SZIGETCSÉPIHÍREK XV. évfolyam 5-6. szám INGYENES
2009. május–június
Bármi lesz is, ember légy fiam Gyimesi Ilona igazgatónõ ballagókat búcsúztatóbeszéde, elhangzott a június 13-ai ünnepségen, ahol 17 végzõs vett végsõ búcsút az almamáterbõl és tanáraiktól. Az ünnepségen megjelentek a község elöljárói, szülõk, rokonok, barátok. A három legjobb végzõssel készített interjút a 3. oldalon közöljük. Kedves megjelentek! Egyszer mindennek elérkezik a vége, s akkor búcsúzni kell. A búcsú egy nemes feladat. Fontos, mert lezár egy idõszakot, az élet egy szakaszát elhatárolja a többitõl. A bezáruló ajtótól azonban nem szabad megijedni, tudni kell az új irány felé fordulni, és meglátni a feltáruló lehetõségeket, ahogy Nagy László mondja: „Töröld le könnyedet Kisírt szemedben mosoly legyen és derû, Minden nap kezdõdik valami valami nagyszerû, valami gyönyörû.” Ugye minden ballagó diákban él egy kép az elsõ napokról, az elsõ lépésekrõl, melyekkel a mára már jól ismert iskola falai közé lépett? Mindanynyian õriztek néhány emléket az elsõ találkozásokról, az elsõ benyomásokról, ezt csütörtökön fel is elevenítetté film-
vetítéssel. Szorongással, várakozással indultatok az úton, amelyen most egy útelágazáshoz értetek. Ezek a percek, órák remek alkalmat nyújtanak arra, hogy gondolatban végigjárjátok az iskola tantermeit, folyosóit és számotokra kedves zugait. A KIMI mára már köddé vált tantermeit. Jegyezzetek meg minden részletet: a kövezet mintáját, a tábla színét, a folyosói dekorációt, a padfirkákat, és zárjátok ezeket a részleteket a szívetek azon csücskébe, amelyet a kellemes emlékek megõrzésére tartotok fenn. Vajon az itt eltöltött évek alatt megkaptátok a választ a kérdéseitekre? Vajon valóra váltak reményeitek, melyekkel érkeztetek annak idején? A választ bizonyára mindenki meg tudja adni önmagának. Kedves Gyerekek! Ne higgyétek, hogy csak a tanóra nyújtott számotokra ismereteket. Az óraközi szünetekben, a hosszabb-rövidebb vakáció alatt, a délutáni és hétvégi foglalkozásokon, a mûvé-
szeti iskola zeneóráin, kerámiák, tûzzománcok formázása közben, a kórus próbáin, a táncórákon, a külföldi kirándulásokon, fellépéseken nagyon sok olyan értékes ismeretet gyûjthettek be magatoknak, amely hozzájárult személyiségetek formálásához. Kialakultak igazi barátságok, diákszerelmek, megtanultátok mi a versenyszellem, az összetartás, és hogyan kell kitartóan küzdeni a kitûzött célok eléréséért. Emlékezzetek az osztálykirándulások hangulatára, a farsangi vagy egyéb bulikra, hangversenyeitekre, kiállításaitokra. Jusson eszetekbe, ahogy a torkotokban dobogott a szívetek egy-egy jelentõs dolgozatírás elõtt, vagy puskázás közben, nehogy lebukjatok. Azt mondják, hogy az emlék, a tudás, a megszerzett tapasztalat az ember kincse, kiváltsága és megkülönböztetõ jegye. S ennek a kincsnek csak a kisebbik részét alkotja az, amit a múltból sikernek tartunk. Emlékezzetek az osztálykirándulások hangulatára, a farsangi vagy egyéb bulikra, hangversenyeitekre, kiállításaitokra. Jusson eszetekbe, ahogy a torkotokban dobogott a szívetek egy-egy jelentõs dolgozatírás elõtt, vagy puskázás közben, nehogy lebukjatok. Azt mondják, hogy az emlék, a tudás, a megszerzett tapasztalat az ember kincse, kiváltsága és megkülönböztetõ jegye. S ennek a kincsnek csak a kisebbik részét alkotja az, amit a múltból sikernek tartunk, amire büszkék lehetünk: a nagyobbik rész a tévedések emléke, ami lehetõvé teszi, hogy ugyanazt a hibát ne kövessük el újra és újra. Mi mást kívánhatnék most nektek, mint azt, hogy a sikereitek gyûjteménye számosabb legyen a tévedéseknél, hogy sokkal több mindenre gondolhassatok vissza a büszkeség, mint az okulás miatt. Kívánom nektek, hogy az itt eltöltött évek, az iskola falai között megszerzett tudás, ami(Folytatás a 2. oldalon.)
2
Szigetcsépi Hírek
(Folytatás az 1. oldalról)
re büszkék a lehettek, hiszen hosszú évek után ti voltatok azok, akik a második félévben sem felejtettek el tanulni, és ezért tanév végére lényegesen javítottatok eredményeiteken, az itt szerzett élmények sokasága, a tanáraitok embersége, szeretete elegendõ éltetõ erõt adjon nektek a mindennapok helytállásához, küzdelmeihez. Azt kívánom nektek, hogy ne csak kitûnõ, de hasznos emberekké is váljatok. Mert egy
közösség, egy nemzet számára fontos, hogyan sokan legyenek, akik a saját életükben sikeresek, de ennél fontosabb, hogy még többen legyenek, akik hasznosak is tudnak lenni. Ez nagy feladat, nem is megy egy csapásra. Kemény Zsigmond szavait idézve: „Kitûnõvé egy szerencsés perc alatt is válhatunk; hasznos emberré a fáradságos évek tesznek.” Az elsõ fáradságos éveken már túl vagytok! A célhoz éréshez azonban arra lesz szükségetek, hogy ne csak a szemetekkel lássatok,
Ügyeljünk jobban a r endr e A mellékelt fotót Kóródi Imre olvasónk küldte be kommentárral. Amúgy a kép magáért beszél, valaki vagy valakik elvétették a dátumot, no meg a célállomást is. Pedig az elõbbi számban pontosan közöltük, hol és mikor kell leadni az elektronikai hulladékokat: április 25én, a Polgármesteri Hivatal elõtt. Olvasónk szerint a szeletív hulladékok számára kitett konténerek nem elegendõek, kivált a mûanyag flakonokkal van baj. Ezt kétféleképpen lehetne egyensúlyozni. Vagy gyakrabban végeznék az ürítést a begyûjtõk, vagy a lakosok összepréselt állapotban raknák ki ezeket a konténerbe. Tanácsként felveti, hogy szerezzen be min-
Ezer év jóban, roszban
denki egy préselésre alkalmas eszközt. Ötletnek nem rossz, kérdés, a mai gazdasági helyzetben jut-é erre pénz? A további észrevétel nagyon is jogos, mi több, állampolgári kötelesség: a járdán való közlekedést zavaró faágakat (akár az udvarról hajol ki, akár a járda melletti fáról csüng le) köteles mindenki levágni. Mert ezek nemcsak zavarnak, de balesetveszélyesek is, kiverhetik a járókelõk szemét. Az idevonatkozó rendelkezés 2 métert ír elõ földtõl a fa legalsó ágáig. A hasonló közérdekû észrevételeket, információkat mindég szívesen fogadjuk és helyet szorítunk ezeknek a lapban.
elmúlt év eredményeirõl, köztük a horgásztanya gondnokváltásának pozitív hatásáról, ami az objektum küllemében is megmutatkozik. A hozzászólásokból következtetve a tagság úgy ítélte meg, hogy helyesen döntött, amikor az utolsó tisztségviselõ választáson Rókás Tamásra voksolt, õt bízták meg az elnöki teendõkkel. Az azóta eltelt idõszak alatt több rendezetlen ügy végére került pont és rendezvényekben sem volt hiány. A jubileum hivatalos megünneplésére augusztus 22-én kerül sor az egyesület Duna-sori tanyáján, mirõl egy késõbbi lapszámunkban adunk hírt.
Több más önkormányzati lappal együtt a Szigetcsépi Hírek is meghívást kapott arra a megyebejáró kõrútra, amit dr. Szûcs Lajos országgyûlési képviselõ, a Pest Megyei Közgyûlés elnöke abból az alkalomból iktatott be a munkaprogramjába, hogy Pest megye az idén ünnepli fennállásának ezer éves évfordulóját. A politikussal Ócsa és Örkény közt, kocsijában sikerült villáminterjút készíteni lapunk részére. – Elnök úr, kérem nyilatkozzon a jubileummal kapcsolatban a Szigetcsépi Hírek olvasóinak. – Megyénk dokumentálhatóan ezer éves, pontosabban ezer éve osztotta fel az országot tíz vármegyére Szent István királyunk. Ezek közt volt Visegrád megye is, ebbõl lett késõbb Pest megye. – Milyen írásos dokumentum van errõl? – Egy 1009-ben kiadott alapító oklevél. Ebben történik említés elõször a ma is létezõ Veszprém megyei településrõl, Solyról. Veszprém megye is a tíz vármegye közé tartozott, tehát értelemszerûen mi is jogosan jubilálunk. Ennek adok hangot a megyejáró utam során, ezzel is próbálom mélyíteni az identitás tudatot az emberekben. Igyekezetem eredményét jelzi, hogy sok településen olyan rendezvényeket szerveztek, amik felelevenítik a régi századok hangulatát, ezzel is tisztelegve az ezer éves múltnak, amit jóban, rosszban megéltünk, s ami a legfontosabb, megmaradtunk, nem tudott elsodorni bennünket a történelem vihara.
(-m-)
(-m-)
Rendhagyó közgyûlés Április végén tartotta évzáró-évnyitó közgyûlését a Szigetcsépi Vegyesüzemi Dolgozók Horgász Egyesülete, amire szerkesztõségünket is meghívták. A több mint ezer tagot magába tömörítõ VDHE a Ráckevei Duna-ági Horgász Szövetség 29 egyesülete közül taglétszámát tekintve a legnagyobb, s tevékenységét illetõleg is kiemelkedõ. Ezt a szövetség ügyvezetõ igazgatója, Tóth István hangoztatta méltatásában, amiben szót ejtett a VDHE megalakulásának 60. évfordulójáról is, majd átadta a Magyar Országos Horgász Szövetség ajándékát, egy serleget valamint az ezzel járó diplomát. Rókás Tamás, a VDHE elnöke beszámolt az
XV. évfolyam 5-6. szám
és az eszetekkel gondolkodjatok, de a szívetekkel is. Hogy észrevegyétek az életben a jót, és meg tudjátok különböztetni a rossztól. Hogy el tudjatok igazodni minden helyzetben, és meg tudjátok magatokat õrizni akkor is, amikor a világ ezernyi vonzó ajánlata arra csábít, hogy ne maradjatok hûek önmagatokhoz. Legyetek hát hûek, és bízzatok önmagatokban! Útravalóul csak azt kívánom, amit énekeltetek, bármi lesz is, ember légy, fiam!
2009. május-június
Szigetcsépi Hírek
3
Ballagási morzsák
Zöld mezõben egy nagy fehér ház
A
viharvert kültelki iskola kopár udvarának egyetlen színfoltja volt egy vénséges hársfa. Ennek a fának a virágzásával és lombhullásával mértük az idõ múlását, a virágzás a közelgõ vakációt, a levél hullás az új tanév kezdetét jelezte.
– Mi az amit többletnek tartasz, mint az elvárható egy iskolától? – Az, hogy a tanárok nem úgy kezelik a tanulókat, mint az olimposzi istenek a halandókat. Nemcsak meghallgatják a véleményünket, de ha jót mondunk, megszívlelik, megdicsérnek érte. És minden kérdésünkre, problémánkra volt jó tanácsuk. – Hogyan tovább? – Humán érdeklõdésû vagyok, a budapesti Madách Imre Gimnáziumba jelentkeztem. Szeretek szavalni, érdekel a színjátszás. Ha sikerül, érettségi után szeretnék bejutni a Színmûvészeti Egyetemre.
Jakab Rebeka. A rajz, grafika érdekli s az enyémhez hasonló prizmán keresztül nézi az iskoláját: zöld mezõnyben egy nagy fehér ház, ahová sok, sok gyerek jár, õk a manókák s a tanárok a jóságos tündérek. Amit mond, a tekintete is visszatükrözi, csillogó szemekkel beszél az alma materrõl. – Hol folytatod, mik a terveid? – A budapesti Rajz és Iparmûvészeti Szakközépiskolában. Rajzban, színekkel szeretném kifejezni, elmondani az érzéseimet, mint teszi azt egy költõ a szavakkal. ***
A
2008-2009-es tanévben 17 gyerek ballagott el a szigetcsépi általános iskolából. Csalódást érzek, többre számítottam, két évvel korábban két nyolcadikos osztályt búcsúztattunk. A gyermek lélekszám pontos ismerete nélkül is az az érzésem, baj van a demográfiával. S ez nem a mostani gazdasági válság eredménye, a baj jóval elõbb kezdõdött. Akkoriban, amikor ezek a most elballagók születtek.
E
nnek a fának a lombsátra alatt nyitotta meg Rejkó igazgató úr az új tanévet, és ez alól bocsátott bennünket utunkra amikor végezünk. Az útravalóval együtt a hársfa emlékét is magammal vittem, s több mint félévszázad multán a hársfák látványa most is a Sánc utcai alma matert asszociálja, úgy van elõttem, mint egy középkori címerpajzs: szürke mezõben egy zöld fa. S ez a kép azokat a tanítókat, tanárokat juttatja eszembe, akik megalapozták a tudásomat és emberségre neveltek. *** – Te milyen emlékekkel búcsúzol az iskoládtól? – kérdezem Dankó Lillától, akit Magdi néni, Benedek Attiláné, a most végzõs nyolcadikosok osztályfõnöke terel elém két másik kislánnyal. – Az egyik szemem sír, a másik nevet. Szomorú vagyok, mert lezárult egy szép korszaka az életemnek. Ez az iskola több volt mint iskola, a második otthonom volt. Nem itt kezdtem, hanem Borsodban, az elsõ osztályt ott végeztem el. De az olyan régen volt, hogy nem szolgál öszszehasonlítási alapul. Itt mindjárt egy olyan közösségbe kerültem, hogy nem éreztem honvágyat, visszavágyódást az elõbbi iskolába. 2009. május-június
Varga Dóra a zenét szereti, ez volt a kedvenc tantárgya. Ám idõben felmérte, hogy a nyelvismeretben több a megélhetési lehetõség. – A szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban folytatom, az angol nyelvterületen szeretnék boldogulni. – Ezek szerint az osztályfõnököd nem volt olyan hatással rád, hogy az õ tantárgyai közül válaszd valamelyiket hivatásként. – Ettõl függetlenül nagyon szeretem Magdi nénit, olyan õ nekem mint egy anyuka. Õt viszem magammal a legszebb emlékként. Ami nem azt jelenti, hogy Ilike igazgató nénit vagy Lívia tanárnõt nem szeretem. A tanáraim iránti szeretet mellett a hála érzését is magammal viszem, s szeretném egy majdani osztálytalálkozón azt mondani nekik: köszönöm, nem fáradtak velem hiába, vittem valamire.
Amikor egymás után szûntek meg a munkahelyek s a létbizonytalanság kedvét szegte a családtervezõknek. Lehet, pesszimista vagyok, nem látom az alagút végét, azt az idõt, amikor megint két nyolcadikos osztályt búcsúztatunk. Matula Gy. Oszkár XV. évfolyam 5–6. szám
4
Szigetcsépi Hírek
A Német Nemzetiségi Önkormányzat hírei
Eredményes évet zártak, gazdag tervekkel kezdtek Egy kicsit megkésve, de annál részletesebben számol be a Német Nemzetiségi Önkormányzat a 2008. évben megtörtént eseményekrõl, és a 2009. évben részben már teljesített eseményekrõl, részben pedig még az elõttük álló teendõkrõl. A 2008. évben teljesített események idõrendi sorrendben: 1./ Minden héten csütörtökön 18-20 óráig énekpróba (rövid nyári szünettel) 2./ Minden héten pénteken 18-20 óráig táncpróba (rövid nyári szünettel) A Német Nemzetiségi „Überraschung” tánccsoport fellépése Tökölön a svábbálon. A Német Nemzetiségi „Überraschung” tánccsoport fellépése Érden a svábbálon. Hagyományos Húsvéti svábbál Szigetcsépen, a Schütz zenekarral, iskolások, óvodások, felnõtt énekkar, felnõtt tánccsoport (mindenki szigetcsépi) fellépésével. Az énekkar fellépése, Soroksáron a dalos találkozón.
4. ünnepi Fatimai szentmise. Szigetújfaluban dalostalálkozón Szigetcsépen a Szüreti napokon lépett fel az énekkar. „Templomunk 250 éves” ünnepségsorozat 5. záró ünnepi szentmiséje. Tánccsoport fellépése, a Szigetújfalui nemzetiségi napon. Hagyományos robotos mise, utána idõseknek teadélután. Az énekkar tagjai együtt mentek Dunabogdányba, az ÉMNÖSZ gálát megnézni. Az énekkar tagjai Bolgár esten vettek részt, a Szigethalmi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat meghívására. Bp. Pesterzsébeten Tuppewaare záróünnepségen adott mûsort a tánccsoport. Bp. a Máltai Szeretetotthon Idõsek Otthonában adott a tánccsoport egy szép karácsonyi mûsort, az idõseknek. Énekkar záróünnepsége. Karácsonyi koncert rendezése, a Szigetújfalui zenekarral, örömünkre érdeklõdéssel. Rendezvényeinkhez munkájukkal hozzájárult: Lupa János karnagy, Kassai Zoltán, ifj. Scheffer István harmonikások és Fibi Veronika táncoktató. Ebben az évben már januárban is lázasan készülünk az elsõ negyedévi fellépésekre:
tekkel, a kiállításhoz régi képekkel, nemzetiségi ruhákkal. Szívesen tettük, örülünk, hogy egy kicsit részesei lehettünk a versenynek. 2009. május 9-én rendeztük, elsõ alkalommal a Nemzetiségi Falunapot, ahol a községben élõ mindhárom nemzetiség képviseltette magát, gyermek és felnõtt szereplõkkel. A legnagyobb élményt a gyermekszereplõk nyújtották. Csodálatos volt látni a sváb és szerb nemzetiségi ruhába öltözött táncoló, énekelõ gyerekeket. A kultúrotthon megtelt izguló szereplõkkel, szülõkkel, nagyszülõkkel. Mûsor után a szereplõknek finom, egyedi nemzetiségi süteményekkel kedveskedtünk. Ezúton mondunk köszönetet minden kedves süteményt sütõ anyukának, nagymamának, vendégnek önfeláldozó munkájáért. Öröm volt nézni, ahogyan – kérés nélkül, önként – sorra hozták a finomabbnál finomabb süteményeket. A Nemzetiségi Falunap utolsó két órájában magyar élõ zenés táncházban próbálhatta ki minden jelenlévõ tánctudását, szép volt együttlátni több generációt, amint együtt érzi jól magát, bizonyítja ezt a DVD felvétel is, amit én már megnéztem és így, utólag is boldog volt a szívem. Mindig jó, de ezen a napon különösen jó volt Szigetcsépinek lenni. A 2009. évi programok folytatása: 2009. május 23-án Máriabesnyõre szervez utat a Német Nemzetiségi Önkormányzat, az Óbudai NNÖ-tal együtt. 2009. június 1-2. hetében Budaörsön Passió elõadást lehet megnézni. 2009. július végére Tolnára van meghívása az énekkarnak.
Az énekkar fellépése Dunaharasztin a dalos találkozón. „Templomunk 250 éves” eseménysorozat elsõ ünnepi szentmiséje, az újított templomkertben a Német Nemzetiségi énekkar részvételével. Zarándokút Máriabesnyõre, Gödöllõi Agráregyetem látogatásával. Schneider Mátyás énekkartagunk édesanyjának a temetésén énekelt az énekkar. Az énekkar fellépett Szigethalmon, a falunapokon. „Templomunk 250 éves” ünnepségsorozat 2. ünnepi Fatimai szentmise. Óbudán a búcsún való vendégszereplés az énekkarral. „Templomunk 250 éves” ünnepségsorozat 3. ünnepi Fatimai szentmise. „Templomunk 250 éves” eseménysorozat
2009. január 10-én Tökölön lépett fel a Meglepetés tánccsoport a svábbálon, nagy sikerrel. 2009. február 8-án Tarjánba volt meghívása a „CSÍP” Német Nemzetiségi énekkarnak, ahol igen rangos csoportokkal együtt léphetett a színpadra. 2009. február 14-én Érden a svábbálon szerepelt a Meglepetés tánccsoport. 2009. április 12-én Szigetcsépen rendezett a Német Önkormányzat immáron 10 alkalommal svábbált, ahol az óvodás és iskolás szereplõk mellett fellépett a Meglepetés tánccsoport, és a „CSÍP” nemzetiségi énekkar is. Reményeink szerint szép és egyedi mûsorral kedveskedtünk vendégeinknek. 2009. április 17-én az iskolában megtartott Körzeti Nemzetiségi verseny kivitelezésében segítettünk, nemzetiségi süteményekkel, recep-
2009. augusztus végére Szigetújfaluba dalos találkozóra van meghívása az énekkarnak. 2009. augusztus 20. Budapestre az Erzsébet térre van meghívása a tánccsoportnak. 2009. október 4. Szigetújfaluba van meg-hívása a tánccsoportnak. 2009. október végén Németországba kapott meghívást a NNÖ énekkara és tánckara. 2009. november 5. hagyományos Robotos mise a katolikus templomban. 2009. december vége Karácsonyi koncert Folyamatosan kapunk meghívásokat dalos találkozóra, táncos fellépésekre, aminek szívesen teszünk eleget. Megtisztelõ figyelmüket megköszönve kívánok mindenkinek jó egészséget, boldogságot békességet. Fibi Istvánné elnök
XV. évfolyam 5-6. szám
2009. május-június
Szigetcsépi Hírek
5
„Verecke híres útján jöttem énö”
Szigetcsépi kézfogás Kárpátaljával Májusban meghívást kaptam a IV. Pest Megyei Kistérségi Nyugdíjas Találkozóra, amit elõször Apajon, most pedig Taksonyon tartottak meg. A meghívást Selmeczyné Bene Anna, a csépi Szivárvány Nyugdíjas Klub elnöke tolmácsolta s egyben arra a baráti találkozóra is meginvitált, ahol az általuk vendégül látott munkácsiakat fogadta Kóta István polgármester úr. Egyéb elfoglaltságom miatt nem lehettem ott egyiken sem, de megígértem Annának, hogy az õ beszámolója és fotói alapján hírt adok az eseményekrõl. Anna az elején kezdte, hogyan került kapcsolatba a munkácsi Életet az Éveknek Magyar Nyugdíjas Klub tagjaival. – Munkám során gyakran megfordulok Kárpátalján, szeretem ezt a tájat, részben a természeti szépségei, másrészt történelmi múltja miatt, s az effajta élményeimet szeretem megosztani másokkal is. Ezért javasoltam a mi nyugdíjas klubunk tagjainak, hogy tegyünk egy kõrutazást Kárpátalján, érintve Munkácsot, Ungvárt, Husztot, Izát, no meg Vereckét. Erre tavaly júliusban került sor, tizenötön keltünk útra. Felejthetetlen élményekben volt részünk, megidéztük a magyar történelem e tájhoz kötõdõ eseményeit, személyiségeit, a helyszínen idézhettük Ady veretes sorait: Verecke híres útján jöttem én, fülemben még õsmagyar dal rivall! Munkácsi élményeink közé tartozik megismerkedésünk Poják Éva nyugdíjas tanárnõvel,
2009. május-június
az l989-ben megalakult munkácsi nyugdíjas klub elnökével. Kárpátalján ez volt az elsõ ilyen civil szervezõdés a háború után. Az ismeretségbõl barátság lett, s már mint barátokat hívtuk meg õket a taksonyi találkozóra. Tizenegyen jöttek el, a mi nyugdíjasainknál voltak elszállásolva, vendégül látva. A taksonyi találkozón kis mûsorral léptek fel, a Honfoglalás címû musicelbõl adtak elõ néhány részletet. Szem száraz nem maradt! Olyan átéléssel, szenvedéllyel énekeltek, ahogy csak azok tudják átélni ezeket a dallamokat, akik közel nyolcvan éve vágyják vissza, hogy az anyaországhoz tartozzanak. Elvittük õket a kiskunmajsai termálfürdõbe, majd Ópusztaszerre. Meghatódottan mondták, ezt minden határon túli magyarnak látnia kellene. Örültünk, hogy meg tudtuk adni nekik ezt az élményt. Számukra és számunkra is kellemes élmény volt az a fogadás, amelyen Kóta István polgármester úr látta vendégül a munkácsiakat, olyan volt ez, mint egy baráti kézfogás. Megragadom az alkalmat és ezúton is köszönetet mondok ezért a kedves gesztusért, magam és vendégeink nevében. Nem hallgathatok el egy kevésbé kellemes epizódot sem. Meglátogattuk a szigetcsépi szerb és református templomot, vendégeink mindkettõben videóztak és fényképeztek. Szerettünk volna eldicsekedni a 250 éves katolikus templomunkkal is, de nem engedtek be még a
kertbe sem. Hasonló volt a helyzet, amikor egy ausztrál vendégcsoportot akartam bevinni. Véleményem szerint a templom mûemlék és községünk turisztikai látványossága, amit felekezettõl függetlenül bárki megtekinthet. Kíváncsian várom az ebben illetékesek magyarázatát ugyanitt, a helyi újságban! – Lesz folytatása ennek a kapcsolatnak? – De mennyire! Szeptemberben az a tizenegy csépi nyugdíjas viszonozza a látogatást, akik most látták vendégül a munkácsiakat. Három napot töltünk Beregszászon, majd hármat Munkácson, ahol részt veszünk az Életet az Éveknek Magyar Nyugdíja Klub 20 éves jubileumi ünnepségén. Reméljük errõl is kapunk élménybeszámolót Selmeczy Annitól.
(- matula -)
XV. évfolyam 5–6. szám
6
Szigetcsépi Hírek
A múló pillanatok megállításának mestere Ötvenéves sajtópályafutásom alatt volt már részem jó néhány meglepetésben (jóban és rosszban egyaránt) de olyanban, amilyenben Fegyó Béláéknál volt részem, még egyszer sem! Jelzem kissé furcsálltam, hogy az idõegyeztetéskor Marika, Fegyóné, déli egy órát javasolt. Máshol ilyenkor ebédelnek. No de ahány ház, annyi szokás – gondoltam, s pont egy órakor bekopogtam a Thököly úti ház ajtaján. Ekkor ért az a bizonyos meglepetés. Alighogy le-
mény sorozatával. Ha már szóba került Gyál, hogy kerültél te oda tanárnak? Ráckevén születtél, ide kötött a család, itt töltötted a gyerekkorodat és itt volt az elsõ szárnypróbálgatásod is. Értelemszerûen ide kellett volna visszatérned. – Szárnypróbálgatás? Egy papundeklire festett kép tizenkét éves koromban. Igaz, ezt látva mondta Bráda Tibor Munkácsy-díjas festõmûvész, a Képzõmûvészeti Egyetem tanára, hogy válasszam hívatásul a rajztanársá-
A mester a mûtermében érzi magát a legjobban
ültem, Marika egy nagy tál túrós palacsintát tett elém. Kérdõn néztem rá. – Egyszer még Gyálon arról beszélgettünk, hogy melyikünknek mi a kedvenc étele. Te azt mondtad, a mazsolás-túrós palacsinta. Marika nem felejtette el. Emlékszel? – kérdi Béla nevetve. – Emlékszem. És te emlékszel, milyen alkalomból és mikor ismerkedtünk meg, Mester? Akkor szólítottam elõször Mesternek, amikor a néhai Patai László festõmûvésszel és vele közösen készítettem interjút a Ráckevei Galéria megnyitásakor. Patainak „hivatalból” kijárt a Mester titulus, udvariasságból úgy döntöttem, Fegyó Bélát is így tisztelem meg. Bõven rászolgált. Béla hezitál, látom rajta, hogy nem emlékszik a megismerkedésünk apropójára. Segítek. – A Gyáli Képzõmûvészek 1991-es biennáléján. Te nyitottad meg és te mutattad be a felfedezettedet, Heffler Gábor gyáli plébánost. Aki III. díjat kapott egy tájképéért. Jó volt a megérzésed, Gábor atya kiérdemelte a figyelmedet. Késõbb nagy feltûnést keltett a Pest megyei katolikus templomokról készült festXV. évfolyam 5-6. szám
got. Megfogadtam a tanácsát, elõbb a szegedi Tanárképzõ Fõiskolán, majd a budapesti Képzõmûvészeti Fõiskolán diplomáztam. Szívesen jöttem volna vissza a ráckevei alma materba tanárnak, de nem volt hely. Volt viszont Gyálon, ahol tárt karokkal fogadtak. Én katedrát, Marika védõnõi állást kapott, mi több, szolgálati lakást is. Évtizedekig itt éltünk, itt neveltük fel a három gyerekünket, de lélekben soha nem szakadtam el Ráckevétõl. Sok munka és spórolás árán felépítettük ezt a házat, s 2000-ben haza költöztünk. – Pesti zsargonnal élve, az utóbbi húsz évben jó néhány díjat, kitüntetést begyûjtöttél és alig van olyan város az országban, ahol nem állítottál ki. – Soroljam? Gyõr, Szeged, Debrecen, Kaposvár, Salgótarján, Budapest. Ráckevén, Lacházán, Szigetcsépen, Szigetszentmártonban és Szigetbecsén többször is. Ehhez az utóbbi három településhez különösen vonzódom, nyugdíjasként, vendégtanárként a csépi Mûvészeti Iskolában tanítok. Sok éves pedagógus pályafutásom során nagyon sok tehetséges gyerekkel találkoztam. Nem mindbõl
lett festõmûvész vagy rajztanár, de mindegyikkel sikerült megszerettetnem a szépet, értékelni a mûvészit. Nem betévednek egyegy tárlatra, hanem hozzáértéssel nézik a kiállított alkotásokat, van véleményük a látottakról. Dicséretes az a törõdés, ahogy a csépi önkormányzat kezeli a gyerekek sokoldalú képzését. – Tudom, hálátlan dolog a rangsorolás, de tegyünk egy kivételt. Csépen ki volt a közel múltban végzõsök közül az a fiatal, akinek azt tanácsoltad, hogy válassza élethivatásnak a rajzolást? – Olyan, aki meg is fogadta a tanácsomat, Jenei Szilveszter. A Budapesti Képzõmûvészeti Szakközépiskolába felvételizett sikerrel, ezt megelõzõen díjat nyert egy kiállításon. Büszke vagyok rá. – Mi pedig – barátok, kollégák, tisztelõid – rád vagyunk büszkék. Gratulálunk a közelmúltban kapott új kitüntetésedhez, a Pest Megye Mûvészetéért díjhoz. Rászolgáltál, kivált azokkal a képeiddel, amiket szûkebb pátriád, a Csepel-szigeti térség ihletett, beleértve a Ráckevei Duna-ág megannyi szépségét. Utoljára hagytam egy sztereotip kérdést: boldog ember vagy? – Boldog. Úgyis mint családapa és úgy is, mint mûvész. Hálás vagyok a sorsnak, amiért megajándékozott azzal a képességgel, hogy ki tudjam választani az élet ritka és szép pillanatait, és meg is tudjam õket örökíteni. Nagyszerû dolog ezeket idõtállóvá tenni néhány ecsetvonással vagy a tustollal, azzal a tudattal, hogy hagyok valamit magam után, nem éltem hiába. Matula Gy. Oszkár
Az Orgonák címû olajkép az alapítványi bálon árverésen talált gazdára
2009. május-június
Szigetcsépi Hírek
7
Testületi ülések 2009. május Jegyzõkönyv Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 2009. május 18-i rendkívüli ülésérõl Kóta István polgármester köszönti a megjelenteket és megállapítja a határozatképességet. Javasolja az írásban elõterjesztett napirendek megtárgyalását, amelyet a képviselõ-testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint: 1./ RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának, valamint alapító okiratának tárgyalása. 2./ Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának felülvizsgálatával kapcsolatosan a közfeladat ellátásának módjára vonatkozó döntés. 3./ Egyéb ügyek, indítványok, bejelentések. a./ Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosítása. b./ Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat alapító okiratának módosítása. c./ Szigethalom és Környéke Intézményfenntartó Társulás Alapító Okiratának módosítása. A n a p i re n d e k m eg tá r g ya lá s a : 1./ RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának, valamint alapító okiratának tárgyalása. Elõadó: Kóta István polgármester. A napirend szóbeli kiegészítése: Kóta István polgármester javasolja, hogy a szükséges saját forrás konkrét összegének ismerete nélkül, feltételesen fogadják el a társulási megállapodás tervezetét. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 26/2009. (V. 18.) KT. sz. határozat Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete a Ráckevei (Soroksári) - Duna-ág vízgazdálkodásának és vízminõségének javítása tárgyában, „A szennyezõanyagok kivezetése a parti sávból” elnevezésû projekt megvalósítása érdekében, összhangban a korábbi 43/2008. (IX. 15.) számú határozatában foglaltakkal, meghozta az alábbi határozatot: 1. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete a határozati javaslat mellékletét képezõ RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását és Alapító Okiratát jóváhagyja, az abban foglaltakat elfogadja. Felhatalmazza Kóta István polgármestert a társulási megállapodás és az alapító okirat aláírására. Ezzel egyidejûleg a - Ttv. 20. § (3) bekezdésére tekintettel - a Társulási Megállapodás tervezet X. fejezetében meghatározott önkormányzati feladat- és hatásköröket a Társulásra átruházza. 2. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete az RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás alapító vagyonának összegét a tagi önkormányzatok állandó 2009. május-június
lakosságszámához igazodóan 30,- Ft/fõ alapulvételével elfogadja, melynek alapján az alapítói vagyon településre jutó összege: 72.120 Ft. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõtestülete az alapító vagyon rá esõ összegének 50%-át a Társulási Tanács megalakulásától számított 30 napon belül, míg a fennmaradó összeget legkésõbb 2009. augusztus 31. napjáig vállalja megfizetni. A képviselõtestület elfogadja, hogy a 2010. évtõl az ún. mûködési hozzájárulás összegét a Társulási Tanács – a társulási megállapodásban foglaltak szerint – évente maga állapítja meg. 3. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete az RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsába Kóta István polgármestert delegálja. 4. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete egyetért azzal, hogy „A szenynyezõanyagok kivezetése a parti sávból” elnevezésû projekt megvalósítására, a fentiek szerint alapított RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás keretében kerüljön sor. Egyetért azzal, hogy az RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás pályázatot nyújtson be az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program – 2009 – 2.2.1. komplex vízvédelmi beruházások pályázati konstrukció keretében. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõtestülete a társulási megállapodás VI./6. és a XVI/3. pontja alapján vállalja, hogy a társulási megállapodást a pályázati saját forrás biztosítása és az egyes üzemeltetési kérdések tekintetében megfelelõ határidõn belül, de legkésõbb a pályázat benyújtásáig módosítja. 5. A Társulási Megállapodás aláírására történõ testületi felhatalmazás csak a saját erõre vonatkozó számadatok rendelkezésre állása után érvényes. 2./ Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának felülvizsgálatával kapcsolatosan a közfeladat ellátásának módjára vonatkozó döntés. A napirend szóbeli elõterjesztése: Dankóné Csehovics Erika jegyzõ tájékoztatja a képviselõ-testületet az intézmények alapító okirata felülvizsgálatának szükségességérõl. Az elõkészítõ idõszakban szükség van a képviselõ-testület döntésére arról, hogy a meglévõ intzémények mûködtetése milyen formában történjék a továbbiakban. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 27/2009. (V. 18.) KT. sz. határozat Tárgy: Költségvetési szervek alapító okirata módosításának elõkészítése. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete intézményeit a továbbiakban a következõ jelleggel kívánja mûködtetni: – Polgármesteri Hivatal: közhatalmi költségvetési szerv, – KIMI: közszolgáltató közintézmény,
– Ivóvízellátó és Szennyvízhálózat Üzemeltetõ intézmény: közszolgáltató közintézet, – Idõsek Háza: közszolgáltató közintézmény. Felkéri a jegyzõt, hogy az intézmények alapító okiratainak módosítását a fentiek figyelembe vételével készítse elõ. 3./ Egyéb ügyek, indítványok, bejelentések. a./ Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény Alapító Okiratának módosítása. A napirend szóbeli kiegészítése: Dankóné Csehovics Erika jegyzõ tájékoztatja a képviselõ-testületet az intézményi alapító okiratok felülvizsgálatának szükségességérõl, javasolja az elõterjesztés szerinti elfogadását. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 28/2009. (V.18.) KT. sz. határozat Tárgy: Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény alapító okirata. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadja a Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény alapító okiratának módosítását a melléklet szerint. b./ Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat Alapító Okiratának módosítása. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 29/2009. (V. 18.) KT. sz. határozat Tárgy: Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat alapító okirata. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadja a Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat alapító okiratának módosítását a melléklet szerint. c./ Szigethalom és Környéke Intézményfenntartó Társulás Alapító Okiratának módosítása. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 30/2009. (V. 18.) KT. sz. határozat Tárgy: Szigethalom és Környéke Intézményfenntartó Társulás alapító okiratának módosítása. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadja a Szigethalom és Környéke Intézményfenntartó Társulás alapító okiratának módosítását a melléklet szerint. Felkéri a polgármestert a döntés továbbítására, és felhatalmazza a módosított Alapító Okirat aláírására.
Jegyzõkönyv Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 2009. május 28-i rendkívüli ülésérõl
XV. évfolyam 5–6. szám
8 Kóta István polgármester köszönti a megjelenteket megállapítja a határozatképességet. Javasolja az írásban elõterjesztett napirendek megtárgyalását, amelyet a képviselõ-testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint: 1./ Szigetcsép Községi Önkormányzat költségvetési szervei alapító okiratainak felülvizsgálata és módosítása a 2008. évi CV. törvényben foglaltaknak megfelelõen. 2./ Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámoló. 3./ Egyéb ügyek, indítványok, bejelentések. a./ A Ráckeve és Térsége Önkormányzati Beruházási Társulás alapító okiratának módosítása. b./ Belterületté nyilvánítási kérelem (05/7105/86 hrsz.) c./ Szigetcsépi Szivárvány Nyugdíjas Klub mûködéséhez helyiség biztosítása. d./ Egyebek. A na p i re n d e k me g t á r g y a lá s a e lõ tt: Beszámoló a lejárt határidejû határozatopk végrehajtásáról, valamint tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekrõl. Kóta István polgármester a két ülés között történt fontosabb események kapcsán tájékoztatja a képviselõ-testületet az épülõ óvodához vezetõ út kiépítésével kapcsolatos elõkészületekrõl. Három ajánlat érkezett, a legkedvezõbb 3,5 millió forint, a másik kettõ drágább. Az út az engedélyes tervnek megfelelõen készül el, a szikkasztó árok kivételével. A képviselõ-testület a beszámolót és tájékoztatót egyhangúan elfogadta. A n a p i re n d e k m eg tá r g ya lá s a : 1./ Szigetcsép Községi Önkormányzat költségvetési szervei alapító okiratainak felülvizsgálata és módosítása a 2008. évi CV. törvényben foglaltaknak megfelelõen. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatait: 31/2009. (V. 28.) KT. számú határozat Tárgy: Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete a Polgármesteri Hivatal 70/2003. (XII. 15.) KT. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat bevezetõ része helyébe a következõ bevezetõ rész lép: „Szigetcsép Községi Önkormányzatának Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 38. § (1.) bekezdésében, az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. § (1.) bekezdésében, valamint a költségvetési szervek jogállásáról szóló és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. § (1.) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, az Önkormányzat mûködésével, valamint az
XV. évfolyam 5-6. szám
Szigetcsépi Hírek államigazgatási ügyek döntésre való elõkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására létrehozott munkaszervezete Alapító Okiratát az alábbiak szerint adja ki:” Az Alapító Okirat 1- 8. pontja helyébe a módosító Okirat 1-22. pontja lép. A képviselõ-testület a módosított Alapító Okirat hatályba lépésének idõpontját 2009. június 1-jében határozza meg. 32/2009. (V. 28.) KT. számú határozat Tárgy: Közös Igazgatású Mûvelõdési Intézmény alapító okiratának módosítása Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete a Közös Igazgatású Mûvelõdési Intézmény, Napköziotthonos Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Mûvészeti Iskola, Közmûvelõdési Könyvtár és Mûvelõdési Ház 84/1996. (X. 21.) KT. számú határozattal elfogadott, 8/2001. (II. 20.), 15/2004. (IV. 28.), 7/2007. (II. 26.), 17/2007. (IV. 26.) és 34/2007. (VI. 18.) KT. számú határozataival módosított Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat bevezetõ része helyébe a következõ bevezetõ rész lép: Szigetcsép Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. §-ában, a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 37. §-ában, valamint az Áht. végrehajtására megalkotott, az államháztartás mûködési rendjérõl szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 10. §-ában, továbbá a költségvetési szervek jogállásáról szóló és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. § (1.) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, – az intézmény részére az alábbi Alapító Okiratot adja ki: Az Alapító Okirat 1-11. pontja helyébe a módosító Okirat 1-24. pontja lép. A képviselõ-testület a módosított Alapító Okirat hatályba lépésének idõpontját 2009. június 1-jében határozza meg. 33/2009. (V. 28.) KT. számú határozat Tárgy: Ivóvízellátó és Szennyvízhálózat Üzemeltetõ Intézmény alapító okiratának módosítása Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete az Ivóvízellátó és Szennyvízhálózat Üzemeltetõ Intézmény 1/1993. (II. 23.) KT. számú határozattal elfogadott, és a 20/2004. (IV. 28.) KT. sz. határozattal módosított Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat bevezetõ része helyébe a következõ bevezetõ rész lép: Szigetcsép Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete, mint a Szigetcsép Községi Önkormányzat Ivóvízellátó és Szennyvízhálózat üzemeltetõ Intézménye (2317 Szigetcsép, Szabadság utca 2.) felügyeleti szerve az államháztartásról szóló, többször
módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. § (1.) bekezdésében, az Áht. végrehajtására megalkotott, az államháztartás mûködésérõl szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 10. §-ában, valamint a költségvetési szervek jogállásáról szóló és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. § (1.) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, – az intézmény részére az alábbi Alapító Okiratot adja ki: Az Alapító Okirat 1-11. pontja helyébe a módosító Okirat 1-22. pontja lép. A képviselõ-testület a módosított Alapító Okirat hatályba lépésének idõpontját 2009. június 1-jében határozza meg. 34/2009. (V. 28.) KT. számú határozat Tárgy: Idõsek Háza alapító okiratának módosítása Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete az Idõsek Háza 41/1998 (VIII. 4.) KT. számú határozattal elfogadott Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat bevezetõ része helyébe a következõ bevezetõ rész lép: Szigetcsép Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. §-ában, valamint az Áht. végrehajtására megalkotott, az államháztartás mûködési rendjérõl szóló, többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 10. §-ában, továbbá a költségvetési szervek jogállásáról szóló és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény (a továbbiakban: Kt.) 2. § (1.) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján, – az intézmény részére az alábbi Alapító Okiratot adja ki: Az Alapító Okirat 1- 9. pontja helyébe a módosító Okirat 1-22. pontja lép. A képviselõ-testület a módosított Alapító Okirat hatályba lépésének idõpontját 2009. június 1-jében határozza meg. 2./ Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló beszámoló. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 35/2009. (V. 28.) KT. számú határozat Tárgy: Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat 2008. évi munkájáról szóló beszámoló. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadja a Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálat – Szigetcsép községre vonatkozó – 2008. évi munkájáról szóló beszámolót. 3./ Egyéb ügyek, indítványok, bejelentések. a./ A Ráckeve és Térsége Önkormányzati Beruházási Társulás alapító okiratának módosítása. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 35/2009. (V. 28.) KT. számú határozat
2009. május-június
Szigetcsépi Hírek Tárgy: Ráckeve és Térsége Önkormányzati Beruházási Társulás alapító okiratának módosítása. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadja a Ráckeve és Térsége Önkormányzati Beruházási Társulás Alapító Okiratának módosítását a melléklet szerint. Felhatalmazza a polgármestert a módosított Alapító Okirat aláírására. b./ Belterületté nyilvánítási kérelem (05/7105/86 hrsz.) Elõadó: Bonhardt László a környezetvédelmi, fejlesztési bizottság elnöke. A napirend szóbeli kiegészítése: Kóta István polgármester szerint nem indokolt az érintett terület belterületbe vonása, egyrészt azért, mert nem az egész terület érintett, másrészt rendezetlen az állapota. Hozzászólások: Schleer Mihály képviselõ javasolja, hogy az érintett tulajdonosok az Orgona utcához hasonlóan kezdjék el a belterületbe vonási eljárás intézését. A képviselõ-testület a kérelem teljesítésérõl 1 igen szavazattal, 4 nem szavazattal és 4 tartózkodással nem hozott határozatot. c./ Szigetcsépi Szivárvány Nyugdíjas Klub mûködéséhez helyiség biztosítása. A napirend szóbeli elõterjesztése: Kóta István polgármester tájékoztatja a képviselõ-testületet a nyugdíjas klub cégbírósági bejegyzésének eljárásáról, és kéri az egyetértést az önkormányzati tulajdonban lévõ Szabadság u. 67. szám alatti mûvelõdési ház székhelyként való bejegyzéséhez. A képviselõ-testület egyhangúan, 9 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül hozta meg határozatát: 36/2009. (V. 28.) KT. sz. határozat Tárgy: Hozzájárulás a Szabadság u. 67. sz. ingatlan székhelykénti használatához. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Szivárvány – Szigetcsép Közhasznú Nyugdíjas Klub az Önkormányzat tulajdonát képezõ – természetben a Szigetcsép Szabadság u. 67. szám alatti – ingatlant székhelyként, ingyenesen használja. d./ Egyebek. Rókás Tamás alpolgármester kérdést tesz fel a strand felújításával kapcsolatban. Dankóné Csehovics Erika jegyzõ válaszában elmondja, hogy a pályázat kapcsán volt már helyszíni bejárás, de eredmény még nem született.
Jegyzõkönyv Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 2009. június 4-i rendkívüli ülésérõl Kóta István polgármester köszönti a megjelenteket és megállapítja a határozatképességet. Javasolja az írásban elõterjesztett napirendek megtárgyalását, amelyet a képviselõ-testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint:
2009. május-június
9 1./ Szigetcsép Községi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata. 2./ Egyéb ügyek, indítványok, bejelentések. A n a p ir e nde k m e gtár gy alás a: 1./ Szigetcsép Községi Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata. A napirend szóbeli kiegészítése: Dankóné Csehovics Erika jegyzõ tájékoztatja a képviselõ-testületet a közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogszabályi változásokról, amelyek szükségessé teszik az önkormányzat közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatát, és szükség szerinti módosítását. A képviselõ-testület egyhangúan hozta meg határozatát: 37/2009. (VI. 4.) KT. számú határozat Tárgy: Közbeszerzési Szabályzat elfogadása. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadja a jegyzõkönyv mellékletét képezõ Közbeszerzési Szabályzatát. Kóta István polgármester javaslatot tesz a közbeszerzési bizottság tagjaira. A bizottság tagjainak Schleer Mihály, Rókás Tamás képviselõket, oktatási szakértõnek Gyimesi Ilona képviselõt, jogi szakértõnek Dankóné Csehovics Erika jegyzõt, pénzügyi szakértõnek Doroginé Schäffer Évát javasolja. A képviselõ-testület tartózkodás nélkül hozta meg határozatát: 38/2009. (VI. 4.) Kt. számú határozat Tárgy: Közbeszerzési Bizottság létrehozása. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete – mint közbeszerzésért felelõs – Közbeszerzési Bizottságot hoz létre az alábbiak szerint: A Közbeszerzési Bizottság elnöke: Kóta István polgármester, tagjai: Schleer Mihály, Rókás Tamás képviselõk, Gyimesi Ilona képviselõ, oktatási szakértõ, Dankóné Csehovics Erika jogi szakértõ, Dorogi Schäffer Éva pénzügyi szakértõ. Felkéri a bizottságot a közbeszerzési szabályzatnak megfelelõen, az eljárások lefolytatására, szervezésére, elõkészítésére, irányítására. 2./ Egyéb ügyek, indítványok, bejelentések. Dankóné Csehovics Erika jegyzõ tájékoztatja a képviselõket az óvoda kivitelezésére kiírt pályázatról, az érdeklõdõk számáról. A benyújtás határideje 2009. június 8-án 9 órakor jár le.
Jegyzõkönyv Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testületének 2009. június 15-i ülésérõl Kóta István polgármester köszönti a megjelenteket és megállapítja a határozatképességet.
Javasolja az írásban elõterjesztett napirendek megtárgyalását, amelyet a képviselõ-testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint: 1./ Szigetcsépi Közös Igazgatású Mûvelõdési Intézmény Óvodájának újjáépítése tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás összegzése. 2./ Szociális ügyek. 3./ Egyéb ügyek indítványok, bejelentések. a./ Támogatási kérelem. A napir e nde k m e gtár gy al ása: 1./ Szigetcsépi Közös Igazgatású Mûvelõdési Intézmény Óvodájának újjáépítése tárgyában lefolytatott közbeszerzési eljárás összegzése. A képviselõ-testület egyhangúan, 9 igen szavazattal, ellenszavazat, tartózkodás nélkül hozta meg határozatát: 39/2009. (VI. 15.) KT. számú határozat Tárgy: KIMI óvoda újjáépítése kivitelezõjérõl indított közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása. Szigetcsép Község Önkormányzati Képviselõ-testülete a KIMI óvoda újjáépítése közbeszerzési pályázat összegzését jóváhagyja. A beérkezett árajánlatok alapján nyertesként a FEHÉRÉP Kft.-t (8000 Székesfehérvár Sziget u. 13.), második helyezettként a BAU-VERTIKÁL Kft.-t (1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 76.) hirdeti ki. A képviselõ-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a projekt megvalósítása érdekében a nyertes ajánlattevõvel a kivitelezési szerzõdést kösse meg. 2./ Szociális ügyek. Elõadó: Tóthné Kriszt Judit az egészségügyi, szociális bizottság elnöke. A képviselõ-testület a napirendet zárt ülésen tárgyalta meg. 3./ Egyéb ügyek indítványok, bejelentések. a./ Támogatási kérelem. A napirend szóbeli kiegészítése: Kóta István polgármester javasolja, hogy tegyenek kivételt a korábbi, támogatásokkal kapcsolatos elutasító döntések alól, és biztosítsanak 15 ezer forintot a Reménysugár a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért és a Betegekért Alapítvány részére. Hozzászólások: Schleer Mihály képviselõ 50 ezer forinttámogatást javasol. A képviselõ-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással hozta meg határozatát: 40/2009. (VI. 15.) KT. számú határozat Tárgy: Döntés támogatási kérelemrõl. Szigetcsép Községi Önkormányzat Képviselõ-testülete a 2009. évi költségvetésébõl 50 ezer forint támogatást biztosít a Reménysugár a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért és a Betegekért Alapítvány részére. Felkéri a polgármestert, hogy tájékoztassa a döntésrõl a kérelmezõt. A jegyzõkönyvek hitelességét Dankóné Csehovics Erika ellenõrizte.
XV. évfolyam 5–6. szám
10
Szigetcsépi Hírek
Nemzetközi lovas találkozó Szigetcsépen Idén május elsején másodjára került megrendezésre Szigetcsépen a magyarországi huculösvény lovas találkozó és ügyességi vetélkedõ. Lovas berkekben is híres községünk e rendezvény által. A környezõ országokban már nagy népszerûségnek örvendõ versenyt külön a hucul kisló számára rendezik. A hucul az õshonos magyar háziállatok közé tartozik, és honfoglaló eleink lovainak leszármazottjaként tartják számon. Talán pont az õsi eredetének köszönhetõen ideálisak a lovas íjászatra. Akárcsak õsei, ezek a hátasok is szívósak, kitartóak, erõs idegzetûek és fürgék. Ezen tulajdonságaira szükség is van a különbözõ huculösvény akadályok leküzdésekor.
Idén már nemzetközi szintre nõtte ki magát a rendezvény, hiszen az ország távoli szegleteibõl is érkezõ hazai indulók mellett, három szlovák lovas is rajthoz állt. A szigetcsépi indulók jól szerepeltek. Korom Eszter kitûnõen helytállt a népes mezõnyben, Németh Anna harmadik lett ifi-, Németh Dorottya második lett gyermek kategóriában, míg a szintén hazai színekben induló Varga Réka Dóra megnyerte a felnõtt osztályt. Az egész napos rendezvény jó hangulatban telt, és az elhúzódó program végén a kitartó nézõk megcsodálhatták, ahogy több mint 30 lovas vágtat egymás nyomában. Jövõre szintén várjuk az érdeklõdõket az évadkezdõ huculösvényünkön. Dr. Németh Zoltán
Aranyérem a Rozé világversenyen Franciaországban Aranyérem a Rozé világversenyen Franciaországban Örömmel adunk hírt egy olyan sikerrõl, ami tovább növeli községünk hazai és nemzetközi hírnevét, az örömhírt Gól Éva igazgatóasszony osztotta meg lapunkkal. A Gál Szõlõbirtok és Pincészet 2008-as Szigetszentmártoni Kékfrankos roséja "nem hoz szégyent elõdjére" a 2007-es évjáratra, és annak az elmúlt évben elért sikereire, sõt… Miután megnyerte a Nagydíjat a X. Országos Rozé Borversenyen 2008 decemberében, a 2009. március 16-án megrendezett VIII. Országos Syngenta Borversenyen Nagyarany-, majd a IX. Kadarka Nemzetközi Rosé- és Vörösborvesenyen aranyéremmel díjazták. Majd ezek után, a roséborok világversenyén, a franciaországi Cannes-ban mérettetett meg, és nagy örömünkre aranyérmet nyert a kiemelkedõen erõs mezõnyben. A Mondial du Rosé statisztikai adatai: A verseny idõpontja: 2009. április 25-27. A verseny helyszíne: Cannes, Franciaország Benevezett borok száma: kb. 700 rosé Nevezõ országok száma: 21 Összes kiosztott érmek száma: 239 db (45 arany, 194 ezüst)
La p z á r t a Következõ lapszámunk augusztus 28-án jelenik meg. Közlésre szánt írásaikat augusztus 17. 9 óráig kérjük leadni a Polgármesteri Hivatal titkárságán.
XV. évfolyam 5-6. szám
2009. május-június
Szigetcsépi Hírek
11
H í re k a z ó v o d á b ó l Elballagtak az óvodások Újra elérkezett az idõ, amikor az óvoda védõ fészkébõl kiszállt 21 kis fióka. Négy évig játszhattak, nevelkedhettek, fejlõdhettek a Szivárvány csoportos gyerekek az óvoda dolgozóinak. Komoly munka, az iskola vár rájuk. Magyar népi tánccal és búcsúzó kis versikékkel köszöntek el. a ballagó tarisznya mellék a középsõ csoportosok ajándékkal is kedveskedtek a búcsúzóknak. Köszönet ezúton is a meglepetésért! A szülõk és a hozzátartozók
kicsit szomorúan, de büszkén köszöntötték a nagyokat a sok-sok virágcsokorral. A búcsúzás mindig szomorú dolog. De az óvoda kapuja bármikor nyitva áll a gyermekeink elõtt. Visszavárjuk õket, hogy dicsekedjenek nekünk, ha piros pontot vagy csillagot kapnak! Jó tanulást, jó eredményeket kívánunk! Barcsik Andrea óvodapedagógus
Madarak és Fák Napja az óvodában
A Madarak és Fák Napja alkalmából színes programmal szolgáltunk az óvodásoknak. A délelõtt folyamán csapatokat alkottak a gyermekek, és a fákkal, madarakkal kapcsolatban érdekes, gondolkodtató kérdéseket, feladatokat kaptak. Nagyon értelmes, okos, ügyes válaszokkal leptek meg minket. Óriási volt az igyekezetük, mivel ez egy csapatverseny volt igazából. A kicsiket anyáskodva istápolták a nagyok – a csapatot összetartva. Egyik feladatmegoldó helyrõl mentek a másikig. Lelkesedésük példaértékû volt. Lázasán várták az eredményhirdetést is. Minden gyermek nápolyit és az óvónõk által készített ajándékot kapta. Számunkra, óvónõk számára is nagyon érdekes, tanulságos kis csapatvetélkedõ volt ez. A gyermekek pedig okosabbak, tájékozottabbak lettek, miközben jól érezték magukat. Ebéd után jött a következõ meglepetés. Egy szülõ ugráló várat hozott a gyermekeknek. Így egész délután ugrálhattak kifáradásig a kicsik. Ezúton is köszönet az ugrálóvár biztosításáért.
I. Óvodások versmondó versenye
Gyereknap 2009.
A gyereknapot Magyarországon 1931 óta ünnepeljük május utolsó várnapján. Idõpontjai változtak, de a programok között mindig jelen voltak a játszóházak rendezvényei, színi- és bábelõadások, ajándékozások. Az idei gyermeknapon az idõjárás nem volt kegyes a kicsikhez. Délelõtt részünk volt szélben, délután pedig esõben. szerencsére néha kisütött a nap és nem volt túl hideg sem. Tartalmas programmal gazdagodhattak gyermekeink. Lehetett légvárban ugrálni, elektromos autókat, motorokat vezetni és volt arcfestés is. A különbözõ tevékenységek és a felajánlott lehetõségek
közül minden gyerek megtalálta a maga elfoglaltságát. Kipróbálhatták a zsákba futást, elefánt talpakon való járást, kis kocsikban való utazást. Ezen kívül az aszfalt rajz is jó elfoglaltságot jelentett. A délutáni alvás elmaradt, mert ebéd után néptánc oktatót és zenészeket vártunk (Fakutya együttes). Néhány tánclépés után a zápor elõl menekültünk, és végül a jóval szûkebb tornaterembe kényszerültünk. Mindennek ellenére a gyermeknap zárásaként a táncház jó hangulatban fejezõdött be. Az uzsonnát már a szabadban fogyasztottuk el és lassacskán megérkeztek a szülõk is gyermekeikért. Minden ovis a nap végére ajándékkal térhetett haza. Márfiné Werling Angéla óvodapedagógus
Május 20-ánmegrendeztük az I. Óvodások versmondó versenyét. A gyermekek otthon tanult versekkel indulhattak. A vártnál sokkal több kicsi jelentkezett, hogy megmutassa azt, hogyan tud szavalni. A 7 tagú zsûrire - amely szülõkbõl és egy nyugdíjas óvó nénibõl állt - nagyon nehéz feladat várt. A gyerekek, az óvodások és a szülõk elõtt bátran, ügyesen szerepeltek. Méltán lehettek a szülõk és az óvó nénik büszkék a szavalókra. Korcsoportonként hirdettünk eredményt. A farsangi bálon befolyt összegbõl kaptak a gyerekek mesekönyveket, színezõket, leporellókat. Minden résztvevõ oklevéllel is büszkélkedhetett. Egy különdíj is gazdára talált. A beszélõ babát egy szülõ ajánlotta fel. Ezúton is köszönet Neki, érte! Szeretnénk, ha az I. Óvodások versmondó versenyét még sok-sok követné!
Barcsik Andrea tudósításai
Nyuszi ül a fûben Az idei tanévben április 8-án érkezett a húsvéti nyuszi óvodánkba. A délelõtt folyamán a gyerekek az óvoda udvarán elrejtett ajándékokat a nyuszi segítségével keresték meg. Az ajándékok megtalálása után versekkel, énekkel kedveskedtek a gyerekek a Tapsifülesnek. Ezen a napon megleptek minket a Szigetcsépi Gyermekekért Közalapítványtól (Linda néni és Jutka néni), akik apró kis húsvéti ajándékkal kedveskedtek a gyerekeknek. Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy ez alkalommal gondoltak óvodásainkra! A nap végén sok-sok ajándékkal térhettek haza az apróságok! Schneckné Bukovszky Judit óvodavezetõ
2009. május-június
XV. évfolyam 5–6. szám
12
Szigetcsépi Hírek
A földhasználati bejelentéssel kapcsolatos kötelezettségrõl és a földhasználati bírságolásról A Ráckevei Körzeti Földhivatal tájékoztatója az illetékességi területén termõföldet használókat és termõföld tulajdonosokat, hogy az 1994. évi LV. törvény – a termõföldrõl – 25/B § (2) alapján, aki termõföldet használ, és annak területe – a földrészletek számától függetlenül – az egy hektárt, vagyis a 10000 négyzetmétert meghaladja, köteles a használatot annak megkezdésétõl számított harminc napon belül az ingatlanügyi hatósághoz nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. A földhasználati nyilvántartás tartalmazza a földrészletek ingatlan-nyilvántartás szerinti helyrajzi számát, alrészleteit, hektárban a terület nagyságát, aranykoronában a termõföld értékét, a földrészlet (alrészlet) vagy földrészletek magánszemély használójának természetes személyazonosító adatait (családi és utónév, születési családi és utónév, lakcím, anyja neve, születési idõ, hely), illetõleg a gazdálkodó szervezet használó megnevezését, székhelyét (telephelyét), statisztikai számjelét, a használat jogcímét, határozott idõre kötött szerzõdés esetén a használat idõtartamát. Amennyiben a bejelentett földhasználatban változás történne, az 1994. évi LV. törvény 25/B § (4) alapján a földhasználó a használatban bekövetkezett változásokat 30 napon belül köteles az ingatlanügyi hatósághoz bejelenteni. A bejelentést elmulasztó földhasználót az ingatlanügyi hatóság bírsággal sújtja, aminek mértéke a termõföld ingatlan-nyilvántartás sze-
rinti AK értékének ezerszerese, de minimum 10000 forint. A meg nem fizetett bírság adók módjára behajtandó köztartozás. Az ingatlanügyi hatóságnak nincs mérlegelési jogköre, minden esetben, amikor a hatóság észleli a bejelentés késedelmes mivoltát, esetleg hiányát, a jogszabályban meghatározott bírságot kell kiszabnia. A bírság mértékében sincs a hatóságnak mérlegelési joga, a jogszabályban meghatározott bírság mértéket kell alkalmaznia. Közös használat esetén, vagy közös tulajdonban álló ingatlan esetében a bírság megfizetésére a mulasztó földhasználók, illetõleg a tulajdonosok egyetemlegesen kötelezhetõk. A 2007. évi CXXIX. törvény – a termõföld védelmérõl – 5. § alapján a földhasználót hasznosítási kötelezettség terheli. Ugyanezen jogszabályhely alapján, ha a termõföldnek nincs bejelentett földhasználója, úgy a tulajdonost kell földhasználónak tekinteni, és a bejelentés hiánya miatt kiszabott bírság is õt terheli. Kérjük, hogy amennyiben a fenti rendelkezés hatálya alá tartoznak, és földhasználatuk ez idáig nem lett nyilvántartásba véve, kérjük, hogy ügyfélfogadási idõben szíveskedjenek a földhasználat rendezése érdekében hivatalunkat megkeresni. Hivatalunk hétfõn és szerdán 8:30-14:30, kedden, csütörtökön és pénteken 8:30-11:00 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. Kátainé dr. Filó Ilona hivatalvezetõ
A Föld napja óvodánkban Mi is valójában az ünnep? Kiemelkedõ események évfordulói, vagy hagyományos megemlékezések napjai. A természetnek is megvannak az ünnepei, de nem ismerjük azokat, jelentõségüknek megfelelõen. Az ünnepek között sajátos helyet foglalnak el a környezet és természetvédelemhez kapcsolódóak. Sajátosak, egyrészt tartalmukból következõen, másrészt pedig eltérõ módszereket, ötleteket, eszközöket igényelnek. „Zöld napok” például: a víz világnapja (március 22.), a föld napja (április 22.), madarak és fák napja (május 10.) stb. Ezeknek az ünnepeknek a megtartását indokolja, hogy pusztulnak az erdõk, vizes élõhelyek, a talaj, a levegõ, a víz, eltûnnek a földrõl a növény és állatfajok. A Föld napját 1970. április 22-én tartották meg elsõ alkalommal az Amerikai Egyesült Államokban. Cél, hogy mindenki szívügyévé váljék a természet rendjébe illeszkedõ emberi élet kialakítása. Ez a nap jó alkalom közvetlen környezetünk rendbe tételére. A mi óvodánkban is ünneplésre került ez a nap. Jelszavunk lett: „Egy gyermek, egy virágpalánta!” Az óvodások erre a napra, virágokkal, virághagymákkal, kis bokrokkal érkeztek az óvodába. A tízórai után az XV. évfolyam 5-6. szám
óvónõk és a dajkák segítségével, csoportonként hozzáláttunk óvodánk udvarának rendbe és széppé tételéhez. A kis emberekék nagy szorgalommal, lelkesedéssel, örömmel és kitartással dolgozták végig a napot. Udvarunk percrõl percre egyre szebb és színpompásabb lett az elültetett virágoktól. A sok virágból még a virágládákba is került, amit az ablakpárkányokra helyeztünk. A virágokkal teli ablakok látványától megnyugszik, mosolyra derül a reggel rosszkedvûen, álmosan az óvodába érkezõ gyermek és szülõ. A déli órákhoz közeledve és a munka befejeztével megtekintettük a gyermekek által készített rajzkiállítást, ami szintén a témához kapcsolódóan alkotásokból állt. Az ovisok rajzai tükrözték fantázia- és érzelemvilágukat. Csodálatos mûvek kerültek ki kezük alól, amit nagy dicsérettel jutalmaztak az óvónõk és a szülõk, mivel a kiállítást egész nap meg lehetett nézni. A munka végeztével arcukon öröm sugárzott, ahogy végignéztek megszépült udvarunkon, amely dolgos kezük eredménye volt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a felajánlott virágokért! Márta Andrásné óvodapedagógus
Anyakönyvi hírek Születések: Petõ Krisztián Alex 2009. május 10. Fekete Lili 2009. június 3. Lakatos Tiffany Jázmin 2009. június 6. Tamás Judit Tünde 2009. június 9.
Házasságkötések: Deffent István és Májer Anna 2009. május 5. Pechó István és Sándor Ilona 2009. május 19.
Halálesetek: Hufnagl Gyula István Fási Jánosné szül. Nyitrai Mária Bene Gyula
(67) (88) (60)
KÖZLEMÉNY A Bio-Pannónia Kft. lomtalanítást szervez Szigetcsép területén, az alábbi területen és idõpontokban: 2009. 06. 30. üdülõterület és Szõlõtelep. A kerti, háztartási hulladék és építési törmelék, elektromos és elektronikai cikkek nem tartoznak a lom fogalmába, ezeket nem szállítjuk el.
SZIGETCSÉPI HÍREK XV. évfolyam 3-4. szám Kiadja: a szigetcsépi önkormányzat Szerkeszti: a szerkesztôbizottság Felelôs kiadó: a szigetcsépi önkormányzat Felelôs szerkesztô: Matula Gy. Oszkár Megjelenteti a Matula Press Bt. Budapest Ügyvezetõ: Matula Oszkárné ISSN 2060-5277 Szedés, tördelés, nyomda: Press + Print Kft. 2340 Kiskunlacháza, Gábor Á. u. 2/a Tel./fax: (24) 433-433 2009. május-június