Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója „Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek kezei? Jaj annak, a ki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz? Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám! Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket én állatám elő. Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat, és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szóla a seregek Ura!” Bevezetés Ahogy sorban olvassuk Ézsaiás könyvét, láttuk, hogy a 44-45. részekben jövendölések vannak azokról az időkről, amikor majd Izrael a babiloni fogságba fog kerülni. Ez még több mint 100 év múlva következett be. Amikor majd ennek a fogságnak vége szakad, akkor Isten vissza hozza majd a foglyokat. Ez csaknem 200 év múlva fog beteljesedni. Azt is megmondta Isten előre, hogy ki lesz az a perzsa király név szerint, Círus, aki majd a foglyokat haza fogja engedni. Ez a felolvasott néhány vers is még Círussal kapcsolatos, de nemcsak róla szól, hanem Izraelről is. Sőt, Izraelnek, és nekünk is szól ez az Ige. Van még ennek a felolvasott Igének egy prófétai üzenete is a Messiásról, az Úr Jézus Krisztusról. Tehát ezzel a négy üzenettel szeretnék ma foglalkozni. Miért engedte el Círus a népet? Először tehát azzal, hogy milyen szava volt Istennek Círusról, ebben a részben. Azt olvastuk: „Jaj annak, aki alkotójával perbeszáll, holott cserép a föld többi cserepeivel!” (9. vers). Korábban már szó volt arról, hogy Josephus Flavius történetíró leírása szerint Círus olvasta Ézsaiás próféciáját saját magáról. Amikor megtalálta a nevét Ézsaiás tekercsében, akkor egyetlen őszinte vágy töltötte el, hogy teljesítse azt, ami meg volt írva róla, hogy építtesse fel a jeruzsálemi templomot, és bocsássa haza a foglyokat. Nyilvánvaló azonban, hogy Círus előtt is voltak akadályok. Olyanok például, mint a fáraó előtt, amikor Isten azt üzente a fáraónak, hogy bocsássa el Izrael népét Egyiptomból. Ők is lényegében fogságban, szolgaságban voltak ott. Amikor nagy nehezen a fáraó elbocsátotta a csapások után, akkor meggondolta magát, és utána ment a seregével, hogy visszafordítsa. Az olvassuk is, hogy miért gondolta meg magát. Azt mondta a fáraó: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izrael a szolgálatunkból? (1Móz 14,5). Izráel népe ingyen munkaerő volt, milliós nagyságú ingyen munkaerő a fáraónak. Círus amikor átvette az uralmat a babilóniai birodalom után, akkor szintén Izrael mint nép, ott volt fogságban, és ez Círus számára is haszon volt. Soha nem szoktak foglyokat csak úgy elengedni, legfeljebb pénzért, ajándékért vagy váltságdíjért. Círus ingyen bocsátotta haza Izraelt, mint ahogy olvastuk: „foglyaimat elbocsátja: nem pénzért és nem ajándékért, szóla a Seregek ura!” (13. vers). Sőt, nemcsak hogy ingyen bocsátotta el Izraelt, hanem mind a kincseket, amiket elvitt Nabukodonozor, amikor elfoglalta Jeruzsálemet és a templomot, azt mind visszaadta. Ilyet sem szoktak cselekedni, mert a győztesek mindig sarcot vesznek. Mindig a legyőzöttek szoktak fizetni hadiadót, jóvátételt vagy kártérítést. Círus mégis visszaadott mindent. Olvasunk is róla: „Czírus király pedig előhozatá az Úr házának edényeit, melyeket Nabukodonozor hozatott vala el Jeruzsálemből, s az ő isteneinek házába helyezett vala; Előhozatá ezeket Czírus, a persák királya, Mithredáthes kincstartó kezeihez, a ki is átszámolá azokat Sesbassárnak, Júda fejedelmének […] Minden arany és ezüst edényeknek száma ötezernégyszáz. Mindezt magával vivé Sesbassár, mikor a foglyok kijövének Babilóniából Jeruzsálembe” (Ezsd 1,7-8.11). Miért tette ezt Círus? Úgy olvastuk: „Czírus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az

Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde…” (Ezsd 1,1). Érdekes, nemcsak Ézsaiás, Jeremiás is megjövendölte, mégpedig azt, hogy hetven évig fog tartani ez a fogság. „…Felindítá az Úr Czírus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván: Így szól Czírus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van; Valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izráel Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben lakozik” (Ezsd 1,1-3). Tehát azért tette, mert amikor eljött az idő, Isten felindította Círusnak a lelkét. Úgy gondolom, hogy ebben a felindításban benne volt az is, amit ma olvastunk, mert ezt olvasta Círus is: „Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel!” (9. vers). Tehát Círus tudta, hogy ő akármilyen győztes birodalomnak is a győztes királya, mégiscsak ember. Istenhez képest csak cserép a föld többi cserepei közt, és jaj lenne neki, ha alkotójával perbe szállna, és nem engedelmeskednék Istennek. Ugyanúgy, jaj volt a fáraónak is, amikor perbe szállt Istennel. A végén megint vissza akarta hozni az elbocsátott népet, de a Veres-tenger nyelte el, és ott halt meg a fáraó is a seregével együtt. Ebből a Círusról szóló Igéből a mi számukra legyen tanulságul az, hogy ha mi megértettük bármiben, hogy mi Istennek az akarata velünk, az életünkkel, akkor azt tegyük meg, mint Círus, mert „Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondja-é az agyag az alkotójának: mit csinálsz?” Isten üzenete Izraelnek Most nézzük meg ebből az Igéből azt, amit Isten Izraelnek üzent. Úgy gondolom, hogy ez a néhány felolvasott igevers szó szerint és elsősorban Izrael népének küldetett, azért beszél a 13. versben egyes szám harmadik személyben Círusról. Tehát Izraelnek mondja, hogy: „Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útjait egyengetem…” (13. vers), mert ezek az Igék elsősorban hozzájuk szólnak. Mi volt az oka, hogy Isten ezeket mondta Izraelnek Círussal kapcsolatban? Úgy gondolom, azért tette, mert voltak olyanok, akik a zsidó nép közül megbotránkoztak azon, hogy Isten miért egy pogány király által szerez nekik szabadulást. Miért ad egy pogány királynak messiási címet, hiszen azt olvassuk: „Így szól az Úr felkentjéhez, Czírushoz, kinek jobbkezét megfogám….” (Ézs 45,1). Az hogy felkent, ezt nagyon jól tudták a zsidók, hogy ez a cím a Messiást, az Isten Fiát illeti. Miért egy pogány királynak mondja, hogy felkentem? Miért nem úgy lesz a szabadítás, hogy a fogságban Izrael megerősödik; Isten támaszt majd közülük egy erős vezért, aki a Messiás, a Felkent lesz. Akkor majd lerázzák a pogányoknak az igáját magukról; győzelmesen hazatérnek a Messiás vezetésével, felépítik a templomot és Jeruzsálemet. A népnek lehet, hogy volt egy ilyen gondolata, mert tudjuk, hogy később is, amikor az igazi Messiás, Jézus Krisztus is megjelent, akkor is voltak ilyen gondolataik. De Isten gondolata más volt. Figyelmeztette a népet arra Isten, hogy Ő az Alkotó, Ő a Teremtő, Ő az Úr. Az ember csak cserép a föld többi cserepei között, és jaj annak, aki az alkotójával perbe száll. Vagy: „Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket én állatám elő” (12. vers). Tehát a csillagokat, a naprendszereket, a tejút rendszereket, mindent Ő alkotott. Mondja még, hogy Ő támasztotta Círust, tehát ne versengjenek Vele, mert „jaj annak, aki alkotójával perbe száll”. Ez előtt meg kell hajolniuk akkor is, ha Isten nem magyarázza meg, hogy mit miért tesz. Isten ritkán magyaráz előre, általában utólag mutatja meg, hogy mit miért tesz. Talán az is felmerült egyesekben a zsidó nép közül, hogy ha a nép fogságra megy, és idegeneknek lesz kiszolgáltatva, ha nem várható hosszú időn keresztül Izrael dicsőséges felemelkedése, a Messiásnak az eljövetele, ami meg volt ígérve, a szabadítás, akkor egyáltalán érdemes gyermekeket szülni? Itt van a felelet: „Jaj annak, a ki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz?” (10. vers). Ez nekem nem egy légből kapott gondolatom, és ezt bizonyítja az, amit Jeremiás próféta könyvében olvasunk, amikor már a fogságban levőknek ír. Jeremiás jóval később volt próféta, később született, mint Ézsaiás. Akkor már a nép fogságban volt, és a következőt írta a fogságban levőknek: „Vegyetek magatoknak feleségeket és szűljetek fiakat és leányokat, és a fiaitokat is házasítsátok meg, a leányaitokat pedig adjátok férjhez, és szűljenek fiakat és leányokat,

és szaporodjatok meg ott, és meg ne kevesedjetek” (Jer 29,6). Nyilván nem véletlenül üzente ezt nekik Isten, hiszen a nép fogságban volt. Nem valami rózsás körülmények között volt, és mégis ezt üzente nekik Isten. Azt mondta itt Ézsaiásnál: „Jaj annak, a ki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz? […] fiaimat és a kezeim munkáját csak bízzátok reám!” (10-11. vers). Tehát Tőle kérdezzék a jövendőt. Az Úr tudja, hogy mit, miért tesz. Ezt a verset a protestáns fordítás úgy adja, hogy: „Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezeim munkájában?” Ebből az a tanulság a számunkra, hogy féljük Istent, mert Ő az Alkotó, Ő a Teremtő, ne pereljünk vele, minden körülményben bátran bízzuk rá magunkat és gyermekeinket is, jelenünket és a jövőnket is. „Miért csináltál engem így?” Most nézzük meg, mi az Istennek a szava hozzánk, mert minden Ige a mi tanulságunkra íratott meg. Minden Ige által van Istennek személyesen most is üzenete. Még egyszer olvasom: „Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel!” (9. vers). Ugyanezt Pál apostol által is elmondja Isten az Újszövetségben. Elolvasom: „Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így? Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig közönséges használatra csináljon?” (Róm 9,20-21). Mondhatja-e az agyag, hogy mi készüljön belőle? Gyönyörű váza vagy pedig egy víztartó edény, vagy akármi? Nem mondhatja. Nem kérdezheti meg, hogy miért csináltál így, miért ilyennek formáltál? Az ember szájából ellenben sokszor elhangzik ilyen kérdés. Sokszor elhangzik, különösen manapság, az elégedetlenkedők, lázadók szívéből ez a kérdés, hogy miért csinált engem Isten így, vagy ilyennek? Miért születtem ilyennek? Sokat hallottam már, hogy valaki lánynak született, és azt mondta: Miért nem fiúnak születtem, meg volt, aki fordítva. Miért nem születtem gazdagnak, miért nem tehetségesnek, miért nem szebbnek, miért nem egészségesebbnek? Miért ebbe a családba születtem, amibe beleszülettem? Miért ebbe az országba, amiben vagyunk? Miért csináltál engem így?! Elhangzik így is a kérdés, hogy miért tette velem Isten azt, amit tett? Miért ért szerencsétlenség, miért ért ez a betegség, miért ilyen gyenge az idegrendszerem, miért ez a csapás rajtam? Rengeteg miért. A válasz? Többféle válasz van. Először is az Istennek a válasza, hogy: „Jaj annak, aki alkotójával perbe száll, hiszen csak cserép a föld többi cserepei közt!” Nem mondhatja senki az alkotójának, hogy miért csináltál engem így, mert szuverén Úr, nem lehet felelősségre vonni. A mai ember gondolkozása nagyon elferdült már. A mai gondolkozás az már olyan, hogy elhitették az emberekkel, hogy mi vagyunk a világmindenség középpontjában, mi vagyunk a legnagyobbak és a legfontosabbak. Az emberi jogok meg a mi jogaink a legfontosabbak. Istent már nagyon régen figyelembe sem veszi az ember. Isten azt mondja, hogy álljunk meg egy pillanatra! Álljunk meg! „Jaj annak, aki az alkotójával perbe száll…” (9. v.), csak cserép vagy! Kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel! Ember vagy, teremtmény vagy. Isten meg a Teremtő! Van másik felelet is. Miért nem bízol Istenben? Nézd, a cserépedény nem vonja felelősségre a fazekast, egy cserépkorsó nem mondja a fazekasnak, Károli szerint, hogy: „Nincsenek kezei?” (9. vers), a protestáns fordítás pedig: „Nem ügyes a kezed?” Istennek ügyes kezei vannak. Ha az ember elcsendesedik és meghajlik, akkor fogja látni - mondom: Isten előre nem magyaráz -, utólag meg fogja látni, meggyőződik róla, hogy Isten minden jót cselekedett az ő életében. Amilyennek formálta, az a legjobb. Hányan tettek már arról bizonyságot, mint amiről Ezékiás király is: „Íme, áldásul volt nékem a nagy keserűség” (Ézs 38,17). Áldásul volt, hogy amik ellen lázadoztam, áldásul volt, mert nem hagyott Isten futni a magam feje után a romlásba, a bűnbe, a kárhozatba, hanem megállított, és örök életet adott. Áldásul volt a nagy keserűség. „Miért vajúdtál velem?” Azt olvastuk: „Jaj annak, a ki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz?” (10. vers). A protestáns fordításból egyértelműen úgy tűnik ki, hogy valaki a saját apjának és a saját

anyjának mondja: „Miért nemzettél? […] Miért vajúdtál velem?!” Tehát, mintegy felelősségre vonja a szüleit, hogy miért született ő a világra. Mikor gyerek voltam, nagyon sokszor énekelték a faluban azt a nótát, ami úgy kezdődött, hogy: Édesanyám, kedves édesanyám, miért szültél a világra? Igen búsan elmondták ezt sokan. Tulajdonképpen egy keserűségből, egy felelősségre vonásból van, a nyomorúságból kiáltott így fel, miért szültél, miért születtem erre a világra? Jób is a nyomorúságai között tulajdonképpen hasonlót mondott. Elolvasok néhány igeverset: „Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját. „És szóla Jób, és monda: Vesszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott [...] Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot. Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem múltam, mihelyt megszülettem? Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?! […] Mért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szívűeknek?” (Jób 3,1-3. 10-12. 20). Igen, keserű szívvel mondta ezeket Jób, és meg is bánta a végén. Megbánta, amikor a Teremtő Isten, a nagy Fazekas eleibe állt egyszer, és kérdezett tőle egyet és mást. „Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38,4). Amikor kérdezte Jóbtól, a cserépedénytől a fazekas, akkor az semmit nem tudott rá felelni. Csak hibáztatta magát, ahogy olvashatjuk: „…Kezemet a szájamra teszem. Egyszer szóltam, de már nem szólok […] hibáztatom magam és bánkódom a porban és hamuban” (Jób 39,37-38; 42,6). Sőt, mielőtt ez bekövetkezett, már közben is kezdett megvilágosodni valami Jób előtt. Például azt olvassuk: „Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?! Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem? Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem? Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem. [Most jön egy lényeges dolog:] Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet” (Jób 10,8-12). Valahol mégis látta, hogy életet és kegyelmet szerzett Isten, gondviselése mindig ott volt és őrizte az ő életét. Azt tanulhatjuk meg ebből, hogy a keserűség sokszor meggondolatlan beszédet szül. Jó, hogy ha ezeket megbánjuk, és jó, hogy megbánhatjuk, és Isten megbocsát. Ha nem bánhatnánk meg, és ha nem bocsátana meg, jaj lenne nekünk. Ahogy olvastuk a protestáns fordításban: „Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? - és anyjának: Miért vajúdtál velem?!” Tulajdonképpen ez Isten elleni lázadás, amikor a cserép-ember szembeszáll az Alkotójával, a nagy Fazekassal, Istennel. Akkor is Isten elleni lázadás, amikor a szüleit hibáztatja az életéért. „Miért szülsz?” Még valamit ezzel kapcsolatosan. A Károli fordítás így mondja: „Miért szülsz?” (10. vers). Ez egy általánosabb megfogalmazás. Azért vannak különbözőségek a különböző fordítások között, mert nem lehet egyértelműen visszaadni a magyarban azt, amit kifejez mindaz, ami ott, az eredeti Szentírásban van. Ezt is kifejezi, hogy mintha közvetlenül az anyjának mondaná, de általános dolgot is kifejez, hogy azt mondja az asszonynak: miért szülsz? Ez az általánosabb megfogalmazás, vagyis: Jaj annak, aki felelősségre von, vagy bánt egy asszonyt, aki szül, és azt mondja, hogy miért teszed? Minek neked a gyerek? Mire szülsz? A nyugati országokban, és nálunk ugyanúgy, kevés gyerek születik. Sok gyermek megfogan, és elpusztítják. Kevés születik meg. Kényelemszeretetből? Biztos benne van az is. A jóléthez való ragaszkodás miatt? Biztos, hogy az is benne van, de ezen túl még nagy mélységek vannak benne. Ott van a gonosz, ami emberölő volt kezdettől fogva. Jaj annak, jaj annak az embernek, és jaj annak a népnek is, ki is pusztulnak nemzetek, ahol nem szülnek az asszonyok. Amikor a feleségem már a 4. 5. 6. gyermekkel volt terhes, akkor a tanácsadóban gúnyolták. Azt mondta neki az orvos: Hány Apostol lesz még? Meglesz a 12 apostol? A másik azt mondta: Jóasszony, mire szül maga? Hogy tartják el ezt a sok gyereket? Sokan félnek. Félnek, hogyan neveljük fel, miből tartjuk el? Oktalan félelem. Mit olvastunk a Jeremiás 29,6-ban? Mit üzen Isten a fogságban levőknek? Szüljenek, házasodjanak, férjhez menjenek. A fogságban mondta ezt, nem ilyen jólétben, amiben mi most vagyunk. Ma, néha ha van is egy kis megszorítás, azért még ahhoz

képest nagyon nagy jólét, mint amikor egy nép fogságban van. Azt mondja Isten: „…fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám! Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket [csillagokat] én állatám elő” (11-12. vers). Aki mindezt teremtette, és mindezt létrehozta, annak nem probléma egy gyermek felnevelése. Nem probléma egy egész gyereksereg felnevelése sem. Még akkor sem, ha egy családban van egy sereg gyermek. Régebben ezt még a hitetlenek is tudták. Amikor én gyerek voltam, a hitetleneknél is sok gyerek volt, nagy volt a család. Tudták a hitetlenek is, hogy ha Isten báránykákat ad, akkor legelőt is ad hozzá. Ez igaz. A katolikus fordítás nagyon hasonlít a protestáns fordításhoz. A protestáns azt mondja: „…Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában?” A Károliban azt, hogy: „Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám!” (11. vers). Azt kérdezi ezzel: meg akarjuk mi határozni, mit tegyen Isten keze? Ránk tartozik-e, hogy Isten gyermekeinek a jövője felől kérdezzünk? Isten ezzel határozottan kijelenti, hogy minden gyermek az Övé, az Ő teremtménye. Ő adott szellemet és lelket a gyerekekbe. Az Ő tulajdona éppen ezért, mert az Ő alkotása, és Ő ismeri a jövőjüket. Tudja Ő, hogy mit csinál, mi történik velük. Nem tartozik ránk, hogy mi is tudjuk előre a jövőjüket. Sem az, hogy megszabjuk, vagy kikönyörögjük Istennél, hogy mit tegyen Isten velük, hogyan alakítsa a sorsukat. Egy tartozik ránk: bízzunk Istenben, higgyünk Benne, és neveljük őket az Úr intése és tanítása szerint. Sokan nem vállalnak gyereket, mert akkor, úgymond nem tudunk neki mindent megadni, amit más, és ne szenvedjen a gyerek hátrányt a többi gyerekkel szemben. Hadd tegyem e mellé Isten kérdését a protestáns fordításból: „…Parancsolni akartok kezem munkájában?” (11. v.). Tehát, meghatározhatjuk mi, hogy mit tegyen Isten keze? Ne akarjuk mi előírni, hogy mi a jó a gyereknek, vagy mi a hátrány a gyereknek. Még emberileg is hátrány, ha egy gyereknek nincsenek testvérei, a szülők mindig mindent megadnak neki, és elkényeztetik. Még emberileg is látszik, hogy milyen hátrány. Isten azt mondja: „…fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám!” (11. v.). Igen, a mai világban - olvastam különböző folyóiratokban -, hogy fiatal lányoknak a mai problémákról előadást tartott egyszer egy híres pszichológus. Azt kérdezték tőle: Tessék mondani, ebben a borzasztó korban érdemes még gyereket szülni? Elgondolkozott a kérdezett híres pszichológus, és azt mondta, nem tud mit felelni rá. Biztos, hogy ez egy sötét kor, de azt mondja az Úr: Ő az alkotó, és csak bízzuk Rá. Ha Rá bízzuk, akkor Isten körülveszi őket és tudja, hogy mit tegyen. Manapság sokan nem mennek férjhez, nem nősülnek meg, mert azt mondják: borzasztó, milyen lesz a jövő. Mire házasodjunk? Nem fogok szülni! Isten azt mondja: „Jaj annak, a ki […] mondja […] az asszonynak: Miért szülsz?” Jézus Krisztus ebben az Igében Most rátérnék a negyedik dologra. Ebben a felolvasott részben a 13. vers prófécia is, nemcsak Círusról, hanem arról is, akinek ő csak halvány előképe, az igazi Felkentről, az igazi Messiásról, Jézus Krisztusról. Úgy olvastuk: „Én támasztottam őt fel igazságban, és minden utait egyengetem…” (13. vers). Úgy mondja ezt a protestáns fordítás: „Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt…” Valóban, Jézus Krisztust Isten küldte el szabadítóul. Isten győzelmesen egyengette az útját, emberileg bármilyen sok nehézségen, megaláztatáson ment is át az Úr. Végül megölték, a golgotai kereszten mégis azt mondta: „Elvégeztetett!” Ez győzelmi kiáltás volt, mert mindent, amit rábízott Isten, elvégzett. Isten egyengette az Ő útját, előre meghatározta mindazt az utat, amit be kell járnia. Egyengette is, hogy be tudja járni. Isten megengedte, akarta, hogy megszülessen testben. Isten akarata volt, hogy az alázat útját járja, a szolgálat útját járta. Isten akarata volt a váltsághalál, de a feltámadás is. A feltámadás után az is, hogy dicsőséget adott neki, és mindenek fölé emelte. Tehát a protestáns fordítás szerint: „Én indítottam el őt győzelmesen, és egyengetem az útját mindenütt…” Aztán azt olvassuk, hogy: „ő építi meg városomat” (13. v.). Jézus Krisztus nem földi Jeruzsálemet épített, hanem egy másik várost, új eget, új földet, az egész új teremtést, és új Jeruzsálemet. Azt mondta: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” Aztán azt is olvastuk, hogy: „foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért” (13. v.). Ez volt

az Úr Jézus egyik küldetése. Felolvasta Ézsaiás tekercsét, többek között ezt is: „Az Úr Szelleme van énrajtam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek” (Lk 4,18). Igen, ahogy olvastuk most: „foglyaimat elbocsátja”, vagy máshol is látjuk: „Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt szeretett Fia országba” (Kol 1,13). Mindezt a szabadítást a Sátán fogságából, a bűn fogságából e világ szellemiségének a fogságából, nem pénzért, sem nem ajándékért tette az Úr Jézus. Nem is tudtuk volna kifizetni, ha ezt ki kellett volna fizetni. Ahogy olvassuk: „Kegyelemből tartattatok meg, hit által; s ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Ef 2,8-9). Nem tudtunk fizetni a cselekedeteinkkel. Azonban ezért az Úr Jézus nagyon nagy árat fizetett. Ez neki nem ingyen volt. Nagy árat fizetett. Ő sem pénzt fizetett ezért, ahogyan olvassuk: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén” (1Pt 1,18-19). Most ennek a fényében gondoljuk át az előző verseket. Ennek a fényében, hogy Krisztus nagy árat fizetett, az életével fizetett. Nemcsak értünk, hanem az egész világért. Így gondoljuk át: „Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondja-é az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek kezei?” (9. vers). Oktalanság Istennel perbe szállni. Nem csak azért, mert Ő hatalmas, Ő nagy, Ő az Alkotó, Ő az Isten, mi meg csak cserépedények vagyunk. Azért is oktalanság, mert Ő így szeretett bennünket, hogy ilyen nagy árat fizetett értünk. Azért, mert Isten szeretet, minden, amit csak munkál, a javunkra munkálja, csak mi nem látjuk azonnal. Amikor még mi nem látjuk, hogyan lesz az a javunkra, oktalanság perbe, szembeszállni Vele: Miért csináltál ezt, vagy azt az én életemben? Meg van írva, hogy: „Isten az irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt.” Másik helyen azt mondja: „Aki a tulajdon fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna Vele együtt mindent minekünk. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van.” Aztán azt olvastuk: „Jaj annak, a ki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz? Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám!” (10-11. vers) Miért születik az ember a földre? Miért teremt Isten embert erre a földre? Isten megmutatta a jövendőt, akkor, amikor Krisztust értünk adta. A jövő, amit Isten akar, az ez, így van megírva: „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.” Isten keze-munkája nemcsak erre a földi létre korlátozódik, hanem az embert az örök dicsőségbe hívja. Örök dicsőségbe akarja juttatni, kegyelemből, csak bízzuk rá magunkat: „…kezeim munkáját csak bízzátok reám!” (11. v.), vagyis higgyünk Neki. Bízzunk Benne, bízzuk Rá magunkat, bízzuk Rá a gyermekeinket is. „Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket én állatám elő” (12. vers). Ő alkotta a földet, eget, de előre megmondta, hogy ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Azt is megmondta előre, hogy amikor ez az ég és ez a föld elmúlik, akkor új eget és új földet teremt, és ide hív bennünket. Erre akar elkészíteni, az örökkévalóságra, a mennyeiekre. Azt olvassuk: „És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az ő országába és dicsőségébe hív titeket” (1Thessz 2,12). Többek között, ez a hozzánk méltó viselkedés, hogy nem szállunk perbe, ha nem értjük is, mert bízunk Benne, hogy szeret. Befejezés Befejezésül még egyszer elolvasom az Igét, de most az új, protestáns fordításból: „Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények között! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz? És a készítmény ezt: Nem ügyes a kezed? Jaj annak, aki ezt mondja apjának: Miért nemzettél? - és anyjának: Miért vajúdtál velem?! Ezt mondja az Úr, Izráel Szentje és alkotója: Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában? Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő. Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért -

mondja a Seregek Ura” (Ézs 45,9-13). Csak annyit emelek ki ebből: „hazaküldi foglyaimat”. Nem ez a föld a mi hazánk. Ez elmúlik. A mi hazánk, „…a mi országunk a mennyekben van, ahonnan a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez…” (Fil 3,20-21). Ámen. Debrecen, 2007. május 9.