Katona M. István Régi történet
1.
Az asszony egy konyharuhával megfogta a tepsi szélét, kihúzta a sütőből, gyors mozdulattal az asztalra tette, ujjaival megtapogatta a rozsdavörösre sült bejgliket. – No, ez jól sikerült – morogta elégedetten. Visszafordult, megkavarta a halászlét, közben eszébe jutott, hogy bort még nem öntött hozzá. A kamrából kivett egy megkezdett üveget. Bőven öntött, nem sajnálta. "Ma urak vagyunk." Az órára nézett. "Jöhetne már azzal a szódával, a gyerekek is mindjárt itthon lesznek." Bement a szobába. Egy pillantást vetett a sarokban terpeszkedő feldíszített fenyőfára, majd a szekrényhez lépett. Előszedte az ajándékokat. Közös megbeszélés alapján vettek mindent, csak Ildinek tartogatott egy meglepetést. Erről még férjének sem szólt. A nagy dobozt a szekrény aljába rejtette, oda úgyis mindig csak ő nyúlt. Most, ahogy hozzáfért, óvatosan kivette, még egyszer megnézte, nehogy kifelejtsen valamit is belőle. Nagy alvós baba volt, mellé ruhák, kis szoknya, blúz, hálóing, még meleg alsó is volt. Megigazította a baba haját, elrendezte a ruhácskákat, aztán visszacsomagolta s átkötötte a piros szalaggal. Az előszobából lépteket hallott. A dobozt gyorsan az ajándékok közé tette. Férje benézett az ajtón. – Kaptál? – Szerencsénk volt. Az asszony még egy pillantást vetett a fenyőfára, majd az ajtón belépő férjéhez fordult: – Mit gondolsz, örülni fognak? – Nem várt választ, a konyhába sietett. – Mi ez a nagy doboz? – Meglepetés, ne nyúlj hozzá! – No fene – morgott a férfi. Az ajtóban megállt, nézte sürgölődő feleségét. Az asszony néha rápillantott, majd hirtelen, játékosan arcul legyintette egy konyharuhával. – Kiesik a szemed. – A gyerekek mikor jönnek? – Azt mondtam, siessenek… Mindjárt készen vagyok.
2.
Kintről nevetés hallatszott. Ildi mosolygó, hidegtől kipirult arca jelent meg az ajtóban. Vidáman ugrándozott, Kati alig bírta lerángatni róla a kabátot. – Ide gyertek – szólt ki az asszony. A konyhában finom illatok terjengtek. A kislány a süteményekhez osont s egy óvatlan pillanatban elcsent egy darabot. – Jó volt a mozi? – kérdezte apa. – Eléggé – válaszolt Kati unottan. – Képzeld el apu, arról szólt, hogy két kislány, akik ikrek, de nem tudják, hogy ikrek, egy üdülőben találkoznak, és amikor meglátják egymást, azt hiszik, hogy tükörbe néztek. Aztán megbarátkoznak és elhatározzák, hogy megnevelik az apjukat és anyjukat, akik elváltak és… Az asszony gyors pillantást vetett férjére s e rövid időre mintha kihűlt volna a mosolya. – Elég legyen, majd holnap elmeséled – szólt Ildire. Levette kötényét, a gázt takarékra állította, ünnepélyes arcot vágott. Ő ment előre, a többiek sorban vonultak utána. Kati ment be utolsónak, lassan, kissé flegma arccal lépkedett. A szobára félhomály borult. Ildi nem sokáig maradt nyugton, furdalta oldalát a kíváncsiság. Az asszony nagyot sóhajtott. – Boldog karácsonyt – mondta és felkattintotta a kapcsolót. A fához ment, adogatni kezdte az ajándékokat. Kati majdnem elnevette magát. "Mint a dedóban… Most pedig az óvó néni kiosztja, amit a jó gyerekeknek hozott az angyalka… Még szerencse, hogy nem kérdi meg, ki hogyan viselte magát. Vajon apám mit mondana? Mikor törülgettem, véletlenül eltörtem egy tányért! Akkor büntetésből egy zsebkendővel kevesebbet kapsz és veszel egy tányért…" – Kati!… Gyere már! Elvette a retikült a két pár harisnyát, a selyemsálat meg egy pár kesztyűt. – Használd egészséggel – mondta az anyja. Megcsókolta kétfelől az arcát. Lánya kelletlenül tűrte, majd elvonult és elrakott mindent a szekrénybe. – Most az én meglepetésem következik – mondta az asszony. – Ildi, gyere ide! Ölébe vette a nagy dobozt, lassan kibontotta a szalagot, még lassabban felnyitotta. Ildi nagyot sikított. Anyja nyakába ugrott, össze-vissza csókolta. Ámulva nézte a babát. – Majdnem akkora, mint te – nevetett boldogan az asszony. Kati csak most látta meg a babát. Nagyot ugrott a szemöldöke, nézte az irdatlan játékot, a bebodorított szőke hajat, a kikészített arcot; a megdöbbenéstől
mozdulni sem tudott. Aztán tekintete lassan összeszűkült s egy gondolat villant át benne… A férfi mosolyogva szemlélte kislánya örömét, de nem látszott különösebben boldognak. Katira nézett. – Tetszik? – Nagyon! – s ezzel faképnél hagyta apját. A konyhában tétován megállt. Leginkább sírni szeretett volna, de furcsamód ehhez gyengének érezte magát. Csak állt, nézte a pironkodó bejgliket. – Mit csinálsz? – hallotta hirtelen anyja hangját. – Semmit… Tányérokat készítek. – Nem bírta látni anyja kérdő tekintetét. Elfordult, a szekrényből tányérokat szedett elő, evőeszközöket, poharakat. – Ráérsz még… Gyere nézd meg, hogy örül Ildi a babának… Miért hallgatsz? Mi bajod van? – Nekem?… Semmi. – Hát akkor?… Na gyere már! – Bentről nevetés szűrődött ki. – Hallod? – Igen… Nem érdekel! Érted?! Az asszony döbbenten nézett lánya arcába. Hirtelen tudatára ébredt, hogy Kati rá kiáltott. A következő pillanatban keze ütésre lendült. De aztán… – Értem! – Hangosan becsapódott a konyhaajtó. Kati az asztalra borult és sírva fakadt. Zsibbasztó érzései támadtak, mintha valami lágy, puha anyagban fürödne és elvész körülötte minden, ami szilárd, kegyetlen, tapintható… Egy kezet érzett vállain. Felnézett és könnyes szemén keresztül egy elmosódó emberalakot látott, eltompult élekkel; hasonlított egy ügyetlen kisgyermek rajzához… Ijedt mozdulattal megtörölte szemét. Apja állt előtte. – Mi történt? – Te tudtál a babáról? – kérdezte Kati. – Ugye nem? Mondd, hogy nem! – Hát persze. Komolyan semmit sem tudtam… De mi van ezen fennakadni való? – Mit gondolsz, mennyibe kerül egy ilyen baba? – Nem tudom, az árakkal mindig anyád törődött. – Nem is sejted? Én láttam ehhez hasonlót egy játékboltban… A férfi némán ingatta fejét. Kati nem tudta folytatni, kitárult a konyhaajtó, Ildi jelent meg, babájával a kezében nővéréhez szaladt. – Nézd milyen szép. Alvós. És sírni is tud! – Sírni is tud… – bólintott tétován Kati. – Mondd anya – fordult apa a belépő asszonyhoz –, mennyibe került a baba? – Fontos? – Ő kérdezte – mutatott lányára. – Ő csak ne kérdezzen semmit! – mordult a férfira. – Neki ehhez semmi köze! Kati felkapta fejét. Ilyet az anyja neki még soha nem mondott… Besietett a szobába.
Apa értetlenül nézett a feleségére. – Mi baja? – Bolond… Majd én kijózanítom, ne félj! Ildi megszeppenve húzódott arrébb, babáját ösztönösen magához szorította. Kati visszajött, kezében egy papírdobozzal. Az asszony, mikor meglátta, megremegett egy pillanatra, arca azonban szigorú és kemény maradt. – Hol a pénzem?! – Hogy hol?… Az ajándékokat, mit gondolsz, miből vettem? – Nem ebből a pénzből. Egy hónapja még megvolt és te akkor azt mondtad, már mindent megvettél. Itt nyolcszáz forint volt. Ez a pénz nekem kellett. – Nem szégyelled magad? Mondd azt, hogy loptam! Az anyád lopott. Én, aki éjt nappallá téve dolgozom, hogy nektek legyen mit zabálni! Még te teszel nekem szemrehányást, te?! – Igenis, hogy én. Ha te nem dolgoznál, akkor is meglennénk. Apa is keres annyit, én is, hogy rendesen meglegyen, ami kell. De neked nem volt elég, hogy rám erőszakoltad, menjek dolgozni… Kitűnő tanuló voltam, minek kellett félbehagyni a gimnáziumot?… Akkor sírtál, kevés a pénz, nem tudod megvenni a tankönyveimet. Belegyeztem, és azt terveztem, majd estin leérettségizek. Reméltem, majd csak abbahagyod a tésztázást, nem lesz több tarhonya, járjanak máshova rendelni a kuncsaftok, az én anyám nem lesz kiszolgáltatva senkinek... Nézz a tükörbe, olyan vagy, mint egy hulla! Ha ez kell neked, csináld, de akkor ne vegyél az én pénzemből alvós babát, kisruhát, meg mindenféle francot... Az asszony lassan felemelte fejét, úgy nézett lányára, mint egy idegenre. – Szégyelld magad! Sarkon fordult és kiment… A szobából elfojtott sírás hallatszott. – Azért nem kellett volna – hallotta Kati az apja hangját, nagyon távolról és nagyon tompán. – Még hogy én szégyelljem magam? Mi a fenének egy ekkora gyereknek nyolcszáz forintos baba? Azt mondd meg, miért? Én is vettem neki ajándékot, jóval kevesebbért, de az hasznosabb. Ügyesebb lesz tőle… Most miért hallgatsz? A férfi mondani akart valamit, de elharapta a szája szélét. Felállt. – Mégiscsak az anyád… Megyek, megetetem a halakat. Kati leroskadt. Úristen… halakat etet… halakat etet! Ildi ott állt, a rémülettől szólni sem tudott, szorította a babát, nagyon szorította kis kezével. – Örülsz a babának? Mondd meg, de őszintén! A kislány hallgatott, szemében félelem tükröződött. A babát nézte. Nem tudott mit mondani. Nézte a babáját, majdhogy hozzá nem szólt. – Te kis buta. Nem rád haragszom! – Megcsókolta kishúgát. – Holnap megkapod az én ajándékomat, nem volt időm kitenni. Azt a kis varrógépet, tudod, amit annyiszor néztél a játékbolt kirakatában. Varrni is megtanítalak… Na menj szépen, vigasztald meg anyát! Kati elfordult, táskájából cigarettát vett elő, rágyújtott. Nincs pénze, pedig úgy szeretett volna a nyáron a Balatonra menni. Két hétre egyhuzamban, egy
fiúval, akit talán addigra megszeret. Néhányszor már járt a tónál, de csak egyegy napra. Mindig a pénz volt a baj. "Majd, ha önállóan keresel" mondta az anyja, "akkor elmehetsz. Nekünk nem telik ilyen szórakozásra." Dolgozni kezdett, egy ruhagyárban, mint betanított varrónő. Gyűjtötte a pénzt és akkor… Gyengének érezte magát. Szívta cigarettáját, nézte remegő kezét s a vibrálva felszálló kékes-szürke füstöt… Felállt, lassú léptekkel bement a szobába. Anyja a heverőn ült, szemét törölgette, apa az akváriumnál matatott. Ildi egy székre tette a babát és behúzódott a sarokba, ahol régi játékai hevertek. Kati az anyját nézte, kutató pillantásai ott táncoltak a megtört asszony hátán, tarkóján. Az asszony visszafordult, végignézte lányát, mint egy idegent. – Mire vársz?… Itt vagyok, folytasd a mondókádat, vagy… mit bánom én, csinálj, amit akarsz, te… anyagyilkos, te ! – Anyagyilkos – morogta magában. – Én anyagyilkos. – fájdalmasan felnevetett. A babára mutatott. – Ez a gyilkos, nem én. Neki tegyél szemrehányást, meg magadnak, de ne nekem… Kifordult a szobából. Rövid idő múlva ajtócsapódás hallatszott. Az asszony felnézett. – Hova megy ilyenkor? – Majd hazajön. Tudod milyen. Kifújja a mérgét és hazajön. Nem lesz semmi baj… Inkább együnk, jó? Az asszony lemondóan legyintett, lassan felállt, a széket, melyen a baba volt, óvatosan a fal mellé tette. Vacsora után az apa újságot olvasott, de elálmosodott. Ildinek is feküdni kellett. Bevonultak a belső szobába. Az asszony a konyhában elmosogatott, sokáig rakodott a szekrényben. Később bement a szobába, a színes égők fényénél leült a heverőre, szemben a babával. Áthallatszott férje egyenletes, mély szuszogása, nyugodtan aludt. A kislány szaporán lélegzett, egyszer felnyögött, szusszantott egyet, mocorgott… Sokáig ült így az asszony és újra eszébe jutott az a régi karácsony este… Gyerekük nem volt még s a férje elvállalt a gyárban ünnepi ügyeletet szentestére egy kis plusz keresetért. Akkoriban sokat veszekedtek, főleg a pénz miatt. Férje nem keresett sokat, nehezen éltek, ő a háztartást vezette. Karácsonyra csak egy fenyőgallyat vettek s rajta néhány szem szaloncukor és két szál gyertya jelezte az ünnepi estét. Vacsora után üldögélt egy kicsit, hallgatatta a rádiót. Szerette volna, ha most itt lenne a férje. Megölelné őt, és széppé varázsolnák ezt a magányos estet. Tizenegyig volt fent, reménykedett, talán előbb hazajön az ura. Akkor megágyazott, lefeküdt, de nehezen aludt el. Izzott az egész teste, kívánta, nagyon kívánta a szerelmet. Félálomban volt, mikor kulcszörgést hallott. Felkelt, meggyújtotta a kislámpát és kisietett az előszobába. – Csókollak anyukám. Te még fent vagy?
Zavaros, ködös tekintete, imbolygó teste, részeg dadogása az első pillanatban félelmet ébresztett az asszonyban… Hirtelen megfordult, szó nélkül visszament a szobába, lefeküdt. Torkát marokra fogta az elkeseredés. Hallotta, amikor a férje a szobába lépett, bizonytalan mozdulatokkal levetkőzött, aztán megállt az ágy szélénél és leült az asszony mellé. Nem fordult felé, de hirtelen az erős férfitenyeret a mellén érezte. – Hagyjál engem… Ocsmány vagy, tudod. Sose ittál és pont most… ezen az estén… Undorodom tőled! A férfi nem vette el a kezét, közelebb hajolt asszonyához. – Ne veszekedj, jó?… Csókolj meg… Csak kicsit ittam, a kollégákkal a szentestére… Melléd fekszem, jó? S keze máris lejjebb csúszott. Az asszony már combján érezte az izzadt férfitenyeret. Az erős kéz egyre szorosabban fogta őt, nehéz testével befedte s hiába vergődött, küzdött, nem tudott szabadulni a vasmaroktól. Heves, néma, elkeseredett küzdelem volt ez köztük s ő mindinkább elfáradt. Amikor egy pillanatra elengedte magát, hogy erőt gyűjtsön, hirtelen éles, metsző fájdalmat érzett. S a férfi nagyot nyögve, teljesen ránehezedett… Ekkor, ebben a mélységes megaláztatásban felhagyott minden további küzdelemmel. Lassan sírni kezdett. Jó volt, hogy már tudott sírni, felszabadultan, semmire sem figyelve. A férfi egy idő múlva melléfordult és elaludt. Az asszony pedig bénán, kiterítve, mint egy halott, feküdt mellette az ágyon… Másnap reggel összecsomagolt és szó nélkül elment az anyjához. Hetek múlva, mikor kiderült, hogy terhes, úgy döntött, visszaköltözik. A férjével ezt szűkszavúan közölte s azt is, hogy megtartja a gyereket. A férfi nem szólt semmit, hiszen karácsony óta minden nap visszavárta feleségét. Kilenc hónap múlva megszületett Kati. Sok idő eltelt, mire újra magához engedte férjét. Ildi születésének már felhőtlenül tudott örülni, de azt a karácsonyt húsz év alatt sem tudta elfeledni, s ha ilyenkor nagylányára néz… Talán egyszer majd elmondja neki. 3.
Kati későn jött haza. Bolyongott szerte az utcákon, sok mindenre gondolt. Mi lenne, ha elköltözne, elvégre húsz éves lesz jövőre? Amikor kialakult benne egy ilyen gondolat, rögtön megzavarta valami más és újra csak kavargást érzett, zúgást, tompa kábultságot. Nem evett. Óvatos léptekkel bement a szobába, felgyújtotta a kisvillanyt. A heverő megágyazva, odaát mindenki aludt. Tekintete az asztalra tévedt. Ott volt a doboz, félig letakarva. Nyolcszáz forint volt benne. Elfogta a keserűség. "Lehet, hogy semmit nem értett meg," Kivette a pénzt, az asztalon hagyta, a dobozt pedig a kályhába dobta.
Leoltotta a lámpát, csöndben levetkőzött. Sokáig nem tudott elaludni. Nézte a mennyezetet. Furcsa kis árnyakat rajzolt az utcai lámpa. Az árnyak néha elmozdultak, értelmetlennek tűnő táncot jártak, de amikor odakint elült a szél, az árnyak is visszatértek nyugalmi helyzetükbe.
