1
release: NOV 2013 31
KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÉS TECHNOLÓGIA
,000 peo 20
e pl
kelly Global workforce index ™
cou
n trie
s
A TOBORZÁS, MINT KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY A közösségi média megjelenése a toborzásban jelentős változásokat hozott az álláskeresés és a munkával kapcsolatos kommunikáció terén. Fokozódó térhódítása új kapcsolatok egész sorát nyitja meg, amelyek révén az emberek könnyen és szívesen cserélnek információt és véleményt, bátorítják egymást, sőt felhívják egymás figyelmét a szóba jöhető álláslehetőségekre.
A TOBORZÁSI HÁLÓ
POLARIZÁLT VILÁGUNK A közösségi média, mint álláskeresési eszköz Thaiföldön, Indonéziában, Malajziában és Indiában számít a leginkább elfogadottnak. A skála másik végén találjuk az európai országokat, ahol a dolgozók hagyományosabb módon szeretnek értesülni a foglalkoztatással, munkavállalással kapcsolatos hírekről. Kivételt képez Hollandia és Lengyelország, ahol a többség (58% illetve 52%) hajlamosabb a közösségi oldalakon kutatni új állás után. A KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÁLLÁSKERESÉSI CÉLÚ HASZNÁLATA ORSZÁGONKÉNT
20%+
30%+
40%+
50%+
60%+
53%
44%
39%
16%
egyetért azzal, hogy a közösségi média ideális módja az álláslehetőségek, ajánlások megosztásának barátok/ kollégák között
azok aránya, akiket már kerestek meg közösségi oldalon/hálón keresztül potenciális állással kapcsolatban
használ valamilyen közösségi oldalt/hálót munkavállalással kapcsolatos döntései meghozatala során
azok aránya, akik új állásukra valamilyen közösségi oldal/ háló segítségével találtak rá az elmúlt 12 hónapban
70%+
2
TARTALOM 1. rész: 4 Közösségi jelenlét – új dimenziók az álláskeresésben 5 A közösségi média használata a megcélzott állás meghatározásában (régiók szerint) 6 A közösségi média használata a megcélzott állás meghatározásában (generációk szerint)
A KELLY GLOBAL WORKFORCE INDEX 2013-AS FELMÉRÉSÉRŐL A 2013-as Kelly Global Workforce Index a munkával illetve a munkahellyel kapcsolatos nézeteket vizsgálja 31 ország több mint 120.000 dolgozójának válaszai alapján. Az amerikai kontinensre, az ún. EMEA régió (Európa, KözelKelet és Afrika) országaira, valamint az ún. APAC államokra
7 A közösségi média használata a megcélzott állás meghatározásában (szakterületek szerint)
(Ázsia, a csendes-óceáni térség, Ausztrália és Kína) kiterjedő
8 A közösségi média értéke az álláscélú ajánlások terén (régiók szerint)
éves felmérés a napjaink munkahelyeit érintő legfontosabb
9 A közösségi média segítségével megszerzett állások (régiók szerint) 10 A közösségi média segítségével megszerzett állások (generációk szerint)
kérdésekről alkotott vélemények széles körét mutatja be, különös tekintettel a különböző generációkhoz tartozó, más-más iparágban illetve foglalkozási területen dolgozó, különféle végzettséggel, szaktudással rendelkező
2. rész: 11 A közösségi média erejének kiaknázása
munkavállalók adott esetben eltérő nézőpontjaira. A 2013-as KGWI felmérés többek között a következő témákat öleli fel:
12 A közösségi média felhasználása karrierdöntések során (régiók szerint)
• Karrierfejlesztés és tudásbővítés
13 A közösségi média felhasználása az álláskeresésben (régiók szerint)
• Munkahelyi teljesítmény
14 A közösségi média felhasználása az álláskeresésben (országok szerint)
• Munkavállalói elkötelezettség és a dolgozók megtartása • Közösségi média és technológia
3. rész:
A felmérés negyedik, a Közösségi média és technológia
15 Okos eszközök a munkahelyen – hol húzzuk meg a határt?
témakörével foglalkozó része azt vizsgálja, milyen
16 Saját okos eszközök munkahelyi használata (régiók szerint) 17 Az okos eszközök munkahelyi használatának mérlegelése (régiók szerint) 18 Az okos eszközök szerepe az állásválasztásban (régiók szerint)
hatást gyakorol a közösségi média az állásválasztásra, a karrierdöntésekre, illetve a toborzásra úgy általában. A közösségi média mindörökre megváltoztatta az emberek, csoportok közötti kommunikáció természetét, és ugyanígy bontja le a munkahelyi határokat,
19 Következtetés: Folyamatos evolúció
korlátokat is. A munkavállalók intenzívebb közösségi életet élnek, aktív online kapcsolatok sokaságát tartják fenn, és hozzá akarnak férni mindazokhoz a technológiákhoz és felületekhez, amelyek révén szélesebb közönséggel is megoszthatják munkahelyi életüket.
Kelly Global Workforce Index™
3
1. R ÉSZ
KÖZÖSSÉGI JELENLÉT – ÚJ DIMENZIÓK AZ ÁLLÁSKERESÉSBEN Mindannyian egyre közösségibb életet élünk, egyre több online kapcsolatot építünk, ez pedig érzékelhetően kitágítja a munkahellyel, állásokkal kapcsolatos eszmecserék kereteit. A közösségi média révén ma már könnyen és egyszerűen továbbíthatók a munkalehetőségekre vonatkozó információk, vélemények. Ismerőseink közösségi hálójának felhasználásával jelentősen kibővíthető a potenciális jelöltek köre, az álláskeresés pedig egyszemélyes küldetésből egyfajta megosztott élménnyé válik. Ezen átalakulás ereje és sebessége számottevő hatást gyakorol a toborzási technikákra, ám néha mégis elkerüli a (cég)vezetők és munkáltatók figyelmét.
Kelly Global Workforce Index™
4
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA A MEGCÉLZOTT ÁLLÁS MEGHATÁROZÁSÁBAN (RÉGIÓK SZERINT) A közösségi média, mint álláskeresési
eszköz az érettség új szintjére jutott.
Az utóbbi egy évben keresték meg álláslehetőséggel közösségi oldalon/hálón keresztül? (az igen válaszok aránya régiónként)
Nemzetközi összesítésben a válaszadók 44%- a számolt be arról, hogy az utóbbi 12 hónapban kapott álláslehetőséggel kapcsolatos megkeresést a közösségi médián keresztül. Az APAC államok válaszadóinak több mint felét
Amerikai kontinens
EMEA
APAC
Összesen
41%
38%
56%
44%
(56%) keresték már meg munkalehetőséggel valamilyen közösségi médiafelületen keresztül, míg az amerikai kontinensen az arány 41%, az EMEA régióban pedig 38%.
Kelly Global Workforce Index™
5
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA A MEGCÉLZOTT ÁLLÁS MEGHATÁROZÁSÁBAN (GENERÁCIÓK SZERINT) A munkaerő-állományt alkotó különböző
generációk meglehetősen egységes képet
Az utóbbi egy évben keresték meg álláslehetőséggel közösségi oldalon/hálón keresztül? (az igen válaszok aránya generációnként)
mutatnak a közösségi médián keresztül érkező, állással kapcsolatos megkeresések terén. A jelenség nem korlátozódik a fiatalabb korosztályokra, valamennyi csoportot érinti, különösen az X generációt,
Y generáció
X generáció
Baby boomer generáció
42%
47%
42%
akiknek 47%-a kapott állással összefüggő megkeresést az elmúlt egy évben. Talán meglepő, de az Y generáció és a baby boomer korosztály szinte ugyanúgy áll ezen a területen: mindkét csoportban 42% a közösségi hálón keresztül állásinformációkhoz jutók aránya.
Kelly Global Workforce Index™
6
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA HASZNÁLATA A MEGCÉLZOTT ÁLLÁS MEGHATÁROZÁSÁBAN (SZAKTERÜLETEK SZERINT) Egyes szakterületeken nagyobb arányban
találunk olyan munkavállalókat, akik már
Use ofAz Social Mediafor Job Targeting industry utóbbi egy évben kerestékbymeg álláslehetőséggel közösségi oldalon/hálón keresztül? (az igen válaszok aránya szakterületenként) 57%
54%
54%
52%
50%
48%
46%
46%
42%
41%
MérnökiEngineering műszaki terület
IT Informatika
Értékesítés Sales
Pénzügy / Accounting Számvitel
Jog Law
Math Matematika
Security Clearance Biztonsági ellenőrzés
Tudomány Science
Egészségügy Healthcare
a közösségi médián keresztül.
Marketing Marketing
kaptak állással kapcsolatos megkeresést 40%
38%
36%
34%
Az arány a speciális szakismeretekkel és/ vagy felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező szakemberek körében a legmagasabb. A marketing, a mérnökiműszaki terület, az informatika, az értékesítés valamint a pénzügy / számvitel képviselőinek legalább 50%-át keresték meg valamilyen állással összefüggésben a közösségi médián keresztül az elmúlt egy évben. A jelenség legkevésbé az olyan területeken jellemző, mint a könnyűipar (34%), az adminisztráció / irodai ügyintézés (36%), az oktatás (38%) valamint a call
Kelly Global Workforce Index™
Light Industrial Könnyűipar
Admin/Clerical/ Adminisztráció Irodai ügyintézés
Education Oktatás
Call Center/ Call center / Customer Service Ügyfélszolgálat
Financial/
center / ügyfélszolgálat (40%).
7
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA ÉRTÉKE AZ ÁLLÁSCÉLÚ AJÁNLÁSOK TERÉN (RÉGIÓK SZERINT)
A munkavállalók szívesen csatlakoznak
egy olyan hálózathoz, ahol munkavállalással kapcsolatos információkat oszthatnak meg egymással, és láthatóan egyetértenek
Egyetért azzal, hogy a kapcsolatépítésre szolgáló illetve közösségi oldalak jól használhatók arra, hogy felhívjuk barátaink/kollégáink figyelmét egy álláslehetőségre vagy beajánljuk őket egy céghez? (4-es vagy 5-ös válaszok aránya egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol 1 = Határozottan nem értek egyet, 5 = Határozottan egyetértek)
abban, hogy ez hasznos célt szolgál. Nemzetközi összesítésben a válaszadók több mint fele (53%) egyetért, vagy határozottan egyetért azzal az állítással,
Amerikai kontinens
EMEA
APAC
Összesen
55%
47%
61%
53%
hogy a közösségi média jó megoldás, ha fel akarjuk hívni barátaink és kollégáink figyelmét egy álláslehetőségre vagy be akarjuk ajánlani őket egy céghez. A KGWI adataiból úgy tűnik, online állásszerzés szempontjából az APAC államok járnak az élen – itt a válaszadók 61%-a jelezte, hogy a kapcsolatépítésre szolgáló illetve közösségi oldalak segítségével könnyebben hívhatják fel mások figyelmét egy álláslehetőségre vagy ajánlhatják be őket egy céghez. Az amerikai kontinensen az arány alacsonyabb, 55%, az EMEA régióban pedig mindössze 44%.
Kelly Global Workforce Index™
8
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA SEGÍTSÉGÉVEL MEGSZERZETT ÁLLÁSOK (RÉGIÓK SZERINT)
Úgy tűnik, határozottan teret kezd
nyerni a közösségi média, mint az eredményes állásvadászat eszköze.
Az utóbbi egy évben sikerült olyan állást megszereznie, amelyről közösségi oldalon/hálón keresztül szerzett tudomást? (az igen válaszok aránya régiónként)
Nemzetközi összesítésben a válaszadók 16%-a számolt be arról, hogy az elmúlt egy évben sikerült olyan állást elnyernie, amelyről a közösségi média révén értesült.
Amerikai kontinens
EMEA
APAC
Összesen
14%
11%
25%
16%
Földrajzi bontásban vizsgálva, az APAC államok a maguk 25%-os eredményével fölényesen maguk mögé utasították mind az amerikai kontinenst (14%), mind pedig az EMEA régiót (11%).
Kelly Global Workforce Index™
9
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA SEGÍTSÉGÉVEL MEGSZERZETT ÁLLÁSOK (GENERÁCIÓK SZERINT) A közösségi média álláscélú használatának
terjedéséből valamennyi generáció profitál. Az Y generáció jár az élen: itt a válaszadók
Az utóbbi egy évben sikerült olyan állást megszereznie, amelyről közösségi oldalon/hálón keresztül szerzett tudomást? (az igen válaszok aránya generációnként)
18%-a tulajdonította az elmúlt egy évben megszerzett új állását a közösségi médiának, valamivel többen, mint az X generáció (15%)
Y generáció
X generáció
Baby boomer generáció
18%
15%
12%
és a baby boomer generáció (12%) körében.
Kelly Global Workforce Index™
10
2 . R ÉSZ
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA EREJÉNEK KIAKNÁZÁSA Az egy-egy ember számára nyitva álló álláslehetőségek száma egykor azon múlt, hány munkáltatót tudtak fizikailag elérni, hány telefonhívást tudtak lebonyolítani, és hány álláshirdetés jelent meg éppen az újságban. Az online toborzás és a közösségi média alapjaiban változtatták meg a toborzás világát, és sokszorosára növelték a munkával összefüggésben gazdát cserélő információk mennyiségét. Az emberek nem csupán állás keresnek az Interneten, de emellett beszélgetésbe is elegyednek egymással és megosztják a különféle munkalehetőségekről, karrierekről és potenciális munkaadókról szóló információikat. Az információk e hatalmas tengerének kiaknázása komoly kihívás a HR vezetők és a munkavállalók számára egyaránt.
Kelly Global Workforce Index™
11
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELHASZNÁLÁSA KARRIERDÖNTÉSEK SORÁN (RÉGIÓK SZERINT) A közösségi média kapcsolatok elképesztő
sokaságát kínálja a munkavállalók számára, hogy megosszák egymással a potenciális
Munkavállalással, karrierrel kapcsolatos döntéseihez felhasználja a közösségi médiában kialakított kapcsolatrendszerét? (az igen válaszok aránya régiónként)
munkalehetőségekkel összefüggő információikat és nézeteiket, támogatást nyújtsanak egymásnak vagy éppen EMEA
figyelmeztessék egymást valamire.
36%
Nemzetközi összesítésben a megkérdezettek jóval több mint egyharmada (39%) állítja, hogy felhasználja a közösségi médiában kialakított kapcsolatrendszerét munkavállalással, karrierrel
Összesen
Amerikai kontinens
39%
32%
kapcsolatos döntései során. Ez azt jelenti, hogy a munkával összefüggő döntéseiket az emberek nem egyedül
APAC 51%
hozzák meg, hanem megosztják azokat megbízható barátaikkal és kollégáikkal – ez pedig jóval többféle, szélesebb körű befolyás érvényesülésével jár. Kapcsolati hálójukra az APAC államok válaszadói építenek a leginkább: 51%-uk kér karriertanácsot a közösségi médián keresztül, ami jóval magasabb arány, mint akár az EMEA régióban (36%), akár az amerikai kontinensen (32%).
Kelly Global Workforce Index™
12
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELHASZNÁLÁSA AZ ÁLLÁSKERESÉSBEN (RÉGIÓK SZERINT)
A közösségi médiának a toborzásban
megfigyelhető térnyerése jó példa az ún. diszruptív vagy más néven
Szívesebben keresne állást a közösségi médián keresztül, mint hagyományos módszerek (újsághirdetések, állásportálok vagy személyzeti tanácsadók) segítségével? (az igen válaszok aránya régiónként)
romboló innovációra, mivel alapjaiban változtatta meg az álláskeresés módját. Sehol sem olyan egyértelmű ez, mint az
EMEA
álláshirdetések terén valamikor szinte
32%
egyeduralkodónak számító újságoknál. Globálisan a válaszadók 40%-a számolt be arról, hogy szívesebben keres állást a közösségi médián keresztül, mint hagyományos módszerek – többek között újsághirdetések, állásportálok vagy személyzeti tanácsadók – segítségével.
Összesen
Amerikai kontinens
40%
39%
APAC 56%
A közösségi médiára előtérbe kerülése az APAC államokban a legszembetűnőbb, ahol a megkérdezettek 56%-a részesíti előnyben a toborzás hagyományos módszereivel szemben – ennél jóval alacsonyabb az arány az amerikai kontinensen (39%) és az EMEA régióban (32%).
Kelly Global Workforce Index™
13
A KÖZÖSSÉGI MÉDIA FELHASZNÁLÁSA AZ ÁLLÁSKERESÉSBEN (ORSZÁGOK SZERINT) Nemzetközi összehasonlításban a közösségi
média toborzási célú felhasználása terén egyértelmű polarizálódást figyelhetünk meg.
Szívesebben keresne állást a közösségi médián keresztül, mint hagyományos módszerek (újsághirdetések, állásportálok vagy személyzeti Use oftanácsadók) Social Mediasegítségével? for Job Search (az by country igen válaszok aránya országonként)
Egyik oldalon az ázsiai térség kifejezetten
79% 70% 67% 64% 58% 56% 54% 52%
47% 44% 44% 43% 42% 41% 36% 36% 35% 34% 34% 34% 34% 32% 30% 29% 29% 27% 27% 27%
EMEA
elfogadta a közösségi médiát, mint az
APAC
álláskeresés eszközét, Európa ugyanakkor
Americ
a másik végletet képviseli, ahol az emberek továbbra is kitartanak az állásinformációk megszerzésének hagyományosabb módjai mellett. A lista élén Thaiföld, Indonézia, Malajzia és India áll – itt a legmagasabb mértékű a közösségi média használata az álláskeresés során a hagyományos módszerekkel szemben. Európa nemzetei között Hollandia és Lengyelország számít kivételnek, e két ország ugyanis ebből a szempontból inkább a trendet vezető ázsiai térséggel mutat hasonlóságot.
Kelly Global Workforce Index™
Portugal Portugália
Luxembourg Luxemburg
Germany Németország
Russia Oroszország
Norway Norvégia
France Franciaország
Hungary Magyarország
UK Egyesült Királyság
Svájc Switzerland
Sweden Svédország
Italy Olaszország
Denmark Dánia
Australia Ausztrália
Egyesült Államok US
Mexico Mexikó
Új-Zéland New Zealand
Ireland Írország
Brazília Brazil
Kanada Canada
Hong Kong Hongkong
Lengyelország Poland
Kína China
India India
Szingapúr Singapore
terén.
Hollandia Netherlands
a közösségi média ilyen célú elfogadottsága
Malaysia Malajzia
és Franciaország a másik végletet képviseli
Indonézia Indonesia
Portugália, Németország, Oroszország, Norvégia
Thailand Thaiföld
Az európai államok többsége, így különösen
14
3. R ÉSZ
OKOS ESZKÖZÖK A MUNKAHELYEN – HOL HÚZZUK MEG A HATÁRT? Ahogy a munkavállalók körében – csakúgy mint a társadalom egészében – egyre inkább elterjed a folyamatos és rugalmas online kapcsolattartás, az online közösségek kialakulása, újult erővel lángol fel az elektronikus eszközök (laptopok, táblagépek és okostelefonok) munkahelyi használatáról szóló vita. Nézőponttól függően az okos készülékeket tekinthetjük az időpocsékolás eszközének vagy a kapcsolatépítés kulcsfontosságú kellékének. A kérdés azonban vélhetően összetettebb ennél. A jelen felmérés résztvevői úgy látják, hogy az elektronikus eszközök használatának van bizonyos indokolt szerepe a munkahelyen, és hogy az úgyszólván folyamatos online kapcsolattartás korában a dolgozók valójában ezt a szempontot is figyelembe veszik a munkavállalási lehetőségek mérlegelésénél.
Kelly Global Workforce Index™
15
SAJÁT OKOS ESZKÖZÖK MUNKAHELYI HASZNÁLATA (RÉGIÓK SZERINT)
A közösségi csevegéssel, szakmai és
magánjellegű eszmecserékkel körülvett, a folyamatos online kapcsolattartást szükségesnek
Mennyire fontos Önnek, hogy saját tulajdonú elektronikus eszközeit, mint pl. számítógép/laptop, táblagép vagy okostelefon, a munkahelyen illetve munkavégzés közben is használhassa? (4-es vagy 5-ös válaszok aránya egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol 1 = Egyáltalán nem fontos, 5 = Nagyon fontos)
érző válaszadók támogatják a saját tulajdonú elektronikus eszközök munkahelyi használatát. A felmérésben résztvevők több mint egyharmada (38%) számára az ilyen saját tulajdonú eszközök – okostelefonok, laptopok
Amerikai kontinens
EMEA
APAC
Összesen
35%
32%
52%
38%
és táblagépek – munkahelyi használata „fontos” vagy „nagyon fontos” kérdés. Az APAC államokban (52%) a válaszadók láthatóan fontosabbnak tartják a saját személyes eszközök használatát, mint az amerikai kontinensen (35%) vagy az EMEA régióban (32%) dolgozó kollégáik.
Kelly Global Workforce Index™
16
AZ OKOS ESZKÖZÖK MUNKAHELYI HASZNÁLATÁNAK MÉRLEGELÉSE (RÉGIÓK SZERINT) Munkaszerződés alapján vagy a
kompenzációs csomag részeként a munkáltatók sokszor bocsátanak dolgozóik rendelkezésére
Mennyire fontos Önnek, hogy a munkáltatója által biztosított elektronikus eszközöket, mint pl. számítógép/laptop, táblagép vagy okostelefon, munkára és személyes célra is használhassa? (4-es vagy 5-ös válaszok aránya egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol 1 = Egyáltalán nem fontos, 5 = Nagyon fontos)
különféle elektronikus eszközöket. Gyakran nem egyértelmű, hogy vajon ezek a munkáltató által biztosított elektronikus eszközök a munkahelyen kívül illetve a munkával nem összefüggő célra is használhatók-e.
Amerikai kontinens
EMEA
APAC
Összesen
57%
57%
70%
61%
A válaszadók körében elég határozottnak tűnik az a nézet, hogy a munkáltató által biztosított okos eszközöket személyes célra is lehessen használni. Nemzetközi összesítésben a megkérdezettek 61%-a támogatja a személyes célú használatot. Az APAC államokban az arány 70%, szemben az amerikai kontinensen és az EMEA régióban mért 57%-kal.
Kelly Global Workforce Index™
17
AZ OKOS ESZKÖZÖK SZEREPE AZ ÁLLÁSVÁLASZTÁSBAN (RÉGIÓK SZERINT)
A munkavállalók nemcsak hogy
értékelik a munkáltató által biztosított okos eszközök nem munkahelyi célú használatának lehetőségét, de tekintetbe
Azt, hogy egy felkínált új állást/pozíciót elfogad-e, milyen mértékben befolyásolná az a lehetőség, hogy a munkáltatója által biztosított elektronikus eszközöket (mint pl. számítógép/laptop, táblagép vagy okostelefon) munkára és személyes célra is használhatja? (4-es vagy 5-ös válaszok aránya egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol 1 = Egyáltalán nem befolyásolná a döntésemet, 5 = Nagymértékben befolyásolná a döntésemet)
is veszik ezt a szempontot a különböző álláslehetőségek mérlegelésekor. Nemzetközi összesítésben a válaszadók több mint egyharmada (37%) nyilatkozta,
Amerikai kontinens
EMEA
APAC
Összesen
39%
29%
51%
37%
hogy munkahely-választási döntését befolyásolná, vagy nagymértékben befolyásolná az a lehetőség, hogy a munkáltató által biztosított eszközt munkára és személyes célra is használhatja. Ez a tényező láthatóan sokkal nagyobb súllyal esik a latba az APAC államokban (51%), mint akár az amerikai kontinensen (39%), akár az EMEA régióban (29%).
Kelly Global Workforce Index™
18
KÖVE TK E Z TE TÉS
FOLYAMATOS EVOLÚCIÓ A közösségi média és ahhoz kapcsolódó technológia alapjaiban változtatja meg a személyes és csoportos kommunikáció jellegét. Nem meglepő, hogy ezzel egyidejűleg jelentős átalakulást hoz a munkahelyi kapcsolatokban és kommunikációban is. A közösségi média megteremtette a
Általában véve a közösségi média
folyamatosan aktív online jelenléttel
toborzási eszközként való felhasználása
rendelkező munkavállalót, akinek jól felépített
egyre elterjedtebbé és elfogadottabbá
kapcsolati hálózatában a tagok személyes,
válik, és sok munkavállaló nyitott
szakmai és életmóddal kapcsolatos információk
az így elérhető lehetőségekre.
tömkelegét osztják meg egymással. A közösségi média evolúciója a A jelenség munkahelyi kezelése olyan feladat,
szemünk előtt zajlik, és mind a toborzási
amelynek megoldásával egyelőre még számos
módszerekre, megoldásokra, mind pedig
munkáltató küszködik. Emellett okoz némi
az állások megtartásával kapcsolatos
súrlódást az elektronikus eszközök munkahelyi
felfogásra számottevő hatást gyakorol.
használata is, és hogy pontosan milyen mértékben vehetők igénybe személyes célokra.
Kelly Global Workforce Index™
19
A kelly global workforce index A Kelly Global Workforce Index (KGWI) egy évente készülő globális felmérés, ami a munkával és a munkahellyel kapcsolatos elképzeléseket, véleményeket vizsgálja. A felmérésben több mint 122.000 munkavállaló vett részt az amerikai kontinensről, az ún. APAC régióból (Ázsia, a csendes-óceáni térség, Ausztrália és Kína), valamint az ún. EMEA régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) országaiból. A felmérést a Kelly Services megbízásából az RDA Group végezte az Interneten keresztül.
A Kelly services® A Kelly Services, Inc. (NASDAQ: KELYA, KELYB) vezető szerepet játszik a munkaerő-piaci megoldások területén. Ügyfelei számára teljes körű kiszervezési és tanácsadási szolgáltatásokat, továbbá világszínvonalú munkaerő-kölcsönzési és közvetítési konstrukciókat kínál. Globális jelenlétének köszönhetően több mint 560.000 álláskeresőnek biztosít munkát évente. A társaság árbevétele 2012-ben elérte az 5,5 milliárd dollárt. Látogasson el honlapunkra a www.kellyservices.com címen, vagy lépjen velünk kapcsolatba a Facebook, a LinkedIn vagy a Twitter oldalain Már letölthető a The Talent Project, a Kelly Services ingyenes iPad alkalmazása!
A Kelly Services az esélyegyenlőséget tiszteletben tartó munkáltató. © 2013 Kelly Services
kellyservices.com
Kelly Global Workforce Index™
EXIT 20