Kiváltás. A fogyatékos személyek ellátásának jövője Budapest, 2012

Kiváltás. A fogyatékos személyek ellátásának jövője

Budapest, 2012

-1-

-2-

Kiváltás A fogyatékos személyek ellátásának jövője

Összeállította: Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 1071 Budapest, Damjanich u. 48. Tel: 462-64-00 Fax: 462-64-01 E-mail: [email protected]

Szociális füzetek

A kiadvány a TÁMOP 5.4.2-08/1-2009-0001 számú „Központi Szociális Információs Fejlesztések” című kiemelt projekt keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Budapest, 2012

-3-

-4-

Tartalom Miniszteri köszöntő ……………………………………………………………………………………………………………………………………7

Előszó …………………………………………………………………………………………………………………………………………………………8

A stratégia létrehozásához vezető út …………………………………………………………………………………………………………9

Előzmények, a stratégia előkészítésének folyamata ……………………………………………………………………………………………… 9

Stratégia és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatok …………………………………………………… 12

Stratégia a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról 2011-2041 …………………………………………………………………………………… 12

1257/2011. (VII.21.) Korm. határozata fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról ……………………………………………………………………………… 50

A kitagolás program sikeres megvalósításának garanciális elemei ………………………………………………………………… 53

Az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület…………………………………………………………………… 55

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Bentlakásos intézmények kiváltása - szociális intézmények komponens pályázat (TIOP 3.4.1.A) …………………………………………………………………………… 57

Mentorhálózat, avagy az intézményi férőhely kiváltás szakmai támogatása ………………………………………………… 60

Intézeti gondozásról a közösségi alapon végzett gondozásra történő átállásról ………………………………… 64

Az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra történő átállással foglalkozó Ad Hoc Szakértői Csoport Jelentése ……………………………………………………………………………………………………………………… 64

-5-

-6-

Miniszteri köszöntő Tisztelt Olvasó!

Köszönöm, hogy kézbe vette kiadványunkat. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény immáron tizenhárom éve alapelvként rögzítette a nagy létszámú intézmények lebontását, a  tényleges elköteleződésre azonban 2011-ig várnunk kellett. A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló stratégia elfogadásával a Nemzeti Együttműködés Kormánya egyértelműen letette a voksát a közösségi alapú szolgáltatások mellett. A kormányzati szándék azonban önmagában kevés, a sikeres megvalósításhoz szükség van Önökre is. A stratégia végső célja olyan társadalmi környezet kialakítása, amely elősegíti a fogyatékos személy –egyéni szükségleteinek megfelelő– sokoldalú fejlődését. E cél eléréséhez nélkülözhetetlen a területen dolgozó szakemberek tapasztalata és tudása, a társadalom részéről a befogadó attitűd, a család oldaláról pedig a támogató szeretet. Végül, de nem utolsó sorban nagy feladat hárul magukra a fogyatékos személyekre is, hiszen végre a saját életük irányítóivá válhatnak a passzív és sok esetben kiszolgáltatott ellátotti helyzet helyett. A feladat tehát közös, hiszen a stratégia csupán a kezdő lépés ahhoz, hogy újraértelmezzük és alapjaiban változtassuk meg az ellátórendszert.

Remélem, hogy a kiadvány segíti a stratégia céljának megismerését és közös gondolkozásra sarkallja a Tisztelt Olvasót. Légyen Ön akár szakember vagy laikus, hozzátartozó vagy fogyatékos személy, az előttünk álló úton közösen, egymást támogatva kell haladnunk.

Budapest, 2012. Február

Réthelyi Miklós

-7-

Előszó „A világ minden társadalmában vannak még akadályok, amelyek hátráltatják a fogyatékossággal élő embereket jogaik és szabadságjogaik gyakorlásában, és megnehezíti számukra a teljes részvételt a társadalmi tevékenységekben. A tagállamok felelőssége, hogy mindent elkövessenek az ilyen akadályok elhárítására. Ebben a folyamatban a fogyatékossággal élő személyeknek és szervezeteiknek aktív szerepet kell vállalniuk. A fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének biztosítása lényeges hozzájárulás az emberi erőforrások mozgósítására irányuló, egész világra kiterjedő erőfeszítésekhez.” (A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségek alapvető szabályai, ENSZ 1994)

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. törvény 19. cikkében Magyarország már deklarálta, hogy a fogyatékos személyeknek, ahogyan bármely más állampolgárnak, joguk van közösségeik életében szabadon és saját döntésük alapján részt venni. A jogszabály alapján, ez egyrészt azt jelenti, hogy hazánknak minden lehetséges intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy a fogyatékos emberek másokkal azonos alapon, szabadon dönthessék el, hogy hol és kikkel élnek együtt; másrészt pedig azt, hogy Magyarország biztosít minden olyan közösségi alapú szolgáltatást, mely ezeknek az embereknek az önálló életvitelét és társadalmi szerepvállalását segíti elő.

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 17.  §-a ugyanezt az emberi jogi törekvést erősítette meg a nagy létszámú, ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményekben élő fogyatékos emberek esetében, amikor arról rendelkezett, hogy számukra az intézményi férőhelyek kiváltásával biztosítani szükséges az integrált, közösségi lakhatási megoldásokat attól függetlenül, hogy milyen típusú és súlyosságú fogyatékossággal is él az adott ember.

Ennek a kilencvenes évek végén elindult folyamatnak mérföldköve a fogyatékos személyek számára ápolástgondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat, melynek elsődleges célja, hogy minden érintett fogyatékos ember számára hozzáférést biztosítson a kislétszámú, lakókörnyezetbe integrált elhelyezést nyújtó, széles szolgáltatási kínálattal rendelkező, az öngondoskodásra való képességre épülő és az azt fejlesztő támogatott lakhatási szolgáltatásokhoz.

A kiadvány egy olyan szakmapolitikai változásra és az ehhez kapcsolódó fejlesztésre hívja fel a figyelmet, mely egyértelmű és világos megnyilvánulása a fogyatékos embereket önrendelkező, aktív és látható állampolgárként definiáló emberi jogi megközelítésnek.

-8-

A stratégia létrehozásához vezető út Előzmények, a stratégia előkészítésének folyamata

A KSH 2010. évi adatai alapján, Magyarországon a fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó szociális intézményi ellátásban 16 740 az engedélyezett férőhelyek száma. Az ápoló-gondozó intézményi ellátásban 14 967 engedélyezett férőhely van, aminek 7,3 %-át teszik ki a lakóotthoni férőhelyek száma. A működő lakóotthonok többsége csak a férőhelyek számának tekintetében tér el a nagy létszámú intézményektől, nem úgy működnek a gyakorlatban, mint ahogy azt a jogalkotó a bevezetésekor elképzelte. Az intézeti kultúra egyes elemei, mint az elszemélytelenítés, a merev napirend, a tömbösített kezelés, a szociális távolságtartás és a paternalizmus, a lakóotthonokban is jelen vannak. A méret csupán csak egy mutatószám, ami növelheti ezen determinációkat.1

A fogyatékos személyek bentlakásos szociális intézményi ellátása területén a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) hatálybalépésekor gyakorlatilag az 1950-es években kialakult állapotot rögzítette, mely a felnőtt fogyatékos személyek ellátását intézményi keretek között, mintegy az ellátási lánc „végállapotában” jelenítette meg.

A szociális szolgáltatások működtetésében az elmúlt tizennyolc évben többszörösen vált szükségessé a szolgáltatási rendszer változása. A paternalisztikus gondoskodás attitűdjét a szolgáltatások fejlődése, az új szolgáltatások megjelenése, az igénybevevők szükségleteinek változásai, a társadalmi–gazdasági életben bekövetkező fordulatok felülírták, s a bentlakást nyújtó szolgáltatási formák kizárólagosságát megszüntették. Az átalakulás ugyanakkor nem rendeződött egy koncepció mentén, s emiatt napjainkban a szolgáltatások tartalma és hatékonysága igen változó formát, elérhetőséget mutat. Az Szt. módosítása 2011. január 1-jétől új férőhelyek vonatkozásában a fogyatékos személyek ápoló-gondozó célú ellátását kizárólag lakóotthonban teszi lehetővé. Ez a szabályozás azonban nem differenciál a fogyatékos személyek állapotából adódó szolgáltatási szükséglet, gondozási intenzitás között.

Az intézménytelenítés törvényes alapját a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 2010. március 30-áig hatályos 17. és 29.§ (5) bekezdése jelentette: „A fogyatékos személynek joga van a fogyatékosságának, személyes körülményeinek megfelelő –családi, lakóotthoni, intézményi– lakhatási forma megválasztásához. […] A fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig át kell alakítani oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítséggel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen, továbbá az arra rászoruló súlyos fogyatékos személyek számára humanizált, modernizált intézményi ellátást kell biztosítani.”

1.

Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatósága: Az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra történő átállással foglalkozó AD Hoc Szakértői Csoport Jelentése

-9-

A Fot. rendelkezései 2010. márciusában módosultak, a 17. § (1)-(5) bekezdéseinek 2011. január 1-jétől hatályos szövege alapján: – a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó, 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményi férőhelyet ki kell váltani, – 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltásához az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztési programok nyújtanak támogatást, – a kiváltásra nem kerülő intézményi férőhelyek kiváltására a Kormány által meghatározott rendben kerül sor.

A törvény által is nevesített európai uniós forrás a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program – Bentlakásos intézmények kiváltása (TIOP-3.4.1.A-11/1 kódszámú). A pályázat megjelentetése több mint két éve húzódik, mivel a 2009. évi társadalmi egyeztetése során civil érdekvédő és szakmai szervezetek kritikát fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy a tervezett fejlesztések a nagy létszámú intézmények rendszerét konzerválják. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint irányító hatóság a társadalmi egyeztetés során leírt kritikák miatt a nagy létszámú intézmények kiváltására vonatkozó stratégia kialakítását kezdeményezte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jogelődjénél. A pályázat kiírásának feltétele a stratégia kialakítása, annak érdekében, hogy a fejlesztési források a fogyatékos személyek társadalmi integrációját elősegítő módon kerüljenek felhasználásra. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akciótervének jóváhagyásáról szóló 1014/2011. (I.19.) Korm. határozat tartalmazza a stratégia elkészítésének kötelezettségét a pályázati kiírás indításának feltételeként.

2010. októberében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kérdőíves felmérést végzett a fogyatékos személyeket ápoló-gondozó intézmények és lakóotthonok körében „Kutatás a fogyatékos személyek ápoló-gondozó otthoni ellátásának fejlesztésére” címmel. A felmérés célja az volt, hogy minél több információhoz jusson a Minisztérium a stratégia átfogó megalapozása érdekében.

A kérdőív többek között az ellátottak jellemzőire, összetételére és az intézmények épületének sajátosságaira, állapotára tartalmazott kérdéseket az alábbi témák mentén: – intézményadatok; – költségek; – lakókra vonatkozó adatok (életkor, gondnokság, párkapcsolat, önálló képesség szintje); – lakóotthonra vonatkozó adatok (intézményen belüli, kívüli, lakóotthoni fejlesztés tapasztalatai); – településen elérhető szolgáltatásokra vonatkozó kérdések; – foglalkoztatottakra vonatkozó kérdések; – vélemények; – épületekre vonatkozó adatok (műemlék, terület, épületszám, állag, használhatóság, felújítási szükséglet).

A kérdőíves felmérés mellett az ellátási struktúra kívánt és lehetségesnek tartott átalakítását is bemutatták a megkérdezettek mind a teljes, országos rendszer, mind saját intézményeik vonatkozásában. A kérdőívek viszszaküldésének aránya meghaladta a 70 %-ot, ami azt jelzi, hogy az ellátást nyújtók is rendkívül fontosnak tartják a kitagolás kérdését. A stratégia elfogadását széleskörű társadalmi egyeztetés előzte meg. A stratégia terve-

-10-

zetét megkapták az érintett szakmai, érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetek, továbbá a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján is közzétételre került. A minél szélesebb körben történő egyeztetés érdekében régiós szinten vitanapokat is szervezett a Minisztérium (Pécs, Budapest, Békéscsaba, Tatabánya, Eger, Szombathely, Nyíregyháza), továbbá a véleményező társadalmi szervezetekkel és szakemberekkel több személyes egyeztetés is történt. A régiós szinten megtartott konzultációs fórumokon összesen 400 résztvevő jelent meg. Írásban 4 társadalmi szervezet, 20 civil szervezet, 7 egyéni szakértő véleménye érkezett a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz.

A megfogalmazott észrevételek jelentős része beépítésre került a stratégiába. Az elfogadott javaslatokat is tartalmazó stratégia végső egyeztetésére külön szakmai nap keretében került sor, ahová meghívást kapott minden észrevételt tevő civil szervezet, felsőoktatási intézmény, szociális intézmény és fenntartó. A stratégia elkészítésében részt vett a Minisztérium háttérintézménye –Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet– és az előkészítő munkaanyagokat két alkalommal véleményezte a Társaság a Szabadságjogokért, a Kézenfogva Alapítvány, illetve a Fővárosi Önkormányzat és a Református Egyház képviselői, mint a legnagyobb intézményfenntartók.

A következő fejezetben bemutatásra kerül a Magyar Közlöny 87. számában kihirdetett, a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 1257/2011. (VII.21.) Korm. határozat és annak mellékletét képező stratégia.

-11-

Stratégia és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatok Stratégia a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról 2011-2041

Bevezetés – a Stratégia elkészítésének indokai

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 17. §-a rendelkezik arról, hogy a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó, 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményeket ki kell váltani. Ez jelenleg 100 intézmény és 11 939 férőhely kiváltását jelenti. 2 A törvény az ehhez szükséges forrásokról is rendelkezik, amikor kimondja, hogy 2013. december 31-éig legalább 1 500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltásához az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztési programok nyújtanak támogatást. A jogszabály 2011. január 1-jétől hatályos rendelkezése szerint a kiváltásra nem kerülő intézményi férőhelyek kiváltására a Kormány által meghatározott rendben kerül sor.

A törvény által is nevesített európai uniós forrás a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program – Bentlakásos intézmények kiváltása (TIOP 3.4.1.A kódszámú) program. A pályázat megjelentetése több mint másfél éve húzódik, mivel a 2009. évi társadalmi egyeztetése során civil érdekvédő és szakmai szervezetek kritikát fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy a tervezett fejlesztések a nagy létszámú intézmények rendszerét konzerválják. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint irányító hatóság a társadalmi egyeztetés során leírt kritikák miatt a nagy létszámú intézmények kiváltására vonatkozó stratégia kialakítását kezdeményezte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jogelődjénél. A pályázat kiírásának feltétele e stratégia kialakítása, annak érdekében, hogy a fejlesztési források a fogyatékos személyek társadalmi integrációját elősegítő módon kerüljenek felhasználásra. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akciótervének jóváhagyásáról szóló 1014/2011. (I.19.) Korm. határozat tartalmazza a stratégia elkészítésének kötelezettségét a pályázati kiírás indításának feltételeként.

A Fot. szabályai 2010. márciusában változtak, az Országgyűlés döntött az 50 férőhelynél nagyobb férőhelyszámú szociális intézmények kiváltásáról, ugyanakkor az átalakítás irányainak felülvizsgálata az elmúlt tizenkét év hazai tapasztalatai és a nemzetközi gyakorlatok tükrében, valamint a szakma fejlődése ellenére nem történt meg. A stratégia célja, hogy kijelölje a hosszú távú irányokat az intézmények és a fogyatékos személyek számára nyújtott szolgáltatási rendszer teljes átalakítására. A Fot. felhatalmazás alapján ellátotti oldalról a stratégia közvetlen célcsoportjába azok a fogyatékos személyek tartoznak, akik jelenleg nagy létszámú intézmény által nyújtott ellá-

2.

-12-

A KSH 2010. évi előzetes adatai alapján.

tásban részesülnek. A célcsoport alanyai azon fogyatékos személyek is, akik szenvedélybetegséggel, pszichiátriai zavarral küzdenek. A jelen stratégia nem terjed ki a kizárólag pszichiátriai beteg ellátottak intézményi férőhely kiváltására.

Előzmények3

1990 után, a rendszerváltást követően született meg a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.). Ez a jogszabály a bentlakást biztosító ellátások területén gyakorlatilag az 1970-es években kialakult ellátórendszert rögzítette, amely a felnőtt fogyatékos személyek ellátását elsősorban a nagy létszámú intézetekre építette. A rendszer így annak a gondozási modellnek a megvalósulása volt, amely egyetértett a fogyatékossággal élő emberek életszakaszonként változó teljes, illetve részleges izolációjával, megengedte a különböző fogyatékossági kategóriákba tartozó személyek eltérő szintű ellátását, és végső soron a fogyatékossággal élők „eltűntetését” –távoli településeken, városokon kívül kialakított intézményekben elhelyezve– képzelte el. Rendszerváltás után egyre erősödött a kiscsoportos és egyéni szükségletekre alapuló gondozás iránti igény, amely a ’90-es évek közepétől hazánkban is bevezetésre került. Ennek kiteljesítése érdekében történt minden hazai és uniós fejlesztési projekt.

A fejlesztési folyamat lépcsői

1. 1998-ban a Népjóléti Minisztérium a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások szakosított formáinak fejlesztésére meghirdetett pályázatában első alkalommal jelent meg a fogyatékosokat ellátó intézmények számára támogatandó célként az „új típusú kiscsoportos gondozási modell” (Népjóléti Közlöny, 370). A szociális tárcának 2006-ig voltak forrásai a lakóotthonok fejlesztésére és a közösségi szolgáltatások elterjesztésére, amelyek évente számos lakóotthon építését tette lehetővé, igaz ezek nem mindig jártak együtt kitagolással.

2. A tartós bentlakást nyújtó szociális intézmények az 1950-es évektől kezdődően a legtöbbször államosított épületekben, műemlék-jellegű helyeken kerültek kialakításra, ezért ezek rekonstrukciós programja (2001-2009) elengedhetetlenné vált (Kastély-program). A programindítás az Állami Számvevőszék 1997. júliusi jelentésének összegző megállapításain alapult, amely szerint: – a szociális törvény szakmai előírásainak teljesülése érdekében a meglévő intézményhálózatok korszerűsítéséhez és bővítéséhez megfelelő források (cél-, és címzett támogatás, szakmai programok) biztosítása szükséges,

3.

A stratégia kialakítása során felhasznált szakirodalmak: – Czibere Károly - Farkas Attila - Fodor-Gál Valéria - Fónagyné Szokolai Katalin - Horváth Péter - Kovács Melinda - Pordán Ákos Turcsik László - Vályi Réka: Stratégia a Közösségi alapú szociális szolgáltatások biztosítására és a nagy létszámú, bentlakásos szociális intézmények átalakítására. (Zárójelentés) Bp. 2010. – Kézenfogva Alapítvány: Szakértői anyag a fogyatékos emberek számára tartós bentlakást nyújtó intézményrendszer átalakításához. Bp. 2008. – Dr. Stollár János (szerk.): A fogyatékos embereket segítő-ellátó szociális intézmények modernizációs programja. Budapest, 2004.

-13-

– a gondozás megfelelő színvonalának garantálása érdekében elengedhetetlen a tartós gondozást biztosító intézmények működéséhez nyújtott normatív hozzájárulás mértékének felülvizsgálata, továbbá az intézményhálózat területén a korszerűbb és megváltozott szükségletekhez jobban igazodó ellátórendszer feltételeinek biztosítása.

Az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján a Kormány 1999. október 8-án tárgyalt először a bentlakást nyújtó szociális intézmények helyzetéről, elrendelve egy felmérés elkészítését az intézmények épületi, tárgyi állapotára vonatkozóan [1106/1999. (X. 8.) Korm. határozat]. Ennek megfelelően az Szociális és Családügyi Minisztérium (a továbbiakban: SZCSM) 2000. év áprilisában felmérést végzett valamennyi megyei, fővárosi, megyei jogú városi önkormányzat szociális intézményében, azok építészeti-műszaki állapotáról, a szükséges felújításokról és azok költségeiről, kiemelten az akadálymentes közlekedés kialakítási igényéről, illetve a kastélyépületben működő intézmények helyzetéről. A felmérés 350 telephelyen működő 245 bentlakásos intézményre terjedt ki, aminek eredménye szerint rekonstrukcióval helyreállítható 291 telephely, ebből teljes rekonstrukcióra szorul 91 épület. A Kormány 2001. február 12-én hozott határozata értelmében a megyei, fővárosi, megyei jogú városok, valamint az SZCSM fenntartásában működő szociális intézmények körében a 2001-2009 időtartamra vonatkozóan 2001. évben elkezdődött a rekonstrukciós program végrehajtása.

A program lebonyolítása: az érintett önkormányzatoktól igénybejelentési dokumentáció érkezett a szociális intézmények rekonstrukciójának tervezéséhez, lebonyolításához. Elsődlegesen az 50 millió Ft alatti beruházásokra, illetve az 50-100 millió Ft közötti halaszthatatlan felújítási igényekre vonatkozó szakmai programok és megvalósíthatósági tanulmányok alapján került sor a műszaki, pénzügyi feltételek megteremtésére. Az önkormányzati saját erő a rekonstrukció esetében 30 %-ban, az akadálymentesítésnél 20 %-ban került meghatározásra. A rekonstrukciós program keretében elsősorban az intézményben halaszthatatlanul elvégzendő feladatok kerültek támogatásra. A legnagyobb igény a konyha- és a mosodarekonstrukcióra volt. A beruházások egyrészt az épületek életveszélyes jellegének megszüntetésére, a feltétlenül szükséges állagmegóvási munkálatok elvégzésére, az elavult, korszerűtlen műszaki létesítmények és technológiák felújítására vonatkoztak. Másrészt a szakmai munka folytatásához elengedhetetlenül szükséges tárgyi feltételek megteremtését, valamint a működési engedélyekhez szükséges jogszabályban előírt kötelességek teljesülését –elsősorban az akadálymentes közlekedés kialakítását– szolgálták.

A program első három éves üteme lezajlott, majd 2004-ben forráshiány miatt a fejlesztési folyamat megállt.

3. Szakmai és módszertani ajánlások segítették elő az új típusú ellátások szakmai tartalmának meghatározását, és az egységes szemlélet kialakulását (új terápiás eszközökről szóló módszertani kiadvány, lakóotthonok gondozási módszereiről szóló kiadvány). Különböző fejlesztési pályázatokkal erősítették meg az új szakmai tartalmakat alkalmazó szolgáltatásokat (terápiás fejlesztő eszközök és módszerek pályázati programja). Ennek eredményeként az országban az új típusú ellátásra, a régi intézményeknek a mai elvárásoknak megfelelően történő átalakítására számos remek kezdeményezést találunk (pl. a mohácsi Pándy Kálmán Otthon).

-14-

4. A szociális intézmények címzett támogatása (2002-2006). A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény, illetve a törvény végrehajtását szolgáló 9/1998. (I. 30.) Korm. rendelet alapján a helyi önkormányzatok évente címzett támogatási (kiemelt fejlesztési) igénybejelentést tehettek. Természetesen szociális intézmények felújítására is pályázhattak az érintettek. A címzett támogatások keretében kellett gondoskodni az idősek és fogyatékosok ápolását, gondozását nyújtó intézmények, valamint a pszichiátriai betegek, illetve a fogyatékosok rehabilitációs intézményeinek olyan mértékű férőhelybővítéséről, hogy az önkormányzatok eleget tudjanak tenni az ellátási kötelezettségüknek. 2006-ban a program befejeződött. A program keretében elvégzett feladatok: elsősorban a korszerűtlen, leromlott műszaki állapotú szociális intézmények rekonstrukciója, az alapvető működtetési, műszaki feltételek megteremtése (megbízható és korszerű hőenergia-ellátás, HACCP előírásoknak megfelelő konyhaüzem, szünetmentes áramellátás kiépítése stb.), a szükséges infrastrukturális hálózat kiépítése, az intézmény tárgyi feltételeinek korszerűsítése. További lehetőség volt a gazdaságosan nem felújítható és nem működtethető intézmény, illetve intézményi egységek kiváltása új létesítmény beruházásával. Szakmai cél volt az elhelyezés komfortosságának növelése mellett a rehabilitációs szolgáltatások, a korszerű gondozás feltételeinek megteremtése és az ellátás hatékonyságának növelése.

5. Támogató szolgálatok modellkísérleti programja, jogszabályi hátterének és finanszírozási kereteinek megteremtése (2002). A támogató szolgáltatás olyan önálló életvitelt segítő szolgáltatás, amely a saját lakásában élő fogyatékos személyeket egyrészt eljuttatja különböző közszolgáltatások és szabadidős programok eléréséhez, másrészt az önálló életvitel fejlesztését nyújtja. A modellkísérleti program jogszabályban való megjelenítése és normatív állami támogatása 2004-ben valósult meg, amelyhez a szakemberek felkészítése és folyamatos képzése is kapcsolódott.

6. Újabb modellkísérlet indult 2007-ben, mely a fogyatékos embereket nevelő, gondozó családokat támogatja a fogyatékos személy otthon nyújtott időszakos felügyelete és gondozása által, hozzájárulva ezzel a családtagok munkaerő-piaci reintegrációjához és rekreációjához. Az ötödik éve zajló modellkísérleti program célja a –civil szervezésben megvalósuló– ún. FECSKE-szolgáltatás országos elterjesztésének kidolgozása, a szolgáltatás minőségi standardjainak véglegesítése, szakmai protokolljainak kidolgozása. A FECSKE-szolgáltatás elsődlegesen tehát a fogyatékos családtag otthonában maradását segíti elő, ugyanakkor jelentős segítség a családok számára, akik e szolgáltatás igénybevételével regenerálódhatnak, hivatalos ügyeket tudnak intézni, illetve dolgozhatnak. A FECSKE-szolgáltatás egyrészt elősegíti, lehetővé teszi a fogyatékos családtagot gondozó, ápoló, nevelő családok minden egyes tagjának a társadalmi részvételt és aktivitást. Másrészt színesíti a szociális alapellátások rendszerét, s egyúttal munkahelyeket létesít a szociális szférában.

Hazai jogszabályok, nemzetközi ajánlások

A hazai jogszabályok már több mint 12 évvel ezelőtt tartalmaztak rendelkezéseket a fogyatékos személyeket ellátó nagy létszámú intézmények kiváltására, átalakítására vonatkozóan.

-15-

A Fot. 2010. március 30-áig hatályos szabálya a következőképpen szólt: „29. § (5) A fogyatékos személyek számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan, de legkésőbb 2010. január 1-jéig át kell alakítani oly módon, hogy az önálló életvitelre személyi segítéssel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen, továbbá az arra rászoruló fogyatékos személyek számára humanizált, modernizált intézményi ellátást kell biztosítani.” Ennek a törvényi előírásnak a szellemében került sor a lakóotthoni szolgáltatás4 nevesített bevezetésére a szociális törvényben, és került felállításra az a bizottság, mely a fogyatékos személy önálló életvitelre való képességét vizsgálta. A vizsgálatok során az érintett fogyatékos személyek nagyobb részének esetében az önálló életvitelre való alkalmatlanságot állapították meg, ezzel a nagyobb létszámú intézmények humanizálására, modernizálására irányuló törekvések kerültek előtérbe. A fogyatékos személy szabad lakóhely megválasztási jogán alapuló, közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésére irányuló, a lakóotthoni ellátást is magába foglaló szakmapolitikai irányzat csak lassan tudott megerősödni.

A Fot-on kívül az első alkalommal 1999-ben, valamint –megújított módon– a 2006-ban elfogadott második Országos Fogyatékosügyi Program is világos felhatalmazást ad az intézetek átalakítására.

Az 1999. december 7-én az Országgyűlés által –teljes körű politikai támogatással– elfogadott Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 100/1999. (XII. 10.) OGY határozat a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében többek között meghatározta, hogy amenynyiben a különböző támogatási formák igénybevétele mellett sem biztosítható a fogyatékos személy saját otthonában történő megfelelő ellátása, úgy törekedni szükséges arra, hogy nyitott, humanizált és modernizált, külső kapcsolataiban gazdag intézményi elhelyezés mellett kaphassa meg a megfelelő ellátást.

Előírta továbbá, hogy ki kell dolgozni a fogyatékos személyek lakóotthoni ellátási formájának szabályrendszerét, amely magában foglalja a hozzájutás feltételeit és a szolgáltatások szakmai tartalmát, valamint gondoskodni kell az új ellátási forma országos elterjesztéséről. A tartós bentlakást biztosító intézmények (ápoló-gondozó és rehabilitációs otthonok) átalakítására vonatkozóan olyan külön program elkészítését határozta meg, amely kitér a szükséges átalakításokra (épületek rekonstrukciója), a szolgáltatások feltételeinek javítására és bővítésére, a gondozási módszerek korszerűsítésére.

Az Országos Fogyatékosügyi Program felülvizsgálata során elkészített, 2007-2013. évekre vonatkozó Országos Fogyatékosügyi Programról szóló 10/2006. (II. 16.) OGY határozat meghatározta, hogy bővíteni kell a lakóotthoni férőhelyek számát, és meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a lakóotthon a fogyatékos személyek valamenynyi csoportja számára hozzáférhetővé váljék. Felülvizsgálatot írt elő a fogyatékos személyek lakóotthoni ellátási formájának szabályrendszere tekintetében. Az előző Programhoz hasonlóan hangsúlyozza, hogy a tartós bentlakást biztosító intézmények lebontására és átalakítására, valamint alternatív lakhatási formák támogatására vonatkozóan külön programot kell készíteni, amelynek ki kell térnie a felszabaduló épületek újrahasznosítására (pl. a komplex re-

4.

A lakóotthon olyan nyolc-tizenkettő, külön jogszabályban meghatározott esetben tizennégy fogyatékos személyt befogadó intézmény, amely az ellátást igénybevevő részére életkorának, egészségi állapotának és önellátása mértékének megfelelő ellátást biztosít.

-16-

habilitáció intézményeiként), a szükséges átalakításokra (épületek rekonstrukciója), a szolgáltatások feltételeinek javítására és bővítésére, a gondozási módszerek korszerűsítésére.

A hazai fogyatékosságügyi politika kiemelkedő sikere, hogy hazánk volt a világon az első állam, amely mind a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt, mind pedig az ahhoz tartozó Fakultatív Jegyzőkönyvet ratifi kálta a 2007. évi XCII. törvénnyel. Az Egyezmény több, mint egy hagyományos értelemben vett nemzetközi emberi jogi dokumentum, mert a részes államok számára követendő alapelveket is előír és konkrét elvárásokat, beavatkozásokat fogalmaz meg. A 19. cikk kimondja, hogy a fogyatékossággal élő személyeknek egyenlő joga van a  közösségben való élethez, amelyhez az aláíró államok megfelelő otthoni, bentlakásos és egyéb közösségi támogató szolgáltatásokat biztosítanak.

A fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény ratifikálásával a jogalkotó letette a voksát a közösségi alapú szolgáltatások, a lakóotthoni ellátás megszervezésére irányuló szakmapolitikai irány mellett.

A Fot. rendelkezései 2010. márciusában módosultak, a 17. § (1)-(5) bekezdéseinek 2011. január 1-jétől hatályos szövege alapján: – a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó, 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményi férőhelyet ki kell váltani; – 2013. december 31-éig legalább 1500 fő fogyatékos és pszichiátriai beteg személynek ellátást nyújtó intézményi férőhely kiváltásához az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló fejlesztési programok nyújtanak támogatást; – a kiváltásra nem kerülő intézményi férőhelyek kiváltására a Kormány által meghatározott rendben kerül sor; – az Szt. módosítása szerint 2011. január 1-jétől már nincs mód a férőhelyek olyan bővítésére, ami a „régi struktúra” további megerősödését jelentené; új férőhely már csak lakóotthoni formában hozható létre.

A nemzetközi dokumentumok közül jelentőséggel bír az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának 2006-ban elfogadott Akcióterve, amelynek célja a fogyatékossággal élő emberek jogainak biztosítása, teljes körű társadalmi részvételének előmozdítása és életminőségük javítása. Az Akcióterv 15 „intézkedési kulcsterületen” ad célokat és javasol intézkedéseket. Az egyik kulcsterület a „integrált életvitel” (community living), amelynek célja, hogy lehetővé tegye a fogyatékos emberek számára a lehető legmagasabb fokú önállóságot, és megteremtse a szabad választás lehetőségét azzal kapcsolatban, hogy hol és hogyan kívánnak élni” (3.8. szakasz).

Az Akcióterv három konkrét célt fogalmaz meg: – Hozzásegíteni a fogyatékos embereket, hogy saját maguk tervezhessék életüket és a lehető legnagyobb fokú önállósággal élhessenek a lakóhelyükön (a közösségben); – Minőségi, közösségi támogató szolgáltatások széles körének biztosítása a választás szabadságának lehetővé tétele érdekében; – Kiemelt figyelmet kell fordítani a fogyatékos gyermeket/gyermekeket nevelő családok helyzetére, amely magában foglalja a családok képzését, valamint a fogyatékossággal élő szülők megfelelő támogatását és képzését is a gyermekek gondozásához, neveléséhez kapcsolódó területeken.

-17-

Az önálló életvitel céljának megvalósítása érdekében az alábbi területeken való beavatkozások szükségességét fogalmazza meg a dokumentum: – a minőségi közösségi támogató szolgáltatások összehangolása annak érdekében, hogy a fogyatékos emberek saját lakóhelyükön (közösségükben) éljenek és javuljon életminőségük; – olyan lakáspolitika és programok kidolgozása és ösztönzése, amelyek lehetővé teszik, hogy a fogyatékos emberek lakóhelyükön megfelelő környezetben éljenek.

A nemzetközi szakirodalomban a támogatott életvitel modellje az 1990-es években jelent meg, válaszként a lakóotthonokkal kapcsolatos kritikákra, melyek arra hívták fel a figyelmet, hogy a lakóotthonokban is kialakulhat intézményi szemlélet, az egyéni igények alárendelődhetnek a csoport igényeinek és nem nyújt valós választási lehetőséget a mindennapi életvitel kérdéseiben sem. A modell nagyjából egyidőben jelent meg az USA-ban és az Egyesült Királyságban, ahol Kinsella (1993) és Klein (1994) fogalmazták meg a támogatott lakhatás alapelveit.

Kinsella szerint a támogatott lakhatás/életvitel öt alapelven nyugszik:5 1. A lakhatás és a mindennapi életvitel támogatásának különválasztása. Ahelyett, hogy az érintettek kész „csomagban” kapnák a bentlakásos ellátást, a támogatott életvitel a lakhatás és a segítői szolgáltatás különböző formáinak rugalmas kombinációját alkalmazza. 2. Személyközpontú, kerüli a csoportos megoldásokat. Cél, hogy az egyén olyan támogatást kapjon, ami teljes egészében a szükségleteihez és elvárásaihoz illeszkedik. 3. Mindenki számára elérhető. Nem lehet kizárni senkit a támogatott életvitelből azért, mert súlyosan fogyatékos vagy egyéb problémai vannak. 4. Az érintettek a saját életük irányítóivá válhatnak a passzív és sok esetben kiszolgáltatott ellátotti státusz helyett. 5. Az érintettek személyes kapcsolatainak a támogatása és erősítése. A támogatott lakhatás megtervezése az egyén létező kapcsolatrendszeréből indul ki (család, barátok, rokonság), és ez alapján tervezi meg a szolgáltatást, szemben a hagyományos bentlakásos ellátásokkal, amelyekben a lakóknak kész rutinhoz kell alkalmazkodnia.

Klein is hasonló alapelveket fogalmazott meg:6 1. Egyénre szabott. A lakhatás és a segítői támogatás is az egyén szükségleteihez és kívánságaihoz igazodik. 2. A lakhatás és a segítői támogatás elválasztása. Az egyén a saját otthonában –amelynek tulajdonosa, bérlője, társbérlője, albérlője– veszi igénybe a szolgáltatást, amelynek tartalmába beleszólással rendelkezik. 3. Mindenki alkalmas a támogatott lakhatás igénybe vételére. Senkit nem lehet elutasítani fogyatékos sága súlyossága miatt. 4. Előre tervez a jövővel kapcsolatban. Lakhatás és támogatás az egyén elvárásaihoz és igényeihez igazodnak, és ezek idővel változhatnak, amire érdemes időben felkészülni.

-18-

5.

Kinsella; id. Kozma Ágnes (2010): Előtanulmány a támogatott életvitel modell magyarországi bevezetéséhez. Kézirat.

6.

Klein (1994): The Principles of Supported Living. http://www.allenshea.com/principles.html

5. Épít a személyes kapcsolatokra. A támogatott életvitel épít az egyén természetes kapcsolati hálójára és megerősíti azt. 6. Rugalmas segítségnyújtás. A mindennapi életvitelhez nyújtott segítség az egyén szükségleteihez illeszkedik. Annyit szolgáltat, amennyire az egyénnek szüksége van; se többet, se kevesebbet. 7. Használja a modern technológiákat. A támogatott lakhatás során ki lehet használni azokat az adaptív és egyéb technológiákat, amelyek növelik az egyén önállóságát és függetlenségét. 8. Az egyén képességeit állítja a középpontba. A támogatott életvitel épít az egyén meglévő képességeire, és lehetőséget teremt az önálló életvitelhez szükséges új készségek elsajátítására.

Az intézménytelenítés folyamata eltérő módon és mértékben érintette a bentlakásos intézményrendszert az egyes országokban. A támogatott életvitel elsősorban azokban az országokban terjedt el, amelyek a nagy létszámú bentlakásos intézmények lebontásában és a közösségi lakhatás kiépítésében is az élen jártak, nevezetesen az angolszász (Egyesült Királyság,7 Egyesült Államok,8 Ausztrália, Kanada) és a skandináv (Svédország, Norvégia) országokban. Amíg Norvégiában és Svédországban az összes intézményt kiváltották kis létszámú lakóotthonokkal, támogatott lakhatással, addig Németországban, Ausztriában és Hollandiában a támogatott életvitel egyenlőre kísérleti jelleggel a nagy létszámú intézmények mellett párhuzamosan, alacsony igénybevevői számmal működik. A nemzetközi tapasztalatok fényében elmondható, hogy az egyre erősödő intézménytelenítési törekvések és a személyközpontú szolgáltatások előtérbe kerülése ellenére a fokozottabb támogatást igénylő súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek számára a támogatott életvitel még csak néhány, az intézménytelenítés folyamatában élen járó országban biztosított.

Az intézményi férőhely kiváltással érintett célcsoport jellemzői

1. Társadalmi jellemzők

A fogyatékos személyek létszámának felmérésére az 1990. évi és a 2001. évi népszámláláskor került sor, ez utóbbi szerint 577 ezer fő volt a számuk, ez a népesség 5,7 %-át tette ki. Az adatfelvétel –a KSH szerint is– alulbecsüli a fogyatékos népesség adatait, így a létszám 600 ezer főre becsülhető.

A fogyatékos személyek demográfiai összetételére jellemző, hogy közöttük jelentősebb számban vannak időskorúak, amelynek oka, hogy a fogyatékos személyek nagy része nem születésétől fogva sérült, hanem életkora előrehaladtával betegség, vagy baleset következtében vált azzá. A fogyatékos személyek között a 60 évnél idősebbek aránya 44,8 %, több mint kétszerese a népesség egészében képviselt arányhoz viszonyítva. A fogyatékosságot leginkább valamilyen tartós betegség idézi elő (53,8 %). A fogyatékos személyek 17 %-a születésétől fogva sérült.

7.

Bugarszki Zsolt–Farkas Edit–Dr. Gazsi Adrienn–Horváth Áron–Kozma Ágnes: Támogatott lakhatás modellprogramja. Autisták Országos Szövetsége-Aura Egyesület- MOHA 2010-2011. 8.

Kozma Ágnes: Bentlakásos ellátások értelmi fogyatékos felnőttek számára az Egyesült Államokban – elvek és trendek. www.szmi.hu/ download.php?fi le_id=413

-19-

A 2001. évi népszámlálás kategóriái szerint megállapítható, hogy a fogyatékos személyek közül legnagyobb arányt a testi fogyatékosok és a mozgássérültek együttesen képviselik (43,6 %), míg az értelmi fogyatékosok aránya megközelítőleg 10 %, a vakok és gyengénlátók aránya 14,4 %. Az egyéb fogyatékosságban szenvedők aránya az 1990. évi adathoz képest 6,7  %-ról 21,6  %-ra növekedett. Hallás-, beszédzavar-fogyatékosságban körülbelül 10  %-uk szenved. A fogyatékos személyek 22,7  %-a egyedül élt, 57  %-a lakott másodmagával (de nem fogyatékos személlyel), további 10,5 %-uk háromfős vagy annál nagyobb létszámú háztartásban élt, míg megközelítőleg 8 %-uk intézetben kapott elhelyezést.

A fogyatékos személyeket magukba foglaló családok 19  %-ában van fogyatékos gyermek. A kétszülős családoknál ez a mutató 15 %, az egyszülős családoknál 45 %. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a családok, ahol mindkét, illetve mindhárom gyermek fogyatékos. A fogyatékos gyermeket gondozó családok 2,9 %-a, illetve 0,3 %-a tartozik ebbe a körbe. A fogyatékos emberek régiónkénti területi megoszlása jelentősen eltér egymástól. A dél-alföldi és észak-magyarországi régióban a legmagasabb a fogyatékos emberek aránya. A településtípus szerinti megoszlás adatai alapján a fogyatékos emberek nagyobb arányban élnek a községekben (40,3 %) és kevésbé a fővárosban (14,2 %), valamint más városokban (29,6 %), mint a nem fogyatékos népesség, akiknek 17,6 %-a él a fővárosban, 47,2 %-a egyéb városokban és csupán 35,2 %-a él községekben.

2. Szociális ellátás adatai

A fogyatékos személyek részére a magyarországi szociális ellátórendszer mind pénzbeli, mind pedig személyes gondoskodást nyújtó ellátási formákat biztosít. A pénzbeli ellátásban, illetve a személyes gondoskodásban részesülő fogyatékos személyek számáról nem lehet pontos adatot adni, hiszen többen részesülnek kettő vagy többszörös ellátásban, de nagyságrendileg több, mint 400 ezer főről lehet beszélni.

Nagyobb mértékű a pénzbeli támogatásban részesülők száma. Vakok személyi járadékában –amelyre az a 18 éven felüli vak személy jogosult, akiről nem intézményben gondoskodnak– a 2009. december havi adatok alapján 5 372 fő részesül. A magasabb összegű családi pótlékot –amelyet a fogyatékos, illetve a tartós, krónikus betegségben szenvedő gyermekek és súlyosan fogyatékos fiatal felnőttek kapnak– 151 740 fő után 140 034 család veszi igénybe. Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásában –amelyet azon súlyos mozgáskorlátozott személyek kapnak, akik a tömegközlekedést nem képesek igénybe venni– 2009. évben 140 000 fő részesült. A fogyatékossági támogatást a 2009. december havi adatok szerint 112 647 fő veszi igénybe. A fogyatékossági támogatásban részesülők közül 51 890 fő mozgásszervi fogyatékos, 37 031 fő látási fogyatékos, 12 624 fő értelmi fogyatékos, 7 693 fő hallási fogyatékos, 200 fő autista és 3 209 fő pedig halmozottan fogyatékos személy.

A saját lakókörnyezetben, lakóotthonban élő fogyatékos személyeknek nyújt alapszolgáltatást a támogató szolgálat. A támogató szolgálat többek között a különböző közösségi és szabadidős szolgáltatások elérésében (mind szállítás, mind kommunikáció szintjén) ad támogatást, emellett az igénybevevő környezetében, lakásán nyújt fejlesztést, gondozást, segíti az önálló életvitelt, támogatja az ön-érdekérvényesítést. A szolgáltatás jelenleg 20 258 fő számára érhető el.

-20-

A személyes szociális gondoskodási ellátások közül nappali ellátás (klub, fejlesztő napközi otthon stb.) keretében 6 727 fő részére biztosítanak (döntően az önkormányzatok) ellátást. A nappali ellátás a saját lakókörnyezetben élő fogyatékos személyeknek napközben nyújt fejlesztést, étkezést, segít az önálló életvitelben és a társadalmi szerepek gyakorlásában.

Az átmeneti elhelyezésben részesülők, gondozóházban elhelyezettek száma csekély, 262 ellátott. Jelenleg tartós bentlakásos szociális intézményi ellátásban 16 668 engedélyezett férőhely van. Ápoló-gondozó intézményi ellátásban 13 802 fő részesül, amiből 50 férőhelyet meghaladó nagyságú intézmény 11 939 férőhellyel rendelkezik. Az ápoló-gondozó célú ellátást biztosító férőhelyek közül 8 % működik lakóotthoni formában. Rehabilitációs intézményi ellátásban az engedélyezett férőhelyek száma 1773, melyből 473 rehabilitációs célú lakóotthoni férőhely.9 A jelenlegi nagy létszámú intézmények sok esetben a település szélén, rosszabb esetben az országhatáron, izoláltan, korszerűtlen épületekben működnek. Ezen intézményekben is nagy erőfeszítéseket tesznek az ellátott személyek társadalmi integrációjának megteremtése érdekében, magas színvonalon, komplex szolgáltatásokat biztosítanak. Az intézmény területi elhelyezkedéséből adódó korlátokat azonban nem tudják leküzdeni. Egy több száz fős intézmény esetében fennáll a veszélye annak, hogy nem alkalmas az egyéni képességekre alapozott, személyre szabott szolgáltatás nyújtására. A működő lakóotthonok többsége csak a férőhelyek számának tekintetében tér el a nagy létszámú intézményektől, nem úgy működnek a gyakorlatban, mint ahogy azt a jogalkotó a bevezetésekor elképzelte. Az intézményi szemlélet a lakóotthonokban is jelen van.

3. Az intézményi férőhely kiváltási stratégia közvetlen célcsoportja

Jelen intézményi férőhely kiváltási program célcsoportja –a fogyatékosság típusa szerint, életkortól függetlenül– a látás-, hallássérült, mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott, kommunikációban számottevően korlátozott és autizmussal élő vagy súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek. A program intézményi alanyai azok az intézmények, amelyeknek a működési engedélye/szociális szolgáltatási tevékenysége a fogyatékossággal élő emberek ellátására szól, és egyaránt vonatkozik a tartós bentlakást nyújtó nagy létszámú ápoló-gondozó intézményekre és a nem fogyatékos embereket ellátó, vagy vegyes profilú intézmények esetében a fogyatékos embereket ellátó részlegre. A célcsoport alanyai azon fogyatékos személyek is, akik szenvedélybetegséggel, pszichiátriai zavarral küzdenek. A kizárólag pszichiátriai-, szenvedélybeteg problémával küzdők nem tartoznak ezen intézményi férőhelykiváltás stratégiájának a célcsoportjába. A jelenlegi intézményekben élő fogyatékos személyek csoportja heterogén, az ápoló-gondozó otthonokban megtalálhatók magas ápolási szükségletű, egészségügyi ellátást igénylők is, szemben más nemzetközi tapasztalatokkal.

A stratégia kidolgozását széleskörű felmérés előzte meg. 2010. októberében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kérdőíves felmérést végzett a fogyatékos személyeket ápoló-gondozó intézmények és lakóotthonok körében „Kutatás a fogyatékos személyek ápoló-gondozó otthoni ellátásának fejlesztésére” címmel. A felmérés célja azt volt, hogy minél több információhoz jusson a Minisztérium a stratégia átfogó megalapozása érdekében.

9.

A KSH 2010. évi előzetes adatai.

-21-

A kérdőív többek között az ellátottak jellemzőire, összetételére és az intézmények épületének sajátosságaira, állapotára tartalmazott kérdéseket az alábbi témák mentén: – intézményadatok, – költségek, – lakókra vonatkozó adatok (életkor, gondnokság, párkapcsolat, önálló képesség szintje), – lakóotthonra vonatkozó adatok (intézményen belüli, kívüli, lakóotthoni fejlesztés tapasztalatai), – településen elérhető szolgáltatásokra vonatkozó kérdések, – foglalkoztatottakra vonatkozó kérdések, – vélemények, – épületekre vonatkozó adatok (műemlék, terület, épületszám, állag, használhatóság, felújítási szükséglet),

A kérdőívek visszaküldésének aránya meghaladta a 70 %-ot, ami azt jelzi, hogy az ellátást nyújtók is rendkívül fontosnak tartják a kitagolás kérdését.

Az ellátottak önellátási képességének megismerése érdekében a kérdőív a szolgáltatást igénylők 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 8. számú melléklete szerint ápolási-gondozási besorolására kérdezett rá (ennek alapján az önellátó képesség a következőképpen alakulhat: 0 – független, 1 - segédeszközzel, 2 - mások segítségével, 3 - személy és eszköz segítségével megvalósuló, vagy 4 - teljesen függő). Az önellátási képesség két legsúlyosabb kategóriája a 3 és a 4 csoportba tartozók. Ha összehasonlítjuk ezen két csoportot a lakóotthoni és a lakóotthonnal nem rendelkező intézmények között, akkor nem találunk különbséget. A két célcsoportba az összes ellátottak 47 %-a tartozik. A felmérés alapján a kis létszámú intézményben vagy lakóotthonban élők esetében nincs különbség a gondnoksági fokban, a párkapcsolat és az életkor vonatkozásában viszont már találunk eltéréseket. A lakóotthonokban szignifi kánsan magasabb a fiatalabb korosztályhoz tartozók aránya, a kis létszámú intézményekben élőknek pedig a párkapcsolataik száma magasabb.

A felmérésben részt vett 101 intézmény 163 telephelyén összesen 12 465 férőhelyen 13 205 személy bentlakásos ellátását végzik. Telephelyenként átlagosan 81 személyt látnak el. Az intézmények 49,5 %-ában volt infrastruktúrafejlesztés az elmúlt 5 évben. A telephelyek településbe integráltságáról elmondható, hogy 79 %-uk jelenleg is integrált, de minden ötödik a szegregációt mutatja. Az intézmények döntő többsége tömegközlekedéssel elérhető. A 12 465 férőhely 10,5 %-a jelenleg is lakóotthoni forma, és az intézmények 52 %-a biztosít már napjainkban is lakóotthoni ellátást. Ez azt is jelenti, hogy a többségnek nem ismeretlen a kiscsoportos gondozás, mint módszer. Az intézmények 51 %-a 100 férőhely feletti, és mintegy 18 %-a 50-99 férőhely közötti. A 163 telephelyen 30 épület műemlék. Az intézmények összes épületét tekintve 37 %-ban az épületek teljes körű felújítást igényelnek.

Ha a jelenlegi intézményeket vizsgáljuk, akkor elhelyezkedésük alapján, a település méretét nézve, elmondható, hogy az intézmények: – 12,9 %-a 500 fő alatti településen, – 42 %-a 5000 fő alatti településen, – 25,7 %-a nagyvárosban (beleértve a Fővárost is) működik.

-22-

Az egyik legfontosabb adat, hogy a vizsgált 163 telephelyből 74 % el tudja képzelni a kitagolást. A kitagolást követően megmaradt épületek esetében 74 % tudja elképzelni azt, hogy régi épületét új funkcióval tölti fel. A felmérés során megkérdeztük az intézményfenntartókat arról is, hogy a kitagolási program végrehajtása kapcsán –elképzeléseik szerint– milyen szempontokat vesznek majd figyelembe. Több fenntartó jelezte, hogy az adott település lakosságszáma és a lakóotthoni, kis létszámú intézményi férőhelyek arányát fontosnak tartják. Úgy gondolják, ha már nem egy nagy intézmény elkerített kertjében élnek az ellátottak, hanem a településen belül, valahány utcában, elszórtan, akkor fontos a lakosság és az ellátottak arányát figyelembe venni, mert elképzelhető, hogy az aránytalanság a lakosság számára első lépésként nehezebben lesz kezelhető.

A felmérés adatainak részletesebb összefoglalóját a Stratégia 2. számú függeléke tartalmazza.

Az intézményi férőhely kiváltás végrehajtásának alapelvei és céljai

1. Alapelvek

Az intézményi férőhely kiváltás megvalósításának és végrehajtásának alapelvei horizontális jellegűek, szem előtt tartásuk és érvényesítésük a stratégia végrehajtásában érdekelt valamennyi partner feladata. Ezen alapelvek összhangban vannak az új Országos Fogyatékosügyi Program alapelveivel, valamint tükrözik azokat az értékeket, amelyeket Magyarország a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2007. évi XCII. törvény elfogadásával is felvállalt.

Az önrendelkezés és az emberi méltóság tisztelete érdekében valamennyi szolgáltatás, támogatás fejlesztésénél figyelembe kell venni azt az elvet, hogy a fogyatékos ember – meglevő képességei és lehetőségei határain belül – maga rendelkezhessen élete célkitűzéseiről, az azokhoz vezető utakról, a megvalósítandó emberi és morális értékeiről. Az önállóság kiterjed a személyes mozgás, az idő, a tulajdon és a saját test feletti önrendelkezésre. A támogatások és szolgáltatások kialakításának és átalakításának nem szabad megfosztania a fogyatékos embereket mindattól, amit önállóan is el tudnak érni, amit önállóan is képesek megvalósítani. Az intézmények átalakításánál a lakókat minden őket érintő kérdésbe be kell vonni.

A támogatott döntéshozatal elvének az élet minden területén érvényesülnie kell. A támogatott döntéshozatal elve a helyettes döntéshozatallal szemben a fogyatékos személy saját döntéshozatalának, egyéni döntési képességétől függő, teljes, minden lehetőségre kiterjedő segítését jelenti. A döntéshozatalban meg kell adni a lakóknak minden segítséget, hogy olyan döntések szülessenek az egyes kérdésekben, amelyek a saját akaratukat fejezik ki. Támogatni kell döntéseik meghozatalát az olyan kérdésekben, mint például a lakótársak megválasztása, szabadidő eltöltése. A fogyatékos emberek heterogén csoportot alkotnak. Ezért lényeges, hogy minden egyes intézkedés, szolgáltatás megtervezése az egyéni szükségletek figyelembevételével történjen. Az integráció elve azt feltételezi, hogy a fogyatékos emberek a mindennapi folyamatokban (pl. oktatás, szociális és gyermekvédelmi ellátás, foglalkoztatás, sport, kultúra) kapcsolatot létesíthetnek és tarthatnak fenn más

-23-

emberekkel, valamint a társadalmi és gazdasági intézmények legszélesebb körével. Az érintkezés feltételeinek biztosítása magában foglalja a társadalom tagjainak érzékennyé tételét (társadalmi befogadás), a fizikai helyváltoztatáshoz szükséges sajátos körülmények erősítését, a megfelelő kommunikációs eszközök és technikák használatát. Különösen fontos és támogatandó, hogy az egészségügyi, oktatási, szociális és gyermekvédelmi szolgáltatások igénybevételekor a fogyatékos emberek folyamatos kapcsolatot tarthassanak fenn családtagjaikkal. A fogyatékos személyek társadalmi beilleszkedését szolgálják többek között a közösségi alapú szolgáltatások fejlesztésére irányuló törekvések.

A normalizáció elve alapján a fogyatékos személy számára elérhetővé kell tenni az adott társadalomban általánosan elfogadott életkörülményeket és napi rutint. Úgy kell kialakítani az életkörülményeket, hogy azok az adott társadalom megszokott feltételeinek és életmódjának a lehető legteljesebb mértékben megfeleljenek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fogyatékos személyek ugyanolyan lakásokban, házakban élhetnek, mint nem fogyatékos társaik. Az ő életükben is különválnak a munka, a szórakozás és az otthon színterei. A rehabilitáció elvének megfelelően a fogyatékos embereket képessé kell tenni arra, hogy érdemi erőfeszítéseket tehessenek állapotuk és képességeik javítására, vagy azok romlásának megállítására, lassítására. A rehabilitáció elve feltételezi a fogyatékos emberek együttműködését a megfelelő közszolgálati intézményekkel. Így lehetőségük van arra, hogy befolyásolják a rehabilitáció konkrét céljait és eszközeit, hogy együttműködésüket egyenlő felek megállapodásaként, írásban rögzített, és kölcsönös garanciákat tartalmazó rehabilitációs szerződések, egyéni rehabilitációs tervek foglalják keretbe.

Az egyenlő esélyű hozzáférés elve azt jelenti, hogy a fogyatékos emberek a többségi társadalom tagjaival azonos minőségben és mennyiségben tudják igénybe venni a közszolgáltatásokat. Ehhez a közszolgáltatásokat a fogyatékos személyek különböző csoportjai eltérő szükségleteire figyelemmel kell megszervezni. Az egyetemes tervezés elve azt jelenti, hogy a minket körülvevő világot (épített és mesterséges környezetet) nem átalakítani szükséges a fogyatékos személyek szükségletei szerint, hanem eleve úgy kell azt megtervezni, hogy a fogyatékos személyek számára is hozzáférhető és használható legyen. Kiemelendő cél, hogy a közösségi alapú szolgáltatások kialakítása ezen alapelv mentén történjen.

Semmit rólunk, nélkülünk elve azt jelenti, hogy a fogyatékos személyek saját jogon vagy a maguk választotta képviselőik útján, értelmi fogyatékossággal élő, autizmus spektrumzavarral élő és súlyosan-halmozottan fogyatékos emberek esetében saját jogon vagy szüleik útján részt vesznek az életüket meghatározó döntések előkészítésében, a döntések meghozatalában és a döntések végrehajtásában. Különösen vonatkozik ez a kormányzati és önkormányzati jogalkotásra, a fogyatékos személyek életkörülményeinek javítását célzó fejlesztési források elosztására.

2. Célok

A stratégia célja a kisebb létszámú, lakókörnyezetbe integrált elhelyezést nyújtó, széles szolgáltatási kínálattal rendelkező, az öngondoskodásra való képességre épülő és az azt fejlesztő szolgáltatási rendszer irányába történő elmozdulás.

-24-

A célok az alábbi rendszerben határozhatók meg: – Csak annyi segítséget kell nyújtani, amennyire az egyénnek szüksége van, és az legyen magas szakmai színvonalú, elméletileg is megalapozott. – A támogatások és szolgáltatások kialakításának és átalakításának nem szabad megfosztania a fogyatékos embereket mindattól, amit önállóan is el tudnak érni, amit önállóan is képesek megvalósítani. – A fogyatékos emberek új otthonai a településbe integráltan kerüljenek elhelyezésre. – A fogyatékossággal élő ember otthonát lehetőleg a megszokott környezetéhez hasonló környezetben kell kialakítani. – A fogyatékossággal élő ember a lakás, lakókörnyezet kialakításában, berendezésében részt kell, hogy vegyen. – A fogyatékossággal élő ember akaratának megfelelően biztosítani kell, hogy együtt lakhasson barátjával, házastársával, élettársával. – Az adekvát munkahelyek, szükség szerint a Támogatott Foglalkoztatás biztosítása. Emellett olyan tevékenységekhez való hozzájutás lehetővé tétele, amelyek értelmes elfoglaltságot jelentenek. – A közszolgáltatások eléréséhez minden embernek –így a fogyatékossággal élőknek is– egyenlő esélyt kell biztosítani. Ezért a szociális ellátás mellett az egészségügy, a közoktatás és a foglalkoztatás területén is szükséges a leendő igénybevételre felkészülni. – Az önkéntes segítőkből álló rendszer kereteinek a megteremtése.

Az átalakítás tervezett szakmai irányai

1. Szolgáltatásszervezés

Az átalakítás irányát a korábban jegyzett dokumentumok és a jogszabályok egyértelműen kijelölik: a fogyatékos személyek szociális ellátása kizárólag integrált lakókörnyezetben valósulhat meg. Az átalakítás további eleme a lakhatás és a napközbeni tevékenységek (pl. oktatás, gondozás, szabadidős tevékenységek, társas kapcsolatok) szétválasztásán alapuló, személyre szabott és szükségletekre épülő ellátás biztosítása. A jelenlegi bentlakást nyújtó intézményi szolgáltatások leválasztásra kerülnek a lakhatási szolgáltatásról. Az eddig intézményi ellátás keretében élő fogyatékos személy és a saját családjában élő fogyatékos személy részére nyújtott szociális szolgáltatások egységessé válnak, ezzel biztosítva minden fogyatékos személy számára a társadalmi integrációt. Az átalakítás során az is előfordulhat, hogy az eddigi igénybevevők a felmért szükséglet intenzitási igényük alapján és a napközbeni szolgáltatások elérhetősége miatt, saját családjukhoz tudnak visszaköltözni.

Az eddigi, bentlakásos intézmény által nyújtott komplex szolgáltatás az önálló életvitelt segítő szolgáltatásokra (pl. rehabilitáció, fejlesztés, gondozás, szállítás), valamint a lakhatási szolgáltatásra bomlik szét. Támogatott lakhatás alatt a lakhatási szolgáltatást és a szociális szolgáltatást együttesen értjük. Az átalakítás célja, hogy a jelenlegi intézményi ellátás helyett az ellátottak önálló életvitelt folytathassanak segítő szolgáltatások igénybevételével. A szolgáltatások igénybevételének az alapja az ellátott önálló döntése, szükséglete, képességeinek, készségeinek maximális figyelembevételével.

-25-

A fogyatékos személyek számára nyújtott jelenlegi szociális alapszolgáltatások 80 %-ban fedik a bentlakásos intézmények által nyújtott szolgáltatási elemeket. Ide tartozik az étkezés biztosítása, támogatása, a közreműködés a személyi és lakókörnyezeti higiéné megtartásában, a közreműködés az ellátást igénybe vevő háztartásának vitelében, a segítségnyújtás az ellátást igénybe vevőnek a környezetével való kapcsolattartásában a jelzőrendszeres segítségnyújtás, a támogató szolgáltatás, a napközbeni gondozás, fejlesztés biztosítása. Az átalakítással minden szociális szolgáltatás az alapszolgáltatásokra épül, a speciális bentlakást nyújtó szolgáltatási elemekkel kiegészítve azokat, mint például a felügyelet.

Kiemelt szerepet kap ebben a fejlesztési irányban az ellátás-szervezés. A jelenlegi intézmények a kiváltást követően biztosítják a lakhatási szolgáltatást –tulajdon, vagy bérlemény formájában–, valamint vagy saját fenntartásban, vagy szerződéses úton vásárolt szolgáltatásként nyújtják a szociális szolgáltatásokat. A személyre szabott, az egyéni képességek és szükségletek alapján megvalósuló szociális szolgáltatás, ami az önálló életvitelt segíti, a lakhatási szolgáltatással együtt vehető igénybe.

Támogatás intenzitás mentén differenciálódó szolgáltatásnyújtás:

A támogatott lakhatás bevezetésével lehetővé válik, hogy az ellátottak a helyi lakossággal azonos életkörülmények és életfeltételek között éljenek, részt vegyenek a helyi társadalom életében, továbbá maguk válasszák meg, hogy hol, kivel és hogyan éljenek.

Az egyéni szükségletekre épülő szociális szolgáltatással együtt nyújtott lakhatási szolgáltatásnak három formáját támogatja a stratégia: 1. lakás: társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő, maximum 6 fő részére lakhatást nyújtó önálló lakás, amely nem képezi az ellátott tulajdonát; 2. lakóotthon: társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő, maximum 12 fő részére lakhatást nyújtó ház, nagyobb lakás; 3. lakócentrum: integrált lakókörnyezetben elhelyezkedő, maximum 50 fő ellátására alkalmas lakóépület/épületek együttese. Ebben az esetben is biztosítva az alapelvet, miszerint a lakhatás és a napközbeni tartózkodás terei szétválnak.

Az állapot súlyossága és az arra szervezett ellátás tárgyi (segédeszközök) és speciális személyi szükségletei indokolják a lakócentrum kialakítását. A fogyatékos személyek között egy kisebb csoport mind térben, mind a szakmai segítséget nyújtók személyében bekövetkező változásokat fokozott szorongással, erős stresszreakcióval éli meg. Azon ellátottaknál, akik egész életüket intézményi keretek, viszonyok között élték, a kisebb lakóegységbe történő átköltözésre való felkészülés hosszú folyamat, mely csak a fokozatosság és folyamatosság elve alapján valósulhat meg.

A lakhatási szolgáltatás három formájával egy szolgáltató több lakóegységet tarthat fenn, amelyek különböző méretűek, eltérő gondozási szükségletű csoportokat látnak el, így bizonyos terhek megoszlanak, a fenntartás hatékonyabb, rugalmas, szükségleteken alapuló.

-26-

A támogatott lakhatás megfelelő feltételeket teremt ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő emberek nyitottabb, természetesebb, családiasabb életmódot alakítsanak ki önmaguk számára. Ez a lakhatási forma intim légkört, személyesebb bánásmódot és nagyobb autonómiát tesz lehetővé. A támogatott lakhatásban történő elhelyezést határozatlan vagy határozott (időszakos/átmeneti) időtartamban is lehet biztosítani. A lakhatási szolgáltatást a lakók fogyatékosságától (típus, halmozottság) függően eltérő feltételekkel, felszereltséggel kell kialakítani. A lakhatási szolgáltatás –a különböző életszakaszokhoz, életformákhoz illeszkedő, akadálymentes lakótér– kialakításának segítésére tervezési ajánlások, típustervek, illetve a költségbecslés egységes kereteinek a megteremtése szükséges.

Az új rendszer kereteit a szolgáltatást nyújtók hálózatszerű működése tölti ki, amely lehetőséget teremt több szolgáltatási forma együttes kialakítására. Az eltérő gondozási szükségletű csoportok ellátásával a terhek megoszlására, hatékonyabb fenntartásra, illetve egyszerűbben megszervezhető, rugalmas, szükségleteken alapuló ellátásra van lehetőség. A hálózati működés további előnye, hogy a lakók állapotában bekövetkező változások okozta igényekre könnyebben lehet reagálni, és az ápolási-gondozási szükségletek kielégítésének elérhetősége biztonságot nyújt az érintettek számára. A hálózatszerű működés továbbá esélyt teremt a kiváltott, régi intézmény új tartalommal való megtöltésére is. Ilyen új tartalom lehet például a nappali fejlesztő központ szolgáltatás, a közösségfejlesztésre, szabadidő eltöltésére szolgáló tér, étterem, stb.

Az átalakított intézmények felszabaduló, műszakilag megfelelő állapotú helyiségeiben egyrészt a szociális szolgáltató szervezet központi egységei, a nappali, foglalkoztatási feladatai kerülhetnek elhelyezésére, másrészt olyan, a településfejlesztési koncepcióba illeszkedő helyi, megyei vagy regionális közfunkciókat ellátó közszolgáltatások, amelyek a környék lakosságát célozzák meg.

A stratégia végrehajtásának végső célja olyan társadalmi környezet kialakítása, amely elősegíti a fogyatékossággal élő személy egyéni szükségleteinek megfelelő komplex fejlődését, különösen az alábbi területeken: – szociális képességek; – mindennapi tevékenységek; – egészségtudatosság; – technikai-informatikai ismeretek; – kommunikációs képességek; – érdekérvényesítés; – kreatív képességek.

Természetesen a nagy létszámú intézmények és a szociális szolgáltatások átalakításához szükség van az egészségügy, az oktatás, a közművelődés, a sport, valamint a foglalkoztatás rendszerein belül történő szemléletváltásra, az érdekérvényesítés rendszerének megváltoztatására, a szolgáltatások átalakítására is. A feladat az, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel ezek a területek is segítsék a fogyatékos személyek hozzáférését az ágazati intézmények szolgáltatásaihoz, ezáltal elősegítve a társadalmi befogadást.

-27-

Az egészségügyi szolgáltatásokat a fogyatékos emberek is a mindenki más számára elérhető ellátási rendszerben kell, hogy igénybe vegyék. A nagy létszámú intézmények átalakításával a fogyatékos személyek lakókörnyezetbe kerülnek, vagy családjukkal maradnak, és ennek következtében a lakóhelyhez közeli egészségügyi alapellátásban kell számítani és felkészülni fogadásukra. Valamennyi háziorvosnak rendelkeznie kell ilyen ismeretekkel, mivel a fogyatékossággal élő emberek számára a program megvalósítása után a lakóhelyükön válik elérhetővé a szakszerű egészségügyi alapellátás. Természetesen az egészségügyi szakellátás területén is biztosítani szükséges azokat a szolgáltatókat, akik a fogyatékossággal élő emberek ellátására felkészülnek. Az integráció jegyében az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférést úgy kell megvalósítani, hogy a fogyatékos személyek maguk legyenek képesek önállóan vagy segítséggel felkeresni az egészségügyi szolgáltatót.

A fogyatékos személyek integrációját hivatott segíteni az is, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek és fiatalok is a közoktatás intézményrendszerében teljesítsék tankötelezettségüket. Az ápolást-gondozást nyújtó, 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményi férőhely kiváltással egyidejűleg –annak részeként– a szociális intézményrendszerben biztosított közoktatási ellátást meg kell szűntetni, a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek nevelésével, oktatásával járó többletfeladatokhoz szükséges szakmai, személyi és tárgyi feltételeket a gyógypedagógiai nevelésben, oktatásban részt vevő iskolákban kell biztosítani. A szakembereket fel kell készíteni az eltérő szerepre, az új feladatokra és tevékenységekre, melyek a változás menedzsmentjét fogják segíteni, így a közoktatás mellett gondolni kell a folyamatos továbbképzésre is. A formális felnőttképzés keretében általános célú kompetencia-fejlesztésre (praktikus, önálló életvitelt segítő, szinten tartó képzésekre), és szakmai ismeretek megszerzésére kell lehetőséget teremteni, melynek tárgyi, tantervi feltételeit ki kell alakítani.

A társadalmi befogadás fontos eleme az önkéntes munka megszervezése és hivatalos kereteinek biztosítása. Az  önkéntesség előnyökkel jár mind a társadalom egészére, mind az önkéntes munkát vállaló egyénre nézve. Az önkéntesség az egyik kulcsterület, amelyen keresztül kifejezésre jut az állampolgári elkötelezettség, az állampolgárok közötti bizalom és kölcsönösség. Az önkéntes munka informális és non-formális tanulási lehetőséget nyújt, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az önkéntesek megismerhessék a fogyatékos személyek életét, értékeit, segítsék társadalmi beilleszkedésüket. A társadalmi befogadás intenzív „kohója”, és egyben a nem formális kapcsolatok kialakulásának helyszínei a közösségi élet színterei lehetnek. Megvalósítandó, hogy a fogyatékos személyek a szabadidejüket ne kizárólagosan a lakásukban töltsék, hanem lehetőség szerint minél többet legyenek külső helyszíneken, külső programokon. A szabadidős programokon való részvétel azonban nem lehet kötelező, csak a lehetőségét szükséges biztosítani. Biztosítani kell annak az infrastrukturális és kulturális feltételeit, hogy a többségi társadalom által igénybe vehető szabadidős programokhoz a fogyatékos emberek is hozzáférjenek, és a környéken működő kulturális intézmények nyitottak legyenek a fogyatékossággal élő emberek fogadására, programjaikkal számukra is biztosítsanak lehetőséget képességeik kibontakoztatására, megmutatására.

Mindezen szolgáltatások biztosítása is eltörpül amellett a cél mellett, hogy a fogyatékossággal élők is értékteremtő munkavégzés lehetőségéhez jussanak. A fogyatékos emberek számára is alapvető jelentőséggel bír ugyanis a foglalkozásként végzett munka, vagy valamilyen egyéb hasznos tevékenység végzésének lehetősége, a napköz-

-28-

beni elfoglaltság biztosítása. Ez egyrészt alapvető emberi jog, másrészt ez jelenti a társadalmi normáknak való megfelelést. Fontos, hogy a fogyatékos ember munka-, illetve foglalkozási helye a lakásától eltérő helyszínen legyen, ott új közösséggel találkozhasson. A fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának formáit –a szocioterápiás foglalkoztatás kivételével– olyan különálló/külső szociális foglalkoztató szervezeteknek kell biztosítania, akik ezt a tevékenységet megbízhatóan végzik, szociálisan és pedagógiailag is érzékenyek, szorosan együttműködnek a szociális ellátást nyújtó szervezetekkel, és az üzleti elemeket intézményesen biztosítják. A szociális szolgáltatások és a foglalkoztatás különböző szintjeinek kapcsolatát össze kell hangolni, egymásra kell építeni, biztosítva a nyílt munkaerő-piaci integrációt is.

2. A szolgáltatásnyújtás szakmai keretei

A támogatott lakhatás támogatás szükséglet intenzitásának felmérésen alapul és annak változása során módosul. A szükségletfelmérés ki kell, hogy térjen az alábbiakra: – életkor specifi kus igények; – családi állapot; – természetes támogató környezet; – a jövedelmi helyzet; – lakhatás fizikai környezetének speciális szükséglete; – a szociális munka, mint segítség, az élet mely területén szükséges és milyen mértékben; – szükséges-e speciális csoportoknak nyújtott szociális munka bevonása, és ha igen, milyen mértékben; – adott szociális munka időszakos (krízis illetve után követés), vagy folyamatos; – a folyamatosan nyújtott szociális munka (mind az általános, mind a speciális) • mélysége, • gyakorisága, • az önálló élettér területeinek megnevezése, • természetes támogató hálózat bevonásának lehetősége, • csoportos szociális munka iránti igény, • egészségügyi-, oktatási-, foglalkoztatási tématerületekhez való hozzájutás szervezése szükséges-e, • egészségügyi-, oktatási-, foglalkoztatási tématerületek biztosítása szükséges-e és milyen mértékben. A komplex támogatás intenzitás felmérést követően szükség esetén kerül sor a gondozás intenzitásának a felmérésére, a Homogén Gondozási Csoport módszerével (HGCs).

A HGCS felmérésen megjelenő szakápolási tevékenységeket egészségügyi működési engedéllyel rendelkező szolgáltatókon keresztül szükséges biztosítani. Így ezen tevékenységek OEP finanszírozáson keresztül valósulnak meg, a tevékenységek szakmai felügyelete pedig az egészségügyi ellenőrzés rendszerén belül képzelhető el. Az integráció jegyében az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférést úgy kell megvalósítani, hogy a fogyatékos személyek maguk legyenek képesek önállóan, vagy segítséggel felkeresni az egészségügyi szolgáltatót.

Minden ellátott esetében évente szükséges felülvizsgálni, hogy a nyújtott szolgáltatások összhangban vannak-e az egyén szükségleteivel. A támogatási intenzitás szükséglet felmérése és az intézményi átalakítás tervé-

-29-

nek meghatározásával egy időben szükséges elkezdeni az igénybevevők felkészítését, melyre intézkedési tervet kell meghatározni. Az intézkedési terv minden esetben módosított egyéni fejlesztési tervet von maga után.

Az intézményi férőhely kiváltás megvalósításának feladatai, és az ehhez szükséges eszközök

A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó 50 főnél nagyobb férőhelyszámú szociális intézményi férőhelyek kiváltásához több intézkedés összehangolt megvalósítása szükséges.

1. Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület létrehozása és működtetése A nagy létszámú bentlakásos szociális intézmény-átalakítás célja a fogyatékossággal élő emberek jogainak maradéktalan érvényesítése, életminőségük javítása és a szociális szolgáltatói szerkezet fejlesztése, modernizálása. A kiváltás mellett döntő intézményfenntartóknak intézményük, szolgáltatásaik átalakításának megkezdése előtt pontosan meg kell tervezniük annak megvalósítását. Ez nem csupán épületek fizikai átalakításából, épületek vásárlásából áll, annál sokkal összetettebb feladatot jelent: mindenegyes ellátott igényeit, szükségleteit fel kell mérni, a változásra történő felkészítésüket és a személyre szabott szolgáltatási rendszert meg kell tervezni. A megvalósítás eredményessége szempontjából szintén a kiemelkedően fontos feladatot jelent az intézmény munkatársainak felkészítése és bevonása a kiváltás tervezésébe és megvalósításába. Az intézményi férőhelyek kiváltásához elengedhetetlen egy, annak a menetét koordináló testület felállítása. Az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület feladata a beérkező konkrét megvalósítási tanulmányok áttekintése és jóváhagyása a Stratégia alapelve és céljai alapján. A megvalósíthatósági tanulmányok szakmai javaslattételével a Testület a pályázati értékelés előzetes szakmai értékelőjévé válik. A Testület dönt a megvalósítás sorrendiségéről és részt vesz a fejlesztés monitorozásában. A Testület véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját, továbbá kidolgozza az intézményi átalakítás Cselekvési Tervét háromévente. Felülvizsgálja az alapszolgáltatások kapacitásait és biztosítja a stratégia végrehajtásának teljes körű transzparenciáját.

A Testület munkájában a fogyatékossággal élő emberek, az őket képviselő érdekképviseleti szervezetek, a szociális és gyógypedagógiai felsőoktatási intézmények, háttérintézmények, valamint a szolgáltatásokat fenntartók vesznek részt A Testület esetlegesen felmerülő költségeinek finanszírozása hazai forrásból történik. A finanszírozás a háttérintézmények, módszertani intézmények és a minisztérium előirányzati során támogatott szervezetek esetében az éves költségvetés keretén belül valósul meg, azon szervezetek képviselői, akik ezen a körön kívül esnek, költségtérítésben részesülnek.

2. Hároméves Cselekvési Terv A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó intézmények férőhelyeinek kiváltása közel 12 000 fogyatékossággal élő személyt érint, és a teljes ellátó rendszer átalakítását jelenti. A reform megvalósításához mind a fenntartók, mind a szakemberek, valamint az egész társadalom részéről szemléletváltásra van szükség. Fentiekre, és az átalakítás költségeire tekintettel a teljes intézményrendszer átalakítása reálisan harminc év alatt valósítható meg.

-30-

A költségek tervezésének nehézségei miatt célszerű a Kormánynak háromévente felülvizsgálni az elért eredményeket, áttekinteni a tapasztalatokat, és ezek, valamint a rendelkezésre álló források tükrében kialakítani az intézményi férőhely kiváltás programjának következő évekre vonatkozó ütemét. A háromévente elkészítésre kerülő Cselekvési Terv lehetőséget teremt arra, hogy a Kormány nyomon kövesse a kiváltás folyamatát, valamint a szükséges források biztosításáról döntsön.

3. A fogyatékos személyek ellátását biztosító, településbe integrált, lakókörnyezetben nyújtott szolgáltatási rendszer szabályozásának és finanszírozásának kidolgozása A Stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi és tárgyi feltételeit szabályozó jogszabályokat ki kell dolgozni. Meg kell teremteni a kialakuló új szociális szolgáltatási formák finanszírozási feltételeit.

4. Képzés, kompetencia fejlesztés A megváltozott szolgáltatási struktúra igényli a jelenleg a területen dolgozó szakemberek kompetenciájának fejlesztését. Nagyon fontos a stratégia megvalósításának sikere szempontjából a szakemberek, az ellátottak, az ellátottak családtagjai, gondnokai, a fenntartók és a környezet felkészítése a változásra. A szolgáltatási struktúrához új, az önálló életvitelt segítő gondozási ismeretek elsajátítása szükséges.

5. Mentorhálózat kiépítése A kiváltás komplexitásából adódóan rengeteg olyan kérdés felmerülhet, amit az adott fenntartó, intézmény egyedül, tapasztalat hiányában nem, vagy csak nagy nehézségek árán képes megoldani, ezért szüksége van a szakmai segítségnyújtást biztosító mentorhálózat kiépítésére. A mentorhálózat integrálja gyógypedagógiai, rehabilitációs, és módszertani tapasztalatokat.

A mentorhálózat feladata különösen: – a változásra való felkészítés, – az új ellátási formára való felkészülés támogatása a szakmai team és az igénybevevők számára, – az igénybevevők új helyzetre való felkészítését szolgáló egyéni intézkedési tervének elkészítésében segítségnyújtás a szolgáltató részére – a szolgáltató támogatása az új egyéni fejlesztési terv megfogalmazásában, az új szolgáltatási tartalom meghatározásában.

6. A stratégiában megfogalmazott elvek társadalmi elfogadtatására nemzeti kampány indítása A társadalmi szemléletváltást eléréséhez a fogyatékos személyekkel kapcsolatos előítéletek felszámolása, és társadalmi befogadásuk erősítése elengedhetetlen. Indokolt országos médiakampányt indítani, amelynek a kommunikációs stratégiáját a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány jogutódja készíti el az érdekvédelmi és szakmai szervezetek bevonásával.

-31-

1. számú függelék

A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló stratégiához

A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló stratégiai program: célok, eszközök, alapelvek

-32-

-33-

A jelenlegi nagy létszámú intézmények férőhelyei kiváltásának megvalósítása.

Alapelvek

Eszközök

A Testület létszámát a hatékony munkavégzést biztosító mértékben szükséges meghatározni, ezért abban nem fog tudni reprezentatívan megjelenni valamennyi érdekelt fél.

Akadályozó tényezők

A helyi közösségben integráló programok szervezése.

A társadalom érzékenyítése, országos kampányok indítása, jó példák jutalmazása és A támogatások és szolgáltatások kialakítá- bemutatása. sának és átalakításának nem szabad meg- A helyi közösség felkészítése a fogyatékosfosztania a fogyatékos embereket mindattól, sággal élők fogadására, a velük való minden- A kampányoktól csak az általános helyzet kis amit önállóan is el tudnak érni, amit önál- napi interakcióra. Ezért a helyi közösséget mértékű javulása várható. A társadalmi attitűd változásához sok idő és folyamatos munlóan is képesek megvalósítani. érdekeltté kell tenni a változtatásra (pl. beka szükséges. mutatva, hogy mennyi munkahelyet teremt az átalakítás).

váltást Koordináló Országos Testület által elfogadott ütemezéssel, és szakmai tartaA Cselekvési Tervben foglalt intézkedések lommal kell megtölteni. A Cselekvési Tervet meghozatalához szükséges pénzügyi forráa fenntartók és az érdekképviseletek által sok rendelkezésre állása benyújtott javaslatok alapján kell elfogadni. A Cselekvési Tervben foglalt intézkedések végrehajtására EU források igénybevételével kerülhet sor.

A feladatok összehangolása egy Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület felállítás révén valósítható meg. Fontos, hogy a végrehajtásba be legyenek vonva a fogyatékossággal élők szervezetei és a családjai azért, hogy érdekképviseleti tevékenységet folytassanak (beleértve az önképviseletet is). A Testületet fel kell állítani, Csak annyi segítséget kell nyújtani, amire az feladatait ki kell jelölni és munkarendjét meg egyénnek szüksége van, és az legyen magas kell szervezni. szakmai színvonalú, elméletileg is megala- 3 évre szóló országos Cselekvési Terv képozott. szítése, melyet az Intézményi Férőhely Ki-

Célok

-34-

A kisközösségben élők számára, máig élő hiA szociális szolgáltatások rendszerének új- edelmek és ismerethiány miatt nem biztos, A fogyatékos emberek új otthonai a telepüraszervezése, felelősségi körök átgondolása, hogy kívánatos lesz a fogyatékossággal élőklésbe integráltan kerüljenek elhelyezésre. kel való közösségvállalás, a velük való minfinanszírozás átalakítása. Olyan lakhatási formát és a körülöttük kidennapi találkozás. alakított szolgáltatási rendszer létrehozását Az intézményi férőhely kiváltási program kell megvalósítani, mely: elfogadása után erre a területre vonatkozóan A szolgáltatási rendszer fenntartói az esetle• a fogyatékos embereket nem zárja el 1  éven belül módosítani kell a szolgáltatás- ges finanszírozási problémák miatt vélhetőa társadalomtól, hanem normál lakó- A fogyatékossággal élő ember otthonát, lehetervezési koncepciókat. leg ellenérdekeltek lesznek a folyamatokban. környezetben található házakban vagy tőleg megszokott környezetéhez hasonló körA szakdolgozók is ellenérdekeltek lehetnek, A támogatott lakhatáshoz közeli szolgáltalakásokban való lakhatást támogat- nyezetben kell kialakítani. mert nekik is többletmunkát és többlettudást tó-központokat kell létrehozni, melyek az ja, úgy hogy a fogyatékossággal élő szeigénylő feladatokat jelent a változás. alapellátástól a szakellátásig az ellátás több mély jól kiigazodik a környéken; területét átfogóan biztosíthatná. • mindenkinek a képességei szerinA támogatott lakhatás kialakítása után fenn- A megmaradó infrastruktúra nem hasznoti önállóságot biztosít, amelyhez rugalmaradó infrastruktúra funkcióit újra kell sítható, vagy csak irreális nagyságú ráfordímasabb feltételek között működő szolA fogyatékossággal élő ember a lakás kiala- gondolni, új tartalommal kell megtölteni. tással hozható elfogadható állapotba. gáltatások társulnak; • lehetővé teszik az egyén képessé- kításában, berendezésében részt kell, hogy Meg kell alkotni azokat a jogszabályi feltétegeinek legteljesebb kibontakoztatását, vegyen. leket, melyek a támogatott lakhatási formát A kisebb létszámú intézménybe továbbhaszinten tartását és fejlesztését, és ehhez széles körben lehetővé teszik. gyományozódnak a nagy létszámú intéza megfelelő szakemberek, szolgáltatáKi kell dolgozni a támogatott lakhatási forma mény hagyományai, szokásai és kulturális sok és módszerek biztosítását, úgy, hogy és a fennmaradó intézmények finanszírozá- hagyományai. a segítők nem laknak az otthonban. A fogyatékossággal élő ember akaratának sának új kereteit. megfelelően lakhasson együtt barátjával, háAz intézmények szakmai programját, tárgyi zastársával, élettársával. és személyi feltételeit az új ellátási formához Nem könnyű több évtizedes szakmai rutint gyorsan levetkőzni, a korábban elfogadott kell igazítani. megoldások továbbélését, későbbi érvényeA kiscsoportos támogatott lakhatás támoga- sülését meggátolni. Munkahelyek, intézményen belüli foglalkoz- tására mentorhálózatot kell kialakítani. tatás fokozott támogatása. Emellett olyan tevékenységekhez való hozzájutás lehetővé Az ellátottakkal kötendő új fejlesztés terv A fogyatékossággal élők foglalkoztatása elkészítését támogató szakmaműhelyt kell sok esetben pénzügyi visszaélésre ad lehetétele, amely értelmes elfoglaltságot jelent. tőséget. létrehozni.

-35-

Célok

Meg kell teremteni a jelenleg is elérhető, ám különböző foglalkoztatási formák egymásra épülését.

A szociális területen szakdolgozókat érdekeltté kell tenni a szolgáltatási rendszer átalakításában. A képességeiket fejleszteni kell, hogy a megváltozott környezetben is tudásuk javával szolgálják az ellátottak érdekeit. Szakmailag és emberileg is felkészült szakemberek kellenek a sikeres végrehajtáshoz. Ehhez képzéseket, programokat, kampányokat kell szervezni. A megváltozandó feltételrendszer kialakításába be kell vonni az érdekképviseleteiket.

Eszközök

A szakemberek és a közszolgáltatásokat nyújtók a korábbi szakmai ismereteikre támaszkodva nem fogadják el a változásokat, azt szükségtelen rossznak tekintik.

Akadályozó tényezők

tetése.

Az önkénteseknek felkészítő képzések, progAz önkéntes segítőkből álló rendszer keretei- ramok, kampányok szervezése. Magyarországon az önkéntes munkának nek a megteremtése. Az önkéntes munka szabályainak lefek- nincsen hagyománya.

A közszolgáltatások eléréséhez minden embernek - így a fogyatékossággal élőknek is - egyenlő esélyt kell biztosítani. Ezért a szoA magasabb, szélesebb tartalmú gondozás ciális ellátás mellett az egészségügy, közoknyújtás esetében a több támogatott lakóhely tatás és a foglalkoztatás területén is szükséegy épületben szerveződjön, maximum 50 fő ges a leendő igénybevételre felkészülni. ellátására alkalmassá téve.

Alapelvek

2. számú függelék

A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló stratégiához

„Kutatás a fogyatékos személyek ápoló-gondozó otthoni ellátásának fejlesztésére” felmérés összegzése

-36-

Bevezetés10 A vizsgált intézmények és telephelyek száma a településük mérete szerint X 499

1000 1999

500 999

2000 4999

5000 9999

10000 19999

20000 49999

100000 X

50000 99999

Budapest

Összes

Intézmények száma

13

7

10

12

10

12

11

8

13

5

101

Telephelyek száma

26

15

14

22

21

13

13

13

21

5

163

Az adatfelvételben 99 intézmény szolgáltatott értékelhető adatokat, összesen 163 telephelyükről beszámolva.

1. Intézményi adatok 1.1. Mennyi intézmény működik csak székhellyel, és mennyinek van telephelye, ezeknek az átlagos száma és bontása aszerint, hogy mennyi intézménynek van 1,2,3 … telephelye? Intézmény

Darab

Intézmény csak székhellyel

66

Intézmény 1 telephellyel

19

Intézmény 2 telephellyel

7

Intézmény 3 telephellyel

6

Intézmény 4 telephellyel

3

Összesen

101

1.2. Ápoló-gondozó célú férőhelyek átlagos száma, és a két szélsőérték közötti eloszlásuk A felmérésben szereplő intézmények férőhelyeinek átlagos száma 1-2-3, 4 fő, a legkisebb 10 fős a legnagyobb 599 fős.

1.3. 2010-ben mennyi ellátott volt (összesen és átlagosan)? A felmérésbe bekerült 101 intézmény 163 telephelyén összesen 12 465 férőhelyen 13 205 személy bentlakásos ellátását végezték el 2010-ben. (15-16. kérdés). Tehát telephelyenként átlagosan 81 személyt láttak el.

1.4. Az intézményekhez tartozó épületek átlagos száma, illetve a két szélsőérték közötti eloszlásuk A felmért 101 intézményben összesen 306 épület található, átlagosan 3,03 db épület. Az épületek száma intézményenként 1 és 16 közé esik.

1.5. Hány százalékuknál volt pályázati forrásból történő felújítás az elmúlt 5 évben? A 101 intézményből 49 esetében volt (összesen 64) pályázati felújítás. Az intézmények 49,5 %-ában volt ilyen fejlesztés az elmúlt 5 évben.

10.

Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet feldolgozása alapján az összegzés készítette: Mester Dániel–Mészáros Zoltán–Mód Péter 2010. november

-37-

1.6. Az intézmények átlagos integráltsági foka, illetve az intézmények integráltság szerinti százalékos megoszlása Az intézmények integráltsága intézményi szinten nem, vagy csak áttételesen értelmezhető, ezért az intézmények telephelyeinek integráltságát vizsgáljuk.

Az integráltság foka

Telephelyek száma

Teljesen integrált: Integrált:

Átlagos távolsága a településközponttól (km)

Aránya

Max. távolsága a településközponttól (km)

Min. távolsága a településközponttól (km)

117

71,8

1,8

0

14

11

6,7

2,6

0

10

Részben integrált:

10

6,1

4,15

0

8

Részben szegregált:

12

7,4

4,42

2

10

Szegregált:

9

5,5

4,9

2

8

Teljesen szegregált

4

2,5

6,0

2

12

163

100

Öszesen

1.7. A telephelyek átlagos távolsága a településtől, illetve aszerinti százalékos megoszlásuk, hogy mennyi intézmény van a településtől 0-1 km, 1-2 km, 2-3 km, 3-5 km és 5 km-nél több A telephelyek megoszlása integráltsági fokuk és a településtől való távolságuk szerint 1 km alatt Teljesen integrált:

1-2 km

2-3 km

3-5 km

53

22

13

Integrált:

3

3

2

Részben integrált:

1

5 km felett 15

Összesen

14

117

3

11

1

4

4

10

Részben szegregált:

3

6

3

12

Szegregált:

1

2

6

9

Teljesen szegregált Öszesen

57

25

1

1

2

4

21

28

32

163

A telephelyek aránya integráltsági fokuk és a településtől való távolságuk szerint (%) 1 km alatt

1-2 km

2-3 km

Teljesen integrált:

45,3

18,8

11,1

Integrált:

27,3

27,3

18,2

Részben integrált:

10,0

3-5 km 12,8

5 km felett

Összesen

12,0

100,0

27,3

100,0

10,0

40,0

40,0

100,0

25,0

50,0

25,0

100,0

Szegregált:

11,1

22,2

66,7

100,0

Teljesen szegregált

25,0

25,0

50,0

100,0

12,9

17,2

19,6

100,0

Részben szegregált:

Öszesen

35,0

15,3

1.8. Hány százalékáról érhető el tömegközlekedéssel a település? A kérdésre válaszolók döntő többsége azt jelölte meg, hogy az intézményről a település tömegközlekedéssel elérhető. Mindössze egy, a baranyai Helesfa–Nádasytelepen található otthon nyilatkozott úgy, hogy nincs tömegközlekedésük. Elmondható, hogy a felmért intézmények telephelyeinek több mint 99 százalékáról a legközelebbi település tömegközlekedéssel is elérhető.

-38-

1.9. A férőhelyek és ellátottak száma telephelyek szerint megyesorosan Ápoló-gondozó célú férőhelyek száma db Bács-Kiskun

Baranya

Békés

% 917

1043

294

Borsod-AbaújZemplén

127

Budapest

347

Csongrád

Fejér

562

919

Győr-MosonSopron

329

Hajdú-Bihar

1404

Heves

554

Jász-NagykunSzolnok

574

KomáromEsztergom

661

Nógrád

514

Pest

Somogy SzabolcsSzatmár-Bereg Tolna

Vas

Veszprém

Zala

Végösszeg

667

238

1501

425

413

876

100

12465

Ebből ápoló-gondozó lakóotthoni férőhelyek száma db

47

%

5,13

db

24

%

2,30

db

39

%

13,27

7,36

8,37

2,36 db

40

%

31,50

db

0

%

0,00

db

108

%

19,22

db

30

%

3,26

db

41

%

12,46

1,02

2,78

4,51

7,37

2,64 db

60

%

4,27

db

34

%

6,14

db

58

%

10,10

db

85

%

12,86

db

36

%

7,00

11,26

4,44

4,60

5,30

4,12 db

147

%

22,04

db

238

%

100,00

db

102

%

6,80

db

115

%

27,06

db

82

%

19,85

db

24

%

2,74

db

0

%

0,00

db

1310

%

10,51

5,35

1,91

12,04

3,41

3,31

7,03

0,80

100,00

Ellátottak száma (fő) Összesen

A férőhelyek arányában

921

100,4

1150

110,3

361

122,8

126

99,2

324

93,4

588

104,6

1011

110,0

316

96,0

1400

99,7

547

98,7

566

98,6

661

100,0

829

161,3

621

93,1

288

121,0

1681

112,0

418

98,4

399

96,6

898

102,5

100

100,0

13205

105,9

-39-

1.10. Intézmények száma az elmúlt 5 évben történt fejlesztés alapján megyesorosan

Telephely megye

Bács-Kiskun

Intézmények száma

Volt-e pályázati forrásból történő új építés, állagmegóvási célú fejlesztés az elmúlt 5 évben? Igen

Nem

4

2

6 66,67 1

Baranya

33,33 4

5 20,00 2

Békés

80,00 1

3 66,67 3

Borsod-Abaúj-Zemplén

33,33 1

4 75,00 1

Budapest

25,00 3

4 25,00 3

Csongrád

75,00 3

6 50,00 2

Fejér

50,00 2

4 50,00 1

Győr-Moson-Sopron

50,00 3

4 25,00 5

Hajdú-Bihar

75,00 5

10 50,00 4

Heves

50,00 1

5 80,00 4

Jász-Nagykun-Szolnok

20,00 0

4 100,00 4

Komárom-Esztergom

0,00 0

4 100,00 3

Nógrád

0,00 3

6 50,00 4

Pest

50,00 9

13 30,77 1

Somogy

69,23 1

2 50,00 2

Szabolcs-Szatmár-Bereg

50,00 10

12 16,67 1

Tolna

83,33 0

1 100,00 2

Vas

0,00 0

2 100,00 2

Veszprém

0,00 3

5 40,00 0

Zala

60,00 1

1 0,00

Végösszeg

101

49

52 48,51

-40-

100,00

51,49

1.11. Intézmények megyebontásban a létszámuk alapján (1) 0 - 19 fős intézményben

20 - 49 fős intézményben

50 - 99 fős intézményben

100 fő feletti intézményben

Összesen

db

%

db

%

db

%

db

%

db

%

Bács-Kiskun

1

7,7

1

5,6

1

5,6

3

5,8

6

5,9

Baranya

0

0,0

0

0,0

1

5,6

4

7,7

5

5,0

Békés

1

7,7

0

0,0

0

0,0

2

3,8

3

3,0

Borsod-Abaúj-Zemplén

1

7,7

2

11,1

1

5,6

0

0,0

4

4,0

Budapest

0

0,0

1

5,6

1

5,6

2

3,8

4

4,0

Csongrád

0

0,0

2

11,1

1

5,6

3

5,8

6

5,9

Fejér

0

0,0

2

11,1

0

0,0

2

3,8

4

4,0

Győr-Moson-Sopron

2

15,4

0

0,0

0

0,0

2

3,8

4

4,0

Hajdú-Bihar

1

7,7

1

5,6

0

0,0

8

15,4

10

9,9

Heves

0

0,0

2

11,1

1

5,6

2

3,8

5

5,0

Jász-Nagykun-Szolnok

0

0,0

0

0,0

2

11,1

2

3,8

4

4,0

Komárom-Esztergom

1

7,7

0

0,0

0

0,0

3

5,8

4

4,0

Nógrád

1

7,7

1

5,6

2

11,1

2

3,8

6

5,9

Pest

5

38,5

3

16,7

3

16,7

2

3,8

13

12,9

Somogy

0

0,0

1

5,6

0

0,0

1

1,9

2

2,0

Szabolcs-Szatmár-Bereg

0

0,0

2

11,1

3

16,7

7

13,5

12

11,9

Tolna

0

0,0

0

0,0

0

0,0

1

1,9

1

1,0

Vas

0

0,0

0

0,0

1

5,6

1

1,9

2

2,0

Veszprém

0

0,0

0

0,0

1

5,6

4

7,7

5

5,0

Zala

0

0,0

0

0,0

0

0,0

1

1,9

1

1,0

Végösszeg

13

100,0

18

100,0

18

100,0

52

100,0

101

100,0

1.12. Intézmények megyebontásban a létszámuk alapján (2) 0 - 19 fős intézményben

20 - 49 fős intézményben

50 - 99 fős intézményben

100 fő feletti intézményben

db

%

db

%

db

db

Bács-Kiskun

1

16,7

1

16,7

1

16,7

Baranya

0

0,0

0

0,0

1

20,0

Békés

1

33,3

0

0,0

0

0,0

2

Borsod-Abaúj-Zemplén

1

25,0

2

50,0

1

25,0

0

Budapest

0

0,0

1

25,0

1

25,0

Csongrád

0

0,0

2

33,3

1

Fejér

0

0,0

2

50,0

0

Győr-Moson-Sopron

2

50,0

0

0,0

Hajdú-Bihar

1

10,0

1

10,0

%

Összesen

%

db

%

3

50,0

6

100,0

4

80,0

5

100,0

66,7

3

100,0

0,0

4

100,0

2

50,0

4

100,0

16,7

3

50,0

6

100,0

0,0

2

50,0

4

100,0

0

0,0

2

50,0

4

100,0

0

0,0

8

80,0

10

100,0

Heves

0

0,0

2

40,0

1

20,0

2

40,0

5

100,0

Jász-Nagykun-Szolnok

0

0,0

0

0,0

2

50,0

2

50,0

4

100,0

Komárom-Esztergom

1

25,0

0

0,0

0

0,0

3

75,0

4

100,0

Nógrád

1

16,7

1

16,7

2

33,3

2

33,3

6

100,0

Pest

5

38,5

3

23,1

3

23,1

2

15,4

13

100,0

Somogy

0

0,0

1

50,0

0

0,0

1

50,0

2

100,0

Szabolcs-Szatmár-Bereg

0

0,0

2

16,7

3

25,0

7

58,3

12

100,0

Tolna

0

0,0

0

0,0

0

0,0

1

100,0

1

100,0

Vas

0

0,0

0

0,0

1

50,0

1

50,0

2

100,0

Veszprém

0

0,0

0

0,0

1

20,0

4

80,0

5

100,0

Zala

0

0,0

0

0,0

0

0,0

1

100,0

1

100,0

Végösszeg

13

12,9

18

17,8

18

17,8

52

51,5

101

100,0

-41-

2. A bentlakók adatai

Az átlagos ápolás-gondozási besorolása a lakóknak

A felmért intézmények közül 52-nek (52,5 %) volt ápoló-gondozó lakóotthoni férőhelye. A lakóotthoni férőhelyek száma 1310, a felmért intézmények körében tehát az összes férőhely alig több mint tizede (10,5 %).

Az intézmény mérete szerinti tábla az intézményi logika alapján egy intézmény több telephelyét együtt tekinti egységnek, ez alapján történik a méret-kategorizálás. A lakóotthoni besorolás esetén az egyes telephelyeket kategorizáljuk aszerint, hogy kizárólag lakóotthoni férőhellyel rendelkeznek, vagy nem rendelkeznek ilyen férőhelylyel, illetve a férőhelyek egy része lakóotthoni.

A kérdőív eredeti logikája megengedné, hogy a külön kezeljük a lakóotthonban elhelyezett személyeket, de a kitöltés hibái ezt már nem teszi számunka lehetővé. A lakóotthonokban gondozottak száma és ezzel minden megoszlásuk a beérkezett kérdőívek alapján bizonytalan. A lakóotthoni férőhelyek száma 1 310 – ez egy biztos adatnak látszik. Nem kérdeztük a lakóotthonokban ellátottak teljes létszámát, de 1 300 fő körüli értékre kell becsülnünk. A megkérdezett intézmények a lakóotthonban élők életkor-kategóriába 9 952 személyt soroltak be, 7 606 főt olyan intézmények, melyeknek nincs is lakóotthona. A csak lakóotthonok a 954 férőhelyre 872 főt soroltak életkor-kategóriába; a vegyes telephelyek 358 lakóotthoni férőhelyre további 1456 főnek adtak korcsoportot. Itt sincs ennyi lakóotthoni ellátott, legfeljebb 400, de akkor meg nem tudjuk a korcsoportjukat!

A bentlakók ápolási gondozási besorolása nehézséget okoz. Az általunk használt 16. kérdés az összes telephelyen 12932 főt kategorizál be, ami jól illik a 12465 fő férőhelyi számokhoz (1. kérdés) és 13205 fő ellátottak számától (15. kérdés) sem tér el nagyon. De a belső eloszlása kérdéseket vet fel – mert a kizárólag lakóotthoni telephelyek 952 férőhelyre eső 974 ellátott helyett már 1336 személyt sorolnak be a válaszolók.

A problémát nem enyhíti a 27. kérdés bevonása. Ezt csak a lakóotthoni férőhellyel rendelkezőknek kellett volna kitölteni. Erre nem került sor, hanem a kategorizálást letudottnak tekintették a 16.-on, vagy ismételték a 16.-at, esetleg ugyanazt a létszámot máshogy kategorizálták a 16.-nál és a 27.-nél. A csak lakóotthonok a 27. kérdésnél 259 személyről számolnak be! És ezek egy része a 16. kérdés ismétlése. A 27. kérdés összesen csak 635 főről ad információt ápolási besorolásuk szerint és közülük 78 személy lakóotthonnal nem rendelkező intézményben él.

Ezek a tények indokolják, hogy nem tudtuk pontosan létrehozni a kért táblákat. A kért táblákat a legjobban az közelíti, ha külön minősítjük az intézményeket méretük szerint (összes telephelyükkel) és a telephelyeket ’lakóotthonságuk’ szerint. A kizárólag lakóotthonokat ugyan lehet méretük szerint kategorizálni, de ’vegyes’ telephelyek 358 lakóotthoni férőhelyét, ’nem-tudjuk-hány’ ellátottját nem tudjuk bevonni ebbe a méret-kategorizálásba, pontosabban nem tudjuk elválasztani a nem lakóotthonos adatoktól. Az intézményi szint bevonása pedig –ahol keverednének a tisztán, a vegyesen és az egyáltalán nem lakóotthoni telephelyek adatai– semmiképpen sem indokolt.

-42-

A bentlakók száma és megoszlása az ápolási-gondozási besorolásuk és az intézmény jellege szerint (fő) Független

Segédeszköz

Mások segítsége

Személy és eszköz segítsége

Teljesen függő

Összesen

fő

172

153

419

316

276

1336

%

12,9

11,5

31,4

23,7

20,7

100

fő

460

71

500

317

726

2074

%

22,2

3,4

24,1

15,3

35,0

100

fő

2438

721

2415

1976

1972

9522

%

25,6

7,6

25,4

20,8

20,7

100

fő

3070

945

3334

2609

2974

12932

%

23,7

7,3

25,8

20,2

23,0

100

Lakóotthonok

Részben lakóotthonok

Nem lakóotthonok

Összesen

A táblában lakóotthonnak tekintjük azt a telephelyet, ahol a férőhelyek mindegyike lakóotthoni férőhely, nem lakóotthonnak azt, ahol nincs ilyen férőhely és részben lakóotthonnak azt a telephelyet, ahol lakóotthoni és nem lakóotthoni férőhelyek vegyesen vannak.

Mivel a kérdőív szerkezete és a kitöltés elégtelensége nagyon megnehezíti a kapott adatok értelmezését az adatok kizárólag az általános rész (16. kérdés) adatai alapján készültek. A bentlakók száma és megoszlása az ápolási gondozási besorolásuk és az intézmény mérete szerint (fő) Független

Segédeszköz

Személy és eszköz segítsége

Mások segítsége

Teljesen függő

Összesen

0 - 19 fős intézményben

fő

27

23

67

44

31

192

%

14,1

12,0

34,9

22,9

16,1

100,0

20 - 49 fős intézményben

fő

27

28

159

134

84

432

%

6,3

6,5

36,8

31,0

19,4

100,0

50 - 99 fős intézményben

fő

431

114

325

332

655

1857

%

23,2

6,1

17,5

17,9

35,3

100,0

100 fő feletti intézményben

fő

2584

770

2768

2091

2191

10404

%

24,8

7,4

26,6

20,1

21,1

100,0

fő

3069

935

3319

2601

2961

12885

%

23,8

7,3

25,8

20,2

23,0

100,0

Összesen

1.13. A gondnokságra szorultak aránya Ebből Ellátottak száma összesen (fő)

0 - 19 fős intézményben

fő

Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt áll

Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll

35

84

%

17,0

40,8

20 - 49 fős intézményben

fő

96

106

23,9

26,4

50 - 99 fős intézményben

fő

100 fő feletti intézményben

fő

206

402 %

317

896

17,2

48,7

1786

5688

16,6

52,9

2234

6774

16,9

51,3

1841 % 10756 % fő

Összesen

13205 %

-43-

Ellátottak száma összesen (fő)

Ebből Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt áll

Cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll

221

531

22,7

54,5

1633

5033

16,7

51,5

391

1246

15,9

50,8

2245

6810

17,0

51,6

fő Lakóotthon

974 % fő

Nem lakóotthon

9777 % fő

Részben lakóotthon

2454 %

Összesen

fő

13205

%

1.14. Párkapcsolatban élők aránya Ebből

Ellátottak száma összesen (fő) 0 - 19 fős intézményben

fő

20 - 49 fős intézményben

fő

50 - 99 fős intézményben

fő

100 fő feletti intézményben

fő

Tartós párkapcsolatban élnek 16

161

7,8

78,2

16

370

4,0

92,0

80

1544

4,3

83,9

494

8577

4,6

79,7

606

10652

4,6

80,7

206 % 402 % 1841 % 10756 % fő

Összesen

13205 %

Ebből

Ellátottak száma összesen (fő)

Tartós párkapcsolatban élnek

fő Lakóotthon

Egyedülállóak 55

698

5,6

71,7

458

8127

4,7

83,1

93

1827

3,8

74,4

606

10652

4,6

80,7

974 % fő

Nem lakóotthon

9777 % fő

Részben lakóotthon

2454 % fő

Összesen

13205 %

-44-

Egyedülállóak

1.15. Korcsoporti bontás Ellátottak száma összesen (fő)

Ebből 0-17 év

fő 0 - 19 fős intézményben

18-39 év

40-59 év

60-64 év

65-69 év

70-79 év

80 év felett

1

117

31

2

0

2

6

0,5

56,9

15,1

1,0

0,0

1,0

2,9

155

62

21

18

19

24

38,6

15,4

5,2

4,5

4,7

6,0

71

533

455

83

71

123

136

3,9

29,0

24,7

4,5

3,9

6,7

7,4

455

3004

2849

480

377

452

405

4,2

27,9

26,5

4,5

3,5

4,2

3,8

527

3809

3397

586

466

596

571

4,0

28,8

25,7

4,4

3,5

4,5

4,3

206 % fő

20 - 49 fős intézményben

402 % fő

50 - 99 fős intézményben

1841 % fő

100 fő feletti intézményben

10756 % fő

Összesen

13205 %

Ellátottak száma összesen (fő) fő Lakóotthon

Ebből 0-17 év

18-39 év

40-59 év

60-64 év

65-69 év

70-79 év

80 év felett

9

491

287

30

22

15

27

0,9

50,4

29,5

3,1

2,3

1,5

2,8

280

2533

2745

525

426

563

534

2,9

25,9

28,1

5,4

4,4

5,8

5,5

238

785

365

31

18

18

10

9,7

32,0

14,9

1,3

0,7

0,7

0,4

527

3809

3397

586

466

596

571

4,0

28,8

25,7

4,4

3,5

4,5

4,3

974 % fő

Nem lakóotthon

9777 % fő

Részben lakóotthon

2454 % fő

Összesen

13205 %

-45-

Telephely megye

0-17 év

18-39 év

40-59 év

60-64 év

65-69 év

70-79 év

db

23

323

299

50

40

80 év felett

59

15

Bács-Kiskun %

2,8

39,9

37,0

6,2

4,9

7,3

1,9

db

50

178

171

30

31

135

265

%

5,8

20,7

19,9

3,5

3,6

15,7

30,8

db

1

61

82

5

6

3

1

%

0,6

38,4

51,6

3,1

3,8

1,9

0,6

83

35

4

2

2

0,0

65,9

27,8

3,2

1,6

1,6

0,0

63

74

17

17

20

19

30,0

35,2

8,1

8,1

9,5

9,0

65

75

23

8

26

19

Baranya

Békés Borsod-AbaújZemplén

db % db

Budapest %

0,0

db Csongrád %

0,0

30,1

34,7

10,6

3,7

12,0

8,8

db

22

325

444

57

38

26

9

%

2,4

35,3

48,2

6,2

4,1

2,8

1,0

83

155

27

14

21

4

27,3

51,0

8,9

4,6

6,9

1,3

Fejér Győr-MosonSopron

db %

0,0

db

114

409

314

73

87

101

119

%

9,4

33,6

25,8

6,0

7,1

8,3

9,8

db

84

178

159

12

19

16

7

%

17,7

37,5

33,5

2,5

4,0

3,4

1,5

Jász-NagykunSzolnok

db

38

274

139

18

8

8

1

%

7,8

56,4

28,6

3,7

1,6

1,6

0,2

KomáromEsztergom

db

26

250

143

12

9

5

2

%

5,8

55,9

32,0

2,7

2,0

1,1

0,4

db

29

106

60

22

26

24

2

%

10,8

39,4

22,3

8,2

9,7

8,9

0,7

Hajdú-Bihar

Heves

Nógrád db

9

226

130

14

16

41

71

%

1,8

44,6

25,6

2,8

3,2

8,1

14,0

db

1

94

100

19

12

6

4

%

0,4

39,8

42,4

8,1

5,1

2,5

1,7

db

101

453

282

69

59

24

15

Pest

Somogy SzabolcsSzatmár-Bereg

%

10,1

45,2

28,1

6,9

5,9

2,4

1,5

db

22

163

170

20

20

18

7

%

5,2

38,8

40,5

4,8

4,8

4,3

1,7

db

7

140

185

35

14

17

1

%

1,8

35,1

46,4

8,8

3,5

4,3

0,3

314

336

70

36

38

9

0,0

39,1

41,8

8,7

4,5

4,7

1,1

21

44

9

4

6

1

Tolna

Vas db Veszprém % db Zala %

0,0

24,7

51,8

10,6

4,7

7,1

1,2

db

527

3809

3397

586

466

596

571

%

5,3

38,3

34,1

5,9

4,7

6,0

5,7

Végösszeg

-46-

-47-

4

12

7

4

37

51

8

151

Nyílászárók cseréje

Tetőszerkezet felújítása

Szerkezeti, statikai jellegű felújítás (pl. falak áthelyezése)

Kisebb jellegű állagvédelem (pl. vakolás, általános festés)

Átfogó, generál átalakítás

Nem tudja

Összesen

28

Elektromos rendszer, vezetékek korszerűsítése

Fűtésrendszer korszerűsítése

1. Épület

17

1

2

1

11

61

3

26

2. Épület

8

3

2

2

29

2

12

3. Épület

1.16. Melyek a legáltalánosabb felújítási javaslatok (és eloszlásuk)?

6

9

1

3

19

4. Épület

5. Épület

7

4

2

1

6. Épület

1

1

7. Épület

1

1

269

13

95

77

4

11

18

7

44

Összesen

100

4,832714

35,31599

28,62454

1,486989

4,089219

6,69145

2,60223

16,35688

%

3. Vélemények 1.17. A lakóotthoni egység létrehozásának tapasztalatai

Megnevezés

Összesen

Nem rendelkezik ilyen tapasztalatokkal

% 111

70,25316

Rendelkezik ilyen tapasztalattal, és elégedett

25

15,82278

Rendelkezik ilyen tapasztalattal, és részben elégedett

19

12,02532

3

1,898734

158

100

Rendelkezik ilyen tapasztalattal, és nem elégedett Összes válaszadó száma Megkérdezettek száma

163

Összes választ nem adók száma

5

1.18. El tudja-e képzelni, hogy a kitagolás után az ellátottakat 50 fős egységekben és 12 fős lakóotthonokban gondozza tovább?

Válasz igen

% 117

74,05063

41

25,94937

Összes válaszadó száma

158

100

Összes megkérdezett száma

163

nem

Összes választ nem adók száma

-48-

Összesen

5

1.19. Ha így alakulna, átlagosan hány 12 férőhelyes lakóotthoni egységet hoznának létre? Lakóotthoni egységek száma

Összesen

%

0

23

22,3301

1

21

20,38835

2

15

14,56311

3

11

10,67961

4

8

7,76699

5

7

6,796117

6

2

1,941748

7

3

2,912621

8

1

0,970874

9

3

2,912621

10

4

3,883495

13

2

1,941748

21

1

0,970874

60

2

1,941748

Összes válaszadó száma

103

100

Összes megkérdezett száma

163 60

Összes választ nem adó száma

1.20. Elképzelhetőnek tartja, hogy a megmaradt épületet egyéb funkciókkal lássa el? Válasz

Összesen

%

Igen

113

71,06918

Nem

46

28,93082

Összes válaszadó száma

159

100

Összes megkérdezett száma

163

Összes választ nem adó száma

5

-49-

1257/2011. (VII.21.) Korm. h a t á r o z a t a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról A Kormány 1257/2011. (VII.21.) Korm. határozata a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról

A Kormány a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltása érdekében:

1. Elfogadja a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásáról szóló, 2011-2041. évre kidolgozott stratégiai programot (a továbbiakban: Stratégia), és felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy gondoskodjon a Stratégiának a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján történő közzétételéről.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: azonnal

2. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy hozzon létre a Stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testületet (a továbbiakban: Testület), amelynek munkájában a fogyatékossággal élő emberek, az őket képviselő érdekképviseleti szervezetek, a szociális háttérintézmények, a szociális és gyógypedagógiai felsőoktatási intézmények, valamint a szolgáltatásokat fenntartók vesznek részt. A Testület feladata különösen a beérkező konkrét megvalósítási tanulmányok véleményezése, illetve szakmai javaslat megfogalmazása a pályázatokhoz a Stratégia alapelve és céljai alapján (2011-ben a TIOP 3.4.1.A. pályázat keretében), a pályázatokban megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosítási koncepciójának véleményezése, a fejlesztések monitorozása, a folyamatot kísérő szakemberképzési tervek véleményezése és végrehajtásuk felügyelete, az alapszolgáltatások kapacitásának felülvizsgálata, teljes körű transzparencia biztosítása, valamint az Intézményi Átalakítás Cselekvési Tervének (a továbbiakban: Cselekvési Terv) kidolgozása.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: 2011. július 31.

-50-

3. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy háromévente dolgozza ki és terjessze a Kormány elé a Stratégia három éves ütemezésekben történő megvalósítását tartalmazó Cselekvési Terveket. Az első Cselekvési Tervet a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program intézmények kiváltása - szociális intézmények komponens (kódszám: TIOP-3.4.1.A) pályázat tapasztalataira támaszkodva kell kidolgozni.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: első alkalommal 2014. március 31., azt követően 3 évente

4. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy dolgozza ki a Stratégiában meghatározott komplex, szociális és foglalkoztatási, pedagógiai, gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérő módszerének és a különböző szolgáltatások finanszírozásának szakmai koncepcióját, annak szem előtt tartásával, hogy a szolgáltatások igénybevételének az alapja az önálló döntés, a szükséglet, képességek, készségek maximális figyelembevétele legyen.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: 2012. június 30.

5. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy dolgozza ki a Stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételeit meghatározó jogszabálytervezeteket, az alábbi célok megvalósítása érdekében: – valósuljon meg a kisebb létszámú, lakókörnyezetbe integrált elhelyezés; – az igénybevevők segítő szolgáltatások igénybevétele mellett folytathassanak önálló életvitelt; – jöjjön létre az öngondoskodásra való képességre épülő és azt fejlesztő szolgáltatási rendszer; – valósuljon meg a lakhatás és a napközbeni tevékenységek szétválasztása a normalizáció elve mentén; – legyen lehetőség a szolgáltatást nyújtók hálózatszerű működésére.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: 2012. június 30.

6. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy gondoskodjon a Stratégiában megfogalmazott szolgáltatásokat nyújtó különböző (elsősorban szociális, egészségügyi és pedagógiai) munkakörben dolgozó szakemberek részére a képzési tematika és a képzési anyagok kidolgozásáról, amelynek forrása a TÁMOP 5.4.4. „Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerősítése” és a TÁMOP 5.4.5. „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása” kiemelt program.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: 2012. december 31.

-51-

7. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy gondoskodjon a Stratégiában megfogalmazott támogatott lakóegységeket segítő mentorhálózat kiépítéséről, amelynek forrása a TÁMOP 5.4.4. „Szociális képzések fejlesztése, szakemberek képzése, továbbképzése és készségfejlesztése valamint a helyi fejlesztési kapacitások megerősítése” és a TÁMOP 5.4.5. „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai hátterének kialakítása” kiemelt program.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: 2012. december 31.

8. Felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy gondoskodjon a Stratégiában megfogalmazott elvek társadalmi elfogadtatása érdekében nemzeti kampány indításáról, amelynek forrása a TÁMOP 5.4.1. „Szociális szolgáltatások modernizációja, központi és területi stratégiai tervezési kapacitások megerősítése, szociálpolitikai döntések megalapozása” és a TÁMOP 5.4.2. a „Központi szociális információs fejlesztések” programok keretében biztosított.

Felelős:

nemzeti erőforrás miniszter

Határidő: 2012. január

9. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

-52-

A kitagolás program sikeres megvalósításának garanciális elemei A kormányhatározat mellékletét képező stratégia nóvuma, hogy az eddigi bentlakásos intézmény által nyújtott komplex szolgáltatás az önálló életvitelt segítő szolgáltatásokra, valamint a lakhatási szolgáltatásra bomlik szét. A normalizáció elve mentén megvalósul az életterek, azaz a lakhatás és a napközbeni tevékenységek (pl. oktatás, gondozás, szabadidős tevékenységek, társas kapcsolatok, fejlesztés, rehabilitáció) szétválasztásán alapuló, személyre szabott és szükségletekre épülő ellátás. A stratégia egyik alapelve az integráció, mely alatt nemcsak a fizikai infrastruktúra, azaz a fogyatékos személyek számára nyújtott lakhatási szolgáltatások integrált lakókörnyezetben történő biztosítását értjük, hanem maguknak a fogyatékos személyeknek az adott közösségbe történő befogadását, a mindennapi folyamatokban (pl. oktatás, szociális és gyermekvédelmi ellátás, foglalkoztatás, sport, kultúra) való részvételüket is. Az átalakítás eredményeként az ellátottak szükségleteikhez, képességeikhez, készségeikhez igazodó segítő szolgáltatások mellett önálló életvitelt folytathatnak a településbe integráltan. A támogatott lakhatás bevezetésével lehetővé válik, hogy az ellátottak a helyi lakossággal azonos életkörülmények és életfeltételek között éljenek, részt vegyenek a helyi társadalom életében, továbbá maguk válasszák meg, hogy hol, kivel és hogyan éljenek.

Az egyéni szükségletekre épülő szociális szolgáltatással együtt nyújtott lakhatási szolgáltatásnak három formáját támogatja a stratégia: 1. lakás: társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő, maximum 6 fő részére lakhatást nyújtó önálló lakás, amely nem képezi az ellátott tulajdonát; 2. lakóotthon: társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő, maximum 12 fő részére lakhatást nyújtó ház, nagyobb lakás; 3. lakócentrum: integrált lakókörnyezetben elhelyezkedő, maximum 50 fő ellátására alkalmas lakóépület/ épületek együttese. Ebben az esetben is biztosítva az alapelvet, miszerint a lakhatás és a napközbeni tartózkodás terei szétválnak. A támogatott lakhatás a támogatás szükséglet intenzitásának a felmérésén alapul és annak változása során módosul – a felméréssel egyidőben szükséges elkezdeni az igénybevevők felkészítését, melyre intézkedési tervet kell meghatározni.

A bentlakásos szociális intézmény-átalakítás célja a fogyatékossággal élő emberek11 jogainak maradéktalan érvényesítése, életminőségük javítása és a szociális szolgáltatói szerkezet fejlesztése, modernizálása. A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó intézmények férőhelyeinek kiváltása közel 12 000 fogyatékos személyt érint, és a teljes ellátórendszer átalakítását jelenti. A reform megvalósításához mind a fenntartók, mind a szakemberek, valamint az egész társadalom részéről szemléletváltásra van szükség. Ezekre, és az átalakítás költségeire tekintettel a teljes intézményrendszer átalakítása reálisan harminc év alatt valósítható meg. Az első három év átalakításának megvalósítása a stratégia alapján a TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázat keretében történik meg 1500 férőhely vonatkozásában.

11.

A Fot. felhatalmazása alapján ellátotti oldalról a Stratégia közvetlen célcsoportjába azok a fogyatékos személyek tartoznak, akik jelenleg nagy létszámú intézmény által nyújtott ellátásban részesülnek. A célcsoport alanyai azon fogyatékos személyek is, akik szenvedélybetegséggel, pszichiátriai zavarral küzdenek.

-53-

A pályázati konstrukció a stratégiával összhangban három lakhatási forma kialakítását teszi lehetővé –lakás, lakóotthon és lakócentrum–, de a lakócentrumok kialakítását csak jól megalapozott indokok mellett támogatja.

A kiváltás mellett döntő intézményfenntartóknak intézményük, szolgáltatásaik átalakításának megkezdése előtt pontosan meg kell tervezniük annak megvalósítását. Ez nem csupán épületek fizikai átalakításából, épületek vásárlásából áll, annál sokkal összetettebb feladatot jelent: mindenegyes ellátott igényeit, szükségleteit fel kell mérni, a változásra történő felkészítésüket és a személyre szabott szolgáltatási rendszert meg kell tervezni. A megvalósítás eredményessége szempontjából szintén kiemelkedően fontos feladatot jelent az intézmény munkatársainak felkészítése és bevonása a kiváltás tervezésébe és megvalósításába. Az intézményi férőhelyek kiváltásához mindezért elengedhetetlen egy, annak a menetét koordináló testület felállítása. 2011. augusztus 11-én alakult meg az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület, melyben érvényesülnek mind az érdekvédelmi, mind a szakmai szempontok. A Testület az előkészítési és a megvalósítási szakaszban támogatást nyújt a fenntartóknak, a szakmai dolgozóknak, valamint a szolgáltatást igénybevevőknek és családjuknak, továbbá a teljes kiváltás folyamatot monitorozza. Az első három év megvalósítását követően 2014 első félévében az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület dolgozza ki az intézményi átalakítás Hároméves Cselekvési Tervét.

A sikeres megvalósítást az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület mellett az uniós forrásból létrehozni kívánt mentorhálózat szolgálja, mely az intézményfenntartók részére a kiváltással kapcsolatos kérdésekben szakmai segítségnyújtást biztosít. A kiváltás komplexitásából adódóan rengeteg olyan kérdés felmerülhet, amit az adott fenntartó, intézmény egyedül, tapasztalat hiányában nem, vagy csak nagy nehézségek árán képes megoldani, ezért szüksége van a szakmai segítségnyújtást biztosító mentorhálózat kiépítésére. A mentorhálózat integrálja gyógypedagógiai, rehabilitációs, és módszertani tapasztalatokat. A következő alfejezetekben részletesen megismerhetik a kitagolási program végrehajtásának garanciális elemeit: az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testületet, a TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázatot, valamint a mentorhálózatot.

-54-

Az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület A fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és a végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat 2. pontja előírja a stratégiában meghatározott feladatok koordinálása céljából az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület (a továbbiakban: Testület) létrehozását.

A Testület alakuló ülésére 2011. augusztus 11-én került sor. A Testület tagjait a szakterületért felelős helyettes államtitkár kérte fel az alábbiak szerint: a. 2 fő Nemzeti Erőforrás Minisztérium, b. 2 fő szociális háttérintézmények, c. 3 fő fogyatékos embereket képviselő érdekképviseleti szervezetek, d. 1 fő gyógypedagógiai felsőoktatási intézmények, e. 1 fő szociális felsőoktatási intézmények, f. 1 fő pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezeteinek képviselője, g. 1 fő állami szociális intézmény fenntartók, h. 1 fő nem állami szociális intézmény fenntartók, i. 1 fő egyházi szociális intézmény fenntartók.

A kormányhatározatnak megfelelően a Testület feladatai a következők: – koordinálja az ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltását a stratégia célkitűzéseinek megvalósulása mentén; – biztosítja a stratégia végrehajtásának teljes körű átláthatóságát; – segíti a Pályázat Előkészítő Munkacsoportot a TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázati kiírás kialakításában; – a pályázat beadása előtt a Testületnek megküldött megvalósíthatósági tanulmányokat áttekinti; – véleményezi és jóváhagyja; – véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját; – véleményezi a stratégiában meghatározott komplex, szociális és foglalkoztatási, pedagógiai; gyógypedagógiai és pszichológiai szükségletek felmérő módszerének és a különböző szolgáltatások finanszírozásának szakmai koncepcióját, – véleményezi a stratégiában meghatározott támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi, tárgyi és finanszírozási feltételeit meghatározó jogszabálytervezeteket; – véleményezi a képzési tematikákat és a képzési anyagokat, – koordinálja és véleményezi a mentorhálózat kiépítését, – felülvizsgálja az alapszolgáltatások kapacitásait és javaslatot tesz azokra, – a stratégia három éves ütemezésekben történő megvalósítását tartalmazó Cselekvési Tervét véleményezi és jóváhagyja.

-55-

Az első három év átalakításának megvalósítására szolgáló Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program – Bentlakásos intézmények kiváltása - szociális intézmények komponens (kódszám: TIOP-3.4.1.A-11/1) pályázat kiírásának tartalmáért felelős Pályázat Előkészítő Munkacsoport (PEMCS) augusztus végén kezdte meg a munkáját. A PEMCS során a pályázati útmutató célja, tartalma a stratégia alapján fogalmazódik meg, s ehhez a célhoz társul a pályázat eszköztára is. 2012-ben a Testület kiemelt feladatai közé tartozik a TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázat keretében beérkező konkrét megvalósítási tanulmányok véleményezése, illetve a pályázatokhoz kapcsolódó szakmai javaslat megfogalmazása a stratégia alapelve és céljai alapján.

A TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázati program célcsoportjával azonos civil részvétel megvalósulásához elengedhetetlen, hogy a Testületben a pszichiátriai- és szenvedélybeteg célcsoporttal kapcsolatosan a szociális felsőoktatás, pszichiátriai betegek érdekvédelmi szervezeteinek képviselője, valamint a jövőben megalakuló Civil Műhely egy tagja is képviseltesse magát. 2012 januárjától ennek megfelelően bővült a Testület munkájában részt vevők száma. A stratégia célját és megvalósítását felügyelő Testület szerepe megjelenik a pályázati útmutatóban is, mint garancia: „A pályázati program mellékleteként megjelölt szakmai tervekről a Testület szakmai véleményt alkot; mely támogató jóváhagyása nélkül a bírálati döntés nem lehet pozitív”.

A TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázat beadása előtt minden pályázónak el kell készítenie egy szakmai tervet, melyben egyfelől bemutatja saját intézménye vonatkozásában a kitagolás folyamatát, másfelől ki kell térnie a fennmaradó infrastruktúra hasznosítására is. A Testület véleményezi a pályázatok esetében megfogalmazott átalakulás után fennmaradó infrastruktúra hasznosításának koncepcióját, valamint a teljes kiváltás folyamatot monitorozza.

Az első hároméves ciklus megvalósítását követően, 2014 első félévében kerül kidolgozásra az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület által az intézményi átalakítás Hároméves Cselekvési Terve. A Hároméves Cselekvési Terv a stratégia alapelvei és céljai mentén felülvizsgálja az elért eredményeket, áttekinti a tapasztalatokat, és teljes körű felmérést készít a kiváltásra még nem került intézményekről és ellátottakról. Ezek, valamint a rendelkezésre álló források tükrében fogja kialakítani az intézményi férőhely kiváltás programjának következő évekre vonatkozó ütemtervét. A Testület, valamint az általa elkészített Cselekvési Terv jelent garanciát a fejlesztések monitorozásra és a tapasztalatokra épülő tervezésre.

A Testület munkájához kapcsolódó valamennyi dokumentum, az ülésekről készült jegyzőkönyv megtalálható a Szociális Ágazati Portál online felületén (www.szocialisportal.hu), biztosítva ezzel az érdeklődök számára a teljes körű hozzáférést.

-56-

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Bentlakásos intézmények kiváltása - szociális intézmények komponens pályázat (TIOP-3.4.1.A-11/1)

Bevezető gondolatok

A pályázat megjelentetése több mint két éve húzódik, mivel a 2009. évi társadalmi egyeztetése során a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint irányító hatóság a nagy létszámú intézmények kiváltására vonatkozó stratégia kialakítását kezdeményezte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jogelődjénél. A pályázat kiírásának feltétele a stratégia (1257/2011.(VII.21.) Korm. határozat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról) kialakítása, annak érdekében, hogy a fejlesztési források a fogyatékos személyek társadalmi integrációját elősegítő módon kerüljenek felhasználásra. A megszületett stratégia az első hároméves tervezési ciklusát a TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázat forrásának terhére, 1500 férőhely vonatkozásában valósítja meg. A stratégia kijelölte a hosszú távú irányokat az intézmények és a fogyatékos személyek számára nyújtott szolgáltatási rendszer teljes átalakítására: a lakókörnyezetbe integrált elhelyezést nyújtó, széles szolgáltatási kínálattal rendelkező, az öngondoskodásra való képességre épülő és az azt fejlesztő szolgáltatási rendszer kialakítása felé.

A pályázat célja

A pályázat a stratégia célját követi, s az eddigi, bentlakásos intézmény által nyújtott komplex szolgáltatásokat oly módon kívánja új infrastruktúrával támogatni, hogy azok az önálló életvitel segítését úgy nyújtja, mint a mindennapi ember élettereinek színterei. Ezen célok szakítanak a hagyományos, gondoskodó bentlakásos intézményi kultusszal, szolgáltatásokkal, s az azokat támogató infrastruktúrával. A pályázat során az intézményi ellátást jelenleg szolgáló épületek helyett, minden férőhely vonatkozásában új épület(ek) létesítése, kialakítása történik meg, mellyel támogatott lakhatást kínáló szolgáltatássá alakulnak az addigi intézmények. A stratégia több támogatott lakhatási formát jelenít meg, melyet a pályázat súlyoz, s közöttük előnyt élvező formákat nevesít. Ezzel a stratégia által megszabott irányt megtartva tovább fókuszál. Ezen túl, a pályázat célcsoportja kiegészül a stratégiához képest, s így minden intézményben élő fogyatékos, pszichiátriai sérült vagy szenvedélybeteg ember ellátására irányul.

A pályázat tartalma A pályázat részletes leírást ad a kiváltással létrehozandó, ellátási célokat szolgáló épületek és szolgáltatások kereteire.

Alapelv a kiváltás által létrehozott szolgáltatásra: – minden épület a településbe integráltan, belterületen, nem szegregált lakókörnyezetben, jól megközelíthetően helyezkedjenek el;

-57-

– az eddigi, bentlakásos intézmény zárt szolgáltatásait az önálló életvitelt segítő szolgáltatásokra, valamint a lakhatási szolgáltatásra kell bontani épületi szinten is; – a bentlakást nyújtó intézményben élők szociális ellátásának minden tartalma (lakhatás, munka, napközbeni szolgáltatás, szabadidő) kizárólag integrált lakókörnyezetben valósulhat meg annak érdekében, hogy az egyén be tudjon kapcsolódni a többségi társadalom életébe és a közösségi szolgáltatásokhoz hozzá tudjon jutni; – a régi épületek helyett új lakhatási formák kialakítására kerül sor, a támogatott lakhatás megfelelő feltételeket teremt ahhoz, hogy az egyén nyitottabb, természetesebb, családiasabb életmódot alakítsanak ki önmaguk számára; – az új lakhatási forma intim légkört, személyesebb bánásmódot és nagyobb autonómiát tesz lehetővé, míg a szociális szolgáltatás az egyéni szükségletekre tud épülni, elengedve az eddigi intézményi struktúra által nyújtott determinációt.

Infrastruktúra – ERFA típusú fejlesztés

A támogatott lakhatás –lakhatás és a hozzá kialakított szociális szolgáltatás– három szintéren valósulhat meg a stratégia alapján: 1. lakás: társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő, maximum 6 fő részére lakhatást nyújtó önálló lakás, amely nem képezi az ellátott tulajdonát. 2. lakóotthon: társadalmi- és lakókörnyezetbe integráltan elhelyezkedő, maximum 12 fő részére lakhatást nyújtó ház, nagyobb lakás, 3. lakócentrum: integrált lakókörnyezetben elhelyezkedő, maximum 50 fő ellátására alkalmas lakóépület/ épületek együttese. Ebben az esetben is biztosítva az alapelvet, miszerint a lakhatás és a napközbeni tartózkodás terei szétválnak. A kiváltásban részt vevő egyén számára új típusú ellátási rendszer biztosítja majd a szolgáltatásokat. A szolgáltatások nem függnek a lakhatási szolgáltatás típusától, csak az ellátott igényétől és szükségletétől. A pályázat előnyben részesíteti a lakás, lakóotthon típusú kialakításokat, s csak igen megalapozott indokok mellett támogatja a lakócentrum kialakítását, azt is úgy, hogy több épületben, kizárólag apartmanos elhelyezési formában.

Szolgáltatás –ESZA típusú tevékenységek– támogatás nyújtás a felkészülésben, felmérésben, tervezésben, megvalósításban, szervezeti átalakulásban

A nagy létszámú bentlakásos intézmények átalakítása, új szervezeti és infrastrukturális keretek kialakítása és működtetése hosszú és várhatóan nem könnyű feladat lesz a jelenleg működő intézmények számára. Tekintettel arra, hogy az intézményi férőhely kiváltást az évtizedek óta tartó civil és érdekvédelmi, jogvédelmi szervezetek ösztönzésére a Kormány indítja el. Kiemelten fontos, hogy az érintett szereplők megfelelő támogatásban részesüljenek a több évtizedes gyakorlatok megváltoztatásában, egy teljesen új berendezkedés kialakításában.

-58-

A kiváltás mellett döntő intézményfenntartóknak intézményük, szolgáltatásaik átalakításának megkezdése előtt pontosan meg kell tervezniük annak megvalósítását. Ez nem csupán épületek fizikai átalakításából, épületek vásárlásából áll, annál sokkal összetettebb feladatot jelent: minden egyes lakó igényeit, szükségleteit fel kell mérni, a változásra történő felkészítésüket és a személyre szabott szolgáltatási rendszert meg kell tervezni.

A kiinduló pont: – az intézményben élők képességeinek, döntésének és kapcsolati hálójának ismerete; – az intézményi humán erőforrás kompetenciájának felmérése; – a hozzátartozók, gondnokok döntésének, helyzetének felmérése; – a természetes támogató közösség, s az új szolgáltatási terület helyzetértékelése; – a változással járó pozitív és negatív hatások ismerete.

A fejlesztés támogatása központi mentorhálózat útján is támogatásra kerül, melyet a következő alfejezet tárgyal. A mentorhálózat egy olyan kiképzett szakembercsoport rendelkezésre bocsátása, amely kifejezetten az intézményi férőhely kiváltásban támogatja az intézményekben élő érintetteket, családtagjaikat, valamint az ott dolgozó szakembereket. Az eredményesség szempontjából a kiinduló pontokra épülő humán erőforrás fejlesztés valósul meg az intézményben élők, a hozzátartozók, gondnokok és segítők, illetve a munkatársak területén felkészítéssel, új ismeretek átadásával, a döntésbe való bevonással a kiváltás tervezésébe és megvalósításába. A szolgáltatásnyújtás átalakításához a humánfejlesztéshez szervezeti átalakításra, szervezetfejlesztésre is szükség van. Mindezen tevékenységeknek az origója az intézményben élő személy, állampolgár, az ő életének egyéni támogatása adja a szolgáltatásfejlesztés rendező elvét. Ezért a részletes megvalósíthatósági tanulmány a lakhatási forma és a szolgáltatási tartalom kialakítását, elérését az egyénből kiindulva, rá alapozva kéri bemutatni.

Döntés

A pályázat eltér az értékelési – döntési folyamatában a többi uniós programtól, mert a szokásos értékelési folyamatot megelőzi a stratégia alapján létrehozott és működtetett Testület értékelése, véleményezése és döntése. A Testület minden megvalósíthatósági tanulmányt értékel a helyszínen is, s csak ha ezen értékelés pozitív, akkor nyújtható be a pályázati teljes program a közreműködő szervezetnek. A Testület feladata a stratégia céljának megvalósulását követni, így központi helyet foglal el az értékelésben és a monitorozásban is.

Összegzés A stratégia a kiváltás teljes folyamatára 30 évet határoz meg, melynek első lépcsője a pályázat. Ez a lépcső az elindulás szimbóluma, melynél igen óvatosan és körültekintően próbált eljárni a pályázat kiírását segítő munkacsoport. A szolgáltatásnyújtás átalakításának első intézményei és lakói számára a választást és a változás lehetőségét nyújtja azzal, hogy kiemelt segítséget kapnak a megvalósításban és a későbbi cselekvési tervek alapköveinek letételében. A folyamat monitorozás a következő 3 éves cselekvési terv kialakításában kiinduló pont lesz.

-59-

Mentorhálózat, avagy az intézményi férőhely kiváltás szakmai támogatása

Bevezető gondolatok

A nagy létszámú bentlakásos intézmények átalakítása, új szervezeti és infrastrukturális keretek kialakítása és működtetése hosszú és várhatóan nem könnyű feladat lesz a Magyarországon jelenleg működő intézmények számára. Tekintettel arra, hogy az intézményi férőhely kiváltást az évtizedek óta tartó civil és érdekvédelmi, jogvédelmi szervezetek ösztönzésére a magyar kormány indítja el, kiemelten fontos, hogy az érintett szereplők megfelelő támogatásban részesüljenek a több évtizedes gyakorlatok megváltoztatásában, egy teljesen új berendezkedés kialakításában. Ennek a típusú segítségnek az egyik nagyon fontos eleme egy olyan szakembercsoport kiképzése és rendelkezésre bocsátása, amely kifejezetten az intézményi férőhely kiváltásban támogatja az intézményekben élő érintetteket, családtagjaikat, valamint az ott dolgozó szakembereket. A szakemberek, mentorként lesznek jelen a változás folyamatában. A mentorok felkészülten, hálózatba szerveződve fogják támogatni a kiváltási folyamatba bekapcsolódó intézményeket.

-60-

A mentorhálózat feladata A 1257/2011. (VII.21.) kormányhatározat 7. pontja alapján a mentorhálózat kialakítása és működtetése a TÁMOP 5.4.5-11/1 „A fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés szakmai tudásának kialakítása” című kiemelt projekt kedvezményezettjének feladata. A mentorhálózat működtetése az intézményi férőhely kiváltást támogató, multidiszciplináris folyamat, amelyben a felkészített intézményi férőhely kiváltást támogató (IFKT) mentorok az infrastrukturális, változásmenedzsment, a szervezeti, vezetési, szociális szakmai és szolgáltatásfejlesztési, képzési, továbbképzési és személyes szakmai változások kísérését, támogatását valósítják meg. A felsorolt tevékenységekre különállóan felkészített IFKT mentorok team-munkában látják el feladatukat. Az intézményi átalakulás szempontjából legalább három okból jelent majd gyökeres változásokat a férőhelyek kiváltása véleményünk szerint.

Az első és legfontosabb az intézményekben élő fogyatékos, pszichiátriai sérült vagy szenvedélybeteg emberek, a lakók, illetve a szolgáltatásokat igénybe vevők szempontjai. Ők azok, akik rövidebb vagy hosszabb ideig nagy létszámban, közösen élnek valahol, általában településektől és társadalom tagjaitól elzártan. Az ő felkészítésük, szükségleteiknek és igényeiknek a pontos felmérése, a döntésekbe történő bevonásuk kulcskérdése annak, hol laknak majd, ami meghatározza majd azt is, milyen szintű támogatásra, milyen jellegű közösségi alapon szervezett szolgáltatásokra lesz szükség. A mentorok feladata, hogy az előkészítés szakaszában az intézményeket és az érintetteket a lehető legjobban megismerve hozzásegítsék a számukra legmegfelelőbb életkörülmények kialakításának meghatározásához. Az intézményből kikerülő emberek sorsának változása nehezen képzelhető el a jelenleg is velük dolgozó szakemberek és vezető munkatársak nélkül. Az ő szempontjai is rendkívül fontosak, hiszen az ő életükben is hasonló nagy változás várható, hiszen majdhogynem együtt élnek a szolgáltatásokat igénybe vevő, érintett emberekkel. Nagy kérdés, hogy sikerül-e a szemléletváltással járó változást végigvinni a teljes személyzeten, a vezetőségen, akik szakmai tapasztalataira továbbra is szükség lesz, csak egy megváltozott, új rendszerben. A mentorok feladata lesz a szakmai személyzet felkészítése saját új szerepeikre, az érintettekkel való kapcsolat újraértelmezésére, valamint a teljes intézményi működés átalakítására. A harmadik szempont pedig maga a szervezet: a jelenlegi intézeti, központosított, hierarchikus működés lebontása és új alapokon egy demokratikus, személyes felelősségeket felerősítő rendszer kiépítése a cél. A szervezetfejlesztés, képzés, szakmai személyiségfejlesztés elengedhetetlen ebben a folyamatban, amely kapcsolódik az előzőekben ismertetett két szempont megvalósításához. A mentorok feladata ebben a fejlesztési szakaszban, segítséget nyújtani a szervezeti struktúra újra alkotásához, az új szervezet kereteinek kialakítása, szerepek, hatáskörök és feladatok meghatározása, új működési modell kidolgozása és bevezetése.

A mentorhálózat kialakítása

Jól érzékelhető, hogy az intézményi férőhely kiváltást támogató szakemberek kiválasztása és felkészítése öszszetett feladat, amelynek megvalósítása mindenképpen egységes koncepció mentén kell, hogy történjen annak ér-

-61-

dekében, hogy az átalakítást támogató szakemberek minden esetben ugyanazzal a háttértudással, információval rendelkezzenek. Természetesen nem elképzelhető két teljesen egyforma folyamat lebonyolítása, hiszen minden intézmény egyedi jellemzőkkel rendelkezik, amelyek megismerése és a kiváltásban való figyelembe vétele kötelező elem.

A jelenlegi magyar felkészültségi és adottsági helyzetben, első körben egy infrastrukturális beruházási program keretein belül kezdjük meg az intézményi férőhely kiváltást. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP-3.4.1.A-11/1) konstrukciójának címe „Bentlakásos intézmények kiváltása”, amelynek keretein belül megtehetjük az első nagy lépést. Tekintettel arra, hogy ebben a programban a fő megvalósítható tevékenység az új lakhatási körülmények kialakítása, amely során az intézményekben élő, szolgáltatásokat igénybevevő emberek életkörülményei gyökeresen megváltoznak, kiemelten fontos egy olyan támogatói kör kialakítása is, amely tervező és kivitelező szakembereket segíti a megfelelő tárgyi környezet kialakításában. Az egyenlő esélyű hozzáférés szempontjának érvényesítése nagyon fontos az új lakhatási formák –lakások, lakóotthonok, lakócentrumok –kialakításakor, hiszen a hazai és nemzetközi jogszabályi környezet is megköveteli ennek mindenkori alkalmazását. Éppen ezért a mentorhálózat kialakításakor is figyelnünk kell arra, hogy a szociális szakmához szorosan nem kapcsolódó, a tárgyi környezet tervezésében és kivitelezésben azonban meghatározó szerepet játszó műszaki szakemberek megfelelő képzést és támogatást kapjanak. Mivel a teljes folyamatban fogyatékos személyek, pszichiátriai sérült valamint szenvedélybeteg emberek életének megváltozásáról van szó, meghatározó az ő bevonásuk a mentorhálózat kialakításába a „Semmit rólunk nélkülünk!” elv érvényesítése érdekében. Az érdekvédelmi és szakmai szervezetek, és a kiváltási folyamatban kiemelt szerepet betöltő szakemberek bevonása a mentorok felkészítésébe és munkájába elengedhetetlen. A korábban említett támogatási konstrukció beruházási jellege miatt kulcsszerepet töltenek majd be a kiváltási folyamatban a mentorok, hiszen azt a szakmai megújulást, amelyet az intézményeknek magukévá kell tenniük, a mentorok fogják képviselni, ezért meghatározó lesz a szervezetfejlesztési, változásmenedzsment és tanácsadási tapasztalat, valamint az egyes, a szervezetekben megjelenő egyéb szakterületek bevonása és támogatása. Ez egy jelentős humánerőforrás fejlesztést jelent, amelynek megvalósítói egyértelműen a mentorok lesznek, akik a változás generálóiként fognak működni.

Az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület szerepe

Nagyon fontos lesz a teljes folyamatot a mikrokörnyezeti, helyi szempont mellett egy nagyobb távlatból is szemlélni és támogatni, hiszen az intézmények jelenlegi és jövőbeli beágyazottsága a szociális rendszerbe meghatározója a működésüknek. A mentorhálózatnak ezért figyelemmel kell lennie a fenntartók, a gondnoki rendszert működtetők szerepére is. Lehetőség szerint a mentorhálózatot működtető szakmai szervezetnek, egyeztetve a szakmapolitikai elvárásokat és lehetőségeket, ajánlásokat és javaslatokat kell tennie a jogszabályalkotók számára a szükséges változások előkészítésére, hogy az új rendszer működtethető legyen. Ebben a folyamatban nagy szerep hárul az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testületre (IFKKOT), amely kormányzati és civil szempontok egyeztetésének fóruma, valamint szakmai szempontból a teljes folyamat irányítója, ezáltal a mentorhálózat kialakítására vonatkozóan is meghatározó véleményvezér csoport.

-62-

Összegzés

Az intézményi férőhely kiváltási stratégia 30 évet határoz meg a teljes folyamat lebonyolítására. Az első lépcsőben, legalább 1500 fő, jelenleg intézményben élő ember életkörülményeinek változtatása, javítása a cél, amelyben kulcsszerepet játszanak majd a mentorhálózat tagjai. A mentorhálózat már 2012. első negyedévében megkezdi működését, annak érdekében, hogy a TIOP-3.4.1.A-11/1 pályázaton indulni szándékozó pályázó szervezetek számára támogatást nyújthassanak, az intézményekben élők több szempontú, komplex támogatási szükséglet felméréseinek elvégzésében. Ezt követően az év végére alakul ki a teljes, 100 fős mentor csapat, akik ezt követően a nyertes pályázatok gyakorlati megvalósítását fogják támogatni.

A mentorhálózat kialakítását és működtetését a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és a Kézenfogva Alapítvány, várhatóan a TÁMOP 5.4.5/11-1 számú kiemelt projekt keretein belül fogja megvalósítani.

-63-

Intézeti gondozásról a közösségi alapon végzett gondozásra történő átállásról Az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra történő átállással foglalkozó Ad Hoc Szakértői Csoport Jelentése

Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatóság

-64-

Köszönetnyilvánítások Ezt az intézeti gondozás reformjának kérdéseit a maguk összetettségében vizsgáló Jelentést a Vladimír Špidla biztos által 2009. februárjában összehívott független szakértői csoport készítette.

Sem az Európai Bizottság, sem a Bizottság nevében eljáró személyek nem vonhatók felelősségre a jelen kiadványban foglalt információk esetleges felhasználása miatt. A kiadványban kifejtett nézetek tekintetében egyedül a szerzők felelőssége vethető fel, és ezek a nézetek nem feltétlenül tükrözik az Európai Bizottság e tárgyról alkotott felfogását.

Az Ad Hoc Szakértői Csoport tagjai: – Gyermekekkel Foglalkozó Magas Szintű Munkacsoport: Jan Pfeiffer (elnök)

– AGE (Európai Idősek Platformja): Anne-Sophie Parent

– COFACE (Az Európai Unió Családi Szervezeteinek Szövetsége): Céline Simonin

– EASPD (A Fogyatékosok Számára Szolgáltatást Nyújtó Szervezetek Európai Szövetsége): Luk Zelderloo

– ECCL (Európai Koalíció a Közösségi Életért): Ines Bulic

– EDF (Fogyatékosok Európai Fóruma): Carlotta Besozzi (felváltva Ask Andersennel)

– Inclusion Europe: Geert Freyhoff

– Mental Health Europe: Josée van Remoortel

Fotó: Michel Loriaux © Európai Közösségek, 2008 A forrás elismerése esetén sokszorosítható.

Kézirat lezárva: 2009. szeptember

-65-

Előszó Unió-szerte számtalan ember hosszú éveket tölt intézeti gondozásban. Egyesek fizikai, illetve szellemi fogyatékosságtól, mások mentális egészségi problémáktól szenvednek, ráadásul ott vannak még az idősek és magatehetetlenek. Sok a gyermek is az ilyen intézetekben – fogyatékossággal vagy anélkül.

Az ilyen intézeti gondozás létét évtizedeken át a társadalmi gondoskodás bizonyítékának tekintettük – annak jelét láttuk benne, hogy a társadalom nem hagyja a kiszolgáltatottakat segítség nélkül, a rászorultaknak élelmet, ruhát és fedelet ad a fejük fölé, illetve kezelést biztosít a számukra. De valóban ez a lehető legjobb modell, amit a fejlett európai társadalmak a 21. században ezeknek az embereknek nyújtani tudnak? Meggyőződésem, hogy abban a korban, amikor azok a nem anyagi jellegű szempontok, mint az emberi méltóság, az önrendelkezés és a közösségi lét elismerten mindennél nagyobb jelentőségre tesznek szert, az európai társadalmaknak humánusabb, emberközpontúbb és még inkább egyénre szabott gondozási modellek kialakítására kell törekedniük. Maguk a gondozottak és adott esetben családtagjaik is legyenek partnerek ebben a munkában és vegyenek részt a döntéshozatal minden elemében. Mindenki számára biztosítani kell, hogy kiteljesíthesse önmagát.

Az Európai Bizottság korábban már finanszírozta olyan tanulmányok elkészítését, amelyek a minőség és a költségek szempontjából összevetették az intézeti gondozást a közösségi alapon végzett gondozással. Az intézeti gondozásról a helyi közösségben nyújtott gondozásra történő átállással foglalkozó Ad Hoc Szakértői Csoport munkája egy lépéssel tovább megy ennél. Nem pusztán érvekkel jól alátámasztott okfejtésben áll ki a változás mellett, hanem olyan kézzelfogható tanácsokkal is szolgál a megvalósítás mikéntjét illetően (és arról is, hogy mit nem szabad tennünk), amelyeket következtetés gyanánt az ilyen jellegű reformokat már korábban beindító tagállamokban szerzett tapasztalataiból vont le. A legfőbb kihívások elemezése –amit a tagállamok és az Európai Bizottság számára összeállított Közös Alapelvek és konkrét ajánlások sorozata követett– az idealisztikus célokból és a megvalósítás konkrét, pragmatikus irányelveiből kikevert „nyerő koktélnak” tekinthető.

A Jelentésben tárgyalt kérdések elválaszthatatlanok az alapvető jogok és a társadalmi befogadás értékei iránti közös európai elkötelezettségünktől. Éppen ezért a magam részéről csak üdvözölni tudom a Szakértői Csoport munkájának gyümölcsét –ezt a karcsú kis kötetet, aminek nagy a súlya–és remélem, hogy ami benne van, az úgy a  tagállamok politikai döntéshozói számára, mint összeurópai szinten gondolatébresztő lesz.

Vladimír Špidla foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztos

-66-

Vezetői összefoglaló A legkülönbözőbb korú és helyzetű személyek (idősek, gyermekek, fogyatékosok, ezen belül mentális egészségi problémáktól szenvedők) nagy számban élnek bentlakásos intézetekben, ami könnyen elszakítja őket a társadalomtól. Amikor Jelentésünket készítettük, ezeket az intézeteket nem elsősorban a méretük, hanem mindenekelőtt az „intézeti kultúra” jellemzői (elszemélytelenítés, merev napirend, tömbösített kezelés, szociális távolságtartás, paternalizmus) szerint határoztuk meg. A méret csupán egy mutatószám – minél nagyobb egy létesítmény, annál kisebb az esély arra, hogy a gondozott garantáltan a személyére és igényeire szabott szolgáltatásokat kapjon, részt vehessen a munkában és a közösség része lehessen. Az intézeti gondozásban részesülő személyek tényleges számát a megfelelő adatok hiánya miatt nehéz megállapítani, de minden bizonnyal milliókra tehető. Egyes tagállamokban az intézeti gondozás az államilag finanszírozott ápolás kiadásainak még mindig több mint a felét teszi ki. Ez a modell elsősorban Közép- és Kelet-Európára jellemző. A lakosság elöregedése miatt az elkövetkező évtizedekben folyamatosan emelkedni fog azoknak a száma, akik valamilyen formában hosszú távú gondozást igényelnek.

Komoly érvek támasztják alá az intézeti gondozásról a közösségi alapon nyújtott ápolási alternatívákra (intézeten kívüli elhelyezésre) történő átállás szükségességét. Ezek az alternatívák jobb eredményeket biztosítanak a gondozottak, családtagjaik és az ápolószemélyzet részére, míg költségeik hasonlóak az intézeti gondozás költségeihez, ha az összehasonlítás alapját a bentlakók hasonló igényei és a hasonló színvonalú gondozás képezik. Ennélfogva napjaink gazdasági válsága nem lehet indoka a jelenleg folyó, illetve a tervezett intézetleépítési folyamat késleltetésének. A működő intézetek fizikai állapotának költséges fejlesztése –amit a gondozás alacsony színvonalának javítása érdekében oly gyakran javasolnak– ugyancsak problémát jelent, mivel az intézeti kultúra ettől nem fog megváltozni, és hosszabb távon csak még inkább megnehezíti az intézetek bezárását.

Az intézetleépítés folyamata több jól kirajzolódó, komoly kihívással jár. Ilyen például az intézeti kultúra továbbélése a közösségi alapon nyújtott szolgáltatásokban, valamint egyes szolgáltatások hosszú távú párhuzamossága (amennyiben az intézetbezárások elmaradnak). Másrészt annak a kockázata is fennáll, hogy az illuzórikusnak tűnő célok és a kidolgozásukhoz rendelkezésre álló kapacitásokat meghaladó határidők miatt nem jönnek létre a közösségi alapon végzett megfelelő szolgáltatások. Ez különösen akkor fog nagy valószínűséggel bekövetkezni, ha az intézetek felszámolása főleg a költségcsökkentés eszközévé válik.

A Közös Alapelveket e terület élenjáró gyakorlatának elemzése, valamint a fent említett legfőbb kihívások értékelése nyomán szűrtük le. Általánosságban elmondható, hogy az átállásnak tiszteletben kell tartania a gondozottak jogait, és a gondozottakat be kell vonni a döntéshozatali folyamatokba. Olyan holisztikus rendszert kell kialakítani, amelyik megelőzi az intézetekbe történő beutalást. A közösségi alapon nyújtott szolgáltatásokat az intézetek bezárásával párhuzamosan kell létrehozni. Ez a folyamat kellő számú, jól képzett szakembert igényel, akik a közösségi keretek között végzett gondozáshoz, valamint a családok segítéséhez megfelelő ismeretekkel rendelkeznek. Az átállás folyamatán és az átállás eredményeként létrejött szolgáltatásokon egyaránt minőségellenőrzést kell végezni, aminek középpontjában egyértelműen a gondozottak megelégedettsége áll. Ehhez a tudatosság folyamatos javítására van szükség.

-67-

A Jelentés ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamok számára, hiszen övék e terület teendőinek fő felelőssége. Garantálniuk kell a gondozottak teljes tájékoztatását, valamint aktív bevonását a döntéshozatali folyamatokba, felül kell vizsgálniuk és meg kell változtatniuk az intézeti gondozást közvetlenül vagy közvetve támogató jogi és közigazgatási rendelkezéseket, a Közös Alapelvek alapján stratégiákat és intézkedési terveket kell kidolgozniuk és e célra az Unió Strukturális alapjait kell felhasználniuk, kötelezően fel kell állítaniuk azokat a monitoring rendszereket, amelyek a gondozottak életminőségének ellenőrzésére szolgálnak, továbbá jobb munkafeltételeket kell teremteniük a szakképzett gondozók/ápolók számára és következetes támogatásban kell részesíteniük a szakképzetleneket, stb. Végül, de nem utolsó sorban, biztosítaniuk kell a különböző egymás mellé, illetve fölé/alá rendelt hatóságok és hivatalok munkájának koordinációját az átállás folyamatában.

Végezetül, a Jelentés az Európai Bizottság felé is megfogalmazza ajánlásait, nevezetesen arról, hogy az intézeti gondozásról a közösségi alapon végzett gondozásra való átállás tárgyában Közleményt kell megjelentetni, a Közös Alapelveket be kell építeni minden érintett uniós szakpolitikába, az intézeti rendszer lebontásához rendelkezésre álló uniós Strukturális Alapok és egyéb anyagi eszközök felhasználásáról iránymutatással kell szolgálni, elő kell mozdítani és meg kell könnyíteni a területen már jól működő gyakorlati modellek kölcsönös cseréjét, létre kell hozni a kérdéssel foglalkozó független szakemberek testületét, a rezidensi szolgáltatásokhoz szükséges minimális adatsor meghatározásával javítani kell a tudásbázist, finanszírozni kell a területen végzett kutatásokat, a Kohéziós Politika 2013 utáni jövőjéről rendezett vitában fel kell vetni a közösségi alapú gondozásra fordított beruházások kérdését, továbbá növelni kell a téma ismertségét magán a Bizottságon belül.

-68-

Koncepcionális keretek

Az önállóan és a közösség részeként megélt élethez való jog

Az Európai Uniót és tagállamait az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletének közös értékei alapján hozták létre. Minden embernek joga van önállóan, ugyanakkor a közösség tagjaként élni, joga van megválasztani lakóhelyét, azt, hogy hol és kivel kíván élni, továbbá joga van ahhoz, hogy méltóságban élhessen. Minden gyermeknek joga van a családi élethez – legyen az saját családja vagy a nevelőszülők alkotta család (amennyiben saját családját elvesztette vagy családjában valamilyen veszélynek van kitéve). Ezeket a jogokat a vonatkozó nemzetközi (ENSZ) és európai emberi jogi egyezmények –többek között a fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény12, a gyermek jogairól szóló egyezmény, a módosított Európai Szociális Karta13, valamint az Európai Unió Alapjogi Kartája– rögzítik.

A gyakorlatban a közösség tagjaként való élet joga olyan közösségi alapú szolgáltatások biztosítását kívánja, amelyek az emberek igényeinek megfelelő támogatást biztosítanak, és lehetővé teszik számukra, hogy a mindennapi élet aktív részesei legyenek. Ezzel szöges ellentétben áll a gondozottak bentlakásos intézetekben való tartós elhelyezése, ami akár a közösség tagjaként megélt élethez való jog korlátozásának is tekinthető.

A szolgáltatásokat igénybe vevők

A jogszabályi keretek és az akadémiai kutatások általában eltérő megközelítést alkalmaznak a szolgáltatásokat igénybe vevők négy kategóriájával, azaz a fogyatékos személyekkel, az idősekkel, a gyermekekkel és a mentális egészségi problémákkal küzdőkkel kapcsolatban. Jelentésünk célja, hogy olyan átfogó megközelítést dolgozzon ki, amelyik megkísérli a közös jellemzőket és megközelítési módokat előtérbe helyezni.

Ugyanakkor mindenki által elismert tény, hogy a javasolt megoldásokat hozzá kell igazítani a négy kategória tagjainak eltérő igényeihez. Tudjuk például, hogy a gyermekek –a fogyatékos és nem-fogyatékos gyermekek egyaránt– különösen érzékenyen reagálnak az intézetben történő elhelyezés káros hatásaira, ugyanis ezek az intézetek nem biztosítanak megfelelő környezetet erkölcsi, pszichológiai és érzelmi fejlődésükhöz.

Az intézet meghatározása

Nem könnyű megfogalmazni az „intézet”, illetve az „intézeti gondozás” mindenre helyzetre érvényes, általános meghatározását, legfőképpen azért, mert a tagállamok eltérő kulturális háttérrel és jogi keretekkel rendelkeznek.

12.

Ld. elsősorban az Egyezmény 12., 14., 15., 16., 17., 19., 23., 25., 26. és 28. cikkét.

13.

Ld. elsősorban a Karta 15., 17. és 23. cikkét.

-69-

Egyes tagállamokban például még a nem bentlakásos, közösségi alapú szolgáltatások végzőit is „intézetként” tartják számon a vonatkozó jogszabályi rendelkezések miatt. Mindazonáltal Jelentésünkben az „intézeti gondozás” kifejezés alatt a szegregáló jellegű, bentlakásos intézetben végzett gondozást értjük.

Az intézeteknek van olyan meghatározása, amelyik a létesítmény férőhelyeinek számán alapul – pl. egy bentlakásos létesítmény akkor számít intézetnek, ha 30 vagy több férőhellyel rendelkezik. Ez a meghatározás hasznos lehet, amikor adatgyűjtésre, tendenciák ismertetésére és az előrelépés ellenőrzésére kerül sor. Ugyanakkor egy intézet nem definiálható pusztán méretei alapján, ami csak indikátora azoknak az alapvetőbb jellemzőknek, amelyek egy szolgáltatást „intézetivé” tesznek. Jól látszik, hogy minél nagyobb egy létesítmény, annál kisebb az esély arra, hogy a gondozott garantáltan a személyére és igényeire szabott szolgáltatásokat kapjon, részt vehessen a munkában és a közösség része lehessen. Másrészről viszont ennek a fordítottja nem feltétlenül igaz (azaz létezhetnek olyan kisebb létesítmények, amelyek igencsak intézeti jellegű gondozást nyújtanak).

Intézeti kultúra A konkrét határjellemzőkhöz kötött intézeti méret alkalmazása helyett jelentésünk a gondozottak emberi jogainak és méltóságának, életminőségének és egészségének, önrendelkezésének és társadalmi beágyazottságának perspektívájából közelíti meg az „intézetek” és az „intézeti gondozás” kérdését. Amikor „intézetről” beszélünk, olyan bentlakásos gondozó szolgálatot értünk alatta, amelyik „intézeti kultúrával”, valamint az intézet megfelelő külső jegyeivel rendelkezik. A meghatározó külsőnek maguk az épületek a leginkább látható (de korántsem biztos, hogy a legfontosabb) elemei.

Az „intézeti kultúra” meghatározó jellegzetességeit mintegy négy évtizeddel ezelőtt úttörő munkát végző kutatók írták le és vizsgálták először. Régóta hallani azt az érvet, hogy az intézeti gondozás szegregálja a gondozottat, és könnyen rá lehet mondani, hogy elszemélytelenít (hiszen a gondozottat megfosztja személyes tárgyaitól, egyéniségének és emberi mivoltának jeleitől, jelképeitől), merev napirendet tart (a felkelésnek, az evésnek és a többi napi teendőnek megvan a maga pontosan előírt ideje, függetlenül attól, hogy a gondozott mit szeretne, vagy mi lenne jó neki), tömbösített kezelést alkalmaz (tehát a rendszer csoportosan kezeli az embereket, a magánéletre és az egyéniségre való tekintet nélkül), szociális távolságtartás jellemzi (tehát hangsúlyozza a személyzet és a bentlakók eltérő státuszát)14. Az ilyen intézetek lakói passzív („intézeti”) magatartást vesznek fel miközben igyekeznek alkalmazkodni az előírásokhoz, az unalomhoz és az értelmes tevékenység hiányához. Ahogy Goffman egy elmegyógyintézetről szóló írásában15 találóan megjegyzi, idővel a gondozók is egyre inkább „intézetiesülnek”.

Végső soron a gondozás gyakorlata olyan viselkedésmódokat és vélekedéseket tükröz, amelyek alkalmazását a gondozók szempontjából szükségesnek tartják ahhoz, hogy megbirkózhassanak az intézet által eléjük állított feladatokkal. A bentlakásos intézetekben a gondozás etikája hagyományosan inkább paternalisztikus, mint interaktív. Az intézetek több típusa esetében (a fogyatékosokat és a mentálhigiénés problémákkal küzdőket,

14.

King, R. D., Raynes, N. V. and Tizard, J. (1971) Patterns of residential care: Sociological studies in institutions for handicapped children. London: Routledge and Kegan Paul.

15.

Goff man, E. (1968) Asylums: essays on the social situation of mental patients and other inmates. Harmondsworth: Penguin.

-70-

de bizonyos mértékben az időseket és a gyermekeket befogadó intézetek esetében is) az orvosok és az egészségügyi személyzet dominanciája csak konzerválja a szociális távolságtartást a személyzet és a gondozottak között. A gondozás orvosi modellje magában hordozza annak kockázatát, hogy az egyén szinte eggyé válik a róla felállított diagnózissal.

Tehát Jelentésünkben az „intézeti gondozás” kifejezés alatt olyan bentlakásos keretek között végzett gondozást értünk, ahol: – a gondozottakat elzárják nagyobb közösségeiktől és/vagy arra kényszerítik, hogy idegenekkel éljenek együtt; – a gondozottaknak nincs kellő befolyásuk életvezetésükre és az őket érintő döntésekre; – a szervezet által támasztott követelmények könnyen fölébe kerekednek a gondozottak egyéni igényeinek.16

16.

A szerzők részben azzal a meghatározással élnek, amelyet egy kanadai aktivista szervezet, a People First, a gondozottak egy bizonyos csoportjára – a szellemi fogyatékosokra – vonatkozóan fogalmazott meg. Ez a következőképpen szól: „Az intézet egy olyan hely, ahol a szellemi fogyatékosnak kikiáltott embereket elzárják, elkülönítik és/vagy összegyűjtik. Az intézet egy olyan hely, ahol az embereknek nem kell ellenőrzést gyakorolniuk életvezetésük és napi döntéseik felett, illetve ahol ezt meg sem engedik nekik. Az intézetet nem pusztán mérete határozza meg.”

-71-

Jelenlegi helyzet az Unióban Az Unió szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló legutóbbi –2009-ben megjelent– közös jelentése17 rávilágít arra, hogy szükség van a magas színvonalú és megfizethető tartós gondozás általános hozzáférhetőségének biztosítása iránti elkötelezettség ismételt megerősítésére. Bár a segítségre szorulók többsége szívesebben részesülne otthoni vagy valamilyen közösségi jellegű gondozásban, mint intézeti gondozásban, ez utóbbi számos országban az államilag finanszírozott gondozás kiadásainak még mindig több mint a felét teszi ki. Bár ez a berendezkedés leginkább Közép- és Kelet-Európa országaiban hangsúlyos, a problémát nem szűkíthetjük le csak rájuk. Az Unió néhány tagállamában a rendkívül merev jogi és közigazgatási szabályok (pl. pénzügyi, biztonsági, illetve higiéniai előírások) igencsak megnehezítik, hogy ezeket a szolgáltatásokat ne a nagy intézetek keretei között végezzék.

Egy, az Unió tagállamaiban és Törökországban készített tanulmányról „De-institutionalisation and community living: outcomes and costs” címen kiadott jelentés (a továbbiakban: „DECLOC”)18 megállapítja, hogy közel 1,2 millió fogyatékos gyermek és felnőtt él hosszabb bentlakást biztosító intézetekben. Az intézetek férőhelyeinek több mint negyedét szellemi fogyatékosok foglalják el, míg a következő leginkább reprezentált csoportot a mentális egészségi problémákkal küzdők jelentik. A bentlakók teljes száma valószínűleg még ennél is magasabb, hiszen a tagállamok többsége csak részleges adatokkal rendelkezik az intézetekben elhelyezettek számáról. A DECLOC jelentés megállapítja, hogy 25 olyan országból, amelyre vonatkozóan adatokkal rendelkezik, 16-ban az állami (helyi vagy regionális) forrásokat legalább részben a 100-nál több férőhellyel rendelkező intézetek támogatására használják fel. 21 országban ezek a források a 30-nál több férőhellyel rendelkező intézetek támogatására mennek el. A tartós intézeti gondozás a mentálhigiéné területén erőteljes csökkentést mutat az elmúlt néhány évtizedben. Ez a tendencia a kórházak pszichiátriai ágyainak számában bekövetkezett általános visszaesésből eredeztethető, amit a MHEEN II19 jelentések is tükröznek. Ugyanakkor e változások mértéke jelentős eltéréseket mutat – Nyugat-Európában sokkal hangsúlyozottabb, mint Közép- és Kelet-Európában. Ami a gyermekeket illeti, az Unió területén becslések20 szerint 150 000 gyermek él bentlakásos gondozó intézményekben, pl. „speciális iskolákban”, gyermekotthonokban, szellemi vagy testi fogyatékosok, illetve magatartászavaros gyermekek számára fenntartott otthonokban, fiatalkorú elkövetők intézeteiben és utógondozó intézetekben. Nyugat-Európa legtöbb országában az állami gondozásban levő gyermekek többsége családi elhelyezést nyer, akár rokoni alapon, akár nevelőszülőknél. Ettől eltér a közép- és kelet-európai helyzet, ahol a bentlakásos rendszerű gondozás még mindig túlsúlyban van. Azonban a fent idézett adatok továbbra is részlegesek és elaprózottak, ami annyit jelent, hogy jelenleg még nem tudunk átfogó képet alkotni.

17.

http://ec.europa.eu/employment_social/spsi/joint_reports_en.htm#2009

18.

Mansell J., Knapp M., Beadle-Brown J., and Beecham J. (2007) Deinstitutionalisation and community living – outcomes and costs: report of a European Study. Volume 2: Main Report. Canterbury: Tizard Centre, University of Kent 19.

Medeiros H., McDaid D., Knapp M., and the MHEEN Group (2008) Shifting care from hospital to the community in Europe: Economic challenges and opportunities. 20.

Az EUROCHILD által az Unió különböző területeit jellemző helyzetről készített nemzeti felmérések alapján nemrég összeállított anyag szerint, http://www.eurochild.org/index.php?id=208&tx_ttnews[tt_news]=271&tx_ttnews[backPid]=185&cHash=92a7bc14dc

-72-

Az intézeti gondozásról a közösségi alapon végzett gondozásra történő átállás vizsgálata

Az intézeti gondozás anyagi és nem-anyagi vonatkozásai

Az intézeti élet anyagi feltételei minden bizonnyal rosszabbak, mint a szélesebb értelemben vett társadalom tagjainak többségéé. Ráadásul az intézeti gondozás négy „klasszikus” jellemzője –elszemélytelenítés, merev napirend, tömbösített kezelés és szociális távolságtartás– gyakran kap különös hangsúlyt ott, ahol rosszak az anyagi feltételek: ha a vezetés minden erővel azon van, hogy gondoskodjon az élelmezésről, a fűtésről és más alapvető feltételek biztosításáról, akkor a terápiára és az értelmes tevékenységekre kevés energia jut. Nemrég a hanyag munkavégzéssel és/vagy visszaélésekkel párosuló anyagi leépülés szélsőséges eseteit dokumentálták főleg egyes „új” tagállamokban, de néhány „régiben” is.

Ugyanakkor az intézeti gondozás problémái nem tudhatók be kizárólag a rossz anyagi körülményeknek, és az is kétséges, hogy azok mindössze a feltételek javításával megoldhatók lennének. Nyilvánvaló, hogy jobb gondozó/ gondozotti arány kialakítása és az értelmes tevékenységekre helyezett nagyobb hangsúly révén javulna a gondozás minősége. Mindazonáltal az elszemélytelenítéssel, merev napirenddel, tömbösített kezeléssel és szociális távolságtartással kapcsolatos problémák ott is megmaradnak, ahol az általános anyagi feltételek jónak mondhatók.

Ezenkívül az intézetek néhány meghatározó jellemzője az általános vélekedés szerint egyre inkább stigmatizálja azokat a gondozottakat, akik fizikailag és szociálisan el vannak zárva (különítve) a szélesebb értelemben vett társadalomtól. Akár a rendszabályok szigora miatt, akár az alternatív támogatási források hiányában, de a bentlakók többsége nemigen tudja elhagyni az intézetet, hogy máshol éljen. Ez ismét csak az intézeti gondozás egyik olyan alapvető problémája, ami nem oldható meg azzal, ha az állam többet költ rá. Korunk intézeteinek színvonala tagállamonként, illetve egy-egy államon belül is erős ingadozást mutat a méret, az anyagi feltételek és a gondozás gyakorlata tekintetében. Ebből következik, hogy ezek az intézetek eltérő mértékben jelenítik meg az előzőekben említett jellemzőket. Azonban azzal is érvelhetünk, hogy néhány probléma elvben továbbra is magában az intézményi berendezkedésben gyökerezik. A rendelkezésre álló kutatási eredmények főként az angol ajkú országokra összpontosulnak, azonban egy nemrég napvilágot látott tanulmány21 szerint a francia, magyar, lengyel és román intézetekben végzett vizsgálódások azt mutatják, hogy –bár vannak eltérések az egyes tagállamok intézetei között– ezek hasonlóan gyenge kilátásokkal szolgálnak a bentlakók számára, mint az Egyesült Királyság, az USA vagy Svédország 70-es években vizsgált intézetei.

Tehát a gondozás intézményi modellje egyre kevésbé tekinthető megfelelőnek. Mind többen vélik úgy –bár koránt sincs teljes egyetértés a kérdésben–, hogy nem számít, mennyit költünk az intézetekre, az intézeti gondozás jellegzetességei miatt ugyanis óhatatlanul rendkívüli nehézséget jelent megfelelő életminőséget biztosítani a gondozottaknak, lehetővé tenni számukra az emberi jogok gyakorlását és valóra váltani a társadalmi befogadás célját.

21.

Freyhoff G, Parker C, Coué M, Greig N. (2004) Included in Society: Results and recommendations of the European research initiative on community-based residential alternatives for disabled people. Brussels: Inclusion Europe.

-73-

Intézeti gondozás kontra közösségi élet

Bár néhány tagállamban, illetve azok egyes régióiban a hatalmas intézeteket jórészt kisebbek váltották fel, máshol valóban sor került azok leépítésére, aminek keretében a nagy intézetek helyébe fokozatosan közösségi segítő szolgálatok léptek (közösségi és otthoni gondozók). Svédországot és az Egyesült Királyságot, valamint az Unión kívül Norvégiát és az USA-t számítjuk az intézetek felszámolásának úttörői közé.

Bizonyító erejű kutatási eredmények és az intézeti gondozás alternatíváinak értékelése egyaránt alátámasztja a közösségi alapú szolgáltatásokra való átállás létjogosultságát22. A tanulmányokban ismertetett kutatások sokasága túlnyomórészt azt mutatja, hogy jobbak az eredmények, ha a gondozott a család és a gondozó személyzet támogatásával részesül ilyen szolgáltatásokban.

A 90-es évek közepén az intézetek felszámolásáról és a közösségi életről készült 73 tanulmány23 áttekintése nyomán érzékelhető, hogy egy sor különböző mérőszám tekintetében milyen eltérések voltak a szolgáltatások között. A tanulmányok adatai azt mutatták, hogy a különböző szempontokat értékelő pontszám-tartományok jelentős átfedésben voltak a nagy intézetek, a kisebb intézetek és a közösségi alapú szolgáltatások között. Az átlag tekintetében a közösségi alapú szolgáltatások tűntek a legjobb választásnak. Az intézeti gondozásról a közösségi szolgáltatásokra való átállás Egyesült Királyság-beli és írországi hatásának értékelése során a tanulmányok többsége hat terület közül ötben pozitív jelekről számolt be (gyarapodó ismeretek, növekvő gondozói létszám, észlelt kihívó viselkedés, közösségi részvétel, értelmes tevékenység folytatása és kapcsolatteremtés a gondozószemélyzet részéről). Csak egyetlen olyan terület akadt (bejelentett kihívó viselkedés), ahol a tanulmányok többsége nem vett észre változást. Hasonló (bár kevésbé egyértelmű) eredményeket közölnek egyes amerikai és ausztrál tanulmányok.

A rendelkezésre álló tanulmányok általában megerősítik, hogy a korábban intézetben elhelyezett gondozottak többsége –amennyiben magas színvonalú közösségi szolgáltatásokban részesül– egyértelműen a közösségi életet választja és a személyes megelégedettség és társadalmi befogadás magasabb szintjét mutatja, ugyanakkor a vártnál kevesebb problémája van a biztonságérzet hiányával és a magányossággal összefüggésben. Az Included in Society című tanulmány –mely az Európai Bizottság anyagi támogatásával olyan ajánlásokat fogalmaz meg, amelyek az intézeti gondozás általános problémáit, valamint az intézetek felszámolásának sikertörténeteit ismertetik– a következő megállapítást tartalmazza: „A közösségi alapú szolgáltatások átlagosan jobb kilátásokkal szolgálnak a fogyatékos emberek életminősége szempontjából, mint az intézetek”. Azt azért elismeri a tanulmány szerzője, hogy az intézetek helyébe lépő közösségi alapú alternatív szolgáltatások önmagukban még nem garantálják a jobb eredményeket („szükséges, de nem elégséges feltétel”).

Az eredmények tekintetében a legegyértelműbb különbség a gyermekek (fogyatékosok és nem-fogyatékosok) gondozása terén mutatkozik. Számtalan dokumentum támasztja alá, hogy az intézetekben felnövekvő gyermekek

-74-

22.

DECLOC jelentés.

23.

Emerson, E. and Hatton, C. (1994) Moving Out: Relocation from Hospital to Community. London: Her Majesty’s Stationery Office.

ijesztő arányban képtelenek helytállni későbbi felnőtt életükben (alkoholizmus és drogfüggőség, bűnöző magatartás, öngyilkosság). Ezzel ellentétben azok a fiatal felnőttek, akik nevelőszülőknél nőttek fel, könnyebben integrálódnak a társadalomba és ennek során kevesebb komoly nehézséggel kell megküzdeniük. Az utóbbi időben egyre több bizonyíték24 támasztja alá, hogy a gyermekek intézeti elhelyezésének egyenes következményei közé tartozik a rossz fizikai állapot, a súlyos fejlődési visszamaradottság, a (további) fogyatékosság, és esetleg a visszafordíthatatlan pszichológiai károsodás, akkor is, ha a kérdéses intézet jó anyagi körülmények között és szakképzett gondozó személyzettel25 működik.

Összpontosított kontra elszórt elhelyezés

A falusi jellegű elhelyezés (összpontosított vagy klaszterjellegű elhelyezés) átmeneti formának tekinthető az intézeti és a közösségi alapú gondozás között. Ennek a formának is lehetnek bizonyos előnyei azok esetében, akik kevesebb segítségre szorulnak, és –ahol ez létezik– fontos részévé válhat a szolgáltatási spektrumnak, azonban mindig is csak egy rést fog kitölteni a gondozási szolgáltatások piacán. Egy nemrégiben elvégzett vizsgálat26 a közösségen belüli összpontosított és elszórt elhelyezés összehasonlítása során azt mutatta, hogy az elszórt elhelyezés a vizsgált minőségi mutatók többsége tekintetében felülmúlja a klaszterjellegű elhelyezést.

Költség/eredmény hányad

Az intézeti és a közösségi alapú gondozás eredményeit a politikai döntéshozók szempontjából feltétlenül a költségekkel összefüggésben kell vizsgálni. Az igények, a költségek és az eredmények bonyolult összefüggésrendszerével legbehatóbban a DECLOC jelentés foglalkozott. A jelentés legfőbb megállapítása szerint nincs bizonyíték arra, hogy a közösségi alapú gondozási modellek jellegüknél fogva költségesebbek lennének, mint az intézetek, amennyiben az összehasonlítás alapját a bentlakók hasonló igényei és a hasonló színvonalú gondozás képezik. Más tanulmányok azzal érvelnek, hogy a bentlakásos gondozás tulajdonképpen költségesebb lehet a közösségi gondozásnál27, azonban az összes közvetlen és közvetett költség, továbbá a fokozott társadalmi részvétellel járó hosszú távú előnyök értékelése továbbra is különféleképpen értelmezhető.

24.

Az ENSZ Főtitkárának tanulmánya a gyermekekkel szemben elkövetett erőszakos cselekményekről (2006) The World Report on Violence against Children, 189. o. 25.

Ennek jellemző példáját adják néhány „új” tagállam gyermekgondozó intézetei, melyeket többnyire az illetékes egészségügyi minisztériumok működtetnek. Problémájuk nem az anyagiak elégtelenségéből, és nem is az orvosi személyzet hiányából fakad, hanem a gondozás szigorúan orvosi modelljéből, ami a gyermekek számára nem biztosítja az egészséges fejlődéshez szükséges érzékelési és érzelmi stimulációt.

26.

Mansell, J., and Beadle-Brown, J. (beterjesztve).

27.

Ward, H., Holmes, L. and Soper, J. (2008) Costs and Consequences of Placing Children in Care. London: Jessica Kingsley Publishers. A tanulmány azt állítja, hogy egy gyermek ellátásának átlagos egységnyi költsége egy heti bentlakásos elhelyezés mellett 4,5-szerese volt az önálló elhelyezés költségének, 8-szorosa a nevelőszülőknél való elhelyezés költségének, 9,5-szerese a családnál, illetve barátoknál történő elhelyezés költségének, és több mint 12,5-szerese a saját szülőknél való elhelyezés költségének.

-75-

A szigorúan csak gazdasági szempontokra figyelő (különösen a jelenlegi gazdasági válság okán – ld. a következő bekezdést) politikai döntéshozók némelyike mindazonáltal igazolva láthatja azt a megállapítást, hogy az alacsony színvonalú intézeti gondozás olcsóbb lehet, mint a jó színvonalú közösségi gondozás, amely jobb eredményeket biztosít. E Jelentés szerzői ugyanakkor úgy gondolják, hogy ez az érvelés meglehetősen gyenge lábakon áll. A kis költségigényű alacsony színvonalú intézeti gondozás megtartása erkölcsi szempontból elfogadhatatlan választás, de pragmatikus megközelítésben sem helytálló. A nyilvánosság nyomása előbb vagy utóbb valószínűleg kikényszeríti a gondozás minőségének javítását azokban az intézetekben, ahol az tradicionálisan gyenge. És ezen a ponton a közösségi gondozás már olyan megoldást jelent, amelyik nemcsak jellegéből adódóan jobb a gondozott számára, hanem a szolgáltató szempontjából is költséghatékonyabb.

A jelenlegi gazdasági válság összefüggései

A költségek és eredmények összevetésének fent részletezett dilemmáit új megvilágításba helyezik a legfrissebb fejlemények. A gazdasági válság azt a nagyon is valós kockázatot hordozza, hogy a kormányok (az állami hatóságok) úgy próbálják meg fenntartani a költségvetés egyensúlyát, hogy megkurtítják a szociális szolgáltatásokra fordítható összegeket, amelyek legnagyobb részét a gondozó személyzet bérköltsége teszi ki. Ennek folyományaként a gondozást végző állományt –dolgozzék bármelyik gondozási rendszerben (tehát akár az intézeti, akár a közösségi alapú gondozás területén)– mind jobban fenyegeti az elbocsátás réme, miközben a gondozottaknak nyújtott szolgáltatás minőségét leronthatja az általános költségcsökkentés és veszélyeztetheti a romló gondozó/ gondozotti létszámarány.

A gondozási ágazat valószínűsíthető fejlődésének perspektívájából szemlélve ezek a hatósági döntések rövidlátó megoldásnak tűnnek. Nemcsak erkölcsi szempontból elfogadhatatlan a gondozás egyszer már elért (bár az ideálistól gyakran még így is messze elmaradó) színvonalának visszafogása, hanem a várható demográfiai tendenciákkal és azok következményeivel is kiáltó ellentétben áll. A gondozási ágazat azon kevesek egyike, amelyik a keresleti oldalon a jövőben valószínűleg nem fog visszaesni. Éppen ellenkezőleg – a lakosság elöregedése miatt a tartós gondozás valamely formáját igénylő személyek száma egyenletesen emelkedik majd az elkövetkező évtizedekben. Épp ezért, a gondozási ágazat költségeinek általános lefaragása, valamint a szakképzett állomány tagjainak elbocsátása hosszabb távon alapjában véve kontraproduktív megoldást jelent, mivel azzal a kockázattal jár, hogy a szakképzett munkaerő más ágazatokba vándorol, így a jövőbeli igényeknek nehezebb lesz eleget tenni.

Nyilvánvaló, hogy a gazdasági válságot nem lehet nem figyelembe venni. De ahhoz, hogy a reform folyamatát megfelelő módon helyezzük el a gazdasági válság összefüggéseinek rendszerében, lehetőséget kell látnunk a válságban, és nem ürügyet arra, hogy az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra való átállás már megkezdett és még csak tervezett folyamatát késleltessük.

-76-

Az intézeti gondozásról a közösségi alapon végzett gondozásra történő átállás legfőbb kihívásai és javaslatok azok kezelésére Emberek széles körét érintik azok a fontosabb változások, amelyek nélkülözhetetlenek a bentlakásos intézeteken alapuló rendszerről a diverzifikált közösségi alapú szolgáltatásokat nyújtó rendszerre való átálláshoz. Gondos tervezés és előkészületek hiányában a helyi közösségek, az intézeti dolgozók és a helyi politikusok által hangoztatott érdekek mellett könnyű szem elől téveszteni a változásban érintett gondozottak jogait és érdekeit.

1. Túlzott mértékű beruházás a jelenlegi intézményi rendszerbe

Vészhelyzetben szokásos reakció – főleg azokban a szituációkban, amikor a rendkívül alacsony színvonalú gondozás szélsőséges esetei és/vagy a visszaélések napvilágra kerülnek (vagy még inkább, amikor az emberi jogok „őrei” és az oknyomozó újságírók leleplezik azokat). Bár ezek a tűrhetetlen helyzetek azonnali intézkedést igényelnek, megvan a kockázata annak, hogy a szélsőséges esetekre irányuló közvetlen figyelem elvonja az energiákat a szükséges rendszerszerű változásokról:

Túlzott mértékű beruházás épületekbe A tárgyi feltételek javítása szokásos reakció az intézetekben folyó gondozó tevékenység alacsony színvonalára. De ez csak még inkább megnehezíti az intézetek bezárását középtávon, mivel a hatóságok nem szívesen számolnak fel egy olyan szolgáltatást, amire addig hatalmas összegeket költöttek. A külső adományozók pénzét gyakran használják fel ilyen módon. Ez a kérdés már túlmegy a nyilvánvaló szélsőségek korrekcióján. Még az átlagos színvonalon végzett gondozás is lehet olyan kezdeményezés alapja, amelyik a tárgyi feltételek (a fizikai környezet fejlesztésére fordított összegekkel), a gondozó/gondozotti arány, illetve egyéb paraméterek javítását tűzi ki célul. Miközben az ilyen változások néhány esetben tudnak valamit javítani a gondozottak életminőségén, e beruházások a rendszerszerűbb változtatások szempontjából gyakran elszalasztott lehetőségnek minősülnek, hiszen így nehezebb a bezárás és a rendszer megreformálása mellett érvelni.

Az emberi hibáknak szentelt kizárólagos figyelem Nyilvánvaló, hogy hangsúlyozni kell az állomány (és különösen a vezetés) tagjainak egyéni felelősségét. Amikor a körülmények teljességgel elfogadhatatlanok és emberi jogi visszaélések történnek, a felelősöket egyértelműen meg kell nevezni, és indokolt esetben büntetőeljárást kell indítani ellenük. Ugyanakkor hiba lenne kizárólag az egyéni hibákra összpontosítani minden figyelmet és szemet hunyni a rendszer egészét illető kérdések felett. Az állomány számos tagja –aki azelőtt olyan gyakorlatot követett, amelyik nyilvánvalóan sok kívánnivalót hagyott maga után– akár át is képezhető sokkal magasabb színvonalú szolgáltatások végzésére egy teljesen más rendszerben.

2. A párhuzamos szolgáltatások fenntartásának kockázata

Ha az alternatív megoldások kiépítése nem párosul a meglévő intézetek fokozatos bezárásával, akkor olyan helyzet jöhet létre, amelyben az új, közösségi alapú szolgáltatások párhuzamosan működnek a korábbi intézettel/

-77-

intézetekkel. A gondozottak egy része úgy marad intézeti gondozásban, hogy helyzete számottevően nem javul, ami önmagában véve helytelen. Ráadásul ez a következő kockázatokkal járhat:

A súlyosan fogyatékos személyek és/vagy az összetett igényekkel rendelkezők magukra hagyása Mindenki „az egyszerű dolgokkal” akarja kezdeni, amikor az intézetek felszámolását célzó projektekre kerül sor. Az enyhén vagy mérsékelten fogyatékos személyek fokozatosan átkerülnek a közösségi alapú szolgáltatások rendszerébe, hogy a hatalmas bentlakásos intézeteket bezárhassák. Sok esetben ezek az emberek maguk is segítették a bentlakásos intézet dolgozóinak munkáját azzal, hogy törődtek a náluk súlyosabb fogyatékkal élőkkel. Ennélfogva a kevésbé fogyatékosok távozása nyomán olyan helyzet áll elő az intézetben, hogy a megmaradó dolgozói állomány sok olyan rendkívül súlyosan fogyatékos személyt kénytelen tovább gondozni, akik számára nem könnyű helyet találni az új, kizárólag a kevésbé fogyatékos emberek igényeire összpontosító közösségi alapú rendszerben. Ezeket a veszélyeket úgy kell elkerülni, hogy mindjárt a kezdetektől a súlyosan fogyatékos és az összetett igényekkel rendelkező személyeket is teljes mértékben figyelembe veszik az intézetfelszámolási erőfeszítések során.

Járulékos igények generálása („túlteljesítés”) Ha a gondozottak nem kellő számban kerülnek át az intézeti gondozásból az új szolgáltató rendszerbe, nagyon valószínű (ahogy azt korábbi amerikai példák is mutatták), hogy az új rendszer – létjogosultságának igazolására – megpróbálja felszívni azokat a potenciális gondozottakat, akik kezdetben esetleg nem is szorultak rá. Ha viszont a gondozottak átkerülnek az új rendszerbe, de a régi intézeti helyek is megmaradnak, akkor az intézetek természetes módon hajlamosak lesznek „magukba szippantani” más potenciális gondozottakat, akár a gondozottak eredetileg tervezettől eltérő csoportjaiból is.

Hosszú távon a költségek megkétszereződése Mindezek mellett még a költségek megkétszereződésének veszélyes is fenyeget a két, egymással párhuzamosan működő rendszer esetében. El kell ismerni, hogy kétszeresen is kiugró költségekkel kell számolni egyrészt az új közösségi létesítmények beindítására fordított kezdeti beruházások, másrészt a dupla működtetési költség miatt, hiszen az intézet teljes bezárásáig néhány éven át a régi és az új szolgáltatásokat párhuzamosan kell finanszírozni. Ezeket a költségeket figyelembe kell venni az intézetfelszámolási stratégiákat kísérő költségvetési keretekben. Azonban ez hosszú távon nem teremthet olyan helyzetet, amelyben mindkét szolgáltatási rendszer meghatározatlan ideig fennáll. Az ilyen kétszintű rendszer hosszabb távon valószínűleg fenntarthatatlan, különösen válság és megszorítások idején. Az is előfordulhat, hogy a hatóságok felhagynak az új rendszer kiépítésével, ahelyett, hogy a régi és már kialakult rendszert bontanák le. A már korábban meglévő intézet működésének fenntartása tulajdonképpen érvként szolgálhat annak igazolására, hogy az intézet felszámolása, mint olyan, megbukott, mivel az intézményi rendszeren belül nem csökkentette automatikusan az ágyak számát.

3. Túlságosan „intézet jellegű” alternatívák

Az alternatív megoldások létrehozása, illetve a korábbi intézet karcsúsítása és/vagy bezárása során a helyettesítő rendszer jellege problémákat vethet fel, ha az maga is túlságosan „intézetszagú”, és nem az egyén igényeire,

-78-

valamint kívánságaira alapoz, ami gyakran annak a következménye, hogy nem megfelelő a gondozottak (és adott esetben családtagjaik) bevonása a szolgáltatások megtervezésébe, teljesítésébe és értékelésébe.

Az alternatív megoldások alulméretezése A közösségi alapú szolgáltatások mibenlétének félreértelmezése miatt megjelenhetnek az ún. intézetfelszámolási politika olyan vadhajtásai, amelyek esetében az „alternatív” megoldás túlságosan emlékeztet az intézeti modellre. Ennek oka esetleg a méretben keresendő. Egyes országokban a nagyobb intézetek felszámolásának esetleges végeredménye még mindig meglehetősen nagy bentlakásos intézetek létrehozása (80 főig).

Az intézeti kultúrát állandósító alternatívák Előfordulhat, hogy a kellően kis méretű vagy annak látszó helyettesítő létesítmény nem tér el eléggé elődjétől. Esetenként az új szolgáltató rendszert az eredeti intézet közelében építik ki, hogy a gondozói állomány és az épületek újbóli hasznosítása biztosított legyen. Néha az is előfordul, hogy alternatív megoldásként ugyanazt az épületet kínálják fel, miután ún. „családi jellegű” apartmanokat alakítottak ki benne. Ennek eredménye, hogy miközben az épület állaga valamit javul, a gondozottak továbbra is ugyanabban az izolált környezetben élik életüket, és nem sok történik azért, hogy ismét a társadalom részévé váljanak.

A korábbi intézeti kultúrát hordozó alternatívák Ez a veszély mindkét fenti esetben fennáll, különösen akkor, ha a reform mindössze a lakóhely megváltoztatására szűkül le anélkül, hogy különösebb szándék mutatkozna a gondozói állomány átképzésére az intézeti kultúra megváltoztatása céljából.

4. Intézetbezárás megfelelő alternatíva biztosítása nélkül

Néhány országban az intézetek felszámolásának kormányzati stratégiája olyan önkényesen megválasztott célokat tűzött maga elé, mint pl. „az intézeti gondozottak számának 50 %-os csökkentése az elkövetkezendő öt év alatt”. Az ilyen célkitűzés ritkán számol azzal, hogy a kormány és a helyi önkormányzatok képesek-e megfelelő alternatív szolgáltatásokat kiépíteni ez idő alatt. Az ilyen célkitűzés gyakran csak a költségek lefaragásának eszközéül szolgál: amint a hatóságok rájönnek, hogy az intézeten kívüli elhelyezés olcsóbb, az intézeteket takarékossági okokból bezárják.

A külső adományozók esetleg irreális határidőket szabnak, amivel kikényszerítik az intézetek idő előtti bezárását, illetve azt, hogy a folyamatot nem lehet végigvinni. Ez rossz lehet a gondozottaknak, ha nincsenek felkészülve a költözésre, vagy az új hely még nem készült el teljesen.

Teljesen mindegy, hogy az intézetek felszámolására kidolgozott tervek rossz végrehajtása a bürokratikus hozzáállás, a költségek csökkentésére irányuló igény vagy a külső adományozók nyomásának következménye, végső soron a megtett intézkedés nem alkalmas cél megvalósítására. Ez az alábbi veszélyekkel járhat:

-79-

Elérhető, megfizethető és megfelelő minőségű alternatívák hiánya Önkényes célok és irreális határidők kitűzése esetén (és amennyiben a hajtóerőt a költségcsökkentés szándéka jelenti), az anyagiak gyakran nem állnak kellő mennyiségben rendelkezésre a folyamat végigvitelére olyan módon, mely biztosítja, hogy minden gondozott megfelelő szolgáltatásokban részesüljön. Emlékeztetnünk kell arra, hogy –bár a közösségi alapú gondozás a gondozottak többsége esetében valószínűsíthetően olcsóbb a bentlakásos intézeti gondozásnál– a gondozottaknak vannak olyan kategóriái, amelyek nagyon komoly segítséget igényelnek, és ezért nagyobb költséget is jelentenek (pl. 24-órás személyes segítség). Ha az ilyen szolgáltatásokat azért nem építik ki, mert a hangsúly a költségcsökkentésre helyeződött, ezek a gondozottak tulajdonképpen helyzetük romlásaként élik meg az intézeti reformfolyamatot. A családi gondozók munkáját támogató rendszerek megvalósítása ugyancsak elengedhetetlen az ilyen helyzetek elkerülése végett.

A könnyebb megoldás választása Az önkényesen megválasztott célok egyik következménye az lesz, hogy a hangsúly azoknak a gondozottaknak a költöztetésére helyeződik, akiket a „legkönnyebb áthelyezni” a közösségbe, illetve általában véve az intézetek számának csökkentésére (ld. fent). Ez a stratégia gyakran a segítségre leginkább rászoruló gondozottakat, például a súlyosan fogyatékosokat hagyja magukra (pedig éppen a legösszetettebb gondozási igényekkel rendelkezőket kellene előnyben részesíteni az intézetek felszámolásának folyamatában).

Tisztán adminisztratív „megoldások” Önkényesen kitűzött céljaik teljesítése és/vagy a költségek megtakarítása érdekében a helyi önkormányzatok gyakran döntenek úgy, hogy összevonják azokat az intézeteket, ahol a létszám leépítése megtörtént. Ennek következtében előfordulhat, hogy a gondozottakat egyik rossz intézeti elhelyezésből átkerülnek egy másik, ugyanolyan rossz intézetbe, ami a folyamat lebonyolítása közben traumatizálja őket. A súlyosan fogyatékos gyermekek például akár bele is halhatnak abba a megrázkódtatásba, amit egy ilyen hirtelen költözés jelent. Az intézetek összevonása, illetve egyesítése miatt a gondozottak elhelyezése esetleg nem megfelelő csoportosításban történik (pl. kisbabákat olyan nagyobb gyermekekkel közösen helyeznek el, akik kihívó magatartást tanúsítanak velük szemben), ezáltal nő a kisebbek sérülésének és veszélyeztetésének kockázata.

A negyedik típusú kockázatot különösen az jelentette, amikor a 70-es évektől kezdve a mentálhigiénés gondozás területén több országban is kapkodva és előkészítetlenül hajtották végre az intézetek felszámolásának folyamatát. 28 Bár ezek az átalakulási folyamatok végső soron számos pozitív eredménnyel is jártak és sok korábbi bentlakó számára biztosítottak jobb életet, a gondozottak megszenvedték az alternatívák nem megfelelő párhuzamos kiépítését (legalábbis a kezdeti szakaszban), aminek következtében valóban nélkülözni voltak kénytelenek bizonyos szolgáltatásokat.

28.

Az intézetek felszámolásának ilyen zavaros eredményeiről számoltak be, pl. Olaszországban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban (New York Államban).

-80-

Az intézeti gondozásról a közösségi alapon végzett gondozásra történő átállás közös alapelvei A Közös Alapelveket az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra29 történő átállás élenjáró gyakorlatának elemzése, valamint a fent említett legfőbb kihívások értékelése nyomán szűrtük le.

1. A gondozottak jogainak tiszteletben tartása és bevonásuk a döntéshozatalba A gondozottak (és családjaik) legyenek teljes jogú partnerek az átalakulás folyamatában. Aktívan vonják be őket azoknak a szolgáltatásoknak a kiépítésébe, teljesítésébe és értékelésébe, amelyekben részesülni fognak, és kérjék ki róluk az érintettek véleményét. A gondozottakat megfelelő információkkal kell ellátni, mégpedig olyan módon, amit képesek megérteni. Amennyiben szükséges, biztosítani kell, hogy a gondozottak segítséget kapjanak a döntések meghozatalában az általuk választott személytől. Tiszteletben kell tartani minden személy sajátos igényeit és követelményeit. A gyermekek esetében érdekeik messzemenő figyelembevételével kell gondoskodni elhelyezésükről.

2. Az intézeti elhelyezés megelőzése Meg kell tenni a szükséges lépéseket a személyek intézeti elhelyezésének megelőzése érdekében.30 A családok és a többi nem hivatásos gondozó munkájának segítése, valamint a közösségek befogadóképességének megerősítése érdekében holisztikus politikai megközelítést kell alkalmazni.

3. Közösségi alapú szolgáltatások létrehozása Létre kell hozni egy sor olyan kiváló minőségű hozzáférhető és megfizethető szolgáltatást a közösségben, amelyik kiváltja az intézeti gondozás szükségességét. Ezeknek a szolgáltatásoknak a gondozott egyének igényeiből és személyes preferenciáiból kell kiindulniuk. Segíteniük kell a család és a nem hivatásos gondozók munkáját. Céljuk az intézeti gondozásba való további felvételek megelőzése, elhelyezés biztosítása a jelenleg intézetekben elhelyezett személyek számára, továbbá segítség biztosítása azok számára, akik közösségben élnek (legyen az a család vagy más közösség), de megfelelő segítség nélkül.

4. Az intézetek bezárása: Amennyiben lehetséges, a folyamatnak kísérleti projektekkel kell kezdődnie. A tervezés munkája foglalja magában egyéni tervek készítését valamennyi gondozott számára, valamint a közösségben dolgozni kívánó gondozó személyzet oktatási igényeinek felmérését. Megfelelően fel kell készíteni a gondozottakat, hogy minimális legyen az élethelyzetük megváltozásával járó trauma kockázata. Az intézeteket úgy kell bezárni, hogy egyetlen gondozott se maradjon megfelelő körülmények között nyújtott ellátás nélkül. A segítségre leginkább rászorulókat (pl. csecsemőket, a súlyosan fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, valamint a nagyon rossz tárgyi feltételeket biztosító és/vagy testi fenyítést alkalmazó intézetekben elhelyezett személyeket) előnyben kell részesíteni.

29.

Ld. a DECLOC jelentést és a Fogyatékossággal Foglalkozó Második Magas Szintű Munkacsoport Jelentését a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ-egyezmény megvalósításáról (2009), http://ec.europa.eu/social/BlobServlet?docId=2790&langId=en 30.

Néhány esetben ez nem célszerű, pl. gyermek vagy idős személy, akit otthonában bántalmaztak, vagy aki otthonában a bántalmazás súlyos veszélyének van kitéve. Gyermekek esetében a következő legjobb alternatív megoldás, ha családpótló gondozásba kerül (nevelőszülői befogadás, ill. örökbefogadás útján), és csak akkor kell a bentlakás lehetőségét megvizsgálni, ha ezek az alternatívák nem működnek.

-81-

5. A meglévő intézetek fejlesztési beruházásainak korlátozása Az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra való átállás folyamata jellemzően több évet vesz igénybe. Eközben sok gondozott él nem megfelelő feltételek között és a higiéniai feltételek hiánya mellett. Ennek fi gyelembevételével szükség lehet a meglévő intézetek bizonyos mértékű felújítására. Azonban ennek a beruházásnak szigorúan a legszükségesebbekre –a megfelelő higiéniai feltételek, a víz és a fűtés biztosítására– kell korlátozódnia. Az épület felújítására fordított komolyabb összegek később megnehezíthetik a létesítmény bezárását.

6. Humán erőforrás-fejlesztés Rendkívül fontos, hogy a közösségi alapú gondozás igényeinek megfelelő ismeretekkel rendelkező jól-képzett munkaerő-állomány álljon rendelkezésre. Ennek alapját a partneri viszony, a befogadó hozzáállás és a több tudományterületre is kiterjedő érdeklődés képezi. Szükség lehet azoknak a gondozóknak az átképzésére, akik korábban az intézeti kultúrának megfelelően végezték munkájukat. A közösségi munkára kiképezhető állomány áthelyezésével csökkenthető a reformfolyamattal szemben tanúsított ellenállás. Kívánatos, hogy a gondozottak csoportjának képviselőit oktatóként vonják be az állomány minden szinten dolgozó összes tagjának előzetes minősítésébe és átminősítésébe. A családgondozók számára is biztosítani kell a hozzáférést azokhoz az oktatási programokhoz, amelyek célja a gondozói munka minőségének javítása.

7. Az erőforrások hatékony felhasználása A jelenlegi intézményi rendszer költségvetés, épületek és berendezések formájában óriási mértékű erőforráslekötést igényel. Amennyiben lehetséges és amennyiben ez a gondozottak érdekében áll, úgy ezeket az erőforrásokat a jelenlegi intézetekből át kell helyezni az új szolgáltatókhoz. A meglévő erőforrások újrafelhasználása biztosítja, hogy a reformfolyamat olcsóbb és fenntarthatóbb legyen. A folyó kiadások költségvetési fedezete felhasználható a közösségben –pl. kiscsoportos otthonokban, családsegítő központokban– végzett szolgáltatások folyó költségeinek fedezetéül. Esetenként a meglévő épületek más célra ismét használatba vehetők (amennyiben olyan az elhelyezkedésük és megfelelő állapotban vannak).

8. Minőségellenőrzés A minőségellenőrzés rendszereinek hatóköre egyaránt terjedjen ki az átmenet folyamatára és az átmenet eredményeként létrejövő szolgáltatásokra. A minőségellenőrzés középpontjában egyértelműen a gondozottak megelégedettségének kell állnia. Döntő jelentősége van annak, hogy a gondozottakat, azok családtagjait és az őket képviselő szervezeteket bevonják a minőség folyamatos ellenőrzésébe.

9. Holisztikus megközelítés Minden érintett szakpolitikai területnek –pl. a foglalkoztatásnak, az oktatásnak, az egészségügynek, a szociálpolitikának és minden egyéb területnek– foglalkoznia kell az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra való átállás kérdéseivel. Ennek a holisztikus megközelítésnek garantálnia kell az összhangot és a következetes szakpolitikai hozzáállást a kormányzás különböző részterületein, továbbá a gondozás folyamatosságát, pl. a gyermekkor és a felnőttkor között.31

31.

-82-

Ez különösképpen érvényes az összetettebb igényekkel rendelkezők esetében.

10. Az ismeretek állandó bővítése Az átállás folyamatát olyan erőfeszítéseknek kell kísérnie, amelyek biztosítják a vezető szakmai testületek támogatását azon értékek tekintetében, amelyeket jelenlegi és lehetséges tagjaiknak, valamint a társadalom egészének átadnak. Ezzel párhuzamosan bővíteni kell a nem szakmai döntéshozók és véleményvezérek, továbbá a szélesebb nyilvánosság ismereteit, hogy az átvenni kívánt értékekhez azonos módon álljanak hozzá. Különös figyelmet kell szentelni a befogadó hozzáállás fejlesztésének a helyi közösségeken belül azokon a helyeken, ahol a szolgáltatásoknak működniük kell.

-83-

Ajánlások Az intézeti gondozás reformjával kapcsolatos kérdések vizsgálatánál a tagállamoknak és az Unió intézményeinek egyaránt tiszteletben kell tartaniuk és érvényre kell juttatniuk az Európai Unió Alapjogi Kartájában rögzített jogokat és elveket. Ezenkívül kellő figyelmet kell szentelni a vonatkozó nemzetközi emberi jogi egyezményekből – az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Európai Egyezményből (ECHR), a Kínzás és Más Kegyetlen, Embertelen vagy Megalázó Bánásmódok vagy Büntetések Elleni Európai Egyezményből (CPT), a  Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából (ICESCR), a Gyermek Jogairól szóló Egyezményből (CRC) és a Faji Megkülönböztetés Valamennyi Formájának Kiküszöböléséről szóló Nemzetközi Egyezményből (ICERD)32, valamint a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló új Egyezményből (amelyet a tagállamoknak és az Európai Közösségnek minden indokolatlan késlekedés nélkül ratifi kálniuk kell) – fakadó kötelezettségek teljesítésének.

1. Ajánlások a tagállamoknak

• A törvényi és közigazgatási előírások felülvizsgálata és megváltoztatása, hogy biztosított legyen a szolgáltatásokban részesülő gondozottak, ezen belül a gyermekek, aktív bevonása az őket érintő döntéshozatali folyamatokba, valamint a szolgáltatások megtervezésébe.

• Az intézeti elhelyezést közvetlenül vagy közvetve támogató, illetve a közösségi alapú gondozás rendszerére való átállást gátló törvényi és közigazgatási előírások beazonosítása és megváltoztatása úgy, hogy a közösségeken belül segítsék elő a minőségi szolgáltatások végzését.

• A Közös Alapelveken alapuló stratégiák és intézkedési tervek elfogadása, a közösségeken belül végzett szolgáltatások kidolgozására és a tartós bentlakásra szolgáló intézetek bezárására világosan megszabott határidők és költségvetési keretek kíséretében. Az intézkedési tervek megvalósulásának mérésére alkalmas mutatók kidolgozása.

• A Strukturális Alapok felhasználása az intézeti gondozásról a közösségi gondozásra való átállás céljára. Az Európai Szociális Alap anyagi eszközökkel járulhat hozzá a gondozói állomány képzéséhez (és átképzéséhez), míg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) finanszírozása ezzel párhuzamosan felhasználható annak a szociális infrastruktúrának a fejlesztésére, amelyik támogatni fogja az új közösségi alapú szolgáltatást.33 A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az ERDF-től kapott pénzt ne használják fel újabb szegregáló bentlakásos intézetek építésére, és a meglévő intézetek infrastruktúrájának fejlesz-

32.

Ez különösképpen érvényes több tagállamban a romáknak az intézményes gyermekgondozásban való egyértelmű felülreprezentáltsága vonatkozásában. 33.

2009 elején az Európai Bizottság Bulgáriával közösen egy olyan együttműködést igénylő gyakorlatot indított útjára, amelynek az a célja, hogy a Strukturális Alapokat (ERDF és ESF) felhasználja a közösségi gondozói központok kiépítésére, az intézetek felszámolási folyamatának elősegítése érdekében. Ez a példa más tagállamokban is követhető.

-84-

tésére –amennyiben ezt egyáltalán engedélyezik– szolgáló pénz felhasználása előfeltételeként a gondozás rendszerszerű reformjára fordított beruházáshoz legyen kötve. A meglévő intézetek fejlesztése nem haladhatja meg az összes kiadás 10 %-át.

• A gondozottak életminőségével összefüggő kötelező minőségellenőrzés rendszereinek kiépítése és nem inputmutatók kidolgozása. E rendszereknek a gondozottaknak, családtagjaiknak és képviseleti szervezeteiknek a minőségellenőrzésbe történő bevonásán kell alapulniuk.

• A hivatásos gondozók jobb munkafeltételeinek biztosítása, hogy az ágazat vonzó munkalehetőségeket kínálhasson. Annak előírása, hogy az idős emberekkel, gyermekekkel, mentális egészségi problémákkal küzdő személyekkel és fogyatékosokkal foglalkozó állományt képviselő, oktató és szakmai gyakorlatát akkreditáló testületek munkájuk során kötelezettséget vállaljanak a szolgáltatásokat igénybe vevő gondozottak emberi méltóságának, befogadásának és önrendelkezésének támogatására. Biztosítani kell, hogy az állomány képzésében és akkreditálásában a gondozottak is részt vesznek, továbbá biztosítani kell, hogy a képzés és az akkreditáció a befogadás elvén alapuljon.

• Rendszeres támogatás biztosítása a nem hivatásos gondozóknak (mindenekelőtt a családi gondozóknak) az általuk végzett gondozói tevékenység minőségének biztosítása és saját életminőségük megőrzése érdekében.

• Az átállás folyamatában résztvevő különböző kormányzati szervek és kormányhivatalok munkájának összehangolása. A reformtervek sikeres végrehajtása erőteljes koordinációt igényel valamennyi érintett szereplő között mind horizontális (különböző minisztériumok, pl. egészségügyi minisztérium és szociális ügyek minisztériuma), mind vertikális (nemzeti és helyi hatóságok) megközelítésben.

2. Ajánlások az Európai Bizottságnak

• Az átállás folyamatában megvalósítandó Közös Alapelveket is tartalmazó Közlemény megjelentetése az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozásra való átállás tárgyában.

• A Közös Alapelvek beépítése az Unió minden érintett szakpolitikájába (pl. fogyatékosság, szociális védelem és társadalmi befogadás, foglalkoztatás, esélyegyenlőség, területfejlesztés, egészségügy, oktatás, kutatás, a gyermekek jogai, külkapcsolatok). A Közös Alapelveket Különösképpen be kell emelni az alábbiakba:

a. Az Unió következő Fogyatékossági Stratégiája (2010-től lép érvénybe), mely koordinációs keretek biztosításával járul hozzá a fogyatékkal élők jogairól szóló ENSZ Egyezményben foglaltak megvalósításához úgy az Unió, mint a tagállamok szintjén. A fenti ENSZ Egyezmény többek között kimondja, hogy minden fogyatékos személynek joga van az önálló életre és arra, hogy a közösség befogadja, továbbá támogatja a tagállamok önkéntes kötelezettségvállalásait, valamint a tagállamok és a Bizottság között erősödő együttműködést.

-85-

b. A szociális védelemre és a társadalmi befogadásra irányuló nyílt koordinációs módszer, mely előmozdítja a kölcsönös tanulási folyamatot és hozzájárul a tagállamoknak az intézeti gondozásról a közösségi alapú gondozói szolgáltatásokra való átállás előmozdítása érdekében tett erőfeszítéseihez.34 A tagállamok felkérése pontosabb információk közlésére többek között az intézetekben foglalkoztatottak, valamint a közösségi alapú vagy otthoni gondozásban részesülők számáról. Az Aktív Befogadás Stratégiájának elsőbbséget élvező célcsoportjai között az intézeti gondozásból távozó személyek megjelölése.

c. Az Unió Egészségügyi Stratégiája, a vonatkozó kezdeményezések, pl. azok, amelyek az egészséges öregkorról, valamint az Alzheimer-betegségről és más demenciákról szólnak; a Zöld Könyvről folytatott konzultáció következtetései az Unió egészségügyi munkaerejéről és a Lelki Egészség és Jólét Európai Paktumát végrehajtó események.

• Iránymutatások kiadása arról, hogyan kell a Strukturális Alapokat és az Unió más finanszírozási eszközeit az intézetek bezárására szabályosan felhasználni. Ezekben az iránymutatásokban példákkal kell érzékeltetni, hogy a Strukturális Alapokkal és az Unió más finanszírozási eszközeivel miként támogathatók az intézetekkel szemben a közösségi alapú alternatívák kidolgozásának projektjei, az alkalmazandó eljárások és a bevonni kívánt főbb szereplők megjelölésével. Annak tisztázása, hogy az intézetek építését, bővítését, illetve állagmegóvását célzó projektek nem állnak összhangban a fogyatékosok jogairól szóló uniós egyezményben foglaltakkal, az EU esélyegyenlőségre, társadalmi befogadásra és hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó saját szakpolitikáival, ezért támogatásra nem jogosultak.

• A jó gyakorlatok modelljei kölcsönös cseréjének előmozdítása és elősegítése, pl. az Élethosszig Tartó Tanulás költségvetésének elkülönítésével, hogy szolgáltatási menedzserek és a szolgáltatásfejlesztők többet megtudhassanak a sikertörténetek kapcsán. A első vonalban dolgozóknak és a vezetés tagjainak, az intézményi gondozásról közösségi segítségre való átállásról szóló oktatási modulok kifejlesztésének előmozdítása. Az Élethosszig Tartó Tanulás programja (Leonardo vagy Grundtvig) elkülönített költségvetést tud biztosítani.

• Az intézetfelszámolás független szakértői testületének létrehozása. Ez a testület magának a Bizottságnak és mindenekelőtt a tagállamoknak nyújthatna technikai segítséget, amikor a Strukturális Alapokból kapott források felosztásra kerülnek. A technikai segítségnyújtás költségvetéséből származó finanszírozás felhasználása e szakértői testület (mely az összes érdekelt felet magában foglalja) létrehozására irányuló Operatív Programok keretében.

• A tudásbázis javítása annak a bentlakásos szolgáltatásokra vonatkozó minimális adatkészletnek a meghatározásával –az EUROSTAT-tal, valamint a tagállamokkal folytatott szoros együttműködés keretében–, amelyik lehetővé tenné az intézetbezárások és a közösségi szolgáltatások kidolgozása folyamatának ellenőrzését, valamint az Unió valamennyi adatának összehasonlítását. Az intézeti gondozásról a közösségi alapú

34.

-86-

Amint azt az Uniónak a szociális védelemről és a társadalmi befogadásról szóló 2009. évi Együttes Jelentése kiemeli.

alternatívákra történő átállás során az egyes tagállamok által megtett előrelépésekről statisztikai adatokat kell közzétenni.

• Az Alapjogok Hivatalának felkérése a mandátuma keretein belül végzendő adatgyűjtésre, kutatásra és elemzésre.

• Az intézeti gondozásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való átállás folyamatát előmozdító kutatások finanszírozása. Ezen belül egy olyan tanulmány is finanszírozható lenne, amelyik azt vizsgálja, miként kell segíteni a gondozottakat életkörülményeik megválasztásának folyamatában, valamint –az Egyezmény 12. cikkében foglaltakat megvalósítva– abban, hogyan kössenek a szolgáltatókkal jogilag érvényes támogatási szerződéseket. Ezenkívül finanszírozható lenne egy olyan jogi elemzés, amelyik az intézeti elhelyezést közvetlenül és közvetve támogató tagállami jogszabályokat venné górcső alá.

• A (közösségen belül élt önálló élethez való jogra és a közösségi alapú szolgáltatások kidolgozásának szükségességére vonatkozó) ismeretek gyarapítása az Európai Bizottságon belül működő különböző Főigazgatóságokon, valamint a Strukturális Alapokkal foglalkozó érintett földrajzi egységeknél, különféle eszközök –pl. oktatás, műhelyek, kiadványok– igénybevételével.

• A közösségi alapú gondozás vizsgálatának kérdését fel kell vetni a Kohéziós Szakpolitika 2013-at követő jövőjéről rendezett vitában.

• Az intézeti gondozás és a reform kérdését a bővítési, szomszédsági és fejlesztési szakpolitikák öszszefüggéseiben kell megvizsgálni. Az időközi jelentésekre támaszkodva fel kell vázolni, hogy a tagjelölt, a potenciálisan tagjelölt és a harmadik országok milyen lépéseket tegyenek az intézetek közösségi alapú alternatíváinak kidolgozása, valamint az idősek, a gyermekek, a mentális egészségi problémákkal küzdők és a fogyatékosok társadalmi befogadása érdekében. A Bizottságnak – az általa kiadott ajánlások megvalósításának hatékonyabb ellenőrzése érdekében – együtt kell működnie azokkal a szervezetekkel, amelyek a kérdéses országokban az említett személyeket képviselik. A Bizottságnak gondoskodnia kell arról, hogy az uniós finanszírozást ezekben az országokban elkülönítve használják fel az intézetek közösségi alapú alternatívái kidolgozásának előmozdítására.

-87-

-88-