Képzések és szolgáltatások a fogyatékos emberekért 2007. március 12. • 12 March 2007
helyszín Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala - Házasságkötő terem 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1–3.
Bevezető A szombathelyi Regionális Szociális Forrásközpont Kht. szakmai céljai és szolgáltatásai az alapítás óta változatlanok: • Együttműködés, hálózatépítés: tapasztalatcserék, szakmai műhelyek, konferenciák szervezése • Közreműködés a helyi és regionális fejlesztési programokban: humán erőforrás-fejlesztés • Képzés, átképzés, szupervízió • Szociálpolitikai innováció: új módszertani eljárások közvetítése, szakmán belüli megújulás segítése, együttműködés hazai és Európai Uniós programok megvalósításában és hazai terjesztésében. A Forrásközpont a kezdetektől tevékenységének speciális területeként a fogyatékos emberek segítését is felvállalta. 2003. január 1-től a fogyatékos emberek alap- és nappali ellátását Szombathely közigazgatási területén – 2005. december 15-től a Szombathelyi kistérség területén - Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulásával kötött ellátási szerződés alapján a Társaság látja el. A bemutatásra kerülő két projekt módszerében és tevékenységében különbözik, azonban mindkét projekt a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációját vállalta fel. Szombathelyen illetve a város kistérségében mintegy 4000 fogyatékos ember él, közülük 1000 laknak a kistérség falvaiban. Nekik nyújt segítséget lakókörnyezetükben, illetve segítő szolgáltatások elérésében a Regionális Szociális Forrásközpont Kht., a Regionális Fejlesztés Operatív Program pénzügyi támogatásával. A projekt eredményeként kidolgozott és kipróbált Támogató Szolgálat módszertani modellként szolgálhat a többi kistérség számára. A „Work in Mind” „Gondoljunk a munkára – gondoljuk át újra a jövőnket” a projekt egy innovatív, kognitív behaviorista személyi készségekre épülő programot valósít meg, tesztel, értékel és terjeszt el. A gondolkodás és viselkedésbeli nehézségek felkutatása a cél, amelyek a célcsoport tagjait korlátozzák a munka, illetve képzés kiválasztásában.
Fogyatékos emberek számára támogató szolgálat és nappali szolgáltatások létrehozása és működtetése a szombathelyi kistérségben ROP-3.2.2-2004-08-0009/32 Támogató: Regionális Fejlesztés Operatív Program 3.2.2. Támogatás teljes összege: 53.556.980 Ft Projekt célja: • A program átfogó célja: Szombathelyi kistérségben a fogyatékos emberek és családjuk életminőségének javítása lakókörnyezetükben elérhető segítő szolgáltatások nyújtásával, aktív korú munkanélküliek (elsősorban nők) munkaerőpiaci re-integrációja révén. • A program közvetlen célja: Szombathelyi kistérségben fogyatékos emberek számára támogató szolgálat és nappali szolgáltatások létrehozása és működtetése, 6 fő aktív korú munkanélküli szociális gazdaságban való foglalkoztatása révén. Projekt célcsoportja: • Közvetlen célcsoport: aktív korú munkanélküliek (elsősorban nők) • Közvetett célcsoport: a Szombathelyi kistérség területén élő fogyatékos emberek és családjaik. Megvalósítás helyszíne: • Szombathely város kistérsége Megvalósítás időtartama: • 2005. március 17 – 2007. március 16. A projekt megvalósítói: Szakmai vezető: • Füzessy Józsefné Projektmenedzser: • Magyar Mariann
2
3
Partnerek: • Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulása, • Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ, • Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete, • Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Megyei Szervezete, • „Páfrányfenyő” Vas Megyei Értelmi Sérültek és Segítőik Közhasznú Szervezete, • Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete • PTE Egészségtudományi Kar Szociális Munkás Szak Projekt bemutatása A projekt tartalma, tevékenységei: 1. Programindítás: Tevékenység: • tevékenységek koordinálása • adatbázisok integrálása • feladatok felosztása 2. Toborzás: Tevékenység: • legszélesebb körben ismertetésre került a projekt, • programismertető szórólapok készítése, • munkaügyi kirendeltségek tájékoztató leveleinek kiküldése az ügyfelek részére, • újsághirdetések feladása, • televíziós hirdetések és ismertetők készítése. 3. Tájékoztatók: Tevékenység: • A toborzási szakaszban megkeresett potenciális foglalkoztatottak legszélesebb körű tájékoztatása. 4. Kiválasztás: Tevékenység: A programba bekapcsolódni kívánók közül a legalkalmasabbak kiválasztása: • szociális érzékenység, attitűd, motiváltság, konfliktuskezelés, verbális és tanulási képesség vizsgálat végzése. • Munkaügyi Központ Humán Szakszolgálata közre-
4
működésével CPI teszt és személyes interjú készítése a jelentkezőkkel. • A projektbe bekapcsolódó 6 fő tartós munkanélküli kiválasztása. 5. Képzés: 5.1. Foglalkoztathatóság fejlesztését célzó motivációs tréning Tevékenység: • 6 fő foglalkoztatott részére önismereti és motivációs tréning tartása Időtartam: • 60 óra Tartalma: • személyes fejlődés és motiváció növelése • készségek felmérése, tervezés és időgazdálkodás • hálózatépítési, együttműködési és kommunikációs készség javítása 5.2. Szakmai elméleti és gyakorlati képzés Tevékenység: • A koordinátor részére munka melletti, egyéni tanrenden és önálló felkészülésen, szaktanárokkal történő konzultáción alapuló 220 óra elméleti és 230 óra gyakorlati ismeretet nyújtó képzés és vizsga szervezése. • Személyi segítők és a gépkocsi vezető részére intenzív, 450 órás (220 óra elmélet, 230 óra gyakorlat) képzés és vizsga szervezése. Időtartam: • 450 óra – 4 hónap Képzés szervezője: • Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Általános Szociális Munkás Szak Tartalma: • 6 fő a fogyatékos emberek segítésében elméleti és gyakorlati ismereteket szerez. • A személyi segítők és a koordinátor 220 elméleti órán és 230 óra szakmai gyakorlaton vesznek részt. A vizsgára bocsátás feltételeként a hallgatók sikeres tantárgyi beszámolót tesznek (igazolás a gyakorlati idő letöltéséről, írásbeli dolgozat leadása).
5
• Szakmai vizsgaként az írásban benyújtott dolgozatukat megvédik a vizsgabizottság előtt. • A 6 hallgató államilag elismert tanúsítványt kap. E tanúsítvány feltétele - a kísérleti program befejezését követő, állami normatívát igénybe vevő – a kistérségi támogató szolgálatban dolgozók alkalmazásának. 6. Foglalkoztatás: • Szombathelyi kistérségben fogyatékos emberek támogató szolgálatának létrehozása és kísérleti jellegű működtetése. • Valamint nappali ellátások keretében nyújtott szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása. 6.1. 1 fő koordinátor foglalkoztatása Tevékenység: • Szombathely területén működő támogató szolgálat és a fogyatékosok nappali intézménye által végzett tevékenység valamint a projektben végzett feladatok összehangolása, • a koordinátor által elkezdeni, és a program során folyamatosan végezni a Regionális Szociális Forrásközpont Kht. által Szombathely város területén már működő támogató szolgálat szakmai tevékenységének, alkalmazott dokumentációjának adaptációját, • körjegyzőségek felkeresése, • találkozó a polgármesterekkel és a szociális ügyintézőkkel, háziorvosokkal, védőnőkkel, falugondnokokkal, számukra a program ismertetése, bemutatása • a körjegyzőség területén élő fogyatékos emberekről legszélesebb körű információ gyűjtése • személyes találkozók szervezése a fogyatékos emberekkel és családtagjaikkal • a fogyatékos emberek személyi szállítását ellátó mikrobusz beszerzése 6.2. 4 fő személyi segítő, 1 fő gépkocsivezető foglalkoztatása Tevékenység: A támogató szolgálat működtetése eredményeképpen a fogyatékos személyek saját lakó-
6
környezetében való életviteléhez, életvitelének megkönnyítéséhez speciális segítségnyújtás biztosítása: • a fogyatékos ügyfél segítése személyi higiénés, életviteli, életfenntartási szükségletei kielégítésében, • a fogyatékos emberek, családjuk, hozzátartozók jelzése alapján a támogató szolgálat koordinátora felkeresi a fogyatékos embert, megállapodnak az elvégzendő feladatokban; rögzítik a látogatások napját, idejét; amennyiben megállapítható, akkor a tevékenység várható befejezését is. A megállapodásban rögzítetteknek megfelelően a személyi segítők és a speciális szakemberek elvégzik a feladatokat, • az önálló munkavégzés, tanulmányok folytatásának, szociális, egészségügyi, kulturális, egyéb szolgáltatások igénybevételének segítése, • a fogyatékos személyek társadalmi kapcsolatainak, kapcsolatkészségének javítása • segédeszköz kölcsönző szolgáltatás, elérésének segítése, betanítás megszervezése, • segítségnyújtás a fogyatékossághoz igazodó speciális környezet kialakításához, a veszélyhelyzet megelőzéséhez • az ügyfelet aktív közreműködésével a társadalmi életben való teljes jogú részvétellel együtt járó ügyek rendezésében való segítségnyújtás. 7. Kísérő szolgáltatások: 7.1.Kistérségi Támogató Szolgálat ügyfeleinek nyújtott szolgáltatások Tevékenység: • Heti 2x2 órában (50 hét x 4 óra), összesen 200 órában, gyógytornász, konduktor + személyi segítő, gyógytestnevelő ad segítséget mozgáskorlátozott ügyfelek számára. • Enyhe fokban értelmi fogyatékosok részére (döntően fiatalok) az akadémikus készségek fejlesztése és szintentartása érdekében heti 2 órában (50 hét x 2 óra=100 óra) gyógypedagógus biztosít szolgáltatást. • A speciálisan átalakított szállítójármű – személyi
7
• • • • •
szállítás – heti 3 alkalommal a lakókörnyezeten kívüli szolgáltatások elérhetőségét segíti. (ügyek intézésére, szolgáltatások elérésére). A program ideje alatt 32 óra (16 alkalommal, alkalmanként 2 órában) művészeti terápiás foglalkozások szervezése. 16 alkalommal 48 fő részére gyógylovaglás biztosítása 4 csoportban 60 alkalommal hidroterápiás foglalkozás biztosítása Kézműves foglalkozás 16 alkalommal (alkalmanként 2 óra) 32 órában. Mozgáskorlátozottak részére speciálisan kialakított 3 kerekű kerékpár beszerzése, ezek kölcsönzési lehetőségének megteremtése a kistérségben
7.2. A projektet kísérő szolgáltatások • Hozzátartozói tréning: a szolgáltatásokat igénybevevők családtagjai számára a program filozófiáját, működését bemutató, az együttműködés módjait és elvárásait együtt megfogalmazó tréningek megszervezése. Önsegítő csoportok létrejöttének indukálása. • Rendszeres szakmai megbeszélések a programmenedzser, koordinátor, személyi segítők, gépkocsivezető és a program szakmai irányítója között (belső szupervízió) • Külső szupervízor bevonásával szupervízió szervezése a koordinátor és a személyi segítők részére. • A tevékenység folyamatos képi dokumentálása, videofilm készítés. • Számítógépek és a hálózat karbantartása, a támogató szolgálat tevékenységének folyamatos ismertetése az intézmény WEB-lapján. • A program ideje alatt partnertalálkozók szervezése. • Tevékenység dokumentálása. • Nyilvánosság biztosítása. A projekt eredményei: • Programindító találkozó eredményeként kialakult a tisztázott partneri együttműködés, azonosulás a feladattal. • Tájékoztatottak száma: 30 fő • Kiválasztásban résztvevők száma: 11 fő • A projektbe bevontak száma: 6 fő – tartós munkanélküli • 60 órás önismereti és motivációs tréning révén a 6 fő együttműködési és kommunikációs készsége javult. A tréning a tervezettek szerint valósult meg - heti 4 alkalommal, napi 5 órában. • 6 fő a fogyatékos emberek segítésében elméleti és gyakorlati ismereteket szerzett. • A személyi segítők és a koordinátor 220 elméleti órán és 230 óra szakmai gyakorlaton vettek részt. A vizsgára bocsátás feltételeként a hallgatók sikeres tantárgyi beszámolót tettek (elkészítették írásbeli dolgozatukat és határidőre benyújtották). • Szakmai vizsgaként az írásban benyújtott dolgozatukat vizsgabizottság előtt megvédték. • A 6 hallgató államilag elismert tanúsítványt kapott. E tanúsítvány feltétele - a kísérleti program befejezését követő, állami normatívát igénybe vevő – a kistérségi támogató szolgálatban dolgozók alkalmazásának. • A koordinátor már a képzéssel párhuzamosan megkezdte tevékenységét a kistérség területén. Felkereste a 39 település kulcsszemélyeit, akiknek segítségével a látókörünkbe kerül-
8
•
•
•
•
•
•
nek a kistérség terültén élő fogyatékos emberek. A projekt végére elkészült egy olyan részletes adatbázis, amely feltérképezi a kistérség szociális ellátórendszerét és nagy segítséget jelent a szolgáltatás szervezésekor. A Szolgálat látókörébe került fogyatékos emberekkel (100 fő) megkezdődtek a személyi segítések és a kísérő szolgáltatások. A fogyatékos emberek szállítását ellátó mikrobusz beszerzése megtörtént. Emelőszerkezet beszerelésre került, A projekt ideje alatt havonta 2 alkalommal, alkalmanként 4 órában szakmai megbeszéléseket, belső szupervíziókat tartunk. A megbeszélések eredményeképpen felszínre kerülnek a problémák és megoldási alternatívák születnek. a Szombathely Megyei Jogú Várossal és Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulásával feladatellátási szerződést kötöttünk a Támogató Szolgálat működtetésére a kistérség településein. a Szombathely és Kistérsége Támogató Szolgáltat 2006. decemberében jogerős működési engedélyt szerzett, így megteremtődött a feltétele a szolgálat állami normatív támogatással való működtetésének a program lejárta után. ERFA pályázat eredményeként közel 140 millió forintos beruházással 2007. februárjában befejeződött a Fogyatékos Emberek Nappali Központjának építése, amely a kistérségben élő fogyatékos emberek számára is férőhelyet biztosít és nappali szolgáltatásokat nyújt.
9
Leonardo da Vinci /2004-IRL/04/B/F/PP – 153.206/ Work in Mind „Rethinking your future” – „Gondoljunk a munkára – gondoljuk át újra a jövőnket” - kognitív viselkedésterápia elveire épülő program Projekt bemutatása A “Work in Mind” projekt partneri együttműködésen alapul. A program célja az egyéni képességek fejlesztése, a kognitív behaviourizmus terápia elveinek megfelelően. Olyan embereknek nyújt segítséget, akik nehézségekkel szembesülnek munka vagy képzés keresése kapcsán. A projekt 2004. október elején indult és 2007. március 31-én fejeződik be. A projekt egy innovatív, kognitív behaviorista személyi készségekre épülő programot valósít meg, tesztel, értékel és elterjeszt. Cél: a gondolkodás és viselkedésbeli nehézségek felkutatása, amelyek a célcsoport tagjait korlátozzák a munka, illetve képzés kiválasztásában. Cél továbbá a célcsoport számára személyiség- és készségfejlesztő program, valamint a „trénerképzés” programjának kidolgozása. Támogató: • Európai Unió Leonardo da Vinci Programja Támogatás teljes összege: • 16.843.515 Ft. Együttműködő partnerek • National Learning Network, Írország (ír kezdeményező és projektvezető koordinátor) • Kognitív Viselkedésterápia Intézet (ICBT), Írország • Istituto Don Calabria, Olaszország • Regionális Szociális Forrásközpont (RSZFK), Magyarország A közreműködő partnerek • folyamatosan monitorozzák és értékelik a projektet
10
• speciális képzési programot dolgoznak ki a célcsoport részére • képzési kézikönyvet állítanak össze a szakemberek képzésére Összefoglaló jelentéseket készítenek a szükségletanalízis eredményeiből, a képzés értékeléséről és a projekt fejlődéséről. Projekt célcsoportja: • közvetlen: olyan emberek, akik mentális egészségkárosodással élnek, tartósan munkanélküliek, traumás agysérülést szenvedtek, büntetett előéletűek. • A célcsoportra jellemző, hogy a munkaerőpiacon vagy a képzések területén elhelyezkedési, kiválasztási problémáik vannak. • közvetett: a közvetlen célcsoportot segítő szakemberek, munkaasszisztensek, munkatanácsadók, pszichológusok. • A program kipróbálási szakaszában a három partner országban (Olaszországban, Írországban, Magyarországon) 120 fő vesz részt. A PROJEKT MAGYARORSZÁGI EGYSÉGÉNEK BEMUTATÁSA A program célja a kognitív és viselkedés terápia elméleti ismereteire és gyakorlati tapasztalatára építő fejlesztő program kidolgozása, majd annak kipróbálása és értékelése, hogy a munkanélküli embereket segítse a munkaerőpiacra való visszajutásban. E projekttel Magyarországon a Regionális Szociális Forrásközpont Kht. (RSZFK) a 40 év feletti munkanélküliek munkaerő-piaci helyzetének javításához kíván hozzájárulni. A magyarországi rendszerváltás során bekövetkezett gazdasági, munkaerő-piaciváltozásokhoz való alkalmazkodás nagy próbatételt jelent e korosztály egyes csoportjainak. A korábbi „állami gondoskodás”-hoz szoktatott, a munkanélküliséget
11
nem ismerő embereknek nehéz a piacgazdaság működéséhez, szabályaihoz való alkalmazkodás. Ma másfajta gondolkodásmódra, viselkedésre, attitűdre van szükség, mint amiben ezek a felnőttek szocializálódtak. Ahhoz, hogy a kialakult munkaerőpiaci-helyzetben sikerrel találhassanak munkát, meg kell tanulni alkalmazkodniuk a jelenlegi viszonyokhoz. A projekt e cél megvalósításához nyújt segítséget. Kiemelkedően fontos azokkal a személyekkel való foglalkozás, akik már két éve szorultak ki a munkaerő-piacról. A program magyarországi részében ezért a már két éve munkanélküliek problémáit mértük fel, s a tapasztalatok segítségével, a kidolgozott módszerekkel segítettünk. A program további célja, olyan fejlesztő program kidolgozása, melynek része az ügyfelek érzelmi és viselkedési problémáinak feltárása, azok kezelése, irracionális gondolkodásuk korrekciója, készségeik fejlesztése, szemléletformálásuk. Összességégében azt vártuk, hogy a célcsoport tagjai képessé váljanak a munkaerő-piacra visszatérni, munkát találni, továbbá a megszerzett munkahelyet a későbbiekben megtartani. A Leonardo program keretében választott kognitív behavior terápia módszerét Magyarországon is hatékony eszköznek gondoljuk a fentebb vázolt célkitűzések megvalósításához. A kognitív viselkedésterápia Magyarországon is ismert és széles körben elfogadott terápiás eszköz. A módszer elsősorban a klinikumban használatos, de a munkaerő-piaci alkalmazása sem teljesen előzmény nélküli. Megvalósítás helyszíne: • Magyarország – Szombathely, Körmend, Sárvár Magyarországi partnerek • Vas Megyei Munkaügyi Központ • Változó Világért Alapítvány Rehabilitációs Információs Centruma
12
A magyarországi projekt tartalma, tevékenységei: 1. Szükségletanalízis elkészítése (1-6 hónap): A szükségletanalízis elkészítéséhez 25 ügyfelet vontunk be, akik a tréningek célcsoportját reprezentálták és megfeleltek a célcsoporttal szemben támasztott elvárásnak, azaz legalább két éve (tartósan) munkanélküliek és 40 év feletti személyek voltak. A szükségletanalízis elkészítésekor magyarországi kontroll csoporthoz is viszonyítottuk a tréning célcsoportjának gondolkodási sajátosságait. 2. Programkidolgozás (7-12 hónap) 2005. május 16-tól 2005. szeptember 30-ig a magyar partnerszervezet (RSZFK) szakértőkkel elkészíttette a képzők és az ügyfelek képzésének tematikáját, illetve ezek alapján a két tréning programot (kézikönyvek), és ezeket angol nyelvre lefordította. Az elkészült termékek a Regionális Szociális Forrásközpont tulajdonát képezik, felhasználásukról, hasznosításukról való döntés kizárólag a Forrásközpont jogkörébe tartozik. A termékek elkészítéséért a megbízott szakemberek díjazásban részesültek. A két tréning program és a kézikönyvek a szükségletfelmérés eredményeire építve készültek el. A tréninganyagok kidolgozásába egy kognitív viselkedésterápiás végzettségű pszichológus is bekapcsolódott. Az ő közreműködésére azért volt szükség, hogy a Tréninganyagokat készítő kollégák szakértői visszajelzést kaphassanak olyan szakembertől, aki a kognitív viselkedésterápiára szakosodott és a módszer alkalmazása területén gyakorlati tapasztalattal, rendelkezik. Ily módon a három pszichológus kollega és a munkaerő-piaci szakértő team munkában készítette el a 2 tematikát és ezek alapján a kézikönyveket. 3. Kísérleti kipróbálás – képzések lebonyolítása (13-24 hónap) I. A „Work in Mind” projekt képzései közül elsőként a trénerképzésre került sor: 2006. február 1 - április 5. között, mely előkészítette a munkanélküliek számára tartandó csoportfoglalkozásokat. A képzés a program magyarországi partnerének - RSZFK - szervezésében valósult meg. A képzés célja: A résztvevők - leendő csoportvezetők - a képzés eredményeképpen felkészüljenek a munkanélküliek számára tartandó csoportfoglalkozások megtartására. Így a csoportvezetők képzése közvetett módon a célcsoport – munkanélküliek - problémáinak kezeléséhez járult hozzá. Résztvevők: A trénerképzésen nyolc fő vett részt. A képzésre való bekerülési feltételeknek megfelelően valamennyi résztvevő felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Ezen kívül több éves tapasztalatot szereztek az emberekkel való foglalkozás területén. Közülük heten pedig munkaerő-piaci tanácsadási illetve információ nyújtási tevékenységet folytatnak már több éve.
13
A képzés két nagy egységben valósult meg (elméleti felkészülés és képzés) 1. Elméleti felkészülés Ebben a szakaszban a résztvevők a felelevenítendő és az elsajátítandó elméleti ismereteket részben távoktatás keretében tekintették át. Egy szakirodalom listát kaptak, amit a konzultációs lehetőség ütemezése szerint önállóan kellett elolvasniuk. A felkészülés szakaszában két konzultációt biztosítottunk, ahol szakmai segítséget kaptak az olvasottak értelmezéséhez, valamint feltehették kérdéseiket az anyaggal kapcsolatban. A konzultációkon kívül elektronikus formában folyamatosan segítséget kérhettek a képzés résztvevői. 2. A trénerek számára tartott képzés A képzés időkerete: 8 tréningnap Időkerete: 48 óra (6 óra/nap) A képzés nyolc képzési hét alatt valósult meg, heti egy alkalommal. II. Az ügyfelek képzése A „Work in Mind” projektjében a magyarországi partner (RSZFK) által, a munkanélküliek számára tartott képzés 2006 április 24 – június 6. között valósult meg. A képzésbe való bekerülés feltételei Magyarországon a képzés célja szerint: 40 év feletti, tartós – legalább két éve – munkanélküli személyek számára a kognitív viselkedésterápia elméletére és gyakorlati tapasztalataira épülő, korábban kidolgozott személyi készségfejlesztő program valósult meg. Ez a képzés önálló program volt, nem kapcsolódott egyéb foglalkozásokhoz. Így a résztvevők munkaerő-piaccal kapcsolatos témákban való gondolkodásmódjának kognitív viselkedésterápiás módszerekkel való fejlesztése mellett jelentős szerepe volt néhány egyéb, a munkaerő-piac témakörébe tartozó feladatnak. A képzések eredményességének vizsgálata érdekében a foglalkozások alatt és után kérdőívek, tesztek felvételére került sor.
14
29 fővel indult a képzés, három csoportban, három helyszínen (Szombathely, Sárvár és Körmend). A képzést sikeresen 26 fő végezte el. Az ügyfélképzés résztvevőinek kiválasztása A programba bevont ügyfelek az Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálat, a Támogató Szolgálat valamint a Vas Megyei Munkaügyi Központ azon ügyfelei közül kerültek ki, akik a Leonardo program célcsoportjaként megfogalmazott kritériumoknak megfeleltek. A tréning időtartama • A program 13 tréningnapból állt. • Időkerete: 65 óra (5 óra/nap) A foglalkozások hetente egymást követő két napon zajlottak, hét héten keresztül. • Ezek megvalósításában hét tréner működött közre. Páros vezetéssel folyt a munka a csoportokban. A képzést 7 hét alatt valósítottuk meg (2006. április 25 – június 6.). • A csoporttagok heti két (egy esetben három) alkalommal vettek részt foglalkozásokon. Ezzel a képzési struktúrával elértük a hatékony egyéni - és csoportmunkát. Az ügyfélképzés eredményei A képzést 26 fő sikeresen elvégezte: 9 fő elhelyezkedett 1 fő szakképzésen vett részt Projekt eddigi eredményei • Szükségletanalízis • Képzők képzésének tréninganyaga és kézikönyve • Ügyfelek képzésének tréninganyaga és kézikönyve • A képzők képzésének és az ügyfelek képzésének sikeres lebonyolítása • Képzések eredményeinek összefoglaló jelentése • A projekt háromnyelvű honlapja, melynek frissítése folyamatos www.workinmind.org
15
Az Európai Unió Strukturális Alapjaiból támogatott projekt.