Kémer. Újra Kémerről

Kémer

0

Kémer

Újra Kémerről Megyeszéli földrajzi helyzete - elszigeteltsége - alapján azt hinné az ember, hogy Kémeren - a szilágysági hepehupák végén megáll(t) a világ. Aki azonban odafigyelt az utóbbi két évtized történéseire teljesen más dolgokat észlelhetett: egy nehézségek között küzdő, mégis értékeket felmutató, élni - alkotni akaró magyar közösség magáratalálását! Falunapjaikon őseiknek avattak kopjafát, polgáraiknak teleházat, aszfaltosutat, vízvezetéket, szenyvízcsatornát... és most úgy érezték, eljött az ideje, hogy áldozzanak a múzsáknak is. A "Szilágysági magyarok" köteteinek egyik szerkesztőjeként alássan bizonyíthatom, hogy Kémer felelős vezetői, tanult emberei voltak az elsők, akik megértették munkálkodásunk fontosságát és lényegét, s elsőként számunkra bocsajtották községük képekben, festményekben és dokumentumokban megörökített legszebb fejezeteit... S akkor jött Szoboszlai Attila, most pedig utódja Szabó Levente, hogy annyi minden írott anyag és szóhagyomány gyűlt össze falujuk múltjáról, lakúinak hányatott életéről, tanult emberek színvonalas kitárulkozásaiból, számtalan vers és majdnem vers, s különféle írászatok, amit kár lenne kiadatlanul elkallódni hagyni, legalább tanulságképpen az elkovetkező generációk okulására. A tartalom és a névsor is vegyes. Van itt vers, személyes visszaemlékezés érzelmes ragaszkodás a szülőföldhöz, okfejtő történelmi visszaemlékezés, statisztika, minden közösség és felekezet múltja, hagyományok, népszokások, nyelvjárások, hiedelmek, népi mesterségek és az elmaradhatatlan kollektivizálás; a szerzők közt fellelhetjük Fejér László ujságírót, Major MIklós helytörténészt, pedagogusokat, egykori agrár és gazdásagi szakembereket is, de fiatal tehetségek is bontogatják szárnyaikat, valamint ott találhatjuk a nem régen elhunyt tanácsi titkár Lőrincz Ferkó vallomását is (aki szamtalan alkalommal olyan szenvedéllyel és szeretettel húzta nekünk a legszebb kémeri dallamokat). Adja Isten, hogy 20 év múlva hasonlóan gazdag írásmennyiséggel és szebb jövőigérettel tisztelegjenek falujuk írásos említésének 709-ik esztendejében. Kovács Kuruc János Zilah

1

Kémer

Kémeri falukönyv 2009-ből Szerkesztette:

Szabó Levente-György Szoboszlai Attila Görög Margit

A falukönyv szerzői: Bartha Béla-Tibor Borzási Bálint Buboly (Kiss) Magdaléna Debrenti László Faluvégi Róza Fejér László Fekete-Szabó András Görög Margit János Irén János Gyula János Piroska Lőrincz Ferenc Lőrincz Margit Lőrincz Sándor Major Miklós Mudura Csilla

Oláh Brigitta Oláh Margit Oláh (Tóth) Mónika Oláh Pál Orbán Emese Orbán Károly Paniti András Paniti Zoltán Soós Judit Szabó Gyula Szabó Levente-György Szabó Mónika Szoboszlai Attila Tököly Vajk Ujvárosi Anikó

A fotókat gyüjtötte és készítette:

Bereczki Zoltán Görög Margit Szabó Levente-György Tökölyi Vajk Szalai István

Kiadja:

Kémerért Alapítvány Kémer község önkormányzata

Felelős kiadó:

Szoboszlai Attila – elnök Szabó Levente-György – polgármester

Nyomdai és szerkesztési munkálatok:

Szalai István - InfoGraph KFT

2

Kémer

Előszó helyett… Tisztelt Olvasó! Az a kor melyet ebben a kis könyvecskében be szeretnénk mutatni a kémeriek mindennapjairól, részben már a feledés homályába süllyedt. Abban a világban élünk, amikor legtöbbször a technika kínálta lehetőségekre támaszkodunk, mert úgy gondoljuk, hogy az Interneten minden információhoz hozzáférhetünk. Ez a kiadvány megcáfolja ezt a tévhitet, minden amit itt leírva találnak, eddig közzé nem tett, eredeti írások olyan kémeriek vagy Kémerhez kötődő emberek tollából, akik a jövő nemzedékre is gondolnak(tak) és papírra vetették vagy fényképen megörökítették Kémer közelmúltjának néhány fontos mozzanatát. Csaknem egy évszázad távlatába tekintünk vissza és annyira őszinte, hihető és olvasmányos anyagokat találunk, amelyekkel kapcsolatosan fel sem merülhet bennünk a gyanú, hogy valamilyen technikai malőr segítségével jutottak ide. Mindössze egyszerű és nagyszerű emberek írásairól van szó. A mai tinédzsereknek nincsenek közvetlen élményeik a háborúkról, az akkori szegénységről, csupán szüleiktől vagy inkább nagyszüleiktől hallhattak olyanokról, hogy fejadag, beszolgáltatás, ládafia, csilántzsák, esztováta, stb. Az elmúlt fél évszázad alatt nem csak a régi híres-nemes grófok tűntek el, hanem az embereknek kedves, hasznos dolgok, események és szokások is. Ezt a korszakot hivatott picit feleleveníteni ez a kiadvány. Szerkesztők és szerzők, arra az elhatározásra jutottunk, hogy jó volna szembeállítani önmagunkat múltunkkal és eltöprengeni, hogy vajon mit kellene változtatni… Megpróbáltuk megkeresni azokat az embereket, akik még emlékeznek a régi fonók hangulatára, népszokásainkra, hagyományainkra, statisztikai adatokat tudnak szolgáltatni Kémer népességének változásáról, fel tudnak idézni néhány helyi jellegű szólás-mondást, emlékeznek arra, hogy milyen volt négy ökörrel szántani, hogyan zajlott le a kollektivizálás, stb. Elég régóta tervezgettük, hogy jó lenne összegyűjteni egy könyvecskébe ezeket a mások által leírt vagy összegyűjtött anyagokat, amelyek egyre inkább a feledés homályába merülnek, ezek majdnem pontos képet tudnak adni Kémer közelmúltjáról és jelenéről. El kell mondanom, hogy nem volt egyszerű, hiszen nagyon kevesen vannak már olyan személyek, akik viszonylag reálisan tudják elmesélni a közelmúlt történéseit, mindenki számára érthető, részletes képet tudnak festeni a kémeri közösség mindennapjairól. Ezt semmilyen gép vagy Internet nem tenné lehetővé. Nem az a célunk, hogy egy szakdolgozatot adjunk ki, hanem, hogy majd ha unokáink, dédunokáink kezükbe veszik ezt a

3

Kémer könyvecskét, eltöprengjenek azon, hogy milyen is lehetett az élet Kémeren 100 vagy 200 évvel azelőtt. Kertész Imre szerint „...az ítélet azoknál van, akik utánunk jönnek”. Miért ne tegyünk meg mindent ami csak tőlünk telik annak érdekében, hogy emiatt legalább ne ítéltettessünk, ne mondják utódaink, hogy annyi ember közül egy sem volt, aki valami írásos örökséget hagyjon Kémer múltjáról. Tulajdonképpen ez a kiadvány célja. Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a könyvecske kiadásához, azoknak akik önzetlen munkájukkal elősegítették Kémer község fejlődését, köszönjük a biztatást és a bírálatot. Remélem, ha a kedves olvasó kezébe veszi ezt a kiadványt, nosztalgiázással gondol vissza a régi szép időkre. Kémer, 2009 június 23

Szabó Levente-György Kémer község polgármestere A Kémerért Alapítvány alelnöke

4

Kémer Orbán Károly: Kémer

Szilágysági dombok tövében Egy völgykatlan rejtett ölében Húzódik meg mint az ibolya Szívemnek legszebb faluja Kémer. Kishazám ez. Hegykoszorúval Védve körül, csak egy kapu van Palickán át, hol kispatak siet A Berettyóhoz, hová a vizet Hordja. Átellenében Aranyostető, Baloldalt Sástó, jobbra Legelő, E mögött Lésta, Szílkút, Pécsitag S a Hágó végén búsan, komoran, Fejfa! Túloldalt észak: szép szőlőhegyek Húzódnak a pincesor felett; A Rózsás, Karjos, Foglár és Csarály Finom nedvükből ha sokat innál Megárt. Mögöttük túl a Nagyerdő halad Magábarejt még ma is sok vadat Fái átéltek sok-sok századot Betyár-tanyák is rejtekeztek ott Régen. Köztük a lágy dombhullám ölét Uralja egy szorgos büszke nép Fölöttük millió vész bár áthaladt E nép még most is töretlen, szabad, Magyar. A lelkük tiszta, a testük erős, Öröm, bú, munka egybeforrt, közös... Nagyutca során suttog az akác; “Várak dőlnek le, te örökké állsz

Kémer”. Lelke közepén őrzi templomát Melyben Isten erőt, hitet ád. Sudár tornya Ég felé mutat Honnan e nép mindig várhatott Áldást. Én is itt éltem ezen völgy ölén, E nép közt, mely büszke, bár szerény, Itt tanultam dalom és imám Itt nyargaltam fűzfa-sípomat Fújva. Rég elmentem, szinte mint gyerek De boldogság: hazatérhetek Ti közétek völgyek és hegyek. Emberek, falum.. kik betöltitek Szívem. Áldd meg Isten ezt a kishazát Népét, földjét, sírját, templomát! És ha én is végleg elmegyek Fedje földed fáradt testemet Kémer... Kémer, 1944

Kémer a Sástóból

5

Kémer Major Miklós: Kémer

rövid leírása

Kémer a Berettyó vízgyűjtőjéhez tartozó Nagy-patak (Telekpatak) völgyfőjében fekszik, Bihart Szilágytól elválasztó határ mentén, 57 km távolságra a megyeszékhelytől, Zilahtól. Valamikor hozzá tartozott a Somos-patak völgyében fekvő, néhány házból álló, magyarok lakta szórvány is. A 176 m tengerszint feletti magasságban települt népes magyar községet a Temetődomb, Diós, Kis-hegy, Hosszú-bérc nevű magaslatok határolják. A falu a völgykatlanból sugarasan kiinduló és szerteágazó mellékvölgyekbe is felhúzódó halmaztelepülés, melynek csupán északnyugat felé, a Nagy-patak völgyén át van kijárata az Alföldre.

Kémer a Diósról

Kémer a Szilágyság egyik legelszigeteltebb nagyközsége. A legközelebbi vasútállomás Ipp, ill. Bályok. A középkor folyamán érintette Kémert egy Erdélybe menő út. A Szalacs-Margitta felől érkező hadiút bonyolította le a postaforgalmat, de ezen az úton érkeztek híres vásáraira a debreceni kereskedők is. Az út Kalózteleken (Kárásztelken) át Somlyó felé folytatódott, majd a Meszesi hágón át kapcsolódott Erdélyhez. Korábban, a környező domboldalakról lefutó vízerek (Szélkút, Karjas) a katlan alját nagy mértékben elmocsarasították. Főleg a középkor folyamán voltak

6

Kémer az érmelléki mocsarakkal is összefüggő vizenyős területei. Míg a múlt század végén is a 6842 hold mezőgazdasági területéből 423 hold volt terméketlen, mocsaras terület. Kezdetben a falu sem a jelenlegi helyén, a katlan alján, hanem a környező dombok oldalán és valahol a Sírmező határrészben települt. Sírmező a Hunyadiak korában Kémertől északnyugatra fekvő kicsiny falu, a Szénásiak birtoka volt. Kémer erősen kuszált utcahálózatát a környék térviszonyai határozták meg. A falut határoló dombokat a középkorban sűrű, a Cserháttal kapcsolatban álló erdők borították. Kémer is erdő helyén keletkezett irtásfalu. A falu nevének eredetére vonatkozólag a szájhagyomány két változatát is őriz. Az egyik szerint a tatárjárás idején Sírmezőnél a tatár hordák lemészárolták az ellenálló magyarok jó részét. Akik el tudtak menekülni, azok a környező sűrű rengetegben találtak védelmet. Hogy az üldözőket elijesszék, ezt kiabálták: „ki mer erre jönni?”, melyet aztán a nyelvhasználat Kimerire, Kémerre változtatott. A szájhagyomány szerint a védelmet nyújtó erdőben letelepülők hozták létre a Kémert. A település neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Kémer német eredetű személynév és a Kajmir, Kammer, Gammer személynévből vezethető le, akárcsak a szomszédjában fekvő, a Hunyadiak korában még létező, ma csak helynévként szereplő Bukmer (Buchmer) is. Valószínű, hogy egykori lakói között német telepesek, ill. birtokosok is voltak. Német személynév (Gunther) fordul elő, ma már nem létező településen, Dédácson (1208). A falu első okleveles említése 1320-ban: Desen de Kemer. Ekkor Kémer Kemeri Gyurk fia Desen birtoka. Veje, Mázsa László a király ellen Kopasz nádor seregében küzdött. A falu további elnevezései: Kemur (1353), p. Kemer (1349), Kémer (1477), Keemer, Kemery (1450, 1455), Kemyr (1546), Camúru (1733), Kémer (1913). Legjelentősebb birtokosa kétségtelenül a már említett Kémeri család. Leszármazásukról Petri Mór nyújt értékes adatokat. Mint jobbágytartók, nemesek, három és fél évszázadon át (1320-1670) voltak Kémer birtokosai. A 15. században a középnemesi család birtokai közé három szomszédos falu és két puszta is tartozott. A Kémeri család utoljára a 17. század végén szerepel. 1532-ben somlyói Báthory István a Kémeriek itteni részbirtokát vásárolja meg, 1547-ben Báthory Istvánt, Andrást és Kristófot iktatják Kémer birtokába. A Kémerieken és a Báthoryakon kívül a falu birtokosai közé tartozik a 16. században a Dancs család, később a Bánffyak, majd 1778-tól a Bölöniek, a Jósika, legutóbb pedig a Meleg család.

7

Kémer Kémer a 15. század közepétől válik szűkebb környezetének vásáros központjává. Vásártartási jogát éppen a Kémeri család révén nyeri el Hunyadi Jánostól 1447-ben. Hunyadi János kormányzó Kémert azzal a kiváltsággal ruházza fel, hogy „minden húsvét 8-ad napján országos vásárt tarthasson”. Ezenkívül, figyelembe véve a Kémeri család, nevezetesen Miklós és a család többi leszármazottjainak érdemeit, „minden csütörtökön heti vásárt engedélyez”. Így lesz Kémer Nagyfalu mellett az akkori Kraszna vármegye nevezetes mezővárosa. 1553-ban mint mezőváros, már népes település, 400 lakója volt. Fatornácos parasztház Társadalmi rétegződése a 18. század végén 42 nemes, 129 paraszt, 115 paraszt örököse, 93 zsellér, 1 pap, 51 egyéb. Kémernek plébániája volt már a 15. században. 1455-ben Losonczi István és fia, János ügyvédül vallja a nagyfalvi plébánost, Mátét, továbbá Péter kárásztelki, Kelemen kémeri plébánost. Kálvin tanai korán eljutottak Kémerre. Terjesztésükben Derecskei Demeternek volt döntő szerepe, akit hathatósan támogattak a Kémeriek és a Báthoryak. Egyházának korai szerveződését bizonyítják az egyház klenódiumai. Ezek között legrégibb egy ezüst pohár, ma konfirmálási kehely, mely 1596-ban készült és 1630-ban adományozta Dancs Zsófia az egyháznak. Egy másik ezüstpoháron a következő felirat szerepel: „Deus misereri mei. Makai Török István Lupsa Ilona. Anno 1651”. Egy ezüsttányért: „Isten dicsőségére a kémeri reformata sz. ecclesia számára készítették vajasdi Cs. Ajtai Samuel és N. Bölöni Éva 1778-ik esztendőben”. A község régi temploma, melyet 1773-ban bővítettek és portikusszal láttak el, állítólag a Magyarós-dombon állt. A jelenlegi 1800-1802 között, Petrityevity Horváth Zsigmond főkurátorsága és Héczei Pál és Kováts Mihály prédikátorsága idején épült. Első lelkipásztorai (1647 előtt) Kereki János és Némedi István voltak, majd sorrendben Vetési P. János (1647); Vári István academikus (1652); Zoványi József lelkész-esperes (1732-1769); nagybaconi

8

Kémer Nagy Sámuel, aki külföldi egyetemen folytatta tanulmányait (1760-1762); Héczei Pál esperes (1794); Veress György (1817-1864); Kun Károly (1842-1883); Vincze Ödön (1886-1901); a 20. században: Varga József, Máthé Lajos, Nits Árpád, Kanizsai László, Kabai Ferenc, id. Csüri István, jelenleg Paniti Zoltán, Paniti Eszter vezetik az egyházközséget.

Iskolai évzáró az 1970-es években

A kémeri oktatás múltbeli állapotára vonatkozólag alig maradt fenn írásos forrás. A reformáció előtti időkből a források egy Kémeri Miklós mestert említenek. Iskolája korán, mindjárt a reformáció meggyökerezése után alakulhatott. A múlt század második felében működő felekezeti iskolája előbb községi (3 tanerős), majd állami iskolává szerveződött 1897-ben. Ekkor iskolája öt tantermű volt. Jelenleg 8 osztályos általános iskola működik a faluban, melynek román tagozata 1945-ben alakult. Ismertebb pedagógusai 1920-tól: Szücs János, Fejes István, Boér Margit, id. Lőrincz Imre, Szabó Zoltán, Györfi Ferenc, Oláh Pál, Oláh Margit, Tulkos Ferenc, Gáll Eugénia, János Irén, Lőrincz Margit, ifj. Lőrincz Imre, Ropog Róza. Kémer a 18. század legelejéig még színtiszta magyar község. Demográfiai viszonyaiban e század harmadik évtizedeitől kezdve áll be jelentősebb változás, amikor román ajkúak költöznek be a faluba. A románság jelenléte 1720-ban már kimutatható. Ekkor számuk 9 fő. 1733-ban számuk már

9

Kémer eléri a 20-25 főt. A románság a Diós fölötti magaslaton települt, fatemplomuk ma is ott áll. A románok mellett szlovákok is éltek a faluban. 1910-ben lakosságának anyanyelv és felekezetek szerinti megoszlása 2770-ből magyar 2581 (93%), román 148 (5,3%), német 3, egyéb 50. Református 2415 (87,1%), görögkeleti 182, római katolikus 48, izraelita 119. Kémer lakossága az 1960-as évek végéig növekvő tendenciát mutatott. 1966-ban a faluban majdnem 3500 lélek élt, a legtöbb eddigi történelme folyamán, majd ettől kezdve rohamosan csökkenni kezdett. Az elmúlt 20-25 év alatt népességének száma a nagyfokú elvándorlás miatt közel kétharmadára csökken, Örvendetes tény, hogy a folyamat az utóbbi években kissé lelassult. A legutóbbi népszámlálás (1992) adatai szerint Kémer lakossága 2004 fő, valamivel több, mint 1880-ban (1969 fő). Lakosságából: magyar 1845 (92,1%), román 124 (6,1%), cigány 36 (1,8%); 1408 (70,4%) református, 241 baptista, 214 szabad keresztény, 93 görög katolikus, 27 görögkeleti, 21 római katolikus. A baptizmus kémeri meghonosodása Kornya Mihály nagyszalontai prédikátor nevéhez fűződik, aki hittérítő tevékenységét az 1890-es évek végén kezdi meg Lecsméren és a szomszédos Kémeren. Az ő és a helybeli születésű Budányi András prédikátor missziós-szervező közreműködése folytán alakul meg Kémeren is a baptista egyházközség. Kémer lakosságának jelentős része a múltban és ma is a mezőgazdaságból él. Az 1721-22. évi összeírás szerint a faluban 308 pozsonyi köböl szántóföld, 82 kaszás rét és kaszáló, 94 kapás szőlő volt. 1820-ban 776 1/8 khold szántót és 254 1/8 hold rétet jegyeztek fel az összeírók, míg 1895-ben a 6842 holdat kitevő összterületének művelési ágak szerinti megoszlása: szántóföld 3401, erdő 1284, legelő 722, rét 551, szőlő 262, kert 192, terméketlen 423 hold. A közel 4 ezer hektárt kitevő területének felén folyik ma szántóföldi művelés. Növénykultúrái közül első helyen a gabonafélék állanak (búza, árpa, kukorica). Az egykor virágzó szőlőművelése mára sokat veszített jelentőségéből. Fejlett szőlőművelését bizonyítja, hogy a múlt század 20-as éveiben a nagyobb szőlővel rendelkező birtokosai (Jósika János) más vidékről származó szőlőnapszámosokat is felfogadtak. A jobbágyok ekkor nemcsak gabonából és állatból, hanem borból is kilencedet, szüretkor dáciát (egy esztendős sertést) adnak. A szőlővel beültetett terület (Macska-hegy, Kígyós-mál, Rózsás, Csaroly) magysága (94 kapás) tekintetében csak a közeli Somlyó múlta felül. A virágzó

10

Kémer szőlőkultúrát a múlt század végén filoxéra tette tönkre. Helyreállítani azóta sem sikerült teljesen.

Szántás-vetés

A növénytermesztést kiegészítő ágazat az állattenyésztés (szarvasmarha, sertés). Fejlődését nagymértékben segítették kiterjedt legelői és rétjei, a környező erdők (Domoszló) makkoltatási lehetőségei. Termelőszövetkezete 1959-ben alakult. Eredményesebben dolgozó elnökei: Debrenti László (1959-65), Bartha Tibor (1980-85). Mezőgazdasága ma a föld munkálásához szükséges gép- és munkaerőhiánnyal küszködik. A privatizáció a lassú kibontakozás folyamatában van, magánvállalkozó alig van a faluban. Kémeren a 60-70-es években élénk kulturális tevékenység folyt. Az iskola pedagógus közössége felismerte, hogy a helybeli magyarság felemelkedésének, hagyományai megőrzésének egyik alappillére a művelődési élet. Györffy Ferenc zenetanár irányításával országos és megyei díjat nyert a férfikórus. Az ifjúsági színjátszó- és néptánccsoport felkarolta a hagyományos népi kultúrát (tánc, népdal, viselet). Népi hagyományaiból vajmi keveset őrzött meg a falu. A bőgatyás-mellényes-zsalikendős viselet már a múlté. Jellegzetes kémeri népszokás, amely napjainkig fennmaradt, a húshagyókeddi (húsanyó) tűzgyújtás. E szokásnak, melynek gyökerei a múlt század közepéig vezethetők vissza, gonosz űző jellege van, a tél eltemetését, kiűzését jelképezi.

11

Kémer Kémer egyedüli olyan községe a Szilágyságnak, amely csupán egy településből áll. Polgármestere 1992-től 2008-ig Szoboszlai Attila, őt váltja fel Szabó Levente-György, addigi alpolgármestere. (Részlet a „Szilágysági magyarok” I. kötetéből, 387-390. old., Kriterion, Bukarest-Kolozsvár, 1999 )

Debrenti László: Kémer borzalmas -Hősökre emlékezve-

napjai

1944-et írtak, a háború egyre közeledett Kémerhez is. A község fiatal és középkorú férfiait elvitték a keleti és a nyugati frontokra, ahol hősiesen harcoltak de sajnos sokan fogságba estek vagy hősi halált haltak. A nyár folyamán mind több repülőgép jelent meg az égbolton, ahogy eltűntek, kis idő múlva mély dübörgést lehetett hallani, állítólag Nagyváradot bombázták. A Bagolyhegyen egy megfigyelő őrs volt, ahol 2-3 katona teljesített szolgálatot és telefon összeköttetésben volt a községházával és a többi település megfigyelő őrseivel. Ahogy megjelent egy repülőgép azonnal jelezték a községházánál és légi riadót rendeltek el, ekkor köteles volt mindenki megfelelő óvóhelyre menekülni. Október 10 volt, mikor megjelentek a német és a magyar hadsereg első előőrsei, nagyon civilizáltan viselkedtek, az emberek megkínálták őket egy kis harapnivalóval vagy egy kis itallal, azt megköszönték és vonultak tovább Csaholy meg Bályok felé. A magyar és a német katonák átvonulása Kémeren két napig tartott. Az átvonulás alatt egy magasrangú magyar tiszt lépett be a községházába és érdeklődött, hogy milyen nemzetiségű a község, ahol azt a választ kapta, hogy magyar. Ekkor a tiszt kijelentette, hogy szerencséje van a községnek mert nem veszik fel a harcot és így megmenekül a község a rombolástól, ámbár a terep kitűnően alkalmas lenne megállítani az oroszokat. Október 12 volt, mikor megjelentek az orosz katonák, csak úgy özönlöttek Kárásztelek felől. Dübörögtek a fegyverek, az aknák és a gépfegyverek golyói ide-oda csapódtak be. Egy másik orosz hadtest Ipp felől jött az országúton, az Aranyos tetőn megállt és aknavetőkkel, géppuskákkal lőni kezdték a falut. Ekkor több találat érte a templom tornyát, sok helyre csapódtak be lövedékek, de szerencse, hogy emberéletben nem tett kárt. A község vezetősége fehér zászlóval ment az oroszok elébe, jelezve, hogy a község megadta magát, szabadon vonulhatnak be. Az orosz katonák már nem viselkedtek olyan civilizáltan, fosztogattak, ettek-ittak, disznókat, szárnyasokat vágtak le, a fiatal asszonyok meg a lányok kénytelenek voltak elbújni, nehogy

12

Kémer „megcsúfolják” őket. A Kárásztelekről érkező orosz katonák megközelítették a magyar hadsereg hátvédeit, három magyar katonát lelőttek. A hősi halált halt katonák közül kettőt a Dohi dombon temettek el, egyet pedig a Macskahegyen. A Zálnoki erdőn nagy harcok voltak. A magyar és német hadtest megállította az orosz katonák előrevonulását, ezek káromkodva vonultak vissza a községbe. Többen megsebesültek, ideiglenes kórházat alakítottak ki lakóházaknál, ahol sebesültjeiket ápolták. 6 orosz katona meghalt, ezeket a közeli telkeken temették el, majd egy pár év múlva exhumálták és a Szovjetunióba szállították el maradványaikat. Az oroszok átvonulása után, a termény nagyobbik része betakarítatlanul maradt, a háziállatok jó részét megették vagy elvitték, de ami a legsúlyosabb, hogy megpecsételték a község sorsát több mint 45 évre, behozták a kommunista diktatórikus rendszert.

kémeri emlékmű előtt

Orbán Károly: A I. és II. Világháborús hősök kopjafája

Két nagy HAZÁTVESZTŐ Gyilkos háborúban... Csak lelkük tért haza.

A templom előtt kis halom Sziklakövekből rakva; Ötvenhárom faluszülötte Életet oltó áldozatának Hősi emléke nyugszik alatta...

Emléküket őrzi Bevésett nevükkel két fekete tábla. Fájó szívek gyásza. S a két HAZÁTVESZTŐ gyilkos háborúban Hősként elesettek Emlék-kopjafája...

Ötvenhárom életerős magyar kiket védelmére hívott a Haza, kiket hiába várt Hű pár, gyermek, anya, Életerős testük áldozatul esett

Jó ez a hely tudjuk, hogy századok óta Mindenik toronyban

13

Kémer Amelynek tövében Magyarok nyelvén zendül az ének Hősként szól a déli harangszó S emléküket zengve száll fel az égnek. Te, késői utód, aki eljársz erre Állj meg egy percre S ez emlékjelre Mondj el egy áldást, tégy egy virágot

És jusson eszedbe, ők ötvenhárman Éltük áldozva védték NAGYHAZÁJUK. S ugy gondolj rájuk, Hogy nékik e falu, Ez az ősi fészek, Ez a szent szülőföld, VOLT A HAZÁJUK! -Istenünk áldása áradjon reájuk!! 2003

Orbán Károly: Hazamegyünk Ezt suttogja a szellő a fákon Ezt szívem a késő éjszakákon, Ezt a tiéd, az övé, a másé Ez a szó a boldog álmodásé; Hazamegyünk ! Mert várnak ránk: a végtelen róna, A hegy-völgyek, határink folyója, A kalapács, a tollszár, az ökrök. Búzatáblák, méla pásztortülkök; Hazamegyünk ! Mert hívnak, sok égő, néma szóval Csalogatnak szívből jövő csókkal, Téged szülőd, őt meg a családja, Egem anyám korhadt keresztfája, Hazamegyünk !

A rom helyén fészket rakunk újra Lelki hittel, erőben újulva… Kéz a kézben, vidám szívvel, bátran, Szeretetben, dolgos szabadságban, Hazamegyünk ! Apánk, anyánk, gyermek, hitvesünkhöz, A géphez, a szent ősi röghöz A munkához szerettink körében, Otthonaink drága lágy ölébe Hazamegyünk ! Higgyed bajtárs, megsegít az Isten, Nincs olyan rossz minek vége nincsen. Eljő a nap; a csodás, az áldott, Ledönti a drótsövényt, a rácsot… Hazamegyünk !!!

Székesfehérvár 1945, május

14

Kémer Debrenti László: Kémer

1944-1960

Kémeren a második világháború egy hét alatt lezajlott, emberéletben nem esett kár, egy pár ház megrongálódott, de az állatállományban jelentős kárt tettek az átvonuló orosz csapatok, a baromfikat összeszedték levágták, a sertéseket sem kímélték, a szarvasmarhákból meg a lovagból is hurcoltak el egypárat. Az 1944 év nagyon szegény évnek sikerült, az emberek alig tudták betakarítani a terményeiket, a sok termény kinn maradt a mezőn, mert nem volt férfi munkaerő, az emberek a fronton voltak, és az időjárás is nagyon gátolta a mezei munkát, mindig csorgott az eső, a nehéz lánctalpas hadigépek úgy tönkre tették az utakat, hogy két pár ökör alig tudott behúzni egy kis szekér terményt. 1945 tavaszán az emberek megújult erővel kezdtek neki a munkáknak, a háború már ekkora befejeződött , az emberek kezdtek haza jönni a frontról vagy a fogságból, azt hiszem hogy nem volt olyan család Kémeren akiknek nem volt valami hozzátartozója a fogságban. A kemeriek nagytöbbsége az orosz hadifogságban volt, de voltak Németországban amerikai hadifoglyok, még Franciaországban is voltak kémeri hadifoglyok. A legelviselhetetlenebb sorsuk az orosz foglyoknak volt, akik Szibéria vagy Oroszország egyes helyein teljesítettek munkaszolgálatot, volt olyan hadifogoly, aki több mint 8 évet töltött fogságban. Ez idő tájt jelent meg néhány idegen ember (Újlakról) és kezdtek propagandát folytatni a kommunista párt érdekében , sikerült is nekik néhány párttagot szerezniük. Az első kommunisták általában szegény, büszke emberek voltak, akik azt hitték, hogy megtudják változtatni a világot. 1949 – ben államosították a Meleg család vagyonát, a földjeiket, házaikat elvették, a Melegtanyán megalakult egy állami szövetkezet (GOSTAT), a Meleg családot pedig Marosvásárhelyre deportálták. Az államosítás keretében az erdőtulajdonosoktól elvették az erdeiket, rá egy évre le is tarolták, a tulajdonosok fel voltak háborodva mert a sok fát elszállították, nekik viszont alig volt mivel fűtsenek télen. Az 1950 – es évek nagyon kemény idők voltak a községünk életében ugyanis megkezdődött a beszolgáltatás. Minden egyes gazdának volt egy bizonyos „ kvótája” volt olyan gazda, aki cséplés után nem vitt haza semmi gabonát, sőt maga kellett elszállítsa a bályoki vagy ippi vonatállomásra a terményét, a beszolgatatás annál nagyobb volt minél több földje volt az illetőnek, így aztán sokan próbáltak megszabadulni a földjeiktől, rá íratni szegényebb családtagra vagy rokonra.

15

Kémer Hogy még jobban meg legyenek félemlítve az emberek, volt olyan év, hogy háromszor is szedett adót a perceptor (adószedő a néptanácsnál); ha nem volt pénze a illetőnek, akkor vitt amit tudott, legtöbbször párnát, dunyhát vagy valami értékes dolgot. Ez a nagy beszolgatatás azért is történt, hogy a gazdákat betömörítsék a kollektívába (T.SZ.-be). A környező falvak elől jártak a kollektívizálás megvalósításában, Újlakon, Kárászteleken, Bályokon már az 50es évek elejétől vagy a középtájáról működtek a kollektív gazdaságok. Kémeren is, azért hogy, felgyorsuljon ez a folyamat egy nagyfalúsi származású kommunistát László Zoltánt nevezték ki a felső szervek a község írányításába. Ez a kommunista vezető kellett meggyőzze az embereket, hogy lépjenek be a kollektívába, sok gazdát megaláztak, megvertek, ha ellent mondott László Zoltánnak. Ha Kémeren valakivel nem bírtak akkor Somlyóról jött ki egy fekete autó, beszállították és alaposan helybehagyták. Egy pár kémeri nagygazdát deportálták a Duna kanálishoz kényszermunkára. A vége az lett, hogy mindenki megírta vagy megíratta a saját kérvényét, hogy legyenek szívesek befogadni a kollektívába, lemondanak önként saját földterületükról és az aláírás után oda írták kényszerből, hogy „Éljen a Román Kommunista Párt, Éljen Lenin és Sztálin elvtárs. Igy Kémeren 1958-ban két társas működött: az Ady Endre társulás és a Vörös Hajnal társulás, ez a két társas 1960- ban egyesült és megalakult a Kémeri “Május 1” Kollektív Gazdaság. A sok rossz dolog mellett a község egy kicsit épült is. Az 50-es években épült a kultúrotthon és később megkezdték kiépíteni a község járdarendszerét, a kollektivizálás befejezése után istállókat, irodaépületet, nagy, 3 szintes terményraktárat, mühelyeket, autógarázsokat építettek.

Az ősi fészek. Orbán Károly Szilágysági dombok tövében Egy völgykatlan rejtett ölében Húzódik meg mint az ibolya Szívemnek legszebb faluja Kémer. Kishazám ez, hegykoszorúval Védve körűl, csak egy kapu van Hol Palickán át kis patak siet A Berettyóhoz, hová a vizet Hordja…….

16

Kémer

Olyan ez a falu, mint annyi más ebben az országban, ezen a hepehupás, szilvafás vidéken. Domb hátán domb, enyhe lankák, merész égbenyúlások nélkül, lekerekedett gerincek, talán azért, hogy a rajtuk, köztük élő szorgalmas ember megművelhesse, szánthassa, vethesse, vagy szőlőt, gyümölcsöt telepíthessen rá. Megy az ember, megy a dombok között és nem lát mást, csak megművelt oldalakat, száraz völgyeket. Aztán felérkezik az Aranyostetőre és akkor egyszerre elébe tűnik, lent a mélyben, az összefutó völgyek ölén és a dombok oldalára itt is, ott is felkúszva, a falu, sok-sok pirost tetős házával, kanyargó utcáival s terpeszkedő középületeivel. Körös-körül nagy, tágas ölelő dombkoszorú, a Szílkút, Rózsás, Bagolyhegy, Foglár és Csarály, túl Lésta, Sástó, Kishegy, Kiserdőoldal zárja körűl védve, rejtve mint a természet alkotta hatalmas patkó-úgy egy-két kilométeres sugárban a falutól, s belőlük mint hatalmas támasztó pillérek terpeszkednek befelé a Hosszúbérc, Balázserdő-oldal, Rigóút. S velük szemben mint egy hatalmas bástyaláb a Jánospálné-dombja s itt meg legközelebb, már bent a faluban a Diós, meg a Hágó. Köztük, kilométerrel mérhető színes teknők a völgyek, melyeknek alsó végük, a falu felőli, mind nyitott, mintha azt akarná kifejezni, hogy ide akarja önteni minden kincsét, minden gazdagságát, bőségét, ami az ember munkájának jutalmaként dús ölében terem. Akár merre indul innen, vagy ide aki, bevágyó, csak a hágón át juthat el, mert csupán egy völgy van, egy szűk kapu, ahol az eső, vagy olvadás után megtelő Nagypatak Palickánál a Mógon át kibújik a patkó szűkre szabott száján le a Sírmezőnek, ki a dombkoszorúból, a falu határából és a megyéből. Erdélyi viszonylatban nagy falu ez. Már a negyvenes, ötvenes években lakóinak a száma jól meghaladta a háromezret. Ebből kb. százötven-kétszáz román ajkú, a többi magyar református, na meg baptista. A román ajkúak inkább külön, fenn a dombon, a többi ma már egy ősi hatalmas család az óriási fészket képező összefutó völgyek ölén. Kik telepedtek ide? S mikor? Ki tudja? Ki tudhatja? Az évszázadok homálya ezt már régen eltakarta. Ezelőtt ötven-száz évvel még úttalan elzártságban, ősi szokásokban, szinte önellátó életmódban éltek itt az emberek. De akkor is csak annyit tudtak, hogy itt éltek apáik s azok apáinak apái is. De hogy mióta azt már akkor sem tudta senki. A „dombiak” a múlt század végén, e század elején jöttek a szomszédos falvakból, ahova egyházilag még mindig tartoznak. Hanem az őslakosok?

17

Kémer Csak a fennmaradt egyes elnevezések sejtetik, hogy valamikor a régmúlt vészes időkben bújtak el itt az emberek a jól zárt dombok között, az akkor még bizonyára hatalmas, vég nélküli rengeteggel borított völgyben. Erre utal mindenek előtt a Kenderszer határrész elnevezés, mert tudott, hogy a „szer” elnevezés nem mai keletű nyelvünkben. De erre utal az is, hogy a Hétház utca –amelyikben már jóval több ház van – a Balázserdő alját öleli körül. Hogy a Gazsikert alatt a Fűz –ahol, ahogy apám mesélte, az ő gyermekkorában még akkora fűzerdő volt, hogy fagyos teleken farkasok tutúltak benne. Hogy a hágó végén, már bent a házak között, a temető a Mogyoróson van. Hogy Lapis Józsiék a Sűrűn laknak, hogy a faluvégtől legtöbb kétszáz méterre kezdődik a Tövisoldal. De erre utal a Cserepart, a Mogyorósárka/Mogyorós árka/, a Nyilas, a Rakottyás, a Szíl-kút, a Kiserdő határrész elnevezések is..-Na meg az, hogy a szőlőhegyek felett, a nagy patkó, külső oldalán még ma is száz meg száz holdnyi erdő-/melyben csak a Drót,-a hajdani grófi vadaskert négyezer hold / terjed messze, messze, el Zálnokig, Csaholyig, Bajomig, Almásig, Mikor rakták ide ezt a fészket? A Kenderszer azt sejteti, hogy valamikor itt volt a szabadosok, vagy jobbágyok kender földje. De hogy miért Láncpatak a Láncpatak, azt már sajnos senki sem tudja megmondani, mint ahogy azt sem, honnan ered a Karjos, Sige, Móréoldal, Palicka, Nógorát, Rigóút, Lésta határrészek elnevezése. Sem azt, hogy honnan támadtak a Hóstánc, Sinyór, Zsombor, vagy Kankor utca nevek. Ki tudja? - Még találgatni is nehéz. Akik itt élnek nem is igen teszik, nem érnek rá. Más dolguk van. Dolgoznak, építenek, előre néznek. Nevelik, gondozzák aki születik, felviszik a Mogyorósra s eltemetik, aki meghal. Néha búsulnak, néha vigadnak, dolgoznak, élnek. Kinek van ideje régmúlt hiábavalóságokon gondolkozni? Tán attól jobban terem a föld? hogy tudom honnan ered a határ neve? Más módja van annak. Igazuk van. Ők jobban tudják bizonyára. Gazdaságuk, gazdagságuk hírneve igazolja, hogy úgy jobb, ahogy ők csinálják. Legalább is én, innen messziről így hiszem. Így akarom hinni! Hogy már a hajdani három és félezernek legalább a fele szét szóródott a világban, az más lapra tartozik, annak más oka, más magyarázata van. Ez ma , ebben az országban, a jelen korban, a falvakban általános történelmi jelenség. Még jó ott, ahol a jobbik fele maradt otthon. De erről esetleg majd máshol. Most hadd mondjam el, ha már hozzáfogtam, amit hajdani öreg tanítóm-egy olyan-tipikusan kémeri – sötét, sáros estén amikor még a kutyát is vétek kikergetni –elmesélt a falu nevével kapcsolatban.

18

Kémer Kimer. Az egyik feltevés szerint, nem is itt, eredetileg nem ebben a völgyben, hanem egy dombháttal délebbre, túl az Aranyostetőn, a Hidegvölgyben lett volna a falu. De ez talán benne sincs semmiféle monográfiában. Hanem hát, idővel ez a völgy szűkké vált az ott élőknek. Főképpen vizük nem volt elég. Ide jártak át a mai falu völgy-fenekére vízért. A kimerő helyre. Egyesek aztán úgy látszik megunták a vízhordást két-három kilométerről, át a dombon –letelepedtek a kimerő hely mellé. Ezek lettek volna az első kimeriek. Később aztán – úgy látszik - mindenki megunta a vízhordást, mert a Hidegvölgyben nyoma sem maradt semmiféle településnek. Hát ez nem valami hízelgő, a vizet hordani, lusta ősök! Különben az indoklás is gyenge, mert most is csak kutakból isznak és itatnak az itt élők, még ám jó mély kutakból, melyek között hat-hét öles is akad elég. Na meg az sincs igazolva, hogy a Hidegvölgy olyan igen szegény volna az annyira fontos vízben. Annál hízelgőbb a másik változat. Bár ugyan olyan fonó-mese íze van.

Ezek szerint a tatárjárás idején, úgy ezerkétszáz valahányban kapta volna nevét a falu. Amikor ugyanis hírét vitték volna az itt élő, bátor, vadász, állattenyésztő ősök, hogy a kutyafejű tatárok vad hordái száguldozva

19

Kémer pusztítanak, rabolnak, öldökölnek s fűzik rabszíjra a környék népét, ők bizony nem várták meg amit rájuk kerül a sor, hanem előszedtek minden fegyvert ami szúrni, vágni alkalmas volt, magukhoz vették az erős íjakat, nyílvesszőket, tegezeket és el-kimentek Palickánál s a Mógónál az egyetlen ki-bejárható szorosba, hogy úgy fogadják a nem kívánt vendéget ahogy az megérdemli. Közben magabiztosan, vagy egymást bátorítva hangoztatták volna egyre, hogy –Ki mer ide bejönni?! Ki mer?! Aztán borzalmas harc lett volna azon a helyen. Mi közben akár az, hogy ki mer a tatárral szembeszállni, a kutyafülűnek ellenállni, akár az, hogy ki mer azon a szoros kapun bemenni a hat-hét kilométer mélyen lévő völgyi faluba, a végtelen erdők közé, egyre gyakrabban elhangzott. A véres csatában egyre gyakrabban hangzott volna a dühös ordítás, hogy: -Ki mer ide bejönni? Ki mer?! –Nesze kutyafejű! –Ki mer?! Nesze neked is!… Véres nagy nagy harc volt, ez bizonyos. Ennek aztán már komoly bizonyítéka, hogy azt a helyet ma is Sírmezőnek hívja a környező falvak népe is. Fehér, emberi, vagy lócsontokat hozott itt felszínre a mélyebben járó eke, vagy ásó. Hogy ki győzött azt csak abból lehet tudni, hogy a – Ki mer?!- jelzővé vált, a kimeriek harcának híre kelt, kimeriek lettek s falu is áll még ma is, annyi száz évvel a tatárjárás után is. Na meg a késői unokák bizony megteszik, hogy egy-egy bálon, csupa virtusból beverik egymás fejét, vagy megbicskázzák egymást. Igaz, hogy ezt már csak akkor amikor a hegylevétől egy kicsit már tatárnak látják egymást. Mert különben nagyon rendes gyerekek, -fejezte be hajdani öreg tanítóm, miközben én arra gondoltam, hogy biztosan Baracsi Kalári néném mondta ezt el neki, egyszer, amikor a tanító is elment abba a bizonyos régi asszony-fonóba. Mert az mindenkinek tudott mondani neki való mesét… Vagy ki tudja?? A valóság, ami biztos, hogy Kimer ma már Kémer és ez ma is van. És ha jól meggondolom, kettő van belőle. Az egyik a mai, „a tudományosan gazdálkodó” termelőszövetkezeti falu, a másik Kémer, meg az az ötven-hatvan év, meg az előtti a maga fontaszőtte vászonruhában, csizmában, zsalikendősen járó, kalákázó, feneketlen sarú, tölgyfa-pallós Nagyutcájú falu. Az az ötven-hatvan év előtti, azokkal a sáros utcákkal, azokkal a maguk fabrikálta fűzfa csákjákkal amivel járni megtanult minden gyermek még iskolás kora előtt. De mégis egy a kettő, mint ahogy magam is egy vagyok. Mert itt van ez a másik falu. Ez a mai. Hajaj! Bizony meglepődik aki a régi falu emlékével a szívében járja a világot s most egyszerre csak visszatér ide. Hol van már az a tengelyig-sár, meg a talpfákra rakott fapalló? 20

Kémer Hol van már a lámpással kerteken át járó, éjfélig fonó nép? Hol a palatáblás, csáklyán járó, vászontarisznyás iskolások sokasága? Ki bámulná meg ma már a szövetkezeti bolt harisnyás, petrógázos „tündöklő” lámpáját? Ki verné ma már a táncot és egymást a Gazsi-csűr gödrös-poros fellocsolt földjén Ponta Károly, meg Drisu cigány cincogó-nyekergő hegedűje mellett, melyet az öreg Rupa bőgője csak két szál drót-húrjával támogatott rekedt búgásával? Ki emlékszik itt ma már a Bálint Laci malomba járó szekerére, a két nagy pókos lábú lóra amelyik, -hej de sokszor- vesződött a Paptag vagy a Postatag-hídja feletti feneketlen saru kaptatóin, amikor a tizenegy kilométerre fekvő szomszédfalu malmába vitte a lisztnek, darának valót. Mert malom nem volt a faluban. Azaz volt, de nem működött rendesen soha. Ma már csak az utca őrzi a nevét. És a Rokon Bálint ugyanilyen útjai a két felemás lóval?? Ki tud már azokról? Hát a Vak Pali meg a Koca Józsi járgányos, lóval húzatott cséplője, amelyik pitymallattól szürkületig verte a kalászokat a lenyesett megdöngölt szűrű földjére? Aztán már csak ki kellett rostálni szelelőrostával, amelyik messze fújta a polyvát, a pirosló szemeket meg leengedte szépen, tisztán a szűrű földjére, aztán már csak zsákba kellett merni vékával. Hol van az már? De kár, hogy nem rendeztek be -egyebek mellett- egy múzeumot is. Mert lám csak, ezek a mai emberek csak mosolyognak s biztosan azt gondolják magukban, ha valamelyik már akkor élttől hallják. –Ni milyen jó mesélő az öreg! Van fantáziája! Aki régen járt erre, már a szomszédfaluban meglepődik amikor a Berettyó menti betonútról letér. Mert nini, -ami sose volt- itt tovább is jó út van. Aszfaltozott műút végig a Fürdő-lapisán, fel a Nyáscserének,/ Nyár-csere lehetett valamikor/ aztán tovább, át az Aranyoson bé a faluba. És busz jár mindennap. Kettő is: Somlyóra, Zilahra. Ki jár itt ma már nagy terűvel a hátán, gyalog, keresztül a fárasztó dombokon, a Faragó-tanya, vagy a Sebes-tanya felé, mikor azért a pár lejért mehet kényelmesen, busszal. Bizony senki. Busszal járnak. S míg a faluba érne az ember, két három teherautóval is találkozik. Ezek a gazdaság autói. Viszik-hozzák ami kell. Aztán motorosok előznek, vagy jönnek szembe. S ni, még személygépkocsik is szép számmal. Ezek már a tagokéi, a tanítóé, meg az elnöki kocsi.

21

Kémer Ezzel aztán mint látjuk, hosszú szakasza zárult a történelemnek. Mert Somlyó messzebb lett és mégis közelebb. Hosszabb lett az út –körbe megy- de az autó repít. Hamarabb. Bizony az is elmúlt, amikor Oláh Józsi / „a jóidesannyát” a Laci Gizával húsz lejért vitte az embereket Somlyóra, át a Gardán a lőcsös szekérrel, lefelé, meg az enyhe kaptatókon, gyalog a dombokra. Igaz, jó lovak voltak azok fiatal korukban, -később apám vette meg őket.- Csak úgy repítették a szánat télen a fagyos havon, ahol lehetett. S mire az emberek kukoróra fagytak a sok pokrócban, gubában, már benn is voltak Somlyón. A lábuk alatt, a rongyokba takart, megforrósított téglának alig volt ideje kihűlni. De azért rendszerint csak kihűlt. Hanem ami igaz az igaz, az útközben megivott hideg bor akkorra már melegített. Hanem, most már busz jár. Amint az ember az Aranyostetőre ér most is egyszerre tűnik elébe a hatalmas domb ölelte katlan az összefutó völgyekkel. A falu most is olyan innen fentről, csak a házak mintha tömöttebben s mintha nagyobbak lennének. Csak az Alsófelszeg, meg a Felsőfelszeg jött kijjebb. A Paptag meg a Vásártér alatt nagy házak nyújtózkodnak. A domboldalakról eltűntek az apró, tarka kockák. Kiterjedt táblákban ring a sárguló kalászú búza, a haragos zöld kukorica, vagy a lila virágos here…S ni csak,! Csillogó villanyhuzal, beton oszlopok, transzformátor telep. Szemben a látóhatár szélén, most is úgy kéklik a távolságon keresztül a Rózsás, Bagolyhegy, Csarály, Foglár-tető gyümölcsfákkal tarkított, szőlőheggyel lepett oldala s piroslik ki a fák, a szőlő közül egy-egy pince. Aztán még tízpercnyi ereszkedés a busszal lefelé, egyre lejjebb és eltűnik a madártávlati kép. Az ember beérkezik a faluba, A házak a régiek, de sok közöttük az új, a tágas, nagy ablakos /igaz ittott árván hagyott ház is van. Vagy halott, mert nincs benne élet?/ Az utca mintha szélesebb lenne. És nincs sár! Pedig az előbb ment át egy kiadós zápor. Az út menti árokban még zavarosan szalad lefelé a víz. –Vagy az sem igaz már, hogy ha Lecsméren befellegzik, Kémeren már sár van? Régebb is hordtak követ, kavicsot, homokot erre az útra. Ki volt róva falusorjába mindenkinek minden évben, de akármennyit hordtak, a zsíros föld mindig elnyelte. Ma már nem nyeli el? Jóllakott volna a föld? Hanem ni csak! Az utca szélén, az árok és a beljebb húzódott kerítések között, járda. Lépcsősen megöntött, méteresnél szélesebb betonjárda. – Egy selyemruhás, rövid hajú, mosolygós karcsú lány, meg egy pantallós-cipős fiatalember beszélgetve kopog rajta lefelé. A nap már csak embermagasságban van a Sige felett. A Nagyutcai akácsor hosszú árnyéka már benyúlik az udvarokra. A Nagypatak ugyanaz, mint akár száz évvel ezelőtt, rucáknak alig elég víz van a fenekén, a karos nagy 22

Kémer tölgyfahidak ma is úgy fogják össze keményen a két partját, mintha attól félnének, hogy szétesik ha eleresztik. Hanem a másik oldalon, itt még szélesebb járda. Az iskolakertben szép téglaházak, a libalegelő helyén szép kis rendezett park. A régi csendőr őrs régi udvarát is modern épület foglalta el. Kórház? Nem, csak szülő-otthon, egészségház és tisztviselő lakás. A községháza előtt rózsák. A templom előtt a hajdani gazos puszta helyén újabb kicsi park. Errébb meg, a toronnyal szemben a János Józsi kertjük felől, hosszan elnyúló, sokablakos, díszes vaskerítéssel kerített kultúrház és mozi, meg könyvtár, meg kuglizó. És mindenfelé beszélgető, nevetgélő, jókedvű fiatalok. Éppen mennek be a moziba. - Eszembe jut: Erre a házra a legelső pénzösszeget a műkedvelő, szereplő, táncoló falusi fiatalok gyűjtötték már a negyvenes években. Amikor a pénz hígulni kezdett, jött a milliós világ, pálinkát vettek a pénzen s amikor már érdemes volt, eladták s tízezer téglát vettek a kultúrházhoz… 1949-ben. Vajon a mai gyerekek tudnak-e még csáklyázni? És magas betonoszlopokon a villanyhuzalok ezüstösen csillognak. Televízió antennák nyújtózkodnak itt is-ott is a magasba, hogy fürödjenek még egy kicsit a lemenő nap vöröses sugaraiban. Csak az öreg-iskola előtt mormolcsobog most is az ártézi kút, mint olyan sok éve már és önti vascsövén át az – úgy mondják- ezer méterről felhozott vizet a már túlfolyó medencébe. Lejjebb, a vágóhíd felé, a Bánffy-rét sarkán zakatol a malom. Tovább bent a hajdani réten modern istállók egész sora, javítóműhelyek, raktárak, silók magas tornya. Itt még nagy a jövés-menés. Az esti fejés, etetés, itatás ideje van. Az állatgondozók, raktárkezelők, takarmány előkészítők jönnek-mennek. Medigágó, szecskavágó-motor zúg. Kis borjú bőg elnyújtva. Az istállók ablakszemén kicsillan egy-egy villanyégő. Fehérköpenyes lányok viszik a zsíros tejet s öntik a szeparátorba.. Még arrébb a Fűzön, meg a Barta-kertben üvegházak teteje csillog. A Cigányréten traktorállomás, arató-cséplők sorakoznak támadásra készen. A Nap már rég túl van a Somály-i mezőn. Egy teherautó brummog be a tető alá. A Hosszúbércen, meg a Karjos völgyén lassan lopakodik be az alkony. Rádió szól itt is-ott is és a völgyekben elfekvő, vagy dombokat ölelőutcák nyakukba öltik a kigyulladó villanyégők kalárisát. A toronyóra lassan elüti a tízet. Antal öcsém leül a televízió elé. Hát ez a másik, a mai Kémer. - Ilyennek látod te messziről..Ilyennek kellene lennie, -rázogat vissza egy kicsit öcsém a valóságba.. 23

Kémer - Hát nem ilyen? - Tulajdonképpen ilyen –fűzi tovább- csak sajnos, itt-ott sántít. - Hol? - Hát ott az istállók körül, meg a medigágó, szeparátor… Az a bizonyos üvegház sem csillog úgy ahogy te mondod… A Cigányrét az megvan, csak éppen… azok nélkül amit te ráraktál, ami bizony jó is lenne. Aztán a szőlőhegy is –messziről látszik olyannak amilyennek látod... közelről bizony megkopaszodott az utóbbi időkben mint a vénülő ember akinek hull a haja.. Sok terméstől roskadozó, szőlőtő már csak a te emlékedben, meg az enyémben virágzik. Ma már juh legel a helyén… Pedig… Szóval, ilyen csak mint mondtam, itt-ott sántít.. Holnap meglátod.. Öreg lett a falu.. Megöregedett… Na menjünk, feküdjünk le.. Jó éjszakát.! Aztán láttam, hogy valóban sok minden sántít. Sántit, mert valahogy úgy alakult, hogy egyszerre csak nem volt szükség az idevaló emberek gazdálkodni tudására, senkinek nem kellett a sok emberöltő során felgyűlt tapasztalat, talaj és környezet ismeret már nem kellet tervezni, beosztani, megkeresni, megtalálni mit hogyan.., csak végre kellett hajtani az utasításokat.. ha lehet..!? Csak meg kellett valósítani a tervet.. A más tervét.. Amelyikben sokszor nem hisz senki, amelyeket a körülményeket ismerve sehogy sem tartanak megvalósíthatónak.. Aztán, ahogy „korosodott a szövetkezeti alapszabály” egyre inkább változott. Már alig lehetett ráismerni. Az abban meghatározott munkaegységről egyre ritkábban, egyre kevesebbet beszéltek. Annál inkább szóba került a szűk kis „háztáji”, meg a –kimirt-. A tagok most már a „kimirtbe” jártak dolgozni.

Mezőgazdaság ...

24

Kémer De aki a maga gazdája volt mindig, az megszokta a maga gazdája lenni és... Meg kell mondani, büszkék az idevaló emberek. Talán ez a büszkeség vezetett oda, hogy egyre többen mentek szét az országba, hogy –Legalább olyanok parancsoljanak akik többet tudnak! Igaza volt öcsémnek, öreg lett a falu… Megöregedett. De azért, ha nem is annyit mint annak idején ígértek, amennyit joggal el is vártunk, nem úgy ahogy annak idején sokan remélték és ahogy adott körülmények között kellett volna és lehetett volna, csak nagyot lépett előre ez a falu is a modernizálás, a fejlődés útján. És ennek a fejlődésnek ára a munka. Az agy, az izom, a szív munkája. Az itt élő dolgozó emberek munkája. Azoké is akik már nincsenek itt, akik menetközben lekoptak. Hogy adott körülmények között nem ment könnyen ez az előrelépés azt mindenki tudja aki benne élt. Hisz minden születés nehéz. És itt egy más, szokatlanul, új élet született. Új, eddig ismeretlen, soha nem hallott életforma… Mégis, nem a születés, nem az indulás volt nehéz, mert az alap amiből indult ez az új, az egészséges volt. A gyökér jó a fejlődés lehetősége biztosított. Az előzőleg megalakított társasgazdaságok, az egymás megsegítése, a kalákázás folytatása volt. Aztán a „SZÖVETKEZET” csak fokozottabb tevékenységre sarkalt. –Azok vezettek akik tudtak vezetni, mert tudtak gazdálkodni. Akik szerették a földet, az állatokat, a falujukat. És az emberek dolgoztak -mint mindig- szorgalmasan, lelkiismeretesen. Gyűjtötték a munkanapokat és a szorgalmasak az első években, rakott szekérrel vitték haza az őket megillető terményeket. A nehéz fizikai munkába besegítettek a gépek is… De aztán… Valahol, valami elromlott. A munkanap, az alapszabály, az osztalék, az agyagosba vetett cukorrépa, a hozzá nem értő „megbízható” vezetőkbe vetett Traktor aratógéppel bizalom… A búza gazos lett, a herében megjelent a fecskefonal, a kiöregedett szőlőtőkét, gyümölcsfát nem pótolta senki, „Nem volt kifizető”, a réteket terv szerint kaszálták.. aztán valami okból, már fogytak a kaszások, a forgatók, a gyűjtők, sok rendet ott ért, odavert az eső s ennek arányában fogyott a jószág. A háború előtti hét-nyolcszáz lóból alig volt már 25

Kémer nyolc-tíz… Soványodtak a földek, soványodtak a remények. Egyre többen hagyták el a falut. Kémeriekkel lehetett már találkozni nem csak Zilahon, Váradon, de Resicán, Hunyadon is. Én is az egyik alszegi Meleg fiúval Déván találkoztam. És mégis, ha a falut összességében vesszük, nagyot lépett… Mert más itt ma már az életmód, más az igény. Hanem az is igaz, hogy kár hogy így sántít.. hogy így megöregedett, mert sokkal nagyobbat léphetett volna, kellett volna lépnie ennyi idő alatt. Mert az a negyven-ötven év előtti falu már amolyan uraságmentes, szabad paraszti, túlnyomóan saját földön dolgozó középparaszt jellegű volt. Egyetlen olyan család volt amelyik vagyonánál fogva kiemelkedett ebből a rétegből, de az is innen indult.. Egyesek szerint az első világháború utáni zavaros időben nagy bankkölcsönökkel, pénz elértéktelenedés, tagosítást végzőföldet nem értékelő személyek kapzsiságát, megvásárolhatóságát kihasználva szerzett háromszáz holdon felül. –Aztán 1949-ben államosították őket, minden vagyonukat elvették, és bár ki nem mondottan, az egész falu sajnálatára minden nélkül száműzték őket ki tudja hova! /aztán sokan azt is megtudták. Én is találkoztam Palival Vásárhelyen, ahol élt és dolgozott. S visszatérve, ha jól megnézzük, csak ez az egy család volt amelyik már nem fogta meg a villa, vagy a kasza nyelét, nem tartotta az ekeszarvát. A többi.. Igen itt is voltak gazdagabbak, olyanok is akik-ahogy mondani szokták – hatökröt tartottak, meg cselédet. Voltak sok földel rendelkezők és voltak szinte földtelen szegény emberek, de azért ez a hatalmas, gazdag völgykatlan mindenkinek biztosította a mindennapi kenyeret, -ha az időjárás nem verte meg az egész határt nincstelenséggel. De itt valahogy úgy alakult, az volt a természetes, hogy mindenki megfogja a dolog nyelét. Az is igaz, hogy volt aki keményebben kellett, hogy fogja. A Barthák, Bölöniek, Bánffyak, Pécsiek rég tova tűntek, csak nevüket hagyták egy-egy határrészben, kertben, Bölöni-kert, Bánffy-rét, Bartha-tag, Pécsi-tag. Már senki sem gondol rá amikor mondja, hogy odamegy dolgozni, hogy ezek valamikor élő személyek voltak itt. Kiváltságosak -nagygazdák, hetven-nyolcvan holdasokig el- most is még voltak, de ez nem jelentett örökölt kiváltságot, hogy külön kasztokat hozott volna létre. A kevés földű, részibe is dolgozó Szabó Józsi, vagy Görög Sándor mindig legszorosabb barátságban volt a nagy vagyonú Szarka Bálint fiával, Istvánnal. Együtt gyerekeskedtek, együtt legényeskedtek.. Szomszédok voltak, barátok, aztán komák lettek. És itt ez volt a természetes száz meg száz esetben szerte. Aztán forgott a sorskerék is. Az öreg Orbán Józsi –úgy mondják- cseléd volt legénykorában. Aztán, - biztosan talpraesett gyerek lehetett a maga idejében26

Kémer feleségül vette a gazdája virágszemű lányát, Zsuzsit s egyik lett az első gazdák közül, évtizedekig főkurátora a nagy református egyháznak. Felneveltek egészségben öt gyermeket, megházasították tisztességgel a fiút, férjhez adták a lányokat, elosztották a vagyont s így létrejött öt saját földjét dolgozó középparaszt család. S bizony ezeknek a fiai már fuvarba, napszámba is elmentek néha, Vagy Tulkos Józsi. –Józan életű, szorgalmas, inkább szegény sorsú legény. Férjhez megy hozzá Dombi Imre, I. világháborúban elesett katona fiatal özvegye a kb. huszonöt holdnyi birtokával. Négy fiút nevelnek szorgalmas munkával, szeretettel, s bizony ezeknek a fiul a „földvagyon elvonó gazdasági rendszer is.” Aztán megemlítek még, csupán egyet. Major Gyuri. Juhászlegény. Talpraesett, józan életű, józan gondolkodású, szorgalmas ember. Ahogy ő mondta egy osztályt járt csupán. A juhok mellől nem lehetett iskolába járni.

Elit kos tenyészet

Amikor megnősült –jómódú családból való árva lányt vett el,- bérelt házba vitte asszonyát, még fedél sem volt a feje felett, ami szégyen számba ment abban az időben ebben a faluban. Érett férfi korára tekintélyes gazda lett a faluban. Apósa halála után ő váltotta meg a három örököstől felesége apjának nagygazda portáját. Három gyermekük volt, mind a három középiskolát végzett, aztán papné lett, tanár lett. -Legyenek több mint az apjuk- mondta Gyuri bá… De nem tudtak több lenni csak esetleg titulusban.. Emberségben soha.

27

Kémer Más oldalon újra, ott volt a nagy Gazsi-birtok, a Pápá-udvar, Trója-Szilágyi, mindenik nagy csűrű, kotyogós szekerű, többigás gazda. Fiaik –igaz az asszony is hozott hozzá- s az unokák ma, Imre brigádos, Bálint állatgondozó, Zsuzsa varrónő a szabószövetkezetben, egyedül Bözsiből lett szorgalma jutalmaként tanítónő. Persze, volt különbség – sokszor bizony elég nagy - de kasztok nem tudtak kialakulni. És már akkor sem a földmennyiség, hanem az eszük szerint éltek az emberek. –G. Balla Mihály sose tartott különb jószágot, nem evett különb kenyeret a kb. harminc holdja mellett, mint szomszédja az 5-6 holdas kis Varga Bálint, vagy a nótás, szorgalmas Zima Imre aki csak részibe kapált, kaszált, aratott, kerülő volt. Kívülről sok ház volt nagyobb, gangosabb, gőgösebb, de belülről sok kisebb volt tisztább, meghittebb, melegebb. A fentebb említett kotyogós szekerű, sokigás gazdák gyermekei csak épp, hogy elvégezték az elemi osztályokat, -nem volt szükségük a tudásra?- de a fuvaros, napszámos Doros Józsi tanítónőt nevelt a lányából, Bálint Pista pap lett, ami kis földje volt az apjának az a háborúban elesett Lajos bátyja árváinak és Sanyinak jusson. Varga Lajcsi tanár, míg apja meg Jóska a bátyja tovább kaszált hol a magukéban, hol a máséban. Mindeniket a feje vitte, meg a szülei akarata, szorgalma. Mert itt, ebben a faluban mindenki büszke volt a maga módján.. Akart.. Akart haladni, lépni előre. S aki nem, az lemaradt. Tőkés körülmények között, a maga szakállára, a maga észbeli tehetsége szerint versenyben volt itt mindenki mindenkivel. És ez hatalmas lendítőkerék az előrehaladásban.. Már az iskolában kezdődött, ki lesz az első tanuló? S erre, ha volt is némi hatással a vagyoni helyzet, nem tudott döntő befolyással lenni. A tudás volt az alapvető mérce. Az idősek még mindig emlegetik Orbán Gézát –pedig már hetven felé járna- aki olyan tanuló volt, hogy egyszeri hallásra, vagy olvasásra elmondta a leckét, legyen az vers vagy természet ismeret. Olvasni elsőben már úgy tudott mint a vízfolyás.. Másodikos korában –nem lévén más könyv amit olvasson- az ószövetséget olvasta végig, azt mesélte a többi gyereknek. Az egyház és a község közköltségen akarta tovább taníttatni, - kár, hogy a harmadik osztály után tízéves korában belefulladt a Berettyóba. Aztán a konfirmációnál. Az volt az igazi verseny. Már nem csak az, hogy ki milyen folyékonyan tudja a Kátét, meg a zsoltárokat, hanem hogy hogyan hangsúlyozza?. Még a kicsit részlehajló pap –Varga tiszteletes nem tudott úgy dönteni, ne ez vagy az a szegényebb gyerek legyen az első./ mi hatvannégyen konfirmáltunk egyszerre, Samu Balla Jóska volt az első./

28

Kémer

Konfirmáció 1967

Bizony tanult az ifjúság! Mert az, hogy ki hányadiknak áll az Úrasztala előtt áldozócsütörtökön, amikor megkapja a nagylánynak kijáró fehér ruhát, vagy a legényavató gyolcsinget, boksz csizmát az már becsület kérdése volt. Az tekintélyt adott. Hát a népszínművekben, dalárdában, farsangban való szereplés?! Rangot jelentett. Rangot biza, ugyanolyant mint a kaszálás, kévekötés tudománya. Aztán a katonaság. Hogy ki milyen ruhában jött haza. Ki milyen rangig vitte, cugsfürer volt, őrmester volt, szerzsent volt, vagy csak pucér. Nem akármilyen dolog az, mert a kémeri ember mindig büszke a maga módján. Függetlenül attól, hogy hány holdnyi a vagyon, vagy ki volt apám. Aztán a továbbtanulás, az esze viszi. Jelentős dolog volt minden időben. Tán mindenki büszke volt arra, hogy a tanító, postamesternő, meg más tisztviselők hazaiakból kerültek ki. Bár igaz a mondás szerint senki sem lehet próféta a maga hazájában –nyugodtan elmondhatjuk, hogy aki tudással, lelkiismeretesen, becsülettel végezte a munkáját meg volt a szükséges tekintély is hozzá. Lőrincz Imre bátyám iskola igazgató volt. Senkinek eszébe nem jutott, hogy az édesapja éppen szénát hord.. megadták a tiszteletet, amit magatartásával, munkájával kiérdemelt. –Még többet mondok.., én elég keveset ígérő gyermekkor után, sok hányódás után, aminek főképp –mondom én- az árvaságom volt az oka – lettem tanító az öreg iskolában, ahol annak idején a hét osztályt végeztem. Amikor elfoglaltam helyemet, arra kértem volt 29

Kémer osztálytársaimat, barátaimat, unokatestvéreimet, hogy tegezzenek engem tovább is, hadd érezzem magamat én itthon. Megfogadták. De soha, soha nem tegeztek gyermek, vagy idegen előtt. Jobban vigyáztak tekintélyemre mint én magam. Amikor otthon tanítottam Kémeren, kilencen voltunk a tantestületben kémeriek, Lőrincz Imre igazgató, Lőrincz Sára, Lőrincz Ida, Oláh Piroska, Doros Debrenti Bözsi, Gazsi-Gál Bözsi, Ropogh Rózsika, Ropogh Erzsébet és én Orbán Károly, tanítók és Major Gizi titkárnő. Ritka volt itt az idegen, mert sok aki idejött idevalóvá vált. Különösen régebben. S azokat itt temették el a Mogyoróson, a Hágó végén. És erre is büszkék voltak az emberek. Mert úgy látszik nem akármilyen falu ez mégsem. Most az jut eszembe, amikor a zoványiak – tiszta, szépen rendezett szomszédfalu a Berettyó mentén- azzal bosszantottak, hogy itt nálunk olyan nagy a sár, hogy a kutyát bevető-lapáton kell kitartani, hogy be ne süllyedjen amikor ugatni akar. Volt amivel visszavágjunk: -Hallgassatok, mert se születni, se élni, se meghalni nem tudtok nálunk nélkül!-.. Mi adtunk nekik bábát, postamestert, boltost, papot. Erre is büszkék voltak az emberek, mert végeredményben be kell vallani, büszke emberek voltak. Büszkék arra, hogy ki bírja tovább a csárdást, ki tudja szebben megrakni a szénás, szalmás szekeret, jobban megverni a kaszát, kinek jár szebben a lova, tisztábban a jószágja, ki itat télen is elsőnek a kúton, kinek kotyog, cseng szebben a szekere, kinek van több komája, ki látja el jobban a vendéget, ki ad többet menyasszony-táncba, kinek adott többet a kereszt búzája, hány kilósra hizlalta a hízót, hány kántása volt karácsonykor, újévkor, milyen fehér lett a kendere, vékony a fonala, a vászna, milyen erős a pálinkája, milyen tiszta, zamatos a bora, meddig állott el az állószőlője… Még arra is büszkék voltak amire nem kellett volna, hogy ki mennyi bort tud meginni, ki hány bürgezdivel verekedett a fürdőn /amikor az még megvolt és működött/ vagy ki tudja gyorsabban hajtani a lovakat amikor versenyezni kezdtek a szekerekkel –rendszerint a sorozáskor Somlyóról hazafelé-. Miért sorolom ezt is a –nem kellett volna- közé? Mert egy ilyen versenyezés következtében járt falábbal Fejér Albert haláláig. öröklődött mint a szemszín, hajszín. Ez hozzátartozott mint a bőre, amit levetni nem, csak megsérteni lehet. Ez vérében van az embernek. A virtus az alapja s ez olyan valami, ami nélkül nehéz lenne élni. Ha lehetne egyáltalán. És hogy örökölt-e valaki valamit a szüleitől és mennyit, az a körülményektől függ. A lehetőségtől. De a virtust, a büszkeséget a maga módján mindenki örökölte. Ezt csak most látom igazán. Most értek meg sok mindent, hogy miért volt úgy ahogy volt? 30

Kémer Ez vitte az embereket előre, sokszor nagyon nehéz körülmények között is. De ez járult hozzá a nagy szétszóródáshoz is. Mert ha nem élhetek úgy, a magam módján, a magunk esze után, akkor oda megyek, ahol ez még valamennyire lehetséges. Ha nem lehetek a magam ura ott ahol apám, meg nagyapám az volt, szolga nem leszek. Ha nem kell a tudásom oda megyek, ahol ezt még értékelik valamire. Ha megdöglöttek a tehenek vesszen a borjú is. Meg tudom én fogni a szerszám nyelét a gyárban is, az építkezéseknél, a bányában is. Ott legalább az dirigál aki többet tud mint én. Nem az akinek „irányítása” nyomán nyomorodik a föld. Aki miatt sántít az, aminek büszkén kellene lépnie előre. De hagyjuk ezt. Most, egyelőre öregszik, megállíthatatlanul öregszik a falu.. -De hátha csak elkezd újra fiatalodni?! Most beszéljünk egy kicsit másról. Van ennek a falunak –mint biztosan másoknak is- néhány sajátossága is. Ilyen egyik a jellegzetes beszéde. Az I-ző, ú-zó nyelvjárás mellett, amely, szerint ami máshol édes az itt idës, a kenyér=kënyir, a lapos=lapis, a ló=lú, még hozzájárul egyes e hangok zártsága, olyan formán mint a román e a „este” szóban, vagy a német a a „mädkhen” szóban, vagy a francia e „cher” szóban. Így itt az édes=idës. A másik, hogy mi nem -édesanyámhoz- megyünk, ha megyünk, hanem -idesni-. Nem nagyanyámékhoz, vagy nagymamáék, hanem -nanámni-, nagyapámni- Bözsini, Bálintni, ángyomni. Ha mi kimëgyünk a hëgyre, kënyir nélkül ësszük a mëggyet. Ez által az itteniek beszéde egy sajátságos zamatot kap. - Nem baj –szokták mondani- legalább errül is mëgismerjük ëgymást akárhun vagyunk És még akik tanultak, iskolavégzés után más vidékre kerültek a faluból –sem igyekeznek nagyon, vagy nem tudják elhagyni ezt a sajátságos, hazai ízü beszédet. Igaz nem is áll nekik jól. Az ő szájukból az e-ző, é-ző beszéd olyan darabosan hangzik, mintha nem anyanyelvükön beszélnének. Ez, különösen hangos, betű szerinti olvasásnál megfigyelhető. Egy másik dolog, ami az idegenből jöttnek itt mindjárt feltűnik, hogy itt minden idevaló idősebb férfi -bátyám- és ugyanígy a nő –néném. /Legalább is az én gyerekkoromban így volt./ -Mintha mindenki testvér, rokon volna. Mert az idegen, az -bácsi-, néni- még akkor is ha évekig itt él. De az idevalósi az bátyám, néném, ha semmi rokoni kapcsolat nincs, még akkor is. Feltűnő lehet az idegen számára a gyakori keresztapám, keresztanyám megszólítás, emlegetés is. Ez meg azért van, mert – különösebben régen - szokás volt a sok keresztapás, keresztanyás keresztelő. Egy-egy első gyerek – különösen fiú gyermek- keresztelőjén 20-30 pár is jelen volt. Olyan mulatság volt az ilyen keresztelő, hogy sok helyen lakodalomnak is beválna. Az itt résztvevők aztán a szülőknek azontúl mind komámasszony meg komám, vagy csak röviden, koma 31

Kémer meg kománé. A gyermeknek meg természetesen mind keresztapám, keresztanyám. Sokszor még az utóbb érkező kisebb testvérek is ezt a megszólítást használják. Természetesen van egy pár, akinek a neve a nagykönyvben is szerepel. Ez a fükërësztapám, fükërësztanyám. Vagy itt van a –sógorom- megszólítás. A lánytestvér férje, vagy a feleség testvére az -sógor-. Hanem a sógoram az egészen más. Így szólítja a fiatalabb apa, anya lánytestvérének a férjét. Meg a több évvel idősebb unokanővér férjét is. Ilyen például Balla sógoram, az apám nővérének a férje, vagy Bereczki sógoram, Erzsi nénémnek, az unokatestvéremnek a férje, akinek gyermekei idősebbek nálam. Ezért lehet valakinek több –sógoram-ja, pedig nincs is lánytestvére, vagy a nőnek fiu testvére. És így volt az –ángyom-megszólitás is. Mert a testvér felesége az egyszerűen Kalári, vagy Bözsi, vagy ahogy hívják, a lány testvér férje ugyanúgy, Józsi, vagy Ferenc. Hanem ami a legjellemzőbb, hogy az itteni emberek mennyire közösség szeretők, vidámság kedvelők. Nagyon szeretik a vidámságot. Minden alkalmat kihasználnak, hogy együtt mulathassák az időt. – Itt a lakodalmat általában csütörtökre rendezték, -hogy vasárnapig be tudják fejezni. Pénteken ugyanolyan asztalt terítettek, mint előző este, szombaton már csak „morzsára” mentek vissza. – Ma már ez is másképp van. Szombaton déltől másnap vasárnapig, a kultúrban. A keresztelő lakoma végét csak a gyermekágyas asszony várta. Régebben, még az én gyermekkoromban is, a minden este héttől éjjfélig tartó nótás -mesés- farsangos fonó nem volt elég, nappal is összejött tíz-tizenkét asszony egyik-másik kománénál. - Pletykálni, meg kolbászt ennyi - ahogy Balla sógoram mondta. S ami igaz, volt úgy, hogy sült oldalas, kolbász, káposzta cikával volt az ebéd. Aztán más -nyálazó- is volt, szőlő, gyümölcs, vagy egy-egy kis bor, mert fonás közben nyálazni kell a kendert, hogy jó erős, egyenlő legyen a fonal. A kaláka meg ősi hagyomány volt nem csak a szüretet, máléhántást, búzahordást végezték jó kalákában, hanem minden fajta építkezést, falverést, tégla hordást, tető fedést, de sokszor a ganéhordást is, vagy a kapálást. Az utóbbit különösen a fiatalok. Tíz-tizenkét leány, legény fogta fel egyetlen pászmába a darab málé földet, aztán ahogy végeztek mentek a Ferencékből a Bözsiékbe, az Esztiékből az Imréjékbe. Estig két-három darabot is megkapáltak. Közben járta a tréfa, a mese, ugratták egymást s csengett az oldal a nótáiktól. Ki hallott itt még akkor ekekapáról, húzatásról? Híre se ért ide. Kézi kapa végzett mindent. Nehéz volt? –Nehéz. De volt látszatja, értelme eredménye. Hát egy-egy tollú fosztó?! Uramisten! Sokszor tizenöt-húsz lány is egy csoportban. És még beszélni is alig szabad, mert ez kényes munka. Ez volt csak a nagy erőpróba! Ki se bírták végig soha. Valamelyik előbb-utóbb csak el vihogta magát.. aztán mint egy fiókvihar tört ki a visszafojtott kacagókedv s bizony 32

Kémer repült a pihe mint a hó. Tele lett a ház, tele a lányok szeme, szája, haja, szempillája is. Akkor aztán lett igazi nagy kacagás! Hanem ez sem volt igazi baj. Akik szétkacagták a pihét össze is szedték. Mire a megvendégelésre, szőlőre, bécsitökre, sült kolompirra került a sor, már minden tollpihe a helyén volt. Egy másik dolog, amit már fentebb említettem, hogy az itteniek nagyon szerették a bort. Abban az időben, miről beszélek, sört még a kocsmába se hoztak, nem itta senki. Én gyermekkoromban nem is láttam. Bukarestben ittam először. Sok boruk termett, ára nem volt, szerették, megitták. Már csak azért is, hogy a „békának több víz jusson”.

Szőlő morzsolás-sajtolás az 1960-as évekből

Hanem ki tud egyedül bort inni? Ahhoz ivócimbora kellett. Ha más nem volt, behívtak az utcáról egy arra haladó komát. • Aggyisten! Hová mégy? Rosszul nézel ki, nem ittál ma semmit! Na gyere már be, tudjak én is meginni egy pohárral. Az meg mit tehetett? Bement. Nem tehette meg, hogy ne segítsen a komáján. Egy eset jut eszembe ezzel kapcsolatban. Balla sógoramni voltam akkor fiúnak. Egyik napon jött a percseptor. • Buna ziua Bala bácsi, van adóhátralék, jöttem foglalni. Vagy fizetje?

33

Kémer •

Jól van. Még most nem, tudok fizetni, de üljön már le. Annya, hozzál mán bé egy kis bort.. • De Bala bácsi foglalni jöttem… • Értem én. Attól még megihatunk egy pohár bort. A foglalás még nem végrehajtás. Addig még rendezem én valahogy.. Megjött néném a borral, aztán legjobb egyetértésben ittak együtt néhány pohárral. Egy másik eset. A kankori öreg Jári Andrásról mesélik. Egy forró nyári délutánon ment végig az utcán egy móc, maga után vezetve dézsákkal, kártyosokkal megterhelt két lovát. - Dézsóóó, dézsóóó vegyenek –kiáltozta. Mert így árulták itt ezeket annak idején búzáért, egyszer töltve, kétszer töltve, félig töltve, melyik milyen méretü edény volt. Mire Járiék elé ért a bácsi, nagyon megszomjazott. Látja, hogy a kerítésen belül nagy gémeskút, hát köszön s beszól. • Jó kútbú a víz inni? • Jöjjön csak bé, fogyassza. A jószág szereti. Az asszony se panaszkodik, akkor jó kell legyen. • Há gazda nem tuggya? • Én?? Hát.. van tíz éve nem ittam belőle. Már el is felejtettem az ízét. Pedig igazán jó víz volt, hideg is, mert lent volt legalább hat-hét ölnyire… De mikor ott a bor?! • Hanem én személyesen nem voltam jelen akkor s ott. Igaz-e, nem-e, ki tudja. De hogy az itteniek sokat ittak anélkül, hogy részegesek lettek volna, arról magam is meggyőződtem. Megszokták az emberek a bort. Apám is megivott egy nehéz munkanapon akár három-négy liter bort is, anélkül, hogy csak meg is látszott volna rajta. Az ember ki is izzadja olyankor, ez volt a véleménye. Józsi bátyám mesélte apámról: -Ő háború előtti első gyermek /1910 elején született/ - Még fiatalok voltak. A két sógorral Lőrincz Imrével meg Balla Imrével elhatározták egyszer, hogy berúgnak. Lássuk milyen az, mert még soha nem voltak berúgva. Na, egy szombat este beültek Lőrincz sógorhoz s elkezdtek inni. Még élt Kalári néném is, csak mosolygott rajtuk. Rakott eléjük falatozni valót, aztán otthagyta őket, lefeküdt.. A három ember meg ivott, beszélgetett, ivott, dohányzott, ivott, falatozott, ivott…

34

Kémer Kedden reggel jött haza apám –azt mondja Józsi bátyám-. Amikor bejött csak annyit mondott: -Vesd meg annyuk az ágyat, mert olyan fáradt vagyok, hogy rogyok össze. Így rúgtak be. – S biztosan igaz, mert én sem láttam apámat még spiccesen sem. Hát így volt annak idején a bor Kémeren. Két lej volt litere, amikor egy doboz gyufa három lejbe került, egy pakk legolcsóbb dohány öt lej, egy napszám meg húsz lej s ellátás. De hogy a pálinka mellett a bor a legjobb orvosság az már biztos. Mert vágott, zúzott sebre a pálinka, meg a pálinkás hagyma, vagy gyomorrontás ellen a borsos-paprikás pálinka, de a hűlést csak a bor szedi ki. Az étvágytalanságot a reggel éhgyomorra megivott csupor bor étvágyra változtatja. A csömör egyetlen orvossága. A vérszegénység egyetlen gyógyítója. Bánatűző. Bátorító. Vidámító. Erőt adó. Melegítve egy kis darált borssal, pirított zsíros kenyér mellé a legjobb tea /különösen az otelló/ /Sokszor reggeliztem én is ezt iskolás koromban./ Még levest is lehet belőle csinálni, ciberét. Vagy kolbászt főzni benne az meg – ëgyenesën felsigës.!- Még a gyermek esze is jobban fog tülle. Persze ezeket az orvosságokat is mindenki a maga módján használta. Van aki evés előtt, van aki csak evés után tartja jónak. Aztán olyan is van, aki előtte is, utána is, közben is. Gazsi keresztapám tán még éjszakára is odakészítette magának. HosszuSzilágyi meg, egyszer valami csűrhöz való gerendákat faragott Pujkásni..biztosan félrenézett, mert elég csúnyán elvágta a bal kezét a szekercével. Tán a hüvejk újját amivel a fát fogta. Szaladt Erzsi néném –ahogy meglátta, hogy vérzik- hozta hamar a pálinkát egy pohárban, hogy lemossák a vágást. Hát amit nagy sebbel-lobbal odaér, Hosszú-Szilágyi elveszi a poharat, behajítja a decinyi pálinkát s egyetlen korttyal lenyeli. - Jaj, hát mír itta mëg, én a kezire hoztam –nézi Erzsi néném ijedten. - Oda megy a.. –válaszolja Szilágyi bá s megrázogatja a kezét, hogy hamarább odaérjen, aztán farag tovább. A foghúzás is így, ilyen formán történt. Mert volt orvos kettő is, Hoffmann doktor, meg a Doktorkisasszony a körorvos, de fogat húzni nem tudott csak Bádon András bátyám, meg Vad Mihályné Kalári néném. Hanem erre el kellett készülni, mert nekik a tudásuk mellett csak egy-egy fogójuk van. /András bátyám szanítész volt az első világháborúban./ Meg türelmük, ha tízszer lepattan is a fogó. Ereje a fogtulajdonosnak kell legyen. Ezért aztán úgy jó, ha két-három napig pálinkával áztatja a fájós fogát. Míg elzsibbad az ideg. Kell ahhoz sokszor egy liter is, mert nehéz azt ott tartani rajta félrebillentett fejjel. Mindjárt-mindjárt leszalad az ember torkán. Töltheti helyette a másikat. Mikor így elkészült az ember –más érzéstelenítő szer híján- megiszik még egy-két liter bort, hogy

35

Kémer meglegyen a kellő bátorság, aztán elmegy Bádonhoz, vagy Vad Mihálynéhoz. Itt aztán, ha alul van a rossz fog, leül a földre, ha felül van Kalári néném ül az ölébe, rá a két térdére, mintha lóra ülne, bal kezével megtámasztja a páciens homlokát és akkor már csak öt perc –vagy félóraés kinn a fog. Utána letörlik magukról mindketten az izzadtságot s megisznak most már együtt két-három pohár bort. Igen, igen. Kalári néném is. Mert a fog vérző helyét csak tiszta borral jó öblögetni. Ezt már akárki tudhatja. Így csináltuk mi is András bátyámmal. Hanem ezek is elmúlt dolgok már. Ma ezt is másképp csinálják. Nem mintha nem volna bor /ha kevesebb is/, mert van azért még… De ma már van fogorvos is, injekció is, penicillin is. De ma már sör is van. Ott fújják a habot róla a szövetkezetben. Iszogatnak ma is, de ma sem részeg senki. Verekedés meg..- Buta dolog lëhetëtt! Csak úgy nekimënni egymásnak ok nélkül, ész nélkül. Nem is vót jó az a noha bor! Meghüjítette az embërt. Egyszóval így éltünk itt valamikor, ezek között az emberek között, ezek között a dombok között. S hogy miért mondom én ezeket el? Magam sem tudom. Lehet nem is érdekel ez már senkit. És mégis jólesik ide visszanéznem, visszatérnem térben és időben is, mert bár születni elmentem hazulról, csak ezt érzem fészkemnek. Itt éltek mind az őseim. Itt elmélkedtem mint hosszú vászoninges, kopaszra nyírt gyermek. És lehet, hogy már senkit nem érdekel, de nekem jólesik még mindig érezni a fészek melegét. Mert jól mondta az a bizonyos nagy írónk, -Az ember azért van, hogy valahol otthon legyen… És mert jó bejárni azokat az utcákat, dűlőket, dombokat amelyeket senki más nem járhatott, nem láthatott úgy mint én. Jó újra hallani a szót, a dalt olyan emberek szájából, akik talán már nincsenek is. Jó érezni a fészek erejét, mert ez még akkor is táplál, ha messze vitt a sors. –Jó hallani egy-egy régi hangot: Gyere komám fogjuk mëg. Në fijj, míg dolog van nem unatkozunk. Míg van mit ënni nem halunk éhën. S a dolog meg az ital idës testvirëk. Igen, szerettünk és tudtunk mindig jól élni és tudtunk, szerettünk jól dolgozni. Ilyennek látom én az idevaló embereket. Ezért érzem magaménak őket. - Emlegettem a fonást, fonóházkat. A kender volt az egyetlen jó alapanyaga ennek a tevékenységnek. Ezért már előre kiválasztották a megfelelő földet, gyűjtötték a tyúktrágyát. A kender nagy szerepet játszott az önellátó falu életében. A szövést sokan művészi szinten végezték. Elő tudtak állítani minden szükséges tárgyat a zsáktól, törlőruha, abroszok, függönyök, szakasztó és takaró ruhákig.

36

Kémer

Kémeri szőttesek

A többlet terméket értékesítették. Váradra és más távoli városokba szállították. Az én gyermekkoromban Laczi Kati, Aracsi Zsuzsi, Aracsi Kata meg Bályokiné Ilona voltak a főbb szállítók. Még valami. Érdekes, ahogy most visszagondolok, milyen volt az a „szervezetlen” és mégis

szervezett magángazdálkodás. Nemzedékek során át szerveződött míg végül hagyománnyá vált. Volt akinek több volt a megművelendő földje, minthogy meg tudta volna dolgozni. Különösen ami a kézi munkát illeti, a gépi munka még eke volt és cséplőgép. A dombos oldalakon, sokszor elég tömött talajon még vető gépet sem lehetett használni. Így kézzel vetették a búzát és más kalászosokat, még a kukoricát is. Utóbbit olykor már barázdába eke alá. A vontató erő ló és ökör, gyengébb gazdáknál tehén iga volt. Mégis a maiak csodálkoznának, hogy volt olyan egyenlő sűrűségű a vetés. Valamennyi kapásnövény ápolása, művelése kézi kapával történt. Volt aki részében dolgozott, volt aki részében dolgoztatott. Alkudni nem kellett, mindennek meg volt a hagyománya. Pl. a kukorica /málé/, napraforgó dolga, ha a gazda szántotta, vetette, szállította haza, két harmada az övé volt, egy harmad pedig azé aki kétszer megkapálta, leszedte, meghántotta, a csusznyát vagy kórót levágta bokorba rakta. A málét hántatlan szedték. Este otthon hántották kalákában. A hántalék /jó takarmánynak számított/ azé volt aki haza szállította a terményt. A csusznya ami teljes levélzettel kévékbe kötve bokorban száradt meg, jó téli takarmány volt, különösen a kérődzőknek. Háromnégy ember szépen be tudott takarítani egy holdnyi termést egy nap alatt. A málé közé vetett tököt ugyanúgy osztották. Az első kapáláskor vetett paszúlyt felezték. A csusznya azé volt aki szántotta, vetette. Ha a gazda csak a földet adta, a szántás-vetést szállítást a részes végezte az arány fordított volt. A búza aratása s a többi kalászosé amit kévébe kellett kötni, a vetőmag felével volt egyenlő. Pl. egy hold föld öt vékás /a régi Szilágyban egy véka 30 liter/ az aratóbér 2,5 véka búza+egy kenyér, egy kiló szalonna, félliter pálinka. Két pár: 1 kaszás, 1 marokszedő, 1 kévekötő és egy ételkészítő, délután gereblyélő, kéve összehordó asszony naponta le tudott takarítani, keresztbe rakni 37

Kémer egy hold termést. A marokszedő nő és az ebédkészítő naponta cserélte egymást. Hasonlóképpen a kaszás és a kévekötő is. A szűrűre (szérű) hordás mindig kalákában történt. Egy szekér egyszerre két keresztnyit /42 kéve –nagy kévéket kötöttek-/ tudott szállítani. Ha valakinek tíz kereszt volt, vagy száz, ha közelről vagy távolabbról kellett hordani estére az asztag mindig fedve volt. Annyi szekér kalákázott amennyire szükség volt.

A cséplőgépeknél csoport dolgozott.

Cséplőgép

Villásoknak nevezték őket. Mindenkinek megvolt a kijelölt feladata, etető, zsákos kévevágó, kévehányó, szalmás, törekes, kazal rakó stb. A villás rész a kicsépelt gabona 4%-a volt. Ezt osztották a villások maguk között vasárnaponként. A másik 4% a géptulajdonosé volt, ebből üzemeltetett és fizette a gépészt. Annak idején a mi falunkban nyolc tüzesgép és két lovas cséplőgép volt. Ezek mellett átlagban 16 ember dolgozott, a lovasnál 12./ ott nem volt kétzsákos, polyvás, csak egy etető, de volt lóhajtó és szelelőrostás. Kemény munka volt, de egy villás ha jó év volt megkeresett 5-6 mázsa gabonát. A villásokat minden esetben a csépeltető gazda látta el. Szégyen lett volna nem ellátni kellőképpen az embereket. Aztán szokásban volt a kölcsönös segítés. Akinek igája volt az azzal fát vitt, szénát s egyebet. Akinek nem volt igája kaszálással, szőlőben való 38

Kémer munkával, kender nyüvéssel és sok más módon segített. Így éltek akkor az emberek a mi falunkban. Sok volna még a mondani való, csak az a baj, hogy én nem tudok mindent olyan jól elmondani ahogy látom, ahogy érzem, ahogy szeretném. Utca nevek: Alsó Felszeg, Felső Felszeg, Zsombor, Kémeri-köz, Szilvás-patak, Nagy utca, Templom háta, Kisutca, Felső-kisutca, Temető utca, Bályoki utca, Bodon kutnál, Tulkos kutnál, Kishegy alj, Sige, Románság, Kankor utca, Rétszél, Sürü, Csóvásdomb, Hatház, Diós, Malom utca, Mester utca, Orbán utca, Hétház, Móréoldal-alj, Sinyór utca, Csorgó, Hóstánc, Kisköz, Nagyköz, Dombiköz… Leggyakoribb családnevek (meg különböztető nevek, csúf nevek) : Balla…: Béni B.Sánta B., Golyó B., Jankó B., Harangozó B., Pula B., Hosszu B., Bróda, B., Ördög B., Csüri B., Samu B., Csárdás B., Csimu B., Dürüszkölő, stb. Szabó…: Ábrányi Sz., Kancsi Sz., Kója Sz., Bölönyi Sz., Csatra Sz., Gyuri Sz., Csosza Sz., Bimbó Sz., Márton Sz., Juci Sz., Golyvás Sz., Gál…: Gazsi G., Róka G., Kis G., Liba G., Somfa G., Rozsmalint G., Mátyás G., Duma G., Pula G., Pesleti G.,. Bereczki: Kopasz B., Zima B., Méhes B., Senki B., Bótos B., Budányi B., Sziszkiró B Meleg…: Csaszi M., Kis M., Kecskés M., Szőrös M., Meleg úr. Debrenti: .Kuti D., Laci D., Doros D., Butykás D., Béni Kovács:… Pista K., Halász K., Zsíros K., Nagy: … Csádé N., Kukudi N., Ciger N., Bücög N. Szekrényes: Tamás Sz., Koca Sz., Szukuly Sz.,.Pali Oláh:.. Kuti O., Kis O., Pujkás O., György O., Kismiska Érdekes nevek: Laci Laci, Lajos Lajos, Dupla Pista. Marosvásárhely 1987 február

39

Kémer Tökölyi Vajk: Ahonnan a szívem ered (Szilágyság, bölcsőm vagy nékem)

Felhőbe bujt a nap ma is, Várva a hívó szóra, a legyintésre, De nem kell aranyba fesse a tájat, Ez a föld nekem akkor is édes.

Ahonnan a szívem ered, Azok a Szilágysági hegyek, Vagyis inkább dombok azok, De számomra a legnagyobb. Ahonnan a szél fújja szét, Akármely gyom illatát, S ha onnan fújja, ahol felnőttem, Úgy érzem, mint a rózsafát.

Buboly Magdolna: Kémer

Vize körbe futja fáit éltetve, Minden fűszála táncol a szélben, S madarak éneklik mindenhonnan, Szilágyság, bölcsőm vagy nékem! 2008

belterületének és külterületének szójegyzéke

A belterületek szójegyzéke ADVENTISTA GYÜLEKEZET; Gyülekezet, Imaház, é.; 41; a község adventista vallású lakosainak hivatalos intézménye. ÁLLATORVOSI RENDELŐ; Állatorvas; é.; 52; nagy területű telekből és lakóházból átalakított állatorvosi rendelő. ALSÓ FELSZEG = ALSZEG; Āsó Fēszëg ; fr.; az a településrész, amely alacsonyabban fekszik és korábban benépesedett, mint a Felszeg ; régen az egyik településcsomó volt. ÁLTALÁNOS ISKOLA I-IV. OSZTÁLYIG; é.; az I-IV. osztályos tanulók oktatási intézménye; elnevezése két okból is eredhet: 1. a „kicsik”, kis gyerekek járnak ide; 2. kisebb területen fekszik, mint a másik, felső tagozatos általános iskola. ÁLTALÁNOS ISKOLA V-VIII. OSZTÁLYIG; é.; az V-VIII. osztályos tanulók oktatási intézménye; elnevezése két lehetséges oka: 1. a „nagyok”, serdülő

40

Kémer gyerekek járnak ide; 2. nagyobb területű és udvarú, mint a másik, alsó tagozatos általános iskola. BALÁZSIERDŐ; fr.; 1; a Balázsierdő felé vezető utca neve; u.; irányjelölés céljából kapta a nevét. BÁLYOKI UTCA; u.; a Bályok nevű falu felé vezető utca neve; BÁLYOKI UTCAI KÚT; kút; a Bályok nevű falu felé vezető utcán található, innen ered az elnevezése is. BÁNYÁSDOMB; domb; 73; lehet, hogy ezen a területen kisebb kavicskitermelés folyt. BAPTISTA GYÜLEKEZET; Babtista imaház; é.; a falu baptista vallású lakóinak hivatalos vallási intézménye. BETTY BÁR; Kis bár; é.; két helyiségből álló kisebb méretű presszó. BIKARÉT; Bikarít; fr.; régen ezen a réten, közvetlenül a faluvégen, bikákat legeltettek. BODON KÚT; kút; BOLT KÖZ; Bótköz; köz; a Szövetkezeti bolt mellett haladó rövid utca neve. BÜDÖS KÚT; kút; feltételezhető, hogy a kút a nevében szereplő tulajdonságáról kapta a nevét. †CSIPESZGYÁR; Csipesz; é.; a ’90-es évekig jelentős aktivitással működött. CSÓVÁSDOMB; Csóvázsdomb; domb; valószínű, hogy itt csóvával, azaz karóra kötözött, meggyújtott ronggyal világítottak; CSORGÓ; f.; a falu belterületén az egyetlen forrás. CUKRÁSZDA; Nagy bár; é.; régen kocsma épülete volt. DIÓS; fr.; az utca szegélyét diófák övezték. DOMBI KÖZ; köz; az elnevezés személynévből ered. ER-GA KFT.; é.; a tulajdonos két lányának a nevét rejti a cím: Erika és Gabriella. FÉLIX MAGÁNVÁLLALKOZÁS; Malom; é.; a faluban itt lehet napraforgóból olajat préselni. FELSŐ UTCA; Fēső ucca; u.; nevét viszonyítási alapon kapta: a falu központjához képest magasabb területen helyezkedik el. FELSZEG; Fēszëg; fr.; az Alszegnél magasabban elhelyezkedő része a falunak, amely később népesedett be; egyik településcsomó volt; (Szabó T. Attila gyűjtéséből: 1697: a fel szeg fordulóban; 1743: A Felszegi Fordulón.) FUTBALLPÁYLA; 14 év alatti fiatalok egyik gyülekező helye, de néha sor kerül a falu és a szomszéd települések fiataljainak a futballmérkőzésére is. GABI BUTIK; é.; az ER-GA KFT. falubeliek által használt elnevezése. GÖRÖG-KATOLIKUS TEMPLOM; Román templom; é.; a Románság nevű falurész központi területén helyezkedik el, a román lakosok vallási intézménye.

41

Kémer GÖRÖG-KATOLIKUS TEMPLOM; é.; a Románság nevű falurészen ma is fennálló máramarosi stílusú műemlék. GYÖRGY KÚT; kút; elnevezése onnan származik, hogy a kúthoz legközelebb eső család neve a György volt. HATHÁZ; fr.; régen mindössze 6 ház állt az utcában. HÉTHÁZ; fr.; régen összesen 7 ház állt az utcában. HÍD; híd; konkrét elnevezése nem létezik, mivel több viszonyítási alap általi megkülönböztetés él egyidőben. HÓSTÁNC; fr.; az egyik dombtetőre felvezető utca neve, amely a német hofstat ’olyan telek, amelyiken lakóház és major áll vagy állhat; uraság; parasztgazdaság’ szóval mutat legnagyobb hasonlóságot. (KISS LAJOS: Földrajzi nevek etimológiai szótára) KANKOR; fr.; kanyargós, kunkorodó utca; valószínű, hogy az utca a formájáról kapta elnevezését. KISISKOLA; é.; az ÁLTALÁNOS ISKOLA I-IV. OSZTÁLYIG faluban használatos megnevezése. KIS UTCA.; u.; a legrövidebb utca a faluban. KIS/ÚJ/FELSŐ ARTÉZI; Ártézi kút; kút; a faluban lévő két artézi kút közül a későbben kiépített terület. KISHEGY; Kishëgy; fr.; a Kishegy felé vezető utca neve. KOVÁCSDOMB; domb; valószínűleg Kovács vezetéknevű család lakott ezen a dombon. KÖZSÉGHÁZA ÉS KÖNYVTÁR; Szvát és Könyvtár; é.; egy épületen belül, külön bejárattal rendelkező építmény. A szvát elnevezés a román sfat-ból ’tanács’ ered, mely a néptanács szó részleges fordítása. LACI KÖZ; köz; utónév becéző alakján alapuló elnevezés. LŐRINCZ CSALÁDI VÁLLALKOZÁS; Lőrincbót; é.; az elnevezés a tulajdonos előnevét tartalmazza. MALOM UTCA; u.; ma már nem használatos ez az utcanév, régebben malom állt a megnevezett helyen. MELEGTELEK; köz; régen a Meleg család birtokában álló telek volt, ma pedig a rajta lévő köz neve. MELY KFT.; sóstallér-készítő kisüzem volt, amely a ’90-es évek legvégén szűnt meg, de maga az épület még ma is áll. MESTER UTCA; Mestër utca; u.; a név valamilyen mesterségre utal, esetleg ebben az utcában lakhatott néhány mesterember. MÓRÉDOMB; domb; valószínű, hogy a móré ’juhászbojtár, szolgának felfogadott román fiú, legény’ vagy ’cigány férfi, foglalkozásnév’ etnikai hovatartozást is jelöl. (KÁZMÉR MIKLÓS: Régi magyar családnevek szótára XIV-XVII. sz.)

42

Kémer MŰVELŐDÉSI HÁZ; Kultur; é: 53; a különféle kulturális rendezvényeken kívül a lakodalmakat is itt szokták megtartani. NAGY BÁR; é.; a CUKRÁSZDA falubeliek által használt elnevezése. NAGY/RÉGI/ALSÓ ARTÉZI KÚT; KÚT; NAGY HÍD; híd; a Felszeget a Nagy utcával köti össze a Nagypatakon keresztül. NAGYISKOLA; é.; az ÁLTALÁNOS ISKOLA V-VIII. OSZTÁLYIG faluban használatos megnevezése. NAGY UTCA; Arra fel a völgyben vagy sík területen lakóknak, de Arra le a dombon lakóknak; u.; a falu központján vonul végig, ahol térré szélesedik, de nem kap külön elnevezést. NAGY KÖZ; köz; a közök közül a leghosszabb. NAGYPATAK; patak; a falu egyetlen folyóvize. ORBÁN UTCA; u.; ORVOSI RENDELŐ; r. Diszpënzár; é.; a román dispensar ’orvosi rendelő’ elnevezés honosodott meg. Hasonlóságot mutat a Szvát elnevezéssel, amely lehetséges, hogy az épületen szereplő feliratból adódik. OSZLOPOK; a ’80-as évek végén hozzákezdtek egy üzletközpont építéséhez, de a főgerendák elhelyezése után az építkezés abbamaradt. ÓVODA; Ovoda; az I-IV. Ált. Isk. udvarával határos területen helyezkedik el. ÖRDÖG KÚT; kút; az elnevezés népi hiedelmen alapulhat. PÁLINKAFŐZŐ HÍDJA; híd; a híd az elnevezést a mellette lévő pálinkafőzőről kapta. PARK; egyéb közterület; a központban lévő zöld övezet bokrokkal, cserjékkel övezve. PEREC é.; a MELY KFT. falubeliek által használt elnevezése. PETI CSALÁDI VÁLLALKOZÁS; é.; vegyesbolt a község központi részén. PIAC; egyéb közterület; jelenleg a Tsz területén belül helyezkedik el, minden hétfőn funkcionál. POSTA; é.; PUSZTA; egyéb közterület; a Kis utcát kiszélesítő füves térség, amely a környező házakban élő gyermekek játszótere. REFORMÁTUS TEMPLOM; Templom; RENDŐRSÉG; Milicija; az elnevezés a román Miliţia ’rendőrség’ szóból ered. RÉTSZÉL; Rítszíl; fr.; az Alsó rét felé vezető utca elnevezése. ROMÁNSÁGI KÖZ KÚT; kút; SÁNDOR KÖZ; köz; viszonylag hosszú köz, amelyik a Temető felé vezet. SANIMI BT.; Imrus bóttya; é.; vegyesbolt; nevét a tulajdonosai keresztnevének becéző formájáról kapta: Sanyi + Imi. SIGE; fr.; a Sige felé vezető utca neve. Régi jelentése sziget. 43

Kémer SINYÓR UTCA; u.; elnevezése a zsinór szóból ered, ami az utca alakjára vonatkozik. SŰRŰ; fr.; a Sűrű felé vezető utca neve. SZERPENTIN; u.; az utca alakja alapján kapta az elnevezést. SZILÁGYI KÚT; KÚT; SZÓDOKPATAK; patak; ilyen fa nőtt valaha a patak partján. SZÖVETKEZETI BOLT; Nagybót; é.; 59 a faluban a két első bolt közül a nagyobb állami kereskedelmi építmény. TAKARÉKSZÖVETKEZETI IRODA; Szövetkezeti iroda; é.; az angol szó jelentése megegyezik a tulajdonos TAYLOR KFT.: é.; vezetéknevével: Szabó. TEKEPÁLYA; é.; TEMETŐ; egyéb közterület; a nagyobb parcellák vallás szerinti részekre oszlanak. TEMETŐ UTCA; u.; a temető felé vezető utca neve. TEMPLOMHÁTA UTCA; u.; a név reális jelölésből fakad. TEMPLOM KÖZ; köz; az református templom egyik bejárata előtt halad el. ma a Piac színtere és néhány TERMELŐSZÖVETKEZET; Kolektíva; é.; kisvállalkozásé. Nevét a kommunista rendszer kollektivizálásából eredezteti, és őrzi napjainkban is. TULKOS KÚT; kút; a kút közelében élő család nevéből származik az elnevezés. ÚJVÁROSI KÚT; KÚT; a kút közelében élő család nevéből származik az elnevezés. UTCA KÚT; KÚT; 2; több ilyen elnevezés él ma is. VEGYESBOLT; Buboly bót; é.; 12; a Buboly család férfi és nő tagja volt az eladó. ZSIDÓ KÚT; kút; ZSOMBOR; fr.; csak egy ház van már ott.

A külterületek szójegyzéke ÁJ KÚT; kút SzTA.: 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): Az Áj Patakán (sz.); Az Aj kőzőtt (sz.). áj ’völgy’ ← fgr. er. aj~áj ’rovátka, bevágás, száj, nyílás’ (MUSz.) ALSÓPOSTA TAG Āsóposta tag; sz. SzTA.: 1795: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): A’ Posta kert felet (sz.). ALSÓRÉT Āsórít k. SzTA.: 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): ’A Telekbe avagy az also rétbe Gyali n.h.-en, Az also rétbe az aranyáso oldalon v. oldalan, ’A Láz Pataka mellett. ARANYÁSOLDAL Aranyásódal; sz. SzTA.: 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): A’ Nagy Aranyás (sz.); Az also rétbe az aranyáso oldalon v.

44

Kémer oldalan, ’A Láz Pataka mellett; 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): Az aranyos Cserénél (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): a Nagy Aranyosba… a Közép Lábba (sz.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): Nagy Aranyas allyán (sz.); A’ Nagy Aranyos hegeletire ki járo Táblába (sz.). ARANYOSTETŐ; Aranyostető; SzTA.: 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A Lésta forduló határon: Az Irtás Óldalon (sz.), A’ Nagy Aranyos hegeletire ki járo Táblába (sz.); A’ Kis Aranyosban; A’ Kerek Szőlő alatt (sz.), A’ Nagy Aranyas allyán (sz.). ARANY KÚT Arany kút; kút SzTA.: 1754: (MNM. Bánffy cs.): A Kis Aranyos Patakon (k.). BAGOLYHEGY; Bagolyhëgy; sző. BALÁZSIERDŐ; Balázsiēdőü; k. SzTA.: 1780: (EM. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A’ Keritett Rét, A’ Kis Fűzben lévő Kaszállóban a’ Balás Erdő felől; 1767: (Conscr. Bonorum C.J. Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lt.): A Balás Erdőbe (sz.). BÁLYOKIHEGY; Bályakihëgy; 14; SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): Paliczka Patakánál a’ Bályoki Határban (k.). 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): ’A Bállyaki Méhes Gazzánál (sz.); 1844: (Bölöni Lt., A Bölöni cs. tört. Okm. 109.): A’ Bállyaki méhes gazzán (sz.). BÁLYOKIRÉT; Bályokirít; k. BARTATAG; sz. BARTA KÚT; kút BIKARÉT; Bikarít; k.; BORJÚHEGY; Bornyúhëgy; szö.; BUKMÉR; Bukmír; sz. SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Felső alias Őrvény Fordulón: A Sommályi Határ Szilben, Délről a Bukmér patak…szomszédtságokban (sz.); A Bukmér pataka Terin, Sommályra járó Ut lábjába (sz.). A Bukmér oldalon (sz.). Az Hamarkós Patakán alól (sz.). Az Hamarkós Patakán felyül (sz.). Az Bukmér oldalon a két árok között (sz.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Bukmér Pataka mellett (sz.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A’ Kerek Szőlő alatt (sz.), A’ Nagy Aranyas allyán (sz.), a’ Bukmérban (sz.); A’ Bukméron a’ Bértzi Fogado alatt (sz.), A’ Csűgg ŏ pataka mellett (sz.), az Ippi ut, a Bukmér pataka fő, a Bakó Dombon, a’ Lecsméri ut, A’ Nagy Óldalon (sz.); 1795: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): a Bukmér pataka.; az elnevezés szláv személynévre vezethető vissza. 45

Kémer CIGÁNYRÉT; Cigányrít; k.; CSARÁJ; sző. SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Csaráj (!) óldalon (sz.). A Csaráj gazza között le nyúló két gazos föld (sz.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Csarájba (sz.); 1832: (Bölöni Lt., A Bölöni cs. tört. Okm. 107.): a’ Csarajba (sz.). CSÁRDAKERT; sz. SzTA.: 1832: (EM. Sberki Teleki lt. 48.): A’ Csárda Kert (sz.); 1844: (Bölöni Lt., A Bölöni cs. tört. Okm. 109.): a’ Csárda kert elötti fü (sz.). CSEREPATAK; sz. CSERFŰ; sz. CSONKÁS; út a mai szóhasználatban POROSnak is nevezik CSONKÁSCSERE; sz. CSORGÓDOMB; sz. CSORGÓHÍD; híd DOHIDOMB; út DRÓTERDŐ; e. ELŐHÁGÓTETŐ; sz. ERDŐOLDAL; Ērdőódal; sz. FARKASTAG; sz. FELSŐRÉT; Fēsőrít; k. FILEGET; Filegët; sz. FOGLÁRTETŐ; e. GÁLTAG; sz. GÁTOLDAL; Gátódal; sz. HÁGÓ; k. HAJNALHEGY; Hajnalhëgy; szö.; HANGÁS; sz. HIDEGVÖLGY; Hidegvőgy; sz. HOSSZÚBÉRC; Hosszubírc; út SzTA: 1732: az hoszszú ėbrczen a szőlőre való fordulón. JÁNOS Pálné dombja; sz. KALÁRIOLDAL; Kaláriódal; k. KÁRÁSZTELKIRÉT; Kárásztelkirít; r.; KÁRÁSZTELKI HEGY; sz. KARJOS; sz. 1713: Karalyos felett; 1743: A Karallyos óldalán; 1732: az Karulyos pataka mellett, Az Karulyos tövében, az Karulyos térben, az Karulyos oldalán, 1733: A Karulyoson, a Karulyoson az Alsó Lábban, a Karulyosonn a Felső Lábban, a Karulyosi Lábban; 1761: A Karulyos Gazza mellett, A Karulyos Teriben, a Karulyos oldalban, A’ Karulyos Tere felé. 46

Kémer KARJOS HEGY; Karjos hëgy; sző. KENDERSZER; Kendërszër; KEREKSZŐLŐ; Kerekszőlő; út 33; SzTA: 1761: A Kerek Szőlő dombján belől, Kigyós Máj Szőlő hegy kapúján, A’ Kis-Hegy szőlő mellett, A Kerek szőllö oldalon, A’ Kerek Szőlő alatt.; 12; 1716: Az kígyós Málon; 1745: Kigyos mál; 1761: A Kigyó Máj dombján, a kigyós Máj dombján a Szabó irtása között, a kigyós Máj dombján a Szabó irtása között, A Kigyós Máj dombja oldalán, a’ Kigyós Máj allyában, Kigyós Máj Szőlő hegy kapúján, A’ Kigyós Mál szőlő Hegy alatt; 1795: A Kigyosmál n. Hegyben, A’ Kígyos maj Dombján. KISERDŐ; Kiserdőü; e. KISERDŐ; Kiserdőü; sz. KISHEGY; Kishëgy; szö.; KOPASZTETŐ; Kopasztetőü; sz. KŐSZEGŐ; Kűszëgőü; sz. LEBUJ; sző. ige felszólító módú alakja; ’föld alatti kétes hírű csapszék tréfás elnevezése’. LÉSTA; sz. SzTA.: 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): az Lesta Fordulon: A Cserés dombon (sz.), A Lestafő hegyesséb(en) (sz.), Az omlás élin (sz.), A Ketske nyúzó Végiben (sz.), Az aranyos Cserénél (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): a’ Lésta Fordulón: A Dusza Dombon (sz.). a Dusza Dom (!) oldalán (sz.). Ketske nyúzó felett (sz.), A Lésta főbe (sz.). A Lésta tetőn alias Betski hegyessén (sz.). A Lésta óldalon (sz.), a Ketske nyúzó és Lésta pataka között egy szil föld (sz.), A Lésta Hidgyánál (sz.). A’ Lésta fordúlón Kémer főbe (k.), 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Lésta nevezetű Határban, A Lésta fünn (sz.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A Lésta forduló határon; 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): A’ Lesta n. Forduloban, A Lesta fordulón, A’ Lesta n. Táblában (sz.); 1796: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): Lesta Forduloban (sz.); 1836: (EM. Bánffy cs. lev. Dobozolt anyag VI.): a’ kecske nyuzó nevű…főld… a’ lésta pataka (szomszédja). LÉSTAI ÚT (RÉGI ORSZÁGÚT); út LÓGÓDOMBALJ; Lógódombajj; k. MACSKAHEGY; Macskahëgy; szö.; MOGYORÓSÁRKA; Mogyorósárka; sz. MÓRÉDOMB; sz. NÓGORÁT; sző. SzTA.: 1683 k.: (Szilágyi E.M.V.JK. 62.l.): Nograt (!) vőlgyen (sz.); 1732: (Bölöni Lt., A Nagybölöni Bölöni cs. tört. Okm. 30 kk.): 47

Kémer a’ Nográd tövében az út és patak között (sz.). az Nográdban (sz.). a’ Nográd fordulóban (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Nógrád pataka mellett (sz.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): a’ Nográd Pataka mellett (sz.), A’ Nógrádba,’A Nográd Patakára jároba (sz.), ’A Nográd patakára járo oldalon (sz.), ’A Nográd n. Széna fűben; A’ Nógrádba; 1795: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): A’ Nogorát n. Tábla (k.). NÓGORÁTOLDAL; Nógorátódal; sz. NYILAS; Nyillas; sz. SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): a’ Nyilason (k.). alá járó Nyilas Réteken alól (k.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Nyilason (k.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A’ Nyilas allyán. NYÍRIERDŐ; Nyírierdőü; e. OMLÁS; k. SzTA.: 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): Az omlás élin (sz.), az omlás alatt (k.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): az Omlás élin (sz.), az Omlás élin (sz.). Omlás pataka mellett (sz.). az Omlás pataka mellett feljáró Lábba (sz.). az Omlásba (sz.); Omlás felett (sz.), Omlás alatt (k.). PALISZKA; k. SzTA: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): Paliczka Patakánál a’ Bályoki Határban (k.). PATAK; p. PÉCSI ERDŐ; Péjcsierdő; e. PÉCSI KÚT; Péjcsi kút; kút PÉCSITAG; Péjcsitag; sz. PISTATAG; sz. POSTATAG; sz. RAKOTTYÁS; sző. SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A’ Kis-Hegy szőlő mellett, a’ mint a’ Nagy Bálint Pintzéjénél a’ Kapu kijár, rakottyás patakára Dűlő (k.). RÉGI ORSZÁGÚT; út RIGÓ ÚT; út; 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): A Rigo szölöbe (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Rigó Kapun kivül (sz.). A Rigó Domb alatt (sz.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Rigó tetőn (sz.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.):A’ rigó alsó és fels ŏ Kapunál (sz.); 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.):’A Rigo Kapunál (sz.). RIGÓÚT; sz. ROZEMBERGTAG; sz.

48

Kémer RÓZSÁS; sző. SzTA: 1731: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): a Rosa hegyen (szö.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Rosa Hegyen (szö.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): Rósa n. Hegyben (szö.). SAJTOSTETŐ; sz. SÁRI NÉNI HÁZA; sz. SARMÁS/SÁRMÁS; Sārmás; sz. 19; SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A’ Sármásba (k.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A’ Sármásba; 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): ’A Sarmásbėli Táblában ; 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): ’A Sármásban. SÍPOSHEGY; Síposhëgy; szö.; SzTA.: 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): ’A Karéjos Hegyen Sipos n. Tábla; 1795: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): Sipos (szö.). SOMOSTETŐ; e. SŰRŰ; sz. SZILÁGYI KÚT; kút; SZIL KÚT; kút; SzTA: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): Ezen alól a Ketske nyúzó és Lésta pataka között egy szil föld (sz.), A Szil- kút patakán belől (sz.). A Szil- kút gazza felett (sz.); (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Felső alias Őrvény Fordulón: A Sommályi Határ Szilben. SZILVÁSPATAK; p.; SzTA: 1732: (Bölöni Lt., A Nagybölöni Bölöni cs. tört. Okm. 30 kk.): Az Szilván felyül (sz.); 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): A Szilvásban (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): Szilvás főbe (sz.). Szilvás főbe… A Szilvásban a’ közép lábban (sz.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Felső Forduló Határban: A Szilvásban (sz.), A Szilvás Pataka mellett (sz.); 1780: (Em. Gr. Bánffy I. Nemz. Fasc. Bánffy.): A’ Szilvás pataka kŏrŭl (ku.); 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.):’A Szilvás Pataka mellett (sz.); 1795: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): A’ Felső Fordulo Határban: A’ Szilvás Táblában (sz.), A’ Szilvás Tábla végíben (sz.). SZOLDOKPATAK; Szódokpatak; sz. SzTA.: 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): A Szodok pataka mellett (k.) [mellyetis erdőből irtott szomsz(édja) napkeletről az erdő, nap nyúgotról az patak]; 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Szodok Rétiben. SZŐRÖS KÚT; sz.

49

Kémer TÉR; sz.; SzTA: 1795: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Krasznai csomó): A’ Térben a’ Csorgo Hidgyabeli Tábla (sz.). TOPORI KÚT; KÚT TÓT JÓZSI TAG; sz. TÖVIS; Töviss; sz.; 1732: (Bölöni Lt., A Nagybölöni Bölöni cs. tört. Okm. 30 kk.): Az Széles tővis alatt (sz.); 1743: (EM. Gr. Bánffy Nemz. Kémeri csomó): A Töviss óldalon (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Tővis oldalba, a kapunál (sz.), A’ Széles Tövissen belől (sz.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): A Tővis óldalon (sz.); 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): ’A Tővis ajjába a’ Nográd Pataka mellett (sz.), A’ Tővis oldali Tábla (sz.); 1844: (Bölöni Lt., A Bölöni cs. tört. Okm. 109.): Tövissen (sz.). TÖVIS KÚT; Töviss kút; kút SzTA.: 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Tővis- kút mellett (sz.), A Tővis- kút felett felfelé járó Lábban (sz.). A Tővis- kút oldalán (sz.). a Tövis- kút alias Hágó oldalon (sz.). TUNYOGITAG; sz. ÚJHEGY; Újhëgy; sző. 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.): Az Ujj Hegy alatt Kis Berek oldalán. VADALMÁS; sz. VARAMÁJ; sz. VARAMÁJ; szö. a vara szó valószínűleg a varangy szóból ered, a mál>máj jelentése pedig oldal; VÁSÁRTÉR; sz. VATOLA; Vatolla; sz. SzTA.: 1732: (Bölöni Lt., A Nagybölöni Bölöni cs. tört. Okm. 30 kk.): az Vatolán (sz.); 1761: (Bölöni, A Bölöni cs. tört. Okm. 39 kk.): A Vatolag (!) Uttyán alól (sz.); 1767: (Conscr. Bonorum C.J.Rhédei az EM. gr. Mikó Imre lvtárában 621 l.): Az Ipi Vatola szélén (sz.); 1795: (EM. Gr. Bánffy II. Nemz. conscr.):’A Vatolán (sz.). ZÁLNOKIERDŐ; Zānakierdőü; e. Rövidítések: d. = domb k. = kaszáló e. = erdő sz. = szántó é. = épület p. = patak f. = forrás u. = utca fr. =falurész † = megsemmisült épület szö. = szőlő (2004)

50

Kémer Szoboszlai Attila: A

rendszerváltás utáni időszak eredményei, esélylatolgatás Kémer jövőjéről

1992 február 17. Fiatalok voltunk és bátrak, célratörőek. Még élt bennünk a forradalmi láz, 29 éves fejjel azt hittem, hogy nem létezik lehetetlen, csupán tehetetlen. Óriási többség választott polgármesterré, mert akarták a váltást, az újítást, a kémeri emberek többsége még reménykedett, hogy a településünkön is győz az igazság, a gonoszság az egyéni érdek érvényesítés, a tehetetlen nemtörődömség fölött. 15 évesen mentem el a szülőfaluból, vívtam meg harcaimat, éltem meg kudarcaimat, sikereimet, amíg szüleim segítségével elvégeztem iskoláimat, tanárként már kezdtem megvetni lábamat a munka mezején, aztán jött a családalapítás, majd röviden rá jött a hívás: gyere haza, szükség volt rám, ezért jöttem. Sem tapasztalatom, sem tudásom nem volt, nem tudtam, kinek kellek és kiket túrtam ki nyugodt kis fészkükből. Első perctől láttam: a szegénység, a nincstelenség, a munkahelyek hiányánál van egy még nagyobb baj: mindenki azt várja, hogy mások lépjenek elsőnek, a felelősséget viszont senki nem akarja vállalni. Földosztással járó viták, erdőkimérés, a vagyonok felszámolása reggeltől estig lefoglalta időnket. Ha két ember vitatkozott csupán az egyiknek adhattunk igazat, így szépen gyűltek a haragosok, a sértődöttek. És közben nem tettünk semmi mást, hisz nem volt pénz, nem volt segítség sem tapasztalat. Az RMDSZ ugyan létezett, bátorított, kaptunk mi eleget a régi-új elvtársaink jó tanácsaiból csak a tettek hiányoztak. Több év kellett elteljen ahhoz, hogy ráébredjek: egyedül nem megy. Ha 2-3 becsületes emberből álló csapatom mellé nem keresünk újabb követőket, Kémer arculata soha nem változik meg. Lassan már 1995-öt irtunk és még alig történt érdemleges falunkban. Mégis történt valami: az emberek rájöttek arra, hogy tegyék félre a gyanakvást, a kételkedést, kezdjünk el együtt dolgozni. Már voltak tervek, felcsillantak a pályázási lehetőségek, elkezdett dolgozni az alapítvány, kialakult egy egészséges kapcsolat a közintézményekkel. Örültünk az első 500 m aszfaltos útnak, az Aszfaltos mellékutca artézi kút medencéjének, a

51

Kémer megjavított járdáknak. Ha kellett kalákába mentünk az erdőbe, hazahozni az iskola fáját. Délutánonként összejártunk focizni, pingpangozni, beindult a kulturális élet is, a könyvtárba könyveket hoztunk, az autóbusszal ki lehetett mozdulni a falu zártságából, a testvértelepüléseken szerzett tapasztalatok bizakodással töltöttek el. Bejöttek az első pályázatok: orvosi rendelő felújítás, iskola, tornaterem felszereltség javítása, cseretáboroztatás gyerekeknek. Jöttek az első falunapok, a dicséretek, hogy így tovább. Kezdtem megkedvelni ezt a munkát. Jöttek az irigykedő megjegyzések: könnyű nekik, csupán egy településük van. Ez igaz is volt, de ez az egy település rettenetes elhanyagoltságban élt, ma már nem is tudjuk elképzelni, milyen lehet sártengerben járni, nem volt közvilágítás, nem volt orvosi ellátás, száraz időben a vizet szekerekkel vitték fel a dombra, az utcán szemét, farakások, libák és más állatok, szegénység, munkanélküliség, kilátástalanság... 2009 júliusa. Ennyi idő elmúltával mégis elmondhatjuk, hogy munkánk nem volt hiábavaló. Kiépült Kémer infrastruktúrája a teljes úthálózat felújult, a szomszédos települések felé épülnek az utak. Van víz, épül a szennyvízhálózat. Iskoláink megújultak, templomok, imaházak, gyülekezeti termek épültekszépültek. Elkészült a tornaterem, a teleház, a könyvtár várja a kultúra szeretőket. A polgármesteri hivatal szépen felszerelve, szolgálati kocsik, új autóbusz, kisbusz áll a rászorulók rendelkezésére. Szép a rendelő, felszerelt gyógyszertár várják a gyógyulni vágyókat. Valamikor kurblis telefonnal kezdtük, ma mobil telefonos lefedettség, kábeltévés szolgáltatás egyaránt biztosított. Nem gond az internetezés, bárki rácsatlakozhat a világhálóra. Megannyi jele annak, hogy itt érdemes élni, letelepedni, jövőt tervezni. Nagyszerű emberekkel dolgoztam az évek során. Mindig öröm számomra leülni velük, elbeszélgetni egy pohárka itóka mellett. Azt mondják az ismerőseim, hogy aki velem együtt dolgozott egy ideig, a munka végén a barátság továbbra is megmaradt. Hála Istennek, ezért nem tudom felsorolni a tizeket, a százakat akiknek, a munkájában, összefogásában rejlett eredményességünk titka. Hogy az önkormányzat, az A megújult Kémeri Polgármesteri Hivatal érdekvédelmi szervezet égisze alatt, vagy az alapítványban, a kistérségi társulásban, a sportbarátok körében vagy a saját vállalkozásainkban épült ki ez a kapcsolat igazából nem is 52

Kémer számit. Elmondhatom, hogy alig találkozok ma is olyan emberekkel, akire ne számíthatnánk, ha Kémer, a kistérség, közös ügyünk építéséről van szó. Mert természetesen munka azért maradt bőven az utódokra is. Lelkes utód irányítása mellett, van remény a jövő terveinek megvalósításához. Ahogy 17 évvel ezelőtt nem hitték sokan, hogy ennyi minden megvalósul, én merek tovább álmodni. Nem tagadom, bízok egy erős mezőgazdaságban, tagosított A megújult kémeri iskola, aszfaltos udvarral nagyparcellás földművelésben, új termékek meghonosításában. Miért ne lehetne Kémeren energia füvet termeszteni, bioüzemanyagot előállítani. Csupán bátorság kérdése a szőlészet, gyümölcstermesztés beindítása, málnások, földieper parcellák, díszfaiskolák létesítése. Mindezekhez raktárakat, hűtőházakat kell építeni, üzemeltetni. Állatfarmokat szeretnék látni a faluban, az elhagyatott földek erdősítését. A polgármester nem állhat le az utak építésével, szomszédos települések irányába minél előbb nyitni kell. A mezőről is haza kell szállítani a termést, mezei utjaink modernizálása is egy fontos célkitűzés. Kémer pataka gyakran okoz meglepetéseket, ezért szabályozni kell, de a testvértelepüléseken látott halastavak igazolják, hogy nem mindig kell folyóvíz ahhoz, gátakkal felduzzasztva, felgyűjtsük az első és hóolvadásból származó vizeket, hallal népesítsük be ezeket a tavakat, így kikapcsolódásra is alkalmassá válnak védőhatásuk mellett. Ha már van tó, legyenek parkok, zöldövezetek. És ha már van ennyi lehetőség, fejlesszünk faluturizmust, hozzunk gyerekeket, felnőtteket pihenni, táboroztatni, barátkozni a falusi élettel. Hívjunk festőket, szobrászokat, hogy örökítsék meg Kémer, a Szilágyság szépségeit. És ha mindezt megvalósítjuk, teremtődnek munkalehetőségek és az emberek nem mennek el. És az óvoda, iskola benépesül, akár napközi létesítése is lehetővé válik. Megtelik élettel, nagyon remélem ez a szebb jövőre érdemes település. Nem kell más, mint dolgozni, tenni a közért, falunk jövőéért. Félre kell tenni a sértődéseket, az egyéni harcot. Ne legyenek hitviták, etnikumi torzsalkodások, fő célunknak maradjon meg szolgálni, áldozni, tenni. Én Kémeren szeretnék élni és a gyermekeim is, akkor lennék igazán boldog, ha itt találnák meg számításaikat. Nem meglepő tehát, hogy minden 53

Kémer alkalmat megragadok biztatni az itthon maradásra, ugyanakkor hívni, visszahívni, biztatni a vállalkozásra, a jövő teremtésre. Nem mondok le arról a meggyőződésemről, hogy Kémer még túlnövi történelmi nagy múltú önmagát és lesz még a Berettyómente egyik legfejlettebb települése.

Debrenti László: Unokáink fogják-e tudni – Kémer és az ő tanyavilágaJó múltkorában valami régi bejegyzésű iratok közt keresgettem, az úrbéresi erdő tisztázása érdekében. Ezek az iratok 1890-től 1949-ig íródtak. Hogy könnyebb legyen a dolgom, erre az alkalomra meghívtam vagy 7-8 idős embert, akkor vettem észre sajnos, hogy többet tudunk a dákok történelméről mint, hogy mi volt 100 évvel ezelőtt községünkben.Vannak olyan határrészek, hogy ezek az idős emberek még a nevükről sem hallottak. Vajon ki tudná ma megmondani, hogy hol volt a Kecskenyúzó határ, Kónya halastó, a Liliomrét, vagy a Kémerfű? Van olyan határrész, amelyet az idők folyamán átkereszteltek, például ma mindenki csak Mogyorósárkánynak ismeri, miközben régen Mogyorós árka volt.Az utcanevek is sokat változtak. Régen a Rétszél Kankorvégi utca volt, majd becézték Kabátfalvának, a Csóvásdomb pedig Sűrű néven volt bejegyezve. A kis utcák is másképp voltak nevezve: Alsó kisutca és Felső kisutca. Sajnos nagyon sok családi név is kihalt, igy például a Nagyhuszár, Sarjú, Szalárdi, Miskolci, Aracsi, Kacsa és sok Gáll névvel volt használva a Dombi vezetéknév is. Az én családi nevem is változott, a Debrentiek mind Döbrentiek voltak. Ez a név kb. 1920, a Trianoni döntés után változott meg, mert a román ABC-ben nincs „Ö” betű. Száz év elteltével sok minden változott községünkben, vajon 100 év múlva unokáink, dédunokáink fogják-e ismerni Rózsa Sándor legendáját, s barlangját, mert ma már a románok Pintea kövének ismerik, vagy a határban egész más elnevezésű határnevek lesznek? Vajon utódjaink meg tudják-e mondani, hogy mikor épült az ártézi kút, vagy mikor kövezték le a Bályoki utcát …? Több mint ötven évvel ezelőtt, Kémer nemcsak magában volt mint község, hanem számos tanyája és faluja volt. Ha Kémerre jött valaki Ipp felől, mihelyt elhagyta a Nyárcsere-kanyart már felbukkant a Melegtanya. Ez a tanya egy uradalmi tanya volt, ahol „Melegúrnak” a jószágai, disznói voltak. Számos melléképülettel volt ellátva, itt laktak a béresek és a cselédek. Egy jó 54

Kémer kilóméterrel odébb Kárásztelek felé, a Rózembergtag felső részében lakott pár szlovák család, ezek a családok az ötvenes években kivándoroltak Csehszlovákiába. Fileget tetőn a Székely család lakott, odébb a Káreszteleki hegyen pedig Hegyi Mihályék. A Kőszegőn Piculáék (Tóth Józsefék ) laktak, ez egy fontos állomáshely volt a domoszlói piacoló embereknek, mert mindig itt frissítették fel magukat hideg vízzel. Erdőfalvát a kémeriek csak Erdőoldalnak hívták, ezt a falut a térképen is meg lehetett találni Pădureni néven, itt közel 40 házszám volt. Az ő tulajdonuk volt jórészt a Rakottyás, Sajtostető, Alsó és Felső Varamály. A kommunista világban még iskolájuk is volt. I-IV osztály működött, sajnos az elvándorlások során az Erdőoldal teljesen elnéptelenedett, az iskola megszűnt, ma már csak egyetlen egy ház van, az is lakatlan. Ha utunkat tovább folytatjuk, a Sipos hegyen megtaláljuk Bölöniék régi lakóházát, a Karjas hegyen pedig Dézsiék laktak. Egy másik falu, ami egy időben Kémerhez is tartozott közigazgatásilag, az a Somos volt, ez a falu is elnéptelenedett, ma már lakatlan hely. Szokása volt Kémer nagyobb földbirtokosainak, középgazdáinak, azoknak akiknek több földjük volt egy helyen, istállót építeni saját földjükre és főleg nyáron itt tartották a jószágokat, így Kémeren több mint egy tucat istálló volt a mezőkön. Régen az egyszerű emberek is azon fáradoztak, hogy minden darab földjükön legyen gyümölcsfájuk. Ezek a fák több okból is nagyon fontosak voltak, ugyanis nyáron az árnyékuk védett a melegtől és az esőtől, ha volt kisgyerekük, akkor pedig „hintót” kötöttek rájuk és ott tartották a gyerekeket. Így már a kisgyerek is hamar hozzászokott a mező viszontagságaihoz. Éppen ezért, a mostani idősebb emberek, akik kisgyerekkortól mezőn nőttek fel, még mindig nagyon szeretik a kinti mezőt, bár tudják, hogy már sem nagy jövedelmük belőle, se jövőjük nincs az ilyen tanyagazdaságokban.

55

Kémer Görög Margit: Népesség

statisztika – községi jegyző

Kémer község “ma” 2009 junius közepén, számokkal és adatokkal : Ezek a számadatok annyira ingatagok, hogy mire az olvasó kezébe veszi és olvassa ezt a könyvet, a reális pillanatnyi adatok már egészen mások lesznek, hiszen a lakosság állandó “mozgásban van”, emberek születnek, házasodnak, költöznek egyik településről a másikra és végül meghalnak. Állandó lakhellyel rendelkező lakosság száma: 1797 fő ebből : - férfi 856 fő - nő 941 fő A nemzetiségi (etnikai) megoszlás a következő: Magyar - összesen 1531 fő ebből : - férfi 728 fő - nő 803 fő Román ebből :

- összesen - férfi - nő

113 fő 58 fő 55 fő

Cigány ebből :

- összesen - férfi - nő

153 fő 70 fő 83 fő

Korcsoportonként a következőképpen oszlik meg a lakosság: • • • • • •

03714 25 40 -

3 7 14 25 40 60 60

éves korig (óvoda köteles korig ) éves korig (óvodás kor ) éves korig (iskolás kor ) éves korig éves korig éves korig év fölött

57 fő 83 fő 199 fő 205 fő 371 fő 413 fő 469 fő

A lakosság vallásfelekezeti megoszlása: 1178 fő 20 fő 111 fő

- Református - Római katolikus - Görög katolikus

56

Kémer 10 fő 260 fő 106 fő 83 fő 29 fő

- Görög keleti (ortodox) - Baptista - Szabad keresztény - Adventista - Pünkösdista Lakóházak száma:

785 db.

év lakos (fő ) 1941 3319 1966 3473 1977 2645 1992 1999 1996 1984 2009 1797 A népesedési statisztikát nagyban befolyásolja a születések, házasságkötések és elhalálozások száma: Kémer összlakossága 1941 –től:

Idő intervallum 1941-1950 1951-1960 1961-1970 1971-1980 1981-1990 1991-2000 2001-2008

Születések

88 71 49 36 22 26 18

Házasság Elhalálozások kötések 35 37 25 18 13 13 10

54 44 28 34 32 34 32

Megjegyzés

10 év átlaga 10 év átlaga 10 év átlaga 10 év átlaga 10 év átlaga 10 év átlaga 8 év átlaga

Ha visszatekintünk az elmúlt 60 évre, a következőket észlelhetjük : Az 1941-1960-ig terjedő két évtizedben a születések számaránya duplája volt az utána következő két évtizedének: 2,65 % 1941-1960 között, és 1,36 % 1961-1980 között és 1 % az utolsó évtizedben. A házasság kötések száma is fokozatosan csökken. A tanulmányozott időszak első három évtizedében az elhalálozások száma igen-igen 61 %-ot tett ki a születések számából, az 1971-1980-as évtizedben kiegyenlítődnek s számok, 1980-tól viszont egyre csökken a születések száma és stagnál az elhalálozások száma.

57

Kémer A fenti tényezőkhöz még csatlakozott a lakosság elvándorlása a nagyobb városokba : Nagyvárad, Temesvár, Vajdahunyad, Arad, stb. , ami a népesség felére csökkenéséhez vezetett 1966-tól napjainkig. Humán ellátás: − − − − − − − − − −

háziorvos: 1 fő (hetente 3 nap) gyógyszertár 1 fő (hetente 3 nap) orvosi asszisztens 1 fő bölcsőde nincs ovodába jár 83 gyerek iskolában (I – VIII osztály) 199 gyereket nevelnek teleházat működtetünk községi könyvtárat működtetünk házi szociális ellátásban részesül 14 személy Miből élnek az emberek :

mezőgazdaságban dolgozik : 60 fő kisvállalkozásokban dolgozik 130 fő tanácsi alkalmazottak 31 fő (10 tisztviselő, 12 munkás, 9 beteggondozó) − tanügyben dolgozik 21 fő − egészségügy, posta, rendőrség 6 fő − eljár a faluból (ARA, HANNA, Schela, polgárőrök, autópálya, DrumConstruct, erdészek,stb.) 115 fő − külföldön dolgozik 20 fő − szociális segélyes 50 fő − nyugdíjas 560 fő − egyébb 50 fő − − −

Dúrván számolva van kb. 750 eltartott személy van ( 400 gyerek és fiatal: 3 év alatti, iskolás, egyetemista, 350 háztartásbeli, saját gazdaságban dolgozó, többnyire nő).

58

Kémer Lőrincz Ferenc:

Cím nélkül…

Sajnos, az az ember aki az alábbi cikket írta 2004-ben, a TeleHáz újságnak, már közel 3 éve nincs közöttünk . Nem élvezhette sokáig a jól megérdemelt nyugdíjat. Szép “betűi” megmaradtak a 31 év alatt kitöltött anyakönyvekben, emlékét őrizzük szívünkben, a sok szép, általa énekelt nóta nagyrészét megörökítettük még az ő segítségével, két nótásfüzetünkben. Rendezvényeinken, összejöveteleinken, nagyon hiányzik a jókedvű, jó hangú, minden hangszert megszólaltatni tudó, nagyon sok nótát tökéletesen ismerő, volt munkatársunk, barátunk, Lőrincz Feri. Nem tudok ennek a cikknek címet adni, talán azt, hogy itt az idő, eljött, amikor számot kell adjak a 41 és fél évi munkámról, olyan mérleg félét csinálni... Szerintem ez az újság és még a következő számai is kevesek lennének, nem férne bele, annyi mindenről tudnék írni, beszélni. Kezdjem azzal, hogy 10 évig mint technikus az állategészségügyben igyekeztem helyt állni, az embereket kiszolgálni, nem törődve azzal, hogy vasárnap van, ünnepnap van, vagy talán személyes gondjaim vannak. Ezt nem dicsekvésképpen mondanám, ezt a kémeri jószágtartó gazdák, az öregek igazolják. Nem szívesen, talán egy kicsit erőszakolva „vetten át” a titkári munkát, de ha át kellett vennem, megpróbáltam úgy csinálni, hogy az a legjobb legyen mindenkinek, nem csak a megyei „főnökeimnek”, hanem a kémeri embereknek is. Én úgy gondolom, hogy itt is, ebben a beosztásban igyekeztem kiszolgálni az embereket a legjobb tehetségem szerint. Újra azt kell mondjam, hogy éjjel-nappal, mert sok eset volt, amikor valaki hazajött Váradról, vagy más helységből és azonnal szüksége volt az anyakönyvi igazolásra, és én jöttem és elkészítettem. Ez is nagyképűen hangzik, de így volt. A titkári munkám, ez a beosztás hosszú volt, elég, ha csak azt mondom, hogy az aki legtöbbet dolgozott énrajtam kívül – csak mint anyakönyvvezető, nem mint titkár is – az „csak” 21 évig volt az 1900 – 1921-es években, a többi anyakönyvvezetők, vagy titkárok csak 5 – 10 évig töltötték be a tisztséget, amíg én, most már a 31. évet dolgozom ebben a beosztásomban. Ez idő alatt több mint 200 apával vagy szülővel ünnepeltem együtt a gyerekáldást, a gyerekbeiktatást, több mint 430 új házasulandó pár mondta ki előttem a boldogító „igen”-t, és én velük örvendeztem, amikor láttam, hogy milyen boldogok.

59

Kémer Büszke vagyok, mert ilyen sok házasságból, alig 3 – 4 pár volt, aki utólagosan elvált: „mindég is dicsekedtem azzal, hogy azok a párok, akiket én adtam össze, azok nem válnak el”. Vannak szomorú esetek a tevékenységemben, ha arra gondolok, hogy majdnem egy kisebb falu lakosságát kiteszi a halottak száma, akiket beírtam az elhalálozásuk alkalmával. Nem lehet összegezni ezt a munkát, azt, hogy sok lapméter helyén fekszenek azoknak a dokumentumoknak a másolatai, amiket a 31 év folyamán az embereknek kitöltöttem. Nem siránkozom, nem panaszkodom, mert ha újra kellene kezdeni a tevékenységemet, ezt választanám, mert ezt szeretem.

A kémeri református egyház rövid története konfirmándusoknak Kémer első okleveles említése 1320-ból való és a kolozsmonostori Konvent iratai között található. Eredetileg a helység erdőírtás helyén keletkezett jobbágyfalú amely évszázadokon át a róla elnevezett család birtoka volt. 1447ben Kémer Hunyadi János erdélyi kormányzótól mezővárosi rangot és az ezzel járó országos vásártartási jogot kapott, a Kémeri család férfitagjainak a háborúban szerzett érdemei elismeréseképpen. Évszázadokon át a helység a környék egyik legnépesebb és legjelentősebb településeinek egyike. Sokszor megfordult itt erdély több fejedelme, ennek bizonyítéka, Bocskai István egykori erdélyi nagy fejedelem kémerről címzett több levele is. Vallása a helységnek a reformációt megelőzően római katholikus volt. Erről a korról az említett Konvent iratai szolgáltatnak némi adatot. A reformáció korán elterjedt kémeren, egyrészt a környéken reformáló prédikátorok Ippi Bertalan, Derecskei Demeter és más reformátorok munkálkodása, másrészt a kereskedelmi utvonalon fekvő országos vásártartó helységben gyakran megforduló reReformátus lelkész és presbiterek formált hitű kereskedők 60

Kémer hittérítői munkája nyomán. A református egyház korai szerveződésének tárgyi jele az 1596ból származó s nemsokkal később az egyháznak adományozott konfirmálási kehely, az 1651-ből való úrvacsorai kehely, ( mindkettő aranyozott ezüst)az 1701- ből való bor-osztó ónkanna, az 1778- ból való kenyérosztó ezüsttányér- s egyéb évszázados kegytárgyaink, úrasztali terítőink.

Kenyérosztó ezüsttányér 1778-ból

Bor osztó kanna 1701-ből

Konfirmálási kehely 1596-ból

(Említésre méltó a 113 éves milleneumi emlékünnepre készült s azóta is folyamatosan használatos gyönyörű úrasztali terítő) Anyakönyveink az 1740- es évektől vannak vezetve. A jelenlegi 1800- 1802 között épült templomunk elődjéről annyit tudunk, hogy a mai temető-dombon állott, s a közelében lévő haranglábon az 1642 – es évszám volt bevésve. Eredetileg a mai templom egyhajós volt és késő-román stílusban épült. Hossza 31, szélessége 10 m., a 20 évvel később mai formájában megépített tornya 38 m. magas, a templom férőhelye pedig 500 személyes volt. 1868- ban a lélekszám növekedése és a nagyszámú templombajárás szükségessé tették a bővítést az úgynevezett kistemplomi résszel, így ma azzal, s a két karzattal templomunk 750 ülő, a templom folyósókkal s a piacával 1000 férőhelyes. A templom belső falán a szószéktől jobbra a következő felírat olvasható: ’’Ezen Szent munka

61

Kémer kezdődött az 1800. eszt. máj.4. napján, végeződött 1802. esztend. Méltóságos Petrityevity Horváth Zsigmond úr főcúrátorságában. Tiszt. Héczei Pál és tiszt. Kováts Mihály prédikátorságokban, Szőrös Márton és Tóth Péter vicecurátorságokban. Szalárdi Mihály, Tóth Ferencz, Nagy György egyházfiságokban, Zima Mihály főbíróságában az egész kémeri sz. ecclésiának maga költsége által. Áldás, dicséret, tisztesség érette Istennek. Ámen.’’

A

Falferirat a templomban

A Kémeri Református Templom

templom orgonája 1818 –ban készíttetett Johannes Kremmer Nagyváradi orgonaépítő által. A toronyóra 1880- ban. A 327 kg- os nagyharangot Andrásovski Dániel öntötte 1809- ben Kolozsváron, a 160 kg-os kisharangot pedig Hönig Frigyes öntötte 1924- ben Aradon.

62

Kémer Az egyházközség lelkes hívei valahányszor a múló idő vagy háború viszontagságai indokoltá tették, megjavították a templomukat. A jelenlegi lelkészi lakás 1956-ban épült részben a lebontatott református iskola arra megfelelő anyagaiból másrészt a hívek búzgó adakozásából és áldozatos fáradozásából. 1966- ban toronybádogcsere, templomtetőjavítás történt s a korhadt, művésziérték nélküli deszka mennyezetet távolították el és új vakolt mennyezetet készítettek helyette.1974 óta téli időszakban fűtve van a templom, 1976- ban a szolgáló asszonyok helyi motívumos terítőket készítettek- varrtak- a mellvédekre, szószékre, úrasztalára, a 80- as években az akkori lelkipásztor készített saját kezüleg 3 gyönyörű csillárt a templomba, a következő lelkész idejében pedig villamosították a harangozást. Karbantartási munkálatok szükség és rendszerint zajlottak a gyülekezetben, legutóbb 2000-2002 között a 200 éves hálaadó istentiszteletre újította fel a közösség a templomát. Befejezésre vár a sikertelen orgona-javítás, valamint a toronyóra javítása. Előttünk a száz évesnél régebbi imaterem helyett egy maikorszerű gyülekezeti otthonnak a megépítése. Hála Istennek az építkezés 2008 áprilisában el is kezdődött, s jelenleg 2009 virágvasárnapjára a hívek valamint jótékony támogatóink jóvoltából az új épület fel is emeltetett és be is fedetett. De amint az Irás mondja az aratnivaló – a munka még nagyon sok, a munkásokat pedig továbbra is várja az Úr az ő aratásába, amíg időnk és a munkálkodásra lehetőség van. A lélekszám mind a szektásodás mind az ateizmus mind a mai liberalizmus romboló munkája ellenére több mint 1.050 lélek. Egyháztörténetünket abban a reménységben fogalmaztuk meg, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban. Ámen! JELEN

Összeállította: Paniti Zoltán lelkipásztor

A Kémeri Református Egyházközség új gyülekezei háza alapkőletételének megáldása alkalmával az utókor számára ünnepélyesen elhelyezett alapító okiratnak a szövege E szent terv Isten Szentlelke indításából 2005 őszén nyert teret az akkor hivatalban lévő presbiterek által, műszaki rajz készíttetett Zilahon Csíki Ferencz építészmérnök és társai munkája nyomán. Két és fél évi érlelődés után az Úr 2008. esztendejének Húsvétjában a presbitérium miután az 1.100 lelkes gyülekezet 430 családja ajánlását megtette, ami a híveknek a 95%-át jelentette, határozatával rögzítette az alapkő-letétel időpontját – folyó év április 6-ra- , eldöntve véglegesen az adományozó gyülekezet ugyancsak elsöprő többségének kívánsága alapján a felépítendő gyülekezeti otthonnak a templom és parókia előterében való elhelyezése tervét.

63

Kémer

Az új gyülekezeti ház alapkőletétele

A presbitérium tagjai voltak: a helyi születésű 20. éve itt szolgáló Paniti Zoltán parókus-lelkipásztor-kántor, neje a Marosvásárhelyi Panitiné született Székely Eszter, aki 19. éve másodlelkésze a gyülekezetnek, elnöke a helyi és az egyházmegyei Nőszövetségnek, aki presbiterekkel és a Nőszövetség tagjaival végiglátogatta és az építkezés felől személyesen megkérdezte az egyházközség híveit. Támogatásával állott e nemes ügy mellé Szőcs Attila gondnok, Gergely Zoltán és Csepei Attila egyházfi, Oláh Kúti András, Pató Gyula, Paniti József, Orbán Antal, Bereczki István, Gál Ferencz, ifj. Lőrincz Sándor, Paniti Ernő és Újvárosi Barna presbiter. A presbitériumból senki nem emelt szót az új épület felépítése ellen. Támogatásáról biztosított a helyi születésű (leköszönő) polgármester Szoboszlai Attila-úr és az elkezdéskor még csupán alpolgármester (jelenleg polgármester) helyi születésű Szabó Levente-úr, üdvözölte tervünket egyházkerületünk: a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége, melynek püspöke ekkor Főtiszteletű D. Tőkés LászlóNagyvárad-Olaszi lelkipásztor az erdélyi magyarok brüsszeli képviselője, helyettes püspök ifj. Csűry István -Nagyvárad-Ősi lelkipásztor kinek édesapja id. Csűri István 20 évvel ezelőtt itt szolgált (7 évet)-, a letevendő alapkövet egyházmegyénk esperese Nagytiszteletű Lukács József szilágynagyfalui lelkipásztor áldotta meg, e szent alkalommal Isten Igéjét Nagytiszteletű Szőnyi Levente szilágylompérti lelkipásztor egyházmegyénk lelkészi főjegyzője hirdette.

64

Kémer

Összefogás az új gyülekezeti ház építésénél

Megtisztelte támogató jelenlétével ünnepnapunkat: Fekete Szabó András-úr szilágy megye szenátora valamint Csóka Tibor-úr a megyei tanács alelnöke. Építő gyülekezetünket támogatásukról biztosították helyi és környékbeli román és más keresztyén testvéreink, barátaink, közelből úgy mint a távoli Hollandiából. Presbitérium a munkálatok levezetésével: Oláh Bálint –kőműves atyánkfiát társával if. Szőrös István atyánkfiával, Varga Gyula vasbeton és vízszerelő atyánkfiát társaival: ifj.Paniti Ferenczel és Tóth J. Lászlóval, Oláh István ács atyánkfiát társaival: ifj. Gergely Ferencz valamint Újvárosi István atyánkfiával együtt bízta meg. Minden eddigi támogatóra Isten gazdag áldását kérve köszönjük meg áldozatos szeretetből fakadó adományukat. Az új gyülekezeti ház

65

Kémer Jövőt hirdető gyermekeink vallásórai imájával mondjuk:’’ Isten nevében kezdjük el, Ő segítsen kegyelmével, ha Ő segít mi sem nehéz, ha Ő elhagy erőnk elvész, Isten nevében kezdjük el , Ő segítsen kegyelmével’’, hogy segedelmével Övé legyen a hála és dicsőség mindörökké, mienk pedig az Ő áldása, Ámen! Kelt Kémeren az Úr 2008. esztendejének április 6. napján Iktatószám: 21- 2008 Esperes: Lukács József , Szilágynagyfalui lelkipásztor.s.k.................................................... Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Szőnyi Levente, Szilágylompérti lelkipásztor s.k............... Lelkipásztorok: Paniti Zoltán és Paniti Eszter s.k............................................ Gondnok: Szőcs Attila s.k....................................................................................................... Egyházfiak: Gergely Zoltán és Csepei Attila ................................s.k.................................... Presbiterek: Oláh Kuti András, Pató Gyula, Paniti József, Orbán Antal, Bereczki István, Gáll Ferencz, ifj. Lőrincz Sándor, Paniti Ernő, Újvárosi Barna s.k...................................... Polgármester: Szoboszlai Attila s.k........................................................................................ Alpolgármester: Szabó Levente s. k. ......................................................................................

Oláhné Várdai Margit:

Advent

Advent, a vallásos várakozás ideje. A jó Istenhez, fohászkodó hívek forró esedezése.

Élményeim között kutatva, keresgélve, a lelkem legmélyén szent Karácsony ünnepe van leginkább elrejtve.

Várakozás a szent, Karácsony eljövetelére, a kisded Jézus megszületésére, a Szeretet ünnepére.

Az ünnep előtti utolsó hetekben a család minden tagja készülődik sietve a méltó nagy ünnepre. Majd megkondul a szent esti hívó harang hangja. A falu apraja-nagyja igyekszik a templomba.

Gyermekkorom filmkockáit visszapergetve, rózsaszínű gyermekévek jutnak eszembe.

66

Kémer Énekelve, imádkozva, a feldíszített fenyőt áhítva megcsodálva, tér haza mindenki szeretett otthonába.

Mindent visszacsomagolva, gyorsan teríteni kell a várakozó asztalra. Ott terjeng a levegőbenn a finom töltött káposzta és a friss kalács illata. A piros babos kancsóban áll Bacchusz vérgyüjtő bora.

Hófödte házikók kis ablakaiban kiszüremlik a pislákoló gyertyák halványsárga lángja, amely a pompás fenyőt megvilágítja.

Az ünnepi vacsorát jóízűen, fogyasztva, a konyhában felcsendül az ünnepköszöntő, kántáló gyermekek karácsonyi dala.

Apánk előre sietve, csengővel csengetve, a konyha sarkában áll elrejtőzködve.

Kaláccsal, pénzel megjutalmazva, még sok házhoz betérnek, bár már kissé elfáradva.

A kisszobába belépve, ablak iránt elhelyezve, elénk tárul a karácsonyfa csillogó, teljes díszében.

Egyre inkább, gyérülnek a gyenge gyertyafények. Majd nyugtató csend száll az előbb még hangos, hófehér falura.

Ezüstdió, aranyalma ajkunkon fölcsendül a “Mennyből az angyal” szent zsoltáros dala. Anyám az ajándékot gondosan szétosztva; téli zokni, kesztyü, meleg sál, sapka kerül a csomagba.

A gyermekek hazatérnek pihentető ágyukra. S szépet álmodva, bársonyos mosoly ül kipirult arcukra. 2006. november.

67

Kémer

A Baptista egyház múltja és jelene Kémeren alakult meg az első baptista gyülekezet a mai Szilágy megye területén, majd ebből a gyülekezetből indultak el az úttörők a szélrózsa minden irányába, hogy elvigyék az evangéliumot Szilágy megye minden tájára. 1959-ben elkezdődött a kollektivizálás, amely igen megnehezítette a falusi életet. A kémeri gyülekezetet sem kerülte el ennek a kellemetlen hatása, ezért aki csak tehette, városra költözött jobb munkalehetőséget keresve. A gyülekezet anyakönyvi statisztikája igazolja, hogy három évtized alatt (1960-tól) tagsági igazolvánnyal több mint 215 tag költözött el a gyülekezetből, de gyermekekkel együtt 300-ra is emelkedhetett ennek száma. A legtöbben Nagyváradra, Vajdahunyadra, Temesvárra, Aradra, és Széplakra költöztek. "Figyeljetek... emlékezzetek! Kettős jubileumot tartott a kémeri baptista közösség. A gyülekezet megalakulásának 90. és az imaterem építésének 80. évfordulóját ünnepelték. Az imaórán Szilágyi József helyi, Hajas Miklós aradi diakónus, valamint Varga Géza aradi gyülekezeti elöljáró testvérek buzdítottak imára a Jer. Sir. 3,20-24 alapján. Az istentisztelet következő részében Kiss László történelmi A Kémeri Baptista Imaház ismertetést tartott. Bartha István szatmári lelkipásztor az antióchiai gyülekezethez hasonlította a kémeri gyülekezetet, ahonnan kizendült az evangélium. Ezek után id. Gergely Pál helyi lelkipásztor ismertette rövidített változatban a gyülekezet krónikáját. Az ünnepnap folyamán Sütő László, Veress Ernő, Bálint Pál, Nagy Mihály, ifj. Gergely Pál és Tőtős János

68

Kémer lelkipásztorok, valamint Nagy Károly, Kulcsár Mihály, Veress Endre és Kabai János szolgáltak." 1988-ban a gyülekezet taglétszáma 204 volt, ezen kívül 45 gyermek, illetve hozzátartozó. 1993-ban a gyülekezet telket vásárolt lelkipásztor lakás részére a Kankor utca 749 szám alatt Csíki Sándor tulajdonostól. Az épület tervrajzát Bihari Béla, zilahi építészmérnök testvér készítette. 1994 augusztus 27-én lebontották a régi házat és elkezdték az építést. Az alapkő letételekor imában kérté Isten segítségét, oltalmát, hogy az Ő dicsőségére épüljön fel ez a ház és töltse be rendeltetését. Isten segítségével ugyanennek az évnek a decemberében az épület tető alá került. Két évi szünet után, 1997 tavaszán bevezették a villanyt és elvégezték a belső vakolást. A következő évben a külső vakolással folytatták a munkát, melléképületeket építettek és bevezették a vizet. 1998 szeptemberében az új lelkipásztor feleségével beköltözött. A gyülekezet elöljárósága hálaadással adta át rendeltetésének az emeletes, tágas, szép prédikátor-lakást. A lakás a helyi gyülekezeti tagok áldozatkész munkájával épült fel. Az építkezés összes költségét önkéntes adakozásból fedezték, más helyről nem igényeltek segítséget. Az egész építkezést két kőműves testvér, Szabó Lajos és Szabó István mesterek vezették. Az éneklés mindig szerves része volt missziónk történetének. Összejöveteleink fél idejét az éneklés tölti ki. Így volt ez kezdetben is, amikor még jórészt csak kézírásos énekeskönyvből énekeltek. A gyülekezet alakulásakor a Kis Zsoltár című énekeskönyvből énekeltek, már kezdettől hangszerkísérettel, először harmónium, majd később orgona kíséretével. A gyülekezeti zenekultúra fejlődése következtében később többszólamú énekkar alakult, s a zenekarok is jelentős helyet foglaltak el gyülekezetünk ének -zene történetében. Amint a kémeri gyülekezet első évtizedének történetében már láttuk, az első szilágysági énekkar Kémeren alakult meg 1905-ben Makkai József diószegi karvezető segítségével, aki majd Hízó Lajosnak adta át a megszervezett énekkar vezetését. A kémeri énekkar lépett fel először a szabadtéri ünnepségeken is. A gyülekezet történelme során a következő karmesterek vezették az énekkart: Hízó Lajos, Szabó Á. András, Szabó Lajos, Szabó Márton, Szilágyi József, Gergely István, Szabó István, ifj. Szabó András, Szabó István és ifj. Vad Sándor. Kémeren a fúvószenekar vonzotta a népet a gyülekezetbe, akik közül néhányan meg is tértek. Karácsony éjjelén visszhangzott az egész községben a fúvószenekar hangja. A karácsonyi estéken nagy hallgatóság gyűlt össze a gyülekezetben. A kémeri fúvóskar szolgálatot végzett még a következő gyülekezetekben: Perecsen, Ipp, Érszöllős, Korbolya, Széplak, Somály és 69

Kémer Bályok. A kémeri fúvószenekar vezetői az évek során a következők voltak: Berecki Sándor, Szabó Márton, Szilágyi József és Szabó István. A kémeri fúvóskar a legszebb szolgálatát talán 1946-ban végezte a szilágysági baptista misszió 50 éves jubileumán, amikor a szilágynagyfalui vasútállomáson fogadta az érkező vendégeket és bekísérte őket a faluba. A két jubileumi ünnepnapon más zenekarokkal felváltva szolgált a felvonuló ünneplő tömeg előtt a nagyfalui erdő tisztására vezető úton. Ugyancsak akkor történt még, hogy a Berettyó folyóhoz kivonuló tömeget 83 fehérruhással az élen a kémeri zenekar kísérte. A rendszerváltás után újabb lehetőségekkel ajándékozott meg Urunk, amikor 1996 nyarán mosolyklubbot szervezhettünk a község kultúrtermében. A faluból jövő gyermekekkel 50-nél is többen voltunk, szülőkkel és a helyi iskola tanáraival együtt. Évente szervezünk kisebb, nagyobb kirándulásokat a Hargitai táborba valamint a közelben levő hegyre. Jelenleg két csoportban folyik a vasárnapi iskolai tanítás 35 gyermekkel és 5 tanítóval: Orbán Zsoltné, Bedé Barnáné, Nagy Erzsiké, János Andrásné és Boros Róbertné. Az évek során tanítottak még: ifj. Vad Sándorné, Dobozi Sándorné, Újvárosi Éva, Újvárosi Gabriella és Orbán Rózsika. „Mindeddig megsegített minket az Úr” 1 Sám 7:12 Gyülekezeti statisztika 2009 június Gyülekezetünk jelenlegi taglétszáma 160 fő, ebből 91 nőszemély és 69 férfi. Közösségünk átlagéletkora 51 esztendő. Fiataljaink 21-en, gyermekeink pedig 60-an vannak. Gyermekeink között három különböző csoportban folyik a Vasárnap Iskola-i tanítás, mindegyik csoportban 2 tanító. A vezetőség, gyülekezetünk bizottsága 9 tagból áll, szolgálattevők 25en munkálkodnak. Hálásak vagyunk az énekkarért, ahol a tagok száma kb.45 és a fúvós zenekarért is, ahol 20-an fújnak Isten dicsőségére szinte minden vasárnap délután. Megemlítjük azt is, hogy egy új imaházat szeretnénk építeni. A munkálatok 2006 októberében kezdődtek és azóta kisebb-nagyobb szünetekkel, de hűségesen folyik a munka. Megfigyeltük azt, hogy az elmúlt évtizedekben oly népszerű elvándorlás, elköltözés jelensége az utóbbi időben megszűnt, sőt, azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok, fiatal házasok örömmel maradnak és ragaszkodnak szülőfalujukhoz. Emiatt is, közösségünk, habár lassú, de érezhető szaporodásnak indult. 70

Kémer Nagy kiváltságnak tartjuk azt, hogy e békés időkben együtt munkálkodhatunk községünk politikai és vallásos vezetőivel népünk, polgártársaink, szomszédjaink javára és Isten nagyobb dicsőségére.

Az új épülő imaház

Borzási Bálint: Néhány adat

az evangéliumi keresztyén testvérgyülekezet életéből

Kémeren az Evangéliumi Keresztyén Testvérgyülekezet megalakulása az 1942-es évre vezethető vissza. Ebben az évben Szabó János és felesége, Seres Lídia, valamint Szoboszlai Ferenc úgy döntöttek, hogy más formában szeretnék gyakorolni az Istennel való közösségüket. Ezek az emberek felvették a kapcsolatot a Nagyfalusi Keresztyén Testvérgyülekezettel, akik gyakran meglátogatták őket. Ilyen alkalmakkor a saját lakásukban gyűltek össze, ahova ellátogattak a faluból még mások is. Ezek az emberek, hallva az Isten Igéjét, úgy döntöttek, hogy ők is így fogják gyakorolni az istentiszteletet. Amikor már többen is csatlakoztak hozzájuk, béreltek egy üres lakást, ahol az összejövetelt gyakorolták. Ezekben az években, 1975-ig többször is cseréltek gyülekezeti helységet. 1974-ben megvásároltak egy lakást, amely a jelenlegi gyülekezeti ház helyén volt. Mivel a gyülekezet létszáma folyamatosan nőtt, kétszer is kellett nagyobbítani a helységet. Mivel aztán ez az épület is egy régi épület volt, 1994ben úgy döntött a gyülekezet, hogy egy új gyülekezeti házat fognak építeni. Ekkor körülbelül 90 lélekszáma volt a gyülekezetnek, emiatt túl nagy kihívást jelentett egy új épület felépítése, ezért minden reménységünk csak Isten volt. Az első gyűjtéskor, amikor erre a célra adakozott a helyi gyülekezet, annyi pénz gyűlt össze, hogy meg tudtuk venni a téglát, ami szükséges volt az új épülethez. Az építkezés másfél évig tartott. Ebben az időben soha nem volt letett pénzünk, de amikor szükség volt rá, Isten mindig kirendelte. Segítséget kaptunk Erdélyben

71

Kémer levő testvérgyülekezetek részéről, Angliából, de ennek jelentős részét egy Kémerről elszármazott Szabó László családja részéről kaptuk, akik Kanadában éltek.

Isten kegyelméből 1995 augusztusában megtarthattuk az új gyülekezet megnyitóját, amely körülbelül mintegy 200 férőhelyes. Jelenleg 90 lelket számlál a gyülekezet. Ebből kb. 30 személy van akik 20 éven aluliak.

72

Kémer

A kémeri román közösség A Kémeri román ajkú lakossága „a dombon” , a falu nyugati részén, a belterület legmagasabb pontján telepedett le, egy zárt közösséget alkotva, az 1720-as évek körül. Pécsy Mihály földbírtokos nemes, földterületet adományozott a közösségnek, amelyre egy fatemplomot építettek az 1780-as évek körül. A kis fatemplom szerényen, szegényesen épült fel, az akkori kornak és a hívek számának megfelelően, a kapott területről kitermelt fából, zsindely fedéllel, tapasztott falakkal, hegyes toronnyal. A torony 1945-1946 telén leborult, kisebb, alacsonyabb tornyot építettek a régi helyére, ami jobban bírja az időjárás viszontagságait, ott fenn a dombtetőn.

A régi román fatemplom

A kémeri görög katolikus közösség a Somály-i görög katolikus egyház fiók szervezeteként müködött, onnan jártak át beszolgálni a papok: istentiszteleteket, keresztelőket, esketéseket, temetéseket tartani. Lassan felszerelték a templomot a szükséges kegytárgyakkal és eszközökkel. Mihály és Gábriel arkangyalok a templom védőszentjei.

73

Kémer 1847-ben a román közösség 117 személyből állt, az 1910-es népszámláláskor, Kémer 2581 fő lakosából 182 fő volt a román. 1965ben, amikor a község összlakossága 3473 volt, a románok száma 268 volt. Ősi kémeri román nevek : Haidu, Puşcaş, Botoş, Pintea, Moroşan, Maior, Bărburaş, Mocanu, Gal, Jurje, Bozga stb. A történelmi idők viszontagságai ellenére is (osztrák-magyar uralom), fenn maradt ez a kis közösség, megőrizte a nyelvét, nemzeti öntudatát, népszokásait és hitét. A közösség első román tanítója Morar Traian volt, 1920-1927 között iskola igazgató is volt, aki kémeri lányt vett feleségül, igy élete végéig Kémeren maradt. A földreform alkalmával földtulajdonhoz jutottak a kémeri román családok, az egyház és az iskola is. Az 1935-ös év körül a kistemplom már túl kicsinek bizonyult, új, nagyobb, téglatemplom építésének gondolata foglalkoztatta a híveket, az 1940-es évek történései ezt nem tették lehetővé. 1948-ban törvényen kívül helyezték a görög katolikus vallást, erőszakosan bevezették a görög keleti (ortodox) vallást. Puşcaş Tiberiu somályi lelkész szolgálta továbbra is a kémeri közösséget is, aki a kommunista rendszer idején is igen-igen a görög katolikus szertartást alkalmazta. Így 1990 júniusában könnyen vissza lehetett térni a görög katolikus hitre és szertartásra. Az új ortodox templom

74

Kémer 1952-től újra ébred a hívekben a vágy, hogy új templomot építsenek, de nem volt pénz rá, pénzzé tettek mindent amit lehetett, gyűjtéseket szerveztek, a szomszédos román települések is besegítettek a szükséges pénzalap megteremtésében, így 1954-ben letették az új templom alapkövét és 1958-ban befejeződött az építkezés és felszentelték az új templomot. Úgy mint a többségi lakosság köréből, a románok köréből is elvándoroltak a fiatalok és egész családok is 1965 körül, jobb megélhetés reményében, a közösség lélekszáma újra megcsappant. Az 1989-es fordulat már egy kiöregedett közösséget talált, ahol nagyon alacsony a születések száma, az idősek pedig sorra „elmennek”. 1993-ban hunyt el Puşcaş Tiberiu beszolgáló lelkipásztor, aki 60 éven keresztül járt át a somályi dombokon, télen, nyáron, fagyban és tikkasztó hőségben, esőben, sárban, gyalog vagy szekérrel, a szent szolgálatra. 1995-ben új, fiatal lelkészt kapott a kémeri görög katolikus közösség Oltean Vasile személyében, aki most már állandó lelkésze a közösségnek, somályi születésű és Kémerre nősült. Az egyházközösség fiókszervezetből, önálló egyházzá lett. Az új lelkész követni próbálja az elődje példáját, próbál békességben, egyetértésben élni a község többi felekezeteivel, azok vezetőivel. Az egyház jelenlegi lélekszáma 52 család, 111 személy . 2000-ben elkészült a köves út a község központtól a „Románságig”, az útszentelőre a község vezetősége emlékjelet állíttatott az 1940-ben kivégzett 4 kémeri román áldozat emlékére. 2003 novemberében Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök ellátogatott a kémeri közösséghez, tiszteletét tette a Polgármesteri Hivatalban is. 2008-ban ünnepelte az egyház az „új” templom 50 éves évfordulóját. 2010-ben szeretnék megünnepelni a SJ-m-A-05030 számon, az országos nyilvántartásban bejegyzett műemlék templom 230 éves évfordulóját. A görög katolikus egyház „Monografiájából” inspirálódva és Oltean Vasile lelkész elbeszélése alapján lejegyezte Görög Margit.

75

Kémer Orbán Károly: Várakozás

Mi mindig várunk valamit Mindig valami jót, valami szépet Advent fénye él a szivünkben ebből fakadnak a remények..

sok még a gyülöletszító gonosz, az önhitt, ki csak magát látja, sok még aki csak szóban hisz, csak látszólag vár az igaz Mesiásra....

A hír már elérkezett hozzánk, Hogy jön bajaink orvoslója - Ha hitünk s vágyunk elég erősMegszületik minden hivőnek A Szentlélektől született gyermek, Az igaz-szeretet hordozója... Ma még a hétköznapi gondok, Kétségek,hiu földi vágyak, Hideg magány, önhittség, önzés, Bizonytalan holnap félelme támad Arra, kinek nincs helye szivében Az adventből fakadó csodának...

nem ezt akarja az Isteni-gyermek akinek hírét angyalok hozták kinek jászol-bölcsője előtt a dicsőítő imát pásztorok, bölcsek, királyok szólták...

Ma még kínzó keserű levében Kinlódik a megbolydult világ A közönynek sivatagában Alig nyílik szeretetvirág. Ma még tart a nagy vándorlás, A nagy kereső hontalanság, Az otthont keserítő gyülölet, Az itthoni hontalanság, A gyökértelenné vált vajudás.... Sok az árván hagyott szedett fa, A sok gyermekes gyermektelen, A nagymama szavát nem értő unoka...

az ő ártatlan, tiszta mosolya áldást, szeretetet szórt a világra s a betlehemi csillag évezredes fénye ezt sugározza a gyarló mába, hogy zengjen végre ezer nyelven mindenütt, hol emberek élnek; dicsősség menyben az Istennek És béke a földön minden nemzetségnek... S ne várjunk többé, de tegyünk végre valami jót, valami szépet advent után szent karácsonyban Váljanak tetté a remények... És érezzen hozzánk végre el Minden bajaink orvoslója, Legyen hitünk elég erős, Szülessen meg nekem s neked is Szülessen meg minden embernek A Szentlélektől fogant gyermek; Az igaz-szeretet hordozója.... A karácsony igaz valója!!!

76

Kémer Oláh Brigitta: Kicsiny falumba

az ősz költözött

Kicsiny falumba az ősz köszöntött A kertek, rétek, fák lombja között Már csak ballag a halvány napsugár. Eltűnt, elmúlt a derűs nyár.

Szomorú és mégis oly derűs a táj Csapatostól költözik a vándormadár Fecskék, gólyák mintha mondanák Vissza jövünk még jó barát !

Sírva süvít az őszi szél Rideg, szomorú titkokat mesél. Fellegek szeméből néha könny csorog S jelzi ismét én az ősz vagyok.

Mert lesz még tavasz, és lesz még kikelet Csak most hagyd aludni a szép természetet Mint ahogy anya óvja s félti gyermekét Úgy takard te is be mind a négy testvért.

Szabó Mónika:

Iskolánk története

Az iskola szó hallatán a tanulás és tanítás jutnak az eszünkbe. Tanulni és tanítani nem csupán az ember, hanem számos más élőlény is képes, de az intézményes nevelés és oktatás kizárólag emberi találmány és egyidős a civilizációval. Egyes régészeti leletek szerint az első csoportos oktatás Mezopotámiában jött létre. Az ókori görögöknek viszont már különböző iskolatípusaik is voltak. Maga az iskola szó is görög eredetű, bár kezdetben nem épületet vagy helyiséget jelentett, hanem szívesen végzett, gyönyörködtető foglalatosságot, azaz „szkolé”-t. Érdemes megjegyezni, hogy nekünk magyaroknak előbb volt iskolánk, mint önálló, független királyságunk. Tudvalevő, hogy Istvánt 1000 karácsonyán vagy 1001 január 1-jén koronázták királlyá, az államalapítás tehát ehhez a dátumhoz kötődik. Az első iskolát a pannonhalmi bencés monostort viszont még Géza fejedelem kezdte építtetni, amely 998-ban már működött is. Ahogy felépült az állam közigazgatási rendszere, vele együtt fejlődött a magyar egyházszervezet is a maga iskoláival. A kémeri oktatás korai időszakáról alig találunk írásos emléket. A reformáció előtti időkből a források egy Kémeri Miklós nevű mestert említenek. Iskolája közvetlenül a reformáció után indul erőteljesebb fejlődésnek. A XIX. század második felében működő felekezeti iskola előbb községi (3 tanerős), majd állami népiskolává szerveződött 1897-ben, mely öt tantermű volt. Ez a mai Kisiskola, melyet 1894-ben kezdtek el építeni és 1912-ben fejezték be, a ma is meglévő formában.

77

Kémer

A kisiskola

A XIX. század utolsó éveiben a tanulók létszáma 80-100 között váltakozott. Ezekben az években Simon Dezső, Marosi József és Szilágyi Lajos igazgatók vezetésével működött az iskola. Az 1908-1909-es tanévben már 455 a tanulók létszáma, melyből 298 a 6-12 éves, a többi (157 tanuló) ismétlő iskolába jár. 1919 –től újraindul a felekezeti iskola, mely az egyház birtokát képező épületben, a Kisiskolával szemben helyezkedett el (a mai Major lakás helyén), de az állami iskola is megmaradt és képzésben részesítette a tankötelezett tanulók nagy részét. A két iskola között a lényeges különbség az volt, hogy míg az állami ingyenes volt, addig a felekezetiben tandíjat kellett fizetni (ez az 1930-as évek vége felé 50 lej volt.).

78

Kémer

Az iskola története az 1940-es évtől napjainkig A II. bécsi döntés nagyban befolyásolta a falu életét. Ha az idős emberekkel beszélgetve szóba kerül ez az időszak párás szemekkel, boldogan emlékeznek vissza a „magyar világra”. Emlékezéseik szerint ekkor szűnik meg végleg a felekezeti iskola (az egyház felszámolja az iskolát és eladja a birtokot melyen az iskola feküdt). Ekkor a mai Magyarország területéről érkezett új tanító: Kruppa Dezső. Ebben az időszakban az iskola elnevezése: Magyar Királyi Állami Népiskola. A tanulók munkájának minősítése egyestől ötösig történt, az 5-ös számított a legjobb minősítésnek. 1944-től az iskola elnevezése Şcoala primară de stat (Általános népiskola). Ebben az időszakban a minősítések nem változnak, ám a tanulók az év végén vizsgát kellett tegyenek. Ekkor itt tanítottak: Lőrincz Ida, Boér Margit, Lőrincz Imre, Ropogh Erzsébet. 1948 fordulópont a román oktatásügyben. Az akkori tanügyi reformnak köszönhetően a felekezeti és állami iskolák összevonták . A helyi állami iskola épületében működő elemi iskola új típusú, 7 osztályos általános iskolává alakult, ahol évente közel 400 tanulót neveltek a tanerők. A tanerők létszáma ezáltal folyamatosan növekedett , elérve a 25 főt is. Ebben az időszakban kötelezővé válik az általános és ingyenes oktatás. Ebben az évben a román anyanyelvű gyerekek részére a mai Románság területén új iskola létesült, tanítói lakással, ahol a gyermekek saját anyanyelvükön tanulhattak. Ebben az iskolában 1 tanító tanította a 25-35 gyereket. Az iskola ekkori igazgatója Lőrincz Imre.

79

Kémer 1950-ben önkéntes, ingyenes munkával a falu lakosai befejeziték az óvoda építését, amely 100-120 gyereknek nyújtott az akkori körülményekhez képest korszerűnek számító „játszó és szórakozó” helyet. 1957-ben szintén önkéntes munkával az Erdőoldalon tanítói lakással is rendelkező iskola épült, melybe a községtől távol, elszórtan élő gyerekek tanulhattak. Itt többek között Lőrincz Sára és Major István tanították az I.-IV. osztályos gyerekeket. Az 1964-1965-ös iskolai évtől kezdve az addigi iskolatípus 8 osztályossá alakult (8 osztályos Általános Iskola). Ezáltal a tanulók létszáma erősen megnövekedett. A 17 osztályt 524 tanuló látogatta. Elkészült a szükségessé vált új iskola (Nagyiskola), mely országszerte standard, kétszintes épület, korszerű szaktantermekkel lett ellátva. Ekkor nevezték ki Györffy Ferenc zenetanárt igazgatónak.

A nagyiskola

Az 1969-1970-es tanévben az iskola 10 osztályos iskolává alakult át, így már 24 osztályt foglalt magába és tanulóinak létszáma megközelítette a 600at. 1971-ben az iskola élére új igazgatót neveztek ki Faluvégi Zoltán személyében. Az 1980-as években a tanulólétszámban fokozatos csökkenés állt be, a születések drasztikus visszaesésének következtében, bár az 1986-ban végzett X. osztályosok kicsengő kártyáján 38 végzős neve szerepel.

80

Kémer Az 1980 – 1988 –as időszakban az iskola élére először került nő, János Irénke személyében. Fiatalos lendületével, az iskola életében új szemlélet vette kezdetét, melynek a meghatározói a fegyelem és a pontosság. Irányítása alatt az iskolában a kultúrális élet fellendült, jól működő szinjátszócsoportok és néptánccsoportok működtek. A tanulólétszámban még rohamosabb csökkenés állt be az 1989es rendszerváltás után. Legkevesebb tanuló (141) 1993-ban látogatta az iskolát, majd ismét enyhe növekedés volt észlelhető. 1988 és 1997 között Lőrincz Margit az iskola igazgatója. A váltás utáni bizonytalan időszakban „új időknek új szeleivel” kezdte meg igazgatói pályáját. Igyekezett minden fáradozásával az iskolák épületeit rendbetenni, külső-belső felújítást végztek el az óvoda és az iskola épületein. Áldozatkész tanárok irányításával értek el nagyon szép eredményeket ebben az időszakban is a szorgalmas tanítványok 1997-2006-ig Ropogh Béla vette át az iskola vezetését, hirtelen bekövetkezett haláláig. Számos megyei szintű versenyre jutottak el ebben az időszakban is iskolánk diákjai. 2005-ben iskánk adott otthont e térség legrangosabb sporteseményének, a Berettyó Kupának. 2006 májusától Szabó Mónika a kinevezett igazgató. Ez év nyarától kezdődően, számos pályázatnak és az önkormányzat elhivatottságának köszönhetően az iskola mindkét épülete felújult. Nyílászáró cserék, vízbevezetés, központi fűtés bevezetése, korszerű illemhely építése, elektromos hálózat kicserélése, a tetőszerkezet felújítása, az épületek külső falának színezése, az udvar leaszfaltozása járul hozzá ahhoz, hogy falunk gyerekei európai színvonalú körülmények között tanulhassanak. Évnyitó az új iskolaudvaron Mindez megkoronázódott, amikor 2008 őszén egy korszerű sporttermet vehettek igénybe iskoláink tanulói és a falu ifjúsága.

81

Kémer Jelenleg három épületben folyik az oktatás: az óvoda épületében, a Kisiskolában, ahol az I-IV. oztályosok nagytöbbsége tanul és a Nagyiskolában, ahol az V.-VIII. oztályosok tanulnak. Az 2008-2009-es tanávben 83 óvodás, 108 I.-IV. osztályos és 91 V.-VIII. osztályos látogatja iskolánkat.

Kulturális élet, eredmények, sikerek Egy falu életében a kulturális életet mindenkor az iskola diákjai, volt diákjai és pedagógusai képviselik. Évtizedekre visszamenőleg iskolánk tanulói számos, a korszak követelményeinek megfelelő kultúrműsorral készültek az ünnepeinket színvonalasabbá téve. Kétségtelen, hogy mai napig a legnagyobb hírnevet a Györffy Ferenc által vezetett kórus, pontosabban férfi dalárda érte el, akik számos országos versenyen nyertek első helyezést a 60-as években. A 80-as évek végéig állandó jelleggel működött színjátszó csoport. A legsikeresebb előadások: A csikós, Az énekes madár, János Vitéz. A 70-es 80-as években a népi tánc hagyományait felelevenítő sikeres tánccsoport is működött, megyei versenyeken első, második helyezéseket elérve. Az iskola pedagógusai besegítettek a hagyományok megőrzésébe is, 2006-ban egy pályázat keretein belül próbáltuk átadni a jövő nemzedékének mindazt, amit a népi hagyományainkból ismerniük kell.Összegyűjtöttünk minden olyan régi eszközt, amely a kender megmunkálásával kapcsolatban volt. A kiállítás mai napig is megtekinthető a régi igazgatói lakásban. A 2000-es évek elején, részt vettünk a megyei „Ki mit tud?” versenyen, ahol évente számos díjat hoztunk el. Úgy a rendszerváltás előtt, mint a rendszerváltást követően iskolánk tanulói részt vettek a tantárgyversenyeken, sokszor eljutva a megyei fordulóig is. Volt olyan tanuló (János Szabolcs, 1990-ben) aki az országos szakaszra is eljutott. 2007-ben iskolánk kisdiákjai eljutottak a „Mesemondó verseny” országos szakaszára is. Osztály- és iskolakirándulások által igyekszünk élményekhez, új ismeretekhez, szélesebb látókörhöz juttatni tanulóinkat. Minden évben jelen vannak tanulóink a „Berettyó Kupán”, ahol a környező falvak csapataival, tanulóival mérik össze erejüket a sportban.

82

Kémer

Tervek a jövőre nézve: Elsősorban az oktatás-nevelés folyamatát szeretnénk még szinvonalasabbá tenni. Ehhez szükség van a válvetve, elszántan dolgozó pedagógusokra, akik meg tudják értetni fiataljainkkal, hogy a tudás hatalom és a tanulás egyet jelent a sikeres jövővel. Vannak kisebb és nagyobb megvalósításra váró terveink, álmaink. Szeretnénk létrehozni egy iskolaújságot! Szeretnénk egy teljesen felújitott, korszerű óvodát, játszótérrel felszerelve! Szeretnénk megfelelő körülmények között működtetni az iskola könyvtárát! Jó volna minél több multimédiás eszközt beszerezni, mely segítené a munkánkat! Jó volna olyan iskolán kívüli tevékenységeket folyatatni, amelyek segítségével hasznosan tölthetnék el tanulóink a szabadidejüket! Hiszem, hogy mire legközelebb számolunk be iskolánk életéről, a fenti álmok, tervek valóra válnak!

János Erzsébet-Piroska: Szól Korán reggel Szól a vekker, Indulásra készül Gergely. Hátán táska, Így igyekszik iskolába.

Lőrincz Margit: A

a vekker

Anyukája néz utána, Milyen nagy lett fiacskája. Nem jár már az óvodába, Elsős lett kis fiacskája.

Kémeri iskola számokban és nevekben

1874- a kémeri község népiskola anyakönyvéből: - I-IV osztályokba beírva 53 tanuló (fiú) Tantárgyak: Hit és erkölcstan Anya-nyelv: - beszéd és értelem gyakorlat - írás és olvasás - nyelv és Magyar nyelvtan Mennyiségtan: - számtan - mértan Történettani tárgyak: - földrajz - történelem - polgári jogok és kötelességek ismerete

83

Kémer Természettani tárgyak: - természetrajz - természettan - mezei gazdaság és kertészeti gyak. Művészettani tárgyak: - ének - rajz - hitgyakorlás Osztályzat minősítés formájában: Kitűnő, Dicséret, Jó, Elégséges, Elégtelen Hiányzás, mulasztás, félnapokra számolva 1877-88-között fiúiskola, mindegyik osztály végén a tanulók vizsgáztak. Ezeket a dokumentumokat 1914 április hó 25.-én hitelesítették, háromszínű zsinór és viaszpecséttel lepecsételve, melyen „Szilágy vármegye Kémer község 1910” felírás olvasható. Az év végi beszámoló a következő volt: pl. 1883-ban „Az év elején volt 36 tanuló a három osztályban és elmaradt 16 tanuló szegénység és egyéb okok miatt.” 1888-89-es évben a kémeri államilag segélyezett községi népiskolában már indul V. osztály is, fiuk és lányok egyaránt tanulnak a következő képen: II. oszt. 24 fiú + 5 leány III. oszt. 14 fiú + 16 leány IV. oszt. 5 fiú + 7 leány V. oszt. 4 fiú + 2 leány Ha év elején beiratkozott 77 növendék, az év folyamán különböző körülmények miatt felmentetett 36 s így vizsgára csak 41 állt. Összes mulasztás volt 3936 félnap, ebből igazoltan 406 félnap. Ebbe az iskolai évben végezte jelessel az V. osztályt: Bölöni Sándor, apja Bölöni József birtokos fia Balla András, apja Balla János földész fia Szabó Ferencz. Apja Szabó Ferencz Oláh József, apja Oláh Imre Horváth Laura, apja Horváth Endre tanító Horváth Ilona, apja Horváth Endre tanító Ezekben az években Horváth Endre tanító és Balla Ferencz bíró neve olvasható. Ebben az időszakban előforduló nevek: Horváth, Szekrényes, Paniti, Balla, Debrenti, Bereczki, Tóth, Budányi, Vad, Gál, Bádon, Gergely, Katona, Kis, Bálint, Kovács, Oláh, Szabó, Zima, Pintye, Orbán, Szilágyi, Nagy, Budai, Fülöp, Veinréle, Lőrincz, Csapó, Csek, Andor, Steimer, Kepecs, Szőrös, Orosz, 84

Kémer Kólya, Jakab, Rózenczveig, Herman, Meleg, Bede, Csompó, Szoboszlai, Kása, Varga, Fazakas, János, Puskás, Szász, Kémeri, Görög. 1898-1899 vegyes iskola fiú-leány, igazgató Simon Dezső tanító. Osztályzatok 1-5, a következőképpen: kitűnő 1 jeles 2 dicséretes 2 jó 3 elégséges 4 elégtelen 5 Magaviselet minősítése:

példás dicséretes jó tűrhető szabályszerű

Szorgalom minősítése:

1 2 3 3 4

ernyedetlen 1 dicséretes 2 változó 2 kitartó 3 hanyag 3 kevés 4 semmi 5 1924-1930 között I-VII osztály, „Şcoala primară de stat comuna Camăr judeţul Sălagiu” olvasható a pecséten. Minősítés 1-5 I-IV – osztályok vegyes, fiú-leány V-VII – osztályok külön a fiuk és leányok Igazgató: Szilágyi Dezső és Szilágyi Ludovic Tanítók: Margareta Varga, Boér Aurel, Szőcs Ioan… 1940-től román-magyar elnevezés Minősítés 1-5 1944.1950 Şcoala primară de stat Általános népiskola Évvégi vizsga, minősítés 1-5 Tanítók: Lőrincz Ida, Boér Margit, Lőrincz Imre, Ropogh Erzsébet… 1949-50-es évben a magyar tagozaton 289 tanuló, a román tagozaton 28, analfabéta 25. 1961-77 erdőoldali iskola is működik, tanítók: Lőrincz Sára, Major István 1964-től 8 osztályos általános iskola, igazgató Györffy Ferenc 1981-1991- 10 osztályos Általános Iskola 85

Kémer A gyereklétszám 1966-ban a legtöbb (566), ettől kezdve csökken, legkevesebb 1993-ban (141), ettől kezdve ismét növekszik. Iskola igazgatók: 1898-1901 Simon Dezső 1901-1930 (hiányossággal) Szilágyi Dezső és Szilágyi Ludovic 1933-1939 George Perneşiu 1948-1964 (megszakítással) Lőrincz Imre 1964-1971 Györffy Ferenc 1971-1980 Faluvégi Zoltán 1980-1989 János Irén 1989-1997 Lőrincz Margit 1997-2006 Ropogh Béla 2006Szabó Mónika 1970-1980 között X. osztály elvégzése után elvándorolt 115 fiatal, legtöbb Nagyváradra 1981-90 között 41 fiatal ment el a faluból 1970-90 között kb. 40, X. osztályt végzett tanulónak a helybeli szövetkezet (CPADM) munkahelyet biztosított Kémeren, szerződéses alapon. Óvodai oktatás:

1974-1983 között 4 csoport: -3 magyar - 1 román 1983-1985 között 3 csoport: - 2 magyar - 1 román 1985-1990 között 2 csoport: - 1 magyar - 1 román 1990-2003 között 3 csoport: - 2 magyar - 1 vegyes aztán 3 magyar

Kulturális tevékenység. Az 50-60-as években a férfidalárda felnőttek és iskolások vegyes kórusa, minden versenyen díjazott volt – Györffy Ferenc vezetésével. A tánccsoporttal a megyei és országos rendezvényeken díjakat nyert (dicséret, III. hely). A 80-as évek végéig állandó jelleggel működött a színjátszó csoport. A legsikeresebb előadások: A csikós, Az énekes madár, János Vitéz.

86

Kémer

A kémeri iskolából kikerülve tovább tanultak Tanító/tanár 1. id. Lőrincz Imre 2. ifj. Lőrincz Imre 3. Lőrincz Béla 4. Debrenti Erzsébet 5. Orbán Károly 6. Tulkos Ferenc 7. Major István 8. Ropogh Erzsébet 9. Ropogh Rozália 10. Lőrincz Ida 11. Tóth Erzsébet 12. Oláh Pál 13. Oláh Ferenc 14. Nagy Ágnes 15. Gáll Edit 16. Szoboszlai Attila 17. Szoboszlai Margit 18. János Irén 19. Ropogh Béla 20. Orbán Piroska 21. Kovács Évike 22. Lőrincz I. Enikő 23. Lőrincz S. Enikő 24. János Szabolcs 25. Oláh Jutka 26. Paniti Edit 27. Bede Tünde 28. Balla Tünde 29. Szabó Andrea 30. Szabó Mónika 31. Kiss Viola 32. Bálint Ildikó 33. Bálint Anikó 34. Szabó Melinda 35. Szabó Izabella 36. Tóth Aurélia

37. Tóth Andrea 38. Balla Angéla 39. Máthé Erzsébet 40. Lőrincz Ibolya 41. Lőrincz Vera 42. Oláh Erzsébet 43. Paniti Melinda Lelkészek 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.

Máthé László Bálint István Bereczki András Paniti Zoltán Gergely Pál Gergely István Szekrényes Pál Szoboszlai István

Orvos Major Enikő Lőrincz Ildikó Györffy Évike Györffy Edit Faluvégi Zsolt Jurje Maria 7. Vad Éva gyógyszerész 1. 2. 3. 4. 5. 6.

Aszisztens/ápoló 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Balla András Lőrincz Sándor Paniti Ferenc Nagy Éva Nechita Csilla Oláh Hajnalka Oláh Erzsébet

87

8. Bozga Carolina 9. Jurje Valeria 10. Debrenti Emma Állatorvos 1. Lőrincz Béla 2. Nagy Béla Színész 1. Meleg Vilmos 2. Meleg Attila bábszinész Mérnök/almérnök 1. Balla Géza 2. János Gyula 3. Major István 4. Lőrincz Sára 5. Faluvégi Zoltán 6. Szász Gyula 7. Szász Dániel 8. János Ibolya 9. Dombi Sándor 10. János Éva 11. Szabó Imre 12. Debrenti Pál 13. Orbán Elza 14. Török József 15. Tóth Elemér 16. Nagy Enikő 17. Ardai Magda 18. Oláh Zoltán 19. Oláh Csaba 20. Oláh Bálint

Kémer Közgazdász

Management/Más

1. 2. 3. 4.

1. 2. 3. 4.

Dr.Csontos Sándor Görög Margit Gáll Adrian Jurje Ioan

Ropogh Timea-Zita Ropogh Szilárd-Szilveszter Szabó Levente-György Szabó Csaba

Kémeri iskolához hűségesek (tanítók-tanárok) Akik tettek (tesznek) a faluért Nagy Magda, Tóth Erzsébet, Szabó Magda, Szabó Mária, Szabó Zoltán, Lőrincz Béla, Tulkos Ferenc, Major István, Major Mária, id. Lőrincz Imre, Lőrincz Sára, ifj. Lőrincz Imre, Lőrincz Gizella, Györffy Ferenc, Györffy Viola, Deák Jolán, Szabó Izabella, Szabó Melinda, Faluvégi Zoltán, Faluvégi Irén, Ropogh Erzsébet, Ropogh Rozália, Gáll Eugenia, Ropogh Béla, Ropogh Judit, Oláh Ilona, Oláh Pál, Oláh Margit, Lőrincz Margit, János Irén, Orbán Piroska, Kovács Évike, Tóth Aurélia, Balla Angéla, Oláh Jutka, Paniti Edit, Bede Tünde, Szabó Mónika, Jungbert Béla, Szoboszlai Margit, Szentannai Sándor, Tiba Ioan, Fieram Maria, Koszorus Erzsébet, Jakó Erzsébet,

Híressé vált emberek bizonyítványai: 1. Csontos Sándor (Született 1951. I. 22., Kémer) 1960-1960-ben végezte a III. osztályt, 1961-ben eltávoztak Hunyadra

Matematika Természetrajz Földrajz Kézimunka Történelem Román nyelv Magyar nyelv Rajz Zene Szépírás Testnevelés Magaviselet

10 10 10 9,66 10 9,66 10 10

I.oszt 10 10 10 10 10 10 10 10 10

II.oszt 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10 10

88

III.oszt

Kémer Óralátogatás

99,66

100%

100%

2. Meleg Vilhelm (Vilmos) sz. 1956 ápr. 8. Kémer 1966-ba végezte a III. osztályt, utána eltávoztak Váradra I.oszt II. II. Lb. rom 8,66 9 9 Matemat. 9,66 9,66 10 Indeletnieri practice 8,66 9,33 9,66 Desen 9 9 9 Caligrafie 9 9,33 9,66 Muzică 9 9 9,33 Ed. fizică 9,66 10 10 Lb. magh. 9 10 9 Frecvenţa 100% 96,84 100% Purtare 10 10 10 Media gen. 9,08 9,48 9,33 3. Orbán Károly (Carol) szül. 1924. Január 18. 1936-37-es iskolai évben VII. Után abszolváló vizsgázott

Szabó Mónika: A

Teleház története

A CREST forrásközpont külföldi és hazai partnerek segítségével 2000ben elindította a „TeleHáz – a Közösség szíve” című programot. A program célkitűzései között szerepelt többek között a települések fejlesztése kulturális, gazdasági és szociális téren. E program célkitűzésiben egy újabb lehetőség tárulkozott elénk, mellyel falunkat fejleszthettük, így hát szinte az első települések között voltunk az országban, akik TeleHázat hoztunk létre. 2001 februárjában felavattuk a TeleHázunkat, mely a volt igazgatói lakásban kapott helyet. Néhány számítógéppel, egy nyomtaA régi teleházunk

89

Kémer tóval és egy fénymásolóval rendelkeztünk még a kezdetekben, ami akkor még kuriózumnak számított a faluban. Kis kiadvánnyal kívántuk a falu lakosai körében népszerűsíteni a TeleHázat, melynek a mottója ez volt: „Együtt, egy közös cél érdekében!” A célkitűzések között szerepelt az újdonságok létrehozása a településen belül és a közösségfejlesztés. Elindítottunk számító gépkezelői tanfolyamot az iskolásoknak és a felnőtteknek. Minden egyes alkalmat nagy lelkesedéssel vártak a gyerekek és türelmesen kivárták a sort, amikor beülhettek a számítógép elé. De a felnőttek közül is sokan vannak, akik teljes elismeréssel emlegetik a programot. Az igazán nagy fordulópontot a TeleHáz életében az internet bevezetése jelentette, mely a falu lakosainak egy újabb lehetőséget kínált a külvilággal való kapcsolattartásra. Ezáltal az információs elszigeteltségünkből is sikerült kiemelkednünk. Megjegyzem, hogy a falunkban legelőször a teleházban volt internet. Egy olyan barátságos, kényelmes helyet sikerült létrehoznunk, ahová a fiatalok szívesen eljártak. A találkozások rendjén terveztük meg, hogy tényleg tenni akarunk a szülőfalunk fellendüléséért. E projektből a fiúk úgy vállaltak részt, hogy fákat ültettek, szemetet gyűjtöttek, a lányok kultúrműsort alkottak össze és adtak elől nagy sikerrel a kultúrotthonban. Falunk apró gyerekeiről sem feledkeztünk meg. Számukra a TeleHáz Mikulás bácsija jól megrakott putonnyal érkezett több éven át. Sok, jól szervezett program által a TeleHáz a fiatalokat összegyűjtötte és gyűjti a mai napig is. Itt helye van a szórakozásnak, a vidámságnak.

Gyerekprogram a teleházban

90

Kémer A kirándulások, a közös bulizások, Szilveszterezések és a többi programok, mind-mind felejthetetlen emlékként maradnak meg bennünk. Több fiatal e helyen kedvelte meg az asztaliteniszezést is. A fiatalok úgy vélekednek a TeleHázról, hogy számukra ez a hely „a baráti otthon!” Számos találkozón vettünk részt, hogy egymás tapasztalataiból tanulhassunk. Mi is több alkalommal rendeztünk találkozókat, melyre az országból és az országhatáron kívülről is érkeztek teleházas fiatalok. 2006 őszétől a Teleház új helyre költözött. Ekkor sikerült a számítógépeket is kicserélni sokkal korszerűbbekre.

Fiatalok az új, felszerelt teleházban

Hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítették, segítik és segíteni fogják a TeleHázunk működését. Falunk épülése, szépítése rajtunk is áll. Ezért hát rajta, közösen tegyünk meg mindent azért, hogy elérjük a kitűzött céljainkat, a mottónk értelmében: „Együtt egy közös cél érdekében!”

91

Kémer János Gyula: Szemelvény Kémer

mezőgazdaságáról

Kémer község lakossága, mindig földműves, gazdálkodó volt, mindig is a „földből” élt meg. Még ma is élnek olyan emberek, akik emlékeznek azokra az időkre amikor messzi városokra vitték el termékeiket. Ha vissza tekintünk az 1900-1955 közötti időszakra, megállapíthatjuk, hogy ekkor még az „empirikus” gazdálkodás volt jellemző, vagyis a gazdák saját tapasztalataikra hivatkozva végezték a földművelést (szervezetlen, a családokon belül gazdálkodtak – családi társulás) Idős gazdák elmondása szerint a következő növényeket termesztették: - gabonafélék: alakor, rozs, köles, búza, zab, árpa, kukorica (málé), burgonya ( kolompír), stb. - ipari növények: kender (minden gazdaságban volt), napraforgó - takarmánynövények: lóhere, lucerna, bükkönyfélék - gyümölcsök: - a szilva, alma, (sóvári, batul), cseresznye, meggy, körte, dió, őszi és kajszi barack, málna, ribizli A „Bölöni” birtokon - található volt még gesztenye, keserű mandula, füge. Bölöni György újságíró és annak apja Sándor, nagyon jó barátságban voltak a nagy költővel Ady Endrével, aki Kémeren is járt , s borozgatás közben több verset is írt a nagy diófa alatt, ahogy elmesélte az öreg Kémeri Ferenc, egykori vincellér. Kémer híres volt szőlészetéről és borászatáról is, nagy kiterjedésű területeken termesztettek szőlőt. Nevezetes szőlőhegyek: • Rózsás, Sipos, Újhegy, Macskahegy, Hajnalhegy, Foglár, Kishegy • Termesztett szőlőfajták: erdei, rizling, saszla, delavár(piros, fehér), kadarka, bakator, hárslevelű, oportó, fehérmézes, stb. Amikor megjelent a „Filoxérra” a szőlőkben, elpusztítván a fent említett fajtákat, a gazdák helyükbe magán termő szőlőfajtákat telepítettek: noa, royal, elvira, otteló, reska, stb. Egy közepes, tehetősebb gazdának 1500 - 2000 tőke szőlője volt, és 25 – 40hektóliter Szőlőhegy

92

Kémer bora. Ezt részben a család fogyasztotta el, a fölösleget a környező piacokon értékesítette. Még a debreceni kereskedők is vásároltak szőlőt és bort, amit a gazdák ökör és lószekérrel szállítottak el. Egy út egy hétig is eltartott. Az említett időszakban a talajművelési munkálatokat igavonó állatokkal végezték (ökör, tehén, ló) – szántást, boronálást. Az őszi vetéseket kézzel végezték – hammasból szórták a magot – utána beboronálták tövisboronával. Szokás volt a föld „pihentetése”, azaz a „fekete ugar” néven ismert eljárás, egy éven át nem művelték, csak gyomtalanították a földet. Ha meg gazozott az őszi vetés, kézi gyomlálóval ( egy bot végére rögzített fém penge ) kigyomlálták a töviset és a többi nagyobb gyomokat. A kalászosok betakarítását sarlóval, később csapós kaszával végezték. Lekaszálták, marokba szedték, kévébe kötötték, 9-es, 13-as keresztbe rakták. A mezőről az összerakott kereszteket szekerekkel, kalákába, a szérűhelyekre szállították, asztagokba rakták. Nevezetes szérűhelyek: Csompórét, Hágó, Aranyos, Kenderszer, Kiserdő, Csorgódomb, stb. Ezek után megszervezték a villás csapatokat, ami 18-20 főből állt ( kévehányók, etetők, szalmások, törekesek, zsákosok). A cséplést lovasgéppel, tüzesgéppel (gőzkazán) végezték. Szokás volt minden gépes villásnak meleg déli ebédet vinni – vitték a feleségek, családtagok. Cséplőgép tulajdonosok voltak: Ropogh József, Papp Jenő, Gáll (Gazsi) Imre, Végh József, Debrenti (Sándor) Imre. Amikor a szükség úgy hozta (főleg a szegényebb családoknál) előcséplést végeztek – cséphadaróval, nem várva meg a nagy cséplést. Mi is az a cséphadaró? : 2 darab fából (botból) állt egy hosszú, egy rövid, ezeket egy bőrszíj fogta össze, ezek összeverésével a közéjük tett kalászokból kiverték a szemeket, majd utána megrostálták. Az átlagtermések igen alacsonyak voltak: 400 kg alakor/hold, 600-700 kg búza/hold. 1940-1944 között a magyar állam elrendelte a mezőgazdasági területek feltérképezését és annak tulajdonjogba való helyezését, ami meg is történt. Az 1948-as év volt az államosítás éve, amikor Meleg András földbírtokost kitelepítették családjával együtt és javait elkobozták. Az 1950-1955-ös időszak volt talán a legkönyörtelenebb a gazdáknak. Ezekben az években olyan nagy volt a beszolgáltatás (kvóta) az állam részére, hogy néha a betevő falat sem maradt meg a családnak, így a gabonát bort eldugták. Derce és málé kenyérre kényszerültek (még a padlást is leseperték) .

93

Kémer Az említett időszakokban a földterületeket nem hektárban, árban mérték, hanem : vékában – 1 véka – 11 ár – 3 négyszögöl - 1 négyszögöl – 3,60 négyzetméter holdban – 1 hold – 55-58 ár – 5 véka Következett a nagy változás, a szocializmus: 1955-ben a „Vörös Hajnal” társulás megalakulása, a szövetkezeti gazdálkodásra való áttérést jelentette: elnöke Debrenti D. (Doros) László. 1958-ban még két társulás jött létre: az „Ady Endre” társulás . Elnöke Szabó Ferenc és a „Haladás” állattenyésztési társulás, elnöke Debrenti L. (Laci) László. 1959-ben megalakult a „Május 1” Kollektív gazdaság , 44 család társulásával, elnöke Debrenti D. László. A gazdák a mezőgazdasági területeiken kívül, az állataikat, mezőgazdasági felszereléseiket (szekér, eke, borona) is be kellett adják a „közösbe”. A szövetkezeti gazdálkodás szovjet mintára alapult. Lassan bevezették a kultúrnövények gépesített munkálatait: szántás, vetés, karbantartás, betakarítás; műtrágyák, vegyszerek , jó minőségű vetőmagok használatát. Az új technológia bevezetése szükségszerűvé tette a mezőgazdasági szakemberek képzését és alkalmazását. Az új technológia alkalmazása meglátszott az átlagtermések növekedésében is: − búza átlagtermése : - 1965-1970-ben - 1600 kg/ha - 1975-1980-ban - 2300 kg/ha - 1985-1989-ben - 2900 kg/ha − kukorica átlagtermése: - 1975-1980-ban – 2200 kg/ha - 1980-1989-ben – 3200 kg/ha − burgonya átlagtermése: - 1982-1989-ben : 18-19000 kg/ha A hagyományos növények mellett még termesztettek: dinnyét, földiepret, hagymát, uborkát, paprikát, sárgarépát, cukorrépát, stb. A növénytermesztésben a legjö-vedelmezőbb volt a vetőmag termesztés: búza, árpa, zab, kukorica, bükkönyfélék, lóhere, lucerna, stb. Ugorka „szüret”

94

Kémer A gazdálkodás másik fő ágazata volt az állattenyésztés. A kémeri gazdák jószágszeretők, főleg a szarvasjószágot és a lovat szeretik és tenyésztik. Az állatállomány a kollektivizálás előtt sokkal nagyobb volt: - 1200-1400 szarvasmarha - 500- 600 ló - juh, kecske tenyésztése nem volt jellemző A termelőszövetkezet éveiben az állattenyésztés igencsak nagy fordulatot vett: csökkent a szarvasmarha állomány, 600-700 darab anyaállatra, viszont nőtt a juhtenyésztés iránti érdeklődés. Az 1980-as évek után az anya és apa állatok száma elérte a 3800-3900 darabot. Főleg az erdélyi „merinos”-t tenyésztették. E fajta feljavítása céljából komoly tudományos kutató munka folyt a juhfarmon, keresztezve az erdélyi „merinos”-t a Sztavropoli és az ausztráliai „merinos”-szal. A nemesített apa és anya állatokat országszerte értékesítették. Jelentős jövedelem származott a napos csirke neveléséből, a sertés és nyérc tenyésztéséből. A földművelés, állattenyésztés mellett voltak olyan mesteremberek, akik munkájukkal segítették a gazdálkodókat: kovácsok, asztalosok, kerékgyártók, kőművesek, ácsok, pintérek, stb. A termelőszövetkezet idején a földművesek jövedelmét kiegészítette a ruhacsipesz és cirokseprű készítésére szakosodott melléküzem. A termelőszövetkezet először brigádokra, majd farmokra és brigádokra volt osztva, ezeken belül csoportokra. A fizető munkaegység a „norma” volt, ez volt a jutalmazás alapja, ami pénzben és terményben történt. A gépesített munkálatok elvégzésére gépparkot létesítettek: − 1972-ben 12 traktor volt és 1 arató kombájn (önjáró arató-cséplógép) − 1976-ban 16 traktor és 4 kombájn − 1980-ban 22 traktor és 8 kombájn − 1985-ben 32 traktor és 12 kombájn a gépparkot 1992-ben számolták fel. 1989 változást hozott a falu életében is. Kezdetben a gazdák nagy lelkesedéssel fogadták a magánosítást. Elkezdődött a földterületek, erdők, tulajdonjogba való visszahelyezése. A község a következő összterülettel rendelkezik: 3562 Hernyótalpas traktor vetőgéppel ha, ebből 2938 ha mezőgazda95

Kémer sági terület, amelyből 1992 ha szántó, 31 ha szőlő, 45 ha gyümölcsös, 703 ha legelő, 167 ha kaszáló és 624 ha erdő. 1990 után a gazdák letettek 2320 igénylő kérvényt, 4894 ha földterületre, 591 kérvényt 465 ha erdőterületre. Jelenleg 1962 tulajdonlappal rendelkeznek a gazdák, s ennek alapján 4850 ha földterületet és 433 ha erdőt vettek birtokukba. Két jelentős korlátolt felelősségű társaság jött létre: a BIBROKEM KFT amely 170 hektár földterületet birtokol és a NORDMAN PRODUCT KFT amely kb. 350 ha bérelt földön karácsonyfa termesztéssel foglalkozik. A gazdák többsége él az EU-s és állami támogatási lehetőségekkel, de viszont nem nagyon élnek a pályázati lehetőségekkel. Jó lenne, ha egyre több fiatal használná ki a pályázati lehetőségeket, családi vállalkozásokat és farmokat létesítene, felváltva az idős nemzedéket, bebizonyítaná, hogy a föld, az erdő olyan kincs, amelyet nem szabad veszni hagyni. Olyan kincs ami a falu jövőjét biztosítja. A mezőgazdasági tevékenységben részt vettek: Kollektív elnökök: Debrenti D László Debrenti Árpád Szoboszlai Mihály Gergely Pál Oláh András Sulyok József Bartha Tibor – mérnök Paniti Imre

Vass Erzsébet Állatorvosok: Mirodot Bihari Tibor Ţentea Petru Buzgucza János György Erzsébet Nagy Béla Fazakas Lőrinc Márton József Ţurcaş Virgil Duca Alexandru

Mérnökök: Huéber György Molnár Károly Koszorus István Kincses Lajos Székely Mihály Tinkó Zoltán Tinkó Irén Bartha Anna-Mária Dani Sándor Dani Éva János Gyula Vass Zsigmond

Főkönyvelők: Kozák Jenő Tóth József Kissfalussy Erzsébet Vârşan Iosif Görög Margit Bálint Mihály

96

Kémer Géppark vezetők: Balla Miklós Bálint Lajos Ardai Géza Görög Miklós

Brigádosok: Gergely Ferenc Haidu János Szoboszlai (Dani) József Meleg Pál Görög László Szoboszlai Dániel Kása József Puşcaş Ioan Kémeri Mihály Gáll Lajos Gáll R. István Szekrényes Pál Balla András Fazekas András Szoboszlai Pál

Állategészségügyi tehnikusok: Zima András Oláh Pál Szász Gyula Lőrincz Ferenc Budai István Bálint Barna Debrenti László Oláh Sándor Szőrös Attila

Puşcaş Ovidiu

Összeállitotta: János Gyula – agrármérnők

Oláh Pál: A

Adatokat szolgáltattak: Katona Gyula, Gáll Bálint, Székely Gyurka, Oláh András, Görög Margit, Szabó (Están) István, Szőrös Pál, Meleg Pál, Gáll R. Bálint, Gergely András

kollektivizálás és következményei

A kollektivizálást megelőzően 1955-ben megalakult az első társas „Zorile roşii – Vörös hajnal” néven, Debrenti D.László elnökségével. Majd 1958-ban még 2 társas alakul „Ady Endre”, Szabó Ferenc vezetésével, valamint a „Progresul- Haladás” társulás Debrenti L. László elnökségével. A R.K.P. irányítása és parancsa alatt az értelmiségiek meggyőző munkát végeztek a falu lakóinak körében a közös gazdálkodás előnyeit hangozva, nehezebb esetekbe erőszakos meggyőzés is történt. Így 1959 március 30.-án, megalakul a Kollektív Gazdaság „Május 1” néven, 45 családdal, 93 ha területtel, nyolc tehén, 2 borjú, 158000 lej állóalappal. Elnöke Debrenti D. László (Doros Laci) lett. A párt erőszakos politikája révén a falu vezetősége jelentette a felsőbb szerveknek, hogy 1960 január 12-én befejeződött a falu kollektivizálása. Ez az eredmény nagy mértékben az R.K.P.

97

Kémer helyi tagjainak és a központi vezetőség erőszakos meggyőző munkájának volt a következménye. A kollektív gazdaság megalakulása után szervezett csoportok járták a falut, összeírták a tagok vagyoni alapját, jószág állományt, gépi felszerelést, melynek alapján kötelezték a lakosokat, hogy azokat beadják a közös alapba. Ez nagyon sok szomorúságot okozott az embereknek, hiszen meg kellett válniuk az életben szerzett javaktól. A kollektív munka megszervezése. Megkezdődött a brigádok, csoportok megszervezése, 6 brigád működött. Kezdetben a falu népe igyekezett részt venni a mezőgazdasági munkákba, majd a nem sikeres osztások, javadalmazások után elégedetlenségek voltak. Ekkor létrehozták a „kimért” területeket, amit kötelező volt megdolgozni bizonyos számú normáért, kerthelyiségére.

„Kolektív” gazdálkodás

Ekkor kezdődött meg a falu egy részének a kivándorlása, tehát menekült a mezőgazdasági munka elől. A családi gazdaságok leépültek, mivel csak a kis kerthelyiségbe termelhették azt amit akartak. Így az állatállomány nagyban csökkent. Csak néhány majorságot, disznót tartottak, nagyon kevesen 1 tehenet.

98

Kémer A kollektív gazdaság megalakulásakor a földet főleg állatokkal művelték, majd megalakult a Gép és Traktor Állomás, ahol több mezőgazdasági gép, traktor, vetőgép, kombájn állt a rendelkezésre. A jószágállományban új fajokat honosítottak, ami a helyi körülményekhez jobban alkalmazkodott. Ha összehasonlítást teszünk a kollektív gazdaság megalakulása előtti időszakkal az 1973-as adatokkal a következőket állapíthatjuk meg. Előtte 1973-ban Szárnyas 959 1383 Disznó 724 1303 Juh 84 2889 Ez azzal magyarázható, hogy a lakosság körében csökkent a jószágállomány mivel nem volt lehetőség a kicsi területen a takarmánynövények termesztése. A felsőbb szervek utasítása alapján a Termelő Szövetkezetet (ahogy későbben nevezték) kötelezik egyes növényfajták termesztésére, amely tudva volt, hogy nem felel meg a mi földterületeink (dohány, len, cukorrépa, szója). Ezért a terméshozamok minimálisak voltak, a termelt veszteségek annál nagyobbak. Mivel a megtermelt javak nagy részét be kellett szolgáltatni az államnak, a T.SZ. tagok kevéssel maradtak. Az elosztásnál sokszor történtek csalások, lopások. A falu lakossága az elégedetlenségért igyekezett menekülni városra, az iparba elhelyezkedni. Egy része ingázott a közeli falvakba, városra, mások végleg elköltöztek. A kémeriek „új lakhelye” főleg Nagyvárad lett. Itt szőlőhegyen, gyárakban dolgoztak. A kollektivizálás miatt megváltozott a falu lakosainak összetétele -míg 1950-ben 3564 lakosa volt, már 1970-re 3320-ra csökkent. Ez folyamatosan csökkenő irányzatot mutat. Így 1990-ben már 2000 lakosa volt, főleg a fiatalok, fiatal házasok mennek el, így a gyermekek száma is csökkent.

Soha nem csalódtam a kémeriekben (egy volt T.SZ. elnök visszaemlékezése) Engedjék meg, hogy én ne Monográfiát írjak Kémer községről, mert ahhoz mások sokkal jobban értenek. Én szeretném a saját sorsomon keresztül bemutatni, hogy mit kaptam én a kémeri emberektől.

99

Kémer Elvégeztem az egyetemet, a saját szülőfalum, Kárásztelek akkori vezetői, most már büszkén ki merem mondani, nem fogadtak be, attól féltek, hogy folytatni fogom a családom hagyományait, akik soha nem nyugodtak bele abba a sok igazságtalanságba, amit velük az a rendszer elkövetett. Nagyanyámat kitelepítették, nagyapámat bezárták, apámmal 4 évig ásatták a Duna-kanálist. De ennyit a nagyon régi múltról, amit a mostani fiatalok már hála Istennek nem értenek meg és ne is értsenek meg soha. Kémer befogadott. Ahol gyermekkorom óta nem jártam, nem ismert senki. Elkezdtem dolgozni a Termelőszövetkezetben, figyeltem az embereket, a környezetemet és lassan kezdtem rájönni, hogy milyen nagy szerencsém volt, hogy ebbe a nagyszerű faluba kerültem, ahol az emberek becsületesek, dolgosak és azokat is tiszteli és maguk közzé fogadják, akik „véletlenül” nem Kémeren születtek. Lassan lépegettem felfelé az úgy nevezett „szamárlétrán”. 1980 őszétől én lettem a Termelőszövetkezet elnöke 31 évesen. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy olyan emberek vettek körül, brigádosok, mint: Meleg Pali, Gergely Feri, Kása Józsi, Haidu János, Szekrényes (Pali) Pali, Gáll (Róka) Pista, fogatosok, sofőrök, mesteremberek és nem utolsó sorban olyan kitűnő főmérnök, aki ismerte Kémer minden szegeletét, János Gyula. Elkezdtek ”menni a dolgok”, ahogy mifelénk mondják, még akkor abban a szerencsétlen rendszerben amiben akkor éltünk, mert abban a rendszerben, az úgy nevezett „átkosban” is voltak jó dolgok és a rendes becsületes kémeri emberekkel lehetett nagyon sok jó dolgot megvalósítani. Tettük is a dolgunkat, szerintem becsülettel és tisztességgel, amit és amíg lehetett.

Szántás kisigával

100

Kémer 1985-ben leváltottak a gazdaság éléről, nem tisztem megítélni, hogy jogosan vagy sem, szerintem az élet azóta már eldöntötte, de elmondhatom, hogy ott azon a hideg novemberi napon a kultúrházban éltem meg, addigi életem egyik legszebb óráját, amikor az emberek azt „skandálták”, hogy nem értenek egyet a döntéssel, azt akarták, hogy továbbra is Kémeren maradjak. Én ott, abban a pillanatban igazi kémerinek éreztem magam, amit érezni fogok egész életemben. Bocsásson meg nekem az olvasó, ha ez a kis írás egy rövid önéletrajzzá kerekedett, de azt szerettem volna szívemből elmondani, hogy én soha nem csalódtam az igaz kémeri emberekben. Köszönöm. Bartha Tibor.

Kereskedelem, ipar és szolgáltatás Kémeren Szabó Gyula – vállalkozó Ha kinyitunk egy XX. század elejéről származó dokumentumot, például egy osztály tanulóinak névsorát, kiderül, hogy a szülők nagyon kevés kivétellel földművesek voltak. Egyetlen jövedelemforrásuk az volt, amit a földből verejtékes munkával megkerestek. A kereskedelem és az ipar valamilyen formája mindig jelen volt az ember éltében, hiszen szükség volt olyan dolgokra is, amit a föld nem adhatott és szükség volt olyan eszközökre, amelyeket csak mesteremberek tudtak előállítani. Biztos vagyok benne, hogy amióta a falu létezik megjelent a kereskedelem és az ipar valamilyen formája is az emberek életében. A kereskedők és a mesteremberek egy felsőbb „réteget” képviseltek a falu életében, hisz nekik jövedelmük, pénzük volt. A kereskedelem, ipar és szolgáltatás olyan tág fogalmak, hogy érdemes különválasztani őket.

101

Kémer

A kereskedelem A II. világháború végéig néhány zsidó család és a vándor kereskedők elégítették ki a lakosok vásárlási igényeit. A történelem viszontagságai következtében a zsidó családok eltűntek a falu életéből s helyükbe más kereskedők léptek, akik a háború után a „Hangya”Szövetkezet keretein belül próbálták kielégíteni a lakosok igényeit. Ebben az időben sokkal népesebb volt falunk lakossága mint most, bár nem rendelkeztek erős vásárlóerővel. A boltokban főleg az alapvető dolgok voltak kaphatóak: só, cukor, élesztő, olaj, ecet. Különös fontossággal bírt a falusiak petróleummal történő ellátása, hiszen ekkor még nem volt elektromos áram a faluban és a világítást a házakban, istállókban és sötét utcákon petróleumlámpával oldották meg. A petróleumot 200 literes hordókba szállították a boltokhoz és előre megszabott napokon árusították. Meg kell említeni olyan boltosokat, mint Balla Samu József, Buboi Gyuri később Gergely Pál, Kovács Károly, Szabó Zsófia, Szabó András, Kelemen Erzsébet, Balogh Erzsébet, Zima József. Előbb csak kis üzletek működtek a községünkben, melyeket „kisboltnak” neveztek és a Fogyasztási Szövetkezethez tartoztak. Az 50-es években kialakult egy árucsere forgalom, ami azt jelentette, hogy a vásárló pénzhiányban termékkel is fizethetett , leggyakrabban tojás volt a fizetőeszköz. A boltos a vásárló előtt minősítette a tojást egy karikaszerű mérőeszköz segítségével és annak nagysága függvényében szabta meg az értékét. Magam is számos, réten talált liba, kacsa és tyúk tojást cseréltem be az áhított cukorkára, „marmaládéra”. Az árubeszerzés ekkor még igen nehézkes volt, hiszen a szekér volt az egyedüli szállítási eszköz. Nem kis erőfeszítésbe került, amíg az árú a Szilágysomlyó-i központi raktárból a boltokba került. 1956-ban a Hangya Fogyasztási Szövetkezet kis boltjai helyére szép kivitelezésű „Universal” áruház létesült, ahol igyekeztek a falu lakosainak minden vásárlási igényét kielégíteni. Mellette három kisbolt is működött még. Az áruház három részleggel várta a vásárlókat: élelmiszer, textil, vas- és vegyi áru. Később kocsma, cukrászda és könyvesbolt is létesült. Természetes folyamat volt, hogy nőtt a kereslet, a vásárlók igénye, hiszen a kisipar és szolgáltatások megjelenése biztos állásokat és biztos havi fizetéseket jelentett. Így a vásárlói erő megnövekedett, községünk egy nagy fejlődésen ment át. Megsokszorozódott az igény az elektromos árucikkek iránt. Egyre nagyobb lett a kereslet az építkezési anyagok iránt is. Érdemes megemlíteni, hogy az 1970-es 80-as években a Fogyasztási Szövetkezet üzleteiből közel 350 db televízió, 600 db rádió, 250 db hűtőszekrény, 250 db mosógép 300 db kerékpár,

102

Kémer 100 db szobabútor és még rengeteg más nagy értékű árú lett értékesítve. Az áruellátás ekkor már gördülékenyebben történt, teherautók segítségével. Ebben az időszakban a Fogyasztási Szövetkezet monopol helyzetben volt, hiszen nem volt konkurencia, de ki is tudta elégíteni a vásárlók minden igényét. Az alapvető élelmiszerek és a fent említett elektronikai cikkek mellett nagy mennyiségben értékesítettek műtrágyát, építkezési anyagokat, napos csibét, tyúkot, sőt sertést is. A kereskedelmi egységekben ebben az időszakban a következő személyek dolgoztak: Kása Irma, Oláh Berta, Oláh Erzsébet, Orbán Antal, Orbán Vilma, Oláh Miklós, Oláh Irén, Szoboszlai Dániel, Szoboszlai Eszter, Kovács Károly, Kovács Zsuzsánna, Bálint Gyula, Szabó Lajos, Szabó Gizella, Szabó Irma, Bálint Irma, Kása Éva, Jurje Ioan, Szekrényes Imre, Szekrényes Erzsébet. A Fogyasztási Szövetkezet elnökei: Szabó Mihály, Gergely Pál, Oláh Pál, Szoboszlai Dániel és Szabó Gyula. Alulírott közel 34 évig töltöttem be ezt a tisztséget 1974- től 2008-ig, a Szövetkezet megszűnéséig. A kereskedelemmel párhuzamosan kialakult a termékfelvásárlás is. Az 1960-as, 1970-es években ez a tevékenység nagyon jól fogott a termelőknek, hiszen értékesíteni tudták a felesleges termékeiket, árucsere formájában. Jól működött a tojás, tyúkhús, nyúlhús, dió, paszuly, toll, zöldségek, gyümölcsök, gyógynövények felvásárlása. Később viszont ez a tevékenység a lakosság elszegényesedéséhez vezetett. A Kommunista Párt intézkedése révén mindent be kellett szolgáltatni az állami alapba. Kötelezővé vált minden család részére hogy leszerződjön és beszolgáltasson tejet, zöldséget, gyümölcsöt, minden fajta húsféléket, tojást és egyéb termékeket. A ’70-es évek végén véget ért a „jólét” is és a ’80-as évek beköszöntésével egyre jellemzőbb lett a hiány, a nincstelenség, az ürességtől kongó boltok, csupasz polcok. A ’80-as évek vége felé annyira elfajult a helyzet, hogy az alapvető élelmiszerek fejadagként voltak árusítva névjegyzék alapján és ellenértékben be kellett szolgáltatni a fentebb említett termékeket. Sokan emlékszünk még rá, hogy a fejadag például cukorból 0,50 kg, olajból 0,40 l, lisztből 5 kg volt személyenként, havonta. Ezek a megtorló intézkedések is hozzájárultak a kommunista rendszer bukásához. Az 1990-től napjainkig terjedő időszakot a falu kereskedelme terén már nem a Szövetkezet egyeduralma jellemzi. A forradalmat követően elkezdődött a privatizáció és egyre több magánkereskedő jelent meg. Sokan belevágtak a kereskedésbe, azt gondolván, hogy ez a meggazdagodásnak egyik legkönnyebb módja, de rá kellett jönniük, hogy nem így van és végül feladták. A Fogyasztási Szövetkezet üzletei egyre jobban perifériára szorultak Kémer kereskedelmében, mígnem 2008-ban teljesen eltűntek. Kialakult viszont a piacgazdálkodásnak egy olyan formája, amelyben mindenki keresi a helyét. 103

Kémer Falunkban újra indut a hétfői piac, mely a mezőgazdasági termékek értékesítése végett lett megalakítva, de ma már nem ezt a célt szolgálja. Hétfőnként, amolyan vándorkereskedők özönlik el a falut nem csekély kárt okozva a tisztességesen adót fizető helyi kereskedőknek. Az elmúlt közel 20 évben nagyon sokat változott a kereskedelem. Míg a ’90-es évek elején fárasztó munkával járt amíg az árut elhoztuk a boltjainkba, ma már az árú mondhatni házhoz jön. Jelenleg Kémeren 12 bejegyzett üzlet található. Ezekben az üzletekben mindenféle árú kapható. Az áruellátás akadálymentesen zajlik hiszen több mint 50 cég kínálja és szállítja áruit a községünkbe. Mivel a falu kereskedelme több kézben van nem beszélhetünk szervezett kereskedésről. Egyre gyakoribb, hogy a vásárlók heti vagy havi nagy bevásárlásaikat a közeli városok bevásárlóközpontjaiban ejtik meg, ami szintén kedvezőtlen hatással van a helyi kereskedelemre. Napjainkban a mezőgazdasági termékek értékesítése a faluban csak alkalmi vételek útján történik, ez azt jelenti, hogy a termelők állandó bizonytalanságban vannak, hiszen sok esetben nem tudják értékesíteni a termékeiket.

Ipar és szolgáltatás Ez a két tevékenység szorosan kötődik egymáshoz. Amíg az ipar egy új termék létrehozását jelenti addig a szolgáltatás egy fontos igény kielégítését oldja meg. A közös bennük az, hogy mindkettő hozzáértést, szakképzett munkát igényel. Az ipar nagyon fontos a kereskedelem szempontjából is, hiszen ez szolgáltatja az áruk többségét. Kémer viszonylatában, amikor iparról beszélünk, természetesen a kisiparra gondolunk. Községünkben már az 1940-es években meglehetősen fejlett volt a szolgáltató ipar. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy nagy létszámú volt a közösség, megjelentek az igények és a közelben nem létezett város. Ez szükségessé tette, hogy kialakuljanak bizonyos szolgáltató egységek. Mivel az alapfoglalkozás a földművesség volt, nagy igény volt a kovácsok, kerékgyártók, asztalosok, ácsok, szabók, cipészek munkája iránt. Ezek a mesterek nagyobb jövedelemre tettek szert és így felsőbbrendűséget élveztek a földművesekkel szemben. Ők állították elő a földművesek számára nélkülözhetetlen eszközöket: kapát, ásót, lapátot, patkót, kötelet, stb.

104

Kémer Meg kell említeni a régi idők mestereinek nevét: János Gyula, Jári Sándor, Szabó Imre, Gergely Ferenc, Szekrényes András, Lőrincz Sándor, Balog András, Meleg (Gyaraki) Bandi, Géczi Andor, Andor Lajos, akik kovács, kerékgyártó, faesztergályos és asztalos mesterek voltak. Ha az ipar ás szolgáltatásról akarunk beszámolni, akkor meg kell említeni a következő mérföldköveket: 1959-ben fejeződött be a kollektivizálás. Ebben az időszakban még csupán a Fogyasztási Szövetkezetnél működött néhány egység, műhely. Azonban az alapvető szolgáltatások már ekkor megtalálhatóak voltak községünkben. Ezek még kezdetleges felszereléssel működtek, itt még nem lehet beszélni fejlett technikáról, elektromos gépekről, hiszen még csak később lett bevezetve az elektromos áram a településünkre. A Fogyasztási Szövetkezet keretein belül működött a férfi- és női varroda, asztalos-, cipész, fényképész-, borbélyműhely.

Varrótanfolyam

Ezekben a műhelyekben jól képzett mesterek tevékenykedtek: Fazakas Gyula, Kósa Gyula, Víg Dezső, Bozsoki Lajos, Tulkos Sándor, Bereczki Sándor, Debrenti Gyula, Kása Éva, Ardai Erzsébet, Seres Berta, János Imre, Oláh András, Szekrényes Miklós . Ebben az időszakban a Termelő Szövetkezetben is kialakult a szolgáltató ipar. Itt elsősorban kovács, kerékgyártó, asztalos, lakatos műhelyekről számolhatunk be. 105

Kémer 1962-1989 időszakban, főleg 1975-től kezdődően óriásit fejlődött községünk ipara, mind a Fogyasztási Szövetkezet, mind a Termelő Szövetkezet keretein belül. A Termelő Szövetkezett keretein belül működő egységek nagy mennyiségben gyártottak és szállítottak az ország különböző részeibe ruhacsipeszeket, ládákat, seprűket, sőt bútorokat. A meglévő műhelyek korszerűsödtek, de újak is jöttek létre: pékség, tésztakészítő műhely, pálinkafőző, malom, deszkavágó, és megalakult a szállítás is, mint szolgáltatás. Ezekben az egységekben több mint 100 munkás dolgozott. Vezető beosztású személyek: Szekrényes Miklós, Ratiu Vasile, Balla Erzsébet, Szentmihályi László, Szabó Bálint, Gáll Árpád, Kovács Ferenc, Kovács Béla, Lőrincz Imre. Ezek az egységek óriási fontossággal bírtak a Termelő Szövetkezet keretében, hiszen a munkások biztos megélhetése mellett olyan jövedelmet hoztak, amellyel az állattenyésztést, illetve a növénytermelést is támogatni lehetett. A Fogyasztási Szövetkezet keretein belül egyre több termelőegység létezett különösen 1975-től kezdődően. A Szövetkezet fénykorában 120 munkást foglalkoztatott. A következő iparágak és szolgáltatások működtek: férfi- és női varroda, hímződe, kötöttáru készítés, paplangyártás, fodrászat, tésztakészítő, kukoricapehely készítő, palacsintasütő, ropigyártás, zoknigyártás, szódavízkészítés. Volt kőműves, festő és cipész is. Ezeket az egységeket a következő munkások irányították, vezették: Seres Berta, János Imre, Debrenti Irén, Szekrényes Eszter, Ardai Erzsébet, Oláh András, Seres Sándor, Szabó István, Szabó Lajos, Kása Piroska, Gáll Olga, Székely Eszter, Gáll Emma, Kémeri Sándor, Szőrös Irma, Oláh Miklós, Szabó Emma.

Kötöde

106

Kémer

Varroda

Említésre méltó, hogy a Fogyasztási Szövetkezet az ipari termelés területén éveken keresztül az első helyen volt a megyében. A termékek az ország minden területére eljutottak, sőt Franciaországba és Oroszországba is voltak exportálva. 1989-ben egy korszak lezárult. A forradalom után ezek a termelői egységek rendre meg szűntek. A Termelő Szövetkezet felbomlott, a munkásokat szélnek eresztették, sajnos ez a folyamat, bár kissé lassabban a Fogyasztási Szövetkezetnél is bekövetkezett. Kezdetét vette egy privatizációs folyamat. A több mint 200 munkás, akiknek a megélhetése egyik napról a másikra bizonytalanná vált nehéz helyzetbe került. Sok munkanélküli lett és az emberek rá lettek kényszerülve, hogy a jól kitanult szakmát elhagyva az ország határain kívül keressenek megélhetést. Akadtak azonban olyan szakemberek, mesteremberek, akik hittek a jövőben és vállalkozásokba fogtak. Így jelenleg községünkben működik egy korszerű pékség, varroda, több kőműves csoport, szervezett, törvényes keretek között. Sok engedéllyel működő csoportosulás is létezik, kik főleg az építkezéseken keresik meg a kenyerüket. Az utóbbi években számos munkahely alakult, sokan hazatértek külföldről amint lehetőségük akadt itthon munkahelyet találni. A kereskedelem, ipar és szolgáltatások jövőjéről beszélni így a gazdasági válságban nem egyszerű. Most a legfontosabb a talpon maradás! A

107

Kémer kitartó és tisztességes munka, a befektetett energia reméljük, hogy meghozza jutalmát! Kémer sokat fejlődött az elmúlt években, évtizedekben. Jövőjét a faluturizmus kialakításában és fellendítésében látom. Lőrincz Sándor: Egészségügyünk mai

helyzete

Utolsó egészségügyi beszámoló majdnem 10 éves múltra tekint vissza amikor Orbán doktor harcolt községünk egészségügyi ellátásáért, állapotáért. Sajnos úgy érzem tul sok pozitívumról azóta sincs mit beszélni. Utóbbi években úgy néz ki, hogy megoldódik részben a falu orvosi ellátása Dr.Angyal Pataki Edith jóvoltából. Azért írom, hogy részben hiszen a doktornő Kémer mellett még Kárásztelek ellátását is biztosítja. Azért részben, mert a heti 3 nap (amikor itt van) 4 nap fedetlen van. Főleg a hétvégék elkeserítőek a betegek részére, mert akkor egyáltalán kilátástalan a helyzetük. Bármilyen egészségi problémával Szilágysomlyóra kell bejutni és esetleg hazajutni - ami bizony sokak számára nagyon terhelő anyagiakat vonz maga után. Szépen rendbe tett rendelő áll a betegek rendelkezésére az említett 3 napon a hétből, amikor a gyógyszerellátás is biztosítva van a betegek részére.

Orvosi rendelő

108

Kémer Sajnos ez a három nap kevés egy olyan faluban ahol ennyi idős – beteg ember van. Néha több órába telik – a rengeteg írni való miatt - amíg rá kerül a sor a vizsgálatra. Kérdem én hogy milyen lehet a vérnyomása egy vérnyomásos betegnek több órás várakozás után? Sajnos úgy értem a biztosítótársaság által rendelkezésre bocsátott pénzből ennyire futja. Pedig egy 1800 lelkes faluba és amelyik falu annyira szétszórt mint Kémer nem egy aszisztensre lenne szükség! Visszaemlékszem ezelőtt 25-30 éve állandó családi orvosa, fogorvosa, 3-4 középkádere volt a falunak és 2 kisegítő személyzettel rendelkezett az intézmény. És mindenkinek volt napra beosztott feladata! Falunk lakossága az utóbbi évekbe is apadt de sajnos a krónikus betegségek száma egyre nő. Visszatekintve csak 8 évre, lesújtó eredményekre találunk (30-50%-os növekedés): - cukorbetegek száma 16-ról 28-ra nőtt - rákos betegek száma 18-ról 28-ra nőtt - vérnyomásos betegek száma 65-ről 190-re nőtt - szív betegek száma 47-ről 66-ra nőtt - máj cirózisos betegek száma 15-ről 37-re nőtt Egyedül a TBC betegek száma apadt, ami különösen a rendelkezésre álló védőoltásnak köszönhető (2-3 beteg). Azok az intézkedések amelyekre készül a kormány, az úgymond vizsgálatidíj befizetése (vizsgálatonként 5 lej családi orvosoknak, 10 lej szakorvos, 100 lej kórház) nem sok javuláshoz vezethetnek. A betegek nagy része nem engedheti meg magának ezt a plusz költséget! Mindez súlyosabb betegségek kialakulásához vezet és csak későre jut el a beteg kezelésre. Sok a fiatal munka nélküli, kevés a munkahely, idegenbe már nem éri meg a nagy önköltség miatt elmenni, így a születendő kis gyerekek létszáma is kevés. Összehasonlítva az 1970-es években 45-50 születés, 2000 körül 30-35, 2007-2008 15-23 születés. Tehát jelenleg a lakosság apadása folytonos, valamit tenni kellene. Könnyü ezt mondani. De hát ott vannak az erre hivatottak, választottak akiknek ezzel is kellene foglalkozniuk. A most élő kémeri lakosok emlékezete szerint a következő orvosok és asszisztensek szolgálták a falu lakosságát: orvosok: - Hoffmann Frigyes–több mint 20 évig szolgált Kémeren (kb.1927-1948) - Joanovits János-40 évig szolgált Kémeren (kb.1949-1989) - Pinţa Dan, Pinţa Stelian, Tabacu Marius és még mások (kb.1990 – 1998) - Orbán János (kb.1998-2002) 109

Kémer - Romanciac Violeta (2002 – 2004) - Angyal-Pataki Edith-Cristina (2004) fogorvosok: - Gáll Judith, - Izsák György, - Barta Márta – az 1970-es évek elején, közepén gyógyszerészek: - Fándli Csaba - az 1960-as évek közepe táján - György Erzsébet - 2007 – től egészségügyi asszisztensek: - Huéber Edith, - Kanizsai Ildikó, - Lőrincz Sándor, - Kabai Margit, - Tiba Ana, - Dózsa Margit, - Csepei Eszter, - Paniti Ferenc, - Kocsis Barna,

110

Kémer Borzási Bálint: Egy kis

segítségnyújtás

A magyarországi Kelet-Európa Misszió Alapítvány egyik munkatársa, név szerint Fekete Erzsébet, aki kémeri származású, 2006 tavaszán azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy nem-e szeretnénk részt venni egy gyermektámogatási programban. Ez a program abból áll, hogy Magyarországon élő emberek 5000 forinttal támogatnak havonta családokat, akik kevés jövedelemmel rendelkeznek. Mivel Fekete Erzsébet nagyon kötődik szülőfalujához, Kémerhez, ezért gondolt arra, hogy jó volna, ha kémeri gyerekek is részesülnének ebben a támogatásban. Mi örömmel elvállaltuk azt, hogy önkéntesen segíteni fogunk ebben a munkában. Ez a munka azzal kezdődött, hogy fel kellett kutassuk azokat a családokat, ahol több gyermek van, és segítene a helyzetükön egy ilyen támogatás. Mivel mi kevésbé ismertük a Kémeren élő családok anyagi helyzetét, segítséget kértünk azok részéről, akik jobban ismerték a családokat. Így 2006 tavaszán sikerült mintegy 20 családot bevonni ebbe a támogatási programba. Ezeknek a gyerekeknek minden karácsonykor ajándékot vittünk, amit az alapítványtól kaptunk. Ezenkívül időnként élelmiszercsomagot és ruhát is osztottunk ezeknek a családoknak. Azóta voltak olyan támogatók, akik egy vagy két év után nem tudták tovább vállalni a támogatást. Jelenleg körülbelül 16 család részesül ebben a támogatásban. Ezeknek a támogatásoknak nagy része a Budapesti Pasaréti Református Gyülekezethez tartozik. Ezek között vannak olyan emberek is, akikről nem lehet elmondani azt, hogy gazdag emberek, de gazdagodni akarnak az adakozás által. Van olyan is köztük, aki eljött Kémerre, mert találkozni akart a támogatott családdal. Megható volt számunkra, amikor az egyik támogató arra kért, hogy folyamatosan tájékoztassuk őt a gyerek és a család állapotáról, mert ő nem csak pénzzel szeretne segíteni, hanem rendszeresen szeretne imádkozni értük. Elgondolkodtató számunkra, hogy mennyire vagyunk készek ilyen segítséget nyújtani embertársaink felé. Mivel a munkanélküliség és a nélkülözők száma folyamatosan nő, azon gondolkozunk, hogyan tudnánk minél több embernek segíteni, hogy el ne veszítsék az Istenbe vetett hitüket és bizodalmukat.

111

Kémer

Kémeri hagyományok, népszokások, a kémeri népnyelv Hármaslakodalom Igaz történet Van nekem egy régi fényképem. Hogy milyen régi? Legalább húsz évvel öregebb mint én, pedig én is már a hetven körül járok. Ez a kép dokumentum, mert akiket ábrázol, már régen nem élnek csak bátyám és az én emlékezetemben még egy ideig. Ki tudja meddig?

Orbán Károly, családi kép

Jelentős kép ez. Apai nagyapám családi képe. Készült valamikor a század elején. Közbül, az első sorban nagyapám, az öreg kurátor, középtermetű, pirospozsgás, barna, még mindig erejében lévő, tömör bajuszú, dús szemöldökű és hajú férfi. Háziszőttes, paraszti szabású vászon ingben, bő ráncos gatyában, csizmában, sok apró gombos nyakig zárt fekete mellényben. Egyik kezében elmaradhatatlan pipája, másikban maga elé tartott fekete kalapja. Fekete, beszédes szeme még most is úgy néz rám, mintha azt mondaná: - Ügyelj kölyök! 112

Kémer Mellette jobbról nagyanyám. Áldott emlékű, mindig zsörtölődő, mindent megbocsátó nagyanyám. Itt még virágzó szemű szép asszonyiságának delén. Világos gesztenye haja engedelmesen, simul a menyecskésen hátrakötött fekete? - de mindenesetre sötét színű fejkendő alá. Meleg tekintetű kék szeme még itt is ölelő-szánó szeretettel ölel. Ő is ünneplőben van, fehér háziszőttes, könyökön csak kissé alul érő lazabuggyos ujjú ingben, sötét színű szoknyában, köténnyel, felül fekete apró gombos, zárt mellény, melyből a nyaki résznél színesen buggyan elő a sokvirágos, barnás földű zsalikendő. Baloldalt, nagyapám mellett öreganyám, nagyanyám édesanyja... A legrégibb ősöm, akit legalább – képről – ismertem, ismerek. Hogy ő előtte kik voltak, unokáim után kik lesznek, arról én már nem tudok. Egyik vége a láncnak – amelynek én egy szeme vagyok – a múltba vész, a másik a jövőbe. Öreganyám, vagy mondjam úgy öreg nagyanyám, már kimondottan öregasszonyos viseletben, fekete, hosszú ujjú blúzban, fekete szoknyában, fekete, előrekötött fejkendőben van. Mögöttük, a hátsó sorban az öt gyerek: Zsuzsi, Dani, Erzsi, Kalári, Ilona. Az első három lány is már férjnél van. Öltözetük így asszonyos, nagyanyáméhoz hasonló, fehér háziszőttes, nyakban lazán zárt gallértalan ing, lazán-buggyos, könyökön alig alul érő ingujj, érdekessége, hogy az ingujj keresztben van ráncolva, öt-hat hajtásba mángorolva, sötét szoknya, csizma, sötét színű kötény, de felül már világosabb színű, élénkebb virágos, nyakbanmellre keresztben kötött zsalikendő mellény nélkül. Fejükön különböző színű, virágos, menyecskésen hátrakötött fejkendő. A fiatalember ruházata: magas, zárt galléros háziszőttes ing, hosszú, keresztbe ráncolt, vagy inkább csak hajtogatott mángorolt ujjal, amit kétgombos kézelő szorított a csuklóra. Az az ingnyak is kétgombos, zárt. Ezen felül fekete, elől a nyaknál kissé kihajtott gallérú egysoros pitykés mellény, alul csizmanadrág – az ünnepi fekete aba posztó – és csizma, na meg, munkanapokon a surc. A bal szélen Ilona. Még lány. Hajadonfővel. Haja hátra fésülve, középen elválasztva, hosszú két ágba fonva, hátára eresztve. Ruhája korának megfelelően fehér háziszőttes ing a szokásos laza, keresztbe hullámosított könyökön kissé alul érő ujjakkal, fehér szoknya, fehér, csipkealjú kötény, sok apró gombos sötét színű mellrevaló, mely alul a zsalikendő virágos sarka és rojtjai buggyan ki a nyaknál és a vállaknál, valamint a csípők felett, és a csizma. Fekete csizma. Mert mindenki azt viselt, fekete csizmát. A különbség csak az volt, hogy a férfiak inkább kerek orrú, félkemény szárút, a nők meg puha szárút, félmagas sarkút, a szárak tetején piros bőrszegéllyel. Na meg a csizmaorr is hegyesebb volt mint a férfiaké. A nők ruhaalja általában bő, sokráncú, előtte 113

Kémer kötény, asszonyoknak inkább sötét színű, lányoknak világos-színes és főleg ünnepi fehér, lefelé széles hajtásokba ráncolva. Ehhez jött télen a nőknek a hárászkendő, férfiaknak a nagyujjas, azaz a háromnegyedes félcombig érő posztókabát. Régebben, amikor az a kép készült, hárászkendő meg nagyujjas helyett a daróc meg a guba volt. Mikor én gyerek voltam, már csak egy nagy gallérú daróc, - durva posztó ujju szűr- hányódott a ház körül, nagyapám használta derékalj helyett, télen bent a gyékényágyon, nyáron meg a pinceföldjén ha – már dologképtelen lévén – le akart napközben dűlni egy-egy kicsit. De guba még volt három, egy kopott szürke, még apám is használta ha nagy hidegben valahová hosszú útra ment. Meg megvolt a ládába eltéve a nagyapámék két szép esküvői gubája. A menyasszonyé, a nagyanyámé, hófehér, a nagyapámé, a vőlegényi hollófekete. Csodaszépek voltak. Fénylő szőrű kis guba volt mind a kettő, derékig, farig érő. Sokért nem adnám ha ma még meglennének. Hát, látszólag ennyit mond ez a régi kép. De nekem, a legkisebb unokának, aki tudom, hogy a nagyapám pipájához még egy kostök – sallangos – pipaszurkálós dohányzacskó is tartozott – nem egyszer látszottak ormói a kopasz fejemen, ha már a szép szó sehogy sem használt – s aki még hallom még áldott lelkű nagyanyám – vagy ahogy nálunk mondtuk, nanám csodálkozó kérdését: Hogy a szigorába tudsz olyan rossz lenni te fiú? – Nekem még többet is mond. De most nem az én emlékeimet akarom itt sorolni, másra gondolok. Nézem a képet: Dani, Erzsi, Kalári. Fiatalok, szépek. Még a harmincon innen valamennyi, és amellett, hogy testvérek, ráadásul egyszerre volt az esküvőjük. Hármaslakodalom. Száz évben egy ha előfordult egy-egy családban a mi falunkban. Az övék az volt, hármaslakodalom. Hát nem is volt az olyan egyszerű dolog, mert.... A nagyapám családja tekintélyes, elég jómódú család, nagyapám már hosszú évek óta kurátor, - egyházi főgondnok, a presbitérium elnöke, s az ebben a nagy református faluban vetekszik a bírósággal, ha nem több – ami tekintélyt ad. Azonkívül jószághoz értő, szívességből gyógyító, eret vágó, horpasz lékelő, ha valamelyik jószág herébe, lucernába tévedve felpuffad, malac, borjú herélő. Szóval tudományos ember és nem kapzsi, szívesen segít ahol lehet, akin csak tud. Nanám, meg úgy járnak hozzá a faluból mint a patikába, százféle gyógyfűnek ismerője kezdve a hársfa virágtól, mentától, székfű virágtól a pemetefűig, disznógyöngy lapuig, bodzavirág, vadrózsabogyó, fagyöngy és még százféle lapu, virág, gyökér, ág, árnyékon szárítva, külön kicsi cédulával ellátott zacskóba téve. S tudja mindenkiről mikor, hol kell szedni, mivel mit lehet gyógyítani, miből mennyi kell gyereknek, felnőttnek, s adja csak úgy 114

Kémer „Istenfizeséért”, elég jutalomnak érezve ha látja, hogy használ az orvosság, ha megszűnt a hasfájás, a nyilallás, a láz, az étvágytalanság, a szaggató köhögés, ha meggyógyul a seb. Útilapu, tengeri hagyma levél, csikófarok, vagy ahogy itt nevezik üvegmosó, pálinkás hagyma, köménymag, sáfrány, mind az ő orvossága. Áldja érte a fél falu. Aztán öt szorgalmas, értelmes, szép gyerek, volt látszata munkájuknak, értelme szavuknak, csinyja magatartásuknak. A lányok meg is találták a magukhoz illő, megfelelő párt, mert Erzsinek Oláh György-Ferenc, Kalárinak Lőrincz Imre méltó, megfelelő élettárs lesz, ez már eldöntött tény. Hanem Dani?!... Dani nem arra jár amerre a szülők akarják. Ő, aki után a legszebb, legelsőbb lányok sóhajtoznak, reménykednek nyíltan, vagy titokban, akit a legjobb módú gazdák látnának szívesen a családban, nem arra jár amerre a szülők akarnák. Nem kell neki a sok, a nagy ígéret, nem csábítja, hogy maga gazdája lehet egyszeribe, nem, hogy nagyobb portát tudhat a magáénak mint akár az apjáé, nem a sok jószág, nagy ház. Neki pont csak Meleg Kati kell. Kati, a Meleg Imre legkisebb árva lánya, aki nem, nem lehet rá mondani semmit, szegény, szép, szorgalmas gyermek, ha jól számítjuk még hoz is annyit a házhoz amennyi Daninak jut majd. De hát Meleg Imre, abból a nagy szalmás házból, meg a Doros-Debrentiek akik Katinak anyai ágon fő familiája, hogy jöhet a Pujkás-Oáh familia mellé? Aztán meg, az a lány árván nőtt fel, anya nélkül. Van annak szükséges bennvalója, bútora, ágyneműje, zsákja s egyebe ami megfelel egy magunkszőrű gazdának? Jószágjuk alig van, így azt nemigen adnak vele. Találkoztam vele a minap a boltban. Nem mondom, szép, nyúlánk leányka, erősnek is néztem, látszik, hogy dolog után él, barna arcáról úgy pillantott rám szerény tekintetű kék szemeivel mintha arra kért volna, ne haragudjak rá, nem akar ő semmi rosszat. Közben öntudatlan mozdulattal simította hátra homlokába makrancoskodó holló fekete haját. Hanem mégis Meleg Imre, meg a Doros-Debrentiek mikor nem lehetne akit csak akarunk. Aztán te Dani, hová tetted az eszed? Nem a szemed, mert igaz, szép a lány, de az élet nem annyiból áll, ahhoz még sok minden kell, abból nem lehet megélni, családot nevelni, gyarapodni. Jó-jó, élni sokféle képen lehet, de nem mindegy hogyan, látod B.D.-ni, vagy L.K.-ni, meg G.S.- ni mindened lehetne. Csak Kati nem! Jó-jó, mi is tudjuk, nem csak kenyérrel él az ember, hogy a gazdagság nem minden... de... Aztán újra számtalan de ...meg vita heteken át, amíg végül minden megtört Dani ellenállásán. Neki csak Kati kell, akkor is ha nem olyan rongyos családból való. És Dani, amikor már nem talált más választ a sok felsorolt kifogásra olyat mondott a szüleinek amire tovább nem volt mit mondani. Ezt!!

115

Kémer Valamikor, kedves szüleim – úgy mondják a faluban – édesanyámék se, főképp édesanyám sem tulajdonított olyan nagy fontosságot a Pujkás-Oláh familia rangjának, hogy valakinek a cselédjükön akadt meg a szeme, pedig gazdag volt, egy lány volt, szép lány volt, hatökrös gazdák forgolódtak körülötte. És lám csak, hála Istennek, boldog, szép családjuk van és nem kell lesüssék szemüket senki előtt a faluban. Nem ismerte édesanyám azt a lányt?? Hogy így elfelejtette? Már ezek után nem volt mit mondani. Így aztán sok tusakodás után ez is eldőlt. Mert igaz is, mi kifogásuk lehet Kati ellen? Hogy árva, hogy szalmás házuk van, hogy rangosabb szülők gyermeke? Mert különben csak jót hallottak róla. Még azok sem tudtak róla rosszat mondani, akik magukat szerették volna Danival elvetetni. Testvérei is maga földjén, maga kenyerén élő jó gazdákhoz mentek férjhez, Zsuzsi Tulkos (Están) Ferenchez, Mária meg Budányi-Szekrényes Józsihoz. Hát ha már így van, ha mindent meggondolunk és helyesen értékelünk, mást is magunkat is, - nincs értelme a további húza-vonához. Aztán megkezdődött a nagy készülődés. Nem, nem a hozomány, az új asszonnyal járó kötelező dolgok. Azok már rég ott sorakoznak a kredencben, padláda-fiába, hófehérre szapulva, simára mángorolva. A párnafejek szépen szőve, vagy kivarrva színesen, a barackmagosra, cseresznyemagosra, táblásra szőtt abroszok rojtjai szépen megkötve, a függönyök, a díszkendők azsúrozva, a takaró ruhák virágosan, rojtosan, a zsákok, tarisznyák körmönfont madzaggal ellátva, a lepedők beszegve, törülközők, konyharuhák, szakasztóruhák és minden ami egy rendes házhoz szükséges, készen áll. Hanem ki kell választani, fel kell kérni a násznagyokat, hívogatókat, vőfényeket, nyoszolyólányokat, kontyoló asszonyokat, szakácsnőket, borgazdákat, meg kell beszélni kiket hívnak vendégül, össze kell szedni edényt, evőeszközt, kancsót, poharakat. Be kell állítani a hatalmas főzőkályhát, ahol meg lehet főzni a húslevest ötven kövér tyúkból, fél borjúból egyszerre. Tésztát kell gyúrni, nyújtani, fű-vékony laskára vágni, bordán bodoríntani. Elő kell készíteni a zöldséget, murkot, petrezselymet, sáfrányt, apróra vágott petrezselyemlevelet. Elhelyezni, csapra ütni a boros, pálinkás hordókat, hogy minden kéznél legyen. Összehordani, előkészíteni az asztalokat, az ülő alkalmatosságot három-négyszáz ember részére, mert ... Tanácskozni a vőre-menyre-menendőkkel, azok szüleivel, meghatározni a napot, megbeszélni a jegyzővel, pappal a pontos órát arra a bizonyos csütörtökre. Mert itt a lakosalom mindig csütörtökön van. Hogy miért? Azért, hogy – amit tréfásan mondani szokták – vasárnapra be tudják fejezni. Jaj Istenem, még „rozsmalintot” is szedni, kérni kell, a vőlegények mellére, kalapjára, a vőfények botjára, bal vállára, kalapjára. Előszedni, 116

Kémer átmángorolni a már rég kész varrottas, rojtozott kendőket a hívogató, a vőfények, de még a zenész bal karjára is. Mert nagy esemény egy lakodalom egy család, az egész falu életében. Hát még ha egyszerre nősül a fiú és megy férjhez a két húga? Ha hármaslakodalom van! Hetekkel előbb készülnek már nem csak az illetékes családok, hanem szinte az egész falu, mint közvetlen résztvevő, mint vendég, vagy csak mint bámészkodó. Mert ki tudja, látunk-e még ilyet ebben az életben? Szinte pezseg az egész falu! Aztán elindulnak a hívogatók. Hat egyszerre. Mert a kétházas lakodalom járja ebben a faluban. Külön múlat csütörtöktől vasárnapig a vőlegény és külön a menyasszony vendégserege. A fiatal pár úgy éjfél-feléig a fiús háznál van, amíg vége a vacsorának, vége a menyasszonytáncnak, aztán a vőfélyek kíséretében átmennek a leányos ház vendégeihez. Ott is időznek, eljárják a menyasszony táncát, aztán visszamennek a fiús házhoz. Hanem ne vágjunk a dolgok elébe. Még csak a hívogatók indultak el, hogy a szülők nevében tisztelettel meghívják a vendéget Dani fiuk, Erzsi lányuk, vagy Kalári lányuk, más oldalról meg Kati lányuk, Ferenc fiuk, vagy Imre fiuk esküvőjére. Persze nem ilyen prózai, hétköznapi módon, hanem sokkal ünnepélyesebben. Valahogy így: - Jó napot kívánunk! Én általam tisztelteti Orbán Józsi és neje e ház minden lakóját és arra kéri magukat, hogy tiszteljék meg szerény házát abból az alkalomból, hogy Dani fia hites társul veszi Meleg Katit, a Meleg Imre hajadon leányát, kit szíve szerint jövendő élettársául magának kiválasztott és Isten kegyelméből vele egybe óhajt kelni. Mert ő is immár elérte azt a kort, hogy felismerte mint egykor Ádám apánk, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Így hát ezennel, én általam tisztelettel kéri gazduramat, vegyen részt n.n. napon, a déli órától kedves családjával együtt a fiatalok esküvői szertartásán, valamint az azt követő lakodalmon. Addig is az Isten áldás szálljon e házra, meg az egybekelni készülő fiatal párra. Lehet, hogy nem szó szerint idézem a mondókát, lehet, hogy a hívogató még szebben fejtette ki magát, kiemelve, hogy Ádám apánk az Édenkertjében élt, mégse érezte magát egyedül, hát akkor az én megbízóm fia, hogy érezhetné jól magát itt a siralom völgyében? Pártalanul. A másik is ehhez hasonló mondókát szerzett magának csak a nevek változtak, hogy Oláh-György Ferenc és neje, Ferenc fia hitestársul veszi Orbán Józsi, meg Oláh Zsuzsánna hajadon leányát, vagy Lőrincz Dani és neje, Imre fia hitestársul veszi Orbán Kalárit stb. Hajadon leányát és így tovább ki nem felejtve végül Isten áldását kérni a tisztelt családra meg az egybekészülő ifjúpárra.

117

Kémer A menyasszonyok hívogatóinál természetesen más volt más volt a hívogatók mondókája. Ők nem emlegették Ádám apánkat, ehelyett az hozták fel, hogy Isten rendelése szerint a leány gyenge, harmatos virág akinek támaszra van szüksége, meg, hogy meg vagyon írva, - az asszony betöltse az ő hivatását és áldottá és termékennyé váljon, és melegséggel, szeretettel, élettel töltse be a Földet, és így tovább. Néha kicsit változtatva, olykor valamit kihagyva, vagy hozzá toldva, ami nem is csoda annyi sok mondás után. A sok beszédhez nem szokott embernek kiszáradt ugye a szája s itt-ott muszályt egy-egy pohárka bort meginnia, annál is inkább mert mindenütt szívesen kínálták. Estére aztán nagyon fáradtan tették le a fontos hivatalt jelző kendőt a bal karjukról, a botot meg a jobb kezükből. Ha nem sikerült befejezni, nem jutottak el mindenkihez akit meg kellett hívni, reggel újra kezdték. Hanem aztán igazán megérdemeltek egy kis pihenőt. Közben a menyasszony meg a vőlegény személyesen kérte fel a násznagyi tisztességre rend szerint a fűkeresztapát, főkeresztanyát, vőfélynek a legény rokonságot, unokatestvért, jó szomszédot. Nyoszolyó lánynak meg a leánycimborákat, kedves rokonokat. Aztán megindultak a meghívott családok asszonyai, vagy leányai a lakodalomra készülő házak felé, viszik a finomlisztet a kalácsba, egy-egy tyúkot, hogy gyöngyözőbb legyen a leves, több a pirosra sütött ropogós sült. Mennek a lány barátok levestésztát gyúrni, nyújtani, vagdalni, bodoríntani, ma már úgy mondanák: csigatésztát csinálni. Jönnek a barátok, rokonok fát vágni, hasogatni, kemencét fűteni, az asszonyok kalácsot, aprósüteményt sütni, meg friss búzakenyeret annyi embernek. Borjút vágnak, disznót perzselnek. A szín alatt hat asszony tyúkot kopaszt, takarít, aztán rakják torma levélbe s le a hideg pincébe. Ahhoz értő emberek a főzőkályhákat szerelik sorra, hogy a szakácsnők megfelelően tevékenykedhessenek, férjen fel a hat-nyolc ötven literes fazék amelyik sorrajár minden lakodalmat. A gabonásba polcok kerülnek, amire fel lehet rakni a frissen sült kenyeret, kalácsot. Dolgoznak a diótörők, darálók, ropog a dió, mandula, csattognak a tojáshab-verők, csengenek a mozsarak a mák, cukor, meg borstörők kezében. A vőfélyek bokrétásan, cifra-botosan, díszkendővel, kosárral a karjukon járják a falut, felkeresik a már meghívott családokat és mondják a rigmust: Szerencsés jó napot kívánunk e házra Szálljon családjukra az Isten áldása Mi a Lőrincz Imre vőfélyei vagyunk Az ő nevében mondjuk amit kell mondanunk, Orbán Kalárit jegyezte el magának 118

Kémer Akit Isten rendelt élete párjának. Adjon Isten sok örömöt az új házaspárnak. Csütörtökön lesz majd esküvőjük ünnepe Legyenek mindnyájan ünnepük részese Kísérjük el őket a községházára S onnan a templomba, hogy Isten áldását Kérjük az új párra. A meghívásunknak ezzel még nincs vége, Mert a nagy esemény méltó emlékére Lőrincz Dani bátyánk lakodalmat rendez S azon reméli, hogy maguk is részt vesznek. Ezért hát nevében e ház népét kérem Legyen ottan jelen a kellő időben. Egész családjukkal vendéglátó házunk Bizton felkeressék. Aztán a második vőfély is mond még néhány szót: Én is elmondom még, hogy miért is jöttünk A sok fáradtságot miért nem restelltük, Jövő csütörtökön lesz az örömünnep Mikor az új párok egymásnak esküsznek. Hívom tehát én is lagziba önöket Csak aztán jöjjenek ahányan jöhetnek. De, hogy járásunkban biztosabbak legyünk Szakácsnők parancsa, előleget vigyünk, Pénzt nem vihetünk, mert lyukas minden zsebünk. Így előleg gyanánt csak egy pár tojást kérünk Úgy negyven-ötvenet, fél oldalszalonnát Négy-öt füstölt sonkát, murkot másfél vékát, Úgy egy jó vékányi zellert, petrezselymet, Fűszerrel, dióval a kosarunk telhet. Ennél kevesebbet haza nem vihetünk Ha nincs ennyi, jobb lesz Zovány felé mennünk. De ennél több lesz mi azt is köszönjük Így megerősítve az első meghívást, a kosarukba rakják még a lakodalmas ház részére kapott tojásokat, elfogadják, vagy nem a pohárka bort és mennek tovább. Amikor a fedeles kosár megtelik, hazaviszik, kiürítik és mennek tovább. Két vőfélye van a vőlegénynek, kettő a menyasszonynak. Bizony, most tizenkét bokrétás vőfély járja a falut. Mondja hívogató rigmust a megfelelő névváltozásokkal, de ugyan arra az időre hívja a vendéget. Hármaslakodalom lesz! Egy kaláccsal, sok szakáccsal, a harang csengő szavával, 119

Kémer öreg hordók jó borával, sűrű püstő durrogással, vidám muzsika hangjával, három nyíló virágszállal, három boldog daliával. Végül megérkezett a várva várt nap... Még az ég is ünneplőt öltött, csak itt-ott tűzött magára dísznek egy-egy bárányfelhőt, úgy ragyogott a falu felett. A Nap úgy fénylett erre a napra mintha az angyalok külön kifényesítették volna. Szólt a zene mindenik menyasszonyos, vőlegényes portán. Az Orbán gazda udvarán különösen. Károly prímás kezében sírt-kacagott a hegedű , barna arcán elterült a kedvet serkentő mosolygás. A vendégek szállingózni kezdtek, aztán egyre gyűltek, hozták magukkal a borral telt korsókat, virágos varrottasba fogott tányérokban az apró tésztát. Már tele volt a ház, tele volt az udvar. A vőfélyek, ezek a szolgálattevő apródok sürögtek-forogtak közöttük, pálinkával, borral kínáltak mindenkit ahogy illik, ki mit kíván. A belső szobában öltöztetik már a menyasszonyokat hófehér ruhába, fonják a hajukat még egyszer utoljára színes pántlikával hosszú fonatba. A nyoszolyó lányok fürgén repkednek körülöttük meg ki-be mint a friss tavaszi pillangók. A vőlegények már felöltöztek, frissen borotválva, pödrött bajuszosan , villogóra fényesített csizmával, fontosságuk tudatának komoly tekintetével jönnek-mennek, türelmetlenkednek. Danin szinte világit az enyhe kékítővel avatott hófehér ing a fekete mellény alatt. A fagyöngyös rozmaring csokor úgy simult mellére mintha onnan nőtt volna ki.

Régi lakodalmi sereg

120

Kémer Szép idő adódott. A vendégek egyre nagyobb számban gyülekeznek az udvaron, mely most már színesebb, szebb mint a legszebb virágoskert. Az asszonyok sokszínű szépen ráncolt szoknyája, ünnepi köténye, száz különböző színű, millió virágú zsalikendője, egyszínű vagy rózsás fejkendői, a lányok fehér ruhája, csipkés fehér köténye, szalagos szinte élénken röpködő hosszú hajfonata, a sok feszes mellény alól, zsalikendő alól kivillanó ingvállak, a férfiak ragyogó csizmái, sokpitykés mellényük, a legények bokrétás kalapja, az öregek apró ráncú habfehér ráncos gatyája, kékfestő súrcuk, mint ezer színű percről-percre, pillanatokrólpillanatokra változó varázs. És szól a zene, kacag a hegedű, brummog a bőgő, a sihederek már durrogtatnak , próbálgatják a püstőt - ez olyan parafa-üregesdugóba cseppentett veszélytelen pukkanó anyaggal, durranó szeges bádog pisztoly -. A férfiak egymást kínálgatják a magukkal hozott fonott korsókból: - Ezt kóstold meg komám! A vőfélyek boros kancsókkal járnak a vendégek között, kínálgatnak mindenkit. Valahol, a falu megfelelő helyein már elhelyezkedtek a figyelők, mert a három menetnek egyszerre kell megérkeznie a községházához, tehát az indulásokat e szerint kell rendezni. Elsőnek indul a Dani menete. A násznagya megáll az udvar közepén, a bejárati kapu előtt. A zene rövid időre elhallgat, a Dani két vőfélye szorgalmasan sorakoztatja a Dani vendégeit, elől a ruhavivő asszonyok, nyoszolyólányok (itt nyüsző lányoknak is mondták). Az első nyoszolyólány a vőlegényt vezeti, utánuk a tarka vendégsereg, a sorvégén a muzsikáló cigány banda. A sorok mellett a püstős, a durrogtató suhancok. A násznagy röviden szól apához, anyához, áldást kér útjukra. Az első vőfély rövid rigmussal áll elő: Tisztelt gyülekezet, Isten szent nevében Elindulunk immár rendben, békességben A vőlegényünknek megkeressük párját Az ő drága kincsét, kedves menyasszonyát. Hozunk keblére egy szál gyöngyvirágot Legyenek boldogok szívünkből kívánjuk Útjukon szerencse és áldás kísérje Jöjjenek hát velünk, mindnyájukat kérem. A szülők megcsókolják a vőlegényt. Ezzel a szülői csókkal bocsátják útjára, az első menyasszonyért. Felcsendül a nóta, szól a zene, kékes-fehér füstöt keltve durrogtatnak a püstősök.

121

Kémer Dani indul elsőnek, az ő útja a leghosszabb a menyasszonyos házig, majd a pontosan meghatározott időben, amikor a menet befordul a Katiék utcájába, Ferenc is megkapja a jelt, - indulhat -, ugyan így majd Imre is, ő lakik a legközelebb. A menet megérkezik a menyasszonyos házhoz, zárt a kapu! S megkezdődik az ősi népi-játék. Egy fehér galambot keresnek mely a fiatal vőlegény szívét magához ragadta és úgy tudjuk ebben a házban talált menedéket. Vitatkozik, alkudozik a két násznagy. Feltételek hangzanak egyfelől, ígéretek másfelől. Végül a kérő násznagy megfelelő válaszokat ad a feltételekre, mint varázsszöveget mondja el a kérő rigmust: Szerencsés jó napot adjon az Úristen Hála, hogy e napon felvirradtunk szépen Eljött már az óra, hogy szép magzatunknak Oltárhoz kell lépnie mint szép menyasszonynak. Azért jöttünk mi el most e tisztelt házba Hogy vezessük őt el az Isten házába Kérjük azért szépen a kedves szülőket Eresszék most vélünk kedves gyermeküket. Hajnal óta jövünk, ideértünk végre Szép menyasszony legyen fáradtságunk bére. Vőlegény , menyasszony egymást megszerették Egymás kezébe a sorsukat helyezték Egymásnak akarnak már ezután élni Menjünk hát frigyükre égi áldást kérni. Itt a vőlegényünk, vele háza népe, hogy az Úr házába őket elkísérje. A kedves menyasszonyt adják hát ki nekünk Hogy szent esküvésre eljöhessen velünk. Násznagy uramhoz is van még egy kérésünk Ne hagyja kint várni népes kis seregünk Legyenek szívesek egy kis szállást adni Ígérjük nem fogunk adósok maradni. És megy tovább a játék: A kiadó násznagy bemegy a házba, hogy hozza ki a kért „galambot”. S kihoz egy fátyollal letakart nőszemélyt. Ez az? – s alaposan megnézik. Nem ez! De nekünk más nincs! Ha kell jó, ha nem, teszem el! - Tegye!. Ez már varjúnak is fekete nem, hogy galamb lehessen! Aztán hoznak egy másikat, aki „púpos is, kacsa is, sánta is” – felemelik a fátylat, „boszorka orrú is”. Igaz, az előbbi nem az volt akit keresnek. Ez az igazi! – a két 122

Kémer vőfély körüljárja, vizsgálgatja, táncolni próbál vele. Ez sem az igazi, nem az akit keresnek: Ha a fehér galamb, e csúf tyúk, e kese A kiadó násznagy százszor háljon vele Fehér galamb helyett ne adjon vén tyúkot Derék vőlegényünk nem tűr ilyen csúfot. Dördül a kiadó násznagyra az első vőfély. Végül „nincs mit tenni” elő vezetik az igazi menyasszonyt. A menyasszony első vőfélye karján lép ki, a cimbora (nyoszolyó) lányokkal körülvéve. Még szerencse, hogy végre megtisztelték a kérőket, így harc nélkül ér véget ez a találkozás, lemondunk az ostromról, álljon helyre a béke, a szép menyasszonyunknak, büszke vőlegénynek, szülőnek, vendégnek igaz örömére – mondja a vőlegény második vőfélye. Aztán a kérő násznagy elmondja a maga, meg a vőlegény szülei nevében pár szavas köszöntőjét, a kiadó násznagy is válaszol a maga és szülők nevében. A két vendégsereg „összebarátkozik”, kezdetét veszi a kínálgatás, étellel-itallal. A két zenész banda egyesülve muzsikálja egyik lakodalmas nótát a másik után. Rövid vendégeskedés után, a menyasszony első vőfélye lép elő, szót kér a menyasszony nevében elmondja annak búcsúztatóját: Igen tisztelt násznép, ékes gyülekezet A régen várt óra íme elérkezett A szép menyasszonynak útra kell indulni Jó vőlegényével szent esküt tenni. Fogadalmat tenni az Úr asztalánál, Hogy közös életüket az Isten megáldaná. Hogy amíg itt élnek e földi életbe Egymást hitetlenül el nem hagyják sose. Nagy szó ez ifjú pár, jól meggondoljátok, Hogy ezt a szent esküt által ne hágjátok. És most, hogy elvisszük e ház virágszálát Halljátok meg tőlem az ő búcsúzását, Ő nem tud szólani, könny áztatja arcát: Te tőled búcsúzom kedves édesapám Kérem az Úristent, áldását adja rád, Mint harmat szálljon áldásod reája Ő általa lettem erre a világra. Nehezen, kedvesen nevelt engem fel Páros életemre aggódva ereszt el Szeretete követ tudom ezután is. Gyermeki szívemben őrzöm őt halálig Buzgó szívvel Uram Hálát adok néked 123

Kémer Meg ne tagadd tőle szent kegyelmességed. /Most hozzád fordulok kedves édesanyám Te voltál énnekem felnevelő dajkám Isten kegyelméből ami jó van bennem Azt mind csak tetőled, szerelmedből nyertem Ringató karodon tápláltál, neveltél A fúvó széltől is szeretettel védtél Most, hogy páros élet útjára eresztesz Hű párom fiadként legyen neked kedves A sok szépért, jóért mi tőled rám áradt Isten fizesse meg sok-sok fáradságod Ezt kívánja neked szerető leányod Bocsáss most utamra s légy ezerszer áldott/ Kedves testvéreim tőletek búcsúzok Mielőtt új életem útjára indulok A jóságos Isten áldjon meg titeket Ezt kívánja nektek kedves testvéretek. Éljünk ezután is igaz szeretetben Legyünk hű egymáshoz ebben az életben Bocsássatok meg ha rossz voltam köztetek Az Isten áldása maradjon veletek.. Kedves lány-barátim hozzátok is szólok Szemem könnyben ázik, ha rátok gondolok Együtt töltöttük el vidám napjainkat Veletek éltem én szép leányságomat.. Vidám körötökből én most már kiválok Istentől nektek is szerencsét kívánok.. Szomszédok, rokonok, lakodalmi sereg Akik ma értem ide begyűltetek Mindnyájatokra az ég áldását kérem Ezzel búcsúzásom szépen befejezem.. Most már elmehetünk rendben békességben E fontos utunkon Isten vezéreljen. Elhiheti akárki, hogy mire a vőfély a búcsúztatás végére ér nem csak a menyasszony szeme könnyes. /Na még csak annyit, Kati esetében az édesanyától való búcsúzás, a zárójelbe tett rész tapintatosan kimaradt./ Most újra sorakozik az immár meg kettőződött vendégsereg, a vőfélyek jönnekmennek, intézkednek, aztán Kati első vőfélye karjára veszi a menyasszonyt és beállnak a vőlegény és annak nyoszolyólánya mögé. Utánuk a többi nyoszolyólány, a három vőfély, a sok-sok ünneplőbe öltözött jókedvű, már daloló vendégsereg s a megerősödött zenekar.. 124

Kémer Kati apját, Dani első nyoszolyó-lánya veszi karjára, a két násznagy a menet elejére áll és megindulnak. Istenem, de szépek! –Kati hófehérben, koszorúval hollófekete hullámos haján.. és mennyi fehér, ..mennyi ünnepi fekete, hány ezer színben sziporkázó virágos-rojtos zsalikendő, bokréták, suhogó rokolyák, fehéren villanó ráncos gatyák, fényesen ragyogó csizmák és mindenek között, mind ezek felett számtalan mosolygó, boldog, ünnepi arc, ragyogó szem. A Dióson álló figyelő leadja a jelt a templom tornyában állónak, ahonnan az tovább jelzi ...-Elindultak! Messzire száll a bőgő brummogó hangja, a száz torokból felcsendülő nóta.. Hanem! Egyszeriben.. még csak Kisáékig értek ...-Megtorpan a menet! Nem lehet tovább menni. Át van kötve az út jó derékmagasságban virág füzérrel végigfont lánccal! A sihederek lövöldöznek, a vőfélyek előre szaladnak, száz szájról száll hátulról előre a kérdés: Mi van? Mi van? De nincs semmi komoly vész,. Csak az utcabeli legények nem engedik, hogy utcájuk egyik kedves lányát csak úgy, minden váltság nélkül kivigyék az utcájukból. A násznagyok már tudják a dolgukat, már alkudoznak mosolyogva aztán egy intésükre szalad is az egyik vőfély és hozza előre a korsó bort. Erre a legények leveszik a láncfüzért, a virágokat a menyasszony elé szórják, eltűnik a lánc, mintha sose lett volna, a jókedv, ha lehet még magasabbra hág és az esküvői menet most már minden akadály nélkül árad lefelé. Közben az Orbán portán is hasonló események történnek, csak sokszorozódva, mert oda két vendégsereg érkezik, kétszer kell kaput nyitni, ott nem csak fehér galambot keresnek, hanem szelíd lelkű őzikét is.. Itt még egészen fel sem száradt a könny az Erzsi érzékeny búcsúja után, máris Kalári búcsúzik az őt szerető, meleg szívű szülőktől, a meleg, óvva-féltve védő nevelő fészektől... Csak itt, ha lehet még színesebb a tömeg, még hangosabb a vigalom.. Talán még vénebb volt a vénasszony, még púposabb a púpos. Hanem a két menyasszony két nyíló virág, ugyanolyan szép. Aztán itt is elkötötték az utat nem is egyszer. Először valahol Gálék és Szoboszlaiék előtt, másodszor a Dombi-köz aljában. Hanem ezeknek is az lehet a vége, a legények megkapták a váltságdíjat, a virágok a menyasszony elé kerültek, lánc meg... nem is volt soha. Már rég ölelkezett a két irányból közeledő menet muzsikája, nótája, zaja, míg végül a községháza előtt valóságban is egybefolyt a két menet, a két színesen, zajosan hömpölygő folyam, megtöltve a kis teret, de még a széles utcát is messzire. A csak bámészkodók sorban álltak itt is ott is. A falu nagy része jelen volt.

125

Kémer Istenem! –Hármas lakodalom! –Három gyönyörű menyasszony!! Melyik szebb? ki tudná azt megmondani? Nagyon szép valahány!- Hát a vőlegények?! Elsők az elsők között! A községház tanácstermébe be sem fértek, csak a párok, násznagyok, nyoszolyólányok, vőfélyek.. A többi kint zsibong, dalolgat, hallgatja ahogy a felduzzadt zenekar a most már sok tagú banda jó kedvéből, egymást is szórakoztatva játssza a dalokat: Páros vadgalamb rászállott a búzára... Ezt a kislányt igazán nem az anyja nevelte.. Körbejárnak a fonott korsók, cifra kulacsok.. a meg nem hívottak között is, főképp a férfiak között.. Aztán rövid félóra után feltűnt a községháza ajtajában az egyik vőfély és virágos botjával felintett a toronyba... Megkondultak a harangok, az ajtóban megjelentek a párok, szülők, násznagyok, tanuk és a többiek ugyanabban a sorrendben ahogy bementek, ugyan azokkal a párokkal ahogy eddig jöttek. Nevük már be volt írva nagykönyvbe, a háromszínű szalagos anyakönyv-vezető előtt elmondták az elmondandókat, saját kezű aláírással meg is erősítették ...és most egymás után sorjázva, a három menyasszony, a három vőlegény, meg a többiek mind a násznagyok után, a harang zúgása közben elindulnak a templomba. Hogy ott hogy folyt le az ünnepélyes eskü, azt már meg sem próbálom leírni.. Zsúfolásig tele volt a templom – pedig ezerkétszáz, meg akár még száz könnyen elfér benne -.. A harangok még szólnak, a nagy teljes orgona fenségesen búg... Az Úrasztala előtt a három pár, násznagyok, szülők, keresztszülők, nyoszolyólányok körében.. Az asszonyok, lányok padsorai felől meghatódott szipogás, itt-ott sóhaj, suttogás.. –Istenem, de szépek! Hogy a pap miket mondott, hogy készült fel kedves kurátor bátya három ismert, szeretett gyermekének közös lakodalmára, azt én nem tudom. csak azt tudom az Isten adjon néki erőt, hogy méltóképpen szolgálhassa ebben a soha meg nem ismétlődő órában, No meg, hogy végig remegett a hangja, ahogy még soha senki sem hallotta remegni. Kint, a templom előtt pihentek a zenészek, a megbízott asszonyok, férfiak a szegényeket kínálták kaláccsal, borral, pálinkával. Akik ezekben a kínálásokban részesültek, a poharat újra meg újra a fiatal párok boldogságára ürítették. - Istenem! Hármas lakodalom! Milyen szép menyasszonyok! Milyen deli vőlegények! Milyen gyönyörű vendégsereg! Még végignézni is boldogság! Aztán bent a templomban felcsendült az ének, több mint ezer ajakról szállt fel az ég felé és édes Jóistenem, hogy tudnak ezek a hívek énekelni! Aki nem hallotta el sem tudja képzelni a csodálatos, szívet felemelő dallamözönt: 126

Kémer Szenteld meg óh Isten azt a fogadalmat Amely a mennyből vár kegyelmet, oltalmat Tiszta szeretetnek te maradj éltetője Benned bízó szívnek légy hű és kegyes őre Hűség és bizalom lelküket összekössék Legyen áldott Uram, nevedben e szövetség! – Ez után, míg az orgona ismétli, fenséges zengéssel a szívhez szóló dallamot, megnyílik a templom két tágas ajtaja s mint két virágos folyam kiárad belőle a meghatódott ünneplő tömeg. A most már valóban férj-feleségnek nyilvánított három új pár az illetékesekkel még bemegy egy pillanatra a parókiára, hogy aláírja az anyakönyv megfelelő bejegyzését. Most már a menyasszony a vőlegénye, a férje karján járhat. S a nép vár a templom előtt. Várja az új párokat. El tudják képzelni azt a csodálatos képet ami itt kialakult? Azt a gyönyörű, sokszínű tarka tömeget amely jókedvűen hullámzik, hallgatja az egyesült zenekar játékát, van aki velük dalol. Ott tovább püstőből durrogtatnak. Itt egy leánycsoport összebújva, még az előbbi templomi jelenet a pap beszédének, áldásának hatása alatt sóhajtva mondja: - Istenem, de szép volt! Lesz még valaha ilyen? Amott egymást kínálgatják a fonott korsókból. Arrébb az öregek eregélnek a frissen töltött pipákból. Száz féle hang, ének, nevetés, vidámság, őszinte öröm. Mire a fiatalok előkerülnek, a hatalmas vendégsereg újra csoportosul a megfelelő módon, hogy visszamenjen az őt meghívó vendéglátó házba. - Ni csak, hogy elrepült az idő! Nagy elfoglaltságunkban észre sem vettük! Lám a nap is lassan lement. Ideje, hogy vacsorázni menjünk. Mire minden vendég asztal mellé kerül, már előbújnak szépen, újrafényezve a csillagok is. Még csak zsongott a vendéglátó ház, mintha méhek szorgoskodnának. De zsongott szinte az egész falu, mert Orbánék a Kankoron, Oláh-Györgyék a Mester utcában, Lőrinczék a Felszegen, Melegék a Sigén laktak. - De, hogy írjam én most le mi történik egyszerre mind a négy háznál? Hogy legyek jelen itt is, ott is? Az lehetetlen. Így hát, mivel amúgy is egy-egy ilyen lakodalmi vacsora bizonyos ősi szokások szerint történik, megpróbálom egyiket leírni, hogy abból el tudjuk képzelni a többit is. Maradjunk hát Orbánni, mert most akárhogy vesszük csak itt van a központ, bár most már itt is csak egy boldogságban ragyogó menyasszonyvőlegény ül az asztalfőn, Kati meg Dani, mert Erzsi meg Kalári a vőlegényes háznál van. - Minden helyiségben fehér abroszokkal terített U alakú asztal mellett ülnek a vendégek, hogy a fogásokat zavartalanul lehessen felszolgálni. Jól megszervezett csoportok dolgoznak a konyha és az asztalok között. 127

Kémer A nagyszobában a főhelyen, szemben a bejárattal az ifjú pár, a násznagy és a felesége, szülők, előkelő vendégek, jelen esetben a pap, kántor, jegyző és feleségeik és tovább a sok kedves meghívott. A középső szobában ugyan olyan alakú és terítésű asztal, a kisszobában hasonló. Itt főképp a gyerekek kapnak helyet. A teríték mindenütt csillogó. Fénylő tányérokról, evőeszközökről verődik vissza a sok lámpa fénye. A banda szép hallgatókat játszik. A prímás minden nótát, mindenkinek a nótáját tudja. El-eltávolodik a bandától, ott játszik az illető közelében akinek a titkát vonójára vette. Most éppen a nagyanyám nótáját játssza s míg előtte hajladozik szinte sír a hegedűje: Felleg borult az erdőre. Nem átkozlak ne félj tőle. Aztán ijedt arccal megjelenik az egyik vőfély: Szerencsés jó estét adjon az Úristen, Olyan csendben ülnek kegyelmetek itten, Hogy én azt gondoltam, hogy itt senki sincsen. Igazán mondom – s jól tudják a kisvőfély nem nagyítHogyha én azt tudom, hogy várakoznak itt Szóltam vón, a konyhán, főzzenek valamit. De már jön is a másik vőfély: Engedelmet kérek, jó estét kívánok Maguk is azt várják amire én várok? Nem bírom ki tovább maguknak megmondom Éhségtől korog már mind a három gyomrom. Maguké is, hallom, de hiába várnak Jobb lesz ha táncolnak, mert ülve megfáznak Szakácsasszonyaink kint csak figuráznak Minket öl az éhség, mégis ők lármáznak Na de várjanak csak, lelek én valamit Ami ha nem laktat legalább melegít. Addig érjék be a muzsika szavával Vigasztalják egymást, de ne hazugsággal. Elsietnek, a banda rögtön ráhúzza. Kis idő múlva megjelennek, a vőfélyek pálinkás üvegekkel – utánuk egész sor fiatalember ugyanígy: I. vőfély: Ezen két cilinder ragyog a kezemben Íme két szép üveg vagyon a kezemben. Ezer jókívánság forog az eszemben. Ragyog az üvegnek csillogó oldala Gyöngyözik benne a jó szilvapálinka 128

Kémer Ez az igazán jó lélekmelegítő Mértékkel fogyasztva jókedvre derítő. Másnapos gyomrukat mindjárt meggyógyítja Kibékít magunkkal, szomszéddal, anyóssal Éljenek hát vele jókedvvel és móddal. Amennyi jólesik, fogyasszák, igyanak A lakodalmunkban vígan múlassanak. Leteszi az üveget az ifjú pár, a násznagy elé II. vőfély: A pálinka gonosz ital Ki azt issza, hamar meghal. Nyáron hervaszt, télen fagyaszt Okos ember nem issza azt. De ha mégis kósza esze Csak azt mondja: - míg van, nesze - . Ki, mondom, nem elég okos Nem azt nézi, hogy hány fokos Csak azt: - van még, le hát vele – Minek annyi terefere? Jól vigyázzon, hogy tud inni Mert akit pálinka lever Én nem fogom hazavinni. Nos itt van, fogyasszák! Ő is leteszi az üveget s utána a többiek is végig az asztalokra. Aztán egy ideég pálinkázgatnak, módjával, kinek mennyi esik jól. Nem kell azonban félteni az itteni vendégeket, mert egyrészt jól ismeri itt mindenki a szilvapálinkát. Színéről megmondják, hogy milyen hordóban lakott, ízéről, hány éves korában íme az áldott pohárba. Másrészt meg szokva vannak az itallal s ezen kívül ismerik magukat is és azt is jól tudják, hogy még mindennek az legelején vannak. Aztán újra megjelenik az egyik vőfély: Látom iszogatnak, kezükben az üveg Használják, nem rontom én el a kedvüket De, kedves vendégek egy kis csendet kérek Amíg beszédemnek végére nem érek Próbálják meg azért kissé csendbe lenni, Mert az ételekről akarok beszélni: Elsőnek érkezik a drága jó leves Jó gyomor, jó étvágy remélem lesz ehhez, Mert abba belefőtt sok jóízű falat A malomkőből is egy jókora darab. Két rozsdás kerékráf darabokra vágva 129

Kémer Ugyancsak nagy szaga van künn a konyhában. Akinek nem tetszik, így párolva-főve, Annak lesz majd később szép pirosra sütve. Hogy jobb ízű legyen törtünk rá békasót Mert bürökkel főztük ha már murok nem volt. Petrezselyem helyett tettünk fejszefokát Hogy el ne vásolja senkinek a fogát. Azután színére kerítettük a sort, Tettünk bele kaprot, tört téglát, rókaport. Ennyi finomsággal vetettünk jó étvágyat. S ezzel kívánok kedves jó étvágyat. II. vőfély átveszi a szót: De még egyéb is van, dús lesz a vacsora Hogyha megengedik el is mondom sorra, Az első fogás lesz, kehes ló nyerítés, Ezt követi folyton egy korhadt kerítés. Majd galamb burokja, vénasszony nyöszörgés, Lesz rántott rigófütty, lesz fecskecsicsergés. Gatyamadzag darab foszlányokra tépve Szép lány pillantása csak messziről nézve Lesz még szopós bornyú, bárgyú tekintete Három özvegy malac farka görbülete. Lesz törött motóla kakastejbe mártva S akinek nem elég, lesz nadrágszíj, rántva. Kilenc sündisznóbőr hólébe pácolva Lesz hollókárogás tisztára megmosva Füstbe fojtott bolha somfa nyársra húzva Százesztendős szúnyog jó apróra zúzva. Lesz sóhajjal töltött tavalyi káposzta Faszegre akasztott kiürült tarisznya. S ha e sok finomság mégse volna elég Itt van vőfély társam elmondja mi van még. Ekkorra érkezik vissza a másik vőfély, kezében a párolgó levesestállal, utána sorakoznak a többi szolgálatosok annyi tállal amennyi szükséges. Minden tálban merítőkanál is van. • vőfély: Érdemes vendégek, nem üresen jöttem Nagyon jó illatok szálldosnak körülöttem Tálamban csillog a gyöngyöző leves Színe kívánatos, az íze kellemes. Hanem még mielőtt a kanálhoz nyúlnak 130

Kémer Adjon érte hálát mindenki az Úrnak. De már nem nyújthatom tovább beszédem Égeti a tál nagyon a kezem És hogy ne legyen itt senki bús Ígérem levesre jön a főtt hús. Le is teszem tálat a násznagy elébe Fogyassza mindenki sok jó egészséggel. Leteszi a leveses tálat. II. vőfély: Barátaim, nektek még bírja kezetek? Az én tálam már nem is meleg Talán csak kicsit, felül, a zsírja De az se nagyon, az ujjam bírja. És mert bütyökig a lében vagyon Most már a tálat oda is adom S szegény ujjamat leszopogatom. Hanem ez csak tréfa, talán leteszem Étvágyuk ne rontsam, nézzék meg kezem! Egymásután felmutatja nevetve mind a két kezét, aztán leteszi ő is a tálat, utána a többiek is széjjelhordják. És most már igazán megkezdődik a vacsora. Összeszedik és elviszik a pálinkás üvegeket, mert itt leves után pálinkát már senki nem iszik. A vőfélyek éberen figyelnek és ahol üresedő levesestálat látnak azonnal tele tállal cserélik. Aztán sorra hozzák a tálakat a párolgó főt hússal, borjú és majorsághús vegyesen, vegyen kinek mi ízlik. Következik még a mindenki által kedvelt töltött káposzta, de közben már a boros kancsók is megjelennek az asztalon aranyló tartalmukkal és akármennyi fogy, mindig van aki gondoskodik, hogy sose ürüljenek ki. Aztán jön a pirosra, bő zsírban ropogósra pirított pecsenye paprikától rozsdás lében, lágy házi kenyérrel, vagy kolompirral, savanyított uborkával, ki hogy szereti és bor, és bor. Itt még más italt nem ismernek és az terem is elég. Vizet tenni bele? Isten ellen való vétek. Végül következik a cukros-tejes kása számtalan sült csirke-combbal a tetején. Aztán a tészták, a sütemények, a hájas, mákos, diós, mandulás, porlós, meg ki tudná azt mind elsorolni. Mint ahogy az ételek pontos sorrendjét sem tudom, azért csak találomra írom még ide néhány rigmust, mert minden fogásnak ez volt a bevezetője: Ilyenek, bor behozatalakor: Szív vidámítónak Isten a bort adta Amint azt szent Dávid zsoltárába írta Amit olvashatunk a régi könyvekben Noé a szőlőt is bárkájába tette, 131

Kémer Mert kiforrott levét már ő is szerette. A mi jó gazdánk is ez áldott ünnepre Ahány hordója van mind csapra ütötte S a tele kancsókat ide beküldette. Hogy kedves vendégi a borból igyanak Köszöntsék kire kell s el ne aludjanak. De azért egy kicsit nekem is hagyjanak! Hadd igyak belőle, attól leszek fürge. Mert ha bor áztatja kiszáradt torkomat Mintha bolha csípné a két oldalamat Nem minden szeméten találják páromat Vegyék most a kancsót a szőlő levével S fogyasszák mértékkel, jókedv s egészséggel. Töltött káposzta: Paradicsomkertből éppen most érkeztem A gyönyörű kert gyümölcséből ettem Mert én ott mint inas sokat kertészkedtem, Nagy fejes káposztát bőven termesztettem. Széles e világnak nagy részét bejártam De ilyen káposztát nem ettem, nem láttam Na de nem dicsérem, dicsérje ő magát Ha mindjárt megérzik ízét és a jó szagát, Hisz belevágattam hat oldal szalonnát, Négy kövér süldőnek elejét, hátulját, Keresse meg benne ki-ki fülét, farkát. Pecsenyére: Most a pecsenyét hoztam, még pedig több félét Ropogós malacot, tarka kakast s jércét. Hogy jutottam hozzá ne is vallassanak Úgy is elárulom magamtól titkomat. Rózsaszín malacnak bekötöttem szemét S éles késbe szaladt, sajnáltam is szegényt. Hanem a főszakács bizony nem sajnálta Megperzselte szépen s pecsenyének vágta És hogy meg ne fázzon ebben a hidegben Parázs főlé tette kint a kemencében. A többi meg, azt is elmondom íziben Ha már felém fordul a kellő figyelem, Szaladgált a kakas a jérce nyomába Mintha nem volna más jérce a világba. Szegény kakas elvesztette eszét 132

Kémer Megbotlott, s egy nagy kés levágta a fejét Aztán beleesett egy jó nagy fazékba Amelyikben pont akkor forrt a víz buzogva. A jérce meg mikor a kakas sorsát látta Elkeseredésében beugrott utána. S mire a főszakács onnan kihalászta Pucér volt mindegyik, nem volt már nadrágja. A többit már tudják, ebben a hidegben Melegedtek ők is parázs fölött szépen. S hogy ki ne süljenek többet nem beszélek Jó étvágyat hozzá sorra mindenkinek. Nyúljanak hát hozzá, ízes a falatja, Tessék násznagy uram, bátran kóstolhatja. Kására: Ne hagyjuk el öregapáink szokását Vacsoránk végére együnk egy kis kását, Vegyék ezt úgy tőlünk mint Isten áldását Utána kapnak majd töpörtős pogácsát. Szedjenek, vegyenek, egy tálnyi még befér Amire nem férne nincs oly rakott szekér. Meg van cukrozva is bárki ízlelheti Mert annak az árát bőven megfizeti. A szakácsnék mondták: - Eszi, vagy nem eszi A kásapénzt úgy is mindenki kifizeti. Aztán meg is jelennek a szakácsnők fakanállal, hátrakötött fejjel, szép, varrottas kötényesen, kezükben tányérral és összegyűjti a kásapénzt. Süteményre: Itt a finomlisztből készült sütemény Se nem igen puha, se nem túl kemény, Nincs benne ánizs, mustár, se kömény Aki ilyennel él nem bántja köszvény. Százféle dolog van belekeverve Az se tudná felsorolni ki bekeverte Van benne tej, vaj, van tojás-sárga, Tojás fehérje habnak csinálva, Van íz, mák, dió, cukor, mazsola, Színméz, mogyoró, liszt és mandula. Tésztája könnyű akár a pihe Eteti magát nem kell rágni se. Lehet nem is ettek ilyet soha még Fogyasszák hát jóízűen, vegyék és egyék. Szálljon tőle mindenkire erő, egészség. 133

Kémer Aztán sok idő múlva, ki tudja mikor, már jól benne az éjszakában amikor a sokféle ízesebbnél-ízesebb ételektől már mindenkinek félreáll a hasa, a sok jó italtól csillog a szeme újra előáll az egyik, már nem tudom melyik vőfély: Kedves vendégeink, ifjak és vének Úgy látom, hogy köztünk már senki sem éhes A terített asztalt mindenki csak nézi, Van aki a látását is már tehernek érzi. Nagyobb részük immár táncolni szeretne Ha ez a sok asztal itt útban nem lenne. Bontsunk tehát asztalt, máris, hamarjában Mert násznagy urunknak elzsibbadt a lába. Természetes, hogy ezt a javaslatot mindenki elfogadja s pillanatok alatt kihordják a terítéket, leszedik az abroszokat s az asztalok is kikerülnek valahova ahol már senkinek nincsenek útjában. Csak egy rövid, a főasztal marad a násznagy s az ifjú párral. A banda vidám muzsikába kezd és elejét veszi a tánc. Szeretik a táncot. Táncol is itt mindenki, nem csak a fiatalok, az öregek is, ha más nem ki-ki a pártjával, vagy ha úgy adódik, éppen az unokájával. Csárdást járnak. Másfajta táncot még nem táncolt itt senki, de nem kell mosolyogni! Aki mosolyog ezen, nem tudja hányféle képen lehet azt táncolni, a lassú csárdást, mennyi méltósággal, milyen ünnepélyességgel, milyen tökéletes együtt-ringással. Hogy lehet ebben becézgetni, dédelgetni, jobbra-balra elringatni a szeretett párt, mennyi kecsességgel körülforgatni, repülni, álmodni a kedves erős karján, körülpörögni, körbefonni egymást szeretettel. Hát a gyorscsárdás, az egyes? Mennyi tűz van abban, hogy lehet abban repülni a beleszédülésig! Hogy lehet annak kikopogni, csattogtatni, csizmaszáron kicsapkodni minden cifrázott taktusát. S hogy lehet közben érezni az évezredes szilajságot mely a zene dallamára a vérünkbe belelüktet, meg azt, hogy egyek vagyunk, igazán, együtt repülő testünk minden porcikájában. Aki ezt még nem érezte, nem tudja mi az a csárdás! S nem is fogja megtudni soha míg ezt meg nem érzi, hiába totyog kettőt jobbra kettőt balra a nóta ritmusára. Hanem ahogy itt táncolnak, ebben a lakodalomban, ezekkel az örökségtől örökölt, vérükben lüktető ritmussal, azt még nézni is gyönyörűség! Nézzük is jó ideig. Aztán valamikor, sokára, amikor a prímás már úgy érzi, hogy nincs már se karja amivel a vonót rángassa, se ujjai amivel a húrokat nyomogassa, amikor a bőgő már „sántítani” kezd, miután már volt számtalan „saroglyát” / t.i. a szekérre hátsósaroglyát, azaz ráadást / meg „Húzzad Jóska, fennakadt a lábam” megállnak pihenni, törülközni, itatni. A lányok, asszonyok virágos zsebkendőjével szellőzködni.

134

Kémer Künn a pincegádorban, a borgazda körül a nagy nótások már összegyűltek és dalolják egyik szép nótát a másik után. Bent mindenféle frissítőt, bort hordanak szét. Töltenek a cigánynak is, - hogy jobban fogja a vonó! Aztán, bizonyos idő után a násznagy szót kér. Bejelenti, hogy kezdetét veszi a menyasszony-tánc és felhívja a figyelmet az ősi szokás szerinti adakozásra, tudván azt, hogy minden indulás nehéz. Segítsük ezt a két szép, Istentől áldott fiatalt közös útjuk elején. Mert itt ősi bevett szokás, hogy a lakodalom a szülők gondja, az ajándék a fiatalok haszna. Még nem üzletelés ez a szép mozzanata a lakodalomnak. És kezdetét veszi a menyasszony-tánc. Legelőször is a násznagy fordul kettőt a menyasszonnyal a bejelenti: - Ajándékom egy egyéves üszőborjú. Aztán következnek a többiek, nők, férfiak vegyesen. Mindenki csak egyet-kettőt fordul. Sokan vannak. Hogy bírja a menyasszony. És újra meg újra felhangzik: Ajándékom egy féléves borjú, két pár választott malac, egy hat hónapos süldő, hat darab zsák, egy vég vászon, egy négy hektós hordó, és tovább, tovább. A násznagy felír pontosan mindent. Akinek csak pénz ajándéka van, az odateszi a násznagy előtt levő porcelán tányérba /tálba/. Senki sem nézi , nem kérdi, nem közli mennyit. Mindenki ad tehetsége szerint, igaz szeretetből. Mire ennek is vége, fáradtan, pihegve ül le a menyasszony, de a zenészek is ugyancsak legyezgetik magukat s hűtögetik torkukat egy-egy pohár borral. Aztán a vőlegény, menyasszony a megfelelő kísérettel átmegy a menyasszonyos házhoz, hogy az ottani vendégeknek is felmelegítse hangulatát, na meg, hogy itt is eljárják a menyasszony-táncát. Ami az ajándékot illeti, itt sem adják alább mint a vőlegényes háznál. A Kati násznagy, kereszt apja is megajándékozza a fiatalokat egy másik egyéves üsző borjúval, hogy legyen párja az előbbinek, hogy ha nem hamarább, jövő ilyenkor legyen már Daninak mit tanítgasson járomba. Beletelik az két órába is míg a fiatalok visszajönnek a vőlegényes házhoz, ahol addig, hej, - ereszd el a hajamat! – valósággal örvénylik a tánc, megy a kikopogós, a pontozó, a csizmaverő, csattog a sok füttyögetett, pattintgató ujj, repül a ráncos szoknya, a sokszínű pántlikás hajfonat, itt-ott már zsalikendő is lekerült. Egy jó nótás csoport dalolva serkenti a zenészeket újabb és még gyorsabb ritmusú nótákra. Már azt dalolják éppen, hogy – Fogd a kontyod, hogy ne lógjon, sej, hogy a hajtű ki ne hulljon.. Aztán meg azt, hogy – Hogyha nékem, hogyha nékem száz forintom volna, annak adnám, annak adnám akinek nem volna. De mivel, hogy nincsen, fából van a kilincsem oszt madzag a húzója, tyuhaj, sose halunk meg!

135

Kémer Hanem egyszer csak, ni te ni, a menyasszony-vőlegény is ott forog a táncolók között. - Jaj legyen már egy kis szünet, - Már gyantázni kell a vonót!. – Meg a hangokat! – Már a nézők szeme is elkáprázott, belefáradt ennek a gyönyörű, ezerszínű, minden pillanatban változó forgatagnak a nézésébe. – így hát gyantáznak, gyantáznak, még a lányok is egy-egy kortyot. Jól esik az nagyon ebben a nagy melegben ami belülről ami belülről feszíti, kívülről körülveszi az embert. Aztán egyszer csak valamikor sokára, megszólal jó hangosan nagy ijedten a vőfély: - Jó napot, vagy jó estét, azt sem tudom, hogy mondjam A nagy sebes futásomban annyira elfáradtam Megszökött a menyasszony Isten tudja merre A vőlegény jól tudom, meg nem bocsát érte. Násznagy uram, násznagy uram csináljon hát valamit Hogy valahol megtaláljuk, vagy hozzon más valakit Jaj Istenem, nem is tudom immár, hogy mit beszélek Megszökött a menyasszony, jaj, mi lesz most? Úgy félek. Hanem akkor bejön a másik vőfély, mögötte két kontyoló-asszony között a menyasszony, most már koszorú nélkül, hosszú szép haja befonva ékes kontyba felcsavarva a fejére, mellén zsalikendő menyecskésen átkötve. Feje menyecskésen, fehér földű, apró virágos kendővel hátrakötve. Istenem, de szép. Így tán még szebb mint eddig volt. Aztán megszólal a második vőfély: Csitt muzsikás, félre népség, utat engedjetek Egy galambot fogtam s a násznagyhoz vezetem Csinos a kontya, fehér a tolla, olyan mint egy menyecske Szerencse, hogy megláttam és engemet nem csap be Ő volt itt az előbb még az az ékes menyasszony Hogy így volt-e, igaz-e, mondja meg komámasszony Lám csak milyen jól elkészült, a fejét be bónyálta Hosszú haját felkötötte, szép nagy kontyot csinála Fehér kendő a fején, motyó a kezében Csak a Jóisten tudja mit gondol eszében. De szerencse, hogy elfogtam, most is reszketek bele Mi lett vón' ha e szép galamb meg nem kerül ízibe Ugyan hová lettünk volna, mondják meg, az Istenért A vőlegény felakasztott volna a menyasszonyért. Na de itt van. Jól megfogtam. Állj elő hát vőlegény - Ugye jó lesz násznagy uram, ha most mellé ültetném. Állj elő te vőlegény, itt van a te hitvesed 136

Kémer Legyen vele örvendetes egész földi életed Áldás, békesség kísérjen minden órán titeket Esztendőre ringó bölcső ringasson szép gyermeket. Én ezzel végeztem amit tennem kellett A többi násznagy uram gondja, lássa mit tehet. Nézze meg, hogy mit pakolt a menyasszony a motyóba Szórja széjjel ahová kell, maga azt jobban tudja Jutalmul csak annyit kérek, hogy végezzen szaporán Mert én a szép új asszonnyal veszettül táncolhatnám. Kibontják a motyót, apró ajándékok vannak benne, varrottas kendők, kötények, poháraljak, virágos kis terítők, szakácsnőknek, felszolgálóknak, násznagynak, kedves szolgálatuk emlékére. A vőfélyeknek, hívogatóknak, zenészeknek marad a varrottas kendő amit karjukon viseltek. Aztán a vőfély táncba kéri az új asszonyt és folyik tovább a mulatság zavartalanul. Aztán, idővel, a vendégség lassan megritkul, egyesek a pincegádorhoz húzódnak, mások, főképp az öregek meg a gyerekek hazamennek egy kicsit aludni, - erőt gyűjteni – a további mulatságra, mert pénteken nagy ebéd következik s este ugyan olyan méretű vacsora mint amin most már túljutottak. Csak most már a lakodalmi ceremóniák nélkül. Szombaton meg – akinek még bírja az ina – visszajön – morzsára – aztán mindenki lepihen, hogy vasárnap ott lehessen a templomban, hogy lássa mikor az új asszonyt bevezetik a férje családi padjába. Hanem a fiatalság nem hagyja magát. Reggel melegített, égetettcukrozott pálinkát iszik s ettől újra éled. A cigányoknak is mérnek jó adagot. Hogy is bírhatnák másképp a nehéz munkát?! Aztán tovább szól a nóta, ropog a tánc, amíg csak... - Nincs aminek vége nincsen, így rendelte a Nagyisten... Ez a gyönyörű mulatság, ez a hármas lakodalom is véget ér... És az idő folyt tovább az örökkévalóságból az örökkévalóságba... Az órák méltósággal ballagtak egymás után s a kis percek sorakozva velük igyekeztek s a mindenségben látszólag semmi sem változott, de mi tudjuk, hogy valahol egy kis faluban /nagy faluban?/ az Orbán portán, Oláh György portán, Lőrincz portán, három fiatal pár nagyon boldog volt. Akkor még nagyon boldog volt! És folyt az idő tovább. Már nem csak az órák s percek ballagtak, sorakoztak egymás után, de a napok s évek is. A díszes, pompás hármas lakodalomnak már csak a melegítő emléke élt a szívekben. Az ünnep és dolgos napok váltogatták egymást az örök törvény szerint. Közben új házak épültek, meleg fészkek keletkeztek, aztán ugyancsak az örök törvény szerint megjelentek a fiókák. Daniékál kicsi Józsi, 137

Kémer kicsi Dani, Erzsiéknél kicsi András, kicsi Ferenc, aztán, jaj, fellángolt az első nagy világégés, a világháború. Közben megérkezett Kaláriékhoz az ötödik kis unoka, kicsi Imre. Zsuzsa nagyanyám, meg Józsi nagyapám örömmel, boldogan nézték a nyiladozó kicsi lelkeket, csak akkor szorult el a szívük amikor, egyszer csak nem jött többet hír Danitól Galaciából, aztán Ferenctől Doberdóról. Végül Imrének is el kellett mennie pedig azt remélték, hogy ő legalább megússza. Aztán úgy látszott végre vége lett a világégésnek. Hazajött Ferenc, de, teremtő Isten! Vele egy időben megérkezett a RÉM is a spanyolnátha! Jaj, a spanyol!! És el kezdett aratni szerte a faluban és nem az aratásra már beérett öregeket, hanem az élet színe-virágát! Áldott Isten! A harangok állandóan szóltak. Hetek óta nem volt nyitott sír, temetés nélkül. És eljött az a szörnyű hét, amelyiken, elment Erzsi és rá csak pár napra Klári is! Nem tudta Imrét hazavárni. Kicsi Imre még éves sem volt. Irgalmas Isten, de megpróbált bennünket!! De amit ránk mért a sors, vinni kell tovább. A három kis fiú Zsuzsa nanám védelmező szárnya alá került. Aztán elmúlt a RÉM, a spanyol is, miután ki dühöngte magát, miután megtizedelte a falut. S mivel vele együtt véget ért a világégés is hazakerült Imre is. Aztán egyszer csak, esztendő múltán Dani is, Szibériából. És az élet ment tovább, mert a természet örök világában annak változásai egymást törvényszerűen követik. Nincs megállás, függetlenül attól, hogy az egyednek ez tetszik vagy nem. Óh, milyen kicsi is az ember ebben a nagy mindenségben! Hogy sodorja a sors a maga szeszélye szerint! De ugyanakkor, milyen erős is ez a gyenge ember, mennyi testi és lelki fájdalmat elbír. Az élet ment tovább, Daniékhoz megérkezett kicsi Géza és végül amikor, már lehet nem is nagyon várták, betoppantam ebbe a titokzatos csodálatos életbe én is. Nagyszüleimnek akkor még egyik szeme sírt, a másik nevetett, hogy aztán hamarosan már csak sírjon mind a kettő. Mert alig tanultam meg kimondani: - Édesanyám, amikor egy hideg nyári zápor Katit is, a három gyönyörű menyasszony, már csak egyetlen élő tagját is, dologban kimelegedve megverte s a tüdőgyulladás az első tavaszon őt is elvitte. De feketék lettek azok az egykori hófehér ruhák!! De végtelen, feneketlen bánatra változott az egykori vidámság!! De keserű lett a hajdani édes boldogság!! - Hol van édesanyám?? – kérdezi hét kis árva fiú unoka. - Hol vagy édes párom?? – kérdezi három szomorú özvegy fiatal férje. De a három néma sír, már nem válaszol a kérdésekre. Óh, hármas lakodalom, de hármas gyásszá változtál!! Jaj, ne legyen többet soha, sehol a világon ilyen hármas lakodalom!!!

138

Kémer Marosvásárhely, 1985. Károly

János Irén: A

Orbán

kémeri népnyelv

A kémeri népnyelv kis nyelvjárási szigetnek tekinthető, ami főleg a falu elszigeteltségétől adódik. A helyi nyelvjárási sajátosságokat a következő szinteken figyelhetjük meg: a) Hangzásbeli változások: ● í-zés (szíp, kír, kík) ● kettős magánhangzó ejtése (jau, hau) ● ű ejtése ó, ő helyett( űk, űtet, Sanyitul) ● ë ejtése ( mëgy, këll) b) Alaktani változások történnek: ● a névszók ragozásában: nanáni, nanánul ● az igeragozásban: mëgyën, vagynak, forrik) ● rövidített szóalak használata: ëtt c) A mondatszerkesztésben: ● a számnév után többes számban a jelzett szó: sok embërëk ● sajátos kötőszók használata a tagmondatok összekapcsolására: Mëgyëk, osztán mëgnízëm. Aszt kérdëzi, osztán hát még të së mísz. d) A szókincs szintjén: jellemző a sok tájszó használata még napjainkban is ( málé, kolompír, ësztováta, csicsinkázik, früstökől, naná, ólhija, pitar, csëpü, dürücköl). Kémeren így köszön el a látogató: Isten áldja mëg. Itt nem mamához látogatott az unoka, hanem nanáni. Málét szedtek, szednek, kolompírt ástak, ásnak. A csizmáját fakutyával húzta le papó. A stafírungot a kasztënben őrizték mëg a sifonban, a vászonruhákat a padládában. A pitvarban kis surgyén pihentek, a tékában csuprok, szilkék voltak, a talázsin edények. A lisztet putinában tartották, a szőtteseket mangurolóval “vasalták”. Komacsanakkal vittek enni a komaasszonynak. A csűrben járták a csárdást és danultak. Danulni nagyon szeretett a kémeri embër.

Játékok Az egykori játékokat a következő csoportokba sorolhatjuk: 1.Játékszer nélküli játékok

139

Kémer ● Bujócska ● Szembekötősdi ● Kergető ● Csapó ● Lovasdi 2.Játékszeres játékok ● Kockázás ● Gombozás ● Parittyázás ● Bigézés ● Rezereze ● Malmozás Valamennyihez mondókák társulnak: ● Aki bújt, bújt aki nem, nem, megyek. ● Jakab törjön ki a nyakad! ● Ëgy pëtty, libapëtty. Te rád jön a kétszázhuszonëgy! ● Tűz, víz, vakuljon meg, aki níz! ● Ki vagy apacsolva gyere elő!

Népszokásaink A szokások olyan, alkalomhoz fűződő tevékenységek, amelyek időben – az emberélet, vagy a naptári év során, hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt – ismétlődnek és visszatérnek, tehát pontosan tagolják a múló emberi időt. Így olyan normatív erővel rendelkeznek, hogy gyakorlásuk idején az egykor már befogadott szabályokat az egyének kötelezőnek érzik. A helyi szokásrendszert vizsgálva megállapítható, hogy azokat a következő csoportokra tagolhatjuk: a) az emberi élet fordulópontjain élő szokások b) a hétköznapok idején élő szokások c) a naptári év jeles napjaihoz fűződő szokások a).Az emberi élet fordulópontjain élő szokások egy életpályát követnek végig. Annak legfontosabb csomópontjain – születés, házasság, halál- az egyént és közösséget rítusok (olyan jelképes cselekmények, melyek változást, lelki megújulást, megerősödést eredményeznek) és szokások segítik átlépni. Ilyen szokások: keresztelő, lakodalom, temetés, tor, konfirmálás. E szokások működése közben az egyén megmérettetik nemcsak saját rokonsága körében, hanem egész közössége előtt is. Ezt a célt szolgálta például a menyasszonyi ajándékozás. A fejkendők, a vőfikendők, a kötények minőségére,

140

Kémer amelyeket a család tagjainak, valamint a vőfinek, szakácsasszonyoknak osztogattak, nagyon is kíváncsi volt a násznép. A lakodalom szerkezete a következő alkotórészekre tagolható: 1. Elválasztó rítus: a menyasszony és vőlegény búcsúztatója, kiemelve őket korábbi környezetükből. 2. Eltavolító rítus: a lakodalmas menet a vőlegényes háztól a menyasszonyos házhoz, majd onnan a polgári és egyházi esküvőre. 3. Beépítő rítus: a lakoma, a menyasszonytánc, a kontyolás, a hérisz, amikor az újasszonyt beültették az anyósa melletti helyre a templomban. Ezek révén az ifjú házasok beilleszkedtek új helyzetükbe. Természtesen a rigmusok is ehhez a szerkezethez igazodtak. Íme a kémeri lakodalom forgatókönyve, szerkezete: ● Vasárnap a két hívogató minden családot meghívott a csütörtökön kezdődő lakodalomba ● Szerdán a vőlegény és a menyasszony két-két vőfilye űjra meghívta a vendégeket. Rozmaring (rozsmarint) volt a kalapjukba tűzve, a vállukon és a vőfiboton ugyancsak a virág között. Karjukon szép varrottas kendő és fedeles kosár, amibe gyűjtötték a tojást és a zöldséget. ● Csütörtök reggel általában a családfő felkereste a lakodalmas házat és elvitte a megpucolt szép kövér tyúkot. Pálinkával és kaláccsal megkínálták, s egy karéjt (szeletet) az üres tányérba is tettek. ● Délben gyülekezett a násznép. A férfiak egy korsó vagy kulacs bort, a nők süteményt vittek. A vendégeket puszta kalácssal vendégelték meg, s húzta a cigány, volt jókedv és ropták a csárdást. ● Közben egész sor esemény zajlott a háttérben: ◙ A szakácsasszonyok hajnaltól főztek, a konyhamester rakta a tüzet, a borgazda átvette a bort, és kínálgatta a vendégeket. ◙ A szompolyasszony és a nyüszőleány elviszi a vőlegénynek az inget, illetve a menyasszonynak a csokrot és a koszorút, majd felöltöztetik a vőlegényt és a menyasszonyt. ◙ A vőlegényes háznál a vőfély elbúcsúztatja a vőlegényt, és indulnak a menyasszony után. ◙ Beköszönnek a leányos házhoz, megkeresik a menyasszonyt, táncolnak egy jót, majd a vőfik és a cimboralányok elbúcsúztatják a menyasszonyt a családjától és barátnőitől. ◙ Az egész násznép felsorakozik – elől a násznagyok, a menyasszony a vőfivel,a vőlegény a koszorús lánnyal, utánuk a cimborák, majd a többi vendég. Esküvő következett – polgári és templomi. A zenészek a templom előtt várakoztak, majd a násznéppel együtt a menyasszonyt elkísérték a vőlegényes házhoz.

141

Kémer ◙ Mindkét háznál megkezdődik a vacsora. Persze ebben a szakaszban is fontos szerepe van a násznagynak (imát mond), a vőfiknek a vacsorára hívják a násznépet, tréfás versekkel szórakoztatják a násznépet, a szakácsasszonyokkal feltálalják az ételeket, rendre utasítják a zenészeket. ◙ Éjfélkor kezdődik a menyasszonytánc. Közben ellopják a menyasszonyt, átöltözik – fekete kosztümöt vesz fel – és felkontyolják, fekete kendőt kötnek “motyó” van a kezében, kendő – varrottas - a vőfinek, a hívogatónak, kötény a szakácsasszonyoknak. Folytatódik a menyasszony tánca, majd elmennek a leányos házhoz, ott is ajándékoz a menyasszony, és járja a párjával a táncot. ◙ A násznép hajnalig mulat. ● Pénteken délelőtt újra visszament a násznép, reggelire pörköltet kaptak, délután kalácsot, majd este újra asztalhoz ült az egész sereg. Ekkor a vőlegényes háznál az újasszonynak is tálalnia kellett. Vacsora után éjfélig tart a nótázás és a tánc. Ekkor mindenki elkéri süteményes tányérját és a boros korsóját, s elköszön a háziaktól. A zenészek egy-egy csoport vendéget a kapuig kísértek. b).A hétköznapok szokásai a falu mindennapjaihoz kapcsolódik. A hétköznapok időhasználata, szokásrendje szervesen integrálódott egy nagyobb időkeretbe, a hét struktúrájába. A nagyobb mezőgazdasági munkát – szántás, vetés, aratás- rendszerint a hét elején kezdték. A legények tudták, hogy kedden, csütörtökön és szombaton illik a leányos házhoz menni. A varrót szombat esténként tartották, akkor szünetelt a fonó. Külön szertartás szerint zajlott a fonó, a hántó, a szüret, a disznótor. Kovács Anita nagyszülei így emlékeznek a hántóra: A Kovács család apraja-nagyja elindult málét szedni. Mindenki fogott egy-egy sort, dobálták a hántatlan málét a középre. A férfiak megrakták a ráfos, elől-hátul fűzfavesszővel kirakott szekeret. Otthon már elő volt készítve a hántó helye, a nagyház, ahova sok hántó befért. Szürkületkor jöttek a hántók, körülülték a nagy málécsomót, s hántottak. Előbb a lányok, asszonyok jöttek, a legények , később kopogtak be az ablakon. A lányok kikiáltottak: “Ki van kívül az ablakon, Jöjjön be, mert megcsókolom. Ha nem az én galambom, Innen bizony takarodjon.” vagy :

A kiskémeri legények kóborolnak mint a méhek, nem jönnek bé a fonóba, csak leskődnek az ablakba: Ki van kivül az ablakon, jöjjön bé mert megcsókolom 142

Kémer Ha nem az én galambom, akkor bizony takarodjon ! Ha béjönnek as fonóba, leülnek a karospadra, Eltöltenek egy pár órát és azután mennek tovább. A legények bejöttek, s lett tréfálkodás! A hántalékot a lányok szoknyája alá dugták. Éjfél lehetett, mire a meghántott málét felhordták a padlásra. A hántóknak szőlőt, barackot, diót, karcost adtak. Eszegettek, iszogattak, közben megbeszélték, kinél lesz másnap a hántó... A férfiak nagy lepedőket vittek, a nyakukba kötötték, s azzal vitték a szekérről a málét a házba. Emlékszem, hogy a gyerekeket küldték fel a szekérre, s ők rakták a lepedőbe a málét. Versenyeztek, hogy ki éri el hamarabb a deszkát a szekér alján, mert ott, diót találnak. Jó móka volt, pedig diót sem találtak. c).A naptári év ünnepei mindig társadalmi jellegűek és csoportorientáltak voltak. Ma is élő szokás a húshagyó keddi husajózás, a karácsonyi kántálás, valamint a húsvéti locsolgatás is, természetesen jelentős változáson mentek át. Húshagyó kedden ma is minden háznál káposztát töltenek, kásás lepényt vagy rétest sütnek. A gyerekek husajózni mennek: tüzet gyújtanak, kolompolnak és kiabálnak: “Húsajó! Kásás lepény jaj de jó!” A szokások eseményével érintkező személyek sorában voltak aktív és passziv csoportok, vagyis akik szereplőként vagy csupán nézőként vannak jelen a szokás gyakorlása idején. De gyakran az utóbbiak aktív szereplővé váltak. Például a fonóban az asszonyok vagy lányok bekapcsolódtak a maszkurások (álarcosok) játékába, sőt meg is táncoltatják őket. A szokásszövegeket a falu tehetséges emberei írták, sok művészi, költői formát öltött, főleg a monológikus szövegek: a mondókák, köszöntők, rigmusok. Híres népi költők voltak: Dombi Dániel, Gyaraki Meleg Kalári, Balla Bálintné. Mulattató rigmusok Nem siralomház ez, félre most a bajjal, Legyünk vígan, míg ránk köszönt a hajnal. Ürüljön a kancsó, fogyjon az étel, Senki se mondja, hogy éhen ment el innen. Lányok, asszonyok, csak hozzá kell nyúlni, Egy kis jókedv miatt, nem kell ám pirulni, De azért, hogy köztünk legyen mondva, Ne álljon itt félre senkinek a kontya. ◊ A mi zenészeink nagyon szomorkodnak, 143

Kémer A hegedűik is már, csak nyivákolnak, Húrjaik is mind összeszakadnak, Hogyha kegyelmetek egy kis pénzt nem adnak. ◊ Rigmus töltöttkáposztára Káposzta a magyaroknak híres eledele, Kegyelmeteket is megtisztelem vele. Szakácsné asszonyunk beletette Két disznónak elejét, hátulját, Keresse meg benne ki fülét, ki farkát, Jó étvágyat kívánunk hozzá! ◊ Hívogatói rigmus Igaz szívvel szólok e háznak urához, Szavamat intézem mindegyik tagjához. Kedves bátyám házát nagy öröm érte, Isten az áldását rájok bőven mérte. Szeretett gyermekét ereszti szárnyára, Mert ő most rátalált élete párjára. Szíves hívásomat, kérem meg ne vessék, Csütörtökön délben egy órakor Az őkelme tisztelt házát Minél számosabban felkeressék. Addig is e tisztelt házra Szálljon áldás – békesség, Hogy a csütörtöki napot örömmel érhessék! ◊ Rigmus húslevesre (tésztalevesre) Hozom a finom levest a tojásos tésztával, Kibékülhet ki-ki mindjárt a gyomrával. Ki száz esztendeig ilyen levest eszik, Én biztosan tudom, soha nem öregszik. ◊ Rigmus borra Szív vidámítására Isten a bort, adta, Amint a zsoltárban szent Dávid mondotta. Azért a hordót gazdánk kifúrta, Tele korsó borát ide felhozta. Azért jó uraim, a borból igyanak, E lakodalomban vígan mulassanak. Köszöntsék a korsót, el ne aludjanak, 144

Kémer És egy-két pohárral nekem is adjanak.

Rigmus vízre Feljött már az esthajnali csillag, E korsó víz az asztalra ballag. Nem termette ezt művelt főd, sem pallag, Aki ebből iszik, egyenesen ballag. Rigmus süteményre Itt a finom lisztből jóféle sütemény, Nincs ebben se mustár, se ánizs, se kömény. Cukorral vegyítve, nem is olyan kemény, Aki ilyennel él, nem bántja a köszvény. Rigmus asztalbontásra Tisztelt uraim, becses vendégeim! Hallgassák meg néhány szavaim! Úgy látom, hogy itt nem éhes már senki, Evés helyett inkább mulatna mindenki. Bontsuk hát az asztalt hamarjába, Mert násznagy uramnak elzsibbadt a lába. Rigmus menyasszonybevezetésre Csitt muzsikás, félre népség, utat engedjenek, Egy galambot fogtam, násznagyuramhoz vezetem. Csinos a kontya, fehér a tolla, Nézze meg násznagyuram, mi van a motyóban. Szórja el hát, kérem, szaporán, mert én a menyasszonnyal veszettül táncolhatnám. Rigmus menyasszonytáncra Itt áll előttem a gyönyörű menyasszony, Hogy menyecske fővel először mulasson, Minden vendégének egy nótát juttasson, És az ajándékból új cipőt varrasson. Az asztal közepén áll két üres tángyér, Én kezdem a táncot, a többi majd ráér. Menjenek addig is százasért, ezresért. Húzd rá, cigány, húzd rá, az új házaspárért! 145

Kémer Különleges erőt tulajdonítottak a falu lakói az élő fáról származó ágnak és gyümölcsnek. Hajdanán krácsonykor gyümölcsöt ajándékoztak a kántálóknak. Május elsején a lányos házak kapuit zöld ágakkal, májusfával és tulipánnal díszítették fel.- ez a szokás ma is él. A népszokások legelterjedtebb szokáselemei az edénytörés és tűzgyújtás. Edénytörésre a disznótorok idején került sor, amikor a legények becsapni mentek, cserépedényeket vágtak az ajtóhoz, s hagyták magukat megfogni, így ők is ehettek a sok finomságból, s mulathattak a disznótorosokkal. Ma is élő szokás az ún.”Enni vinni”- szülés után a barátnők, rokonok felkeresik a kisgyermekes anyát, ünnepi ételt visznek a komacsanakban: tésztalevest ( finom húsleves), mártást (meggy, paradicsom), süteményt ( régen csőrögét). Orbán Károly: Népszokásaink Hagyományos volt a közös éneklés. A harmincas években, míg nem hozták be, hogy – vorbiţi numai româneşte – az iskola vegyeskara több ízben elhozta a járási iskolás verseny zászlaját, Szőcs János kántor-tanító vezetésével. A negyvenes évek két utolsó évében negyven tagu férfi dalárda működött. Sok jó énekes közül megemlítést érdemel: Csompó Ferenc, a Laci (Debrenti) fiuk: Pali és Miklós, János Gyula, Bereczki Imre, Zima Péter a Sinyór utcáról, Kovács Károly, Gazsi Gál Imre. Ekkor a kultúrmunkába dícséretesen részt vett a baptista fúvós zenekar is. De az énekkar a csúcsot a Győrffi Ferenc zenetanár vezetése alatt érte el. Egyik nagybányai verseny első helyét csak azért nem ők nyerték, mert “Kémeriek” voltak. - A nagy demokráciában-. Egy másik nevezetes hagyomány volt, hogy minden sátoros ünnepen szerepes bált rendeztek. Sok tehetséges fiatal, sok értékes, főképp népszínművet adott elő. Nevezetesebbek: A falu rossza, Sári bíró, A cigány, A betyár, A vén bakancsos és fia a huszár, Károlykának csizma kék, Anyai szív, Süt a nap, Szeret az Istenavagy Hazamegyünk -. 1848-50 között, amikor csak azt volt szabad előadni amit jóváhagytak, megjelent a Művelődési Útmutatóban hetente de legritkábban két hetente volt előadás a kultúrház javára, a községháza tanácstermében. Önkéntes belépő díjjal! Így több jött be. Megkaptuk a jóváhagyást de hála a rossz útaknak a Krizsó Kati kecskéjé-re sorra előadtuk a Fehér Anna, A virágárus lány, A birtok politika –

146

Kémer zilahi vígjáték-, Olvassak vagy lőjek, Karinthy: Légi támadás, A két Nagy István és más darabokat. Mindig teltház előtt! Igaz, mindig voltak Kémeren kiváló műkedvelők. Ezek közül megérdemlik, hogy kiemeljem különösen, a régiek közül: Balogh Sándort és hugát Rózát, a Laci (Debrenti) fiukat, Tulkos Ilonát, Pápá Oláh Bandit, Bályoki Jóskát és elnézést, ha már rég kiválóbbakra nem emlékszem. Az 194550 közötti időből, legelsőnek Zima Jóska (hosszú), aztán Koncz Irma , Koncz Bandi, János Bözsi, Balogh Piroska, Oláh Pali, később tanár, Hermann Frigyes, Szász Jolán, János Irma, Kovács Piroska, Szoboszlai Miska és Dani, Nagy Feri (Ciger), Ropogh Béla, Tulkos Jóska, Major Gyula, Lőrincz Béla, Szabó Zoltán, Oláh Piroska, Doros Debrenti Bözsi, Máté Ferenc, (Firi), Ropogh Erzsike, Veress Gizella, Tőtős Zsuzsa postamester. Egy másik nevezetes hagyomány a farsang, a maszkurások. Meg kell jegyeznem, hogy Kémeren maszkurásnak csak fiuk, férfiak öltöztek. Az álarc legtöbbször vászonból készült. Lyukakat vágtak szemnek, orrnak, bajuszt festettek rá, vagy szakállt. Megváltoztatták a ruhájukat, kifordított kabát, női ruha, elváltoztatott hang, mozgás, sokszor “sántaság” púp a hátra... A cél az volt, hogy minél nehezebben ismerjenek rájuk. Ugyanis szokás szerint a fonóban a lányok s a fiatal asszonyok addig táncoltatták őket amíg meg nem ismerték. Csoda jó játék volt, és nagy dicsősség ha valkit nem tudtak felismerni. Nekem egyszer sikerült, Róka Bálintni volt a fonó a szomszédban. Szoboszlai Miskával felöltöztünk marha kupecnek, kifordított kucsma, régi ruha, jó álarc, a vállunkon marhakötő lánc.Addig táncoltattak, hogy elfáradtunk, de nem ismertek meg. Igaz ehhez az is hozzájárult, hogy én már pantalós diák voltam és senki nem gondolta, hogy beöltözöm maszkurásnak. Aztán volt a Halál – maszkurás, ezek csak ijesztgették a lányokat. Álarcukat karton-papírból készítették, az álarc sokszor dupla volt, alsórészén szem-hely, benne répából kifaragott nagy fogak, felső részén szem, ugyanolyan száj fogakkal, és benne kis viharlámpa, vagy gyertya égett. Sokszor egy szál kisgatyában mezitláb mentek be a fonóba, a subát egy kísérő baráttal a pitvarba hagyták. Testüket rendszerint liszttel fehérítették. Volt eset, hogy ördögök is kísérték, ezek mindig korom-feketék voltak csak a körmüket festették kreppapírral pirosra. Volt ijedezés, visongálás! De a csúcs, a Kacorkirály (későbben Rózsa Sándor ?). Itt már nem volt álarc, jelmez volt. Előkerültek a régi zsinóros katona ruhák, féltve őrzött ráncosgatyák. A főszereplő a betyár, akit az egyszerű emberek szeretnek. A cselekmény a kocsmába játszódik. Van kocsmáros, van lánya, szintén fiatal legény szépen felöltözve, kifestve, haja is van, melle is van. Vannak perzekutorok, zsandárok. Először minden jó, dalolnak, mulatnak persze betyárnótákat, isznak a kupából, a betyár meg a kocsmáros lány szeretik egymást...Jönnek a zsandárok, a betyárt elbujtatják. A lánnyal elhitetik, hogy a szeretője megcsalja, más lánynak teszi a 147

Kémer szépet, sírás, bosszú, elárulja, a zsandárok elfogják s elviszik a betyárt. A lány megérti mi történt, sírva megy utána. 2.Halottas maszkura.- két derékszögben meghajlott legény a hátán viszi be a ravatalt, keskeny ajtó, vékony ráncolt ágyterítőkkel földig fedve, rajta az “X halott férfi” felkötött állal, fehérre sáppitva. Utána a gyászoló “özvegy” a “pap” meg a gyászolók. A pap, olvas az írásból, amennyire emlékszem, így:”Gyászbeszédem meg vagyon írva a Rupáné, csúf vén cigányasszony pendeje korcának harmadik és negyedik ráncában, a következő képpen: - Hatódjatok meg, mert csak az nem hal meg aki nem született. Aki porból lett, az nyáron született, mert jól tudjuk, hogy por csak nyáron van, máskor csak sár és hó. De aki földből, az földé lészen. Ezért te asszonyi állat vigasztalódj, majd akad másik gazdád, ha nagyon kell...stb. A gyermekekért ne bőgj, hiszen jól tudod, a mezők liliomát, az erdők madarait ugyi...te csak légy erős, jó, szorgalmas, hogy keresd meg a ruhára, meg az ételre valót. Ámen.” S az asszony keservesen siratja az urát: “Ó, drága szép uram, úgy itthagytál...még az idei borodat meg se ittad...még a gyerekeket meg se számláltad...Jaaj, ki fog engem már ezután olyan kedvesen megverni? Jaaj, hogy elmentél...Jaaj, meg sem mondtad mivé tudjak én most már lenni egyedül az üres ágyban!

Népgyógyászat Bede Ferencz – gyógynövénygyűjtéssel foglalkozott, ismerte a gyógyfűvek hatását, kenőcsöket, teákat készített, elsősorban az állatokat gyógyította, de az emberek gyógyítására is tudott gyógyfüveket, kenőcsöket adni.

Ének, mese, anekdóta Énekeltek a mézőn munkaközben, ahol többen összegyűltek (kalákába), aratáskor, szüretkor, - máléhántóba tollfosztóba, paszulyfejtőbe, fonóba,- a fiatalok,-házfalveréskor ünnepnapokon: lakodalomba, keresztelőbe kórusok:-férfi kórus, gyermek kórus (1960-as években) országos versenyeken vettek részt és nyertek díjakat

148

Kémer

Öltözködés Női viselet: pendely – alsószoknya- fehér vászon, későbben gyolcs, bő szoknya, derékban váncokba szedve, hasítékkal- kézi varrással készült ing- kendervászonból, később fehér gyolcsból készült, elől hasítékkal, amit egy gomb fogott össze, a nyaki részt egy keskeny pánt szedi össze, az újja könyökig érő, keresztben megváncolva (lerakva) a válltól könyökig egy vékony zsinórral összehúzva. Szoknya – alj – sötét színű, bő Kötény: fehér hímzett, vagy csipkés, - fehér alapon apró mintás Mellény: fekete, aprógombos Zsalikendő: sötét (fekete, barna, bordó) alapon színes virágokkal – nyakba – mellre keresztülkötött Boxcsizma Férfi viselet: magas , galléros háziszőttes ing, hosszú, keresztbe ráncolt, hajtogatott, mángorolt

Babonák Kártyavetés – jósolás – Rokon Bözsi (Papp Zsigáné), Pacurar Anna, Rusz Bözsi. Úrnapján nem végezték a következő munkákat: varrás (a villám belecsap az Úrnapján varrt ruhába), mosás, kapálás – ilyenkor szőlőkötő anyagot toldoztak, tekertek, szőlőt kötöttek (ha megnőtt már annyira) cseresznyét szedtek (ha volt érett cseresznye). (Szőlőkötőnek hársfa kérget áztattak tóba, aztán felhasogatták, összetoldották, gombolyagba tekerték).

Ragadványnevek Talán szintén az elszigeteltségnek köszönhető a ragadványnevek fennmaradása nemzedékről nemzedékre. A ragadványnevek két nagy csoportja él: 1. A gúnyolódó nevek, csúfnevek vagy gúnynevek amelyeket valakinek különös tulajdonsága vagy vele történt esemény miatt adnak. Több mint 100 ilyen gúnynév él ma is a faluban. 2. Az azonosító neveknek vagy mellékneveknek a rendeltetése, hogy a hivatalos név mellett azonosítsa a viselőjét. Mivel nagyon sok az, azonos család – és keresztnév (Szabó, Balla, Nagy, Bereczki, Oláh, Gáll, András, Zsuzsa, Erzsébet...), nagyon sok eredetileg gúnynevek

149

Kémer azonosító nevekké alakultak. A falu ragadványneveit vizsgálva, megfigyelhető, hogy az alábbiak vezethettek kialakulásukhoz: • Valakinek a foglalkozása (Fénykípísz, Számadó, Bírës, Koca, Kupa, Postás, Kötélverő, Kecskés, Harangozó, Kotró...) • Különleges testi tulajdonság (Files, Suta, Róka, Lapis, Ëgyenes, Lóginya,Medve, Kajsza, Gulyvás, Lulus) • Feltűnő viselkedés (Pörge, Csárdás, Gubás, Zsíros, Kukudi, Dürückölő) • A családi vagy keresztnevét a szüleinek megkülönböztető névként veszi fel az egyén ( Bori Pista, Mihálykati, Pista Zsuzsi, Pali Pali, Laci Laci, Lajos Lajos, Dupla Pista, Están) • Valamilyen beszédjelenség (Csaszi, Sziszkiró) • Valmilyen esemény (Szarka, Tégla, Mókus, Széri, Kúti, Cókos, Ördög) • Szavajárásra utaló nevek (Pápá, Rokon, Tutor, Ciger, Senki, Dádé, Kása, Kun) • Játékos névadás eredménye (Gálbéni, Pulykás, Kotló, Csirke, Kisa, Csádé) Van olyan ragadványnév is, amely több család közös neve. Pl.Kopaszok (16 család). Érzelmi hangulati hatásuk szerint vannak: • Pozitív hangulatúak: főleg az azonosító nevek, de a gúnynevek 1520%-a • Negatív hangulatúak (viselője kerüli használatát) - a legtöbb gúnynév • Közömbös, főleg a kresztnévből és családnévből keletkezett azonosító nevek.

Görög Margit: Fonás,

szövés, kender feldolgozás, falverés

Kémeren is, mint a Szilágyság legtöbb településén, a család alsóruha és vászonszükségletét az első világháborúig majdnem teljes mértékben a család asszonynépe állította elő. A vászon alapanyaga a kender volt. A kender előállítása és feldolgozása hosszú folyamat, de ennek is megvolt a szertartása és szépsége. A kendermagot mindenki maga termelte meg a saját földjén, sőt határmegjelölésre is használták a magkendert (csádét). A csádénak vastag szálúnak kellett lennie, ezért ritkára vetették, hogy jól fejlődhessen. A

150

Kémer feldolgozásra szánt kendert május elején vetették, jól eldolgozott, megtrágyázott földbe, hogy szép vékony szálú legyen a kender. Mikor a kender kivirágzott, akkor kezdték nyűni (tövestől kitépni a földből). A nagyobbacska gyerekeket is vitték segíteni kendert nyűni, az apró, alja kenderszálakat hagyták a gyerekeknek nyűni és összeszedni, kötélnek, Ezzel a kötéllel kötötték kévébe a kendert, 12 kéve volt egy kita kender. Igazítás céljából levágták a kender tövét és hegyét ( a gyökereket és a virágot), volt úgy, hogy ott kinn a kenderföldön vágták le a kender tövét és hegyét – úgy hozták haza, itthon felállítva szétteregették az udvaron (X formája volt, mert a középen össze volt kötve a kötéllel). Miután jól megszáradt, a száraz leveleket ledörzsölték a kenderszálakról, mikor már csak a száraz kóró maradt, azokat szépen összekötötték kitába, úgy vitték ki a kenderáztató tóba. Ezek ásott gödrök voltak, forrásvíz közelében, volt ami ki volt bélelve szépen deszkával, azt gárgyás tónak nevezték. Kenderáztatás előtt a tókat kitakarították, kimerték belőle a vizet, a békanyálat és az iszapot, aztán szépen sorba, egymásra rakták benne a kendert, lenyomatták tókaróval és ráengedték a vizet, hogy úgy álljon vagy két hétig, míg jól kiázott, megpuhult, megfehéredett a kender. Közben rá-rá néztek, hogy, ha netalán felszakadt a karó, feljött a kender a víz színére, akkor visszanyomják. Miután jól kiázott a kender, következett a kendermosás a tóban, vitték a létrát az asszonyok, arra álltak a tóban, (általában rossz ruhában vagy csak fehérneműben) és mosták a kendert, a kimosott kendert a tó melletti gyepen kupacokba rakták, hogy ott folyjon le róla a víz, aztán szekérre rakták, haza vitték, otthon aztán kiterítették a kerítések mellé, az udvaron, az utcán, a nedves kendernek volt egy jellegzetes szaga. Július végén, augusztus elején ez a szag terjengett mindenütt a faluban. Ha netán jött az eső gyorsan összekapkodták a kendert, pláne ha már szárazabb volt, hogy meg ne ázzon. Miután jól megszáradt, következett a tilolás, ez már úgy augusztus végén, szeptember elején volt. Szép, napsütéses idő kellett a tiloláshoz, hogy jól törjön a kender. Volt egyes vágó, kettes vágó tiló, először az egyes vágón törték meg a kendert, lenagyolták, aztán a kettes vágón „kidolgozták”, addig vágták, törték, míg nem maradt, vagy alig maradt benne pozdorja. Tilolni összegyűlt a család asszonynépe, a gyerekek a kötelet tilolhatták és összegyűjtötték csomóba a pozdorját. A megtilolt kendert szépen feltekerték és elrakták. Majd a tilólás után, ugyancsak jó időben, elővették újra és meghúzták a téhivel (téhel, egy nagy szöges fésű), lejött a hegye és a töve csepű és megmaradt a kender, mindkét végét feltekerték, a csepűket külön-külön elrakták, szépen feltépték, feltekerték egy-egy guzsalyra valónak. Ha még „finomabb” vásznat akartak szőni, a kendert megecsellették a borostával (ez egy kefeszerű kender fésű), lejött a kenderről a szősz és megmaradt a finom szálú kender, amiből szép vékony szálú fonalat lehetett fonni.

151

Kémer

Október végén, november elején elkezdődött a fonó. Igen-igen Mindenszentekkor, halottak napján kezdődött el a fonó. Külön asszonyfonókat és leány-fonókat szerveztek, utcánként, olyan házaknál ahol nagy szoba állt rendelkezésre és a „családfő” is Régi tárgyak elfogadta azt, hogy minden este nagy társaság gyűljön össze a házában. Sanyi bátyáméknál, Nanáéknál, mindig fonó volt, régen, az anyám leánykorában, leányfonó, későbben asszonyfonó. Ezekre én is emlékszem. Este hét óra körül gyűltek az asszonyok, hónuk alatt hoztak egy pár darab fát, így járultak hozzá a fűtési költségekhez, hozták a guzsalyt, rajta a fonni való csepűvel előbb, aztán a kenderrel, hoztak egy-egy almát is, aszalt gyümölcsöt, ünnepek után karácsonyi cukrot, „nyálintónak”, éjfél feléig elfonogattak, beszélgettek, pletykáltak. Sanyi bátyám szerette a társaságot, talált magának elfoglaltságot (málét fejtett, répát aprogatott a tehénnek, vagy más, hasonló dolgokat csinált), mikor megunta vagy elálmosodott, nem zavartatta magát, levetkőzött és lefeküdt. Farsang idején (vízkereszttől húshagyó keddig) jöttek a maszkurások, különböző jeleneteket adtak elő, legtöbbször női ruhába öltözött férfiak, vagy férfi ruhába öltözött nők, nagy kopogással jöttek, előadták a jelenetüket, a fonó társaság végig nézte, aztán következett a Fonó tánc, általában az asszonyok énekeltek, a lányok táncoltak a maszkurásokkal, Több féle jelenetet adtak elő :

152

Kémer Bereczki Csabáné, Ujvárosi Anikó így jegyezte le, az édesapja, Ujvárosi Anti elbeszélése után: … „ furcsa álarcokban voltak, főként a legények, volt halott, aki a ravatalon feküdt felkötött állal és közben csiklandozták vagy matatták, de annak nem volt szabad kacagnia, vagy pedig a ház küszöbére feküdt csúnya álarcban. A halál is megjelent ( fehér lepedőbe öltözve, az arcát liszttel bekente, tollut ragasztott az arcára, répából csinált magának fogat, hogy minél ijesztőbb legyen), az ördögökkel, akik feketébe öltöztek, arcukat, kezüket, korommal kenték be, oda dörzsölték arcukat a lányokhoz, fiatal asszonyokhoz, kezükkel megsimogatták őket, hogy jól összekormozzák. Volt pásztor, aki legkedvesebb kecskéjét bevezette a fonóházba, a ház közepén szénát adott neki enni, hogy nehogy elfusson míg a gazda szolgája megfeji. Mikor a szolga készen volt a fejéssel, a lányokat, akik körbeállva nézték, lelocsolta a „friss kecsketejjel” (vízzel). Volt lakodalmi sereg, akik a lakodalom összes menetét eljátszották: volt menyasszony, főlegény, pap. Voltak csendőrök, akik elfogták a „rossz fiukat”, összeláncolták…” Tóth Attiláné, Oláh Mónika a következőket jegyezte le, a fonóval kapcsolatban nagyanyja, Oláh Ilona elbeszélése nyomán: „Ilyen volt régen a fonó. A fonó egy régi népszokás. A gazda összehívta az utcabelieket a házához és ott fontak. Volt aki kézi guzsallyal font, volt aki kerekes guzsallyal, tót guzsallyal, kecske guzsallyal. Csepüt fontak kendert és lent. Január 6.-a, vízkereszt után megkezdődött a farsang. Akkor mentek a fiuk maszkurásnak. Ilyen maszkurások voltak: volt például halál, kenderből volt szakála, volt álarca, nagy orra festve a kemény papírra orra és szeme. Csináltak sisakot a fejükre, vagy még, úgy is mondják, hogy halálfej. Abba tettek gyertyát, mécsest, hogy világítson. Szárítottak meg disznótököt, kivették a belsejét, és elkészítették a belsejét egy halálfejnek. Ezt tették a fejükre és mentek vele. Fehér lepedőt vettek magukra és ijesztették a lányokat. Bekenték a kezüket csirisszel és ragasztottak rá tollút, hogy csúnyábbak legyenek. Ördög is volt az járt a halállal. Az ördög kente be a lányokat korommal. Voltak szép maszkurások is: felöltöztették a lányok a fiukat betyároknak. Kalapot tettek a fejükre árvaleány hajjal és pántlikával. Fehér gyolcs ing, fekete mellény, fehér ráncos bő gatya, a derekukra zsalikendő kötve, ez volt az öltözékük. Fekete bokszcsizma sarkantyú rajta. Ilyenek voltak a betyárok. Voltak zsebkendős betyárok is. Ezeknek a betyároknak is olyan volt az öltözékük, mint a másik betyároknak, csak annyiba különböztek, hogy a mellény helyett tele volt rakva az elejük, a hátuk, a karjuk, színes cérnával vart (díszített) zsebkendővel. A zsebkendő szélén széles csipke volt varrva vagy horgolva. Játszottak vígjátékot pl: Rózsa Sándort, Kacor királyt, Angyal Bandit.

153

Kémer Még voltak kapca betyárok is, a kalapján a pántlika helyett rossz kapca tűzve. Elejükre, hátukra, karjukra is volt aggatva kapca. Voltak lovas maszkurások. Volt egy ember, akinek a derekára volt téve egy dagsztó tekenő, az le volt terítve egy piros lepedővel, fából kicifrázva a lófej. Ez volt a ló. Az ember pedig a hátán ült és ugrasztotta a lovat. Volt halottas maszkurás. Két ember le volt terítve fehér lepedővel, a halott pedig feküdt a hátukon. Volt pap aki elprédikálta, felesége aki siratta, volt apja, anyja. Harangoztak is neki. A halott arca lisztel volt bekenve és fel volt kötve az álla. Ez volt a halottas maszkurás. A fonó végező. Volt leány fonó végező és asszony fonó végező. A lányok szeretője fogadott muzsikást. És hívtak barátokat, mulattak reggelig. Az asszony fonó végező. Tésztát bodorintottak, hús levest főztek, törtkrumplit, töltött káposztát töltöttek, volt pálinka, bor, sütöttek fánkot vagy kalácsot. Az asszonyokkal volt a férjük is. Így zajlott le régen a fonó, ami nagyon szép volt.” Szabó Imréné, Mudura Csilla iskoláskorában a következőket jegyezte le a fonóval kapcsolatban, édesanyja Mudura Berta elbeszélése nyomán: „Régen a betakarítás után késő ősszel kezdődött a fonó. A fiatalok, vagyis a lányok orsóval, az idősebbek pedig kecskeguzsallyal fontak. Először a csepüt majd a kendert vagy a lent. Minden este nagy nótaszóval várták a lányok a legényeket. A legények nótával közeledtek. A lányok és az asszonyok körülűlték a lámpát, a lányok hátához a fiuk ültek. Kötődésből ki-ki verték a lányok kezéből az orsót, felkapták és csak csókért adták vissza. A lányokat és az asszonyokat a fiuk nyálintóval kínálták. Farsang idején a maszkurázás elmondhatatlan volt. Volt kecskés, halálos akit ördögök kísértek, Angyal Bandit játszók, Rózsa Sándort, voltak kapcás és zsebkendős betyárok is. Például a kecskés maszkurást egy ember, akinek a hátára báránybőrt tettek a feje iránt a báránybőrre két fakanalat kötöttek és volt egy ember aki fejte. Bedobták a cédulát, amire az volt írva, hogy jön egy kecske messziről a gazdájával és nem volt hol megfejje, helyet adnának nekik és egy kis szénát. Azzal mentek kinyitották az ajtót, a kecske berontott és felöklelte az ajtónyitót. Majd a lányokat kezdi a két szarvával öklelni, a gazdája kint vagyis egy ember asszonynak öltözve a sajtárt megtöltötte hóval. A legények adtak a kecskének szénát, melléült a gazdája, hogy fejje. Úgy ültek, hogy a hó, ahogy a kecske kirugja, a lányok nyaka közé menjen. A kecske rugott eggyet és a hó a lányok nyaka közé ment. A gazdája csúnyán szídta mert elrugta a tejet. A fonó végefelé egy fakeresztet felöltöztettek csúnyán és az volt a neve, hogy nagymanó. Volt egy ember aki az ablakba vitte a manót elkezdte jobbra balra hajlogatni és azt kiabálta: „A vénleányt hajtsák ki!” A fonóvégezőre tyúkot, tésztát ami szalagárés lap, fánk vagy csőröge volt. A fonóvégezőre a lányok a legényeket, az asszonyok a férjeiket is meghívták. 154

Kémer Ilyen volt hajdanán Kémeren a fonó.” A leányfonóba a lányok fontak vagy varrtak (kézimunkáztak), jöttek a fiuk is szórakozni, ők is elüldögéltek ott a leányok mellett, vagy a hátuknál, beszélgettek, esetleg kártyáztak, „orsót kaptak”, amit a lányoknak ki kellett váltani csókkal. Amelyik lánynak komoly udvarlója volt, az ott volt minden este, megvárta a lányt és haza kísérte, vagy ha hamarabb ment el, a lány kísérte ki. Minden fiút illett kikísérni, ha nem akart utána menni senki, akkor a házi leány kellett kikísérje a fiút. Húshagyó kedd környékén, de inkább előtte, megtartották a fonóvégezőket. Közösen adták össze a hozzávalókat: tyúkot, disznóhúst, tojást, cukrot, rizskását, zöldséget, káposztát, italt. Húslevest, töltött káposztát főztek, fánkot vagy kürtőskalácsot sütöttek, oda már meghívták a férjeket is, a leányfonókba a fiukat is, sőt még más utcabeli fiatalokat is meghívtak kölcsönösen, a fiuk fogadták a zenészeket és táncos mulatságba torkollott a vacsora, így búcsúztatták a telet és zárták a farsangi mulatságokat. Téli napokon fonó kalákákat szerveztek igen-igen minden családnál, sorban, oda meghívták a szomszédokat, rokonokat, az asszonyok, nagylányok fontak a házi asszonynak, csak az üres guzsalyt vitték otthonról, a férfiak fát vágtak vagy ganét hordtak ilyenkor. Ebédre sütöttek füstölt kolbászt, pecsenyét, tört krumplit főztek hozzá és pergelt (dísztelt) hordós káposztát, a húst és a kolbászt előbb főzték, aztán előbb csak azt a zsíros levet tették fel az asztalra pirított kenyérrel, majd a húst, kolbászt, krumplit, káposztát, bort, (csigert az asszonyoknak). Napközben főtt aszalt gyümölccsel vagy kompóttal kínálták a vendégeket, esetleg főtt máléval, délután fánkot sütöttek. Mi gyerekek, nagyon élveztük ezeket az alkalmakat, ahol volt több gyerek ott külön asztalra terítettek a gyerekeknek, máshol mosószékre ültették a gyerekeket (nem volt akkor annyi szék a falusi családoknál, lócákat használtak amikor többen összegyűltek, a mosószék magasabb volt a lócánál, így a gyerekek is elérték az asztalt). Miután megfonták a fonalat, lemotóllálták, 3 szál fonal volt egy ige, 100 vagy 150 ige volt egy pászma, attól függően hogy milyen nagy a motólla, annyit kötöttek egybe. A jó fonó egy fű kenderből 20-40 igát font. Mikor befejezték a fonást, megszapulták a fonalat, benn a házban (a lakó szobában, konyhában, mert ott laktak régen) raktak szapulót: a fából készült mosóteknőre rátették a szapulódézsát, abba rakták a fonalat míg tele lett, leterítették egy hammassal, arra fahamut tettek, arra öntötték a forró esővizet, alól, a teknőbe folyt a lúg. Napokon át szapulták a fonalat, vagy a szőtteseket, az a szag és a gőz átjárt mindent a házban, aztán kinn, a kútnál kimosták a fonalat vagy a ruhát, a mosószéken, sulyokkal, egy kisebb dézsába, vízbe mártogatták a mosnivalót és a sulyokkal, a mosószéken kiveregették belőle a vizet, míg megtisztult, szép sárga lett a fonal, ha kinn kiterítve megfagyott, még szebb lett. 155

Kémer A fonalat tekerőlevélre tették, csűllővel eltekerték, kb. 30 centis napraforgószárból készült csőre, egy csőre egy pászma fonal került. Szövés előtt vetőkarón megvetették a szőni valót, a szerint hogy hány méter vásznat akarnak szőni, több átalagot vetettek. A vetőkarót is a szobába állították fel, ott ahol több hely volt, a mestergerendába volt hely csinálva, a padlótól a padlásig ért és forgatni lehetett körbe-körbe. Attól függően, hogy milyen széles vásznat akarnak szőni, vetették fel a szálakat, meg volt a technikája annak is hogy hogy kell leszedni a megvetett fonalat a vetőkaróról, hogy ne bomoljon össze. Csíknak való anyagot (fonalat) nem festették házilag, mert az fogott és hagyult, hanem elküldték Váradra festetni, pirosat, feketét, kéket festettek, későbben üzletben kapható DMC cérnát (pamutot) használtak. Aszerint, hogy feleresztőnek vagy beleverőnek fonták, osztályozták a fonalat, a finomabb, ecselt kenderszálból, a kenderfűből készültek az ünnepi fehérneműk, a varrottas-vásznak, lakodalmas kenderfűabroszok. Ezeknek a feleresztője is, a beleverője is tiszta ecselt kenderfonal. Mikor a gyapot bejött, kezdetben ezt használták feleresztőnek és kézzel font vékony kenderfonallal verték be. A közepes minőségű fonalból szőtték a viselőabroszt, tarisznyát, konyharuhát, törülközőt, lepedőt, a durvább fonalat használták a zsákok, viselő konyharuhák, törülközők, néha lepedők szövéséhez, a rongyszőnyeg feleresztőjének . A csepű fonalat csak beleverőnek használták, mert gyengébb mint a kender vagy szösz fonal. A gyapotfonal megjelenése után a kenderfonalat vegyesen is feleresztették gyapottal, ebből egyeles vászon készült. Közben, vastagabb fonalból (amit csádéból– magkender–fontak) nyüstöt viszáltak (két szál fonalat összesodortak Kémeri szőttesek és varrottasok kerekes guzsalyon) , a nyüst a szövéshez kellett, de szövés után jó erős madzagként is fel lehetett használni. A nyüstöt egy erre a célra készített deszkán kötötték meg, olyan nagyra, amilyen széles vásznat

156

Kémer akartak szőni, két vagy négy nyüstnek. (A zsákot például, négy nyüstben szőtték, fenyőágasra). A vetőkaróról leszedett fonalat feltekerték a szövőszékre (esztovátára). Majdnem minden háznál volt esztováta, talán még most is lehet látni néhol, a régi házak hátán az esztováta talpakat a karokkal együtt és valahol a padláson még megvannak a többi tartozékai is, a teljes felszerelés. Az esztováta talpakat alul a keresztfa a lábitókkal kötötte össze, s fenn a csigatartó, amire jöttek a csigák, a nyüstökkel. A két karjára akasztják a bordahéjat a bordával. A fonalat a hátsó szobojra (henger) tekerik, majd az elsőre jön a kész megszőtt vászon. A hátulsó szobojon van az eresztőrúd, az elsőn a lyukas fa, azzal feszítik meg eresztés után a vásznat. A vásznat vetélővel szövik, benne a bodzafa csű a fonallal. A nagy kb. 30 centis csövekről a csüllővel letekerik a fonalat a kicsi kb.15 centis csövekre, ami a vetélőbe jár. A fonalat befogták a nyüstbe, aztán a bordába, a szálakat rá kötözték az első szobojra és elindult a szövés. A hátsó szoboj után, a nyüstök előtt csipkevesszőkkel feszítették ki a fonalat. A kenderfonalat időnként megkenték málélisztből készült „kenőccsel” , hogy ne ragadjon össze. Kevés szövésfajta létezett, de azokkal a legváltozatosabb anyagokat tudtak előállítani. Két, három vagy négy nyüsttel szőttek és orsóheggyel vagy csipkevesszővel szedték a mintás darabokat. A kétnyüstös, háromnyüstös szőttesek a sima szőttesek, a négynyüstös szőttesek a fenyőágas, barackmagos szőttesek, a szedettes szőttesek a bársonycsíkos és orsóhegyre szedettek. Táblás abroszokat, kerekkendőket (szakítóruha) szőttek, lehetőség szerint gyapotból, vagy vegyesen gyapotba vert vékony kenderfonalból. Egyetlen leány sem mehetett férjhez kelengye (stafér vagy staférung) nélkül. Kellett az új házhoz a sok szőttes, mindenki azon igyekezett, hogy meg ne szólják az új menyecskét az anyósa házánál. A staférung a következőkből állt: 15-25 zsák, 10-15 abrosz, 15-20 törülközőkendő, 15-20 ágylepedő, 6 kivarrottas vagy szedéses párna a nagyágyra, 2 szőttes a fejük alá, 12 szakasztó ruha, 20-30 konyharuha, mód szerint. Adtak még a lányoknak tarisznyát, csepűkötőt, hammast és a két kezét, amivel ő maga is szőhetett magának ami kellett. A hammasba tették a hamut, amikor szapultak, abba szedték a paszúlyt, abból vetették a gabona magvakat. A csepűkötő is olyan, mint a hammas, mikor aprómagot (heremagot) vetnek, paszulyt szednek, aratáskor kévét kötnek, azt kötik elébük. A tarisznyába teszik el a paszulyt, vetőmálét, abban viszik a mezőre a kenyeret, a szalonnát, a kalácsot a szüretre, de előbb konyharuhába göngyölték a kenyeret, kalácsot, szalonnát. Mind a mai napig fenn maradt az a szokás, hogy ha asszony hal meg, a papnak és a kántornak egy-egy konyharuhát adnak.

157

Kémer A kézimunkavásznat régen tiszta vékony kenderfonalból, majd későbben fehér horgolócérnából és szép ecselt kenderfonalból szőtték, piros vagy fekete DMC cérnával varrtak rá: életfás, kismadaras, csereleveles, sárkányfejes, kakastarés, bokrétás , makkos, kerekszemes (keresztszemes) mintákat.

Kémeri szőttesek

Falverés/Házverés Ősi szokás szerint Kémeren a lakóházak nagy része vertfalú ház volt, ezekből még elég sok meg van mai napig is. A fiatal házaspár ha házat épített (vert), az összes rokonok, sógorok, komák, szomszédok, sőt teljesen idegen személyek is eljöttek segíteni falat verni. Asszonyok és lányok kosarakban fordták a falnak való földet, közben daloltak, szebbnél szebb helyi és más vidékről származó népdalokat, nótákat.A férfiak pedig még lelkesebben daloltak és a dal ritmusára verték az egyre emelkedő falat. Tehén és ökörszekerekkel hordták a földet, a töreket és a szalmát. A kőből kirakott fundamentumra, cövekekkel odaerősített deszkák (legtöbbször szekér oldaldeszkája) közzé öntötték a törekkel összekevert földet, azt földverő butykóval döngölték, igy készült a vert fal. A kalákában résztvevőket finom ebéddel és vacsorával látták el, napközben is kinálgattak borral, hogy jobb kedvvel döngöljék a falat. Délutánra már emelkedett a hangulat, mindenféle vicces nótákat daloltak, az arra járókat kigúnyolták, megviccelték nótáikkal. A cserép adogatásnál ( a ház fedésénél) még tőbb segítségre volt szükség, még a gyerekek is beálltak cserepet adogatni. A munka végeztével mindenkit megkínáltak finom fánkkal és itallal. Itt meg lehet jegyezni, hogy a kémeriek a környékbeli falvak közül kiemelkedtek kitűnő zenei érzékükkel. Nagyon sok a jó hallással rendelkező, jó hangú személy Kémeren, ami abban is megnyílvánul, hogy a község régi

158

Kémer dalkúltúrával rendelkezik ( ezt Györffy Ferenc zene tanár, egykori kémeri iskola igazgató állapította meg). A felvert falra kerültek a gerendák: a falra a tapaszgerengák, középre a mestergerenda, aztán a keresztgerendák, a gerendákra a szarufák, azokat oldalt szélkötéssel fogatták össze, fent a csúcs felé pedig a „kakasülő”vel. A házak alapterülete téglalap formájú volt, igen-igen 3 helységből állt: nagyház, kisház és a pitar (konyha). A vertfalat le faragták szép egyenesre, kivágták az ajtók, ablakok helyét, beállították az ajtókat, ablakokat. A falveréskor az ajtók ablakok helye iránt szemöldök fákat tettek hogy le ne omoljon a fal. A falat letapasztották, miután kiszáradt kimeszelték fehérre, kivül-belül. A ház padlózata döngölt föld volt amit sárga, lóganés földel letapasztottak. A menyezete (padlása) fenyő deszkából készült, felülről letapasztották. A padláson tárolták a kukoricát (málét), diót, füstölték a „disznó ázalékot”, a ritkábban használt nagy edényeket, kendert, csepüt, fonalat.

Soós Judit: Népi

ételek és étkezési szokások

A kémeriek életében nem volt könnyű dolog a mindennapi élelem előteremtése, elkészítése. Sok ügyességet igényelt a megtermeltek ésszerű elkészítése a háziasszonyok részéről. Nehéz volt összehangolni a sok mezei munkát a háziasszonyi teendőkkel és a gyerekek nevelésével. Elmondhatjuk az akkori magas életkorokat, egészségi állapotokat figyelembe véve, hogy sokkal egészségesebb volt a mainál jóval szegényebb, de természetesebb táplálékok, italok, ésszerű, mértékletes fogyasztása. Minden évszakban málé, rozs vagy árpából készült kenyér került az asztalra. Néhány módosabb család evett csak búzalisztből készült kenyeret. A megőrölt gabona (málé, rozs, árpa) kiszitált lisztjét kovásszal (élesztőt összedörzsöltek egy kevés lisztel és megszárították), sóval és vízzel összedagasztottak. Miután megkelt a tészta, konyharuhával kibélelt szakító kosarakba rakták a kenyérré formált tésztát, majd fával fűtött kemencébe megsütötték. Kenyérsütéskor langalót is sütöttek. Lepény nagyságúra kinyújtott kenyértésztát a kemencébe megsütötték és zsírral, olajjal vagy tejföllel megkenve és megsózva ették.

159

Kémer Évente, egy 4-8 tagú család, egy 80-90 kg-os disznót vágott, általában karácsony előtt. A disznó húsát füstölve, sós vízben áztatva vagy elsütve tárolták. Készítettek májas, tüdős és véres hurkát és nagyon kevés kolbászt is. A hurka töltelékébe nem rizset, hanem megfőzött málékását tettek. Elmaradhatatlan volt a gömbec (gömböc) készítése is. A véres hurka töltelékébe néhány darabka főtt húst kevertek és ezeket a megtisztított gyomorba töltötték. Kissé megfüstölték, majd 3-4 hét múlva megfőzték reszelt tormás vízbe. A vízből kivették és aludttejes, tejfölös habarást beletéve a vízbe, elkészült a gömbec leves. A disznó szalonnáját, a lábakat, orját megfüstölték. Kevés zsiradékból készítettek zsírt, inkább olajat használtak, no meg a szalonna volt a legfinomabb és legtartalmasabb táplálék a melegebb hónapokban. A karácsonyi asztal nem roskadozott a sokféle ételtől, mint napjainkban, de azért igyekezett minden háziasszony a finom ünnepi étel elkészítésén. Nem hiányozhatott a szárnyasból készült valamint töltött káposzta. A töltött káposzta tölteléke hús nélkül is készülhetett, málékásából vagy reszelt tésztából, olajba megpirított hagymából, tojásból és fűszerekből készült. Savanyúságnak a tartósítószerek nélkül, természetes módon megsavanyított hordós káposztát ettek. A süteményeknek sem volt olyan gazdag választéka, mint napjainkban. Szilvalekvárral, dióval, túróval töltött kalácsot sütöttek és a fenyőfára pedig szalakárés aprósüteményeket, diót, almát, aggattak. Újévkor a húslevest disznóhúsból főzték. Elkészítették a töltött káposztát is. Süteménynek tepertős pogácsát sütöttek. Ital: bor, pálinka volt szinte minden háznál. A gyerekek ritkán jutottak édességhez, cukorkához. A legfinomabb csemegék: az aszalt gyümölcs (szilva, alma, körte, barack) nyersen vagy megfőzve, a szőlő mely felfűzve még februárig is megállt és az alma volt. Ritkán készítettek az anyukák égetett cukrot dióval. Hétvégékre olajba sütött fánkot, csőrögét, kanalas lepényt, pite tésztát (olaj, cukor, liszt, élesztő, tojás keverékét sütötték meg kiolajozott tepsibe), vagy málépogácsát sütöttek. Esténként bécsitököt főztek, sütöttek vagy pedig krumplit sütöttek. Gyakran főztek paszúlylevest, szilvalevest, köménylevest, melyeket tejes habarással készítettek el. Gyakran főztek puliszkát, melyet tejjel, túróval vagy lekvárral ettek. A tejhez könnyen és olcsón lehetett hozzájutni, ezért nagyon sok tejterméket fogyasztottak. A tej volt a fő alkotója a táplálkozásnak. Az idősebbek még ma is készítenek gombódát, mely nem más, mint a liszt és a gríz vízbe főzve és tejjel leöntve.

160

Kémer A gyerekek az iskolába málékenyeret pirítva és almát vagy szőlőt vittek. Zsír helyett olajat használtak. Sok napraforgót vetettek, és a magot az ippi vagy a kárászteleki olajmalomba kiüttették. Az elkészített ételből csak mértékkel ehetett mindenki. A téli hónapokat sem pihenéssel töltötték. A téli napokat különböző összejövetelekkel tarkították. A férfiak málét fejtettek, fát vágtak és közben egy kis italozással: borozgatással, pálinkázással tették hangulatosabbá a munkát. A lányok, asszonyok fonóba, varróba, tollfosztóba jártak, vagy pedig otthon fontak, szőttek. Hogy jobban menjen a fonás, nyálintót, (éretlen aszalt szőlőt, más aszalt gyümölcsöt, almát) rágcsáltak. A tollfosztás után cukros főtt máléval kínálta meg a háziasszony a meghívott asszonyokat. A tél végének a közeledtét jelezte a fonóvégező, amikor a fonóba járók összetársultak: húslevest, krumplit, húst, töltött káposztát készítettek és fánkot, kalácsot sütöttek és cigányzene mellett mulatva lezárták a telet. Jelentős esemény volt a húshagyó kedd, amikor is a háziasszonyok sütöttek, főztek. Terítékre került a töltött káposzta, a kásás, túrós lepény vagy a rétes. A kásás lepénybe tejbe főtt rizset, cukrot tettek. A tavasz beköszöntésével kevés idő maradt a konyhai munkákra. A nagy mezei munkák beállta előtt az asszonyok délutánonként zsákokat foldoztak, megvarrták, beszegték a megszőtt vásznat, beszélgettek. Ilyenkor fánkkal, csőrögével kínálta meg a háziasszony a többieket. A gyerekek kedvenc ételei közé tartoztak: a nudli, a derelye (szilvalekváros). A nudlit krumplival összegyúrt liszt és tojásból készítettek, rudakat sodrottak és apró darabokra vagdalták. Vízbe megfőzték leszűrés után olajba pirított prézlivel fogyasztották. A gyerekek várva várt ünnepe volt a húsvét. Húsvétra húslevest főztek, káposztát töltöttek, kalácsot sütöttek és tojást festettek hagyma, dióhéjba vagy festékbe. Néhány háznál még a főtt sonka vagy nyers sonka is asztalra került. sült szalonnával fogyasztottak. Reggelire megették a vacsoráról megmaradt levest kenyérrel. Az ebéd már nem főtt ételből állt, mint télen, hanem sült szalonnából, főtt krumpliból, hagymából. A napszámosok gyakran csak puszta kenyeret, hagymát vagy lekvárral megkent málékenyeret kaptak. Főtt ételt vacsorára készített kőltes palacsintát, vagy pedig valamilyen főtt tésztát: száraztésztát, galuskát készített. A nyár érkeztével bővült a választék a táplálkozásban. A gyerekek az aktuális gyümölcs mellett nagyon szívesen fogyasztották a főtt zsengés málét, a 161

Kémer parázson sütött nagy kürtőskalácsot, melyet jó időben kint, parázs fölött forgatva sütöttek. A kürtős tésztája élesztős tészta, melyből rudakat sodortak és nagyobb kerek fára feltekertek, olajjal lekentek és cukros dióba forgatva megsütöttek. A zöldségek közül a paprika, uborka kevésbé volt elterjedve, inkább a paradicsomot fogyasztották. A paradicsomból paradicsomlevet főztek télire. A paradicsomlével megtöltött üvegeket sokan a málé puhább hántalékával kötötték be. A gyümölcsöt frissen fogyasztották, a fölösleget aszalták. Aratáskor a búzahordás kalákába történt. A mezőn megszokott sült szalonnát fogyasztották. Otthon, a háziasszony a tavalyi kakas levesével, krumplival, fánkkal várta a munkásokat, vagy ahol nagyobb disznót vágtak és nem volt olyan népes a család, ilyenkor kezdték meg az elsütött kolbásztpecsenyét. Nagyon sok szilvás volt az emberek tulajdonába. A felszedett szilvát kádakba rakták. Ha túl nagy mennyiség volt, akkor a főzővel rendelkező zsidók felvásárolták. A cukor nélkül összeforrt szilvát (kb. 6 hét) a pálinkafőzőkbe kifőzték. Ha sok volt a pálinka, akkor Somlyón és a környék falvaiban értékesítették, eladták. Talán a legjobb pénzforrásnak bizonyult a gyümölcs (szőlő, szilva), ital értékesítése. A veres szilvából az asszonyok hebercset főztek. A megmosott szilvát kevés vízzel felfőzték, majd laskaszűrőn átpaszírozták, majd újra felfőzték és üvegbe töltötték, lekötötték. Cukor hiányába befőttet nagyon kevés háznál tettek el télire. Cukor nélkül meggyet, ribizlit, köszmétét és kissé éretlen noha szőlőt tettek el télire leveseknek. A háziasszony fontos teendői közé tartozott a jól megérett bercencei szilvából lekvárt főzni. Nagy mennyiségű (30-60 l) szilvát kimagvaltak, majd a lekvárfőzésre szolgáló üstbe már kora reggel odatették főzni. Az üstöt kint állították fel és állandó kavarás mellett sokszor egészen estig is főzték. Akkor tekintették elkészültnek, amikor a szilva héja már nem volt érezhető, széjjelfőtt. Cukor nélkül készítették, cserépedényekbe, csuprokba (2, 3, 5 literes) tették ki. Meleg kemencébe tették be azért, hogy a tetején képződjön egy keményebb réteg, ami hasznos volt a tartósításban. Jó hangulattal és kedvvel végzett munka volt a szüret. A háziasszonyok a következőket pakolták ebédre: hagyma kenyérrel, esetleg ha még volt, akkor szalonna, málékenyér, kalács, bor és pálinka. Vacsorára bárányhúsból gulyást vagy húslevest, főtt húst törtkrumplival készítettek. Elég sok káposztát savanyítottak, melyet fából készült dézsába tettek és kővel belenyomtak a sós vízbe. A természetes éréssel megsavanyodott káposzta jóval egészségesebb volt a mai tartósítószerekkel elrakottaknál. 162

Kémer Nagy fantáziáról, leleményességről kellett tanúságot tenni a háziasszonyoknak. Nehéz volt a szegényes választékból finomakat főzni, ötleteket rögtönözni a konyhaművészetben. A sok friss levegő, a mértékletesség, a zsír helyetti olaj használata, a sok tejtermékfogyasztása, a gyümölcsök fogyasztása, a sültek mellőzése és a tartósítószerek nélküli ételek fogyasztása, valamint a mainál jóval nyugodtabb életvitel biztosította a stressz mentes, kiegyensúlyozott életet. Őseink életére jellemző volt az, hogy nem azért éltek, hogy egyenek, hanem azért ettek, hogy éljenek.

Orbán Emese: Húshagyó

kedd

(2003) Régen a farsang a mulatozás, a lakodalmak ideje volt. A vigasság Vízkereszt napjától a húsvétot megelőző hathetes böjtidőszakig, azaz húshagyó keddig tartott. A farsangot, a képzelet teremtette, vágyódás a derű, a nevetés, a boldogság után. A farsangi hagyományt ma is a latin népek őrzik a legelevenebben. A farsangtemetés a vigasság utolsó napjára, azaz húshagyó keddre esett. Napjainkban, Olaszországban rendezik a legdíszesebb karneválokat húshagyó kedd éjjelén. Egy réges-régi szokás ezekhez hasonlóan a falunkhoz kötődő „Husajókedd’’ is. A falu apraja-nagyja már napokkal előtte készülődik erre az eseményre. Az összegyűjtött csusznya kórót nagy csomókba rakják. A gyerekek már délután előszedik a kolompot, a csengőt. Az asszonyok töltött káposztát készítenek, ízes, túrós, kásás lepényt sütnek. Ahogy besötétedik, meggyújtják a domboldalakon a csusznya rakásokat. Különleges látványt nyújt a sötétben a dombtetőkön világító tűz, az ahogy a domboldalakon gurul lefelé a szalmából készített tüzes kerék, a fénycsóva lobogása. Messzire hallatszik a kolomp, csengő hangja, s a vidám gyereksereg kiabálása: „Húsajó! Húsajó!, Kásás lepény jaj de jó!”. Ebben az évben is összegyűltünk „Husajókedd” estéjén, de ma már más volt a hangulat. A csengő, kolomp kellemes hangját sajnos a petárda, a karbitpuska robbanása váltotta fel. A világító tűz mellett mindannyian jól éreztük magunkat, énekelve, hócsatázva búcsúztattuk a telet. Miután kialudt a tűz, élményekkel telve, vidáman ballagtunk haza a sötét éjszakában.

163

Kémer Kovács Anita: Hushagyó

kedd

Vége a farsangnak, mely január 7-től, húshagyó keddig tartott. A falu régi szokása a „húshagyókeddi” ünneplés, melyre egyaránt készülődnek asszonyok, férfiak s gyerekek. Az asszonyok délután töltött káposztát főznek és kásás lepényt sütnek. A férfiak a pincében rendet raknak, hogy amikor az ismerősök hazafelé tartanak, behívhassák őket s megkínálják egy pohár finom borral és friss kásás lepénnyel. A fiatal legények már ősszel elkezdték egy csomóba gyűjteni a csusznyát és a lerágott állateledel maradványokat s főleg az utolsó héten már lázasan készülődnek. A csusznyakórókat egyenletesen egymásra helyezték, közibük pedig a járművek elhasznált gumiját rakták, hogy minél több ideig égjen s jó nagy lángja legyen, mindezeket tetőzi a sprayes dobozok robbanása. Mindenki hívogatott ismerősöket a saját utcájában megrendezett „húsajózásra”. Persze én sem hiányoztam a Bikarétről, mely hozzánk a legközelebb esik. Már este 7 órakor gyülekeztünk a zörgőkkel s kezdtük kiabálni a megszokott mondókát: „Husajó, kásás lepény jaj de jó! Husajó!” Az utcából mindenki lelkesen ment öt éves gyerektől, ötven éves emberig, akik szinte jobban készültek, mint mi, gyerekek. Mikorra összegyűltünk annyian, hogy a csusznyából rakott boglyát körülvettük, a rendező legények a tüzet meggyújtották. Na ekkor kezdődött ám az igazi lárma. Mindenki husajót kiabált, a sprayes dobozok eldurrogtak, szóltak a karbitpuskák, csapatosan kiabáltuk a megszokott vicces mondókát: „Husajó!!! Kása Erzsi eladó! Vad András megveszi, Az ablakba kiteszi, Ganélébe fürdeti, Kispárnára fekteti. Husajó! Miközben a tűznél melegedtünk, a fiúk kötekedtek velünk s a mondókák többször elismétlődtek más-más, mi korosztályunkbeli nevekkel. Mikor már a tűz hanyatlott s mindenki megéhezett, kezdtünk hazafelé elindulni. Útközben, mikor kinek a kapuja előtt mentünk, azt kiabáltuk ki. Otthon a szüleim elmesélték, hogy kimaradt a tüzes kerék gurítása, melyet régen szénával kitömtek, petróleumos ronggyal körbekötötték, a dombra felcipelték, ott meggyújtották s az égő karikát legurították. A másik dolog ami kimaradt, az egy 2-3 m-es hosszú botra bábukat kötöttek rongyból, amit szintén petróleumba mártottak s addig táncoltatták a levegőben, amíg elégett. Talán jövőre ezeket is jó lenne feleleveníteni. Másnap, hamvazó szerdán, nagyon

164

Kémer ügyeltek a lányok a kásás lepényükre, hisz a fiúk ellopták s beszórták hamuval, hogy ehetetlenné váljon. Örültem, hogy nem megy feledésbe a Szilágyságban egyedi szokásunk, a „husajó keddi” mulatság. Ezeket az élményteli hagyományokat tovább kell őriznünk.

Kovács Anita: Husajói Kedden déli egy óra, Káposzta a fazékba! S míg a töltött káposzta fő, a lepény a tálba kől.

készülődés

Este hat-hét óra. Az étel felkerült az asztalra. A család apraja-nagyja Jóllakva indul a husajóra.

Délután három óra. Olaj kerül a lábosba, s a kásás tészta sorba kerül az olajos tálba.

(2005)

Debrenti László: Helyi

szólásmondások

Községünkben sok a szólás-mondás amely először itt hangzott el, és más falvakban nem is ismerik. Ilyen például: „Ellopták mint a Siskás Jani ásását”. Ezt akkor szokták mondani amikor valamit nem teszünk meg és ezt titkolni szeretnénk. Ennek a szólásnak az anekdotája (története) a következő: Siskás Jani jól megtermett legény volt már, mikor az anyja elküldte ásni a hegyre valami veteményföldet. Csomagolt neki ennivalót, egy kis innivalót. Jani el is ment a hegyre de mikor megérkezett, megette az ennivalót, megitta az innivalót és lepihent. S így teltek a napok. Tavaszodott. Janinak az anyja elment veteményezni. Akkor vette észre szegény asszony, hogy egy talpalattnyi föld sincs felásva. Nagy felháborodva rá is förmedt Janira: „Te Jani, hol az ásásod? – Hát anyám, ha nincs ott, biztosan ellopták.” Egy másik szólás „Fát is, kis nyulat is”. Ezt akkor szokták mondani, mikor két dolgot kellene egy időben csinálni. Ez a szólás Balla (Csűri) bácsi szájából hangzott el először. Balla bácsiék, akárcsak mások, elég szegény

165

Kémer sorsban éltek, különösen a tűzifa tekintetében. Elküldte a felesége a Csonkási erdőre egy kis fáért az öreget. Út közben meglátott egy nyulat és sikerült megfognia. Örömében azonnal megfordult és hazament. Boldogan mutatta feleségének a kisnyulat. Az asszony nagy mérgesen ráförmedt: „Hát a fa hol van?” Erre azt felelte vissza: „Te asszony, lehet fát is, kis nyulat is hozni egyszerre?” Másik szólás: „Akkor legyen Barázdának levele, mikor Nanóka visz neki!” Ezt a szólást akkor szokták használni, mikor valamit nem szívesen csinálunk, vagy nem szívesen viszünk el. Történt egyszer, hogy Nanóka (cigány ember volt) valami rossz fát tett a tűzre. A falu bírója levelet irt a rendőrfőnöknek, hogy istenesen hagyja helyben a levél átadóját, majd a levelet odaadta a cigánynak, hogy vigye el Brazdău rendőrfőnöknek. Úgy is lett, Nanóka vitte a levelet, Brazdău amikor elolvasta, vette a gumibotot és jól elverte Nanókát. Jövet kifele a rendőrségről, Nanóka elmondta mindenkinek: „Akkor legyen Barázdának levele, amikor Nanóka visz neki”. Másik mondás: „Jól lakott mint Kukucs kolbászos palacsintával” mikor a Meleg családot deportálták, megjelentek bámészkodni egyes éhenkórász kommunisták is. Nagy örömükre, hogy megszabadulnak a Meleg családtól, nagy lakomát csaptak az elhagyott gazdaságban: ettek, ittak, mulattak, már nem tudták mit csináljanak örömükben, a Melegék volt cselédeikkel kolbászos palacsintát süttettek. Kukucs, beteges ember létére igen jól lakott a kolbászos palacsintából, másnapra elbetegedett és meghalt. Mindenki a kolbászos palacsintát okolta a haláláért. Azóta maradt fenn ez a mondás : „Jól lakott mint Kukucs kolbászos palacsintával”.

166

Kémer

Szárnypróbálgatások

szemelvények kémeri és kémerhez kötődő alkotók írásaiból

Tökölyi Vajk: Hazám

Ott, ahol az ég a földet éri, csókolgatva simogatja a szélben végig, hát ott van az én hazám.

Ahol a nap még eddig mindig felkelt, beragyogva népét, határait reggel, hisz ott van az én hazám.

Ahol a róna távlat, benne bármin a délibáb táncolva ámít, ím ott van az én hazám.

Ahol még a ló néha nyerítve húzza a szekeret, és a legelőn kint legelnek a tehenek, nézd, ott van az én hazám.

Ott, hol a föld szíve erősen dobog, ereiből patak törik föl és ragyog, lásd, ott van az én hazám.

Hol a házak, a falvak szépülve állnak, és városok falai színesebbé vállnak, menj, ott van az én hazám.

Hol a tücskök, a békák, az ősziférgek, élnek eme tájnak és zenélnek, hald, ott van az én hazám.

Ahol egy domb tetején ím templomom áll, alatta kis falum, mely magába zár, kiáltom, ott van az én hazám!

Hol a virágok a sírokon frissek, s kik érte haltak, hősök kik itt éltek, mert ott van az én hazám.

Ahol le tudok ülni nyugodtan, barátokkal, Istennel vagy csak úgy magamban, hidd, ott van az én hazám.

Hol Magyar, Roma és Román, kezet fogva barátként talán, tudd, ott van az én hazám.

És ha messze elmegyek tova, át mindenen, s a távolból hiányzik úgy nekem lakhelyem, akkor arra gondolok… … hát ott van az én hazám.

2009 Olánhé Várdai Margit: Kémer az otthonod (A kémeri Napok tiszteletére) Dombok övezte völgyszorosban házak sorjáznak mély nyugalomban. A testvérnépek e községben éldegélnek békességben.

Szorgos népe késő estig lótva-futva csak dolgozik. Hétfőn elbűvöl a piac zaja, gyors bevásárlás, igyekvés haza.

167

Szólít a templom, vár az iskola. A hit és a tudás dicső nimbusza. Eltávozott elődeink, féltve őrzik

Kémer hő vágyaink. Szilvafa virága kikelet mosolya. Frissítő illata lelkünknek balzsama. A kémeri hegyoldal nemes tramininje Az ős Kaján jöttének győztes ihletője.

S néha meglegyint a fényűzés szele. S csalogatva int a Démon ördöge.

Mennél a távolba? Merre vagy hova? Kémer, az otthonod: Alfa és Omega.

S elröpülnél? De, mint a bumeráng, szíved, lelked ismét visszaránt.

Orbán Károly: Tavasz

Kisütött a meleg nap Rügy pattan az ágon Zöld bársony lett a mező Szép zöld búza-bársony.. Itt egy bogár, ott egy méh Amott még né,..traktor Mint egy nagy piros bogár Friss barázdát rajzol. Üveghátu melegágy; Százezer palánta A ragyogó Nap felé Üde zöldjét tárja. Apró madár felesel Egymásnak a kertben Sütkérezik a cica S mosakodik, nyelvvel. Juhász bácsi udvarán Gyürött bőrű bárány

Kémer, 2004.

falumban Ugy pattan mint a rugó Anyja árnyék-hátán.. Bársony orru kiscsikó Nyurga lábon nyargal Száz, meg ezer kiscsibe Gurul szerte zajjal.. Patak parton kislibák Mint megannyi barka Sok kis puha sárga puff -Né, ott kettő tarka... S mindenütt az emberek Dolgoznak szerényen, Tanulnak a gyermekekSenki sem ül tétlen.. A természet himnusza Zeng, száll fel az égre; Minden ujjá született! Tavasz van, és béke!.. Sarmaság, 1958

168

Kémer Orbán Károly: Vasárnapi alkony Játszó madárkák víg dalával Szállták körül a lombokat, Lágy nyári szellő csókolgatta A vízen úszó fodrokat… Az alkony –illat ölelkezett Kis vadvirágok illatával, A méla kolomp összecsengett A kis harangnak lágy dalával… Erdő mögött az ágperem Ölelte a nyugvó Napot Áhítatás néma csendben A természet imádkozott…

Kis falucska a völgyben mélyen Húzódott, mind lom közt fészek, Benne még egy víg kacaj csendült Majd átvette az enyészet… S míg a völgyre leszállt az alkony Aludni tértek virág s lombok A sápadt hold, mint bús szerelmes Némán, merengve bolyongott.. Én az égről szempárba néztem És ott is láttam csillagot A lelkemben ezer imádság S édes szédület zsibongott…

Oláhné Várdai Margit: Vidám

szilvaszüret

Megszólalt a tücsök ritmikus zenéje, mely figyelmeztet az ősz közeledtére.

A zötyögő szekéren nevetés közepette, kezdődik az asszonyok vidám tereferéje.

A vidéki ember lényeges munkája a szilvaszüret lebonyolítása.

Kiérve a szilvásba, felénk mosolyog a, szedőkre várakozó hamvas, vörösszilva.

Kádak, hordók javítása, melybe tevődik az értékes szilva. Gyors traktorok, lovas fogatok száguldó hangjától zajos a Nagy utca.

Asszonyok, férfiak egész nap hajolva, kitartóan dolgoznak szorgos hangya módra. Sorakoznak, a rafia, teltzsákok egymás mellé állítva, melynek láttán felderül a gondos gazda hálás arca, hisz a szilvórium értéke besegít a fogyasztó konyhára.

A dolgos község apraja-nagyja kivonul a nagy szilvaszedő napra.

169

Kémer A rögtönzött terítés a háziasszony dolga. Finom hideg kaja kerül az abroszra.

A munka végeztével mindent s mindenkit hazaröpít a nagy szekér irama. Minden szedőt vár az ünnepi vacsora.

A figyelmes gazda egy kis, csípőst, tölt az étvágyhozó kispoharakba, melynek eredménye záporként megered az asszonyság nyelve, a legújabb pletykák kerülnek terítékre.

A zenélő tücsök ismétlődő hangja elringat a mély álomvilágba.

Kémer, 2008 szept. 1

Tökölyi Vajk: Szerencsés utakon (Zoványtól Kémerig) A szülőfalum Szilágyzovány őt szeretni emberi dolog, s hova még sokszor tartoztam, Kémer, a falu mi bennem ragyog. Mi oda vezető, zötykölődő, de mit sem ront ez a kedvemen, mert Zovány, az a fészek nekem, Kémer pedig a győzelem. Zoványon szeretet kapok, meleg étel vár egy asztal mellett, Kémeren szeretet adok, ha tudok, és bölcsességet gyerekeknek. Zoványom határát a Berettyó simítja, a hely mi sokszor gyermekként örvendeztetett, Kémerem határát szép dombok ölelik körbe, hol benne a magyarszó aranyló, mit nem feledhetek.

2009

170

Kémer Oláhné Várdai Margit: Ábrándos Ábrándos emlékek, Gyertek, meséljetek! Mint kísérő árnyék, Kövessetek társként!

emlékek

Ha néha feltörnek A sötét emlékek, Szín-illatotokkal Elfeledtessétek!

Rózsaszínű álmok, Bimbódzó virágok, Játszi könnnyedséggel Hozzám simuljatok!

Nyíljatok, nyíljatok, Illatár virágok! Tápláljatok bennem Életerőt, álmot!

2008. december. Paniti András: Ki Mi én akartam nem lehettem. Nem szeretett, kit én szerettem. Mit akartam, azt nem tehettem. Ki engem szeret, nem szerettem.

a boldog? Ki földön minden szépet elért, Megkapta a várt dicső babért, Szeretik őt, és ő is szeret, Sírja nékem: ó, ronda élet!

Olyan vagyok, akár a halott, Kit mindenki már kitagadott. Sose még senki meg nem értett Mégis mondom: szép az élet!

Marosvásárhely, 1977. december 1

Paniti András: Vasárnap Húslevest főzök édesanyám és rád gondolok Már mondtam, nem írok verset de jönnek a sorok Mindent úgy csinálnék, ahogy te otthon csinálod. Te is húslevest főzöl, csak előtted zsoltárod. Most a kisszékre ülve, térdre tett papírom, A murkot , mint ahogy én kaparom, Csak te ügyelve, nehogy ruhád bepiszkítsa, Mert bár ketten gürcöltök, csak csak ritkán futja másra. Aztán templomba készülsz lázasan, kapkodva. Az apámtól kérdezed, hogy áll kendődnek sarka, Már a templomban ülsz és úgy nézed azt a papot, Mintha a mennyországba vinne és közben ott Rám gondolnál, de az Isten már eláll közülünk, Látni anyácskám, egymástól mégiscsak különbözünk. Marosvásárhely, 1985.vasárnap

171

Kémer Paniti András: Ballada

a bolondról

A vak szerelemtől? Fülem megsüketült Gyerek gügyögéstül? Aranykoronámat Sziklán összetörtem? A mennyország felé Csukott szemmel mentem? És elgágyúlt aggyal A halált kerestem?

A rét tele van virággal, Bolond, ki nem látja. Gombaszagú erdő susogását, Bolond, ki nem hallja. Szerelemnek édes ízét Bolond megkóstolja. Dundi gyerek gügyögését Bolond nem akarja Aranykoronáját Bolond. Ki eldobja. S az a legbolondabb, Ki halálát várja.

Azért a bolondot Sose kell sajnálni Mert, hogy ő a bolond, Nem tudja felfogni. A világ a bolond Inkább ő a zseni, De a bolond világ, Sose nem hisz neki.

Én lennék a bolond, Kiről imént szóltam? Hogy egy életen át Vaksin tapogattam? Vadvirágos réten Tövisbe markoltam? A zúgó erdőknek Hangját nem hallottam? Nem láttam nőt s férfit

Nagyvárad, 1995. január 17

172

Kémer

Nevek és mögötte az emberek a 2009-es év „Év embere” díjazottjai: Oláhné Várdai Margit Lőrincz Margit Török Sándor Szoboszlai Attila Fejér László: „Él a láng és világít” Pedagógusbúcsúztató Kémeren Egy iskolai évtől, egy végzős osztálytól, majd egy tanárnőtől búcsúztak június közepén a szilágysági Kémeren. Oláh született Várdai Margit négy kerek évtizedet töltött el a katedrán, ebből 39 évet megszakítás nélkül a megye peremén, félreeső településen, községközpontban ugyan, ahová a század- és ezredvég előtt sem vezet aszfaltos út. Pályája végén, nyugdíjazása alkalmából köszöntötték sokan: gyermekek, a volt tanítványok, tanfelügyelőség, az RMDSZ, egyetemi tanárok, volt kollegák, a lelkész, lényegében a szűkebb és tágabb közösség gyűlt üssze a községi kultúrházban az esemény alkalmából. A rokonok a szülőfaluból, az ugyancsak szilágysági Leléből, ám mások Régenből, Kolozsvárról, vagy a közelebbi Szilágysomlyóról érkeztek Kémerre a hétvégi napon. Faluvégi Zoltán, a megye főtanfelügyelő-helyettese mondta el, hogy a Bolyai Tudományegyetem 1953-ban magyar nyelv és irodalom szakot végzett hallgatója egy esztendőt Szilágycsehben, majd azt követően végig Kémeren tisztelettel szolgálta a közösséget, évről évre bocsátott útjára egy-egy osztályt, akik közül nem kevés neves ember, jó szakember lett különféle

173

Kémer munkaterületeken. Olyan örökmozgó lelkes pedagógusnak ismerte meg, aki sokszor a családi életet is feláldozta az iskoláért, a község közművelődési tevékenységéért; kitartott mindvégig a helyi iskola mellett, noha alkalma lett volna távozni, városi líceumba is tanítani. Dicsérő szavakkal köszöntötte a jelenlegi iskolaigazgató, Ropogh Béla a kollegát, munkatársat, aki női türelemmel az anyanyelvű oktatásért élt és dolgozott. János Irén a volt tanítvány és kolleganő az RMDSZ helyi szervezete elnökeként méltatta a pályától búcsúzó Oláh Margit tanárnőt, aki a Szilágyság szülötteként a szülőföldhöz maradt hűséges mindvégig, akitől “nem volt idegen a domb, a sár, és megértő nevelő volt, sok-sok műsor szervezője, irányítója, akiben él a láng és világít”, akitől kapta a lángot ő is volt tanítványaként, akár a most formálodó utánpótlás. Mitruly Miklós, a kolozsvári egyetem tanára Oláh Margit tudományos tevékenységét, a népszokások kutatóját, éltetőjét méltatta; dr Kozma Dezső egyetemi tanár volt egyetemi kollegaként, volt padtársként azt a néhai évfolyamot említette, melynek tagjai voltak Páskándi Géza, Bálint Tibor, s melynek tagjaként Oláh Margit a pedagóguspályát hivatástudattal szolgálta, akinél szó és tett egység volt lélekcserélő időkben; nehezebb körülmények között nem élt hiába, hanem azért élt, hogy otthon legyen pátriájában, ezért is példaértékű a munkássága. Szűkebb közösségek itt-ott elbúcsúztatják a nyugdíjba vonuló kollegát, munkatársat, arra viszont ritkán van példa, hogy - mint Kémeren – egy tágabb közösség nevében, sokan meleg szavakkal, könnyekkel és sok szerettel mondjanak köszönetet évtizedek munkájáért, nyújtsák át a hála virágait. Ennél többet nem is tehetnek, ám ha él és világít a láng, annak fényénél a felismerés a köszönet szavait fakasztja az ajkakról. Nem véletlen h magyar szakot végzett tanítványai is elmentek, ott voltak, hogy kívánják a szép nyugdíjas éveket. Ahogy én ismerem őt, ezután sem fog pihenni, a helység hagyományait kutatja, és fogja ápolni mindaddig, amíg csak ereje lesz hozzá. (Megjelent 1999-es nyugdíjbavonulása alkalmából a Romániai Magyar Szó-ban) Életrajzi adatok Oláhné Várdai Margitról Oláhné Várday Margit 1936. jan.23-án született a Szilágy megyei (jelenleg Szatmár megye) Lelén. Szülei: Várday Károly és Fekete Mária. Apja földműves, tisztviselő, munkás egyszemélyben, anyja háztartásbeli. Apja különösen rajongott az irodalom és a történelem iránt. Ő maga is írt verseket, rendszeresen vezette önéletírási naplóját, amelyben főleg az I. világháborús élményeit örökíti meg. Naplója megjelent folytatásokban A Romániai Magyar Szó-ban, egy része a Hepehupában. Apját a faluban költőnek nevezték. Kitartó, humánus, célra- törő, dolgos, erős akaratú férfi volt. Anyja jólelkű, szelíd nő volt, aki Tasnád-Szántóról származott. Mindhárom gyermeküket taníttatták. 174

Kémer Lányuk, Margit iskoláit Lele, Szilágycseh, Zilah és Kolozsvár intézményeiben végezte. Érdeklődését leginkább a könyvek világa ragadta meg. Különösen vonzotta a szépirodalom. Versei faragását főleg Zilahon és Kolozsváron kezdi el, majd Kémeren folytatja. Kolozsváron végzi el a Bábeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filológia karának magyar nyelv-és irodalom szakát 1958-ban. Egyetemi tanárai közül különös hatással volt rá dr. Antal Árpád professzor, irodalomtörténész kiváló, színes előadásaival. Olyan jeles évfolyamtársai voltak, mint: Páskándi Gáza, a költő, dr. Kozma Dezső professzor, irodalomtörténész, dr.Zsemlyei János nyelvész professzor. Tanári pályáját Szilágycsehben kezdte. Egy évi csehi tanítása után Kémerre került, ahol házasságot kötött Oláh Pál lelkész-tanárral. Két gyermekük született, akiket taníttattak. Lányuk aszisztensnő, fiuk mérnök lett. Javasoljuk a Kémerért Kultúrális Alapítványnak, hogy 2009-ben az « Év embere » díjazottja Oláhné Várdai Margit legyen.

Lőrincz Margit

Lőrincz Margit méltatása, életrajzi adatok Lőrincz Margit, született Soós, 1949 augusztus 28-án született a szomszédos Ipp községben. Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, Ippen végezte, majd elvégezte Szilágysomlyón a középiskolát, utánna pedig Nagyváradon a tanárképző főiskolát. Matematika tanárként kerül Kémerre 1970-ben, 1971 nyarán házasságot köt Lőrincz Sándor-Árpád, kémeri születésű egészségügyi asszisztenssel. Házasságukból két gyermek születik : Lőrincz Enikő , aki az édesanyja nyomdokait követve, matematika szakos tanárnő Szilágysomlyón és Lőrincz Sándor-Imre helyi vállalkozó. 1970-1988 között matematika szakos tanárnőként dolgozik a Kémeri Általános iskolában. Ez idő alatt több osztálynak (korosztálynak)

175

Kémer osztályfőnöke, nagyon sok gyereket felkészít és eljuttat a matematikai olimpiász felsőbb szakaszaira. Sok tehetséges gyerekkel megszeretteti a matematikát, több matematika szakos tanár ( Lőrincz Enikő, Orbán Piroska, Kovács Éva, Paniti Melinda) kerül ki tanítványai közül, valamint mérnökök ( Balla Géza, Major István, Lőrincz Sára, Faluvégi Zoltán, Szász Gyula, Szász Dániel, János Ibolya, Dombi Sándor, János Éva, Orbán Elza, Ardai Magda, Nagy Ernő, Oláh Zoltán, Oláh Csaba). Néptánc oktatással foglalkozik, megyei, sőt országos versenyekre is eljutnak a kémeri táncosok Lőrincz Margit vezetése alatt. Kiveszi részét minden más « kultúrmunkából » és « hazafias » munkából. 1988-1997 között a Kémeri Altalános Iskola igazgatója, mellette még tanít is, gyerekeket készít fel tantárgyversenyekre, felvételi vizsgákra, tánc csoportokat tanít be és készít fel fellépésekre. Nehéz időszakban vállalja el az igazgatói tisztséget, a kommunista rendszer utolsó, a rendszerváltás utáni időszak első éveiben, de számos eredményt ér el az iskola vezetése alatt: az iskola teljes felújítása, az óvoda felszereltségének javítása, testvértelepülési kapcsolatok kialakítása és ápolása (Bekecs, Kampen, Soponya), gyerekek csere-üdültetése. Voltak évek, amikor a nagyon szegényes költségvetésből még egyszerű meszelésre sem jutott pénz az iskolának, az igazgatónő mégis mindig keresett és kapott megoldást arra, hogy a tanítás emberi körülmények között történjen. Kezdettől fogva tagja az R.M.D.SZ-nek, kiveszi részét a helyi tanács munkájából is mint tanácsos. Alapító tagja a Kémerért Kultúrális Alapítványnak, jelen van minden rendezvényen, aktív résztvevőként. A 2008-as tanév befejezésével nyugdíjba vonul, de nem zárkózik el a közélettől és közszerepléstől, részt vesz az Iskola, az Alapítvány, az R.M.D.SZ. rendezvényein. Reméljük, hogy ezután is aktívan részt fog venni közösségünk életében. Javasoljuk a Kémerért Kultúrális Alapítványnak, hogy 2009-ben az « Év embere » díjazottja Lőrincz Margit legyen.

176

Kémer

Török Sándor Török Sándor méltatása, életrajzi adatok

Az a megtiszteltetés ért, hogy bemutathatom Török Sanyi barátunk életét, hétköznapjait és vasárnapjait. Örömmel teszem, hisz régóta ismerem, sokszor megfordultam a házukban, volt alkalmam látni a házoromra kitűzött piros-fehér-zöld zászlót, számtalanszor végighallgattam emlékezéseit gyerekkorára, a törökpataki legeltetésre, a régi falusi bálokra, gyerekkori pajtásaira, tanáraira, munkájára, kapcsolataira. Hallottam őt álmodozni, hogy milyen lesz a kémeri ház, hogy fogjuk majd bebarangolni a határt, halastavat csinálunk és csak horgászgatunk, bornyúkat tenyésztünk, gyümölcsöst létesítünk, ide jönnek majd ki a fiai, az unokái... Sok barátot akar, meg jó szomszédokat, köszönni és visszaköszönni szeretne majd, ha újra kémeri lesz... Vagy Török Sanyi ma már nem kémeri? 1951 junius 2-án született, szülei Kémer és Zovány szülöttei. Az általános iskolát Kémeren végezte, majd Temesváron végzett szakiskolát, Nagyenyeden gépkocsi vezetői igazolást szerzett. Ezt követően Nagyváradon dolgozik, ahol családot alapít. Felesége kémeri, együtt nevelik 2 fiukat, vállalkozói jövedelméből. Megszokja, hogy önmaga irányítsa sorsát, fuvaroz, kisiparosként barátokat jó kapcsolatokat alakit ki Erdély szerte. Az előző rendszer túlkapásai azonban őt sem kímélik. Túl jól él, ki meri mondani az igazat, ezért szemet szúr a titkos rendőrségnek, barátai figyelmeztetik: jobban jár ha elhagyja az országot. Családjával Magyarországra költözik 1988 nyarán, előlröl kezdi tervezni az életét. Új vállalkozásba kezd, autói Budakalász és környéke építő telepein gyakran megfordulnak. Templomba jár, presbiterséget vállal, keresi a helyét. És elkezd hazajárni, szülőfalujába, komáihoz, barátaihoz. Ráébred, itt érzi jól magát. A Kémerért alapítvány megalakításához elsők között lép be, ötletekkel, jó tanácsokkal biztatja az itthon maradtakat. És tetteivel is, hisz 1997-ben autóbuszt adományoz a közösségnek, megoldva ezzel egy nagy

177

Kémer gondot: gyerekek és felnőttek feljutását a városba, tanulni, dolgozni, orvoshoz menni. 2000-ben házat vásárol a faluban, hogy ne „jöttmentként” hanem háztulajdonosként is ide tartozzon. Háza épül, szépül napról-napra. Az autóbusz ugyan megkopott, de helyette vásárolt új busz nem lenne, ha ő nem figyelmeztet, hogy igenis, lehet, ha van akarat. Török Sándorhoz hasonló emberek sokan vannak. Ő csupán azért több náluk, mert fel meri vállalni szülőföldje szeretetét, ragaszkodását Kémerhez. Nem csendes nyugdíjas éveket akar itt, hanem velünk együtt tenni, hozzájárulni szülőfalunk felemelkedéséhez, a hit, a bizalom erősítéséhez. Ezekért a tetteiért, életéért, példamutató hazaszeretetéért és magyarságtudatáért javaslom őt Kémer megbecsült polgárai, kitüntetett személyiségei sorába, a 2009-es „Év embere” díjra.

János Irén: Előszó helyett vagy utószó „ Bátor szívű és jó legények ...” (Ady)

helyett

„ … hol én születtem, folyók nincsenek, csak az van ott, egy nevesincs patak, nyáron kiszárad, hangja elakad ...” (Kiss Jenő) Mintha Kémerről írta volna a költő e sorokat. Erről a dombok között szerényen meghúzódó faluról. Kik laktak és lakják e falut ? Ismét a költőtől idézek, mert találóan fogalmazódik meg soraiban a kémeriek természete, jelleme: „ … és aztán vannak itt-amott tavak, nagy, ős vizek bús maradékai, kik megtanultak várni s állani, s harcolni is, tó – módra, konokul, s villódzó akarással…”. Ennek a falunak múltját, hagyományait próbálták felidézni a visszaemlékezések, s azt sugallni, hogy érdemes volt itt élni, érdemes volt ezért

178

Kémer az „isten háta mögötti” településért dolgozni. Mert csak így emlegették falunkat, s csodálkoztak, hogy lehet itt ragadni, itt élni. De lehetett és eredményes volt. 1989-ben minden kémeri reménykedett. Hátha könnyebb lesz !. Akkor útjaink járhatatlanok voltak, iskoláink omladoztak. Ivóvizünk a nyári forróságban kiapadt. És néhány év múlva csoda történt. Minden gödrös út járható lett. Évente újabb kövezett vagy aszfaltozott útszakaszokat avattak fel. Tanulóink aszfaltozott sportpályán sportolhatnak. Folyamatban van a szennyvízcsatornázás. Korszerű épület fogadja az önkormányzathoz fordulókat. Felújított kultúrotthonban zajlanak a tanácskozások, lakodalmak, előadások. Pályázatok készültek . Mindezekhez kellett egy ember. Egy ember, aki kulturális alapítványt létesített a művelődési élet föllendítésére. Kismonográfia és a falut népszerűsítő fűzetek jelentek meg, A helyi költők verseit kötetekben közölték. Kuriózumnak számított a teleház létrehozása, ahol gyerek és felnőtt ismerkedhetett a számítógéppel. Egy irodalomkedvelő polgármester ő, aki zilahi diákként tantárgyversenyeken vett részt. A helyi, megyei és országos lapokban írt a falunkról, mert volt miről írni és beszámolni. Tette mindezt úgy, hogy közben azokat is formálta, akikkel dolgozott. Akivel hajdanán a Teleházat létrehozta, az ma Kémer polgármestere. A 16 évi rögös út sok vitát, sérelmet, sikerélményt, barátot és ellenséget szült. De a tény, az tény: Kémer új arculata a Szoboszlai Attila nevéhez fűződik. Munkahelyet váltott, de itt él a kémeriek között. A konok, kemény, de érzékeny kémeriek között. A legenda szerint Ady Endre is járt e vidéken, s talán éppen a kémeriek ihlették e sorok megírására: „ S ha mindig ingoványra lépek, Bajtársam még mindig akad: Bátor szívű és jó legények. Hősök sorsát nem is kívánom, De szeretem, ki tart velem, Tiszta erdőn vagy ingoványon.” Javasoljuk a Kémerért Kultúrális Alapítványnak, hogy 2009-ben az « Év embere » díjazottjai közül egy személy Szoboszlai Attila legyen.

179

Kémer

Szoboszlai Attila Szoboszlai Attila méltatása, életrajzi adatok

Született 1963. október 21-én Kémeren. Nős, két fiúgyermek édesapja. Az általános iskolát Kémeren, a kémia szakközépiskolát Zilahon végezte. A kolozsvári BabeşBolyai egyetemen kémia fizika szakos diplomát szerzett. Később a Vasile Goldiş Egyetemen mesteri fokozatot szerzett. Kis és középvállalkozások managementje szakon. Több továbbképzésen vett részt valamint civilszervezetek managementje volt. 1985-86-ban a Brassai Sámuel Líceum kémia szakos tanára. Párhuzamosan 1984-86 között tudományos munkát végez a rákkutatásban használt trioximok tisztítása módszereinek továbbfejlesztése terén. 1986-90 között kémiát tanít Ipp községben, 1990-91-ben a magyar oktatásért felelős aligazgató. 1992-től 2008-ig Kémer község polgármestere. Nem volt a Román Kommunista Párt tagja. 1990-ben alapító tagja az RMDSZ-nek, melyben különböző tisztségeket tölt be: a kémeri szervezet titkára, majd elnöke. Megyei Küldöttek Tanácsának (MKT) tagja. 2000-től 2008-ig MKT alelnöke. Középiskolás korától részt vesz magyar irodalmi olimpiákon és számos szavaló versenyen. 1983-ban, míg egyetemista, alapító tagja a kolozsvári Arany János Irodalmi Társaságnak. Tanári munkájával párhuzamosan Ippen a kulturális élet felpezsdítésén munkálkodik. Irodalmi kört hoz fiatalok és felnőttek részére. 1990-ben először ünneplik meg az ippi magyarok napját. Ezzel az irodalmi műsorral később fellépnek a környező településeken is. 1996-ban megalapítja a Kémerért Alapítványt, melynek célkitűzése a település kulturális és művelődési életének fellendítése mellett a múlt feltárása is. Ennek keretén belül adják ki Kémer falu kismonográfiáját és a falu népszerűsítését szolgáló füzeteket, helyi költők alkotásait kötegekben gyűjtik és kiadják. A Kémerért Alapítvány kiadásában jelent meg a Hagyományok, kis népdalok, népszokások és a

180

Kémer Nótafüzet című kötetet is. Különféle kulturális csoportokat hozott létre és működtetett. Elsőként szervezi meg a magyarlakta települések közül a Teleházat. Megszervezi a kémeri helyi újság megjelenését, kiadását. Éveken keresztül tudósítja a Szilágyságnak, a Romániai Magyar Szónak, a Krónikának. Testvértelepülési kapcsolatot hoz létre és ápol több magyarországi községgel. Alapítója a Berettyómenti Települések Kistérségi Társulásnak, alapítója és elnöke a Bükk menti Települések Kistérségi Társulásának, KárpátEuro Régió tagja, a Szilágy Társaság tagja, tagja a Mozgássérültek Megyei Szövetségének, valamint a Kárpátmedencei Magyar Polgármesterek Szövetségének. Több mint 50 nyertes kulturális pályázatot állított össze, ezzel fedezi a kulturális- és sportrendezvények kiadásait, valamint a nyomtatással járó költségeket. A 90-es években sokszor egy párezer forintos pályázat többet jelentett, mint ma akár egy 100 ezer eurós pályázat megnyerése, mert munkára ösztönözte és lelkesítette. Kémer lakosságának jólétéért, mint polgármester, 16 éven át úgy dolgozott, hogy megváltoztatta a település arculatát. Itt említeném a 12 kilométernyi utca kikövezését, Kárásztelek-Kémer-Bályok út kövezését, több mint 8 km utca aszfaltozását, egy ártézi kút fúrását, 10 km vízhálózat kiépítését és a folyamatban levő szennyvíz-csatornahálózat kiépítését, új sportcsarnok építését, az iskola, művelődési ház, orvosi rendelő, polgármesteri hivatal, könyvtár, teleház épületeinek rehabilitációját, a templomok javításában résztvállalását. Tette mindezt rengeteg munkával, kemény kitartással, csapatszellemben. Jelen pillanatban Kémeren nincs egyetlen munkanélküli férfi sem, köszönhetően a vállalkozásbarát polgármesternek. Itt említeném a pályázat útján indított pékséget, 300 hektáron karácsonyfa-ültetvény létrehozását, több mint 500 hektáron mezőgazdasági vállalkozás létrehozását. A polgármesteri hivatal a Kémerért Alapítvánnyal közösen működtet autóbuszjáratot, gyerekeket visz iskolába és színházba vágyókat nagyobb városokba. Tíz évvel ezelőtt 8-10 gyerek tanult tovább a 8. osztály után, őket vitte iskolába, most a 36 férőhelyes új busz megtelik a középiskolába járó diákokkal. Örvendetes, hogy jelenleg a falunak több mint 30 fiatalja tanul főiskolán, egyetemen. Szoboszlai Attilát és a hozzá hasonló embereket az teszi naggyá, hogy felvállalják a kisrégió fellendítése érdekében kifejtett munkájuk mellett a kultúra, a politika és a magyar vállalkozói réteg gondjait, munkájukkal megfordítanak egy folyamatot, ami a magyar kisrégiók elsorvasztására irányult. Így ezek a részek elkezdenek fejlődni az emberek hazavágynak és itthon akarnak jövőt teremteni az elkövetkező magyar nemzedéknek. Meggyőződésem, hogy

181

Kémer Szoboszlai Attila a továbbiakban is aktívan részt fog venni közösségünk életében és annak jobbá tételében. Javaslom a Szilágysági magyarok díszoklevél megítélését Szoboszlai Attila részére. (Elhangzott Szilágysomlyón, a 2008-as Szilágysági Magyarok Díszoklevél átadó ünnepségén) Fekete Szabó András

182

Kémer Faluvégi Róza: Egy kicsit a kémeriekről… Már évekkel ezelőtt, pontosabban 2004-ben, a kémeri barátainktól kaptunk egy szép népdalos-nótás gyűjteményt, amit a „Kémerért alapítvány„ adott ki. A gyűjtők neve a második oldalon: Lőrincz Ferenc, Oláh Pál, Görög Margit, Szoboszlai Attila, Barta Tibor, Szabó Levente György. Mindannyiukról tudni kell, hogy nemcsak szeretik a nótát és a népdalt, de tiszta szívből éneklik is azokat, ha alkalom adódik rá. Egyikük sem zenetanár, zenekutató, folklorgyüjtő stb., amely titula esetleg arra sarkalja az embert, hogy ilyen téren valamit tenni kell, felmutatni illik. A 167 oldalas könyvecske egy egyszerű gyűjtemény és épp ez a nagyszerű benne! Nem egy magasfokú elelméletesített, szakszavakkal sózott- borsozott analízise a folklornak amit csak néhány szakbarbár lapozgat majdan, hanem mindenki nyelvére íródott nóták és népdalok szövege van a kezünkben. A címe „Muzsikánál nincs jobb barát” …én még alcímnek odaírtam volna, hogy „emlékezések” mert , sajnos, már nemsokára csak emlékeink mély barlangjában villannak fel népdalaink és nótáink szövegeinek egy-egy szava,.. talán két fejezetre osztottam volna, (így utólag okoskodok, de vajon , ha így kellett volna, ahogy én gondolom, akkor miért nem csináltam én egy jót ?? A válasz az lehetne, hogy nem volt rá pénzem sem időm! és íme, ezek az emberek megteremtették elképzeléseik megvalósításához a pénzt, nem kunyeráltak a megyei és országos kultúrára szánt pénzalapokból, és saját idejüket sem sajnálták és alkottak valamit amit én utólag szapulgatni próbálok…magamra intek, hogy csak nyugi és csend, csak akkor járjon a szám, ha ilyen körülmények között, az én nevem alatt, tudok mutatni egy jobbat, akkor majd kiabálhatok ahogy a torkomon kifér!): 1.népdalok, 2.nóták., de ez még nem olyan nagy hiba, jól megférnek egymás mellett (ha még sokan a felszínen szégyelljük is a nótát) hisz valljuk be: a magyar ember jókedvében is együtt van a kettő legyen az bármennyire képzett vagy képzetlen zenei téren, ha ivott-ha nem a „tiszta forrás”-ból. Ezek értékeiről beszéljenek a szakemberek, (és beszélnek is különféle szakdolgozatokban), de ennek a füzetnek nem oktatói célja van, hanem egyszerűen csak az, hogy vigyázzunk arra amink még van. Lassan úgy járunk ezekkel is mint a szép népballadáinkkal …Ha megkérdezünk egy fiatalt (tisztelet a kivételnek!), hogy milyen népballadát ismer, esetleg megemlíti a Kőműves Kelement, mert ezt többet boncolgatták irodalom órán (nem zeneórán!!!), a népdalok terén a „Tavaszi szél vizet áraszt”című népdalon kívül még egy –kettő és kiürült a tár, és amikor egy óvodás csoport „Lagzi Lajcsira” vagy isten tudja mire táncol akkor …erre már nincs kifejezés…

183

Kémer Visszatérve 2004-re, …örültem ennek a könyvecskének és „van valamim Kémerről” gondolattal, feltettem a polcra. Azt hittem, hogy ennyi Kémerről, de aztán 2005 szeptemberében másik kicsi könyvecske került a szomszédjába, a kémeri Oláhné Várdai Margit „szárnypróbálgatások” című verseskötete. Hát nem „ennyi Kémerről”? Semmit sem tudtam ezekről az emberekről, de már annyit megértettem magyarázat nélkül is, hogy egy olyan közösség ahol él a zeneszeretet és a költészet az nem egy akármilyen közösség. Van mondanivalójuk és azt el is mondják, hol nótában, hol népdalban, hol pedig szép „népies hangvételű verses prózában” ahogy a szerző is nevezi szárnypróbálgatásait. Aztán tovább jöttek a meglepetések amikor egy nap a kémeri iskola tanáriában egy asztalon szememnek szép gyermekrajzokat láttam…szebbnél szebbek. A formákat, színeket pingáló kicsi kezekben ott pislog a tehetség csak még csiszolásra, szikrára vár, hogy lángra lobbanhasson. Remélem megláthatjuk még a színes lángokat is, és nem maradnak langyos hamu alatt. Hát mi kell még? Zene, vers, rajz…itt van minden eszköz amivel beszélni lehet. Beszélgetni pedig kell, különben minden gondolatunk meddő és hiábavaló akármilyen szép is legyen az. Jött 2008 február amikor a kémeri barátaink újabb meglepetéssel rukkoltak ki. A nóta és népdalfüzet II-ik kötete „Régi nóta híres nóta”, CD-vel együtt. A füzet egy kellemes nótaest alatt, február 15-én, került a kezünkbe. Hogy kik voltak ott? Sokan, nem számoltam. Ha jól tudom bárki jöhetett, akinek kedve volt. A nótaestet megelőzően a kémeri barátainkkal egy sétát tettünk a temetőbe , elzarándokoltunk Lőrincz Ferenc, Nagy István, Görög Miklós és Ropog Béla sírjához ahol a barátok és a testvértelepülésekről érkezett vendégek letették koszorúikat és csendben megemlékeztek róluk. Neveik nem találhatóak a lexikonokban a híres emberek között akik sírjait szokás megkoszorúzni, egyszerű kémeri emberek akiket a kémeri emberek szerettek. Nemrég még itt voltak közöttünk jóban-rosszban és a kémeri emberek javát szolgálták, ma már nem tudunk kezet szorítani velük, csak hideg sírköveik fogadnak szótlanul. A zenefüzet gyűjtői közül, Lőrincz Ferenc, már egy éve „más zenekarhoz szegődött” ahogy mondták ezt barátai, most csak egy sírkő és a mély csend fogad minket, pedig Feri nem szerette a csendet. (Bocsánat, hogy most róla írok többet, ez azért van mert közelebbről csak őt ismertem a fent említett emberek közül). Ahol ő volt, ott nem lehetett csendben maradni, énekelni, nótázni kellett. Valahonnan mindannyiszor, percek alatt előkerült öreg hegedűje, a húrok engedelmesen simultak hatalmas ujjaihoz és Feri hangjával együtt zúzták szét a csendet. Ez így volt megszokott, ez Ferihez tartozott…most nagyon hiányzott. A füzet bemutatója nem a könyvbemutatók megszokott módján történt amikor egy könyvről megpróbálnak elmondani mindent, hogy mennyi fáradtságos munka van mögötte, mennyi költség, a szerzők (gyűjtők) dicsőítése stb. , hanem szerényen az ajtó mögötti asztal mellől osztogatták a vendégeknek egyetlen szó 184

Kémer kíséretében: szeretettel. Azt hiszem ennyi elég is volt, a könyv meséljen majd azoknak akiknek fülük van ennek meghallgatására. Az ünnepség alatt három évemberét tüntettek ki a kémeri közösségből. Zima Elvirát, aki még zsenge fiatal korában került Kémerre és nemcsak a hivatalos, megfizetett munkájával vett részt a kémeri közösségben, hanem ott segített mindig ahol éppen szűkség volt rá. Ma már nyugdíjas de mindig ott van ahol lennie kell és vállveregetést nem várva teszi a dolgát. A második évembere Barta Tibor, aki kárásztelki születésű, de kémerinek vallja magát mert, szavait idézve „amikor a kárásztelki kommunisták elüldöztek a falumból, a kémeriek befogadtak”. Most Magyarországon él és Kémeren segít amit csak lehet és tehet. A harmadik évembere , nem utolsó sorban, János Irén tanárnő , aki hosszú évek óta próbálja a fiatalokba oltani a hagyományok és irodalom szeretetét és ápolását. Valóban még sok olyan kémeri ember van aki semmi túlzás nélkül lehetne évembere és ha ezzel a nótaesttel sikerült hagyományt teremteni valószínű jövőre is lesz ilyen kitüntetés és újra nem lesz könnyű eldönteni, hogy kik legyenek évembere a sok közül. Megtisztelve éreztük magunkat mi, egy maroknyi kárásztelki , akik ott lehettünk ezen az estén. Köszönjük szépen a jókedvet, a kellemes estét és még annyit, hogy szeretnénk ott lenni jövőre is…mind.

Szép volt fiúk-lányok! Ennyit a kémeriekről ,…egyelőre.

185

Kémer

A könyv kiadását az alábbiak támogatták: • • • • • • • • • • • • •

BETTY COM KFT BIBROKEM KFT DRUM CONSTRUCT KFT FATIMA KFT KÉMERI JÓSZÁGTARTÓK EGYESÜLETE NORDMAN PRODUCT KFT PANELLI PROD KFT PATIMIX COM KFT RAPID COM IMPEX KFT TAYLOR KFT TERRA GRANDE KFT KÉMERI ÚRBÉRESI TÁRSULÁS VARTOM KFT

186

Kémer

Tartalom Újra Kémerről ...................................................................................................... 1 Előszó helyett… .................................................................................................... 3 Orbán Károly: Kémer ........................................................................................... 5 Major Miklós: Kémer rövid leírása ...................................................................... 6 Debrenti László: Kémer borzalmas napjai ......................................................... 12 Orbán Károly: A kémeri emlékmű előtt .............................................................. 13 Orbán Károly: Hazamegyünk ............................................................................. 14 Debrenti László: Kémer 1944-1960 ................................................................... 15 Tökölyi Vajk: Ahonnan a szívem ered ................................................................. 40 Buboly Magdolna: Kémer belterületének és külterületének szójegyzéke ............ 40 A belterületek szójegyzéke ............................................................................ 40 A külterületek szójegyzéke ............................................................................ 44 Szoboszlai Attila: A rendszerváltás utáni időszak eredményei, esélylatolgatás Kémer jövőjéről .................................................................................................. 51 Debrenti László: Unokáink fogják-e tudni .......................................................... 54 Görög Margit: Népesség statisztika ................................................................... 56 Lőrincz Ferenc: Cím nélkül…............................................................................. 59 A kémeri református egyház rövid története konfirmándusoknak....................... 60 Oláhné Várdai Margit: Advent ........................................................................... 66 A Baptista egyház múltja és jelene ..................................................................... 68 Borzási Bálint: Néhány adat az evangéliumi keresztyén testvérgyülekezet életéből ............................................................................................................................ 71 A kémeri román közösség ................................................................................... 73 Orbán Károly: Várakozás................................................................................... 76 Oláh Brigitta: Kicsiny falumba az ősz költözött ................................................. 77 Szabó Mónika: Iskolánk története....................................................................... 77 Az iskola története az 1940-es évtől napjainkig............................................. 79 Kulturális élet, eredmények, sikerek .............................................................. 82 Tervek a jövőre nézve: ................................................................................... 83 János Erzsébet-Piroska: Szól a vekker ............................................................... 83 Korán reggel ....................................................................................................... 83 Lőrincz Margit: A Kémeri iskola számokban és nevekben ................................. 83 A kémeri iskolából kikerülve tovább tanultak ..................................................... 87 Híressé vált emberek bizonyítványai: ................................................................. 88

187

Kémer

Szabó Mónika: A Teleház története .................................................................... 89 János Gyula: Szemelvény Kémer mezőgazdaságáról ......................................... 92 Oláh Pál: A kollektivizálás és következményei ................................................... 97 Soha nem csalódtam a kémeriekben .............................................................. 99 Kereskedelem, ipar és szolgáltatás Kémeren ................................................... 101 A kereskedelem ........................................................................................... 102 Ipar és szolgáltatás ....................................................................................... 104 Lőrincz Sándor: Egészségügyünk mai helyzete ................................................ 108 Borzási Bálint: Egy kis segítségnyújtás ............................................................ 111 Kémeri hagyományok, népszokások, ................................................................ 112 a kémeri népnyelv ............................................................................................. 112 Hármaslakodalom ........................................................................................ 112 János Irén: A kémeri népnyelv ......................................................................... 139 Játékok .............................................................................................................. 139 Népszokásaink .................................................................................................. 140 Orbán Károly: Népszokásaink.......................................................................... 146 Népgyógyászat .................................................................................................. 148 Ének, mese, anekdóta........................................................................................ 148 Öltözködés ........................................................................................................ 149 Babonák ............................................................................................................ 149 Ragadványnevek ............................................................................................... 149 Görög Margit: Fonás, szövés, kender feldolgozás, falverés ............................. 150 Falverés/Házverés ............................................................................................ 158 Soós Judit: Népi ételek és étkezési szokások ..................................................... 159 Orbán Emese: Húshagyó kedd ......................................................................... 163 Kovács Anita: Hushagyó kedd .......................................................................... 164 Kovács Anita: Husajói készülődés .................................................................... 165 Debrenti László: Helyi szólásmondások ........................................................... 165 Szárnypróbálgatások ........................................................................................ 167 Tökölyi Vajk: Hazám ........................................................................................ 167 Olánhé Várdai Margit: Kémer az otthonod ...................................................... 167 Orbán Károly: Tavasz falumban ...................................................................... 168 Orbán Károly: Vasárnapi alkony ..................................................................... 169 Oláhné Várdai Margit: Vidám szilvaszüret ..................................................... 169 Tökölyi Vajk: Szerencsés utakon ...................................................................... 170 188

Kémer

Oláhné Várdai Margit: Ábrándos emlékek ....................................................... 171 Paniti András: Ki a boldog? ............................................................................. 171 Paniti András: Vasárnap .................................................................................. 171 Paniti András: Ballada a bolondról ................................................................. 172 Nevek és mögötte az emberek ........................................................................... 173 Fejér László: „Él a láng és világít” ................................................................. 173 Lőrincz Margit .................................................................................................. 175 Török Sándor .................................................................................................... 177 János Irén: Előszó helyett vagy utószó helyett.................................................. 178 Szoboszlai Attila ............................................................................................... 180 Faluvégi Róza: Egy kicsit a kémeriekről… ....................................................... 183 A könyv kiadását az alábbiak támogatták: ....................................................... 186

189