Kétségtelen, Alison az Alison volt. Akinek a vállán kisírhattad magad; az egyetlen, akit megkérnél, hogy legyen már olyan jó, csörögjön rá a

Kétségtelen, Alison az Alison volt. Akinek a vállán kisírhattad magad; az egyetlen, akit megkérnél, hogy legyen már olyan jó, csörögjön rá a szerelmedre, és derítse ki, mit érez irántad; na és mindig övé volt az utolsó szó: az új farmernacidban nem akkora-e a sejhajod, mint egy ház. De a lányok tartottak is tőle. Ali többet tudott róluk, mint bárki más, olyasmiket is, amiket legszívesebben eltemettek vol na pont, mint egy hullát. Borzalmas volt arra gondolni, hogy Ali meghalhatott, mindazonáltal... ha meghalt, leg alább a titkaik biztonságban vannak. És így is volt. Legalábbis három évig.

Repüljünk vissza képzeletben néhány évet a múltba, a hetedik és nyolcadik osztály közötti nyárra! A bőrünk barnán ragyog a terméskővel kirakott medence partján való sütkérezéstől, új Juicy szabadidőrucinkban feszítünk (rémlik, ugye, hogy akkoriban mindenki ebben parádézott), és egyre csak azon a srácon jár az eszünk, akire rá vagyunk kattanva, aki abba a másik magánsuliba jár, amelyiknek a nevét most nem fedjük fel, és aki farmert hajtogat a plázában, az Abercrombie-ban. Épp csokis rizspelyhet lapátolunk magunkba pont úgy, ahogy szeretjük - sovány tejbe tocsogtatva -, amikor megpillantjuk ennek a lánynak a képét a tejesdoboz oldalán. ELTŰNT. Csini - sokkal csinibb, mint mi -, a szeme élénken ragyog. Átfut az agyunkon: Hm, talán ő is szereti az elázott csokis rizspelyhet. Fogadunk, hogy ő is szexinek találná az abercrombie-s srácot. És eltöprengünk, hogy valaki ennyire... nos, ennyire olyan, mint mi, hogy tűnhet el. Mert eddig a fejünket tet tük volna rá, hogy a tejesdoboz oldalára kizárólag olyan lányok kerülhetnek, akik szépségversenyekre neveznek. Ezen bizony el kell gondolkoznunk.

Aria Montgomery a legjobb barátnője, Alison DiLaurentis gyepébe temette az arcát. Mennyei - mormogta. A füvet szaglászod? - kiáltott oda neki Emily Fields a háta mögül, miközben hosszú, szeplős karjával becsapta anyukája Volvo kombijának az ajtaját. Isteni az illata. - Aria kiseperte rózsaszínűre melírozott tincseit a pofijából, és beszívta a langyos, kora esti levegőt. - Mint a nyár. Emily integetve elköszönt az édesanyjától, majd feljebb ráncigálta a sovány csípőjén lógó dögunalmas farmert. Emily az Ebihal Liga óta versenyúszó volt, és jóllehet fantasztikusan festett Speedóban, sosem vett föl testhezálló vagy megközelítőleg is dögös cuccot, mint a többi hetedikes csaj. Szülei ugyanis azt vallották, az ember belülről formálja a jellemét. (Bár Emily esküdni mert volna, hogy AZ ÍR LÁNYOK A LEGTUTIBBAK feliratú pólója, mely szorosan rásimult alakjára, s most kényszerűségből a fehérneműs fiók mélyén begyűrve pihent, nem éppen jellemformáló darab.) Helló, csajok! - Alison átpiruettezett az előkerten. A haja kócos copfba fogva lobogott, s még mindig a skót kockás gyephoki lapszoknyáját viselte, melyben délután megjelent a csapat évzáró buliján. Alison volt az egyetlen hetedikes, aki bekerült az ifiválogatottba, így aztán rendre idősebb Rosewood Day sulis csajok fuvarozták haza raptől bömbölő Cherokee dzsipeken, majd mielőtt kiszállt, egész parfümfelhőt fújtak rá, hogy ne érződjön rajta a sok, kö zösen elszívott cigaretta. -

Miről maradtam le? - csatlakozott Spencer Hastings,

átcsusszanva Ali sövényén a résen. Spencer a szomszéd ban lakott. Hosszú, sötétszőke, szintén copfba fogott ha -

ját átvetette a vállán, és nagyot húzott lila, műanyag fu tókulacsából. Spencert nem válogatták be ősszel Alival, így kénytelen volt beérni a hetedikes csapattal. Ennélfog va egész évben a gyeplabdát hajkurászta technikáját tökéletesítendő, és a lányok tudták, hogy most is a cselezést gyakorolta a hátsó udvarban, mielőtt befutott. Spencer gyűlölte, ha valaki jobb nála. Különösen, ha az a valaki Alison. - Várjatok meg! Megfordultak, és látták, hogy Hanna Marin kászálódik ki az anyja Mercedeséből, megbotlik a strandtáskájában, és pufók karjával vadul kalimpál. Mióta a szülei tavaly elváltak, Hanna folyamatosan szedte magára a kilókat, és hízta ki a régi ruháit. S bár Ali a szemét forgatta, a többiek úgy tettek, mintha észre sem vennék. Ilyen az igaz barát. Alison, Aria, Spencer, Emily és Hanna egy éve barát koztak össze, amikor a szüleik beíratták őket a Rosewood Day Iskola szombat délutánonként megejtett jótékonysági gyűjtésére - az egyetlen kivétel Spencer volt, aki önként jelentkezett. Függetlenül attól, Alison ismerte-e a négy lányt, vagy sem, a négy lány ismerte Alisont. Alison maga volt a tökély. Gyönyörű, szellemes és okos. Népszerű. A srácok elepedtek a csókjáért, a csajok - még az idősebbek is - bármit megadtak volna, hogy cserélhessenek vele. Ezért aztán az első alkalommal, amikor Ali nevetett Aria viccén, Emilyt az úszásról kérdezte, megdicsérte Hanna ingét, és megjegyezte, hogy Spencer írása sokkal szebb, mint az övé, nos... menthetetlenül elbűvölte őket. Azelőtt a négy lány gyű rött, túlzottan magas derekú répanadrágnak érezte magát félszegnek, aki a hibáival szúr szemet -, Alit megismerve azonban fordult velük egyet a világ, s hirtelen csábítóan

passzentos Stella McCartney-vá * lényegültek át, melyet túl borsos áron kínáltak ahhoz, hogy megengedhessék maguknak. És most, egy évvel később, a hetedik osztály utolsó nap ján, már nemcsak kebelbarátnők, hanem a Rosewood Day-i csajok voltak. Sok minden történt, ami idevezetett. Minden egyes pizsamaparti, minden egyes tanulmányi kirándulás új kalandnak bizonyult, minden együtt töltött reggeli gyülekező emlékezetes élmény maradt. (Azt, hogy a válogatott csapatkapitányának a matektanárhoz írt, túlfűtött hangú levelét beolvasták a hangosbemondóba, már a Rosewood Dayi legendák közt tartották számon.) Akadtak azonban balhék is, melyekre legszívesebben fátylat borítottak volna. És volt egy titkuk, melynek még az említésétől is irtóztak. Ali szerint a titkok kovácsolták össze ötirányú barátságukat mindörökre. Ha ez igaz, akkor ők világéletükben barátnők lesznek. Úgy örülök, hogy ennek a napnak is vége! - sóhajtott Alison, s finoman visszalökte Spencert a sövénybe vágott résen. - Az istállódba! Úgy örülök, hogy a hetediknek vége! - kontrázott rá Aria, miközben Emilyvel és Hannával Alison és Spencer sarkában igyekezett a felújított, istállóból átalakított vendégház felé, ahol Spencer nővére, Melissa lakott a gimi utolsó két évében. Szerencsére épp leérettségizett, és Prágába utazott a nyáron, úgyhogy övék volt az egész épület estére. Hirtelen nyüszögést hallottak. Alison! Szia, Alison! Szia, Spencer! Alison az utca felé fordult. - Na ne! - suttogta.

-

Na ne! - ismételte Spencer, Emily és Aria nyomban.

Hanna összehúzta a szemöldökét. - A francba! Ezt a játékot Ali a bátyjától, Jasontől leste el, aki végzős volt a Rosewood Dayben. Jason és a haverjai minden gólyatáborban ezzel szórakoztak, amikor felmérték a friss pipihús-felhozatalt. Ha utolsóként kiáltottad: „Na ne!”, neked jutott a bányarém, miközben a haverok leléptek a spiné dögös barátnőivel. Egyszóval éppoly béna és ellenszenves lettél, mint a nyakadba varrt rémség. Ali változa tában akkor kiáltottak a lányok „Na ne!”-t, ha bárki ronda, égő vagy ügyefogyott megjelent a közelben. Ezúttal a „Na ne!” Mona Vanderwaalnak szólt, ennek a szerencsétlen lúzernek, aki szintén az utcában lakott, s akinek kedvenc foglalatosságai közé tartozott, hogy meg próbált Spencer és Alison barátságába férkőzni. Két flúgos barátnője is elkísérte, Chassey Bledsoe és Phi Templeton. Chassey az a csaj, aki meghackelte a suli számítógépes rendszerét, a ztán kioktatta a dirit, hogyan akadályozza meg a betöréseket, Phi Templeton meg egy lépést sem tett a jojója nélkül - s ez nagyjából mindent elárul. A trió a csöndes, kertvárosi út közepén dekkolva bámulta a kis csapatot. Mona elektromos Razor rollerjére görnyedt, Chassey egy fekete mountain bikeon trónolt, Phi ellenben gyalogszerrel volt, természetesen az elmaradhatatlan jojójával. Nincs kedvetek átruccanni és megnézni a Fear Factort* ? - kiáltotta Mona. -

Bocsi - szenvelgett Alison -, de dolgunk van.

Chassey a homlokát ráncolta. -

Nem akarjátok látni, ahogy hernyókat kajólnak?

-

Ez undorító! - suttogta Spencer Aria fülébe, aki en-

nek örömére úgy tett, mintha majom módra láthatatlan fejtetűt kurkászna ki Hanna hajából, majd elropogtatná. -

Na ja, bárcsak tehetnénk. - Alison oldalra billentette

a fejét. - De tudjátok, már egy ideje tervezzük ezt a pizsipartit. Majd inkább legközelebb, oké? Mona lesütötte a szemét. -

Igen, oké. Csaó. - Alison a szemét forgatva visszafordult, a lá-

nyok meg követték a példáját. Beléptek Spencerék hátsó kapuján. Bal kéz felől, a szomszédban Aliék hátsó udvara terült el, ahol a lány szülei épp egy húsz férőhelyes kerti pavilont építtettek fényűző, szabadtéri piknikeikhez. - Hála istennek, hogy nincsenek itt a munkások - jegyezte meg Ali egy sárga buldózerre pillantva. Emily megmerevedett. -

Már megint molesztáltak?

-

Nyugi, Gyilkos! - vetette oda Alison. A többiek kun-

cogtak. Néha „Gyilkos”-nak hívták Emilyt, mintha Ali személyes pitbullja lenne. Egy időben Emily is viccesnek találta ezt, ám újabban már nem nevetett rajta. Az istálló előttük emelkedett. Kicsi volt, és kényelmes, nagy ablaka Spencerék tágas, saját szélmalommal bíró, ámde vadregényes

farmjára

nézett.

Itt

a

pennsylvaniai

Rosewoodban, ebben a Philadelphiától húsz mérföldre eső kis elővárosban sokkal jellemzőbb volt a mozaikkal kirakott medencével és jakuzzival fölszerelt, huszonöt szobás tanyaház, mint a sorozatgyártású egyenház. Rosewood nyáron orgonától és lenyírt fűtől, télen friss hótól és fatüzelésű kályháktól

illatozott.

Mindenfelé

buja,

sudár

fenyők

magasodtak, egymást érték a több hektáron elterülő rusztikus, családi tulajdonban lévő farmok, s úton-útfélen bűbájos rókákba és nyuszikba

botlott az ember. A hely hemzsegett a mesés bevásárlóközpontoktól, a koloniális épületektől s a szülinapi buliknak, érettségi banketteknek és az épp-kedvünk-szottyant-rá mulatságoknak otthont adó parkoktól. A rosewoodi srácok szívdöglesztők voltak a maguk ragyogó, egészségtől kicsattanó,épp-most-léptem-ki-egy-Abercrombie-katalógusból módján. Itt élt Philadelphia krémje. A város dugig volt ősi, nemes vérvonallal, többgenerációs arisztokráciával és gyakorlatilag porlepte botrányokkal. Az istállóhoz érve a lányok az épületből kiszűrődő kun cogásra lettek figyelmesek. Valaki felvisított: Azt mondtam, hagyd abba! Jaj, istenem - nyögte Spencer. - Mi a csudát keres ez itt? Belesett a kulcslyukon, s látta, hogy szendeszűz, minden téren-kiváló nővére, Melissa és menő barátja, Ian Thomas a kanapén birkózik. Spencer a cipője sarkával berúgta az ajtót. Az istállóban moha és enyhén égett pattogatott kukorica illata terjengett. Melissa megperdült. Mi a bán...? - káromkodta el magát. Aztán észrevette a többieket, és elmosolyodott. - Ó, helló, skacok! A lányok Spencerre meregették a szemüket. Barátnőjük szünet nélkül pocskondiázva a nővérét, állandóan rosszindulatú cafkának titulálta, ezért mindig meghökkentek, amikor Melissa barátságosan és aranyosan fogadta őket. Ian feltápászkodott, nyújtózott egyet, és Spencerre vi gyorgott. Helló. Szia, Ian - köszönt vissza Spencer sokkal élénkebben. - Nem tudtam, hogy itt vagy. Melissa mereven a húgát bámulva, megigazgatta hosszú, szőke hajzuhatagát és fekete selyem hajpántját.

-

Na, mi a pálya? - kérdezte némileg vádlón.

-

Csak... Nem akartam becsörtetni... - dadogott Spen-

cer. - De úgy volt, hogy ma miénk a hely estére. Ian játékosan megpaskolta Spencer karját. Csak szórakozni akartam veled egy kicsit - ugratta. Spencer nyakán égő, piros folt jelent meg. Ian rendkí vül vonzó volt kócos szőke üstökével, álmos, mogyoró- barna szemével és kockás hasizmával. -

Hűha! - kiáltott fel Ali túl hangosan. Minden szem

rászegeződött. - Melissa, te és Ian vagytok a legéééédibb pár! Sosem mondtam még, de mindig így gondoltam. Nem igaz, Spence? Spencer nagyokat pislogott. -

Ühüm - értett egyet csöndesen.

Melissa egy pillanatig Alit méregette, majd visszanézett Ianra. -

Beszélhetek veled odakint?

Ian a lányok figyelő tekintetétől övezve felhajtotta Corona sörét. A szüleik bárszekrényében sorakozó üvegeket csak a legnagyobb titokban, elvétve dézsmálták meg. Ian lecsapta az üveget, búcsúzóul rájuk vigyorgott, és kikísérte Melissát a kertbe. Adieu, hölgyek! - Még rájuk kacsintott, mielőtt behúzta maga mögött az ajtót. Alison összecsapta a tenyerét. -

Ali D. ismét elhárította az akadályt. Megköszönöd

végre, Spence? Spencer nem felelt. Túlságosan is lekötötte a figyelmét, hogy kilessen az istálló elülső ablakán. A lilás égboltot szentjánosbogarak kezdték megvilágítani. Hanna az asztalon árválkodó popcornos tálhoz lépett, és belemarkolt.

-

Ian annyira dögös! Dögösebb, mint Sean. - Sean

Ackard az egyik legcukibb pasi volt az évfolyamukon, és Hanna vég nélküli képzelgéseinek tárgya. -

Tudod, mit hallottam? - csipkelődött Ali, lezuttyanva

a kanapéra. - Sean odavan a jó étvágyú csajokért. Hanna felvidult. -

Tényleg?

-

Nem! - horkantott Alison.

Hanna lassan visszaejtette a maréknyi kukoricát a tálba. -

Tehát, lányok - kezdte Ali. - Eszembe jutott, mi len-

ne a tökéletes muri mára. Remélem, nem rohangászunk ismét anyaszült meztelenül - vihogott Emily. Egy hónappal ezelőtt ezt játszották a dermesztő hidegben, s bár Hanna nem volt hajlandó megválni a trikójától és a hét aktuális napjának nevével díszített bugyijától, a többiek egy szál semmiben nyargaltak keresztül a közeli sivár kukoricaföldön. Pedig te jobban élvezted a kelleténél - morogta Ali. Emily arcáról lehervadt a mosoly. - De nem. Ezt direkt az utolsó tanítási napra tartogattam. Megtanultam, hogyan kell hipnotizálni. -

Hipnotizálni? - visszhangozta Spencer.

-

Matt nővére tanított meg rá - magyarázta Ali, Me-

lissa és Ian bekeretezett képeit tanulmányozva a kandallópárkányon. E heti barátjának, Mattnek ugyanolyan homokszínű haja volt, mint Iannek. -

Hogy kell? - kíváncsiskodott Hanna.

-

Bocsi, de titoktartást fogadtam - felelte és körbeper-

dült. - Akarjátok látni, hogy működik? Aria összevonta a szemöldökét, és helyet foglalt a pad lón heverő, levendulaszínű ülőpárnán. -

Nem is tudom...

-

Miért nem? - Ali szeme a kitömött malacbábra ván-

dorolt, mely Aria lila tarisznyájából kandikált ki. Aria állandóan furcsa cuccokat tartott magánál: kitömött állatokat, régi regények találomra kitépett lapjait, képeslapokat olyan tájakról, ahol sohasem járt. Nem fecsegsz ki hipnózisban olyasmiket, amiket nem akarsz? - tudakolta Aria. Van olyasmi, amit nem fecseghetsz ki nekünk? - vitatkozott Ali. - És mi a fenének hordod még mindig magaddal mindenhová azt a disznót? - Ujjával rábökött. Aria vállat vont, és kiráncigálta a malacot a táskájából. Malackát apu vette nekem Németországban. Ő lát el szerelmi tanácsokkal. - Bedugta a kezét a bábba. Te jó ég! Feldugod a kezed a seggébe! - visított Ali, Emily nagy derültségére. - Mellesleg minek hordasz olyasmit, amit az apád adott? Nem vicces! - csattant fel Aria, s fejét felkapva, Emilyre villantotta a szemét. Mindenki elnémult egy pillanatra, a lányok bambán meredtek egymásra. Újabban gyakran előfordult ilyesmi: va laki többnyire Ali - mondott valamit, mire valaki más felhúzta magát, de mindenki túl szégyenlős volt ahhoz, hogy megkérdezze, mi a fene folyik. Spencer törte meg a csöndet. Zavaros ügy ez a hipnózis. Fogalmad sincs az egészről - fakadt ki Alison. Ugyan már! Egyszerre tudlak benneteket hipnotizálni. Spencer a szoknyája derékpántját csipkedte. Emily a fogán szűrve kifújta a levegőt. Aria és Hanna összenéztek. Alinak állandóan újabb és újabb ötlete támadt - tavaly nyáron pitypangmagot szívtak, hogy lássák, hallucinálnak-e tőle; idén ősszel meg a Pajkos-tóba mentek úszni

annak ellenére, hogy egyszer egy holttestet találtak ben ne -, pedig gyakran egyáltalán nem fűlt a foguk a kísérleti nyúl szerepéhez, amelyet Alison rájuk kényszerített. Mind hullára szerették Alit, de néha gyűlölték is, mert ugráltatta őket, és uralkodott fölöttük. Ali jelenlétében mintha elsza kadtak volna a valóságtól. Mintha játék babákká fejlődtek volna vissza, amelyeknek minden mozdulatát Ali irányítja. Kivétel nélkül mind azt kívánták, bárcsak lenne erejük legalább egyszer nemet mondani Alinak. -

Légy-sziiiiiii! - könyörgött Ali. - Emily, ugye, te be-

szállsz? -

Hm... - Emily hangja megremegett. - Hát...

-

Én benne vagyok - szólt közbe Hanna.

-

Én is - vágta rá gyorsan Emily.

Spencer és Aria vonakodva bólintott. Alison elégedet ten lecsapta a villanyt, és meggyújtotta a dohányzóaszta lon sorakozó édes, vaníliaaromájú áldozati gyertyákat. Aztán dúdolva elhátrált. -

Oké, csajok, lazuljatok el! - dünnyögte, mire a

lányok körbeültek a szőnyegen. - A szívverésetek lelassul. Csak nyugodt dolgokra gondoltok. Most visszaszámolok száztól, és amint megérintelek benneteket, a hatalmamba kerültök. -

Kísérteties! - kacarászott Emily nyugtalanul.

Alison elkezdte. -

Száz... kilencvenkilenc... kilencvennyolc...

Huszonkettő... Tizenegy... Öt... Négy... Három... Hüvelykujja párnás részével megérintette Aria hom-

lokát. Spencer kinyújtóztatta a lábát. Aria bal lába megrándult. -

Kettő... - Lassan megérintette Hannát, majd Emilyt,

végül Spencerhez lépett. - Egy. Spencernek váratlanul felpattant a szeme, mielőtt Alison hozzáérhetett volna. Felugrott, és az ablakhoz szaladt. -

Mit művelsz? - súgta Ali. - Elrontod az egészet!

-

Túl sötét van itt. - Spencer felnyúlt, és felhúzta a

rolót. Nem - Alison leengedte a vállát. - Sötétnek kell lennie. Így működik. -

Ugyan már! Nem igaz. - A roló elakadt; Spencer

hangos nyögéssel kiszabadította. -

De igen.

Spencer csípőre tette a kezét. -

Fényt akarok. Lehet, hogy a többiek is így vannak

ezzel. Alison körbehordozta a tekintetét a többieken. Még mindig be volt hunyva a szemük. Spencer nem hátrált meg. -

Tudod, Ali, nem mindennek kell úgy történnie,

ahogy te akarod! Alison hahotázva rámordult. -

Húzd le!

Spencer a szemét forgatta. -

Atyaég! Vedd be a dilibogyód!

-

Szerinted nekem kell bevennem dilibogyót? - esett

neki Alison. Spencer és Alison néhány pillanatig farkasszemet néztek. Ez az ostoba veszekedés éppúgy szólhatott volna arról, ki látta meg először az új Lacoste ruhát a Neiman Marcusban, vagy a mézszínű melír bronzos árnyalatú-e, ám most valami egészen más volt a lényeg. Valami sokkal fontosabb. Spencer végül az ajtóra mutatott.

-

Távozz! Rendben. - Alison kisétált.

-

Helyes - mondta Spencer, de néhány pillanattal ké-

sőbb követte. A kékes esti levegő nem mozdult, a család főépületében sehol sem égett a lámpa. Csönd honolt - még a tücskök sem ciripeltek -, Spencer saját szuszogását is hallotta. - Várj egy kicsit! - kiáltotta egy idő múlva, s becsapta maga mögött az ajtót. - Alison! De Alisonnak már híre-hamva sem volt.

Az ajtó dörrenésére Aria kinyitotta a szemét. -

Ali? - kiáltott. - Srácok? - Semmi válasz.

Körbetekintett. Hanna és Emily úgy ült a szőnyegen, mint két sózsák, az ajtó tárva-nyitva állt. Aria kibaktatott a tornácra. Ott sem talált senkit. Lábujjhegyen Aliék bir tokának a határához osont. Előtte erdő terült el, és mindent beburkolt a csönd. -

Ali? - suttogta. Semmi. - Spencer?

Odabent Hanna és Emily a szemét dörzsölgette. -

Hátborzongató álmom volt - mesélte Emily. - Úgy

értem, gondolom, hogy álom volt. Olyan gyorsan történt. Alison belezuhant egy mély kútba, amelynek az alját óri ási növények borították. Én is ezt álmodtam! - hüledezett Hanna. -

Valóban? - hitetlenkedett Emily.

Hanna bólogatott. -

Hát, részben. Nálam is volt egy óriási növény. És

mintha Alisont is láttam volna. De lehet, hogy csak az árnyékát, az viszont biztos, hogy az övé volt. Az anyját! - súgta Emily. Elkerekedett szemmel bámultak egymásra.

-

Csajok? - Aria lépett be az ajtón. Sápadtnak tűnt.

-

Jól vagy? - kérdezte Emily.

-

Hol van Alison? - ráncolta Aria a homlokát. - És

Spencer? -

Dunsztunk sincs - jegyezte meg Hanna.

Spencer ebben a pillanatban robbant be a házba. A há rom lány talpra ugrott. -

Mi az? - értetlenkedett Spencer.

-

Hol van Ali? - tudakolta Hanna csöndesen.

-

Nem tudom - suttogta Spencer. - Azt hittem... Nem

tudom. A lányok elhallgattak. Csak az ablakon súrlódó faágak csikorogtak, mintha valaki tányéron húzná végig a hoszszú körmeit. -

Azt hiszem, haza akarok menni - nyöszörögte Emily.

Másnap reggel még mindig nem hallottak semmit Alison felől. A lányok telefonon értekeztek, négyirányú hívást lebonyolítva ez alkalommal az öt helyett. Szerintetek dühös ránk? - siránkozott Hanna. - Egész este olyan furcsának tűnt! Valószínűleg Katynél van - vélekedett Spencer. Katy Ali egyik gyephokis barátnője volt. Esetleg Tiffanynál, annál a táboros lánynál? - találgatott Aria. kan.

Nyilván jól mulat valahol - jegyezte meg Emily hal-

Mrs. DiLaurentis egytől egyig felhívta őket, hallottak -e Aliról. A lányok először falaztak neki. Íratlan szabály volt: falaztak Emilynek, amikor hétvégén 11 után, a takarodót követően osont haza; ködösítettek Spencernek, amikor

kölcsönvette Melissa Ralph Lauren düftinkabátját, aztán véletlenül a metróülésen felejtette; és így tovább. De mi után Mrs. DiLaurentis lerakta a kagylót, elszorult a torkuk. Valami nagyon nem stimmelt. Aznap délután Mrs. DiLaurentis ismét telefonált, tel jesen pánikba volt esve. Este DiLaurentisék jelentették az esetet a rendőrségnek, s másnap reggel rendőrautók és híradós kocsik lepték el DiLaurentisék általában érintetlen gyepét a ház előtt. A helyi hírcsatorna kis híján el- alélt a gyönyörtől: egy csinos, gazdag diáklánynak nyoma vész az ország egyik legbiztonságosabb úri városában. Hanna rácsörgött Emilyre, miután látta az első beszá molót Aliról az éjszakai hírekben. -

Téged kihallgatott ma a rendőrség? Igen - suttogta Emily.

-

Engem is. Nem beszéltél nekik a... - Szünetet tartott.

-

A Jenna-ügyről, ugye? -

Dehogy! - szörnyedt el Emily. - Miért? Szerinted

sejtenek valamit? -

Nem... az kizárt - súgta Hanna némi tétovázás után. Egyedül mi tudunk róla. Mi négyen... és Alison.

A rendőrség kihallgatta a lányokat, gyakorlatilag min den rosewoodival egyetemben, Ali másodikos tornataná rától kezdve azzal a fickóig bezárólag, aki egyszer Marl borót adott el neki a Wawa szupermarketnél. A nyolcadik előtti nyár volt, a lányoknak medencepartikon lett volna a helyük, hogy idősebb srácokkal flörtöljenek, na meg főtt kukoricát rágcsáljanak egymás kertjében, és egész nap a King James

Plázában

shoppingoljanak.

Ehelyett

magányo san

itatták az egereket baldachinos ágyukon, vagy üres tekintettel bámulták a poszterekkel teli falakat. Spencer nagytakarítást rendezett, hogy végiggondolja, ténylegesen

miről is szólt a vitája Alival, s közben számba vett min dent, amit ő tudott Aliról, a többiek meg nem. Hanna órákat töltött a hálójában, s a padlón heverve üres cheetosos zacskókat dugdosott a matrac alá. Emily képtelen volt kiverni a fejéből a levelet, melyet Alinak küldött, mielőtt a lány eltűnt. Megkapta vajon? Aria az íróasztalánál gyökerezett le Malackával. Lassan a lányok egyre ritkábban hívták egymást. Jóllehet mind a négyüket ugyanaz a gondolat kísértette, már nem volt mit mondaniuk egymásnak. Aztán a nyárból tanév lett, majd a tanévből ismét nyár. Ali még mindig nem került elő. A rendőrség folytatta a nyomozást - de már nem verte nagydobra. A média ráunt az ügyre, s inkább átnyergelt egy belvárosi hármas gyil kosságra. Még DiLaurentisék is elköltöztek Rosewoodból Ali eltűnése után csaknem két és fél évvel. Ami Spencert, Ariát, Emilyt és Hannát illeti, ők is megváltoztak. Valahányszor átvágtak Ali régi utcáján, és a házára pillantottak, már nem törtek ki azonnal zokogásban. Ehelyett valami más érzés fogta el őket. Megkönnyebbülés. Kétségtelen, Alison az Alison volt. Akinek a vállán kisírhattad magad; az egyetlen, akit megkérnél, hogy legyen már olyan jó, csörögjön rá a szerelmedre, s derítse ki, mit érez irántad; na és mindig övé volt az utolsó szó: a z új farmernacidban nem akkora-e a sejhajod, mint egy ház. De a lányok tartottak is tőle. Ali többet tudott róluk, mint bárki más, olyasmiket is, amiket legszívesebben eltemettek vol na pont, mint egy hullát. Borzalmas volt arra gondolni, hogy Ali meghalhatott, mindazonáltal... ha meghalt, legalább a titkaik biztonságban vannak. És így is volt. Legalábbis három évig.

Végre megvették DiLaurentisék régi házát - újságol-

-

ta Emily Fields édesanyja. Szombat délután volt, és Mrs. Fields a konyhaasztalnál ült, az orrán olvasószemüveg fi tyegett, és komótosan rendezgette a számláit. Emily érezte, hogy a Vanilla Coke, amit éppen ivott, fel pezseg az orrába. Azt hiszem, egy másik, korodbeli lány költözött ide folytatta Mrs. Fields. - Úgy volt, hogy beadom ma

-

azt a kosarat. De esetleg szívesen elvinnéd te is. - A pulton várakozó celofános förmedvényre mutatott. -

Jaj, anyu, ne! - nyafogott Emily. Mióta az anyja

tavaly nyugdíjba vonult, és felhagyott a tanítással az általánosban, ő személyesítette meg a nem hivatalos, egyfős fogadóbizottságot a pennsylvaniai Rosewoodban. Ennek örömére, találomra összehajigált egy vagon dolgot - szárított gyümölcsöt, olyan lapos gumiizét, amellyel ki lehet nyitni a konzervüveget, kerámiacsirkét (Emily anyja megszállottan rajongott a csirkékért), kalauzt Rosewood kocsmáihoz meg ilyesmiket - egy nagy ajándékkosárba. Ő testesítette meg a tipikus kisvárosi anyukát; egyedül a szabadidő-terepjáró hiányzott, amelyet kérkedőnek és benzinfalónak

titulált, ezért inkább az ó-be-praktikus Volvo kombival közlekedett. Mrs. Fields fölemelkedett, és ujjaival belefésült Emily hidrogénezéstől seprűs hajába. Nagyon fölzaklatna, ha oda kéne menned, drágám? Küldjem inkább Carolynt? Emily két évvel idősebb nővérére, Carolynra pislantott, aki a luxuskategóriájú La-Z-Boy bőrfotelban kényelmesen elnyúlva nézte az életvezetési tanácsokat osztó Dr. Philt a dolgozószobában. Emily a fejét ingatta. Ne, nem számít. Elintézem. Igen, Emily hébe-hóba siránkozott, sőt a szemét is forgatta. Ám az igazsághoz tartozott, ha az anyja megkérte valam ire, Emily jó kislány módjára azt tette, amit tennie kellett. Szinte mindenből ötöst vitt haza, négyszer lett állami bajnok pillangóúszásban, és a szüleinek hiper-szuper engedelmes lánya volt. Csöppet sem esett nehezére a sza bályok betartása, a különféle óhajok-sóhajok teljesítése. Ráadásul, a lelke mélyén csak az indokot kereste, hogy ismét láthassa Alison házát. Miközben láthatóan egész Rosewood lassan továbblépett Ali három évvel, két hó nappal és tizenkét nappal ezelőtti eltűnésén, Emily kép telen volt rá. Még most sem bírt úgy belelapozni a hetedikes évkönyvbe, hogy ne akarjon összegömbölyödni. Néha, esős napokon újraolvasta Ali régi üzeneteit, melyeket egy kerek orrú Adidas cipő dobozában tárolt az ágya alatt. A ruhásszekrényben az akasztón még ott lógott a Citizen farmer is, amelyet egykor Ali adott neki kölcsön, bár azóta rég kinőtte. Az utóbbi években magányosan lézengett Rosewoodban, egyfolytában egy Alihoz hasonló barátnő után vágyakozva, de úgy látta, erre nincs esélye. Ali sem

volt olyan tökéletes barátnő, mégis, minden hibája ellenére, meglehetősen nehéz volt pótolni. Emily fölegyenesedett, lekapta a Volvo kulcsát a telefon melletti kampóról. -

Egy perc és jövök - kiáltott vissza, miközben behúzta

maga mögött a bejárati ajtót.

Az első dolog, ami szemet szúrt neki, amikor beállt a lom bos utca végén Alison ódon, viktoriánus otthona elé, a padkára halmozott nagy rakás limlom és egy hatalmas tábla, melyen az állt: INGYEN ELVIHETŐ. Hunyorogva jött rá, hogy főként Alison cókmókját rámolták ki - ráismert a régi, kidurranásig tömött fehér, kordbársony fotelra Ali szobájából. DiLaurentisék csaknem kilenc hónapja szedték a sátorfájukat, de ezek szerint nem vittek mindent magukkal. Leparkolt egy irdatlan méretű Bekins költöztető kami on mögé, és kiszállt a Volvóból. Hűha! - súgta magában azon igyekezve, nehogy remegni kezdjen az alsó ajka. A fotel alatt több kupac poros könyv hevert. Lehajolt, és megnézte a könyvek gerincét. A bátorság vörös kokárdája. * Koldus és királyfi ** . Fölrémlett benne, hogy ezeket olvasták Mr. Pierce angolóráján hetedikben, s szimbolizmusról, metaforákról és végkifejletről beszélgettek. Alattuk még több könyv sorakozott, s közé jük keveredve néhány láthatóan régi jegyzetfüzet is lapult. A könyvek mellett dobozok sorakoztak, rajtuk a felirat: ALISON RUHÁI és ALISON RÉGI DOLGOZATAI. Az

egyik rekeszből kék-vörös szalag kandikált ki. Finoman kihúzta. Egy hatodikos úszómedál volt - Alisonéknál hagyta, amikor kitalálták az olimpiai szexistennők játékot. Akarod? Emily hirtelen, mintha rugóra járna, fölegyenesedett. Magas, sovány, napbarnított lány nézett rá, feketésbarna göndör haja szanaszét állt. Sárga trikójának pántja lecsú szott a válláról, s kilátszott alóla a narancsságra-zöld melltartópánt. Emily nem volt benne biztos, de mintha neki is ugyanilyen melltartója lett volna otthon. A Victorias Secret cicifixét apró narancsok, barackok és lime-ok borították a, khm, cickó résznél. Kicsúszott kezéből az úszóérem, és csörömpölve föl det ért. Hm, nem - felelt, és négykézlábra ereszkedett, hogy fölvegye. -

Bármit elvihetsz. Látod a táblát? Igen, de tényleg, nem kell.

A lány kinyújtotta a kezét. Maya St. Germain. Most kvártélyozzuk be magunkat. Én... - Emily torkára forrt a szó. - Emily vagyok préselte ki magából végül, s ezzel megragadta Maya kezét, és megrázta. Elég hivatalosnak tűnt kezet fogni egy lánnyal. Még sosem üdvözölte így saját nemének tagjait. Szé delgett. Talán nem evett elég Nut Honey Cheeriost reggelire? Maya a földön heverő holmik felé intett. Képzeld, ez a rengeteg kacat várt az új odúmban. És magamnak kellett lepaterolnom mindet. Ezt a szívást! Aha, ez mind Alisoné volt - lehelte Emily. Maya lehajolt, hogy szemügyre vegyen néhány könyvet. Visszatolta a vállára a trikója pántját.

-

A barátnőd?

Emily eltöprengett. A barátnője? A jelenben? Talán nem hallott Maya Ali eltűnéséről? -

Hm, az volt. Nagyon régen. Egy csapat másik

lánnyal, akik itt laknak a környéken - magyarázta Emily. Nem tett említést sem emberrablásról, sem gyilkosságról, sem ki tudja, miről, amibe még belegondolni sem mert. - Hetedikben. Most kezdem a tizenegyediket a Rosewood Dayben. - A suli rögtön a hétvége után kezdődött. Akárcsak az őszi úszásedzés, ami azt jelentette, napi három órát ázhat a medencében, s amit a háta közepére kíván. -

Én is a Rosewoodba fogok járni - vigyorgott Maya.

Lezuttyant Alison kiöregedett kordbársony foteljába. A rugók felnyögtek. - A repülőn az őseim egyfolytában azt hadoválták, mekkora mázlim van, hogy bekerültem a Rosewoodba, és milyen más lesz itt, mint Kaliforniában. Fogadok, hogy nálatok nem kapni mexikói kaját, ugye? Úgy értem, olyan igazi, fincsi mexikóit, mint a kali- mexikói koszt. A kávézónkban lehetett kapni, hmmm, isteni volt. Kénytelen leszek a Taco Bellre fanyalodni. A tortillájuktól kidobom a taccsot. -

Ó - mosolygott Emily. Az biztos, hogy ez a lány bő-

beszédű. - Igen, kissé gáz a kaja. Maya felpattant a fotelból. -

Tán furinak tűnhet a kérés, hisz csak most futottunk

össze, de segítenél felmálházni ezt a pár bokszot a szobám ba? - A kamionban csücsülő Crate & Barrel dobozok felé intett. Emily szeme elkerekedett. Hogy belépjen Alison régi szobájába? De hát nagy gorombaság lenne nemet mondani, nem? -

Hm, persze - egyezett bele reszketegen.

A hall Dove szappantól és potpourritól illatozott éppen úgy, mint amikor DiLaurentisék éltek itt. Emily megtor pant az ajtóban, és várta, hogy Maya további utasításokkal lássa el, jóllehet bekötött szemmel is odatalált volna Ali régi szobájába a folyosó végén. A költözködés miatt mindenfelé dobozok álltak, a konyhában egy ajtó mögött két nyakigláb agár csaholt. -

Rájuk se ránts! - szólt neki Maya, amint fölfelé igye-

kezett a lépcsőn a szobájába. Bársonyfedte csípőjével belökte az ajtót. Az anyját! Itt semmi sem változott! - gondolta Emily a hálóba lépve. Pedig nem így volt: Maya másik sarok ba tolta extra méretű ágyát, az íróasztalon hatalmas sík képernyős monitor állt, és Alison régi, virágos tapétáját mindenfelé poszterek borították. De valami mégis ugyanolyannak tűnt, mintha Alison jelenléte még mindig érezhető lenne a levegőben. Emily kábán a falnak dőlve megtámaszkodott. -

Dobd csak le valahova! - rendelkezett Maya. Emily

minden erejét összeszedve álló helyzetbe tornázta fel ma gát, lehelyezte a dobozt az ágy lábánál, és körbepillantott. Csúcs posztereid vannak - jegyezte meg. Főként együtteseket ábrázoltak: az M.I.A.-t, a Black Eyed Peast, Gwen Stefanit pomponlányruhában. - Imádom Gwent - tette hozzá. -

Aha - bólogatott Maya. - A fiúm totál bele van zúg-

va. Justin a neve. Ő is friscói, mint én. Ó, nekem is van barátom - mesélte Emily. - Bennek hívják. -

Tutkó? - Maya letelepedett az ágyra. - Na, és milyen?

Emily megpróbálta felidézni Bent, aki immár négy hó napja a barátja. Alig két napja találkoztak, és a Doomot

nézték DVD-ről náluk. Emily anyukája a szomszédos szobában strázsált, és természetesen időnként bekukkantott, hogy megkérdezze, szükségük van-e valamire. Egy ideig jó barátok voltak, ugyanabban a csapatban úsztak. A csapattársaik azonban mind azt szajkózták, járniuk ké ne, hát jártak. Jó fej. Na, és miért nem vagytok többé akkora barátnők a csajszival, aki itt tengődött? - kíváncsiskodott Maya. Emily a füle mögé tűrte vörösesszőke haját. Hű! Ezek szerint Maya tényleg nem tud Alisonról! Ha viszont beszélni kezd róla, kibukik belőle a sírás - az meg elég furán sülne el. Hiszen alig ismeri ezt a Maya lányt. Az összes régi, hetedikes barátnőmtől távol kerültem. Tutira mind sokat változtunk. És akkor még finoman fogalmazott! Emily többi legjobb barátnője közül Spencer még túlzóbb kiadása lett már amúgy is hipertökéletes önmagának; Aria családja ősszel, Ali eltűnése után váratlanul Izlandra költözött; és a lúzer -deszeretetre méltó Hannából csúcsszuper, csöppet sem szeretetre méltó, kurvás dög vált. Hanna és jelenlegi kebelbarátnője, Mona Vanderwaal teljes metamorfózison esett át a nyolcadik és kilencedik évfolyam között. Emily anyja, aki nemrég látta Hannát belibbenni a helyi szupermarketbe, a Wawába, úgy fogalmazott: Hanna „lotyósabban festett, mint az a Paris Hilton lány”. Emily még sosem hallotta anyja szájából azt a szót, hogy lotyó. Vágom, milyen távol kerülni - vigasztalta Maya, az ágyon ültében rugózva. - Mint a pasimmal. Tisztára be van rezelve, hogy dobni fogom most, hogy egy egész kon tinens választ el tőle. Olyan, mint egy nagy csecsemő. gyak-

Én egy csapatban úszom a barátommal, így aztán

ran együtt vagyunk - felelte Emily, valami ülőalkalmatosságot keresve. Talán túlságosan is gyakran - gondolta. Úszol? - kérdezte Maya. Végigmérte Emilyt, amitől az kissé furcsán érezte magát. - A fejemet rá, hogy tök jó vagy. Sirály vállad van. Hát nem is tudom. - Emily elpirult, és nekitámaszkodott Maya fehér fa íróasztalának. Tutkóra így van - mosolygott Maya. - De... ha már ekkora sportnőci vagy, azért nem vered ki a balhét, ha elszívok egy kis füvet, ugye? Tessék, úgy érted, most? - Emily szeme elkerekedett. - És a szüleid? -

Shoppingolnak. A tesóm itt teng-leng valahol, de őt

nem érdekli. - Maya benyúlt a matraca alá egy pléh cukorkásdobozért. Felrántotta az ablakot közvetlenül az ágya mellett, előhúzott egy jointot, és rágyújtott. A füst kikígyózott az udvarra, és homályos felhőbe gyűlve belengte a terebélyes tölgyfát. Maya visszahúzta a szobába a cigit. Kérsz egy slukkot? Emily soha életében nem füvezett - mindig azt hitte, a szülei valahogy rájönnének, például kiszagolnák a haján, vagy pohárba pisiltetnék, vagy ilyesmi. De ahogy Maya kecsesen elemelte

cseresznyemázas

ajkától

a

spanglit,

na gyon

szexisnek találta. Ő is ilyen szexisnek akart tűnni. Hm, rendben. - Emily közelebb csusszant Mayához, és elvette tőle a cigit. A kezük összeért, a szemük találkozott. Maya zöld szemébe némi sárga is keveredett, mint a macskáknak. Emily keze megremegett. Ideges volt, de a szájába tette a spanglit, és kicsit megszívta, mintha Vanilla Coke-ot szürcsölne szívószálon. Csakhogy az íze csöppet sem hasonlított a Vanilla Coke-

éra. Olyan volt, mintha egy egész üveg rothadó füvet lé legzett volna be. Vénasszonyosan krákogva levegő után kapkodott. Hé! - kiáltotta Maya, és elvette a rudat. - Első próba? Emily nem kapott levegőt, ezért zihálva csak a fejét rázta. Még lihegett egy sort azon igyekezve, hogy oxigénhez jusson. Végül ismét megérezte a tüdejében a friss áramlatot. Maya elfordította a karját, és Emily egy hosszú, fehér heget pillantott meg, mely végigfutott hosszában a csuklóján. Hűha! Mintha egy albínó kígyó mászna a napbarnított bőrön. Mi a ménkű? Máris benarkózott volna? Hirtelen irdatlan zakatolás hallatszott. Emily felugrott. Ismét zakatolás. Mi ez? - lihegte. Maya pöfékelt egyet, és a fejét ingatta. A melósok. Alig egy napja, hogy itt vagyunk, de az őseim már elkezdték felújíttatni a kérót. - Elvigyorodott. Teljesen bezsongtál. Azt hitted, jönnek a zsernyákok? Lekapcsoltak már valaha? -

Dehogy! - fakadt hahotára Emily, olyan képtelenség-

nek tűnt az ötlet. Maya elmosolyodott, és kifújta a füstöt. Mennem kell - jelentette ki Emily érdes hangon. Maya arca megnyúlt. Minek? Emily lecsusszant az ágyról. Mert azt mondtam anyámnak, csak egy percre ugrom át. De kedden találkozunk a suliban. is?

Baró! - lelkendezett Maya. - Vállalsz idegenvezetést

Emily mosolygott. -

Persze.

Mayának fülig ért a szája, amint három ujjal integet ve elbúcsúzott. -

Kitalálsz? Azt hiszem. - Emily még egyszer körbepillantott Ali,

ööö, Maya szobájában, aztán letrappolt a túlontúl is ismerős lépcsőn. A szabadba kiérve, megrázta a fejét, hogy kitisztuljanak a gondolatai, elhaladt Alison padkára kipakolt régi hol mija mellett, és visszamászott a szülei kocsijába. Csak ek kor vette észre a hátsó ülésen árválkodó ajándékkosarat. Csessze meg! gondolta, s bepasszírozta a kosarat az Alison régi fotelja és a könyves dobozok közé. Amúgy is, kinek kell kalauz Rosewood kocsmáihoz? Maya már itt él. És hirtelen elfogta a boldogság a gondolatra.

- Te jó ég, fák! De klassz végre nagy, öles fákat látni! Aria Montgomery tizenöt éves öccse, Michelangelo ki dugta a fejét a család Subaru kombijának ablakából, mint egy golden retriever. Aria, a szülei, Ella és Byron - akiket kérésükre a gyerekek a keresztnevükön szólítottak - meg Mike a philadelphiai nemzetközi repülőtérről autóztak hazafelé. Az imént szálltak le a Reykjavíkból érkező gépről. Aria apja művészettörténet-professzor volt, és a család az elmúlt két évet Izlandon töltötte. Az apja egy, a skandináv művészetről szóló dokumentumfilmhez szükséges kutatásban segédkezett. Most, hogy hazatértek, Mike nem bírt betelni a pennsylvaniai vidék látványával. Ez pedig azt jelentette, hogy... megbámult Minden Egyes

Dolgot. Az 1700-as

évekből származó

kőfogadót, ahol díszes kerámiavázákat árultak; az útszéli palánk mögül bambán a kocsijukra meredő fekete teheneket; a New England-i kisvárosi plázát, mely azóta bújt ki a földből, hogy elutaztak. De még az ütött-kopott, huszonöt éves Dunkin' Donutsot is. - Öregem! Alig várom, hogy megkóstoljam a kávéjukat! áradozott Mike. Aria felnyögött. Mike-nak magányosan teltek az évek Izlandon - szerinte az izlandi srácok „nyúlbélák, és ho-

mokos törpelovakon lovagolnak” - Aria azonban kivirágzott. Akkoriban pont arra volt szüksége, hogy tiszta lappal indulhasson, és a fellegekben járt, amikor az apja bejelentette, hogy a család szedi a sátorfáját. Ősszel történt, mi után Alisonnak nyoma veszett. Mivel a lányok eltávolod tak egymástól, nem maradt igaz barátja, csak a suli, tele olyan alakokkal, akik a könyökén jöttek ki. Mielőtt átköltöztek Európába, néha észrevette, hogy a fiúk érdeklődve figyelik a távolból, de aztán elkapják a tekintetüket. Csikótermetével, balett-táncos alkatával, egyenes, szénfekete hajával és lebiggyedő ajkával tudta, hogy csinos. Mások is mindig dicsérték, de akkor miért nem jelentkezett egy srác sem, hogy elvigye a hetedikes tavaszi bulira? Az utolsó alkalmak egyikén, amikor Spencerrel együtt lógtak - nyáron, Ali eltűnése után, az egyik kínos összejövetelen -, Spencer azzal biztatta, hogy sok srác csapná neki a szelet, ha megpróbálna kicsit jobban beilleszkedni. Neki azonban fogalma sem volt arról, hogyan kell beilleszkedni. A szülei a fejébe verték, hogy egyéniség, nem egy birka a csordából, tehát saját magát kell adnia. A baj ott kezdődött, hogy ő nem tudta bizonyosan, ki is Aria. Tizenegy éves kora óta kipróbálta a punk Ariát, a széplélek Ariát, a dokumentarista Ariát, majd közvetlenül a költözé sük előtt még az eszményi Rosewood-lány Ariát is, a lovagló, pólóinges, válltáskás fruskát, aki megtestesíti mindazt, amit a rosewoodi srácok imádnak, s ami ő nem volt. Há la istennek két héttel ez után a katasztrófa után áttelepül tek Izlandra, és ott minden, minden, minden más lett. Az apjának közvetlenül az után kínáltak állást Izlandon, hogy elkezdte a nyolcadikat. A család összepakolt. Aria gyanította, hogy szélvész módjára lebonyolított távozá-

suknak köze lehet az apjával kapcsolatos titokhoz, melyről egyedül ő - és Alison DiLaurentis - tudott. De amint felszállt az Icelandair gépe, megfogadta, hogy soha többé nem emészti magát miatta, s néhány Reykjavíkban töltött hónap után Rosewood már csak távoli emlék maradt. A szülei ismét egymásba zúgtak, és még a teljességgel szűk látókörű öccse is izlandit és franciát tanult. És ő is szerelmes lett... nem is egyszer, jó párszor. Mert mit számít, hogy a rosewoodi surmók nem voltak vevők a különc Ariára? Az izlandi srácok - ezek a gazdag, világias, lenyűgöző fiúk - annál inkább azok voltak. Alig költöztek oda, találkozott egy Hallbjorn nevű fiúval. Ti zenhét éves volt, DJ-ként dolgozott, három pónit tartott, és olyan gyönyörű csontszerkezettel bírt, amilyet ő még életében nem látott. Hallbjorn felajánlotta neki, hogy megmutatja Izland gejzírjeit, és akkor, amikor látták, hogy az egyik épp felbugyborékol, és nagy gőzfelhő tör belőle elő, a srác megcsókolta. Hallbjorn után következett Lars, aki jól elvolt a régi malacbábjával, Malackával - aki szerelmi tanácsokkal látta el -, és a legszupibb, egész éjszakába nyúló dancepartikra cipelte a kikötőbe. Izlandon imádnivalónak és szexinek érezte magát. Ott Izlandi Aria lett belőle, az összes Aria közül eddig a legjobb. Megtalálta a stílusát - a bohém dzsesszrajongó lányt, sok-sok réteggel, fűzős bakanccsal és egy párizsi út során beújított APC farmerral -, falta a francia filozófusokat, és sokat utazott az Eurailen csupán egy elavult térképpel és egy váltás fehérneművel fölszerelkezve. Mostanra minden rosewoodi látványosság, mely az au tó ablakán túl elhaladt mellettük, fölidézte benne a múltat, amit ki akart verni a fejéből. Ott volt Ferra Cheesesteaksje, ahol felsőben órákat gubbasztott a barátnőivel. Aztán ott

volt a kőkapus countryklub, ahol a szülei nem voltak ugyan tagok, de Spencerrel eljártak, és egyszer, miután összeszedte a bátorságát, odaslattyogott Noel Kahnhoz, ahhoz a sráchoz, akire rá volt kattanva, és megkérdezte tőle, meg felezne-e vele egy jégkrémszendvicset. Noel persze fagyosan nemet mondott. Majd a napsütötte, fákkal szegélyezett utca következett, ahol Alison DiLaurentis élt. Amikor a kocsi megállt egy stoptáblánál, Aria kinézett; látta a házat - a saroktól a másodikat. A padkán nagy halomban állt a szemét, de az épületben amúgy csönd és nyugalom honolt. Csak ennyit látott, mielőtt a szeme elé kapta a kezét. Izlandon napok teltek el úgy, hogy szinte megfeledkezett Aliról, a titkaikról, arról, ami történt. De Rosewoodban még tíz percet sem töltött, s gyakorlatilag máris minden kanyarban Ali hangját hallotta, és minden ház minden túlméretezett ablakfülkéjében őt látta. Sírással küszködve visszasüppedt az ülésbe. Az apja továbbhajtott néhány utcán, és beállt a régi házuk, egy posztmodern, mérgesbarna doboz elé, melyen egyetlen szögletes ablak nyílt pont középen - micsoda csalódás ez a tengerre néző, fakókék izlandi sorházuk után! Aria bekullogott a szülei mögött, aztán lóhalálában szét széledtek a szélrózsa minden irányába. Miközben a kezé vel a csillogón táncoló porszemek közé suhintott, hallotta, hogy Mike odakint fölveszi a mobilját. Anyu! - vágtatott be Mike a bejárati ajtón. - Épp most beszéltem Chaddal, és azt mondja, ma van az első lacrosseválogatás. Lacrosse? - Ella előbukkant az étkezőből. - Épp most? -

Igen - vetette oda Mike. - Megyek! - Fölszáguldott a

kovácsoltvas lépcsőn a régi szobájába.

-

Aria, szivecském? - A lány megfordult az anyja

hangjára. - Elvinnéd a válogatásra? Aria halványan föl nevetett. Tessék, anyu? De hiszen nincs is jogsim! És aztán? Reykjavíkban állandóan vezettél. Alig néhány mérföld a lacrosse-pálya, nem? Legrosszabb esetben elütsz egy tehenet. Csak várj, amíg elkészül az öcséd! Aria megtorpant. Az anyja máris hullafáradtnak tűnt. Hallotta, hogy az apja a konyhában nyitogatja a szekrényajtókat, és morog a bajsza alatt. Itt is szeretni fogják egymást a szülei úgy, mint Izlandon? Vagy minden olyan lesz, mint régen? Oké - motyogta. Lepottyantotta a táskáját a fordulóban, felkapta a slusszkulcsot, és becsusszant a volán mögé. Az öccse elképesztő módon már szerelésben mászott be mellé. Lelkesen püfölte az ütőjén a hálót, és gonosz, mindentudó vigyort villantott rá. -

Örülsz, hogy hazajöttünk?

Aria válaszképpen csak sóhajtott egyet. Mike egész úton ablakra tapasztott kézzel kiabált ilyeneket, mint „Ott van Caleb háza! Lebontották a korirámpát!” meg „A tehénlepény még mindig ugyanolyan büdös!” Alig állt meg a kocsival a roppant takarosan nyírt gyakorlópálya előtt, Mike már ki is lökte az ajtót, és nyomban nekiiramodott. Aria visszacsusszant az ülésbe, átbámult a napfénytetőn, és felsóhajtott. Majd kiugrom a bőrömből, hogy hazajöttünk - motyogta. A felhők között egy hőlégballon úszott derűsen. Micsoda örömét lelte a nézegetésükben régen, de ma az egyik szemét behunyva ráfókuszált, és úgy tett, mintha a hüvelykés mutatóujjával összelapítaná a léghajót. Egy csapat fehér Nike pólós, bő nadrágos, hátracsapott

fehér baseballsapkát viselő srác vonult el a kocsi mellett a füvesített pályákat rejtő épület irányába. Látod? Minden rosewoodi gyerek egy kaptafára készül. Aria pislogott. Egyiküknek még a pólója is ugyanolyan Nike University of Pennsylvaniá-s, mint Noel Kahnnak, a jégkrémszendvicses fiúnak, nyolcadikos szerelmének. Hunyorogva szemügyre vette a srác fekete, hullámos haját. Álljon meg a menet! Csak nem... ő az? Atyaég! Ő az! Nehezére esett elhinni, hogy Noel még mindig ugyanabban a pólóban mászkál, mint tizenhárom éves korában. Nyilván ez a szerencsepólója vagy valami más hóbortos sportbabona. Noel fürkésző tekintettel méregette, aztán odasétált a kocsihoz, és bekopogott az ablakon. Aria letekerte. Te vagy az a csaj, aki elment az Északi-sarkra? Aria, igaz? Te voltál Ali D. barátnője? - ömlött a szó Noelből. Aria gyomra összerándult. Ühm - felelte. Nem, haver. - James Freed, Rosewood második legszexisebb pasija lépett Noel mögé. - Nem az Északi-sarkra ment, hanem Finnországba. Tudod, ahova az a modell, Svetlana való. Aki úgy néz ki, mint Hanna. Aria megvakarta a tarkóját. Hanna? Vagyis Hanna Marin? Valahol megszólalt egy síp, mire Noel benyúlt az ablakon, és megérintette Aria karját. Itt maradsz megnézni az edzést, ugye, Finnország? Aha. . . j a - dörmögte Aria. Ez meg mi, így nyögnek a finnek szex közben? - vigyorgott James. Aria a szemét forgatta. Bizonyosra vette, hogy a ja igent jelentett finnül, de ezek a majmok ezt úgysem tudják.

-

Játszadozzatok csak a golyóitokkal! - mosolygott

unottan. A fiúk oldalba döfték egymást, és lacrosse-ütőiket már a pálya előtt előre-hátra lóbálva elszaladtak. Aria kibámult az ablakon. Milyen ironikus. Ez volt az első eset, hogy Rosewoodban flörtölt egy fiúval - ráadásul Noellel! -, és még csak nem is izgatta. A fákon át még épp kivette a Hollis Főiskola kápolná jának tornyát. Ebben a kis bölcsésziskolában tanított a fa terja. Hollis főutcáján volt egy bár, a Biliárd. Fölegyenesedett, és az órájára pillantott. Fél három. Ha szerencséje van, már kinyitott. Esetleg fölhajt ott egy-két sört, és elszórakozik egy kicsit. És hát sörszemüvegen át talán még a rosewoodi surmók is jóképűnek tűnnek.

Míg Reykjavíkban a bárokat frissen csapolt világos sör, ódon fa és francia cigaretták illata lengte be, addig a Bi liárd úgy bűzlött, mintha oszlásnak indult tetem, rotha dó hot dog és izzadság szaga keveredne. És a Biliárd, mint Rosewoodban minden más, emlékeket idézett: Egyik péntek este Alison DiLaurentis fölheccelte, hogy menjen be a Biliárdba, és rendeljen egy sikító orgazmust. Így hát beállt egy csapat utolsó éves gimis srác mögé, és ott várakozott a sorban. A kidobóember azonban nem akarta beengedni, mire rákiáltott: „De bent van a sikító orgazmusom!” Aztán rájött, mit mondott, és visszavágtatott a barátnőihez, akik egy járgány mögött lapultak a parkolóban. Úgy nyerítettek mindannyian, hogy rájuk jött a csuklás. Egy Amstelt - adta le a rendelést a pultosnak, miután átvágott az üvegtáblás bejárati ajtón; szombaton fél

háromkor láthatóan nem volt szükség kidobóemberre. A pultos kérdőn rámeresztette a szemét, aztán letett egy félliteres korsót elé, és elfordult. Aria nagyot kortyolt bele. De a sörnek nem volt se íze, se bűze, s mintha föl is vi zezték volna. Visszaköpte a korsóba. Jól vagy? Aria hátraperdült. Három székkel arrább, egy kócos, szőke fizimiskájú, jegeskék, szibériai husky szemű fickó ült. Talpatlan kis ivópoharat dédelgetett. Aria összevonta a szemöldökét. Igen. Elfelejtettem, milyen íze van itt a sörnek. Európában voltam két évig. Ott finomabb sört adnak. Európában? - A fickó elmosolyodott. Nagyon cuki mosolya volt. - Merrefelé? Aria visszamosolygott. Izlandon. A férfi szeme fölragyogott. -

Egyszer én is töltöttem pár napot Reykjavíkban úton

Amszterdamba. Valami fergeteges, csúcspartit csaptak a kikötőben. Aria a korsója köré kulcsolta a kezét. Igen - mosolygott. - Náluk vannak a legjobb partik. És láttad az északi fényt? -

Naná! - vágta rá Aria. - Sőt, az éjféli napot is. Voltak

ezek az eszméletlen rave-bulik nyáron... frankó zenével. Megnézte a férfi poharát. - Mit iszol? Skót whiskyt - közölte, s már intett is a pultosnak. Kérsz egyet? Aria bólintott. A fickó arrább jött három székkel, és mel lé telepedett. Szép keze volt, hosszú ujjakkal és enyhén töredezett körmökkel. Kordbársony dzsekijén kis gomb ki áltotta világgá: AZ OKOS NŐK SZAVAZNAK!

-

Tehát Izlandon éltél? - Újból elmosolyodott. - Egy

kis világjárás egyetem előtt? Hát, nem... - tétovázott Aria. A pultos eléhelyezte a whiskyt. Fölhajtott egy nagy, sörméretű kortyot. A torka és a mellkasa azonnal lángba borult. - Azért voltam Izlandon, mert... Elhallgatott. Igen, egy kis világjárás. - Hadd gondoljon a pasi, amit akar! Tök jó - bólogatott a fickó. - És merre jártál előtte? Aria vállat vont. Ühm... hát itt Rosewoodban. - Elmosolyodott, és gyorsan hozzátette. - De sokkal jobban éreztem magam odaát. A férfi bólogatott. Én Amszterdam után egész depressziós lettem, hogy haza kell jönnöm az Államokba. Én végigbőgtem az egész utat - vallotta be Aria, s amióta hazaérkeztek, most először érezte, hogy önmaga, vagyis az új, előnyösebb Izlandi Aria. Mert nemcsak egy cukipofa, értelmes fickóval társalgott Európáról, de feltehetően ő volt az egyetlen pasi Rosewoodban, aki nem is merte Rosewoodi Ariát - az eltűnt gyönyörű lány elvarázsolt barátnőjét. -

Szóval idejársz suliba? - kérdezte.

Épp most diplomáztam. - A férfi egy szalvétába törölte a száját, és rágyújtott egy Camelre. Ariát is megkínálta a dobozból, de a lány a fejét ingatta. - Tanítani fogok. Aria ismét belekortyolt a whiskyjébe, s csak akkor jött rá, hogy már el is fogyott. Hűűűha! Azt hiszem, én is szívesen tanítanék. Mihelyt befejezem a sulit. Vagy színdarabokat írnék.

-

Valóban? Színdarabokat? Milyen szakos vagy?

Khm, angol. - A pultos letett elé még egy whiskyt. Én is azt tanítok! - lelkendezett a fickó. Amint kimondta, Aria térdére csúsztatta a kezét. A lány meglepetésében annyira összerezzent, hogy kis híján feldöntötte az italát. A férfi elvette a kezét. Aria elpirult. Bocs - mentegetőzött a fickó kissé félénken. - Mellesleg Ezrának hívnak. Aria. - A neve hirtelen nevetségesnek tűnt. Egyensúlyát vesztve felvihogott. Az anyját! - Ezra megragadta a karját, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Három whiskyvel később Aria és Ezra megállapította, hogy mindketten találkoztak ugyanazzal a vén matróz pultossal Reykjavíkban, a Borg bárban, imádták, ahogy az ásványi anyagokban gazdag kék lagúna forró vizes forrá sai elálmosították őket, és hogy nagy élvezettel szívták be a geotermikus forró vizes forrás záptojásszagát. Ezra szeme percről percre kékebb lett. Aria azt fontolgatta, meg kérdezi, van-e barátnője. Belül átmelegedett, és fogadni mert volna, hogy nem csak az italtól. Azt hiszem, ki kell mennem a mosdóba - jelentette ki kábán. Ezra elmosolyodott. Jöhetek én is? Nos, ezzel a barátnő-kérdés kipipálva. Úgy értem, ööö... - Megdörzsölte hátul a nyakát. Túl tolakodó vagyok? - kérdezte összevont szemöldöke mögül kipillantva. Aria agya zakatolt. Összeállni egy vadidegennel nem az ő műfaja, legalábbis Amerikában nem. De nem épp most mondta, hogy Izlandi Aria akar lenni?

Felállt, és kézen fogta Ezrát. Le sem vették a szemüket egymásról a Biliárd női mosdójáig. A padlón mindenfelé vécépapír hevert, és itt még büdösebb volt, mint a bár többi részében, de Ariát nem érdekelte. Ezra fölemelte a mosdókagylóra. A férfi derekára fonta lábait, s csak az ő illa tát - a whiskey, fahéj és izzadság keverékét - érezte. Még soha semminek nem volt ennyire édes illata. Mint Finnországban vagy ki tudja, hol mondják: ja!

- És nagyon úgy fest, hogy Bethany szüleinek a hálójá ban szexeltek! Hanna Marin kebelbarátnőjére, Mona Vanderwaalra meredt az asztal fölött. Két nap volt hátra a suliig, és a King James Pláza teraszos, franciás beütésű kávézójában, a Rive Gaucheban üldögéltek, vörösbort kortyoltak, öszszevetették a Vogue-ot a Teen Vogue-gal, és kibeszéltek másokat. Mona mindig a legszaftosabb pletykákat fújta. Hanna épp ismét belekortyolt a borába, amikor fölfigyelt egy negyvenakárhányas ürgére, aki szemérmetlenül legeltette rajtuk a szemét. A szokásos Humbert Humbert - gondolta Hanna, de nem adott hangot a véleményének. Mona úgysem értené az irodalmi utalást a pedofil professzorra. De csak azért, mert ő, Hanna a legkapósabb csaj a Rosewood Dayben, még nem derogált neki, hogy hébe-hóba belekukkantson a Rosewood Day ajánlott nyári olvasmányaiba, különösen akkor, amikor a medencéjük szélén süttette magát ropogósra, és semmi más tennivalója nem akadt. Mellesleg a Lolita* pazarul mocskosnak ígérkezett.

Mona hátraperdült, hogy megvizsgálja, kit kémlel Han na. Ajka gonosz mosolyra kunkorodott. -

Szerintem mutassuk meg neki!

-

Háromra? - Hanna borostyánszeme tányérnyira nőtt.

Mona bólintott. Háromra a lányok lassan fölhúzták amúgy is falatnyi miniszoknyájuk szélét, hogy fölfedjék a bugyijukat. Humbert szeme kigúvadt, és ügyetlenül a khakiszövetes ölébe borította a poharában lévő pinot noirt. -

Csessze meg! - üvöltött fel, s elvágtatott a mosdóba.

-

Frankó - dicsérte Mona. Fogták a szalvétájukat, és

érintetlen salátájukba hajítva fölemelkedtek, hogy távozzanak. A nyolcadik és kilencedik osztály közti nyáron kötöt tek barátságot, amikor mindkettőjüket eltanácsolták a rosewoodi gólya pomponlányok válogatásáról. Megfogadták, hogy a következő évben beverekszik magukat a keretbe, ezért elhatározták, hogy lepasszolnak egy csomó kilót - hogy olyan édes, csintalan csajszikká változzanak, akiket a fiúk a levegőbe dobálnak. De mihelyt nádszálkarcsú bombázókká nőtték

ki

magukat,

úgy

döntöttek,

a

pomponlányság

divatjamúlt, a pomponlányok pedig lúzerek, így hát soha többé nem kepesztettek azért, hogy bekerüljenek a csapatba. Azóta Hanna és Mona mindent megosztottak egymással illetve majdnem mindent. Hanna ugyanis nem avatta be Monát abba, hogyan sikerült ilyen gyorsan megszaba dulnia a hurkáitól - arról túl gusztustalan lett volna beszélnie. Mert amíg a kemény fogyózás szexis és csodálni való foglalatosságként dívott, addig semmi, de semmi dicsőséget nem hozott az, ha valaki degeszre tömte magát zsíros-olajoslehetőleg sajtos szarságokkal, aztán mind ki-

okádta. Hanna azonban mostanra már túltette magát ezen a kis rossz szokásán, tehát nem is számított. Tudod, annak a pacáknak felállt a farka - ecsetelte Mona egy halomba gyűjtve a magazinokat. - Mit szól majd ehhez Sean? Jót mulat majd - vélekedett Hanna. -

Hm, nem hinném.

Hanna vállat vont. De lehet. Mona felhorkant. Na ja, a bugyimutogatás baromira passzol a szüzességi fogadalomhoz. Hanna lenézett lila, karcsúsított teletalpú Michael Kors cipőjére. Azám! A szüzességi fogadalom! Hanna rend kívüli népszerűségnek örvendő, káprázatosan szexis barátja, Sean Ackard - akire hetedikes kora óta ácsingózott - újabban kissé különösre vette a figurát. Mindig is Mr. Mindenporcikájában-amerikai-cserkészt játszott - önkéntes munkát vállalt az öregek otthonában, pulykát szolgált fel a hajléktalanoknak hálaadás napján -, de előző este, amikor Hanna, Sean, Mona és egy rakás más srác Jim Freed cédrusjakuzzijában mulatott titkon Coronát nyakalva, Sean még egy lapáttal rátett Mr. Minden-porcikájában-amerikaicserkészre. Dagadó kebellel bejelentette, hogy aláírt egy szüzességi „ígéretet”, és megesküdött, hogy házasság előtt nem kamatyol senkivel. A döbbenettől mindenkinek tátva maradt a szája, Hanna köpni-nyelni nem tudott. Csak ugrat - állította Hanna magabiztosan. Hogy is lehetne másként? Egy csomó gyerek aláírta az ígéretet; Hanna szerint csak múló szeszély volt az egész, mint az a Lance Armstrong karkötő vagy a pilates. -

Gondolod? - Mona önelégülten somolyogva kiseper-

te a frufruját a szeméből. - Várjuk ki a végét, hogyan alakulnak a dolgok Noel buliján jövő pénteken. Hanna a fogát csikorgatta. Úgy tűnt, Mona rajta köszö rüli a nyelvét. -

Vásárolni akarok - hápogta és felállt.

-

Mit szólnál a Tiffanyhoz? - érdeklődött Mona.

-

Csúcs.

Átillegtek-billegtek a King James Pláza vadiúj luxusrészlegén, ahol helyet kapott a Burberry, a Tiffany, a Gucci és a Coach, utóbbi a legújabb Michael Kors parfümtől illatozott; és dugig volt az ismét-suliba-készülődő csini magániskolás fruskákkal és álomszép anyukáikkal. Egy néhány héttel ezelőtt szólóban tett áruházi kiruccanáson Hanna látta régi barátnőjét, Spencer Hastingsot, aki épp az új Kate Spade cipőbe bújtatta a lábát, és erről eszébe jutott, hogyan rendelt meg Spencer külön egy egész szezonnyi nejlon válltáskát New Yorkból. Furcsán érezte magát, hogy ilyen apróságokat tud olyasvalakiről, aki többé már nem a barátnője. Ahogy elnézte Spencert, amint tüzetesen megvizsgál egy Kate Spade bőr utazótáskát, eltöprengett, vajon Spencernek is ugyanaz motoszkál-e a buksijában, mint neki: hogy a pláza új szárnya pont az a hely, amelyért Ali DiLaurentis majd meg veszett volna. Gyakran agyalt azon, mi mindenről marad le Ali: a tavalyi öregdiák-találkozón gyújtott tábortűzről, Lauren Ryan tizenhatodik szülinapi karaokepartijáról a szülei urasági kastélyában, a Chanel bőr iPod nano tartójáról... és úgy általában az iPod nanókról. De mi a legszupibb, amiről Ali lemarad? Természetesen az ő átváltozása - igazán gáz, hogy ezt kihagyja. Néha, amikor kör-

beforgott állótükre előtt, úgy tett, mintha Ali ott csücsülne mögötte, és aprólékos kritikának vetné alá a ruciját, mint hajdanán. Rengeteg időt elvesztegetett pufók, tapadós balfékként, ám a dolgok azóta gyökeresen megváltoztak! Monával besétáltak a Tiffanyba, ahol mindenütt üveg, króm és fehér fény fogadta őket, hogy a hibátlan gyémán tok még sziporkázóbban vessék a csillogó szikrákat. Mona körbejárta a vitrineket, majd felvont szemöldökkel Han nára pillantott. -

Esetleg egy nyakláncot?

Mit szólnál ahhoz a szerencsekarkötőhöz? - suttogta Hanna. Oltári. A vitrinhez léptek, és a szemüket a szív alakú medállal díszített karkötőre függesztették. -

Olyan szép - lehelte Mona. Érdekli önöket? - tudakolta egy elegáns, korosabb el-

adónő. -

Ó, nem is tudom - kérette magát Hanna. Illik magához. - A nő kinyitotta a vitrint, és a karkö-

tőt keresve körbematatott. - Minden magazinban benne van. Hanna megbökte Monát. Próbáld fel te! Mona felhúzta a csuklójára. Igazán gyönyörű. - Aztán a nő más vásárlókkal kezdett foglalkozni. Alig fordult el, Mona lecsúsztatta a kar kötőt a csuklójáról, egyenest a zsebébe. Csak így. Hanna összeszorította a száját, és leintett egy másik eladónőt, egy korallpiros rúzzsal kihúzott ajkú, mézszőke lányt. Felpróbálhatnám azt a karkötőt ott, azzal a kerek függővel?

-

Persze. - A lány kinyitotta a vitrint. - Nekem is van

ilyen karkötőm. És azt a hozzáillő fülbevalót is? - mutatta Hanna. Természetesen. Mona közben továbbvonult a gyémántokhoz. Hanna kézbe vette a fülbevalót és a karkötőt. 350 dollárt kóstáltak együtt. Hirtelen egy sereg japán lány tódult a pulthoz, s mind a vitrinben elzárt kerek szerencsekarkötőt mutogatták. Hanna végigpásztázta a mennyezetet kamerák, az ajtókat érzékelők után kutatva. Ó, Hanna, gyere, nézd ezt a helyes metszett gyűrűt! kiáltott oda neki Mona. Hanna megtorpant. Az idő lelassult. A csuklójára húzta a karkötőt, és feltolta a blúza ujja alá. A fülbevalót bepottyantotta cseresznyemintás Louis Vuitton pénztárcá jába. A szíve dübörögve zakatolt. Ez volt a legjobb része a bulinak: az előzetes cidri. Ilyenkor megtelt élettel, és kába volt a mámortól. Mona meglengette felé a gyémántgyűrűt. Ugye, milyen jól áll nekem? Gyerünk! - Hanna megragadta a karját. - Húzzuk el a csíkot a Coachba! Nem akarod ezeket felpróbálni? - duzzogott Mona. Mindig húzta az időt, miután tudta, hogy Hanna megcsi nálta. Nem - dohogott Hanna. - Hívnak a táskák! - Érezte, hogy a karkötő ezüstlánca gyöngéden nekinyomódik karjának. El kell tűnnie innen, míg a japán lányok a pult kö rül tolonganak. Az eladólány eddig egyetlenegyszer sem nézett felé. Rendben - adta meg magát Mona drámai hangon. Visszaadta a gyűrűt az eladónőnek - a gyémántnál fog-

va, pedig még Hanna is tudta, hogy ez tilos. - Ez a gyémánt túl aprócska - szenvelgett. - Sajnálom. -

Mutathatok másikat - ajánlotta a nő.

-

Gyere már! - sürgette Hanna a karjánál megragadva

Monát. Zakatolt a szíve, miközben átvágtak a Tiffanyn. A medál a csuklóján csilingelt, de a blúza ujját továbbra is lehúzva tartotta. Hanna kipróbált profi volt már a témában - először ömlesztett cukorkákat emelt el a Wawából, aztán CD-ket a Towerből, majd pólót a Ralph Laurenből -, s minden alkalommal egyre vagányabbnak érezte magát, és egyre nagyobb dolgokra hajtott. Szemét behunyva kilépett a kapun, s rettegve várta, hogy beinduljon a riasztó. De nem történt semmi. Kijutottak. Mona megszorította a kezét. -

Szereztél egyet?

-

Naná! - Megvillantotta a csuklóján a karkötőt. - Meg

ezt is. - Kinyitotta a pénztárcáját, és megmutatta Monának a fülbevalót. Szent szar! - kerekedett el Mona szeme. Hanna elmosolyodott. Micsoda elégtétel néha rálicitál ni a legjobb barátnődre! Nehogy balszerencsét hozzon, sebesen arrább vonult a Tiffany elől, és fülét hegyezve fi gyelt, nyomukba eredt-e valaki. De az egyetlen zaj a szökőkút csobogása és a Muzak előadásában elhangzó „Oops! I Did It Again* volt. Ó, igen, megcsináltam - gondolta Hanna.

Drágám, a kagylót nem kézzel esszük. Nem illik. Spencer Hastings átnézett az asztal fölött az anyjára, Veronicára, aki ujjaival idegesen fésülgette tökéletesen melírozott hamvasszőke haját. -

Elnézést - motyogta Spencer, és kézbe vette a képte-

lenül pirinyó kagylóvillát. Szerintem Melissának nem kéne a városi házban lak nia, amikor térdig gázol az ember a porban - sopánkodott Mrs. Hastings a férjének, Spencer bocsánatkérését elen gedve a füle mellett. Peter Hastings a nyakát tekergette. Amikor épp nem jogászkodott, őrült módjára tekert végig Rosewood eldugott utcáin feszes, színpompás spandex pólóban és biciklisnadrágban, és az öklét rázta a gyorshajtók felé. A sok bringázástól viszont krónikusan sajgott a válla. -

Az a rettentő kopácsolás! Nem is értem, hogy tud

egyáltalán tanulni! - lamentált tovább Mrs. Hastings. Spencer és a szülei a philadelphiai kikötőben horgonyzó vitorlás hajó fedélzetén megnyílt étteremben, a Moshuluban ültek, és Spencer nővérét, Melissát várták vacsorára. Azért csaptak nagy ünnepséget, mert Melissa egy évvel korábban diplomázott a U Pennen, és fölvették

az egyetemhez tartozó Wharton Üzleti Iskolába. Jutalom gyanánt a szülők fölújíttatták Melissának a belvárosi házukat Philadelphiában. Alig két nap múlva Spencer elkezdi a harmadikat a Rosewoodban, és beleáshatja magát az idei év zsúfolt tenniva lóiba: az öt előkészítőbe, a vezetőképzőbe, a jótékonysági gyűjtés megszervezésébe, az évkönyv szerkesztésébe, a színpadi válogatásokba, a gyephokiedzésbe és a nyári egyetem re való jelentkezési lapok mielőbbi beküldésébe, hisz min denki tudja, a legjobb módja, hogy bekerülj a legelőkelőbb egyetemek valamelyikére, ha beiratkozol a nyári tábora ikba. Mégis volt valami, amit Spencer már nagyon várt az idén: nevezetesen azt, hogy beköltözhessen a családi birtok végében álló, átalakított istállóba. A szülei úgy vélték, így remekül fölkészülhet az egyetemre - lám, Melissának is mennyire bejött! Marhaság! De ez esetben Spencer szívesen lépett a nővére nyomdokaiba, mert az kivezetett a bé kés, fényárban úszó vendégházba, ahol elbújhat a szülei és állandóan csaholó, agyonbabusgatott labradorjaik elől. A két testvér néma, ámde annál hosszabb ideje tartó rivalizálásában mindig Spencer állt vesztésre: ő négyszer nyert Diáktornát általánosban, Melissa ötször. Ő második helyezést ért el hetedikben a földrajzvetélkedőn, Melissa elsőt. Évkönyvet szerkesztett, játszott minden iskolai színdarabban, és az idén öt előkészítőre já r, míg harmadikos korában Melissa mindezeken túl még a lótenyészetben is besegített az anyjuknak, sőt edzett a leukémiakutatás támogatására rendezett philadelphiai maratonra. A húgá nak akármilyen

jó

volt

a

tanulmányi

átlaga,

akármennyi

előkészítőt és iskolai tevékenységet szuszakolt is a programjába, sosem ért fel Melissa tökéletességéhez. Spencer újabb kagylót csippentett föl az ujjaival, hogy

bepottyantsa a szájába. Apja odavolt ezért az étteremért a sötét, lambériás falak, a süppedős keleti szőnyegek és a vaj, a vörösbor meg a sós levegő mámorító illata miatt. Az árboc és a vitorlák között ülve az az érzése támadt az embernek, hogy ott helyben, a hajóról beugorhat a vízbe. Spencer átnézett a Delaware folyón a New Jersey állambeli Camden irányába, ahol a nagy, bugyborékoló akvárium volt a fő attrakció. Épp egy karácsonyi fényekkel feldíszített impozáns partihajó úszott el mellettük. Valaki sárga tűzijátékot lőtt ki az első fedélzetről. Látható volt, hogy azon a hajón jóval több mulatságban van része az utasoknak, mint ezen. -

Mi is Melissa fiújának a neve? - mélázott az anyja.

-

Azt hiszem, Wren - felelte Spencer. Gondolatban

még hozzátette: mint rendszerető. -

Melissa mesélte, hogy orvosnak tanul - áradozott az

anyja elragadtatva. -A U Pennen. -

Még szép! - énekelte Spencer csöndesen. Egy kagy-

lóhéjra véletlenül ráharapva élesen hunyorgott. Melissa két hónapja járt a sráccal, akit vacsorára hoz. A család ed dig nem találkozott vele - az öregeit kellett meglátogatnia vagy ilyesmi -, de Melissa pasijairól elmondható volt: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Mind jó modorú, golfozó szőke herceg. Melissába szemernyi kreativitás sem szorult; a vak is láthatta, hogy mindig ugyanazt a kiszámíthatóságot keresi a fiúiban. -

Anyu! - csendült egy ismerős hang Spencer háta mö-

gül. Melissa áthajolt az asztal fölött, és cuppanós puszit nyomott a szülei arcára. Semmit sem változott gimis kora óta: állig érő hamvasszőke, egyenes haj, egy kis alapozót leszámítva semmi smink, slampos, szögletes kivágású sár-

ga ruha, gyöngygombú rózsaszín kardigán és szinte la pos sarkú cipő. Drágám! - ujjongott az anyja. Anyu, apu, ő itt Wren. - Melissa maga mellé húzott valakit. Spencernek nem kis erőfeszítésébe telt, hogy helyén tartsa az állát. Wren még véletlenül sem tűnt rendszeretőnek vagy szőke hercegnek. Magas, hórihorgas krapek volt, s remekbe szabott Thomas Pink inget viselt. Fekete haját hosszú, borzas, rendetlen fazonra nyírták. A bőre gyönyörű, arccsontja kiugró, a szeme mandulavágású volt. Wren kezet fogott a szülőkkel, és letelepedett az asztal hoz. Míg Spencer arra várt, hogy őt is bemutassák, Melissa az anyját faggatta, hova küldje a vízvezeték-szerelőnek a számlát. Wren ezalatt úgy tett, mint akit mindennél jobban leköt a túlméretezett borospohár. Spencer vagyok - szólalt meg végül a lány. Eltűnődött, nem kagylószagú-e a lehelete. - A másik gyerek. Spencer az asztal túlsó vége felé bólintott. - Akit a pincében rejtegetnek. Ó - vigyorgott Wren. - Tök jó. Csak nem angol akcentussal beszél ez a pasi? Hát nem fura, hogy egy árva kérdést sem tettek fel neked? - intett Spencer a szülei irányába. Most éppen a vállalkozók és a nappali padlójához legalkalmasabb fa volt a téma. Wren vállat vont, majd súgva így felelt: Némiképp. - Kacsintott. Melissa hirtelen elkapta Wren kezét. Ó, látom, összeismerkedtél a testvéremmel - búgta. -

Aha. - Wren elmosolyodott. - Nem is mondtad, hogy

van egy húgod.

Hát persze hogy nem! Szóval, Melissa - bökte ki Mrs. Hastings. - Apuval arról beszéltünk, hol lakj, amíg tart a felújítás. És eszembe jutott valami. Miért nem költözöl vissza hozzánk, Rosewoodba pár hónapra? Innen bejárhatsz a Pennre, tudod, milyen egyszerű. Melissa fintorgott. Légyszi, mondj nemet, légyszi, mondj nemet! - drukkolt Spencer. Hát. - Melissa megigazította sárga ruhája pántját. Spencer minél tovább bámulta a színét, annál inkább úgy látta, hogy Melissa sárgaságot kapott. Melissa Wrenre pillantott. - Az a helyzet... Wren és én összeköltözünk a városi házban. Ó! - Az anyja rájuk mosolygott. - Nos... Szerintem Wren is ellakhatna velünk ... mit szólsz hozzá, Peter? Spencer kínjában megmarkolta a cickóit, nehogy ki ugorjon a szíve a mellkasából. Összeköltöznek? Hát van vér a nővére pucájában! Már a lelki szeme előtt látta, mi történne, ha ő dobna be egy ilyen bombát. Az anyjuk pincébe zárná vagy legalábbis az istállóba! Ott tengethetné az életét a lovak társául szegődött kecske tőszomszédságában. Hát, azt hiszem, rendben van - felelte az apja. Hihetetlen! - Az bizonyos, hogy csendes lesz. Anyu egész nap az istállóban időzik, Spencer meg természetesen az iskolában. Suliba jársz? - érdeklődött Wren. - Hova? Gimibe - vágott közbe Melissa, és hosszasan fixírozva, alaposan végigmérte Spencert. Spencer testhezálló ekrü Lacoste teniszruhájáról hosszú, sötétszőke hullámos hajára és kétkarátos gyémánt fülbevalójára siklott a szeme. -

Ugyanabba a gimibe, ahova én is jártam. Nem is kérdeztem még, Spence, te vagy az idén a diáktanács elnöke? Alelnöke - dünnyögte Spencer. Kizárt, hogy Melissa ne tudta volna már. Ó, hát nem repesel, hogy így alakult? - furkálta tovább Melissa. Nem - jelentette ki Spencer színtelen hangon. Tavaly tavasszal indult az elnökségért, de vereséget szenvedett, s kénytelen volt beérni az alelnöki címmel. Gyűlölt veszíteni, bármiről legyen is szó. Melissa a fejét rázta. Látom, nem érted, Spence. Ez aaaaaannyira sok munka! Amikor én elnökösködtem, alig maradt időm másra. Már így is van egy-két dolgod, Spencer - motyogta Mrs. Hastings. - Az évkönyv meg az a rengeteg hokimeccs... Mellesleg, Spence, te lépsz az elnök helyébe, tudod, ha... meghal. - Melissa rákacsintott, mintha valami vicceset mondott volna, holott semmi vicces nem volt benne. Melissa visszafordult a szüleihez. Anyu! Szuper ötletem támadt. Mi lenne, ha Wrennel beköltöznénk az istállóba? Akkor nem lennénk állandóan útban. Spencer úgy érezte, mintha gyomorszájon rúgták vol na. Az istállóba? Mrs. Hastings franciamanikűrös körmét tökéletesen rúzsozott ajkához emelte. Hmmm... - kezdte. Puhatolózva Spencerre nézett. Várnál még néhány hónapot, drágám? Aztán csak a tiéd lesz az istálló. Ó! - Melissa letette a villáját. - Fogalmam sem volt,

hogy te költöztél volna be, Spence! Nem akarok gondot okozni... -

Rendben - vágott közbe Spencer, megmarkolta a po-

harát, és nagyot kortyolt a jeges vízből. Megemberelte magát, nem rendezett jelenetet a szülei és Mintaszerű Melissájuk előtt. - Tudok várni. -

Komolyan? - hitetlenkedett Melissa. - Milyen édes

vagy! Az anyja Spencernek támasztotta hideg, vékony kezét, és ragyogott. -

Tudtam, hogy megérted! Bocsássatok meg! - Spencer kábán hátralökte a szé-

két, és fölemelkedett az asztaltól. - Rögtön jövök. - Átvágott a hajó fapallóján, le a szőnyegfedte lépcsőn, ki a bejáraton. Szárazföldön akart állni. Kint a Penns Landing sétányon szikrázva csillogott Philadelphia sziluettje. Spencer leült egy padra, és jóga tűzlégzéssel mélyen beszívta a levegőt. Aztán előhúzta a pénztárcáját, és rendezgetni kezdte a pénzét. Minden egy-, öt- és húszdollárost ugyanabba az irányba fordított, és ábécé szerint sorba rakta őket a bankjegy sarkába nyomott hosszú zöld betű-szám kombináció alapján. Ettől mindig jobban érezte magát. Amikor végzett, felbámult a hajó étkezőfe délzetére. A szülei a folyó felé néztek, nem látták őt. Beletúrt hát barna Hogan táskájába egy csomag életmentő Marlboro után kutatva, és rágyújtott. Mérgesen szívta egyik slukkot a másik után. Már az is mindennek a teteje, hogy a nővére álnok módon ellopja tőle az istállót, de hogy még ilyen udvariasan is tegye, az már tipikus Melissa - Melissa kifelé mindig nagyon kedves, de belül rohadt. És rajta kívül ez senkinek sem tűnt még fel.

Egyszer azért sikerült bosszút állnia Melissán, néhány héttel a hetedik vége előtt. Egyik este Melissa és az akkori fiúja, Ian Thomas az érettségire tanult, és amikor Ian hazaindult, kint a terepjárójánál, a család fenyőfasora mögött sarokba szorította. Csak flörtölni akart egy kicsit - Ian minden szexistenségét unalmas, sótlan, álszent nővérére pazarolta -, ezért búcsúzóul puszit nyomott az arcára. Ám amikor Ian nekinyomta az utasoldali ajtónak, meg sem próbált elmenekülni. Csak a beindult autóriasztó vetett véget csókolózásuknak. Amikor elújságolta Alisonnak, Ali azt mondta, ocsmány bűnt követett el, és legjobb lesz, ha bevallja Melissának. Gyanította, hogy Ali szimplán berágott rá, mert egész évben azon versengtek, ki smacizik a legtöbb idősebb sráccal, márpedig az Iannel való smárolás őt helyezte vezető pozícióba. Spencer sípolva szedte a levegőt. Gyűlölte, ha életének erre a szakaszára emlékeztették. Pedig DiLaurentisék ódon háza ott állt a tőszomszédságukban, és Ali hálójának egyik ablaka pont az övére nézett - mintha Ali éjjel-nappal kísértené. Csak kikukkantott az ablakán, s máris ott termett a hetedikes Ali, amint kiakasztja ifiválogatott hokimezét úgy, hogy majd kiszúrja Spencer szemét, vagy a mobilján pusmogva sétafikál a hálójában. Spencer hinni akarta, hogy megváltozott hetedik óta. Akkoriban mind olyan gonoszak voltak - különösen Alison -, de nem csak Alison! És a legrémesebb emléke mind közül az a dolog... A Jenna-ügy. Valahányszor erre gondolt, a rosszullét környékezte, s azt kívánta, bárcsak kitö rölhetné az agyából, mint az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmben. - Tudod, nem kéne cigizned.

Spencer megperdült. Közvetlenül mellette ott állt Wren. Meglepetten ránézett. -

Mit keresel te itt lent?

-

Folyamatosan ment a... - Kezeit ki-be csukta, mintha

tátogó szájak lennének. - És közben rám csipogtak. - Előhúzta BlackBerry mobilját. -

Ó - lepődött meg Spencer. - A kórházból? Hallom,

nagymenő doki vagy. -

Hát nem, ami azt illeti, csak elsőéves orvostanhallga-

tó vagyok - ismerte be Wren, majd Spencer cigijére mutatott. Kaphatok én is egy slukkot? Spencer kényszeredetten mosolygott. -

Épp most teremtettél le, hogy ne bagózzam - feleselt,

de átnyújtotta a cigarettát. -

Na, ja. - Wren mélyen letüdőzte. - Jól vagy?

-

Tök mindegy. - Spencer semmi hajlandóságot nem

érzett arra, hogy kitárgyalja a felállást nővére új, bennlakásos fiújával, aki épp most orozta el tőle az istállót. - Na és honnan származol? -

Észak-Londonból. De a faterom koreai. Azért ment

Angliába, hogy az Oxfordra járjon, aztán ott ragadt. Mindenki kérdezi. -

Ó, én nem akartam - tódította Spencer, jóllehet meg-

fordult a fejében. - Hogyan ismerkedtetek meg a nővéremmel? -

A Starbucksban - hangzott a válasz. - Előttem állt a

sorban. -

Aha - hagyta rá Spencer. Milyen elképesztően olcsó

sztori. dosva. -

Tejeskávét kért - tette hozzá Wren a kőpadkát rugKlassz. - Spencer a marlborós dobozt babrálta.

-

Néhány hónapja történt. - Aprókat szívott a cigiből, a

keze finoman reszketett, a szeme ide-oda cikázott. - Már az előtt tetszett, hogy megkapta a városi házat. Értem - nyugtázta Spencer. Feltűnt neki, hogy Wren kissé ideges. Lehet, hogy az ősökkel való találkozás nyomasztja. Vagy azért tiszta ideg, mert összebútorozik Melissával? Ha ő srác lenne, és neki kéne összeköltöznie Melissával, inkább levetné magát a Moshulu árbockosarából a Delaware folyóba. Wren visszaadta neki a cigit. -

Remélem, nem baj, hogy nálatok fogok lakni. Hm, nem. Tök mindegy.

Wren megnyalta az ajkát. Lehet, hogy még a cigiről is leszoktatlak. Spencer megdermedt. -

Nem szoktam rá. Hát persze hogy nem - mosolygott Wren.

Spencer nyomatékosan ingatta a fejét. Nem, sosem esnék ebbe a hibába. - És így is volt, Spencer gyűlölte, ha nem ura a helyzetnek. Wren mosolygott. Nos, frankón olyannak tűnsz, mint aki tudja, mit csinál. Mert tudom is. Mindennel így vagy? - tudakolta Wren csillogó szemmel. Volt valami a pasi könnyed, tréfálkozó modorában, ami gondolkodóba ejtette Spencert. Most... flörtölnek? Néhány pillanatig csak bámulták egymást. Aztán egy nagyobb társaság tódult ki a hajóról az utcára, és Spencer lesütötte a szemét. Mit szólnál, ha visszamennénk? - javasolta Wren.

Spencer tétován szétnézett a taxiktól hemzsegő utcán. Csak arra vártak, hogy elvigyék oda, ahova menni akar. Már-már megkérte volna Wrent, hogy zuttyanjon be vele az egyik járgányba,

hajtsanak

a

Citizens

Bank

Parkban

zajló

baseballmeccsre, gyűrjenek be egy hot dogot, druk koljanak a játékosoknak, és számolják együtt, hány játékost ejt ki a Phillies kezdő dobója. Beülhetnének apja páholyába - amúgy is parlagon hevert -, fogadni mert volna, hogy Wren benne lenne. Minek visszamenni, amikor a családja továbbra is levegőnek fogja nézni őket? Egy taxi megállt a lámpánál, alig néhány méterre tőlük. Spencer szemügyre vette, majd Wren re emelte a tekintetét. De nem, az nem lenne helyes. És amúgy is, ki töltené be az alelnöki posztot, ha kipurcanna a srác, és a nővére saját kezűleg nyiffantaná ki őt emiatt? - Csak utánad - szólt Spencer, és kitárta az ajtót Wrennek, hogy visszabaktassanak a fedélzetre.

- Hé! Finnország! Kedden, az első tanítási napon, Aria az angolterem felé igyekezett, ahol az első órája volt. Hátrafordulva megpillantotta Noel Kahnt, amint Rosewood Day-i kötött mellényben és nyakkendőben kocog utána. -

Helló - bólintott Aria. Ment tovább.

-

A múltkor elhúztad a csíkot a tréningünkről - pana-

szolta Noel mellécsusszanva. -

Csak nem hitted, hogy megnézem? - Aria a szeme

sarkából figyelte. Noel elvörösödött. -

De. Nagy buli volt. Szereztem három gólt!

-

Jó neked - felelte Aria pléhpofával. Tényleg azt vár-

ják tőle, hogy ujjongjon? Továbbmasírozva átvágott a Rosewood Day auláján, mely pechjére túlságosan is sokszor jelent meg az álmai ban Izlandon. A feje fölött ugyanaz a tojáshéj-fehér boltozatos mennyezet magasodott, a talpa alatt ugyanaz a farmházba illő hajópadló nyúlt el. Tőle jobb és bal kézre a szokásos, nagyképű végzős növendékekről készült keretes fotók néztek rá, balra oda nem illő horpadt fémszekrények sorakoztak. Még a hangszórókból zümmögő dallam is ugyanaz volt: 1812. Nyitány - a Rosewoodban zene

szólt a szünetekben, mert állítólag „mentálisan stimulál ta” a diákokat. Mellette ugyanazok húztak el, akiket már vagy egybillió éve ismer... és mind őt bámulta. Lehorgasztotta a fejét. Mivel a nyolcadik elején Izlandra költözött, legutóbb akkor látták, amikor még a barátnői vel együtt

siratták

a

legjobb

barátnőjüket,

akinek

furcsa

körülmények között nyoma veszett. Akkoriban bárhova ment, az emberek nyomban sutyorogni kezdtek. Most úgy érezte, mintha sosem utazott volna el. Majd nem olyan volt, mintha Ali még mindig köztük lenne. Amikor a tornaterem felé a folyosón felvillant előtte egy libbenő szőke copf, elakadt a lélegzete. És amikor a fazekasműhely előtt elhaladva megkerülte azt a sarkot, ahol Alival annak idején a szünetekben összefutottak, hogy megosszák a legfrissebb pletykákat, szinte hallotta, hogy Ali utánakiált: „Hé, várj meg!” A tenyerét a homlokára tapasztva megnézte, nincs-e láza. -

Szóval, mi lesz az első órád? - kíváncsiskodott Noel,

még mindig lépést tartva vele. Aria meglepetten rápillantott, majd beleásta magát az órarendjébe. -

Angol.

-

Nekem is. Mr. Fitz?

-

Aha - motyogta Aria. - Jó tanár?

Dunsztom sincs. Még új. De Fulbright-ösztöndíjat kapott. Aria gyanakvón méregette. Mióta érdekli Noel Kahnt a tanárok képesítése? Befordult a sarkon, és észrevett egy lányt, aki az angolterem ajtajában ácsorgott. Ismerősnek, mégis idegennek tűnt. A hosszú, vörösesbarna hajú, modellkarcsú lány kék, tartánból varrt Rosewood

egyenszoknyát, lila telitalpú cipőt és Tiffany szerencsekarkötőt viselt. Aria szíve zakatolni kezdett. Aggódott, mi lesz majd, ha összefut a régi barátnőivel, s lám, itt van Hanna. Mi történt Hannával? Hali - köszönt Aria lágyan. Hanna megfordult, és tetőtől talpig végigmérte Ariát, hosszú, tépett frizuráját, Rosewood Day-i fehér ingét, vaskos Bakelite karkötőjét és barna, vikszelt fűzős bakancsát. A tekintete üres volt, de aztán hirtelen felragyogott az ar cán a mosoly. -

Atyaég! - kiáltott Hanna. Legalább az éles hangja

megmaradt ugyanolyannak. - Milyen volt... hol is voltál? Csehszlovákia? gott. -

Hm, igen - bólintott Aria. Nagyjából. Csúcs! - Hanna összeszorított szájjal Ariára mosolyKirsten úgy néz ki, mint aki leállt a South Beach -

féle diétával - szakította őket félbe a lány Hanna oldalán. Aria oldalt fordította a fejét, hogy elhelyezze. Mona Vanderwaal? Amikor legutoljára látta, Mona több ezer parányi fonattal a hajában, Razor rolleren robogott. Most meg még Hannánál is szexisebben festett. Na ne! - szörnyülködött Hanna. Aztán mentegetőzve intett Ariának és Noelnek, aki még mindig ott ácsorgott. Sorry, skacok, bocsássatok meg! Aria belépett a tanterembe, és bezuhant az első padba, amit észrevett. Lehajtotta a fejét, és megindultan mélye ket lélegzett. A pokol az a másik ember - kántálta. Ez volt a kedvenc idézete a francia filozófustól, Jean-Paul Sartre-tól, és a tökéletes mantra a Rosewoodban.

Néhány pillanatig teljesen begőzölve előre-hátra hintázott. Egyedül Ezra emlékétől érezte jobban magát, vele futott össze a Biliárdban. Ezra követte a bárban a mosdóba, megragadta az arcát, és megcsókolta. A szájuk tökéletesen illett egymáshoz - egyetlenegyszer sem koccant össze a foguk. Ezra keze bejárta a háta minden négyzetcentimé terét, föltérképezte a hasát és a lábát. Micsoda kapcsolat volt köztük! Na igen, valóban, egyesek rosszmájban kijelenthetik, hogy csak... nyelvkapcsolat... de Aria érezte, hogy többről van itt szó. Tegnap este annyira elhatalmasodtak rajta az érzelmek, hogy írt egy haikut Ezráról, így fejezve ki érzéseit - a haiku volt kedvenc verstípusa. Aztán a végeredménnyel elégedetten, bepityegte a mobiljába, és elküldte sms-ben a számra, amelyet Ezra adott. Aria elkínzottan felsóhajtott, és körbetekintett a terem ben. Könyvek és takarítószer illata lengett be mindent. A túlméretezett osztott ablakok a déli pázsitra és az azon túl hullámzó zöld dombokra nyíltak. Néhány falevél már sárgába és narancsba fordult. A tábla mellé Shakespeare- idézetekkel teli terebélyes poszter került, míg a falra valaki egy MINDEN ZSUGORI TETŰ matricát ragasztott. Ez utóbbit a takarítónő láthatóan megpróbálta levakarni, de félúton feladta. Nem gáz, hogy hajnali fél háromkor küldött Ezrának sms t? Azóta sem hallott felőle. Aria kitapogatta a mobil ját a táskájában, és előrántotta. A képernyőn ÚJ ÜZENET volt olvasható. Megkönnyebbülésében, izgalmában és idegességében liftezni kezdett a gyomra. De mihelyt rákattintott az OLVASÁS-ra, egy hang megzavarta. - Elnézést. Khm, az iskolában nem használhattok mobilt.

Aria eltakarta a kezével a készüléket, és fölnézett. Bár ki legyen is az - nyilván az új tanerő háttal állt az osztálynak, és krétával körmölt a táblára. Mr. Fitz - ennyit írt eddig. A kezében egy körlevelet tartott, amelynek a tetején Rosewood jelvénye terpeszkedett. Hátulról fiatalnak látszott. Néhány fruska az osztályban elismerő pillantással illette, miközben a helyükre siettek. Az immár bombázó Hanna még füttyentett is. -

Tudom, én vagyok az új pasi - folytatta a hang, mi-

közben a neve alá biggyesztette: emelt szintű angol -, de ezt a tájékoztatót az igazgatóiból kaptam. És van itt valami arról, hogy a suliban tilos a mobil használata. - Ezzel hátraperdült. A papír kirepült a kezéből, és a linóleumpadlón landolt. Aria szája nyomban kiszáradt. Az osztály előtt ugyanis Ezra állt a bárból. Ezra, haikujának címzettje. Az ő Ezrája, cingáran és imádnivalóan a Rosewood-zakóban és nyakkendőben, a haja megfésülve, a gombjai szabályosan begombolva, bal karja alatt bőrkötéses napló. Amint ott áll a táblánál, és ír... Mr. Fitz, emelt szintű angol. A férfi rámeredt, arcából kifutott a vér. -

Te jó szagú!

Az egész osztály arra fordult, hogy lássa, kit néz. Ariának semmi kedve nem volt visszabámulni rájuk, ezért inkább elolvasta az sms-ét.

Te jó szagú! Azám!

Kedden délután, az utolsó kicsöngetés után Emily a zöld fémszekrénye előtt álldogált. A szekrényen még mindig ott sorjáztak a tavalyi matricák: az Amerikai Űszószövetség, Liv Tyler mint a tünde Arwen, valamint egy mágnes, rajta: COED NAKED BUTTERFLY. A fiúja, Ben ott téblábolt mellette. -

Nincs kedved beugrani a Wawába? - javasolta.

Rosewoodi úszózakója lazán lógott nyúlánk, izmos tes tén, szőke üstöke borzas volt. Nem, nincs - felelte Emily. Mivel az edzés suli után, fél háromkor kezdődött, az úszók általában a Rosewoodban maradtak, és átszalajtottak valakit a Wawába, hogy meglegyen

a

betevő

szendvicsük/jegesteájuk/rágcsájuk/cu -

korkájuk, mielőtt leússzák a rengeteg hosszt. Egy csapat fiú csörtetett a parkoló felé, de útközben azért megálltak, hogy belecsapjanak Ben tenyerébe. Spencer Hastings, akivel Ben együtt járt tavaly törire, szintén integetett. Emily visszaintett, csak később jött rá, hogy Spen cer Bennek köszönt, nem neki. Nehéz elhinni, de mind azok után, amin együtt keresztülmentek, és a közös titkok ellenére, melyeken osztoztak, vadidegen.

most

úgy

viselkedtek,

mint

két

Miután mindenki elpályázott, Ben a homlokát ráncol va visszafordult hozzá. Fölvetted a kabátod. Nem maradsz edzésre? Hm. - Emily bezárta a szekrényét, és megpörgette a zár számkódját. - Emlékszel arra a lányra, akit ma körbevezettem? Hazakísérem. Ez az első napja, meg minden. Ben kényszeredetten vigyorgott. -

Jaj, de édes vagy! A leendő diákok szülei fizetnek az

idegenvezetésért, de te ingyen csinálod! Na ne már! - Emily kínosan feszengett. - Alig tíz perc séta. Ben a lányt kémlelve, halványan bólintott. -

Mi az? Csak igyekszem kedves lenni! Szuper! - jelentette ki Ben, és elmosolyodott. Levette

a szemét Emilyről, hogy intsen Casey Kirschnernek, a ifiválogatott birkózócsapat kapitányának. Maya alig egy perccel az után futott be, hogy Ben leszök décselt az oldallépcsőn, ki a diákparkolóba. Fehér farmer dzsekit húzott a rosewoodi ingre, és Oakley gumipapucs ban csattogott. A lábujján a körme nem volt kifestve. Csövi - köszönt. Helló. - Emily igyekezett derűsnek tűnni, de kényelmetlenül érezte magát. Lehet, hogy mégiscsak Bennel kellett volna tartania az edzésre. Nem furcsa, hogy hazakísé ri Mayát, aztán rögtön visszajön? Kész vagy? - kérdezte Maya. A lányok átvágtak az iskolai campuson, mely gyakorlatilag néhány ősrégi téglaházból állt Rosewood egyik kanyargó mellékutcáján. Még egy gót óratorony is akadt köztük, mely az órákat ütötte. Emily már korábban megmutatta Mayának a szokásos

dolgokat,

amelyek

minden

megtalálhatók. Ám ezeken túl a Rosewood

magánsuliban

Day menő cuccait is megmutatta neki, amelyeket többnyire maga fedez föl az ember, például az első emeleti lánymosdó galád vécéjét, mely időnként gejzírként lövellt ki, a titkos búvóhelyet a dombon, ahol a srácok meghúzták magukat, ha lógni akartak a tornáról (nem mintha ő valaha is élt volna vele), és a suli egyetlen automatáját, amely a kedvenc Vanilla Coke-ját árulta. Maguk közt még egy viccet is elsütöttek a bögyös modellről, aki a rendelő előtt kiragasztott, dohányzás elleni plakátokon virított. Most, ahogy átvágtak a megműveletlen kukoricaföldön, hogy kiérjenek Mayáék környékén, Emily az új barátnője arcának minden apró részletét megfigyelte, fitos orrá tól kávébarna bőrén át a nyakától ellálló gallérig. Kezük karlóbálás közben össze-össze ütközött. -

Itt annyira más - jegyezte meg Maya a levegőbe

szippantva. - Olyan, mint a fenyőillatosító. - Kibújt a farmerdzsekijéből, és feltűrte az inge ujját. Emily megcibálta a haját, s titkon azt kívánta, bárcsak neki is olyan sötét, hullámos sörénye lenne, mint Mayának, a hidrogénezéstől roncsolt, enyhén zöldes árnyalatú vörösesszőke helyett. De nemcsak a haja, hanem hajdanvolt karcsúságát felvál tó erős teste és duzzadó izmai is feszélyezték most. Pedig általában nem gondolt magára, még akkor sem, amikor fürdőruhába bújt, pedig az fölért egy meztelenkedéssel. -

Mindenki benne van valamiben, ami tényleg lázba

hozza - lelkendezett Maya. - Mint ez a Sarah cica a fizikaórán. Össze akar hozni egy bandát, és megkért, szálljak be én is! -

Valóban? Min játszol?

-

Gitáron - felelte Maya. - Az öregem tanított rá. Ná-

lunk ugyan a tesóm érti a csíziót. Ám legyen. -

Az anyját! - hüledezett Emily. - Ez csúcs!

Atyavilág! - Maya megragadta Emily karját. Emily először hátrahőkölt, de aztán lazított. - Neked is be kéne szállnod a bandába! Tuti buli lenne! Azt mondta Sarah, heti háromszor gyakorolunk majd suli után. Ő a basszus. -

De én csak furulyázom - panaszolta Emily hirtelen

ráébredve, hogy úgy nyafog, mint Füles a Micimackóban. -

A furulya tök jó! - tapsikolt Maya. - És a dob is!

Emily felsóhajtott. -

Sajnos nem megy. Suli után mindennap úszáson van

jelenésem. -

Hm - dünnyögött Maya. - Nem lóghatsz el egy na-

pot? Fogadok, hogy bitang jó dobos lennél! -

A szüleim leharapnák a fejem. - Emily félrebillentet-

te a fejét, és szemrevételezte a fölöttük függő, régi, vasból készült vasúti hidat. Manapság már nem robogtak át rajta vonatok, ezért mostanában a srácok törzshelyéül szol gált, itt rúgtak be, mint a csacsi, a szüleik tudta nélkül. -

Miért? - értetlenkedett Maya. - Mi a gáz?

Emily eltöprengett. Mit feleljen erre? Hogy a szülei azért várják el tőle, hogy tovább ússzon, mert a stanfordi tehetségkutatók már árgus szemmel figyelik Carolyn fejlődését? Hogy a bátyja, Jake és a nővére, Beth egyaránt úgy került be az Arizoniai Egyetemre, hogy az úszással nyert ösztöndíjuk teljes mértékben fedezi a tandíjukat? Hogy ha nem szerez úszással ösztöndíjat valami flancos helyre, azt a családja kudarcként éli meg? Maya nem félt füvet szívni, míg a szülei vásárolni

voltak.

Hozzájuk

képest

az

ő szülei

öreg,

konzervatív, zsarnok, keleti parti kisvárosiaknak hatottak. De hiszen azok is voltak! De mégis. -

Erre rövidebb hazafelé. - Emily az utca túloldalán

magasodó tágas, koloniális ház gyepe felé intett, melyen

téli napokon átvágtak a barátnőivel, hogy gyorsabban Aliékhoz érjenek. Most megkerülték a hortenziabokrokat permetező öntözőrendszert, és átgázoltak a füvön. Alig hatoltak át a sűrű bozótoson, és jutottak ki Mayáék hátsó udvarába, Emily megtorpant. Halk hörgés hagyta el a száját. Ezer éve nem tette be a lábát erre az udvarra - Ali régi udvarára! Ott, a pázsiton túl volt az a tíkfa dobogó, ahol Alival számtalanszor egymásra licitáltak. A kitaposott folt is megvolt még a fűben, ahol Ali vastag fehér iPodját hangszórókhoz kapcsolták, és táncmurikat rendeztek. Balra tőle az ismerős göcsörtös tölgyfa tört az ég felé. A faház eltűnt, de a tölgy kérgén még látszottak a kezdőbetűik: EF + AD - vagyis Emily Fields és Alison DiLaurentis. Az arca lángba borult. Akkortájt még nem sejtette, miért véste a nevüket a fatörzsre; szimplán meg akarta mutatni Alinak, milyen boldog, hogy barátnők. Maya, aki előresietett, hátranézett a válla fölött. -

Minden oké?

Emily a kabátja zsebébe dugta a kezét. Egy pillanatig azt fontolgatta, meséljen-e Mayának Aliról, de amikor elrepült mellette egy kolibri, inába szállt a bátorsága. -

Igen - felelte. Bejössz? - kérdezte Maya.

-

Nem... Én... Vissza kell mennem a suliba - magya-

rázta Emily. - Úszni. -

Ó - fintorgott Maya. - Nem kellett volna hazakísér-

ned, te butus. -

Igen, de nem akartam, hogy eltévedj. Irtó cuki vagy! - Maya hátratette a kezét, és előre-

hátra hintáztatta a csípőjét. Emily eltöprengett, vajon mit jelent a cuki. Ez is amolyan kaliforniai dolog?

-

Hát, akkor, jó úszást! - köszönt el Maya. - És köszi a

mai gardírozást. Nincs mit. - Emily előrelépett, a testük ölelésbe préselődött. Mmm - mormogta Maya, kicsit megszorongatva Emilyt. A lányok elhátráltak, és futólag egymásra vigyorogtak. Aztán Maya előrehajolt, és puszit nyomott Emily arcára mindkét oldalról. Cupp-cupp - mondta. - Mint a franciák. Hát, akkor én is francia leszek - kuncogott Emily, Alit és fát hirtelen feledve. - Cupp! - Puszit nyomott Maya selymes bal pofijára. Maya ezután ismét puszit adott neki, most a jobb pofi ra, csak egy szemernyit közelebb az ajkához. Ez alkalom mal elmaradt a cupp-cupp. Maya lehelete banánosrágó-illatú volt. Emily hirtelen elrántotta magát. Elkapta az úszótáskáját, nehogy leszánkázzon a válláról, és mikor fölnézett, Maya rávigyorgott. -

Csákány - búcsúzott Maya. - Légy jó!

Edzés után Emily összehajtogatta a törülközőjét az úszótáskájában. Az egész délután ködbe veszett. Miután Maya beszökellt a házba, ő visszaügetett a suliba - mintha a futás kibogozhatná a benne elhatalmasodó kusza érzéseket. Miközben besiklott a vízbe, és egymás után szelte a hosszokat, egyfolytában a fába karcolt kezdőbetűk kísértették. Amikor az edző a sípjába fújt, és az elrugaszkodást meg a fordulást gyakorolták, az orrában érezte Maya banános rágóját, és hallotta derűs, könnyed kacagását. A szekrénye előtt szobrozva mérget vett volna rá, hogy kétszer is besamponozta a haját. A többi lány hosszasan

tereferélt a közös zuhanyzóban, de neki túlságosan is kó válygott a feje ahhoz, hogy beszálljon. Amint a takarosan összehajtogatott pólójáért és farmer jáért nyúlt a polcra, egy fecni hullott a földre. Az ő neve állt az elején idegen macskakaparással, de a kockás jegyzetlap sem tűnt ismerősnek. Fölvette a hideg, nedves padlóról.

Emily az öltöző gumiszőnyegén állva begörbítette a lábujját. Elakadt a lélegzete. Körbelesett. Senki sem figyelte. Ez igaz? Az üzenetre meredt, és igyekezett összeszedni a gondolatait. Igaz, hogy Mayával a szabadban búcsúzkodtak, de kihalt volt a környék. És... Lecseréltél, és az új barátnőddel csőrözöl? Emily keze megremegett. Ismét megnézte az aláírást. Úszótársai hahotája visszhangozva verődött vissza a falakról. Emily még csak egyetlen másik barátnőjét csókolta meg. Két nappal az után, hogy a tölgyfába véste a kezdőbetűket, s másfél héttel a hetedik vége előtt. Alisont.

- Nézd a seggét! -

Dugulj el! - Spencer a gyephokiütővel odasuhintott

barátnője, Kirsten Cullen lábszárvédőjére. Elvileg föl-alá loholva kellett volna gyakorolniuk a védekezést, ám ehelyett a csapat többi tagjával egyetemben - az idei év új edzőjét próbálták fölmérni. Aki nem volt más, mint Ian Thomas. Spencer libabőrös lett az adrenalintól. Micsoda furcsa véletlen; még rémlett neki, Melissa említette, hogy Ian Kaliforniába költözött. Viszont az is igaz, hogy egy rakás em ber, akire a legkevésbé sem számítanál, egyszer csak ismét Rosewoodban köt ki. -

Micsoda ostoba liba a nővéred, hogy szakított vele -

vélekedett Kirsten. - Ez a pasi annyira dögös! -

Csssss! - csitította Spencer kuncogva. - És mellesleg,

nem a nővérem szakított vele. Ian szakított a nővé remmel! Sípszó hallatszott. -

Mozogjatok! - dörrent rájuk Ian odakocogva hozzá-

juk. Spencer lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét, mintha hidegen hagyná az utasítás. Magán érezte Ian szemét. -

Spencer? Spencer Hastings?

Spencer lassan fölemelkedett. Ó. Ian, ugye? Iannek olyan széles mosoly terült szét az ábrázatán, hogy Spencer döbbenten állt, hogyhogy nem hasad ketté a képe. Még mindig amolyan ízig-vérig-amerikai, huszonöt-évesenátveszem-apám-cégét kinézete volt, bár göndör haja most kissé hosszabbnak, kócosabbnak tűnt. -

Felnőttél! - kiáltotta. Gondolom - vonta meg a vállát Spencer.

Ian végigsimított a tarkóján. -

Hogy van a nővéred mostanság?

-

Hm, jól. Korábban diplomázott. A Whartonba megy.

Ian közel hajolt hozzá. -

És a fiúi még mindig rád gerjednek?

Spencernek leesett az álla. De mielőtt válaszolhatott vol na, a vezetőedző, Ms. Campbell belefújt a sípjába, és ma gához rendelte Iant. Mihelyt a srác hátat fordított, Kirsten megmarkolta Spencer karját. -

Te rendesen összejöttél vele, mi? Fogd be! - rivallt rá Spencer.

Miközben Ian a pálya közepére nyargalt, hátrapillantott a válla fölött. Spencer nagy levegőt vett, és lehajolt, hogy megvizslassa a stopliját. Nem akarta, hogy Ian tud ja, őt bámulta. Mire hazaért az edzésről, minden porcikája sajgott: a hát sójától a vállán át a kislábujjáig. Egész nyáron bizottságokat szervezett, a felvételire magolt, és főszerepet játszott három színdarabban Rosewood nemzeti színházában, a Müzliben: Miss Jean Brodie-t a Miss Jean Brodie virágkorában* , Emi-

lyt A mi kis városunkban * , és Ophéliát a Hamletben ** . Enynyi minden mellett nem maradt ideje, hogy a gyephokira formában maradjon, s most ezt nyögte. Másra sem vágyott, csakhogy felvonszolja magát a szobájába, bemásszon az ágyba, és elfeledkezhessen a hol napról meg arról, mit tartogat számára egy újabb kimerítő nap: a francia klubreggelit, a nap eleji hirdetmények beolvasását, az öt emelt szintű órát, a színházi próbákat, a futó jelenést az évkönyvbizottságban és egy újabb döglesztő hokiedzést Iannel. Kinyitotta a postaládát a kocsifelhajtójuk végében ab ban a reményben, hogy ott várja az előfelvételi eredmé nye. Most már bármelyik nap megérkezhetett, és úgy érezte, jól sikerült - ami azt illeti, jobban, mint bármely más tesztje valaha. Sajna azonban csak egy rakás számlát talált, kivonatokat apja megannyi takarékszámlájáról meg egy brosúrát Ms. Spencer J. (azaz Jill) Hastingsnak címezve a Pennsylvania állambeli Lancaster város Appleboro Főiskolájáról. Na ja, mintha oda menne! Bent a házban ledobta a leveleket a konyha márványpultjára, megdörzsölte a vállát, és ragyogó ötlete támadt: A jakuzzi a hátsó udvarban. Egy lazító fürdés. Ó, igen! Megsimogatta Rufust és Beatrice-t, a család két agyonkényeztetett labradorját, és kiszórt nekik néhány King Kong játékot az udvarra, hogy kedvükre hajkurásszák őket. Aztán elvánszorgott a kőlappal kirakott ösvényen a medence öltözőjéhez. Megállt az ajtónál, hogy lezuha nyozzon, és bikinibe bújjon, mikor felötlött benne: Ki nem szarja le? Túl fáradt volt ahhoz, hogy átöltözzön, s egy te-

remtett lélek sem volt otthon. Ráadásul a jakuzzit rózsabokrok övezték. Közeledtére még a víz is felbugyogott, mintha alig várná, hogy elmerüljön benne. Melltartóra, bugyira és térdig érő gyephokizoknira vetkőzött, mélyen előrehajolt, hogy ellazítsa a hátát, és bekecmergett a gőzölgő vízbe. Ez már ínyére volt. - Ó! Spencer megfordult. Wren állt a rózsák mellett, deré kig pucéran, a legszexisebb Polo bokszeralsóban, amelyet valaha is látott. Hoppá - hökkent meg a srác, s maga köré tekert egy törülközőt. - Bocs. Ti csak holnap érkeztek - csúszott ki Spencer száján, holott a napnál is világosabban látszott, hogy Wren már most megérkezett, vagyis nyilvánvalóan ma, nem pedig holnap. Igen. De beugrottunk a nővéreddel a Frouba - mutatott rá Wren fintorogva. A Frou egy fennhéjázó üzlet volt néhány városkával odább, ott vagy ezer dolcsiért dobtak meg egyetlen megveszekedett párnahuzattal. - Közben akadt valami elintéznivalója, és azt mondta, játsszam el itt magamban. Spencer reménykedett, hogy ez is csak egy bizarr an gol kifejezés. -

Ó! - konstatálta.

-

Most értél haza? Gyephokiztam - mesélte Spencer hátradőlve és

kicsit ellazulva. - Az év első edzése. Aztán szemügyre vette a vízben elmosódott testét. Ó, te jó ég, még mindig zokniban van! Meg magas derekú, átizzadt bugyiban és Champion sportmelltartóban! Legszívesebben bokán rúgta volna magát, amiért nem ved-

lett át a sárga Eres bikinibe, amelyet nemrég újított be, de aztán rájött, milyen abszurd az egész. -

Szóval úgy terveztem, áztatom magam egy kicsit

egyedül, de ha magad szeretnél lenni, nem probléma - szögezte le Wren. - Akkor bemegyek, és tévézem egy kicsit. - Már sarkon fordult volna. Spencer csipetnyi csalódást érzett. -

Ó, ne - szólt utána. Wren megtorpant. - Bejöhetsz.

Nem számít. - Amíg Wren háttal állt neki, sebesen lerántotta a zokniját, és a bokrok közé hajította. Az ázott csattanással landolt. -

Ha biztos vagy benne, Spencer - felelte Wren. Spen-

cer imádta, ahogy brit akcentussal ejtette a n evét: Spensaah. Wren szégyenlősen becsusszant a vízbe. Spencer teljesen kihúzódott a másik végébe, és maga alá gyömöszölte a lábát. Wren a betonburkolaton pihentetve hátrahajtotta a fejét, és felsóhajtott. Spencer követte a példáját. Igyekezett nem gondolni arra, hogy a lába egyre jobban elgémberedik, és sajog ebben a testhelyzetben. Puhatolózva kinyújtotta az egyiket, ám hozzáért Wren inas vádlijához. Elrántotta a lábát. -

Bocs. Ne parázz! - nyugtatta Wren. - Szóval gyephoki, mi?

Én az Oxfordnál eveztem. -

Tényleg? - hüledezett Spencer. Remélte, hogy nem

hangzik túl lelkesnek. Philadelphiába menet a kedvenc látványossága mindig a Schuylkill folyón evező Pennsyl vaniai és Temple egyetemi férficsapat volt. -

Aha - bizonygatta Wren. - Imádtam. Szeretsz gyep-

hokizni? -

Hát, nem nagyon. - Spencer kiengedte, és a fejét ló-

hálva szétrázta a copfját, csak aztán jutott eszébe, hogy Wren esetleg undorítónak és nevetségesnek találja. Valószínűleg csak képzelte azt a szikrát a Moshulu előtt. Mindazonáltal beszállt mellé a jakuzziba. Ha nem szereted a gyephokit, minek játszol? - értetlenkedett Wren. -

Mert jól fest az egyetemi jelentkezési lapon.

Wren erre fölült egy kicsit, amitől a víz fodrozódva hullámzott. -

Valóban?

-

Aha, valóban!

Spencer pozíciót váltott, de felszisszent, amikor a vállizmát gyötrő görcs belenyilallt a nyakába. -

Jól vagy? - aggodalmaskodott Wren.

-

Igen, semmiség - felelte Spencer. Hirtelen valami

megmagyarázhatatlan okból kétségbeesett. Alig van túl az első tanítási napon, máris kiégett. Elképzelte a rá váró tengernyi házi feladatot, az összeállítandó listákat, a bemagolandó sorokat. Túlságosan be van táblázva ahhoz, hogy kibukjon, de ez az egyetlen oka, hogy nem bukik ki. -

A vállad?

-

Azt hiszem - bólintott Spencer, s megpróbált körözni

vele. - A gyephokiban állandóan meggörnyedsz, és nem tudom, hogy megrándítottam vagy mifene... -

Fogadok, hogy rendbe tudom tenni.

Spencer rámeredt. Hirtelen leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy beletúrjon Wren tépett bozontjába. -

Nem számít. Azért kösz.

De tényleg! - erősködött Wren. - Nem harapok. Spencer rühellte, amikor ezt mondták neki. -

Orvos vagyok - győzködte tovább Wren. - Fogadok,

hogy a hátsó deltaizmod az.

-

Mmm, rendben... A vállizmod. - Wren intett a lánynak, hogy csússzon

közelebb. - Gyere ide! Komolyan! Csak el kell lazítanunk ezt az izmot. Spencer megpróbált nem belemagyarázni ebbe semmit. Végül is Wren medikus. Odaúszott hozzá. Wren a lány háta közepének nyomta a kezét, és belevájta a hüvelykujjait a gerincet körülvevő izmokba. Spencer behunyta a szemét. -

Úúúú, ez eszméletlen - motyogta.

Csak fölgyülemlett némi folyadék a nyálkatömlőd ben - közölte a srác. Spencer igyekezett nem felvihogni a tömlő szóra. Amikor Wren benyúlt a sportmelltartója pántja alá, hogy még mélyebben átgyúrja, nagyot nyelt. Igyekezett semleges dolgokra gondolni: Daniel bácsikája orrszőrzetére; anyja székrekedéses ábrázatára, mely lovaglás közben ül ki az arcára; a macskájára, Cicusra, amelyik a z udvar végében csobogó csermelynél fogott döglött vakondját a hálószobában hagyta. De hát orvos! - hajtogatta magában. - Ez az orvos dolga! A mellizmaid is görcsben vannak - mutatott rá Wren, és megdöbbentő módon előrenyúlt. Ujja ismét besiklott a melltartója alá pont a mellkasa fölött, mire az egyik pánt -

váratlanul lecsúszott. Spencer nagy levegőt vett, de Wren nem tágított. Ez amolyan doktoros dolog - emlékeztette magát Spencer ismét. Aztán rádöbbent: Wren mégcsak elsőéves orvostanhallgató. Orvos lesz! - javította ki magát. - Egy nap. Kábé tíz év múlva. Hm, hol a nővérem? - kérdezte halkan. -

Az üzletben, azt hiszem. A Wawában?

A Wawában? - Spencer elrántotta magát Wrentől, és fellökte a melltartója pántját a vállára. - A Wawa alig egy

mérföld innen! Ha odamegy, csak cigarettát vesz, vagy ilyesmit. Rögtön itt lesz! Szerintem nem dohányzik - jegyezte meg Wren, kérdőn oldalra billentve a fejét. Tudod, hogy értem! - Spencer fölugrott, fölmarkolta Ralph Lauren törülközőjét, és vadul törölni kezdte a haját. Úgy érezte, lángol. A bőre, a csontja, még a belső szer vei és az idegei is mintha megdinsztelődtek volna a forró fürdőben. Kimászott, és bemenekült a házba, hogy kerítsen egy nagy pohár vizet. Spencer! - kiáltott utána Wren. - Nem akartam... Csak segíteni szerettem volna. De Spencer rá se bagózott. Felvágtatott a szobájába, és körbenézett. A holmija még mindig dobozokba csoma golva állt készen arra, hogy az istállóba költözzön. Hirtelen rendet akart látni maga körül. Az ékszeres dobozá ban rendszerezni kellett az ékszereket drágakövek szerint. A számítógépe dugig volt régi angoldolgozatokkal, amelyeket már vagy két éve írt, és bár annak idején jelest kapott rájuk, valószínűleg kriminálisak és jobb, ha örökre törli őket. Aztán a dobozokban sorakozó könyvekre esett a pillantása. Külön kell őket válogatni téma, nem pedig szerző szerint. Nyilván. Kiráncigálta, és elkezdte kipakolni őket a polcra, kezdve a házasságtöréssel, azon belül A skarlát betűvel* . De akkor sem érezte magát jobban, mikor az Utópiához ért. Ezért bekapcsolta a számítógépét, és a nyakszirtjére tapasztotta a kellemesen hűvös, vezeték nélküli egeret. Rákattintott az e-mailjeire. Egy olvasatlan üzenete volt.

A tárgysorban az állt: felvételi szavak. Kíváncsian megnyitotta.

Spencer gyomra összerándult. Szétnézett. Ki. A. Jó. Büdös. Franc. Láthatta? Föltépte a hálószobája legnagyobb ablakát, de a Hastings család körkörös kocsifeljárója üres volt. Spencer körbekémlelt. Néhány autó suhant el az úton. A szomszédban a fűnyíró a kapu előtt nyírta a sövényt. A mellékudvarban egymást kergették a kutyák. Néhány madár a telefonpózna tetején trónolt. Aztán megakadt a szeme valamin a szomszéd ház emeleti ablakában: egy villanásnyi szőke haj. De hát nem fekete az új család? Spencer gerincén jeges borzongás kúszott fel. Az volt Ali régi ablaka.

Hanna még mélyebbre süppedt a kanapé puha párnáiba, és megpróbálta kigombolni Sean Paper Denim farmerját. Hahó! - kiáltott Sean. - Nem... Hanna titokzatos mosolyt villantott rá, és az ajka elé emelte az ujját. Csókolni kezdte Sean nyakát, mely Lever 2000 és furcsamód csokoládéillatot árasztott. Hanna imád ta, hogy barátja nemrég felnyírt haja kihangsúlyozza arcának minden szexis élét és szögletét. Hatodik óta szerelmes volt belé, és Sean minden eltelt évvel csak helyesebb lett. Miközben csókolóztak, az anyja, Ashley kinyitotta a bejárati ajtót, és összecsukható LG mobilján csevegve besétált. Sean beásta magát a kanapé párnái közé. -

Meglátja! - suttogta, s mint a villám, betűrte világos-

kék Lacoste pólóját. Hanna vállat vont. Az anyja kifejezéstelenül intett, majd elindult a másik szobába. Több figyelmet szentelt a BlackBerryjének, mint a lányának. A munkaideje miatt nem sok közük

volt

egymáshoz,

leszámítva

az

alkalomszerűen

ellenőrzött házi feladatokat; az üzeneteket, hogy melyik üzletben vannak a legjobb akciók; és a Hannának szóló

emlékeztetőket, hogy takarítsa ki a szobáját, hátha valamelyik, koktélpartira érkező górénak használnia kell az emeleti slozit. De Hannának ez többnyire megfelelt. Végül is az anyja gályázása fedezte az ő AmEx * számláját - nem mindig emelte el, amire szemet vetett - és drága tanulmányait a Rosewood Dayben. -

Mennem kell - mormogta Sean.

Ugorj át szombaton - dorombolta Hanna. - Az anyám egész nap a gyógyfürdőben lesz. Találkozunk Noel partiján pénteken - közölte Sean. És tudod, elég nehéz ez így is. Hanna hörgött egyet. -

Nem kell, hogy nehéz legyen! - nyafogott.

Sean hozzáhajolt és megcsókolta. Holnap találkozunk. Szia. Miután Sean elment, Hanna a párnákba temette az arcát. Seannal randizni még mindig olyan volt, mint egy álom. Amikor még pufók bénaként tengette életét, imádta, hogy Sean milyen magas és kisportolt, milyen kedves a tanárokhoz meg a skacokhoz, akik messze nem olyan menők, meg azt is, milyen klassz göncöket aggat magára, nem mint va lami színvak balfácán. Mindig tetszett neki, még az után is, hogy lepasszolta az utolsó makacs hájcentiket, és fölfedezte a hajgöndörítő termékeket. Így hát tavaly mintegy mellékesen megsúgta James Freednek a tanulószobában, hogy csípi Seant, mire Colleen Rink három szünettel ké sőbb hírül hozta, hogy Sean még aznap este foci után rácsörög a mobilján. Ez is egyike volt azon pillanatoknak, amikor Hanna majd felrobbant mérgében, hogy Ali ennek nem lehet a szemtanúja.

Most, hogy már hét hónapja jártak, jobban bele volt zúgva, mint valaha. S bár Seant ebbe egyelőre nem avatta be - amúgy is éveken át megtartotta magának -, most tutira vette, hogy a fiú is szereti őt. És nem a szex a legjobb mód, hogy hangot adjunk az érzéseinknek? Ezért nem látta semmi értelmét a szüzességi fogada lomnak. Hiszen nem arról volt szó, hogy Sean szülei bigott ájtatos manók. Ráadásul teljesen ellentmondott mindannak, amit eddig leszűrt a srácokból. Régi külseje ellenére, Hanna büszke lehetett magára: mélybarna hajával, gömbölyded idomaival, makulátlan - vagyis örökké pattanástalan - bőrével igazi szexistennőt alakított. Ki ne zúgna őrülten belé? Néha azon filózott, Sean nem homokos-e tényleg tipp-topp cuccokat hordott -, vagy csak vaginafóbiája van? Hanna megpaskolta a kanapét, hogy törpe német pin csije, Pöttöm melléugorjon. -

Hiányoztam ma neked? - visította, miközben Pöttöm

megnyalintotta a kezét. Hanna kérvényt írt, hadd vigye magával Pöttömöt az iskolába zsáknyi Prada táskájában végül is Beverly Hillsben minden lány megtehette -, de a Rosewood Day nem engedélyezte. Ezért, hogy oldja a távollét okozta feszültséget, megvette Pöttömnek a világ legkényelmesebb Gucci ágyát, és egész napra bekapcsolva hagyta a hálójában a tévét, hogy menjen a TV-shop. Az anyja besétált a nappaliba. Még nem dobta le ren delésre készült tweedkosztümjét és barna, magas sarkú szandálját. Van szusi - szólt Ms. Marin. Hanna felpillantott. -

Tonhaltekercs?

-

Fogalmam sincs. Egy csomó mindent hoztam.

Hanna átballagott a konyhába, ahol az anyja laptopja és csengő mobilja fogadta. -

Mi az már megint? - vakkantott Ms. Marin a

telefonba. Pöttöm kutya kis karmai Hanna nyomában kopogtak. Miután a lány tüzetesen átvizsgálta a szatyor tartalmát, letelepedett egy érdesfarkú hal-szasimivel, egy angolnatekerccsel és egy tálka miszó levessel. -

Nos, ma délelőtt beszéltem az ügyféllel - folytatta az

anyja. - Akkor még örült. Hanna finnyásan belemártogatta az érdesfarkú haltekercset a szójaszószba, és közben a J. Crew katalógust la pozgatta. Anyja másodparancsnok volt a philadelphiai McManus & Tate reklámügynökségnél, de szeme előtt az lebegett, hogy egy nap ő lesz a cég első női elnöke. Azon túl, hogy rendkívüli sikereket ért el, és buzgott ben ne az ambíció, Ms. Marin az a fajta nő volt, akit a Rosewood Day-i srácok csak jó bőrnek tituláltak hosszú vörösesszőke haja, bársonyos bőre és a mindennapi Vinyasa jógagyakorlatoknak

köszönhetően

elképesztően

ruganyos

teste miatt. Hanna tisztában volt vele, hogy az anyja nem tökéletes, de akkor sem foghatta fel, miért váltak el a szülei négy évvel ezelőtt, és miért kezdett az apja lóhalálában randizni egy átlagos kinézetű, Isabel nevű ápolónővel, aki a marylandi Annapolisból származott. Ezt hívják rossz üzletnek. Isabelnek volt egy tini lánya, Kate, akit - Mr. Marin állította - Hanna egyszerűen imádni fog. Néhány hónappal a válás után meghívta Hannát Annapolisba a hétvé gére. Hanna a kvázi-mostohatestvére miatt idegeskedve, könyörögve kérte Alit, tartson vele. -

Nyugi, Han! - nyugtatgatta Ali. - Lepipáljuk ezt a

Kate lányt, bárki legyen is az. - Mikor Hanna kétkedve ráemelte

a szemét, emlékeztette a szlogenjére: - Ali vagyok, a klaszszis csaj! - Így visszatekintve butának tűnt, de Hannának akkoriban csak álom volt, hogy ennyire túltengjen ben ne az önbizalom. Ali társasága védőburokként ölelte - bizonyságául annak, hogy nem az a lúzer, akit szíve szerint az apja nagy ívben elkerülne. De még így is katasztrofálisra sikeredett a nap. Kate volt a legcsinibb fruska, akivel Hanna valaha is összefutott, és az apja gyakorlatilag disznónak nevezte őt Kate orra előtt. Aztán visszakozott, és próbálta poénként elütni, de ez volt a legeslegutolsó alkalom, hogy találkozott vele... és a legeslegelső, hogy meghánytatta magát. Hanna azonban gyűlölt a múlton rágódni, ilyesmi ritkán is fordult vele elő. Mellesleg, most epekedve bámulhatta az anyja hapsijait, nem pedig amolyan leszel-az-új-apám? módon. S amúgy is, vajon az anyjához hasonlóan az apja is hagyná-e, hogy csak hajnali kettőkor csörögjön neki a pizsama, vagy hogy kedélyesen elborozgasson? Kétséges. Az anyja összecsapta a telefont, és smaragdzöld szeme Hannára vándorolt. -

Az az iskolai cipőd?

Hanna felfüggesztette a rágást. Igen. Ms. Marin bólintott. -

Megdicsérték?

Hanna elfordította a bokáját, hogy megvizslassa a lila telitalpút. Mivel túlságosan is tartott a Saks biztonsági őrétől, kivételesen fizetett érte. -

Igen. Kölcsönkérhetem?

-

Ühüm, persze, ha aka...

Az anyja telefonja ismét megszólalt. Lecsapott rá.

-

Carson? Egész este téged hajkurászlak... Mi a fene

folyik itt? Hanna kifújta az arcából oldalra fésült frufruját, és egy apró angolnafalatkát adott Pöttömnek. A kutya épp kiköp te a padlóra, amikor megszólalt a csengő. Az anyjának arcizma sem rezdült. Még ma este szükségük van rá! - toporzékolt a telefonba. - A te dolgod! Vagy menjek oda, és fogjam a kezedet? A csengő ismét megszólalt. Pöttöm ugatni kezdett, mi re az anyja felállt, hogy kinyissa. Nyilván megint azok a cserkészlányok! A cserkészlányok három egymás utáni napon is vacsoraidőben próbáltak rájuk sózni sütit. Megszállottan rót ták a környéket. Néhány másodperc múlva az anyja ismét a konyhában termett, mögötte egy fiatal, barna hajú, zöld szemű rendőr. -

Ez az úr beszélni akar veled. - A férfi egyenruhája

mellzsebén megcsillanó aranytáblán ez állt: WILDEN. Velem? - mutatott magára Hanna. Te vagy Hanna Marin? - tudakolta Wilden. Az övére akasztott adóvevő sercegett. Hanna hirtelen rádöbbent, ki ez a fickó: Darren Wilden. Végzős volt, amikor ő még csak hetedikes. Az a Darren Wilden, akire emlékezett, állítólag a műugrócsapat összes lánytagjával lefeküdt, és kis híján kirúgták, mert elcsórta a diri muzeális Ducati motorját. És biztos, hogy ez a zsaru ugyanaz a gyerek - nehéz azt a zöld szemet feledni, még ha négy évvel ezelőtt látta is az ember. Hanna remélte, hogy valójában sztiptíztáncos, és Mona küldte át poénból. Mi ez az egész? - türelmetlenkedett Ms. Marin, és vágyakozón pislogott a mobilja felé. - Miért zavarja meg a vacsoránkat?

-

Hívást kaptunk a Tiffanyból - intézte szavait Wilden

Hannához. - Videóra vették, hogy ellopsz néhány ékszert az üzletből. A pláza biztonsági kamerái követtek a parkolóig a kocsihoz. Így azonosítottuk a rendszámot. Hanna csipkedni kezdte a körmével a tenyerét, mint mindig, ha nem volt a kezében az irányítás. Hanna sosem tenne ilyet - vakkantotta Ms. Marin. Ugye, Hanna? Hanna kinyitotta a száját, hogy feleljen, de egy árva hang nem jött ki a torkán. A szíve vadul dobogott a bordái mögött. Nézze! - Wilden keresztbe fonta a karját a mellkasán. Hanna észrevette az övébe dugott pisztolyt. Úgy nézett ki, mint valami játékszer. -

Szeretném, ha befáradnának az őrsre. Lehet, hogy

félreértés az egész. Biztos vagyok benne, hogy félreértés! - háborgott Ms. Marin. Aztán kikapta Fendi pénztárcáját a hozzá illő retikülből. - Mennyit kér azért, hogy távozzon és megvacsorázhassunk? Asszonyom! - sóhajtott Wilden elcsigázva. - Egyszerűen be kell jönniük velem. Rendben? Nem tart egész este, ígérem. - És az anyjára villantotta azt a szexis Darren Wildenmosolyt, amelynek valószínűleg köze volt ahhoz, hogy nem rúgták ki a Rosewoodból. Nos - tétovázott Hanna anyja. Hosszasan fodrozták egymást Wildennel. - Rögtön hozom a táskám. Wilden Hannához fordult. Meg kell hogy bilincseljelek. Hannának elakadt a lélegzete. Megbilincselni? - Ez már azért sok! Hamisnak tűnt, mintha a szomszédban lakó hatéves ikrek játszanának egy

mással. De Wilden valódi acélbilincset húzott elő, és rákattintotta a csuklójára. Hanna remélte, hogy a rendőr nem veszi észre, mennyire remeg a keze. Bárcsak fogná magát Wilden, a székhez kötözné, föl tenné a hetvenes évek nagy slágerét, a „Hot Stuff ”-ot, és pucérra vetkőzne! De sajna, nem így történt.

A rendőrőrsöt pirított kávé és ódon fa illata töltötte be, a többi rosewoodi hivatali épülethez hasonlóan, régen ez is az egykori vasúti báró udvarháza volt. Hanna körül rend őrök sürögtek-forogtak, telefonon lógtak, formanyomtatványokat töltöttek ki, és gördültek erre-arra gurulós székükön. Hanna félig-meddig arra számított, hogy Mona is felbukkan, csuklóján az anyja Dior stólájával. De az üres padból ítélve, Monát nem fogták el. Ms. Marin merev háttal ült mellette. Hanna megvonag lott; az anyja általában roppant engedékeny volt, mindazonáltal még sosem szállították be a belvárosba, hogy bekasztlizzák. És ekkor nagyon halkan megkérdezte tőle az anyja. -

Mit vittél el? Mi? - kérdezte Hanna. A karkötőt, amelyet viselsz?

Hanna lepillantott. Szuper! Elfelejtette levenni, és most csak az nem látta a csuklóján, aki nem akarta. Feljebb csúsztatta az ruhaujja alá. A füléhez kapott; igen, a fülbevalót is viselte ma. Ekkora idiótát! Add ide! - súgta az anyja. -

Mi? - nyikorogta Hanna.

Ms. Marin odanyújtotta a tenyerét. Add ide! Majd én elintézem!

Hanna vonakodva hagyta, hogy az anyja lecsatolja a csuklójáról a karkötőt. Aztán fölemelte a kezét, kivette fülcimpájából a fülbevalót, és azt is átadta. Ms. Marinnak az arcizma sem rándult. Egyszerűen bepottyantotta az ék szert a tárcájába, majd a kezét a fémcsat köré kulcsolta. A szőke tiffanys lány, aki megmutatta Hannának a szerencsekarkötőt, belibegett az irodába. Mihelyt észrevet te Hannát, ahogy leforrázva gubbaszt a padon, és a keze még mindig bilincsben, bólintott. -

Igen, ő az!

Darren Wilden Hannára meredt. Hanna anyja fölemel kedett. -

Szerintem itt valami tévedés lesz. - Odasétált Wilden

asztalához. - Félreértettem. Aznap Hannával voltam. Fizettünk a holmiért. Otthon megvan a blokk. A tiffanys lány szeme összeszűkült a hitetlenkedéstől. -

Azt állítja, hazudok?

Nem - közölte Ms. Marin csöpögősen. - Szerintem össze van zavarodva. Mit művel? Érzelgős, kényelmetlen, szinte-bűnös érzés söpört át Hannán. -

Mivel magyarázza a biztonsági kamera felvételét? -

szegezte neki Wilden a kérdést. Az anyja elhallgatott. Hanna látta, hogy egy apró izom megremeg a nyakán. Aztán, mielőtt Hanna megállíthatta volna, benyúlt a táskájába, és kiemelte a zsákmányt. -

Az egész az én hibám - közölte. - Nem Hannáé.

Ms. Marin visszafordult Wildenhez. -

Összevesztünk emiatt Hannával. Mondtam neki,

hogy nem kaphatja meg. Én hajszoltam bele. Soha többé nem tesz ilyet. Azért kezeskedem. Hanna döbbenten meredt maga elé. Soha, egyetlenegy

szer sem beszéltek az anyjával a Tiffanyról, nemhogy ar ról, mit kaphat, és mit nem kaphat meg. Wilden a fejét ingatta. -

Asszonyom, attól tartok, közmunkára kell ítélnem a

lányát. Általában ez a büntetés. Ms. Marin ártatlanul pislogott. -

Nem tekinthetnénk el most az egyszer tőle? Kérem!

Wilden hosszasan fixírozta, szája egyik sarka szinte démonian felkunkorodott. -

Foglaljon helyet! - rendelkezett végül. - Meglátom,

mit tehetek. Hanna mindenfelé nézett, csak az anyjára nem. Wilden az íróasztala fölé görnyedt, amelyen ott állt egy Wiggum főnökfigura A Simpson családból meg egy fém lépegető spirál. Wilden

megnyalta

a

mutatóujját,

és

továbblapozta

a

papírokat, amelyeket éppen kitöltött. Hanna megrezzent. Miféle papírok azok? Csak nem közlik a helyi lapok a bűncselekményeket? Ez bizony gáz. Nagyon gáz. Hanna idegesen egymásnak ütögette a bokáját. Hirtelen majd elepedt egy kis mentolos cukorkáért. Vagy kesudióért. De még a Wilden asztalán heverő fűszeres kolbászka is megfelelt volna. Már látta a lelki szeme előtt: a tettét világgá kürtölik, nyomban elveszíti barátját és barátnőjét, és visszazuhan a lúzer, hetedikes Hanna-állapotba, csak fordított irányban. Egyszer csak arra ébred majd, hogy a haja zsírosan, mosott barnán lóg. A foga ismét csámpás lesz, és vissza kerül rá a fogszabályzó. És egyik farmerjába sem fér majd bele. A többi meg csakúgy spontán módon következik be. Egész életét pufók, ronda, érdektelen spinéként fogja tölteni, akin átnéznek, mint régen. -

Van nálam krém, ha az dörzsöli a kezedet - ajánlotta

Ms. Marin a bilincsre mutatva, s kotorászni kezdett a tás kájában. -

Nem kell - felelte Hanna visszatérve a jelenbe.

Sóhajtva elővette a BlackBerryjét. Nem volt egyszerű manőver, hiszen a keze bilincsben volt, de rá akarta ven ni Seant, hogy ruccanjon át hozzájuk most szombaton. Hirtelen mindennél jobban tudni akarta, hogy átjön. Miközben bambán a képernyőt bámulta, e-mailje érkezett. Megnyitotta.

Hannát annyira meglepte a levél, hogy felállt. Azt hitte, valaki a helyiség másik végéből figyeli. De senki sem volt ott. Behunyta a szemét, és igyekezett végiggondolni, ki láthatta a rendőrautót a házuk előtt. Wilden fölnézett az írásból. -

Jól vagy? Hát - nyögte Hanna. - Igen. - Lassan visszaereszke-

dett a székre. Na ne? Mi a franc? Ellenőrizte a feladót, de csak számok és betűk halmazát látta. -

Hanna - pusmogta Ms. Marin alig valamivel utána.

- Nem kell, hogy bárki is tudjon erről. Hanna pislantott egyet. Ó, igen. Egyetértek. -

Jó.

Hanna nagyot nyelt. Csak az a hézag, hogy valaki már tud róla!

Szerda reggel Aria apja, Byron megborzolta bozontos fekete haját, és a Subaru lehúzott ablakában a kezét lóbálva jelezte, hogy balra fordul. Az index az előző este bemondta az unalmast, ezért, miután elszállította Ariát és Mikeot a második tanítási napra a suliba, a szerviz volt a célállomás. -

Örültök, srácok, hogy ismét Amerikában vagyunk? kíváncsiskodott Byron.

-

Mike, aki Aria mellett terpeszkedett a hátsó ülésen, vigyorgott. -

Amerika

sirály!

-

És

ezzel

megszállottan

továbbnyomkodta hordozható Playstationjének gombjait. Az fingó hangot hallatott, mire Mike belebokszolt egyik öklével a levegőbe. Aria apja mosolyogva áthajtott az egysávos kőhídon, és integetett egy szomszédnak, aki mellett épp elhúztak. -

Na, oké. És miért sirály?

-

Amerika sirály, mert itt van lacrosse - magyarázta

Mike, egy pillanatra sem véve le a szemét a játékról. -

A csajok dögösebbek. És a Porosz király plázában

van Hooters bár.

Aria fölnevetett. Mintha Mike járt volna a Hootersben. Hacsak... Ó, te jó ég, járt már? Megborzongott borsózöld alpakablézerében, és kibá mult az ablakon a sűrű ködbe. Egy nő PHILADELPHIAI ANYUKA feliratú, hosszú, vörös kapucnis anorákban igyekezett megakadályozni, hogy németjuhászkutyája üldözőbe vegye az utca túlsó oldalán szaladgáló mókust. A sarkon két, high-tech babakocsit toló szőke nő traccsolt. Csak egy szó illett a tegnapi angolórára: brutális. Miután Ezra felhördült, hogy „Te jó szagú!”, az egész osztály feléfordult, és őt bámulta. Hanna Marin, aki előtte ült, odasúgta nem túl halkan: „Lefeküdtél a tanárral?” Aria fejében fél pillanatra még az is megfordult, hogy talán Hanna küld te az sms-t Ezráról - Hanna azon kevesek közé tartozott, aki tudott Malackáról. De miért érdekelné ez Hannát? Ezra - öö, Mr. Fitz - gyorsan véget vetett a hahotának, majd a világ legbénább kifogásával kimagyarázta, miért káromkodott az órán. Az mondta, és Aria gondolatban idézte: „Féltem, hogy egy méhecske szállt a nadrágomba, és azt hittem, meg fog csípni, ezért üvöltöttem fel fé lelmemben.” Miközben Ezra ezután a fogalmazásírás szabályait meg a tanmenetet ecsetelte, Aria elkalandozott. Ő volt a méhecske, aki Ezra nadrágjába szállt. Képtelen volt levenni a szemét a férfi izzó tekintetéről és érzéki, rózsaszín szá járól. Amikor Ezra rásandított a szeme sarkából, a szíve két és fél bukfencet vetve toronyugrással vetette magát alá a gyomrába. Ezra volt a neki való pasi, ő meg az Ezrának való csaj - ezt egyszerűen tudta. Szóval mit számít, hogy a tanára? Kell, hogy legyen megoldás!

Az apja megállította a kocsit a Rosewood kőkapus bejáratánál. Aria rögtön kiszúrta a távoli tanári parkolóban ácsorgó régi, púderkék bogárhátú Volkswagent. Még a Biliárdból ismerte ezt a kocsit - Ezráé volt. Az órájára pillantott. Még tizenöt perc volt a reggeli gyülekezőig. Mike kilőtt a kocsiból. Aria is kinyitotta az ajtót, de az apja elkapta a karját. -

Várj egy pillanatot! - kérte.

De mennem... - vágyakozón Ezra bogárhátújára lesett. Csak egy perc. - Az apja lehalkította a rádiót. Aria visszalökte magát az ülésbe. - Úgy tűnt, mintha... - Byron bizonytalanul ütögette a karóráját. - Minden rendben? Aria vállat vont. Hogy érted? Apja felsóhajtott. Hát... Nem is tudom. Hogy hazajöttünk. És nem beszéltünk arról... tudod... már egy ideje. Aria a blézer cipzárját babrálta. Mit kéne róla beszélni? Byron bedugta az imént sodort cigarettát a szájába. El sem tudom képzelni, milyen nehéz lehet. Hallgatni. De szeretlek. Ugye, tudod? Aria újból kinézett a parkolóba. Igen, tudom - felelte. - Mennem kell. Találkozunk háromkor. Szia. Mielőtt az apja válaszolhatott volna, kipattant a kocsiból. A vér a fülében dobolt. Hogyan legyen Izlandi Aria, aki maga mögött hagyta a múltat, amikor az egyik legré mesebb rosewoodi emléke állandóan előnyomakodik? Még hetedikben történt egy májusi napon. A Rosewood Day előbb hazaengedte a diákokat a tanári konferencia

miatt, ezért Alival beirányozták magukat a hollisi cam pus zeneboltjába, a Sparrow-ba, hogy feltérképezzék az új CD-ket. Mikor átvágtak egy mellékutcácskán, meglát ta az apja ismerős, ütött-kopott barna Honda Civicjét egy kihalt parkoló távoli sarkában. Alival a járműhöz baktat tak, hogy üzenetet hagyjanak, csak ekkor tűnt fel nekik, hogy van valaki a kocsiban. Ami azt illeti, két valaki is volt: az apja, Byron és egy húsz év körüli lány, aki épp az apja nyakát nyalta-falta. Byron pont fölnézett, és megpillantotta. Erre ő, nehogy többet kelljen látnia, felhúzta a nyúlcipőt, és kereket ol dott, mielőtt az apja megállíthatta volna. Ali követte ha záig, de nem tiltakozott, amikor ő kijelentette, hogy ma gányra vágyik. Később még aznap este Byron benézett a szobájába, hogy magyarázattal szolgáljon. Nem az volt, aminek tűnt mentegetőzött. De őt sem ejtették a fejére. Az apja min den évben meghívta a hallgatókat hozzájuk egy italra, hogy megismerkedjenek, és tudta, hogy az a lány egyszer már besétált az ajtajukon. Meredithnek hívták, emlékezett rá, mert Meredith becsiccsentett, és kirakta a nevét a hűtőre tapasztott műanyag mágnesbetűkből. Amikor Meredith távozott, ahelyett, hogy kezet fogott volna apjával, mint a többi diák, hosszúra nyúlt puszit nyomott az arcára. Byron könyörgött neki, hogy ne mondja el az anyjá nak. Megfogadta, hogy soha többé nem fordul elő. Aria úgy határozott hát, hisz neki, és nem árulta el a titkát. Az apja sosem célzott rá, ő mégis úgy vélte, Meredith volt az oka, hogy az apja pont akkor vett ki fizetés nélküli sza badságot, amikor. Megfogadtad, hogy nem emészted magad emiatt! - figyelmeztette magát Aria, hátrapillantva a válla fölött. Az

apja a kezével jelezve épp kikanyarodott a rosewoodi parkolóból. Aria bevonult az épületszárny keskeny folyosójára. Ezra irodája a folyosó végén, egy kényelmes kis ablakfülke mel lett helyezkedett el. Megállt az ajtóban, és figyelte, ahogy Ezra a számítógépen ír valamit. Végül bekopogott. Ezra kék szeme elkerekedett, ami kor megpillantotta a lányt. Imádnivalóan festett fehér in gében, kék

rosewoodi

zakójában,

zöld

kordbársonyban

és

széttaposott papucscipőjében. A lány jöttére a szája sarka alig észrevehetően szégyenlős mosolyra kunkorodott. -

Hali! - köszönt.

Aria az ajtóban ácsorgott. -

Beszélhetnék veled? - kérdezte cincogva.

Ezra habozva kisöpört a szeméből egy haj tincset. Aria észrevette, hogy a bal kisujját snoopys ragtapasz fedi. -

Persze - szólt a férfi gyöngéden. - Gyere be!

Aria besétált az irodába, és becsukta az ajtót. A helyi ség üres volt, leszámítva a széles, nehéz fa íróasztalt, két tábori széket és a számítógépet. Letelepedett egy üres tá bori székre. -

Szóval, ümm - kezdte Aria. - Szia.

Szia még egyszer - vigyorgott Ezra. Lesütötte a szemét, és belekortyolt Rosewood Day-címeres kávésbögréjébe. Figyelj! - szólt. -

Ami a tegnapot illeti - vágott bele Aria ugyanakkor.

Mindketten fölnevettek. -

Hölgyeké az elsőbbség - mosolygott Ezra.

Aria megvakarta nyakszirtjét, ahol egyenes fekete haját copfba fogta. -

Khm, rólunk... akartam beszélni.

Ezra bólogatott, de meg sem nyikkant.

Aria a széken fészkelődött. -

Hát, valószínűleg megbotránkoztat, hogy... ööö... a

tanítványod vagyok, a... tudod... a Biliárd után. De ha te nem bánod, én sem. Ezra a bögrére kulcsolta a kezét. Aria hallgatta, ahogy a falióra a másodperceket ketyegi. -

Szerintem... Szerintem ez nem jó ötlet - mutatott rá

Ezra halkan. - Azt állítottad, idősebb vagy. Aria fölnevetett, nem tudta, mennyire gondolja komolyan a férfi. -

Egyszer sem említettem, hány éves vagyok. - Lesü-

tötte a szemét. - Csak te feltételezted. -

Igen, de még sejtetned sem lett volna szabad - véle-

kedett Ezra. Mindenki füllent a koráról - védekezett Aria halkan. Ezra beletúrt a hajába. -

De... te... - Találkozott a pillantásuk. Felsóhajtott. -

Nézd, szerintem... szerintem bámulatos vagy, Aria. Tényleg. Összefutottunk a bárban, és úgy éreztem... hű, az anyját, ki ez? Annyira más vagy, mint azok a lányok, akikkel eddig találkoztam. Aria lenézett. Örült, de halvány émelygés fogta el. Ezra átnyúlt az asztalon, és Aria kézfejére helyezte a kezét - érintése meleg volt, száraz és megnyugtató -, de aztán sebesen visszarántotta. -

De nem így rendeltetett, tudod? Mert hát a diákom

vagy. Bajba kerülhetek. Nem akarod, hogy megüssem a bokám, ugye? -

Senki sem tudná meg! - siránkozott Aria, bár felötlött

benne a tegnapi bizarr sms meg az, hogy valaki már igenis tudja.

Ezra sokára válaszolt. Aria úgy látta, megpróbál döntésre jutni. Reménykedve szuggerálta a férfit. -

Sajnálom, Aria - motyogta végül Ezra. - De azt hi-

szem, menned kell. Aria felállt, az arca lángolt. -

Természetesen. - Karját a szék támlája köré fonta.

Úgy érezte, mintha izzó szénbrikettel dobálóznának a bensőjében. -

Viszlát az órán - suttogta Ezra.

Aria óvatosan behúzta maga után az ajtót. A folyosón tanárok rajzottak körülötte, egytől egyig a reggeli gyülekezőre rohantak. Úgy határozott, az udvaron átvágva jut el a szekrényéhez - friss levegőre volt szüksége. A szabadban ismerős lány kacagása ütötte meg a fülét. Egy pillanatra

megdermedt.

Mikor

hagyja

végre

abba

a

fantáziálást, hogy mindenhol Alisont hallja? Nem az udvar kanyargó kőösvényén haladt, ahogy a szabályzat előírta, inkább a füvön trappolt. Az orráig sem látott a reggeli sűrű ködben. Lábnyoma alig nyomódott a nedves fűbe, máris beleveszett. Helyes. Tökéletes alkalom, hogy felszívódjon az ember.

Aznap délután Emily a gondolataiba merülve ácsorgott a diákparkolóban, amikor valaki eltakarta kezével a szemét. A lány riadtan ugrott egyet. -

Hahó, nyugi! Csak én vagyok!

Emily hátrafordult, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Maya volt az. Teljesen szétszórt és paranoiás lett, amióta megkapta tegnap azt az abszurd üzenetet. Épp ki akarta nyitni a kocsit - az anyja megengedte, hogy Carolynnal elhozzák a suliba, ha óvatosan vezetnek, és telefonálnak, mihelyt odaérnek -, hogy felkapja az úszótáskáját az edzés hez. Bocs - szólalt meg Emily. - Azt hittem... Nem számít. -

Hiányoztál ma - mosolygott Maya.

-

Te is nekem - mosolygott vissza Emily. Próbált tele-

fonálni Mayának ma reggel, hogy felajánlja neki a suliba a fuvart, de Maya anyja közölte, a lánya már elindult. - Szóval, hogy vagy? -

Hát, lehetnék jobban is. - Maya mutatós, a

szivárvány színeiben játszó rózsaszín hajcsipesszel fogta össze boglyas, sötét haját.

Ó, igen? - Emily félrebillentette a fejét. Maya összecsücsörítette a száját, és kihúzta az egyik lábát Oakley szandáljából. A második lábujja túlnyúlt a nagyujján, pont mint Emilynek. -

Jobban lennék, ha csatlakoznál hozzám. Azon nyom-

ban. -

De edzésem van - panaszolta Emily, ismét kihallva

Fülest a hangjából. Maya megfogta a kezét, és meglóbálta. -

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a helynek, ahova

elpályázunk, szintén köze van az úszáshoz? Emily összehúzta a szemét. -

Hogy érted?

-

Bíznod kell bennem.

Habár közel állt Hannához, Spencerhez és Ariához, Emily összes kedvenc emléke arról szólt, hogyan lógtak kettesben Alival.

Mint

amikor

formátlan

sínadrágba

bújtak,

és

leszánkóztak a Bayberry-hegyről; vagy arról beszélgettek, milyen az ideális srác; vagy hatodiktól a Jenna-ügy miatt itatták az egereket, és vigasztalták egymást. Ami kor kettesben voltak, megtapasztalhatta a kevésbé tökéletes Alit - amitől valahogy még tökéletesebbnek tűnt -, és úgy érezte, végre önmagát adhatja. Mintha napok, hetek, évek teltek volna el azóta, hogy utoljára önmaga lehetett. És arra gondolt, Mayával most megint az lehetne. Hiányzott neki egy igaz barát. Ebben a pillanatban Ben és a többi srác nyilván a für dőgatyájukat lóbálják, és vizes törülközővel egymás csupasz seggét csapkodják. Lauren edző egy nagy táblára vési az edzéstervet, aztán előcibálja a megfelelő úszótalpakat, bójákat és evezőket. A csapat lánytagjai pedig nyafognak,

mert mindnek egyszerre jött meg a vérzése. Van mersze kihagyni a második edzést? Megszorította a műanyag halas kulcstartót. -

Majd azt mondom Carolynnak, korrepetálnom kellett

valakit spanyolból - motyogta. Tisztában volt vele, hogy Carolyn nem fogja bevenni, viszont beköpni sem fogja. Háromszor is ellenőrizve a parkolót, tiszta-e a levegő, mosolyogva kinyitotta a kocsit. -

Rendben. Húzzunk el innen!

- A hétvégén erre csámborogtam a tesómmal - mesélte Maya, miközben Emily begurult a kaviccsal felszórt parkolóba. Emily kiszállt az autóból, és nyújtózott egyet. -

El is feledkeztem erről a helyről. - A Marwyn-

ösvény-nél kötöttek ki, mely öt mérföld hosszan húzódott, és egy mély szurdokot ölelt körül. Régen állandóan ide bringáztak a barátnőivel - Ali és Spencer vad hajszára kapcsolt a végén, de általában egyszerre értek célba -, aztán a strandon beugrottak egy kis snackbárba csokiért meg diétás kóláért. Miközben követte Mayát fel a sáros kaptatón, az megragadta a karját. -

Ó, ki is ment a fejemből! A muterom mondta, hogy

tegnap beugrott anyukád, amíg a suliban dekkoltunk. Hozott brownie-* t. -

Tényleg? - kérdezte Emily zavartan. Nem értette,

anyja miért nem említette egy szóval sem ezt vacsora közben.

-

A brownie isteni volt! A tesómmal még este tisztára

nyaltuk a tányért! Letértek a kitaposott ösvényre. A tölgyfák összeborul tak a fejük fölött. A levegőben friss, fás illat szállt, s mint ha legalább húsz fokkal hűvösebb lett volna. Még slattyognunk kell egy sort. - Maya megfogta Emily kezét, és levezette az ösvényen a kis kőhídhoz. Hat méterrel alattuk kiszélesedett a patak. A nyugodt víz megcsillant a késő délutáni napfényben. Maya egyenesen a híd széléhez lépett, s világos rózsa szín fehérneműre vetkőzött. A többi ruhát egy halomba dobta, kiöltötte Emilyre a nyelvét, és leugrott. -

Várj! - Emily a híd pereméhez rohant. Vajon tudja

Maya, milyen mély a folyam? Egy teljes egy-Mississippi-kétMississippivel később csobbanást hallott. Maya feje kibukkant a vízből. Mondtam, hogy köze van az úszáshoz! Gyerünk, sza badulj meg a gönceidtől! Emily Maya ruhakupacára sandított. Tényleg utált má sok előtt vetkőzni - még az úszócsapat lánytagjai előtt is, akik pedig nap nap után látták. A lábát keresztbe vetve, hogy Maya ne láthassa csupasz, izmos combját, lassan letolta pliszírozott rosewoodi szoknyáját, majd megráncigálta a trikót, amelyet az egyenblúz alatt viselt. Úgy dön tött, magán hagyja. Lekukkantott a peremről a szurdokba, aztán szívét megacélozva, levetette magát. Egy pillanattal később már hullámok nyaldosták a testét. A víz kellemesen langyos volt, és vastagon állt benne az iszap, nem úgy, mint a hűvös, tiszta úszómedencében. Trikójának merevítős mellkosara felpuffadt a víztől. -

Olyan, mint a szaunában - lelkendezett Maya.

-

Aha. - Emily átcaplatott a sekélyebb részre, ahol Ma-

ya állt. Csak most vette észre, hogy Maya mellbimbója átlátszik a melltartón. Nyomban elkapta a szemét. Kaliban állandóan eljártunk Justinnal, hogy fejest ugorjunk a sziklákról - mesélte Maya. - Kiállt a csúcsra, és vagy tíz percig vacillált, ugorjon-e. Klassz, hogy te nem szartál be. Emily a hátán lebegve elmosolyodott. Nem tehetett ró la: úgy falta Maya bókjait, mint kacsa a nokedlit. Maya tölcsért formált a kezéből, és locsolni kezdte Emi lyt. Emily szája megtelt vízzel. A szurdokban kanyargó pa tak trutymós, fémes ízű volt, semmiben sem hasonlított a klór ízű medencevízhez. Maya.

Azon filózom, lapátra teszem Justint - jegyezte meg

Emily közelebb úszott a folyam széléhez, és felállt. Tényleg? Hogyhogy? Aha. A távkapcsolat felőrli az ember idegeit. Szinte megállás nélkül hívogat. Alig pár napja húztunk el onnan, de már két levelet is küldött! Hű! - hűlt el Emily. Átszűrte ujjain a sűrű vizet. Aztán felötlött benne valami. Mayához fordult. - Te hagytál tegnap, khm, üzenetet az úszószekrényemben? Maya a homlokát ráncolta. Mi, suli után? Nem... még te gardíroztál haza, nem rémlik? Persze. - Emily cseppet sem tartotta valószínűnek, hogy Maya írta, de mennyivel simább lenne akkor az ügy. Mi állt benne? Emily a fejét rázta. Mindegy. Lényegtelen. - Megköszörülte a torkát. Tudod, lehet, hogy én is szakítok a barátommal.

Az anyját! Emily akkor sem képedt volna el jobban, ha sóbálvánnyá változik. Menten lehidalok! - hitetlenkedett Maya. Emily kipislogta szeméből a vizet. Nem tudom. Talán. Maya a kezét feltartva nyújtózott egyet, s Emily ismét megpillantotta a csuklóján a heget. Elfordította a fejét. Hát akkor, cseszd meg a cseresznyét! - nyerített fel Maya. Emily elmosolyodott. Mi van? -

Néha így szentségelek - magyarázta Maya. - Azt je-

lenti... baszd meg! - Elfordult, és vállat vont. - Frankón sületlenség. Nekem tetszik - biztosította Emily. - Cseszd meg a cseresznyét! - vihogott. Mindig be volt gazolva a káromkodástól - mintha az anyja meghallhatná a konyhában, tizenöt kilométerrel arrább. -

Szerintem tutira dobnod kéne a csávót - vélekedett

Maya. - Tudod, miért? Miért? Mert akkor mindketten szinglik lennénk. Mit számít az? - értetlenkedett Emily. Az erdőben végtelen csönd honolt. Maya közelebb lépett hozzá. Azt... hogy...bulizhatunk! - Elkapta Emily vállát, és lenyomta a víz alá. Hékás! - visongott Emily. Egész karjával szelve a vizet óriási hullámot fodrozott, és fröcskölni kezdte Mayát. Aztán belecsimpaszkodott Maya lábába, és csiklandozni kezdte a lábujja tövét.

-

Segítség! - rikoltozott Maya. - A talpamat ne! Pisz-

kosul csiklandós vagyok! -

Fölfedeztem a gyönge pontodat! - kukorékolta Emi-

ly, és megszállottan vonszolni kezdte Mayát a vízesés felé. Maya sikeresen kitépte a lábát a kezéből, és hátulról a vállára vetette

magát.

A

keze

Emily

oldalára

siklott,

aztán

előrevándorolt, és csiklandozni kezdte a pocakját. Emily visított. Végül belökte Mayát a sziklák közé egy kis barlangba. Remélem, egy denevér sem kolbászol itt - rikoltozott Maya. A barlang keskeny bejáratán napfénypászmák törtek be, s aranyló glóriával vonták be Maya víztől csöpögő fejét. -

Muszáj bejönnöd ide - követelte Maya. Kinyújtotta a

kezét. Emily a barlang sima, hűvös falának támaszkodva mel léállt. Lélegzetük visszhangozva verődött vissza a keskeny falakról. Egymásra vigyorogtak. Emily az ajkába harapott. Ettől a tökéletes kebelbarátnőpillanattól elfogta a melankólia és a nosztalgia. Maya aggodalmasan rászegezte a szemét. -

Gáz van?

Emily nagy levegőt vett. Hát... Hallottál arról a lányról, aki a házatokban élt? Alisonról? - Ja. -

Eltűnt. Rögtön hetedik után. Azóta sem találtak rá.

Maya enyhén megborzongott. Aha, hallottam róla valamit. Emily átölelte magát; egyre jobban fázott. -

Nagyon közel álltunk egymáshoz.

Maya odabújt Emilyhez, és átkarolta.

-

Lövésem se volt.

Igen. - Emily álla megremegett. - Csak azt akartam, hogy tudd. -

Kösz.

Hosszú percek teltek el, de Emily és Maya még mindig ölelkeztek. Aztán Maya hátralépett. -

Az előbb csak süketeltem. Hogy miért építem le

Justint. Emily kíváncsian felvonta a szemöldökét. -

Én... nem hiszem, hogy a srácokat komálom -

jegyezte meg Maya csöndesen. - Furi. Persze, édik meg minden, de mikor magam maradok velük, a sunyiba küldeném őket. Inkább csapódnék valakihez, aki olyan mint én. Hamisan mosolygott. - Vetted? Emily végigsimított az arcán és a haján. Maya tekintete hirtelen perzselte. -

Én... - kezdte. Nem, nem vette.

Fölöttük megmozdultak a bokrok. Emily megrettent. Az anyjának sosem tetszett, ha ezen az ösvényen kirán dult sosem tudhatod, miféle gyilkosok és emberrablók ólálkodnak az ilyen helyeken. Az erdőben még csönd honolt, de pár pillanattal később egy csapat madár rebbent föl riadtan. Emily a sziklának simult. Figyeli őket valaki? Ki hahotázik? Ismerősen cseng a hangja. Aztán hangos szuszogás ütötte meg a fülét. Libabőrös karral kikémlelt a barlangból. Csak néhány fiú volt. Kardként használt botokat csat togtatva, váratlanul megrohamozták a szurdokot. Emily elhúzódott Mayától, és kievickélt a vízesésből. -

Hova spurizol? - kiáltott utána Maya.

Emily Mayára nézett, aztán a fiúkra, akik közben elha jították botjaikat, és most kővel vették célba egymást. Ott

volt köztük Mike Montgomery, régi barátnőjének, Ariának az öccse is. Jól megnőtt, mióta utoljára látta. És várjunk csak! Mike a Rosewoodba jár! Vajon fölismeri a fiú? Emily kimászott a vízből, és feliszkolt a dombra. Hátrafordult Mayához. Vissza kell érnem a suliba, mielőtt Carolynnak véget ér az úszás. - Magára rántotta a szoknyáját. - Ledobjam a ruhádat? -

Tök mindegy. - Ezzel Maya kilépett a vízesésből, és

a hátsójára tapadó műselyem bugyiban átgázolt a patakon. Kényelmesen felmászott az emelkedőn, egyszer sem takar ta el a kezével a hasát vagy a cickóját. A fiatal srácok félbeszakították a csatát, és kigúvadt szemmel bámulták. És Emily, akarata ellenére, szintén megbabonázva bámulta.

- Ő. Ő az, hótziher - suttogta Hanna odamutatva. -

Neeem! Ahhoz túl kicsi - sutyorogta Mona.

De nézd már, hogy kidagad ott fönt! Tök mű! vitatkozott Hanna. -

Szerintem az a nő ott a valagát csináltatta meg. Undorító! - Hanna az orrát ráncolva végigsimított

saját izmos, tökéletesen kerekded fenekén, csak hogy meg győződjön: még mindig tökéletesen tökéletes. Szerda volt, alig két nappal Noel Kahn éves pusztapartija előtt. Késő délutánra járt, és Mona szüleinek a countryklubjában, a Jamgyökér nevezetű biokávézó teraszán sütkérez tek Monával. Alattuk egy csapat srác épp egy menet golfot zavart le gyorsan vacsora előtt, Hanna és Mona azon ban a Szúrd ki a műdudát! című játékot játszotta. Vagy műakármit, mivel annyi minden mű volt körülöttük. Aha, úgy fest, ezt elpancserkodta a doki - motyogta Mona. - Mintha vele teniszezne az anyám. Majd megkérdezem. Hanna ismét szemrevételezte a töpszli, harmincas nőt a bárnál, akinek a feneke extra buján domborodott fog piszkálóhoz hasonlatos alakjához képest.

-

Inkább belepusztulnék, mint hogy kés alá feküdjek.

Mona a Tiffany karkötő medálját babrálta - azt, amit neki nyilvánvalóan nem kellett visszaszolgáltatnia. -

Szerinted Aria Montgomery is megcsináltatta?

Hanna álmélkodva tekintett föl. Miért? -

Mert túl vékony ahhoz, hogy ilyen tökéletes legyen -

szögezte le Mona. - Finnországban járt vagy hol, nem? Úgy hallottam, Európában bagóért megcsinálják a cickódat. -

Szerintem az övé nem mű - dünnyögte Hanna.

Honnan tudod? Hanna a szívószálat rágcsálta. Aria cickója mindig ott volt - hetedikben csak neki és Alisonnak volt szüksége melltartóra kis csapatukban. Ali állandóan kérkedett vele, Ariának azonban csak akkor tűnt fel, hogy neki is van, amikor mindenkinek melltartót kötött karácsonyra, s kénytelen volt magának nagyobbat készíteni. Egyszerűen nem az a fajta - felelte Hanna. A régi barátnői kitárgyalását Monával ingoványos talajnak érezte. Hannát még mindig bántotta, hogy hetedikben Alival és a többiekkel csúfolták Monát, de akkor is túl kényes téma volt ez ahhoz, hogy szóba hozza. Mona rámeredt. -

Jól vagy? Olyan más vagy ma.

Hanna hátrahőkölt. -

Igen? Hogyhogy?

Mona affektáltan mosolygott. -

Hűha! De nyűgös ma valaki!

-

Nem vagyok nyűgös - kérte ki magának Hanna gyor-

san. Pedig az volt: a rendőrség és a tegnap esti e-mail óta csupa ideg volt. Ma reggel a szeme mintha nem is annyira zöld, mint inkább fakóbarna árnyalatot öltött volna, és

a karját is aggasztóan püffedtnek találta. Egyfolytában at tól rettegett, hogy spontán módon tényleg visszavedlik hetedikes önmagává. Egy szőke, zsiráfnyakú pincérnő zavarta meg őket. Döntöttek már? Mona az étlapra pillantott. Én ázsiai csirkesalit kérek öntet nélkül. Hanna megköszörülte a torkát. Nekem hozzon egy kertisalátát csírával öntet nélkül és egy extraadag sült édesburgonyát. Elvitelre legyen szíves! Miközben a pincérnő fölvette a rendelést, Mona feltol ta a napszemüveget az orrán. -

Sült édesburgonya? Anyámnak - vágta rá Hanna sebesen. - Ezen él.

Lent a golfpályán közben egy csapat idősebb srác meg egy militarysortos, helyes fiatal fickó készülődött ütéshez. Utóbbi kissé kilógott a sorból kócos barna grabancával és... mi is az... egy Rosewoodi Rendőrség feliratú póló? Ó, ne! Az! Wilden a teraszt pásztázva hűvösen odabólintott, ami kor fölfedezte Hannát. A lány lehorgasztotta a fejét. Ki az ott? - dorombolta Mona. Ümm... - hümmögött Hanna félig az asztal alá csúszva. Darren Wilden golfozik? Ugyan már! Annak idején a suliban az a fajta csávó volt, aki égő gyufákat pöckölt a rosewoodi golfcsapat felé. Az egész világ ellene fordul már? Mona hunyorgott. Várj csak! Nem járt ő a sulinkba? - Elvigyorodott. Ó, istenem. Ez a fickó látogatta a műugró lányokat. Han na, te némber! Téged honnan ismer? Ő... - Hanna elhallgatott. Kezével végigsimított farmerja derekán. - A Marwyn-ösvényen futottunk össze né-

hány napja, amikor kocogtam. Ugyanakkor álltunk meg az ivókútnál. -

Szuper - méltatta Mona. - Errefelé robotol?

Hanna ismét hallgatott. Szíve szerint kihagyta volna ezt az eszmecserét. -

Hm... Mintha olyasmit mondott volna, hogy zsaru -

vetette oda lazán. -

Te ugratsz engem. - Mona előhalászta Shu Uemura

ajakhidratálóját kék bőr divattáskájából, és kent egy leheletnyit az alsó ajkára. Ez a fickó olyan dögös, hogy a rendőrnaptárban pózolhatna. Már látom is magam előtt: Mr. Április. Kérdezzük meg tőle, megnézhetjük-e a botját! -

Pssz! - sziszegett Hanna.

A salátájuk megérkezett. Hanna félrelökte a sült édesburgonyás hungarocelldobozt, és bekapott egy csupasz koktélparadicsomot. Moha odahajolt hozzá. -

Lefogadom, hogy összejöttél vele.

-

Kivel?

-

Mr. Áprilissal. Ki mással?

Hanna felhorkantott. Na ja! -

Rendesen. Szerintem hozd el Kahn partijára. Úgy tu-

dom, tavaly is befutott néhány zsaru a partira. Ezért nem kapcsolják le őket soha. Hanna hátradőlt. A Kahn-parti a legendás rosewoodi hagyományok közé tartozott. A Kahn família tíz-egyné-hány hektáros birtokon élt, és a Kahn fiúk - köztük Noel mint a legifjabb - minden évben suliköszöntő bulit rendezett. A srácok

megdézsmálták

a

szüleik

pincében

rendkívül pazar italkészletét, és nem múlt el al -

raktározott,

kalom, hogy ne tört volna ki a botrány. Tavaly Noel golyót eresztett légpuskával legjobb haverja, James csupasz seg gébe, amikor az megpróbált Noel aktuális csajával, Alyssa Pennypackerrel kavarni. Mindketten olyan részegek vol tak, hogy végigröhögték az utat a baleseti sebészetre, és képtelenek voltak fölidézni, hogy is történhetett. Egy évvel ezelőtt egy csürhe narkós annyira bedrogozott, hogy megpróbálták rávenni Mr. Kahn pettyes lovait, hogy anyagozzanak vízipipából. Nem. - Hanna újabb paradicsomot pottyantott a szájába. - Inkább Seannal tartok. Mona a homlokát ráncolta. Minek vesztegetni egy szupi éjszakai partit Seanra? Hisz szüzességi fogadalmat tett! Lehet, hogy el se megy. Csak azért, mert aláírsz egy szüzességi fogadalmat, nem kell hanyagolnod a bulikat is. - Hanna a szájába gyömöszölt egy nagy falat salátát, és a fogával őrölni kezdte a száraz, csöppet sem étvágygerjesztő leveleket. Hát, ha te nem hívod el Mr. Áprilist Noelhez, akkor majd én. - Mona fölemelkedett. Hanna elkapta a karját. Ne! Miért ne? Ugyan már! Jó móka lenne! Hanna Mona karjába vájta a körmeit. Azt mondtam, ne! Mona visszazöttyent a helyére, és lebiggyesztette az aj kát. Miért ne? Hanna szíve zakatolt. -

Rendben. De nem árulhatod el senkinek! - Nagy le-

vegőt vett. - A rendőrőrsön találkoztunk, nem az ösvé-

nyen. Bevittek kihallgatni a tiffanys dolog miatt. Nem nagy szám. Nem dutyiztak be. -

Ó, te jó ég! - bődült el Mona. Wilden ismét rájuk né-

zett. -

Csssss! - sziszegte Hanna.

-

Jól vagy? Mi történt? Mondj el mindent! - suttogott

vissza Mona. -

Nem sok mindent mondhatok. - Hanna a tányérjára

dobta a szalvétát. - Bevittek az őrsre, anyám velem jött. Ott rostokoltunk egy darabig. Megúsztam egy figyelmeztetéssel. Mindegy. Az egész tartott vagy húsz percig. -

Pfúj! - Mona meghatározhatatlan pillantást vetett rá;

Hanna eltűnődött, vajon szánalom ül-e barátnője szemében. -

Nem volt semmi drámai vagy ilyesmi - védekezett.

Kiszáradt a torka. - Nem nagy ügy. A zsaruk többsége a telefonon lógott. Egész idő alatt sms-eztem. - Szünetet tartott. Azon töprengett, beszámoljon-e Monának a

„Na

ne!”

üzenetről, amelyet A.-tól kapott, bárki legyen is A. De minek jártassa fölöslegesen a száját? Hiszen nincs jelentősége, nem igaz? Mona belekortyolt Perrier ásványvizébe. -

Azt hittem, sosem kapnak el.

Hanna nagyot nyelt. -

Igen, hát...

-

Anyád nagyon leszúrt?

Hanna félrenézett. Úton hazafelé, anyja megkérdezte tőle, szándékosan lopta-e el a karkötőt és a fülbevalót. Amikor azt hazudta, nem, Ms. Marin így felelt: „Helyes. Akkor téma lezárva.” Ezzel felnyitotta a mobilját, hogy elintézzen néhány hívást. Hanna vállat vont, és felkászálódott.

Most jutott eszembe: meg kell sétáltatnom Pöttömöt. Biztos jól vagy? - kérdezte Mona. - Mintha foltos lenne az arcod. Nem nagy ügy. - Ajkával csábosan cuppantva, puszit dobott Monának, aztán az ajtó felé vette az útját. Hidegvérét megőrizve, kikorzózott az étteremből, de mihelyt a parkolóba ért, futni kezdett. Bemászott a Toyota Priusba - az anyja még tavaly vette magának a kocsit, de nemrég lepasszolta neki, mert ráunt -, és megnézte a képét a tükörben. Arcát és homlokát ocsmány élénkvörös foltok tarkították. Átalakulása után Hanna neurotikusan ügyelt nemcsak arra, hogy minden körülmények között menőnek és tökéletesnek nézzen ki, hanem arra is, hogy menő és töké letes legyen. Attól rettegve, hogy a legkisebb hiba is viszszaszáműzné a bénaságba, minden részleten keményen dolgozott: kezdve az apró-cseprő dolgokkal, mint a legmegfelelőbb e-mail cím meg tutkó zenék a kocsija beépített iPodján, a nagyobb kaliberűekig, mint hogy a megfelelő társaságot hívja meg mások partija előtt, és az eszményi na de! sráccal randizzon, aki - micsoda mázli! - ugyanaz, mint akibe hetedik óta fülig szerelmes. Tönkreteheti-e az, hogy fülön csípték, a tökéletes, kézben tartott, überfasza Hannát, akit mostanra mindenki ismer? Ezt sajnos nem lehetett leolvasni Mona ábrázatáról, amikor pfújolni kezdett. Vajon hogy értette Mona: Pfúj, de semmi gáz? Vagy Pfúj, micsoda lúzer! Megfordult a fejében, hogy talán mégsem kellett vol na beavatni Monát. Mindazonáltal... valaki már tudott róla. A. Tudod, mit mond majd Sean? Na ne! Hanna látása elhomályosult. Egy darabig a kormányt

markolta, aztán benyomta a slusszkulcsot, indított, és kigurult a countryklub parkolójából, be egy kavicsos zsákutcába. Miközben leállította a motort, és mélyeket lélegzett, a halántékán érezte, hogy dobol a szíve. A szellő széna és frissen nyírt fű illatát sodorta magával. Hanna szorosan összezárta a szemét. Amikor ismét ki nyitotta, a doboz sült édesburgonyára tapadt. Ne! - gondolta. Egy kocsi húzott el a főúton. A farmerjába törölte a kezét. Megint a dobozra san dított. A krumpli mennyei illatot árasztott. Ne, ne, ne! Megfogta, és felnyitotta a doboz fedelét. A burgonya édes, meleg párája beburkolta az arcát. És még mielőtt megálljt parancsolhatott volna magának, már marokszámra tömte magába a krumplit. Az annyira forró volt, hogy megégette a nyelvét, de fütyült rá. Micsoda megkönnyeb bülést jelentett; egyedül ez lehetett a gyógyír sebeire. Meg sem állt, míg az utolsó morzsát is le nem gyűrte, sőt még a doboz sarkaiban összegyűlt sót is kinyalta. Először óriási nyugalom áradt szét benne. Ám mire fel hajtott a házuk elé, kitört rajta a pánik, és elfogta az isme rős, régi szégyenkezés. Elképedve konstatálta, hogy jóllehet évek teltek el az óta, hogy utoljára ilyet csinált, semmi sem változott. Fájt a gyomra, feszült a nadrágja, és az volt a leghőbb vágya, hogy kiadjon mindent, ami benne van. A hálószobájából kihallatszottak Pöttöm izgatott vakkantásai, de az ebre rá se hederítve felnyargalt az emeleti fürdőbe, bevágta az ajtót, és a járólapos padlóra omlott. Hála istennek, az anyja még nem ért haza. Legalább nem lesz fültanúja annak, amire készül.

Oké, Spencernek le kellett higgadnia. Szerda este fekete, ötajtós, C osztályú Mercedesével nővére egykori kocsijával, amelyet nyomban leselejtezett, miután megdobták egy vadiúj, „praktikus” Mercedes hob biterepjáróval - begördült a házuk előtti körkörös felhajtó- ra. A diáktanács ülése különösen hosszúra nyúlt, úgyhogy pattanásig feszült idegekkel hajtott keresztül Rosewood sötét utcáin. Egész nap képtelen volt szabadulni attól az ér zéstől, hogy figyelik, mintha az a valaki, aki a „kívánós” e-mailt küldte, bármelyik pillanatban előugorhatna. Szorongva gondolt az ismerős copfra, mely Alison hálójának ablakában villant. Egyfolytában Ali járt a fejében meg mindaz, amit őróla, Spencerről tudott. De nem, az lehetetlen. Alison már három éve eltűnt - valószínűleg meghalt. Ráadásul egy új család költözött a házuk ba, nem? A postaládához szaladt, és kihúzott egy kupacot, majd visszalökött mindent, ami nem neki szólt. És ekkor hir telen meglátta. Hosszúkás boríték volt, nem túl vaskos, nem túl vékony, ablakában csinosan gépelve a neve sze-

repelt. A feladó helyén Egyetemi Bizottság állt. Végre-valahára megjött! Föltépte a borítékot, és átfutotta a tartalmát. Hatszor is megnézte az előfelvételije eredményét, mielőtt felfogta. Az elérhető 2400 pontból 2350-et szerzett. -

Igen! - ujjongott, olyan erővel megmarkolva a papírt,

hogy az összegyűrődött. Hűha! De boldog valaki! - jegyezte meg egy hang az út felől. Spencer felpillantott. A fekete Mini Cooper sofőroldali ablakán Andrew Campbell lógott ki, az a langaléta, szep lős, hosszú hajú srác, aki lenyomta Spencert az elnökválasztáson. Gyakorlatilag ők ketten voltak az osztályelsők és -másodikok minden tantárgyból. Ám mielőtt eldicsekedhetett volna neki mámorító lenne Andrew orra alá dörgölni a teszt eredményét , a srác már le is lépett. Barom! Visszafordult a házhoz. Miközben izgatottan beiramodott, hirtelen megtorpant: eszébe jutott a nővére csaknem tökéletes pontszáma. Ízi ben átszámolta Melissa pontjait az akkor használatos 1600 pontosról a 2400-as skálára, melyet az Egyetemi Bizottság újabban alkalmazott, és kiderült, hogy Melissa kerek 100 ponttal ért el kevesebbet nála. Márpedig köztudott, hogy az utóbbi években csak nehezebb lett a vizsga, nem igaz? No hát akkor, ki a lángész? Egy órával később már a konyhaasztalnál csücsült, és - az emelt szintű angolhoz ajánlott olvasmányok listáján felsorolt Middlemarch-ot* olvasgatta, amikor rájött a tüsszögés. -

Megérkezett Melissa és Wren - repesett Mrs. Hastings

becsörtetve a konyhába kezében a levelekkel, melyeket Spencer a postaládában hagyott. - Elhozták az összes holmijukat, ma beköltöznek. - Résnyire nyitotta a sütőt, hogy lássa, hogyan alakul a grillcsirke és a hétmagvas zsemle, aztán nagy garral távozott a nappaliba. Spencer ismét eltüsszentette magát. Az anyját örökké megelőzte a Chanel N°5-felhő - annak ellenére, hogy az egész napot a lovakkal töltötte -, és fogadni mert volna, hogy allergiás rá. Eltöprengett, bejelentse-e előfelvételije eredményét, de egy csilingelő hang a hallban megál lította. -

Anyu? - kiáltott Melissa, és Wren kíséretében besé-

tált a konyhába. Spencer úgy tett, mintha a Middlemarch unalmas hátsó borítóját tanulmányozná. Csövi! - köszönt oda neki Wren. -

Csá! - köszönt vissza Spencer hűvösen. Mit olvasol?

Spencer habozott. Okosabb Wrent messzire elkerülni, főleg most, hogy idecuccol. Melissa elviharzott mellette anélkül, hogy annyit mon dott volna: „fapapucs”, aztán nagy elánnal lila párnákat kezdett kirámolni egy Pottery Barn-os szatyorból. - Ezt vettem az istállóba a kanapéra - üvöltötte. Spencer összerezzent. Kölcsönkenyér visszajár. Ó, Melissa! - rikoltotta. - El is felejtettem mondani! Képzeld, kivel találkoztam! Melissa tovább pakolta a párnákat. Kivel? Ian Thomasszal! Most ő a gyephokicsapat edzője! Melissa megdermedt. -

Ő... micsoda? Ki ő? Itthon van? Kérdezett felőlem?

Spencer megrándította a vállát, és úgy tett, mintha gon dolkodóba esne. Nem, nem hiszem. Ki az az Ian Thomas? - kapcsolódott be Wren a márvány konyhapultnak dőlve. Senki - csattant fel Melissa, és ismét a párnákkal kezdett foglalkozni. Spencer összecsapta a könyvét, és átszö kellt az étkezőbe. Nesze neked! Így már jobb! Letelepedett a hosszú, díszítés nélküli, tömörfa asztal hoz, és végighúzta ujját a hibátlan borospoháron, melybe Candace, a család bejárónője épp most töltött vörösbort. A szüleinek a szeme sem rebbent, ha a két lány otthon ivott, feltéve, hogy nem vezettek, ezért most két kézzel felkapta a poharat, és mohón belekortyolt. Amikor feltekintett, Wren vigyorgott rá az asztal túlsó végéről - úgy ült ott, mint aki nyársat nyelt. Helló - köszönt. Spencer felvonta a szemöldökét. Melissa és Mrs. Hastings lezuttyant a székre, Spencer apja beállította a csillár fényét, majd ő is helyet foglalt. Egy pillanatra mind elcsöndesedtek. Spencer kitapogatta

az

előfelvételi eredményét a zsebében. Képzeljétek, mi történt ma! - kezdte. Olyan boldogok vagyunk Wrennel, hogy itt lakhatunk nálatok - szólalt meg Melissa ugyanakkor, és megszorította Wren kezét. Mrs. Hastings Melissára mosolygott. Mindig rettentően örülök, ha az egész család itthon van. Spencer az ajkába harapott, a gyomra idegesen morgott. Szóval, apu. Megkaptam... -

Úú-óó - vágott közbe Melissa a tányérjára meredve,

melyet Candace épp most hozott be a konyhából. - Más is van a csirkén kívül? Wren próbál leszokni a húsról. Semmi baj - biztosította őket Wren késlekedés nélkül. - A csirke tökéletesen megfelel. Ó! - Mrs. Hastings félig-meddig fölemelkedett. Nem eszel húst? Sejtelmem sem volt! Azt hiszem, talán akad még egy kis tésztasaláta a hűtőben, bár lehet, hogy találsz benne sonkát... Tényleg, semmi baj. - Wren zavartan dörzsölte a fejét, amitől kócos, fekete haja égnek állt. Ó, borzalmasan szégyellem magam - sopánkodott Mrs. Hastings. Spencer a szemét forgatta. Mikor az egész család összegyűlt, az anyja mindig azt akarta, hogy minden fogás - még az ázott gabonapehely is - tökéletes legyen. Mr. Hastings gyanakvón méregette Wrent. -

Én magam steaken élek. Persze. - Wren olyan erővel ragadta meg a poharát,

hogy a bor egy része a terítőre loccsant. Spencer épp azon morfondírozott, hogyan lavírozzon a nagy bejelentés felé, amikor az apja letette a villát. Ragyogó ötletem támadt. Most, hogy ilyen szépen összejöttünk, miért nem játszunk Ki a csillagot? Ó, apu! - vigyorgott Melissa. - Ne! Az apja elmosolyodott. De igen! Szupernapom volt ma a munkahelyemen. Úgy elkalapállak bennetek, hogy csak na! Mi az a Ki a csillag? - tudakolta Wren felvont szemöldökkel. Spencerben ideges reménysugár csillant. A Ki a csillag című játékot a szüleik találták ki, amikor Melissával még kicsik voltak. Mindig élt benne a gyanú, hogy egy céges tré -

ningről csaklizták el. A szabály egyszerű volt: megosztják egymással, kinek mi volt aznap a legkiválóbb cselekedete, és a család választ egy Csillagot. Ettől a résztvevők elvileg büszkének és sikeresnek érzik magukat, a Hastings családban azonban mindez vérre menő versengésbe csapott át. De ha létezett szuperlehetőség arra, hogy bejelentse az előfelvételije eredményét, akkor a Ki a csillag volt a legmegfelelőbb alkalom. Majd bekapcsolódsz, Wren - vetette oda Mr. Hastings. - Én kezdek. Ma olyan impozáns védelmet eszeltem ki az ügyfelem számára, hogy képzeljétek, fölajánlotta, hogy többet fizet! -

Lenyűgöző - dicsérte az anyjuk, és bekapott egy mi-

niatűr falat sárga céklát. - Most én. Ma reggel megvertem Eloist teniszben sima szettben. -

Elois kemény dió - méltatta az apjuk, és ismét be-

lekortyolt a borba. Spencer az asztal másik végén helyet foglaló Wrenre sandított, aki épp gondosan eltávolította a bőrt a csirkecombról, úgyhogy nem tudta elkapni a tekintetét. Anyja megtörölte szalvétával a száját. Melissa? Melissa összefonta tövig vágott körmű ujjait. -

Hát, hümmm. Segítettem a munkásoknak kicsem-

pézni az egész fürdőszobát - csak úgy lesz tökéletes, ha én magam csinálom. -

Ügyes vagy, drágám - kiáltotta az apja.

Spencer feszülten rázta a lábát. Mr. Hastings felfüggesztette a borkortyolgatást. -

Wren?

Wren meglepetten fölnézett. -

Tessék?

-

Te következel.

Wren a borospoharát babrálta. -

Fogalmam sincs, mit mondhatnék...

-

Ki a csillagot játszunk - csicseregte Mrs. Hastings,

mintha a Ki a csillag legalábbis olyan közismert lenne, mint a Scrabble. - Milyen csodás dolgot tettél ma, doktor úr? Aha - pislogott Wren. - Hát. Hm, tulajdonképpen semmit. Ma nem kellett se a suliba, se a kórházba men nem, ezért leugrottam a sörözőbe néhány haverral a kórházból, és megnéztük a Phillies-meccset. Csönd. Melissa csalódott pillantást lövellt Wren felé. -

Szerintem ez szuper - próbálta Spencer menteni. -

Ahogy manapság játszanak, felér egy hőstettel egész nap a Philliesnek drukkolni. -

Tudom, elég ramatyul teljesítenek, ugye? - mosoly-

gott rá Wren hálásan. -

Na, mindegy - szakította félbe őket az anyja. - Me-

lissa, mikor kezdődik az órád? Várj egy kicsit! - kiáltott fel Spencer. Azt azért már nem hagyja, hogy semmibe vegyék! - Nekem is van itt valami a Ki a csillaghoz! Az anyja salátásvillája megállt a levegőben. -

Ne haragudj!

-

Hoppá! - bólogatott apja kedélyesen. - Akkor, ki ve-

le, Spence! Megkaptam az előfelvételi eredményét - jelentette ki Spencer. - És hát... tessék. - Előhúzta a pontszámot, és megmutatta az apjának. Mihelyt az apja elvette tőle, már előre látta, mi fog történni. Fütyülnek rá. Amúgy is, mit számít az előfelvételi? Tovább szürcsölik a márkás borukat, meg körbeugrálják

Melissát a Whartonjával együtt, és ennyi. Az arca kipirult. Minek szólt egyáltalán? Az apja letette a borospoharat, és tanulmányozta a levelet. Ejha! - Odaintette Mrs. Hastingst. Amikor az átfutotta az értesítést, elakadt a lélegzete. Ennél már nemigen lehet jobbat produkálni, ugye? dicsérte Mrs. Hastings. Melissa a nyakát nyújtogatta. Spencer lélegezni is alig mert. Melissa rámeredt az orgonalila bazsarózsás asztal dísz fölött. A tekintetét látva még az is megfordult Spen cer fejében, hogy Melissa írta tegnap azt a hátborzongató e-mailt. De amikor a szemük találkozott, a nővére mosolyra váltott. -

Keményen tanultál, mi? Szép eredmény, ugye? - kérdezte Wren a papírra pis-

lantva. -

Csodás eredmény - bömbölte Mr. Hastings. Ez fantasztikus! - süvöltötte Mrs. Hastings. - Mivel

szeretnéd megünnepelni, Spencer? Vacsorázzunk a városban? Esetleg kinéztél valamit? Amikor én megkaptam a felvételi eredményemet, megvettétek nekem a Fitzgerald-kötet egyik első kiadását azon az árverésen, emlékeztek? - ragyogott Melissa. Úgy van - trillázott Mrs. Hastings. Melissa Wrenhez fordult. Neked is tetszett volna. Annyira klassz licitálni! Hát akkor, gondold át! - javasolta Mrs. Hastings Spencernek. - Próbálj valami maradandóban gondolkozni, olyasmiben, mint amit Melissának vettünk. Spencer lassan fölegyenesedett. -

Ami azt illeti, van itt valami, amit szeretnék.

Mi az? - Az apja előrehajolt a székében. Akkor hajrá! - gondolta Spencer. Hát, amit igazán, de igazán szeretnék és most, nem pedig néhány hónap múlva, hogy beköltözhessek az istál lóba. De... - kezdte Melissa, aztán befogta a száját. Wren megköszörülte a torkát. Az apja összevonta a szemöldökét. Spencer gyomra hangosan korgott egyet. Gyorsan odakapta a kezét. -

Tényleg ezt akarod? - hitetlenkedett az anyja.

Aha - bólogatott Spencer. Rendben - jelentette ki Mrs. Hastings a férjére pillantva. - Akkor... Melissa csörömpölve ledobta a villáját. De, ööö, mi lesz velem és Wrennel? Hát, te magad mondtad, hogy a felújítás nem tart már sokáig. - Mrs. Hastings a tenyerébe ejtette az állát. - Ti, srácok, beköltözhettek a régi hálószobádba. De ott két ágy van egybetolva - nyüszített Melissa rá csöppet sem jellemző, gyerekes hangon. Én nem bánom - jegyezte meg Wren gyorsan. Melissa metszőn rámeredt. Átvihetjük a franciaágyat az istállóból Melissa szobájába, Spencer ágyát meg leszállítjuk - vetette fel Mr. Hastings. Spencer nem hitt a fülének. Képes lennél rá? Mrs. Hastings felvonta a szemöldökét. Melissa, túléled, nem? Melissa kisöpörte a haját az arcából. -

Feltételezem - fanyalgott. - Úgy értem, én személy

szerint többet nyertem az árveréssel meg az első kiadással, de az persze én vagyok. Wren diszkréten belekortyolt a borába, és amikor el kapta Spencer tekintetét, rákacsintott. Mr. Hastings Spen cerhez fordult. -

Akkor ez megvan.

Spencer felpattant, és megölelte a szüleit. -

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Az anyja sugárzott az örömtől. -

Holnap beköltözhetsz. Spencer, tényleg te vagy a Csillag. - Apja feltartotta

Spencer eredményét, amely időközben enyhén foltos lett a vörösbortól. - Ezt pedig bekereteztetjük emlékbe! Spencer elvigyorodott. Neki nem volt szüksége keretezésre. Egész életében emlékezni fog erre a napra.

- Eljössz velem hétfő este a Chester Springsbe, a fogadásra? érdeklődött Ella, Aria anyja. Csütörtök reggel volt, és Ella a reggelizőasztalnál ült Ariával szemben, és egy pacázó fekete tollal a New York Times keresztrejtvényét fejtette, miközben egy tál Cheeriost kanalazott. Épp most vették vissza részmunkaidős állásá ba a Rosewood főutcáján található Davis Kortársművész Galériába, ennek örömére feliratkozott a levelezőlistára mindenféle kedvezményért. Apu nem tart veled? - kérdezte Aria. Az anyja összecsücsörítette a száját. Sokat kell készülnie az órájára. Ó. - Aria ujjatlan kesztyűjének kilazult szálát tépkedte, amelyet egy hosszú, görögországi vonatozás közben kötött. Csak nem gyanakvás csendült az anyja hangjában? Állandóan azon szorongott, hogy Ella tudomására jut Meredith, és sosem bocsát meg neki, amiért titokban tartotta. Szorosan behunyta a szemét. Nem gondolsz rá! - parancsolt magára. Grépfrútlevet öntött egy pohárba. -

Ella? - szólalt meg. - Szükségem van a tanácsodra

szerelmi ügyben.

-

Szerelmi ügyben? - ugratta az anyja, miközben ko-

romfekete haját kontyba fogta egy az asztalon heverő, étel rendeléshez érkező evőpálcikával. -

Igen - helyeselt Aria. - Tetszik ez a pasi, csak, hogy

úgy mondjam... elérhetetlen. És kifogytam az ötletekből. Hogyan győzzem meg, hogy neki való vagyok? -

Légy önmagad! - javasolta Ella.

Aria felhorkant. -

Azt már próbáltam.

-

Akkor járj elérhető fiúval!

Aria a szemét forgatta. -

Most segítesz, vagy nem?

-

Ó, de érzékeny valaki! - mosolygott Ella, majd cset-

tintett az ujjával. - Épp most olvastam egy tanulmányt az újságban. - Feltartotta a Timest. - Azt vizsgálták, mit találnak a férfiak leginkább vonzónak egy nőben. És tudod, mi állt az első helyen? Az intelligencia. Várj csak, rögtön megkeresem... - Átlapozta az újságot, és Ariának adta a cikket. -

Aria bír egy srácot? - Mike beviharzott a konyhába,

és kikapott egy cukormázas fánkot a konyhapulton álló dobozból. -

Nem! - tiltakozott hevesen Aria.

-

Hát, téged viszont bír valaki! - szögezte le Mike. -

De gáz! - Úgy tett, mintha öklendezne. Kicsoda? - kíváncsiskodott Ella izgatottan. -

Noel Kahn - avatta be Mike, beszéd közben megrá-

gott fánkfalatokat forgatva a szájában. - Kérdezett rólad a lacrosse-edzésen. -

Noel Kahn? - visszhangozta Ella, hol Mike-ra, hol

Ariára pillantva. - Melyik az? Itt volt három éve? Ismerem? Aria felnyögött, és a szemét forgatta.

-

Senki.

Senki? - méltatlankodott Mike undorodva. - Ő a legmenőbb csávó az évfolyamodon! -

Tök mindegy - jelentette ki Aria, majd puszit

nyomott az anyja feje búbjára. Az újságkivágást böngészve beirányozta magát az előszobába. Szóval a pasik az eszes nőkre buknak? Nos, Izlandi Aria okvetlenül eszes. Miért nem csíped Noel Kahnt? - Mike hangjára Aria nagyot ugrott. Öccse alig egy méterre állt tőle narancsleves dobozzal a kezében. - Rém jófej. Aria rámordult: -

Ha annyira odavagy érte, miért nem jársz vele te?

Mike beleivott a dobozba, megtörölte a száját, és a nővérére meredt. Tiszta flúgos vagy mostanában. Betéptél? Nekem is dobnál, ha igen? Aria felhorkant. Izlandon Mike állandóan narkóért kepesztett, és teljesen bezsongott, amikor valami kétes alak a kikötőben elpasszolt neki egy csipetnyi anyagot. A fű, mint kiderült, büdös volt, de Mike akkor is büszkén elfüstölte. Mike az állát vakargatta. -

Azt hiszem, tudom, miért vagy flúgos.

Aria visszafordult a szekrényhez. -

Csak nyomod itt a sódert.

-

Azt hiszed? - vitatkozott vele Mike. - Pedig nem. És

tudod, mit? Kiderítem, hogy igazam van-e. Sok szerencsét, Sherlock! - Aria magára rántotta a blézerét. Bár tisztában volt vele, hogy Mike valószínűleg csak halandzsázik, melegen remélte, hogy az öccse nem fedezte föl a remegést a hangjában.

Miközben a többiek bevonultak angolra - a legtöbb srác néhány napos borostásan, a legtöbb lány Mona-és-Hanna utánzatú telitalpú szandálban és szerencsekarkötőben -, Aria átfutotta sebtiben lefirkantott jegyzeteit. Ma kiselőadást kellett tartaniuk a Godot-ra várva* című színdarabból. Aria imádott kiselőadást tartani - megvolt hozzá a tökéletes, szexis, mély hangja és történetesen töviről hegyire ismerte a darabot. Egyszer Reykjavíkban egy bárban egy egész vasárnapot töltött egy Adrien Brody- hasonmással, akivel vehemens vitát folytattak arról, miről szól a mű... miközben isteni alma-vodkás martinit szlopáltak, és az asztal alatt ismerkedtek. Vagyis a mai nap nemcsak arra volt kitűnő alkalom, hogy überelje osztálytársait, de azt is megmutathatta, milyen jó fej Izlandi Aria. Ezra gyűrötten, könyvszagúan és totálisan ennivalóan sétált be a terembe. Tapsolt egyet. -

Oké, osztály - kiáltott. - Ma sok mindent kell ven-

nünk. Higgadjatok le! Hanna Marin hátrafordult, és Ariára vigyorgott. -

Szerinted milyen alsó van ma rajta?

Aria nyájasan mosolygott - csíkos pamut bokszeralsó, természetesen -, de a figyelmét Ezrára irányította. -

Rendben. - Ezra a táblához lépett. - Mindenki elol-

vasta, amit kellett, ugye? Mindenki készült kiselőadással? Ki akar kezdeni? Aria keze a magasba lendült. Ezra bólintott neki. Aria kisétált a katedrához az osztály elé, megigazította fekete haját a válla körül, hogy még bombázóbbnak tűnjön, majd kitapogatta nagy szemű korall nyakláncát, hogy ne akad-

jon bele a gallérjába. Gyorsan még egyszer belekukkan tott jegyzetében az első néhány mondatba. Tavaly Párizsban láttam a Godot-ra várva című színdarabot. Észrevette, hogy Ezra szemöldöke hajszálnyira felszö kik. Egy Szajna-parti kis színházban került sor az előadásra, a levegőben a szomszédban sülő sajtos briós illata érződött. - Szünetet tartott. - Képzeljétek el a következő jelenetet: az emberek hosszú sorban kígyóznak bejutásra várva; egy nő táskájából két kis fehér pudli kandikál ki; és a távolban ott magasodik az Eiffel-torony. Egy pillanatra fölnézett. Mindenki megbabonázva figyelt! Éreztem a levegőben az energiát, az izgalmat és a szenvedélyt. És nemcsak a sör miatt, amit mindenkinek, még a kisöcsémnek is árultak! - tette hozzá. Csúcs! - vetette közbe Noel Kahn. Aria elmosolyodott. Az ülések nagyon bársonyosak és lilák voltak, és francia vaj illatát árasztották, ami édesebb, mint az amerikai. Ettől olyan fincsi a sütijük. Aria - szólt közbe Ezra. Az a fajta vaj, amitől még a csiga is ízletes lesz. Aria! Aria elhallgatott. Ezra a táblának dőlt, kezét keresztbe fonta rosewoodi blézerén. Igen? - mosolygott rá Aria. Meg kell hogy állítsalak. De... hiszen még a felénél sem tartok! Nos, ha kevesebbet beszélnél bársonyülésről meg sütiről, ellenben annál többet magáról a színdarabról!

Az osztály felvihogott. Aria visszacsoszogott a helyé re, és letottyant. Hát nem látja Ezra, hogy azon igyekszik, hogy megteremtse a légkört? Noel Kahn föltette a kezét. Noel? - kérdezte Ezra. - Szeretnél a következő lenni? -

Nem - ingatta a fejét a fiú. Az osztály hahotázott. -

Csak azt akartam mondani, hogy Aria kiselőadása szerin tem frankó volt. Nekem bejött. -

Köszi - felelte Aria halkan.

Noel hátraperdült. -

Tényleg nincs korhatár az ivásnál?

-

Nem nagyon.

-

Lehet, hogy télen elugrunk a szüleimmel Olaszba.

-

Olaszország fantasztikus. Tetszeni fog.

-

Befejeztétek már ti ott ketten? - fortyant fel Ezra.

Dühös pillantást lövellt Noel felé. Aria a pad furnérjába vájta bugyirózsaszínre festett körmeit. Noel ismét hátrafordult hozzá. -

Van abszintjuk?

Aria bólintott. Csodálkozott, hogy Noel már hallott az abszintról. -

Mr. Kahn - szólt közbe Ezra szigorúan. Egy kicsit

túl szigorúan. - Ebből elég! Csak nem féltékenység csendült a hangjában? -

Öregem! - tekerte Hanna hátra magát. - Mi a frász

ütött belé? Aria elfojtott egy kuncogást. Úgy tűnt neki, hogy egy bizonyos tanár kiütést kap egy bizonyos überdiáktól. Ezra ezután Devon Arlisst szólította fel, aki elkezdte a mondókáját. Miközben Ezra oldalra fordult, megtámasztotta az ujján az állát, és figyelt, Ariának forrt a vére. Anynyira kívánta a férfit, hogy az egész teste belebizsergett.

De nem, várjunk csak! Csupán a lime-zöld táskában lapuló mobilja rezgett a lábánál. A telefon tovább rezgett. Aria lassan benyúlt és kiemel te. Új sms:

Aria gyorsan lecsapta a mobilját. Aztán ismét felnyitotta, és újra elolvasta az üzenetet. Meg újra. S olvasás közben felállt a kezén a szőr. A teremben senkinél sem volt elöl a mobil - se Hannánál, se Noelnél, senkinél. És nem is figyelte senki. Még a mennyezetet is átvizsgálta, és a tanterem ajtaján is kilesett, de minden szokványosnak tűnt. Minden csöndes volt, és nyugodt. - Ez nem lehet igaz - suttogta Aria. Az egyetlen, aki az apjáról tudott... Alison volt. Márpedig ő megesküdött a sírjára, hogy egy árva léleknek sem árulja el. Visszatért?

Csütörtök délután, a lyukasórája alatt Spencer átbakta tott a Rosewood Day olvasótermébe. Mennyezetig érő, kézikönyvekkel zsúfolt polcaival, oszlopon álló giganti kus földgömbjével és festett üvegablakaival ez volt a ked venc helye az egész iskolában. Megállt az üres terem kö zepén, behunyta a szemét, és beszívta az ódon, bőrkötéses könyvek illatát. Ma minden úgy alakult, ahogy szerette volna: a szokatlan hideghullám örömére belebújhatott vadiúj világoskék Marc Jacobs gyapjúkabátjába, a Rosewood Day-i büfés isteni duplahabos tejeskávét rittyentett neki, épp az előbb vette csont nélkül a franciavizsgát, és este beköltözik az istállóba, miközben Melissa kénytelen lesz átcuccolni régi, zsufi szobájába. Mindezek ellenére köd nehezedett a lelkére. Egyrészt az a fajta zavaró érzése támadt, hogy elfelejtett valamit, más részt hogy valaki... hát, figyeli. Persze nyilvánvaló volt, miért keserű a szájíze: a „kívánós” e-mail miatt. Meg az Ali régi ablakában villanó szőke haj miatt. Meg amiatt, hogy egyedül Ali tudott Ianről... Hogy megszabaduljon rossz érzésétől, a számítógép elé telepedett, megigazította tengerészkék mintás Wolford ha-

risnyájának derekát, és rácsatlakozott az internetre. Bogarászni kezdett a közelgő emelt szintű biológia projektjé hez, ám miután áttekert a találatokon, amelyeket a Google kidobott, bepötyögte a keresőbe: Wren Kim. A találatokat böngészve, elfojtott egy kuncogást. Egy Mill Hill Iskola, London nevű honlapon ráakadt egy fényképre, melyen Wren hosszú lobonccal áll egy Bunsen-égő és egy rakás kémcső társaságában. Egy másik link az Oxfordi Egyetem Corpus Christi Kollégiumának diákportál jára irányította, ahol Wren imádnivalóan pózolt shakes peare-i kosztümben, koponyával a kezében. Sejtelme sem volt, hogy Wrent érdekli a színjátszás. Miközben igyekezett felnagyítani a képet, hogy megnézze, hogy áll rajta a harisnya, valaki megkocogtatta a vállát. A fiúd? Spencer akkorát ugrott, hogy lelökte a kristályokkal kirakott Sidekick mobilját a padlóra. Andrew Campbell esetlenül vigyorgott mögötte. Spencer gyorsan bezárta az ablakot. Még szép hogy nem. Andrew lehajolt, hogy fölvegye a Sidekicket, és kisöpör te egyenes, vállig érő haját a szeméből. Spencer csak most eszmélt rá, hogy akár még aranyos is lehetne, ha megszabadulna oroszlánsörényétől. Hoppá - mondta a fiú, átnyújtva a mobilt. - Azt hiszem, egy kő leesett róla. Spencer kikapta a kezéből. A frászt hoztad rám! Bocs - Andrew elmosolyodott. - Szóval színész a fiúd? -

Mondtam már, hogy nem a fiúm.

Andrew hátralépett. Bocs, csak társalogni akartam.

Spencer gyanakvón méregette. Mindegy - folytatta Andrew, feljebb húzva North Face hátizsákját a vállán. - Töprengtem. Elmész Noel partijára holnap? Elvihetlek. Spencer bambán rámeredt, majd hirtelen beugrott neki: Noel Kahn pusztapartija. Tavaly elment. A srácok töl csérből vedelték a sört, és gyakorlatilag minden csaj fel szarvazta a barátját. Az idei év is nagyjából hasonló lesz. És amúgy is Andrew komolyan azt hitte, hogy beülne a Minijébe? Egyáltalán beférnének mindketten? Kétlem - felelte. Andrew arca megnyúlt. -

Igen, gondolom, tengernyi dolgod van.

Spencer összevonta a szemöldökét. Mit akar ez jelenteni? Andrew vállat vont. Láthatóan sok mindent vállaltál. Otthon van a nővéred, ugye? Spencer hátradőlt a székben, és beszívta az alsó ajkát. Aha, épp tegnap este jött haza. Honnan tudt... Elhallgatott. Várjunk csak egy pillanatot! Andrew állandóan föl-le kocsikázott az utcában a Minijével. Épp tegnap látta, amikor kihalászta a teszteredményét a postaládából... Nagyot nyelt. Most, hogy jobban belegondolt, lehet, hogy aznap is látta a fekete Minit elhúzni, amikor Wrennel a jakuzziban áztatták magukat. Nyilván sokat furikázott föl -alá, ha látta, hogy Melissa itthon van. És mi van akkor, ha... mi van akkor, ha Andrew írta azt a hátborzongató „kívánós” üzenetet? Elképzelhető, hisz Andrew-ban piszkosul buzog a versenyszellem. Mert hogyan szerezhetnénk egy förtelmes napot a vetélytársnak, ha nem úgy, hogy fenye-

gető levelet küldünk neki? Így jövőre könnyebben meg választanak minket ismét a diáktanács elnökének... vagy még jobb, ha már az év végi búcsúbeszédre ki lehet ütni. És a hosszú haj! Lehet, hogy őt látta Ali régi ablakában? Hihetetlen! Spencer elképedve bámult Andrew-ra. Valami baj van? - aggodalmaskodott Andrew. Mennem kell. - Spencer felpakolta a könyveit, és kivonult az olvasóteremből. Várj! - szólt utána Andrew. Spencer azonban csak ment tovább. De amint kilökte a könyvtár ajtaját, rájött, hogy nem tajtékzik a dühtől. Per sze bizarr, hogy Andrew kémkedik utána, de ha Andrew az A., akkor biztonságban van. Mert bármit akar Andrew felhozni ellene, az semmi... de semmi... ahhoz képest, amit Alison tud. Az udvarra nyíló ajtóhoz ért - pontosan ekkor lépett be Emily Fields. arcán.

Hali! - köszönt Emily. Ideges árny suhant át az

Hali! - felelt Spencer. Emily megigazította Nike hátizsákját. Spencer kisimí totta a frufrut az arcából. Mikor is beszélt utoljára Emi lyvel? Jól lehűlt az idő, ugye? - kezdte Emily. Spencer bólintott. Igen. Emily épp rámosolygott azon a dunsztom-sincs-mitmondthatnék-neked módon, amikor Tracey Reid, egy másik úszó karon ragadta. Mikor kell befizetni a pénzt a fürdőruhára? kérdezte. Miközben Emily válaszolt, Spencer lepöckölt néhány nem létező porszemet a blézerjéről, és azon morfondírozott, vajon leléphet-e csak úgy, vagy inkább köszönjön

el, ahogy a jó modor diktálja. Ekkor hirtelen megakadt a szeme Emily csuklóján. Emily még mindig viselte a kék fonott karkötőt hatodikból. Alison mindannyiuknak ké szített egyet közvetlenül a baleset - a Jenna-ügy - után. Eredetileg Jenna öccsét, Tobyt akarták elkapn i; mindössze meg szerették volna tréfálni. Miután öten eltervezték, Ali átfutott az utcán, hogy benézzen Toby faházának az ablakán, és ekkor történt: az az izé... valami szörnyűség... történt Jennával. Miután a mentő elhajtott Jennáék háza elől, Spencer fölfedezett valamit a balesettel kapcsolatban, amit a többiek sosem tudtak meg: Toby észrevette Alit, de Ali is látta Tobyt, aki éppolyan disznóságot művelt. Azért nem árulhatta be Alit, mert akkor Ali is beárulja őt. Nem sokkal ezután, Ali mindenkinek készített egy karkötőt, hogy emlékeztesse őket, örökké legjobb barátnők maradnak, és most, hogy ilyen titkot őriznek, mindörökre meg kell védeniük egymást. Spencer arra számított, Ali majd beavatja a többieket is, hogy valaki meglátta, de nem tette. Amikor a zsaruk kihallgatták Ali eltűnése után, meg kérdezték, voltak-e ellenségei Alinak, gyűlölte-e őt bárki annyira, hogy bántani akarja. Ő váltig állította, Ali trendi lány volt, és mint mindenkinek, aki trendi, neki is el kel lett fogadnia, hogy egyes csajok nem csípik, de csak a sárga irigység emésztette őket. Ez persze szemenszedett hazugság volt. Akadtak olya nok, akik tiszta szívükből gyűlölték Alit, és tudta, hogy be kéne számolnia a rendőrségnek arról, mit mesélt neki Ali a Jennaügyről... hogy esetleg Toby akarta bántani Alit... de hogyan számolhatott volna be róla anélkül, hogy elárulná, miért? Nem telt el úgy nap, hogy el ne haladt vol-

na Toby és Jenna háza előtt az utcában. De a két testvért elküldték bentlakásos iskolába, és alig jártak haza, ezért a fejét tette volna rá, hogy a titkuk biztonságban van. Biztonságban Tobytól. Ő pedig biztonságban attól, hogy va laha is be kelljen számolnia a legjobb barátnőinek arról, amit egyedül csak ő tud. Amint Tracey Raid elbúcsúzott, Emily megfordult. Meg lepte, hogy Spencer még mindig ott ácsorog. Mennem kell órára - közölte. - De azért örülök, hogy találkoztuk. Szia - köszönt el Spencer, és Emilyvel még egyszer utoljára feszélyezetten egymásra mosolyogtak.

- Mit henyéltek, srácok? Csipkedjétek magatokat! - üvöltött rájuk Lauren edző a pallóról. Csütörtök délután Emily ki-ki bukkanva a hullámok közül, együtt szelte a többi úszóval a rosewoodi Anderson uszoda kristálykék vizét, s hallgatta, ahogy a fiata los, hajdani olimpiai edző Lauren Kinkaid kiabál velük. A medence huszonhárom méter széles és negyvenhat mé ter hosszú volt, és egy kis ugrómedence is tartozott hoz zá. Az úszómedence hosszában hatalmas tetőablakok sorakoztak, ezért ha este hátúszást gyakoroltál és felnéztél, gyönyörködhettél a csillagokban. Emily megkapaszkodott a falban, és a fülére húzta a sap káját. Oké, csipkedi magát. Ma tényleg muszáj lesz erősen koncentrálnia. Tegnap este, miután hazaért a szurdokból Mayával, hosszú ideig hevert az ágyán, s felváltva öntötte el a melegség és boldogság arra a gondolatra, hogy milyen jól érezték magukat kettesben... és szorongott meg zakla tott volt Maya vallomása miatt. Nem hiszem, hogy a srácokat komálom. Inkább csapódnék valakihez, aki olyan, mint én. Vajon Maya tényleg arra célzott, amire szerinte célzott?

Ahogy fölidézte, milyen vidáman ökörködött Maya a vízesésnél - arról nem is szólva, milyen sokszor értek egymáshoz, és mennyit csiklandozták egymást -, ideges lett. Miután tegnap este hazaért, feltúrta a z úszótáskáját az előző napi üzenetért, amelyet A.-tól kapott. Újra és újra átfutotta, ízeire szedett minden egyes szót, míg össze nem folytak a betűk a szeme előtt. Mire elérkezett a vacsora, úgy döntött, folytatnia kell az úszást. Nincs több elbliccelt edzés. Nincs több tunyulás. Mostantól kezdve ő lesz az úszólányok mintapéldánya. Ben odatempózott hozzá, és a kezével a falnak támaszkodott. Hiányoztál tegnap. Hm. - Bennel is új alapokra kell helyeznie a kapcsolatát. A szeplőivel, metsző kék szemével, enyhén borostás állával és gyönyörűen kidolgozott úszótestével Ben igazi szexisten, nem? Megpróbálta elképzelni, amint barátja leugrik a Marwyn-ösvény hídjáról. Vajon nevetne, vagy gyerekesnek tartaná? -

Szóval, hol csellengtél? - kíváncsiskodott Ben a

szemüvegét fújva, hogy párátlanítsa. Spanyolból korrepetáltam. Átugrasz hozzánk edzés után? Az őseim csak este nyolckor esnek haza. Ööö... azt hiszem, nem megy. - Emily ellökte magát a faltól, és taposni kezdte a vizet. Lenézett a zavarosban kalimpáló lábára. Miért nem? - Ben is elrugaszkodott a faltól, hogy felzárkózzon mellé. Mert... - Emilynek egy kifogás sem jutott eszébe. Tudod, hogy át akarsz ugrani - győzködte Ben suttogva. Vizet merített a kezébe, és fröcskölni kezdte Emi-

lyt. Maya ugyanezt tette tegnap, de ez alkalommal Emily vadul arrább úszott. Ben beszüntette a fröcskölést. -

Mi baj?

- Ne! Ben átkarolta Emily derekát. -

Ne? Nem szereted, ha fröcskölnek? - gügyögte.

Emily lefejtette magáról Ben kezét. - Ne! Ben elhátrált. -

Jól van, na!

Emily nagyot sóhajtva átsiklott a másik pályára. Bírta Bent, tényleg bírta. Talán mégis át kéne ugrania hozzá úszás után. Együtt nézhetnék az American Chopper videóra vett részeit, hozathatnának pizzát DiSilviótól, és Ben benyúlhatna legkevésbé sem szexis sportmelltartója alá. Hirtelen könnyek szöktek a szemébe. Semmi hajlandóságot sem érzett ahhoz, hogy Ben szúrós, kék, alagsori kanapéján gubbasszon, oregánólevelet piszkáljon a fogai közül, és a nyelvével Ben szájában kavarjon. Egyszerűen semmi hajlandóságot. Az a fajta lány volt, aki képtelen megjátszani magát. De vajon ez azt is jelenti, hogy szakítani akar? Nehéz dönteni egy olyan sráccal kapcsolatban, aki alig egy méterrel mö götted úszik a pályádon. A nővére, Carolyn, aki a szomszédos pályán gyakorolt, megkocogtatta a vállát. -

Minden rendben? Aha - motyogta Emily megmarkolva egy kék úszó-

deszkát. -

Oké. - Úgy tűnt, Carolyn mondana még valamit. Mi-

után Emily tegnap kiruccant Mayával a szurdokhoz, épp

idejében farolt be a Volvóval a parkolóba ahhoz, hogy lássa Carolynt kilépni az uszoda szárnyas ajtaján. Mikor Carolyn kérdezte tőle, merre járt, azt állította, hogy korrepetált spanyolból. Úgy tűnt, Carolyn hisz neki, annak ellenére, hogy nedvesen lógott a haja, és a kocsi furcsán pattogott - mindig így csinált, amikor hosszabb út után lehűlt. Bár a két testvér úgy hasonlított egymásra, mint két tojás: nagy szeplők terpeszkedtek az orrukon, vörösesbarna hajukat hidrogénezték, rövid szempillájukat vastagon fel vitt Maybelline Great Lashsel hosszabbították meg és egy szobában laktak, mégsem álltak közel egymáshoz. Carolyn csöndes, tartózkodó, engedelmes lány volt, és bár Emily hasonlított rá, Carolyn roppant elégedetten élte meg eme állapotát. Lauren edző a sípjába fújt. Delfinúszás következik! Sorakozó! Az úszók felsorakoztak a leggyorsabbtól a leglassúbbig, az úszódeszka előttük. Ben Emily elé került. A lányra nézett, és felvonta a szemöldökét. Ma nem tudok átjönni - jelentette ki Emily halkan, hogy a többi úszó fiú - akik ott tolongtak körülöttük, és Gemma Curran félresikerült barnító krémezésén vihog tak - ne hallja. - Bocsi. Ben szája elkeskenyedett. Na ja! Micsoda meglepetés! - Aztán amikor Lauren megfújta a sípot, ellökte magát a faltól, és delfinezni kezdett. Emily kelletlenül várt, míg Lauren ismét a sípba fúj, aztán elrugaszkodott Ben után. Úszás közben Ben taposó lábait figyelte. Olyan bénán nézett ki, hogy a fiú a már rövid hajára sapkát húzott. Versenyek előtt meg tiszta kényszerbeteg lett, leborotválta a haját, de még a szőrt is a kezén és a lábán. E pillanatban

akkorákat csobbantott a tappancsával, hogy teljesen beterítette az arcát. Emily meredten bámulta az előtte föl-föl bukkanó fejet, és keményebb tempóra kapcsolt. Jóllehet öt másodperccel később indult Bennél, ugyan akkor ért a szemközti falhoz, mint ő. Ben zabosan megfor dult. Az úszócsapat etikettje megkövetelte, ha valaki utolér egy menetben, nem számít, mekkora sztár vagy, magad elé kell engedned az illetőt. De Ben csak úszott tovább. -

Ben - kiáltotta Emily ingerülten.

Ben felállt a sáv végen, és hátrafordult. -

Mi van?

-

Engedj magad elé!

Ben a szemét forgatta, és ismét a víz alá bukott. Emily elrugaszkodott a faltól, és őrülten tempózott, míg utol nem érte. Ben elérte a falat, és szembe fordult vele. -

Elhúznál már a valagamból? - ordította.

Emily hahotára fakadt. Előre kellett volna engedned! -

Talán ha nem másztál volna rám kapásból, akkor

most nem lennél a nyakamban! Emily felhorkant. -

Nem tehetek róla, hogy gyorsabb vagyok nálad.

Ben álla leesett. Hoppá! Emily megnyalta az ajkát. -

Ben...

-

Ne! - Ben fölemelte a kezét. - Csak ússzál, mint ál-

lat, oké? - A pallóra hajította a szemüvegét. Az megpattant, és visszabucskázott a vízbe, kis híján eltalálva Gem ma krémbarnított vállát. -

Ben...

A hú rámeredt, sarkon perdült, és kiszállt a vízből. -

Tök mindegy.

Emily figyelte, ahogy dühösen fújtatva belöki a fiúöl töző ajtaját. Megrázta a fejét, s nézte, ahogy az ajtó lassan ki-be leng. Aztán eszébe jutott, mit mondott tegnap Maya. - Cseszd meg a cseresznyét! - próbálta ki halkan, és elmosolyodott.

- Akkor átugrasz ma este? - Hanna a másik füléhez szorította a BlackBerryjét, és várta, hogy Sean válaszoljon. Csütörtök volt, tanítás után. Monával épp most randiztak, hogy felhörpintsenek egy gyors kapucsínót a suliban, de Mona korán faképnél hagyta, mert gyakorolnia kellett a kezdő ütést a hétvégi anya-lánya golfversenyre, amelyre beneveztek. Hanna most otthon gubbasztott a tornácon, Seannal csevegett, és figyelte, ahogy a hatéves szomszéd kislány anatómiailag meglepően pontos rajzokat kanyarít mezítelen fiúkról krétával a feljáróra. -

Nem megy - felelte Sean. - Ne haragudj.

-

De csütörtök este van a Nerve, te is tudod!

Hanna és Sean megszállottan nézte a Nerve című valóságshow-t, mely négy olyan pár életét mutatta be, akik az interneten találkoztak. A ma esti rész kiváltképp fontos volt, mert két kedvencükről, Nate-ről és Fionáról szólt. Hanna szerint legalább beindíthatná köztük a társalgást. -

Ma este... ma este programom van.

-

Miféle programod?

-

Öö... Szklub.

Hannának leesett az álla. Szklub? Mint Szüzességi klub?

Nem hagyhatnád ki? Sean hallgatott egy darabig. Nem. Hát akkor legalább Noelhez eljössz holnap, ugye? Újabb hallgatás. -

Fogalmam sincs.

Sean! Muszáj! - nyekeregte Hanna. Rendben - adta meg magát Sean. - Gondolom, Noel úgyis berágna, ha nem mennék. -

Én is berágnék! - tette hozzá Hanna. Tudom. Akkor holnap találkozunk. Szia!

-

Sean, várj... - kezdte Hanna, de Sean már le is rakta.

Hanna bement a házba. Seannak muszáj eljönnie holnap a partira. Csalhatatlan, romantikus tervet fundált ki: becsábítja Noelék erdejébe, szerelmet vallanak egymásnak, és szerelmeskednek. Az Szklub sem tiltakozhat a szex ellen, ha szerelmes vagy, nem igaz? Mellesleg a Kahn-erdőnek legendás híre volt. Úgy is hívták: csődörerdő, annyira sok srác vesztette el ott a szüzességét a Kahn -partikon. Azt rebesgették, a fák szextitkokat suttognak az újoncok fülébe. Megállt az előszobatükör előtt, és felhúzta az ingét, hogy szemügyre vegye feszes hasizmát. Majd oldalra fordult, hogy megvizslassa fokhagymagerezdnyi, kerek hátsóját. Aztán előrehajolt, és megnézte a bőrét. A tegnapi foltos ságot mintha elfújták volna. Vicsorogva ellenőrizte a fo gát is. Az egyik alsó metszőfoga keresztezett egy szemfogat. Vajon mindig így állt? Ledobta vastag pántú, aranyszínű, bőr kézitáskáját a konyhaasztalra, és feltépte a fagyasztó ajtaját. Az anyja nem vásárolt házi fagyit, így hát kénytelen lesz beérni egy ötven százalékkal csökkentett cukortartalmú Tofutti

jégkrémszendvics-utánzattal. Kivett hármat, és mohón kibontotta az elsőt. Alig harapott bele, máris jelentkezett az ismerős nógatás, hogy még többet faljon. Nesze, Hanna, egyél még egy profiterol * - súgta neki Ali aznap, amikor meglátogatták az apját Annapolisban. Aztán Ali Kate-hez, apja barátnőjének a lányához fordult, és kijelentette: -

Hanna igazi mázlista: bármit ehet, mégsem hízik egy

grammot sem! Persze ez nem volt igaz. Ettől volt olyan rosszindulatú az egész. Hanna már akkoriban kigömbölyödött, és mintha egyre kerekebbé vált volna. Kate kuncogott, és Ali - akinek elvileg az ő oldalán kellett volna állnia - szintén nevetett. -

Vettem neked valamit.

Hanna ugrott egyet. Az anyja a kis telefonasztalkánál ült dögös rózsaszín Champion sportmelltartóban és fekete, trapéz szárú jóganadrágban. -

Ó - lepődött meg.

Ms. Marin végigmérte Hannát. Tekintete végül a kezé ben szorongatott jégkrémszendvicseken állapodott meg. -

Tényleg szükséged van háromra?

Hanna lepillantott. Az első szendvicset kevesebb mint tíz másodperc alatt begyűrte úgy, hogy szinte az ízét sem érezte, és már a következőt is kibontotta. Savanyún az anyjára mosolygott, és sebesen visszatöm ködte a megmaradt jégkrémet a fagyasztóba. Mikor viszszafordult, az anyja egy kis kék Tiffany szütyőt helyezett az asztalra. Hanna kérdőn ráemelte a szemét. Mi ez? -

Nyisd ki!

Egy kis kék Tiffany-doboz lapult benne, amelynek a mélyén egy teljes Tiffany-kollekció rejtőzött szerencsekarkötőstül meg kerek ezüst fülbevalóstul meg nyakláncostul. Ugyanolyan, amilyet vissza kellett adnia a tiffanys nőnek a rendőrségen. Hanna fölemelte őket, hadd szikrázzanak a mennyezeti világításban. Ejha! Ms. Marin vállat vont. Szívesen. - Aztán jelezvén, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést, visszavonult a kuckójába, leterítette lila jógamatracát, és bekapcsolta erőjóga-DVD-jét. Hanna lassan visszacsúsztatta a fülbevalót a szütyő- be. Össze volt zavarodva. Nagyon furcsa az anyja. Ekkor figyelt föl a krémszínű, négyzetes képeslapborítékra, mely a kis telefonasztalkán pihent. Nagybetűkkel gépelték rá a nevét és a címét. Elmosolyodott. Most pont arra volt szüksége, hogy meghívják egy jó kis buliba, hogy fölviduljon. Lélegezz be az orrodon, és fújd ki a szádon! - hallatszott ki a kuckóból a jógi tévében fölcsendülő megnyugtató hangja. Ms. Marin egyenesen állt, a karját lazán leengedte maga mellett. Meg sem rezdült, amikor a BlackBerryje A Dongót* zenélve jelezni kezdte, hogy e-mailt kapott. Ilyenkor csak magára koncentrált. Hanna felkapta a borítékot, és felslattyogott vele a szobájába. Letelepedett a baldachinos ágyra, kitapogatta a kismillió szállal szőtt takarót, és rámosolygott Pöttömre, aki békésen szunyókált a kutyaágyban. -

Gyere ide, Pöttöm! - súgta neki. Az eb kinyújtózott,

és álmosan átmászott Hanna karjába. Hanna felsóhajtott.

Lehet, hogy csak a PMS * gyötri, és néhány nap múlva már nem lesz ilyen ideges, labilis, világvége-hangulatban. A körmével felbontotta a borítékot. A homlokát rán colta. Nem meghívót talált benne, hanem egy zagyva üzenetet.

Mi a fenét akar ez jelenteni? Aztán kihajtogatta a papírt, amelyet a kártya mellé szuszakoltak, és felüvöltött. Egy magániskola internetes újságjának színesben kinyomtatott oldalát tartotta a kezében. Hanna megnézte az ismerős embereket a fotón. Alatta a felirat így szólt: a Barnbury Iskola jótékonysági műsorán Kate Randall mondta a beszédet. A képen édesanyja, Isabel Randall és Ms. Randall vőlegénye, Tom Marin társaságában látható. Hanna sűrűn pislogott. Az apja ugyanúgy nézett ki, mint amikor utoljára találkozott vele. S bár már akkor megállt benne az ütő, amikor a szeme a vőlegénye szóra siklott - ez meg mikor történt? -, leginkább Kate képére rázta ki a hideg. Kate tökéletesebbnek tűnt, mint valaha. A bőre ragyogott, a haja fantasztikus volt, s vidáman átkarolta az anyját és Mr. Marint. Sosem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor először meglátta Kate-et. Alival épp lekecmeregtek a vonatról Annapolisban. Először csak az apját vette észre, amint a motorháztetőnek támaszkodik. De akkor kinyílt a kocsi ajtaja, és kiszállt belőle Kate. Hosszú, egyenes gesztenye-

barna haja csillogott a fényben, és a tartása olyan lányéra vallott, aki kétéves kora óta balettozik. Hanna ösztöne először azt súgta, bujdokoljon el egy villanyoszlop mögé. Végigmérte kényelmes farmerját és kinyúlt kasmírpulcsiját, és igyekezett nem elájulni. Hát ezért hagyott el apu! - gondolta. - Olyan lányt akart magának, aki miatt nem ég, mint a Reichstag. Uramatyám! - suttogta Hanna a borítékot bogarászva a feladóért. Semmi. Ekkor ötlött fel benne. Az egyet len, aki tényleg tudott Kate-ről, Alison volt. Szeme az üzenet alján az A.-ra vándorolt. A Toffuti jégkrémszendvics hangosat mordult a gyom rában. A fürdőszobába vágtatott, és kikapta a plusz fogkefét a mosdókagyló melletti kerámiacsészéből. Aztán letérdelt a vécé elé, és várt. Könnyek gyűltek a szeme sarkába. Ne kezdd újra! - parancsolt magára, keményen megmarkolva a fogkefét. - Többet érsz te ennél! Végül feltápászkodott, és a tükörbe bámult. Arca kipi rult, a haja kuszán meredezett, a szeme véreres volt, és püffedt. Lassan visszaejtette a fogkefét a csészébe. Hanna vagyok, a klasszis csaj - jelentette ki a tükörképének. De nem hangzott túl meggyőzően. Még véletlenül sem.

- Oké. - Aria kifújta hosszú frufruját a szeméből. - Ebben a jelenetben csapd a burádra ezt a tésztaszűrőt, és rizsázz vég nélkül egy nem létező kis szarosról. Noel összevonta a szemöldökét, és a hüvelykujját bedugta lebiggyedő rózsaszín szájába. -

Minek viseljek szűrőt a burámon, Finnország?

Csak - felelte Aria. - Ez abszurd dráma. Olyannak is kell lennie: abszurdnak. -

Vettem! - vigyorogta Noel. Péntek reggel volt, és a

padban csücsültek angolórán. A tegnapi Godot-ra várvakatasztrófa után, Ezra következő feladatához párokba kel lett rendeződniük,

hogy

megalkossák

saját

egzisztencialista

színdarabukat. Egzisztencialista, vagyis „buta, nincs ki a négy kereke”. Márpedig ha valaki biztosan elő tud állni buta, nincs ki a négy kereke dolgokkal, akkor az Aria. -

Az fix, hogy valami tök abszurddal rukkolunk elő -

jegyezte meg Noel. - Ez a csávó például vezethetne egy Lincolnt, aztán néhány benyakalt sör után belehajt a kacsaúsztatóba. De húzza a lóbőrt a kormánynál, és másnapig fingja sincs, hogy egy kacsaúsztatóban dekkol. A Lin colnba is hajíthatunk néhány kacsát. Aria összevonta a szemöldökét.

Hogyan vigyük ezt színre? Lehetetlennek tűnik. Dunsztom sincs - vonogatta a vállát Noel. - De tavaly ez megtörtént velem. Tök abszurd volt. Meg csúcs. Aria nagyot sóhajtott. Nem kifejezetten azért választot ta Noelt a partnerének, mert jó írótársnak tartotta. Hátra tekerte a nyakát, hogy lássa, marcangolja-e Ezrát a féltékenység, de sajnos nem figyelte őket dühtől tajtékozva. Mi lenne, ha az egyik szereplő azt hinné, hogy kacsa? - vetette föl. - Néha hápoghatna. Hm, persze. - Noel gyorsan lekörmölte Aria ötletét egy méregdrága, megcsócsált végű Montblanc töltőtollal egy vonalas fecnire. - Hékás, ne vegyük fel apám Canon DV kamerájával? Mozizhatnánk dögunalmas színház helyett! Aria fontolóra vette. Na ja, az frankón menő lenne. Noel elmosolyodott. Akkor megtarthatnánk a lincolnos jelenetet. -

Aha. - Aria eltöprengett, vajon a Kahn klánnak tény-

leg akad-e egy fölösleges Lincolnja, amellyel belehajthatnak egy tóba. Valószínűleg igen. Noel oldalba bökte Mason Byerst, aki James Freeddel állt párba. Hapsikám! Nálunk egy Lincoln lesz a darabunkban! Meg tűzijáték! -

Várj csak! Tűzijáték? - hűlt el Aria. Baró - méltatta Mason.

Aria szorosan összepréselte az ajkát. De őszintén, neki erre nincs energiája. Tegnap este alig szunyált valamit. A tegnapi rejtélyes sms után a fél éjszakát azzal töltötte, hogy jártatta az agyát, és közben bőszen kötött egy lila füles sapkát.

Borzalmas volt belegondolni, hogy valaki nemcsak hogy róla és Ezráról tud, de még az apjáról is. Mert mi van ak kor, ha ez az A. nevű akárki legközelebb az anyjának küld sms-t? És mi van akkor, ha A. ezt már meg is tette? Nem akarta, hogy az anyja rájöjjön - most nem, így nem. Képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy ez az A.üzenet Alisontól származik. Alig akadt ember, aki tudott volna a dologról. Talán néhány egyetemista és persze Meredith. Ők viszont nem ismerték őt. Márpedig ha Alisontól jött az sms, akkor ez azt jelen ti, hogy életben van. Vagy... nem! Mert mi van akkor, ha Ali szelleme bombázza őt üzenetekkel? Egy szellem könynyen becsusszanhat a Biliárd női mosdójának repedésein. És a holtak szellemei néha kapcsolatba lépnek az élőkkel, hogy helyrehozzák a ballépéseiket, nem igaz? Ez az utol só házi feladatuk, mielőtt felvételt nyernek a mennybe. De ha Ali helyre akarná hozni a ballépéseit, Aria érdemesebb jelöltet is el tudott képzelni magánál. Például Jennát. Eltakarta kezével a szemét, hogy kizárja az emléket. Pokolba a terápiával, ami azt tartja, nézzünk szembe démonainkkal! Ő inkább azon igyekezett, hogy minél jobban kizárja a Jenna-ügyet meg az apja és Meredith kavarását. Felsóhajtott. Ilyenkor mindig azt kívánta, bárcsak ne távolodott volna el ennyire régi barátnőitől. Például Han nától, aki ott ül alig néhány paddal előtte. Bárcsak odasé tálhatna hozzá, megbeszélhetné ezt vele, és kérdezhetne tőle Aliról. De az ember tényleg változik. Azon filózott, vajon könnyebb lenne-e Spencerrel vagy Emilyvel megvitatni ezeket a dolgokat. -

Helló.

Aria fölegyenesedett. Ezra állt a pad előtt. -

Szia - nyikorogta Aria.

Belenézett a kék szempárba, és belesajdult a szíve. Ezra furcsán megbillentette csípőjét. - Hogy vagy? Ühm... szuperül. Igazán frankón. - Kihúzta magát. Izlandról hazafelé a repülőn azt olvasta egy az ülészseb ben talált magazinban, hogy a srácok a lelkes, optimista lányokat csípik. És mivel az éles elméjű típus tegnap nem jött be, miért ne próbálná ki az energikust? Ezra eldobható tollja kupakját pattintgatta. Nézd, sajnálom, hogy tegnap a beszéd közepén állítottalak le. Odaadod a kártyáidat, hogy átnézzem őket, és leosztályozzalak? Oké. - Mi van? Minden diáknak megtenné ezt Ezra? - Szóval... hogy vagy? Jól. - Ezra elmosolyodott. Ajka rángatózott, mintha még mást is mondana. - Min dolgozol most? - Kezével Aria asztalára támaszkodott, és lehajolt, hogy belekuk kantson a jegyzeteibe. Aria egy darabig a kézfejét bámulta, aztán az Ezráé mellé csúsztatta a kisujj át. Úgy tett, mint ha véletlen lenne, de Ezra nem húzódott el. Mintha szikrák pattogtak volna a két kisujj között. Mr. Fitz! - Devon Arliss keze a magasba lendült a hátsó sorban. - Van egy kérdésem. -

Máris megyek - szólt Ezra fölegyenesedve.

Aria a szájába dugta a kisujj át, mely az Ezráéhoz ért. Még pár percig nézte a férfit, hátha visszajön hozzá, de nem jött. Hát akkor. Vissza az F-tervhez, vagyis a Féltékenységhez. Noelhez fordult. Szerintem szexjelenet is kéne a filmünkbe. Jó hangosan mondta, de Ezra továbbra is Devon asztala fölé hajolt.

-

Sirály! - lelkendezett Noel. - Az a fazon fog szexelni,

aki kacsának képzeli magát? -

Ja. Egy olyan nőcivel, aki úgy csőrözik, mint egy

liba. Noel hahotára fakadt. -

Hogy csőrözik egy liba?

Aria Devon asztala felé fordult. Ezra már őket figyel te. Helyes. -

Így. - Noelhez hajolt, és puszit nyomott az arcára.

Meglepő módon Noelnek fantasztikus illata volt. Mint a Kiehl Blue Eagle borotvahabnak. Haláli - súgta Noel. Az osztályban mindenki zajongva birkózott a feladattal, senki sem vette észre a libacsőrözést, Ezra azonban - még mindig Devon asztalánál időzve - rezzenéstelenül állt. -

Szóval hallottad, hogy buli lesz ma nálam? - Noel

Aria térdére tette a kezét. -

Aha, hallottam valamit.

-

Tutira ott a helyed. Hordószámra döntjük magunkba

a sört. Meg mást is... mondjuk skót whiskyt. Szereted a whiskyt? A fateromnak egész gyűjteménye van, úgyhogy... -

Imádom a whiskyt. - Aria érezte, hogy Ezra tekintete

a hátát perzseli. Aztán odahajolt Noelhez, és kijelentet te. Tutira ott a helyem a bulidon ma este. Abból ítélve, ahogy Ezra kiejtette a tollat a kezéből, és a padlón pattogott, nem volt nehéz kitalálni, hallotta-e őket, vagy sem.

- Mész este Kahn bulijába? - kíváncsiskodott Carolyn, miközben rákanyarodott a kocsival a Fields-felhajtóra. Emily beletúrt a még mindig nedves hajába. Dunsztom sincs. - Ma két szót sem váltottak Bennel az edzésen, így fogalma sem volt, elmegy-e. - És te? -

Nem is tudom. Lehet, hogy inkább az Applebee’sre

szavazunk Topherrel. Na ja, tényleg szörnyű nehézséget jelenthet Carolynnak, hogy egy péntek esti pusztaparti meg az Applebee’s grill- bár közül válasszon! Becsapták a Volvo ajtaját, és felkutyagoltak a kavicsos úton a Fields család harmincéves, kolóniái stílusban épült házához, mely megközelítőleg sem volt olyan hatalmas vagy flancos, mint a többi ház Rosewoodban. Ráadásul a kékre festett zsindelytető töredezett, a ház előtti ösvényről eltűnt néhány szikla, és még a kerti bútor is ósdinak hatott. A bejárati ajtóban az anyjuk fogadta őket, kezében a vezeték nélküli telefon. Emily, beszélnem kell veled. Emily Carolynra sandított, de ő lehorgasztotta a fejét, és felszaladt az emeletre. Ajjaj!

Mi az? Az anyja végigsimított szürke, bő nadrágján. Az imént hívott Lauren edző. Állítólag máshol jár az eszed, nem az úszásra koncentrálsz. És... kihagytad a szer dai edzést. Emily nagyot nyelt. -

Spanyolból korrepetáltam egy gyereket. Ezt mondta Carolyn is. Ezért telefonáltam Ms. Her-

nandeznek. Emily lenézett zöld heavy metál bakancsára. Ms. Her nandez, a spanyol tanár koordinálta a korrepetálásokat. Ne hazudj nekem, Emily! - vonta össze a szemöldökét Mrs. Fields. - Merre jártál? Emily beséltált a konyhába, és levetette magát egy szék re. Az anyja józan teremtés. Megbeszélhetik. Babrálni kezdte a fülcimpájában fityegő ezüstkarikát. Még évekkel ezelőtt Ali megkérte, hogy kísérje el a piercing-palotába, amikor piercinget tetetett a köldökébe, s az lett a vége, hogy egyforma fülkarikát lövettek a fülükbe. Emily a mai napig viselte ezt a kis ezüstkarikát. Utána Ali vett neki egy leopárdmintás fülvédőt, hogy legyen mivel elrejteni a bűnjelet. Zord téli napokon még mindig hordta. Hát - kezdett bele végül. - Csak lógtam egyet azzal az új csajjal, Mayával. Nagyon édes. Barátnők vagyunk. Az anyja zavartnak tűnt. Miért nem halasztottátok edzés utánra vagy szombatra? Nekem ez magas! Mit kell így felfújni a dolgot? fortyant fel Emily. - Kihagytam egy napot. Na és? Ezen a héten bepótolom, becsszó! Az anyja szája elkeskenyedett. Leült.

De Emily... egyszerűen nem értem. Amikor feliratkoztál az idei úszásra, elkötelezted magad. Nem hagyhatsz ott csapot-papot a barátnőid kedvéért, amikor úsznod kellene! Emily közbevágott. Feliratkoztam úszásra? Mintha lett volna más választásom! Mi ütött beléd? Nyers a modorod, és hazudsz arról, hol mászkáltál. - Az anyja a fejét ingatta. - Mi ez a hazudozás? Régen mindig igazat mondtál! Anyu... - Emily elhallgatott, hirtelen ólmos fáradtság vett rajta erőt. Rá akart mutatni, hogy igen, hazudott már, ráadásul rengetegszer. S bár a hetedikes barátnői közül ő volt a jó kislány, egy csomó dolgot elkövetett már, amiről az anyjának sejtelme sincs. Közvetlenül az után, hogy Alinak nyoma veszett, egyfolytában azon emésztette magát, hogy a barátnője eltű nése valahogy... kozmikus szinten... az ő hibája - talán büntetés, mert titkon engedetlenül viselkedett a szüleivel. Mert piercinget rakatott be. Mert része volt a Jenna- ügyben. Azóta az erejét megfeszítve igyekezett tökéletes lenni, megtenni mindent, amit a szülei kértek tőle. Kívül- belül mintalánnyá formálta magát. Csak azt szeretném tudni, mi ütött beléd! - háborgott az anyja. Emily az alátétre helyezte a kezét. Eszébe jutott, hogyan vált önmaga eme változatává, aki nem igazán önmaga. Csak most ébredt rá, hogy Ali nem azért tűnt el, mert ő, Emily nem engedelmeskedett a szüleinek. És ahogy nem tudta elképzelni azt, hogy Ben szúrós kanapéján gubbaszszon, és tűrje, hogy a fiú a nyakán jártássá föl-alá a nyálas nyelvét, úgy azt sem tudta elképzelni, hogy a gimi követ -

kező két évében - aztán a fősuli újabb négy évében - órákat töltsön a medencében. Miért nem lehet Emily egyszerűen csak... Emily? Nem lenne jobb, ha tanulással töltené az idejét, és - ne adj’ isten! - bulizna néha? Ha tudni akarod, mi ütött belém - veselkedett neki Emily, kisöpörve a haját az arcából. Nagy levegőt vett. - Azt hiszem, nem akarok tovább úszni. Mrs. Fields jobb szeme rángatózni kezdett. Ajka résnyire nyílt. A fagyasztó felé fordult, és az ajtajára helyezett csirkemágneseket bámulta. Nem szólt, de a válla rázkódott. Végül visszafordult. A szeme kissé vörös lett, és az arca petyhüdtnek látszott, mintha hirtelen tíz évet öregedett volna. -

Hívom az apádat. Hátha észre tud téríteni. Már döntöttem. - Alig mondta ki, rájött, milyen igaz.

Az lehetetlen. Nem tudhatod, mi a legjobb neked! Anyu! - Emily szemét elfutotta a könny. Félelmetes, egyszersmind szomorú volt, hogy az anyja pipa rá. De most, hogy döntött, úgy föllélegzett, mintha egy pufajkából hámozta volna ki magát a hőhullám kellős közepén. Anyja szája remegett. Az új barátnőd miatt? Emily összehúzta magát, és megtörölte az orrát. Mi? Ki? Mrs. Fields nagyot sóhajtott. Aki beköltözött DiLaurentisék házába. Azért hagytál ki egy edzést, hogy vele lehess, ugye? Mivel töltöttétek az időt? -

Csak... csak lementünk az ösvényre - suttogta Emily. És beszélgettünk.

Az anyja lesütötte a szemét. -

Nincs jó érzésem az... ilyen lányokkal kapcsolatban.

Álljon meg a fáklyás menet! Micsoda? Emily az anyjára meredt. Tudta? De honnan? Hiszen még nem is találkozott Mayával. Hacsak nem az van, hogy ránézel, és már tudod! De Maya tök kedves! - préselte ki Emily. Elfelejtettem mondani, üzeni, hogy szuper volt a süti. Köszöni szépen. Anyja összeszorította a száját. Átnéztem hozzájuk. Mint egy jó szomszéd. De ez... ez túl sok nekem. Nincs rád jó hatással! Nem... Kérlek, Emily - vágott közbe az anyja. Emilynek a torkára forrt a szó. Anyja sóhajtott egyet. Annyira más kultúrából származik... amúgy, egyszerűen érthetetlen számomra, mi lehet benned és Mayában közös. És ki ismeri a pereputtyát? Ki tudja, miben mesterkednek? Egy pillanat! Micsoda? - Emily az anyjára meredt. Maya pereputtya? Amennyire ő tudja, Maya apja mérnök, az anyja ápolónő. A tesója végzős a Rosewoodban és valósá gos őstehetség teniszben - építenek is neki egy teniszpályát a hátsó udvarban. Mi köze ehhez a családjának? -

Csupán nem bízom az ilyenekben - magyarázta az

anyja. - Tudom, szűk látókörűnek tűnik, mégsem. Emily agya csikorogva fékezett le. Maya pereputtya. Más kultúrából származik. Az ilyenek? Alaposan megrágta anyja minden egyes szavát. Ó! Te! Jó! Ég! Mrs. Fields nem azért keseredett el, mert Mayát leszbikusnak hiszi. Hanem azért, mert Maya - meg a családja színes bőrű!

Péntek este Spencer az istállóból átalakított vadiúj szobája kellős közepén, baldachinos juharfa ágyán hevert, és egy nagy adag hűsítő izomlazítóval a derekán, a pompás, gerendás mennyezetben gyönyörködött. Semmi sem árulkodott arról, hogy ötven éve itt még tehenek voltak elszállásolva. A tágas szobába nappal négy hatalmas ablakon át áradt be a fény, és a helyiség egy kis belső udvarra nyílt. A tegnap esti vacsora után Spencer átszállította az összes dobozát meg bútorát. A könyveket és a CD-ket elrendezte szerző, illetve előadó szerint, térhatásúra állította a hangfalakat, és még a videót is átprogramozta, hogy fölvegye új kedvenc műsorait a BBC Amerikáról. Minden tökéletes volt. Kivéve persze a szaggató hátát. Sajgott minden porcikája, mintha biztonsági kötél nélkül bungee jumpingozott volna, Ian vagy öt kilométert futtatott velük - sprintelve -, aztán erre még rá is edzettek. S bár minden csaj arról locsogott, milyen ruciba préseli magát ma este Noel partijára, Spen cer örömest maradt

otthon

némi

matekleckével

egy

ilyen

pokoli

egzecíroztatás után. Különösen most, hogy az otthon a saját kis istállóját jelentette. Spencer az izomlazítós tégelyért nyúlt, de rá kellett jön -

nie, hogy kifogyott. Óvatosan fölemelkedett, úgy támaszt va hátul a derekát, mint eg y vénasszony. Kénytelen lesz bevánszorogni a főépületbe egy újabb adagért. Egyszerűen el volt ragadtatva, hogy a szülei házát most már főépületnek hívhatja. Olyan felnőttesen hangzott. Miközben átvágott a hosszú, lankás gyepen, gondolat ban visszakalandozott egyik aktuális kedvenc témájához: Andrew Campbellhez. Igen, nagy kő esett le a szívéről, hogy az A. Andrew-t jelent, nem pedig Alit, és igen, bitangjól érzi magát a bőrében, sőt tegnap óta mintha a pá ni félelmét is elfújták volna, de mégis - micsoda undorító, kavaró egy féreg! Hogy van mersze pofátlanul bratyizó kérdéseket szegezni neki az olvastóteremben meg hátborzongató emaileket küldözgetni? Közben meg mindenki el van tájolva, és abban a hiszemben él, milyen édes és ártatlan a hibátlanul megkötött nyakkendőjével meg a ragyogó bőrével - nyilván ő is az a fajta, aki testápolót hord magával, és lemosakszik tesi után. Gyagyás! Becsukta maga mögött az emeleten a fürdő ajtaját, megkereste az izomlazítót a szekrényben, letolta Nuala Pu ma mackónadrágját, körbefordult, hogy lássa magát a tükör ben, aztán alaposan bedörzsölte a balzsamot a hátába és a térdhajlatába. A krém átható mentolszaga azonnal belengte a helyiséget. Behunyta a szemét. Kivágódott az ajtó. Spencer megpróbálta sebesen magára rántani a nadrágot. Uramatyám! - hápogott Wren elkerekedett szemmel. Én... a francba! Bocs!

-

Semmi gáz - nyögte Spencer az öve után matatva. Állandóan eltévedek ebben a házban... - Wren még

mindig a kék kórházi szerelésbe volt beöltözve: V kivágá-

sú felső és bő szárú, derékban megkötős nadrág. Majd eldőlt az álmosságtól. - Azt hittem, ez a hálónk. Bárkivel előfordul - biztosította Spencer, bár egészen nyilvánvaló volt, hogy nem így érez. Wren az ajtóban szobrozott. Spencer érezte, hogy őt fi xírozza, gyorsan ellenőrizte hát, nem lóg-e ki a cickója, vagy nem maradt-e trutyis a nyaka az izomlazítótól. Szóval, ühm, milyen az istálló? - kérdezte Wren. Spencer elvigyorodott, aztán feszélyezetten a szája elé kapta a kezét. Tavaly kifehéríttette a fogát a fogorvosnál, és kissé túlságosan is fehér lett. Azóta vödörszámra nyelte a kávét, hogy szántszándékkal sötétítse. Oltári! Milyen a nővérem szobája? Wren szárazon elmosolyodott. Hm, elég... rózsaszín. Igen. Meg azok a fodros-bodros függönyök! - licitált rá Spencer. -

És egy ciki CD is a kezembe akadt.

-

Valóban? Mi volt az? Az operaház fantomja - fintorgott Wren.

De hát nem érdekel a színjátszás? - szaladt ki Spencer száján. Hát, Shakespeare meg az ilyesmi, igen. - Wren felvonta a szemöldökét. - Honnan tudod? Spencer elsápadt. Elég furán jönne ki, ha bevallaná Wrennek, hogy ráguglizott. Vállrándítva nekidőlt a szekrénynek. A derekába hirtelen éles fájdalom nyilallt. Öszszerezdült. Wren tétován figyelte. -

Mi baj?

-

Ühm, tudod. - Spencer a mosdókagylóra támaszko-

dott. - Ismét a gyephoki. És most mi történt? -

Megrántottam valamit. Látod az izomlazítót? - Egyik

kezében a törülközőt tartva a tégelyért nyúlt, kimert egy adag balzsamot, és becsúsztatta a tenyerét a nadrágjába, hogy megdögönyözze a térdhajlatát. Halkan felnyögött. Csak remélni merte, hogy szexisen nyög. Mindegy, az vesse rá az első követ, aki ilyen helyzetben nem túlozza el egy icipicit. -

Segítsek?

Spencer habozott. Wren azonban láthatóan aggódott. És tényleg gyötrelmes - de legalábbis fájdalmas - volt hátratekeredni, még ha szándékosan tette is. -

Ha nem gond - súgta. - Köszi.

Egy kicsit jobban belökte lábával az ajtót, majd átkente az izomlazító trutyit Wren markába. Balzsamtól ragacsosan a férfi lapáttenyere irtó szexisnek hatott. Aztán megpillantotta ujjaikat a tükörben, és beleborzongott. Fantasztikusan néztek ki összefonódva. Szóval, hol a bibi? - tudakolta Wren. Spencer rámutatott. Az izom közvetlenül a feneke alatt húzódott. -

Várj! - motyogta. Lekapott egy törülközőt a fogasról,

maga köré penderítette, aztán kilépett a mackójából a törülköző alatt. Megmutatta, hol fáj, jelezve Wrennek, hogy nyúljon a törülköző alá. - De, ühm, próbáld meg nem rákenni a törülközőre! - kérte. - Néhány éve térden állva kellett könyörögnöm az anyámnak, hogy külön hozasson nekem ilyet Franciaországból, ez a krém meg tönkreteszi. Mosással sem lehet kivenni belőle a szagát.

Hallotta, hogy Wren elnyom egy hahotát. Megdermedt. Csak nem tűnt merevnek, olyan melissásnak? Wren a trutyimentes kezével hátrasimította a lecsün gő haját, majd letérdelt, és izomlazítót kent Spencer bőrére. Benyúlt a törülköző alá, és lassan koncentrikus köröket kezdett leírni az izmokon. Spencer ellazult, enyhén a férfinak dőlt. Wren felállt, de nem lépett hátrább. Spen cer érezte, ahogy Wren szuszogása a vállát és a fülét csiklandozza. A bőre átforrósodott, perzselt. -

Így jobb? - dörmögte Wren.

-

Fantasztikus - dicsérte Spencer, bár lehet, hogy csak

gondolatban. Nem tudta biztosan. Meg kéne tennem - futott át az agyán. - Meg kéne csókolnom. Wren már a hátát masszírozta, a tenyere erősen nekinyomódott, a körme kissé a bőrébe vájt. Spencer szíve zakatolni kezdett. A hallban megcsörrent a telefon. -

Wren, drágám? - kiabált Spencer anyja a földszintről.

- Fönt vagy? Melissa keres. Wren, mint akit a kakas csípett meg, hátraugrott. Spen cer elrántotta magát, és maga köré szorította a törülközőt. Wren sebesen beletörölte a kezét egy másikba - Spencer annyira megrémült, hogy rá se szólt. -

Ööö...

Spencer félrenézett. Menned... -

Aha.

Wren kinyitotta az ajtót. -

Remélem, azért használt.

-

Igen, köszi - lehelte Spencer becsukva az ajtót a férfi

mögött. Aztán áthajolt a mosdókagylón, és szemügyre vette a tükörképét.

Valami meglibbent a tükörben. Egy pillanatig azt hitte, valaki lapul a zuhanyzóban. De csak a nyitott ablakon át beáramló szellő emelgette a zuhanyfüggönyt, az csapkodott. Visszafordult a mosdókagylóhoz. A pulton krémcseppek terültek szét fehéren, ragacsosan, mint a cukormáz. Mutatóujjával beleírta Wren nevét, majd egy szívet kanyarított köré. Eltöprengett, otthagyja-e, de amikor meghallotta, hogy Wren ledübörög a hallba, és így szól: „Csaó, szivi! Hiányoztál!”, összevonta a szemöldökét, és ledörzsölte a tenyere szélével.

Már sötétedett, amikor Emily becsusszant Ben zöld Cherokee dzsipjébe. -

Kösz, hogy rávetted a szüleimet, hogy holnap kez-

dődjön a büntetésem. . - Nincs mit - morogta Ben. Nem csókolta meg a lányt köszönéskor. És a Fall Out Boyt bömböltette, pedig tisztában volt vele, hogy Emily ki nem állhatja. -

Eléggé berágtak rám.

-

Hallom. - A szemét az útra szegezte.

Érdekes, hogy Ben meg sem kérdezte, miért. Talán már tudja. Bizarr módon Emily apja nem sokkal ezelőtt benyitott lánya szobájába, és közölte: „Ben húsz perc múlva itt lesz érted. Addigra készülj el!” Oké, zsoké. Emily azt hitte, életfogytiglani szobafogságra ítéltetett, mert kiadta az útjukat az Úszó Isteneknek, mégis az volt az érzé se, hogy a szülei nyomatékosan kérik, menjen el Bennel. Hátha észre téríti. Emily nagyot sóhajtott. Bocs a tegnapi edzésért. Tiszta stressz az életem. Ben végül lehalkította a zenét. -

Nem számít. Csak összezavarodtál.

Emily megnyalta szőlőrúzsos ajkát. Összezavarodott? Mivel kapcsolatban? - Most az egyszer megbocsátok - tette hozzá Ben. Átnyúlt, és megszorongatta Emily kezét. Emily dühbe gurult. Most az egyszer? És nem kéne Bennek is bocsánatot kérnie? Végül is úgy viharzott el az öltözőbe, mint egy dedós. Behajtottak a Kahn família kovácsoltvas kapuján. Az épület távol esett az úttól, ezért még majdnem egy kilomé tert autóztak a sudár, öles fenyőkkel szegélyezett úton. Itt még a levegőnek is friss illata volt. A vörös téglaház vas kos dór oszlopok mögött bújt meg. Az oszlopcsarnok tetején kis lovas szobor díszelgett, míg oldalt mesés, csupa üveg télikert húzódott. Emily tizennégy ablakot számolt meg a második emeleten egyik faltól a másikig. De ma este nem a házé volt a főszerep. A szabadban lesznek. A parti helyszínét magas, mélyzöld sövény és kőfal választotta el a háztól. Hatalmas területen nyúlt el. A mező egyik felét a Kahn-lótenyészet foglalta el, a másik felén gyep nőtt, és egy kacsaúsztató csillogott. Az egész területet sűrű erdő ölelte körül. Míg Ben leparkolta a kocsit a hevenyészett, füves parkolóba, Emily kimászott. Azonnal megütötte a fülét a hátsó udvarban üvöltő Killers. Mindenfelé ismerős rosewoodi arcok kászálódtak ki Cherokee, Cadillac és Saab luxusterepjárókból. Egy csapat eszméletlenül kirittyentett csajszi mütyür aranyláncos szütyőjében kutatott cigarettáért, majd miniatűr mobilján cseverészve rágyújtott. Emily végignézett elnyűtt Converse All-Stars vászoncipőjén, és megmarkolta kócos copfját. Amint Ben utolérte, átvágtak a sövényen meg egy erdősávon, és beléptek a partizónába. Ott már javában tombolt

egy sereg kölyök, akiket Emily még sosem látott, a Kahnok ugyanis meghívták a rosewoodiak mellett a környék többi magánsulijából is az összes na de! csajt és srácot. A bokrok mellett hordó és italpult állt, a táncparkettet lampionok világították meg, és a mező közepén sátrak sorakoztak. A mező másik végében, az erdő tőszomszédságában ósdi iskolai fényképfülke dülöngélt karácsonyi fényfüzérrel feldíszítve. A Kahn-srácok minden évben direkt erre a partira rángatták elő a pincéből. Noel üdvözölte őket. Szürke pólója fennen hirdette: ABRAKÉRT PÓZOLOK, szakadt, kopott kék farmert viselt, és a lábán nem volt se cipő, se zokni. -

Mi a harci helyzet? - Mindkettőjük kezébe sört nyo-

mott. -

Köszi, haver. - Ben elvette a poharat, és ráhúzott. A

borostyánszínű sör maszatosan csörgött végig az állán. - Tuti buli. Valaki megkocogtatta Emily vállát. Emily hátraperdült. Aria Montgomery állt mögötte testhezálló, fakóvörös izlandi egyetemi pólóban, rojtos farmer miniszoknyában és vörös John Fluevog cowboycsizmában. Fekete haját magas copfba kötötte. Hű, szeva - köszönt Emily. Hallotta, hogy Aria hazajött, de még nem látta. - Milyen volt Európa? Oltári - mosolygott Aria. A lányok egy darabig egymást fürkészték. Emily azon töprengett, hogyan mondja el Ariának, mennyire örül, hogy levette az orrára bigygyesztett strasszkövet, és megvált rózsaszín tincseitől, de nem lenne furcsa régi barátságukra célozni? Belekortyolt a sörébe, s úgy tett, mint akit teljesen lenyűgöznek a pohár barázdái. Aria a kezével babrált.

sütötte a -

Figyi, tök jó, hogy itt vagy. Beszélni akartam veled. Igazán? - Emily elkapta a tekintetét, aztán ismét leszemét. Hát... veled vagy Spencerrel. Tényleg? - Emilynek elszorult a szíve. Spencerrel? Szóval, ígérd meg, hogy nem tartasz majd bolond-

nak. Olyan sokáig voltam messze, és... - Aria felfújta az arcát. Emily jól emlékezett erre az ábrázatra - azt jelentette, Aria éppen gondosan megválogatja a szavait. És mi? - Emily a szemöldökét felvonva várt. Talán azt akarja Aria, hogy a régi barátnők újra összejöjjenek - persze, mivel elutazott, fogalma sincs, mennyire eltávolodtak egymástól. Az milyen ciki lenne! Hát... - Aria gyanakvón körbesandított. - Volt valami hír Ali eltűnéséről, míg nem voltam itthon? Emily hátrahőkölt, amint régi barátnője száját elhagyta Ali neve. -

Az eltűnéséről? Hogy érted?

-

Például kiderítették, ki rabolta el? Előkerült azóta? Ühm... nem... - Emily feszengve rágta a körmét a

hüvelykujján. Aria Emilyhez hajolt. Szerinted meghalt? Emily szeme elkerekedett. Én... én nem tudom. Miért? Aria összeszorította a fogát, és a gondolataiba merült. Mi ez az egész? - faggatta Emily zakatoló szívvel. Semmi. Aztán Aria szeme valaki másra, mögé siklott, és végleg lakatott tett a szájára. -

Csőváz - köszönt egy reszelős hang Emily mögül.

Emily megfordult. Maya!

-

Csaó - felelte. Kis híján elejtette a poharát. - Sejt...

sejtelmem sem volt, hogy te is jössz. Nekem sem - bólogatott Maya. - De a tesóm forszírozta. Itt lóg valahol. Emily visszafordult, hogy bemutassa Ariát, de a lány már elpályázott. Szóval ez Maya? - Hirtelen felbukkant mellettük Ben. - Aki miatt Emily átállt a sötét oldalra? A sötét oldalra? - nyöszörögte Emily. - Miféle sötét oldalra? Hogy dobtad az úszást - vakkantotta Ben. Mayához lépett. - Tudod, hogy dobta, ugye? -

Frankón? - Maya Emilyre nézett, és izgatottan elvi-

gyorodott. Emily dühös pillantást vetett Benre. Mayának ehhez semmi köze. Semmi szükség rá, hogy itt felhánytorgassuk. Ben újból belekortyolt a sörébe. -

Miért ne? Nem ez a nagy újság? Nem tudom...

Tökmindegy. - Ben kissé durván vállon ragadta Emilyt. - Kerítek még egy sört. Neked is kell? Emily bólintott, jóllehet nála egy sör volt a limit a partikon, max. Ben nem kérdezte Mayát, ő is kér-e valamit. Amikor elvonult, Emily észrevette, hogy lötyög rajta a farmer. Pfuj! Maya elkapta Emily kezét, és megszorította. Milyen érzés? Emily összefonódott ujjaikat bámulta. Elpirult, de nem engedte el Mayát. Klassz. Vagy ijesztő. Vagy néha olyan, mintha valami pocsék filmben szerepelnék. Zavarba ejtő, de klassz.

Van itt nálam valami, amivel megünnepelhetnénk súgta Maya. Benyúlt Manhattan Portage hátizsákjába, és megvillantott Emily előtt egy üveg Jack Danielst. - Az italpultról csórtam. Segítesz beszlopálni? Emily Mayára meredt. A lány félrehúzta a haját az arcából, egyszerű fekete ujjatlan pólót és katonazöld zsebes szoknyát viselt. Élettelinek és szórakoztatónak tűnt sokkal szórakoztatóbbnak, mint Ben a lógó fenekű gatyájában. Miért is ne? - felelte, és követte Mayát az erdő irányába.

Hanna belekortyolt citromos vodkájába, és rágyújtott egy újabb cigire. Nem látta Seant, mióta leparkolta kocsiját a Kahn klán füvén vagy két órával ezelőtt, ráadásul Mona is felszívódott. Ő meg itt ragadt Noel legjobb cimborájá val, James Freeddel, Zelda Millingsszel - azzal a csinibaba szőke bigével, aki csak kenderből szőtt ruhát és lábbelit viselt - meg egy rakás visongó, klikkes csajjal a szomszé dos előváros ultradivatos kvékersulijából, a Doringbell Friendsből. Tavaly is átruccantak Noel partijára, és bár Hanna akkor is együtt lötyögött velük, egyikük nevére sem emlékezett. James elnyomta Marlboróját kerek orrú Adidasának sarkával, és nagyot húzott a sörből. Azt csiripelik a madarak, hogy Noel bratyójánál hegyekben áll a mariska. -

Ericnél? - kérdezett vissza Zelda. - Hol bujkál ez a

gyerek? A fényképes bódéban - vihogta James. A fenyők közül hirtelen előbukkant Sean. Hanna fölemelkedett, megigazgatta remélhetően karcsúsító BCBG estélyijét, és a bokája köré kötötte vadiúj világoskék Christian Louboutin szandáljának pántját. Futva igyekezett utol -

érni Seant, de a sarka minduntalan belesüppedt a harmatos fűbe. Végül a karjával kalimpálva eldobta az italát, és hirtelen a hátsójára tottyant. És elterül a földön! - tudósított James betintázva. A Do- ringbell-beli lányok rötyögtek. Hanna sebesen föltápászkodott, és belecsípett a tenyerébe, nehogy elbőgje magát. Ez a buli az év legnagyobb durranása, még sincs jó formában: a ruhája feszül csípőtájban, Sean egyetlen mosolyt sem eresztett meg, amióta idefurikáztak annak ellenére, hogy megszerezte apja 760i-s BMW-jét az estére -, és már a harmadik kalóriabomba citromos vodkát vedeli, holott mégcsak fél tíz. Sean kinyújtotta a kezét, hogy fölsegítse. Jól vagy? Hanna habozott. Sean sima fehér pólót viselt, mely kihangsúlyozta a focitól erős mellkasát és jó génektől lapos hasát, míg sötétkék Paper Denim farmerja gusztán simult a fenekére, a lábán meg rongyos fekete Puma sötétlett. Szőkésbarna

haja

borzasan

meredezett,

barna

szeme

megindítóbban csillogott, mint valaha, s rózsaszín ajka fenemód csókra csábított. Hanna az elmúlt egy órában kénytelen-kelletlen végignézte, ahogy Sean az összes surmóval smúzol, csak őt kerüli nagy ívben. -

Igen - jelentette ki végül, ajkát a védjegyeként szol-

gáló Hanna módon lebiggyesztve. Mi a hézag? Megpróbált egyensúlyozni a cipőben. Félre... vonulhatnánk valami csöndes helyre egy ki csit? Esetleg az erdőbe? Hogy beszéljünk? Sean vállat vont. Oké. Juhé!

Hanna bevezette Seant egy ösvényen a csődörerdőbe. A fák hosszú, sötét árnyat vetettek az alakjukra. Hanna eddig csak egyszer járt itt, hetedikes korában, amikor a barátnőinek titkos randijük volt Noel Kahnnal és James Freeddel. Ali akkor Noellel smacizott, Spencer pedig Jamessel, míg ő, Emily és Aria egy farakáson kuksolva szívták a bagót, és elkeseredve várták, hogy azok ott ketten befejezzék. Meg is esküdött, hogy ma minden más képp lesz. Lecsüccsent egy vastag fűcsomóra, és maga mellé húzta Seant. Jól szórakozol? - Átpasszolta Seannak az italát. -

Aha, penge buli. - Sean aprót kortyolt. - És te?

Hanna tétovázott. Sean bőre ragyogott a holdfényben. A pólója nyakánál kis koszfolt éktelenkedett. Gondolom. Na jó, elég a csevegésből! Hanna kiemelte Sean kezéből az italt, megragadta édes, szögletes állát, és szájon csókol ta. Na végre! Kissé gáz volt ugyan, hogy forog vele a világ, és Sean szája helyett csak a citromos vodka ízét érzi, de tök mindegy. Egypercnyi nyelvezés után Sean elhúzódott. Talán itt az ideje kissé emelni a tétet - gondolta Hanna. Ezért fölrántotta tengerészkék ruháját, hogy fölfedje a lábát és falatnyi levendulaszín Cosabella csipketangáját. Hideg volt az erdőben. Egy szúnyog célba vette a combját. Hanna - kezdte Sean gyöngéden, s megpróbálta letűrni a lány ruháját. - Ez nem... De nem volt elég gyors. Hanna már letépte magáról. Sean szeme rátapadt a testére, és behatóan tanulmányozta. Elképesztő, de még csak másodszor látta Hannát fehérneműben - hacsak nem számítjuk azt az egy hetet, amit

Avalonban töltöttek Hanna szüleinél a jersey-i partoknál, mikor bikiniben flangált. De az más tészta. Ugye nem akarsz most leállni? - Hanna érte nyúlt. Remélte, hogy őrjítően fest, egyúttal ártatlannak hat. -

De. - Sean elkapta a kezét. - Igen.

Ennek hallatán Hanna villámként bugyolálta be magát a ruhájába, amennyire csak tudta. Már vagy ezer szúnyog összecsipkedte. Az ajka reszketett. Egyszerűen... föl nem foghatom. Nem szeretsz? - A szavak erőtlenül, törékenyen hagyták el a száját. Sean sokáig nem válaszolt. Hanna hallotta, hogy né hány párocska a partiról a közelben kuncog. -

Dunsztom sincs - jelentette ki végül a fiú.

-

Jesszusom! - kiáltotta Hanna, s odább gurult. A hasá-

ban lötyögött a citromos vodka. - Homokos vagy? - Kérdése kicsit gonoszabbra sikeredett, mint szerette volna. -

Egy frászt! - bántódott meg Sean.

-

Akkor mi van? Nem vagyok elég dögös?

-

Dehogynem! - felelte Sean döbbenten. Elgondolkozott

egy pillanatra. - Te vagy a legtutajosabb csaj, akit is merek, Hanna! Te ezt miért nem tudod? Mi a fenéről hablatyolsz itt? - értetlenkedett Hanna undorodva. -

Szerintem... - kezdte Sean. - Szerintem kicsit több

önbecsülésed is lehetne... -

Dugig vagyok önbecsüléssel! - kiáltotta Hanna. A fe-

nekére nehezedve beleült egy tobozba. Sean fölkelt. Reményvesztettnek és szomorúnak tűnt. -

Nézd meg magad! - Tetőtől talpig végigmérte. - Csak

segíteni próbálok, Hanna! Én törődöm, veled! Hanna szemébe könny szökött. Megpróbálta visszatartani. Most nem zendíthet rá!

-

Becsülöm magam - ismételte meg. - Csak meg akar-

tam... meg akartam... mutatni, hogyan érzek. -

Én viszont igyekszem finnyásan venni a szexet. - Ez

nem hangzott túl kedvesen, de gonoszul sem. Csak... tárgyilagosan. - Jó időben, jó nővel akarok ágyba bújni. És nagyon úgy néz ki, hogy az nem te leszel. - Sean felsóhajtott, és ellépett Hannától. - Bocs. - Aztán átvágott az erdőn, és már ott sem volt. Hanna annyira leforrázottnak érezte magát, és olyan düh tombolt

benne,

hogy

szóhoz

sem

jutott.

Megpróbált

fölkecmeregni, hogy Sean nyomába eredjen, de ismét beragadt a sarka, és felborult. Kitárta a karját, és fölnézett a csillagokra. A hüvelykujját a szemére szorította, nehogy eleredjen a könnye. -

Rögtön elhányja magát!

Hanna fél szemével hunyorogva a két gólyára sandított valószínűleg csak belógtak -, ott lézengtek körülötte, mintha csak egy bige lenne, akit a PC-jükre kitesznek. -

Kopjatok le, perverz disznók! - ripakodott rá a kigú-

vadt szemű srácokra, miközben felkászálódott. A mező túlsó felén látta, hogy Sean Mason Byers után lohol sárga krokettütőt lengetve. Szipákolva leporolta magát, és viszszairányozta magát a partira. Hát már senkit sem érdekel? Eszébe jutott a levél, amelyet tegnap kapott. Még apu sem téged szeret a legjobban! Hirtelen fölidézte a napot, amikor Ali kíséretében találkozott az apjával, Isabell-lel és Kate-tel, és azt kívánta, bárcsak meglenne neki az apja száma. Bár februárt írtak, Annapolisban az idő szeszélyesen melegre fordult, és Alival meg Kate-tel kint ücsörögtek a tornácon, hogy lebarnuljanak. A két lány kitárgyalta, melyik a kedvenc MAC körömlakkárnyalatuk, ő azon-

ban nem szállt be a társalgásba. Túlsúlyosnak és félszeg nek érezte magát. Látta, hogy Kate mennyire föllélegzik, amikor leszállnak Alival a vonatról - a meglepetést, milyen bombázó Ali, és a megkönnyebbülést, amikor megpillantotta őt. Mintha az járt volna az agyában: Na, miatta sem kell majréznom! Anélkül hogy észrevette volna, befalt egy egész tál sajtos popcornt, ami az asztalon volt. Ezt megfejelte hat profiterollal. És még a Brie sajtból is evett, amit Isabelnek és az apjának készítettek oda. Aztán felpuffadt gyomrát markolászva, Ali és Kate kockahasát bámulta. Akaratla nul is nagyot nyögött. Nem érzi jól magát, malacka? - ugratta az apja, megszorongatva a kislábujját. Hanna beleborzongott az emlékbe. Végigsimított lapos hasán. A.-nak - bárki legyen is A. - tökéletesen igaza van. Apja nem őt szereti a legjobban. Mindenki a vízbe! - kiáltotta Noel, kizökkentve Hannát a gondolatmenetéből. Látta, hogy a mező túlsó végén Sean lefejti magáról a pólót, és a víz felé vágtat. Noel, James, Mason és a társaik is elhajították az ingüket, de Hanna nem volt kíváncsi rá juk. Egy ilyen estén, amikor a legvadítóbb rosewoodi srácok félmeztelenül mutogatják magukat... Mind annyira szexis - motyogta mellette Felicity McDowell, aki épp tequilát mixelt szőlős Fantával. - Hát nem? Hm - dünnyögte Hanna. A fogát csikorgatta. A sunyiba boldog apjával és töké letes nemsokára mostohalányával, és a sunyiba Seannal meg a finnyásságával! Felkapott az asztalról egy üveg Ketel One-t, és egyenesen az üvegből döntötte magába a vod-

kát. Aztán lecsapta az üveget, de az utolsó pillanatban ügyhatározott, magával viszi a tóhoz. Ezt nem ússza meg Sean szárazon, hogy így lekoptatta, vérig sértette, és még tudomást sem vesz róla. Azt már nem! Megállt egy kupac ruha mellett, amely kétségkívül Seané volt - a farmer csinosan összehajtogatva, az egymásba tekert rövid

fehér

zokni

begyömöszölve

a

Pumába.

Miután

ellenőrizte, hogy nem figyeli senki, felkapta a farmert, és hátrálni kezdett a tótól. Mit mond majd az Szklub, ha meglátják, hogy egy szál alsógatyában oson haza? Miközben Sean nadrágjával az erdő felé tartott, valami kiesett, és a lábára pattant. Fölvette. Egy percig csak bámult, arra várva, hogy elmúljon a kettős látása. A BMW kulcsa volt az. - Cuki - súgta, s megcirógatta ujjával a riasztógombot. Aztán a földre ejtette a farmert, és bedobta a kulcsot kék Moschino szütyőjébe. Ragyogó este volt egy kis sétakocsikázáshoz.

- Ide skubizz! - suttogta Maya izgatottan. - Ilyen állt Kaliban, a kedvenc kávézómban is! Emily és Maya a régi iskolai fényképfülkét vizslatták Noelék udvara és az erdő határában. Noelék házából hoszszú, narancssárga vezeték kígyózott a füvön át a fülkéhez. Miközben a bódét csodálták, egyszer csak Noel bátyja, Eric és a kirobbanóan jókedvű Mona Vanderwaal zuhant ki belőle fényképet szorongatva, hogy kéz a kézben elszökelljenek. Maya Emilyre sandított. -

Teszteljük?

Emily bólintott. Mielőtt behúzták a fejüket, még vetett egy futó pillantást a bulira. Néhány srác a hordó körül őgyelgett, a többség vörös műanyag poharat tartva a levegőbe, a zenére ropta. Noel és haverjai a kacsaúsztatóban evickéltek egy szál bokszeralsóban. Ben azonban nem volt sehol. Emily bepréselte magát Maya mellé a fülke narancssárga kis padjára, és behúzta a függönyt. Szorosan voltak, mint a heringek, válluk és combjuk egymásnak nyomódott. Nesze. - Maya Emily kezébe adta a Jack Daniels-es üveget, majd megnyomta a zöld indítógombot. Emily ivott

egy kortyot, és épp diadalmasan fölemelte az üveget, mikor a gép elsütötte az első képet. Aztán az arcukat egymáshoz szorították, és fülig érő szájjal vigyorogtak. A harmadik kép kedvéért Emily befordította a szemét a fejébe, Maya meg felfújta az arcát, mint egy majom. Végül a gép csaknem normálisan, bár kissé feszülten is lekapta őket. -

Gyerünk, nézzük meg őket! - javasolta Emily.

De ahogy felállt, Maya megfogta a blúza ujját. -

Nem dekkolunk még itt egy picurit? Remek kis bun-

ker ez. -

Hát persze. - Emily visszatottyant. Akarata ellenére

hangosan nyelt egyet. -

Szóval, mizujs veled? - kérdezte Maya, kihúzva Emi-

ly szeméből egy tincset. Emily sóhajtott egyet, s megpróbált kényelmesen el fészkelődni a padon. Összezavarodtam. Bánt, hogy a szüleim valószínűleg rasszisták. Félek, hogy rosszul döntöttem az úszás ügyében. Teljesen be vagyok zsongva, hogy itt ülhetek melletted. -

Jól vagyok - jelentette ki végül.

Maya felhorkant, és nagyot kortyolt a whiskey-ből. Egy pillanatig sem ámítasz ezzel! Emily hallgatott. Maya tűnt az egyetlen olyan embernek, aki tényleg megértette. -

Na ja, lehet, hogy mégsem - ismerte el.

-

És mi folyik?

Emily azonban hirtelen már nem akart sem úszásról, sem Benről, sem a szüleiről társalogni. Sokkal szíveseb ben beszélt volna... valami egészen másról. Valamiről, ami csak most kezdett derengeni neki. Talán az indította be, hogy összefutott Ariával. Vagy hogy végre ismét van

egy igaz barátnője, aki ugyanazt az érzést hozza ki belőle. Gyanította, hogy Maya megértené. Nagy levegőt vett. Szóval, emlékszel arra a lányra, Alisonra, aki a házatokban élt? Aha. Nagyon közel álltunk egymáshoz, és én, én igazán szerettem őt. Mindent szerettem benne. Hallotta, hogy Maya kifújja a levegőt. Idegesen nyakait még egy kis Jack Danielst az üvegből. A legjobb barátnők voltunk - mesélte Emily, ujjai közt a fényképfülke függönyének szakadt, kék szövetét mor zsolgatva. - Annyira bírtam! Aztán egy nap, mint derült égből a villámcsapás, megtettem. Mit tettél? Hát, ott voltunk Alival ebben a kis lombházban az udvarukban, és dőlt belőlünk a szó. Ott fent csücsültünk, és arról a srácról beszéltünk, akiért odavolt, valami idősebb gyerek, nem számít, hogy hívják. És akkor úgy éreztem, nem tudom tovább visszafogni magam. Szóval odahajoltam... és megcsókoltam. Maya halkan szipákolt egyet. De ő nem ment bele. Nagyon távolságtartó lett. Azt mondta: „Na, most már tudom, miért hallgatsz el, mikor átvedlünk tornára.” Szent szar! - hűlt el Maya. Emily újra belekortyolt a whiskey-be. Szédült. Sosem ivott még ennyit. Ráadásul kiteregette a legféltettebb tit kát, mint a nagyi szennyesét a szárítókötélre. Ali szerint a barátnők nem smárolnak - folytatta. Ezért próbáltam viccként elütni. De amikor hazamentem, rájöttem, mit érzek. Írtam hát egy levelet, amelyben sze-

relmet vallottam neki. De nem hiszem, hogy megkapta. Vagy ha mégis, hát egy árva szóval sem célzott rá. Egy könnycsepp landolt Emily csupasz térdén. Maya észrevette, és szétkente az ujjával. -

Még mindig sokat gondolok rá - sóhajtott Emily. -

Persze elsüllyesztettem az emlékeim közé, és győzködtem magam, hogy csak azért volt, mert olyan jó barátnők vol tunk, nem azért, mert... tudod... más miatt... de most nem tudom. Egy darabig csöndben ültek. A buli zaja beszűrődött a fülkébe.

Emily néha

hallotta,

hogy

valaki

rágyújt

a

Zippójával. Nem lepte meg, amit Aliról mondott. Persze riasztó volt - de igaz. Bizonyos értelemben jó volt, hogy végre rájött. -

Ha már ilyen szépen kitálalunk - bökte ki Maya -,

nekem is van itt valamim számodra. Megfordította az alkarját, hogy megmutassa Emilynek a fehér, kidurorodó sebhelyet a csuklóján. -

Lehet, hogy ezt már láttad.

Igen - súgta Emily, odabandzsítva a fülke sápadt félhomályában. -

Annak a maradványa, amikor pengével metéltem ma-

gam. Dunsztom sem volt, hogy ilyen mélyre megy. Dőlt belőlem a vér. A szüleim meg beviharzottak velem a kórházba. -

Szándékosan vágtad meg magad? - suttogta Emily. Ühm... igen. De többé már nem szokásom. Próbá lom

kihagyni. -

De miért csinálod?

-

Honnét tudjam? - kérdezte Maya. - Egyszerűen

néha... elfog az érzés, hogy muszáj. Hozzáérhetsz, ha akarsz.

Emily hozzáért. Barázdás volt, és sima, mintha nem is igazi bőr lenne. Azt, hogy kitapintotta, élete legintimebb pillanatának találta. Átölelte Mayát. Maya teste rázkódott. Arcát Emily nyakába temette. Mint a múltkor, most is műbanán illata volt. Emily magához húzta Maya törékeny testét. Milyen lehet megvágni magad és nézni, ahogy ömlik a véred? Neki is sok mindenben volt már része, de még a legpocsékabb emlékeit felidézve is - mint amikor Ali elutasította, vagy amilyen a Jenna-ügy volt - csak bűnösnek látta magát, vagy szörnyű érzés nyomasztotta. Ám soha de soha nem akart magának ártani. Maya fölemelte a fejét, és Emily szemébe nézett. Aztán szomorkásan elmosolyodva megcsókolta Emily ajkát. Emily meglepetten pislogott. - A legjobb barátnők néha igenis smárolnak - jelentette ki Maya. - Látod? Kissé elhúzódtak, de az orruk hegye gyakorlatilag öszszeért. Odakint a tücskök bőszen ciripeltek. Aztán Maya magához húzta Emilyt. Emily beleolvadt Maya ajkába. A szájuk nyitva volt, érezte Maya puha nyelvét. Emily szíve elszorult az izgalomtól, amint az ujjaival beletúrt Maya seprűs hajába. Aztán a keze a vállára sik lott, majd le a hátán. Maya bedugta a kezét Emily pólója alá, és a hasára tapasztotta az ujjait. Emily feszélyezetten megrándult, de aztán lazított. Ez trilliószor kellemesebb volt, mint Bennel csőrözni. Maya keze felkúszott a testén, és megállapodott a melltartóján. Emily behunyta a szemét. Maya szájának isteni íze volt, mint a Jack Daniels és az édesgyökér. Maya ajka Emily mellkasára és vállára vándololt. Emily hátravetet-

te a fejét. Valaki egy holdat és egy maroknyi csillagot pingált a fülke plafonjára. Aztán hirtelen szétnyílt a függöny. Emily felugrott, de már túl későn - valaki teljesen elrántotta a függönyt. És Emily ekkor észrevette, ki az: Úristen! - sikoltotta. A francba! - visszhangozta Maya. A Jack Daniels-es üveg a földre bucskázott. Ben két pohár sört tartott, egyet-egyet mindkét kezében. Na, ez mindent megmagyaráz! -

Ben... Én... - Emily kimászott volna a fülkéből, de

nagy sietségében beverte a fejét az ajtóba. Ne fáradj miattam! - vetette oda Ben olyan iszonyatos, gúnyos, bősz-ám-megsebzett hangon, amilyennek Emily még sohasem hallotta. Ne... - nyöszörögte Emily. - Nem érted! Sikerült végre teljesen kikecmeregnie a bódéból. Mayának is. Emily a szeme sarkából látta, hogy Maya fölveszi a képeket, és a zsebébe tömi. Kár a szóért! - fröcsögte Ben. Aztán megfordult, és megcélozta Emilyt az egyik sörrel. Az langyosan Emily lábára, cipőjére és sortjára loccsant. A pohár vadul bepattogott a bokorba. Ben! - kiáltotta Emily. Ben tétován megtorpant, aztán elhajította a másik sört is, pontosan megcélozva Mayát. Az ital beterítette Maya arcát és haját. Maya felvisított. -

Fejezd be! - sipított Emily.

-

Kibaszott buzik! - káromkodott Ben sírós hangon.

Aztán sarkon fordult, és becikázott a sötétbe.

Finnország! Már mindenütt kerestelek! Egy órával későbbre járt, és Aria éppen kilépett a fényképezőbódéból. Noel Kahn állt előtte ádámkosztümben, leszámítva az egy szál Calvin Klein bokszeralsót, amely -

nedvesen tapadt az idomaira. Az egyik kezében sárga műanyag pohárban sört, a másikban Aria imént felvett kép sorát szorongatta. Aztán kirázta hajából a vizet, sikeresen összefröcskölve Aria miniszoknyáját. Miért vagy csuromvizes? - képedt el Aria. Vízilabdáztunk. Aria elnézett a tó irányába. A srácok egymás fejét csépelték rózsaszín vízi nudlival. A parton a csajok kísér tetiesen hasonló Alberta Ferrari miniruhában összebújva csacsogtak. A sövénynél, nem túl messze tőlük, Aria az öccsét, Mike-ot is kiszúrta, amint épp egy skót kockás mikrominiben és telitalpú szandálban parádézó filigrán kislánynak csapja a szelet. Noel követte a tekintetét. Az egyik kvéker sulis pipi - motyogta. - Ezek a csirkék tiszta lököttek. Mike felpillantott, s meglátta Ariát Noel társaságában. Helyeslőn bólintott a nővérének.

Noel hüvelykujjával megveregette Ária képsorát. -

Ez nagyon baba.

Aria megnézte a fotókat. Mivel majd halálra unta ma gát, húsz percen keresztül fényképeszkedett egyedül a fül kében. Ebben a körben szexis, érzéki cicust alakított. Nagy sóhaj. Amikor eljött, azt hitte, Ezra majd féltékenységtől és bujaságtól őrjöngve utánaered, és elröpíti innen. De hát, na ja, tanár volt, és tanárokat nem szokás diákbuliba hívni. -

Noel! - rikkantotta James Freed a gyep túloldaláról. -

Meglékelték a hordót! -

A pokolba! - dühöngött Noel. Nedves puszit cuppan-

tott Aria arcára. - Ez a sör a tiéd. Ne mozdulj! -

Ah-hah - hülyéskedett Aria Noelt figyelve, amint el-

iramodik, és bokszeralsója lecsúszva fölfedi fehér, futástól izmos alfelét. -

Tudod, tökre csíp téged.

Aria megfordult. Mona Vanderwaal néhány méterre ült a földön. Arcát szőke fonat keretezte, aranykeretes, légy fazonú napszemüvege az orrára csúszott. Noel bátyja, Eric az ölébe hajtotta a fejét. Mona laposakat pislogott. -

Noel csúcsfej. Olyan klafa lehet vele járni.

Eric hahotára fakadt. -

Mi az? - Mona lehajolt hozzá. - Mi olyan vicces?

-

Teljesen be van tépve - magyarázta Eric Ariának.

Aria épp azon töprengett, mit mondhatna erre, amikor csipogni kezdett a Treója. Kirántotta a táskájából, és megnézte a számot. Ezra! Te jó ég, te jó ég! -

Ööö, halló? - vette fel halkan.

-

Szia. Ööö, Aria?

-

Ó, csákány! Mizujs? - Igyekezett uralkodni az érzel-

mein és higgadtnak tűnni, amennyire csak lehet. Itthon vagyok, whiskyt nyakalok,

és

rólad

ábrándozom. Aria hallgatott. Behunyta a szemét, és felragyogott. Tuti? Aria -

Ja. A gigabulin vagy? Aha. Unod magad? fölnevetett. Kicsit. Átugrasz? Oksi. - Ezra elmondta, hogyan talál oda, de Aria

anélkül is tudta, hol lakik. Már rákeresett a címére az interneten, meg a Google Earthön, persze ezt nem árulhatta el Ezrának. Szupi - búcsúzott végül. - Akkor viszlát. Aria visszahajította a mobilját a táskájába, amilyen nyugodtan csak tőle telt, és összecsapta csizmája gumisar kát. Juhé! Hékás, tudom már, honnan ismerlek. Aria odasandított. Noel bátyja, Eric őt fixírozta, miközben Mona a nyakát nyalta-falta. -

Te vagy a barátnője annak a libának, aki eltűnt,

ugye? Aria lenézett rá, kilökte a haját a szeméből. Fogalmam sincs, miről vakerálsz - jelentette ki, és odábbállt.

Rosewood nagyját elkerített birtokok és felújított húszhektáros lótenyészetek tették ki, a főiskola közelében azonban akadt néhány zegzugos, macskaköves kis utca, melyet darabjaikra hulló viktoriánus házak szegélyeztek. Old

Hollisban a házakat bolondos színűre: lilára, rózsaszín re és pávakékre mázolták, majd általában felosztották la kásokra, és kiadták diákoknak. Aria családja is ilyen Old Hollis-i házban élt, Aria ötéves koráig. Ekkor az apja megkapta első állását a főiskolán. Amint lassan végighajtott Ezra utcáján, feltűnt neki, hogy az egyik ház homlokzatára görög betűket erősítettek. A fákon vécépapír lengett. Egy másik háznál az előkertben félig kés z festmény várt egy festő állványon. Beállt Ezra háza elé. Miután leparkolt, felmászott a kőlépcsőn, és becsöngetett. Felpattant az ajtó, és már ott is állt ő. -

Hűha! - köszönt Ezra. - Szia. - Szája tétova mosolyra

kunkorodott. -

Csövi! - felelte Aria hasonló modorban visszamoso-

lyogva. Ezra fölnevetett. Én... ööö, hát itt vagy. Hűha! -

Már mondtad, hogy hűha! - ugratta Aria.

Beléptek a hallba. Aria előtt nyikorgó lépcső kanyargott fel az emeletre, minden fokán más-más rongyszőnyeggel. Tőle jobbra tárva-nyitva állt egy ajtó. Ez az én kéróm. Aria besétált. Az első dolog, ami feltűnt neki, a nap pali közepén terpeszkedő grifflábú kád volt. Rámutatott. -

Túl nehéz ahhoz, hogy arrább vonszoljam - magya-

rázta Ezra bárgyún. - Ezért abban tárolom a könyveimet. -

Sirály. - Aria körbenézett. Szemügyre vette Ezra

gigantikus ablakfülkéjét, poros, beépített könyvespolcait és összetört citromsárga bársonykanapéját. Enyhe sajtosmakaróni-szag lengte be a helyiséget, miközben a mennyezetről kristálycsillár függött alá, a kandallópárkány menő moza ikkal volt kirakva, és a kandallóban valódi farönkök hever-

tek. Ez sokkal inkább a stílusa volt, mint a Kahn klán millió dolcsis kacsaúsztatója és huszonhét szobás urasági kastélya. Tökre bebútoroznék ide - kommentálta. Állandóan te jársz a fejemben - bökte ki Ezra ugyanakkor. Aria hátranézett a válla fölött. Ezra mögé lépett, és átkarolta a derekát. Aria könnye dén nekidőlt. Ott álltak egy pillanatig, aztán megfordult. Tanulmányozta Ezra frissen borotvált arcát, a dudort az orra hegyén, a zöld pöttyöket a szemében. Megérintette fülén az anyajegyet, és érezte, hogy a férfi beleborzong. Egyszerűen... képtelen voltam nem tudomást venni rólad az órán - súgta Ezra. - Kész kínszenvedés. És amikor azt a kiselőadást tartottad... Ma hozzáértél a kezemhez - húzta Aria. - És beleolvastál a füzetembe. Noelt csókolgattad - méltatlankodott Ezra. - Evett a féltékenység. Akkor bejött - súgta Aria. Ezra felsóhajtott, és átölelte a lányt. Ajkuk találkozott, és szenvedélyes csókban forrtak össze, kezükkel egymás hátát simogatták. Aztán elhátráltak egy pillanatra, és levegőért kapkodva elmerültek egymás szemében. -

Szót se többet a suliról - javasolta Ezra.

Benne vagyok. Ezra bevezette Ariát a tenyérnyi kis hálóba. A ruhái szanaszét hevertek a földön, és egy kibontott zacskó Lay’s chips árválkodott az éjjeliszekrényen. Letelepedtek az ágyra. A matrac alig volt szélesebb, mint egy franciaágy, s bár a steppelt ágytakaró kemény farmeranyagból készült, s az ágy réseiben mindenütt burgonyaszirom-morzsák bújtak meg, Aria még soha semmit nem érzett ilyen tökéletesnek.

Aria még az ágyon feküdt, és a mennyezet repedéseit bá multa. Az ablakon beszűrődő utcai fény hosszú árnyakat vetett mindenre, ettől a csupasz bőre furcsa rózsaszín árnyalatot öltött. A nyitott ablakon át beáramló hűvös levegő elfújta az ágy mellett a szantálgyertya táncoló lángját. Hallotta, hogy Ezra megnyitja a csapot a fürdőben. Beszarás! Beszarás! Beszarás! Forrt a vére. Ezrával majdnem szexeltek... de akkor, pont ugyanakkor, úgy döntöttek, várnak. Így aztán pu cérra vetkőzve szorosan egymáshoz simultak, és beszélgettek. Ezra mesélt neki arról, hogyan készített agyagból vörös mókust, amikor hatéves volt, hogy aztán a testvére rátaposson. Hogyan füvezett, miután a szülei elváltak. És hogyan vitte el a család foxiját az állatorvoshoz, hogy elaltassák. Aria pedig elmesélte, hogy amikor kicsi volt, egy Borsó nevű zöldborsókonzerv volt a kedvenc állata, és bömbölve tiltakozott, mikor az anyja megpróbálta Borsót megfőzni vacsorára. Mesélt arról, milyen vadul szokott kötni, s megígérte Ezrának, hogy neki is köt egy pulcsit. Ezrával könnyű volt csevegni - olyan könnyű, hogy akár örökké elcseverészett volna vele. Elutazhatnának távoli helyekre. Brazília csodás lehet... Alhatnának a fa tetején, nem ennének mást, csak banánt, és színdarabokat írnának életük végéig. Treója csipogni kezdett. Pfuj! Nyilván Noel az, hogy megtudja, mi lett vele. Magához ölelte Ezra párnáját - hm, olyan illata volt, mint a férfinak és várta, hogy Ezra ki dugja az orrát a fürdőből, és tovább smacizzanak. A mobil újra csipogott. Aztán újra és újra. - Jesszusom! - nyögött fel Aria. Meztelen testével lehajolt az ágyról, hogy előrángassa a telefont a táskájából. Hét új sms. És tovább csipog.

Megnyitotta a Bejövő üzeneteket. Összevonta a szemöldökét. Az összes sms-nek ugyanaz volt a címe: TANÁRDIÁK VISZONY! Ahogy megnyitotta az elsőt, felfordult a gyomra.

Aria elolvasta a következő sms-t meg a következőt és a rákövetkezőt. Az összesben ugyanaz állt. A padlóra ejtette a Treót. Fel kellett ülnie. Ne! El kell húznia innen a csíkot! -

Ezra? - Kétségbeesve kémlelt ki az ablakon. Most is

őt figyeli, ebben a minutumban? Mit akar? Tényleg Ali az? Ezra, mennem kell! Vészhelyzet állt elő. Mi? - kiáltott ki Ezra a fürdő ajtaja mögül. - Már mész is? Aria maga sem hitte el. Magára rántotta a pólóját. -

Majd hívlak, jó? El kell intéznem valamit!

-

Várj! Mi az? - kérdezte Ezra kinyitva a fürdőszoba

ajtaját. Aria felkapta a táskáját, feltépte a bejárati ajtót, és átloholt az udvaron. El kell tűnnie innen. De rögvest!

- Az x határértéke... - motyogta Spencer magában. A könyökére támaszkodva feküdt az ágyon, és vadiúj, barna csomagolópapírba

bekötött

számtankönyvére

meredt.

A

dereka még mindig égett az izomlazítótói. Az órájára pillantott. Éjfél múlt. Teljesen elment az esze, hogy már most, a tanév első péntek estéjén a matekházin görcsöl? A tavalyi év Spencere átsüvített volna Mercedesén a Kahn-farmra, silány csapolt sört vedelt volna, és Mason Byersszal vagy más cukipofa laza csávóval smárolt volna. Ám az idei Spencer nem tett ilyet. Hisz ő volt a Csillag, márpedig a Csillagnak házi feladata van. Holnap a Csillag bejárja az anyjával a környék lakberendezési áruházait, hogy kellőképp fölszerelje az istállót. Ha szerencséje van, délután még a philadelphiai bringaüzletbe is betérnek az apjával - aki vacsora közben átnyálazott vele néhány biciklikatalógust, miközben kifaggatta, melyik Orbea váz tetszik neki a legjobban. Biciklik kapcsán az apja még sosem kérte ki eddig a véleményét. Felkapta a fejét. Valóban halk, puhatolózó kaparászást hallott az ajtó felől? Letette a rotringját, és kikukkantott az istálló terebélyes elülső ablakán. A telihold ezüstösen

ragyogott, és a főépület ablakai meleg sárgán csillámlottak. Ismét kopogtak. Áttrappolt a nehéz faajtóhoz, és résnyire nyitotta. Helló - súgta Wren. - Zavarlak? Dehogy. - Spencer szélesebbre tárta az ajtót. Wren mezítláb, szűk szabású, PENNSYLVANIAI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM feliratú fehér pólóban és bő szárú khakisortban szobrozott. Spencer lenézett fekete, testhez simuló, French Connection pólójára, a Villanova egyetem ről származó rövid pamut futósortjára és csupasz lábára. A haja kócos copfba kötve omlott a nyakszirtjére, s az arca körül kusza tincsek libegtek. Egész másképp festett, mint a megszokott csíkos Thomas Pink ingben és Citizens farmerban. Az a ruha azt üzente: Elegáns vagyok, és szexis, ez meg azt: Tanulok... de így is szexis vagyok. Na jó, szóval lehet, hogy tényleg bekalkulá lta, hogy valami ilyesmi történhet. De ebből is látszik: sose engedd el magad, és ránts bundabugyit meg elnyűtt, retkes ÉN SZERETEM A PERZSAMACSKÁT pólót! Mi a pálya? - kérdezte. A langyos szellő meglibbentette a copfból kiszabadult tincseit. Egy közeli fáról tompa puffanással lepottyant egy toboz. Wren az ajtóban toporgott. Nem a bulin lenne a helyed? Hallom, valahol nagy pusztapartit rendeztek. Spencer vállat vont. Nem az én műfajom. Wren a szemébe nézett. Nem? Spencernek kiszáradt a torka. gon-

Ühm... Melissa hol van? Alszik. Nyilván a túl sok lakásfelújítás teszi. Ezért

doltam, tarthatnál nekem egy kis idegenvezetést ebben a remek kis istállóban, ahova nem költözhettem be. Még egy pillantást sem vethettem rá! Spencer összevonta a szemöldökét. Hoztál magaddal házavató ajándékot? Wren elsápadt. -

Ó, én...

-

Csak ugratlak. - Spencer kitárta az ajtót. - Lépj be a

Spencer Hastings istállóba! Néhány végigálmodozott éjszakán már számba vette az összes lehetséges forgatókönyvet, milyen lenne Wrennel kettesben, de egyik sem volt ahhoz fogható, hogy most itt van vele. Wren a Thom Yorke-poszter elé slattyogott, és kinyújtóztatta a kezét a feje mögött. -

Szereted a Radioheadet?

Odavagyok értük. Wren arca felderült. -

Már vagy hússzor láttam őket Londonban. Minden

koncerttel egyre jobbak. Spencer kisimította a takarót az ágyán. -

Mázlista. Én még sosem láttam őket élőben.

-

Ezt orvosolnunk kell - szögezte le Wren a kanapénak

támaszkodva. - Ha ellátogatnak Phillybe, megyünk. Spencer hallgatott. -

De nem hiszem... - Félbeszakította magát. Már mon-

dani akarta: Nem hiszem, hogy Melissa rajong értük, de... talán Melissát meg sem hívják! A gardróbszobához vezette Wrent. -

Ez az én, hm, gardróbom - mondta véletlenül az aj-

tófélfának ütközve. - Régen itt fejték a teheneket. -

Csak nem?

-

De. Itt nyomkodták a farmerek a tehenek cickóját,

vagy ilyesmi. Wren hahotázni kezdett. -

Úgy érted, a tőgyét?

Ööö, igen. - Spencer elpirult. Ajjaj! - Nem kell udvariasan benézned. Úgy értem, tudom, hogy egy gardrób nem igazán köti le a pasikat. -

Ó, dehogynem! - vigyorgott Wren. - Ha már eddig

eljöttem, határozottan látni akarom, mit rejteget Spencer Hastings a gardróbjában. -

Ahogy akarod. - Spencer felkapcsolta a villanyt oda-

bent. A gardróbban bőr, molyirtó és Clinique Happy il lata keveredett. Az összes bugyit, melltartót, hálóinget és szutykos gyephokiruhát kihúzható kosárfiókokba rejtette, míg a pólói csinos sorokban lógtak színük szerint elrendezve. Wren kuncogott. -

Olyan, mint egy boltban. Ja - értett egyet Spencer szemérmesen, s végighúzta

a kezét a pólókon. -

Sosem hallottam még olyat, hogy ablak van az öltö -

zőben - mutatott Wren a szemközti falon lévő nyitott ablakra. - Elég fura. -

Ez is része volt az eredeti istállónak - magyarázta

Spencer. -

Szereted, ha meztelenül bámulnak?

-

Van roló! - kérte ki magának Spencer.

-

Milyen kár! - dünnyögte Wren. - Olyan gyönyörű

voltál a fürdőben... Reméltem, hogy egyszer majd... megint... láthatlak ... úgy. Mikor Spencer sarkon perdült - mit mondott Wren? -, Wren rágerjedve legeltette rajta a szemét, miközben az uj -

jaival egy felakasztott uniszex nadrág hajtókáját dörzsöl gette. Spencer föl-le húzogatta az ujján tiffanys Elsa Peretti szíves gyűrűjét, és nyikkanni sem mert. Wren előrelépett egyet, majd még egyet, míg ott termett közvetlenül mel lette olyan közel, hogy Spencer kivette az orrán a halvány szeplőket. Egy párhuzamos univerzum illedelmes Spencere ekkor megkerülte volna, hogy megmutassa neki az istálló többi részét. Wren azonban tovább fixírozta imádni va lóan barna, tányérnyi szemével. Az a Spencer, aki itt volt, összedörzsölte az ajkát, s bár félt szólni, majd belepusztult, hogy csinálhasson... valamit. Végül megtette. Behunyta a szemét, magához húzta Wrent, és szájon csókolta. A fiú egy percet sem hezitált. Visszacsókolt, aztán meg fogta Spencer nyakszirtjét, és még erősebben csókolta. Puha szája enyhén cigarettaízű volt. Spencer behanyatlott a pólófalba. Wren követte. Néhány felső lecsúszott a vállfáról, de Spencer rá se hederített. A süppedős szőnyegen kötöttek ki. Spencer arrább rúgta gyephokicipőjét. Wren a lányra gurult, és halkan felnyö gött. Spencer megmarkolta a férfi kopott pólóját, és lehúzta a fején át. Utána Wren is lehúzta Spencerről, és lábujjá val Spencer lábát simogatta. Átgurultak, s most Spencer került felülre. Elsöprő és lehengerlő hát, nem tudta, mi kerítette hatalmába. Bármi volt is, olyan intenzíven járta át, hogy eszébe sem jutott, hogy lelkiismeret-furdalása legyen. Hangosan szuszogva megállt egy pillanatra. Wren magához húzta, és ismét megcsókolta, majd vé gigfuttatta ajkát a lány orrán és nyakán. Aztán fölkelt. -

Mindjárt jövök.

-

Miért?

Wren a szemével balra, a fürdő felé intett.

Alig csukta be maga mögött az ajtót, Spencer hanyatt vágta magát a szőnyegen, és kábán fölnézett a ruháira. Aztán feltápászkodott, és megvizsgálta magát a szárnyas tükörben. A copfja kibomlott, a haja a vállára omlott. Csupasz bőre ragyogott, és az arcára enyhe pír költözött. Rávigyorgott a szárnyas tükör három Spencerére. Ez. Hihetetlen. Ekkor megakadt a szeme a számítógép tükörképén, mely közvetlenül a gardróbbal szemben kapott helyet. Villogott. Hunyorogva megfordult. Mintha százával érkeztek volna hirtelenjében az üzenetek, s egymás hegyénhátán nyíltak meg. Újabb ablak ugrott elő. Az üzenetet ez alkalommal 72-es betűmérettel írták. Spencer pislogott.

Spencer a géphez rohant, és még egyszer átfutotta az üzenetet. Megfordult, és a fürdő felé pillantott; az ajtó alatt vékony fénycsík világított. Akkor tehát A. határozottan nem Andrew Campbell! Amikor

Iannel

csókolózott

hetedikben,

beszámolt

Alisonnak, hátha tanácsot ad neki. Ali hosszasan bámulta franciamanikűrös körmét, majd így szólt: -

Tudod, számtalanszor álltam már ki melletted

Melissával kapcsolatban. De ez más. Szerintem mondd el neki! -

Mondjam el neki? - vágott vissza Spencer. - Az

kizárt. Kinyúvasztana! -

Miért, csak nem hiszed, hogy Ian veled fog járni? -

gonoszkodott Ali. -

Fogalmam sincs - ismerte el Spencer. - Miért nem?

Ali felhorkantott. Ha te megteszem! -

nem mondod

el Melissának, majd én

Nem fogod! Biztos? Ha elmondod Melissának - nyögte Spencer kis szünet

után, vadul zakatoló szívvel -, ország-világnak szétkürtölöm a Jenna-ügyet. Ali felvakkantott. Te ugyanúgy benne vagy, mint én. Spencer hosszan, keményen nézte Alit. Csakhogy engem nem látott senki! Ali szembe fordult Spencerrel, és dühödt, harcias pillantást lövellt felé - félelmetesebbet, mint amilyet valaha is megeresztett a lányoknak. Tudod, azt már elintéztem. Aztán jött az az istállós pizsamaparti hetedik utolsó napján. S amikor Ali csöpögve áradozott, milyen édes Ian és Melissa együtt, Spencer rájött, hogy Ali tényleg beárulhatja. És akkor furcsa módon megkönnyebbült. Tegye csak! - gondolta. Hirtelen nem érdekelte többé. S bár most szörnyűségnek hangzik, az az igazság, hogy ott helyben, egyszer s mindenkorra meg akart szabadulni Alitól. Most a hányinger kerülgette. Hallotta, hogy csobog a vécé. Majd kisétált Wren, és megállt a gardrób ajtajában. Akkor tehát, hol is tartottunk? - turbékolta. De Spencer szeme még mindig a monitorra tapadt. Va lami - egy piros pont - mozgott a képernyőn. Mintha... tükröződne valahonnan. -

Mi a gáz? - kérdezte Wren. Cssss! - sziszegett rá Spencer. Szemével a pontra fó-

kuszált. Tényleg tükröződött. Megperdült. És ott az ablakban meglátott valakit.

-

Atyaég! - kiáltott Spencer. Felkapta a pólóját, hogy

eltakarja fedetlen keblét. Mi az? - értetlenkedett Wren. Spencer hátralépett. A torka kiszáradt. -

Ó - brekegte.

-

Ó - visszhangozta Wren.

Odakint az ablakban Melissa állt, a haja kócosan, Medúza-szerűen lógott, az arca teljességgel kifejezéstelen. Általában nyugodt virsliujjai között cigaretta reszketett. Nem is tudtam, hogy bagózol - törte meg végül Spencer a csöndet. Melissa válaszra sem méltatta. Ehelyett szívott egy nagy slukkot, és a csikket a nedves fűbe hajítva, visszafordult a főépülethez. -

Jössz, Wren? - vetette oda fagyosan a válla fölött.

Monának leesett az álla, mikor a sarkot megkerülve, Noelék parkosított előkertjében kóválygott. -

Te jó szagú!

Hanna kihajolt Sean apja BMW-jének az ablakán, és Monára vigyorgott. Nem semmi, mi? Mona szemében fény gyúlt. -

Szóhoz sem jutok.

Hanna hálásan rámosolygott, majd meghúzta a Ketel One-t, amelyet a piásasztalról nyúlt le. Két perccel ezelőtt MMS-ben küldte el Monának a BMW képét, az alábbi szöveggel: Teli tankkal várok rád. Kocsikázz velem! Mona kinyitotta az utasoldali súlyos ajtót, és becsuszszant az ülésre. Hátradőlt, és behatóan tanulmányozta a BMW - jelvényt a kormányon. -

Rögtön elalélok tőle... - Végighúzta a kisujját a kis

kék és fehér háromszögeken. Hanna lefricskázta a kezét. Ennyire betéptél? Mona fölemelte az állát, és megvizslatta Hanna szutykos haját, gyűrött ruháját és könnytől mázas ábrázatát. -

Nem jól sült el a dolog Seannal?

Hanna lenézett, és bevágta a slusszkulcsot a gyújtáskapcsolóba. Mona odakecmergett hozzá, hogy megölelje. Ó, Han, annyira sajnálom... Mi volt? Semmi. Tök mindegy. - Elrántotta magát, föltette a napszemüvegét - amitől egy kissé kevésbé jól látott, de ki nem szarja le? -, és beindította a motort. A BMW fölberregett, a műszerfal fényei kigyúltak. Csini! - kiáltotta Mona. - Mint a fények a Club Shampooban! Hanna rükvercbe lökte a sebváltót, és a kerekek átgu rultak a vastag pázsiton. Aztán sebességbe kapcsolt, eltekerte a volánt, és már ott sem voltak. Ahhoz, hogy azon majrézzon, a kettős záróvonalat négynek látja, már túlsá gosan izgatott volt. Juhéééé! - visongott Mona. Leengedte az ablakot, és hagyta, hogy hosszú, szőke haja mögötte csapkodjon. Hanna rágyújtott egy Parliamentre, és a Sirius rádiógombot tekergetve, keresett egy retrorap-adót, ahol a „Baby Got Back” bömbölt. Úgy fölerősítette a hangot, hogy a vezetőfülke is beledübörgött - persze a kocsiba a legfrankóbb basszus hangfalat szerelték, ami csak kapható. Ez már döfi - bólogatott Mona. Naná! - üvöltött Hanna. Amikor a kelleténél kicsit gyorsabban vett be egy éles kanyart, hirtelen beugrott neki valami. Az nem te leszel! Aúúú! Ez fájt! Még apu sem téged szeret a legjobban! Aúúú-aúúú! Hát, csesszék meg! Lenyomta a gázpedált, és kis híján elsodort egy kutya alakú postaládát.

-

Muszáj elpályáznunk valahova, hogy flancoljunk ez

zel a kis döggel! - Mona Miu Miu sarkát felpolcolva, füvet és sarat kent a műszerfalra. - Elugrunk a Wawába? Elepedek egy kis sütiért. Hanna felkuncogott, és újból legurított egy adag Ketel One-t. Te aztán tényleg fel vagy dobva. Nemcsak hogy fel vagyok dobva, de teljesen el is szálltam! Csámpásan beparkoltak a Wawa parkolójába, és azt kornyikálva, hogy: I like big BUTTS and I cannot lie! * , bebotorkáltak az üzletbe. Két szurtos rakodómunkás vödörnyi kávéscsészével a kezében, a kamionjának dőlve, leesett állal bámulta őket. Idelöknéd a satyód? - szólt oda Mona a cingárabbnak a necces baseballsapkára bökve, melyen az állt: WAWA FARM. A pasas egy mukkanás nélkül átadta neki. Uhh - suttogta Hanna. - Ez kész bacitenyészet! - De Mona már a fejébe csapta. Az üzletben Mona összeválogatott hat vajkaramellás piskótát, egy US Weeklyt és egy doboz enyhén szénsavas üdítőt; Hanna tíz centért vett Kojak nyalókát. Amikor Mona félrenézett, még a táskájába suvasztott egy Snickerst meg egy csomag M&M-et is. Hallom a kocsit - jegyezte meg Mona álmatagon, miközben fizettek. - Vijjog. Tényleg vijjogott. Részeg mámorában Hanna beindította a riasztót a kulcskarikán. Hoppá - vihogott. Nyerítve visszaspuriztak a kocsiba, és becsusszantak.

Megálltak egy piros lámpánál, a fejük himbálózott. Tőlük balra a minipláza kongott az ürességtől, csak néhány bevásárlókocsi állt szanaszét. Az üzletek neonfényei siváran világítottak, még a Bozót Steakház is kihalt volt. Micsoda lúzerek ezek a rosewoodiak - intett Hanna a sötétbe. A főúton egy árva lélek sem járt, ezért meglepetten fel is visított, mikor egy autó lopva begurult a mellette lévő sávba. Egy turcsi orrú ezüst Porsche berregett sötétített ablakokkal és hátborzongató, kék fényű fényszóróval. -

Oda süss! - kiáltotta Mona, a piskótamorzsa fröcsö-

gött a szájából. Ahogy átbámultak, a kocsi motorja felbőgött. -

Versenyezni akar - súgta Mona.

-

Csak henceg! - vélekedett Hanna. Képtelen volt ki-

venni, ki ül a kocsiban - csak egy égő cigaretta vörösen izzó végét látta. Hirtelen rossz érzése támadt. A kocsi motorja ismét felbőgött - most már türelmetlenül -, és Hanna végre kivehette a sofőr elmosódott körvonalait. A fickó tovább túráztatta a motort. Hanna felvont szemöldökkel Monára meredt. Így berúgva-bekábítózva abszolút legyőzhetetlennek érezte ma gát. -

Rajta! - biztatta Mona, és a szemébe húzta a Wawa

tejessapka sildjét. Hanna nagyot nyelt. A lámpa zöldre váltott. Beletaposott a gázba, a kocsi megugrott. A Porsche előtte bőgött. -

Te nyúlbéla, ne hagyd, hogy rád verjen! - üvöltött

Mona. Hanna lenyomta a gázpedált, a motor felzúgott. Beérte a Porschét. Már 140-nel, 150-nel, 160-nal robogtak. Jobban élvezte a száguldozást ilyen sebességnél, mint a lopást.

-

Rúgd seggbe! - sikított Mona.

Hanna zakatoló szívvel tövig nyomta a gázpedált. Alig hallotta, mit visong Mona, olyan hangerővel zúgott a motor. Aztán bevettek egy kanyart, és váratlanul egy őz top pant a sávjukba. A semmiből bukkant elő. -

A francba! - visított Hanna. Az őz bambán bámulva

legyökerezett. Hanna megmarkolta a volánt, rátaposott a fékre, és jobbra rántotta a kormányt. Az őz végül elug rott az útból. Erre gyorsan visszatekerte a kormányt, hogy egyenesbe jöjjenek, de a kocsi kifarolt. A kerekek megcsúsztak az útmenti kavicson, és vadul pörögni kezdtek. A kocsi körbe-körbe forgott, aztán nekicsapódtak valaminek. Egyszerre recsegés, szanaszét repülő üvegszilán kok és... sötétség. Egy másodperccel később a kocsiból már csak az erőteljes sípolás hallatszott a motorháztető alól. Hanna lassan kitapogatta az arcát. Rendben volt, nem ütődött neki semmi. A lába mozgott. Átverekedte magát egy rakás gyűrött, felfújt anyagon: a légzsákon. Megnézte Monát. Hosszú lábai vadul kalimpáltak a légzsák mögül. Hanna kitörölte szeme sarkából a könnyeket. Jól vagy? -

Szedd ezt le rólam!

Hanna kimászott a kocsiból, és kiszabadította Monát. A főút szélén álltak, hangosan lihegtek. Az utca túlolda lán vasúti sínek és a sötét rosewoodi állomás meredezett. A Porschénak híre-hamva sem volt, ahogy az őznek sem, amit kis híján eltrafáltak. Előttük a jelzőlámpa himbálózva sárgáról pirosra váltott. -

Nem semmi - nyögte Mona reszketeg hangon.

Hanna bólogatott. -

Biztos jól vagy? - Szemügyre vette a kocsit.

Az egész eleje felgyűrődött egy telefonpóznára. A lökhárító lelógott a földre. Az egyik fényszóró furcsa szögben kicsavarodott, a másik tébolyultan villogott. A motorháztető alól bűzös gőzfelhő tört elő. Szerinted felrobban? - kérdezte Mona. Hanna kuncogni kezdett. Nem kellett volna viccesnek lennie, mégis az volt. Mit csináljunk? -

Lépjünk le! - javasolta Mona. - Innen hazakutyagol-

hatunk. Hanna lenyelte a vihogást. Ó, te jó ég! Sean össze fogja szarni magát! Erre mindketten hahotában törtek ki. Hanna csuklások közepette körbeperdült az üres úton, és kitárta a karját. A néptelen, négysávos főút kellős közepén állva úgy érezte, bármire képes lenne. Úgy érezte, az övé egész Rosewood. Úgy érezte, szédül, de ez inkább csak merevrészegségének volt tulajdonítható. A kocsi mellé hajította a slusszkulcsot. Az keményen a burkolatnak ütődött, és a riasztó ismét vijjogni kezdett. Erre gyorsan lehajolt, és a gombot megnyomva kikapcsolta. A riasztó elhallgatott. -

Muszáj ennek ekkora lármát csapnia? - nyafogta. Úgy van! - Mona ismét föltette a napszemüvegét. -

Sean apja igazán megreparáltathatná.

Az állóóra a hallban épp kilencet ütött, amikor szombat reggel Emily nesztelenül leosont a konyhába. Sosem kelt föl hétvégén ilyen korán, de ma reggel nem tudott aludni. Valaki már főzött kávét, és ragacsos sütik tornyosultak egy csirkemintás tányérban az asztalon. Úgy tűnt, a szülei elmentek a sosem-hagyjuk-ki,akár-esik-akár-fúj, szombat hajnali sétájukra. Ha szokásos két körüket róják a környé ken, még kijuthat innen anélkül, hogy bárki észrevenné. Késő este, miután Ben tetten érte őket Mayával a bó déban, elmenekült a partiról, még Mayától sem búcsúzott el. Telefonált Carolynnak - aki tényleg az Applebeest választotta -, és megkérte, menjen érte, pronto. Carolyn és a fiúja, Topher jött, és nem kérdezett semmit, bár nővére egy szigorú, atyai pillantást azért megeresztett a whiskytől bűzlő Emilyre, amikor bekecmergett a hátsó ülésre. Otthon nyomban ágyba bújt, hogy ne kelljen Carolynnal beszélnie, s azonnal mély álomba is

zuhant. Ma reggel azon ban

pocsékabbul érezte magát, mint valaha. Fogalma sem volt, mire vélje a partin történteket. Min den ködbe veszett. Hinni szerette volna, hogy hiba volt Mayával smacizni, hogy mindent megmagyarázhat Bennek, és minden rendben lesz. De egyfolytában az járt az eszé-

ben, milyen érzés volt. Olyan volt... mintha tegnap este előtt sosem csókolták volna még meg. Pedig semmi, de semmi nem utalt rá, hogy leszbikus lenne. Csajszis olajkúrákat vásárolt hidrogénroncsolt hajára. A falára a szexisten ausztrál úszó, Ian Thorpe poszterét ragasztotta. Viháncolva nézte a többi úszólánnyal a speedós srácokat. És mindössze egyetlen másik lánnyal csőrözött még évekkel ezelőtt, ezért az nem számít. Vagy ha mégis, akkor sem jelent semmit, nem igaz? Kettétört egy vaníliás csigát, és a szájába tömött egy falatot. Hasogatott a feje. Azt akarta, maradjon minden úgy, mint régen. Hogy bedobhassa a friss váltás törülközőt a táskába, és elvonulhasson edzésre, hogy boldogan ökörködve pofákat vághasson a digitális kamerának az osztálykiránduláson. Hogy elégedett lehessen önmagával és az életével, ne ilyen érzelmi jojó legyen. Szóval ennyi! Maya csodás meg minden, de csak zavartak és szomorúak voltak, más-más okból kifolyólag. Nem pedig melegek. Ugye? Levegőre volt szüksége. Odakint a környék néptelen volt. A madarak hangosan csiviteltek, és valakinek a kutyája megállás nélkül uga tott, de amúgy nyugi volt. A frissen kihordott újságok kék zacskóba csomagolva vártak begyűjtésre a ház előtt a gyepen. Régi, vörös Trek mountain bike-ját a szerszámoskamra oldalának támasztva találta meg. Egy rántással felállí totta abban reménykedve, hogy a tegnapi whiskynyakalás után is eléggé egyenesben tudja tartani ahhoz, hogy elinduljon vele. Kitekert az útra, de az első keréken csattogott valami. Lehajolt. Valami beakadt a kerékbe. Egy irkafecnit húz-

tak a küllők közé. Kiszabadította, és átfutotta az elejét. Na, várjunk csak! Ez a saját kézírása! ...Imádom nézni a tarkódat az órán. Imádom, ahogy rágod a rágót, amikor telefonon beszélünk, és imádom, ahogy egymásnak ütögeted a dorkódat, miközben Mrs. Hat nagy szám amerikai perekről tart monológot tudom, hogy ilyenkor halálra unod magad. Emily szeme az üres előkertjükre villant. Ez tényleg az, aminek hiszi? Idegesen beleolvasott a végébe, a szája kiszáradt. ... és sokat filóztam azon, miért csókoltalak meg a múltkor. Rájöttem, hogy nem poénból, Ali! Azt hiszem, szeretlek. Megértem, ha ezek után nem állsz szóba velem, de muszáj volt elmondanom. Em Volt még valami a papír hátoldalára firkantva. Emily megfordította.

Emily elengedte a biciklit, mire az nagy csörömpölés sel a földre zuhant. Ezt a levelet írta Alinak, ez az, amit elküldött neki rög tön a csók után. Amiről nem tudta, eljutott-e valaha is a lányhoz.

Csigavér! - parancsolt magára remegő kezét látva. - Kell hogy legyen erre logikus válasz! Biztosan Maya volt. Hiszen Ali régi szobájában lakik. Tegnap este mesélt neki Alisonról és a levélről. Lehet, hogy így akarta visszaadni? Mindazonáltal... Szeretettel A. Maya sosem írna ilyet. Emilynek fogalma sem volt, kihez forduljon, mihez kezdjen. Hirtelen eszébe jutott Aria. Tegnap este annyira felpörögtek az események, miután összefutottak, hogy el is felejtette, miről beszéltek. Mi volt az a bizarr faggatózás Alisonról? És volt valami Aria arckifejezésében tegnap es te. Mintha... ideges lett volna. Letelepedett a földre, és ismét megnézte a „Gondolom, ezt visszakéred!” üzenetet. Ha jól emlékszik, Ariának pont ilyen szálkás a kézírása. Az utolsó napokon, mielőtt eltűnt, Ali hosszas puszit nyomott a feje búbjára, így kényszerítve rá, hogy azt tegye, amit ő akar. Még sosem jutott eszébe, hogy Ali a barátnőiknek is elmondta. De talán... Szivecském? Emily ugrott egyet. A szülei ott álltak föléhajolva, kényelmes fehér edzőcipőben, magas derekú sortban és méregdrága, pasztellszínű pólóingben. Az apja derekán vö rös övtáska. Az anyja türkizkék kézisúlyzót emelgetett. -

Helló - cincogta Emily.

-

Bringázni mész? - kíváncsiskodott az anyja. Aha. Szobafogságra vagy ítélve. - Az apja föltette a szem-

üvegét, mintha látnia kéne a lányát ahhoz, hogy legorombítsa. - Csak azért engedtünk el tegnap este, mert Bennel mentél. Bíztunk benne, hogy a lelkedre beszél. Bringázni viszont tilos!

-

Hát - nyögte Emily, és feltápászkodott. Bárcsak ne

kéne elmagyaráznia a szüleinek. Ugyanakkor... Mindegy. Nem fogja. Most nem. Átvetette a lábát a vázon, és felpat tant az ülésre. -

El kell intéznem valamit - motyogta, és a pedált ta-

posva legurult a feljárón. -

Emily, azonnal gyere vissza! - kiabált az apja

nyersen. De Emily, életében először, tovább pedálozott.

Aria a csengőre ébredt. Csak éppen nem a család megszokott csengője bim-bamozott, hanem az American Idiot a Green Daytől. Mi a fene? Mikor cserélték le a szülei? Lerúgta a paplant, belebújt kék virágos, szőrpamacscsal szegélyezett klumpájába, amelyre Amszterdamban tett szert, és leklaffogott a csigalépcsőn, hogy megnézze, ki az. Kinyitotta az ajtót, és elakadt a lélegzete. Alison állt ott. Magasabb volt, szőke haja hosszú, tépett fazonra vágva. Az arca ragyogóbb és szögletesebb, mint hetedikben. Na, ki van itt? - vigyorgott Ali, és kitárta a karját. Visszajöttem! -

Szent... - Aria lenyelte, amit mondani akart. Vadul

pislogott párat. - Ali-merre jártál? Ali a szemét forgatta. -

Azok az idióta őseim - jelentette ki. - Emlékszel

Camille nénire, arra a tök jó fej spinére, aki Franciaor szágban született, és hozzáment Jeff bácsihoz, mikor hetedikesek voltunk? Azon a nyáron leruccantam hozzájuk Miamiba. Majd berosáltam, annyira szupi volt, szóval letáboroztam náluk. Persze értesítettem az őseimet, de nyilván kiment a fejükből, hogy szóljanak mindenkinek.

Aria megdörzsölte a szemét. -

Szóval, na, várj csak! Te egész idő alatt ott

dekkoltál... Miamiban? Jól vagy? Ali körbefordult egy kicsit. Még annál is jobban, nem úgy festek? Hékás, csípted az sms-eimet? Aria mosolya lehervadt. -

Hát... nem kifejezetten.

Ali megbántottnak tűnt. -

Miért nem? A muterodról szólótól be kellett pisilni!

Aria rámeredt. -

Egek, de nebáncsvirág lettél! - Ali összehúzta a sze-

mét. - Megint le fogsz rázni? -

Mi az? - dadogta Aria.

Alison hosszan méregette Ariát, közben az orrából fekete, zselatinszerű anyag kezdett csöpögni. Tudod, kiteregettem a többieknek. Az apádat. Meg mindent. -

Az... orrod... - mutatott rá Aria. Hirtelen Ali sze-

méből is szivárogni kezdett. Mintha olajkönnyeket onta na. A körmei alól is csöpögött. -

Ó, csak rohadok! - mosolygott Ali.

Aria hirtelen felült az ágyban. A hátáról patakzott a víz. Az ablakon beáradt a napfény, és hallotta, hogy az öccsénél a szomszéd szobában bömböl az American Idiot. Fölemelte a kezét a fekete trutyit keresve, de az tisztára sikálva nézett vissza rá. Az anyját! -

Jó reggelt, drágám!

Aria lebotorkált a csigalépcsőn az apjához, aki csupán egy lenge, skót kockás bokszeralsóban és trikóban bön gészte a Philadelphia Inquirert.

-

Hali - motyogta Aria.

Elcsoszogott az eszpresszógéphez, és hosszasan fixírozta az apja fehér, imitt-amott szőrfoltos vállát, de ő csak a lábát rázogatta, és az újságra hümmögött. Apu? - szólt rekedtes hangon. Hmmm? Aria nekitámaszkodott a kőborítású konyhapultnak. Szellemek küldhetnek sms-t? Az apja meglepetten, elképedve fölnézett. Mi az az sms? Aria belemarkolt a nyitott kellogg’sos dobozba, és kivett egy maréknyi müzlit. -

Mindegy.

Biztos? - erősködött Byron. Aria idegesen rágott. Tulajdonképpen mit akar kérdezni? Egy szellem küldözget nekem sms-t? Na ne már, ennél azért több esze van! Amúgy meg minek jönne vissza Ali szelleme, hogy ijesztgesse? Mintha bosszút akarna állni rajta. De lehetséges ez? Ali szuper volt, amikor meglátták az apját a kocsiban. Ő felhúzta a nyúlcipőt, és vágtatott, amíg a lába bírta. Aztán hazakutyagolt, fogalma sem volt, mit kezdjen magával. Ali hosszasan ölelte. -

Nem árulom el - suttogta.

De másnap jöttek a kérdések. Ismered a csajt? Hallgató? Elmondja az apád az anyádnak? Szerinted más hallgatókkal is kavar? Általában elviselte Ali tolakodó kíváncsiságát, még az ugratást is - lenyelte, hogy ő a „furi fazon” a csapatban. De ez más volt. Ez fájt! Ezért az utolsó tanítási napokon, még a barátnője el tűnése előtt, messze elkerülte Alisont. Nem küldött neki több „tele a hócipőm” sms-t egészségvédelmi órán, és a

szekrény kiürítésében sem segédkezett neki. Pipa volt Ali szaglászása miatt - mintha valami hír lenne a Star pletykarovatában, nem pedig az élete. Pipa volt, hogy Ali tudja. És pont. Most, három évvel később azon töprengett, kire is volt pipa valójában. Nem igazán Alira. Hanem az apjára. -

Tényleg,

mindegy

-

felelte

az

apjának,

aki

türelmesen várt a kávéját szürcsölve. - Még nem ébredtem föl. -

Oké - mondta Byron hitetlenkedve.

Megszólalt a csengő. Nem a Green Day dala, hanem a szokásos bim-bam dallam. Az apja felpillantott. -

Lehet, hogy Mike-nak szól - jelentette ki. - Tudtad,

hogy valami kvéker sulis kislány már fél kilenckor itt kujtorgott, s utána érdeklődött? -

Majd én megyek - ajánlotta Aria.

Óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót, de csak Emily Fields állt a túloldalon, vörösesszőke haja mint a szénakazal, a szeme püffedt. -

Cső - morogta Emily.

-

Cső - felelte Aria.

Emily felfújta az arcát - a régi, ideges szokása. Szobrozott egy darabig, majd kinyögte: Mennem kell. - És már fordult is volna meg. -

Várj! - Aria elkapta a karját. - Mi az? Mi folyik itt?

Emily hallgatott. -

Ühm. Oké. De... furának fog tűnni.

-

Nem gond. - Aria szíve zakatolni kezdett.

Azon filóztam, amit tegnap kérdeztél a partin. Aliról. Kíváncsi vagyok... mondott-e nektek Ali valaha is rólam bármit. Emily szinte lehelte a szavakat. Aria kisimított egy tin cset a pofijából.

Mi? - suttogta Aria. - Mostanában? Emily szeme elkerekedett. Hogy érted, hogy mostanában? Én... Hetedikben - vágott közbe Emily. - Mondott nektek... bármit is... rólam hetedikben? Mindenkinek szétkürtölte? Aria pislogott. Tegnap a bulin, mikor fölfedezte Emi lyt, beszélni akart vele az sms-ekről. Nem - jelentette ki lassan. - Sosem beszélt ki a hátad mögött. Ó. - Emily lesütötte a szemét. - De... - kezdte. Mostanában kaptam... - vágott bele Aria ugyanakkor. Aztán Emily elnézett mellette, és a szeme sem rebbent. Miss Emily Fields! Szia! Aria megfordult. Byron állt a nappaliban. Legalább egy fürdőköpenyt kanyarított magára. -

Ezer éve nem láttalak! - bömbölte. Igen - Emily ismét felfújta az arcát. - Hogy van, Mr.

Montgomery? Aria apja összevonta a szemöldökét. Ugyan. Már elég idős vagy, hívjál Byronnak! - Megvakargatta az állát a kávéscsésze felső peremével. - Zajlik az élet? Minden rendben? Tökéletesen. - Emily úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban elbőgi magát. Akarsz enni valamit? - kínálta Byron. - Éhesnek tűnsz. -

Ó, nem, köszönöm. Inkább csak nagyon álmos

vagyok. Ti, lányok! - ingatta a fejét Byron. - Sosem alszotok. Mindig mondom Ariának, aludjon tizenegy órát - muszáj

előre tartalékolnia, ha bekerül az egyetemre, meg megy az éjszakai bulikra. - Elindult a lépcsőn az emeletre. Mihelyt eltűnt, Aria visszaperdült. Apám annyira... - kezdte. Aztán észrevette, hogy Emily a biciklije felé szalad, s már a pázsit közepén jár. Hékás! - kiáltott utána. - Hova mész? Emily felkapta a bringát a földről. Nem kellett volna idejönnöm. Várj! Gyere vissza! Be... beszélnem kell veled! kiáltotta Aria. Emily megtorpant. Felnézett. Aria érezte, hogy a torká ba tolulnak a szavak. Emily riadtnak tűnt. Hirtelen már ő sem merte megkérdezni. Hogy is beszélhetne az A.-tól kapott üzenetekről anélkül, hogy kitálalja a titkát? Nem akarta, hogy bárki tudja. Különösen az anyja nem ott fönt az emeleten. Aztán eszébe jutott Byron a fürdőköpenyében, és hogy milyen kényelmetlenül érezte magát Emily a közelében. Meg amit kérdezett: Mondott nektek Alison bármit is rólam hetedikben? Minek tesz föl ilyen kérdéseket? Hacsak nem azért, mert... A kisujja körmét rágcsálta. Mi van akkor, ha Emily már tudja az ő titkát? Dermedten összezárta a száját. Emily a fejét rázta. Viszlát - motyogta, s mielőtt Aria összeszedhette volna magát, már őrült módjára el is tekert.

- Hölgyeim, fedezzétek föl magatokat! Amint Oprah * közönsége lelkesen tapsolt, Hanna a hasán egyensúlyozva a videó távirányítóját, besüppedt a ká vészínű bőrkanapé párnái közé. Elkél egy kis önismereti kurzus ezen a csípős szombat reggelen. A tegnap este homályba veszett - mintha kontaktlencse nélkül bulizott volna -, a feje hasogatott. Tényleg köze volt az estének valami állathoz? A táskájában üres csokipapírokra bukkant. Csak nem falta be mindet? Mindet? Fájt a hasa, és mintha fel is puffadt volna. És miért emlékszik olyan élesen egy wawás tejeskamionra? Mintha kirakójátékot rakosgatott volna össze, pedig semmi türelme nem volt az ilyesmihez - mindent egymásba dugdosott, még ha nem illett is össze. Megszólalt a csengő. Hanna felnyögött. Legurult a kanapéról, nem vesződött azzal, hogy megigazítsa katonazöld trikóját, amelyet fordítva vett föl, s szinte kilátszottak a cickói. Felrántotta az ajtót, de rögtön be is csapta.

Az anyját! Az a zsaru volt az, Mr. Április. Ööö, Darren Wilden. Nyisd ki, Hanna! Hanna kilesett a kukucskálón. Wilden keresztbe font karral, ügybuzgón állt előtte, de a haja égnek állt, és a pisztolyát sem látta sehol. És milyen zsaru az, aki ilyen felhőtlen szombaton hajnali tízkor gályázik? Hanna megnézte magát a kerek szobai tükörben. Jeszszus! Párnanyomok? Igen. Püffedt szemek, rúzsért kiáltó ajkak? Kétségtelenül. Gyorsan végigsimított az arcán, copfba fogta a haját, és föltette kerek Chanel napszemüvegét. Aztán kitárta az ajtót. -

Szióka! - köszönt élénken. - Hogy vagy? Itthon van az anyukád?

Nincs - jelentette Hanna flörtölve. - Egész délelőtt távol van. Wilden feszülten összecsücsörítette a száját. Hanna csak most vette észre a szemöldöke fölött az átlátszó kis ragtapaszt. Mi az, kidekorált a csajod? - mutatott a ragtapaszra. Nem... - Wilden megérintette a tapaszt. - Bevágtam a fejem a szekrénybe, amikor mosakodtam. - A szemét forgatta. - Reggel nem nyújtok túl szívderítő látványt. Hanna elmosolyodott. Üdvözöllek a klubban. Tegnap este seggre estem. Teljesen váratlanul. Wilden arca hirtelen elkomorult. Az előtt vagy az után, hogy lenyúltad a kocsit? Hanna hátrahőkölt. - Mi? Miért bámul rá Wilden úgy, mintha marslakó lenne?

-

Névtelen fülest kaptunk, hogy megfújtál egy kocsit -

mondta tagoltan. Hannának leesett az álla. Én... mi az? Egy fekete BMW-t? Egy bizonyos Edwin Ackard tulajdonát? Nekihajtottál vele egy telefonpóznának? Miután ledöntöttél egy üveg Ketel One-t? Ismerősen cseng? Hanna feltolta az orráról a napszemüveget. Várjunk csak, hát ez történt? Tegnap este nem rúgtam be - hazudta. Találtunk a kocsiban egy vodkás üveget a vezetőülés alatt- szögezte le Wilden. - Tehát valaki berúgott. De... - védekezett Hanna. Be kell hogy vigyelek az őrsre - szakította félbe Wilden kissé csalódottan. Nem loptam el - nyöszörögte Hanna. - Sean, a fia mondta, hogy elvihetem. Wilden felvonta a szemöldökét. -

Tehát beismered, hogy te vezettél? Én... - kezdte Hanna. A pokolba! Behátrált a házba. -

De nincs is itthon az anyám. Fogalma sem lesz, mi tör tént velem! - Zavarba ejtő módon, könnyek szöktek a szemébe. Elfordult, hogy összeszedje magát. Wilden kényelmetlenül fészkelődött. Úgy tűnt, nem tudja, mit kezdjen a kezével - előbb a zsebébe dugta, aztán Hanna felé vándorolt, végül összekulcsolta. Figyu, majd felhívjuk a mamádat az irodából, jó? ajánlotta. - És nem bilincsellek meg. És beülhetsz mellém előre. - Visszavonult a kocsijához, és kinyitotta Hannának az utasoldali ajtót. Egy órával később Hanna már a rendőrőrsön csücsült ugyanazon a sárga műanyag széken, ugyanazt a Chester

megye körözött személyei posztert bámulva. Nagyon igyekezett, nehogy ismét elbőgje magát. Épp most vettek tőle vért, hogy lássák, ittas volt-e tegnap este. Neki személy szerint lövése sem volt - ilyen sokáig megmaradna a pia a vérben? Wilden a már jól ismert íróasztal fölé görnyedt, melyen ugyanaz az eldobható toll és fém lépegető spirál hevert. A körmével belecsípett a tenyerébe, és nyelt egyet. Sajnos a tegnap esti események összekavarodtak a fejében. A Porsche, az őz, a légzsák. Tényleg mondta Sean, hogy elviheti a kocsit? Kétséges. Az utolsó dolog, ami még rémlett neki, az önérzetes duma volt, mielőtt Sean faképnél hagyta az erdőben. Hé, az egyetemi bandák csatáján voltál tegnap este? Egy tüsi hajú, összenőtt szemöldökű, egyetemista korú srác ült mellette. Szakadt flanel szörfös pólót és festékfoltos farmert viselt, cipő nem volt rajta. A keze megbi lincselve. -

Ööö, nem - motyogta Hanna.

A srác hozzáhajolt, Hanna érezte sörszagú leheletét. Ó, azt hittem, ott láttalak. Én ott voltam, csak éppen kissé betintáztam, és molesztálni kezdtem valakinek a teheneit. Ezért kerültem ide. Birtokháborításért! Jó neked - vetette oda Hanna fagyosan. Mi a neved? - A srác megdörzsölte a bilincset. nevét!

Ööö, Angelina. - A nagy túróst mondja meg az igazi

Helló, Angelina - folytatta a gyerek. - Én Brad vagyok. Hanna elvigyorodott, milyen olcsó poén. Ekkor kivágódott az őrs bejárata. Hanna hátrarántot ta magát a széken, és feltolta a napszemüvegét az orráról. Remek. Az anyja.

-

Jöttem, amint hallottam - biztosította Wildent Ms.

Marin. Ms. Marin ma reggel egyszerű matróznyakú pólót, James csípőfarmert, Gucci szandált és ugyanolyan Chanel napszemüveget viselt, mint Hanna. A bőre sugárzott - egész eddig a gyógyfürdőben múlatta az idejét -, vörösesarany haja egyszerű copfba fogva libegett. Hanna hunyorgott. Ki tömte volna a melltartóját? Úgy nézett ki a cickója, mintha másé lenne. Majd én beszélek vele - közölte Ms. Marin halkan Wildennel. Aztán Hannához vonult. A testtekercseléstől hínáros fásliillatot árasztott. Hanna gyanította, hogy ő vi szont Ketel One- és gofriszagú, megpróbált hát minél jobban hátradőlni a székben. Sajnálom - nyüszögte. Vettek tőled vért? - sziszegte az anyja. Hanna szánalmasan bólogatott. Mit mondtál még nekik? S-s-semmit - dadogta. Ms. Marin összekulcsolta franciamanikűrös kezét. Rendben. Elintézem. Csak hallgass! Mit akarsz csinálni? - suttogott vissza Hanna. - Felhívod Sean apját? -

Azt mondtam, elintézem, Hanna!

Az anyja fölemelkedett a műanyag székről, és áthajolt Wilden asztalán. Hanna feltépte a táskáját a vészhelyze tekre tartogatott cukorkát keresve. Csak néhány szemet kap be, nem az egész csomagot. Itt kell lennie valahol. Épp előhalászta a cukorkát, mikor rezegni kezdett a BlackBerryje. Habozott. Mi van akkor, ha Sean az, hogy telefonon keresztül lebaltázza? Mi van akkor, ha Mona? Hol a pokolban kujtorog Mona? Elengedték volna a golf-

bajnokságra? Igaz, nem fújta meg a BMW-t, de elment vele kocsikázni. Az is kell hogy számítson valamit! A BlackBerryjén volt néhány nem fogadott hívása. Sean... hatszor. Mona kétszer, pontban 8-kor és 8.03-kor. Volt még néhány sms: egy vagon más bulizótól, nem idevágó üzenetek meg egy olyan, amelyik ismeretlen számról érkezett. Hanna gyomra görcsbe rándult.

Hanna pislogott. Hideg, nyirkos veríték lepte el a nyak szirtjét. Szédült. A Kate fogkefére? - Ugyan már! - legyintett reszketegen, és megpróbált nevetni. Az anyjára pillantott, de ő még mindig Wilden íróasztalán áthajolva nyomta a sódert. Amikor Annapolisban járt, az után, hogy az apja gya korlatilag ledisznózta, felpattant az asztaltól, és bevágta tott a házba. Bemenekült a fürdőbe, bevágta az ajtót, és lezuttyant a vécére. Mélyeket lélegzett, hogy lecsillapodjon. Miért nem lehet olyan gyönyörű, kecses és tökéletes, mint Ali vagy Kate? Miért kell annak lennie, aki; ennek a hájas, kétbalkezes nyomoroncnak? Nem is tudta pontosan, kire a legzabosabb: az apjára, Kate-re, önmagára vagy... Alisonra. Miközben forró, dühös könnyeit nyelte, észrevette a vécé szemközti falán függő három keretes képet. Mind a három közeli volt valakinek a szeméről. Az apja kancsal, kifejező szemét azonnal felismerte. Aztán ott volt Isabell pici, mandulavágású szeme. A harmadik szempár tányérnyi volt,

és elbűvölő. Mintha egy Chanel szempillaspirál-reklámból vágták volna ki. Nyilvánvalóan Kate-hez tartozott. Mind őt figyelte. Szemügyre vette magát a tükörben. Kacagás szállt be odakintről. Úgy érezte, rögtön kidurran a hasa a sok popcorntól, amit a többiek vizsla tekintetétől kísérve befalt. Olyan hányinger kerülgette, azt akarta, jöjjön ki minden, ami odabent van, de amikor a vécékagyló fölé hajolt, semmi sem történt. Könnyek peregtek le az arcán. Papírzsepiért nyúlt, csak

akkor

tűnt

fel

neki

a

zöld

fogkefe

a

kis

porceláncsészében. Támadt egy ötlete. Tíz percbe telt, míg összeszedte a bátorságát, és ledug ta a torkán, de amikor megtette, pocsékabbul érezte ma gát egyszersmind jobban is. Még erősebben zokogott, de meg akarta ismételni. Épp visszacsúsztatta a fogkefét a szájába, amikor kivágódott a fürdő ajtaja. Alison volt az. A szeme Hannára siklott, amint fogkefével a kezében a padlón térdepel. -

Az anyját! - kiáltotta.

Légy szíves, menj el! - súgta Hanna. Alison belépett a fürdőbe. -

Akarsz róla beszélni?

Hanna kétségbeesetten rámeredt. -

Legalább csukd be az ajtót!

Ali behúzta az ajtót, és letelepedett a kád szélére. -

Mióta csinálod?

Hanna ajka megremegett. -

Mit?

Ali a fogkefét bámulva hallgatott. Aztán elkerekedett a szeme. Hanna követte a pillantását. Eddig fel sem tűnt neki, de a kefe nyelére fehér betűkkel KATE volt írva. A telefon hangosan megcsörrent az őrsön. Hanna ösz-

szerezzent. Emlékszel a Kate fogkefére? Lehet, hogy más is tudott az étkezési zavarairól, vagy látta bemenni a rendőrségre, sőt akár még Kate-ről is hallhatott. De a zöld fogkeféről? Arról csupán egyetlen ember tudott. Szerette volna azt hinni, ha Ali élne, neki drukkolna most, hogy ilyen tökéletes lett az élete. Gondolatban újra és újra lejátszotta

a

jelenetet:

Ali

lenyűgözve

gratulál

32-es

méretéhez. Ali szájtátva csodálja Chanel ajakfényét. Ali megtapsolja, milyen fantasztikus medencepartit ren dezett. Reszkető kézzel bepötyögte: Alison vagy? -

Wilden! - üvöltött egy zsaru. - Szükség van rád hátul!

Hanna fölnézett. Darren Wilden asztalától fölemelked ve, kimentette magát az anyjánál. Másodperceken belül az egész körzet

felbolydult méhkaptárrá

változott. A parkolóból

rendőrautó ugratott ki, három másik a nyomában. A telefonok őrülten csörögni kezdtek. Négy zsaru átsprintelt a helyiségen. -

Úgy látszik, valami nagy durranás - jegyezte meg

Brad, a mellette rostokoló elázott birtokháborító. Hanna megrezzent - már el is felejtette, hogy ott van. -

Kifogyott a fánk? - poénkodott, és nevetni próbált. Valami nagyobb. - A srác izgatottan rázta megbilin-

cselt kezét. - Valami nagyon nagy!

A napfény beáradt az istálló ablakán, és életében először Spencer mámoros verebek hangos csivitelésére ébredt a hajmeresztő kilencvenes évek technomixe helyett, amelyet az apja tekert föl reggelente a főépület edzőtermében. De vajon élvezte? Hát nem. Bár az előző este egy kortyot sem ivott, minden porci - kája sajgott, átfázott, és kába volt. Nulla alvás volt a tankjában. Miután Wren eloldalgott, próbált szunyálni egyet, de az agya ezerrel pörgött. Ahogy Wren a karja között tartot ta, olyan... más volt. Még sosem érzett ehhez foghatót. De aztán jött az üzenet. Meg Melissa higgadt, kísérteties tekintete. És... Az éjszaka múltával az istálló nyögött és nyikorgott, és ő vacogva rángatta a feje búbjára a takarót. Szidta magát, hogy paranoiás és gyerekes, de semmi sem segített. Egymást váltva kavarogtak a fejében a különféle lehetőségek. Végül felkelt, és bekapcsolta a gépét. Néhány órát az interneten szörfözött. Először technikai honlapokra na vigált útmutatásért, hogyan nyomozza le az üzenetet. De nem volt szerencséje. Aztán megpróbálta kideríteni, hon nan jött az első - „kívánós” - e-mail. Kétségbeesve vágyott rá, hogy Andrew Campbellhez vezessenek a nyomok.

Rájött, hogy Andrew blogot ír, de hiába fésülte át az egészet, semmit sem talált. Az összes bejegyzés Andrew kedvenc könyveiről meg dilinyós, kisfiús filozofálgatásról szólt, és talált még néhány melankolikus bekezdést valami plátói szerelemről egy lány iránt, akit egyszer sem nevezett meg. Remélte, hogy Andrew egyszer csak bakot lő, és elárulja magát, de nem tette. Végül begépelte a keresőbe a kulcsszavakat: eltűnt és Alison DiLaurentis. Ugyanazt a cuccot találta három évvel ezelőttről - a CNN és a Philadelphia Inquirer beszámolóit, a keresőcsapatokat és a flúgos oldalakat, mint amelyiken bemutatták, hogyan nézne ki Ali más frizurával. Megnézte a tablóképet, amelyet föltettek róla; már rég nem látott képet Aliról. Megismerné, ha például rövid, fekete frufruja lenne? Az biztos, hogy egész másként festett ezen a képen, amit kreáltak. A főépület ajtaja nyikorgott, amint idegesen elhúzta. Odabent frissen főtt kávé illata terjengett, ami azért is volt furcsa, mert az anyja általában ilyenkor már az istállókban nyüzsgött, az apja meg vagy bringázott, vagy a golfpályán játszott. Azon rágódott, mi történhetett Melissa és Wren között a tegnap este után, s azon imádkozott, egyikükkel se kelljen találkoznia. -

Már vártunk rád.

Spencer ugrott egyet. A konyhaasztalnál ott ültek a szü lei és Melissa. Az anyja arca sápadt és falfehér, az apjáé pulykavörös. Melissa szeme vörös karikás és püffedt. Még a két eb sem ugrált üdvözlésképpen, ahogy szokott. Spencer nagyot nyelt. Ennyit az imáról! Ülj le, légy szíves! - szólt rá az apja csöndesen. Spencer hátrahúzta az egyik faszéket, és letottyant any-

ja mellé. A konyhában olyan csönd honolt, hogy hallotta, ahogy idegesen morog a gyomra. Fogalmam sincs, mit mondjak - nyilatkozta rekedten az anyja. - Hogy tehetted ezt? Spencer kis híján elájult. Kinyitotta a száját, de az anyja feltartotta a kezét. Most nincs jogod beszélni. Spencer lakatot tett a szájára, és lesütötte a szemét. Őszintén - hangsúlyozta az apja -, most szégyellem, hogy a lányom vagy! Azt hittem, jobbnak neveltünk. Spencer egy bőrkeményedést tépkedett a hüvelykujján, és próbálta megakadályozni, hogy reszkessen az álla. Mégis mit képzeltél? Melissa fiúja volt! Úgy tervezték, együtt költöznek be! Felfogod, mit tettél? -

Én... - kezdte Spencer. Úgy értem... - szakította félbe az anyja, majd a kezét

tördelve lenézett. Még nem töltötted be a tizennyolcat, vagyis jogilag mi felelünk érted - oktatta az apja. - De ha rajtam múlna, azon nyomban kitenném a szűrödet! Bárcsak soha többé ne kéne látnom a képed - köpte Melissa. Spencert az ájulás környékezte. Félig-meddig abban reménykedett, hogy leteszik a kávéscsészéjüket, és szólnak, hogy csak vicc volt, és minden rendben. De még ránézni sem tudnak! Az apja szavai visszhangoztak a fülében: szégyellem, hogy a lányom vagy! Még soha senki nem mondott neki ilyet. Egy biztos, Melissa költözik az istállóba - folytatta az anyja. - Pakold ki a dolgaidat, és hurcolkodj vissza a szobádba! Ha kész a belvárosi ház, átalakíttatom az istállót kézműves stúdióvá.

Spencer az asztal alatt ökölbe szorította a kezét, és min den erejével azon igyekezett, nehogy elsírja magát. Magasról tett az istállóra. Az számított, ami vele járt. Hogy az apja polcokat barkácsolt volna neki. Hogy az anyja új függönyt vásárolt volna vele. Hogy tarthatott volna cicát, és pár percig közösen törhették volna a fejüket a jópofa neveken. Mind örültek neki! Törődtek vele! Megfogta az anyja karját. -

Sajnálom...

Anyja arrább húzódott. -

Spencer, ne!

Képtelen volt lenyelni a zokogását. Könnyek patakzot tak az arcán. -

Legalábbis nem tőlem kell bocsánatot kérned -

jelentette ki az anyja halkan. Spencer az asztal túlsó végén szipogó Melissára nézett. Bármennyire gyűlölte is, sosem látta még ilyen szánalomra méltónak - legalábbis az óta nem, hogy Ian a gimiben szakított vele. Hiba volt Wrennel flörtölni, de honnan sejt hette volna, hogy idáig fajulnak a dolgok? Próbálta Melissa helyébe képzelni magát - ha ő találkozott volna Wrennel elsőként, és Melissa csókolja meg, neki is összetört volna a szíve. Ellágyult. -

Ne haragudj! - súgta.

Melissa összerezzent. -

Rohadj a pokolban! - fröcsögte.

Spencer úgy beharapta az alsó ajkát, hogy kiserkent a vére. -

Csak rámolj ki az istállóból! - sóhajtott az anyja. -

Aztán tűnj el a szemünk elől! Spencer szeme elkerekedett. -

De... - cincogta.

Az apja lesújtó pillantást vetett rá. -

Micsoda alávaló gazság! - dohogta az anyja. Micsoda kurva vagy - kontrázott rá Melissa.

Spencer bólintott - talán ha egyetért velük, abbahagyják. Legszívesebben kis labdává gömbölyödött volna, vagy levegővé vált volna. Ehelyett azt motyogta: -

Máris kirámolok. Helyes. - Az apja kortyolt még egyet a kávéjából, az-

tán felállt az asztaltól. Melissa vinnyogva hátratolta a székét. Hüppögve felbotorkált a lépcsőn, és bevágta a szobája ajtaját. Wren tegnap este elment - közölte Mr. Hastings az ajtóban állva. - Soha többé nem hallunk felőle. És ha kicsit is jót akarsz magadnak, te sem említed soha többé a nevét! Persze - dünnyögte Spencer, és lehajtotta a fejét a hűs tölgyfa asztalra. Helyes. Spencer az asztallapra szorította a homlokát, jóga-tűzlégzéssel mélyeket lélegzett, és várta, hogy jöjjön valaki, és megnyugtassa, hogy minden rendben lesz. De senki sem jött. Odakint a távolban egy mentőautó szirénázott sikítva. Mintha a házuk felé közeledett volna. Fölegyenesedett. Ó, te jó ég! Mi van, ha Melissa... bántotta magát? Nem tenne ilyet, ugye? A sziréna vijjogva kö zeledett. Spencer hátralökte a széket. Szent szar! Mit tett? kurva!

Melissa! - üvöltötte a lépcsőhöz rohanva. Rohadt kurva - hangzott a válasz. - Kibaszott rohadt

Spencer a korlátnak dőlt. Hát így áll a helyzet. Melis sa tehát jól van.

Emily olyan bőszen tekert el Ariáéktól, hogy kis híját elcsapott egy kocogót az út szélén. - Nézz már az orrod elé! - rivallt rá a pasas. Miközben elszáguldott két behemót dán dogot sétáltató szomszéd mellett, elhatározásra jutott. Mayához megy. Ez az egyetlen válasz. Talán Maya jóindulatúan értette; csak visszajuttatta neki a levelet, miután tegnap este mesélt neki Alisonról. Talán meg is akarta említeni a levelet, de valamilyen okból nem tette. Lehet, hogy az A. valójában M. ? Amúgy is egy csomó megbeszélnivalójuk akadt Mayával. Például az, hogy mi történt a bulin. Rágondolva, behunyta a szemét. Szinte érezte Maya banános rágóját, ajkának puha körvonalát. Aztán felpattant a szeme, és elfarolt az útpadkától. Oké, ezt tutira meg kell beszélniük. De mit akar mon dani? Imádtam. Nem! Persze hogy ilyet nem mond. Azt fogja monda ni: Legyünk csak barátok! Végül is visszamegy Benhez. Ha visszafogadja. Vissza akarta forgatni az idő kerekét, visszaváltozni azzá az Emilyvé, aki örül az életének, s aki örömet szerez a szüleinek. Azzá az Emilyvé, aki csupán a

mellúszáskor használt kartempójának hossza és az algebraházi miatt őrlődik. Elpedálozott a Myer Park mellett, ahol rengeteget hin táztak Alival. Próbáltak együtt hajtani a lábukkal, és mikor teljes összhangban lengtek, Ali elkiáltotta magát: „Háza sok vagyunk!”, mire visítva egyszerre leugrottak. De mi van akkor, ha nem Maya dugta a levelet a brin gába? Amikor megkérdezte Ariát, elárulta-e Ali a titkát, Aria azt felelte: „Mi? Mostanában?” Miért kérdezne Aria ilyet? Hacsak... hacsak nem tud valamit. Hacsak nem tért vissza Ali. Lehetséges ez? Végigfarolt a murván. Nem, ez őrültség. Anyja és Mrs. DiLaurentis még mindig leveleztek; a fülébe jutott volna, ha Ali előkerül. Évekkel ezelőtt, amikor Alinak nyoma veszett, éjjel-nappal ez ment a hírekben. A szülei mostanság a BBC-t nézik reggeli közben. Tutira most is a vezető hírekben szerepelne. Mindazonáltal milyen izgató belegondolni. Ali eltűnése után, egy éven át minden éjjel azt kérdezte a bűvös Magic 8 Balljától, visszatér-e Alison. S bár az néha azt válaszolta: Majd meglátod, sosem volt a válasz Nem. Fogadásokat is kötött magával: Ha ma két srác is felszáll a sulibuszra piros pólóban - suttogta magában -, akkor Ali jól van. Ha ma pizza lesz ebédre, Ali nem halt meg. Ha az edző elrúgást és fordulást gyakoroltat velünk, Ali visszajön. Babonái szerint tízből kilencszer Ali már úton volt vissza hozzájuk. Lehet, hogy mindvégig igaza volt. Föltekert a dombon, és bevett egy éles kanyart, kis híja volt csupán, hogy nem rohant bele az amerikai független ségi háború emlékére állított kőoszlopba. Ha Ali vissza jönne, hogyan érintené ez a Mayához fűződő barátságát?

Nemigen hitte, hogy két kebelbarátnője is lehet... két kebelbarátnő, akik iránt ennyire hasonlóan érez. Eltöpren gett, mit gondolna Ali Mayáról. Mi van akkor, ha rühellnék egymást? Imádtam! Legyünk csak barátok! Elviharzott a mesés farmházak, omladozó kőfogadók és a leállósávban parkoló kisteherautók mellett. Pontosan ezen az úton szokott Aliékhoz is tekerni; legutoljára éppen a csók előtt. Nem tervezte, hogy megcsókolja Alit, mielőtt elindult hozzá; a pillanat hevében szállta meg va lami. Sosem felejti el Ali ajkának puhaságát, sem az arcára kiülő döbbenetet, amikor elhúzódott tőle. -

Ezt meg minek csináltad? - fortyant fel.

Hirtelen fölsivított mögötte egy sziréna. Alig volt ideje ismét lehúzódni az út szélére, már el is süvített mellet te vijjogva egy rosewoodi mentő. A nyomában kerekedő szél az arcába vágta a felkavarodó port. A szemét törölgetve figyelte, ahogy a mentő felér a dombtetőre, és megáll Alisonék utcájánál. Befordult Alisonék utcájába. Félelem kerítette hatalmá ba. Ali utcája most... Maya utcája. Megmarkolta a bicikli gumikormányát. Ebben a tébolyban elfeledkezett a titokról, amelyet Maya tegnap elárult neki. A metélést. A kórházat. A méretes, marcangolt szélű heget. Egyszerűen néha... elfog az érzés, hogy muszáj - mondta Maya. Ó, istenem - suttogta. Dühödten föltekert, és befarolt a sarkon. Ha a mentő szirénája elhallgat, mire a sarokra érek - gondolta -, Maya jól van.

De a mentő Maya háza előtt állt meg. És a sziréna még mindig vijjogott. Mindenfelé rendőrautók álltak. Ne! - súgta Emily. Fehér köpenyes orvosok pattantak ki a járműből, és rohantak a ház felé. Az emberek egymás lábára hágva tolongtak Mayáék udvarában, egyesek kamerákkal fölszerelkezve. Emily ledobta a biciklit a padkára, és a ház felé szaladt. Emily! Maya tört ki a tömegből. Emilynek elakadt a lélegzete. Könnyáztatta arccal Maya karjába vetette magát. Jól vagy! - zokogta. - Úgy féltem... Jól vagyok - nyugtatta Maya. De volt valami a hangjában, ami egyértelműen nem volt jó. Emily hátralépett. Maya szeme vörös volt, és könnyben úszott. A szája idegesen lebiggyedt. Mi az? - faggatta Emily. - Mi történt? Maya nagyot nyelt. -

Megtalálták a barátnődet.

-

Mi? - Emily rábámult, aztán a tekintete a Mayáék

kertjében elétáruló látványra siklott. Az egész olyan hátborzongatóan ismerős volt: a mentő, a rendőrautók, a tö meg, a teleobjektíves fényképezőgépek. Egy hírcsatorna helikoptere fölöttük lebegett. Pontosan olyan volt, mint három évvel ezelőtt, amikor Ali eltűnt. Emily hitetlenkedve elvigyorodott, és kibontakozott Maya karjából. Egész idő alatt igaza volt! Alison visszajött, mintha mi sem történt volna. Tudtam - suttogta. Maya megfogta Emily kezét. -

Épp a teniszpályánál ástak. Anyám ott volt. És meg -

látta... őt. Akkorát sikoltott, hogy hallottam a szobám ban.

Emily elengedte a kezét. -

Várj csak! Mi az?

-

Próbáltam rád csörögni - tette hozzá Maya.

Emily a homlokát ráncolva Mayára meredt. Aztán a leg alább húszfős rendőrosztagra. A hintaként használt gumiabroncs mellett zokogó Mrs. St. Germainre. A hátsó udvart körbekerítő rendőrségi szalagra. Aztán a kocsifeljárón par koló furgonra. Az állt rajta: ROSEWOODI RENDŐRSÉG, HULLAHÁZ. Hatszor el kellett olvasnia, hogy felfogja. A szíve dübörögni kezdett. Hirtelen nem kapott levegőt. -

Én ezt... nem értem - nyögte elhátrálva. - Kit

találtak? Maya szánakozva nézett rá, könnyek csillogtak a szemében. A barátnődet, Alisont - lehelte. - A holttestét.

Byron Montgomery nagyot kortyolt a kávéból, és reszketegen pipára gyújtott. -

Akkor találtak rá, amikor felbontották a betonbur-

kolatot DiLaurentisék régi udvarában, hogy teniszpályát építsenek. -

A beton alatt volt - vetette közbe Ella. - Az ujján vi-

selt gyűrűből azonosították. De biztos, ami biztos, DNSvizsgálatot is végeznek. Mintha ököllel bokszoltak volna Aria gyomrába. Eszébe jutott Ali fehérarany, monogramos gyűrűje. Még a szülei vették neki a Tiffanyban tízéves korában, amikor kivették a manduláját. A kisujján szerette hordani. -

Minek kell DNS-vizsgálat? - kíváncsiskodott Mike. -

Teljesen elrohadt? -

Michelangelo! - vonta össze Byron a szemöldökét. -

Elég érzéketlen dolog ilyet kérdezni a nővéred előtt! Mike vállrándítva betömött a szájába egy tekercs savanyú zöld almás rágót. Vele szemben Aria szórakozottan tépkedve a rattan alátét szélét, csöndesen itatta az egereket. Délután két óra volt, a konyhaasztal körül ültek.

-

Kibírom - sóhajtotta Aria elszorult torokkal. - Elro-

hadt? A szülei egymásra pillantottak. Hát, igen - ismerte be az apja a mellkasát vakargatva az ing egy kis lyukán át. - A test gyorsan lebomlik. Hányás - súgta Mike. Aria behunyta a szemét. Alison meghalt. A teste elrohadt. Valószínűleg valaki megölte. Szivecském? - szólt Ella átkulcsolva Aria kezét. Drágám, jól vagy? Nem tudom - motyogta Aria azon igyekezve, nehogy ismét rázendítsen. Kérsz egy Xanaxot? - ajánlotta Byron. Aria megrázta a fejét. Én kérek Xanaxot - kotyogta közbe Mike halkan. Aria idegesen csipkedte a hüvelykujján a bőrt. Hol melege volt, hol fázott. Nem tudta, mit tegyen, mit gondol jon. Az egyetlen ember, akivel jobban érezné magát, Ezra volt; neki meg tudná magyarázni az érzéseit. De legalábbis összegömbölyödhetne az ágyán, és kisírhatná magát. Hátratúrta a haját, és elindult a szobája felé. Byron és Ella összenéztek. Követték a csigalépcsőhöz. Csillagom - kiáltott utána Ella. - Segíthetünk? De Aria minden további nélkül bevonult a szobájába. A szoba tisztára katasztrófasújtott terület volt. Azóta nem takarított ki, hogy hazaköltöztek Izlandról, pedig amúgy sem ő volt a legrendszeretőbb ember a világon. A ruhái szanaszét hevertek a földön trehány kupacokban. Az ágyán CD-k, flitterek, amelyeket egy gyöngyös kalap készíté séhez használt, vízfesték, kártya, Malacka, vázlatok Ezra profiljáról és fonalgombolyagok kusza összevisszasága. A szőnyegen nagy, vörös viaszfolt éktelenkedett. Feltúrta

a paplant és az íróasztalt a Treójáért - sürgősen föl kellett hívnia Ezrát. De nem találta. Átkutatta a zöld táskát, amelyet tegnap este a partira vitt, de a mobil ott sem volt. Aztán eszébe jutott. Miután megkapta azt az sms-t, leejtette a telefont, mintha mérges kígyó marta volna meg. Biztosan ott hagyta. Leviharzott a lépcsőn. A szülei még mindig a forduló ban ácsorogtak. -

Elviszem a kocsit - morogta, és lekapta a kulcsot a

kulcstartóról az előszobaasztalka mellől. -

Oké - felelte az apja.

-

Csak nyugodtan - tette hozzá az anyja.

Valaki kitámasztotta Ezra házának bejárati ajtaját egy behemót fémterrierrel. Aria a szobrot megkerülve besétált a hallba. Bekopogott Ezra ajtaján. Ugyanúgy érezte magát, mint amikor nagyon kellett pisilnie - kész kínszenvedés, de tudod, hogy hamarosan sokkal jobb lesz. Ezra föltépte az ajtót, de amint meglátta a lányt, azon nal be akarta csapni. Várj! - nyöszörgött Aria sírós hangon. Ezra hátat fordítva neki visszavonult a konyhába. Aria követte. Ezra körbeperdült, hogy szembenézzen vele. Nem borotválkozott meg, és nyúzottnak tűnt. Mit keresel itt? Aria az ajkába harapott. Azért jöttem, hogy lássalak. Híreket kaptam... - Észrevette a Treóját a kredencen. Felkapta. - Köszi. Megtaláltad. Ezra a Treóra meredt. -

Oké, nálad van. Eltűnsz végre?

Mi van? - Aria odalépett hozzá. - Híreket kaptam. Látnom kellett... Aha, én is kaptam híreket - szakította félbe Ezra. Elhúzódott a lánytól. - Komolyan, Aria. Látni... látni sem bírlak. Aria szemébe könnyek szöktek. Mi az? - zavartan bámult a férfira. Ezra lesütötte a szemét. Megtaláltam, mit mondtál rólam a mobilodon. Aria fintorgott. A mobilomon? Ezra felkapta a fejét. A szeme villámokat szórt. Azt hitted, tollas a hátam? Csak jó hecc volt az egész? Erőfitogtatás? Miről...? Ezra dühösen fújt egyet. Hát, tudod, mit? Sikerült bepaliznod. Oké? Nevethetsz rajtam kifulladásig! Boldog vagy? És most húzd el a csíkot! Nem értem - bökte ki Aria hangosan. Ezra tenyerével a falra csapott. A csattanás erejétől Aria ugrott egyet. Ne játszd nekem itt a hülyét! Nem vagyok már gyerek, Aria! Aria egész testében remegni kezdett. Istenemre esküszöm, fogalmam sincs, miről beszélsz. Megmagyaráznád? Légy szíves! Rögtön kiborulok. Ezra levette a kezét a falról, és róni kezdte a köröket a pirinyó szobában. Rendben. Miután elrohantál, próbáltam aludni. Aztán jött ez a... ez a csipogás. Tudod, mi volt az? - A Treóra

bökött. - A mobilod. Csak úgy tudtam elhallgattatni, hogy megnyitottam az sms-eidet. Aria megtörölte a szemét. Ezra összefonta a kezét a mellkasán. Idézzem őket neked? Aria hirtelen ráeszmélt. Az sms-ek! -

Várj! Nem! Nem érted!

Ezra remegett. -

Tanár-diák viszony? Pluszpont? Ismerősen cseng?

Nem, Ezra - makogta Aria. - Nem érted! - Forgott vele a világ. Elkapta Ezra konyhaasztalának szélét. -

Várok - fújtatott Ezra.

-

Egy barátnőmet megölték - kezdte Aria. - Épp most

találták meg a holttestét. - Kinyitotta a száját, hogy folytassa, de egy hang sem jött ki a torkán. Ezra a szoba legtávolabbibb pontján állt a kád mögött. Olyan ostobaság az egész - nyögte Aria. - Légy szíves, gyere ide! Legalább átölelnél? Ezra összefonta a kezét a mellkasán, és lenézett a föld re. Hosszú ideig szobrozott így. -

Tényleg nagyon tetszettél - jelentette ki végül elfúló

hangon. Aria lenyelte a zokogását. -

Te is tényleg nagyon tetszel nekem... - Odament a

férfihoz. Ezra azonban odább lépett. -

Nem. Menj el innen!

- De... Ezra Aria szájára tapasztotta a tenyerét. -

Légy szíves! - kérte kétségbeesetten. - Légy szíves,

távozz! Aria szeme elkerekedett, a szíve zakatolni kezdett. Fe-

jében megkongatták a vészharangot. Ez az egész... nem helyes! Ösztönösen Ezra kezébe harapott. -

A kurva életve - nyüszítette a férfi.

Aria kábán hátralépett. Ezra kezéből vér csöpögött a padlóra. -

Neked elment az eszed! - kiabált Ezra.

Aria nehézkesen szuszogott. Akkor sem jutott volna szóhoz, ha akar. Sarkon fordult, és az ajtóhoz szaladt. Már elfordította a kilincsgombot, amikor elsüvített valami mellette, lepattant a falról, és a lába előtt landolt. Egy Jean- Paul Sartre-kötet volt: A lét és a semmi. Aria visszafordult Ezrához, a szája döbbenettől tátva. -

Húzz el innen! - bömbölte Ezra.

Aria becsapta maga mögött az ajtót. Keresztülszáguldott a gyepen, amilyen gyorsan csak a lába bírta.

Másnap Spencer a régi hálója ablakában állt, Marlborót szívott, és a gyepen átnézve belesett Alison egykori szobájába. Az sötét volt, és üres. Aztán a szeme DiLaurentisék udvarára vándorolt. A fények egyfolytában villogtak, ami óta rátaláltak Alisonra. A rendőrség szalagot feszített ki Alisonék hátsó udva rán a feltört beton köré, bár a holttestet már kiemelték a földből. Arra az időre még hatalmas sátrakat is felhúztak, így Spencer nem látott semmit. Nem mintha akart volna. Túlságosan is rémes volt belegondolni abba, hogy Ali hullája három éven át a szomszédban rohadt a földben. Eszébe jutott az építkezés, mielőtt Ali köddé vált volna. Pont akkortájt ásták ki a gödröt, amikor nyoma veszett. Tudta, hogy az eltűnése után temették be, de azt nem, hogy mikor. És valaki csak úgy behajította oda. Elnyomta a Marlborót a ház téglafalán, és ismét belemerült a Lucky magazinba. A tegnapi szembesítés óta alig váltott szót a családjával. Hogy lehiggadjon, módszeresen átrágta magát az újságon, és a magazin kis YES matricáival megjelölt mindent, amit meg akart vásárolni. De alig lapozott tovább a következő oldalra, ahol két blézert mutattak be, a szeme üvegessé vált.

A szüleivel még csak nem is beszélhetett róla. Tegnap, miután a reggelinél letromfolták, kibotorkált a kertbe, hogy megnézze, miért szirénáznak - a Jenna-ügy és Ali eltűnése miatt a mentők látványa még mindig felborzolta az idegeit. Miközben átvágott a gyepen DiLaurentisék házához, mintha érzett volna valamit. Megfordult. A szülei is kijöttek megnézni, mi történt, de amikor látták, hogy hátrafordul, gyorsan elkapták a tekintetüket. Egy rendőr rászólt, hogy álljon hátrább, tilos a belépés. Aztán észrevette a halottaskocsit. „Alison”.

Az

egyik

adóvevőn

sercegve

hallotta:

Hirtelen vacogni kezdett. Forgott vele a világ. A fűre omlott. Valaki szólt hozzá, de nem értette. „Sokkot kaptál hallotta végül. - Próbálj megnyugodni!” A látótere annyira beszűkült, hogy fogalma sem volt, ki az, csak azt tudta, hogy nem az anyja vagy az apja. A fickó egy pléddel jött vissza, és mondta neki, hogy üldögéljen így egy darabig, hogy átmelegedjen. Mire eléggé összeszedte magát, a férfi, aki segített neki, már felszívódott. A szülei szintúgy. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy megnézzék, minden rendben van-e vele. A szombat hátralévő részét és a vasárnapot a szobájá ban töltötte, csak akkor lépett ki a folyosóra, hogy a mos dóba menjen, amikor tudta, hogy tiszta a levegő. Remél te, hogy valaki majd benéz hozzá, de amikor ma délután puhatolózó kaparászást hallott, nem nyitott ajtót. Nem értette, miért nem. Hallotta, hogy valaki sóhajt egyet, és lecaplat a lépcsőn. Aztán alig fél órája látta, hogy az apja Jaguarja kitolat a feljárón, és a főútra kanyarodik. Az anyja az anyósülésen, Melissa hátul. Fogalma sem volt, hova mehetnek.

Bevetette magát a komputerszékébe, és megnyitotta az első e-mailt A.-tól, amelyik azt ecsetelte, hogy olyan dolgokat kíván, amelyeket nem kaphat meg. Átfutotta néhányszor, majd rákattintott a VÁLASZ gombra. Lassan bepötyögte: Te vagy, Alison? Tétovázott, mielőtt rákattintott a KÜLDÉS-re. Vajon a rendőrautók villogó fényétől érzi magát ilyen kísértetiesen? Kinyiffant

csajsziknak

nincs

hotmailes

fiókjuk.

Sem

Messenger-azonosítójuk. A kezébe kell vennie a dolgokat valaki Ali bőrébe bújt. De ki?

-

Fölnézett a Mondrian járgányra, amelyet tavaly szerzett a Philadelphiai Szépművészeti Múzeumban. Halk kocca nást hallott. Aztán ismét. Ping. Ami azt illeti, egészen közelről hallotta. Mintha az ablak felől jönne. Pont akkor ült fel, amikor a kavics eltra fálta az ablakot. Valaki köveket dobált. A.? Amikor ismét becsapódott egy kavics, az ablakhoz ment és elállt a lélegzete. Wren nézett fel a fűről. A

-

rendőrkocsik kék-vörös fényei sötét pászmákat festettek az arcára.

Wren szélesen

elmosolyodott, amikor meglátta

Spencert. A lány nyomban levágtatott a lépcsőn. Fütyült rá, milyen borzalmasan áll a haja, és hogy Kate Spade pizsamaalsója spagettiszószos. Amint kilépett az ajtón, Wren odarohant hozzá. Átölelte, megpuszilta a kócos buksiját. -

Neked nem szabad idejönnöd - motyogta Spencer.

-

Tudom. - Wren elhátrált. - De láttam, hogy a szüleid

kocsija eltűnt, ezért... Spencer beletúrt az ujjával a srác selymes hajába. Wren megviseltnek látszott. Lehet, hogy az aprócska Toyotájá ban kellett éjszakáznia?

Honnan tudtad, hogy a régi szobámban leszek? Wren vállat vont. Szimat. És mintha láttalak volna az ablakban. Már korábban jöttem volna, de itt volt... ez az egész. - A rendőrautók és a mindenfelé tanyát ütő híradós kocsik felé intett. - Jól vagy? Aha - felelte Spencer. A fejét Wren szájához emelte, és cserepes ajkába harapott, nehogy elsírja magát. – Te jól vagy? -

Én? Persze. Van hol laknod?

-

Elvagyok egy haver díványán, amíg találok valamit.

Nem nagy ügy. Spencer azt kívánta, bárcsak ő is ellakhatna egy haver díványán. Aztán eszébe ötlött valami. Szakítottatok Melissával? Wren a kezébe vette Spencer arcát, és nagyot sóhajtott. -

Hát persze - dörmögte kedvesen. - Elég nyilvánvaló

volt. Melissával nem olyan... Elhallgatott, Spencer mégis úgy érezte, tudja, mit akart mondani. Melissával nem olyan, mint veled. Reszketegen elmosolyodott, és Wren mellkasára hajtotta a fejét. A srác szíve a füle alatt dobolt. Átlesett a DiLaurentis-házhoz. Valaki kis oltárt emelt Alisonnak az útpadkán képekkel meg Szűzmária-gyertyákkal. Középen apró mágnesbetűkkel rakták ki: Ali. Ő maga is kitett egy képet, amelyen Ali derűsen mosolyog testhezálló kék Von Dutch pólóban és oltári új csípőfarmerban. Még emlékezett rá, mikor készült a kép: hatodikosok vol tak, és azon az estén tartották a rosewoodi farsangot, ők öten pedig meglesték, hogyan jön Ian Melissáért. Aztán amikor Melissa királynői modorban vonulva elha-

salt a Hastings család feljáróján, miközben a giccses, bé relt Hummer limó felé tipegett, ő, Spencer annyira gurult a nevetéstől, hogy rájött a csuklás. Ez volt az utolsó igazán mulatságos, gondtalan emlékük. Nem sokkal ezután jött a Jenna-ügy. Spencer átpislantott Toby és Jenna házára. Szokás szerint senki sem volt otthon, mégis megborzongott. Miközben vékony, fehér kezével eltakarta a szemét, az egyik híradós furgon lassan elgurult mellettük, és egy vö rös Phillies sapkás fickó nézett ki rá. Spencer behúzta a nyakát. Nem hiányzik, hogy megörökítsék a-tragédiátólelérzékenyült-lány-könnyekre-fakad felirattal. -

Jobb lesz, ha mész - szipogta, és visszafordult

Wrenhez. - Az egész környék bolondok háza. És dunsztom sincs, mikor futnak be az őseim. még?

Oké. - Wren fölemelte Spencer állát. - De találkozunk

Spencer nyelt egyet. Mosolyogni próbált. Wren lehajolt és megcsókolta, az egyik kezével átölelte a nyakszirtjét, a másikkal a hátát, pont azon a ponton, ahol pénteken még sajgott, mint a veszedelem. Kibontakozott a srác karjából. Még a telefonszámodat sem tudom. Ne aggódj! - súgta Wren. - Majd én hívlak. Spencer egy pillanatra kiállt a tágas kertjük szélére, és figyelte, ahogy Wren a kocsijához baktat. Amikor elhaj tott, könny szökött a szemébe. Bárcsak beszélhetne va lakivel valakivel, aki nincs tőle eltiltva. Átsandított Ali oltárára, és eltöprengett, a régi barátnői vajon hogyan birkóznak meg ezzel. Wren éppen kigördült az utcából, amikor észrevette, hogy egy másik kocsi kanyarodik be. Megdermedt. A szülei azok? Meglátták Wrent?

A fényszórók közelebb araszoltak. Hirtelen rájött, ki az. Az ég már sötétlilába borult, de még épp sikerült kiven nie Andrew Campbell hosszú loboncát. Elakadó lélegzettel szélvészként bepattant az anyja rózsabokrai mögé. Andrew lassan megállt Minijével a postaládánál, kinyitotta, becsúsztatott valamit, majd gondosan visszacsukta. Elhajtott. Spencer várt, míg Andrew teljesen a homályba vész, majd a padkához sprintelt, és föltépte a postaláda fedelét. Andrew egy összehajtogatott irkalapot helyezett bele.

Spencer elindult vissza a feljárón, közben újra és újra átolvasta a levelet. Megbámulta a dőlt, fiús kézírást. Pléd? Miféle pléd? Aztán rájött. Tehát Andrew volt az, aki segített? Összegyűrte a markában a levelet, és ismét elbőgte ma gát.

A rendőrség ismét elővette a DiLaurentis-aktát, és folyamatosan hallgatja ki a tanúkat - számolt be egy hírolvasó a tizenegy órás hírekben. - A jelenleg Marylanden élő DiLaurentis család kénytelen lesz újra szembenézni azzal, amire próbáltak fátylat borítani. Csak most lesz az ügy lezárva. Akkora hisztérikák ezek a hírbemondók - hápogta Hanna dühösen, marokszám tömve magába a sajtos krékert. Csak a hírekben képesek arra, hogy egy már amúgy is szörnyűséges históriát még szörnyűségesebben tálaljanak. A kamera ráfókuszált Ali úgynevezett oltárára, a gyertyákra, a plüssfigurákra, az elfonnyadt virágokra, amelye ket kétségtelenül szomszédjaik kertjéből csórtak az emberek, a csibe alakú pillecukrokra - Ali kedvenc édességére - és persze a fotókra. A kép Alison anyjára váltott, akit nem látott már egy ideje. Könnytől maszatos arcát leszámítva, Mrs. DiLaurentis csinosan nézett ki - tépett frizurájával és himbálódzó csillárfülbevalójával. - Úgy határoztunk, Rosewoodban miséztetünk Alisonért, Ali egyetlen otthonában - szögezte le Mrs. DiLaurentis fegyelmezett hangon. - Szeretnénk megköszönni a vég-

sokig kitartó támogatást mindazoknak, akik három évvel ezelőtt segítettek nekünk. A hírolvasó ismét megjelent a képernyőn. - A gyászmisére holnap kerül sor a roosewoodi apátságban a nagy nyilvánosság előtt. Hanna kikapcsolta a tévét. Vasárnap éjszaka volt. Ott hon kotlott a nappali kanapéján legkoszlottabb C&C pólójában és a Calvin Klein bokszeralsóban, amelyet Sean felső fiókjából zabrált. Hosszú barna haja kusza szénaboglyaként meredezett az arca körül, és a nyakát tette volna rá, hogy egy pattanás nőtt a homlokán. Az ölében öblös tálban sajtos kréker állt halomban, a dohányzóasztalon összegyűrt jégkrémes papír hevert, míg maga mellé egy üveg pinot noirt passzírozott be kényelmesen. Egész este azon görcsölt, ne habzsoljon, mint a disznó, de hát az akaratereje ma nem volt éppen a csúcson. Ismét bekapcsolta a tévét azon filózva, bárcsak akadna valaki, akivel beszélhetne... a zsarukról, A.-ról, de leginkább Alisonról. Sean nyilvánvaló okokból kilőve. Az anyja - aki épp randizott - a szokásos használhatatlan formáját hozta. Miután tegnap kitört ez őrsön a ribillió, Wilden hazaküldte az anyjával együtt; majd később foglalkoznak vele, a rendőrségnek e pillanatban fontosabb teendői akadtak. Sem ő, sem az anyja nem sejtette, mi történt az őrsön, csak azt tudták, valami gyilkossághoz van köze. Úton hazafelé Ms. Marin ahelyett, hogy leordította vol na a fejét, ó, megfújsz egy kocsit, és seggrészegen furikázol vele!, azt ígérte: „Majd én elintézem.” Hannának fogalma sem volt, hogy érti. Tavaly egy zsernyák arról hadováit a Rosewood Day

egyik

rendezvényén,

hogy

Pennsylvaniában

zéró

tolerancia van érvényben a huszonegy éven aluliak ittas vezetését illetően. Akkor csak azért fi-

gyelt a zsarura, mert dögösnek találta, de a szavai most kísértették. Monára sem támaszkodhatott: még mindig azon a golfversenyen dekkolt Floridában. Váltottak pár szót telefonon, és Mona bevallotta, a rendőrség rácsörgött Sean kocsija ügyében, de megjátszotta az ostobát, és váltig állította, hogy egész idő alatt a bulin tombolt, és ő, Hanna is ott volt. És a mázlista némber: a Wawa biztonsági kamerája csak a tarkóját kapta le, az arcát nem, mert a fejébe csapta azt a bacitenyészet tejessapkát. De ez tegnap történt, miután visszaértek a rendőrőrsről. Ma nem beszélt Monával, Alison még szóba sem került. Aztán... ott volt A. Vagy ha A. Alison, akkor most A. is lelép a színről? De a zsaruk állítják, hogy Alison már évek óta őrzi a vakondokokat... Miközben átfutotta a tévén a műsorújságot, mi lesz még, elfutotta szemét a könny, ahogy azon rágódott, felhívja-e az apját - ez a hír Annapolisba is eljuthatott. Vagy lehet, hogy az apja hívja fel őt? Fölvette a néma telefont, hogy lássa, működik-e. Fölsóhajtott. Csak egy hézag van azzal, hogy ő Mona legjobb barátnője: így nem lehet más barátnője. Ettől a sok Ali-hírtől eszébe jutott a régi banda. Megvoltak a maguk rázós, hátborzongató pillanatai, de jó sok muriban is részük volt. Egy párhuzamos univerzumban most mind együtt búsulnának Alira emlékezve, nevetve, bár krokodilkönnyeket ontva. Ebben a dimenzióban azonban túl tá vol kerültek egymástól. Persze más-más okból váltak szét az útjaik - már jóval Ali felszívódása előtt bűzlött valami. Eleinte, amikor a jótékonysági fuvarokat intézték, milyen csodás volt még minden. De aztán jött a Jenna-ügy, és a viszonyuk feszült

té vált. Mind meg voltak rettenve, hogy hozzájuk köthető az, ami Jennával történt. Eszébe jutott, mennyire beszari volt a buszon, meg amikor rendőrkocsi húzott el mellettük a másik irányba. Aztán a rákövetkező télen és tavasszal komplett dolgok váltak tabutémává. Valaki mindig pisszegett, aztán mind kínos csöndben feszengtek. A tizenegy órás bemondó elbúcsúzott, és következett A Simpson család. Hanna felkapta a BlackBerryjét. Még mindig fejből tudta Spencer számát, és talán még nincs túl késő telefonálni. Épp a második számot pötyögte volna be, amikor hegyezni kezdte csilingelő Tiffany fülbevalós fülét. Valami az ajtón kaparászott. Pöttöm, aki eddig a lábánál heverészett, felkapta a fejét, és morogni kezdett. Hanna kivette az öléből a krékeres tá lat, és fölemelkedett. Csak nem... A.? Reszkető térddel kiosont a hallba. A hátsó ajtóra hoszszú, sötét árnyék vetült, a kaparászás hangosabb lett. - Ó, istenem - suttogta Hanna remegő állal. Valaki megpróbál bejutni! Körbenézett. A kis előszobaasztalkán talált egy kerek jáde papírnehezéket. Legalább tíz kilót nyomott. Nagy erőfeszítés árán fölemelte, és kísérletképpen három lépést tett vele a konyhaajtó felé. Az ajtó hirtelen kivágódott. Hanna hátraugrott. Egy nő zuhant be a bejáraton. Ízléses, szürke pliszírozott szoknyá ja a derekáig fel volt tolva. Hanna fölemelte a papírnehezéket, s már eldobta volna. Csak ekkor jött rá. Az anyja az. Ms. Marin nekiütközött a telefonasztalkának, mintha be lenne állva. Valami fickó nyomult mögötte a szoknyá -

ja cipzárját cibálva s egyszerre smárolva. Hanna szeme el kerekedett. Darren Wilden. Mr. Április. Hát így értette az anyja, hogy „majd én elintézem”? Hanna gyomra görcsbe rándult. Kétségtelen, némiképp ütődöttnek tűnhet, ahogy rendületlenül kapaszkodik

a

papírnehezékbe. Ms. Marin hosszan rámeredt, még azzal sem vesződött, hogy közben elforduljon Wildentől. Az anyja szeme azt sugallta: Ezt érted teszem!

Hétfő reggel ahelyett, hogy az első órán, biológián csü csült volna, Emily a szülei mellett szobrozott a rosewoodi apátság magas boltozató, márványpadlós főhajójában. Kényelmetlenül cibálta a fekete, pliszírozott, túl rövid Gap szoknyát, amelyre a gardróbja mélyén bukkant rá, és mosolyogni próbált. Mrs. DiLaurentis a kapuban állt kámzsagalléros fekete ruhába, tűsarkú cipőbe és aprócska édesvízi gyöngy nyakékbe öltözve. Emilyhez lépett, és a karjába zárta. Ó, Emily - zokogta Mrs. DiLaurentis. Annyira sajnálom - súgta Emily könnyes szemmel. Mrs. DiLaurentis még mindig ugyanazt a parfümöt használta: Coco Chanelt. Illatára Emilyt mindenféle emlék rohanta meg nyomban:

a

luxusjárgányán

kismillió a

kocsikázás

plázába;

a

Mrs.

fürdőjébe

DiLaurentis

lopózás,

hogy

fogyipirulát csaklizzon, és borsos árú La Prairie kozmeti kumával kísérletezzen; a kalandtúra impozáns gardróbszobájában, hogy felpróbálja az összes szexis 34-es méretű Dior kisestélyijét. Körülöttük rosewoodi kölykök örvénylettek ülőhelyet keresve a magas támlájú fapadokban. Emily nem tudta,

mire számítson Alison gyászmiséjén. Az apátságot töm jén és fa illata lengte be. A mennyezetről egyszerű cilin der alakú lámpák függtek, az oltárt tengernyi fehér tulipán borította. A tulipán volt Alison kedvenc virága. Még emlékezett rá, hogy Ali minden évben segített az anyjának többsornyit ültetni belőle az előkertjükben. Alison anyja végül hátralépett, és megtörölte a szemét. Szeretném, ha az első sorban ülnél Ali összes barát nőjével. Megengeded, Kathleen? Emily anyja bólintott. Persze. Emily hallotta Mrs. DiLaurentis sarkának minden koppanását és saját vaskos cipőjének minden csosszanását, ahogy végigvonultak a padok között a folyosón. Hirtelen rádöbbent, miért is van itt újból. Ali meghalt! Megmarkolta Mrs. DiLaurentis karját. Ó, istenem! - Látóköre beszűkült, és a fülében meghallotta az ááááááááá hangot, ami biztos jele volt annak, hogy menten elájul. Mrs. DiLaurentis fölemelte. Minden rendben. Gyere! Ülj ide! Emily kábán besiklott a padba. Szorítsd a fejed a lábad közé! - csendült egy ismerős hang. Erre egy másik ismerős hang felhorkant: Miért nem mondod be a hangosba, hogy az összes csávó hallja? Emily fölnézett. Ott ült mellette Aria és Hanna. Aria kék, lila és fuksziacsíkos pamut matróznyakú ruhát, ten gerészkék bársonyblézert és cowboycsizmát viselt. Annyira ariásan festett - az a fajta csajszi volt, aki úgy képzelte, a temetésbe egy kis színt csempészve az életet ünnepelhet-

jük. Hanna ellenben szűkre szabott fekete V nyakú ruhát és fekete harisnyát öltött. Drágám, arrább húzódnál? Fölé magasodva ott állt Mrs. DiLaurentis oldalán a sötétszürke kosztümbe és balettcipőbe bújt Spencer Hastingsszel. Hát megint találkozunk - mosolygott Aria. Csönd. Emily a szeme sarkából sandított rájuk. Aria a hüvelykujján lévő ezüstgyűrűt babrálta, Hanna a táskájában motozott, Spencer mozdulatlanul az oltárra meredt. Szegény Ali - mormogta Spencer. A lányok egy darabig hallgatagon ültek. Emily az agyá ban kutatott, mit is mondhatna. Fülében ismét ott süvített az ááááááááááááááááááá. Hátrafordult, hogy megkeresse Mayát a tömegben, de a szeme egyből Benen állapodott meg. A fiú az utolsó előt ti sorban ült a többi úszóval együtt. Emily fölemelte a kezét, és alig láthatóan intett neki. Ehhez képest a bulin történtek eltörpülnek. Ám Ben - ahelyett, hogy visszaintett volna - gonoszan rámeredt, és a száját makacs, egyenes vonalba préselte. Aztán félrenézett. Oké, zsoké! Emily visszaperdült. Tajtékzott a dühtől. A legjobb barátnőmet épp most találták meg legyilkolva - sikította volna. És az isten szerelmére, templomban vagyunk! Hallottál már a megbocsátásról? És ekkor mellbe vágta a felismerés. Nem akarta, hogy Ben visszafogadja. Még véletlenül sem. Aria megkocogtatta a lábát. -

Jól vagy a szombat reggel után? Úgy értem, még

nem is tudtad, ugye?

-

Nem, valami más volt, de megvagyok - felelte Emi-

ly, bár nem volt igaz. -

Spencer - bukkant fel Hanna feje. - Én, khm, nemrég

láttalak a plázában. Spencer Hannára pillantott. - Mi? Épp... épp bementél a Kate Spade-be. - Hanna lenézett. - Nem tudom. Köszönni akartam. De, ööö, örülök, hogy nem kell már New Yorkból rendelned a táskáidat. Lehorgasztotta a fejét, és elpirult, mintha túl sokat mon dott volna. Emily megdöbbent - már évek óta nem látta Hannát ilyennek. Spencer felvonta a szemöldökét. Aztán bánatos gyöngédség ült ki az arcára. Nagyot nyelt, és lesütötte a szemét. -

Köszi - motyogta. A válla rázkódni kezdett, a szemét

szorosan behunyta. Emily érezte, hogy kiszárad a torka. Még sosem látta Spencert sírni. Aria átkarolta Spencer vállát. -

Minden rendben - vigasztalta. Elnézést - mentegetőzött Spencer, a szemét a ruhá ja

ujjába törölve. - Csak... - Rájuk pillantott, aztán még erősebben rázendített. Emily átölelte. Kicsit fura volt, de abból ítélve, ahogy Spencer szorította a kezét, tudta, hogy nagyra értékeli. Amikor végül hátradőltek, Hanna aprócska ezüstflaskát varázsolt elő a táskájából, s odanyújtotta Emilynek, hogy passzolja tovább Spencernek. -

Nesze - súgta.

Spencer anélkül, hogy beleszagolt volna, vagy meg kérdezte volna, mi az, nagyott húzott belőle. Hunyorgott ugyan, de hálás volt:

Köszönöm. Visszaküldte Hannának a flaskát, aki szintén ivott belőle, majd átnyújtotta Emilynek. Emily belekortyolt kicsit, de már az is égette a torkát. Aztán Aria kezébe nyomta. Aria ivás előtt még megcibálta Spencer ujját. -

Ettől majd jobban érzed magad. - És lehúzta a ruhája

vállát, hogy fölfedje fehér kötött melltartója pántját. Emily azonnal ráismert: Aria az összes hetedikes csajnak kö tött ilyen súlyos gyapjú cicifixet. - Felhúztam a régi idők emlékére suttogta Aria. - Szúr, mint a nyavalya. Spencerből kitört a nevetés. -

Atyaég!

-

Micsoda balfasz vagy - vigyorgott Hanna.

-

Én sosem viselhettem az enyémet, emlékszel? - szólt

közbe Emily. - Anyám szerint túl szexis volt a sulihoz! -

Aha - kuncogott Spencer. - Már ha szexisnek nevez-

hetjük azt, hogy egész nap a cickódat vakarászod. A lányok felvihogtak. Aria mobilja hirtelen zümmög ni kezdett. Benyúlt a táskájába, és megnézte a kijelzőt. Mi az? - nézett föl, hirtelen rádöbbenve, hogy mind őt bámulják. Hanna a szerencsekarkötőjét babrálta. -

Sms-t kaptál?

-

Igen. És?

-

Kitől? Az anyámtól - felelte Aria lassan. - Miért?

Halk orgonazene kezdte betölteni a templomot. Mö göttük a többi gyerek halkan csoszogott. Spencer idegesen Emilyre pillantott. Emily szíve zakatolni kezdett. -

Nem számít - intett Hanna. - Indiszkrét voltam.

Aria megnyalta az ajkát. Várj! De komolyan. Miért?

Hanna ádámcsutkája majd kiugrott az ideges nyeldekléstől. Én... Én csak azt hittem, talán veled is furcsa dolgok történnek mostanában. Ariának leesett az álla. És akkor még enyhén fogalmaztál! Emily szorosan átölelte magát. Várjatok, srácok, ti is? - súgta Spencer. Hanna bólogatott. Sms-ek? E-mailek - vágta rá Spencer. -

Hetedikes... dolgokról? - suttogta Aria.

-

Csajok, komolyan mondjátok? - nyöszörögte Emily.

A barátnők egymásra bámultak. De még mielőtt bárki bármit mondhatott volna, a komor hangzású orgona hangja betöltötte a termet. Emily megfordult. Egy csomó ember vonult a középső folyosón. Ali anyja és apja, a bátyja, a nagyszülei és mások, nyilván rokonok. Két vörös hajú fiú zárta a sort; fölismerte bennük Samet és Russellt, Ali unokatestvéreit. Minden nyáron elugrottak Aliékhoz látogatóba. Már évek óta nem látta őket. Eltöprengett, vajon még mindig olyan könnyen rászedhetők -e, mint régen. A családtagok helyet fogaltak az első sorban, és várták, hogy elhallgasson a zene. Miközben Emily őket nézte, mocorgás támadt. Az egyik pörsenéses, vörös fizimiskájú unokatestvér fodrozni kezd te. Emily biztosra vette, hogy ő Sam - az uncsibb a kettő közül. A srác minden lányra rámeredt, majd lassan, csélcsap módjára felvonta a szemöldökét. Emily gyorsan el kapta a tekintetét. Érezte, hogy Hanna oldalba böki.

-

Na ne! - súgta a többi lánynak.

Emily értetlenkedve rásandított, de Hanna szemével a két hórihorgas unokatestvér felé intett. Mindegyiküknél egyszerre esett le a tantusz. Na ne! - vágta rá Emily, Spencer és Aria egyszerre. Jót derültek. Aztán Emily egyszer csak elhallgatott. Azon töprengett, mit is jelent igazán a „na ne!”. Még sosem gondolt bele előtte, de elég gonosznak tűnt. Amikor körbenézett, látta, hogy a barátnői sem nevetnek már. Egymásra néztek. Azt hiszem, régen viccesebb volt - jegyezte meg Hanna csöndesen. Emily hátradőlt. Lehet, hogy Ali mégsem tudott mindent. Igen, lehet, hogy ez élete legpocsékabb napja, hogy teljesen össze van törve Ali miatt, és hogy a frász töri ki A. miatt. De ebben a szent minutumban klasszul érezte magát. Olyan volt a régi barátnőivel ücsörögni, mintha ez a kezdete lenne valaminek.

Ismét fölcsendült az orgona és a lelombozó zene, s Ali bátyja és a többiek libasorban kivonultak a templomból. Spencer a benyakalt whiskytől spiccesen most vette csak észre, hogy három régi barátnője már fölállt, és kifelé araszol a padból. Ügy döntött hát, neki is ideje indulnia. Az összes Rosewood Day-i srác a templom hátsó részében lógott, a lacrosse-os srácoktól a videojáték-őrült lütyőkig, akiknek Ali tutira borsot tört volna az orruk alá hetedikben. A vén kecske Mr. Yew - a Rosewood Day-i jótékonysági fuvarok felelőse - a sarokban strázsált, és halkan diskurált a művészetismeretet oktató Mr. Kaplannel. Még Ali régi ifiválogatott gyephokis barátnői is hazajöttek az egyetemről, hogy most könnyezve boruljanak össze az ajtóban. A szeme az ismerős arcokra siklott, és számba vette, kiket ismert valaha, de többé már nem. És akkor felfigyelt egy kutyára egy vakvezető kutyára. Szent Habakuk! Megkapaszkodott Aria karjában. -

A kijáratnál - sziszegte.

Aria odasandított. -

Csak nem...?

-

Jenna - nyekeregte Hanna.

-

És Toby - tette hozzá Spencer.

Emily arcából kiszaladt a vér. -

Mit keresnek itt?

Spencer túlságosan is megdöbbent ahhoz, hogy válaszoljon. Ugyanúgy néztek ki, mégis valahogy másképp. Toby megnövesztette a haját, Jenna meg... kész bombázó volt hosszú fekete sörényével és Gucci napszemüvegével. Jenna öccse, Toby elkapta Spencer tekintetét. Keserű undor ült ki az ábrázatára. Spencer gyorsan elkapta ró la a pillantását. -

Menten lehidalok, hogy van pofája idetolni a képét -

háborgott a többieknek. Mire a lányok a templom omladozó kőlépcsőjére nyíló, súlyos fakapuhoz értek, Tobynak és Jennának már hírehamva sem volt. Spencer hunyorogva kémlelt a vakítóan kék eget bearanyozó napfényben. Ez is amolyan vénaszszonyok nyara volt semmi párával, amikor majd belepistultál, hogy elbliccelhesd a sulit, kifekhess a mezőre, és fü tyülhess a feladataidra. Miért van az, hogy mindig ilyen napokon üt be a krach? Valaki megfogta a vállát. Nagyot ugrott. Egy tagbasza kadt szőke zsaru volt. Spencer intett Hannának, Ariának és Emilynek, hogy menjenek tovább nélküle. -

Te vagy Spencer Hastings? - tudakolta a rendőr.

Spencer kukán bólintott. A zsaru összekulcsolta lapáttenyerét. -

Fogadd részvétem a veszteségért - mondta. - Jó ba-

rátnők voltatok Ms. DiLaurentisszel, ugye? -

Köszönöm. Igen.

Beszélnem kell veled. - A zsaru a zsebébe nyúlt. - Itt a névjegyem. Újra megnyitjuk az ügyet. Mivel barátnők

voltatok, talán a segítségünkre lehetsz. Ha neked megfelel, néhány nap múlva megkereslek. Khm, persze - dadogta Spencer. - Ha bármit tehetek. Mint egy zombi, beérte régi barátnőit, akik behúzód tak egy szomorúfűz alá. Mit akart? - faggatta Aria. Velem is beszélni akarnak - sietett közbevetni Emily. - De nem nagy ügy, ugye? -

Nyilván a régi lerágott csont - vélekedett Hanna.

Nem az érdekli, hogy... - kezdte Aria. Idegesen a templom bejárata felé lesett, ahol Toby, Jenna és az eb álldogált. Nem - vágta rá Emily sebesen. - Azért már nem kerülhetünk bajba, nem? Szorongva egymásra néztek. Hát persze hogy nem - szögezte le végül Hanna. Spencer végignézett a pázsiton csöndben társalgó em bercsoportokon. Toby látványától a hányinger kerülgette, Jennát a baleset óta nem látta. De tényleg véletlen, hogy a zsaru közvetlenül utána rögtön hozzájuk ment, ugye? Gyorsan előbányászta vészhelyzetekre tartogatott cigarettáját, rágyújtott. Muszáj volt kezdenie valamit a kezével. Ország-világnak szétkürtölöm a Jenna-ügyet.

és

Te ugyanúgy benne vagy, mint én. Csakhogy engem nem látott senki! Idegesen kifújta a füstöt, és a sokaságot vizslatta. Nincs semmi bizonyíték. Slussz-passz. Hacsak... Ez volt életem legvacakabb hete - szólt Aria váratlanul. -

Az enyém is - bólogatott Hanna. Legyünk derűlátók! - javasolta Emily feszülten, be-

sózva. - Ennél már nem lehet rosszabb! Ahogy követték a menetet a murvával felszórt parkoló-

ba, Spencer megtorpant. Régi barátnői ugyancsak megáll tak. Szeretett volna mondani nekik valamit - nem Aliról vagy A.-ról vagy Jennáról vagy Tobyról vagy a rendőrségről, hanem sokkal inkább arról, ami az utóbbi években ret tentően hiányzott neki. De még mielőtt megszólalhatott volna, megcsörrent Aria telefonja. Egy perc... - motyogta Aria a táskájába túrva. - Biztos ismét az anyám az. Aztán Spencer Sidekickje is rezegni kezdett. És csör gött. És ciripelt. Nem csak az ő mobilja, az összes barátnőjéé is. A hirtelen jövő éles ricsaj csak még élesebbnek tűnt a gyászmenet komor némasága mellett. A többi gyá szoló ridegen rájuk meresztette a szemét. Aria fölemelte a mobilját, hogy elhallgattassa. Emily a Nokiájával birkózott. Spencer előrántotta a telefonját a retikülje zsebéből. Hanna elolvasta, mi áll a képernyőn. Új üzenetem van. -

Nekem is - súgta Aria.

Dettó - visszhangozta Emily. Spencer látta, hogy neki is. Mindenki megnyomta az OLVAS gombot. Egy percre riadt némaságba burkolóztak. Te jó ég! - súgta Aria. Tőle jött... - nyüszögte Hanna. Aria azt motyogta: Szerintetek is úgy érti, hogy... Spencer nagyot nyelt. És a lányok egymás után olvas ták föl üzenetüket. Mind ugyanúgy szólt: