Készítő: Könyvrajongók

Készítő: Könyvrajongók

EGY A férfi elmosolyodott, s tekintetem elidőzött az arcán. Szeme a halványkék egy gyönyörű árnyalata. Ez a szín a szibériai huskyk szemére emlékeztetett, de most nem egy állattal álltam szemben. Persze embernek sem volt mondható. Most mennem kell, Nick - szólaltam meg. - Kösz az italokat. Végigsimított a karomon. Igyál még egyet. Hadd élvezzem szépséges arcod látványát még egy kicsit. Majdnem felhorkantam. Hát nem hízelgő? Ha viszont az arcom tetszik neki annyira, akkor miért a dekoltázsomat bámulja? - Hát, jó. Pultos, egy... Hadd találjam ki - harsant fel egy hang a bár túlsó végéből. Ismeretlen pofa vigyorgott rám. - Egy gin tonik, igaz, Kaszás? A francba. Nick megdermedt ültében. Aztán azt tette, amitől tartottam - futásnak eredt. Vörös kód! - rikoltottam, és a menekülő préda után vetettem magam. Felfegyverzett, fekete ruhás alakok rontottak be a helyiségbe, és félrelökdösték a vendégeket. Nick embereket hajított felém, miközben üldöztem. Üvöltő, kapálózó testek hulltak rám, ami jelentősen akadályozott abban, hogy ezüsttőrt hajítsak Nick szívébe. Az egyik pengém eltalálta a mellkasát, ám túlságosan középen ahhoz, hogy a szívét érhesse. De azt sem hagyhattam, hogy a hozzám vágott emberek szemét

módjára hulljanak a földre. Nick talán annak látta őket, de én nem. A csapatom szétrajzott, elállták a kijáratokat, és igyekeztek a vendégeket elterelgetni az útból. Nick elérte a bár túlsó végét, és kétségbeesetten pillantott körbe. Ám én már oda is értem ezüstkéseimmel, embereim pedig ráfogták De sert, Eagle kézifegyvereiket. Be vagy kerítve - közöltem vele a nyilvánvalót. - Ne bosszants fel, mert ha dühöngök, kicsit sem vgyok szép. Engedd el azokat a lányokat. Két túszt szorongatott, egy-egy nyakat mindkét kezével. A lányok rettegő pillantása fellobbantotta bennem a haragot. Csak a gyávák bújnak foglyok mögé. Vagy az olyan gyilkosok, mint Nick. Ha én elmehetek, ők is életben maradnak, Kaszás sziszegte Nick, immár cseppet sem romantikusan. Tudhattam volna. Túl tökéletes a bőröd ahhoz, hogy ember légy, még ha ver is a szíved, és a szemed sem szürke. Színes kontaktlencse. A modern technika csodákra képes. Nick jég kék szeme zölden felizzott, és a szájából előbukkantak hegyes agyarai. Véletlen baleset volt - rikoltotta. - Nem akartam megölni a csajt, csak túl sokat szívtam belőle. Még hogy baleset. Ez szórakozik velem. Tudhattad volna, amikor lelassult a szívverése feleltem. - Nálam ne próbálkozz ezzel a „véletlen" dumával. Én is egy vámpírral élek együtt, és egyetlen ilyen baleset sem csúszott be neki. Nick, ha lehet, még hamu színűbbé sápadt. - És az, hogy most itt vagy. - Pontosan, haver.

A megszólaló hang határozott brit akcentussal zengett, és halálosan. Láthatatlan erőhullámok verdesték a hátamat, amikor az embereim utat nyitottak Bonesnak, a vámpírnak, akiben a legjobban megbíztam, és akit a legjobban szerettem. Nick tekintete meg se rezzent, pedig ebben reménykedtem. Hirtelen kirántotta magából a tőrömet, és mellbe döfte az egyik lányt. Elállt a lélegzetem, és ösztönösen a test után kaptam, amikor Nick felém lökte. - Segíts rajta! - kiáltottam oda Bonesnak, de ő Nick- re vetette magát. Bones gyógyító ereje nélkül a lánynak csak másodpercei voltak hátra. Még hallottam, ahogy Bones elmorzsol egy szitkot, aztán megpördült, és hagyta Nicket. Letérdelt a lány mellé. Én rohantam Nick után, nem kevésbé szitkozódva. Lövések csattantak, de csak néhány. Mivel a vendégek is az ajtók felé nyomakodtak, és Nick továbbra is maga előtt tartotta a másik lányt, a csapatom nem lövöldözhetett ész nélkül. Ezzel Nick is tisztában volt, nem csak én. A gravitációt meghazudtoló lendülettel szökkent át az ott lévők feje fölött, és túszát szinte fegyverként hajította az egyik emberemre. A katona hátraesett, nyakában a lánnyal, Nick pedig odaugrott, és lenyúlta a pisztolyát. Három újabb tőrt eresztettem meg, de a lökdösődésben célt tévesztettem. Nick felordított, de a szívét nem találtam el, csak a hátát. Visszafordult, és tüzet nyitott rám. Egy pillanat alatt átfutott az agyamon, hogy ha lebukom, akkor a mögöttem állókat éri a találat. Úgyhogy összehúztam magam, felkészültem. Aztán valami megpördített, és a fejem Bones mellkasának ütközött, miközben három kemény ütés rázta meg. A nekem szánt golyók.

Bones elengedett, és Nick felé úszott a levegőben, aki újabb túszt próbált magához ragadni. Nem sikrült. Bones belerohant, és együtt zuhantak ki a romba dőlő falon keresztül. Embereken átugrálva siettem oda, és még láttam, ahogy Bones a pengéjét Nick szívébe döfi. Kissé ellazultam. A szívben megforgatott ezüst az előadás végét jelenti Nicknek - és minden vámpírnak. Bones a biztonság kedvéért még egyet csavarintott, aztán kihúzta a tőrt, és végigmért. Vérzel - jelentette ki, és aggodalom suhant át az arcán. Megfogtam az arcomat ott, ahol valakinek az öv- csatja vagy cipősarka vagy mitudomén, mije felsértett, amikor Nick rám dobálta az embereket. Téged meglőttek, és az én karcolásaim miatt aggódsz? Bondes odajött, és megérintette az arcomat. Én azonnal meggyógyulok, szivi, de te nem. Noha tudtam, hogy igaza van, önkéntelenül is megtapogattam a hátát, hogy tényleg sima-e, s tényleg beforrtak-e a golyók ütötte sebek. Ha már itt tartunk, akadnak páran, akiket meg kéne gyógyítanod. Az én karmolásaimra majd később kerítsünk sort. Bondes ügyet sem vetett a felvetésemre. Egyik agyarával karcolást ejtett a hüvelykujján, és a vérző sebet először az arcomhoz, aztán a számhoz érintette. Nekem mindig te vagy az első, Cicuska. Senki más nem hívott így. Anyámnak Catherine voltam, a csapatomnak Cat. Az élőhalottak világában Vörös Kaszás néven futottam. Lenyaltam a vért - tudtam, hogy nincs értelme vitatkozni vele. Egyébként magam is ugyanígy voltam ezzel, ha Bonesról volt szó.

Hát, jó - sóhajtottam, amikor abbamaradt az égető érzés az arcomon. - Akkor most lássunk hozzá. Az a lány, akit Nick hozzávágott az emberemhez, nem messze tőlünk hevert. Bones gyorsan végignézett rajta, s mikor látta, hogy nem sérült meg, ment tovább. Ez nem. ő nem egy. - hebegte a lány, és Bones agyaraira, zölden izzó szemére meredt. Megpaskoltam a vállát. Ne izgulj. Tíz perc múlva semmire sem fogsz emlékezni. De mi a. Nem törődtem vele tovább, hanem megnéztem a többi sérültet. Szerencsére senki sem sérült meg végzetesen, Nicket leszámítva. Bones meggyógyította a másik, túsznak használt lányt. A mellsebe helyén már csak egy véres folt maradt, meg egy szakadás a blúzán. Szerencsénk volt. Mik a károk? - kérdeztem Coopert, aki az egyik felém hajított vendég mellett térdepelt. Semmi komoly, parancsnok. Pár törés, horzsolás, zúzódás, a szokásos. Néztem, ahogy Bones a sérültek közt járkál, és a súlyosabb eseteket kényszeríti, hogy lenyeljenek pár cseppet a véréből. Semmi sem gyógyít jobban a vámpírvérnél. Még egy Vörös Kód, querida - jegyezte meg egy másik alvezérem, Juan. A kellemetlenül fecsegő természetű vámpírra mutatott a terem túlsó végében akit Dave csapatvezetőm tartott fogva. Dave ghoul volt, aminek következtében könnyedén kezelni tudta a vergődő vámpírt. A csapatom emberi tagjai erre nem lettek volna képesek. Bólintottam. - Sajnos. Juan felsóhajtott. -

Már a harmadik a sorban. Nem könnyű téged álcázni, még más hajjal és szemszínnel sem. Nem mondott újdonságot. Elkaptam Bones pillantását, s ez a tekintet mintha süvöltötte volna, hogy „ugye megmondtam!". A dolgok kezdtek veszedelmesebbre fordulni az elmúlt hónapokban. Az élőhalott világban túl sokan szereztek tudomást róla, hogy létezik egy fél vámpír ember, aki vadászik rájuk, és tudták, mit kell keresniük. Az elfogott vámpírra meredtem. - Kösz, hogy tönkretetted az álcámat. Én csak egy italra akartalak meghívni - fröcsögte a vámpír. - Még csak nem is voltam benne biztos, hogy te vagy, de a bőröd. túl tökéletesnek tűnt ahhoz, hogy ember legyél, még ha levegőt lélegzel is. És azt is láttam, hogy igazából vörös vagy, amikor felemelted a karod. A hónaljad vöröses árnyalatú. Hitetlenkedve emeltem fel a karom, és szemügyre vettem a borotvált részt. Most már mindent tudok. Dave is megnézte a hónom alját. Igaza van. Persze ki gondolna rá, hogy valaki a hónaljadat nézegeti? Tényleg, ki? Csalódottan túrtam bele mesterséges szőke hajkoronámba. Már minden színt kimerítettem. Voltam drámai fekete és szende barna, hogy megtévesszem célpontjaimat, ezen felül különféle színű kontaktlencséket használtam, de újabban kevés sikerrel. Fogd meg ezeket, Juan - nyomtam a fiú kezébe a késeimet. Néhány erőteljes pislogással kiszedtem a lencséket. Micsoda megkönnyebbülés! Egész este zavartak. Hadd lássam a pillantásod - szólalt meg hirtelen a vámpír. - Már annyit hallottam róla. Dave erősített a szorításon. - Nem cirkuszi látványosság! -

- Nem? - sóhajtottam fel, és beizzítottam a szemem.

A tekintetem zölden fénylett, akárcsak az összes Vámpíré. Ez vitathatatlan jele volt keverék származásomnak. És most csicseregj szépen. Meséld el, mi okom lehet rá, hogy ne öljelek meg. A nevem Érnie. Kétláncos vonalához tartozom, Kétláncos pedig Bones barátja, úgyhogy nem bánthatsz. Kinek kellenek ellenségek, ha ilyen barátai vannak? szólalt meg metsző gúnnyal Bones, és egyszerre mellettem termett. Begyógyította a sebeket, és a vámpírok elmekontrollja segítségével kitörölte a szörnyű emlékeket az áldozatok fejéből. Jó, hogy nem célkeresztet akasztottál a nyakába, amikor kikotyogtad a nevét - folytatta Bones. - Már csak ezért is megérdemelnéd, hogy letépjem a golyóidat és megetessem veled. Sokaknál ez csak afféle bevett szófordulat volt, de nem Bonesnál. Ő sosem beszélt a levegőbe. Érnie is hallhatott valamit erről, mert önkéntelenül összeszorította a lábát. Kérlek, ne! - Tárgyalásból könyörgésbe váltott át. Nem akartam rosszat neki, a Klánra esküszöm! Jól van - felelte jéghidegen Bones. - De minden vámpírok ura legyen irgalmas hozzád, ha hazudsz. Cicuska, bedobozolnám és elvinném a telepre, amíg utánanézek, hogy tényleg Két lánc embere-e. Bones tőlem kért engedélyt, mivel munkaügyekben én voltam a főnök. Személyes vámpírdolgokban persze Bones több mint kétszáz év előnnyel rendelkezett. - Rendben. De nem fog neki tetszeni a kapszula. Bones kissé keserűen nevetett. O a saját bőrén is megtapasztalta, milyen kellemetlen a vámpírszállításnak ez a módja. - Ha hazudik, akkor ez lesz a legkisebb problémája.

Cooper jött oda hozzánk. - Parancsnok, a kapszula készen áll. Kössétek be. Minél gyorsabban végeznünk kellene itt. Helyettesem, Tate Bradley lépett be a klubba. Indigókék pillantása végigsöpört a helyiségen - engem keresett. - Cat, már harmadszor ismernek fel! Mintha nem tudnám. Valami jobb álcával kell kirukkolnunk. De gyorsan, még a jövő heti bevetés előtt. Tate-et azonban nem tudtam eltéríteni a tárgytól könnyed hangvételemmel. Ha túl sokat kockáztatunk, az életedbe kerülhet. Egyszer valaki fel fog ismerni, és egyszerűen szétlövi a fejed ahelyett, hogy le akarna itatni. Ez a dolog kezd túl veszélyessé válni, még neked is. Te csak ne írd elő nekem, hogy mit tegyek, Tate. Én vagyok a főnök, úgyhogy ne apáskodj fölöttem. Tudod jól, hogy nem éppen atyaiak az érzelmeim irántad. Mielőtt egyet pisloghattam volna, Bones már el is kapta Tate nyakát, és centiméterekkel a föld fölé emelte helyettesemet. Annyira felbosszantott Tate megjegyzése, hogy vártam pár pillanatot, mielőtt rászóltam volna Bonesra, hogy tegye le. Ha nem ismertem volna Tate-et hosszú évek óta, saját kezűleg fojtottam volna meg, amiért velem ugratja Bonest. Tate nem rúgkapált és csapkodott, s még egy mosolyféleséget is sikerült kipréselnie magából. Mit akarsz csinálni, kriptaszökevény? - hörögte. Megölsz? Tedd le, Bones. Most nem ő a legnagyobb problémánk - jegyeztem meg. - Rendeznünk kell itt a terepet, le kell

nyomoznunk, Érnie kapcsolatait, jelentést tenni Donnak, aztán hazamenni. Gyerünk, hasunkra süt a holdvilág! Egyszer még túlfeszíted a húrt - morogta Bones, és hagyta a földre nyekkenni Tate-et. - Igenis. Figyelmeztető pillantást vetettem Tate-re. Tate a barátom és fontos nekem, ő viszont egészen másképp tekinti kettőnk kapcsolatát. Nem segített sokat, hogy Tate újabban úgy döntött, hogy kimutatja érzéseit, főleg ha Bones is ott van. Mintha piros kendőt lobogtatott volna egy bika orra előtt. A vámpírok nem az önzetlen osztozkodó hajlamukról híresek. Eddig sikerült megakadályoznom, hogy egymásnak essenek, de tudtam, hogy ha Bones egyszer tényleg elveszti a fejét, akkor Tate-nek annyi. - Thompson szenátor örömmel hallja majd, hogy a lánya gyilkosa elnyerte büntetését - mondta Don Williams, nagybátyám és főnököm egy személyben, amikor helyet foglaltunk az irodájában. - Cat, hallom, hogy megint felismertek. Ez már a harmadik eset. Van egy ötletem - vetettem fel. - Talán Tate, Juan meg te felállhatnátok egy sorban, és a tetőről kiabálhatnátok szét. Tudom jól, hogy a harmadik kibaszott alkalom volt, Don! Durva szóhasználatom egy cseppet sem zavarta. Donnak nem volt szerepe életem első huszonegy évében, de az azóta eltelt ötben mindvégig az előtérben volt. Hogy rokonok is vagyunk, azt csak néhány hónapja tudtam meg. Don eltitkolta előlem családi kapcsolatunkat, mert nem akarta, hogy tudjam: a vámpír, aki - állítólag megerőszakolta anyámat, az ő bátyja volt. Szükségünk lesz egy új lányra, aki eljátssza a csali szerepét - jelentette ki Don. - Attól te még vezetheted a

csapatot, Cat, de túl veszélyes lenne továbbra is téged lógatni a horogra. Bones nyilván egyetért velem. Erre kurtán felkacagtam. Bonesnak körülbelül annyira tetszett, hogy kockára teszem az életem, mint amennyire szerettem apámat. Naná. Táncot lejtene a sírodon, ha abbahagynám ezt a melót. Bones higgadtan felvonta a szemöldökét, és nem ellenkezett. Aztán meg kikotortathatnád vele Dont a föld alól jegyezte meg Dave fanyar mosollyal. Visszavigyorogtam. Dave-vel ugyanis pontosan ez történt, miután egy küldetés során meghalt. Azt tudtam már korábban is, hogy a vámpírvér nagyon erős gyógyító elixír, de azt nem sejtettem, hogy ha egy halálosan sebesült ember nyel egy keveset belőle, ghoulként vissza lehet hozni az életbe. Don köhintett. Akárhogy is, mindenki egyetért abban, hogy túl veszélyes lenne továbbra is csaliként működnöd. Gondolj csak a közönségre, Cat. Valahányszor Vörös Kód van, nagyobb a veszélye annak, hogy valaki meghal. Ebben Donnak igaza volt. A mai este kiváló példa erre. A vámpírok és ghoulok csúnyán megvadulnak, ha sarokba szorítják őket. Ha ehhez hozzávesszük, hogy én köztudottan nem szoktam foglyokat ejteni, ugyan mi vesztenivalójuk van azzal, ha lehetőleg még annyi embert magukkal visznek a pusztulásba, amennyit csak tudnak? A franc essen bele. - Ez a vereség beismerése volt. - De a csapatban nincs egyetlen másik nő sem, hála a te szexista szabályaidnak, Don, és a jövő héten újabb akciónk lesz. Ennyi idő alatt nem lehet egy képzett katonanőt keríteni,

beadagolni neki az igazságot a vámpírokról és a ghoulokról, kitanítani, hogy meg tudja védeni magát, aztán kiadjusztálni. Szavaimat csend követte. Don a szemöldökét tépdeste, Juan fütyörészett, Dave a nyakát recsegtette. És Belinda? - vetette fel Tate. Leesett az állam. De hát ő gyilkos! Tate felmordult. Persze, de jó kiképzőbábu volt. Jó magaviseletére való tekintettel megígértük neki, hogy tíz év múlva szabadulhat. Talán ha kipróbálnánk, megmutathatná, hogy tényleg megjavult, mint ahogy mondja. Bones könnyedén vállat vont. Kockázatos, de Belinda vámpír, úgyhogy elég erős a feladathoz. Csalinak is jók az adottságai, és kiképzésre sem lenne szüksége. Nem kedveltem Belindát, és nem csak azért, mert egyszer meg akart ölni. Köze volt valami sztorihoz Bonesszal és a szülinapi bulijával kapcsolatban, egy Annette nevű másik vámpírnővel és két másik lánnyal együtt, és nem illedelmes csevegésről volt szó. Szerinted, Don? - kérdeztem. A jövő héten kipróbáljuk Belindát - felelte a főnököm. - Ha nem megy, akkor keresünk valaki mást. Vámpír csalival csapdába ejteni a vámpírokat. Majdnem olyan őrültség, mint amikor engem, a fél vámpírt használtak ugyanerre a célra. Még valamit meg kell beszélnünk - folytatta Don. Mikor Bones csatlakozott hozzánk három hónappal ezelőtt, voltak bizonyos feltételek. Arra, amivel a leginkább hozzájárulhat a tevékenységünk sikeréhez, nem kértük meg. egészen mostanáig.

Megfeszültem, mert tudtam, mire céloz Don. Bones unottan felvonta a szemöldökét. Nem szeretném felrúgni a megállapodásunkat, úgyhogy mondd meg, kit változtassak vámpírrá. - Engem. Ezt Tate mondta. Rávillant a tekintetem. De hát te gyűlölöd a vámpírokat! - robbant ki belőlem. - Miért szeretnél olyan lenni, mint ők? Őt gyűlölöm is - helyeselt azonnal Tate. - De épp te mondtad, hogy a jellem határozza meg a vámpírt, és nem fordítva. Ami azt jelenti, hogy eleven korában is utáltam volna Bonest. Szép, gondoltam magamban, még mindig Tate jelentkezésének hatása alatt. Jó tudni, hogy ilyen nyitott az élőhalottak irányába. Bones Donra meredt. Időre lesz szükségem, hogy felkészítsem az átváltozásra, és egyvalamit szeretnék azonnal tisztázni - fordult Tate-hez. - Cat ettől nem fog beléd szeretni. Elfordítottam a tekintetem. Bones azt mondta ki, ami engem is aggasztott. Te jó ég. Csak reméltem, hogy ez nem játszik szerepet Tate végzetes döntésében. Csak nehogy miattam ragadtassa magát valami drasztikus cselekedetre! - Én barátként szeretlek, Tate - szóltam halkan. Nem szívesen mondtam ki ilyesmit az egész csapat előtt, de mindnyájan tudták, hogyan érez irántam Tate. Mostanában nemigen rejtette véka alá. Ami azt illeti, te vagy az egyik legjobb barátom. De csak barátként tudok rád tekinteni. Don megköszörülte a torkát. Ha neked vagy Bonesnak nincs racionális ellenvetésetek, akkor Tate személyes érzelmei nem tartoznak ide.

Engem a motiváció aggaszt - kontrázott Bones. - Mi van, ha elhatalmasodik rajta a keserűség, mert nem tudja elszedni tőlem, márpedig, haver, biztosíthatlak, hogy nem fogod. Tehát továbbra is fennmarad a kérdés, hogy maga miatt döntene így, vagy Cat miatt? Mert ha nem jó az indítéka, jó sokáig bánhatja. Végül Tate is megszólalt: Megvannak a saját indokaim, és a munkám iránti elkötelezettségemet ez semmiben sem fogja csorbítani. Bones halványan elmosolyodott. Száz év múlva a főnököd meg a munkád sehol sem lesz, viszont még mindig az én teremtményem maradsz. Hűséggel fogsz tartozni nekem, hacsak nem engedélyezem, hogy saját vonalat alapíts, vagy ki nem hívsz, hogy elvedd. Biztos, hogy ezt akarod? Képes leszek menedzselni a dolgot - jelentette ki Tate szűkszavúan. Bones vállat vont. Akkor áll az alku. Ha minden jól megy, hamarosan megkapod a vámpírod, Don. Ahogy megígértem. Don arca egyszerre volt elégedett és komor. - Remélem, nem fogom megbánni. Én is ugyanezt reméltem. -

KETTŐ Egyedül ébredtem fel közös ágyunkban. Egy álmos pillantás elárulta, hogy Bones nem tartózkodik a hálóban. Lementem a földszintre, és a nappaliban találtam, a díványon. Bones kibámult az ablakon, a távoli hegylánc irányába. A vámpíroknak megvan az a képességük, hogy teljesen mozdulatlanul tudnak ülni, akár egy szobor. Bones is elment volna műalkotásnak, olyan gyönyörű volt. A holdfényben világosabbnak tűnt sötétbarna haja. Azért változtatta vissza eredeti színére platinaszőkéről, hogy ne legyen annyira feltűnő a bevetéseknél. Az ezüstös fénysugarak kiemelték Bones kristályosan sima bőrének vonalait, mélyedéseit, s kihangsúlyozták izmos alakját. Sötét szemöldöke majdnem ugyanolyan színű volt, mint a szeme - már amikor nem zölden izzott éppen. Az árnyak még tökéletesebbnek mutatták nemesen metszett arcát, amikor felém fordult. Hé! - húztam összébb a köntöst, amit magamra kaptam. Feszültséget éreztem a levegőben. - Valami baj van? Semmi, szivi. Csak egy kicsit ideges vagyok. Ez felkeltette a figyelmemet. Leültem mellé. Te sosem vagy ideges. Bones elmosolyodott. Van valamim a számodra. De nem tudom, hogy elfogadod-e. Miért ne fogadnám? Bones lecsusszant a díványról, hogy elém térdepelhessen. Még mindig nem kapcsoltam. Csak akkor világosodtam

meg, amikor megpillantottam a másik kezében a kis fekete bársonyszelencét. Catherine! - Ha eddig nem sejtettem semmit, a valódi nevem megvilágosíthatott. - Catherine Kath- leen Crawfield, leszel a feleségem? Egészen eddig a pillanatig nem is tudatosult bennem, mennyire szeretném, hogy Bones megkérjen. A vámpírtörvények szerint ugyan már házasok voltunk, de az, hogy Bones megvágta a kezét, rátette az enyémre, majd kijelentette, hogy mostantól a felesége vagyok, nem éppen az a fajta álomesküvő, amit az ember kislányként elképzel. Különben is csak azért csinálta, hogy megelőzzön egy véres csetepatét a saját emberei és a saját nemzője, Ian emberei között azzal kapcsolatban, hogy kié vagyok. Ebben a pillanatban azonban Bones láttán elhalványultak gyermekes fantáziáim. Bones ugyan ember-dzsigoló, majd később vámpír-bérgyilkos volt, nem pedig bájos herceg, mégis sokkal boldogabb voltam, mint bármilyen mesehősnő, hogy a férfi, akit őrülten szeretek, térden állva kéri, hogy legyek a felesége. Torkom elszorult a meghatottságtól. Hogy is lehetek ilyen szerencsés? Bones finoman köhintett. Éppen most áll el a szavad? Légy szíves, dönts a lehetséges válaszok között. Ez a bizonytalanság megöl. Igen. Könnyek gyűltek a szemembe, de közben nevetnem is kellett, mert szinte szétfeszített az öröm. Valami kemény és hideg csusszant az ujjamra. Alig láttam a könnyeimen keresztül, de valami vörös csillanás azért feltűnt. Majdnem öt évvel ezelőtt vágattam meg gyűrűnek mondta Bones. - Talán azt hiszed, hogy külső nyomás

hatására köteleztem el magam melletted, de ez nem igaz. Mindig is el akartalak venni, Cicuska. Körülbelül ezredszer bántam meg, hogy olyan csúnyán elhagytam Bonest annak idején. Azt hittem, jót teszek vele, és hogy ezzel megóvom. Aztán kiderült, hogy csak szükségtelen fájdalmat okoztam mindkettőnknek. Hogyan izgulhattál ennyire a lánykérés miatt, Bones? Akár meg is halnék érted. Akkor miért ne élnék veled? Hosszan megcsókolt, aztán épp csak egy kicsit húzta el a száját az enyémtől, úgy suttogta: Éppen ezt akartam. Később egymás karjában feküdtünk, s vártuk a hajnalt, ami már nem járt messze. Polgári esküvőt akarsz, vagy pompás lagzit? kérdeztem álomittasan. Bones elmosolyodott. Ismered a vámpírokat, kicsim. Imádjuk a nagy felhajtást. És azt is tudom, hogy a vámpír-szertartás neked nem volt igazi esküvő, ezért szeretnék csinálni egy igazit. Felmordultam. Hú, egy bazi nagy lagzi! Elég nehéz lesz elmagyarázni a menüt a leendő partiszervíznek. Előételek: marha vagy tengeri herkentyűk az embereknek, nyers hús vagy testrészek a ghouloknak. és friss, forró vér a bárban a vámpíroknak. Te jó ég, szinte látom anyám arcát! Bones kajánul elvigyorodott, és felpattant. Kíváncsian néztem. Átvágott a szobán, és nyomkodni kezdte a mobilját. - Justina! Utána vetődtem, amikor meghallottam anyám nevét. Bones eliszkolt előlem, s kacagással küszködve folytatta a beszélgetést.

Igen, itt Bones. Igazán nem szép, hogy így nevezel. neked is hasonlókat. Biztos, hogy. - Add ide azt a telefont! - parancsoltam rá. Ügyet sem vetett rám, kisiklott a kezem közül. Az Apám ideje óta anyám beteges szenvedéllyel gyűlölte a vámpírokat. Még megöletni is megpróbálta Bonest - kétszer is -, Bones ezért élvezte most annyira a visszavágást. Ami azt illeti, Justina, nem csak azért hívtalak, hogy megbeszéljük, miféle gyilkos élőhalott fajzat vagyok. igen, degenerált ringyó is. Mondtam már, hogy anyám is az volt? Nem? Tulajdonképpen ősi prostituált családból származom. Visszafojtott lélegzettel hallgattam, hogyan osztja meg múltja egy újabb epizódját anyámmal, akinek mostanra már nyilván habzik a szája. de tulajdonképpen egy jó hírt akartam közölni. Megkértem a lányod kezét, és ő igent mondott. Gratulálok, hamarosan hivatalosan is a vejed leszek. Hívhatlak már mostantól mamának, vagy várjunk az esküvőig? Rávetődtem, letepertem, és végre kicsavartam kezéből a telefont. Bones annyira röhögött, hogy kénytelen volt lélegezni közben. - Anya! Ott vagy? Anya. Talán jobb, ha adsz neki pár pillanatot, Cicuska. Elképzelhető, hogy elájult. Voltak napok, amikor keserűen bánkódtam amiatt, hogy sosem lehetek anya. Az apám eléggé új keletű élőhalott volt még ahhoz, hogy teherbe ejtse anyámat, de a vámpírok alapvetően nem képesek ilyen módon szaporodni. Továbbá azt sem kockáztattam volna meg, hogy mesterséges megtermékenyítés útján adjam tovább genetikai abnormitásomat egy gyermeknek, vagy veszélyes életstílusommal kockáztassak egy örökbefogadottat. -

Most éppen örültem, hogy nem vagyok anya. Volt néhány ijesztő élményem a vámpírokkal és ghoulok- kal, de cukorhegyektől feldobódott, egyik videojátéktól a másikig rohangáló, visítozó gyerekhordák, akik elől nincs menekvés. Ez az igazán rémes. Bones a Chuck E. Cheese-en kívül őrködött, a szerencsés flótás. Ez az energia kisugárzása miatt kellett, mert odabent egy másik vámpír azonnal megérezte volna, azért Bones általában szemmel tartotta a műintézményt, amíg ki nem tört a balhé, és a kiszemelt áldozat rá nem jött, hogy vadásznak rá. Én nem rendelkezem az élőhalottak jellegzetes aurájával, mely statikus mezőhöz vagy akár valóságos áramütéshez is hasonlíthatott, a vámpír erejétől függően. Nekem dobog a szívem, és lélegzem, amitől ártalmatlannak tűnök - legalábbis azok számára, akiknek ez számít. Úgyszólván állig fel voltam öltözve. Most nem én játszottam a csalit, úgyhogy nem volt szükség a szokásos kurvás szerkóra. Belinda feszített a kivágott topban és csípőfarmerben, csupasz hassal. Besütötte a haját, és ki volt sminkelve, ami szokatlan látványt jelentett, hisz a fogságban erre nem sok alkalma nyílt. Ha az ember a szőke hajzuhatagra, csábos mosolyra és ingerlő idomokra nézett, nem gondolta volna, hogy vámpírral áll szemben, főleg nappal. Még azok is, akik esetleg hittek a vámpírokban, bevették azt a hamis mítoszt, hogy ezek a lények csak éjjel jönnek elő, nappal pedig kényelmes koporsójukban szundikálnak, és vallási szimbólumokkal elriaszthatok, faka rókkal pedig elpusztíthatok. A mellettem ülő kissrác megrángatta a karomat. - Éhes vagyok! - jelentette ki. Megzavarodtam. Hisz most ettél!

Forgatni kezdte a szemét. De hát az már egy órával ezelőtt volt, asszonyom! Szólíts anyunak, Ethan! - emlékeztettem, arcomra derűs mosolyt erőltetve, miközben pénz után turkáltam az erszényemben. Ez volt életem eddigi legfurcsább küldetése. Hogy Don honnan szedte ezt a tízéves kisfiút álcának, sosem tudom meg. Mindenesetre megszervezte, hogy Ethan velünk jöjjön, azzal az indokkal, hogy ha órákig üldögélünk a Chuck E. Cheese- ben gyerek nélkül, vagy pedofilnak hisznek majd minket, vagy. prédára leső vámpírvadászoknak. Ethan lecsapott a kezemben szorongatott pénzre. Azt se várta meg, hogy kiteregessem a papírbankókat. Köszi! - vetette oda, majd eliszkolt a pizzás pult felé. Hát ez tényleg valódinak tűnik - eleget láttam ma is és tegnap is, ahogy a gyerekek ezt művelik a szüleikkel. Szent ég, többet költöttem el itt kajára és játékgép zsetonra, mint máskor egy hét alatt a bárokban italra, munka közben. Még szerencse, hogy ez állam bácsi pénze, és nem a sajátom. A Chuck E. Cheese földszintes hely volt, úgyhogy könnyen szemmel tarthattam Belindát anélkül, hogy a nyakára kellett volna másznom. A bejárattól balra állt, és Skee-Ballt játszott. Újabb tökéletes találatot helyezett el a körök közepébe. Kialudtak a játék fényei, és a gép oldalából zsetonok ömlöttek elő. Belindának már volt egy halom, és áhítatos apák, valamint gyerekek vették körül bámulva. Vámpírok azonban nem voltak sehol, pedig ezt a helyet hozták kapcsolatba egy család három héttel korábbi eltűnésével. A vendégeknek persze fogalmuk sem volt erről. Don is csak azért gyanakodott a vámpírokra, mert a biztonsági kamerák egy zölden izzó szempárt rögzítettek a parkolóban.

Az élőhalott gyilkosok szeretnek többször is ugyanazon a helyen lecsapni. Ez persze kapóra jött nekünk. Ha a vámpírok és a ghoulok sosem tértek volna vissza a tetthelyre, nagybátyám különleges osztaga munka nélkül maradt volna. De ők nem voltak olyan okosak, mint a villám, ami nem csap kétszer ugyanoda. Rezegni kezdett a mobilom. Elővettem, rápillantottam - és elmosolyodtam. A 91l-es szám villogott rajta, ami azt jelentette, hogy egy vámpír bukkant fel a parkolóban. Szemmel tartottam Ethant, s feltűnés nélkül Belinda felé oldalogtam. A csaj bosszúsan pillantott rám, amikor a karjára tettem a kezem. Kezdődik a buli! - vetettem oda neki. Vedd le rólam a kezed - felelte, rezzenetlenül édes mosollyal. Én inkább szorítottam rajta egyet. Ha bármivel próbálkozol, megöllek. Persze csak ha Bones nem előz meg. Belinda szeme egy pillanatra felizzott, de aztán rántott egyet a vállán. Még tíz év és megszabadulok tőletek. Elengedtem. így igaz. Úgyhogy ne csessz el egy ilyen jó lehetőséget. Nem kéne távolabb menned tőlem, Kaszás? - sziszegte Belinda olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. - Ugye nem akarod elriasztani a halacskát? Hűvös pillantással végigmértem, aztán otthagytam. Komolyan gondoltam, amit mondtam neki. Ha Belinda trükközni akar, és veszélybe sodorja ezeket a gyerekeket itt, megölöm. De, ahogy a szólás mondja, kapott tőlünk elég kötelet ahhoz is, hogy saját magát akassza fel. Most már csak ki kell várnunk, hogy megteszi-e.

Miközben visszafelé mentem Ethanhoz, újra rezgett a telefonom. Rápillantottam, és halkan felnyögtem. Újabb 91l-es. Ezek szerint két vámpír van. Nem jó jel. Odaértem Ethanhoz, hogy szemmel tudjam tartani, akárcsak az ajtót. Hamarosan két férfi lépett be, akiket jellegzetes bőrük és sima mozgásuk azonnal megkülönböztetett a normális emberektől. Tehetetlenül végignéztem a helyiségen. Ezzel a rengeteg gyerekkel nem épp a legjobb hely egy élőhalott leszámolásra. Ha én lennék a csali, próbálnám kicsalni a vámpírokat a parkolóba, hogy csökkentsem a kockázatot. Belinda viszont valószínűleg nem törődik ezzel. Kénytelenek leszünk mi segíteni neki. Megfogtam Ethan kezét. Kezdődik! - mondtam neki. A kékeszöld szem tágra nyílt. Megjöttek a rossz emberek? - suttogta. Valószínűtlennek tűnt, hogy Don elmondta volna Ethannek - vagy a szüleinek, bárkik legyenek is azok az eszelősök -, hogy miféle „rossz emberekről" van szó. Én sem szándékoztam belemenni a részletekbe. Sose tévessz szem elől, rendben? - mondtam halkan, de határozottan. - Nem lesz semmi baj. Ethan bólintott, és látszott rajta, hogy éppen összeszedi a bátorságát. Oké. Milyen jó kisfiú. A telefonom megint rezegni kezdett. 911-911 A francba - kaptam észbe az utolsó pillanatban. Ethan felpillantott. - Mi a baj? Megszorítottam a kezét. - Semmi.

Ez jókora hazugság volt. Láttam a harmadik vámpírt is belépni az ajtón. Aztán a negyediket. Láttam, hogy Belinda megáll a dobásban, rájuk néz és elmosolyodik. Szép kis délután áll előttünk.

HÁROM A vámpíroknak is hamar feltűnt Belinda. Talán már azelőtt kiszagolták, hogy meglátták volna, mert alighogy beléptek, máris feléje indultak. Ethan kezét szorongatva hallgattam, ahogy üdvözlik egymást, és hegyeztem a fülemet, hátha Belinda mást is talál mondani. Mondjuk, olyasmit, hogy csapda vagy Kaszás. Eddig semmi. Belinda egyszerűen csak flörtölt - persze némi vámpíros éllel. Arról érdeklődött, hogy a pasik meg akarnak-e enni valakit. Szerinted mi másért jöttünk? - vigyorgott az egyik. Nem azért a ronda nagy műegérért, azt sejtheted. A többiek nevettek. Megfeszült az állkapcsom. A szemetek. Egyedül vagy? - kérdezte egy másik, és tetőtől talpig felmérte Belindát. Egy csajjal meg a fiával - mondta hárítólag Belinda. Egyikőtök megeheti a tyúkot, a gyerek az enyém. - Mutasd meg őket - mondta a sötét hajú vámpír. Elfordítottam a tekintetem, amikor Belinda keze felemelkedett, s hamis mosolyt villantottam Ethanra. Ne izgulj. Nem lesz semmi bajod. - Az a szőke csaj magas nyakú pulcsiban és farmerben, aki fogja a kisfiú kezét. Ők azok. Csinos - nyáladzott a barna hajú, majd hozzátette: Persze korántsem annyira, mint te. Kösz. - Belinda hangja elárulta, hogy észrevette a botlást, de nem törődik vele. - Hogyan szoktátok csinálni? Elkaptok egy kölyköt, és elrohantok vele? Látod ott azt a fickót? - A magas, vékony csontú vámpír egy dolgozói kitűzős alak felé mutatott. - Elég pár szemvillantás, és máris az enyém a ruhája.

Mi a fenének kell a ruhája? - értetlenkedett Belinda. Mintegy véletlenül arrafelé pillantottam. Bennem is felmerült ez a kérdés. Nem a saját ruhája kell, hanem a Chuck E. Cheese jelmeze - felelte a vámpír vigyorogva. - A kölykök minden gyanakvás nélkül kijönnek veled, ha ez van rajtad. Még ha a szüleik látják is, valamelyikünk rájuk néz, és már el is felejtik. Pár napig fel sem fogják, hogy eltűnt a gyerekük, arra pedig végképp nem emlékeznek, hol vesztették el. Egyesével visszük ki őket, és a csomagtartóban tároljuk - tette hozzá egy másik. - Most még elég hűvös van, úgyhogy nem kapnak hőgutát, és egy szemvillantástól csendben is maradnak. Annyira megszorítottam Ethan kezét, hogy feljajdult. Lazítottam a fogáson, és igyekeztem, hogy a szemem ne lángoljon fel a dühtől. Ezeket sosem lenne túl korai kinyírni. Belinda elmosolyodott. Vámpír Chuck E. Cheese kosztümben? Ezt látnom kell. A vámpír visszavigyorgott. Várj csak itt, szépségem. Tetszeni fog a show. Mintegy végszóra, a színpad gépfigurái megelevenedtek. A gyerekek visítottak a gyönyörűségtől. Láttam, hogy az egyik vámpír a szerencsétlen éttermi alkalmazott után ered. De mikor a nyomába akartam szegődni, megtorpantam attól, amit ezután hallottam. de kezdek éhes lenni, szerzek valami kaját - mondta a vörösesbarna vámpír, és otthagyta a többieket. Elengedtem Ethan kezét. Belinda lestoppolta magának, tehát pillanatnyilag ő van a legnagyobb biztonságban a gyerekek közül. Letérdeltem, amíg az arcom egy szintre nem került Ethanéval. -

Látod azt a játékot? - mutattam a legközelebbi automatára. - Kezdj el játszani vele, és ne mozdulj el onnan, amíg én vagy valaki a társaim közül érted nem megy. Megígéred? Ethan bólintott. Megígérem. Szuper - morogtam. Ethan odament a masinához, és letette mellé az összes zsetonját. Hideg düh lett úrrá rajtam, amikor láttam a portyára induló vámpírt. Minden egységnek, készenlét! - suttogtam bele a mobilomba. Itt nagyon hamar komolyra fordulhatnak a dolgok. Feltűnés nélkül szemmel tartottam a termen áthaladó vámpírt, aki éles szemmel fürkészte, hogy melyik gyerekre figyelnek, és melyikre nem. A váltó automatánál egy fiú állt, és elvette a kiömlő zsetonokat. A vámpír szemmel tartotta, aztán mögéje lopózott, amikor a gyerek nézegetni kezdte a játékokat. Amikor egy sarokhoz értek, a vámpír a gyerek vállára tette a kezét. A fiú felpillantott - és ennél több nem is kellett. A vámpír szeme zölden villant, és valamit mormolni kezdett, túl halkan ahhoz, hogy megértsem. Rajtam kívül senki sem vette észre. A fiú megtorpanás nélkül követte a következő terembe, s eltűntek az egyik válaszfal mögött. Utánuk indultam, mert láttam, hogy a vámpír viszonylag néptelen helyet választott, ahol az üzemen kívüli játékokat tartják. Letérdelt, előtte ott állt a fiú. A zöld szempár visszfénye tükröződött a gyerek bőrén, aki kísérletet sem tett a menekülésre. Itt, helyben meg fogja harapni. Aztán elrejti a testet az egyik játékgép mögé. A szülők rá sem jönnek, hogy a gyerek veszélyben van, csak amikor már meghalt. -

A vörösbarna vámpír odahajolt. Nem félt attól, hogy bárki is megállítja. Előhúztam egy ezüsttőrt a ruhám ujjából, és odaosontam. Ismerkedj meg a kis barátommal, te szemétláda! Mi a. Megpördültem, mert nem emberi kisugárzást éreztem a hátam mögött, amikor meghallottam a hangot. A Chuck E. Cheese ruhás vámpír állt mögöttem, idom- talan műegér fejét mintegy kérdőn oldalra biccentve. A másik vámpír elengedte a gyereket, és összehúzott szemmel meredt a késemre. Ezüst - motyogta. Elérkezett a cselekvés ideje. Támadás! - rikoltottam, mivel tudtam, hogy Bones meghall, és elhajítottam a kést. A penge markolatig fúródott a vámpír mellkasába. Én azonnal rávetettem magam, ledöntöttem, és párszor megforgattam a pengét. Aztán valami súlyos dolog esett rám. És puha. Az egérjelmezes vámpír. A hátamra gördültem, felhúztam a lábam, és lerúgtam magamról. A vámpír nekirepült egy videojátéknak, és kilökte az ablakon. Hallottam Tate kiáltását: Nemzetbiztonság, senki se mozduljon! - Közben én újabb tőröket kotortam elő, és tökéletes pontossággal a vámpíregér mellkasába dobtam őket. A vámpír; megtántorodott, de nem esett össze. Annak a nyavalyás jelmeznek biztosan nagyon vastag az anyaga. Újabb kések kerültek elő, és alaposan megszórtam. A vámpír derekasan küzdött, de az ormótlan ruha őt is akadályozta. A földön hemperegtünk. Én azon igyekeztem, hogy átdöfjem a vastag anyagot, ő meg azon, hogy az esetlen öltözékben le tudjon verni engem. - Hagyd békén Chuckyt! - csendült fel egy gyerekhang. Visítozás kezdődött.

Te jó ég, micsoda lelki sérülés! A gyerekek csak azt látják, hogy egy őrültnek látszó nő halálra akarja szurkálni a kedvencüket. Évekig rémálmaik lesznek, hacsak Bones ki nem törli az emlékeiket. De most nem volt időm ezzel törődni. Tovább vagdalkoztam a tőreimmel, és hallottam, hogy máshol is kitör a harc. A többi vámpír. Végül sikerült elég mélyre döfnöm ahhoz, hogy a vámpír teste elernyedjen, és ekkor egy utolsót forgattam a tőrön. Elszörnyedt gyerekek és szülők bámultak rám meredten, de nem volt időm elmagyarázni, hogy ez a Chucky nem is Chucky volt, hanem a gonosz ikertestvére. A szőke vámpír üvöltve rohant nekem, szinte szétrúgva az embereket az útjából. Újabb tőrért nyúltam, de már alig maradt belőlük. Elindultam feléje. Nem kockáztathattam meg, hogy eldobálom a pengéimet - ha lebukik, azt találom el, aki mögötte áll. Nem, itt csak a közelharc jöhet szóba. A szemem felizzott. Gyere, szép szőke herceg, lássuk, mid van! A zöld izzás láttán a vámpír egy pillanatra elbizonytalanodott, de csak egyetlen pillanatra. Látómezőm szélén észleltem, hogy Belinda a sötét hajú vámpírral tusakodik. Nyilvánvaló okokból nem adtunk fegyvert a nőnek, mégis megkönnyebbülés volt látni, hogy a mi oldalunkon harcol, nem ellenünk. A szőke vámpír mögött felbukkant az utolsó is. Elvicsorodott, és szintén felém vetődött. Aztán az ajtóra tévedt a tekintete. A francba - morogta, majd megfordult, és a színpad mögé rohant. Nem volt időm megnézni, mitől ijedt meg ennyire, de megéreztem Bones érkezését. Viszont a másik vámpír közben lecsapott rám, úgyhogy nem sokáig élvezhettem a menekülő vámpír látványát.

Az a tiéd, az enyém a szőke - kiáltottam, elkerülve a nyakam felé kapkodó agyarakat. Elkapom a rohadékot - hörögte Bones, és eltűnt a színpadon álló jókora, szőrös figurák között, melyek zavartalanul énekeltek és viccelődtek egymással. Kifelé, emberek! - ordítottam két brutális csapás között. Nem akartam, hogy valakit túszul ejtsenek. Egy gyors pillantás elárulta, hogy Belinda kezelésbe vette a sötét hajú vámpírt, és kifelé vonszolja. Mintha beszélt is volna hozzá, de a nagy zűrzavarban semmit sem hallottam. Kemény ütés térítette vissza figyelmemet az előttem álló szőke vámpírra. Csak még egy kicsit arrébb, kántáltam némán. Nem akarlak még téged is kinyírni a gyerekek szeme láttára. Már így is lidérces álmaik lesznek. Mikor ellenfelem a videojáték ütötte ablaktörés elé került, nekirohantam, alacsonyan, hogy ne érjen el a szájával. Az ablak maradékán keresztül a parkolóba zuhantunk. Csak néhány kés maradt nálam - nem számítottam rá, hogy annyit el kell vesztegetnem Chucky vastag irhájára. Kénytelen voltam biztosra menni. Anyu, mondd meg nekik, hogy hagyják abba! nyivákolta egy gyerek, és én némán szitkozódtam. Ez a lehető legrosszabb felállás egy vámpírirtó küldetéshez. A hangokból ítélve a srácoknak elég nehezen sikerült visszatartani a gyerekeket és a szülőket attól, hogy kimeneküljenek a parkolóba, ami csak nehezítette volna a helyzetet. Dave parancsokat vakkantott, hogy kapszulázzák be a Belindával küszködő sötét hajú vámpírt. Okos. Ott már nem jelent veszélyt, kényelmesen elvihetjük, hogy később öljük meg, ha kell. Éppen kitértem egy jobbhorog elől, ami elroppanthatta volna a nyakam, amikor észrevettem, hogy Belinda már -

eleresztette a másik vámpírt, és hirtelen elkapja egyik újoncunkat, Zacharyt, majd a nyakába mélyeszti az agyarait. Tate, állítsd meg! - sivítottam, de nem tehettem semmit. Belinda ellökte Zacharyt, aki hátratántorodott és a nyakához kapott. Ujjai közül kibuggyant a vér. Belinda elrohant. Lövöldözést és káromkodást hallottam, aztán láb-dobogást. Menekülő ellenség, biztosítsátok az útvonalakat! rikoltotta Cooper. Sötéten jeges pillantást vetettem az előttem álló vámpírra. Erre most nincs időm - hörögtem és nekirohantam. Mindketten a földre kerültünk. Kemény ökölcsapásokat kaptam, de nem védekeztem. Viseltem az ütéseket, és egyik kezemmel a száját próbáltam távol tartani a nyakamtól, miközben a másikkal a szívébe döftem egy tőrt. Három kemény csavarintás, és ezúttal végérvényesen halott lett. Lemásztam róla. A bordáim iszonyatosan sajogtak, de nem volt időm arra, hogy a sebeimet nyalogassam. Körülnéztem, és éppen láttam, ahogy a sötét hajú vámpír, akit éppen a dobozba akartak gyömöszölni, leterít két katonát. A csapat nagy része Belinda után rohant, páran pedig Zachary mellett térdeltek. A vámpír kihasználta a lehetőséget. Dave utána vetődött, de a vámpír hasra vágta magát, csúszott egy kicsit, mint valami ördögi pingvin, aztán felpattant és futásnak eredt. Én is megindultam Tate és Cooper hangja után, akik Belindát üldözték. Emberek lévén semmi esélyük nem volt, hogy utolérjék. Egy pillanat alatt meghoztam a döntést, és Belinda után rohantam. Ő jelenti a súlyosabb fenyegetést. Belinda ismeri az egész csapatot. Intim részleteket tud Don csapatának belső működéséről és a telep biztonsági rendszeréről. Nem hagyhattam, hogy ezt bárkinek elmondja.

Futottam, ahogy csak bírtam, és hamar utolértem Tate-et meg Juant. Nem láttam előttünk Belindát, de a fékcsikorgásból és ordítozásból sejtettem, hogy egy forgalmas kereszteződésen vághat át éppen. - Hozd a kocsit - ziháltam oda Tate-nek, amikor elhúztam mellette. - Gyertek utánam! Volt egy jeladó a csipogómban, és kocsival gyorsabban utolérnek. Meg elbánhatnak a rendőrökkel is, ha arra kerül sor. Újabb gumisivítás hallatszott, és követtem a hangot. Átrohantam a kereszteződésen, és meg is pillantottam Belindát, mielőtt eltűnt volna egy mellékutcában. Jaj, ne, gondoltam. Még jobban megfeszítettem minden erőmet, és hőn kívántam, bár ne akarnának leszakadni a bordáim minden lépésnél. Reménykedtem, hogy Belinda nem ront be egy lakásba, hogy túszokat ejtsen, de talán eleget látott már a csapatunkból ahhoz, hogy tudja, ezzel nem sokra menne. Nem. Rohanni fog, mint az őrült. Szitkozódva igyekeztem utána. Belinda sima mozdulattal átszökkent egy kerítésen. Legalább nem Mester vámpír, aki repülni tud; akkor meg lennék lőve. Én is majdnem olyan gyorsan letudtam a kerítést, mint ő, de az a seb, amit egy kiálló fémvég karcolt a lábamba, nem gyógyult be azonnal, mint nála. Voltak pillanatok, amikor nagyon irigyeltem az élőhalottak gyógyulási képességét. Persze ezért nem lettem volna hajlandó teljesen vámpírrá válni. Amikor eléggé megközelítettem ahhoz, hogy legyen némi esélyem, elhajítottam a tőreimet. Csak kettő maradt, úgyhogy jól kellett céloznom. A pengék a megfelelő területen fúródtak bele Belinda hátába. Meg is tántorodott, de nem esett el. A francba, elhibáztam a szívét! A dobás pontossága egyenetlen terepen botladozva, ugráló célpontra

nem egészen ugyanaz volt, mint közelről, állva. Széljegyzet magamnak: gyakorolni a futás közbeni célra dobást. A találatok azonban így is meglassították Belindát. A rázkódás talán túl közel nyomja a szívéhez az egyiket, és nem állhat meg, hogy kihúzza. A hátához kapkodott, miközben rohant tovább nyaktörő sebességgel, de ezzel csak azt érte el, hogy az egyik kést még mélyebbre nyomta. Megint megingott, én pedig kényszerítettem magam, hogy még gyorsabban fussak. Már majdnem ott vagy. Gázt neki, Cat, nem hagyhatod meglépni! Összeszedtem minden erőmet, és ugrottam. Sikerült elkapnom Belinda bokáját, és lerántottam. Vergődni kezdett, és vadul csattogtatta agyarait. Nem törődtem vele, csak ráültem, és próbáltam lenyomni a testsúlyommal. Belinda azonnal mozdulatlanná merevedett. Hatalmas búzavirág kék szeme egy pillanatra rám tekintett, aztán a szája sikolyra nyílt, majd elnémult. A hátába fúródott kések átdöfték a szívét. Nem akartam kockáztatni. Átfordítottam a testet, és mindkét pengét keményen megforgattam, amíg Belinda teljesen el nem ernyedt. Inkább a tízéves verziót kellett volna választanod, gondoltam hidegen. Most aztán megkaptad. Sikoly térített magamhoz. Úgy festett, hogy valakinek a gyepén fetrengünk. A tulajt, egy idősebb asszonyt szemlátomást felzaklatta, hogy két nő élethalálharcának tanúja a hátsó kertjében. Nagyot sóhajtottam. Tessék, hívja csak a rendőrséget, ha ettől jobban érzi magát. - Persze a rendőrök soha egy ujjal sem nyúltak volna hozzám. Donnak megvoltak a kapcsolatai. Amúgy pedig Tate-ék nemsokára ideérnek, és fogadni mernék, hogy Bones is. Neki nem kellett jeladó - szagról is megtalált.

A nő motyogott valami olyasmit, hogy „gyilkos", aztán visszavonult a házába, és becsapta az ajtót. Hallani lehetett, hogy hívja a rendőröket. Ott maradtam a gyepen Belinda mellett, s udvariasan odabiccentettem a szomszédoknak, akik kijöttek, hogy megbámuljanak, mielőtt maguk is rohannának telefonálni. Három perc sem telt el, és megjelent Bones. Lassított, amikor meglátott. - Minden rendben, szivi? Bólintottam. - Pár karcolás, semmi komoly. És a te vámpírod? Bones letérdelt mellém. Már a pokolban parolázik Belindával, ha minden igaz. Remek. Egy megléphetett, de legalább nem három, és a legveszedelmesebb már kezdett összeaszalódni a délutáni napsütésben. - Zachary? Bones megrázta a fejét. Mély levegőt vettem, és a legszívesebben még egyszer beledöftem volna Belindába, csak hogy érezze. Hamarosan csikorgó gumikkal befutottak a fiúk is. Tate és Juan pattant ki a fékező kocsiból. Felálltam, és porolgatni kezdtem magamról a földes füvet. - Mint látjátok, Belinda ki van rúgva.

NÉGY A másik vámpír elmenekült. Dave önmagát okolta, amiért nem személyesen szíjazta bele a kapszulába, de Belinda orvtámadása Zachary ellen elvonta a figyelmét - persze az aljas nőszemélynek éppen ez volt a szándéka. Zachary elvérzett, mielőtt Bones végezhetett volna az utolsó vámpírral, úgyhogy nem lehetett meggyógyítani. Zachary előzetesen végrendelkezett a csapat szabályai szerint, s ebben kijelentette, hogy amennyiben életét veszti egy küldetésben, nem óhajt élőhalottként visszatérni ebbe a világba. így aztán szomorúan ugyan, de tiszteletben tartottuk az akaratát, és eltemettük. Ethanról kiderült, hogy árva, ami megmagyarázta, hogy a szülei miért nem ellenezték a szereplését. Megígértem Donnak, hogy sem őt, sem más gyereket nem használok fel soha többé semmilyen veszélyes dologra, és segítek neki otthont találni. Ha Don képes arra, hogy egy egész titkos kormányzati szervezetet hozzon létre az élőhalottak ellen, talán az sem okoz gondot neki, hogy új családot találjon egy árvának. Aztán elérkezett Tate V-napja. Mindenki ott volt a telepen. Csak egyvalaki hiányzott, mivel technikai okok miatt késett a gépe. Annette, Bones első vámpírteremtménye is jött, hogy segítsen Tate mellett. Az egész az én ötletem volt. Bones szinte szóba sem állt Annette-tel azóta, hogy a nő annak idején megpróbált engem kitúrni mellőle, de tudtam, hogy viszonyuk elhidegülése zavarja. Ezért javasoltam, hogy Annette legyen váltásban Tate mellett a cellában, ahol elzárva tartjuk egy ideig az átváltozása után. Egy jó hétbe is beletelhet, mire Tate képes lesz kordában tartani az éhségét, hogy ne essen

neki minden vénának, amit meglát, tehát addig nem lehet mellette senki, akinek dobog a szíve. Dave már jelentkezett, de ha van egy harmadik váltás is, Bonesnak több ideje szabadul fel. És Annette jóváteheti a bűneit. Hát nem vagyok édes kis békéltető? , Most viszont éppen ideges voltam. Fél óra múlva Bones megöli Tate-et, hogy aztán újra visszahozza. A harapástól az újjászületésig egy vagy több óra is eltelhet. Este nyolcra időzítettük a dolgot, napnyugta utánra, amikor Bones a legerősebb. Egy vámpírból is sokat kivesz az átváltoztatás, legalábbis úgy tudtam. Ez volt az első alkalom, hogy tényleg a tanúja legyek. Don jellemző módon videokamerákat állíttatott fel, j de még elektródákat is erősített a mellkasára és a fejére, hogy követni lehessen a halál pontos pillanatát és az agyhullámtevékenységet. Bones csak a fejét csóválta a sok high-tech kütyü láttán, s pikírten megérdeklődte, vajon élőben közvetítik-e majd a neten. Don; ügyet sem vetett rá. Őt csak az érdekelte, hogy minden lehetséges információt begyújtson, későbbi tanulmányozásra. Ebben nem ismert gátlásokat. Tate egy titániumzárakkal megerősített szobában tartózkodott. Még egy ijesztő kinézetű műtőasztalt is beállítottak, ugyancsak titániumbilincsekkel. Bones megmondta Donnak, hogy feleslegesek ezek az óvintézkedések, de Don tartott attól, hogy Tate esetleg kiront és ámokfutásba kezd. Úgyhogy szépen az asztalra bilincselték, egy szál alsónadrágban. Beosontam hozzá, hogy még egyszer utoljára megnézzem emberként. Vérrel teli tasakok sorakoztak egy hűtőben - Tate első étkezéseihez. Tekintetem összekapcsolódott indigókék pillantásával, amikor megálltam az enyhén megdöntött asztal mellett.

Te jó ég, Tate. - remegett meg a hangom. - Biztos vagy a dolgodban? Megpróbált mosolyogni, de nem sok sikerrel. Ne vágj olyan rémült képet, Cat. Mintha te készülnél a halálra, nem én. Az arcára tettem a kezem. A bőre meleg volt, akárcsak az enyém. Már nem sokáig. Tate felsóhajtott, és felemelte a fejét. Furcsa egy történet, nem igaz? - mormolta. - Még emlékszem arra, amikor nem hittem a vámpírokban. Most pedig éppen arra készülök, hogy közéjük lépjek, egy rohadék irányítása alatt, akit utálok. Vicces, mi? Nem muszáj megtenned, Tate. Meggondolhatod magad, és lefújhatjuk az egészet. Tate mélyen beszívta a levegőt. Vámpírként erősebb és gyorsabb leszek, nehezebben elpusztítható. A csapatnak ez kell. és neked is. Ne merészeld miattam csinálni, Tate! - remegett meg a hangom a dühtől. - Ha miattam csinálod, akkor máris leszállhatsz arról az asztalról. Megcsinálom - felelte hasonlóan szenvedélyesen. Nem tudsz lebeszélni róla, Cat. Bones megkímélt a válaszadás kényszerétől, amikor felbukkant mögöttem. - Itt az idő, Cicuska. Felmentem az egy szinttel feljebb található kis megfigyelőterembe, ahová a videojelek futottak. Nagybácsim már ott ücsörgött, és a képernyőt figyelte. Juan, Cooper és Dave is megérkezett. Én sem tudtam levenni a szemem a képről, amikor Bones az igazi ragadozók kecsességével megindult Tate felé. Tate légzése és pulzusa gyorsulni kezdett. Bones érzelemmentesen vette szemügyre. -

Nem fogod elérni, amit remélsz, haver, viszont jó sokáig együtt kell élned majd a döntéseddel. Úgyhogy még egyszer utoljára megkérdezem: biztosan akarod? Tate mély lélegzetet vett. Hónapok óta vágysz rá, hogy megölj. Most itt az alkalom. Csináld. A következő pillanatban Bones fogai belemélyedtek Tate nyakába. A műszerek érzékelték Tate egekbe szökő pulzusát, a teste megmerevedett. Dave megszorította a kezem, és én viszonoztam a szorítást, miközben néztük, ahogy Bones hosszú, mély kortyokban szívja el barátunk életét. Sápadt torka lüktetett a nyeldekeléstől. Az EKG hangjai meglassultak, elhalkultak, aztán csak rövideket csippantottak, amikor Bones felemelte a fejét. Lenyalta a cseppeket a szájáról, aztán tőrt vett elő, és vágást ejtett a saját nyakán. Aztán Tate lebicsakló fejét a sebhez szorította, a pengét a sebnyílásba téve, hogy ne záródjon össze. Tate szája megmozdult. Először csak erőtlenül lefetyelte a vért, de aztán egyre élénkebben kezdte szívni. Az EEG riasztó hangokat kezdett adni. Bones elengedte a kést, amikor Tate lehunyt szemmel a nyakába mélyesztette a fogait, és beletépett. Bones tartotta Tate fejét, és meg se rezzent a harapásoktól. Tate egyre csak marcangolt és szívott, és a szívverését jelző pityegések egyre ritkábbak lettek, aztán elhallgattak. Bones lefejtette magáról Tate száját, és hátratántorodott. Az EEG teljesen összekuszálódott, az EKG vonala pedig teljesen vízszintes lett a monitoron. Tate testét nagy erejű rándulás szorította össze, a tartóbilincsek megzörrentek. Aztán a görcsös alak elernyedt és mozdulatlanná vált. Meghalt, de várta a feltámadás. -

Az órák kínos lassúsággal teltek. Bones most a cella padlóján ült, és úgy nézett ki, mintha pihenne, de én tudtam, hogy nem alszik. Időnként rápillantott Tate mozdulatlan testére. Talán energiaváltozásokat érzett körülötte, ahogy az EEG is. Egész végig szólt. Bones már biztosan szétverte volna, annyit csipogott. Bones kiszolgálta magát a vértasakokból, miután Tate... Meghalt. Elájult? Van egyáltalán szó erre a különös állapotra? Pedig Bones utálta a zacskós plazmát. A romlott tejhez hasonlította az ízét, amikor egyszer megkérdeztem, hogy miért nem vérkészítményeken él, ahelyett hogy embereket harapdálna. De Tate annyit kiszívott belőle, hogy szüksége volt egy kis pótlásra, rossz íz ide vagy oda. Juan ásított. Már elmúlt éjfél, és eddig csak azt néztük, hogy Tate mozdulatlanul fekszik. Mégsem tudta senki levenni a szemét a képernyőről. Alhattok egyet, majd szólok, ha van valami változás javasoltam. Szokva voltam hozzá, hogy sokáig fent legyek. Előnyei is vannak a félvámpírságnak. Don elcsigázott, de határozott pillantást vetett rám. Azt hiszem, mindenki nevében beszélek, amikor azt mondom: szó sem lehet róla. Maradok. Egyetértő mordulások hallatszottak. Lemondóan vállat vontam, és újra a képernyőre szegeztem a tekintetem. Az előjel csak annyi volt, hogy Bones felállt. Aztán egyszer csak Tate egész teste mozgásba lendült. A szeme kinyílt, minden izma nekifeszült a bilincseknek, és olyan vad, állati üvöltés szakadt fel belőle, hogy a hangszórókon keresztül is szinte a székhez szegezett. - Jézusom - motyogta Don, akinek egyszeriben kiszállt a szeméből az álmosság. Tate sikolya elviselhetetlenül felerősödött. Vadul rángatta a fejét, úgy próbált szabadulni, de láttam, hogy nyitva van a

szája. És tisztán láthatóak voltak benne az agyarak, miközben folytatta a pokoli ordítást. Bones azt mesélte, hogy az új vámpírok égető, esztelen szomjúsággal ébrednek. Most ez játszódott le a szemünk előtt. Úgy tűnt, Tate-nek fogalma sincs arról, hol van, vagy éppen kicsoda ő. Semmi sem maradt a régi énjéből abban a pillantásban, amely most végigpásztázta börtöncelláját. Bonesban nyoma sem volt annak a pániknak, amit én éreztem, ilyen helyzetben látva a barátomat. Odament a hűtőhöz, előszedett néhány zacskó vért, és Tate-hez lépett. Nem hallottam, mit mond, mert Tate rikoltozása mindent elnyomott, de láttam, hogy mozog az ajka, miközben Tate tátogó szájához tartja a zacskót. Vajon mit mondhat? Hámihámi?, tűnődtem bénultan. De ez nem is számított. Tate nem ivott a zacskóból szaggatni kezdte, amíg az arca tiszta vér nem lett, és csattogó állkapcsaival inkább hatalmas fehér cápára hasonlított, mint emberre. Bones zavartalanul szedegette a műanyagcafatokat Tate arcáról, miközben ügyesen elkerülte, hogy leharapják az ujjait, aztán egy újabb zacskót vitt Tate szájához. Ez is ugyanarra a sorsra jutott, mint az első. Zaklatottan fordítottam el a tekintetem. Persze tudtam, mire számíthatok, de más hallani, mint a valóságban látni. Juan is másfelé nézett. Megdörgölte a halántékát. - Még mindig ő az. Dave hangja nagyon halknak tűnt az ordítozás után beállt csendben. Csak Tate szürcsögése hallatszott. Dave a monitor felé bökött. Tudom, hogy nehéz elhinni azok után, amit láttatok, de Tate most is odabent van valahol. Ez csak ideiglenes kiesés. Nemsokára megint önmaga lesz. Mennyire szerettem volna hinni ebben! Persze tudtam, hogy nincs

okom kételkedni, csak éppen Tate jelenleg ijesztőbben festett, mint a leggonoszabb embergyilkos vámpír, akivel valaha találkoztam. Igazából nem voltam felkészülve arra, hogy így lássam, pedig azt hittem. Öt zacskó kellett ahhoz, hogy az eszelős csillogás kihunyjon Tate szemében. Persze az első kettőből több jutott az arcára meg a nyakára, mint a szájába, mert olyan vadul tépte a zacskót. De most, fülig véresen, végre felnézett Bonesra, és mintha felismerte volna. - Fáj - ez volt Tate első szava. Könnyek gyűltek a szemembe a hangjától. Annyi kétségbeesés sűrűsödött bele ebbe az egyetlen szóba. Bones bólintott. - El fog múlni, haver. Elhiheted. Tate végignézett magán, és felnyalta a vért, amit talált. Aztán megdermedt - és egyenesen a kamerába bámult. Cat! Előrehajoltam, és megnyomtam a gombot a monitoron, amivel közvetíteni lehetett a hangomat a cellába. - Itt vagyok, Tate. Mind itt vagyunk. Tate lehunyta a szemét. - Nem akarom, hogy így láss - motyogta. Elszégyelltem magam. - Semmi baj, Tate. Te. Nem akarom, hogy így láss! - vicsorogta Tate, és újra nekifeszült a bilincseinek. Cicuska! - pillantott fel Bones. - Ne zaklasd fel! Annál nehezebb lesz kontrollálnia a vérőrületet. Legjobb lesz, ha hallgatsz rá. A bűntudatom egyre fokozódott. Vajon ez csak véletlen egybeesés, vagy Tate tényleg megérezte, hogy taszított a látványa? Milyen rossz parancsnok vagyok, és micsoda barát!

Máris megyek. - Igyekeztem higgadtan beszélni. Majd. meglátogatlak, ha jobban leszel, Tate. Kimentem a szobából, és nem néztem hátra, amikor Tate újra őrjöngeni kezdett. Az asztalomnál ültem és a semmibe bámultam, amikor csöngött a telefonom. Az anyám számát jelezte ki, s én haboztam. Nem voltam abban az állapotban, hogy beszéljek vele, de mivel szokatlan volt, hogy ilyen későn még nem alszik, inkább felvettem. - Szia, anya! Catherine. - Szünetet tartott. Vártam, miközben ujjaimmal doboltam az asztal lapján. Aztán olyasmit hallottam, hogy majdnem kiestem a székből. - Úgy döntöttem, hogy elmegyek az esküvődre. Önkéntelenül is a telefon kijelzőjére pillantottam, hátha valaki mással beszélek. - Te ittál? - nyögtem ki végül. Anyám felsóhajtott. Nagyon örülnék, ha nem mennél hozzá ahhoz a vámpírfajzathoz, de már unom, hogy mindig közénk áll ez a dolog. A földönkívüliek elrabolták és egy bábbal helyettesítették, villant belém. Ez lehet az egyetlen magyarázat. Ezek szerint. ott leszel az esküvőn? - ismételtem meg. Ezt mondtam, nem? - felelte, immár szokásos stílusában. Hm. Szuper. - Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak. Ki voltam ütve. Gondolom, nem akarod, hogy segítsek az előkészületekben. - kérdezte anyám, egyszerre dacosan és bizonytalanul. Ha az állam még lejjebb húzódott volna, bizonyosan leesik. De, jó lenne. - nyögtem ki. -

Remek. Vacsorázunk együtt? Már éppen mondani akartam, hogy sajnos nem megy, de aztán elgondolkodtam. Tate még azt sem akarja, hogy a videót lássam a vergődéseiről. Bones Annette-ért megy ki a reptérre. Ki tudok szállni anyámnál odafelé, és utána találkozhatok majd Bonesszal. Mit szólnál inkább egy kései ebédhez vacsora helyett? Mondjuk, négykor? - Rendben, Catherine. - Kis szünetet tartott, mintha mondani akarna még valamit. Valami olyasmire számítottam, hogy „április bolondját" kiált, de mivel novemberben jártunk, ez nem lett volna időszerű. - Akkor, négykor találkozunk. Mikor Bones megjelent az irodámban, hajnalban, mivel Dave vállalta a következő tizenkét órás ügyeletet Tate mellett, még mindig teljesen kába voltam. Először Tate változik vámpírrá, aztán anyám enyhül meg az esküvőmmel kapcsolatban. Emlékezetes nap. Bones felajánlotta, hogy a repülőtér felé kitesz, visszafelé pedig felvesz, de visszautasítottam. Nem akartam kocsi nélkül maradni, ha anyámra esetleg rájön az öt- perc - ami mindig benne van a pakliban -, de az esetleges első igazi anya-lánya beszélgetést sem akartam volna megszakítani azzal, hogy Bones odahoz egy fura vámpírt. Úgy gondoltam, hogy anyámnak bőven elég egy agyarassal is megbirkózni, Annette pedig még nekem is az idegeimre ment, még a legjobb formájában is. Azon kívül elképzeltem, hogyan mutatnám be Annette-et anyámnak. Anya, ő Annette. Még a tizennyolcadik században, amikor Bones fiúkurva volt, Annette fizetett neki a dugásokért, de most, két évszázadnyi hancúrozás után, már csak barátok. -

Hát, igen, majd bemutatom Annette-et anyámnak - de csak ha előtte lobotómiát hajtottam végre önmagamon. És mi van, ha tényleg vészhelyzet lesz Tate-tel? töprengtem. - Talán nem kéne elmennem. A haverod teljesen jól van. Semmi sem árthat neki egy ezüstkarón kívül. Menj csak anyádhoz. Hívj, ha szeretnéd, hogy megharapjam. Valóban, semmit sem tudok csinálni a telepen. Tate még napokig el lesz zárva, és küldetést sem ütemeztünk be mostanság, érthető okokból. Kiváló alkalom kipróbálni, hogy anyám komolyan gondolta-e azt, amit elidegenedett viszonyunk megváltoztatásáról mondott. Csak tartsd készenlétben a telefonod! - mondtam viccesen Bonesnak, aztán elindultam. Anyám a teleptől harmincpercnyire lakott. Ez a terület is Richmond volt még, csak falusiasabb környék. Hasonlított Ohióra, ahol korábban laktunk, de Don sem volt messze, ha valami esetleg történik. A ház elé hajtottam, leparkoltam, és észrevettem, hogy a spalettákra ráférne egy kis festés. A múltkor is ilyen csúnyák voltak? Te jó ég, mikor is jártam itt utoljára? De amint kiszálltam a kocsiból, megdermedtem. Iszonyat kúszott végig a gerincemen, de nem azért, mert hónapok óta nem látogattam meg anyámat. A házból szivárgó energiaáram elárulta, hogy anyám nincs egyedül odabent, és aki vele van, az nem ember. Kezem elindult a táskám felé, ahol a biztonság kedvéért mindig tartottam néhány ezüstkést, amikor jéghideg nevetés csattant fel. - Én a helyedben nem tenném ezt, kislány - szólalt meg mögöttem egy gyűlölt hang. A ház ajtaja kinyílt. Anyám állt ott, mellette pedig egy halványan ismerős sötét hajú vámpír, aki már- már

szeretettel dédelgette anyám nyakát. És nem kellett hátrafordulnom, hogy tudjam: a hátam mögött álló vámpír az apám.

ÖT Az apám, Max, körülbelül harminclépésnyire volt tőlem, a fák között. Vörös haja lobogott a szélben, s a sajátomhoz hasonló szürke tekintete az enyémbe fúródott. De mégis inkább a vállán egyensúlyozott rakétavető vonta magára a figyelmemet. Egy pisztoly is volt a másik kezében. A két fegyver közti aránytalanság látványa hisztérikus nevetésre ingerelt. Tulajdonképpen már messziről fel akartam robbantani a kocsidat - bökött a fejével Max a rakéta vetőre. - De aztán észrevettem, hogy egyedül vagy. És egy apa hogy is hagyhatná ki a lehetőséget, hogy együtt lehessen a kicsi lányával? Ha elsőre nem sikerül, próbálkozz újra. Ezt mondta nekem Max hónapokkal ezelőtt, amikor lebukott, hogy két bérgyilkost fogadott fel ellenem. Nem hittem, hogy tovább próbálkozik, miután vámpírmódra házasságot kötöttünk Bonesszal, de ezek szerint tévedtem. Hol van a főnököd, Max? - kérdeztem szenvtelenül. Csak nem késik Ian? Még mindig dühös amiatt, hogy megmenekültem tőle? Ian? - kacagott fel Max. - A pokolba vele, semmi szükségem rá. Új támogatóim vannak, kislány, és ők éppannyira holtan akarnak látni téged, mint én. Megint csak a késeim jutottak eszembe. Max arcán jeges mosoly terült szét, ami eléggé hasonlított az enyémhez; látszott, hogy apáról és lányáról van szó. Gondolod, hogy elő tudod szedni a késeidet, mielőtt lelőlek? Talán igen. De akkor a rakéta anyádat találná el, ami igazán kár lenne.

Megfeszült az állkapcsom. Max és a másik vámpír pontosan az ellenkező irányban voltak, felőlem nézve. Ha elég gyors vagyok is ahhoz, hogy elkapjam az egyiket, a másik még mindig megölheti anyámat. Miért nem kerülünk beljebb? Igazán régóta esedékes egy kis családi beszélgetés - intett a bejárat felé Max a pisztollyal. Ilyen elrendezésben semmit sem kezdhettem a két vámpírral. A ház felé indultam, de Max nevetésére megtorpantam. Először tedd le a táskádat, kislány, és rúgd ide nekem. Lassan. Tucatnyi lehetséges akció futott végig az agyamon, de anyám biztonsága miatt kénytelen voltam mindet elvetni. Bárcsak Max lenne itt egyedül. Bár magamra szíjaztam volna pár fegyvert, mielőtt elindulok. Bár most is lenne olyan pánikgomb az órámon, hogy értesíthessem Bonest. Letettem a táskámat, és Max felé rúgtam. Ő felmordult és közelebb lépett, de végig rám célzott mindkét fegyverrel. Hogy egy kis tiszteletet tanulj... - mondta, és meghúzta a ravaszt. A golyó a hasam aljába fúródott. Összegörnyedtem. Eltartott néhány pillanatig, mire érzékeltem a fájdalmat, de amikor megtörtént, brutális volt. A hátam mögül hallottam a másik vámpír kuncogását. Nem volt sokkal hangosabb, mint a lövés. Max hangtompítóval dolgozott. Befelé! - intett a pisztollyal. - Különben a következő kör a lábadba megy. Kezemet a vérző hasi sebre tapasztva bebotorkáltam a házba. Amint Max becsukta mögöttünk az ajtót, újra lőtt, ezúttal a combomba.

Felsikoltottam a második találatra, mely ledöntött a lábamról. Elterültem a földön. Túl szórakoztató ahhoz, hogy kihagyjam - vigyorgott Max, aztán meglengette a pisztolyt anyám felé. - Ha egyet nyikkansz, ő kapja a következőt! Maxon látszott, hogy szíves-örömest lelőné anyámat. Nem kerülte el a figyelmemet anyám tompa, üveges tekintete. Max engedelmességre bűvölte. Mikor arra gondoltam, mennyire megrémülhetett, amikor ajtót nyitott és meglátta apámat, a dühöm szinte a fájdalmammal vetekedett. De ez nem tartott soká. Hullámokban tört rám a fájdalom, a hányinger és a szédülés. Max talán elhibázta az ütőereket vagy a létfontosságú szerveket, de jelenlegi állapotomban nem leszek képes szembeszállni vele és a másik vámpírral, plusz még megmenteni anyámat. Csak azért voltam még egyáltalán eszméletemen, mert félig vámpírnak születtem. Bones. Sokat ugrattam azért, hogy túlságosan aggódik értem, de most inkább velem lehetett volna viccelődni. Persze egy idő után aggódni fog, ha nem jelenek meg a telepen. Talán el is indul ide, de Max arcából ítélve addigra már rég késő lesz. Meg kellett volna ölnöd engem, amikor megvolt rá a lehetőséged - nézett le rám Max. - Fogadok, hogy szeretnéd, ha így történt volna, ahelyett hogy hozzámégy Boneshoz ott, Iannél. Még ha így lett is volna, akkor sem tudtam volna rávenni magam, hogy egyetértsek. - Mondtam már, mennyire gyűlöllek, Max? - nyögtem ki nehézkesen. Talán egy darabig el tudom húzni az időt, ha eléggé felbosszantom, hogy ne öljön meg azonnal. A másik vámpír nevetett. Van benne spiritusz - méregetett, miközben anyám haját simogatta. - Milyen kár érte.

Hirtelen felderengett, honnan is ismerős a sötét hajú alak. Ő lépett meg a Chuck E. Cheese-ből! - Hát te vagy az - leheltem. Elmosolyodott. - Én is örülök, hogy újra látlak. Max letámasztotta a rakétavetőt, de ez most korántsem volt olyan jó nekem, mint amilyen néhány perccel ezelőtt lett volna. Calibos - mondta a társának. - Ha a lányom megmoccan, öld meg az anyját! Ezzel a gonosz utasítással Max távozott a konyhába. Tovább szorítottam a hasam, mert sokkal jobban vérzett, mint a lábam. Légy átkozott, Max, gondoltam a fájdalmon keresztül. Meghalsz, még ha ez is lesz az utolsó húzásom életemben. És ahogy elnéztem, elég nagy volt ennek a valószínűsége. Anyám még mindig üres tekintettel meredt a semmibe. Viszont ettől eltekintve sértetlennek látszott. Calibos, ahogy Max a másik vámpírt szólította, lejjebb csúsztatta a kezét a blúza elején, és megmarkolta a mellét. Felmordultam, mire Calibos elvigyorodott. Nyugi, nyugi - dorombolta, és a keze még lejjebb csúszott. Max visszajött a konyhából, és szigorúan meredt Calibosra. Őt hagyd - mondta kurtán. - Ha eljön az ideje, megkapod Catet, de Justina az enyém. Szentséges ég. Újra feltámadt bennem az eltökéltség. Nem hagyhatom életben Maxot, még ha mindkettőnket megöl is előbb. Ismertem anyámat. Inkább meghalna, mint hogy megerőszakolja egy vámpír, de főleg Max. Azt hiszem, ideje felébreszteni, nem igaz? - kérdezte apám pökhendien. Átadta a pisztolyát Calibos- nak, azzal az utasítással, hogy lőjön le, ha megmozdulok, aztán odalépett

anyámhoz. Max megvágta az ujját egy késsel, amit a konyhából hozott, és a sebet anyám szájához tartotta. Ébredj fel és ragyogj, Justina - dörzsölte szét a vért anyám ajkán. Anyám lenyalta, pislogott egyet - aztán felsikoltott. Max keze a szájára tapadt. Próbáltam legyőzni a fájdalmat, hogy valamilyen tervet tudjak kovácsolni. Gyerünk, Cat, gondolkozz! Kell hogy legyen valami megoldás. Helló, szépségem - tolta az arcát Max anyáméhoz. Elvehetem a kezem, de valahányszor sikítasz, levágok valamit a kislánykádról. Megértetted? Anyám tágra nyílt szemmel meredt rám, aztán bólintott. Max elhúzta a kezét. Így már jobb. És most teszek róla, hogy ez a kiscica itt ne rontsa el a játékot... Max odajött hozzám, kezében a késekkel. Összehúztam magam, és mindennél jobban szerettem volna megszerezni az egyik kést. De Calibosnál ott volt a pisztoly, anyám pedig harapótávolságon belül. Majd akcióba lépek, de nem ez a megfelelő pillanat. Max elmosolyodott, és letérdelt, hogy megfogja a csuklómat. Meg fogsz halni - mondta olyan halkan, hogy csak én halljam. - De anyádat életben hagyom, hogy sose felejtse el a látványt. De ha szembeszegülsz velem, kislány, a szemed előtt erőszakolom és ölöm meg, mielőtt veled is végeznék. Szeretnéd megmenteni ettől? Soha életemben nem éreztem még ilyen gyűlöletet, mint most az apám iránt. Fennállt az esély, hogy Max amúgy is megöl mindkettőnket, de három lehetőségem volt. Reménykedhetek, hogy kitalálok valami briliáns tervet és megmenthetem mindkettőnket, remélhetem, hogy Max elég sokáig kínoz ahhoz, hogy Bones ideérjen... vagy

megszerzem a késeket, és megkockáztatom, hogy Max beváltja fenyegetéseit az anyámmal kapcsolatban. Mert tudtam, hogy képes rá. Nem sok minden volt, amit méltatlannak éreztem volna hozzá. Ha végeztél, engedd el - mondtam halkan, az A vagy B változat mellett döntve. Max elmosolyodott. Okos kislány. - Ujjai végigsimítottak a csuklómon. Miért jöttél egyedül? Hol van Bones? A hazugság mindig hitelesebbnek tűnik, ha van némi igazságtartalma. A telepen van. Tegnap éjjel vámpírrá változtatta az egyik kollégámat, és most rá vigyáz. Max elvigyorodott. -Tate. Képtelen voltam palástolni megdöbbenésemet. Apám nevetett. Hogy honnan tudom? Belinda mondta Calibos- nak. Miután megtaláltam anyádat, csak annyit kellett tennem, hogy idehívattalak vele. Mélységes hálával tartozom Belindának. Belinda. Az az utolsó szemétláda. Alábecsültem a kis kék szemű lotyót. Most már tudtam, mit sugdolózott Calibosszal, miközben kifelé hurcolta az étteremből. Mit tudott Belinda, amit a csapatomon kívül senki más? Tate átváltoztatásának pontos idejét. Belinda arra gondolhatott, hogy ha én elpusztulok, senki sem fog rájönni, hogyan csinálta ezt Max. De arra nem gondolt, hogy ő maga is otthagyja a fogát. Újra megszédültem. Belső vérzéseim lehettek, mert az a mennyiség, ami a padlóra folyt, nem indokolta, hogy ennyire rosszul legyek. - Sajnos már nem hálálkodhatsz neki, mert halott.

Max vállat vont. - Kár. Helyes lány volt. - Max! Mindketten megfordultunk. Anyám még mindig ott állt, ahol eddig. Lassan peregtek arcán a könnyek. Még soha életemben nem láttam sírni. Neked én kellek - mondta reszelős hangon. - Én neveltem fel Catherine-t, és én tanítottam meg arra, hogy gyűlölje a vámpírokat. Engedd el. Ez a mi kettőnk dolga. Nem a két lövéstől, hanem ettől szökött könny a szemembe. Egész eddig azt hittem, hogy nem szeret, most pedig önmagát ajánlja fel értem cserében annak a vámpírnak, akitől a legjobban retteg. Max zöld pillantást lövellt feléje. Valóban van még dolgom veled, Justina. Tudod, milyen kellemetlen volt a félvér apjának lenni? Vadidegenek vertek meg első látásra. De ha csak téged öllek meg, semmivel sem lesz jobb a dolgom, viszont ha őt elpusztítom, új barátaim el lesznek ragadtatva. Bonest is szívesen látnák holtan, de be kell érnem azzal, ami jut. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy ugyan kik ezek az új barátok, amikor Max fogta az egyik kést, átdöfte a csuklómon, és a földhöz szegezett. Élesen felhördültem, de az anyám volt az, aki sikoltott. - Hagyd abba! Max elvigyorodott, és biztonságos távolban tartotta tőlem a többi kést. - Kösz, Justina. Most miattad kezdhetek vagdosni. Calibos bosszús sóhajt eresztett meg, amit még a saját hörgésemen keresztül is meghallottam. - Ez uncsi. Lesz még ma valami izgalmas is? Max fogta a következő kést, jelentőségteljes pillantást vetett anyámra, és a bőrömhöz érintette a hegyét.

Gyere, ugorj nekem. Adj okot rá, hogy végignézessem veled anyád szenvedését, mielőtt meghalsz - suttogta. Összeszorítottam a fogam és nem vergődtem, miközben lassan átdöfte a másik csuklómat is. Még jobban fájt, mint az első. Anyám felnyögött, mintha neki is fájdalmai lennének. Kérlek... - mondta alig hallhatóan, és a kezét nyújtotta Max felé. - Kérlek, hagyd abba! Az egész az én hibám, őt hagyd békén! Mikorra vár vissza a vámpírfiúd? - érdeklődött Max, ügyet sem vetve rá. Bonesnak húsz percébe telik eljutni a telepről a reptérre, vagy talán még annyiba sem, ahogy ő vezet. Aztán még tizenöt perc, amíg bepakolják Annette nevetséges mennyiségű poggyászát. Vajon Bones felhív, ha megérkeztek a telepre? Rezgésre állítottam a telefonomat, úgyhogy nem fogom meghallani, ha hív, hiszen kint maradt a táskámban. Mi lesz, ha csak órák múlva kezd el azon gondolkodni, hogy miért nem kerültem még elő? - Három óra múlva - hazudtam szenvtelen arccal. Max ajka undok mosolyra húzódott. Felteszem, ez valójában egy órát jelent. De ne izgulj, tartalmas lesz. Ja, és ezt elveszem. Max lerántotta az ujjamról az eljegyzési gyűrűt. A fény felé tartotta, és mosolygott. Legalább öt karát - jegyezte meg elismerően. - Pár milliót biztosan kapok érte. - Rubin - vakkantottam. Utáltam látni a kezében. Max nevetett. Ez gyémánt, ostoba teremtés! A vörös gyémántok a világon a légritkábbak, és Bonesnál több mint egy évszázada volt a kő. Ian régóta meg akarta venni tőle. Neked most már úgysem lesz rá szükséged. -

Max feltépte a blúzom elejét, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt pusztán Calibos kedvéért csinálja. A csuklóim lüktetése és a hasamban, combomban izzó fájdalom indokolta volna, hogy elájuljak. Minden erőmmel harcoltam a rám leselkedő, csábító sötétség ellen. Anyám nekilódult. Calibos elkapta és megrázta. - Állatok vagytok - sziszegte anyám. A sértegetés ugyanúgy számít, mint a sikoltozás felelte Max, és nevetve nézte anyám hitetlenkedő arcát. - Ez az én játékom, tehát én írom a szabályokat. Úgyhogy most már két dolgot kell levágnom Catről. Vagy legyen inkább három? Max válla felett találkozott a pillantásunk anyámmal. Tágra nyílt szeme könnyben úszott. Alig észrevehetően megráztam a fejem. Kérlek, ne csináld. Nem javíthatsz a helyzeten. Csak menekülj, ha alkalmad adódik. Persze semmit sem hallott néma instrukcióimból. Max beleakasztotta a kés hegyét a farmeromba, és oldalt felhasította. Itt kezdjük - jegyezte meg, aztán belemarkolt a fenekembe, és fölfelé hasított a harmadik késsel. Olyan keményen beharaptam a számat, hogy kiserkedt a vér. Calibos röhögcsélt. Max úgy tartotta fel a rólam lenyúzott bőrdarabot, mint valami trófeát. Szép tetoválás - lobogtatta. - Talán elküldetem Bonesnak, hogy legyen neki egy tartalék. A csípőm lángolt ott, ahol a tetoválás helyén most nyílt seb tátongott. A keresztezett csontokat Bones kartetoválásáról másoltam. Anyám ezúttal nem sikoltott, csak mély, reszketeg lélegzetet vett. - Szeretlek, Catherine - suttogta. Elfordítottam a fejem, mert nem akartam megadni Maxnak azt az örömet, hogy sírni lásson. Nem emlékszem, mikor

mondott nekem anyám utoljára ilyesmit. Nyilván azt hiszi, hogy mindketten meghalunk. Már unom tartani. Inkább kábítsuk el - izzott fel zölden Calibos szeme. Hagyd abba! - reccsent rá Max. - Ezt látnia kell. És tudnia. Calibos elkeseredetten felsóhajtott, aztán odavonszolta anyámat az ablakhoz. Letépte az egyik sötétítődrapériát, középen szétszakította, aztán a végét anyám nyakára kötötte. - Max! - mondtam figyelmeztetően. Keményen a fejemre csapott. - Csitt. Látni akarom, mit forgat a fejében. Calibos a függöny másik végét feldobta az emeleti lépcsőkorlátra. Anyám küszködött, de nem volt ellenfél egy vámpírnak. Nekifeszültem a késeknek, melyek a földhöz szegeztek. Max mintegy mellékesen még egy pengét átszúrt a csuklómon, aztán hasba vágott. A fájdalomtól elveszíthettem az eszméletem néhány pillanatra, mert amikor újra élesen láttam, anyám már egy széken állt, a függöny egyik vége a nyakán, a másik a fenti korláton. A kötél nem volt valami laza, s a szék egyik lába hiányzott. Most ő is nyugton marad, és én is élvezhetem a bulit vigyorgott Calibos. Max helyeslőleg bólogatott, aztán újra felém fordította a figyelmét. Akarod tudni, mit fogok csinálni veled, kislány? kérdezte csevegő hangnemben. - Miután jó sokáig kínozlak, darabokra foglak metélni. Nem kockáztathatom meg, hogy Bones szerezzen valakit, aki ghoul- ként feléleszt, nem igaz? A gonosz kis pöcs nem volt ostoba. Mivel félig vámpír vagyok, teljességgel lehetséges ghoulként feltámasztani

engem, ha egyszerűen csak megöl. De ha darabokra aprít, akkor ez a lehetőség kiesik. A szabályok hasonlóak. Lássuk, meddig bírod sikoltás nélkül, és akkor levágok egy darabot Justinából incselkedett. Max először ütni kezdte a fejem előre-hátra, mint egy rugós nyakú játék babáét. A szám vérrel telt meg, és az ajkam felhasadt, de inkább beharaptam a nyelvem, és nem adtam ki hangot. Néhány perc után a fülem csöngésétől már nem hallottam az ütlegei csattogását. Aztán abbahagyta. Makacs kis kurva. Lássuk, ezt kibírod-e hang nélkül... Öngyújtót szedett elő a zsebéből, felpattintott, a lehető legnagyobbra tekerte a lángot, aztán a karomhoz tartotta. Egész testemben megrázkódtam, és vergődni kezdtem. Ziháló nyögések szakadtak fel belőlem. Néhány pillanatnyi elképzelhetetlen kín után már nem tudtam visszatartani a sikoltást. Max elégedetteri kacagott fel. Távolról konstatáltam, hogy hányok. Azt hiszem, ez Justina egyik ujjába fog kerülni jegyezte meg. - Mi mást veszthetne még el? Még ha megölsz is, Bones megkeres - ziháltam. Dőlt rólam a veríték, és a karom elképzelhetetlenül sajgott. - És hidd el, hogy megbánod, ha rád talál. Calibos és Max úgy kacarásztak, mintha vicceset mondtam volna. Nem fog háborút kezdeni miattad – vigyorgott Max. Csak azért vett feleségül, hogy ellenszegüljön az urunknak. Ezért érzi magát Max eléggé biztonságban? Mert úgy gondolja, hogy elegendő védelmet kap új „barátaitól", és Bones csak azért vett el, hogy felbosszantsa lant? Bones meg fog találni. Ebben biztos lehetsz.

Kissé nyugtalanul tekingettek körül, olyan határozottan mondtam ezt. Szánalmas - jegyezte meg végül Max. - Próbálsz rám ijeszteni, hogy életben hagyjalak, de nem jön be. Calibos, te azért menj csak ki és őrködj. Ha esetleg a kis barátja korábban érkezne. De még nem is játszadozhattam vele - ellenkezett Calibos, és olyan pillantást vetett rám, hogy összébb húztam magam. Lesz még rá alkalmad - rivallt rá Max. - De én vagyok a főnök, úgyhogy most menj ki. Calibos rám vigyorgott, és az ajtó felé indult. Nemsokára találkozunk, cukorfalat. Max felállt és anyámhoz ment. Anyám majdnem lábujjhegyen állt, hogy a függöny ne feszüljön meg a nyakán és kapjon levegőt. Alatta baljóslatúan billegett a háromlábú szék. A keze is meg volt kötve egy darab anyaggal, és Max mosolyogva vizsgálgatta az ujjait. Melyiktől akarsz megválni, Justina? Lássuk csak... Ez elment vadászni, ez meglőtte, ez hazavitte, ez megsütötte... Próbáltam lélekben felkészülni az esetleges lehetőségre. Most, hogy egyikük kint van, itt az alkalom. De elég nehéz volt koncentrálnom. Életemben már sokszor páholtak el, de most a sok sérülés miatt egyre közelebb kerültem az öntudatlansághoz... Anyám rám nézett... aztán kirúgta maga alól a széket. Basszus - csattant fel Max, és elkapta. - Ezt meg miért csináltad? Abban a pillanatban, ahogy nem figyelt rám, teljes * erőből megrántottam a csuklóimat leszorító késeket. Éreztem, hogy szakad a húsom. Az egyik kezemet már kiszabadítottam, amikor Max hátrafordult. Mi a franc...

Elengedte anyámat, aki a nyakánál fogva himbálódzott a föld felett, miközben én kirántottam a másik kezemet is, ügyet sem vetve a fehéren izzó fájdalomra. Próbáltam megfogni az egyik kést, de a csuklóm túlságosan szétment ahhoz, hogy bármit is megmarkoljak. Ehelyett arrébb rúgtam a pengéket, és rávetettem magam Maxra. Fejjel mentem neki, és feldöntöttem. Csak a véredből kell egy kicsi, gondoltam, és vadul tépni kezdtem. Akkor eléggé meggyógyulok ahhoz, hogy harcolhassak. A hangos zajra az ablak felé kaptam a fejem. Az üveg darabokra hullt - aztán valami a nyakamba mart, és elsötétedett előttem a világ. Mintha sikolyokat hallottam volna, de aztán minden egészen távoli lett. Nem is éreztem már semmit. Megkönnyebbülés volt megszabadulni a fájdalomtól. Arra tértem magamhoz, hogy valami meleg folyik le a torkomon. Próbáltam kiköhögni, de nem ment. Az áramlat nem maradt abba, nyelnem kellett. Újra és újra. ...ne hagyd meghalni! - Mintha anyám sikolyát hallottam volna, aztán Bones hangját, közvetlen közelről. ...gyerünk, szivi, igyál! Még, muszáj! Öklendeztem, a folyadék kifolyt a szám szélén, s az alakok kezdtek élesedni körülöttem. A szám egy véres nyakra tapadt, amit eltoltam magamtól, miközben köhögtem és nyeltem. - Elég - harákoltam. Kezek támasztottak meg. Bones torka volt, amin csüngtem. De nem csak a nyaka volt véres, hanem az egész mellkasa, hasa. - Te jó ég, Cicuska - simogatta a torkomat Bones. Catherine! - kiáltotta anyám. Odakaptam a fejem, és láttam, hogy megcsúszik, miközben felém botladozik. A drapéria még mindig a nyakán csüngött, de a vége már nem

volt a korláthoz erősítve. A szoba túlsó végéből Max fojtott átkozódását, aztán angol akcentusú női hangot hallottam. - Ne mozdulj, te kis szarzsák! Elkaptad? - kérdezte Bones, vérfagyasztó hangon. Annette hangja szenvedélyesebb volt, mint amilyennek valaha hallottam. - El, Crispin. Anyám odaért hozzám. Átölelt, és próbált elhúzni Bonestól, aki tovább tapogatta a nyakamat. - Rendbe hozta? Jól vagy, Catherine? Ekkor vettem észre a többi vért. Nemcsak Bonest borította be, hanem mindent, rajtam és körülöttem, de még a falat is. Mi történt? - kérdeztem szédelegve, zsibbadtan az örömtől, hogy még élek, ugyanakkor döbbenten a rengeteg vér láttán. Max kiharapta a torkod - felelte Bones. A megkönnyebbülés és a végtelen düh különös keveréke izzott a szemében. - És kívánni fogja a halált, ha egyszer kezelésbe veszem.

HAT Don alig tizenöt perccel azután érkezett anyámhoz a teljes csapattal együtt, hogy felhívtam. Gondolom, minden ismert közlekedési szabályt megszegtek útközben - nem mintha egyetlen zsaru is útjukat akarta volna állni. Bones és Annette beszíjazták Maxot egy kapszulába. Donék elviszik őt a telepre, első körben. Bones kurtán megjegyezte, hogy később majd elküld valakit Maxért, de ezt olyan hangon, hogy örültem, amiért Don nem ellenkezett vele. Persze Don nyilván nem akarta túl sokáig maga mellett tartani Maxot. Az a pillantás, amit a két fivér vetett egymásra, miközben Maxot beszíjazták, egy élet történetével volt terhes, s Don elfordult, mielőtt Max szitkokat kezdett szórni rá. Több deci vért kellett kapnom annak pótlására, amit elvesztettem. Bones vére meggyógyította sebeimet, de a pulzusom így is veszedelmesen gyenge maradt. - Ez szoros volt - mondta Bones reszketeg mosoly- lyal az utolsó transzfúzió után. A kocsijában ültünk. Egy törülközővel próbált letörölgetni rólam annyi vért, amennyit csak lehetett. Indulni készültünk. Bones nem akart a szükségesnél tovább maradni, mert nem lehetett tudni, hogy Maxék esetleg kinek meséltek még rajtaütési tervükről. Bones kifürkészhetetlen pillantást vetett rám. Valahogy akkor is visszahoztalak volna. Akár vámpírként, akár ghoulként, még ha miatta meggyűlöltél is volna később. Ha Max meg tudta volna csinálni, amit akart, akkor nem - motyogtam. - Darabokra akart vagdosni.

Bones úgy szisszent fel, hogy minden szál szőr felmeredt a tarkómon. Aztán mintha visszanyerte volna az önuralmát. Ezt nem fogom elfelejteni - szívta meg a fogát. Vadul kavarogtak bennem az érzések. Megkönynyebbülés, megkésett pánik, düh, öröm, és az a késztetés, hogy magamhoz szorítsam Bonest, és elmondjam neki, mennyire boldog vagyok már attól, hogy egyáltalán újra láthatom. De most nem volt idő ilyen elérzékenyülésre, úgyhogy magamba fojtottam. Szedd össze magad, Cat. Nem gabalyodhatsz meg lelkileg. Túl sok a tennivaló. Anyám hátul kuporgott. Nem volt hajlandó bevonulni a telepre, még rövid időre sem. Don elkezdte a költöztetést. Mivel Max megtalálta anyám házát, könnyen sejthető volt, hogy a telep helyét is ismeri. Don nem óhajtotta kockáztatni, hogy Max esetleg másoknak is elmondta. Az eddigi akciók elég vámpíráldozatot követeltek ahhoz, hogy valaki esetleg szemügyre akarja venni. Így aztán anyám inkább velünk tartott, Don pedig majd keres neki új helyet. Majd ha átköltöztette az egész telepet. Ne haragudj, Catherine - motyogta anyám, és kerülte a pillantásomat. - Nem akartalak felhívni. Hallottam a saját szavaimat, de nem tudtam abbahagyni. Felsóhajtottam. Nem a te hibád. Max irányítás alá vette az elmédet. Tulajdonképpen nem is te beszéltél. Démoni erők - suttogta anyám. Nem - jelentette ki keményen Bones. - Max mondta neked, hogy minden vámpír démon, ugye? Még ezek után is azt gondolod, hogy képes igazat mondani? Bármit mondott is Max akkor régen - tettem hozzá -, talán ugyanígy kényszerített rá, hogy elhidd, mint ahogy most felhívatott engem. A vámpírok valóban mások, anya, de nem démonok. Ha azok lennének, vajon életben lennél

még? Kétszer is meg akartad öletni Bonest, erre ma is megmentett. Anyám arcán viaskodtak az érzelmek. Elég nehéz lehetett számára feldolgozni azt, hogy amit huszonnyolc évig szilárdan hitt, vélhetően tévedés. Hazudtam neked apádról - mondta végül, alig hallhatóan. - Azon az éjszakán ő nem... csak nem akartam elhinni, hogy engedtem neki, miután láttam, hogy nem ember... Egy pillanatra lehunytam a szemem a vallomás hallatán. Eddig is gyanítottam, hogy nem erőszakból fogantam, de most megkaptam a bizonyítékot. Anyám szemébe néztem. Tizennyolc éves voltál. Max elhitette veled, hogy ez egy olyan „Rosemary gyereke"-szerű dolog, csak mert viccesnek találta, hogy azt mondja: minden vámpír démon. Az idióta seggfej. És ha már itt tartunk... - Kihúztam a karomból az infúziót, aztán felvettem a dzsekit, amit Cooper kedvesen itt hagyott nekem, mivel a blúzom felhasadt, és lucskos lett a vértől. Kipattantam a kocsiból. Elmúlt a billegő szédelgés. Elképesztő volt érezni, mire képes a vámpírvér és három zacskó plazma. Talán még külsérelmi nyom se látszik rajtam, amikor pedig hullazsákban kéne hevernem. Mit művelsz? - kérdezte Bones, és könnyedén megfogta a karomat. Elbúcsúzom apámtól - feleltem, és odamentem az ezüstös tojáshoz hasonlító kapszulához. Nyisd ki! - mondtam Coopernek, aki őrizte addig, amíg be nem pakolják a különleges teherautóba. Cooper kinyitotta a külső zárakat. Nem fordította el a fejét, amikor az ajtó félrecsúszott, és Max láthatóvá vált, úgyhogy nyilván elszopogatott egy kis vámpírvért idefelé jövet. Az embereket csak ez teheti immúnissá az elmekontrollra, és vannak egyéb előnyös mellékhatásai is.

Apámat több helyen is ezüstök bökték, s a tüskék horgas vége miatt nem nagyon ugrálhatott, nehogy megsérüljön a szíve vagy más fontos testrésze. Ha az ajtó bezárult, szinte nem is moccanhatott, s közben a tüskék folyamatosan szívták el az erejét és a vérét. Minden részlettel tisztában voltam, hiszen én terveztem a kapszulát. Bones tekintete szinte perzselte Maxot. Rajta, haver, szólj csak egy szót is, és meglátod, mit kapsz - mondta könnyednek tűnő, mégis elmondhatatlanul fenyegető hangon. Kedves papa, ha azt mondom, én előre szóltam, akkor keveset mondok - közöltem Maxszal. - Úgyhogy inkább visszatérnék arra, amit te mondtál nekem: meg kellett volna ölnöd, amikor volt rá alkalmad. Boneshoz fordultam: Miért vinnénk bárhova is? Itt helyben is megölhetem, és akkor nem kell többet aggódnunk miatta. Soha többé nem kell tartanod tőle - mondta Bones jegesen. - De ilyen könnyen nem ússza meg. Bones kinyújtotta a kezét, és megérintette Max arcát. Könnyed mozdulat volt csupán, Max mégis öszszerezzent, mintha késsel hasítanának bele. Nemsokára találkozunk, haver. Már alig várom. Annette is felbukkant. Kissé már hervadó arcából pezsgőszín tekintet lövellt Max felé. Annette harminchat éves volt, amikor Bones átváltoztatta. A tizenhetedik században mások voltak a körülmények, úgyhogy körülbelül negyvenöt évesnek nézett ki, de jó karban lévő negyvenöt évesnek. Máskor mindig kifogástalan volt a megjelenése, most azonban vörösesszőke frizurája összekócolódott, elegáns kosztümje pedig jócskán viharvert állapotba került. Elég mozgalmas nap volt - jegyezte meg.

Majdnem felmordultam. Annette igencsak lazán fogta fel egész délutános kínzatásomat. Zárd vissza - mondtam Coopernek, mert ennyi elég volt az apámból. Örökre. Cooper engedelmeskedett, s a kapszula ajtaja éles kattanások kíséretében a helyére siklott. Hirtelen félelmetes gondolat merült fel bennem. És hol van Calibos? Volt Maxszal egy másik vámpír is. Ott a feje - biccentett Bones a fák irányába. - A többi része kicsit arrébb. Hideg elégedettség fogott el. Honnan tudtátok, hogy jönnötök kell? A légitársaság elkeverte Annette csomagját - mondta Bones, már-már derűsen. - Kétszer is megcsöngettelek, hogy késni fogunk, mert veszünk neki pár cuccot. De nem vetted fel. Máskor mindig felveszed, úgyhogy egyenesen idejöttünk. Már vagy egy mérföldre innen hallottam, hogy sikoltozol. Megálltam, és gyalog lopóztunk tovább. Az egyik fickót azonnal megláttuk. Nem lehetett tudni, hányan vannak még bent, úgyhogy egyszerre rontottunk be az ablakon keresztül. Felkacagtam. Azon múlt az életünk, hogy Annette csomagja elveszett? Milyen vicces. - Gondolom, te inkább vásárolgattál volna - mondtam Annette-nek. Egyszerűen nem bírtam a nyelvemmel. A nő halványan elmosolyodott. Nem egészen, kedvesem. Épp most beszéltem Iannel folytatta, inkább Bonesnak, mint nekem. - Teljesen felhergelte magát azon, amit Max művelt. Hivatalosan is kizárja Maxot a vonalából. Ez volt a legszörnyűbb büntetés, amivel egy vámpír sújthatta a vonala valamelyik tagját. Azt jelentette, hogy

Maxért immár a kisujját sem mozdítja senki, és ez elég sötét kilátásokat tartogatott apámnak. Max megmondta, hogy Ian nem tud a dologról jegyeztem meg, noha cseppet sem kedveltem lant. - Azt állította, hogy új barátai vannak, akik éppannyira szeretnének engem holtan látni, mint ő. Bones bólogatott. - Most hazamegyünk, szivi, és kiderítjük, kik segítettek Maxnak ebben az egészben. Aztán kinyírjuk mindet. A házunk jókora épület volt egy domb tetején, körpanorámával a Blue Ridge-hegységre a golyóálló ablakokból. Eléggé eldugott helyen állt ahhoz, hogy sose fussunk össze szomszédokkal, így aztán a helikopterleszállóhely, valamint a ház melletti hangár sem adhatott okot kellemetlen kérdezősködésre. Annette Donékkal ment, hogy segítsen Tate mellett, az eredeti terv szerint, de Bones nem tartott velük. Megmondta Donnak, hogy megváltoztak a prioritások, és nem kellett magyaráznia, miért. Tate-tel minden rendben lesz úgy is, ha csak két élőhalott vigyáz rá. Az én biztonságom most kétségesebb, annak fényében, amiket Max mondott. Amikor beléptem a házba, a cicám odaszaladt, és a lábamhoz dörgölődzött. Úgy terveztük, hogy egy hétig távol leszünk, ezért beállítottam az automata etetőt és az alomtisztítót. Most a macska az én maradékomat kaphatja a száraz kaja helyett. Nem csoda, hogy örül nekem. Anyám még sosem járt a házunkban, de előbb inkább a vért szerettem volna lemosni magamról idegenvezetés helyett. Ez a vendégszoba - mutattam a földszinti hálószoba felé. - Van ott pár ruhám is, úgyhogy szolgáld ki magad. Én lezuhanyozom.

Bones követett az emeletre. Lehámoztam magamról Cooper dzsekijét, valamint a véres melltartót és nadrágot. Soha többé nem akartam látni őket. Bones is kibújt vörösre mintásodott ingéből és nadrágjából, aztán a sarokba rúgta a ruháit, és csatlakozott hozzám a zuhany alatt. Először jéghideg volt a víz. Eltartott pár percig, mire ilyenkor felmelegedett. Reszkettem a jeges permet alatt. Bones átölelt, és a testével óvott a hidegtől. De amikor a víz már bemelegedett, és Bones rám irányította, akkor sem maradt abba a remegésem. - Nem hittem, hogy megúszom ezt mai napot. Halk volt a hangom. Bones gyengéden magához szorított. Most már biztonságban vagy, Cicuska. És megígérem neked, hogy soha többé nem történhet ehhez hasonló. Nem feleltem, de arra gondoltam, hogy ez az ígéret kivételesen olyan lehet, amit Bones nem fog tudni betartani. Ugyan ki tudja, mit rejt a jövő? Nemcsak arról van szó, hogy apám bosszút akar állni rajtam - és anyámon - a puszta létezésemért, hanem arról is, hogy ehhez jutalomra és segítségre kapott ígéretet. Csak az a kérdés, hogy kitől? Persze mindezt nem mondtam ki. Bonesnak igaza van pillanatnyilag biztonságban vagyok. És itt van velem ő. Semmi más nem számít. Legalábbis ebben a pillanatban nem. Talán egy órája lehettünk otthon, amikor vendégek kezdtek feltünedezni. Először Jüan és Cooper - őket Don küldte, hogy vigyázzanak rám. Mindkettőjüknél tucatnyi vámpír ellen elegendő ezüsttőr és ezüstgolyós pisztoly volt. Aztán a Bones-féle testőrkülönítmény futott be három vámpír képében, akiket eddig nem ismertem. A Csörgő nevű tag a fiatal Sámuel Elliottra emlékeztetett, Zéró albínónak tűnt hosszú szőke hajzatával, Tick Tock pedig csupa fekete: fekete bőr, fekete haj, fekete szem.

Magamban Cowboynak, Sónak és Borsnak neveztem el őket. Aztán megjött Spádé, más néven Charles, ahogy Bones szólította. Spádé mindenkinek a szerszám nevén mutatkozott be, melyet kényszermunkára ítélt fegyencként kapott. Azért hívatta így magát, hogy sose felejtse el, milyen reménytelennek érezte az életét. Bones onnan vette a nevét, hogy egy ausztrál bennszülött temetőben ébredt öntudatra vámpírként. A vámpírok szeretik komplikálni a neveiket. Rodney, a ghoul érkezett következőnek. Azonnal belopta magát Jüan szívébe azzal, hogy nekiállt főzni. Én nem ettem, hanem lefeküdtem, de nem volt meglepő, hogy nem tudtam nyugodtan pihenni. Almaimban anyámat láttam az emeleti korlátról lógni, és apám vicsorgó képét, ahogy rám lő. Don is megjelent valamivel dél után. A konyhában üldögéltünk éppen Bonesszal, Jüannal, Cooperrel és anyámmal. Mindenről beszéltünk, csak a lényegről nem, amikor Don megérkezett. Tulajdonképpen meglepett a felbukkanása. Azt hittem, hogy nagybácsikám a telep költöztetésével foglalatoskodik. - A főnököd tud róla, hogy lógsz? - érdeklődtem. Don fanyarul elmosolyodott. Nem maradhatok soká, de néhány dolgot meg kell beszélnünk, és... látni akartam, hogy vagy. A rendkívül sürgős munkahelyi kérdéseket telefonon is megbeszélhettük volna, tehát úgy sejtettem, hogy inkább az utóbbi miatt van itt. Örülök, hogy eljöttél - mondtam, és úgy is gondoltam. Ismeretségünk kezdete talán kissé rázós volt - pontosabban nagyon rázós -, de anyámon kívül ő jelentette a családomat.

Egyél egy kis reggelit - mutattam a tűzhely mellett sorakozó edényekre. - Rodney annyit főzött, hogy egész életemre elég lenne. Don óvatosan végigmérte a fogásokat, és Rodney felnevetett. Afféle vegetáriánus ghoul kaja - nyugtatta meg Dont. Nincs benne semmi olyan, amit ne lehetne kapni a közértben. Don tétován szedett magának, és leült. Felszúrt egy apró falatot, lenyelte, aztán felbátorodott. Hát, igen, Rodney remek szakács. Bonesnak megcsörrent a telefonja. Elnézést kért, kiment, majd halkan beszélni kezdett. Csak pár szót tudtam kivenni, mivel Jüan és Cooper az új telephelyről kezdett beszélgetni Donnal. Elég komoly kihívás lehetett pillanatok alatt mindent áthelyezni és újra működésbe hozni. Bones visszajött, és csattanva összecsukta a telefonját. Volt benne valami új keletű feszültség. - Mi az? - kérdeztem. Ma este egy kicsit el kell mennem, Cicuska, de aggodalomra semmi ok. Ki hívott? És miért mégy el? Bones gondosan megválogatta a szavait. A nagyúr volt az, Mencheres. Megerősítette, hogy ott lesz a bemutatón. Felsóhajtottam. Szándékosan ködösítesz, Bones. Miféle bemutató? Mi ez az egész? A többi vámpír hirtelen úgy tett, mintha rendkívüli módon lekötné figyelmüket a konyha berendezése. Bones arckifejezése kifürkészhetetlen mélységeket sugallt. -

Összehívom a vonalam tagjait, Ian embereit és más fontosabb Mesterekéit, hogy tanúi legyenek Max megkínzásának. Pislogni kezdtem. Fesztivált rendezel, hogy közönség előtt intézd el apámat? Bárki támogatja is Maxot és Calibost, nem félt a reakciómtól a te megkínzatásoddal és meggyilkolásoddal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy egyesek azt hiszik: vagy nem érdekel a dolog, vagy elpuhultam. De most mindenki meglátja, mi történik azzal, aki részt vesz bármiben, ami ellened irányul. Van benne ráció - vélte Don. - Ha példát statuálunk, a többiek meghúzzák magukat. De Max elpusztítása, még ha előbb a kínok kínját szenvedi is el, csak késleltetheti az újabb támadást. Ettől még nem tudod meg, kinek van még benne a keze az ügyben, és hogyan tudnád megakadályozni, hogy újra megtörténjen. Igazad van, öregfiú - helyeselt Bones. - De nem akarom megölni Maxot. Életben fogom tartani, hogy demonstrálja a „kegyetlen és szokatlan büntetés" fogalmát. Csak akkor ölöm meg, ha teljesen megtört. Ez akár többéves mindennapi szenvedést is jelenthet. Én a magam részéről egy évtizedben is reménykedem. Don elfehéredett a könyörtelen beszédre. Rodney, Spádé és a másik három vámpír viszont nem tűnt meglepettnek. Anyám Bonesra meredt, aztán elmosolyodott. - Hát, ezt látnom kell. - Neked á... - kezdtem, de Bones felemelte a kezét. Várj, Cicuska, ez a mi kettőnk ügye anyáddal. Ha odamész, Justina, számolnod kell vele, hogy te leszel ott az egyetlen ember. Sértéseidet kizárólag a főszereplő vámpírra kell korlátoznod. Képes leszel rá? -

Anyám hátravetette a haját. - Nagyon régóta várok erre. Menni fog. Kezet rá! Bones megfogta a kezét - anyám most érintett meg először vámpírt önszántából. És dicséretére legyen mondva, utána nem kezdte el azonnal zsebkendővel törölgetni az ujjait. Akkor megegyeztünk. Jüan vagy Cooper, egyikőtök szintén jöjjön. Azt akarom, hogy mesélje el a csapatnak, amit ott látott, mintegy figyelmeztetésként, hogy mi vár arra, aki esetleg el akarná árulni Catet. Don, te ne gyere. Ne nézd végig, mi történik a testvéreddel. Anyám felpattant a helyéről. Hoppá. - Max a maga fivére? - kérdezte csikorogva Dont. Don meg sem rezdült. Igen. Miatta hoztam létre az egész projektet. Meg akartam ölni őt és a fajtáját. Még a saját unokahúgomat is felhasználtam hozzá, anélkül hogy elmondtam volna neki, ki vagyok. Bonestól tudja, ő nyomozta ki a dolgot. Úgyhogy ha valakire haragszik, az én legyek, ne Cat. Bátor szavak egy olyan helyiségben, ami tele van élőhalottakkal. Spádé undorodó pillantást vetett Donra, Rodney pedig megnyalta a száját. Gondolatban nyilván már bepácolta Dont. Maga tudta, hogy Catherine az unokahúga, amikor rátalált? - hüledezett anyám. Don felsóhajtott. Olvastam a feljelentést, amit Maxról tett annak idején. A leírásból ráismertem. Aztán maga életet adott egy különös genetikai anomáliával születő gyermeknek. Mindvégig tudtam, hogy Cat félig vámpír - és az unokahúgom. Anyám keserűen felkacagott. Akkor mindketten önző célokra használtuk őt. Az a vámpír ott jobban bánt vele, mint a saját rokonai.

Bones szemöldöke magasra szaladt. Justina, ennél szebb dolgot soha nem mondtál még nekem. Én is meghökkentem, de nem akartam elkalandozni a tárgytól. Én is veled megyek este - jelentettem ki, mert feltűnt, hogy Bones kihagyott a listából. Kedvesem arca megkeményedett. - Nem, Cicuska, nem jössz. Mélységesen megdöbbentem. Engem lőtt meg, vert össze és szabdalt szét, nem emlékszel? Pontosan engem! Márpedig nem jössz - mondta Bones élesen. - Ha te is akarsz adni neki egy kicsit, megteheted, de majd máskor. Ma éjjel semmiképp sem. Hirtelen rádöbbentem a magyarázatra. Bones azt hiszi, hogy nem viselném el, amit Maxnak kieszelt. Tizenhat éves korom óta térdig gázolok a vérben és a zsigerekben, s most egyszerre el kell rejteni előlem az élőhalott világ csúf oldalát? - Bones, én nem vagyok holmi szelíd kis virágszál. Nem tudsz mutatni nekem semmi olyat, amit nem bírnék ki. De igen - felelte Bones. - És ha eljönnél, elrémülnél; mert azt akarom, hogy rémisztő legyen, különben nem éri el a célját. Nem, Cicuska. Az irgalom az egyik olyan dolog, amit imádok benned, de jelen esetben csak közénk állna. Nem jössz, és kész. Nem hittem a fülemnek. Sértettség és düh ágaskodott bennem. Hogyan veheti a bátorságot Bones, hogy csak úgy eldöntse, mit az, amit kibírok, és mi az, amit nem? A mi kapcsolatunk elvileg szerelem, nem pedig diktatúra.

Tudod, én mit szerettem a legjobban benned? kérdeztem csalódottan. - Azt, hogy sosem basáskodtál fölöttem a korelőnyöd miatt. Neked biztosan nem újdonság semmi, amit én valaha is láttam vagy csináltam, de ennek ellenére mindig egyenlő félként kezeltél. Most viszont pontosan úgy bánsz velem, mint egy ügyefogyott kislánnyal, amilyennek Max nevezett. Nélkülem akarod megtartani a kis szeánszodat? Hát, legyen. De semmi, amit láthattam volna, nem állhat közénk jobban, mint az, amit most műveltél. Cicuska... - nyúlt utánam Bones. Elviharzottam mellette, fel a lépcsőn. Jüan a torkát köszörülte. Csörgő suttogott valami olyasmit, hogy hagyjanak lehiggadni. Don köhécselt, aztán közölte, hogy el kell intéznie néhány telefont. Bones viszont nem mondott semmit, és nem is jött utánam. -

HÉT Sértettségem nem enyhült a nap további részében sem. Bevettem magam a szobámba, és senkihez sem akartam szólni, főleg Boneshoz nem. Ő békén is hagyott, még csak az emeletre sem jött fel. De ahogy sötétedett, úgy döntöttem, hogy felhagyok a duzzogással. Újra lezuhanyoztam, és lementem. Rodney remek vacsorát készített nekem. A jó ég tudja, honnan szerzett steaket; biztosan leküldött valakit a boltba. Don, aki anyámmal üldögélt az asztal mellett, rám vigyorgott. Épp arról beszéltünk, hogy felvehetnénk Rodney-t a csapat szakácsának. Legalább harminc százalékkal nőne a termelékenység. Szortyintottam. Láttam, hogy Bones odakint van a verandán. Talán még többel is. Ha már a csapatról van szó, hol lesz az új bázis? Tennessee-ben, a CIA egy régebbi óvóhelyén. Némi felújítás után egy-két héten belül minden működni fog. A föld alatti megerősítések miatt ez a legbiztonságosabb választás. - Egyetértek. Mikor mész oda? - Ma este - Don anyám felé bólintott. - Édesanyádnak is lesz helye ott. És a barátaidat, Denise-t és Randyt is elköltöztettük, hátha Max őket is kinyomozta. Te jó ég, erre nem is gondoltam! - kiáltottam fel, és átkoztam magam a butaságomért. Hogy is feledkezhettem meg a legjobb barátnőimről? Don felsóhajtott.

Mással voltál elfoglalva. Előfordul ilyesmi, ha valakit kínoznak, és kis híján megölnek. Rodney teli tányért tett elém és anyám elé. Majdnem elájultam, amikor anyám élvezettel enni kezdett, ahelyett hogy a ghoulhoz vágta volna az ételt. Talán az egyik vámpír megunta a kekeckedését, és egy harapással jobb belátásra térítette? Anyám elkapta elképedt pillantásomat. - Néztem, mit tesz bele... - mondta védekezőn. Rodney, ahelyett hogy megsértődött volna, csak nevetett. - Egészségére, Justina. Elszakítottam tekintetemet a ghoul-főztöt falatozó anyám hihetetlen látványától. - Ha elmész az új telepre, Don, veled tartok. Bones a verandán járkált fel-alá, és telefonált. Erre hirtelen abbahagyta a járkálást. Don jelentőségteljesen kipillantott az ablakon, aztán a szemembe nézett. - Gondolod, hogy ez okos dolog lenne? Hacsak ki nem rúgsz, ma odamegyek, hogy ellenőrizzem a csapatomat - feleltem. - Ott van rám szükség. Miután Bonesnak biztosan nem lesz az este szüksége rám. Elengedtem a fülem mellett a kintről hallatszó halk szitkokat. Don széttárta a kezét. Már hogy rúgnálak ki? Az emberek örülni fognak, hogy látnak. Zéró, Tick Tock, Csörgő, ti vele mentek! - jelentette ki Bones. Nem fáradt azzal, hogy bejöjjön, vagy felemelje a hangját. A vámpírok hallása mellett ez szükségtelen volt. És hogyan vitted át Tate-et az új helyre? - kérdeztem anélkül, hogy megjegyzést tettem volna a testőrökre. Egy dühöngő új-vámpír szállítása nem lehetett könnyű. -

Don köhintett. - Az egyetlen lehetséges módon. Kapszulában. Leesett az állam. - Meg is halhatott volna! Don arca elfelhősödött. Tate ötlete volt. Tudta, hogy máskülönben veszélyes lehet a többiekre. Biztonságban megérkezett, és vele van Annette meg Dave. Annette azt mondja, Tate nagyon jól halad az éhsége megfékezésében. Alig egy napja változtatták át. Hűha! Bones visszajött. Nem néztem fel, csak a tányéromra koncentráltam. Mikor végeztem az evéssel, elöblítettem az edényt, betettem a mosogatógépbe, aztán elindultam felfelé, vissza a szobámba. Egy pillanat, Cicuska - szólalt meg Bones, s én megálltam a lépcső felénél. Volt valami a kezében, ami megcsillant a fényben. - Kéred vissza? A bal kezemre pillantottam, és elöntött a szégyen. Elfeledkeztem a gyűrűről. Te jó ég, hol áll a fejem? Először Denise-ék, most meg a gyűrű. A Max-féle kínzós sztori sem lehet felelős az összes kihagyásomért. Nem csoda, hogy Bones ostoba kislányként kezelt - hiszen úgy is viselkedtem. Köszönöm - néztem a szemébe. - Persze hogy kérem. Bármennyire haragudtam is, hogy nem akar az este magával vinni, ez nem örökre szólt. Lehet, hogy szembeszálltam vele, ha megmentésre szoruló hölgyként kezelt, de eszem ágában sem volt szakítani vele. Soha többé. Bones kis híján elmosolyodott. - Ezt örömmel hallom. Feljött a lépcsőn. Nyújtottam a kezem, de Bones ahelyett, hogy a tenyerembe pottyantotta volna, ráhúzta az ujjamra. Bőre hűs érintése, az ereje jól ismert bizsergése...

legszívesebben a karjába vetettem volna magam, elfeledkezve az egész világról. De most rengeteg dolog történt körülöttünk, és nem csak rólunk vagy a kettőnk érzéseiről szólt a történet. Ki gondolta volna valaha is, hogy Bones vámpír mivolta lesz a legkisebb probléma a kapcsolatunkban? Emlékszem rá, amikor még azt gondoltam, hogy nem élhetek együtt egy élőhalottal. Most viszont már sokkal magasabbra kúsztak a tétek. Indulok, Cicuska. Don majd értesít, hol vagytok, és felveszlek. Lehanyatlott a kezem. - Mikor? - Még hajnal előtt, de nem sokkal. Még nyolc óra sem volt. Bones szép hosszú bulit szervezett Maxnak. - Huh - mondtam. Bones lassan beszívta a levegőt. Talán az érzéseimet próbálta kifürkészni a szagomból. Szeretlek - szólt végül, s elment, anélkül hogy megvárta volna a válaszomat. Már lent volt a lépcső alján, amikor megszólaltam. - Én is szeretlek. Megszemléltem az új épületet. Milyen lakályos. Óvóhelynek. Sokkal nehezebb szemmel tartani - mutatott rá Don. Kívülről úgy néz ki, mint egy magánrepülőtér, és a nagyja a föld alatt van. Addig dolgozunk rajta, amíg minden megfelelő nem lesz. Tetszik. Csörgő, Zéró és Tick Tock kíváncsian nézegettek körbe. Dont nem izgatta, hogy három idegen vámpír van velem, de nyilván nem akart vitatkozni Bones- szal. Rodney,

Cooper és anyám Bones-szal tartottak. Jüan nem, úgyhogy most ő is szemlélődött. Hol a csapat? - kérdeztem. A mínusz negyedik szinten. Éppen az akadálypályát alakítják át edzőtereppé. Nyeltem egyet. Hatalmas vállalkozás lesz mindent beindítani, és az egésznek én vagyok az oka. Nekem gyilkos az apám, aki utánam nyomozva kiderítette a telep helyét. Lemegyek. Jössz? Don megrázta a fejét. Nem. Nekem most a folyamatban lévő áthozatalokat kell ellenőriznem, hogy minden rendben legyen. Otthagytam, és elindultam a liftek felé, a jelzéseket követve. Jüan és három élőhalott testőröm velem tartott. Néhány órát eltöltöttem azzal, hogy tologattam és pakolásztam a fiúkkal, hogy valamennyire gatyába rázzam a dolgokat. Most kapóra jöttek a vámpír srácok, mert ők egy autót is elvittek volna a vállukon, ha kell. A legnehezebb cuccokat kapták mindig, de nem panaszkodtak, noha valószínűleg nem erre számítottak, amikor rám állították őket. Éppen a sorakozó-platformot akartuk a helyére tenni, amikor besétált Don. Furcsa arcot vágott, és odaintett magához. Mi a baj? - kérdeztem azonnal, és gyorsan megnéztem a telefonomat, nem mulasztottam-e el valami hívást. Semmi. Csak gyere be egy percre az irodámba. Van ott valami, amit... látnod kell. Miért hiszi azt mindenki, hogy klassz dolog, ha rébuszokban beszél? merengtem. Don nem felelt, csak elindult visszafelé, hogy menjek utána. Testőreim is csapotpapot otthagytak, és azonnal jöttek velem. Bár a csapat lenne ilyen engedelmes...

Magamban még mindig füstölögtem, amikor odaértünk Don irodájához. Az ajtó csukva volt. Benyitottam - és elképedve torpantam meg. Tate állt velem szemben. Zölddel keretezett indigókék tekintete elfojtott szomorúsággal meredt rám. Az órámra pillantottam. Néhány perccel múlt éjfél. Alig egy nap telt el az átváltozás óta. Eléggé féken tudja már tartani az étvágyát ahhoz, hogy egy kicsit kijöhessen - mondta Annette, aki valamivel hátrébb állt. - Rendkívül figyelemreméltó. Rózsaszín könnyek szivárogtak Tate szeméből, ahogy rám pillantott. Sosem fogom megbocsátani magamnak, Cat. Én javasoltam, hogy vessük be Belindát csaliként, és ez majdnem az életedbe került. Annyira sajnálom. Megérintettem az arcát, és letöröltem a rózsaszín könnycseppeket. - Nem a te hibád, Tate. Senki sem számított erre. Tate megragadta a kezem. Hallottam, hogy Max megtalált. Muszáj volt a saját szememmel látnom, hogy jól vagy. Tate magához ölelt, olyan erővel, hogy biztosan szereztem pár horzsolást. Nyilván nem is volt tudatában hatalmas erejének - még nem szokott hozzá. Eltoltam magamtól. -Tate... halálra szorongatsz! Olyan hirtelen engedett el, hogy majdnem elestem. - Te jó ég, én mindent rosszul csinálok! Nem kerülte el a figyelmem, hogy három vámpír testőröm közelebb húzódik hozzánk. Energiájuk feszülten kavargott a levegőben, mintha a fekete, a fehér és a western lecsapni készülne. - Nyugi, fiúk - mondtam nekik.

Nem lenne szabad ilyen közel menned egy friss vámpírhoz - jegyezte meg Csörgő. - Túl veszélyes. Tate szeme bezöldült. - Ezek meg kik? Bones biztonsági intézkedései. Ők vigyáznak rám, amíg ő ide nem ér. Annette félrebillentette a fejét. - Crispin ma este ad Maxnak? Igen. És úgy gondolja, hogy nem bírná el a gyomrom a legrosszabb vámpír formáját. De Coopert és anyámat elvitte. Ők biztosan keményebbek, mint én. Vagy talán inkább náluk nem számít neki annyira, hogy mit gondolnak róla - mutatott rá Annette. - Szóval te is vele vagy - morogtam. A jégszőke Zéró közelebb húzódott Tate-hez. Én persze észrevettem, és bosszúsan felsóhajtottam. - Nem fog megharapni, úgyhogy nem kell rámászni. A vérmérsékleted és az illatod izgalomba hozza felelte Zéró szenvtelenül. - Túlságosan friss még ahhoz, hogy sokáig ellen tudjon állni ilyen erős ingereknek. Szemügyre vettem Tate-et. A szeme smaragdszínben lángolt, és ha láttam volna az auráját, az minden bizonnyal szikrázott volna. Huh. Van valami abban, amit Hófehérke mond. - Sosem bántanám - vicsorogta Tate. Don, aki egész eddig nem mondott semmit, most megszólalt: - Akkor menj vissza a cellába, és bizonyítsd be. Tate egy szempillantás alatt feléje perdült. Hosszan beszívta a levegőt, majd az orrán át kifújta. Igazad van. Itt mindenkinek nagyon jó szaga van, akinek ver a szíve. Oké. Jobb az elővigyázatosság. -

Kifelé menet hozzám súrlódott, és újabb hosszút szippantott a levegőből. Olyan illatod van, mint a mézes tejszínnek, Cat. Csak azért fogok lélegezni az éjszaka, hogy érezzem a szagodat a bőrömön. A francba. Minek kell ilyeneket mondania? Tick Tock keze az övébe dugott kés felé vándorolt. Zéró elém állt, majdnem a lábamra tapodva. Csörgő csak a fejét ingatta. Megint meghalhatsz, öreg, ha folytatod ezt a dumát. Tate hidegen meredt rá. Egyre félelmetesebb, valahányszor ezt hallom - Azzal elment a liftek felé, hogy lemenjen a legalsó szintre, ahol a cellája volt. Megköszörültem a torkom. - Hát, igen. De legalább nem volt kínos. Annette szája széle felkunkorodott. Mielőtt csatlakozom Tate-hez, válthatnék veled néhány szót? Vállat vontam. - Persze. Mi a helyzet? Annette körbepillantott. - Négyszemközt gondoltam. - Persze, ahogy akarod. Gyere az új irodámba. A három agyaras nem jött utánunk. Gondolom, Annetteben nem láttak fenyegetést. Nem tudhatták, hogy előbb verekednék össze vele, mint bárki mással itt. Inkább csak formaságból csuktam be az ajtót, hiszen az élőhalottak úgyis hallanak mindent. Nos, jó, mit szeretnél? Annette leült az egyik székbe. Crispinnek igaza van, hogy távol tart téged ettől a dologtól, Cat. Még ha szemlátomást neheztelsz is rá emiatt. Forgatni kezdtem a szemem.

Ne kezdd már ezt! Annette rám szegezte a tekintetét. Én tizennégy éves voltam, amikor arra kényszerítettek, hogy hozzámenjek a legalantasabb, legvisszataszítóbb férfihoz, akit valaha is ismertem... legalábbis akkor. A harmadik éjszakán Abbott odahozta az egyik szobalányt is az ágyunkba. Én ellenkeztem, mire ő megvert. Attól fogva sosem tiltakoztam, ha más nőt hurcolt a hálószobánkba. Néhány évvel később egy Lady Geneviéve nevű férjezett grófnő meghívott a birtokára engem és Abbottot, míg a férje felment az udvarba. Elkábította Abbottot, és amikor a férjem elaludt, a grófnő azt mondta, hogy meglepetése van számomra. Kopogtattak az ajtón, és egy fiatal férfi lépett be. Gondolom, sejted, ki volt. Miért kell nekem ezt végighallgatnom? - szóltam közbe. - Bár bizonyos fokig izgalmas, nem szeretném hallani a visszaemlékezéseidet arról, hogyan szexeltél Bonesszal. Annette legyintett. Nem erről van szó. Crispin és én mindketten a körülményeink rabjai voltunk, mint látod. A válás csupán a királyok kiváltsága volt, a nők pedig szülőgépek. Én is megfogantam, hogy kitől, nem tudom, mert akkoriban Crispinnel és Abbott-tal is együtt voltam, de a szülés megindulásakor Abbott nem volt hajlandó bábát hívni. Farfekvés volt, én majdnem elvéreztem, a gyerek pedig megfulladt a köldökzsinórtól. Ez mintha elfújta volna az ingerültségemet. Már kétszáz év telt el azóta, Annette hangjában azonban még mindig ott bujkált a fájdalom. Nagyon sajnálom - mondtam őszintén. Annette bólintott. Meddő lettem, és hónapokig betegeskedtem. Crispin titokban látogatott. Aztán hamarosan letartóztatták -

lopásért. Lady Geneviéve kieszközölt nekem egy magánkihallgatást a magisztrátusnál. Rávettem, hogy ne akasztassa fel Crispint, hanem inkább száműzzék az új-délwalesi gyarmatokra. Ez volt az egyetlen lehetőségem, hogy viszonozzam Crispin rengeteg jóságát. Köszönöm neked. Még sosem mondtam ilyesmit Annette-nek, de a jelenlegi helyzetben ez több mint helyénvaló volt. Igen, Annette-nek és nekem voltak egymással problémáink, de nélküle - és ami azt illeti, Ian nélkül - Bones nem élte volna túl a tizennyolcadik századot. Tizenkilenc nyomorúságos év telt el. Egy éjszakán valaki kopogott a hálószobánk ajtaján. Abbott kinyitotta, és hátrarepült, mint akit ellöktek. Az ismeretlen látogató lehúzta a csuklyáját, és Crispin volt az, egy nappal sem idősebben, mint amikor utoljára láttam. Crispin elmondta, hogy nem tudott elfelejteni sem engem, sem a szenvedéseimet. Aztán ripityára törte Abbott minden csontját. Miután végzett vele, Crispin megmutatta, mivé lett, és választási lehetőséget kínált nekem. Abbott halálával megörököltem volna minden vagyont, és az udvarnál élhettem volna le hátralévő éveimet. De ezzel csak csöbörből vödörbe kerültem volna, ezért a másik ajánlatot választottam. Crispin átváltoztatott, és azóta is a pártfogóm. Elhallgatott, és elmorzsolt arcán egy könnycseppet. - És most jön az, amit mondani akarok. Te erős lány vagy, Cat, de nem kegyetlen. Crispin sem az, hacsak nem dühödik fel vagy nem megy másként, és jelen esetben mindkettő igaz. Megdöbbennél azon, amit látnál, pedig csak azt tenné, amit kell. Crispin önmagát okolja, és részben igaza van. A vámpírok csak azt tisztelik, amitől félnek. A könyörület náluk gyengeségnek számít. Úgyhogy ha igazán szereted, ezt hagyd meg neki, még ha sérti is a büszkeséged.

Annette felállt. Jóllehet Tate mellett töltötte az egész napot, olyan makulátlan volt a megjelenése, mint akit skatulyából húztak ki. Zavarba ejtesz - mondtam végül. - Miért fáradozol azzal, hogy elsimítod ezt a dolgot köztem és Bones között? Nemrég még mindent megtettél azért, hogy szétválassz minket. Annette megállt az ajtóban. Mert szeretem Crispint. És ha már nem is az enyém többé, azt akarom, hogy boldog legyen. Elment, de én még hosszú percekig maradtam. Sokkal egyszerűbbek voltak a dolgok akkor, amikor még egyszerűen csak utáltam Annette-t, és nem voltam kénytelen hallgatni rá.

NYOLC Bones éjfél után tíz perccel érkezett. Kimentem a helikopter-leszállóhoz. Cooper vezetett. Bones szállt ki elsőnek, aztán anyám, Rodney, majd Cooper. Cooper elég megviseltnek tűnt, anyám viszont már-már szenvtelennek. Igazán érdekes volt - közölte. - Catherine, eddig nem is mondtad, hogy ha levágsz valamit egy vámpírról, visszanő. Elbűvölő. Ezek szerint felesleges megkérdeznem, hogy jól szórakoztál-e - morogtam. - Már tudom, mit fogsz kapni karácsonyra. Anyám a szemöldökét ráncolta. Muszáj mindig poénkodnod? Mindegy. Fáradt vagyok, és aludni szeretnék. - A barakkok erre vannak - intettem. Anyám rosszalló arcot vágott. Még emlékszem a kezdetekről, milyen barakkban aludni. Mintha koporsóban feküdne az ember, és mivel én nem vagyok vámpír, ezt talán kihagynám. Anya... - csikorgattam a fogam. - Ez csak ideiglenes. Nemsokára szerzünk neked rendes helyet. Mondanám, hogy aludj fent nálunk, de akkor megint előjön a vámpírtéma. - Elmehetek szállodába - erősködött anyám. Azon a néven, amin Max megtalált? - vágtam vissza. Nem. Don szerez neked új személyazonosságot és lakást, de addig... -Jöhet hozzám.

Az ajánlat nem Coopertől érkezett. Ő a földet tanulmányozta az egész beszélgetés alatt. Bones meglepetten vonta fel a szemöldökét. Rodney megvonta a vállát. Van egy házam úgy kétórányira innen. Nem gyakran vagyok ott, mert sokat utazom, és biztonságos lenne, amíg a nagybátyád nem talál valami mást, Cat. Felsóhajtottam. - Rodney, köszönöm az ajánlatot, d... Ugye nem tartasz ott testrészeket? - szólt közbe anyám. - Nem örülnék, ha kinyitnám a hűtőt, és egy fejet találnék benne. Rodney felkacagott. Nem, Justina, nem olyan, mint Hannibal Lecter kuckója. Anyám egy pillantással felmérte a barakkokat, majd Rodney-t. Ha választanom kell egy barakk közt, ahol egy vérszomjas új vámpír ólálkodik a közelben, meg egy ghoul háza között, akkor a ghoulra szavazok. Catherine, az egyik katonátok el tud vinni, ugye? Elviharzott a barakkok felé, Rodney-val a nyomában. Az élőhalottak éjszakája, gondoltam, de ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy Rodney ghoul. Bones nézte, ahogy elmennek, majd hozzám fordult. - Félelmetes egy nő. Szortyintottam. - Nekem is ez volt az érzésem egész életemben. Bones rám meredt, óvatos arckifejezéssel. Biztosan azt hitte, hogy megint nekiesek azért, mert gyerekként kezel, de nem így történt. Továbbra sem értettem teljesen egyet az indokaival, de Annette önvallomása megérintett bennem valamit. A kapcsolatom Bones-szal sokkal többet ér holmi

sértett önérzetnél. A végére kell járni ennek a dolognak, de nem holmi vinnyogással. Még mindig félszeg voltam kissé - nem tudtam mit kezdeni magammal. Igazából nem is üdvözöltem. Normális esetben azonnal megcsókoltam volna, de ez most nem tűnt helyénvalónak. Zsebre vágtam a kezem, és feszengve álltam egyik lábamról a másikra. -Nos... Csak ennyit mondtam. Bones gunyorosan elmosolyodott. - Hát, jobb, mint a „kopj le". Megértem, miért csináltad, de valami megoldást kell találnunk az ilyesfajta dolgokra - mondtam sietősen. Mármint arra, hogy megvédeni a másikat valamitől, amit szerintünk nem képes elviselni. Néhány évvel ezelőtt azt hittem, hogy nem tudod menedzselni Dont és az anyámat, ezért elmentem, pedig rád kellett volna bíznom a döntést. Mint ahogyan neked is rám kellett volna bíznod most. Bones hitetlenkedve szortyintott. Te egy kalap alá veszed az én egyéjszakás távollétemet a te négyéves eltűnéseddel? Éreztem, hogy elvörösödöm. Hát, izé, nem... azaz a lényeg ugyanaz... - hebegtem. Helytelen és ostoba dolgot csináltam, amit őszintén bánok, jobban, mint bármi mást életemben. De ma este nem adtál nekem választási lehetőséget, Bones. Elhallgattam, mélyen beszívtam a levegőt, és próbáltam a tekintetemmel kifejezni azt, amit szavakkal olyan nehezemre esett. Ha megkértél volna, hogy ne menjek, ugyanazzal az indokkal, s nem elrendeled, talán elfogadom. Továbbra is azt gondolnám, hogy paranoid vagy, de mégsem érezném úgy, hogy az „én vagyok a csúnya nagy vámpír, te meg a buta kislány" játékot játsszuk.

Bones rosszallóan meredt rám. - Szó sincs róla, hogy buta kislánynak tartanálak. Járkálni kezdett fel-alá. Én csak néztem, de nem szóltam. Belefáradtam abba, hogy miattam kell erősnek lenned - mondta, a széleken zöldülő tekintettel. - Miattam csináltál magadból csalit a lánykereskedőknek. Be kellett hajtanod egy házba, hogy megmentsd anyádat, a nagyszüleid vérével borítva. Olyan munkát vállaltál Donnál, ahol többször is majdnem otthagytad a fogad. És mindez miattam. Megállt és szembefordult velem. Megfogta a vállam. Elegem van abból, hogy kénytelen vagy mindig az erődet bizonygatni, ezért nem akartam, hogy Max miatt is erre kényszerülj. Meg tudod ezt érteni? Rátettem a kezem az övére. Igen. De nem miattad csináltam ezeket a dolgokat, Bones. Ha sosem találkozom veled, akkor is vámpírokra vadásznék még mindig, és viselnem kellene a következményeit. Bones sokáig hallgatott, és átható pillantását a szemembe fúrta. Aztán kurtán bólintott. Rendben van, szivi. Legközelebb megadom neked a lehetőséget, és nem döntök helyetted. Megszorítottam a kezét. Én is megígérem, hogy többet nem döntök helyetted. Lekonyult a szája széle. Akkor nekem lesz először alkalmam betartani ezt az új egyezséget. Vannak bizonyos új fejlemények. Max megadta nekünk annak a fickónak a nevét, akitől a rakétavetőt vette. Tudod, hol van most az illető? Igen. Hideg várakozással tekintettem a találkozás elé. Veled megyek. Bones arcán látszott, hogy nem számított másra.

Holnap indulunk. Ez volt a harmadik utazásom Kanadába. Don megbízásából jártam ott már kétszer, de egyszer talán elmehetek csak úgy, megnézni a Niagarát, mint a rendes turisták, anélkül hogy meg kellene ölnöm valakit. Egy teherautóban ültem a többiekkel. Dave félmérföldnyire volt tőlünk, és háromszáz föld-levegő rakéta megvételéről tárgyalt, plusz ötszáz gránát és három nagy erejű bomba. Ő volt az álcaember, mivel Bonest könnyen felismerhették volna. Dave a maga katonai múltjával bármilyen feketepiaci fegyverkereskedővel hitelesen tudott csevegni. Most éppen a szóba jöhető autóbombák műanyagának minőségét vitatták meg. A teherautóban mindenki hallgatott. Mi is hallottunk minden szót, úgyhogy az irányunkba fordított élőhalott fülek is hallottak volna minket. Cooper és Jüan ismételten ellenőrizték géppisztolyaikat, melyekhez speciális ezüstgolyókat kaptak. Ezzel a ghoulokat nem lehet megölni, de a vámpírok életét eléggé megkeseríti. Szándékosan jöttünk ilyen kevesen, hogy ne keltsünk feltűnést. Spádé is velünk volt, és unottan tisztogatta a körmeit. Nála nem volt fegyver. A Mester vámpíroknak nincs ilyesmire szükségük, hisz ők maguk a fegyverek. Méghozzá halálosak. A ruhám alá vett különleges golyóálló dressz megzizzent a testemen. Vadonatúj találmány volt, vékony, rugalmas darab, mely lefedte a legfontosabb szerveket, és úgy festett, mint egy középkori tornaruha. Persze ettől még lerobbanthatták a fejemet, de a többi részem védve volt. Cooper és Jüan is hasonló ancugot viselt. Sokkal könnyebben lehetett mozogni ebben, mint a régi, nehéz mellényekben. ...egy büdös vasat se adok, ha ez nem pontosan az a cucc, amiben megegyeztünk - mondta éppen Dave. - Most -

menjek vissza a megbízómhoz, és mondjam neki azt, hogy az indítószerkezet vagy működni fog, vagy nem, ahogy Allah akarja? Idióta amatőrök vagytok. Annyi szart árulnak manapság, hogy nem kell aranyárban megvennem ezt a vacakot. Úgyhogy viszlát, ennyi. Nyilván elindult, mert sietős lépések zaja hallatszott a háta mögül. Várj egy percet! Talán meg tudnánk beszélni... - kezdte az izgatott eladó, de aztán egy kacagás félbeszakította. Bones megmerevedett mellettem, Spádé pedig hegyezni kezdte a fülét. Ez lesz a mi emberünk. Harrison, innentől átveszem én - folytatta egy szenvtelen hang. A teherautó ajtaja félrecsúszott, és kimásztunk. Spádé és Bones elöl, mivel ők a legerősebbek. Mi majd utánuk megyünk, ha megkezdődött a harc. A meglepetés ereje felbecsülhetetlen. Te meg ki vagy? - kérdezte Dave bosszúsan. - Egy másik kisinas? Domino a nevem, és én vagyok a főnök - hangzott a jeges válasz. - Bocsáss meg a mintaanyagok miatt. Ez csak próba volt. Néha felbukkannak álcázott ügynökök, akik vevőnek adják ki magukat, de nem tudnak megkülönböztetni egy bombát egy kiló kenyértől. Te viszont jól ismered a szakmát. Még ha soha nem is hallottam rólad. Az utolsó mondatból sütött a gyanakvás. Dave felmordult. Hány olyan ügynökkel találkoztál mostanában, akinek nem volt pulzusa? A rendőrakadémiára nem vesznek fel élőhalottakat. Mindig lehet egy első alkalom, nem igaz? De most más dolgom van. Logan, hozd ki a többi ládát. Járjunk a végére a...

Domino elhallgatott, még a robbanás előtt. Meg- érezhetett valamit még azelőtt, hogy a raktárépületbe hajított két bomba működésbe lépett volna. A felhangzó szaggatott géppisztolyropogás és az ordítások elárulták, hogy többen vannak bent, mint gondoltuk. Jüan, Cooper meg én rohanni kezdtünk az épület felé, mely lángba borult az éjszakában. Leszegett fejjel viszonoztuk a tüzet. A sötétségben ember- és élőhalott alakok próbálták megtalálni a támadás forrását. A géppisztolytűz több előnnyel is járt. Elvonta az őrök figyelmét Spádéról és Bonesról, akik kedvükre mészárolhattak, miközben mi is jó sok célpontot leszedtünk. Dave-nek két fő célja volt a káosz közepette: hogy megóvja Dominót a haláltól, és ne hagyja elszökni. Jüan gonoszul elvigyorodott, s érthetetlen sértéseket mormogott spanyolul, amikor a közvetlen közelébe értünk. Cooper higgadtabb és módszeresebb volt, s csodálatra méltó pontossággal intézte el célpontjait. A szája széle enyhén felfelé kunkorodott. Ez nála hangos hahotának számított. Amikor már elég közel jártunk, elhajítottam a gépfegyvert, és előrántottam kedvenceimet, a tőröket. Majdnem puskagolyó-sebességgel hajigáltam őket a megmaradt két tucat védőre. Az embereket könnyű volt leteríteni meglepetten kaptak a mellkasukba fúródó pengékhez. Valaki hátulról rám ugrott és ledöntött. Birkózni kezdtünk, s igyekeztem távol tartani magamtól csattogó agyarait. A vámpír mintha nem hitt volna a szemének, aztán elborult az arca, amikor átdöftem a szívét. Leráztam magamról, és vártam a következő pácienst. Egy ember volt, közeli lőtávolban. Egy szaltóval kikerültem a kilőtt golyókat, s kiélveztem a fickó elképedt ábrázatának látványát. Kitéptem a kezéből a pisztolyt, és ellene

fordítottam. Néhány tompa dörrenés, és máris holtan hevert a földön. A három, soron következő vámpír fiatalabb és gyengébb is volt. Késeimmel hamar elintéztem őket, miközben Jüanék egyik tárat a másik után lődözték ki a maradék, felbomlóban lévő védelemre. Domino emberei mindenre lőttek, ami mozgott, így többek közt egymásra is. A raktár belsejéből is halálosztás hangjai szűrődtek ki. Fojtott káromkodások és hiábavaló menekülési próbálkozások. A szemem sarkából Dave-et pillantottam meg, aki leszorította Dominót, és ezüstpengét szúrt be a vámpír szíve mellé. Domino tekintete egy pillanatra találkozott az enyémmel. A zölden izzó szem tágra nyílt a döbbenettől, s a vámpír vadul vergődni kezdett. Dave a padlóhoz csapta a fejét - eltört a koponyája. Persze ettől nem hal meg, de egy darabig eltart, míg rendbe jön. Hamarosan elcsitult a csetepaté. Néhány csírájában elfojtott kiáltás hallatszott. Az ellenállás minimálisra csökkent, s az életben maradottak kezdték megadni magukat. A lábamra szíjazva többek közt ott lapult egy mobil. Felhívtam Dont és szóltam neki, hogy tartsa vissza a rendőrséget, akiket nyilván riasztott a robbanás. A csapat néhány további tagja is a közelben várakozott, a hívásomat várva. Ők majd kordában tartják a kanadai hatóságokat, amíg végzünk itt. Valami hussant fölöttem a levegőben. A készenlétben tartott kések megálltak a kezemben, amikor Bones huppant le odafentről. Végignézett rajtam, hogy lássa, nem sérülteme meg, aztán tekintete a Dave által fogva tartott vámpírra vándorolt. - Helló, Domino. Tudod, ki vagyok? Bones intett Dave-nek, hogy engedje felállni. Spádé is befutott, csupa vörös folttal a ruháján, és könyörtelen

szorításba fogta Dominót. Jüan és Dave összeszedte a néhány túlélőt. Domino Bonesra meredt. - Nem. Mi ez az egész? Ez arcátlan hazugság volt. Domino pontosan tudta, kivel áll szemben. Tekintete rendszeresen felém villant. Bones elmosolyodott. Nagyszerű. Azt szeretnéd, ha kiverném belőled az igazságot? Az egyik kedvenc munkamódszerem. Még én is csak pislogtam, olyan gyorsan lépett akcióba. Az egyik pillanatban Domino még rúgkapált, a másikban pedig már ott voltak Bones kezében a leszakított lábai. Huh. Az új testrészek visszanövése nagyon fájdalmas. Legalábbis úgy tudtam. Domino úgy ordított, hogy a dolog igaznak tűnt. Még mindig nem ismersz meg, haver? Gyere, hazudj csak megint, és meglátod, mire mész vele. Elég - kiáltott fel Domino. - Persze hogy ismerlek, de nem tudtam, mire kell a rakéta. Káinra esküszöm, hogy nem tudtam! A két sötét szemöldök a magasba szaladt. Max nem személyesen fizetett ki téged. Akkor ki tette? Domino iszonyodó csodálkozással meredt a földön heverő végtagjaira. Ha megígéred, hogy nem ölsz meg, mindent elmondok. Ezt nem akarhatod - mondta lágyan Bones. Közelebb hajolt, míg alig néhány centi választotta csak el kettőjük arcát. - Mert ha életben hagylak, azt fogod kívánni, bár ne tettem volna. Ehelyett itt helyben megölhetlek. Így sokkal egyszerűbb. Nézd, elhiszem, hogy nem tudtad, kinek szánták a rakétát. Ezért adom meg neked a választás

lehetőségét, bár úgyis mindenképpen el fogod mondani, amit tudni akarok. Végignézhettem, hogyan váltakozik Domino arcán először a tagadás, a remény, majd a kétségbeesés és a belenyugvás. Elektronikusan utalták a pénzt; nem tudom, honnan felelte végül tompán. - Max kapott egy számlaszámot, amire utalnia kell, de nem ő maga intézte. Tudom, mert állandóan hívogatott, hogy megérkezett-e a pénz. Pár napba beletelt, úgyhogy türelmetlenkedni kezdett, és valami határidőről zagyvált. Térjünk vissza az átutalásra - mondta Bones. Megadod az összes számlaszámodat és azt a helyet, ahol a többi árudat tartod. De gyorsan. Nem szeretnék egész éjjel itt szobrozni. Domino nekifeszült Spádé szorításának, de amaz túl erősnek bizonyult. Miért kell az összes? Vidd azt, amelyikre bejött a pénz, de a többit hagyd békén! Bones felkacagott, de cseppet sem kellemesen. Azért kell, mert elveszem az összes pénzedet az utolsó centig, az életeddel együtt. Jó lecke lesz másoknak, hogy hogyan jár az, aki feldühít. Kell még valami ösztönzés, vagy beszélsz? Domino káromkodva kezdte sorolni a számlaszámokat, telephelyeket, bankokat, raktárakat, befektetéseket, széfszámokat - mindenét, amije a párnacihában volt, úgymond. Bones mindent felírt, s csak néha érdeklődött a részletek felől. Mikor Domino befejezte, üres tekintettel meredt maga elé. Bones a szándékát meghazudtoló könnyedséggel helyezte kezét Domino fejének két oldalára. Ha valamit kihagytál, vagy hazudtál, haver, nem leszel ott, ha rájövök. De van egy fiad. Drogdíler, igaz? Nekem

messzire elér a kezem, és nem leszek szívbajos rajta kitölteni a mérgem, hogy a következő szemétláda ne próbáljon átverni, ha tisztességes alkut kínálok neki. Utoljára kérdezem meg, hogy nem hagytál-e ki valamit... - Mindig mondták, hogy genyó alak vagy - morogta Domino. - Minden elvész, amiért dolgoztam. A fiamnak nem marad semmije. A sápadt kezek megfeszültek. - De megmarad az élete. Hacsak nem ártja bele magát ebbe az ügybe, vagy nem próbál bosszút állni rajtam később, békén hagyom. Ez az utolsó lehetőséged. Domino nyilván komolyan vette a fenyegetést, mert további három bankszámlaszámot darált el monoton rezignációval. A fegyverkereskedelem jól jövedelmező foglalkozás lehet. A pénzek és az illegális áruk révén Bones milliókat kaszálhat. Nem csoda, hogy kinevette az én béremet. Bölcs döntés - jegyezte meg, amikor Domino befejezte. - Ha nem csaptál be, a fiad biztonságban van. Mi az utolsó szavad? -Seggfej vagy. Bones csak a vállát vonogatta. - Ezt már eddig is tudtam. Két csavarintás, és vége volt. Elfordítottam a tekintetem, amikor a fej a padlóra hullt Domino teste mellé.

KILENC

Noha lázas nyomozás indult Domino számláin a titokzatos átutaló után, semmire sem jutottunk. Bárki volt is, ügyesen csinálta. Fantomcégek, hamis nevek, felmondott bankszámlák - rengeteg ilyesmibe ütköztünk. Két hét múlva Bonest hívta valaki. A hangos telefoncsörgés figyelmeztetés is lehetett volna, de én éppen az előttem heverő papírokra koncentráltam. Halló!... Ó, nem ismertem fel a számodat, Mencheres... A névre felfigyeltem. Vajon mit akarhat Bones vámpírnagypapája? Bones ellazult arcvonásai megkeményedtek, miközben a hívó felet hallgatta. Rendben - mondta végül. - Akkor nemsokára találkozunk - Letette. - Nos? - faggatóztam. Mencheres a házába hívott, mert van egy ajánlata számomra. A homlokomat ráncoltam. - Miért nem mondta el a telefonban? Biztos, hogy nagyon fontos, szivi - szortyintott Bones. - A nagyúr nem az a drámai típus, úgyhogy biztosan nem arról van szó, hogy hajlandó lennék-e locsolni a virágait, amíg nyaral. Noha vastag pulóver volt rajtam, elfogott a borzongás. Mit akarhat Mencheres megbeszélni Bonesszal, ami olyan fontos, hogy kapát-kaszát elhajítva sürgősen és személyesen kell találkozniuk? Ezt csak egyféleképpen tudhattam meg.

Mencheres maga nyitott ajtót, s önkéntelenül is beleremegtem, amikor megcsapott a kisugárzása. Olyan energiát bocsátott ki, mint egy kisebbfajta vihar. Arcvonásai egyiptomi származásra vallottak, s a fáraók jutottak az ember eszébe királyi tartása, derékig érő sima fekete haja láttán. Több mint kétezer évesre saccoltam, bár ránézésre nem tűnt többnek huszonötnél. Szép a lakása - jegyeztem meg, amikor körülnéztem a díszes udvarházban. - De hát kell is ez a tágas hely, ennyi vendégnek. Ha azt vártam, hogy Mencherest tucatnyi szolga és alattvaló veszi körül, tévedtem. Úgy tűnt, mi vagyunk az egyetlenek az épületben, eltekintve néhány kutyától. Masztiffok. Nemes állatok. Bones olyan pillantást vetett rám, amitől Mencheres elmosolyodott. Ne izgulj. Mondjon csak, amit akar. Tetszik a közvetlensége. Eléggé hasonlít a tiédhez, csak időnként kevésbé diplomatikus. A nejemnek igaza van a maga tapintatlan módján mondta Bones. - Általában többen is vannak melletted. A távollétük azt jelenti, hogy titokban akarod tartani a kettőnk dolgát? Úgy gondoltam, hogy neked így jobb - felelte Mencheres. - Mielőtt elkezdjük, kértek valamit? Mindennel fel vagyok szerelve. Ebben nem is kételkedtem. Ez a ház vagy háromszor akkorának tűnt, mint a miénk, hatalmas birtokkal. Bones korábban elmesélte, hogy Mencheres egész vámpír- és ghoul szolgasereget tart, plusz a vonala néhány tagját, meg pár eleven rágcsálnivalót. Élemedett korának megfelelően hatalmas kísérettel rendelkezett.

Bones elfogadott egy kis régi évjáratú whiskey-t. Én nem kértem semmit - minél hamarabb hallani akartam a lényeget. Mencheres egy csodás, férfias árnyalatokkal berendezett társalgóba vezetett minket. Fényes bőrkanapék, kőkandalló, keményfa padló és kézi szövésű szőnyegek. Az egyik kutya odajött és letelepedett Mencheres lábához, mikor az öreg vámpír helyet foglalt velünk szemben. Bones egyik kezével a poharát fogta, a másikkal az én kezemet. Ízlik a whiskey? - érdeklődött Mencheres. Inkább bökje már ki, hogy mi az ajánlata! - fakadtam ki. Mencheres úgyis biztosan érzékelte már a türelmetlenségemet. Hideg ujjak szorították meg a kezem. Sajnos nem tudok kibújni a bőrömből - folytattam, inkább Bones, mint Mencheres kedvéért. - Az működik, hogy előbb flörtölök valakivel, aztán elteszem láb alól, de a köntörfalazás nem kenyerem. Mencheres ideröptetett minket valamiért, és ez a valami nem az, hogy jó-e a whiskey. Bones felsóhajtott. Nagyuram, ha lennél olyan szíves... Én is biztatóan intettem, mintegy a mondat befejezéseként. Halljuk már. Mencheres előredőlt ültében, acélos pillantása Bones barna szemébe mélyedt. Tartós szövetséget javaslok a te vonalad és az enyém között, Bones. Ha beleegyezel, megajándékozlak azzal az erővel, amit valaha én is megkaptam. Hűha! Hát, erre nem számítottam. Bones az állán dobolt egy ujjával, én pedig fészkelődni kezdtem a helyemen. A vámpírpolitikától alapból mindig ideges lettem, s egy tartós szövetség gondolata ezzel a különösen félelmetes mogullal egy cseppet sem tett

boldoggá. E mögött kell lennie valaminek. Az nem lehet, hogy Mencheres csak a két szép szemünkért kínál ilyesmit. Bones úgy festett, mint aki bele akar vágni. Egyesíteni akarod a vonalainkat és magasabb szintre emelni az erőmet? Miért érzem úgy, hogy ebben több van, mint amit elmondasz nekem, nagyuram? Mencheres arca kifejezéstelen maradt. Háború jön, már jó ideje látom. A te új hatalmaddal és vonalaink egyesített erejével nagyobb az esélyünk a győzelemre. Tudja vagy látja? - kérdeztem mohón. Amellett, hogy bárkinek egy szempillantás alatt leolvasta a gondolatait, Mencheres arról is híres volt, hogy időnként víziói támadtak. Be tudott pillantani a jövőbe. Nem voltam benne biztos, hogy ezt el kéne hinnem - akkor miért nem lottózik állandóan? -, de Bones bízott Mencheresnek eme rejtélyesképességében, és már évszázadok óta ismerte. Biztos vagyok benne - felelte Mencheres, továbbra is érzelemmentesen. Bones elrágódott ezen. Én hallgattam. Ez most az ő asztala. Ő ismeri régebben, sokkal régebben a nagyurát. Távol álljon tőlem, hogy hangot adjak ellenérzéseimnek, csak azért, mert kitör a frász Mencherestől. Bones egy idő után bólintott. Rendben. Úgy legyen. Szinte tudtam, hogy Mencheres hallja, amit gondolok. A francba. De persze nem tett megjegyzést rá. Csak felállt, csupa fekete haj és gránitszürke tekintet, és megölelte Bonest. A jövő héten pecsételjük meg új szövetségünket. Addig ne szólj róla senkinek, csak azoknak, akikben a legjobban megbízol.

Ezzel Mencheres eleresztette Bonest, és fagyosan rám mosolygott. És most már elmehettek, Cat. Az a ház, amelyet Mencheres választott a szövetség megpecsételésének ünnepélyes alkalmához, bizonyos értelemben emlékezetes volt számomra. Itt találkoztam annak idején először Iannel, amikor zsarolással megpróbált rávenni, hogy csatlakozzam hozzá, de persze végül inkább Bonesszal kötöttem össze a sorsom. Az ingatlan nyilvánvalóan Mencheres tulajdonát képezte, Ian biztosan csak használta néha. Ha már Iannél, Bones „nemzőjénél" tartunk, ő is meghívást kapott az esti ünnepségre. Bones vonalának összes közvetlen tagja is megjelent - több mint kétszáz vámpír, nem számítva az általa létrehozott ghoulokat, ami durván még száz főt jelentett. Mencheres még egy futballstadionba sem tudta volna bezsúfolni összes közvetlen leszármazottját, így aztán az erő és a személyes rokonszenv mértéke határozta meg a meghívottak személyét. Az új szövetség fitogtatása végett más vonalak Mester vámpírjai is megjelenhettek korántsem mind jó barát. Az aréna körül Ian buliján felállított fényűző díványok most jobbára hiányoztak. Egyszerűen túl sokan jöttek el ahhoz, hogy ennyi helyet elpazaroljanak. Gyakorlatilag csak állóhelyek voltak; a székeket és díványokat csak azoknak az elit személyeknek tartották fenn, akiknek már volt merszük elfoglalni őket. A terem arénaszerű közepén nem voltak ilyen kényelmetességek - mindenkinek állni kellett. Soha nem láttam még ennyi élőhalottat egy helyen. A bőröm folyamatosan bizsergett a mindenhol jelen lévő kisugárzásoktól. Elit testőrgárdánk Spádéból, Tick Tockból, Csörgőből és Zéróból állt, meg még egy tucat halványan

ismerős vámpírból. A nevüket ugyan nem tudtam, de az erejüket világosan érzékeltem. Még ebben a nagy hatalmú vámpíroktól nyüzsgő teremben is szinte szikrázott belőlük a kimondatlan figyelmeztetés. Örültem, hogy velük vagyok, és nem ellenük. Esélyem nem lett volna velük szemben. Mikor a szögletes alaprajzú emelvényre léptünk, olyan érzésem támadt, mintha boksz szorítóban lennénk. Az egyik sarok Mencheresé volt, a másik Bonesé, s a két csapat nem szólt egymáshoz. Még a nézők is elcsendesedtek. Aztán Mencheres kilépett középre, s minden szem rászegeződött. Egyiptomi tunikát viselt, tiszta fehéret, fényes övvel, mely tömör aranyból készült - erre mérget mertem volna venni. Felkarján további aranypántok ékeskedtek, s sápadt bőre is halványsárgán csillámlott. Nyilván aranyporral szórta be magát. Kiengedett fekete hajával, melyet csak a homlokán fogott össze egy vékony lapos lazuli korona, teljesen úgy festett, mintha egy egyiptomi sírkamrafreskóról lépett volna le. És meg mertem volna esküdni rá, hogy csakugyan ott szerepelt egy fáraó sírfestményén. - Azért hívtalak össze benneteket, hogy tanúi legyetek hűségem kinyilatkoztatásának egy olyan szövetségben, melyet csak a halál bonthat fel. Nyilatkozom, hogy a mai éjszakától kezdve Bones emberei egyben az enyémek is, az enyémek pedig az övéi. Szavaim bizonyítására a véremet ajánlom a szövetség megpecsételésére. Ha bármilyen módon megszegem eskümet, ez lesz egyben a büntetésem is. Te, Crispin, aki immár Bonesnak nevezed magad, elfogadod az ajánlatomat vonalaink egyesítésére? Bones megszorította a kezem, és odalépett Mencheres mellé. - Elfogadom. Mencheres egy kicsit várt, talán a drámai hatás kedvéért.

És mit ajánlasz bizonyítékként a szavadra? Bones érces hangon felelte: A véremmel bizonyítom a szavam. Ha megszegem az eskümet, ez legyen a büntetésem. Normális esetben úgy nézett volna ki a dolog, hogy mindketten vágást ejtenek a tenyerükön, kezet fognak, és ennyi. Hasonlóan a vámpír házassági ceremóniához. De a mai estén többről volt szó, mint amiről a vendégek tudtak. Azzal mindenki tisztában volt, hogy Bones és Mencheres egyesítik a vonalaikat, de a ráadást - az erőátadást - nem sejtették. Csak mi, akik az emelvényen álltunk, nem lepődtünk meg, amikor Mencheres kihagyta a hagyományos tenyérvagdosást, és helyette Bones nyakára hajolt. A nézők felmorajlottak. Nyilván rájöttek, miről van szó. Három sorral feljebbről hallottam Ian átkozódását, és mosoly tolult az ajkamra. Talán valaki úgy érzi, hogy mellőzik? És nem Ian volt az egyetlen. Mencheres oldaláról nem egy csalódott hang hallatszott. Olyanoké, akik titkon esetleg azt remélték, hogy egy nap talán ők részesülnek majd a vágyott ajándékban. Többek közt ezért is jöttek velünk testőrök. Ha esetleg valaki, vagy valakik nyomatékosabban is hangot akarnának adni elégedetlenségüknek. Mencheres semmivel sem törődött, csak szívta Bones nyakát. Mikor végre elhúzta a száját, Bones egy kissé megingott álltában. Mencheres jó sokat kivett belőle. - Az esküm, vérrel pecsételve - csikorogta Bones. - Szabad akaratomból adom, fogadd te is úgy. Mencheres felszóíítólag oldalra hajtotta a nyakát, s most Bones mélyesztette agyarait a másik vámpír védtelen torkába. Ez most más volt, mint amikor Mencheres ivott. Valami megváltozott a levegőben. Mintha láthatatlan áramlat -

támadt volna a teremben. Statikus elektromosság pattogott a két alak körül. Pislogva dörzsöltem meg a karomat, mintha áramütés ért volna. Hát ilyen az erő átadása. Bones elmondta, hogy Mencheres akaratára és vérére egyaránt szükség van - nem lehet tőle csak úgy ellopni egy kis szívással. Az egyiptomi vámpír bőre a szemem láttára derengett fel valami kísérteties belső fénnyel, mintha milliónyi csillag akarna előtörni a bőre alól. A fejünk fölött váratlan zaj és mozgolódás támadt. Valaki vagy bunyót akart, vagy helyet csinálni neki. Spádé parancsszót vakkantott, mire mindeddig láthatatlan vámpírok ereszkedtek alá a mennyezet felől hatalmas pókokként. A csetepaté menten abbamaradt. Bones ivott tovább, szilárdan megvetve a lábát, mintha megszűnt volna körülötte a világ. Tudtam, hogy nem tápanyagot szív magába Mencheres vérével, hanem nyers erőt. Bones teste úgy szívta magába Mencheres bőrének ragyogását, mint homok a vizet. Csodálatos és egyben ijesztő látvány volt. Zúgás kezdődött, mely egy pillanat alatt átható dübörgéssé fokozódott. Ösztönösen a fülemhez kaptam a kezem, Bones teste pedig hirtelen elernyedt. Odaugrottam hozzá és elkaptam, aztán óvatosan a földre fektettem. Mencheres mintha valamivel jobb bőrben lett volna, de nem sokkal. Két embere fogta meg, mikor a feje lekókadt. Alig volt magánál. Én az ölemben tartottam Bonest. Testőreink védő kört alkottak körülöttünk, és gyors kiáltással figyelmeztettek mindenkit, hogy aki közelebb jön, az meghal. Nem túloztak. Mindnyájan ezüsttel voltak felfegyverkezve, akárcsak én. A tőrök ott lapultak a lábaimra szíjazva a piros ruha alatt. Mencheres valamennyire összeszedte magát.

A vérem, amit szabad akaratomból adtam, fogadd te is úgy a szavam bizonyítékaként - motyogta, aztán rácuppant annak az embernek a nyakára, akit direkt erre a célra hoztak oda neki. Elfordítottam a tekintetem, simogatni kezdtem Bones arcát, és vártam, hogy magához térjen. Percek teltek el, mire ez megtörtént. Hirtelen energiahullám csapott meg. Megremegtem. Bones egyszerre olyan idegennek tűnt. Vibráló energiája, mely eddig is sugárzott belőle, nem egyszerűen megerősödött, hanem egyre csak növekedett, szüntelenül, már kezdtem úgy érezni, hogy Bones ott, a karomban fog szétrobbanni. Aztán ujjai a kezemre kulcsolódtak, s a testem öszszerándult. Mintha konnektorba dugtam volna az ujjam. Hú, szivi, nagyon fura érzés. - Ezek voltak az első szavai. Gyengéden, óvatosan megérintettem megint. -Jól vagy? Ez elég hülye kérdés volt, hisz a pattogó energia szinte szikrát vetett a karomon, de önkéntelenül is kimondtam. Bones bólintott, és kinyitotta a szemét. Nagyon is. Ami azt illeti, soha nem voltam ennél jobban. Legalábbis a kettesben töltött óráinkat kivéve. A disznó. Most már láttam, hogy megmaradt ugyanannak a fickónak, akibe beleszerettem. Az ereje talán változott, de a lénye nem. Szinte megkönnyebbülés Volt látni, hogy változatlanul mocskos a fantáziája. Akkor szállj le rólam, a könyököd kiszúrja a vesémet... Volt valami az arckifejezésében, amitől a mondat közepén elhallgattam. - Mi az? - kérdeztem. - Disznónak neveztél? Megdermedtem. Hangosan is kimondtam volna? -

Te jó ég, dehogy! - felelt helyettem, és könnyedén felpattant. Szent isten, most már ő is gondolatolvasó? Egyikünk se gondolt arra, hogy ez fog történni. Bones odahúzott magához és megcsókolt. Annyi nyers energia csapott ki belőle, hogy szinte égette a számat, de aztán kezdett jó lenni. Nagyon, nagyon jó. - Psszt - súgta a fülembe, amikor az ajkunk elvált. Sejtettem, mi végre a titkolózás. Vegyes társaság vesz körül bennünket, s Bones ellenségeinek nem kell tudnia, hogy most már olvas a gondolatokban, mert így eszükbe sem jut, hogy ilyesmit vethet be ellenük. Jó, nem mondok semmit. De beszélnünk kell erről négyszemközt, mert nem tolakodhatsz be csak úgy a fejembe, valahányszor kíváncsi leszel. - Ahhh... Felhördültem, amikor a következő pillanatban beleharapott a nyakamba. Egészen elgyengült a lábam. Bones tartott, amikor teljesen elszállt belőlem az erő. Persze számoltunk vele, hogy szüksége lesz a véremre. Hiába szívta tele magát erővel, azzal nem lakott jól. Csak az embervér táplálhatta, és az enyém félig még annak számított. Ezért nem a döbbenettől gyengültem el, amiért megharapott. Nem. Azoktól a vadul erotikus hullámoktól, melyek minden egyes szívásával elöntöttek. Még sosem éreztem így magam. Bones elengedte a torkom, de a derekam nem, ami jó volt, mert különben felborultam volna. Még szerencse, hogy abbahagyta a szívogatást, különben több ezer ember szeme láttára éltem volna át életem egyik legerősebb orgazmusát, és ez eléggé kellemetlen lett volna. Már az is elég baj volt, hogy érezhették, menynyire élveztem a dolgot, de legalább nem kértem utána cigarettát. -

Ne légy zavarban - mondta halkan Bones. - Én ugyanezt érzem, valahányszor iszom belőled. Nemsokára végzünk itt, Cicuska, ha befejeződtek a formalitások. Még mindig átölelve tartott, úgy fordult Menche- reshez. A másik vámpír is felfrissült emberdonorja vérétől, bár vélhetőleg kevésbé erotikus módon. Egymás kezébe csaptak, aztán szembefordultak a sokadalommal. A szövetségünk ezennel megpecsételődött - jelentette ki hivatalosan Mencheres. Bones lazábbra vette a figurát. Ez végül is egy buli, srácok. Csapjunk bele! -

TÍZ Bones, aki egyfolytában azon izgult, hogy valamelyik vendég Max titokzatos támogatója lehet, szinte rám tapadt. Nem is bántam, két okból sem. Először is lehet, hogy igaza van. Rengeteg pulzus nélküli tag nyüzsög itt, és ki tudja, hogy közülük ki az igazi szövetséges? A másik ok földhözragadtabb volt. Az új ereje lüktetése úgy hatott rám, mintha simogatná vele a bőrömet. Amikor azonban meztelen emberek, nők és férfiak jelentek meg és vegyültek el a vendégek között, visszahőköltem. Bones kuncogott, mikor olvasott a gondolataimban, vagy talán csak az arckifejezésemből. - Ok az előételek, Cicuska. Látod azt a csillámot, ami rajtuk van? Egy nagyon különleges, ehető keverék. És látod azokat, akiknek plusz karjaik vannak? Az nem születési rendellenesség, hanem végtag alakúra formált ínyencségek, amit a testükre ragasztottak. Elvégre a ghouloknak is kell valami. Hitetlenkedve figyeltem, ahogy az egyik járkáló ízelítő beleült egy vámpír ölébe, és a nyakát nyújtotta. Eközben egy ghoul békésen rágódott az illető egyik álkarján. Te jó ég! Aztán megjött a hangom. Ez a legbetegebb dolog, amit életemben láttam. És hogyan veszitek rá ezeket az embereket? Agymosással? Bones szívott egyet az orrán. Távolról sem. Ok lelkes önkéntesek, szivi. Egyesek Menchereshez vagy hozzám tartoznak, mások rajongók, ha úgy tetszik. Olyan emberek, akik tudnak a vámpírok és ghoulok létezéséről, és abban reménykednek, hogy valami jóképű élőhalott fickónak megakad rajtuk a szeme és átváltoztatja őket. Ez persze meg is történik néha. Különben nem csüggenének rajtunk fürtökben.

Némelyikük nemcsak a nyakát és a vérét ajánlja fel, de ez az ő dolguk. Én nem élek vele. Aha. Kaja és szórakozás egyben. Mennyire megváltozott az életem! Díszvendég vagyok egy harapós-dugós szoarén, Bones és egy megavámpír szövetségének tiszteletére. Mi jöhet ezután? Tömegorgián fogok elnökölni? Bones megfogta a kezem. Egy pillanatra elszökünk - suttogta, és betuszkolt egy közeli dolgozószobába. A plafonig érő könyvespolcok mellett meghúzott egy kart, s egy szűk, sötét kis járatba kerültünk. Titkos alagút? - incselkedtem. - Egy kis orgyilkosromantika? Bones elmosolyodott. Már itt is vagyunk. Végre kettesben. Az „itt" egy kisebb, bútorozatlan, ablaktalan helyiségnek bizonyult. Csak valami csapóajtó volt a mennyezeten. A tetőre vezet a padláson keresztül - magyarázta Bones. - Gyors menekülési lehetőség, ha valakinek éppen erre van szüksége. Ja, és tömör betonból vannak a falak, úgyhogy nem nagyon hallatszik ki semmi. Ez azt jelentette, hogy szabadon beszélhetünk. Tudsz olvasni a gondolataimban - leheltem. - Te jó ég, Bones, ettől kiráz a hideg! Mondhatnám azt, hogy nem fogok belenézni a gondolataidba, de ez hazugság lenne. Túl közel állsz hozzám ahhoz, hogy teljesen ki tudjam őket zárni magamból, és azt sem állítom, hogy ha tudnám, meg is tenném. Mindent tudni akarok rólad, Cicuska. Azt is, amit megmutatsz, és azt is, amit titkolni akarsz. Nem volt értelme ezen vitatkozni. Ha én rendelkeznék ezzel a képességgel, én is bűntudattal használnám. Mencheres megmondta, hogy Bones ereje nőni fog, de új

képességekről nem volt szó. Vajon mi változott még meg benne? Élesedett a látásom és a hallásom - felelte Bones. - És természetesen sokkal erősebbnek érzem magam. A többi majd kiderül. Nekem még mindig olyan furcsa az egész - morogtam. Hátborzongató volt, ahogy kihúzza a kérdéseket az elmémből, mielőtt még kimondanám őket. Bones szemügyre vette az arcomat. Én nem változtam meg, szivi. Csak a képességeim. Elhiszed? Biztosan hallotta a választ, mielőtt megszólaltam volna, mégis kimondtam. -Igen. Bones adott néhány cseppet a véréből, hogy pótolja azt, amit korábban kiivott belőlem, aztán visszatértünk a kétes buliba. Úgy éreztem magam, mint aki megivott egy liter energiaitalt. Teljesen be voltam zsongva. Don dob majd egy hátast, ha leveszi a heti adag vérmintáját, gondoltam. Tate a terem másik végében álldogált. Elkapta a pillantásomat, és kétszer megvakargatta az orrát. Megfeszültem. Ez régi jelünk volt arra, hogy valami baj van. Tate a következő pillanatban elfordult, hogy ne legyen nyilvánvaló az üzenetváltás. Most kapóra jöhet Bones új keletű telepatikus képessége. Valami gáz van. Tate jelzett. Ha valahogy le tudod zárni a helyet, csináld meg. Bones odament Menchereshez, maga után vonszolva engem a tömegben. Egy szót sem szóltak egymáshoz. Talán Mencheres is meghallotta a telepatikus figyelmeztetést, mert bólintott, és intett egy közelben álló testőrnek. Ekkor szabadult el a pokol.

Egy vámpír, aki felénk tartott, szétrobbant. Egyszerűen megperzselődött cafatokra bomlott szét. Aztán három másik vámpír indult el felénk villámsebességgel. Bones rögbis módjára passzolt át engem a termen keresztül Tate-nek, aki már ugrott is. Az utolsó pillanatban. A rohamozó vámpírok felől hallatszó robbanás egy pillanatra megsiketített. Tate elkapott, és a testével védelmezett a hirtelen megelevenedő emberi és nem emberi bombáktól, melyek mintha mindenfelől támadtak volna minket. Két eleven előétel robbant szét, mint a karácsonyi pukkantó, s testnedveik beborítottak mindenkit, aki nem volt elég közel ahhoz, hogy meghaljon a detonációban. Rúgkapálni kezdtem Tate vállán, aki kifelé hurcolt a tömegből. Engedj el! Te ezt nem érted - recsegte Tate, és könyökkel fejbe kólintott, amitől pár pillanatra elcsendesedtem. Aztán újra küzdeni kezdtem, miközben ő áttört a nyüzsgő tömegen. Minden kijáratot Bones vagy Mencheres vámpírjai őriztek, akik Bones egy kiáltására átengedtek minket. A hangja hallatán elgyengültem a megkönnyebbüléstől. Legalább még életben van. Tate befogta a számat és el nem engedte, még akkor sem, amikor megharaptam. Ennél több kárt nemigen tudtam tenni benne, hiszen a vállára vetett, mint egy zsák krumplit. Csak odakint a gyepen állt meg. Cuppanj le a kezemről, vissza kell mennem - vicsorogta, és lerakott. Ordibálni kezdtem vele: - A rohadt életbe, Tate, azt hiszed, hogy idekint fogok szobrozni, amíg emberek robbannak fel... - Van itt egy nagy bomba is, Cat. Az egész hely fel fog robbanni.

Ettől egy pillanatra elakadt a szavam, de aztán elindultam vissza a ház felé. Tate beütött egy jó nagyot. Megtántorodtam. Nincs időm megmagyarázni - fröcsögte. - De mindenkit szeretnék kihozni, még a te vámpír szeretődet is. Ha látod Talizmánt, kapd el. Ő is benne van. És őrködj itt, Cat. Visszarohant a házba, én pedig azon tépelődtem, hogy utánamenjek-e vagy sem. Minden porcikám arra vágyott, hogy visszarohanjak és szóljak Bonesnak a bombáról. Mi van, ha Tate nem ér oda hozzá időben? Mentálisan elküldtem feléje a figyelmeztetést, de abban a nagy zűrzavarban nem biztos, hogy meghallja. Amikor azonban három lopódzkodó alakot pillantottam meg a tetőn, a kérdés eldőlt. Patkányok a süllyedő hajón, ugyebár? A levegőben kaptam el őket, amikor leugrottak, s lendületből a falnak kentem a vámpírokat. Mielőtt beléjük rohantam, csak egy töredék pillanatig láttam az arcukat, de azonnal tudtam, melyikkel mi a teendő. A két gyengébb vámpír kapott pár tőrt, Talisman fejét viszont a falhoz csaptam, hogy ne haljon meg, csak elkábuljon. Csattogó agyarakkal tért eszméletre. Talizmán Mester vámpír volt, aki nem akarta könnyen adni a bőrét. A füvön hemperegve téptük egymást. Nemsokára tele voltam sebekkel, ahol a foga megkarcolt, de szerencsére nem talált fogást rajtam. Csak akkor dermedt mozdulatlanná, amikor beledöftem egy tőrt a szívébe. Gonosz mosollyal mozdítottam is rajta egyet. Egy mozdulat, és döglött tetem vagy, seggfej. Én a helyedben meg se moccannék. Ám őt más fából faragták.

Nem fogtok beraktározni, mint az apádat - jelentette ki, és vergődni kezdett. A tőr szétszabdalta a szívét, és a teste elernyedt. - A francba - mordultam fel, és lelöktem magamról. De most nem volt idő Talizmán öngyilkosságán elmélkedni. A ház kapui feltárultak, és vámpírok, ghoulok csapatai jöttek ki, őrök vezetésével. Annyian voltak, mintha egy hangyabolyt ürítenének ki. De Bonest sehol sem láttam. Megpillantottam Annette-et a tülekedésben, és elkaptam. - Hol van Bones? Még nem jött ki? Ugye tudja? Nem mondtam, hogy bomba, mert nem akartam pánikot kelteni. Annette maga is meglehetősen zavartnak tűnt; nyoma sem volt megszokott hűvös kimértségének. Még odabent van. Nem jön ki, amíg minden embere ki nem jut, és meg nem találja azokat, akik benne vannak. - Jaj, ne - hördültem fel. Annette elkapta a karomat, és nem engedte el. Crispin azt mondta, tartsalak idekint - erősködött, és visszahúzott. Eltekintve a körülményektől, kimondottan élveztem, ami ezután következett. Eléggé sekélyes dolog a részemről, de igaz. Megpördültem és akkorát behúztam neki, hogy horpadt koponyával rogyott össze. A dolog praktikus haszna az volt, hogy nem tudott többé visszatartani. Tehát nem csak a szórakozás kedvéért csináltam, ugyebár. A ház felé siettemben majdnem belerohantam Spádéba. Eszedbe ne jusson az utamat állni - figyelmeztettem, megvillogtatva a tőreimet. Velem kell jönnöd, ki kell hoznunk Crispint. Tate is bent van még. Számításaim szerint körülbelül négy percünk van. Négy perc! A vámpírok sok mindent képesek túlélni, de a testük cafatokra robbantása nem tartozik ezek közé. A -

félelem vakmerővé tett. Rohanni kezdtem befelé, Spádé a sarkamban. Az elhagyatott előcsarnokban voltunk, amikor ugrott. A sötét sarkokból számítottam támadásra, nem pedig attól a vámpírtól, aki velem van. Az ökle lesújtott gyanútlan fejemre. Az egyik pillanatban még a folyosót kémleltem, a következőben pedig minden elsötétedett. Mikor kinyitottam a szemem, a gyepen hevertünk vagy száz méterre a háztól. Spádé szorosan fogva tartott. Még a lábaival is átkulcsolt. Hátba támadtál, te szemét - vergődtem. Spádé komoran rám vigyorgott, és megerősítette a fogást. Bocs, angyalka, de Crispin megölt volna, ha hagyom, hogy valami történjen veled. Valami mozdult a tetőn. Mivel Spádé félig elborított, nem láttam, hogy ki vagy mi az. Ő az? - kérdeztem kétségbeesetten. Spádé a nyakát nyújtogatta. -Én nem... Robbanás fojtotta belé a szót s gyújtotta lángra az eget, olyan fényerővel, mintha a jóisten hirtelen felkapcsolta volna a villanyt. Felsikoltottam, és vadul küzdöttem Spádé ellen, aki beborított a testével. Arcom a fűbe nyomódott, s körülöttünk súlyos törmelékdarabok hulltak a földre. A ház darabjai záporoztak ránk. A füst még úgy is fojtogatott, hogy az arcomat a földbe fúrtam. Spádé néhány percig nem mozdult, ügyet sem vetett a fenyegetőzésemre. Csak akkor engedett felülni, amikor abbamaradt a hulló törmelék robajlása, de továbbra is erősen fogott. -

A körülöttünk tipródó vámpírok és ghoulok nem sikoltoztak a levegőbe repülő épület láttán. Kissé meglepettnek tűntek, de nem halálra rémültnek. Charles, segíts nekem! Bones bukkant elő a fejünk felett gomolygó füstből. Annyira megkönnyebbültem, amikor megláttam, hogy csaknem elsírtam magam. Szerelmem tiszta korom volt, a ruha több helyütt leégett róla, a haja is megperzselődött ittott. Három vámpírt tartott a karjában. Mikor leszállt, a földre pottyantotta őket. Fogd meg ezt a két nyavalyást - mordult fel, és belerúgott az egyikbe. A harmadik lassan felült, és megrázta a fejét, mintha ki akarná tisztítani az agyát. Tate volt az. Szerencsére ő is megúszta. Spádé elengedett, amikor Bones letérdelt mellém, és én átöleltem. Úgy örülök, hogy jól vagy... és soha többé ne mondj olyat a barátaidnak, hogy tartsanak vissza, jó? Bones kuncogott. Veszekedhetnénk ezen egy kicsit később, Cicuska? Még van egy kis dolgunk. Aztán alaposabban szemügyre vett. Mi történt veled? Mintha kicsit megrágcsáltak volna. Fogta az egyik tőrömet, és megvágta a tenyerét. Ittam a véréből, és éreztem, hogy a fejem sajgása kezd enyhülni. Juan és Cooper jól van? - kérdeztem, miközben tekintetemmel keresni kezdtem őket. Hallom őket - felelte Tate. - Minden rendben. Bones éles pillantást vetett Tate-re. Honnan tudtad, mi fog történni? Tate szemében zöld pöttyök izzottak fel. Az a nyamvadt Talizmán megkeresett, amíg te meg Cat valahol elvoltatok. Azt mondta, tudja, hogy szerelmes vagyok Catbe, és felajánlotta a lehetőséget, hogy csak az

enyém legyen. Csak annyit kellett volna tennem, hogy a házban tartalak, miután az emberek elkezdenek szétrobbanni. Talizmán sejtette, hogy minél távolabb akarod tudni Catet a járkáló gránátoktól, ezért megbízott azzal, hogy vigyem őt ki, aztán mentsem a saját bőröm. Ennyi. Te meghalsz, a Kaszás vigasztalásra szorul. Meg kell mondanom, elég csábító volt az ajánlat. Tudtam, hogy sosem tennél ilyet, Tate - vágtam rá azonnal. - Túl rendes fickó vagy hozzá. Nem kevés gúny volt a nevetésében. Te csak ne legyél olyan biztos ebben. Később talán még megbánom. Bones egy hosszú pillanatig Tate-re meredt. Nem tettem szóvá egy másik dolgot, ami szintén nyilvánvaló volt - hogy Bones bármennyire nem szíveli is Tate-et, mégsem hagyta sorsára bent a házban, hanem felkapta és megmentette az életét. Bones repülőmutatványa nélkül Tate bennégett volna. A tisztességükben jobban hasonlítottak egymásra, mint ahogy azt bármelyikük is hajlandó lett volna beismerni. De mint Bones mondotta, még volt dolgunk. Többek közt a földön heverő másik két kormos vámpír. Összehúzott szemmel méregettem őket. Fel akarták robbantani a férfit, akit szeretek? Majd megkapják a magukét.

TIZENEGY A gyepnek a füstölgő romoktól távoli részén álldogáltunk. Már kiértek a tűzoltók. A rendőrség is, de ezúttal Tate-nek meg Juannak nem kellett az igazolványokkal bajlódnia. Amennyi vámpír nyüzsgött a környéken, nem volt hiány zöld szemekben, hogy rávegyék a hivatalos személyeket: előbb az oltással törődjenek, és csak később kérdezősködjenek - pontosabban soha... Ezért is nem jött oda egyetlen rendőr sem a tűzeset hat okozójának hangos ordítozására sem. A másik négy elkövetőt a két első köpte be. A kihallgatás alatt egyetlen vendég sem hagyhatta el a helyszínt, nyilvánvaló okokból, bár volt néhány tiltakozó hang. Kétórányi „kérdezősködés" után kiderült, hogy a merénylet értelmi szerzője egy Patra nevű vámpírnő. És mit tesz isten, ez a Patra volt Max titokzatos támogatója is, noha fogalmam sem volt róla, ki ő, és miért akar engem eltenni láb alól. Amint Bones meghallotta a nevet, Mencheresre pillantott. Az egyiptomi vámpír lehunyta a szemét, és arca fájdalmas kifejezést öltött. - Hadd találgassak - mondtam, megriadva a reakciójuktól. Egy igazán öreg, nagy hatalmú vámpírról van szó? Bones visszafordult hozzám. Igen. Több mint kétezer éves Mester. Mencheres, tudod, hogy ez mit jelent. A másik vámpír tunikája már távolról sem volt makulátlanul fehér, s bőrét arany csillám helyett szürke hamu borította. Talán most jobban is illett az arckifejezéséhez. Az acélszürke szem kinyílt, s az érzelmek újra áthatolhatatlan maszk mögé rejtőztek. Igen. Háborút jelent.

Azok, akik nem tartoznak a vonalainkhoz - szólalt meg Bones emelt hangon -, most döntsenek. Aki minket választ, maradjon, aki Patrát, az távozzék. Ma éjjel még szabad elvonulást kap, de ha bármikor máskor meglátom őt vagy az övéit, megölöm. Mencheres is odalépett Bones mellé. Döntsetek! - mondta tömören. Az eredményt sok esetben borítékolni lehetett. Spádé már az utolsó szavak előtt mozdult felénk, akárcsak Rodney és a vámpírközösség sok más érdemdús tagja. Számomra ismeretlen vámpírok és ghoulok is csatlakoztak hozzánk, vagy a Bonesék iránti hűségből - vagy félelemből. De persze akadtak dezertőrök is. Sokan tűntek el az éjszakában. Távozásukat senki sem kommentálta, de mindenki megjegyezte. Sokan nem döntöttek azonnal, hanem kivárták, hányan maradnak és hányan mennek, csak azután csatlakoztak valamelyik oldalhoz. Leginkább az lepett meg, hogy egy kurta biccentéssel Ian is Boneshoz terelte a népét. Addig fogadni mertem volna rá, hogy inkább lelép az éjszakába azok után, hogy Bones kétszer is kitolt vele az elmúlt hónapokban. Bonesra pillantottam, és egyetlen gondolatot küldtem feléje: Én nem bízom benne. Bones csak egy kis vállrándítással felelt. A végére a független Mestereknek nagyjából a hetven százaléka tette le mellettünk a voksát. A távozó harminc százalék csak jelzése volt az ellenfélnek. Ugyan ki tudhatja, hányan gondolják őszintén, hogy velünk tartanak? Ezt csak az idő döntheti el. Az állásfoglalások megtörténtével mindenki elhagyta az üszkös romokat. Remélhetően Mencheres- nek volt biztosítása, mivel elképesztő értékei vesztek oda a -

robbanásban. Másfelől viszont az „élőhalott vérbosszú" talán nem festene túl jól indoklásként a kárigénylésen. Mencheres, Csörgő, Tick Tock és Zéró velünk tartottak különlegesen kialakított városi terepjárónkban. A kocsinak többek közt golyóállóak voltak az ablakai, és indítás előtt Zéró átvizsgálta, nem rejtettek-e bombát bele. Jobb félni, mint megijedni, meg ilyesmik. Spádé és Rodney őrizte a négy ünneprontót. Úgy festett, hogy hosszú nap áll előttük. Mikor elég messze jártunk már ahhoz, hogy ne kelljen idegen élőhalott fülektől tartanunk, végre feltettem a kérdést, amit már olyan régóta akartam. Hogyan érte el az a nő, hogy azok a vámpírok szétrobbantsák magukat? Az embereket nyilván könnyen transzba lehet ejteni, de a vámpírokat? Ez nagyon furcsa. Tick Tock vezetett. Mencheres ült elöl, mi Bonesszal hátul. Még szerencse, hogy volt harmadik sor ülés is, így a többieknek sem kellett a mi ölünkben ülni. Valószínűleg túszul ejtette valakijüket, és szörnyű kínzásokat helyezett kilátásba, ha ellenállnak - felelte Bones. - Mással nem nagyon lehetne rávenni egy vámpírt, hogy áldozza fel az életét, de talán többet is megtudunk, ha alaposabban kikérdezzük őket. Összerándultam. Nem lehet őket hibáztatni azért, amit tettek. Talán nem kéne olyan durván bánni velük... Talán szóltak nekem a tervről? - szólt közbe Bones. Nem. Ha megtették volna, megpróbáltam volna segíteni nekik és a szeretteiknek, de nem tették meg, úgyhogy tudhatták a következményeket. Nem vitatkoztam tovább. A vámpírok egészen más szabályok szerint játszanak, és majdnem megölték Bonest... úgyhogy megérdemlik, amit kapnak. - És Patra vajon tényleg elengedi a családtagjaikat?

Bones vállat vont. Érdekében áll. Különben legközelebb nem fog működni a fenyegetőzés. Gyűlölöm az egész rohadt szart - morogtam. - Hátba szúrás. Túszejtés. Öngyilkos bombamerényletek. Bántalmazott családtagok és barátok, akik semmiről sem tehetnek. És ez csak egyre rosszabb lesz mostantól, igaz? -Igen. Általában imádtam Bones őszinteségét, de most jobban örültem volna, ha inkább elsüt valami kegyes hazugságot. Felsóhajtottam. Akkor várnunk kell az esküvővel. Most semmiképp sem rendezhetünk ekkora ünnepséget. Nem szeretnék diszkréten ketyegő, robbanós násznépet. Sajnálom, szivi - felelte Bones. - Most tényleg veszélyes lenne. Kivéve, ha most egyenesen odahajtanánk egy polgármesteri hivatalhoz, és gyorsan megesküdnénk, gondoltam sötéten, aztán rájöttem, hogy gyerekesen viselkedem. Kicsit később lesz az esküvő, nagy dolog... Ez után az éjszaka után egy elhalasztott esküvő legyen a legkisebb gondom. - Ki is ez a Patra nevű nőszemély tulajdonképpen?- tettem fel a kérdést. - Nem túl logikus, hogy ilyen messzire menne abban, hogy segítsen apámnak a meggyilkolásomban... hogy aztán Talizmán útján kihozasson Tate-tel a házból, mielőtt robban. Láttam, hogy Mencheres megfeszül az anyósülésen. Bones megszólalt: Valóban nem logikus, nem igaz, Nagyuram? Noha jó néhány okot tudnék mondani arra, hogy Patra miért akarhat megszabadulni tőled, vagy tőlem, miután egyesítettük erőinket, arról fogalmam sincs, hogy mit akarhat a feleségemtől.

Volt valami a hangjában, amitől rá kellett pillantanom... aztán Mencheresre. Több volt itt a háttérben, mint ami elhangzott. A feszültség egyre nőtt, míg szinte tapinthatóvá vált. Soha nem Catről szólt a dolog - mondta végül Mencheres. Tessék? - horkantam fel ingerülten. - Ha valaki el akar tenni láb alól, akkor az az én olvasatom szerint igenis rólam szól. Mencheres nem fordult hátra, csak meredt előre az útra. Akkor a te olvasatod rossz, mert van más ok is, amiért megölhetnek téged. Max és Calibos azt hitte, hogy nem vagy elég fontos Bonesnak, így aztán megúszhatják, amit csináltak. Patra viszont tudja, hogy Bones szeret téged. Annyira, hogy a halálod megrendítő csapás lenne a számára, így később könnyebb lenne őt megölni. Pusztán ezért segített Maxnak, de őt nem te érdekled, Cat. A te elpusztításoddal csak Bones- hoz akart eljutni. Bones szitkozódott, én viszont kifakadtam: De miért? Mit ártott neki Bones? Bones elkomorult. Kormos arcával meglehetősen veszedelmesen festett. Azt hiszem, ideje elmondani neki, Nagyuram. Mindenki irigyel a látomásaimért - mondta Mencheres keserűen. - De nem tudják, milyen érzés, ha állandóan azt kérdezik, hogy miért, miért, miért nem láttam előre egy földrengést, cunamit, vulkánkitörést, repülőbalesetet vagy más tragikus eseményt, mely közeli ismerőseim életét követeli. Nem tudom, miért látok meg egyes dolgokat kristálytisztán, másokat pedig homályosan, vagy éppen egyáltalán nem. Én csak arra tudok figyelmeztetni, amiben biztos vagyok... és aztán meglátom, hogy odafigyelnek-e rám vagy sem.

Pislogni kezdtem. Még sosem láttam ilyen feldúlt- nak Mencherest. Személyiségének sima jégpáncélja megrepedt, és úgy nézett ki, mint aki legszívesebben ököllel csapna a szélvédőbe. Tick Tock rápillantott a szeme sarkából nyilván azon tépelődött, hogy lehúzódjon-e. Senki sem hibáztat azért, ami ma éjjel történt - mondta Bones szenvtelenül. - De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Valóban nem, de ügyesen ködösített. Magam is alig emlékeztem már a kérdésre ez után a kirohanás után. Ja, igen, hogy miért akarja a vén banya kinyírni Bonest. Koncentrálj, Cat! Hosszú évekkel ezelőtt egyszer figyelmeztettem Patrát, hogy mi fog vele történni, ha rálép egy bizonyos útra mondta Mencheres olyan halkan, hogy alig hallottam. Évszázadokkal ezelőtt volt egy látomásom egy férfiról, aki elvesz egy nőt, aki se nem ember, se nem vámpír, se nem ghoul, és hogy ennél a férfinál van a kés, ami megöli Patrát. Most már tudhatod, Bones... amint Catről kiderült, hogy félvér, és te elvetted Ian buliján, Patra tudta, hogy az, amit annak idején megjövendöltem neki, most bekövetkezik. Csak úgy kerülheti el a végzetét, ha megöl téged. Te rohadék! - hörögtem dühösen. - Ezek szerint tudtad, hogy Patra minden erejével Bones után veti magát, és mégsem figyelmeztetted! Nem tettél semmit! Cicuska, a belső ellenségeskedés nem old meg semmit - szólt rám Bones, de az ő hangja sem volt derűs. - Össze kell tartanunk, különben mi végezzük el a munkát Patra helyett. A logika behatolt agyam vérvörös szegletébe, mely azt kiabálta az előttem ülő vámpír felé, hogy Ölj! Ölj! Mencheres megrázta a fejét.

Az Ian-féle buli óta őrökkel vigyáztatom Bonest. Csak akkor nem tettem, amikor mindketten a nagybátyád küldetéseiben jártatok. Továbbá... reméltem, hogy ha Patra rádöbben, hogy igazam volt, beszünteti a velem szembeni ellenségeskedést. De azok után, amik veled történtek, tudtam, hogy elszánta magát. És ezért tettem meg hamarosan a szövetségi ajánlatot Bonesnak. Gondolod, hogy e nélkül bármelyikőtöknek is lenne esélye? Kemény szavak. Bones Mencheresre meredt. Teljesen igazad van abban, hogy meg fogom ölni Patrát azért, amit a feleségemmel művelt. Még ha könyörögsz is, hogy ne csináljam. Miért tenné? - kérdeztem ingerülten. - Úgy tűnik, a nő őt is el akarja intézni, különben nem csinált volna tábortüzet a házából abban a reményben, hogy veled együtt ő is bennég. Ami azt illeti, nagy erejű uraság, miért nem rendezed el őt te magad? Egyedül nem bírsz vele? Mencheres lehunyta a szemét. Bones felelt a kérdésemre. Sok minden van Patrával kapcsolatban, amit nem tudsz. Anyja emlékére választotta a vámpírnevét, aki Egyiptom egyik leghíresebb uralkodója volt. Csak kissé lerövidítette a teljes nevet. Patra nem más, mint Cleopatra lánya, és Mencheres azért nem akarja megölni... mert a felesége. -

TIZENKETTŐ A Marquis olyan swingerklub volt, ahol nagyban ment a szado-mazo, és az emberek csupán a vendégkör kisebbségét alkották. Hogy el tudjak vegyülni ebben a mindent-lehet közegben, édes hármast tettettünk Tate-tel és Dave-vel. Bones is ott lappangott valahol, de nem láttam. Anélkül is elég nehéz volt álcázni magam, hogy kéz a kézben mutatkoztunk volna. Persze mi nem holmi pikáns izgalmakért jöttünk ide. Noha háborúban álltunk az élőhalottak egyik felével pontosabban egy igen nagy hatalmú személyiséggel -, a munkámat továbbra is végeznem kellett. A Belinda-féle gyilkos kudarc után Don még nem talált újabb nőt, aki helyettesíthetett volna csaliként, ebből a klubból pedig újabban többen is eltűntek a jelentések szerint. Noha elég nehéz volt összeegyeztetni a munkát hirtelen magánéleti problémáimmal, a feladatok nem várhattak. Még Cleopatra kétezer éves lányára sem. Én továbbra sem voltam képes teljes egészében felfogni ezt az egészet, de Bones emlékeztetett, hogy azok az emberek, akiknek a híre több száz vagy akár ezer évvel a saját koruk után fennmarad, bizonyosan tartós benyomást gyakorolnak a kortársaikra. Ha így nézzük a dolgot, talán nem is olyan meglepő, hogy a történelem nagyjai közül - vagy a leszármazottaik közül - többeket is átváltoztattak a ghoulok vagy vámpírok. Mencheres azonban nemcsak hogy átváltoztatta Patrát, de utána néhány évvel feleségül is vette. Úgyszólván villanásnyi ideig tartó udvarlás vámpíridőben mérve. S míg Mencheres nem volt képes rávenni magát arra, hogy megölje elhidegült egykori nejét, Patrának szemlátomást nem voltak ilyen gátlásai.

A Marquis kedvéért drasztikus átváltozáson mentem keresztül. A hajamba széles fekete csíkok kerültek, ruházatom stílusát pedig az Utolsó tangó Párizsban és az Amerikai Chopper című motoros sorozat keverékeként lehetett volna a legjobban jellemezni. Deréktöl fölfele mindössze két fekete bőr kört viseltem, melyeket vékony fémláncok tartottak a mellemen. Ezt fekete bőrtanga egészítette ki, s a derekamról további láncok lógtak páncélszoknya jelleggel. Alatta bőrrel szegett, tüskékkel kivert combfix és tömör ezüst tűsarokkal ellátott cipellő. Ezzel aztán bárkit ledöfhettem. A szemem köré annyi fekete festéket kentem, hogy a végén akár mosómedvének is elmehettem volna. A karomon is láncok lógtak, s alig vártam, hogy ez az este véget érjen. Dave és Tate hasonlóan gusztustalan szerelésben pompázott. Fekete bőr, láncok, korbács. Vagy Don ruhafelelősének volt minden eshetőségre kész kelléktára, vagy valakinek a magán ruhatára szorult némi magyarázatra. A bejáratnál elszedték a fegyvereket - persze a láncok nem számítottak. Ezüstsarkú cipőm persze itt is átcsúszott az ellenőrzésen. A nyilvánvalóan látható fegyver sosem szúr szemet. Gyanútlanul bebocsátottak minket. Kezdődjön a banzáj! Szemügyre vettük a klub enteriőrjét. Még én is pislogni kezdtem, pedig sok mindent láttam már életemben. Párok vezették egymást pórázon, nyakörvvel, kutyasétáltatás stílusban. Minden második embernél korbács volt. Már-már különcnek éreztem magam. Egy fickó olyan kemény pofont kent le a partnernőjének, hogy annak vér serkedt a szájából. Már léptem volna oda, amikor a nő kéjesen felnyögött, és még kért. Huh. Bár mi mást vártam? Az S&M nem a Selymes & Moderált rövidítése...

Mikor a táncparkettre fordítottam a figyelmem, majdnem elárultam magam, mint nagyjából normális embert. Eltekintve az itt-ott elcsattanó ütésektől, némelyik vendég teljesen új értelmet adott a piszkos tánc kifejezésnek. Huh - suttogta Tate. - Ezek ott dugnak a tánctéren! Látom - feleltem, némi éllel. Dave féloldalasan elvigyorodott. Juan bánhatja, hogy ott kell kuksolnia a kocsiban. Ha itt lenne, egyből felordítana, hogy „Fő a hitelesség!", és letolná a gatyáját. Ezt nem állhattam meg nevetés nélkül. Nagyon igaz. Vegyüljünk el, srácok, de a cerkák maradjanak a gatyában. Dolgunk van. Az elkövetkező félórában próbáltuk feltűnés nélkül felderíteni a terepet. Semmi sem utalt gyilkosságra, bár undorítónak elég undorító volt. Erőteret éreztem a közelben. Annyira megszoktam Bonest, hogy már az aurája alapján is felismertem. Amennyire diszkréten csak lehetett, Dave válla fölött átnézve keresni kezdtem. Mikor megláttam, elkerekedett a szemem. Boneson nem volt ing, csak őrjítő izmai vonaglottak kristályos bőre alatt, ahogy táncolt. Te jó ég, mikor volt ideje pírszinget rakni a mellbimbóiba? Azok a karikák biztosan ezüstből vannak, mást a vámpírok teste azonnal kivet magából. Ezeket majd akarattal kell kilöknie. A fényes kis körök ráirányították a figyelmet kidolgozott felsőtestére. A nadrágját csak később néztem, de akkor megdermedtem. - Ne állj meg, Cat - suttogta Dave. Újra felvettem a fonalat, és tovább lejtettem Dave- vel. Bones nadrágja csupa összehurkolt fém láncszemből állt. Minden mozdulatánál kikandikált itt-ott a bőre, és jól láthatóan semmit sem viselt alatta. Elkapta a pillantásomat

és elvigyorodott, aztán lassú mozdulattal megnyalta a felső ajkát, hogy láthassam: nem csak a mellbimbóját fúrta ki. Éppen kezdett elönteni a forróság a gondolatra, hogy milyen érzés lehet az a kis tüske a nyelvén, amikor egy barna hajú nőcske tört utat magának Boneshoz. Nem hiszem el, hogy te vagy az! Emlékszel rám? Asszem, Fresno, nyolcvanas évek vége. Persze akkor még ember voltam. Majdnem meg sem ismertelek ezzel a sötét hajjal, mert régen szőke voltál... Bones olyan pillantást vetett rá, amitől a láva is jéggé dermedt volna, de a lány zavartalanul locsogott tovább. ...voltál már itt máskor is? Én sokat járok ide. Gyere, megmutatom a privát részleget. Bones arcáról elpárolgott a bosszúság. Sugárzó mosolyt vetett a lányra. Priscilla, ugye? Már hogyne emlékeznék, szépségem. Azt mondtad, privát részleg? Benne vagyok. Bones hagyta, hogy a lány kivonszolja. Tate enyhe undorral figyelte. Nem akadsz ki ettől? Hogy minden második csaj megvolt neki, akivel összefut? Elengedtem a fülem mellett a megjegyzést, és tovább követtem Bonesék mozgását. Bones éppen azt mondta a lánynak, hogy én leszek a vacsora, ha az a privát részleg elég diszkrét az étkezéshez. Az - mondta Priscilla, és végigsimított Bones izmain. Már alig várom, hogy dugjunk, most, hogy már vámpír vagyok. A múltkor is elképesztő voltál, de most biztosan még sokkal jobb lesz... Összecsikordultak a fogaim. Tate csak mindentudóan szippantott egyet. Priscilla magához húzta Bones fejét. Tudtam, hogy ezt nem kéne végignéznem, de képtelen voltam elfordítani a

szemem. Legszívesebben péppé vertem volna azt a tyúkot, de ezzel az erővel akár be is mutatkozhattam volna a vendégseregnek. Úgyhogy csak néztem, ahogy Bones akkurátusan visszacsókolja, és körmeim a tenyerembe vájtak. Ez nem igazi, éppen úgy nem, mint amikor te flörtölsz munka közben, emlékeztettem magam. A fájdalmat azonban nagyon is valóságosnak éreztem, és egyszeriben eltűnődtem azon, hogy mit áll ki Bones, amikor a helyzet fordított, és én csókolózom vagy ölelkezem más férfiakkal. De legalább lefogta Priscilla kezét, amikor a kis szajha a slicce felé nyúlt. Nemsokára megkapod, ha már ettem - búgta érzékien Bones. - Nem szeretném, ha bármi is elvonná a figyelmem. Bones a mi kis csapatunk felé terelte a lányt. Ő William - biccentett Bones Dave felé, akit még mindig átölelve tartottam. - A többieknek nincs nevük mondta megvetően, és Tate-re meg rám mutatott. Priscilla megsimogatta Bones mellkasát. És téged hogy hívnak? Még nem mondtad meg. Bones a szája elé emelte a mutatóujját. Majd utána elmondom. A fogaim megint csikordultak egyet, de nem szóltam semmit. Gyertek utánam - mondta Priscilla. - Erre! Most kapóra jön a csajozás múltja, gondoltam sötéten, miközben a titkos szoba bejárata felé tartottunk. Magunktól elég nehezen találtuk volna meg. Az ajtó egy használaton kívüli bárpult mögött nyílt egy távoli zugban. Beléptünk egy fél fal mögé, és egy ál faliszekrény mögött ott volt a lépcső. Lefelé vezetett, s a fenti zene és ricsaj elnyomta a lenti hangokat. Valami döngött a folyosón túl, egyre hangosabban, minél közelebb értünk hozzá.

Legyetek üdvözölve - nyitotta ki az ajtót mosolyogva Priscilla. - Az igazi Marquisban. A helyiség nem volt nagy, viszont a padlótól a mennyezetig telerakták mindenféle természettől elrugaszkodott eszközzel. A falakról bilincsek lógtak, s különféle padok mellett mentünk el, melyek rendeltetését találgatni sem akartam - a szíjak és szorítóvasak kopottak voltak a gyakori használattól. Egy kerék? Gondolni sem mertem rá, mire való. A döngő hang egy póznához kikötözött párocskától eredt, akiket korbácsoltak. Kínzójuknak háttal álltak, homlokuk minden egyes csapásnál a póznának verődött. Nem úgy néztek ki, mintha élveznék a büntetést. A korbácsoló megszakította ritmusos ténykedését, és ránk pillantott. Vámpír volt, aurájából ítélve nagyjából kétszáz éves. Mit hoztál nekem, Priscilla? Egy másik vámpír heverészett a közelben egy díványon, s az ölében heverő eszméletlen nő nyakát szívta. Vendégeket, Anré - felelte Priscilla. A férfi rám szegezte izzó tekintetét. Ő az enyém. Élmény lesz megjelölni a makulátlan bőröcskéjét. - Aztán Bonest vette szemügyre. - Ismerősnek tűnsz. Nem találkoztunk már valahol? Bones hidegen elmosolyodott. Hivatalosan nem, de egyszer összefutottunk Londonban, 1890 körül, amikor egy Renard nevű tagot kerestem. Most már emlékszel? A fejét elvittem, de a maradékát meghagytam neked. Anré leeresztette a korbácsot. Arcára kiült a felismerés, aztán gyilkos pillantást vetett Priscillára. Te idióta, tudod, ki ez? -

Priscilla zavartan nézett Bonesra. Remek alkalom - és jókora elégtétel - nekem. Leütöttem, és szíven döftem a cipőm sarkával. Most utoljára húzott fel - mondtam, mintegy magamnak. A díványon heverő vámpír, aki növekvő riadalommal figyelte a társalgást, megdermedt szívás közben. Rávetettem magam. Kiragadtam kezei közül a lányt, és odadobtam Dave-nek, aztán fejjel nekirontottam. Ő egy pillanatra ledermedt a döbbenettől. Ez elég is volt nekem, hogy tűsarkammal átfúrjam a szívét. Anré hátrálni kezdett, de nem volt hová menekülnie. Tate és Dave ott állt mögötte, Bones meg én pedig vele szemben. Ne öljetek meg, soha nem ártottam nektek - vinnyogta szánalmasan. A mindenit, szedd össze a méltóságod! Szégyent hozol a fajtánkra - feddte meg Bones. Tate, vedd kezelésbe a boldogtalan párocskát - adtam ki az utasítást. Tate odament, megvágta mindkét tenyerét, és a foglyok szájára szorította. Zúzódásaik hamarosan felszívódtak. Aztán kikötözte őket, és arrébb ment velük. Anré a kezét nyújtotta Bones felé. Nincs okod rá, hogy bánts. Az emberek kellenek? Máris megkapod őket. Megcsóváltam a fejem. Mindig a legagresszívebb alakok félnek a legjobban a megtorlástól. Miért tőle félsz, amikor tőlem kéne? Felkaptam az egyik leejtett korbácsát, és a hangsúly kedvéért csattintottam vele egyet. Bones korábban azt hitte, nem bírom végignézni, amit Maxnak tartogatott, de most

megmutatom, hogy nem vagyok szívbajos, ha piszkos munkáról van szó. A többi játszótársad nevét kérem, Anré. Ha nem mondod el, akkor... van itt elég csúnya kis játékszer. Próbáltad őket mostanság? Egy óra múlva már tudtam egy nevet - Slash. Valahol itt van még, és áldozatot keres. A fenti nagy zajban nyilván nem is sejti, mi történt Anréval. Átvágtam a táncolók között, és egy olyan alakot kerestem, akinek ezüst sárkány tetkó van az arcán. Egy túlbuzgó asszonyság meglökött és pofon is ütött partnere helyett, aki az utolsó pillanatban fordult el. Bocsánatot persze nem kért. Nem neked szántam az ajándékot! - csattant fel, és csúnyán nézett. Akkor vissza is adom - feleltem, és embereset lekevertem neki. Itt nem ismerik azt a szót, hogy „elnézést"? Valaki megragadott hátulról. Hideg kezek markolták meg a mellemet kemény simogatással. Megmerevedtem, de nem vágtam a könyököm az illető bordáiba - egyelőre. Szemből jobb vagyok - doromboltam a legjobb szajhamodoromban. Az ismeretlen hátrarántotta a fejem. Összeszorítottam a fogam. Ha nem Slash az, akkor kitaposom a belét. A hideg kéz elindult lefelé a hasamon, és nem állt meg. Nos, most elég a Miss Engedelmes szerepből! Megpördültem, noha jó pár hajszálam bánta, és felrántottam a térdem. A magas, szőke férfi, felemás cipő és sárkányos tetkó nélkül, kétrét görnyedt. Aztán a táncolók közé löktem. Megmondtam, hogy elölről jobb vagyok! A közelben mulatozók soraiban nevetés támadt. Még egy utolsó lekicsinylő pillantást vetettem a magas szőkére, aztán

folytattam Slash keresését. Valahol itt kell lennie. Semmi kedvem holnap is visszajönni, ha ma nem találom meg. Sőt, leginkább soha nem szeretném újra betenni a lábam ide. Két újabb hideg kéz markolta meg a derekam, és egy kemény mellkashoz rántott. Már szorítottam az öklömet egy horogütéshez, amikor hirtelen feltűnt valami a szemem sarkából. Csak nem pikkelyek díszelegnek új keletű Rómeóm orcáján? Hátrafordultam... és elmosolyodtam. Enni való vagy, szépfiú. A fickó elmosolyodott, mire a pofacsontjától a szájáig kunkorodó sárkányfarok kissé eltorzult. Vicces, hogy ezt mondod. Én is éppen ugyanezt gondoltam veled kapcsolatban. Táncolni kezdtünk. Slash nagyjából olyan magas lehetett, mint én, és igyekezett kihasználni megfelelő testrészeink összesúrlódását. Egy darabig hagytam, hadd csinálja. Egészen addig, amíg le nem húzta a cipzárját és elő nem vette Mr. Egyfejűt. Hűha - manővereztem arrébb, amikor megpróbálta célba juttatni keményen meredező barátját. - Nincs valami hely, ahol... egyedül lehetünk? Slash a farkára pillantott, mintha ellenkezést várna. Aztán megrángatta a karomat. Gyere csak. Tudok egy helyet. Megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy az elhagyott bárpult felé vonszol. Ha nem arra indul, akkor gond van. Slash nem fáradt azzal, hogy visszadugja farkát a nadrágba. A kiérdemesült testrész végig előremeredt, és büszkén mutatta az utat. Milyen izgalmas - jegyeztem meg, amikor feltárult előttünk a titkos lépcső.

Slash megfogta a kezem, és szinte maga mellé rántott. Ez a közelség eléggé kényelmetlenül érintett. Feljegyzés magamnak: minél előbb lezuhanyozni. Egy kicsit meg fogsz majd lepődni - mondta Slash, amikor kinyitotta az ajtót. Aztán hirtelen megtorpant .- Mi a...? Teljes erőből betaszítottam. Slash elterült. Épp a pózna előtt állapodott meg, amihez Anré igen véres teste volt bilincselve. Becsuktam az ajtót magam mögött. Bones odalépett Slashhez, szemügyre vette rohamosan kókadó erekcióját, aztán jéghidegen elmosolyodott. Hát, haver, szerintem inkább te lepődtél meg. - Ha feltűnés nélkül ki tudunk menni, szerintem nem kell hívni a csapatot - mondta Tate, miközben Anréra halmozta Slasht. Priscilla és a díványos vámpír teste mellettük hevert egy kupacban. Oldalogjunk ki behúzott farokkal a hátsó kijáraton? szortyintott Bones. - A félelem értékes ösztönző erő. Ha titokban távozunk, semmi sem fogja visszariasztani azokat, akik esetleg újra akarják kezdeni az üzletet itt, nem igaz? Ezen elgondolkodtam. A legtöbb akciónál az odarohanokés-felkapom módszert alkalmaztuk. Csapd le a rosszfiúkat (vagy rosszlányokat), kapd fel a bizonyítékokat (azaz a hullákat), és pucolj. Talán ez a stratégia némi újragondolásra szorul. Bonesnak igaza van abban, hogy a félelem hatékony fegyver. Patra is ezt a taktikát alkalmazza most ellenünk. Talán nekünk sem ártana megmutatni, hogy győzelemre játszunk. Dave-re pillantottam. Ő szinte észrevehetetlen módon bólintott. Tate viszont teljesen tűzbe jött. Briliáns terv, kriptaszöki. Azt akarod, hogy hordozzuk körbe a véres fejeket, aztán fenyegessük meg a népet a

mutatóujjunkkal, és mondjuk azt, hogy „Így jár, aki rossz"? Neked teljesen elment az eszed. Ostoba. Gyáva. Bones csak ezt a két szót ejtette ki. Tate vicsorogni kezdett, és kénytelen voltam elgáncsolni, amikor elindult Bones felé. Biztosan elbotlottál, mert tudom, hogy nem készültél semmire, ugye? Tate vadul rám meredt, de láthatta a szememből, hogy mi lesz a következménye, ha túlfeszíti a húrt, mert elernyedtek az izmai. Te döntesz, Cat. Mi legyen? Furcsamód éppen ezt tettem, amikor ellöktem a Magas Szőke Férfit. A körülöttünk táncolók, emberek és nememberek, csak nevettek. Senki sem avatkozott közbe, hogy engedelmességre kényszerítsen. Adjunk le egy figyelmeztetést, és mutassuk meg a bizonyítékot. Épp ahogy te mondtad, Tate - használjuk a fejünket. Minden egység, készenlétbe! - szólt bele Tate a rádiójába. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hangja egyszerre ingerült és megkönnyebbült volt. Libasorban visszamásztunk a lépcsőn. Bones ment elöl, utána én, majd Tate, Dave és a megmentett párocska, akik nemigen szólaltak meg. Mikor felértünk, Bones feltett a bárpultra (mivel tele volt mindkét kezem), és éleset füttyentett. Kapcsold ki ezt a csörömpölést - vakkantotta, s fenyegető pillantást lövellt a DJ-fülkében tartózkodó, döbbent vámpír felé. A lüktető techno elhallgatott. Tiltakozó hangok hallatszottak, de nyomban el is csendesedtek, amikor a társaság észrevett engem. Mondhatni, kiríttam közülük a bárpulton állva, kezemben négy, hajánál fogva lógatott, levágott fejjel.

Rövid leszek, hogy hamar folytathassátok a bulizást. Én a Vörös Kaszás vagyok, ezek négyen pedig... - emeltem a magasba a fejeket, a jobb láthatóság végett - ...túl messzire mentek a játszadozásban azzal, hogy öldösték a fajtámat. Ha ez bármikor megint előfordul itt, visszajövök! Kétszáz szempár meredt ránk, zömmel nem embereké. Összerándultak a zsigereim. Ki tudja, mi lesz a reakció? A dolgok elég hamar rosszra fordulhatnak. Bones a kezét nyújtotta, hogy lesegítsen, én pedig megszabadultam csúf trófeáimtól, és elfogadtam. Néhányan talán felismerték, vagy legalábbis sejtették a kilétét. De talán csak egyszerűen közönyösek voltak. Mindenestre a vendégek fajtától függetlenül szétváltak előttünk, hogy utat nyissanak az ajtóhoz. Bones leemelt a pultról, s mindenféle atrocitás nélkül jutottunk el a kijáratig. Kurva jó - morogta Tate, amikor a parkolóhoz értünk. Még sokat kell tanulnod - felelte erre Bones. -

TIZENHÁROM Másnap Bonesszal elmentünk Denise-hez. Régóta nem láttam legjobb barátnőmet Tate átváltoztatása és a közelmúlt egyéb eseményei miatt, pedig jó volt vele lógni és lazítani. Ezenkívül Denise mindent tudott rólam és Bonesról, a vámpírokról, ghoulokról, de még a háborúról is. Elvégre fel kellett hívnom, amikor olyan hirtelen el kellett költözniük. Don nyilván csak annyit mondott neki meg a férjének, Randynek, hogy pakoljanak. Az új házuk Memphis külterületén volt. Szerencsére Randy szabadúszó számítógépes szakértőként működött, ezért bárhonnan dolgozhatott. Nem örültem volna, ha miattam elveszti az állását. Denise nem sokkal a házasságkötésük után otthagyta a saját állását, úgyhogy ezen az oldalon is megmenekültem a bűntudattól. Nem beszéltek róla, de az volt a benyomásom, hogy gyermekáldáson dolgoznak. Ez megmagyarázta Denise új keletű érdeklődését olyan dolgok iránt, amelyekkel korábban sosem foglalkozott. Például most főzött nekünk, ahelyett hogy hozatott volna valamit. Ez teljességgel új szokásnak tűnt. - Nagyon finom - lelkesedtem, és még szedtem a sültből. Legközelebb ide jövünk az ünnepekre. Tudjátok, én a meleg vizet is odaégetem. Denise elvigyorodott. Rendezhetnél saját bulit is, ahol Rodney főz. Te mondtad, milyen szuper szakács. Az - morogtam tele szájjal, aztán oldalra pillantottam. - Bones, mennyire lenne kockázatos karácsonyi bulit tartanunk? Bones eltöprengett.

Biztosan lennének páran, de szerintem ez nem ok az aggodalomra. Visszanyeltem az ötletet, ami felmerült bennem. Még sosem csináltam ilyesmit. A nagyszüleim nem voltak társasági emberek, később meg nekem nem volt túl sok kedvem bulizni. Elkészült a vendégház, úgyhogy hely lenne bőven. Most nem tarthatunk esküvőt, de egy kis ünneplést igen. Ez lesz az első együtt töltött karácsonyunk, Bones. Bones rám mosolygott. Ez remek ok az ünneplésre, és szerintem Rodney szívesen vállalja a főzést. Ez a hobbija. Denise tapsikolt. Szuper lesz! Még sosem ünnepeltem együtt halottakkal! Randy a szemét forgatta, de Bones nevetett. Igen, általában izgalmasabb időtöltés, mint egy éjféli mise. Anyámat is el kell hívnunk - jegyeztem meg. - Nem is lakik messze innen. Rodney háza talán ha egy órányira van? Bones bólintott. - Igen. Menjünk oda innen? Számba vettem a lehetőségeket. Ha anyám megtudja, hogy ilyen közel vagyok hozzá és mégsem ugrottam be, egész életemben ezt fogom hallgatni. Nézzünk be hozzá. Biztosan otthon van. Nem szokott kimozdulni. Mikor lesz kész az új lakása? - érdeklődött Denise. A jövő héten. Szerintem Don szándékosan húzta az időt a költözéssel, hogy megfizessen neki a sok bosszúságért. Máskülönben biztosan nem tartana ilyen sokáig. Persze ezt nem fogom anya orrára kötni. -

Denise felállt, kotorászott kicsit a tálalószekrényben, aztán egy bontatlan üveg ginnel tért vissza. Tessék. Ha anyádhoz mész, szükséged lesz rá. Elbúcsúztunk Denise-éktől, és elindultunk anyám ideiglenes lakhelye felé. Kellemes, megnyugtató utazás volt a vidéki tájon - amíg Bones egyszer csak félre nem billentette a fejét, mintha koncentrálna, és rá nem taposott a gázra. Mi a baj? Az előbb még azt mondta, hogy mindjárt ott vagyunk. Riadtan hegyeztem a fülem, de a hallásom közel sem volt olyan éles, mint az övé. Én csak a környező házakban élők neszeit hallottam, ahol elsuhantunk. Hát, ezt nem hiszem el - kuncogott Bones. Mit?! Bones száguldott tovább. Majd meglátod. És szükséged lesz arra a ginre, amit Denise-től kaptál. Úgy sejtettem, hogy nem vérfürdőről van szó, mert Bones továbbra is idétlenül vigyorgott. Remélhetően anyám meggyilkoltatásának hangjai nem derítenék ilyen jókedvre. Mikor ráfordultunk Rodney házának behajtójára, még mindig csak annyit hallottam, hogy anyám motoszkál és szitkokat mormol. Mi ebben olyan furcsa? Bones kipattant a kocsiból, még a motort sem állította le, és dörömbölni kezdett az ajtón. Nyisd ki, Justina, különben betöröm! Én egy kicsit később értem oda, amikor az ajtó kinyílt. Elvégre valakinek le kellett állítani a kocsit. Bones benyomult anyám mellett, ügyet sem vetve a kérésre, hogy ne menjen be. Szerelmem szigorú arcot vágott, de a szája széle veszedelmesen remegett.

Kissé zilált a frizurád, Justina, csak nem takarítottál? Nem? És az arcod... ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, azt hinném, hogy ki van pirulva. Még degenerált hímringyó koromban, ahogy te szoktad mondani, állandóan ilyen nőket láttam. A dugások után. Leesett az állam, amikor alaposabban szemügyre vettem anyámat. Csak egy köntös volt rajta, a haja csakugyan szétállt, az arca kétségkívül piros, és mi az a vörös folt a nyakán? Ki innen, te mocskos vadállat - rivallt rá anyám Bonesra. Bones úgy nevetett, hogy szinte kétrét görnyedt. Bagoly mondja verébnek, ugye? És még mennyire fel voltál háborodva, amikor rájöttél, hogy a lányod egy vámpírral kefél! Mostantól ez nem lesz téma, ugyebár? Gyere csak le, haver, le a kalappal előtted! Le vagyok nyűgözve! Bones! - csikordult Rodney hangja az emeletről. Tűnj el! Megtántorodtam. - Anya! Te és Rodney...? Anyám arcát leányos pír önötte el. - Vacsorát készített nekem - hebegte. Lassan megtaláltam a hangomat. Úgy látszik, hogy a desszert sem maradt el! Nem hiszek neked. Egész mostanáig azzal kínoztál, hogy miért fekszem le egy vámpírral, és nézz csak magadra! Rodney is ghoul, te képmutató teremtés! Ő nem gyilkol embereket. Csak halottakkal foglalkozik! - dörögte anyám, megkérdőjelezhető logikával. Különben pedig negyvenöt éves felnőtt nő vagyok, aki nem tartozik magyarázattal a lányának! Úgy bámultam rá, mintha most látnám először. -

És tetszettek Rodney-nak? - kérdeztem. Mi, Catherine? - puffogta anyám. Hát a dudáid! Azok! Bones felkacagott, és a szemét törölgette. Menjünk, Cicuska. Vess meg érte, de nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Justina, egészségedre, és Rodney kuncogott dévajul -, te aztán bátor vagy! Bones kacagva kiterelt a házból. Az ajtó becsapódott mögöttünk. Bones csillapíthatatlanul nevetgélt tovább, még akkor is, amikor elindultunk. Nagyon hálás vagyok érte, hogy nem szóltál neki, hogy jövünk. Felbecsülhetetlen volt. Nem feleltem, csak hátradőltem az ülésben, és kibontottam a gint. A ruhám ezüstösen csillogott. A derekamtól széles sávban hullt alá, felül pedig két pánt tartotta a nyakamon. A háta teljesen nyitott volt, elöl olyan mély V kivágással, hogy lehetetlenség lett volna alá melltartót venni. Hátrahőköltem a tükörképemtől. Ebben biztosan megfázom. Én vagyok a háziasszony, nem nézhetek ki közönségesen. Bones bukkant fel mögöttem a tükörben. Nem közönségesen nézel ki, hanem fantasztikusan. Ajka finoman súrolta a hátamat, s mintegy gombnyomásra felmeredtek a mellbimbóim. Na jó, nem közönséges, csak erotikus... - Észbontó - suttogta bele Bones a bőrömbe. Nem véletlen, hogy tetszett neki a ruha, hiszen ő választotta. Mindig merészebb darabokat szúrt ki, mint amilyeneket én részesítettem volna előnyben. De legalább bugyi volt rajtam, még ha aprócska is. Bizonyos dolgokhoz ragaszkodtam, Bones elképesztő meggyőző ereje dacára is. -

Bones egy pillanatig figyelőn oldalra billentette a fejét. Megjött a mamád. Lementem a földszintre, hogy fogadjam, mivel Bones még nem végzett az öltözéssel. A múltkori emlékezetes délután óta nem találkoztunk, és igazából nem is akartam tudni, hogy Rodney meg ő, úgymond, „járnak"-e. Valódi úriember lévén Rodney nem hozta szóba az esetet, mikor reggel megérkezett, hogy elkezdje a vacsora előkészítését, Bones viszont harsány „Vivát a sárkányölőnek!" felkiáltással köszöntötte. Kinyitottam az ajtót... és arcomra fagyott a mosoly. Ez egyszerűen nem lehet az én anyám! Barna frizurájában nyoma sem volt most ősz szálaknak, viszont világosabb csíkok tették rafináltabbá. Talán a smink vagy valamilyen kozmetikai beavatkozás tette, de az arca is legalább tíz évet fiatalodott az elmúlt néhány hét alatt. Sötét ametisztlila bársonyruhája szűkebb volt az enyémnél, az egyik oldalon magasan felsliccelve. Az egyik válla görögösen fedetlen maradt, a haját pedig csinos kontyba tűzte, kacéran kilógó tincsekkel. Csak jégkék szeme maradt a régi. Catherine! - suhant el mellettem ölelés nélkül. Hát, igen, ez is a régi. - Felvehetnél valami melegebbet, meg fogsz fagyni. Neked is szia, anya. Vagy bárki is vagy, mert egészen másképp nézel ki, mint az, aki felnevelt. Te beszélsz! - nyögtem ki végül. - Egész a combodig fellátni. Te jó ég, nagymama forogna a sírjában, ha megtudná! -

Anyám nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán csak elmosolyodott. Én nem fogom elmondani neki, ha te sem.

Egyenesen a konyhába akartam rohanni, hogy lerójam csodálatomat Rodney előtt. Felruházta anyámat a humorérzék ajándékával, ami csakis vudu mágia segítségével sikerülhetett neki, rengeteg lefejezett csirke és nagy erejű varázsamulettek felhasználásával. Hozok egy kis tojáslikőrt, anya - mondtam, amikor magamhoz tértem, és a nappali felé sodortam anyámat. - Jó erős.

TIZENNÉGY A vendéglista elég rövid lett a hadiállapot miatt. Rodney, Spádé, Csörgő, Tick Tock, Ian, Zéró, Annette, és még egy Doki nevű vámpír, Annette pasija. Mencheres nem tudott eljönni, de nem is bántam. Én a magam részéről Deniseéket hívtam, anyámat, Dont, Coopert, Dave-et, Juant és Tate-et. Bones az utolsó pillanatban szólt Iannek. Az eredeti listán nem szerepelt, de miután mellettünk foglalt állást, Bones úgy érezte, megérdemli a gesztust. Én mindvégig reménykedtem, hogy nem fog eljönni, de reményeim hamarosan szertefoszlottak. Még arra is gondoltam, hogy csak azért élt a meghívással, mert tudta, hogy kedvem ellen való, és ki akarta használni a helyzetet. Az étkezőben üldögéltünk. Ian későn futott be, és amint átlépte a küszöböt, anyám és Don egy emberként pattant föl az asztaltól. A verandaablakhoz mentek Dave-hez, Cooperhez és Juanhoz, akinek szintén volt rá oka, hogy ne kedvelje az újonnan érkezőt. - Olyan feszültnek tűnsz, Cat - heccelt Ian, mikor hallgatásom az asztalnál kezdett feltűnővé válni. - Csak nem haragszol még mindig, amiért tavaly nyáron elraboltattam az exbarátodat? Vitézül ellenálltam a kísértésnek, hogy az arcába vágjam a tányéromat. Ugyan már, Ian. Csak arról van szó, hogy a napnak ebben a szakában általában dugni szoktunk Bo- nesszal, és ideges vagyok, ha várnom kell rá. Ian nem vette a lapot. Hagyod, hogy sértegessen, amikor jó szándékkal jöttem, Crispin? - kérdezte Bonest.

Bones felvonta a szemöldökét. Szerintem ez a legkevésbé sem volt sértő, s inkább a te részedről modortalanság, hogy felhoztad azt az esetet, amikor erővel akartad Catet magad mellé állítani. Többet ne is hozd szóba. A szavak viszonylag szelídek voltak, de a tekintet nem. Az zöldben szikrázott. Ian hátradőlt. Nézz magadra, haver. Már mereszted is karmaidat, pedig még csak nagyon goromba sem voltam. Először azt hittem, hogy csak ellenkezésből vetted el tőlem, de úgy látom, nem ez a helyzet. Éppen te esel áldozatul a szerelemnek... Ugye nem azért jöttél, hogy a feleségemről diskurálj? Ian előrehajolt. Amiatt helyeztél kilátásba súlyos megtorlást bárki bűnrészesnek, amit Max vele csinált. Miért is ne akarnám látni, mennyire vagy elkötelezett, mielőtt még jobban exponálom magam melletted? Ha csak a sértett büszkeség beszélne belőled, akkor... - Ian félbehagyta a mondatot, és lazán csettintett. - Miért sodornám veszélybe magamat és az enyéimet egy kis tollborzolás miatt? Emlékszel arra, amikor ezüsttőrt szúrtam a szívedbe, Ian? - kérdeztem. - El sem tudod képzelni, hányszor kívánom, bárcsak megforgattam volna. Még hogy tollborzolás, amikor fogságba ejtenek, megkínoznak és majdnem megölnek? Elmész a francba! Nem szeretném kisebbíteni a szenvedéseidet, Cat vágta rá Ian. - Csak azt mondtam, hogy kíváncsi Voltam Bones reakciójára. Max megérdemelte, amit tőle kapott, de ez egy bölcs vezér józan döntése is lehetett volna, semmi több. Örülsz neki, hogy nem így van?

Ian átható türkiz tekintete rám szegeződött. Tapasztalatból tudtam, hogy hideg szívű gazember, de talán több van benne, mint ami látszik. Különben Bones már rég megölte volna. Bones meghajtotta a fejét. Megkapod a választ, Ian. A reakcióim teljességgel személyesek vele kapcsolatban. Szerencséd, hogy Mencheres egyesítette a vonalaitokat, és új erővel ruházott fel. És ha már erről az új szövetségről van szó, el nem tudom képzelni, hogy Mencheres miért téged választott helyettem, holott nem én vagyok az, aki meghúzta a feleségét. Megdermedtem, Bones pedig cifra káromkodást eresztett meg. Ian az arckifejezésemet látva nevetésben tört ki. Crispin talán nem mondta el? Nem értem, miért, hisz amikor a dolog történt, még a szüleid sem születtek meg. Felpattantam az asztaltól. Nem fogom ezt épp Ian előtt kitárgyalni. Kimentem a verandára, Bones utánam jött. Mikor már egyedül voltunk, szembefordultam vele. Miért tetted? Tudod, hogy nem érdekel, ha előttem voltak kalandjaid, de Patra a nagyurad felesége! Bones álla megfeszült. Nem tudtam, kicsoda, amikor megtörtént a dolog. Mencheres és Patra már régen rossz viszonyban voltak, amikor belőlem vámpír lett. Néhány évtizeddel ezelőtt összefutottam egy nővel, együtt töltöttük az éjszakát, aztán egy héttel később kiderült, hogy az illető Mencheres felesége. Patra viszont jól tudta, hogy én ki vagyok. Azért csinálta, hogy fájdalmat okozzon Mencheresnek, és mit gondolsz, ki mondta el neki? Nem is értem, Mencheres miért nem ölt meg ott helyben. Persze a közelmúlt eseményeinek fényében talán már akkor tudta, hogy hamarosan szüksége lesz rám.

Bones halálos ítéletet is kaphatott volna, amiért egy másik vámpír feleségével hált már ha a megcsalt férj ezt akarja. Van még valami, amiről nem tudok? Nem szeretnék megint véletlenül tudomást szerezni valamiről, amit el akarsz titkolni előlem. Nincs semmi más. Esküszöm. Abbahagytam a járkálást, és Bonesra pillantottam. Rendkívül vonzó férfi, és minél többet vagyok vele, annál többször jut eszembe, hogy ezt sok más nő is így gondolta. Biztos voltam benne, hogy sokan vannak még a rovásán, de remélhetőleg egyik sem olyan nagy hatalmú és vérszomjas, mint Patra. Hát, jó. Menjünk vissza. Ian már biztosan hiányol minket. Bones elengedte a füle mellett gúnyos megjegyzésemet, és a karjába zárt. Tudod, hogy mindjárt éjfél? - suttogta. - Már csak kép nap van karácsonyestéig. Annyi minden történt tavaly karácsony óta! Vajon mit hoz az elkövetkező év? Sokkal jobb dolgokat - felelte Bones halkan. Megígérem. Megcsókolt. Az ajka hűvösebb volt a megszokottnál. De ugyan kinek kell forróság, amikor ő van mellettem? Már attól is felmelegedtem, hogy végigsimított a hátamon. Egy közelben elroppanó ág zökkentett ki a kellemes hangulatból. Azonnal hegyezni kezdtem a fülem. Bones felegyenesedett. - Helló, haver. Jó régen figyelhetsz már minket. Gonoszkodó hangvétele megerősítette azt, amit végre az érzékeim is jeleztek. Bones igen erősen el tudta vonni a figyelmem a csókolózással. Még szerencse, hogy legalább ő észnél volt, noha ez számomra nem túl hízelgő. És az is

szerencse, hogy a fák közt lappangó vámpír nem szándékozott megölni minket. Tate további ágak recsegése közepette előlépett. - Helló, Cat. Gyönyörű vagy ma este. Jaj. Miért nem képes egyszerűen annyit mondani, hogy „boldog karácsonyt"? Dave törte meg a feszültséget, amikor kilépett a verandára. - Hát megjöttél, cimbora? Egy újabb elhalasztott párbaj. Dave! - mosolyodott el Tate, miközben barátja medvemódra átölelte. Juan is kijött, a bácsikámmal együtt. Don jobbára szenvtelen arca is mosolyra derült, amikor megpillantotta Tate-et. Bones cinikus neszt hallatott, aztán mielőtt bementünk volna, odaszólt Tate-nek: Gondolom, eltalálsz a kis házig a hegy aljában. Ott a szállásod. Ian, az örök tapintatlan, ezt a pillanatot választotta, hogy megkérdezze: Remélem, sikerült megoldanotok a problémátokat Crispinnel. - Igen. Nyugodtan alhatsz az éjszaka. Ian nevetett. Anyám suhant el mellettünk, s Ian több mint futó érdeklődéssel vette szemügyre. Meg kell mondanom, Cat, hogy kezdem megérteni, mi vitte romlásba Maxot. Sötét pillantást lövelltem rá. Megtennéd, hogy nem emlegeted folyton Maxot a családom maradék tagjai előtt? Ian kíméletlenül elmosolyodott. Ugyan miért haragudnának érte? Ha én nem változtatom át Maxot, akkor te nem lennél.

Erre már anyám is felkapta a fejét. Milyen jellemző Ianre, hogy nem vett le a hangerőből. Legszívesebben bepancsoltam volna neki egy nagyot. Remek megjegyzés volt - morogtam. - Nem is tudta, hogy te voltál. Bones bukkant fel mögöttünk. - Haver, gyere velem egy pillanatra. Nem is várta meg Ian válaszát, csak kivonszolta magával a verandára. Én az ellenkező irányba indultam, hogy útját álljam dühöngő anyámnak. Catherine! - vakkantotta, amikor elébe álltam. - Állj el az utamból! Lenne egy-két szavam ahhoz az alakhoz. Mivel Bonest általában „mocskos vadállat"-ként aposztrofálta, úgy sejtettem, hogy az „alak" Ianre vonatkozik. - Anya, tudom, hogy fel vagy zaklatva. Továbbra is el akart menni mellettem. Ne izgulj, nem csinálok jelenetet - erősködött. Tőle ennél többet nem lehetett elvárni. Hé, maga! - masírozott oda Ianhez, és a mellkasába bökött. Ian némi derültséggel pillantott rá. - Maga hozta létre Catherine apját? Nem látta, hogy micsoda szemét egy alak volt? Vagy magát egyáltalán nem is érdekli, milyen szörnyetegeket hoz létre? Bones sötéten szortyintott. Magyarázd ki magad, haver, de bármilyen goromba is, te ne sértsd meg! Ian a szemét forgatta. - Kedves Justina, én igenis odafigyelek a leszármazottaimra. De ha én felelős vagyok mindenért, amit csinálnak, akkor ez magára is érvényes. A maga lánya megölte a barátomat azon a napon, amikor először találkoztunk. Mivel tartozik ezért nekem?

Én legalább annyira megdöbbentem a váratlan fordulattól, mint anyám. Egy másik mocskos vámpírról van szó? - dorombolta anyám, amikor összeszedte magát. - Aki lakmározni akart a lányom nyakából? Ghoul volt, aki a kötelességét teljesítette azzal, hogy megpróbált megvédeni engem valakitől, aki meg akart gyilkolni a tulajdon otthonomban - ellenkezett Ian. Kérdezze csak meg a kedves lányát. Majd ő elmondja, hogy még csak meg sem próbáltam harapni, amikor lefejezte a barátomat. Kényelmetlenül feszengeni kezdtem. Honnan tudhattam volna, hogy Donnak hátsó szándékai is voltak azzal, hogy Ian után küldött? Azt hittem, hogy csak egy újabb rosszfiút kell kiiktatnom, nem pedig olyan valakit, aki semmi rosszat nem követett el. Sajnálom, ami a barátoddal történt, még ha azt gondolom is, hogy gyilkos volt, aki hátulról, alattomban akart elintézni - feleltem. - Különben meg éppen előtte ismerted be, hogy megöltél két embert, Ian. Az alkalmazottaidat. Akik megloptak - felelte Ian. - Crispin, te mit csinálnál két olyan fickóval, akik kifosztják az otthonodat, aztán az interneten próbálnák elpasszolni a cuccot? Bones vállat vont. Ugyanezt. Ha még a vagyontárgyaidat sem bízhatod rá valakire, akkor hogyan várhatod, hogy komolyabb helyzetben nem árul el? Bizony - helyeselt Ian, s kimért pillantást vetett anyámra. - Akkor Max dolgában nagyjából kvittek vagyunk, szépasszony. Mi más baja van még velem? Anyám kissé zavarba jött, de aztán Bonesra mutatott.

Ő. Őt is maga hozta létre, és miatta ölték meg a szüleimet, úgyhogy nem vagyunk kvittek, vámpír. Bones arca megfelhőzött. Nem te tehetsz róla, küldtem felé a gondolatot. Rosszul tudja. Viszont ő volt az, aki megtanította Catet harcolni. Erősebbé, gyorsabbá, veszedelmesebbé tette. Gondolja, hogy Cat még életben lenne enélkül? Ezenkívül nem ő mentette meg a maga és Cat életét nemrégiben? Ez talán kevesebbet számít, mint a szülei? Anyám furcsán nézett Ianre. Mintha nem tudna mit kezdeni vele. Ian rezzenetlenül, minden bűnbánat nélkül állta a pillantását. Végül hosszú, feszült csend után anyám sarkon fordult és elment. - Örülök, hogy beszélgettünk - kiáltotta utána Ian. Anyám nem felelt. Ian vállon veregette Bonest. Nem mennénk be? Hideg van idekint, a feleséged is fázik - nézett végig rajtam. - Szemlátomást. - Dugulj el - csattant fel Bones. Ian fütyörészve lelépett. Én szívtam egyet az orromon. Mondtam, hogy melltartó is kéne. - Aztán témát váltottam. Nem akartam elrontani az estét. - Ha szépen megkérsz, kibonthatod az egyik ajándékodat, noha még korai. Bones szája felfelé kunkorodott. Mit kéne mondanom? Kérlek? Ó, Cicuska, kérlek, könyörgöm, esedezem... Abbahagyhatod! - Vigyorogva húztam a könyvtárszoba felé, és egy dobozt kotortam elő a szófa alól. Gyorsan körbenéztem, nem figyel-e minket valaki, mert ehhez nem akartam közönséget. Csak vicceltem, amikor azt mondtam, hogy ez lesz az egyik ajándéka. Valami más volt. - Tessék! -

Bones kibontotta, és mosolya kaján vigyorrá szélesedett. Igazán gyönyörű. Nem egészen az én méretem, de ha szeretnéd, hogy felvegyem, boldogan engedelmeskedem. Milyen vicces. Inkább azt döntsd el, hogy én melyiket vegyem fel. A válasz egy percig sem késett. - A vöröset! Gondoltam - A hangom fátyolos lett a szemében fellobbannó izzástól. Bones odahajolt hozzám, ajka súrolta az enyémet. Jól gondoltad.

TIZENÖT A vörös hálóköntös úgy úszott körülöttem, mint a vér. Bones a csípőmnél fogott és mozgott alattam, időnként kéjes mordulások törtek elő belőle. Igen, Cicuska. Tovább... Ne állj meg. Lehunytam a szemem, s magával ragadott az eksztázis. Ujjaim közt kapaszkodóvá gyűrődött a lepedő, és egyre gyorsabban kezdtem mozogni. -Igen... A pillanat érzékisége hirtelen szertefoszlott, amikor homály borult ránk, és a lepedők mintha önálló életre keltek volna. Rá tekeredtek a kezemre és a bokámra, mintha gonosz kígyóvá változtak volna. Próbáltam figyelmeztetni Bonest, de amikor kinyitottam a számat, csak vér ömlött belőle. Még mindig bátor akarsz lenni, kislány? - kérdezte valaki hátborzongatóan. Elfogott a rettegés. Jól ismertem ezt a hangot. A homály eloszlott, s hosszú, átható sikoly tört ki belőlem, ahogy Bones meg az ágy hirtelen elenyészett, s én valahogy a földön feküdtem, apám előtt. A kígyólepedők késekké változtak, melyek átdöfték a csuklóimat. A zsigereim, a lábaim, a karjaim lüktettek a fájdalomtól. Tudod, mit fogok most veled csinálni, kislány? folytatta Max. - Újra kiharapom a torkodat. Elindult felém. Próbáltam elhúzódni, de a kések leszögeztek. Max nevetett, agyarai a bőrömhöz közelítettek, miközben hiábavalóan vergődtem alatta. Aztán végigkarcolta a nyakamat, és felsikoltottam. Hagyd abba, hagyd abba...!

Max valamit a számhoz szorított. Köhögtem, köpködtem, nyeldekeltem, aztán Max elhalványult, és valaki más jelent meg a szemem előtt. Ébredj fel, Cicuska! Bones arca rajzolódott ki előttem. A szemem láttára gyógyultak be rajta a karmolások és zúzódások, csak egy kis vér maradt a helyükön. Bones csuklója volt a számra tapasztva, az ágynemű cafatokban lógott körülöttünk, és nem voltunk egyedül a szobában. Spádé fogta a vállam. Amikor rápislogtam, megkönnyebbült sóhajjal elengedett. Dave, Rodney és Tate az ajtónál lappangtak, Denise pedig szinte ugrált mögöttük, hogy belásson. Aztán már csak Bones mellkasát láttam, amikor magához ölelt. Végre felébredtél. - Eltolt magától, és a tenyerébe fogta az arcomat. - Tudod, hol vagy? A hálószobámban. Anyaszült meztelenül, akárcsak Bones. Spádé felállt, és én elkaptam a pillantásom. Nem csak rajtunk nem volt ruha. Bones, mit keresnek itt ennyien? Spádé, vegyél fel valamit. A vámpírok mindig azt hiszik, hogy muszáj fitogtatniuk azt, amijük van. Bones még mindig átölelve tartott. Legalább eltakarta a mellemet. El az utamból, vadállatok! Te jó ég, csak nem anyám közeleg? Ha ezt meglátja, elájul. Spádé! Fogj törülközőt, és be a fürdőbe! - sziszegtem. - Hadd maradjon meg egy kis rejtély! Spádé nevetett, de kissé elcsigázottan. Crispin, Cat már jól van. Már megyek is, nehogy kifárassza magát a bosszantásommal.

Spádén is száradozó vércsíkok éktelenkedtek. Mi a fene? Tate rám meredt, és a pillantásától feszengeni kezdtem. Nem lenne szabad így látnia. Ian nyomult be a többiek közt a szobába, menet közben összecsukva a telefonját. Szóltam neki, hogy bevált, Crispin. Azt mondta, később hívjuk fel... Ez aztán már tényleg több a soknál! - ordítottam fel. Pedig Ian teljesen szenvtelen volt, semmi kacsintás vagy kaján vigyor. - Csak rosszat álmodtam, nem pedig ostrom alá vették az épületet, úgyhogy mindenki menjen el. Ian szánakozó pillantást vetett rám. Nem a házat fenyegette veszély. Később majd beszélünk, Crispin. - Rendben. A szoba lassan kiürült. Mikor az utolsó ember becsukta maga mögött az ajtót, végre elengedhettem magam, és reszketni kezdtem. Uramisten, ez volt életem legszörnyűbb rémálma. Mintha még a nyakam is fájna, bár ez persze ostobaság... Pedig tényleg fájt. Ez meg hogy lehet? Bones rámnézett. Cicuska, ez nemcsak álom volt, hanem varázslat, amivel be akartak zárni saját rémképeid közé. Tényleg fájhat a nyakad, mert a varázslat újra visszahozta az a napot ott Maxszal, és ha nem ébredtél volna fel, befejezi, amit akart, és megöl. A testem minden porcikája megfeszült. Honnan tudod, hogy varázslat volt? Sikoltozni kezdtél álmodban. Charles ezért rohant át, és azért volt meztelen, mert egyenesen az ágyból ugrott ki. Próbáltunk felébreszteni. Aztán verekedni kezdtél. Tudtuk, hogy itt már nem csak álomról van szó, és ha

koncentráltam, ki tudtam olvasni az elmédből, hogy éppen mi történik. Senkinek nem volt halvány fogalma sem, mit kéne tenni. Ian felhívta Mencherest, hogy elmondja neki a helyzetet. Ő volt az egyetlen, aki tudta, mit kell tenni. És ez mennyi ideig tartott? Nekem csak pár percnek tűnt. Körülbelül fél óráig, de én éveknek éreztem. Fél óra! Azt mondod, Mencheres tudta a megoldást. Honnan? Onnan, hogy Patra csinálta az egészet - felelte Bones fojtott dühvel. - A boszorkányság űzése tiltott, Patra titokban mégis tanulmányozta. A varázslatot a vérével pecsételte meg, tehát csak az ő vére - vagy a nemzője vére oldhatta fel. Mencheres túl messze volt, de mivel egyesítette velem a vérét és az erejét, úgy gondolta, hogy talán én is elég leszek. És így is történt. Megremegtem. Legközelebb talán nem ébredek majd fel. Megölnek a saját emlékeim. Milyen csúf halál. Akkor Patra bárhol és bármikor elsüthet ilyen varázslatokat? Bones szája keskeny vonallá húzódott. Ha halott, akkor nem. A délután későbbi részében öt házhozszállító éttermet is felhívtam. Nem az embervendégek voltak ilyen nagyétkűek; egyszerűen csak gyakorlatiasnak kellett lennem. Elvégre egy csomó vámpírt kellett etetnünk. A kajafutárok nem tudták, hogy ők jelentik az igazi ennivalót, nem pedig az, amit hoznak. Persze semmire sem emlékeztek utána: egyszerűen csak busás borravaló volt a zsebükben, és némileg csökkent mennyiségű vér az ereikben. Rodney Dave-vel együtt külön faltozott. ...el kéne kapni Patra egyik emberét, mielőtt bármilyen ellentámadásba kezdünk - jegyezte meg Ian a társalgás egyik

szünetében. - Vagy, ha szerencsénk van, találhatunk egy köpönyegforgatót. Te aztán igazán mindent tudhatsz a köpönyegforgatókról. A megvető megjegyzés Dontól származott, és én pislogni kezdtem. Don szinte egy szót sem szólt, mióta megtudta, kicsoda Patra. Ugyan már - sóhajtott fel Ian. - Max csak megkapta, amit kért. Ott akarta hagyni az állását és az emberi életét, én pedig átváltoztattam, mert mindig jól jön egy okos, kíméletlen fickó a csapatban. Ennyi. Don undorodva méregette lant. Ennyi? Tudod, mit csinált Max, miután megpróbáltam elkapni, amikor rájöttem, hogy vámpírrá változott? Megölte a szüleinket, és az ajtóm elé tette a holttestüket! És erre te tetted képessé. Te adtad meg neki az erőt. Ez olyasmi volt, amiről eddig nem tudtam. Miután kiderült, hogy Don a nagybátyám, megkérdeztem, vannak-e más rokonaim is, de Don kurtán csak annyit mondott, hogy nincsenek. Most már tudtam, miért feszélyezte a téma. Ian Donra meredt. Max már azelőtt is gyilkos volt, hogy én megismertem, úgyhogy én csak az agyarakat adtam neki. A szüléidén már nem segíthetsz, de az unokahúgod még él, öregfiú - jegyezte meg Bones. - Inkább arra használd az eszed, hogy ez így is maradjon. Visszatérve a... Hirtelen elhallgatott, és a mennyezeti faburkolatra meredt. Zavartan követtem a példáját. Mi az, talán termeszek? - Mencheres van itt - jelentette ki Bones. Spádé is felkapta a fejét. - Én még nem érzem. Bones felállt. - De én igen. És nincs egyedül.

Forgatni kezdtem a szememet. Ez remek. Akkor hívhatom azt az új olasz éttermet is. Ideje megkóstolni a sofőrjük nyakát... Denise és én pedig kipróbálhatjuk a parmezános csirkéjüket. - És ki van vele? - kérdeztem. Bones ingerülten felmordult. - A kis kiállítási kutyuskája. Ian elnevette magát. - Tényleg? Akkor ez érdekes este lesz. Iannel ellentétben Spádét nem dobta fel a hír. Miért hozta magával, Crispin? Tudja, hogy ti ketten nem állhatjátok egymást. Arról nem is beszélve, hogy nem örülök, ha tudja, hol lakom - morogta Bones, és járkálni kezdett. - De Patrát még nálam is jobban gyűlöli. Az ellenségem ellensége a barátom, ésatöbbi, ésatöbbi. - Ki az? - kérdeztem. - Ismerem? Bones szortyintott. - Tudod, kicsoda. Az érkező helikopter dübörgése véget vetett a további eszmecserének. Néhány perc múlva betonon csikorduló fém zaja jelezte a hívatlan vendégek érkezését. Mencheres és a másik vámpír kiszállt a kopterből. Bones öleléssel üdvözölte nagyurát, a másiknak csak hűvösen biccentett. Bones téved. Én ugyan nem ismerem ezt a fickót, gondoltam, amint végignéztem az ismeretlen vámpíron. Körülbelül száznyolcvan centi magas lehetett, szögletes arcát hosszú barna haj és rövid szakáll keretezte. A széles, sápadt homlok alól mélyen ülő szempár tekintett ránk. Nem volt éppen jóképű a szó klasszikus értelmében, mégis volt benne valami vonzó. Biztosan emlékeznék rá, ha már találkoztunk volna.

A felém nyújtott kézen forradások sora éktelenkedett. - Te biztosan a Vörös Kaszás vagy. Furcsa akcentussal beszélt, és nem volt éppen tipikus az üdvözlése, de hallottam már rosszabbat is. Akkor most hátrányban vagyok - feleltem, mikor megráztam a kezét. Energia sistergett végig a karomon. Bárki legyen is, biztosan Mester. És jó pár száz éves. Ezt kétlem - mért végig éppolyan fürkészőn, ahogyan én őt az előbb. Ne vetkőztesd már a szemeddel - csattant fel Bones. Bár nem voltál ott az esküvőn, bizonyára jól tudod, hogy a feleségem. Az idegen nevetett. Észrevettem, hogy milyen különös a szeme. Smaragdzölddel keretezett rézbarna írisz. - Biztosan elkeverte valahol a meghívómat a posta. Bones ezt elengedte a füle mellett. Mencheres, remélem, jó okod van rá, hogy magaddal hoztad. Tud néhány dolgot - felelte Mencheres, aztán hozzám fordult. - Ó, Cat. Örülök, hogy újra látlak. Ennyi idő után talán már lehettem volna óvatosabb, mégis az „Én nem" volt az első gondolatom. Bones szinte felnyársalt a tekintetével. Csak úgy kijött belőlem! Az igazat megvallva nem tudom, miért fogott el mindig ez az utálkozó reakció Mencheresszel szemben. Talán valamelyik korábbi életünkben ellenségek voltunk. Én most már bármit hajlandó vagyok elhinni. Mencheres nem kommentálta a dolgot, úgyhogy megpróbálkoztam valami hangos udvariassággal. Helló, Mencheres. Térjünk a tárgyra - morogta Bones, és a másik vámpír felé fordult. - Cicuska, ő Vlad.

Kirobbant belőlem a nevetés, mielőtt útját állhattam volna. Te jó ég. Nem valami eredeti. Te vagy a huszadik Vlad, akivel összefutok. A fickó keskeny ajka legörbült. Kétlem, hogy ők is ezzel a névvel születtek volna, mint én. Vártam a poént, de hiába. Bones továbbra is komoly, ingerült arcot vágott, és ráébredtem, hogy senki nem nevet rajtam kívül. Végül összekaptam magam. Akkor te vagy Drakula? Na ne szórakozz! Miközben szorgalmasan égettem magam, a többi vendég üdvözölte az érkezőket. Vladot mérsékelt udvariassággal fogadták, Annette kivételével. Ő szájon csókolta, s én megcsóváltam a fejem. Hát Drakula is megvolt, Annette? Ha Frankenstein és a Farkasmeber valóságosak lennének, szerintem ők is megfordultak volna az ágyadban. Mencheres sípoló hangot hallatott. Ha nem ismerem, azt gondoltam volna, hogy nevet. Bones újabb „vigyázz a gondolataidra, az ég szerelmére" pillantást vetett rám. Annette szexuális szokásaira vonatkozó megfigyeléseimről inkább az előttem álló vámpírlegendára irányítottam a gondolataimat. Drakula... Amikor tizenhat éves voltam, és próbáltam mindent megtudni a vámpírokról, sokat olvastam rólad. Bram Stoker már-már szimpatikusnak ábrázolt ahhoz képest, ahogy a történelmi feljegyzések leírnak. Bones arca megenyhült. Biztatóan rám mosolygott. Az égnek emeltem a tekintetem. Szóval őt lehet sértegetni, csak Annette-et nem? Képmutató alak.

Nem hallgatok erre a névre, és neked sem kéne mindent elhinned, amit olvasol. Az írott történelem szeszélyes dolog. Vajon rólad mit mondana, Catherine? Cat a nevem - javítottam ki gyorsan. - Ha te megjegyzed az enyémet, én is jól fogom mondani a tiédet. Miután további bemutatások történtek, bementünk a privát nappalinkba. A fogadó nappali talán szebb lett volna, de kényelmes körülményeket akartam ahhoz, hogy kiterveljük egy híres történelmi személyiség meggyilkolását egy másik segítségével. Vlad a hozzám legközelebb eső széket választotta, és méltóságteljesen elfoglalta, mintha trónra ülne. Apró mosolyt villantott Bonesra, mintha csak őt akarná bosz- szantani, ami sikerült is. Bones letelepedett mellém a kanapéra, és látványosan megpaskolta a kezem. A körülmények ellenére a bennem lakozó tízéves gyerek legszívesebben kérdésekkel borította volna el Vladot. Ki van eltemetve a kastélyod kápolnájában? Tényleg a szultán követeinek fejére szegeztetted a turbánt, amikor nem voltak hajlandók levenni? Mikor lett belőled vámpír? Még azelőtt, hogy állítólag a csatamezőn ittál ellenségeid véréből, vagy utána? -

Egy hasonló testalkatú jobbágy. Igen. Utána, és csak vörösbor volt, amit ittam. A rohadt életbe, gondoltam, mielőtt észbe kaptam volna. Még egy nyavalyás gondolatolvasó. -

Igazán figyelemreméltó - pillantott Vlad Bonesra. Vajon honnan tanult meg a hölgy ilyen kivételes mentális pajzsot húzni? Titkolsz valamit, fiam? Ne gyere a házamba, hogy atyáskodj felettem, rozzant vén denevér! Vendég vagy, úgyhogy viselkedj is úgy. -

Vlad! - Volt egy árnyalatnyi rendreutasítás Mencheres hangjában. Érdekes módon Vlad békülékeny ujjpattintással reagált. Való igaz. Megígértem, hogy a magasabb jó érdekében félreteszem nézetkülönbségeinket, hisz ezért vagyok itt. Tudod, hogy nem kedvellek, Bones, és te sem kedvelsz engem. Az igazság az, hogyha Patra úgy lenne ellened, hogy nincs Mencheres ellen is, most talán nála lennék. Bones vállat vont. És ha Mencheres nincs, te meg én már rég kinyírtuk volna egymást. De Mencheres nagy becsben tart téged, és erre nyilván oka is van, úgyhogy megbízom, az értékítéletében és elhiszem, hogy nem vagy olyan hitvány gazember, mint amilyennek én gondollak. Pislogtam. Ez nem lesz könnyű menet. Mencheres felállt. Elegáns modora ártalmatlannak mutatta, de tudtam, hogy a látszat megtévesztő. Biztosra vettem, hogy a harcban több mint félelmetes. Bones, megdöbbenve hallottam, hogy Patra mágiát alkalmazott Cattel szemben. A vámpírok számára tilos a mágia, mint azzal te is tisztában vagy. De van egy előnyünk belőle. Egy ilyen varázslat létrehozása hosszú napokra legyengíti Patrát, ami alkalmat ad nekünk a visszavágásra, ha meg tudjuk találni. Vlad tudja, hogy hol lehet esetleg az egyik embere. Bones hideg pillantást vetett Vladra, aki csak vigyorgott. Sose hitted volna, hogy egyszer még szükséged lesz rám, igaz? Gondolom, már eldöntötted, hogy elmondod-e nekem vagy sem, úgyhogy vagy köpd ki, vagy tűnj el felelte kurtán Bones. Vlad tekintete rám, majd, furcsamód, Tate-re villant. -

Érzem rajta a vágyat Cat iránt. Még csak meg sem próbálja titkolni. Ugye nagyon bosszant, hogy valaki a vonaladból nyíltan epekedik a nejed után, igaz? Hé, egy pillanat! - vágtam közbe, mikor Bones felvonta a szemöldökét, és felcsattant, hogy „Térj lényegre!". A keskeny ajak mosolyra húzódott. - Éppen azt csinálom! -

TIZENHAT Ez a Mikulás mintha kicsit túl mélyen nézett volna a tojáslikőrös üveg fenekére, gondoltam, miközben elsétáltam a piros ruhással közös fotóért sorban álló emberek mellett. Abban a pillanatban én sem bántam volná valami tudatmódosítót. Tate erősen átkarolt. Most is helytelennek éreztem, hogy nem húzódom el, de mégsem tettem. Inkább nekidőltem, és mosolyogtam. Hát nem tökéletes fiatal pár? - Olyan gyönyörű vagy - suttogta Tate, és ajka az arcomat súrolta. Aztán a számra tapadt. Az én munkámban mindennapos eljárás élőhalott célszemélyek csókolgatása. Erre számítani lehet, ha kikapós tyúkot kell játszani. Tate viszont se nem célpont, se nem idegen, se nem olyan valaki, aki vélhetően megboldogul az éjszaka végére. Hacsak persze Bones el nem veszti a fejét és meg nem öli. Tate szája hűvösen feszült az enyémhez, de egyre melegebb lett a testem hőjétől. Nem is csókol rosszul, konstatáltam önkéntelenül, pedig visszafogta magát, és nem nyújtotta ki a nyelvét. Igyekeztem nem gondolni arra, hogy egy barátommal csókolózom. Próbáltam úgy kezelni a dolgot, mint bármilyen más melót, de egyre kevesebb sikerrel. Elhúzódtam, kissé hirtelenebbül, mint ahogy turbékoló szerelmesekhez illett volna. Ööö. vegyünk vattacukrot - nyögtem ki. Tate lehajtotta a fejét, és a fülem mellett azt suttogta: Basszus. Igaza volt. Ha ez közönséges munka lett volna, készséggel színlelek egy kis szenvedélyt. Francia csókot kapott volna, vagy a nagyobb hitelesség kedvéért belemarkoltam volna a

fenekébe. De ez itt Tate volt, úgyhogy a tárgyilagosságnak lőttek. Amellett, hogy nem tudtam eléggé kívülről nézni a dolgot, még az az eshetőség is fennállt, hogy Bones bármelyik pillanatban ott terem, és letépi Tate fejét. Hát igen, Vladnak volt némi igaza. Senki sem tudta volna elképzelni, hogy Bones eltűrje, hogy én egy karácsonyi vigasság közepén csókolózzak egy férfival, akit gyűlöl. Fölöttünk gyerekek visítoztak örömükben, ahogy a körhinta egyre gyorsabban forgott velük. A ringlispíl is hasonlóan lelkes kurjongatást váltott ki. Mindez a többi vurstlijátékkal, az emberek zsongásával és az üvöltő karácsonyi dalokkal együtt valóságos hangkavalkádot alkotott. Valahol a vigalom közepette, már ha Vladnak hinni lehetett, ott volt valahol Anthony, Patra egyik csatlósa. Anthony imádta a karácsonyi forgatagot. Olyannyira, hogy még háborús időkben sem volt annyi esze, hogy távol tartsa magát tőle. De hát mindenki azt gondolja, hogy csak mást kaphatnak el, dobhatnak fel, követhetnek vagy ölhetnek meg. Én magam is sokáig éltem ebben a tévhitben. Eszembe se jutott, hogy Max ott várhat engem anyámnál. Úgyhogy ki vethetne követ Anthonyra, amiért azt feltételezte, hogy senki sem fog tudni a jelenlétéről itt? Talán fel sem bukkan, az egész csak Vlad ötlete volt, hogy szórakozzon Bonesszal. Ha azt mondom, Bonesnak nem tetszett az ötlet, hogy Tate barátnőjét kell játszanom, enyhén fogalmaztam. Bones úgy káromkodott az orra alatt, hogy még én is nagyot néztem, aztán valami olyasmit mondott Tate-nek, hogy „korán eljött neked a karácsony, haver", s csak aztán egyezett bele az akcióba. Persze Vlad szándékai ennél komolyabbak is lehetnek. Mencheres mintha el sem tudta volna képzelni, hogy Vlad nekünk állít csapdát. Ezek szerint Bones sem, különben

nem engedett volna ide. Bár furcsa volt, hogy megbízik valakiben, akinek nyíltan ellenszenves. Tartsd a szemed a célon - morogtam Tate-nek, kerülve a pillantását. Azt csinálom - horkant fel Tate. Megtorpantam útban a vattacukorárus standja felé. Mostanában sosem lehettem kettesben Tate-tel, tehát a küldetés mellett itt az alkalom arra is, hogy elrendezzem a kettőnk dolgát. Ide hallgass, Tate, ideje túltenned magad ezen a dolgon, amit irántam érzel. Tönkreteszi a barátságunkat, a munkánkat, valamint az életedet is kockáztatod, valahányszor felhozod Bones előtt. Tate közelebb húzódott, és halkabbra fogta a hangját - bár úgysem számított a hatalmas zajban. Viszont lehetett egy másik vámpír is a közelben, aki kihallgathat minket. Tudod, miért nem tartom meg magamnak azt, hogy mit érzek irántad? Mert hosszú évekig nem mondtam semmit. Barátok voltunk, de én reménykedtem, hogy idővel ennél több is kialakulhat köztünk. Nem fogom újra elkövetni ezt a hibát, nem fogok többé tétovázni, amikor lépnem kellene. Nem érdekel, hogy bosszantja a Kriptaszökevényt, vagy zavar téged. Nem akarok továbbra is úgy tenni, mintha csak a barátod akarnék lenni. Tate hozzám hajolt, és kénytelen voltam hagyni, mert nem akartam verekedést. Ne mondd, hogy neked sosem fordult meg a fejedben ugyanez a gondolat - mondta halkan. - Emlékszem arra az éjszakára, amikor csókolóztunk, még mielőtt Bones felbukkant volna az életedben. Akkor nem csak barátként bántál velem.

Sejtettem, hogy ezt fel fogja hozni, gondoltam tehetetlen bosszúsággal. A túl sok ital és a magány egy olyan csókhoz vezetett, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie. Te vonzó pasi vagy, én pedig nem vagyok fából. Valóban, egyszer-kétszer megfordult a fejemben a gondolat. De ez még Bones előtt volt. Őszintén mondhatom, hogy az óta soha nem fordult elő. Néha meg tudnám fojtani Dont - fröcsögte Tate. Meghökkentem. Mi köze a nagybátyámnak mindehhez? Don a születésedtől fogva tudott a létezésedről, és én már három éve ismertem őt, amikor veled találkoztam. Donnak csak annyit kellett volna tennie, hogy pár hónappal korábban kutat fel. Akkor nem találkoztál volna Bonesszal, viszont velem igen. Kedveljük egymást, vonzódsz hozzám, s mint társad a vámpírvadászatban, én lehettem volna számodra a tökéletes férfi. Engem szerettél volna meg Bones helyett. Lenyűgözött az, hogy mennyit gondolkodhatott ezen - és az volt a legrosszabb, hogy ha valóban még Bones előtt találkozunk, jó eséllyel csakugyan összejöttünk volna. Azt nem mondom, hogy halálosan beleszerettem volna, de Tate-ben nem volt semmi olyan, ami alkalmatlanná tette volna a szerető pozíciójára. Vagy meghaltam volna az első akcióban, és ez a valószínűbb, mert Bones nem képzett volna ki korábban. De még ha úgy is lett volna, ahogy te mondod, akkor sem biztos, hogy összejött volna a dolog. Miért? - kérdezte keményen Tate. Bonest felbérelték volna, hogy öljön meg engem. Amíg bujkáltam előle, megkapta ezt a megbízást. Az élőhalott világ nem tudott a kapcsolatunkról. Úgyhogy Bones vagy megölt volna, vagy felkeltette volna az érdeklődését félvér

mivoltom, és fogságba ejtett volna, mint ahogy először tette. Mi ketten egyik esetben sem jöhettünk volna össze. Előfordul, hogy két ember egyszerűen nem lehet egymásé. Én ebben nem hiszek - mondta, s egész lényéből áradt a konokság. Még a túlerőnek sem adja meg magát. Ettől olyan bátor katona Tate, de ugyanakkor emiatt ragaszkodik foggalkörömmel valami olyanhoz, amit el kéne engednie. Meg fognak változni a dolgok - mondtam végül. - Egy nap majd találkozol egy olyan nővel, aki rádöbbent, hogy nem az volt az igazi, amit irántam éreztél. És ha ez megtörténik, én szívből örülni fogok neki. Tate megrázta a fejét. Ezzel az erővel te is rájöhetsz, hogy Bones mégsem a te embered, és elhagyod. Hisz igazából nem is ismered. Hogy én nem ismerem Bonest? - fortyantam fel. - Ugye csak hülyéskedsz? Ő majdnem kétszázötven éves, te pedig összesen alig egy éve vagy vele - jelentette kí Tate. Tudok mindent, ami számít - mondtam keményen. Kissé találva éreztem magam. Vagy elvakít az elfogultság. Bones kurva volt, Cat. Évszázadok óta mást se csinál, csak nők fejét csavarja el. Annette mesélt róla pár dolgot, és meg kell mondanom, néha nem tudom eldönteni, hogy hátba szúrjam Bonest, vagy gratuláljak neki. Egy ilyen fickóval nem fordulhat elő, hogy egyszer csak felébred reggel, és az egész életét megváltoztatja azzal, hogy monogám lesz. Tate hangja reszelős lett, és lassan szembefordult velem. - Én viszont majdnem öt éve vagyok melletted. Tudod, hogy megbízhatsz bennem. Tudod, hogy soha nem hazudnék neked, nem csalnálak meg, ő viszont igen. Talán nem ma, talán nem holnap, de egyszer meg fog történni. És

ha megtörténik, te el fogod hagyni. Én pedig türelmesen várok. Ez a beszélgetés sehová sem vezet. Ennyit a józan barátságról. Rosszalló pillantást lövelltem Tate-re, majd álmosolyt varázsoltam az arcomra, és folytattam utamat a vattacukros felé. Gin ugyan nincs, de legalább egy kis cukrot magamhoz vehetek, amíg Anthony felbukkanását várjuk. Három vattacukorral és két óriáskerékmenettel később szuper róla a kilátás - Anthony még mindig nem mutatkozott. De más vámpír sem, Tate-en kívül. Már elmúlt tíz óra, úgyhogy a kisebb gyerekeket hazavitték. A Mikulás egyre kevésbé tűnt derűsnek az idő múlásával. Nyilván már számolja a perceket éjfélig, amikor lejár a munkaideje. Előbbi vitánk óta nem sokat beszélgettünk Tate-tel. Játszottuk tovább a boldog párt. Tate kipróbálta a céllövöldét, a tulaj legnagyobb rémületére, mert Tate a maga katonai múltjával és új vámpírképességeivel Persze mindent eltalált. Onnantól kezdve hurcolhattam magammal egy hatalmas plüss jegesmedvét. Annál jobb. Ha most valaki ránk néz, biztosan nem gondolja, hogy vámpírokra vadászunk. Ezért is lepődtem meg, amikor Tate hirtelen megperdített, és olyan lendülettel kezdett csókolni, mintha csak pár perc lenne hátra az életéből. Fojtott ellenkezésemre csak ennyit mondott: Itt van. Elengedtem a jegesmedvét, hogy átölelhessem Tate-et, miközben minden érzékemmel pásztázni kezdtem a környéket. Ott van. Körülbelül ötven méterre tőlünk nememberi erő bizsergett a levegőben. Milyen kedves tőled, hogy végre kijöttél játszani, Anthony. : Hacsak ez nem

valami más vámpír, aki kiruccant egy kicsit vigadozni. Akár ilyen is lehet a szerencsénk. Az energia forrása közelebb jött. Bárki volt, ő is megérezhette Tate-et, mert egyenesen felénk tartott. Figyelmeztetően felnyögtem csók közben. Tate mordult egyet, és szorosabban ölelt. Nem csoda, hogy már kifulladtam, mire végül felemelte a fejét. A másik vámpír már alig tíz lépésre állt. Tate nem vacakolt - rámeredt, és kék tekintetébe alig észrevehető zöld izzás vegyült. Mit akarsz? Hátrafordultam, és pislognom kellett. Ezt kéne elintéznünk? Hatalmas, kerek barna őzikeszempár meredt rám j egy tizennégy évesnél látszatra semmivel sem idősebb arcból. A fiúnak göndör fekete haja volt, némiképp hosszú orra és tinédzseresen nyakigláb alkata. Még sosem láttalak - mondta. A hangja már jobban illett az aurájához. Egy tizennyolc éven felüli filmre biztosan nem engedték volna be, a kisugárzása azonban elárulta, hogy több száz éves is lehet. Tate hagyta, hogy egy kicsit hátrahúzódjak, de nem engedte el a vállam. - Miért kellett volna látnod? A vámpírfiú elmosolyodott, s arcán gödröcskék támadtak. Ettől csak még fiatalabbnak tűnt. Mert sokakat ismerek a mi. országunkból. De téged nem. Tate fagyosan elmosolyodott. - Én új fiú vagyok, mondhatni. Tate a nevem. A vámpír oldalt billentette a fejét. - Kihez tartozol?

Egy seggfejhez - vágta rá Tate. Majdnem nyakon vágtam. A vámpírfiú szárazon felkacagott, s ez a hang cseppet sem illett fiús külsejéhez. Hát nem mindnyájan ebben a cipőben járunk? Én Anthony vagyok. Talált, süllyedt! gondoltam magamban. Remélhetőleg Anthony nem gondolatolvasó, különben lebukunk, bár Bones biztosított, hogy ez a képesség igen ritka. De nem válaszoltál a kérdésemre - folytatta Anthony, továbbra is kellemes mosollyal. Tate a szemét forgatta. Miért is tenném? Nem vadászom, csak kijöttünk a barátnőmmel szórakozni egy kicsit. Hadd adjak egy jó tanácsot, fiacskám - kezdte Anthony. Ha valaki hallja, komikusnak találhatta volna, hogy egy tini lefiacskámozza Tate-et. - Ha találkozol egy közülünk valóval, be kell mutatkoznod, és ebben benne van az is, hogy kihez tartozol. Különben egyikünk megharagudhat, és hajlamos megtanítani a jó modorra. Bones - lebegtette a nevet Tate, majd hozzátette: Seggfej. Ez ugyan hozzátartozott a szerepéhez, ám én továbbra is szerettem volna jól nyakon vágni. Anthony körülpillantott, olyan gyors mozdulattal, hogy ha nem számítottam volna rá, észre sem veszem. - Szóval te vagy az a Tate - mormolta. Tate karba fonta a kezét. - Most nem rajtad lenne a sor? Anthony mosolya kihívó lett. - Patra - mondta, és várta Tate reakcióját. Tate sokkal feltűnőbben pillantott körbe. Én is feszengeni kezdtem. -

- Ti meg miről beszéltek? - kérdeztem. Semmi olyanról, ami miatt izgulnod kellene, bébi -

szorította meg biztatóan a vállamat Tate. - Anthony, izé, a főnököm versenytársának dolgozik, akivel szemben ugyanazt a megrendelést kell megszereznie. De ha engem kérdezel, tőlem aztán nyugodtan nyerhet az ő főnöke is. Anthony felvonta a szemöldökét. Csakugyan? Ez meglehetősen merész megjegyzés egy idegen előtt a főnöködről. Mondjuk akkor úgy, hogy lett volna már alkalmam korábban a főnököd kezére játszani, de nem tettem meg, és most kissé bánt, hogy mit vihettem volna haza a helyett, amit végül kaptam - mondta Tate, és dacosan kihúzta magát. Anthony nyilván hallott Tate szerepéről a Menche- res házában történt robbanásnál, mert bólintott. Mi van, ha esetleg orvosolni lehet ezt a mulasztást? Véletlenül tudom, hogy a főnökömet nagyon érdekelné bármiféle olyan információ, amit csak egy vállalati kém nyújthat. Tate elmosolyodott. És hogyan fizet a főnököd? Mert én pénzt és védelmet is akarok. Anthony legyintett. El sem tudod képzelni, hogy munkaadóm milyen bőkezű azokhoz, akik jól szolgálják. Azt meghiszem, gondoltam cinikusan. Hacsak azokat nem számítjuk, akik azért szolgálják őt, mert túszul ejtette a családjukat. Muszáj éppen most üzletről beszélgetnetek? nyafogtam. Anthony mintha csak most vett volna észre. Alaposan végigmért, de korántsem kamaszos érdeklődéssel. Jellemző,

hogy eddig nem is törődött velem, pusztán azért, mert ver a szívem. - Ki a barátnőd, Tate? Kathleen - felelte Tate. Ez volt a második keresztnevem. - Hát nem gyönyörű? Az - helyeselt Anthony, és közelebb lépett. A szeme csillámlani kezdett. - De ezzel a vörös hajjal és szívdobogással nagyon emlékeztet valakire, akiről már olyan sokat hallottam. Nyílt kihívás volt a hangjában. Én ártatlan, kerek szemet meresztettem Anthonyra. Szeretem a szerepjátékokat - felelte Tate élesen. Úgyhogy befestettük a haját, és kontaktlencsét hord. Van valami gondod ezzel? Anthony hirtelen mozdulattal lehajtotta a farmerom derekát a bal csípőmön, aztán a jobbon. Csak egyenletes, sima bőrt talált. Tate fölborzolódott, én pedig alig tudtam elfojtani egy mosolyt. Bizony, haver. Nincs már tetkó. Iszonyúan fájt, amikor Max levágta, amiről te persze nem tudhatsz. De most kapóra jön, hogy már nincs ott. Ha még egyszer hozzányúlsz, vége a beszélgetésnek hörögte Tate. Anthony mintha megnyugodott volna. - Elég hű hasonmása az igazi Kaszásnak? Tate vállat vont. - A célnak megfelel. Visszafestettem a hajam a normál vörös árnyalatára legalább kapásból tudni lehetett, hogy nem igazi. Ráadásul kék pöttyös kontaktlencsét tettem be, hogy ne legyen teljesen szürke a szemem. A bőrömet önbarnítóval kentük be, hogy elleplezzük áttetsző hamvasságát. Ez Vlad ötlete volt. Furfangos egy fickó.

Ezek szerint a szerepjátszós ötlet bejött. Anthony nem iszkolt el, és nem is kapott a fegyverei után. - Muszáj annyit beszélnetek arról a másik lányról? Úgy vinnyogtam, ahogy az elvárható volt ebben a helyzetben. Tate csókot nyomott a fejem búbjára. - Már befejeztük, bébi. - Akkor mehetünk haza? - folytattam a nyafogást. Tate jóindulatú mosolyt villantott rám. Először el kell intéznünk egy kis üzleti ügyet, aztán csak a tiéd vagyok. Anthony megnyalta a száját. Remek. Elviszlek a kisfőnökömhöz, Hyksóhoz, aki véglegesítheti a tranzakciót. Csak hadd menjek el a kocsimért. Úgy kisebb a feltűnés. Szerintem nem, haver - mondta Tate. - Még a végén meggondolod magad és másokat is belerángatsz a dologba, én pedig nem akarom azzal tölteni az éjszakát, hogy igazából meghalok. Anthonynak sikerült úgy tennie, mintha megbántódott volna. - Meg sem fordult a fejemben ilyesmi. Tate elmosolyodott. - Akkor induljunk most, együtt. Anthony beharapta a felső ajkát. Olyan kisfiús volt ez a gesztusa, hogy akár lehetett volna egy a Mikulásfotóért sorban álló srácok közül. Határozatlanul végignézett a közelben ácsorgókon. Szerettem volna lehetőséget kapni arra, hogy szemrevételezzen Anthony „kisfőnökét". Minél magasabbra tudunk jutni Patra hierarchiájában, annál eredményesebb lesz ez az este.

De siessünk, mert már haza akarok menni - suttogtam, és úgy dörgölőztem neki Tate-nek, hogy semmi kétség nem lehetett afelől, milyen jutalmat tartogatok. Öt másodperced van, hogy dönts - mondta Tate Anthonynak, és teljesen valóságos, nyers mohósággal csókolni kezdett. Na, jó, menjünk - mondta Anthony. Tate levált rólam. A szemében zöld szemcsék kavarogtak. Az én szám megduzzadt a csók erejétől, és kissé kifogytam a levegőből. Menjünk - ismételte Anthony bosszúsan, és a vámpírok türelmetlenségével tört utat magának a tömegben. -

TIZENHÉT Követtük Anthonyt a parkolóba. Hatalmas fekete limuzinnal volt. Amint közelebb értünk, megszorítottam Tate kezét, de már ő is érezte. - Ki van még a kocsiban? - kérdezte, és megállt. Anthony rávetődött Tate-re, a kocsi ajtaja pedig Kipattant, és két másik vámpír rontott elő. Az egyik segített Anthonynak lefogni Tate-et, a másik pedig az én karomat kapta el. Ebből látszott, hogy fogalmuk sincs róla, ki vagyok. Ha lett volna, akkor nem adtak volna esélyt. Ne bántsanak! - sipítoztam. Csak négyen voltak, plusz Anthony. Kettő közülük Mester, de nem túl erős, úgyhogy ez vélhetőleg csak Anthony testőrsége volt a vurstlihoz. Túl kevesen voltak ahhoz, hogy előre megtervezett csapda legyen. Tate rám pillantott, aztán feszegetni kezdte a szorító ujjakat. Egyedül is beszállok, nem kell lökdösni - vakkantotta. Anthony nem engedte el, csak biccentett a társának, aki gúnyos udvariassággal tartotta az ajtót. - Csak utánad! Mentálisan egyre küldözgettem az üzeneteket Bones- nak, hogy ne jöjjön elő, hadd vigyenek minket ezek a nyavalyások egyenesen Hyksóhoz. Persze nem tudtam, milyen messze van Bones, és hogy hall-e egyáltalán. Ez nem olyan, mint a mobiltelefon, ahol az ember látja a térerőt. Összehúztam magam és Tate után iszkoltam, és hagytam, hogy a félelem szinte áradjon a pórusaimból - ezt a trükköt hosszú évek alatt fejlesztettem ki. Egy irányító pozícióban lévő vámpír számára ez a győzelem édes illata. Mi a fene folyik itt?

Kicsit remegtettem a hangom a nagyobb hatás kedvéért, miközben felmértem a limuzinban tartózkodó öt vámpír külsejét és erejét. Nem motoztak meg, hogy van-e nálam fegyver, ami hiba volt a részükről. Két tőr volt a hátamra tapasztva szigszalaggal, és a cipőm sarka sem fából készült. Éppen elrabolnak minket - felelte Tate szenvtelenül, miközben a kocsi elindult. - De ne izgulj, csak én, kellek nekik. Anthony elvigyorodott, és könyökkel megbökte a szomszédját. El tudsz képzelni ilyen mázlit, hogy belebotlok Bones egyik emberébe a vásárban? Patra el lesz ragadtatva! A másik vámpír azonban nem osztozott Anthony túláradó lelkesedésében. Kiszámított érdeklődéssel mért végig. Őt intézem el elsőnek, gondoltam. Használja a fejét. Ilyenekre semmi szükség. És a szürke szemű, vörös hajú kis barátnő? Róla nem szóltál. Volt valami a kezében, s az átlagemberre jellemző rettegést produkáltam, amikor rám szegezte. Egy pisztoly volt. De egy lövés sokkal kevésbé fáj, mint az égés. Amíg nem lyukasztja ki a fejem vagy a szívem, a többi meggyógyul. Anthony úgy nevetgélt, mintha viccet hallott volna. Sosem fogom megérteni, miért adott téged mellém Patra, Kratas. Tate kedveli a szerepjátékot. Bukik az igazi Kaszásra, ez köztudott. Talán megtartom magamnak egy időre a kis vöröst. Ő úgysem számít, rá nincs szüksége Patrának. Kratas olyan fagyos pillantást vetett Anthonyra, hogy a többi vámpír hirtelen felfigyelt. Azért rendelt ide engem Patra, mert közületek egyik sem lát messzebb a saját farkánál. Micsoda megtiszteltetés.

Ez mintha kicsit kijózanította volna Anthonyt. Tárgyilagosabban is szemügyre vett, aztán megcsóválta a fejét. A hajának festékszaga van, a szeme kékes, a bőre pedig. nem ragyog. És nincs tetkója. Különben sem láttátok őket a vásárban. Egészen belebújtak egymásba. Bones soha nem hagyná, hogy a felesége így cicázzon az egyik leszármazottjával. Kratas belém mélyesztette acélkemény pillantását. Csak időpocsékolás lenne megbűvölni és kifaggatni morogta, szinte csak magának. - Ha nem ő a Kaszás, ártatlannak vallja magát, ha viszont ő az, akkor is, mivel immúnis a vámpírerőre. Az egyik, a barna hajú vámpír vállat vont. - Akkor öljük meg. Nem érdemes kockáztatni. Rémült sikolyt eresztettem meg, miközben fejben Már a harcra készültem. De Kratas a fejét rázta. Mondjunk le egy ilyen értékes túszról? Szerintem nem kéne. Van egy ötletem - kottyantott közbe egy másik vámpír. - Parancsoljunk rájuk, hogy dugjanak. A pasi nem kockáztatja meg a halálos ítéletet, ha a Kaszás az, és a Kaszás sem lenne rá hajlandó. Tate hitetlenkedő kacajt hallatott, én pedig megszorítottam a kezét. Jaj, srácok, ugye nem gondoljátok komolyan? Csak úgy reszket a félelemtől a szerencsétlen kislány. És erőszakot nem fogok alkalmazni. Kratasnak viszont tetszett az ötlet. Kiélesítette a pisztolyt. Meg akarsz halni? Mert ebben a pisztolyban ezüstgolyók vannak, és ezt kapjátok a bőrötök alá, ha nem csináljátok meg. Tessék, csinálunk nektek helyet. A többi vámpír kétes értékű segítőkészséggel áthurcolkodott a szemközti ülésekre. Most már teljes fi-

gyelmüket nekünk szentelhették. Remek. És most hogyan tovább? Túl éberek ahhoz, hogy bármit is lépjünk. Először el kell terelni a figyelmüket. Tate éppolyan zavart volt, mint én. Valamit tennem kell, gyorsan, mielőtt elront mindent. A lényeg az, hogy el kell vitetnünk magunkat ahhoz a Hyksóhoz. Ha már most kiverjük a balhét, túl sokan vannak ahhoz, hogy élve foghassuk el valamelyiket. Persze Bones is beveti majd magát, de mi van, ha Tate vagy én véletlenül már előbb kinyírjuk azt, aki tudja, hol tartózkodik ez a Hykso? Ezt nem kockáztathatjuk meg. Nem akarok meghalni - vinnyogtam krokodilkönnyeket hullatva. - Nem kellett volna sehová mennünk ma este. Én megmondtam, hogy maradjunk otthon! Tate-nek csak pár pillanatba telt, hogy lerázza magáról a bénultságot. Színjátékommal azt sugalltam neki, hogy menjünk bele a játékba - legalábbis egyelőre. Épp csak addig, hogy elég közel jussunk Hyksóhoz. Tate magához ölelt. Semmi baj, bébi. Minden rendben. - Aztán szúrósan a vámpírokra meredt. A stopperórázást elfelejthetitek, mert rászánom az időt, hogy hangulatba hozzam! Csak nézz rá zölden, és kész! - csattant fel az egyik vámpír türelmetlenül. Tate undorral felmordult. Lehet, hogy ti így szoktátok rávenni a csajokat, hogy lefeküdjenek veletek, de én inkább az előjátékra szavazok. Csináld csak, ahogy akarod - mondta Anthony. Feltéve, hogy húsz percbe belefér, mert addigra érünk oda Hykso gépéhez.

Magamban elmosolyodtam. Nagyon jó! Kotyogd csak el, milyen messze vagyunk, így könnyebb lesz időzíteni a támadást. Kratas meglengette a pisztolyt. - Gyerünk! Tate-re meredtem, s azt kívántam, bár ő is rendelkezne a Boneséhoz hasonló gondolatolvasó képességgel. Akkor tehát húsz percünk van. Ha elhúzzuk a csókolózást, meg ilyeneket, akkor már majdnem ott vagyunk. Elég közel, hogy Bones meg a többiek megtalálják Hyksót, ha esetleg véletlenül megöljük azt, aki tudja, hol van. De addig is. Tate megcsókolt, és letörölte hamis könnyeimet. Semmi baj, bébi - mormolta. - Csak képzeld azt, hogy kettesben vagyunk. Ne nézz rájuk. Csak arra gondolj, hogy mennyire szereted, ha így simogatnak. Az üzenet világos volt - tegyek úgy, mintha már ezerszer csináltuk volna. Húzódozásomat lehetett a félelemmel magyarázni. De nem teljesen. Vettem egy nagy lélegzetet. Ha valaki ma reggel azt mondja nekem, hogy este pettíngelni fogok Tate-tel, a képébe nevetek. Most viszont éppen erre készültem a szent cél érdekében. Tate kiadósan, nyitott szájjal megcsókolt. Én átöleltem, és ujjaimmal a haját babráltam, miközben félig hunyt pilláim alól igyekeztem a vámpírokat is szemmel tartani. Cseppet sem élveztem a dolgot. A bűntudat keveredett bennem az elszántsággal, hogy a célpont közelébe kell kerülnünk. Éppen a bűntudat állt nyerésre. Annak, amit éreztem, semmi köze nem volt a vágyhoz. Ezt Tate is tudta. Befejezte a csókot és zöldeskék szemmel rám meredt. Látta, hogy semmit sem váltott ki belőlem, akárcsak a többi vámpír.

Kratas felhúzta a pisztolyt. A fenébe. Jobban kell színlelnem. Tate köré fontam a karom és az ölébe kucorodtam, fejét pedig a nyakamhoz húztam. A nyelve és az agyarak karcolása a nyakam finom bőrén Bonesra emlékeztetett, és ez már megtette a kellő hatást. Megfeszítettem a hátamat, és én is megszívtam a nyakát. Tate megremegett, és keze a mellem felé vándorolt. Kissé megijedtem. Vajon Tate nem feledkezett meg a hátamra erősített késekről a pillanat hevében? Megfogtam a kezét, és a nadrágom eleje felé húztam. - Ugye nem kell teljesen meztelenre vetkőznöm előttük? kérdeztem vékonyka, sebezhető hangon. Tate tekintete összekapcsolódott az enyémmel. Most már teljesen bezöldült a szeme. - Nem, bébi. így is jó lesz. Segített lejjebb húzni a farmeromat, s furcsa módon az az éjszaka jutott eszembe, amikor először találkoztam Bonesszal, és kicsaltam egy elhagyatott erdőbe. Ugye nem talpig felöltözve akarsz dugni, Cicuska? Persze elég, ha a bugyidat leveszed. Gyerünk már. Elmegy az egész rohadt éjszaka. Akkor is zavarban voltam, amikor le kellett vennem a bugyimat, és most is, bár más okból. Nem Patra öt szájtátó vámpírja miatt, akik tangabugyis fenekemet bámulták legalább lekötötte a figyelmüket - hanem mert Tate volt az, aki éppen lerángatta rólam a nadrágot. A tekintetében olyan nyers vágy izzott, hogy majdnem letettem a tervről és Hyksóról. De aztán valami megváltozott Tate pillantásában. A kukkoló vámpírokra meredt, és állkapcsa megfeszült a dühtől. Majdnem felsóhajtottam megkönnyebbülésemben, noha Tate birtoklási szenvedélye később még gondot okozhat. Most viszont megtette a kellő hatást, hogy

kijózanítsa. Megint csókolni kezdett, de már több kiszámítottsággal, bár látszatra ugyanolyan hevesen. Miközben pucér fenekemet villogtattam, néhány kurta oldalpillantás elárulta, hogy a vámpírok egyre jobban élvezik a bemutatót. Csak Kratas maradt higgadt. Ujja egy pillanatra sem engedte el a ravaszt. Persze bosszantott a dolog, ugyanakkor el kellett ismernem Patra bölcsességét, amiért őt választotta. A koncentráció megőrzésének képessége figyelemelvonó körülmények között nagyon értékes tulajdonság. Csak éppen nem most, és nem velem szemben. Persze ha ember lett volna, nem izgatott volna a pisztoly. Gyorsabban elkerülöm a golyókat, mint ahogy ember lőni tud, de egy vámpírt nem tudok megelőzni. Ezt fájdalmas tapasztalatokból tanultam meg. Hagytam Tate-et pozíciót váltani. Elém térdelt, ami jó volt, mert így teljesen eltakarta a hátamat. Így könnyebb lesz előkapni a késeket. - Elég a nyáladzásból! Kratas nyomatékképpen megkocogtatta a fegyverét. Sejtésem szerint félúton járhattunk. A francba. Ez szoros lesz. Mentális kiáltást küldtem Bones felé, bár nem tudhattam, hogy elég közel van-e. Elkezdek visszaszámolni, Bones. Nullánál banzáj! Öt. Tate egy időre felhagyott a csókkal, hogy kigombolja a nadrágját. A szeme élénkzölden világított. Négy. Megfogtam a vállát, miközben a másik, takart kezem elindult a kések felé. Három.

Tate kigombolkozott, és nem volt rajta alsónadrág. Igen nehezemre esett nem hátrahőkölni, nehogy elrontsam a színjátékot. Hát igen, nem számítottam rá, hogy idáig fajulnak a dolgok. Kettő. Három dolog történt egyszerre. A kezem előrelendült, és elhajítottam a tőröket; Kratas tüzelt, de csak az oldalamat találta el a szívem helyett, mert Tate előttem volt; és beszakadt a limuzin teteje. Volt egy bénult pillanat, amikor megláttam Bonest, mielőtt lerántott volna a kocsiból. A következő pillanatban Spádé és Ian ereszkedett alá a pokol denevéreiként az immár lehajtható tetejű limuzinba, Tick Tock és Dave pedig oldalról rontottak be. Csikorgó fékezések hallatszottak a kisodródó jármű körül. Én mindezt körülbelül ötvenméteres magasságból szemléltem, Bones karjaiból. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy mit fogunk kezdeni a forgalommal, mert Bones hirtelen újra lecsapott. - Takarítsuk el ezt a szemetet az útról - vakkantotta. Bones, Spádé és Ian elkapták a limuzin egy-egy sarkát, aztán a levegőbe emelkedtek. Odabentről még mindig harci zaj hallatszott, de most már másképp. Mintha fojtott sikolyok haltak volna el hirtelen. Néhány mérfölddel előttünk a távolban ikermoto- ros repülőgépet pillantottam meg, indulóban. Ez biztosan Hykso, és ha mi látjuk őt, akkor ő is lát minket. Bones felmordult és egyenesen arrafelé fordult. Smaragdzöld szeme világított az éjszakában. Szerinted fel tudnak szállni, Crispin? - kiáltotta Ian repülés közben. Nincs esélyük - vicsorogta vissza Bones.

Majd mi elintézzük őket. Te csak foglalkozz Cat- tel, meglőtték - rikoltotta Spádé anélkül, hogy megfordult volna. Felejtsd el - csattantam fel. - Felületes seb. Menjetek csak. Rendben. Nem volt szükségem gondolatolvasásra ahhoz, hogy tudjam: Bones ingerült, de miközben egy limuzint szállítva repültünk a levegőben, nem igazán lehetett csevegni. A repülőgép gurulni kezdett, egyre gyorsabban. Mi is belehúztunk, s a nosferatu-energia láthatatlan szikrákat vetett. Behunytam a szemem, de nem félelemből, hanem mert nem bírtam az erős menetszelet. Résnyire nyitott szemhéjam mögül láttam, hogy a gép felemelkedni készül. Mi pedig még vagy ötven méterre voltunk tőle. Most! - mondta Bones, és elengedett. Egy elmosódott folt kapott el a levegőben, mielőtt a földre zuhantam volna. Megkövült tekintetem előtt tehetetlen testek repültek ki a limuzinból, melyet Bones hozzávágott kis a repülőhöz. Robbanás dördült, s a vörös tűzcsóva fényénél megmentőm óvatosan lerakott a talajra. Maradj itt - szólt Ian, és a roncs felé süvített. Én persze nem törődtem vele, hanem utánaindultam, de különös reszketés vett erőt rajtam. Miért fázom egy ekkora tűz mellett? Égő alakok másztak elő a gép roncsai közül, egyenesen üldözőik karjaiba. A táncoló lángok között ismerős alakokat véltem felfedezni, akik már-már démoni pusztítást végeztek a kúszó-mászó vámpírok között. A harc percek alatt véget ért, és egyszer csak a füvön fekve találtam magam, pedig nem is éreztem, hogy elesnék. A lőtt seb súlyosabb lehetett, mint gondoltam. -

Bones bukkant elő a narancsszín ködből. Véresen, kormosán, szakadt ingben. Letérdelt mellém. Fájni fog, Cicuska, de így gyorsabb. Elkerekedett a szemem, amikor lenyomott. Kést vett elő, és az oldalamba döfte. Felsikoltottam, amikor belenyúlt a sebbe és keresni kezdte a golyót. Egy végtelennek tűnő pillanat után ki is húzta, aztán megvágta a tenyerét és a sebre tapasztotta. Közben a másik csuklóját is bemetszette, és a számhoz tartotta. Nagy kortyot nyeltem a véréből, és lehunyt szemmel éreztem, hogy a fájdalom máris alábbhagy. Az oldalam bizseregve kezdett összeforrni. Eszembe jutott, hogy biztosan nem voltam magamnál, amikor Bones megcsinálta ugyanezt Max kínzásai után. Egy kiharapott torok elég ahhoz, hogy kiüsse az embert. Bones áthúzta a fején az ingét. Egy kicsit szakadozott, de a fenekedet eltakarja mondta. - A nadrágod sajnos odaveszett a limóban. Sok minden volt a tekintetében, többek közt rosszallás. Szoknyaszerűen magamra húztam az inget. Bones, én. Majd később - vágott közbe. - Először el kell intéznem pár dolgot. Crispin! Ian bukkant fel, és a tarkójánál fogva húzott maga után valakit. Megrázta, mint egy rongybabát, és a lábunk elé dobta. Úgy gondoltam, hogy inkább élve akarod. Charles és Tick Tock elkapták Hyksót. De nem maradhatunk Itt sokáig. A rohadék zsaruk már biztosan útban vannak. Miattuk nem kell aggódnunk. Cat elintézi őket. Megvillantja az igazolványát, felhív pár embert, és nem jöhetnek a közelünkbe. Szinte vicces. Bones hangja egy szempillantás alatt megkeményedett.

Helló, haver! Biztosan ismered a feleségemet. Őt lőtted meg. Kratas arcán komor belenyugvás honolt. Volt egy megérzésem - mondta nekem. - Hallgatnom kellett volna az ösztöneimre. - Tudod, hogy mit fogok csinálni ezzel a golyóval? Bones könnyed hangvétele nem vezette félre Kratast. Az arcán jól látszott, hogy nincsenek illúziói. Beolvasztom, és pengét csinálok belőle. Aztán az egész testedet végigszurkálom vele, a szíved kivételével. Bones néha igazán megijesztett. Max mellett fogod tárolni? - érdeklődött Ian, akit, cseppet sem dúlt fel Kratas várható szenvedése. Nem, máshol. Majd később eldöntjük. Pakoljátok be őket a kocsiba, hogy eltűnhessünk. A begördülő két kamion teljesen hétköznapinak tűnt. Koszos, horpadt lökhárítós járgányok, tipikus kamionsofőrökkel. A raktérben ládák sorakoztak - persze csak elöl, mert mögöttük titkos fülke rejtőzött. Charles, te ebbe szállj Hyksóval. Talán szerencsénk lesz és tudja, hol van Patra. Cicuska, mi a másikkal megyünk a reptérig. Ian, velünk jössz vagy egyedül? Ian a kamionokra pillantott, és megrázta a fejét. - Inkább intézek magamnak valamit. - Vidd magaddal Tate-et is. Ez nem kérés volt. Ian vállat vont. - Ahogy akarod. Spádé egy leláncolt vámpírt hozott. Nem kellett bemutatni csak Hykso lehetett. Határozottan egyiptomias volt a külseje - egyenes szálú fekete haj, bronzos bőr, éles vonalú orr. A tekintete rám szegeződött. Elmosolyodott. A Kaszás. Már alig várom, hogy találkozz az úrnőmmel. -

Hidegen visszamosolyogtam. - Én is, Hykso.

TIZENNYOLC Spádé bezsuppolta Hyksót és Kratast a kamion hátuljába, ahol szorítóvasak és hasonlók voltak a megerősített falba szerelve. Bones megfogta a karom. - Menjünk! Felugrott a másik kamion hátuljába, és felhúzott. Az álcaládák mögé érve elállt a lélegzetem. Az itteni berendezés egészen más volt, mint a másik kocsiban. Két ágy volt a padlóhoz erősítve, valamint két szék, és egy hűtő. Még szőnyeget is raktak le. - Te jó ég! - leheltem. - Ez kész lakókocsi! Itt fognak lakni az embereim, amikor éppen nem Hyksóval vagy Kratasszal vannak - felelte Bones. - Nem kell mindenkinek egyetlen kocsiba bezsúfolódnia. Mi csak a repülőtérig fogjuk igénybe venni. A tengelyek megcsikordultak alattunk, aztán egy jókora rándulással elindultunk. Bones karba fonta a kezét, és rám bámult. Én zavartan babráltam a kezemmel. Zavart a vészterhes csend. Tudod jól, hogy nem állt szándékomban ilyen messzire menni Tate-tel kezdtem. - Csak közelebb akartam jutni Hyksóhoz, és elvonni a figyelmüket, mielőtt előveszem a késeket. Zseniális dobás volt, szivi. Egyenesen Kratas szemébe. Vakon lőtt rád. Összerezzentem a hangjától. Sajnálom - mondtam, és Bones tudhatta, hogy nem Kratasról beszélek. Bones járkálni kezdett. Nem volt szükség vámpírérzékekre a belőle áradó harag észleléséhez, de ebben nem voltam

biztos, hogy ez a düh ellenem, Tate ellen vagy az egész háború ellen irányul. Meg kell beszélnünk a kettőnk dolgát - jelentettem ki, megacélozva magam a várható prédikációval szemben. Elvégre a terv szerint épp csak csókolózhattunk volna Tatetel az akció során. Az elképzelésekben nem szerepelt jó tízpercnyi petting egy szál pulcsiban és bugyiban. Hát, igen, fordított esetben én is morcos lennék. Bones megfordult. Erősen kétlem, hogy a beszéd segítene. Csak azt tetted, amit szükségesnek gondoltál. Meglehetősen kiakasztanak a módszereid, noha kétségkívül eredményesek. Kimért, ragadozós lassúsággal közelebb jött. Mikor már egészen közel volt hozzám, végigsimított az ingem ujján, s én önkéntelenül is megrezdültem. Volt valami fenyegetésszerű abban, ahogy megérintett. - Hol csókolt meg? Hol ért hozzád? A szemébe néztem. Semmit sem jelentett az egész, Bones. Egészen más volt, mint amit veled érzek. Ó! - Bones válasza nyugodt volt, de a szeme bezöldült. Nem tudhattam, hogy ez a düh jele, vagy valami másé. Közelebb hajolt, a szája szinte súrolta a nyakam. Megremegtem, mert nem tudtam, mire készül. - Itt csókolt meg - morogta halkan Bones. - Gondolom, megérintett itt. - fogta meg a mellemet az ingen keresztül .és érzem a szagát itt. - térdelt le, és végigsimított a combom külső vonalán. Nem mozdultam. Megdermedtem, mint a zsákmányállat, amikor próbál észrevétlen maradni a ragadozó előtt. Majdnem megöltem az este.

Bones ezt úgy lehelte belém, hogy libabőrös lettem. Éreztem, hogy Bones akaratereje, mely eddig visszafogta őt attól, hogy ezt megtegye, lassan a végét járja. Mielőtt veled találkoztam, nem ismertem a féltékenységet - folytatta Bones ugyanazon a lágy, mégis fenyegető hangon. - Most viszont eléget, mintha ezüst folyna az ereimben. Néha, amikor más férfiakkal látlak munka közben, azt érzem, hogy megőrülök. Tovább simogatta a lábam azzal a rémisztő érzéki- séggel, melytől majdnem visszahőköltem - és ugyanakkor élveztem is. Mintha az egész testem visszafojtotta volna a lélegzetét. Látszólagos összeszedettsége mögött Bonesban fortyogott valami, ami bármelyik pillanatban kirobbanhatott. Csak színjáték volt - mondtam. O, tudom - vágta rá Bones. A zölden csillámló tekintet rám szegeződött. - Ha nem az lett volna, Tate már nem élne. Tudom, hogy csak Hykso miatt csináltad, de Cicuska. - A hangja elmélyült, megkeményedett. - Bármilyen ügyről van is szó, többé soha ne hagyd, hogy valaki így bánjon veled. Aztán legnagyobb meglepetésemre Bones lerántotta a bugyimat. Te meg mit csinálsz? - hápogtam. Szerinted mit? - morogta, és széttárta a lábamat. Sok mindenre számítottam, de erre a legkevésbé sem De hát haragszol rám! Bizony - felelte némileg fojtottan, s egy erőteljes nyalástól elgyengült a térdem. Már éppen tiltakozni akartam, hogy ez nem fair, amikor Bones átfogta a derekam és megemelt. A lábam a vállán pihent, a fejem majdnem a plafont érte. - Bones. - nyögtem ki. - Hagyd abba. Tegyél le. De a nyelve kíméletlenül ingerelt tovább.

Dehogy is. Az enyém vagy, és most elveszlek. Nem akartam reagálni. Nem tűnt helyesnek, hisz Még mindig dühös, de ha ez valami újfajta harcmodor, akkor máris vesztettem. Feljajdultam, amikor Bones agyarai súrolták a csiklómat. Nem szúrtak bele, csak megnyomták. Hihetetlen érzés volt, és begörbítettem a hátam, hogy újra megtapasztalhassam. Újra és újra megismételte, én pedig zihálva merültem el az érzések tengerében. Már nem is éreztem olyan fontosnak a beszélgetést. Bones tudta, mi kell nekem, én pedig képtelen voltam ellenállni. - Mondd, hogy kívánsz - hörögte. Nagyon - nyögtem ki, és sóvárogva vártam, hogy magamban érezhessem. Mondd ki - parancsolta, miközben a szájával tovább kínzott. A hajába túrtam, és szinte elszakítottam magamtól. Kívánlak - mondtam rekedten. - Most. És ne merj nemet mondani. Harsány kacaj csiklandozott meg. - Ne is álmodj róla! Bones leeresztett és addig húzott a szája előtt, míg a lábam a padlót nem érte. Ekkor hátratoltam, az ágy felé. Eldőlt, a tetejébe én. Lejjebb csúsztam, húzni kezdtem a nadrágját, aztán a számba vettem. A húsa hűvös volt, mint az eleven márvány. Hosszú, erős mozdulatokkal szívni kezdtem. Bones felnyögött, és begörbítette a hátát. - Keményebben! Fokoztam a nyomást. A keze a hajamba akadt, aztán ökölbe szorult. Ez pokolian jó - hörögte. - Nem tudok tovább várni. Tiltakozásomra ügyet sem vetve ráemelt a csípőjére, és mélyen belém nyomult. Annyira betöltött, hogy szinte fájt. -

A kamion zötykölődése csak fokozta a súrlódást, miközben mohó, gyors rándulásokkal mozogtunk egymáson. A fejem hátranyaklott, és vakon együtt hullámzottam vele. Bones felült, és a szájával elkapta az egyik mellbimbómat. Addig szívta, amíg szinte bele nem zsibbadt a kéjbe, aztán átváltott a másik mellemre, és ugyanígy kényeztette. A körmöm végigszántott Bones oldalán. A szája a nyakamhoz siklott, és erősen magához szorított. Felsikoltottam, mikor megéreztem az agyarait a nyakamon, ahogy csak megkarcolták, de nem sértették fel a bőrömet. Közelebb húztam a nyakamhoz. - Harapj belém! De ő csak megnyalt. - Nem. Túl sok vért vesztettél az este. Nem törődtem vele. Erezni akartam a véremet a testében. Olyan erős volt bennem a késztetés, mint a kéj, mely minden egyes döfésnél elárasztott. Csak csináld - nyögtem. - Mutasd meg, hogy a tiéd vagyok. Villámgyorsan átkarolt. - Az enyém vagy - tapasztotta a száját az ütőeremre. Alig nyugtázhattam győzelmemet, amikor fogai már a nyakamba mélyedtek. Forró szenvedély árasztott el. Megszédültem, de nem csak attól az egyetlen Szívástól, ami után Bones azonnal be is gyógyította a tűhegynyi sebeket. Megcsókolt, s éreztem szájában a vér fémes ízét. Belekapaszkodtam, s a fokozódó gyönyörtől majdnem felforrt a testem. Te jössz, Cicuska - mondta Bones a vágytól fátyolos hangon. - Mutasd meg, hogy a tiéd vagyok.

Fogaim a nyakába mélyedtek. Bones keze a hajamba túrt, és közelebb húzta a fejemet, hogy harapjak csak erősebben, amíg tele nem lett a szám a vérével. Lenyeltem. Bones hátrahúzta a fejem, hogy újra megcsókoljon, szájunkon a szex és a vér íze érződött. Volt valami vadállatias az egészben, a dühében, az izzó vágyban, hogy bebizonyítsam: csak ő számít. Ne hagyd abba. Ne hagyd abba. Talán hangosan is kimondtam, talán nem. Bones mindenesetre átfordított, hogy ő legyen felül, és egyre gyorsabban mozgott bennem. Nem is tudnám abbahagyni. Ez volt életünk legjobb veszekedése. Az irányítótorony éles fényei körben pásztázva hasítottak a sötétségbe. Nemrég havazott. Még a két nadrágban, dupla pulóverben és dzsekiben is fáztam. Bones épp csak a fekete bőrkabátját vette fel, de ezt is inkább csak megszokásból, mint szükségből. A fény kialudt. Ez volt a jel. A sötétségben Bones cikcakkban körberepülte a bázist, túl gyorsan és véletlenszerűen ahhoz, hogy komolyabb fegyverrel célba lehessen venni, a kisebbek meg nem számítottak. Engem a karjában tartott, és lehunytam a szemem a szédítő suhanás közben. Kocsival is jöhettünk volna, de Bones még a szokásosnál is paranoiásabb volt. Nem akarta megkockáztatni, hogy Patra valamelyik embere esetleg követett minket Hykso gépének roncsaitól, és rakétavetővel vár minket, mint annak idején Max. A tetőn posztoló őrök arca gondosan féken tartott döbbenetről árulkodott, amikor Bones előbukkant a sötétből, és lendületesen feléjük indult. Mögötte Ian ereszkedett le, aki Tate-et hozta, majd Tick Tock és Zéró.

Don nem nagyon akarta, hogy Ian tudomást szerezzen a telep helyéről, de Bones letromfolta. Úgy vélte, hogy Ian senkinek sem fogja elárulni a titkot, tehát jöhetett ő is. Amint leszállt, eleresztette Tate-et. Ian mérsékelt érdeklődéssel tekintett körbe. Persze elég érdekes volt a jelenléte azok után, hogy alig egy éve Don még meg akarta öletni, az én közreműködésemmel. Mennyit változtak a dolgok az óta! Mind a hatan bementünk az épület belsejébe. Senkit nem lőttek le, és semmi nem robbant fel. Eddig jó, bár tulajdonképpen nem igazán tudtam, miért vagyunk itt. A kamion hátuljában lefolytatott erotikus veszekedés után Bones azt mondta, hogy látni akarja Dont. Én persze megkérdeztem volna, miért, ha el nem tereli a figyelmem a maga sajátos módszereivel. Ezután érdekes jelenet játszódott le a magánrepülőtéren, ahol Bones egy kis zöldszemezéssel rávett egy mit sem sejtő pilótát arra, hogy elvigyen minket Tennessee-be. Úgyhogy most itt voltunk, és továbbra sem tudtam, miről akar beszélni Bones a bácsikámmal. Hamarosan úgyis megtudom. Kerültem Tate tekintetét azóta, hogy csatlakoztunk hozzájuk néhány mérföldnyire a bázistól. Támadt valami félszegség kettőnk között. Bones a maga részéről nem viselkedett furcsán, bár biztosan látta vagy érezte a feszültségemet. Ezért alaposan meglepődtem, amikor azt mondta, hogy majd Don irodájában találkozunk, ő megkeresi Juant, és vált vele pár szót. Oké - nyögtem ki, és nem tudtam, hogy inkább vele tartsak, hogy pajzsként tartsam magam és Tate közé, vagy inkább maradjak, mert ez gyávaság lenne. Végül a maradás mellett döntöttem. Nem az a fajta vagyok, aki a könnyebb megoldásokat választja.

Ian sokatmondó pillantást vetett Tate-re, aztán elvigyorodott. - Én is veled tartok, Crispin - jegyezte meg. Elindultam Don irodája felé. Nem lepett meg, hogy Tate a nyomomba szegődik. Még hallottam Bones gúnyos szortyintását, mielőtt a liftajtó becsukódott. Hát, igen, ő sem lepődött meg. Tick Tock és Zéró utánunk jött. Hátrapillantottam rájuk, és most is meghökkentett gyökeresen eltérő külsejük. Keresve sem lehetett volna kevésbé össze illő párost találni az albínófehér Zérónál és a csokoládéfekete Tick Tocknál. Ti honnan ismeritek Bonest? - kérdeztem tőlük, hogy megtörjem a csendet, még Tate előtt. - Lengyelországból - felelte Zéró. - Ausztráliából - szólt Tick Tock. Sosem jártam még egyik helyen sem. Hirtelen felmerült bennem Tate megjegyzése azzal kapcsolatban, hogy én még csak egy éve ismerem Bonest a kétszázötvenből. Elhessegettem. Tudom azt, ami fontos, emlékeztettem magam. Hogy vagytok a Kriptaszökevénnyel? - érdeklődött lazán Tate. - Remekül - vetettem oda. Tate megtorpant és elkapta a karomat. Meddig teszel még úgy, mintha mi sem történt volna, Cat? Ne! - mondtam Tick Tocknak, aki már kést rántott. Nyugi, srácok. Tudom kezelni. Zéró agyarai visszahúzódtak, s egy újabb kemény pillantásra Tick Tock is eltette a kést. Odamentem Tate-hez, és egyenesen a szemébe néztem. Ez munka volt, Tate. A dolgok messzebbre mentek, mint kellett volna, de eljutottunk a célszemélyhez, és csak

ez számít. Mielőtt még végleg tönkretennéd a barátságunkat, légy szíves ne magyarázz bele az eseményekbe többet, mint amennyi volt bennük, rendben? Tudom, mit éreztem - felelte durván Tate. - Mondhatsz, amit akarsz, Cat, de voltak pillanatok, amikor nem színleltél, és egyáltalán nem barátként gondoltál rám. Mintegy figyelmeztetésképpen megtelt a levegőbizsergő erővel, aztán felcsattant Bones gúnyos kacaja. Épp ahogy előre sejtettem - jegyezte meg a folyosó másik végéből. - Tudtam, hogy két perc sem fog eltelni, hogy előrukkolj ezzel, de tévedsz, ha azt hiszed, hogy valaha is közénk állhatsz. Tate karba fonta a kezét. - Máris megtettem. Bones közelebb jött. Újabb erőtér jelent meg. Ian támaszkodott a folyosó falának, és vigyorgott, mint ló a rohadt tökre. Tetszett neki az előadás. Zéró és Tick Tock elhúzódott, csak én maradtam Bones és Tate között. - Mit akarsz tenni? - kérdeztem halkan Bonest. Bones felvonta egyik szemöldökét. - Semmit, kicsim. Miért? Mert úgy nézel ki, mint aki dekázni akar Tate fejével, feleltem gondolatban. De ez nem fog megtörténni, még akkor sem, ha ilyen idióta. Bácsikám lépett ki az irodájából, végignézett a folyosón felsorakozott vámpírokon és a dacosan feszítő Tate-en, aztán köhintett. - Cat, Bones, örülök, hogy épségben megjöttetek. Miért nem kerültök beljebb? Épp ki akartam nyitni egy üveg whiskey-t. Még az életben nem láttam Dont alkoholizálni, de kapva kaptam a feszültségoldó lehetőségen. Bones elmosolyodott. - Jólesne egy pohárka, öregfiú.

Ujjaimat Bones ujjai közé fontam, mikor elindultunk, amit jól is tettem, mert különben hasra estem volna, amikor Bones odaszólt Tate-nek: - Gyere te is, haver! Mindhárman bevonultunk Don irodájába. Leültem a kanapéra, Bones mellém. Tate állva maradt, mereven és konokul. Don végignézett rajtunk, aztán felsóhajtott. Miért érzem úgy, hogy épp egy csúnya jelenetet szakítottam félbe odakint? Nem számít, már végeztek - mondtam Donnak, és figyelmeztetően Tate-re meredtem. - Afféle vámpíros virtuskodás volt, de már vége. - Jól mondod, szivi. Bones könnyed puszit nyomott az arcomra, aztán előrukkolt a bombával. Újabban képes vagyok olvasni az emberek gondolataiban, Don. Ezért tisztában vagyok a dilemmáddal. A kivezető út ott van az orrod előtt. Dicséretes, hogy eddig nem használtad fel pénzszerzésre az eszközeidet, de a különleges idők különleges intézkedéseket kívánnak, nem igaz? Micsoda? - hápogtam, mert az utolsó mondat és Bones váratlan vallomása egyaránt megdöbbentett. Bácsikámnak a szeme se rebbent. Nem tárom a nyilvánosság elé a Bramot. A gyógyszernek feldolgozott szintetikus vámpírvér még túl forradalmi. Rossz kezekbe kerülve az egész lakosságot emberfeletti képességekkel rendelkező gyilkoló gépekké változtathatja. Ti meg miről beszéltek? - kérdeztem. Don szorult helyzetben van - felelte Bones. - A kormány komoly költségvetési megszorításokat vezetett be,

és egy-két éven belül bezárhatják a telepet. De senkinek nem akarja ezt elmondani, nehogy elvesszen a harci kedv. Leesett az állam. Don arckifejezése alátámasztotta Bones szavait. Hogy tehetted meg, hogy hallgatsz? - leheltem. Bones az állát vakargatta, és számító pillantást vetett Donra. Jól megláttad, hogy a Bram veszélyes lehet, de nincs rá szükség. Mi tartja lázban ma a politikusokat? A terrorizmus. Rettegésben tartja őket. Mit tudsz te kínálni, amit senki más nem? Olyan vallatót, aki garantáltan megszerez minden nevet, helyet, tényt és tervet, gyorsabban, mint ahogy kimondhatnák, „katasztrófapolitika". Bones elhallgatott, hogy megemésszük a szavait. Én még mindig nem tértem magamhoz a döbbenetből, hogy Don egy ilyen fontos dolgot eltitkolt előlünk. Te lennél az? - kérdezte Don leplezetlen kétkedéssel. Bones szárazon felkacagott. Nem én, hanem Tate. Vitesd oda a legmakacsabbul hallgató foglyukhoz, zöldszemeztesd ki az összes információt, aztán dőlj hátra és add annak, aki a legtöbbet kínálja. Két hónapon belül dőlni fog a pénz, miközben felbecsülhetetlen értékű szolgálatot teszel a hazádnak. És a legjobb az, hogy a hajukra kenhetik a Genfi Konvenciót, mert a fogoly - és a fogva tartói - még csak nem is emlékeznek majd arra, ami történt. Te szemétláda! - indult meg Tate Bones felé fenyegetően. Leülni, katona! - süvítette Don olyan hangon, amit még sosem hallottam tőle. Tate megtorpant és rám meredt. Csak azért csinálja, hogy eltávolítson engem Cat mellől. Egyáltalán nem érdekli sem a csapat, sem az ország, se semmi, csak Cat!

Most nem ez a kérdés, nem igaz? - jegyezte meg jegesen Bones. - Hanem az, hogy téged érdekel-e a csapat és az ország is, vagy csak Cat? Mintha egyszer olyasmit mondtál volna, hogy az iránta táplált érzelmeid nem befolyásolják a munkádat. Most bebizonyíthatod. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy Bones már akkor eltervezte az egészet, amikor letépte a limuzin tetejét. Don felállt. - Nos, Tate? Mi a válaszod? Tate tekintetéből színtiszta gyűlölet sütött Bones felé. - Ha parancsba adod, Don, akkor megyek. Don felsóhajtott. Te vagy a legkiválóbb ember, akivel valaha is találkoztam. Bebizonyítod, hogy tévedtem, amikor azt hittem, hogy ha valaki vámpírrá változik, akkor elpusztul a személyisége - Don tekintete Bonesra villant. - Kell majd valaki helyetted. Cat már így is túl van terhelve, és Dave egyedül nem elég. Bonesnak a szeme se rebbent. Maradjon itt Tate még egy hétig, aztán áthelyezheted, én pedig adok neked helyette valakit. Don felém fordult. - Mehetsz, Cat. Innentől már boldogulok. Hirtelen megsajnáltam Tate-et. Tudtam, milyen érzés elszakadni a szeretett személytől. Őszintén kívántam, hogy távollétében Tate találjon magának valaki mást. Talán a távolság majd ráébreszti, hogy rengeteg remek nő szaladgál a világban, és nem érdemes olyasvalaki után futnia, akit soha nem érhet el. Szemétláda - mordult fel Tate Bones felé. Remélem. - kezdtem, de nem találtam a megfelelő szavakat. - Vigyázz magadra, Tate - motyogtam végül, és Bonesszal az oldalamon kimentem. -

TIZENKILENC Nem mentünk el azonnal, ami Bones ötlete volt, nem az enyém. Én az irodámba indultam, míg Bones Juant kezdte keresni. Mikor negyed óra múltán visszajöttek együtt, Juan kissé sápadtnak tűnt, de izgatottnak is. - Mi a helyzet, cimbora? - kérdeztem. Juan aggodalmasan körülnézett a szobában. - Bones, aqui? Ahora? Bones szenvtelen pillanást vetett rá, és becsukta az ajtót. - Sí. Listos? Juan a szemembe nézett, aztán bólintott. -Sí. Még fordítgattam magamban az elhangzottakat, amikor Bones egyszer csak elkapta Juant, és a nyakába mélyesztette az agyarait. Mi a fene? Aztán elhatolt a tudatomig a spanyol szavak jelentése. Bones, itt? Most? Igen? Kész? Igen. Te jó ég. Juan lesz a vámpírpótlék, akit Bones beígért Donnak. Hát, nem vesztegeti az időt. Juan lábai megroggyantak, reszkető pillái lecsukódtak. Elvesztette az eszméletét, szervezete sokkos állapotba került a vérveszteségtől. Bones tartotta, és szívta tovább a nyakát. Juan arca halottsápadt lett, miközben Bonesé egyre pirospozsgásabb. Tudtam, hogy ha most hozzáérnék, melegnek érezném a bőrét, de ez csak addig tart, amíg Juan vissza nem szívja tőle a vért. Juan szívverése lelassult. A kezdeti szapora, ideges verdesésből lusta, letargikus döccenések lettek, egyre nagyobb időközökkel. Egy perc múltán Bones felemelte a fejét. Cicuska, add ide azt a levélbontót! Eltartott egy pillanatig, mire magamhoz tértem a sokkból, hogy egy barátom az orrom előtt hal meg éppen, de aztán

átnyújtottam a kért eszközt. Bones elvette, és a saját nyakába döfte. Ütőeréből szokatlan bőséggel csordult elő a vér. Odatartotta Juan száját, és beleerőltette a vörös folyadékot. Dave lépett be az ajtón, arcán különös kifejezéssel. Vékony vörös erecskék patakzottak Juan ernyedten tátott szájába. A levegő feszültséggel volt terhes, mintha elektromos vihar készülődne. Bones a saját nyakához emelte Juant, s a levélbontóval nyitva tartotta rajta a sebet. Juan ajka megrándult. A szája immár magától tapadt Bones bőrére. A levélbontó a földre hullt. Már nem volt szükség rá, mert Juan kezdett önként harapni. Beszűkült céltudatossággal mart a sápadt nyakba. Juan szívni kezdte Bones nyakát, tépte a húsát, és mohón nyeldekelt. Bones tartotta, s összeszorított szájjal adta vissza Juannak az átváltoztatott vért. Végül megragadta Juant és letépte magáról, aztán lebirkózta és a földre szorította. Juan vergődött, s csattogó szemfogai már kezdtek agyarrá görbülni. Elég, haver - mondta Bones. Dave felém lépett, hogy útját állja a vérre éhező friss vámpírnak. Juan még vagy egy percig rúgkapált, aztán erős remegés rázta meg. Utána elernyedt a teste, és a szíve örökre elnémult. Bones elcsigázottan felmordult, és legurult róla. Az átváltoztatás levett az erejéből. Arról nem is beszélve, hogy alig maradt benne vér. Pótlásra van szükséged - jelentettem ki, és indultam kifelé, a házi vérbankba. - Ne menj! Mielőtt egyet pisloghattam volna, Bones már talpon volt. - Csak. maradj itt, Cicuska.

Hirtelen megértettem. Legutóbb, amikor valakit átváltoztatott, ugyanígy „csak egy percre" mentem el, és majdnem otthagytam a fogam. Majd én idehozom - ajánlkozott Dave, aki szintén emlékezett a sztorira. Nem - felelte Bones. - Itt maradsz, ha esetleg a kis barátunk fel találna ébredni és nekiugrana Cat torkának. Így nem kell megölnöm. Szólj csak Iannek, hogy hozassa fel azt a vért. Ez aztán az elővigyázatosság! Annak az esélye, hogy Juan máris felkel és lenyomja Bonest, a nullával volt egyenlő, mégsem vitatkoztam. Dave hívta lant. Az a tény, hogy ő sem ellenkezett, világosan mutatta, hogy szintén paranoid. Miért nem rekkentjük el odalent a biztonsági cellában? Az épp erre való. Azért, Cicuska, mert. - Bones a díványra emelte Juan tehetetlen testét, és szorosan mellette maradt -.elmegyünk, és őt magunkkal visszük. Több órába és rengeteg szédítő repülésbe került, mire visszajutottunk a kocsikhoz, aztán végre visszaértünk a házunkhoz. - Hová tesszük Juant? Három autóval hátrébbról is hallottam az ordítozását, majd a szürcsölő hangot, ahogy az előre odakészített plazmát lefetyelte. Nemrég tért magához. Öt másik vámpír utazott vele a kocsiban, ezek közül hárman Mesterek. Nincs esélye, hogy bárhová is elmenjen. A pincébe - felelte Bones. - Meg van erősítve, és Tick Tock, Dave és Csörgő felváltva őrködnek majd. Egy héten belül észre tér. Addig viszont veszélyt jelent mindenkire, akinek van pulzusa. - Nem lesz elég helyünk, ha mindenki itt marad.

Három díványunk kihúzható, a többiek meg majd elalszanak a padlón. Hidd el, mindegyik látott már rosszabbat is. Nekünk vannak sürgős problémáink, és mi vagyunk a vendéglátók, úgyhogy nekünk kéne a földön aludni jegyeztem meg. - Ezt kívánja az udvariasság. Bones szortyintott. Persze. A saját házamban, karácsonykor? Szó sincs róla. Hát, igen, már hajnali kettőre járt, így hivatalosan is megkezdődött a karácsony. Nem éppen az a romantikus, bensőséges este volt, amilyennek elterveztem, de legalább együtt voltunk. Odahajoltam, és megcsókoltam a nyakát, leheletem a fülét csiklandozta. - Boldog karácsonyt! - suttogtam. Bones beállt a parkolóba, és nem engedte, hogy elhúzzam a fejem. Ujjai a nyakamra kulcsolódtak, s olyan lassú, mély csókkal hajtotta hátra a fejemet, hogy nagyon szerettem volna, ha egyedül vagyunk. Aztán Ian kopogott ránk. Ha odakint kell ácsorognunk a hidegben, amíg ti smároltok a kocsiban, akár haza is mehetek. Már éppen valami csúnyát akartam mondani, amikor anyám jelent meg a kocsinál. - Még jó, hogy valaki kimondta! Talált a poén, elnevettem magam. Anyám egy gyékényen árul a vámpírral, aki létrehozta Maxot? Ez aztán igazi karácsonyi csoda. Bocs, Ian, csakugyan elfelejtettem volna engedélyt kérni tőled arra, hogy megcsókoljam a feleségemet? replikázott Bones. - Strici. - Mocsadék. -

Ian ezt halovány mosollyal közölte. Bones cseppet sem sértődött meg. Felkacagott, és még egyszer megcsókolt, aztán kiszállt a kocsiból, és megfogta Ian vállát. - Örülök, hogy itt vagy, haver. Ian lebiggyesztette a száját. Tudod, miért vagyok itt? Mert egyszer az életben segítséget kértél tőlem. Ilyet sose tettél évszázadok óta, amióta ismerlek. Ezért álltam melléd, bármilyen nagyszájú kis pöcs vagy is. Amióta megismertem lant, nem sikerült rájönnöm, miért viseli el őt Bones, de az, hogy így láttam őket, sok mindent megmagyarázott. El is mehettél volna, Ian. Mint ahogy kétszázhúsz évvel ezelőtt is, amikor ott raboskodtam a gyarmatokon. Akkor nem köszöntem meg, és az óta sem, pedig már régen esedékes. Köszönöm, Ian, hogy vámpírrá változtattál. Örökre az adósod vagyok. Ian tekintete egy pillanatra ellágyult, de gyorsan észbe kapott, és kajánul felvonta a szemöldökét. Már épp ideje volt. Gondolom, az is eltart majd kétszáz évig, mire bocsánatot kérsz azért, hogy halállal fenyegettél Cat miatt. Bones nevetett. - Összeaszalódsz, mire azt kivárod. - Akkor kezdjük el szőni ördögi terveinket - mondta Ian. Különben Patra gondoskodni fog róla, hogy mindnyájan összeaszalódjunk. Vlad is megjelent nálunk, mondván, hogy éppen a környéken járt. Én kételkedtem ebben, de nem óhajtottam rámutatni, hogy hazudik, főleg mivel eddig hasznos információforrásnak bizonyult. A lelkem mélyén azonban úgy éreztem, hogy csak azért jött, hogy Bonest bosszantsa.

Vlad ebben a tekintetben ördögi humorérzékkel rendelkezett. Mi lett Anthonyval? - kérdezte Vlad, miután hallotta, hogy Hykso és Kratas fogságba esett. Spádé szerint eddig sajnos nem úgy nézett ki, hogy túl sok hasznos dolgot tudnának. El fogom küldeni a darabjait Patrának - felelte Bones. A többi fickó maradványaival együtt. Hadd gondolkodjanak el egy kicsit az emberei. Gátlástalan énem azon tűnődött, hogy Bones vajon karácsonyi csomagolópapírral borítja-e be a küldeményt. Ez aztán tényleg nem kívánt ajándék lenne. Remélhetőleg Patra nem tartogat hasonlót a mi számunkra. - Ez az! - pattantam fel hirtelen, mintha a közmondásos villanykörte gyulladt volna fel a fejemben. Bones gyanakvón ráncolta a homlokát. A gondolataim nyilván túl gyorsan kavarogtak ahhoz, hogy el tudja kapni őket. Karácsony van. A legtöbben a szeretteikkel vannak ma - kezdtem. - Ahelyett, hogy Anthonyék darabjait ide-oda passzolgatnánk, hátha valaki tovább tudja adni Patrának, mi lenne, ha személyesen adnánk át? Ian érdeklődve hajolt előre. Bones az állát vakargatva meredt rám. - Ismered a választ. Folytasd csak! Tudjuk, hogy Patra olyanokat akar felkutatni, aki információt tud adni neki rólunk. Persze mi is ugyanezt csináljuk. Mi lenne, ha egy informátor, aki kapcsolatban áll Patrával az egyik számon keresztül, ami Kratasnál van, felajánlja, hogy elmondja, hol talál meg minket? De készpénzt akarna, azonnal, és személyesen. Patra sejtené, hogy csapda - vélte Mencheres. Számítana rá, hogy Bones meg te várnátok rá.

Elmosolyodtam. - Épp erre számítok. Bones végre átlátta a tervet a fejemben. - Cicuska, szó sem lehet róla! - Ez elfogadható mértékű kockázat! - ellenkeztem. Vlad is kiszedhetett valamit a fejemből, mert nevetni kezdett. Bones, lehet, hogy inkább egy szelíd kis konyhatündért kellett volna elvenned! Dugulj el, nem vagyok kíváncsi a poénjaidra - csattant fel Bones. - Beszélgess inkább egy íróval, aki népszerűbb színben tüntethet fel. Mi van, Anne Rice nem hívott vissza, haver? - kérdezte Vlad vitriolosan. - A féltékenység csúnya tulajdonság. Kibukott belőlem a nevetés, de gyorsan visszafojtottam. Iannek nem voltak ilyen gátlásai: harsányan és jóízűen kacagott. Ne nézz így Catre, Crispin. Jó poén volt, és még nem is számítottam bele, milyen képet vágsz. Nem éppen vidámat, de Bones hamarosan lecsillapodott, és a szája felfelé kunkorodott. Tényleg az volt. Rendben. Nézzük meg a terved, Cicuska. Lehet, hogy ez lesz a legjobb esélyünk. Bones kiválogatta a kíséret tagjait, akik majd velem jönnek. Mikor Tate-et is belevette az öt főbe, elállt a szavam. Aztán még inkább megdöbbentem, amikor Vladotis. Te viccelsz? - kérdeztem, amikor magamhoz tértem. Ha van valami, amihez a srác jobban ért, mint az én bosszantásom, akkor az a te szemmel tartásod - felelte Bones. - Pillanatnyi habozás nélkül feláldozná magát érted. Erre az egyre nagyon jó. Tate gyilkos pillantást vetett Bonesra, de nem vitatkozott. Vlad mérsékelt érdeklődéssel követte a társalgást.

És rám miért esett a választásod? Mert kíméletlen gazember vagy, aki sosem hagyja, hogy a lelkiismeret a céljai útjába álljon - mondta Bones. - Eddig nem nagyon csodáltam ezt a tulajdonságodat, de most számítok rá. Megfogtam a kabátját. Miattam ne aggódj, csak magadra vigyázz. Szeretném, ha időben visszaérnél vacsorára. Két másik vámpír is jelen volt, aki hallhatta az üzenet további részét, de én mégis elküldtem Bonesnak: Ha visszajöttél, whiskeyn kívül semmi sem lesz rajtam. Téged pedig végigöntelek ginnel. Egymásból fogunk inni, minden lehetséges módon. Vlad elismerően felmordult. Kitűnő motiváció, nem igaz? - jegyezte meg, és kiment. Mencheresnek arcizma sem rándult. Micsoda úriember. Dave csak annyit mondott: - De hát főzni se tud! Az miért olyan motiváló? Bones közelebb húzódott, és hozzám simult. Hátradöntött, és olyan ráérősen kezdett csókolni, mintha a világ összes ideje a miénk lenne. Mikor elengedett, vadul vert a szívem. Bones szemében zöld szemcsék örvénylettek. Beszívta a levegőt, hogy érezze izgalmam illatát. - Másra sem fogok tudni gondolni. Ami azt illeti, én sem. Tartsd csukva azokat az üvegeket, Cicuska. Visszajövök, mielőtt hinnéd. Még egy utolsó csókot adott. Aztán elment Spádé- val, Iannel és Rodney-val. Néztem, hogyan szállnak be a helikopterbe, a szememet elárnyékoltam a pörgő rotorok szele elől. Dave ott állt mellettem, mikor a gép felemelkedett, és beleveszett a messzeségbe. -

Ő törte meg a csendet. Vissza kell mennem Juanhoz. Csörgő anyáddal marad, Denise-ék meg Tick Tock veled. Ő erősebb nálam, úgyhogy így lesz jó. Én jobban örülnék neked néztem tovább az eget ott, ahol a helikopter eltűnt. Dave-nek szemlátomást jólesett a bók. Pár év múlva talán fordul már a kocka. Majd találkozunk, ha vége. Tate közeledett, kefefrizurája meg se rezzent a szélben, s hirtelen valami hidegség kúszott fel a gerincemen. Ez teljesen irracionális, nyugtatgattam magamat. Egyszerűen csak babonás vagy, Cat. Szedd össze magad. - Mi a baj? Dave túl jól ismert. Elég jól ahhoz, hogy tudja: nem a levegő hőmérséklete miatt borzongtam. Tenyeremmel a felkaromat kezdtem dörgölni, s arcomra magabiztos kifejezést erőltettem. - Semmi. Csak bent felejtettem a kabátomat. Dave furcsálkodva meredt rám, de nem törődtem Vele. Ugyanígy nem törődtem a fejemben sipító para- noid hanggal sem, mely arra biztatott, hogy azonnal hívjam fel Bonest, és szóljak neki, hogy siessen vissza. Visszajövök, mielőtt hinnéd. Megnyugtató szavak, de nem nekem. Bones épp ugyanezt mondta akkor, amikor elhagytam néhány évvel ezelőtt. Ez a mondat kísértett mindvégig, amíg távol voltunk egymástól, és most féltem, hogy újra rossz előjelnek fog bizonyulni. Próbáltam megnyugtatni magam, hogy csupán véletlen egybeesés, és visszamentem a házba. Dolgom van, nincs idő alaptalan szorongásokra. Elvégre épp elég a félnivalóm, aminek oka is van.

HÚSZ Sok minden volt zárva karácsony napján. Éttermek. Bárok. Klubok. Plázák. Egy intézmény azonban változatlanul nyüzsgött a látogatóktól: a mozi. A mai hat órás előadás - egy romantikus vígjáték két jó nevű hollywoodi színésszel - érdekesnek ígérkezett. Menő hely, erkélyülések. Kiváló lehetőség az élőhalottak repülési képességeinek fitogtatására. Vlad Tepes úgy röppent fel a helyéről az első sorban, mintha dróton rángatnák. Alakja élesen kirajzolódott a vetítővászon háttere előtt. Széttárta karját, és zölden izzó tekintete végigpásztázott a rámeredő döbbent arcokon. Nem kellett volna eljönnöd, Kaszás. Bones Mencheres kiállítási kutyájának nevezte, és most kénytelen voltam egyetérteni ezzel. Hosszú, sötét haja romantikusan lobogott, mintha láthatatlan szellő fújná. Elnyomtam egy mosolyt és felálltam, kezembenkészenlétben tartott nyílpuskával. Most meghalsz, vérszopó! - Elég hülyén hangzott, de kellőképpen drámai volt. A mellettem ülő fickó még meg sem emésztette a szavaimat, amikor négy nyilat lőttem ki gyors egymásutánban. Vlad megpördült a levegőben és kikerülgette a lövedékeket, melyek a vászonba fúródtak, egyenesen a női főszereplő totálban mutatott képébe. Valaki felsikoltott. Na, végre, gondoltam. A torkát is el kéne vágnom, hogy végre pánik legyen? Az emberek olyan közönyösek manapság. Vlad felém röppent, látványosan kimeresztett agyarakkal. Az egyik nézőnek végre leesett a tantusz. Vámpír!

Mindenki meneküljön! - rikoltottam, és több embert feldöntve menekültem Vlad elől. Ő elkapta a dzsekim szélét, és áthajított a termen. Látványos dobás volt, ki is ment az összes levegő a tüdőmből. Alig tudtam kitérni az ökle elől. Hát így játszunk? Jól van. Bírom a keménykedést. Olyan erővel vágtam a szemközti falhoz, hogy az Teljesen behorpadt. Szigetelőanyag és beton záporozott mindazokra, akiknek még nem volt annyi eszük, hogy kimeneküljenek a teremből. Mikor Vlad visszalendült, úgy lefejeltem, hogy felhasadt a fejbőröm. Hátartántorodott, és két pengét bele tudtam döfni a mellébe. Ömlött a vér a fejemből, és vad sikoltozás tört ki, amikor felkapcsolták a fényeket, és mindketten új megvilágításba kerültünk. Vlad ügyet sem vetett a melléből kiálló késekre, hanem magához rántott, és lenyalta a hajam alól kicsorgó vért. Nem fog megártani - mormogta. Ripacs - feleltem. Lövés dörrent, mire mindketten meglepetten fordultunk a terem hátulja felé. Egy tetőtől talpig pattogatott kukoricával teleszórt fickó éppen a következő lövésére készült. Tate, aki szintén ott volt a moziban, úgy kólintotta fejbe, hogy csak remélhettem: nem szenved maradandó károsodást. A fickó összerogyott. - Ezek az amerikaiak - morgott Vlad az újra feltámadó sikoltozásban. - Minden második embernél fegyver van ebben az országban. Még szerencse, hogy a lövése éppen olyan gyenge volt, mint az ítélőképessége. Gyere, fejezzük már be. Nem a csattanós befejezés a kedvenced? Jaj, Cat, olyasmit csinálok miattad, amit még sosem tettem. - Nevetett, és úgy megrúgott, hogy törött bokával repültem a műbársony üléseknek. Azok összeroskadtak -

alattam, mikor felpattantam, kissé sziszegve bár, de még harcképesen. Mikor Vlad nekem rohant, felszökkentem, minek következtében az üres levegőnek ütközött a bordáim helyett. És mi lenne az? A szerénység? Vlad könnyedén kirántotta magából a tőröket. Tekintete az utolsó, menekülő nézőkre villant, akik egymást taposva igyekeztek a kijárat felé. Arra semmi sem tud rákényszeríteni. Az üres székek Vlad körül hirtelen lángra lobbantak. Döbbenten pislogtam. Tate is meghökkent. Vlad szája mosolyra húzódott. A tűz felé intett. A lángok hirtelen alábbhagytak, mintha burát ejtettek volna rájuk. Pirokinézis - leheltem. - Nagyon figyelemreméltó. Akárcsak te. - Legalább addigra már egyetlen eszméletén lévő ember sem volt a moziban. A vetítőfülke, fiatalember? - kérdezte Vlad Tate-et. Tate az apró ablakhoz ugrott, és félig kirángatta rajta a vetítőgépet, nehogy valaki onnan próbáljon leselkedni. A bokád. - Vlad testtartása ellazult. Elindult felém. Megengeded? Kinyújtotta a kezét, és a késeimre pillantott. Visszautasítani gorombaság és ostobaság is lett volna, mivel rosszul vette volna ki magát, ha sántikálva araszolok utána. Bólintottam, és csíkot húztam a tenyerén, aztán a számhoz emeltem és nyeltem. Vlad halovány mosollyal figyelt. - Nem szereted a vér ízét, igaz? - Nem. Azaz. nem. A válasz többi részét kiolvashatta az elmémből, mert undokul felkacagott.

Azért Bonesét megkedvelted, nemde? Tulajdonképpen több esze van, mint hittem, hogy hozzád kötötte magát. A versenytársai jókora hátrányba kerülnek. Nincsenek versenytársai - feleltem, s lopva Tatere sandítottam. Ebben nagyon tévedsz. Én persze nem a félreállított udvarlódra gondoltam - biccentett Vlad elutasítóan Tate felé, aki a fogát csikorgatta. - Hanem magamra. Ez az, amit korábban még sosem csináltam - irigylem Bonest, egy olyan embert, akit nem sokra tartok. Milyen bosszantó. Elmosolyodtam. Tate tajtékzott. Majd elmúlik, Vlad. Két hét, és már azt is bánni fogod, hogy megismertél. - Meglehet. Jöhet az utolsó felvonás? Ránehezedtem a lábamra, hogy kipróbáljam a bokámat, aztán a kijárat felé intettem. - Csak utánad. a Montrose Avenue-n lévő Palace Twenty előtt a rémült szemtanúk hihetetlen eseményről számolnak be. Hugh, megmutatnád baloldalt a tűzoltókat? A szemtanúk lövésekről, tűzről és vélhetőleg okkultista eseményekről beszélnek ezen a máskülönben nyugalmas karácsony estén. Ön, igen ön, hölgyem, el tudná mondani, mi történt odabent? Az a férfi repült! - zihálta egy reszkető szőke lány, kikapva a mikrofont a riporter kezéből. - Azt hiszem, szárnya volt, vagy ilyesmi. aztán az a nő rálőtt, és a mozi égni kezdett. Istenem, azt hittem, meghalok! Egy zaklatott szemtanút hallhattunk. Lássuk, kivel beszélhetnénk még. A riporternő próbálta megőrizni professzionális hidegvérét, de valóságos közelharc kezdett kibontakozni a mikrofon -

körül, melyet a szőke lány nem volt hajlandó kiadni a kezéből. Adja vissza, kérem! A hatóságok biztosan várják már a vallomását. Ő az! - rikoltotta a lány, és rám mutatott. - Ő az a nő! Aki meglőtte azt az izét. Ő majd megmondja, hogy nem vagyok őrült! A riporternő megindult, az operatőr pedig egyenesen rám szegezte a kameráját. Jó kiadósan belenéztem, mielőtt besiettem volna a szigorúan őrzött teherautóba. Ez itt élő, az egész országban sugárzott közvetítés. Hello, Patra! Látod? Épp az ellentétes parton vagyok, mint ahol az állítólagos informátor találkozni akar veled, márpedig Bones MINDIG velem van bevetéseken, főleg karácsonyeste, nem igaz? FBI, senki nem jöhet tovább - vakkantotta Tate, és féretolta a riportert. A kamerát is lenyomta, hogy ne készülhessen több felvétel rólam vagy a kíséretemről. Az a rövid kis megjelenés elég, különben Patra esetleg észreveszi, hogy Bones nincs a környéken. Hisztérikus szemtanúnk folyamatosan sápítozott, míg el nem távolította a helyi rendőrség. Hogy a terv beválik-e vagy sem, az hamarosan kiderül. Cooper, az álinformátor egy óra múlva találkozik Patra emberével. Ha szerencsénk van, Patra azt hiszi majd, hogy mi Bonesszal itt vagyunk Los Angelesben. Tate jelent meg a teherautó ajtajában, és zajosan becsapta. Vlad mellettem ült le, s Tick Tock meg Zéró is beszállt. Tate kiadta az indulási parancsot Dokinak, a sofőrnek, és leült velem szemben. - Eddig megvolnánk, Cat. Ha valaki szaglászik, a szokásos eltakarítókat látja majd. Semmi ok nem lesz rá, hogy bárki

azt higgye: Bones nem volt veled. Én persze örülök, hogy vége: semmi értelme célkeresztet festeni a fejedre. Egész jól ment - jegyeztem meg zötykölődés közben. Kétszer váltunk majd kocsit, aztán repülőre szállunk. Bones ragaszkodott ehhez. - Remélem, nem lesz semmi gond. Mikor hívod a Mestert? - érdeklődött Zéró. Mindig idegesített, ha így nevezte Bonest. Zéró nem Nagyon emlegette őt másként, pedig Bones megengedte neki. Fehéresszürke szeme várakozón szegeződött rám. Nem hívom. Majd hív ő, ha végzett, körülbelül két óra múlva, vagy később. A gyomrom összeszorult az aggodalomtól. Minden erőmre szükség volt, hogy ne kapjam elő a mobilomat és rontsak el mindent egy kétségbeesett hívással, hogy legyen óvatos. Addigra már félúton leszünk Mencheres házához nyújtóztatta ki a lábát Vlad. - Ami jó. Éhes vagyok. Mind jobban fogjuk érezni magunkat, ha odaértünk Menchereshez Coloradóba - feleltem. - Vlad, te megkapod a vacsorádat. Tate, te találkozol Annette- tel, én pedig Bonesszal, még éjfél előtt. Legalább lesz pár együtt töltött percünk karácsonykor. Talán. Legszívesebben otthon lettem volna, kettesben Bonesszal, nem egy teherautóba zsúfolva öt vámpírral, útban Mencheres egyik háza felé a sok közül. Ilyen az élet. Az ember csak eltervezheti, de meg nem határozhatja. Doki! - kopogtam a fémrácson. - Rálépnél a gázra? A helikopterdübörgésre felpattantam a fotelból, és az órára pillantottam. Tizenegy ötvenegy, Colorado Hegyvidéki Idő. Te jó ég, Bones nem siette el. Kabátot sem vettem föl, csak kirohantam egy szál kardigánban, és reszketve néztem a leereszkedő helikoptert. A rotorok felkavarták és az arcomba vágták a havat. Aztán

meglassúdtak, és az oldalsó ajtó kinyílt. Spádé, Rodney és Ian bukkant elő. Hozzon már valaki valami normális vasakat, már elegem van abból, hogy ezen a rohadékon ülök - fröcsögte Ian. Gesztenyeszín haja úgy röpködött, mint az enyém. Mencheres három vámpírja azonnal iszkolt engedelmeskedni. A másik fél tucat Ianék segítségére sietett, akik egy küszködő, átkozódó alakot fogtak le. Angyalka, keresd meg az urad, és szólj neki, hogy segítsen - kiáltotta oda Spádé. - Hol a fenében van az a lusta. Elhallgatott, amikor meglátta az arckifejezésemet. Ian is megdermedt, aztán kemény ütést mért az ismeretlen vámpírra, akit tehetetlen poggyászként lökdöstek. Hol a másik helikopter? Mi egy kicsit késtünk, úgyhogy Crispinnek már itt kéne lennie. Ian még sosem tűnt ilyen idegesnek. Mintegy lassított felvételben felemeltem a kezemben tartott telefont. Már órák óta nem tettem le egy percre sem, vártam Bones hívását. Érzéketlen ujjakkal ütöttem be a tíz számjegyet, aztán vártam, hogy kicsöngjön. Mencheres odajött mellém, de nem néztem rá. Csak megbűvölten meredtem a helikopter rotorjára. Olyan hangosan dobogott a szívem, hogy alig hallottam a csöngést. Egy. kettő. három. négy. Istenem, kérlek! Megteszek bármit. Add, hogy minden rendben legyen. Add, hogy ne legyen semmi baja. Öt. hat. Hét. Muszáj felvennie! Muszáj! Nyolc. kilenc. tíz. Kattanás hallatszott, majd háttérzaj. Nem vártam meg a többit.

Bones! Hol vagy? - sikoltottam fel, de nem hallottam á hangját, csak további zajt. - Hallasz engem? - ordítottam. Talán csak rossz a vonal. Perssssszeeeee. A sziszegés a bőröm alá hatolt, és jobban megborzongatott, mint a hóesés. Nem férfihang volt, s határozott közel-keleti akcentussal rendelkezett. -Ki. Az? A szavak egyenként, morogva törtek elő belőlem. Láttam, hogy Spádé megszorítja a karomat, de érezni nem éreztem. Egy nő nevetett fel, mélyen és gonoszul. Mélyebb a hangja, mint vártam, gondoltam kéretlenül. Mi másban tévedtem még? Miért kaptam ezt? Ha mondott is valamit a következő három szava után, már nem hallottam. Tudtam, hogy sikoltozom, hogy Mencheres kikapja a kezemből a telefont, és Spádé a ház felé rángat, miközben én küzdök vele. Tekintetem a fokozatosan lassuló helikopterrotorokra tapadt, mintha azok mágikus módon mindent meg tudnának változtatni. Nem állhatnak meg, visszhangzott a fejemben a gondolat. Ha megállnak, akkor Bones nem fog előjönni abból a gépből. Valaki indítsa be megint őket! Indítsa be! De senki sem tette meg. A rotorok lustán leálltak, amikor Spádé betuszkolt a házba. Akkor mintha valami felrobbant volna bennem, nagyobb erővel, mint amit a „fájdalom" szóval ki lehet fejezni, és semmi mást nem hallottam magamban, mint Patra incselkedő, brutális, önelégült kérdését: - Az özveggyel beszélek? -

HUSZONEGY Spádé mellett ültem, s a lelkemet úgy marcangolta a fájdalom, mintha egy szörnyeteg próbálna kitörni belőle. De csak annyit kérdeztem Spádétól: -Mi történt? Spádé arcán rózsaszín könnyek csorogtak. Cooper ott várt a vasútállomásnál, és körülbelül tíz perc múlva láttuk, hogy Anubus alattomban közeledik hozzá jó pár Mester vámpírral. Elve akartuk Anubust, úgyhogy Ian meg én lefogtuk őt, míg Rodney, Crispin meg a többiek elintézték a többit. Az egyik azonban megszökött, ezért Crispin szólt Rodney-nak, hogy maradjon hátra velünk, ő pedig elkapja a nyomorultat. Úgy volt, hogy itt találkozunk. Azt hittük, rég megelőzött minket, mert neki nem kellett kerülő utat tennie a foglyokkal. Nagyon sajnálom, angyalka. Rettenetesen sajnálom. Mencheres lépett be a szobába, és a gyűlölet, ami végigsöpört rajtam, szinte engem is meglepett. Miért őrá haragszol? Legalább annyira a te hibád is. Ez a hely már nem biztonságos - jelentette ki Mencheres. - Patra megtudhatta Bonestól, hogy itt vagyunk, úgyhogy el kell mennünk. - Elképzelhető, hogy Patra hazudott? - kaptam egy utolsó szalmaszál után, de hát a fuldokló bármibe belekapaszkodik. Mencheres kurta, ám együtt érző pillantást vetett rám. - Elég jól ismerem. Tudom, mikor hazudik. Most nem hazudott. Rohanvást távoztunk. Randy, Denise, Annette és anyám már útban voltak, amikor Spádé felhívta őket, hogy forduljanak vissza. Az okot nem mondta el nekik, amiért

hálás voltam. Még gondolni sem tudtam rá, nemhogy hangosan végighallgatni. Mindenki egyszerre megy, nem kockáztatunk rikoltotta Mencheres a telefonjába, aztán a földhöz vágta a készüléket, s az ripityára tört. Egy vámpír sietett oda hozzá egy új telefonnal. Új a szám - hajolt meg Mencheres előtt, aztán furcsa módon előttem is. Nem vettem róla tudomást. Össze is zsugorodhatott volna a lábam előtt, akkor sem törődtem volna vele. Csak sodortattam magam a környezetemmel. Ugyanazzal a helikopterrel mentünk el, amivel Ianék visszatértek. Könnytelen szemmel meredtem a semmibe. Hiába is néztem volna bárhová. Egy rándulással a levegőbe emelkedtünk. Tate felhívta Dont, és elmondta neki, mi történt, azzal a záró figyelmeztetéssel, hogy ürítse ki a telepet. Fásultságom és a helikopter zaja megakadályozta, hogy eljusson hozzám nagybátyám válasza. Semmi sem érdekelt többé. Darabokra tört a szívem. Cat. - sóhajtotta Tate, mikor letette a telefont. Átfogta a vállam. - Don azt mondta. Hirtelen elhallgatott, és szinte ostobán meredt a mellkasára. A tőr, amelyet a kabátomból rántottam elő és vágtam bele, alig pár ujjnyira állt meg a szívétől. Elmosolyodtam, de az arcom mintha megrepedezett volna, mint a kiszáradt agyag. Ez még csak figyelmeztetés volt. A következő már nem az lesz. Azt hitted, hogy csak úgy becsusszanhatsz Bones helyére, és nekem föl sem tűnik? Ha még egyszer rám teszed a kezed, kicsinállak, Tate. Halálosan komolyan gondoltam minden szavam. Ha volt valaki, aki most még Patránál is jobban örülhet, az Tate. Kezdettől fogva gyűlölte Bonest, és nekem eszem ágában

sem volt hagyni, hogy beszennyezze Bones emlékét azzal, hogy dédelget, mint egy ölebet. Ha azt hitte, hogy Bones halálával megnyílt előtte az út, nagyon tévedett. Tate szó nélkül kirángatta magából a kést. Tisztára törölte az ezüstpengét a nadrágjában, aztán visszaadta. Én itt vagyok, ha szükséged van rám - mormogta, és a gép hátuljába ment. Ezután senki sem beszélt már, végig a kétórás úton Kanadáig. A fagyos gyepen landoltunk egy fákkal körülölelt ház mellett. Csípős hideg volt, vagy talán csak én fagytam meg belülről. Már nem is emlékeztem, milyen érzés a meleg. Cat, beszélnünk kell - mondta Mencheres, és a kezét nyújtotta, melyet nem fogadtam el, miközben leugrottam a helikopterről. Mikor ér ide anyám meg Denise? Mencheres karba fonta a kezét, nem zavarta a fagyos szél. Hajnalban. Útközben felszednek némi ellátmányt. Az, amiről beszélni akarsz, nem várhat egy kicsit? Érzelmi páncélom most teljes kapacitással működött, de tudtam, hogy ez nem tart sokáig. Egyedül kell lennem, hogy összeomolhassak, és ehhez nincs szükségem közönségre. Mencheres bólintott. De. Majd utána beszélünk. Addig pihenj le. Hagyd. Két óra múlva hajnal, és úgysem tudok aludni. Csak egyedül akarok lenni. Talán nem kell mondanom, hogy ez életem legszörnyűbb napja. Elindultam a fák felé. Hová mész? - kiáltott utánam Mencheres. Elég nehéz egyedül lenni egy egész vámpírhadsereg közepén. Gondolom, ez a hely biztonságos, különben nem hoztál volna ide. Sétálok egyet.

Tiltakozó hangok mordultak fel mögöttem. Én csak felmutattam a középső ujjamat, és mentem tovább. A fenyők egyes részeken eléggé sűrűn nőttek. A hóban húzódó nyomok jelezték, hogy többféle állat is lakik ezen a kietlen tájon, mely teljesen csendes volt a hajnal előtti órákban. Menet közben visszaemlékeztem az első alkalomra, amikor megláttam Bonest a diszkó félhomályában, egy asztalnál, ahogy fehér haján megcsillantak a fények. Amikor átlátott a blöffön, amikor kivittem a tóhoz azzal az ürüggyel, hogy szexelni fogunk. Amikor egy barlangban tértem magamhoz leláncolva, és Csőrike szöveggel csúfolt. Amilyen arcot vágott, amikor meglátta a szemem izzását, és rájött, hogy igazat mondtam neki a származásomról. Önhitt vigyora, amikor kihívtam párbajra. Az első csókunk. Az első szeretkezésünk. És a mosolya, amikor először megmondtam neki, hogy szeretemGyors tempóban több mérföldet is magam mögött hagytam. Mikor megláttam a sziklákat, szinte gondolkodás nélkül felmászni kezdtem. A hold állásából ítélve még negyven perc lehet hajnalig. Akkor érkezik Derűse és anyám. Nem akartam látni őket. Senkit sem akartam látni. Vagy húsz percig másztam, mire találtam egy akkora sziklaperemet, ahová le tudtam ülni. Osszedörgöltem a kezemet a metsző szélben, és szemembe ötlött a vörös gyémánt. Eljegyzési gyűrűm egy olyan esküvőhöz, melyre már sosem kerül sor. Felálltam és lepillantottam a mélységbe. A sziklák szédítően meredeztek alattam, de valahogy mégsem tűntek sem távolinak, sem ijesztőnek. Lecsukódott a szemem, és éreztem, hogy teszek egy lépést előre. Aztán még egyet. Nehéz lehet most neked.

Az első szótagra felpattant a szemem. Vlad ücsörgött egy másik párkányon vagy harminc méterre alattam, és engem figyelt. Hát, igen, elég nehéz, hogy meghalt a férfi, akit szerettem. Micsoda briliáns megfigyelés. Vlad felállt. Ó, nem arra gondoltam. Hanem arra, hogy nehéz lehet most neked eldönteni, ki vagy. Nekem sosem kellett ezzel bajlódnom. Mikor vámpírrá változtam, már semmiképp sem nyerhettem vissza emberi mivoltomat. Te viszont mindennap úgy ébredsz fel, hogy be vagy zárva a magadéba. Nehéz dolog, mint mondottam. Ez meg mi a francról zagyvál? Megmondtam, hogy egyedül akarok maradni, Vlad. Tűnj el innen. Igazából nem ezért vagy itt, Catherine. Ne szólíts így! - mondtam megszokásból, aztán megráztam a fejem. Mintha valamit is számítana, hogy hogyan szólít. Megvetően végigmért. Miért ne? Catherine Crawfield áll most ott azon a sziklaperemen, nem pedig Cat, a Vörös Kaszás. Catherinenek nincsenek kötelezettségei, nincs felelőssége, és úgy döntött, hogy követi férjét a sírba. Úgy tűnik, végül az emberi oldaladat választottad. Milyen érdekes. Nem erről van szó - csattantam fel, aztán elcsendesedtem. Valóban nem? Kimegyek a csikorgó hidegbe, felmászom egy sziklára, aztán a szélén egyensúlyozom lehunyt szemmel. Ha ilyen magasról lezuhanok, valószínűleg nyakamat töröm, úgyhogy senki sem tud visszahozni, még ghoulként sem. Kit akartam becsapni? Már akkor tudtam,

mit akarok csinálni, amikor kiszálltam a helikopterből, még ha eddig nem vallottam is be önmagamnak. Megteheted, incselkedett velem a gondolat. Don majd gondját viseli anyádnak, a csapatod pedig remekül elboldogul a két vámpírjával meg a ghouljával, akik majd vezetik. Denise-nek ott van Randy. Most nem olyan, mint amikor elhagytad Bonest, hogy emberek függenek tőled. Most elmehetsz hozzá. Készen állsz. Készen állsz, Catherine? - ingerkedett Vlad, kicsippentve a gondolatot az elmémből. A francba veled, Drakula - rivalltam rá. - Nem csoda, hogy Bones nem kedvelt téged. Engem is baromira idegesítesz. Nem kedveltük egymást, de respektáltuk. Vajon Bones azt akarná, hogy ezt tedd? Vajon ő valaha is ilyesmit tett volna, ha te halsz meg? Nem. A válasz szinte gondolkodás nélkül jött. Jól tudtam, hogy fordított helyzetben mit tenne Bones. Ha Max megölt volna, Bones éppúgy összetörik, mint most én, de vámpír lévén nem engedte volna meg magának az öngyilkosság luxusát. Legalábbis addig, amíg fel nem kutat mindenkit, akinek szerepe volt a halálomban, és szörnyű módon meg nem fizet nekik. Csak a bosszú beteljesítése után gondolt volna akár csak egy pillanatra is a saját halálára. A vámpírok ilyenek. De Vladnak igaza van. Nekem van mentségem. Félig ember vagyok. Én takarózhatom az emberségemmel, és leugorhatok innen Bones karjaiba a másvilágra. Ha vámpír volnék, nem lenne más választásom, mint hogy véres bosszút álljak, megtört lélek ide vagy oda. Emberként viszont mehetek és leugorhatok.

Vlad kíméletlen, fürkésző pillantást vetett rám, úgy hallgatta belső vívódásomat. Nos, akkor mi vagy? Tizenhat éves korom óta, mióta anyám elmondta apámról az igazat, folyamatosan ugyanezzel a kérdéssel viaskodtam. A szívverésem mintha megcsúfolt volna. Minden lélegzetvétel incselkedett velem. Igen, sok hasonlóságom van az emberekkel, és igen, vágyom arra a békés zuhanásra a másik oldal felé, ahol Bones vár rám. O, mennyire vágyom! De nem vagyok ember. Soha nem is voltam igazán, és most sem tehetek úgy, mintha az volnék. Nos? - kérdezte Vlad, erősebb hangsúllyal. Még egy utolsó sajnálkozó pillantást vetettem a Sziklás mélység felé, aztán Vlad szemébe néztem. Vámpír vagyok - mondtam, és elhátráltam a szakadék peremétől.

HUSZONKETTŐ Mencheres nem tett megjegyzést, amikor később megjelentem Vladdal. Ha megsejtett is valamit a drámából, megtartotta magának. Anyám és Denise már megérkezett, láttam a gépüket a levegőben, miközben lefelé kúsztam a sziklán. Sikoltásra kaptam fel a fejem, amikor a házhoz közelítettünk. Mencheres lehunyta a szemét, és megcsóválta a fejét. A ház előtt állt, a visszatérésemet várta. - Most mondják el nekik - magyarázkodott. - Akarsz velem beszélni? Mencheres pislogott az önuralmam láttán. - Nem akarsz először anyáddal találkozni? - Nem. Beszéljünk most. Vlad udvariasan meghajolt. Magatokra hagylak benneteket - mondta, és bement a házba. Mencheres ugyanolyan kutató tekintettel nézett rám, ahogyan én őrá. Egyikünk sem mozdult. Végül ő törte meg a csendet. Megpróbáltam az erőim segítségével megkeresni Bones testét. Egy pillanatra láttam is őt összezsugorodni az igazi halál állapotában, a szívében késsel. A kép egy ágyúlövés erejével ért. Minden önuralmamra szükség volt, nehogy hisztérikus zokogásban törjek ki, ahogy Annette tette a fülünk hallatára. Körmeim a tenyerembe vájtak, ahogy próbáltam visszafojtani gyászomat. Azt tudod, hol van? - Legalább hazahozhatnám. Ha mást nem is, ezt megtehetem.

Nem. Hamar eltűnt a kép. Azt hiszem, Patra valamilyen védővarázst használ. Azelőtt is csinált már ilyet, hogy ne találhassam meg. De persze mindig újra és újra megpróbálom. - Köszönöm. Ez volt az első őszinte köszönet, amit valaha is mondtam neki. Mencheres nem mosolyodott el, de némileg megenyhült az arca. Kötelességem és kívánságom, hogy méltó búcsúban részesítsem Bonest. Eztán egy darabig nem szóltunk. Majd megint Mencheres beszélt. Bones még életében úgy rendelkezett, hogy mindene rád szálljon. Úgyhogy most te vagy a vonala Mestere, és az én vonalam társ-Mestere. Megesküdtem a véremre, hogy tiszteletben tartom a szövetségünket, tehát neked is hűséggel tartozom, az ő kívánsága szerint. Gombóc támadt a torkomban, de visszanyeltem a többi érzéssel együtt, amit most nem engedhettem meg magamnak. Csak bólintottam. - Ha ezt kívánta tőlem, akkor legyen így. Mencheres most már elmosolyodott. - Büszke lenne rád, Cat. Halvány, kétségbeesett mosoly ült ki az arcomra. - Csak ez éltet. Valami csörömpölt odabent. Kihúztam magam. Van még valami? Rá kéne néznem Annette-re. Úgy hallom, ő is hasonlóképpen érez, mint én. A többi várhat. Menj csak. Vedd gondjaidba az embereit. Hiába volt a féltékenységem, a neheztelésem és az Irigységem a Bonesszal eltöltött évszázadaiért, amikor megláttam Annette-et, elfogott a vágy, hogy meg-

vigasztaljam. Ha volt valaki, aki pontosan tudta, mit érzek, az ő volt. Gyere, Annette. Kihámoztam Ian és Spádé karjai közül. Ketten fogták, részint megnyugtatásból, részint hogy ne törjön össze még valamit. Mindenféle dolog hevert körülötte darabokban. Rózsaszínes könnyáradat ömlött a szeméből, teljesen tönkretéve az arcát. Engedj el! - rivallt Spádéra. - Nem érted, hogy nem akarok tovább élni Crispin nélkül? Ó, mennyire egyet tudtam érteni ezzel. De Vladnak igaza van. Bones megérdemli, hogy bosszút álljanak érte, és ez az én feladatom. Elkaptam Annette fejét. Élni fogsz, mert tartozol ezzel Bonesnak. Patra azt reméli, hogy Bones halálával ő majd lekerül a napirendről, de mi megmutatjuk neki, hogy élete legnagyobb hibáját követte el. Gyerünk, Annette! Viselkedj úgy, hogy Bones büszke lehessen rád, amiért annak idején átváltoztatott, a többiek pedig rettegjenek tőled! Sötét rózsaszín csíkok csorogtak végig Annette arcán, de a szája éles vonallá keskenyedett. Az ábrázata a szemem láttára lényegült át torz, fájdalmas masszából annak a nőnek az acélos, összeszedett arcává, aki egykor mindent elkövetett, hogy elvadítson Bonestól. Annette megtörölte a szemét, és felállt. Meglakolnak, sugározta a tekintetem. De meg ám, felelte az övé. Aztán megdöbbentett azzal, hogy letérdelt elém és fejet hajtott. Crispin mondta, hogy téged nevez ki a vonala Mesterévé, ha vele bármi történik, ezért itt és most hűséget fogadok neked.

Erre nem voltam felkészülve. Bones vonalának többi tagja is követte a példáját. A végén még Tate is térdre ereszkedett. Spádé mellém lépett, de ő nem térdelt le, mivel neki is megvolt a saját vonala. Csak a fejét hajtotta le, és meegcsókolta az eljegyzési gyűrűmet. Mindig melletted fogok állni, Cat, a barátom kedvéért, aki biztosan ezt várná el tőlem. Mondani akartam valami felemelőt, de összeszorult a torkom. Rodney is elmormogott valami hasonlót, és csókot lehelt a csillámló drágakőre. Legnagyobb meglepetésemre Ian is követte a példáját. Összeszorítottam az öklömet és próbáltam úrrá lenni a fojtogató könnyeken. Ne merj sírni, figyelmeztettem magamat. Nehogy sírni merj! Miután minden vámpír letette hűségesküjét, megköszörültem a torkom. Köszönöm mindannyiótoknak. Esküszöm, hogy méltó leszek a bizalmatokra. Ahogyan Spádé is mondta, ez a legkevesebb, amit Bones elvárhatna. Mencheres? A vámpír oldalra billentette a fejét. - Igen? - Most mi következik? A közeli jövőben összehívjuk Bones vonalának tagjait, hogy hivatalosan is beiktassanak. Elvégre a lényeg nem változott. Háborúban állunk. Miért a közeli jövőben? Van egy kötelező várakozási idő? Mencheres a homlokát ráncolta. Nem, de a mostani váratlan, tragikus események után időre van szükséged. Süket duma. Úgysem leszek ennél vidámabb, úgyhogy ezzel ne is foglalkozzunk. Bones emberei szét fognak széledni, és minél tovább vannak parlagon, annál jobban

megerősödik Patra. Mikorra lehet a leghamarabb megszervezni ezt a gyűlést? Mencheres mintha kissé hátrahőkölt volna. Nem törődtem ezzel, és a hangsúly kedvéért toppantottam. - Nos? Holnap estére. Majd értesítem a megfelelő vezéreket. - Akkor hát holnap este. A kérdés csak az volt, hogy addig mi a csudát kezdek magammal. Miután többen megjegyezték, hogy nem aludtam, felmentem az egyik hálószobába, csak hogy ne kelljen tovább hallgatnom őket. De alighogy végignyúltam az ágyon, és megéreztem magam mellett a tátongó ürességet, feladtam, és inkább vettem egy fürdőt. Két teljes óráig áztam a kádban, és bámultam a semmibe. Mencheres az ajtóban állt, amikor kijöttem a fürdőszobából. Van valamim a számodra - mondta, és egy faragott, antik fadobozkát nyújtott felém. - Mi ez? Bones adta nekem, hogy őrizzem meg számodra, ha esetleg történne vele valami. Tedd az ágyra - A hangom érdes volt. Féltem átvenni a dobozt, mert remegett volna a kezem. - És hagyj magamra. Mencheres így tett, és én kettesben maradtam a szobában a dobozzal. Húsz percbe telt, mire bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy kinyissam, s halkan felkiáltottam. A dobozka tetejének bélésében fényképek voltak. Az első kettőnkről készült tavaly nyáron. Bones és én a verandai foteljeinkben, Bones arca profilból, ahogy éppen a fülembe súg valamit. Bármi volt is az, én mosolyogtam rajta.

A másik kép engem ábrázolt meztelenül egy roppant rendetlen ágyon, amint az oldalamon fekszem, és egy párnát ölelek magamhoz. A szám nyitva álmomban, arcomon érzéki nyugalom. Az egyik mellem kilátszik, a másik épp csak kikandikál a takaró alól, akárcsak a lábam közti vörös fürtöcskék. Kissé zavarba jöttem. Letettem a képet, és ekkor vettem észre az írást a hátulján. Ezt a képet egy reggel készítettem. Olyan gyönyörű voltál, hogy nem tudtam ellenállni. Még most is elmosolyodom, ahogy szinte látlak elpirulni. Fojtott hördülés szakadt fel belőlem ismerős, elegáns betűinek láttán. Nem, ez nem megy. Annyira fájt, hogy a légzésem szaggatott zihálássá változott. A doboz további tartalmának tetején összehajtogatott papírdarab feküdt, rajta felirat: Szeretett feleségemnek. A betűk azonnal elhomályosultak előttem, mert a szememet égő könnyek öntötték el. A lelkem mélyén jól tudtam, hogy ha most elolvasom ezt az üzenetet, szétporlik vékonyka kis önuralmam, és becsavarodom. Inkább lecsuktam a dobozt, és az ágy alá toltam. El kell foglalnom magam. Torz eltökéltséggel kaptam fel az első kezem ügyébe kerülő nadrágot és felsőt, aztán kirohantam a szobából. Doki felkapta a fejét, amikor megjelentem az alagsorban. Éppen a hatlövetűit pörgette. A legtöbb vámpír késben, kardban vagy hasonló antik fegyverben utazott, de Dokinak a pisztoly volt a mániája. Soha egyetlen lépést sem tett a hatlövetűi nélkül. Kaszás! - üdvözölt. Te mennyi idős vagy? A váratlan kérdés meglepte, de nem adta jelét. Noha már vagy egy hete együtt voltunk, még nem sokat beszélgettünk.

Százhatvan éves, az élő éveket is beleszámítva Kellemes déli kiejtése volt, amitől minden szava rendkívül udvariasan hangzott. Eltűnődtem, hogy a szürkékkel vagy a kékekkel tartott-e. Felém nyújtotta az egyik pisztolyt. Megpörgeted a kislányt? Hajlandó lettem volna akár negyven mérföldet is lefutni, vagy éppen magányosan vívni, ha ez segít. Pisztoly? Miért ne? A pisztolyaid nőneműek? - kérdeztem, amikor átvettem a fegyvert. Kakassal kellett beélesíteni. Az én pisztolyaim félautomaták vagy automaták voltak, ahogy éppen a helyzet kívánta. Ez azért van, Cat, mert mindig a női meggyőző erő a leggyilkosabb. Sötét humor. Más körülmények között értékeltem volna. Megpörgettem a pisztolyt az ujjam körül, majd felhúztam és céloztam, egyetlen villámgyors mozdulatsorral. Ugyan a kések a kedvenceim, de ez nem jelenti azt, hogy a lőfegyverekkel teljesen amatőr lennék. Nagyon jó - jegyezte meg Doki. - Annak a falnak a másik oldalán csak föld van. Hogyan tudsz lőni? Válaszul beleeresztettem az egész hatos tárat a falba, olyan gyorsan, hogy egyetlen lövésnek tűnt az egész. Doki mosolyogva szemlélte a falon kialakult háromszöget. Én nem viszonoztam a mosolyát: az arcom képtelenné vált erre a kifejezésre. Ha lenne több golyó, a nevemet is felírnám - mondtam, valódi érdeklődés nélkül. - Most lássunk téged. Doki fogta a fegyvert és újratöltötte. Aztán szemmel követhetetlen gyorsasággal megpörgette mindkét fegyvert egyszerre, a földre pattintotta őket és újra elkapta, összekoccantotta a levegőben, váltogatta őket a háta -

mögött és a lába között. Közben el is sütötte őket, s a durrogástól még látványosabb lett a produkció. A lövések zaja még el sem halt, a fegyverek már az én kezemben voltak. Ez hogy tetszik? A harminclépésnyi távolságra lévő falra pillantottam, és végre eljutott a tudatomig a poén. Doki a betűt csinált a háromszögemből, egy C és egy T betűvel közrefogva. Tekintve, hogy mindezt egy szemkápráztató mutatvány közben vitte véghez, egészen rendkívülinek tűnt. Jó hasznodat vennénk a csapatomban - mondtam végül. - A srácoknak tetszene a produkció. A törvény és én régi és szövevényes viszonyban állunk egymással - mondta Doki fanyar derűvel. - Úgyhogy én inkább távol tartom magam tőle. Hogyan változtatott át Bones? Doki tekintete megkomolyodott. Nem ő volt. Ő a nagyuram. Annette változtatott át. Hoppá. Most női szemmel is végigmértem: izmos Alak, élesen metszett vonások, dióbarna szempár, hátrasimított barna haj. Hát, igen, Annette zsánere. Stimmel. Nem úgy van, ahogy gondolod. Még a tizennyolcadik században egyszer láttam, hogy négy férfi sarokba szorít egy nőt a kocsma mögött. Kettőt lelőttem, a másik kettő elmenekült. Nem tudtam, hogy nem jót teszek azzal a nővel, hanem megfosztom egy kiadós vacsorától. Annette mégsem feledkezett meg a lovagiasságomról. Mikor pár év múlva éppen halálomon voltam, rám talált, és felkínált egy másik lehetőséget. Én pedig elfogadtam. Bones is ezt tette volna. Pislogva fordultam el. Sose feledkezz meg semmilyen szívességről. Úgy látszik, ezt az elvet Annette is a magáévá tette.

Te nem Bones embere vagy, viszont Mester, tehát már nem állsz Annette fennhatósága alatt - töprengtem hangosan. - Akkor miért vagy itt? A barna szempár ünnepélyes pillantást vetett rám. Ugyanazért, amiért te. Mert nem felejtem el az adósságaimat. -

HUSZONHÁROM December 27-e volt, és egy operaépületben gyűltünk össze. Feketét viseltem, ami tökéletesen megfelelt a hangulatomnak. Az se nagyon érdekelt volna, ha szemeteszsákba kell öltöznöm, de a vámpírok adtak arra, hogy a jelentős alkalmakra kiöltözzenek, s rám most szereplés várt. Fekete bőrcsizma egészítette ki komor öltözékemet. Csak a derekamra csatolt ezüstlánc jelentett némi változatosságot, melyre számos ezüsttőrt aggattam. Ez szavak nélküli fenyegetés és a védelem ígérete is volt egyben. Mencheres és én a színpadon álltunk. Noha a színházban mindenki tudta, miért gyűltünk össze, Mencheres a formaság kedvéért hivatalosan is bejelentette Bones halálát. Nem engedtem, hogy bármiféle érzelem is látható legyen az arcomon, miközben a szörnyű szavak újra elhangzottak, pedig ugyanolyan fájdalommal hasítottak belém, mint először. -.. És végakarata szerint a vonala Mesteri címe a feleségére, Catre száll - Mencheres a kezét nyújtotta, és én elfogadtam. - Ettől az éjszakától kezdve mindazok, akik hozzád tartoznak, az enyémek is, és az enyémek a tieid is. Ezt a szövetséget vérrel kell megpecsételni. Catherine, akit Vörös Kaszás néven is ismernek, hajlandó vagy felajánlani a véredet a szavaid bizonyítékaként? Elismételtem a szükséges szavakat, melyekről sosem gondoltam, hogy valaha is ki kell mondanom őket. Aztán mély vágást ejtettem a tenyeremen. Mencheres átvette a kést, és ő is megvágta a saját bőrét, aztán kezet fogtunk. A véremmel bizonyítom a szavam. Ha megszegem az eskümet, ez legyen a büntetésem.

A hatás kedvéért a magasba emeltük összekulcsolt kezeinket. Az enyém máris bizsergett, ahogy gyógyulni kezdett a vérétől. Aztán szétváltunk, és ennyi volt. Vagy mégsem? Nem vagyok hajlandó vezéremnek elismerni a félvér lányt, és kihívást intézek ellene, hogy kiszabaduljak a vonalából. Thomas, te arcátlan mocsok! - lépett elő Spádé a színpad széléről. - Ha Crispin itt volna, kitépné a gerinced és agyonverne vele. De mint hajdani legjobb barátja, most én fogom megtenni helyette. Ami azt illeti, nem voltam igazán meglepve. A vámpírok bármely hivatalos összejövetelen kérhették vagy követelhették kihívással a függetlenségüket. Ha a Mesterük jóindulattal volt irántuk vagy előzetesen már megegyeztek, harc nélkül is ment a dolog. De ha nem. Eszedbe se jusson, Spádé - szóltam közbe. - Bones értékelné a szándékodat, és én is értékelem, de ez a fickó engem hívott ki, és nekem kell válaszolnom. Cat! - fogta meg a vállam Spádé, és halkra fogta a hangját. - Napok óta nem aludtál, alig ettél, csak emészted magad. Ha én nem, akkor hadd feleljen meg neki Mencheres. Ő olyan példát statuál ezzel a szemétládával, hogy bárki, aki esetleg hasonlót forgat a fejében, elveszítse a kedvét. Igazad van - feleltem. Spádé kezdett megnyugodni, de Bones tudta volna, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. - Ezt az alakot tényleg móresre kell tanítani, de ez az én dolgom. Ha nem vagyok rá képes, akkor a vonalam széthullik. Thomas! Hátratoltam Spádét és kimentem a színpad peremére.

Elfogadom a kihívásod. Ha szabadságot akarsz. ropogtattam meg az ujjaimat, és köröztem egyet a nyakammal -.. gyere és vedd el! Thomas elindult a színpad felé, majd egyetlen szökkenéssel fent termett. A többi vámpír utat nyitott neki, Mencheres pedig egy intéssel beléfojtotta a további ellenkezést Spádéba. Kis híján elmosolyodtam rajtuk. Ez volt a lehető legjobb terápia. Hogyan akarsz meghalni? - kérdeztem, s tekintetemet Thomaséba fúrtam. - Mert most meghalsz. Úgyhogy megválaszthatod a fegyvernemet. Kard, tőr, kalapács vagy puszta kéz. Thomas hozzám hasonló magasságú volt, kék szemű, göndör vörösesbarna hajú. Ennyit konstatáltam belőle, miközben az auráját méregettem. Az erős vámpírokra jellemző vibrálás áradt belőle. Nem egy tini vámpírral álltam szemben. Nemzőm iránti tiszteletből gyorsan fogok végezni veled - felelte ír akcentussal. Keserű gúnnyal hördültem fel. Alacsony termetével és kerek ábrázatával Thomas a gyermekkoromban kedvelt gabonapehely dobozán díszelgő zöld ír koboldra emlékeztetett. Ide a bűvös talizmánjaiddal, mondtam volna neki legszívesebben. Ha még zöld ruha is lett volna rajta, tökéletes lett volna az összhatás. Ha lenne benned bármi tisztelet Bones iránt, nem. Éppen egy háború közepén akarnád elnyerni a szabadságod - sziszegtem. - Ez elég csúnya dolog. Balszerencséjére elcsavarta a fejét egy olyan boszorkány, mint te - felelte, miközben a sietősen összehordott fegyverek közt válogatott. Én nem keresgéltem - volt nálam éppen elég. - Te bujtottad fel a -

háborúra egy olyan merénylet miatt, ami igazából meg sem történt! Erre a színpadon álló vámpírok egy részéből szitkok törtek fel. Hideg düh kerített hatalmába. Övön aluli ütésekkel operál? Akkor legyen úgy. Felkiáltottam és összegörnyedtem, mintha megütöttek volna. Thomas egy villanással már nekem is ugrott, és mikor a kése már csak milliméterekre járt a gyilkos döféstől, félrerándultam, és mélyen a hasába toltam a saját pengéjét. Aztán a szívét is átdöftem a saját tőrömmel. Mindez alig egy másodperc alatt játszódott le. Te idióta barom, biztosan nem figyeltél oda, amikor Bones arról beszélt, hogy sose dőlj be a blöffnek. Késemmel a szívében Thomas megdermedt, mint ha hirtelen jéggé fagyott volna. Odahajoltam hozzá, és a fülébe súgtam: Add át üdvözletemet Bonesnak. - Azzal megforgattam a kést. - Bár meg fogod bánni, ha tényleg találkoztok. Belerúgtam Thomas zsugorodásnak induló hullájába, mely a zenekari árokba repült. Aztán visszadugtam a kést az övembe. Még csak azzal sem bajlódtam, hogy letöröljem róla a vért. A háttérben mozgolódás támadt. Ajtók csapódtak! Mikor felpillantottam, Mencheres odalépett hozzám és megfogta a kezem. Cat, nagyon sajnálom, de fogalmam sem volt róla hogy erre készül - csikorogta. - Hivatalos összejövetelen nem támadhatunk rá, az a törvényeink ellen való lenne, és mindnyájunk végzetét jelentené. Szavai eloszlatták pillanatnyi zavaromat azzal kapcsolatban, hogy ki lehet az az öt vámpír, aki éppen beront a színházba. Későn jövők, ez volt az első gondolatom. Aztán az az

undorító nevetés elárulta, hogy tévedtem. Ismertem ezt a kacajt. Belém égett. Mencheres, kedves férjem, hát nem üdvözölsz? Az ujjaim elfehéredtek, olyan erősen szorítottam meg Mencheres kezét. Mencheres ujjai vadul ropogtak és gyógyultak egyszerre. Patra hozzá beszélt, de végig engem nézett, miközben kígyókecsességgel végiglejtett a széksorok között. Patra nem az anyjáról készült holywoodi filmekből ismert sablonos egyiptomi frizurát viselte. Hosszú fekete hajában aranyosra szőkített fürtök csillogtak, és a szemöldöke sem volt olyan sűrű, mint a filmek alapján várni lehetett. Inkább vékony, akárcsak ő maga. Sportosnak tűnt, mintsem csábosán telt idomúnak. A bőre halovány, de sötétebb az enyémnél. Szinte mézszínű. Az orra egy árnyalattal hosszabb a divatosnál, de így sem volt kétséges: Patra gyönyörű nő. Miért? Szinte odaköptem a kérdést Mencheresnek, miközben én sem vettem le a tekintetem Patráról. Idegeim pattanásig feszültek. Öld meg, ez volt az egyetlen gondolatom. Ez a törvényünk. Mivel a feleségem, részt vehet bármely hivatalos összejövetelen, de nem támadhat ránk. Viszont mi sem bánthatjuk. Ki akarja provokálni, hogy nekiugorj, de semmiképp sem adhatod meg neki ezt a könnyű győzelmet. Hát, igen, provokálni aztán provokál. Legszívesebben darabokra szaggattam volna, és a vérét szétkentem volna a ruhámon. A tekintetem felizzott, és gyűlölködő zöld sugarakat lövellt rá. - Helló, szuka! Megint nevetett, a maga sokat sejtető, doromboló módján.

Szóval te vagy a félvér. Mondd csak, jól alszol mostanában? - kérdezte felcsillanó szemmel. Tulajdonképpen elképesztett, hogy nem robbanok szét a dühtől. Szinte kívülről hallottam önmagam, ahogy tiszta, éles hangon válaszolok, mit sem árulva el abból, amit érzek. Csak ennyire vagy képes? Ez elég gyenge volt, Patra. Bármire is számított, nem jött be neki. Bosszús arckifejezése világosan mutatta ezt. Nem vagyok olyan ostoba, mint reméled - folytattam. Most pedig fogd be a szád vagy menj el, mert zavarod a gyűlést. Biztosan erre is van valami törvény. Elmegyek - felelte Patra megvetően. - Láttam, amit látni akartam. Semmi vagy, és nemsokára még annál is kevesebb leszel. De mielőtt távozom, jobb lesz, ha megtudod, miért is kerültél bele tulajdonképpen ebbe a háborúba. Fogadni mernék, hogy a férjem nem mondta el neked, ugye? - Mit nem mondott el? Patra nevetett, és hirtelen arra gondoltam, hogy életemben nem hallottam még ennél gyűlöletesebb hangot Még sosem tetted fel magadnak a kérdést, hogy miért fordultam Mencheres ellen? Mert ha nem tettem volna, akkor nem lenne háború, és nem lett volna okom megölni a te Bonesodat. Ha biztatást várt tőlem, csak hallgatást kapott. Patra felsóhajtott. Hát, jó, elmagyarázom. Mikor Mencheres felajánlotta, hogy vámpírrá változtat, megmondtam neki, Hogy csak akkor megyek bele a dologba, ha a szeretőmet, Intefet is átváltoztatja. De miután feléledtem a halálból, Mencheres azt mondta, hogy Intef már meghalt, mielőtt az emberei elérhették volna. -

Pillanatnyi szünetet tartott, és megvető pillantást vetett Mencheresre. Aztán egy nap Anubus, Mencheres egykori barátja megtörte a hallgatást. Intefet nem a rómaiak ölték meg, hanem Mencheres. Látod, kis félvér, azért vagy benne a háborúban, mert végre bosszút állok a szerelmem gyilkosán. Akkor tulajdonképpen ki is a hibás Bones haláláért? Mencheresre pillantottam, aki egy pillanatra lehunyta a szemét, csak aztán nézett szembe velem. És akkor láttam, hogy amit Patra mondott, az igaz. Az utolsó szóig. Hirtelen erőt vett rajtam a vágy, hogy mindkettőt leszúrjam, amiért ilyen kíméletlenül szerzik meg, amit akarnak. Aztán visszafordultam Patrához. Értem az indokaidat. De elég lett volna csak Mencherest megcéloznod. Ehelyett ártatlanok családtagjait raboltad el, hogy öngyilkos bombát csináljanak magukból. Megölted Bonest, és ezért én meg foglak ölni téged. Mindenki közül éppen te értheted meg a legjobban, miért. Patra elmosolyodott. Mivel átérzem a fájdalmadat, meg foglak szabadítani tőle. - Aztán felemelte a hangját. - Büntetlenséget kínálok mindenkinek, aki elhagyja őt, és csatlakozik hozzám! Továbbá elképzelhetetlen mértékű jutalmat ajánlok annak, aki végez vele. Ez egy isten ígérete. Keményebb pillantást vetettem rá, mint az ujjamon viselt gyémánt. Te önhitt szajha, én foglak előbb holtan látni, és ez egy félvér ígérete! Patra még egy utolsó lesajnáló tekintettel elfordult. Négy testőre összezárt körülötte, miközben ugyanolyan kecsességgel siklott végig a termen, mint idefelé.

Csak akkor fújtam ki a levegőt, amikor becsukódott mögötte az ajtó. Reszketni kezdtem a dühtől. Tökéletes csend támadt, a legapróbb emberi nesz mozgolódás vagy torokköszörülés - sem hallatszott. Odamentem a színpadra gyűjtött fegyverkupachoz, és szinte gyengéden kiemeltem belőle egy kardot. Jobb, ha most azonnal reagálok Patra-ajánlataira, mint ha hagyom, hogy bárkiben gyökeret verhessen a tévhit, hogy gyenge lennék. Nos, jó! Aki hisz ennek a szukának, és úgy véli, elintézhet, tessék, állok elébe! A kihívások nagy számban és gyorsan érkeztek. A terem minden sarkából harsantak a hangok. Ezúttal nem ajánlottam fegyverválasztást - ragaszkodtam a kardomhoz. Egymás után döftem át vagy fejeztem le a színpadra merészkedő vámpírokat. Minden visszafojtott dühömet és gyászomat beleadtam a vágásokba, és örültem, hogy ezekben a rövid pillanatokban végre a gyászon kívül valami mást is képes voltam érezni. Mire a nyolcadik vámpírral is végeztem, olyan mély döféssel, hogy a fél karom eltűnt benne, a ruhám tucatnyi helyen fel volt vágva, alkalmasint illetlen betekintést nyújtva. A sors iróniája, hogy sebeimet épp a folyamatosan fröcskölő vámpírvér gyógyította be. Visszafordultam a közönséghez. Ki gondolja még úgy, hogy el tud intézni? Most már senki nem jelentkezett. A kardot a színpad közepébe szúrtam, olyasféleképpen, ahogy az Excaliburt a mondabéli sziklába. Aztán ruhaujjam foszlott maradványaival megtöröltem az arcom, és Menchereshez fordultam. Most már mehetünk?

HUSZONNÉGY Visszaértünk a házba, s az ágy ásító üressége mintha gúnyolódott volna velem. Nézd csak, incselkedett, az ágynemű sima. Nincs mélyedés a matracon, ahol egy magas, sápadt alak feküdt volna. Bones nincs többé. Soha többé nem jön vissza. Tehetetlen dühömben felkaptam az ágyat és a falhoz vágtam. Ezzel csak annyit értem el, hogy láthatóvá vált az ágy alá rekkentett dobozka, melynek tartalmát képtelen voltam megnézni, valamint tönkretettem egy teljesen jó ágyat. Értelmetlenség, mint az egész jövőm. Melegítőalsót és pólót vettem fel, aztán lementem a földszintre. A dobozt egy lepedőbe csomagoltam, amit az ágy roncsai közül húztam ki. Az óra nemrég ütött hajnali kettőt, de senki sem aludt. Spádé és Rodney a dolgozószobában tartózkodott Iannel. Mencheres nem volt velük, ami nem lepett meg. Patra látása felzaklatta, ez nyilvánvaló. Valahol a szívem mélyén egy kicsit sajnáltam. Mikor elvette Patrát, szerette őt. Az emberismerete talán hiányos, de hát senki sem lehet tökéletes. És a hiba, amit elkövetett, évezredek óta kísérti. - Kitettél magadért az éjszaka, Cat - dicsért meg Ian. - De úgy nézel ki, mint a mosott szar. Normális esetben valami gúnyos visszavágással feleltem volna, de most túlságosan nehezemre esett. Lerogytam a díványra, és letettem a dobozt magam mellé a földre. Mindegy. Aludnod kéne - mondta Spádé, már vagy századszor. Ha tudnék aludni, akkor nem lennék itt, hogy a nyaggatásotokat hallgassam. Anubus kinyögött már valami érdekeset?

Ian volt az, aki a legtöbb időt töltötte a fogollyal. Ő, meg néhány szadista hajlamú haverja. Anubus nyilván jobb szerette volna, ha megölik. De persze erről szó sem lehetett, bármennyire is akarta. Nem nagyon - mordult fel csüggedten Ian. - A rohadék még azt sem tudja, hogyan kapták el Crispint, vagy ki volt még ott a pályaudvaron azokon kívül, akiket láttunk. Nem tűnik logikusnak a dolog, de ő makacsul kitart amellett, hogy nem tud semmit. Kicsit keményebben kell próbálkoznunk - jegyezte meg Rodney komoran. - Legyünk találékonyabbak! Megdörgöltem a halántékomat, hogy enyhítsem az egyre erősödő migrént. Iannek igaza van - mondta Spádé. - Szörnyű állapotban vagy, és pihenés nélkül nem fogod sokáig bírni. Esetleg ha én... Te nem tudsz segíteni rajta. De én igen. Spádé ellenségesen meredt a belépő Tate-re. Ian és Rodney nemkülönben. Tate-et, ha zavarta is ez, nem adta jelét. Leült mellém a díványra. Tate - sóhajtottam fel. - Talán most jobb lenne, ha elmennél. Gondolatban éppen a fejeddel fociznak. Tate ezt elengedte a füle mellett, és gyógyszeres üvegcsét nyújtott felém. - Beszéltem Donnal. Ez a te véredre van belőve, Cat, és el fog altatni. Ezért tűntem el órákra - gyalog mentem a patikába, hogy senki se tudja lenyomozni a kocsit vagy a rendszámot. A három másik vámpír éppúgy megdöbbent, mint én. Elvettem a fiolát. Köszönöm. - Ezt őszintén mondtam, mert csábító volt az álom által kínált rövidke üresség. Talán néhány órára megszabadulok a fájdalomtól. Tate egy pohár vizet adott.

- Nagyon szívesen.

Benyeltem a szükséges adagot, aztán hátradőltem a kanapén. A dobozka még ott volt mellettem, a belezárt szavak a legutolsó Bones-pótlékok. Néhány perc múlva éreztem, hogy a testem ellazul. A gyógyszer erősnek bizonyult, és hamar felszívódott. Szép munka, kölyök - jegyezte meg Spádé, miközben én már kezdtem elúszni. - Talán mégiscsak vehetjük valami hasznodat. Bonesszal egyetértettünk abban, hogy a legjobbat akarjuk neki - hallottam valahonnan távolról Tate fojtott válaszát. - Csak éppen mindketten mást tartottunk a legjobbnak. Bones... A név ott visszhangzott a fejemben, amikor belesüppedtem az öntudatlanságba. Talán rólad álmodom majd. Valami zajra ébredtem. Valaki sikoltott a házban. Aztán rohanó léptek dobogtak. Mindez áthatolt a nyugtató okozta nyugtalan álmon. Mi a fene...? - hallottam Spádé emelkedő tónusú hangját. -Itt forduljak fel! Ez Ian volt? Hát nem képesek csendben lenni? Annette-féle visítás hallatszott, olyan fülsértően, hogy a fejemre húztam a párnát. Még ez a kis erőfeszítés is kimerített. Ha képes lettem volna rá, szétcsapok a hangoskodók között. Azt akarják, hogy aludjak, és közben így rajcsúroznak? Képmutatók. Annette félreismerhetetlen hangsúlyai hallatszottak harsány, érthetetlen kitörésekben. Valami nagy zajjal a földre zuhant. Valamiért úgy gondoltam, hogy Tate az. Amikor elaludtam, éppen egy szék két hátsó lábán hintázott. Talán ő is

elbólintott, és elvesztette az egyensúlyát. Ez azonban nem magyarázta volna a következő mondatot: Te kibaszottul szórakozol velem... Hangok összevissza kórusa zendült fel, ajtók csapódtak, és akkora volt a zaj, hogy nagy nehezen kinyitottam az egyik szemem. Aztán a zűrzavaron keresztül eljutott hozzám egy szó, melynek hallatára rongybabaként gurultam le a díványról. Crispin! ...látni akarom a feleségemet. - Csak ennyit hallottam, amikor sikoltozásban törtem ki, és az alacsony kávézóasztalon átvergődve, vakon botorkálni kezdtem a hang felé. A szemem nyitva volt, de nem láttam élesen. Minden megkettőzöttnek, homályosnak rémlett; a felém közeledő alak is. Karok kaptak el és szorítottak magukhoz. Olyan erővel csapódtunk egymásnak, hogy elestünk. Az arcom egy nyakhoz préselődött, melyben ismerős akcentusú hang rezdült. ...annyira hiányoztál, Cicuska. Szeretlek... Ez csak álom, gondoltam. Álom, és nagyon megfogom köszönni Donnak, hogy a segítségével újra Bones karjaiban lehettem. Éljen a modern tudomány és a nyugtatóval kevert kodein! De hát te meghaltál - motyogtam. - Bár tényleg itt lennél... Hagyjatok minket magunkra. Mindenki. Adjatok nekünk pár percet. Charles! Suttogás kezdődött, amit nem tudtam kivenni, pedig Spádé lehajtott feje az államat súrolta. Aztán a vámpír bólintott, és megcsókolta a sápadt, kissé még mindig homályos arcot. Bármit, barátom.

Kérlek, ne ébresszetek fel - könyörögtem, rettegve attól, hogy valaki kiráncigál ebből az álomból. Magamhoz szorítottam az oly valóságosnak tűnő alakot, és görcsösen lehunytam a szemem. - Csak még egy kicsit... Nem álmodsz, Cicuska. - Ismerős száj tapadt a számra, és megdobbant a szívem a csóktól. - Itt vagyok. Láttak holtan, összeaszalódva, nem vagy igazi... - A valóság és az álom összekeveredett, súlyosbítva a gyógyszer hatásával és a sokkal. Bones a díványhoz vitt. Először ez, csak aztán a beszéd - mondta, majd összetörte a vizespoharamat, és egy szilánkkal megvágta a kezét. Nem volt sok választásom, mert a következő pillanatban a számra tapasztotta a tenyerét. Minden egyes cseppel, amit megittam, egyre jobban eloszlott a kába homály, míg élesen ki nem bontakozott előttem Bones térdeplő alakja. Remegő ujjakal nyúltam felé, hogy megérintsem. Attól féltem, ez csak Patra valami újabb varázslata, és végül minden széthullik a szemem előtt. Bones megfogta a kezem és megszorította. Szinte faltam a tekintetemmel. A hajától eltekintve, mely meghökkentően fehér volt, ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt. Bőre éppoly áttetsző, mint mindig. Sötétbarna tekintete rám szegeződött. Tényleg itt vagy? Nem tudtam szabadulni a félelemtől, hogy csupán egy látomással állok szemben. Mi van, ha hiszek neki, aztán felébredek és kiderül, hogy tényleg csak álom volt? Azt nem bírnám elviselni. Megőrülnék. Hirtelen kétségbeeséssel felkaptam egy üvegszilán kot, és a lábamba szúrtam. Bones aggódva kirántotta. Mit csinálsz, Cicuska? -

A szúrás helyén lüktető fájdalom volt a legcsodálatosabb érzés, amit valaha is megéltem, mert azt jelem tette, hogy nem álmodom. Valamilyen módon Bones csakugyan itt van. Az elmúlt napok szörnyű önuralma összeomlott, és könnyekben törtem ki. Rávetettem magam, miközben ő próbált visszanyomni, hogy meggyógyítsa a lábam. Hát élsz, mégis élsz! Görcsösen ismételgettem ezt, miközben csukladozva zokogtam. Lázasan tapogattam végig teste ismerős, körvonalait a ruhája alatt. Annyira vágytam rá, hogy megérintsem a bőrét, hogy feltéptem az ingét, és még hevesebb zokogás vett erőt rajtam, amikor megéreztem csupasz teste megnyugtató energiakisugárzását. Bones szorosan magához ölelt. Suttogott valamit a! fülembe, de nem értettem. Az elmúlt napok minden kínja és fájdalma kifakadt belőlem és örömnek adta át helyét, melynek ereje alapjaimban rázott meg. Minden érzelmi kontroll, melyre oly büszke voltam, semmivé lett, de már nem érdekelt. Minden, amit elveszettnek hittem, egyszerre csak újra itt van. Úgy csüngtem Boneson, mintha a halálát jelentené, ha elengedném - és így is éreztem. Percek telhettek el, pedig én röpke pillanatoknak éreztem. Bones kissé eltolt, hogy megcsókolhasson, s én mohón fogadtam a száját, hogy végre újra érezhessem az ízét. Ő szorosan magához húzott, és felnyögött, amikor a dereka köré kulcsoltam a lábamat. Pedig nem a megszokott okból kezdtem simogatni. Nem a kéjvágy vezetett. Most a szenvedélynél, a pillanatnyi késztetésnél erősebb ösztön kívánta, hogy magamban érezzem. Bones is megérezhette ezt, mert nem várt. Ruhadarabok reccsentek, aztán belém hatoló húsának elképzelhetetlen eksztázisa. Utolsó könnyeimen keresztül szaggatottá vált a légzésem, s olyan erővel tapadtam hozzá, mintha szét

akarnám zúzni, aztán addig csókoltam, amíg meg nem szédültem az oxigénhiánytól. Gyors és kirobbanó szeretkezés volt. Bones is elérte a csúcsot néhány pillanattal utánam, valami mélységesen elemi hördüléssel. A szívem csak úgy kalapált, ami a véremben keringő rengeteg kemikália mellett akár veszélyes is lehetett volna, de nem törődtem vele. Ha ebben a pillanatban meghalok, akkor is a világ legboldogabb embere lettem volna. Nem is tudod, mennyire hiányoztál, Cicuska mormolta Bones. Mindenki visszajött - leheltem az emlék súlya alatt. Csak te nem. Hívtam a mobilodat. Patra vette fel. És azt mondta... Elhallgattam. Felmerült bennem az a kérdés, melyet a sokk és a viszontlátás öröme eddig elnyomott. - Bones, tulajdonképpen mi történt? Hogy ne kelljen többször ismételnie magát, Bones mindenkit behívott, miután mindkettőnknek kerített valami ruhát. Én a díványon ültem, és hideg kávét szürcsöltem, hogy a kábulat utolsó morzsáit is kiseperjem az agyamból. Bones vére nagyjából semlegesítette a gyógyszert, de azért túlzás lett volna azt mondani, hogy teljesen magamnál voltam. Mikor Bones végre beengedte a többieket, szinte elveszett az ölelésekben. Aki majdhogynem fegyverrel vágott utat magának hozzá, az Annette volt. Átölelte és szájon csókolta, mielőtt Bones bocsánatkérő pillantással elfordulhatott volna. - Ne haragudj rá - mondtam, s ez egyszer cseppet sem voltam féltékeny. - Az elmúlt napokban ő is éppolyan nyomorultul érezte magát, mint én.

Mikor Annette végre elengedte, Mencheres ölelte át Bonest hitetlenkedve, és meghúzkodta az új fehér tincseket. Eddig még sosem hazudtak a vízióim - jelentette ki. És láttalak összeaszalódni. Ne félj, nem írom be a fekete pontot az ellenőrződbe felelte Bones. - De erre még visszatérünk. Köszönöm, hogy tartottad magad a megállapodásunkhoz. Nem fogom elfelejteni. Ian következett, aki érzelmektől átfűtött kacajjal ölelte át. Te nyavalyás, a nejed nyugodtan agyoncsaphatna ezért a gonosz tréfáért! Bones hátba veregette. Te még mindig itt vagy, haver? Vigyázz, mert a végén még rendes ember válik belőled. A többi vámpír is kifejezte örömét afelett, hogy újra láthatják. Lelkem mélyén arra gondoltam, hogy zavarban is lehetnék, miután mindenki fültanúja volt összeomlásomnak, majd a rá következő testi egymásratalálásnak, de igazából nem érdekelt. Pokolba a szégyenlősséggel - egy percig sem haboztam volna, ha újra megmutathatom Bonesnak, mennyire szeretem, akár a könnyeimmel, akár mással. Az élet túl rövid ahhoz, hogy sokat aggodalmaskodjunk. Végül Bones letelepedett mellém. Megfogtam a kezét, mert még mindig folyamatos megerősítésre volt szükségem arról, hogy valódi. - Üldözőbe vettem azt az utolsó vámpírt, mint tudjátok kezdte. - Felugrott az áthaladó vonat tetejére. Követtem, és miközben kocsiról kocsira ugráltunk, megéreztem a többieket. Patra volt ott, egy egész vagon Mesterrel. A ravasz banya tudta, hogy csak akkor érezzük meg, ha a vonat megérkezik. Felözönlöttek a tetőre, és el akartak

kapni. Briliáns csapda volt. Elég nehéz a száguldó vonat tetején birkózni és ezüstkéseket kerülgetni. Tátott szájjal meredtem Bonesra, aki ilyen könnyedén adta elő az életveszélyes jelenetet. Miért nem ugrottál le, hogy elmenekülj? Túl önhitt voltam - felelte kurtán. - Patra olyan közel volt. Ha elintézem a testőreit, akkor egyszer s mindenkorra véget vethetek a háborúnak. Úgyhogy tovább harcoltam, és amikor már csak hat Mester maradt, megtörtént a baj. Az egyik elhajított egy tőrt, ami egyenesen beleállt a szívembe. A fájdalomtól térdre rogytam. A fickó visszamászott a kocsiba, hogy elmondja Patrának: megölt. Én is azt hittem, hogy igaza van, de elfelejtette megforgatni a tőrt. Letaglózott a kép, és amíg meg nem éreztem a nedvességet, nem is tűnt fel, hogy a körmeimet olyan erővel vájom a kezébe, hogy vért fakasztok. Ne haragudj - suttogtam. Emlékszem, arra gondoltam: végem, és nagyon dühös voltam. Ki tudtam húzni a pengét, de nem voltam olyan állapotban, hogy védekezhessek. Aztán valami különös erőt éreztem, miközben elsötétült körülöttem a világ, és már semmit sem hallottam. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy egy hídon száguldottunk át, és én legurulok a vonat tetejéről a vízbe. Aztán filmszakadás. Aztán vér. Bones sajnálkozva felmordult. Biztosan elsodort a folyó. Egy hajléktalan talált rám, biztosan meg akarta nézni, van-e valami érdekes a zsebeimben. Úgy tértem magamhoz, hogy a karomban tartottam a testét. Feltéptem a torkát, és az utolsó cseppig kiittam a vérét a szegény ördögnek. A cimborája is a közelben volt, és őt is megszívtam, mielőtt eléggé visszatért volna a józan eszem. És akkor megláttam a kezem... Szörnyű volt.

Bones maga elé nyújtotta a kezeit. Nem volt rajtuk semmi szokatlan. Látszottak a csontjaim. Mintha helyenként csontvázzá váltam volna. Nem tudtam semmire koncentrálni, alig láttam, hallottam, és gyenge voltam, mint a tavaszi bárány. Mikor felkelt a nap, megint elveszítettem az eszméletemet. Mi a rosseb történt veled? - kérdezte Ian. - Én még sosem hallottam ilyesmiről. De én igen - mondta halkan Mencheres. - Hadd fejezze be! Napnyugta után ébredtem fel, s ismeretlen áldozatom nagyjából ugyanakkor. El akart futni, de elkaptam a bokáját. Tudtam beszélni. Nem túl tisztán, de tudtam. Megmondtam neki, hogy vigyen el a legközelebbi telefonhoz, és akkor elengedem. A fickó persze halálra rémült. Egy gyilkos, félig elrothadt csontváz, szorongatja a lábát - csoda, hogy nem kapott szívrohamot. Megvártuk az éjfélt, hogy ne legyen olyan feltűnő, amint egy hajléktalan egy hullát vonszol oda egy utcai telefonhoz. Elképzeltem a jelenetet, és igen illetlen módon elnevettem magam. Ez a legfurább sztori, amit valaha hallottam. Oadértünk egy fülkéhez, de a csókának nem volt aprója, amit bedobhattunk volna. Az agyam még mindig nem működött rendesen - erre nem gondoltam. Csak azt tudtam, hogy biztonságos helyre kell jutnom. Mondtam neki, hogy kérjen R-beszélgetést, de azt mondta, az összes vonal foglalt vagy ki se csöng. Csak pár számra emlékeztem: a tiédre, Mencheresére, Charleséra... de egyikőtöket sem lehetett elérni. Ezenkívül még egy számot tudtam: Donét, és az működött. Ő felvette. A nagybátyám? Pislogni kezdtem meglepetésemben. Bones bánatosat szortyintott.

Hát, igen, ő is meghökkent. Azt mondta, hogy fura a hangom, és ez igaz is volt. Felidéztem neki, hogy aznap, amikor először találkoztunk, azt mondtam neki, hogy meghámozom, mint egy narancsot - erre valamiért emlékeztem -, és meg is teszem, ha tovább vitatkozik velem. Don kiszedte a hajléktalanból, merre vagyunk, és megígérte, hogy értem jön. Mivel nem akartam az utcán ácsorogni, megkértem az emberemet, hogy tegyen bele egy kukába. Körülbelül két óra múlva Don leemelte a fedőt. Mikor megláttam, azt mondtam, „Nem sietted el, öreg haver", és akkor végre elhitte, hogy én vagyok az, bár azért nem mulasztotta el megjegyezni, hogy egy hozzám hasonló aszott húsdarab lehetne udvariasabb is. Don bezsuppolt egy teherkocsiba, és ellátott vérzacskókkal. Mindet megittam, mégsem voltam még önmagam. Don visszarepített a telepre és tovább adagolta a vért. Körülbelül tizenkét óra kellett, hogy teljesen regenerálódjak. Mi a büdös francért nem hívott fel? Ez a mondat robbant ki belőlem, miközben végtelen hálát is éreztem a bácsikám iránt. Don sosem kedvelte Bonest, mégis megmentette az életét. Ezt sosem fogom tudni visszafizetni neki. Először is nem tudta az új számaitokat. E-mailt küldött ugyan, de te nem olvastad el. Továbbá mivel nem javultam azonnal, nem volt benne biztos, hogy helyrejövök-e egyáltalán. Nem akart hamis reménynyel áltatni téged. Egy órával azután, hogy rendbe jöttem, Tate telefonált, hogy receptet kérjen neked. Don elmondta, hol van a patika. Onnan pedig követtem Tate szagát idáig. Volt valami Bones hangjában, amitől hirtelen ráébredtem, hogy egyvalaki hiányzik a gyülekezetből. Pedig még anyám -

is ott lappangott az ajtónál, látszólag mit sem törődve az elhangzottakkal. Hol van Tate? És miért nem hívta őt Don, amikor már tudta, hogy jobban vagy? Pedig tudhatta, hogy velem van. Bones belenézett a szemembe. A tekintetében szánalom tükröződött - és eltökéltség. - Don azért nem hívta fel Tate-et, mert én mondtam neki, hogy ne tegye. Elvégre nem örültem volna, ha az a valaki, aki majdnem megölt, rájön, hogy mégis élek.

HUSZONÖT Bones szavai lassan eljutottak a tudatomig, és Spádé baljóslatúan mocorogni kezdett ültében. Eszembe jutott, hogy Bones odasúgott valamit Spádénak, amikor még félig kábán hevertem. Aztán annyira magával ragadott a felismerés, hogy Bones él, hogy egy elefántcsorda vonulását sem vettem volna észre, nemhogy egy kisebb csetepaté zaját... Hol van Tate? Elképesztő, hogyan tud az ember egyszerre szívből örülni és haragudni is. - Nem halt meg - felelte Bones. - Bezártuk, amíg be nem vallja az árulását, és akkor megölöm. Úgy gondolod, hogy a vasútállomás csapda volt? - Elég logikusnak tűnt a dolog. Az az áthaladó szerelvény tele Mester vámpírokkal és egy felettébb rosszindulatú egyiptomi királynővel aligha lehetett a véletlen műve. A tervről csak mi tudtunk, akik most itt vannak a szobában, persze Dave és Cooper kivételével, de ez nem azt jelenti, hogy egyikük az áruló. Dave jobbára Juan mellett őrködött, Coopernek meg semmi oka arra, hogy ártson nekem - Tate az egyetlen, aki bármit kockára tenne azért, hogy tőlem megszabaduljon, méghozzá úgy, hogy neked ne essen bajod. Az irántad érzett szerelme késztette árulásra, és szeretném, ha a saját szájából hallanád a beismerést. Aztán gyorsan ölöm meg, a te kedvedért. Nem. Nem ő volt az. Bones hallotta tagadó gondolataimat, és felsóhajtott. - Sajnálom, szivi, mert tudom, hogy kedveled, de... Védőpajzs mögé zártam a gondolataimat – nem Bones miatt, hanem azért, hogy a másik két vámpír ne hallja őket. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy Tate ilyesmit tegyen.

Néha kötözködik Bonesszal, és nagyon hülyén tud viselkedni, de Patrának nem árulná el. Ez képtelenség. Minek következtében valaki más a bűnös itt a szobában. - Ugye Tate nem tud megszökni? Bones furcsálkodva meredt rám. - Nem. Akkor őt most hagyjuk. Ha Tate beismerő vallomást tesz, nem kell vele fáradnod. Megölöm én magam. Ez igaz is volt, csak éppen jelen esetben értelmetlen. Ha Tate valaha is meg akarta volna ölni Bonest, azt fair küzdelemben tette volna. Persze minden esély nélkül, de az alattomosság nem kenyere. Mencheres! - folytattam. - Ugye azt mondtad, hogy hallottál már hasonló esetről, mint ami Bones-szal történt? Erről a csonttá aszalódós dologról? Mencheres hűvös, kutató tekintete megpihent rajtam, és abban a pillantban tisztában voltam két dologgal. Átlát a Tate-tel kapcsolatos közönyömön, és ő sem hiszi, hogy Tate a tettes. Sírj! A szó úgy villant bele a fejembe, mintha a fülembe ordították volna. Mencheres változatlanul rám meredt acélos szemével, én pedig meghökkenve engedelmeskedtem. Nem esett nehezemre. Még mindig nem voltam teljesen ura az érzelmeimnek. Hagytam, hogy folyjanak a könnyeim, szép kövér cseppekben, végig az arcomon. Játszottam a gyengét. Néha ez a legjobb támadás. A nemzőm, Tenoch rendelkezett hasonló képességgel - jelentette ki Mencheres. - Képes volt úgy manipulálni a testét, hogy aszottnak tűnjék, és így elhitesse, hogy halott. Többet kaphattál tőlem, mint gondoltam, Bones, amikor

megosztottam veled az erőmet. Tenochnak napok kellettek, hogy regenerálódjon; te szerencsésnek mondhatod magad, ha két hét alatt visszanyered a teljes erődet. Mencheres felállt - maga a megtestesült könnyedség és hatalom. Az árulót biztos őrizetben fogjuk tartani. Neked pedig vérre és alvásra van szükséged. Amíg teljesen vissza nem tér az erőd, titokban fogjuk tartani, hogy mégsem haltál meg. Átadom neked a szobámat. Teljesen hangszigetelt, ott nem fognak zavarni a ház zajai. Bravó! Legszívesebben megtapsoltam volna, de inkább a pajzsok mögött tartottam elismerő gondolataimat. Még a végén megkedvellek, te aljas zsivány. A látszat kedvéért nyafogni kezdtem: Bones, vigyél ágyba. Nagyon fáradt vagyok. Bones egyetlen kecses mozdulattal kapott fel. Mencheres, mutatod az utat? Bones kivitt a dolgozószobából. Mikor elhaladtunk anyám mellett, aki az ajtónál ácsorgott, Bones szemtelen vigyort villantott rá. Már azt hitted, hogy végre megszabadultál tőlem, igaz? Anyám kinyitotta a száját, aztán egy idő után becsukta. Majd meglepő módon félreállt az útból, anélkül, hogy lökdösni kellett volna. Nála ez már-már túláradó üdvözlésnek számított. Mocskos vadállat - jegyezte meg a rend kedvéért amikor kiértünk a látóköréből. Bones derűsen szortyintott, és ment tovább. - Én is örülök, hogy újra látlak, Justina. Mencheres követett bennünket a jókora hálóba. Összeszednék pár személyes dolgot, mielőtt hagylak titeket aludni... - mondta hétköznapi hangon, aztán gyorsan becsukta maga mögött az ajtót.

- Bones! Catnek igaza van. Nem Tate volt az.

Meglepett, hogy Mencheres is így gondolja, de nerm akartam faggatni. - Sosem tenne ilyet - helyeseltem. Miért nem? - vicsorogta Bones hevesen. - Ez az egyetlen esélye arra, hogy valaha is megszerezzen téged. Ha én lennék a helyében, én is mindent elkövetnék, hogy elpusztítsam magam, még ha az egész világot is el kell árulnom érte. És aztán kiadósan megbánnád - jegyezte meg Mencheres. Egy pillanatra mintha fájdalmat láttam volna átsuhanni az arcán, és arra gondoltam, hogy talán az a régi gyilkosság jutott az eszébe. A vetélytárs meggyilkolása nem garantálja a boldogságot. Sokszor inkább minden esélyt tönkretesz. Egy halott emléke sokkal erősebb, mint az élők nyaggatása. Mencheresre bámultam. Az arca újra kifejezésteleli lett, de mindnyájan tudtuk, mire céloz. Ha nem osztottam volna meg veled az erőmet folytatta Mencheres -, meghaltál volna ott, a vonaton. Bíznod kell bennem, mert van valaki ebben a házban, aki arra számít, hogy a féltékenységed majd elvakít. Bones járkálni kezdett. Ez azt jelentené, hogy valaki, akit testvérként szeretek, összeesküvést szőtt ellenem. Az egyetlen logikus választás Tate. Lehet, hogy igazad van. Bones ezen annyira meglepődött, hogy megtorpant. Odamentem hozzá, és végigsimítottam a pofacsontján. Ha igazad van - folytattam -, akkor az áruló lakat alatt senyved, és már nem árthat neked. Fájni fog a szívem, hogy egy barátom ilyen szörnyűséget tett, és megölöm. De ha

tévedsz... akkor van valaki, aki nagyon ügyel arra, nehogy leleplezzék. Meg van döbbenve, hogy élsz. Retteg attól, hogy mit fogsz tenni, ha rájössz a turpisságra. Ha tévedsz, akkor mindnyájan nyakig vagyunk a bajban. Ezek után mennyivel mernél fogadni arra, hogy igazad van? Bones átható pillantással méregetett. Tudod jól, hogy nem akarok kockáztatni. Hát, jó. Bárki is az igazi tettes, nyilván a lehető leghamarabb jelenteni akarja Patrának, hogy mégis élek, és valószínűleg Tate-et is gyorsan el akarják majd hallgattatni, nehogy meggyőzhessen az ártatlanságáról. Ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk, nem vagyunk elegen hárman. Mencheres bólintott. Most még hagyom, hogy a bűnös biztonságban érezze magát, abban a hitben, hogy Tate-et gyanúsítjuk. Kit vegyünk még be a buliba? Más szóval: kire bízhatjuk még mindannyiunk életét? Charlest, természetesen. Ha ő áruló, akkor személyesen szúrom szíven önmagam. És Rodney-ért is kezeskedem. Annette is rendben van - mondtam. - Amikor még azt hittük, hogy meghaltál, azt mondta, nem tud élni nélküled. Mencheres az ajtó felé hátrált. Nem maradhatok tovább, még gyanús lenne. Ami pedig a felépülésedet illeti... kissé túloztam. Tenoch egy órán belül meggyógyult, és két óra alatt visszanyerte az erejét. Neked is bőven elég lesz egy nap, de a többiek higgyék csak azt, hogy még gyenge vagy. Nagyuram - állította meg Bones a nyitott ajtóban. Még egyszer köszönöm. Mencheres elmosolyodott. Egy pillanatig fiatalabbnak tűnt, mint Bones, már ami az emberi kinézetet illeti. Szikrázó erőtere mellett ez eddig még sosem tűnt fel. Nagyon szívesen.

Bones és én ott álltunk egymással szemben a hatalmas szobában. Hirtelen nem tudtam, mit mondjak. Menjünk végig a lehetséges gyanúsítottak listáján? Vitatkozzunk tovább Tate esetleges bűnösségéről? Vagy felejtsük el az egészet és aludjunk? Felhívta bárki Dont, hogy szóljon neki: megtaláltál? Ez eldöntötte a kérdést, pedig nem is szerepelt a listámon. Nem, de még ráér. Most gyere, feküdj le mellém. Napok óta másra sem vágyom, mint az ölelésedre. Bones magával húzott az ágyba és betakart. Én megtapogattam fehér sörényét. Arca hűvös volt és márványsima. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy nemrég még ráncos és aszott lehetett. A tested oly mértékig megöregedett, hogy csaknem igazán meghaltál. Azért lett fehér a hajad, ugye? Igen. Gondolom. Miközben ránctalan, gyönyörű arcát és hófehér haját néztem, hirtelen belém hasított, hogy tulajdonképpen egyikünknek sem lenne szabad már élnie. Őt szíven szúrták, én pedig ott álltam a szikla peremén, és visszatérve úgy talált volna rám, hogy már nem éleszthetett volna fel újra. Néha akadnak olyan pillanatok, amikor minden tökéletesen világos. Amikor a válaszok oly nyilvánvalónak tűnnek, hogy nem is értem, miért nem gondoltam rájuk korábban. Amikor azt hittem, hogy Bones halott, semmi más nem számított azon kívül, hogy a bűnös megfizessen. Nem érdekelt, hogy fel kell adnom a munkámat és át kell vennem a vonalát, ha meg akarom bosszulni a halálát. Mindezt adottnak vettem, és felhívtam Dont, hogy szóljak neki: nem megyek vissza hozzá. Most viszont, hogy Bones él, visszatérhetnék a munkámhoz. Csak éppen nem akarok. Nem viselkedhetek úgy, mintha Bones élete kevésbé lenne fontos annál, amilyen a

feltételezett halála volt. Mit tesz az ember, ha kap egy második lehetőséget... vagy az én esetemben egy harmadikat, egy negyediket? Nem pocsékolja el. Meg fognak változni a dolgok - jelentettem ki. Talán Bones is kihallotta a hangomból vagy a gondolataimból, mert tágra nyílt a szeme, még mielőtt kimondhattam volna: - Otthagyom a munkámat.

HUSZONHAT Spádé jelentőségteljes pillantást vetett az órára, majd a tálcára. - Kihűlt a reggelid! Én is az órára néztem. Már egy órája le kellett volna jönnünk, de hát istenem. Vannak dolgok, amik fontosabbak az evésnél. Leültem az asztalhoz. A brie sajt viaszosra dermedt a croissant-ban, a tojások megráncosodtak, a csíkokra vágott paprika pedig elvesztette eleven fényét. Rodney friss kávét tett fel. Rámosolyogtam Spádéra. Ne izgulj, szobahőmérsékletűnél nem hidegebb. Azt szeretem a legjobban. Jó étvággyal nekiláttam, miközben Bones némi folyékony táplálék keresésére indult Spádéval. Hallottam, hogy Annette is csatlakozik hozzájuk. Testőrség. Mivel Mencheres a konyha melletti helyiségben tartózkodott, én védve voltam. Különben sem feltételeztem, hogy Rodney lenne a köpönyegforgató. Meglepő módon az újonnan érkező vámpírról sem gondoltam ezt. Vlad lezöttyent mellém, ügyet sem vetve Rodney barátságtalan pillantására. Végre visszatért a szín az arcodba - jegyezte meg Vlad. - Úgy tűnik, nem csak Bones kelt új életre. Hátradőlve kortyolgatni kezdtem a kávémat. Vlad gunyorosan elmosolyodott. Ó, egy csésze forró koffein. Biztosan rád fér egy újabb álmatlan éjszaka után. Éreztem, hogy égni kezd az arcom. Vlad kuncogva piszkálta a körmeit.

Nem kéne így meglepődnöd, Cat. A hangszigetelés nem jelent gondolatszigetelést is, és a telepátia a legvastagabb falon is áthatol. Alig tudtam aludni attól a sok kiabálástól a fejemben. Te jó ég, erre nem is gondoltam! Mintha valaki egy komplett szexvideót talált volna rólam. Ezek után lemondok arról, hogy hosszabb időre meghívjalak magunkhoz vendégségbe - nyögtem ki, és a kávéscsészére meredtem. - Már kezdtem azt hinni, hogy szinte kedvellek. De már elmúlt. Vlad elvigyorodott, egyszerre gonoszul és elbűvölően. Elszállt a lehetőség, hogy elmélyítsük a barátságunkat. Én nem vagyok olyan ostoba, mint az a másik. Sosem fogod elhagyni Bonest. A srácnak meg kellene értenie ezt, és tovább kellene lépnie. Megmerevedtem. Ez a mondat arról árulkodott, hogy ő sem hisz Tate bűnösségében, hisz máskülönben nem foglalkozna a jövőjével. - Az adósod vagyok. Vlad arca elkomolyodott. Alapesetben az lennél. De most csak egy saját adósságomat róttam le, úgyhogy nem várok ellenszolgáltatást. Ugyan már, Vlad, ne ess ki a szerepedből. Nem áll jól neked a jótékonykodás. Vlad elmosolyodott. Ebben igazad van. Azt mondtad, hogy olvastad a rólam szóló történelmi forrásokat, igaz? Akkor azt is tudod, hogy házasember voltam. Egyszer egy csatában, nem messze az otthonomtól, fejbe vágtak. A csapás halálos lett volna, de akkor már hetek óta vámpír voltam. Jött a hajnal, és én aludtam, mint a friss vámpírok általában, véres homlokkal. Az embereim azt hitték, meghaltam. Egy -

katona visszasietett a házamba, hogy elmondja a feleségemnek a gyászhírt. És tudod, mi történt ezután. Igen, tudtam. Az asszony, hogy elkerülje az ellenséges fogságot vagy még rosszabbat, levetette magát a kastély tetejéről, és halálra zúzódott. És most, hatszáz évvel később, Vlad megakadályozott engem abban, hogy ugyanezt tegyem. A forradásos kéz odasiklott az enyémhez az asztal fölött. A feleségem egyedül állt a tetőn, amikor nekem mellette kellett volna lennem. Nem mondtam el neki, mi vagyok. Már az is eléggé megrémítette, amit azért tettem, hogy gondoskodjak az embereim biztonságáról. Féltem, hogy ember mivoltom elvesztése még jobban elmélyíti a köztünk nyíló szakadékot. Úgy terveztem, hogy idővel majd elmondom neki az igazságot... de aztán egyszer csak elfogyott az idő. Amióta elvesztettem, rengeteg olyan dolgot tettem, ami elborzasztotta volna őt, de azon a napon, amikor ott voltam veled... úgy éreztem, mintha rám mosolyogna. És ez nagyon régen nem fordult már elő. Hirtelen felállt. Ne tékozold el, amid van. Ha ezt teszed, egész életedben bánhatod. Bonesnak sosem szabad félnie attól, hogy megmutassa neked teljes valóját, még ha felfuvalkodott söpredék is, aki sokkal többet kapott, mint amit megérdemel. Ezt már hangosabban mondta, mert hallotta, hogy Bones útban van felénk. Fanyarul rámosolyogtam Vladra. Kicsinyes vagy. Hát persze. Sok egyéb rossz tulajdonságom mellett. De, Catherine... - hajolt közelebb, hogy csak én hallhassam. - Sosem hagytam volna, hogy leugorj. Ezzel kiment, a konyha másik ajtaján, hogy ne fusson össze Bonesszal. Ezúttal talán nem a kölcsönös ellenszenv miatt,

hanem inkább a további hálálkodás elől. Mintha kellemetlen lenne neki, ha eszébe juttatják, hogy jót cselekedett. Bones lépett be a konyhába, és Vlad elsuhanó alakjáról rám pillantott, aztán forgatni kezdte a szemét. Ugye nem akarod azt mondani, Cicuska, hogy kedveled ezt a felfuvalkodott hólyagot? Mosolyra húzódott a szám. De, azt hiszem, igen. Az éjszaka Bones megnyugtatott, Tate-et kényelmes körülmények között tartják, és semmiféle kellemetlenségnek nincs kitéve. Mikor megláttam az aprócska, börtöncellaszerű kamrácskában, elfogott a méreg. Ez neked kényelmes? Mire mondanád, hogy nem az? A pokol hetedik tornácára? Bones meg sem rezzent a szidalmaim alatt. Szemügyre vette a falhoz láncolt, véres alakot. Nem bántjuk, csak fogva tartjuk. Az a vér még tegnapról maradhatott. Biztosan jobban örülne egy puha ágynak és egy finom kis nyaknak, de ez aligha szörnyű kínzás ahhoz képest, amit tett. Mindezt éles, emelt hangon mondta, hogy jól hallhassa bárki, aki esetleg hallgatózik. Ellenálltam a késztetésnek, hogy Tate azonnali elengedését követeljem. Elvégre az igazi áruló még szabadon jár, és nem tudhatjuk, ki az. - Te vagy a legszerencsésebb rohadék a földön. Tate-ből a színtiszta gyűlölet beszélt. Szeme zöld izzással szegeződött Bonesra. Bones felkacagott. Tudod, haver, amikor ma reggel úgy ébredtem fel, hogy Cat a karomban feküdt, valóban nagyon szerencsésnek éreztem magam. Tate vadul káromkodni kezdett, és nekifeszült bilincseinek. Ian kacagva vágta hátba Bonest. Egész éjjel ő őrködött.

A srác állandóan téged szid, amióta visszajöttél, Crispin. Egész szórakoztató. Ó, Rodney, most te jössz? Remek, mert már teljesen kivagyok. - Kösz, Ian, pihenj le. Majd később beszélünk. Noha Ian nem tartozott a legmegbízhatóbb alakok közé, Bones úgy vélte, nem ő tör az életére. Én képesnek tartottam rá, de Bones nem értett egyet velem. Mivel Tate állandó veszélyt jelentett az igazi árulóra, alapos őrizet alatt kellett tartanunk. Négyen maradtunk Rodney-val, Bonesszal és Tate- tel. A föld alatti elzárt épületrészből mindössze egyetlen kijárat nyílt. Csak most volt lehetőségünk nyugodtan beszélni, de egyelőre úgy tettem, mintha farkasszemet akarnék nézni Bones árulójával. Hogyan tehetted ezt, Tate? - kérdeztem. A hang kiválóan terjedt a cellához vezető folyosón, ezért a suttogás túl feltűnő lett volna. - Gyűlölöm őt, de nem én voltam - felelte Tate. Apró jegyzettömböt és tollat vettem elő a zsebemből. Tate óvakodva figyelt. Biccentettem Rodney-nak, aki szabaddá tette Tate egyik kezét. Ha teljesen kioldozzuk, az túl nagy zajjal járt volna, és Bones továbbra is elővigyázatos maradt. Nem akarta, hogy Tate szabadon ólálkodjon körülöttem, hátha inkább megöl, ha nem lehetek az övé. Még mindig hitt Tate bűnösségében, bármennyire bizonygattam is az ellenkezőjét. Sietve lefirkantottam pár szót, és Tate szeme elé tartottam. Hiszek neked. Tate-nek könnyek szöktek a szemébe. Ennél többet most nem tehettem, bár legszívesebben átöleltem volna, és megmondtam volna neki, hogy minden rendben lesz. Tate is biccentett, és Rodney odaadta neki a tollat, miközben tartotta előtte a noteszt, hogy tudjon írni. -

- Nem hiszek neked, haver.

Bones nem minden él nélkül mondta ezt, s a hallgatózok azt hihették, hogy ez a válasza Tate tagadására. Rodney undorral meredt Tate üzenetére, mielőtt átadta nekem. Szeretlek, Cat. Leszarom, mit hiszel, te angol mocsok - mondta Tate mély átéléssel. Elég hitelesen hangzott, gondoltam magamban. Legalább ezzel nincs probléma. Tudod, mit gondolok, faszfej? - folytatta Tate. - Azt, hogy csak eljátszottad a halálodat, hogy Cat teljesen elkeseredjen, aztán csodás módon visszatérsz, és az egészet rákened valakire, akit utálsz. Csak ürügyre volt szükséged, hogy eltávolíts, amióta csak visszakerültél az életébe. Eluntad a várakozást? Pislogtam. Nem éppen ilyen magyarázatra számítottam. Bones undokul szortyintott. - Azt hiszed, hogy szándékosan fájdalmat okoztam neki, csak hogy megölhesselek? Idióta! Nem ezért vagyunk itt! firkáltam le, és meglengettem a cetlit Bones előtt, izgalmamban elfeledkezve arról, hogy elég lenne csak gondolnom. Bones oda se pillantott. Távolról sem vagy elég erős hozzá, haver. Az én meggyilkoltatásom lett volna a legnagyobb dolog, amit képes vagy véghezvinni. Kitartasz a mellett a mese mellett, hogy nem te voltál? Akkor megint visszakerülsz a háttérbe, ahol Cat sosem fog észrevenni. Úgyhogy melyik leszel inkább? Áruló, vagy szánalmas lúzer? Ez persze beugratós kérdés volt. Az egyik válasz a halálát jelenti, a másik, Bones elmélete szerint, az érzelmi kitaszítottságot. Több ponton is vitatni tudtam volna az érvelését, de most erre sem volt alkalom.

Tate még eszelősebb dühvel méregette, mint eddig, ami árulkodott valamiről. Bones gúnyos ajakbiggyesztéssel várt. Én még mindig a noteszbe kapirgáltam, amikor Tate megszólalt. Tisztázzunk valamit: ha megölsz, az nem azért lesz, mert ezt tettem volna. Nem dobtalak fel Patrának, bár gratulálok annak, aki megtette. Ha megölsz, az azért van, mert félsz, hogy ha nem teszed meg, Cat egy napon lelép velem. Jól gondolom, Kriptaszökevény? A sötétbarna szempár most szúrt, mint a jégcsap. - Adni akartam neked egy lehetőséget, hogy méltósággal felvállald a tetteidet, és te elutasítottad. Akkor legyen, ahogy akarod. Itt maradsz leláncolva, élelem és társaság nélkül, amíg az éhség és a magány meg nem puhít. Egy hónap múlva majd meglátjuk megint, hogy akarsz-e mondani valamit. Magadra maradsz az árulásoddal és a gerinctelenségeddel. Én pedig élvezem a feleségem társaságát. Bones megfogta a kezem. Én még gyorsan Tate orra elé tartottam sietősen leírt üzenetemet, miközben Rodney visszabilincselte őt: Ígérem, hogy kinyomozzuk az igazi tettest, de ha bárki bejön ide rajtam vagy Boneson kívül, ordíts, ahogy csak bírsz. - Ne aggódj, Cat - mondta Tate, némi keserű humorral. Én itt leszek. Mikor Rodney becsukta mögöttünk az ajtót, szembefordultam Bonesszal. Még mindig azt hiszed, hogy ő volt” kérdeztem némán. Az arcán látszott, hogy vadul kavarognak benne a sötétebbnél sötétebb érzések. De aztán megrázta a fejét. Nem.

HUSZONHÉT A tizenhárom lehetséges gyanúsított listáját négy élőhalottra szűkítettük. Ez roppant fájdalmas tevékenység volt Bones számára, hiszen mindegyiküket több mint egy évszázada ismerte és közeli barátjaként tartotta számon. Persze Caesar sem gyanakodott Brutusra, és tudjuk, hogyan járt. Így aztán Bonesnak kíméletlenül kellett értékelnie. Zéró maradt a listán, látszólagos szolgai elkötelezettsége ellenére, valamint Tick Tock, Csörgő és Doki. Vladot Bones megtartotta ötödik lehetőségnek. Mialatt reggeliztem, Bones végre felhívta Dont, és elmondta, hogy megtalált. Bácsikám természetesen Tate felől kérdezősködött, és azt a velős választ kapta, hogy „egyelőre" épségben van. Szinte láttam magam előtt, hogyan fogyatkoznak meg Don ősz szemöldökszálai a beszélgetés során. Don szerette Tate-et, de realista is volt. Tudta, mi fog történni, ha Tate csakugyan bűnös. A vámpíroknál nincs felfüggesztett ítélet. A Mencheres által sugalmazott lassú gyógyulás szemléltetésére Bones észrevehető, a szokásosnál sokkal lassúbb mozgással járt-kelt. A délutánt a kanapén töltöttük, és Mencheres beszámolt arról, mi történt, amíg Bones elvileg halott volt. Röviden, de érzékletesen adta elő, hogyan robbant be Patra az operaházi gyűlésre. Anyám nem színlelte tovább, hogy nem hallgatózik, letelepedett az egyik székre, és amikor Mencheres befejezte, meg is szólalt: Micsoda aljas nőszemély, Catherine. Meg kéne ölnöd. Bones szortyintott. Én magamnak szeretném ezt a megtiszteltetést. Közben pedig meglátjuk, ki próbál kapcsolatba lépni Patrával, hogy tudassa vele Bones csodás megmenekülését. Don elintézte, hogy az összes telefont lehallgassák, de még

a házból kiinduló egyéb vezeték nélküli jeleket is. A számítógépeket, SMS-eket letiltották - biztonsági okból, közölte Mencheres, és senki sem mert szembeszegülni vele. Ha az áruló lép, telefonon keresztül kell majd megtennie, és akkor elkapjuk. Csak várnunk kell. Bones, még mindig olyan sápadt vagy - jegyezte meg Mencheres. - Egyél, és pihenj többet. - Jó - szorongatta meg a kezemet Bones. - Cicuska, mutatni akarok neked valamit. Utánamentem az alagsorba, keresztül több olyan szobán, melyeket az elmúlt napok során elmulasztottam felfedezni. A háznak legalább a harmada a föld alatt helyezkedett el, ahogy az vámpíroktól és ghou- loktól elvárható. Amit az ember lát, az csak egy töredék. Két vámpír hajolt meg előttünk mélyen, aztán kinyitották a szárnyas ajtót. A bent tartózkodók - egytől-egyig emberek - felpillantottak, amikor beléptünk a klubhelyiségnek kinéző szobába. Egyesek kényelmes kanapékról nézték a hatalmas plazmatévét, mások biliárdoztak, öten pókerjátszmába merültek éppen. - Ez meg mi? - suttogtam. Bones tekintete végigpásztázta a szobát. Ez afféle vámpírkonyha, szivi. Jól tartják az embereket a vérükért cserében... sok vámpír háztartás így működik. Azt akartam, hogy lásd. Lestoppolom a vörös lányt! - kiáltott fel egy szeplős srác, és vigyorogva elindult felénk. - Imádni fogsz, nekem van a legjobb ízem. Azt hiszed, azért jöttem, hogy egyek belőled? hüledeztem, amikor szolgálatkészen oldalra hajtotta csupasz nyakát. Bones felkacagott.

Azt hiszi. Bocs, Neal, de ő nem fog megharapni, és különben sem neked van a legjobb ízed - tette a fiú vállára a kezét. - De azért megjárja a véred. Bár ehetnél egy kicsit kevesebb hagymát. Neal ekkor Bones elé lépett, aki rátapasztotta a száját a nyakára és beleszívott, mintha két lábon járó koktélospohár lenne. Egy perc múlva abbahagyta, lezárta a lyukakat, és kedélyesen megfricskázta Neal állát. Meg kevesebb fokhagymát is. Ittam már olasz szakácsokból, akik kevésbé bűzlöttek, mint te. Neal mosolya nem lankadt. A legjobb pizza volt, amit életemben ettem, Fehérke, és tele volt hagymával meg fokhagymával. Bocs. Bones derülten szortyintott. Hallottál már olyasmiről, hogy fogkefe? Ismerkedj meg vele jól, különben soha nem leszel átváltoztatva. Ne, fel ne állj! - intett le egy lányt, aki már mozdult volna. Csak gyorsan körbejárunk, aztán megyünk. Anyám elájulna, ha tudná, mi van a lába alatt, gondoltam kábultan. Élő falatkák, agyarnyújtásnyi közelségben. Kik ezek a kölykök? - kérdeztem halkan. Egyikük sem tűnt sokkal többnek húsznál. Bones végigvezetett egy sor szobán. Volt itt könyvtár, számítógépterem, de még föld alatti jacuzzi is. És léptennyomon hálószobák. Némelyik foglalt volt, némelyik üres, és egyes csukott ajtók mögül a szex félreismerhetetlen hangjai szűrődtek ki. Mindenfélék - felelte Bones. - Főiskolások, reménybeli művészpalánták, az otthoni állapotok elől menekülők, utcakölykök vagy vámpírjelöltek. Neal is ilyen. Vámpír akar lenni, és azzal mutatja ki az elkötelezettségét, hogy odaadja a vérét, és kisebb küldetéseket hajt végre. Ha több vámpír lakik egy házban, ilyesmire gyakran van szükség. -

Mind agymosottak? Dehogy! Tudatában vannak a helyzetüknek. A szökött kölyköket házon belül taníttatjuk, van hol lakniuk, és kapnak zsebpénzt is. De a saját biztonságuk érdekében a legtöbbjük nem tudja, pontosan hol van, és mi a ház urainak igazi neve. Ha elmennek, mindent kitörlünk az agyukból. Ez évezredek óta működik így, Cicuska. Afféle feudális felállás, mint ahogy már korábban mondtam. Feudális? - álltam meg az egyik csatazajos hálószoba előtt. - Te ezt így nevezed? - Ez - bökött Bones a fejével az ajtó felé - közös megegyezéssel történik. Persze nem beszélhetek az összes háztartás nevében, de alapszabályként nagyon rossz néven veendő, ha az ennivalót zöldszemezéssel veszik rá a szexre. Ha vendég vagy, és ilyesmit csinálsz, az majdnem biztos halálbüntetést jelent. De ha maga az ember is akarja, ki szólhat bele? Az ő döntése. Ki szólhat bele? Én. Szép munka, Mencheres. Teljes körű kiszolgálás. Egyél rendszeresen, Bones! Seggfej. - Úgyis tudod, Cicuska, hogy én sosem fogok ilyesmit csinálni - mondta Bones komolyan. Hittem neki, noha a lelkem egy zugában továbbra is éreztem a könnyű lehetőség fenyegetését. - Ezért mutattad meg? Hogy ne gondoljam: titkolsz valamit? Igen, ez az egyik oka - mosolyodott el Bones. - De a fő ok ott áll mögötted, és mindjárt kap egyet, ha továbbra is így bámulja a fenekedet. Amigo! - szólalt meg egy sértett hang. - De hát napok óta nem láttam... Megpördültem és rávetettem magam. Juan viszonozta az ölelést, és spanyolul búgott örömében. -Mi querida, előkerült az urad, que bueno. -

Igen, én is örülök, hogy megvan - szippantottam. - És hogy te is. Hogy érzed magad? Juan elvigyorodott. Dévaj mosolya a régi maradt - újabb bizonyíték, hogy az átváltozás nem teszi tönkre a személyiség lényegét. Remekül, és most, új szemszögemből még gyönyörűbbnek látlak. Micsoda bőr! - simított végig az arcomon. - Magnifico! - El a kezekkel, haver! Bones szelíden ellökte. Juan változatlanul vigyorgott. Sok mindenért kell köszönetet mondanom neked, amigo, de leginkább ezért. Még vonzóbbá tetted számomra a nőket. Micsoda illatuk van! És azok a szívverések! És az ízük... - hunyta le a szemét elragadtatva. - Delicioso! Hitetlenkedve pillantottam Bonesra. - Elérted, hogy még nagyobb disznó legyen belőle! Bones vállat vont. Most még egy kicsit elragadtatják az új érzékei, de majd megszokja. Vagy agyoncsapom, ha elfeledkezik magáról, és akár csak gondolni is mer arra, hogy megtapizza a fenekedet. Azt hiszed, vak vagyok? - csapott a csípőm felé vándorló kézre. - Önuralom, amigo. Tanuld meg! Querida... - csókolt arcon immár tiszteletteljesen Juan. - Már nem az éhség irányít, és újra harcképes vagyok. Bones erőt adott nekem... és én nem fogom eltékozolni. Az egyik lány, aki eddig fent nézte a tévét, most lejött, és csábos kacajjal vette szemügyre a két férfit. Juannak minden idegszála megfeszült, az orrlyukai kitágultak, a szemében zöld fény csillant. Ha már arról beszélünk, hogy nem tékozlom el... mondta, majd gyors csókot lehelt rám, és a lány után eredt. La rubia, por favor... várj. Szomjas vagyok, és roppant fogékony a hízelgésre. Bármire rá tudsz beszélni. -

Ennyit a szent küzdelemről - jegyeztem meg szárazon. - Egy héten belül egész háreme lesz. Bones nézte, amint Juan eltűnik a folyosón, nem puszta éhséggel szimatolva a szőke lány nyakát. - Jó fej srác. Majd megtanulja. Megtanulja? Mit? - Legalább már nem tud elkapni vagy továbbadni semmilyen betegséget, gondoltam. Legalább ennyi előnnyel járt Juan átváltozása a női nem szempontjából. Bones átfogta a derekamat, miközben elindultunk kifelé. Azt, hogy sok nő lehet jó egy rövid ideig, de ha szerelmes lesz, akkor örökre megelégszik azzal az eggyel. Rásandítottam. - El akarsz csábítani? Szája sokat ígérő mosolyra húzódott. - Abszolúte. Ujjaink összefonódtak. Micsoda helyzet. Valaki, akiben megbízunk, az életére tör, és ez csak egy a problémáink közül. Viszont hiába él az, aki nem használja ki az idejét, legyen akár ember, akár vámpír, akár ghoul. Vagy éppen a kettő különös keveréke, mint én. - Remek. -

HUSZONNYOLC A várakozás kezdett az idegeimre menni. Más körülmények között szinte nyaralásnak éreztem volna, hogy minden időmet Bonesszal összezárva töltöm. De az állandó gyanakvás miatt képtelen voltam lazítani. És tudtam, hogy Bones számára még nehezebb az egész. Engem legalább nem fűztek érzelmi szálak egyik gyanúsítotthoz sem. Reggelinél Bones emelte a tétet. Miközben én a sajtossonkás pirítósomat rágcsáltam, mintegy mellékesen megemlítette Zérónak, hogy Reno kellemes klímaváltozást jelentene az itteni whistlerihez és egész Brit-Kolumbiához képest. Mind a négy gyanúsítottunk hallótávolságban tartózkodott. És én még azt hittem, hogy kinőttem a Clue társasjátékból. Vajon Zéró lesz az a konyhában egy mobillal, vagy Doki a dolgozószobában egy pisztollyal? Ami Dokit illeti, ő meglehetősen furcsán viselkedett mostanában. Többször is láttuk Tate cellafolyosóján ólálkodni, tele pisztollyal, szájában meggyújtatlan cigarettával, feszült figyelemmel. Hajlamos volt meglepetésszerűen és észrevétlenül felbukkanni mögöttem, amikor Bones nem volt a közelben, hogy aztán udvariasan, de határozottan távozzon, amikor Bones megjelenik. De ilyenkor sem ment messzire. A frászt hozta rám. Bonesnak sem tetszett a dolog, de kényszerűségből nem konfrontálódott Dokival, és nem mutatta bosszúságát. Csak vigyorgott, és ilyesmiket mondott, hogy „Hát te itt vagy, haver?", de olyan súlytalanul, hogy néha majdnem megtapsoltam. Talán pár száz év alatt, ha megérem, én is szert teszek erre a képességre. Tick Tock és Csörgő, a másik két gyanúsított olyan kedélyesen látták el feladataikat, hogy magamban szinte

felmentettem őket. Ők mintha megérezték volna kellemetlen sejtéseimet Dokival szemben, és próbálták őt távol tartani azon ritka alkalmakkor, amikor Bones éppen nem volt hozzám nőve. Rászoktam, hogy állandóan tőröket viseljek a ruhám alatt, de ez sem nyújtott sok megnyugvást. Amilyen gyors Doki azokkal a pisztolyokkal, tele lennék golyóval, mielőtt egyet is elhajíthatnék. Nem sokkal a Reno-bejelentés után Bones lement egy reggeli italra. Én kimentem a verandára. A vámpírok hagyományosan utálják a fagyos hideget, hisz nincs belső melegítésük, szemben az emberekkel. Mencheres nem véletlenül választotta a kanadai hegyvidéket decemberben. Tudta, hogy ez olyan hely, amelyet az élőhalottak jobbára elkerülnek. Az évnek ebben a szakában Floridában nyüzsögtek a pulzus nélküli látogatók. Egy macskát nem lehetett volna meglóbálni anélkül, hogy el ne találjunk egyet. Így kissé meglepődtem, amikor magányos alakot pillantottam meg a fák közt, bal kéz felé a verandától. Mostanra már jól ismertem. Magas, hórihorgas, halálos. Valami csillant, és hirtelen olyan hidegség futott végig a gerincemen, melyhez képest a kinti hideg balzsamos fuvallatnak tűnt. Napfény csillant a fémen. Feltűnő sietség nélkül megfordultam és az ajtó felé indultam. Minden akaraterőmmel igyekeztem visszafogni a szívdobogásomat, nehogy félelmet mutassak. Menet közben azon tűnődtem, vajon elég gyorsan el tudok-e hajolni a lövedékek elől ahhoz, hogy létfontosságú szerveim megmeneküljenek. Persze Doki, nyilván a fejemre céloz. Miért is tenne másként? Az ajtó kinyílt, mielőtt odaértem volna, és Vlad ott termett mellettem, elállva a lehetséges lövések útját. Nem tudom, mikor örültem utoljára ennyire annak, hogy találkozunk.

Köszönöm, küldtem feléje a gondolatot anélkül, hogy visszanéztem a vállam fölött, pedig nagyon szerettem volna. Borzasztó hideg van itt kint - jegyezte meg Vlad gunyoros ajakbiggyesztéssel. - Még a végén valami bajod lesz. Tartsd magad távol Dokitól, Cicuska - közölte Bones, alighogy visszatértem a házba, és elmeséltem neki, mi történt. Elkaphatnád és kifaggathatnád - morogtam bosszúsan, mert mérges voltam magamra, amiért ilyen ostobán célpontnak kínálkoztam. Tovább tartana kínzással kiszedni belőle bámit is, mint megvárni, hogy lebukjon és önként mondja el - felelte Bones kiszámítottan fenyegető hangon. - Pedig ismered a módszereimet. Hát, igen, el tudtam képzelni. És ha esetleg mégsem tudtam volna, Bones biztosan szívesen felfrissítette volna a memóriámat. Valahányszor kimentünk ebből a szobából, a derűs tudatlanság tökéletes álcáját öltötte magára, idebent viszont úgy pergett le róla, akár a pikkely. Majdhogynem türelmetlenül dörgölte a halántékát. Bármilyen nehéz volt is nekem, neki legalább kétszer annyira. - Biztosan nagyon vágysz már néhány perc igazi csendre és békére - mondtam neki. - Úgy értem, hogy a te fejedben sosincs igazán nyugalom. Vagy az embereket hallgatod, vagy az én gondolataim locsogását. Némi keserűséggel elmosolyodott. Ne izgulj, szivi. Volt részem igazi csendben, nem is olyan rég. De meg kell hogy mondjam, nagyon túl van értékelve a dolog. Leült az ágy melletti magas támlás székre. Vörös bársony, mahagóni, arany minták - talán valódi XVI- II. Lajos

korabeli darab. Illett Boneshoz - egyformán szépek és mívesek. Leültem elé, és a lábára hajtottam a fejem. Nem a te hibád - mondtam halkan. Bones felsóhajtott. Akkor kié, Cicuska? Ha tudtam is volna bármit válaszolni erre, már nem volt rá alkalmam. Bones lerántott a szőnyegre és rám feküdt, még mielőtt a szívem egyet dobbanhatott volna. Kivételesen nem a szenvedély lett úrrá rajta, hanem lövések dördültek el. A fürdőszobába penderített, és rám parancsolt, hogy „Maradj itt!", aztán egy villanással eltűnt. Gyorsasága egy pillanatra megdermesztett, aztán szembeszegültem az utasításával, és utánavetettem magam. Nem ülhetek csak úgy a kádban, bízva a jószerencsében. Doki csak ezüstgolyókat használ. Bonesra legalább olyan veszélyes, mint rám. Hanyagoltam a lépcsőt, és egyszerűen leugrottam három emeletet, aztán követtem a többi cikázó alakot, és persze a hangokat. Újabb sorozat dördült el, túl gyorsan ahhoz, hogy meg lehessen számolni a lövéseket, s valaki felordított, mire futás helyett előrevetődtem. A felfordulás a pince felől hallatszott, és az ordító hang Tate-é volt. Elrohantam a keskeny folyosón siető vámpírok mellett, és berontottam a betört ajtón, egyenesen neki valakinek, aki éppen emelte a kését. A lendületem mindkettőnket elsodort, bele a falba. Mielőtt tudatosan gondolkodhattam volna, már bele is vágtam egyik 'tőrömet az eltántorodó alakba. Nem volt időm felmérni, hogy melyik testrészébe döftem, vagy hogy miért nem Doki az, mert elrántották előlem. Aztán az én lábamat rántották el, és kibuktam a falon támadt jókora lyukon.

Tate kétségbeesett „Cat! Cat" kiáltásain túl Vlad higgadt hangját hallottam. Nem a megfelelő embert fogod le, Bones, és az életedet köszönheted Catnek. Cicuska, jól vagy? Bones olyan módon fogta Dokit, hogy torkomon akadt a válasz. Vagy talán attól szédültem meg, hogy lefejeltem a tömör betont az előbb. Leráztam némi vért a homlokomról, és elfogadtam Spádé segítő kezét a feltápászkodáshoz. A cella tele lett. -Jól vagyok - nyögtem ki. - Le akart szúrni téged! Nem, Doki akart megint rálőni Csörgőre, nem igaz, haver? Bones ezt nyájas fenyegetéssel kérdezte, miközben szorított a fogásán. Összerezzentem, és ösztönösen kihúztam magam. Doki ezt nem tudta megtenni: épp visszafelé hajlott. Bones úgy összehajtogatta, mint egy fordított szendvicset. Bones! - Bones felpillantott, mert olyan éles volt a hangom. - Csörgő akart leszúrni. Igaza van Catnek - feszegette a láncait Tate. - Annetteet meg is szúrta, ő jól van? A gondjaimba vettem - válaszolt Mencheres kintről. Zéró, hozz egy embert. Vérre van szüksége. Annette, ne mozogj. Fájni fog... Az általános felhördülésen is áthatolt Annette fájdalmas nyögése. Szabálytalanul feltörő, de hallható szavak voltak, s mindenki elhallgatott, hogy megértse. ...Crispin... Csörgő volt az... jaj! Ez nagyon fájt... Doki meglőtte... amikor megszúrt engem... nincs már kint az a rohadt penge, Mencheres? Nem tudom nézni... Bones elengedte Dokit. Vlad büntető ölelésbe fogta Csörgőt, egyik kezét az ezüsttőrön tartva, melyet én

dobtam beléje, elég közel a szívéhez. Bones kinyomakodott a folyosóra, és letérdelt Annette fekvő alakja mellé. Ne mozogj, kedvesem - mondta megnyugtatóan, mintha egy gyerekhez beszélne. - Érzed a kezem? Mindjárt vége. Szorítsd erősen. Mencheres precíziós finomsággal húzta kifelé a tőrt Annette mellkasából. Egy lézersugár is ügyetlennek tűnt volna hozzá képest. Nyilvánvaló volt, miért van szükség ekkora óvatosságra - Annette-nek átdöfték a szívét, és a legkisebb oldalmozdulat is a halálát jelentette volna. Visszafojtott lélegzettel figyeltem, amint a penge utolsó centimétere is előbukkan Annette-ből, mert minden rossz ellenére valahol csodáltam őt. Mikor a kés teljesen kint volt, fájdalmasan felhördült, és felült. Fellélegeztem. Mintha mindenki más is ezt tette volna, még azok is, akik amúgy nem szoktak levegőt venni. Zéró érkezett, hóna alatt egy tágra nyílt szemű tinivel. Bones helyett csinált a fiúnak, Annette pedig belemélyesztette a fogait. Még mindig szorongatta Bones kezét, s Bones csókot lehelt rá, aztán komor elszánással felállt. Már Doki is állt, mivel a gerince rendbe jött az eltelt percek alatt. Odalépett Annette-hez, aki éppen a száját nyalogatta, és elengedte a fiút. Zéró elkapta a megtántorodó srácot. Remélhetőleg van elég vastablettájuk raktáron. Doki nyújtózkodott, s a háta hangosan megreccsent. Végre az utolsó csigolya is a helyére ugrott. Bones, máskor ne játssz velem csontkovácsosat. Arról nem is beszélve, hogy én vagyok az egyetlen hivatalosan elismert egészségügyi szakember a helyiségben. Csak nyavalyás fogorvos voltál, annak is béna, amennyire hallottam. Viszont kétségkívül a legfürgébb lövész vagy, akit valaha is láttam, és egész hátralévő életemben hálás leszek neked. - Bones ezután Vladra

pillantott. - Húzd ki azt a kést Csörgőből, ha a feleségem már nincs a közelében. - Spádénak csak annyit mondott: Engedd el Tate-et. Lánccsörgés hallatszott, amikor Spádé eloldozta Tate-et. Kiszabadulván Tate Dokihoz hasonlóan nyújtózkodni kezdett, csak éppen kevesebb humorral fogta fel a történteket. Megmondtam, hogy nem én voltam. Tudtam, hogy engem gyanúsítotok - mondta Doki. Bocs, ha ma reggel megijesztettelek, Cat, de Csörgő ott leselkedett utánad a ház sarka mögül. Tudta, hogy megláttam, és teljesen kiakadt. Épp időben jöttem le utána ide, hogy lássam, ahogy leszúrja Annette-et. Legalább azt meg tudtam akadályozni, hogy megölje. Bones Doki vállára tette a kezét. Vidd biztonságos helyre Annette-et, és még egyszer fogadd legmélyebb hálámat. Miután Dokiék távoztak, Bones hűvös mosollyal Vladhoz fordult. Nem kéne üresen hagyni azt a helyet a falon, mit gondolsz? Az egykori vajda hasonló vigyorral válaszolt, s nagy egyetértésben nekiálltak a falhoz láncolni Csörgőt. Biztosan nagyon éhes vagy - mondtam Tate-nek, aki szabadulása után azonnal odajött mellém. - De itt aztán van minden, nekem elhiheted. Majd valaki megmutatja. Tate megdörgölte a karját, mintha még mindig érezné a bilincseket. - Az evés várhat. A te fejed viszont vérzik. - Majd én ellátom. Miután Csörgőt kivonták a forgalomból, Bones odalépett hozzám, s száját sebes halántékomra tapasztotta.

Darabokra törhetett volna a koponyád, mint a tojáshéj, amikor nekimentél a falnak. Meg le is lőhettek volna. Konok egy nőszemély vagy, de szerencsére vastag koponyád is van hozzá. Megköszöntem már neked, hogy gátlástalanul figyelmen kívül hagytad azt az utasításomat, miszerint maradj odafönt? - Nem - feleltem ártatlan mosollyal. Bones kést húzott elő. - Majd meg fogom. Ígérem. Megvágta a tenyerét, és a fejemre szorította. Szinte azonnal elkezdődött a gyógyulás bizsergése. Bones hamarosan elengedett, és a figyelem középpontjában álló vámpír felé fordult. -Miért? Ebben az egyetlen szóban benne volt a büntetés fenyegetése és az árulás feletti fájdalom. Csörgő lesütötte a szemét. Spádé olyan erővel vágta bordán Csörgőt a könyökével, hogy a fél karja eltűnt szem elől. - Kérdeztek, Walter! Walter, más néven Csörgő felhördült a fájdalomtól, Bones pedig Spádé karjára tette a kezét. - Elég lesz, haver. Adjunk neki esélyt, hogy vér nélkül is vallomást tehessen. - Aztán Csörgőhöz fordult, sokkal keményebb hangon: Tudod úgyis, mi lesz a vége. Bármilyen bátornak hiszed is magad, végül mindenki megtörik. Tehát vagy úgy mondod el, hogy pontosan mikor, miért és hogyan paktáltál le Patrával, hogy minden végtagod megvan... vagy úgy szaggatjuk le őket rólad, ahogy kinőnek. Ezúttal a fenyegető szózat a legkisebb szánalmat sem keltette bennem. Legszívesebben magam téptem volna darabokra Csörgőt, csak a puszta élvezet kedvéért. -

Pénzért csináltad? - sziszegtem. - A pénzért és dicsőségért, amit ígért? Egyszerűen csak haszonleső voltál? Nem érdekel a pénz. - Hogy ezt Bonesnak mondta vagy nekem, nem tudni, mivel Csörgő mindkettőnkre nézett. - Szerelemből tettem. Szerelemből? - ismételtem. - Szerelmes lennél Patrába? Akkor még ostoba is vagy, nemcsak alattomos seggfej. Nem Patráért teszem, hanem Vivienne-ért. De hát Patra megölte Vivienne-t, akkor miért... kezdte Bones, majd elhallgatott. Aztán megcsóválta a fejét, s olyan hangot adott, mely túl érdes volt ahhoz, hogy nevetésnek lehessen nevezni. Aha, értem. Végig ez volt a háttérben? Hónapokkal ezelőtt mondtad, hogy Vivienne-t megölték. Veled gyászoltam, te szemét, és te végig csak a megfelelő alkalomra vártál! Hirtelen bekattant minden. Eszembe jutott a robbanás Mencheres házában - az öngyilkos vámpírok, akik elrabolt szeretteik miatt vállalták az eleven bomba szerepét. Ezek szerint Patra Csörgővel is hasonlóképp bánt: elrabolta a szerelmét, hogy elárultassa vele Bonest. Milyen aljasság. Ha lehet, kezdtem még jobban gyűlölni Patrát. Honnan tudod, hogy Vivienne még életben van? kérdezte Bones. Csörgő most még fájdalmasabb arcot vágott, mint amikor Spádé oldalba bökte. Onnan, hogy Patra minden héten felhív... és meghallgattatja velem a sikoltozását. Bones tehetetlenül járkálni kezdett. Csak a vonatról beszéltem neki - folytatta Csörgő. Semmi közöm a feleséged elleni támadásokhoz. Korábban úgy terveztem, hogy elkapom Catet, és megfenyegetlek, hogy megölöm, ha nem adod meg magad nekem, de Doki -

észrevett, és tudtam, hogy lőne, mielőtt bármit is tehetnék. Ezért inkább idejöttem, ahol az egyetlen másik ember van, akiért a Kaszás hajlandó az életét kockáztatni, de kudarcot vallottam. Tudom, hogy példát akarsz statuálni velem, de egy dolgot mégis kérek... - Hogy merészelsz bármit is kérni? Nem kegyelemért könyörgök. Tudom, hogy végzel velem, de mielőtt megteszed... Bones, nemzőm, kérlek, bocsáss meg nekem. Bones megtorpant. Súlyos csend támadt. Aztán Bones odalépett Csörgő elé. 1867-ben ismertelek meg. Öt évvel később átváltoztattalak, és mit mondtam neked, mi a legrosszabb dolog, amit vámpírként tehetsz? Csörgő elfordította a tekintetét. - Elárulni a nemzőmet. Bizony. Elkövetted a fajtánk legnagyobb bűnét, mégis a bocsánatomat kéred. Tudod, mit mondok én erre, Walter Tannenbaum? Bones tökéletes mozdulatlanságba dermedt, és ebből előre tudhattam volna. Talán a fejsérülésem tompított el, vagy ő volt túl fürge, mindenesetre lehagyta Spádét és Vladot is, akik megpróbálták útját állni. Megkapod. A kés, amivel megvágta a tenyerét, még mindig ott volt a kezében. Villámgyorsan beledöfte Csörgő szívébe és megforgatta. Egy töredék pillanatra találkozott a tekintetük, miközben én Bones karját rángattam, a többiek pedig ordítva méltatlankodtak. Mintha mosolyt láttam volna Csörgő arcán. Aztán a következő pillanatban összeroskadt, és a szemünk láttára kezdett összezsugorodni. Bones, miért?

Most rajtam volt a sor, hogy feltegyem ezt a kérdést. Bones szembefordult velem. Mert az ő helyében én is ezt tettem volna, ezért megbocsátottam neki. Kényelmetlen csend következett, majd megszólaltam: De én nem. Csak a hangjában bujkáló fájdalom miatt nem üvöltöttem rá, hanem hozzá hasonlóan visszafogottan folytattam. Hallottam azt a szukát nevetni, amikor megmondta, hogy megölt téged. Aztán láttam az arcát, amikor megköszönte, hogy az egészről én tehetek. Én nem érdemlek megtorlást? Az én fájdalmam nem ér annyit, mint Csörgőé? Ez nem irgalom volt, hanem tévedés, Bones. Épp te tanítottál erre. Nem számít, mennyire együtt éreztél Csörgővel, nem lett volna szabad megölnöd. Én átengedtem neked Maxot. Cserében nekem járt volna Csörgő. Ezzel kiviharzottam, s a vámpírok utat nyitottak nekem.

HUSZONKILENC Mivel Bones az áruló leleplezéséig úgy tett, mintha még gyenge lenne, nem túl sok időt töltött a vonatos akcióban ejtett fogollyal - Anubusszal, Patra alvezérével. Anubusról már-már megfeledkeztünk Bones visszatértének örömében, bár őt nyilván nem zavarta a figyelem hiánya. Szinte már meg is lepődött, hogy lát valakit a cellájában. Tualjdonképpen én is most láttam őt először, nem számítva a megérkezését, amikor Ianék kipakolták a helikopterből, de Bones nélkül. Egyiptomi létére magas volt, több mint százkilencven centi, de egyenes szálú fekete haja és éles vonásai világosan árulkodtak származásáról. Testtartása sem a halálos ítéletre váró fegyencé. Már-már lazának tűnt, pedig hozzáforrasztották az acélfalhoz, amiről csüngött. Sötét pillantásával nagyjából ugyanúgy mért fel engem, ahogyan én őt. Jéghidegen. Az első elbizonytalanodást akkor láttam rajta, amikor megpillantotta azt, aki mögöttem jött. - Helló, Anubus. Te jó ég, talán ötven éve, hogy utoljára találkoztunk. Tudod, amikor összefutottam azzal a nagyon rámenős csajjal, aki elvitt a viskójába, és ott majdnem halálra untatott az ágyban. Egyszer se mozdult meg alattam, pedig órákig tartott a dolog. Ha a matracon egy hasonló méretű lyuk lett volna, talán többre megyek, ha oda dugom a farkam... A mondat többi része dühödt ordításba veszett. Nekem sikerült megőriznem szenvtelen arckifejezésemet. Bones előre figyelmeztetett, hogy mit fog bevetni Anubus ellen, aki istennőként imádja Patrát, de én ragaszkodtam hozzá, hogy jelen legyek. Eléggé érzékletesen adta elő a dolgot ahhoz, hogy felbőszítse a fickót.

Hallgass, mocsadék! El sem hiszem, hogy még mindig életben vagy, de már nem sokáig! Még az alvilág tüzeit sem érdemled meg. Hohó - ciccegett Bones. - Szóval még ennyi év után sem adott egy kis kóstolót? Hidd el, hogy nem hagytál ki semmit, haver. A középszerű a leghízelgőbb jelző arra, amivel illetni tudom a lába közét. Sokat gondolkodtam már rajta, hogy Mencheres miért kötötte össze az életét egy ilyen silány nőutánzattal, de hát a szerelem vak. És szexmentes, már legalábbis ha az én feleségem lenne. De nekem itt van egy nő, a szó legjobb értelmében - tolt előre Bones. - Még álmában is szenvedélyesebb, mint az az egyiptomi agyagrög, amit te imádsz. Patra is tudja, hogy elhalványul Cat mellett. Talán nem ezért akarta annyira megöletni? Mert tudja, hogy senki sem fogadná el a felsőbbrendűségét, ha meglátnák Catet? Mind meg fogtok dögleni - vicsorogta Anubus. - Patra nem más, mint Izisz reinkarnációja, ennek a világnak az istennője. Több mint kétezer éve uralkodik, és nem állhatnak útjába holmi jelentéktelen kis férgek! Rád férne egy kiadós dugás, haver - jegyezte meg kedvesen Bones. - Még csak azt se hagyta, hogy kiverjed rá, ugye? Azt akarja, hogy a testőrei szeplőtlenek legyenek, meg ilyesmi, igaz? A besült golyóid megzápították az agyadat, úgy látszik. Mikor láttál egyáltalán utoljára meztelen nőt? Konstantin megtérése előtt vagy után? Ez a szóbeli kínzás szokatlan taktika volt Bones részéről, de nyilván úgy vélte, megér egy próbálkozást. Ian, Rodney és Spádé már próbálkozott egyéb kellemetlen módszerekkel, de Anubus vagy nem tudott semmi hasznosat, vagy nem volt hajlandó elárulni. A Patrával és a szexszel kapcsolatos döfések nyilván hasonlóan érintették őt, mint ahogyan a pápát érintették volna egy olyan hencegő szavai, aki azt -

állítja, hogy viszonya volt Szűz Máriával. Patra persze nem volt szent, de ha volt is félrelépése a Bones-eseten kívül, titokban tartotta. Viszont rendíthetetlenül állította, hogy isteni származású. Az emberei nagy része a szó szoros értelmében imádta, akárcsak Anubus. Hány reggelen képzelted magad elé, ahogy megérintem? Éberen feküdtél, és meg akartál gyilkolni érte, aztán kiderül, hogy nekem nem is volt olyan nagy élmény az egész... Az biztos, hogy sikerült magára vonnia Anubus teljes figyelmét. Az egyiptomi vámpír szeme zöldben égett. Még arra sem lennél méltó, hogy feláldozzanak neki. Patra csak azért hált veled, hogy kimondassa rád a halálos ítéletet, de Mencheres még ebben is cserbenhagyta. Hagynia kellett volna, hogy egyszerűen végezzek veled, ahogy akartam. Bones felkacagott, de mélyebb hangon. Gondolod, hogy ő volt az első nő, aki azért feküdt le velem, hogy a vesztemet okozza? Korántsem. Előtte és utána is sokan megpróbálkoztak ezzel. Úgyhogy sajnálom, de nem, Patra nem ezért volt olyan gyatra az ágyban. Hanem azért, mert csaló, szemfényvesztő, és ha megfosztják a ruháitól és a hazugságaitól, nem marad belőle más, csak egy romlott kislány, akinek nagyzási hóbortját a magadfajta idióták táplálják. A sír hamarosan utolér - dörögte Anubus magából kikelve. - Patra már megidézte, és rád fog találni, hogy csillapíthatatlan éhségével elnyeljen... Itt hirtelen elhallgatott. Nem kellett látnom Bones arcán a mosolyt, mert anélkül is érzékeltem. Anubus elsápadt, de már késő volt. Elcseszted, haver, és ezt te is tudod.

Most pedig, fiacskám... - lépett oda Bones Anubushoz, és ujjai csalóka könnyedséggel tapadtak a vámpír arcára mondd csak el, hogy pontosan mit értettél ezen? -

-

- Nyissuk ki a pezsgőt most, vagy várjuk meg vele a fiúkat? - kérdezte Denise. A nappaliban ültünk, melyet földszínek és míves antik bútorok uraltak. A masszív asztalt mintha egyetlen hatalmas fatörzsből faragták volna ki. Rajta ételek, bronz- és ezüstteríték, de senki sem evett. Én éppen a fényesre csiszolt asztallapon doboltam az ujjaimmal, amikor meghallottam a kérdést. Tessék? Ja, nyisd csak ki. Ők még sokáig ellesznek. Két oka is volt annak, hogy idefent voltam, nem pedig odalent. Először is nem akartam, hogy Denise és anyám csupa idegen között legyen az ünnepen, másodszor, noha nem kérdezett rá, tudtam, hogy Bones nem látna szívesen. Mivel tudni lehetett, hogy Anubus nem tudatlan, hanem titkol valamit, elszabadult a pokol. Zavart, hogy Bones még mindig azt hiszi: az, amit esetleg látnék, megváltoztathatná az érzéseimet iránta, viszont nem is akartam elvonni a figyelmét. Életek múlhatnak azon, milyen gyorsan sikerül kicsikarni az információkat Anubusból. Denise poharakba töltötte a pezsgőt. Szuper ez a pezsgő - lelkendezett. - Ez a hely aztán jól fel van szerelve. Láttad azokat a brandyket? Ha sokáig leszek itt, a végén még új májra lesz szükségem. Mosolyogva, de kissé tompultan hallgattam. Szegénynek fogalma sincs róla, miféle kegyetlen dolgok folynak odalent. Ha majd sokat leszel vámpírok között, rá fogsz jönni, gondoltam. Nem csak bulizásból és jóféle italokból áll a világ. Mégis azt mondtam:

Tele töltsd! Két óra múlva éjfél, akár el is kezdhetjük a bulit. Zéró legutóbb arról számolt be, hogy előrelépés történt, bármit jelentsen is ez. Míg Bones, Mencheres, Spádé, Vlad, Rodney és Ian odalent ténykedtek, Tick Tock és Zéró vigyázott ránk. Még a lábujjunkat sem tudtuk volna beverni valamibe, mert máris ugrottak, hogy megakadályozzák. Alábbhagyott a havazás - jegyezte meg anyám. Legalább kilátunk az ablakon. Már alig várom, hogy itt hagyjam ezt a sivár helyet, és ha minden igaz, már nem is kell sokáig várnom. Na, tessék. Vannak olyan újévi kívánságok, amelyek sosem válnak valóra. Felsóhajtottam. Ha nem tetszenek ezek a vámpírok és ghoulok, akik itt körülvesznek, még kevésbé tetszenének Patra vámpírjai és ghouljai. Nem vagyok gyerek, Catherine - csattant fel anyám a tőle megszokott pikírtséggel. - Ne beszélj velem úgy, mintha az lennék. Az elmúlt napok felgyülemlett feszültsége nyomot hagyott rajtam, pedig én tudtam a legjobban, hogy nem kéne feszítenem a húrt. Még hogy nem vagy gyerek? Ez újdonság, ha azt nézzük, hogyan viselkedtél életed túlnyomó részében. -

Denise-nek leesett az álla a szavaimtól. Kezébe fogta a poharát, és hátradőlt a székén, hogy jobban lássa a jelenetet. Ebből elég - jelentette ki tajtékozva anyám. - Egy percig sem maradok itt tovább!

Miért is nem tudom befogni a számat? Csüggedten indultam utána, ahogy a kijárat felé masírozott, menet közben felkapva a kabátját. Anya, legyen eszed! Körülbelül mínusz tizenöt fok van odakint, halálra fagysz. Különben is, mivel akarnál elmenni? Elegem van ebből - fröcsögte anyám. - Ide menj, oda menj, ezt csináld, azt csináld, maradj csendben, buta kis halandó! Elegem van abból, hogy bűntudatból összevissza rakosgatnak. Tirádája közben félretolt, és kiment a havas fűre. Nem álltam útját, mert nem akartam erőszakot alkalmazni, és ez a háttér amúgy is jobban megfelelt az eszmecseréhez. A nappali aligha alkalmas családi veszekedések lebonyolítására. Tévedsz, anya - feleltem, és próbáltam elvonatkoztatni a süvítő széltől. Nem vacakoltam azzal, hogy felvegyek valamit, és a hideg hamar áthatolt vékony pulcsimon. Tudsz nagyon idegesítő lenni? Igen. Szeretnél kikerülni az életemből? Hát persze hogy nem. De inkább menjünk be, itt meg lehet fagyni... Elgyalogolok a legközelebbi házig, utcáig, városig, vagy mittudomén - csattant fel anyám, cseppet sem nyugodtabban. A fákhoz értünk. A lehullott hó ezüstösen derengett a holdfényben. A leheletem párapamacsokban tört elő. Itt nincs semmi legalább húszmérföldes körzetben jegyeztem meg higgadtan. - Hidd el, pontosan tudom. Mencheres nem ok nélkül választotta éppen ezt a helyet. Ennyit nem tudsz legyalogolni, mert az első öt mérföld után kihűlsz. Elhiheted, hogy a semmi közepén vagyunk, nincs semmi közel s távol... Hirtelen mozdulatlanná dermedtem, de nem a hidegtől. Elkaptam anyám kabátját, hogy ne mehessen tovább.

Dühösen fordult felém, de az arckifejezésem láttán megenyhült. - Mi az? - suttogta. - Pssssszt! Ő talán épp csak hallotta a pisszegést, nekem azonban túlságosan is harsánynak tűnt. Eddigi szóváltásunk sem volt éppen halk. Akárcsak a távolból hallatszó súlyos léptek, melyek megzavarták az éjszaka csendjét. Összehúztam a szemem, és minden energiámmal a zaj felé koncentráltam. Nincs szívverés, nincs lélegzetvétel, de nincs energiakisugárzás sem. Lassan jönnek. És jó sokan. Miért nem érzek semmit? Minden vámpír és ghoul energiaaurát sugároz magából, de itt nincs semmi. Mi a fene lehet ez? További töprengés helyett falkaptam anyámat, és futva visszaindultam a házba. Zéró és Tick Tock már az ajtóban állt, érezték a bajt a sietségemből. Mindenki menjen le, de azonnal - mutattam anyámmal a szükséges irányba. - Valami közeledik. - Micsoda? - emelkedett fel ültéből Denise. Randy gyorsabban magához tért, és felrántotta. Zéró az alagsori lépcső felé bökött - udvariasan, de sürgetőleg. - Erre menjetek. Mikor anyám nem mozdult, rámeredtem. - Éberen vagy eszméletlenül, de velük mégy. Motyogott valamit, de aztán merev vállal elindult Randyék után. Tick Tock - leheltem, miközben még mindig kifelé füleltem. - Hívd ide Bonesékat. Két perc múlva ott volt Bones, nyomában Spádéval és Rodney-val. Az ablak felé böktem. Halljátok őket? Érezni nem érzek semmit, pedig sokan vannak, és egyenesen erre tartanak.

Bones szeme résnyire szűkült, úgy meredt bele a sötétbe. Néhány pillanat múlva mordult egyet. Én sem érzek semmit, Cicuska, de úgy trappolnak, mint egy elefántcsorda. Embernek biztosan nem emberek. Charles? - Nincs tippem, Crispin, és ez egy kicsit megijeszt. Rodney támogató pillantást vetett rá. - Ne izgulj, itt vagyok melletted. Nos, jó - ropogtatta meg az ízületeit Bones zölden izzó szemmel. - Készüljünk fel a fogadásukra. Kellenek majd kések, kardok, számszeríjak, pisztolyok... de gyorsan. Úgy hallom, néhányan a csapat előtt járnak. Hamarosan megtudjuk, mire számítsunk. Miért nem megyünk egyszerűen el innen? - kérdeztem, miközben a fegyverraktár felé indultunk. Mert nincs elég kopter ahhoz, hogy mindenki beférjen, ha pedig kocsival megyünk, rajtunk üthetnek. Maradunk, szivi. Megtudjuk, hogy mivel állunk szemben. De azért a helikoptereket is készenlétben tartjuk, a biztonság kedvéért. Ha kell, el tudod vinni anyádat és Denise-éket? Nem hagylak magadra - feleltem. - Bármi történjék is. Bones csillapító mordulást hallatott, miközben vagy harminckilónyi ezüstöt szerelt magára. Cicuska, te ember vagy, ezért téged a legkönnyebb megölni. Mi többiek képesek vagyunk... Szó sem lehet róla - jelentettem ki ugyanolyan higgadt ésszerűséggel, ahogyan ő is beszélt. - Juan tud helikoptert vezetni, és én erősebb vagyok nála, úgyhogy ő a logikus választás, ha távozásra kerülne sor. És ha olyasmit forgatsz a fejedben, hogy fejbe vágsz és felpakolsz arra a kopterre, visszamegyek dolgozni, és olyan feladatokat vállalok el, amiktől még jobban megőszülsz.

Bones gyors, heves csókot nyomott a számra. Nyavalyás nőszemély. Neked is megvannak a magad gondolatolvasó trükkjei, mi? Akkor öltözz át és szerelkezz fel. Túl vastag a pulcsid, akadályozhat a mozgásban. Egyszerűen levettem a pulóvert, csak melltartó, melegítőnadrág és edzőcipő maradt rajtam. Nem volt már idő felmenni egy másik felsőrészért. Kezdtem magamra szíjazni az ezüstkéseket, a lábamra, a derekamra és a karomra, a hosszú gyakorlat fürgeségével. Sosem vagy hajlandó rám hallgatni? - kérdezte Bones, miközben a kezembe nyomott egy kardot. - Fogd ezt, mert nem tudjuk, mivel állunk szemben. Lehet, hogy nem fog működni az ezüst. De így meg fogsz fagyni, Cicuska. Van ennél nagyobb problémánk - feleltem inkább feszült, mintsem derűs kacajjal. - De így legalább tudok mozogni, és most ez a lényeg. Tessék - mondta Bones. Lehúzta a pulóverét, és odadobta az enyém mellé. A vámpírok és ghoulok nagy része követte példáját. Mezítelen mellkasok csillantak meg a csillár fényénél, miközben mindenki szorgosan fegyverkezett. A kinti léptek egyre közeledtek. Mencheres is lejött. Már jó ideje nem láttam, de nyilván hallotta, hogy mi a helyzet, mert több fegyver látszott a testén, mint bőrfelület. Kimegyünk, és odakint védekezünk, aztán behúzódunk ide, ha kell - mondta Bones. - Zéró, te szedd össze az embereket és vidd le őket a pincébe, mert az a legvédettebb. Fizikai erőszakot is alkalmazhatsz a vonakodókkal, főleg Cat anyjával szemben. Erre valami csúnyát kellett volna mondanom neki, de nem volt alkalmas a pillanat. Fegyelmezetten kisorjáztunk az ajtón, és alakzatba helyezkedtünk a ház körül. Odakint már csak kézjelekkel kommunikáltunk. Az élőhalott

különítmény olyan sebességgel mozgott, amit bármilyen emberi parancsnok megirigyelhetett volna. Persze sok hadvezér is volt köztük. Gyakorlat teszi a mestert. A jeges szél a csontjaimba hatolt. Hát, igen, borzasztó hideg van, de nem halok bele, a kihűléstől pedig nem kell tartanom. Elvégre félig vámpír vagyok, úgyhogy nem fagyhat meg a vérem. Persze ettől még jó lett volna, ha éppolyan érzéketlen vagyok a zimankóval szemben, mint a többiek. Lehet, hogy a vámpírok meg a ghoulok nem szeretik a hideget, de mégiscsak az én fogam csattogott. Jól vagy, szivi? - kérdezte Bones, miközben a fákat fürkészte. A középpontban álltunk a ház előtti térségen. Összeszorítottam a fogamat, hogy ne kocogjon. Majd ha kezdődik a balhé, elmúlik. Valami mozdult mellettem. Tate érkezett, és szó nélkül félretolta Spádét. Hagyd - mondta Bones, amikor Spádé vissza akarta lökni. - Erre jó. Tate talán válaszolt volna valamit, de hogy mit, azt sosem fogom megtudni... Kinyitotta a száját... de ekkor előbukkant az első rejtélyes alak a fák közül, és a torkára forrasztotta a szót. Bones megmerevedett, mint egy jégcsap. Spádé halkan felszisszent, és valaki imafélét kezdett mormolni. Te jó ég - suttogtam elhűlve. - Ez meg mi? Mencheres felelt a hátam mögül, és felemelte a hangját, hogy hallani lehessen a futásnak eredő, félig elrothadt állkapcsú lény hörgésétől. Ez a sír.

HARMINC A régi szörnyfilmekben a zombikat már-már komikusnak ábrázolták. Az újabb alkotásokban már kissé közelebb jártak a valósághoz - eszelősen kidülledő szemek, rétegesen foszladozó hús, éhségtől görnyedt tartás. Egyesek a bomlás előrehaladottabb stádiumában jártak már, mint a többiek, helyenként a csontjuk is kilátszott, ahogy imbolyogva közeledtek. De egy dolog közös volt bennük: mindannyian enni akartak, és mi voltunk az ennivaló. Mikor felbukkant az első, Mencheres is éppolyan meglepettnek tűnt, mint mi, többiek. Baljós kijelentése után azonban olyan, tőle szokatlan hévvel kezdett káromkodni, hogy az elvonta figyelmemet a közeledő hordáról. Soha, a legrosszabb álmaimban sem képzeltem, hogy Patra képes lesz ilyesmire - mondta végül. - Ezért meg fog fizetni - talán nem nekem vagy nekünk, de egy nap biztosan megbűnhődik ezért a gaztettért. Ez nem hangzott túl jól. Sőt leginkább sírfelirat jellege volt. Bones keményen elkapta Mencheres vállát. Most nincs időnk Patra gonoszságának határain elmélkedni. Ezek az izék... - bökött fejével a közeledő rémek felé. - Meg lehet ölni őket valahogy? Mencheres kizökkent révületéből, vonásai megkeményedtek. Kezét Bones kezére fektette. -Nem. Teljesen érzelemmentesen ejtette ki ezt az egyetlen rövidke szót. Mintha megkeményítette volna magát, és megszorította Bones kezét. Nem lehet őket megölni - folytatta, szisszenő hanggal előhúzva a kardját. - Fájdalmat sem éreznek, és szemre sincs szükségük, hogy lássanak minket. Patra puszta akaratereje hajtja őket felénk.

Előlépett, és megparancsolta mindenkinek, hogy húzódjanak vissza. A rémek már alig néhány lépésnyire jártak tőle, immár billegő futólépésben. Mintha megvadította volna őket Mencheres közelsége. Vérfagyasztó hördüléseket hallattak. A föld alól rángatták ki őket - folytatta Mencheres, miközben villámgyorsan kitért az egyik lomha zombi elől. És nem is térnek vissza oda, amíg a varázslat meg nem törik. Nem futhatunk el. Százmérföldes körzetben minden sír kiürülne, ahogy a halottak utánunk erednének, és mindent megölnének, ami az útjukba kerül. . A kardja olyan sebességgel suhogott, hogy nem is tudtam szemmel követni. Döbbenten láttam, hogy a zombik hasonló fürgeséggel vetik rá magukat. Hová lett az eddigi nehézkességük? Ó, a francba! Mencheres villámsebességgel vagdalkozott. Foszlott húsdarabok röpködtek szerteszét, ahogy a kard még a hirtelen felélénkült szörnyetegek sebességét is túlszárnyalta. Féken kell tartanunk őket, és ki kell derítenünk, milyen tárgyat használt Patra a varázslathoz - folytatta Mencheres higgadtan. - Valami személyes holmija lehet, ami az egyik fogolynál van, vagy Csörgő csempészte ide. Ha megtaláljuk és elpusztítjuk ezt a dolgot, a zombik meghalnak. Addig viszont bármekkora kárt teszünk is bennünk, nem fognak lankadni. Szavait undorító módon illusztrálta a valóság. Még a levágott végtagok is szívósan kúsztak felénk. Egy fejétől megfosztott test botladozott tova, a levágott fej pedig démoni eltökéltséggel csattogtatta fogsorát, amíg Mencheres arrébb nem rúgta. Hát, ez aztán tényleg ijesztő. Végtagjaiktól megfosztva azonban a zombik kétségkívül sokkal kevésbé voltak veszélyesek.

Hárman menjenek vissza a házba, keresgélni! - kiáltotta Mencheres, miközben további zombikat kezdett kardélre hányni. - Valószínűleg valami apróság, ami könnyen elkerüli a figyelmet. Pusztítsátok el, bármilyen eszközzel! Tick Tock, Annette, Zéró, menjetek! - adta ki a parancsot Bones egy fejbiccentéssel, és maga is kardot rántott. A két férfi azonnal visszarohant a házba, de Annette nem. Ő egy pillanatra megtorpant és Bonesra pillantott, csak aztán tűnt el az épületben. Én is jól megnéztem magamnak Bonest, ugyanebből az okból. Talán most látom utoljára. Ha tudnám, hogy hajlandó vagy hallgatni rám, téged küldtelek volna be - mondta Bones, szinte sóhajtva. - De tudom, hogy hiába. Szeretlek, Cicuska. Nincs olyan dolog a föld fölött vagy alatt, ami ezen változtathatna. Nem volt érkezésem felelni, de nem is volt rá szükség. Minden idegszálammal sugároztam felé a választ, miközben ő emelt hangon intézett szózatot négytucatnyi katonájához, akik szintén kardra kaptak. Patra ránk uszította a halált, fiúk! Küldjük vissza hozzá a jókívánságainkkal együtt! Bones kiszámított, halálos léptekkel nézett szembe az ocsmány támadókkal. Négy tucat több száz ellen? Tudtam, mennyi esélyünk van a túlélésre. Akárcsak a többiek, akik kardot szorongatva követték Bonest. Nem vagyunk tehetetlenek! - Bones hangja még sosem volt ilyen összeszedett. Ha nem ismertem volna olyan jól, még derűsnek is gondolhattam volna. - Sokszor voltunk már azok, de most nem ez a helyzet. Megvan a lehetőségünk arra, hogy megválasszuk, hogyan halunk meg. Ha eddig nem voltunk is urai semminek, most urai vagyunk ennek a pillanatnak. Én pedig személy szerint olyan csattanós választ fogok adni erre a sértésre, hogy az, aki most nincs mellettem, bánhatja, hogy nem látja! -

Végezetül elkurjantotta magát, és mindenki csatlakozott hozzá. Az éjszakai levegőben bosszúálló düh remegett, és már nem is fáztam. Nem is féltem. Álltam már szemközt a halállal, néha kerestem is. De most, Bonesszal az oldalamon, végre lehetőséget kaptam arra, hogy felülírjak minden hibás döntést, minden gyávaságot, minden megbánt évet. Most csak ez számított. Ebben a pillanatban olyan lettem, amilyen mindig is lenni szerettem volna. Erős. Félelmet nem ismerő. Hűséges. Valaki, akire büszke lehetek. Az első rémfajzat rám vetette magát, és megvillant a kardom. Hajam lobogott a fagyos szélben. Zöldes derengés vetült a torz arcra, én pedig felszabadultan, vadul kacagtam. Látod ezt? Világít a szemem, és megmutatom neked, mit tudok még... Első élethalál-harcomat tizenhat évesen vívtam. Akkor még csak egy ezüstkereszt és egy vékony kis tőr volt minden felszerelésem, és azt sem tudtam, pontosan hogyan kell megölni egy vámpírt. De aztán sikerült, és azóta is ezt csinálom. Több száz harcban küzdöttem már az óta a bizonyos első óta, de egyik sem volt ehhez fogható. Szerencsére sötétség uralkodott, így a zölden világító szemű vámpírokat könnyen meg lehetett különböztetni a zombiktól, akik egyre nagyobb számban özönlöttek elő a fák közül. A ghoulokat kissé nehezebb volt elkülöníteni, de ők csak nagyjából tízen lehettek idekint. Az alakok meglehetősen összemosódnak, ha az ember látását vérfröccsök és szanaszét repkedő rothadt húsfoszlányok zavarják. Mindenfelé végtagok nyüzsögtek: gazdátlan ujjak szaladtak fel ellenfeleik testére, vagy még gazdájukkal együtt rontottak elő az erdőből. Elködösült aggyal gyilkoltam és vagdalkoztam. Valóságos szellemi bénultság vett erőt rajtam, s észre sem vettem saját

sérüléseimet. Minden testrészemet megtépték, és még abban sem voltam biztos, hogy van-e még egyáltalán ruha rajtam. Csak vöröset láttam; részint a gyilkos dühtől, részint a szemembe folyó vértől. Társaim smaragdzöld tekintete ezért segített olyan sokat - amikor megpillantottam egyetegyet, legalább tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Mert végtelenül magányosnak éreztem magam az eszelős zombik gyilkos tengerében, a sikolyokkal tarkított csatazajban, kardom szakadatlan suhogása közepette, ahogyan a sérthetetlen halottak közt próbáltam rendet vágni. Vlad előnyben volt mindnyájunkkal szemben. Ha elég ideje adódott, felkapott egy zombit és lángra lobbantotta. A felgyulladt alakok, pontosabban maradványaik, pokoli fáklyák módjára rohangáltak köztünk. Viszont jó egy percig tartania kellett őket, hogy nagyjából ártalmatlanná pörkölődjenek, s ez nem volt éppen a legproduktívabb harcmodor. Időnként narancssárga lobbanást kaptam el a szemem sarkából leírhatatlan sikoltozástól kísérve, s ebből tudtam, hogy Vlad még talpon van. De ami még többet számított: időről időre ki tudtam venni egy brit akcentusú hangot a zűrzavarban, mely tüzesen biztatta a védőket, s gúnyos szidalmakkal illette a zombikat. Ebből tudhattam, hogy még Bones is él. Ettől eltekintve fogalmam sem volt a környező világról. Húzódj hátra! - hallottam a kiáltást. A velem szemben imbolygó rém hirtelen két félre esett szét. Mögüle Bones bukkant fel, szinte felismerhetetlen külsővel, s ha nem állítom meg félúton a mozdulatot, lendületből levágom a fejét. Gyere velem - mordult fel. Megrántotta a karom, aztán vad átkozódással elengedte. A kurva életbe, miért nem kértél segítséget?

Fogalmam sem volt róla, miről beszél, és nem vitatkozhattam, mert fél kézzel a melléhez szorított, a másikkal pedig veszettül vagdosott mindent, ami a közelünkbe került. A lábaim épp csak súrolták a földet, s lengedezés közben hányinger fogott el. Kissé felszállt a köd a szememről, és mire beértünk a házba és lementünk a lépcsőn, újra tisztán láttam. A házban minden szét volt verve. Nem értettem a dolgot, hiszen odakint folyt a harc, de aztán rájöttem. Mivel nem tudták, mi lehet a titokzatos átoktárgy, Annette, Tick-Tock és Zéró mindent tönkretettek, amit csak láttak. Egyetlen ép bútordarab nem maradt sehol, a többi vámpír és ghoul pedig átvágott a romokon, nyomukban a rendületlenül közeledő zombikkal. A ház két föld alatti szinttel rendelkezett, melyeknek mindössze két bejárata volt. Ez pozitívumnak számított. Negatív szempontból viszont azt jelentette, hogy csak két helyen mehettünk ki. Bones elhelyezett engem Tate karjában, aki épp előbukkant az összefröcskölt alakok közül. Vidd le a legalsó szintre - vakkantotta, majd el is fordult. - Nekem fedeznem kell a visszavonulást. Bones, ne! - tiltakoztam, de a két pasi ügyet se vetett rám. Tate megpördült, és lerohant velem a lépcsőn. Félrelökdöste az embereket, és közben valami olyasmit mormogott, hogy „A karod, a karod". Egy szobába érkeztünk, ahol rémült arcok meredtek ránk. A kölykök, döbbentem rá. Halálra rémültek. Ez biztosan nem volt benne a „Hogyan legyél vámpírkaja" brosúrában. Csináljatok egy kis helyet - rivallt rájuk Tate, s vagy a megjelenése, vagy a hangja tette, de a rettegő alakok sietve engedelmeskedtek. Összebújva figyelték, ahogy Tate lerak engem a padlóra, és kést ránt.

Szállj le rólam, vissza kell mennem... - kezdtem hőbörögni, de aztán abbahagytam. Huh. Nem csoda, hogy ezek ketten olyan furcsán néztek rám. Adj egy kis vért szájon át, ha tudsz nélkülözni valamennyit - mondtam, miközben szemügyre vettem a karomat. Pontosabban azt, ami maradt belőle. Mindig a bal karom, mélázott sötéten a szenvtelen énem. Először Max égette össze, most meg ez. Ha beszélni tudnta, egyfolytában csak szidna. A kérdéses végtagomat mindössze néhány makacs ín tartotta, de nagyjából csontig le volt rágva. Most már én is olyan vagyok, mint egy zombi, gondoltam. Bár sokuknak ennél jobban nézett ki a karja. Fájni fog, amikor gyógyul - recsegte Tate, és egy kést meg a számat a nyakához nyomta. - Igyál csak. Majd újra feltöltöm magam. Normális esetben nem ittam volna belőle, de most különleges volt a helyzet. Nagyon sürgősen újra harcképes állapotba kellett hoznom magam, mert odakint nem lehetett időt kérni. Ezt szem előtt tartva rátapadtam a sebre, amit Tate ejtett a nyakán, és erőteljesen szívni kezdtem, miközben haraptam is, hogy a seb ne záródjon össze. Tate szégyentelen neszt hallatott, melyet nem voltam hajlandó kielemezni. Hűs vérrel lett tele a szám, én pedig nyeltem és szívtam, miközben szúró-égető fájdalom hasított a karomba. Tate magához szorított, míg felsőtestünk szinte össze nem nőtt, és hátrahajtotta a fejét. A negyedik szívásra borzalmasan sajgott a karom, de a hatodikra már inkább csak erősen bizsergett. A kilencediknél már képes voltam két kézzel eltolni magamtól Tate-et, s zihálva próbáltam leküzdeni a felhorgadó vérszomjat. -

Tate szeme zölden izzott, mikor ránéztem, és még hátrébb húzódtam, mert az arckifejezéséből látszott, hogy nem a harci dühtől. Feltápászkodtam, és elbűvölten néztem, hogyan nő vissza a bőr a karomra és forr össze hibátlanul, mint egy sci-fiben. Az ereimben szétterjedő idegen vértől ádázabbnak, kevésbé emberinek éreztem magam. Tekintve a vérveszteségemet, körülbelül hatvan-negyven lehetett bennem a keverék aránya, az élőhalott-vér javára. - Gyerünk, katona! - jelentettem ki. - Sürgős gyilkolnivalónk van! Ezzel hátra sem pillantva felrohantam a lépcsőn, vissza a csatazaj felé. A vámpírok úgy álltak végig a folyosón a lépcsőfeljáró előtt, mint egy büntető sorfal. Ha egy sipító zombi megpróbálta átrágni magát rajtuk, minden oldalról rávetették magukat. Eddig kitartottak, de egy pillantással fel tudtam mérni a szomorú valóságot. Ez a barikád nem bírhatja soká. Egyre újabb és újabb szörnyetegek érkeztek. Éppen bele akartam vetni magam a küzdelembe, amikor összeütköztem Annette-tel. Eszelős, monomániás tekintetével szinte meg sem látott, miközben lendületből a falhoz vágott egy szobrocskát. Amikor semmi sem történt a csörömpölésen kívül, kétségbeesetten felhördült, és újabb áldozati tárgy után nézett. Annette! - Meg kellett ráznom, hogy végre észrevegyen. - Hol van Tick Tock és Zéró? Annette széles mozdulattal intett. Tick Tock a ház másik oldalánál, Zéró meg lement Anubushoz, hogy kiverje belőle a választ, de hat ilyen... izé utánament, sikerült betörniük! Hallottam, hogy sikolt, aztán erre jöttem. Jaj, Cat, nem találom, egyszerűen nem találom!

Csak keresd tovább, Annette, megtaláljuk, bármi legyen is. Addig mi távol tartjuk őket. Annette ellökött. Hát nem érted? Már a hírekben is benne van! Megüresedett sírok, mászkáló élőhalottakról szóló híresztelések... és mind erre tartanak. Elszigetelt helyen vagyunk, de annyira azért nem elszigetelt. És Patrának még csak nincs is szüksége arra, hogy végezzenek velünk hamarosan pontosan tudni fogja, hol vagyunk, mert az összes zombi útja ide vezet! Basszus! Ennek már soha nem lesz vége? Ezek szerint a helyzetünk szörnyűről végzetesre romlott. Meglepő módon inkább dühös lettem, mint bármi más. Az a banya nem érdemli meg, hogy győzzön. Talán mi sem vagyunk ártatlan bárányok, de ő sokkal rosszabb nálunk, majd' minden szempontból. A hátam mögül, a pince felől zaj támadt. Sikolyok, és megint sikolyok. Aztán eresztékek roppanása. Itt van, döbbentem rá. Ez a vég. Útját nem állhatom, de azt eldönthetem, hogyan nézzünk szembe vele. Újjáéledt eltökéltséggel emeltem fel a karom. Te csak keress tovább, Annette, bármi történjék is. Én pedig gyilkolok tovább. Ha az a szuka minket akar, akkor jöjjön ide és próbálja meg! A lenti szobákba, srácok, mozgás! - hallatszott egy kiáltás. A seregünkből megmaradt két tucat fő kezdett hátrálni. Én előrefelé törtem, mert láttam Bonest és Mencherest a visszavonuló sor végén, ahogy fedezik a többieket. Mindketten olyan szemkápráztató, szédítő sebességgel pörögtek és osztották a csapásokat, mintha gyilkos gépezetekké változtak volna. Mindig is sejtettem, hogy ha Mencheres levetkőzi udvarias modorát, ijesztően -

veszedelmes tud lenni. Nem tévedtem. Valóságos eleven lidércnyomás lett. Vlad elkapott és húzni kezdett hátra. A keze meleg volt, nem pedig hideg, ahogy azt a kinti fagy után várni lehetett volna. Gyere, nemsokára jönnek ők is - taszigált. Nem, idefent maradok! - próbáltam küszködve kitépni magam. Bonesnak ott a helye, mert ő Mencheres szövetségese, de te velem jössz. Az ökle keményen csattant a fejem tetején. Egyszeriben csillagok kezdtek táncolni a szemem előtt, de lebuktam a karja alá és el akartam iszkolni, csak éppen elkapta a hajamat. Egyszeriben mintha minden lassított felvétellé változott volna. Vlad visszahúzott, a lábam alól kicsúszott a talaj, s valahonnan, távolról, diadalmas, önelégült kacajt véltem hallani. Hat ilyen... izé utánament, sikerült betörniük!, mondta az imént Annette. Hallottam, hogy sikolt... Zéróról beszélt, aki Anubus cellájához indult. De róla azóta sem hallott senki, Anubus viszont... ő volt az, aki az előbb oly gonoszul kacagott. Anubus! Sértetlen, pedig a falhoz van láncolva, és fél tucat rém csattogtatja a fogát körülötte. Ez meg hogyan lehetséges? Csak egy megoldást tudtam elképzelni. Vlad, ha valakit el akarsz égetni, meg is kell érintened? A kérdés annyira meglepte Drakulát, hogy elengedte a hajamat. Ha korábban valamikor már hozzáértem, akkor nem, de tovább tart, mert nehezebb valakit úgy elégetni, hogy nem fogom. Nehezebb... - leheltem. - De ugye nem lehetetlen?

Nem, nem lehetetlen, de miért? Anubus az! - emeltem fel a hangom, mert felzubogott bennem az adrenalin. - Patra titkos tárgya nem is tárgy! Érted már? Anubus afféle trójai faló, és Bones majdnem belehalt abba, hogy ideszállítsa! Patra úgy tervezte, hogy Bonest a rajtaütésnél pusztítja el, minket meg majd később, hiszen magunkkal hoztuk Anubust. Tudta, hogy nem fogjuk megölni, mert túl értékes túsz. Vlad lassan elmosolyodott. Eleresztett és a feje fölé emelte széttárt karját. Körülöttünk tombolt a káosz. Túl messze van tőlem ahhoz, hogy elérjem, mielőtt lekaszabolnak, de lássuk, hogy lehetek-e még a nap hőse. Rajta! - kezdtem el pörögni, hogy megtisztítsam körülötte a terepet. - Nyűgözz le! Vlad mindkét keze izzani kezdett, de nem vörösen, hanem kéken, kísérteties kékeslila derengésbe vonva a folyosót. Szikrák kezdtek pattogni az ujjaiból s záporoztak a hajamra, miközben a felénk nyomuló zombikat szeleteltem. Egyszer csak valaki fájdalmasan, fülsértően felsikoltott. Gonosz vigyort villantottam Vladra, amikor felismertem a hangot. Sikerült felkeltened a figyelmét, Drakula. - Erős fickó - felelte Vlad feszülten. A kezeit mái teljesen elborították a lángok. - És szeretnélek emlékeztetni, hogy nem ez a nevem. Te öntelt... - vágtam bele a kardom az egyik zombi gyomrába, s hatalmas erőfeszítéssel próbáltam kettéhasítani- ...túlértékelt... - de nem ment, mert a zombi elkapta a kardot, és nem volt gyenge - ...magamutogató vén denevér... - Reccs! Fejjel beleálltam a falba Ez biztos koponyarepedés. - Mire vársz? Nem te vagy a mumusok ura? A legenda, akitől a gyerekek félnek, hogy felfalja őket, ha rosszul viselkednek? -

Két újabb zombi csusszant át Bonesék mellett, akik a hátukat egymásnak vetve próbálták őket távoltartani. Gyerünk, Vlad, ne hozz szégyent a híredre! Ha képtelen vagy egy szál falhoz láncolt egyiptomi vámpírt lángra lobbantani, hogyan tudtad kiűzni a törököket Romániából? Harsány, visszhangos roppanás hallatszott, mintha egy transzformátor pukkant volna el, aztán a rohamozó zombik mintegy varázsütésre lehanyatlottak. A hirtelen mozdulatlanná merevedett alakokból föld kezdett szivárogni, mely elborította és elemésztette őket, amíg puszta földkupaccá nem omlottak. A földből jöttek elő, és oda is tértek vissza, gondoltam. Megcsináltad! - ziháltam. Elhajítottam a kardom és futásnak eredtem, de nem Vlad felé, hanem az ellenkező irányba. Naná - hallottam az egykori gróf hangját, miközben erős karok öleltek át, és egy véres-mocskos mellkashoz simultam. - Mi mást vártál egy Vlad Tepestől?

HARMINCEGY Körülbelül harminc másodpercig öleltem Bonest, éreztem a száját a hajamban, a kezét a hátamon, és tökéletesen boldog voltam. Aztán fojtott nyögés ütötte meg a fülemet, még a vámpírok örömkiáltásai között is. A hang mintha a sejtjeim mélyéről fakadt volna, ami bizonyos értelemben igaz is volt. - Anya! Úgy rohantam végig a folyosón, mintha dróton húztak volna. Bones a nyomomban sietett, de most az egyszer nem ő volt a gyorsabb. Térdre estem, amikor megpillantottam anyámat Denise ölében, a hasára szorított kézzel. Mellettük egy porrá omlott zombi maradványai hevertek, s anyám olyan sápadt és mozdulatlan volt, mint egy hulla. -Nem! Gondolkodás nélkül cselekedtem. Előkaptam az egyik késem, belevágtam a csuklómba, feltámasztottam anyám fejét, és beleerőszakoltam a véremet a szájába. A penge csontig hatolt, s a vörös folyadék túlcsordult. Anyám köhintett egyet, és erőtlenül nyelni kezdett, a szájából buborékok törtek elő. Mozgatni kezdtem az állkapcsát, és kényszerítettem, hogy nyeljen. Denise egyszerre sírt és imádkozott. Bones félretolta, és anyám mellé guggolt. Átvette a késemet, ő is megvágta a csuklóját, aztán anyám szájához tartotta, és utasított engem, hogy mellkasi nyomásokkal segítsek a vér jobb szétáramlásában. Könnytől vakon kezdtem dolgozni. Anyám szíve épp akkor állt meg, amikor Bones vért adott neki. Tovább nyomkodtam a tüdejét, Bones pedig szájon át lélegeztette. - Bejött ide az az izé - fuldokolta Denise, aki szintén több sebből vérzett. - És egyszerűen ráugrott! Próbáltam leszedni róla, de túl erős volt... Gyerünk, Justina, ne add fel!

Denise olyan hangosan kiáltotta ezt, hogy először nem is hallottam meg a gyenge belső dobbanásokat a kezem alatt. Patakzott a könnyem, amikor anyám köhögni kezdett. Mocskos... vadállat... távozz... tőlem... - recsegte Bonesnak. Felkacagtam, Bones pedig szívott egyet az orrán, aztán megvágta a tenyerét és a csuklómhoz szorította. Helló, Justina! Úgy látszik, nem tudsz megszabadulni tőlem. Denise is nevetett, aztán letörölte a könnyeit, és körülnézett. - Randy hol van? Nem veletek volt? Arcomról lehervadt a mosoly. Csak most döbbentem rá, hogy Randy nincs a többiekkel. Anyám állapota miatt ez eddig elkerülte a figyelmemet. Bonesra pillantottam, aki homlokráncolva emelkedett fel. Miért lenne velünk? - kérdezte élesen Denise-t. Randynek itt kellett volna maradnia! Most már Denise is felállt. Elsápadt. - Segíteni akart megkeresni azt a valamit, amit Patra idetelepített. Azt mondta, nem hagyja el a házat. Kábé húsz perce mehetett el... Bones megfordult és kiment. Én Denise-hez léptem, és megfogtam a kezét. Még a vérveszteség mellett is az enyém volt a melegebb. Te maradj csak itt - mondtam neki. - Majd mi megkeressük. Denise mogyoróbarna tekintete rám szegeződött, olyan áthatóan, hogy meghátráltam tőle. Szó sem lehet róla! - jelentette ki, és félretolt. Hagytam, hadd menjen, s kissé kótyagosnak éreztem magam most, hogy a harc adrenalinja kezdett csökkenni bennem. Anyám felült, s meredten bámulta a véres

ruhacafatokat a hasa körül, ahol nemrég még halálos seb tátongott. Anya... - kezdtem. Miattam ne aggódj - szakított félbe anyám. - Menj csak Denise után. Hálás pillantást vetettem rá, és otthagytam. Sokkal lassabban haladtam a berendezés romjai közt, mint idefelé jövet. Néhány pillanattal később meghallottam Denise hangos, átható sikolyát. Erre futásnak eredtem, pedig fekete foltok kezdtek táncolni a szemem előtt. Bones a konyhakövön térdelt, a karjában Denise- szel. Mellettük valami vörös, földes kupac meredezett. Te jó ég... - suttogtam. Csináljatok vele valamit! - sikoltotta Denise, és Bones mellkasát verdeste. - Gyógyítsátok meg! GYÓGYÍTSÁTOK MEG! Sajnos ez lehetetlen volt. Anyám még kapaszkodott az életébe, amikor Bones vért adott neki, így volt esély a gyógyulásra. Randy teste azonban darabokban hevert, rajta a föld, mely valaha a támadó zombit vagy zombikat alkotta. - Neki vége, kedvesem - mondta Bones Denise- nek, és szelíd erőszakkal elfordította néhai férje látványától. Nagyon sajnálom. Szerintem Denise meg sem hallotta. Egyre csak sikoltozott és zokogott, és öklével Bonest püfölte. Odamentem hozzá, és hiábavalóan próbáltam vigasztalni; bár tudtam, hogy semmivel sem enyhíthetem a fájdalmát. Spádé lépett be a konyhába sötét ábrázattal, és letérdelt mellénk. Crispin, majd én kiviszem Denise-t. Te helyezd biztonságba Catet meg a többieket. Nincs sok időnk. Bones némán bólintott. Spádé szelíden kifeszegette Deniset Bones karjából, és kicipelte a konyhából.

Mindenki, aki talpon maradt, továbbra is vészhelyzet üzemmódban ketyegett, s igyekezett minél gyorsatban eltávolítani az élőket és a holtakat egyaránt. Mielőbb magunk mögött kellett hagynunk a házat, mielőtt Patra idejön és végez velünk. Bones felnyalábolt, én pedig nem vitatkoztam, hogy egyedül is tudok járni. Igazából nem is biztos, hogy tudtam volna. Miközben a szétvert bútorok közt manőverezett, meglepetten láttam, hogy az egyik tévé még működik. ...három ...kettő ...egy ...boldog új évet! - kiáltotta Dick Clark a képernyőn, aztán a szokásos részeg ordibálás, petárdázás és az „Auld Lang Syne" első taktusai hallatszottak. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ennyi minden történt két óra leforgása alatt. A látásom kezdett elhomályosulni, talán a vérveszteség miatt. Mikor újra pislantottam, már kint voltunk a gyepen. A furcsa színű havon, a baljós földkupacok közt holttestek hevertek. A vámpírokból és ghoulokból aszott csonthalmok maradtak csupán. Örömmel láttam, hogy Tate is a környéken téblábol, és reméltem, hogy Juan és Dave is életben maradt. Ian a földön térdepelt, gesztenyeszín hajáról hátulról is könnyű volt felismerni. Rázkódott a válla. Bones letett engem, aztán gyors léptekkel odasietett hozzá. Mencheres kapta el komor ábrázattal. Mekkora a veszteség? - kérdezte Bones reszelős hangon. Mencheres tekintete végigvándorolt az összezsugorodott végtagok hegyein. - Még nem tudjuk pontosan. Bones letérdelt Ian mellé. Ian, öreg haver, fogjuk őket és menjünk. Egyikük sem akarná, hogy a holttestük fölött ölessük meg magunkat csak

azért, mert nem volt erőnk elmenni. Patra már így is túl sok áldozatot szedett ma éjjel. Nem adhatunk neki újabb esélyt. Még láttam, hogy szedegetni kezdik halott barátaik maradványait, aztán elsötétült előttem a világ.

HARMINCKETTŐ Dave arca volt az első, amit magamhoz térve megpillantottam. Mosolygott. - Helló, Cat. Nem vagy éhes? Vagy szomjas? Szomjas - recsegtem, és mohón ittam a vizet, amit adott. - Hol vagyunk? Dave visszavette a poharat. - Dél-Dakotában, amíg mindenki össze nem gyűlik. A súlyos drapériák közt éles fény szűrődött be. - Te jóisten, mennyi az idő? Körülbelül három óra. Rengeteg vért vesztettél, átömlesztést kellett kapnod. Aztán Bones nem akarta, hogy felkelj és kimerítsd magad, úgyhogy adott neked valami álompirulát, amit Don kotyvasztott. Nem emlékszel, hogy vitatkoztál és ki akartad köpni? Egyáltalán nem emlékeztem. Felültem, és észrevettem, hogy már nem ragadok a vértől, és tiszta pólót adtak rám. Don elég nehéz órákat élt át mostanában - folytatta Dave. - Minden követ megmozgatott, hogy elkoboztassa az üres sírokról és a járkáló halottakról tanúskodó bizonyítékokat, és lecsillapítsa azt a médiahisztériát, amit ez az egész okozott. Szerencsére a kanadai kormányzat sem akarja, hogy a polgárok zombikban higgyenek, így hát együttműködnek. Felnyögtem. El tudtam képzelni, milyen kétségbeesett elszántsággal próbál Don mindent elsimítani. -Mi a fedősztorija? - Valami földrengés és lavina, ami kimosott néhány sírt és hullát, de a pletykalapok továbbra is szaglásznak a helyszíneken. Legalább eldugott területen voltunk - ha ez az egész egy nagyvárosban történik, a világon nem lenne akkora fedő, amivel Don le tudná takarni ezt a cuccot.

Földrengés és lavina? Ennyire képes? Dave vállat vont. - Ez volt a legjobb, amit rövid távon ki tudott agyalni. Ez valahogyan megmagyarázza a feldúlt temetőket. Azt is megmagyarázták, hogy az állítólagos „zombik" sokkhatás alatt álló, megrongálódott ruházatú túlélők voltak, akik önkívületben bolyongtak összevissza. Ismered a csíziót. Az emberek nem nagyon akarnak hinni a szemüknek. Az átlagpolgár sokkal boldogabban éli le az életét, ha azt hiheti, hogy természetfölötti dolgok nem léteznek. - Hol van Denise? - Szegény Randy. Ha én nem vagyok, sosem keveredik ilyesmibe. Alszik. Spádé adott neki egy keveset a te altatód lebutított változatából. Pillanatnyilag az alvás a legjobb neki. - Dave... Ki veszett még oda? Dave arca elborult. - Randyt már tudod. Zéró is meghalt, és Tick Tock... Egymás után sorolta a neveket, melyek megannyi kalapácsütésként taglóztak le. Némelyiket ismertem, másokat nem. De mindegyik pótolhatatlan veszteséget jelentett. Mire Dave befejezte, több mint tizennyolc vámpírt és ghoult említett - súlyos érvágás. Négy további ember is meghalt Randyn kívül. Bones biztosan le van sújtva. Bones hol van? - kérdeztem, és már lendítettem a lábam, hogy kiszálljak az ágyból. - Odalent. De előbb talán felvehetnél egy bugyit. Végignéztem magamon. - Jaj, bocs, nem is gondoltam rá... Dave halványan elmosolyodott. Ne izgulj, olyan vagy nekem, mint a kishúgom. És mivel a barátod is vagyok, talán nem bánod, ha szólok, hogy moss fogat is. Rémisztő a leheleted. -

Megfogadtam Dave baráti tanácsát, és megsikáltam a fogamat, megmostam az arcomat, valamint felöltöztem. A lábam csupasz maradt, de nem volt kedvem cipőt keresni. Dave elkísért a dolgozószoba csukott ajtajáig, aztán magamra hagyott. Bones odajött hozzám, és sokáig átölelve tartottuk egymást. A „sajnálom" teljesen hiábavaló vigasztalás lett volna, úgyhogy nem is fáradtam vele. Ian is ott volt Bonesszal. Ő nem zuhanyozott, nem is öltözött át a csata óta, csak az ingét vetette le, és tiszta kosz volt. Jó lett volna, ha korábban rájössz a rejtély megoldására, Kaszás - jegyezte meg keserűen. - Egy jó ötlet sem ér sokat, ha addigra már a fele csapatunkat levágták. Pislogni kezdtem - nem voltam felkészülve erre az ellenséges hozzáállásra. Bonesnak azonban nem kellett kétszer mondani: nyakon ragadta Iant, mielőtt egy szót is kinyöghettem volna. Ne merészeld még egyszer megvádolni, különben elveszítem a maradék kevés önuralmamat is - hörögte fenyegetően. - Ha ő nincs, már mind alulról szagolnánk az ibolyát, vagy talán elfelejtetted? Ian türkizkék szeme ragyogó zöldbe borult. - Inkább azt nem felejtettem el, hogy legfőképpen miatta sodródtunk bele ebbe a háborúba mindannyian. Az egésznek ő az oka! Az ő sebei gyógyíthatók voltak, Crispin, de azokért, akik a szomszéd szobában fekszenek holtan, már semmit sem tehetünk, nem igaz, Crispin? Hány élet kell még egy nő sértett büszkeségéért... - Bones, ne! Hirtelen Mencheres termett ott a semmiből, és egy pillanattal sem túl korán. Roppanás hallatszott, majd elmosódott, villámgyors mozdulat következett, s Bones

hiányzó karral repült hátra. A sikolyom elhalványította Spádé ordítását, aki éppen ekkor toppant be, hogy lássa az eseményeket. Ian ostoba döbbenettel meredt a nyakát rendületlenül szorongató kézre, mely lassan zsugorodni kezdett. Bones felé indultam, de ő kitért előlem, és egyenesen Menchereshez lépett. - Volt valami okod rá, hogy megakadályozz ennek a sértésnek az elhallgattatásában, Nagyuram? Egész testemben megfeszültem. Ha Bones és Mencheres összekülönböznek, akkor itt elszabadul a pokol. Le akartad tépni Ian fejét - felelte Mencheres. - Aztán pedig megbántad volna, több okból is, és Patrának már akkor is elég oka van az ünneplésre, ha mi magunk nem ritkítjuk meg saját sorainkat. Iant kissé összezavarta az események gyors egymásutánja. Rázni kezdte a fejét, mintha rendet akarna teremteni benne, aztán homályos hitetlenkedéssel meredt ránk. Krisztusra, Crispin, nem tudom, mi ütött belém. Semmi okom nem volt rá, hogy így felbőszítselek. Bocsássatok meg nekem, mindketten! Bones bele akart túrni a hajába, de megállt a mozdulatban, amikor látta, hogy a karja még csak félig nőtt vissza, aztán ugyancsak elképedve szívott egyet az orrán. Kétszázhetven évig volt meg az a jó kis karom. Sose gondoltam volna, hogy megpróbálom letépni vele a fejedet és így vesztem el. Basszus, össze kell szednem magam. Most kell leginkább összeszedni magunkat - helyeselt Mencheres. Igen - felelte Bones, és olyan tekintettel méregette szövetségesét, hogy felmeredt a tarkómon a szőr. - Főleg neked, Nagyuram, mert ennek az egésznek véget kell vetni.

Vlad lépett be a szobába. Körülnézett, érzékelte Bones és Mencheres ellentétét, és helyet foglalt. Tudom, mire gondolsz - mondta egyenesen Mencheres. - És megmondhatom, hogy nem tudom megcsinálni. Bons egy villanással mellette termett. A realitás az, hogy kettőtök közül valaki nagyon hamar meg fog halni. Bármit jelentett is neked Patra, s bármiféle titkos álmokat dédelgetsz is arról, hogy a sors majd az utolsó pillanatban közbelép és mindent helyrehoz - éppen te tudhatnád a legjobban, hogy ilyen nincs. Te mondtad mindig, hogy sose kételkedjek a vízióidban, mégis megengedted magadnak a reményt, hogy talán tévedsz. De nem így van, úgyhogy véget kell vetned ennek az egésznek, mert ez a kötelességed az alattvalóiddal szemben, akik most már az enyémek is. Teljesen összezavarodtam. Mencheres nem tartja fogva Patrát a pincében, legalábbis tudomásom szerint nem, akkor pedig hogyan állhatna hatalmában, hogy véget vessen a háborúnak, ahogy Bones kérte? Vlad hozzám hajolt, érzékelve a gondolataimat. - Hát nem érted, Cat? Mikor Patra rád küldte azt a rémálmot, ki tudta, hogyan lehet megtörni? Tegnap, amikor a zombik támadtak, ki tudta, hogy csak úgy lehet elpusztítani őket, ha kiiktatjuk a tárgyat, ami vonzza őket? Mencheres. És ha elég jól ismeri ezeket a varázslatokat ahhoz, hogy tudja, mivel lehet semlegesíteni őket... akkor ő maga is képes megcsinálni. Elég volt egy pillantás Mencheres sápadt arcára, hogy tudjam: Vladnak igaza van. Én is közelebb léptem. Meg kell tenned! Patra nem fog megállni. Azt akarod, hogy mindenki kidőljön mellőled? Mert ez fog történni, ha nem csinálsz sürgősen valamit.

Te képes lennél rá? - vágott vissza Mencheres. - Ha most Bonesról lenne szó, halálra tudnád ítélni? Ilyen könnyen a sírba küldenéd? Elhallgatott, s érzései leplezetlenebbül látszottak, mint korábban bármikor. Ez szíven ütött. Még mindig szereti a nőt, mindazok után is, amiket művelt. Szerencsétlen flótás. Próbáltam gondosan megválogatni a szavaimat. Nem teszek úgy, mintha nem tudnám, milyen nehéz ez most neked, Mencheres. És ha Bonesról lenne szó, én is kettészakadnék lélekben. De... - pillantottam a szerelmemre - ...ha valaha is olyan messzire merészkednél, hogy megpróbálnád vagy ténylegesen el is tudnád pusztítani azokat, akiket szeretek, és számos példával bizonyítanád, hogy ezt nem is akarod abbahagyni, amíg mindenki meg nem hal, aki fontos a számomra, akkor igen. Megölnélek. Bones visszanézett rám, ajkán halvány félmosoly játszott. Ez az én kis feleségem! Aztán újra Mencheresre szegezte a tekintetét. Nem tudok neked más vigasztalót mondani, csak egyvalamit: legyen gyors a halála. Nem érdemli meg, és sokkal rosszabb sorsot szántam annak, aki a feleségem ellen szövetkezett, de a te kedvedért lemondok erről. Ha megteszed, amit meg kell tenned. Mencheres szeme felizzott, és hirtelen annyi energia kezdett szikrázni körülötte, hogy összerezzentem. Fenyegetni akarsz? Bones meg sem rezdült. A vonalad társ-vezére vagyok, és elmondtam, mi a szándékom egy ellenséggel, aki lemészárolta egy csomó emberünket. Nem szabad elfelejtened, melyik oldalon állsz. Hát nem veszed észre, hogy Patra az életét tette arra a hitére, hogy képtelen vagy őt bántani? -

Mencheres nem válaszolt. A szobában minden szem rászegeződött. Végül Mencheres felállt, s a dühödt energia újra feltámadt körülötte, mintha egy hatalmas madár csukná össze szárnyait. Legyen hát. Múlt éjjel Patra ránk szabadította a sírt, de ma este rajtunk a sor, hogy bosszút álljunk.

HARMINCHÁROM A csillagok halványan pislákoltak az égbolt egyre mélyülő sötétkékje előtt. Mencheres a gyep közepén állt. Egy darabon elkotortuk a havat, hogy a földre terített hatalmas abrosz ne legyen vizes. Mencheres törökülésben letelepedett eléje, és nem tudtam elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy mintha egy asztal közepén ülne, két oldalán nagyjából tucatnyi vámpírral... és a fehér damasztra kirakott csontok... mintha az utolsó vacsora pokolbéli változatát látnám. Egyikünk sem tudta, mire számítson. A homályos fogadalom után Mencheres egyszerűen annyit mondott, hogy napnyugtára mindenki álljon harcra készen, aztán felment a szobájába. Félig-meddig azt vártam, hogy menet közben kiveti magát valamelyik emeleti ablakon, de Bones szemlátomást bízott benne, hogy megtartja ígéretét, és csakugyan így történt. Korábban még felhívtam Dont, hogy értesítsem: az éjszaka történni fog valami. így nem kell annyira kapkodnia, és jobb sztorit is ki tud agyalni a földrengésnél. Csak éppen az volt a baj, hogy nem mondhattam meg neki, hol fog történni az a valami. Vagy mikor. Vagy mi. Semmiféle hasznos részlettel nem szolgálhattam, ami segített volna elkerülni az emberi tanúkat és a médiacirkuszt - legalábbis valami ilyesmit mondott. Nos, én sem tudtam semmi pontosat, úgyhogy csak azt a keveset mondhattam el. Don frusztráltsága persze érthető volt. Kap egy fülest, hogy már második éjszakán randalíroznak majd az élőhalottak, fekete mágia bevetésével, de azt nem tudtam megmondani, hogy megint zombik másznak-e elő, vagy éppen az égből fognak záporozni. Donnak mindenesetre volt oka az aggodalomra.

Nekem viszont nem az volt a legnagyobb gondom, hogy titokban tartsam a vámpírok létezését. Nekem életben kellett maradnom. Úgyhogy harchoz öltöztem: bevált fekete spandex- dressz, ezüstkések, kard, ezüstgolyóval töltött pisztolyok, ráadásul néhány gránát. - Egyikőtök se szólaljon meg. - Ezek voltak Mencheres első szavai azóta, hogy leült a csontok elé. - Egészen addig, amíg be nem fejeztem. És azt honnan fogjuk tudni?, gondoltam magamban. Majd meghajolsz? Vagy megnyílik a föld, és szörnyek másznak elő? Felrémlettek bennem a rothadó, merev léptekkel botorkáló alakok, és megborzongtam. Bár soha többé ne látnék belőlük egyet sem! Megbizsergett a levegő, s újra minden figyelmemet az egyiptomi vámpír felé fordítottam. Fejét előrehajtotta, lelógó haja eltakarta az arcát, de a fekete tincsek közül is kiragyogott a zölden lángoló szem. Bones megborzongott mellettem. Rápillantottam. Megbabonázva figyelte Mencherest. Megérintettem a kezét, és majdnem el is rántottam az ujjaimba csapó elektromos szikrától. Bármit is csinált Mencheres, az Bonesra is kihatott. Úgy tűnt, hogy az energiaátvitel után is kapcsolatban maradtak egymással valamilyen szinten. Ez kissé zavart, bár nem tudtam volna megmondani, miért. Egyszer csak a tegnap éjjel meghalt bajtársak csontjai elemelkedtek az abrosztól. A levegőben kört alkottak Mencheres körül, és forgásba kezdtek. Először csak lassan mozogtak, mintha láthatatlan szálakon függenének, de aztán gyorsulni kezdtek. Egyre vadabbul keringtek Mencheres körül, míg már alig lehetett megkülönböztetni az egyes darabokat - kivéve persze a koponyákat, melyek morbid vigyorral, a szélben lobogó állkapoccsal rökpödtek. Mencheres haja megemelkedett, és

én libabőrös lettem, mintha ezernyi láthatatlan hangya mászkálna rajtam. A szétsugárzó energia elképzelhetetlen erősséget ért el - az se lepett volna meg, ha hirtelen lecsap egy villám. Aztán a keringő csontok egy roppanással porrá omlottak, finom fehér felhőbe burkolva Mencheres fejét. Megszorítottam Bones kezét, mit sem törődve a karomba hatoló izzó áramütéssel, s elképedve meredtem arra, ami a barátok csontjaiból maradt. Porból lettünk, porrá leszünk, gondoltam zsibbadtan. Mencheres most még azt is szétszórja, ami megmaradt ezekből a bátor fickókból. De miért? Miért teszi ezt? Mencheres változatlan testtartással kést emelt fel az öléből. Aztán egyenesen a saját szívébe döfte. Erre már tényleg felhördültem, s tátott szájjal néztem, ahogy megforgatja a pengét. Biztosan csak acél, nem ezüst, gondoltam önkéntelenül. Különben ugyanolyan halott ember, mint azok, akiknek a pora szürkés hóként lepi be. A sebből sötét vér serkedt, folyamatosan áztatva a kést, Mencheres kézét és ruháját, mintha még verne a szív. De hamarosan már nem ezt bámultam. Egyre fokozódó elképedéssel láttam, hogy a vértől iszamos szürkés csontpor összeáll, terjeszkedni kezd... és alakokká formálódik. - Madre de Diós - hallottam Juan hangját, aki Mencheres parancsa ellenére megtörte a hallgatást. Bennem egy kevésbé kegyes gondolat fogalmazódott meg: Mi a rosseb folyik itt? Úgy látszott, mintha szellemek öltenének testet a szemem előtt, körülvéve Mencherest. Mencheres motyogott valamit egy számomra ismeretlen nyelven, s a ködalakok egyre növekedtek. A végén már életre kelt árnyakra emlékeztettek, mert még mindig át lehetett látni rajtuk, de háromdimenziósak voltak. Áttetsző, meztelen férfialakok.

Egyikük megfordult, és Bones halkan felhördült. Randy, konstatáltam elhűlve. Ez Randy! Számos hasonló kísértet alakult ki a Mencheresre ülepedett porból. Mencheres továbbra is a sebben tartotta a kést, mely egyre vérzett, amíg csodálkozni nem kezdtem, hogy férhet el benne ennyi nedv. De minél tovább ömlött a vér, annál kevésbé tűntek homályosnak az árnyalakok, amíg lassacskán az összeset fel nem ismertem. Tick Tock, Zéró, Randy... Csak amikor már mind a huszonhárom előző éjszakai áldozat ott állt körülötte, akkor húzta ki magából a kést Mencheres, aztán megszólalt: - Ezek nem a mi egykori barátaink. Nem ismernek fel minket, és nincs semmiféle emlékük az előző életükről. Az a düh ölt testet bennük, mely minden meggyilkolt ember maradványaiban ott lappang, s én ezt a dühöt rángattam elő a csontjaikból, hogy formát adjak neki. A gyilkosuk felé fognak indulni, azzal az egyetlen céllal, hogy bosszút álljanak. Csak annyit kell tennem, hogy elengedem őket... és a nyomukba szegődöm. Egyenesen Patrához fognak vezetni, akárhol bujkál is. Alig emésztettem meg a szavait, amikor Mencheres kimondott egy titokzatos szót, s a szellemek úgy röppentek az égre, mintha puskából lőtték volna ki őket. Jó gyorsak voltak. Hogyan fogjuk követni őket? Mencheres felállt, felemelte a kezét - és felsikoltottam. A föld hirtelen elmaradt alattam... húsz méterre... harminc méterre... ötven méterre... és még többre. Sietnünk kell - hallottam Mencheres hangját, miközben a fejemet forgattam, és azt láttam, hogy azok, akik ott álltak a ház füvén, most mind az éjszakai égen suhannak, mint megannyi rakéta. - Hamar meg fogják találni.

Patra egy elhagyatott szállodában ütött tanyát, körülbelül nyolcvan mérföldre a háztól, úgyszólván kőhajításnyira. Jobban mondva egy élőhalott-hajításnyira. Bones magához szorított, bár erre nem lett volna szükség, mert Mencheres mindannyiunkat a levegőben tolt elképesztő erejével. Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egy vámpír képes lehet ilyesmire, most mégis itt utaztam Mencheres hatalmának repülő szőnyegén az általa megidézett bosszúszomjas szellemek nyomában. Később talán majd felfogom az egészet. Don el fog ájulni, ha elolvassa a jelentésemet. A hotel egy városi nyomornegyed közepén állt. A hangokból ítélve már nem sokan laktak errefelé. Úgy festett, hogy ledózerolás vár az egész környékre, mert mindenfelé buldózerek és egyéb munkagépek tornyosultak. Mencheres a szállodától körülbelül száz méterre tett le minket. Honnan tudta, hogy Patra itt van? Mert a szellemek egyenesen ide repültek be, a falon keresztül, olyan simán, mintha semmi nem lett volna ott. Cseles. Jobb, mint a lépcsőzés. Át kell vágnod magad az emberein - mondta Mencheres Bonesnak, és az épület felé intett. - Én nem mehetek veled. Ha engem megölnek, a kísértetek elenyésznek, márpedig csak ők tudják megakadályozni, hogy Patra nektek essen. Hát, az biztos, hogy tudnak valamit. Miután besiettek a hotelbe, a legfülsértőbb sikoltozást hallottam életemben. Miért nem ölöd meg őt te magad? - buggyant ki belőlem. - Ha képes vagy bosszúálló lelkeket megidézni és két tucat vámpírt ideröptetni, akkor igazán könnyen menne. Mencheres lerogyott a járdaszélre. Nem tudom megtenni - suttogta. - Még most sem vagyok rá képes.

Pillanatnyi szánalom támadt fel bennem, de gyorsan leküzdöttem. Lehet, hogy ő még mindig szereti Patrát, de az asszony nem viszonozza az érzelmeit, mi pedig mind elpusztulunk, ha életben marad. Bones jéghideg pillantást vetett Mencheresre. Én megtartom, amit ígértem. Majd eljövünk érted, ha vége. Juan, Dave, ti maradjatok mellette, és senkit ne engedjetek a közelébe. Juan már éppen tiltakozni akart, hogy miért kell hátramaradnia, de egy figyelmeztető pillantás idejében beléfojtotta a szót. Aztán Bones megropogtatta az ujjait, és a hotel felé fordult. Gyerünk, srácok. Intézzük el! Patrának biztosan rengeteg őre volt a hotel környékén. Biztosan álltak a tetőn és az ablakoknál is, meg persze a bejáratnál. De mi sem vonja el jobban a figyelmet, mint huszonhárom feldühödött szellem, akik váratlanul elözönlik a terepet. Patra szakadatlan sikoltozása mellett - ugyan mit művelhettek vele azok a szellemek? - lépcsőn rohanó lábak dobogása, kiáltozás, puskaropogás hallatszott. Vetettem egy pillantást Bonesra, és feléje küldtem a gondolatot. Azok a kísértetek még csak nem is szilárdak, hogyan tudnak mégis ilyen világháborús csatazajt teremteni? Bones megvonta a vállát. Ezt csak egyféleképpen lehet megtudni. Az épület bejáratához értünk, de nem láttunk őröket. Spádé a homlokát ráncolva csóválta a fejét. Csapda, üzente. Előszedtem a gránátokat az övemből, kihúztam a biztosítószegecseket, és egymás után behajítottam őket. Üveg csörömpölt, és az egész ház megremegett. Bárki várt is bennünket odabent, már vége. Berontottunk, s a vámpírok minden irányban szétszóródtak. Bones és én rohantunk tovább előre. A több

emelettel feljebbről hallatszó sikoltozás és egyéb ijesztő zajok egyre hangosabbak lettek. Végül körülbelül tucatnyi vámpír rontott ki egy ajtón a főlépcső alatt. Azonnal kifeküdtek a rájuk zúdított ezüstzáporban. Hol van a többi? - kérdeztem halkan Bonest. A tucatnyi érkezőtől eltekintve az előcsarnok megdöbbentően üres volt. Bones oldalra billentette a fejét. Fentről még hallok többet is. Valami teljesen rommá zúzta őket. Biztosan a szellemek, de nem tudom elképzelni, hogyan. Fentről olyasféle hangok hallatszottak, mintha egy kínai ünnepségre gyakorolnának. Sikoltozás, dübörgő léptek, és különös pukkanások. Bármi történt is, Patra még élt. Ő sipítozott a leghangosabban. Bones feltartotta három ujját, jelezve, hogy oszoljunk több csoportra. Nyolcan felmennek a lépcsőn, nyolcan kívülről másznak fel, a maradék nyolc pedig a liftaknában nyomul. A zajok nagyjából kilenc emelettel fölöttünk hallatszottak, az épület tetejéhez közel, ezért erre indultunk. A másodikon voltunk, amikor kisebb csapat lefelé rohanó vámpír bukkant fel. Mindegyik tiszta vér, a ruhájuk cafatokban - szinte ránk sem pillantottak. Ami persze nem akadályozott meg engem abban, hogy beléjük eresszem M16-osom ezüstgolyókkal teli tárját. Kiszakadt szívvel rogytak össze a sorozatom és a mellettem állók lövései nyomán. A kés volt a kedvencem, de a lőfegyver jobb, ha nagyobb a távolság. Újabb zajok hallatszottak a fölöttünk lévő emeletről. Valami általános pánikot okozott. Talán nem csak a tomboló szellemek látványa? Persze önmagukban is elég ijesztőek, de nem babazsúrra toppantak be, hanem egy Mester vámpír főhadiszállására, aki már Jézus születésekor

sem volt tinédzser. Az ember azt hinné, hogy az élőhalottakat nehezebb kizökkenteni a nyugalmukból. Szinte túl könnyű - suttogta Ian, szavakba öntve a gondolataimat. Vlad gúnyos pillantást lövellt rá. Ne becsüld alá Patra tehetségét a lélegzetelállító belépőkre. Maradjatok éberek - szólt Bones. - Bármi folyik is itt, a java odafönt van. Ugorjunk be mi is a buliba! Két további csapat vámpírral találkoztunk még a lépcsőn. Úgy futottak, mintha maga a pokol nyargalna a sarkukban, minek következtében inkább mészárlás, semmint harc volt a megsemmisítésük. Minél közelebb jutottunk, annál vadabb rohangálás hallatszott a fejünk fölül. Végül elértük azt az emeletet, ahol a legnagyobb volt a zenebona, és követtük a szörnyű sikolyok hangját az egyik szobába. Az ajtó nyitva volt, és nem állt előtte őr. Vlad előreküldött egy tűzgolyót, de mint kiderült, ez szükségtelen óvatosság volt. Amikor beléptünk, senki sem ugrott nekünk. Megtorpantam és bámultam. Patra, aki most korántsem volt olyan elegáns és tiszteletet parancsoló, mint amikor utoljára láttam, a padlón vergődött. Vér ömlött az orrából, a szájából, a szeméből és a teste különféle egyéb részeiből. Körülötte - és benne - ott gyülekeztek a szellemek. Szürke kígyók módjára tekeredtek a teste köré, rángatták, belefúrták magukat, majd kijöttek a másik oldalon. Patra segítségért sikoltozott, többféle nyelven is, ha jól hallottam. Közben egy óriásira nyílt szemű vámpír, aki legfeljebb tizenöt éves lehetett az átváltozásakor, zúgott el Patra mellől, hiányzó karokkal. A legközelebbi szellem - talán Zéró? - a mellkasába fúrta magát, míg teljesen el nem tűnt. A vámpír felsikoltott, majd egy pukkanással szétrobbant. A

feje, a lába, a törzse szanaszét repült. A szellem előbukkant a maradványok közül, egy darabig tétlenül lebegett, majd visszatért Patrához, és beleolvadt a többi szellem nyüzsgő tömegébe. Körülöttünk mindenhol halott testőrök hullái hevertek. Jó sokan voltak, és ránézésre ugyanígy hullottak szét. A testrészeik, ruhadarabjaik és fegyvereik szanaszét szóródtak. A gyilkos árnyak, amelyek mindezt művelték, ügyet sem vetettek ránk, hanem folytatták Patra kíméletlen kínzását. Patrát teljesen megtörte a szenvedés, a bőre felpúposodott, valahányszor egy szellem beléje hatolt vagy kitört a testéből. Biztos, hogy a belső szervei péppé morzsolódtak ettől. A halott testőrök példájából látható volt, hogy a kísértetek őt is könnyen megölhették volna. Az a tény, hogy Patra még élt, arra utalt, hogy a jelenéseknek a bosszúról alkotott fogalmai nem merültek ki az egyszerű gyilkolásban. Bones kinyújtotta a kezét. Mindenki húzódjon hátra! - mondta, és megmarkolta a kését. Kétségbeesett pillantást vetettem a lemészárolt testőrökre. Ne menj a közelébe, mert téged is darabokra tépnek! Bones megsimogatta az arcomat. - Engem nem. Hát nem érted? Mencheres tudta, hogy ez fog történni. Előre látta. Ezért döntött úgy, hogy megosztja velem az erejét. Az mindig összeköt minket, úgyhogy rajta kívül én vagyok az egyetlen, akinek nem árthatnak. Érzem őket... és ahogy őt nem bánthatják, úgy engem sem. Leeresztette a kezét, és megindult Patra felé. Szerintem Patra észre sem vette. Valószínűleg semmit sem látott, pedig nyitva volt a szeme. Egyre csak folyt belőle a vér, miközben rendületlenül ostromolták a varázslata révén tegnap elpusztított áldozatok kíméletet nem ismerő, fáradhatatlan szellemei.

Az egyik szürkés alak kiemelkedett belőle, és odasuhant Boneshoz, amikor tízlépésnyi távolságba ért. Már indultam volna utána, de Bones hangja ostorcsapásként vágott végig rajtam. Ne közelíts! És nem én voltam az egyetlen, aki megtorpant. A jelenés is ezt tette - fájdalmasan láttam, hogy Tick Tock az, pontosabban valaha ő volt. Mostanra csak egy harag fűtötte árny maradt belőle. Mégis megdermedt és lebegve maradt, bár kissé remegett - talán a visszafojtott támadási kényszertől. Bones továbbment előre. Zavartan markoltam meg és engedtem el a tőreimet - úgysem mennék sokra velük a felbőszült fantomok ellen. A többi szellem is kezdett felhagyni Patra gyötrésével, és Bones felé pillantottak. Bones feléjük nyújtotta a kezét, nagyjából ugyanúgy, ahogy az előbb mifelénk. Ne. Közelítsetek. Bones szinte hörögte ezt, s minden egyes szótagnál csak úgy áradt belőle az erő. A szellemek válaszul hátrálni kezdtek előle minden egyes lépésére. Nemsokára leváltak Patráról, de fenyegetően ágaskodtak feléje. Néhány pillanat múlva Patra iszonyú vergődése abbamaradt, és a számtalan seb gyógyulni kezdett. A hatalmas, gyönyörű szemből elszállt az eszelős pánik egy része - aztán meredten szegeződött a fölötte álló alakra. Te halott vagy! - kiáltott fel Patra, mintha attól, hogy kimondaná, valósággá válna. Kezdett odébb araszolni Bonestól, de megállt, amikor rájött, hogy a némán vicsorgó, ugrásra kész szellemek felé tart. Segélykérőn nézett körül. Nem, szépségem - felelte Bones sötét nyugalommal. Te vagy halott.

Láttam, hogy dereng fel Patra arcán a felismerés, amint végigtekintett elhullott testőrein, és meglátott minket az ajtóban a fegyvereinkkel, meg a szellemeket, akik áthatolhatatlan falat alkottak mögötte. Patra hátravetett fejjel dühödten felordított. Légy átkozott, Mencheres! Hát nincs benned irgalom? Csodálattal kellett adóznom a lélekjelenlétének. Mindazok után, amiket csinált, tényleg arra számít, hogy Mencheres betoppan és megmenti? Csak hogy ő közben megölhesse? Bones elkapta, amikor megpróbált elosonni. Patra hátradobta magát, hogy kirántsa a kést Bones kezéből... és ekkor bukkant elő Mencheres, Spádé háta mögül. Patra egy pillanatra megdermedt. Tekintete - könyörgőn, kétségbeesetten - találkozott Mencheresé- vel. Mencheres arcát színes könnypatakok csíkozták. Megfeszültek az izmaim, hátha testületileg rá kell vetnünk magunkat, hogy lefogjuk, amikor az egyiptomi vámpír lehajtotta a fejét. Bocsáss meg nekem - suttogta. Bones Patra mellkasába döfte a kését, aki egy pengeforgatás után elernyedt. Szeme továbbra is Mencheresre szegeződött, arcára kiült a fájó megdöbbenés. Aztán éppoly elkerülhetetlenül, mint az idő magavonásai megfeszültek. Bőre elvesztette pazar, mézbarna ragyogását, s mikor Bones a padlóra ejtette, már kezdett aszalódni. A test mögött láthatatlan fuvallat támadt. A huszonhárom szellem lassan eloszlott a szélben, míg csak egy kevés szürke por maradt belőlük a padlón. Bones hosszú sóhajt eresztett meg. - Most már talán békében nyugodhattok, barátaim. Egy nap majd találkozunk.

EPILÓGUS Egy héttel később temettük el Randyt. Don hamisított néhány dokumentumot, melyek úgy állították be a dolgot, mintha Randy halálos, csúnya autóbalesetet szenvedett volna, és emiatt zárt koporsóban temetik. Denise odaköltözött hozzánk, az én kifejezett kívánságomra. Szakadatlanul önmagát okolta, hogy nem tartotta mindenáron maga mellett Randyt, hanem hagyta elmenni utolsó végzetes útjára. Próbáltam vigasztalni, de tulajdonképpen jól tudtam, hogy úgyis hiába. Csak annyit tehettem, hogy mellette vagyok. Ez sem túl sok, de mégis valami. Mencheres maga temette el Patrát. Hogy hol, azt nem tudhattam. Bones sem tudta, de nem is törődött vele. Neki elég volt annyi, hogy Patra halott. De jobbára elég volt Patra maradék embereinek is. Egyesek más Mesterek vonalainál kerestek menedéket, mások saját vonalat kezdtek, de még olyanok is akadtak, akik Bones irgalmára bízták magukat. A hierarchiában elfoglalt helyzetüktől függően Bones kegyelmet is adott nekik. Elvégre Patra olyan sokáig volt a színen, hogy a vonala minden egyes tagját megölni valóságos tömegmészárlás lett volna. Volt néhány alattvaló, aki választási lehetőség híján kénytelen volt Patrát követni - velük Bones fegyverszünetet kötött. Ezek információkkal szolgáltak Patra vagyonáról, s Bones lehetőséget adott nekik arra, hogy új életet kezdjenek. Akik azonban magasabb pozíciót foglaltak el Patra mellett, azokkal Bones nem állt szóba. Sőt Patra elképesztő kincseinek tárházából vérdíjat is ajánlott a fejükre. A fejvadászok csak úgy tolongtak, hogy levadásszák őket.

Mencherest nem láttuk azóta, hogy magához vette Patra holttestét. Elutazott. Már vagy két hónapja. Telefonon tartotta velünk a kapcsolatot, de elrejtőzött valahol. Bones nem piszkálta, bár sokszor mondta nekem, hogy azt sem érti, mitől szeretett bele Mencheres Patrába az elején, arról nem is beszélve, amiket később tett. Én sem nagyon értettem, de a szerelem legtöbbször nem racionális. Nincs értelme a miértjeit kutatni. Mindeddig nem volt komolyabb visszhangja a Mencheres által bevetett tiltott mágiának. Néhány prominens Mester vámpír morgolódott ugyan, de mivel Patrának még több volt a rovásán, nem sokan akadtak, akik szankciókat követeltek volna. Vagy éppen féltek Mencherestől, hiszen ő azon kevesek közé tartozott, aki elég öreg is volt ahhoz, hogy ismerje ezeket a varázslatokat - és elég erős is, hogy végrehajtsa őket. A többi vámpír talán attól tartott, hogy ők lehetnek a következők. Miután végignéztem, amit csinált, én is örültem, hogy az ő oldalán állok. Kissé nyugtalanított az a gondolat, hogy egy napon talán Bones is képes lesz hasonló erő irányítására. Vannak olyan dolgok, amelyek jobb, ha lehetetlenek, s ijesztő a tudat, hogy mégsem azok. De túlságosan nem aggódom emiatt. Mellettem van a férfi, akit szeretek, s a legjobb barátnőm, akinek támaszt kell nyújtanom a gyászában. Aggódjon csak a jövő saját maga miatt.

Köszönetnyilvánítás Először is Istennek kell köszönetet mondanom. Rajta kívül senki másnak nem lenne türelme végighallgatni az összes félelmemet, kérdésemet, számtalan ötletemet - úgy értem, magánrendelési díj nélkül. Másodszor, legőszintébb köszönetem a kiadómnak, Erika Tsangnak, amiért normális keretek között tartott a történeteimmel, és minden határon túlmenően támogatott és lelkesedett. Az a mondás, hogy „egy egész falu kell hozzá", a könyvekre is érvényes, mert hatalmas köszönet illeti Thomas Egnert, az újabb remek borítóért; Buzzy Portert, aki segített elterjeszteni a könyveim hírét; Carrie Feriont, Liate Stehliket, Esi Sogah-t, Karen Davyt és az Avon Books/HarperCollins lelkes csapatának többi tagját, azért is, amiről talán nem is tudok. Köszönet Melissa Marrnak, Ilona Andrewsnak és Tage Shokkernek felbecsülhetetlen értékű kezdeti viszszajelzéseikért arról, hogyan lehetne még jobbá tenni ezt a könyvet. Ugyancsak rengeteg köszönet jár Tage Shokkernek, Erin Hornnak és Marcy Funderburknek a rajongói weboldalamon végzett kemény munkájukért. Hölgyeim, önök fantasztikusak! Köszönet nektek, Night Huntress-rajongók, a támogatásotokért és a sorozat iránti hihetetlen lelkesedésetekért. Mindannyiótoknak nagyon köszönöm! Nélkületek nem tudtam volna megcsinálni. Köszönet a férjemnek, a szüleimnek, a családomnak. Ti segítettetek, hogy elég épeszű maradjak az íráshoz és elég őrült az új dolgok kitalálásához. (Csak vicc volt! Talán.) És még egyszer köszönet Melissa Marrnak, mert kanyargós utakon legjobb jó barátokkal járni.