KILÉPÉS A KÁOSZBÓL
Centrum Traditionis Metaphysicæ
doktrinális–theoretikus, mind exszisztenciális síkon. Teszi ezt úgy, hogy közben tökéletes egyértelmséggel tisztában van azzal, hogy a földi-emberi világ és a jelenkori emberiség helyzete egy spirituális normákat szem eltt tartó rátekintésbl nagyjából teljesen reménytelen, és ráadásul egyre reménytelenebb. A „társadalmat”, az emberi világot már egy száznyolcvan fokos irányváltás sem mentheti meg eddigi deviatív aktivitásának következményeitl, irányváltásról vagy akár csak módosításról azonban természetesen szó sincs. Ilyenformán a legtöbb, amit a jelenlegi agresszíven és pándémikusan antitradicionális közegben a társdalom egészére, vagy úgyszólván a makrokollektívumra nézve megtehetünk, tulajdonképpen a legkevesebb: amilyen formában lehetségeink csak engedik, teljes nyíltsággal tárjuk fel a valódi problémákat és azok megoldási lehetségeit. Minden más legvégs soron vagy értelmetlen, vagy kivitelezhetetlen. Ez az aktivitás a jelenlegi körülmények közepette természetesen nem képes esz-
Tudjuk, hogy a modern világot létesít erk célja végs soron mindannak elpusztítása, aminek a spiritualitáshoz és szakrálishoz vagy általában a tradicionálishoz köze van. Ez a cél a legkülönbözbb taktikai és stratégiai módszerek alkalmazása révén valósul meg a történelem és fokozottan a jelenkori történelem folyamán a forradalmi felforgatástól a diktatórikus terroron át a „békeidk” általános disszolúciós folyamataiig. Tekintettel a folyamat különösen elrehaladt voltára, ezekkel az erkkel szemben ma már szinte minden és mindenki teljesen tehetetlen világviszonylatban is, Európában is és Magyarországon is. A Metafizikai Hagyomány Centruma ebben az általános és teljes megsemmisülés felé gravitálódó világban – tudatosan felvállalva, hogy tle igen különböz, gyakran ellentétes szellemiség „vallási közösségek”, „kisegyházak” és egyebek sorában jelenik meg, továbbá jobb híján külsleg az azokéval hasonló formai és jogi keretek között –, tzte ki célul egy ellenforradalmi és konzerváló aktivitás megnyilvánítását, mind 2
szenciájában elhatolni a társadalom egészéig, csupán egy ezen belül kiválasztódó eszmei és adott esetben konkréttá váló mikrokollektívumig, amelyet egy sajátos embertípus határoz meg: azok, akik még képesek eszmélni, és a romok világában sem hajlandók magukat átadni az általános szuggesztióknak, hogy tehetetlenül „úszva az árral” várják az „áldozati állatokéval” analóg sorsuk bevégzdését. „Reményrl” és ebbl adódó tennivalókról tehát már kizárólag a szellemileg orientálódó és valódi erfeszítéseket tenni képes szuverén ember esetében lehet beszélni; továbbá legfeljebb olyan mikrokollektívumok esetében, amelyeket ilyen emberek jelenléte határoz meg, és amelyek létoka az útonjáró ember számára az egyéni és egyénen-túli, egyetemes spirituális kibontakozás támogatása. A Metafizikai Hagyomány Centruma tevékenységével elssorban ehhez az embertípushoz és az ilyen mikrokollektívumokhoz szól. Az, hogy a valódi szellemi aktivitás hatásként megjelen extenzitása ma mekkora, kétségtelenül a modern antitradicionális közeg szélsségesen túlburjánzott jelenlétének a függvénye. Ráadásul a makrokollektívum felé kifejtett szellemi hatás mint egy dönten „bens” természet operatív tevékenység ki- és levetülése, ránk nézve egyáltalán nem veszélytelen, ugyanis tisztában kell lennie mindenkinek azzal, hogy egy A Metafizikai Hagyomány Centrumával ekvivalens
szellemiség szervezet tevékenységét, st egyáltalán létét az antitradicionális közeg kizárólag addig tri el, amíg hatása nem elég kiterjedt ahhoz, hogy egy bizonyos „határértéket” elérve azt önmagára nézve veszélyesnek ítélje. Ekkor sokat emlegetett „toleranciája” és „liberalizmusa” azonnal megsznik, és terrorisztikus agresszióba megy át. Az, hogy az általában vett tradicionalitás erinek és ezen belül konkrétan A Metafizikai Hagyomány Centrumának jelentsége egy általános átalakító hatás kifejtése vonatkozásában a társadalom nagy vonalaira nézve elhanyagolhatóan minimális, számos komplex tényez mellett és többek között a képviselt magas intellektuális színvonalnak is köszönhet, ami a tradicionális doktrínák valódi reprezentációjához és torzítatlan megértéséhez elengedhetetlen, viszont a modern ember részérl nem áll rendelkezésre. Ugyanez – a másik oldalról nézve – a modern világ sajátos önvédelmi mechanizmusának tudható be, amelynek a legtágabb értelemben vett antitradicionális szuggesztiók többé-kevésbé öntudatlan és önszorgalmú fenntartásáért felels, jóformán totális cenzúraként mköd „médiarendrség” mellett egyik fontos eleme az emberek mentális színvonalának a szinte kötelez mélyponton tartása. Mi tehát „hivatalosan” „érthetetlennek” minsülünk a „társadalmi” többség vonatkozásában, természetesen azután, hogy ugyanezt a többséget régóta – egy ellen3
kultusz értelmében – a majdnem minden lényeges dologgal és létkérdéssel kapcsolatos teljes értetlenségre hangolják. Hogy érthetk legyünk, annak érteni képes emberek lennének az elfeltételei, és pontosan ezek hiánya az, ami a sötétség szisztematikus és ellenkultikus ténykedésének egyik legbaljósabb eredménye. A Metafizikai Hagyomány Centruma fent körvonalazott szellemi aktivitása kifejtésének fontos eszköze a tradicionális szellemiséget, a tradicionális valóságokat megnyilvánító könyvkiadás, a nyomtatott és elektronikus publikáció. Ez elbbi keretében lehetséget teremtett olyan kiadványok megjelentetésére a Kvintesszencia Kiadó és részben a Camelot Kiadó révén, mint a metafizikai tradicionalitás évkönyve, a Tradíció, amely nyolc éven át archaikus szövegrészletek mellett közel 80 szerztl 216 tanulmányt, cikket, értekezést közölt, köztük számos olyanét, akinek írása magyar nyelven elször jelent meg – a legváltozatosabb tradicionális tematikumok köré csoportosítva. Alapvet hangsúlyt fektet a nagy tradicionális szerzk (R. Guénon, J. Evola, F. Schuon, stb.) alapmveinek a folyamatos és magyar nyelven hiánypótló közlésére, valamint tevékenységének része a magyar tradicionális szerzk mveinek (vagy spirituális szempontból értékesnek számító egyedi munkák) megjelentetése (eddig Kaczvinszky J., Baranyi T. I., Németh N., Erdei Z.). Eddigi nyolc évi kiadói tevékenysége alatt 22 kötet
jelent meg. A mindezzel párhuzamosan mködtetett, angol és olasz nyelv részeket is tartalmazó internet-site (www. tradicio.org) a tradicionális vonatkozású aktualitások (új kiadványok, eladások) és számos további tradicionális írásm (például a Hamvas Béla életm nagy része) számára biztosít hivatalos tárhelyet, amelynek látogatottsága mára átlagban napi 300 feletti, és ez fundamentális szellemi tartalma révén meghatározó jelentség tradicionális fórummá tette. Ez és a könyvkiadás amellett, hogy egyik fontos eszköze a tradicionális szellemiség, a tradicionális valóságok megnyilvánításának (a makrokollektívum számára), egy mikrokollektívum értelmében közösségteremt eszköz is, egy a modern társadalomnál valósabb és hitelesebb közösség értelmében. Nemcsak szervezetünk vezeti, barátai, támogatói és tagjai, hanem a könyvek – elfogadva és magáévá téve azok elveit – távoli olvasói is részesedhetnek egy szellemi közösség adományaiból, és annak tagjaként érezhetik magukat. A gyakorlati cél a fentiek révén beteljesedik: egy a jelenkor által lehetvé tett formai keretek között mköd szervezet nem csupán egy konkrét szellemi szervezethez juttathat el, hanem annál is tovább, egy teljesebb, láthatatlan, valódi szellemi közösség felé. Ennek révén számos alkatilag akár szélsségesen különböz egyén is támogatásra lelhet alacsonyabb síkon akár csupán életének va4
lódi princípiumok általi rendezéséhez, magasabb síkon pedig az iniciáció és a spirituális megvalósítás felé való orientációhoz. Bizonyos elgondolások szerint minél inkább láthatóvá válik egy közösség, minél inkább szervezetté válik egy rend, annál inkább elveszíti nagyságát és szellemi voltát (ami az exoterikus síkon megfelel a „szentek egyháza” és konkrét megvalósult egyház közötti különbségnek a katolikus hagyományban). Azonban ha a dolgok helyesen vannak felfogva, egy konkrét szervezet centrumát a láthatatlanba helyezve is mködhet, mintegy a láthatatlan szervezetbl mködtetve a konkrét dolgokat. Minden szellemileg legitim szervezetnek egy láthatatlan, nagyobb, centrálisabb szervezetben, rendben, közösségben, valóságban kell gyökereznie. Ami a szellemi kiválasztódás útján létrejött kvázi-elitként megvalósuló mikrokollektívum érdekében megtehet egyéb dolgokat illeti, az elmúlt években A Metafizikai Hagyomány Centruma a fentiek értelmében rendkívül szk keretek közé szorított operatív tevékenységének bázisaként létrehozta Debrecen-Nagycserei központját, amely a modern világ antitradicionális befolyását a fizikai környezetet illeten is a lehetségekhez mérten limitálva, az alapszabályában elirányzottak, kiadói tevékenység, eszmecserék,
eladások, szellemi és ebbl következ más jelleg aktivitások (pl. tradicionális íjászat) helyszínéül szolgál. Általánosságban szólva, egy univerzálisan ortodox szellemi kritériumok alapján létrejöv és fennálló mikrokollektívumért végzett tevékenység még közvetlenebbül képes viszszahatni az affiliált megvalósítóra és maga a mikrokollektívum jelents szellemi támasztékot képes jelenti az út fként els szakaszaiban és bizonyos pontig, mindaddig, amíg az individuális különbözségek teljesen meg nem sznnek. Ugyanakkor mivel minden kollektívum kizárólag az individuális lét „meghoszszabbítása”, semmi esetre sem képes túlvezetni az individuális létszinten a valódi egyetemességbe, amely feladat a spirituális megvalósítás révén az emberi és személyi feltételek közül induló megvalósítóra vár. Éppen ezért a legfontosabb és legmagasabbrend feladatok dönten saját feladatok, olyanok, amelyeket saját magával kapcsolatban kell végrehajtania az embernek, ha spirituális céljai vannak önmagára nézve. E spirituális vonatkozásban végrehajtandó feladatok és fként a végrehajtásukhoz szükséges elkészítések mibenlétébe egészen nagy vonalakban és vázlatosan a következ két tanulmány kíván némi betekintést nyújtani.
5
KILÉPÉS A KÁOSZBÓL „Légy a magad szigete (...) légy a saját menedéked! Ne végy semmi más menedéket! Legyen a Tanítás a te szigeted, legyen a Tanítás a te menedéked! Ne végy semmi más menedéket!” Digha-Nikaya 16.
Aki a jelenkor krízisét mélységében átélte és e mindent elárasztó válságban mégis meglátja önmaga magasabb rendeltetését, és amellett dönt, hogy az értékek végs felrlésére készül hatalmakkal szembeszegül, annak dönt jelentség a bens rendezettség és harmónia megvalósítása. Ha valaki ma, a romok világában maga köré néz, rögtön láthatja e feladat nehézségét: a stabilitását kikezd modern élet zaklatottsága, a kihunyás és feloldódás felé vezet életformák és divatok, a mesterségesen kialakított tévképzetek és tévutak e feladat végrehajtását csaknem lehetetlenné teszik. Aki mindezek ellenére mégis amellett dönt, hogy önmagában szilárd centralitást hoz létre, annak két irányba kell törekednie: egyfell le kell választania mindazt, ami a „valamivé levés” világához láncolja; másfell kikezdhetetlen alapokra kell építkeznie, hogy a szintáttöréseket követen a Lét realizációját és a metafizikai felébredést elérje. A következkben e ketts folyamat néhány sajátosságát vesszük szemügyre, és kitüntetett figyelmet fogunk szentelni a mai ember tudati állapotának, valamint az ennek felszámolására irányuló olyan mveleteknek, amelyek elfeltételül szolgálnak az intellektuális és spirituális távlatokhoz.
A szellemileg orientált ember életét a fenti ketts törekvés mindig együtt jellemezte, ezek valójában egymástól elválaszthatatlanok, ugyanis ha valaki csak az egyikre helyez hangsúlyt, akkor az összeomlásához vezethet. Egyfell ugyanis megállapítható, hogy a bens építkezés nélküli leválasztódásnak általában gátat szab a törekv megsemmisüléssel szemben érzett rettegése, de ha valaki e folyamatot mégis véghez akarja vinni, akkor az építkez irányulás hiányában a létezés differenciálatlan gyökértermészetébe való feloldódást kockáztatja. Másfell, aki miközben magasabb rend törekvéseket ápol önmagában, ámde nem hajlandó a le- és elválasztódásokkal együtt járó – bizonyos esetekben komoly emocionális – krízist felvállalni1 és ragaszkodik életének sorserk által adta, alkalomadtán pozitív keretéhez, az önmagában ers bens meghasonlottságot és feszültséget fog tapasztalni, ami végletes esetekben akár a lelki egyensúly teljes felborulásához vezethet. A két irányulás együttes kibontakoztatása tehát különösen fontos, megfelel szellemi emelkedés esetén valójában ezek egymásba kapcsolódnak, olyannyira, hogy akár egy visszaemelked alaptendencia két arculatának is lehet ket tekinteni. E mvele6
ga meginogna. Az ember önmagát így mindig relációban, ’viszonylatban’ éli át, szüksége van nemcsak a küls formai világ tapasztalataira, mint tudatát hordozó tárgyakra, hanem a bens világa is minden esetben tárgyszeren megjelen érzésekre, gondolatokra, véleményfoszlányokra stb. épül. Az emberi tudat leírásában ezért a buddhizmus joggal említi a ’kimozdultságot’ (duhkha), a kibillentséget, ami egyúttal egyfajta zavarodottsággal is együtt jár. Amíg a tudat e „másra” való ráépülését nem képes megszüntetni, addig centralitásába vissza nem térhet és a kissé félreérthet módon „szenvedésként” fordított duhkha-állapot is osztályrésze. A félreértés lehetsége e fordításnál amiatt áll fenn, mivel a szenvedés itt mintegy ontológiai távlatot kap, és nem pusztán az élet szokásos, fként emocionális kellemetlenségeit, hanem az egész egzisztenciát átitató megrázkódottságot jelent, ami – a „máson” felgyúló önátélés miatt – még az „isteni világra” is kiterjed. Az egyéni átélés tehát tle idegen tényezkön alapszik, amelyek módszeres vizsgálata során megállapítható, hogy felvételük és a személyiségbe alaptendenciákként való beépülésük az alany tudatos elhatározásának a körén javarészt kívül esik. Az egyént korábbi emlékek, foszlányszer vélemények, sugalmazott tendenciák és az ezekhez való ragaszkodások építik fel csaknem véletlenszeren, a küls és bens tényezk öntörvény automatizmusok alakjában mintegy „elállítják” a mai embert.3 Az éber tudatosság számára
tek a hermetikus hagyomány solve et coagula folyamataival is kapcsolatosak: a változásoknak való kitettség feloldása, valamint az állandóság megszilárdítása. A visszaemelkedés folyamatában dönt jelentség az egyre inkább szubtilis, bens centralitás és stabilitás kiépítése. A középpont ideája minden tradícióban megjelenik, az örvénylésként, forgatagként felfogott világban ez olyan kiindulópont, amely elérése már maga is számos preparációt feltételez. A tradicionális tanítások, illetve valamely tradíció kitüntetett tanulmányozása, a szemléletben bekövetkez átalakulások egyaránt a középpont, a stabilitás ideáját teszik átélhetvé. A folyamat kezdeti és közbüls transzformációinak leírására az egyes tradíciók különféle képekkel és szimbólumokkal szolgálnak. Mindenütt a változások felett álló maradandóság elérésére hívnak fel: Isten királyságának keresésére, a brahma viharák2 megvalósítására és így tovább. Különösen kifejez módon jelenik meg mindez a buddhizmus alaptanításaiban, amikor is a buddhista szellemi út els lépései a menedékvétel jegyében zajlanak. A tanítvány a buddhizmus három ékkövéhez, a Buddhához, a Dharmához és a Sanghához folyamodik „menedékért”, miközben világi kötelékeit kívánja eloldani. Általános tapasztalat, hogy a világát átél alany nem képes önmagát feltétel nélküli középpontként tapasztalni, létezésének fenntartásához mindig valami „másra” van szüksége, valami támasztékra, amely nélkül élete és látszólagos bens biztonsá7
nek meg, minduntalan vágyat érez, hogy ezeknek eleget tegyen, és számára az efféle irányítottság életének értelmét kölcsönzi. Életvitelét passzív követés jellemzi, ami valójában csak a bens centralitás hiányát fejezi ki, az autonóm és aktív jelenlét elveszítését, amely képes lenne ellenszegülni az életet elárasztani akaró idegen befolyások áradatának. A tudat bens, önmagára épül aktivitása csaknem a mer konstatálás szintjére csökken le, az élmények, emóciók, emlékfoszlányok saját, a tudati lét középpontjának ellenrzése alól kivont pályáikat járják, egyes esetekben azzal a veszéllyel, hogy az ébrenléti tudat stabilitását is kikezdik. Az esetleges támasztékokra felépül passzív tudatot a klasszikus jógahagyomány a mudha és a ksipta kifejezésekkel írja le.5 A mudha szó lényegében tompultságot jelöl, a tudat olyan állapotát, amikor a passzivitás az ébrenléti állapotot jellemz figyelem lecsökkenése miatt teret nyer. A bens intenzitás szinte az álomba merülés kezdeti stádiumáig fokozódik le, mindaz, ami küls tárgyként, vagy bens, kellképpen körülhatárolt gondolat- vagy élménytöredékként a tudati átélést fenntartotta, kezd elhomályosulni, és a tudatot kihúnyásszer állapothoz vezeti. A ksipta szó jelentését a vonatkozó irodalom (pl. Baktay) ’hánytvetettségként’ adja vissza, az általános ébrenléti önátélést a leginkább ez jellemzi. A ksipta fennálltakor a bens világ örvénylik és állandó alakulásban van: korábbi emlékek, élmények felbukkanása, bens monológok, amelyek emocionális
túlnyomórészt homályban maradó késztetéseket „tudattalannak” vagy „nem tudatosnak” lehet tekinteni, nem olyan értelemben, mintha e tendenciák a tudati léten kívül esnének (ami voltaképpen abszurditás), hanem inkább, mint amelyek az ébrenléti, éber tudat számára közvetlenül nem válnak tudatossá. E „tudatalatti” tendenciák vizsgálata napjainkban jelent meg, s került egyes tudományágakban és kutatóknál középpontba. Jóllehet a korábbi idszakokban a modern pszichológiát olyannyira jellemz megközelítésmód hiányzott,4 a mai ember bens életének vázolásakor e tudományág megállapításait – a szemléletében rejl korlátokból adódó fenntartások mellett – nem szabad figyelmen kívül hagyni, mivel a jelenkori ember tudati állapotainak megértésében éppen modernsége miatt segíthet. Ahhoz, hogy a személy fentiek szerinti bens világa kiépülhessen, elengedhetetlen feltétel a ma emberét jellemz passzivitás. E sajátosság az általános tapasztalat szerint kissé különösnek tnhet, hiszen ha valaki rátekint akár a modern életvitel felbolydultságára, akár az emberek tevékenységmániájára, akkor nem ez az els benyomása. Azonban a probléma elmélyültebb vizsgálatakor feltnhet, hogy korunk folytonosan „nyüzsg” emberére mindig jellemz a „mozgatottság”, valamiféleképpen aktuális szuggesztió, netalán divathullám követése vagy a közelmúltban mesterségesen kreált, de mégis a legfontosabbnak tn szükséglet kielégítése. Az emberben újabb és újabb igények jelen8
hangulatokká vagy gondolattöredékekké alakulnak, a tudati élet foszlányszer maradványai önkényes asszociatív láncolatban követik egymást. A mai ember bens élete tehát képtelen arra, hogy valódi stabilitást nyújtson. Abban az esetben, ha a megszokott események, rutinszer cselekedetek kissé megváltoznak, a mai ember már krízist él át. Mivel tudata kifelé, a folytonosan változó „más” irányába fordult és tudati életét e folytonos örvénylés hordozza, számára a létezés (bhava) valóban szenvedés (duhkha). Aki viszont létezése felett fokozatosan átveszi a hatalmat, aki a kimozdultság megszüntetésére törekszik, kezdeti lépésként az általános tudatosságot jellemz állapotokat kell felszámolnia. A leválasztások els mveletének az önelveszítettség megszüntetésére kell kiterjednie, az ember bens építkezéséhez e nélkül nem foghat hozzá, mivel nem létezik a folytonos felfelé emelkedést biztosító, kikezdhetetlen alap. E folyamatok során tudomásul kell venni azt a tényt, hogy az ember mint létez bázisát a kondicionáltsága, a feltételeken való megtapadása alkotja. A folytonos építkezés során messzemenkig tudatosítandó, hogy a létezés végs fokozatáig az ember kondicionalitásoknak alávetett, tudatát a „másság” hordozza. Bizonyos fokú kifelé irányultság a létez tudatát még a felfelé irányuló mozgásaiban is jellemzi, és ezért a feltételekhez való kötöttségét úgy számolja fel, hogy tudatának hordozójául egyre ’finomabb’, szubtilisebb realitásokat választ. Ilyenkor a hordozó finomodását
nem annak növekv „áttetszsége” jelenti, hanem az alannyal való viszonyának változása, vagyis hogy e felfelé emelkedésben az alany akcionalitása és autonómiája egyre inkább fokozódik. Minden bens transzformáció célja tehát olyan öntudati jelenlét kialakítása, amelyben a hangsúly a küls és bens világot tapasztaló alanyra helyezdik, amikor is az alany felszámolja passzív hordozottságát és aktív öntételezettséget valósít meg. Az aktivitás ilyenkor természetesen nem külsleges cselekvésekben jelentkezik, hanem voltaképpen a cselekvés és annak hiánya (nem-cselekvés) feletti állapot szintézisében (wei-vu-wei), amely képes a cselekvésben magát éppúgy szabadon megnyilvánítani, mint a nyugalomnak vagy éppen passzivitásnak tn nem-cselekvésben. Egy ilyen állapot – függetlenségébl adódóan – nagymértékben szabad, mivel nagyrészt minden „más” általi befolyásoltság nélkül tudja kijelölni önmaga kondicionáltságait; és mivel a feltételekhez kötött létezés kiépítése elsdlegesen önnön akarati aktusa volt, az ezektl való eloldódás nem jár mély krízissel. Az elveszített bens aktivitás visszaszerzéséhez kezdeti lépésként a jelenlegi állapot tudatosítandó; vagyis a tudatot hordozó tapasztalatokat éber és rugalmas odafigyeléssel kell konstatálni.6 Például a korai buddhizmus gyakorlataiban voltaképpen az egész tudati teret feltérképezik, a legkülsbb formák tudatos megragadásával kezdik, majd áttérnek a tapasztalás bensbb területeire: az érzések 9
világára, a gondolati formációkra, az akarati tendenciákra, szellemi tudattartalmakra. A kiindulópont tehát a „figyelés”, amelyet ha valaki csak részben is megvalósít, rögtön észreveheti, hogy a tudat rendszerint egyfajta „koncentráltságban” van, és valójában a gyakorlatokat elkezd ember képtelen összpontosítani, mivel a nem tudatos területekrl folytonos „bevetülés” éri az ébrenléti tudatosságát. Szembesül azzal az eddig homályban maradt helyzettel, hogy bens életét a múlt történései és a jöv lehetséges eseményei, valamint az ezekkel kialakított egyéni relációk egy rohanó asszociatív folyamban uralják. A „más” általi hordozottságot pontosan e kavargásszer tapasztalatok jelentik, a leválasztódások eme káosz megszelídítésére irányulnak.7 A tudati élet – vagy más megközelítésben a lélek világának – kezdeti, többé-kevésbé éber figyelése feltárja a törekvnek, hogy bensjét folytonosan átszövik javarészt tudatlan mechanizmusok és automatizmusok, amelyek lehetetlenné teszik autonóm életét, és mintegy a „lelket gúzsba kötik”. Ha valaki a modern ember tudatát „modellel” kívánja leírni, egyfajta „energiamezrl” beszélhet, amelyben az egyes élmények – elssorban a tudat alanyának tehetetlensége miatt – a nekik megfelel törvényszerségek szerint a maguk „pályáját” követik.8 A tapasztalatok milyensége jelents mértékben a korábbi tudatpillanatokból következik, és a tapasztaló hatalmi körén általában kívül esik az a le-
hetség, hogy ezek felmerülésének rendjét befolyásolja. Az ember gondolati, érzelmi, akarati világát az automatizmusok tehát elárasztják, st ezzel megfelelésben az ébrenléti tudat számára nem-tudatos erk a teljes emberi sorsot is többé-kevésbé vezérlik. Magát az emberi individualitást szintén e hatalmak, illetve – mivel közvetlenül nem tapasztalhatóak – ezek manifesztációi építik fel, mintegy az önmaga nyugalmából és összpontosítottságából kimozdult tudat támasztékaiként.9 A leválasztódások kezdeti lépéseit az egyéni tudatot kialakító „pályák” merevségének oldása, valamint az e pályákon önkéntelenül, az alany számára sok esetben éppenhogy észrevett manifesztációk éber észlelése jelenti. A korai buddhizmus valójában e feladat végrehajtását tzte ki egyik céljául, és az alapgyakorlatok radikális és továbbvitt változatai egészen a nirvana megvalósításáig vezetnek. A tudat – e megközelítésében – azért képes felszabadulni, mivel az alany az éber és tudatos észlelés segítségével módszeresen elkülönül a benne kavargó képzetektl; végs soron azoktól a „természeti erktl” oldódik el, amelyek a bens és küls világot neki mintegy gépiesen szolgáltatják. A figyelem tudatos fenntartásával az önátélésben egyfajta „megtisztulás” megy végbe, a „pályákon másként lekötött erk” lépésrl-lépésre az alany sajátjaivá lesznek, s megsznik a tudat kaotizációja.10 Az alany bensleg átépítkezik, a buddhista gyakorlás hét felébredési tényezje az egyén
10
azonosuljon. Az ember a bens világát saját törvényeik szerint befolyásoló erkkel kényszerül még szorosabb kapcsolatra lépni, ami az átmeneti megkönnyebbülést követen még mélyebb önelveszítettséghez és kiszolgáltatottsághoz fog vezetni. Az ember szabadsága tehát nagymértékben egy sajátos tisztasággal függ össze, vagyis az elveszítettségként és idegenként megjelen tudati megnyilatkozásokkal való homályos összefonódás felszámolásával (leválasztódás), valamint ezt követen – de e folyamattal egyidejleg is – e megnyilatkozásokat teremt erk saját hatalmakkénti a felismerésével és asszimilációjával (építkezés). E folyamatban a tudati alany a világ „tárgyszerségét” oldja fel, az egzisztencia súlypontja a kifelé irányultságról, a tárgyak általi hordozottságról áttevdik a bens aktivitásra, amely minél autonómabb önléten alapszik, annál inkább a végs kikezdhetetlenséget képviseli. A cél az, hogy az ember centrális önmagát kiemelje mindabból, ami létörvény (samsara), és egyúttal a létörvényt teremt erket – mint lényegében önnön hatalmait – a végs ellobbanás (nirvana) érdekében felhasználja.
transzcendens hatalmaiként stabilizálódik.11 E folyamat az ember lelki életét világítja be, és a módszeres megvalósítással nemcsak az ébrenléti tudat szétszórtságát lehet felszámolni, hanem egyes tudatalatti befolyások is transzformálhatóak. Az átalakulások f mozgató ereje az alanyban rejl szellemi aktivitás, amely pontosan az éber figyelem révén képes a lélek kaotikus, különféle vonzalmaknak és taszításoknak kitett világát megtisztítani. Fontos e ponton megjegyezni, hogy a lelki természet konfliktusok tradicionális kezelése és a modern eljárásmódok között éles ellentét áll fenn. Miként egy szerz modern pszichológiával foglalkozó tanulmányában erre rávilágított,12 a tradicionális kultúrák ilyen célzattal kialakított eszközei – például a gyónás, ördögzés, vagy másfell Kelet egyes prayoga eljárásai stb. – kifejezetten arra törekszenek, hogy a személyrl a lelki válságot, vagy súlyosabb esetben megszállottságot okozó tendenciákat mint önnön lényegétl különbözket leválasszák. Ezzel szemben a pszichoanalitikus arra ösztönzi az analizált személyt, hogy a nem tudatos szféráiból elbukkant, a feszültséget jelent élményekkel valamiféleképpen
Parcifal
11
Jegyzetek 1 E felvállalás fontosságáról tudósít számos helyen az Evangélium: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen. Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti.” (Lk 9,23), illetve példaként hozható a Szent György Lovagok jelszava: „Nunquam retrorsus!” (Soha vissza nem fordulni!). 2 A hínajána buddhizmus „Brahma lakóhelyeinek” nevezett elmélyedési állapotai. 3 Vö. Evola képességek felszabadításának (In: Tradíció. Debrecen, 1998, Kvintesszencia) kommentárjában említett „komplexumokkal”, amelyek nem jelentenek patologikus jelenségeket, hanem „tartós alakzatokként” az egyén életét pillanatról pillanatra befolyásolják és megakadályozzák azt, hogy az alany autonóm életet éljen. 4 Természetesen ez távolról sem jelenti azt, hogy a „lélek” bens állapotait az archaikus tudományok elhanyagolták volna. A probléma azonban számukra más keretek között jelentkezett és tekintettel az emberi világ involúcióját meghatározó törvényekre, nem is jelentkezhetett másképpen (Vö. Titus Burckhardt: Cosmologie et Science moderne. Párizs, 1964-1965, Etudes Traditionelles.) 5 A témával kapcsolatban lásd többek között: Baktay Ervin: A diadalmas jóga (Szeged, é. n., Szukits; 7. fejezet); László András: Tradicionalitás és létszemlélet (Nyíregyháza, 1995, Kötet; 95. o.); Julius Evola: A hatalom yogája, 6. fejezet (kézirat).
6 A következ vázlatos megjegyzések a korai buddhizmus satipatthana-módszerével kapcsolatosak, e praxiselemekrl bvebben: Satipatthana, a buddhista meditáció szíve (Budapest, 1986, Buddhista Misszió). 7 A tudatfunkciók területén megvalósítandó rendezettség elérését célozzák Julius Evola említett, A képességek felszabadítása cím írása is. 8 E kérdést hasonló módon tárgyalja Kaczvinszky József Kelet világossága I-III. (Nyíregyháza, Kötet kiadó) cím könyvében is, ahol a személy központi elemét jelent karakter elemzésénél pontosan a „vasúti vágányhálózatot” kitev „pályák” kifejezést használja, amelyekre az egyén élményei besorolódnak. 9 Az egyén által elfogadott, vagy „önkényesen” kiválasztott nézetekrl, véleményekrl, benne mköd gondolatokról, töredékekrl, érzelmi impulzusokról stb. van szó, amelyek az egyéniségét mintegy „összeteszik”. 10 E rövid értekezés nem térhet ki részletesen arra, hogy a spirituális gyakorlatok kezdeti és közbüls stádiumának célja az „egyhegység” realizálása, ami szorosan összefügg a René Guénon által primordiális állapotnak nevezett fokozattal, a formai természet „centrumával”, az idbeli és térbeli szimbolika által említett „jelennel” és „ponttal”. 11 Vö. Ur: A megvalósítás útja a Buddha szerint (Introduzione alla Magia. Genova, 1987) 12 Titus Burkhardt, i.m.
12
NÉHÁNY VÁZLATOS MEGJEGYZÉS A YOGA-NAK FKÉNT A YAMA, MÁSODSORBAN A NIYAMA FOKOZATÁVAL KAPCSOLATBAN Közismert, hogy a yama – mint ’megállítás’, ’megfékezés’, ’megszüntetés’, ’megszüntet rektifikáció’ vagy ’korrekció’ – a jóga-aszketikus operációinak az els csoportját jelenti. Összefügg azonban a metafizikai realizáció aszkézisén (vagyis a yoga-n) kívül és azt megelzen a beavatással, a prayoga-val (az ’el-jógával’), a prodiniciációval (’elbeavatással’), a preparációval (’elkészüléssel’, ’elkészítéssel’) és a pro-preparációval, (az ’elkészítés elkészítésével’) is, mint az elemi autokontroll, auto-korrekció és auto-rektifikáció (’ön-ellenrzés’ / ’ön-helyesbítés’ / ’önhelyreigazítás’) fokozatával.
I. 2. Kiinduló ön-tanulmányozás a szellemi–lelki–testi pozíciót illeten, és az alaptulajdonságokat illeten. – Döntés. Megfelel esetben továbblépés. I. 3. Kiinduló ön-tanulmányozás az affinitások, a vonzódások, a taszítások, a relációk, a spontán törekvések minségét és erejét illeten. – Döntés. Megfelel esetben továbblépés. I. 4. Kiinduló ön-tanulmányozás a tudatos–akaratlagos törekvések és célok mibenlétét, minségét, ténylegességét illeten. – Döntés. Megfelel esetben továbblépés. Ennek során – ha valóban éberen, intenzíven és elfogulatlanul, az önmegtévesztést kirekesztve végeztük el ezeket a mveleteket – el lehet dönteni, hogy a Mehr-Leben (’többet élni’, ’inkább élni’) elve áll ersebb alapokon bennünk, vagy a Mehr als Leben’ (’többet mint élni’, a ’több mint élet’) elve. Helyesebb, ha valaki a negatívumot választja mind önmaga eltt, mind mások eltt, mintha önmagát és másokat megtévesztve a magasabb pozitívumot választja, de nem a valóságnak megfelelen, nem ténylegesen. Ugyanis az igazi döntés és választás még a negatívum esetében sem zárja el a késbbi lehetségeket, és addig a felismerés valóságos-
Helyes, ha a közvetlen célokat illeten nem beszélünk metafizikai realizációról, jógáról, beavatásról, hanem egészen egyszeren az ön-kontroll, az ön-tanulmányozás és ön-megfigyelés, az ön-korrekció aránylag közeli lehetségérl és mibenlétérl beszélünk. Tudjuk, hogy a legels feladatcsoport bizonyos kérdésekben való – ön-megfigyelésen alapuló – döntéseket jelent: I. l. Kiinduló ön-tanulmányozás a modernitással való bens, szellemi-lelki relációt illeten. – Döntés. Megfelel esetben továbblépés. 13
ságának erejébl fakadóan, legalább lehet egyet s mást tenni.
III. 2. Az aktitúdók akcionális kibontakoztatása. (Az aktitúdó megfelel akciók nélkül elenyészik.) III. 3. Az ön-tanulmányozás permanens – ön-kontroll-szer – fenntartása. III. 4. A magas szint tematikus gondolkozás elmélyítése és kiterjesztése.
Amennyiben ténylegesen pozitív eredményekhez jutunk, a következ feladatok lépnek eltérbe: II. 1. Stúdiumok. Elmélyedés a már eddig sem ismeretlen doktrinális és interpretatív, valamint a kiegészít irodalom tanulmányozásában. Egyéb (például tradicionális-nyelvi) stúdiumok. Írás. II. 2. Az elbbiben való bizonyos elrehaladás után az ön-tanulmányozás intenzivifikációja és extenzivifikációja különös tekintettel a kötöttségekre és a tudatos–akaratlagos törekvésekre. II. 3. A pozitív-aszcenzionális törekvések egyértelmsítése. (Maga a törekvésvizsgálat már bizonyos egyértelmsítést jelent, itt ennek továbbépítésérl van szó.) II. 4. A pozitív-aszcenzionális törekvések integrációja a célnak megfelelen.
Itt kell belépniük a szorosan vett legelemibb gyakorlatoknak, a korrektív–propreparatív szinten folytatott yama-operációknak – noha az elbbi csoport III. 3.-fokozatában a yama eleme már felfedezhet, miután a (szinte) permanens önkontrollnak nem csupán konstatáló, hanem rektifikáló jelentsége is van. A következkben ez építend tovább. IV. 1. Minden elbbi mvelet fenntartása és fokozása mellett, az ön-kontrollon belül külön figyelem fordítandó a tudattartalmak, illetve a gondolkozás mindenkori színvonalára. IV. 2. Minden automatikus–spontán asszociáció, st késbb minden szigorúan véve atematikus–hypotematikus gondolkozás megállítandó tudatosan és akaratlagosan, és felváltandó egy határozott, magas színvonalú tematikus gondolkozással. Itt természetesen fokozatok lehetségesek. (Például fokozatosan emelhet elször a téma színvonala: egy atematikus gondolkozást elször felválthat egy történelmi témájú gondolkozás, késbb egy filozófikus gondolkozás.) Noha itt mindig belép egy pozitív elem, a mvelet lényegében „negatív”, vagyis megállító,
Az utolsó kett, de fként az utolsó (II. 4.) feladat pusztán önmagában már nem folytatható, ehhez bizonyos actitudo-kat, vagyis a szubjektumnak bizonyos ’akció-formák’ irányába való beállítódásait kell kialakítani. III. 1. A különböz aktitúdók (realifikatív, arisztokratikus, scientikus, artisztikus, filozófikus, praktikus, heroikus, mágikus) kialakításának elször a szubjektum magas fokú intuíciójának formájában kell – megfelel elzetes orientációk után – megkezddniük. 14
megszüntet jelleg. Az atematikus gondolkozást felváltó tematikus gondolkozásban egyenlre nincs semmi rendkívüli, semmi olyan ami önmagában operációnak minsülne. IV. 3. Ugyanennek egy kiegészítése és továbbépítése az, ami hasonlatos a Scaligero-féle úgynevezett distractio-hoz (’megtöréshez’). Nem csupán azok a területek, gondolkozási folyamatok állítandók meg hirtelen, és váltandók fel, amelyek nemigen minsülnek szorosan vett gondolkozásnak, hanem a nap bizonyos óráiban, bizonyos idközönként a szigorúan tematikus gondolkodás is. Hirtelen meg kell szakítani a tematikus gondolkozási folyamatot, és fel kell váltani egy másik téma gondolásával. Ezt többször meg lehet, st meg kell ismételni. IV. 4. Az általános ön-kontroll-hoz hozzátartoznak az emóciók kontrolljai is. Itt egy fokozásra van szükség – méghozzá arra, hogy a negatív emóciók ne, vagy csak igen kevéssé nyilatkozzanak meg a viselkedésben, az arcvonásokon, még akkor is, ha teljesen egyedül vagyunk.
válik, hogy az ön-vizsgálat során feltáruló (az emelkedés szempontjából vett) hibák átvilágítottá váljanak és felszámoltassanak. A felszámolásnak mindig radikálisnak kell lennie, de sohasem durvának, hanem árnyaltnak, az okok, a háttér és a vonatkozások ismeretébl fakadónak, és ha kell nagyon is fokozatosnak. A mások véleményét mindig figyelembe kell venni, de nem szükségképpen meghatározó értelemben. Ha valaki egy hibánkat felfedezi, ezt figyelembe kell venni, és a felfedezett hiba – bizonyos tekintetben – tényleg hiba, de súlyát, jelentségét, összefüggéseit, okát mi ismerjük meg igazán, vagy legalábbis nekünk magunknak kell megismernünk. Kivétel, ha szellemi útmutatónk hívja fel figyelmünket egy hibánkra, aki eleve magasabb fokon áll nálunk, és aki iránt maximális bizalommal vagyunk: az ilyen hibák feltárására és megszüntetésére a legnagyobb gond fordítandó. A yama-gyakorlatok implicite mindig tartalmaznak valamit már eleve a niyamagyakorlatokból, de – mint jeleztük – a súlypont még a megszüntetésen van, még a korrekciónak a kiküszöböl oldalán, és ennek sokáig így kell lennie.
Ez, amirl eddig szó volt, propreparatív yama-gyakorlatoknak a legeslegelemibb elmveleteit jelentik. Tudnunk kell, hogy ezek nem jó hatásfokú gyakorlatok, sok év gyakorlása szükséges ahhoz, hogy e téren bizonyos kevés, de már tényleges eredmény mutatkozzék.
A legnagyobb veszélyt – ami ellen az elemi yama-operációkat be kell vetni – a lelki–szellemi inercialitás (’tehetetlenség’). Az az ál-gondolkozás, amelynek témája amorf, szinte meghatározhatatlan: a gondolkozásnak, az értelemnek olyan állapo-
Természetesen már az eddigiekben is, de a késbbiekben még inkább szükségessé 15
ján mindenkor tudni lehet, hogy milyen esetben mit kell mondani, anélkül, hogy a szemlélés voltaképpen élne, de nem lehet olyan folyton alakuló „nézeldés” sem, amelynek nincs semmiféle kristallizációs pontja, nincs integratív magja, nincs konvergenciális célja, tehát sem nem globális, sem nem határozott, sem nem koherens. Súlyos, e téren felmerül hiba a létszemléleti epigonizmus, amely csak mást, tekintélyeket követ, nincs önálló nézete, st ha lenne, azt is „kontrollálná” a tekintély által, ahhoz mérné, adott esetben elfojtaná. Nem kisebb hiba a mindenáron való önállóskodás, ami nem több Minderwertigkeitsgefühl-bl (’silányság-érzetbl’, ’alávetettségi érzetbl’) származó túlkompenzálásnál és önkénynél. Ugyanilyen hiba a tekintélyek figyelmen kívül hagyása. Lehetnek és vannak tekintélyek, szükség van tényleges tekintélyekre, azonban az igazukat a kijelentésük igaz-volta igazolja, nem pusztán tekintély voltuk, és ezt csak önállóan lehet megállapítani, esetleg segítséggel, de végül is önállóan.
tából származik, amely enged a testiség vonzásának, és tehetetlenül belemerül a cerebralitásba (’agyiságba’). Aki ezen a téren nem korrigálja önmagát, az érvényesen más területeken sem lesz képes önkorrekcióra. Aki itt nem tartja szükségesnek az ön-korrekciót, az komolyan másutt sem tekintheti fontosnak. Meg kell jegyeznünk, hogy a propreparatív–korrektív yama elmveleteit is (részben) meg kell elznie a globális és koherens létszemlélet kialakításának. Tapasztalni lehet, hogy igen sok embernek teljesen elmosódó, partikuláris, bens ellentmondásokkal terhes a még modern értelemben vett „világnézetnek” is alig minsíthet úgynevezett „létszemlélete”, még olyanok körében is, akik birtokolják az ehhez szükséges intellektuális erket, és szellemi célokat jelölnek meg önmaguk számára. A létszemlélet nem lehet bemerevített álláspont-szisztéma, közönséges, bármikor elvehet és nominálisan–verbálisan alkalmazható világnézet; amelynek alap-
Thelos
A C E N T R U M TR A DITIONIS METAPHYSICÆ ingyenes kiadványa Debrecen – Budapest, MMVI era vulgaris
16
