Kiragadott mondatok – ezt írta az Észak a Vizek völgyéről Hajdúszoboszló, Zalakaros, Budapest, Gyula. Ezek a fürdôhelyek benne vannak az országos top-tizes listában. Miskolctapolca azonban még az elsô ötven hely között sem szerepel. A vendéglátósok ennek okát a fejlesztés hiányában látják. Tapolcán azonban 100 méteren belül nincs vendéglô, és míg más üdülôvárosokban már nem létezik pavilonsor, addig itt két évvel ezelôtt adták át az újat. 31.01.2004 Nagyházi Mihály, a Tapolca Fogadó tulajdonosa. Hozzátette: megválasztásuk elôtt Káli Sándor polgármester és Fedor Vilmos alpolgármester ellátogattak Tapolcára és ígéretet tettek az üdülôtelep fejlesztésére. Akkor az itt lakók úgy gondolták, hogy öröm lesz itt az életö de azóta telik az idô, s egyelôre nem történt látható elôrelépés Tapolca ügyében. 13.02.2004 Ugyancsak zárt ülésen kerül a testület elé a Miskolctapolca Vizek Völgye elnevezésű projekt, amelyet a Pagony-Béta Kft. nyújtott be. (E társaság szervezésében, finanszírozásában létrejött egy fejlesztô csoport, amely sok milliárd forintot kíván Tapolcába és környékébe befektetni.) 30.06.2004 Tapolca, a Vizek Völgye Szakítani kell az elmúlt évtizedben tapasztalt egyhelyben való topogással, Tapolca jövôjét és egyben Miskolc idegenforgalmának fejlesztését csak komplex program alapján lehet elképzelni, amely kiterjed az Egyetemvárostól a barlangfürdôig lévô területre. Ezen városrészben támogatjuk a wellness szálloda építést, versenyuszoda kialakítását, és a kereskedelmi és szolgáltató létesítmények bôvülését. Simon Gábor, MSZP-frakció Alapvetôen egyetértünk azzal, hogy csakis egy nagyléptékű fejlesztést érdemes elindítani Tapolcán. A jelenlegi elôterjesztés azonban nem alkalmas konkrét döntések meghozatalához, mert tisztázatlanok a finanszírozás, a tulajdonviszonyok, a megvalósíthatóság feltételei, körülményei. A javaslatot nyílt ülésen és két fordulóban kell tárgyalni. Juga György, Összefogás-Fidesz-MDF A fejlesztéssel egyetértünk, annál is inkább, mert mi mindig is úgy gondoltuk, hogy Tapolca és környéke az Egyetemvárossal együtt kiemelten kezelendô, hisz ez a város legnagyobb kitörési lehetôsége a turizmus területén is. Ez a projekt Tapolca számára egy páratlan fejlôdési lehetôség. T. Asztalos Ildikó, SZDSZ-frakció A kereszténydemokrata frakció elkötelezett Miskolc elsô számú idegenforgalmi vonzerejének, Tapolcának a fejlesztésében. Az elôterjesztés komoly hiányossága, hogy a projektfejlesztô-befektetô kiválasztása nem a város által megfogalmazott feltételeket tartalmazó kiírás alapján történik. Ez bizalmatlanságot szülhet a döntésben részt vevôk és az itt élôk körében. Az elôterjesztett változat csak a lehetségesek egyike. Kobold Tamás, MKDSZ 30.06.2004 A miskolci közgyűlés MSZP-frakciója a szerkesztôségünkbe eljuttatott közleményében ... A munkahelyek megtartása, újak teremtése elsôdleges célja a miskolci városvezetésnek, ennek érdekében több befektetôvel folynak jelenleg is tárgyalások Miskolc térségébe hozandó beruházásokról, fejlesztésekrôl. Ilyen projekt a Tapolca Vizek-völgye is. Ennek a hatékony munkának köszönhetôen már a közeljövôben több száz új munkahely jöhet létre a térségben.ö áll a dr. Varga László frakcióvezetô által szignált közleményben. 09.07.2004 12 milliárdos Tapolcán megvalósítandó befektetés A közgyűlés megszavazta: a város földhasználati szerzôdést köt a befektetôkkel a tapolcai strand területére Elsô körben egy wellness- és egy nyitott látványfürdôrendszert építenének a strand területére, ami kibôvítené mindazt, amit a barlangfürdô nyújthat. Ezzel egyidôben egy szálloda is épülne a területen,
amely szolgáltatásaiban a lillafüredi Palotaszállóra hasonlítana. Parkolókat, mélygarázsokat is terveznek. Második körben valósulhatna meg igazán a Vizek völgyeö project, amikoris tórendszert alakítanának ki Tapolcán. - Mi vagyunk az oka, hogy zárt ülésen tárgyalta a közgyűlés a Tapolca project ügyét - vallotta be Berényi Gábor, a befektetést elôkészítô cég vezetôje a szerdán megtartott tapolcai fórumon. Az üzletember elmondta, tanulmányok hosszú sorát készítették el, hogy meggyôzôdjenek, érdemes-e belevágni a vállalkozásba. Ezután keresték meg a miskolci önkormányzatot, s mivel még nem voltak biztosak, hogy a képviselôk megszavazzák az ötletet, szerették volna azt diszkréten kezelni. a Simonides Kft. ügyvezetôje A strandon wellness látványfürdô, szálloda, mélygarázsok, parkolók épülnének. Egy fedett uszodát, valamint szolgáltató és szórakoztató központot is tervezünk Tapolcára, hogy ez utóbbi milyen lesz, azt a piac dönti el mondta a szakember. Arról is beszélt, hogy kifizetnék az önrészt egy tórendszer kialakításához is, ha a város ehhez uniós pénzekre pályázna. A fórum résztvevôi bizalmatlanul hallgatták az elhangzottakat. Káli Sándortól kérdezték például, hogy miért egyeztek meg az elsô befektetni szándékozóval, miért nem írtak ki pályázatot Tapolca fejlesztésére. Káli Sándor azt válaszolta, egyetlen komoly szándékú, tôkeerôs befektetô sem jelentkezett az elmúlt években. A Simonides Kft. a befektetést elôkészítô cég. A befektetô a Pagony Béta Kft. lesz. A fórum résztvevôi megkérdezték, milyen referenciái vannak a cégnek. Megtudhatták, hogy Sopronban, Bükfürdôn, Esztergomban szállodákat, konferenciaközpontokat, s azokon belül fürdôrendszereket építettek. A vizesö területért egy stuttgardi cég, a Deyle Management nevű felel, ôk szerte Európában építettek már wellness fürdôket. - Szívesen vásárolnánk részvényeket. Megtehetjük-e? Berényi Gábor: Befektetôi csoportról van szó, bárki beszállhat, van helye. A szálloda üzemeltetésének 25 százalékát egyébként felajánlottuk a városnak. Nagyházi Mihály: Mikorra készül el a beruházás? Edôcs József, a MIK Rt. igazgatója: Jövô év tavaszig már elkezdik az elsô ütem építését (a csúszások a befektetô kockázata) A befejezési határidô: 2006-2007; a tórendszer elkészülése a pályázattól függ 09.07.2004 Káli-interjú Reméljük, a tapolcaiak nem döntenek a leválás mellett. A Vizek völgye projekt nem felejtôdött elö, a strand eddigi bérlôjének felmondtunk. Készen vannak a tervek, a német tervezô makettje már megtekinthetô. 13.11.2004 Sok vita, nincs konszenzusö, jellemezte az egyeztetésen történteket a polgármester. Két szerzôdés megkötése is megtörtént: az egyik az együttműködést tartalmazza az önkormányzat és a befektetô Pagony Béta nevű cég között, másrészt pedig egy földhasználati szerzôdésé. Káli Sándor elmondta, a vállalkozók eddig mintegy 70 millió forintot költöttek a project elôkészületeire. A projekt elôkészítése során azonban gondok is adódnak, jegyezte meg Káli Sándor. Mégpedig az önkormányzat figyelmetlensége miatt: emiatt belsô vizsgálatot is indított a városvezetô. 24.11.2004 Juga György (Összefogás Fidesz-MDF) Kezdeményeztük azt is, hogy a közgyűlés vonja vissza a Vizek völgye projektet, és nyilvánítsa ki, hogy a jövôben csak olyan gazdaságilag megalapozott fejlesztéseket támogatja, amelyek illeszkednek a tapolcaiakkal együtt kidolgozott fejlesztési koncepcióval. Dr. Varga László (MSZP) Több elmaradt infrastrukturális fejlesztést tervezünk jövôre végrehajtani. olyan helyzetet is teremtünk, amelyben a tapolcai strand látogatói is méltó körülmények között pihenhetnek. 14.12.2004 A legmegdöbbentôbb eset azonban Juga György szerint a tapolcai Vizek Völgye projekt esete. A politikus úgy véli: az errôl szóló döntését a közgyűlésnek vissza kellett volna vonni, és a Miskolctapolcán élôk problémáinak megoldására fejlesztési koncepciót kellene készíteni. A januári népszavazás elôtt azonban
úgy tűnik említette meg Juga György , hogy Káli Sándor polgármester mindenképpen alá akarja írni a beruházóval a szerzôdést. Ezzel azonban nagyon hosszú idôre elveszi a mindenkori városvezetés mozgásterét, a tapolcaiakat pedig Miskolc ellen fordítja. Káli Sándor a jelek szerint a referendum elôtt már kész helyzetet akar teremteni az ügyben, csak azt nem lehet tudni, hogy miért tette fel a kérdést végül a frakcióvezetô. 15.12.2004 Dr. Varga László Tapolca-ügyben elmondta, elindult a Barlangfürdô fejlesztésének újabb üteme mintegy egymilliárd forint értékben, emellett a strandon kialakult borzalmas helyzetet szeretnék kezelni a Fürdôk Völgye Projekt által. Nem politikai üzeneteket akarunk küldeni a tapolcaiaknak, hanem megoldani gondjaikat, és ezt meg is tesszük.ö hangsúlyozta. 16.12.2004 Varga László: ...most a városi erôknek együtt kellene bizonyítaniuk, hogy fontos számukra Tapolca fejlesztése, és ezért tenni is hajlandók. Ennek jövôre kézzelfogható eredményei lesznek, elég csak a Barlangfürdô újabb közel egymilliárdos fejlesztésére, a közművek, utak építésére, vagy éppen a Fürdôk Völgye többmilliárdos programjára gondolni. 18.12.2004 Lakossági tájékoztatóra hívta múlt pénteken a tapolcaiakat Borkúti László önkormányzati képviselô és Káli Sándor polgármester. A fô téma a tervezett, az átkeresztelt nagyberuházás volt. A tapolcai általános iskola tornacsarnokában lehettek körülbelül százan, azon a lakossági tájékoztatónak nevezett rendezvényen, amelyen a Fürdôk Völgye projektet mutatta be Belényi Gábor ügyvezetô igazgató és Viszlai József építész. Hogy miért Fürdôk és nem Vizek Völgye? Azért indokolta a befektetô-beruházók képviselôje, Belényi Gábor , mert a Hejô-ligetbe tervezett pihenô park vízi és kertészeti, kék és zöldfelületeinek funkcionális fejlesztése egy következô lépés lehet. (Amennyiben a város akarja ezt a lépést. Ha igen, akkor a Pagony-Béta Kft. elkészítteti a terveket, benyújtja a pályázatot az EU-nak, és jó esetben nyer. Ami azt jelenti, hogy több, mint 90 százalék arányban uniós pénzbôl születik meg a vizek völgye.) Most a fürdôépítés van napirenden. A nyitott fürdô egy része 2005-ben már üzemelne, a többi 2006-ban. A második esztendôre készen kell lenniük a fürdô területén megépülô szállodáknak, a wellness fürdônek. A grandiózus tervek a tapolcaiak (és nem tapolcaiak) egy részét lelkesedéssel tölti el, más része szkeptikus, mondhatni, gyanakvó. Kétségeik fô forrása számos olyan korábbi, miskolci ingatlanügylet, amelyen nagyot veszített a város, annak lakossága. 21.12.2004 Több szerzôdô fél van, az egyik tárgyaló partnerrel a tárgyalások befejezôdtek, a szerzôdés aláírásra került, ám olyan záradékkal, amely lehetôvé teszi az elállást a körülmények változása esetén. A másik féllel a tárgyalások tovább folytatódnak az önkormányzat gazdasági érdekei miatt. Káli Sándor arról, hogy megvalósul-e a Fürdôk Völgye projekt, ha Tapolca leválik? (2005. január 11-én) Mit ígérnek 2005-re megyénk képviselôi? Káli Sándor Utak; Vizek Völgye; egyetemi uszodaépítés; Bárczay kastély; Cora melletti ipari terület; avasi parkosítás, aluljáró, lépcsôházfestés, közösségi ház terveztetése. 04.03.2005 Az elmúlt napokban több alkalommal foglalkoztunk Miskolc fürdôinek helyzetével. Benne a Tapolcai Strandfürdôvel, amelyrôl pár hete még úgy lehetett tudni: egyáltalán nem nyit ki, ott megkezdôdik a hatalmas beruházás, a Vizek Völgye elnevezésű projekt megvalósítása. Azután kiderült: a nyári hónapokban mégse indul a munka 06.06.2005 A megyei közgyűlés
A vizsgálatok ugyanis azt mutatják figyelembe véve a Vizek Völgye projektet Miskolctapolcán a kor követelményeit kielégítô, komfortos szállásokra lesz szükség az elkövetkezô években. 01.07.2005 Tapolcai strandvendégek tudni vélik, hogy a mostani az utolsó hétvége a Tapolcai Strandfürdôben. Azután vége, nincs tovább, jönnek a munkagépek, startol a Vizek Völgye-projekt, amely hatalmas beruházásaival egészen másfajta és máshol levô fürdôkomplexumot épít fel. Szállodával, egyéb létesítményekkel. Marosi László, a Kék Hullám Kft. ügyvezetô igazgatója - érhetô okokból - nem kívánja december 31-éig üzemeltetni a strandot. Ugyanakkor arra vár, hogy az általa, illetve a cég által elvégzett vendéglátó-ipari beruházások bekerülési költségét megfizessék neki. Vagy a Vizek Völgye-projekt befektetôi vagy az önkormányzat. Ellenkezô esetben azok az ô tulajdonában maradnak, és ott fognak állni, ahol most. Úgy viszont aligha indulhat a Vizek Völgye. 13.08.2005 A tervek szerint 2007 tavaszára készülnének el a Vizek völgye projekttel Tapolcán. Novemberben kezdôdhet az építkezés, tudjuk meg Belényi Gábortól, a Vizek Völgye projektet elôkészítô cég, a Deyle-Simonides Kft. ügyvezetôjétôl A tervek szerint jövô nyárra a külsô medencék már elkészülnek, így azokat már meg tudjuk nyitni a közönség elôtt mondja az ügyvezetô. Ekkor a szálloda és a wellness fürdô belsô munkálatainál fogunk tartani. 2006 ôszére adjuk át a teljes fürdôegységet, 2007 tavaszán pedig a szolgáltató központot. A tervek egyébként lényegesen nem változtak, mindössze a wellness vízfelület növekedett kissé. 07.09.2005 Halmai István: A Vizek völgye projekt valóságos tartalmáról — például, hogy mekkora területet érint — nem tudunk semmit, és a városvezetés arra sem vette a fáradtságot, hogy a döntést a közgyűlésre bízza 28.09.2005 hol tart a tapolcai, nagyszabású fejlesztést magába foglaló Vizek Völgye-projekt? Korábban Káli Sándor polgármester annyit mondott: az építési engedélyeztetési eljárás folyik Belényi Gábor: A Vizek Völgye elnevezés a teljes Tapolca-völgy táj- és tórehabilitációját jelenti, beleértve természetesen az általunk menedzselt szálloda-, wellness- és szabadidôközpont-fejlesztést is. Ez utóbbi fejlesztést Fürdôk Völgye néven emlegetjük. A Vizek Völgye projekt fejlesztése önkormányzati szándék lehet, amihez fejlesztôink jelentôs anyagi és dologi segítséget ajánlottak (tervek, pályázati tanulmányok készítése, hozzájárulás az önerô biztosításához, egyebek). Ez idáig ez ügyben az önkormányzat részérôl megkeresés nem történt, feltételezzük, hogy nem is fog, hiszen az önkormányzat egy másik úton elindulva (elkészíttette — közreműködésünk nélkül — Tapolca-völgy fejlesztési tervét) kívánja Tapolcavölgy fejlesztését megoldani. A közgyűlés felhatalmazásával Káli Sándor polgármester tavaly december végén írta alá fejlesztôikkel a földhasználati jogukat biztosító szerzôdést. Ezek után kezdhették az engedélyezési terveket készíteni. A projekt pillanatnyilag az építési engedélyeztetés stádiumában van. A kezdés — ami a bontást jelenti — a jogerôs építési engedély kézhezvétele után haladéktalanul megtörténik. Az építési engedélyt reményeik szerint ez év végén, legkésôbb januárban megkapják. Jelenleg a szakhatósági egyeztetések folynak. Az elôzetes terveikhez képest körülbelül 45-60 nap a csúszás... gôzerôvel folyik a munka. Belényi Gábor tájékoztatása szerint a teljes komplexum felépítési ideje 18-24 hónap. Szeretnék, ha az objektumok egy része, így a fürdôkomplexum, különösen annak nyitott elemei, menet közben átadhatók lennének, de ez függ a szakhatóságok hozzáállásától is. A tervekrôl megtudtuk: azokból több változat is készült, a végleges, amely engedélyeztetés alatt áll, a miskolci önkormányzat fôépítészénél megtekinthetô. a barlangfürdô átalakításának tervezôje, Bodonyi Csaba foglalta össze Tapolcára — beleértve a Hejôligetet — vonatkozó elképzeléseit, Vizek Völgye elnevezéssel. Idôben ez után történt, hogy a városháza pénzt nyert el Tapolca turisztikai fejlesztésére szóló pályázat kiírására. Az országos pályázatot a Bodonyi Csaba vezette iroda nyerte meg. A cégtôl azt kérte a városháza, hogy tervükben mint konkrétummal számoljanak a Fürdôk Völgyével, az oda tervezett fejlesztésekkel. 22.11.2005
Viszlai József, a Vizek Völgye-projekt tervezôje A fedett élményfürdô, a szálloda, a strandfürdô és területének teljesen új építészeti és fürdôszempontú továbbfejlesztése, a barlangfürdô belsô bôvítése képezi a terv fô elemeit. Túl ezeken a projektet benyújtó befektetôi csoport ajánlatot tett arra, hogy — távlatilag — pihenôparkká, vízi, kertészeti, kék és zöldfelületekben bôvelkedô területté fejleszti a Hejô-parkot. Pontosabban: a projekt ezen elemét a miskolci önkormányzat valósítaná meg, az ajánlat szerint úgy, hogy a szükséges beruházási forrást 96 százalékban EU-pályázati lehetôségek kihasználásával fedezné, hozzá a valamivel kevesebb, mint 300 millió forintos önrészt a befektetôi csoport vállalná. Ez lenne a Vizek Völgye. 23.11.2005 A beruházó Pagony Béta Kft. az élményfürdô felépítéséhez szükséges terület elôkészítését végzi, így sor kerül a továbbiakban az Aradi sétányon lévô vendéglátó ipari egységek folyamatos bontására. Ugyancsak érvényes bontási határozat birtokában folytatódik a strand területén lévô felépítmények bontása. Tekintettel az idegenforgalmi szezonra, most hangolódik össze, hogy a volt öltözôépülettel, a medencékkel, vagy az egyéb kiszolgáló létesítményekkel kezdjenek-e. a bontási törmeléket a szemközti strand területére borították A Pazár sétányon lévô vendéglátó-ipari egységek bontására legalább 2 évig nem kerül sor. Ebbôl is kiderül, a tapolcai strand már nem fog kinyitni. 26.04.2006 Talán a nyár végén elindulhat a strand bontása, mondja Belényi Gábor, a befektetôi csoport (Simonides Kft.) ügyvezetôje — Az építési engedélyeket nemrég kaptuk meg — tudjuk meg Belényi Gábortól —, most a jogerôre emelésére várunk. Hogy ez megtörténik-e, az nagyjából két hét múlva derül ki. Utána történhet meg a hitelszerzôdések — amelyek a pénzügyi fedezetet biztosítják majd — és a fôvállalkozói szerzôdések megkötése. — Ha nyár végén hozzákezdhetünk a bontáshoz, akkor elôreláthatólag 2008 júniusában, legkésôbb novemberében adhatjuk át a szállodát, amely a projekt utolsó üteme — hangsúlyozza Belényi Gábor. 28.06.2006 A Tapolcai strand területére tervezett beruházás a következô engedélyekre kért építési engedélyt: Aquapark 1182 fô befogadására, ebbôl a wellness részlegen 220 fô, a fittness részlegen 120 fô tartózkodhat. A hotelnek 148 kétágyas szobája lesz, a konferenciaterem 450 fônek biztosít helyet, az étteremben 150 vendég számára lesz hely. Parkoló részére 115 db állás van kialakítva. A Tervtanács észrevételei a tervvel kapcsolatban: egy völgyben elég nevetséges egy dombot építeni, a hagyomány nincs benne, befektetô és nem lakosságbarát döntés született, irodaház jellegűek a tervezett szállodák, összefüggések nélkül nem lehet fejleszteni, stb. A Hajdúszoboszlói Aquaparkban naponta 21 000-en férnek el. A Tapolcai strandon 5 000-10 000 fônek kellene helyet biztosítani. Ha az elképzelt tervek valósulnak meg, akkor mi lakosok ebbe a fürdôbe nem fogunk tudni beférni, de az ide látogató vendégek sem, marad a Csorba-tó, vagy a nyéki bányatavak, vagy továbbra is Tiszaújváros, Bogács stb. A városvezetés a 10 év bérbeadás után most 99 évre akarja odaadni a strand területét magáncélokra. Mivel ilyen kicsi a tervezett befogadóképesség szinte állandóan kint lesz a megtelt tábla. Ez az idegenforgalom visszafejlesztése! Ehhez még csak annyit tennénk hozzá, hogy a tavaly több mint 140 millióért megépült medence ebben az évben sem fog működni, de jövôre sem, ha az építkezés elindul. A tapolcai vállalkozók pedig szívesen működtetnék a strandot, amit már többször jeleztük az Idegenforgalmi Bizottságnak is. A Tapolcai turisztikai látványtervet (15 millióba került) a város még tavaly elkészítette, de azt be nem mutatta a lakosságnak, sôt a jelenlegi építési engedélyekben szereplô dolgok teljesen másképpen vannak tervezve. A Tapolca Idegenforgalmáért Alapítvány tagjai, a fent emlitett okok miatt nem támogatják a Fürdôk Völgye terveket. Tapolca Idegenforgalmáért Alapítvány 04.07.2006 Borkúti László: A munkagépek is mutatják, történik valami, de az tény, hogy nem turistaparadicsom. 30.06.2006
A tapolcaiak úgy érzik, nem törôdnek velük, magukra hagyták ôket, és attól félnek, semmi jóra nem számíthatnak egészen addig, ameddig a Fürdôk Völgye el nem készül, ami magával hozza majd Tapolca további rendezését. 29.08.2006 A belépôjegyek árszínvonala nem fog eltérni Magyarország hasonló szolgáltatást nyújtó fürdôinek árszínvonalától. Tervezik — Belényi Gábor biztos abban, hogy ebben az önkormányzat a partnerük lesz —, hogy a helyiek, de legalábbis a diákok és a nyugdíjasok kedvezményekben részesüljenek. 29.08.2006 Tapolcai strand. Így néz ki most, holott már nyáron azért nem nyitott ki, hogy elkezdôdhessen a Vizek völgye építése. Azóta sem történt semmi, az építkezés erôs csúszásban van. A témára visszatérünk. (Fotó: Bujdos Tibor) 17.11.2006 Gáti Attila: ...a Vizek Völgye továbbra is rengeteg pocsolyával rendelkezik, a kátyúk száma nem csökkent, sok jelzôtábla hiányzik. 19.03.2007 Orosz Lajos... kérdésünkre, hogy áll - mert úgy tűnik, nagyon, de nagyon áll - a Fürdôk Völgye-projekt, elmondta: egyelôre nincsenek jó hírei. 20.03.2007 bár Orosz Lajos szó szerint nem mondta ki, az alpolgármester válaszaiból kiderült: abból immár nem lesz semmi. 21.03.2007