ADOLF HITLER HATALOMRA JUTÁSA
Készítette: Tóth Tibor
TARTALOMJEGYZÉK 1. ADOLF HITLER KORAI ÉLETE........................................................................ 3 1.1. Fiatalkora .......................................................................................................................... 3 1.2. Bécsi tanulóéveitől a világháború lövészárkáig.................................................................... 5
2. A POLITIKA SZÍNTERÉN ............................................................................... 7 2.1. A Weimari Köztársaság....................................................................................................... 7 2.2. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt megalapítása....................................................... 9 2.3. Az SA-Sturmabteilung ...................................................................................................... 11 2.4. Úton a sörházba............................................................................................................... 13 2.5. A sörpuccs ....................................................................................................................... 15
3. ÚJJÁÉLEDÉS ÉS TERJESZKEDÉS A BIRODALOMBAN.....................................18 3.1. A párt újjáélesztése.......................................................................................................... 18 3.1. Az "Odol-párt" ................................................................................................................. 19
4. A CÉLEGYENESBEN.....................................................................................21 4.1. Achtung Weimar!............................................................................................................. 21 4.2. Végjáték .......................................................................................................................... 25 4.3. Hitler a kancellár.............................................................................................................. 26
Epilógus ........................................................................................................29 Felhasznált irodalom .....................................................................................31
2
1. ADOLF HITLER KORAI ÉLETE 1.1. Fiatalkora
Adolf Hitler 1889. április 20-án látta meg a napvilágot egy osztrák kisvárosban, Braunauban, amely az Inn folyó partján fekszik, a német-osztrák határ közvetlen közelében. Apja, Alois Hitler vámtisztviselő, anyja pedig Klara Pölzl háziasszony volt. Öt gyermekükből csak Adolf és Paula élték meg a felnőttkort, a többiek még gyermekkorukban elhaláloztak. Apja, Alois Hitler először anyja vezetéknevét, a Schicklgrubert használta. Ezt később megváltoztatta Hiedlerre, mostohaapja után. Ez alakult át később, valószínűleg egy könyvelő félregépelése következtében Hitlerre. Innen eredeztethető, a német nyelvterületeken egyébként nagyon ritka Hitler családnév.1 A család sokat költözködött az apa hivatásának köszönhetően. Hitler 1895-ben kezdte el az általános iskolát Fischlham-ban, majd a következő négy-öt évben hétszer költöztek át más, Linz környéki helységekbe, ami alatt Adolf öt különböző iskolában fordult meg. Középiskolai tanulmányait a linzi reáliskolában kezdte el apja utasítására. Adolf leginkább a festészet iránt érdeklődött, de ehhez apja nem járult hozzá, szerette volna, ha fia az ő nyomdokaiba lép. Apjával emiatt állandó konfliktusban állt. Tiltakozása jeléül nem tanult az iskolában, csak azokat a tantárgyakat tanulta meg, amelyek számára kedvesek voltak, és amelyeknek hasznát látta a későbbi festői karrierében. Elmondása szerint: "A legszebb eredményt a történelemben és földrajzban értem el. E két kedvenc tantárgyamban kitűntem az osztályban." 2 Az 1900/1901es tanévben évet kellett ismételnie, melyet az apja elleni lázadásként magyarázott. 1903. január 3-án apja meghalt, azonban ezután is tartotta a gyenge tanulmányi szintet. Az órákon állandóan rendetlenül viselkedett, mely miatt a tanárok egyre inkább kicsapását sürgették. Egyedül a történelem órákon figyelt oda. Élvezettel hallgatta Dr. Leopold Pötsch a németek hősies tetteiről szóló előadásait, melyek enyhe nacionalista túlfűtöttséggel rendelkezhettek. Elégtelen tanulmányi eredményei miatt azonban, 1905-ben kicsapták az iskolából. Az elkövetkezendő két évet életének legszebb időszakának nevezte. Anyja a 1
Apja névváltoztatását a második világháború folyamán a szövetséges propaganda is felhasználta a Hitler elleni támadásaiban. Egyik ilyen "támadásuk" során bombázógépekről "Heil Shicklgruber!" feliratú röpcédulákat szórtak ki. 2 Adolf Hitler: Mein Kampf.
3
járandóságaiból kényelmes megélhetést biztosított Adolfnak, akinek ez miatt nem is kellett dolgoznia. A Mein Kampf-ban és későbbi szónoklataiban gyakran emlegette, hogy gyermekkorában nagy szegénységben éltek, holott ennek nincs valóságalapja, csupán túldramatizálta gyermekkori helyzetét. Egyetlen igaz gyermekkori barátja August Kubizek volt, aki jó egyszemélyes hallgatóságnak bizonyult az ifjú demagóg szónoklatai során, melyek ekkoriban még pusztán nacionalista jellegűek voltak. Szabadidejében a környező vidékeket járta és közben művészi karrierjéről álmodozott. Hitlert kiskorától kezdve foglalkoztatta a kérdés, hogy miért van határ két egyazon nyelvet beszélő ország között, és már ekkor kialakult benne egy Nagy-Németországról szőtt gondolat. Szimbólumnak tekintette, hogy a határtól nem messze látta meg a napvilágot, sokkal inkább tekintette magát németnek, mintsem osztráknak. Barátaival gyakran énekelték a Deutschland über alles-t. A határmenti vidékeken ezen gondolataival nem volt egyedül. Sokan gondolták úgy az osztrák oldalon, hogy ők valójában németek, nem pedig osztrákok. Az első lépést álmának megvalósítása érdekében 1907. októberében tette, amikor elutazott Bécsbe és jelentkezett a bécsi Művészeti Akadémiára (Akademie der bildenden Künste Wien). Biztosra vette, hogy felveszik, ezért nagy csalódottság lett rajta úrrá, mikor közölték vele, hogy nem nyert felvételt. Nemsokkal ezután hazautazott haldokló anyjához, akinél mellrákot diagnosztizáltak. Anyja orvosa Eduard Bloch volt, egy zsidó orvos, aki mindent megtett, hogy megmentse a nő életét. Hitler később kifejezte háláját az orvosnak, aki iránt ekkor még nem voltak előitéletei. Eduard Bloch visszaemlékezéseiben nagyon szoros kapcsolatot említ az anya és fiú között. Hitlert jól öltözött, visszahúzódó, csendes és udvarias fiúként írta le későbbi visszaemlékezéseiben. Adolf a következő heteket anyjával töltötte, egészen haláláig, 1907. december 21-ig. Anyja halála utáni pár hónapot még Linzben töltötte. Csak ezekután döntötte el, hogy végleg Bécsbe költözik: "Egy csomag ruhával és némi fehérneművel kezemben, de megdönthetetlen akarással nekivágtam Bécsnek! Hittem, hogy ami ötven évvel ezelőtt édesapámnak sikerült, az nekem is sikerülni fog. Én is lenni akartam "valami", bár semmi szín alatt sem hivatalnok!" 3
3
Adolf Hitler: Harcom
4
1.2. Bécsi tanulóéveitől a világháború lövészárkáig Anyja halála után elhatározta, hogy újból megpróbálkozik a felvételivel. Azonban megint csalódnia kellett, hiszen most sem nyert felvételt az akadémiára. Anyja halálával nagy változások következtek be életében. A kényelmes és gondtalan élete lassacskán, ahogy a pénze fogyott, átalakult egy sokkalta durvább és kiszolgáltatottabb életbe. Az anyai járandóságai miatt kezdetben csak a várost járta és semmilyen munkát nem végzett. Megcsodálta a helyi épületeket, koncertekre, operaelőadásokra járt. Főként Wagner művei keltették fel érdeklődését. Mikor fogytán volt a pénze és hasa már kezdett korogni, alkalmi munkákat keresett. Kezdetben festőként kereste kenyerét. Lefestette a bécsi épületeket, tájképeket és hasonlókat készített és ezeket árulta. Olykor reklámfeliratokat is tervezett. Legszorultabb helyzeteiben fizikai munkákat végzett - építkezések, alkalmi munkák -, ám ehhez nagyon nem fűlt a foga, ezért,
amikor
csak
tehette,
elkerülte az ilyen munkahelyeket. Sokszor
kényszerült
hajléktalanszállókon,
utcai
padokon, parkokban tölteni az éjszakát. Bécs
világvárosnak
számított ezidőtájt. Egy dualista ország
fővárosa
volt,
ahol
megannyi nép keveredett és élte A müncheni Hofbräuhaus Hitler egyik festményén
életét.
Bécsre
ez
az
állítás
többszörösen igaz volt. Az ország ütőereként, ide sereglettek az országból a magyarok, a horvátok, a csehek, a szlovákok... Továbbá, amely Hitlerre nagy benyomást gyakorolt, a Kelet-Európából ide menekült ortodox zsidók, akik az orosz pogromok miatt kényszerültek elhagyni lakóhelyüket és nyugatra költözni.4 Ők külsejükben és szokásaikban is eltértek a már nyugaton élő, asszimilálódó honfitársaiktól. A városban jelen volt az antiszemitizmus, mely Hitlert is magával rántotta. Hitler Bécsben vált antiszemitává. Különbséget tett a németek, és 4
Az oroszországi pogromok (az orosz "pogrom" szóból, melynek jelentése pusztítás) 1903 és 1907 között érik el tetőpontjukat, melyek során a legfelsőbb hatalom által támogatva és részben felbújtva a nemzsidók több ezer zsidót ölnek meg és még ennél is többet kényszerítenek menekülésre.
5
a német anyanyelvű zsidók között, azt a következtetést vonva le, hogy ezek a zsidók nem németek. A város polgármestere - Hitler Bécsbe való érkezésekor - Karl Lüger volt, aki antiszemitizmusáról és kiváló beszédeiről volt híres. Nagy népszerűségnek örvendett a polgárok körében. Hitler őt tekintette tanítómesterének, akitől rengeteg eszmét átvett. Azonban Lüger gondolatainak semmi közük sem volt a későbbi nemzetiszocialista rémtettekhez. "Szép Karl" sohasem beszélt faji tisztaságról, szociáldarwinizmusról vagy az árja faj felsőbbrendűségéről. Ezeket Hitler más, szélsőségesen gondolkodó emberektől vette át. Ilyen volt Lanz von Liebenfels, Houston Stewart Chamberlain, Joseph Arthur Gobineau és mások. Az ő gondolataikban találhatóak meg a náci antiszemitizmus és fajelmélet alapelemei, mint pl. az alsóbbrendűek eltávolítása, az árja faj tisztasága,
a
felsőbbrendűségért vívott harc stb. Bécsi tartózkodása alatt, aktívan követte a politikai eseményeket. Néha még a parlamenti ülésekre is ellátogatott. Gyakran olvasta a helyi orgánumokat. Figyelemmel kísérte a pártok működését, szemtanúja volt a propaganda szükségszerűségének és a pártgyűlések
magával
ragadó
erejének.
Megismerkedett
a
marxizmussal
és
a
szociáldemokráciával, melyeket a zsidóság által vezetettnek illetve a népet elnyomó irányzatoknak tekintett. Az Osztrák-Magyar Monarchiával kapcsolatban is ellenszenvet táplált, a német népet elnyomottnak találta, melynek csakis egyedül kellene vezetnie ezt a multikultúrális országot a többi nép kizárásával. Öt évnyi bécsi tartózkodás után, 1913. májusában Münchenbe költözött, így elkerülte, hogy besorozzák a
Monarchia soknemzetiségű hadseregébe. Münchenben,
mondhatni, a bécsi életmódját folytatta. Továbbra is festészettel kereste meg a kenyérrevalót, egészen az I. világháború kitöréséig. A háború kitörését az egész Birodalomban kitörő örömmel fogadták. Münchenben, az Odeonplatzon maga Hitler is részt vett az ünneplésen. Nem sokkal később, augusztus 3-án belépett a Német Birodalom hadseregébe. A tíz hetes kiképzés után a nyugati frontra vezényelték, ahol mint futár tevékenykedett. Többször is kitüntették, többek között a Vaskereszt első osztályával, amelyet ritkán lehetett látni frontkatonák egyenruháján. Arról nincs megbízható adat, hogy miért kapta meg a Vaskeresztet. A Hitler később azt állította, hogy azért, mert egymaga foglyul ejtett 15 ellenséges katonát. Ez azonban nem bizonyított, és valószínűleg nem is igaz. A háború ideje alatt kétszer is megsebesült. Első sebesülése alkalmával, egy németországi korházba rendelték vissza, Berlin környékére, ahol megdöbbenve tapasztalta, hogy az 6
emberek élik a megszokott életüket, mintha nem is lenne háború, miközben a frontkatonák vérüket adják az országért. Ez a tapasztalata hitette el vele a Németország
hátbadöféséről
szóló
legendát
(Dolchstosslegende), mely szerint Németországot azért győzték le, mert az anyaország nem támogatta Hitler a bajtársai körében a nyugati fronton. A képen látható kutya Hitleré egészében a zsidókra hárították, ezzel is szítva az volt és Fuchsl-nek hívták. antiszemitizmust Németországban. A második a frontokon harcoló egységeket. Ezt később teljes
sebesülését egy brit gáztámadás során szerezte 1918. októberében, amely miatt rövid ideig látását is elveszítette. A háború vége egy németországi korházban érte. Felépülése után, jobb lehetőség híján maradt a hadseregben. Pár hónapig egy hadifogolytábor őreként szolgált, mígnem a tábort feloszlatták és vissza nem vezényelték Münchenbe, ahol felfigyelt képességeire egy Karl Mayr nevezetű százados.
2. A POLITIKA SZÍNTERÉN 2.1. A Weimari Köztársaság Négy évnyi véres öldöklés után, 1918. november 11-én Németország számára véget ért az első világháború, megkötötték a Compiègne-i fegyverszüneti egyezményt. Még november 9-én, II. Vilmos a forradalmi berlini tömeg hatására lemondott a trónjáról. A császárt lemondató forradalmat a német hadsereg leverte, ezáltal utat adott parlamentarizmusnak és a demokráciának Németországban. A köztársaságot a semmiből kellett felépíteni. Az 1919. januárjában megválasztott Nemzetgyűlést a forradalmi hangulatú Berlin helyett a türingiai Weimarban állították fel. Első ülésére 1919. februárjában került sor és egészen 1920. júniusáig irányította az országot, amikor is újból kiírták a választásokat és elsőízben megválasztották a Reichstagot. Elnöknek Friedrich Ebertet nevezték ki. A Nemzetgyűlés egyik legfontosabb intézkedése az új alkotmány elfogadása volt. Az első német alkotmány "összefoglalta az alapvető polgári demokratikus
7
szabadságjogokat, intézkedett a köztársaság felépítéséről és belső rendjéről"5 Kidolgozója Hugo Preuss német jogtudós volt.
Korának
egyik
legdemokratikusabb
alkotmányának
számított. Az ország neve hivatalosan továbbra is megmaradt Német Birodalomnak (Deutsches Reich). A köztársaság élén, a polgárok által 7 évre megválasztott birodalmi elnök állt. Ő volt a hadsereg legfőbb parancsnoka, ő nevezte ki és válthatta le a birodalmi minisztereket és a kancellárt. Népszavazást írhatott ki és feloszlathatta a Reichstagot. Megvétózhatta a parlament által benyújtott törvényjavaslatokat. Azonban mind közül a legfontosabb, az alkotmány 48. cikkelye által megfogalmazott szükségállapot-cikkely volt, amely kihírdetése esetén az elnök korlátlan hatalmat gyakorolhatott. A parlamentet kétkamarásnak alakították ki. Az alsóház volt a Reichstag (birodalmi gyűlés vagy parlament), amelyet 4 évre választottak. 1919-ben még 421 tagú volt, ám 1933-ra már 647 képviselővel rendelkezett. A legerősebb párt alakíthatta meg a birodalmi kormányt, amelynek munkáját a kancellár irányította. A kancellár pozíciója korántsem volt stabil, mert a Reichstag képviselői egy bizalmatlansági indítvánnyal eltávolíthatták posztjáról. Emiatt érdekesmód, egyik kancellár sem töltötte ki a négyéves mandátumát (rekorder: Heinrich Brüning: 2 év). A felsőház volt a Reichsrat (birodalmi tanács), amelybe a tartományok 6 a lakosság száma alapján küldtek képviselőket. A Reichsratnak joga volt megvétózni a törvényjavaslatokat. A tartományok mindegyike rendelkezett saját parlamenttel is, amelyet a tartomány polgárai választottak meg négy évente. Szavazati joggal rendelkezett minden 20. életévét betöltött férfi és nő is. A rövid életű, de annál dicsőségesebb második birodalom belebukott az első világháborúba, és egyben magával rántotta megalkotóit is, a Hohenzollern-családot. A monarchia bukásával egy új, Németországban addig még ismeretlen államforma jött létre, a köztársaság. Sok híve mellett sok ellensége is akadt a demokráciának, melyek között a legerősebb, ám egyben a legcsendesebb is talán maga a német hadsereg volt, miközben egy haderőnek teljes vállszélességgel ki kellene állnia a "munkaadói" mellett. Weimar egész tragédiája lapul meg ezen ellentétben. Az 1919. június 28-án aláírt Versailles-i békeszerződés még jobban aláásta a köztársaság megbecsülését, amely rövid fennállása alatt több krízist élt meg, mint sikert. 5
Kerekes Lajos: Hitler-puccs a sörházban. Budapest, 1976. 16. old. 18 tartomány (szabadállam) volt a Weimari Köztársaságban, úgymint: Poroszország, Szászország, Bajorország, Anhalt, Baden, Brunswick, Hesse, Lippe, Mecklenburg-Schwerin, Mecklenburg-Sterlitz, Oldenburg, Schaumburg-Lippe, Türingia, Waldeck, Württemberg, Bréma, Hamburg, Lübeck. 6
8
2.2. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt megalapítása Münchenben, Karl Mayr felkínált Hitlernek egy munkát, mely során kémkednie kellett
a helyi politikai, munkás és katonai szervezeteknél. A feladata viszonylag egyszerű volt: megfigyelni a helyi szervezetek, klubok munkáját, résztvenni azok gyűlésein és jelentéseket küldeni Mayr-nak, azaz a Reichswehrnek. Hitler listáján körülbelül 50 ilyen csoport létezett. Közöttük volt a Német Munkáspárt is (Deutsche Arbeiter Partei - DAP). A Reichswehr, vagyis a német hadsereg célja a versailles-i békeszerződés illegális megsértése volt. A békeszerződés 100 000 főben korlátozta a német hadsereg létszámát, illetve nem állíthatott hadrendbe harcirepülőgépeket és harckocsikat. Legfőképpen a százezres létszám szúrt szemet a német tisztikarnak, élükön Ludendorffal. Azzal a Ludendorffal, aki köztiszteletben állott és jelentős befolyással rendelkezett a hadseregben. Másik céljuk egy "olyan szervezet létrehozása, amely szélesebb társadalmi rétegek, nem utolsó sorban a munkásság megnyerését és militarista szellemben való nevelését biztosíthatja."7 E két célra a Német Munkáspártot megfelelőnek tartották. 1919. szeptember 12-én Hitler utasítást kapott a DAP megfigyelésére. Hitler eddig érdektelennek tartotta ezt a pártocskát, ám a Reichswehr utasítására részt vett az egyik DAP gyűlésen, mely során alapjaiban változott meg a véleménye. A gyűlést az Altes Rosenbad nevű vendéglőben tartották és körülbelül ötvenen voltak jelen. Az első "altató" beszédet dr. Gottfried Feder professzor mondta, melyben a kapitalizmust bírálta. A beszédet követő vitában Baumann professzor felvetette Bajorországnak a Német Birodalomból való kiválásának a lehetőségét, azonban szeparatista nézeteivel nem mindenki értett egyet. Hitler heves vitába keveredett ezzel a nézettel, állítólag egy 15 perces, korántsem "altató" monológ során, kikelve magából győzte meg társaságot igaza helyességéről, azaz a Német Birodalom területi egységéről és világuralomra hivatott sorsáról. A cseh őrvezető feltűnt a pártvezető, Anton Drexler számára, aki meghívta Hitlert a következő gyűlésükre. Pár nap múlva, szeptember 16-án már arról értesítették, hogy felvették a szervezetbe az 55. sorszámú pártigazolvány tulajdonosaként. A Német Munkáspártot 1919. január 5-én alapította a nacionalista sportújságíró Karl Harrer és a helyi vasúti üzem antiszemita lakatosa, Anton Drexler. Még ez év nyarán
7
Székely Gábor: Hitler hatalomra jutása. Budapest, 1983. 106. old.
9
csatlakozott a párthoz Dietrich Eckart. Vele tartott két munkatársa Alfred Rosenberg8 és Gottfried Feder is, akikkel egy hetilapnál dolgozott. Mikor Hitler kapcsolatba került a szervezettel, a dolgok korántsem mentek jól pártban. A pártkassza üres volt, pár márka lapult benne. Nem rendelkeztek sem átfogó elképzelésekkel a párt jövőjével kapcsolatban, sem pedig támogatói bázissal. Ilyen állapotban találta Hitler a csatlakozásakor a pártot. Nem csoda, hogy olyan jelentéseket adott le a pártról, melyekben biztosította Mayrt, hogy a párt felett könnyen átveheti a hatalmat. Ezután hivatalosan is megbízást kapott a DAP-ba való belépésre9, annak átszervezésére és irányítására. Ehhez pénzügyi támogatást is kapott a hadseregtől. A Hitlerrel kiegészült vezetés erélyesen kezdett bele az átszervezésbe. Hitler javaslatára a pártgyűlések helyszínét a kissebb Altes Rosenbadból áthelyezték a nagyobb Hofbräuhausba. A következő gyűlés kitűzött időpontja október 3. volt. Hitler saját maga írta a meghívókat a párttal rokonszenvezőknek, és a helyi újságíróknak. Igyekvésének meglett az eredménye. A korábbiaknál sokkal többen jelentek meg, ám még mindig igen kevesen. Ekkor szólalt fel Hitler először a párt színeiben. A legfontosabb azonban az volt, hogy elegendő pénzt sikerült összegyűjteni adományokból egy következő gyűlés megszervezéséhez. Az október 16-án megtartott gyűlésen már több mint 100 jelenlevő volt. Még sok hasonló gyűlést szerveztek meg az 1919-es évben, az egyiket a Zum Deutschen Reich nevezetű vendéglőben, mely tőszomszédságában egy kaszárnya volt. Ekkor került a színre Ernst Röhm, aki a Reichswehrben szolgált ezidőtájt. Neki köszönhető, hogy a gyűléseken egyre több egyenruhás jelent meg és 1919 őszén maga is csatlakozott a szervezethez. A párt kezdett tömegpárttá alakulni, melynek azonban ellenzői is akadtak a pártban. Karl Harrer, a párt elnöke nem értett egyet Hitler módszereivel és céljaival. Megszerette volna őrizni a párt elit jellegét, emiatt már ellenezte a gyűlések áthelyezését a sokkal több ember befogadására képes Hofbräuhausba is. A folyamatos súrlódások Hitlerrel Harrer távozását váltották ki, aki 1920. január 6-án kilépett a pártból. A pártelnöki tisztséget Drexler vette át, míg Hitlerre bízták a párt propagandatevékenységének irányítását. Harrer távozása után folytatódott a párt átszervezése. Kidolgozták a párt programját, mely tartalmazott hétköznapi és kevésbé hétköznapi terveket is, melyeket 25 pontba foglaltak össze. Ilyen volt a zsidók alapvető jogainak korlátozása, vagy az 1914 után Németországba
8
Továbbá Alfred Rosenberg dolgozta ki teljes terjedelmében a náci fajelméletet Hitler gondolatait alapul véve. Külön engedélyezni kellett számára a csatlakozást, mivel a Reichswehr katonák nem lehettek semmilyen párt tagjai, különösen a Kapp-puccs után. 9
10
települt nem németek kiutasítása az országból. Ezenkívül voltak "kevésbé meredek" elképzeléseik is, úgymint a versailles-i és a saint germain-i békeszerződések eltörlése, a "kamatrabság" megtörése, vagy mint a néphadsereg felállítása. Hétköznapibb céljaik közé sorolható a bűnözés visszaszorítása vagy mint pl. a munkanélküliség csökkentése. Hitler által a párt teljesen új képet nyert, elindult a tömegpárttá válás útján, viszont még mindig csak egy nagyon szűk réteg előtt voltak ismertek. A kiutat az ismeretlenségből rendszeres
naggyűlések
tartásával
próbálták
elérni,
melyeket
egyre
nagyobb
propagandatevékenység előzött meg. A következő naggyűlést 1920. február 24-én tartották meg a Hofbräuhaus nagytermében, ahol akár több ezer ember is elférhetett. A gyűlésen több mint 2000 ember jelent meg, köztük a párt sok ellenfele is, úgymint a komunisták és szociáldemokraták. A gyűlésen Hitler a beszéde során nyilvánosságra hozta a 25 pontos pártprogramot, mely során az összegyűltek között nézeteltérések alakultak ki, melyeket nemsokára felváltottak a hangos bekiabálások. A hangzavar miatt Hitler nem tudta folytatni beszédét és a pártvezetőség jobbnak látta lefújni a rendezvényt, amely ettől eltekintve sikeresnek volt mondható. Bekerültek a helyi újságok cikkeibe és a politikai ellenfelek kezdtek tudomást venni erről a kis pártról. A párt, Hitler nyomására a gyűlést követő napokban felveszi a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt nevet (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei - NSDAP). Az új név azonban nem fedte pontosan a párt valódi céljait, egyszersmind a néptömegek megtévesztése volt a célja. A párt nevében szerepelt a szocialista, szocializmus frázis, valójában azonban Hitler a baloldali eszmék elleni harcot hírdette. A nemzetiszocializmus megpróbálta összekapcsolni a baloldali munkástömegeket a jobboldali nacionalista érzülettel, így próbálva kialakítani egy új irányzatot. A február 24-i gyűlés után nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges egy irreguláris csapat, amely megvédi a párt rendezvényeit. Ennek érdekében létrehozták a Rendezőgárdát.
2.3. Az SA-Sturmabteilung A gyűlést követő hetekben megalapított Rendezőgárdára nagy feladatok vártak. Hitler célja velük a saját pártrendezvények védelme, illetve más pártok gyűléseinek, rendezvényeinek a megzavarása, ellehetetlenítése volt. Tagjai főként nacionalista és antiszemita fiatalok voltak. Sok, a párttal szimpatizáló egyetemista, veterán katona illetve munkanélküli is csatlakozott a szervezethez. A párt terjeszkedése során a rendezőgárdákat a vidéki pártkirendeltségekkel egyidőben szervezték meg, így biztosítva azok védelmét, és 11
ütőképességük növelését. A szervezet jelvényként használta a horogkeresztet, melyet a kezdetben szürke, majd barna ingükön viseltek egy karszalagon. A
Rendezőgárdát
1921.
augusztus 3-án átszervezték, és immár a Véd- és Propaganda osztag nevet viselte. Azonban, félve a hatóságok ellenreakciójától, a szervezetet mint az NSDAP Sport- és Tornarészlege néven terjesztették. A legprominensebb vezetőjük Hermann Göring illetve Ernst Röhm volt, akik egészen a sörpuccsig irányították az SA-t. Az első komolyabb összetűzésre egy másik párttal 1921. szeptember 14-én került sor. Hitler és tornászai megzavarták a Bajor Szövetség pártgyűlését. A kiprovokált tömegverekedés miatt Hitlert 1 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyet 1922 nyarán töltött le. Az akrobaták és a tornászok első "megbízatásuk" során kitűnőre vizsgáztak le rendbontásból. E különleges képességüket még sokszor használták az elkövetkező időkben. A gyűlés megzavarásának valódi célja nem csak egy másik párt munkájának ellehetetlenítése volt, hanem a figyelemfelkeltés is, amelyet gyönyörűen példáztak a helyi újságok hasábjain megjelent cikkek. November 4én egy újabb tömegverekedésre került sor, ezúttal a náci párt gyűlésén, amely olyan nagy kaliberűre sikeredett,
hogy
el
is
nevezték
a
történteket
"teremcsatának" (Saalschlacht). A botrányt követő hetekben végül a Rendezőgárda felvette végleges, és a természetét egyszersmind jobban leíró Rohamosztag nevet (Sturmabteilung - SA). A náci párt rögös útját a hatalomig mindvégig végigkísérte az SA. Ott volt minden egyes megmozduláson, ha díszsorfalat kellett állni akkor is, ha véres utcai harcokban kellett bizonyítaniuk "tornásztehetségüket" akkor is. Minden tekintetben megfelelőnek bizonyultak, hogy kielégítsék a náci párt igényeit, és döntő szerepük volt az NSDAP hatalomra jutásában. Az már egy másik történet, hogy 1934-ben éppen értelmi szerzője parancsára az egykor "dicső" szervezetet lefejezték.10
10
1934. június 30-a és július 2-a között zajlottak azok a legfelsőbb náci vezetők által kitervelt politikai gyilkosságok, amelyek során meggyilkolták az SA több vezetőjét, köztük Ernst Röhmöt is, aki ekkor az SA főparancsnoka volt. Ez az esemény a Hosszú kések éjszakája néven vonult be a köztudatba, miközben a német szakirodalom fantáziátlanul csak Röhm-puccsnak hívja, mivel Hitlerék a gyilkosságokat egy megelőző akciónak
12
2.4. Úton a sörházba 1920. március 13-án Németországban puccsra került sor, amelyben nyakig benne volt a német hadsereg is, a német vezérkar jelentős része köztük az idősödő Ludendorff. A puccs politikai vezetője Wolfgang Kapp március 13-án a Stahlhelm és a Reichswehr egyik elit egységének támogatásával
11
magához ragadta a hatalmat Berlinben, magát pedig
kancellárnak nyílvánította ki. A birodalmi elnök segélykérései süket fülekre találtak. Ekkor híresült el, az a szállóige, amelyet von Seeckt, a hadsereg főparancsnoka mondott Ebert birodalmi elnök segítségkérésére válaszul: "A hadsereg nem lő a hadseregre!" A puccs a kezdeti sikerek ellenére hamar összeomlott. A munkások illetve állami hivatalnokok sztrájkba léptek, és megtagadták az engedelmességet a Kapp-kormánynak. A magatehetetlen puccsisták lemondtak és elmenekültek. A munkások megtették azt, amitől a hadsereg elzárkózott, megmentették a weimari demokráciát. A történethez hozzátartozik, hogy Hitler és Drexler is Berlinbe sietett a puccs hírére, viszont szerencséjükre még időben sikerült elmenekülniük a letartóztatás elől.12 Értékes tapasztalatokkal repültek vissza Münchenbe.
A Kapp-puccsban résztvevő Ehrhardt-brigád Berlinben. A felirat jelentése: Állj! Aki tovább megy, az le lesz lőve! tekintették egy készülődő Röhm-puccs megakadályozása érdekében. Természetes, hogy ilyen tervek nem léteztek, csak egy indok kellett, hogy megszabaduljanak Röhm növekvő hatalmától (3 millió SA tag). 11 Ez a bizonyos elit osztag a Baltikumban állomásozó Ehrhardt-brigád volt, amelynek célja szükség esetén a bolsevizmus fékentartása lett volna. Ezekben az időkben vívta élet-halál harcát az újonnan megalakult Lengyel Köztársaság a Lenin vezette Oroszország ellen, és győzelmük esetén minden bizonnyal folytatták volna Európa vörös lobogó alatti egyesítését. Lengyelország és Európa azonban megmenekült a "visztulai csodának" köszönhetően. Jelvényük az ekkor még Németországban ismeretlen, a Baltikumból hozott horogkereszt volt, amely nem sokkal később feltűnik egy bajor pártocska jelvényeként. 12 A magyar származású Trebitsch-Lincoln Ignác (1879-1943) figyelmeztette őket még időben, hogy hagyják el Berlint vagy le fogják őket tartóztatni. Trebitsch-Lincoln élete során bejárta az egész világot. Kémkedett, részt vett a különböző összeesküvésekben a világ más részein, hogy végül buddhista szerzetesként haljon meg Kínában, 1943-ban.
13
Hitler igyekezett kiterjeszteni a párt rádiuszát Münchenen kívülre is. 1920. április 18ig egy kis, városi pártnak számított, azonban ekkor megalapították az első vidéki pártszervezetüket
Rosenheimban,
Münchenhez
közel.
Ezzel
egyidőben
a
helyi
Rendezőgárdát is felállították. Ettől sokkal fontosabb volt azonban az októberben megalakult landshuti csoport, amely kezdetben függetlenül működött és alakult meg a náciktól. Létrehozták a saját szabadcsapataikat, akik meglepő módon rendelkeztek saját gépfegyveres, sőt tüzérségi osztagokkal is. A landshutiakat is, csakúgy mint a náci pártot a Reichswehr támogatta, és helyi vezetőjük Gregor Strasser volt, egy helyi patikus. A Reichswehr utasítására azonban alá kellett vetniük magukat az NSDAP irányításának. Ezáltal, a náci párt egy erős vidéki bázishoz jutott, amely biztató tapasztalatokat adott a folytatáshoz. Nagy előrelépést jelentett a párt propagálása szempontjából egy müncheni sajtóorgánum megszerzése. A párt megalakulásától kezdve szórólapok, plakátok útján terjesztették a párt hírét, egészen 1920. december 16-ig, amikor is sikerült megvásárolniuk egy a csőd szélére jutott müncheni újságot, a Völkischer Beobachtert (Népi figyelő), hogy ezentúl egészen 1945-ig, a heti kétszer majd 1923-tól naponta megjelenő újság legyen az NSDAP szócsöve. Az újság főszerkesztőjévé Dietrich Eckartot nevezték ki. A párt taglétszáma folyamatosan növekedett, nem csak Bajorországban, hanem immár a többi államban is. Az első Bajorországon kívüli csoport az északnémet Hannoverben alakult meg 1921 nyarán. Azonban az örömbe egy kis üröm is vegyült ezen a nyáron. Drexler ellenezte Hitler kemény, véres módszereit, illetve támogatta a beolvadás lehetőségét más jobboldali pártokba. Hitler ezt teljesen kizárta, számára csakis az jöhetett szóba, ha az NSDAP-hoz csatlakoznak más pártok. Hitler, hogy nyomatékot adjon nemtetszésének, kilépett a pártból. Ezután értesítette a pártvezetőséget visszacsatlakozásának feltételeiről, úgymint Drexler lemondásáról és a teljhatalom követeléséről. Az ügyről döntő pártszavazáson Drexler nem vett részt, ezáltal sikerült Hitlernek elfogadtatnia nézeteit a gyűlés résztvevőivel. Hitlert ezekután megválasztották teljhatalmú vezetőnek. Bevezették a Führerprinzipet, mely alapján a párt összes tagja csakis neki tartozott felelősséggel. Drexlert megfosztották hatalmától, csak a tiszteletbeli elnöki címet viselte ezekután. Hitler teljesen magához ragadta a hatalmat a pártban. A náci párt rohamos növekedése következtében Hitler elkezdhetett gondolkodni végső célja megvalósításában, a weimari köztársaság megdöntésében és a hatalom 14
átvételében. Egy 1936-os pártgyűlésen bevalotta, hogy 1919 és 1923 között puccsal szerette volna megszerezni a hatalmat. Ennek az elképzelésének erős táptalajt adott az olaszországi fasiszták hatalomra jutása, akik csakúgy, mint ahogy ő tervezte, erővel szerezték meg a hatalmat. A párt szembenállt a parlamentarizmus elveivel, ezért 1923-ig nem vettek részt semmilyen választáson sem, ezért sem jöhetett volna szóba legitim hatalomátvétel. 1922ben Hitler meghirdette a Roham évét (Sturmjahr), amelyet a hatalomátvétel évének jelölt ki.
Erich Ludendorff (1868-1937)
Ernst Röhm
Alfred Rosenberg
Dietrich Eckart
(1887-1934)
(1893-1946)
(1868-1923)
2.5. A sörpuccs A versailles-i békeszerződésben hatalmas terheket róttak Németországra az antant hatalmak. A hadsereget korlátozó cikkelyek mellett, hatalmas mennyiségű szén- illetve pénzmennyiség kifizetését követelték a német kormányoktól, akik vonakodtak ennek eleget tenni. Az akadozó szállítások miatt, a francia-belga hadsereg 1923. január 11-én megszállta az iparilag fejlett Ruhr-vidéket, hogy a saját kezébe vegye a jóvátételi áruk szállítását. Az akkori birodalmi kormány, a Cuno-kormány passzív ellenállásra szólította fel a helyieket, vagyis, hogy tagadják meg az együttműködést a megszállókkal. A birodalom iparilag legfejlettebb részét sztrájkok rázták meg, melynek következtében rohamosan csökkent a helyi termelés. Az infláció növekedni kezdett, egyre több munkás veszítette el munkáját. A nyár végére az infláció rekord méreteket öltött. A lakosság nyomorgott. A Cuno-kormány politikája csődöt mondott. Helyére a Stresemann-kormány lépett, amely a teljesítési politika támogatója volt. 15
A passzív ellenállás meghírdetése után Németországban nagy méreteket öltöttek a nacionalista megnyilvánulások, amelyek a jobboldal erősödését idézték elő. Az NSDAP párttagsága megduplázódott 1923. januárja és novembere között. A Stresemann-kormány intézkedéseit hazaáruló tevékenységnek tartották, és politikai szempontból azt kimondani, hogy Németországnak vállalnia kell a békeszerződésben leírt kötelezettségeket (teljesítési politika), egyenlő volt az öngyilkossággal. A birodalmi kormány nem csak a jobboldal pártjaival került összetűzésbe, hanem magával a szövetségi államokkal is. Szászországban és Türingiában a Reichswehr avatkozott be, és verte le a nem engedelmeskedő kormányokat. Bajorország is ennek a küszöbén állott. 1923. szeptember 25-én Bajorországban bevezették a szükségállapotot a fokozódó terrorhullám hatására, amelyet a szélsőséges csoportok, mint például az SA generáltak. A bajor miniszterelnök Gustav von Kahr-t nevezte ki teljhatalmú főkormánybiztosnak a szükségállapot idejére. Rajta kívül még két személynek volt jelentős hatalma Bajorországban. Az egyikük a bajorországi Reichswehr főparancsnoka, Otto von Lossow volt. A másik a bajor rendőrfőparancsnok volt, Hans von Seisser. Az általuk alkotott "triumvirátus" teljhatalommal rendelkezett a bajor államban. 1923-ra Hitler elérkezettnek látta az időt a weimari demokrácia megbuktatására. Úgy gondolta, hogy ennél jobb alkalom nem is adódhatna tervei véghezviteléhez. Ha sikerül a Stresemann-kormánynak kihúznia Németországot a válságból, akkor talán örökre elvész a hatalom erőszakos megragadásának a lehetősége. Most kellett lépnie, ebben a válságos időben. A párt megalakulása óta állandóan szidalmazta a weimari köztársaságot, és ha most nem próbálta volna meg ezt a jelenleg betegeskedő rendszert megdönteni, akkor saját támogatói bázisát csapta volna be. A november 7-i pártvezetőségi gyűlésen a nácik végleg elhatározták magukat a puccs végrehajtására. A gyűlésen Ludendorf képviselte a hadsereget. A megbeszélésen elfogadták a korábbi puccs-terveket, miszerint a bajor nagyvárosokban (München, Nürnberg, Regensburg, Ingolstadt...) a puccs napján elfoglalják a stratégiailag fontos helyeket, illetve feloszlatják a többi pártot. Majd miután sikerült stabilizálni a helyzetüket Bajorországban, Berlinbe vonulnak ("Marsch auf Berlin", az olasz fasiszta hatalomátvétel mintájára, "Marcia su Roma") és megdöntik a jelenlegi kormányt. A puccsra november 8-án este került sor a müncheni Bürgerbraukeller sörözőben. A sörözőben ezen az éjszakán épp, egy a bajor kormány által megszervezett gyűlés zajlott, Gustav von Kahr vezénylete alatt. A sörözőben több ezren voltak. Hitler este 8 óra körül 16
érkezett a söröző elé fegyveresei társaságában. Gyorsan lefegyverezték a kirendelt rendőröket, és behatoltak az épületbe. Hitler beérvén a főterembe, ahol von Kahr tartotta előadását, felállt egy székre, elsütötte revolverét és elhangzott a következő híres mondata: "A nemzeti forradalom kitört!" Az egybegyűltekre fegyvert szegeztek, majd von Kahrt, von Lossowot és von Seissert, a bajor rendőrfőparancsnokot egy külön terembe kísérték, és rávették őket az ideiglenes kormány alakítására. E kormány elég tarka képet mutatott, mivel helyet kapott volna benne von Kahr mint bajorországi államfő, von Lossow mint a hadügyminiszter és von Seisser is mint a rendőrminiszter. Hitler címét nem határozták meg pontosan, de ő lett volna a birodalom vezetője. Ludendorff lett volna a hadsereg és a Berlinbe menetelés vezetője. Azonban mihelyst Hitlerék elhagyták a sörözőt, elengedték a "triumvirátust" és további őrizet nélkül hagyták őket. Ez óriási hiba volt. A triumvír azonnal parancsot adott a puccs leverésére. Mozgósították a Reichswehrt és a rendőrséget, illetve elfogató parancsokat adtak ki Hitler és a többi náci vezető ellen. Hitler értesülvén ezen hírekről, egyetlen egy kiutat látott: mozgósítani a párt szimpatizánsait és a tömeg élén kormánynegyedbe vonulva kényszeríteni Kahrt ígéreteinek betartására. Hitler bízott továbbá Ludendorff hírnevében, továbbá emlékezett von Seeckt mondatára: "A hadsereg nem lő a hadseregre!" A mintegy 2000 fős tömeg
Idill a landsbergi börtönben
egészen a Feldherrnhalle épületéig, az Odeonplatzig jutott, ahol a rendőrök gyilkos tüzet zúdítottak rájuk. A puccsisták utolsó reménye is percek alatt összeomlott. Rövid tűzpárbaj után a tömeg fejvesztve menekült, köztük is Hitler elsőnek hagyta el a helyszínt. 16 náci szimpatizáns és 4 rendőr maradt holtan a "csatatéren". Hitlert és a többi más náci vezetőt rövid időn belül elfogták és börtönbüntetésre ítélték. Hitler 5 évet kapott, ám ebből csak 8 hónapot töltött le, meglehetősen kényelmes körülmények között, Landsberg várfogdájában. Úgy tűnik, hogy "az államszervezet többi szegmenséhez hasonlóan
az igazságszolgáltatás
szellemisége
sem
volt méltó a
demokráciához, hisz a bírák bal szeme mindig élesebb volt, mint a jobb" 13 Fogsága alatt diktálta le Rudolf Hessnek a Mein Kampf első kötetét, amelyben kifejti politikai céljait, 13
Vitári Zsolt: Az NSDAP születése. Új párt a köztársaság ellen, 1919-1925. 7. old.
17
ideológiáját és mindazokat a rémtetteket, amelyek előrevetítették Európa sorsát. Az NSDAP-ot, csakúgy, mint az SA-t betiltották. Mindkét szervezet megszünt létezni, tagjai szétszéledtek. Egyesek megpróbálták átmenteni a pártot, más név alatt újra létrehozni, de nem értek el különösebb sikereket. Csak Hitler szabadulása után éledt újjá a nemzetiszocialista mozgalom.
3. ÚJJÁÉLEDÉS ÉS TERJESZKEDÉS A BIRODALOMBAN 3.1. A párt újjáélesztése Nyolc hónapnyi várfogság után, 1924. decemberében Hitler visszanyerte szabadságát. A bajor kormánynál sikerült kijárnia, hogy függesszék fel az NSDAP betiltását. A korábbi pártszervek újjáélesztése gyorsan haladt. Februárban a nyomdagépek ismét elkezdték nyomatni a Völkischer Beobachtert és még e hónapban megtartotta a párt az első naggyűlését, amelyen eddig nem hallott elképzelések kerültek napvilágra. A legalitás volt ez, vagyis, hogy a hatalomra kerülés egyetlen módja a parlamentarista eszmék betartása. Azonban sok minden más maradt a régiben. Az antiszemitizmus és antikommunizmus továbbra is a párt szerves részét képezték. Az SA a puccs után már nem játszott akkora szerepet, mint korábban. Ugyan továbbra is alkalmazták őket, mint rendbontó és rendcsináló egység, de a párt új, legális céljaiba nem illeszkedett bele egy erőszakra épülő, paramilitarista szervezet. Továbbá Hitler is egyre jobban eltávolodott az SA-tól, amely párttá vált a pártban és egyre több problémát okozott. Saját hatalmának biztosítása érdekében létrehozta az SS-t (Schutzstaffel-Védőosztag).14 A náci párt első választási részvétele 1924. április 6-i bajor tartományi választás volt, 5 nappal a Hitleréket elitélő bírósági ülés után. Azonban ettől sokkal fontosabb volt a május 4-i országos
Gregor Strasser (1892-1934)
választás, ahol Nemzetiszocialista Szabadságmozgalom15 a szavazatok 6,5 %-át szerezte meg, amely 32 mandátumot biztosított koalíciónak, ebből 4-et kaptak a nácik.16 Az országos 14
Az SS személyesen Hitlernek volt alárendelve, aki teljes hűséget várt el tőlük. Jelszavuk is ennek megfelelő volt: Becsületem a hűség (Meine Ehre heiβt Treue). Az SS kezdeti, jelentéktelenebb parancsnokait 1928-ban Heinrich Himmler váltotta le, akinek irányítása alatt a néhány századból álló "díszőrség" a háború végére egy 38 hadosztályból álló elit hadsereggé alakult át. 15 A Nemzetiszocialista Szabadságmozgalom (Nationalsozialistische Freiheitsbewegung - NSFB) egy a náci vezetők általi próbálkozás volt átmenteni a betiltott náci pártot, megpróbálva megőrizni annak kontinuitását. A
18
választás megmutatta a nácik számára, hogy támogatói bázisuk Bajorországban már nem olyan erős, mint a kezdeti években. Továbbá az északi tartományokban (Mecklenburg, Hamburg...) meglepő sikereket értek el, ez is mutatta, hogy a támogatói bázisukot inkább északon kell keresniük. A terjeszkedést megalapozandó, Hitlerék megszervezték a Gau-rendszert. Minden tartományban létrehozták a Gaukat, a legmagasabb területi egységeket, amelyeket kerületekre, a kerületeket helyi csoportokra, a helyi csoportokat sejtekre, a sejteket pedig végül blokkokra vagy tömbökre osztották fel. A Gaut a Gauleiter vezette, aki a helyi náci párt szervezeteit irányította és csakis Hitlernek tartozott felelősséggel. Észak-Németországban, Hitlertől valamelyest függetlenül, azonban mégis alárendelve, Gregor Strasser és öccse, Otto Strasser szervezték meg az NSDAP-ot. Olyannyira erős volt a befolyásuk, hogy Hitler a vetélytársát látta Gregor Strasserban, aki kétségkívül a párt második embere volt Hitler után és sok hívvel rendelkezett a pártban. A többi Gau megszervezése is nagy gyorsasággal folyt, és az 1925-ös év végére 23 Gaut hoztak létre az ország területén, amely lefedte a birodalom összes lakóját, vagyis országos szintre sikerült kiterjeszteniük a párt hatáskörét. Adottak voltak tehát a szervezeti feltételek, hogy a párt sikereket érjen el a választásokon.
Év Tagság
1922
1923
1923
1925
1926
1927
1928
1929
jan.
jan.
nov.
dec.
dec.
dec.
dec.
dec.
6000
25,000
55,000
27,117
49,523
72,590
108,717
176,426
3.1. Az "Odol-párt" Kezdetben úgy tűnt, hogy minden a régi kerékvágásban folyik majd tovább, azonban valami gyökeresen megváltozott az alatt a több mint másfél év alatt, amelyet Hitler távol töltött a politikától. Gustav Stresemann17 vezetése alatt a német gazdaság talpraállt. Sikerült
májusi siker után, a decemberi elvesztették mandátumaik nagy részét, és nemsokára beolvadtak az újraformálódott NSDAP-ba. 16 A 4 náci képviselő a következőek voltak: Wilhelm Frick, Ernst Röhm, dr. Gottfried Feder és dr. Emil Gansser. 17 Gustav Stresemann (1878-1929) 1923. augsztus 13. és november 23. között töltötte be a birodalmi kancellári posztot. Nemzetközileg elismert politikusnak számított, ezért 1923-tól egészen haláláig, 1929-ig a birodalom külügyminisztere volt. Az ő vezénylete alatt sikerült megkötni a Dawes-tervről szóló egyezményt (1924), amely rendezte Németország jóvátételi fizetéseit, viszont nem bizonyult kivitelezhetőnek, ezért 1929-ben a Young-
19
elérni, hogy a franciák és belgák kivonuljanak a Ruhr-vidékről. Leértékelték a márkát és a munkanélküliség is egyre csökkent. A csökkenő elkeseredettség és a javuló életszínvonal azt eredményezte, hogy egyre kevesebb támogatás jutott a szélsőséges pártoknak, ergo a náci párt nagyszámú támogatótól esett el. Sokan úgy vélték, hogy a párt már nem fog újra erőre kapni. Ezt azonban a Führer másképp gondolta. A csökkenő érdeklődést a propaganda segítségével próbálták növelni. Hetente tartottak gyűléseket Németország szerte, amelyeken Hitler újra és újra ugyanazokat a jelszavakat szajkózta. Ez is része volt az olajozottan működő náci propagandának. Belevésték a német népbe, annak arra fogékony részébe a párt eszméit. A Völkischer Beobachtert országos szinten kezdték el terjeszteni. Továbbá sok egyéb sajtóorgánum is a nácik kezébe került. Azonban mindehhez, a sikeres propagandához rengeteg pénzre volt szükség, ezt pedig nem lehetett előteremteni a Mein Kampf és az újságok eladásából illetve a tagdíjakból.
18
Olyan támogatókra volt szükség, akik hosszabb távon és komoly
pénzösszegekkel támogathatják a pártot. Hitler hamar rájött, hogy a korábban ellenségeinek sejtett nagytőkések, valójában a segítségére lehetnek. A tőkések ellen hangoló politikájával hamar felhagyott, még a sörpuccs előtt, mivel belátta, hogy pénzre van szüksége és ezt gyorsan és nagy mennyiségben a gyártulajdonosoktól, bankároktól szerezheti meg. Ehhez idomította politikáját is, vagyis, hogy csak a zsidó tőkéseket kell elpusztítani. A német tőkéseket azért nem, mivel ők faji felsőbbrendűségük, tudásuk miatt lettek gazdag emberek.19 Hiába volt benne a hivatalos pártprogramban a nagyvállalatok államosítása, Hitler nem vette figyelembe. Hogy miért volt érdeke a gyárosoknak az NSDAP támogatása? A nácik nyíltan a kommunista eszmék ellen voltak, csakúgy mint a gyárosok. A tőkések a versailles-i békeszerződés ellen apelláltak, melynek jóvátételi kötelezettségeinek terheit nagy részben az ő vállukra rakták. Természetesen voltak olyan adakozó pénzemberek is, akik a párt eszméit teljesen magukévá tették és párttagokká váltak. Említsünk meg néhány ilyen pénzembert: Fritz Thyssen, Hugo Stinnes, Gustav Krupp, Albert Vögler, Ernst Hanfstaengl és mások. Ezen adományok tették lehetővé az NSDAP számára, hogy hatásos propagandát terv váltotta fel. Továbbá tető alá hozta a Locarnói egyezményt, amely megerősítette a német-francia határt és a Rajna-vidéket demilitarizált övezetté nyilvánították. Stresemann agyvérzésben halt meg 1929-ben. 18 A havi tagdíj egy márka volt. Ha ezen felül fizetett be valaki a pártkasszába az támogatói státust kapott és például a gyűléseken jobb helyet foglalhatott el a nézőtéren. A Mein Kampf kezdetben 12 márkába került, míg egy Völkischer Beobachter ára 20 pfenni volt, vagyis ötöd márka. 19 Érdekes, mivel legjobb tudomásom szerint zsidó nagytökésből sokkal több volt, mint németből. Valószínűleg Hitler ezt nem tudta.
20
fejtsen ki. A propagandát azonban nem elég pénzelni, hanem jól is kell irányítani, amelyhez be kell vallanunk Hitler nagyon értett. Egyik legjobb "tanítványa" Joseph Göbbels volt, aki 1926-ban vált berlini Gauleiterré, hogy később 1933 és 1945 között a Harmadik Birodalom propagandaminisztere legyen. A propagandának köszönhetően 1928-ra sikerült túllépni a népszerűségi mélyponton, amelyben a párt újjáalapítása óta volt. A náci párt legfontosabb fegyvere a propaganda és a demagógia lettek, megválva a korábbi SA módszerektől20. Nem hiába hívták őket Németországban az Odol-pártnak, amely egy népszerű szájvíz volt akkoriban. Terjengett is egy mese erről az Odol gyárról, amikor is a az üzemvezető gyárlátogatókat vezet körbe és közben büszkén magyarázza: "Ebben az épületben itt jobbkézt semmi más nem készül, csakis üvegeink zárai. Ott abban a nagy középtraktusban, az üvegek. Az az egész szárny ott hátul a cimkéknek és a prospektusoknak való." Mire az egyik látogató megkérdezte tőle: "És ez az alacsony bódé itten?" Az üzemvezető válasza: "Ez az alacsony ház itten? Nahát valahol kell csak az Odolt is csinálnunk."21
4. A CÉLEGYENESBEN 4.1. Achtung Weimar! A mélyponton való túllépés után azonban még mindig maradtak kétségbeejtő jelek. A náci párt az 1928-as birodalmi választásokon az NSDAP csúnyán leégett. Csupán a szavazatok 2,6 %-át szerezték meg, ami 12 mandátumot jelentett. Hitler már korábban is próbálkozott azzal, hogy más jobboldali pártokat olvasszon be az NSDAP-be, azonban nem sok sikerrel. A náci vezetőség belátta, hogy ha valaha is tevékenyebben akar beleszólni a birodalom politikai életébe, akkor szövetségre kell lépni valamely jobboldali párttal. A legjobb megoldásnak a Német Nemzeti Néppárttal (Deutschnationale Volkspartei - DNVP) való koalíció tűnt. A milliomos Adolf Hugenberg vezette DNVP számított a legerősebb jobboldali pártnak a Reichstagban, azonban még sohasem sikerült hatalomra kerülnie. A DNVP célja hasonló volt az NSDAP céljához: megszerezni a vezető szerepet a jobboldal pártjai felett. A nácikkal való szövetségtől a saját megerősödésüket várták, mivel úgy gondolták, hogy 20
Az SA továbbra is nagy szerepet játszott a parádékon, ahol díszmenetben vonultak el a Führer és a nézősereg előtt. A nácik a hatás fokozása érdekében bevetették azt a trükköt, hogy egy-egy SA egységet akár többször is felvonultattak a nézősereg előtt, akik örömmámorukban nem vették észre, hogy ezek az SA legények már egyszer elvonultak előttük. Ezt akár kétszer-háromszor is megcsinálhatták, ezáltal növelték a propaganda hatását. 21 Konrad Heiden: Hitler. Budapest 1989. 75.old.
21
könnyedén irányíthatják majd az NSDAP-ot. A koalíció első közös "akciója" a Young-terv megtorpedózása
volt.
Népszavazást írtak ki a kérdés eldöntése
érdekében.
Az
NSDAP eddig soha nem látott kampányt
folytatott
le,
korlátlan mennyiségű pénzhez jutottak
hozzá
a
DNVP
pártkasszájából. Az 1929. december 22-i referendumra csak 13,8% szavazott igennel, a kudarc nyílvánvaló volt, azonban az NSDAP a kiterjedt kampány hatására belépett a nagy politikai pártok közé. Többé nem tekintették őket ellenfeleik elhanyagolható tényezőnek. Tudták, hogy ezentúl egy új vetélytárs lépett a politikai porondra. 1929-es év szerencsés évnek bizonyult a szélsőjobboldal számára. Ez évben tört ki az USA-ban a nagy gazdasági világválság, mely Németországot már a következő évben elérte. A válság olyannyira elharapódzott 1930-ra, hogy a tehetetlen szociáldemokrata kormánynak le kellett mondania. Hindenburg22 birodalmi elnök új választásokat írt ki. A választásokat 1930. szeptember 14-én tartották meg, melyen a nácik nem meglepő sikereket értek el. A szavazatok 18.3%-át szerezték meg, amely 107 képviselőt biztosított a Reichstagban. A 15,7%-os népszerűségnövekedésnek több oka is van. Az egyre súlyosbodó világválság az 1923-as állapotokat idézte. 3 millió munkanélküli lófrált ezidőtájt az utcákon, továbbá az SA és SS is kivette a részét az ellenfelek megfélemlítésében. Rendszeresek voltak az utcai verekedések a más pártok verőlegényeivel, csatatérré változtatták a városok utcáit. A szavazás másik nagy sikere, hogy az NSDAP lett az ország második legnagyobb pártja a Németország Szociáldemokrata Pártja (Socialistische Partei Deutschlands - SPD) után. Az NSDAP vált a legerősebb jobboldali párttá, legyőzte vetélytársát a DNVP-t, amely évekig a legerősebbnek számított jobboldalon. A náci párt csakis a jobboldalról tudott szavazatokat 22
1925-ben meghald Friedrich Ebert, ezért kiírták az elnökválasztásokat. Az NSDAP jelöltje, Ludendorff még az első fordulóból sem jutott tovább, csupán 285,793 szavazatot kapott, az összavazatok 1%-át. A nyertes Hindenburg a második fordulóban a szavazatok 48.3%-át szerezte meg, amely 14,655,641 szavazót jelent. A köztiszteletben álló Hindenburg az első körben nem vett részt, hanem a legtöbb szavazatot kapó elnökjelölt, Karl Jarres (DNVP) lemondott a jelöltségről átadva a tábornoknak. Hitler az NSDAP híveit a Hindenburgra való voksolásra biztatta a második körben.
22
elhódítani, a baloldal szavazói nem álltak át hozzá. Ez szükségessé tette egy szövetség létrehozását a jobboldal pártjai között. 1931. októberében sor került egy találkozóra a jobboldal képviselői között Bad Harzburgban, amely eredményeképp megalapították a Harzburgi frontot. Céljuk közé tartozott a jelenlegi baloldali kormány megbuktatása és a korábban már sikertelenül támadott a Young-terv eltörlése. Az NSDAP és a DNVP mellett a Stahlhelm paramilitarista szervezet
és
a
jelentéktelenebb
Össznémet
Szövetség
is
belépett
a
frontba.
Ellensúlyozásukra az SPD megalkotta a Vasfrontot. A Harzburgi front nem érte el célját, pár hónapnyi együttműködés után szétesett az együttműködés hiánya miatt. 1932-ben lejárt Paul von Hindenburg birodalmi elnök megbízatása, ezért kiírták az elnökválasztásokat. Hitler is nevezte magát. Az első körben a szabadúszó Hindenburg az SPD és a Centrum párt által támogatva a szavazatok 49,6 %-át szerezte meg, míg Hitler 30,6 %-ot. Az áprilisi második fordulóban már 36 %-ot kap Hitler, azonban Hindenburg marad az elnök a maga 53,1 %-ával. Hitler
szavazóbázisa
a
parasztok,
a
kis-
és
középpolgárságból és a junkerekből került ki. Nyilvánvaló volt a vereség, azonban ekkortájt Hitler már Németország egyik leghíresebb politikusának számított. Nevét külföldön is ismerték. Semmi oka sem volt csüggedésre, mivel pár hónap múlva már Németország legerősebb pártját vezette. Az 1930-ban megválasztott Brüning-kabinet nem tudta visszaszorítani a válságot. Két év sikertelen kormányzás után Heinrich Brüning lemondott, átadva posztját az eddig ismeretlen Franz von Papennek. A Papen-kormányt egyik politikai párt sem támogatta kellőképpen, ezért pár nap múlva Hindenburg feloszlatta a Reichstagot és új választásokat rendelt el. A náci párt újból tanubizonyságát adta annak, hogy a propaganda mestere. Szórólapok és plakátok százezrei árasztották el a német városokat. Hitler több mint 50 nagyobb
városban
tartott
szónoklatot
több
tízezres
tömegek
előtt.
Saját
magánrepülőgépével járta az országot és próbált szavazatokat szerezni. A kampány állítólag 40 millió márkába került, amely az éves pártköltségvetés felét tette ki. Egy ilyen méretű 23
kampány lebonyolítására nem voltak elegendőek a tőkések pénzadományai, ezért hatalmas méretű kölcsönöket vettek fel a német bankoktól és magánszemélyektől. Küszöbön állt a hatalomátvételük, és úgy gondolták, hogy majd az állami kincstárba mélyen belenyúlva fizetik ki az adósságaikat. 1932. júliusában megtartott választásokon az NSDAP elsöprő sikert aratott. A legerősebb párttá vált Németországban 37,8 %-os részesedésével, 13 779 111 szavazattal. Hitler joggal remélhette, hogy kinevezik majd kancellárrá. Nem így történt. Hindenburg továbbra is a Papen kormányt támogatta és megtartotta kancellárnak. A választás egyik érdekes momentuma, hogy a köztársaságot támogató pártok kevesebb mandátummal rendelkeztek, mint az azt megbuktatni szándékozók. A választások után nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldali pártok nélkül elképzelhetetlen egy működőképes kormány. A weimari demokrácia hanyatlása a végkifejlethez közeledett. Választás
1924.
1924.
1928.
1930.
1932.
1932.
1933.
időpontja
május
december
május
szeptember
július
november
március
Eredmény
6,5 %
3%
2,6 %
18,3 %
37,4 %
33,1 %
43,9 %
Év
1929. dec.
1930. dec.
1931. dec.
1932. ápr.
1932. dec.
NSDAP tagság
176,426
389,000
806,294
1 millió
1,4 millió
A második Papen kormány sem volt "ütőképesebb" elődeinél. Ugyanolyan impotens volt, mint a korábbi centrum és szociáldemokrata kormányok. Még saját pártjának támogatását (Deutsche Zentrumspartei vagy Zentrum) sem élvezhette Papen, mert az elnökválasztások folyamán Hindenburgot támogatta a Centrum saját jelöltje helyett. Később ki is lépett a pártból és függetlenként volt kancellár. Pár hónapos látszólagos kormányzás után Hindenburg kényten volt újból feloszlatni a parlamentet. Az új választásokat 1932. november 6-ra írták ki. A harmadik nagy választás volt már idén. "Egy idegen megfigyelő azt hihette volna, hogy a választás és az újraválasztás a német nép legfőbb foglalatossága" 23 A nácik további erősödésükre számítottak, azonban már a kampányukon is érződött, hogy kimerültek az áprilisi és július választási hajrában. Az eredmény kétmillió szavazat elvesztése volt, azonban még így is domináns helyet foglaltak el a Reichstagban. 23
Golo Mann: Németország története 1919-1945. Budapest, 1997. 77. old.
24
4.2. Végjáték A novemberi választási kampány majdnem csődbe vitte a pártot. Nem volt miből kifizetni az SA legényeket24, a párt egész apparátusa recsegett-ropogott a pénzhiány miatt. Hitler Göbbelsnek bevallotta ekkor, hogy fejbelövi magát, ha ilyen közel a célhoz szétzüllik a párt. Biztosra veszem, hogy ezt úgysem tette volna meg, túl nagynak és fontos embernek tartotta már ekkor magát, hogy öngyilkos legyen. Érdekes módon a párt segítségére, egyik korábbi ellenfelük sietett, von Papen, akit részben Schleicher intrikája buktatott meg. Most Papen akarta megbuktatni Schleichert a nemzetiszocialisták segítségével, és természetesen remélte, hogy fontos pozíciót tölthet majd be a leendő Hitler-kabinetben. Papen segítségével sikerült leküzdeni a krízist. Talált néhány olyan befektetőt, akik hajlandóak voltak kifizetni az NSDAP legsűrgősebb adósságait. Enyhült a nyomás, így Hitler újból a politikára koncentrálhatott. A náciktól Hindenburg újból megtagadta a kormányalakítás lehetőségét. Kis túlzással élve undorodott
a
nemzetiszocialistáktól
és
azok
módszereitől. Az új kancellár, mint már utaltunk rá, Papen ellenfele, Kurt von Schleicher lett, a Reichswehr egyik vezető tábornoka. Schleicher Hindenburg befolyásos köréhez tartozott. A politika "szűrke eminenciásának" is nevezték, mivel mindig ott
Franz von Papen (1879-1969)
állt a Hindenburg politikai döntéseinek hátterében. Egyik politikai párt sem állt teljes vállszélességgel mellette, hatalma Hindenburgtól függött. Egyik érdekes megmozdulása volt, hogy megpróbálkozott a nácik kettészakításával. Tudta, hogy Gregor Strasser és Hitler viszonya korántsem baráti, vetélytársai egymásnak, ezért Strassert megkérte, hogy legyen az alkancellára és szakítson Hitlerrel. Strassernek sok híve volt, ha kilép a pártból sokan követték volna és álltak volna mögé. De nem fogadta el Schleicher ajánlatát, hű maradt Hitlerhez. Schleicher célja ezzel dugába dőlt, egy a szociáldemokraták és a Gregor Strasser vezette nemzetiszocialisták alkotta koalícióról. Január 28-án meg is bukott a Scleicher24
Az SA vezetését 1926 és 1930 között Franz Pfeffer von Salomon látta el. Röhm ezalatt az idő alatt Bolíviában tartózkodott a helyi vezetők meghívásának eleget téve, hogy segítsen megszervezni a hely hadsereget. Hitler 1931-ben kérte meg rá, hogy térjen haza, és vegye át az SA vezetését. Persze, hogy elfogadta egy olyan ember ajánlatát és kegyét, aki akkoriban Németország egyik leghíresebb politikusa volt és valószínűsíthető kancellárja.
25
kormány. A tábornok még az utolsó pillanatban megpróbálta feloszlatni a Reichstagot, de ezt Hindenburg nem fogadta el, így lehetősége nyílt a cseh frájternak a kormányalakításra. 25 Papen jó barátságban volt Hindenburggal. Az öreg elnök valójában újból őt akarta kinevezni Schleicher utódjának, de Papen rábeszélte, hogy inkább Hitlert nevezze ki helyette. Meggyőzte, hogy alkancellárként sakkban tarthatja és irányíthatja majd Hitlert. Papen eredményes aknamunkájának köszönhetően Hindenburg engedett és 1933. január 30-án kinevezte Hitlert kancellárrá. Papen nem is sejtette, hogy mennyire melléfogott.
4.3. Hitler a kancellár Január 30-án este, a nácik fáklyás felvonulása adta hírül a világnak, hogy a Német Birodalom élén az ő Führerük, Adolf Hitler áll. Az egy hónapja még a szétesés szélén álló párt egy 70 milliós ország élére került, és eltökélt szándékuk volt e poziciót minden áron meg is tartani. Azonban még nem volt abszolút többségük a Reichstagban, ezért Hitler rávette Hindenburgot a Reichstag az új választások kiírására. 1933. február 27-én kigyulladt a Reichstag és porig égett. A kiérkező hatóságok egy holland kommunistát találtak a helyszínen. Németország Kommunista Pártját (Kommunistische Partei Deutschlands - KPD) még a választások előtt betiltották, az indok a Reichstag felgyújtása volt. Állítólag az NSDAP tervezte meg az akciót, hogy indokot kapjanak a KPD betiltására. A tűzvésznek köszönhetően a nácik betiltották a kommunista pártot. Vezető személyiségeit menekülésre kényszerítették vagy egyszerűen megölték. Az 1933-as márciusi választásokon a nácik 43 %-os részesedésükkel nem érték el céljukat, az abszolút többséget. Így továbbra is a DNVP-vel voltak kénytelenek koalícióban kormányozni. Franz von Papent is sikerült lerázni és a következő évben már nem játszott fontos szerepet a német politikában.26 25
Hitler egyik gúnyneve a cseh frájter vagy freiter volt. A cseh jelző onnan ered, hogy mikor Hindenburg megtudta, hogy Hitler Braunauból származik, azt hitte, hogy a városka Csehországban található. Csak később tudta meg, hogy Braunau Ausztriában található. A freiter pedig Hitler első világháborús rangjára utal, amely németül Gefreiter (őrvezető). Hindenburg gyakran használta Hitlerre ezt a gúnynevet, mivel nagy ellenszenvet táplált iránta. 26 1934. nyarára Papen rájött, hogy Hitlert nem tudja fékentartani. Hogy a csorbát, amelyet okozott kiköszörülje, 1934. június 17-én megtartotta marburgi beszédet. Beszédében felszólalt a terjedő erőszak és a nácik teljhatalma ellen és követelte a parlamentarista módszerek visszaállítását. A Marburgi Egyetemen megtartott beszéde nagy visszhangot váltott ki. Hitler dühében a Hosszú Kések Éjszakáján megölette Papen összes közeli munkatársát, azonban a volt kancellár életét megkímélte, ámde kényszerítette, hogy a családja és
26
Hitler következő lépése a teljes diktatúra kiépítése felé a Felhatalmazási törvény elfogadtatása volt. A Felhatalmazási törvény lehetővé tette Hitler számára, hogy a Reichstag nélkül is törvényeket hozhasson meg. Elfogadásához 2/3-os többség kellett, amelyet Hitler a Centrum párt "megvásárlásával" ért el. Megígérte nekik, hogy törvénybe foglalja az Egyház szabadságát és, hogy nem oszlatják fel a Centrum pártot. Cserébe Hitler a törvény elfogadását kérte. Belementek. Egyedül a szociáldemokraták szavaztak nemmel, de nélkülük is meg volt a 2/3-os többség. Hitler kancellársága kezdett diktatórikus formát ölteni. A következő hónapokban betiltották az összes pártot, köztük a Centrum pártot is, amely korábban hozzásegítette Hitlert hatalmának növeléséhez. Az NSDAP maradt az egyetlen politikai párt Németországban. Hitler hatalma biztosítva volt.
Hitler következő húzásával megszabadult korábbi politikai és párton belüli vetélytársaitól. 1934. június 30-án került sor a vérengzésre, amely a Hosszú Kések Éjszakájaként híresült el. Gustav von Kahrt egy baltával verték agyon, majd egy folyóba dobták. A korábbi kancellárt, Kurt von Schleichert saját házában gyilkolták meg feleségével együtt, aki a lövéseket meghallva sietett abba a szobába, ahol a férjét éppenhogy agyonlőtték az SS tisztek. Másnap lányuk találta meg a holtestüket. Ernst Röhmöt először letartóztatták Hitler személyes jelenlétében, majd csak a börtönben ölték meg. Gregor Strassert egy orvlövész lőtte le. A névsort még sokáig lehetne folytatni, úgy gondolom felesleges. A zsidókat a nürnbergi zsidótörvényekkel (1935) "intézték el", amelyben saját élete érdekében mondjon le az alkancellári tisztről. Lemondását követően a nácik nem ölték meg, mivel nemzetközileg elismert politikusnak számított és nagy visszhangot váltott volna ki meggyilkolása. 1934-1944 között nagykövetként szolgált, először Bécsben, majd Ankarában. A német politika e tragikus figurája a politikától visszavonulva halt meg 1969-ben.
27
megvonták minden állampolgári és emberi jogukat. Az első koncentrációs tábort 1933. márciusában hozták létre Dachauban, ahol kezdetben politikai fogjokat tartottak, később már egyre több volt köztük a zsidó származású ember. 1934. augusztus 2-án meghalt Paul von Hindenburg birodalmi elnök. Hitler ahelyett, hogy új választásokat írt volna ki, egyesítette a kancellári és elnöki posztot. Hitler Németország diktátorává vált. Az senkit sem érdekelt, hogy ez törvénytelen, mivel nem volt már politikai erő, amely ellenállni tudott volna Hitler hatalmának és befolyásának. Megtartott egy látszatnépszavazást a témáról, hogy a külföld előtt is legalizálja diktatúráját. Az eredmény nem meglepően 84,6 %-os sikert hozott. Már az 1933. márciusi választások sem voltak teljesen tiszták. Felhasználva az állam javait az NSDAP olyan propandát folytatott le, amilyet csak akart. Kezébe kerültek az állami rádió és filmhíradók, továbbá az államtól annyi pénzt tettek zsebre, amennyit csak akartak. Hitler magára ruházva az elnöki posztot a hadsereg főparancsnokává vált. Ezentúl a Reichswehr27 katonái nem az alkotmányra, hanem Adolf Hitlerre tették le esküjüket. Az Anschluss és Csehország annektálása után, Hitler Danzig városa felé kezdett el kacsingatni. Azonban a makacs lengyelek védve önállóságukat - és bízva a franciák és a britek segítségében - szembeszálltak az aggresszorokkal és 1939. szeptember 1-én kirobbant a második világháború. Ami ezt követően történt az az újkori történelem egyik legnagyszerűbb katonai hadicselekménye. A német katona, országról országra masírozva - vagy inkább gurulva - meghódította Európa jelentős részét, és az ő Hitlere kezébe helyezte megannyi leigázott nép sorsát. Azonban a Szovjetúnió megtámadásával, majd az USA elleni háborúval végleg túl nagy fába vágta fejszéjét. 1945-re a német hadsereg már a szülőföldjén vívta élethalál harcát. Áprilisban már Berlin volt a tét. A történet végkifejletét azonban már mindenki ismeri: a félőrült Hitler újdonsült feleségével, Eva Braunnal öngyilkosságot követ el a Führerbunkerban, és magára hagyja romokban heverő "ezeréves" birodalmát. A Harmadik Birodalom együtt szállt sírba megalkotójával, a világtörténelem egyik legnagyobb demagógjával, Adolf Hitlerrel.
27
Az 1935. március 2-án meghozott törvényben a Reichswehr-t egyszerűen átnevezték Wehrmacht-ra. A törvény másik, jelentősebb kitétele a versailles-i békeszerződés megsértése volt, mivel Hitler elrendelte a sorozás visszaállítását, azonban még mindig csak a 100,000 fős keretben.
28
Epilógus Az Adolf Hitler diktatúrája alatt létrejövő Harmadik Birodalom aggresszív politikájával kirobbantotta a második világháborút, továbbá felelős több millió ember haláláért és a holokausztért. Hogy ezt mért nem látta senki sem előre?! Pedig lehetett volna, hiszen a Mein Kampfban Hitler részletesen kifejti céljait, és mint azt már akkoriban is láthatták, nem volt gyáva azokat megvalósítani. A nürnbergi törvények, a Hosszú kések éjszakája és még sok hasonló rémtett már előrevetíthette volna az európai hatalmaknak, hogy Németországban egy veszélyes erő került hatalomra és, hogy komolyan kell venni. Azonban a többi európai politikus sokkal jobban félt saját népétől, mint Hitlertől. A francia közvélemény és populáció még az 1930-as évekre sem heverte ki az első világháború véráldozatait. A Maginot-vonal megépítésével csak megerősítették a világot - és Hitlert - abban, hogy nem kívánnak részt venni az eljövendő korok háborúiban, csak védekezésre terveznek. Anglia, az európai egyensúlyt fenntartani próbáló nagyhatalom gyarmatai megtartásával volt elfoglalva. Úgy tűnik túl vastag köd lepte be a ködös Albiont, amelyet a német bombázók fújnak majd el 1940-ben. Hol voltak a "demokrácia őrei", mikor Hitler sorra kezdte megszegni a versailles-i békeszerződés cikkelyeit? Semmit sem tettek a megállítása érdekében, és szerény véleményem szerint ez miatt még ők is okolhatóak a második világháború kirobbanásáért. A kedvező alkalmakat a háborúra sorolhatnánk: a német hadsereg bevonulása a demilitarizált Rajna-vidékre, az Anschluss, a Szudéta-vidék konfliktusa... A Wehrmacht egészen 1938-ig könnyedén verhető lett volna. Mikor Hitler felszólította a vezérkart, hogy az dolgozzon ki terveket Csehszlovákia lerohanására (Fall Grün), a tábornokok arra jutottak, hogy a csehszlovák védelmi rendszeren a német hadsereg el fog vérezni. Ennek tudatában voltak a csehek is és az Antant is, hiszen Közép-Európa egyik legjobban felszerelt hadseregével rendelkeztek. Azonban a gyengekezű francia és főként az angol politikusok egyszerűen átengedték Hitlernek a Szudéta-vidéket, ahol a csehszlovák védelem a legkiépítettebb volt. Miért cserébe? Egy papírfecniért, amin az állt, hogy Hitlernek nincs több területi igénye Európában. Mikor a brit miniszterelnök, Chamberlain hazatért Münchenből, a londoni reptéren a repülőgépéből kiszállva büszkén lebegtette azt a bizonyos papírfecnit. Nem is sejtette, hogy hat hónap múlva a német hadsereg már Prága utcáin fog masírozni. Nem szabad a történtek miatt a német népet vádolnunk. Sem a német katonát, aki 29
hazájáért harcolt, nem pedig a nácizmusért, sem pedig azokat a választókat, akik az NSDAPre adták le voksukat. A német nép csak saját sorsának a javulását remélte Hitlertől, aki háborúval köszönte meg a bizalmat. Mindenki szeretné, hogy a nemzet, amelynek tagja nagy és hatalmas legyen. Mi magyarok is ezt tettük, mikor szövetségre léptünk Hitlerrel, aki cserébe megajándékozott minket az első és második bécsi döntéssel. De ezzel nem szeretnék semmilyen párhuzamot sem vonni a két ország második világháborús tettei között. Hitlert a társadalmi, a gazdasági és a politikai körülmények tették naggyá. Ha nincs első világháború, ha nincs gazdasági világválság, ha nincs - viccesen szólva - Papen, akkor Hitler megmaradt volna annak a kis szobafestőnek, aki mindig is akart lenni és nem halt volna meg több tíz millió ember. Azonban ezen körülmények közül a politikaiak a legtragikusabbak, mivel Hitler őrült hazárdírozását Európában meg lehetett volna előzni, azonban ehhez hiányzott a megfelelő politikai akarat és egy erős szemüveg Európa rövidlátó vezetőinek.
30
Felhasznált irodalom: 1. Konrad Heiden: Hitler, Budapest, Kelta, 1989. 2. Golo Mann: Németország története 1919-1945, Budapest, Balassi Kiadó, 1997. 3. Kerekes Lajos: Hitler-puccs a sörházban, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1976. 4. Székely Gábor: Hitler hatalomra jutása, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1983. 5. Hermann Kinder-Werner Hilgemann-Manfred Hergt: Atlasz: Világtörténelem, Budapest, Atheneum 2000 Kiadó, 2005. 6. Adolf Hitler: Mein Kampf, Budapest, Gede Testvérek, 2007. 7. Vitári Zsolt: Az NSDAP születése, Új párt a köztársaság ellen. 8. Földi Pál: A Waffen SS története, Budapest, Annó Kiadó, 1999. 9. Szabolcsi Ottó, Závodszky Géza: Ki kicsoda a világtörténelemben? Budapest, Annó Kiadó, 1999. 10. William L. Shirer: A harmadik birodalom felemelkedése és bukása. Budapest, Teleteacher, 1995.
31
