Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Házirendje I. Bevezető A házirendet, az intézményvezető előterjesztése alapján a nevelőtestület fogadja el. A házirend biztosítja a működés kereteit: a nevelési feladatok ellátásához, a közösségi élet szervezéséhez és lebonyolításához, az értékek közvetítéséhez. A házirend jogforrás, melynek megsértése jogsértés. A házirend célja: Segitse elő az intézmény pedagógiai programjának megvalósítását, szabályozza a belső rendet ezért követése, kötelező mindenki számára. A házirend az intézményi SZMSZ melléklete. Az SZMSZ megtekinthető a tagintézmény vezető-helyettesi és az igazgatói irodában. A házirend 1 példányát minden újonnan felvett gyermek szülőjének átadjuk, valamint a gyermeköltözőben kifüggesztjük. II. Az óvodai-, tanulói jogviszony, a gyermek-, tanuló felvételének, átvételének feltételei és eljárásrendje, az elutasítás szabályai. A magántanulói jogviszony és a tanulószobai felvétel eljárásrendje, illetve a csoportba, osztályba sorolás szempontjai. Óvodai és tanulói jogviszony Iskolánk tanulói közösségébe jelentkezés alapján felvétel vagy átvétel útján lehet bejutni. A szülő amennyiben beíratja gyermekét intézményünkbe, egyúttal ahhoz is hozzájárulását adja, hogy gyermeke német nemzetiségi nevelésben- oktatásban részesüljön mind az óvodában mind az iskola valamennyi évfolyamán. Az óvodai-, tanulói jogviszony kezdete beiratkozásának napja, illetve az első osztály esetében szept. elseje, megszűnése kiiratkozással a kiiratkozás napján, illetve ha tanulmányait befejezte, akkor a bizonyítvány kiállításának napján. A jogviszony létrejöttéhez szükséges: közokiratok megléte és bemutatása. szülő közreműködése az előző intézményből hozott kiiratkozást igazoló dokumentum Az óvodai felvétel jelentkezés alapján történik: Az óvodai beíratás Szomor község önkormányzata által meghatározott időben történik évi egy alkalommal. Óvodánk, a beiskolázási körzetéből – melyet a fenntartó határoz meg – minden jelentkező 3. életévét betöltött gyermeket felvesz, indokolt esetben 2 és fél évest is.(Ez után vehető fel körzeten kívüli gyermek, ha van férőhely) Az óvodai felvétel kritériuma emellett: ágy és szobatisztaság. Óvodai nevelésben az iskolába járáshoz szükséges fejlettség megszerzéséig részesülhet a gyermek. Az újonnan érkező gyermekeket, férőhelyünktől függően, a nevelési évben folyamatosan fogadjuk. A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: - a gyermek születési anyakönyvi kivonata - lakcím kártyája, TAJ kártyája - más óvodából átiratkozó 5. életévét betöltött gyermek esetében, az előző óvoda által kitöltött, „Értesítés óvodaváltoztatásról” c. igazolás szükséges. - Orvosi igazolás, hogy egészséges Az óvodai felvételről az intézmény vezetője dönt. A gyermek attól a nevelési évtől kezdve, amelyben az 5. életévét betölti legalább napi 4 órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Iskolába léphet legkorábban a gyermek, abban a naptári évben, amikor a hatodik életévét betöltötte. Óvodában maradhat legkésőbb annak a nevelési évnek a végéig, amelyben a hetedik életévét augusztus 31.után tölti be, de ehhez a Nevelési Tanácsadó vagy a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleménye és a nevelőtestület egyetértése is szükséges.
1
A gyermekek felvételét az intézményvezető helyhiány, vagy a szobatisztaság hiánya miatt tagadhatja meg, vagy indokolt esetben megfelelő szakvélemény alapján irányíthatja más intézménybe. Csoportba osztás elvei A gyermekek csoportba történő beosztása óvónői hatáskör. Iskolai felvétel Az első osztályba történő beiratkozás feltétele, hogy a gyermek az adott naptári évben a hatodik életévét május 31. napjáig betöltse, vagy ha ezt csak december 31. napjáig tölti be, a szülő kérje gyermeke felvételét. A sajátos nevelési igényű tanuló beiratkozáskor be kell hogy mutassa a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság határozatát. Az első osztályba történő beiratkozáskor be kell mutatni: a gyermek születési anyakönyvi kivonatát a szülő személyi igazolványát a gyermek felvételét javasoló óvodai szakvéleményt (ha a gyermek óvodás volt) a nevelési tanácsadó felvételt javasoló szakvéleményét (ha a gyermek nem volt óvodás, vagy ha az óvoda a nevelési tanácsadó vizsgálatát javasolta) a gyermek egészségügyi könyvét a gyermekorvos felvételi javaslatával szükség esetén a szakértői bizottság véleményét. A 2-8. osztályba történő felvételnél be kell mutatni: - a tanuló anyakönyvi kivonatát, lakcímkártyáját, - a szülő személyi igazolványát, lakcímkártyáját, - az elvégzett évfolyamokat tanúsító bizonyítványt - az előző iskola által kiadott átjelentkezési lapot. Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételéről a szülő kérésének, a tanuló előző tanulmányi eredményének, illetve magatartás és szorgalom érdemjegyeinek, valamint az adott évfolyamra járó tanulók létszámának figyelembe vételével az iskola igazgatója dönt. Ha a körzeten kívülről jelentkező tanulónak a 4-8. évfolyamon a tanév végi vagy félévi tantárgyi átlaga 3,5 alatt van, illetve magatartása vagy szorgalma rossz, hanyag minősítésű, az igazgató döntése előtt kikéri az igazgatóhelyettes és az érintett évfolyam osztályfőnökének véleményét. Ugyancsak ezt kell tenni akkor, ha a beiskolázási körzeten kívül lakó tanuló előzőleg már iskolánk tanulója volt de tanulmányi eredménye, magatartása vagy szorgalma a fentebb leírtak szerint alakul. Ilyen esetben az iskola igazgatója e vélemények figyelembevételével dönt arról, hogy az érintett tanuló folytathatja-e tanulmányait iskolánkban, vagy jelentkeznie kell a lakóhelye szerint illetékes iskolában. A döntésről a szülőt írásban értesíteni kell. Tanulmányokkal kapcsolatos vizsgakötelezettségek A helyi vizsgák lebonyolítási rendjét az intézmény helyi munkaterve tartalmazza. A helyi vizsgák: osztályozó-, javító- és tantárgyi szintfelmérő. A helyi vizsgák időpontját az intézmény éves munkaterve tartalmazza. A vizsgáztató bizottságokat az igazgató jelöli ki. A bizottság elnöke felelős a jegyzőkönyvek vezetéséért. A vizsgák eredményét az osztályfőnök írja be az anyakönyvbe és a bizonyítványba. A záradékot az igazgató is aláírja. A jogviszony megszüntetése A közoktatási intézményekhez a gyermeket, tanulókat fűző jogviszony megszűnéséről a Ktv. törvény rendelkezik. A napközis és tanulószobai foglalkozások A napközi otthon működésére vonatkozó általános szabályok A napközi otthonba és tanulószobára történő felvétel a szülő írásbeli kérésére történik. A felvételi kérelmet írásban kell benyújtani az intézmény vezetőjéhez az adott tanév kezdő napján. Az előző tanév végén előzetes felmérést végez az iskola a várható létszámról. (A felmérést az iskolatitkár végzi, célja a következő tanévre vonatkozó tantárgyfelosztás elkészítése) A kérelem módosítására félévkor nyílik lehetőség, szintén írásban az előbb ismertetett módon (ki- és belépés). Az írásban benyújtott kérelmekre az intézményvezető írásban adja meg a választ a szülő felé. A napközis és tanulószobai tanulókra egyaránt az iskola házirendje vonatkozik. A napközis foglalkozásról való eltávozás csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján történhet a napközis nevelő vagy az igazgató engedélyével. Rendkívüli esetben- szülői kérés hiányában- az eltávozásra az igazgató, vagy igazgatóhelyettes engedélyt adhat. Minden egyéb hiányzást a tanóráknál leírt módon kell
2
igazolni. III. Az óvodai és iskolai munkarenddel, a foglalkozások rendjével, az óvoda és iskola helyiségeinek, eszközeinek használatával, a gyermek és tanulóbalesetek megelőzésével kapcsolatos rendelkezések, és a gyermekek tanulók ezekkel kapcsolatos kötelességei. A gyermek kötelessége: -hogy részt vegyen a kötelező és választott foglalkozásokon, -hogy óvja saját és társai testi épségét, egészségét, -hogy megtartsa az óvoda helyiségei és az óvodához tartozó területek használati rendjét -hogy megőrizze, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje az óvodában használt játékokat, eszközöket, óvja az óvoda létesítményeit, eszközeit -hogy az óvoda vezetői, pedagógusai és alkalmazottai, óvodástársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. A szülő kötelessége hogy; Biztosítsa gyermeke óvodai nevelés keretében folyó iskolai éltmódra való felkészítő foglalkozáson való részvételét Megtegye a szükséges intézkedéseket gyermeke jogainak érvényesítésében Megtegyen minden elvárhatót gyermeke fejlődéséért, Rendszeres kapcsolatot tartson fenn gyermeke pedagógusaival Elősegítse gyermekének közösségbe történő beilleszkedését, az óvoda rendjének, a közösségi élet magatartási szabályainak elsajátítását. Tiszteletben tartsa az óvoda vezetői, pedagógusai, alkalmazottai emberi méltóságát és jogait. Óvoda munkarendje Az óvodai nevelési év szeptember 1-től a következő év augusztus 31-ig tart. Az óvoda június 15-től augusztus 31-ig nyári napirend szerint összevont csoportokkal működik. Az óvoda nyitva tartása: hétfőtől – péntekig 630 – 1630-ig. Ügyelet: minden reggel 630 – 730-ig délután 1530 – 1630-ig a kijelölt teremben. Étkezések időpontja: Reggeli: 8.30 - 9.00 Tízórai: 10.00 - 10.30 (gyümölcs)- esetenként, ha a szülők küldenek a csoportokba, közös fogyasztásra. Ebéd: 11.45 – 12.30 Uzsonna: 15.00 - 15.30 Alvási időszak: 13.00-15.00 A gyermekekkel teljes nyitvatartási időben óvodapedagógus foglalkozik. Nevelési Programunk alapján csoportjaink napirendje életkoronként változó. Az óvodába érkezés időpontja ennek függvényében történjen legkésőbb 800 óráig. Türelmi idő: 8.30-ig. Ezután az óvoda kapuja zárva lesz Az ettől eltérő időpontban való érkezést az óvónővel egyeztetni kell. 1. A gyermek kíséret nélkül csak abban az esetben jöhet óvodába, ill. mehet onnan haza, ha a szülő aláírásával igazolja, hogy ez, az ő kívánságára és felelősségére történik. Az óvodapedagógus, csak azokért a gyermekekért vállal felelősséget, akik megérkeztek és a szülőtől átvettük őket. A gyermek hazabocsátásakor, ha az óvodapedagógus a gyermeket a szülőnek átadta, a továbbiakban nem tartozik érte felelősséggel. 2. Óvodába lépéskor, a szülőknek írásban kell jelezniük, hogy ki viheti haza a gyermeket az óvodából és az ebben történt változást év közben is kötelesek bejelenteni. A szülőknek a nyitvatartási időn belül a gyermekek napirendjének zavarása nélkül gondoskodniuk kell gyermekük hazaviteléről. Ha ezt valamilyen rendkívüli esemény miatt nem tudják megtenni, értesíteniük kell az óvodát, hogy a gyermek megfelelő elhelyezéséről gondoskodni tudjunk. Amennyiben a szülő nem tesz eleget ennek a kötelességének, akkor a Gyermekjóléti Szolgálat segítségét vesszük igénybe. 3. Válás, családi megegyezés, hivatalos papírok hiányában nem áll módunkban bármelyik szülőtől megtagadni gyermekük hazavitelét. Amennyiben a szülő igényli, lehetőség van arra, hogy gyermek t ebéd
3
előtt vagy ebéd után (12-13 óra között) haza vigye. Ezután az óvoda kapuját ismét zárjuk és az alvási idő után nyitjuk meg. Délután 1530–tól, a pihenés és uzsonna után vihetik el a szülők gyermeküket. Az ünnepek miatti munkarendben bekövetkezett változásokról időben – legalább 7 nappal előbb – értesítjük a szülőket. Az óvodában 5 nap nevelésnélküli munkanap – nevelési értekezletek, szakmai továbbképzések megtartására kerülhet sor, melynek időpontjáról a zárva tartást megelőzően legalább 7 nappal tájékoztatjuk a szülőket. Igény szerint ügyeletet biztosítunk. Az óvoda nyáron 5 hétig zárva tart. Nyári zárás időpontjáról február 15-ig értesítjük a szülőket. Az óvodában szülők a folyosót és az öltözőt használhatják. Gyermeküket a csoportszoba ajtajáig kísérhetik, és ott adják át az óvónőnek. Az intézmény konyhájában csak egészségügyi könyvvel rendelkező személy tartózkodhat. Az intézmény területére – beleértve az udvart is – égő cigarettával belépni, illetve ott dohányozni nem szabad. A gyermekek fejlődéséről, neveléséről tájékoztatást adunk szülőknek: az óvónők által vezetett dokumentumok alapján, melyekből nyomon követhető a gyermekek fejlődése az óvónők megfigyelései alapján. Az óvónővel való találkozásra, a szülő előzetes bejelentése alapján – a fogadóórán és a szülőértekezleten kívül – is lehetőséget biztosítunk. A gyermekek fejlődéséről, személyiségéről tájékoztatást csak az óvónő adhat. A foglalkozások rendje Az óvodai nevelés a gyermekek neveléséhez szükséges, teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében történik. A gyermekekkel az óvoda teljes nyitva tartása alatt óvodapedagógus foglalkozik. Kérjük a kedves szülőket, hogy se a gyermekkel kapcsolatos, se magánjellegű beszélgetésre az óvónőt, munkája közben hosszabb időre ne vonják el a gyermekcsoporttól. Az iskola munkarendje Az iskola szorgalmi időszakban, tanítási napokon 7 órától 18 óráig tart nyitva. Felügyeletet 7.30 – 13.30-ig biztosítunk. Reggeli gyülekezés: Bejárati folyosó és előtér / jó idő esetén a te Iskolába érkezés: 7.45 ha ez után érkezel későnek számítasz, és ez az ellenőrződbe bejegyzésre kerül az ügyeletes tanár által. A tanterembe 7.30-tól mehetsz be ügyeletes tanári vezetéssel. A nyitva tartás időtartama alatt kell megszervezni a tanórán kívüli foglalkozásokat és a művészeti iskola foglalkozásait. Tanórát megzavarni csak rendkívüli esetben és igazgatói engedéllyel lehet. A nyitva tartás utáni rendezvényt 1 héttel előbb be kell jelenteni az intézmény vezetőjének és arra engedélyt kell kérni. A tanítási órák, iskolai foglalkozások eredményességét fegyelmezett magatartásoddal segítsd, tanítód, tanárod útmutatása szerint végezd el feladataidat! Ha szükséged van rá, kérj tanítódtól, tanárodtól segítséget! Vedd figyelembe, hogy a tanítási órán, foglalkozásokon társaidnak is joga, hogy nyugodt körülmények között tanulhassanak, dolgozhassanak, munkájukban te sem zavarhatod őket! A tanítási órák előkészítésében, lezárásában tanítód, osztályfőnököd, szaktanáraid útmutatása szerint vegyél részt! A tanórán való részvétel A tanórán, szakkörön köteles vagy aktívan részt venni, figyelni, feladataidat teljesíteni. Az órára szükséges felszerelést maradéktalanul magaddal hozni, a házi feladatot elkészíteni. Ha szólni kívánsz jelezd kézfelemeléssel! Felelésnél állj fel! A terembe belépő felnőttet tiszteld meg azzal, hogy felállva köszönsz! Az ülésrendet (adott szaktanárnál más-más) megtartani. A tanórát közbeszólással, megjegyzéssel nem zavarhatod! Kísérleteknél kérésre működj együtt! A csengetés a tanítási órák és óraközi szünetek időtartamát határozza meg. A tanítás kezdete 8.00. A tanítási órák időtartama: 45 perc. Becsengetés után: -fegyelmezetten, csendben, helyeden ülve várod a nevelőt a tanteremben vagy a szaktanterem előtt állva (számítástechnika terem) -a szaktanterembe csak a szaktanár engedélyével és kizárólag szaktárgyi felszereléssel léphetsz be Kicsengetéskor: -a szaktanárral hagyod el a termet, ott csak a hetes és szükség szerint a felelősök maradhatnak
4
-tantermek ajtaját csuknod kell (huzat) és kiszellőztetni a termet Szünet helye: -ha jó az idő a szünetet az udvaron töltöd, sár esetén a terasz - kérdéses esetben az ügyeletes nevelő dönt - eső esetén a folyosón és a teremben tartózkodhatsz Szünetről bevonulás: -a csengő neked szól, hangjára csendben érkezési sorrendben vonulsz a tantermedbe és leülsz A csengetés időrendje: A beérkezés időpontjának jelzése: 7.45 Jelzőcsengetés (már nem jössz ki a teremből): 7.55 1.óra 8.00 – 8.45 2.óra 8.55 – 9.40 3.óra 10.00 – 10.45 4.óra 10.55 – 11.40 5.óra 11.50 – 12.35 6.óra 12.45 – 13.30 7.óra 13.40 – 14.25 A tanítási órák, foglalkozások kezdetére a tanteremben, a foglalkozás helyszínén kell tartózkodnod! Ügyelj osztálytermetek közösen kialakított rendjére! A szaktantermek rendjét szaktanáraid ismertetik a tanév első tanítási óráján. Az ügyeletes tanulók és a hetesek az iskola tisztségviselői, akik a házirend biztosítása érdekében felelősségteljes szolgálatot látnak el hetenkénti beosztásban a kijelölt területeken. Munkájuk zavarása, utasításaik megszegése súlyos fegyelmi vétségnek minősül. Az osztályfőnök minden héten 4 illetve 2 tanulót bíz meg az ügyeletesi és hetesi feladatokkal. A megbízott tanulók nevét bejegyzi az osztálynaplóba. A tanulói ügyelet és hetesek szolgálata reggel 7.25-től 13.25-ig, az óraközi szünetekben, valamint az utolsó tanítási órát követő 10 percben tart, megbízatásuk nem ruházható át. A szünetben beérkező idegent elkísérik az igazgatói irodába. Az ügyeletes tanuló kötelességei: A szolgálat megkezdése előtt jelentkeznie kell az ügyeletes pedagógusnál és végrehajtja annak utasításait. Felügyel a házirend betartására az ügyeleti területen (a kijelölt folyosószakasz), a kapcsolódó tantermekben és mellékhelyiségekben. Figyelmezteti és – ismétlődés esetén – jelenti az ügyeletes pedagógusnak a rendbontó, rongáló tanulókat A hetes kötelességei: - felügyel a házirend osztályteremben való betartására - jelenti az igazgatóhelyettesnek, ha a tanteremben 5 perccel a becsengetés után nincs pedagógus - biztosítja a tanítás feltételeit: szellőztet, letörli a táblát, krétáról gondoskodik - minden óra elején jelenti a hiányzókat a pedagógusnak - azonnal jelenti az ügyeletes tanárnak a tanítás előtt és a szünetekben történő rendbontást, károkozást - folyamatosan tájékoztatja az osztályfőnököt a hét eseményeiről - gondoskodik – az utolsó órát tartó pedagógussal együtt – a tanterem tisztaságáról és rendjéről (szemét összeszedése, székek felhelyezése a padra, tábla tisztítása, ablakok zárása, lámpák leoltása) Tízórai helye, ideje: tantermedben a nagyszünetben tízóraizhatsz. Tanítási idő alatt az iskolából való eltávozás Az iskolából külön pedagógus engedély nélkül nem távozhatsz. Osztályfőnököd vagy az ügyeletes nevelő a szünet idejére indokolt esetben engedhet el. Tanítási óráról csak az igazgató (rosszullét, egyéb rendkívüli esetben). Az utolsó tanítási óra után tanítód, tanárod lekísér a földszintre, vagy a napközis termed emeletéig. Ha szüleid kérik, csak az ő kíséretükben hagyhatod el az épületet. Az iskolában maradás tanítás után tanszobás vagy
5
ebédelsz bejáró, engedéllyel szakkör DÖK megbeszélés könyvtárban iskolai szervezésű program vagy annak előkészítése osztályfőnök engedélyezte hitoktatáson veszel részt művészeti iskolás vagy Tanórán kívüli tevékenységek rendje Köteles vagy részt venni azon a szakkörön amire önként jelentkeztél /ki- és belépés félévkor/ A hittanórákat úgy szervezzük, hogy azon részt vehess, lehetőleg csatlakozó óraként vagy nulladik órában. A tanulószoba az utolsó tanítási óra után kezdődik és 15.40-ig tart. A tanulószoba ideje alatt a bejáró tanulók is kötelesek a tanulószobás nevelővel egy helyen tartózkodni. Tanítás után a tantermet minél előbb el kell hagynod, hogy ne zavarjátok az egyéb foglalkozásokat. Csoportosan délután csak pedagógusokkal vagy külön engedéllyel tartózkodhattok az épületben. A tanulószobán a tanulási idő 14.00 – 15.00-ig tart. Előtte, utána szabadfoglalkozás. Az étkezés: az első csoport a tanulószobás nevelővel étkezik, a többiek a kifüggesztett időrend szerint iskolatitkári felügyelettel. Az étkezés ideje alatt kötelesek vagytok az étkező rendjét betartani: csendes, nyugodt, halk étkezés evőeszköz-használat időhatárok betartása Erdei iskola alatt is érvényesek rád a házirend szabályai. Iskolánk tanulóitól elvárjuk: A kultúrált, nyugodt magatartást. Megjelenésed, felszerelésed iskolába illő, tiszta és gondozott legyen. Ünnepélyeken és vizsgákon ünnepi ruházat viseletét.( fekete nadrág v. szoknya, fehér blúz v. ing) Testnevelés órákon csak az iskola által előírt felszerelésben vehetsz részt. A tornacsarnokban váltócipőt kell használnod. Környezeted tartsd rendben és tisztán. Ügyelj a mosdók, mellékhelyiségek tisztaságára. Ne firkáld a falat, faragd a padot, széket. Ügyelj arra, hogy ne használj nem megfelelő kozmetikai szereket, divatcikkeket. Ne károsítsd egészséged szeszesitallal, cigarettával. Az iskolai rendezvényeken is tanítód, osztályfőnököd útmutatása szerint viselkedj, magatartásoddal segítsd a rendezvény sikerét, eredményességét, tanítód, osztályfőnököd kérése szerint vegyél részt a rendezvények előkészítésében, lezárásában. Iskolán kívüli programokon a csoportodat csak pedagógus felügyeletével vagy engedélyével hagyhatod el. Intézményünkben tilos: Testékszer viselése: (piersing fiúknak, lányoknak, fiúknak fülbevaló, ) Hajfestés, körömlakk és smink. Tetoválás. Az óvodai-, iskolai foglalkozásról távolmaradásodat a szüleidnek vagy orvosnak kell igazolni: A gyermek mulasztásának igazolása az óvodában: Családi ok miatt az „Igazolás” nyomtatványon -Előzetes bejelentés alapján (3 napig terjedő időre) az óvodapedagógus engedélyével -3 napnál hosszabb hiányzás esetén az óvodavezetőnek írásban benyújtott kérelemmel -Orvosi javaslat esetén írásban -Betegség esetén orvosi igazolás A hiányzás igazolatlannak minősül, ha a gyermek óvodába jövetelének első napján, de legkésőbb öt napon belül nem igazolják a mulasztást.
6
Az előző nap illetve aznap 9 óráig jelentett hiányzást az élelmezésvezető figyelembe tudja venni a térítési díj kiszámolásánál. A hiányzást szóban vagy telefonon. Be nem jelentett hiányzás esetén a szülő a térítési díj visszafizetésére nem tarthat igényt. A gyermekvédelmi megbízott intézkedési tervében felsorolt hátrányos, vagy veszélyeztetett szociális helyzetben lévő gyermekek esetében: -Első ízben történt igazolatlan mulasztás esetén a szülőt írásban értesíteni kell az igazolatlan mulasztásról és annak következményeiről. Az értesítés kiküldésével egy időben a csoportvezető óvónő családlátogatást végez az érintett gyermeknél. -Másodízben történt igazolatlan mulasztás esetén az óvodapedagógus értesíti az óvodavezetőt, aki ismételten írásban figyelmezteti a szülőt és a gyermekvédelmi megbízott és a családsegítő szolgálat közreműködését igénybe véve családlátogatáson deríti ki a hiányzás okát, és ismerteti az igazolatlan mulasztás következményeit. Megszűnik az óvodai elhelyezés az iskolai életmódra való felkészítés kivételével, (Kt. 74 § ) -Gyermek az óvodából igazolatlanul tíz napnál több napot van távol és az óvoda a szülőt legalább kettő alkalommal írásban figyelmeztette az igazolatlan mulasztás következményeire. / R. 28. § (1) / -A gyermeket másik óvoda átvette -A szülő írásbeli bejelentése napjától -Fizetési hátralék miatt (a szülő eredménytelen felszólítása és a gyermek szociális helyzetének vizsgálata után) -A gyermeket felvették az iskolába: a nevelési év végén (augusztus 31.) -A gyermeket nem vették fel az iskolába, annak a nevelési évnek az utolsó napján, amelyben a nyolcadik életévét betölti. Ha a gyermek az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásról hét napnál igazolatlanul többet mulaszt, az óvoda vezetője értesíti az illetékes jegyzőt. Mulasztás igazolása az iskolában: A tanuló tanítási óráról való távolmaradását az osztálynaplóba az órát tartó pedagógus köteles bejegyezni az óra megkezdését követően. A tanuló havi mulasztásait az osztályfőnöknek a napló megfelelő rovatában a hónap elteltével összesíteni kell. A szülő előzetes kérése alapján a tanuló az osztályfőnök engedélyével három napig terjedően, az igazgató engedélyével három napot meghaladóan mulaszthat. A tanuló előzetes engedélykérés nélkül csak indokolt esetben maradhat távol az iskolától. A szülő ilyen esetben is köteles bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek. Amennyiben ez elmarad, az osztályfőnök kötelessége a mulasztás okának felderítése a mulasztás megkezdésétől számított 3 napon belül. Amennyiben a felderítés során igazolatlan mulasztásra utaló jeleket észlel, köteles 5 napon belül meggyőződni a mulasztás okairól. Amennyiben a eljárás során a szülő nem tudja érdemben igazolni gyermeke mulasztását, úgy az igazolatlan mulasztásnak minősül. A mulasztó tanuló iskolába jövetelének első napján, de legkésőbb 5 napon belül - 3 napig terjedő mulasztás esetén szülői, 3 napon túli betegség esetén pedig orvosi bizonyítvánnyal és szülői aláírással igazolhatja mulasztását. Mulasztás esetén az igazolást az osztályfőnöknek kell bemutatni. A tanuló órái igazolatlannak minősülnek, ha az előírt határidő alatt nem igazolja távolmaradását. Igazolatlan mulasztásokkal kapcsolatos teendők ellátása az osztályfőnök feladata, ezeket dátummal ellátva az osztálynapló jegyzett rovatában írásban rögzíteni kell. Első ízben történt igazolatlan mulasztás esetén a szülőt az erre a célra rendszeresített nyomtatványon értesíteni kell az igazolatlan mulasztásról és annak következményeiről. Az értesítés kiküldésével egy időben az osztályfőnök köteles az érintett tanuló szüleivel beszélgetést végezni, az igazolatlan mulasztásról és annak következményeiről. Másodízben történt igazolatlan mulasztás esetében az osztályfőnök az igazolatlan mulasztás észlelésének napján köteles “Feljelentés igazolatlan iskolai mulasztás miatt” című nyomtatványt kitölteni és az iskola
7
igazgatóságának leadni, valamint az iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelősét értesíteni az ismételt igazolatlan mulasztástól. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét. A tanórán kívüli foglalkozásokról történő távolmaradást is igazolni kell. A tanórán kívüli foglalkozásokról ismételten igazolatlanul mulasztó tanuló az igazgató engedélyével a foglalkozásról kizárható. Az ellenőrző Legfontosabb dokumentumod, amely egyben közvetlen kapcsolat szüleid és tanáraid között. minden nap hozd magaddal hiányát reggel jelezd az érdemjegyeket, feljegyzéseket rendszeresen írasd alá az ellenőrzőben jegyet át nem írhatsz (hamisítás), ha te írod be a jegyet és rontasz a javítást a nevelőnek kézjegyével el kell látnia ellenőrződet kérésre a pedagógusnak köteles vagy átadni A térítési díj befizetésének rendje A gyermek a nevelési-oktatási intézményben igénybe vett étkezésért jogszabályban meghatározottak szerint térítési díjat fizet. Az étkezési térítéscsökkentéshez kérelmet, a szükséges igazolásokat minden év december 10-ig kell leadni az iskolatitkárnak az iskolában. Az óvodában és az iskolában a következő hónap esedékes befizetési összegéről szóló tájékoztatást írásban kiküldjük és kifüggesztjük a faliújságra. Az ebédbefizetés havonta egyszer, a faliújságon előre feltüntetett időben történik. Az iskolában az élelmezésvezetőnél a szülők és a tanulók fizetik be a térítési díjat. Pótbefizetés : a befizetést követő 3. napon. Új felvételes gyermeknek folyamatosan tudjuk biztosítani az étkezési lehetőséget. Csak a pontosan, dátum szerint bejelentett napok számát tudjuk figyelembe venni. A bejelentés napját nem tudjuk jóváírni, teljes hetet csak pénteken 9 óráig bejelentett igény alapján írunk jóvá. Étkezés jóváírása a következő havi befizetésnél történik. Óvoda Az étkezési térítési díj napi háromszori étkezést foglal magába. -A hiányzást megelőző nap 800 óráig kell bejelenteni a hiányzást és kérni az étkezés lemondását. Ezt megtehetik telefonon szóban, írásban, vagy személyesen. -A szülőnek lehetősége van az aznapi ételadag elvitelére. -Az óvoda a napi hiányzásokat a felvételi és mulasztási naplóban nyilvántartja. Az étkezésben részesülő gyermek hiányzásakor a visszatérítés a szülők bejelentéséhez kötött. Az orvosi igazolást utólagosan nem tudjuk figyelembe venni az étkezés lemondásánál, ill. a visszatérítésnél. A gyermekek hiányzása után az étkezés biztosítása érdekében a visszaérkezést is jelezni kell. -A hiányzás és a hiányzás utáni óvodába járás bejelentése az ingyenesen étkező gyermekek szüleinek is kötelessége, hiszen az ő ebédjüket is meg kell rendelnünk, ill. le kell mondanunk. -A gyermekek által fogyasztott élelmiszerekből az óvoda 48 órán át ételmintát köteles megőrizni. Kivétel: születés és névnapi kínálás, kirándulások alkalmával kiegészítő tízórai ás az egész csoport számára szolgáló, kiegészítő gyümölcs és zöldség. - Az óvoda területén a gyerek egyéni etetése, nassoltatása otthonról hozott élelmiszerrel a többiek előtt nem etikus, valamint az óvoda tisztántartását is zavarja. A szociális támogatás megállapításának elvei, szabályai -A család anyagi helyzetétől függően a szülők kérésére és az óvodapedagógus támogató javaslatára, rászorultságtól függően ingyenes, vagy kedvezményes étkezésben részesülhet a gyermek. -A kedvezmény odaítéléséről az óvoda vezetője dönt a szülő kérelmére, indokai alapján, a nevelőtestület és a gyermekvédelmi felelős javaslatát figyelembe véve. -A kedvezmény lehet folyamatos, részleges, alkalomszerű. -A három és több gyermekes család gyermeke és a tartósan beteg gyermek és 5-8. évfolyamos tanulók 50%os térítési díjkedvezményre jogosult.
8
Ingyenes étkeztetéssel összefüggő rendelkezések -A gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok gyermekei az óvodában és az iskola alsó tagozatán ingyenes étkezésre jogosultak. -Ennek igénybevételéhez, minden nevelési év elején egy, a szülő által kitöltött és aláírt nyilatkozatot, valamint a jogosultságot igazoló határozatot kell benyújtani. A kedvezmények igénybevételével kapcsolatos tudnivalókról a szülő felvilágosítást kaphat, gyermeke óvónőjétől, vagy az óvoda gyermekvédelmi felelősétől. A gyerekek testi épségének megőrzése és egészségük megóvása érdekében szükséges előírások Óvoda Felelősséget csak az épületben - az óvoda dolgozóinak - átadott gyermekekért vállalunk. Az óvodából a gyermek idegennek, vagy 14 éven aluli testvérnek csak a szülő írásbeli kérelme alapján adható ki. A gyermekek biztonsága érdekében alakítjuk a folyosón történő közlekedés szabályait, a biztonság érdekében sétálva közlekedhetnek a folyosón. A gyermek elvitelekor minden esetben az óvónőnek szólni kell. Ha a szülő eljött a gyerekért, nem tartózkodhat tovább az óvoda területén (udvarán), mert a csoportot felügyelő óvodapedagógusok biztonságosabban át tudják látni a játszó gyermekek sokaságát. A gyermekek biztonsága érdekében érkezéskor és távozáskor minden felnőttnek kötelessége az óvodai kaput felül bereteszelni. Kutyát és egyéb állatot az intézménybe, hozni tilos! A gyermekekkel kapcsolatos egészségügyi szabályok Valamennyi gyermek érdekében csak egészséges gyermek látogathatja az óvodát, beteg gyermek az óvodába nem jöhet. Napközbeni láz, hányás, hasmenés, súlyos rosszullét esetén az óvónő megkezdi a láz csillapítását, és értesíti a szülőt, hogy minél hamarabb vigye el gyermekét, és gondoskodjon az orvosi ellátásról. A fertőző betegséget kérjük azonnal jelenteni az óvodavezető-helyettesnek vagy az óvónőnek, hogy a szükséges intézkedéseket megtehessük. A gyermekek évente egyszer vesznek részt szűrővizsgálaton. Fogászati szűrés évente egy alkalommal van, a szülők igénye szerint a gyermekek utána megfelelő ellátásban részesülnek. Baleset- és tűzvédelem Vészhelyzetben (bombariadó, tűz…), a mindenkor az óvodában tartózkodó vezető, illetve intézkedésre jogosult óvodapedagógus értesíti a rendőrséget és közben utasítást ad az épület kiürítésére. A tűzriadó terv szerint menekítjük ki a gyermekeket az épületből. Közben az itt tartózkodó vezető, vagy az arra kijelölt személy értesíti a tűzoltókat. A menekülési irányokat minden nevelési-tanév elején az óvónők, osztályfőnökök ismertetik a gyerekekkel. Rendkívüli eseményt, balesetet jelentsd a leggyorsabban elérhető pedagógusnak. A tanév első tanítási napján osztályfőnököd tájékoztat azokról a baleset- és tűzvédelmi szabályokról, amelyeket saját és társaid testi épségének védelmében köteles vagy megtartani. A legfontosabbak: Óvatosan közlekedj az épületben (lépcső, futás). Saját és mások testi épségét óvd! Jobb oldalon haladj, másnak is jusson hely! Tűzveszélyes, tüzet okozó anyagot (gyufa, petárda, öngyújtó) az iskolába és az iskola által szervezett programokra elhoznod tilos! Sérülést okozó, veszélyes tárgyakat (kés, tőr, stb.) az iskolába és az iskola által szervezett programokra elhoznod tilos! Az udvaron kavicsot, köveket, faágat, tobozt dobálnod, az épület ablakain bármilyen tárgyat kidobnod tilos! Az ablakon kibeszélni tilos! Sajátos baleset- és tűzvédelmi szabályok vonatkoznak a testnevelés, technika, kémia órákra, ezt az első tanórán tanáraid ismertetik veled. Az iskola területére behozni illetve az iskola területén vagy iskola által szervezett iskolán kívüli programokon alkoholt, drogot fogyasztanod, cigarettáznod tilos!
9
A tanulók értékeinek biztonságos megőrzése, az épület berendezési tárgyainak, felszereléseinek védelme érdekében szükséges rendelkezések Óvoda Gyermekek öltöztetésével kapcsolatos szabályok -A szülők, jellel ellátott öltözetben hozzák a gyerekeket. A gyermekek ruháját polcon és zsákban tároljuk, óvónők által kialakított szokások szerint helyezzék el. -A gyermek öltöztetése a napi várható időjárásnak megfelelően történjék. Szükséges, hogy váltó ruházatról /alsónemű, felsőruházat, benti cipő/ gondoskodjanak. - Biztosítsanak a szülők gyermeküknek tornazsákban tornaruhát – trikót, rövidnadrágot vagy torna dreszt, váltó zoknit, tornacipőt. Kötelességed, hogy az épület berendezési tárgyait, felszereléseit, eszközeit rendeltetésszerűen használd. Ha kárt okozol szüleidnek a 4.sz. melléklet szerint kártérítést kell fizetni. Személyes holmidra te tudsz a legjobban vigyázni. Tantermedet ha elhagyjátok (testnevelés óra, délután) zárjátok be /kulcsfelelős/. Testnevelésóra és sportfoglalkozás alkalmával, ha átöltöztetek az öltözőt zárjátok be, a kulcsot adjátok a testnevelőnek. Értéket (pénz, óra, ékszer) ha felügyelet nélkül hagysz azért felelősséget vállalni nem tudunk. Az óvodai és az iskolai munkához nem tartozó, saját felelősségedre behozott tárgyakat, eszközöket az óvodában, iskolában nem használhatod, az azokban bekövetkező kárért a kárt okozó felel. Ügyelj az épület, tantermek tisztaságára, a hulladékot a gyűjtőbe tedd. Padodban, szekrényedben magad tarts rendet osztályfőnököd útmutatása szerint. Az iskola életét, mindennapjait úgy szervezzük, hogy annak során a Kt. 10. és 11. §-ában meghatározott jogaid érvényesüljenek. Az általános emberi együttélés szabályait neked is kötelességed megtartani (Ktv. 12.§). Nem önbíráskodhatsz (verekedés, szidalmazás). Tisztelned kell tanáraid és társaid emberi méltóságát (durva beszéd) Kötelességeid megszegése fegyelmi vétség, mely fegyelmi büntetést von maga után (Ktv. 76.§) A Közoktatási Törvény rád vonatkozó előírásait a könyvtárban elhelyezett Közoktatási törvényben olvashatod el. IV. A tanulók jutalmazása, a fegyelmező intézkedések Jutalmazzuk azt a tanulót aki képességeihez mérten, példamutató magatartást tanúsít, vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, vagy iskolai, illetve iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyeken, vetélkedőkön vagy előadásokon, bemutatókon vesz részt, vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez az iskola jutalomban részesítheti. Az iskolai jutalmazás formái: Az iskolában tanév közben elismerésként a következő dicséretek adhatók: szaktanári dicséret napközis nevelő dicséret osztályfőnöki dicséret igazgatói dicséret nevelőtestületi dicséret Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő munkát végzett tanulók a tanév végén szaktárgyi teljesítményért, példamutató magatartásért, kiemelkedő szorgalomért,
10
példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért dicséretben részesíthetők. Az egyes tanévek végén, valamint a nyolc illetve 4 éven át kitűnő eredményt elért tanulók oklevelet és könyvjutalmat kapnak (Kézdi-díj), a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehetnek át. Év végén: Kézdi-díj 8 év Kézdi-díj 4 év Díszoklevél kitűnő tanuló (könyv) Oklevél jeles tanuló (könyv) Oklevél egyéb kiemelkedő teljesítmény Az iskolai szintű versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. A dicséretet írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására hozni. Fegyelmezzük azt a tanulót, aki tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, vagy a házirend előírásait megszegi, vagy igazolatlanul mulaszt, vagy bármely módon árt az iskola jó hírnevének büntetésben lehet részesíteni. Az iskolai büntetések formái: szaktanári figyelmeztetés napközis nevelői figyelmeztetés osztályfőnöki figyelmeztetés osztályfőnöki intés osztályfőnöki megrovás igazgatói figyelmeztetés igazgatói intés igazgatói megrovás tantestületi figyelmeztetés tantestületi intés tantestületi megrovás. Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben – a vétség súlyára való tekintettel – el lehet térni. A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni. V.
A tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos részletes rendelkezések
A gyermek jogai: 1. A gyermeknek joga, hogy a nevelési – oktatási intézményben biztonságos és egészséges környezetben neveljék és oktassák, óvodai életrendjét pihenő idő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki. 2. A gyermek személyiségét és emberi méltóságát, jogait tiszteletben kell tartani és védelmet kell számára biztosítani, fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek nem vethető alá testi fenyítésnek. 3. A gyermek joga, hogy személyiségi jogait, cselekvési szabadságát és magánélethez való jogát az óvoda tiszteletben tartsa, e jogának gyakorlása azonban nem korlátozhat másokat jogaik érvényesítésében. 4.A gyermek joga, hogy képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben, oktatásban részesüljön. 5.A gyermeknek joga, van adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban részasülni, pedagógiai szakszolgálathoz fordulni segítségért. 6. Joga van, hogy családja anyagi helyzetétőlfüggően kedvezményes étkezésben részesüljön. 7.Joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön.
11
A gyermeki jogok gyakorlása A szülőknek kiadott óvodai szakvéleménnyel kell a gyermekeket az iskolába beíratni A gyermekek testi érettségét az óvodaorvos állapítja meg. A lelki, szociális, mentális és értelmi fejlettség alapján minden gyermekről óvodai szakvéleményt állítunk ki. Kérdéses esetben kérjük a Nevelési Tanácsadó iskolaérettségi vizsgálatát. Minden tanköteles korú gyermeknek, szakvéleményével a körzeti iskolában jelentkezni kell, függetlenül attól, hogy marad-e még egy évig óvodában, vagy sem. Általános jogaidat a Ktv. 10 és 11 §-a tartalmazza. A szülő jogai: A szülőt megilleti a nevelési oktatási intézmény szabad megválasztásának joga Joga, hogy megismerje az intézmény nevelési programját, házirendjét Joga, hogy folyamatosan tájékoztatást kapjon gyermeke fejlődéséről. A gyermek neveléséhez tanácsokat kapjon A szülő kezdeményezheti Szülői Szervezet létrehozását, részt vehet és közreműködhet annak tevékenységében. Iskolánkban a gyermeki jogok érvényesülésének biztosa a diákönkormányzatot segítő felnőtt. Ha jogaid gyakorlásában sérelem ér, elsősorban az osztályfőnöködhöz, másodsorban a diákönkormányzatot segítő felnőtthöz, harmadsorban az iskola igazgatójához fordulhatsz. A napközi és tanulószoba munkarendje Étkezések rendje Az étkezés rendje a tanulók órarendjéhez és délutáni foglalkozásaihoz igazodik. Az étkezések ideje: · alsós évfolyamok: 1140 órától, · felsős évfolyamok: 1235 órától. Étkezni csak kultúráltan és fegyelmezetten lehet. Ügyelni kell az ebédlő rendjére és tisztaságára, az étkezés befejezése után az asztalokat tisztán hagyva lehet elmenni az ebédlőből. Munkarend: 1200 – 1400 ebédeltetés, szabadidős tevékenység lehetőség szerint a szabadban, edzés 1400 – 1500 tanulási idő 1500 – 1540 uzsonnázás, szabadidős tevékenység A tanulót hazavinni ebéd után vagy 1500 óra után van mód, ettől eltérni a szülő írásbeli kérelme alapján lehet. Ha a gyermek a tanulási időt nem tölti a napköziben a szülő felelőssége a másnapra való felkészülés. Egyéb tanulói jogok: 1. Azokban az esetekben, amikor valamely tantárgyat csoportbontásban tanítunk, megválaszthatod, hogy melyik, képességeidnek, szándékaidnak legjobban megfelelő csoportban szeretnéd az adott tantárgyat tanulni. Ha szaktanárod, osztályfőnököd nem ért egyet választásoddal, a kérdést a szüleid és a te meghallgatásod után az osztályodban tanító tanárok és az iskola vezetősége együtt döntik el. 2. Nyilvántartott adataidról, azok valóságtartalmáról információt szerezhetsz -adataidat nyilvántartjuk, de azt csak hatóságnak továbbítjuk -adataid valóságáról meggyőződhetsz iskolatitkári segítséggel indokolt esetben -adataid helyesbítését kérheted, ha azt közokirattal igazolni tudod 3. A csoportbontásokról a tanév végén, legkésőbb az első tanítási héten az osztályfőnököd tájékoztat. 4. Az iskola megszervezi azokat a szakköröket, sportköri foglalkozásokat, amelyeken legalább 10 tanuló részt vesz, és amelyek megtartásához szükséges feltételeket az iskola biztosítani tudja. Az iskola a szakkörökért térítési díjat nem kér. Az iskola által szervezett tanórán kívüli foglalkozásokon jelentkezés alapján részt vehetsz jelentkezés írásban második hetéig szakkörbe belépni illetve onnan kilépni év elején és félévkor lehet ha jelentkeztél a részvétel minimálisan félévig kötelező hiányzásodat orvosi igazolással kell tanúsítani 5. Diákkör létrehozását kezdeményezheted, diákkörhöz csatlakozhatsz, ha annak céljai, működése nem ellentétes az iskola pedagógiai programjában megfogalmazott alapelvekkel, és ha a diákkör valamennyi tagja
12
a diákkör ülésein az iskolai szabályzatok előírásait megtartja. A diákkör létrehozásáról az iskola igazgatóját tájékoztatnotok kell. Az iskola a diákkör munkáját helyiség biztosításával segíti, a teremigényt legalább két nappal a diákkör ülése előtt az igazgatóhelyettessel egyeztetnetek kell. 6. Részt vehetsz az iskolában folyó hitoktatásban. A különböző felekezetek által tartott hittanórák időpontját és helyszínét a tanári melletti hirdetőtáblán találod meg. 7. Családotok anyagi helyzetétől függően ingyenes vagy kedvezményes tankönyvellátásban, étkezésben részesülhetsz. Ennek feltételeiről, szabályairól és az igénylés rendjéről az iskola gyermekvédelmi felelősétől kaphatsz te, vagy kaphatnak szüleid részletes felvilágosítást. 8. Jogaid gyakorlásához szükséges információkat ● az osztályfőnöködtől (többek között osztályfőnöki órákon), ● a szüleidtől (szülői értekezleteket, fogadóórákat követően), ● iskolagyűlésen, ● a diákönkormányzaton keresztül, ● a diákönkormányzat faliújságján keresztül kaphatod meg. 9. Szabadon véleményt nyilváníthatsz, javaslatot tehetsz az iskola életével kapcsolatosan, ha mások emberi méltóságát tiszteletben tartod és kérdésedre választ kaphatsz. -véleményedet iskolagyűlésen és igazlátó napon nagy nyilvánosság előtt közölheted -írásban az iskolavezetéssel / névvel ellátva / 30 napon belül választ kapsz -a tanítási órát véleménynyilvánítással nem zavarhatod meg, mert ennek társaid művelődéshez való jogát sérted (kivétel: erre az óravezető tanár kér) 10. Kérdést intézhetsz ● az iskola igazgatójához a fogadóórán, ● az SZMK-hoz, vagy az SZMK vezetőségéhez, bármikor, amikor ülésezik. Az ülések időpontjáról a tanári melletti hirdetőtábláról tájékozódhatsz. 11. Világnézetedet tiszteletben tartjuk, te is tartsd másokét. -iskolánk sokoldalú és tárgyilagos tájékoztatást ad világnézeti kérdésekben, de állást nem foglal. 12. Tanulmányaidat, személyedet érintő kérdésekről bármikor tájékoztatást kaphatsz az osztályfőnöktől, a szaktanáraidtól. 13. A témazáró dolgozatok időpontját egy héttel előbb közlik veled tanáraid. Egy nap csak egy témazáró dolgozatot írattathatnak veled. Az írásbeli dolgozatokat kijavítva egy héten, rendkívüli esetben két héten belül megkapod szaktanáraidtól. 14. Egyéni foglalkozásra (felzárkóztatás, tehetséggondozás) jelentkezhetsz, és ha a feltételek adottak azon részt vehetsz -jelentkezés minden év szeptember 30-ig írásban az igazgató felé -elbírálásról visszaigazolást szintén írásban kapsz 15. Az iskola helyiségeit és a tornacsarnokot előre egyeztetett időpontban, meghatározott feladatra használhatod -előzetes bejelentés: osztályfőnöknek és igazgatóhelyettesnek, könyvtárosnak, szaktanárnak 2 nappal előbb -sportcsarnoknál: gondnoknak -időpont: tanteremnél: tanítási órák után, ha nem zavar egyéb foglalkozást, maximum 18 óráig könyvtár és számítástechnika terem: csak felnőtt felügyelete mellett 16. A pályaválasztásoddal kapcsolatosan minden információt megkaphatsz: tájékoztatók (szóban, írásban) pályaválasztási felelős segítsége 8. o. félévben 2 nap iskolaválasztáshoz igazoltan rendelkezésedre áll (más iskola nyílt napján való részvétel) VI. A diákönkormányzattal, osztályközösségekkel kapcsolatos rendelkezések 1. A diákönkormányzat saját szabályzata alapján működik. A szabályzat elkészítésekor, módosításakor a nevelőtestület az iskola működési szabályzatában meghatározott rend szerint nyilvánít véleményt (lásd a mellékletet).
13
2. Az iskola a diákönkormányzat működéséhez az alábbi feltételeket biztosítja: helyiség az önkormányzat megbeszéléseihez, kellékek az iskolaújság előállításához, sokszorosításához, önkormányzati faliújság. 3.A diákönkormányzat évenkénti döntése alapján részt vesz az iskolai programok szervezésében, tervezésében, önálló programokat szervezhet. (Kézdi-hét) 4.A diákönkormányzat évenként egy tanítás nélküli munkanap programjáról dönt, melyről a nevelőtestület az éves program elfogadásakor nyilvánít véleményt. (április 1) 5. A 11/1994. (IV.8) MKM-rendelet 31.§ (1) bekezdésben szabályozott kérdésekben a nevelőtestület a diáktanácson keresztül kéri ki a diákönkormányzat véleményét. A véleménykérés szempontjából a tanulók nagyobb csoportjának számítanak a tagozatok: alsó tagozat, felső tagozat. VII. A házirend megalkotásakor felhasznált dokumentumok Az 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról (többször módosított) A 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről A NAT kiadásáról szóló 243/2003. (XII.17.) Korm. rend. Az oktatási miniszter 30/2004. (X.28.) OM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI.8.)MKM rendelet módosításáról Az intézmény elfogadott Pedagógiai Programja Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata VIII. Egyéb, záró, a hatálybalépéssel kapcsolatos rendelkezések A Házirendet a nevelőtestület a 2009. nov. 9-én tartott értekezletén fogadta el, a Szülői Munkaközösség a 2009. nov. 17.-i ülésén megbeszélte és elfogadta. A diákönkormányzat a2009. nov. 17.-i megbeszélésén a Házirendben foglaltakat megtárgyalta, azzal egyetértett. A Jelen Házirend 2009. december 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg az ezt megelőző házirend érvénytelenné válik. A Házirendet a nevelőtestület a hatálybalépést követően, kétévenként felülvizsgálja. Ha a felülvizsgálat alapján módosításra van szükség, azt megteszi és újabb egyeztetések után újra jóváhagyatja. IX. Függelék 1. Pedagógus Házirend 2. Anyagi és erkölcsi felelősségvállalás osztálytermeink berendezéséért 3. A könyvtár házirendje 4. Udvari ügyelet 5. Ügyeletes tanulók szabályzata X. Legitimációs dokumentumok Nevelőtestületi jegyzőkönyv SZMK jegyzőkönyv Német Kisebbségi Önkormányzat jegyzőkönyve DÖK jegyzőkönyv Fenntartó határozata ……………………………. ………………………… igazgató
….. ……………………… Diákönkormányzat képviselője
SZMK-elnök
………………............. Fenntartó
14
1. sz. függelék Az óvodai dolgozók részére A pedagógusok és az ő munkájukat segítő dadusok részére készült házirend semmilyen tekintetben nem mondhat ellent a szülők számára készült házirendnek. Ez annak és a munkaköri leírásoknak a kiegészítése. A szülők és a gyerekek részére megfogalmazott házirend ismerete és betartása az óvoda dolgozóira nézve is kötelező. Általános elvek Az óvodában a nevelési-oktatatási munka pedagógiai program szerint folyik, melyet a nevelőtestület fogadott el. És a fenntartó hagyott jóvá. Az ebben foglaltak betartása valamennyi munkatárs számára kötelező. Módosítására a tantestület kérelmére bármikor lehetőség van. Az óvodáskorú gyermek kiszolgáltatottságával visszaélni sem lelkileg, sem fizikailag nem lehet (megalázás, testi fenyítés, étel, levegőztetés megvonása, étel erőltetése). A gyerekek személyiségjogát minden körülmények között maximálisan tiszteletben kell tartani. Védelmet kell biztosítani a testi, lelki erőszakkal szemben, melyet más személy (másik gyerek, szülő, nevelő) akar elkövetni a gyerekkel szemben. A gyereket csoportjától, társaitól fegyelmezési szándékkal nem lehet elkülöníteni (öltöző, iroda) vagy másik csoportba átadni. Helytelen a közvetlen, illetve közvetett megkülönböztetés, különbségtétel, kizárás korlátozás. De épp ilyen helytelen a pozitív irányú megkülönböztetés, a túlzott kedvezés is. Az óvónőkre vonatkozó rendelkezések A színvonalas pedagógiai feladatok ellátása érdekében előírt rendelkezések: a napi nevelőmunkára való írásos és egyéb felkészülés, az eszközök előkészítésének helye, ideje ( a gyerekek között eltöltött kötelező óraszámon felül) és módja. A családlátogatások, fogadóórák tervezése, megvalósítása. A gyerekek egyéni fejlettségi mutatóinak felmérésének rendszeressége, módja. A fejlesztés tervezésének, ütemezésének, megvalósításának struktúrája. A szülők tájékoztatásának rendje, módja a gyerek fejlődéséről. Az információk kezelésének szabályai. A gyerekcsoport testi épségének megóvása. PEDAGÓGUS HÁZIREND 1. A pedagógus megjelenése a munkahelyén a tanítás, a foglalkozás megkezdése előtt olyan időpontban kötelező, hogy a munka végzésére kész legyen. A napközis nevelők a foglalkozás megkezdése előtt 15 perccel kötelesek az iskolában tartózkodni. 2. Az ügyeletes nevelő 30 perccel a tanítás megkezdése előtt már a megegyezés szerinti helyen tartózkodik / folyosó, udvar /. 3. Az ügyeletes nevelő felügyel az iskola rendjére, tisztaságára, a tanulók testi épségére. Dönt rossz idő esetén a fel- és levonulás rendjéről. Az ügyeletest helyettesítő nevelő a tanóra befejezése utáni tízpercben automatikusan ügyeletes lesz. Kivételt képeznek azok az esetek, amikor a hiányzó nevelő gyereknapon van, vagy kiránduláson vesz részt /ekkor önmaga gondoskodik cseréről /. 4. A tanítási óra csengetéssel kezdődik és csengetéssel ér véget, ezért a csengő elhangzásakor a nevelő haladéktalanul a tanterembe megy, kicsengetéskor pedig a tanulókat a tanteremből az udvarra küldi. 5. A rend és a fegyelem biztosíttatása minden pedagógus feladata akár ügyeletes, akár nem. 6. Az utolsó tanítási óra befejezésekor a tanulókat ki kell kísérni és ott kell elköszönni. 7. Munkából való távolmaradását, ha ismert az indok előző nap, váratlan esetben fél 8-ig köteles bejelenteni a nevelő. Az előre ismert távolmaradás esetén köteles a nevelő az elvégzendő tananyagot kiírni, a taneszközöket rendelkezésre bocsátani.
15
8.
A helyettesítő nevelő legjobb tudása szerint igyekezzen a munkát elvégezni, helyette más foglalkozás csak igazgatói vagy igazgatóhelyettesi engedéllyel lehetséges. 9. Továbbképzésekre elküldött pedagógusoknak a foglalkozásokon való részvétel kötelező. Esetleges távolmaradást kellő indokkal igazolni kell. 10. Köteles a nevelő a 45 perces órát megtartani, s nem engedheti ki csöngetés előtt a tanulókat, mert a többi osztályt zavarja és a gyerekek felügyelet nélkül vannak. 11. A tanulmányi sétákat, üzemlátogatásokat, tárlatlátogatásokat, stb., a szokásostól eltérő helyen való foglalkozások megtartását az igazgatóval, vagy helyettesével közölni kell. 12. Óracserét csak igazgatói vagy helyettesi engedéllyel lehet eszközölni. 13. A nevelő köteles gondoskodni arról, hogy a tanórákon használt eszközök a foglalkozás befejezése után használható állapotban a helyükre visszakerüljenek. 14. Az iskolaépületéből semmiféle iskolai gépet, eszközt, felszerelési tárgyat az igazgató engedélye nélkül kivinni nem szabad! Az engedéllyel kivitt eszköz átvételéről feljegyzés készül. 15. Naplók a tanítási óra vagy foglalkozás végén a tanáriban a kijelölt helyükre kell, hogy kerüljenek. Hazavinni más iskolai iratokkal együtt csak igazgatói engedéllyel lehet. 16. Tanítási és foglalkozási idő alatt a tanulókat az osztályteremből, illetve az iskolából el- vagy kiküldeni nem szabad. 17. A hiányzó tanulókat az első tanítási órát tartó nevelő minden esetben köteles beírni. Az osztályfőnökök az osztálynaplót hetente ellenőrzik, az elmaradt beírásokat pótoltatják és utána lezárják. 18. Az iskolai ünnepségeken, rendezvényeken a pedagógusok kötelesek részt venni /tanévnyitó, tanévzáró, farsang stb. /. A rájuk bízott feladatokat maradéktalanul végrehajtani. 19. Ha a tanulókat a nevelő iskolán kívül programra viszi, a felügyeletet a visszafelé úton is mindig el kell látnia az iskoláig. 20. A pedagógus az osztály vagy foglalkozási termet tanóra vagy foglalkozás alatt magáncélból nem hagyhatja el. Pedagógust tanítási óráról kihívni nem szabad. 21. A hivatali titoktartás minden pedagógusra kötelező, Meg nem tartása fegyelmi vétség. 22. Az iskola munkahely. Minden nevelőnek tekintettel kell lenni arra, hogy kollégáit ne zavarja a munkában, sem az esetleges pihenésben /lyukas órán /. Munkája befejeztével rendben hagyja el a tanárit. 23. A nevelőktől elvárható, hogy minden esetben – viselkedés, öltözködés – példa legyen a gyerekek előtt. 24. A nevelő úgy végezze feladatát, hogy a nevelőtestület határozata véleménykülönbség esetén is rá nézve kötelező érvényű. 25. A pedagógus tisztelje kollégája munkáját, védje tekintélyét akkor is, ha bizonyos kérdésekkel kapcsolatban eltérő is a véleménye. 26. Az osztályfőnök nevelőtársai vagy társai véleményét köteles figyelembe venni a tanulók magatartásának és szorgalmának megítélésénél. Záradék: A tantestület házirendjét a 2009. november 9-i ülésén elfogadta. 2.sz. függelék ANYAGI ÉS ERKÖLCSI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS OSZTÁLYTERMEINK BERENDEZÉSÉÉRT TERMEK ELLENŐRZÉSE kéthetente, pénteken 7.30-tól az osztály diákönkormányzati képviselőinek jelenlétével évfolyamonként választott 1-1 tanulóval az ügyeletes nevelővel ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE, KÖVETKEZMÉNYEI a feltárt hibákat részben nekünk kötelező kijavítani vagy az okozott kár értékét megtéríteni
16
-
javítható hibák: kitört ablakok,rendetlen szekrények, hiányzó csavarok, rossz székek, lógó, leszakadt függönyök, lemosható firkálások a padokon, székeken, ápolatlan virágok, rendetlen dekoráció, letakarítható falfelület, melyet összekentek, vakolathullás az ajtónál. megtérítendő károk: táblák, padok karcolása, vésése, padok, székek nem lemosható összefirkálása, összetört armatúrák, falak le nem takarítható összekenése. a hibák másik részét az iskola javítja: világítás, elromlott zárak /ajtók, szekrények / ha én okoztam a hibát, vagy kárt, akkor nekem kell kijavítani, vagy megtéríteni, vagy hasznos munkát is vállalhatok helyette ha nem derül ki, hogy ki okozta a kárt, akkor az osztályt vonjuk felelősségre ha az osztályteremben más osztály okozott hibát, vagy kárt és önként vagy a ti felszólításotokra nem javítják, vagy térítik meg, akkor jelezzétek a Diákönkormányzat vezetőinek a termek ellenőrzésének eredményéről a faliújságon tájékozódhattok, dicséretek és elmarasztalások az iskolagyűlésen hangzanak el 3. sz. függelék A KÖNYVTÁR HÁZIRENDJE A kölcsönzés: A nyitvatartási táblázaton megjelölt időpontban. A könyvtáros munkáját szünetekben segítik az ügyeletes tanulók. A könyvtár rendje: A könyvtárban hangoskodni, enni, verekedni és a könyvtári berendezést, felszerelést rongálni TILOS! Minden látogató köteles vigyázni a könyvtári rendre. A könyvek kölcsönzési határideje egy hónap. Óraközi szünetekben a felsősök részére csak könyvvisszaváltás van. Kölcsönzés: A kölcsönzött könyvekre vigyáznia kell minden tanulónak. Aki a könyvet megrongálja, vagy elveszti, az köteles az árát és 100 Ft büntetést fizetni. A napközisek részére a csoportos kölcsönzés az előre megbeszélt ütemterv alapján történik. A kölcsönzés időpontjáról a faliújságon és a könyvtár ajtaján adunk tájékoztatást. 4. sz. függelék UDVARI ÜGYELET Udvar figyelése Autófelügyelet Kerékpártároló
Sportcsarnok 1 fő füves terület bejárati rész
Aszfaltozott út 1 fő
Betonozott Terület
1 fő
P I N C E
- pincetetőn tartózkodás tiltása - udvaron levegőzők figyelése - járda (Petőfi S. u. felől) figyelése
TERASZ
17
Bejárat 1 fő (ki és bejárkálás megakadályozása, kivéve egészségügyi okból) Épületen belül: 1. pont: bejárat Feladata: vendég kalauzolása, köszöntése, fogadása mosdók ügyelete bevonulás után: bejárati ajtók zárása, villanyok oltása a folyosón 2. pont: igazgatói mellett Feladat a folyosó rendjének fenntartása bevonuláskor és tízórais szünetben lépcsők figyelése 3. pont: emelet Feladata bevonulás után villanyoltás 4. pont: alsó szint Feladata: bevonulás után villanyoltás 5. sz. függelék ÜGYELETES TANULÓK SZABÁLYZATA 1. Az ügyeletes tanulók az iskola tisztségviselői, a DÖK, a DÖK-öt segítő tanár és az igazgató közösen választja ki őket az önként jelentkezők közül. 2. Feladataik a házirend betartatása, betartása. 3. Munkavégzésük helye: 3. sz. mellékleten ábrázolt választott poszt. 4. Iskolánkban 3 x 4 ügyeletes tanuló dolgozik 3 hetenkénti váltásban. 5. Az ügyeletes tanulók névsora évente változó, minden tanév elején illetve félévkor kerül meghatározásra. 6. Az ügyelet 7.25-től 13.35-ig tart. 7. Az ügyeletes tanulók kötelességei: ► Példamutatóan viselkedik, akkor is, ha nem ő ügyel. ► Iskolába érkezés 7.20. ► Az ügyelet megkezdése előtt 7.25-kor eligazítást kér az ügyeletes pedagógustól. ► Választott posztján ügyel a házirend betartására. ► Kétféle ügyelet van: 1. udvari ügyeletkor elsőként megy ki és jön be 2. tízórais szünetben, bevonuláskor és rossz idő esetén ► Figyelmezteti a rendbontó tanulókat (enyhébb esetek – futott a folyosón, kiabált stb.) ► Az ismétlődő rendbontást jelenti az ügyeletes nevelőnek és intézkedést kér. ► Az érkező vendégeket kalauzolja. ► Vállalt feladatát legjobb tudása szerint végzi. 8. Az ügyeletes tanuló joga: ► A késő tanulótól ellenőrző elkérése (7.45 után érkező – kivéve Anyácsapuszta, Somodor). ► Rendbontás esetén a tanulók szóbeli figyelmeztetése. ► Sorozatos rendbontás esetén felnőtt (pedagógus) intézkedésének kérése. ► Bevonuláskor a hangoskodót a sorból kiállítsa és figyelmeztesse. ► Munkáját elismerjék. 9. Az ügyeletes tanuló semmiféle fenyítést nem alkalmazhat. 10. Az ügyeletes tanuló eredményét nem „hangerejével” éri el 11. Amennyiben az ügyeletes nevelők többsége elégedetlen az ügyeletes munkájával, évközben is le kell váltani, helyére új ügyeletes kerül. 12. Betegség, egyéb be nem látható esemény esetére pótügyeletesek kijelölése szükséges.
18
13. A munkáját jól végző ügyeletest vagy ügyeleteseket igazgatói, nevelőtestületi dicséretben illetve év végén könyvjutalomban lehet részesíteni. 14. Jelen szabályzat 2009. december 1-jén lép hatályba. 2009. november 17.
Mihalovics Péterné igazgató
TARTALOM I.
Bevezető
1.o.
II.
A tanulói jogviszony, a tanulói felvétel, átvétel feltételei és eljárásrendje, az elutasítás szabályai. A magántanulói jogviszony és a tanulószobai felvétel eljárásrendje, illetve a csoportba, osztályba sorolás szempontjai. 1-2.o.
III. Az iskolai munkarenddel, az iskolai foglalkozások rendjével, az iskola helyiségeinek, eszközeinek használatával, a tanulóbalesetek megelőzésével kapcsolatos rendelkezések, és a tanulók ezekkel kapcsolatos kötelességei. 3-7.o. IV. A tanulók jutalmazása, fegyelmező intézkedések
8-9.o.
V.
9-11.o.
A tanulói jogok gyakorlásával kapcsolatos részletes intézkedések
VI. A diákönkormányzattal, osztályközösségekkel kapcsolatos rendelkezések
11.o.
VII. A házirend megalkotásakor felhasznált dokumentumok
11.o.
VIII. Egyéb záró, a hatálybalépéssel kapcsolatos rendelkezések
11.o.
IX. Függelékek
12.o.
X. Legitimációs dokumentumok
12.o.
Függelékek 1.sz. Pedagógus házirend 2.sz. Anyagi és erkölcsi felelősségvállalás osztálytermeink berendezéséért 3.sz. A könyvtár házirendje 4.sz. Udvari ügyelet 5.sz. Ügyeletes tanulók szabályzata
13-14.o. 15.o. 16.o. 17.o. 18-o.
19