Kisbíró 2066
Szár és Újbarok önkormányzatának lapja XII. évfolyam • 11. szám • 2008 november
Elkészült az Ér utca hiányzó szakasza
Kedves Olvasók!
TARTALOM • Önkormányzati döntések
2. o.
• Polgármesteri beszámoló
3. o.
• Nekrológok Freész Károlyról 4-5. o. • Márton nap
6. o.
• Új szülői munkaközösség
7.o
• A közösség szolgálatában
7. o.
• Hogy tetszik lenni?
8. o.
A Sors a legkiszámíthatatlanabb játékos… Most sajnos újra megtanultuk. Novemberi számunkat még a jól bevált csapat szerkesztette Freész Károly, Karcsi vezetésével. Másnap érkezett a tragikus balesetének sokáig felfoghatatlan híre. A szerkesztőség egyöntetű véleménye az volt, hogy mi azzal adózunk leginkább Karcsi emlékének, ha a jelen szám is megjelenik, reményeink szerint a megszokott színvonalon. Régi barátai segítségével összeállítás készült elhunyt kollégánkról, ezáltal a magunk lehetőségeivel elbúcsúztatjuk őt. A további írások a két település mindennapjaihoz kötődnek: többek közt polgármesteri beszámoló, az új plébános bemutatkozása, önkormányzati döntések, sikeres rendezvények híradásai olvashatóak. S az égi szerkesztőségből talán továbbra is érkezik a segítség… NJ
Kisbíró • XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november Önkormányzati döntések „Napközi-Otthon” – Új Óvodaépület létesítése Száron”-projekt A KDOP-5.1.1/2F-2008. pályázat sikeres első fordulója (2008. augusztus) után az önkormányzatra jelentős feladatok hárulnak. Jelenleg ugyanis csak előzetes támogatási értesítéssel rendelkezünk, így ahhoz, hogy a végleges támogatási szerződést alá tudjuk írni, nagyon sok munkát kell elvégezni meglehetősen szoros határidőket betartva. Ha ez nem így történik, a pályázaton nyert pénzt elveszítheti az önkormányzat. A második forduló határideje 2009. február 26. A két forduló közötti időtartamból a nyertes önkormányzatok (így Szár is) önhibájukon kívül egy hónapot elveszítettek, mert az első egyeztetésre a programért felelős Váti Kht. szervezésében csak szeptember hónapban került sor. Ezen a megbeszélésen rögzítették a projekt „útvonaltervét”, amely tartalmazza a szükséges lépéseket, határidőket.
Jelenleg a legsürgősebb feladat az építési engedélyezési tervek elkészítése, tehát a tervező kiválasztása. 3 pályázó közül a képviselő-testület Réti Gábor tervezőt (PECULIUM Kft., Budapest) választotta ki, aki az engedélyezési tervre 3 600 000,- Ft-os árajánlatot adott. Lapzártánk után november 20-án lakossági fórumon mutatja be a tervező a látványterveket az érdeklődőknek. A másik képviselő-testületi döntés az óvodaépítés kapcsán a projektmenedzsmenti és közbeszerzési feladatok ellátására szóló megbízás. Ez a két forduló közötti projektfejlesztési időszakra, illetve a projektmegvalósítás idejére szól. A kiválasztott cég felelős a projekt megvalósításáért, melyre fizikai és pénzügyi értelemben egyaránt szerződéses kötelezettséget vállal. A projektmenedzsment és közbeszerzési szakértés költségei a pályázatban szerepelnek,
tehát azt a pályázati összegből fedezzük. A nyertes a faluért már sokat dolgozó KONSTANS 2002. Tanácsadó és Szolgáltató Kft. lett a következő áraival: projektmenedzsmenti díj 2 990.000 Ft + ÁFA, ill. közbeszerzési szakértői díj: 2 100.000 Ft + ÁFA. Egy harmadik határozatnak is meg kellett születnie a projekt kapcsán. Az új óvoda megépítése után ugyanis a régi óvoda épületének közoktatási funkciója kötelező jelleggel megszűnik. Ha jövedelemtermelő tevékenységnek adunk helyet a kiváltott épületben, akkor a tervezett bevétellel a pályázati összeg csökken. Ezért született határozat arról, hogy a kiváltott ingatlanban, a jövőben egyéb kötelezően ellátandó, önkormányzati – közcélú – tevékenység folyik.
Döntés a Szár külterületi 067. hrsz-ú út sorsáról Az ügy előzménye, hogy a képviselőtestület 2008. július 27-én tartott ülésén döntött a 86/2008 (IX. 4.) számú határozatával hozzájárult a jelenleg önkormányzati tulajdonú 067. hrsz-ú ingatlan magánúttá történő nyilvánításához. Korábban előzetesen 2007. évben is tárgyalta a testület. A kérelmet az Epona Kft. tulajdonosa, Borsó Béla nyújtotta be. A döntést követően Schweininger Józsefné képviselő kérte a végrehajtás felfüggesztését és indítványozta a döntés újratárgyalását. A testületi ülésre meghívást kapott a kérelmező (aki egyben az útmenti, érintett ingatlanok tulajdonosa) is. A kérelmező főbb érvei a következők voltak: a földút (ld. képünk) nem a hivatalos nyomvonalon halad már régóta, rendszeresen használják nagy zajt keltő járművek (krosszmotorok, quadok), amelyek ártanak a nagy értékű lóállománynak, veszélyeztetik a lovasképzést. A területen ugyanis európai hírű spanyol lovasiskola épül, s
2
a Nyugat-magyarországi Egyetemmel szerződésben felsőfokú oktatás zajlik. A cég ezeken túl a legtöbb helyi adót fizeti, s így jelentősen hozzájárul a falu életéhez. Ellenérvként az hangzott el, hogy a
magánúttá nyilvánítás a fahordást tenné lehetetlenné. A testület ezeken túl az eljárást szabályozó jogszabályokat is figyelembe vette. Ezek szerint a magánúttá nyilvánítást az önkormányzat engedélye alapján a Nemzeti Közlekedési Ható-
ság végzi (1988. évi I. törvény 29. § (2) bekezdése szerint) az érintett felek (telektulajdonosok, erdészet) meghívásával. Ezen túlmenően az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 8. §-a értelmében a településrendezés során biztosítani kell a területeknek a közérdeknek megfelelő felhasználását jogos magánérdekre tekintettel. Ez azt jelenti, hogy a hatóság a közforgalom alól történő elzárást a magánút tulajdonosára vonatkozó korlátozásokkal engedélyezi. A vélemények, jogszabályok alapján a képviselő-testület a 067. hrsz-ú út megosztása során kialakult út magánúttá történő nyilvánításához hozzájárult, tekintettel arra, hogy az út közúti kapcsolatot nem bonyolít le, a környező ingatlanok bejárása továbbra is biztosított, továbbá a közterület rendeltetés megszüntetése közérdeket nem sért. Nagy János
XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november •
Kisbíró
Polgármesteri beszámoló – Újbarok A választási időszak feléhez értünk, ezért úgy gondolom, érdemes számot vetni azzal, mi történt az eltelt időben, és milyen terveink, feladataink vannak a hátralevő két esztendőre. A képviselő-testület fele kicserélődött, de minden tagja úgy érezte, hogy a megkezdett tevékenységeket folytatni kell, hiszen ez biztosíthatja az egyenletes fejlődést. Az egyik ilyen nagy beruházás volt az önkormányzati tulajdonú utak kiépítése. Mára szinte mindenhol jó minőségű, új, aszfaltos útjaink vannak. A Vajda János utca felújítása most készült el. De maradt még feladat. A Fő utcával párhuzamos térköves belső utat szakaszonként, anyagi lehetőségeinknek megfelelően tudjuk folytatni, először valószínűleg a játszótérig. Ezzel a kézilabda pálya környékén lakók is szilárd burkolatú úton közelíthetik majd meg házaikat. A Vasút utcából nyílt egy rövid kis utca (Endresz György utca), ennek még nincs kiépített útja. Nem beszélhetünk ilyen ideális helyzetről a járdákkal kapcsolatban. Tudjuk, hogy sok helyen igen rossz állapotúak. A testület elkötelezett a járdák felújítása terén, de sajnos önerőből nem tudjuk megvalósítani. A terveztetése megtörtént, bármikor ilyen jellegű pályázat megjelenik, azonnal beadható. Falunk képe szép, rendezett, bárki, aki erre jár, megcsodálja. Úgy érezzük, a fekete aszfaltjárda nem illeszkedne ebbe a képbe, szebbre és tartósabbra szeretnénk megcsináltatni. Az önkormányzat hozzájárult a templom felújításához. Fontosnak tartottuk, hogy a falu egyik központi épülete megújulhasson. Ez is jelentős összegeket emésztett fel. A mögötte levő kitelepítési emlékmű teljesen elkorhadt, javítása sajnos már nem lehetséges. Gondolkodunk azon, hogy egy tartósabb anyagúra cseréltessük. Közterületeinket 4 órás dolgozónk tartja rendben. Örülünk, hogy sikerült helyi lakost alkalmazni erre a munkára. Ő karbantartási feladatokat is végez, és akad bőven dolga. Például játszóterünkön, ami ugyan az uniós szabványoknak megfelelő, de sajnos a játékok már most mennek tönkre, folyamatos javításuk szükséges. A térre padok készültek a kismamáknak, és ígéretet tettünk egy homokozóra is. A jelenlegi homokos terület tulajdonképpen ütéscsillapító talaj, nem megfelelő a kicsiknek homokozásra. A játékra használt homok más minőségű, naponta le kellene takarni egészségügyi okok miatt, és időnként cseréltetni is kell.
A kézilabdapálya kerítése nagyon rossz állapotban volt, ezért tartósabbra, erősebbre cseréltettük. A munkát helyi vállalkozó végezhette el. A tulajdonunkban van a sportpálya és mellette az öltöző. Megállapodtunk a sportegyesülettel, hogy a támogatások fejében javítási munkákat, festést végeznek itt társadalmi munkában. A szükséges anyagokra a pénzt biztosítjuk. A temetőben az utóbbi időszakban rend van, az üzemeltető megfelelően gondozza. Mégis folyamatos problémát okoz, hogy bejárnak a vadak, és lelegelik a virágokat. Nyáron két sor szögesdrótot húzattunk ki, de sajnos nem sokáig tartotta vissza az állatokat. Keressük a megoldást valamiféle kerítés készítésére. Ezen kívül terveink között szerepel a halottasház előtti terület térkövezése is. A kultúrházba bevezettettük az internetet. A téli időszakban bárki használhatja majd a nyitva tartási időben. Büszkeségünk, hogy drótnélküli, úgynevezett wi-fi rendszert is használhatunk az egész épületben. Ezzel az orvosi rendelőben is megoldódott az internetre való csatlakozás, mellyel segítjük a háziorvos munkáját. Azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy fejlesztéseink nagy része jelentős anyagi forrásokat igényel. Ezen források elsődlegesen a falu határában működő bányászati tevékenységből származnak. Sajnos az üzemi tevékenységgel kapcsolatban kellemetlenségek is előfordulnak, melyeket a rendelkezésre álló eszközeinkkel megpróbálunk elviselhető szinten tartani. Ami az aktualitásokat illeti: megjelent egy pályázati lehetőség a falu központjának fejlesztésére, ezen szeretnénk részt venni, hogy több lehetőséget biztosítsunk helyben a lakosságnak. Várjuk majd ötleteiket arról, hogy milyen igényei lennének a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt. Szóba jöhet az épület bővítése, felújítása, a szabadtéri színpad fejlesztése, különböző programok szervezése. Szeretnénk, ha a megszokott rendezvények mellett új hagyományok teremtésére, tartalmas időtöltésre nyújthatnánk lehetőséget, teret. A kultúrház melléképületében, eléggé méltatlan körülmények között tudta kialakítani a Német Kisebbségi Önkormányzat a faluban összegyűjtött régi tárgyak kiállító-helyiségét. Ezek a helyiségek raktár céljára készültek, kicsik, fűtetlenek, ráadásul a legutóbbi elle-
nőrzés alapján tűzveszélyesek. Ám most sikerül igazi Tájházat berendeznünk. A Fő utca 8. sz. alatti nádfedeles házat a német kisebbségi önkormányzattal közösen vásároltuk meg bruttó 6 millió forintért. Összefogással megőrizhetjük és bemutathatjuk a múlt örökségét. Működéséhez, fenntartásához pályázati forrásokat is igénybe szeretnénk venni. Lehetőség lesz itt kisebb találkozók, programok szervezésére, a gyerekek hagyományokkal való megismertetésére, és azok ápolására egyaránt. A lakosságszám szépen gyarapodott az utóbbi években. Az eladható telkek azonban elfogytak. Szeretnénk a Barok utcát folytatni, újabb telkeket kialakítani. Ez is erősen forrásigényes, hiszen a közművek kiépítése drága. Mégis fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok itt telepedhessenek le helyben. Gyermekeink ellátásáról társulási formában gondoskodunk a szári iskolában és óvodában. Ezért és a Körjegyzőség működtetéséért természetesen lakosságarányosan hozzájárulást fizetünk Szárnak. Úgy gondoljuk, hogy így megfelelő nevelést-oktatást kapnak gyermekeink. Óvodásainkat a kistérségi busz szállítja óvodába, ezzel megoldódott az utazás alatt a gyerekek kísérete, felügyelete. Egy önkormányzatnak sok kötelező és önként vállalt feladata van. Minden rendelet, határozat felsorolására itt nincs lehetőség. Igyekszünk a lakosság tájékoztatását jobbá tenni azzal, hogy míg eddig a hivatalba kellett elmennie azoknak, akik tájékozódni szerettek volna, tervezzük, hogy fontos döntéseinket feltesszük majd a falu honlapjára, így akár otthonról interneten elérhetőek lesznek. Zárásképpen pedig engedjenek meg néhány személyes hangvételű gondolatot: 2007. decemberében megvásárolták házunkat. Tudom ez számos találgatásra, megjegyzésre adott okot. Leszögezném, amióta itt letelepedtünk újbarokinak tartottuk magunkat, és a mai napig is büszkén vállaljuk ezt. Továbbra is feltett szándékom, hogy a faluban vásárolok telket, s itt fogok építkezni és élni. Köszönetet mondok a testületnek, továbbá minden lakosnak, aki segíti munkámat, munkánkat. Minden elért eredmény az összefogásnak, valamint az együtt-gondolkodásnak köszönhető. Minden kedves olvasónak békés karácsonyi készületet kívánok!
Pajor Péter
3
Kisbíró • XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november Elment egy jó ember...
A 2002. év vége felé egy borús őszi napon négyen ültünk a Teleház szobájában. Az újjászerveződő Kisbíró első szerkesztői ülése volt. A frissen életbe lépett törvény szerint a polgármester (aki akkor Krupánszki Mihály volt) nem lehetett tovább szerkesztője az önkormányzati lapnak. Új önkormányzati törvény, új képviselőtestület, új szerkesztőség… A társaságból ismertem Klébert Antalt, az akkori képviselőt, aki a testület nevében elmondta, hogy mit várnak tőlünk. Ismertem Szilágyi Lászlót, akivel a hajdanvolt Szárfa Egyesületben már dolgoztunk együtt. De nem ismertem Freész Károlyt. Tudtam róla, hogy a Népszabadság egyik szerkesztője, és kétség nem fért hozzá, hogy hármunk közül ő szakmailag a nagyágyú. Gyanítottam azt is, hogy hozzáértése mellett a mi esetleges forrófejűségünk ellensúlyozására került a csapatba. Kíváncsi voltam rá, figyeltem őt. A Kisbíró havonta egyszer úgynevezett lapindítót tart. Ez amolyan szerkesztőségi megbeszélés, ahol nagyjából eldől a következő szám tartalma. Karesz ezeken mindig tapintatosan ügyelt, hogy tudásá-
val, tapasztalatával ne telepedjen a nyakunkra, de ha kellett, néhány egyszerű, nyugodt szóval helyére tette a dolgokat. Eleinte zavart kimértsége, türelmetlenségemet még csak fokozta körülményes érvelése. Mindig azt éreztem, hogy már az első két szava után tudom, hová akar kilyukadni, és sürgettem volna: gyerünk, gyerünk, ugorjunk. De persze nem lehetett közbevágni, Karesz haladt a gondolatai csapásán rendületlenül. Aztán a végén csak néztem magam elé meglepetten, és el kellett ismernem: tényleg, erre én nem is gondoltam. Hónapokig tartott, amíg rájöttem, hogy lassúságában erő, kimértségében tartás van. 2005 októberétől, Szilágyi Laci leköszönése után ő lett a főszerkesztő. Soha nem sürgetett a munkával, de ha rám telefonált, hogy hogyan állok az anyaggal, csapot-papot hagyva igyekeztem befejezni a cikket. Ő mindig mindent időben csinált, mégsem sietett soha. Ezzel jobban pontosságra sarkallt, mintha sürgetett volna. Amit elvállalt, azt elvégezte; de csak annyit vállalt, amennyit el tudott végezni. Ez engem is önmérsékletre tanított. Riport vagy interjú előtt csak akkor adott tanácsot, ha kértem. Olyan szabadságot kaptam ezzel, amiért így utólag is nagyon hálás vagyok. Miután főszerkesztő lett, hónapokig vártam, hogy szól egy elismerő vagy kritikus szót egyik-másik írásomra. Soha nem tette. Újabb hónapok kellettek, mire rájöttem: se bele nem javít, se ki nem húz abból, amit írok. Várhattam-e ennél többet? Négy évig dolgoztunk együtt a Kisbí-
róban, és megbecsülésnek vettem, hogy olykor betért hozzánk beszélgetni az után is, hogy én elköszöntem az újságtól. Ismeretségünk hat éve alatt soha nem láttam indulatosnak, de emberi butaság vagy hanyagság miatt kedvetlennek igen. Soha nem láttam harsányan nevetni, de derűsen örülni igen. Nem láttam őt rohanni, de az édesanyját karonfogva, lépteit az övéhez igazítva ballagni igen. Láttam őt magaslesen üldögélve; barátok közt iddogálva; a Népszabadság szerkesztőségében türelmetlen diákoknak türelmesen magyarázva. Látom most is, ahogy kopott bőrtáskájából a papírjait akkurátusan előveszi. Egyszer elmesélte, milyen kelletlenül vállalta el a Kisbíróban a munkát, hogy csak a barátja kedvéért tette, de mennyire örül mégis utólag, hogy így döntött. Hogy szívesen ássa bele magát a kisebb-nagyobb ügyekbe, mert azt érzi, hosszú idő után újra köze van a száriakhoz. Úgy érezte, visszatalált. Most itt ülök, körülöttem a Kisbíró valamennyi száma, és arra gondolok, mennyi vesződség, pitiáner csatározás, jószándékú lelkesedés, komoly munka, jó gondolat és elvetélt ötlet van e jelentéktelennek tűnő papírkupac mögött. Ha az impresszumra nézek, csak egyetlen név van mind a hat évfolyam valamennyi számán a szerkesztők között. Freész Károlyé. Nagy Gabriella
Elment a nagy mesélő… Fácántoll volt kalapján, puska lógott vállán, úgy mesélt. Rekedt hangján megelevenedett a szári határ. Története volt az útszéli vadgesztenyének, az ürgelyuknak, a vina-bükki kis tisztásnak. „Igyekezz úgy lépni, hogy lábad alatt ne zörögjön az avar, és figyelj arra, hogy lehetőleg széllel szemben közelítsd meg a lest, mert ha a vad szimatot fog, soha nem jön a közelünkbe” – zárta szentenciával mondandóját. Ugyanazzal
4
a kikezdhetetlen logikával és alapossággal, amellyel az íróasztal mellett tanított. Fekete-fehér sorainak mégis a Freész Karcsi-s egyszerűség adott színt. Egyszerűség, mellyel országos hírű rovatvezetőként is, természetességgel szólt az öregekhez, ha éppen Hogy tetszik lenni-t kellett csinálni a Kisbírónak, vagy ha édesanyját a templomba, temetőbe kísérve szóba elegyedett a járókelőkkel. Panaszkodni talán senki nem hallotta. Nem kürtölte világgá fáradságát, amikor éjfélekig a Kisbírót tördelte, nyomdába vitte, majd az idővel versenyt futva hazáig szállította. Szár csendes munkása volt. Anekdotáit fiatalok adták tovább egymás között, és kérdeztek rá újra meg
újra portugáliai, amerikai vagy éppen kenyai kiküldetésére. Egy tánccsoport tegezte, egy sor tizenéves a barátai között emlegette. De bárki bekopogott hozzá, szívesen látta. Vendégeit legendás gyógynövény-pálinkájával várta, amelynek harmincegynéhány alapanyagát maga szedte össze Magyarország erdeiből. Volt még egy itala a „krampampuli”. Azt mondta, ennek a receptjét majd egyszer átörökíti a táncosokra. Sokszor kérdeztük, mikor teszi ezt meg. „Még nem jött el az ideje”– válaszolta mindig, felejthetetlen mosolyával a bajusza alatt… Már hiába várunk rá. Isten veled, Karcsi! Schweininger Péter
XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november •
Nekrológ Nehéz volt búcsúzni Freész Károlytól a
temetésen, de még nehezebb megválni Karcsitól, a BARÁTTÓL. Általános iskolai éveinkben is gyakran előfordult, hogy kilógtunk az erdőbe, egy kis vadlesre. Aggódó szüleink szerint sosem jöttünk haza időben, de mi úgy éreztük, hogy biztonságban és legjobb helyén vagyunk a világnak. Talán ezeknek a gyerekkori közös élményeknek is köszönhető, hogy felnőtt korunkra fenntartások és pózolások nélküli igazi barátság alakult ki közöttünk. Karcsi „családtagként” este 11-kor is beugorhatott, és a konyhában, egy-egy kupica pálinka mellett éjszakába nyúló, mély, őszinte beszélgetéseket folytattunk közös dolgainkról. Rá mindig lehetett számítani! Karcsi, tudsz segíteni, utána tudsz nézni, meg tudod szervezni? A válasz mindig igen volt, s amit elvállalt, azt melankolikus precizitással időre teljesítette is. Nagy tudása, tájékozottsága, elismertséget váltott ki a környezetéből, de ő megmaradt szerény, szári embernek. Bár bejárta a világot, – amerikai, afrikai, ázsiai élményeiről szívesen mesélt, kis Marutijába pattanva elvetődött Portugáliáig, vagy a sarkkörön túlra is, – de igazán otthon csak a Széna-hegyen, a Fáni-völgyben, vagy a Liponyást övező erdőkben volt. Tisztelte a kort, szeretett és tudott az idősebb nemzedékkel beszélgetni. Gyerekként a sámlin ülve, élvezettel hallgatta
a nagypapák vasárnapi, pipafüstös beszélgetéseit, történeteit, melyeket mi már csak Tőle, a rá jellemző aprólékossággal, fanyar humorral fűszerezve hallhattunk. 40 éves barátságunk alatt sok közös élményben volt részünk, mely emlékek most, hogy már nincs közöttünk élénken élnek bennem. Legutóbb Lengyelországban jártunk, ahol az európai bölény élőhelyén, egy csodálatos őserdőben barangoltunk. Akkor még nem sejtettük, hogy ez lesz az utolsó közös erdei túránk. A pontosság egyik fő erénye volt. Gyakran felemlegette egyik középiskolai tanára mondatát, miszerint ha egy vonat 6 óra 00 perckor indul, akkor arra 6 óra 01 perckor már nem lehet felszállni, mert az a vonat már elment. Október 2-án hajnalban, Karcsi barátunk vonata is elment, bár ezt lekéshette volna. Milyen ember volt? Tudott hallgatni, amikor más beszélt, meg tudott szólalni, amikor más hallgatott. Tragikus halála mély űrt hagyott családja, barátai és a szári emberek szívében. Klébert Antal
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk azoknak, akik
Freész Károlyt
a Népszabadság volt munkatársát utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Kisbíró
A hazai sajtó írta
Freész Karcsi haláláról beszámolt az MTI, amit szinte minden napilap és internetes portál átvett. A Kisalföldben Koloszár Tamás búcsúztatta el mesterét és kollégáját: „Ízig-vérig napilapos volt, ha fiatalon ehhez a tempóhoz szokik az ember, néhány nap után elvonási tünetek gyötrik, ha nem jut hírhez. (...) Freész Karcsit mindig dicsérték. Nem szállt el vele a ló, megmaradt közvetlennek, csak akkor szólalt meg, ha fontosat tudott mondani. (...) Az ő tankönyveit használtam az újságíróiskolában. Pénzt nem fogadott el, mindig azt mondta, egyszer majd lesörözzük. A kölcsöntankönyvekért már csak koszorúval tudok fizetni. Ez a keserű tény.” „Ilyen még nem történt soha, hogy a Freész késsen az ügyeletből” – kezdi a Népszabadság Online a nekrológot. „Aztán jött a telefon, és megnémult mindenki.” Megrendült és megindító hangon búcsúzik a lap nevében F. R., ebből idézünk: „Alighanem a szakma legcsendesebb hírszerkesztője volt. És alighanem a legképzettebbek, legtapasztaltabbak egyike. Az a fajta ember volt, aki nehezen nyílik meg, magáról nem beszél, hallgatja a többieket, ritkán szól, de amikor védeni kell a maga emberi, szakmai igazságát, nem ismer megalkuvást. (...) A Népszabadság egyik legmegbízhatóbb szerkesztőjét gyászolja.” Aztán alább a honlapon egy hozzászólás: „Nem az egyik legmegbízhatóbb, hanem a legmegbízhatóbb!”
Hogyan emlékezik vissza Freész Károlyra? Laub Jánosné Óvónő Mi általános iskolai osztálytársak voltunk. Mindig a gyermekkorom jutott eszembe, mikor megláttam. Már gyerekként is érettebb volt a társainál. Jó eszű gyerek volt. Szerette a történelmet, földrajzot, irodalmat, de élete középpontjában már akkor is a természet állt. Mindig is erdész akart lenni. Nagyon szeretett kirándulni, és szervezett is kirándulásokat nekünk. Mi pedig rengeteget tanultunk abból, amiket mesélt. Halk szavúan, sohasem tudálékosan. Nagy tehetsége volt az íráshoz is, talán ezért is lett később újságíró.
Czencz Sebő Nyugdíjas Nagyon jóindulatú, és segítőkész ember volt. Jó készsége volt az irodalomhoz, talán ezért is lett újságíró, habár erdésznek tanult. Mindenszentek ünnepén, a baleset előtti napon még láttam édesanyjával a temetőben. De hát csak a jók mennek el, ahogy mondani szokták.
Grátzer Ferenc Tanuló Nagyon kedves és segítőkész embernek ismertem
meg. Rendszeresen elkísérte a tánccsoportot az Europeade fesztiválra, most utoljára Svájcba. Vacsora közben mesélt nekünk a helyi szokásokról, hagyományokról. Nagyon tájékozott ember volt. Amit mégsem tudott, azt megkérdezte a helyiektől.
Pats Antal Nyugdíjas Karcsi nagyon szerény ember volt. Soha nem dicsekedett, csak a temetésén tudtam meg, milyen fontos pozíciókat töltött be. Jó barát és rokon volt. Nem lehetett olyan kéréssel fordulni hozzá, amire nemet mondott volna. Szinte pótolhatatlan a hiánya.
T u r á n Józsefné a Kisbíró korábbi munkatársa Nagyon megrendített, ami történt vele, még szinte fel sem fogom, hogy nincs köztünk. Kisbírós időszakom elején tartottam attól, hogy gyakorlott újságíróként kritizálni fogja írásaimat. De nem így volt, mindig azt várta inkább, hogy én kérdezzek. Munkáját becsületesen, odaadóan végezte. Tisztelte gyökereit, szülőfaluját, ismerőseit, tisztelte a saját és más nemzetiségek hagyományait. Örülök, hogy ismerhettem, és vele dolgozhattam.
5
Kisbíró • XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november Aki Márton napon libát nem eszik, az egész évben éhezik Lámpás felvonulás Szent Márton ünnepén – Van gyufád? – szólít meg az iskola előtt Szirmai Nelli. Négy kisfiának maga készítette lámpását szeretné meggyújtani Szent Márton ünnepén. Míg a
tűzzel bajlódunk, a többiek, mintegy háromszázan tovább mennek az óvoda elé, hogy onnan a kicsikkel és a szüleikkel együtt a templomot megkerülve végül benne kössünk ki. Mindenkinek jut hely, a gyerekek izgatottan lesik a történéseket, zsivajuk betölti a teret. Horváth Csabáné lép a mikrofonhoz, elmondja, hogy a Szent Márton-napi lámpás felvonulás német eredetű népszokás, amelyet ettől az évtől kezdve hagyománnyá kívánnak tenni Száron is. Szabó Barbarától megtudjuk, hogy
Szent Márton valós történelmi személy volt, aki a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született Kr. utáni 316-ban, vagy 317ben. Szülei jómódú pogányok, apja katonatiszt volt. A fiú 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást, bár ezt szülei nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, a feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát. Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. 371-ben Tours püspökévé szerették volna megválasztani, ő azonban tiltakozott. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Barbara ismertetője után kezdődik az iskolában szeptemberben indult Hagyományőrző szakkör műsora. Van klarinét, ének, versek magyar és német nyelven, és egy rövid és szép novella Borsodi Inez előadásában. Szent
Márton napi felvonulás
2008. november 11-én falunk életében először Márton napi lámpás felvonulást és megemlékezést rendeztünk. A programra nagy izgalommal készültek kicsik és nagyok. Besötétedés után indult a menet az iskola elől. Az óvodát érintve egy rövid útvonalon haladva
jutottunk el a templomig, ahol a hagyományőrző szakkörös gyerekek egy kis műsorral kedveskedtek a nézőknek. Az est zárásaként az iskola egyik tantermében libazsíros kenyérrel, teával, forralt borral, süteménnyel kínáltunk vendégeinket. Nagyon jó érzés volt látni, hogy egy új kezdeményezés ennyi embert megmozgatott.
6
Külön köszönet mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult segítségével programunk megvalósulásához. Fekete Imréné Horváth Csabáné
Adventi felhívás
December 14-én, vasárnap kézzel készített betlehemi jászol kiállítást szervezünk az Advent Száron rendezvénysorozat keretében. Az elmúlt évekhez hasonlóan a látogatók szavazata alapján díjazzuk az első három helyezettet. A betlehemi jászol készítésére nevezhetnek egyének, családok, baráti társaságok. Bármilyen technikával elkészíthető: síkban, vagy térben, lehet rajzolni, festeni, készülhet textilből, fából, csuhéból, gipszből, agyagból stb. Az elkészítésnek csak a képzelet szab határt. Egyetlen kikötés az, hogy egy 1m x 1m-es területen elférjen! Kérjük, a munkákat december 13-ig készítsék el, és juttassák el hozzánk! Bővebb információ: Nagy Szilvia és Németh Norbert. Tel.: 06-20-393-2799
Márton napját népszokások kísérték. November 11-én volt az újbor kóstolásának az ideje, de a liba mellcsontjából az időjárást is megjósolták. A hagyomány úgy tartotta, hogy minél többet eszünk Márton napján, annál erősebbek leszünk. Fekete Imréné ezzel a zárómondattal az iskolába invitál, ahol libazsíros kenyér, tea és forralt bor vár bennünket. Élünk a lehetőséggel, és nem bánjuk meg. Konkoly Edit
Idősek napja Újbarkon
Kedves köszöntők, verses, dalos műsor után vidáman ünnepeltek együtt a falu idős emberei. A jókedvhez hozzájárult Müller Mihály és Halász József zenéje, melyért ezúton köszönetet mondunk.
Márton nap
Új hagyomány teremtéséért fogtunk össze Újbarkon. November 11-én, Márton napján lampionos, fáklyás felvonulást tartottunk. Előtte játszóházban készítette el mindenki a lámpását, és az ünnephez kapcsolódó más tárgyakat. Örömünkre nagyon sokan részt vettek a felvonuláson. A gyerekek különösen élvezték. Daloltunk, beszélgettünk, az egész falut körbejártuk. Végül meleg teát, süteményt kaptak a majd egy óra hosszat gyalogoló résztvevők. Metzgerné Speier Katalin
Mikulás Újbarkon!
December 7-én, délután 4 órakor jön az újbaroki kultúrházba a Mikulás. Minden újbarki gyereket szeretettel várunk! Újbarok Község Önkormányzata
XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november •
Kisbíró
Az új szülői munkaközösség bemutatkozása Tisztelt Szülők! Az iskolai szülői értekezleteken Önök megválasztották a Szülői munkaközösség (továbbiakban SZMK) tagjait. Az alakuló ülést november 10-én tartottuk és megválasztottuk a tisztségviselőket is. Az osztályképviselők elérhetőségeit valamint a tervezett programjainkat megtalálják az iskolai faliújságon. Programjainkban elsődlegesen célként fogalmaztuk meg a tantestület munkájának támogatását a szülői igényekkel felvértezve, mintegy közvetítőként. Ennek okán kérjük T. Szülőket, hogy az osztályközösséget, az iskolát érintő kérdésekkel elsőként az osztályok SZMK tagjait keressék, akik vagy azonnal válaszolnak, vagy a soron következő ülésen napirendre tűzik a témát. Az üléseinken rendszeresen találkozunk az Iskola és az Önkormányzat képviselői-
vel, de ezen kívül is napi kapcsolatban leszünk velük. A személyes ügyekben (például elveszett sapka, károkozás, stb.) sajnos nem áll módunkban segíteni, ezeket továbbra is az iskola képviselőivel kell megbeszélniük. Nem kisebb célunk az, hogy az iskolai környezetet – a szülők és gyermekek bevonásával – igényessé, széppé, biztonságossá tegyük, hiszen ez legtöbbször anyagiak nélkül is, összefogással megoldható. Közös érdekünk mindez, mi segítünk a szervezésben, előkészítésben, a végrehajtásban viszont számítunk Önökre. Lesznek kulturális programjaink is, melyekre szeretettel várunk minden gyereket és szülőt, hozzátartozót! Az aktuális programok kommunikációját eljuttatjuk!
Tagjaink: 1. osztályban Némethné Nagy Szilvia, Bogdánné Németh Szilvia 2. osztályban Lehoviczné Károly Krisztina, Szabó Viktorné, Metlágerné Magyar Anikó 3. osztályban Kiháriné Baktin Beáta, Sági Ferencné 4. osztályban Garadnai Anna (elnökhelyettes, pénztáros), Schlégl Ivett, Virlicsné Tóth Gabriella 5. osztályban Stock Anett, Juhász Csaba (elnök) 6. osztályban Konkoly Edit, Langó Istvánné Nóri 7. osztályban Kilenczné Kemp Edit, Gombik Erika 8. osztályban Horváth Jánosné Haász Etelka Szülői munkaközösség
A közösség szolgálatában Interjú Ambrózy Tamás plébánossal Hivatalosan augusztus 1-jétől vette át a csákvári, szári, vértesboglári, újbarki egyházközségekben a lelkipásztori feladatokat Ambrózy Tamás atya. A fiatal plébánosnak ez az első önálló hivatala. Életútjáról, eddigi tapasztalatairól, jövőbeli céljairól nyilatkozott a Kisbírónak: – 1980. március 7-én születtem Budapesten. Ott is éltünk a családdal 13 éves koromig. Ezután Budakeszire költöztünk, ahol a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium tanulója lettem – kezdte a bemutatkozást Tamás atya –. Érettségi után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem angol-szociológia szakára vettek fel, ám 2000-ben meghallottam a Jóisten hívását, és tanulmányaimat félbehagyva kispapnak jelentkeztem Takács Nándor püspök úrnál, aki a Központi Szemináriumba küldött. – Kisbíró: Elkezdődött tehát az új hivatás elsajátítása… – Így van. 2007. június 23-án szentelt pappá Spányi Antal megyéspüspök, majd egy év következett Pilisvörösváron. Itt lettem ugyanis káplán. Ez év augusztusától pedig Csákvár, Szár, Újbarok, Vértesboglár és Bodmér plébánosává nevezett ki a püspök atya.
– K.: Nem félt attól, hogy túl nagy teher nehezedik majd Önre? – Bizony az elején igen nagy nyomást éreztem. Nem könnyű négy falu lelkipásztori teendőit a százszázalékos felelősség tudatában elvállalni. De örömmel mondhatom, hogy minden helyen aktív és együttműködő képviselő-testülettel találkoztam. – K.: Ezek mellett mik voltak még az első benyomásai? – Erre nem könnyű válaszolni. Igazából mindenféle várakozás nélkül jöttem ide. Az emberek kedvesek voltak, és látszott, hogy szerették elődömet, József atyát, aki aktív egyházi életet hagyott rám. – K.: Voltak-e sajátos elvei, amellyel a papi munkához látott? – Természetesen. Az egyik, hogy a papi feladatokat, a szentségkiszolgáltatást, az igehirdetést és a közösségvezetést igyekszem egyensúlyba hozni. A második, hogy e három közül én különös hangsúlyt fektetek a legutóbbira. Fontos, hogy a jövő zsugorodó egyházában is legyenek erős keresztény közösségek. A harmadik, hogy törekszem minden olyanra, ami nem kötődik szorosan a papi tevékenységekhez, vagy amire laikus testvérek is alkalmasak, másoknak átadni. Így egyre többen találják meg az Egyházban szolgálatukat. – K.: Milyen konkrét eredményei vannak ennek? – Örömmel mondhatom, hogy a már
meglévő plébániai közösség mellett beindult Száron a felnőttek, az egyetemisták és a középiskolások számára meghirdetett közösségi foglalkozások. Számomra különösen kedvesek a szerdai szentmisék utáni negyed órás szentségimádások, és jó, hogy sok segítőkész emberrel vagyok megáldva. – K.: Mik a jövőbeli tervei? – Még több és nagyobb katolikus közösség! Ezek szervezését, erősítését tartom a legfontosabb feladatnak. Lényeges, hogy az ilyen körök együtt éljék meg hitüket, és maguk is karitatív, missziós tevékenységet folytassanak! Schweininger Péter
Változások az ÁMK-ban
Két személyi változás következett be a Szári ÁMK vezetésében. A Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetői helyére az első, eredménytelen fordulót követően újabb pályázatot írt ki az igazgatótanács. Október 31-én a jelöltek meghallgatása után megszületett a döntés: 2009. január 1-jétől Szöllősiné Németh Beáta tölti be a művelődési ház vezetői posztját. A másik változás, hogy Isépy Gábor, az ÁMK vezetője lemondott az igazgatói megbízatásáról és tanári állásáról november 30-i hatállyal. A helyettesítési rendnek megfelelően az ügyeket az iskola igazgatóhelyettese viszi tovább, a megüresedett helyre pedig pályázatot ír ki az önkormányzat.
7
Kisbíró • XII. évfolyam • 11. szám • 2008. november
Hogy tetszik lenni? Kevés olyan életvidám és jó kedélyű ember él a faluban, mint Márhoffer Marci bácsi. Tekintetéből sugárzik valami könnyedség és gyermeki pajkosság. Mikor élettörténetébe fog, olyan mintha mesét hallgatnék. Van is mit mesélni bőven, hiszen nyolcvanegy év hosszú idő. Márhoffer Márton 1927. november 13-án született Száron ugyanabban a házban, ahol most lakik családjával. Akkoriban a gyermekkor nem olyan volt, mint most – meséli Marci bácsi. Már fiatalon be voltak fogva a munkába. Rögtön az iskola után napszámosnak kellett állnia. Szálláskúton volt egy nagy gazdaság, itt kellett besegíteni a földmunkákba.
Boldog születésnapot!
• • • • • • • • • • • •
Árospataki János Czencz Józsefné Harmath Márton Hollósy Józsefné Kreidl Mártonné Márhoffer Márton Metzger Józsefné Nagy Lajosné Rózsa Imréné Turán Józsefné Végh János Zsombók Józsefné
Kisbíró Kiadja: Szár és Újbarok önkormányzata Felelős kiadó: Szabó Gábor
Szerkeszti: Freész Károly, May Katalin, Metzgerné Speier Katalin, Nagy János, Schweininger Péter Cím: Polgármesteri Hivatal 2066 Szár, Rákóczi út 68. Telefon: 22/591-031 Készül: 750 példányban Terjeszti: az önkormányzat Olvasható a www.saar-ujb.hu címen is. ISSN 1789-8242 Lapzárta: minden hónap 15-én, megjelenés minden hónap 25. körül. Kérjük a Kisbíróba szánt cikkeket floppyn (esetleg olvasható kézírással) a szerkesztőknek vagy a polgármesteri hivatalban adják le. A szerkesztók fenntartják a rövidítés jogát. A lapban leírt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők álláspontját.
8
Mikor kitört a háború katonának nem vihették el, mivel még nem töltötte be a tizenhetet. A háborús emlékeiről azonban így is tudna mesélni bőven, mondja. Legszörnyűbb, és máig felejthetetlen emléke erről az időszakról, mikor a szovjet katonák egyszer kihajtották őt, többedmagával az Erdészlak mellé bunkert ásni. Nem messze tőlük katonák lustálkodtak. Egy légitámadás alkalmával éppen a szeme láttára csapódott be katonák közé egy bomba. Rögtön futni kezdtek, miközben takarították le magukról az emberi maradványokat. Sokszor megesett ilyen, hogy a háború alatt kihajtották az embereket dolgozni, mondja. A faluban három hónapig állt a front, eközben Marci bácsiék megjárták Vértesboglárt, majd átkerültek Bodmérra, végül Tabajdról tértek vissza otthonukba. A front alatt az egész falut kifosztották, mindent a nulláról kellett elkezdeniük. Az 1948as áttelepítés Marci bácsiékat sem kímélte. Ők azonban nem költöztek át Vérteskozmára, hanem néhány évig ismerősöknél húzták meg magukat. Később az otthonukat árvasági jogon újra visszakaphatták. A háború után nagy volt a szegénység, ezért is volt nagy öröm, hogy 1946 májusában Tatabányán, a IX. aknában kapott munkát vájárként. Nem volt könnyű munka, mondja Marci bácsi, ott a föld alatt, három műszakban, de valamiért mégis szerette csinálni. Később a XIV. aknába került, ahol harmincöt évig dolgozott, baleset nélkül. Ezt külön kiemeli, hiszen akkoriban több bányász társa is életét vesztette bányabaleset következtében. Mára, a maga nyolcvanegy évével talán a legidősebb bányász a környéken. Fiatalkorára nagyon szívesen emlékszik vissza, hiszen akkoriban a többi fiatallal sokat jártak bálba, rengeteget énekeltek, mulattak. Éppen így ismerték meg egymást feleségével is: egy Márton napi bálban, a Steer-féle kocsmában. Élete legboldogabb napjának tartja, mikor találkozott későbbi feleségével. Olyasmit érzett akkor, mintha villám csapott volna belé, emlékezik. Nagyon szerelmesek voltak egymásba. Háromévi udvarlás után, 1949. szilveszterén keltek egybe.
A mulatozás, a zene szeretete a nősülést követően sem szűnt meg. Marci bácsi 10–12 évig gombos harmonikán játszott az akkori szári zenekarban. Hangszerét még Felsőgallán vette, egy bácsitól. Annak ellenére, hogy akkoriban a motor volt a divat, mindenki azt szeretett volna, neki azonban a zene volt a mindene. A zenekarral bejárták az egész környéket, nagyon szerették őket mindenfelé. Volt olyan esküvő, ahol szombattól hétfőig csak muzsikáltak. Vértessomlón játszottak akkora lagziban is, ahol a ház közfalait kiverték, hogy elférjen a násznép. Fiatalabb korában sokszor jártak át bálba táncolni még Vérteskozmára is. Nemegyszer megesett, hogy onnan hajnalban gyalog jöttek haza, út közben pedig énekeltek. Mivel Kozmán akkoriban sok szári lakott, ott szinte otthon érezték magukat. Azt mondja, akkor más volt az élet, szegények voltak az emberek, de boldogabbak. Tévénézés helyett inkább egymáshoz jártak. Feleségével most szilveszterkor fogják ünnepelni az 59. házassági évfordulójukat. Így lehet, hogy ők a legidősebb házaspár a faluban. Házasságukból három gyermek született: Teri, Márton és Péter. Marci bácsi szerencsére soha nem volt beteges, a mai napig saját maga műveli szőlőjét, amiből háromfajta bor készül. Elő is kerül az egyik, na meg az a bizonyos gombos harmonika, ami olyan sok muzsikálást megélt. A válla miatt már nem tudja úgy húzni, mint régen, mondja Marci bácsi, de szájharmonikán még szokott játszani. Még most, nyolcvanegy évesen is élete a zene és a vidámság. Kívánunk neki még sok-sok boldog évet! May Katalin
