országos evangélikus hetilap „Netán hazánkban az ökumené és a felekezetek közötti együttmûködés olyannyira zavartalan, hogy már nincs is mit írni róla?”
„Mostanában sajnos gyakran fordul elõ, hogy az »egyedül üdvözítõ római katolikus egyház« rólunk, nem római keresztényekrõl úgy nyilatkozik, hogy mi más vallásúak vagyunk.”
f Imaheti (fél)körkép – 6. oldal
f Más vallásúak vagy testvérek? – 7. oldal
„Szerintem Isten ma nem a pénzünk, hanem az idõnk tizedét kéri tõlünk.” f Hány Bibliát „használ el” élete során…? – 9. oldal
Krisztushoz és egymáshoz tartozunk „Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma” – hangzott el a január 16. és 23. között rendezett ökumenikus imahéten hazánk és a világ keresztény templomaiban. „Benne egyek vagyunk” – ezt nyomatékosította a MEÖT Ifjúsági Bizottsága, a Magyar Katolikus Egyház és az Ökumenikus Ifjúsági Iroda által szervezett ifjúsági istentiszteleten elhangzott prédikáció is. A budapesti református egyetemi és fõiskolai gyülekezet énekkarának, valamint az újpesti baptista harangzenekarnak a szolgálata a meditáció képeivel együtt valóban éneklõ és imádkozó közösségé forrasztotta a jelenlévõket a fénnyel, színnel, szívvel teli imahétzáró istentiszteleten. f Az ökumenikus imahét zárásáról tudósításunk a 3. oldalon
„Még élnek bûnösök és áldozatok, és sokan életben vannak a néma cinkosok közül is. Még – eltekintve az ünnepi nagy pillanatoktól – a hárítás és az egyéb tragédiák említése a jellemzõ.” f Hatvan év – 8. oldal
Felvétel az Evangélikus Hittudományi Egyetemre a 2005/2006-os tanévre
„Luther – aki megváltoztatta a világot!” Január 27-tõl a magyarországi mozik vásznán is látható a Luther Márton fellépése nyomán kibontakozott reformáció születését bemutató, 2003-ban készült német játékfilm. A hazai filmszínházakban az angol, illetõleg latin nyelvû, színes kópiák magyar felirattal ellátva tekinthetõk meg, de minden idõk leglátványosabbnak mondott Lutherfilmje májustól már videokazettán és DVD-n is méltán tarthat számot „ökumenikus érdeklõdésre”.
Klerikális reakció és sekrestyekereszténység b Több évtizedes lappangás után visszatért egy szó a közbeszédbe. Már azt hittem, végleg a történelemkönyvekbe és szöveggyûjteményekbe zárva marad, ám néhány hete újra megjelent. Felbukkanása úgy hatott rám, mintha egy korabeli, különös tárgyat vehettem volna a kezembe. Egy csatos bambis üveget. Vagy egy szürke munkásõr-egyenruhát… Ez a visszatért jelzõ így hangzik: klerikális. Általános iskolámban Zsuzsa néni használta elõszeretettel. Olyankor kissé összerezzentem, hiszen úgy éreztem, hogy rám, a papgyerekre céloz ezzel a félelmetes szóval. Zsuzsa néni fizikát tanított, de leginkább az volt rá jellemzõ, hogy a tornateremben tartott ünnepségeken õ maga is úttörõruhát öltött. Ilyenkor csak kuncogtunk a háta mögött. Ám amikor a klerikális veszélyrõl beszélt, akkor megneszültünk.
A leggyakrabban elõforduló szószerkezetek egyike a „klerikális reakció” volt. Akárcsak „a szocializmus építése”, „a kizsákmányolók, köztük a kulákok likvidálása”, a „szabotázs”, a „reakciós és spekuláns elemek bomlasztó tevékenysége” és hasonlók. „A klerikális reakció elleni harcot” Révai József, a Magyar Dolgozók Pártjának fõ ideológusa hirdette meg 1950. június 1jén, mondván, hogy a Vatikán utasításait végrehajtó egyház az imperialisták kiszolgálója és ötödik hadoszlopa. Ezért teljesen indokoltnak tartotta a szerzetesés apácarendek elleni fellépést vagy éppen a diakonisszák szélnek eresztését. Révai magvetése nyomán ilyen párthatározat szökött szárba: „A klerikális reakció tömegagitációjának legfontosabb szervezetei a különféle férfi és nõi szerzetesrendek. (…) A szerzetesrendek tagjai mint reakciós hírverõk, mint az imperialisták agitátorai járják az országot. (…) A tanító szerzetesrendek tagjai, megtagadva a tanítást az állami iskolákban, mint lelkészek helyezkedtek el, aminek következtében a klerikális reakció agitátor-apparátusa, a papok létszáma indokolatlanul megnõtt.” (Részletek az MDP Központi Vezetõségének 1950. június 1-jei határozatából.) Az eredmény olykor véresen komoly volt. A hírhedt ÁVH úgynevezett Belsõ Reakció Elleni Harc Osztályának egyik alosztálya a következõ feladatot kapta: „A 2. alosztály a klerikális reakció ellen küzd, felderíti és megszünteti a katolikus, a protestáns, a szabadkõmûves, a cionista szervezetek
Ára: 164 Ft
70. évfolyam, 5. szám – 2005. január 30. – Hatvanad vasárnapja
és a szekták szerveinek államellenes tevékenységét, és bomlasztja ezeket a szervezeteket.” Ez volt az az idõ, amikor A magyar helyesírás szabályai címû kézikönyv kisbetûsítette Isten nevét, amikor Jézus születése helyett a „pompás karácsonyfát” ünnepeltették, a Mikulás helyett pedig Télapó cipelte a puttonyt, hiszen a püspöksüveges alak klerikális jelképnek minõsült. A fenyegetõ hangsúllyal említendõ „klerikális” kifejezés sokáig tartotta magát. Egy korabeli dokumentumban ezt a bornírt megfogalmazást találjuk: „Az ellenforradalom óta a klerikális befolyás a néptömegek felé jelentõsen megnövekedett…” Mindehhez képest már az enyhülés jele lehetett az az anekdotikus eset, amikor egy ünnepségen a szónok az állami vezetõk és a Hazafias Népfront képviselõinek üdvözlése után imigyen szólt: „Megkülönböztetett tisztelettel köszöntjük a klerikális reakció megjelent képviselõit…” Talán már el is felejtettem volna a „klerikális” kifejezést, ha – még a rendszerváltozás elõtt – egy iparmûvészeti bolt eladója nem emlékeztet rá. Valamilyen fali keresztet szerettem volna vásárolni ajándékba, mire a hölgy a pult mögött felszegte kontyos fejét, és dacosan ezt mondta: „Mi nem tartunk klerikális beállítottságú tárgyakat.” De ez már legalább húsz éve volt. Azóta a „klerikális” szó Csipkerózsika-álmát aludta, ám néhány hete ismét megjelent közöttünk. A hosszú szunnyadás után kinyújtóztatta elgémberedett tagja-
it, megdörzsölte a szemét, majd elhelyezkedett a közbeszédben. Otthonosan mozog Gyurcsány Ferenc kormányfõ beszédeiben, legyen szó akár parlamenti felszólalásról vagy sajtótájékoztatóról. A miniszterelnök többször is a következõképpen vázolta hazánk mai politikai berendezkedését. Szerinte egyfelõl ott van a jobboldal „nacionalizmusba hajló, enyhén klerikális, szociálisan demagóg, államközpontú, jellegzetesen közép-kelet-európai politikai képzõdménye”. Ezzel szemben pedig létezik egy „nyugatias, nyitott, nemzeti tradícióira büszke, de nem nacionalista” irányzat, amelyet a baloldal testesít meg. Ide lelkészi érintettségemnél fogva is néhány kérdõjelet kell helyeznem… Szélesebb történeti távlatokban a klerikalizmus kétségtelenül az egyházi és a világi hatalom összefonódását jelenti. A „trón és oltár szövetsége” ellen a felvilágosodás kora óta harcolnak. Protestánsként már csak azért is egyet kell értenem ezzel, mert tudom, hogy már a reformáció is az egyház világi hatalma ellen küzdött. A „klerikális” szó értelmét azonban az ötvenes-hatvanas években oly mértékben eltorzították, hogy mai térnyerését sajnálatosnak érzem. A diktatúra idején ugyanis olyan sebeket kaptak a hívõ emberek (korántsem csak az úgynevezett klérus!), amelyeket kár lenne az országban kétségtelenül újra létezõ egyházellenes hangulat kedvében járva felszaggatni. Egy másik példa. A Népszabadság január 8-i számában Csányi Vilmos, a kitûnõ etológus fejti ki véleményét hitrõl, vallásról, politikáról. Egyebek mellett ezt írja: „Nem a hittel, nem a vallással, nem az egyházak civil funkcióival van probléma, hanem a klérussal, a klérus hataloméhségével, ami sajnos megmaradt.” Tézise illusztrálására azt kéri, „játsszunk el a gondolattal”, és képzeljük el, hogy az egyházak megnyitják templomaikat a hajléktalanok elõtt, szállást és meleg ételt adnak nekik, meghallgatják problémáikat, és sokféleképpen segítenek nekik.
f Folytatás a 3. oldalon
Egyházunk lelkészeinek és hittanárainak képzése az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyik. Várjuk azok jelentkezését, akik Jézus Krisztusban hisznek, és elhívást éreznek arra, hogy az evangélikus egyházban szolgáljanak. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a képzés lehetõségei a következõk: A) Nappali tagozaton a lelkészi szolgálatra felkészítõ egyetemi szintû teológiai tanulmányok. A tanulmányi idõ hat év. B) Nappali tagozaton egyetemi szintû hittanárképzés olyan jelentkezõk részére, akik valamely más felsõoktatási intézmény tanári szakára is felvételt nyertek, illetve ilyen szakot végeznek, s ezt igazolni tudják. A tanulmányi idõ öt év. C) Az EHE kihelyezett tagozatain (Nyíregyházi Fõiskola Bölcsészettudományi és Mûvészeti Fõiskolai Kar; Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképzõ Fõiskolai Kar és Benedek Elek Pedagógiai Fõiskolai Kar) folyó fõiskolai szintû hittanár-, illetve hitoktatóképzéssel kapcsolatban a fenti fõiskolai karok, illetve a helyi lelkészi hivatalok adnak a felvételi feltételekre vonatkozó felvilágosítást. A 2004/2005-ös tanévben bevezetendõ kétszintû érettségi vizsgával összefüggésben az Evangélikus Hittudományi Egyetem felvételi rendje az alábbiak szerint módosul: A felvételi eljárásról szóló 269/2000 (XII. 26.), az azt módosító 246/2003 (XII. 18.) Korm. rendelet, továbbá az érettségi vizsgáról szóló 100/1997 (VI. 13.) Korm. rendeletet módosító 233/2004 (VIII. 6.) Korm. rendelet eltörölte a tantárgyi felvételi vizsgát, és helyébe a tantárgyi érettségi vizsgát léptette. Ennek értelmében az Evangélikus Hittudományi Egyetem a felvételhez szükséges pontszámot a magyar nyelv és irodalom, valamint a hittan tantárgyból tett középszintû érettségi alapján állapítja meg. Hittan tantárgyból érettségi vizsgát azokban a középiskolákban lehet tenni, amelyek helyi tantervében a hittan tantárgy szerepel. Akinek világi középiskolában nincs módja hittanérettségit tenni, vendégtanulói jogviszonyt létesíthet olyan egyházi iskolával, amelyben a hittan érettségi tárgy. A vendégtanulói jogviszony nem jár óralátogatási kötelezettséggel, azonban a négy év anyagából az érettségi vizsgát megelõzõen osztályozó vizsgát kell tenni. Akinek eddig nem állt módjában a hittan tantárgyból érettségi vizsgát tenni, felvételi vizsgát tehet az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a középiskolai evangélikus hittantanterv anyagából. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem a felvételt továbbra is alkalmassági vizsgához köti. Ennek fõbb szempontjai a következõk: beszédtechnika, ének, zenei hallás, kommunikációs készség, pszichológiai alkalmasság, érdeklõdés a keresztény egyház élete iránt, motiváció, elkötelezettség a keresztény élet folytatása mellett. Az emelt szintû érettségi vizsgáért tantárgyanként 7, a nyelvtudásért – legfeljebb két nyelvbõl – középfokú, C típusú, államilag elismert nyelvvizsga esetén 7, felsõfokú, C típusú nyelvvizsga esetén 10 pluszpont jár. Az EHE Rektori Hivatalában beszerezhetõ jelentkezési laphoz a következõ okmányokat kell mellékelni: 1. születési anyakönyvi kivonat; 2. érettségi bizonyítvány (érettségi elõtt állóknak a középiskolából hozott pontok kiszámításához az iskola által kitöltött betétlap az alábbi tantárgyak utolsó két lezárt félévi érdemjegyeivel: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, valamint egy választott tárgy); 3. felsõfokú iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány, ha van; 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkezõ felsõfokú tanulmányokra alkalmas; 5. keresztelési bizonyítvány; 6. legalább két évvel korábbi konfirmációt igazoló bizonyítvány; 7. kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltárja a jelentkezõ családi és szociális körülményeit, kapcsolatát gyülekezetével, valamint a jelentkezés indítékait; 8. az elmúlt két évben végzett egyházi szolgálatairól (az illetõ gyülekezet lelkésze által) kiállított bizonyítvány; 9. az esetleges állami (vagy azzal egyenértékû) nyelvvizsga-bizonyítvány; 10. a jelentkezõ nevére megcímzett és felbélyegzett, normál méretû boríték. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthetõ. A felvételhez szükséges annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkezõ alkalmasságáról, aki az illetõnek az utóbbi idõben lelkipásztora volt. Az ajánlást a lelkész a kérvénnyel egyidejûleg küldje meg külön levélben közvetlenül az EHE rektorának címezve. A fentiek szerinti mellékletekkel ellátott és az Evangélikus Hittudományi Egyetem felvételi bizottságához címzett kérvénynek, valamint a piros postautalványon feladott 3000 Ft felvételi eljárási díjnak 2005. február 15-ig kell az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rektori Hivatalába beérkeznie (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3., tel.: 1/469-1051, 1/383-4537). Az alkalmassági és az esetleges hittan tantárgyi felvételi vizsgára 2005. július 4–5-én kerül sor. A Magyarországi Evangélikus Egyház hittantanterve megtalálható az Evangélikus Közlöny 2004. július 30-i számában, mely hozzáférhetõ a lelkészi hivatalokban. A gimnáziumi hittankönyvek beszerezhetõk a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllõi út 24., tel.: 1/317-5478, 1/486-1228). Dr. Szabó Lajos rektor
2
2005. január 30.
H A T V A N A D V A S Á R N A P J A – Mt 13,10–17
ÉLÕ VÍZ
Tényleg jó? Tízéves koromban, apám halála után gyakran szorongva vártam anyámat az ablakban. Mikor jön? Mi lesz, ha csak sokára jön, vagy ha nem is jön?! Addig nem is ettem, nem játszottam, nem is beszéltem, amíg meg nem láttam õt. A gyerekkor után aztán mindannyiunk életében jönnek más várakozások. Mikor jön már a busz? Mikor nyílik az orvosi szoba ajtaja? Mikor érkezik meg egy nagyon várt levél? Mikor szólal meg végre a telefon, mikor jön a várva várt fontos hívás? Sok szorongás, idegesség, kellemetlen percek, órák, napok jutnak eszünkbe arról, hogy várni. De Jeremiás siralmaiban az ige valami mást, újat, szokatlant, érthetetlent mond a várakozásról. A próféta nagy nyomorúságban tesz bizonyságot arról, hogy „jó csendben várni az Úr szabadítására” (JSir 3,26). Hogy ezt elfogadjuk, ahhoz bizony sok mindent meg kell tanulnunk, értenünk. Azt, hogy Isten nevelõ, formáló munkájába beletartozik ez is. Továbbá újra kell értelmezni a „jó” fogalmát. Jó nem mindig az, ami abban a percben kellemes; lehet olyasmi is, ami akkor talán nagyon is nehéz. A jó szó görög megfelelõje azt is jelenti: „hasznos”. Mire hasznos? Hitünk növelésére. Önismeretre. Arra, hogy türelmet tanuljunk. Hogy testi vágyainkat fékezzük, hogy énünket háttérbe tudjuk szorítani. Mi a jó? Ami közelebb visz Istenhez. Ami nyitogatja szemeinket, hogy meglássuk: õ kegyelmes, a javunkat akarja. Ahogy a zsoltáros mondja: „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr!” (Zsolt 34,9) A természetes ember csak Isten ajándékait akarja, sõt igényli. Egészség, siker, pénz… Ha ezek hiányoznak, zúgolódik. Ha a beteg gyógyultan megy haza a kórházból, örül. Érzi, hogy jó újra járni, dolgozni, élni. De Isten ennél többet akar. Azért adja ajándékait, hogy észrevegyük az õ jóságát. Ne csak az apró vagy nagyobb ajándékokért szeressük és keressük, hanem ismerjük meg a szíve szándékát, azt, hogy teljes életet akar adni. Olyan megelégedettséget, amely független a körülményektõl, olyan boldogságot, amelynek az alapja az a szilárd, rendíthetetlen meggyõzõdés, hogy minden jól van az életemben. Nem azért, mert én „jónak” látom, hanem azért, mert Isten, az én mennyei Atyám jól tudja, hogy mire van szükségem (Mt 6,8). Persze ahhoz, hogy Isten Atyám lehessen, nekem gyermekként kell hozzákapcsolódnom. El kell fogadnom az alárendeltséget. Nem parancsolgathatok, nem „rendelhetek”, nem nyújthatok be kívánságlistákat. A hála és a köszönet kell, hogy hozzákössön, és a feltétlen bizalom. Amikor Jézust Isten a keresztre küldte, hogy az õ áldozatáért én élhessek a bûnbocsánat ajándékából, megmutatta, milyen értékes vagyok számára. Ezek után kételkedhetünk-e abban, hogy Isten akkor is jó, ha megvárakoztat? g Gáncs Aladár
Felhívás A Julianna Református Általános Iskola felvételt hirdet a 2005/2006-os tanév leendõ elsõ osztályába. Iskolánk a több száz éves református hagyományokat követi, de más felekezetûek számára is nyitott, így heti két órában minden évfolyamon felekezeti hitoktatást biztosít. Jelentkezési lap az iskola portáján kapható munkanapokon 8 és 17 óra között (1071 Budapest, Városligeti fasor 5.). Bõvebb információ az 1/342-6142es és az 1/351-7995-ös telefonszámon kérhetõ. Jelentkezési határidõ: február 28.
Káté a határon túlra – adományozóvonal
forrás
A VASÁRNAP IGÉJE
Máté-effektus – vagy Isten titka? Ha a vetõmag kifogástalan, ha az éghajlat megfelelõ, akkor az eredményes magvetésnek csak egy feltétele marad: a jól elõkészített termõtalaj. Isten országának magja az Isten igéje – tehát kifogástalan. A magvetés az Isten által meghatározott helyen és idõben történik, tehát a „klíma” is megfelel. Kérdéses viszont a talaj. A különbözõ talajfajtákat Jézus a kijelölt rész elõtt és után, a példázatban, majd a példázat magyarázatában taglalja. Közben – a mai szakaszban – látszólag másról beszél. Valójában a felelõsség kérdését veti fel: miért rossz talaj az ige számára Isten választott népe, amelyhez küldetése elsõsorban szól? Ki tehet arról, hogy ennek a népnek a szíve éppen akkor keményedik meg, éppen akkor válik a magvetést befogadni képtelen talajjá, amikor Jézus az Isten országának magját veti közöttük? Jézus felelete többdimenziós. Elõször a „Máté-effektus” néven elhíresült kijelentés hangzik el: „Mert akinek van, annak adatik, és bõvelkedik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” A népet hibáztatja, amiért nincs meg benne az a készség, amelynek annak alapján – Mózes törvényére, az ószövetségi Írásra utal – amije van, meg kellene lenni. De õk Jézus ellen fordítják a Törvényt és az Írást, így ez is elvétetik tõlük.
Másodszor Jézus az Írásra, azon belül is Ézsaiás prófétára hivatkozik. „Beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: »Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyítsam õket.«” Lám, már a próféta is megjövendölte, hogy így lesz! Kérdés, hogy Ézsaiás csupán a jövõbe látott, vagy többrõl van szó? Talán Isten akaratát hirdette? Lehetséges, hogy Isten az elõre eltervezett idõben, az idõk teljességében elküldi népéhez a várva várt Messiást, de közben megkeményíti népe szívét, hogy ne ismerje fel, ne fogadja be, és ne higgyen benne? Rémítõ kép ez a szeretet Istenérõl! Harmadszor Jézus arról szól, hogy a megkeményedés, a süketség és a vakság mégsem teljes. Mert vannak, akiknek Isten megadta a látást, a hallást, a befogadást. Ezek Jézus tanítványai, akiket maga választott ki és hívott el. Nekik megadatott, hogy megértsék Isten országának titkát. Õk azok, akik még kapnak ahhoz, amijük már van, és bõvelkednek. Õk megértik, hogy Mózes és a próféták Jézusról tanúskodtak. Õk nem Jézus ellen fordítják az ószövetségi Írást, hanem a Jézusba vetett hitük igazolását látják
benne. Így életükben az ige magvetése bõséges termést hoz. De ez nem az õ érdemük: ez Isten választása, Jézus elhívása, a Szentlélek ajándéka. A kör itt bezárul: mint mindennek, az ige magvetését befogadó talajnak, az emberi szívnek is Isten az Ura. Ugyanakkor mégis hibáztatja a mag befogadására alkalmatlan, rossz talajt. Hibáztatja a kemény szívet, noha a megkeményedés már az õ ítélete rajta. Miként lehet ez igazságos? Megértem és osztom Luther kifakadását a De servo arbitrióban: Kicsoda az ember, hogy Istent el akarja számoltatni, mint valami szatócsot? Milyen jogon várjuk el, hogy Isten ítéletei a mi igazságérzetünk szerint bizonyuljanak igaznak? Miért nem tudjuk elfogadni, hogy Isten gondolataiban, cselekedeteiben és ítéleteiben egy másfajta – isteni – igazság érvényesül, amely földi értelmünk számára fölfoghatatlan? Ne feledjük, hogy a mai ige is a tanítványok elszámoltató jellegû kérdésével kezdõdik: „Miért beszélsz nekik példázatokban?” A kicsit rejtélyes, kicsit talányos válasz arra hívja föl a figyelmet, hogy miként Istent, úgy Jézust sem lehet elszámoltatni! A tanítvány dolga nem a Mester elszámoltatása! Vagy ha mégis elszámoltatni akarunk, akkor ne feledjük,
hogy a kérdést meg lehet fordítani: igazságos-e, hogy Isten éppen a mi szívünket nyitja meg az ige magvetése elõtt? Mivel érdemeltük ki? Jobbak, igazabbak vagyunk-e azoknál, akiknek szívét az ige elõtt bezárta? Emberileg ítélve nincsenek-e nálunk igazabb – más szóval irgalmasabb – emberek azok között, akik mégsem képesek Jézusban hinni, akiknek a szíve nem tud megnyílni igéje elõtt? De bizony hogy vannak! Ne akarjuk hát elszámoltatni Istent, ne is a titkait fürkésszük, hanem irántunk való jóságának tükrébe nézve mindenekelõtt a magunk méltatlanságát és érdemtelenségét lássuk meg! Hitünket ne tekintsük kiválóságunk jelének, másoknál jobb voltunk bizonyítékának, hanem valljuk meg alázattal: hitünk ajándék, amelyet érdemtelenül kaptunk. g Véghelyi Antal
Imádkozzunk! „Átölelt Isten nagy kegyelme / Méltatlanul, érdemtelen. / Csodák csodáját látom benne, / És hála tölti el szívem. Boldogan / ujjong énekem, Ha kegyelmét dicsérhetem. / Haragot, átkot érdemeltem, / És Isten megkegyelmezett. / Szent Fia vérzett énhelyettem, / Hogy eltörölje vétkemet. / Mért történt, fel nem foghatom! / Csak kegyelem, csak irgalom!” (EÉ 327,1–2)
Oratio œcumenica Mennyei Atyánk! Jó Istenünk! Szent Fiad a testté lett Ige. Azt mondtad, hogy benne gyönyörködsz, és hogy õt hallgassuk. Megvalljuk neked, hogy bár gyakran hallgatjuk Jézusunk igéjét, nincs foganatja az életünkben. Ha bûnbánatra hív, mentséget keresünk. Ha szolgálatba küld, más elfoglaltságra hivatkozunk. Ha adakozásra indít, csak a feleslegünkbõl vetünk oda valamit. Ha megbocsátásra int, megkeményítjük a szívünket. Ha alázatra és kereszthordozásra tanít, megtagadjuk az engedelmességet. Tekints ránk, és könyörülj rajtunk! Tudjuk, hogy elutasított igéd ítéletté lesz rajtunk. Nem akarunk a kárhozatban meghalni. Küldd el Szentlelkedet, hogy igéd magja számára feltörje szívünk kemény talaját! Gyõzd le igéd erejével ellenállásunkat!
Nincs mivel mentenünk magunkat. Egyedül a te kegyelmedre hivatkozhatunk. Arra a kegyelemre, amelyet Jézusunk hozott el, és amiért õ az életét adta. Könyörgünk igéddel szolgáló testvéreinkért: lelkészekért, tanárokért, bizonyságtevõkért, a misszióban fáradozókért, a sajtó és a könyvkiadás területén dolgozókért. Add, hogy világosan, érthetõen, szelídséggel, de szeretetteljes határozottsággal szóljanak! Munkájuk nyomán adj megtérést! Szaporítsd a gyülekezeteket! Tudjuk, hogy a rohanó élet zajában nehéz elcsendesedni és meghallani szavadat. Ezért kérünk azokért, akik ritkán vagy sohasem hallgatnak igehirdetést, és nem ismerik a Bibliát. Különösen fontosnak érezzük a gyerekek és a fiatalok közötti igeszolgálatot. Kérünk,
hogy teremtsd meg ennek a lehetõségét a mi korunkban is! Nyiss meg szívet, elmét! Add, hogy a családi otthonokban ne a könyvespolcon porosodjon a Biblia, hanem forgassák, tanulják, szeressék, és ismerjék meg belõle a Jó Pásztor hangját! Reformátor eleinkkel együtt valljuk, hogy csak igéd által kaphatunk bûnbocsánatot, és lehet örök életünk. Tedd újra legfõbb kincsünkké igédet! Tedd vigasztalássá a betegek számára! Tedd reménységgé a halállal vívódók és a gyászolók számára! Tedd útmutatássá a kisiklott életûek számára! Tedd szabadítássá a megkötözöttek, a függõségben élõk számára! Tedd örömmé és a dicséret forrásává mindannyiunk számára! Jézusért kérünk! Ámen.
LUTHER ÉS AZ ISTENTISZTELET 13.
LITURGIKUS SAROK
Kinek, minek a háza? b Sorozatunkban volt már szó egy-egy Luther-iratról éppúgy, mint arról, hogy összességében mit tartott és tanított a reformátor a legfontosabbakról: az igehirdetésrõl, az úrvacsoráról és a lelki szolgálatról. Egyházújító atyánk nem volt rendszeres, sokkal inkább biblikus és gyakorlati teológus. Nem írt összefoglaló mûveket, annál inkább bibliatanulmányokat, igehirdetéseket és gyülekezetépítõ munkákat. Nem írt tudományos értekezést a megújuló egyház templomépítési kötelezettségeirõl sem, de fennmaradt tanításaiban találunk utálást arra, hogy milyen elképzelései voltak ezzel kapcsolatban.
Kinek és minek a háza az istentisztelet helye? Van-e szent hely, és milyen legyen az? Mi a feladatuk a templomot építõknek, és mi a fenntartó gyülekezetnek? A reformáció nyomán kell-e valamit változtatni az evangélikussá vált templomokon? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztathatták azt, aki Luther környezetében elgondolkodott a hitújítás templomaival kapcsolatos ügyeken. Természetes, hogy a Luthert faggató ember e témában is elõkeresi a torgaui várkápolna felszentelésekor mondott igehirdetést, amely az összegyûjtött mûvek között jelent meg. Ez a prédikáció meghökkentõen puritán, már-már zavaróan szigorú álláspontot képvisel. Jó néhány más irat egy-egy mondata, gondo-
06-81-330-220
Egy hívás – és valakit megajándékozott! A hívás díja 400 Ft + áfa.
latsora is idézhetõ témánkban (igehirdetések, bibliamagyarázatok, A német mise, hitvallások stb.), amelyek sokkal nyitottabbak, megengedõbbek. Ha sikerült felcsigáznom az olvasó érdeklõdését, akkor ezek után le is írom, hogy valóban kétféle lutheri véleményt vélek felfedezni. Mielõtt azonban azt gondolnák, dönteni kell arról, hogy melyik az igazi, a mérvadó, rögtön hozzáfûzöm: a más-más helyzetben megszólaló reformátori hangok kiegészítik, gazdagítják egymást. A harcos, keményen fogalmazó Luther olykor – hitvédelmi okokból – leszûkíti a templom fogalmát. Azt mondja, hogy az csak a tanítványi közösség helye, amelyet igehirdetésre és imádságra használnak. Ha már nem használják,
SEMPER REFORMANDA
le kell rombolni, el kell takarítani, mint ahogyan minden használaton kívüli, szerepét vesztett épületnek ez a sorsa. Nem kell díszíteni, nem kell cicomázni. (És „ne kerüljön nagy költségbe”.) A templom adjon helyet a találkozásra és az igehirdetésre. A reformátor három feladatot fogalmaz meg: a keresztények összegyülekezése, Isten igéjének hallgatása, és hogy a gyülekezet válaszként „erõs imádságokat küldjön az ég felé”. Ebben a prédikációban nem is említi az úrvacsorát, nem tér ki az gyülekezet hajlékának semmiféle más funkciójára. A megengedõbb Luther beszél az igehirdetések, az egyéb tanítások fennmaradt lapjairól. A posztillás kötetben újra meg újra együtt találjuk az igehallgatás és a szentségek vételének helyét. Nem a hely önmagában szent, hanem az ige és a szentség – bennük Krisztus jelenléte – szenteli meg a gyülekezés helyét. Miért így, és miért úgy? – kérdezhetjük. Bizonyára azért, mert más és más a feladat harci helyzetben és az építés idején. Amikor a torgaui várkápolna szentelésekor egyoldalúnak tûnõ módon fogalmaz, akkor a középkor mágikus helyértelmezését támadja, és az azzal szemben álló, helyes keresztény gondolkodásmódra tanít. Ahhoz, hogy a diák
komolyan vegye a leckét, minden félreértést kizáróan kell fogalmazni. Ha a szentnek vélt dolgok elszakadnak attól, aki a szent, ha a tárgyaknak mágikus erõt tulajdonítanak, ha az élettelen dolgok fontosabbá válnak, mint az élõ gyülekezet és a megelevenítõ Szentlélek, akkor tévúton jár az egyház. És mivel az hosszú idõn keresztül veszélyes tévutakra tévedt, Luther tûzzel-vassal irtja a tévtanítás mételyét. Egyértelmûvé válik, hogy Luther a templomok és a szertartások szerepének félremagyarázását és helytelen használatát kifogásolja, és fél attól, hogy a gyülekezet mágikus erõt tulajdonítson az egyiknek vagy a másiknak. A hely, a tér abban különbözik az igétõl és a szentségektõl, hogy azok nem eszközei az üdvösségnek. A hely önmagában semleges. De az ige hirdetésekor, a szentségek kiosztásakor a gyülekezet jelenlétében megszenteltté válik. Természetesen az evangélikus teológiában is továbbfejlõdött a tér és a hely értelmezése. Korábbi sorozatunkban errõl már írtunk, késõbb pedig még visszatérünk rá. Luther tanítása azonban kijelölte a medret, amelyben evangélikus gondolkodásunk zajlik. g Hafenscher Károly (ifj.)
„Látjátok tehát, hogy az egész egyház bûnbocsánattal van tele, de kevesen vannak, akik valóban befogadják és elnyerik, mert nem hisznek, hanem cselekedeteikkel akarják magukat biztosítani.” d Luther Márton: A bûnbánat szentségérõl (Kozma Éva Mária fordítása)
2005. január 30.
evangélikus élet
Krisztushoz és egymáshoz tartozunk Az ökumenikus imahét zárása a Magyar Szentek templomában
BARTA IMRE FELVÉTELEI
b Élettel telt meg Budapesten a Magyar tudósok körútja január 23-án délután. Sokan – testben fiatalok és lélekben ifjak egyaránt – igyekeztek a Magyar Szentek temploma felé. Aki belépett a kivilágított istenházába, egy darab színes szalagot és egy programfüzetet kapott. Az elõbbi arra szolgált, hogy a keresztény egységet és összetartozást szimbolizálja, az utóbbi segítségével pedig ki-ki nyomon követhette az ökumenikus ifjúsági istentiszteletnek – amely egyben az ökumenikus imahét hivatalos záróalkalma is volt – a történéseit.
e Folytatás az 1. oldalról
„No, de ébredjünk fel – halljuk az elemzõ hangját –, a hajléktalanok összepiszkolnák a templomokat, farigcsálnák a padokat, és büdösek.” Természetesen demagógia volna visszakérdezni, hogy vajon hány politikai párt vagy multinacionális vállalat nyitotta meg székháza ajtaját a hajléktalanok elõtt. Helyette csak azt szeretném megjegyezni: a szerzõ bizonyára nem járt azokban az egyházi, gyülekezeti közösségekben, amelyek igenis befogadják a hajléktalanokat, meleg étellel és jó szóval, tanáccsal látják el õket. Ezen a ponton önkritikusnak kell lennünk. Ezeket a kereszténység eredeti küldetését hitelesen betöltõ törekvéseket talán azért nem ismerte meg a kívülálló, mert az egyház túlságosan sokszor egy másik, szerintem nem igazi arcát láttatta. Ezen az arcon az uralkodási vágy, a pompára valló hajlam, sõt sokszor a szeretetlenség vonásai éktelenkedtek. A megújuló antiklerikális buzgalomnak további okai is lehetnek. Tagadhatatlanul láttunk és látunk kísérleteket arra, hogy politikai pártok szavazatszerzési vágyukban az egyházakat a maguk szolgálatába próbálják állítani. A rendszerváltozás óta sok politikus hiteltelenített számos keresztény jelképet azzal, hogy politikai gyûlések kulisszáivá és neofita szónoklatok részévé tette õket. Persze mindig kettõn áll a vásár. Alighanem az egyházak is kapva kaptak azon, hogy – évtizedek elszigeteltsége után – ilyen áron kerüljenek vissza a közéletbe. Egy sajtgyár vagy sertéshizlalda „ökumenikus” megáldása – amelyre bizony akadt példa – blaszfémikus cselekedet volt. A kísértés mindig nagy, hiszen a sokáig elnyomott egyházak ilyenkor úgy érzik, végre észreveszik õket, s az árnyékos és huzatos területrõl végre a napos oldalra kerülhetnek. Mégis, bizonyos önmérséklet tanúsítása jézusibb volna. Ellen kellene állni annak a csábításnak, amelyet Luther Márton „a dicsõség teológiájának” nevez, és amellyel õ a kereszt teológiáját állítja szembe, illetve „kereszt formájú egyházról” beszél.
Kisebb és nagyobb egyházak egyaránt kísértésbe eshetnek. Számos jel utal arra, hogy a baloldali pártok a Hit Gyülekezetével fognak össze, a jobboldaliak pedig a történelmi egyházakat tekintik „természetes szövetségesüknek”. Kapi Béla dunántúli püspök – a közelmúltban megjelent önéletírása szerint – már 1920-ban felhívta a figyelmet az általa „világnézeti vallásosságnak” nevezett magatartás veszélyeire. Elsõsorban az értelmiséget vádolta azzal, hogy „a maga kiépítetlenül maradt, hitbelileg hiányos vallásosságát bizonytalan világnézeti vallásossággal igyekszik pótolni”. Mindezek azt mutatják, hogy a közbeszéd alig burkoltan egyházellenes utalásainak egy része elsõsorban nem a kereszténység, még csak nem is a papság, hanem az egyházban szövetséget keresõ politikusok ellen irányul. Van azonban ennek az antiklerikalizmusnak egy másik indítéka is. Ez véleményem szerint azzal a tévhittel függ össze, hogy az egyháznak csakis a lelkekkel szabad törõdnie, minden mást pedig engedjen csak át a társadalomnak, így például a politikai pártoknak. Más szóval: az egyház ne foglalkozzon társadalmi kérdésekkel, ne formáljon véleményt – például a munkanélküliséggel, a migrációval, az emberi jogokkal vagy a politika etikájával kapcsolatban. A Heti hetes címû televíziós mûsor sztárjai jól elélcelõdtek azon, hogy az evangélikus püspök-elnök karácsonyi prédikációjában érinteni merte az abortusz kérdését. Ezt a szemléletet „sekrestyekereszténységnek” nevezem, hiszen ennek képviselõje nem tudja elképzelni, hogy az egyháznak szava és mozgástere lehet a templom falain kívül is. E miatt a téves egyházkép miatt lepõdtek, sõt döbbentek meg sokan azon, hogy az egyház állást foglalt a decemberi kettõs népszavazás ügyében. Pedig az igazán nem pártpolitikai kérdés volt! A vallásszabadság többet jelent, mint a szertartások végzésének jogát. Ha elfogadnánk a „sekrestyekereszténység” elvét, akkor vissza kellene hívni Közép-Kelet-Ázsiából az egyházi segélyszervezetek munkatársait, és kizárólag imád-
Imahét Soltvadkerten
g Ifj. Káposzta Lajos A Kiskunságon elhelyezkedõ kisvárosban már az elsõ világháborút követõen van adat arra, hogy közösen rendeztek egyházi eseményt a különbözõ felekezetek. A Tanácsköztársaság (1919) idején ugyanis a kommunista kézen lévõ Kiskunhalasról a nyár derekán százhúsz fõnyi vörös õrség érkezett „rendcsiná-
Fények, fiatalok, ének. E három szóban lehetne talán összegezni a templomba lépõ elsõ benyomásait. A Gável Testvérek zenekar vezetõje lelkesen buzdított minden érkezõt a közös éneklésre: „Nem magunk miatt vagyunk itt, hanem Jézus miatt, ennek öröme töltsön el benneteket!” – hangzott a biztatás. Szintén a felekezettõl független, mindenki számára azonos Megváltóra irányította a figyelmet a szolgálattevõk – köztük evangélikusként Balog Eszter és Barthel-Rúzsa Zsolt lelkészek – bevonulása után a gyülekezetet köszöntõ Várnai Péter. A római katolikus egyetemi lelkész rövid bevezetõjében kiemelte: az egység az Úr kezében van, de mi is sokat tehetünk érte, elsõsorban azzal, ha együtt imádkozunk ahhoz a Jézushoz, aki mind személyes életünk, mind pedig az egyetemes egyház középpontja. „Krisztus a fundamentum. Mindenekelõtt rá van szükségünk, a benne való hit köt össze bennünket. Ez a keresztény egység alapja” – ugyancsak ezt hangsúlyozta az Elsõ korinthusi levél (3,21–23) alapján tartott prédikációja kezdetén Szuhánszky T. Gábor metodista lelkész, megemlítve azt is, hogy ennek fényében kisebb a jelentõsége annak, ami elválaszt bennünket. A többségében az ifjabb korosztályhoz tartozó közösség elõtt az igehirdetõ a továbbiakban az „Akié az ifjúság, azé a jövõ!” mondat értelmezési lehetõségeire hívta fel hallgatói figyelmét. „Amikor valaki fiatal – mondotta –, úgy hiszi, övé a jövõ, még elõtte az élet. „Ne feledjétek – szólította meg a gyülekezetet a lelkész – a teljes élet távlatában szemlélni a dolgokat! Úgy dolgozzatok, mint akiknek örök életük van, mint akiknek van örök életük.” Az igei elmélkedés kapcsán Szuhánszky T. Gábor arra is emlékeztette a jelenlévõket, hogy gyakran mondják, akkor van jövõnk, ha meg tudjuk nyerni az ifjúságot. „Ti azonban ne legyetek »csak eszközök« – emelte ki –, hanem menjetek Krisztushoz, és hívogassatok hozzá másokat is!” g Gazdag Zsuzsanna
Klerikális reakció és sekrestyekereszténység
lás” céljából Soltvadkertre. Ennek a különítménynek a tagjai minden kérdés és kihallgatás nélkül lelõtték azokat, akik útjukba kerültek, és a „forradalom ellenségének” minõsültek. A kilenc áldozat emlékére augusztus 31-én – tehát már Kun Béla lemondása után – közös gyászistentiszteletet tartottak a protestáns temetõben, melyen a baptista énekkar is szerepelt. A felekezeti egyetértés – amely az imaheti alkalmak látogatottságában szépen megnyilvánul – azóta is megvan a településen. Az idén második esztendeje, hogy a katolikus, evangélikus, református és baptista lelkészek mellett a pünkösdi gyülekezet igehirdetõje is szolgált az egyik este. Tanulságos volt összevetni a prédikációk gondolatait, melyek nyolc alkalommal és négy templomban hangzottak fel. Az alábbiakban négy igehirdetésbõl olvashatók részletek.
Sípos Ajtony Levente református lelkész Én vajon igazi keresztyén vagyok, vagy csak annak mondom magamat? Mi a próbája a sziklára vagy a homokra épült
háznak, amikor látszatra ugyanúgy néznek ki? A próba. Minket, embereket is naponta tesz próbára az Úr Jézus. Az elsõ, hogy amikor kimész a templomból, és nem tudod, mirõl volt szó. Akkor bolond vagy. Éppúgy, mint amikor kiadod a pénzed, és végig se gondolod, hogy tulajdonképpen mire is költöttél.
Káposzta Lajos evangélikus esperes A legnagyobb boldogság a családban a gyerek. Vannak azonban, akik nem gyereket nevelnek az apró emberbõl, hanem „díszcserjét”. Mutogatják, felléptetik, büszkélkednek vele. Aztán felnõve lesz belõle egy szép, dekoratív, hibátlan
ságra kellene õket buzdítani. Ugyanezzel a logikával meg kellene tagadni a közéleti kérdésekkel oly szenvedélyesen foglalkozó bibliai próféták hagyományát, valamint Albert Schweitzer, Maximilian Kolbe vagy Dietrich Bonhoeffer örökségét. Az utóbbi szemléletes példával érzékeltette, hogy miért vett részt lelkész létére a Hitler elleni merényletkísérletben: „Ha látom, hogy egy részeg sofõr a Kurfürstendammon száz kilométeres sebességgel rohan, akkor mint keresztény és lelkipásztor nemcsak abban látom a feladatomat, hogy az õrült áldozatainak családtagjait vigasztaljam, hanem be kell ugranom az autóba, mindent meg kell tennem, hogy megakadályozzam sokak életének kioltását.” Két kéréssel zárom mondandómat. Az elsõt a politikusokhoz és az újságírókhoz intézem: ne hozzák vissza a „klerikális reakció” ásatag és rossz emlékû kifejezését, továbbá próbálják elfelejteni a „sekrestyekereszténység” képzetét! A második kéréssel önmagunkhoz, keresztényekhez fordulok. Lépjünk ki bátran a magunk sekrestyéjének szûk keretei közül! Lehet, hogy eleinte azt tapasztaljuk, hogy odabent biztonságosabb, urambocsá, kényelmesebb volt. Ám a prófétáktól és a Názáretitõl kapott mandátumunk – minden ellenkezõ híreszteléssel szemben – a közéletben való szerepvállalásra is vonatkozik. Létezik azonban egy korlát, amelyet úgy hívnak: pártpolitika. Egyéni preferenciája természetesen mindenkinek lehet. A keresztények is élnek választójogukkal. Ám egyetlen egyház sem válhat valamely politikai erõ szolgálóleányává. Ma is érvényes üzenetet hordoz Babits Mihály Jobb és bal címû verse: Láng, láng, meddig cibálnak badar szelek jobbra és balra? Hajlik a láng jobbra, hajlik balra de mit neki jobb és bal: ki csak fölfelé tör? (…) Ki állíthat jobbra vagy balra engem? Labdázzatok, mindenkié vagyok! Csak majd az Isten ha az Ítélet trombitája szól, állítand jobbra vagy balra, A többi: játék. (Noha sírnom kell rajta.) g Fabiny Tamás
felnõtt, aki azonban semmire se való. És ebbõl a fajtából mára egyre több van.
Mezei Ferenc katolikus káplán Vajon emberi módon megérthetõk-e a jézusi példabeszédek? Nem. Ezek csak az isteni logika alapján és hittel foghatók fel. A szebb világot az önzetlenek építik. Ugyanis a leglázasabb munka is céltalan ténfergés, ha nem áll más ember, illetve a közösség szolgálatában.
Dr. Fazekas László baptista lelkipásztor Egység nincs, feszültség annál inkább. Érdekes lehet az égiek felõl ez a földi megosztottság. A Jézustól kapott egységnek nagyobbnak és erõsebbnek kell lennie minden múltbeli és jelenlegi különbözõségnél. Ezen az imahéten errõl történt bizonyságtétel. Az imahét szolgálataiból kivették részüket a fiatal lelkészek is: a katolikus egyházközség részérõl Mezei Ferenc, míg az evangélikusoktól a hatodévét itt töltõ Kopf András lépett a szószékre. A versek és énekkari számok mellett a szólóének is helyet kapott: Makkai László népdalénekes 18. századi vallásos népénekeket adott elõ nagy átéléssel.
3
2005. január 30.
Cseh Biblia b Isten Igéje kinyitva az oltáron, a virág, a gyertya mellett. Fekete, kemény borítójú kötet a könyvespolcon. Vékony lapjai gyûröttre lapozva: mindennapi lelki táplálék nagyanyánk éjjeliszekrényén. Hotelszobák asztalfiókjának diszkréten megbújó tartozéka. Teológusok tudományos kutatásának tárgya. Lelkészek napi „munkaeszköze”. Minden idõk legtöbb nyelvre lefordított, legtöbb nyelven kiadott „bestsellere”. És kiállítások dísze, féltve õrzött, klimatizált termekben, riasztóberendezéssel felszerelt vitrinekben, üveg alatt tárolt páratlan kincs: ez (is) a Biblia. Január 21-én az Országos Széchényi Könyvtárban kiállítás nyílt A cseh Biblia az évszázadok folyamán címmel.
A kéziratostól a nyomtatotton át a digitális változatig számtalan szebbnél szebb Bibliával érkezett hazánkba ez a vándorkiállítás, hogy rövid áttekintést adjon a cseh bibliakiadás történetérõl. Mint megnyitóbeszédében Monok István, az OSZK fõigazgatója kiemelte: lelki, kulturális és földrajzi szempontból is közeli barátunk a cseh nép. Amiként a kiállítás is alátámasztja, a cseh mûvelõdéstörténetben az anyanyelvûség jóval erõsebb hagyományként élt, mint Magyarországon vagy Közép-Európában. A tervezetthez képest szûkebb, ám így is gazdag kiállítási anyagot tekinthetnek meg az érdeklõdõk – adott hangot örömének a fõigazgató, jó szívvel figyelmünkbe ajánlva a kiállítást, külön köszönettel fordulva a jelen levõ cseh nagykövet asszonyhoz is. A mélységében, anyaggazdagságában, szakmai háttere tekintetében rendkívüli gyûjteményt Alena Kubícková, a kiállítás kurátora is méltatta. Kubícková asszony az Isten szava iránti tisztelet jegyében kezdte beszédét, idézve Pál apostol szeretethimnuszát az 1Kor 13-ból. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 9. századi Cirill–Metód-féle fordítástól a CDROM-on olvasható digitális Bibliákig csodálatos, kalandos utat tett meg Isten Igéje a kézzel írottól a nyomtatottig, végül a multimédiás változatig… És vajon mit hoz a jövõ? Gál Jenõ, a budapesti Cseh Centrum igazgatója néhány, a cseh néppel kapcsolatos sztereotípiára mutatott rá, melyeket a jelen kiállítás jó eséllyel változtathat meg. (Ezek egyike, hogy a cseh a legszekularizáltabb nemzet.) A kiállított könyvkincsek bizonyítják, mennyire benne él a cseh nyelvben a Biblia nyelvezete. A Szentírás kultúrtörténeti, mûvészettörténeti, nyomdai-könyvészeti szempontból is összekötõ kapocs a régiók között. S mindenekelõtt: vallási, irodalmi, mûvészeti élmény. A megnyitó hivatalos részét követõen Jan Royt mûvészettörténész, a prágai Károly Egyetem Katolikus Teológiai Karának professzora, valamint Berkes Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa tartott elõadást. S hogy ne csupán „kiállítási tárgyként” tekintsünk a Bibliára még az alatt az idõ alatt sem, amíg a könyvtárban járunk, arról úgy gondoskodtak a szervezõk, hogy egy íróasztalhoz ülve ki-ki lemásolhat a vendégkönyvbe egy számára kedves bibliai idézetet az erre a célra kihelyezett Szentírásból. Így még személyesebbé válik, közelebb kerül hozzánk az Ige. A kiállítás – amelyet az elsõ teljes cseh bibliafordítás, a kralicei Biblia keletkezésének 425., illetve a cseh ökumenikus fordítás megjelenésének 25. évfordulója alkalmából állítottak össze – a budapesti Országos Széchényi Könyvtár hatodik emeleti kiállítótermében tekinthetõ meg február 19-ig. g Kõháti Dorottya
keresztutak
Egyházi nyilatkozat a Trianonfilmrõl A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben zajló oktató-nevelõ munkát a januári vizsgaidõszak derekán súlyosan megzavarták a Trianon címû film erdélyi bemutatásával kapcsolatos, az intézet vezetõit ért zaklatások – olvasható az erdélyi protestáns magyar egyházak vezetõinek közleményében. A közleményt – amelyet az MTI-hez is eljuttattak – Tõkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület, Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház és Adorjáni Dezsõ Zoltán, az Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, valamint Juhász Tamás, a Protestáns Teológiai Intézet rektora és Rezi Elek, az intézet dékánja írta alá. Az aláírók kifejtik: örömmel üdvözölték január 7-én Koltay Gábor rendezõ és Raffay Ernõ történész kulturális estjét, amelynek keretében a Trianon címû, 14 részes dokumentumfilm rövidített változatát is vetítették. Az intézet szívesen átengedte dísztermét a filmbemutatót szervezõ Erdélyi Magyar Ifjak kérésére. Az óriási érdeklõdés miatt a rendezvény kezdetekor az intézet rektora ígéretet tett a szervezõknek arra, hogy egy héttel késõbb a díszterem újra rendelkezésükre áll az est megismétlésére. Az elõadók és az Erdélyi Magyar Ifjak azonban a második vetítéses találkozó elmaradásáról döntöttek. „Azt a körülményt, hogy az állami hatóságok – a film tartalmát és a rendezvény szervezési körülményeit nem ismerve – a január 7-i kulturális est szervezõit és házigazdáját utólag különbözõ törvények és kormányrendeletek paragrafusaira hivatkozva, hatóságilag nyomozzák, kifaggatják, törvénysértés gyanújába hozzák, az egyházaink életébe való beleszólásnak tekintjük, s e beleszólás ellen a leghatározottabban tiltakozunk” – szögezik le a közlemény aláírói. d MTI
Emberhalászok a Hálóban Katolikus közösségi központot szenteltek Budapesten b „Fonalból, szálból (csomózással) készült, rácsszerûen lyukacsos szövedék, illetve ebbõl készült eszköz” – olvasható a háló címszónál a Magyar értelmezõ kéziszótárban. Jézus óta azonban nekünk, keresztényeknek a hálóról és a halászatról nem csupán a tenger és a halászat jut eszünkbe, hanem az apostoloknak adott megbízás is – a misszió, az emberek „halászatának” feladata. A maga eszközeivel ezen munkálkodik a Háló Közösségfejlesztõ Katolikus Egyesület is, melynek budapesti központját január 20án szentelte fel dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. Az ünnepélyes alkalmon részt vett dr. Gulyás Kálmán, az egyházi kapcsolatok címzetes államtitkára is.
„A Hálót a kilencvenes évek elején laikusok alapították azzal a céllal, hogy összefogják a katolikus közösségeket. »Definíciószerûen« azt mondhatnám, hogy a Háló nem más, mint az egyház közösségi, felnõtt, magyar modellje.
Mint említettem, alapvetõen katolikus közösségek hálózatáról van szó, de nyitottak vagyunk más felekezetek felé is. Azt szeretnénk, ha mindenki, aki kapcsolatot tart velünk, a maga helyén még aktívabban végezné szolgálatát” –
FOTÓ: VENCZEL ENDRE
4
mondta el lapunknak az alapító tagok egyike, Szeibert András, aki a házigazda szerepét is betöltötte ezen a januári délutánon. E minõségében köszöntötte a megjelenteket, köztük a kárpátaljai Háló-közösség nevében megszólaló Bárdos Istvánt. „December ötödike után még inkább szükségét érezzük annak, hogy elmondjuk: mi a hit, a remény és a szeretet erényeit valljuk, és nem csüggedünk el” – kezdte megnyitóbeszédét Szeibert András. Ezt erõsítették a Beregszászról érkezett Bárdos István szívhez szóló szavai is. Gulyás Kálmán – más összefüggésben ugyan – szintén az összetartozás, a kis és nagy közösségek jelentõségét emelte ki. A szentelés ünnepi aktusát megelõzõ rövid igehirdetésében Veres András arról beszélt, hogy a hívõ életére és munkájára Isten áldását kéri. A benne való bizalom, az õ segítsége és védelme szükséges minden ártó szándék ellen. A püspök a Háló tagjaitól azt kérte, maradjanak a továbbiakban is hitbõl élõk, magyar érzelmûek, és legyenek mentesek a pártpolitikától, ugyanakkor ne hanyagolják el a politikát, hanem Isten szeretetébõl erõt merítve munkálkodjanak a nemzet jólétén, ha kell, ellenszélben is. A Háló-tagok számára fontos a személyesség, a barátság, a kapcsolatok ápolása. Eddig is ezt szem elõtt tartva szervezték meg a találkozóikat, kezdetben csak hazánkban, késõbb pedig a határon túli magyarok között is. Mivel a Kárpát-medencei Háló-közösségek tagjai gyakran keresik fel fõvárosunkat, szükségét érezték egy központ kialakításának. A felújítási munkálatok java részét mintegy adományként, ingyen végezték. Ezért lehetséges, hogy a háromszáz négyzetméteres közösségi központ felújítási költségei mindössze tizenkétmillió forintot tettek ki. Ebbõl kétmillió forintot a Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Államtitkársága bocsátott a Duna Televízióval is együttmûködõ mozgalom rendelkezésére. g G. Zs.
KÉSZÜLÜNK A NÕK 2005. ÉVI ÖKUMENIKUS VILÁGIMANAPJÁRA 2.
Néhány tudnivaló Lengyelországról b A távol-keleti szigetvilág, számunkra ismeretlen kis országok, egy kontinenseket összekötõ földszoros után az idén szinte a szomszédban, Lengyelországban rendezik március 4-i világimanapunkat. Sok mindent tudunk errõl a nagy „majdnem szomszédról”, és sok szállal kötõdünk hozzá. Ez a kötõdés egészen a régmúlt idõkig nyúlik vissza, ahogyan az elõzõ számban már olvashattuk. A történelem során sorsunk, küzdelmeink is nagyon hasonlóan alakultak. Az ismertetést az ország földrajzi helyzetének, népességének és területi sajátosságainak rövid bemutatásával kezdjük.
Lengyelország területét és népességét tekintve Európa egyik legnagyobb országa. Kelet-Közép-Európában hidat képez a keleti és a nyugati kultúra között.
Az ország területe 312 700 négyzetkilométer, lakóinak száma harmincnyolcmillió. Határai sokszor változtak a történelem viharai során. Természetes határa északon a Balti-tenger, délen a Kárpátok. Északon Oroszország, Nyugaton Németország, keleten Litvánia, Fehéroroszország és Ukrajna, délen Szlovákia és a Cseh Köztársaság a szomszédja. Felszíne, bár jórészt síkság (71%; az ország neve is a „pole”, azaz „síkság” szóból ered), nagyon változatos. A Magas-Tátra lengyel oldalán van a hegység hegymászó-felszerelés nélkül járható legmagasabb csúcsa, a 2499 méter magas Rysy; ez egyúttal az ország legmagasabb pontja. A Kárpátok hegyvonulata erdõkben gazdag. Különös szépségû a Mazuri-tavak vidéke, ahol mintegy négyezer tó található. Az országot bõvizû folyók szelik át; a legnagyobb az 1074 kilométer hosszú Visztula. Ugyancsak nagy folyó az Odera és a Warta. A lengyel–fehérorosz határvidéken van az Európában egyedülálló Bialowiezai Nemzeti Park, ahol szinte õserdei gazdagságú növényvilággal és már-már kihalóban lévõ állatfajokkal – bölényekkel és vadlovakkal – találkozhat a látogató. Az ország éghajlata mérsékelt; a nyár meleg és napsütéses, 20°C fölött van az átlaghõmérséklet, a leghidegebb hónapokban, januárban és februárban 0°C alatti az átlagérték. Legfontosabb ásványkincsei a kõszén, a barnaszén, a kén, a réz és a cink.
Az ismertetést a zászló és a képen látható címer bemutatásával fejezem be. A zászló, amely két mezõre – fehérre és pirosra – oszlik, a 19. század második felétõl vált elfogadottá. A fehér szín a függetlenség utáni óhaj kifejezése, a piros pedig az ezért való áldozathozatal jelképe. A címer egy fehér sast ábrázol a vörös mezõben; fején korona van, a tekintete nyugat felé néz. A címer alakja változott az évszázadok során például a kommunizmus idején eltûnt a korona a sas fejérõl. A legenda szerint Lengyelország elsõ fe-
jedelme Giesnóban talált rá a fehér sas fészkére, és ezen a helyen alapította Varsó városát a 8. században. Ezért szerepel tehát a címerben a sas, a korona pedig a királyság idejétõl kezdve került a fejére. Lengyel asszonytestvéreink az idei imanap témájául Jézus szavait választották a Hegyi beszédbõl: „Ti vagytok a világ világossága.” Õ munkálkodjon mindnyájunkban felkészülésünk során, hogy szolgálatunk a sötét világban valóban világossággá legyen! g Keveháziné Czégényi Klára
2005. január 30.
kultúrkörök
Egy gyermekbiblia margójára Az Ószövetséggel ismerkedve idõrõl idõre meglepõdtem, mennyire egyszerû, gyermekek számára is érthetõ szókincs jellemzi a sokat mesélt alaptörténeteket. Nyoma sincs a Károli-féle veretességnek. „Elment”, „látta”, „szólt”, „született”, „élt”, „nemzett”, „meghalt”. Igaz, olyan helyzeteknek sincs híján a Biblia, amelyekkel ma már ritkán találkozik – ha találkozik egyáltalán – az olvasó. A sátor is inkább rövid nyaraláshoz kötõdik, mint többgenerációnyi sivatagi vándorláshoz. Juhnyájjal, királyokkal és kivégzésekkel szintén nem sokan találkoznak hétköznapjaikban. A Biblia egyszerû tehát, senki elõl nem bujkál, aki fel akarja deríteni; ugyanakkor feltörni való diók halma is, mely nem hagyja nyugodni a kíváncsi embert, legyen tíz- vagy hetvenéves. De ami egyszerû, nem kell, hogy egyszersmind bugyuta is legyen. Ezért sem vettem magamnak sokáig gyermekbibliát, annak ellenére, hogy – vagy éppen azért, mert – szívesen foglalkozom gyerekekkel. Nem találtam meg az igazit, azt, amelyrõl el tudtam képzelni, hogy szívesen lapozgatnám a saját gyerekeimmel. Amelyben nem kell folyton magamban javítgatnom a szöveget, és nem kell gyorsan lapoznom, hogy a gyerek ne féljen a képek Jézusától és más alakjaitól, de ne is olvadjanak szét kezemben a lapok a negédességtõl. Így örömmel találtam rá nemrég a Jelenkor Kiadó új gyermekbibliájára, melyet Herma Vogel írt, Ádám Gizella fordított, és Gitte Spee rajzai elevenítenek meg. Hogy miért jó szerintem – néhány részlettõl eltekintve – teológiailag és (vallás)pedagógiailag a mû? Egyáltalán mi különbözteti meg a jó gyermekbibliát a felejthetõtõl? Elsõsorban a képek, hiszen ezek észrevétlenül kerülnek a gyermeki lélek mélyére, és sok-sok évre meghatározzák az Istenrõl alkotott elképzelést. Ezért nem mindegy, mit sugároznak. Kelthetnek félelmet Istennel szemben, de bátorságot is. Hozzájárulhatnak ahhoz, hogy felnõttként az életigenlés és Isten ne két egymást kioltó választási lehetõséget, hanem szoros egységet jelentsen a szívben és a fejben. A jó képek tehát nem keltenek az indokoltnál nagyobb félelmet, s egy gyermekbiblia esetében semmi sem indokolja a megfélemlítést. A jó kép ezenkívül nem csak illusztráció. A kicsiknek van épp elég fantáziájuk ahhoz, hogy el tudják képzelni a történetet hallás után is. Viszont a jó kép lényeglátó, azaz a rajzoló saját teológiai elképzeléseit is tükrözi. S persze segíti a gyermeki fantáziát ott, ahol az ismeretlen területre lépne – a hajviselet, az öltözet, korabeli városképek megmutatásával vagy méretek és arányok érzékeltetésével. G. Spee rajzainak különlegessége, hogy felvállaltan hétköznapiak a figurák, a vonalak töredékességükben nagyon emberiek, s a könyvet lapozgató gyerekek a
technikákat is ismerõsként üdvözölhetik. Az alakok kontúrozottak, a testrészek arányai nem az élethûség szabályainak felelnek meg, inkább gyermekrajzokra hasonlítanak. A színek markánsak, és sokszor áttetszik az eredeti papír mintázata. Mindez olyan hangulatot kölcsönöz, mintha valaki a történetek hallgatása közben sebtiben rajzolt, festett volna. Nem a távolságot érzékelteti a gyermek világa és a Biblia között, hanem az átjárhatóságot, a közeliséget. Azt, hogy ezek a történetek gyerekeknek valók, hogy nem csak akkor lehet az övék, ha majd nagyobbak lesznek – mint annyi minden más.
A könyv egyik erénye, hogy Jézus gyermekségének történetein kívül is sok olyan szerepel benne, amelyben gyerekek is jelen vannak, s ez a képeken is látszik. Jézus ábrázolása kulcskérdés egy gyermekbibliában. Jelen esetben a Megváltó nem glóriás alakként áll elõttünk, hanem úgy mint aki „egy közülünk”. Különlegességének érzékeltetése nem az idegenség kidomborításával történik, hanem a párbeszédekkel. A képek közül egyedül az ószövetségi történeteket bemutató szakasz „címlapján” lévõvel vagyok elégedetlen. Továbbá a szakasz címét sem tartom szerencsésnek. Mivel az Ószövetség nem egyedül a keresztények szent könyve, tekintettel kell lenni a zsidóságra. Igaz, ma már annyira beleivódott a nyelvbe az Óés Újszövetség elnevezés, hogy kevesen kérdõjelezik meg, még ha az „ó-” elõtag könnyen az „elavult” szinonimájának is tûnhet. Ennek elkerülésére javasolják egyes teológusok az „elsõ és második szövetség” elnevezést. Még ha ez merész újítás is egy felnõtteknek szóló kiadásban, azon érdemes elgondolkozni, hogy ha már nem a hagyományos Ó- és Újszövetség felosztást használja a fordító, hanem ötletesen a gyermekszerû „könyv” szó áll a „szövetség” helyett – A régi könyv, illetve Az új könyv a fejezetek címe –, akkor lehetett volna inkább „Az elsõ könyv” és „A második könyv”. Ezt a zsidóságra jobban tekintettel lévõ tendenciát lehetett volna érvényesíteni a képek esetében is. Szellemes szer-
kesztésmódról tanúskodik, hogy az Óés az Újszövetséget egy-egy állattal hozza összefüggésbe a rajzoló. Az utóbbinál a bárány jó választás: Isten Báránya és az elveszett bárány juthat eszünkbe róla. A kígyó mint az Ószövetség jelképe azonban problematikus. Lehetett volna galamb, amely az elsõ, a Noéval kötött szövetség jele. Torzítjuk az Ószövetséget, ha pusztán a kígyó, a bûn könyvének mutatjuk. Egyébként a szerzõ által válogatott történetek sem ezt sugallják – ez a mû egyik erõssége. A szöveg egyébként ügyesen egyensúlyoz a gyermekbarát megfogalmazás és a teológiailag elfogadható tartalom között. Csupán egy-két helyen dõl meg az egyensúly, ilyenkor a képiség gyõz a szöveghûség fölött, például a bûneset legendás almája esetében, amelytõl – úgy tûnik – nehéz elszakadni. Gyermekbarát megfogalmazáson azt értem, hogy a mondatok rövidek, sok közülük refrénszerûen ismétlõdik, így könnyen megjegyezhetõ. A szerzõ sokat mesélhetett bibliai történeteket gyerekeknek, mert ahol a kicsik rendesen visszakérdeznek, megakadnak, ott feloldó, magyarázó mondatokat találunk. Így a pásztor Dávid védelmében megtudjuk a könyvbõl, hogy parittyázásával nem okozott fájdalmat a bárányoknak, hiszen vastag volt a gyapjuk. Noé pedig azért mert felszállni a vadállatokkal teli bárkára, mert Isten biztosította, hogy nem fogják megenni õt. Ahol a bibliai szöveg csak jelzésszerûen utal valamire, ott a gyermekbarát megoldás a részletek bemutatása, ez pedig már teológiai munka. Ennek nyoma látható például a Bábel tornya történeténél, amellyel kapcsolatban a könyv hangsúlyozza, hogy nem az építés aktusa volt helytelen, hanem az, hogy az építõknek „semmi másra nem maradt idejük. Sem születésnapokat ünnepelni, se rajzolni, sem énekelni.” Keresztelõ János kapcsán pedig kiderül, mit is jelent megváltozni: mindenkinek mást, de ez sem csak a felnõttek ügye. Sok jól kidolgozott párbeszéd visz közelebb bennünket ahhoz is, mit gondoltak Jézusról a kortársai. Nincs is olyan lap, amelyen ne lenne személyes érintettségrõl, átgondolt hitrõl és nem utolsósorban gyerekszeretetrõl és humorérzékrõl tanúskodó újszerû megoldás. Jó szívvel ajánlom a könyvet gyerekeknek és szüleiknek, mert a szép külsõ olyan idõtálló teológiát rejt, amelyet nem kell felvinni a padlásra a többi mesekönyvvel és a kinõtt ruhákkal, cipõkkel együtt. g Zsugyel Adél
(Herma Vogel – Gitte Spee: Mesékkel teli bárka. Biblia kicsiknek. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2004. Ára: 3500 Ft.)
b A magyar kultúra napja alkalmából színes programok és tárlatok fogadták a Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjait és látogatóit. A rendezvény megnyitóján Ónodi Szabolcs igazgató elmondta, hogy a tanév félidejében január 22-e diák és pedagógus számára egyaránt jó alkalmat kínál a közös gondolkodásra, a kultúránk kincseibõl való feltöltekezésre.
A gimnázium egyik folyosóján kiállított – dr. Németh Csaba Ady-gyûjteményébõl válogatott – anyagot dr. Losonci Miklós mûvészet- és irodalomtörténész ajánlotta az érdeklõdõk figyelmébe. A fotógyûjtemény segítségével Ady különbözõ arcait ismerhetjük meg. A mintegy ötven képbõl álló kiállítás mottója Móricz Zsigmondtól való: „…csak azért élt, hogy égjen, csak azért égett, hogy verset cselekedjen. Mert neki a Vers nem költemény volt: élet.” Jóllehet a bonyhádi Ady-tárlat dr. Német Csaba gyûjteményének csak a töredékét tudja bemutatni, a külcsínben és belbecsben gazdagodó bonyhádi gimnáziumot ez a kiállítás még gazdagabbá teszi – mondotta dr. Losonci Miklós, aki nagy sikerû elõadást tartott Ady és József Attila költészetérõl a 11–12. évfolyamosoknak. A magyar kultúra napja alkalmából két további tárlat is helyet kapott a gimnáziumban: Losonci Lilla és Cseh Gábor festményei láthatók. g Máté Réka felvétele
Kiállítás adózik József Attila emlékének Száz éve, 1905. április 11-én született a magyar költészet világirodalmi rangú képviselõje, ezért a Magyar Köztársaság kormánya az idei esztendõt József Attila-emlékévvé nyilvánította. A Petõfi Irodalmi Múzeumban múlt pénteken nyílt meg a költõ emlékének adózó új kiállítás, Eszmélet címmel. (A Bagó Ilona rendezte kiállítás címe József Attila egyik legismertebb versének címét kölcsönözte.) A kiállítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának – a rendezvény fõ támogatójának – a vezetõje, Hiller István nyitotta meg. Az ünnepségen természetesen a költõ több verse is elhangzott, avatott tolmácsolásban. József Attila nemzetközi elismertségét bizonyítja, hogy az UNESCO is bemutatja székházában ezt az igen érdekes vándorkiállítást, amely a poéta költészetében rejlõ játékosságot, filozofikus mélységet a modern technika eszközeivel is megkísérli érzékeltetni. Szinkron vezérelt digitális video- és CD-lejátszók,
interaktív multimédiás programok segítenek a közönségnek abban, hogy József Attila életét és költészetét alaposabban megismerje. Minden látogató saját igényei szerint, érdeklõdésének megfelelõen bõvítheti tudását. Négy könyvújdonságot is bemutattak január 22-én a magyar kultúra napja alkalmából, ugyancsak a Petõfi Irodalmi Múzeumban. Dávidházi Péter mûve, az Egy nemzeti tudomány születése – Toldy Ferenc és a magyar irodalomtörténet címû kötet az Akadémiai Kiadó és az Universitas Kiadó közös kiadása. Szörényi László könyvét Álmaim is voltak, voltak… Tanulmányok a XIX. századi magyar irodalomról címmel az Akadémiai Kiadó jelentette meg. Arany János összes mûveinek a XVII. kötetét, amely a költõ 1857 és 1861 közötti levelezésének anyagát gyûjti egybe, valamint a Kultusz, mû, identitás címû kötetet – Kalla Zsuzsa, Takáts József és Tverdota György szerkesztésében – a Petõfi Irodalmi Múzeum adta ki. g Berényi Zsuzsanna Ágnes
„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” Kétszáz esztendeje halt meg Csokonai Vitéz Mihály Egész élete alig több mint harmincegy esztendõ: 1773. november 17-én született és 1805. január 28-án halt meg a magyar irodalom egyik legnagyobb lírikus költõje. E rövid idõ alatt olyan gazdag, sokszínû és maradandó életmûvet hagyott hátra, hogy Vörösmartyig, Aranyig és Petõfiig sincs párja. Debrecenben született. Apai nagyapja református prédikátor, apja, Csokonai József borbély és seborvos korai haláláig maga is tollforgató tudósféle: orvostudományi és történelmi szakkönyvek kéziratait hagyja hátra. Édesapja korán meghalt, így özvegyének, Diószegi Sárának két fiával együtt el kellett hagynia addigi otthonukat. Megélhetésüket csak kosztos diákok tartásával tudta biztosítani. Csokonai 1780-tól volt a debreceni kollégium diákja. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, „önképzõkört” szervezett. A neves iskola falai közt kezdett verselni is. Szomjazta a tudást, és szomjúságához példás kitartása és rendkívüli memóriája volt. Mire elvé-
gezte az iskolát, tudott latinul, görögül, németül, franciául és olaszul, és foglalkozott már az angol, a héber és a perzsa nyelvvel is. Jártas volt kora irodalmában, filozófiájában, és tájékozott a természettudományokban. Egyszerre ragadta el a felvilágosodás szelleme, a rokokó költészet kecsessége, az ókori latin és a 17. századi francia klasszikusok pátosza. Ugyancsak hatott rá a népköltészet is. Bravúrosan kezelte a versformákat, szüntelenül kísérletezett, újabb nyelvzenei lehetõségeket keresett és talált. Egészen József Attiláig nincs költõnk, aki olyan sok versformával élt volna, mint õ. Tehetségét Kazinczy is felfedezte, vele 1792-tõl levelezett. 1794-ben a kollégiumban megbízták õt a poétai osztály vezetésével. Kitûnõ, korát meghaladó pedagógus volt. Új módszerei – fõleg a a diákokkal való személyes foglalkozás – ellenszenvet is váltottak ki idõsebb tanáraiból, de a Martinovics-féle jakobinus mozgalomig mégis zavartalanul taníthatott, írhatta verseit, készülhetett nagyobb mû-
veire. Erre az idõre esnek elsõ színjátékai is, köztük a kitûnõ vígjáték, a Méla Tempefõi. 1794-tõl egyre gyanúsabbá vált a kollégium tanárai elõtt. Amikor kirobbant a Martinovics-ügy, és Kazinczyt is elfogták, majd elítélték, a kollégiumban fegyelmit indítottak Csokonai ellen. A vád az volt, hogy megsértette az intézmény szabályait, a valódi ok azonban a radikális hangú költõtõl való félelem volt a fenyegetõvé vált politikai légkörben. A fegyelmi Csokonai kicsapatásával zárult. Ettõl fogva egész élete kilátástalan küzdelmekben telt. Nekiindult az országnak, hogy megélhetést találjon, hogy megkapaszkodjék valamiben. Sok helyen megfordult. Komáromban 1797-ben találkozott a nagy szerelemmel Vajda Juliannának, egy módos kereskedõ leányának személyében, akit verseiben Lilla néven tett halhatatlanná. A szerelem kezdetben reményteljes, a lány szülei csak azt kívánták, hogy a poéta szerezzen magának rendes foglalkozást. Keszthelyen próbált
tanári álláshoz jutni, ezért hónapokig Somogy megyei udvarházakban hányódott-vetõdött. Ekkor írta Dorottya
címû vígeposzát, a korabeli vidéki élet körképét. Amíg azonban távol volt, Lillát férjhez adták egy gazdag polgárhoz. A keserû csalódás okozta fájdalomból születtek meg kiemelkedõ versei: A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz, illetve Lilla címû szerelmi versciklusa. 1799 tavaszán Csurgóra, a református gimnáziumba került helyettes tanárnak. Felvilágosult pedagógiájáért rajongó tanítványaival elõadatta a Cultura, illetve Az özvegy Karnyóné címû színmûvét. 1800 márciusában letelvén tanári megbízatása, visszatért Debrecenbe. Utolsó éveiben sajtó alá rendezte, újraalakította korábbi verseit. 1804 áprilisában Rhédey Lajos gróf feleségének temetésére hívták Nagyváradra, hogy verses ünnepi búcsúztatót mondjon. A hideg idõben hajadonfõvel állt a koporsó mellett, meghûlt, tüdõgyulladást kapott. Egészsége többé már nem állt helyre, hosszas betegeskedés után 1805. január 28-án Debrecenben meghalt. g Összeállította: Gazdag Zsuzsanna
5
6
2005. január 30.
panoráma
A keresztény egység évezrede? Ökumenikus teológiai párbeszéd a Magyar Katolikus Rádióban
Imaheti (f g Gazdag Zsuzsanna
b Az elsõ évezred Krisztus születése után még a földi egyház kibontakozásának, terjedésének és átfogó egységének az idõszaka volt. A második évezred azonban már a földi egyháznak a részekre szakadását hozta magával: 1054-ben szétvált a Konstantinápoly-központú keleti ortodoxia és a Róma-központú nyugati egyház, majd – a második évezred közepén – szakadás következett be a nyugati egyházban a reformáció megújulási mozgalma miatt (1517, Wittenberg és 1530, Augsburg). Róma a híressé vált tridenti zsinaton (1545–1563) a reformáció teológiáját tévtanná nyilvánította, követõit pedig kizárta a katolikus egyházból. Ezek a súlyos szakadások egyúttal egymás elleni véres vallásháborúkhoz, üldözésekhez is vezettek. Az újkor második felében (18–19. század) azonban meglepõ fordulat történt. Amikor a „felvilágosodás” és az emberközpontú ateistamaterialista gondolkodás már-már diadalmaskodni látszott az egymással viaskodó földi egyházak fölött, a világ remélt „modern haladása” a 20. században két, százmilliókat elpusztító világháborút és embertelen, mérhetetlen szenvedéseket és halált hozó ateista diktatúrát hozott „szép új világunkba”. Isten történelemformáló uralmának a csodálatos jele volt, hogy éppen ebben az ateistává lett, modern világban és a véres 20. században indult el – közel két évezred szakadásai után – a világkereszténységben az „ökumenikus egység” mozgalma, Krisztusban való egységünk újrafölfedezése és helyreállítása.
Ennek a hatalmas egyháztörténelmi fordulatnak a fõ állomásai ismertek: a protestáns egyházak világmissziói konferenciája (Edinburgh, 1910), a protestáns és ortodox egyházak szövetsége az Egyházak Világtanácsában (Amszterdam, 1948). A század vége felé pedig a legnagyobb fordulat: a lélekszámra legnagyobb római katolikus egyház széles körû „ökumenikus nyitása” a II. vatikáni zsinaton (1962–1965), XXIII. János pápa karizmatikus vezetése alatt. Ennek a valóban hatalmas, egyháztörténelmi eseménysornak az eddigi csúcspontja pedig az évezred végén következett: a Lutheránus Világszövetség és a Vatikán vezetõi Augsburgban, a 16. századbeli szakítás színhelyén aláírták a kölcsönös kizárásokat visszavonó és Krisztus-hitünk lényeges igazságaiban való egységünket kinyilvánító Közös nyilatkozatot. *** Nemrég, a múlt év október 31-én ünnepeltük meg ennek az eseménynek az ötödik évfordulóját, és ezt tettük az idei ökumenikus imahét kezdetén is. Végre felismertük, hogy az elmúlt évszázadok szakadásai és egymás elleni küzdelmei ellenére sokkal, de sokkal több az, ami minket, Isten földi egyházait Krisztussal és egymással összeköt, mint az, ami eddig elválasztott, és részben ma is elválaszt egymástól. Egy az Urunk, Megváltónk és Szabadítónk, aki utolsó fõpapi imádságában is az övéi, követõi legteljesebb egy-
Hosszú felsorolásunkat mindarról, amiben már egyek vagyunk, szeretném most kiegészíteni. Az idei ökumenikus imahét kezdetén hazánkban újabb kapcsolat indult el a Közös nyilatkozat két aláíró egyháza között. Elsõ alkalommal hangzott el evangélikus–római katolikus teológiai párbeszéd új, közös utunkról és feladatainkról a Magyar Katolikus Rádió „magas”, százezreket elérõ szószékérõl az imahét megnyitó vasárnapjának délutánján. Résztvevõi voltak: Szikora József, a katolikus rádió szerkesztõje, akitõl ennek a dialógusnak a gondolata származott, továbbá dr. Dolhai Lajos dogmatikaprofesszor, az Egri Érseki Papnevelõ Intézet dékánja és jómagam, egy evangélikus rendszeres teológus, volt gyõri bencés diák, aki már hatvan évvel ezelõtt megismerhette – nyolc éven át – a gyõri-pannonhalmi bencések ökumenikus lelkületét. Dolhai professzor – mint a mûsorban elmondta – viszont dogmatikai doktori értekezése megírásakor, évtizedekkel ezelõtt, az akkori Evangélikus Teológiai Akadémia könyvtárában, elõadási jegyzeteimben „találkozott elõször velem”. Ezért is figyelt fel az Evangélikus dogmatika késõbbi két kötetére, és írt róluk értékelõ ismertetést a Vigília, a vezetõ katolikus teológiai folyóirat hasábjain. Szikora Józseffel pedig késõbbi genfi szolgálatom alatt, a családjaink közti kapcsolatok révén kerültem baráti közelségbe. A csaknem egyórás, a katolikus rádió szép és
A modern technika vívmányainak (fax, telefon, internet) köszönhetõen úgy tûnt, könnyû lesz megoldanom a feladatot, és az ökumenikus imahét elteltével minden különösebb nehézség nélkül többé-kevésbé teljes körképet nyújthatok errõl a fontos év eleji eseményrõl. A telefonkészülék mellett – korunk gyermekeként – a világhálónak szavaztam bizalmat. Különösen is nagy reményeket fûztem az egyházi levelezõlistára küldött „körkéréshez”, nyugodtan vártam hát a hétfõi lapzártát. Ám elektronikus postaládámban január 24-én délben csak néhány levél árválkodott… Elõfordulhat, hogy a „kimerültség” vagy az idõhiány volt az oka annak, hogy gyülekezeteink lelkészei közül oly kevesen ültek le a számítógép képernyõje elé, hogy pár sorban összegezzék gondolataikat. Netán hazánkban az ökumené és a felekezetek közötti együttmûködés olyannyira zavartalan, hogy már nincs is mit írni róla? Vagy akadnak ugyan ellentétek az egyes felekezetek között, de errõl inkább nem kellene szólni?… További tûnõdés helyett hadd osszam meg olvasóinkkal néhány gyülekezetünk pásztorának tapasztalatait, benyomásait az idei ökumenikus imahéttel kapcsolatban, e helyütt is megköszönve azok fáradozását, akik idõt szakítottak arra, hogy írjanak, vagy telefonon válaszoljanak a kérdéseimre. A felsorolásban a kispesti gyülekezet áll az elsõ helyen. Itt nemcsak az ökumenikus imahetet, de azt megelõzõen az Aliánsz-imahetet is megtartották. „Azért tesszük ezt – mondta Széll Bulcsú, a közösség lelkipásztora –, mert azt szeretnénk, ha még nagyobb hangsúly esne az imádságra. A záró istentiszteleten jelen voltak a héten szolgáló lelki-
pásztorok. Mindegyikük szólt néhány szót az imahét központi mondanivalójáról.” Sajókazán mindössze 186 „egyházfenntartó” evangélikus van, õk lelkesen vettek részt az imahét eseményein – mondta el Balázs Tibor lelkész, hozzáfûzve, hogy szeretettel látták vendégül egymást a katolikus, a református és az evangélikus gyülekezet tagjai. „A pusztaföldvár–nagybánhegyesi gyülekezetben is szeretet és egyetértés van a keresztény felekezetek között, nemcsak az imahét során, de az egész esztendõben” – hangsúlyozta Lászlóné Házi Magdolna lelkész. „A hagyományok szerint Nagybánhegyesen az imahét nyitó, illetve záró vasárnapi alkalma az, amit vagy az evangélikus, vagy a református templomban tartunk. A katolikus hívek is örömmel jönnek ezekre az istentiszteletekre.” Gyulán az idén is mind a négy közösség (a római katolikus, a református, az evangélikus és a baptista) együtt tartotta az imahetet – tudtuk meg Jakab Béla evangélikus lelkésztõl. „Az imahét nyolc napjából mindegyik felekezet két estét kapott. Ugyanakkor csak egyetlen helyszínen, a református gyülekezet fûthetõ nagytermében tartottuk az alkalmakat. A látogatottság 150-300 körüli volt, a »csúcspontot« természetesen a záróalkalom jelentette. A hétközi alkalmak – amelyeket a gyülekezetek kórusainak vagy éppen a közös ökumenikus kórusnak a mûsora gazdagított – az esti liturgia szerint zajlottak. Akiket a Lélek arra indított, azok hangosan imádkoztak, ezt legtöbbször baptista testvéreink tették meg” – mondta a lelkész. Kollár Zsolt lelkész elmondta, hogy szolgálati helyén, a Nógrád megyei Kétbodonyban nagy szerepe van a tradíciónak. Az ökumenikus imahétnek viszont még nincs hagyománya, ezért „csak” egy ökumenikus istentisztelet
volt a faluban, de erre a falu katolikus híveit is szeretettel várták. Az elmondottak kapcsán azt is megemlítette, hogy az ökumené szép példája a romhányi evangélikus és református gyülekezet közötti kapcsolat: itt a hívek kölcsönösen látogatják a másik fél istentiszteleteit is. A dombóvári gyülekezetben a saját identitás megõrzésére, ugyanakkor a más felekezetûek testvéri elfogadására egyaránt súlyt fektettek. A helyi evangélikus lelkész, Aradi András ezt a „majdnem közös” úrvacsoravétel példájával támasztotta alá. „Idén elõször január 22-én, szombaton az evangélikus templomban a protestánsok vettek úrvacsorát, másnap pedig a katolikus templomban ki-ki a misén áldozhatott. Ily módon is szerettük volna kifejezni, hogy egyek vagyunk Krisztusban.” Mintegy „zárszóként” álljanak itt Szabó Vilmos zalaegerszegi lelkész személyes hangú sorai: „Számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy jobban megismertük egymást. Már az elõkészületeknél is felszabadultan rákérdeztünk, hogy ez vagy az miért úgy szokás egyik vagy másik közösségben. Ezzel sok félreértést lehetett kiküszöbölni. Az estéket fehér asztalok melletti kötetlen beszélgetések követték. A hét során egyrészt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, másrészt kiderült, hogy a látszat ellenére mégiscsak egy gyökérbõl táplálkozunk. A beszélgetések során arra is fény derült, hogy a történelem folyamán az egyház fájának ágai annyira elágaztak, hogy ezeket a különbözõségeket itt a földön nem lehet kiegyenlíteni, csak elhordozni tudjuk õket. Ezek a dogmatikai különbözõségek azonban közös gyökérbõl, Krisztusból táplálkoznak, és nála találkoznak, ahol már nem lesznek dogmák. Jó volt átélni az egységet az összemoshatatlan különbözõségekben.”
Egy ökumené iránt elkötelezett plébános Christian Krause püspök, a Lutheránus Világszövetség elnöke és Edward Idris Cassidy bíboros, a Keresztények Egységét Elõmozdító Pápai Tanács elnöke 1999. október 31-én Augsburgban aláírja a megigazulás tanításáról szóló evangélikus–római katolikus Közös nyilatkozatot ségéért imádkozik (Jn 17). Közös kincsünk a teljes Szentírás igei üzenete, a törvény és az evangélium. Közös az Úrtól tanult imádságunk mennyei Atyánkhoz. Egyek vagyunk a keresztség szentsége által. Egyek vagyunk feltámadt Urunkkal az Úr szent asztalánál, még ha jelenleg még fájdalmas módon ott egymással nem is vagyunk közösségben. Összekötnek egymással közös istentiszteleteink, imádságaink és egyházi énekeink. Együtt munkálódunk a segítõ szeretet feladataiban mai világunkban. A több mint harminc éve tartó, nemzetközi római katolikus–evangélikus teológiai párbeszédet ideiglenesen lezáró Közös nyilatkozat a második évezred végén kinyilvánítja: „…az aláíró evangélikus egyházak és a római katolikus egyház e párbeszéd alapján most már képes kifejezni az Isten kegyelmébõl, Krisztusba vetett hit általi megigazulásunk közös értelmezését. Nem tartalmaz mindent, amit egyházaink tanítanak a megigazulásról. Magában foglalja azonban a konszenzust (egyetértést) a megigazulástan alapigazságaiban…” (A Közös nyilatkozat katolikus–evangélikus közös kiadása, 2000, 8–9. o.)
modern budapesti szerkesztõségében tartott teológiai párbeszéd során természetesen a Közös nyilatkozat aláírásának ötödik évfordulója és az új évezredben várható további, széles körû ökumenikus együttmûködés kiépítésének szükségessége, módozatai álltak a középpontban. Egyetértettünk abban, hogy ennek az „ökumenikus nyitásnak” a hazai protestáns egyházak mellett a keleti ortodox egyházak felé is erõsödnie kell. Mégpedig a sokoldalú találkozások, közös istentiszteletek, a gyülekezeti szintû találkozók és a krisztusi szeretet közös cselekedetei mellett még igen nagy szükség van az állandó és sokoldalú teológiai párbeszédre is eltérõ teológiai nézeteinkrõl, Isten igéje alapján. Még sok a nyitott kérdés közöttünk. A reménységet pedig arra, hogy a harmadik keresztény évezred Krisztusban való egységünk fokozatos helyreállításának, további erõsödésének évezrede lesz, nem más adja, mint hitünk Isten Szentlelke közösségépítõ erejében és az egyházak Urának megváltó-szabadító kegyelmében. g Dr. Nagy Gyula
b Mosonmagyaróváron a hét mindegyik estéjén összegyûltek közös imára a katolikus, református és evangélikus hívek. Az evangélikus templomban Butsy Lajos mosoni plébános szolgált igehirdetéssel, aki mélyen elkötelezett a történelmi keresztény egyházak egységtörekvése mellett.
– Nem is gondolkodhattam soha másként, csak ökumenikusan, hiszen életem protestáns háttérrel indult – mondta a plébános. – Édesapám református volt, aki késõbb katolizált. Édesapám testvére, Butsy Kálmán azonban református lelkészként szolgált elõször a Tiszafüredhez közeli Egyek községben, majd késõbb Bélmegyeren. Gyermekkoromban, amikor meglátogattuk lelkész nagybátyámat, természetes volt, hogy elmentünk az istentiszteletre is. Igaz, akkor erre még engedélyt kellett kérnünk plébánosunktól, de õ soha nem tiltotta ezt, csak annyit kért, hogy a katolikus misék látogatását se hanyagoljam el. A más felekezetek iránti nyitottságomat tovább erõsítette az, hogy 1977 óta tagja vagyok a
Bokor bázisközösségnek. Itt pedig nagyon nyitott szellemiség uralkodik. Tiszteljük mások meggyõzõdését, gondolkodását. Meghallgatjuk, és megpróbáljuk megérteni, elfogadni mások véleményét. Ebbe a gondolkodásmódba tökéletesen belefér az ökumenikus elkötelezettség is. Nem csoda tehát, hogy amikor szolgálati helyeimet elfoglaltam, mindig kerestem a kapcsolatot a testvéregyházak képviselõivel. Különösen jól éreztem magamat Nagyigmándon, ahol még szeretetlakomákat is rendeztünk a református kollégámmal. Ez a testvéri kapcsolat határozottan jót tett a hívek harmonikus kapcsolatának is. Amikor négy éve Mosonmagyaróvárra kerültem, azonnal bekapcsolódtam az ökumeni-
kus imahét alkalmaiba, amelyeken azóta is örömmel veszek részt. Különösen ez az idei sorozat adott nekem sokat, hiszen az imahétnek az Elsõ korinthusi levélbõl való alapigéje gazdag üzenetet hordoz. Öröm volt készülni az idei igehirdetésemre, mert az alapige mellett olvasható többi napi ige is elgondolkodtatott. Szinte a bõség zavarával küszködtem, amikor a napi igék üzenetét igyekeztem megfogalmazni. Az egyik istentisztelet után a templom elõtt állva hallottam meg egy katolikus hívem véleményét, aki azt mondta ismerõsének, milyen kár, hogy évente csak egy alkalommal van ökumenikus imahét. Igazat adtam neki, mert nekem is az a véleményem, kár, hogy évente csak egyszer találkozunk hivatalosan ebben a formában. El tudnám képzelni, hogy talán pünkösd táján egy hasonló közös sorozatot tartsunk protestáns testvéreinkkel. Jó lenne ez a hívek és a lelkészek szempontjából egyaránt. g Kiss Miklós
panoráma
Ahol negyven-ötven kilométeres körzetben csupán egy evangélikus lelkész szolgál, ott az imahéten sok településen várták e szolgálattevõt. Kis János lelkész Kecskemét belvárosában és Katonatelepen, valamint Bugacon, Izsákon, Ágasegyházán, Helvécián, Orgoványban, Nagykõrösön és Kerekegyházán szolgált az elmúlt tíz napban. Az imahét különlegességét az alkalmak sokszínûsége adta. Ez alapvetõen összefüggött az adott helyen választott istentiszteleti formával. Katolikus templomban általában nagyobb hangsúlyt kapott az ökumenikus liturgia, amelyben gimnazista fiatalok is közremûködtek a hálaadó litánia és imádságok felolvasásával. Református és baptista imaházban szabadabb volt a rend, sõt az egyik településen a mûvelõdési ház adott otthont az imaheti evangélizációnak. A közös igehallgatás mellett nagy áldást jelentett az imaközösség: az, hogy a jelenlévõk nem csupán passzív befogadók voltak, hanem a Lélek indított hálaadásra, bûnvallásra, egyéni és gyülekezeti kérdések Isten elé tárására idõseket és gyermekeket egyaránt. Az imahéthez szorosan hozzátartozott a gyülekezetben való elõzetes, közös készülés is. Kecs-
keméten, az Idõsek Napközi Otthonában a szerdai irodalmi délelõtt témáját ezúttal az imahét alapigéje és az Evangélikus Életben megjelent magyarázatok felolvasása, megbeszélése jelentette. Ebbõl sokat gazdagodhatott az is, aki rendszeresen részt vett az esti alkalmakon, és az is, aki a sötétben már nem tud eljutni az istentiszteletekre. A havonkénti klubnap mottója – aktuálisan – így hangzott: „Az imahéten az imádságról”. Az igemagyarázat, elmélkedés, novella és egyéni beszámoló mellett az a játék mozgatta meg leginkább a testvéreket, amelyben a lelkész új „szerepben” szólalt meg. Kívülállóként, az utcáról betoppanó idegenként érdeklõdött arról, miért kellene neki imádkoznia, és a jelenlévõk szinte egymás szavába vágva számoltak be személyes tapasztalataikról; majd buzdították, és imádkozni tanították e különös „idegent.” Az ökumenikus testvéri közösség már meglévõ egyik szép példája pedig az a kéthetenkénti áhítat, amelyre Kecskemét és Ballószög egy-egy idõsotthonában rendszeresen várnak bennünket, és amelyen soha nem kérdés az, hogy ki melyik felekezethez tartozik. g Hulej Enikõ hatodéves lelkészjelölt
Csengõd Az imahét záróalkalmán a helyi katolikus templomban Bábel Balázs kalocsai érsek és Gáncs Péter püspök végezte az igeszolgálatot. A háttérben Nagy Veronika evangélikus és Pénzes Péter református lelkész.
Gyula Az ökumenikus imahét zárásaként Gáncs Péter püspök prédikált a református imaházban. Képünkön a helyi baptista énekkar szolgálata. g Wiszkidenszy András felvételei
Akik nem kívánnak közösségben imádkozni velünk… Helyi, gyülekezeti szinten sok helyütt az ökumenikus imahét jelenti az egyetlen „hivatalos” kapcsolatot a különbözõ felekezetekhez tartozó keresztények között. Bár erre vonatkozó felmérést nem végeztünk, ismereteink és tapasztalataink alapján kijelenthetjük, hogy mára az imahét hazánk legtöbb településén örömmel várt, ünnepi alkalomnak számít. Tagadhatatlan azonban, hogy minden felekezetben akadnak még olyan közösségek, amelyek „nem tartanak igényt” ennek az egyházak egységét erõsítõ kezdeményezésnek az áldásaira. A református egyházon belül tevékenykedõ Biblia Szövetség tagjainak egy része például az év elsõ teljes hetében rendezendõ Aliánsz imahetet „tartja” megfelelõbb alkalomnak, az ökumenikus imahéten nem vesz részt. A szövetség fõtitkárának, Sípos Ete Álmos református lelkésznek a véleménye szerint ennek az az elsõdleges oka, hogy az ökumenikus mozgalmat – szerintük – szinkretista törekvések jellemzik, melyekkel nem értenek egyet. „A keresztény egység alapja a Biblia, ezen keresztül kell tájékozódnunk, egyéb »kiegészítésekre« nincs szükség. Az egység a Szentlélek által adatott. A Lélek által egy testté, Krisztus testévé kereszteltettünk meg (Elsõ korinthusi levél 12. fejezet, 13. vers). Az egységet is a Lélek munkálja, nem pedig mi” – hangsúlyozta a fõtitkár.
A protestáns keresztényeket tömöríteni szándékozó szövetség képviselõje azon véleményének adott hangot, hogy a keresztény egység szempontjából komoly problémát jelent a római katolikus egyház hozzáállása. Példának okáért az, hogy napjainkban is megjelenhetnek olyan vatikáni dokumentumok, mint a Dominus Jesus (DJ) vagy az Ecclesia de Eucharistia (EE). Mivel ez utóbbi szerint az egyház egysége föltétlenül megköveteli a hitvallás, a szentségek és az egyházkormányzat teljes egységét, illetõleg azon az állásponton van, hogy lehetetlen együtt ünnepelni az úrvacsorát mindaddig, amíg e kötelékek teljesen helyre nem állnak, Sípos Ete Álmos úgy érzi, hogy a római katolikus egyház nem hajlandó kompromisszumokat kötni. Szerinte a protestánsok már így is túl sokat engedtek, szinte elveszítették saját identitásukat. A református lelkész ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem a Krisztust Megváltójuknak valló katolikus emberekkel van problémájuk, hanem a római egyház tanrendszerével. Ennek fényében nem tekintik egyháztörténeti mérföldkõnek a megigazulásról szóló, evangélikus–katolikus Közös nyilatkozatot sem. A dokumentumnak – meglátásuk szerint – semmi köze sincs a lutheri megigazulástanhoz, mert egy az egyben a katolikus fél felfogását tükrözi. g G. Zs.
7
Más vallásúak vagy testvérek? b Ezt a kérdést most önmagunknak tesszük fel. Kik vagyunk a római katolikusok szemében mi, protestánsok ma: más vallásúak vagy testvérek? Ha más vallásúnak mondanak, úgy a kereszténység családján kívül helyeznek, vagyis a Nostra Aetate zsinati irat kategóriájába, az egyistenhívõ vallások közé (a judaizmus, az iszlám sorába). Roszszabb esetben – az említett dokumentum szerint – a többistenhívõ vallások közé. Alapvetõ tévedés ez a fajta besorolás, hiszen a II. vatikáni zsinat iratai közül az ökumenizmusról szóló (Unitatis Redintegratio) dekrétum testvérnek nevez bennünket.
A testvér szó azt jelenti, hogy ugyanannak a családnak a tagjai vagyunk, hogy egy Atyánk van, és az elsõszülött Fiú testvérei lettünk, Jézus Krisztus közösségébe tartozunk. Ezen a családi kapcsolaton még az sem változtat, ha véleménykülönbségeink vannak, ahogyan egy családban is elõfordul, hogy a testvérek nem szükségképpen értenek mindenben egyet. Ez a helyzetünk a valóságban a Krisztus-hívõk nagy családján belül. Mostanában sajnos gyakran fordul elõ, hogy az „egyedül üdvözítõ római katolikus egyház” rólunk, nem római keresztényekrõl úgy nyilatkozik, hogy mi más vallásúak vagyunk. A médiában, szószéken, a közbeszédben, temetésen hallunk ilyen megnyilatkozást. Így már nem családtagok vagyunk, hanem idegenek lettünk az õ szemükben. Ez pedig tévedés. Ez az osztályozás már felsejlett a két ökumenikus direktóriumban (I–II.) és a Dominus Jesus címû irat megjelenésekor is, amely protestáns körökben elég nagy felháborodást keltett Európa- és világszerte. Ez utóbbi irat diszkriminációt érzékeltetett, kirekesztette a protestáns egyházakat az egyház meghatározásából. Ismerjük ugyan, hogy az irat eredetileg a dél-amerikai és indiai egyházi helyzetre célzott, és a vallási keveredéstõl óvott (szinkretizmus), de mondanivalója Európában csattant. Megfigyelhettük, hogy a 2000. évi kettõs jubileum idején egy erõs, öntudatos, csak saját magát elfogadó katolikus egyházi felfogás terjedt el Magyarországon, és a protestantizmus mellékvágányra került. A legutóbbi hónapokban pedig a Vatikán és a Magyar Köztársaság közötti feszültség következtében fókuszba került a római katolikus egyház, és mind az állam, mind a római fél részérõl az egyház szinte csak a római egyházat jelentette. Ez a kizárólagosság a 2004-es berlini Kirchentagon is jelentkezett az intercommunio (közös úrvacsoravétel) kizárásával. Sõt tudunk olyan római egyházi fegyelmi eljárásokról is, amelyekben a nyitott gondolkodású római katolikus lelkész fegyelmi büntetést kapott a tilalom áthágásáért. Ez a kirekesztés még fokozódott, amikor egy többször közvetített tévéadásban egy ismert színmûvész temetési szertartásán is elhangzott. Az eucharisztia (úrvacsora) rádióadásban hallható és vezércikkben (Új Ember) olvasható értelmezése vitathatatlanul kirekeszti mindazokat, akik nem vallják a teljes római hitfelfogást, és az eucharisztiát az ökumenizmus végállomásának tekintik; pedig a mi értelmezésünk szerint az úrvacsora nincs feltételhez kötve, hanem éppen közösséget teremtõ esemény. Az eucharisztia évében ez állandó elhatárolódást jelent, és egyúttal a jövõre nézve is megszünteti a közös úrvacsorázás reményét. Mindez azt sugallja, hogy nem vagyunk testvérek, hanem csupán más vallásúak. Érezhetõ volt ez az elmúlt napokban is, több imaheti ökumenikus alkalmon. Megtörténhetett, hogy az imahéten egy központi, belvárosi templomban nem jutott lehetõség az imahét keretében a közös ökumenikus istentiszteletre, sem a római katolikus, sem az ortodox templomban. Ilyen helyzetben gyógyító olaj sebeinkre, amikor a január 19i rádiós félórában mind dr. Papp Tamás, a szerkesztõ, mind dr. Nemeshegyi Péter S. J. testvéreknek nevezett bennünket. Hadd fûzzek néhány szubjektív megjegyzést a témához.
Fáj, nagyon fáj ez az új titulus és római testvéreink értékelése. Még a tékozló fiakról szóló jézusi példázat is eszembe jut, amelyben az idõsebbik fiú megtagadja a testvérével való közösségét, és az édesapának kell figyelmeztetnie arra, hogy örülnie kellene: együtt van a család, hiszen a testvér is megérkezett. A magam részérõl tudatosan ezután is – mint eddig mindig – Krisztusban testvéreimnek szólítom római klerikus és laikus testvéreimet. Ezt tettem külföldön és belföldön egyaránt az utóbbi ötven évben. Külföldön istentisztelet keretében így szólítottam Sigtunában (Svédország) vagy Lantanában (USA), Paderbornban (Németország) vagy a római Picpus kolostor kápolnájában római katolikus testvéreimet. Genfben és a Vatikánban természetesen sohasem tiltakoztak ez ellen. Fel kell sorolnom néhány magyarországi római katolikus szolgálatom helyét is. „Krisztusban szeretett Testvéreim!” – mondandómat így kezdtem az esztergomi egyházmegyei zsinaton; a budapesti Szent Ignác-kollégiumban; a római katolikus teológián laikusképzõn; Pannonhalmán, Miskolcon, Szombathelyen, Gyõrben, Szekszárdon és Fóton; Újpesten és Erzsébetvárosban, apácák között; a Szent Benedek Tanulmányi Házban; Kelenföldön; a budai ferenceseknél (Pasaréten); jezsuitáknál, cisztercieknél, Érden apácaotthonban; az Ut Unum Nõi Szerzetesközösségben; egyházmegyei papi gyûléseken; Fokolare közösségekben; Háló-konferencián; ciszterci gimnáziumban; Pax Romana-konferencián, sõt temetési szertartáson Békés Gellért, Gaizler Gyula, Ulrich Zoltán koporsója mellett. Voltam Máriapócson, és voltam Kalocsán, Szegeden, Szentesen, Hatvanban és Vácott, de sehol sem tiltakoztak ez ellen. Leveleket is „Krisztusban Testvérem!” megszólítással kaptam a bencések fõapátjától, az egri és a kalocsai érsektõl, a bíboros érsektõl; piaristáktól, a budapesti központi teológia tanáraitól – és örültem, hogy természetesen testvérüknek tartanak a levélírók. A II. vatikáni zsinat után évekig hangsúlyoztuk, hogy több az, ami összeköt, mint ami szétválaszt bennünket. Ugyanaz az Istenünk, akiben hiszünk: Atya, Fiú, Szentlélek; ugyanaz a Szentírásunk (l. Közös nyilatkozat, 39. pont); ugyanaz a morális magatartásunk a Tízparancsolat törvénye és a szeretet új parancsolata szerint; egyformán tudunk különbséget tenni jó és rossz között. A bûnbocsánat lehetõségét és az örök élet reménységét hirdetjük. Egyháztörténetünk elsõ ezerötszáz éve közös. Az egyházatyákat és az elsõ évezred zsinatait egyaránt elfogadjuk, közösen valljuk a Credót és a Nicenumot. Több közös énekünk és imádságunk van – „ugyanabban a csónakban evezünk” ma a világ háborgó tengerén. Az 1967 után megindult dialógusok egyike csúcspontra jutott a Közös nyilatkozat recepciójával (1999), és e nyilatkozat szövege, háttérmagyarázata közös kiadásban jelent meg Magyarországon is. A 2001-es Charta Oecumenicát (Basel, Graz és Strassbourg eredményeként) Magyarországon is aláírták ünnepélyes keretek között a MEÖT központjában, ez pedig közös cselekvésre sarkall ma is. A II. vatikáni zsinat két évvel ezelõtt megjelent dokumentumaihoz az új elõszavak egyikét közösen írtuk Kránitz professzor úrral. A római katolikus sajtóban rendszeresen publikálhatok. Miért nem vagyok hát testvér? Miért nem tartozom ugyanahhoz a családhoz? A híres római katolikus professzor, Karl Rahner szerint a rómaiaknak és az evangélikusoknak úgy kell élniük, hogy a másikra is figyelnek, a másik sorsává lettek, a másik egyház mint tövis adatott számukra a reformáció korától, és ez nem vétetik el, mint Pál apostol életébõl 2Kor 12,7 szerint az a bizonyos tövis. Lehet, hogy a hasonlat itt sántít, de a másik állandó jelenlétét próbálja bemutatni. Nem egyszerûen a magyar protestantizmus évszázadokon keresztül hangoztatott sérelmeit, az úgynevezett gravámenek felsorolását folytattam, hanem a mi idõnkben a hiteles közös tanúságtétel érdekében szóltam, hogy ezentúl is testvérekként tegyünk bizonyságot közös Urunkról. Hogy hihessen a világ… g Id. Hafenscher Károly
FOTÓ: BARTA IMRE
fél)körkép
2005. január 30.
Az imahetet záró budapesti ifjúsági istentisztelet résztvevõi a Magyar Szentek templomában, kezükben a keresztény egységet szimbolizáló színes szalaggal
2005. január 30.
fókusz
Lelkigondozó szakirányú továbbképzési szak A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fõiskolával és a Károli Gáspár Református Egyetem TFK Diakóniai Intézetével együtt 2005 szeptemberétõl akkreditált lelkigondozó szakirányú továbbképzést hirdet szociális és családsegítõ, ifjúsági és sport, valamint kórházi lelkigondozó szakágakban. A felvétel kritériumai: fõiskolai vagy egyetemi hitéleti (teológusi, hittanári, vallástanári stb.) végzettség, egyházi ajánlás és személyes alkalmasság. A képzés idõtartama 6 félév, 850 óra (havonta két nap húszórás blokkokban: szerda 9.30-tól csütörtök 16.30-ig), valamint (részben nyári) intenzív hetek keretében. Költségtérítés: 100 000 Ft/félév (évente maximum az infláció mértékével növekszik), továbbá az intenzív hetek ellátási költségei (étkezés, szállás). A tandíjbefizetésrõl igazolás kérhetõ, mely a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott kedvezmény igénybevételére jogosít. Költségtámogatásra az azt igénylõknek pályázati lehetõséget igyekszünk biztosítani. A képzés célja: a lelkigondozók társadalomtudományi továbbképzése, saját mentálhigiénéjük megerõsítése és a kapcsolatteremtéshez szükséges készségek fejlesztése. A résztvevõk az elméleti és gyakorlati stúdiumokon segítséget kapnak ahhoz, hogy jobban felismerjék és megértsék a segítségre szoruló emberek és csoportok problémáit, segíteni tudják õket lelki fejlõdésük útján és döntéseik meghozatalában, támogassák õket erõforrásaik megtalálásában, valamint felkészültebben lássák el a választott szakági specializáció területein végezhetõ közösségi vagy egyéni lelkigondozói feladatokat. A felvételi eljárás lényege nem a lexikális tudás mérése, hanem a felvételhez szükséges attitûdök vizsgálata, mivel a képzés célja az, hogy a hallgató fejlõdjön segítõ foglalkozásának gyakorlásában, és hozzájáruljon a csoportmunkához. A jelentkezés az SE Mentálhigiéné Intézetben igényelhetõ jelentkezési lapon történik, a felvételi eljárás normál díja február 15-ig 5000 Ft, utána 6000 Ft-ra emelkedik a jelentkezések lezárásáig. Jelentkezési lap igényelhetõ személyesen munkaidõben: 1085 Budapest, Üllõi út 22., 1. em.; postán: SE Mentálhigiéné Intézet, 1450 Bp. Postafiók 91; e-mailben:
[email protected] vagy telefonon: 1/266-1022. A felvételi vizsgát a jelentkezés sorrendjében blokkosítva tartjuk meg. A felvételi eredményekrõl 2005. június 10-ig tájékoztatjuk a felvételizõket. A képzésrõl bõvebb információt ad: Török Gábor és dr. Midling Andrea (Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet: 1/266-1022); dr. Fruttus István Levente (Károli Gáspár Református Egyetem TFK: 53/351-393); Varga Kapisztrán (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Fõiskola: 32/370-076). Várjuk érdeklõdését, és kérjük, lehetõleg minél hamarabb jelezze jelentkezési szándékát, hogy elküldhessük a jelentkezési lapot.
„Telelés” Balatonszárszón 2005. február 11. és 13. között A balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon szeretettel várja mindazokat, akik szívesen eltöltenének egy nyugodt, csendes, a tél szépségeiben gazdag hétvégét a Balaton partján. Reménység szerint addig befagy a tó, és lehetõség lesz korcsolyázásra is. A hétvégi pihenésre február 11-én, pénteken a délutáni órákban várjuk a vendégeket. Péntek vacsorától vasárnap ebédig teljes ellátást nyújtunk a jelentkezõknek, ami felnõtteknek összesen 5300 forintba, 14 év alatti gyermekeknek 3000 forintba kerül (3 év alatt ingyenes). A jelentkezéseket február 6-ig várjuk a 20/824-3143-as telefonszámon.
Nyaralás Balatonszárszón A balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon mostantól fogadja a nyári szezonra való jelentkezéseket. Március 31-ig kizárólag lelkészek és lelkészcsaládok jelentkezését várjuk. (Családtagnak a házastársat és a szülõkkel egy háztartásban élõ gyermekeiket tekintjük.) Április 1-jétõl május 31-ig várjuk az egyházi alkalmazottak jelentkezését. A jelentkezõket turnusokban tudjuk fogadni. A turnusok egy-, illetve kéthetesek lehetnek, mindig vasárnap vacsorával kezdõdnek és következõ vasárnap ebéddel érnek véget. Jelenlegi áraink: Lelkészek (és családtagjaik) Felnõtt: 2000 Ft/fõ/nap + 300 Ft/fõ/nap idegenforgalmi adó Gyermek (14 éves korig): 1000 Ft/fõ/nap Egyházi alkalmazottak (és családtagjaik) Felnõtt: 3000 Ft/fõ/nap + 300 Ft/fõ/nap idegenforgalmi adó Gyermek: 1500 Ft/fõ/nap Az árak teljes ellátást tartalmaznak. (Az árak esetleges emelésérõl a márciusi igazgatótanácsi ülésen születik döntés.) Jelentkezni írásban, kitöltött formanyomtatványon lehet. A nyomtatványt az elsõ telefonos idõpont-egyeztetés után küldi el az intézmény a jelentkezõnek e-mailben, faxon vagy postai úton. Az intézmény várja a telefonos jelentkezéseket a 20/8243143-as, valamint a 84/563-950-es telefonszámon.
Konferencia Balatonszárszón A balatonszárszói Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon szeretettel fogadja egyházunk konferenciáit, összejöveteleit. A tavaszi, õszi és téli hónapok teljes nyugalmat biztosítanak minden vendégünk számára. Várjuk gyülekezeti, egyházmegyei, ifjúsági, gyermek-, iskolai és diakóniai csoportok jelentkezését. Konferenciadíj (30 fõs csoport esetén) 2500 Ft/fõ/nap + 150 Ft/fõ/nap idegenforgalmi adó. Kisebb létszámú csoport esetén az ár arányosan emelkedik. Az ár teljes ellátást tartalmaz (reggeli, ebéd, vacsora, szállás). Idõpont-egyeztetés Végh Szabolcs megbízott intézményvezetõnél lehetséges a 84/563-950-es, illetve a 20/824-3143-as telefonszámon.
Dr. Fabiny Tibor egyháztörténész várja olyan egykori és mai egyházi tisztségviselõk (lelkészek, felügyelõk, presbiterek, kántorok, gondnokok stb.) vagy egyéb egyháztagok jelentkezését, akik az 1944/1945-ben üldözött zsidóság mentésében részt vettek. Cím: Evangélikus Országos Múzeum / Dr. Fabiny, 1052 Budapest, Deák tér 4.
Hatvan év b A kerek évfordulóknak mindig erõsebb a felszólító jellegük. Január 18-án volt a budapesti gettó felszabadulásának hatvanadik évfordulója. A Dohány utcai zsinagógában tartott megemlékezésen a politikai elit – a kormány és az ellenzék – a legmagasabb szinten képviseltette magát, és hasonlóképpen tettek a keresztény egyházak, valamint a közélet szereplõi is.
A Vígszínház háziszínpadán Kulka János adta elõ Visky András – Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért címû regényébõl írt – monodrámáját. Bemutatásra kész a Nobel-díjas író Sorstalanság címû mûvébõl készült film. A rendezõ, Koltai Lajos azt nyilatkozta a Magyar Televízióban, hogy még nem beszélte ki a magyar társadalom a holokausztot, ezt abból is látja, hogy a film szereplõi mások lettek, belsõ változást éltek át a forgatás során. „Az utolsó esély” elnevezésû izraeli program keretében budapesti információ alapján kezdeményeznek eljárást egy Ausztráliában élõ, nyolcvanhat éves egykori magyar katonatiszt ellen. A vád szerint a tiszt 1944 októberében Budapesten részt vett egy tizennyolc éves zsidó fiú megkínzásában és meggyilkolásában. A Kút Alapítvány által mûködtetett pszichoterápiás ambulancia forgalma igen jelentõs. Az évek óta mûködõ pszichológiai rendelésen a holokauszt áldozatainak és túlélõinek leszármazottait
várják. Tapasztalat szerint a második és immár a harmadik nemzedék lelkében is erõs a nyoma az elõdök által átélt szörnyûségeknek, akár téma volt ez a családban, akár az elhallgatás volt a jellemzõ. Szomorúan büszkélkedünk Éliás József és Sztehlo Gábor szolgálatával, a protestáns lelkészekkel, akik hatvan évvel ezelõtt életük, biztonságuk kockáztatásával, nagy tehetséggel és erõvel sok száz üldözöttet mentettek meg. Kevesen ismerik Arthur Millernek, a nagy amerikai drámaírónak a – valamikor a huszadik században megfogalmazott – mondását: „Évszázadokra lesz szüksége az emberiségnek ahhoz, hogy képes legyen valóban szembesülni a holokauszttal és tovább élni, feldolgozva a történelemnek ezt a semmi máshoz nem hasonlítható borzalmát.” Nem lenne tisztességes azt állítani, hogy hiába demonstrál, hajt fejet a politikai elit, a tudósok, az újságírók, az írástudók, hogy hiába gyakorolnak õszinte bûnbánatot az egyházak. Mindez feltétlenül jelentõs, de nem változtat Arthur Miller látnoki gondolatán. Hatvan év nem igazán történelmi távlat. Még élnek bûnösök és áldozatok, és sokan életben vannak a néma cinkosok közül is. Még – eltekintve az ünnepi nagy pillanatoktól – a hárítás és az egyéb tragédiák említése a jellemzõ. Magam is kaptam szívszorító levelet feleségtõl és édesanyától. Az elõbbinek a férjét, az utóbbinak a fiát gyilkolta meg 1945-ben a „felszabadító” önkény. Szokásos dolog a 20. század két diktatúrájának – a ná-
cizmusnak és a bolsevizmusnak – a rémtetteit együtt emlegetni, összemosni, Auschwitz hallatán rögtön a gulágot és a 20. század számos, a magyarokat sújtó igaztalanságát, nyomorúságát említeni. Azután a balkáni háborút, Koszovót, a megerõszakolt apácákat, szenvedõ bosnyákokat… Jól látta Arthur Miller: évszázadokra lesz szükség ahhoz, hogy valóban képesek legyünk szembesülni Auschwitz egyedülvalóságával, Isten választott népe kiirtásának kísérletével. Ma ez még képtelenség bármelyik oldalról közelítve is. Mert mindenki élni akar. Kulka János sorolja fel az említett darabban a rémségek állomásait, többek között a Don-kanyartól a gulágig és az 1956-ot követõ megtorlásig, így fejezve be a leltárt: „Auschwitz überolhatatlan.” Ma ez a legtöbb, ameddig el lehet jutni, a további mélységekhez évszázadokra van szükség. Négy évvel ezelõtt Pannonhalmán Várszegi Asztrik fõapát rendezett a Pax Romana bevonásával soakonferenciát. A következõ évben a zsidó felekezet a Scheiber Sándor Gimnáziumban, majd a református egyház Debrecenben vállalta a rendezést. Az idén áprilisban az evangélikus egyház rendezi, mi rendezzük a következõt, természetesen ezúttal is a testvéregyházakkal együtt. Alázattal közelítve a titokhoz, bízva Isten irgalmában, arra törekedve, hogy egy szerény lépést megtegyünk az évszázados úton. g Frenkl Róbert
Sztehlo Gábor, a gyermekmentõ b Hatvan éve annak, hogy Sztehlo Gábor evangélikus lelkész 1944– 45-ben, a nyilas terror és a fõváros ostroma alatt árvaházaiban ezerhatszáz zsidó gyermek és négyszáz felnõtt életét mentette meg. Tavaly május 28-án volt halálának 30. évfordulója, nevét emléktáblán olvashatjuk. Ki volt ez az ember, aki 32 gyermekotthont irányított, és akinek annyian olyan sokat köszönhetnek?
A soproni evangélikus teológia elvégzése után az európai szociális intézményeket tanulmányozta, majd finn tapasztalatok nyomán kiépítette a népfõiskolák rendszerét. A nagytarcsai népfõiskolára gyakran meghívott népi írókat elõadásokat tartani; Kodolányi János, Veres Péter, Erdei Ferenc és Móricz Zsigmond is a vendégei voltak. Nem politizált, de sürgette a földreformot. Ekkor került elõször konfliktusba Endre Lászlóval, az akkori gödöllõi fõszolgabíróval, késõbbi fõispánnal, majd deportáló államtitkárral, aki 1944 decemberében két elfogott kisgyermekkel üzent neki: „Mondjátok meg annak a lutheránus papnak, hogy jól ismerem. Hagyjon fel a zsidók mentésével, mert széttöröm rajta a lovaglóostoromat.” A német megszállás után a Szent Rókus Kórház öngyilkosokkal foglalkozó osztályán volt lelkész, és az üldözés elõl a halálba menekülõ, családjukat vesztett emberek látványa megérlelte benne a segítés és tenni akarás vágyát. Erre jó lehetõsége nyílt a Jó Pásztor Protestáns Alapítvány élére történõ kinevezésével. Felvette a kapcsolatot Friedrich Bornnal, megszerezve a Svájci Vöröskereszt értékes támogatását.
Born megbízta a lelkészt a Svájci Vöröskereszt budapesti kirendeltsége úgynevezett „B” szekciójának a vezetésével. Így a Vöröskereszt élelmezte az otthonokat, ellátva a gondozókat és a gyermekeket svájci, illetve svéd védlevelekkel. Október 5-én nyitották meg az elsõ otthont Sztehlo Gábor nagybátyja, Haggenmacher Ottó nagylelkûen felajánlott Bérc utcai villájában. A nyilas hatalomátvétel újabb tömegeket sodort életveszélybe; ezekben a hetekben naponta két-három otthont is létesítettek. Megszaporodott munkáját Sztehlo a Fillér utca 44. szám alatti irodájából végezte megbízható segítõtársaival. Egyházi megbízatása olyan zsidó származású evangélikus vagy református gyermekek istápolására vonatkozott, akiknek a szüleit elhurcolták, de soha nem kérdeztek semmit a gyermekektõl, és az istentiszteleteken való részvétel is teljesen önkéntes volt. Hatalmas munkával és sok leleménnyel biztosították a tûrhetõ ellátást, a gyerekekkel tanultak, játszottak, színdarabokat adtak elõ. Karácsonyra már harminckét otthont mûködtettek – fõleg Budán – a kapura kiakasztott tábla szerint „vöröskeresztes hadiárvaházként”, de a gyerekek és a nevelõk zöme hamis papírokkal bujkált. Ezt sajnos tudták a nyilasok is, ezért állandóan razziákkal zaklatták az otthonokat. Ezeket többnyire sikerült kivédeniük, bár a Vilma királynõ úti otthonból elhurcoltak egy körülbelül negyvenfõs csoportot. A többiek (2000-en!) túlélték az ostromot. Persze a félelem megviselte a gyermekek lelkét. Az õ álmaikból született meg a Gaudiopolis, az Örömváros ötlete, ahol nincs kirekesztés, és a szeretet uralkodik. Sokan látták a Fiúk városa címû amerikai filmet, Sztehlo pedig beszélt nekik a finnországi közösségekrõl, a korabeli modern
pedagógiai elképzelésekrõl, amelyeket a háború után megpróbált megvalósítani. Segített a Weisz-Mauthner család adománya: a Budakeszi úton egy 30 holdas parkban hét épületet adtak át a Pax gyermekotthonnak. Ezekben a nem és kor szerint elhelyezett, legkülönbözõbb származású gyermekekbõl kovácsolódtak közösségek, 1947 szeptemberében deklarálva a Gaudiopolis Ifjúsági Államot. Ekkor már nagy számban voltak közöttük elesett katonák és hadifoglyok gyermekei is. A gyermekköztársaságnak saját mûhelyei voltak, ahol „Gapo-dollárban” fizettek; elõadásokat szerveztek és látogattak, amelyeket utána megbeszéltek. Két lapjuk is volt; az egyiket Orbán Ottó, a késõbbi költõ, a másikat pedig Szõke György, a késõbbi irodalomtörténész szerkesztette. Kiváló tanári kar gyûlt össze. Rákosi Zoltán irodalom-, Vargha Balázs rajzórái élményszerûek voltak, de itt tanított Deme László, Mályusz Elemér és más híres pedagógusok is. 1950-ben államosították a gyermekotthont. Sztehlo Gábor Kõbányán lett segédlelkész, majd a diakóniai intézmények munkáját irányította, jól hasznosítva az otthonokban szerzett tapasztalatait. 1952-ben tíz otthont vett át kétszáz gondozottal, tíz év múlva tizenhét otthonban hatszáz embert gondoztak. Családja Svájcba települt, õt azonban munkája itt tartotta, csak 1962-ben ment utánuk. Svájcban még emlékeztek a háború alatti kapcsolatra. 1973-ban megkapta a Yad Vashem Intézettõl a Világ Igazai kitüntetést, amelyen ez a szép Talmud-idézet olvasható: „Aki egy életet megment, az egész világot megmenti.” Sztehlo Gábor ezrek életét mentette meg, és tette nevelésével szebbé, értékesebbé… g Róbert Péter
JELENETFOTÓ A SORSTALANSÁG CÍMÛ FILMBÕL
8
2005. január 30.
élõ víz
Hány Bibliát „használ el” élete során egy keresztény? több bejegyzést a Hegyi beszédnél, és a Jelenések könyvének lapjain találtam. A kedvenc és kimeríthetetlen mélységû-szépségû részeknél. Isten – minden bizonnyal – nagyon szereti a rongyosra olvasott Bibliákat, az ilyen Bibliák tulajdonosait. Mert õk azok, akik valóban éhezik és szomjúhozzák az igazságot, amelyet Jézus önmagával azonosított. Õk azok, akik arra az útra akarnak lépni, amelyet Jézus önmagával azonosított, és soha nem akarnak letérni róla. Õk azok, akik tudják, az Élet csakis nagybetûsen értendõ helyesen, ekkor jelenti az örök és boldog, a mennyei dimenziókban ránk váró létet.
Országos evangélikus bábjátékverseny
.............................................................................................................................
Az elõadandó mû címe és idõtartama: .................................................................
A vezetõ neve, címe és telefonszáma:......................................................................
A csoport létszáma: .............................................................................................
Gyülekezet / iskola: ..............................................................................................
A csoport neve: ...................................................................................................
1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a
Helyszín: Marczibányi Téri Mûvelõdési Központ,
bábjátékversenyre Idõpont: 2005. március 12.
Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztõségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.
az országos evangélikus
ügyet sem vetnek az érdeklõdõ ismerõsök, annyira eltelnek a csöppség látványával! Nem is lehet csodálkozni azon, hogy a figyelem középpontjából kikerült gyermek mindenáron szeretne visszakerülni oda. Ha másként nem megy, hát úgy, hogy idegborzoló kijelentéseket tesz. De nem gondolja komolyan, hogy szabaduljanak meg Gáborkától. Ha a csöppség veszélybe kerülne, bátyja rögtön a védelmére kelne. Kedves levélíró testvérem ír arról, hogy Zolika babusgatja öcsikéjét. Ez is õszinte érzelmi megnyilvánulás. Az ambivalens érzések kisgyermekkorban nagyon erõsek lehetnek a testvérek kapcsolatában. Emellett nem szabad megfelejtkeznie arról sem, hogy Zolika a dackorszak idõszakát éli, nem is beszélve arról, hogy nemrégiben kezdte az óvodát. Úgy érzem, az a tény, hogy nagyobbik gyermeke két hónappal öcsikéje megszületése után óvodába került, aláásta érzelmi biztonságát. Természetes a szülõknek az a vágya, hogy gyermekeik jó testvérek legyenek, és szeressék egymást. De a szeretetet mégsem lehet kikényszeríteni! Levelében olvasom, hogy férje és Ön sokat beszélnek arról Zolikának, hogy „õt is ugyanúgy szeretik, mint Gáborkát”. Õszintén meg kell mondanom Önnek, hogy a „mondogatás” semmit sem ér. Kérem, legyen több ideje nagyobbik gyermeke számára! Elalvás elõtt énekeljen neki, olvasson mesét, imádkozzanak együtt! Meglátja, hogy a testvérféltékenység csillapul, ha gyermeke megérzi, hogy õ is „egyetlenegy” az Önök számára. Jó, ha édesapja pedig érzékelteti vele, hogy õ már milyen okos és ügyes, megkérve õt, hogy édesanyjá-
nak segítsen annak a kis magatehetetlen apróságnak az ellátásában. „Ó, mily szép és mily gyönyörûséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” – vall gyönyörûségesen a testvéri szeretet áldásairól Dávid király (Zsolt 133,1). És akinek több gyermeke van, vagy részt vesz a gyülekezet közösségi életében, az tudja, hogy valóban „csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor”. A testvérféltékenység, a rivalizálás mögött önzõ, irigy emberi természetünk kívánsága, hatalmi vágya húzódik meg. Ettõl csak úgy szabadulhatunk meg, ha életünk Jézus Krisztusban újjá lesz. Az egyházban és egy (családi) házban is csak úgy lehet egység a testvérek között, ha mennyei Atyánk gyermekeiként élünk és az õ akaratát cselekedjük (vö. Mk 3,31–35). Kedves Aliz! Én kerülném a büntetést, szidást Zolikával szemben, hiszen ez még jobban elmélyítené magányát, szomorúságát, veszteségérzését. Ellenben agresszivitását csillapítani kell szeretõ megértéssel, határozottsággal. A gyermeknek joga van ahhoz, hogy megtudja, mi a jó, és mi a rossz. Ugyanakkor vegyék komolyan, hogy most nehéz helyzetben van, ezért halmozzák el figyelmükkel! Szüksége van szülei gyengédségére, hogy enyhüljön a szorongása! A krisztusi szeretet légköre áldottá teszi a keresztény családot (Kol 3,18–25). Az Úr adjon bölcsességet a neveléshez! g Szõkéné Bakay Beatrix
Kedves Lelkészek, Hitoktatók! Negyedik alkalommal rendezzük meg az országos bábjátékversenyt március 12-én, szombaton. A jó hangulatú, kreatív képességeket és fantáziát megmozgató eseményre szeretettel várjuk csoportok jelentkezését, de nézõket is szívesen fogadunk. Komoly szakmai zsûrink van, de e komolyság nem szigort, hanem szakképzettséget és felkészültséget jelent, amely sok-sok segítõ szándékkal párosul. Az idei versenyfeladat 1Móz 1–11-bõl egy szabadon választott történet elõadása saját kézzel készített bábokkal, legfeljebb 15 percnyi idõtartamban. Jelentkezési határidõ: február 18., péntek. A jelentkezni szándékozók figyelmébe ajánljuk a Bábjátékos Egyesület által szervezett templomi bábjátékos vetélkedõt is, amelyre február 19-én kerül sor. Ez egy felekezetközi alkalom, s a részvétel egyetlen feltétele, hogy a gyermekek bibliai tárgyú történetet adjanak elõ. Minden versenyzõ csoportnak szakmai segítséget nyújtanak a felkészüléshez. Örömmel várjuk alkalmunkra a gyülekezeti, iskolai csoportokat akár nézõként, akár résztvevõként! Nevezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet. Mády Erzsébet gyermekreferens Tel.: 1/486-3542
JELENTKEZÉSI LAP
EVÉLET LELKI SEGÉLY
Kedves Aliz! Mindenekelõtt szeretném megnyugtatni, hogy mindaz, amit leír, jól ismert jelenség a lélektan számára. Nem egyedi eset tehát az, amit Önök most kénytelenek átélni. A testvérféltékenység legkínzóbban általában az elsõ gyermeket gyötri meg, hiszen õ az, aki egyetlen gyermekként élhetett szüleivel egy meghatározott ideig. Ha vendégek jöttek, akkor is õ volt a középpontban, minden figyelem rá irányult. Ajándékokkal halmozták el, mindenki az õ kegyeiért versenyzett a családban és a szülõk baráti körében egyaránt. A csecsemõ érkezésével azonban minden megváltozott. Milyen szívet szorongató látvány is az, amikor a babakocsit toló édesanya mellett tébláboló nagyobb gyerekre már
Hatvanad hetében az Útmutató reggeli igéi Isten örök beszédének az igét hallgatók közötti sorsáról szólnak, s ez nem sikertörténet. Ezért úgy készüljünk a böjtre igaz megtéréssel, hogy a süketségbõl eljussunk az ige meghallására és a gazdag gyümölcstermésre, megfogadva heti igénk felszólítását! A hitetlenség bûn, céltévesztés és kételkedés Isten szavában! „Figyeljük meg az ördög taktikáját. Csak a hívõket támadja. A pogányokat, hitetleneket és álkeresztyéneket miért is támadná, mikor úgyis az övéi?! De akinek igéje, hite és Szentlelke van, ahhoz nincs köze” – így tanít reformátorunk. A magvetõ példázata igehallgató emberekrõl szól, de csupán a hallgatás nem elég; meg is kell érteni, és meg is kell tartani a meghallott vagy olvasott üzenetet. A gazdag termés a megélt ige áldásait jelenti Urunk szerint: „Némelyik (igemag) pedig a jó földbe (szívbe) esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott. (…) Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Lk 8,8) Isten igéjének öt sajátossága van: élõ, ható, éles, elválaszt, megítél. „Csak Isten tiszta igéjénél tartsunk ki, amely azt mondja: ez helyes, ez meg helytelen” – írja Luther –, mert „neki kell majd számot adnunk” (Zsid 4,13). Ezért intette Mózes búcsúzásakor népét, mondván: „…fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg, és teljesítsék ennek a törvénynek minden igéjét! Mert nem üres beszéd az számotokra, hanem életet jelent nektek.” (5Móz 32,46–47) Vegyük nagyon komolyan vezérigénk sürgetését ma, mert Isten is megteheti ezt: „Én azonban megkeményítem a fáraó szívét… (…) A fáraó szíve azonban kemény maradt…” (2Móz 7,3.13) Újszövetségi negatív példánkban a saját hazájában botránkoztak meg Jézus igehirdetésén, s õ „csodálkozott is hitetlenségükön” (Mk 6,6). De van követendõ példa is: a jó ember jó szívébõl jót hoz elõ, mert „aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik” (Lk 6,47), életét a kõszikla Jézusra alapozza, és nem pusztul el! A mag Isten örök igéje, Jézus a testté lett Ige és a világ világossága. Õ kéri: „…higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! (…) …mégsem hittek benne…” (Jn 12,36.37) Ma is aktuális Ézsaiás kérdése: „Ki hitte volna el, amit hallottunk…” a félreismert szolgáról? (Ézs 53,1) A mennyek országának titkairól példázatokban beszélt Jézus a sokaságnak. Mint a mustármagból kinõtt cserje, a kicsiny kezdetbõl az ige által kiteljesedik az Isten országa. A kovász itt kivételesen nem a gonoszt jelképezi, hanem a növekedést segíti, megkeleszti a kenyeret. „A világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki…” – mondja Urunk (Mt 13,35). A mi dolgunk csak az, hogy ne vessük meg az õ szavát, a Szent Biblia igéit! Nekünk – akik az ige egyházának tagjai vagyunk, nevünkben hordozzuk a jó hírt, és valljuk a reformáció felfedezését: „Egyedül a Szentírás!” – különösképp drága ajándék Isten örök evangéliuma. „Van örök kincsünk (…) / Az Isten szent igéje (…) / S nincs, aki el ne nyerhetné / E kincset: szent igédet.” (EÉ 286,1.7) g Garai András
Jaj azoknak, akik Bibliájukat hagyják a polcukon porosodni, és nem használják szinte kézikönyvként. Akik nem veszik magukhoz, mint a kenyeret, naponként. Szerintem Isten ma nem a pénzünk, hanem az idõnk tizedét kéri tõlünk. Mostanság nehezebbnek tûnik abból rá szánni, mint a vagyonunkból. Ahhoz kell a Szentírás, hogy tudjuk napról napra, mit kell tennünk irgalmasságban, békességszerzésben, megbocsátásban és szeretésben e szétesni látszó világban megállva. Minderrõl prédikált nekem – minden igehirdetésnél erõteljesebben – az elsõ Bibliám. g Szegfû Katalin
Testvérféltékenység b „A nagyobbik fiam tavaly szeptember óta óvodás. Kistestvére két hónappal korábban született, most nyolc hónapos, úgyhogy sok törõdést igényel. Az egész család nagyon örült a kicsinek, beleértve a bátyját, Zolikát is. De mára minden megváltozott. Zolika agresszív az óvodában, sokat hisztizik, és a szobatisztaság terén is megbízhatatlanná vált. Idõnként ilyeneket mond kistestvérére: »Minek nekünk ez a gyerek? Vigyétek innen, nem kell!« Elõfordul, hogy indulattal tele fordul felé, de az sem ritka, hogy aranyos vele, babusgatja. Férjemmel sokat mondogatjuk neki, hogy ugyanúgy szeretjük õt is, mint Gáborkát, de ez nem sokat használ. Úgy szeretném, ha jó testvérek lennének! Mit tegyek?”
Ma, ha az õ hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket… (Zsid 3,15)
FOTÓ: JUHÁSZ ANDRÁS
A kérdés azért jutott az eszembe, mert kezembe került az elsõ Bibliám. Az elsõ, amelyet olyan forró szeretettel forgattam, amelybõl elõször olvastam Isten kiválasztott népérõl, Jézus Krisztus csodáiról és tanításáról, kereszthaláláról és megváltásáról – és mindezt csak néhány évvel ezelõtt. Ajándék, ha az ember felnõtt fejjel lesz kereszténnyé, és elsõ Szentírását már viszonylag érett gondolkodással olvashatja. Ezt a Bibliát azért cseréltem újra, mert elsõ buzgóságomban színes tollakkal aláhúzogattam a leglényegesebbnek vélt mondatokat, nagyon sok bejegyzést írtam bele, és egy idõ után zavart a „csúnya” külseje. Azt gondoltam, hogy ez illetlenség, vagy éppen képmutatásnak tûnhet. Ma már nem vennék újat csak ezért. Annál is kevésbé, mert most, hogy beleolvasgattam a bejegyzésekbe, csodálatos gondolatokat találtam. Valószínûleg egy-egy igehirdetéskor írtam bele (mindig viszek a templomba Írást, hogy kövessem az igehirdetési szakaszt, szerintem mindenkinek így kellene tennie), vagy bibliakörök, ifjúsági órák alkalmain, vagy az otthoni csendességben. Az újszülöttnek minden vicc új – szokták mondogatni. Egy új(jászületett) kereszténynek Isten minden melengetõ szava, Jézus minden megismert jellemvonása, az apostolok bátorítása olyan sokat jelent! Mint a szivacs gyûjti, szívja magába az új látást. És mindazok számára, akik a világból jönnek – ahol még Isten nevét sem lehetett kiejteni –, a Biblia minden olvasott és megértett szava magát a szívükbe bevésõ újdonság. Ilyeneket olvastam a kézírásos bejegyzések között, például Káin és Ábel történeténél: „Ölni lehet szavakkal is vagy más módon. Ne ölj hát! … Hol van a te testvéred? Ezt kérdezi ma is Isten tõlünk. Ne szakítsd el magadtól az embereket, felelõsséged van velük. Szeresd Istent, akkor eltalálsz az emberekhez is!” Emlékszem, hogy ezek a gondolatok számomra teljesen újak voltak. A leg-
H E T I Ú T R AVA LÓ
9
10
2005. január 30.
hirdetések
Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklõdõ fiatalt
az EKE ifjúsági hétvégéjére február 11. és 13. között a piliscsabai Béthel Missziói Otthonba. A program péntek 16 órától vasárnap 13 óráig tart. A hétvége témája: Bevállalod? Igen vagy nem? – Bevállalod az õszinteséget? (2Kor 5,10) – Bevállalod a múltad? (Jer 17,10) – Bevállalod a jelenedet? (Róm 13,11a) – Bevállalod a jövõd? (Mt 25,32–33) Jelentkezni vagy bõvebb információt kérni az alábbi címen lehet: EKE Evangéliumi Alapítvány, 1068 Budapest, Szondi u. 95., tel./fax: 1/332-7063, e-mail:
[email protected].
E-vangélikus honlapszépségverseny A 2005. év elejére már csaknem száz evangélikus egyházközség készítette el honlapját. Eljött az ideje, hogy a honlapok között nemes vetélkedés induljon, ezért versenyt hirdetünk az evangélikus gyülekezeti honlapok körében. Nemcsak a szépség, hanem a tartalom is számít! Vigyázat! A citromdíjat is kiosztjuk az „elrettentõ példának”! A világháló egyenlõ esélyt biztosít a legnagyobb fõvárosi és a legkisebb vidéki gyülekezetnek is! Bátorítunk minden gyülekezetet, vegyen részt a versenyen, készítse el, újítsa fel, alakítsa át és frissítse honlapját! Jelentkezési határidõ: február 28. A részletekrõl egyházunk honlapján, a www.lutheran.hu címen olvashatnak.
Készülünk a nõk világimanapjára Felhívjuk a figyelmet, hogy február 5-én 10 órai kezdettel az Országos Egyházi Iroda épületében (Budapest VIII., Üllõi út 24.) a nõk világimanapjára elõkészítõ konferenciát rendezünk. Erre minden olyan érdeklõdõt hívunk és várunk, akik gyülekezetükben már tartottak ilyen imaalkalmat, vagy az idén szeretnének bekapcsolódni ebbe a mozgalomba. Az idei év imanapjának istentiszteletét lengyel asszonyok állították össze Ti vagytok a világ világossága címmel. Az elõkészítõ konferencián errõl a témáról hangzik el elõadás, és az imanapi mozgalom, illetõleg Lengyelország bemutatásán túl az istentisztelet megrendezésével kapcsolatosan kaphatnak gyakorlati tanácsokat a résztvevõk. A konferenciára való jelentkezést január 30-ig várjuk szeretettel a MEE Nõi Miszszió, 1450 Budapest Pf. 21 címen vagy a következõ telefonszámok valamelyikén: 1/483-2261; 20/824-2791.
Lelkészek evangélizációja az Északi Egyházkerületben (február 5., Miskolc) 10.00: 10.45: 11.30: 12.30: 13.30: 14.15: 15.00:
Nyitó istentisztelet – Bozorády Zoltán püspökhelyettes Elõadás: A Szentlélek szerepe a lelkész szolgálatában (A spirituális töltõdés fontossága) – dr. Fabiny Tamás egyetemi docens, tanszékvezetõ Csoportmegbeszélés Ebéd Az evangélizáció egyik mai formája: Alpha-kurzus – Sándor Frigyes kerületi missziói lelkész Fórum Záró úrvacsorai istentisztelet – D. Szebik Imre püspök
Jelentkezési határidõ: január 31. Jelentkezni lehet az Északi Püspöki Hivatalnál levélben (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.), telefonon (20/8244-111), valamint e-mailben (north.district@lu¬ theran.hu).
I S T E N T I S Z T E L E T I R E N D / 2005. január 30. Hatvanad vasárnapja. Liturgikus szín: zöld. Lekció: 2Kor (11,19–33)12,1–9. Alapige: Mt 13,10–17. Énekek: 279., 258. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hûvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mezõ u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36–38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerõfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. (orgonazenés) Cselovszky Ferenc; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; du. 4. (ifjúsági) Kézdy Péter; VIII., Üllõi út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Szpisák Attila; du. 6. (magyar, úrv.) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31–33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kõbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (vespera) Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.); Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lõcsei út 32. de. 11. Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Barthel-Rúzsa Zsolt; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hõsök tere 11. de. 10. Börönte Mária; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Wiszkidenszky András; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kósa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kósa László; Pestszentlõrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széll Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széll Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Gyõri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza.
g Összeállította: Boda Zsuzsa
Angliai tanulmányút Augusztus 10–21. A Skola Mobile Nyelviskola angliai tanulmányutat szervez a Sol Alapítvány támogatásával. Az út idõtartama 12 nap, amelybõl egy-egy nap az oda- és visszaúttal telik. Az alapítványi program része öt alkalommal háromszor hatvan perc beszédcentrikus nyelvóra a nyelvi szintnek megfelelõ csoportokban, anyanyelvi tanárokkal. Az elszállásolás családoknál lesz, amelyek a szálláson kívül az étkezést is biztosítják. A program további része a környezõ városok felfedezése, megismerése is: a Dartmoor Nemzeti Parkban hivatásos idegenvezetõ kalauzolja a résztvevõket, ellátogatnak Stonehenge-be, Tintagelben megtekintik Artúr király legendás kastélyát, továbbá a canterburyi apátságot, Barnstaple kereskedõvárosát, Dartington Crystalt, a híres üveggyárat és az út végén Londont. Az utazás autóbusszal történik. A busz az összes kiránduláson is rendelkezésre áll. Az utazás ára 150 000 Ft, amely minden költséget tartalmaz: utazás, szállás, étkezés, nyelvórák, belépõk, biztosítás. További információ: Boda Zsuzsa (20/317-9833).
Pályázat az evangélikus gyülekezetek informatikai felszereltségének támogatására Az Országos Közgyûlés által elfogadott 2005. évi költségvetés alapján a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei a következõ eszközökre pályázhatnak 10% önrész vállalásával: a) asztali számítógép, b) multifunkciós nyomtató/fénymásoló, c) projektor (videó-számítógép kivetítõ), d) notebook (hordozható számítógép). Ezeken túl rendelkezésre áll két használt konfiguráció, melyeket a 2002-es, illetve a 2003-as pályázat feltételeit nem teljesítõ gyülekezetek adtak vissza: e) használt konfiguráció (asztali számítógép + multifunkciós eszköz) – önrész nélkül pályázható. A fentiek bármely kombinációja is megpályázható, de mindegyik eszközbõl csak egy darab. A pályázat célja korszerû ügyviteli és kommunikációs rendszer kialakítása egyházunkban és ennek keretében azoknak az egyházközségeknek infrastruktúrával való felszerelése, amelyek nem rendelkeznek saját iroda- és számítástechnikai eszközökkel, illetve amelyek eszközei elavultak, és a gyülekezet anyagi erejébõl nem telik beszerzésekre. Az elnyerhetõ eszközök beszerzése központilag történik egységes konfiguráció alapján, a pályázatról történõ döntést követõen. Ezért az eszközök pontos konfigurációja a pályázat kiírásának idõpontjában még nem ismeretes. Biztosíthatjuk azonban a pályázókat, hogy a korábbi évekhez hasonlóan márkás eszközöket szerzünk be, három év helyszíni garanciával. A sikeres pályázókat értesítjük a döntésrõl, eszközeiket a beszerzést követõen vehetik át (elõreláthatólag június folyamán). Kérjük, ne nehezítsék munkánkat a folyamatos kérdezõsködéssel és sürgetéssel! Amint rendelkezésünkre állnak az eszközök, értesítést küldünk. Nem pályázhatnak egy adott kategóriára azok az egyházközségek, melyek rendelkeznek három évnél nem régebbi eszközzel (értelemszerûen a pályázati kategóriától függõen). A pályázatokat február 20-ig (postai bélyegzõ dátuma) kérjük postai úton beküldeni a következõ címre: Országos Egyházi Iroda, 1085 Budapest, Üllõi út 24. Kérjük, a borítékra írják rá: „Számítógép-pályázat”. Benyújtandó a pályázati ûrlap és mellékletei öt példányban. A határidõ után érkezõ, illetve hiányos (az ûrlapot mellõzõ) kérvényeket nem bíráljuk el. A pályázati ûrlap és mellékletei letölthetõk egyházunk honlapjáról (http://www.lu¬ theran.hu), illetve kérésre az Országos Egyházi Iroda (telefon: 1/483-2260) postán megküldi õket. Hafenscher Károly igazgató Országos Egyházi Iroda
Pályázat iskolaigazgatói állások betöltésére A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériumának megbízásából a MEE Oktatási és Iskolai Osztálya (1085 Budapest, Üllõi út 24.) meghirdeti az alábbi iskolaigazgatói állásokat: – Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti fasor 17–21.) – Az Evangélikus Egyház Aszódi Petõfi Gimnáziuma és Kollégiuma (2170 Aszód, Régész u. 34.) – Bonyhádi Petõfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (7150 Bonyhád, Kossuth L. u. 4.) – Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium (4400 Nyíregyháza, Szent István u. 17–19.) Képesítési és egyéb feltételek a Magyarországi Evangélikus Egyház közoktatási intézményeirõl szóló törvénynek megfelelõen: – egyetemi szintû pedagógus-oklevél, – legalább ötéves pedagógusi vagy egyetemi oktatói gyakorlat vagy – evangélikus lelkészi végzettséget igazoló oklevél és legalább ötéves, közoktatási intézményben szerzett oktatói, hitoktatói gyakorlat, – keresztény elkötelezettség, – evangélikus vallás, – konfirmáció, lelkészi ajánlás, – vezetõi képességek megléte. Juttatások, illetmény, pótlék, egyéb információk: Az állások elfoglalásának ideje: 2005. augusztus 1. A megbízás hatévi idõtartamra szól. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. február 19. A pályázat elbírálásának határideje: 2005. május 31. Juttatások a közalkalmazotti törvénynek megfelelõen. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó jelenlegi munkahelyét, beosztását, önéletrajzát, részletes szakmai életrajzát, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programját, szakmai helyzetelemzésre épülõ fejlesztési elképzelését. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó legmagasabb iskolai végzettségét igazoló irat (iratok) hiteles másolatát, érvényes erkölcsi bizonyítványt, lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétõl, lelkész esetében az illetékes püspöktõl. Felvilágosítás a részletes pályázati feltételekrõl: Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztály, Mihályi Zoltánné osztályvezetõ (1085 Budapest, Üllõi út. 24., tel: 1/429-2035). Postacím: Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási és Iskolai Osztály, Mihályi Zoltánné, 1085 Budapest, Üllõi út 24. Kérjük, a borítékra írják rá az intézmény megjelölésével: „Igazgatói pályázat”.
Evangélikus értelmiségi konferencia A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája február 19-én, szombaton 10 és 16 óra között evangélikus értelmiségi konferenciát rendez, amelyre minden érdeklõdõt szeretettel vár. Helyszín: Evangélikus Hittudományi Egyetem (Budapest XIV., Rózsavölgyi köz 3.) Program: 10.00: Megnyitó áhítat – D. Szebik Imre elnök-püspök 10.30: Fasang Árpád nagykövet – Egy evangélikus értelmiségi töprengései az elõttünk levõ kihívásokról 11.00: dr. Frenkl Róbert országos felügyelõ, Mihályi Zoltánné osztályvezetõ – Újraindult iskoláink, szellemi központok 11.30: dr. Szabó Lajos rektor (EHE) – Értelmiség civilben és Luther-kabátban 12.00: Finta Gergely orgonamûvész, egyetemi adjunktus (EHE) rövid orgonakoncertje 12.15: Ebédszünet 13.15: Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke – Gondolatok az egyház PR-tevékenységérõl 13.45: Sokszínû a gondolkodó kereszténység – kerekasztal-megbeszélés Hafenscher Károly országos irodaigazgató vezetésével. Résztvevõk: Kõszegi Ábel (Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem), dr. Kránitz Mihály (Magyar Katolikus Egyház), Mihályi Zoltán (Keresztyén Értelmiségi Fórum – Budahegyvidék), dr. Reuss András (Evangélikus Értelmiségi Mûhely – Deák tér), dr. Zsengellér József (Magyarországi Református Egyház) 14.30: Mihályi Zoltán egyházkerületi jegyzõ – Javaslat az Országos Evangélikus Értelmiségi Konferencia (Magyar Evangélikus Akadémia) létrehozására 15.30: Záróáhítat – Szabóné Mátrai Marianna intézetvezetõ (EHE) Moderátorok: dr. Frenkl Róbert és Mihályi Zoltán A konferencia szünetében lehetõség van ebédelni az egyetem étkezdéjében 500 Ft hozzájárulás fejében. A szervezés megkönnyítése és az ebéd elõkészítése érdekében kérünk minden érdeklõdõt, hogy részvételi és étkezési szándékát idõben jelezze az Országos Egyházi Irodánál (1085 Budapest, Üllõi út 24., telefon: 1/484-2260, telefax: 1/486-3554, e-mail:
[email protected]).
CONTENT
digitÆlis templomi orgonÆk MagyarorszÆg egyhÆzai, orgonamßvØszei, iskolÆi Æltal
hasznÆlt, egyedi minısØgß digitÆlis templomi orgonÆk HollandiÆbl! MagyarorszÆgon elsıkØnt lzinglehetısØg egyhÆzak Øs magÆnszemØlyek rØszØre, igen kedvezı feltØtelekkel Øs rugalmas gyintØzØssel. MagyarorszÆgi kØpviselet: Tutto Hangszer Kft . 8300 Tapolca, Dob tØr 1. Tel.: 87/510-566, fax: 87/510-
2005. január 30.
mozaik
b Talán nem meglepõ, hogy e rovat hasábjain is foglalkozunk a néhány héttel ezelõtt történt természeti katasztrófával, amelynek hatásai évtizedek múlva is érezhetõk lesznek. Gondolnánk-e, hogy összefüggés van a pusztító természeti jelenségek és a mi természetet (át)alakító munkánk között? Az alábbiakban a Bocs Alapítvány – amelynek a tevékenységével a Szélrózsa találkozón is megismerkedhettünk – elnöke, Simonyi Gyula a katasztrófák emberi hátterére világít rá, és bemutatja az alapítvány Srí Lanka-i segítõ munkáját.
Manapság már a katasztrófák sem a régiek. Tengerrengések és szökõárak régen is voltak, csak nem okoztak ekkora pusztítást, mert az õslakosok ismerték a természetet, és a tengerparttól távolabb építették fel falvaikat. A szökõárak erejét fékezték a mangroveerdõk és a korallzátonyok. De a túlfogyasztó gazdagoknak kell a tengerparti üdülés és a finom rák, így a korallzátonyok helyére ráktelepek, a mangroveerdõk helyére strandok, a partokra pedig szállodák kerültek. A túlnépesedõ szegényeknek szintén kell a hely, az élelem és munkahely, így halászfalvak jöttek létre a partokhoz közel. A tátrai erdõ és az azt elsöprõ vihar sem a régi. A „klímamegbolondulás” egyre nagyobb viharokat hoz, s a fák gyökerét kevésbé fogja a langyosabb talaj. Az „õserdõk” persze sok mindenhez hozzászoktak, de ezek az erdõk már nem õserdõk. A Tátrában a világháborús készülõdésben tarra vágták az erdõket, és helyükre gyengébb ellenálló képességû, egykorú, azonos fajú ültetvények kerültek. A szökõár után a magyar segítség elsõsorban Srí Lankára érkezett, amely kétharmad magyarországnyi sziget India déli partjainál. Lakossága mintegy húszmillió (évente közel egy százalékkal növekszik), népsûrûsége háromszorosa hazánkénak. Ökológiai lábnyoma körülbelül 180 százalék (azaz közel kétszeresen
b Hogyan élték át, és hogyan tudták feldolgozni a helyi keresztények a délkelet-ázsiai katasztrófát? – errõl olvashatunk néhány rövid beszámolót az Idea Spektrum magazin idei elsõ számának cikke alapján.
Srí Lanka „A keleti partvidék egy városkájában éppen istentisztelet zajlott, amikor – fél tíz tájban – hatalmas robajjal betört az áradat a templomba. Az összegyülekezett mintegy kétszáz keresztény percek alatt az életét vesztette. Közülük huszonhármat sikerült azonosítani. A csapás következtében sok gyermek árván maradt – hívõk gyermekei. Õket keresztény családoknál igyekeznek elhelyezni, hogy otthonra találjanak ismét – lelki otthonra is.” (H. Chandy, harminc éve misszionárius Srí Lankán)
túlterheli a területét). Egy fõre jutó GDPje vásárlóerõ-paritáson körülbelül negyede a magyarországinak (tehát ott az átlagember úgy tud vásárolni, mint Magyarországon egynegyednyi átlagfizetéssel). Már a szökõár elõtt is rendszeresen elõfordultak olyan fertõzõ betegségek, mint a kolera, hastífusz, vérhas, malária, májgyulladás, illetve a dengue-láz. A lakosság háromnegyede szingaléz, közel ötöde tamil. A népesség vallás szerinti megoszlása: buddhista 70%, hindu 15%, keresztény 8%, muzulmán 7% százalék. Az ország 1948-ban vált függetlenné a brit birodalomtól, a közel húszéves polgárháború 2002-ben ért véget norvég közvetítéssel. (A http://bocs.hu weboldalon ki-ki tesztelheti, mennyit tud a szõkõár sújtotta Srí Lankáról.) A szökõár Srí Lanka keleti és déli partvidékén mintegy ötszáz kilométer hosszan pusztított. Közel másfél százezren estek áldozatául, kétszázezer családot – közel egymillió embert – kellett kitelepíteni, több mint százezer épület megrongálódott, több tízezer halászbárka megsemmisült. Az elsõ becslések szerint 1,3 milliárd dollár kár keletkezett. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nyomban vízzel, élelemmel és orvosi segítséggel sietett a helyszínre, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat árvaházat hoz létre, a Katolikus Karitász iskolákat hoz rendbe, a Magyar–Srí Lanka-i
EVÉL&LEVÉL&EVÉL&LEVÉL Gyermekek a gyermekekért – diákgála Aszódon
Rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla
Baráti Társaság pedig falut és benne iskolát épít. A Bocs Alapítvány (amely már huszonnyolc éve támogat indiai keresztény iskolákat) a magyar segítséggel újrainduló iskolákban folyó oktatómunka támogatására fordítja a szökõár által sújtottak számára beérkezõ adományokat, profilja szerint különösen a hasonló tragédiák megelõzését segítõ, úgynevezett globális képzés elõmozdítására. A globális képzés gyûjtõfogalom, amely a környezeti nevelés, a békére nevelés, az emberi jogi képzés, a fejlesztési képzés, az interkulturális és a demokráciára nevelés adott helyzetre alkalmazott együttesét jelenti. A globális képzés fontosságát mutatja az a tény is, hogy az ENSZ a 2005–2014 közötti tíz évet a fenntarthatóságra nevelés évtizedévé nyilvánította. A vallások is szerepet játszhatnak a felelõs gyermekvállalásban, a túlfogyasztás fékezésében, a nem anyagi javakra – mint a lelkiség, a szellemi kincsek, szeretetkapcsolatok, a természetszeretet, a játék és még hosszan sorolhatnánk – irányítva a figyelmet. Egy fenntartható civilizáció kialakulása érdekében a leghatékonyabb oktatás a lányok iskoláztatása. Hiszen – ahogyan Cedric Prakash S. J. fogalmazott – „ha egy nõt oktatsz, egy egész családot oktatsz”. g Simonyi Gyula
A Bocs Alapítvány a szökõár sújtotta Srí Lankán segítséget nyújt az iskolai oktatómunka újraindításához, a globális képzés megszervezéséhez. Munkája támogatására szívesen fogad adományokat az alábbi elkülönített számlára: 11736006-20367592. Az alapítvány az adó 1%-ával is támogatható. Adószám: 18481862-1-07.
Az aszódi evangélikus gimnáziumban már tíz éve dolgozunk azon, hogy a tanuláson és a tanításon túl is igyekezzünk megismerni egymást. Az evangélikus iskola keresztény szellemisége sok lehetõséget teremt erre. Az áhítatok, istentiszteletek, közös imák közelebb hoznak bennünket egymáshoz. Szerettük volna, ha diákjainak lehetõséget kapnak arra, hogy megmutassák – nekünk, egymásnak, szüleiknek –, hogy miben tehetségesek, mi az, ami a tanulás mellett fontos az életükben. Ezért szerveztük meg 2001-ben az elsõ diákgálát, amely mára hagyománnyá vált iskolánkban. Az idei gála rendhagyó elemet is tartalmazott. A gimnázium 10/a osztálya kéthetes adománygyûjtõ akciót szervezett a délkelet-ázsiai szökõár áldozatainak megsegítésére. Mivel diákként nem tudnak személyesen segíteni, úgy döntöttek, hogy pénzt gyûjtenek, amelyet átadnak olyan embereknek, akik segítenek helyettük. A két hét során gyûjtöttek papírt, üveget, vezették a büfét, szerveztek bolhapiacot, filmvetítéssel, faliújsággal és plakátokkal buzdították az iskola diákjait. Sokat dolgoztak azért, hogy az összegyûjtött pénzt a diákgálán átadhassák Lehel László evangélikus lelkésznek, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatójának. A diákoknak a nemes célra összesen 283 300 forintot sikerült felajánlaniuk. Mindenki láthatta, hogy diákjaink – a tanulás mellett – nyitott szemmel és érzõ szívvel járnak a világban. Összefogásuk és segíteni akarásuk bizonyítéka az egyik legmegindítóbb pillanata volt január 21-i diákgálánknak. Az istentiszteleteken, ha pénzfelajánlás érkezik, a lelkészek azt szokták mondani: „Isten áldja meg az adakozót és adományát!” Mi most egy kicsit megváltoztattuk az imát, és közösen így imádkoztunk: „Isten áldja meg az adományt és azokat, akiknek szántuk!” Kalina Katalin, a 10/a osztály osztályfõnöke, Aszód
FOTÓ: KONCZ ISTVÁN
Természetesek-e a természeti katasztrófák?
ÜZENET AZ ARARÁTRÓL
Lehel László, a MÖSZ igazgatója megköszöni az aszódi gimnazisták felajánlását. (A háttérben a gyûjtõakció kezdeményezõje, a 10.a osztály.)
Áradat a templomban Thaiföld „Harmadik alkalommal szerettünk volna üdülni egy kis szigeten Phukettõl egyórányi hajóútra. A faház, amelyet kaptunk, nagyon rossz állapotban volt, így elindultunk, hogy alkalmasabb helyet keressünk. Aznap reggel körülbelül húszan vártuk a csónakot, amely azonban negyed órát késett. Amikor megérkezett, és felszálltunk rá, megfeneklett, mivel nem volt víz a hajógerinc alatt. Kiszálltunk, beljebb lódítottuk a jármûvet, ám mire ismét felszálltunk, a víz még inkább visszahúzódott. Egy helyi lakos figyelt fel a horizonton emelkedõ óriási hullámra. Azonnal kimenekültünk, felszaladtunk a part egyik emelkedõjére, és onnan figyeltük a hullámot, mely egy széles fehér sávban közeledett a part felé. Abban az irányban, amer-
11
re mi álltunk, több kis sziklasziget törte meg a hullám erejét, így megmenekültünk. Másnap ellátogattunk a közeli kórházba, hogy felajánljuk a segítségünket. Akkor szembesültünk azzal, hogy milyen döbbenetes erejû pusztítást végzett a víz. A 91. zsoltár szavai jutottak eszembe: »Ha ezren esnek is el melletted, és tízezren jobbod felõl, téged akkor sem ér el.«” (W. Hoffmann, a thaiföldi német keresztény iskola tanárnõje) „Tizennyolc éven át éltem misszionáriusként Thaiföldön, ezért a szökõár hírére – a thaiföldi légitársaság jóvoltából – azonnal útnak indultam, hogy segítsek. Szilveszter napján érkeztem meg. A pusztulás, amely a szemem elé tárult, minden képzelõerõmet meghaladta. Emlékeztetett azokra a
képekre, amelyeket a második világháborúban lebombázott Drezda városáról láttam. A Dabua Baa városkában szolgáló lutheránus lelkész január 2-án istentiszteletet tartott, mindössze hat résztvevõvel. A lelkész sírt az igehirdetés alatt. A környéken élõ kevés keresztény mással volt elfoglalva: keresett, temetett, igyekezett túlélni a katasztrófát. A halottakról fényképek készültek a késõbbi azonosítást elõsegítendõ. Az elhunytaknak már nincs ránk szükségük, annál inkább az élõknek…” (E. Horn, a marburgi misszió vezetõje)
India „Ma egy halászfaluba indultunk, amely egyszerûen nem létezik többé. A tengerpart a szökõár következtében egy kilométernyire benyúlt az ország belseje felé.
Halászcsónakokat vetett ki a hullám, halászhálók lógnak a fákra fennakadva. Bár a nap ismét süt, melegíti-szárítja a földet, és a tenger felõl lágy és békés hullámok érkeznek, ez az egész maga a borzalom.” (F. u. L. Schanz) „Két településen jártunk, ahol pusztított az ár. Negyven asszony veszítette el a férjét. A férfiak halászok voltak, és kint voltak a nyílt vízen. Csónakjaik törmelékei azóta megkerültek, õk maguk azonban odavesztek. Az asszonyok még mindig a tengerparton állnak, és a férjüket várják. A falu idõsei tudják, hogy nincs remény, de az asszonyok nem képesek elhinni ezt. Öltözéket és élelmet vittünk nekik, a túlélõknek pedig új csónakokat és hálókat vásároltunk…” (S. Komanapalli, a kelet-indiai protestáns egyház püspöke) g Fordította: Bálint Gyöngyi
Már régen túl vagyunk az ünnepeken, itt az új év és az újévi fogadalmak ideje. Ilyenkor határozzuk el, hogy „új életet” kezdünk. A rég elhanyagolt dolgokat rendbe tesszük, türelmesebbek leszünk a körülöttünk lévõkkel, és természetesen azt is megfogadjuk, hogy egészségesebben élünk, kevesebbet dohányzunk, kávézunk, és leadjuk a fölös kilókat is. Azonban a kezdeti lelkesedés, ha nem is múlik el teljesen, idõvel mégiscsak alábbhagy. Ha egy kicsit alaposabban utánanéznénk, valószínûleg kiderülne, hogy nem jut mindig idõ az ajánlott, napi legalább fél óra testmozgásra, hogy gyakran megkísért minket egy-egy csésze kávé, egy cigaretta, és hogy kapkodva eszünk valamit a munkahelyünkön. Talán a napi többszöri zöldség-, gyümölcs- és tejfogyasztás sem sikerül mindig, sõt a fõzési, illetve élelmiszer-feldolgozási eljárásnak köszönhetõen gyakran semmivé válhat az egészségesnek tartott ételek vitamintartalma. Az is megtörténhet, hogy az újévkor megfogadott szigorú, sokszor egyoldalú, túlzásba vitt diétázás miatt csökken vitamin- és ásványianyag-fogyasztásunk. Így sokan vannak, akik egészségesen szeretnének táplálkozni, de nem jut idejük, energiájuk arra, hogy minden tekintetben kielégítsék szervezetük vita-
min-, ásványianyag- és nyomelemigényét. Ha azonban tartósan a szükségletünknél kevesebb vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet juttatunk a szervezetünkbe, felborul a belsõ egyensúlya, és különbözõ panaszok léphetnek fel (fáradékonyság, rossz közérzet, kimerültség, csökkent fizikai és szellemi teljesítmény). Az Actival Max 31 hatóanyagot tartalmazó komplex étrend-kiegészítõ multivitamin ásványi anyagokkal és nyomelemekkel. Az Actival Max fogyasztása hozzájárul a szervezet vitamin-, ásványianyag- és nyomelemszükségletének biztosításához, ezáltal a jó közérzet és teljesítõképesség fenntartásához, az ellenálló képesség megõrzéséhez. Az Actival Max többek között olyan összetevõket is tartalmaz, mint például a lutein, a likopin és a ß-karotin. A lutein elõsegíti a számítógép- és televízió-képernyõ által próbára tett szem egészségének és érrendszere épségének megõrzését. A likopin hozzájárul a szervezetben zajló káros oxidációs folyamatok (például az öregedés) megakadályozásához, a ß-karotin pedig a köröm, a haj és a bõr egészségének megõrzésében játszik fontos szerepet. Figyeljünk oda magunkra egész évben, hogy az év eleji kezdeti lendületünket és energiánkat mindvégig megtarthassuk!
FOTÓ: MÖSZ
Kezdjük lendületesen az új esztendõt!
12
2005. január 30.
HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK A leprások világnapjának központi ünnepségét (a lepramisszió éves közgyûlését) január 30-án 16 órakor tartjuk a Budapest VII., Wesselényi u. 53. alatti baptista imaházban (Wesselényi és Hársfa utca sarok). Megközelíthetõ a 4es vagy a 6-os villamossal. Az ünnepségre szeretettel hívjuk támogatóinkat és minden kedves érdeklõdõt. Egyházzene a Deák téri templomban. Január 30-án, vasárnap 18 órakor orgonazenés áhítat lesz. Elhangzik: Johann Sebastian Bach: Esz-dúr prelúdium és fúga, Vom Himmel hoch (kánonvariációk), Wie schön leuchtet der Morgenstern (korálelõjáték), Max Reger: Wie schön leuchtet der Morgenstern (korálfantázia). Orgonál Nagy László Adrián. Az allergia mint korunk betegsége (?) címmel tart elõadást a böjtelõi szeretetvendégség keretében dr. Mohácsi Edit allergológus fõorvos a kelenföldi egyházközség tanácstermében (1114 Bp., Bocskai út 10.) február 5-én, szombaton 17.30-tól. Minden kedves érdeklõdõt szeretettel hívunk és várunk! Az Útitársak bibliaóra keretében A misszió helyzete Mexikóban címmel diavetítéses elõadást tart Deák Ágnes konzuli asszisztens február 3-án, csütörtökön 18 órakor az Országos Egyházi Iroda épületében (Bp. VIII., Üllõi út 24., földszinti új terem. Az utcáról nyílik a bejárat.) Igét hirdet Szeverényi János. Köszönjük, hogy az elõzõ évben adójának 1%-ával támogatta munkánkat. Kérjük, hogy 2005-ben se feledkezzen meg a segítségnyújtás ezen módjáról. Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítvány, 9400 Sopron, Deák tér 51. Adószámunk: 18538380-1-08.
Mentálhigiéné továbbképzési szak indul segítõ foglalkozásúaknak a Károli Gáspár Református Egyetemen. A pedagógus-szakvizsgába beszámít. Folytatási lehetõség szupervízió szakon. Információ: 1/430-2348, www.kre.hu;
[email protected]. A pápai evangélikus gyülekezet és a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját, barátait és ismerõseit február 4-én 18 órára a pápai evangélikus templomba az …emlékezzél meg az egész útról… címû gyülekezettörténeti film díszbemutatójára. A film megtekintése után lehetõség lesz az alkotókkal való beszélgetésre. Cím: Pápa, Széchenyi u. 15. A film VHS-en és DVD-n megvásárolható utánvéttel. SZÜLETÉS Labossa Péter nyíregyházi igazgató lelkésznek és feleségének, Kõvágó Anitának január 10-én megszületett harmadik, Anna Gréte nevû gyermeke. A család ezúton is köszöni mindazok szeretetét, akik imádságban gondoltak rájuk.
HALÁLOZÁS Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy D. Kiss János evangélikus lelkész (1942-tõl), 1953–2000 között kapolcsi lelkész, kapolcsi díszpolgár hosszú betegség után, 85 éves korában elhunyt. Temetése január 27-én, csütörtökön 14.30-kor lesz a kapolcsi evangélikus temetõben. Gyermekei, unokái, szerettei
APRÓHIRDETÉS
Vasárnap Elõírhatok nekik ezernyi törvényt, azt gondolják, nem tartozik rájuk. Hós 8, 12 (1Thessz 5,24; Lk 8,4–8/9–15/; Zsid 4,12–13; Zsolt 18,21–51) Mire jó a törvény? A 21. században lehet-e még alapnak venni? Kísértenek a szavak, amelyeket a próféta mondott: nem tartozik ránk! Nem vagyunk elõbbre tehát az Ótestamentum népénél. Szeresd az Urat! Úgy általában még megy. De annak a parancsnak a teljesülése, hogy ne keressünk más isteneket, már hagy kívánnivalót maga után; Isten nevének õrzése és nem káromlása, ünnepének megszentelése szintúgy. Szeresd felebarátodat! Ez még kevésbé megy. A családok széthullása, korosztályok szembenállása, az élet védelme, a házasság, a családi közösség megõrzése, a kívánság legyõzése – ezekre már gyakran mondjuk: nem tartozik ránk! Hiányzik a megtartó erõ. Az újszövetségi ige mutat utat: hû az, aki elhív titeket. Kérjük segítségét, õ megcselekszi.
Hétfõ Csepeli zöldövezetben másfél szobás, bútorozott, 5. emeleti lakás tulajdonostól 50 E Ft + rezsiért február 1-jétõl kiadó. Érd.: 18 óra után 20/983-7602; 70/5225215; 1/410-7741.
b Következõ számunkban – egyebek mellett – beszámolunk a Luther-film fogadtatásáról.
Új templomi harangok forgalmazása
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletrõl Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: „Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az õ csillagát, amikor feltûnt, és eljöttünk, hogy imádjuk õt.” Mt 2,1–2 (Ézs 55,5; 5Móz 32,44–47; Lk 8,16–21) Úton járó, keresõ emberek vagyunk. Hol van Jézus? A keresõ ember legyen kérdezõ is. Kérdezd igéjében, keresd a gyülekezetet, lelkipásztorodat, hogy útbaigazítást találj! A testvéri segítség odairányít, a testvéri közösségben odatalálhatunk hozzá – mint ahogyan a bölcsek is odataláltak –, és a mi ajkunkról is felcsendülhet az imádat hangja.
Kedd Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében! Ézs 50,10 (Lk 18,39; 2Móz 7,1–13; Lk 8,22–25) Rossz dolog sötétségben járni, tapogatózni, mindenbe beleütközni, felsebezni magunkat. A lelki sötétségben is megtörténik mindez. Sokan járnak tapogatózva, talán mi magunk is. De ragyog a fény! Eljött a világosság, és fénye ránk is ragyog. Még a vak is észrevette. Bízott Jézusban, könyörületet kért és kapott. A próféta hívása legyen kapaszkodó nekünk is. Bízzunk Urunkban, aki már keresztségünkben megígérte a fényt, és ma is világosságot ad, vezeti életünket.
BESZERZÉS 1808 ÓTA MÛKÖDÕ HARANGÖNTÖDÉBÕL.
Szerda
Kiváló minõség, kitûnõ kidolgozás, kedvezõ ár, hangzásra öntve! 2880 Ft/kg+áfa
Eljön majd az idõ – így szól az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban. Jer 23,5 (Lk 19,38; Mk 6,1–6; Lk 8,26–39) Eljött az idõ, megszületett az „igaz sarj”. Jeremiás is Jézust ígérte népének. Mi is õbenne látjuk a megígért királyt, már a tanítványok is így üdvözölték õt. Bölcsen uralkodik, nála van jog és igazság. Boldogok vagyunk, mert országának tagjai lehetünk, mert megszabadított minden bûntõl, a haláltól és az ördög hatalmától. Mi is kiálthatjuk a tanítványokkal együtt: „Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!”
Harangvillamosítás, harangtartóállvány-készítés, programozóórák, harangvezérlés telefonról, toronyóra-készítés, -szerelés, alkatrészeladás. REFERENCIA 400 TEMPLOMBÓL!
Harangszó 2003 Bt. Ifj. Farkas Titusz 2200 Monor, Kistói út 26. Tel.: 30/371-9696, fax: 29/410-119
VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Ajánló a rádió és a televízió mûsoraiból január 30-tól február 6-ig VASÁRNAP
Új nap – új kegyelem
HÉTFÕ
11.00 / PAX Ébredés Evangélikus magazinmûsor (ZMC – 29') 13.30 / Kossuth rádió Erõs vár a mi Istenünk! Az evangélikus egyház félórájának tartalmából: Új filmet 7.30 / Hallmark mutatnak be Luther MártonMária, Jézus anyja ról. Dr. Fabiny Tamással be(amerikai filmdráma, 1999) szélget Kõháti Dorottya. A 70 A szeretõ, gondoskodó és fia éves Evangélikus Élet múltjámellett mindvégig kitartó ról és jelenérõl a fõszerkesztõ, édesanya, Mária szemszögébõl mutatja be a film Jézus éle- T. Pintér Károly szól. Missziói tét, a születéstõl az emberiség percek – az Evangélikus Miszmegváltását jelentõ keresztha- sziói Központ szerkesztésében. Hírekkel, rejtvénnyel, lellálig és feltámadásig. (88') ki útravalóval várjuk hallgatóinkat. (30') 9.25 / m2 19.00 / Duna Tv Örömhír Az evangélikus egyház mûso- Filmszemle – Álom-kép (magyar dokumentumfilm, 2003) (53') ra (ism.) (25')
KEDD
SZERDA
12.10 / PAX Rozetta (magazinmûsor) Sulyok Imre portréja (ZMC – 30')
13.00 / tv2 Julius Caesar (történelmi kalandfilm 1., 2002) (88') 14.10 / PAX Beszédtéma. Humor és vallás (50') 15.40 / Bartók rádió Hitélet és történelem. A szeged-alsóvárosi Havas Boldogasszony-templom (20') 17.40 / PAX A Deák téri evangélikus múzeum Az Evangélikus Országos Múzeumot 1979-ben nyitották meg Budapest szívében. Állandó kiállítása bemutatja, hogy a Kárpát-medence evangélikussága miként járult hozzá a századok folyamán hazánk kulturális életének fejlõdéséhez, hogyan terjesztette az evangéliumot. Tárlatvezetõnk ifj. Harmati Béla, az intézmény igazgatója. (20')
VASÁRNAP
11.15 / PAX Hét szó az emberért Sajátos mûfajú elõadás a pesterzsébeti evangélikus templomban. Gyõri Gábor Ádám multimédiás passiója bibliai szövegek és dalok gyûjteménye, melyet az élõ zene és a templomi helyszín tesz még hatásosabbá. (ZMC – 55')
CSÜTÖRTÖK
PÉNTEK
SZOMBAT
5.35 / mtv és m2 A Hajnali gondolatok adásában Blázy Árpád kelenföldi evangélikus lelkészt hallhatjuk. 9.00 / PAX Isten bárkája Fiatal papok elhatározták, hogy azokhoz viszik el az igét, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Kell egy uszály, és máris indulhat Isten bárkája. (35') 16.35 / mtv T. Akta – Krisnások A mûsor a Somogy megyei Krisna-völgyben élõket mutatja be. Közelebrõl is szemügyre vehetjük a kívülállók számára különös közösség hétköznapjait, életét, szokásait. (50') 22.05 / PAX Éld át! Koncertfilm (ZMC – 53')
12.00 / Discovery A Megfeszítettbe döfött lándzsa (60') 18.01 / Petõfi rádió A lélek hangjai Gospelek és spirituálék feketén-fehéren Az adásban a IV. országos ökumenikus gospelzenei fesztivál résztvevõi közül a NOS, a Seven Soul Singers énekegyüttest, valamint a Psalmus és a Pilgrim muzsikáját hallhatjuk. (59') 20.55 / Spektrum Tudósok klubja 1.: Arisztotelész, 2.: Galileo Galilei (2×22') 21.15 / m2 Mozart: Cosi fan tutte. Operaközvetítés a zürichi operaházból (192')
12.30 / PAX Tíz emberöltõ ünnepe Egy aprócska gyülekezet a történelem tükrében. A háromszáz éve alakult cinkotai evangélikus egyházközség históriája. (ZMC – 25') 13.15 / Petõfi rádió 16.15 / mtv Mesesziget Rómeó és Júlia Andersen: A hókirálynõ (40') (angol–olasz film, 1968) 15.00 / Bartók rádió William Shakespeare remekmûvének talán az egyik legsi- Jubilate Deo keresebb és legszebb feldolgo- Évszázadok egyházi muzsikája (60') zása Franco Zeffirelli filmje, 15.04 / Kossuth rádió melyet az eredeti helyszínen, Kard és kereszt Veronában forgattak. (132') Az adásban a ferences szerzetesek elsõ magyarországi nyo12.20 / Duna Tv mait kutatja a mûsor jegyzetIsten kezében (30') írója, Rapcsányi László, fel21.30 / Petõfi rádió idézve a rend alapítójának éleBalassi városai. tét és személyét is. (31') Bártfa és Vizsoly (30')
Csütörtök Gyászukat örömre fordítom. Jer 31,13 (Lk 7,13–14; Lk 6,43–49; Lk 8, 40–56) Izrael népe a babiloni fogság keserû kenyerét eszi, gyászban van, reménytelenül tekint a jövõbe. Jeremiás arról jövendöl, hogy gyászuk örömre fordul. Tudjuk, meg is szabadultak a fogságból. Hiszen Isten nem gyönyörködik gyászunkban, bajainkban, próbáinkban. Minden nehéz helyzetünket jóra tudja fordítani. Úgy szerette az egész világot, hogy karácsony éjszakáján meghirdette: „…íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz…” Szomorúságunkban, bajainkban, gyászunkban, amikor veszteség ér, menekülhetünk hozzá. Akik vele járnak, megismerik örömszerzését, és megtalálják az üdvösség örömét is.
Péntek Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban, vigadnak a szegény emberek Izrael Szentje elõtt. Ézs 29,19 (Lk 6,20; Jn 12,34–36/37–42/; Lk 9,1–9) E héten egymás után szólnak az igék az örömrõl, ígérik a vigadozást. De hogyan valósul ez meg életünkben? Alázatosakról és szegényekrõl beszél a prófécia. Arra mutat, hogy az Úrban és a szent Isten elõtt történik ez. Úgy történik, hogy Isten újjáteszi életünket, a megújult élet pedig új gondolkodást, új tájékozódást hoz. Az alázat és a szegénység arra mutat, hogy üresen, nem érdemeinkben bízva, hanem Urunkra hagyatkozva tudunk örülni minden ajándékának.
Szombat A két tanítvány unszolta és kérte Jézust: „Maradj velünk, mert már esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon. Lk 24,29 (1Kir 8,57b; Mt 13,31–35; Lk 9,10–17) „Velem vándorol utamon Jézus” – énekeljük. Jó, hogy utunkat, életünket összekötöttük vele. A vándorút nem szakadhat meg, ezért kérhetjük mi is: maradj velünk! Az emmausi tanítványok a marasztalásban kapták meg azt a bizonyosságot, hogy a feltámadottal találkoztak. Kérjük mi is Lõhe Vilmos imádságával: „Maradj velünk a nap alkonyán, az élet alkonyán, a világ alkonyán.” (EÉ 731. oldal) g Tóth-Szöllõs Mihály
Az Evangélikus Élet Budapesten már a szerda délutáni órákban megvásárolható a Deák téri Huszár Gál könyvesboltban és kiadónk Üllõi úti üzletében.
A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja E-mail:
[email protected] EvÉlet on-line: www.evelet.hu Szerkesztõség: 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztõségi titkár: Boda Zsuzsa (
[email protected]). Fõszerkesztõ: T. Pintér Károly (
[email protected]). Olvasószerkesztõk: Gyõri Virág vez. szerk. (
[email protected]), Dobsonyi Sándor (
[email protected]). Korrektor: Huszár Mariann (
[email protected]). Tervezõszerkesztõ: Nagy Bence (
[email protected]). Fõmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna (
[email protected]) Rovatvezetõk: Bogdányi Gábor – EvElet OnLine (
[email protected]), Hafenscher Károly ifj. – Liturgikus sarok (
[email protected]), Kendeh K. Péter – Oratio Oecumenica (
[email protected]), Kõháti Dorottya – Új nap – új kegyelem (
[email protected]), Véghelyi Antal – A vasárnap igéje (
[email protected]) Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302
Kiadja a Luther Kiadó (
[email protected]) 1085 Budapest, Üllõi út 24. Tel.: 1/317-5478, 1/4861228; 20/824-5518, fax: 486-1229. Felelõs kiadó: Kendeh K. Péter (
[email protected]) Nyomdai elõállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelõs vezetõ: Matolcsy Miklós vezérigazgató E-mail:
[email protected] Elõfizethetõ közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az elõfizetési díj belföldön negyed évre 2132 Ft, fél évre 4264 Ft, egy évre 8528 Ft, szomszédos országba egy évre 2900 Ft (108 euró), egyéb külföldi országba egy évre 33 800 Ft (135 euró). Csak a minden hónap 16-ig beérkezõ lemondásokat tudjuk az azt követõ hónap elsejével töröltetni, ellenkezõ esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Adott lapszámba szánt kéziratokat a megelõzõ hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfõ délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggõ (és a szerkesztõséggel elõzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendõ kéziratokat az
[email protected] címre várjuk.
