3. Zwischenbericht, 2001, und Schlussbericht pp: 24.

75



KÖRNYEZETI HATÁSVIZSGÁLATOK VADDISZNÓSKERTEKBEN JÁNOSKA Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected] A vaddisznóskertek az 1990-es évek kezdetétől reneszánszukat élik Magyarországon. Egy újonnan létesítendő vaddisznóskert, engedélyeztetése során számos szakhatóság véleményezésén esik át. Általános tapasztalat, hogy egy kellő alapossággal, minden részletre kiterjedően megtervezett vadaskert létesítésével szemben általában két szakmai felügyelet, az Állami Erdészeti Szolgálat Erdőfelügyelete, illetőleg (amennyiben illetékes, vagyis a tervezett létesítmény természetvédelmi területen létesülne,) a természetvédelemért felelős területi hatóság, a Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség fogalmaz meg ellenérveket. Az empirikus tapasztalatok szerint joggal feltételezik, hogy egy vadaskert területén az erdőgazdálkodás tartamos folytatásának egyes elemeit, illetőleg az ott előforduló, természetvédelmi szempontból értékesnek tekinthető objektumokat kár érheti. Ugyanakkor ezeket a feltételezéseket tervezett, tartamos vizsgálatok csupán néhány éve támasztják alá (JÁNOSKA 2003, JÁNOSKA 2007, KOLTAY 2004, KOLTAY és HEGEDŰS 2005). Vizsgálati módszerek A kiválasztott 3 vaddisznóskertben (Kisalföldi Erdőgazdaság ZRt. Rábaközi Erdészet Göbösi Vaddisznóskert, Szombathelyi Erdészeti ZRt. Szentgotthárdi Erdészet Csákánydoroszlói Vaddisznóskert, Zalaerdő ZRt. Nagykanizsai Erdészet Zsigárdi Vaddisznóskert) állandósított mintaterületeket tűztünk ki a vadaskert növényállományának degradációját nyomon követendő. Itt vizsgáljuk a növénytársulás összetételét, a talaj állapotában bekövetkező változásokat (taposási kár, túráskár), általános jellegű monitoring segítségével elemezzük az egyes aszpektusokban és vizsgálati években bekövetkező változásokat, illetve a degradáció mértékét. A mintaterületeken fellelt lágyszárú növények esetében elvégeztük a Borhidi-féle természetességi és N-igény vizsgálatokat is. A 3 kiválasztott vaddisznóskert hasznosítása jellemzően a téli vaddisznó-hajtások keretében megy végbe. Ez lehetőséget biztosít az éves takarmányozási és állat-egészségügyi kezelések áttekintő kontrolljára azáltal, hogy a terítékre kerülő, változatos ivari- és korösszetételű vaddisznók testméreteit, kondícióját és egészségügyi helyzetét a zsigereléssel egyidőben el tudjuk végezni. A terítékvizsgálatok során egy standardizált méretfelvételi kártyán rögzítjük az elejtett vaddisznó legjellemzőbb testméreteit, az egyik vese és a körülötte elhelyezkedő vesezsír tömege alapján becsüljük a vaddisznó kondícióját, illetve részben szemrevételezéssel, részben állat-egészségügyi laborvizsgálatokkal ellenőrizzük a terítékre került vaddisznó egészségi állapotát. A nőivarú egyedek esetében, laborkörülmények között elvégezzük a vemhesülési vizsgálatokat is. Eredmények A kutatásba bevont vadaskertekben az egyedek általános kondíciója jó, testméretek tekintetében alapvető eltéréseket más populációk mért értékeivel szemben nem találtunk. Ezek alapján megállapítható, hogy a vadaskertekben folytatott takarmányozási gyakorlat megfelel a szakmai elvárásoknak, talán csak az állati fehérje-utánpótlás tekintetében szükséges időnként magas fehérjetartalmú tápokkal lépéseket tenni.

76



A vadaskertekben a tüdőféreg-fertőzöttséget meglepően alacsonynak találtuk vizsgálataink során. Ezen eredmények tükrében a vadaskertekben folytatott prevenciós tevékenységet és az etetőhelyek fertőtlenítését megfelelően hatékonynak lehet tekinteni. Egyéb belső paraziták (elsősorban a béltraktusban élősködő férgek) tekintetében hatékonyabb prevencióra van szükség. A vaddisznó szaporodás-biológiai vizsgálatai során a primer natalitás tekintetében mindhárom kertben jó eredményeket tapasztaltunk, azaz a vaddisznó kocák vemhesülési aránya jó, a megfogant malacok mennyisége megfelel a vadaskerti tartásban elvárható mennyiségnek. Ez azt mutatja, hogy összhangban a kert ökológiai állapot-vizsgálataival, a degradáció mértéke még egyik kertben sem érte el azt a mértéket, amely hátrányosan befolyásolná a vemhesülést. A vehemek ivararányából azonban már látható, hogy a belső szaporodás-biológiai szabályozók (általában több megfogant kanmalac) a populáció-növekedés ellen hatnak. A következő évben mindenképpen vizsgálandó a megszületett és felnevelt szaporulat mennyisége, melyet szinkronszámlálásokkal kívánunk elvégezni. Ezek a vizsgálatok fényt deríthetnek arra, miért alacsonyabb az elvártnál a felnevelt szaporulat mennyisége. Az ökológiai felvételek alapján általánosságban kijelenthető, hogy mindhárom vizsgált vadaskertben jelentős a növényállomány degradációja. A természetességi és N-igény vizsgálatok során megállapítható volt, hogy a korábbi évekhez képest lassult a lágyszárúszint degradációja. Ennek okaként a hatékonyabb, célzott takarmányozást és az általunk befolyásolhatatlan időjárási tényezőket találtuk. Megállapíthatjuk, hogy a vadaskerti vadtartás hatására az erdők fitocönológiai állapotában és a talajfaunában bekövetkező változások mértéke a vizsgált vaddisznóskertekben különböző erősségű. A kétségtelenül jelentkező degradációs folyamatok intenzitása sok tényezőtől függ, s ezek közül csak az egyik (bár nyilván a legfontosabb) a feldúsított vadállomány (KOLTAY 2004, KOLTAY és HEGEDŰS 2005). Az alapvető adottságok, az időjárás szélsőségei, illetve a technológia, az üzemeltetés mikéntje lassíthatja vagy gyorsíthatja a végbemenő változásokat. A vizsgálataink szerint tehát a degradáció mértéke erősen függ: kert kiterjedése, mérete, létesítés óta eltelt idő, kert alapvető ökológiai adottságai, vaddisznó állománysűrűsége (intenzív kertrészekben a degradáció 100 % is lehet), vadföldművelés intenzitása, változatossága, térbeli rendje, takarmányozás (állati fehérje!) minősége, időjárási (elsősorban csapadék-) viszonyok. Kutatásainkat az ERFARET „Tartamos vadgazdálkodás feltételeinek megteremtése” alprogram keretében végezzük. Felhasznált irodalom JÁNOSKA F. (2003): Ökológiai vizsgálatok vaddisznóskertekben. Magyar Vadászlap Szakmai melléklete 12/2: 8-9. JÁNOSKA F. (2006): Környezeti hatásvizsgálatok vaddisznóskertekben. Gyepgazdálkodási Közlemények 4: 11-22. KOLTAY A. (2004): Környezetromboló-e a vaddisznóskert? Nimród, 5:29-30. KOLTAY A. és HEGEDŰS P. (2005): Erdő vagy vaddisznóskert? Erdészeti Lapok, 1:25-26.

77



ERDŐSÁVOK FÉSZKELŐ MADÁRÁLLOMÁNYAINAK HOSSZÚTÁVÚ MONITORINGJA JÁNOSKA Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected] Az intenzív mezőgazdasági termelés körülményei közepette teljesen eltűntek, illetve eltűnőben vannak azok a természetes élőhely-menedékek, melyek biztosították az élőlényközösségek fennmaradását e mesterséges élőhelyeken. Ezen élőhelyeket képesek többékevésbé helyettesíteni, pótolni a mezőgazdasági területeken létesített erdősáv-rendszerek, melyek telepítésekor elsősorban a szél okozta károk elleni védekezés megvalósítását tűzték ki célul. Az erdősávok hasznosságát e kitűzött cél szem előtt tartásával számos vizsgálat igazolta, de az erdősávokban megtelepedő állatközösségekről kevés adattal rendelkezünk. Néhány felmérés korábban igazolta azt, hogy a mezővédő erdősávok fontos szerepet játszanak az apróvad-gazdálkodásban, illetve szerepük lehet védett állatfajok fennmaradásában (pl. FARAGÓ 1983, KÖLŰS 1969, LEGÁNY 1991), de tartamos, több évre kiterjedő vizsgálatok nem folytak. A hazai kutatások eredményeinek ismeretében 1989-ben indultak be ilyen irányú kutatások a Mosonszolnok térségében elhelyezkedő LAJTA-Project kutatási területen. Vizsgálati módszerek Az erdősávok fészkelő madárállományainak felvételezésére a sávos becslési eljárás speciális változatát alkalmaztuk, ami az erdősávok fészkelő-állományára vonatkoztatva teljes felvételnek tekinthető (JÁNOSKA 2001). A módszer lényege, hogy az erdősáv mellett lassan elhaladva az ott vizuálisan és akusztikusan észlelhető madárfajok feljegyzésével, majd a gyakorlatban elterjedt módon (MOSKÁT és WALICZKY 1988) költőpárokká történő átszámításával becsüljük a fészkelő madárállományt. A felvételeket kora reggel és késő délután, csak kedvező időjárási körülmények megléte esetén végeztem. A többszöri (általában háromszoros) ismétlésben elvégzett felmérés megfelelő pontossággal adja meg a fészkelő közösség összetételét. Eredmények Az eredmények nagyon sokrétűek, hiszen a gyakori fajok állomány-dinamikáiról 19 éves teljes adatsorokkal rendelkezünk. A terület legfontosabb fészkelője minden évben a tövisszúró gébics (Lanius collurio) volt. 1994-es fészkelő állománya az erdősávok területére vonatkoztatva meghaladta az 1 pár/ha értéket. A terület egyik legértékesebb fészkelő faja a kis őrgébics (Lanius minor). A 90-es évek elején e faj gyakorinak volt mondható, fészkelő állománya egyes években meghaladta a 25 párt. Sajnos az utóbbi években állománya erősen csökkenő tendenciát mutatott, az utolsó két évben már nem regisztráltuk fészkelőként. Állománycsökkenésének pontos okai nem ismeretesek. A jelenség igazolja azt a korábbi tapasztalatot, hogy a fajok állományai elsősorban az elterjedési területeik szélein különösen érzékenyek. Az erdősávokban jelen vannak fészkelőként a mezőgazdasági területekre jellemző fajok (pl. a citromsármány, a sordély, stb), illetőleg olyan fajok, melyek zárt erdőben nem, vagy csak igen ritkán települnek (pl. a tövisszúró gébics, kis őrgébics stb.). Az erdősávok a speciális élőhely sávszerűségéből adódóan teljes hosszukban egy szegélycönózisnak felelnek meg. Így fordulhat elő, hogy az erdősávokban azon fészkelő fajokkal lehet találkozni, melyeket alföldi és dunántúli erdők erdőszegélyeiből írtak le, s melyeket vizsgálataink során kimutattunk.

78



Jelenleg már 19 év adatsoraival rendelkezünk, melynek során jelentős változások álltak be a fészkelő madárfauna összetételében, diverzitási viszonyaiban. A hasonló élőhelyeken nemzetközi viszonylatban is páratlanul hosszú időre kiterjedő vizsgálatok felhívják a figyelmet az agrárkörnyezetben élő madárfajok védelmének fontosságára.

19 89 19 90 19 91 19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06 20 07

18 16 14 12 10 8 6 4 2 0

1. ábra: A vörös vércse (Falco tinnunculus) fészkelőpár-változása 1989-2007

pár/10 ha

15 10 5

20 07

20 05

20 03

20 01

19 99

19 97

19 95

19 93

19 91

19 89

0

2. ábra: A tövisszúró gébics (Lanius collurio) fészkelőpár-változása 1989-2007

Kutatásainkat jelenleg az ERFARET „Tartamos vadgazdálkodás feltételeinek megteremtése” alprogram keretében végezzük. Felhasznált irodalom FARAGÓ S. (1983): A meliorációs fásítások vadgazdálkodási hatásai. Erd. és Faip. Tud. Közl. 1983/2. sz. p.:231-237. JÁNOSKA F. (2001): Mezővédő erdősávok fészkelő madárállományainak vizsgálata I. A vizsgálatok jelentősége, lehetséges módszerei, kivitelezése. Magyar Apróvad Közlemények 6: 163-174. KÖLŰS, G. (1969): Mezővédő erdősávok hatása különböző agrobiocönózisok főbb állatpopulációinak kialakulására. Kandidátusi értekezés Keszthely pp:268+128. LEGÁNY A. (1991): A mezővédő erdősávok és fasorok madártani szerepe és természetvédelmi jelentősége. Aquila 98. p.:169-180. MOSKÁT CS. és WALICZKY Z. (1988): Madárállományok változásának nyomon követése pontszámlálással. A Magyar Madártani Egyesület új madárszámlálási programja. Madártani Tájékoztató 12. p.:118-120.

79



A PATAKVÍZHOZAM ÉS A NÖVÉNYI NEDVÁRAMLÁS KÖZÖTTI KAPCSOLAT VIZSGÁLATÁNAK ELSŐ EREDMÉNYEI KALICZ Péter1, GRIBOVSZKI Zoltán1 és KOPPÁN András2 1

Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron 2 MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected]

Kisvízgyűjtők vízfolyásain nyáron, a csapadékmentes, ún. alapvízhozamos időszakok alatt a vízhozamban jelentős hullámzás mérhető. E napi periódusú változás okaként elsősorban a völgyfenéki növényzet párologtatása nevezhető meg (PÖRTGE 1996, BOND et al. 2002). Alapvízhozam vizsgálatok a Soproni-hegységben A Soproni-hegységben működő teljesen erdő borította, 6 km2 kiterjedésű Hidegvíz-völgyi Kísérleti Vízgyűjtőn és részvízgyűjtőin mért hosszú távú vízhozam észlelési adatsorok állnak rendelkezésünkre. E vízhozam idősorok jól mutatják a fent említett napi változást (2. ábra felső sora), amely erőteljes megjelenése a vízgyűjtő nagyságrendjén túl a völgyfenéken meghatározó mézgás éger (Alnus glutinosa) állományok vízigényének tulajdonítható. A kísérleti vízgyűjtőnek, az ott folyó méréseknek és a vízhozam napi periódusú változásának részletes bemutatása megtalálható többek között GRIBOVSZKI et al. (2006) munkájában. E hullámzás jellemzőit, az alkalmazott nagy frekvenciás adatgyűjtésnek köszönhetően, pontosan meghatároztuk. A pontosan egy napos változás tartalmaz egy fél nap periódusú felharmonikust, amely a hullám torzulása miatt alakul ki.

1. ábra Az elektromos potenciálkülönbség mérés elve

80

2. ábra Alapvízhozam és potenciál különbség idősorok



A növényzet párologtatásának becslése KALICZ et al. (2007) a patak alapvízhozam változását összevetette a Penman-Monteith egyenlet segítségével meghatározott evapotranszspirációval. Az összehasonlítás megbízhatóságát csökkenti, hogy a modellben felhasznált meteorológiai adatok a vízgyűjtő egyik hegyoldalán, a völgyfenéknél jóval magasabban elhelyezkedő állomásról származtak. A növényi párologtatás adatok egy merőben más becslését teszi lehetővé a 2005-ben két mézgás éger törzsére telepített elektromos potenciálkülönbség mérő, amely adataiból a fanedv áramlás becsülhető (KOPPÁN et al. 2000). Az 1. ábrán látható elredezéssel 16 mérőpontban rögzítjük a potenciál különbség értékeket, amelyből három csatorna feldolgozott adatait mutatják a 2. ábra alsó sorai. Eredmények A csapadékmentes időszakokban mindkét adatsoron erősebb zavaroktól mentes, közös szakaszokat kerestünk, amelyeket egy egyszerű mozgóátlag szűrő segítségével tovább simítottunk. Az előfeldolgozás után a 2. ábrán láthatóhoz hasonló szakaszokat kaptunk eredményül. A fanedv áramlás adatsorokban a vízhozamhoz hasonló 1 napos és fél napos összetevőt találtunk. A két adatsort közötti összefüggést keresztkorreláció segítségével vizsgáltuk, amely szerint 1,5-2 órás eltolás mellett szoros kapcsolat mutatható ki a két adatsor között. Statisztikai módszerekkel összevetettük a két hullám karakterisztikus jellemzőit, meghatároztuk a két jel közötti fáziseltolásokat. A patak, és a vele kapcsolatban lévő, a környező talaj által tározott vízkészlet, és az azt fogyasztó növényzet összetett rendszert alkotnak. A statisztikai eszközökkel kimutatott kapcsolat ellenére nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a patakban jelentkező jel nem közvetlenül a nedváramlást, hanem a patak-menti növénysáv integrált hatását tükrözi. Köszönetnyilvánítás Kutatásunkat az OTKA F-046720 és az ERFARET támogatta. Felhasznált irodalom BOND, B. J., JONES, J. A., MOORE, G., PHILLIPS, N., POST, D. & MCDONNELL, J. J. (2002): The zone of vegetation influence on baseflow revealed by diel patterns of streamflow and vegetation water use in a headwater basin – Hydrological Processes 16(8), 1671-1677. GRIBOVSZKI Z., KALICZ P. & KUCSARA M. (2006): Streamflow characteristics of two forested catchments in the Sopron Hills. Acta Silvatica et Lignaria Hungarica, 2: 81-92. KALICZ P., GRIBOVSZKI Z., KUCSARA M. és VIG P. (2007): A patakmenti vegetáció hatása az alapvízhozamra, Mátyás Cs. és Vig P. (eds.): Erdő és klíma V.: 375-384. KOPPÁN A., SZARKA L. és WESZTERGOM V. (2000): Élő fa életfolyamatainak tükröződése a törzsön mért elektromos potenciálkülönbségekben – Soproni Egyetem Tudományos Közelményei 46. évf.: 17-23. PÖRTGE, K.H. (1996): Tagesperiodische Schwankungen des Abflusses in kleinen Einzugsgebieten als Ausdruck komplexer Wasser- und Stoffflüsse. Verlag Erich Goltze GmbH KG, Göttingen.

81



A GÍMSZARVAS TÁPLÁLKOZÁSÁNAK ÉS RÁGÁSÁNAK HATÁSA HAZÁNK ERDEIBEN KATONA Krisztián, SZEMETHY László, MÁTRAI Katalin, OROSZ Szilvia, BLEIER Norbert és TERHES Attila Szent István Egyetem, Vadvilág Megőrzési Intézet, Gödöllő [email protected] A gímszarvas (Cervus elaphus L. 1758) hazánk egyik közismert és kiemelkedő jelentőségű vadfaja. A Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetében végzett táplálkozásbiológiai kutatások (MÁTRAI et al. 2002, SZEMETHY et al. 2003, KATONA 2007) viszont a fajjal kapcsolatos általános ismeretekkel gyakran nem egyező, újszerű eredményeket hoztak. Mindezek alapján szükséges helyre tenni a gímszarvas táplálkozásával kapcsolatos tévhiteket. Ehhez pedig egy a faj élettani kényszereitől, ökológiai igényeitől és viselkedési sajátosságaitól függő és nagyrészt az ember által kialakított környezetben értelmezhető rendszerben kell az eredményeket elhelyezni. Vizsgálati módszerek Vizsgálatainkat hazánk öt különböző adottságú erdei élőhelyén végeztük el a Gemenc Zrt. Hajósi és Szekszárdi Erdészetében, a Sefag Zrt. Nagyatádi és Zselici Erdészetében, ill. az Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Erdészetében. Minden területen szezonális vizsgálatokat végeztünk több éven keresztül. Vizsgáltuk a cserjeszintben elérhető táplálék mennyiségét és minőségét. A kínálatot hajtásszámlálással és biomassza-becsléssel határoztuk meg, míg a rágott hajtások arányával a keletkező vadkárt jellemeztük. A táplálékminőséget takarmánytani elemzésekkel (nyerfehérje/nyersrost arány) állapítottuk meg. Erdei és mezőgazdasági élőhelyeken is vizsgáltuk a gímszarvas táplálékösszetételét mikroszövettani hullatékanalízissel. Eredmények Vizsgálataink a következő fontos eredményeket hozták: 1. A gímszarvas erdei környezetben alapvetően a cserjeszint fásszárú növényfajait fogyasztja. 2. A gímszarvas mezőgazdasági környezetben is elsősorban az elérhető fásszárú fajokat kedveli, a kultúrnövény fajok (főleg a kukorica) szerepe sokkal csekélyebb, mint ahogy eddig gondoltuk. 3. A fűfélék szerepe az erdei táplálékban elenyésző, mezőgazdasági környezetben magasabb, de itt sem mutat rá a szarvas preferenciát. 4. A gímszarvas igen változatos táplálékot fogyaszt, jól alkalmazkodik az élőhelyek kínálatához. Néhány minden területen kiemelkedően kedvelt faj (akác, szeder, bodza, veresgyűrű som, fűzfélék) mellett számos egyéb fásszárút is elfogyaszt, amennyiben a kínálatban az könnyebben elérhető. 5. A kedvelt növényfajok aktuális minősége jobb a többinél, nyersfehérje / nyersrost aránya azokénál magasabb. 6. A vadföldeken megtalálható vagy téli takarmányként kihelyezett növények szerepe a gímszarvas táplálékában csekély, egyedül a magas fehérjetartalmú lucerna szerepel rendszeresen a táplálékában. 7. A hazai erdők cserjeszintje tavasszal és nyáron 1500 és 3000 kg/ha közötti, télen is több mint 600 kg-nyi, növényi biomasszát nyújthat tényleges táplálékként (1. ábra). A rágottság aránya az erdők cserjeszintjében mindenhol 5-10 % közötti volt, egyetlen területet kivéve, ahol 40-50 %-ot is elért. Ennek oka valószínűleg a kevés elérhető táplálék volt.

82



2. ábra Az erdei területek cserjeszintjében becsült szezonális biomassza-kínálat

Összefoglalás Vizsgálataink alapján a gímszarvas erdei károkozása általánosságban nem magyarázható a túlságosan magas vadsűrűséggel, hanem az erdei élőhely erdészeti kezelése is generálhatja a problémákat. A gímszarvas által kedvelt cserjefajok (pl. bodza, szeder, som) meghagyásával, változatos erdőszerkezet kialakításával jelentős többlet biomasszát biztosíthatnánk, így a rágást elvonhatnánk a kevésbé kedvelt főfafajokról. Ezzel a vadkár-problémát jelentősen mérsékelhetnénk erdeinkben. Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a terepi felvételezésekben végzett munkájáért dr. Biró Zsoltnak, Székely Jánosnak és a többi munkatársnak és szakdolgozónak. A Gemenc Zrt., a Sefag Zrt. és az Egererdő Zrt. lehetővé tette területén a kutatások elvégzését. Munkánkat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vadgazdálkodási és Halászati Főosztálya (73028/2002) és az OTKA (T 032583) támogatta. Felhasznált irodalom KATONA K., SZEMETHY L., NYESTE M., FODOR Á., SZÉKELY J., BLEIER N., KOVÁCS V., OLAJOS T., TERHES A. és DEMES T. (2007): A hazai erdők cserjeszintjének szerepe a nagyvad-erdő kapcsolatok alakulásában – Természetvédelmi Közlemények 13: 119126. MÁTRAI K., KATONA K., SZEMETHY L. és OROSZ SZ. (2002): A szarvas táplálékának mennyiségi és minőségi jellemzői a vegetációs időszak alatt egy alföldi erdőben – Vadbiológia 9: 1-10. SZEMETHY L., MÁTRAI K., KATONA K. és OROSZ SZ. (2003): Seasonal home range shift of red deer hinds Cervus elaphus: are there feeding reasons? – Folia Zoologica 52(3): 249-258

83



A SZENNYVÍZISZAP KOMPOSZT ERDÉSZETI HASZNOSÍTHATÓSÁGÁNAK KÉRDÉSEI KESERŰ Zsolt Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás [email protected] Hazánkban a mezőgazdaságilag rentábilisan nem művelhető földterületeken az elkövetkező években, évtizedekben várhatóan a gyep-ill. az erdőgazdálkodási tevékenység fog prioritást élvezni. A Nemzeti Erdősítési Program keretében a következő 50 évben mintegy 700 ezer hektáron irányoztak elő erdőtelepítést. Ezzel együtt prognosztizálható az intenzív faanyagtermelő ültetvények, energetikai faültetvények területi arányának jelentős mértékű növekedése. Ezen területek tápanyagpótlása szempontjából egy jelentős alternatíva lehet a szennyvíziszap komposzt felhasználása. A 86/278. EEC direktíva erősen szorgalmazza a szennyvíziszapok mezőgazdasági területeken való reciklizációját; 2005-ben az aktuális szennyvíziszap termelés kb. 40 %-ának hasznosítását célozták meg ilyen módon. Az EU tagállamokban ez az érték jelenleg 11 %-tól az 50 %-ot is meghaladó arányig terjed. Hazánkban jelenleg a képződött kommunális iszapok mintegy 65 %-a kerül mezőgazdasági hasznosításra, a fennmaradó hányad pedig úgynevezett lerakásra. Ami a kommunális szennyvíziszapok feldolgozási, kezelési technológiáit illeti, a mezőgazdasági területeken ill. energetikai faültetvényeken való hasznosítás szempontjából legmegfelelőbbnek a komposztálás mutatkozik; az eljárás lehetőséget kínál más reciklizálható melléktermékek és hulladékok (különböző növényi maradványok, komposztálható lakossági szilárd hulladék) együttkomposztálására is. A szennyvíziszap komposzt alkalmazásának talán legfontosabb előnye az lehet, hogy lassú a tápanyag feltáródása, így a növény számára folyamatosan, hosszú ideig tápanyagforrást biztosít. Aggregátum stabilizáló tulajdonságának következtében csökken a porosodás, az erózió veszélye, jó tápanyag-, víz-, és hőgazdálkodású talajszerkezetet alakít ki. Az erdőre, mint különös termőföldre az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (továbbiakban Etv.) rendelkezései az irányadóak. Fontos különbséget tenni az energetikai célra felhasznált erdő (energia erdő) és az energetikai célra felhasznált fás szárú energiaültetvény között. A szennyvíziszap vagy szennyvíziszap komposzt felhasználása tekintetében, míg az energia erdőre vonatkozó jogszabályi döntéseket az Etv. alapján kell meghozni, azaz tilos erdőterületen szennyvíz, szennyvíziszap, hígtrágya vagy egyéb talajszennyező anyag elhelyezése, addig az energia ültetvény esetében egy alternatív célú felhasználása történik a mezőgazdasági területnek, így arra az 50/2001. (IV. 3.) korm. rendelet a hatályos jogszabály. Szakmai szempontból nem indokolt a jogszerű felhasználás ilyen mértékű leszűkítése és erdőterületen a teljes körű tilalom fenntartása. A német szövetségi erdőtörvény, illetve a francia szabályozásban sincs utalás a kezelt szennyvíziszap erdőterületen történő felhasználásának tiltására, sem korlátozására. A rosszabb termőhelyi adottságú (IV. V. VI. fatermési osztályú) akác és nyár terület tekintetében célszerű lenne a jogszabály-módosítás kezdeményezése és a kezelt szennyvíziszap felhasználásának lehetővé tétele. A Magyarországon érvényes szabályozás, az 50/2001. (IV. 3.) Kormányrendelet a nitrát érzékeny területeken az 1 hektár mezőgazdasági területre szennyvíziszappal kiadható N mennyiségét 170 kg-ban határozta meg, a kihelyezés maximális időtartama pedig 5 év. A

84



meglehetősen szűk intervallumú, „szigorú” hazai szabályozás még a toxikus elemekben és káros anyagokban szegény iszapok elhelyezését is erősen korlátozza. Szennyvíziszap komposzttal beállított tenyészedény kísérlet Püspökladányban Az Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomásán az MTA-TAKI-val együttműködve 2005. áprilisában szennyvíziszap komposzttal tenyészedény kísérletet állítottunk be. A kísérlet háromismétléses, háromkezeléses kísérlet volt. Három fafajt alkalmaztunk, egészen pontosan ’Pusztaszilt’ (gyökeres csemete), fehérfűzet (dugvány) és ’PANNONIA’ nemesnyárt (dugvány). Fafajonként 12 hordót állítottunk be, tehát kezelésenként a null kontrollt is beleértve 3 hordót. Termesztőközegnek alacsony tápanyag tartalmú folyami homokot alkalmaztunk. A kísérlet elsődleges célja az volt, hogy a termesztőközeg (jelen esetben folyami homok) tápanyagtartalmát elenyésző mértékűnek tekintve, vizsgáljuk a szennyvíziszap komposztnak a csemeték növekedésére, egészségi állapotára kifejtett hatását. A növekedésben (átmérő, magasság) és a fitomassza produkcióban (levéltömeg) mért értékek a kijuttatott komposzt-dózissal egyenes arányosságot mutattak, a kapott értékek között szignifikáns különbséget realizáltunk. A szennyvíziszap komposzttal kezelt növények fenotípusosan egészségesebbek voltak, leveleik színe élénkebb, sötétebb volt a kezeletlen növényekhez képest, utóbbi növények lomblevelein a biotikus károsítások (gomba, rovarok) is nagyobb mértékben jelentkeztek. Felhasznált irodalom KESERŰ ZS. (2004): Intenzív faanyagtermelő ültetvények tápanyagpótlásának ökológiai és ökonómiai kérdései. IV. Alföldi Tudományos Tájgazdálkodási Napok. Mezőtúr, 2004. október 21. TAMÁS J. (1998): Szennyvíztisztítás és szennyvíziszap elhelyezés. Debreceni Agrártudományi Egyetem.

85



A RÉPCE-SÍK ERDEINEK TERMÉSZETI ÉRTÉKEI KIRÁLY Angéla Nyugat-magyarországi Egyetem, Növénytani és Természetvédelmi Intézet, Sopron [email protected] A kutatási területet az Ikva és a Répce síkján a Kisalföld és a Sopron-Vasi sík középtájak találkozásánál húzódó hullámos felszínű, tájképileg többé-kevésbé homogén alacsony dombvidéken helyezkedik el. Eredetileg erdős táj (CSAPODY 1963), amelynek nagy része ma mezőgazdasági művelés alatt áll. A kutatás közelebbi célpontját az itt található ± máig összefüggő homogén erdőterület illetve néhány kisebb, korábban idetartozó maradványerdő képezi. Az átlagos tengerszint feletti magasság a terület nyugati részén 190 m (Kövesdi-erdő), keleti részén 120 m (Hövej). A domborzat mellett az edafikus tényezők nyugat-kelet irányú változása is megfigyelhető: a dombvidék nyugati részén löszön kialakult termékeny talajok jellemzőek, míg keletebbre egyre inkább a felszínre kerül az Ős-Rába rendszer savanyú kavicstakarója, melyen rossz termőképességű ún. cseri talajok alakultak ki (BIDLÓ et al 2000). A florisztikai és növényföldrajzi viszonyok is jól tükrözik a lassú, fokozatos átmenetet a nyugati területrész montán, a keleti rész pannon súlypontú flórája között (KIRÁLY és KIRÁLY 2001). A terület belsejében, ahol a cseri talajok dominálnak, tájspecifikus, fajszegény, jellegében valamelyest a mészkerülő tölgyesekre emlékeztető cseres-kocsánytalan tölgyesek jöttek létre (CSAPODY 1974). A táj nyugati peremén ezek az erdők a termőhelyi adottságok javulásával párhuzamosan már gyertyános tölgyesre emlékeztető jegyeket viselnek, keleten és délen pedig felváltják őket a Répce ligeterdei. Vizsgálati módszerek 2000 és 2007 között elvégeztük a területen előforduló mezofil lomberdei fajok erdőrészletszintű térképezését, elterjedési mintázatuk elemzését és a terület jellemző élőhelyeinek felmérését. A tanulmányban a Répce sík erdei, az itt található legjellemzőbb természetközeli állományokat tartalmazó erdőtípusok és természetvédelmi vonatkozásaik kerülnek bemutatásra. Eredmények A kutatási terület belsejében található, legelterjedtebb erdőtípust a cseres tölgyesek alkotják. Általában jó növekedésű, ligetes cseres-kocsánytalan, ritkábban kocsányos tölgyes állományok, sajátos fajösszetétellel. Cserjeszintjük mozaikosan váltakozva jól fejlett, tövises cserjékből álló, ill. igen gyenge vagy hiányzik Lágyszárúszintjük fajszegény, de igen heterogén, mezofil erdei fajok, ligeterdei elemek, cseres tölgyes- és acidofrekvens fajok egyaránt megtalálhatóak. A heterogenitás oka a cseri talajok sajátos, szélsőséges vízgazdálkodásában rejlik. A két extrém típust, melyek között folyamatos az átmenet, a nagyon száraz, erodált, savanyú hátak és a dombok közti „völgyekben” létrejövő vizes élőhelyek jelentik. A változó vízgazdálkodású, gyenge termőképességű talajoknak köszönhetően igen csekély domborzati különbségek is hatással vannak a vegetációra. Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek csak fragmentálisan fordulnak elő a területen, igazán a cseres-tölgyesek és gyertyános-tölgyesek átmenetei jellemzők. Jó növekedésű, gyertyánelegyes cseres-kocsánytalan, ritkábban kocsányos tölgyes állományok, a terület nyugati felében helyezkednek el. A cseres tölgyes fajok kiegészülnek jó néhány gyertyánostölgyes elemmel, maga a gyertyán spontán (is) elegyedik, fává nő. A sekély talajú, savanyú, fajszegény mohás dombhátak ritkábbak. Cserjeszintje vagy jól fejlett vagy a gyertyán árnyékoló hatása miatt hiányzik Lágyszárúszintjében a mezofil erdei fajok dominálnak.

86



A kutatási terület déli és keleti részén található tölgy-kőris-szil ligeterdők főleg magyar kőris és kocsányos tölgy alkotta állományok Alsó lombszintjük és cserjeszintjük változó erősségű, de az esetek többségében jól fejlett A lágyszárúszint erőssége az árnyalás függvénye, az erősen strukturált, árnyas állományok szinte már gyertyános-tölgyes fiziognómiájúak. A lágyszárúszint gazdag montán elemekben, a tipikus foltokon igen erős, feltűnő a kora tavaszi aszpektus. A bolygatottabb részeken jelentős az adventív özöngyomok, pl. a magas aranyvessző térfoglalása. Egyes helyeken az erdészeti tevékenység miatt magas a tájidegen fajok aránya, a talajelőkészítéses felújítás miatt pedig elszegényedik a lágyszárúszint. Összefoglalás Az egykori természetes vegetációt a maihoz hasonló állományszerkezetű, de fajgazdagabb erdők alkothatták, kevesebb cserrel, több más elegyfával, több üde erdei elemmel. Alapvető antropogén behatásként a legeltetés említhető (KOMLÓS 1971), amelynek felhagyása óta az állományok záródnak, a fényigényes fajok a szegélyekbe szorulnak, a boróka, mint legeltetésjelző faj eltűnőben van. Az alkalmas termőhelyeken a mezofil erdei fajok egyre inkább újra tért hódítanak, a száraz hátakra egy lassú becserjésedési folyamat jellemző. A gyertyános-tölgyes átmeneti állományokra jobb regenerációs képesség jellemző, az említett folyamatok lényegesen gyorsabban játszódnak le. Az erdők egy része Natura 2000-es terület, jövőbeli állapotukat, fennmaradásukat azonban döntően befolyásolja az itt folyó erdőgazdálkodás. Az elkövetkezendő két évtizedben meglehetős hányaduk véghasználatra kerül, ami ugyan nem jelenti törvényszerű pusztulásukat, védetté nyilvánításuk, megőrzésük azonban, mint az utolsó alföldperemi tölgyesek egyike, mindenképpen indokolt lenne. Felhasznált irodalom BIDLÓ A., KOVÁCS G. és LÁSZLÓ R. (2000): Cseri talajok vizsgálata a TÁEG Rt. területén. – Erdészeti Lapok 135: 70-71. CSAPODY I. (1963): A Sopron megyei „Nagyerdő” története. – Soproni Szemle 17: 217226. CSAPODY I. (1974): Die Agrostio-Quercetum robori-cerris – Wälder der Kleinen Ungarischen Tiefebene. – Acta Bot. Acad. Sci. Hung. 20(1-2): 23-30. JEANPLONG J. (1956): Flóraelemek szerepe a flórahatárok megvonásában ÉszaknyugatDunántúlon. – Botanikai Közlemények 46: 261-266. KIRÁLY A. és KIRÁLY G. (2000): A Délnyugat-Kisalföld florisztikai – növényföldrajzi kutatásának előzetes eredményei. – Kitaibelia 5(2): 307-311. KOMLÓS G. (1971): A XVII-XVIII. századi erdei legeltetések a röjtöki Nagyerdő mai területén. - Soproni Szemle 25: 176-182.

87



MAGYARORSZÁG FLÓRÁJÁNAK TÉRKÉPEZÉSE: MÚLT, JELEN, JÖVŐ KIRÁLY Gergely Nyugat-magyarországi Egyetem, Növénytani és Természetvédelmi Intézet, Sopron [email protected] A magyar botanika régi adóssága az összes növényfaj elterjedéséről országos áttekintést nyújtó elterjedési atlasz összeállítása. Az ehhez kapcsolódó taxonómiai alapot, fajismeretet régi és újabb határozókönyvekből bárki elsajátíthatja, az atlasz összeállításához szükséges hatalmas terepmunka viszont csak komoly, sokszereplős és hosszú évekig tartó terepkutatások szükségesek. A téma hatalmas tudományos, társadalmi és természetvédelmi jelentőségű. A növényvilág térképezésére először Nagy-Britanniában tettek kísérletet a 19. század második felében. A mai fogalmak szerint komolyabb tudományos értéket képviselő európai eredmények a 20. század első harmadába láttak napvilágot, majd az 1950-es éveket követően Európa és Észak-Amerika gyakorlatilag egészén (a Föld más részein csak esetlegesen) készültek különböző léptékű és szempontú térképezések. Ma Közép-Európa csaknem minden országa naprakész elterjedési atlaszokkal rendelkezik, legalább az edényes növényfajok tekintetében. A korábbi hazai kezdeményezések gyökerei az ország feltérképezésére az 1970es évekig nyúlnak vissza, számos érdekes faj elterjedését azóta részletesen megismertük, de áttörő sikert e téren egészen az utóbbi évekig nem tudtunk felmutatni. Vizsgálati módszerek A flóra térképezésének látszólag egyszerű folyamata sok tényező figyelembevételét igényli, az egyes (szakmai vagy technikai) nehézségek leküzdése mindig új korszakot nyitott a flóratérképezés történetében. A modern flóratérképezés a következő alapokat igényli: - biztos taxonómiai-határozási tudás (herbáriumi, szakirodalmi kitekintéssel) - megfelelő térképek beszerezhetősége, térképismeret - térinformatikai ismeretek - adatbázis-szervezési ismeretek Magyarország florisztikai kutatásának fejlődése nem tér el a közép-európai átlagtól, elég csak a nagy flóraművek megjelenési idejét összevetni. Mégis, a flóratérképezés 1950-es évektől felgyorsuló folyamatába a hazai kutatók csak viszonylag későn és alacsony intenzitással kapcsolódtak be (jó példa az egykori hazai eredmények összevetése hasonló helyzetű NDKval és Csehszlovákiával). Emiatt csak rész-szintézisek jelentek meg (pl. a hazai dendroflóráról), s e hiátusokkal párhuzamosan a szükséges taxonómiai vagy térképkezelési alapokban is komoly lemaradás mutatkozott. Az 1990-es évektől ismét fellendülő hazai terepbotanika egyik kiemelt célja volt a magyar flóraatlasz munkálatainak megkezdése, amely regionális projektek után egy kutatási-fejlesztési pályázatnak köszönhetően realizálódott. A 2002-2006 között elvégzett extenzív terepkutatások során az országot mintegy 2800 db, 35 km2 kiterjedésű felvételi egységre („kvadrát”) osztottuk fel (rendszerünk a „közép-európai flóratérképezés” hálóját vette át). Minden kvadrátban feljegyeztük az ott előforduló edényes növényfajokat, a listákon külön jeleztük, hogy az adott növény őshonos vagy adventív a területen. A munkában 160 szakértő vett részt. Az adatlapokat részletes ellenőrzésnek vetettük alá, a téves vagy kétes megfigyelések kiszűrésére. Az ellenőrzött adatokat a FlóraMap program segítségével adatbázisba rendeztük.

88



Eredmények Az adatbázis frissítése és tökéletesítése folyamatos munka, jelenleg valamivel több, mint 800 ezer adatrekorddal rendelkezünk. Az aktuális adatok bevitele mellett fontos célkitűzés az archív adatok hálótérképes feldolgozása is, amelynek a kezdeti lépéseit szintén megtettük. A nyilvánvaló előrelépés mellett ugyanakkor maradtak megoldásra váró feladatok is. A gyors adattömeg-gyarapodást nem követte a taxonómiai kutatások felpörgése, számos növénycsoportban az adatgyűjtés csak a könnyen azonosítható gyűjtőfajok szintjére korlátozódott. Az aktuális terepi adatok mellett szükséges a herbáriumi és irodalmi adatok kódolása is, amely (pl. a herbáriumi adatbázis hiánya miatt) lassú és munkaigényes folyamat. A hazai flóratérképezés végső feladatait hiba volna csakis a flóraatlasz elkészítésében látni. A leendő atlasz alapját képező modern adatbázis lehetőséget nyújt arra, hogy a chorológiai adatok bármely más szakterület igényei szerint válogathatók, más adatbázisokkal összekapcsolhatók legyenek, így nem csak a kutatók szűkebb, hanem a felhasználók (pl. természet- és környezetvédelem, mező- és erdőgazdaság, tájtervezés) tágabb igényeinek is megfeleljen. Ezt az ideális állapotot a jelenlegi trendek alapján 5-10 éven belül érheti el a botanikus szakmának a florisztikai adatbázis mögött álló része. Összefoglalás A folyamatos feldolgozás alatt álló, 2002-2006 között kialakított adatbázis új távlatokat nyit a hazai botanikusok számára. A várhatóan 3-4 éven belül elkészülő elterjedési atlasz várhatóan 2000 edényes növényfaj aktuális előfordulásait mutatja be, alapadatokat nyújtva bármilyen további elemzéshez. Új lehetőségeket kap a magyar növényföldrajz, a florisztikai mintázatok, a flóra, a vegetáció és a termőhelyi környezet többléptékű elemzésének új útjai nyílnak meg. Az archív és aktuális adatok összekapcsolásával a flóraváltozások irányai jobban érthetővé válnak, hasznos segítséget nyújtva a természetvédelmi stratégiák kidolgozásához. Felhasznált irodalom BALOGH L., DANCZA I. és KIRÁLY G. (2007): Preliminary report on the grid-based mapping of the invasive plants in Hungary. – Neobiota 7 (in press). BARTHA D., KIRÁLY G. és MOLNÁR ZS. (2002): A botanikus szakma nagy terve: Magyarország természetes növényzeti örökségének felmérése és összehasonlító értékelése. In: SALAMON-ALBERT É. (ed.): Magyar botanikai kutatások az ezredfordulón. Tanulmányok Borhidi Attila 70. születésnapja tiszteletére. – PTE Növénytani Tanszék, Pécs, pp. 309-342. KIRÁLY G. és HORVÁTH F. (2000): Magyarország flórájának térképezése: lehetőségek a térképezés hálórendszerének megválasztására. – Kitaibelia 5(2): 357-368.

89



DIGITÁLIS MÉRŐKAMERÁVAL KÉSZÜLT LÉGIFÉNYKÉPEK FELDOLGOZÁSA KIRÁLY Géza és MÁRKUS István Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron [email protected] 2007 nyarán készült el Magyarországon az első digitális mérőkamerás légifényképezés, a Fertő-tó nádasainak értékeléséhez. A fényképezés előkészítését és az elkészült felvételek feldolgozását is a Földmérési és Távérzékelési Tanszék végezte. Az alkalmazott digitális mérőkamera, a Vexcel UltraCAM D, az a kamera, amellyel Magyarország következő légifényképezését is végzik 2007-2009 között. A felvételek geometriai korrekciója során várakozásainkat meghaladó pontosságot tudtunk elérni. A felvételek 4 multispektrális és 1 pánkromatikus sávból állnak (Vexcel Corp.), így mind a színhelyes, mind az infraszínes filmet helyettesíthetik. Az egyes ortofotók mozaikolása során egy olyan jelenséggel szembesültünk azonban, amellyel régebben, analóg felvételeket használva nem volt szükséges foglalkoznunk, itt azonban a jelenség vizsgálata szükségszerűnek tűnt. Vizsgálati módszerek A távérzékelt felvételek készítése során az objektumok visszaverését az objektum tulajdonságain túl a felvételi geometria – a megvilágítás és a szemlélés iránya – is befolyásolja. A felvételek minden egyes képpontjára a szemlélés iránya (φK, θK) a tájékozási paraméterek ismeretében kiszámítható. A felvételi időpontból és a földrajzi elhelyezkedésből pedig a megvilágítás iránya (φN, θN) határozható meg. A kettő segítségével kiszámítható a hajlásszög (Λ) is (1. ábra). Amennyiben egy adott felszínborításra kiszámítjuk az összefüggést a felvételi geometria és a visszavert sugárzás között, akkor megkapjuk az adott felszínborítás un. BRDF-ét (Bidirectional Reflectance Distribution Function). Vizsgálatainkban mi a nádas területek BRDF-ét számítottuk ki. Ennek ismeretében a felvételek radiometriája korrigálható, amelynek egyrészt a felvételek mozaikolásánál, másrészt a kvantitatív kiértékelésénél van nagy jelentősége.

1. ábra A felvételi geometria

90



Eredmények A számos felvétel közül kiválasztottunk egy olyat, amelynek a területét nagyrészt a nádas tölti ki, és erre a felvételre – ezen belül is azokra a területekre, ahol vegetáció van – számítottuk ki a különböző sávokban a BRDF-et (2. ábra).

2000

DN1 DN2

1800

DN3 DN4

1600

DN_P Polinom. (DN3)

Pixelértékek (DN)

1400

1200

1000

800

600

400

200

2

y = 0.0718x - 8.5047x + 500.49 2 R = 0.9905

0 10

20

30

40

50

60

70

80

90

Hajlásszög - Λ (fok)

2. ábra A nádas visszaverőképessége a hajlásszög függvényében a különböző sávokban, és a 3. sáv regressziója

Az ábráról jól látható, hogy az infravörösön kívüli összes sáv szoros összefüggést mutat a hajlásszöggel. Ezt az összefüggést másodfokú polinommal közelítve mindenütt nagyon jó, 96% fölötti korrelációs együtthatót kaptunk. Ezek alapján a felvételeket könnyen korrigálhatjuk, így radiometriailag egy egységesebb képet kapunk. A korrigált felvételek használata mind a mozaikolást, mind a kvantitatív kiértékelést jelentősen megkönnyíti. A különböző felszínborítási kategóriák jobb elkülönítése, a jelenlegi, relatív korrekció helyett abszolút korrekció, valamint a korrekció automatizálása terén szükségesek még további vizsgálatok. Összefoglalás Magyarország első digitális mérőkamerás légifényképezésének feldolgozása során azzal szembesültünk, hogy az új eszköz, a Vexcel UltraCAM D kamera – a nagymértékű geometriai pontosság mellett – érzékenyebb a felvételi geometriából adódó radiometriai eltérésekre, mint a hagyományos analóg technológiák. Munkánkban a nádas területeket vizsgáltuk, amelyeknél azt tapasztaltuk, hogy nagyon erős, 96% feletti korreláció van a területek visszaverése és a megvilágítási geometria között. Ezek alapján kiszámítottuk minden felvételi sávra a korrekciós függvényt (az un. BRDF-et), amelynek segítségével a felvételeket korrigáltuk. A korrigált felvételek alkalmazásával mind a felvételek mozaikolása, mind a kvantitatív kiértékelése egyszerűbbé válik. Felhasznált irodalom ULTRACAM D Techical Specification. www.vexcel.com

91



EFFECTS OF PASTURAGEON REGION BETWEEN THE RIVERS DANUBE AND TISZA Tímea KISS Kecskemét College, Institute of Flori- and Vegetablecultural, [email protected] Among nature protected areas in Hungary, grasslands own the second place by covering 213469 hectares. In many cases, grazing takes place in these natural grasslands. The agricultural use and the aims of nature conservation should be harmonised these areas too. The coenological relevés were prepared in 2007 on two pasture-lands in the Great Hungarian Plain. First area is beside Kunbaracs village, the second area is beside in Tatárszentgyörgy village. During coenologocal studies, monitoring of spatial changes has also played an important role, this why data were gained from two groups of relevés. Areas inside and near (0 to 50 meters far from) an animal husbandry farm belong to the first group. Coenological relevés gained from areas situated 50 to 150 meters far from intensively used areas, where animals spend shorter time or only pass belong to the second group. Those areas, whereabouts animals are seldom, (farther on 150 meters) belong to the third group. Besides observing the effects of grazing on vegetation, we have also concentrated on how to strain of effects of trampling. Material and methods Coenological relevés prepared in three groups. Intensive grazing takes place on the other fenced area and a fold was built here as well (group A). those place is grazed by few animals belong to the second (B) group. Places are farther on 150 meters belong to the third (C) group. Coenological investigations were prepared according to Braun_Blanquet (1964), by using 2×2 m quadrates. Among relative ecological value categories according to BORHIDI (1995), areas were evaluated based on water demand (WB) and nitrogen demand (NB) values. Evaluation of social behaviour types were made according to BORHIDI (1995). Species name follow the nomenclature of SIMON (2000). Results and discussion Evaluation based on relative ecological value categories: Observing water demand values it can be stated that dryness tolerant plant species cover the highest rate on the area near Kunbaracs. Species prefering to semi-dry and semi-wet areas have a rate of about 10%. Variable water tolerant plant species (Phragmites communis) appear in the third category rate of about 6%. Variences are larger in the different categories on the area near Tatárszentgyörgy. Dryness tolerant plant species cover the highest rate (60%) in the first category. Species indicating semi-wet or wet habitats cover a bigger rate too. Plant species of wetter habitats flavour in far from stall. Plant species of oligotrophic (value 3), mesotrophic (value 5) and temperately nutrient rich (value 6) environment indicate equipartition near animal husbandary farm. Plant species referring to oligotrophic and mesotrophic environment (value3 and 5) cover the highest rate in second category in area of Kunbaracs. Plants of nutrient poor (value 2) sites are highest rate (52%) in the farthes category. Rate of plant species of mesotrophic environment is outstanding near the stall in area of Tatárszentgyörgy. Number of plant prefer to nutrient rich environment are high too in this category. Species indicating mesotrophic environment 50150 meters far from. Rate of oligotrophic species are highest in the third category.

92



Considering nitrogen relations of the observed areas it can be stated that low and medium nitrogen level indicating species are present in case of all the three areas. Social behaviour types of species Greatest part of species found on the observed areas belong to the group of natural disturbance tolerant ones (DT) and ruderal competitors (RC), specifically nearest category of areas of Kunbaracs. Rate of competitor plant species highest in farthest category (farther on 150 meters). High disturbance tolerant generalist rate is significant in the third category (Figure 1.) Kunbaracs (SBT) 70,0% 60,0% 50,0% 0-50 m

40,0%

50-150m 30,0%

150m-

20,0% 10,0% 0,0% DT

RC

W

C

G

AC

Figure 1 Social behaviour type values (Kunbaracs)

Social behaviour types of species show similar result to previous area, but rate of ruderal competitors higher (66%). Rate of indicating to deterioration group high in both area 0-150 meters far from the animal husbandary farm. Rate of indicating nature state is higher on 150 meters. Particularly, deterioration of areas could experienced. These negative processes are extremely heavy inside and near the animal husbandary farm. Farther from, the farm, rate of degradation showed by vegetation has decreased compared to the areas closer to the farm. Summary The coenological relevés were prepared in 2007 on two pasture-lands in the Great Hungarian Plain. Areas situated inside and near (0 to 50 meters far from) an animal husbandary farm belong to the first group. Coenological relevés gained from areas situated 50 to 150 meters far from intensively used areas belong to the second group. Data evaluation was made with considering naturalness state in case of habitats, and on the other hand, according to relative ecological factors of occurring species. Primarily, degradation of areas could be experienced. These negative processes are extremely heavy inside and near the animal husbandry farm. References BORHIDI A. (1993). A magyar flóra szociális magatartásformái. (Social behaviour types of the higher plants in the Hungarian flora). A KTM Term. Hiv. és a JPTE Kiadványa. Pécs, 93 p. BORHIDI A. (2003): Magyarország növénytársulásai. Akadémiai Kiadó, Budapest 610 p. RAPAICS R. (1927): A szegedi és csongrádi sós és szikes talajok növénytársulásai- Botanikai Közlemény 24. SIMON T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. Tankönyvkiadó, Budapest, 976 p.

93



AZ ŐZ (CAPREOLUS CAPREOLUS) ÉVSZAKOS TERÜLETHASZNÁLATA A LAJTA PROJECTBEN KOCSIS Márta és FARAGÓ Sándor Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet [email protected], [email protected] Vizsgálatunk célja a nyitott, emberi zavarással – mezőgazdasági termesztés – erősen terhelt területen élő őzek élőhely-használatának, élőhely-preferenciájának megállapítása annak érdekében, hogy a kapott eredmények felhasználásával a vadgazdálkodást pozitív irányban befolyásoljuk. Vizsgálati módszerek A LAJTA Project létesítése1992-ben történt. A Project 3085 ha-nyi területe akkor egybeesett a Lajta-Hanság Rt Mosonszolnoki Kerületével. Mára területének közel 50%-a kisbirtokosoké. Földrajzi fekvése: 47°51’ N; 17°12’ E. Az élőhely közel 90% szántóterület, 6,5%-a fás vegetáció (erdő, erdősáv), 4%-a egyéb (út, parlag, ruderália). Az élőhely-kínálat havi rendszerességgel felmérésre, tréképezésre kerül. A Project őz állományának nagysága 180210 pld (tavasz-ősz), 210-250 pld (tél). Az éves őzteríték15-20 bak, 35-40 suta és gida. 2004/2005 és 2005/2006 telének végén történtek a hálós őzbefogások, amelynek során összesen 15 egyedet fogtunk be, 6 bakot és 9 sutát, fiatal és középkorú egyedeket. A befogott egyedeken testméret felvételezéseket, vér- és bélsár mintavételt végeztünk, valamint a BIOTRACK LTD „Sika” típusú rádióadós nyakörveivel szereltük fel őket. Az adóval felszerelt egyedek nyomon követése háromszögeléssel és rákereséssel történik, heti 4-5 alkalommal, így egyedenként egy év alatt – egyedenként – átlagosan 210 bemérési pontot nyerünk. Az egy évszak során bemért pontokból minimum konvex poligonokat (MCP) adunk meg (1. térkép). Eredmények Mind a bakok, mind a suták otthonterülete a nyári időszakban a legkisebb (bakok: 85,42 ha, suták: 141,68 ha), és a téli időszakban a legnagyobb (bakok: 177,81 ha, suták: 209,57 ha) (1. és 2. táblázat). Minden évszakban a suták otthonterülete volt nagyobb, a legnagyobb eltérés tavasszal mutatkozott, amikor a suták a télivel közel azonos nagyságú területen mozogtak, míg a bakok otthonterülete jelentősen lecsökkent (bakok: 123,17 ha, suták 208,20 ha), amely tény alapvetően a bakok territoriális viselkedésével magyarázható. A minimum konvex poligon térképekről az is leolvasható, hogy az egyedek, még ha kisebbnagyobb mértékben változtatják otthonterületük nagyságát, annak elhelyezkedése nem változik az évszakok során. Tehát az egyedek ragaszkodnak élőhelyükhöz, természetesen a mezőgazdasági kultúrák által nyújtott változó lehetőségekhez alkalmazkodva. 1. táblázat A suták évszakos területhasználata

MCP (ha) suták 2006 nyár 2006 ősz 2006 tél 2007 tavasz

94

1. őz 164,42 295,57 185,21 253,8

6. őz 137,07 140,73 198,8 212,53

7. őz 111,54 71,37 207,61 142,93

10. őz Átlag Minimum Maximum 12,02 141,68 12,02 164,42 44,47 184,04 44,47 295,57 37,09 209,57 37,09 209,57 15,33 208,2 15,33 253,8



2. táblázat A bakok évszakos területhasználata

MCP (ha) bakok 2006 nyár 2006 ősz 2006 tél 2007 tavasz

3. őz 8. őz 11. őz 55,88 90,34 110,05 195,51 102,54 103,85 358 81,45 93,98 253,8 38,66 77,07

Átlag Minimum Maximum 85,42 55,88 110,05 133,97 102,54 195,51 177,81 81,45 358 123,17 38,66 253,8

1. térkép A rádióadóval ellátott őzek által évszakosan használt területek

Az 1. számú suta havi otthonterületeinek éves alakulása alapján is (3. táblázat) leolvasható, hogy a betakarítási munkálatok után az állat mozgáskörzete megnő 3. táblázat Az 1. számú suta havi otthonterületének alakulása 2006 júniusától 2007 májusáig 1. suta MCP (ha)

VI. 52,98

VII. 30,39

VIII. 104,99

IX. 134,07

X. 186,2

XI. XII. I. II. 161,37 69,1 98,62 72,38

III. IV. V. 119,89 15,45 4,72

Összefoglalás A LAJTA Projectben jelölt őzek telemetriás beméréssel kapott otthonterület adatai megerősítik azokat a korábbi megfigyeléseinket, amelyek szerint a mezei őz által lakott terület a nyári időszakban a legkisebb (átlagosan 97 ha), amely a táplálékbőségen kívül bakoknál a territorialitás, a sutáknál pedig az utódnevelés következményének tudható be. A legnagyobb területen a téli időszakban mozognak az egyedek (átlagosan 166 ha), ami a lecsökkent táplálékmennyiség és borítás következménye. A használt terület nagysága széles határok között változik, és alapvetően az egyedtől, illetve az egyed rendelkezésére álló borítás, búvóhely mennyiségétől függ. Általánosságban elmondható – amit a havi területhasználati értékek és poligonok jól mutatnak – hogy az egyedek a változó táplálékkínálat mellett is ragaszkodnak a területükhöz, az otthonterület súlypontja az egyes hónapok során nem tolódik el jelentősen, csak az otthonterület nagyságában történik folytonos változás. Köszönetnyilvánítás A kutatáshoz szükséges forrásokat az ERFARET biztosította.

95



SZÁLALÓ SZERKEZET KIALAKÍTÁSA ERDEIFENYVES FAÁLLOMÁNYBAN A SZENTGYÖRGYVÖLGYI SZÁLALÓERDŐN KOLOSZÁR József Nyugat-magyarországi Egyetem,Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected] A szentgyörgyvölgyi szálalóerdő hajdan arról volt nevezetes, hogy ebben az erdőtömbben az erősen fényigényes erdeifenyő állományaiban is sikerült a többkorú, többszintes szálaló szerkezet kialakítása és fenntartása. Ennek oka az is volt, hogy ebben az erdőtömbben legeltetés és alomszedés folyt, így az erdeifenyő magvainak csírázását, s ennek következtében folyamatos felújulását semmi sem akadályozta. Az 1950-es évektől a legeltetés és az alomszedés megszűntével az erdeifenyő felújulási feltételei nagymértékben romlottak, nem így a lombfafajoké, amelyek lassan uralkodóvá váltak. A mai középkorúnál idősebb faállományokban a második koronaszintet már kizárólag lombfafajok alkotják, a vastag avartakarón – ráadásul fény hiányában – az erdeifenyő nem képes felújulni. A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelés Tanszéke 1995-ben egy arra alkalmas faállományban létesített mintaterületen megkezdte a hajdani szálaló szerkezethez hasonló erdőkép kialakítását, a munka folytatása 2006-tól az ERFARET keretében történik. A Szentgyörgyvölgy 12 A erdőrészletben 1995-ben kijelölt 1 ha-os kísérleti parcellán a faállomány egy olyan két- ill. háromszintes erdő képét mutatta, amelynek felső szintjét méretes erdeifenyő, míg középső és alsó szintjeit csoportosan felverődött erdeifenyő illetve zömében tölgyekből álló lombos faegyedek uralták (1. táblázat). Az újulat gyakorlatilag hiányzott. 1. táblázat A faállomány bontás előtt 1996-ban Tölgyek

Prodan EF osztályok D1,3 cm 0-6,9 7-14,9 15-24,9 25-36,9 37-50,9 51-69,9 Összesen:

N (db/ha) 4 182 142 31 117 14 490

V (m3/ha) 15,0 34,2 25,3 200,7 40,9 316,1

GY (KTT+KST) N V (db/ha) (m3/ha) 7 262 17,5 84 18,1 3 2,7 356 38,3

N (db/ha) 1 85 37 3 126

V (m3/ha) 4,7 6,8 1,6 13,1

Egyéb N (db/ha) 1 27 26 6 60

V (m3/ha) 1,6 5,6 3,8 11,0

Összesen N (db/ha) 13 556 289 43 117 14 1032

V (m3/ha) 38,8 64,7 33,4 200,7 40,9 378,5

Az 1995-96. telén elvégzett első szerkezetalakító fahasználat után (- 154 db/ha ill. – 104 m3/ha) hiába vártuk az erdeifenyő újulat megjelenését. 2006-07. telén az újabb bontás (- 207 db/ha ill. – 94 m3/ha) mellett megtörtént a terület bekerítése és a talajt borító avartakaró felszaggatása, mindezek hatására – természetesen nem egyenletes eloszlásban – de jelentős számú (16 ezer db/ha) erdeifenyő magonc verődött fel. A bontás szempontjai között első helyen az ideális szálaló szerkezet kialakítása szerepelt, melynek érdekében az idős erdeifenyő faegyedek és az erdeifenyő felújulását erősen zavaró lombfafajok eltávolítása volt a legfontosabb. Az első bontást követő 10 évben a faállományra gyakorlatilag ugyanannyi folyónövedék rakódott, mint amennyi a kitermelt faanyag mennyisége volt, s a második bontás során nagyjából ezt a növedéket vágattuk ki (2. táblázat). 96



2. táblázat A faállomány bontás után 2007-ben Prodan

T EF

GY

osztályok D1,3 cm 0-6,9 7-14,9 15-24,9 25-36,9 37-50,9 51-69,9 Összesen:

N (db/ha) 49 96 31 48 8 232

V (m3/ha) 4,5 31,6 23,8 106,4 67,5 233,8

(KTT+KST) N V (db/ha) (m3/ha) 105 8,3 94 23,7 13 8,2 212 40,2

N (db/ha) 1 26 15 1 43

Egyéb

V (m3/ha) 1,9 3,8 0,5 6,2

N (db/ha) 11 15 3 29

V (m3/ha) 0,3 2,8 2,3 5,4

Összesen N (db/ha) 1 191 220 48 48 8 516

V (m3/ha) 15,0 61,9 34,8 106,4 67,5 285,6

A 3. táblázat adataiból jól látható, hogy a második bontás után az átmérő eloszlás az ideális szálaló szerkezethez már lényegesen jobban közelít. A jelenség kedvező lenne, ha a fiatalos és a sűrűség életfázis erdeifenyő egyedei teljes egészében nem hiányoznának, illetve a vékony és közepes vastagságú csoportokban a többletet nem a lombfafajok igen nagy részaránya jelentené. 3. táblázat A bontások utáni főállomány és az ideális Prodan-féle faállományszerkezet törzsszámainak méretcsoportonként összehasonlítása 2007-ben Prodan osztályok

Prodan N (db/ha)

Aktuális N (db/ha)

Eltérés N (db/ha)

D1,3 cm 7-14,9 15-24,9 25-36,9 37-50,9 51-69,9 Összesen:

1. 331 131 65 43 27 597

2. 191 220 48 48 8 515

3. -140 +89 -17 +5 -19 - 82

Eltérés % 3/1x100 -42 +68 -26 +12 -70 -14

A 2007-ben megjelent és számbavett újulat egy részének megmaradása valamint további újulat megjelenése viszont már reményt adhat az erdeifenyő főfafajú szálalóerdő- szerkezet kialakulásához. A kísérlet folytatásaként az újulat védelme érdekében kell további intézkedéseket tenni, valamint 5 éven belül a szerkezetjavító és az újabb felújulást jelentő bontást is végre kell hajtani. A kívánt szálaló erdőkép kialakulása mintegy 20 év múlva várható.

97



NÉHÁNY FAFAJ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA CSERI TALAJON KONDORNÉ Szenkovits Mariann Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected] Az 1969-ben létesített nagylózsi, cseri talajon levő fafaj-összehasonlító kísérlet célja az adott termőhelyen előreláthatólag nagy fahozamú, termőhelyálló és a vad károsításának is ellenálló fafajok kiválasztása. A kísérleti terület sík, a Sopron-Vasi-síkság erdészeti tájba, az Ikva-Répce-sík tájrészletbe, illetve Nagylózs 5F erdőrészletbe tartozik. A 8,0 hektáros területen 32 (50m x 50m-es) parcellába 17 fafajt ültettek, melyekből napjainkban 16 parcella / VT (1x1), VT (2x1), VT (1,5x1), NYO (1,5x1), NH (1,5x1), KH (1,5x1), EH (1,5x1), KTT (1,5x1), KST (1,5x1), SZG (1,5x1), EF (1,5x1), FF (1,5x1), LF (1,5x1), ZDF (1,5x1), ZDF (1x1), KM (1,5x1) / értékelhető. Vizsgálati módszerek A kísérleti területen részletes klíma- és talajértékelés történt. A 35 éves faállományokban – a faállományok 10, 16, 22 és 35 éves korában – faállomány-felvételezést, majd a felvett adatokból faállomány-szerkezeti elemzést, növekedési erély vizsgálatot, talajon lévő avartömeg értékelést és a teszt fafajnak választott vörös tölgyből törzselemzést végeztem. Eredmények A területen az utóbbi 35 év átlagában a csapadék mennyiség 615 mm, ebből a fő felhasználási időszak éves átlaga 218 mm. Az évi átlaghőmérséklet 9,8oC, a fő felhasználási időszak évi átlaghőmérséklete 17,8oC. A kísérleti terület talaja ún. cseri talaj, amely kavicspúpokon alakult ki, altípusa rozsdabarna cseri talaj. A termőréteg vastagsága változó, 35-40 cm-től 110 cm mélységig terjed (1. ábra). A termőhely-típus változata: KTT/CS-VFLEN-CSERI-SE-V-FSZ.

1.ábra A kavicsréteg térbeli elhelyezkedése a kísérleti területen

98



A faállományok jellemzői: • Az első 10 évben a kései meggy és a zöld duglászfenyő mutatta a legjobb magasságiés mellmagassági átmérő növekedést, majd az erdeifenyő, a nyugati ostorfa és a nagylevelű hárs következett. Ezek a fafajok 8-10 éves korra már zárt állományt alkottak. • 16 éves korban erőteljesen megindult a vörös tölgy magassági- és mellmagassági átmérő növekedése. A sűrűbb hálózatban ültetett fafajok körlapösszege és fatérfogata ebben a korban még jelentősen magasabb volt az átlagnál. • 22 éves korra állomány-szerkezeti szempontból némileg változott a helyzet. A legjobb magassági növekedést a zöld duglászfenyő mutatta. A magassági növekedést és a fatérfogat alakulását együttesen figyelembe véve a kései meggy, a lucfenyő, majd a vörös tölgy következett, ebből is az 1x1 m-es hálózatban ültetett parcella. • 35 éves korban továbbra is a legjobb állomány-szerkezetet a zöld duglászfenyő parcellája mutatja. Növekedési erélye ugyan némileg visszaesett, de továbbra is a legnagyobb fatérfogattal rendelkezik. 30-35 éves korban erőteljesen megindultak a hazai tölgyek, különösen a kocsányos tölgy fatérfogat növekedése jelentős. Egyenletes fejlődést és jó állomány-szerkezetet mutatnak a hársak és a különböző hálózatban ültetett vörös tölgy. Összefoglalás A parcellákban található fafajok növekedését és faállomány-szerkezeti jellemzőit összehasonlítottam a parcellák alatt található kavicsréteg mélységi elhelyezkedésével. Ez alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a felszínhez aránylag közel elhelyezkedő, változó mélységű kavicsréteg nem befolyásolja, legalábbis a faállományok 35 éves koráig, a faállományok növekedését, fejlődését. Hasonló termőhelyi adottságú, azaz kocsánytalan tölgyes ill. cseres, többletvízhatástól független, cseri talajú, sekély/középmély termőrétegű, homokos vályog fizikai talajféleségű, félszáraz vízgazdálkodással jellemzett termőhely-típus változatú területeken az őshonos kocsányos tölgy, és a nem őshonos, de egyenletesen jól fejlődő vörös tölgy, valamint a zöld duglászfenyő ültetése javasolt. A fafajok növekedési vizsgálata azt mutatja, hogy az elegyfafajok közé tartozó nagylevelű és ezüst hárs 35 éves korban már nem veszélyezteti a főfafajok fejlődését, magassági növekedésben ugyanis már 2-3 m-rel lemaradnak azoktól. Az elvégzett avarvizsgálatok alapján a fenyők közül a zöld duglászfenyő, a lombos fafajok közül a hársak adják a legkisebb talajon lévő avartömeget. A vörös tölgy törzselemzése azt mutatja, hogy a magasság éves folyónövedéke 4 éves korban kulminált. A mellmagassági törzs-alakszám pedig még jelentősen ingadozik, ami arra utal, hogy a faegyedek környékén még nem fejeződött be a versengés. Felhasznált irodalom KONDORNÉ Sz. M. (1992): Vizsgálati eredmények fafaj-összehasonlító kísérletben. Erdészeti Lapok CXXVII. évf. 11.sz. 331-333.p. KONDORNÉ Sz. M. (1993): A nagylózsi fafaj-összehasonlító kísérlet tapasztalatai. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények 38-39.évf. 43-58. p. MAJER A. (1980): Vizsgálati eredmények a fafajmegválasztás köréből. Erdészeti és Faipari Tudományos Közlemények, 55-64.p

99



TÁJVÉDELMI TERVEZÉS ÚJ LEHETŐSÉG A TÁJSZINTŰ TERMÉSZETVÉDELEM ÉS A TÁJI ÉRTÉKVÉDELEM SZÁMÁRA KONKOLY GYURÓ Éva Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezet- és Földtudományi Intézet, Sopron [email protected] Az elmúlt évtizedekben mind a területi, mind az ágazati tervezésben kialakult, illetve továbbfejlődött a programtervezés és a rendezési tervezés gyakorlata. A korábbi tervek elsősorban gazdasági és műszaki célokat tűztek ki, amelyekben alárendelt volt a természet- és tájmegőrzés. Az 1995. évi környezetvédelmi és az 1996. évi természetvédelmi törvény új tervezési feladatokat jelölt ki, előírva a környezetvédelmi programok, valamint a védett természeti területekre a természetvédelmi kezelési tervek készítésének kötelezettségét. Az új tervtípusok módszertana, gyakorlata még kiforratlan, egymásra-épülésük, kapcsolódási, működtetési mechanizmusaik még kiformálásra várnak. Különösen igaz ez a természet- és tájvédelmi tervek esetében, amelyeknek számos önálló feladatot kell megoldaniuk, miközben megvalósítandó a lehető legharmonikusabb illeszkedésük a területrendezéshez és az ágazati programokhoz. A természetvédelmi törvény 53.§-ban foglalt, tervezésről szóló előírásainak végrehajtása, valamint a Nemzeti Természetvédelmi Alapterv célkitűzéseinek operativizálása, illetve a területrendezési tervek szabályozási előírásainak finomítása, tájspecifikussá tétele érdekében szükségessé vált a táj- és természetvédelmi tervezés rendszerének, módszertanának és tartalmának továbbfejlesztése. A megvalósítást szolgálja az a 2004. óta folyó kutatás, amelynek keretében elkészült a jogszabályi háttér, a hazai tervek tartalmi és külföldi példák áttekintése, a tájszintű természetvédelmi tervek, azaz a „tájvédelmi tervek” módszertanának kidolgozása, valamint a módszertan tesztelése modelltervek készítésével, hegyvidéki és síksági mintaterületeken. A 2004-ben lezárult első kutatási fázis konklúziói az alábbiak voltak. − A Nemzeti Természetvédelmi Alapterv koncepció, nem operatív program, hiányoznak a megvalósításhoz a részletes projektek. − A természetvédelmi tervezésből jelenleg az országos és a helyi szint között hiányzik a regionális, vagy tájszint. − A természetvédelem utólag próbálja beépíteni a céljait a társtervekbe, a területi és környezeti programokba. − A területrendezőknek, a kezelési terveket készítőinek kevés tájról szóló információ áll rendelkezésükre a szabályozási, előírások illetve a tájvédelmi intézkedések megfogalmazásánál. − A kezelési tervekben a jogszabályi előírások alapján számos tájszintű vizsgálatot kell elvégezni sablonok, sémák kerülnek elő tervezés helyett. − Szükséges egy új terv, amely hidat ver léptékek között, valamint a program és rendezési/kezelési tervek között, információt szolgáltat a társtervek felé. A konklúziók alapján javaslatot tettünk a tájvédelmi tervezés bevezetésére, valamint kidolgoztuk ennek tartalmi követelményeit (KONKOLY GYURÓ és NAGY 2005). A tájvédelmi tervek az ország egész területét le kell fedniük, azaz nem pusztán a védett tájra vonatkoznának, hanem az általános tájvédelem és az Európai Tájegyezmény követelményeinek megfelelve a nem védett tájra is kiterjednének. A tájvédelmi tervben az értékvédelem alapvető feladatán túl különös súly helyezendő a degradált térségek tájrehabilitációjára is. Javaslatunk alapján a tervek három fő feladata: − a meglévő természeti- és tájértékek védelmének koordinálása tájléptékben, az NTA-ben és a nemzetközi egyezményekben foglaltak operatív terveiként, − a tájkarakter helyreállítás és a tájjelleg alakulásának pozitív irányú befolyásolása, − élőhely- és tájrehabilitáció az élő rendszerek működőképességének fenntartása, elszigeteltségük megszűntetése, vagy csökkentése, összességében az ökológiai hálózat koherenciájának növelése érdekében. A kutatási folyamat következő fázisaként 2005-07 években modelltervek készültek a Zemplénihegység (KONKOLY GYURÓ és NAGY 2006), majd a Fertő-Hanság medence térségére (KONKOLY

100



GYURÓ et al. 2007). A modelltervekben az eddig elvégzett kutatás gyakorlati alkalmazásának tesztelése és a módszertan finomítása történt. A tájvédelmi tervekben mind az értékvédelem, mind a rehabilitáció két fő pilléren nyugszik, a tájkarakter részletes elemzésén alapuló tájmonográfián és jelenlegi ökológiai hálózat feltárásán és értékelésén. A tájkarakter elemzés módszertani kiindulásaként a Nagy Britanniában, az 1970-80-as készült országos tájkarakter leíráshoz összeállított útmutató (SWANWICK et al. 2002) szolgált. Ebben hangsúlyozzák, hogy nem a változások megakadályozása a cél, hanem döntés-előkészítő tanulmány készítése, amely bemutatja a tájakat egyedivé, különlegessé tevő jellemzőket. E jellegzetes, sajátos vonások megőrzése, illetve erősítése lehet a különböző célú védelmi és fejlesztési tervek célkitűzése. A jelenlegi ökológiai hálózat vizsgálata a természetes, a részben átalakított és a mesterséges élőhelyek mintázatának, térszerkezeti jellemzőinek, valamint a funkcionális egységek (magterület, ökológiai folyosók és pufferzónák) feltárására terjed ki. Az értékelés a hálózat működését veszélyeztető, illetve a kedvező hatásokat mutatja be. Ezt követően készülnek a javaslattevő munkarészek. Ennek keretében sor kerül a tájkarakter-védelmi és -rehabilitációs program összeállítására, valamint a tájszintű ökológiai hálózat rehabilitációs tervezése, majd az utóbbira épülő tájhasználat intenzitás szabályozására. A tájkarakter-védelmi és – rehabilitációs programban a jellegadó vonások megőrzésének lehetőségeire, valamint a degradációk megszűntetésére vonatkozó javaslatok szerepelnek, különös tekintettel az antropogén, kulturális jellemzőkre, elemekre és hatásokra. Az ökológiai hálózat rehabilitációs tervezésének a célja az elszigetelt természetközeli élőhelyek közötti kapcsolat megteremtése, a magterületek közötti terjedési folyamatok elősegítése. Ez a koncepció, amely az EECONET (European Ecological Network) program és számos publikáció (JONGMAN 1995) nyomán vált ismertté, a rendszerszemléletű természetvédelem letéteményese. Alapelve, hogy elszigetelt rezervátumokban nem őrizhető meg a biológiai sokféleség. Nem pusztán a jelenlegi természetes és természetközeli élőhelyek kijelölésére van szükség, hanem sok esetben a mesterséges felszíneken a hálózat sűrítésére élőhelyrehabilitációs projektek megvalósítása és zöldfolyosók létesítése révén. A vizsgálati, az értékelő és a javaslattevő munkarészek révén a tájvédelmi terv információt szolgáltat a hatósági tájvédelmi feladatok ellátásához és megalapozza a védett területekre készülő kezelési terveket, valamint a terület és településrendezési tervezést.

Felhasznált irodalom KONKOLY GYURÓ É. ÉS NAGY D. (2005): Természet- és tájvédelmi tervek rendszerének, tartalmi követelményeinek és a tervezés módszertanának kidolgozása. Modellterv a Zempléni-hegység térségére. – Konkoly Mérnöki Iroda. KONKOLY GYURÓ É. és NAGY D. (2006): Tájvédelmi modellterv a Zempléni hegység térségére 2. kiegészített változat. Zárójelentés a „Táj- és természetvédelmi tervek rendszere Zempléni modellterv II. ütem. Módszertani javítások” c. kutatás keretében. Konkoly Mérnöki Iroda Kft. Megbízó: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság. KONKOLY GYURÓ É. et al. (2007): Tájvédelmi modellterv a Fertő-Hanság középtáj térségére. Tájműhely Kft. Megbízó: Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. p.141 + 22 Térképmelléklet. SWANWICK, C. ET AL. (2002): Landscape Character Assessment Guidance for England and Scotland. Countryside Agency & Scottish Natural Heritage. JONGMAN, R.H.G., (1995): Nature conservation planning in Europe: developing ecological networks. Landscape Urban Plann. 32, 169–183.

101



A TÁJI ÖRÖKSÉG ÉS A TÁJ ATTRAKTIVITÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE EURÓPAI LÉPTÉKŰ FENNTARTHATÓSÁGI HATÁSVIZSGÁLATBAN KONKOLY GYURÓ Éva és JOMBACH Sándor Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezet- és Földtudományi Intézet, Sopron [email protected], [email protected] A fenntarthatósági hatásvizsgálatok módszertana, tematikája az elmúlt években bontakozott ki Európa szerte. Számos kutatás foglalkozott a témával és az Európai Bizottság útmutatót jelentetett meg 4 , amely a vonatkozó módszertani projektek kiinduló dokumentuma. A SENSOR az EU 7. Kutatási Keretprogram által finanszírozott, 15 európai ország 35 intézetének közreműködésével, 2004-09 között folyó nagyszabású projekt, amely Fenntarthatósági Hatásvizsgálati Eszköz5 kidolgozását célozza több modell összekapcsolása révén. A projekt modellezi az EU politikák gazdasági és területhasználat változására gyakorolt hatását, 45 lehetséges szcenáriót állítva fel. Majd az egyes szcenáriók változásait értékeli a fenntarthatóság szempontjából környezeti, szociális és társadalmi indikátorok révén, regionális szinten. A projekt részeleme a tájidentitás változásának értékelése. A tájak, mint a természet és a társadalom kölcsönhatásában fejlődő térségek, komplex módon tükrözik az adott térben zajló folyamatokat. Egyediségük, sokszínűségük, sajátos karakterük Európa egyik legnagyobb erőforrása természeti, gazdasági és szociális értelemben is. A tájdiverzitás, a tájak örökségének, attraktivitásának megőrzése a fenntarthatóság egyik fontos eleme, hiszen hozzájárul a biológiai és a kulturális sokféleség megtartásához. A tájformálódás jelentős részben a területhasználat változásának eredménye, ezért került be a SENSOR projektben vizsgált témakörök sorába új elemként a táji hatás értékelése, annak ellenére, hogy az Európai Bizottság Fenntarthatósági Hatásvizsgálati Útmutatója nem tartalmazza ezt a témakört. A NymE EMK Környezet- és Földtudományi Intézetében folyó kutatás során, projektpartnerként feladatunk volt olyan tájindikátorok megalkotása, amelyek a területhasználat változására érzékenyek, ezzel összefüggésben tükrözik a táji örökség és a táj esztétikai értékének változását. Két indikátort fejlesztettünk ki, töltöttünk fel adattal és értékeltünk európai lefedettségben, több mint 500 területi egységben, országonként változóan regionális vagy megyei (NUTS2/3) szinten. Az egyik a területhasználat folyamatosságát méri a táji örökség megbecsültségével összefüggésben, a másik a vizuális attraktivitás változását jelzi. Az első indikátor a területhasználat állandóságának, illetve változásának mértékét mutatja a táji örökség megbecsültségének függvényében. A megbecsültségi index bevezetésére azért volt szükség, mert nem minden régióban kívánatos a folyamatosság, csak azokban ahol a formális, illetve az informális elismertség védendő tájkaraktert jelez. Első lépésben tehát meghatároztuk az egyes régiókban a tájak megbecsültségi szintjét a jogi védettség 6 és a látogatottság 7 alapján, majd a területhasználat változásokat teszteltük a 1990-2000 közötti időszakra vonatkozóan a CORINE felszínborítási adatbázis8 alapján. A megbecsültség index súlyszámként szerepel az indikátorértékek kiszámításánál. Az 1990 és 2000 közötti időszakra 4

Impact Assessment Guidelines SEC(2005) 791 Sustainability Impact Assessment Tool, SIAT 6 A jogi védettség szintjét az egyes régiókban/megyékben a védett területek (IUCN kategóriák: Nemzeti Park, Természeti Emlék, Védett Táj) és az UNESCO Világörökségek előfordulása alapján határoztuk meg. Forrás: 5

Védett Területek Világadatbázisa, (World Database of Protected Areas) www.unep-wcmc.org/wdpa 7 A régiók/megyék belföldi és külföldi turisták általi látogatottságát az Eurostat Turisztikai Adatbázisa, (Eurostat Database of Tourism) alapján határoztuk meg, Forrás: www.epp.eurostat.ec.europa.eu 8 CORINE Land Cover Database. A legtöbb európai országról 1990 és 2000 évekre vonatkozóan rendelkezésre álló digitális felszínborítás adatbázis. dataservice.eea.europa.eu

102



egyértelműen megállapítható, hogy míg a kiemelt látogatottságnak és védettségnek örvendő, azaz elismert régiók a kontinens centrumában találhatók, addig a jelentős területhasználatváltozások jórészt Európa perifériáin mentek végbe.

1. ábra

2. ábra

A tájak osztályba sorolása a

A területhasználat változása a megyék/

megbecsültség alapján

régiók területarányában 19902000 között

A második indikátor a táj vizuális attraktivitásának változását jelzi a felszínborítás mintázat jellemzésével. Erre az egyik legalkalmasabb mutató a szegélysűrűség, hiszen a különböző felszínborítás típusok között vizuálisan érzékelhető szegélyek (pl. beépített terület, erdő, szántó/gyep, kopár vagy vízfelszín) a vonzó tájkép alapvető meghatározói. A szegélysűrűség változását az előzőekhez hasonlóan a CORINE felszínborítási adatbázis alapján teszteltük. A szegélyek által érzékelhető mintázat a domborzat változatossága 9 függvényében érvényesül a látványban, ezért az ebből képzett indexeket súlyszámként alkalmaztuk az indikátorértékek számításánál.

3. ábra

4. ábra

A tájak osztályba sorolása a

A vizuálisan releváns szegélyek sűrűségváltozása 19902000 között

domborzat változatossága alapján

Az elkövetkezőkben az EU politikák változására bekövetkező területhasználat változásokat előrejelző CLUE modell 10 , 2000-20025 közötti időszakra vonatkozó értékeivel végezzük majd el az indikátorértékek kiszámítását 45 szcenárióra vonatkozóan. Végül szakértői állásfoglalás és lakossági megkérdezés alapján meghatározzuk azokat a küszöbértékeket, amelyeknél a tájidentitás, a táji örökség változása állapítható meg. 9 10

Forrás: Európa Digitális Domborzatmodell (Digital Elevation Model of Europe): dataservice.eea.europa.eu CLUE modell: Az európai politikák különböző változói alapján területhasználat változást előjelző modell.

103



HATÁSTERÜLETEK ÉS HATÁSTERJEDÉS UTAK MENTÉN KORONIKÁNÉ PÉCSINGER Judit Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezet- és Földtudományi Intézet, Sopron [email protected] A hatásvizsgálatok különböző események, folyamatok közötti összefüggések tanulmányozására szolgálnak. Speciális fajtájukat képezik a környezeti hatásvizsgálatok, melyek során feltárjuk emberi tevékenységek, létesítmények jövőbeli, környezetre kifejtett hatásait. A változásokat, hatásokat eredményező tevékenységeket, illetve azok folyamatait hatótényezőknek, a hatást elszenvedett, eredeti állapotában módosult környezeti elemet pedig hatásviselőnek nevezzük. A hatásvizsgálat egyik nagyon fontos és meghatározó része a vizsgálati terület kijelölése, mely azt a területet jelenti, ahol a létesítmény hatásai megjelenhetnek, és (általában) negatív változásokat okozhatnak a környezet elemeiben. Ez a terület a hatásterület. A hatásterület kiterjedése függ a létesítmény, jelen esetben egy út hatótényezőinek jellegétől és nagyságától, továbbá az út menti környezet adottságaitól, hatástovábbító képességeitől. Vizsgálati módszerek A kutatás során először meghatároztuk az utak mentén fellépő hatótényezőket. Hatásviselőkként megvizsgáltuk, hogy az egyes hatótényezők hatásai milyen változásokat eredményeznek az érintett környezeti elemek állapotában. Meghatároztuk azokat a tényezőket, melyek általánosságban befolyásolják a hatások hatásterületen bekövetkező terjedésének lehetőségeit. Egy-egy hatásviselő esetében természetesen más és más tulajdonságok a meghatározóak a hatásterjedés szempontjából, így szükséges volt környezeti elemenként (talaj, levegő, felszíni- és felszín alatti víz, élővilág) megvizsgálni, hogy melyek azok az adottságok, amelyek döntő szerepet játszanak a hatások terjedésében. A kutatás során alkalmazott módszerek közül a hazai és külföldi szakirodalmak áttekintése megfelelő alapot nyújtott a saját vizsgálatokhoz. Az irodalmazási feladatokon túl hatástanulmányok elemzésével is foglalkoztunk, melyek során számos értékes, hatásterületekre vonatkozó adatot gyűjtöttünk össze. A kutatáshoz több mintaterületet is kijelöltünk, melyeken meghatározott időszakokként, a vizsgálat tárgyát képező utakról meghatározott távolságokra növényfelvételezést és talajminta-begyűjtéseket végeztünk. A talajminták esetében olyan paramétereket (pl. talaj-pH, fémtartalom stb.) vizsgáltunk be, melyek az út hatótényezőinek hatására időben (kétévenkénti mintavétel) és térben (úttól eltérő távolságokra) változást mutatnak, így szemléltethetővé válnak a hatásterületi hatásterjedések. Eredmények A kutatás eredményeként összegeztük, hogy az egyes hatásviselők esetében melyek a legfontosabb, út hatására bekövetkező állapotváltozások, valamint azt, hogy melyek a hatásterjedést meghatározó, legfontosabb hatásterületi tulajdonságok. Végeredményként elkészítettünk egy ellenőrző listát a hatásterületekről, mely segítséget nyújt hatástanulmányok elkészítése során. A listában hatásviselőnként bemutatjuk a jellemző hatótényezőket és azok maximális hatásterületi terjedési távolságait. A távlati célunk az, hogy a maximális terjeséi távolságokat pontosítani tudjuk, ezáltal egy hatékony tervezési „eszközt” készítsünk hatásvizsgálatokhoz.

104



Összefoglalás Az utak mentén jelentkező hatások hatásfolyamatokat indítanak el a hatásterületen és ezek kiterjedéseit a hatástovábbító közeg adottságai nagymértékben megváltoztatják. Szükség volt arra, hogy meghatározzuk azt, hogy mik a fő hatástovábbító elemek és ezeknek mely tulajdonságaik vannak befolyással a hatásterjedésre. Minél pontosabban ismerjük ezeket a tényezőket, annál pontosabban tudjuk a hatások kiterjedésének távolságát. Az utak mentén fellépő hatások negatív tulajdonsággal bírnak, és károsodást eredményeznek az érintett környezeti elemben. Minél pontosabb ismereteink vannak a terjedési távolságokról, annál pontosabban tudunk ellenük fellépni. Tehát a kutatás során kapott, hatásterületekre vonatkozó eredmények segítséget nyújtanak az utak mentén fellépő károsítások elleni hatékony védekezésben. Felhasznált irodalom BILBY, R.E., K. SULLIVAN, S.H. DUNCAN (1989): The generation and fate of road-surface sediment in forested watershed. Forest Science 35. 453-468. p. CSEREY B. (1994): Fejlesztések környezeti hatásvizsgálata. Budapest FORMAN R.T.T. (2000): Estimate of area affected ecologically by the road system in the Unites States. Conservation Biology 14. 31-35. p. FORMAN R.T.T. Road ecology, density, and effect zone: state-of-the-science: effects of forests roads on water and sediment routing. Bulletin of the Ecological Society of America, in press. PÁJER J. (2004): Az erdészeti feltáróutak környezeti hatásai. Oktatási segédlet, Sopron

105



FELTÁRÓHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE KOSZTKA Miklós, MARKÓ Gergely, PÉTERFALVI József Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron [email protected] A feltáróhálózatok fejlesztését szolgáló szakértői rendszer elemei a következők: • digitális útleltár létrehozása, • a meglévő hálózat állapotának és forgalmának elemzése • az útügyi információs rendszer kialakítása, • a feltáróhálózat bővítésének tervezése. Digitális útleltár létrehozása Első lépésként az utak térképi azonosítására, majd helyszíni felkeresésére és az úthosszak meghatározására kerül sor. Az utak hosszát egy mérőkocsihoz kapcsolt kalibrált mérőkerék segítségével határozzuk meg úgy, hogy az út eleje pontjától indulva mérjük és jegyzőkönyvbe rögzítjük a jellemző pontok távolságát a kezdőponttól. A jellemző pontoknak az út kezdő- és végpontját, hidaknál az áthidalt akadály és az út tengelyének metszéspontját, a becsatlakozó és mért út tengelyének metszéspontját, valamint a kilométerpontot tekintjük. A jellemző pontokon kívül meghatározzuk a feltáróhálózathoz kapcsolódó egyéb objektumok (sorompók, csőáteresztők, vízterelők, rakodók stb.) szelvényezési értékét is. Az utak mérése közben a jellemző pontoknál digitális fényképet készítünk, kibővítve ezzel a dokumentálható helyszíni információkat. A beazonosítást és az átlagosan 1-5 m-es pontosságú vonalvezetés rögzítését szolgálja a Thales Navigation cég GPS vevővel integrált MobileMapper CE terméke, amelyen a DigiTerra Explorer szoftver segítségével a terület digitális üzemi térképe megjeleníthető. A térinformatikai feladatokat az erdőgazdálkodásban használt DigiTerra Map szoftver segítségével oldjuk meg. Választásunkat alátámasztja, hogy az Állami Erdészeti Szolgálat digitális üzemtervi térképei is ezzel a szoftver készülnek, valamint hogy a szoftver fejlesztése részben Intézetünkben folyik. A geoinformatikai ábrázolás első lépése az, hogy a digitális térképen az utak pásztájának szélét jelentő vonalak közé a navigációs GPS-el rögzített körülbelüli vonalvezetés figyelembevételével megtervezzük az egyenesekből, ívekből és átmeneti ívekből álló úttengelyeket. Ennek megoldására a Tanszékünkön kidolgozott „maCADam” nevű úttervező programot alkalmazzuk, amelyben megjeleníthetők a geoinformatikai programban leválogatott és „.dxf” formátumba exportált grafikus állományok. Az úttervező programmal megrajzolt helyszínrajzi tengelyvonalak a „.dxf” exportot követően a geoinformatikai programba beolvashatók. A térinformatikai rendszerben megjelenített utak együttesen feltáróhálózatot alkotnak. Az útszakaszok hálózati kapcsolatait megfelelő topológia kialakításával lehet bemutatni. A topologikus ábrázolás jellemzői: • Az út egy leltári egységet képező vonalas létesítményt jelent. Minden úthoz egyedi azonosítót (útkód) rendelünk (pl.: útnév: Steyerházi út, útkód: 306.) • A folyamatos vonalként ábrázolt úttengelyeket a csomópontoknál „feldaraboljuk”, így szakaszok alakulnak ki. • A szakaszokat egyedi azonosítóval (útkód+szakasz) látjuk el (pl.: 306/1, 306/2 stb.). • A csomópontok a szakaszok metszéspontjaiban és a végpontokban helyezkednek el, pont típusú objektumként ábrázolva, egyedi azonosítóval ellátva. 106



• •

A szakaszokhoz hozzárendeljük a kezdő- és végpont csomópontjának azonosítóját. Két csomópont között elhelyezkedő pontszerű objektum (lejáró, rakodó, műtárgy stb.) helyzetének rögzítésekor megadjuk az objektumot tartalmazó szakasz azonosítóját és az objektumnak a szakasz, valamint az út kezdőpontjától mért távolságát. A topológia kialakítását követően előállítjuk a csomópontok közötti szakaszok legfontosabb adatait tartalmazó elsődleges adattáblát. Az egyes szakaszokat az Útkód és a Szakasz adatmezők kombinációja egyértelműen azonosítja, amelynek segítségével a szakaszokhoz további adattáblák (objektumok, fotók, stb.) rendelhetők (linkelés). A meglévő hálózat állapotának és forgalmának elemzése A digitális útleltár elkészítése megteremti annak lehetőségét, hogy az úthálózat egyes elemeinek állapot-felvételi adatai és a várható forgalma a digitális térképen ábrázolt úttengelyekhez hozzárendelve szintén megjeleníthető legyen. Az utak állapotát szubjektív állapotfelvétellel, teherbírását aszfalt burkolatú utaknál behajlásméréssel, makadám pályaszerkezeteken dinamikus teherbírásméréssel határozzuk meg. Az útügyi információs rendszer kialakítása Az erdőgazdaság összes meglévő útjának előzőek szerinti felvétele és állapotértékelése után a teljes hálózat útügyi információs rendszere kialakítható. Az alkalmazott geoinformatikai szoftver rugalmassága lehetővé teszi, hogy az elsődleges adattáblákhoz az úgynevezett kapcsoló mezők segítségével mindig a számunkra fontos adattáblákat kapcsoljuk hozzá. Ezzel egy olyan dinamikus döntés-előkészítő eszközhöz jutunk, amely az aktualizált adatok alapján az igényeknek megfelelő naprakész információkat szolgáltat. A feltáróhálózat bővítésének tervezése A hálózat bővítésének fő tervezési lépései a következők: • bővítési igények felmérése, • a tervezendő úttal érintendő vagy elkerülendő területek kijelölése a digitális térképen (kardinális pontok), • az új nyomvonalak felkeresése a digitális domborzatmodellen semleges vonal szinten több változatban, • a térképi nyomvonalak felkeresése és esetleges módosítása a terepen, • feltárási mutatók számítása, • variációk összehasonlítása és a legalkalmasabb kiválasztása. Felhasznált irodalom CZIMBER K.: Geoinformatika. Egyetemi jegyzet. Soproni Egyetem, Sopron, 1997. KOSZTKA M.-MARKÓ G.-PÉTERFALVI J.: Az erdészeti feltáróhálózat mint az erdőgazdálkodás logisztikai alapja. MTA AMB Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás. Gödöllő, 2002. MARKÓ G.-PÉTERFALVI J.: Erdészeti utak tengelyének mérése GPS technikával. MTA AMB Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás. Gödöllő, 2005. MARKÓ G.-PÉTERFALVI J.:. Erdészeti utak nyilvántartása a geoinformatika segítségével. MTA AMB Kutatási és Fejlesztési Tanácskozás. Gödöllő, 2006. KOSZTKA M.-MARKÓ G.-PÉTERFALVI J.-PRIMUSZ P.: A Szombathelyi Erdészeti Zrt. feltáróhálózata információs rendszerének kialakítása. ERFARET Részjelentés 3. NyME Erdőmérnöki Kar Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron, 2007.

107



ERDÉSZETI UTAK SZÁMÍTÓGÉPPEL TÁMOGATOTT TERVEZÉSE KOSZTKA Miklós, MARKÓ Gergely és PÉTERFALVI József Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet [email protected] A számítógéppel támogatott úttervezés nem csak a hagyományos úttervezési algoritmusok digitális leképezését valósítja meg, hanem a korszerű geodéziai és számítástechnikai eszközökhöz igazodó tervezési módszer tudatos alkalmazásával hatékony eszközt ad a tervező mérnök kezébe. Az 1997-ben jogerőre emelkedő erdőtörvény az erdészeti úttervezési tevékenységet tervezői jogosultság meglétéhez köti, illetve jelentősen módosítja az erdészeti utak építésének engedélyezési eljárását. Az engedélyezési − építési eljárás során a tervezőnek négy különböző tervdokumentációt kell elkészítenie. A 21. századra mind az erdőgazdálkodói, mind a hatósági tevékenységek támogatásában tért hódított az informatika. A digitális adatállományok és térképek összekapcsolását megvalósító geoinformatikai rendszerek megjelenésével és elterjedésével Magyarország teljes erdőterületére elkészültek a digitális erdőtérképek. Ennek megfelelően a geodéziai méréseket és a tervezést vetületi rendszerben kell megvalósítani, hiszen a tervezett út térképbe illesztése, az elfoglalt erdőterület részletszintű kimutatása így egyszerűbbé, pontosabbá és ellenőrizhetőbbé válik. A tulajdonviszonyok megváltozása, a magán erdőterületek megjelenése az igénybe vett területek pontos kimutatását követeli meg. A korábban kialakított „hagyományos” módszerekkel a megváltozott feltételek között az úttervezési munkák végrehajtása nehézkessé vált. Az új eljárás kialakítását az általánossá vált korszerű geodéziai eszközök – elsősorban a digitális mérőállomások és geodéziai pontosságú GPS-ek – is előmozdították, sőt megkövetelték. A tervezési folyamat az alábbiak szerint épül fel: • előkészítő tevékenységek, • előtervezés, • végleges tervezés, • befejező tevékenységek. A számítógéppel támogatott tervezés legnagyobb előnye az előtervezési fázisban mutatkozik meg. Az előtervezés során részletes terepi mérésekre támaszkodva előállítjuk a tervezendő út környezetének nagy pontosságú digitális terepmodelljét. A helyszínrajzi tengely megtervezését követően, a terepmodell felhasználásával előállíthatjuk az előzetes hossz- és keresztszelvényeket, majd a közelítő földtömegszámítás is elvégezhető, továbbá – erdőrészlet szinten – meghatározható az út által elfoglalt terület. Az előtervezés folyamatát az 1. ábra mutatja be. Az erdészeti úttervezési módszer korszerűsítésével párhuzamosan, az Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Tanszék korábbi eredményeire támaszkodva kifejlesztettük a maCADam úttervező programot (2. ábra). A szoftvert az Intézet úttervezési munkáinak támogatásán kívül az oktatásban is alkalmazzuk, illetve azt közúttervező cégek is használják.

108



1. ábra Az előtervezési fázis.

2. ábra A maCADam úttervező szoftver.

Felhasznált irodalom PÉTERFALVI József (1996): Útmutató a számítógéppel támogatott úttervezéshez. Egyetemi jegyzet. Erdészeti és Faipari Egyetem. Sopron KOSZTKA, MARKÓ és PÉTERFALVI: Informatikai fejlesztések az erdészeti útügy területén. In: Mérnök Újság, IX. évf. 1. sz. p. 15-17.

109



NAGY TERÜLETŰ VÍZMADÁR SZINKRONSZÁMLÁLÁSOK A BALATONON KOVÁCS Gyula Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet MME Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport (35-ös számú helyi csoport) [email protected]

Az MME Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport (35-ös számú helyi csoport) 2003 óta végez rendszeres (havi) vízimadár-számlálást a Balaton déli partján. Mivel lehetőségeink korlátozottak, a Balaton teljes területét minden hónapban nem tudtuk felmérni. 2005-től évente végeztünk teljes felmérést önkéntesek segítségével, akinek a munkáját ezúton szeretném megköszönni! Vizsgálati módszerek A havi számláláskor a déli parton 18, a teljes szinkron alkalmával több mint 50 területen végeztünk felmérést. A Balaton-parton adott pontokról történtek a megfigyelések, a többi vizes élőhelyen a területek bejárásával. Eredmények A déli parton négy szezon alatt összesen 78 vízimadárfaj (12 család) fordult elő. Domináns fajok (D >5%): tőkés réce (Anas platyrhynchos), barátréce (Aythya ferina), kerceréce (Bucephala clangula), szárcsa (Fulica atra), dankasirály (Larus ridibundus), sárgalábú sirály (Larus cachinnans), kárókatona (Phalacrocorax carbo). Gyakori fajok (C >50%): búbos vöcsök (Podiceps cristatus), kárókatona, nagy kócsag (Egretta alba), bütykös hattyú (Cygnus olor), nyári lúd (Anser anser), tőkés réce, barátréce, kontyos réce (Aythya fuligula), dankasirály, sárgalábú sirály, kerceréce, szárcsa, küszvágó csér (Sterna hirundo). 1. táblázat A Balaton déli partján megfigyelt vízimadár fajok száma és egyedszáma az egyes szezonokban. 2003-2004 2004-2005 2005-2006 2006-2007

Faj

Egyed

61

48 500

57

53 300

38

29 000

41

41 200

2003-ban az alacsony vízállás idején a déli part mentén a sekély parti sávban nagy szigetek, összefüggő fövenyek keletkeztek, kiváló táplálékforrást biztosítva a vonuló partimadarak számára, melyekből összesen 23 faj (4 család) jelent meg. A vízszint növekedésével 2005-re ezek a speciális élőhelyek megszűntek, folyamatos fajszámcsökkenést tapasztaltunk, s míg 2003-ban 20, 2004-ben 10, addig 2005-2006-ban már csak 1 partimadár faj fordult elő (KOVÁCS, 2005). A madarak állománydinamikája a négy szezon alatt hasonló trendet mutatott. A tó elsősorban az őszi vonulás és a telelés idején jelentős, mint pihenő és táplálkozó terület. A legnagyobb madártömegeket ebben az időszakban figyeltük meg, ilyenkor csak a déli parton akár tízezer feletti egyedszámokat detektáltunk. Ha télen a tó befagyott, az állománynagyság a felére, vagy csupán a tizedére csökkent. A tavaszi vonulás idején (március) kis emelkedést tapasztaltunk (2000–8000 pld), majd áprilistól augusztusig észleltük a legkevesebb madarat

110



(1000-2000 pld.). Mivel a Balaton-part a nyári időszakban turisztikailag frekventált vidék; valamint a természetes partszakaszok és a nagy kiterjedésű nádasok hiánya miatt, a déli part menti vizes élőhelyekhez képest, mint költőterület kevésbé jelentős (KOVÁCS 2007). A teljes Balatonon és a déli part menti halastavakon, berkekben összesen 51 vízimadárfajt regisztráltunk. Mindegyik alkalommal szárcsából (Fulica atra) volt a legtöbb (3200–6800 pld.). Nagy számban fordult még elő a tőkés réce (Anas platyrhynchos), mely a leggyakrabban megfigyelt faj volt (C 75–83%) (KOVÁCS 2008a, b, c). 2. táblázat A Balatonon és a déli part menti vizes élőhelyeken megfigyelt vízimadár fajok száma és egyedszáma.

2005.11.12. Faj Egyed Balaton Halastavak, berkek Összesen

2006.12.16. Faj Egyed

2007.11.10. Faj Egyed

29

12 437

24

10 613

37

18 411

23

2 689

23

7 109

21

3 893

37

15 126

32

17 722

37

22 304

Felhasznált irodalom KOVÁCS GY. (2005): Parti madarak vonulása az alacsony vízállás idején a Balaton déli partján. In: Lengyel Szabolcs, Sólymos P. & Klein Á. (ed.): III. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia Program és Absztrakt kötete. Magyar Biológiai Társaság, Budapest 2005. 144. KOVÁCS GY. (2007): Bird monitoring at the southern shore of Lake Balaton (Hungary) during the period 2003-2007. In: SJÖBERG, K. & ROOKE, T. (ed.): Book of Abstracts of the International Union of Game Biologists XXVIII Congress. Uppsala 2007. 260. KOVÁCS GY. (2008a): A 2005. november 12-i Balatoni vízimadár-felmérés eredményei. Magyar Vízivad Közlemények. 16: (in press) KOVÁCS GY. (2008b): A 2006. december 16-i Balatoni vízimadár-felmérés eredményei. Magyar Vízivad Közlemények. 16: (in press) KOVÁCS GY. (2008c): A 2007. november 10-i Balatoni vízimadár-felmérés eredményei. Magyar Vízivad Közlemények. 16: (in press)

111



A LÚDALAKÚAK (ANSERIFORMES) KÖLTŐÁLLOMÁNY-BECSLÉSÉNEK PROBLEMATIKÁJA KOVÁCS Gyula és BARABÁS Lilla Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási Intézet, Sopron [email protected], [email protected] A költőállományok nagysága, összetétele, közösségi viszonyai jól jelzik az adott terület adottságait, fészkelésre való alkalmasságát. Indirekt módon információt szolgáltatnak a táplálékforrás mennyiségéről, minőségéről; az élőhely zavartságáról és a predációs nyomásról. Éppen ezért a vízimadár fészkelőállományok monitorozásával lényeges adatokhoz jutunk a vizes területek állapotváltozását illetően. Ugyanakkor a költőállományok felmérése korántsem könnyű feladat; az optimális módszer kiválasztásakor figyelembe kell venni a felmérés közvetlen célját, faji, élőhelyi sajátosságokat, időjárási viszonyokat és természetesen a rendelkezésre álló anyagi, időbeni és emberi erőforrásokat. Módszerek A madárszámlálások módszertanának könyvtárnyi irodalma gyűlt össze az évtizedek során. Az előbb említett körülmények miatt azonban nincs általánosan alkalmazható jó módszer, a felmérés módjának, idejének meghatározása adott területen mindig körültekintő mérlegelést igényel. A szerzők egy hazai viszonylatban megvalósítandó országos vízimadár költőállomány-becslés szempontjából tekintik át a felmérés során alkalmazható technikákat, mérlegelve ezek előnyeit és hátrányait. Eredmények A szerzők áttekintést nyújtanak a legfontosabb fészkelő-állomány felmérési módszerekről, így 1.) a költőpárok, 2.) a fészkek és 3.) a fiókák mennyiségi meghatározásának lehetőségeiről a lúdalakúak földi számlálása esetén. Végső soron pedig ajánlást kívántunk adni egy hazai viszonylatban megvalósítható országos szintű vízimadár fészkelőállomány-felméréshez. A párszámlálás során alkalmazható ajánlásunk lényegében megegyezik a Wetlands International jelenlegi ajánlásával, amelyet még az Első Nyugati Vízivad és Vízimadár Szimpóziumon fektettek le (BOYD 1983). Az úszó- és bukórécék esetén Alex DZUBIN (1969) becslési módszerét javasoljuk alkalmazni. Véleményünk szerint a számlálásokat a fészkelési időszak során (márc. – május között) minimálisan 2-4 alkalommal szükséges elvégezni, de ha a lehetőségek csak egyetlen párszámolást tesznek lehetővé, akkor az egy átlagos évben április második felére-végére esik. A fészek hatékony keresése és számlálása - bár elviekben a költőpopuláció nagyságának legmegbízhatóbb mérőszáma, - a legtöbb jelentős hazai vizes élőhelyen gyakorlatban csak igen nehezen vagy egyáltalán nem kivitelezhető, így ezt a módszert inkább csak lokálisan, kisebb kiterjedésű, jól bejárható tavak esetén javasoljuk. A párszámláláshoz kapcsolódóan mindig szükséges a kikelt fiókák megfigyelése, számlálása is. A családok elkülönítéséhez jó szolgálatot tesz a GOLLOP és MARSHALL (1954) által publikált egyszerű korhatározó módszer. Összefoglalás Magyarországon mindeddig hiányzik egy átfogó, konzisztens költőállomány-felmérés, holott ennek szükségességét számos kutató hangsúlyozta. A NymE Vadgazdálkodási Intézetének

112



Vízimadár Kutatócsoportja 1996 óta koordinálja a vonuló vízimadár felméréseket hazánkban. (FARAGÓ 1998). Eme program kiterjesztése a fészkelőállományok monitorozására azonban nyilvánvalóan nem csak időbeli kiterjesztést jelentene, hanem alapvető módszertani változtatásokat is szükségessé tenne. Az ehhez kapcsolódó főbb nehézségekre világítanak rá a szerzők; és szolgálnak gyakorlati javaslatokkal felhasználva a nemzetközi ajánlásokat és saját terepi tapasztalataikat. Köszönetnyilvánítás Köszönjük doktori témavezetőnk, Prof. Dr. Faragó Sándor nélkülözhetetlen szakmai segítségét, útmutatásait. Felhasznált irodalom BOYD, H. (szerk.) (1983): Proceedings of the First Western Hemisphere Waterfowl and Waterbird Symposium, Edmonton, May 1982; International Waterfowl Research Bureau and Canadian Wildlife Service DZUBIN, A. (1969): Assessing breeding populations of ducks by ground counts. Saskatoon Wetlands Seminar. Canadian Wildlife Service Report Series 6. 178-237pp. Northern Prairie Wildlife Research Center Home Page. http://www.npwrc.usgs.gov/resource/tools/duckcoun/duckcoun.htm (1998. jan. 7.) GOLLOP, J.B. és MARSHALL, W.H. (1954). A guide for aging duck broods in the field. Mississippi Flyway Council Technical Section. Northern Prairie Wildlife Research Center Online. http://www.npwrc.usgs.gov/resource/birds/ageduck/index.htm (1997. nov. 14). FARAGÓ S. (1998): A Magyar Vízivad Információs Rendszer. Magyar Vízivad Közlemények 4: 3-16

113



DÉL-ALFÖLDI TELEPÜLÉSEK ZÖLDFELÜLET-GAZDÁLKODÁSA KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A DÍSZNÖVÉNYEK FELHASZNÁLÁSÁRA LÉVAI Péter és HORVÁTH Zsuzsanna Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, Dísznövény- és Zöldségtermesztési Intézet [email protected], [email protected] A település épített környezetének biológiai elemekkel kialakított területei a település zöldfelületi rendszerének részei. Ide sorolunk minden olyan felület, amelyet döntő mértékben növényzet borít. Munkánk során elsősorban a közhasználatra szolgáló zöldterületekkel foglalkoztunk. A zöldfelületek állandósága egyben folyamatos változás is. Használati értéke a fenntartás során teljesedik ki. Értéke időarányosan nő. A fenntartási munkák, beavatkozások hosszú időszakra meghatározók a + és – hatások később jelentkeznek. Vizsgálati módszerek 2006 évben 11 – Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kecel, Tiszakécske, Soltvadkert, Bácsalmás, Baja, Jánoshalma, Kalocsa, Bugac – településen, 2007 –ben hat településen – Tiszaalpár, Tiszaug, Lajosmizse, Felsőlajos, Szank, Gyula végeztünk primer és szekunder adatgyűjtést. Az adat- és információgyűjtés a zöldfelületi rendszer nagyságára, megoszlására, a növényalkalmazásra valamint a fenntartással kapcsolatos kérdésekre irányult.

1. ábra A Dél-alföldi régió vizsgált települései

Eredmények A három megye – Bács-Kiskun, Csongrád, Békés – által alkotott Dél –Alföldi régió az ország összterületének egyötöde 18339 km², amely teljes területe síkvidék. A régió összes városi önkormányzatok tulajdonában lévő zöldterület 1.930 ezer m2. A népesség száma 1.347.294.

114



1. táblázat A városi önkormányzatok tulajdonában lévő zöldterületek (m2), 2005 Megye

Közpark

Közkert

Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföldi régió

3.312.101 3.838.732 4.039.101 11.189938

1.464.344 2.053.768 463.110 3.981.222

Közjóléti erdő 317.654 95.166 58.372 471.192

Véderdő 317.654 95.166 58.372 471.192

Összes zöldterület 7.483.657 7.164.890. 4.652.835 19.301.382

Összesből gondozott 5.031.478 6.345.993 3.926.115 15.303.586

A zöldfelület funkciójához tartozó fenntartási feladatok alapján - a szükséges technológiai folyamatok elvégzése, kapcsolódó költségek számítása stb. – több kategóriába sorolhatók. A megoszlások százalékos aránya változó. A kiemelten kezelt területek aránya Lajosmizsén a legnagyobb (50%) Bugacon a legkisebb (0,4%) Az intenzíven fenntartott területek a vizsgált településeken a gondozott területből 14 – 63% között van. A kiemelten fenntartott, magas költségű felületek aránya általában alacsony, 10% körüli vagy az alatti. A települések 82%-ban saját intézményi - vagy közmunkások alkalmazásával, és csak saját forrásból oldják meg a fenntartási feladatokat. Ezek egy részét a helytelen növényalkalmazás és a szakmailag nem megfelelő telepítésekből adódó szükségmunkák teszik ki pl:. fák csonkolása. A fenntartásra fordítható összeg településenként jelentős eltérést mutat - 21 Ft és 233 Ft között – négyzetméterenként Összefoglalás A közhasználatú zöldfelületek kezdeti kialakítása a vizsgált településeken különböző időpontokra tehetők. Jellemzően az 1900-as évek elején (Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas) majd az 1960-as években (Kiskunmajsa, Tiszakécske, Lajosmizse). Viszonylag későre tehető Bugac (1975) és Soltvadkert (1990) zöldfelület gazdálkodásának kezdete. A település zöldfelületének, kertjeinek, parkjainak, védőültetvényeinek rendeltetése többcélú. A ’Virágos Magyarországért’ mozgalomhoz már több éve kapcsolódtak a települések 2007ben 48 település nevezett a régióból. A zöldfelület létesítés és növény alkalmazás során törekedni kell a tájharmónia megőrzésére az őshonos és tájba illő növények előtérbe helyezésével A szárazság tűrő növényfajok elterjedtebb használata indokolt. Az öntözés tárgyi és anyagi lehetőségének megteremtése - az exponált és kiemelt zöldfelületek esetében mindenképpen. Az öntözési lehetőséggel nem rendelkező zöldfelületek a 2007-es évet különösen megsínylették. A növényalkalmazással kapcsolatban javasolt szempontjaink összegzése: − honos fajok és hazai nemesítésű fajták ültetésének szorgalmazása, − jól alkalmazkodó exóta fajok alkalmazása, − díszértékkel, funkcióval arányos fenntarthatóság figyelembevétele, − lokális klíma javítás figyelembevétele, − a fenntartási költség tartós biztosítása,

115



TALAJOK GÉPESÍTÉST BEFOLYÁSOLÓ JELLEMZŐINEK VIZSGÁLATA MAJOR Tamás Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet, Sopron [email protected] A talaj fizikai-mechanikai jellemzői közül szakirodalmi adatok és saját vizsgálataink alapján a talajművelés szempontjából meghatározó a talajellenállás, a tömörség és a nedvességtartalom. Ezek tuskós területekre vonatkozóan teljesen ismeretlenek. A mezőgazdaság területén rendelkezésre álló jellemzők az erdőgazdasági talajok esetében viszonylag ritkán alkalmazhatóak, mivel a mezőgazdasági és erdészeti kultúrák más-más talajtípusokon fordulnak elő, továbbá a fák gyökérzetének következtében a talajjellemzők jelentősen megváltoznak. Munkánk során egyrészt az erdészeti talajok talajfizikai, talajmechanikai jellemzőinek megismerését tűztük célul, másrészt arra kerestük a választ, hogy a fák gyökerei milyen hatással vannak a talaj fizikai-mechanikai jellemzőire. A gyökérzet elhelyezkedésének, hatásának megismerése gyökérfeltárással nagyon időigényes, ezért olyan módszert kerestünk, mellyel viszonylag gyorsan juthatunk megfelelő adatokhoz. Kézenfekvőnek tűnt, hogy talajellenállás mérések eredményeiből következtessünk a gyökérzet hatására. Eredmények Kúposindex mérés eredményei A kiválasztott fák körül koncentrikus körök mentén a fáktól távolodva 0,5 m-enként 3,0 m távolságig mértük a talajellenállást. Kontrollterületként három fa súlypontjában is végeztünk méréseket, feltételezve, hogy a gyökereknek ott nincs befolyása. A mérési eredmények kiértékelése egy többváltozós függvények illesztésére is alkalmas programcsomaggal (STATISTICA) történt. A talajellenállás faátmérőtől és a távolságtól való függésének szemléletesebbé tételéhez a fáktól azonos távolságra lévő mérési pontokon mért talajellenállás értékeket átlagoltuk, a felület illesztése az átlagértékekre történt. A felület illesztésénél a másodrendű felület egyenletéből indultunk ki és ennek módosításával jutottunk a következő egyenlethez, melyet Rosenbrock és quasi-Newton iterációs módszerrel illesztettünk a ponthalmazra. 2

p = a1 ⋅ r 2 + a 2 ⋅ d1,3 + a3 ⋅ (r ⋅ d1,3 ) 2 + a 4 ⋅ d1,3 + a5 ⋅ r a6 + a 7 ahol: p [100 kPa]: a talajellenállás értéke, r [m]: a fától való távolság, d1,3 [cm]: a faátmérő. Az a1 , a 2 , a3 , a 4 , a 5 , a 6 , a7 a modell együtthatóit jelöli, melynek értékeit a következő táblázat tartalmazza: a1 a2 a3 a4 a5 a6 a7 0,077571 -0,011850 -0,000443 1,121044 0,000002 12,53775 6,555678 A korrelációs együttható, mely a változók közti kapcsolat szorosságát jellemzi R=0,72213. Ez az érték a mérési értékek jellege miatt és felület illesztése végett megfelelő értéknek mondható. Az illesztett felület térbeli ábrázolása a ponthalmazokkal az 1. ábrán látható.

116



1. ábra Az illesztett felület

A mérési adatok alapján kimutatható, hogy a fák 1-1,5 m-es környezetében a gyökérzet hatása miatt nagyobb a talajellenállás. Azon fák esetében, amelyek mellmagassági átmérője 30 cmnél kisebb, gyökérzetének hatását a talajellenállás változására nem tudtuk kimutatni. A nagyobb átmérőjű egyedek esetében sem lehetett mindig ilyen összefüggéseket találni, ez elsősorban a szabadabb állásban lévő egyedek esetében sikerült. A hektáronkénti törzsszámból egy faegyedre jutó 3 m sugarú elméleti növőtér − a fák véletlen elhelyezkedése miatt − sokszor jóval kisebb. Ilyen helyeken, illetve nagyobb hektáronkénti törzsszám esetén az erdőrészlet talaját egyenletesen benövő gyökerek miatt a talajellenállás viszonylag egyenletes. Teljes talajtani vizsgálat eredményei A talajellenállás mérések mellett a mérési helyeken és a kontrollterületen talajmintákat is vettünk különböző mélységekben. A mintákat az NymE Növénytani és Termőhelyismerettani Tanszékének laboratóriumában teljes talajtani vizsgálatnak vetettük alá, meghatároztuk a talajminták porozitását, differenciál porozitását, agyagtartalmát stb., melyből a talajok fizikai állapotára következtettünk. A talaj pórustere nagyságának valamint azon belül a különböző átmérő-tartományú pórusok arányának leírására pF-vizsgálatokat végeztünk. A pórusterek nagysága a vártnak megfelelően mind a fák tövében, mind a súlypontokban a felszíntől lefelé a mélységgel csökken, míg a térfogattömegek épp ellenkezőleg nőnek. Abszolút értékükben a talaj közepes tömörödöttségére utalnak. Az összporozitásban nem mutatható ki különbség, ami azonban a pórustér átmérőeloszlásában (differenciálporozitás) megmutatkozhat. Ennek felülvizsgálatára összehasonlítottuk a diszponibilis víz számára rendelkezésre álló pórustérfogatokat. A fák közvetlen tövétől származó illetve a kontrollterületről származó minták diszponibilis víztartalma sem mutatott szignifikáns különbséget. Összefoglalás A teljes talajtani vizsgálat és a talajellenállás mérés eredményei között látszólag ellentmondás van, mivel a talaj tömörségében nem sikerült különbséget kimutatni a fák környezetében, illetve attól távolabb. Ugyanakkor a talajellenállás értékekben ez a különbség kimutatható. Ennek oka, hogy a talajt intenzíven behálózó gyökerek gátolják a talajdeformációt és a talaj oldalirányú mozgását a talajba hatoló szerszám előtt.

117



JAVASLAT ŐZÁLLOMÁNY SZABÁLYOZÁS ÉS MONITORING GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ MAJZINGER István Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Hódmezővásárhely, Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet [email protected] A nagyvadállományok mennyiségi és minőségi szabályozásának hazai szakirodalma bőséges, a vadgazdálkodási-vadászati szakemberképzésben a tananyag fontos részét képezi e témakör. Minden elméleti és gyakorlati szakember ismeri a létszám (sűrűség), ivar- és kor szerinti összetétel hatását a teljesítményre, mely elsősorban a szaporulat mennyiségében és minőségében, valamint az agancsok minőségében ölt testet. Az ehhez szükséges rendszeres adatgyűjtés és értékelés (monitoring), a levont következtetések felhasználása az állományszabályozásban evidencia szakmai körökben. Az alaposan kidolgozott és jól ismert elvek gyakorlati megvalósítása azonban évtizedek óta a vadászterületek jelentős részén nem történt és történik meg. Az állománymonitoring és -szabályozási feladatok elvégzéséhez szükséges gyakorlati útmutatók nem állnak rendelkezésre. A szabályozás elméleti modelljei rendelkezésre állnak (CSÁNYI 1988, FARAGÓ és NÁHLIK 1997, GRIFFITH 2004), de gyakorlati megvalósításukhoz az adatfelvétel, adatrögzítés és értékelés sematizálásával – az informatika lehetőségeit kihasználva – hozzá kellene segíteni a vadgazdálkodókat (MAJZINGER 2006). E célból megkíséreltem egyrészt egy olyan számítógépes (Microsoft Excel) sémát kialakítani, amely alkalmas az őzállomány legfontosabb paramétereinek egyszerű rögzítésére és a tendenciák grafikus ábrázolására. Másrészt az állományszabályozás tervezésére és a végrehajtás naprakész követésére kialakított számítógépes modell segítségére lehet azoknak a vadgazdálkodóknak, akik okszerű gazdálkodásra törekednek. Vizsgálati módszerek A modell Microsoft Excel programban készült. Az állomány monitoring rész az alább részletezett adatok beírása után átlagokat számol és grafikusan ábrázol, így az egymást követő évek tendenciái kimutathatók. Az állományszabályozási modell alapját az éves állományváltozás képezi, az év közben bekövetkező események (születések, elhullás, korosbodás, lelövés) egymással való kölcsönhatásaiból eredő következményeket a megfelelő cellahivatkozások automatikusan számolják a modellben. Lényeges jellemzői a gyorsaság, pontosság és rugalmasság. Mindössze a fehér alapú cellákat kell kitölteni, melyek az adott őzállomány legfontosabb populációs paramétereit, illetve az általunk optimális összetételűnek és méretűnek tartott célállományt jelentik. Eredmények 1. Monotoring: Az adatokat a terítékre került egyedekből kell gyűjteni, az excel táblázat megfelelő celláiba beírva a program átlagot számol és grafikusan (oszlopdiagrammon) ábrázol. 1.1. Testsúly adatok: bak, suta, bakgida, sutagida testsúlyadatokból. 1.2. Vesezsír-index adatok: bak, suta, bakgida, sutagida vesezsír-index adataiból. 1.3. Szaporulati mutatók: suták és sutagidák sárgatest- és magzatszám adataiból, valamint az ősszel-télen a területen számolt felnevelt szaporulati adatokból (átlagosan vezetett gidák). 1.4. Agancsparaméterek: a lőtt bakok agancssúlya, bírálati és helyben becsült kora, érmesek száma.

118



2. Állományszabályozás: a modell működéséhez a felsorolt adatok szükségesek. 2.1.Tavaszi törzsállomány: A sutavadászati idény befejezése után számlálással határozható meg, bak-suta-bakgida-sutagida bontásban. 2.2.Született gida/suta (sutánkénti átlagos szaporulat): Az elejtett sutáknál a petefészkeken megszámolhatók sárgatestek, később a méhben található magzatok számából is becsülhetjük. Őznél a méhen belüli veszteségek nem jelentősek (általában) , ezért a sárgatestszám, illetve magzatszám (többnyire) azonosnak tekinthető a született gidák számával. Amennyiben január végén és februárban nagyobb mennyiségű suta kerül terítékre, akkor a magzatok (és a megszületett szaporulat) ivararányáról is szerezhetünk információt. Jól meg kell azonban fontolni, hogy mit tekintünk reprezentatívnak. 2.3.Bakok koreloszlása: A kifejlett bakok korcsoportba sorolása tavaszi terepi megfigyeléssel lehetséges. Csak fiatal-közép- korú-idős besorolás kell. 2.4.Elhullások: A legnehezebben becsülhető mutató. Külön kell megbecsülni a fiatalok (éves) és kifejlettek (felnőtt) ivar szerinti elhullási %-át (a nyári állomány %-ában). Miután sárgatest vizsgálattal megismertük az átlagosan megszületett gidák mennyiségét, őszi számlálással reprezentatív minta alapján megbecsülhető a felnevelt szaporulat átlagos mennyisége. A kettő különbsége teszi ki a gidaelhullások jelentős részét (ivar szerint is megadható). 2.5.A lelőtt egyedek vizsgálata: A teríték vizsgálatával történik. A sutákat megvizsgálva fogkopás alapján el lehet különíteni a fiatalokat (éves), ezek a másodfű, még nem ellett suták. Az összes többi a felnőtt csoportba kerül. A suta és bakgidák regisztrálása nem jelent problémát. Az éves (másodfű) bakok megkülönböztetése szintén egyszerű, az összes többi felnőtt bak. A felnőtt bakok korcsoportokba sorolása agancsjellemzők és fogkopás alapján történhet. A modell lényege egyrészt, hogy egy meglévő állományból eljussunk egy elképzelt (tervezett, optimálisnak tartott) célállományhoz. A program kiszámítja mit kell ehhez tenni, miből mennyit kell lőni. Másrészt, hogy a tervezett lelövésekkel folyamatosan összevessük a tényleges lelövéseket és az állomány pillanatnyi alakulását megismerjük. Összefoglalás A monitoring táblázatok segítségével könnyen és gyorsan jutunk az állományt jellemző átlagértékekhez és a változások tendenciáját nyomon követhetjük. Az adatok esetleges későbbi feldolgozását az elektronikus tárolás lehetővé teszi. Az állományszabályozási modell lelkiismeretes adatgyűjtéssel és ellenőrzéssel használható eszköz lehet az őzállományszabályozás tervezésében és végrehajtásában. Másrészt alkalmas a különféle variációk gyors kiszámítására, az egyes paraméterekben bekövetkező várható változások szemléltetésére, e mellett azonnal szembesülhetünk a jellemző paraméterek változása esetén bekövetkező hatásokkal. A gyakorlat mellett a modell használható az oktatásban is, mert azzal, hogy bármely paraméter tetszőlegesen változtatható, és annak hatása a modellezett állomány létszámában és összetételében azonnal látható, a hallgatók könnyebben megértik a vadállományokban végbemenő mennyiségi változásokat és azok okait. Felhasznált irodalom CSÁNYI S. (1988): Számítógépes modell alkalmazási lehetőségei az állományváltozási folyamatok tanulmányozásában. Vadbiológia, 2: 203-210. FARAGÓ S. és NÁHLIK A. (1997): A vadállomány szabályozása. Mezőgazda Kiadó, Bp. :290293. GRIFFITH, D. (2004): Deer Management. Crowood Press, England: 13-25. MAJZINGER I. (2006): Őzállomány szabályozás számítógépes modell segítségével. Vadbiológia, 12: 40-46.

119



KLIMATIKUS STRESSZ ÉS A FAFAJOK VÁLASZREAKCIÓJÁNAK ELEMZÉSE KÖZÖS TENYÉSZKERTI KÍSÉRLETEK ALAPJÁN MÁTYÁS Csaba1, NAGY László2 és UJVÁRINÉ Jármay Éva3 1

Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezettudományi Intézet, Sopron [email protected] 2 Erdészeti Tudományos Intézet, Sárvár [email protected] 3 Erdészeti Tudományos Intézet, Mátrafüred [email protected]

Általánosan elfogadott, hogy az egyes fajok elterjedési határait nem kizárólag éghajlati tényezők jelölik ki, a klímazonális ökoszisztémákat meghatározó fajok esetében ennek ellenére az elterjedési határok a fafaj klimatikus kereteivel jól összhangba hozhatók. A fafajok és erdei ökoszisztémák klímatoleranciája nem várt aktualitást kapott a klímaváltozásra való felkészüléssel kapcsolatban. Az éghajlatváltozás hatásainak prognosztizálásához szükség van a klímazonális vegetáció várható átalakulását befolyásoló faktorok vizsgálatára, illetve képet kell alkotnunk arról, hogy az egyes fafajok milyen mértékű változást képesek elviselni, hogyan reagálnak a klímatényezők megváltozására. Az elemzés lehetőségét az teremti meg, hogy az élőlények globális elterjedési korlátját egyebek mellett a klímatényezőkkel szemben megnyilvánuló élettani tolaranciahatáraik szabják meg. A közismert tényhez egy kevésbé figyelembevett megállapítást kell hozzátennünk: ezeknek az élettani határoknak egyértelmű genetikai meghatározottsága van, vagyis a tolerancia alapvetően genetikai okokra vezethető vissza. A bioklimatikus modellezés tehát végső soron a faj genetikailag meghatározott toleranciahatárainak kutatása. A termikus tényezők által meghatározott északi ill. hegyvidéki felső erdőhatár várható elmozdulása megfelelően kutatott és reprezentált problémakör. Az alsó, vagyis szárazsági (ariditási) határ környékén bekövetkező folyamatok kevéssé ismertek, ugyanis ez a határvonal különböző ökológiai és emberi hatások miatt nehezen azonosítható olyan egyértelműen, mint a felső erdőhatár, továbbá a legutóbbi időkig azért kerülte el a figyelmet, mert az érintett területek a nemzetközi kutatási aktivitás perifériáján helyezkedtek el. A szárazsági erdőhatár Magyarországon valamennyi zonális fafaj szempontjából döntő jelentőségű, és még inkább azzá válik a klímaváltozás következtében. A klímaváltozás előhírnökeként fellépő vitalitásvesztés, mortalitás, szukcesszió és egészségi problémák együttesen az alkalmazkodás, az alkalmazkodóképesség klimatikus határait jelzik. Vizsgálati módszerek A szárazsági határt kijelölő tolerancia genetikai vizsgálatára 3 fafaj közös tenyészkerti adatait elemeztük. Vizsgálataink elvi alapját az a meggondolás adja, miszerint egy adott környezethez alkalmazkodott származás mintázása és kísérletbe helyezése során a populáció egy, feltehetőleg az eredetitől eltérő termőhelyre kerül, azaz tulajdonképpen egyetlen generáció alatt beálló klímaváltozást él át. E változás mértékét a származási hely és a kísérlet helyének klimatikus különbsége jelenti. Több populáció együttes vizsgálata során pedig lehetőségünk nyílik eltérő mértékű és irányú változásokra adott adaptív válasz vizsgálatára. A terepi kísérletekben mérhető kvantitatív adatok a környezeti hatásokat összegző jellegüknél fogva a környezeti stresszel szembeni érzékenység elemzésére kifejezetten alkalmasak. Eredmények Az erdei- és lucfenyő valamint a bükk közös tenyészkerti kísérletek igazolják, hogy a vizsgált fajok populációi az elterjedési területen belül eltérő klimatikus viszonyokhoz eltérő módon 120



alkalmazkodtak, ennek megfelelően egységes klimatikus feltételek mellett a magassági növekedésben megnyilvánuló válaszreakciójuk specifikus, és egyszerű regressziós függvénnyel leírható. A magassági növekedés populációk közötti változatossága általában hőmérsékleti faktorok által meghatározott, míg a csapadékellátottság szerepe alárendelt. Az összefüggések szorossága, determinisztikus jellege lehetővé teszi a vizsgált adatsorokra alapozott feltételváltozás–válaszreakció modellek kidolgozását. A populáción belüli változatosság és a klimatikus környezet hatása között a vizsgált kísérletekben nem volt kimutatható összefüggés. A klímaváltozás hatás-előrejelzése szempontjából elsősorban a környezeti feltételek megváltozására kapott válaszreakció fontos. Az eredmények igazolják, hogy adott fajon belül egy populáció reakciója az áreában elfoglalt helyszíntől és az evolúciós előzményektől függ. Az elterjedés szárazsági, alsó határán már kis mértékű szárazodás is növedék-visszaesést és mortalitást eredményez, mert ezek a populációk alkalmazkodottságuk ellenére, eredeti előfordulási helyükön is stresszhelyzetben vannak, alkalmazkodásuk alapját elsősorban fenotípusos plaszticitásuk képezheti. Elemzéseink kimutatták, hogy a fenotípusos plaszticitás nem csupán genetikailag meghatározott, populáció-specifikus tulajdonság, hanem bizonyos földrajzi térségekben jellegzetes evolúciós eltéréseket mutat. A melegedést feltételező klimatikus forgatókönyvek esetére nem lehet az egyes fafajokra egységes reakciót feltételezni. Vizsgálatunk eredményei feloldják azt az ellentmondást, amely a várható növedék mértékével (gyorsulás vagy lassulás) kapcsolatosan jelentkezik Európa atlanti-boreális, illetőleg mediterrán-kontinentális része között. Az elterjedés alsó határán a melegedés növedék-visszaesést és növekvő mortalitást eredményez, míg a kellően humid zónában, illetőleg a felső határon változatlan növekedés, vagy növedékgyorsulás várható. Összefoglalás Tekintettel arra, hogy a következő évtizedekben várható változások a jelenlegi faállományok legalább felét (a jelenleg még középkorú és annál fiatalabb állományokat) érinteni fogják, az alkalmazkodás lehetősége elsősorban a fenotípusos plaszticitás mértékén fog múlni. Ezen tulajdonság fokozott figyelembevétele és további vizsgálata ezért nagyon lényeges és fontos. Egy feltételezett 2oC-os éves átlaghőmérséklet-emelkedés esetére egyelőre annyit állapíthatunk meg, hogy a nedvességre különösen érzékeny lucfenyő és bükk esetében a magyarországi dombvidéki előfordulások komoly veszélyeztetettsége valószínűsíthető mind egészségi állapot, mind növekedés tekintetében. A növedék-visszaesés a többi fafajt is érinteni fogja, érzékenységük és aktuális termőhelyük függvényében. A szárazság okozta stressz és a fogyasztók károsításának előre jelzett fokozódása miatt az alkalmazkodó- és ellenálló-képesség megőrzése elsőrendű feladattá lép elő. Ez a szaporítóanyag felhasználás genetikai szempontjainak felülvizsgálatát és érvényesítését, és ezen elvek erdőművelésbe való átültetését kívánja meg. A fenotípusos plaszticitás, mint kívánatos tulajdonság fokozott figyelembe vétele és további vizsgálata ezért nagyon lényeges.

121



A TÖLGYPUSZTULÁS HOSSZÚ TÁVÚ KÖVETKEZMÉNYEI A SÍKFŐKÚT PROJEKT ÉS A VÁR-HEGY ERDŐREZERVÁTUM FAÁLLOMÁNY-SZERKEZETÉBEN MÁZSA K.1, KOTROCZÓ Zs.5, HORVÁTH F.1, ASZALÓS R.1, R. D. BOWDEN4, BÖLÖNI J.1, KRAKOMPERGER Zs.2, PAPP M.3 és TÓTH J. A.2 1

MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, Vácrátót, [email protected] 2 Debreceni Egyetem, Ökológia Tanszék 3 Debreceni egyetem, Növénytani Tanszék 4 Dept. of Env. Sci., Allegheny College, Meadville 5 Nyíregyházi Főiskola, Biológia Intézet

A XX. század második felében az erdők társadalmi megítélése jelentősen megváltozott, előtérbe került a biodiverzitás- és az erdőkben lejátszódó természetes folyamatok védelme. Mindkét általunk vizsgált cseres-kocsánytalan tölgyes állomány korábban gazdasági erdő volt, majd – a hosszú távú ökológiai vizsgálatok érdekében (Síkfőkút) (JAKUCS 1985, KOTROCZÓ 2007) illetve az erdőrezervátum védelmeként (Vár-hegy) (MÁZSA et al. 2006) – az erdőgazdálkodást beszüntették és az elmúlt mintegy 30 évben mindkét állomány beavatkozástól mentesen fejlődött. Felméréseinkben azt vizsgáltuk, hogy a felhagyás és az 1970/80-as években lezajlott jelentős mértékű tölgypusztulás (SZEPESI 1997) hogyan változtatta meg az erdő fafaj összetételét és strukturális jellemzőit. Vizsgálati módszerek Az 1975-es és a 2004-es állapotot hasonlítottuk össze úgy, hogy az 1975-es állapotot a korábban végzett felmérés (Síkfőkúton), valamint az aktuális holtfa (tuskó és fekvő holtfa) felmérése és értékelése alapján rekonstruáltuk, hasonló módszert követve, mint WOODALL és NAGEL (2006). A felmért terület a Síkfőkút Project (SIK) keretében 4 db 50 x 50 m-es „alaphektár” volt, míg a Vár-hegyen (VÁR) az 1-es mintaterület (12 db 50 x 50 m). Mindkét mintaterületen faegyedszintű felmérést és térképezést végeztünk 2004-ben, amelyet kiterjesztettünk a tuskó, álló és fekvő holtfa felmérésére is. Az 1975-es állapotot Síkfőkúton egy korábbi felmérés (MAJER 1974) rögzítette, míg a Vár-hegyen a holtfa felmérés alapján végeztük el az 1975-es átmérő adatok rekonstrukcióját. Eredmények Eredményeink szerint a korábban kocsánytalan és cser tölgy dominálta kiligetesedett állományokban 2004-re második leggyakoribb fafajjá lépett elő a mezei juhar, további elegyfák mellett. Egyedsűrűségét tekintve a kocsánytalan tölgy aránya mindkét állományban jelentősen lecsökkent (SIK: 32% és VÁR: 60%), míg a cser tőszáma csak SIK: 80%-ra és VÁR: 87%-ra csökkent. Nagyrészt ennek következtében a cser elegyaránya SIK: 22%-ról 36%-ra és VÁR: 19%-ról 25%-ra nőtt. A felújulási folyamatokat az jellemzi, hogy a 15 cm-es mellmagassági átmérőnél vékonyabb tartományban a tölgyek csak elenyésző mértékben nőttek fel, ezt a mérettartományt a betöltődött mezei juhar, magas kőris (VÁR) és egyéb fafajok jellemzik. Mindez, továbbá a fafajok mellmagassági átmérő (DBH) szerinti eloszlásai mutatják a vastagsági fejlődést, valamint az átmérőtartományok széthúzódását és több korosztályúvá alakulását.

122



1. ábra A fő fafajok átmérőeloszlása 1975-ben és 2004-ben a Síkfőkút Project és a Vár-hegy mintaterületein (KTT: kocsánytalan tölgy, CS: cser tölgy, MJ: mezei juhar

Összefoglalás Az őserdő maradványnak tekintett erdők struktúrája, ill. ennek a gazdasági erdőktől való eltérése régóta kutatott terület, azonban jóval kevesebb információval rendelkezünk a gazdasági erdőkből a természetközeli erdők felé történő átmenetről. A vizsgált állományok fafaj összetételében és struktúrájában már 30 év alatt jelentős változások következtek be. A természetes öngyérülés és a tölgypusztulás hatására a korábban szinte egyöntetű, zárt tölgyesek felnyílt lombkoronájú, több korosztályú, elegyes állományokká alakultak és ez a folyamat várhatóan tovább erősödik. Felhasznált irodalom JAKUCS, P. (ed.). (1985): Ecology of an Oak Forest in Hungary 1. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 1-546. KOTROCZÓ Zs., KRAKOMPERGER Zs., KONCZ G., PAPP M., R.D. BOWDEN és TÓTH J.A. (2007): A Síkfőkúti cseres-tölgyes fafaj összetételének és struktúrájának hosszú-távú változása. Természetvédelmi Közlemények 13. MAJER A. (1974): A cseres-tölgyesek fatermési és erdőművelési vonatkozásai a „Síkfőkút Project” faállományának elemzése alapján in EFE Tud. Közlem. 1974/3. pp. 51-60. MÁZSA K., HORVÁTH F. ASZALÓS R. és KOVÁCS G. (2006): A hazai erdőrezervátum-hálózat kialakulásának időszaka és aktuális kutatások a Vár-hegy Erdőrezervátum területén. In Kalapos T. (szerk.): Jelez a flóra és a vegetáció, Scientia Kiadó Budapest , p.129138. SZEPESI, A. (1997): Forest Health Status in Hungary. Environmental Pollution, Vol. 98. No. 3. pp. 393-398. WOODALL, C.W. & NAGEL, L.M. (2006): Coarse woody type: A new method for analyzing coarse woody debris and forest change Forest Ecol. & Development, Vol.227/1-2. pp. 115-121.

123



A BÜKK TÖMEGES PUSZTULÁSA ZALA MEGYÉBEN MOLNÁR Miklós és LAKATOS Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected], [email protected] 2003-tól kezdődően a magyarországi bükkösökben jelentős mértékű pusztulás volt megfigyelhető. Hasonló jelenséget eddig csupán egyszer, még az 1880-as években említ a hazai szakirodalom. Az okok feltárása akkor azonban nem történt meg, csupán a jelenség leírása. A mostani pusztulás kisebb-nagyobb intenzitással, de több bükkösben is jelentkezett (DELB, 2005; LAKATOS és MOLNÁR, 2007). Legjelentősebb azonban a nyugati országrészben, azon belül is Zalaegerszeg környékén volt. A Zalaerdő Zrt. területén 2004-ben 410 hektárról több mint 80 000 m3 faanyagot kellet kitermelni, ami közel 153 millió forint árbevétel-kiesést jelentett (GÓBER, 2005). Vizsgálati módszerek A pusztulási folyamatok feltárására terepi és laboratóriumi vizsgálatokat indítottunk. A terepi vizsgálatok során 16 erdőrészletben 92 mintaterületet, illetve mintaterületenként 5-5 mintafát jelöltünk ki melyek egészségi állapotát 2003-2007 között rendszeresen felvettük. A fában költő rovarok meghatározására mintadarabokat vágtunk a beteg törzsekből. A károsítókat fényeklektoros keltetővel, a kórokozókat nedves inkubálással határoztuk meg. Elvégeztük a terület klímaadatainak elemzését is. Eredmények A vizsgált terület a gyertyános-tölgyesek övére jellemző paraméterekkel rendelkezik, azaz a bükk természetes elterjedésének határán van. A terület domborzatából adódó változatos mikroklíma azonban eddig biztosította a bükk számára is megfelelő életfeltételeket. Fák egészségi állapota: A kijelölt 460 mintafából alig háromszáz maradt a vizsgálat végére. A többit leromló egészségi állapota miatt ki kellett termelni. A teljesen egészséges fák aránya pedig a harmadára csökkent. Az állományok vitalitásvesztésének legfőbb oka a vizsgálati időszak idején fellépő aszály. Károsítók: A fényeklektoros keltetés során két rovarfaj nagyszámú egyedét határoztuk meg: a zöld karcsúdíszbogár (Agrilus viridis) és a bóbitás bükkszú (Taphrorychus bicolor). Mindkét faj alapvetően másodlagos kártevő, amely kedvező klimatikus körülmények esetén (meleg, száraz nyár) egészséges fákat is megtámadhat (MUSKOVITS és HEGYESSY 2002). Tömeges elszaporodásukat a bükkösök legyengült egészségi állapot tette lehetővé. Kiterjedt rovarrágásokkal és kirepülési nyílásokkal jobbára a gombafertőzött törzs, illetve koronarész felett találkoztunk. A teljesen kiszáradt farészek felett meglepően sok kirepülés előtt, vagy közben elpusztult díszbogár nemzőt találtunk. Többször találkoztunk olyan rágásképpel, ahol a fa ellenálló képessége le tudta győzni a díszbogár álcákat. Kórokozók: A száraz fatesten az inkubáció után feketés elszíneződést tapasztaltunk, melynek okozói különböző konídiumos és tömlős gombák. Az élő felületen bazídiumos gombák hifáival, micéliumlemezeivel és rizomorfáival is találkoztunk. A kéregfelületen a Biscogniauxia nummularia termőtestei okozzák a jellegzetes fekete elszíneződést. Előfordult még a Nectria coccinea termőteste is. Mindkét kórokozó elsősorban a rovarkárosított részek felületén fejlődött. Klímaelemzés: Az elmúlt 45 év során a magyarországi bükkösök szempontjából igen kedvezőtlen időjárási változások mentek végbe. A hőmérséklet folyamatosan emelkedett, a

124



8,00 7,00 6,00 5,00 4,00 3,00 2,00 1,00 0,00

2

20 05

20 01

19 97

19 93

19 89

19 85

19 81

19 77

19 73

19 69

R = 0,2549

19 65

19 61

PAI0

csapadékmennyiség csökkent, eloszlása kedvezőtlen irányban változott. A nyári csapadékok elmaradásának élettani hatását kevésbé tudja ellensúlyozni a viszonylag bőséges őszi csapadék. Az 1990-es évek első felében tapasztalt aszály jelentős hervadást, csúcsszáradást váltott ki az állományokban. Az aszályt követő csapadékos évek megakadályozták az állományok további gyengülését, és segítették a regenerálódást. A 2000. évben kezdődő aszály azonban elhúzódott, az állományok éveken keresztül hervadással, korai lombvesztéssel, száradással küszködtek. (1. ábra).

1. ábra Pálfay-féle aszályossági index

Összefoglalás A bükk tömeges pusztulásának alapvető oka a tavaszi-nyári csapadékok folyamatos csökkenése, a nyár végi esők őszre tolódása. Még a jó termőtalajon álló bükkösök is korlátozottan hasznosítják az őszi esőket. A klíma fokozatos változása mellett a három szélsőségesen aszályos év különösen megviselte az állományokat. A csúcsszáradt, hervadt fák korán elvesztették a fejletlen, apró leveleiket. A növedék visszaesett, a fatest nedvkeringése lecsökkent, szünetelt. Véleményünk szerint a 2003-ban fellépett tömeges pusztulás egy kárláncolat eredménye. Az egyes törzsek elhalását kiváltó, a begyűjtött mintákból szokatlanul nagy számban kikelt díszbogár- és szúfajok elszaporodását az aszály miatt bekövetkezett vitalitásvesztés tette lehetővé. A pusztulás során a törzsek faanyaga befülledt. A megvizsgált törzsek alapján felételezzük, hogy a rovar- és gombakártétel között kapcsolat van. A kárláncolat terén azonban ismereteink továbbra is hiányosak. Az intenzív pusztulás ideje rövid volt ahhoz, hogy a folyamatokat teljesen megismerjük. Köszönetnyilvánítás Köszönjük a Zalaerdő Zrt. munkatársainak szakmai, illetve az innovációs alap pénzügyi támogatását. Felhasznált irodalom DELB H. (2005): Rindenbrüter an Buchen nach der trocken Witterung im Sommer 2003. In: Dujesiefken, D., Kockerbeck, P. (Hrsg.): Jahrbuch der Baumpflege 2005: 203-207. GÓBER Z. (2005): A Zalaerdő Rt. kezelésében lévő területeken 2004-ben végbement erdőpusztulás értékelése – Erdészeti Lapok CXL.: 156-159. LAKATOS F. és MOLNÁR M. (2007): Bükkpusztulás Zala megyében – klímaváltozás? MÁTYÁS Cs. és VIG P. (eds.): Erdő és klíma V.: 257-267. MUSKOVITS J. és HEGYESSY G. (2002): Magyarország díszbogarai (Coleoptera: Buprestidae). Grafon Kiadó, Nagykovácsi

125



A GÍMSZARVAS MOZGÁSÁNAK ÉS ÉLŐHELY-HASZNÁLATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA KÉT KÜLÖNBÖZŐ ÉLŐHELYEN NÁHLIK András1, TARI Tamás1, KIRÁLY Géza2 és SÁNDOR Gyula1 1 2

Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces-állattani Intézet, Sopron Nyugat-magyarországi Egyetem, Geomatikai, Erdőfeltárási és Vízgazdálkodási Intézet, Sopron [email protected]

A szarvasfélék mozgásának és élőhely-használatának telemetriai eszközökkel történő kutatása mintegy 40 évre tekint vissza (HEEZEN és TESTER 1967). A kezdetben használatos, háromszögelésen alapuló rádiótelemetriát nálunk is használták (pl. SZEMETHY et al. 1996). A módszer hátránya, hogy nagy mozgáskörzettel rendelkező nagytestű fajok helyzetének bemérése sok idő- és költségráfordítást igényel (KENWARD 1987). Ezért kevéssé alkalmas a mozgáskörzet rövidebb időszakokra bontva történő vizsgálatára (pl. havi vagy éjszaka-nappali bontás) vagy a mozgáskörzet elcsúszások, váltások észlelésére. Még ennél is problematikusabb az élőhely-használat meghatározása, hiszen az észlelési pontok kevés száma és rendszertelen időtartama ezt csak korlátozottan teszi lehetővé. Az áttörést e tekintetben a GPS telemetria vadbiológiai alkalmazásának lehetősége jelentette, aminek segítségével akár fél óránkénti észlelési adatok is nyerhetők. A továbbiakban ismertetett, GPS telemetriával történő kutatásunk célja is a gímszarvas otthonterületének, élőhely-használatának és napi mozgásmintázatának becslése volt annak érdekében, hogy táplálkozás-etológiájának, stratégiájának megismerésével vadkárcsökkentő módszereket fejlesszünk ki. Vizsgálati módszerek A vizsgálatot két, élőhelyi adottságukat tekintve eltérő területen végeztük. Az egyik a Zalaerdő Rt. szentpéterföldei területe viszonylag zavartalanabb és változatosabb élőhelyi adottságú, itt 7 nyakörvet helyeztünk fel gímszarvasokra. A másik a Soproni-hegyvidék egy emberi tevékenység által erősen zavart, kevésbé mozaikos területe, ahol 6 szarvasra tettünk GPS nyakörvet. A nyakörvek a következő funkciókat tudják: rádiójelek adása az állat felkereséséhez, GPS pozíció mérése és tárolása, GPS pozíciók továbbítása. A nyakörvre szerelt, de különálló leoldó-egység lehetővé teszi a nyakörv ledobatását az állatról távvezérlés segítségével, vagy egy előre meghatározott időpontban. A nyakörveket úgy programoztuk be, hogy óránként mérjenek pozíciókat. A két területen összehasonlítottuk az otthonterületek kiterjedését, a nyílt élőhelyek használati intenzitását. Megvizsgáltuk a jelölt példányok mozgásaktivitását a két területen az óránkénti észlelések közötti távolsággal mérve. Az otthonterületek nagyságát legkisebb konvex poligon (MCP) és Kernel módszerrel hasonlítottuk össze. Az élőhely-típusok használatának változásait és a mozgásaktivitásokat párosított t-próbával vizsgáltuk. Eredmények Az otthonterületek nagyságának évszakos változása hasonló dinamikát mutatott a két területen. A nyári otthonterület mindig kisebb volt a télinél (Zala (MCP) tehenek: nyár- 1.400 ha, tél- 2.500 ha, bikák: nyár- 1.500 ha, tél- 5.310 ha; Sopron (MCP) tehenek: nyár- 530 ha, tél- 1.140 ha, bika: nyár1.800 ha, tél- 4.110 ha). Míg azonban Zalában a téli otthonterület mindig tartalmazta a nyárit, addig a Soproni-hegyvidéken a nyáron magasabb térszíneken tartózkodó szarvasok esetében határozott otthonterület-eltolódás volt kimutatható, mert a tél beálltával a hegylábakhoz húzódtak. A zalai szarvastehenek otthonterülete nagyobb volt, mint a soproniaké (p=0,05). Ha az éves otthonterületeket MCP módszerrel vizsgáljuk, a bikák őszi-téli otthonterülete átlagosan nagyobb volt, mint a teheneké (5.536 és 2.253 ha, p=0,02). A különbség 90%-os Kernel módszerrel vizsgálva viszont jóval kisebb volt és nem szignifikáns (442 és 263 ha, p>0,05). A Kernel módszer, ellentétben az MCP-vel figyelembe veszi a pontok sűrűségi eloszlását is, amiből következik, hogy a bikák nagyobb otthonterülete jórészt elcsatangolások következménye, otthonterületük magja viszont nem sokkal haladja meg a tehenekét. A soproni szarvasok nyári otthonterületén belül a nappali mozgáskörzet minden esetben kisebb volt, mint az éjszakai (p=0,05), sok esetben otthonterület eltolódás is

126



tapasztalható volt, ami a terület zavartságának volt a következménye. Zalában az éjszakai és nappali mozgáskörzet az esetek túlnyomó részében alig különbözött egymástól. A nyílt élőhelyek használatát tekintve nagy eltérések vannak nem csak a két terület között, de a területeken belül az egyes példányok között is. A zalai szarvasok átlagosan és éves adatokat nézve sokkal intenzívebben használták a nyílt élőhelyeket, mint a soproniak (12-67% illetve 0-36%). A különbséget havi bontásban vizsgálva a különbség szignifikáns volt (p=0,000). Figyelemre méltó, hogy a tehenek gyakrabban használták a nyílt élőhelyeket, mint a bikák (p=0,04). A különbség a nyári, agancsnövekedési időszakban volt kifejezetten szembetűnő. A soproni szarvasok nappali aktivitása lényegesen elmaradt a zalai szarvasokétól úgy nyáron, mint télen (p=0,000). A legnagyobb különbség a két terület szarvasainak aktivitását illetően télen, a nappali órákban volt tapasztalható. Ez egyértelműen a kisebb fedettség és nagyobb zavarás számlájára volt írható. Nyáron mindkét területen két aktivitási csúcs volt megfigyelhető. Az egyik – kisebb- a hajnali, a másik az esti órákban. A téli időszakban a hajnali aktivitási csúcs elmaradt, csak az esti volt kimutatható. Eredmények Az otthonterületek téli kiterjesztésével a vadkárveszély is nagyobb területen jelentkezhet. Akkor járunk tehát el helyesen, ha a szarvast kiegészítő mesterséges takarmányozással igyekszünk megkötni minél távolabb a károsítható erdőrészletektől. Ez annál inkább fontos, mert szórványos adataink alátámasztják azt a megállapítást, hogy magas hótakaró esetén a szarvas stratégiát vált, szedentáris, kevésbé szelektív táplálkozóvá válik (MCCORQUODALE 1993), és a rágáskár veszélye ennek következtében fokozódik. Korábbi vizsgálataink szerint, amikor a hó eltakarja a kétszikű lágyszárúakat, vagy a jó minőségű táplálékként előforduló fajokat kiápolják az erdősítésből, a rágáskár erősen megnő (NÁHLIK 2002). Feltételezésünk szerint a soproni szarvasok kisebb mozgáskörzetének okai a nagyobb zavarás és a zárt, homogénebb, mezőgazdasági területekkel megszakítatlan erdei élőhelyek voltak. A zavarás mozgást korlátozó hatását mutatta a soproni szarvasok napközbeni lényegesen kisebb mozgáskörzete az éjszakaihoz képest és az aktivitásmintázatok összehasonlítása is a két területen. Hasonló különbséget találtak két élőhely között SZEMETHY et. al (1996), amikor szintén az erősen erdősült Gödöllőhöz közeli dombvidéki területen volt kisebb a szarvasok otthonterülete. A nagyobb zavarás és ennek következtében lecsökkent mozgáskörzet a vadkár megnövekedését váltja ki, hiszen a szarvas napközben nem tud kimozdulni beállóhelyéről, ezért itt, vagy ennek közvetlen közelében kényszerül huzamosabban táplálkozni. Hasonló probléma adódik akkor is, ha a nagy hó miatt korlátozottá válik a szarvasok mozgása. Mindkét esetben hóekézéssel, a károsítható erdősítésektől távoli, megfelelő minőségű kiegészítő takarmányozással és a zavarás csökkentésével segíthetünk. A gímszarvas nyári mozgáskörzetét általában úgy választja meg, hogy táplálékot kínáló mezőgazdasági terület legyen benne. A soproni nagyobb erdőtömbben azonban vannak olyan szarvasok, amelyek egész életüket magasabb térszíneken, az erdőn belül élik le, és télen is csak az erdőszélekig húzódnak le. A mezőgazdasági vadkár veszély jóval nagyobb a mozaikosabb, mezőgazdasági területekkel tarkított élőhelyeken. Itt viszont rendelkezésre állnak vadföldeknek alkalmas bérelhető vagy saját területek, amelyek megfelelően vonzó kultúrákkal történő művelésével a vadat elvonhatjuk a mezőgazdasági területektől. Felhasznált irodalom HEEZEN, K.L. & J.R. TESTER (1967): Evaluation of radio-tracking by triangulation with special reference to deer movements. J. Wildl. Manage. 31:124-141. MCCORQUODALE, S.M. 1993. Winter foraging behaviour of elk in the shrub-steppe of Washington. Journal of Wildlife Management. 57(4): 881-890. NÁHLIK, A. (2002): Browsing in forest regenerations: impacts of deer density, management and winter conditions. 5th International Deer Biology Congress. Québec, Canada SZEMETHY L., RITTER D., HELTAI M. és PETÕ Z. (1996): A gímszarvas tér-idő használatának összehasonlító vizsgálatai egy dombvidéki és egy alföldi élőhelyen. Vadbiológia, 5: 43-59. KENWARD, R. (1987): Wildlife Radio Tagging: Equipment, Field Techniques and Data Analysis. Academic Press, New York

127



NÖVÉNYI ENZIMKORRELÁCIÓ STRESSZ-ÉRZÉKENYSÉGE NÉMETH Zsolt István1, POZSGAINÉ HARSÁNYI Mónika1, GÁLOS Borbála2 és ALBERT Levente1 1

2

Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémia Tanszék, Sopron Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezettudományi Intézet, Sopron

Két-három éve növényi stresszel kapcsolatos kutatásainkat és elképzeléseinek enzimkorrelációs vizsgálatok kidolgozása, végrehajtása és fejlesztése uralja. Az enzimkorrelációk létezése, ill. tapasztalása az anyagcsere-szabályozás működésének a szükségszerű következménye. Az anyagcsere-szabályozását elsősorban a DNS-ben kódolt enzimfehérjék regulációja testesíti meg. A DNS átírást követően a riboszómáknál a mRNS kódjának megfelelő összetételű fehérjék, enzimek szintetizálódnak. Az enzimek adott pillanatnyi mennyiségét a génjeik bekapcsolási gyakorisága egyértelműen meghatározza. Az anyagcsere-útvonalak sebességét, fluxusát az enzimmennyiségek határozzák meg. DNS reguláción keresztüli enzimmennyiség változtatással a sejt szabályozza anyagcseréjének intenzitását. Ha az anyagcsere intenzitás változtatás során, a sejt két enzimének mennyiségét egymáshoz viszonyítva arányosan szabályozza, akkor az enzimaktivitásoknak korrelálniuk kell egymással. Eltérő anyagcsere intenzitású, de azonos szöveti típusú biológiai minták enzimaktivitás értékei lineáris enzimkorrelációkat szolgáltathatnak. Vizsgálatainkban a növényi peroxidáz (POD) és polifenol-oxidáz (PPO) enzimaktivitásokat mérve mi is ezt a sejtszabályozásból fakadó jelenséget tapasztaltuk. A POD és PPO enzimeket erőteljes, lineáris korreláció jellemzi. Tegyük fel, hogy két enzim aktivitásának szabályozása az anyagcserében összehangolt, s így aktivitásaik egymással korrelálnak. Továbbá azt is tételezzük fel, hogy az enzimaktivitások szabályozási összhangja egy pl. környezeti állapotváltozás hatására megváltozik. Ekkor az enzimkorrelációt jellemző regressziós egyenlet meredeksége megváltozik. Az ábrán az egyik egyenes jelképezzen egy (I.) környezeti állapotot, s a másik (II.) egy az előbbitől szignifikánsan eltérőt (lásd 1. ábra).

1. ábra I. és II. fiziológiás állapotok hipotetikus stresszérzékenysége enzimkorrelációi és statisztikai sajátosságaik

2. ábra PPO-POD enzimkorreláció stresszérzékenysége (□ – hidegsokk, -20 oC; 4 h; ◊ kontroll; ∆ - fényhiány stressz , 3 nap)

Ha a regressziók érvényességi tartományában jelentős az átfedés, akkor az eltérő környezeti állapotokat az egyes enzimaktivitások (E1, E2) átlagértékei nem különböztetik meg egymástól,

128



mivel közöttük szignifikáns statisztikai eltérés nem mutatható ki. Ennek ellenére az enzimaktivitási síkban megjelenő regressziók között kovariancia analízissel szignifikáns eltérések tapasztalhatóak. Tehát az enzimaktivitások közötti korrelációkon keresztül a biológiai rendszereket érő környezeti hatásokat érzékenyebben vagyunk képesek megkülönböztetni egymástól. A 2. ábrán csertölgy csemetékkel végrehajtott hidegsokk és fényhiány-stressz, valamint a hozzájuk tartozó kontroll vizsgálatok enzimkorrelációs eredményei láthatóak. Az ábrából is szembetűnő, hogy pl. csak a POD aktivitások átlagértékeit összehasonlítva a környezeti állapotváltozások, nevezetesen a hidegsokk, ill. a fényhiány esetében szignifikánsan nem mutathatók ki, amíg a korrelációkat megjelenítős regressziós egyenesek meredekségeiben a kovariancia analízis már figyelemre méltó eltérést érzékel. 2007. év májusától szeptember végéig terjedő időszakban, nyolc alkalommal, két hetes periodicitással vizsgáltuk egy bükk- és egy tölgyfa POD és PPO enzimek aktivitásait. Az enzimaktivitások által meghatározott síkban az egyes mintákat enzimaktivitás pontpárok azonosítják. Az azonos mintavételek adathalmazát regressziós egyenesek emelik ki. Az enzimaktivitások átlagértékeiben a mérési napok között szignifikáns különbségek is jelentkeztek a bükk és a tölgy esetében egyaránt (3.a.-b. ábrák). A regressziók kovariancia analízisével megállapítottuk, hogy a meredekségekben sem a két fafajon belül sem a két faj között nincs szignifikáns különbség. A meredekség statisztikai értelmű változatlansága azt tükrözi vissza, hogy a sejtek, az enzimaktivitások aktuális értékeitől függetlenül, az enzimaktivitások hányadosát állandó értéken igyekeznek tartani. A határozottsági fokok minden esetben 0,95 érték közelében vannak, ami a metabolizmus robosztus szabályozottságáról ad tájékoztatást. Quercus robur L.

Fagus sylvatica L. 14.0 -1

PPO aktivitás (U*µg )

-1


7.0 6.0

I.

5.0

II. III.

4.0

IV.

3.0

V.

2.0

VI. VII.

1.0

VIII.

0.0 0.0

5.0

10.0

15.0

20.0

-1

POD aktivitás (U*µg )

3.a. ábra A bükk vegetációjának jellemzése PPO-POD enzimkorrelációval

12.0

I.

10.0

II. III.

8.0

IV.

6.0

V.

4.0

VI. VII.

2.0

VIII.

0.0 0.0

10.0

20.0

30.0

40.0

50.0

-1


3.b. ábra A kocsányos tölgy vegetációjának jellemzése PPO-POD enzimkorrelációval

A regresszió súlypontok - az átlagos POD és PPO aktivitások által meghatározott pontok - és a hőmérsékleti adatok változását összehasonlítva, tendenciáját tekintve determinisztikus kapcsolatot állapítottunk meg. Alacsonyabb hőmérsékletnél magasabb, magasabb hőmérsékletnél alacsonyabb aktivitás tartományokba tolódnak a súlypontok. A két fa súlypontjainak a vizsgált vegetáción belüli „vándorlását” összehasonlítva is tendenciaszerű a hasonlóság adódott a két fafaj között. Összefoglalás A növényi POD és PPO aktivitások lineárisan korrelálnak egymással. A PPO-POD regressziós egyenesek paraméterei (meredekség, határozottsági fok, tengelymetszet, érvényességi tartomány) környezeti hatás, ill. stressz-érzékenyek. A regressziós paraméterek értékeinek megváltozását az anyagcsere-szabályozási mechanizmusok idézik elő. Megjegyzés: Közleményünk az OTKA T 046408 sz. kutatás és a „Növényi stressz vizsgálata és értékelése szabályozáselméleti analógiák alapján” c. MTA Bolyai Ösztöndíj támogatás célkitűzéseinek a részét képezi.

129



MEZŐGAZDASÁGI TARTAMKÍSÉRLETEK AKÁCCAL TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSA ¹OCKERT Jana, ¹KOVÁCS Gábor, ²FÜLEKY György, ¹BIDLÓ András, ¹HEIL Bálint, ¹ Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet, Sopron, [email protected], [email protected] ² Szent István Egyetem, Talajtani és Agrokémiai Tanszék, Gödöllő A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, 1970-ben egy mezőgazdasági tartamkísérletet indítottak el, amelyben 12 különböző mértékben trágyázott területet jelöltek ki (1. táblázat). Ezt négy ismétlésben, 6 x 7 m-es parcellákra osztották fel. A kísérlet 1986-ig zajlott, oly módon, hogy minden évben azonos mennyiségű műtrágyát juttattak ki. A területet növényvédőszerek vizsgálatára is felosztották. 1986 és 1990 között a kísérleti parcellák felében 1,5 t CaCO3/ha mennyiségű meszezés történt. 1995-ben a terület akáccal (Robinia pseudoacacia L.) került betelepítésre. 1.táblázat - A különböző kezelések 1970-től1986-ig kezelés N P K kg/ha 1 / / / 2 120 / / 3 180 / / 4 240 / / 5 / 90 90 6 120 90 90 7 180 90 90 8 240 90 90 9 90 60 50 10 180 120 100 11 270 180 150 12 360 240 200

Vizsgálatunk célja annak megállapítása volt, milyen hatása van az akác tápelem-ellátottságára és növekedésére a korábbi műtrágyázás. Vizsgálati módszerek Pürkhauer-talajfúró segítségével határoztuk meg parcellánként a termőréteg vastagságát. A 48 parcellában 3 mélységben (0-10 cm, 10-30 cm, 30-50 cm) talajmintát, illetve 50 x 50 cm-es négyzetben avarmintákat vettünk. A talajokból meghatároztuk a felvehető P, K, Mg, Ca, Zn, Cu és Mn tartalmat. 12 parcellában meghatároztuk a szén- és a nitrogéntartalmat a talajban, az avarban és a növényben egyaránt. Az avar mennyiségét területre (ha) vetítve számoltuk ki, és 12 parcellában az avar tápelem- és szénkészletét is meghatároztuk. Mind a 144 parcellában vettünk levélmintákat, valamint felvettük az uralkodó és a kiemelkedő fák magasságát és átmérőjét. Variancia-, diszkriminancia- és regresszió-analízis segítségével értékeltük ki a mérési eredményeinket. Eredmények Megállapítottuk, hogy a termőréteg vastagsága 60-90 cm közötti, azonban nem mutatott szignifikáns különbséget az egyes kísérleti elrendezések között. Még a legkisebb termőréteg-

130



vastagság esetén sem használja ki egy 11 éves akác állomány a potenciális fatermőképességet. A talaj és a levelek tápelemtartalmában területi különbségek adódtak. A különböző kezelések hatása a tápelemtartalomra - mivel azok az optimális tartományban, illetve e felett voltak - csak néhány esetben volt kimutatható. Nem volt kimutatható hatása a talaj nitrogéntartalmának. Ennek megfelelően nem tudtunk szignifikáns kapcsolatot kimutatni a talaj- és a levelek nitrogéntartalma között. 3. ábra Levelek N-tartalma a kezelések és a meszezés függvényében Die Mittelwerte des N - Blatt Estimated Marginal Means of N - Leaf [%] Kalkmelioration Liming

Mittelwerte / Estimated Marginal Means

4,8

Kontrolle / Control

4,6

1,5 t/ha Kalk / Lime

4,4

4,2

4,0

3,8

3,6 1

2

3

4

5

6

7

8

9

10 11 12

Behandlung / Fertilisation

A meszezés hatása még ma is jelentékeny, 1-1,5 pH-értékkel volt szignifikánsan magasabb a meszezett területek kémhatása a kontroll parcellákhoz képest. A meszezett területeken 50%kal kevesebb volt az avar mennyisége, ami jól mutatta, hogy a meszezés növelte a mineralizáció sebességét. A magassági mérések alapján az állományok között nem találtunk szignifikáns különbséget annak ellenére, hogy a nagyobb NPK-adagokkal trágyázott parcellákban 10-20%-kal nagyobb átmérőket és magasságokat mértünk a kontroll területekhez képest. A legnagyobb adaggal trágyázott területen az egyes fák fatermése 22%-kal nagyobb volt, mint a kontrollterületeken. A kezeléseknek, 20 év után, ennek ellenére már nem szignifikáns a növekedésre gyakorolt hatása. A légköri széndioxid elnyelőjeként, az erdőknek egyre nagyobb szerepe van a klímavédelemben, ezért meghatároztuk az állományban tárolt szén mennyiségét is. A talajban tárolt szén mennyiségével együtt ez 88,3 t/ha volt. Ebből 14,6 t/ha a talaj legfelső 10 cm-es, 17,4 t/ha 10-30 cm-es, illetve 20,3 t/ha a 30-50 cm-es mélységű rétegében tárolódott. A legnagyobb szénkészlet azokban a parcellákban található, ahol nagy volt a N-trágyázás mennyisége, azaz a legfelső 10 cm-es rétegben az összes nitrogénkészlet 1,6 t/ha volt. Összefoglalás Egy 11 éves akác állományt vizsgáltunk annak felderítésére, hogy a korábbi műtrágyázási kezelések kihatással vannak-e az állomány növekedésére, valamint, hogy az akác mennyire képes kihasználni biomassza produkciójában a talaj különböző tápanyagkészleteit. A fák leveleinek tápanyagtartalmaiban a különböző műtrágyázások hatása nem jelent meg, nem tudtuk szignifikáns különbséget kimutatni az egyes kezelések között. Ugyanez mondható el a talaj tápanyagtartalmak esetében is. A meszezés hatása azonban ma is kimutatható: a pHértékek 1-1,5 értékkel magasabbak a kontroll parcellák talajáénál. A fatermés vonatkozásában a 12 féle kezelés 20 év után nem mutatott szignifikáns eltéréseket. Az állományban tárolt szénmennyiség 88,2 t/ha. Ennek jelentős részét a talajban tárolt szén mennyisége, 52,3 t/ha tette ki.

131



A KÜLSZÍNI BÁNYÁSZAT HATÁSVIZSGÁLATÁNAK FEJLESZTÉSE PÁJER József Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezet- és Földtudományi Intézet, Sopron [email protected] A külszíni bányászat környezeti hatásainak társadalmi megítélésében a pozitív és a negatív elemek egyaránt jelen vannak. A bányászat ugyanis a társadalom számára nélkülözhetetlen erőforrásokat biztosít, a fejlesztések alapja, munkahelyeket teremt, ugyanakkor esetenként természeti értékeket károsít, átalakítja a tájat és az ásványkincsek kitermelését követően az igénybevett területeken az eredeti állapot már nem állítható vissza. Magyarországon 1996-2006 között a külfejtésre alapozott nyersanyag kitermelés mennyisége több mint kétszeresére, ezen belül a homok- és kavicskitermelés tíz év alatt a háromszorosára növekedett. Bányanyitásra ma már (egyedi esetektől eltekintve) nem kerülhet sor védelmi funkciójú (pl. védett természeti) területeken, azonban a különleges természetmegőrzési területek (Special Areas of Conservation-SAC) kijelölését követően –az EU sok más országához hasonlóan– Magyarországon gyakorlatilag már nincs olyan földrészlet, melynek közelében (3-4 km távolságon belül) ne lenne védett, vagy közösségi (EU) jelentősége alapján a NATURA 2000 hálózat területei közé felvételre jelölt terület. E sajátosságok indokolják, hogy a hatásvizsgálatokban a közvetett hatások, kiemelten a beruházás miatt megváltozó más területhasználatok okozta hatások vizsgálata előtérbe kerüljön. Az ilyen szemléletű vizsgálatok szükségességét a 97/266/EK határozat írja elő, illetve fogalmaz meg (függelékében) javasolt tartalmi megoldást. Kutatásunk a külszíni bányászattal kapcsolatos hatásvizsgálatok –fenti követelményeket szem előtt tartó– tartalmi fejlesztését, kiemelten a vizsgálat fókuszának és a vizsgálati terület meghatározásának javítását célozta. Vizsgálati módszerek A kutatás alapvető módszereként meglévő (üzemelő illetve felhagyott) bányák környezeti szempontú felülvizsgálatát (utólagos hatásvizsgálat) alkalmaztuk. A kutatás mintaterülete a Nyugat-Pannon EU régió, amelyen belül 50 bánya vizsgálatát a PHARE CBC (AusztriaMagyarország) program támogatta („Az ásványbányászat hatásvizsgálata a régióban”, projektvezető: Varga Gábor). A bányászott ásványkincs a vizsgált bányák többségében a (frakcióját tekintve változó összetételű) homokos kavics, kisebb részben az agyag, 1-1 bányában történik (történt) gneisz, zöldpala, alginit illetve tőzeg/lápföld kitermelése. Az állapotfelvétel légifényképek és helyszíni bejárás alapján történt, a hatások megítélésére a több fordulós kollektív szakértői véleményezést alkalmaztuk (a 23 résztvevős szakértői team munkájában hidrológiai, botanikai, zoológiai, geológiai, ökológiai, táj- és természetvédelmi szakértők, bányászati szakértő, valamint környezetmérnökök vettek részt). Eredmények A vizsgált minta alapján megállapítást nyert, hogy a hatásvizsgálat fókuszának meghatározásában a következő tényezők meghatározó szerepkörűek: • az alapvető technológiai rendszer (száraz vagy víz alóli kitermelés), • a kitermelés intenzitása (intenzív és folyamatos, vagy extenzív és szakaszos) • a bányatelek környezetének természetessége (fajok betelepülésének lehetősége) • az utóhasznosítás módja (felhagyás vagy rekultivációra alapozott hasznosítás) • egyes egyedi sajátosságok jelenléte (pl. ökológiai csapda, falak eróziója), valamint • a beruházás-vonzó hatás (pl. feldolgozó üzemek telepítése).

132



A vizsgált mintában kevésbé jelentősnek, a hatásvizsgálat fókuszának kitűzésében másodlagos szerepkörűnek adódott: • az előírások változó szintű követése (emberi tényező), • a bányászott ásványkincs fajtája, valamint • a járulékos létesítmények típusa. Az 50 bányatelekre elvégzett hatásfelmérés alapján a kutatás eredményeként kifejlesztésre került egy 62 tevékenység-típust tartalmazó hatáskatalógus, amely a NATURA 2000 területeket érintő hatású beavatkozások hatásvizsgálatára vonatkozó követelmények figyelembe vételével hatótávolság-irányértékeket és vizsgálati feladatokat határoz meg a területhasználatok módosulása környezeti következményeinek felméréséhez. 1. sz. táblázat: Hatáskatalógus külfejtéses bánya környezeti hatásvizsgálatának megtervezéséhez (részlet) a módosuló tevékenység a módosulás oka a módosulást hatótávolság/ a módosulás EU kódja és megnevezése (példák) okozó fázis természetvédelmi jelentősége 1. Mezőgazdasági, erdészeti műveletek 100 Mezőgazdasági művelés a művelési gyakorlat szárazodás porterhelés üzemeltetés -0,1km/jelentős lehet módosítása miatt peszticidek alkalmazása a bányaterületen a üzemeltetés -0,5km/jelentős lehet kártevők elszaporodása felhagyás -0,5km/jelentős lehet vízkivétel bányatóból üzemeltetés -1,0km/csekély 130 Öntözés felhagyás T-1,0km/jelentős utóhasznosítás -1,0km/jelentős lehet zaj és porterhelés üzemeltetés -0,2km/csekély 140 Legeltetés 150 Mezőgazdasági birtokrendezés sövények és bozótosok irtás a bányatelken és létesítés T-1,0km/jelentős lehet kivágása közvetlen környezetében 160 Általános erdőgazdálkodás erdőfelújítás természetes talajvízszint csökkenés üzemeltetés -0,5km/jelentős lehet módon spontán erdősülés felhagyás -1,0km/jelentős lehet erdőfelújítás és -telepítés talajvízszint csökkenés üzemeltetés -0,5km/jelentős lehet mesterséges módon erdőtelepítés rekultiváció -0,5km/csekély tarvágás talajvízszint csökkenés üzemeltetés -0,05km/jelentős lehet miatti fafajcsere érdekében újraerdősítés nélküli területigénybevétel létesítés T-0,5km/jelentős lehet fakitermelés (irtás)

Összefoglalás A kutatás 50 külfejtéses bánya utólagos hatásvizsgálata alapján –kiemelt figyelemmel a NATURA 2000 területek megőrzési céljaira– meghatározta a közvetett hatások felmérésének (a vizsgálati terület kitűzése, a vizsgálatok fókuszának azonosítása illetve a szakterületi vizsgálatok megtervezése) javasolt szempontjait. Felhasznált irodalom PÁJER J.(2000): Az erdőterületen végzett környezeti hatásvizsgálatok helyzete. In: szerk. Facskó F.: Az Erdőmérnöki Kar tudományos konferenciájának előadásai, NYME, Sopron, 2000., p.: 81-85. VARGA G. et al. (2005): Az ásványvagyon kitermelés hatásvizsgálata. NYME-EMK Környezettudományi Intézet, Környezeti Kompetencia és Innovációs Központ, Sopron 97/266/EK határozat a Natura 2000 keretében javasolt területek adatszolgáltatási űrlapjáról. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L107, 1997.04.24

133



A KÖRNYEZETI TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉS LEHETŐSÉGEI AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN PÁJER József és POLGÁR András Nyugat-magyarországi Egyetem, Környezet- és Földtudományi Intézet, Sopron [email protected], [email protected] Az utóbbi években Magyarországon is egyre elterjedtebb a környezetközpontú irányítási rendszerek (KIR) alkalmazása. A KIR alapkövetelménye a környezeti teljesítmény11 (KT) folyamatos javítása. A jelentős környezeti hatással bíró ágazatok esetén magától értetődőnek mondható és a működés feltételeként említhető a környezeti követelmények előtérbe helyezése a vezetés során, melynek megoldása ma már nemzetközi szervezetek által kidolgozott, egységesített és kipróbált gyakorlati háttérre támaszkodhat. A csekély környezetterheléssel bíró, de tevékenységük révén a környezetállapot javítására kifejezetten alkalmas szervezetek esetében viszont nincs érdemi gyakorlat a KIR-ek bevezetésének és hitelesítésének létjogosultságát, ill. ezen szervezeteknél a környezeti teljesítményértékelés (KTÉ) elvégzését és a nyilvánosság általi megítélést illetően. Az erdőgazdálkodás – más környezethasználatokhoz képest – csekély környezetterheléssel jár(hat), ugyanakkor alkalmas is a környezetállapot javítására, elsősorban a környezeti szolgáltatások és feltételeik tudatos biztosításával, fejlesztésével. Az erdőgazdálkodó szervezetek ezirányú tervezési és irányítási tevékenységének támogatása, környezeti teljesítményértékelésének megalapozása, társadalmi elfogadása és értékelése érdekében szükséges, hogy a KT alakulását mérő mérőszámok között a pozitív hatást kifejező mutatók is megjelenjenek. Ezek a mutatók segíthetik az erdőgazdálkodót abban is, hogy saját tevékenységét összehasonlítsa másokéval, felmérje tevékenysége relatív gyengeségeit és erősségeit, és ennek alapján javítsa versenyképességét. Vizsgálati módszerek A vonatkozó hazai előírások áttekintésével, valamint a jóváhagyó felügyelőségek szakemberei álláspontjának megismerését célzó interjúk alkalmazásával felmértük azokat a jogszabályi és gyakorlati elvárásokat és lehetőségeket, amelyek az erdőgazdálkodóknál a KIR ill. KT számára keretfeltételeket jelentenek, illetve a harmadik fél általi hitelesíthetőségét befolyásolják. A KIR és a KTÉ alkalmazásának módszertani fejlesztését a Zalaerdő Zrt. KIR rendszerének példáján hajtottuk végre, mely során elvégeztük a szervezet részletes környezeti szempontú vizsgálatát a KTÉ munkalépéseinek alkalmazásával (MSZ EN ISO 14031:2001 szabvány által hivatkozott PDCA ciklus szerint). A KTÉ során alkalmazott metodika tanácsadói és tanúsítási költségek nélkül képes a lényegi környezeti tényezők, a környezetvédelmi aktivitás feltételeinek és értékelésének meghatározására. Eredmények A szakirodalmi illetve a szabályozási környezet és az alkalmazói gyakorlat vizsgálatának lényeges következtetése, hogy a környezeti szempontból jelentős tervezett vagy meglévő létesítmények, tevékenységek kötelező hatósági vizsgálata (a hatásvizsgálat és a felülvizsgálat), illetőleg a működtető által önként vállalt környezetvédelmi vizsgálat (a teljesítményértékelés) három rokon jogintézményének elhatárolása sok gondot okoz a joggyakorlat számára. Ennek fő okaként a szabályozás hiányosságait azonosítottuk: a jogi háttér nem egységes, számos ellentmondással és hiányossággal terhelt. A fejlesztést megalapozó fontosabb megállapításaink: • A felülvizsgálat és a teljesítményértékelés jogszabályi előírásai alapján megállapítható, hogy a két jogintézmény között a különbség mindössze annyi, hogy az előbbit a hatóság rendeli el, az utóbbit pedig (elméletileg) a cég önkéntesen, valójában a hatóság ajánlására készíti. • A környezetvédelmi felülvizsgálat tartalmi követelményeit meghatározó (12/1996. (VII. 4.) KTM sz.) rendelet megadja a teljes körű felülvizsgálati dokumentáció kötelező tartalmát. Ez 11

A környezeti teljesítmény a vállalat tevékenysége során a környezetre és emberi egészségre gyakorolt hatások és ezek csökkentésére tett intézkedések összessége.

134



magas követelményeket támaszt a dokumentációval szemben, a kért információ azonban jellemzően leíró jellegű. Ettől lényegesen eltér a környezeti teljesítményértékelésre vonatkozó MSZ EN ISO 14031:2001 szabvány tartalma, amely viszont alapvetően a számszerű és lényeges információk gyűjtését írja elő (megjegyezzük, hogy ezzel - és néhány más fogalmi meghatározásával is - jelentősen eltér a KTÉ magyar jogszabályi (1995. évi LIII. törvény) fogalmától). Az általunk kifejlesztett KTÉ-metodika összekapcsolja a jogszabályi és a szabványi követelmények meghatározó elemeit, továbbá – első megközelítésként - megteremti az erdőgazdálkodási tevékenység környezetállapot-javító tevékenysége számbavételének lehetőségét. A fejlesztett eljárás fő jellemzői: • a tanulmány szerkezeti elemei jellemzően a 12/1996. (VII. 4.) KTM sz. rendeletben meghatározottakat érvényesítik, • a tartalmi kidolgozás a szabványok (MSZ EN ISO 14001:2005, MSZ EN ISO 14031:2001) ajánlásaira támaszkodik, • ajánlott KTÉ mérőszámrendszert (1. táblázat) tartalmaz az erdőgazdálkodás legjelentősebb környezeti hatásainak, illetve környezeti teljesítményének értékeléséhez. 1. táblázat A környezeti teljesítményértékelés mérőszámrendszere (mérőszám csoportok) A. Fizikai teljesítmény mérőszámai, alapadatok, anyag- energia mérleg A(I). A(O) Felhasználás (Input) Kibocsátás (Output) A(I)1. A(O)1. Anyagfelhasználás Termékek szolgáltatások A(I)2. A(O)2. Energia és természeti Hulladékok erőforrás felhasználás

B. Irányítási teljesítmény, tevékenység mérőszámai Funkcionális területek B1. Gazdasági tevékenység mérő-számai, társakhoz viszonyítva B2. Gazdasági tevékenység mérő-számai, évek összehasonlítása B3. Célok, tervek B4. Költségek B5. Kommunikáció: Belső (alkalmazottak), és külső B6. Határozatok, kötelezések B7. Bírságok

C. Környezeti állapot mérőszámai Helyi jellemző hatások C1. Levegő C2. Víz C3. Hulladék C4. Talaj C5. Zaj és rezgés C6. Élővilág C7. Tájkép

Összefoglalás A kifejlesztett környezeti mérőszámok alkalmazása a problémák azonosításának és a teljesítmény javításának fontos eszközei. Lehetővé teszik egy vállalat számára az erősségek és gyengeségek objektív értékelését és az út mérését, melyet a kitűzött célok irányába tettek meg. A környezeti indikátorokat használhatják azután a vállat teljesítményének összehasonlítására az idők folyamán, valamint egy időpontban pl. az egyes részlegek között. Egy vállalat ily módon össze tudja hasonlítani teljesítményét más vállalatokéval, ami lehetővé teszi a relatív gyengeségek és erősségek meghatározását. Köszönetnyilvánítás Köszönjük a Zalaerdő Zrt. munkatársainak szakmai, illetve az innovációs alap pénzügyi támogatását. Hivatkozott jogszabályok, szabványok 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 12/1996. (VII. 4.) KTM rendelet a környezetvédelmi felülvizsgálat végzéséhez szükséges szakmai feltételekről és a feljogosítás módjáról, valamint a felülvizsgálat dokumentációjának tartalmi követelményeiről MSZ EN ISO 14001:2005 Környezetközpontú irányítási rendszerek. Követelmények és alkalmazási irányelvek (ISO 14001:2004) MSZ EN ISO 14031:2001 Környezetközpontú irányítás. A környezeti teljesítmény értékelése. Útmutató (ISO 14031:1999)

135



ELTÉRŐ SZERKEZETŰ ÉS ÉGTÁJI KITETTSÉGŰ ERDŐSZEGÉLYEK MIKROKLÍMA BEFOLYÁSOLÓ SZEREPE PAPP Mónika Nyugat-magyarországi Egyetem, Növénytani és Természetvédelmi Intézet, Sopron [email protected] A zárt erdőállomány és a szomszédos nyílt terület határán található átmeneti (ökoton) zónában kialakuló erdőszegélyeknek jelentős szerepük van a mikroklíma alakításában. A sűrű szegély védelmi funkciót tölt be az erdő számára azáltal, hogy speciális mikroklíma viszonyokat hoz létre. Vizsgálatainkkal eltérő termőhelyi viszonyok között azt kívántuk tisztázni, hogy az erdő egyes mikroklíma tényezőit (fényviszonyok, lég-, és talajhőmérséklet) milyen mértékben befolyásolja az erdőszegély szerkezete és kitettsége. Vizsgálati módszerek Mintaterületeinket száraz, meleg termőhelyek erdőállományainak (molyhos-kocsánytalan tölgyes, cseres-kocsánytalan tölgyes), valamint üde termőhelyek erdőállományainak (gyertyános-kocsánytalan tölgyes, bükkös) réttel, illetve parlagterülettel határos átmeneti zónájában jelöltük ki. Vizsgálatainkat 2006. augusztus 15.-e és szeptember 2.-a között végeztük. Az egyes mintaterületeken négy mérési ponton (nyílt terület, lágyszárú szegély, cserjés szegély, zárt erdőállomány), egymással párhuzamosan, 12 órás időtartamban óránként végeztünk méréseket. A fényviszonyok jellemzésére LUXMETR PU150 jelű műszerrel mértük a megvilágítás erősségét 1 m magasságban. A léghőmérséklet mérésére állomási hőmérőt használtunk, a talajfelszín felett 1 m magasságban. A talajhőmérsékletet talajhőmérővel mértük 5 cm mélységben. A kapott értékeket Microsoft EXCEL programmal szerkesztett grafikonok segítségével értékeltük. Eredmények Mindhárom mikroklíma tényező (fény, léghőmérséklet, talajhőmérséklet) esetében megfigyelhető, hogy a kapott értékek csökkenő gradiens mentén változnak a nyílt területről a zárt erdőállomány felé haladva. A lágyszárú szegélyben mért értékek a nyílt területhez, a cserjés szegélyben mért értékek az erdőhöz hasonlóak. Az egyes mikroklíma tényezők alakulását leginkább az erdőszegély égtáji kitettsége befolyásolta. A mért értékek nagyságrendi eltérése a különböző erdőtársulások szegélyének eltérő szerkezeti felépítésével magyarázható. A különböző termőhelyi adottságok csak kismértékben befolyásolták az egyes mikroklíma tényezők alakulását. Összefoglalás Az egyes mikroklíma tényezők közül a legnagyobb napi ingást a megvilágítás erőssége esetében tapasztaltuk, a legkisebb napi ingást a talajhőmérséklet értékei mutatták. A megvilágítás erőssége kihatással van a léghőmérséklet és a talajhőmérséklet napi alakulására, melyek az előbbi változásait némi időeltolódással és kisebb ingadozással követik. Ennek megfelelően hasonló tendenciát mutat a fényviszonyok, a léghőmérséklet és a talajhőmérséklet görbéinek lefutása. A mért értékekben mutatkozó eltérések alapvetően az egyes erdőszegélyek eltérő szerkezeti felépítésével magyarázhatók, amelyek jellemzően az adott erdőtársulástól függnek. A zártabb szerkezetű növényállományok hőmérséklet

136



kiegyenlítő hatása jól megfigyelhető. Eredményeink azt mutatják, hogy az egyes mikroklíma tényezők napi alakulását az erdőszegély égtáji kitettsége alapvetően meghatározza. Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. Bartha Dénesnek, konzulensemnek a segítségért és iránymutatásért, valamint Dr. Berki Imrének a hasznos tanácsokért, mellyel jelentősen segítették munkámat. A mikroklíma mérésekhez szükséges műszereket a Nyugatmagyarországi Egyetem Termőhelyismerettani Tanszéke bocsátotta rendelkezésemre. Felhasznált irodalom BARTHA D. (2000): Az erdőszegély. In: Frank T. (szerk.): Természet-Erdő-Gazdálkodás. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Pro Silva Hungaria Egyesület. Eger. DIERSCHKE H. (1977): Waldrand-Gesellschaften als natürliches Modell für Schutzpflanzungen. Vegetation Science and Environmental Protection. Maruzen CO., LTD., Tokyo. JAKUCS P. (1972): Dynamische Verbindung zwischen Wälder und Rasen. Akadémiai Kiadó, Budapest. JUSTYÁK J. és VÍG P. (1997): Az erdő mikroklímája. In: Szász G., Tőkei L. (szerk.): Meteorológia mezőgazdáknak, kertészeknek, erdészeknek. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 543-563. SCHULZE E.-D., REIF A., KÜPPERS M. (1984): Die Pflanzenökologische Bedeutung und Bewertung von Hecken. Beiheft 3, Teil 1. Akademie für Naturschutz und Landschaftspflege, Laufen/Salzach. WEBER H.E. (2003): Gebüsche, Hecken, Krautsäume. Ulmer V., Stuttgart.

137



AZ EGYES TERMŐHELYEK ÉRTÉKELÉSI LEHETŐSÉGE A FAÁLLOMÁNYOK NÖVEKEDÉSE ALAPJÁN PATOCSKAI Zoltán, BIDLÓ András, HEIL Bálint, KOVÁCS Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet, Sopron [email protected] A D-e-Meter projekt célja az Európai Uniós normákkal kompatibilis internetes alkalmazások fejlesztése, a mezőgazdasági műveléssel kapcsolatos irányítási, adatszolgáltatási, szaktanácsadási és piaci információs feladatok támogatására volt (GAÁL et. al. 2003, DEBRECZENINÉ et. al. 2003). A kutatási program 2001-ben indult, első időszakában csak szántóterületek értékelésével foglalkozott. Ugyanakkor felmerült annak igénye, hogy különböző művelésű területeket (szántó, rét, erdő) gazdálkodását összehasonlításra alkalmassá tegyük. Az elmúlt évtizedben gyűjtött adatokkal a magyarországi viszonyok között is megoldható ez, sőt, hazai körülményeink között lehetőség van egy a nyugat-európai rendszereknél pontosabb és sokoldalúbb földminősítési rendszer kialakítására is. A magyarországi erdészeti termőhely-értékelésben különböző fejlődési szakaszokat lehet szétválasztani. A XIX. század végére kialakult a termőhely fogalma (FEKETE 1882). A fafajok termőhelyigényének vizsgálata során bebizonyosodott, hogy nem az egyes tényezők, illetve valamely tulajdonságuk a döntő, hanem az összhatásuk (JÁRÓ 1972). Ez azonban csak az egyedi termőhelyi tulajdonságból vezethető le. Termőhelytípus változat alatt az erdészeti szakirodalom a klímát, a hidrológiai viszonyokat, a genetikai talajtípust, a talaj fizikai féleségét és a termőréteg vastagságát tartalmazó termőhelyi kódot érti. A fatermőképesség megállapítására a kutatók többféle paramétert vesznek figyelembe (BAUR 1881, MAGYAR 1940, THOMASIUS 1963, KRAMER 1964, BONDOR 1986). Ezek alapján a fatermőképességet a kor és az átlagmagasság függvényében a fatermési osztályokba sorolás után határozhatjuk meg, így minden fafajsorhoz hozzárendelhető egy szám, amely a fatermőképességet reprezentálja. Az elmúlt néhány évtized új adatai lehetőséget adnak arra, hogy a gyakorlatban is használható módon, termőhelyi alapon határozzuk meg a fatermőképességet. Vizsgálati módszerek A termőhely és a fatermés közötti kapcsolat vizsgálatára igen nagy számú adatra van szükségünk. Legátfogóbb hazai adattár az Állami Erdészeti Szolgálat (MGSZH Központ Erdészeti Igazgatóság) által gondozott Erdőállomány Adattár, amelyben igen nagy mennyiségű – az ország összes erdejét lefedő, de főleg termőhelyi adatok esetén - korlátozott megbízhatóságú adat található. Az ebből képzett - szakmai elvek alapján szűkített - adatbázis felhasználásával határoztuk meg 16 fafaj fatermőképesség átlagát (m3/ha/év), a termőhelyi tényezők függvényében. A részhalmazokon belül háromdimenziós halmazokat készítettünk, amely számhalmaz elemei a fatermőképesség átlagok, a szórások, a fatermőképesség standard hibája, valamint az ugyanolyan termőhelytípus-változaton található fafajsorok darabszáma. A számítás során csak azokat az adatokat tekintettük értékelhetőnek, amelyek legalább 15 vagy annál több fafajsor megfigyelési adatának az átlagát tartalmazták. Ebből a számhalmazból, adott termőhelyi kategóriára számítás segítségével megmondható, hogy mekkora a fatermőképesség várható értéke, és adott tévedési valószínűség mellett, ehhez milyen megbízhatósági intervallum tartozik. Eredmények Az egyes fafajok esetén több mint száz termőhelytípus változatra kaptuk meg a fatermő-

138



képességi értéket (1. táblázat). A fatömeg megállapítása lehetővé teszi a jövőbeni bevételek becslését, ami alapjául szolgálhat az alternatív földhasználattal kapcsolatos gazdaságossági számításoknak. 1. táblázat Kocsánytalan tölgy fatermőképessége gyertyános-tölgyes klímában és többletvízhatástól független termőhelyen (részlet)

Genetikai Talajtípus Köves-sziklás váz talaj Földes váz talaj Rendzina talaj

Termőréteg vastagság ISE SE SE SE KMÉ KMÉ Podzolos barna Erdőtalaj MÉ Agyagbemosódásos KMÉ barna erdőtalaj MÉ IMÉ

Fizikai féleség TÖ TÖ V V V V V V V V

FTK átlag 5,4 6,1 9,6 7,1 8,8 9,0 10,4 10,1 11,0 11,7

DB 15 62 15 30 60 109 54 305 664 37

Standard Hiba 1,24 1,68 2,84 1,68 1,34 1,41 1,32 1,60 1,46 2,01

Összefoglalás A projekt legfontosabb eredményeként egy általánosan használható földértékelési rendszer kidolgozását kell kiemelni. Az új földértékelés alkalmazásával a mező- és erdőgazdálkodás tőkevonzó-képességének, versenyképességének, így eredményességének összehasonlíthatósága, és jelentős javulása várható. A kutatás-fejlesztés az NKFP támogatásával valósult meg. Felhasznált irodalom BAUR, F. v., (1881): Das forstliche Versuchswesen I. 359. p. BONDOR A. szerk. (1986): Erdőrendezés, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest DEBRECZENI B.-NÉ et al. (2003): D-e-Meter földminősítési viszonyszámok elméleti háttere és információtartalma, In.: Gaál Z., Máté F., Tóth G. (szerk.): Földminősítés és földhasználati információ a mezőgazdasági versenyképesség javításáért, Keszthely, 23-37 p. FEKETE L. (1882): Erdészeti talajtan, Kiadta: özv. Joerges Ágostonné, Selmecz GAÁL Z. et al. (2003) D-e-Meter az intelligens környezeti földminősítő rendszer, In.: Gaál Z., JÁRÓ Z. (1972): Az erdészeti termőhelyértékelés rendszere, In.: Danszky I. (szerk): Erdőművelés, Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest KRAMER, H., (1964): Bonitirungsmasstabe in der Forstwirtschaft. Hannover, Forst und Holzwirt, 1. MAGYAR J. (1940): A fatermési táblák szerkesztésének alapkérdései. Erdészeti Kísérletek, 12, 1-105. p. THOMASIUS, H. (1963): Untersuchungen über die Brauchtbarkeit einiger Wachstumsgrössen von Baumen und Bestanden für die quantitative Standortsbeurteilung. Archiv für Forstwesen 12.

139



ERDÉSZETI FÖLDÉRTÉKELÉS ÉSZAK-ZALÁBAN PATOCSKAI Zoltán, BIDLÓ András, KOVÁCS Gábor és HEIL Bálint Nyugat-magyarországi Egyetem, Termőhelyismerettani Tanszék [email protected] 2001 júliusában a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program támogatásával indult a D-e-Meter projekt, melynek célja az Európai Uniós normákkal kompatibilis internetes alkalmazások fejlesztése a mezőgazdasági műveléssel kapcsolatos irányítási, adatszolgáltatási, szaktanácsadási és piaci információs feladatok támogatása. (VASS et al. 2003). A program célul tűzte ki egyrészt egy általánosan használható földértékelési módszertan kidolgozását a különböző minőségű és használatú területek (szántó, gyep, erdő) jellemzésére és összehasonlíthatóságára, a klasszikus földértékelési feladatok támogatására (MÁTÉ és TÓTH 2005). A projekt keretein belül a közelmúltban készült el az erdészeti földértékelés alapjául szolgáló termőhely-értékelés elméleti kidolgozása (PATOCSKAI et al. 2006). Jelen munkában a kidolgozott módszer egy kisebb területen való kipróbálásának eredményeit mutatjuk be. A Nemzeti Erdőprogramban meghatározott céloknak megfelelően megvizsgáltuk egy kisebb terület esetleges erdőgazdasági hasznosítása esetén annak termőhelyi lehetőségeit és erdőgazdasági hasznát. Vizsgálati módszerek Mintaterületünk a Kelet-Zalai dombság erdőgazdasági tájban fekszik. 8 Észak-Zalai település (Kemendollár, Pakod, Zalaistvánd, Alibánfa, Pókaszepekt, Gősfa, Zalaszentlőrinc, Zalaszentiván) határában tartozó erdőterületek. Az Állami Erdészeti Szolgálat Erdőállomány Adattára alapján leválogattuk fafajonként a legnagyobb területtel rendelkező termőhelytipusváltozatokat. A mintaterületünkön kiválasztottunk 3 fafajt (kocsánytalan tölgy, akác, erdei fenyő). Ezen ismeretek birtokában vizsgáltuk egy nagyobb területen az erdősítés lehetőségeit, a fatermőképességet és ökonómiai számításokat készítettünk annak jövedelmezőségéről. Eredmények Amennyiben gyertyános-kocsánytalan-tölgyes klímában, többletvizhatástól független termőhelyen, agyagbemosódásos barna erdőtalajon, mély termőréteg és agyag fizikai féleség mellett kívánunk erdőtelepítésbe fogni a 3 fafajunk közül a kocsánytalan tölgy 13269,5 eFt/ha, az erdei fenyő 3596,2 Ft/ha, az akác 2637 eFt/ha eredményt produkál. Az akác esetében 25 éves vágásfordulóval számoltunk, amennyiben ezt is kiterjesztjük 75 évre (3 vágásforduló) akkor ebben az esetben 7911 eFt/ha jövedelemmel számolhatunk. A kocsánytalan tölgy fafaj még így is 1,6-szoros eredményt produkál az akáccal szemben. Összefoglalás A jelen kutatással egy konkrét területen sikerült tesztelnünk a D-e-Meter rendszerhez kialakított erdészeti termőhely-értékelés gyakorlati alkalmazhatóságát. A rendszer lehetővé teszi, hogy különböző gazdálkodási módokat és fafajokat hasonlítsunk össze. Az új hozadék alapú földértékelés alkalmazásával a mező– és erdőgazdálkodás tőkevonzóképességének, versenyképességének így eredményességének jelentős javulása várható. Irodalomjegyzék ÁLLAMI ERDÉSZETI SZOLGÁLAT (2001): Erdőtervezési útmutató, ÁESZ

140



HALÁSZ GÁBOR (szerk.) (2006): Magyarország erdészeti tájai, Bp. PATOCSKAI Z., BIDLÓ A., KOVÁCS G. és HEIL B. (2006) Az erdészeti termőhelyi tényezők, mint minőségi paraméterek numerikussá tételének lehetőségei a termőhelyi tényezők és a fatermőképesség számszerű meghatározásához, Sopron Talajtani Vándorgyűlés TÓTH G. és MÁTÉ F. (2005): A földértékelés tendenciái, MTA Bp. VASS J., BENCZE T., SPEISER F., SZLÁVIK R. és SZILÁGYI S. (2003): A D-e-Meter földminősítési rendszer megvalósításának információs technológiája In: Gaál, Máté és Tóth 2003. Földminőség és földhasználati információ p67-68 Veszprémi egyetem, Keszthely

141



STRESSZ-SZINDRÓMA JELLEMZÉSE ENZIMKORRELÁCIÓVAL POZSGAINÉ HARSÁNYI Mónika, NÉMETH Zsolt István, BADÁCZY Dorottya és HORVÁTH Anikó Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémia Tanszék, Sopron A növényi stressz szignifikáns változásokat képes előidézni az anyagcserében, ami magában foglalja az enzimaktivitások értékeinek, ill. az aktivitás eloszlások paramétereinek az „előírt” megváltozását. A növényi enzimek aktivitásának mérésével a stresszt érzékelni és lefolyását nyomon követni lehet. A növényi enzimkorrelációkkal jellemzett stressz-érzékenyégi vizsgálatunkhoz olyan univerzális enzimeket igyekeztünk választani, amelyek szerepe az anyagcsere főútvonalaival kapcsolatos és emiatt aktivitásaik stressz-érzékenyek lehetnek. A választott enzimek a peroxidáz és a polifenol-oxidáz enzimek voltak. Aktivitásaik változását és korrelációját a vegetációs időszak alatt, illetve vízutánpótlás megszakítása, tápanyag-utánpótlás kiiktatása és fényhiány stressz eseteiben vizsgáltuk. A stressz-vizsgálatokat a vegetáció során tanulmányozott kocsányos tölgyfák ágain hajtottuk végre. A gyökéren keresztüli vízfelvétel megakadályozása során nyomon követtük a kiszáradás mértékének megfelelő enzimaktivitásokat. A kísérletet megismételtük azzal a módosítással, hogy a vízutánpótlást biztosítandó a levágott faágakat vízbe állítottuk. A fényhiány okozta stressz leképezéséhez a levágott és vízbeállított faágat sötétbe helyeztük. A vízutánpótlás megakadályozásával a faág levelei egy nap elteltével gyors száradásnak indultak. Az első két nap nem okozott szignifikáns különbséget a mérési adatok abszolút értékeiben. Majd a harmadik napon ugrásszerű változás következett be. Mind a peroxidáz, mind a polifenol-oxidáz aktivitás az ötszörösére növekedett, s három nap elteltével a harmadára esett vissza (1.a.- b. ábra). A regressziós analízissel kapott egyenesek nagyon jó határozottsági fokkal tükrözik vissza, hogy a stressz lefolyása szabályozottan történik, majd az apoptózis felé közeledve, a határozottsági fok is jelentősen csökken. A stressz lefolyásának folyamatát nemcsak a korrelációs visszatükröző regressziós egyenesekkel, hanem a regressziós egyenesek súlypontjainak enzimaktivitási térben való vándorlásán keresztül is jellemeztük A regressziós tartományok súlypontjai a stressz manifesztálódása folyamán a kontroll állapottól kezdve az origó irányába helyeződnek át. Transpiráció megszakítása -1

40,0


PPO aktivitás (U*µg-1 )

Vízutánpótlás megszakítása K.

30,0

I. II.

20,0

III.

10,0

IV. V.

0,0 0,0

50,0

100,0

PO D aktivitás (U*µg -1 )

25.0 5,5 óra 23,5 óra 29,5 óra

20.0 15.0

49,5 óra

10.0

120 óra

5.0 0.0 0.0

20.0

40.0

60.0

80.0

-1


1.a.-b. ábra Enzimkorreláció a vízutánpótlás megszakítása alatt. A korrelációs egyenesek egyenletei és határozottsági fokai: K.: y = 0.2165x + 0.4895 R2 = 0.969; I.: y = 0.3985x + 0.1394 R2 = 0.994; II.: y = 0.3005x + 0.2115 R2 = 0.990; III.: y = 0.372x + 0.4858 R2 = 0.9873; IV.: y = 0.3469x + 1.7802 R2 = 0.9643; V.: y = 0.1774x + 2.9744 R2 = 0.5007.

A levágott és vízbe állított faág enzimaktivitásainak abszolút értékeiben az első 17 nap nem okozott szignifikáns változást. Majd ezt követően mindkét enzim esetében csökkenő tendencia figyelhető meg abszolút értékeik tekintetében. Az első hét nem okoz szignifikáns változást a sejt anyagcsere folyamataiban. Sem az egyenesek meredeksége, sem érvényességi 142



tartománya nem változik meg. A határozottsági fok 0,9 fölötti. Az enzimkorrelációs vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy ennek a stressznek a lefolyása a III. állapotig „erőteljes” sejtanyagcsere szabályozással történik, majd a határozottsági fokokban tapasztalható visszaesés után a sejthalál felé haladva az egyenesek határozottsági foka újra 0,9-es érték körüli lesz, ami a regressziós tartomány intenzív beszűkülésének köszönhető. A tápanyagutánpótlás megszakításának egyre dominánsabbá váló fiziológiás hatása során a súlypont az origó irányába tart. Tápanyagutánpótlás megszakítása

-1

-1


6.0


Tápanyag-utánpótlás megszakítása

5.0

K. I.

4.0

II.

3.0

III.

2.0

V.

IV. VI.

1.0 0.0 0.0

5.0

10.0

3.0 2.5 2.0

14 nap

17 nap

1.5

7 nap

22 nap 24 nap

1.0 0.5

28 nap

0.0 0.0

15.0

2.0

4.0

6.0

8.0

-1


-1


2.a.-b. ábra Enzimkorreláció a tápanyag-utánpótlás megszakítása alatt. A korrelációs egyenesek egyenletei és határozottsági fokai: K.: y = 0.3544x + 0.0549 R2 = 0.9953; I.: y = 0.341x - 0.0005 R2 = 0.9955; II.: y = 0.1687x + 1.1568 R2 = 0.9905; III.: y = 0.2684x + 1.1066 R2 = 0.5929; IV.: y = 0.752x + 0.5996 R2 = 0.6615; V.: y = 1.2807x + 0.2243 R2 = 0.8397; VI.: y = 0.729x + 0.0252 R2 = 0.9403.

A levágott, vízbe állított, és sötétbe helyezett faág esetében kizárólag a polifenol-oxidáz enzim esetében adódtak szignifikáns különbségek a K.-I., és a II.-III. mérési pontok között A regressziós egyenesek meredeksége a szindróma manifesztálódása során szignifikánsan állandónak tekinthető, a határozottsági fok monoton csökkenése mellett. A regressziós egyenesek tartománya először kiszélesedik, majd ezt követően a zérus irányába csökken. I.

II.

Fényhiány stressz

III.


K.

-1

-1

PPO aktivitás (U*ug )

Fényhiány stressz 2.5 2.0 1.5 1.0 0.5 0.0 0.0

2.0

4.0

6.0

8.0 -1

POD aktivitás (U*ug )

10.0

1.5 1.0 0.5 0.0 0.0

1.0

2.0

3.0

4.0

5.0

-1


3.b. ábra Enzimkorreláció a fényhiány stressz alatt. A korrelációs egyenesek egyenletei és határozottsági fokai: K.: y = 0.2095x + 0.1533 R2 = 0.9216; I.: y = 0.2122x + 0.4411 R2 = 0.8972; II.: y = 0.1817x + 0.3807 R2 = 0.7852; III.: y = 0.1124x + 0.2633 R2 = 0.4688.

A 3.a-b.ábrán közölt regressziós egyenesek súlypontjainak enzimaktivitási síkban történő vándorlását mutatja be. Az ábráról megállapítható, hogy a fényhiány a kezdeti enzimaktivitások növekedését követően, a stressz egyre inkább fokozódó hatása következményeként a súlypont az origóhoz közeledik. Feltételezhető, hogy a stressz kezdetén az enzimaktivitásoknak a megemelkedése, majd azt követő csökkenése, a Selye-féle stresszszindrómának egy kifejeződése. Megjegyzés: Közleményünk az OTKA T 046408 sz. kutatás és a „Növényi stressz vizsgálata és értékelése szabályozáselméleti analógiák alapján” c. MTA Bolyai Ösztöndíj támogatás célkitűzéseinek a részét képezi.

143



KRÓMTARTALMÚ FAVÉDŐSZEREK KÖRNYEZETI HATÁSAI RÁKOSA Rita és MOLNÁRNÉ HAMVAS Lívia Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet, Sopron [email protected], [email protected] A faanyag a gombakárosítók és a rovarkártevők állandó támadásának van kitéve, ennek következtében egyre nagyobb az igény a favédőszerek felhasználására. Emellett a védőszerrel kezelt faanyag hulladékának környezetkárosító problémáival is szembe kell néznünk. Az európai és hazai szabályozás a króm(VI)-vegyületek alkalmazási lehetőségét jelentősen csökkentette azok rákkeltő hatása miatt (38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KVVM RENDELET). Az ipar határozott igénye miatt az Európai Bizottság 2010-ig munkaprogramot irányzott elő, hogy kísérletileg bizonyítsák a króm(VI)-vegyületek szerepét a favédőszerekben: a Cr(VI) aktív biocid hatóanyag-e vagy csupán fixáló komponens, vagyis változtat-e a védőszerek toxikus sajátságain a króm(VI) tartalom? Ezek a kísérletek szükségesek ahhoz, hogy a CCA (réz-króm-arzén), valamint az ACC (réz-króm), CCB (réz-króm-bór), CCP (réz-króm-foszfor) és CFK (réz-fluor-króm) összetételű védőszerek továbbra is fogalomban maradhassanak. Eredmények A klasszikus faanyagvédőszerek felhasználása évtizedeken keresztül végzett, számos részletre kiterjedő kutatásokon alapult, és az alkalmazásuk során nyert tapasztalatok lehetővé tették, hogy a kémiai komponensek megfelelő összetételét és arányát kidolgozzák. A jelenlegi kutatások célja „környezetbarát” védőszer és kezelési eljárás kifejlesztése. Mivel az arzén toxicitása közismert, a legnagyobb figyelmet ennek a komponensnek a kicserélésére fordították. A legtöbb kutatás arra irányult, hogy valamilyen réz-króm bázisú védőszert találjanak, melyben a réz fungicid hatású, a kromát a fixálódást segíti, a további komponens pedig szélesebb spektrumú védelmet biztosít. Az arzénmentes, rezet és krómot tartalmazó védőszereket széles körben alkalmazzák annak ellenére, hogy a komponensek kioldódása intenzív. Ez viszont a környezetbe kijuttatott vegyszerek mennyiségét is jelentősen megnöveli, a talaj fokozott szennyezését okozza (MELCHER és PEEK 1997). A kioldódó komponensek talajszennyező hatását vizsgálva megállapítható, hogy a kontrollhoz képest szignifikánsan magasabb koncentrációt csak a csapadék által kimosott, lecsöpögő védőszerrel szennyezett talaj legfelső rétegében mértek. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a mélyebb rétegekbe való elszivárgás nem jellemző (COOPER et al. 2005). A környezetszennyezés mértékében nagyon jelentős szerepe van a kellő fixálásnak (WALDRON és COOPER 2001). A faanyag gőzzel végzett fixálása, utókezelése lényegesen csökkenti a réz és króm kioldódási koncentrációját. A favédőszerek króm(VI) tartalmából eredő káros környezeti és toxikológiai hatásokat a kutatások nem igazolták egyértelműen. Mivel a korai publikációkban olyan eredmény látott napvilágot, hogy a króm(VI) tartalom a fixálódás során teljesen króm(III)-má redukálódik (DAHLGREN 1972), a jelenlétét nem tartották veszélyesnek. Ennek a megállapításnak azonban ellentmond az Intézetünkben végzett korábbi vizsgálat. Elemzéseink azt mutatták, hogy a króm döntő hányada Cr(III)ion formájában oldódik ki a bükk-mintából, szemben a lucfenyővel, amelynek extraktuma nagyobbrészt Cr(VI)-ot tartalmazott. A bükkből kioldott króm összmennyisége is jóval kevesebb, mint amennyi a lucfenyőből távozik (MOLNÁRNÉ 1994). A króm(VI)-redukció nagyobb sebességű a magasabb extraktanyag-tartalmú gesztben. A redukció sebességét jelentősen befolyásolja a hőmérséklet (GUO et al. 2002).

144



A króm(VI) és a króm(III) jelentős toxikussági különbséget mutat, a Cr(III) esszenciális a glükóz metabolizmusban, míg a Cr(VI) karcinogén hatású. Ezért nagy fontosságú, hogy a redukció teljesen végbemenjen (PIZZI 1982), de a folyamat lejátszódását és feltételeit alaposabb kutatással kellene feltárni. A kromát tartalmú védőszerek hatékonysága kedvező, behatolása és fixálódása előnyös, a kezelt fafelület világos, tiszta küllemű és korróziónak ellenáll. Mindezeket az előnyös tulajdonságokat kellene kielégíteni az újabb fejlesztésű védőszereknek. Amennyiben a kromátot is eltávolítják a védőszer-rendszerből, a réz mellett nem marad olyan komponens, amely biztosítaná a fixálódást. A réz-sók vízben jól oldódnak, a fafelületen csak részlegesen kötődnek meg, ezáltal nagyon könnyen kimosódnak, jelentős mértékű koncentráció csökkenést eredményezve. Összefoglalás Az eddigi eredmények alapján nem várható olyan védőszer kifejlesztése, amely egyszerre megfelel annak a követelménynek, hogy hatékony védelmet nyújtson a fának, de felhasználása során és hulladékként minél kisebb egészségügyi és környezeti károkat okozzon. Az alkalmazás és felhasználás körülményeinek szigorításával próbálják a krómtartalmú védőszerek környezet terhelését csökkenteni. Az Európai Parlament Szakmai Bizottsága a 2007. július 12-i ülésén (ENV B.3/PC 2007) a krómtartalmú favédőszerek használatánál pontosan előírta a lehetséges alkotóelemek arányát és azok kémiai minőségét. A javasolt összetételtől eltérő védőszerek esetén a gyártónak igazolnia kell, hogy a krómvegyületnek csak fixálódást elősegítő szerepe van, nem biocid hatású. Felhasznált irodalom COOPER, P., UNG, T., EDLUND, M-L., JERMER, J. (2005): Inorganic preservative levels in soil under treated wood decks after 8 years natural exposure in Borås, Sweden. International Research Group on Wood Preservation IRG/WP Document 05-50233, 2005 DAHLGREN, S. E. (1972): The Course of Fixation of Cu-Cr-As Wood Preservaties. International Research Group on Wood Preservation IRG/WP Document 307, 1972 GUO, A. L., COOPER, P. A., UNG, Y. T., RUDDICK, J. N. R. (2002): Comparison of fixation rates of earlywood, latewood, sapwood and heartwood of CCA-treated Douglas-fir, southern pine and eastern larch. Forest Products Journal, 52 (5), 77-80, 2002 38/2003. (VII.7.) ESZCSM-FVM-KVVM együttes rendelet a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről. MELCHER, E., PEEK, R-D. (1997): A comparison of the migration behaviour in soil of different waterborne preservatives and their leachates. International Research Group on Wood Preservation IRG/WP Document 97-50091, 1997 MOLNÁRNÉ HAMVAS L. (1994): Króm(III), króm(VI) és réz(II) kioldódásának vizsgálata favédőszerekkel kezelt bükk- és fenyőfamintákból, Kutatási jelentés a Faipari Kutatóintézet részére, Soproni Egyetem Kémiai Tanszék, 1994. június 1 PIZZI, A. (1982): The Chemistry and Kinetic Behaviour of Cu-Cr-As/B Wood Preservatives. IV. Fixation of CCA to Wood. Journal of Polymer Science. Polymer Chemistry Education, 20, 739-764, 1982 WALDRON, L., COOPER, P. (2001): A diffusion and retention model for the leaching of Cr-VI from unfixed CCA-treated wood. International Research Group on Wood Preservation IRG/WP Document 01-50169, 2001 th 27 meeting of representatives of Members States Competent Authorities for the implementation of Directive 98/8/EC concerning the placing of biocidal products on the market, ENV B. 3/PC D, Brussels, 17 Sept. 2007

145



ERDEI FAFAJOK ILLÉKONY SZERVES KOMPONENSEINEK VIZSGÁLATA GC-MS TECHNIKÁVAL RÉTFALVI Tamás1, HORVÁTH Zsuzsanna2, CSEPREGI Imre3 és ALBERT Levente1 1

Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet, Sopron 2 Nyugat-magyarországi Egyetem, V. évf. környezetkutató hallgató 3 Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet [email protected]

A környezetvédelem és a hozzá kapcsolódó analitikai technikák fejlődésével egyre nagyobb figyelem irányul a faanyagból származó illékony szerves komponensek vizsgálatára. Élénk vita zajlik a faszövetekből és a különböző faporokból a légtérbe kerülő illékony anyagok egészség- és környezetkárosító hatásáról. Káros anyagok keletkeznek a különböző faipari technológiai folyamatokban is. Felismerésük mind szociális, mind gazdasági szempontból nagy jelentőségű. Vizsgáltuk több, fontos lombos- és tűlevelű fafaj illékony szerves-komponens összetételét. Kísérleteinkhez olyan módszert választottunk, amellyel pontosan, gyorsan és gazdaságosan meghatározhatók a faanyag illékony komponensei. Vizsgálati módszerek A vörösfenyő (Larix decidua L.), a bükk (Fagus sylvatica L.) és a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea L.) minták a Soproni Tanulmányi Erdőgazdaság területéről származtak. A kocsányos tölgy (Quercus robur L.) (kst) és a szlavón tölgy (Quercus robur ssp. slavonica) (szt I. és II.) mintákat, a Fábiánsebestyén 1C erdőrészletben (Csongrád megye) gyűjtöttük. A friss famintákat –az illóanyag veszteséget elkerülendő – azonnal lefagyasztottuk, és csak közvetlenül a vizsgálat előtt dolgoztuk fel. Külön mértük a kéreg, a szíjács és a geszt illékony szerves komponens tartalmát. Minden mérést megismételtünk egy újabb frissen bemért mintából. A Fábiánsebestyénből származó alakok esetében három-három egyedet vizsgáltunk. Alkalmazott analitikai technika: gőztér analízises tömegspektrométer detektorral ellátott gázkromatográfia (HS/GC-MS). Eredmények A gőztér analízis jellegéből fakadóan a kromatogramokat elsősorban minőségi vizsgálatnak vetettük alá. Egy beazonosított komponens különböző famintákból mérhető mennyiségének az összehasonlítására – azonos mérési paraméterek esetén – a csúcs alatti területek összevetése nyújtott lehetőséget. A beazonosított illékony szerves komponenseket anyagcsoportokba soroltuk. Megállapítottuk, hogy a lombos fák szöveteiben nagy mennyiségű és különböző minőségű (C5-C9) illékony aldehid van, de egyéb komponensek (karbonsavak, terpének, ketonok, aromás vegyületek, stb.) is kimutathatók. A fenyőfélék faanyaga a terpének, mint fő illékony összetevőkkel mellett alkoholokat is tartalmaz. Mivel a terpénekre jellemző a nagyszámú szerkezeti izomer, az azonos fajlagos molekulatömegű (m/z) molekulaion alapján csoportosítottuk őket. A gőztér analízis során alkalmazott inkubációs hőmérsékleten (140 ºC) terpének közül monoterpéneket (136 m/z C10H16), oxigén tartalmú származékaikat (154 m/z C10H18O) és szeszkviterpéneket (204 m/z C15H24) azonosítottunk. Minden vizsgált fafaj szövetei közül a kéreg tartalmazza a legtöbb illékony szerves komponenst, ezt követi a geszt, majd a szíjács.

146



A Fábiánsebestyénről származó minták esetén összehasonlítottuk a különböző alakok illékony szerves komponens tartalmának minőségi és mennyiségi változásait is. Az 1. ábra az azonos termőhelyről származó kocsányos tölgy (kst) és két szlavón tölgy (szt I. és II.) alak kérgéből azonosított illékony komponenseket és azok csúcs alatti területeinek átlagértékeit (n = 3) mutatja be. Megfigyelhető, hogy a különböző alakok esetén a járulékos anyagok mennyiségi átlagértékei eltérnek egymástól. További vizsgálatokra van szükség annak bizonyítására, hogy a megfigyelt különbségeket valóban a tölgy különböző alakjainak eltérő illékony szerves anyag tartalma okozza, és nem az egyedi sajátosságok. 14000000 terület 12000000 10000000 kst

8000000

szt I. 6000000

szt II.

4000000 2000000 0 1

2

3

4

5

6

7

8

9 10 11 12 13 14

1. ábra A különböző tölgy alakok illékony szerves komponens tartalmának összehasonlításához kiválasztott anyagok kromatográfiás csúcsterületeinek átlagai. (1) hexanal; (2) furfural; 3. 1-hexanol, 4. 2-heptanol, 5. kampfén, 6. benzaldehid, 7. 2-pentil-furán, 8. oktanal, 9. 1-metil-2-(1-metil-etil)-benzol, 10. 1-oktanol, 11. vitispirán, 12. 1,2,4α,5,6,8α-hexahidro-4,7-dimetil-1-(1-metil-etil)-naftalin, 13. δ-kadinén, 14. α-kalakorén

A beazonosított illékony szerves komponensek közül környezet- és egészségkárosító hatása elsősorban az aldehid származékoknak van. Összefoglalás A különböző fafajok faszöveteiből kimutatható illékony szerves komponensek minőségi és mennyiségi összetétele eltérő, fafajspecifikus. A faszövetek közül a gazdaságilag kevésbé jelentős, sok esetben hulladéknak tekintett kéreg tartalmazza a legtöbb illékony szerves anyagot. A komponensek egy része egészség- és környezet károsító. A HS/GC-MS módszer alkalmas a faanyag illékony szerves komponens tartalmának analízisére, alkalmazásával nagyszámú, kb. 40-50 komponens mutatható ki. Köszönetnyilvánítás A kutatást az OTKA T 049576 és az ERFARET támogatta. Felhasznált irodalom A. M. MANNINEN, P. PASANEN & J. K. HOLOPAINEN (2002): Comparing the VOC emissions between air-dried and heat-treated Scots pine wood. Atmospheric Environment. 36:1763-1768 M. B. UCAR (2005): A comparative study on the chemical composition of the oriental spruce woods (Picea orientalis) from planted and natural forests. Chemistry of Natural Compounds. 41:494-498 D. EKEBERG, P. O. FLAETE, M. EIKENES, M. FONGEN & C. F. NAESS-Andresen (2006): Qualitative and quantitative determination of extractives in heartwood of Scots pine (Pinus sylvestris L.) by gas chromatography. Journal of Chromatography A. 1109:267-272

147



MESTERSÉGES ETETŐHELYEK HATÁSA A GÍMSZARVAS MOZGÁSÁRA RIBÁCS Attila, TARI Tamás és NÁHLIK András Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected] Célkitűzések: 1. Mekkora a legnagyobb távolság, ahonnan a kiegészítő takarmányozás még vonzza a gímszarvast? 2. Területileg mekkora az etetőhelyek vonzáskörzete? 3. Az említett paraméterekben, valamint a látogatás gyakoriságában van-e lényeges különbség az etetőhelyek között? 4. Milyen mértékű átfedés tapasztalható a vonzáskörzetekben viszonylag közeli etetőhelyek esetén (legkisebb távolság ~ 2 km)? Vizsgálati módszerek A kísérletet a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Iváni Erdészetében végeztük el. A vizsgált terület 10 × 6 km (6000 ha) méretű volt. Az adott terület 5 pontján helyeztünk ki jelölt takarmányt március hónap elején. A takarmány cukorgyári répaszeletből készített szilázs, a jelzőanyag pedig polietilén granulátum (0,5%) volt. A jelzőanyag színe minden etetőhelyen különbözött. Amikor az állatok a takarmány nagyobb részét már elfogyasztották, a területről gímszarvas hullaték mintákat gyűjtöttünk. A mintavétel egy 500 × 500 m-es (képzeletbeli) négyzetháló metszéspontjain történt. Ezeket a helyeket pontosan műholdas navigátor (kézi GPS készülék) segítségével határoztuk meg. Az állatok etetőhely-használatára jelzőanyag találatok alapján következtettünk. Az adatok számítógépes feldolgozásához ArcView GIS 3.2, DigiTerra Map v 2.3 és Microsoft Excel programokat használtunk. Eredmények Az elvégzett vizsgálatok eredményeit az alábbi táblázatban foglaltuk össze. Etetők

Vonzásterület Jelzőanyag-találat nagysága, ha átfedése, % db mintában legtávolabbi, m kék 1695 32,8 13 4155 zöld 1303 38,5 13 3887 fehér 761 95,7 10 4101 piros 10 3008 narancs 4 3967 a, b: A különböző betűvel jelölt értékék szignifikánsan eltérnek egymástól (p ≤ 0,05)

átlagos, m 2463 (a) ± 1083 2256 (a) ± 1199 1088 (b) ± 455 2316 (a) ± 446 2602 (a) ± 1167

Az etetőhelyek vonzáskörzete – konvex poligon módszerrel vizsgálva – 3 esetben határozható meg egyértelműen. Egy etetőhely vonzáskörzetén azt a konvex területet értjük, amelyen a megfelelő színű jelzőanyag előfordult. Ennek alapján legnagyobb vonzásterülettel a kék, illetve a zöld színnel megjelölt etető rendelkezett. Távolságuk légvonalban 5454 m, vonzásterületük pedig csak 10,7%-ban fedi egymást. Együttes vonzáskörzetük – átfedés nélkül számítva – 2676 ha, ami a mintaterületnek (6000 ha) csaknem felét (44,6%) teszi ki. Ez egyértelműen igazolja a vizsgált terület ellátásában betöltött meghatározó szerepüket. A fehér etetőt ettől ritkábban, csak kiegészítő jelleggel használták az állatok, amire a kevesebb jelzőanyag-találatból, a kisebb vonzásterületből, illetve annak szinte teljes átfedéséből következtethetünk.

148


Sopron, 2007. december 11. A piros és a narancs-színű etetők vonzáskörzetét nem lehet egyértelműen lehatárolni. Ennek oka a talált jelzőanyag igen kismértékű szóródása a területen (piros), vagy a találatok csekély száma (narancs). A mindössze 4 esetben előforduló narancs-színű jelzőanyag viszonylag nagy szóródást mutatott, hiszen a találati helyek egy 5317 m hosszú vonallal köthetők össze. Minden narancsszínű találat a fehér és / vagy zöld etető vonzás-körzetébe esik. Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy az említett etetőhelyek bírnak legcsekélyebb jelentőséggel a kijelölt mintaterületen. A jelzőanyag-találatok száma alapján, a két legnagyobb vonzásterületű etető bizonyult egyben a leglátogatottabbnak.

1. ábra Az egyes etetők helyét, illetve vonzásterületüket a fenti ábra szemlélteti.

Az etetőhelyektől legtávolabbi találtat ~ 4 km, valószínűsíthető tehát, hogy télen a mesterséges takarmányozás – répaszelet szilázzsal – legfeljebb ekkora távolságból vonzza a gímszarvast. Az etetőhelyek vonzásterülete változó. Méretük, illetve az átfedés mértéke között bizonyos összefüggés megfigyelhető. A 3 meghatározható vonzáskörzet 47,5%-ban fedi egymást, ami a vizsgált etetők kis távolságára vezethető vissza. Egyes mintákban többféle színű jelzőanyag is előfordult. Ez arra utal, hogy adott területről több, különböző etetőhelyet is felkeresnek az állatok, és nem feltétlenül a legközelebbit használják. SZEMETHY et al. (1994) vizsgálatai szerint a gímszarvas mozgáskörzete tág határok között változhat (150-550 ha). Befolyásoló tényezők elsősorban az adott élőhely mozaikossága (FORD 1983), valamint az állatok kora és ivara (CLUTTON-BROCK et al. 1982, CATT és STAINES 1987, SZEMETHY et al. 1999). CATT és STAINES (1987), valamint PIANKA (1994) megállapították, hogy a kifejlett gím tehenek igen erős területhűséget mutatnak. Legnagyobb eltávolodásuk a magterülettől mintegy 2500 m, amely adat a jelzőanyag-találataink etetőtől mért átlagos távolságával mutat jó egyezőséget. Felhasznált irodalom CATT, D. C. & STAINES, B. W. (1987): Home range use and habitat selection by Red deer (Cervus elaphus) in a Sitka spruce plantation as determined by radio-tracking. J. Zool., 211 681-693. CLUTTON-BROCK, T. H., GUINNESS, F. E. & ALBON, S. D. (1982): Red Deer. Behaviour and Ecology of Two Sexes. Edinburgh University Press. FORD, D. R. (1983): Home range in a patchy environment: optimal foraging predictions. Amer. Zool., 23 315-326. PIANKA, E. R. (1994): Evolutionary ecology. Harper Collins College Publishers, New York. SZEMETHY L., HELTAI M. & RITTER D. (1994): Előzetes eredmények a gímszarvas mozgáskörzetéről rádiótelemetriás nyomkövetés alapján. Vadbiológia (1990-1993), 1-10. SZEMETHY L., PETŐ Z., BÍRÓ Zs. és HELTAI M. (1999): A gímszarvas területhűsége egy alföldi élőhelyen. Vadbiológia (1997-1999), 49-59.

149



FÁN ÉLŐ VÉDENDŐ NAGYGOMBÁK A BÁTORLIGETI ŐSLÁP TÁRSULÁSAIBAN RIMÓCZI Imre, BENEDEK Lajos és Heinz FORSTINGER Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar, Növénytani Tanszék és Soroksári Botanikus Kert [email protected], [email protected], [email protected] Bátorliget őslápját TUZSON JÁNOS fedezte fel 1914-ben. Nagygomba világáról először UBRIZSY (1953) közölt listát. Az Ősláp nagygomba világának kutatását 1995-től folytattuk (LENTI és MÁTÉ 1995, RIMÓCZI 2002). Vizsgálati módszerek Az Ősláp jelentős részét borító keményfa ligeterdőben (Fraxino pannonicae-Ulmetum) és hárssal elegyes, gyöngyvirágos tölgyesben (Convallario-Quercetum roboris tilietosum) rendszeresen felvételeztük az élő és a holt fákon előforduló gombafajokat. E munkánk első eredményeit 1997-ben közöltük (RIMÓCZI et al. 1997). Később a gombafajokat a magyarországi nagygombák Vörös Listája alapján (RIMÓCZI et al. 1999) is jellemeztük. A fentiek alapján most ismertetünk néhányat azon fán élő gombafajok közül, melyek veszélyeztetettségük miatt a Vörös Listában szerepelnek, de jogi védelmüket a minisztériumi adminisztráció megtagadta. Eredmények Irpex lacteus (Fr.) Fr. — Fehérbélű egyrétűgomba Szaprobionta, fehérkorhadást okozó faj. Fraxinus angustifolia subsp. pannonica és Betula pendula ágain találtuk. Természetvédelmi helyzete: Hollandiában, Olaszországban nagyon ritka, Svédországban, Németországban, Svájcba ritka. A mi Vörös Listánkban „3” kategóriájú gomba, mert a vízhez közeli élőhelyekhez kötött elsősorban, melyek társulásai is védelemre javasoltak. Kavinia himantia (Schw.: Fr.) Erikss. (= Clavaria himantia Fr.)— Talpas terülőgereben Ősszel, későősszel terem korhadt, gyakran mohos fatörzseken, tuskókon. Ligeterdők jellemző cirkumpoláris faja, Salix, Fraxinus, Caprinus faanyagain. Európa mérsékelt égövi, szubatlantikus területein él, igen ritka, vörös listás faj. Perenniporia fraxinea (Bull.: Fr.) Ryv. (= Fomes cytisinus [Bk.] Gill.) — Kőristapló Ligeterdők szélén, lombos fákon, mint élősködő, fasorok tuskóin, kidőlt törzsén mint korhasztó gomba él. Hatására a faanyag kifehéredik, megpuhul, Európában ritka (Hollandia, Németország, Svájc) vagy szórványos (Olaszország). A mi Vörös Listánkon „4”-es kategóriájú, a nagyobbrészt nedves ligeterdei termőhelyei miatt, bár antropogén területeken is előfordul, még Robinia, Aesculus fatörzsén is. Phlebia livida (Pers.: Fr.) Bres. — Színváltó vargomba (= Corticium lividum Pers.) Egész évben megjelenhet, de ősszel, későősszel gyakoribb. Lombosfák fehér korhasztója a korhasztás középfázisában. Fraxinus angustifolia subsp. pannonica és Alnus glutinosa heverő törzsein találtuk. Európaszerte nem gyakori faj. A mi Vörös Listánkban „3” értékű, mert főleg mezofil erdőkben, ligeterdőkben él. Artomyces pyxidatus (Pers.: Fr.) Jülich — Serleges korallgomba Lombosfák, ritkábban Pinus vagy Abies heverő törzsek, tuskók középső vagy végső korhadási szakaszában terem nyár közepétől az első fagyokig. Holarktikus faj. Európaszerte

150



védett, egyre ritkább a természetes liget erdők holtfa hiánya, vagy csekély mennyisége miatt. A mi Vörös Listánkban „2”-es értékű. Antrodia albida (Fr.: Fr.) Donk (= Lenzites albida Fr.) — Fehéres lemezestapló Nyár elejétől késő őszig terem, majd tavaszra szétporlad. Európaszerte ritka. Fűzesek, égeresek, ligeterdők faja, ahol barnakorhadást okoz. Bátorligeten nyárfán és kőrisfán találtuk. A Vörös Listánkban „3”-as értékkel szerepel Antrodiella semisupina (Berk. et Curt.) Ryv. et Johansen — Fakósárga egyrétűtapló Kőrisfa, kocsányostölgy és nyárfa heverő, erősek korhadt ágain, törzsein jelenik meg a középés végfázisban, gyakran a fatörzs talajhoz közeli alsó oldalán, június elejétől a tartós fagyokig. Európaszerte elterjedt, de nem gyakori megjelenésű faj, a szubmediterrántól a boreális területekig, ahol luc, vagy jegenyefenyőn is találták. Nedves, természetközeli élőhelyeken gyakoribb, ezért veszélyeztetetté válhat. Ceriporiopsis resinascens (Rom.) Domanski — Nyárfa kéreggomba (= Poria aneirina [Somm.] Sacc.) (= Tyromyces polyetes Parm.) Égeresek, füzesek, puha- és keményfaligetek jellemző faja. Főleg Salix de Populus, Fraxinus, sőt Sambucus heverő vagy álló korhadó törzsein terem nyár végétől még az enyhébb teleken is. Fehérkorhadást okoz. Európaszerte ritka megjelenésű holartikus faj. Nedves, természetközeli élőhelyek gombája, nálunk is védelmet érdemelne. Oxyporus latemarginatus (Dur. et Mont.) Donk — Gumós kéreggomba Ligeterdők karakterfaja. Nyárfák és éger fekvő, erősen korhadt ágain, törzsein terem. Fehérkorhasztó gomba. Kedveli a gyorsan felmelegedő, nyíltabb erdőrészleteket. Európa szubmediterrán vidékein, Közép Európában mindenütt szórványos. A hazai előfordulására valószínűleg e bátorligeti adat az első. Spongipellis pachydon (Pers.) Kotl. et Pouzar — Szélesfogú szivacsostapló Lomberdők még álló, elhalt fáinak törzsén, vagy heverő ágain, tuskóin terem. Fehérkorhadást okoz. Bátorligeten Populus és Quercus robur ágakon találtuk fordult elő. Európaszerte ritka, védett faj, a mi Vörös Listánkban „3”-as, azaz veszélyeztetett. Pleurotus cornucopiae (Paulet: Pers.) Roll. — Erestönkű laskagomba Korhadó szilfatuskókon, törzseken jelenik meg. Más lombosfán ritka pl. nyárfán vagy kőrisen. Keményfa ligeterdők jellemző faja. Nyár elejétől az első fagyokig terem. Európaszerte ritkuló megjelenésű. A hazai Vörös Listán „3”-as értékkel szerepel. Ennek oka nemcsak élőhelyének gyérülése, legfőbb szubsztrátjának ritkulása, de kitűnő íze is. Hozzávetőlegesen 75 db Aphyllophorales rendbe tartozó nemzetség, 120-140 faja él Bátorligeten. Ezek 55-70%-a területre jellemző, csak az adott társulás faja. Felhasznált irodalom UBRIZSY G. (1953): Mycophyta = Gombák. In: SZÉKESSY V. (eds.): Bátorliget élővilága. Akadémiai Kiadó, Budapest: 23-25. LENTI I. és MÁTÉ J. (1995): A Bátorligeti-ősláp mikológiai vizsgálata I. MTA Sz. Sz. B. Megyei Tud. Test. 4. Ülésének Kiadványa, Nyíregyháza, 28. RIMÓCZI I. (2002): A Bátorligeti-ősláp nagygombáinak rendszertani és társulástani jellemzése. (In: Lenti I. – Aradi Cs. [szerk.] Bátorliget élővilága – ma) – Bátorliget Önkormányzata, Bátorliget, pp. 109-139. RIMÓCZI I., MÁTÉ J. és LENTI I. (1997): Osztott Bazidiumú- és nem lemezes nagygombák a Bátorligeti-őslápon. — Mikol. Közlem., 36. (2-3) pp. 13-34. RIMÓCZI I., SILLER I., VASAS G., ALBERT L., VETTER J. és BRATEK Z. (1999): Magyarország nagygombáinak javasolt Vörös Listája. — Mikol. Közlem. 38. (1-3) pp. 107-132. 151



AZ AKÁC ÁLLOMÁNYOK HARVESZTERES KITERMELÉSE

RUMPF János Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézet, Sopron [email protected] A bemutatásra kerülő kísérleti fakitermelés egy részét képezte az "Ökológiailag összeegyeztethető, nagy termelékenységű fakitermelési módszerek fejlesztése a középeurópai erdőgazdálkodás számára" című nemzetközi projektnek (forstINNO; COOP-CT2005502681). Az 1,6 millió Euroval támogatott kutatásban való részvételre Hazánkból az Erdőhasználati Tanszéket kérték fel. A konzorcium ipari partnereinek koordinátora a HSM Hohenloher Spezialmaschinenbau GmbH et Co KG volt - kilenc másik ipari partner mellett; míg a tudományos partnerek koordinátora TU Dresden, Professur für Forsttechnik volt további négy egyetem illetve kutatóintézettel együttműködve. A téma szempontjából legfontosabb eredményeket ismertetjük ebben az összefoglalásban. Vizsgálati módszerek Az egy évig tartó, több Meeting témáját képező előzetes egyeztetések után kidolgoztuk a kísérleti termelések egységesen betartott térbeli rendjét, technológiáját stb., egészen a törzsek megjelölésének formájáig és színéig. Drezdai javaslatra fogadtuk el a munkavégzés műveletszakaszait és azok kezdetét-végét jelentő mozzanatokat; míg a mért idő- és teljesítmény-adatok, valamint a befolyásoló tényezők (távolságok, fatérfogat, választékok száma stb.) összefüggéseinek számszerűsítésére a soproniak javaslatát fogadták el, vagyis a többszörös hatványkitevős függvényekre alapozott matematikai kiértékelési módszert. Így végül az öt ország kilenc fakitermelési helyszínén felvett több tízezernyi idő- és teljesítményadat feldolgozása hárult a Tanszékünkre. Eredmények A közepes méretű lombos állományokban alkalmazható újszerű daruharveszter (CTL 40 HW) a fiatal lombos- vagy elegyes állományok gyérítéseiben, erősen ágas és görbeséggel terhelt fák esetében, sarjerdőkben; 25 cm mellmagassági átmérőig biztosít jó minőségű gallyazást magas teljesítménnyel és gazdaságosan. Az egységesen alkalmazott terepi felvételi jegyzőkönyvekben rögzítették/tük az egyes ciklusok részműveleteinek időszükségletét (a fa felkeresése; a felkészítés időráfordítása; egyéb idők); az egyes fák alaki jellemzőit mint imponderábiliákat (törzsalak; ágasság; villásodás - 1-3 illetve 1-4 pontokkal minősítve a nehézség fokozódását); a termelt választékok darabszámát és a fafajt. - megjegyzéseket téve például az egyéb időráfordítás okaira (lánccsere, tízórai szünet stb.). Külön felvételi jegyzőkönyvben rögzítették/tük a harveszter munkájának befejezése után az összes megtermelt választék (esetenként több ezer "fadarab" hosszát és középátmérőjét). Az irodai munka során különböző átszámításokkal készítettük elő a felvett terepi adatokat a regresszió-analízissel történő függvény-meghatározások számára (ciklusidők számítása perc/fa; összes választék - darab/fa; fatérfogat - m3/fa; összesített nehézségi fok - összes pont; fajlagos időszükséglet - perc/fa). A származtatott adatokból - regresszió-analízis segítségével - időegyenleteket számítottunk (négyváltozós hatványkitevős függvényeket) a következő formában: tC = c * Nα* Vβ* Pγ ; 152



ahol: tC = ciklusidő; N = darab választék/fa; V = m3/fa; P = nehézségi fok (összes pont/fa). Itt mutatunk be egy konkrét példát egy iváni akácosban végzett tarvágásban mért adatok alapján, ahol az átlagos mellmagassági átmérő, d1.3 = 18 cm volt: tC = 0,843 * N0,294 * V0,466 * P0,553 A ciklusidő és a fajlagos időszükséglet alakulására – a különböző befolyásoló tényezők függvényében - számtalan grafikont szerkesztettünk. A munkaidő átlagos szerkezetét kördiagramokon ábrázoltuk. Az összes kísérleti termelés adatai szerint 24 % a fa felkeresésére és megragadására fordított idő arány az összes időből; 59 % a felkészítési idő aránya; míg az egyéb időé csupán 17 %. Tehát 83 % a produktív idő aránya az üzemidőn belül, ami kimagaslóan jó értéket jelent, még nyugat-európai szinten is. Összefoglalás Az öt országban mért és általunk feldolgozott adatok alapján a daruharveszter esetében azt tapasztaltuk, , hogy a 0,07 - 0,41 m3/fa átlagtérfogat esetén a produktív órára jutó teljesítmény 4,9 - 16,4 m3/óra között változik; az eltérő nehézségi fokok és választék darabszám hatására is. A daruharveszter várható beszerzési ára 320.000 Euro lesz, azaz kb. 80 millió Ft. Közelítő számítással ez kb. 16.000 Ft/üzemóra költséget jelentene. Az iváni termelésben mért átlagos teljesítmény (6 m3/üzemóra) esetében tehát kb. 2.600 Ft/ m3 lenne a harveszterrel végzett döntés- előközelítés - gallyazás - választékolás - darabolás - rakásolás önköltsége. Ezt a munkát napjainkban a fakitermelési kisvállalkozók sem végzik jelentősen kisebb vállalkozói díjért - motormanuális szinten. Köszönetnyilvánítás Köszönjük a TAEG Zrt. vezetőinek valamint a Soproni Erdészet és az Iváni Erdészet vezetőinek, munkatársainak a minden részletkérdésben megnyilvánult őszinte segítőkészségét, a menet közbeni sok változást elfogadó rugalmasságát. A terepi adatfelvételi és az irodai adatfeldolgozási munkákban részt vettek még: - Dr. Gólya János egyetemi docens - Dr. Gál János egyetemi docens - Szakálosné Mátyás Katalin egyetemi adjunktus - Tisza Ottó tanszéki munkatárs - Németh János erdőmérnök hallgató - Herk Tamás erdőmérnök hallgató

153



A DÁMSZARVAS NAPI AKTIVITÁSÁNAK VÁLTOZÁSA SÁNDOR Gyula, HEFFENTRÄGER Gábor, TARI Tamás és NÁHLIK András Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces-állattani Intézet, Sopron [email protected] A kutatásaink a SEFAG ZRt. Lábodi Vadászerdészetének területén végezzük, melynek során eddig 11 dámszarvast láttunk el adóegységgel, ebből 6 példányt VHF adóval, míg 5-öt már GPS adóval, ami egy éven keresztül minden órában regisztrálja a megjelölt egyed tartózkodási helyét. A rendelkezésre álló adathalmazból (egyedenként 8760 bemért helykoordináta évente) egy példány napi aktivitásának alakulását mutatjuk be, az állat mozgását figyelemmel kísérve. Vizsgálati módszerek A napi aktivitás vizsgálatára elméletileg több módszer is használható (GARSHELIS et al. 1982). Ilyen lehet az egyedi jelölésre alapozott vizuális megfigyelés, a VHF adóval történő jelölés és az egyedek folyamatos beméréssel történő nyomon követése, aktivitási szenzorok használata (CEDERLUND és LEMNELL 1980). Ezen módszerek véleményünk szerint inkább az otthonterületek vizsgálatára alkalmazhatóak. A mai legkorszerűbb és gyakorlati tapasztalataink szerint a napi aktivitás vizsgálatára legalkalmasabb módszer a GPS adók alkalmazása. Használatukkal lehetőség nyílik az elmozdulások idejének és helyének nagyon részletes kiértékelésére, elemzésére a gyakorlati vadbiológiai kutatásokban. Eredmények A dámszarvas mozgását számos tényező befolyásolja: az állat ivara, kora, a zavarás mértéke, az évszak, az időjárás, az állománysűrűség, és a rendelkezésre álló táplálékkészlet, hogy csak a legmeghatározóbbakat említsük. A napi aktivitást és annak változását egy fiatal tehén kiragadott példáján keresztül mutatjuk be. A kiválasztott egyed aktivitása a várt eredményeknek megfelelően a befogás illetve, a kiengedés után rendkívül változó volt, ezt gímszarvassal kapcsolatos vizsgálatok is megerősítik (SZEMETHY et al. 1994). Az óránként megtett távolságok a nap folyamán nagyon rapszodikusan változtak. Az általunk megjelölt, és bódultsága idejére biztonságos helyre szállított állat kiengedés után visszatért a befogás helyére (légvonalban több mint, 6,5 km), korábbi otthonterületére. Az állat kisebb pihenőkkel, táplálkozással megszakítva, de szinte folyamatosan kereste eredeti otthonterületét és főleg ez lehet az oka, hogy a nap során egyébként is kevesebb rendszerességet mutató téli-tavaszi mozgások nélkülöznek mindenféle szabályszerűséget. A dámtehén mozgása leginkább áprilistól-augusztus közepéig igazodik egy klasszikus napi ritmushoz. Ezekben, a hónapokban két különösen aktív szakasza volt a megjelölt egyed napjainak. Hajnalban 3-5 órakor és este 19-21 órakor. Elmozdulása ebben az időszakban 300-600 m óránként, nincs szignifikáns különbség a hajnalban és este megtett távolságokban. Az éjszakai órákban meglehetősen passzív, mozgása általában kevesebb, mint 100 m, de nem ritkán 50 m alatt marad. A dám ellésének idejére csak közvetett adatokból lehetett következtetni. 2006.05.04.-én mindössze 1,4 km-t tett meg az egész nap folyamán, amely a környező néhány nap 2-3,4 km-es adataihoz képest kiugróan alacsony, és éves viszonylatban is a legalacsonyabb érték. Továbbá a rákövetkező 10 nap mutatja a legkevesebb mozgást az egész esztendőben, ez pedig az ellés és az azt követő időszak egyik jellemző viselkedésformája (NÁHLIK és SÁNDOR 2000). Szeptember-október folyamán a napi aktivitás kezd rendszertelenné válni. Ennek magyarázata lehet a dámmal együtt élő gímszarvas bőgésének (és az ezzel együtt járó intenzív vadászat)

154



megkezdése és a barcogásra való fölkészülés, majd a tényleges barcogás. Barcogásban a dámtehén felkeresi a barcogóhelyeket és kiválasztja a számára legmegfelelőbb bikát. Dámtehenünk október 2.-ától volt aktívabb a barcogási időszakban (átlagosan 4,4 km/nap), mint az év többi szakaszában (átlagosan 3,6 km/nap). Az október 2. és október 20. közötti időszakban napi mozgása mintegy 5 alkalommal haladta meg az 5 km-t. Egyetlen alkalommal október 16-17-18.-án, 3 napra elmozdult arról a környékről, amelyet egész évben használt. Ezekben, a napokban kereshetett fel egy barcogóhelyet, megtörtént a borítás, 19.-én visszatért megszokott területére és 20.-ával kezdődően az állat aktivitása visszaállt 3-3,5 km/napra. A barcogás végén a téli időszakban újra megjelenik a vizsgált állat napi mozgásmintázatában a jellemző két aktivitási csúcs (a napkelte és napnyugta változása miatt azonban reggel 8-9 órára és délután 16-17 órára tolódnak el). Megfigyelhető, hogy a hajnali csúcsok kisebbek, mint az április-augusztus közötti időszakban, vagyis a napnyugta körüli aktivitás válik jellemzőbbé. Az ettől eltérő nappali aktivitási csúcsok, melyek csak az egyes napok különkülön történő vizsgálatánál válnak láthatóvá magyarázhatók a tél elején megkezdett disznóhajtások és a terelővadászatok, míg télvégén a már meg-megjelenő agancskeresők zavarásaival. Ezek az egyes jelentősebb elmozdulások a havi átlagokban nem érzékelhetők. Példaként említjük mikor a vizsgált tehén nappal, 10 órakor elindul, elmegy 1 km-re, majd 16 órakor visszaindul és egy óra alatt délutánra az eredeti területére ér vissza. Valószínű, hogy a jelentős nappali aktivitás egy enyhe zavarásra (pénteki napon kirándulók, egyéb) adott válaszreakció. Jelentős zavarásra példa a január 17.-ei elmozdulás. A jelölt tehén reggel 8 órakor elindul és megtesz 3 km-t, délután 16 órakor visszaindul és bár az eredeti otthonterületén, de a korábbi indulási ponttól 1,2 km áll meg. Összefoglalás A dámtehén a hajnali és az esti órákban különösen aktív, aktivitása követi a napkelte és napnyugta változásait. A zavarásokra kevésbé érzékeny, megszokott helyeitől csak kisebb, maximum néhány 100 méteres távolságra húzódik el, és amint teheti, oda visszatér. Messzire nem vándorol el. 5 km-nél hosszabb utat ritkán tesz meg naponta, többnyire a jól bevált váltókon közlekedve, keresi fel táplálkozó- és búvó helyeit. Ennél a dámnál otthonterület váltás nem volt megfigyelhető, tartózkodási helye az év különböző időszakaiban nem változott. Felhasznált irodalom CEDERLUND, G. és LEMNELL, P.A. (1980): Activity recording of radio-tagged animals. Biotelemetry and Patient Monitoring, 7: 206-214. GARSHELIS, D. L., QUIGLEY, H. B., VILLARRUBIA, C. R. & PELTON, M. R. (1982): Assessment of telemetric motion sensors for study of activity, Canadian Journal of Zoology 60: 1800-1805. NÁHLIK A és SÁNDOR Gy. (2000): Egy szabad területi dámszarvas populáció szaporodási teljesítménye, Vadbiológia, 7: 38-46. SZEMETHY L., HELTAI M. és RITTER D. (1994): Előzetes eredmények a gímszarvas mozgáskörzetéről rádiótelemetriás nyomkövetés alapján, Vadbiológia, 4: 1-10.

155



A TÚZOKOK (OTIS TARDA L.) DISZPERZIÓJA A MOSONI-SÍKON 2005-2006-BAN SPAKOVSZKY Péter Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected] A túzokállomány nagyságának és élőhelyének csökkenését követően a faj kisalföldi populációja ma a Mosoni-síkra koncentrálódik (egy-két alkalmi kóborló egyedet leszámítva, az utóbbi 10 évben kizárólag itt figyelhettük meg őket). A magas ártéri hordalékkúpon kialakult jó termőképességű talaj miatt az intenzív művelésű szántók túlsúlya jellemző a térségre. Az eredetileg nyílt, füves puszták madara ma itt szántóföldi környezetben él. Az eredeti élőhelyük megváltoztatása miatt veszélyeztetett helyzetbe került populáció védelmére indították el 1992-ben a MOSON Projectet, illetve jelölték ki 2002-ben az agrárkörnyezetgazdálkodási zonális célprogramok alapjául szolgáló Mosoni-sík Érzékeny Természeti Területet, majd 2005-ben, 13 038 ha-on a Mosoni-sík Különleges Madárvédelmi (Natura 2000) Területet, amely lefedi a kisalföldi túzokállomány jelenlegi élőhelyének közel 100%-át. Az 1993-tól kezdődő, folyamatos állománygyarapodása azt mutatja, hogy a térségben alapvetően biztosítottak számára a megfelelő környezeti tényezők: megtalálja többek között az életkortól és évszaktól függően eltérő táplálékát, a megfelelő és biztonságos dürgő-, költő-, búvó- és pihenőhelyét. De az élőhelyük egyes részeit nem egyenlő mértékben használják. Vizsgálom a túzokok kortól és ivartól függő, szezonális diszperzióját. A szerzett ismeretek birtokában, a rendelkezésre álló pénz- és erőforrásainkat a legfontosabb területekre tudjuk koncentrálni, a túzokállomány leghatékonyabb védelme érdekében. Vizsgálati módszerek A túzokok kutatása az „A túzok védelme Magyarországon” LIFE Nature project keretén belül zajlik. A teljes túzokállományt hetente minimum egyszer felvételezem, ezen felül folyamatosan. A LIFE project 11 150 ha-os mintaterületén áprilisban, augusztusban és decemberben, illetve a Fogolyvédelmi Program vizsgálati területén, a 3085 ha-os LAJTA Projectben havonta élőhely-kínálati (1. ábra) felmérés történik. (A LAJTA Project területe teljes egészében a LIFE project mintaterületén belülre esik.) Eredmények A 972 megfigyelés során 9751 túzokot észleltem a vizsgálat időszakában. Ezeket az adatok birtokában meghatároztam a faj 2005 évi (350 megfigyelés – 4116 példány) és 2006 évi (622 megfigyelés – 5635 példány) diszperziójának néhány jellegzetességét havi, illetve szezonális bontásban. Eredmények A túzokok diszperzióját (1. térkép) élőhelyükön belül a rendelkezésre álló táplálék mennyiségének, illetve minőségének, a számukra megfelelő dürgő-, költő-, búvó- és pihenőhelynek térbeli és időbeli eloszlása, az élőhely-kínálat befolyásolja. Mindemellett térhasználatuk mintázatát alapvetően meghatározza a fajra jellemző tradicionális kötődés egyegy területhez. Ivartól függő területhasználati eltérések is tapasztalhatók, amelyet a kakasok és tyúkok közti szociális viselkedésbeli különbségek okoznak.

156



100% 80% 60% 40% 20% 0% Jan.

Febr.

Márc.

Ápr.

Máj.

Jún.

Júl.

Aug.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Őszi gabona

Repce

Lucerna

Kukorica

Tarló

Szántás

Erdő, erdősáv, fasor

Út, útpadka, árokpart

Gyomos terület

Egyéb

1. ábra Az élőhely-kínálat dinamikája a LAJTA Projectben 2006-ban

A téli túzokmegfigyelések térbeli eloszlásából jól láthatóan kirajzolódig a legfőbb téli táplálékuk a repce jelentősége. Az agrár-környezetgazdálkodási program, túzok élőhelyfejlesztési célprogram és az új biodízel program a repcetermesztés növelésével, és ezáltal a táplálékkínálat bővülésével hozzájárul a túzokok biztonságos teleléséhez.

1. térkép A túzokállomány előfordulásának términtázata 2005/2006 telén a Mosoni-síkon

157



A NAGYVAD KERTI TARTÁSÁNAK ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI GONDJAI SUGÁR László Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar, Kaposvár [email protected] Egyes szarvasfélék és a vaddisznó kerti tartása, hasznosítása napjainkban egyre növekvő jelentőségű. A hagyományos hasznosítási formák - állatkert, vadaskert, vadaspark mellett az elsődlegesen állattenyésztési célú, ún. farmtartás is terjedőben van (FOWLER 1996). Kerti tartás gazdaságosságának egyik meghatározó tényezője a kerti vadállomány egészségi állapota, hiszen ez kihat a szaporaságra, a túlélésre, ezen keresztül pedig a teríték mennyiségére és minőségére, illetőleg az állatorvosi és gyógyszerköltségekre. Az állomány egészségi állapotát számos tényező befolyásolja, amelyek közül a következőket érdemes kiemelni: faji sajátosságok, az életkor és az ivar szerepe, az életkörülmények, és a betegségek eredete, természete. Ezen kívül fontosak még a zoonózisok (emberről állatra és viszont terjedő betegségek). A vaddisznó kerti tartása esetén ki kell emelni az alábbiakat: - táplálkozási (takarmányozási) eredetű gondok: fehérje (rendszerint főként állati fehérje) hiány, amely gátolja, illetve korlátozza a kocák termékenységét, tejtermelését és a malacok növekedését, fejlődését (a gyenge ellenállóképességgel pedig együtt jár az immunrendszer hiányos működése is.); ásványianyag (kálcium-, magnézium- és nyomelem)-hiány; - tartási és higiéniai eredetű gondok: tenyészkertben a megfelelő malacetetők hiánya, szórók elszennyeződése, korai befogás esetén árvasági stressz a malacoknál; - fontosabb fertőző betegségek: sertéspestis és szövődményei, a behurcolt PRRS, és az egyre gyakoribb gümőkór. A vaddisznó gümőkór az ország egyes részein már évtizedek óta rendszeresen előfordul. Az elmúlt 5-6 év folyamán azonban más területeken is megjelent, szinte az egész Dunántúlon disznóskertekben és szabad területen egyaránt. A laboratóriumi vizsgálatok során általában a Mycobacterium caprae jelenlétét mutatják ki (JÁNOSI 2007). - parazitózisok: nem megfelelő táplálkozási körülmények (csökkent ellenállóképesség és immunválasz készség) esetén a tüdőférgek és egyes gyomorbélférgek feldúsulhatnak, tetvesség, rühösség jelentkezhet. Esetenként különösen a korán elválasztott malacoknál a gyógyszeres védekezés (pl. ivermectin-tartalmú táp etetése) indokolt lehet (SZTOJKOV et al. 2000). A kérődzők kerti tartása esetén ki kell emelni az alábbiakat: - táplálkozási eredetű gondok: fehérjehiány, a nem emészthető rosttartalom magas aránya (különösen gímszarvasnál), kálcium-, réz-, esetleg egyéb nyomelemhiány, acidózis-veszély szemestakarmány etetésnél, valamint aszály idején vízhiány; - tartási és higiéniai eredetű gondok: nagy állatsűrűség, az ivar- és korcsoport szerinti elkülönítés hiánya, nem megfelelő kerítés, illetve kezelőrendszer, a szórós etetőhelyek elszennyeződése; - fontosabb fertőző betegségek: gümőkór, álgümőkór, pasztörellózis, liszteriózis. Ezek közül a legnagyobb jelentőségű (zoonózis) a gümőkór vagy Tbc, amely sokféle formában jelentkezhet, ami egyebek mellett összefügg a Mycobacterium genuszba tartozó fajok sokféleségével (M. avium, M. bovis, M. tuberculosis, és újabban a M. caprae. A M. bovis (a szarvasmarha gümőkórjának fő okozója) szarvasfélékben fertőződés esetén gyakran okoz megbetegedést. Újabban hazai esetekben a gümőkóros szarvasokból a M. caprae jelenlétét

158



mutatják ki (JÁNOSI 2007). Szabad területen szarvasfélék között igen ritkán fordul elő (diagnosztizálható) a gümőkór. Fogságba kerülve azonban mondhatni, várható a gümőkór jelentkezése az állatok között, olykor már 1-2 éven belül. A befogással járó stressz már 24 óra elteltével is immunválasz-képtelenséget (immundepressziót) okoz, ezért a tuberkulinozást pár órán belül kellene elvégezni. Ha ez nem oldható meg, akkor csak 90 nap elteltével szabad tuberkulinozni. Az újonnan befogott vagy vásárolt állatokat karanténban kell tartani. Legkorábban 3 (6) hónap elteltével (negatív Tb-próba után és tünetmentes állapotban) szabad áthelyezni más szarvasok közé (SUGÁR és SZTOJKOV 2000). - parazitózisok: zsúfolt tartás és/vagy nem megfelelő táplálkozási viszonyok esetén a nagy tüdőférgek és az ún. gyomorbélférgek feldúsulhatnak, különösen az elsőéves állatokban és a bikákban (a bőgési stressz következtében). Összefoglalás A vaddisznó kerti tartása: táplálkozási (takarmányozási) eredetű gondok: fehérje (rendszerint főként állati fehérje)-hiány, ásványianyag (kálcium-, magnézium- és nyomelem)-hiány; tartási és higiéniai eredetű gondok: tenyészkertben a megfelelő malacetetők hiánya, szórók elszennyeződése, korai befogás esetén árvasági stressz a malacoknál; fontosabb fertőző betegségek: sertéspestis és szövődményei, a behurcolt PRRS, és az egyre gyakoribb gümőkór; parazitózisok: nem megfelelő táplálkozási körülmények (csökkent ellenállóképesség és immunválasz készség) esetén a tüdőférgek és egyes gyomorbélférgek feldúsulhatnak, tetvesség, rühösség jelentkezhet. A kérődzők kerti tartása: táplálkozási eredetű gondok: fehérjehiány, a nem emészthető rosttartalom magas aránya (különösen gímszarvasnál), kálcium-, réz-, esetleg egyéb nyomelemhiány, acidózis-veszély szemestakarmány etetésnél, valamint aszály idején vízhiány; tartási és higiéniai eredetű gondok: nagy állatsűrűség, az ivar- és korcsoport szerinti elkülönítés hiánya, nem megfelelő kerítés, illetve kezelőrendszer, a szórós etetőhelyek elszennyeződése; fontosabb fertőző betegségek: gümőkór, álgümőkór, pasztörellózis, liszteriózis; parazitózisok: zsúfolt tartás és/vagy nem megfelelő táplálkozási viszonyok esetén a nagy tüdőférgek és az ún. gyomorbélférgek feldúsulhatnak, különösen az elsőéves állatokban és a bikákban (a bőgési stressz következtében). Felhasznált irodalom FOWLER, M.E. (1996): An overview of wildlife husbrandy and diseases in captivity. Rev. Sci. Tech. Off. Int. Epiz. 15: 15-22. JÁNOSI Sz. (2007): Szóbeli közlés SUGÁR L. és SZTOJKOV V. (2000): Vadon élő kérődzők betegségei. In: Vadbetegségek (szerk.: Sugár L.) Mezőgazda Kiadó, Budapest: 58-80. SZTOJKOV V., EGRI B. és SUGÁR L. (2000): A vaddisznó betegségei. mf.: 81-94.

159



FONALFÉRGEK GYAKORI JELENLÉTE GÍMSZARVASOK KOPONYAÜREGÉBEN SUGÁR László1, KOVÁCS Szilvia1, GLÁVITS Róbert2 1

2

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar, [email protected] MGSzH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság, Budapest

Az Elaphostrongylus cervi és a Setaria cervi fonálférgeknek a gímszarvas (Cervus elaphus L.) koponyaüregében való jelenlétét a 70-es évekkel kezdődően több közlemény ismerteti. Az E. cervi fiatal példányainak a szubdurális résben való vándorlását szarvasborjak mesterséges fertőzésével bizonyították norvég kutatók (HANDELAND et al. 2000). Korábbi vizsgálataink (1999-2005) során 6 dunántúli szarvaspopulációban a borjak 22,2-51,3%-ának a koponyaüregében találtunk E. cervi példányokat (SUGÁR et al. 2001). Vizsgálati módszerek Az idénybeli tarvad vadászatok alkalmával a 2006. októbertől 2007. februárig terjedő időszakban összesen 112 gím tarvad – ezen belül 87 borjú – vizsgálatára nyílt lehetőségünk. A szarvasok származási helyei: SEFAG Zrt Kaposvári és Zselici Erdészete, a Mecseki Erdészeti Zrt Sásdi Erdészete és a Zalaerdő Zrt Bánokszentgyörgyi Erdészete. A kor meghatározása/becslése a fogazat állapota (fogzás, fogváltás, fogkopás) alapján történt. A koponyaüreg vizsgálata: a fej középső hosszanti (median sagittalis) félbevágása után vizsgáltuk az agyburok és az agyvelő felszínét, a talált fonálférge(ke)t 96%-os etilalkoholt tartalmazó Eppendorf-csőbe helyeztük, majd a laboratóriumban Olympus sztereomikroszkóppal vizsgáltuk. Az észlelt kóros elváltozásokról digitális fényképfelvételeket készítettünk, a mintákat pedig 10%-os formalinoldatba helyeztük szövettani vizsgálatra. A metszeteket hematoxilin-eozinnal festettük, majd fénymikroszkóp segítségével és a jellemző elváltozásokról digitális felvételeket készítettünk. A statisztikai számítások elvégzéséhez az Excel, valamint a Quantitative Parasitology 3.0 programot használtuk. Eredmények A koponyaüregben talált paraziták: Elaphostrongylus cervi (Cameron, 1931): a borjakban igen magas, 48,07%-os prevalanciát tapasztaltunk. Az állatonkénti féregszám (abundancia) 1-8 példány között váltakozott, átlagosan 3,3 példány. Ezen kívül csak egy ünőben találtunk férget (7,1%-os prevalancia, n=25). A borjak fertőzöttségének a prevalancia és abundancia értékeit az 1. táblázatban tüntettük fel. A táblázatból kitűnik, hogy a zalai prevalencia jóval alacsonyabb, mint a másik két megyében tapasztalt. Ennek a magyarázata az, hogy a zalai minták többsége februári elejtésből származott. Ezért a 2. táblázatba foglaltuk a prevalencia és abundancia értékek változását hónaponként. 1. táblázat A borjak fertőzöttségének prevalencia és abundancia értékei területenként n prev. (%) abund.

160

Baranya 25 56 2,86 (1-12)

Somogy 43 65,12 2,82 (1-8)

Zala 19 31,58 (feb) 1,83 (1-4)

Összesen 87 48,07 2,71 (1-12)



2. táblázat A borjak fertőzöttségének prevalencia és abundancia értékei havonként n prev. (%) abund.

Okt. 13 61,54 3,88 (1-12)

Nov. 18 66,67 3,3 (1-9)

Dec. 19 68,42 2,93 (1-8)

Jan. 14 64,29 1,44 (1-3)

Feb. 23 26,09 2 (1-4)

Setaria cervi (Rudolphi, 1819) E filáriafaj 1-1 példányát fedeztük fel egy borjú és egy középkorú tehén koponyaüregében, ami 2,5%-os prevalenciát jelent. Több esetben találtunk féregpéldányt az agyalapból kilépő idegtörzsek mellett. A kemény agyburok felszínén igen gyakran észleltünk elváltozásokat, még olyan esetekben is, amikor férget nem találtunk. Idegrendszeri tünetek előfordulásáról azonban nincs tudomásunk. Az észlelt elváltozások szövettani vizsgálata során a parazitametszeteket egyenként vagy csoportokban a subduralis résben, vagy a leptomeninxben, ritkán a határos idegszövetben lehetett észlelni. Környezetükben frisskeletű vagy lebomlott haemosiderint is tartalmazó vérzések, körülírt malacia, lymphocytás és histiocytás vasculitis, gliasejt proliferáció és helyenként a cellularis immunreakció jeleként lymphoid folliculusok voltak megfigyelhetők. Következtetések Az E. cervi féreg koponyaüregben való előfordulásának gyakorisága borjúkorban igen magas. Korábban is tapasztaltunk hasonló magas értéket egy-egy populációban (SUGÁR et al. 2001). Az idősebb állatokban tapasztalható alacsony prevalencia kétségtelenül a kialakult fertőzéses immunitással van összefüggésben (HANDELAND et al. 2000). Az alacsony prevalenciájú S. cervi fertőzöttség is hasonlóan alakul a korábbi vizsgálatok eredményeihez (SUGÁR et al. 2001). Fentiek alapján valószínű, hogy a fiatal E. cervi példányok általában a borjakban, a szerzett immunitás kialakulása előtt tartózkodnak a koponyaüregben. Összefoglalás Az Elaphostrongylus cervi a borjakban sokkal gyakoribb volt, mint az idősebb korcsoportokban. További két állat koponyaüregében találtunk 1-1 Setaria cervi példányt. A borjak kemény agyburkának belső felületén a féregmentes egyedekében is, gyakran találtunk féreg okozta kóros elváltozásokat, a vadászok azonban nem tapasztaltak idegrendszeri tüneteket. Köszönetnyilvánítás A vizsgálati lehetőségeket illetően köszönettel tartozunk a SEFAG Zrt Kaposvári Erdészetének, a Mecseki Erdészeti Zrt Sásdi Erdészetének és a Zalaerdő Zrt Bánokszentgyörgyi Erdészetének. Felhasznált irodalom HANDELAND, K., GIBBONS, L.M. & SKORPING, A. (2000) Aspects of the life cycle and pathogenesis of Elaphostrongylus cervi in red deer (Cervus elaphus). J. Parasitol. 86. 1061-1066. SUGÁR L., KŐRÖS A. és VÖLGYI I. (2001). A koponyaüregben élő fonálférgek (Elaphostrongylus cervi és Setaria cervi) előfordulása dunántúli gímszarvas populációkban. Vadbiológia 8.: 37-42.

161



A CRYPHONECTRIA PARASITICA VIZSGÁLATA KOCSÁNYTALAN TÖLGYÖN SZABÓ Ilona és VARGA Szabolcs Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected], [email protected] 1999 óta a szelídgesztenye pusztulását okozó Cryphonectria parasitica (Murrill) M. E. Barr tömlősgomba tömeges előfordulását tapasztaljuk kocsánytalan tölgyön (Quercus petraea) a nyugat-dunántúli fiatal és középkorú, gesztenyével elegyes állományokban. A kórokozó a kocsánytalan tölgyfák törzsén és ágain inkább évelő típusú rákokat okoz, a fapusztulás mértéke kisebb, mint a szelídgesztenye esetében, de a törzseken előforduló, olykor nagyméretű torzulások miatt a minőségi faanyag vesztesége jelentős (1. ábra). Ez új erdővédelmi probléma kutatása során megvizsgáltuk a betegség gyakoriságát és mértékét, a természetes hipovirulencia (Cryphonectria hypovirus1) előfordulását, a kórokozó vegetatív kompatibilitási típusait, a helyi hipovirulens törzsek konvertáló kapacitását, valamint mesterséges fertőzések módszerével a tünetek időbeni kifejlődését kocsánytalan tölgyön. Vizsgálati módszerek A Nyugat-Dunántúlon 12 állandósított mintaterületet jelöltünk ki gesztenyével elegyes kocsánytalan tölgy állományokban. A fertőzés gyakoriságát és súlyosságát 2003-ban és 2004ben mértük fel egy minősítési skála alapján (SZABÓ et al. 2007). A kórokozó populációinak vizsgálata érdekében fertőzött fákról 2004-ben és 2006-ban kéregmintákat vettünk, amelyekből tölgyről 131, szelídgesztenyéről pedig 43 izolátumot tenyésztettünk ki. A hipovirulencia előfordulását a tenyészjellegek alapján értékeltük (RADÓCZ et al. 1997), (2. ábra). A vegetatív kompatibilitási típusokat in vitro párosítási teszt segítségével különítettük el (VIDÓCZI et al. 2005), (3. ábra). A hipovirulens jellegű törzsek kocsánytalan tölgyről származó virulens törzsekkel szembeni átalakító képességét konverziós tesztekkel vizsgáltuk és egy többfokozatos skála alapján értékeltük (SZABÓ et al. 2007), (4. ábra). A mesterséges fertőzéseket fiatal kocsánytalan tölgy állományban ellenőrzött körülmények között végeztük, virulens és hipovirulens izolátumok kéregbe oltásával. A tünetek kifejlődését két évig figyeltük, évi kétszeri kiértékeléssel.

1. ábra A Cryphonectria parasitica tünete kocsánytalan tölgyön

162

2. ábra Virulens és hipovirulens (fehér) C. parasitica izolátumok



Eredmények Fertőzés átlagos gyakorisága 2003-ban 12,05%, 2004-ben 13,84%, a mortalitás pedig 2,14% illetve 2,76% volt. A gesztenyéről származó izolátumok 51,16 %-a hipovirulensnek bizonyult. A kocsánytalan tölgyről 2004-ben vett izolátumok mindegyike virulens volt, míg a 2006-os izolátumok 7,63 %-án hipovirulens tenyészjellegeket észleltünk. Az izolátumok egymás közötti és 31 EU teszter törzzsel történt összehasonlításával a kórokozó 15 vegetatív kompatibilitási típusát különítettük el. Az egyes erdőrészletekben 1-2 VC típus fordult elő, de egyik helyen 5 különböző típust azonosítottunk, ami a kórokozó nagyfokú genetikai változatosságát jelzi. Kiválasztott helyi hipovirulens törzsek in vitro konverziós képességét vizsgálva hat olyan hipovirulens törzset találtunk, amelyek 100%-ban átalakítottak egy vagy több virulens törzset. Ezeket bizonyosan sikerrel lehet majd alkalmazni a kórokozó elleni biológiai védekezésben.

3. ábra In vitro kompatibilitási teszt

4. ábra Hipovirulens törzsek konvertáló képességének fokozatai

A mesterséges fertőzések kiértékelése során a virulens inokulációk esetében az első évben a tünetek gyors kifejlődését és fokozódását tapasztaltuk. A fertőzés utáni második évben a kezdeti kéregnekrózisok a fák több mint felénél begyógyultak. A hipovirulens oltások esetében az inokulációs sebzések az első év során beforrtak. A második évben a legtöbb fa tünetmentes volt, néhányon a felületi parásodás enyhén megváltozott, ami a hipovirulens gomba sikeres megtelepedésére utal. Összefoglalás Vizsgálataink alapját képezik a hipovirulenciát felhasználó biológiai védekezésnek. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a hipovirulens törzsek mesterséges terjesztésével fiatal erdősítésekben megelőzhető a tölgyfák Cryphonectria parasitica okozta későbbi törzstorzulása és pusztulása. Felhasznált irodalom SZABÓ I., VARGA Sz., BERÉNYI A. & VIDÓCZI H. (2007): Cryphonectria parasitica in sessile oak in Hungary. Acta Silvatica et Lignaria Hungarica Special Vol. 2007. Proc. IUFRO WP. 7.02.02 meeting, 21-26 May 2007, Sopron, Hungary (megjelenés alatt) RADÓCZ L., SZABÓ I. és VARGA M. (1997): A szelídgesztenyekór (Cryphonectria parasitica /Murr./Barr) elleni biológiai védekezés kutatásának hazai eredményei. Növényvédelem 33 (1): 3-10. VIDÓCZI H., VARGA M. és SZABÓ I. (2005): A szelídgesztenye kéregrák elleni biológiai védekezés eredményei a Soproni-hegyvidéken. Növényvédelem 41 (9): 405-412.

163



AZ EURÓPAI ÁL-KALÓZPÓK (TREBACOSA EUROPAEA SZINETÁR & KANCSAL, 2007) ELŐKERÜLÉSE ÉS TERMÉSZETVÉDELMI JELENTŐSÉGE A VELENCEI TÓ NÁDASÁBAN SZINETÁR Csaba1 és KANCSAL Béla2 1

Nyugat-magyarországi Egyetem, TTMK Állattani Tanszék, Szombathely, [email protected] 2 Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

A Kárpát-medence nádasai a fogyatkozó és veszélyeztetett vizes élőhelyeink közé tartoznak. Fenntartásukhoz és eredményes természetvédelmi célú kezelésükhöz elengedhetetlenül szükségesek azok a kutatások, melyek a nádasokhoz kötődő gerinctelen állatvilág megismerését, valamint a nádasok faunájára differenciálisan ható különböző kezelések következményeit vizsgálják. E vizsgálatok egyik fő területe a nagy tavaink nádasainak alapállapot felmérése, valamint az ott folyó kezelések hatásainak nyomon követése. A Velencei tó, arachnológiai szempontból korábban gyakorlatilag kutatatlan nádasainak felmérését 2004-ben kezdtük meg. Ennek során eddig ismeretlen farkaspók faj hím példányai kerültek elő a tó déli partjának nádasából. A példányok vizsgálata, valamint az irodalom (PAQUIN és DUPPÉRRÉ 2003) alapján egyértelműnek találtuk, hogy az Észak-Amerikából ismert Trebacosa genus fajának hím egyedeit fogtuk. Az európai irodalomban, két esetben is található utalás a Trebacosa genus európai előfordulásáról. 1995-ben VILLEPOUX közli a Trebacosa genus új fajának előkerülését Franciaországból (VILLEPOUX 1995), 2003-ban, pedig ZHUKOVETS jelzi a Trebacosa genus egy új fajának megtalálását Belorussziából (ZHUKOVETS 2003). E két konferencia abstracton kívül nem ismert más európai közlés a Trebacosa genus európai taxonjáról (taxonjairól). Faj leírása tudomásunk szerint nem történt meg egyik esetben sem. Az általunk vizsgált élőhelyen eddig csak hím példányokat sikerült fogni, ennek ellenére a faj leírása mellett döntöttünk tekintettel arra, hogy a hím példányok leírása, hozzájárulhat a faj pontos európai elterjedésének megismeréséhez, valamint a faj nőstényének mihamarabbi előkerüléséhez. A genus korábban ismert egyetlen faja, a Trebacosa marxi (Stone, 1890) Észak-Amerikában fordul elő. DONDALE és REDNER (1981) részletesen kitérnek a genus fő jegyeire, melyek alapján egyértelműen elkülöníthető a vitán felül nagyon hasonló Pirata genustól. A Velencei-tó agárdi szegélynádasában a két vizsgálati évben együttesen a faj 16 hím példánya került befogásra. A Trebacosa marxi, valamint a T. europaea hímjének párzószerve elsősorban a tapogatóláb középnyúlványának alakja és arányai alapján különíthető el. A két faj testmérete is szignifikánsan különböző. A Trebacosa genus megjelenésében feltűnően hasonlít a kalózpókokéra (Pirata spp.). A fejtor mintázatában különösen feltűnő ez a hasonlóság. A XIX. század végén leírt nearktikus elterjedésű faj, csupán 1981-ben került új, önálló genusba, mikor is DONDALE és REDNER (1981) a kalózpókoktól egyértelműen különböző ivarszervi jellegek alapján leírták a Trebacosa genust. Mindkét Trebacosa faj tipikusan vizes élőhelyhez kötődik. Az európai álkalózpók élőhelye a Velencei-tó szegélynádasa Agárd térségében (Chernel István Madárvárta). A példányok a vízszegélytől 5-15 méter távolságra elhelyezett Barbercsapdákból kerültek elő. A talajvíz ebben a zónában, mindössze 2-5 centiméterre van a talajfelszíntől. A vizsgált nádas talajlakó pókfaunájáról európai összehasonlításban is megállapítható, hogy kiemelkedően fajgazdag, és számos további ritka faj is tagja. 2003 novemberétől 2005 júniusáig együttesen 89 talajlakó fajt mutattunk ki a vizsgált nádasból. Az együttesen előforduló fajok közül az alábbiak érdemelnek ritkaságuk okán említést: Ero cambridgei (Kulczynski, 1911); Crustulina sticta (O.P.-Cambridge, 1861); Araeoncus crassipes (Westring, 1861); Entelecara omissa (O.P.- Cambridge, 1902); Glyphesis servulus 164



(Simon, 1881); Glyphesis taoplesius Wunderlich, 1969; Pelecopsis mengei (Simon, 1884); Walckenaeria unicornis (O.P.-Cambridge, 1861); Pirata tenuitarsis (Simon, 1876); Argyroneta aquatica (Clerck, 1757). A nádas domináns fajai többnyire tágtűrésű gyakori talajlakó fajok voltak: Alopecosa pulverulenta (Clerck, 1757); Pardosa prativaga (L. Koch, 1870); Trochosa ruricola (Dee Geer, 1778); Antistea elegans (Blackwall, 1841); Agraecina striata (Kulczynski, 1882); Drassyllus lutetianus (L.Koch); Trachyzelotes pedestris (C.L. Koch, 1837). A Trebacosa europaea előkerülése állatföldrajzi szempontból különösen figyelemreméltó. Feltételezzük róla, hogy a T. marxi európai testvérfaja. A genus kialakulása az alsó eocén időszakára tehető, mikor Európa még közvetlen kapcsolatban volt Skandinávián és Grönlandon keresztül Észak-Amerikával. A Trebacosa marxi széles elterjedtsége és ismertsége mellett meglepő, hogy, ez az európai faj csak a közelmúltban került elő. Feltételezhető, hogy eleve egy ritka fajról van szó. A faj eddigi “rejtettségének” másik okát abban látjuk, hogy a vizes élőhelyek kutatottsága még mindig elmarad a tipikusan szárazföldi élőhelyek kutatásához képest Európában. Feltételezzük, hogy a Trebacosa genus már említett franciaországi, valamint belorusz adatai a hazánkból közelmúltban leírt T. europaea példányai lehetnek, így a faj névadásánál is többnyire erre a körülményre voltunk tekintettel. A farkaspókok esetében hasonló nearktikus és palearktikus testvérfajokról KRONESTEDT és MARUSIK (2002) számolt be. Az ivarszervi morfológia tekintetében egymáshoz rendkívül hasonló két faj közül az Acantholycosa solituda (Levi & Levi, 1951) Észak-Amerikában, az A. sterneri (Marusik, 1993) Mongóliában és Dél-Szibériában fordul elő. A faj előkerülése ismételten felhívja a figyelmet a megmaradt nádasaink jelentőségére, azok védelmének, természetvédelmi célú kezelésének fontosságára. Felhasznált irodalom DONDALE, C. D. és J. H. REDNER. (1981): Classification of two North American species of Pirata, with a description of a new genus (Araneae, Lycosidae). Bull. Am. Mus. nat. Hist. 170: 106-110. KRONESTEDTL, T. és YURI M. MARUSIK (2002): On Acantholycosa solituda (Levi & Levi) and A. sterneri (Marusik) (Araneae: Lycosidae), a pair of geographycally distant allied species. Acta Arachnologica, 51(1): 63-71. PAQUIN, P. és N. DUPPÉRRÉ (2003): Guide d’identification des Aragnées (Araneae) du Quuébec, Fabreries Supplément 11. p. 170. SZINETÁR, C. és B. KANCSAL.: Trebacosa europaea, a new wolf spider from Hungary (Araneae, Lycosidae). J. Arachnol. 35: 153-158. ZHUKOVETS, E. M. (2003): A new species of the genus Trebacosa Dondale & Redner, 1981 from the Republic of Belarus (Araneae: Lycosidae). 21st European Colloquium of Arachnology, Abstracts p. 95. VILLEPOUX, O. (1995): A spider from genus Trebacosa (Lycosidae). Proceedings of the 15 th European Colloquium of Arachnology. Abstracts, Edited by V. Ruzicka Institute of Entomology, Ceske Budejovice, p.236.

165



RITKA MOHÁK ELŐFORDULÁSA ÉS TERMŐHELYI KÖTŐDÉSE A NASZÁLY-HEGYRŐL SZŰCS Péter1 és Peter ERZBERGER2 1

Nyugat-magyarországi Egyetem, KTI, Termőhelyismerettani Tanszék [email protected] 2 Belziger Str. 37, D-10823 Berlin, Germany

A flórajárások határvonalán fekvő váci Naszály-hegy ismert kutatási célpont hazai és külföldi briológusok számára egyaránt. Elsőként BORBÁS Vince flóraművében (BORBÁS 1879) olvashatunk mohaadatokat a hegyről, valamint BOROS Ádám útinaplója (BOROS 1915–1971) árulkodik nagyszámú gyűjtésekről és határozásokról. SZEPESFALVY János a 40-es években közölt mohaflorisztikai adatokat a Naszályról (SZEPESFALVY 1941, 1942). Külföldi kutatók közül Rolf MARSTALLER munkássága emelhető ki, akinek briszociológiai és -cönológiai írásai (MARSTALLER 1994, 1995a, 1995b, 1996a, 1996b, 1997) értékes florisztikai adatokat tartalmaznak. Vizsgálati módszerek A mohák begyűjtése és meghatározása a 2007-es évben zajlott. A terepi begyűjtés során feljegyzésre került a legközelebbi község, az élőhely, a jellemző aljzat és a gyűjtés ideje, fakéreg esetén a fafaj neve, valamint rögzíteni sikerült a felvételek GPS-koordinátáit. A határozáshoz a szerzők fénymikroszkópot, határozókönyveket és -kulcsokat illetve kiegészítő eszközöket (pl. csipesz, tárgylemez) használtak. Eredmények A feldolgozott irodalom és az aktuális kutatás eredményeként összesen 198 mohafaj előfordulása ismert a Naszályról, ebből 78 faj új a tájegységre vonatkozóan (1. táblázat). Források

régi

új

régi-új

összesen

Teljes fajszám

59

78

61

198

Májmohák (Hepaticae)

7

7

7

21

Lombosmohák (Musci)

52

71

54

177

1. táblázat A Naszály-hegy területén előforduló mohafajok száma, az elkülönített főbb moha-csoportok szerint elválasztva. Magyarázat: „régi”: a korábbi évek irodalmi adatai szerint előforduló, de a szerzők által meg nem talált fajok; „új”: csak a szerzők kutatásai során előkerült fajok; „régi-új”: a régebbi és a saját kutatás alkalmával egyaránt előkerült fajok

A terepi bejárás és gyűjtés eredményeként több ritka moha előfordulását sikerült kimutatni. A mintavétel során kiemelt figyelmet kapott a mohák aljzathoz való kötődése, tekintettel arra, hogy a hegy alapkőzete mészkő és dolomit, hárshegyi homokkő vonulatokkal, melyek kis léptékben is gyakran váltakoznak. A ritkább májmohák közül megemlítendő az Oxymitra incrassata, melynek helyi előfordulását sikerült megerősíteni, a mohafaj telepei meszes sziklagyep csupasz talajfoltjain jelentek meg. A leveles májmohák közül a Lophozia excisa és a Scapania lingulata – országos viszonylatban – kevés adattal rendelkeznek, előfordulásukat útrézsű kilúgozott talajfelszínéről sikerült jelezni. A lombosmohák közül a néhány hazai adattal bíró Buxbaumia aphylla tíz egyedét sikerült azonosítani ugyanerről a habitatról.

166



A homokkőről gyűjtött Grimmia elatior második hazai adata is a Naszály-hegyhez kötődik, az első példányt SZEPESFALVY János gyűjtötte 1927-ben a tapolcai Szentgyörgy-hegyről. A faj nem szerepel a hazai fajlistában. További ritkaság a Dicranum fulvum szintén árnyas homokkőről, valamint a hazánkban terjedőben lévő Dicranum tauricum előfordulását is sikerült azonosítani korhadt Quercus tuskóról. A Plagiopus oederianus egy északi kitettségű mészkőhasadékban alkotott kisebb gyepet, a jellegzetes tokjáról is felismerhető Bartramia ithyphylla útrézsű agyagtalaján volt kimutatható. Eddig összesen közel 500 rekord felvétele történt meg. A begyűjtött minták 40%-a talajról, 17%-a mészkőszikláról, 8%-a homokkőszikláról, 13%-a Quercus kérgéről, továbbá 6% korhadt faanyagról, 5% Carpinus betulus kérgéről, 3% Acer kérgéről, valamint 2% Tilia kérgéről származik. A Juglans regia, Fagus sylvatica, Salix, Corylus és Fraxinus kérgéről gyűjtött minták egyenként közelítőleg 1%-os értéket mutatnak. Összefoglalás Az aktuális kutatás eredményeként összesen 198 mohafaj előfordulása ismert a váci Naszályhegyről. Ebből 78 faj adata újnak számít a tájegységre nézve. Sikerült megerősíteni a területről – a ritkább fajok közül – az Oxymitra incrassata, a Plagiopus oederianus, a Dicranum fulvum és a Bartramia ithyphylla előfordulását. Új, ritka fajok a Naszály-hegyre vonatkozóan: Lophozia excisa, Scapania lingulata, Buxbaumia aphylla, Calliergonella lindbergii, Dicranella staphylina, Dicranum tauricum, Fissidens exilis, Fissidens viridulus var. incurvus, Grimmia trichophylla, Plagiomnium rostratum, Schistidium helveticum, Thuidium recognitum, Ulota bruchii. A Grimmia elatior új mohafaj hazánk flórájára nézve. Köszönetnyilvánítás Köszönet jár a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak a kutatás támogatásáért, Eva Maier-nek a Grimmia elatior azonosításáért és Jiri Váňa-nak a Scapania lingulata és a Lophozia excisa megerősítéséért. Felhasznált irodalom BORBÁS V. (1879): Budapest és környékének növényzete. Eggenberger-féle Könyvkereskedés, Budapest. BOROS Á. (1915–1971): Florisztikai jegyzetek. Kézirat, Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára, Budapest. MARSTALLER, R. (1994): Zur Verbreitung bemerkenswerter Moose in der Umgebung von Budapest (Ungarn). Feddes Repertorium 105(7-8): 531-547. MARSTALLER, R. (1995a): Die azidophytische Bryophytenvegetation in einigen Gebirgen der Umgebung von Budapest, Ungarn. Feddes Repertorium 106(3-4): 247-270. MARSTALLER, R. (1995b): Die Bryophytenvegetation einiger Gebirge in der Umgebung von Budapest (Ungarn). Beitr. Ökol. 1(1): 121-168. MARSTALLER, R. (1996a): Die Bryophytengesellschaften der Ordnungen Neckeretalia complanatae Jež. et Vondr. 1962 und Leptodictyetalia riparii Phil. 1956 in einigen Gebirgen bei Budapest (Ungarn). Nova Hedwigia 63(1-2): 229-260. MARSTALLER, R. (1996b): Die Bryophyten-Gesellschaften des Verbandes Ctenidion mollusci Stef. 1941 in der Umgebung von Budapest (Ungarn). Tuexenia 16: 553-578. MARSTALLER, R. (1997): Die Moosgesellschaften der Ordnung Orthotrichetalia Had. in Kl. et Had. 1944 in der Umgebung von Budapest (Ungarn). Tuexenia 17: 327-336. SZEPESFALVY J. (1941): Die Moosflora der Umgebung von Budapest und des Pilisberges. III. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici 34: 1-71. SZEPESFALVY J. (1942): Die Moosflora der Umgebung von Budapest und des Pilisberges. III. Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici 35: 1-72.

167



A BAYES-TÉTEL ALKALMAZÁSA A FAJÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSÁNAK VIZSGÁLATÁBAN TANÁCS Eszter és KEVEINÉ BÁRÁNY Ilona SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék, Szeged [email protected], [email protected]

Az erdőrezervátumok vizsgálata során az egyik alapkérdés az, hogy mi történik az erdővel, ha megszűnik az emberi beavatkozás; milyen spontán folyamatok indulnak be (CZÁJLIK és SOMOGYI 2002). A Haragistya-Lófej erdőrezervátumban folytatott erdőszerkezeti vizsgálataink egyik célja volt, hogy meghatározzuk a jelenleg zajló változások jellegét és irányát. Ilyen jellegű, hosszabb időközönként ismételt felméréseken alapuló kutatások hazánkban jelenleg több erdőrezervátumban is folynak (pl. MÁZSA et al. 2006). Mivel azonban mintaterületünkön nem áll rendelkezésre a jelenlegihez hasonló részletességű korábbi adatbázis, az esetleges változások felismerésére az élő és álló holt fák faj szerinti megoszlásának vizsgálatával teszünk kísérletet. Vizsgálati módszerek A felvételezés 2006. április és november között 53 ha-on, 50*50 m-es háló rácspontjaiban, 10m sugarú mintakörökben (212 db) történt. A mintakörbe eső 5 cm-nél nagyobb átmérőjű, vagy 5 m-nél magasabb faegyedeket vettük be a felmérésbe. Cserjéket ebben a vizsgálatban nem vettünk figyelembe, így az elemzést 5432 db élő, és 1202 db álló holt faegyed adatai alapján végeztük el. Variancia-analízis (ANOVA), valamint a Bayes-tétel segítségével elemeztük a kimagasló és uralkodó csoportokban domináns faj összefüggéseit az álló holtfa előfordulásával ill. faji összetételével. Domináns fajnak tekintettük azt, amelyiknek a relatív gyakorisága az adott kategóriában a mintaponton a legnagyobb. A relatív gyakoriságot az álló holt fák esetében egyedszám alapján számítottuk, míg az uralkodó szintnél körlap alapján. Eredmények A Haragistya karsztplató az Aggteleki-karszton található, a Szilicei-fennsík része, tengerszint feletti magassága 400-600 m. Mintaterületünket a plató DK-i részén jelöltük ki. A vegetáció mozaikos, a gerinceken, délies kitettségű lejtőkön száraz, melegkedvelő tölgyes jellemző, a mélyedésekben, völgyekben bükkös, vagy bükkelegyes tölgyes, a kettő között pedig gyertyános-tölgyes képez átmeneti zónát. A gerinceken néhány, fokozatosan beerdősülő tisztást, a töbrök, völgyek alján kisebb foltokban rezgőnyarat és nyírt is találunk. A mintaterületet lefedő részletekben a jelenleg 80-100 éves, illetve 60-80 éves erdők területi aránya a legnagyobb. A legfiatalabb erdők 1950-ből származnak. A felújulás nagyobbrészt természetes úton, sarjról történt. Az erdőrészletek egy részében az 1930’as évek óta nincs adat beavatkozásról, míg 1961 és 1997 között több helyen végeztek gyérítéseket. Mind az élő, mind az álló holt fák között legnagyobb arányban a kocsánytalan tölgy képviselteti magát, az összes felvett egyed több mint negyede ehhez a fajhoz tartozik. Ezt követi a gyertyán és a molyhos tölgy, és az élő fák esetében a bükk. A holtfát tekintve a negyedik leggyakoribb faj a boróka, miközben élő példánnyal már csak elvétve találkozunk a területen. A másik szembetűnő eltérés az élő ás álló holtfa faji összetétele között a bükk igen alacsony aránya az álló holtfák között. Először azt vizsgáltuk, van-e valamilyen összefüggés, és ha igen, miféle, az adott ponton az uralkodó szintben domináns fafaj, és az álló holtfák száma között. A variancia-analízis 168



(ANOVA) eredményeképpen azt kaptuk, hogy azokon a pontokon, ahol az uralkodó szintben a bükk domináns, szignifikánsan nagyobb az álló holtfa arányának várható értéke, mint bármilyen más faj alatt. Az uralkodó szint többi jellemző faja között ebben a tekintetben nincs szignifikáns különbség. A továbbiakban a Bayes-tétel segítségével arra a kérdésre kerestük a választ, hogy valamely faj dominanciája az uralkodó szintben mekkora valószínűséggel okozza valamely faj dominanciáját az elpusztult (álló) faegyedek között. Csak négy olyan kategória van, ahol az elemszám elég nagy, hogy az eredmények értelmezhetőek legyenek, a terület négy leggyakoribb fafaja (bükk, kocsánytalan tölgy, gyertyán, molyhos tölgy) esetében. A négyből háromnál elmondható, hogy az álló holtfa domináns faja a mintapontok legnagyobb hányadában (50-67%) megegyezik az uralkodó szint fő fajával. Ez arra utal, hogy a kompetíció az adott faj egyes egyedei között erősebb, mint az egyes fajok egyedei között. A bükk azonban kivételt képez ez alól, alatta az álló holtfát 40% eséllyel gyertyán, 25% eséllyel kocsánytalan tölgy dominancia jellemzi. Ez azt jelzi, hogy ahol jelen pillanatban a bükk dominál az uralkodó szintben, ott sok esetben a közelmúltban még más fajok voltak jellemzőek. Ez a megfigyelés egybevág a holtfa arányának vizsgálatakor tapasztaltakkal, és nem mond ellent az üzemtervi adatoknak sem, melyek 1935 és 1993 között a bükk kismértékű, de folyamatos terjedését jelzik a karsztplató területén. Összefoglalás Eredményeink arra utalnak, hogy a vizsgált területen változás zajlik, ami a bükk fokozatos térhódításával jár. Noha nem állnak rendelkezésre korábbi, hasonlóan részletes adatok, az archív üzemtervek adatai alátámasztják ezt a tendenciát. A terület történetének ismeretében feltételezhető, hogy a korábbi évszázadok során előnyben részesített kocsánytalan tölgy, és az alatta jól újuló, de az erdészeti kezelés során rendszeresen visszaszorított gyertyán valójában a bükk termőhelyét foglalta el. A korábban intenzíven legeltetett és sarjaztatott erdők fokozatos záródása az 1930’as évek óta zajló folyamat. Ennek igen jó jelzője a rendkívül fényigényes, pionír boróka, amely – mivel kemény fája igen lassan bomlik le – mind fekvő, mind álló holtfa formájában nagyon gyakran előfordul, míg élő példányt már alig találtunk. Köszönetnyilvánítás Köszönjük Szmorad Ferencnek és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságnak a felmérés során nyújtott segítséget, továbbá az SZTE geográfus hallgatóinak munkáját! A kutatás az OTKA T048356. sz. pályázata keretében zajlott. Felhasznált irodalom CZÁJLIK P. és SOMOGYI Z. (2002): Faállomány-szerkezeti vizsgálatok. HORVÁTH F. és BORHIDI A. (eds): A hazai erdőrezervátum-kutatás célja, stratégiái és módszerei. – TermészetBúvár Alapítvány Kiadó, Budapest. 114-152 MÁZSA K., HORVÁTH F., ASZALÓS R. és KOVÁCS G. (2006): A hazai erdőrezervátum-hálózat kialakulásának időszaka és aktuális kutatások a Vár-hegy Erdőrezervátum területén. KALAPOS T. (ed.): Jelez a flóra és a vegetáció, Scientia Kiadó Budapest. 129-138 N. N. (1935-1993): Erdőgazdálkodási üzemtervek – ÁESZ Miskolci Igazgatósága, Miskolc.

169



VÉDETT ŐSHONOS ÉVELŐ NÖVÉNYFAJOK TERMESZTÉSBE VONÁSI LEHETŐSÉGEI NYOLC FAJ PÉLDÁJÁN TAR Teodóra Nyugat-magyarországi Egyetem, Növénytani és Természetvédelmi Intézet, Sopron [email protected] A Magyarországon őshonos flóra jelentős részét megtaláljuk a hazánkban beszerezhető, forgalmazott, dísznövényként felhasznált fajok és fajták között, de az alkalmazott őshonos taxonok aránya eltérő a dísznövénytermesztés különböző területei között. Hazánk őshonos flórájából legnagyobb arányban a fásszárú fajokat használjuk dísznövényként, az összes honos fásszárú faj 71 %-a hozzáférhető a magyarországi faiskolákban és nagy számban megtalálhatók a honos fásszárú fajok nemesített fajtái is. A Magyarországon honos fák 72 %a, 48 faj és ezek több mint 150 fajtája, a honos cserjék 75 %-a (a rózsa és a szeder fajok nélkül), 42 faj és ezek több mint 40 fajtája ismert és beszerezhető. A magyarországi honos flóra tagjainak 60 %-a, mintegy 1400 taxon lágyszárú évelő (Raunkiaer-féle hemikryptophyton). A hazai és a nagyobb külföldi cégek évelő dísznövényként a hazánkban őshonos növények közül 446 alapfajt és ezeknek 235 fajtáját vagy változatát forgalmazzák, mely az összes őshonos évelő életformájú fajhoz viszonyítva azok 31 %-a (a teljes őshonos flóra 18 %-a). Az őshonos füvek, szittyók és sások közül mintegy 240 faj évelő, közülük 57 fajt termesztenek, míg a mintegy 75 vízi- és mocsári évelőből 20 fajt. A hazánkban hozzáférhető 446 honos évelő dísznövényből ugyanakkor csak mintegy 150 faj és ezeknek 100 fajtája könnyen beszerezhető, általánosan alkalmazott, a többi csak egy-egy évelőkertészet katalógusában jelenik meg, vagy külföldi cégektől rendelhető. (BARTHA 1999, HORVÁTH et al. 1995, SCHMIDT és TÓTH 2006, SIMON 2000, ZSOHÁR és ZSOHÁRNÉ 2004) Az őshonos flóra tagjainak díszkertészeti felhasználási lehetőségeivel számos országában foglalkoznak, mivel a honos növények a potenciális dísznövények jelentős bázisát képezik és a nemesítésben is meghatározó szerepet játszanak. A génmegőrzés és a veszélyeztetett fajok védelme, fenntartása és visszatelepítése célját szolgálja az őshonos taxonok ellenőrzött körülmények közötti szaporítása és nevelése. A védett fajok ellenőrzött kertészeti termesztése és forgalmazása országonként más megítélés és törvényi szabályozás alá esik. Eredmények A törvényileg védett, de termesztett és beszerezhető évelő taxonok közül az alábbi 31 faj esetében az alapfajt, vagy fajtajelzés nélküli fajtát termesztenek: Allium sphaerocephalon, Aruncus sylvestris, Daphne cneorum, Draba lasiocarpa, Drosera rotundifolia, Echinops ruthenicus, Equisetum hyemale, Eranthis hyemalis, Eriophorum angustifolium, Galanthus nivalis, Gentiana crutiata, Globularia cordifolia, Helleborus purpurascens, Hemerocallis lilio-asphodelus, Hepatica nobilis, Hieracium aurantiacum, Iris pumila, Lilium bulbiferum, Matteuccia struthiopteris, Menyanthes trifoliata, Nymphoides peltata, Pinguicula vulgaris, Primula vulgaris, Prunella grandiflora, Pseudolysimachion incanum, Pulsatilla grandis, Salvinia natans, Sempervivum tectorum, Telekia speciosa, Thelypteris palustris, Trollius europaeus. Az alapfajt és fajtáit is termesztik a következő kilenc fajnak: Acorus calamus, Anemone sylvestris, Aster amellus, Aurinia saxatilis, Festuca pallens, Iris sibirica, Lychnis coronaria, Nymphaea alba, Saxifraga paniculata. Végül csak a fajtáit termesztik az alábbi nyolc fajnak: Achillea ptarmica, Aquilegia vulgaris, Clematis integrifolia, Dianthus deltoides Doronicum orientale, Osmunda regalis, Phlomis tuberosa, Ranunculus lingua. A 2002–2006. közötti években az alábbi 8 védett, hazánkban őshonos évelő faj dísznövénytermesztési felhasználhatóságát vizsgáltam: Aster amellus, Inula oculus-christi,

170



Inula helenium, Doronicum orientale, Carlina acaulis, Prunella grandiflora, Dianthus deltoides és Sesleria sadleriana. Vizsgálati növényeim közül az Aster amellust évelőágyi dísznövényként jelenleg is termesztik, az alapfaj mellett a ’Rudolf Goeth’ és a ’King George’ az ismertebb fajtái. Magyar nemesítésű a ’Pilis’ fajta, ez azonban a kertészeti termesztésben nem terjedt el. Szaporítását dugványozással, tőosztással és magvetéssel is végezhetjük, az évelőágyi felhasználás mellett vágott virágként is használható, vázatartóssága 14-16 nap. Az Inula oculus-christit jelenleg nem termesztik, szaporítását magvetéssel, dugványozással és tőosztással is eredményesnek találtam. Évelőágyi kiültetésben és vágott virág termesztési célra is megfelelő, de erős tarackoló hajlama miatt kis virágágyakban teherré válhat. Az Inula hirta sziklakerti évelőként a termesztésben jelenleg is előfordul, szaporítását magvetéssel, vagy dugványozással végezhetjük. A sziklakerti felhasználás mellett évelőágyi kiültetésben is alkalmazható. Az Inula helenium jelenleg csak mint gyógynövény található meg a piacon, dísznövényként nem termesztik. Magvetéssel könnyen szaporítható, évelőágyak háttérnövényének és vágott virágnak is használható. A Doronicum orientale kedvelt dísznövény, ’Little Leo’, ’Magnificum’ és ’Finesse’ fajtáit virágjával díszítő árnyéki évelőnek termesztik. Magvetéssel könnyen szaporítható, az évelőágyi kiültetés mellett vágott virágnak is használható, az alacsony egyedei pedig cserepes dísznövénynek is megfelelők lehetnek. A Prunella grandiflora sziklakerti dísznövényként elterjedt, általában fajtajelzés nélkül, de nem az alapfajt termesztik, ritkábban a ’Rosea’ és a ’Loveliness’ fajták is megtalálhatók a kínálatban. Magvetéssel, dugványozással és tőosztással egyaránt könnyen szaporítható, a sziklakerti felhasználás mellett napos évelőágyakban is alkalmazhatjuk, de cserepes dísznövénynek is igen mutatós. A Dianthus deltoides kedvelt sziklakerti dísznövény, több fajtája is könnyen beszerezhető, így az ’Albus’, az ’Arctic Fire’, a ’Brilliant’, a ’Flashing Light’, a ’Leuchtfunk’ vagy a ’Nelli’. Szaporítását magvetésről végeztem, a sziklakertek mellett évelőágyak díszítésére és cserepes dísznövénynek is megfelelő. A Sesleria sadleriana jelenleg még nem termesztett évelő fűféle. A tőosztást követő évre mutatós, virágzóképes töveket neveltem, évelőágyi foltképzésre és szegélynek is alkalmas, dekoratív dísznövény válhat belőle. Összefoglalás A 2002–2006. közötti években az alábbi 8 védett, hazánkban őshonos évelő faj dísznövénytermesztési felhasználhatóságát vizsgáltam: Aster amellus, Inula oculus-christi, Inula helenium, Doronicum orientale, Carlina acaulis, Prunella grandiflora, Dianthus deltoides és Sesleria sadleriana. Lehetséges felhasználásuk szerint évelőágyi kiültetésben a vizsgált fajok mind alkalmazhatók, a Carlina acaulis és a Dianthus deltoides sziklakertbe is ültethető. Virágágyi foltképzésre és szegélynövénynek is egyaránt alkalmas a Sesleria sadleriana. Az Inula helenium alkalmazása háttérnövénynek ültetve, vagy nagy térállásban, parkban megfelelő. Az Aster amellus, az Inula oculus-christi, az Inula helenium és a Doronicum orientale felhasználása vágott virágnak is megfelelő. Cserepes dísznövényként is termeszthető a Doronicum orientale, valamint a Prunella grandiflora és a Dianthus deltoides. Felhasznált irodalom BARTHA D. (1999): Magyarország fa- és cserjefajai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 301 p. HORVÁTH F. et al. (1995): Flóra adatbázis 1.2. Taxonlista és attribútum-állomány. Flóra munkacsoport, Vácrátót, 267 p. SCHMIDT G. és TÓTH I. (2006): Kertészeti dendrológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 404 p. SIMON T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója, Harasztok — virágos növények. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 976 p. ZSOHÁR CS. és ZSOHÁRNÉ AMBRUS M. (2004): Évelő dísznövények. Botanika Kft. 128 p.

171



ERDŐFELÚJÍTÁSOKBAN BEKÖVETKEZŐ RÁGÁSKÁR MÉRSÉKLÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI TARI Tamás, VARJU József és NÁHLIK András Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces-állattani Intézet, Sopron [email protected] A kérődző vadfajok táplálkozásából adódó kártétel az erdőgazdálkodást és a természetvédelmet egyaránt érinti. Megnövekedett vadsűrűség mellett egyrészt kivitelezhetetlenné válik az ökológiai szempontból kedvezőbb, kisebb költségű természetes felújítás, másrészt a vadrágás megdrágítja a felújításokat, és csökkent értékű faállományt eredményez. A kutatás célja feltárni a gímszarvas és az őz károkozását befolyásoló tényezőket, mivel ezek a vadfajok okozzák a rágáskár túlnyomó részét (SZABÓ szerk. 1997). Olyan javaslatokat teszünk, amelyek alkalmazásával mérsékelhető a károkozás, csökkenthetők a költségek, valamint enyhíthetők az ágazatok között feszülő ellentétek. Vizsgálati módszerek A kutatás a soproni hegyvidék területén folyt három éven keresztül (2003-2005). Vizsgálatunk összesen 10 erdőrészletet érintett. A mintaterületek kiválasztása során az elsődleges szempont az volt, hogy a területek egymástól eltérőek legyenek. Az erdősítést valamennyi esetben bükk alkotta. A mintaterületek kiterjedése 0,5-ha és 10,8-ha közötti volt, csemetemagasságuk 50-cm és 180-cm között változott. A területek első felvételezése március közepén történt, még a vegetációs időszak kezdete előtt. Ekkor vizsgáltuk a rágáskár nagyságát, valamint az erdőrészletet borító növényzetet. A második felvételre október elején került sor, mely alkalommal az erdőrészleteket borító növényzet összetételét vizsgáltuk olyan szempontból, hogy az milyen minőségű táplálékot nyújt a vadnak. A területeken egymástól egyenlő távolságra sávtranszekteket jelöltünk ki (EBERHARDT 1978). A mintavétel során, a sávokon haladva 5-méterenként rögzítettük az adatokat. A területet borító növényzet összetételét is vizsgáltuk. Területenként 5db 5x5 m-es mintakvadrátot állítottunk föl. A kvadrátok felvételeit átlagoltuk, és megkaptuk a területen megtalálható növények átlagos borítását. A sávok és kvadrátok végigjárása során az alábbiakat felvételeztük: • a rágáskár területaránya (0%-nem rágott, 0-30%-gyengén rágott, 30-70%-közepesen rágott, 70-100%-erősen rágott), • a csemetéken kívül található táplálék mennyisége (0%-nincs növényzet, 0-30%-kevés növényzet, 30-70%közepes növényzet, 70-100%-sok növényzet), • a csemetéken kívül található táplálék összetétele (1. egyszikű lágyszárú, 2. kétszikű lágyszárú, 3. szeder, 4. egyéb cserje, és elegyfafaj). Az adatokat statisztikai programokkal vizsgáltuk, lineáris és nem lineáris regresszió segítségével (SOKAL és ROHLF 1998). Eredmények A kisebb kiterjedésű területek rágáskárral erősebben érintettek voltak. Ennek oka, hogy a vad hasonló eloszlása esetén a nagy kiterjedésű felújításokban a rágásterhelés jobban eloszlik a növényi táplálékkínálat, benne a csemeték között (REIMOSER és GOSSOW 1996, NÁHLIK 2003). A területnagyság mellett a csemetemagasság is befolyásolja a kár mértékét. A csemetemagasság növekedésével csökken a rágáskár nagysága. Miután a csemeték elérnek egy adott magasságot, mindkét vadfaj, elsősorban már nem táplálkozás céljából keresi fel a területet, hanem búvóhelyként használja. A növényzet borítottságának növekedésével

172



csökkent a rágáskár. Amennyiben a kis növényborítás miatt a táplálékkínálat csekély, a károkozás megnövekedhet, mivel a csemeték fogják jelenteni az elsődleges táplálékot. A potenciális tápláléknövények (kétszikűek, cserjék, elegyfajok) arányának növekedésével csökken a kár (GUIBERT et al. 1993). Ettől eltérően kell megítélnünk a szeder szerepét. A szeder a gímszarvas és az őz legfontosabb téli tápláléka (NÁHLIK 1991, MÁTRAI 2000), ezért jelenléte az erdősítésben különleges vonzerőt képvisel, így nagy rágásterhelést indukál. Összefoglalás A vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy megismerjük azokat a tényezőket, melyek hatással vannak a gímszarvas és az őz károkozására. A három év adataiból kiderült, hogy az általunk vizsgált tényezők nem egyenként, hanem együtt vannak hatással a két vadfaj viselkedésére. Mégis a legfontosabb tényező a növényzet mennyisége és összetétele, mivel ezek befolyásolják a vad táplálékválasztását. Az erdészeti munkák során véleményünk szerint négy lehetséges hibát kell elkerülni: - Az ápolási munkák során, könnyen eltűnhet a felújítás területéről a vad által elsődlegesen fogyasztott táplálék. Ennek következtében a csemeték foglalják el annak helyét, így megnövekedik a rágáskár. Ezt elkerülendő, az ápolási munkákat oly módon kell elvégezni, hogy a területen maradjon egy olyan táplálék bázis, amely kielégíti a vadfajok igényét, így elkerülhető a károkozás. Az ápolások során területen maradt növényzet mennyisége, azonban nem haladhatja meg azt a szintet, ami fölött már káros hatással lenne a csemetékre. - A táplálék mennyisége mellett, fontos vadkárt befolyásoló tényező a táplálék minősége is. Ezért kerülendő a vad által nem fogyasztott növények térhódítása. Az ilyen növények közé tartozik a siskanádtippan, amelyet a vad nem fogyaszt, ráadásul kiszorítja a vad által favorizált növényeket. Ezért az ápolások során nagy hangsúlyt kell fektetni az egyszikű növényzet visszaszorítására. - Megfigyelhető, hogy mindaddig, míg elegendő elegy fafaj található a felújításban, addig a főfafajok károkozással alig érintettek. Azonban ha az ápolási munkák következtében a területről eltűnnek azok, a főfafaj csemetéi rágásnak erősen kitetté válnak. Ezt elkerülendő fontos, hogy az ápolások során az elegy fafajokat lehetőség szerint hagyjuk meg, és a telepítések és pótlások során, tudatos munkával vigyünk az állományba megfelelő mennyiségű elegy fafajt. - A szeder térhódítását az erdősítésben meg kell akadályozni, mert túl azon, hogy koncentrálja a vadat, csemetepusztulást okoz gyökérkonkurenciájával, árnyékolással és hónyomás révén. Felhasznált irodalom EBERHARDT, L.L. (1978): Transect methods for population studies. J. Wildl. Manage. 42:1-31. GUIBERT, B., MAIZERET, C., BALLON, P. és MONTES, E. (1993): Potentialités alimentaires des landes de Gascogne pour le chevreuil (Capreolus capreolus): rôle de la gestion sylvicole. Gibier Faune Sauvage 10: 21-38. MÁTRAI K. (2000): Az őz téli tápláléka: élőhelytől függő azonosságok és különbségek. Vadbiológia. 7: 47-53. NÁHLIK A. (1991): Winter food habits of red deer (Cervus elaphus) based on snow tracking. In: Bobek, B.; Perzanowski, K.; Regelin, W.C. eds.: Global Trends in Wildlife Management, Proceedings of the 18th IUGB Congress, Krakow, Poland. Krakow-Warszawa. p. 145-149. NÁHLIK A. (2003): A vadrágás okai és csökkentésének lehetőségei. A vadgazdálkodás időszerű kérdései 1. Gímszarvas. A szarvasgazdálkodás időszerű kérdései Konferencia Anyagai. Kaposvár, 2002. Országos Magyar Vadászkamara. P. 34-39. REIMOSER, F. és GOSSOW, H. (1996): Impact of ungulates on forest vegetation and its dependence on the silvicultural system. Forest Ecology and Management. 88: 107-119. SOKAL, R.R. és ROHLF, F.J. (1998): Biometry. W.H. Freeman and Company, NY, Third Edition SZABÓ P. SZERK. (1997): Magyarország erdőállományainak főbb adatai, 1996. Állami Erdészeti Szolgálat, Budapest, pp. 240.

173



GYEPSZINT FOLTMINTÁZATA ÉS A FAÁLLOMÁNY KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS A SZABÓ-VÖLGY ERDŐREZERVÁTUMBAN TÓTH Viktória Nyugat-magyarországi Egyetem, Növénytani és Természetvédelmi Intézet, Sopron [email protected] A hazai erdőrezervátum program az 1990-es évek elején indult el, melynek eredményeképpen létre jött a vendvidéki Szabó-völgy Erdőrezervátum. A rezervátum összterülete 66 ha, ebből 26,9 ha magterület és 39,1 ha védőzóna. A potenciális természetes erdőtársulás mészkerülő bükkös, 41 ha-on, azaz a terület 62,1%-án ennek megfelelő a faállomány, míg 22 ha-on, azaz a terület 33,3%-án luc fenyvesek, 2,6 ha-on, pedig beégeresedő gyep és patakmenti égerligetek találhatóak (ASZALÓS et al. 1998/199). A terület botanikai alapállapot felmérését 2007-ben végeztük el. A gyepszint jellemzésére az egy-egy foltban uralkodó fajokat használtuk, és ennek segítségével készítettük el a terület vegetáció térképét. A kutatás során az alábbi kérdésekre kerestük a választ: A gyepszint foltjainak változása összhangban van-e a faállomány korával, fafaj-összetételével és záródásával? A vágásterületek növényeinek hány százaléka fordul elő az erdei aljnövényzetben, és hány százaléka terjed az utak mentén? Vizsgálati módszerek A társulástani és erdőtipológiai (BORHIDI 2003, KUN és MOLNÁR 1999, MAJER 1962) kategóriákkal nem jól értelmezhető átmeneti típusok és bolygatott területek jellemzésére a gyepszintet alkotó domináns növények foltjait felvételeztük. Az adott foltot nem egy domináns fajjal, hanem fajkombinációval - a gyepszintben nagy gyakorisággal előforduló fajok – írtuk le. Minden 10%-nál nagyobb aljnövényzeti borítással rendelkező, legalább 400m²-es kiterjedésű foltot fajlistával jellemeztünk. Csoportrészesedést számoltunk a fajokhoz rendelt ökológiai indikátor értékekre és szociális magatartásformákra (BORHIDI 1993). A foltokat domináns fajkombinációjuk alapján 4 csoportba soroltuk: 1. monodomináns, vagy Luzula luzuloides az uralkodó faj pár egyik tagja, 2. monodomináns, vagy Oxalis acetosella a uralkodó faj pár egyik tagja, 3. monodomináns, vagy Galium odoratum az uralkodó faj pár egyik tagja, 4. polidomináns felvételek. Az így kapott csoportokat tovább bontottuk az állomány korosztálya, záródása és a tűlevelűek arányának növekedése alapján. Eredmények Az alábbi 35 foltot különítettünk el, és jellemeztünk fajlistával: 1. Galeobdolon-Oxalis, 2. Galium odoratum-Carex sylvatica, 4. Calamagrostis-Luzula-Rubus, 5. Carex brizoides, 6. Oxalis-Galium-Salvia, 7. Oxalis-Luzula-Galium-Carex pilosa, 8. Fagus-Fraxinus-Rubus, 9. Pteridium-Rubus-Luzula, 10. Oxalis-Galium-Galeobdolon, 11. Galeobdolon-Oxalis, 12. Oxalis-Viola, 13. Galium, 14. Galeobdolon-Dryopteris-Rubus-Impatiens, 15. Oxalis-SalviaRubus, 16. Galeobdolon-Rubus-Impatiens, 17. Oxalis-Urtica-Salvia, 18. nudum, 19. Luzula, 20. Dryopteris-Galeobdolon-Oxalis, 21. Luzula, 22. Galium-Oxalis-Galeobdolon, 23. Galeobdolon-Carex brizoides, 24. Oxalis-Galeobdolon, 25. Solidago-Scirpus, 26. Luzula, 27. Galium-Galeobdolon-Oxalis, 28. Galium, 29. Luzula, 30. Oxalis, 31. Luzula, 32. nudum, 33. Luzula, 34. Oxalis-Galium-Carex sylvatica, 35. Carex brizoides- Solidago. A fafaj-összetétel változása meghatározza a gyepszint fajösszetételét és dominancia viszonyait. Galium odoratum uralta foltok kizárólag alacsony fenyő elegyarány mellett fordultak elő. A tűlevelűek elegyarányának növekedésével az Oxalis-os és polidomináns

174



foltokon belül megnőtt a zavarást jelző növények csoportrészesedése. Luzula uralta foltok között nem mutatható ki lényeges különbség a fafaj-összetétel változása során. Monodomináns és két faj által uralt foltok magas záródású, idős állományokban jelentkeztek, míg a polidomináns foltok vágásterületeken és olyan helyeken alakultak ki, ahol nagy arányú volt a fenyőpusztulás. A vágásterületek fajkészletének 28%-a erdei, 56%-a erdőkben és utak mentén egyaránt előforduló fajokból, 11%-a erdőkben és beégeresedő gyepekben egyaránt előfordult, 26%-a pedig erdőkben, utak mentén és gyepekben is megtalálható. Összegzés Bár a jelenlegi munka egy állapotfelvétele a területnek, mégis következtetéseket lehet levonni a jövőben várható változásokról. A fenyves foltok, illetve az elfenyvesített állományok fokozatosan kiritkulnak, egyes erdőrészletekben már most nagyarányú fenyőpusztulást lehetett megfigyeli. A lombkorona szint záródásának csökkenésével a gyepszintben nő a bolygatás jelző fajok aránya, és csak több fajjal lehet leírni ezeknek a területeknek a dominancia viszonyait. Ezek a gyomosodó foltok a lombos fafajok térhódításával és az állomány ismételt záródásával valószínűleg át fognak alakulni valamilyen Galium odoratum uralta, vagy nudum gyepszintű területté. Köszönetnyilvánítás Köszönet Prof. Dr. Bartha Dénesnek az építő kritikai megjegyzéseiért, Vidéki Róbertnek és Király Gergelynek a fajok meghatározásában, Nagy Anikónak, Horváth Tibornak és László Richárdnak az informatikai programok megválasztásánál nyújtott segítségéért. Felhasznált irodalom ASZALÓS R., KUN A., MOLNÁR ZS., NAGY J., MADAS K., LESKU B., PAPP M., JUHÁSZ M., DÉNES A., O.-NÉ AJKAI A., BARTHA D., BÖLÖNI J., CZÁJLIK P., FARKAS T. és SZMORAD F. (1998/1999): Erdőrezervátumok 1998. évi szemlézése. – Kézirat. 337 pp. BORHIDI A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 94 pp. BORHIDI A. (2003): Magyarország növénytársulásai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 610 pp. MAJER A. (1962): Erdőtipológiai rendszer általános ismertetése és a hazai erdőtípusok leírása. In MAJER A. (ed.) Erdő- és termőhelytipológiai útmutató. Országos Erdészeti Főigazgatóság, Budapest, pp:83-136. KUN A. és MOLNÁR ZS. (ed. 1999): Élőhely-térképezés. Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer XI. - Scientia Kiadó, Budapest, 174 pp.

175



CSEREBOGÁR PAJOR ELLENI VÉDEKEZÉS FEKETE FENYŐ ERDŐFELÚJÍTÁSBAN BŐNY 7F ERDŐRÉSZLETBEN TRASER György1 és SZABÓ László2 1

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected] 2 Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt Győri Erdészete [email protected]

Az ERTI erdővédelmi prognózisa szerint a pajorkár országos viszonylatban 5000 – 6000 ha-t is elérhet. (HIRKA 2006) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt területén évente mintegy 60-100, ha erdőfelújításban kell talajfertőtlenítést végrehajtani a pajorkár megelőzésére. A védekezésnél használt vegyszerek, - gázosító szerek - célzott hatása elsősorban a cserebogár lárvák elpusztítását szolgálja, de hatással vannak minden más, a talajban élő szervezetre is. Az erdőgazdálkodás és az erdővédelem „nem célzott” mellékhatásainak megismerése és lehetőségekhez mérten csökkentése már régről ismert probléma (GYŐRFI 1963, MÁTYÁS 1996). Ennek talajzoológiai vizsgálatára mégis csak kevés példát találunk a hazai erdészeti irodalomban. (TRASER és CSÓKA 2001) Vizsgálati módszerek 2007-ben a Bőny 7F erdőrészletben (Győrtől mintegy 12 km távolságban) fekete fenyő felújításnál hektáronként 7000 csemete került kiültetésre. A kezelt parcellákban a csemeték 1x-es, illetve 2x-es FORCE 1,5 G granulátum talajfertőtlenítő injektálást kaptak, 13kg/ha ill. 26kg/ha vegyszermennyiséggel. A cserebogár pajor ellen alkalmazott talajfertőtlenítés hatásának vizsgálatakor: • felmértük a parcellák gyomosságát, a pajorok gyakoriságát és megállapítottuk a csemeték pusztulásának arányát, • összehasonlítottuk a kontrol és kezelt parcellák talajában az ugróvillás (Insecta: Collembola) közösségek fajösszetételét. Eredmények Megállapítottuk, hogy a fekete fenyő csemeték száradásának relatív gyakoriságát a Bőny 7F erdőrészletben a talajfertőtlenítéses kezelés nem befolyásolta jelentősen. A két kísérleti parcellában a száradás 33% és 54% között változott, a kontrolban ez 43%-t ért el. A csemeték pusztulását elsősorban a szélsőségesen száraz termőhely, az aszály és nem a cserebogár pajor elszaporodása okozta, – legalábbis 2007-ben. A csemeték egészségi állapotának felmérését mintavételenként az 1. táblázat tartalmazza. 1. táblázat Fekete fenyő csemeték száradási aránya a vizsgálati területeken.

kezelések / vizsgált csemete szám FF csemete pusztulás 1x 2x kontrol zöld száraz zöld száraz zöld száraz ∑zöld/száraz 484 249 387 242 303 300 száradás % 33% 54% 43% A csemeték száradása és a sorok gyomossága közötti kapcsolatot a 2. táblázat foglalja össze.

176



2. táblázat Összefüggés a csemeték pusztulása és a sorok gyomossága között.

M1 / M2 (jellegek) tiszta sor gyomos sor ∑

zöld csemete 120 a 72 c 192

száraz csemete 50 b 170 15 d 87 65 257

∑ n1 n2 n

A gyomosság hatását χ2 (chi-négyzet) teszt számításával az 2. táblázat értékei alapján SACHS (1979) szerint az alábbi módon végeztük: 256(120 ∗ 15 − 50 ∗ 72) 2 (n − 1)(ad − bc) 2 χ2 = χ2 = = 4,49 170 ∗ 87 ∗ 192 ∗ 65 (a + b)(c + d )(a + c)(b + d ) Mivel χ2 =4,49 ≥ 3,84 =χ21;α α=0,05, ezért állíthatjuk, hogy a sorok gyomossága és a csemeték pusztulása között statisztikai (stochasztikus) összefüggés van. A talajfertőtlenítés mellékhatását a „nem célzott” talajfaunára, az ugróvillás rovarokra nem könnyű kimutatni. A csemeték ültetését megelőző „talajbolygatás” (szántás) és a nagy szárazság erősen csökkentette a fauna gazdagságát. A parcellák összehasonlításakor mégis jellegzetes eltérést találtunk a kezelt, illetve a kontrol és egy, a kontrolként kezelt feketenyár hagyásfa közelében gyűjtött minták zoocönológiai paraméterei között. (1. ábra)

1,6

1,2

Component 3

0,8

0,4

-1

-0,5

Fo rst_1x Fo rst_2x 0,5

-0,4

1

1,5

2 2,5 hagyásfa

3

3,5

-0,8

-1,2

-1,6

ko ntro l

-2

Co mpo nent 2

1. ábra Főkomponens analízis az ugróvillás közösségek hasonlóságának szemléltetésére a kezelt, és a kontrol parcellákban. Az ábrán jól látszik a kezelt és a kontrol parcellák elkülönülése.

Felhasznált irodalom GYŐRFI J.(1963): Erdővédelemtan. Akadémia Kiadó, Bp. pp.698. HIRKA A. (szerk.) (2006): A 2005. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2006-ban várható károsítások. ERTI Erdővédelmi Osztály Budapest. pp.124. MÁTYÁS Cs. (szerk.) (1996): Erdészeti ökológia. Mezőgazda Kiadó. Budapest. pp.312. SACHS, L. (1979): Statistische Methoden. Springer-Verlag. Berlin Heidelberg New York 105p. TRASER Gy. és CSÓKA Gy.(2001): A mezofauna – Insecta: Collembola – ásotthalmi fenyő – és tölgyerdők talajában. Erdészeti kutatások, 2000-2001. vol.: 90. pp.231-240.

177



A BIOGÁZ, MINT KÖRNYEZETBARÁT MOTORHAJTÓANYAG VÁGVÖLGYI Andrea és MAROSVÖLGYI Béla Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-Műszaki és Környezettechnikai Intézet, KKK Öko-energetika Kutatási Főirány, Sopron [email protected], [email protected] A biogáztermelés olyan technológia, amely az állattartás EU-normáknak megfelelő trágyakezelési-, és a szennyvíztisztítás iszapkezelési problémáinak megoldása mellett a hulladékgazdálkodásban jelenleg megoldatlan problémát, a kommunális szerves bomlók ártalmatlanítását is megoldja úgy, hogy eközben energetikai célra hasznosítható biogázt állítanak elő, és egyben a visszamaradó anyagok sterilizálása is megoldódik, tehát azok a természetes vagy természetközeli környezetbe probléma nélkül kihelyezhetők. A biogáz egyik hasznosítási lehetősége a mortohajtóanyaként történő alkalmazás. A biogáz szerves anyagok baktériumok által anaerob körülmények között történő lebontása során képződő termék. A fermentáció során keletkező gáz átlagosan 45-70 % metánt (CH4), 30-55 % szén-dioxidot (CO2), nitrogént (N2), hidrogént (H2), kénhidrogént (H2S), maradványgázokat tartalmaz. 1 kg szárazanyagból 300-400 liter 60 % metántartalmú biogáz állítható elő, mely a földgáz fűtőértékének mintegy kétharmadával bír. A nyers biogáz 1 m3-e megközelítőleg 0,5 liter tüzelőolajat, 1 kg feketeszenet, vagy 0,66 m3 földgázt képes helyettesíteni. A biogáz fűtőértéke 20-24 MJ/m3. (BAI et al. 2007) A biogázt tisztítás és dúsítás után úgynevezett „Greengas” minőségben: motorok hajtására, vagy földgáz hálózatba történő beadagolásra alkalmas. A CO2 eltávolítása a biogázból feltétlenül szükséges, ha a biogázt komprimálni akarjuk, vagy ha a biogázt minőségileg a földgázhoz kívánjuk közelíteni, ugyanis a CO2 csökkenti a fűtőértéket, növeli az energiafogyasztást. A kén-hidrogén csővezetékek, gépek korrózióját okozza. A vízgőz pedig korróziós problémákat, csökkent fűtőértéket eredményez. (BAI szerk. 2007) A biogáz tisztítása során alkalmazható eljárások a következők: fizikai abszorpció egy folyadékban, kémiai abszorpció egy folyadékban, fizikai adszorpció egy szilárd anyagon, kémiai átalakítás más vegyületté, membrános szeparálás, valamint a kondenzálás. (BAI szerk. 2007) A biogáz tisztításával a Nyugat-magyarországi Egyetem, KKK Sopron Öko-energetika Kutatási Főiránya is foglalkozott. A kutatásban a biogáz tisztításához vizes mosást (eltávolítandó komponenseket nagy nyomás mellett fizikai abszorpcióval vízben elnyeletik, és nyomáscsökkentéssel nagyon kis hőmérsékletváltozás mellett felszabadítva regenerálják), valamint monoetanol- amin vegyszeres mosófolyadékot használtak. A biogáz üzemanyagként történő alkalmazásában Svédország jár az élen. Svédországban 779 busz és 4500 személygépkocsi működik gázolaj/biogáz keverék. Linköping – Västervik között (80 km) évek óta közlekedik egy biogázzal működő motorvonat melyet két darab Volvo – gázmotorral üzemeltetnek. A működéséhez szükséges biogázt a helyi szennyvíztisztító telepen állítják elő. A vonat 54 személy szállítására alkalmas, 600 kilométert képes megtenni egy tankolással, és maximális sebessége: 130 km/h. (www.biogazforum.hu) Svédországban a bioetanol és biogáz üzemű autók a nagyobb városokban ingyen parkolhatnak. Az újonnan vásárolt autóik legalább 75%-ának környezetbarátnak kell lennie (2007). Svédországban 69 benzinkútnál tisztított biogáz tankolható, valamint 26 helyen található buszok feltöltésére alkalmas töltőállomás. A biogáz éves forgalom Nyugat-

178



Svédországban 10 millió m3 felett van. Egyes svéd városok ösztönzésére indult meg a „Biogáz-városok” kezdeményezés, mely a nagyobb városok belvárosának tiszta levegőjének biztosítását próbálja elősegíteni. Ausztriában az osztrák mezőgazdaság 2013-ra legalább 100 ezer biogázzal üzemelő autó üzemanyag-szükségletét kívánja belföldi mezőgazdasági területen megtermelni. Ennek érdekében 20 biogáz üzemet és több mint 200 biogáz üzemanyagtöltő állomást terveznek létesíteni. (PONGRÁCZ 2007) Franciaországban Lille városában nemrég 28 új busz került forgalomba a már működő 52 gázbusz mellé. Valamint nagy sebességű gáztöltő állomás kerül megépítésre, ahol a buszok éjjel-nappal tankolhatnak gázt. A biogázt egy üzemben állítják elő, ahol szerves hulladék deponálása történik. (www.stockholm.se) Magyarországon, Debrecenben a Mobilis program (2007-2008) keretein belül foglalkoznak a biogáz, mint üzemanyag hasznosításának lehetőségeivel. (BAI és KORMÁNYOS) A biogáz üzemanyagként való alkalmazásának előnyei: • a hagyományos üzemanyag tartalékok megőrzése, • felhasználható alapanyagok széles köre, • üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése, • folyamatos megújuló energiaforrás a szállítmányozási szektornak, • helybeli energiagyártás, a helybeli gazdaság fellendülése, • csökkentett import energiavásárlás, megnövelt energia biztonság. A biogáz üzemanyag elterjedését gátló tényezők: • a magas beruházási költségek, • a tisztító berendezések drágák, • az üzemanyag kutak kialakítása költséges, • motorszerkezetek átalakítása szükséges, • az állami szabályozás csak ezt az üzemanyagféleséget nem mentesítette a jövedéki adó fizetése alól, • ezen a téren a vonatkozó törvények módosítását kellene elérni. Összefoglalás E rövid áttekintésből is látható, hogy mindinkább fontos foglalkozni a biogáz motorhajtóanyagként történő alkalmazásával, hiszen az Európai Unió egyre szigorúbb előírásokat határoz meg a bio-üzemanyagok terén, melyet Magyarországnak is teljesíteni kell és ennek egyik lehetősége lenne a biogáz alkalmazása. Emellett a szerves bomló hulladékok sorsa is megoldódna, melynek kezelése még ma is nagy problémát jelent. Végezetül egy példa: egy VW Golf GL típusú személygépkocsi benzinüzem esetén 100 000 km-es úton 18 t, biogázos üzem esetén 14 t CO2-t bocsát ki. Tehát üvegházhatású gázok csökkentésében is nagy szerepet játszana, ha a biogázt üzemanyagként alkalmaznánk. Felhasznált irodalom: BAI A. (szerk.) (2007): A biogáz. Száz magyar falu könyvesháza Kht., Budapest BAI A. és KORMÁNYOS Sz.: A biogáz, mint hajtóanyag (előadás) BAI A., LAKNER Z., MAROSVÖLGYI B. és NÁBRÁDI A. (szerk.) (2007): A biomassza felhasználása. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest PONGRÁCZ L. (2007): Szomszédolás Ausztriában. Mezőhír, mezőgazdasági szaklap. 2007. január Biogáz vonat Svédországban http://www.biogaz-forum.hu Trendek meghatározása a fenntartható városi közlekedésért http://www.stockholm.se

179



KÖRNYEZETKÍMÉLŐ ERDŐVÉDELMI TECHNOLÓGIÁK FEJLESZTÉSE: GYAKORLATBAN ALKALMAZHATÓ TECHNOLÓGIÁK GYAPJASLEPKE (LYMANTRIA DISPAR L.) ÉS SISKA NÁDTIPPAN (CALAMAGROSTIS EPIGEIOS L.) ELLEN VARGA Szabolcs és MOLNÁR Miklós Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron [email protected], [email protected] A modern erdővédelem megkülönböztetett figyelmet szentel az erdő természetes folyamataira alapozott önszabályozó képességének, amit a lehető legnagyobb mértékben igyekszik megőrizni, javítani. A súlyos gazdasági és természeti károkat megelőző, vagy megszűntető eljárásokat csak a legszükségesebb esetben alkalmazza, törekedve a mellékhatások minimalizálására, a legkisebb környezetterhelésre. A mezőgazdasági növényvédelemmel szemben az erdővédelmi beavatkozásoknak nem célja a kártevők és kórokozók eltüntetése a területről, hiszen e fajok is részét képezik az erdőben zajló bonyolult ökológiai folyamatoknak. A védekezés gyakorlata a kártétel ökonómiai szint alá csökkentését célozza meg. Az ERFARET I./2. alprogram keretében vegyszer- és dóziskísérleteket végeztünk a hazai erdőkben 10-12 évenként jelentős károkat okozó gyapjaslepke (Lymantria dispar L.), valamint az erdők felújítását bizonyos termőhelyeken teljesen ellehetetlenítő gyomnövény, a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios L.) kártételének csökkentése érdekében. A két kísérletsorozat alapvető célja a hazánkban forgalmazott készítmények közül a legmegfelelőbbek kiválasztása, melyekkel a legkisebb környezeti terhelés mellett gazdaságosan végezhető a gyapjaslepke, valamint a siskanád elleni védekezés. Vizsgálati módszerek A szer- és dóziskísérleteket többszörös ismétlésben az ország különböző területein, eltérő állományviszonyok között végeztük. A kipróbált készítményeket, adalékanyagokat és dózisokat az 1. és 2. táblázat tartalmazza. A gyapjaslepke elleni védekezést légi, a siska nádtippan elleni védekezést légi és földi kijuttatással végeztük. 1. táblázat A siska nádtippan elleni védekezés során kipróbált készítmények és dózisok

Kereskedelmi készítmény Pantera 40 EC + Silwet L-77 Pantera 40 EC Perenal Perenal Fusilade Forte Select Super+ Frigate Select Super Focus Ultra Focus Ultra + Cycocel 460 Focus Ultra + Dash HC Agil 100 EC Leopard 5 EC

180

Hatóanyag quizalofop-P-tefuril + polialkilénoxid + plipropén quizalofop-P-tefuril haloxifop-R-metilészter haloxifop-R-metilészter fluazifop-P-butil kletodim + etilan TT-15 kletodim cikloxidim cikloxidim + klórmekvát cikloxidim + metiloleát + metilpalmilát propaquizafop quizalofop-P-etil

Dózis 1,5 l/ha + 0,1 % 2,0 l/ha 1,0 l/ha 1,3 l/ha 1,2 l/ha 1,5 l/ha + 0,5 l/ha 2,0 l/ha 3,0 l/ha 1,5 l/ha + 1,5 l/ha 1,5 l/ha + 1,0 l/ha 1,2 l/ha 2,5 l/ha



2. táblázat A gyapjaslepke elleni védekezés során kipróbált készítmények és dózisok

Kereskedelmi készítmény Dipel ES + Silwet L-77 Dimilin 48 SC Dimilin 48 SC + Silwet L-77 Dimilin 48 SC + Silwet L-77 Dimilin 25 WP Nomolt 15 EC Nomolt 15 EC + Silwet L-77 Runner 2 F Runner 2 F + Silwet L-77 Match 050 EC NNI-0001 50 SC NNI-0001 50 EC + Silwet L-77 Steward 30 DF

Hatóanyag B. t. var. Kurstaki + polialkilénoxid + plipropén diflubenzuron diflubenzuron + polialkilénoxid + plipropén diflubenzuron + polialkilénoxid + plipropén diflubenzuron teflubenzuron teflubenzuron + polialkilénoxid + plipropén metoxifenozid metoxifenozid + polialkilénoxid + plipropén lufenuron flubendiamide flubendiamide + polialkilénoxid + plipropén indoxakarb

Dózis 2,00 kg/ha + 0,03 kg/ha 0,1 kg/ha 0,075 kg/ha + 0,03 kg/ha 0,05 kg/ha + 0,03 kg/ha 0,50 kg/ha 0,50 kg/ha 0,40 kg/ha + 0,03 kg/ha 0,50 kg/ha 0,40 kg/ha + 0,03 kg/ha 1,00 kg/ha 0,10 kg/ha 0,05 kg/ha +0,03 kg/ha 0,20 kg/ha

Eredmények A folyamatban lévő kísérletek első eredményei alapján szűkítjük az alkalmas készítmények sorát, amelyekkel a következő években további dózis- és adalékanyag-kísérleteket végzünk. A szakhatósági ellenőrzés mellett végzett kísérletsorozatok zárásaként Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságánál kezdeményezzük azon növényvédő szerek engedélyokiratának kiterjesztését, amelyek még nem rendelkeznek erdészeti felhasználási engedéllyel.. Összefoglalás A kipróbált hatóanyagok, készítmények közül az előzetes eredmények alapján több is alkalmas a korábban széles körben használt, de napjainkban már felhasználási engedéllyel nem rendelkező növényvédő szerek helyettesítésére. A kísérletbe vont készítmények megfelelnek a modern szemléletű erdővédelmi elvárásoknak. A kísérleti eredményeknek köszönhetően, az engedélyeztetési eljárás után több készítmény áll majd az erdővédelmi szakemberek rendelkezésére; többféle technológia, hatástartam, hatásmechanizmus és adalékanyag közül választhat a gyakorlat. A jövőben egy körültekintően megtervezett védekezés nem csak a környezeti terhelést, hanem a védekezés költségeit is hatékonyan csökkentheti.

181



TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK-LERAKÓK BIOLÓGIAI REKULTIVÁCIÓJÁNAK PROBLÉMÁI VARGA Bernadett, HEIL Bálint, BIDLÓ András, KOVÁCS Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem, Kémiai és Termőhelyismerettani Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected], [email protected] A települési szilárdhulladék-lerakók biológiai rekultivációjának általános célja a hulladékfelület letakarása, valamint a lerakó tömegének a természetes környezetéhez történő minél harmonikusabb illesztése. Vizsgálataink idején a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény és a hozzá kapcsolódó 22/2001. KöM rendelet szabályozta a hulladéklerakók lezárását és utógondozását. Ezek a jogszabályok egy összetett rétegrendű felső műszaki védelem kialakítását írták elő. A fenti szabályozásnak megfelelően kialakított Dunakeszi-1.sz. települési szilárdhulladéklerakó biológiai rekultivációja során végzett erdőtelepítés nagyon rossz eredményű volt, a telepített fás szárú növények növekedése lelassult, sok egyed kipusztult, a talajfelszín jelentős részén még a lágyszárú borítás is eltűnt. Ennek okát próbáltuk feltárni az ökológiai és termőhelyi körülmények vizsgálatával. A felső műszaki védelem rétegrendjében sajátos szigetelő feladatot ellátó tömörített agyagos talajréteg miatt a gyökérzet számára korlátozott termőréteg-vastagság áll csak rendelkezésre, ami erősen behatárolja a növényzet által felvehető víz- és tápanyagmennyiséget. A vízzáró agyagréteg miatt a gyökereknek nincs kapcsolata a talajvízzel, ezért a növényzet egyedüli vízforrása a csapadék. Ez főként a nyári hónapokban okoz problémát, amikor az evapotranszspirációs vízmennyiség nagyobb, mint a rendelkezésre álló. Ez az ún. klimatikus vízhiány. További gondot okozhat az a jelenség, hogy a depóniában lévő szerves anyag bomlása, átalakulása során hő fejlődik. Ez a hő a felszíni talajrétegekben is megjelenik, annak hőmérsékletét megemeli, ezzel erősen befolyásolva a növényzet növekedését. A képződő depóniagáz kiszorítja a talajból a vizet és az oxigént, illetve egyes komponensei mérgező hatásúak. A felső védelem kialakításának felülvizsgálatára a 10,5 ha-os területen 3 talajszelvényt nyitottunk, közöttük pedig 22 helyen Pürckhauer fúróval vettünk mintákat. Utóbbiak annak ellenőrzésére szolgáltak, hogy a termőréteg kialakítása az egész területen megfelelően megtörtént-e, a talajszelvények nyitásával pedig a termőréteg talajminőségének pontos leírása történt meg. A talajfúrások és a három talajszelvény összesen 25 ponton szerzett adatai alapján a termőréteg (az agyagos vízzáró réteg feletti összes rétegvastagság) átlagos mélysége 89,6 cm. A fúrási pontokban a legfelső, kb. 25 cm-es talajréteg átlagos humusztartalma 0,86%. Ezen értékek homokos szövetű talajnál a humuszban szegény kategóriába tartoznak. A nitrogéntartalom átlagos értéke 0,08%, a talaj felső rétege nitrogénben gyengén ellátott. A terület foszfor és kálium tápelem-készlete igen alacsony (átlagosan 4,5 mg P2O5/100 g talaj és 2,9 mg K2O/100 g talaj). A terített talajrétegek kémhatása a gyengén lúgos – lúgos tartomány határán van (pH(H2O)=8,1, pH(KCl)=7,3). Ilyen pH-értékeknél a talaj gyengébb vízellátottsága mellett már erősen gátlódhat a tápanyagok feltáródása. A homokos szövetű termőrétegben az iszap+agyag frakciók együttes aránya helyenként kevesebb mint 5 %.

182



A géppel való felhordás miatt a pórustér is helyenként igen alacsony volt (36-59%), magas térfogattömegekkel (1374-1584 g/dm3). A laboratóriumi pF-méréseink kimutatták, hogy a termőrétegben tárolható diszponibilis vízmennyiség mindössze 21-88 mm. A viszonylag száraz klíma (542 mm átlagos évi csapadékösszeg) mellett a talaj vízháztartását tovább rontotta a homok mésztartalma (4,4-12,5%) a fiziológiai szárazság révén. Eredmények A felső műszaki védelem kialakításakor előírt, minimálisan 1 méteres talaj fedőréteg kialakítását nem tartjuk elégségesnek. A talajtakarás anyagának minőségétől függően javasolható talajjavító adalék-anyagok alkalmazása. A záró réteg megóvása érdekében az erős karógyökérzettel rendelkező, magasra növő fafajok kiirtása szükséges. Olyan őshonos fafajok telepítését javasoljuk, melyek erősen szárazság és meleg tűrők, alacsony tápanyagigényűek és sekély gyökérzettel rendelkeznek. Az utógondozás szükségessége miatt fontos lenne a rekultivált terület rendszeres monitorozása. A talajélet megindulásának, regenerációjának nyomonkövetése céljából talajbiológiai vizsgálatok elvégzését tanácsoljuk. A felső műszaki védelem talajrétegein átszivárgó gázok negatív hatásainak csökkentése érdekében aktív gázelszívó rendszer kiépítését javasoljuk. 2006. április 13-án hatályba lépett a hulladéklerakással, valamint a hulladék-lerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről szóló 20/2006. (IV. 5.) KvVM rendelet, melyben ajánlásainkból több szempont is érvényesült: • minimum 1,5 m összvastagságú szivárgó-szűrő- és fedőréteg kialakítása; • csak nem mélygyökérzetű, kis tápanyag-igényű, szárazság- és forróságtűrő növények telepítése; • a keletkező gázok rendszeres el-távolítása, gyűjtése és kezelése; • a rekultivált hulladéklerakók utó-gondozása, ennek keretében monitoring-rendszer üzemeltetése. Összefoglalás A jogszabályoknak megfelelően végrehajtott biológiai rekultiváció során fellépő problémák okát igyekeztünk feltárni a Dunakeszi 1. sz. települési szilárdhulladék-lerakón – a lezárást követően – kialakult ökológiai és termőhelyi körülmények vizsgálatával. Eredményeink alapján – a hasonló felső műszaki védelemmel ellátott hulladéklerakókra is érvényesen – ajánlásokat adtunk a biológiai rekultiváció végrehajtásának módjára, melyek közül a legújabb törvényi rendelkezésben több szempont is érvényesült. Felhasznált irodalom ÁDÁNY M., BARTHA P., BÁNÓ L., BIDLÓ A., HEIL B., KOVÁCS G., SZIKRA D. és SZÉKELY Á. (2006): A felső műszaki védelemmel ellátott települési szilárd hulladéklerakók biológiai rekultivációjának koncepcionális kérdései. Kézirat. BARÓTFI I. (2000): Környezettechnika. Mezőgazda Kiadó, Budapest. FLOWER, F.B., GILMAN, E.F. and I.A. LEONE (1981): Landfill gas, what it does to trees and how its injurious effects may be prevented. Journal-of-Arboriculture. 7(2): 43-52. GILMAN, E.F. LEONE, I.A. and F.B. FLOWER (1982): Influence of soil gas contamination on tree root growth. Plant-and-Soil, 65(1): 3-10. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapja: http://www.kvvm.hu STEFANOVITS P. (1977): Talajvédelem, környezetvédelem. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.

183



AZ EURÁZSIAI HÓD (CASTOR FIBER LINNAEUS, 1758) VISSZATELEPÜLÉSE A SZIGETKÖZBE VARJU József, KOVÁCS Gyula és TARI Tamás Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected], [email protected], [email protected] Vizsgálati módszerek Az abszolút sűrűségérték meghatározásához az ún. territórium-térképező módszert használtuk, a teljes állományfelméréshez. Ennek lényege, hogy túrakenuval a szóban forgó teljes folyószakaszt végigjártuk és térképre rögzítettük a friss hódrágások helyét. Az így született ponthalmazokat körülhatároltuk, és e ponthalmazokat territóriumoknak tekintettük. Az így megkapott territóriumok száma alapján következtettünk a szigetközi hódpopuláció nagyságára. A módszer eléggé megbízható, énekesmadarakkal végzett kutatások során 96%-os pontosságot is kimutattak. (FARAGÓ és NÁHLIK 1999) Eredmények A hód territóriuma az irodalmi adatok szerint: 0,5-2,5 km-es vagy még hosszabb partszakaszra terjed ki (REICHHOLF 1996). Ezek alapján, a térképen jelölt partszakaszok territóriumnak tekinthetők. Számításaink szerint, 2003 nyarán megközelítőleg 80 territórium volt található, mely kb. 280 egyednek felel meg. 2006-ban 95 territóriumot találtunk, mely kb. 330 egyednek, míg 2007-ben kb. 100 territóriumot találtunk, mely kb. 350 egyednek felel meg. Ez átlagosan kb. 20%-os növekedést jelent. Az ilyen magas növekedési rátával rendelkező populációk feltételezhetően stabil állományok, melyek igyekeznek elfoglalni az adott populációnak rendelkezésére álló területet. Ezek a folyamatok gyors változásokkal járnak, ezért javasoljuk, hogy a teljes szigetközt vizsgáló hód monitoring gyakoriságát sűríteni kell háromról egy, maximum két éves időközökre.

territóriumok száma

hód állomány

120

400 330

350 350

100 280 95

100

300

80 teritóriumok száma (db)

250

80

200

60

150 40 100 20 50 0

0

2003

184

2006

2007

hód állomány (pld.)



Összefoglalás A négy éves kort betöltő hód általában elhagyja a családot, és új territóriumot foglal. Ennek következménye, hogy a hód terjedésének legfontosabb limitáló faktora az élőhely nagysága, mivel egyetlen ragadozó sem tizedeli állományát és tömeges megbetegedés is csak magas állománysűrűség mellett tapasztalható. Meglátásunk szerint a szigetközi hódpopuláció növekedése annak tudható be, hogy a terület nem érte még el a fajeltartó képességének határát. Várhatóan bizonyos mértékig a jövőben a tendencia megmarad. Fontos lehet még az antropogén tényezők közül a zavarás és vízszennyezés mértéke. Mivel Mosonmagyaróvár belterületén találtunk hódrágást, ezért azt feltételezzük, hogy egyelőre e tényezők nem olyan mértékben vannak jelen, hogy jelentős mértékben korlátozhatnák az elterjedést. Szót kell még ejteni pár mondatban az élőhely-fejlesztési lehetőségekről. Mivel rengeteg turista fordul meg ezeken a helyeken, fontosnak tartjuk, hogy a partszegélyeket úgy kell kialakítani, hogy azokat ne rombolhassák. Egy megfelelően karban tartott ágas-bogas partszegély, remek búvóhely a hód számára. Ehhez nem megy közel az ember csónakkal, nem zavarja jelenlétével a hódot. Törekedni kell arra is, hogy minél kevesebb szemét kerüljön a vízbe. Fel kell venni a kapcsolatot a helyi túravezetőkkel, és rajtuk keresztül szorgalmazni a szemetelés mértékének csökkentését, illetve a gyerekeknek nevelő hatású programok szervezését. Összességében az eurázsiai hód (Castor fieber) élettérre talált a Szigetközben. A faj fennmaradása a jövőben szorosan össze fog függeni az emberi tényezővel. Felhasznált irodalom FARAGÓ S. és NÁHLIK A. (1999): A vadállomány szabályozása. Mezőgazda Kiadó, Budapest REICHHOLF, J. (1983): Säugetiere. Mosaik Verlag GmbH, München

185



A RADIOAKTÍV SUGÁRZÁS HATÁSA AZ ERDEI FAFAJOK NÖVEKEDÉSÉRE VEPERDI Gábor, HORVÁTH István és HORVÁTH Tamás Nyugat-magyarországi Egyetem, Matematikai és Ökonómiai Intézet, Sopron [email protected], [email protected] A kutatás a NymE Környezeti Erőforrás-gazdálkodási és –védelmi Kooperációs Kutatási Központ (KKK) Környezeti hatásvizsgálatok fejlesztése főirány irányításával történt. Projektvezető: Dr. Pájer József. A kutatás célja A Paksi Atomerőmű 15 km-es körzetében található faállományok növedékvizsgálata során nyert adatokat egybevetve a Paksi Atomerőmű Zrt. által rendelkezésünkre bocsátott sugárzási szint és meteorológiai adatokkal annak megállapítása, hogy kimutatható-e szignifikáns összefüggés a háttérsugárzás szintje, valamint az egyes fák és faállományok éves növedéke között a legutóbbi 15–20 év során. A kijelölt mintapontok állandósítása a későbbi újrafelvétel biztosítása céljából, a kitűzött és állandósított parcellákon teljes faállomány-felvétel elvégzése, növedékfuratok gyűjtése, törzselemzésekhez mintatörzsek döntése. A begyűjtött adatok részletes elemzése, kiértékelése. Vizsgálati módszerek ⎯ Hosszúlejáratú mintaterületek faállomány-felvétele Hat mintaterületen összesen 951 mintafa adat-felvételét, -rögzítését és -feldolgozását végeztük el. ⎯ Törzselemzések végzése Összesen 9 db mintafa (2 db. szürkenyár, 2 db. nemesnyár, 2 db. kocsányostölgy, 1 db. cser, 1 db erdeifenyő és 1 db. feketefenyő) törzselemzését végeztük el. ⎯ Sugárirányú vastagsági folyónövedék elemzése Összesen 26 db mintafán (6 db. kocsányostölgy, 5 db. feketefenyő, 5 db. akác és 10 db. erdeifenyő) végeztünk kétirányú fúrást. Kontrollmérések az alkalmazott metodika alátámasztása céljából Annak eldöntésére, hogy az általunk alkalmazott metodika megfelelőnek bizonyul-e a környezeti hatások kimutatására, ellenőrző méréssorozatot végeztünk egy olyan faállományban, amelyben kimutathatóan fellépett egy jellemző károsítás, amely befolyásolhatja az egyesfák növekedését. Az egyesfák esetében Kolontár községhatárban választottunk egy cseres-kocsányostölgyes faállományt, ahol 1991 évtől egy gyapjaspille (Limantria dispar L.) tömeges károsítás lépett fel, amely 1994-ben tetőzött, majd ezt követően a károsítás mértéke jelentősen csökkent. Azt vizsgáltuk, hogy ez a károsítás miképpen mutatható ki az egyesfák növekedésmenetében az általunk alkalmazott vizsgálati módszerekkel, a törzselemzéssel, illetve növedékfuratok elemzésével. A vizsgált mintatörzsek esetében a károsítás egyértelműen kimutatható. A fentiek alapján igazoltnak véljük, hogy az általunk alkalmazott növedékvizsgálati módszerek alkalmasak a szignifikáns környezeti változások kimutatására, vagyis az egyesfák növekedésmenetében és éves folyónövedékében bekövetkezett változások megfelelő módon jelzik a számottevő környezeti hatásokat.

186



Eredmények Hosszúlejáratú mintaterületek faállomány-felvétele A kiválasztott feketefenyő mintafák 73%-át képező uralkodó szociális helyzetű faegyedek növekedésmenetének trendje teljes mértékben megfelelt a IV. fatermési osztályú feketefenyvesek országos átlagának. Az elemzés során megállapítottuk, hogy a kimagasló és uralkodó fák növekedésmenetének iránytangense teljes mértékben egyezik az adott korú és adott fatermési osztályú faállományok növekedésmenetének iránytangensével, attól számottevő eltérés nem figyelhető meg. Az adott mintaterület faegyedeinek vastagsági növekedése teljes mértékben megfelel az országos átlagnak, attól nem tér el. Törzselemzések Az elvégzett törzselemzési adatsorok közül a famagasság, a mellmagassági átmérő, illetve a törzsfa-térfogat évenkénti növekedésmenetét, illetve éves folyónövedék-adatait fafajonkénti csoportosításban egybevetettük az országos átlagadatokat képező fatermési táblák fatermési osztályonkénti adatsoraival. Összességében megállapítható, hogy a törzselemzések adatsorai nem utalnak erőteljes környezeti hatások érvényesülésére. Az esetleges növedékingadozások megfelelnek az általános faterméstani törvényszerűségeknek. Sugárirányú vastagsági folyónövedék elemzése Vizsgálataink eredményeként megállapítható, hogy nem következett be egyik mintaterületen sem valamennyi mintafa sugárirányú vastagsági éves folyónövedékének egyidejű változása. A sugárirányú vastagsági folyónövedéknek megfigyelhető egyenletes csökkenése abból a faterméstani törvényszerűségből fakad, hogy az egyesfák (és faállományok) növekedési üteme az életkor növekedésével folyamatosan csökken. A sugárirányú vastagsági folyónövedék változása önmagában még nem feltétlenül utal valamilyen környezeti hatásra, mert az az adott faállomány külső és belső szerkezeti viszonyaira is visszavezethető. Egyértelmű környezeti hatásra csupán akkor következtethetünk, ha a változások egy bizonyos faállomány csaknem valamennyi faegyedén egyazon időben következnek be. Ilyen egyértelmű hatás a Paks környékén vett furatmintákból egy mintaterületen sem figyelhető meg, ezért nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy ebben térségben az elmúlt 20 év során nem volt olyan környezeti hatás, amely egyazon időben szignifikánsan befolyásolta volna a fák vastagsági folyónövedékét.

187



FÉSZKELŐ MADÁRKÖZÖSSÉGEK VIZSGÁLATA ELTÉRŐ INTENZÍTÁSSAL KEZELT AGRÁRTERÜLETEKEN (LAJTA PROJECT) WINKLER Dániel Nyugat-magyarországi Egyetem, Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Sopron [email protected] A mezőgazdasági termelés intenzitása és az élővilág gazdagsága között igen erős, és negatív az összefüggés: minél intenzívebb a termelés, annál szegényesebb az élővilág. Az ország területének nagy része (66%-a) mezőgazdasági művelés alatt áll, így ezeknek az állapota alapvetően befolyásolja az ország természeti gazdagságát. 2002-ben indult a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program, melynek célja, hogy a természetvédelemnek fontos és kevéssé produktív agrárterületeken az élővilág számára kedvező intenzitású művelés valósuljon meg. A program jelentős támogatási előnyt biztosít az ökológiai adottságokon alapuló, multifunkcionális mezőgazdasági föld-használatnak, az EU-ban is megcélzott agrárvidékfejlesztési politika célkitűzéseinek (ÁNGYÁN 2001). A természetbarátnak gondolt agrárgazdálkodás hatását az élővilágra, ezen belül a fészkelő madárközösségekre azonban csak kevesen monitorozzák (BÁLDI et al. 2005) Vizsgálati módszerek A faunisztikai felmérések mellett a közösségi szintű vizsgálatok egyik fő célja a Lajta-Project területén az eltérő intenzitással kezelt agrárterületek (vetésterületek, parlagok, ökotonok) fészkelő madárközösségeinek felmérése és összehasonlító vizsgálata. A felvételi metodika a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (BÁLDI et al. 1997) által is javasolt, az ornitológiai gyakorlatban már jól bevált kétszeri pontszámlálás volt, fix sugárral (r=100 m), ami lényegében az IPA módszer változatának tekinthető. A számlálást 2007-ben a fészkelési időszakban kétszer, áprilisban és májusban végeztük, ezzel mind az állandó, korán érkező, mind pedig a később érkező vonuló fajok detektabilitása biztosított volt. Habitat-típusonként több IPA pontot jelöltünk ki, ezeket GPS segítségével bemértük. A számlálás időtartama 20-20 perc volt mintavételi pontonként. A szegélyterületek (gyepes táblaszegélyek) madárközösségeit vonaltranszekt módszerrel mértük fel. Az akusztikus, valamint vizuális megfigyelések alapján az ornitológiai gyakorlatban elterjedt módon az adatokat költőpárokká átszámítva becsültük a fészkelő madárállományt. Eredmények Az alkalmazott madárfelvételezési módszerek lehetővé tették relatív denzitás-értékek számítását. A mintaterületenkénti évi két felvételből minden fajra a nagyobb denzitás-értékűt vettük figyelembe. Az előfordult fajokat és denzitásukat az 1. táblázat tartalmazza. 1. táblázat A megfigyelt madárfajok denzitása (pár/10 ha) a különböző habitatokban (BU: őszi búza, KU: kukorica, LU: lucerna, GY: gyep, PA: parlag, SZ: gyepes táblaszegély)

Alauda arvensis Motacilla alba Saxicola torquata Oenanthe oenanthe Sylvia atricapilla Lanius collurio Fringilla coelebs Emberiza citrinella Miliaria calandra

188

BU 0,91

KU 0,53

LU 0,53

GY 1,27

0,53

0,64

PA 1,27 0,64 0,64 0,64

SZ 0,42 0,42

0,53 0,41 0,53 0,46

0,64 0,64

0,64 0,64

1,25 0,83



Az eredményekből kitűnik, hogy a Lajta- és Moson Project agrárterületeinek leggyakoribb, a vizsgált habitat-típusok mindegyikében előfordult énekesmadár-faja a mezei pacsirta (Alauda arvensis). A vetésterületeken ez a faj jellemzően a táblák belsejében költ, a szegélyeken a denzitása kisebb. Jellegzetes két sármányfaj a területen a citromsármány (Emberiza citrinella) és a sordély (Miliaria calandra). Utóbbi két faj, bár előfordultak a táblák belsejében is, leginkább a szegély-élőhelyekre jellemzők, denzitásuk itt nagyobb. Az egyes habitatok madárközösségeinek fontosabb struktúra-paramétereit a 2. táblázat tartalmazza. 2. táblázat A madárközösségeket jellemző struktúra-paraméterek az egyes habitat-típusokban

Fajszám Összdenzitás (S) (D) BU KU LU GY PA SZ

2 3 2 4 6 5

1,36 1,59 1,06 3,18 4,46 3,33

Shannon diverzitás (H') 0,6365 0,7324 0,6931 1,3322 1,7479 1,4942

Egyenletesség (J) 0,9183 0,6667 1,0000 0,9609 0,9755 0,9284

A vetésterületek (búza, kukorica, lucerna) mind összdenzitásban, mind pedig diverzitás tekintetében szegényebb képet mutatnak a parlag- illetve szegélyterületekkel összehasonlítva. A relatív magas kiegyenlítettségi értékekből messzemenő következtetést nem lehet levonni (ez minden bizonnyal az alacsony fajszám következménye). Az egyes habitatokat jellemző madárközösség-diverzizás értékeket Hutcheson módszerével hasonlítottuk össze. A különböző vetésterületek madáközösségeinek diverzitása között nem mutatkozott szignifikáns eltérés. Jelentős, P=0,01 szinten szignifikáns eltérés mutatkozott azonban a vetésterületek és a parlag ill. szegélyélőhelyek madárközösségeinek diverzitása között. Összefoglalás A fészkelő madárközösség vizsgálatok is jól mutatják, hogy az agrártermelés intenzitása alapvetően befolyásolja egyes fajok gyakoriságát. Ugyancsak megmutatkozik az ökotonok jelentősége az énekesmadarak szempontjából is. Az erdősávok mellett fontos kiemelni a gyepes táblaszegélyek meglétét, melyek fontos fészkelő habitatok a cigánycsuk, a citromsármány és a sordély számára. A vizsgálatok során előfordult fajok közül a mezei pacsirta, tövisszúró gébics és a sordély olyan fajok, amelyek az Európai Unió területének nagy részén már kipusztulóban vannak, elsősorban a mezőgazdasági intenzifikáció előrehaladásának következményeként. Magyarországon ezek a fajok még gyakorinak mondhatók, és – amint a Lajta-Project élőhelyfejlesztési tevékenységének pozitív tapasztalatai mutatják – mint fészkelők agrárkörnyezetben is megőrizhetők. Felhasznált irodalom ÁNGYÁN J. (2001): Az európai agrármodell, a magyar útkeresés és a környezetgazdálkodás, Agroinform Kiadóház, Budapest, 308 p. BÁLDI, A., BATÁRY, P. & ERDŐS, S. (2005): Effects of grazing intensity on bird assemblages and populations of Hungarian grasslands. Agriculture, Ecosystems & Environment 108: 251-263. BÁLDI A., MOSKÁT CS. és SZÉP T. (1997): Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer IX. Madarak. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. 81 p.

189

Konferencia kiadvány

Recommend Documents