KATHLEEN MCGOWAN. A Szeretet Könyve. Jézusi titkok nyomában

K ATHLEEN M C G OWAN

A Szeretet Könyve Jézusi titkok nyomában

Isának

A világ sosem volt oly nagyszerű, Mint azon a napon, amikor Az embereknek megadatott Az Énekek éneke; Bár minden írás szent, Az Énekek éneke mind közül A legszentebb. - AKIVA RABBI, I. SZÁZAD

Kezdetben teremte Isten az eget és a földet. Am Isten nem volt egyedül, nem egymagában, hanem szeretett társával közösen uralkodott a világegyetemen. Ezért, amikor Mózes első írásában, a Teremtés könyvében az Úr azt mondja: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra", mintha a másik feléhez, a feleségéhez beszélne. Mert a teremtés olyan csoda, mely legtökéletesebben akkor jön létre, ha férfi és nő egyesüléséből jön létre. És Mózes könyvében azt írja: „Teremte tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremte őt férfiúvá és asz-szonnyá". Hogyan teremthetett Isten asszonyt az ő képére, amikor nem rendelkezett ilyennel? Pedig létezett egy ilyen asszony, akit először Athiretnek, a tengeren járónak neveztek. Ám ez nem csak a földi tengerekre, hanem a Tejútra is vonatkozott, ezért ő a Mennyek Királynője is. A tengerek és csillagok Athiretjének héber neve Asera, Isteni Anyánk; az Úr neve pedig El, a Mennyei Atyánk. És El és Asera szent szerelemben egyesült, és gyermekeket nemzettek, és minden léleknek megalkották a párját. Így történt a hieros-gamos, a bizalmon és tudatosságon alapuló szent házasság. Ez a mennyei atyánk és anyánk legszentebb ajándéka az emberiség számára. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. EL ÉS ASERA ÉS A HIEROS-GAMOS EREDETE, A SZERETET KÖNYVE, LIBRO ROSSO

ELŐSZÓ

La Beuce, Franciaország i. sz. 390. Vastag méhviasz gyertyák világították meg a szűk barlangot. A kis közösség halkan, áhítatosan imádkozott, követve a kőoltárnál álló éteri nőt, aki az ima végeztével felmutatta nekik a kincset, egy bőrbe kötött ősi kéziratot. - A szeretet könyve, mely az Úr igazi szavait tartalmazza. A gyertyafény megcsillant Modesta úrnő rézvörös haján, amikor csókkal illette a könyvet. - Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. A jelenlévők hódolatteljes csendben maradtak; nem illett egyszerű beszéddel reagálni a Könyv szavaira. A megszentelt környezetben végül Severinus, egy fiatal, ájtatos és jámbor követő törte meg a csendet. - Hogy van Potentianus fivérünk? Modesta hangja ugyanolyan nyugodt és érzelemdús volt, mint ima közben: - Ma bemehettem hozzá a börtönbe, és vittem neki kenyeret. Jól van. A hite megingathatatlan, és mi se csüggedjünk. Severinus minden erőfeszítése ellenére sem bírt úrrá lenni növekvő nyugtalanságán és félelmén. - Azt mondod, jól van, de meddig? A rómaiak nap mint nap eretnekeknek kiáltják ki a mieinket, és egyre többünket irtanak ki. Hamarosan ránk is ez a sors vár. A kis közösség bátortalanul, suttogva fejezte ki egyetértését a fiatalember kijelentésével, Modesta azonban minden alkalmat megragadott a tanításra. - Valóban szomorú idő az, amikor az üldözöttek üldözővé lesznek. A keresztények oly sokévnyi kínszenvedésnek voltak kitéve, és most egymás ellen fordultak. Bocsássunk meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek. Ekkor éles füttyszó hangzott fel a barlang szájában. Túl későn. Az úrnő és gyülekezete rádöbbent, hogy éppen azok találtak rájuk, akik elől rejtőzködtek. Amikor a fegyveresek berontottak a barlangba, a vallásos gyülekezeten pillanatok alatt úrrá lett a káosz. Nem volt menekvés. A katonák egyforma sötét köntöst és fejüket teljesen elfedő csuklyát viseltek. A vezérük előrelépett, s levette csuklyáját, így láthatóvá vált simára borotvált feje és nyakában a faragott kereszt. Megvetően nézett Modestara. - „Azt nem engedem meg, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben" - idézett Pál Timóteushoz írt leveléből. - Modesta, La Beauce úrnője, eretnekség miatt le vagy tartóztatva. Modesta higgadtan a szemébe nézett. Felismerte. - Timóteus testvér. Eljöttél értem, és veled megyek, de kíméld meg ezeket az ártatlanokat. A fiatal Severinus kétségbeesett, hogy elveszíthetik vezetőjüket, és elállta Timóteus útját. - Nem fogod elvinni! A csuklyás férfiak előreléptek, és Modesta kihasználta a kavarodást, hogy háta mögé rejtse a szent könyvet, nehogy észrevegye a vádlója. Még fel sem fogta, mekkora veszély leselkedik a követőire. Egész életét a szeretetnek és együttérzésnek szentelte, ezért idegen volt számára az erőszak. A csuklyások elővették fegyvereiket, és habozás nélkül használták is őket. Egy kétélű kard átdöfte Severinus szívét, akiből egy sóhajjal kiszállt a lélek, és vérével megkeresztelte társait. A barlangban eluralkodott a káosz, és a hívők szétszóródtak, amikor rádöbbentek a szörnyű valóságra. A kijáratot elzárták a könyörtelen támadók, akik jottányi irgalmat sem tanúsítottak irántuk. - Madeleine! Modesta a gyermekét kereste a csetepatéban, ám a nyolcéves, filigrán kislány már oda is szaladt az oltárnál álló édesanyjához. Nyolcéves korához képest sokkal fiatalabbnak tűnt, és Modesta azért fohászkodott, hogy ez előnyére váljon.

Meg kellett mentenie a gyermekét. Meg kellett mentenie a Könyvet. Magához ölelte a kislányt, és ruhája ráncai közé rejtette a kincset, majd a köpenyét is ráborította, hogy tökéletes legyen az álca, aztán odakiáltott Timóteus testvérnek. - Hagyd abba! Hagyjátok abba! Veletek megyek, de könyörgök, hagyjátok abba a vérontást! A csuklyás katonák azonban addigra mindenkit lemészároltak; a barlang alja csúszós volt az ártatlanok vérétől. Timóteus undorodva fintorgott, amikor kényeskedve átlépett egy véres tetemen, hogy elvezesse prédáját. - Könyörülj meg ezen a gyermeken - könyörgött Modesta. - Isten embere vagy, nem engedheted, hogy a gyermekek szenvedjenek apáik bűne miatt. - A tiéd? - Nem. Egyszerű parasztlány. Timóteus beletúrt a kislány sötétbarna fürtjeibe. - Neki nem olyan szemérmetlen a haja, mint a fajtádé. Ha így lenne, a saját kezemmel ölném meg, de egy paraszt ivadéka nem éri meg a vesződséget. Hadd menjen -intett nagylelkűen, és megfordult, hogy szemügyre vegye a mészárlást. Modesta megölelte Madeleine-t, aki magához szorította az értékes könyvet. Az asszony tudta, hogy elszakítják a lányától, ezért a fülébe súgta: - Ne félj, Madeleine. Ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. Gyorsan megpuszilta a gyermeket, és az anyai büszkeség és mérhetetlen szomorúság elegyével nézett utána, ahogyan az kiszaladt a barlangból. - Szerelmem, mindent megadnék érte, hogy kihozzalak abból a cellából. Potentianus belekapaszkodott a rácsokba, melyek elválasztották feleségétől. O is megsínylette a börtönt; csupa csont és bőr volt. Arca és haja piszkos, Modesta szemében azonban ő volt a legszebb férfi a világon. Szerette volna megérinteni, ám a köteleik nem engedték. - Hálás vagyok, amiért együtt vagyunk. Ne féld a halált, szerelmem, mert tudjuk, hogy ez még nem a vég. Potentianus kétségbeesett. - Ne veszítsd el a hited. Tours-i Márton a rokonod, kérelmezhetnénk, hogy járjon közbe az érdekünkben. Ő véget vethetne ennek! - Az áldott unokatestvérem minden próbálkozása ellenére sem volt képes megmenteni az eretnekeket sóhajtott fel Modesta. - Az egyház mielőbb meg akar szabadulni tőlünk, és Timóteus testvér még holnap, napnyugta előtt holtan akar látni bennünket. - Mi történt Madeleine-nel? - Ő életben maradt. Meg kellett tagadnom, azt kellett mondanom, hogy nem a miénk. Hála legyen az Úrnak a sötét hajáért, különben elviselhetetlen lenne a gyászunk. A bátyámhoz megy. Tudod, hogy ő megvédi. - És a Könyv biztonságban van? - Madeleine a ruhájába rejtette. Olyan bátor volt. - Az édesanyjára hasonlít - mondta a férfi csodálattal. -A Könyvvel együtt mindannyiunkat megmentett, és nem vesztek el a tanítások. Modesta egyetértően bólintott. - Ismét egy kislány mentette meg az igazságot. Ez örökké így lesz.

A tömeg komoran várakozott a kivégzésre az ősrégi dombtetőn, melynek tetején már előkészítették a vesztőhelyet. A faemelvény mellé kereszt alakban két fejszét támasztottak. Modesta és Potentianus megkötözött kézzel vánszorgott fel a dombra. A felfegyverzett, csuklyás kíséretük gyorsabb iramra ösztökélte őket. Modesta egykor csodaszép hajkoronáját kíméletlenül lenyírták, hogy a fejsze könnyebben lecsaphasson kecses nyakára. Potentianus szomorúsággal és szeretettel teli szemmel nézett rá. - Tanításainkhoz és életünkhöz híven fogunk meghalni. Együtt.

- Es egy nap visszatérünk, hogy ismét együtt taníthassunk - viszonozta az asszony a tekintetét. - Isten akarata szerint. Potentianus lassított a léptein, hogy meghosszabbítsa a maradék idejüket. A felesége követte példáját, hogy minél tovább mellette maradhasson ezekben a percekben. - Nem énekelsz nekem? Még egyszer, utoljára - kérte a férfi. Modesta rámosolygott; boldog volt, hogy adhat még neki egy utolsó ajándékot, és édes hangján énekelni kezdett: Mindig szerettelek. Sose feledlek. Örökké szerettelek, Mert Isten egymásnak teremtett. Amint Modesta befejezte a dalocskát, egy vöröses hajú férfi kivált a tömegből és Madeleine-nel a karjában elindult feléjük. Modesta megdermedt. Potentianus követte a felesége tekintetét, és megállt mögötte. Nem merték jelét adni, hogy ismerik a gyermeket, ám a kis család abban a pillanatban mélységes szeretetet és veszteséget érzett át. Madeleine nyolcéves korához képest rendkívüli bölcsességgel a szemében figyelte az anyját, és alig észrevehetően bólintott, majd elmosolyodott. Modesta büszkén, ugyanakkor megkönnyebbülten viszonozta mosolyát, ám akkor egy csuklyás őr durván a vesztőhely felé taszította. Az asszony a férjéhez hajolt. - Mindkét kincsünk biztonságban van - súgta. Az őrök a bakó mellé állították őket. - Jó uraim, engedjék meg, hogy imádkozzunk még egyet - szólalt meg Modesta elég hangosan, hogy a tömegben is hallhassák. Az őrök Timóteusra néztek, aki láthatóan zavarba jött az asszony kérésétől, ám az egyház embereként nem mondhatott nemet. - A kegyes egyház nevében engedélyezünk egy rövid imát az eretnekek számára. Modesta most utoljára a férjére nézett, és közelebb húzódott hozzá. Feledték a vesztőhelyet, a baltát, az őket ért szörnyű igazságtalanságot, és helyette eltelt a szívük szeretettel, amikor halkan elmondták a népük legszentebb fohászát. Szerettelek ezelőtt, Szeretlek ma, És ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. Modesta és a férje ajkai szelíd csókban forrtak össze. - Elég! - kiáltott fel Timóteus testvér, és az őrök haragosan szétválasztották és térdre kényszerítették őket. Modesta és Potentianus azzal a mélységes nyugalommai hajtotta fejét a bitóra, mint akik tudják, hogy hamarosan Isten színe elé járulhatnak. Még akkor is imádkoztak, amikor az első fejsze félelmetesen lecsapott. Ezt hamarosan a második is követte. A tömeg dermedten állt; már-már tapintható volt a gyász és szomorúság. Timóteus testvér csalódott volt, mert a máskor oly hangos bámészkodóknak most eszük ágában sem volt megünnepelni az eretnekek halálát. - Jegyezzétek meg, hogy a szent római birodalomban nem tűrjük az eretnekeket! - kiáltott fel. Az emberek behúzott nyakkal, szótlanul eloldalogtak. Timóteus figyelemre sem méltatta őket, és a hóhérokhoz lépett. - Semmi se maradjon az eretnekek után. Nem akarom, hogy a követőik mártírként gyászolják őket. Dobjátok őket a kútba. Szívem szerint egyenesen a pokolba küldenem őket, de ez is megteszi. Timóteus elégedetten szemügyre vette Modesta megcsonkított tetemét, majd arcát elöntötte a megszállottság, amint elővett valamit a köntöse zsebéből. Modesta vörös hajtincse volt az. A pásztornő halálával könnyebben irányíthatja a nyájat.

A hajtincset visszatette a zsebébe, és felszegett fejjel átlépett a Modesta véréből képződött tócsán.

ELSŐ

FEJEZET

New Tork, napjainkban Maureen Paschal elterült a méretes ágyon, és körülnézett a méregdrága manhattani luxusszálloda szobájában, melyet a kiadója jóvoltából élvezhetett. Idestova két éve képtelen volt végigaludni az éjszakát, és álmában ugyanolyan nyugtalan és zaklatott volt, mint nappal. Amióta kezdetét vették a Mária Magdolna titkos evangéliumához elvezető természetfeletti események, Maureent az álom és az ébrenlét óráiban egyaránt kísértették a látomásai. Ha néha sikerült végre elszenderednie pár órára, akkor is szürreális, jelképes, máskor teljesen életszerű, visszatérő álmok gyötörték, és ilyenkor gyakran találkozott Jézussal, aki emlékeztette az ígéretére, mely szerint megkeresi A szeretet könyve című titkos írást, melyet ő maga vetett papírra. Ha felébredt, Maureent tovább emésztették ezek a látomások, de minden igyekezete ellenére sem bírt rátalálni A szeretet könyvérc. Megbízható történelmi források helyett mindössze egy maroknyi homályos eredetű, középkori francia legendát talált, és sejtelme sem volt, hogy ígéretéhez híven hol kezdjen neki a kutatásnak. Minden este lázasan imádkozott, hogy képes legyen teljesíteni küldetését, és megkapja a kellő útmutatást, hogy elindulhasson ezen a különös ösvényen. Az elmúlt években tapasztalt természetfeletti események is az isteni csoda meglétét bizonyították, s neki mindössze őriznie kellett a hitét. Ezen az éjjelen végre meghallgattattak a fohászai, és álmában megadatott neki a megoldáshoz vezető első kulcs.

Az alkonyati köd szürkén és súlyosan hullott alá az ősi romokra. Maureen végigbaktatott közöttük; mozdulatait lelassította az álom és a félhomály. Egy ősrégi kolostorban volt, legalábbis ami sok évszázados pusztulás után megmaradt belőle. A jobbján roskadozó fal egykor építészeti műremek lehetett, s a gótikus, kőből faragott hatszirmú rózsát mintázó ablakkeretből is régen kitört az üveg. A nap utolsó sugarai bágyadtan támolyogtak be a résen, és megvilágították a helyet, ahol Maureen állt, aki most elindult a magasba törő gótikus árkádok romjai felé. A dicső múlt elhagyatott, emlékekkel teli ajtókat tárt volna fel előtte. Az utolsó fénysugarak Maureen után lopóztak az omladékokkal teli udvarra, és ráragyogtak a falmélyedésben meghúzódó kőmadonnára és gyermekére. Maureen odament és finoman, kíváncsian megsimogatta a bájos, gyermeki madonna kőarcát. A hagyomány szerint a fogantatásakor a Szűzanya még ifjú kamaszlány volt, s ezért korántsem szokatlan ez az ábrázolása. Ennek ellenére ez a rejtélyes mosolyú madonna nem tűnt idősebbnek egy nyolc-kilenc éves, csecsemőt ringató kislánynál. Szinte hallani vélte a kisded pajkos kuncogását, aki ki akart szabadulni a lány karjaiból. Sokkal inkább hasonlítottak testvérekre, mint anyára és gyermekére, állapította meg Maureen, amikor a szobor édes, kislányos hangon megszólította: - Nem az vagyok, akinek hiszel. Álmunkban nem ütközünk meg azon, ha egy szobor beszél, sőt kuncog. - Akkor ki vagy? - kérdezett vissza Maureen. A kislány... vagy a kisded ismét kuncogott. Mivel éppen akkor megkondult a templomharang, lehetetlen volt megkülönböztetni a hangjukat. - Hamarosan megismersz - mondta a gyermek. - Sokat taníthatok neked. Maureen előbb fürkészve a szoborra, majd a falmélyedés köveire s a romos boltívekre nézett; igyekezett emlékezetébe vésni a részleteket.

- Hol vagyunk? A lány nem felelt. Maureen elindult a hatalmas, mohalepte kövek között. A kerek hold is felkelt, s beragyogta a sötétedő égboltot és egy közeli kutat. Maureen megdelejezve odament, és belenézett a mélységes vízbe, melyről ösztönösen tudta, hogy a föld legmélyéről ered szent vize. - A tükörképedben megtalálod, amit keresel - szólalt meg ismét a kislány. Maureen tükörképe fodrozódni kezdett, és egy pillanat törtrészéig egy más arcot látott a sajátja helyett. Jobb kezével lenyúlt, hogy megérintse a vizet, és akkor a rézgyűrű lecsúszott az ujjáról, s a vízbe esett. Maureen felkiáltott. A gyűrű volt a legdrágább kincse. Az antik ékszert még Jeruzsálemben kapta, amikor Mária Magdolna után kutatott. Az egy penny nagyságú és alakú rézkorongba kilenc csillagot véstek egy nap köré. A korai keresztények számára ez jelképezte, hogy Isten velük van, továbbá a Miatyánk amint a mennyben, úgy a földön is sorát is híven ábrázolta. A gyűrű Maureen újonnan megtalált hitének tárgyi szimbóluma volt, így érthető volt az elvesztése feletti fájdalma. Maureen letérdelt, és kétségbeesetten nézett a mélybe, hátha megpillantja az értékes gyűrűt. Amikor szomorúan felállt, megvillant valami a vízben. Egy pisztráng méretű, aranypikkelyes hal ugrott a levegőbe, majd hangos csobbanással visszaesett a vízbe. Aztán még egyszer feltűnt, és ezúttal olyan volt, mint egy lassított felvételen. Szájában ott volt a rézgyűrű. Maureennak elállt a lélegzete, amikor a hal feléje fordult, a vízbe engedte a gyűrűt, ami furcsamód odalebegett hozzá. Kinyújtotta a kezét, és érezte, hogy a gyűrű a tenyerébe pottyan. Összeszorította a kezét, s mélysége hála járta át a szívét, de a varázshal visszatért a mélybe. Maureen visszahúzta a gyűrűt az ujjára, és óvatosan belenézett a vízbe, hogy lássa, milyen csodát tartogat még számára ez a különös kolostor. A víz lágyan fodrozódni kezdett, s lassan megjelent egy kép. Gyönyörű, kies, virágokkal és fákkal ékes völgyet látott. Az égből aláhulló aranyeső beragyogta a látomást, és a völgyet nemsokára aranyfolyók szelték át. A fák is gazdag aranyköntösben pompáztak. A távolban megszólalt a huncut kis madonna: - A szeretet könyvét keresed? Akkor Isten hozott az Aranyvölgyben. Itt megtalálod, amiért jöttél. Egy édes kacaj, és elillant a látomás. Maureen ismét a rejtélyes kolostor komor, holdsütötte romjai között találta magát. Aztán az ébresztőóra csengése visszarángatta a huszonegyedik századi New Yorkba.

A kora reggeli kábeltévénél nem tűrték a gyengéket. Pontosan hajnali négy órakor kopogtak Maureen szállodai lakosztályának ajtaján. Megérkezett a fodrásznő és a sminkes, akiket azért kértek fel, hogy segítsenek neki rendbe hozni magát, mielőtt megjelenik a népszerű reggeli tévéműsorban sugárzott interjún. A fodrásznőnek szerencsére volt annyi tapasztalata, hogy mielőtt felment hozzá, szólt a szobaszerviznek, és rendelt neki egy jó adag erős kávét. Maureen Paschal az Igazsággal a világ ellen: Mária Magdolna titkos evangéliuma című nemzetközi sikerkönyve népszerűsítése érdekében érkezett New Yorkba. A személyes élettapasztalatokon alapuló könyvben Maureen megosztotta olvasóival a Mária Magdolnáról és Jézus legkedvesebb tanítványairól szóló, gyakran döbbenetes felfedezéseit. Noha a szakmában elismert és sikeres tényfeltáró újságíróként tartották számon, most mégis úgy döntött, hogy inkább regénybe önti mondanivalóját, mely így is hatalmas vihart kavart. A sajtó könyörtelenül szkeptikusan, sőt gúnyolódva fogadta, és gyakran feltették neki a kérdést, hogy ha a története valós tényeken alapul, miért nem volt bátorsága vállalni azokat. A nemzetközi sajtó nem érte be Maureen őszinte válaszával. A talkshow-kban végtelen türelemmel magyarázgatta, hogy biztonsági okokból nem árulhatja el a forrásai kilétét. Amikor elmesélte, hogy a kutatásai során többször is veszélyben forgott az élete, megpróbálták közne-vetség tárgyává tenni, és túlzással, sőt hazugsággal vádolták, amiért így akar még több reklámra szert tenni.

Az „Igazsággal a világ ellen,}-t kísérő sajtóvisszhangot követően Maureen hosszú időre elbúcsúzhatott a békés magánéletétől. Egyaránt tapasztalt jó, rossz és igazán rémes kritikákat. Az olvasói egy része a bátorságáról áradozott, mások azonban istenkáromlással vádolták, és nemritkán halálos fenyegetéseket is kapott. Másfelől egy népes olvasótábor üdítőnek találta a Mária Magdolna szemszögéből megírt, nagyon is emberi Jézus történetét. Maureen kitartóan hangoztatta, hogy Jézus és Mária Magdolna férj és feleség voltak, gyerekeik születtek és együtt tanítottak, ami cseppet sem vont le Jézus isteni származásának értékéből. A szeretet, a hit, a megbocsátás, a közösségi értékek fontos tételek voltak Jézus tanításaiban, ennek ellenére a Maureen könyvét ért kritikák nagyvonalúan elsiklottak a kötet igazi üzenete felett. A kutatásai során Maureent kis híján megölték azok, akik titokban akarták tartani az evangéliumot, így ezek után nem csoda, hogy nem óhajtott másokat is veszélybe sodorni. A sok kellemetlenség dacára boldog volt, hogy az igazi spiritualitást kereső emberek szívesen olvassák a művét. A kerettörténettel is elégedett volt, és ezt a világ minden sarkából érkező levelek és e-mailek áradata is megerősítette. „Mária Magdolna hatására tértem vissza Jézushoz", írta az egyik olvasója, ami tovább erősítette Maureen hitét. A mindennapok azonban továbbra is azzal teltek, hogy igyekezett minél több kétkedőhöz eljuttatni a mondanivalóját; ezért is vállalta el ezt a kora reggeli televíziós szereplést. Az előzetes beszélgetésekből kiderült, hogy a producerek rendkívül intelligensen állnak a témához, sőt egy csapat operatőrt is leküldték Maureen Los Angeles-i otthonába, hogy minél több háttérinformációt szerezzenek róla. Maureen reménykedett benne, hogy ezúttal tisztességes, okos kérdésekre kell válaszolnia. Nem kellett csalódnia. Az interjút a műsor egyik vezető személyisége, egy országszerte nagy tiszteletnek örvendő újságírónő készítette. Kemény, de egyenes jellem volt, és Maureen elégedetten vette tudomásul, hogy rendesen elvégezte a házi feladatát. A képernyőn megjelentek Maureennak a jeruzsálemi Via Dolorosán vagy a délnyugat-franciaországi Montsegurban készült fotói. - Maureen, a könyve Mária Magdolna állítólagos elveszett evangéliumáról szól, amit Dél-Franciaországban találtak meg - kezdte a riporter. - Franciaország egyes vidékein ma is azt hiszik, hogy Mária Magdolna ott telepedett le a keresztre feszítést követően. Az amerikai bibliatudósok azonban azzal vádoljak, hogy nincs semmi bizonyítéka ezt illetően, sőt azt is vitatják, hogy Mária Magdolna egyáltalán Franciaországban élt. Maureen hálás volt ezért a bevezetőért. Az újságok és folyóiratok hasábjain mindig a tudósoknak jutott az utolsó szó, és gyakorlatilag minden cikk azzal végződött, hogy a Mária Magdolnát övező legendáknak annyi alapjuk sincs, mint a tündérmeséknek. Most végre alkalma adódott megvédeni az álláspontját. - Amennyiben a tudósok az elefántcsonttornyaikban ülve keresnek bizonyítékokat, és légkondicionált könyvtáraikban angol nyelvű szövegeket tanulmányoznak, akkor hiába faradnak. Én sokkal emberibb és valósabb bizonyítékok után kutatok. Olyan embereket és kultúrákat tanulmányozok, akik megélték a történeteiket, melyek örökre beépültek az életükbe. Csak a rasszisták cáfolják őket. - Ejha! - hajolt előre a riporter. - Erős szavak. - Azt hiszem, szükség van rájuk. Dél-Franciaországban és Olaszország egyes részein teljes kultúrákat töröltek el a föld színéről csak azért, mert pontosan abban hittek, ami a könyvemben is olvasható. Máriától és Jézustól származtatták magukat, és csodálatosan tiszta, egyszerű keresztényekként éltek, amit állításuk szerint közvetlenül Mária Magdolna tanított nekik. - A katárokról van szó? - Igen. A „katár" a görög „tiszta" szóból ered, mivel Nyugaton ezek az emberek hamisítatlan keresztényekként éltek. Azonban a tizenharmadik században a katolikus egyház keresztes hadjáratot indított ellenük, és tömegesen lemészárolták őket. Megjegyzem, ez volt az egyetlen ilyen hadjárat, amit keresztények ellen indított az egyház. Az inkvizíciót kimondottan a katárok elpusztítására hozták létre. Azért kellett meghalniuk, mert nemhogy ismerték az igazságot, hanem ők maguk voltak az igazság. Mai kifejezéssel élve etnikai tisztogatást végeztek. Ha úgy tetszik, tömeggyilkosságot vagy fajirtást. Durván fogalmazok? Igen, de egy egész népcsoport kiirtása is durva, és nem rejtőzhetünk örökké a szavak mögé, hogy elkendőzzük az igazságot.

Az egyház a keresztes hadjáratokkal próbálta igazolni az Isten nevében elkövetett gyilkosságokat. Éppen ideje, hogy nevén nevezzük a dolgokat. Tömeggyilkosság, azaz holokauszt történt. - Amikor a modern tudósok kijelentik, hogy ezek az emberek nem is léteznek, és nincs jelentősége a hagyományaiknak és a kultúrájuknak... - Megszakad a szívem ekkora gonoszság hallatán. Természetesen nagyon kevés tárgyi bizonyíték létezik Mária Magdolna jelenlétére. Több mint nyolcszázezer embert mészároltak le, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, és a legszörnyűbb pusztítás ezerkétszázkilenc július huszonkettedikén, majd egy évvel később, ezerkétszáztízben következett be. Nem véletlenül választották ezt a napot, ugyanis ekkor van Magdolna napja. A korabeli inkvizíciós dokumentumok alapján „ez a büntetés járt azoknak, akik hittek benne, hogy a szajha Jézus felesége volt". - Most felteszek egy kérdést, amire kíváncsian várjuk a válaszát. Ön azt állítja, hogy egy DélFranciaországban felfedezett tekercsben olvasott Jézus és Mária Magdolna házasságáról, ugyanakkor nem hajlandó többet is elárulni erről a rejtélyes írásról. A legádázabb kritikusai azzal vádolják, hogy puszta kitaláció az egész. Miért kellene, hogy higgyünk önnek, amikor nem óhajtja bebizonyítani a felfedezése létezését? Kemény, de fontos kérdés volt, és Maureennak óvatosan kellett válaszolnia rá. Nem kürtölhette világgá, hogy az unokatestvére, Péter Healey atya Rómába vitte az evangéliumot, ahol egy vatikáni bizottsággal együtt a lelet hitelesítésén fáradoztak. Maureen a szavát adta, hogy amíg az egyház nem dolgozza fel az értékes kéziratot, nem beszél a felfedezés körülményeiről, és cserébe engedélyt kapott, hogy minden megtorlás nélkül, regény formájában mesélje el Mária Magdolna történetét. Kénytelen volt elfogadni ezt a kompromisszumot, és drágán megfizetett érte. Úgy érezte magát, mint Kasszandra, a görög jósnő, akit Apollón felruházott a jövőbelátás képességével, majd azzal büntette, hogy senki se higgyen a jóslataiban, és emiatt szenvedjen egész életében. - Meg kell védenem azokat, akik segítettek a felfedezésben - felelte. - Sokkal több információnak vagyunk a birtokában, így nem veszélyeztethetem a forrásaimat, ha továbbra is biztosítani akarom a hozzáférést. Mivel nem fedhettem fel az információforrásaimat, regényként kellett megírnom a könyvem, de még ebben a formában is az emberiség egyik legcsodálatosabb történetét tártam fel. Egyetlen percig sem kételkedem a leírtak igazságában, és bízom benne, hogy az olvasók is egyetértenek velem. - Igen, bízzuk az olvasókra - emelte fel a csinos, szőke riporternő a könyvet. - „Igazsággal a világ ellen." Maureen Paschal, köszönöm a beszélgetést. Izgalmas téma, de sajnos elfogyott az időnk. A televíziózás egyik legnagyobb furcsasága, hogy egy három-négy perces műsort több órás előkészületek előzik meg. Maureen azonban elégedett volt az interjúval, és hálás volt a producereknek és riporternek, amiért intelligensen és tisztességesen álltak hozzá a témához. Reggel negyed nyolcat mutatott az óra, és Maureen alig várta, hogy visszabújjon az ágyába. Marié de Negre fogja megmondani, Mikor jő el a Kiválasztott ideje. Ő, ki a húsvéti báránytól születik. Amikor nappal és éjjel egyenlő, Akkor születik a feltámadás gyermeke. Ő, kiben ott a Sangre-El, Láthatja a Koponya Fekete Napját. Ő lesz az Ige új pásztornője. A

KIVÁLASZTOTT

PRÓFÉCIÁIBÓL

ELSŐ

PRÓFÉCIÁJA

SÁRA-TÁMÁR

, LIBRO ROSSO

Cháteau des Pommes Bleues Arques, Franciaország, napjainkban Bérenger Sinclair szemügyre vette a hatalmas könyvtárát uraló, dobozba zárt műtárgyat, melyet egy masszív kőkandalló fölé helyeztek el. A languedoci sziklás dombok lábánál a kellemes késő tavaszi időjárásnak köszönhetően most nem égett a tűz. Lord Sinclair hozzáértő műgyűjtő hírében állt, továbbá politikai hatalommal és kellő anyagi forrásokkal is rendelkezett ahhoz, hogy megszerezze magának, amit csak akart. A tokban pihenő tárgy felbecsülhetetlen értékű volt, annál is inkább, mivel az ő hitét is jelképezte. A felületes szemlélő közönséges, kopott és rongyos középkori zászlónak hitte volna. A szélén látható vérfoltok barnásra fakultak. Öt és fél évszázaddal korábban a katonalányt, aki cipelte, halálra ítélték.

Közelebbről megtekintve látható volt a gazdagon hímzett mottó, melyet szorgos kezek az arany liliomos háttérre varrtak. „Jhesus-Maria." A merész, látnoki képességekkel rendelkező katonalányt eretnekség vádjával mág-lyahalálra ítélték, és 1431-ben a roueni főtéren végezték ki. A zászló híven jelképezte bűnének igazi okát: a lány hitt benne, hogy Jézus és Mária Magdolna házasok voltak, és leszármazottaik a francia trónra is igényt támaszthattak. Hitte, hogy egy megfelelő király visszaállíthatja országában az eredeti és tiszta kereszténységet. Amit Isten egybekötött, azt ember nem választhatja szét. Jhesus-Maria. Ezt a zászlót vitte Szent Johanna, vagy más néven Jeanne d'Arc az orléans-i csatába. A zászló alatt a szent egyik híres mondása állt. Tizenkilenc évéhez képest meglepően ékesszóló és hihetetlenül bátor teremtés volt. Nem félek... Erre születtem. Inkább meghalok, mintsem Isten akarata ellen cselekedjek. Bérenger Sinclair sűrű, fekete hajába túrt. Amikor fáradt és feszült volt, mindig bejött a könyvtárba, hogy lerója tiszteletét a vitéz kamaszlány előtt, akinek oly hatalmas volt a hite, hogy semmitől sem félt, és mindent feláldozott. Sinclair erőt merített a zászló látványából. A családja és a hagyományaik révén közel állt a szenthez. A feljegyzések szerint Johanna január hatodikán született, de Bérenger eretnek tanainak ismerői tudták, hogy ez nem felel meg a valóságnak, ugyanis Johanna valójában a tavaszi napéjegyenlőség reggelén látta meg a napvilágot, ám ezt titkolni kellett a középkori egyház veszélyes és éber vezetői elől. Különösen azok elől, akik figyelemmel követték bizonyos francia családok leánygyermekeit, akik a tavaszi napéjegyenlőség idején jöttek világra. így biztonsági okokból a január hatodikát jelölték meg Johanna születési idejéül. Bérenger jól tudta mindezt, hiszen ő is ekkor ünnepelte a születésnapját. Sajnos a születési idejének eltitkolásával sem sikerült megmenteni a lotaringiai kislányt. A prófécia szerint megszületik néhány „kiválasztott" nő, akik egész életükben az igazság - a Jézus és a Mária Magdolna által, illetve saját kezűleg írt evangéliumaik - megőrzéséért küzdenek. Megjövendölték, hogy ezek a kiválasztott nők egy-egy meghatározott család sarjaként a tavaszi napéjegyenlőség idején jönnek majd világra, és mindegyiküknek megadatik a szent látomások áldása, melyek segítségével eljutnak az igazsághoz, és beteljesíthetik sorsukat. A maga idejében Szent Johanna is ilyen kiválasztott volt, és sok sorstársához hasonlóan ő is az életével fizetett ezért a kiváltságért. Bérenger tudta, hogy elérkezett az ideje, hogy teljesítse kötelességét. Neki is engedelmeskednie kellett egy jóslatnak, és Isten segítségével megadattak neki az anyagi eszközök, melyek segítségével teljesíthette ígéretét. Segítette Maureent a kutatásban, majd jelentős szerepet játszott Mária Magdolna csodálatos, eddig ismeretlen történetének feltárásában, ám az értékes evangélium most az egyház kezébe került. Sőt, most már Maureen is elérhetetlen volt a számára. Hiába bizonygatta, hogy módja és lehetősége is van, hogy segítsen neki A szeretet könyve felkutatásában, a lány egyelőre másképp vélekedett. Önmagát okolta ezért. Miután az egyház igényt tartott az evangéliumra, Bérenger érzéketlen tökfilkóként bánt a lánnyal, amit azóta keservesen megbánt. Magányosnak és elveszettnek érezte magát. - Bérenger, beszélni szeretnék önnel. Bérenger a hatalmas termetű Roland Gelis-re, legjobb barátjára és bizalmasára mosolygott. Roland gyerekkora óta a cháteau-ban élt, ahol az édesapja még Alistair Sinclair, Bérenger nagyapja, a rettegett pátriárka idején a birtok gondnoka volt. Sinclair az északi-tengeri olajnak köszönhette milliárddolláros vagyonát. A fiúk a Pommes Bleues, azaz a „kék alma" hagyományai szerint nevelkedtek. A „kék alma" a környék óriási szőlőszemeire utalt, mely szőlő évszázadok óta Jézus és Mária Magdolna vérvonalát jelképezte. Ez a gondolattársítás a János 15,5-re utal, miszerint: „En vagyok az igazi szőlőtő, ti a szőlővesszők". Jézus és Mária Magdolna összes leszármazottja genetikailag vagy spirituálisán szőlővesszőnek tekintendő, ennélfogva egész Languedoc rendkívül eretnek helynek számított. Jóllehet a Gelis család nemzedékek óta a Sinclairek szolgálatában állt, senki sem tekintette őket szolgáknak. Sok más languedoci és közép-pireneusi családhoz hasonlóan nekik is nemesi vér csörgedezett az ereikben, és a legnagyobb megpróbáltatások és üldöztetések közepette is példaértékű méltósággal őrizték titkos hagyományaikat. A Gelis család a katár örökség részét képezte.

- Természetesen, Roland. Fáradjon be. Roland azonnal megérezte, hogy a skót nincs túl jól. - Mi bántja, testvérem? - Semmi - rázta meg a fejét Bérenger. - Vagyis minden. - Sóhajtott zavarában. - A pásztornőm nélkül eltévedt báránynak érzem magam. - Aha. Roland megértette. A Maureennal folytatott vitájukat követően Bérenger-t szörnyű bűntudat gyötörte. Hihetetlenül kalandos módon lelték meg Mária Magdolna evangéliumát, és akkor azt hitték, ők négyen, Bérenger Sinclair, Maureen Paschal, Roland Gelis és Tamara Wisdom, aki Maureen barátnője, egyben Roland menyasszonya volt, örökre elválaszthatatlanok lesznek. Olyanok voltak, mint a négy muskétás, akiket összeköt a becsület és a közös cél, az igazság védelme a világgal szemben. Még egy fatáblát is elhelyeztek a könyvtárajtó fölé, rajta a híres D'Artagnan-idézettel:

„EGY MINDENKIÉRT, ÉS MINDENKI EGYÉRT!" Ám amikor Maureen visszatért Kaliforniába, hogy a könyvén dolgozzon, fokozatosan elmúlt a meghittség. A lányt szenvedélyesen vetette bele magát az írásba, és mielőbb papírra akarta vetni a kalandjait, amíg még frissek voltak az élményei. Ez volt a küldetése, és Bérenger tiszteletben tartotta. Békén hagyták, és remélték, hogy ha elkészül, visszatér hozzájuk a cháteau-ba, ám a könyv megjelenése óta Maureen elfoglaltabb volt, mint valaha. Kizárólag a Mária által kiszabott feladatra maradt ideje. És ott volt még Péter is. Péter Healy atya Maureen unokatestvére és legközelebbi bizalmasa volt, s miatta romlott meg Bérenger és Maureen kapcsolata. Péter ellopta a Magdolna evangéliumot, és a Vatikánba vitte. Mindenkit megdöbbentett az árulása, ám Maureen gyorsan megbocsátott neki. Megvédte a többiekkel szemben, mondván, hogy csak azt tette, amit a szíve mélyén helyesnek vélt, és jó kezekben akarta tudni Mária Magdolna üzenetét. Bérenger azonban úgy vélte, az atya sokkal hűségesebb volt a Vatikánhoz, mint Maureenhoz és felfedezésükhöz. - Imádkozom, hogy hamarosan viszontlássuk Maureent - szólalt meg Roland a tőle megszokott jámbor hangon. - Egyébként történt valami, és azt hiszem, hamarabb találkozunk vele, mint hittük. - Miért, mi történt? - Tamara most vett át egy önnek címzett furcsa csomagot - mosolygott Roland. - Maradjon itt, idehozzuk. Addig is... - mutatott a szemközti falra, melyre padlótól a mennyezetig Sinclair szerteágazó családfáját festették nézze meg alaposan a családfáját. És így esett meg, hogy Dél királynőjét Sába királynőjeként, avagy Sába népének bölcs királynőjeként ismerte meg a világ. Népe Makedának, azaz szenvedélyes"-nek nevezte. Egyben papnő is volt, aki életét a napistennőnek szentelte, aki szépséget és bőséget bocsátott Sába földjére. Az erős napsugarakkal együtt csupa áldás járta át földjüket. Az istennő fér je a holdisten, gyermekeik a csillagok voltak. Sába népe mindenkinél bölcsebbek lévén ismerték a csillagok hatását, valamint a mennyei istenségektől származó számok titkait. Az építészet népének is nevezték őket, és kőépületeik a leghíresebb egyiptomiak műveivel vetekedtek. A királynő a legnagyobb művészeti és építészeti iskolák megalapítójaként is elismerésre tett szert, és a szolgálatába álló szobrászok kivételes szépséggel ábrázoltak emberi és isteni alakokat egyaránt. Sábában mindenki nagy tisztelettel adózott az írott szónak; se szeri se száma nem volt a gyönyörű verseknek és daloknak. A sábaiak erényesek is voltak, királyságukban a tüzes napistennő fénnyel, melegséggel és szeretettel uralkodott, ezért megvolt minden jó, amire szükségük volt: szeretet, öröm, bőség, bölcsesség, valamint aranyak és ékszerek. Mivel sosem kételkedtek a bőségben, sosem szenvedtek szükséget. Nem volt ehhez fogható királyság a föld kerekén.

Egy jós mesélt a nagy Salamon királynak a páratlan Makeda királynőről: - Egy asszony, aki tökéletes és egyenrangú társad, a messzi Dél földjén uralkodik. Sokat tanulhatnátok egymástól. Meg van írva, hogy találkoznotok kell. Salamon először nem akarta elhinni, hogy létezik ilyen nő a világon, ám győzött a kíváncsisága, és meghívta, hogy látogassa meg a szent Sion-hegynél elterülő birodalmában. A hírnökök elmondták neki, hogy Salamon bölcsességének híre, valamint udvarának pompája már Sábában is legendás volt. A királynő jósnői előre látták, hogy úrnőjük egy nap útra kél, hogy megkeresse a királyt, akivel szent frigyre fog lépni, melynek során egyesül testük, lelkük és elméjük. Salamon Sába lelkének másik fele, ahogyan a királynő a nővére és arája lesz. Ugyanannak az egésznek kétfelé ők, akik egyesülvén ismét teljessé válnak. Sába királynőjét azonban nem lehetett oly könnyen elnyerni, és nem adta oda magát bármelyik férfinak. Miután tevekaravánjával megérkezett a Sion-hegyhez, egy sor találós kérdéssel tette próbára a királyt, aki megfelelt minden szavára, így nem volt kétséges, hogy egyenrangú felek, akik az örökkévalóság hajnalán fogantak. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. SALAMON ÉS SÁBA LEGENDÁJA ELSŐ RÉSZ, L I B R O Rosso

Cháteau des Pommes Bleues, Arques, Franciaország, napjainkban Bérenger, Roland és Tammy a könyvtárban, a nagy mahagóni asztalnál ültek. Vizsgálatuk tárgya egy üveglapok közé helyezett, nagyon réginek látszó, súlyosan megrongálódott, hosszú pergamen. Ugy nézett ki, mint egy középkori mozaikjáték. A Bérenger Sinclairnek, valamint a Kék Alma Társaságnak címzett, a törékeny dokumentumot tartalmazó dobozt még kora délelőtt hozta a cháteau-ba egy futár, aki nem volt hajlandó elárulni a nevét. A házvezetőnő, aki átvette a küldeményt, azt mondta, a ruházata, a gépkocsija és a beszéde alapján olasz lehetett, de nem volt benne biztos. Azt azonban határozottan állította, hogy nem volt helybéli. - Ez egy családfa - állapította meg Tammy, és ujjával a pergamen tetejére bökött. - Ezt latinul írták, majd ezzel a férfival kezdődik. Valami Guido. Ezerhetvenhétben született az olaszországi Mantuában. A klasszikus műveltséggel is rendelkező Bérenger ösz-szehúzott szemmel próbálta kisilabizálni a halvány latin írást. - Azt mondja: „Én, Matilda, Isten kegyelméből, aki..." Érdekes fogalmazásmód, de ezt írja. A következő mondat: „Egy és elválaszthatatlan vagyok Guidone gróffal és fiával, Guido Guerrával, és örök életükre védelmet biztosítok részükre Toszkánában". Itt meg az áll, hogy ez a fiú, Guido Guerra Firenzében, egy Santa Trinita nevű kolostorban született. Miért kell egy gróf fiának kolostorban születnie? Furcsa... - Nem ez az egyetlen furcsaság - mondta Roland, és az egyik névre mutatott. - Látja ezeket a neveket, Bérenger? Bérenger megrökönyödve nézett a pergamenre. A tizenharmadik századi családok között ismerős nevekre bukkant. Egy Luc Saint Clair nevű francia király feleségül vett egy toszkán nemesasszonyt. Ezek a nevek az ő családfájában az őseiként is szerepeltek, ám erről csakis a hozzá legközelebb állók tudhattak. A csomag feladója tehát tudott róla, hogy összefonódtak ezek a családfák. Tammy most a pergamenhez mellékelt kártyára nézett, amit egy apró, aranyozott kézitükörhöz kötöttek. A kártya elegáns, vastag pergamenből készült, az alján egy különös monogrammal. A nagy A meg egy fordított E betűt egy hármas hurokba kötött zsinór fogott össze, alatta egy négysoros kézírásos ajánlással: Bérenger felvette a tükröt és belepillantott. - „A tükörképedben meglátod, amit keresel..." Hm - mondta. Nem volt ideje eltűnődni ezen, mert Roger tőle szokatlan lelkesedéssel a pergamen aljára mutatott. - Ezt nézze! A családfa utolsó neve! Jól látom?

Tammy átkarolta a szelíd óriás vállát és előrehajolt. Bérenger hitetlenkedve nézte művészettörténet egyik leghíresebb nevét - Michelangelo Buonarroti. A művészet megmenti a világot, Azoknak, kiknek van szemük a látásra. A tükörképedben meglátod, amit keresel... Üdvözlégy, Ichthys! - „A művészet megmenti a világot" - ismételte Tammy. - Ezt már megtapasztaltuk néhányszor. A Mária Magdolna evangéliuma utáni kutatásuk során a négytagú csoport számos térképet és nyomot kellett, hogy megfejtsen, melyeket középkori, reneszánsz és barokk festményeken találtak. Az egyikük egy Sandro Botti-celli freskón lévő térkép volt, ami végül elvezette Maureent a felbecsülhetetlen értékű evangéliumhoz. A keresztény ezoterika bonyolult világában a művészeti alkotásokban elrejtett jelképek sok érdekes utazás kiindulópontját jelentették. Olyan időkben, amikor féltek papírra vetni az igazságot, gyakran jelképes festményekbe rejtették el őket.

Második fejezet New Tork, napjainkban - Maureen! Paschal kisasszony... Maureen belépett a Negyvenhetedik utcai szálloda forgóajtaján, amikor Nate, a főlondiner felismerte. A kiadója és a sajtosa gyakran hagyott számára csomagokat, és fordítva, így hamarosan összebarátkoztak, és a keresztnevükön szólították egymást. Maureen mindig bőkezű borravalókat adott neki, ráadásul Nate imádta a vörös hajú nőket. - Csomagot kapott ma este. Most értem be, és megláttam a hátsó helyiségben. Nate előjött, és két kézben fogta az elegáns, legalább hetven centiméter hosszú, lapos, mélyvörös ajándékdobozt, melyen egy piros szaténszalaggal átkötött óriási fehér, Casablanca-liliomokból és hosszú szárú fehér rózsákból összeállított csokor illatozott. Maureen óvatosan átvette a dobozt. - Volt hozzá kártya? - Nem, semmi. Sajnálom - rázta meg a fejét Nate. Maureen mosolyogva köszönetet mondott. Alig várta, hogy a szobába érjen, és megnézze a vörös doboz tartalmát. Amikor belépett a szobájába, még mindig mosolygott, s kissé elkábult a mennyeien illatozó liliomoktól. Egyetlen ember tudta, hogy ezek a kedvenc virágai, továbbá a liliom és rózsa Mária Magdolna jelképei is voltak. Csakis ő küldhetett neki ilyen elegáns ajándékot. Bérenger Sinclair. Maureen egész testében bizseregni kezdett, bőre lúd-bőrös lett. Még mindig őrülten szerelmes volt a férfiba, és senki sem hibáztathatta miatta. A karizmatikus, fekete hajú kelta elmondhatatlanul jóképű, okos, ráadásul hihetetlenül gazdag és befolyásos, azonban dühítőén arrogáns, olykor nyers és ítélkező ember is volt. Mélységesen megbántotta, és Maureen nem akart újabb esélyt adni neki. Mindazonáltal amíg együtt keresték az evangéliumot, Bérenger jobban megértette, mint bárki más a világon. Védelmezte a lányt, szállást adott neki, sőt fáradhatatlanul mesélt neki a franciaországi Magdolna-rejtélyeket övező hagyományokról és folklórról. Drámai hatással volt a lány életére, aki tudta, hogy a sorsuk egybefonódott. Ettől függetlenül veszélyesnek ítélte az egész Európában hírhedt playboyt, akinek esze ágában sem volt megállapodni. Ötvenéves korára még mindig nőtlen volt, és láthatóan nem is állt szándékában változtatni ezen az állapoton. Ezt azzal magyarázta, hogy még nem találta meg a nőt, akit neki szánt a sors, ám amikor megismerkedett Maureennal, megváltozott a véleménye. Kijelentette, hogy ő az igazi, miatta nem érdeklődött más nők iránt.

Kedves magyarázat volt, talán túlságosan is kedves, ám a szörnyű veszekedésüket megelőzően is voltak figyelmeztető jelek. Bérenger bocsánatért esdekelt ugyan, de a lány hajthatatlan maradt. Maureen óvatosan kibontotta a szalagot, és levette a dobozról a csokrot, majd felemelte a doboz tetejét. Egy leragasztott borítékot talált, benne egy kártyával. „Paschal kisasszony", olvasta. Ezt furcsának találta, mivel Bérenger Sinclair nem szólította volna így. Talán a virágüzletben írták meg a kártyát, gondolta. Kivette a selyempapírt, és döbbenten nézett a két üveglap közé elhelyezett régi, majdnem hetven centiméter hosszú, megsárgult, a széleken szakadozott iratra. Első látásra azt sem lehetett megállapítani, hogy eredeti, vagy csupán egy jól sikerült másolatról van szó. A lap háromnegyedén cirkalmas kézírású latin nyelvű szöveg állt, de Maureen nem tudott eleget ahhoz, hogy megértse. A lap alján egy kereszttel választották el a szavakat:

Előkereste a noteszát, és vízszintesen is leírta a középkori aláírást: MATILDA DEI GRACIS QUO EST „Matilda, Isten kegyelméből, aki." A betűk alatt két további szimbólum is volt: az egyik egy stilizált, hullámos szárú H betű; a másik már ismerősebb volt Maureen számára. A nyakláncához nyúlt, melyet Bérenger-től kapott a születésnapjára. Finom, gyémánttal kirakott spirális kosszarvat ábrázolt. A kos csillagjegy jelképét. Maureen március 22-én, a tavaszi napéjegyenlőség idején született, amikor a nap a halakból a kos jegybe lép. A kosszarvakat ősidők óta a tavaszi napéjegyenlőség jelképének tekintették. De mit jelenthet ez az irat? És ki küldte neki, mi célból? Kinyitotta az elegáns, dombornyomású, nyomtatott A meg egy tükörírásos E betűs monogrammal ellátott kártyát. A betűket egy hármas hurokba csomózott zsinór fogta össze. A kártyán egy kézírásos szöveg állt: Ha átkelsz a Virágok Földjén, Megérkezel az Aranyvölgybe. A szeretet könyvét keresed? Akkor itt megtalálod, amit keresel... Üdvözlégy, Ichthys! Maureen megkönnyebbülten felsóhajtott. A Mária Magdolna evangéliuma utáni kutatása is egy különös ajándékkal és egy megoldásra váró rejtéllyel kezdődött. Régóta fohászkodott útmutatásért, és most megkapta. A feladó nyilvánvalóan sokat tudott róla, ami felzaklatta, és az üzenet szinte szó szerint megegyezett azzal, amit álmában a kis Madonna közölt vele. Megborzongott. Hitte, hogy Isten végigvezeti majd a számára kijelölt ösvényen, ám az kifejezetten zavarta, hogy az ismeretlen levélíró ennyire belelát az álmaiba. Lehetséges, hogy befolyással bírt az álmaira? Egyik magyarázat sem nyerte el a tetszését. Letérdelt, s védelemért és útmutatásért fohászkodott. Szüksége is volt rá, mert hosszú, nehéz út állt előtte. Mindössze három emberrel beszélhetett erről az újabb rejtélyről, de mindannyian Európában voltak. Az első az unokatestvére, Péter Healy, a jezsuita atya, akit egy ideje áthelyeztek a Vatikánba. O lefordíthatta volna az iratot, és meglehet, hogy képes lett volna beazonosítani. Maureen lefogadta volna, hogy a feladó Péterről is tudott,

különben nem küldte volna el az értékes dokumentumot. Természetesen fel akarta hívni Pétert, bár tudta, hogy az unokatestvére rögtön aggódni kezdene. Maureen úgy döntött, előtte még nyomozgat egy kicsit. Maradt még Bérenger Sinclair és Tamara Wisdom, akik most a franciaországi Languedocban, a Pommes Bleues központjában laktak. Péterhez hasonlóan Bérenger is aggódott volna, és megpróbálta volna rábeszélni a lányt, hogy utazzon Franciaországba, hogy ott folytassa a kutatásait. Ez most nem hiányzott neki. Tammy Maureen legjobb barátnője, egyben az eretnekségben is hű társa volt. Amikor Languedocban a Magdolna-legendákat kutatták, Roland Gelis, a szelíd óriás elrabolta a csípős humorú, rendkívül okos, Los Angeles-i független filmrendezőnő szívét, és végül eljegyezték egymást. Tamara, Roland és Bérenger most a káprázatos Cháteau des Pommes Bleues-ben, a skót Sinclair család francia birtokán éltek, mely egyben a Kék Alma Társaság központjaként is szolgált. Maureen tudta, hogy ha az egyiküket felhívja, mindenki értesül róla, de remélte, hogy sikerül elérnie Tammyt a mobilján. Franciaországban még reggel hat óra volt, de most nem tétovázhatott. Hívta a számot, és már ki is csengett a telefon. - Üdvözlégy, Ichthys! - szólalt meg Tammy. Cseppet sem tűnt álmosnak a hangja. - Ti is kaptatok belőle? - Bérenger-nak címezve. Tegnap este érkezett. - Egy bizonyos Matildáról szóló régi írást? - Toszkánai Matilda őrgrófnő. - Te tudod, ki ez a Matilda? - Igen, de te is tudod. Több európai ezoterikus legendában is felbukkan a neve. Harcos királynő volt, aki fél Itálián uralkodott, de a mi szempontunkból az a legérdekesebb, hogy ő alapította meg az orvali apátságot. - Ejha - mondta Maureen. Tammy két fontos dologra is rávilágított. - Orvai... Orvai... Az Aranyvölgy, nem igaz? „Megérkezel az Aranyvölgybe." - Pontosan. Ezek szerint a kirakós fele nálad, a másik fele nálunk van. Valaki azt akarja, hogy együtt dolgozzunk. Vagyis inkább neked és Bérenger-nak kellene együtt dolgoznotok, mivel nektek címezték a csomagokat. Ez bizony lényeges. - Orvai... az orvali jóslatok... - motyogta Maureen. - Természetesen, kis Kiválasztottam - nevetett Tammy. - Úgy tűnik, valaki azt akarja, hogy Belgiumba menjünk, és járjunk utána a te személyes jóslatodnak. Mennyi idő alatt érsz ide? Maureen felsóhajtott. Már nem volt visszaút. Még fel kellett hívnia Pétert Rómában, hogy tájékoztassa az elmúlt huszonnégy óra történéseiről, majd gyorspostával el kellett küldenie neki az iratot. Az Air France-t is fel kellett hívnia, hogy lefoglaltasson egy jegyet Toulouse-ba. Franciaország... Bérenger... Éjszaka Maureen nyugtalan álomba merült, és ezúttal hosszabb, teljesebb volt a látomása. Egy férfi görnyedt a kopott asztal fölé; halkan percegett a lúdtoll. Maureen a férfi válla fölött az azúrkék fényben fürdő írásra lesett. Megbabonázta a látvány, és észre sem vette, amikor a férfi megfordult, és kilépett a lámpafénybe. Elakadt a lélegzete. Korábban is látta már egy-egy röpke pillanatra, és most azonnal felismerte. A férfi most egyenesen rá nézett. Maureen még sosem látott ilyen gyönyörű embert. Isa. Mária Magdolna ezen a néven illette evangéliumában, ezért Maureen is így emlegette. Mária Magdolnán keresztül talált rá Isára, majd a hitére. Az emberre, akit Jézusként ismert a világ. Isa oly kedvesen mosolygott Maureenra, hogy a lány úgy érezte, napfény ragyogta be. Mozdulatlanul állt, képtelen volt levenni szemét ennyi szépségről és kellemről. - A lányom vagy, akiben nagy örömömet lelem. Lágy, dallamos hangja maga volt a szeretet, és Maureen egy végtelennek tűnő pillanatig hagyta, hogy bejárja a lelkét a mennyei muzsika.

- De még nem teljesítetted a feladatod. A Názáreti Isa, az Ember Fia visszafordult az asztalhoz, melyen az írása pihent. Az oldalak felragyogtak, a betűk indigókék- és ibolyaszínben fénylettek a vastag, vászonszerű pergamenen. Maureen szólni próbált, de egyetlen hang sem hagyta el a száját. Csak nézte az előtte álló isteni lényt, aki a lapokra mutatott. - íme, A szeretet könyve. Kövesd a számodra kijelölt ösvényt, és megleled, amit keresel. Meg kell osztanod a világgal, így teljesítheted az ígéreted. A tanításunk túl soká rejtőzködött a sötétben. Ne feledd, hogy a sorsod és rendeltetésed egy és ugyanaz. Noha Isa pontosan fogalmazott, szavai rejtélyesen hatottak. Most egyenesen Maureen előtt állt, sötét tekintete valósággal megbénította. - Az idő visszatér. Ébredéskor emlékezz erre a három szóra. Álmában Maureen megpróbált minden mozzanatot az emlékezetébe vésni. - Az idő visszatér - suttogta. Isa a homlokára nyomott atyai csókkal jutalmazta igyekezetét. - Most ébredj, gyermekem. Ebben a testben kell felébredned, mert minden benne lakozik. És ne félj, mert mindig veled vagyok. Félelem nélkül járj utadon, cselekedj szeretettel. Legyetek azért ti tökéletesek. Maureen levegőért kapkodva felriadt, és felkapcsolta az éjjeli lámpát. Szíve a torkában dobogott, ahogy lekapta noteszát az éjjeliszekrényről, és mindent leírt, amire csak emlékezett. Imádkozott, hogy semmit se hagyjon ki. „A sors és az elrendelés egy és ugyanaz", írta, bár semmit sem értett belőle. Isa egy ígéretet említett, melyet teljesítenie kellett. Vajon mikor tette ezt az ígéretet? Ebben az életében, vagy tán egy másikban? Maureen nem hitt a reinkarnációban, ami tudomása szerint a keresztény tanokkal is ellentétes volt. De akkor mit jelentett? Tán a születése előtt ígért valamit? „Legyetek azért ti tökéletesek", írta. Mintha a Szentírásban is olvasta volna ezt a mondatot, de nem volt biztos benne. Úgy döntött, később megkéri Pétert, hogy értelmezze. Es ott volt még egy mondat: „Ebben a testben kell felébredned, mert minden benne lakozik." Ez biztosan nem szerepelt a Bibliában. A következő oldalra nyomtatott nagybetűkkel írta: AZ IDŐ VISSZATÉR. Elolvasta a jegyzeteit, és rájött, hogy kifelejtett egy mondatot. JOe még nem teljesítetted a feladatod", mondta Isa. Ugy tűnt, hogy Maureen munkája csak most kezdődött el igazán. Makeda, Sába királynője hatalmas kísérettel érkezett Sionba; tevekaravánjának vége a messzeségbe veszett, és fűszereket, aranyat, drágaköveket hozott ajándékba a nagy Salamon királynak. Az erényeiről és igazságszeretetéről ismert királynő híján volt minden alattomosságnak; a hazugság és álnokság ismeretlen volt a számára, így hát kertelés nélkül közölte Salamonnal jövetele okát, és megkérte, hogy válaszoljon a kérdéseire. Nem találós kérdésekkel akarta kipuhatolni a király bölcsességét, ahogyan azt egyesek állítják, hanem a lélek és szív dolgaira volt kíváncsi. Salamon válaszaiból megtudhatta, hogy ugyanabban a szellemben jöttek-e a világra, és valóban az a sorsuk, hogy testileg is egyesüljenek. Am ő is tudta, hogy feleslegesek a kérdések, mert amint a király szemébe nézett, máris biztos volt benne, hogy ők ketten egymásnak teremttettek. Salamont elvarázsolta Makeda szépsége és őszintesége. A szeméből tükröződő bölcsesség mintha a sajátja lett volna, és többé nem kételkedett a jóslatok igazságában. Hogyan is kételkedett volna, mikor a királynő a lelke másik fele volt? így amikor Makeda, Sába királynője meggyőződött Salamon kiválóságáról, birodalma határtalan szépségéről és alattvalóinak boldogságáról, ezt mondta: - Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről, azonban nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam. Nekem még a felét sem mondták el. Bölcsességed és gazdagságod felülmúlja azt a hírt, amelyet hallottam... Boldogok az embereid és boldogok azok a szolgák, akik állandóan előtted állnak és hallgatják bölcs

szavaidat. Áldott legyen Istened, az Örökkévaló, aki kedvét lelte benned, és Izrael trónjára ültetett! Mivel az Örökkévaló szereti Izraelt, azért tett királlyá téged, hogy jogot és igazságot szolgáltass... És áldott legyen a te Istened, hogy megteremtett bennünket egymásnak. Akkor Salamon teljesítette Makeda minden kívánságát. Makeda istennője a legszentebb kötelékben egyesült Salamon istenével, így El és Asera testileg is eggyé váltak. Egy teljes holdcikluson át a nászszobában maradtak, és azt mondják, ez idő alatt feltárultak a világmindenség titkai általuk. Közösen megválaszolták a rejtélyeket, melyeket az Úr meg akart osztani a világgal, azokkal, kiknek fülük van a hallásra. Salamon és Sába királynője mégsem váltak házastársakká, mert egyenlőek lévén saját királysággal és sorssal rendelkeztek. Tudták, hogy egyszer elválnak, és visszatérnek saját királyságuk kötelezettségeihez, s egyedül, újonnan megtalált bölcsességgel és erővel folytatják útjukat. Makeda több mint ezer dal megírására ihlette Salamont, ám mind közül az Énekek éneke volt a legtökéletesebb. Állítólag Salamonnak sok felesége volt, mégis csak egyetlen nő volt része a lelkének. Makeda nem az emberi, hanem Isten, a természet és szeretet törvényei szerint volt a felesége. Makeda nehéz szívvel hagyta el a szent Sion-hegyet és a szívének oly kedves királyt. A történelemben sokszor megesett, hogy az egymásnak szánt lelkek olykor összetalálkoznak, ám sorsuk mégis elválasztja őket. A szerelem egyik legnagyobb rejtélye, hogy megértjük: a szerető szíveket a körülmények, idő, távolság, élet vagy halál sem képes elszakítani egymástól, mert lélekben mindig együvé tartoznak. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. SALAMON ÉS SÁBA LEGENDÁJA ELSŐ RÉSZ, L I B R O Rosso

Vatikán, Olaszország, napjainkban - Köszönöm, Maggie. Margaret Cusack óvatosan letette a teástálcát Péter Healy atya asztalára, majd igazi ír asszonysághoz méltó módon akkurátusan kiöntötte a teát, aztán cukrot és tejet tett bele. Péter anyja tipikus vénkisasszonynak nézte volna Maggie-t, akinek egy bizonyos kor után „se saját gyermeke, se csirkéje" nem volt. Már kamaszkorában beállt házvezetőnőnek egy Mayo megyei paphoz, és amikor a munkaadóját Rómába helyezték, ő is vele tartott, és ott ragadt. Azóta ötven év telt el. Miután Bemard atya egy éve meghalt, Maggie olyannyira nélkülözhetetlenné tette magát szorgalmával és az egyház iránti hűségével, hogy végül új feladatot kerestek neki. A családjának is megírta, hogy isteni áldásban részesült, amikor az a kedves Péter atya Rómába érkezett. Éppen időben. Az, hogy fiatal és elbűvölő, ráadásul ír származású volt, tovább fokozta örömét. Maggienek nagyon hiányzott a hazája, és takarítás közben gyakran dúdolt ír balladákat. Most is ezt tette, és Péter döbbenten kapta fel a fejét az ismerős dallam hallatán, amit még a Keresztény Fivérek iskolájában tanult. -„Céad mile fáilte romhat, a Iosa, a Iosa..." - énekelte, és Maggie csodálkozva nézett rá. Üdvözlégy, Jézus, százezerszeresen. A dal arról szólt, hogy Jézust befogadjuk szívünkbe és lelkünkbe. Péter úgy emlékezett, hogy ez a zsolozsma még a kereszténység hajnalából, Szent Patrick idejéből származott. Az ír Iosa ugyanúgy hangzott, mint az Isa. - Ugye milyen szép ének, atyám? - Az bizony, Maggie. Most tűnt fel nekem, hogy mi, írek Isának mondjuk Jézus nevét. Tudta, hogy sok nyelven hívják így? - Nem tudtam, atyám. Az Isát is csak az ének miatt tudom. Sajnos már alig beszélem a nyelvet, de a dalok és versek örökké megmaradnak az ember emlékezetében. - De még mennyire, Maggie.

Az atya elhallgatott. Az asszony meggyőződéses katolikus volt, és valószínűleg nem örült volna, ha Péter elmagyarázza neki, hogy a saját evangéliumában Mária Magdolna Isának nevezte Jézust, a törvényes férjét. Maggie boldogan anyáskodott Péter felett, és amennyiben a beszélgetéseik a mindennapi témák körül forogtak, madarat lehetett fogatni vele. A házvezetőnő a vatikáni munkája mellett tagja volt a Szent Jelenés Testvériségének is, amely a Szűzanya számos jelenését népszerűsítette. Maggie-nél mindig volt néhány füzet és egy kis papírkötésű könyv, amiket szabadidejében olvasgatott. Most is kikandikált egy füzet a kötényzsebéből. - Mit olvas? - Péter kíváncsi természetű ember volt. - Szent Lucia nővér életét - mutatta meg Maggie a Lucia Santos élete és látomásai című könyvecskét. - Á, Fatima. Készülnek valamivel az évfordulóra? - Igen, atyám. Az áldott Szűzanya éppen kilencven éve jelent meg a fatimai kisgyerekek előtt, és ezt különleges ünnepséggel szeretnénk emlékezetessé tenni. Amíg Maggie kiszaladt, hogy felvegye a szomszédos szobában csörgő telefont, Péter megkóstolta a teáját. Csendre volt szüksége, hogy elgondolkodjon a Maureen-nal folytatott beszélgetésén. Egyrészt ő volt a lány egyetlen közeli rokona, másrészt lelki tanácsadójaként sokat segített a Mária Magdolna evangéliuma utáni kutatásban. Miután a franciaországi barlangban Maureen az élete kockáztatásával megszerezte az ősi tekercseket, Péter átadta őket az egyháznak. Ehhez félre kellett vezetnie Maureent és a Cháteau des Pommes Bleues-beli barátait, akik mindvégig segítettek neki és védelmezték a kalandjai során. Számtalan oka volt arra, hogy ellopja a tekercseket. Először is meggyőzte magát, hogy Maureen érdekében cselekszik, de sajnos sem a lány, sem a társai nem értettek egyet vele. Az elmúlt két évben sok munkájába került, hogy kibékítse az unokatestvérét, és nagyrész Mária Magdolnának köszönhetően sikerrel is járt. Mivel a Szűzanya többször is hangsúlyozta a megbocsátás erejét és jelentőségét, Maureen végül belátta, hogy képmutatás lenne, ha nem bocsátana meg Péternek. Az atya azonban még mindig ostorozta magát. Amikor megtalálták a tekercseket, ő volt az egyetlen, aki lefordíthatta őket, és lelke mélyéig megrázta a tartalmuk. Úgy vélte, egy ilyen iratnak okvetlenül az egyház kezében a helye, és szakértőkre kell bízni a hitelesítését, ezért haladéktalanul Rómába vitte a leleteket, és cserébe engedélyezték neki, hogy részt vegyen a vitatott evangélium körüli nyomozásban. Nyomorúságosan érezte magát a titkokkal teli, hierarchikus Vatikánban, ahol mindenki kívülállóként kezelte. Nem fogadták hősnek kijáró tisztelettel, amiért megszerezte az értékes tekercseket, sőt egyenesen eretneknek tekintették. Mivel még azelőtt lefordította az anyagot, hogy átadta volna a vatikáni hatóságoknak, problémát jelentett a felettesei számára. Nem elég, hogy betűről betűre ismerte az evangélium tartalmát, de még meg is osztotta a bestseller író unokatestvérével. Olykor úgy érezte, mintha házi őrizetben lenne, és egyetlen személy kivételével senkiben sem bízhatott. Szerencsére befolyásos szövetségesre tett szert. Éjszakánként órákig imádkozott, hogy a vatikáni tanácsnak nyíljon meg a szíve, és engedélyezzék az evangélium közzétételét. Most azonban újabb bonyodalmakkal kellett szembenéznie. Maureen ismét egy spirituális áttörés küszöbén állt. Péter megtapasztalta már ezt az állapotot, amikor sűrű egymásutánban követték egymást a profetikus álmok és az isteni közbenjárással magyarázható különös események. Két évvel korábban is egy ehhez hasonló eseménysorozat vezette el őket a Magdolna evangéliumhoz. Maureen ismét álmodott, s ezúttal maga Jézus idézett a Szentírásból. „Legyetek azért ti tökéletesek." Máté 5. Az idézet a Hegyi beszédből származott, melyben Jézus arra tanította híveit, hogy szeressék ellenségeiket és áldják azokat, akik őket átkozzák. A beszéd a kereszténység egyik legjelentősebb mérföldövének számított, de vajon mit jelenthetett Maureen álmában? Ennél furcsább volt a következő megjegyzés: „Ebben a testben kell felébredned, mert minden benne lakozik". Péter azonnal tudta, hogy a mondat a sokat vitatott apokrif iratokból származik, melyek 1945-ben, FelsőEgyiptomban kerültek elő. Biztos volt benne, hogy Fülöp evangéliumáról van szó. Tanulmányai kezdetén, még Jeruzsálemben több vitán is részt vett, melyek azt taglalták, hogy a gnosztikusok a földi életre helyezték a hang-

súlyt, és kijelentették, hogy a testünk ugyanolyan fontos, mint az élet utáni élet. Talán még fontosabb is. Az ortodox katolicizmus nyilvánvaló okokból nem támogatta ezt a felfogást, sőt egyesek kifejezetten eretnekségnek bélyegezték. Péter azt vallotta, hogy e majdnem kétezeréves leleteket érdemes komolyabb megfontolás tárgyává tenni, ám a gnoszticizmus ellenzői arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ezek a javarészt harmadik században keltezett írások Jézus után több nemzedékkel láttak napvilágot, és nem tekinthetők hiteles forrásoknak. És most Maureen ismét Jézusról álmodott, aki a Szentírásból és a gnosztikus evangéliumokból is idézett neki. Érdekes, ráadásul az előzmények tudatában rendkívüli jelentősége lehetett ezeknek az álmoknak. Továbbá ott volt a két középkori tekercs is. Péternek nem volt ideje eltöprengeni rajtuk, mert Maggie izgatottan besietett hozzá. Mindig így viselkedett, ha az egyház valamelyik magas rangú képviselője kereste Pétert. - Girolamo atya telefonált. Azt mondja, azonnal fáradjon az irodájába. Nagyon fontos. Azt mondja, DeCaro bíborosról meg egy régi kéziratról van szó.

A Szent Jelenés Testvérisége Vatikán, napjainkban Girolamo de Pazzi atya fáradt és kimerült volt, amit az egyház szolgálatában eltöltött hosszú évtizedekkel magyarázott. Sosem törődött a saját kényelmével. A Szent Jelenés Testvériségének fáradhatatlan szolgája lévén a Szűzanya jelenéseire vonatkozó látomásokkal foglalkozott. Az egyház idestova ötszáz éve igyekezett megérteni ezeket a jelenéseket, melyeket csak alapos munkát követően lehetett hitelesíteni. Most azonban egy másik üggyel is foglalkozott. Egy érdekes próféta, pontosabban prófétanő kötötte le a gondolatait. Egy olyan női családfáról volt szó, ahol a nők születésük jogán kivételes tisztaságú és erejű látomásokat tapasztaltak meg. A történelem során több névvel is illették őket, de kivétel nélkül eretnekek voltak. Magdolnáknak, pásztornőknek, fekete madonnáknak, nőpápáknak és Kiválasztottaknak nevezték őket. Girolamo atya részletesen tanulmányozta életüket, többek között a megfoghatatlan Sára-Támár és Modesta életútját is, és mindvégig választ szeretett volna kapni a kérdésére. Miért? Miért áldotta meg őket az Úr ekkora adománnyal? És mit tudtak, amire még a legszentebb férfiak sem voltak képesek? Lenézett az íróasztalán pihenő régi kéziratra, mely éjjel-nappal foglalkoztatta. Az irat egykor VIII. Orbán pápa nagy becsben tartott személyes gyűjteményét gazdagította, és egy sor jóslatot tartalmazott. A verseket francia és olasz nyelven írták, de mivel négysorosak voltak, néhány tudós Nostradamusnak, a híres francia prófétának tulajdonította őket. A Biblioteca Apostolica száz évig Nostradamus művei közé sorolta, míg Girolamo atya végül megmentette a kéziratot. Felbecsülhetetlen értékűnek tartotta, és azzal is tisztában volt, hogy nem egyetlen szerzőt illet a dicséret miatta, sőt több évszázadon is átível. A verseket többször is lefordították, mégsem sikerült megfejteni őket, mivel a négysorosok egyfajta kódban, profetikus nyelvezetben íródtak, melyeket kizárólag a beavatottak érthettek meg. Az atya nem hagyott fel a próbálkozással, és sokszor órákig, sorról sorra igyekezett megfejteni a verseket. Egy francia nyelvű, „Les temps revient" kezdetű jóslat különösen felkeltette a figyelmét. Az idő visszatér. Girolamo atya nagyot sóhajtva munkához látott. A testvériség, melyet vezetett, még a középkori Toszkánában alakult, és most ő is több százévesnek érezte magát. Sajnos nem jutott ideje pihenésre, mert egy másik iratot is át kellet néznie, ezért a jóslatokkal teli könyvet visszazárta a titkos fiókba. Izgalmas híreket akart közölni Péter Healy atyával.

Rómában Péter összebarátkozott Girolamo atyával. Maggie Cusack révén ismerkedtek meg, aki az idős pap testvériségének elkötelezett híve volt, ám most először találkoztak a testvériség belső szentélyében. Péter

sejtette, hogy hamarosan egy újabb titok tárul fel előtte, ami már meg sem lepte, mert megtanulta, hogy a Vatikán titkokra, titkok által és a titkokért épült. Az atya asztalán az a kézirat állt, amit New Yorkban kézbesítettek Maureennak. Péter nem értette, mi történt, mert ő Tomas DeCaro bíborosnak, a mentorának adta át a küldeményt. - Ülj le - mondta az atya szelíden, és Péter helyet foglalt az íróasztallal szemben elhelyezett széken. Tomasnak hoztad ezt a dokumentumot, ő pedig átadta nekem. Sajnos ő most egyházi ügyekben Siennában tartózkodik, de megbízik bennem. Jómagam is toszkán vagyok, és nyolcvan évem jelentős részét annak szenteltem, hogy a toszkán történelem és az egyház közötti kapcsolatokat kutatom. Amikor felbukkant ez a ritka lelet, a barátunk rögtön tudta, hogy értékelni fogom, és nem is tévedett. Tosz-kánai Matilda őrgrófnőről van szó. Tudod, ki ő? Péter a fejét rázta. - Mondd, hányszor jártál a Szent Péter-bazilikában? - Nem is tudom - vont vállat Péter. - Több százszor. - Akkor több százszor is elmentél Matilda grófnő mellett, ugyanis díszhelyen, a nagy barokk mester, Bernini által tervezett márványsírba temették el, alig ötven méterre az első apostoltól. - A bazilikában? - csodálkozott Péter. Nem tudott róla, hogy egyetlen nő is nyugodna a bazilikában, ráadásul ilyen kitüntetett helyen. - Miért? Girolamo atya némán nevetett. - Ez attól függ, kit kérdezel. Szerintem azért, mert istenfélő asszony volt, és egész életében bőkezűen adakozott az egyház javára, majd a halála után minden vagyonát a pápára hagyta. - Miért küldték Maureennak ezt az iratot? - Őszinte aggodalommal tölt el, hogy az illető vagy illetők névtelenek kívántak maradni, és amíg nem azonosítjuk őket, azt ajánlom, legyünk résen. - Ön szerint veszélyes lehet? - Igen - bólintott az atya. - Péter, a jezsuita rend egyik legjobb nyelvésze vagy, tehát nem kellett lefordíttatnod az iratot. Ugye tudod, mit tartalmaz? - A biztonság kedvéért hitelesíttetni akartam - bólintott Péter. - Hiteles. Ezért is aggódom. De légy nagyon óvatos, fiam. Tudom, hogy az unokatestvéred értékes ajándékot kapott, de meggyőződésem, hogy ki akarják használni. Tomas is így véli, ezért fordult hozzám. - Hogyan akarják kihasználni? - Gondolkodj, Péter. Tomas barátunk azért jött hozzám, mert egyrészt toszkán vagyok, másrészt behatóan tanulmányoztam a látnoki jelenséget, és sok éves tapasztalat mondatja velem, hogy valaki vagy látnoknak születik, vagy nem. Ezt a képességet nem lehet gyakorlással vagy tanulással elsajátítani. Ezért oly ritkák és értékesek az igazi próféták és prófétanők. Tudod, hogy az unokatestvéred egyfajta híresség itt nálunk. Péter mosolygott. Maureen nagy hírnévre tett szert a Vatikán falain belül, hiszen eretnek, renegát, sőt nő lévén senki sem tételezett fel róla ilyen képességet, ugyanakkor nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Végül is az álmai és a látomásai nyomán a kereszténység egyik legnagyobb felfedezésére tett szert. - Mindegy, mit mondanak az egyházi vezetők, mert kétségtelen tény, hogy az unokatestvéred páratlan képességekkel bír. Engem azonban nyugtalanít, hogy valaki az ő segítségével akarja megtalálni az iratban említett könyvet, és amint megtalálja, kötve hiszem, hogy megengedik neki, hogy nyilvánosságra hozza a létezését. Ezért rendkívül óvatosnak kell lennetek. Az idős pap lehunyta a szemét, és oly hosszan hallgatott, hogy Péter már azt hitte, elaludt. Amikor végül felnézett, a tekintete tisztán ragyogott. - Péter, kérlek, tájékoztass mindenről, amit az unokatestvéred tesz az iratra vonatkozóan, és természetesen azt is tudni akarom, hogy kapcsolatba lép-e vele ez a... forrás, ígérem, a saját érdekében van szükség erre. És a tiédben. Péter megígérte, hogy így tesz. Megijesztették az atya szavai, és alig várta, hogy felhívja Maureent, aki bármelyik percben Franciaországba érkezhetett. - Most menj Isten hírével, fiam. És kívánom, hogy az áldott Szűzanya kísérjen utadon.

HARMADIK

FEJEZET

Languedoc, Franciaország, napjainkban Ahogy közeledtek az úti céljuk felé, Maureen egyre feszültebb lett. A több mint egyórás úton sikerült megbeszélnie Tammyval az elmúlt napok eseményeit, és különböző elméleteket gyártottak az iratok eredetét illetően. - Bérenger-t nagyon nyugtalanítja ez az egész - magyarázta Tammy. - Tudod, milyen... nem szereti, ha nem ő irányíthatja a dolgokat, és fogalma sincs, ki mozgatja a szálakat. - Engem is aggaszt, hogy túl sokat tud rólunk. Sőt, az álmaimat is ismerik, amire végképp nem találok magyarázatot. - Nagyon baljósnak tűnik. - Köszönöm a bátorítást. Az utóbbi napokban tapasztalt megmagyarázhatatlan események nélkül is nagyon felzaklatta az ismerős arques-i táj látványa. Itt történt, hogy minden képzeletet felülmúló kalandok után megtalálták Magdolna evangéliumát, de Bérenger Sinclair is itt lakott, ami további bonyodalmakhoz vezetett. Tammy tudta, hogy a barátnője imádja Montsegurt, ezért tett egy kitérőt, és megebédeltek. A környék fontos spirituális múlttal rendelkezett; itt voltak a katárok utolsó állásai, ahol elszántan védték magukat az egyház katonáival szemben. 1243 végén az inkvizíció idestova ötven éve üldözte a katárokat. Egész városokat mészároltak le, míg az utcákon szó szerint patakokban folyt az ártatlanok vére. Montsegur volt az egyik utolsó erődítményük, ahol majdnem fél évig sikerült kitartaniuk. A kastély alig hetvenöt kilométerrel volt az arques-i Cháteau des Pommes Bleues-től. A languedoci legendák szerint négy katár elmenekült Montsegurból. A társaikat két nappal később elfogták, és máglyára küldték. Az egyik túlélő La Paschalina, azaz „a kis Húsvéti Bárány" nevű kislány értékes tárgyat, A szeretet könyvét kötözte a testére. Kulcsfontosságú szerepet játszott a népe legbecsesebb kincsének megőrzésében. O volt Maureen egyik felmenője, a Paschal név is tőle származott. Amikor elhagyták a hegyi erődítmény romjait, Maureen suttogva köszönetet mondott bátor ősének. Tammy is imádkozott az 1244. március 16-án tűzhalált halt mártírok lelkéért. Couizából Arques felé kanyarodtak, amikor Maureen mobiltelefonjának csörgése megzavarta a beszélgetésüket. A kijelzőt látva nagyon megörült: Péter kereste Rómából. - Fontos infóm van. Egyedül vagy? - Nem, Tammyval a cháteau felé tartunk. Péter bosszankodva felsóhajtott, majd megköszörülte a torkát. - Jól van. A küldeményről van szó. Ezerhetvenegyben kelt, és Matilda toszkán grófnő aláírását viseli. - Mi áll benne? - Matilda grófnő igen mérgesen és dölyfösen követeli vissza „a rendkívül értékes vörös könyvet", és azzal fenyegetőzik, hogy személyesen vezeti a seregét, sőt egyenesen „szent háborút" indít a saját férje ellen, akit nyilvánvalóan semmibe vesz. - Egy értékes vörös könyv? Istenem, ez A szeretet könyve, ugye? - Igen, én is azt hiszem, vagy legalábbis egy másolata. Matilda azt írja, hogy a könyvet haladéktalanul adják át egy bizonyos Patriciónak, aki az... orvali kolostor apátja. Maureen, ez nagyon fontos, mert ez lehet az egyetlen hivatalos bizonyíték a könyv létezésére. - És utoljára Orvaiban volt. Holnap odamegyünk.

- Maureen, légy nagyon óvatos - szakította félbe Péter. - Azt hiszem, nagyon veszélyes. Hívj vissza később, ha egyedül vagy, mert még mondanom kell valamit. - Rendben. - Maureent bosszantotta, hogy az unokatestvére Tammy miatt nem akart elmondani mindent. Elhatározta, hogy megpróbálja kibékíteni őket, mert mindenkire szüksége volt, és ha újból együtt akarnak dolgozni, meg kellett tanulniuk bízni egymásban. Végül is A szeretet könyvét akarták megkeresni, ezért legfőbb ideje volt a megbocsátásnak. Tammy a távirányító segítségével kinyitotta a kaput, majd behajtottak a pazar cháteau elé. Maureennak elakadt a lélegzete a látványtól; már el is felejtette, milyen hatalmas és gyönyörű az épület. Alig két hetet töltött itt, most mégis úgy érezte magát, mint aki hazajön. Imádta ezt a helyet és lakóit. Amint megálltak, kitárult az ajtó, és az óriási termetű Roland vigyorogva kilépett, majd felkapta Tammyt, aki mély, torokhangon nevetett, amit a férfi úgy szeretett. Aztán Maureenra való tekintettel visszafogottan megcsókolta szerelmét, majd a vendéghez ment, megfogta a kezét és európai módra mindkét arcán megpuszilta. - Nagyon boldogok vagyunk, hogy visszatért hozzánk, úrnőm. Roland számára Maureen több volt, mint egyszerű barát vagy vendég. Díszvendégként bánt vele, mert óriási dolgot tett a népéért. Elvégre ő volt az a nő, aki megtalálta a Magdolna evangéliumot, és erre egyetlen halandó sem lett volna képes, ezért a legmélyebb nagyrabecsülésre volt érdemes. Maureen megölelte a szelíd óriást, és kitört belőle a sírás. Hazaért. Bérenger Sinclair látta, amikor megérkezett a kocsi. Félt és zaklatott volt, mert nem tudta, hogyan fog reagálni Maureen. Nem jött le azonnal az üdvözlésére, inkább várt egy keveset, míg Roland és a környezet felkészíti a viszontlátásra. Egyikük sem számított rá, hogy ennyire felkavaró lesz a találkozás. Roland és Tammy bekísérte Maureent a kedvenc szobájába, ahol nyugodtan előkészülhetett a vacsorához. A pompás, bíbor bársonnyal borított, királynőhöz méltó hálószoba Ribera: „Magdolna a sivatagban" című festményéről kapta a nevét, mely az egész falat uralta. Több kristályvázában is fehér Casablanca-liliomok illatoztak. Egy órával később halkan bekopogtak. Maureen már felöltötte estélyi ruháját, és sírástól elkenődött sminkjét is rendbe hozta. Kinyitotta az ajtót, és megdermedt. A magas, jóképű Bérenger Sinclair az ajtófélfának támaszkodott, és oly kedvesen mosolygott, hogy Maureen már nem is tudta, miért kellett olyan engesztelhetetlen idiótaként viselkednie. A következő pillanatban már mindenről megfeledkezve a férfi karjaiban volt. Majdnem elkéstek a vacsoráról, de végül Maureen észbe kapott, és megállt parancsolt a szenvedélyes ölelkezésüknek. Bérenger tökéletes úriemberként viselkedett, még akkor is, amikor fél kézzel hátrasimította szénfekete, selymes haját. Vonakodva beleegyezett, hogy lemenjenek az ebédlőbe, így egy ideig nem lehettek kettesben Maureennal. Maureen visszatért, és egyelőre ennyivel is beérte. Vacsora közben a többiek arról faggatták Maureent, hogy hogyan telt az élete a könyv megjelenése óta, és ő szívesen válaszolt. Megnyugodott a három ember társaságában, akikben maradéktalanul megbízott. Nekik is sok meséinivalójuk akadt, és a desszertnél már A szeretet könyvét övező legendákra, valamint arra terelődött a szó, hogy hogyan őrizhették meg Languedoc ban. - A szeretet könyve Jézus evangéliuma - magyarázta Bérenger. - Az ő igaz tanításait tartalmazza, a legtisztább formában. Példabeszédek, imák, parancsolatok. Minden benne van, amire nekünk, embereknek szükségünk lehet, hogy a szeretet révén rátaláljunk Istenre. - Minden, amit tudnunk kell, hogy tökéletesek legyünk - tette hozzá Roland. - A katár hagyomány szerint ezeket a tanításokat perfecti-nek, vagy franciául parfait-nak nevezték. Ez nem azonos a mai értelemben vett tökéletességgel. Azt jelenti, hogy az emberek teljes mértékben szeretetben, minden ítélkezéstől mentesen éltek.

Jézus tanításainak is ez a célja. Ha szerető lényekké válunk, az életünket fokozatosan átitatja a szeretet. A mennyei atyánk is ezt akarja. Maureen egy pillanatig csendben volt. A két férfi még nem tudott az álmáról, de mintha olvastak volna a gondolataiban. - Legyetek azért ti tökéletesek. - Pontosan - felelte Bérenger. - Szerencsére a tanítások egy része, például Máté evangéliuma, a teljes Hegyi beszéd, és vele a Miatyánk is bekerült az egyszerűsített evangéliumok közé. - Egy pillanat - mondta Maureen. - Tudjuk, hogy Jézus még életében megírta ezeket, majd átadta őket Mária Magdolnának, aki nemcsak a felesége, hanem tanítóként és papként is az utódja volt. És tudjuk, hogy több példány is van belőle, mert Magdolna egy Fülöp által írt evangéliumról is említést tesz. De az eredeti, amit Isa a saját kezével írt, itt van valahol. - Kiváló. Magdolna a gyermekeivel és maroknyi hűséges követőjével megérkezik Franciaországba, és magával hozza A szeretet könyvét. Először Marseille-ben tanít belőle, később meg Languedocba jön. Ez a hely, ahol élünk, Arques, szent föld, mert a legenda szerint Magdolna épített egy iskolát, ahol teljesítette a küldetését. Ha úgy tetszik, itt volt az első missziója. Arques jelentette számukra az új frigyládát, mert idehozták Jézus szavait, és a falu alkalmas helynek bizonyult erre. Olyan volt, akár egy bárka. Sajnos a Magdolna tiszteletére emelt emlékműveket már régen elpusztították. Tudjuk, hogy azzal a szándékkal tették, hogy az ittléte minden nyomát eltöröljék. Maureen tudta, de újságíró lévén egy pillanatig az ördög ügyvédjét játszotta. - A kétkedők most azt kérdeznék, hogy miként lehetett megsemmisíteni valamit, ami ennyire fontos az emberiség történetében. Az elmúlt kétezer év egyik legjobban őrzött titkáról van szó. Hogyhogy senki sem tudott a létezéséről? - Mert lemészárolták a népünket, hogy senki se tudjon rólunk - felelte Roland szenvedélyesen. - Az egyház szemében nagyon veszélyes Jézus kézirata, különösen így, hogy teljesen ellentétes mindazzal, amit hirdettek - tette hozzá Bérenger. - De nem szerezték meg. Legalábbis Montsegurban nem - felelte Maureen. - Nem, mert az ön egyik őse biztonságba helyezte A szeretet könyvét - mondta Roland. - Legalábbis egy időre, de mára már nem maradt semmi nyoma. -A katárokat megtizedelte az egyház - mondta Bérenger. - A túlélők szétszóródtak Európában, és ezzel eltűntek a nyomok. - Azért néhányan mégis életben maradtak - nézett Maureen Roland-ra. - Az ön családja is megmenekült a montseguri mészárlást követően. Az én ősöm is. Nem tettek semmit, hogy megőrizzék a könyvet? - De igen, csak nem beszélhettek róla. A katárok még a mészárlás előtt sem beszéltek nyíltan A szeretet könyvkői. Minden okuk megvolt rá. - Tehát a katárok a hallgatásukkal védték a könyvet -mutatott rá Bérenger egy fontos dologra. - Az egyház pedig senkit sem akart életben hagyni, aki tudott a hollétéről és a tartalmáról, ezért kiirtották őket. - Igen - bólintott Maureen. - Szóval az utolsó ismert hely, ahol... - Hivatalosan Montsegur volt - mondta Roland. -Noha a legenda szerint az ön őse, La Paschalina ÉszakSpanyolországba vitte, ahol a montserrati Miasszonyunkkolostorban helyezték el. Hogy utána mi történt... csak találgatni tudunk. - Azt is tudjuk, hogy a történelem során több másolat is készült Jézus igazi könyvéről - jegyezte meg Bérenger. - Ez érdekes, mert ha az eredeti el is veszett, lennie kell valahol legalább egy másolatnak. - Szerinted elveszett? A társaság elhallgatott. Végül Roland törte meg a csendet: - Valahol Rómában van. Annyira meg akarták szerezni a könyvet, hogy népirtást is hajlandók voltak elkövetni érte. Az egyház nem adta fel egykönnyen, és az inkvizíció könyörtelenül kutatott utána. Azonban valami azt súgja, hogy mégsem veszett el. Ha ismét álmodik róla, és valaki megpróbál kapcsolatot teremteni önnel... talán mégis létezik egy másolat a könyvről, amit megkereshetünk. Ez új reménnyel kecsegtet bennünket. Vacsora után a társaság bevette magát Bérenger gazdag könyvtárába, ahol a titokzatos Matildáról próbáltak anyagot gyűjteni. Maureen másnap reggel Orvaiba akart utazni, ezért minden információra szüksége volt.

Bérenger könyvtára az európai művészetről és történelemről szóló ritka könyvek tárháza volt. Most mindenki lelkesen forgatta a középkori köteteket, hátha találnak valamit a tosz-kán grófnőről. Néhány latin és olasz műben említést tettek róla, ám Péter nélkül nem mentek sokra velük. Maureen belelapozott egy Gianlorenzo Berniniről szóló tizennyolcadik századi brit kötetbe, és izgatottan felkiáltott. - Ezt nézzétek! „Ezerhatszázharmincötben VIII. Orbán pápa indítványozta, hogy hantolják ki canossai Matilda grófnő földi maradványait a San Benedetto de Pó-i kolostorban, ahol ötszáz évig nyugodott, és szállítsák Rómába. A mantuai kolostor szerzetesei nem voltak hajlandók megzavarni Matilda nyugalmát, mert úgy vélték, ezzel megszegik a grófnő utolsó földi kívánságát, miszerint az örökkévalóságig a gyermekkori otthona közelében óhajt nyugodni." - „Amikor azonban megépítették a Szent Péter-kated-rálist, a pápa megbízta Berninit, hogy alkosson egy csodás márvány sírhelyet és emlékművet a toszkán grófnő számára. Utána olyan jelentős pénzösszeggel vesztegette meg az apátot, amiből a kolostor hosszú évtizedekig jótékonykodhatott Matilda nevében. Az apát azonban félt elárulni a többi szerzetesnek, hogy mire készül, nehogy fellázadjanak ellene, ezért néhány pap, akiket a pápa személyesen választott ki erre a feladatra, az éjszaka leple alatt, tolvaj módjára feltörte a grófnő alabástrom sírhelyét." Maureen elhallgatott egy pillanatra. - Mi a baj, Maureen? - nézett rá Bérenger. A lányt nagyon megrázta valami. Maureen felpillantott, majd sóhajtott, és folytatta az olvasást: - „Egy arany- és ezüstszínű selyembe burkolt, tökéletesen ép csontvázat találtak. Noha a középkori legendákban amazonként ábrázolták Matildát, a maradványok egy szokatlanul apró termetű, majdnem teljesen ép fögsorú nőre utaltak. Rendkívüli látványt nyújtottak a koponyájára tapadó hosszú, arany-vörös hajtincsek. A papok elégedetten emelték ki a koporsó tartalmát, és még pirkadat előtt visszatértek Rómába. Matilda, a toszkán őrgrófnő volt az első nő, akit a Szent Péter-bazilika szívében temettek el". - Ejha - szólalt meg Tammy. - Úgy tűnik, Matildánk aprócska, vörös hajú hölgy volt, ami a legendás Magdolna vérvonalra utal. A maga idejében ő is Kiválasztott lehetett. Maureen hátradőlt a székén. Érdekes információkra bukkant, melyek még az álmában látott halra is magyarázatot adhattak. Ezért akart hát olyan sürgősen Orvaiba utazni. - Még mindig nem tudjuk, hogy miért akarta VIII. Orbán megszerezni Matilda csontjait. Bérenger-nak volt egy elmélete. - Lehetséges, hogy azt hitte, az őrgrófnőt egy fontos kézirattal együtt temették el, ezért egy mondvacsinált indokkal felnyittatta a koporsóját. A szeretet könyvét kereste, vagy valami mást? Miért kellett ennyire titkolózniuk? Maureennak eszébe jutott valami. - Amikor eltemették, egy kéziratot is elhelyeztek a koporsójában. Olyan információt vagy bizonyítékot, amit a pápa meg akart szerezni. Későre járt, és másnap korán kellett kelniük. Maureent kimerítette az utazás és a viszontlátás, ezért elköszönt a többiektől és felment a hálószobájába. Bérenger látta, hogy fáradt, ezért gyengéden megcsókolta, és hosszan a szemébe nézett, majd kelletlenül elengedte. Maureen hálás volt, amiért a férfi nem akarta elkísérni őket Orvaiba, ahova Tammyval kettesben akart elmenni. Az előtte álló feladatra akart összpontosítani, és a Bérénger-hoz fűződő bonyolult kapcsolata csak összezavarta volna. Úgy tervezte, hogy miután visszatér Belgiumból, rendezi soraikat. A Mi Urunk és Asszonyunk lánya, a Sára-Támár néven ismert hercegnő felnőtt a feladatához. Benne is megvoltak a szülei nagyszerű tulajdonságai, és hamarosan Gallia népének vezetője lett. Állítólag ugyanolyan szép volt, mint az édesanyja, és apjához hasonlóan kezének egyetlen érintésével képes volt meggyógyítani a szenvedőket. Születésekor azt állították, hogy Isten annyira örömét leli benne, hogy az édesapja bölcsőjében ringatták. Amikor nővé érett, gyakran transzba esett, és olyankor rigmusokban és versekben beszélt, és ezek a jóslatok sorra beteljesültek. A Szent Család krónikásai szorgalmasan feljegyezték a próféciáit, amiknek egy része a jövő gyermekeire vonatkozik.

A történelem nem emlékszik rá, ahogyan a Tanítás szerint élőkre sem, akik állandó üldöztetésnek voltak kitéve. Ezért halála napjáig titokban kellett tanítania. Sára-Támárnak sok gyermeke született. Egyesek Galliában maradtak, mások Rómába és Toszkánába jöttek, hogy megkeressék testvéreiket, és az üldöztetések közepette biztonságos közösségeket hozzanak létre, és terjesszék a szeretet szavát. Barbara és Margit, Orsolya és Lucia szentek legendáit olvasva tudni fogják, mivé lett Sára-Támár öröksége. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. Sára – Támár, A Prófétanő legendája

A belga határ, napjainkban Tammy és Maureen átkelt a belga határon, majd az ardennes-i erdőn keresztül Orval félé haladtak, ahol még 1070-ben Matilda saját kezűleg tette le a kolostor alapjait. Ragyogó nyári nap volt, és Maureen előre örült a rájuk váró kalandoknak. Néhányszor eszébe jutott, hogy még nem hívta vissza Pétert, de az unokatestvére ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor telefonáljon, ha egyedül van, de eddig mindig volt valaki körülötte. Most megfogadta, hogy Orvalban tesz egy rövid sétát, és beszél Péterrel. Tammy biztosan megérti majd. Útközben a rejtélyes toszkán grófnőről beszélgettek. - Azt hiszem, azért nem találunk olyan sok angol nyelvű információt Matildáról, mert ezer évvel ezelőtt élt jegyezte meg Tammy. - Másrészt azért, mert nő volt, így a korabeli krónikások fel sem jegyezték a tetteit - tette hozzá Maureen. - Most már tudjuk, hogy az orvali jóslat, azaz a te Kiválasztott jóslatod egy sor olyan kézirat része, melyeket évszázadokon keresztül az itteni kolostorban őriztek. Egy sokkal nagyobb, Mária Magdolna idejéből származó jóslatgyűjtemény részét képezték, és teljesen nyomuk veszett. Kivéve azokat, melyeket a katárok és más eretnekek szájhagyomány útján hagytak örökül a következő nemzedékek számra. - És ezeket a jóslatokat feltehetően Mária Magdolna és Jézus lánya, a Sára-Támárként ismert kis prófétanő írta. Ezeket a jóslatokat lopta el Nostradamus, melyek a híres művei alapját képezik? - Igen. Tudjuk, hogy Nostradamus Orvalban és más belga apátságokban is tanult, és amikor távozott, állítólag eltűnt néhány kézirat. Aztán hirtelen ta-da! Egy reggel felébredt, és kiadta a jóslatait. Látod, a reneszánsz korban is létezett plágium. - Azt hiszed? - Miért, te nem? - Nem tudom - vont vállat Maureen. Valami azt súgja, hogy Nostradamus nem véletlenül tartózkodott Orvalban. Talán ő is közénk tartozott. Talán... Maureen elhallgatott, amikor meglátta az Orvalt jelző táblát, és megcsodálta a tájat. Aztán Tammy váratlanul a fékre taposott, és elkerekedett szemmel nézték az eléjük táruló látványt. Ha az orvali apátság építői el akarták kápráztatni az odalátogató zarándokokat, elérték céljukat. A múlt században végzett felújítási munkálatok során modern homlokzattal gazdagították az épületet, mely elé egy többemeletnyi magas, deco stílusú madonnát és gyermekét ábrázoló szobrot is elhelyeztek. Nem véletlenül tették, ugyanis a hely egykor a Notre Dame d'Orval nevet viselte. A monumentális, modern külső semmit sem árult el a mögötte elterülő ezeréves romokból. A belépőjegyeket árusító kislány egy-egy angol nyelvű füzetet is a kezükbe nyomott. Nyakában az Orvalt jelképező aranyhalat viselte, melynek szájában egy jegygyűrű volt. Estére Maureenék több helyen, például sörösüvegeken, sajtokon, ajándéktárgyakon és kávézók cégérein is látták ezt a jelképet. Üdvözlégy, Ichthys - súgta oda Tammy a barátnőjének. Az Ichthys a kora kereszténység idején Jézust szimbolizáló halra vonatkozott. - Tudod, ez is olyan hal, amilyent manapság a gépkocsik hátára szoktak ragasztani. - Anagramma - bólintott Maureen. Péter elmagyarázta, hogy az Ychthys görög betűket jelképez, melyeknek a jelentése Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó. Ióta, chí, théta, üpszilon, szigma. És a szó jelentése „hal". Ezért

feltételezhetjük, hogy az „Üdvözlégy, Ichthys" Jézusra vonatkozik, sőt valamilyen görög legendára is utal. Ez a hal mindkét nyomunkon szerepel, tehát üzenni akar valamit. Bementek a romos apátságba, és közben Tammy beleolvasott a füzetkébe. - Ezt hallgasd meg! Azt írja, hogy Matilda nevezte el Orvainak az apátságot és környékét. Amikor bejárta Lotaringiai, egyszer megállt az erdőben, hogy felfrissüljön egy forrásnál, és akkor az arany jegygyűrűje lecsúszott az ujjáról és beleesett a kútba. Mielőtt még észbekapott volna, a vízből kiugrott egy arany pisztráng, szájában a grófnő gyűrűjével. Matilda elvette a gyűrűt a haltól, és felkiáltott: „Ez valóban egy Aranyvölgy!" A helyet azóta is Or-Válnak, azaz Aranyvölgynek hívják. Szólj, ha már hallottad valahol ezt a történetet. Maureen elképedve csóválta a fejét. New Yorkban, a szállodában Matildáról és Orvairól álmodott, és utána megkapta a grófnőről szóló kéziratot. Itt megtalálod, amit keresel. Istenem, add, hogy így legyen, gondolta. - Állítólag miután Matilda találkozott a hallal, azonnal elrendelte, hogy kolostort építsenek ezen a helyen örök hálája jeléül, amiért visszakapta a gyűrűjét. - Nem hiszem, hogy olyan nagy becsben tartotta volna a jegygyűrűjét, hiszen tudjuk, hogy seregekkel akart a gyűlölt férje ellen menni. - Az csak egy allegória - jelentette ki Maureen. - Nyilvánvaló. .. itt van valahol szem előtt... Amik befordultak a sarkon a romok közé, Maureen megtorpant. Minden ugyanolyan volt, mint az álmában. A gótikus ívek, a hatszirmú kőrózsát ábrázoló ablakkeret. Gyanította, hogy a hat sziromnak is van valami jelentősége, de egyelőre nem foglalkozott vele. Még a fák ágai között is ugyanúgy szűrődött át a fény, mint a látomásában. - Ez az. Pontosan. Gyere, meg kell találnunk. Maureen karon ragadta Tammyt, és futásnak eredtek a romok között. Ugyanúgy haladtak, mint az álmában, majd átmentek az omladékos ajtón. A falmélyedésben megtalálták a bájos kis madonnát. - Itt van. Maureen lassan, áhítatosan lépkedett. A szobor sokkal szebb volt, mint a látomásában. Arca különleges és jellegzetes volt; nagy szeme és magas homloka intelligenciáról és ártatlanságról árulkodott. Nagyon fiatal volt, aligha lehetett elhinni, hogy ő volt a kisded édesanyja. Maureen némán nézte, míg Tammy suttogva megtörte a csendet: - Mit mondott az álmodban? - Azt, hogy „Nem az vagyok, akinek hiszel". - Akkor ki ő? Maureen mosolygott. Különös lelki közösséget érzett a kislánnyal. Mintha egy régi barátnőjét látta volna viszont. - Sára-Támár, és a kisded az öccse, a kis Jesua. Matilda a családja tiszteletére építtette ezt a helyet. És kinek a próféciáit őrizték itt? Sára-Támárét. Ez a szobor is őt ábrázolja. - Térjünk csak vissza ahhoz az allegóriához - mondta Tammy. - Jól van. Lássuk a történetet - gondolkodott Maureen hangosan. - Egy hal, ami Jézust - az Ichthyst jelképezi, kiugrik a kútból. Valójában Jézus is példabeszédek segítségével tanított, és a történetei tele voltak jelképekkel. - Pontosan! A kút a titkos tudás szimbóluma, és a halunk egy jegygyűrűt tart a szájában. Nézz körül, mindenütt ezt látod. Jézus, az ichthys előjön a titkok mélyéről, hogy megmutassa a világnak az esküvői gyűrűjét. A történet minden változata jegygyűrűre utal, és a helyek mind Matilda kezében vannak, mivel ő megbízható, és megvédelmezi őket. Kézenfekvő. És ez a hely azért Aranyvölgy, mert a tudás, amit ez a család őrzött, az aranynál is értékesebb. Az egész történet egy allegória, melyből kiderül, mit tudott Matilda, és hogyan őrizte mindezt. - Igen - bólintott Tammy. - A vérvonalra vonatkozó legendák is kódok, szimbólumok segítségével maradtak fenn, hiszen mindenki halállal lakolt, ha nyíltan beszélt róluk. - A művészet megmenti a világot... és most nemcsak a festészetről, hanem építészetről, irodalomról és szobrászatról is beszélünk.

A következő sarkon túl egy régi, kővel kirakott széles kúthoz, a kis tábla szerint a „fountaine Mathilde"-hoz értek. Matilda kútja. Maureen a jobb kezével eltakarta a jeruzsálemi gyűrűjét. Varázshal ide vagy oda, nem akarta elveszíteni, mint az álmában. Minden olyan békés, nyugodt volt. Az Ardennes mélyén fakadó kis forrás szelíden csobogva táplálta a kút vizét. Maureent az írországi szent kutakra emlékeztette, melyeket a kereszténység előtti időben az isteneknek és istennőknek ajánlottak fel. Orvaiban érezhető volt a tiszta, erőteljes női energia, és Maureen azonnal beleszeretett a természetes szépségű tájba. Szeretett volna többet is megtudni a rejtélyes Matildáról, aki közel ezer évvel korábban egy egész közösséget hozott létre ezen a helyen. Tammy belenézett a kútba. - A tükörképedben megtalálod, akit keresel. Maureen odaállt melléje, és alig hitt a szemének, amikor egy harmadik arcot is megpillantott a vízben. Ugyanolyan volt, mint a kis szobormadonnáé, ám ez egy húsvér gyermek volt. Maureen és Tammy megfordult. Mögöttük egy éterien gyönyörű kislány állt. A szoborhoz hasonlóan ő is nagyon egyszerű ruhában volt, és gyönyörű, aranyvörös haját két copfba fonta. Kezét hátratette, mint aki meglepetést rejteget. - Bonjour - szólalt meg Maureen. A kislány válasz helyett izgatottan kuncogott; pontosan úgy, mint Maureen látomásában. Aztán elővett egy vászontáskát, melyben láthatóan egy nagy könyv lapult. Nagy szeme csillogott, amikor mosolyogva átadta a táskát Maureennak, majd sarkon fordult, és szó nélkül elszaladt. Tammy körülnézett, hogy látta-e őket valaki, de egyedül voltak. - Mi van a táskában? Maureen kinyitotta, és belenéztek. Nem akarták felhívni magukra a figyelmet, ám amint megpillantották a vörös bőrbe kötött régi könyvet, rögtön tudták, hogy páratlan kincsre bukkantak. A két nő kisietett az apátságból; alig várták, hogy beüljenek Tammy kocsijába, és belelapozzanak a vörös könyvre. Tammynak már a kezében volt a kulcs, de megtorpant. Érezte, hogy baj van. A kocsi a bal oldalára dőlt. Amikor közelebb mentek, látták, hogy a bal első- és hátsó kerekek laposak. Maureen lekuporodott, hogy megnézze őket. Valaki mély X-eket vágott a gumikba. Ez nem volt véletlen, mert az X betűt évszázadok óta az eretnekség jelképeként használták. A katár gnosztikusok a megvilágosodás emblémájaként használták. A katár kastélyokon és az üldöztetések idején menedéket nyújtó régi barlangok bejárata fölött is látni lehetett a kőbe vésett X-et, amivel azt jelezték, hogy gnosztikus tanítók munkálkodnak azon a helyen, és a mennybe jut mindenki, aki magáévá teszi igaz tanaikat. Később, a reneszánsz művészetben a mesterek, akik rokonszenveztek ezekkel az eretnekekkel, gyakran rejtettek el X formákat a festményeikben. Az isteni igazság jelképe volt ez. Ebben az esetben ellenséges szándékkal használták a gnosztikus X-et. A két nő annyira elmerülten nézegette a lapos gumikat, hogy meg sem hallották a feléjük közelítő lépteket. - Álljanak fel. Lassan - szólalt meg egy lágy, ugyanakkor fenyegető hang. Maureen engedelmeskedett, és amikor kissé megfordult, egy nagyon magas, fekete dzsekis, sötét napszemüveges férfit látott. Egy csuklya volt a fején, és csak a szájánál volt egy kivágás. Tammy önkéntelenül felsikoltott, amikor megérezte a fegyver csövét a lapockái között. - Nem mondom többször - förmedt Maureenra. Idegen kisejtéssel beszélt angolul. A lány próbálta megjegyezni a hangját, hogy később azonosíthassa. Furcsa, európai kiejtés volt, s tudta, hogy nem felejti el. Adja ide a táskát, különben azonnal golyót eresztek a barátnője szívébe, és aztán maga következik. Kihalt volt a környék. Orvai egy erdő közepén terült el, és senki sem hallatta őket. Maureen engedelmesen átadta a táskát a férfinak, és imádkozott, hogy ne bántsa őket. A férfi kikapta a kezéből a táskát. - És most üljenek be a kocsiba, és maradjanak ott. Harminc percig ne mozduljanak. Nézzenek fel oda - mutatott egy közeli dombra. -Az egyik emberem egy fáról figyeli magukat, és

ha egyetlen másodperccel is korábban mozdulnak meg, azonnal lőni fog. Higgyék el, nem szokta eltéveszteni a célpontjait. Megértették? - Mozgást láttak a dombon. A támadójuk nem blöffölt. Maureen és Tammy vadul dobogó szívvel beszállt a kocsiba. Amint becsukták az ajtókat, a férfi besietett az erdőbe.

Eletük leghosszabb harminc perce volt ez. A két nő imádkozott, és suttogva megbeszélte a történteket. A biztonság kedvéért egy ideig még a kocsiban maradtak, majd visszatértek az apátságba. A bájos jegyárus lány közölte velük, hogy éjszakára bezárnak, de akkor Tammy elpanaszolta neki, hogy valaki megrongálta az autójukat. A fegyveres férfiról és a rablásról nem tett említést, mert abban reménykedtek, hogy a kolostorban tölthetik az éjszakát, és a csuklyás, fegyveres támadók elől menekülő zarándokok nem voltak éppen kívánatos vendégek. Bölcs döntés volt. A szegény belga kislányt már a gépkocsi megrongálása is annyira felzaklatta, hogy majdnem elsírta magát. Marco testvér, egy fiatal szerzetes keresett egy szobát a két nőnek, majd telefonált egy florenville-i szerelőműhelybe, hogy javítsák meg a kocsit. A szerzetesek őszintén aggódtak miattuk, és Maureenék hamarosan biztonságban érezték magukat. Érezni vélték Matilda gondoskodó jelenlétét. Marco testvér meghívta őket, hogy vacsorázzanak a szerzetesekkel, de őket túlságosan megviselte a megrázkódtatás, ezért inkább felmentek a szobájukba. Akkor Marco összecsomagolt nekik egy kis kenyeret, sajtot, valamint egy üveg aranyhalas címkéjű sört. A sajátságos szerzetesi szoba makulátlanul tiszta volt. Mindössze két ágy, egy éjjeliszekrény és egy mosdó állt benne, de Maureen hálás volt érte. Sürgősen beszélnie kellett Péterrel. Vajon ki volt a támadójuk? Es milyen könyv volt az, amit elvett tőlük? Maureen rosszul volt a gondolattól, hogy néhány röpke percre az emberiség egyik legértékesebb kincsét tartotta a kezében, és most elvesztette. Amikor Tammy kiment zuhanyozni, felhívta Pétert a mobiltelefonján. Az unokatestvére a római lakásában volt. Nagyon feldúlta Maureen beszámolója. - Nem megmondtam, hogy hívj vissza, mert fontos? Figyelmeztetni akartalak! Tudtam, hogy veszélyben vagytok! Maureen fáradt és ingerült volt. - Elmondhattad volna. Megbízom Tammyban, és ha baja esett volna... - Nem fejezte be a mondatot, mert jól tudta, hogy Péter mindenképpen önmagát okolta volna, ha ő vagy a barátnője megsérült volna. -Sajnálom... nagyon sajnálom. És örülök, hogy jól vagytok. Maureen, holnap reggel szállj fel egy gépre, és gyere el Rómába. Találkoznod kell valakivel. Azt hiszem, segíthet az ügyünkben. Elküldünk egy kocsit a kolostorba, és pillanatok alatt a reptéren lehettek. Ha akarod, Tammy is elkísérhet. - Kösz, Pete. A sors iróniája, hogy néha őszintén hálás vagyok a Vatikán hatalmáért.

Ha létezett tökéletes hely az álmokhoz, akkor a varázslatos orvali kolostor volt az. Maureen a kolostor romjai között lépkedett. Halvány fény szűrődött be a rózsakeretes ablakon. Ezúttal tudta, merre tart. Egyenesen a kúthoz igyekezett. Akkor meghallotta a kuncogást. Követte a hangot, és meg sem lepődött, amikor a kút mellett meglátta a vörös copfos kislányt, aki intett, hogy menjen közelebb. Maureen meglepődött, amikor elnevette magát. A gyermek a vízre mutatva jelezte neki, hogy nézzen a mélybe. Amikor Maureen engedelmeskedett, a víz felszíne fodrozódni kezdett, és hamarosan kristálytiszta képek jöttek létre. Maureennak elakadt a lélegzete a látványtól. A támadójuk, kezében az értékes könyvvel belépett egy szobába. Egy kő-kamra vagy pince lehetett, és tele volt furcsa, éjsötét köpenyes férfiakkal, akik mélyen a szemükbe húzták csuklyájukat. Az arcukat is elfedték, csak a szemüknél volt látható egy keskeny rés. Hosszú, négyszögletes

asztalnál ültek; a központi szék nagyobb és díszesebb volt, mint a többi, ezzel is jelezve, hogy a gazdája a különös rend vezetője lehet. Maureen támadója még mindig a modern ruhájában és napszemüvegében volt. Átadta a könyvet a központi alaknak, aki megvizsgálta a vastag bőrborítót és zárat. Nem érte váratlanul a látvány, mert a köpenye ujjából előhúzott egy tőrt, és egyetlen mozdulattal elnyeste a pántot. A könyv kinyílt. A helyiségre néma csend borult, és mindenki mozdulatlanul leste a vezért, aki belelapozott a könyvbe. A lapok üresek voltak. Az utolsó oldalon egyetlen latin szót írtak keresztben a pergamenre. INLEX. A csuklyás vezér felháborodva a napszemüveges alakhoz vágta a könyvet. Maureen nem értette az INLEX szót, de annyit megértett, hogy nem erre számítottak. Most ismét felkacagott a kislány. Hátratett kézzel állt, és mosolyogva odanyújtott neki egy vászontáskát, benne egy nagy könyvvel. Ez nem az, aminek gondolod - mondta, és nevetve elszaladt. Maureen azon tűnődött, vajon mit lophatott el tőlük a támadójuk. Az első napsugarak belopóztak Maureen és Tammy spártai szobájába. Maureen megdörgölte a szemét, és a másik ágyra pillantott. A barátnője még mélyen aludt. Az álma után Maureen szóról szóra leírta a tapasztalatait, és a latin INLEX szót sem hagyta ki. Ha egyáltalán latin szó volt, akkor jó helyen járt, hiszen Orvaiban bármelyik szerzetes lefordíthatta. Kapkodva felöltözött, és a segítőkész Marco testvér keresésére indult, akit az ebédlőben talált meg. - Inlex? - tűnődött Marco. - Igen, latinul van, de elég furcsa. Menjünk fel a könyvtárba, és a biztonság kedvéért a szótárban is megnézem. Felmentek a gazdag könyvtárba. Maureen hálás volt a szerzetesnek, amiért nem kíváncsiskodott, és nem akarta tudni, hogy hol hallotta a szót. Mindent elkövetett, hogy a kolostor vendége jól érezze magát. Levett a polcról egy latin szótárt. - Meg is van. Inlex. Azt jelenti, hogy „csalétek", „fortély". Segítettem vele? Maureen szíve szerint megölelte volna és megpuszilta volna a szerzetest, de visszafogta magát, és miután udvariasan köszönetet mondott, visszasietett a szobájába, hogy felébressze Tammyt. - Csel volt, Tammy! - rontott be a szobába. - Mi van? - ült fel az ágyán Tammy kábán. - A könyv. Amit elloptak tőlünk. Nem az volt az igazi, csak egy... Maureen elhallgatott. Annyira izgatott volt, hogy be sem számolt az álmában látott inlex szóról. A vetetlen ágyán megpillantotta a vászontáskát. - Az mi? - Tammy most már teljesen felébredt. - Megkérdezhetem, honnan került ide az az izé? Maureen a fejét rázta. Semmit sem értett. Vajon ki látott bele az álmaiba, ki küldözgetett neki rejtélyes eretnek ereklyéket? Ki juthatott be a szobájába, hogy becsempéssze a táskát? Továbbá a fegyveres rabló is nyugtalanította. Vajon mit keresett? Felemelte a táskát, és kivette belőle a vastag kötetet. Más volt, mint az előző napi könyv, a borítója vastagabb, fakóbb és töredezettebb. Látszott rajta, hogy legalább ezer éve rejtegették. A másik könyvtől elérőén ezen nem volt pánt, sem csat. Maureen óvatosan kinyitotta. Több száz latin nyelven írott pergamen lapult benne. Az első oldalon meglátta a jellegzetes keresztet, és a különös aláírást: Matilda, Isten kegyelméből, aki. mind közül a canossai grófnőt gyűlölte a legjobban, akinek majdnem ezer évig sikerült rejtve maradnia. A fiatal férfi, aki megtámadta Maureent és Tammyt, most előrelépett. - Mit kíván tőlem Szentséged? - Menj a forráshoz, és keresd meg Destinót - förmedt rá az idősebb férfi.

Negyedik fejezet

Florenville, Belgium, napjainkban A szajha Matilda megint becsapott! A csuklyás gyülekezet vezetője leplezetlen dühvel hajította el a könyvet. - Honnan veszed, hogy Matilda könyvét akarták eljuttatni a Paschal-nőnek? - kérdezte az egyik társa. - Kétségbe mered vonni a szavaimat? - sziszegte az idősebb férfi. - Van valaki köztetek, aki többet tud erről az ügyről? Szavait mélységes csend fogadta. - Az idők során fivéreink minden igyekezetükkel azon voltak, hogy eltüntessék A szeretet könyvérc utaló írásos nyomokat. A halott eretnekek fantáziáján kívül semmi sem bizonyítja a létezését. Egyetlen kézirat van, amelyet sikerült elrejteniük, és az Matildáé... A férfi úgy mondta ki a nevet, mintha mérget köpködne. Szörnyen dühítették az önjelölt prófétanők, de A férji követők közül csupán az áldott Nikodémus és Arimateai József volt jelen a Golgotán a Koponya Fekete Napján. Ok ketten húzták ki a szögeket, ők vettek le Urunkat a keresztről. A nők jelenlétében egy vászonból készített hordágyon vitték el a messiásuk testét. Egy közeli sírkamrába igyekeztek, melyet még Arimateai József családja számára rendeltek meg. József tiszteletből átadta a nyugvóhelyét Jézusnak, aki nemcsak a mestere, hanem vér szerinti unokaöccse is volt. A síremlékhez érve Mária-Magdolna lemosta Jézus sebeit, és közben mindvégig lázasan imádkozott. Fáradhatatlanul kente rá a gyógyírt és olajat, s közben többször is megkérte a szűk helyiségben tolongó híveket, hogy tiszta szívükből imádkozzanak vele, hogy mennyei atyjuk visszaadja nekik a fiát. Mindenki fohászkodott, de semmi sem volt fogható Mária Magdolna áhítatához. Arca a vér, verejték és mocsok ellenére is királynőhöz méltón sugárzott. Sápadt volt, kimerítette a gyász és fájdalom, de csak annyi időre pihent meg, míg meggyőződött róla, hogy a kamrában tartózkodó társai jól vannak. Még ebben az embert próbáló helyzetben is másokrafigyelt, ami mélységes együttérzésről tanúskodott. Mindenkit elnyomott az álom, ám Mária Magdolna egész éjjel dolgozott. Tudta, hogy az Úr visszaadja messiásukat. A test azonban mozdulatlan maradt, nem volt több remény. Amikor szombat reggel felkelt a nap, Mária ráadta Jézusra a halotti ruhát, és ezzel úgy érezte, befejeztetett. A földre rogyott, de még akkor sem engedte el a gyógyító kenettel teli alabástromedényt. A férfiak feltették Mária Magdolnát a vászonhordágyra, melyen egy nappal korábban Jézus testét cipelték, és lassan, óvatosan Arimateai József házához vitték. Lukács, az áldott orvos viselte gondját. Féltette, mert Mária akadozva lélegzett, s mindennek tetejébe gyermeket várt. Immár érte is imádkozni kellett. Amikor ágyba fektették, az asszonyok köréje gyűltek, a férfiak pedig József szobájában gyülekeztek. Mindenkit mélyen meghatott Mária szerelmének tisztasága és Jézus iránti odaadása, akinek segítségével megértették, hogy a messiás elvesztése még nem jelenti azt, hogy a tanításai is eltűnnek a világból. Mária Magdolna testesítette meg az Ige tanításait, bebizonyítva, hogy a szeretet a halálnál is erősebb. Léte minden napjában megélte ezt az igazságot. Arimateai József, Nikodemus és Lukács megfogadta, hogy élete végéig, sőt még azután is, minden lehetséges módon óvni és védeni fogják őt és gyermekeit. Nagyszombaton a három férfi fogadalmat tett, és szövetségük később a Szent Sír Rendjeként vált ismertté. Másnap reggel, amikor Jézus feltámadt és megjelent Mária Magdolnának, a férfiak tudták, hogy helyesen cselekedtek. A Szent Sír Rendjének megalapítása

Róma, napjainkban Maureen szállodai szobája egyenesen a Piazza della Roton-dára, Róma egyik legfőbb turisztikai látványosságára nézett. A lány az ablaknál állva türelmetlenül várta Pétert, hogy nyilatkozzon a titokzatos vörös könyvről. Két napja hagyta el Orvalt. Tammy Belgiumban maradt, de Roland érte ment, hogy ne kelljen egyedül megtennie a hosszú utat Languedocba. Most már valószínűleg otthon vannak, gondolta sóhajtva. Milyen ostoba volt, hogy ilyen sokáig várt a látogatásával. A tér másik végében megpillantotta Pétert, aki aktatáskával a kezében sietett feléje. - Buona sera! - kiáltotta Maureen, s lelkesen integetett, majd lesietett elé a lifthez. Látta az arcán, hogy a könyv valóban fontos, ezért nem akartak telefonon vagy nyilvános helyen beszélni róla. - Emlékszel, mit mondott álmodban az a kislány? -kérdezte Péter, amikor felértek Maureen szobájába. - Nem az, aminek gondolod. - Szóval nem A szeretet könyve - bólintott Maureen. - Nem, de sok elemet tartalmaz belőle, és több alkalommal is hivatkozik rá. Maureen igyekezett palástolni csalódottságát. Péter mosolyogva elővette aktatáskájából a pergamenek egy részéről készült fénymásolatot, valamint a nyersfordítást. - Maureen Paschal, íme Toszkánai Matilda. Ezt az eddig ismeretlen élettörténetet személyesen ő vetette papírra. Maureen boldogan felkiáltott. Ez a legújabb felfedezése többet ért minden aranynál. - Ez már családi hagyomány, hogy folyton a vérvonalra vonatkozó életrajzokba botlunk - jegyezte meg, amikor beleolvasott a fordításba. - Ne nevess. Egyébként tudtad, hogy az úgynevezett eretnekek évszázadokon át semmit sem írtak le, mert túlságosan veszélyes volt rájuk nézve? Matilda azonban nem akármilyen eretnek volt; ő nem ismert félelmet, és rendkívül elkötelezetten védte az igazságot. A vatikáni levéltárban van róla egy életrajz, egy bizonyos Donzone nevű bencés szerzetes műve, aki a személyes életrajzírójának tartotta magát, de az efféle írások mindig gyanúsak. Mivel Matilda rendkívül művelt volt, úgy döntött, ő is papírra veti az élményeit. Donzone doctaként, azaz kivételesen tanult nőként jellemezte. De... nagyon ellentmondásos ez az írás. - Elolvastad az egészet? Péter a fejét rázta. - Eleget, hogy tudjam, ami benne áll, világrengető is lehet, de annyit nem, hogy pontosan meghatározzam, ki volt ő pontosan, vagy mi volt a birtokában. - De ugye megemlíti A szeretet könyvéú - Igen - bólintott Péter, majd unokahúga izgatottsága láttán felnevetett. - Bízzuk inkább Matildára. Készen állsz? Fogta a fordítást, és elkezdett olvasni.

Mantua, Olaszország, 1052 - Ne azt a mesét, Izabella! Másikat! A labirintusról mesélj! A hatéves Matilda akaratereje meghazudtolta aprócska, törékeny termetét. Kicsiny lábával nagyot dobbantott, és vörös haját határozottan hátrasimította. - Tudod, hogy azt szeretem a legjobban. Nem akarok más mesét. De ne mondd el a csúnya részeket. Utálom a csúnya részeket - fintorgott. A nevelőnő, Luccai Izabella úrnő türelmesen bólintott. Születése óta ő viselte gondját a gyermeknek, aki az apja révén vad lombard harcosoktól származott, akik Isten különleges áldásának tekintették a tavaszi napéjegyenlőség idején világra jött gyerekeket. Amikor a szomszéd udvarban várakozó Bonifác őrgróf meghallotta gyermeke ordítását, biztos volt benne, hogy Isten kegyelméből fia született, ám nem sokáig szomorkodott, mert ahogy Matilda nőtt, ő lett Itália legrettegebb férfiújának legdrágább kincse. A kislány örökölte nemes szülei legjobb tulajdonságait: karcsú anyja szépségét, valamint apja határozottságát és erejét.

- Miért szereted ennyire ezt a mesét, Tilda? Nem unod még, hisz' betéve tudod? Sok más mesét is mondhatnék neked. - Nem unom. És hallani akarom az elejétől. - Ez parancs volt. Izabella szelíden mosolygott, és lázadó jellemű unokahúga megütközve nézett rá. - Kérlek, Izabella. Kérlek, mondd el a kedvenc mesémet. Én leszek Ariadné hercegnő, és közben fonom a varázsfonalat. Hallottad? Azt is mondtam, hogy „kérlek"! - Igen, mondtad, Matilda, de a modorod nem éppen kifogástalan. Jó anyád a világ legnemesebb családjának sarja, az áldott Charlemagne egyenesági leszármazottja, de ő az éjjeliedényét takarító szolgákkal sem bánik így. Láttad őt valaha így parancsolgatni? Nem, és nem is fogod. Az apádon kívül egyetlen luccai se viselkedik így. Az Ige nem ezt tanítja, gyermekem. Matilda egy pillanatig meghökkent. Uralkodó hajlamát az apja hatása is erősítette, s míg Beatrix úrnő szelíd asszony volt, Bonifác a toszkán katonák példaképe. Míg Beatrix a német királyi család művelt és bájos sarja volt, Bonifácban, a gyakran könyörtelen hűbérúrban megmutatkozott a háborúskodó lombard származás. Bonifác jelentős vagyont és hatalmat örökölt, amit ő maga is fáradhatatlanul gyarapított. A Mantua, Po és Mincio környéki folyókat Észak-Európa fontos kereskedelmi útvonalaiként tartották számon, melyek igazából Bonifác irányítása alatt indultak virágzásnak. Matilda volt Bonifác egyetlen gyengéje, akit gyakran magával vitt, amikor szemügyre vette a birtokait. A kislány már hatéves korában tapasztaltabb lovas volt, mint a legtöbb felnőtt. Egy-egy ilyen út után azonban Izabellának türelmes munkával kellett palléroznia a gyermek modorát. - Bocsáss meg, Izabella - húzta be a nyakát Matilda. -Igyekszem, hogy jó és nemes grófnő váljon belőlem. - így már sokkal jobb. És most mondd, hol kezdődik a mese? - Krétán! - kiáltotta Matilda izgatottan. - Igen-igen... a hatalmas, aranyló Krétán. Réges-régen élt egy nagy király, akit Minósznak hívtak... A Minótaurosz egy óriási szörnyeteg volt, aki a krétai király, a hatalmas Minósz felesége, Pasziphaé fiaként jött a világra. Félig ember, félig bika volt, és tíz vadállat telhetetlen étvágyával rendelkezett. Állítólag a Minótaurosz Pasziphaé és egy isten, vagy ami még rosszabb, egy bika tiltott nászának volt a gyümölcse. Ezt a történetet valószínűleg félreértették az ítélkezésre hajlamos férfiak, akik képtelenek voltak felfogni a régiek nagy misztériumait. Elképzelhető, hogy Pasziphaé királyasszony a hold papnője lévén a szent nőiség megtestesítője volt, és a férfiasságot jelképező bikának álcázott pappal bekövetkezett násza a férfi és női energiák egyesülését jelképezte, amire a földi élet kiegyensúlyozására volt szükség. A Minótaurosz fogantatása homályba vész, s csak annyit tudunk, hogy az emberi és isteni egyesülése, és ennek félig csodás, félig szörnyű eredménye lett. Valószínűleg azt jelképezi, hogy az emberek már nem voltak többé képesek elfogadni isteni természetüket, és megfeledkeztek róla, hogy nő és férfi egyesülése az isteni lét legszebb formája. Másik neve Asterius, azaz „csillag-lény" volt, ami isteni származására utal. Az emberek egyrészt istenként tisztelték, másrészt rettegték. A testét borító csillagok is jelezték égi eredetét; az égét, ahonnan mindannyian jöttünk és ahova halálunk után visszatérünk. Mert ami lent van, megfelel annak, ami fent van. Vajon Asterius szörnyeteg volt, aki emberáldozatokkal fenyegette Kréta békéjét? Vagy azért kellett szörnyeteg képében világra jönnie, mert megtagadták tőle a szeretetet és köznevetség, kegyetlenség és folytonos bírálat tárgyává tették? Minósz király kétségtelenül sokat szégyenkezett miatta, hiszen nem bírta elviselni a gondolatot, hogy a felesége az ő közreműködése nélkül, még ha egy isteni lény segítségével is fogant meg. Minószt az őrületbe kergette a féltékenysége, és el akarta pusztítani Asteriust, de isteni apja haragjától való félelmében nem merte megtenni. Ehelyett kieszelt egy földalatti börtönt, ahol elrejthette szem elől ezt a nem kívánt teremtményt. Minószban élt egy athéni menekült, név szerint Daedalosz, a feltaláló, akit a király magához kéretett és megbízta, hogy alkosson egy börtönt Minótaurosz számára. A feltaláló egy labirintust alkotott, egy hatalmas és kerek útvesztőt, melynek minden ösvénye a középen elhelyezett templomhoz, a szörny otthonához vezetett. A labirintust úgy alkották meg, hogy ha valaki bekerült, soha többé nem találta meg a kifelé vezető utat. Ezáltal a

Minótauroszt is benn tarthatták, ugyanakkor a szerencsétlen áldozatai sem menekülhettek. A szörny ugyanis kilencévente hét lányt és hét fiút követelt áldozatként, akiknek örökre nyoma veszett. így élte hát Asterius, a Minótaurosz isten-szörny életét, távol a krétaiak szemétől, egy föld alatti labirintus fogságában, ám léte minden kilencedik évben rettentő árnyékot vetett a királyságra. Minósz királynak és Pasziphaé királynőnek közben több emberi gyermeke is született, köztük a gyönyörű és kedves Ariadné. A minószi királylány mesz-sze földön híres volt ragyogó szépségéről, és messze földön .„a Tiszta és Ragyogó", vagy }}a tökéletesen tiszta lelkű és szívű" néven emlegették. Később Kréta háborúzni kezdett Athénnal. Az athéniak egy csatában megölték Ariadné fivérét, Minósz egyetlen fiát, Androgeoszt. Minósz bosszúhadjáratot indított Athén ellen, és a győzelmet követően azt követelte tőlük, hogy hét fiút és leányt áldozzanak a Minótaurosznak. Az athéni király legifjabb fia, Thészeusz, a szépséges hős önként jelentkezett, hogy megölje a szörnyet, hogy megmentse az ártatlanokat, és felszabadítsa Athént a szörnyeteg uralma alól. Bölcsessége meghazudtolta éveinek számát. Tudta, hogy a minósziak nem önként áldoznak Minótaurosznak, ő azonban bátran szembe akart szállni vele. Ariadné éppen a tengerparton sétált, amikor megérkezett a hajó az áldozatokkal. Amikor megpillantotta Thészeuszt, nyomban beleszeretett. Megérezte, hogy ő az, aki megmenti őket féltestvérétől, a rettenetes Asteriustól. Egész életében gyötörte a tudat, hogy ártatlan ifjakkal kell csillapítaniuk a bátyja embertelen éhét, szíve mélyén azonban sajnálta a szenvedéseiért. A királylány az áldozati szertartás előtti éjjelen titokban találkozott Thészeusszal, és megfogadta, hogy segít neki, ha cserébe feleségül veszi, és magával viszi. Igen ám, de az apja már a kicsapongó Dionüszosznak ígérte a szépséges Ariadnét. Azt mondják, az isten, akinek eszét vette Ariadné romlatlan, tiszta szépsége, megígérte Minósznak, hogy ha övé lehet a királylány, segít neki legyőzni az athéniakat. Minósz némi habozást követően igent mondott az istennek. Ariadné a szerelem istennőjének, Afroditének volt a híve, és kizárólag szerelemből akart férjhez menni. Esze ágában sem volt alávetni magát a feslett isten kéjvágyának. Beleszeretett Thészeuszba, és tudta, hogy a királyfi megváltoztatja az életét. Úgy okoskodott, hogy Thészeusz a szerelem nevében megmenti a minósziakat a szörnytől, őt pedig Dionüszosztól. Állítólag szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt, így a királyfi másnap szerelemmel felvértezve indult küldetésére. Ariadné elárulta neki, hogyan ölheti meg a Minóta-uroszt és menekülhet ki a labirintusból. Utána saját hajából aranyfonalat font, amit gombolyagba tekert, és a mágikus fonalat átadta szerelmének. Végül egy varázskardot is adott neki, amit személyesen Poszeidónnak, a tengerek istenének kovácsoltak. Az aranyból és ezüstből készült kard a tengerben tükröződő nap és hold fényét jelképezte. Ariadné tudta, hogy ezzel a fegyverrel meg lehet ölni a féltestvérét anélkül, hogy a legkisebb szenvedést is okoznák neki. Biztosra vette, hogy ha Thészeusz követi az utasításait, egyetlen kegyes csapással véget vethet a minósziak szenvedéseinek, és sértetlenül visszatérhet az útvesztőből. Másnap reggel, amikor bevezették a labirintusba, Thészeusz a bejárati oszlophoz kötötte az Ariadnétól kapott aranyfonal végét. Pontosan olyan menyegzői csomóba kötötte, ahogyan a királylány tanította neki. Utána lassan le-gombolyította a fonalat, és elindult, hogy megkeresse a szörnyet. Az útvesztő közepén megtalálta és Ariadné varázskardjával megölte a Minótauroszt, majd a fonal mentén visszatalált szerelméhez. A tizenhárom athéni ifjúval és Ariad-néval együtt hajóra szállt. A királylánynak nem is lett volna maradása Krétában, ha az apja neszét veszi, hogy segített az idegeneken. Kikötöttek Dia szigetén, ahol egész éjjel mulatoztak, ám boldogságuk nem tartott sokáig, mert a részeges Dionüszosz megjelent és visszakövetelte menyasszonyát, akire az istenek és emberek törvénye szerint is joggal tarthatott igényt. Thészeusz először tiltakozott, mondván, hogy Ariadné önszántából ígérte neki magát, és feleségül akarja venni. Dionüszosz erre azzal érvelt, hogy ő halhatatlanná teheti Ariadnét, és ha az athéni igazán szereti, akkor elengedi. Késő éjszakáig vitatkoztak, ám az athéni királyfi aligha volt ellenfél a ravasz, elszánt istennek, és végül arra gondolt, hogy ha ellenáll, Dionüszosz erőszakkal ragadja magával a lányt. Nem akarta kockáztatni a maga és társai épségét, ezért nehéz szívvel ugyan, de lemondott szerelméről, és nélküle hajózott el Dia szigetéről.

Ariadnét mélységesen lesújtotta Thészeusz elvesztése, és rettegett a gondolattól, hogy hozzámenjen Dionüszoszhoz, aki csellel szerezte meg magának. Ám a szerelem ismét csodát tett. Az istent annyira elbűvölte a lány szépsége, hogy nem bírta elviselni a szenvedését, és kijelentette, hogy ha önszántából nem megy hozzá, akkor lemond róla. Elhalmozta ajándékokkal, megénekelte szépségét, sőt megfogadta, hogy megváltozik a kedvéért. Ariadné lassan megenyhült iránta, és rájött, hogy ha Thészeusz igazán szerette volna, akkor harcolt volna érte. Ezek után nem búslakodott többé utána. Végül Ariadné beleegyezett, hogy Dionüszosz felesége lesz, és boldogan éltek az idők végezetéig. Thészeusz sokáig siratta Ariadnét, és élete végéig szenvedett, amiért gyengeségében elhagyta. Amathusz szigetére vitette az Aphrodité-szobrot, amelyet annak idején Ariadné elhozott Krétáról, és szerelmi templomot emeltetett a szerelem istennője, valamint Ariadné tiszteletére. A templom belsejébe egy labirintust terveztetett, mely a szerelem és szabadság jelképévé vált, és minden évben tánccal emlékeztek Ariad-néra, a labirintus úrnőjére, aki szerelme erejével legyőzte a sötétséget. Az új labirintus a vidámság helye volt, melynek egyetlen spirális ösvénye középre, majd kifelé vezetett. Senki sem akarta, hogy elvesszenek benne az emberi lelkek. Thészeusz nagy hőssé lett, aki demokráciát és igazságot hozott az athéniaknak. Kétségtelen, hogy a szerelem tette őt nagyszerű vezetővé. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. ARIADNÉ, A LABIRINTUS ÚRNŐJÉNEK LEGENDÁJA L I B R O Rosso

Izabella úgy mesélte el a labirintus legendáját, ahogyan azt a szent Libro Rossóban, a Vörös Könyvben olvasta, de a kislány zsenge korára való tekintettel megnyirbálta a tartalmát és kihagyta belőle a szexuális utalásokat, valamint a „rossz részeket", amikor minden rosszra fordult a szerelmesek között, és Thészeusz elhagyta Ariadnét. A kislány számára a labirintus legendája mindig jól végződött; Thészeusz megölte a szörnyet és megmentette az athéni gyermekeket, majd elhajózott a szerelmével. Később még bőven ráért megtanulni, hogy a szerelmi történetek többsége nem ilyen egyszerű, és korántsem érnek jó véget. A labirintus legendájából azonban sokat tanulhatott a nők sorsáról. Amikor Dionüszosz és Thészeusz Ariadnén vitatkozott, eszükbe sem jutott, hogy figyelembe vegyék a királylány óhaját, holott mindketten szívből szerették. Az apja a megkérdezése nélkül ígérte oda az istennek, így akarván biztosítani a jóindulatát. Abban a korban a nők a férfiaktól függtek, nem volt beleszólásuk a sorsukba. Nem voltak többek puszta ingóságnál, akiket a férfiak kedvük szerint tologattak a politikai sakktáblán. Mivel a házasságok politikai ügyletekké váltak, és a családok úgy kereskedtek a nőkkel, mint a jószággal, és a legszentebb egyesülés férfi és nő között az állam által törvényesített erőszakká változott. Bekövetkezett az emberiség bukása. Izabella tudta, hogy Matildának később nagy szüksége lesz az Ariadné történetéhez hasonló mesékből leszűrt tanulságokra. Amikor Matilda idősebb lett, arra is meg kellett hogy tanítsa, hogy férfi és nő egyesülése nem mindig embertelen és brutális aktus. Izabella magára vállalta a gyermek lelki és szellemi nevelését is. Matilda születésénél fogva kivételes kislány volt, és rendkívül körültekintően kellett kiválasztani a nevelőnőjét. Luccában az első évszázad óta szigorúan őrizték hagyományaikat, és Matildának is ezek szellemében kellett felnőnie. Míg Bonifácot lekötötték a háborúskodások és a birtokai kiterjesztése, nem sok ideje maradt a vallásra és spirituális dolgokra, ám oly nagy tisztelettel adózott nagyapjának, Luccai Siegfriednek, a legendás tosz-kán vezérnek, hogy ragaszkodott a lánya hagyományos neveléséhez. így Beatrixszal a szép Izabellára, egy tosz-kán nemesi család lányára bízták gyermeküket. Izabella Siegfried révén Bonifác unokatestvére is volt. Míg Matilda édesanyja, a hollófekete hajú, sötét szemű Beatrix úrnő a magas rangú lotaringiai család leszármazottja volt, szellemi hagyományaik a háttérbe szorultak, és nem fejlődtek úgy, mint a vad toszkán vidéken. Beatrix eretnek öröksége ellenére a katolikus hitet gyakorolta, melyre azért volt szükség, mert a német

királyi család tagjaként szoros szálak fűzték a katolikus egyházhoz. Ájtatos és alázatos, szép és a maga módján erős asszony volt, aki boldogan alávetette magát legendás férjének. A maga korában rendkívül szerencsés volt, hogy a házasságában megtalálta az igaz szerelmet. Matilda előtt még két gyermekük született, de elvesztették őket. Egy évvel a kislány születése előtt influenzajárvány söpört végig Európán, és a tizenéves fiuk és örökösük is belehalt, ami fájdalmas űrt hagyott az apja lelkében. A másik gyermekük, egy kislány még egészen fiatalon hunyt el. Beatrixot nagyon megviselte a haláluk, és a gyász miatt gyakran betegeskedett, így nem maradt sok ereje Matilda nevelésére. Ezért is bízták Izabellára ezt a feladatot. - Ha idősebb leszel, másképp is elmesélem a labirintus történetét - ígérte Izabella. - Abban Salamon királyról és a nagyon különleges és dicsőséges Sába királynőről is szó van. - Most meséld el! - Nem lehet. Nem értenéd meg, de a tizenhatodik születésnapod után szívesen elmondom. - Ez is benne van a Libro Rossóban? - súgta Matilda kis összeesküvő módjára. - Igen - kacsintott rá Izabella. - Sokkal több is van benne, de még nőnöd kell, hogy megértsd. És most indulj lefeküdni. Gyere, befonom a hajad. - Izabella kecses ujjaival befonta Matilda hosszú, rézvörös tincseit. A kislány álmosan megdörgölte égszínkék szemét, és akkorát ásított, mint egy oroszlánkölyök. - Énekelj, kérlek - mondta. - Azt, amit az anyád országában tanultál. Izabella úrnő betakargatta a kislányt, és leült az ágya szélére. Édes, tiszta hangon dúdolta a francia dalocskát: II est longtemps que je faime, Jelmais je ne foublierai... Matilda folyékonyan beszélte a toszkán és német nyelvet, és egy ideje franciául is tanult. Az anyanyelvén megismételte a dalt: Mindig szerettelek. Sose feledlek. Aztán Izabella tovább énekelte a szentséges, ősi dalt, amit oly gyakran daloltak a franciaországi La Beauceben, ahonnan egykor az édesanyja eljött, hogy feleségül menjen az áldott luccai család sarjához. A dalt ezer évvel korábban írta egy nagyszerű férfi az áldott feleségének és gyermekeiknek. Je fai aimé dans le passé, Je fáimé aujourd'hui, T'aimerais encore dans Vavenir. Le temps revient. Izabella homlokon puszilta a kislányt, aki az ágya melletti oltárasztal felé nyúlt, melyen Szent Modesta kis faragott szobra állt. Hat évvel azelőtt kapta ajándékba Izabella francia rokonaitól. A szobor egyik kezében egy aranydíszítéses kis vörös könyvet tartott, másikat áldón felemelte. Matilda nagyon szerette a szobrot, melynek haja pontosan olyan volt, mint az övé. Halkan folytatta a dalt: Szerettelek ezelőtt, Szeretlek ma, És ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. - Igen, visszatér - sóhajtotta Izabella, és lenézett az okos, bonyolult lelkű kislányra, akit tiszta szívéből szeretett. Isten okkal döntött úgy, hogy nem adott neki saját gyermeket, és miután minden energiáját Matildának szentelte, már nem volt lehetősége, hogy férjhez menjen, és gyerekeket szüljön. Pedig fiatal volt, a harmincadik évét sem töltötte még be. Az volt a sorsa, hogy úgy nevelje fel a kislányt, hogy méltó legyen a küldetéséhez. Matilda egy nap bebizonyítja, hogy „az idő visszatér", akárcsak Sára-Támár, a híres prófétanő, aki egyben a kislány őse is volt. - Jó éjt, ma petité. Szép álmokat.

- Jó éjszakát, Izabella - súgta a gyermek álmosan, és ásítva elfészkelődött a takaró alatt. - Szeretlek. Matilda sikítozva rohant végig a kastélyon; hosszú haja úgy lobogott, mint egy rézvörös függöny. - Luuuuuuucca! Luuuuuuucca! Tényleg Luccába megyünk reggel, Izabella? Az apámmal Luccába megyünk? - Igen, kicsikém. Végre elmegyünk Luccába. Matilda még egyszer elismételte a születése helyének nevét, ám ezúttal ugyanolyan álmodozva suttogott, ahogyan azt Izabella tette, amikor az angyalok földi lakhelyéről mesélt. - Már nem is emlékszem Luccára, Izabella - komolyodott el hirtelen. - Nem is emlékezhetsz, Tilda, mert még csecsemő voltál, amikor átköltöztünk Mantuába. Az első lélegzetet mégis azon a szent helyen vetted, és az örök életedre áldásként kísér végig. - Valóban olyan gyönyörű? És tele van angyalokkal és szentekkel? - Lucca különleges város, és a Föld egyetlen városa sem fogható hozzá. Este majd mesélek neked valamit, ami a kivételes örökségedre is vonatkozik, és... - Izabella nem fejezte be a mondatot. Matilda ragyogó elme volt ugyan, de még túlságosan fiatal, hogy felfogja népük örökét. Úgy döntött, amíg megnő, inkább a jól bevált igaz mesékhez folyamodik. - És most ismételjük el, miket meséltem neked az Úrról - folytatta szigorúbban, ezzel is jelezve, hogy kezdetét vette a tanítás. Matilda ünnepélyesen bólintott, és enyhén előrehajolt. - Az Úrnak volt egy csodálatos barátja, akit Nikodé-musnak hívtak. Ni-ko-dé-mus. A gyermek megismételte a nevet. - Nikodémus egyike volt annak a két férfinak, aki vele volt a halála órájában. Emlékszel, ki volt a másik? Matilda kivételesen jó memóriával volt megáldva, ráadásul szerette a passióról szóló történeteket, melyeket szóról szóra képes volt felidézni. Izabella ugyanolyan részletesen mesélt neki, ahogyan azt Beatrix lotaringiai gyóntatójától, Fra Gilberttől hallotta. Az öreg pap egyetlen részt sem hagyott ki Krisztus kínszenvedéseiből, és minden alkalommal bűnbánatra szólította fel kis tanítványát. Izabella először elszörnyedve hallgatta, és ahányszor megjelent Fra Gilbert, gyorsan eltűnt a közelből, ám Matildát teljesen lenyűgözték ezek a történetek. Ugyanakkor jobban szerette Izabella meséit, aki más személyekről és egy szerető asszonyról is beszámolt Jézus életéből. - A másik férfi Ari... - kezdte tisztelettudóan. - Arimateai József - segített neki a nevelőnője. - Az édesanyja, Mária is vele volt - folytatta a gyermek lelkesen. - Es Mária Magdolna is, akit nagyon szeretett. Es a többi Mária is követte őt, és a tanítványai voltak, és később ők is tanították az Igét. De Fra Gilbert előtt nem mondhatjuk Mária Magdolnáról, hogy az Úr nagyon szerette - tette hozzá halkan. - Nem bizony. - De miért, Izabella? Ha Jézus szerette, akkor miért nem beszélhetünk róla, és miért nem szerethetjük mi is úgy, ahogyan ő? Miért kell ennyit titkolózni? Izabella sóhajtva megsimogatta a kislány rézvörös haját, mely egyike volt azon jeleknek, hogy a kis grófnő Európa egyik legtisztább, az Ő vérvonalának örököse. Állítólag Mária Magdolnának még öreg korában is ugyanolyan színű volt a haja. Matilda apja és anyja egyaránt Jézus és Mária leszármazottai voltak - az anyja a charle-magne-i családfa, az apja pedig a titkos olasz szekták révén, melyek még akkor gyökereztek meg Toszkánában, amikor a rómaiak üldözték a kora keresztényeket. Matilda kérdésére a tanult felnőttek sem voltak képesek válaszolni, és ő még túl fiatal volt, hogy megértse. Izabella ügyesen kitért a válasz elől. - Jézusnak ez a barátja, Nikodemus különleges tehetséggel rendelkezett, ami ma is nagyon fontos. Elmondjam, mivel foglalkozott? Művész volt, pontosabban szobrász. Fába faragta az Istentől kapott látomásait. - Úgy, mint Frederick? Frederick volt Bonifác legidősebb szolgája, a nemesi család körüli megbízható emberek egyike. Az öreg gyakran szórakoztatta csecsebecsék faragásával a kislányt. Például a legendás Ariadnét mintázó kedvenc babáját karácsony táján kapta tőle, és azóta egy percre sem vált meg tőle. A baba hátára még a labirintus kicsinyített

mását is megfaragta, hogy Matilda megértse a hagyományaikban oly jelentős szerepet játszó bonyolult mintázatot. - Igen, nagyon hasonlított Frederickre. Es mivel Nikodemus is jelen volt az Urunk halálakor, képtelen volt elfelejteni a látottakat, ezért kifaragta, hogy az egész világ láthassa, mekkora áldozatot hozott értünk. Egy egész évbe telt, és az Úr tökéletes arcmását alkotta meg. Volto Santo, azaz a Szent Arc a neve. A világon összesen két ember alkotta műtárgy létezik, melyek Jézus arcát ábrázolják a halála után. Az egyik egy festmény, amit Lukács, az evangélista festett, és most Rómában, a pápa birtokában van. Én csak a Volto San tót láttam, és csodaszép. - Láttad a faragást? - kerekedett el Matilda szeme. - Igen, és te is meg fogod látni. - De mikor? Hogyan? - követelőzött a kislány. - Türelem, édesem - intette le Izabella. - Most folytatom a mesét. Amikor Nikodemus meghalt, a fafaragás is eltűnt. A kora keresztények magukkal vitték, hogy elrejtsék a rómaiak elől, nehogy elpusztítsák vagy tönkretegyék. Hétszáz évig a Szentföldön rejtegették, majd, amikor a próféták kijelentették, hogy eljött az ideje, előhozták a rejtekéről és előkészítették az útra. Tudod, ez a népünk egyik legszentebb kincse. - Szent kincs? - Igen, kedves. Mert faragás közben Nikodémus hagyott egy nyílást a hátoldalán; egy titkos rekeszt készített, hogy abban rejtsék el a többi fontos tárgyat. - A Libro Rossót is? - Igen, azt is - bólintott Izabella. - Az azért nagy kincs a számunkra, mert az Úr által írt tanításokat, meg a lánya próféciáit is tartalmazza. Ha Luccába érünk, többet is megtudsz róla, mert ott a saját szemeddel is láthatod a könyvet. Angyalkám, eljött az ideje a tanulásnak. Matilda annyira meglepődött, hogy Izabella hangosan felnevetett a láttán. Gyönyörű, tisztán csengő kacaj volt. - Mi a baj, kicsikém? Meglep, hogy elérkezett az időd? Most töltötted be a hatodik éved, ami mágikus szám. Vénusz, a szerelem száma. Ebben a korban kezdik a tanulást, és ez a Kiválasztottra különösen igaz. Ne félj, végig melletted leszek. És most fel kell készítenem téged a tanítóddal való találkozásra. Ha beszélsz vele, csakis Mesternek szólítsd. - Nincs neve? - Biztosan van, de nem használjuk. Tiszteletből szólítjuk Mesternek, mert a családja nagyon régóta a Rend vezetői közé tartoznak, és mindegyiküket így hívták. Szent ember. És ne ijedj meg az arcát elcsúfító csúnya sebhelytől. Meg kell tanulnod, hogy ne ítélj meg senkit a külseje alapján. A Mester nagyszerű ember, és úgy fog tanítani, ahogyan engem is. Oly komoly hírek voltak ezek, hogy Matilda sírni szeretett volna, de nem tette. A félelmetes, sebhelyes Mester... a luccai tanulás... ez túl sok volt! A luccai út már nem is tűnt olyan vonzónak. A jól ismert Mantuában sokkal nagyobb biztonságban érezte magát. - Ne félj, ma petité - ölelte magához a kislányt Izabella. Matildának oroszlánszíve volt, de még fel kellett nőnie hozzá. - Ez a sorsod, a legszebb, amit ember csak kívánhat magának. Sose feledd, hogy ki vagy, mert Isten kegyelméből lettél azzá. Matilda ünnepélyesen bólintott. Canossa őrgrófnője, a nagy Bonifác örököse volt. Lucca lánya, a prófécia gyermeke. A Kiválasztott. Matilda volt, Isten kegyelméből, aki. Az igazság a mocsárvidéken fog gyökeret verni, és itt virágzik majd titokban azok segítségével, akik elég erősek, hogy őrizzék. Csodás emlékművet emelnek a szent írásnak és szent arcnak Mikor az idő visszatér. Sokan kétkednek, ám az igazság fennmarad itt a jövő gyermekei számára,

hallják hát azok, akiknek fülük van a hallásra. Az igazság kőbe vésve marad fenn, és beleépül az Aranyvölgybe. Az új pásztornő, a Kiválasztott gondoskodik a tökélyéről és megszentelt helyre zárja az Atya és Anya szavait és gyermekeik örökségét. Ez lészen az ő öröksége. Ez, és a nagy szeretet megismerése. Hallják hát azok, akiknek fülük van a hallásra. A KIVÁLASZTOTT MÁSODIK PRÓFÉCIÁJA, SÁRA-TÁMÁR ÍRÁSAIBÓL, LlBRO ROSSO

Ötödik fejezet

Lucca, 1052 Az eleve szent helyen elterülő Lucca már a régi etruszkok és liguriai kelták idején is híres volt. A neve a közhiedelem szerint a kelta „luks" szóból származott, ami „mocsárvidék"-et jelentett. A harmadik században a rómaiak is különleges helyként tartották számon. A kora keresztények számára az első és második század nagy jelentőséggel bírt, ugyanis ebben az időszakban alakult ki igazán a város szíve és lelke. Mialatt a rómaiak lázasan utakat és falakat építettek köréje, a háttérben erős keresztény közösség alakult ki. A felszínen gyökeret vert a hagyományos katolicizmus, azonban Luccában egy más, sokkal ősibb keresztény hit is létezett. Az eredeti apostolok gyermekei és követői telepedtek le ezen a vidéken, ahol a legenda szerint a szent család tagjai is csatlakoztak hozzájuk. Ezek a keresztények azt állították, hogy tanaik közvetlenül Jézus Krisztustól származnak, és birtokukban volt egy szent könyv, melyből a leszármazottaikat is tanították. Matilda luccai érkezésekor a „régi" kereszténységet gyakorlóknak nagyon diszkrétnek kellett lenniük, mert az egyház reformjai igencsak aggasztóak voltak a számukra. Azt suttogták, hogy Itáliában és Európa többi részén is egyre nő az eretnekek száma, ezért Izabella népe a lucca-iak többségéhez hasonlóan nyilvánosan a katolikus egyházat támogatta, ám odahaza, a zárt ajtók mögött a titkos hagyományaikat ápolta. Izabella Siegfried leszármazottja lévén a régi hagyományok szellemében nevelkedett. Tagja volt a Szent Sír Rendjének, a titkos társaságnak, melyet még Lukács evangélista Nikodémussal és Arimateai Józseffel együtt hozott létre. A rendnek Jeruzsálemben, Calabriaban, Rómában és Toszkána-szerte is voltak csoportjai, és azon felül, hogy befogadta a nőket a tagjai közé, vezetőkként is elismerte őket. Ezt Mária Magdolna tiszteletére tették, hiszen a rendet annak idején az ő és a lánya, Sára-Támár védelmére hozták létre, akiket Jézus utódainak tekintettek. Szent asszonyok voltak ők, s nekik köszönhetően terjedt el a kereszténység Európában. A luccaiak a Lucchesi néven váltak ismertté, ami ügyes szójátéknak bizonyult. Az elnevezés egyrészt Lucca városára, másrészt Lukács evangélistára utalt, aki Itáliában is meghonosította a Szent Sír Rendet.

Matilda és családja nagy pompa közepette, az északi San Frediano-kapun vonult be a városba. A kislány finom aranybrokát ruhát viselt. Bonifác sem maradt le mögötte pompában: lovaglókalapját hermelinprém és ékkövek szegélyezték; kézelőjén vastag aranygombok ragyogtak a toszkán napfényben. Rengetegen voltak kíváncsiak rájuk; mindenki látni akarta a rézvörös hajú, kékeszöld szemű grófkisasszonyt. Reggel Izabella virágokkal díszítette neveltje hajfonatait, és Bonifác megrökönyödésére nem volt hajlandó elfedni a gyermek fejét. Az apa nem tartotta helyesnek, hogy így lássák a lányát, ám Izabella türelmesen elmagyarázta neki, hogy idősebb korára a canossai őrgrófi gyermeknek nagy szüksége lesz a népe támogatására. Hatalmas vagyon egyetlen örököse, és mivel a törvény értelmében nőként nem juthat hozzá jogos vagyonához, jól jön majd, ha a toszkánok támogatják ebben a kérdésben. A bevonulásukat azért kellett emlékezetessé tenni, hogy a nép már egészen fiatalon a szívébe zárja a gyermeket. Izabella azt is tudta, hogy Matilda már gyerekként is élő legendának számít, hiszen a luccaiak, akik ismerték a Sára-Támárról rájuk maradt rejtélyes próféciákat, tudták, hogy Matilda a tavaszi napéjegyenlőség idején született, így ő lehet az új Pásztornő, aki a Szeretet Igéjének szellemében fogja tanítani és vezetni őket. Akkor érkeztek a városba, amikor legnagyobb szükség volt a reményre. Bonifác megadta magát, és a bölcs Izabella mindent előkészített, hogy a grófkisasszony bemutatkozzon a népének. Matilda jól viselte magát, s mindvégig lelkesen integetett és nevetett. Az emberek pontosan ilyennek képzelték, ráadásul hős apja társaságában érkezett. A tömeg a nevét skandálta. - Voltak már álmai a gyermeknek, Izabella? - állt meg a Mester az alvó grófkisasszony ágya mellett. A kislányt nagyon kifárasztották a felvonulások és a tiszteletükre adott fogadások, de nem bánta, mert mindvégig érezte népe rajongását. Hivatalosan másnap reggel mutatták be a Mesternek, ha már kipihente magát, ám a bölcs férfiú előtte még meg szemügyre akarta venni, és a nevelőnőjével is váltott néhány szót. Magas, impozáns megjelenésű ember volt, s arcának bal oldalát elcsúfító sebhely miatt nagyon ijesztőnek tűnt. - Igen, de még nem tudja, mik azok és mit jelentenek. - A Golgotáról is álmodott? - Keveset. A Mester elgondolkodva bólintott. Elégedettséggel töltötte el, hogy a kislány még ilyen zsenge korban is beteljesítette a jóslatot, mivel a prófétanő szerint a Kiválasztott látomásaiban mindenképpen szerepelnie kell a „koponya sötét napjá"-nak. Jó előjel volt, hogy Matilda már fiatal kora ellenére részesült ebben az áldásban. - Elhiszem, hogy az, akinek mondja magát - jelentette ki a Mester. - Reggeli után rögvest hozd el hozzám. Sok dolgunk van. És Izabella... - Igen, Mester. - Meg kell, hogy dicsérjelek, mert látszik, mekkora szeretettel nevelted. Izabella könnyes szemmel nézett imádott tanítójára. - Isten szeretetében neveltem. Az Úr megparancsolta Salamonnak, hogy építsen egy ta-bernákulumot, egy helyet, ahol a hívek imádkozhatnak Istenhez. Salamon engedelmeskedett, és megépíttette a Templomot. A nászkamrában Salamon és Sába megalkotta az új szentély belsejébe vezető tizenegy ösvényből álló labirintust, hogy a hívő férfiak és nők lássák, hogy semmi sem választhatja el őket Istentől. Isten gyermekeinek a labirintus közepén megnyílnak szemeik, mert a lelkek többsége ezen a világon mély álomban szunnyad, ezért még ebben az életükben, ebben a testükben kell felébreszteni őket. Testük a lelkük temploma, de még nem tudnak róla. Azt hiszik, a mennyei királyság a haláluk után vár rájuk, ezért megfeledkeztek a legfontosabb tanításról, mely szerint úgy kell élnünk a földön, amint a mennyekben. Isten királysága értünk, itt és most létezik, a földön és földi testünkben. Rózsaként használjátok az imát, és csodáljátok hat szirmának szépségét, mert segítségével a földön is meglelitek a mennyei királyságot.

A világ gyermekeinek ki kell nyitniuk szemüket, hogy lássák Istent maguk körül. Utána a szeretet szellemében élhetnek, és akkor beteljesítik sorsukat. Tel kell ébreszteni őket. Most. A szeretet mindent legyőz. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. A S Z E R E T E T K Ö N Y V E , L I B R O Rosso

Matilda nem bírta levenni szemét a szörnyű sebhelyről. - Gyere, kicsikém. Tegyük túl magunkat a félelmen. Szeretném, ha megérintenéd az arcomat, hogy érezd a sebhelyet. Nincs mitől félned. Gyere. Matilda Izabellára nézett, aki mosolyogva biccentett. Hagyta, hogy a Mester megfogja apró kezét, és elcsúfított arcához emelje. A kislány kíváncsian végighúzta mutatóujját az egyenetlen szélű sebhelyen, majd összeszedte bátorságát és megkérdezte: - Hogyan sérültél meg, Mester? Izabella megkönnyebbülten felsóhajtott. Matilda nem feledkezett meg a jó modorról. Hála Istennek. - O, egyenes kérdés egyenes választ érdemel. Gyere, üljünk le a tűz mellé, és elmesélem. Izabella és Matilda kora reggel érkezett a Rendnek otthont adó régi kőépületbe. Itt élt és dolgozott a Mester, ott tanította az Igét a helyi ősi családok sarjainak. Az egyik tanulószobában voltak, melyben egy hosszú asztal állt, rajta tinta és pergamenlapok, meg egy nagy faládában elhelyezett tekercsek. Mivel a toszkán reggelek meglehetősen csípősek voltak, és a Mester sem bírta úgy a hideget, mint fiatalabb korában, gyakran begyújtottak a kőkandallóba. Matilda és Izabella a kandalló előtti fapadon, a Mester pedig egy zsámolyon foglalt helyet. - Nagyon régen a Rendünk egyik legelső vezetője megsebesült a nagy háborúban. A fény és sötétség erői csaptak össze, és noha sokáig úgy tűnt, elveszti a csatát, az igazság győzedelmeskedett. A szeretet és hit ereje segített neki, a mindenható és szerető Istenbe vetett hite. Ám a harcban csúnya sebhelyet szerzett az arcára, és ezáltal könnyen felismerhették. Az azóta eltelt évszázadokban a mieink, akik ráléptek erre az ösvényre, az ő tiszteletére ugyanolyan sebhelyet viseltek arcukon. így mutatjuk ki, hogy maradéktalanul alávetjük magunkat a Rend tanításainak. Eskünkhöz híven megvágjuk magunkat. Tudom, nem könnyű megérteni, hogy valaki így elcsúfítja magát, de ez is a hitünk jelképe. Matilda porcelánsima arcához kapta a kezét, mire a Mester hangosan felnevetett. - Ne félj, kicsinyem, tőled senki sem kér ilyen áldozatot. Már látom, hogy a szépséged lesz egyik legerősebb fegyvered. De ne feledd, hogy azért kaptad Istentől, hogy bölcsen bánj vele. A kislány komolyan bólogatott. - Fájt? - kérdezte halkan. - Már nem emlékszem - vont vállat a Mester. - Régen volt. Talán fájt, de az Úr sokkal többet szenvedett, amikor feláldozta magát értünk. Most már eleget beszéltünk az arcomról, lássunk hozzá a tanuláshoz. Izabella figyelmeztetően megköszörülte a torkát. - Igenis, Mester - felelte a kislány udvariasan. A férfi nagyot nevetett. - Jól van. És most megajándékozlak egy virággal. Nagyon különleges virággal, ami tökéletesen illik egy ilyen különleges ifjú hölgyhöz. Egy hatszirmú rózsát kapsz tőlem. A Mester felnyitotta a nyikorgó tetejű fadobozt, és kivett belőle egy tekercset, melyet gyémántokkal díszített vörös selyemszalaggal kötöttek át. Matilda szeme felcsillant a szép ajándék láttán. - Kinyithatod, és a szalagot is megtarthatod - kacsintott rá a Mester. Izabellának most is igaza volt; senkit sem szabad a külseje után megítélni. Matilda kibontotta a tekercset, melyen egy hatszirmú virág volt látható.

- Ez a hatszirmú rózsa A szeretet könyvének a jelképe, Matilda. És ez segít neked megtanulni a Miatyánk titkait. - A Mester Izabellához fordult. - Ugye tudja? - A toszkán változatot és a hagyományos német és latin imákat. Franciául is megtanítom neki, így összesen négy nyelven imádkozhat. - Hogy áll az írással-olvasással? - Ezen a téren is nagyon gyors, sőt kivételesen jó felfogású. Ha az apja engedélyezi, hogy folytassa a tanulmányait, márpedig nincs okom az ellenkezőjét feltételezni, biztos vagyok benne, hogy mind a négy nyelven folyékonyan fog írni-olvasni. - Kíváncsi vagyok, tudja-e, miért fontos a tanulás -mondta a Mester, és komolyan a kislányra nézett. - Kérlek, mondd el a Miatyánkot. Te dönts el, melyik nyelven. Matilda megköszörülte a torkát, és kihúzta magát, majd toszkán nyelven kezdett imádkozni: Alávetjük magunkat az akaratodnak, és ezáltal eljön a te országod, Legyen meg a te akaratod Amint a földön, úgy a mennyekben is. Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket, a mannát, És bocsásd meg vétkeinket és adósságainkat, Miképpen mi is megbocsátunk magunknak és másoknak. Tarts meg engem az igazság ösvényén, és Szabadíts meg a gonosz kísértéseitől. - Brava, gyermekem. De az ima semmit sem jelent, míg meg nem tanulod minden sor jelentését és azt, hogy hogyan változtatja meg az életed és a körülötted lévő világot. Ha tudatosan mondod, ezekben a szavakban megvan minden, amit az ember a földi mennyországról tudhat. Éld át az imáidat, különben semmi értelme. Megértetted? És most megmutatom neked, mi köze az imának a rózsasziromhoz... És a Mester néven ismert férfi elkezdte oktatni Mariidat A szeretet könyvének szent mondanivalójára, melyeket a Béke Hercege hagyott az emberiségre. Késő délután Matilda az apja kíséretében ellátogatott a luccai szent helyekre, és megnézték a nagy San Fredianotemplomot. Anselmo, egy fiatal, kedves, luccai születésű pap kalauzolta őket végig az épületben, aki rendkívül tájékozott volt a szülőföldje történelmében. A nagybátyja, Anselmo di Baggio Lucca püspöke igen befolyásos személy volt, így fiatal unokaöccsét nyilvánvalóan magas pozícióra szánta. A di Baggio család a Szent Sír Rend bölcs és diszkrét tagja volt, akik nagyon okosan megtanultak beilleszkedni a katolikus hatalmi rendszerbe. Ifjabb Anselmo elmagyarázta vendégeinek, hogy a templomot egy hatodik századi püspökről nevezték el, aki saját kezűleg helyezte el az épület alapjait. - Toszkán nyelven Frediano a neve, de a hazájában Finniannak hívták. Irhonban született. Tudod, hol van ez az ország, Matilda? A kislány csodálkozva ingatta a fejét. Izabella is hasonló nevű országokról szokott mesélni.

- Ködös, zöld sziget. Nagyon titokzatos és régi, a normannok és szászok országán is túl. Tanult emberek lakják. Finnian zarándokként került ide, mert egy bizonyos Patrick sokat mesélt neki Lucca történetéről, és olyan helyen akart élni, ahol tökéletesen megőrizték Jézus tanításait. Matilda alig várta, hogy átmenjenek a San Martino-templomba, ahol a Volto Santót is őrizték. A templom felé kanyargó szűk utcákon Anselmo készségesen mesélt. - Több hónapig tartott, míg hajóval elhozták a Volto Santót a Szentföldről. Itt, Toszkánában felrakták egy pár hófehér ökör vontatta szekérre. Az ökrök vadak voltak még, és a saját ösztöneikre kellett hagyatkozniuk. A Volto Santo őrzői azt állították, hogy az Úr keze fogja irányítani a szekeret, és elvezeti arra a helyre, ahol nyugodni akar. Útközben számtalan csodának voltak tanúi. Az ökrök három éjjel és három nap meg sem álltak, míg ide, Lucca központjába nem értek. Úgy véljük, azért választotta ezt az utat, mert A szeretet könyve is így érkezett ide. Anselmo lehalkította a hangját. - A beavatottak, a Rend tagjai tudják, hogy a Volto Santo itt akart lenni, ahol az igaz tanítások is vannak. Megérkeztek a tours-i Szent Márton tiszteletére emelt San Martino-templom elé. Ezt is a hatodik században építtette az ír Finnian püspök. Eléggé roskadozott, és Matilda szerint egyáltalán nem volt méltó, hogy itt őrizzék a keresztény művészet első remekművét, melyet egy olyan ember faragott, aki látta az Úr arcát, miután levették a keresztfáról. Megrángatta az apja kabátujját. - Apám... - Igen, édesem. - Ugye mi nagyon gazdagok vagyunk? Nem adhatunk a luccaiaknak annyi pénzt, amiből egy igazán nagy templomot építhetnének a Szent Arcnak? Bonifác harsogva nevetett, és magához ölelte a lányát. - De igen, nagyon gazdagok vagyunk. Remélem, azok is maradunk, ha nem szórjuk el az egyháznak a pénzünket. Matilda cseppet sem elégedett meg a válasszal. Kibontakozott az apja öleléséből, és a bejárathoz rohant. Odabenn sötét és dohos volt, és a kislány nagyokat pislogott, hogy hozzászokjon a halvány gyertyafényhez. Meg sem várta az apját és Anselmót, egyenesen a kis oltárhoz sietett, és megérintette a kereszténység legszentebb képét. Megbabonázva állt a libanoni cédrusból faragott életnagyságú mű előtt. Nikodémus nagyon élethűen ábrázolta a keresztre feszített Jézust. A szobornak vállig érő fekete haja és hosszú, ápolt szakálla volt. Hosszú, karcsú ujjai voltak, ám a hatalmas, sötét szeme volt a legszebb. Szelíd és együtt érző tekintete volt, még élete utolsó pillanataiban is. Matilda csak nézte, és úgy érezte, hogy a szobor visszanéz rá. - A lányom vagy, kiben nagy örömöm lelem. Matildának elakadt a lélegzete. A Szent Arc beszélt hozzá. Szorosan lehunyta a szemét és figyelt, de semmit sem hallott többé. Amikor megfordult, látta, hogy az apja és Anselmo pár lépésre állnak tőle. A pap suttogva magyarázott valamit Bonifácnak a műtárgyról és történetéről. Matilda csak a Jézus-szobrot hallotta. Az Úr elégedett volt vele. Nem tudta, mit tett, amivel megörvendeztette az Urat, de most eltökélte, hogy mindenképpen cselekszik. Eszébe jutottak az aranydíszek, melyeket reggel Izabella a hajába font. Két darab volt belőle, születésekor kapta a lotaringiai rokonoktól. Nagyon értékesek voltak, ezért óvatosan, nehogy az apja észrevegye, kivette őket a hajából. Rámosolygott a szoborra. - Egy nap építek egy szép templomot a Szent Arcodnak. ígérem. Meghajolt a szobor előtt, és visszahátrált az apjához. Nem akart tiszteletlen lenni, ezért nem fordított hátat a szobornak. - Gyönyörű - mondta egyszerűen. Egyelőre senkinek sem akarta elmondani, mit hallott. Majd Izabellának, ő biztosan megérti. Bonifác gyorsan kiment a templomból. Arra a napra bőven eleget hallott a vallásról, és most sietett vissza az embereihez, akik Toszkána biztonságáért feleltek. Utána egy nagy vadászatot szervezett a leghűségesebb katonáinak. Matilda lassan lépegetett mögötte, remélve, hogy sikerül négyszemközt beszélnie a fiatal pappal. Anselmó-nak kedves arca és nagyon szép mosolya volt. Azonnal megkedvelte. Mikor Bonifác jóval előttük járt, megfogta a pap kezét.

- Ez micsoda, kis hercegnőm? - nézett Anselmo a tenyerébe helyezett kincsre. - Sss... - súgta Matilda. - Megígértem a Szent Arcnak, hogy egy nap építtetek egy templomot, ami méltó lesz hozzá. Vedd el ezt az aranyat, és őrizd meg. Egy nap többet is hozok. Csodálatos gyermek, aki ilyen drága kincset áldoz Isten dicsőségére, gondolta Anselmo, és megsimogatta Matilda fejét. - Canossai Matilda, nagyon bőkezű vagy. Remélem, egy nap én magam irányíthatom azt az építkezést. Matilda elégedetten mosolygott. - Jól van, akkor együtt csináljuk. Ha megnövök, kedvem szerint rendelkezhetem a pénzemmel. A hatéves grófkisasszony még egyszer meghajolt a Szent Arc előtt, majd kiszaladt a délutáni napfénybe, és odakiáltott az apjának, hogy azonnal vigye Izabellához. Bonifác, akinek jelenlétében a legkeményebb katonák is megremegtek, harsogva ránevetett az egyetlen emberi lényre, akitől hajlandó volt eltűrni a parancsolgatást. A keresztre feszítés szörnyűségeit követően Izrael már nem volt biztonságos az Urunk családja számára. Nagybátyja, az áldott Arimateai József igyekezett épségben elmenekíteni Mária Magdolnát - aki a Megváltó örökösével volt várandós - valamint a többi követőinek a gyermekeit. Alexandria városa tanult és békeszerető lakosairól volt híres; virágzó társadalmában számos hit és kultúra is megfért egymással. Elég közel volt, hogy ideiglenesen oda menjenek, mert Mária Magdolnának a szülés közeledtével nyugalomra volt szüksége. Arimateai József sikeres ónkereskedőként nagy vagyonra tett szert, és most az egyik hajóján Egyiptomba vitte a szent család életben maradt tagjait. Ez volt a második alkalom, hogy Máriának el kellett menekülnie szülőföldjéről, hogy megvédje a méhében növekvő áldott gyermeket. Magdolna magához hívatta bizalmas barátját, a Fülöp néven ismert, tanult apostolt, aki haladéktalanul útra kelt, és a következő hónapokban Magdolna felolvasott neki A szeretet könyvéből, melyet az irányítása és útmutatása szerint lemásolhatott. így hát két tökéletes példány is létezett ebből a könyvből. Az eredeti könyvet Mária Magdolna élete végéig magánál tartotta, de meghagyta, hogy egy másolatot küldjenek el Jakabnak, Jézus fivérének, aki Jeruzsálemben maradt. Jeruzsálemben nagy szükség volt az Úr tanításaira. Jakab megkapta a könyvet, amit Nikodemus fafaragásának rejtekében őriztek. Fülöp Sumériába ment, ahol haláláig terjesztette az igét és A szeretet könyvének szavait. FÜLÖP ÉS A SZERETET KÖNYVÉNEK TÖRTÉNETE, L I B R O Rosso

A föld alatti kőkamra, mely egyben a Szent Sír Rendjének kápolnájaként is szolgált, közel ezeréves volt. Az első keresztények építették, akik titokban, a rómaiaktól távol gyakorolták hitüket. Matilda óvatosan lement a meredek lépcsőkön, s mindvégig Izabellába kapaszkodott, aki előtte haladt. A Mester egy olajlámpással kezében vezette őket, ám néhány novícius már előkészítette nekik a kamrát, és méhviasz gyertyákat helyeztek a falikarokba. A gyertyafüsttől megfeketedett falakon reszkettek az árnyak, s a levegő füstölő illatától volt terhes. A Mestert nagyon felzaklatta, hogy a Volto Santo beszélt a kislányhoz. Tudta, hogy különleges a gyermek, mégis váratlanul érte, hogy ilyen fiatalon, ráadásul éber állapotban tapasztalja meg a víziókat, és nem is vonta kétségbe a hitelességüket. A gyermek csillogó szemmel mesélte el Izabellának, majd neki is a történteket. Misztikus élményben volt része, melyet csakis az Úr kiválasztottai tapasztalhattak meg, ezért a Mester úgy döntött, azonnal a Libro Rosso közelébe kell vinni a kislányt. A parányi kápolnában egy egyszerű, kereszt nélküli kő-oltár állt. A gazdagon hímzett bársonyterítőn egy fából faragott bárka pihent, melybe Szent Lukács csodálatos jeleneteket faragott Jézus és Mária Magdolna életéből. Oldalát a szent egyesülést jelképező gyémánt alakú vésések, valamint a gnosztikus megvilágosodást jelző, aranyozott X-ek díszítették. A Mester odavezette Izabellát és Mariidat, és miután letérdeltek, hálaimát mondott a szent testamentumért. Aztán kinyitotta a bárkát, és a földre helyezte, majd kivette belőle a mélyvörös fedelű

Libro Rossót. A könyv borítója aranyozott volt, és öt nagyméretű ékkőből kirakott X állt rajta. A mester ajkához emelte a könyvet és megcsókolta a központi rubint. - Az Úr szava. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. Izabella elé tartotta a könyvet, aki szintén megcsókolta, és megismételte a Mester szavait, aztán az elkerekedett szemű Matilda elé tartotta, aki ünnepélyesen utánozta a mozdulatait. A Mester letette a könyvet az oltár melletti asztalra. - Megérintheted, gyermekem - mosolygott Matildára. A kislány habozva megsimogatta az aranyozott borítót, majd összerezzent, mintha megégette volna, és halkan felkiáltott. A Mester Izabellára nézett, ám amikor a kislány másodszor is a könyvhöz érintette az ujjait, már nem rezzent meg. - íme, a Libro Rosso, népünk legszentebb könyve, mely a világ megváltójának szavait tartalmazza. Ezeken a lapokon megtalálod Jézus Krisztus teljes evangéliumát, A szeretet könyvét. Ezt a másolatot Fülöp apostol készítette a Nikodémus által őrzött eredetiről, amit a Volto Santóban kellett elrejtenie. Megtalálod benne Mária Magdolna pecsétjét is, mellyel hitelesítette a másolatot. Már láttad ezt a pecsétet, amit csakis a rendünk legmagasabb rangú beavatottjai használhatnak. A Mester finoman kinyitotta a könyvet. A második oldal alján egy görög aláírás volt: [laybákev. Magdalen. Az aláírás alatt egy szimbólum állt, ami valóban ismerős volt Matildának. Izabella kerek rézgyűrűjén is látta, ami gyakran beleakadt a hajába fésülködés közben. Kilenc kör táncolta körbe a központi gömböt, ami a mennyországot jelképezte, ezzel emlékeztetve a Rend tagjait, hogy Isten mindig mellettük van. Amint a földön, úgy a mennyben is. Matilda nem tudta, hogy a jelkép Mária Magdolna pecsétje. Ez is a Rend féltve őrzött titkai közé tartozott. - Ha eléred a megfelelő kort, te is kapsz egy ilyen gyűrűt - súgta Izabella, és a kislány izgatottan fészkelődni kezdett. - Közvetlenül A szeretet könyvéhői fogsz tanulni - folytatta a Mester. - Bevezetést nyersz Sára-Támár próféciáiba. Megjegyzed, és megtanulod értelmezni őket. Végül tanulmányozod majd a Libro Rossóban található történeteket, melyek az apostolok cselekedeteinek titkos részei, a tanítványok történetei, akik mindent feláldoztak a Szeretet Igéjének tanításaiért. A Libro Rosso három részből áll. Az első A szeretet könyve; a második Sára-Támár összegyűjtött próféciái; a harmadik az Apostolok cselekedetei, a kereszténység kezdetei óta. Egyelőre ennyit kell tudnod. Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival; mert a te szerelmeid jobbak a bornál. A te drága kenetid jók illatozásra; a te neved kiöntött drága kenet; azért szeretnek téged a lányok. Vonj engemet te utánad, hadd fussunk! Bevitt engem a király az ő ágyasházába; örvendezünk és vigadunk te benned, előszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál. Méltán szeretnek téged. ÉNEKEK ÉNEKE, 1,1

A legszentebb szerelmes ének első versszakát a nagy Salamon király és Sába királynőjének egyesülése ihlette. Egymás és Isten iránti szerelmükben megtalálták a bizalmat és tudatosságot.

Örvendezünk és vigadunk te benned, előszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál. Méltán szeretnek téged. Ezekkel a szavakkal dicsérték a szerelmesek az Urat, akire rátaláltak az ágyasházban. A szeretet Isten, és Isten a szeretet. Ha egyesülünk szerelmünkkel, Isten is jelen van az ágyasházban, és a csók szentségével a két lélek eggyé válik. Azoknak, akiknek fülük van a hallásra. SALAMON ÉS SÁBA LIBRO ROSSO

ÉNEKE

,

A

SZERETET

KÖNYVE

,

Lucca, 1052 - Tökéletes. Pontosan olyan, amilyennek mondtad. Tudom, hogy a vezetésével eljutunk az Ige új korszakába, és nincsenek kétségeim afelől, hogy ő a Kiválasztott. Ha elmesélem a nagybátyámnak, ő is egyetért velem. Az idő visszatér, Izabella. Még a mi életünkben. Anselmo figyelmesen végighallgatta Izabella beszámolóját Matildáról, és most már tökéletesen értette, miért adta oda neki a kislány az aranyat. A Volto Santo megszólította. Gyönyörű előjel volt ez. Izabella mosolygott, és előtűntek arcán a bájos gödröcskék. - Büszkék vagyunk a munkádra - mosolygott Anselmo is. - De én vagyok a legbüszkébb, szerelmem. Közelebb lépett Izabellához. Az ajtó csukva volt, és az éjszaka közepén senki sem zavarhatta meg őket. Ráadásul a Rend területén voltak, ahol a szerelmesek egyesülése a legnagyobb szentségnek számított. Ez a tanításaikban és A szeretet könyvéhen is nagy jelentőséggel bírt. Anselmo tudta, hogy egy nap a püspök nagybátyja örökébe fog lépni, de itt és most a szerelmet ünnepelte, ami végtelen boldogságot hozott a lelkének. Izabella átölelte Anselmót. Amióta Matilda nevelőnője-ként élt, kénytelen volt nélkülözni szerelme érintését. Gyerekkoruk óta szerették egymást, és szerelmüknél csak a Rend, a Mester és a Libro Rosso tanításai iránti szeretetük volt nagyobb, mely könyvet esküvel fogadták, hogy megvédik. - Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival; mert a te szerelmeid jobbak a bornál - súgta Izabella. A férfi lassan megcsókolta, és testük-lelkük egyesült. Túlságosan régóta vártak. Matilda sikoltott. Izabella felpattant a szalmazsákról, melyen aludt, és a kislányhoz szaladt. Matilda nagyon későig tanult a Mesterrel, aki végül úgy döntött, hogy töltsék az éjszakát a Rend hálótermében. Izabella először azt hitte, a gyermek felébredt, és nem tudja, hol van, ezért ijedt meg. Nem kellett volna magára hagynia, de azt hitte, a fáradtságtól átalussza az éjszakát. Matilda zokogott. - Mi a baj, ma petité? - ölelte meg Izabella, és addig ringatta, míg teljesen megnyugodott. - Apám - hüppögte a gyermek. - Álmodtál? - Apám - bólintott a kislány. - Álmomban nagyon csúnya dolog történt vele. Izabella, Isten haragszik rá. - Mesebeszéd. Isten nem haragszik és nem áll bosszút rajtunk. Szeret minket. - Fra Gilbert azt mondta, hogy Isten megbünteti a gonoszokat, és szerinte apám is gonosz. - Csodálkozom rajtad, Matilda. Egy egész estét töltöttél a legszentebb kincsünk, A szeretet könyvének közelében. Nem tanultad meg, hogy Isten szereti a gyermekeit?

Izabella türelmét gyakran próbára tették Gilbert atya nézetei. - Fra Gilbert durva ember, és nem tud eleget Istenről, ahogyan az atyádról és a szeretetről sem - csattant fel mérgesen. Matilda elnevette magát. Izabella maga volt a megtestesült szeretet, így ritkán volt mérges. - De Izabella, az atyám nem akar pénzt adni, hogy templomot építsenek a Szent Arcnak. Izabella bólintott. - Az atyád a maga módján igenis bőkezű és adakozó ember. Tudom, hogy nem könnyű megérteni, de pillanatnyilag jó oka van arra, hogy ne akarjon templomot építeni. Ha felnősz, majd megérted. Izabella nem akarta elmagyarázni a hatéves kislánynak, hogy Bonifác tisztában volt vele, hogy ha adna is pénzt a San Martino kibővítésére, annak nagy része a papok erszényébe vándorolna. Matilda azonban gyermeki ártatlanságában azt hitte, hogy az apja nem volt hajlandó segíteni az Úrnak. - Álmomban Isten megharagudott atyámra, amiért nem akart új templomot építeni, és... borzalmas dolog történt. Látnom kell az apámat. Meg kell mondanom neki, hogy ha megépítjük a templomot, Isten nem fog többé haragudni rá. Izabella sóhajtott. Nem akart vitatkozni a kislánnyal ebben az állapotban, de titokban mégis aggódott, mert az álmai sokszor valóra váltak. Megpuszilta Matilda homlokát, és némán fohászkodott, hogy ezúttal ne a próféta szóljon belőle. - Az atyád ma este vadászatra indult, de ígérem, amint visszatér, beszélek vele a San Martino újjáépítéséről. Jó? Matilda bólintott, majd kimerülten visszabújt az ágyba. - Maradj velem, Izabella - követelte. - Maradok, édesem. - Izabella eldúdolta neki az örök szerelemről szóló francia dalocskát, ami mindig megnyugtatta. Először Mantuába, Matilda anyjához érkezett meg a hír. A kastélyban azonnal úrrá lett a fejetlenség, és egy sereg orvost hívattak Beatrix úrnőhöz, aki hisztériás rohamot kapott és összeesett. A helyében egyetlen asszony sem bírta volna ki ép ésszel a veszteséget. Miért büntette így az Isten? Fra Gilbertnek igaza volt, mert Isten megbünteti a gonoszokat. - Hol van Matilda? - sikoltotta sírva. - Hozzátok ide a lányomat! Valaki emlékeztette, hogy Matilda még Luccában van, de azonnal érte küldtek egy futárt, valamint két lovast, hogy visszahozzák a gyermeket Mantuába. Otthon kellett lennie a temetésre. Bármily hihetetlennek is tűnt, a nagy Bonifác, a canos-sai őrgróf, Mantua márkija és Toszkána nagyhercege halott volt. Vadászat közben egy kóbor nyílvessző egyenesen a torkába fúródott. Pontosan úgy, ahogyan Matilda megálmodta. Az idő visszatér. Sokakat szólítanak. A kiválasztottak fogadalmat tesznek. ígéretet tesznek Istennek, És egymásnak, Hogy a szeretet sosem szűnik meg. Újra eljönnek a próféták. El kell jönniük, mert az igazság örök, Ahogy a szeretet is. És minden tiszta szívű férfi és nő Tudni fogja és megéli az igazságot, És tökéletessé válnak, Még ebben a testükben, Amint a földön, úgy a mennyekben is. Ezért Az idő visszatér.

Azoknak, akiknek fülük van a hallásra. Sára- Támár próféciáiból, Libro Rossó

Hatodik fejezet

Róma, napjainkban - E j ha. Maureen az ágyon ülve maga alá húzta a lábát, és kinézett az ablakon. Besötétedett, és a fények pazarul megvilágították a teret. - El tudod képzelni, hogy amikor Matilda Rómába érkezett, a Panteon ugyanúgy nézett ki, mint most? Lehetséges, hogy ugyanezen a téren állt, és gyönyörködött a látványban. - Ezért is nevezik Örök Városnak - felelte Péter. - Meg kell hagyni, az olaszok értenek hozzá, hogy megőrizzék az emlékműveiket. - Elfáradtál? - nézett rá az unokatestvére. - Nem, de megéheztem. Nincs kedved lemenni Alfredó-hoz vacsorázni? A tér másik oldalán van. - Nem lehet - sóhajtott Maureen tréfásan. - Sajnos Lara, a recepciósnő elárulta, hogy egész Rómában ott kapható a legfinomabb saltimbocca. - És ez miért baj, - Mert gyűlölném magam, ha borjúhúst ennék, tehát ne vígy engem a kísértésbe. Azért az II Foróban fantasztikus toszkán ételeket adnak. Mit szólsz egy porcini gombához? Vagy egy finom brunellóhoz? Keményen megdolgoztál érte, és Matilda megérdemli, hogy toszkán ételeket fogyasszunk a tiszteletére. - Tudod, hogy imádom azt a helyet. Maurennak számtalan kérdése volt még, de tudta, hogy tele gyomorral Péter is sokkal beszédesebb lesz. Miután a recepciós megnyugtatta őket, hogy nincs szükségük foglalásra, elsétáltak a trattoriához. A személyzet ismerte Pétert, és név szerint köszöntötték, majd egy csendes, félreeső asztalhoz kísérték őket. Miután megérkezett a finom, toszkán vörösbor, Maureen belevágott a kérdéseibe. - Mondd, A szeretet könyve azonos a Libro Rossóval? - Ahogy vesszük - bólintott Péter. - A Libro Rosso tartalmazza A szeretet könyvét is. Legalábbis annak másolatát. Szerkezetileg az Új Testamentumra hasonlít. Nekünk például négy evangéliumunk van: Mátéé, Márké, Lukácsé és Jánosé, de ezenkívül ott van még a Lukács által írt Apostolok Cselekedetei, Pál levelei, na meg a Jelenések Könyve. Ezek együtt alkotják az Új Testamentumot. Eddig érthető? Maureen biccentett. - Akkor vessük össze őket. Matilda Mesterének a könyve Jézus evangéliumának egy másolata, melyet A szeretet könyveként emlegetnek... Maureen közben vadul jegyzetelt. - Szóval ez csak másolat, amit Fülöp apostol készített, mert az eredeti, amit Jézus a saját kezével írt, még most is Franciaországban van. - így igaz. A szeretet könyvén kívül a lánya, Sára-Támár próféciái is olvashatók a könyvben. Nagyon érdekes a Kiválasztottra vonatkozó jóslata. Neked mi a véleményed? Maureen elgondolkodva belekortyolt a borába. - Furcsa, de Matilda nagyon közel áll hozzám. A hajunk színe és a testalkatunk is hasonlít, ráadásul mindketten a tavaszi napéjegyenlőség idején születtünk, és rendesen megszenvedjük a fejünk felett lógó prófécia nyomását. Amikor Bonifác haláláról olvastál, elsírtam magam. Érdekesek a párhuzamok. - Azok után, amiken keresztülmentél, ez több mint érdekes. - Szerinted mi ez?

- Még nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy egy isteni terv része. Komolyan, Maureen. - Az idő visszatér? Ez vajon mit jelent? - Még gondolkodom rajta. Maureen tudta, hogy az unokatestvére elhallgat előle valamit. - Ne, Pete, kíváncsi vagyok az első benyomásodra. Kérlek, legalább egy percig gondolkodj hangosan. - Jól van - vont vállat a férfi. - Tudod, az első gondolatom... a próféták... Jézus idejében mindenki azt hitte, hogy Keresztelő János Éliás második eljövetele. És később, János kivégzése után is elmondta a tanítványainak, hogy Éliás már eljött, de nem ismerték fel. Bizonyos próféták visszatérnek, hogy beteljesítsék a próféciát. - Ez valami reinkarnációs dolog? Keresztelő János Éliás, a próféta reinkarnációja? És Jézus valójában Ádám, aki visszatért a földre? Ugyanaz a lelkük, vagy csak a sorsuk hasonló? Péter konzervatív vallásos neveltetése erősen berzenkedett Maureen megjegyzése ellen. - En kihagynám ebből a reinkarnációt, de a Bibliában valóban olvashatjuk, hogy a próféták visszatérnek, ha Isten kiró rájuk egy-egy feladatot. - Az idő visszatér - mondta Maureen. - Almomban Isa a lelkemre kötötte, hogy ne felejtsem el. A Libro Rossó-ban és Matilda esti imájában is benne van. Sokat jelentett az akkori embereknek. - Egy nap múlva elkészülök még egy adag fordítással. Remélem, a vörös grófkisasszonyunk tartogat még információkat a számunkra. - Matildára - emelte a poharát Maureen. - Az idő visszatér - felelte Péter. Pétert sokat foglalkoztatta Matilda története, és megpróbálta rendszerezni a fordítását. Különösen a labirintus ragadta meg a képzeletét, és gondolatban sorra vette a franciaországi templomokat és katedrálisokat, ahol létezhetne hasonló építmény. Átnézte a jegyzeteit, és további kutatások céljából -templomi labirintusok, Franciaország, Itália, bibliai kapcsolatok - fejezetekre osztotta őket. Miért említi a könyv Salamon királyt? Valószínűleg köze volt a Jeruzsálemi Templomhoz, okoskodott Péter. És Dávid leszármazottjaként - Dávid volt Salamon apja - Jézus örökölhette a Templom terveinek másolatait, valamint más építészeti eszközöket is. Mi mást adhatott volna örökül Salamon a legszentebb leszármazottjának, mint a különleges, tizenegy kerületű labirintusát, e tanítások egyikét? És vajon Jézus felhasználta ezeket A szeretet könyvében? Péternek elkezdett reszketni a keze, amikor rátalált egy utalásra, melyben egy tökéletes labirintusról esett szó, amit 1200-ban véstek bele a luccai San Martino-templom nyugati hajójának külső falába. Matilda Szent Arcát is éppen ebben a templomban őrizték. A szemmagasságban elkészített, úgynevezett „ujj labirintus" kisebb, mindössze hetven centiméter átmérőjű volt, ellentétben a chartres-i változattal, mely óriási, tizenhárom méteres volt, és a földön alakították ki. A luccai labirintus abban volt egyedülálló, hogy mielőtt a hívek beléptek a templomba, az ujjukat végighúzhatták az útvesztő ösvényein. Ennek a megoldásnak az volt az előnye, hogy helyszűkében is megjeleníthették a szent jelképet. A luccai San Martino abban is egyedülálló volt, hogy a labirintus hosszában egy latin nyelvű pogány legendát véstek a falba. EZ AZ A LABIRINTUS, MELYET A KRÉTAI DAEDALOSZ ÉPÍTETT. HA BELÉPTÉL, NINCS BELŐLE KIJÁRÁS. CSAK THÉSZEUSZNAK SIKERÜLT, HÁLA ARIADNÉ FONALÁNAK. Egy homályos eredetű olasz anyagban azt írta, hogy a labirintus közepén egykor Thészeusz arcmása, valamint a MINDENT A SZERELEMÉRT felirat állt. Nem lehetett véletlen az a tökéletes, tizenegy kerületű labirintus Luccában, és az sem, hogy szerkezetében tökéletesen megegyezett a chartres-ival. Egyébiránt Chartres és Lucca több tekintetben is hasonlított, és az útvesztő egy és ugyanazon tervezőre utalt.

A több ezer éves Ariadné-legenda folytán a labirintus a szent egybekelést jelzi; Matilda kéziratából az is kitűnt, hogy még Jézus is hitelt adott ennek a legendának. A középkori bizonyítékokból azonban kitűnt, hogy a szerzetesek, akik lemásolták a görög labirintus-legendákat az utókor számára, szándékosan megváltoztatták az értelmüket. A szerelem és veszteség helyett az építészetre helyezték a hangsúlyt, és alig említették meg Ariadnét. Nem lehetett a véletlen műve, hogy kiírták a saját történetéből, gondolta Péter. A legenda eredetileg arról szólt, hogy a labirintus úrnőjének szerelme megmenti a kedvesét és vele együtt az ártatlanokat is. Sajnos a későbbi változatokban teljesen eltűnt ez az értelmezés. Az egyháznak köszönhetően a Mária Magdolnáról szóló részeket is fokozatosan törölték a Jézus életéről szóló krónikákból. Péter most arra gondolt, hogy Ariadné valahogyan Mária Magdolna jelképe volt az „eretnekek" számára, akik sosem feledték, és tudomásul vették a jelentőségét. Thészeusz életben maradása és kiszabadulása az útvesztőből utalás lehet a feltámadásra, és Ariadné - aki a szerelme erejével oltalmazta - volt az első, akivel találkozott, akárcsak Magdolna, akinek megjelent a Megváltó. Az eretnekek Thészeusz és Ariadné történetén keresztül nyíltan terjeszthették tanaikat. Néhány órányi nyugtalan alvás után másnap reggel Péter folytatta a kutatást, és egy másik olasz templomra is talált utalást. Észak-Olaszországban a paviai San Michele Maggiorét Matilda idejében építették, és a környék az ő birtokában lehetett. Az ottani labirintust a szentélyben helyezték el valamikor a tizenkettedik vagy tizenharmadik században, de mára majdnem teljesen tönkrement. Az útvesztőtől készült rajzok azonban fennmaradtak, így Péter megtekinthette őket a vatikáni Biblioteca Apostolicában. Tökéletes, tizenegy kerületű alkotás volt, a luccai és chartres-i pontos mása, és a közepében a „Thészeusz bement, és megölte a korcs szörnyeteget" felirat állt. Itt a Minótaurosz helyett egy kentaurt - egy félig ló, félig ember teremtményt említenek. A középkorban nagyon népszerű volt a labirintus, és ez a reneszánszig kitartott, amikor kentaurral helyettesítették a Minótauroszt. Vajon szándékosan történt? Esetleg egy másfajta szörny megöléséről is szó volt? Talán a „korcs szörnyeteg" maga az egyház volt, mely akkoriban kezdte üldözni a „tiszta" keresztényeket? Péter eltöprengett ezen. Az elmúlt két évben többször is előfordult, hogy szörnyetegnek látta az egyházat, mely a szépség és fájdalom, igazság és hazugság egyvelege lett. Egyrészt szenvedélyesen hitt ebben az intézményben, másrészt azonban teljesen kétségbeesett miatta.

Mantua, 1052 - Nem volt baleset, Izabella. Szégyellem, hogy rokona vagyok annak a gonosz, hitvány alaknak, aki Némethon koronáját viseli - dühöngött Beatrix, és idegesen fel-alá járkált a szobájában. Bonifác 1052. május 6-án bekövetkezett halála meglehetősen gyanús volt, és Toszkána-szerte aggodalomra adott okot. Azt beszélték, hogy III. Henrik német király állt mögötte, mivel a „vadászbaleset" valójában gyilkosságnak lehetett, melynek indítéka az volt, hogy Bonifác sok borsot tört a kapzsi uralkodó orra alá. Henrik, aki Beatrix unokatestvére volt, nem járt el eléggé óvatosan. - Szerencsére a pápa a rokonom, és intézkedett, hogy megvédjen engem és Matildát. Henrik most már nem merészeli elkobozni Bonifác vagyonát, mert azzal súlyos megtorlással kellene szembenéznie. A toszkán vazallusok fellázadnának. És... - Beatrix lehalkította a hangját, hogy kizárólag Izabella hallhassa - a tervünk nem mondhat csődöt. - Imádkozom, hogy így legyen, úrnőm. - Titokban Izabella féltette Matildát, de most meg kellett bíznia Beatrix ítélőképességében. - Leó pápa intézkedett, hogy lotaringiai Godfrey azonnal eljegyezhessen. Izabella nagyot nézett. Erre nem számított. Godfrey nyíltan hangot adott a király iránti gyűlöletének, és nyilvánosan is fellázadt a korrupt uralkodó ellen, így hatalmas sértés volt Henrik számára, hogy a pápa éppen az ő kezére juttatta Bonifác vagyonát. - Úrnőm, Godfrey az első unokatestvére. Ez ellenkezik az egyházi törvényekkel.

Beatrix már átgondolta mindezt; Izabella nem is feltételezett róla ennyi ravaszságot. - Megállapodtunk, hogy mielőtt szentesíttetjük a házasságunkat, cölibátusi fogadalmát teszünk. Nekem megfelel, mert Bonifác után úgysem érinthet többé férfi. - Egy pillanatra ellágyult a tekintete. - Te biztosan megérted, Izabella. Izabella értette. Noha Beatrix nem gyakorolta a Rendben honos szent egybekelést, tudott róla. Szívből szerette Bonifácot, és élete végéig gyászolni akarta. - Mindenkinek így lesz jó - húzta ki magát az asszony. - Matildának erős védelmezőre van szüksége, aki vigyáz a birtokaira, hiszen nőként nem örökölhet. De most nem ezért hívattalak, Izabella. Izabella és Beatrix között sosem volt túlságosan barátságos a viszony, sőt Matilda anyja mélységesen féltékeny volt a lánya nevelőnőjére. Beatrix azonban még mindig képes volt meglepetést okozni neki. - A lányom érdekében a pápa úgy határozott, hogy Matildát el kell jegyezni Godfrey fiával, a leendő alsólotaringiai herceggel, és én beleegyezésemet adtam. Izabellának nem volt beleszólása ebbe, de könnyek gyűltek a szemébe. A tény, hogy Matildának akarata ellenére kell hozzámennie Godfrey-hoz, ellentétes volt a Rend tanításaival. Beatrix fel sem fogta, hogy egész életére nyomorúságra kárhoztatta a kislányát. Am mire Beatrix közölte a hírt Izabellával, már semmit sem lehetett tenni ellen. A különleges canossai grófkisasszonyt eljegyezték a Púpos Godfrey néven elhíresült herceggel.

Amikor Beatrix unokatestvére, IX. Leó pápa 1054 tavaszán elhunyt, Matilda és édesanyja vagyonát súlyos károk érték. III. Henrik keselyűként csapott le az itáliai birtokokra. Beatrix férje, Godfrey herceg egy időre magára hagyta, hogy a saját, lotaringiai birtokainak ügyeit intézze, ugyanis Henrik ezeket is be akarta kebelezni, ezért Matilda és az édesanyja a német király gyámsága alá került, aki időközben szent német-római császárrá koronáztatta magát. III. Henrik szigorú őrizet alatt vitette el a kislányt és Beatrixot. Matildát már nem tekintették örökösnek, s mindent elvesztett, amit az apja családja négy nemzedéken keresztül felépített. Henrik bejelentette, hogy anya és lánya az ő könyörületességére lesz bízva, és míg másképp nem rendelkezik, a bodsfeldi udvarban fognak élni. Tulajdonképpen egy pénzéhes, önimádó uralkodó foglyai voltak. A kilencéves Matildát zsenge kora ellenére is megviselték a történtek. Nem elég, hogy elvesztette szeretett édesapját, az örökségét, otthonát, de most még Izabellától is elszakították, aki az anyjánál is jobban szerette. Ezek után a nevelőnő visszatért Luccába, ahol szüntelenül imádkozott a kislány testi és lelki épségéért.

Bodsfeld, Németország, 1054 Matilda felriadt álmából. Nagyokat pislogott a komor reggeli homályban. Október végén már nagyon hideg és sötét volt Némethonban, s nyoma sem volt az aranyló toszkán napsütésnek. A kislány immár másfél éve raboskodott, és gyűlölte az országot, a férfit, aki akaratuk ellenére odavitte őket, aki megölte az apját és ellopta az örökségét, majd megalázta őket, és koldusként bánt velük. Legfőképpen a hatéves unokaöccsét, ezt a gonosz kis szörnyeteget gyűlölte, aki állandó rettegésben tartotta, és még meg sem fedték miatta. Francia anyja az együgyűséggel határos szeretettel csüggött a kis Henriken. Amikor Matilda felemelte fejét, ismét eszébe jutott Henrik komiszsága. Tarkóján ragacsos masszát érzett. Ne! Megtapogatta a haját, és érezte, hogy egykor oly gyönyörű rézvörös tincseit vastag massza borítja. Megszagolta az ujját. Méz volt, amit valami olajos, fekete anyaggal kevertek össze, hogy megkeményedjen és tönkretegye a haját. - Anyám! Fogságuk idején Matilda végre közel került az anyjához. Senkijük sem volt, ezért kénytelenek voltak összefogni. A kislány fokozatosan rájött, hogy anyja sokkal műveltebb és erősebb, mint hitte, és amikor alávetette magát Bonifác akaratának, azt korántsem gyengeségből, hanem inkább tiszteletből tette. Közben

Godfrey sem tétlenkedett, hiszen jól tudta, hogy a Beatrix és Matilda szabad lesz, akkor ő is visszakapja északitáliai birtokait, ezért szüntelenül a kimenekítésükön fáradozott. Ez nem ment egyik napról a másikra, de tudták, hogy Henrik még nem győzte le őket. Beatrixnak is feltűnt, mennyire tehetséges és erős az egyetlen életben maradt gyermeke, és ettől újult erőre kapott. Matilda megérdemelte az örökségét, és a fogságban eltöltött évek megkeményítették a lelkét. Durva leckét kapott a politikából, de később még a hasznára fordíthatta. Amikor meghallotta lánya kiáltását, Beatrix kisietett a szomszéd szobából, ahol a hímzésével volt elfoglalva. Egy palota volt a börtönük, ahol nem bántak rosszul velük, és Matilda anyja a munkában keresett vigaszt, így lecsillapíthatta háborgó gondolatait. Matildát is megpróbálta bevezetni a finom hímzések világába, ám a kislánynak nem volt érzéke a házimunkához. - Az a szörnyeteg Henrik megint mézet öntött a hajamra! Matilda nem akarta megadni unokatestvérének azt az elégtételt, hogy sírni lássa. Máskor is megtette, de akkor sikerült kimosni a mézet a hajából, ám ezúttal Henrik egy ismeretlen anyagot is hozzákevert a kotyvalékához, ami máris kezdett megkötni. - Siess, anyám. Ki kell mosni, mielőtt megkeményszik. Nem akarok megválni a hajamtól. A személyzet kedvelte őket, ezért Beatrix kéretett egy fazék meleg vizet, valamint egy darab mosószappant, amit az ardennes-i erdőkben, különféle gyökerekből nyertek ki. - Sose bántottam - panaszkodott a kislány. - Miért utál ennyire? - Mert féltékeny rád, és a kegyetlen apjára meg az ostoba anyjára hasonlít - felelte Beatrix csípősen. - A disznókat sem bíznám rá, nemhogy Európát. Ha hatéves korában ennyi gonoszság lakozik benne, el sem tudom képzelni, milyen lesz később... Az ifjú Henrik az érkezésük óta gyötörte Matildát, de szerencsére ez utóbbi csínyével sem sikerült maradandó károkat okoznia az unokatestvére hajában. A károk elhárítását követően Beatrix magukhoz hívatta Fra Gilbertet, aki hűséges német alattvalóként társuk lehetett a száműzetésben. Megkérte, hogy hozza magával Szent Ágoston írásait, hogy Matilda felolvasson belőle. Mindvégig gondoskodott a lánya neveltetéséről, és azt akarta, hogy ha véget ér a rémálmuk, a lánya előnyö-sebb helyzetben legyen. Matilda leült Szent Modesta szobra mellé, melyet még születésekor kapott Izabella családjától. A szent nagy tiszteletnek örvendett a Rend tagjainak körében, amiért egész életét A szeretet könyvének tanításának áldozta. Matilda kizárólag ezt a szobrocskát hozhatta magával Toszkánából, ezért különösen ragaszkodott hozzá.

Aznap este Matilda és az anyja kettesben, a palota egy hideg, csupasz előszobájában költötte el vacsoráját. Érezték, hogy baj van, de nem tudták, mi történt. Egész nap nem látták a családot, és Henrik sem ólálkodott az unokatestvére körül, hogy tönkretegye a haját. Másnap reggel, tizennyolc hónappal a száműzetésük óta hatalmas örömre virradtak. Éjszaka III. Henrik német király, a gyilkos tolvaj váratlanul belázasodott és meghalt. Családjának sorsa egyelőre bizonytalan volt, mivel Némethonban és környékén máris úrrá lett a káosz. Ágnes királyné meg sem gyászolhatta a férjét, mert sürgősen cselekednie kellett. Kinevezték régenssé, és a fia, a leendő IV. Henrik egyetlen gyámjává. Matilda és Beatrix napokig nem tudta, milyen sors vár rájuk, mivel nem jutottak el hozzájuk a hírek, és Ágnes meg a gyermeke sem mutatkozott. A negyedik napon lotaringiai Godfrey, aki éppen egy ilyen alkalomra várt, megjelent Bodsfeld kapujában, és felajánlott egy megoldást a régenskirálynőnek. Beleegyezett, hogy leteszi a hűségesküt neki és a fiának, és Lotaringia egyik leggazdagabb vazallusaként segít helyreállítani a rendet az országban, de cserébe Ágnes elismeri a Beatrixszal kötött házasságát, és visszakapják a vagyonukat. Ágnes bármire hajlandó volt, hogy népszerűtlen férje halála után biztosítsa Lotaringiát és Szászországot a gyermeke számára. Azokban a napokban cseppet sem érdekelték az itáliai területek, és Godfrey bölcsen kihasználta az alkalmat.

1057-ben Matilda és Beatrix elhagyták Némethont, és Firenzében kezdtek új életet a lotaringiai Godfrey herceggel. Matilda egyszer sem volt hajlandó visszanézni, és megesküdött, hogy sosem teszi be a lábát abba az átkozott, fagyos országba.

Toszkána romokban volt. A német király alig két év alatt minden tönkretett, amit Matilda apjának családja négy nemzedéken keresztül felépített. Henrik teljesen kiszipolyozta a földet, és a büszke lakosokat nyomorba taszította. Útközben a kis Matilda felháborodva nézett körül. Eltűntek gyermekkorának virágzó városai és falvai, az emberek árnyékként közlekedtek, s ha meghallották a lovakat, ijedten megrezzentek. Egy este a család megállt az egyik faluban. Matildát testileg-lelkileg megviselte az utazás, és először nem is értette, mi történik, amikor megpillantotta az egybegyűlt tömeget. Ám ahogy közeledtek, meghallotta a kiabálást: - Ma-til-da! Ma-til-da! Egy csoport gyerek virágokat helyezett a lábuk elé, majd szüleik köszöntötték a hazatérő grófkisasszonyt. A helyi uraságnál ünnepélyes fogadással ünnepelték a szabadulásukat, ahol az emberek sorra elpanaszolták szenvedéseiket. A kislány akkor megfogadta, hogy a lehető leghamarabb kárpótolja népét a veszteségeikért. A falusiak sorra új hűbéruruk, Godfrey herceg elé járultak, és kérték, hogy adja vissza birtokaikat, segítsen nekik az újrakezdésben és védje meg őket a csapataival. A legtöbben azonban a legendás hírű grófkisasszonyt akarták látni, mivel ő Toszkána és a híres prófécia szülötte volt. O volt a reménysugár Észak-Itália népének, aki egy nap visszaállítja Toszkána régi ragyogását. Ebben senki sem kételkedett.

HETEDIK FEJEZET

Firenze, 1057 Godfrey herceg Firenzét választotta új otthonuknak, melyet jobban szeretett Mantuánál, ahol nem volt könnyű Bonifác emlékével versenyeznie. Firenze politikailag fejlettebb volt, mint Mantua, Modena és Canossa. A város központjában kibővített és felújíttatott egy régi palotát. Szeretett Izabellája társaságában Matilda könnyedén beilleszkedett az új környezetbe. Beatrixot túlságosan lefoglalta a lánya birtokainak igazgatása, így kénytelen volt ismét Izabellára bízni Matilda nevelését. A fogságban eltöltött idő nem múlt el nyomtalanul Matilda felett, aki nehezen bízott meg az emberekben. Egy ideje egyre harcosabban küzdött az igazságért, és Izabellának meg a Mesternek sok türelemre volt szüksége, hogy rávezessék, hogy az igazság utáni vágy nem azonos a bosszúval. Az egyik a fény, a másik a sötétség eszköze volt, és vezetőként Matildának meg kellett tanulnia figyelembe venni a szeretet hatalmát, ami mindent legyőz. A kislány a fogságban a német királyi udvarban honos erősen ortodox vallásos nézeteken kívül nem részesült semmilyen szellemi táplálékban, ezért a luccai Rend vezetői úgy határoztak, hogy a Mester átköltözik a firenzei Santa Trinita kolostorba, a Rend ottani központjába, melyet még a tizedik században, luccai Siegfried, Matilda legendás hírű ükapja idejében épített egy csoport szerzetes. Ebben a kolostorban Matilda a nevelőnője és a Mester irányítása alatt folytathatta tanulmányait.

Firenze, 1059 - Anyám, meg akarok tanulni harcolni. Beatrix félretette a könyvelést, és a tizenhárom éves, kivételes szépségű lányára nézett, aki az ajtóban várakozott. - Gyere be, és ne kiabálj, Matilda. Nem kell az egész háznak hallani, amit beszélünk - mondta mosolyogva. Nem lepte meg a lánya kívánsága, sőt kimondottan bájosnak találta. - Ülj le, kedvesem. És most áruld el, mi ez a hóbort? - Tanulmányoztam az örökösödési jogot - foglalt helyet a kislány a durva gerendákból ácsolt ebédlőasztalnál. Beatrix szeretett itt dolgozni, mert rengeteg hely volt, és minden elfért rajta. A férje és a lánya érdekében kénytelen volt odafigyelni a család üzleti ügyeire. Tudta, hogy ha Matilda komolyan elhatározott valamit, nem tűrt ellentmondást. - A törvény megtiltja a nőknek, hogy birtokokat örököljenek - folytatta a lány a szokásos lelkesedéssel. -Azért, mert a nők nem képesek katonai szolgálatra, míg a férfiak meg tudják védeni a földjeiket. Ezért... megtanulok vívni, és bebizonyítom, hogy én is képes vagyok a katonai szolgálatra. Ugyanolyan jó leszek, mint bármelyik férfi, és egyetlen törvény sem gátolhat meg abban, hogy megkapjam az örökségemet. Már most is jobban lovagolok, mint a legtöbb férfi Toszkánában, és Godfrey azt mondja, hogy a hadászathoz is jobban értek, mint a tanácsadói. Beatrix bólintott. Ha Matilda fiúnak született volna, kétségkívül kora egyik legvitézebb harcosa lett volna. Zseniális stratégiai érzékkel rendelkezett, és mostohaapja mindig örömmel sakkozott vele. Még azt is megengedte neki, hogy részt vegyen a toszkán vezetőkkel folytatott megbeszélésein. A lotaringiai herceg kemény ember hírében állt, idővel azonban megszerette a két csodálatos nőt. Beatrix méltó társa volt az uralkodásban, s noha a házasságukat nem hálták el, kapcsolatukat kölcsönös tisztelet és szeretet jellemezte. A herceg a sajátjaként szerette az erős, intelligens Matildát, és mérhetetlen tisztelettel bánt vele. - A mostohaapád elnéző veled, de ezt nem fogja megengedni. Lotaringia sokkal konzervatívabb, mint Toszkána, és fontos, hogy ne essen csorba a hírén. - Megengedi. Muszáj lesz. És ha anyám is támogat, akkor nem lesz ellenvetése. O is mondta, hogy Európaszerte híresek vagyunk a meggyőzőerőnkről. - Egyetértek, és látom, alaposan végiggondoltad. Mondd, Izabella tudja, hogy katonai kiképzésre vágysz? Matilda bólintott. A Mesterrel és a nevelőnőjével is megbeszélte a stratégiáját. - Mindenben támogatnak, amivel biztosíthatom az örökségemet, és megvédhetem a tanításainkat. Az én erőm az övék is, és érzik, hogy Isten megvédelmez a harcban. Beatrix megértően biccentett. A lánya Európa két legnagyobb családjának volt a sarja, és már nem tudott meglepetést okozni neki. Noha ő maga nem követte a luccai tanításokat, biztos volt benne, hogy Matilda különleges küldetéssel jött a világra. Talán valóban a próféciák gyermeke volt, akiről a toszkánok a születése óta suttognak. Beatrix büszke volt erős, gyönyörű és okos lányára, és tudta, hogy Godfrey-ra is nagy hatással lesz, ha tudomást szerez a gyermek jogi jártasságáról. - Legyen. Ha ez az óhajod, akkor tanulj meg harcolni. Este beszélek Godfrey-val, és megkérem, hogy keressen neked egy megfelelő fegyvermestert, valamint küzdőtársakat, akik... - Akik? - szólt közbe Matilda. - Akik kesztyűs kézzel bánnak velem? Nem, anyám, annak semmi értelme. Toszkána legjobb, legkeményebb harcosát akarom mesteremül. - Természetesen. - Köszönöm. -• Matilda felállt, s kecsesen meghajolt. -Anyám, tudd, hogy neked is jó lesz, ha sikerül. Többé senki sem foszt meg bennünket a jogos tulajdonunktól. Nem engedem, hogy a német király még egyszer feldúlja Toszkánát, ellopja, ami a miénk, és rettegésben tartsa a népünket. Soha többé. Beatrix az előtte álló döbbenetesen szép lányára nézett. Matildának még mindig nagyon hiányzott az édesapja. - Büszke lenne rád, Matilda - mondta könnyes szemmel.

- Figyel minket, anyám - telt meg a lány szeme is köny-nyekkel. - Tudom, hogy figyel, és azt akarom, hogy büszke legyen rám. Lotaringiai Godfrey tudta, hogy ez a törékeny kislány eltökélte, hogy megvédi, ami az övé, és meglepően készségesen áldását adta Matilda tervére, majd személyesen választotta ki a katonai oktatóját. Ismerte a megfelelő embert. A kés akkora erővel fúródott bele a céltábla közepébe, hogy a fa is megremegett. A félelmetes hadúr most bőszen lotaringiai Godfrey-ra nézett. - Úgy nézek ki, mint valami nyafogó dajka? A száz csatát megjárt Conn a legkevésbé sem tűnt dajkának. Óriási testalkata ellenére rendkívül kecsesen a céltáblához ment, és kirántotta belőle a kését. Meztelen mellkasán apró verejtékcseppek gyöngyöztek; hosszú, gyömbérszínű haját, mely megegyezett a szakálla színével, egy bőrszíjjal lófarokba kötötte. Született kelta volt, aki pár éve zsoldosként érkezett Firenzébe. - Cseppet sem, Conn - mosolygott Godfrey hűséges barátjára. Három évvel azelőtt, amikor alkalmazta, Conn eléggé szűkszavúan beszélt az életéről, ám a herceg jó emberismerő volt, és meglátta benne a bölcsességet. Ugyanakkor nagyon büszke és gőgös volt, aki méltóságán alulinak érezte, hogy egy kislányt tanítson, de a szíve mélyén kedvelte Matildát, és gyakran megjegyezte, hogy úgy lovagol, mint a szélvész. - Az embereim kinevetnek, ha elvállalom - mordult a hercegre. - Azt hittem, kézben tudod tartani őket - vágta rá Godfrey, majd elkomolyodott. - Megértem, hogy nem örülsz ennek a feladatnak, Conn, de szükségem van rád. Toszkána legjobb harcosa és stratégája vagy, és Matilda komolyan veszi a tanulást. Ez nem puszta hóbort, és nagyon fontos, hogy a létező legjobban felkészítsd egy esetleges háborúra. Nem veszthetem el a harctéren csak azért, mert nem képes megvédeni magát. Az anyja belehalna, és egész Toszkána gyászba borulna miatta... rólam már nem is beszélve. Conn dörmögött valamit, és az övébe csúsztatta a kését. Godfrey barátságosan megfogta a vállát, és a kelta büszkeségét vette célba. - Bőkezűen megfizetlek a fáradozásodért, de ha ez sem elég, akkor gondolj arra, hogy amikor Matildából a történelem legnagyobb harcos királynője lesz, az egész világ tudni fogja, hogy te voltál a mestere. Ez hatásos volt. A pénz és a legendás dicsőség nagy kísértés volt Conn számára, aki végül beadta a derekát. - Mind a ketten vadak és vörös hajúak vagytok, ezért könnyen szót értetek majd egymással. És ha Matilda megnő, és kilovagoltok a csatatérre, úgy fogtok kinézni, mint két testvér. Az ellenségnek a puszta látványtól is inába száll a bátorsága, és a krónikások jóvoltából az örökkévalóságig fennmarad a nevetek. Conn morgott még egy kicsit, majd faképnél hagyta a herceget. Nem akarta, hogy meglássa rajta, mennyire örül a feladatnak. - Jól van, de remélem, egyformán vélekedünk a bőkezű fizetségről - vetette oda az emberei kedvéért, akik kíváncsian hallgatóztak. - Gyere be, kis Boudicca. Conn háttal ült az ajtónak, ám tapasztalt katona lévén ösztönösen megérezte, ha közeledett valaki. A harcmezőn sokszor megmentette az életét ez a képessége. Matilda nagyot nyelt, és belépett az istálló szomszédságában lévő fegyverszobába, mely egyben a katona kamrája is volt. A falakról kardok és lándzsák lógtak; a baltákat és kisebb késeket egy durva asztalon őrizték. Matilda óvatosan szemügyre vette őket. Boldog volt, hogy Godfrey komolyan vette a kérését, és az egyik legkeményebb, félelmet nem ismerő hadurára bízta. Matilda nem tudta, mire számítson, de eldöntötte, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Conn az asztalra mutatott, ahol ült. Egy sakktábla állt előtte. Még most sem nézett a lányra. - Te mit lépnél a helyemben? Ezzel lépjek? - mutatott a fekete lóra. - Vagy ezzel? - intett a futóra. - Egyikkel sem - felelte a lány. Conn végre felnézett a kamaszlányra, a leendő tanítványára, és a lélegzete is elállt a látványtól. Messziről gyakran látta Matildát Godfrey-val lovagolni, de most megdöbbentette a szépsége. Még durva gyakorlóruhájában is ugyanolyan gyönyörű volt, mintha selymekben pompázna.

Ez jól jön majd a harctéren, ahol az embereket lenyűgözi a látvány, gondolta. Minden előnyét ki kellett használnia, hiszen apró termete miatt úgyis sok gondja lesz még. - Hogyhogy egyikkel sem? Mind a kettő jó lépés lenne. Matilda bólintott, és közelebb lépett. - Igen, de csak ideiglenes megoldást jelentenének. Ha három-négy lépéssel előre gondolkodnál, akkor te is láthatnád, hogy hosszú távon nem lesz jó. Én inkább a bástyával lépnék. Tovább tartana, de így nagyobb esélyed lenne mattod adni. Hat lépésben sakk, és ha az ellenfeled nem túl járatos a játékban, matt. A kelta elvigyorodott. - Nem okozol csalódást, kislány, és átmentél az első vizsgán. Ülj le, játszunk. - Hogyhogy üljek le? - Mi van, talán nem beszéltem elég világosan? - De igen, de nem azért jöttem, hogy sakkozzak - csattant fel Matilda. - Azt az öregekkel is megtehetem a kastélyban. Én fegyverforgatást akarok tanulni. Conn olyan hirtelen pattant fel, hogy a székét is felborította. Durván megragadta a lány csuklóját, és hátracsavarta, míg felkiáltott fájdalmában. Matilda visszatartotta a lélegzetét, de eszébe se jutott küzdeni. - És most figyelj, kislány. Kettétörhetném a kezed. Kicsi vagy és finom csontú, és csatában egy átlagos képességű katona is inkább rám hasonlít, mint rád. A katonák kemények és durvák, és harc közben nem érdekli őket, hogy nő vagy. Ha mégis, akkor megkímélik az életed, de akkor azt kívánod, bárcsak meghaltál volna. Szóval húgom, nincs sok esélyed a csatatéren, ami azt jelenti, hogy okosabbnak és gyorsabbnak kell lenned, mint a többiek. Conn elengedte a lány kezét. - És most mielőtt nekilátunk a fegyverforgatásnak, látni akarom, hogyan működik az elméd. Matilda megverte az óriást. Nem volt könnyű dolga, de ezáltal megtanulta tisztelni a mestere észbeli képességeit. Közben beszélgettek is. A múltjára vonatkozóan Conn zárkózott maradt, de kiderült, hogy igen művelt ember. A játszma végén Conn kiválasztott egy könnyű kardot, és szó nélkül odadobta a tanítványának, hogy lássa, milyen gyorsan kapja el. Tetszett a lány gyorsasága és kecsessége. Az első órán megtanította a vívás alapjaira. Matilda elárulta, hogy egy nap Bonifác kardjával szeretne harcba indulni, de az a nap még nagyon messze volt. Előtte még fel kellett nőnie ahhoz a kardhoz. - Ki az a Boudicca? - kérdezte Matilda, amikor a forró toszkán napsütésben kimentek a gyakorlótérre. - Boudicca? - Igen. Amikor bementem a fegyverkamrába, azt mondtad, „Gyere be, kis Boudicca". - O, tehát nem tudod, ki az a Boudicca? Gondoltam. Akkor elmondom neked, mert a nagy katonai vezetők történetének ismerete is fontos. Conn a tér szélén álló padra mutatott, amit egy kidőlt fából faragtak, és elkezdett mesélni. - Először is tudnod kell, milyen nagyszerű emberek a kelták. Volt idő, húgom, amikor majdnem egész Európa a kelták kezében volt. Akkoriban galloknak is nevezték őket; Gallia is róluk kapta a nevét. És remélem, tudod, hogy itt, Itáliában a liguriai kelták Toszkánában telepedtek le, és többek között a szent Lucca városát is ők alapították meg. A kelták nagy tiszteletben tartották a természet kincseit, és megérezték Isten jelenlétét, ezért mindig nagy gonddal választották meg a helyet, ahol letelepedtek és imádkoztak hozzá. Lucca is ilyen hely. Franciaországban is létezik egy hasonló város. Chartres-t azért tartják szentnek, mert az volt a központja az európai kelta törzsek szellemi beavatásának. Chartres... páratlanul szép és hatalmas város. - Izabella is mesélt róla. Az édesanyja La Beauce-ben született. - La Beauce a térség neve, és Chartres a központja. - Nagyon jó iskola is van ott. Matilda nem ismerte eléggé a titokzatos óriást, hogy nyíltan beszéljen neki a hitéről különösen azért, mert az ortodox egyház eretneknek bélyegezte volna miatta. Izabella azonban elmondta neki, hogy a chartres-i iskolában A szeretet könyvéből tanítanak. Kíváncsian várta Conn válaszát. Csalódott. - Igen, van. - Jártál már ott? - próbálkozott tovább a lány.

- Igen, de az egy másik történet. A katonának mindig a legégetőbb feladatokra kell összpontosítania, és most a keltákról és Boudiccáról kezdtünk beszélgetni, tehát térjünk vissza a tárgyhoz. Matilda elhallgatott. Conn ekkor mesélt valamit Chartres-ról, ami nagyon felkeltette a kíváncsiságát. - A kelta törzsek nagy ellenállásba ütköztek, de mind közül a rómaiak jelentették számukra a legnagyobb veszélyt. Boudicca, a harcos királynő az első században élt. Az kenusok törzséből származott. Miután a rómaiak lerohanták az országát, ő nem hagyta magát, és személyesen vezette ellenük a seregeit. Az első csatát meg is nyerte, de akkor a rómaiak elrabolták a törzse lányait, köztük Boudicca két lányát is, és odavetették őket a legdurvább légiósoknak. Connak csak most jutott eszébe, hogy a tanítványa még szűz, ezért nem mesélt a tömeges erőszakról, melyet az icenus lányoknak el kellett szenvedni. - Elég az hozzá, hogy szörnyű dolgok történtek velük, és sokukat meg is ölték. Boudicca anyaként és királynőként is igazságot akart szolgáltatni, ezért hatalmas sereget toborzott, és megtámadta a rómaiakat. Megtizedelte a Kelet-Angliát megszálló légiókat, de nem érte be ennyivel. Annyira feltüzelte a fájdalom és a népét ért igazságtalanság, hogy egyenesen Londinium városát vette célba. Ez volt a legkegyetlenebb római erődítmény a történelem során, de kifinomult stratégiáról is tanúskodott, amit egy másik órán fogunk elemezni. Azonban tudnod kell, hogy a festményeken Boudiccának ugyanolyan vörös haja volt, mint neked. - Conn kacsintott, és megfogta Matilda egy hajfürtjét, hogy ezzel is hangsúlyozza mondanivalóját. Matilda feszült figyelemmel hallgatta. Mit sem szeretett jobban, mint a szenvedéllyel mesélt történeteket. - Boudicca szövetségeseket keresett a harchoz, és megtudta, hogy a rómaiak barbároknak tekintik az icéenusokat. Közben sok szövetségese nem mert szembeszállni a rómaiakkal. Tudod, a kelták nagy becsben tartották a tanításaikat, ezért nem írták le őket, hogy ne osszák meg másokkal, ám a rómaiak barbár, gyermekeiket is feláldozó szörnyetegekként beszéltek az icenus és kelta törzsekről, akiktől meg kell szabadítani a világot. Ez természetesen nem volt igaz, hiszen a kelták nagy tiszteletben tartották az életet, de a rómaiak úgy állították be a dolgot, hogy elfogadhatóvá tették a mészárlást. - Boudicca szörnyű haragra gerjedt, és a saját csataterükön akart megküzdeni a rómaiakkal. Megkérte az írnokait, hogy jegyezzék fel, mit tettek a légiósok az icenusok lányaival, hogy bebizonyítsa a világnak, kik az igazi barbárok. Volt egy csatakiáltása is, amit egész életében használt. Conn Matildára nézett, aki csillogó szemmel hallgatta. - Mondd már, mi volt az? - Tetszeni fog - vigyorodott el az óriás. - Boudicca zászlaján a következő jelmondat állt: IGAZSÁGGAL A VILÁG ELLEN. Az igazsággal a világ ellen... Matilda nem jutott szóhoz. Még sosem hallott ilyen szépet. Egy harcos királynő, aki az igazság nevében szállt szembe az ellenséggel. - Conn, taníts meg Boudicca hadászati tudományára. Conn egy párduc kecsességével ugrott talpra. - Akkor lássunk munkához, kishúgom. Boudicca sem egy fatörzsön ülve verte meg az ellenséget. így kezdődtek Matilda hadászati tanulmányai egy olyan mester oldalán, aki harctéren és attól távol is a lehető legádázabb védelmezője volt. Matilda a fegyverforgatást is ugyanolyan hévvel sajátította el, mint bármi mást, amibe belefogott, és idővel halálosan veszedelmes ellenfél vált belőle. Magasságát és erejét természetes kecsességével és rémisztő ravaszsággal kárpótolta, ami leginkább Conn bölcsességét és tudását igazolta. Tizenhat éves korára a canossai grófkisasszony képes volt elvezetni egy sereget. Valójában alig várta, hogy ezt gyakorlatban is bebizonyítsa.

A környezete merész, félelmet nem ismerő nőnek tartotta Matildát, ám igazság szerint rettegett a sötétségtől. Ez a gyerekkora óta tapasztalt álmoknak és rémálmoknak volt köszönhető. Álmai egytől egyig életszernek és igen nyugtalanítóak voltak. Idősebb korára már megértette, hogy Jézus korába nyert betekintést. A prófécia része volt, hogy a Kiválasztott a Megváltó utolsó napjairól, kiváltképp a keresztre feszítésről álmodott. Tizenhatodik

születésnapjáig még nem voltak látomásai a keresztfán szenvedő Úrról, ám másnap reggel, a tavaszi napéjegyenlőség idején már nem mondhatta el ugyanezt magáról.

Matilda a tömeg kellős közepén volt, és hatalmas káosz uralkodott körülötte. Az emberek ordibáltak, lökdösődtek. A kora délutáni nap kíméletlenül szórta rájuk a sugarait, amitől a mérges és elkeseredett arcokon verejtékkel keveredett a por. Egy keskeny út szélén állt, amikor a tömeg előrelendült. Aztán szétváltak, és utat engedtek egy kis csoportnak. Matilda akkor látta először tisztán az asszonyt. Magányosan állt az őrület közepette. Rajta kívül alig voltak nők a tömegben, de nem ettől volt olyan más, hanem a királynői tartása, mely a kezét-lábát borító por ellenére is szembetűnő volt. Néhány vöröses-arany hajtincse kiszabadult bíbor fátyla alól. Matilda tudta, hogy oda kell mennie ehhez az asszonyhoz; meg kell érintenie, beszélnie kell vele. Azt is pontosan tudta, hogy ki ő, de a hömpölygő tömeg miatt mozdulni sem bírt. - Úrnőm! - kiáltott fel álmában, és az asszony után nyúlt, aki feléje nyújtotta a kezét. Fájdalmasan szép, törékeny termetű, finom arcvonású teremtés volt, de Matilda jóval ébredés után sem bírta elfeledni a tekintetét. A hatalmas, könnyektől csillogó, ámbra-színű, csodaszép, világosbarna, végtelen bölcsességet és szomorúságotsugárzó szemeket. A kétségbeesetten könyörgő pillantást. Segítened kell. Akkor az asszony lenézett a kislányra, aki megrángatta a kezét. Matilda visszafojtotta a lélegzetét; évekkel korábban, amikor még nagyon kicsi volt, már látta ezt az álmot. Látta az anyja kezébe kapaszkodó kislányt, és tudta, mi következik. A kislány mögött egy idősebb fiú állt, a bátyja. A tömeg újra megmozdult, és akkor a fiú megfogta a húgát, nehogy elsodorják mellőle. A kislány rémülten sikoltott, majd eltűnt Matilda szeme elől. Eleredt az eső, és ekkor Matilda kikerült a tömegből, de továbbra is látta a vörös fátylas Mária Magdolnát. Villám cikázott a félelmetesen sötét égbolton, ahogy felvánszorgott a dombon, nyomában Matildával. Furcsa érzés volt, mintha egyszerre lenne megfigyelője és résztvevője az álmának. Abban sem volt biztos, hogy a saját vagy Magdolna érzéseit tapasztalja meg. Észre sem vette a horzsolásokat és vágásokat, melyek ugyanúgy keletkezhettek az ő és Magdolna lábán, de ez sem számított. Egyetlen célja volt, hogy elérje őt. A szögre csapó kalapács hangja ijesztő és dermesztő volt. Amikor a keresztfa lábához ért - vagy értek - az esőből felhőszakadás lett. Felnézett az Úrra, akinek vére ráfröccsent csüggedt arcára, és összekeveredett a szűnni nem akaró esővel. Matilda körülnézett, eltávolodott Magdolnától és ismét megfigyelő lett belőle. Látta az úrnőjét a keresztfa lábánál, ahogy támogatja az Úr édesanyját, akinek majdnem eszét vette a fájdalom. Több vörös fátylas asszony is volt körülöttük, mindannyian összekapaszkodtak és vigasztalták egymást. Matilda felfigyelt a középen álló, fehérbe öltözött fiatal nőre. Az asszonyok mellett egy római légionárius állt, és láthatóan meg akarta védeni őket. Nem volt benne semmi ijesztő. Kedves arcán ugyanolyan mély bánat ült, mint a családén. Matilda elkapta a tekintetét: a légionáriusnak különleges, jeges kék szeme volt. Matilda örült, hogy nem látja a gyerekeket. Eszébe villant, hogy Izabella egyszer mesélte, hogy a gyerekeket biztonságba helyezték, mielőtt még a szörnyű esemény megváltoztatta a világot. A kereszt mellett is állt egy római, háttal a gyászoló családnak. Matilda nem látta az arcát, de annyira ijesztő volt a testtartása, hogy beleborzongott a látványba. Parancsokat osztogatott a keresztfa közelében várakozó többi római légionáriusnak. Matilda nem hallotta jéghidegen csattanó, gőgös szavait, melyek így is veszélyt sejttettek. Nagyon figyelt, hogy később minden részletre emlékezzen ebből a jelenetből, és akkor látta, hogy két férfi is van a nőkkel. Az egyikük idősebb volt, aki gyászában is méltóságteljesen viselkedett, és átölelte fiatalabb társát, aki az ájulás szálán állt. Matildának eszébe jutottak Izabella tíz évvel korábbi szavai: „Az Urunknak volt egy nagyszerű barátja, akit Niko-démusnak hívtak. Ni-ko-dé-mus. Nikodemus egyike volt annak a két férfinak, akik vele voltak, amikor meghalt."

Matilda csak nézett. Ez a fiatalabb férfi Nikodemus, aki kifaragta a Volto Santót. Csak ekkor döbbent rá, hogy még fel sem nézett az Úrra. Lassan felemelte a fejét. Félelmetes volt. Soha életében nem látott még olyan gyönyörű arcot. Még halála órájában is annyi fényt és jóságot sugárzott, hogy képtelen volt szavakba önteni. Vállig érő haja és villás szakálla valóban fekete volt, ahogyan azt Nikodemus is ábrázolta. Akkor Jézus ránézett egy örökkévalóságig tartó rövidke pillanatra. Fogva tartotta Matilda tekintetét, és mondott valamit, bár az ajkai nem mozdultak: - Te vagy a lányom, akiben nagy örömöm lelem. Matilda most már zokogott; könnyei és fájdalma eggyé vált a keresztfa lábánálgyászoló családéval. Ő is közéjük tartozott. Egy sikoly reszkettette meg a levegőt, Mária Magdolna mélységesen kétségbeesett hangja. Matilda felnézett a keresztfára feszített Úrra, és látta, mi történt. A sötét hajú légionárius, a dölyfös, veszélyes alak, aki Jézus közelében állt, beledöfte lándzsáját az Úr oldalába, mígnem a sebből vizesen fröcskölt rájuk a vér. Mária Magdolna zokogásának hangja összekeveredett az alávaló római durva kacajával, és akkor Matilda egy évezreddel később gyönyörű toszkán napsütésre ébredt. - A Volto Santo az Úr pontos mása. A Mester, Izabella és Patricio megdermedt, amikor Matilda ezzel a váratlan közléssel állított be hozzájuk. Kócos volt és láthatóan keveset aludt, ám a hangja határozottan csengett. - Mi történt, Matilda? - kérdezte Izabella. A lány beszámolt nekik az álmáról, s elmondta, pontosan kiket látott és hogyan néztek ki. Részletesen leírta Mária Magdolnát, szívszakasztó szépségét, majd Nikodé-must, sőt a római légionáriusokat is. - Láttad valamelyik légionárius arcát? - vetette közbe a Mester. Matilda biccentett, és a Mester intett, hogy folytassa. -Az egyiküknek különleges, világoskék szeme volt mondta. - Az Praetorus lesz - bólintott a Mester. - A Libro Rosóban kékszemű rómaiként ír róla. A Mester elégedettnek látszott. Matilda még nem tanulmányozta Praetorus és Veronica életét, mivel az ő történetük csak akkor következtek, ha már betöltötte a tizenhatodik életévét. A szerelmesek közötti szent egyesülésről is csak ezután hallhatott. A tény, hogy Matilda látta Praetorust, és megfigyelte szokatlan színű szemét, azt bizonyította, hogy hiteles volt a látomása. A Mester addig sem kételkedett benne, de most igazolva látta feltevéseit. - A másik légionárius arcát is láttad? - A sötét hajúét, aki ledöfte az Urat? - rázta a fejét a lány. - Longinus Gaius - felelte a Mester. - Egy nap mesélek róla, de nem ma. - Nem, nem láttam az arcát, de... - a lány elsírta magát. A Mester sokatmondóan bólintott. Tudta, milyen megrázó élményben volt része a lánynak, de hallani akarta a választ. - Láttam, mit tett, és azt hiszem, sosem fogom elfelejteni. A hangját sem... amíg élek, nem felejtem el. - Nem, Matilda - mondta a Mester szomorúan. - Nem is kell elfelejtened, mert isteni látomással áldott meg az Úr, és minden pillanata szent. Még azok is, melyek most elviselhetetlen fájdalmat okoznak. Folytasd, gyermekem. Mit láttál még? Matilda elcsukló hangon mesélt a Jézussal történt találkozásáról. - Olyan... olyan gyönyörű volt. És jóságos. És csak arra tudta gondolni, hogy a szép, sötét haja és szeme pontosan olyan, mint a Volto Santón. Valóban a Szent Arc, mert az O arca. Egy ideig még beszélgettek az álomról. Patriciónak sok kérdése volt a lány álmában megjelenő személyekről. Számára nagy kaland volt, hogy így nyert betekintést a múltba. A Rend tagjaként hamarosan ő is nagykorúvá vált, és minden érdekelte, ami a két alapítóra, Arimateai Józsefre és Nikodémusra vonatkozott. Matilda elmondta neki, amire emlékezett; mesélt az idősebb, méltóságteljes férfiról, aki átölelte a kétségbeesett, fiatalembert. Bizton állította, hogy rajtuk kívül nem volt jelen más férfi. Izabella Mária Magdolnáról akart hallani. A két nő elsírta magát, amikor Matilda beszámolt arról a mérhetetlen bátorságról és fájdalomról, amit a szörnyűség óráiban tanúsított. - Matilda, van egy ajándékunk számodra.

A Mester kiment egy pillanatra a szobából, és egy fadobozzal tért vissza, melynek tetejére a hosszúkás, szent rombuszt faragták bele. - Ma, a nagykorúságod napján akartuk odaadni. Tökéletesen alkalmas ez a nap, ezért Mária Magdolna és a Nikodémus, Arimateai József és az áldott Lukács által megalapított Szent Sír Rend nevében fogadd tőlünk sok szeretettel ezt az ajándékot. Matilda az édesapja halála óta nem sírt ennyit, de a Mester szavai többet jelentettek neki minden ajándéknál. Nagyon meghatódott. Kinyitotta a dobozt és kivette a gyűrűt, mely méretében és formájában Izabella ékszerének tökéletes mása volt; ugyanazokat a központi kör körül táncoló kerek csillagokat ábrázolta. Ez volt Mária Magdolna hivatalos pecsétje, ahogyan az a Libro Rossó-ban is állt, de míg Izabella gyűrűje bronzból készült, a Matildáé színarany volt. Gyönyörű ajándék volt, méltó egy toszkán grófnőhöz. Matilda felhúzta az ékszert a jobb kezének gyűrűsujjára, melyről azt tartották, hogy közvetlenül a szívhez kapcsolódik. Tökéletesen illett rá. - Sosem veszem le. Soha. Megköszönte az ajándékot, és utána késő délutánig még többször elsírták magukat tanulás közben. Úgy érezte, ő a legboldogabb nő egész Toszkánában, és hálás volt a barátaiért. Később megkérte a társait, hogy sétáljanak be a labirintusba, és mondjanak el egy Miatyánkot. Ott megismételte fogadalmát, miszerint egy nap szebb templomot építtet a Szent Arc számára, majd köszönetet mondott az isteni látomásért is. Rendkívüli életének egyik legszebb napja volt ez. És így történt, hogy amikor az Úr feláldozta magát a keresztfán, élete utolsó órájában Longinus Gaius, a római légionárius sok szenvedést okozott neki. Ez az ember Poncius Pilátus parancsára megkorbácsolta Jézust, és örült, hogy fájdalmat okozhat Isten fiának. Nagy bűnt követett el, de ezután, a halál órájában ő volt az, aki lándzsáját az Úr oldalába döfte. Amikor az Úr elhagyta ezt a világot, elfeketedett az ég, és állítólag a mennyei Atyánk így szólt a légionáriushoz: - Longinus Gaius, nagyot vétettél ellenem és e jószívű emberek ellen. Örökös kárhozatra ítéllek, de ez földi kárhozat lesz. Úgy bolyongsz majd a földön, hogy nem lesz részed a megváltó halálban, és minden este, amikor álomra hajtod a fejed, álmaidban a saját szörnyű tetteidet és az általad okozott szenvedéseket fogod viszontlátni. Tudd, hogy ezt a kínt %.? idők végezetéig kell kiállnod, vagy amíg megfelelő módon nem vezekelsz, hogy megtisztítsd bűnös lelked a fiam, Jézus Krisztus nevében. Eletének abban a szakában Longinus vak volt az igazságra; kegyetlenségében nem volt képes bűnbánatra. Ám később kezdett beleőrülni a földi pokolba, a szűnni nem akaró büntetésbe. Ezért Galliában megkereste Magdolnát, és a bocsánatáért esedezett. O pedig végtelen jóságában megbocsátott neki, és ítélkezés nélkül tanította az Igére, ahogyan bármelyik követőjét. Longinus Gaius további sorsa homályba vész. A római és a korai követők írásaiban sem szerepelt, és nem lehet tudni, hogy bűnbánata őszinte volt-e, és az igazságos Isten meg-bocsátott-e neki, vagy még most is kárhozottan bolyong a földön. Azoknak, akiknek fülük van a hallásra. LONGINUS, A LÉGIONÁRIUS LEGENDÁJA, L I B R O Rosso

Nyolcadik fejezet

Vatikán, napjainkban Maureen belekapaszkodott Péter karjába, hogy biztonságot merítsen belőle, amikor beléptek a Szent Péterbazilika óriási kapuján. Volt időszak az életében, amikor olyan mély ellenérzéssel viszonyult a katolikus

egyházhoz, hogy nem volt az a hatalom, ami rábírhatta volna, hogy betegye a lábát egy templomba. Mária evangéliuma azonban mindent megváltoztatott. Igaz, még mindig voltak fenntartásai a történelmi egyházzal szemben, de egy ideje gyakorolta a megbocsátást. Maureen nagyot sóhajtott, amikor körülnézett a monumentális épületben, és engedelmesen tűrte, hogy Péter a jobb oldali hajóba vezesse. A lány azért érkezett a Vatikánba, hogy találkozzon Fra Girolamo de Pazzival, aki kérte, hogy tisztelje meg a látogatásával. Péter is jelen akart lenni a beszélgetésen, és segíteni akart az unokatestvérének átjutni a szigorú biztonsági kapukon. A találkozó előtt azonban felkeresték a toszkán grófnőt. - Először is látnod kell a géniuszt - vezette el Peter a jobb oldali mellékhajó első kápolnájához, ahol a vakuk villanásai és a sok turista is bizonyította, hogy itt egy híres műtárgy látható. Amint közelebb értek, Maureen döbbenten állt Michelangelo remekműve, a Pietà előtt. A Szűzanya arca egyszerre volt magasztos és félelmetes. Maureen várt, míg ritkult a tömeg, aztán közelebb ment, hogy jobban lássa a szobrot, melyet az 1980-as évek óta, amikor egy őrült kalapáccsal tönkre akarta tenni, üveg mögött őriznek. - Olyan fiatal - nézett Péterre. - Furcsa, hogy Mária sokkal fiatalabbnak látszik, mint a fia. Nem lehetséges, hogy ez egy másik Mária? A mi Máriánk? Peter mosolyogva rázta a fejét. - Nem. Es felejtsd el, nincs semmi összeesküvés. Annak idején Michelangelo is elmondta, hogy a Szűzanya az erényességének köszönhetően örökre fiatal maradt. Maureen biccentett, bár nem győzte meg ez a magyarázat. Bármelyik Máriát is ábrázolta, a szobor hihetetlenül szép volt. - És mi van a Bérenger-nek küldött csomaggal, aminek a végén ott van Michelangelo neve? A mellékelt kártyán az állt, hogy „A művészet megmenti a világot". En is ugyanattól a személytől kaptam a küldeményemet. - És az a nagylelkű ember később kiraboltatott egy fegyveressel. - Erre nincs bizonyíték. - Akkor ki tette? Ugyan... Engedelmeddel most bemutatom neked a titokzatos canossai grófhőt. Maureen összerezzent az előtte magasodó masszív márványemlékmű láttán. - Itt? Ilyen kitüntetett helyen? És elnézést, hogy megjegyzem, de ilyen közel Michelangelóhoz? Ez is a véletlen műve? Matilda sírja a jobb oldali mellékhajó második kápolnájában volt, közvetlenül Michelangelo remekműve mellett. Bernini az életnagyságúnál is nagyobb emlékművet állított ennek a kivételes nőnek, akit klasszikus stílusban, tógás harcos istennőként ábrázolt, jobb kezében egy tábornoki pálcával, mely a katonai és stratégai teljesítményei előtt volt hivatott tisztelegni. Behajlított bal karjában a pápai tiarát, és bal kezében Maureen legnagyobb elképedésére Szent Péter kulcsát fogta. - Furcsa a Vatikánban egy nő kezében látni az egyház kulcsát - gondolkodott hangosan. - Vajon mi az oka? Válaszképpen Péter lefordította neki a sírfeliratot: -„A Szentatya, VIII. Orbán átszállíttatta a mantuai San Benedettóból Matilda őrgrófnő csontjait. Ezt a férfias lelkű asszony, a Szentszék védelmezője jámborságáról volt híres, és ünnepelték nagylelkűségét. Örök hálával és megérdemelt dicsérettel, az 1635-ös évben." - Érdekes, de ebből még nem derült ki, mit keresnek a kezében a pápai jelképek. - Nem - mosolygott Péter ravaszkásan. - Te tudsz valamit. - Halkabban - nézett körül az atya gyanakvóan. Ezen a helyen valóban füle volt a falaknak. - Igen, az éjjel sikerült lefordítani egy nagyobb adagot. Délután elolvassuk. - Addig meghalok a kíváncsiságtól. - Tudom, de nem tehetek róla. Addig mutatok még néhány Bernini-szobrot. Tetszeni fognak. Péter megmutatta az unokatestvérének Bernini idegenszerű baldachinját, a dóm alatti bronz asztaldíszt, melynek megalkotásakor ötvözte a képzőművészetet, az építészetet, a szobrászatot és a spiritualitást. A választékosan faragott, csavart oszlopokról a művész azt állította, hogy egy olyan rajz ihlette, melyet személyesen Salamon rajzolt az első Templom építésekor. A baldachin a bazilika középpontjában található Szent Péter-sírt jelezte, melyet a rejtélyes VIII. Orbán pápa rendelt meg.

A baldachint körülvevő kápolnákban életnagyságnál magasabb első századi alakok álltak. Maureen azonnal felismerte Szent Veronikát, ám a hatalmas, lándzsás római légionárius láttán kissé összezavarodott. - O kicsoda? - Longinus Gaius. A légionárius, aki lándzsát döfött a keresztre feszített Jézusba. Maureen megborzongott. Mária Magdolna részletesen leírta evangéliumában a nagypénteki eseményeket. Keményszívű, kegyetlen ember volt, aki szükségtelenül gyötörte Jézust. Vajon mi oka volt Bernininek, hogy ilyen szép szobrot készítsen róla, amit a Vatikán szívében helyeztek el? - A legenda szerint Bernini olyan szobrokat alkotott, melyek megegyeztek az itt elhelyezett ereklyékkel. VIII. Orbán nagy ereklyevadász hírében állt. Például Veronika kendőjét az ő szobra alá kellett volna betenni. Longinus fegyverét, az úgynevezett sors lándzsáját is a szobra alatt helyezték volna el. A Vatikán azonban azt állítja, hogy csak egy darabka van meg a lándzsából. Állítólag egy osztrák múzeumban is van belőle egy darab, a többinek azonban nyoma veszett. Varázserőt tulajdonítottak neki, akár a frigyládának. - A sors lándzsája? - kérdezte Maureen. Péter bólintott, majd megnézte az óráját. Ideje volt elkísérni Maureent Fra Girolamo de Pazzihoz. Maureen nem erre számított. Girolamo atya hajlott kora ellenére hihetetlenül élénk és mozgékony, kedves ember volt, aki őszintén figyelt arra, hogy kényelmesen érezze magát. Teát hozatott az irodájába, és Maureen hálásan kortyolgatta a kedvenc, erős ír italt. Kíváncsi volt, vajon miért tart Country Cork teát az éléskamrában egy toszkán pap. Péter kettesben hagyta őket, hogy zavartalanul beszélgessenek. Aznap már felkészítette a lányt a találkozóra, és felhívta figyelmét az idős pap szakértelmére. Elárulta neki, hogy Girolamo atya is úgy vélte, valaki ki akarja használni Maureent. - Gondolja, hogy a csomagok feladója és a fegyveres rablók ugyanabba a társaságba tartoznak? - nézett Maureen az atyára. - Igen. Ha nem bánja, kérem, mesélje el, mit vittek el kegyedtől. Maureen elmesélte neki, hogy az ismeretlen kislány a kezébe nyomta a vörös könyvet, amit nemsokára elvett tőle a fegyveres. A többiről hallgatott. A Vatikánban nem beszéltek Matilda önéletrajzáról, mert megtanulták a leckét, és ezt a kéziratot megtartották maguknak. - Nem nézett bele a könyvbe? - Nem. Le volt zárva, és a rabló elvitte, mielőtt még belenézhettem volna. - Ön szerint mi volt az? - Sajnos nem tudom. Nagyon sajnálom. Olyan gyorsan történt. Girolamo atya témát váltott. - Hajlandó beszélni az álmairól és látomásairól? Csak azért kérdezem, mert mindennél jobban érdekel a téma. Ha szüksége van rá, boldogan segítek önnek. Szeretném, ha tudná, hogy megbízhat bennem, és meg akarom védeni azoktól, akik a saját céljaikra akarják kihasználni. Miután makacsul hallgatott a vörös könyvről, Maureen úgy érezte, mondania kellene valamit. Természetesen. Mire kíváncsi? - Almaiban Máriát látja. Éber látomásai és álmai is vannak róla. - Igen, de ő nem az önök Máriája. - Ön sosem látta az Úr anyját? Egyszer sem jelent meg önnek? - Nem. Maureen nem akart ilyen kurtán válaszolni, de mindig kínosan érezte magát az egyházi emberek társaságában, és nem akart túl sokat elárulni nekik. Nehezen vetkőzte le a régi szokásait, és eddig nem volt túl sok oka, hogy megbízzon az atyában. - Az unokatestvére elmondta, hogy vannak álmai, melyekben az Úr beszél önhöz - próbálkozott Girolamo szelíden. Maureen diplomatikusan elmesélte a legújabb visszatérő álmának rövidített változatát, melyben Jézus és A szeretet könyve játszott szerepet. - És ez a könyv, amit ír... - szakította félbe a pap lelkesen -, véletlenül nem vette körül kék fény a lapokat?

Maureen kis híján kiköpte a teáját. - De igen. Honnan tudja? - Onnan, hogy már mástól is hallottam. - Kitől? - Bizalmas beszélgetés volt, kedves, ezért nem árulhatom el a forrásomat - ingatta a fejét az atya. - Azt sem fogom elárulni, amit önnel beszélek. Nem tudja, miért világítanak kékesen a szavak? Maureen nem tudott rá magyarázatot. - Mert az összes evangéliumot azok számára írták, akiknek van fülük a hallásra és szemük a látásra. Még a ma ismert Bibliában is vannak olyan részek, melyeket nem képes mindenki értelmezni. Ha az Úr saját kezűleg írta az evangéliumát, akkor lehetséges, azért, hogy az avatatlan olvasók ne érthessék a tanításait. - De miért írt volna Jézus ilyesmit? - Mert az ő idejében nem létezett nyomtatott sajtó, így az emberek milliárdjai sem férhettek hozzá ilyen művekhez. Akkoriban az írásai egy-egy képzett apostol kezébe kerültek, egy olyan emberébe, aki tudta, hogyan értelmezze a szavait. - Óvintézkedés? Azért, hogy ha a könyv rossz kezekbe került volna, ne lehessen felhasználni ellene vagy a követői ellen? - Nagyon is lehetséges, de nem tudjuk biztosan. Látja, máris sikerült megfejtenem egy részét az álmának, pedig nem szívesen fáradt ide. Rajtam kívül nincs még egy ember a világon, aki több tapasztalattal rendelkezne a látomások terén. Remélem, a jövőben gyakran felkeres, hogy beszélgessünk az álmairól. És kérem, a saját biztonsága érdekében azonnal tájékoztasson bennünket, ha ismét felkeresi egy külső forrás. Maureen udvariasan megköszönte a teát és a beszélgetést, és elfogadta a meghívást a testvériség legközelebbi összejövetelére, ahol a Szűzanya knocki jelenéséről lesz szó. Tudta, hogy Péter nagyon örült volna neki, és igyekezett visszafogni magát, hogy ne legyen elfogult az egyház embereivel szemben. A Mária Magdolna utáni kutatás során Tomas DeCaro is igen segítőkésznek mutatkozott, és most Girolamo atya is nagyon kedves volt vele. Talán mégis van remény, hogy az egyház egy nap megnyitja szívét az igazság előtt. Maureen még ki sem nyitotta az ajtót, máris megérezte a liliomillatot. A szobája tele volt a kedvenc virágával. Mosolygott, mert ezúttal tudta, kinek köszönheti őket. Az orvali incidens óta Bérenger Sinclair többször is telefonált, de Maureennak nem volt alkalma beszélni vele. Néhányszor küldtek egymásnak egy-két üzenetet, de még nem sikerült elérniük egymást. Sinclair féltette a lányt, aki már nagyon vágyott arra a biztonságra és kényelemre, amit a jelenlétében érzett. Bérenger nem tűrte, ha figyelmen kívül hagyják. A virágok mellett egy kártyán a következőket üzente: „A 4. emeleti lakosztályban vagyok. Vacsora 8-kor?v Maureen nevetett. Legalább kapott egy kis időt. Három órája volt arra, hogy lezuhanyozzon és átöltözzön. Az ablakhoz ment és kinézett a csodás piazzára. A hatalmas gránitobeliszk körül vidáman csobogott a kút; a turisták a márványlépcsőkön ülve fényképezkedtek és paninit majszoltak. Maureen felfigyelt az egyikükre, aki őt nézte. Már látta azt a sötét kapucnis, nagy napszemüveges férfit.

Róma, napjainkban Mihaszna bagázs. A kámzsás férfiak vezetője magányra vágyott, hogy átgondolja a történteket. Levette az éjsötét kámzsát a fejéről, és ingerülten elhajította. A fiatalabb újoncok lelkesek voltak, de nem szorult beléjük túl sok ész. Élvezték, hogy fegyverük lehet, és eljátszhattak a banditát, de isten ments', hogy a fejüket is használták volna. Az évek múlásával és tisztességes segítség híján egyre nehezebben birkózott meg a terhekkel, és még a rövid belgiumi kiruccanás is kimerítette.

Az az idióta hagyta, hogy észrevegyék a piazzán. Most másik emberre kell bízni a Paschal nőszemély követését. Az sem okozott neki meglepetést, hogy addig nem sikerült megtalálni Destinót. Nyoma veszett, de mindig ezt tette. Destinónak az egész kontinensen voltak búvóhelyei, így bárhol lehetett. Valószínűleg Olaszországban vagy Franciaországban húzta meg magát, de Svájcban, Belgiumban és Hollandiában is rejtőzhetett, ráadásul annyi álneve volt, hogy ha nem akarta, hogy megtalálják, képtelenség volt lenyomozni. Egyértelmű, hogy Destino nem akarta, hogy megtalálják, szögezte le magában a férfi. Az idők hajnalán három szent ígéret tétetett. Az első Istennek, a mennyei Anyának és Atyának szólt, ami isteni küldetésünket jelképezi, amit a teremtőink képében véghez kell vinnünk. Ez a világrajövetel oka, a lelkünk legtisztább szándéka. A második a lelkünk családjának szól, ahol megalkottak bennünket. Az örökkévalóságig hozzátartozunk. Ez jelképezi a család összes lelkéhez fűződő kapcsolatunkat, azt, hogy kölcsönösen segítjük és támogatjuk egymást a küldetéseink során. A harmadik ígéretet önmagunknak tesszük, és a tanulás, fejlődés és szeretet iránti vágyunkat jelképezi. Tartsd hát be ezeket az ígéreteket, mert mindennél szentebbek ők. Emlékezz rájuk, és akkor az emberiség legnagyobb boldogságában lesz részed. Ne tiltakozz ellenük, mert azzal bűnt követsz el. Azoknak, akiknek fülük van a hallásra. A Szeretet Könyve Firenze, 1062 tavasza Matilda boldog, de fáradt is volt. Az előző éjszakán látott profetikus álma és a másnapi események kimerítették, azonban a tizenhatodik születésnapja még nem ért véget, mivel Beatrix és Godfrey pompás ünnepséget rendezett a nagy nap örömére. A lány körülnézett a teremben, és gyors hálaimát mondott az Úrnak. Áldottnak érezte magát, amiért ennyi szerető, jó ember vette körül. Miután a vacsora végén elfogyasztották a diós süteményt, a mostohaapja felállt. - Drága Matilda, különleges ajándékot rendeltünk a számodra a nagykorúságod tiszteletére. Előlépett Conn egy nagy fadobozzal. Matilda akkor látta először urakhoz méltó, gazdag öltözékben, és a lélegzete is elállt a látványtól. Nagyon jóképű férfi volt. Később az is feltűnt neki, hogy a teremben tartózkodó hölgyek különleges figyelmet szentelnek a férfias keltának. - Ez a tiéd, kishúgom. Felemelte a doboz tetejét, és a méhviasz gyertyák fényében megcsillant benne a tengernyi réz és bronz. Amikor a lány Conn segítségével kivette a kézzel készített páncélruhát, és maga elé tartotta, elcsodálkozott a súlyán. Nem volt közönséges páncélzat, ugyanis az egészet rézbe merítették, és szemenként kifényesítették, így tökéletesen illett Matilda hajának színéhez. A súlyos bronzgallér egyrészt a nyakát védte, másrészt akvamarin színe a viselője szeme színét is kihangsúlyozta. Matildát nagyon meghatotta az ajándék szépsége. Később megtudta, hogy Godfrey és Beatrix állta a drága páncélruha költségeit, de Conn volt az, aki jelen is volt a készítésekor, és a legapróbb részletekre is odafigyelt. Azt akarta, hogy a páncélzat megvédje a testét, de a toszká-noknak a szavuk is elálljon a láttán, amikor kilovagol a csapatai élén. A kelta harcos olyan páncélruhát akart, ami egy harcos királynőhöz is méltó volt. Matilda csak sok évvel később tudta meg, hogy a páncélruha készítésekor Conn minden nap imádkozott felette. Az ősi chartres-i kútból hozatott szenteltvizet, és azzal locsolta, s kérte Istent és az angyalokat, hogy óvják meg kishúgát, a varázslatos harcos grófkisasszonyt, akit esküje szerint neki is védelmeznie kellett. Régen megígérte ezt Istennek, és mindenáron meg akarta tartani fogadalmát. ©

A nagy európai udvarok hosszú, véres harcokat vívtak, hogy megkaparintsák Róma lelkét, a városét, mely már Matilda idejére is húsz pápát látott a trónon. Ebben az időszakban egy befolyásos római család sarja, Udebrando Pierleoni, az ifjú főesperes Firenzébe érkezett, hogy találkozzon a lotaringiai herceggel és tanácsadóival. A barátai számára egyszerűen Brandóként ismert római politikus a környék egyik leggazdagabb családjába született, és fiatal korát meghazudtoló bölcsességgel és politikusi vénával rendelkezett. III. Henrik, a gonosz király, aki Matildát és édesanyját is fogva tartotta, száműzte a néhai VI. Gergely pápát, és Pierleoni elkísérte nagybátyját Németországba, ahol közvetítői szerepet vállalt a családja érdekében, és közben okosan kihasználta a lehetőséget, s megtudott mindent, amit lehetett a király indítékairól, valamint a legjobb kölni intézményekben pallérozta tudását. Igazságszerető ember lévén elege lett az uralkodók kapzsiságából, és megfogadta, hogy egy nap megreformálja az egyház törvényeit, hogy egyetlen király se tehesse rá a kezét a vagyonára. Amikor II. Miklós került Szent Péter trónjára, az volt az első dolga, hogy jogtanácsosává nevezte ki az eszes Brando Pierleonit, holott a főesperes nem is volt pap. Világi politikus maradt, ám a római polgárok között közismert volt vallásossága. Még senkinek sem sikerült ilyen magas egyházi pozícióba jutnia anélkül, hogy felszentelték volna, és ez még csak a kezdet volt. Néhány kurta hónap múlva Brando vakmerő választási tervezete megdöbbentette Európát. Ebben kijelentette, hogy a római nemesség és a német király többé nem befolyásolhatja a pápaválasztást, amit a továbbiakban a bíbo-rosi testület tagjai fognak eldönteni. Brando semmit sem bízott a véletlenre; nem akarta, hogy a jövőben a római arisztokrácia vagy a német királyi család a saját céljait figyelembe véve egy bábot ültessen Szent Péter trónjára. Firenzébe is azért érkezett, hogy megbeszélje az új pápaválasztási törvényt a lotaringiai herceggel. A mentora, Miklós pápa halálával Brandon javaslatára a bíborosi konklávénak új pápát kellett választania. - Egyenes leszek, Brando. Mi a luccai püspököt, Ansel-mo di Baggiót szeretnénk a Szentatya utódául, aki önhöz hasonlóan újító ember hírében áll. Ő sem nézi jó szemmel, hogy a németek beleszólnak Róma ügyeibe. Brando bólintott. Godfrey nem győzött csodálkozni a fiatalember magabiztosságán. A megbeszélésen mindvégig tanúja volt annak, ahogyan figyelembe veszi és mérlegeli a javaslatokat. - Anselmo jó ember, és több okból is kitűnő választás lenne, de van egy gyenge pontja. Egyszer nyíltan fellázadt Henrik ellen, ezért Némethon támadásnak fogja tekinteni, ha ő kerül a pápai trónusra. - A németek már a maga konklávéját is támadásnak tekintik, így jobban járunk, ha olyan pápánk lesz, aki erős kézzel vezeti az egyházat a pápaság és az olaszok érdekében egyaránt. A két férfi egész délután a luccai püspök érdemeit méltatta, majd megállapodásra jutottak, ami hosszú időre megalapozta a jó kapcsolatot Toszkána és Brando Pier-leoni között. Két hét múlva Anselmo di Baggio luccai püspököt II. Sándor néven pápává választották. O volt az első pápa, aki az új törvények szerint került trónra. A német püspököket és az északi arisztokráciát annyira felbőszítette a nyíltan németellenes pápa személye, hogy követelték Aquitániai Ágnes régenskirálynőtői, hogy a fia, IV. Henrik nevében tiltakozzon a pápa ellen. Ágnes nem volt felkészülve a vérre menő politikai játszmákra, így csendben maradt és nem tett semmit. Erre a kölni püspök, a becsvágyó Anno felszólította Ágnest, hogy mondjon le a régensségről és térjen vissza Franciaországba, és a fiát bízza a püspökökre, akik a német nép igazi királyává nevelik. Következésképpen az akkor tizenegy éves IV. Henrik még dölyfösebbé, követelőzőbbé és ingerlékenyebbé vált, és éktelen haragra gerjedt, amiért fogva tartói megfosztották az anyjától, amivel elmondhatatlan megrázkódtatást okoztak neki. Erre ezek a magas rangú egyházi személyek úgy próbálták csillapítani bűntudatukat, hogy rövid időn belül teljesen elkényeztették, és több kárt okoztak a jellemében, mint az anyja. Rendkívül kéjsóvár teremtéssé, valóságos szörnyeteggé változtatták, és mire betöltötte a tizenötödik életévét, amikor is jogosulttá vált az uralkodásra, erősen hajlott a szélsőséges, szexuálisan túlfűtött viselkedésre, és számtalan orgiában vett részt, ahol az örömlányok társaságában kiélhette legendás perverzióit. Minden bizonnyal a püspökök segédkeztek is neki, hogy kiélje hajlamait. Henrik anyja visszatért Aquitániába, és keserű haragot táplált fia iránt. Amikor fülébe jutott a Henrik kicsapongásairól szóló hírek, az istenfélő asszony kitagadta, és a saját népével szövetkezett a német korona ellen.

Az amúgy is zaklatott lelkű Henrik akkor teljesen elvesztette önuralmát, és fékevesztett tivornyákat rendezett. Mivel egy nő sem volt körülötte, aki visszafoghatta volna, az ifjú királyból dühöngő, kegyetlen nőgyűlölő alak, veszélyes pszichopata lett. Szörnyű történetek keringtek fiatal női holttestekről, Henrik rendszeres őrjöngéseinek áldozatairól. A környezetében lévő erkölcstelen papok kétségkívül tovább táplálták benne a hitet, miszerint a nők csakis az ő vágyainak kielégítése céljából léteznek, és az anyja gyengesége és árulása is azt bizonyította, hogy a politikában a nők teljesen hasznavehetetlenek, és képtelenek bánni a hatalommal. Meggyőződése volt, hogy a nők tulajdonképpen kizárólag párosodásra alkalmasak. Ugyanazok az északi liga püspökei, akik Henriket és vagyonát is az irányításuk alatt tartották, úgy határoztak, hogy egy fegyveres zsoldosoktól kísért küldöttséget menesztenek Rómába, hogy erőszakkal helyezzék saját emberüket a pápai trónusra. Erre a hírre Toszkánából is elindult egy csapat Sándor pápa védelmére, és az akkor tizennyolc éves Matilda is csatlakozott hozzájuk. Fontos lépés volt ez a számára, mivel Sándor az ő pápája, Lucca szülötte és Rend védelmezője volt, ezért életét is hajlandó volt feláldozni érte. Conn kíséretében vezette Rómába a toszkán harcosokból álló csapatát. Fényes páncélzata csillogott a napfényben. A rómaiakat megbotránkoztatta, ugyanakkor elbűvölte ennek a ragyogó harcos grófkisasszonynak a látványa, aki a pápa védelmére sietett. Conn ügyelt rá, hogy távol tartsa Matildát a harc sűrűjétől, de végül ő is elismerte, hogy a lány bölcsen és ügyesen harcolt. Mindkét sereg nagy veszteségeket szenvedett a véres harcban, és egyikük sem győzött. Brando Pierleoni és a toszkán harcosok visszakísérték az új pápát, II. Sándort a biztonságos Luccába. Matilda előrelovagolt Conn-nal, hogy jelentést tegyen Firenzében, így Brando egy pillanatra szemügyre vehette a csodálatos fiatal nőt, aki már akkor legendás hírnévre tett szert. Tudta, hogy az útjaik keresztezik még egymást.

IV. Henrik is Rómában volt, amikor Matilda teljes pompájában belovagolt a városba. Csípte a szemét a látvány. Ez a szajha unokatestvére most nyílt lázadással fenyeget, és istentelen eretnek módon kérkedik a gazdagságával. Megfogadta, hogy bosszút áll Toszkána népén, amiért támogatta, és a végén személyesen fog elbánni vele. Sokszor álmodott a lányról, és leghőbb vágya volt, hogy belemarkoljon abba a szemérmetlen vörös hajzuhatagba, melyből még most is őrzött egy tincset. Tudta, hogy eljön az idő, amikor ismét fogságban tarthatja a bodsfeldi kastélyban, de akkor minden más lesz. Beteges képzeletével válogatott kínzásokat talált ki Matilda számára. A toszkánok végül győzelmet arattak a németek felett, és II. Sándort most már hivatalosan is beiktatták. Henrik Matildát tette felelőssé a kudarcáért. A Szent Sír Rend számára a luccai pápa maga volt a valóra vált álom. Ez volt az első alkalom, hogy egy ősi családból született eretnek pápa lett, de valószínűleg nem az utolsó. Matilda boldogan fogadta a jó hírt, mert Sándor pápa és az unokaöccse, Anselmo segítségével, aki nemsokára Lucca püspöke lesz, végre teljesíthette gyerekkori fogadalmát. Fel akarta újíttatni a San Martinót, hogy végre méltó helyet biztosítson Nikodemus remekművének, a Volto Santónak. A luccaiakkal együtt ő is részt vett a Szentatya, II. Sándor pápa beiktatási ünnepségén. A Szent Arc immár egy pompás templomban pihent, s Matilda végre tett valamit, amivel kiérdemelte az Úr dicséretét. Es ez még csak a kezdet volt. Firenze, 1069 - Ülj le, Matilda - szólt Beatrix bosszúsan. Amióta a lánya járni tudott, szüntelenül ezt a mondatot hajtogatta neki. Matilda most már huszonhárom éves volt, s döbbenetesen szép, magabiztos nővé serdült, aki komoly politikai hatalmat képviselt Toszkána határain belül és kívül. Beatrixnak egyre nehezebb volt latba vetnie anyai szigorát.

Conn-nal az oldalán Matilda az Appenninektől az Alpokig vezette seregeit, hogy megvédje szeretett Sándor pápáját a szakadár erőktől, akiket megvesztegettek, hogy támogassák Henrik ellenpápáját. 1066-ban, a végső csatában a mostohaapja egyik seregét vezette, és katonáival megtizedelték az ellenpápa maradék támogatóit. A csata végén a sereg egy emberként ordította a csatakiáltást, mely végigkísérte egész katonai pályafutása során: „Matildáért és Szent Péterért!" Matilda férfiakat is megszégyenítő hévvel és elszántsággal harcolt. Az emberei rajongtak érte, és zokszó nélkül követték őt. Conn csodálkozva tapasztalta, hogy ez a rajongás elsősorban a nőnek szól. O is nagy szerepet játszott ebben, mivel nyíltan méltatta úrnője katonai vezetői tehetségét. A kelta óriás, aki tisztában volt a mítosz és hírverés értékével, tovább táplálta ezt a tüzet, és gyakran hasonlította Matildát a történelem legendás asszonyaihoz. A tábortűznél a katonák szájtátva hallgatták az amazonkirálynő Penthiseleáról szóló meséket, aki képes volt levágni az egyik keblét, mert akadályozta a nyílvessző kilövésében, amikor Trója védelmében a görögök ellen harcolt, de ugyanúgy kedvelték az egyiptomi Kleopátrát, aki szembeszállt a rómaiakkal; az asszír Zenóbiát, aki az ókor egyik legnagyobb királyságát vezette. A történetei végén Conn ravaszul rátért Matilda érdemeire, és ha úrnője nem volt a közelben, suttogva mesélt nekik a Kiválasztottról szóló próféciáról, s elmagyarázta nekik, hogy Isten választotta őt a seregük élére. A katonáknak tetszett, hogy egy ilyen legendás harcos királynő dicsőségét gyarapítják, hiszen így ők is halhatatlanná váltak. Mindannyian részesei akartak lenni a legendának. A katonák azonban nem csak Matilda szépsége buzdította harcra; az erőt, a bölcsességet és a bátorságot is meglátták az apró, törékeny, legendás hajú grófnőjükben. A huszonhárom éves Matildáról Itália-szerte eposzokat zengtek. Amikor csapataival átlovagolt a falvakon, az emberek Szűz Matildaként emlegették, és örömmámorban harsogták a csatakiáltását: „Matildáért és Szent Péterért!" Az élő legenda most idegesen járkált fel-alá az anyja szobájában. - Nem óhajtok leülni, anyám - csattant fel. - Ahogy óhajtod. Nekem mindegy, hogy ülsz vagy állsz, de akkor is meg fogsz hallgatni. Hét évig sikeresen elkerülted a házasságot. Godfrey elnéző volt veled szemben, ahogyan én is, bár nekem más okaim voltak rá. Godfrey becsületes ember, és elmondta, hogy nem érzi, hogy sok szeretnivalót találsz a fiában, és ha tehetné, megkímélne a házasságtól. Godfrey első házasságából született egyetlen fiáról volt szó, a lotaringiai vagyon örököséről. Matilda az apja halála után volt kénytelen eljegyezni magát vele. A tény, hogy az ifjú herceget Púpos Godfrey néven emlegették, nem tette túl vonzóvá egy olyan fiatal nő számára, aki meglehetősen emelkedetten vélekedett a szerelemről és szeretetről. Egy olyan férfi, aki inkább a testi fogyatékosságáról volt híres, mint egyéb tulajdonságairól, aligha volt kívánatos egy olyan nő számára, aki az ágyasház szentségét tanulmányozta és a szerelmesek egyesüléséről álmodozott. Sokszor elképzelte Salamon és Sába, valamint Veronika és Praetorus együttlétét, ahogyan azt a Rend falain belül tanulta. Sajnos a valóság szöges ellentétben állt az álmaival. - Értsd meg, soha többé nem akarom betenni a lábam német földre! Nem kérheted tőlem, hogy elhagyjam Toszkánát. Ez a lelkem, a vérem, és belehalok, ha kiszakítasz innen. Apám nem tett volna ilyet velem. Beatrix sóhajtott. Előre rettegett ettől a pillanattól. - Lotaringiába kell menned, ami az örökséged része. Az én örökségem, Matilda, ami ugyanolyan értékes, mint Charlemagne, és neked is elég jó kell, hogy legyen. Ideje, hogy igényt tarts az örökségedre, és érezd megtiszteltetésnek azt. Mellesleg a verduni palota hatalmas és elegáns. Az emberek többsége boldogan élne ott. - Egy hatalmas és elegáns börtönben, amire nem vagyok kíváncsi. Nem megyek oda, és nem megyek nőül a púposhoz. - Matilda, van még valami, amit nem tudsz. - Nem gondolom meg magam. - A mostohaapád haldoklik. Matild megállt, és lassan az anyjához fordult, aki tudta, hogy célba ért a szóbeli nyila. Matilda ragaszkodott Godfreyhoz, aki jól bánt velük, és az együtt töltött tizenöt év alatt igazi családdá váltak. Matildát is a saját

lányaként szerette, emellett bölcs és türelmes mentora volt, aki megtanította neki, hogyan igazgassa és védje meg toszkán birtokait. És most a második apját is elveszíti. - Honnan tudod? - nyelt nagyot a lány. Azonban ő is észrevette, hogy Godfrey egészsége fokozatosan hanyatlik. Az invesztitúraharcokat követő kéthárom évben maga is látta, ahogyan fogy az ereje. Godfrey már nem tudott lóra ülni, és egyre több időt töltött pihenéssel a szobájában. Az utóbbi években Matildára hárult a feladat, hogy meghallgassa a helyi tanácsadókat, kilovagoljon Mantuába és Canossába, hogy találkozzon a vazallusaival és elsimítsa a vitás ügyeket. Annyira lelkes volt a sok feladattól, hogy nem is gondolt bele az okokba. Akkor azzal magyarázta, hogy Godfrey engedélyezte, hogy átvegye az örökségét, és nem volt hajlandó elfogadni a tényt, hogy mostohaapja egészségi állapota miatt képtelen arra, hogy személyesen foglalkozzon Toszkána ügyeivel. - Az elmúlt évben sokat voltál távol, és nem láttad őt úgy, mint én. A köszvény legyőzte. O is tudja, én is tudom. Már nem bírna átkelni az Alpokon, de otthon, Lotaringiában akar meghalni. Továbbá látni akarja, hogy hozzámentél a fiához, mielőtt itt hagy bennünket. Meg kell tenned, Matilda. Lotaringia segítségével törvényesen is biztosíthatod az örökségedet, amit mindenki elismer. Tudod, hogy Godfrey halála után a becstelen unokatestvéred minden alkalmat kihasználna, hogy megfosszon a vagyonodtól. Ezért van szükség a házasságra. Matilda felháborodva felkapta a fejét IV. Henrik említésére, aki nagyon megkeserítette az életét a fogságuk idején. - Soha többé nem lop meg. Magam vezetem ellene a seregeimet. Próbálja csak meg elvenni, ami a miénk. - Nem, Matilda. Ezt én sem hagyom, de a mostohaapád utolsó kívánsága, hogy mielőbb férjhez menj. Ha Godfrey még a tél beállta előtt át tud kelni az Alpokon, azonnal indulunk Verdunba, és karácsonyra férjhez adunk. Sajnálom, Matilda. Én lennék a legboldogabb, ha lenne más megoldás, de nincs. Matildát elhagyta minden ereje, és leült a Lotaringia címerével díszített faragott székbe, s ezzel mintegy beismerte a vereségét. - Megyek, szólok Izabellának, hogy készüljön fel az útra. Ezúttal Beatrix állt fel. Súlyos szavak következtek. - Izabella nem kísérhet el Verdunba, lányom. Immár felnőtt nő vagy, nincs szükséged nevelőnőre. Nem lenne helyénvaló. Elvégeztetett. Beatrix és Godfrey tudták, hogy a luc-caiak közelében Matilda sohasem lesz képes beletörődni a sorsába. Muszáj volt megfosztani őt a befolyásuktól. Beatrix nem bírt belenézni a lánya szemébe. Fájt neki, hogy ilyen sebet kell ejtenie gyermeke lelkén, de az ő érdekében cselekedett. Matilda túl sokáig kergette az álmait, s ideje volt, hogy felébredjen. A nők nem irányíthatták sorsukat, még egy olyan nő sem, akit élő legendaként tartott számon a világ. Kemény, de szükségszerű lecke volt. Beatrix az ablakhoz lépett, és felkészült a lánya dühkitörésére, ám Matilda hallgatott. - Elmegyek veletek Verdunba, de csak azért, hogy örömöt szerezzek Godfrey-nak élete utolsó napjaira szólalt meg végül. - Megteszem, mert szeretem és tartozom neki ennyivel. Az Úr azt mondta, tiszteljem anyámat és atyámat, és én engedelmeskedem neki. Hirtelen felpattant és az ajtóhoz sietett, hogy mielőbb eltűnjön a szobából. - Ez egyszer te nyertél - szólt vissza az anyjának. - De ne feledd... csak most az egyszer. A Santa Trinitában azonban szabad folyást engedett köny-nyeinek. - Nem bírom ki, Izabella - zokogta. - Nem bírom ki, hogy az a szörnyeteg hozzám érjen. És hogyan élhetek távol tőled, a Mestertől, Conntól... és Toszkánától? Izabella lágyan simogatta a lány haját, s hagyta, hogy kisírja magát. - Vannak dolgok, melyeket el kell viselnünk, Matilda. Alávetjük magunkat Isten akaratának. Az imáinkban azt szoktuk mondani, hogy „legyen meg a te akaratod", nem azt, hogy legyen meg az én akaratom. Mit tanítottam neked erről? Matilda letörölte a könnyeit. - Azt, hogy egy nap majd megértem az Isten tervében rejlő bölcsességet, de egyelőre nem is álmodom erről suttogta.

- Pontosan - bólintott Izabella. - Ha elfogadod, hogy Isten rendelkezik felőled, sosem ismersz majd fájdalmat. Törődj bele az Úr akaratába. Lotaringiában van dolgod. Ki tudja, mit találsz ott? - Az biztos, hogy nem az Úr rendelte el, hogy egy púpos felesége legyek. - Sajnálom, hogy nem az igaz szerelmet fogod megtapasztalni vele, de ígérem, hogy egy nap azt is megleled, csak várj türelemmel. - Honnan tudod? Milyen remény van még számomra, amikor huszonhárom évesen hozzáadnak egy púposhoz? Isten bocsássa meg nekem, de öregasszony leszek, mire megszabadulok tőle. - Onnan tudom, hogy benne van a próféciában - komolyodott el Izabella. - Vagy hiszel benne, vagy nem, de ha igen, akkor beteljesednek a prófétanőnk szavai. Sok templomot építtetsz, ahol terjesztjük az Igét, és a nagy szerelmet is megismered. Legyen ez a vigaszod, gyermekem, de egyelőre törődj bele a megpróbáltatásba, ahogyan annak idején az Úr is beletörődött. Ha összevetjük a kettőt, nem lehet olyan rossz hozzámenni egy herceghez és pompában élni napjaidat. Matilda rájött, hogy önző módon viselkedett. Másnap elmentek a labirintushoz, hogy találkozzanak a Mesterrel. Fra Patricio, a fiatal calabriai is ott volt. Matilda örült neki, mivel gyerekkoruk óta együtt nevelkedtek a Rend szellemében. Mindketten engedélyt kaptak rá, hogy betűről betűre megtanulják A szeretet könyvét és a Libro Rossót, s később együtt tanulmányozták Salamon rajzait és templomterveit. Ezek voltak a legnehezebb leckék, de a közös tanulás meghozta az eredményét. Olyan tehetségesek voltak, hogy a Mester gyakran mondogatta, hogy egy nap még híres építészekké is válhatnának. Patricio pótolta Matilda elveszett fivérét, s a Mester néha azzal ugratta őket, hogy ők ketten egyazon lélek két fele. A lány most úgy érezte, megszakad a szíve, ha Patri-ciótól is el kell válnia. A Mester kijött a labirintusból, majd mélyen meghajolt a kijáratnál, aztán letérdelt, és megérintette a földbe ágyazott vasgyűrűt, s lehunyt szemmel köszönetet mondott a Labirintus Úrnőjének. Utána megölelte Matildát. - Isten hozott, lányom - puszilta meg. - Dicső reggelre virradtunk, mert Isten most megnyilatkozik nekünk. Sol-vitur ambulando, gyermekem. Menj és beszélj a teremtőddel - intett a labirintus felé. Izabella, Patricio és a Mester diszkréten félreálltak, hogy Matilda egyedül léphessen be az útvesztőbe. Olykor közösen is megtették ezt az utat, de ez a nap kizárólag a Matildáé volt. A lány megköszönte kedvességüket, majd térdre borulva hálaimát mondott a Labirintus Úrnőjének, aki az idők folyamán Ariadné, Sába, Magdolna és Asera néven is ismert volt a beavatottak előtt. Ariadné tiszteletére Matilda levágott egy fürtöt a rézvörös hajából, menyegzői csomóba kötötte, és a Thészeuszt megmentő aranyfonál emlékére a vasgyűrűre kötötte. A labirintus bejáratánál eszébe jutottak a Mester szavai, melyeket még sok évvel azelőtt mondott: - A labirintusban nincs jó vagy rossz út. Csakis a te utad létezik. A lelked diktálja lépteid, és maradj hű az ösvényedhez. Matilda lassan belépett az útvesztőbe, és maga mögött hagyta a világ zaját. A séta olyan volt számára, mint egy ima. Eközben kérte Istent, hogy hallassa a hangját, és közölje vele akaratát. A labirintus közepére érve térdre ereszkedett és ismét könyörgött Istenhez, hogy beszéljen hozzá. Es az Úr nem váratta sokáig, és látomást küldött a lánynak. Matilda egy buja, zöld erdőben lovagolt Patricióval az oldalán. Mindig ott volt mellette, ha el akart szabadulni Verdunból. Mivel itt nem volt labirintus, Matilda a lovaglásban keresett menedéket, amikor egyszerre volt képes a mozgásra és gondolkodásra. Megálltak egy kis tónál, melyet egy patak táplált, és miután megitatták a lovaikat, falatoztak a kenyérből és sajtból, amit Matilda csomagolt maguknak. Valami arra késztette, hogy a közeli tisztásra menjen. Egy megmagyarázhatatlan erő vonzotta oda. Aztán meghallotta a kislány hangját. Nem értette a szavait, de tudta, hogy még gyerek. Vajon hozzá beszélt? Őt szólította? Ahogy közeledett a tisztáshoz, a kislány nevetni kezdett. A délutáni napsugarak utat törtek maguknak a lombok között, és vidáman táncoltak a vízen. Matilda megbabonázva haladt tovább. A kútban vagy víztárolóban több ember is elfért volna. Matilda belenézett a mélységes vízbe, mely mintha egyenesen a föld közepéből táplálkozott volna.

A víz lágyan fodrozódni kezdett, s lassan megjelent egy kép. Gyönyörű, kies, virágokkal és fákkal ékes völgyet látott. Az égből aláhulló aranyeső beragyogta a látomást, és a völgyet nemsokára aranyfolyók szelték át. A fák is gazdag aranyköntösben pompáztak. - Isten hozott az Aranyvölgyben - hallotta messziről a kislányt. Matilda megrezzent. A próféciában is szó volt az Aranyvölgyről. Az ő próféciájában. És mintegy válaszként az erdőben édes, tiszta hangon felcsendültek a fiatal prófétanő ezeréves szavai: ,^Az igazságot kőben vagy pergamenen meg kell őrizni, és be kell építeni az Aranyvölgybe. Az új Pásztornőnek, a Kiválasztottnak kell gondoskodnia róla, hogy tökéletes legyen, és a megszentelt falakon belül kell elhelyeznie az Atya és Anya Szavait, gyermekeik örökségét. Ez lészen az ő öröksége. Ez és egy nagy szerelem megismerése".

Matilda felállt a labirintus közepén. Még mindig szédült a látomástól, de biztos volt benne, hogy a kis prófétanőt hallotta. Amikor elindult, hogy megtegye a tizenegy kört, végiggondolta a látottakat. Nem voltak kétségei afelől, hogy az Aranyvölgy Lotaringiában van. Azért küldte oda Isten, mert azt akarta, hogy ott építsen templomot a Szeretet Igéjének. Még nem tudta, milyen módon válik valóra a látomása, de a Mester segíthetett neki, hiszen nemrég mondta, hogy Isten közölni fogja vele akaratát. A legnagyobb öröm azonban az volt, hogy Patricio is szerepelt a látomásában. Isten azt akarta, hogy Lotaringiában legyen egy barátja, aki megérti a férje idegen világában, akiből erőt meríthet. Legyen meg a te akaratod, ismételgette a megszentelt ösvényen lépkedve. A kijáratnál térdet hajtott a vasgyűrű előtt, és köszönetet mondott a Labirintus Úrnőjének, aki most Sára-Támárként jelent meg neki.

A Mester nem látta Matilda álmát; az csakis neki szólt, hogy ne veszítse el a hitét. Azonban volt egy látomása egy nagy lotaringiai épületről, ahol a prófétanő tanításai, a népük történetéről és a szent családokról szóló leírások is helyet kaptak. Matildának az volt a feladata, hogy építtessen egy kolostort könyvtárral meg iskolával, ahol megőrizhettek mindent, ami fontos volt a Szent Sír Rend számára. Amint megtalálta a helyet, ezt az Aranyvölgyet, Patricio segíthetett neki az építkezésben. A Mester kiválasztott néhány calabriai szerzetest, akik jártasak voltak a történelemben, és nekiláthattak a könyvtár felépítésének. Patricio lett az apát. Nagy megtiszteltetés volt ez a feladat Matilda és Patricio számára. A Mester még azt is látta, hogy a Libro Rosso az aranybárkájában átjut az Alpokon. Patricio egy ökrösszekéren szállította el, ahogyan három évszázaddal korábban a Volto Santót. Matildának magával kellett vinnie a Libro Rossót is, hogy betűről betűre lemásolhassák, és elhelyezzék az aranyvölgybeli új kolostorban. A feladat végeztével visszavitték a Libro Rossót Toszkánába, hogy az örökkévalóságig ott pihenjen. Matildának kellett gondoskodnia róla, hogy a Szeretet Igéjének tanításai új otthonra leljenek Lotaringiában. Ez volt a sorsa. Legalább valami jó is történt vele nem kívánt házassága idején. Kiválasztottként beteljesítette sorsát, és igyekezett, hogy ne panaszkodjon, amiért hozzá kellett mennie a púposhoz. A gyönyörű názáreti lány születésekor a Berenice nevet kapta, de később Veronika néven ismerte meg a világ. Még gyermekként kezdte tanulni az Ige tanításait, akkor barátkozott össze Magdolnával. Názáreti nővéreihez hasonlóan ő is papnőnek tanult. Fiatalabb volt, és az Úr kínszenvedésekor még nem volt Mária. Nem viselte még a vörös kendőt. Az övé fehér volt. Azt mondják, azon a szörnyű napon a szép Veronika nagyon bátran viselkedett. Amikor az Úr a terhét cipelte, a töviskoszorú felsebezte fejét, és vére a szemébefolyt. Veronika bátran átvágott az Urat körülvevő tömegen, és levette fejéről a fehér kendőt, majd megtörölgette az Úr arcát. Később látható volt a fehér kendőn Jézus arcának lenyomata, mely az örökkévalóságig rajta maradt. A keresztfánál Veronika osztozott Magdolnával és a többi Máriával a gyászban. A kék szemű római katona, Prae-torus vigyázott rájuk, aki Poncius Pilátus szolgálatában állt, de megtért, amikor meggyógyította az Úr.

Krisztus feltámadásakor azonnal a sírhoz szaladt, és itt beszélt először a názáreti Veronikával, aki mesélt neki az Úr tanításairól, a Szeretet Igéjéről és arról, hogy miként változtatják meg a világot, ha befogadjuk őket a szívünkbe. Húsvét napja után nem váltak el egymástól. Istentől megáldott, igaz szerelemre leltek a Szent Sír árnyékában. Veronika bevezette a rómait a názáretiek tanításainak rejtelmeibe, és amikor a Miasszonyunk Galliába jött, ők is vele tartottak, és az irányítása alatt, közvetlenül A szeretet könyvéből tanultak. Ok voltak a legelső pár, akik európai földön taníthattak a szerelmesek szent egyesüléséről. A szerelem mindent legyőz. Ha az idő visszatér, Veronika és Praetorus megtalálják egymást, és újra tanítani fognak, mert ez a sorsuk. Azoknak, akiknek fülük van a hallásra. VERONIKA ÉS PRAETORUS, A SZERETET TANÍTÁSAINAK ÉS SZENT E G Y E S Ü L É S N E K A L E G E N D Á J A , L I B R O Rosso

Róma, napjainkban Péter Healy atya idegesen járkált az irodájában. Izzadt a tenyere. Nem számított arra, hogy Bérenger Sinclair beállít hozzá. Maggie már le is ment, hogy segítsen neki átjutni a szigorú vatikáni biztonsági rendszeren, így Péternek maradt pár perce, hogy összeszedje a gondolatait. Sejtelme sem volt, mit akarhatott tőle Sinclair, mivel Maureen egy szót sem szólt a kék almabeli barátairól. Nyílt az ajtó, s Maggie betessékelte a férfit Péter irodájába. Kissé elcsodálkozott, amikor a skót arisztokrata nem kért semmilyen italt. Bérenger megvárta, hogy a házvezetőnő becsukja maga után az ajtót, majd kinyújtott kézzel elindult Péter felé. - Healy atya, köszönöm, hogy fogadott. Peter kezet fogott Sinclairrel. Örült, hogy ilyen barátságosan indult a beszélgetés. - Természetesen, lord Sinclair. Részemről a szerencse. Mi járatban van Rómában? Peter az íróasztallal szemközti karosszékre mutatott. - Maureen - felelte Sinclair kurtán, és leült. - Sejtettem - bólintott Peter. Tudja, hogy itt van? -Igen, de még nem találkoztam vele. Előbb önnel akartam beszélni. - Miért? Sinclair kényelembe helyezte magát. - Mert tudom, hogy sokat ad az ön véleményére, ezért arra gondoltam, meglátogatom, így legalább emiatt nem kell aggódnom. Peter hallgatott. Amióta az éjszaka leple alatt megszökött a chateau-ból az arques-i evangéliummal, egyszer sem beszélt Sinclairrel, de tudta, hogyan vélekedik arról, amit tett. - Peter, az elmúlt két évben sokat gondolkodtam a történtekről, és bevallom, nagyon méltánytalanul és durván viselkedtem önnel. Szeretném, ha tudná, hogy már nem haragszom. Komolyan mondom. Megértem, miért tette, és ha úgy vesszük, helyesen cselekedett. Ön is egy szereplő volt ebben a nagyszerű drámában. - Mint Júdás? - kérdezte Peter savanyúan. - Talán - vont vállat Sinclair. - De tudja, az arques-i evangéliumban nemes és hűséges emberként jellemzik Júdást. Nem árulta el Jézust, csupán engedelmeskedett neki. Azt tette, amit kellett, hogy mindenkinek beteljesedjen a sorsa. - Köszönöm. Nem is tudja, milyen hálás vagyok, amiért eljött. Nem akarok tolakodni, de milyen volt a viszontlátás Maureennal? Sajnos ő nem beszél róla, de nem is hibáztatom miatta. - A Maureennal való kapcsolatom olyan, mintha hirtelen találnék egy egyszarvút a kertemben - mosolygott Bérenger. - Nagyon költői, de mit jelent pontosan?

- Furcsa, döbbenetes állapot. Ahogy betoppan az ember életébe, elhisszük, hogy létezik varázslat a világban. Akár meg is érinthetnénk, de csak majdnem, mert még meg kell közelítenünk. De hogyan? Merjünk egyáltalán odamenni? Méltónak találtatunk rá? - És ott van még az a szúrós szarva. Az unikornis első pillantásra szép és szelíd, de akarva-akaratlanul komoly, sőt halálos sérülést is okozhat. A mágia oda-vissza hat. Ott van az a gyönyörű teremtés a kertünkben, de egy átlagos halandó számára veszélyes is lehet. Péter értette az allegóriát. - Sok türelemre és bátorságra van szüksége, hogy elnyerje az unikornis bizalmát, és a kertjében tartsa. Sinclair bólintott. - Igen, de azt is tudjuk, hogy ha elijesztjük, megszakad a szívünk, és örökre vége a varázslatnak. Sose tér vissza, és a kertünk kopár lesz nélküle. A világ sosem lesz ugyanaz. Életünk során sok szépséget látunk, de unikornisból csak egy van, ugye? Péter hátradőlt a székén és őszintén, kedvesen Béren-ger-ra mosolygott. Régen gyanakodott erre az emberre, de az már a múlté volt. Megkedvelte, és érezte, hogy a skót őszintén szereti, és mindenkinél jobban megérti Maureent. Tudta, hogy mellette Maureen biztonságban van. - Azt hiszem, időben érkezett, mert Maureennak szüksége van önre. Megrémítette az orvali támadás. Legyen vele megértő. Emlékszik az unikornis-legendának a végére? Csak feltétlen szeretettel szelídíthetjük meg és tarthatjuk a kertünkben. - Mindenre hajlandó vagyok, ha közelebb enged magához. - Elhiszem. Mondja, segíthetek valamit, Bérenger? - Bárcsak ilyen könnyű lenne - rázta meg a fejét Sinclair. - Ezt az unikornist a saját érdemeimmel kell meghódítanom. De azzal is segíthet, ha mellém áll, és érezteti Maurennal, hogy elfogad. - Szívesen megteszem, és meg sem kell játszanom magam. Amikor Maureen bajba került, maga mellette volt. Nem úgy, mint én... Sosem bocsátom meg magamnak, ami akkor éjjel történt. Sajnálom. Őszintén sajnálom, és remélem, ezt elmondja Tammynak és Roland-nak is. Nem ezt érdemelték tőlem - mondta Péter könnyes szemmel. - Ami történt, megtörtént, Péter - vigasztalta Sinclair. - Tanultunk belőle. A Szeretet Igéje a megbocsátásról szól, és igyekszünk eszerint élni. Most azonban egy újabb, az előzőnél is fontosabb feladat vár ránk, és most erre kell, hogy összpontosítsunk. Megbeszélték a legújabb fejleményeket, s próbáltak magyarázatot találni a támadásra, majd igyekeztek kidolgozni a következő lépéseiket. Péter azt javasolta Bérenger-nak, hogy később üljenek össze hármasban is. A beszélgetés végén megölelték egymást. Mindketten boldogok voltak, hogy sikerült túltenni magukat a régi sérelmeken. - Szeretnék tisztázni valamit, Bérenger - mondta Péter, amikor a vendége már az ajtóban volt. - A mesteremet választottam, és biztosra veheti, hogy ezúttal bölcsen választottam. - A nyomaték kedvéért ököllel az íróasztalra csapott. - Legyen, ami lesz, de soha többé nem állok a rossz oldalra.

Kilencedik fejezet

Verduni palota, Stenay városa, Lotaringia, 1069 októbere Az ifjabb Godfrey-ban nem volt semmi vonzó, de Matilda sokkal rosszabbra számított. Míg meg nem szólalt. A verduni kastély óriási ebédlőjében találkoztak először. Matilda rendkívül gondosan, nagyon előkelően és nőiesen nézett ki. Arannyal átszőtt, a tenger habjaihoz hasonló selyemruhát öltött, derékig érő haját a mostohaapjától kapott aranydíszek fogták össze, s két oldalt finom aranyláncokat font bele.

Kettesben vacsoráztak, hogy valamennyire megismerjék egymást. Godfrey látványa nem volt teljesen elviselhetetlen, bár magas és karcsú apjától eltérően ő nagydarab és húsos volt. Nem volt éppen kövér, de testi hibája miatt nem tudott annyit mozogni. Sajnos az apja eszét és szellemességét sem örökölte, ráadásul folyton haragosan ráncolta homlokát. Matilda nem tudta, hogy ez a fogyatékossága miatt van, vagy egyszerűen a keserűség torzította el ennyire az arcát. Matilda mostohaapja elmagyarázta, hogy Godfrey már születése óta púpos volt, és a külseje miatt sok gúnyolódást kellett elszenvednie, amitől ingerlékeny, nehéz természetű emberré vált. Mivel nem volt teljesen ura a testének, minden egyebet, többek között a lotaringiai, majd házassága révén a toszkán birtokokat is az irányítása alatt akarta tartani. Ennek ellenére állítólag nem volt kegyetlen ember, noha nem is volt kimondottan kellemes társaságnak mondható. Matilda azt a tanácsot kapta mostohaapjától, hogy ha okosan viselkedik, végül kivívhatja férje tiszteletét. A vacsoránál azonban nyoma sem volt tiszteletnek ifjabb Godfrey részéről, aki minden bevezető nélkül elkezdte sorolni, mi mindent nem fog eltűrni leendő felesége részéről. -Azt hallottam, kegyed nagyon konok, és illetlenül viselkedik - kezdte. - Toszkána vademberei talán eltűrik az efféle viselkedést, de a civilizált Lotaringiában ez nem helyénvaló. Csakis tisztességesen felöltözve léphet ki a házamból, és ragaszkodom hozzá, hogy rendesen eltakarja a haját. Nem akarom, hogy az embereim kéjesen méregessék a buja megjelenése miatt. Mifelénk azt mondják, a vörös hajú nők igen laza az erkölcsük, és bordélyházakban a helyük. Állítólag összeszűrik a levet az ördöggel, ezért Lotaringiában egyetlen józan eszű férfi sem vesz feleségül efféle nőszemélyt, és engem is aggaszt, hogy ilyen... rikító a haja. Előre figyelmeztettek a külsejét illetően, de erre nem voltam felkészülve. Ezen a környéken sok asszony halt meg pusztán azért, mert úgy néztek ki, mint kegyed. A főkötőt és fátylat a saját érdekében kell hordania, különben bujaság miatt perbe fogják. Amennyiben engedetlenségen kapom, kénytelen leszek lenyírni a haját, és éjjel-nappal főkötőt kell viselnie. - Továbbá vegye tudomásul, hogy a házasságunk révén én leszek Toszkána új őrgrófja, és magam óhajtom kézbe venni a birtokok ügyeit. Szégyenletes, hogy az apám megengedte önnek, hogy intézkedjen. Ez is csak a hanyatló egészségi állapotának és gyengeségének ékes bizonyítéka. Mással nem tudom megmagyarázni, miért nem küldte el hozzám tizenhat éves korában, holott megígérte. Ha gyanítottam volna, hogy ez történik, már évekkel ezelőtt elmentem volna Toszkánába, hogy intézkedjek. Matilda gyomra kavarogni kezdett a púpos kijelentésétől, mely szerint ő akarta irányítani Toszkánát, az ő Tosz-kánáját. Egyeden falat sem ment le a torkán. Szíve szerint hozzávágta volna a kését, de ehelyett szelíden összekulcsolta kezét az ölében, és nagyokat hallgatott. Attól félt, ha megszólal, nem tud uralkodni magán. A vőlegénye azonban korántsem ért a követelőzései végére. - Azt hallottam, a gyóntatóját, egy bizonyos Fra Patri-ciót is magával hozta Luccából. Beszélek vele, mert meg akarok győződni róla, hogy elfogadható-e a jelenléte a házamban, ugyanis tudomásom szerint túl sokat barátkozik az eretnekekkel. Elvárom, hogy tisztességes katolikus feleségként viselkedjen. Megértette? Matilda csak azt nem értette, hogy milyen jogon parancsolgat neki a vőlegénye, és miért beszél vele úgy, mint a falu bolondjával. Sokkal, de sokkal eszesebb volt, mint Godfrey, de ezt természetesen nem éreztette vele. Háborúként fogta fel ezt a helyzetet, és ahhoz, hogy megőrizze szabadságát és a vagyonát, az összes csatát meg akarta nyerni. Tudta, hogy harctér helyett az ebédlőben és a hálószobában kell megvívnia Godfrey-val, de erre is felkészült. Tágra nyitotta égszínkék szemét, és ártatlanul a vőlegényére nézett. - De uram, a gyóntatom nem luccai, hanem a jámborságáról híres Calabria szülötte, ami délen van, és semmi köze az állítólagos toszkán eretnekekhez. A beszéde és sötétebb bőre is elárulja, hogy calabriai. Azért esett rá a választás, hogy segítsen nekem jó katolikus feleségként viselkedni. Godfrey morgott valamit, majd letépett egy darab csirkehúst, és éhesen beleharapott. Undorítóan étkezett, de legalább elhallgatott egy időre. - Utódokat akarok, és elvárom kegyedtől, hogy mielőbb fiúkat szüljön nekem. Remélem, huszonhárom évesen még nem túl öreg, hogy megadja nekem, amit óhajtok. Ha tizenhat évesen megkaphattam volna kegyedet, mostanra már jó néhány gyerekünk lenne. Ha kiderül, hogy túl öreg, fiatalabb feleséget veszek nőül, és

megtartom az összes vagyonát. Nem érdekel, mi a szokás abban a barbár Toszkánában, mert itt, Lotaringiában urakhoz méltón viselkedünk. Matilda akkora erővel harapott a nyelvébe, hogy vérezni kezdett. Ha ilyen az úri viselkedés, akkor inkább örökre barbár maradok, gondolta. Míg átkeltek az Alpokon, Matilda folyamatosan imádkozott, hogy sikerüljön meglátnia a jót az emberekben. Megesküdött rá, hogy betartja a szeretet törvényeit, de ő sem volt szent, és nem is akart azzá válni. Hálát adott szegény Patricióért, aki türelmesen végighallgatta a sirámait, és mire Verdunba értek, felkészítette, hogy szeretettel viszonyuljon a púposhoz. Őszintén bízott benne, hogy ha az ifjabb Godfrey jó ember, beszélgetőtárs és sakkjátékos, a végén megtanulja szeretni. Sajnos az első alkalommal, hogy leültek játszani, Godfrey vereséget szenvedett, és kiderült, hogy a jósága hiú ábránd volt csupán. A púpos tulajdonképpen ugyanazt tette, amit Henrik is tett volna, ha Matilda hajadon marad, azaz megfosztotta a vagyonától és szabadságától. Annyi volt köztük a különbség, hogy nem kellett ágyba bújnia Henrikkel. És vacsoráznia sem. Felkereste panaszával az anyját és mostohaapját. Noha Godfrey egészsége rohamosan romlott, még mindig ő volt Lotaringia hercege, és aki egész életében mérhetetlen hatalommal bírt. A saját lányaként szerette Matildát, akit boldognak akart tudni, ezért arra kérte a lányt, pár napig legyen türelemmel, míg megoldást talál és elbeszélget a fia fejével. - Miért méregetnek Godfrey cselédei úgy, mintha két fejem lenne? - kérdezte Matilda a végén. - Tán a hajam színe miatt? Godfrey elmagyarázta neki, hogy az emberek meg vannak győződve, hogy csak az ő különleges vérvonalából született nők néznek ki úgy, mint ő, ezért a vörös hajú nőket eretnekeknek tekintik. Korábban még boszorkánysággal is megvádolták őket, ami halálbüntetéssel járt. - Gyerekkoromban sok nőt kizárólag a hajuk színe miatt kínoztak meg, majd a város főterén megcsonkították és elégették őket, de előtte még végig kellett vonulniuk az utcákon. Lotaringiában szerencsére nem dívott ez a szokás. - Miért, mi történt ilyenkor? - kérdezte Matilda. - A vörös hajú nőket meztelenre vetkőztették, majd megkötözték a csuklójuknál, lábuknál és nyakuknál, és úgy vonszolták végig az utcán, ahol az emberek kövekkel és rothadt zöldséggel dobálták meg őket. Azért vetkőztették le őket, hogy az egész világ lássa, hogy a testüknek azokon a bizonyos részein is vörös a szőrzetük, ami a boszorkányság ékes bizonyítéka volt. Állítólag azért, mert magával az ördöggel háltak. Matilda megborzongott. Amit addig áldásnak tekintett, most veszélyes átoknak tűnt. Az emberek boszorkánynak nézik. - A parasztok sajnos nagyon babonásak, ezért a cselédek kíváncsiak rád, de félnek is tőled. Szólnom kellett volna, de régóta nem jártam Lotaringiában, és azt hittem, azóta ők is megváltoztak - sóhajtott fel Godfrey. Mindenesetre beszélek a fiammal. Utána Godfrey azt javasolta a lánynak, hogy fedezze fel magának a tájat, mielőtt még túl hideg lenne a lovagláshoz. Tudta, hogy a lovaglás jót tesz a lány hangulatának, és egy kis szerencsével még meg is szereti a világnak ezt a részét. Matilda megkereste Patriciót, és megkérte, hogy reggelre álljon lovaglásra készen, mert megkeresik az Aranyvölgyet. Végtére is ezért jött ide. Matilda lóháton volt a legboldogabb. Végigvágtatott a buján zöldellő erdőn, s haja szabadon lobogott, mert amint elhagyta Verdunt, letépte fejéről a gyűlöletes főkö-tőt. Kénytelen-kelletien megcsodálta a táj szépségét, melynek a hideg ellenére is megvolt a varázsa. Patricio igyekezett tartani az iramot, de végül lemaradt. Képtelenség volt utolérni Matildát, ha lóra ült, mert egyrészt nem ismert félelmet, másrész rendkívül tapasztalt lovas volt. Annyit azért Matilda is a púpos javára írt, hogy igen jó ízléssel rendelkezett a lovak terén, és istállója tele volt szebbnél szebb, kitartó állatokkal. Gyorsan haladtak, hogy mielőbb megtalálják a Matilda álmában megmutatkozó Aranyvölgyet, de eddig még nem látták nyomát víznek.

Délután Matilda borzongani kezdett. Furcsa, leírhatatlan érzés volt, ezért lassított az iramon. Mintha az idő keresztútjára érkezett volna: egyszerre érzékelte a jelent, múltat és jövőt. Beleszédült. Az érzés múltával megsarkantyúzta a lovát. Patricio most szorosan a nyomában haladt, és az egyik ösvénynél kikanyarodva megpillantották a tavacskát. Ott volt, pontosan úgy, mint az álomban. Egy kis patak táplálta a vizét, így meg tudták itatni a lovakat. Leszálltak, és Patricio a vízhez vezette az állatokat, míg Matilda elindult a tisztás felé. Az álmában is ezt látta. Felette elrepült egy fehér hattyú, majd hátranézett, mintha arra kérné, kövesse. És akkor a távolban meghallotta a kislány hangját. Ahogy közeledett a tisztáshoz, egyre világosabban hallatszott a nevetése. A lombokon átragyogó napsugarak megpihentek a víz felszínén. Matilda tovább ment; tudta, hogy ott találja a kutat. Lehajolt és belenézett a föld legmélyéről táplálkozó vízbe. Varázslatos hely volt. Az erdő sűrű és ősi volt, mély, természetes erő áradt belőle. Tökéletes helyszín volt a szeretet és bölcsesség emlékművének. Amikor óvatosan belemerítette kezét a sötét, hideg vízbe, először meg sem érezte, hogy meglazult ujján a Mária Magdolna pecsétjét ábrázoló aranygyűrű. Kétségbeesetten nézte, ahogy az ékszer belecsúszik a vízbe és elmerül. Felkiáltott. A kút kávájához térdelt, és belenézett a mélybe, hátha megpillantja, s amikor szomorúan felállt, megcsillant valami a vízben. Egy hatalmas, pisztrángszerű, aranypikkelyes hal ugrott ki a ki a vízből, majd eltűnt a mélyben. Matilda várt, hátha visszatér a különleges hal. És akkor újra meglátta a pisztrángot, ami végtelen lassúsággal mozgott, és szájában ott volt az értékes gyűrű. Matilda döbbenten nézte, ahogy a hal lassan elindul, majd elengedi a gyűrűt, és apró hullámokat verve feléje irányítja azt. Odatartotta a tenyerét, és az ékszer belepottyant. Matilda hálás volt a varázshalnak, amiért visszaszerezte a gyűrűjét. A hal azonban visszatért a mélybe, és a víz felszíne elsimult. Matilda visszahúzta a gyűrűt az ujjára, majd kíváncsian belekukkantott a vízbe, hogy lássa, milyen csodákat tartogat még a számára. Fodrozódni kezdett a víz, melyet egy aranysugár világított meg. A napfény mindent bearanyozott Matilda körül, s hamarosan az egész völgyet és a fákat is aranyfolyamok árasztották el. A távolban megszólalt a kis prófétanő, Sára-Támár. - Isten hozott az Aranyvölgyben. Matilda mögött hangosan felsóhajtott valaki. Patricio volt az; ő is látta a varázslatos Aranyvölgyet. Egyikük sem tudta, meddig tartott a látomás, de végül elhalványult az aranyló fény, és ők ott álltak kettesben a hatalmas, zöld erdőben. Boldog volt, hogy egy bizalmas barátjával is megoszthatta látomását, és most már Patricio is része lett a próféciának. Megölelték egymást és megfogadták, hogy Európa legszebb apátságát fogják felépíteni azon a helyen; a Szeretet Igéjének szentelt templomot, könyvtárat és iskolát, ahol az emberiség legnagyobb kincsét őrzik majd. Orvainak, azaz Aranyvölgynek akarták elnevezni.

Este Matilda vidáman tért vissza Verdunba. Még arra is volt gondja, hogy felvegye a gyűlöletes fejkötőt, és elfedje a haját, ami az egész napos lovaglás után a szokásosnál is botrányosabban lobogott. Az anyja és mostohaapja üzent, hogy azonnal keresse fel őket a szobájukban. Matildának elszorult a szíve, s remélte, hogy nem történt semmi baj Godfrey-val a távollétében. Miután lemosdott és átöltözött, lesietett a mostohaapja lakosztályába. - Gyere be, lányom, gyere be. Matilda megkönnyebbülten felsóhajtott. Godfrey fáradt volt és sápadt, de legalább a dolgozóasztalánál ült. Hetek óta nem nézett ki ilyen jól. Feltehetően a fiával folytatott tárgyalások visszahozták az életkedvét. - A mostohaapád keményen küzdött, hogy olyan megállapodást hozzon létre, ami elnyeri a felek tetszését szólalt meg Beatrix. - így Toszkána és te is biztonságban lesztek ifjabb Godfrey-tól, és védve leszel a lotaringiai törvényektől, melyekkel megfenyegetett a vőlegényed. - A fiam beleegyezett, hogy aláír egy szerződést, mely szerint csak a házasságotok ideje alatt rendelkezhet Toszkána felett. Ha valamilyen okból úgy határoz, hogy félreállít téged, elveszti ezeket a jogait. Továbbá, ha

testileg kegyetlenkedne veled, jogodban áll elhagyni őt, és visszatérni Toszkánába. Ezt is rögzítettük a szerződésben. Jogodban áll évente egy alkalommal Toszkánába menni, ahol személyesen gondoskodhatsz a birtokok ügyeiről. Matilda alig hitt a fülének, de Godfrey bölcs jogtudós hírében állt. - Ez elfogadható a számodra, lányom? Matilda lassan bólintott, és számba vette az előnyeit, majd úgy döntött, addig üti a vasat, míg meleg. - Ma volt egy látomásom az erdőben. Szeretnék építeni egy nagy apátságot, amit a Miasszonyunk, Isten anyjának szentelnénk. Patricio lenne az apát. Nászajándékként azt kérem az ifjabb Godfrey-tól, hogy biztosítsa az építkezéshez szükséges pénzt. Az idősebb Godfrey és Beatrix pontosan tudta, kinek akarja szentelni Matilda az apátságot, de nem vitatkoztak. Ha ez segít neki beletörődni a sorsába, és hozzámegy a púposhoz, ám legyen. Ráadásul az emberek szemében is nagyot nőne, hiszen már így is sokat suttogtak a háta mögött, de ha kiderül, hogy a hercegné olyan odaadóan szolgálja az Urat és a Szűzanyát, hogy minden percét egy apátság építésének szenteli, kizárt, hogy boszorkány legyen. - Biztos vagyok benne, hogy a fiam szíves örömest teljesíti a kérésed, és boldog lesz, ha megtudja, hogy a felesége ilyen jámbor katolikus - mosolygott Godfrey. Matilda mélyen meghajolt, és köszönetet mondott szüleinek a nagylelkűségükért, majd távozott. Nem ez volt a legtökéletesebb megoldás, de majd megszokja, gondolta. Egyelőre az volt a legfontosabb, hogy azonnal elkezdhették építeni az Orvali Miasszonyunk-apátságot, és Kiválasztottként teljesíthette kötelezettségeit és a Szent Arcnak tett ígéretét. Ez volt a legfontosabb. - Legyen meg a te akaratod - suttogta, és az égre emelte tekintetét. Aztán megkereste Patriciót, hogy közölje vele a jó hírt.

Patricio az idősebb Godfrey bencés tanácsadóinak segítségével felügyelte az apátság építési munkálatait. A fontosabb ügyekben természetesen kikérték Matilda tanácsát is, aki több futárt is küldött Luccába, hogy értesítse Izabellát és a Mestert arról, hogy megtalálta az Aranyvölgyet, és 1070 nyarára megérkeznek a calabriai szerzetesek is, akik lemásolják a Libro Rossót, valamint a többi történelmi írást. Matilda a szobájában őrzött egy faragott elefántcsontból készült dobozt, melyet a hatodik születésnapjára kapott az apjától. Nagy becsben tartotta, mert féldrágakövekből kirakva a család luccai ágának, Siegfriednek címere volt rajta. Ebben a dobozban tartotta legértékesebb kincseit, többek között egy vörös szaténszalaggal átkötött tekercset, melyre a Mester saját kezűleg rajzolta le a hatszirmú rózsát. Kivette a tekercset, és átvitte a terembe, ahol Patricio az építészekkel beszélgetett. - Szeretnék egy ilyen ablakot - mutatta meg nekik a rajzot. - Azt akarom, hogy a nap besüssön a szirmokon, és megvilágítsa a padlót a labirintussal. Patriciónak megvan a tervrajza. A Libro Rossóban bukkantak rá Salamon rajzaira, melyeket a tizenegy körű útvesztőről készített. Nagy munka volt ez a kőműveseknek számára, mivel Matilda a falakon belül és a kertben is meg akarta építtetni a labirintust. Azonban nem ez volt az egyetlen kívánsága. - Megálmodtam a templomhajót. Lotaringia legpompásabb épülete kell, hogy legyen, mely méltó a kincsre, amit elhelyezünk benne. Nem tudok jól rajzolni, de megpróbálom megmutatni, mire gondoltam. Matilda elvette a tollat az építésztől, és nekilátott rajzolni. Patricio megmosolyogta az álszerénységét, mivel a lány kiváló építészeti tervrajzokat tudott készíteni. - Ezeket a csúcsíveket olyan magasra szeretném, ameny-nyire csak lehet, és aranyszínű márványoszlopok támaszszák meg őket. Lesz egy hosszú főhajó, sok-sok oszloppal és csúcsíwel. Isten dicsőségére emeljük ezt a templomot, amit a szeretet nevében alkotunk meg, ezért tökéletesnek és pompásnak kell lennie. Az építész elképedve bólogatott. A jövendő lotaringiai hercegné hihetetlenül ügyesen rajzolt, és mindent tudott az építészetről. Óriási feladatot tűzött ki eléjük, de láthatóan alaposan átgondolta. Mire Matilda elmagyarázta a tervét, az építész tudta, hogy Észak-Európa legnagyobb apátságát fogják felépíteni.

Matilda a lehető legtovább halogatta az elkerülhetetlent, de az idősebb Godfrey haldoklott, és három napon belül meg kellett tartani az esküvőt. Megkereste Patriciót a kápolnában. - Segíts, Patricio. Tudom, hogy meg kell tennem, de a puszta érintésétől is rettegek. Mit csináljak? Patricio is ugyanazt a nevelést kapta, mint a lány, és ismerte az ágyasház szentségének titkait. Tudta, hogy egy rút, megvetett férfi oldalán Matilda nem érezné megszenteltnek a házasságát. A dolgok gyakorlati részével azonban ő sem volt tisztában. - Izabella mit tanácsolt? - hebegte. - Azt, hogy ne csókoljam meg. Patricio bólintott. Okos tanács volt, mivel A szeretet könyvéhen az állt, hogy a csók szent dolog, mert a két lélek egyesülését jelenti. Izabella azt mondta, a férjnek joga van gyermeket nemzeni a feleségének, de a lelkét már senki sem köteles odavetni a másiknak. Szívtől felfelé minden a miénk, és a kincset, amit a csók jelent, tartogassa annak, akit igazán szeret. Három nappal később a verduni kápolnában sor került az esküvőre. Matilda rettegve várta a nászéjszakát, de úgy állt hozzá, mint egy csatához, amit mindenáron meg akart nyerni. Meg akarta védeni, ami az övé, és ezúttal a lelke volt a tét. Amikor a púpos megjelent az ágyasházban, Matildának sikerült megbotránkoztatnia szándékosan buja és ledér viselkedésével. Teljesen meztelenül, szépsége pompájában állt előtte; vad, rézvörös fürtjei gyönyörűen elütöttek alabástromfehér bőrétől, és még lenn, az ágyékánál is lángvörös volt. Egyszerre volt izgató és felháborító; keresztény férfi képtelen volt kibírni mindezt. Godfrey biztos volt benne, hogy asszonya boszorkány. A hódítóan gyönyörű Lilith volt ő, a démoni csábító, a gonosz hitvese, de abban a pillanatban a lelke üdvösségét is hajlandó volt kockára tennie érte. A gonosz győzelmet aratott felette. Elbűvölte, ugyanakkor megijesztette a felesége, aki nem sokat tétovázott, és Izabella tanácsára megjátszotta a kéjnőt. Azt remélte, hogy a férjének így eszébe sem jut, hogy megcsókolja. Nem lepte meg, hogy nagyon gyorsan lezajlott a dolog, és Púpos Godfrey szinte azonnal legördült róla, és elkezdett horkolni. Matilda teste kissé megviselt volt, de a lelke érintetlen maradt. Másnap, amikor a férfiak a nászéjszakáról érdeklődtek, a púpos felmordult: - Minden igaz, amit a vörös hajú nőkről mesélnek. A megjegyzését követő kéjes kacagás világosan mutatta, hogy Lotaringiában miként vélekednek a vörös hajú nőkről.

Másnap az idősebb Godfrey, Lotaringia hercege elvesztette az eszméletét, és három nappal később, 1069 karácsonyán elhunyt. Matilda őszintén meggyászolta, amit az ifjabb Godfrey-ról már nem lehetett elmondani. A púpos keselyűként várta, hogy lecsaphasson az örökségére. Kapzsiságának egyetlen haszna az volt, hogy megszaporodtak a teendői, így Matilda Patricio segítségével zavartalanul előkészíthette az orvali építkezést, ami tavaszra terveztek. A Libro Rossót tartalmazó frigyszekrényt egy külön kápolnában helyezték el, melybe kettejükön kívül senkinek sem volt bejárása. Természetesen nem árulta el a púposnak, hogy mit tartalmaz a frigyszekrény, de őt nem is érdekelte különösen. Patricio immár majdnem minden idejét a kápolnában töltötte, ahol kimásolta Salamon labirintusának rajzait A szeretet könyvéből. Ezt át kellett adniuk az építésvezetőnek. Matilda naponta több órát töltött az édesanyja társaságában, aki másodszor is megözvegyült, és ezt a férjét is őszintén szerette. Beatrix méltósággal viselte a gyászt, de Matilda látta rajta, hogy nagyon megviselte a veszteség. Fekete hajába ősz tincsek vegyültek, s legendás szépsége is megkopott. - Ha elolvad a hó, visszatérek Mantuába - jelentette be egy este Beatrix váratlanul. Matilda elcsodálkozott rajta, hiszen addig azt hitte, hogy az anyja lotaringiai lévén boldog a szülőföldjén. - Toszkána lett az igazi otthonom - magyarázta Beatrix. - Ezenkívül nem bízom a férjedben. Őt most lekötik a lotaringiai ügyei, ezért hazamegyek, és én felügyelek a birtokainkra. A te és a magam érdekében teszem. - Bárcsak veled mehetnék - sóhajtotta Matilda. Beatrix megveregette a lánya karját. - Egy nap arra is

sor kerül. De ne keseredj el, mert fiatal vagy, és viszontlátod Toszkánát. Matilda ekkor olyat tett, amit nagyon ritkán engedett meg magának. Elsírta magát. Arcát a tenyerébe temette, és keservesen megsiratta elvesztett hazáját, halott apját és mostohaapját, barátait, akik túl messze voltak, visszataszító házasságát, a vállára nehezedő felelősséget és az anyját, aki hamarosan elhagyja. Beatrix nem szólt, csak gyengéden simogatta a lánya fejét. Úgy imádkozz, ahogyan tanítottalak; használd a rózsát a Szentlélek jelképéül, mert a Szűzanya közbenjárásával juthatsz el a legkönnyebben az Atyához. És balról jobbra haladva kezdd az első szirommal, mely a HIT szirma, és imádkozz: Szerető Atyánk, ki a mennyben uralkodsz, Szenteltessenek meg a te neveid. Elmélkedj az Úrba vetett hiteden és a Szentlélek kegyelmén, s adj hálát az életedért itt a földön. Fogadd be a teljes ODAADÁS második szirmát, és fohászkodj: Eljön a te országod az engedelmességünk és akaratod által. Legyen meg a te akaratod. Hallgasd az Atyánk hangját, és meghallhatod az akaratát, amit félelem és kudarc nélkül fogsz véghezvinni. Maradj ennél a sziromnál, míg teljesen eggyé olvadsz vele, és teljesen átadod magad az O akaratának. Fogadd be a TISZTELET harmadik szirmát, és fohászkodj: Amint a földön, úgy a mennyekben is. Ekkor erősítsd meg a fogadalmad Isten és önmagad előtt, ha teljes mértékben anthroposz vagy, és emlékezz erre. Ha még nem jutottál el a felismerés állapotába, ígérd meg, hogy a Szereted Igéje és Isten és testvéreid, valamint önmagad szeretete által te is hozzájárulsz ahhoz, hogy létrejöjjön a mennyeknek országa a földön. Akkor imádkozz a megvilágosodásért, hogy a gnózis segítségével emlékezz az örök ígéreted természetére. Es most fogadd be a BÖSEG negyedik szirmát, és fohászkodj: Add meg nekünk a mindennapi kenyerünket, a mannát. Adj hálát az Úrnak mindazért, amit kaptál, és tudd, hogy ha összhangban élsz az ő akaratával s betartod az ígéreted és szolgálod őt, bőségben élsz, és nem ismered meg a szükség napjait. Ha aláveted magad Isten akaratának, bőségben élhetsz. Fogadd be a MEGBOCSÁTÁS ötödik szirmát, és fohászkodj: És bocsásd meg vétkeinket és adósságainkat, Miképpen mi is megbocsátunk magunknak és másoknak. Ekkor sorold fel azokat, akik bántottak, akik hamisan tanúskodtak ellened, vagy más módon okoztak fájdalmat neked. Meg kell bocsátanod nekik, és imádkozz, hogy egy nap ők is teljes mértékben anthroposzok legyenek, és vegyék észre Istent, s emlékezzenek az ígéretükre. Kérd, hogy neked is bocsássanak meg azok is, akik ellen vétkeztél, de mindenekelőtt bocsáss meg magadnak azokért a gondolatokért és cselekedetekért, melyek szégyent hoztak rád emberi gyengeségedben. Mert ez kegyelem a könyörületes Anyánktól, gyógyír a szívünknek. Fogadd be az ERŐ hatodik szirmát, és fohászkodj: Tarts meg engem az igazság ösvényén, és Szabadíts meg a gonosz kísértéseitől.

Mert a kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség kísértései letérítenek minket az igazság ösvényéről, és megakadályozzák, hogy megtartsuk Istennek és önmagunknak tett ígéretünket. Elmélkedj el ezeken a bűnökön, és imádkozz, hogy szabadulj meg a kísértésektől, s maradj az anthroposz ösvényén. így imádkozz, és tanítsd meg rá fivéreidet és nővéreidet is. Éljetek úgy, ahogyan ez az ima diktálja, és létrehozhatjátok a földi mennyországot. Kövessétek a szeretet szavát. Mert a szeretet mindent legyőz. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. A hatszirmu rózsa Imája, A Szeretet Könyve

Verduni palota, 1071 tavasza Matilda várandós volt. Nem voltak kételyei efelől, hiszen két teljes holdciklus is eltelt a legutóbbi vérzése óta, és reggelenként úgy forgott a gyomra, hogy kenyeret sem bírt enni. Nem tudta, mitévő legyen, mert ha bevallja a terhességét, megtilthatja a púposnak, hogy hozzáérjen, nehogy kárt tegyen a babában. Sőt, saját szobát is kérhet a várandósság idejére. A férjét sajnos annyira felizgatta a nászéjszakán tanúsított buja viselkedése, hogy teljesen a különleges felesége és annak természetellenes testének megszállottjává vált. Immár rendszeresen, egyre követelőzőbben látogatta éjszakánként. Matilda undorodott tőle, de eddig sikeresen elkerülte a csókját. Másfelől, ha közli a púpossal, hogy várandós, megtiltja a lovaglást, ami azt jelenti, hogy nem felügyelhetné az orvali építkezést, ami élete egyetlen örömét jelentette. Ezt nem bírta volna elviselni. Matilda pontosan egy évvel azelőtt, 1070-ben, a tavaszi napéjegyenlőség idején saját kezűleg helyezte el az épület alapkövét, és azóta minden lépésnél kikérték a véleményét. Továbbá üzentek a Rendtől, hogy már úton voltak a calabriai szerzetesek, akiket megbíztak a Libro Rosso másolásával. Ideiglenesen elszállásolhatta őket a palotában is, de amint elkezdtek dolgozni a fordításokon, mielőbb ki kellett költöztetnie Ver-dunból, távol a kíváncsi Godfreytól, nehogy elveszítse a barátságukat. Végül másképp alakult. Pár nappal később Matilda megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a púpos még késő este sem érkezett haza. Fáradt volt az egész napi munkától, és a hasában növekvő kis test is elszívta életerejét. Biztos volt benne, hogy a férje máshol tölti az éjszakát. Tévedett. Már azelőtt meghallotta és megérezte a szagát, mielőtt a púpos belépett volna a hálószobájába. - Hol az asszonyom? - botorkált be a szobába. Sörtől ás hányástól bűzlött, s piszkos volt, mint aki órákig fetrengett valamelyik sörház padlóján. A púpos rendszeres időközönként elszórakozott ezeken a helyeken. Testi fogyatékossága ellenére egészséges férfi volt, és házassága előtt gyakran keresett megkönnyebbülést az italmérésekben és bordélyokban. Amióta elvette a vörös hajú boszorkányt, úgy érezte, meg kell törnie az átkot, és az ismerős, szalmahajú német lányok keblén keresett vigaszt. O is érezte Matilda gyűlöletét, és ez tovább fokozta kínjait. Máskor mindig annyira lerészegedett, hogy elaludt, és csak reggel támolygott haza, de ezen az estén Matilda nem volt olyan szerencsés. A testes lányok a bordélyban meg sem közelítették Godfrey feleségének szépségét, aki képtelen volt kiverni fejéből az otthon rá váró tüzes gyönyört, és mire a palotába ért, teljesen eltöltötte a kéjvágy. - Gyere ide, az uradhoz, te ledér boszorka - dünnyögte kásás hangon, s már húzta is le a nadrágját. Matilda félálomban volt, de megpróbálta összeszedni magát, ám a férje meglepően gyorsan rámászott, és bűzös száját az ajkaira akarta tapasztani. Matilda gyorsabb volt, így csak az arcát sikerült elérnie, és véletlenül megharapta. Matilda kétségbeesetten igyekezett elvonni férje figyelmét a szájáról, de sehogy sem sikerült.

Godfrey durván arcul ütötte. - Fordulj felém, asszony! Aztán két kézzel a hajába markolt, és maga felé fordította Matilda fejét, majd erőszakosan megcsókolta. Matilda összeszorította a fogait, ám a púpos erősebb volt, és végül a szájába dugta a nyelvét. Matilda küzdött ellene, s végül a térdével erősen a mellkasába rúgott, majd egyetlen gyors mozdulattal legurította magáról. A púpos nyögve a földre huppant. Egy pillanatig meg sem moccant, de aztán lassan, fenyegetően felállt, s ökölbe szorított kézzel elindult Matilda felé. - A férjed vagyok, és jogom van hozzád! Amikor és ahogyan kedvem tartja! Ettől még a drágalátos írásod sem ment fel. - Hagyd abba, Godfrey - tört ki Matildából. - Gyermeket várok. A férfi értetlenül pislogott. - Mit mondtál? - Azt mondtam, hogy a gyermekeddel vagyok viselős, és a bába azt mondta, hogy túlságosan finomak a csontjaim, és ha hozzám érsz, elveszthetem a gyermeket. Természetesen hazudott, de a férje még józanul sem tudott semmit az efféle dolgokról. Godfrey belemarkolt Matilda hajába, és maga felé húzta. - Miért higgyek egy hazug boszorkánynak? Kéjvágya és részegsége miatt veszélyes és kiszámíthatatlan volt, ráadásul eléggé termetes is. Matildának gyorsan meg kellett értetnie vele, hogy igazat mond. - Azért, mert évekig vártál örökösre, és ha hozzám érsz, veszélybe sodorod. A férfi lazított a szorításán, de nem engedte el. Matilda megijedt. - Tele van a ház szolgálókkal, akik egy csecsebecse áráért szívesen ágyba bújnának veled. Muszáj veszélyeztetned a gyermekünk, a leendő lotaringiai herceg életét a részeges kéjvágyaddal? Ez bevált. A púpos motyogott valamit, majd dülöngélve elhagyta a hálószobát. Matilda sajnálattal és hatalmas bűntudattal gondolt szerencsétlen szolgálóra, akit be fognak hívatni a dühöngő herceghez. Később kiderítette, melyik lánynak kellett elszenvednie a megaláztatást, és megkétszerezte a bérét. Ez volt a legkevesebb, amit tehetett. Titokban azonban megkönnyebbült, amiért a következő hét hónapig nélkülöznie kellett a púpos közeledését.

Matilda fogoly volt a palotában. Bekövetkezett, amitől félt: Godfrey szinte minden tevékenységet megtiltott neki, elsősorban a lovaglást. Egy-két alkalmazottja, valamint a papok, orvosok, bábák állandóan szemmel tartották, és percnyi nyugtot sem hagytak neki. Még a szakácsnő is figyelte, mit és mennyit eszik. A hálószobában elszenvedett megaláztatás óta a férje szerencsére úgy kerülte, mint egy leprást. Gyanította, hogy Godfrey nem bízott benne, és azt hitte, szándékosan kárt akar tenni a gyerekben. Matildának rosszul esett, hogy ennyire gonosznak nézték, de így is túlságosan megviselte, hogy a gyermek, akit a szíve alatt hordozott, nem tiszta szerelem gyümölcse. Istenem, miért pont most szakítottál el Izabellától és a Mestertől? Matildának mindennél nagyobb szüksége volt szellemi útmutatásra. Testileg-lelkileg szörnyen érezte magát. Bement a kápolnába, az egyetlen helyre, ahova nem követték a púpos kémei, és megsimogatta az aranyozott oltárra helyezett Szent Modesta-szobrot. Születésnapja alkalmából Patricio egy hatszirmú rózsát festett a kápolna padlójára, hogy míg elkészült az orvali apátság, legyen hol imádkoznia. Edes Istenem, miért kéred ezt tőlem? - suttogta, amikor a második sziromhoz ért. Miért szakítottál el mindenkitől, akit szeretek? Miért kellett eljönnöm az otthonomból? Hogyan érthetném meg az akaratodat? A labirintusban gyakran hallotta az Úr hangját, máskor azonban néma csend válaszolt az imáira. Most akkora erővel érkezett a válasz, hogy megtántorodott tőle. - Ha elkészül az Aranyvölgy, hazatérhetsz. Az lesz engedelmességed jutalma, hogy megtalálod a nagy szerelmet. Matilda el sem tudta képzelni, hogyan juthatna haza, de megvigasztalódott. Isten akarata volt, hogy felépítse Orvalt, és engedelmeskedett neki.

Az építkezés gyorsan haladt; az enyhe tél miatt rendes ütemben tudtak dolgozni a kőművesek. A calabriaiak is megérkeztek, és szorgalmasan másolták a Libro Rossót. Matilda befejezte az imát, s tiszta szívből könyörgött a megbocsátásért. Imádkozott Istenhez, hogy bocsásson meg neki, amiért gyűlöli a férjét, és nem bánik vele szeretetre méltó módon. A végén hatalmas nyugalmat érzett, és Isten megjutalmazta jámborságáért, mert délután váratianul megérkezett Patricio. Azért jött, hogy tájékoztassa a gyönyörű apátságukról, és megmutasson róla néhány rajzot. Matilda mindennél jobban vágyott rá, hogy lássa a hatszirmú rózsaablakot, melyet már megépítettek, és a kerti labirintus körvonalai is elkészültek. Patricio teljesen kipirult magyarázat közben. - Jaj, Patricio, bárcsak ott lehetnék melletted. - Gyorsan múlik az idő. Meglásd, észre sem veszed, és eltelik. Mire megszületik a gyermek, már be is fejezzük az első épületet, és tökéletes labirintus vár rád. - El sem tudod képzelni, mennyire várom.

Kora ősszel Patricio ismét meglátogatta Matildát Ver-dunban, és lelkesen mesélt a kész labirintusról, melyet előző este ki is próbált. Előtte közösen tervezték meg a hatalmas könyvtárt és a Szeretet Igéjének terjesztésére szolgáló iskolát, és ezt meg kellett ünnepelni. Matilda már a hetedik hónapban volt, s törékeny alakján meglátszott a terhesség. Az istállók környékén sétáltak, és ő vágyakozva nézett a lovak felé. - Mit nem adnék érte, ha sétálhatnék egyet a labirintusban mondta. - Ott mindig békére lelek. Megtorpant és körülnézett. Nem követték őket. Patricio gyanította, mi jár a fejében; annak idején nemhiába mondogatta a Mester, hogy hasonlítanak egymásra. - Ne, Matilda. Eszedbe se jusson. Nagyon veszélyes. - Godfrey elment három napra. Ha most indulunk, sötétedésre visszaérnénk. Nem maradok sokáig, Patricio, csak megnézem az építkezést, és sétálok egyet a labirintusomban. - Elment az eszed? Nem ülhetsz lóra ebben az állapotban, ráadásul a ruhád sem alkalmas rá. - Mondd, ismersz még valakit rajtam kívül, aki jobban megüli a lovat? Kényelmesen érzem magam a nyeregben, mintha csak egy széken ülnék. Egy öregebb és nyugodtabb lovat választok. Legfeljebb egy órával tovább tart az út, de ha azonnal elindulunk, még visszaérünk estére. Az istállóban van lovaglóruha. Férfiruha, de legalább senki sem veszi észre a nagy hasamat. - Ne kérd ezt tőlem, Tilda. Könyörgök. - Ki mástól kérhetném, bátyám? - telt meg könnyekkel Matilda égszínkék szeme. - Kérlek. Hat hónapja nincs semmi öröm az életemben. Ha látnám Orvalt, azt, amit létrehoztunk, visszatérne belém az élet. Másképp nem bírom ki a bezártságot. - Isten ments', hogy történjen valami a gyerekkel -csóválta a fejét Patricio. - Gyere gyorsan, nehogy meglásson valaki.

Az erdőben Matilda megfeledkezett az állapotáról, és a szokásos nyaktörő sebességgel vágtatott. - Lassíts, Matilda! - Patricio a csípős őszi levegő ellenére is izzadt. Tudta, hogy Matilda nem veszélyeztetné szándékosan önmagát vagy a babát, de akkor is meggondolatlanul viselkedett. Matilda lassított az iramon. - Ne haragudj, csak olyan jó érzés újra nyeregben ülni. - Élvezettel beszívta a fenyőfák illatát. Közel jártak, és amikor elhaladtak a tó mellett, felröppent a fehér hattyú. Matildának elkerekedett a szeme. A napsugarak táncoltak a templomhajó aranymárvány oszlopain és hófehér csúcsívein. Döbbenetesen szép látvány volt. - Jaj, Patricio, nézd, mit hoztunk létre. Erről álmodott. Patricio lesegítette a nyeregből, és elindultak a hatalmas épület felé. - Gyere, ezt látnod kell - mondta Patricio izgatottan. Örült, hogy Matilda szerencsésen megúszta a lovaglást, sőt most kimondottan vidámnak látszott.

Beléptek a templomba, és megálltak a hatszirmú rózsa mellett. Matilda sírva fakadt a boldogságtól. Tökéletes. Pontosan ilyennek álmodtam meg. Patricio bekísérte a scriptoriumba, ahol két idősebb és egy fiatal calabriai szerzetes a Libro Rosso fordításán dolgozott. Matilda csak akkor találkozott velük, amikor Lotaringiába érkeztek, és most nagyon örült a viszontlátásnak. A szerzeteseket meglepte a látogatása, de szívélyesen köszöntötték, és kérték, pihenjen le, majd kenyérrel, vizezett sörrel és sajttal kínálták, melyeket az apátság birtokán készítettek maguknak. Orvai máris virágzó, önfenntartó közösséggé alakult. Ebéd után a calabriaiak megmutatták a fordításokat, aztán Matilda megkérte Patriciót, hogy vigye a labirintushoz. Csodás volt. Patricio a legjobb kőfaragók segítségével több mint egy évig dolgozott, míg egyforma kövekből kirakták a tizenegy kerületű labirintust, melynek közepén ott állt a tökéletes rózsa, amit világosabb színű kövekkel körvonalaztak. - Nézd - vezette Patricio a nyugatra néző bejárathoz, majd letérdelt, és megmutatta a földbe ágyazott vasgyűrűt. - Miasszonyunknak, a Labirintus Úrnőjének. Matilda sugárzó mosollyal jutalmazta, aztán kihúzott néhány szálat a hajfonatából, és rácsomózta a gyűrűre. Csókot nyomott Patricio arcára, majd elindult a labirintus közepére, hogy találkozzon Istennel.

A labirintus közepén Matilda gyönyörű, ám igen furcsa látomásban részesült. Conn, Anselmo püspök, Izabella és egy ismeretlen, erős, szép férfi társaságában látta magát Toszkánában. Különösnek találta, hogy ugyanolyan idős volt, de tudta, hogy a látomása a távoli jövőről szól. A gyerek születése után Godfrey úgysem engedte volna el. Aztán Lucca is megjelent. Karácsony volt. Matilda a San Martino, a Szent Arc temploma előtt állt. És mindkét látomásában kimondhatatlanul boldog volt. Vajon létezik ekkora boldogság, kérdezte magában. És mikor fog bekövetkezni? Vagy csak a lelke sóvárog az örömért? Aggódott, mert nem látta a gyermekét, holott érezte mocorogni a méhében. Talán Isten nem akarja, hogy megpillantsa a születése előtt. Patricio már nyugtalankodott. Félt, hogy nem érnek vissza Verdunba, mire besötétedik. Imádkozott, hogy siessen. - Tilda, nincs időnk - mondta, amikor meglátta a csillogó szemű Matildát. - Azonnal indulnunk kell, de menet közben elmeséled, jó? Matilda bólintott. Patricio felsegítette a nyeregbe, és elindultak Verdunba. Osz derekán jártak, s a nappalok egyre rövidebbek voltak. Matildának döntenie kellett, hogy gyorsabb iramban haladnak, vagy lassabban, de akkor az út egy részét sötétben kell megtenniük. Az utóbbit választotta, és megsarkantyúzta a lovát. - Istenem, segíts - mondta Patricio, és a nyomába eredt. Matilda sosem tudta meg, hogy ami azután történt, a sors kezének, vagy a szabad akaratának volt az eredménye, ám amikor kezdett sötétedni, sebesebb iramot diktált a lovának. A vágtázó állat megbotlott. Pár hónappal korábban Matilda leugrott volna róla, és legfeljebb néhány zúzódással megúszta volna az esést, de a terhesség miatt elvesztette az egyensúlyát, és hatalmasat zuhant. Patricio ijedten felkiáltott mögötte. Leugrott a nyeregből, és odaszaladt hozzá. Nagyot sóhajtott, amikor látta, hogy noha eszméletlen, de legalább lélegzik. Vért és külső sérülések nyomát se látta, így levette a lováról a vastag gyapjúpokrócot, és betakarta a barátját. Miután elmondott érte egy imát, lóra pattant, és úgy vágtatott Verdunba, mintha a pokol összes ördöge a sarkában lett volna.

Matilda elviselheteden fájdalmat érzett a hasában. Egy láthatatlan kéz ezernyi tőrt forgatott meg benne. A következő fájdalomhullámnál melegséget érzett a combjai között. Kinyitotta a szemét. A hálószobájában volt, az ágy két oldalán Godfrey kémei. A bábák. A fiatalabb nem volt olyan rossz. Gretának hívták, és ő volt az egyetlen

a kastélyban, aki barátságos volt az új hercegnével. Egy hűvös ruhával letörölte Matilda arcáról a verejtéket, majd németül nyugtatgatta. Az idősebb asszonyba nem szorult semmi emberség. Eles hangon utasítgatott mindenkit a helyiségben, s közben Matilda hasát nyomkodta. - Nyomjon - förmedt rá. - Ennek a gyermeknek ki kell jönnie, ha meg akarjuk menteni - mondta, majd németül hozzátett még valamit. Matilda sejtette, hogy átkozódik, amiért veszélybe sodorta a herceg gyermekét. Matilda összeszedte minden erejét, és igyekezett nyomni. Nem volt más választása, mert a hasa kibírhatatlanul feszült. Aztán egy furcsa pukkanás és égető fájdalom következett, amikor a gyerek a szülőcsatornába, majd a bába kezébe ért. Túl korán érkezett a világra. Matilda rémült és kimerült volt, de érzékei kiélesedtek. Csendben várt, míg a bába letörölgette a babáról a vért. - Kislány - jelentette ki asz asszony közönyösen. Es akkor halk nyöszörgést hallottak. Lehetséges? Életben van a baba? Fel akart ülni, de a fiatalabb bába gyengéden megfogta. A társa meglepően óvatosan masszírozta az újszülöttet, s mindvégig suttogott neki. - Hívd ide a papot - mondta a fiatalabb bábának, majd friss gyapjútakaróba tette a csecsemőt, és letette az anyja mellé az ágyra. - Él - mondta -, de nem sokáig. Túl kicsi, és nem jó a tüdeje. A reggelt sem éri meg. Az apja nem is találja életben - tette hozzá vádló hangon. - Adjon neki nevet, hogy a pap megkeresztelhesse, és ne kárhozzon el a lelke. Keresztény nevet - mondta. Matildának minden erejére szüksége volt, hogy felüljön, és ölbe vegye a parányi csomagot. A kislány olyan apró volt, hogy nem is tűnt valóságosnak, de még így is tökéletes volt. Nem örökölte az apja fogyatékosságát, sőt az álla ugyanolyan gödröcskés volt, mint Matilda anyjáé. És piheszerű haja mélyvörös volt. A gyermek egy végtelen pillanatig a szemébe nézett, és Matilda biztos volt benne, hogy látja. Rövid ideig tartott, de mélységes értelem sugárzott a tekintetéből. Matilda azt hitte, megszakad a szíve. Ő okozta ezt a tragédiát, ő hozta a bajt erre a drága, ártatlan kislányra. Isten bocsássa meg neki. A pap gyorsan megérkezett, s rosszalló arccal, sietősen szenteltvizet szórt a babára, mintha attól félne, hogy nem éri meg a következő percet. - Adott neki keresztény nevet? Matilda megsimogatta a kislány állát, és biccentett. - Igen. Beatrix Magdolnának neveztem el. A papnak láthatóan nem volt ínyére a válasz, de nem szólt. Megkeresztelte a csecsemőt, majd feladta neki az utolsó kenetet. Utána sarkon fordult, és szó nélkül kiment a szobából. Matilda magához ölelte a kislányt. Nem tudott egyetlen altatódalt sem, így amikor a gyermek kilehelte lelkét, sírva dúdolta neki a francia dalocskát a szeretetről. Ez volt az a dal, ami mindig megnyugtatta.

Matilda fuldokolt. Volt valami az arcán, amitől nem kapott levegőt, s hiába küszködött, hogy megszabaduljon tőle. A támadója sokkal erősebb volt. Lassan elvesztette az eszméletét, amikor egy riadt férfihangot hallott. Dulakodtak, és németül vitatkoztak. Aztán valaki levette arcáról a párnát. Matilda levegőért kapkodott. A púpos ott állt mellette, kezében a párnával, de nem ő tört az életére. A látszat ellenére Godfrey megmentette az életét. Kiderült, hogy az idősebbik bába akarta megölni Matildát. - Ördög. Gyilkos boszorkány - mondta az asszony gyűlölettől izzó hangon. - Megölted a gyermekedet. Akár a torkát is elvághattad volna. - Elég! - kiáltotta Godfrey. Akkor sem nézhette tétienül, hogy megölik a feleségét, ha a kastélyban mindenki jogosnak találná. Miután az asz-szony kiviharzott a szobából, az ágyhoz lépett. Matilda beszélni próbált, de nem jött ki hang a torkán. A púpos haragosan, gyűlölködve nézett le rá. - Ne mondj köszönetet, amiért megmentettem az életed, asszony. Nem miattad tettem, csak nem akarok elkárhozni, amiért a saját házamban megölnek valakit egy leánygyermek miatt. De jobb, ha tudod, hogy ha fiú lett volna... most te is halott lennél.

Sürgősen el kellett mennie onnan. Matilda élete veszélyben volt Verdunban. A kastélyban mindenki a púpos pártjára állt, őt pedig gyilkos boszorkánynak nézték, aki szándékosan megölte a gyermekét. Greta, a fiatalabb bába volt az egyetlen, aki barátságos volt hozzá, és amikor bevitt hozzá egy kis kenyeret és vizezett bort, elmondta neki, hogy a házban még örülnek is, hogy meghalt a baba, mert ugyanolyan szemérmetlenül vörös volt a haja, mint az anyjának. Azt azonban ő is elismerte, hogy a hercegné veszélyben van, mert többször is hallotta, hogy ha néhány napon belül meghalna, mindenki azt hinné, hogy a szülés miatt történt. A kastélyban senki sem törődne vele, és Godfrey örökölné a vagyonát, majd keresne magának egy fiatalabb feleséget. Matilda felajánlott neki egy vagyont érő rubin nyakéket, ha segít szerezni egy lovat. Szerencsére a lány bátyja istállófiú volt, és amint felnyergelte a lovat, Matilda elmenekült. Imádkozott, hogy a hold világítsa meg az útját, és nehogy újra balesetet szenvedjen. - Itt kell maradnom, Matilda. Engem nem fog bántani a púpos. Nem merné megtenni. Szerzetes vagyok, ez pedig Isten háza. És ne feledd, fogalma sincs, mi készül itt valójában. Lotaringiában mindenki azt hiszi, hogy ÉszakEurópa legszebb kolostora épül, és ez is Godfrey-t dicséri. Matilda bólintott és imádkozott, hogy igaza legyen. Ő is azt akarta, hogy Patricio maradjon Orvaiban és felügyeljen a munkálatokra. A pénzt már régen elmenekítette az apátságba és Patricio felügyelt a költségekre, így Godfrey nem hátráltathatta őket azzal, hogy leállítja a fizetést. Ellenben attól félt, hogy a férje puszta gyűlöletből bántani fogja Patriciót. - Én inkább miattad aggódom. Azonnal el kell menned Lotaringiából, de nem lovagolhatsz át egyedül az Alpokon. - Nem, Stenay mellett lakik az anyám unokatestvére. Elmegyek hozzá és elmondom, mi történt. Onnan üzenek Toszkánába, hogy küldjenek értem egy testőrt, aki hazakísér. - Megbízható ez a rokonotok? - Csak annyit tudok a hercegnőről, hogy többször is szembeszállt Henrikkel, így azt hiszem, sok közös vonásunk akad. Remélem. Sajnos nem tehetek mást. - Nem. Isten segítsen, húgom. Kérlek, üzenj, amint lehetséges. Mostantól a Sátor Rotas titkosírást kell használnunk, ha levelet írunk. A Mester már gyerekkorukban megtanította nekik a titkosírást, ami még a kora kereszténység idejéből maradt fenn, amikor Rómában halál várt azokra, akikről kiderült, hogy gyakorló keresztény. Ők is ezzel az írással leveleztek.

Isten gondját viseli az övéinek, mondogatta a Mester, és Matilda tudta, hogy igazat beszél. A legnagyobb szükség órájában mindig megérkezett a segítség. Most az anyja unokatestvére, Giselda személyében jött el, aki a Beatrixot felnevelő királynőről kapta nevét. Ezt a szép, erős, különc és művelt asszonyt mélységesen felháborította IV. Henrik zsarnoksága és kapzsisága, aki többször is meg akarta kaparintani a birtokait. Giselda maga is egyenesági charle-magne-i leszármazott volt, és sokkal jobb elbánást érdemelt volna. Azonnal megkedvelte Matildát, aki hálája jeléül segítséget ígért neki, ha meg kellett védenie földjeit. Giselda kényelmesen elszállásolta rokonát, orvost hívatott hozzá, majd küldöncöt menesztett Mantuába. A két hét alatt, míg megérkezett Lotaringiába a tosz-kán kíséret, Matildának bőségesen maradt ideje a gyógyulásra. Imák és lelkigyakorlatok segítségével próbálta túltenni magát a veszteségen, bűntudatán és az azt követő gyűlöletes, rémálomba illő éjszakán. Mire megérkezett a kelta óriás, hogy hazakísérje, Matilda készen állt az utazásra. Az indulás napján Matilda levelet kapott Patriciótól, amit egy bencés szerzetessel küldött el. Matilda leült és türelmesen megfejtette a titkosírást. Drága húgom!

A púpos lerohanta Orvalt, és elkobozta a Libro Rossót. Istennek hála, a befejezett példányok a scriptoriumban voltak, de a frigyszekrénnyel együtt az eredetit is magával vitte. Nem tudja, mi került a birtokába, de gyanítja, hogy fontosak és értékesek számodra, és így akar rávenni a visszatérésre. Engem leginkább a szent kéziratok sorsa aggaszt. Úgy vélem, a verduni palotában vannak. Kérlek, írd meg, mit tegyek, mert tudom, hogy cselekedeteid Isten akaratát tükrözik. Imádkozom érted, és kívánom, hogy biztonságban, boldogságban teljesen napjaid. Szeretettel: Patricio bátyád Matilda döbbenten nézett a levélre. Fel sem merült benne, hogy a történtek után Godfrey vissza akarja szerezni, és a zsarolás végképp meglepetésként érte. Pergament és tintát kért Giseldától, és megírta leveleit Patriciónak, valamint a púposnak. Neveltetésének egyik nagy előnye volt, hogy írnok segítsége nélkül intézhette levelezéseit. Az első levelet az utolsó betűig átitatta a haragja. Lotaringiai, hercegének, Canossai Matildától! Toszkána népének és Canossa nemesi családjának nevében követelem legszentebb tárgyunk azonnali visszaszolgáltatását, melyet jogtalanul tulajdonított el a Lotaringiai-ház. Követelem, hogy a Libro Rosso, e rendkívül értékes vörös könyvem azonnal kerüljön vissza az orvali testvérekhez, hogy továbbra is az ott épülő templomban őrizzék. Amennyiben nem szolgáltatják vissza a Libro Rossót, Toszkána jogos és szent háborút indít Lotaringia ellen. Összehívom Eszak-Itália összes harcosát, és lerohanjuk Stenay-t, hogy ha kell, erőszakkal szerezzük vissza szent tárgyainkat. A végén merészen a pergamen aljára kanyarította aláírását: „Matilda, Isten kegyelméből, aki", melyet egy keresztbe ágyazott, és a napéjegyenlőségre utaló jóslat lányára utaló halak és kos csillagkép követett. Kiállt azért, ami jog szerint őt illette, és attól a naptól fogva ezzel az aláírásával igazolta, hogy Isten védelme alatt áll. Nem tartott igényt a férje vagy a király beleegyezésére. A Patriciónak címzett levélben közölte a barátjával, hogy személyesen Conn fogja kézbesíteni a Godfrey-nak szóló levelet, és ő tárgyal majd Matilda nevében. Megnyugtatta Patriciót, hogy az eltulajdonított tárgyak hamarosan visszakerülnek hozzá, s később hazaviteti a Libro Rossót Luccába. Lotaringiai Godfrey nagyon megijedt a kelta óriástól, aki Matilda nevében háborúval fenyegette, de becsületére legyen mondva, nem mutatta ki félelmét. Megígérte, hogy ha a felsége visszatér hozzá, ő is visszaszolgáltatja az orvali kincseket. Conn kinevette, és emlékeztette, hogy éppen az általa kiválasztott cselédek akarták meggyilkolni Matildát, aki nem sokkal azelőtt elvesztette gyermekét. Szándékosan emlegetett gyilkosságot, ezzel burkoltan megfenyegette a herceget, aki saját csapdájába esett bele. Conn átadta a levelet, melyben az orvali kincseket követelte, valamint ragaszkodott hozzá, hogy biztonságban távozhasson Lotaringiából. Megígérte, hogy amint Tosz-kánába ér, megbeszéli az anyjával és tanácsadóival a helyzetet, és eldönti, mi legyen a házasságukkal. Remélte, hogy Godfrey szó nélkül teljesíti a követeléseit, mivel egyelőre nem kérte, hogy váljanak el, holott a házassági szerződés szerint ez jogában állt volna. Megengedte a férjének, hogy igényt tartson a toszkán címeire, amennyiben nem avatkozik bele a birtokok ügyeibe, és nem teszi be a lábát Toszkánába. Még arra is felhatalmazta Connt, hogy célozzon rá, hogy idővel még a hitvesi ágyba is hajlandó lenne visszatérni. Természetesen esze ágában sem volt még egyszer eltűrni a púpos érintését, de a férje túl ostoba volt, hogy felfogja. A tervét siker koronázta, mivel Godfrey visszaszolgáltatta az orvali kincseket, valamint Matilda néhány értékes személyes tárgyát is, többek között a Bonifáctól kapott elefántcsont ládikát és Modesta szobrát. Adott hat hónapot a feleségének, hogy meglátogassa az anyját és a földjeit, de utána vissza kellett térnie hozzá. Conn rábólintott, bár ő is tudta, hogy úrnőjének esze ágában sem volt tartani a szavát. Megtartotta Matilda levelét,

nehogy később valaki felhasználhassa ellene. Az eretnek aláírást sem volt tanácsos közszemlére tenni, ezért úgy döntött, visszaviszi Matildának. Conn visszavitte a frigyszekrényt és tartalmát Patriciónak, aki a calabriai írnokok segítségével ellenőrizte, hogy hiánytalanul megvannak-e a kéziratok. Utána egyenként megcsókolták a Libro Rosso aranyozott fedelét, és visszatették a ládába. Conn ünnepélyesen megesküdött, hogy az élete árán is megvédi. Miután eltöltött egy napot a keltával, Patricio döbbenten észlelte, hogy az milyen behatóan ismeri a Libro Rossót. Tudomása szerint Conn nem volt a Rend tagja, így nem is tudhatott a hagyományaikról, és Matilda sem beszélt neki róluk, hiszen azzal megszegte volna a titoktartásra vonatkozó esküjét. A kelta nemhogy egész részeket tudott idézni A szeretet könyvéből, de azt is tudta, hogyan és miért szoktak besétálni a labirintusba. Mivel Conn nem beszélt a múltjáról, Patricio arra gondolt, hogy titkosírással figyelmezteti Matildát, de végül elvetette az ötletet, mert attól félt, hogy a kelta ismeri a Sátor Rotast is, és nem akarta megsérteni. Nyilvánvaló volt, hogy Conn az életét is feláldozná Matildáért, így biztos volt benne, hogy a Libro Rosso és a frigyszekrény nem is lehetett volna jobb kezekben. Pontosan hat hónappal később Godfrey leveleket kezdett küldeni Mantuába, s követelte, hogy legkésőbb 1072 júliusáig térjen vissza a felesége. Matilda válasz nélkül hagyta őket. A nyolc hónap alatt lotaringiai Godfrey gyakorlatilag könyörgött a feleségének, hogy legalább a házasságuk jövőjét beszéljék meg, és miután süket fülekre talált, Toszkánába vonult, hogy érvényesítse hercegi jogait és felállítsa udvarát Mantuában. Ismét könyörgött Matildának, hogy térjen vissza hozzá, és közösen uralkodjanak Itáliában, de a felesége szó nélkül felment a canossai erődbe, hogy véletlenül se találkozzanak. Godfrey végül Beatrixnak öntötte ki a lelkét, aki kérte, hogy legyen türelmes és elnéző a lányával. Elmagyarázta neki, hogy Matilda nagyon megváltozott a gyermeke halála óta, és időre van szüksége, hogy felépüljön. Ez a taktika be is vált egy ideig, de végül a púpos dühtől tajtékozva tért vissza Lotaringiába, és nem sokkal azután szövetkezett IV. Henrikkel, aki boldogan elismerte őt Toszkána jogos uralkodójának. Jó üzletet kötött, mert így maga mögött tudhatta a lotaringiai seregeket. Henrik kijelentette, hogy az ősi Lex Salica, azaz a száli frankok törvénykönyve értelmében a nők nem jogosultak az örökségre, és mindenétől megfosztotta Matildát. A király támogatásával Godfrey az unokaöccsét, Godfroi de Bouillont nevezte ki Lotaringia kizárólagos örököséül, amivel még jobban magára haragította feleségét. Matilda nem cselekedett erre sem. Azt vallotta, hogy Istenen kívül senkinek sem tartozik elszámolással, és az ő nevében kormányozza földjeit. Eldöntötte, hogy a jövőben nem hagyja, hogy a púpos és Henrik elvegye tőle, ami az övé, és Toszkána az övé volt. Az anyjával továbbra is bejárták a királyságot, és a legapróbb falvakban is ítélkezett és részt vett a tanácskozásokon. A népe rajongott érte, mivel a törvényeinek köszönhetően csökkent a szegénység. Újjáépíttette a háborúban tönkrement településeket, rendbe hozatta a templomokat és a kolostorokat, ahol rendszeres időközönként segítették adományokkal a rászorulókat. Helyrehozatta a Mantua melletti San Benedetto de Po apátságot, melyet még a nagyapja építtetett, valamint a luccai San Martino-templomot. Az egyetlen bánata az volt, hogy nem láthatja az orvali kolostort. Gyakran találkozott Anselmóval, a luccai püspökkel is, aki az éjszakákat rendszeresen a szerelmével, Izabellával töltötte. Toszkánába visszatért a béke és bőség időszaka, ahol a grófnőnek szokása volt a legszegényebb hűbéreseivel is asztalhoz ülni. Őszintén szerette a népét, akik viszonozták. A helyőrséget egy toszkán nemesember, Arduino della Paluda vezette, aki véget vetett a kalózkodásnak, és olyan szigorúan büntette a rablókat, hogy Toszkánában hamarosan már csak hírből ismerték a bűnözést. Beszedte az adókat a külföldi kereskedőktől, akik cserébe biztonságban voltak az utakon, így a kereskedelem is soha nem tapasztalt virágzásnak indult. Aztán 1073 áprilisában váratlanul elhunyt II. Sándor pápa, Matilda szövetségese.

Tizedik fejezet

Vatikán, napjainkban Peter Healy atya átsietett a Szent Péter téren, s közben megcsodálta Gianlorenzo Bernini építészeti remekművét. Mindig szent helynek tekintette a Vatikánt, az első apostolok és utódaiknak székhelyét. A tavaszi napsütés lágyan simogatta halántékánál őszülő fekete haját. Érdekes, hogy mielőtt visszatért a Vatikánba, nem volt annyi ősz hajszála. Péter kivette a zsebéből az igazolványát, mely nélkül a szigorú svájci gárdisták nem engedték volna fel DeCaro bíboros irodájába. A hétvégén összeült az arques-i evangéliummal foglalkozó bizottság, és Péternek meg kellett beszélnie a stratégiájukat a mentorával. Gyűlölte a bizottságot, mely nagy csapást jelentett a számára. A Vatikán hangulata is leginkább a pokol hetedik köréhez hasonlított. A bizottságot a Mária Magdolna arques-i evangéliumának hitelesítése végett hozták létre, melyet Maureen talált meg Dél-Franciaországban, ugyanakkor katolikus szemszögből kellett vizsgálniuk a kéziratban olvasható ellentmondásokat, ami lehetetlen feladat elé állította őket. A tizenkét tagú bizottság idősebb, konzervatív papokból állt, és Peter és DeCaro bíboroson kívül egyikük sem támogatta az igazságot. Az óvatoskodók várakozó álláspontra helyezkedtek, ám a többség határozottan azon a véleményen volt, hogy örökre elzárják az evangéliumot a világ elől. Pétert sem kímélték, és minden alkalommal alaposan fel kellett készülnie az érveléseire. Kemény csatának nézett elébe, de elszántan védte az igazát. O okozta ezt a helyzetet, és mindent elkövetett, hogy megoldja, de legalább nem volt egyedül. - Jöjjön be, fiam. Tomas Borgia DeCaro bíboros elegáns irodájában fogadta Pétert. A nevéből is kiderült, hogy az egyik leggazdagabb és legnemesebb római család fia volt. - Köszönöm, Tomas. DeCaro volt Peter mentora és legjobb barátja abban a világban, ahol ritka kincs volt a barát. Négyszemközt a keresztnevén szólította, de mások előtt eszébe sem jutott volna Tomasnak hívni, ezért most összerezzent Marcelo Barberini bíboros láttán. - Healy atya, örülök, hogy látom - fogott kezet Barberini bíboros Péterrel. A pápai belső körben nagyon magas rangot betöltő bíboros egyike volt a bizottság azon tagjainak, akik inkább megfigyelő szerepet játszottak, így Peter okkal idegeskedett, amikor meglátta. - Üljenek le, barátaim - mondta DeCaro, és becsukta az ajtókat, mielőtt ő is helyet foglalt mellettük az egyik puha bőrfotelban. - Peter, előrebocsátom, hogy ami itt elhangzik, szigorúan köztünk marad. Marcelo szeretne mondani valamit az arques-i ügyről. DeCaro a kezdetektől fogva figyelemmel kísérte az arques-i evangélium ügyét, sőt a felfedezést követően még a chàteau-ba is elment, hogy beszéljen Maureennal. Tökéletesen meg volt győződve az evangélium hitelességéről, és tudta, milyen fontosak a tekercsek. - Nem titok, hogy a bizottság több tagja nem repes az örömtől, ha hitelesnek nyilvánítjuk a kéziratot. Peter némán bólintott. A pufók, kedves arcú Barberini előrehajolt a fotelban. -Healy atya, nagyon elkeserítő a jelenlegi folyamat, mert úgy látom, egyesek inkább arra koncentrálnak, hogy mielőbb elrejtsék a kéziratot a világ elől. - Az elrejtés ön szerint... - kezdte Peter óvatosan. DeCaro Péterhez fordult. - Beszéljen nyíltan, fiam. Marcelo... közénk tartozik. Peter hálásan biccentett. - Azt jelenti, hogy el akarják temetni - fejezte be a mondatot. - Sajnos - bólintott Barberini. - Nagyon aggódom, mert félek, hogy ez a kézirat sosem látja meg a napvilágot. Sőt, a bizottság legtöbb tagja szíve szerint megsemmisítené, majd a létezését is letagadná.

Peter kétségbeesetten végigsimított az arcán. Kezdett valóra válni a félelme. - Ne keseredjen el, Peter, még nincs vége - vigasztalta Barberini. - Mi hárman azonban pontosan tudjuk, kinek vagyunk felelősek - folytatta DeCaro. - Esendő embereket, vagy Jézus urunkat szolgáljuk? És ha Jézust és az igazságait, akkor kötelességünk harcolni érte. Minden lehetséges módon. Barberini is belelendült: - Sírni tudnék ezekért az úgynevezett testvéreinkért, akikből hiányzik a szeretet és a megértés. A bizottságban néha azon tűnődöm, vajon mit mondana nekik az Úr, ha ott lenne? Nem tudom, és ez mélységes szomorúsággal tölt el. Egy percig mindhárman csendben néztek maguk elé. - Mi a szerepe Girolamo de Pazzinak ebben az egészben? - szólalt meg végül Peter. A Szent Jelenés Testvériségének gyűlése óta furdalta a kíváncsiság. - Mint tudja, ő nincs benne a bizottságban, és nem is akar részt venni a munkánkban. Öregember, akit kizárólag a Szűzanya jelenései érdekelnek. Untatja a bizottság, de Maureen és a látomásai felkeltették a figyelmét. Szakértő a témában. - Bízhatunk benne? - Konzervatív létére sosem adott okot az ellenkezőjére - vont vállat DeCaro. - Ártalmatlan. De... a jelenlévőkön kívül senkiben sem bízom. - Nagyon óvatosnak kell lennünk, ha meg akarjuk védeni az arques-i evangéliumot - mondta Barberini. Ehhez... gerillataktikát kell alkalmaznunk. Peter el sem hitte, hogy ez a kis, kedves, halk szavú ember ilyen rebellis is tud lenni. DeCaróra nézett, aki hozzátette: - Ha úgy alakul, ki kell csempésznünk az eredeti kéziratokat a Vatikánból. És ha megtesszük, akkor nem leszünk szívesen látott vendégek idebenn. - Ez az életem - sóhajtotta Barberini. - Tomasé is. - Sejtettük, hogy eljön ez a nap - tette hozzá DeCaro. - Gyerekkorunk óta felkészültünk rá, csak azt nem tudtuk, hogyan fog bekövetkezni. Mégis, mi választottuk meg a sorsunkat, amikor fogadalmat tettünk Istennek. Ezt nem szabad elfelejteni. Alexandriában József egy nagyszerű római, Maximimus házába vitte a szent családot. Sok éve ismerte, és megbízott benne. Maximimust száműzték Rómából, így a maga módján ő is menekült volt. A saját bőrén tapasztalta meg hazája törvényeinek szigorát, ezért együtt érzett azokkal, akik szenvedtek miatta. Magdolna és a gyerekek a hosszú úttól kimerülten, lesújtva érkeztek a házába, és ő barátságosan fogadta őket, s mindent megtett a kényelmükért. Sokat tanult az egyiptomi misztikus iskolákban, és szomjazta a tudást, a bölcsességet és az igazságot, és ebben igaz barátja lett az Úrnőnknek. Sokat beszélgettek és tanultak egymástól. Maximimus sokat szenvedett életében, mert amikor száműzték őket Rómából, a felesége és újszülött gyermekük gyermekágyi lázban meghaltak. Ezért aztán Alexandria legjobb bábáját, Sarait, a papnőt hívatta Magdolnához, hogy segítsen világra hozni Jesua-Dávidot. Arimateai József és a római Maximimus vigyázott erre a csecsemőre, valamint Magdolna többi gyermekére, és az Úrnőnk hálából közvetlenül A szeretet könyvéből kezdte tanítani Maximimust, aki a legodaadóbb tanítványa lett. Amikor a szent családnak Galliába kellett mennie, Maximimus ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje őket. így is tett, és hosszú élete végéig Magdolna védelmezője és társa volt. Kivételes ember volt, aki sajátjaként szerette az Úrnő gyermekeit. Azt mondják, a Magdolna iránti szeretete nem ismert határokat. Verseket is írt, hogy megénekelje úrnője szépségét. Az egyik ilyen költeménye a trubadúroknak köszönhetően francia nyelven maradt ránk. Ez a vers a tanításunk egyik alapigazságáról, az Istentől ajándékba kapott szeretet viszonzásáról szól:

Je fai aimé dans le passé, Je fáimé aujourd'hui, T'aimerais encore dans Vavenir. Le temps revient. Szerettelek ezelőtt, Szeretlek ma, És ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. A maga korában Maximimus az Ige egyik vezetője volt, és amikor bekövetkezett Mária Magdolna halála itt a földön, ő adta fel neki az utolsó kenetet. Kérte, hogy mikor eljön az ő ideje, az úrnője lábánál temessék el. Teljesült az akarata. Sok évig pihentek egymás mellett azon a környéken, melyet erről a jó és szent emberről, Szent Maximinről neveztek el. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. MIKÉNT MAXIMIN

LETT

A

RÓMAI

MAXIMIMUS

SZENT

, L I B R O Rosso Róma, 1073 áprilisa

Róma hét híres dombja közül az Esquilinius a legmagasabb. A nyugati lejtő alatt szívet szaggató, zsúfolt nyomortelepek, keletre a gazdag polgárok, a cézárok tanácsadóinak villái álltak. A köztük lévő házakban római nemesek és politikusok laktak. Az első században ezekben az épületekben virágzott a kereszténység, amikor a polgárokat személyesen Szent Péter térítette meg. Matilda idejében a titkos kereszténységnek ezeket a korai központjait Róma legrégibb templomaiként tartották számon. A meredek dombon található San Pietro in Vincoli-templom is közéjük tartozott. A kora kereszténység egyik legjelentősebb ereklyéjéről kapta a nevét, melyet még az Apostolok Cselekedetei is megörökített. A 12. részben Szent Lukács arról beszél, hogy Heródes megölette Jakabot, János testvérét. Pétert is elfogatta, és tömlöcbe vettette, ám csoda történt: És ímé az Úrnak angyala eljőve, és világosság fénylik a tömlöcben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté őt, mondván: Kelj fel hamar! És leesének a láncok a kezéről. Aztán az angyal, aki megszabadította Pétert a láncaitól, kivezette őt a börtönből. A szent ereklyéknek nyilvánított láncokat később Konstantinápolyba küldték, hogy ott őrizzék, majd az ötödik században Eudoxia, III. Valenti-nianus császár felesége a lánc egyik felét elküldte a lányának Rómába, míg a másik felét I. Leó pápának ajándékozta. A Szentatya ennek az egykori keresztény háznak a helyére építtette fel a híres templomot, ahol régen Péter számos hívőt keresztelt meg. Több csoda is történt azon a helyen. Itt történt, hogy amikor 1073-ban II. Sándor pápa meghalt, a római tömegek és a kánoni törvények szerint a bíborosok kollégiuma új egyházfőt választott; egy olyan embert, aki a megválasztása napján még csak nem is volt felszentelt pap. A temetésre érkező egyházi méltóságok összesúgtak. Erős pápára volt szükségük, egy elszánt reformerre, aki képes volt szembeszállni a német királlyal. Henrik továbbra sem hagyott fel a szentségárulással, és a vesztegetési törvények ellenére több püspökséget is megvásárolt a fontosabb támogatói részére. Ebben a helyzetben az egyháznak bölcs, félelmet nem ismerő vezetőre volt szüksége, és a püspökök egyöntetűen úgy vélték, hogy csakis Ildebrando Pierleoni képes rendet teremteni. Az ötvenéves Brando jóval fiatalabb volt, mint elődei, s a puszta megjelenése is férfias erőt, magabiztosságot sugárzott. Az egyik bíboros kiállt, és rövid, szenvedélyes beszédben mindenkit Brando megválasztására buzdított. Pár perc múlva a jelenlévők már az ő nevét skandálták, és kérték, hogy azonnal fogadja el az akaratukat. Nemsokára már Róma utcáin is azt kiabálták, hogy új pápája van az egyháznak. A bíborosok és a nép is úgy vélte, hogy Brando az egyetlen lehetséges örököse Szent Péter kulcsainak.

Senkinek sem jutott eszébe, hogy Ildebrando Pierleoni sohasem vette fel a papi szentségeket, és törvénytelenül választották meg, amivel pontosan azt a pápaválasztási rendeletet szegték meg, melyet ő maga írt, és II. Sándor pápa idején el is fogadtak.

Péter óta az volt a szokás, hogy a beiktatásakor a pápa új nevet választott magának. Ildebrando Pierleoni a nagybátyja, a néhai VI. Gergely tiszteletére, aki a mentora és nagyszerű tanítója is volt, a Gergely nevet vette fel, aminek a jelentése „aki gondoskodik a nyájáról". Ezzel mintegy hadat is üzent rV Henriknek, és nyilvánvalóvá vált, hogy a németek és Róma között korántsem ért véget a harc. 1073. június végén VII. Gergely néven ünnepélyes keretek között beiktatták az új pápát. Matilda és Beatrix teljes pompában Rómába érkezett, hogy részt vegyenek a ceremónián, és kimutassák hálájukat ennek az embernek, aki mindvégig hűséges volt a luccaiaikhoz és az idősebb Godfrey-hoz. Miközben Izabella elkészítette Matilda frizuráját, Beatrix a politikáról és a helyes viselkedésről értekezett. - Ma biztosan fő helyre ültetnek bennünket, ezért neked is nagy gondot kell fordítanod a megjelenésedre. Mi képviseljük fél Itáliát, és cserébe elvárom, hogy díszhelyre ültessenek. Matilda nevetve igazította meg drága selyemruháját. Izabella elmosolyodott a szemében megvillanó pajkosság láttán. - A rómaiak mindig lenézték a toszkánokat - félelte Matilda. - Sőt, még a nőknek is megtiltják, hogy vezető szerepet vállaljanak a kormányzásban, ezért boldogan megmutatom nekik, hogy néz ki egy igazi toszkán őrgrófnő. Remélem, az első sorba ültetnek, hogy a római uraságok sárguljanak az irigységtől. A huszonhét éves Toszkánai Matilda hatalmas vagyonnal és befolyással rendelkezett, és előre örült, hogy becsempészhet egy kis toszkán színt a szertartásra. A népét képviselte, és mindent el akart követni annak érdekében, hogy emelje a tekintélyüket a rómaiak szemében. A pazar külsőségeknek alapjuk is volt, hiszen bármikor több tízezer katona sorakozhatott fel az őrgrófnő hívó szavára, és ez döntő tényező lehetett a németekkel folytatott esetleges háborút tekintve. Beatrix a politikai befolyásukra terelte a szót. - Nem kétlem, hogy az új pápát is elsősorban a katonai hatalmad érdekli, tehát te se viselkedj könnyelműen. - Igen, anyám. - Beatrix még most is úgy beszélt Matildával, mintha gyerek lenne, és elfelejtette, hogy szükség esetén maga vezeti harcba a csapatait. Régen megtanulta, hogy az anyja jelenlétében engedelmesen bólogasson, aztán azt tegye, amit jónak lát. Ebben az esetben azonban igazat adott Beatrixnak. Ez a pápa végtére is római nemesember volt, és honfitársaihoz hasonlóan nem tűrte a kirívó viselkedést.

A beiktatási szertartás előtt az újonnan kinevezett Gergely pápa is hasonló javaslatokat kapott. Tanácsadói sorra vették a listán szereplő befolyásos vendégeket, és mindenkiről volt néhány szavuk. - A következő Matilda, Toszkána őrgrófnője. Nem ismeretlen Szentséged előtt. Vitatott személyiség. Gergely kíváncsi volt erre a nőre, aki valóságos legendának számított északon. Hatalmas vagyona, hatalma, megjelenése, viselkedése kivételes asszonnyá tették. - Engem nem a viselkedése, hanem a katonai ereje érdekel. És a földjei, melyek stratégiai szempontból létfontosságúak. Díszhelyre ültessék, mert nagy szükségünk van a jóindulatára. Gergely egyetlen egyszer találkozott Matildával, de akkor még nagyon fiatal volt. Most pedig férjes asszony, bár a szóbeszéd szerint meglehetősen lázadó feleség, aki nyíltan szembeszegül férjével, a lotaringiai herceggel. Ezért is akart beszélni vele később. - Lotaringiai Godfrey Henrik csahosa, ezért is veszélyes - gondolkodott hangosan Gergely. - Még ma ki akarom puhatolni az őrgrófné álláspontját, mert háború esetén sok múlhat a segítségén. Gergely gyakorlatilag azóta szemben állt Henrikkel, amióta azt német királlyá koronázták, és a feszültség csak nőttön-nőtt. Az új pápa eltökélte, hogy tovább fokozza a pápaság függetlenségét az uralkodói befolyástól, míg

Henrik ennek az ellenkezőjét tette azzal, hogy a szent német birodalom fejének nevezte magát. Egyikük számára sem létezett középút. - Ebben az esetben a javunkra válik, ha Matilda őrgrófnő nem viselkedik jó keresztény feleséghez méltó módon. Ha segít kimenteni az egyházat Henrik karmaiból, Isten megbocsátja bűneit, bármit is követett el. A végeredmény a fontos.

Amikor VII. Gergely elfoglalta helyét Szent Péter trónján, lenézett a tiszteletére összegyűlt bíborosokra, nemesekre és támogatóira. Erő és magabiztosság áradt belőle politikai pályafutásának legfontosabb napján. Ez volt a jutalom a pápaság védelmében végzett kemény munkáért, a száműzetésben eltöltött hosszú évekért. Hihetetlen érzés volt felmenni a trónhoz vezető lépcsőn. És akkor lenézett. A legelső sorban, a díszhelyen igéző látvány tárult a szeme elé. Az édesanyja mellett ott ült az azúrkék selyembe öltözött Toszkánai Matilda. Finom fátyla alig fedte el gyöngyfüzérekkel ékesített csodás haját. Fején egy ékkövekkel kirakott aranyliliomot ábrázoló diadém ragyogott annak bizonyítékául, hogy ő és az anyja a szent charlemagne-i király egyenesági leszármazottai. Kecses nyakát vagyont érő ékszerek borították. Gergelynek a lélegzete is elállt tőle. Oly nyugtalanná vált, hogy amikor átvette Szent Péter kulcsait, el kellett fordulnia a tömegtől, hogy képes legyen a feladatára összpontosítani. Aznap nemcsak az új pápa volt nyugtalan. Canossa őrgrófnője, Toszkána és Lotaringia hercegnője végig mozdulatlanul és szótlanul ült a szertartás alatt. Képtelen volt levenni szemét a szép, karizmatikus férfiról, aki átvette a pápai tiarát, de leginkább az döbbentette meg, hogy rájött, az orvali labirintus közepén, a látomásában már találkozott vele.

Lotaringiai Beatrix bölcs és tapasztalt asszony lévén jól látta, milyen pillantásokat váltott a lánya és az új pápa a beiktatási szertartás alatt. Érdemes volt ápolni ezt a kapcsolatot, mert a római egyház megállíthatatlan erőt képezhetett a gazdag és erős Toszkánával. Délután, amikor elérkezett a pápai audiencia ideje, fáradtságra hivatkozott és megkérte Matildát, hogy egyedül menjen Őszentségé-hez. Férjes asszony volt, akinek nem volt szüksége kísérőre a Szentatya jelenlétében. Matildát bekísérték a fogadóterembe, ahol egy pillanatnyi várakozást követően bevezették Gergelyhez. Imádkozott, nehogy meghallja valaki, milyen hangosan dübörög a szíve. A pápa kinyújtotta kezét, és Matilda mélyen meghajolt, s megcsókolta a gyűrűjét. Összeszedte magát, s Gergely acélszürke szemébe nézett. - Toszkána nevében hűséget fogadok a Szentatyának. Mindenben számíthat az én, valamint a népem támogatására, mert fontos számunkra az Úr tanításainak megőrzése. Mindenben segítjük a Szentatyát, Isten választott apostolát. Gergely köszönetet mondott, és intett, hogy foglaljon helyet. Miután váltottak néhány udvarias szót az őrgrófnő anyjának egészségét és Anselmo bíborost illetően, a pápa különös kérdéssel lepte meg látogatóját. - Úgy értesültem, hogy kegyed a Luccában honos ősi eretnekség híve. Megmagyarázná? Matilda mozdulatlanul ült. Csapdában érezte magát. Addig Sándor támogatójának, így szövetségesének érezte ezt az embert, de a jelek szerint félreértett valamit. Gyorsan gondolkodott, hátha ki tudja kerülni az egyenes választ, ám a pápa szinte azonnal folytatta. - Nem állt szándékomban kínos helyzetbe hozni a kérdésemmel. Sokat tudok kegyedről és a hitéről. Azért választottak pápává, mert jól ismerem az egyház ügyeit, és a Toszkánában virágzó eretnekség sem ismeretlen a számomra. Matilda bólintott, de most sem szólt. Gergely szélesen elmosolyodott. - Ne féljen tőlem, Canossai Matilda. Én nem születtem bele a papságba, és nem táplálok előítéleteket, mint szűklátókörű elődeim. Tudós vagyok, aki minden szempontból tanulmányozza a kereszténységet. A nagyapám zsidó volt; ez is szélesíti vallási látókörömet és fokozza tudásvágyamat. Egyesek tisztelnek, mások megvetnek miatta... Azt hallottam, a toszkán hagyományok sokakat megbotránkoztatnak, de titkaik közvetlenül az első

keresztényektől, Jézus Krisztus kortársaitól és családjától maradtak rájuk. Milyen szellemi vezető lennék, ha nem tanulmányoznám ezeket a hagyományokat? A fiatalabb és idősebb Anselmo társaságában magam is elegendő időt töltöttem Luccában, hogy megismerjem az ottani kereszténységet. Azoknak, akiknek van szemük a látásra és fülük a hallásra, ugye? Sok mindenről beszélgethetünk, Matilda. Természetesen csak akkor, ha kegyed is óhajtja. Matilda meg sem bírt szólalni. - Azt kéri tőlem, hogy a Rend szellemében tanítsam? - Csak akkor, ha kegyednek sincs kifogása ellene. Matilda csodálkozva biccentett. Alig tudta elhinni, hogy a pápa kíváncsi az eretnekek tanaira. Belépett Gergely káplánja, aki közölte vele, hogy a következő vendég már megérkezett az audienciára. Miután távozott, Gergely megfogta Matilda kezét, és megcsókolta. - Ez mit jelképez? - nézett a körökkel díszített gyűrűre. Matilda kedvesen elmosolyodott. Az volt az első alkalom, hogy végre ura volt a helyzetnek. - Még nem árulhatom el, de... ha eljön az ideje, erről is tanulhat majd. - Értem. Türelmetlenül várom, hogy elkezdjük. Esetleg holnap? - Holnap. Matilda elegáns selyemsusogás közepette mélyen meghajolt. Gergely hosszan, lélegzet-visszafojtva nézett utána, ami őt magát is meglepte. A gyönyörű toszkán őrgrófnő épp most rabolta el a férfi szívét, akit a világ ezentúl VII. Gergely pápa néven ismert, a Szentatyáét, aki elsődleges újításaként sikeresen kiharcolta a papok cölibátusára vonatkozó törvényt.

Az ömlengés nem vallott Matildára. Közvetlenül a VTI. Gergellyel történt találkozó után Izabella enyhén megütközve nézett nevelt lányára. Az új pápa a beiktatási ünnepséget követően váratlanul meghívta Matildát egy tanácskozásra, melyen a II. Sándortól örökölt fontos ügyet kellett megbeszélniük. Az elődje közvetlenül a halála előtt kiközösítette Henrik öt német püspökét, és felhívta a király figyelmét, hogy haladéktalanul adja el a hivatalukat. Amennyiben Henrik nem engedelmeskedne, őt is kiátkozással fenyegette. Nyílt hadüzenet volt ez, amit Gergely is támogatott, ezért szüksége volt Matilda támogatására. A megbeszélést szellemes évődés jellemezte. Mindkét fél éles eszű, politikában jártas ember volt, és az első pillanattól fogva mérhetetlenül vonzódtak egymáshoz. Két rendkívüli elme találkozott. A beszélgetés végén Gergely ismét arra kérte Matildát, hogy a hagyományaik szerint tanítsa. - O, Izabella, olyan bölcs, mint Salamon - lelkendezett később. - Úgy éreztem magam a jelenlétében, mint Makeda, Sába királynője. Pontosan olyan volt, ahogyan tanította, de nem hittem volna, hogy a szívem is megérzi. Most mit tegyek? Hallatlan a kérése, ugyanakkor maga a csoda. Taníthatom neki mindezt? Merjem tanítani? - A szíved mit súg, gyermekem? Es a lelked? - Azt, hogy bízzam ebben az emberben, és még ennél is többet. - Ennél is többet? - Nem tudom elmagyarázni, Izabella, de amikor megláttam, azonnal megismertem. A látomásomban találkoztam már vele, de ennél többről van szó. Mérhetetlen boldogságot érzek. Es amikor rám nézett... mintha kést döftek volna a szívembe. Volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, csak mi ketten vagyunk a helyiségben. Lehetséges? Abban a pillanatban megismertem. Es tudtam, hogy... Elhallgatott. Ismeretlen, szörnyű, mégis oly csodálatos, és teljesen bénító érzés volt. - Folytasd - kérte Izabella. -Tudtam, hogy... már előtte is szerettem. Abban az egy pillanatban megértettem a prófétanőnk tanításait és Maximimus versét. „Szerettelek ezelőtt, szeretlek ma, és ismét szeretni foglak." Különös, végtelen állapot volt, és tudom, hogy ő is így érez. Láttam, amikor rám nézett. Ő is tudja, hogy a sorsnak köszönhetően találkoztunk. Azt hiszem, nem is fél tőle... de én igen.

Matilda felállt, és idegesen járkálni kezdett, és a szoknyáját rángatta. - Rémes ez az érzés, nem? Nem bírom irányítani. Számtalan csatában harcoltam, szembenéztem a föld legvadabb katonáival, éles karddal küzdöttem, mégsem féltem ennyire. Nem kapok levegőt, Izabella. Kérlek, segíts. Izabella nagyot sóhajtott, és megfogta Matilda kezét. -Ó, édesem, nem segíthetek, de tudd, hogy amit most érzel, Isten legnagyobb ajándéka. Ha egyszer bekövetkezik, mindent elsöpör az érzés, de nem hittem volna, hogy... -Mit? - Azt, hogy a férfi, akiben megtalálod a szerelmet, „a nagy szerelmet", az maga a pápa lesz. Nagyon körültekintőnek kell lenned, mert ha kiderül, neked sokkal több a vesztenivalód. Nem kell prófétának lennem, hogy tudjam, ez a szerelem sok nehézséggel jár majd. Soha, senki sem tudhat arról, hogy testi kapcsolatotok is van. - De nincs. -Még nincs, Tilda. Még nincs, de bizonyos dolgok óhatatlanul bekövetkeznek. Ha kiderül, mindenki bűnösként tekint majd rád, és abba mind a ketten tönkremennétek. Tégy, amit akarsz, amit kell, de legyetek nagyon óvatosak. O pápa, te meg férjes asszony vagy, és ezen nem változtathattok. - Elválhatok Godfrey-tól. - Igen? Jogilag igen, de az egyház ellenzi a válást, és nem várhatod el pont ettől a pápától, hogy támogasson ebben a kérdésben. Elvégre a szigorú reformjai miatt választották meg. Nem lenne üdvös, ha az emberek felfigyelnének rátok. Csapdába estél, kedves, de biztos vagyok benne, hogy megtaláljátok a módját, hogy boldogok legyetek. A szerelem ilyen, Matilda. Isten ajándéka, ezért legyőzi az emberi törvényeket. A szerelmesek szent egyesülése mindenek felett álló törvény. Ezt tudnod kell. A szerelem minden legyőz.

Tizenegyedik fejezet Isten is jelen van az ágyasházban, a hieros-gamos, a szerelmesek szent egyesülésekor, mert ez az Isten által megáldott egyesülés alkalmával, az ölelésben a bizalomnak és tudatosságnak is jelen kell lennie. Mikor a szerelmesek eggyé válnak, testükkel is kifejezésre juttatják szerelmüket; ekkor már egyek. Az ágyasházon kívül a szeretet szellemében élnek majd. A szeretet hatféleképpen fejezhető ki. Agape - örömteli szeretet egymás és a világ iránt, a lélek legtisztább megnyilvánulása; az ölelésben ott a tudatosság. Philia - olyan szeretet, mely először barátság és teljes tisztelet; a nővér-menyasszony és fivér-vőlegény, akik vértestvérek és igaz társak; az ölelésben ott a bizalom; Charis - a szépség, odaadás és hála Isten jelenlétéért; ez fejezi ki az atyánk és anyánk szeretetét úgy a földón, mint a mennyben is; Eunoia - ez a szeretet mélységes együtt érzést fakaszt a világ és Isten népeivel szemben; ez fejezi ki a könyörületességet és a közösség iránti szeretetünket; Storge -gyengédséggel, gondoskodással és együtt érzéssel teli szeretet; ez fejezi ki a gyermekek iránti szeretetet; Eros - a test örömünnepe, melynek során eggyé válnak a lelkek; a hieros-gamos legszentebb alakja. Nincs olyan sötétség, melyet ne győzhetne le a világosság, ami a fenti kifejezések egyike. Ha mindegyik összhangban van jelen a földön, eltűnik a sötétség. A szerelem mindent legyőz. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. A S Z E R E T E T K Ö N Y V E , L I B R O Rosso

Fiano, Róma északi része, 1074júniusa Egy teljes évbe telt, míg Matildának alkalma adódott tanítani Gergelyt a Szeretet Igéjéről. A beiktatást követő ellenséges politikai légkörben vezetőkként és politikusokként is sokat kellett dolgozniuk, így semmire sem maradt idejük, ami elvonta volna figyelmüket a feladataikról. IV. Henrik német király nem volt hajlandó engedelmeskedni a pápa felszólításának, és továbbra sem váltatta le a püspökeit, amivel a kiátkozást kockáztatta, és ezzel tovább mérgesedett a németek és Róma közötti ellentét. Matilda egész Toszkána nevében hűséget fogadott a pápának, amivel feldühítette a férjét. Godfrey továbbra is Toszkána hercegének nevezte magát, miközben IV. Henriket szolgálta, és ezáltal a felesége legádázabb ellensége lett. Azonban Matilda Toszkánában élt, és ő állt a népe élén, s szokásához híven tudomást sem vett a férjéről. A pápa támogatta, és így Toszkána társuralkodójának tekintette, míg az édesanyja vezeti a hercegséget. Az ő szemében Godfrey-nak nem voltak jogai Lotaringia határain kívül. A szászok lázadása végül arra kényszerítette Henriket, hogy megalázkodjon Róma előtt. Kiapadtak a forrásai, és a végletekig kihasználta hűséges nemeseit, többek között Godfrey-t is. 1073 novemberében Henrik egy végtelenül alázatos hangnemben írt levelében ígéretet tett a pápának, hogy a királyi korona megad neki minden támogatást az egyházi reformok kivitelezéséhez. Arra is felesküdött, hogy megfosztja rangjuktól a törvénytelenül beiktatott egyházi méltóságokat, továbbá Gergely bocsánatáért esedezett, amiért engedetlen volt. Gergely remélte, hogy tartós lesz a fegyverszünet, ám eléggé bölcs és tapasztalt volt, hogy ne bízzon meg teljesen Henrikben. Ebben a helyzetben Godfrey is békén hagyta feleségét, és kizárólag a lotaringiai és az északi területekre összpontosított. Több hónapnyi csend után a pápa váratlanul levelezni kezdett Matildával, és egyre mélyült kezdeti vonzalmuk. A levelek nyilvános természetéből adódóan rendkívül körültekintően fogalmaztak, ám a sorok között kifejezhették egymás iránti nagyrabecsülésüket. Végül Gergely már szinte könyörgött Matildának, hogy térjen vissza hozzá Rómába. „Türelmetlenül várom, hogy elbeszélgessek kegyeddel a Szentszék ügyeit illetően. Kérem, ne várakoztasson tovább", írta. Matilda beleegyezett, hogy elmegy hozzá a fianói magánvillába, Róma szomszédságában. Alig várta a „beszélgetést". Beatrix és Izabella is elkísérte a találkozóra, nehogy az emberek illetlenséggel vádolják Matildát, aki ily eldugott helyen találkozik a pápával.

Gergely káprázatos szobákat készített elő a fogadására. A keleti szőnyegekkel és terítőkkel díszített helyiségek Salamont és Sába királynőt is megörvendeztették volna. Okos és szándékos módja volt ez a csábításnak, mert annyit ő is tudott a Rendről, hogy tanításaik elsősorban az egzotikus király és királynő legendás kapcsolatán alapulnak. Matilda is alaposan felkészült a találkozóra. Izabella, aki mesterien értett az öltözködéshez, órákat töltött azzal, hogy a végletekig fokozza és kihangsúlyozza védence szépségét. Az őrgrófnő mélyen kivágott türkiz selyemruhában és ékkövekkel kirakott török damasztmellényben érkezett a pápa magánlakosztályába. Haját és felsőtestét oly áttetsző fátyol fedte, mintha semmi sem lett volna rajta. Fényesre fésült, dús, rézvörös haja szabadon omlott a hátára, ami egy köztéren hatalmas botrányt kavart volna. A puha fürtökbe akvamarin gyöngysorokat fontak, s fülét is hasonló színű ékszerek díszítették. Matilda életében először tetőtől talpig beillatosította és beolajozta bőrét a Szentföldről hozatott rózsa-, tömjén- és nárduskeverékkel, melyet a menyasszonyok ősidők óta, az Énekek Énekének megfelelően alkalmaztak a szerelmesek szent egyesülése alkalmából. Gergely szótlanul nézte. Közel egy évig képtelen volt szabadulni ennek a nőnek az emlékétől, aki szebb volt, mint valaha. Megcsókolta a kezét, Matilda pedig a pápa gyűrűjét, de ettől eltekintve tisztes távolságot tartottak, és leültek egymással szemben a párnázott padokra. Matilda elmesélte Salamon és Sába legendáját, és ehhez keresve sem találhattak volna alkalmasabb helyet.

Gergely jól ismerte a Királyok első könyvének passzusait, melyek Sába jeruzsálemi bevonulását ecsetelik, ám a Rend által tanított bővített változat ámulatba ejtette, és óhatatlanul arra gondolt, hogy most ők ketten is hasonló helyzetben vannak. - Honnan származik a történetnek ez a változata? -kérdezte. - A Szentírásban semmi sem utal arra, hogy ez történt velük. Matilda egész életében A szeretet könyvét tanulmányozta, és ugyanúgy ismerte, mint a Rend felszentelt tanítói. - Királyok I. könyve, tizedik rész, második és harmadik versek - felelte. - „És bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek hoznak vala fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket, és Salamonhoz méne, és szóla vala mindenekről, amelyek a szívén voltak. Es Salamon megfelele néki mindenre, semmi sem volt a király előtt elrejtve, amire ne tudott volna néki felelni." A „semmi" azt jelenti, hogy noha Salamon a világ legbölcsebb és legfontosabb királya volt, mégsem rejtett el semmit e nő elől. Ez mélységesen meghitt kapcsolatra utal. És a „szóla vala mindenekről, amelyek a szívén voltak"... nos, szigorúan politikai küldetésben járó királynőről nem írtak volna ilyet, ezért igen szenvedélyes lehetett az együttlétük. Egyre fülledtebb volt körülöttük a levegő, de kedvükre való volt ez az állapot. - Talán igen, de a Szentírásban nem olvashatunk erről. - A Libro Rossóban és A szeretet könyvében is megtalálható a történetük. Ez utóbbit személyesen Fülöp apostol másolta le. - Ez még semmit sem bizonyít. - Nem fogom kioktatni a Szentatyát a hitről, de tudom, hogy a lélek dolgaiban a szívünkre kell hagyatkozni. Egyetlen írás sem bizonyíthatja az igazságot, s csakis a szívünk súghatja meg, hogy amit a Bibliájában vagy az én könyvemben olvasunk, igaz-e. Ezek után mindenki eldöntheti, hogy melyik hit szerint éli az életét. - Türelmedenül várom, hogy lássam ezt a szent könyvet. Akkor tán én is megértem a kegyed hitének mélységét. - Boldogan megmutatom. A közeljövőben, ha az ideje is engedi, menjen el Luccába, és akkor segítek felfedezni a Libro Rosso titkait. Ezután az Énekek Énekéről beszélgettek, ami Gergely olvasatában az egyházzal és a hívőkkel szembeni isteni szeretet megéneklése volt. - Miért kell ilyen egyértelműen fogalmazni? Az a baj a bibliai értelmezésekkel, hogy az egyház jóváhagyásával készülnek, és igen szűklátókörűek. A szeretet könyvében Jézus mindkét meghatározást helyesnek tartja, mert az emberi szeretetünk által találunk rá Istenre, aki az ágyasházban is ugyanúgy jelen van, mint másutt. „Méltán szeretnek téged", olvassuk az első versben. Miért nem lehet igaz, ami ily gyönyörű? - Árulja el, Matilda, kegyed megtalálta Istent az ágyasházban? Matilda döbbent csendben nézett Gergelyre, de őszintén válaszolt a kérdésre. - Akaratom ellenére mentem nőül egy olyan férfihoz, aki sosem volt, és nem is lehetett a szerelmesem. Még a barátom sem volt. Sok nőnek jut ki ez a sors, így ők sosem ismerik meg az igaz szerelmet. Ugy vélem, az efféle kikényszerített házasságok gyökeresen ellentétesek az emberi szeretetről szóló tanításokkal. Ezért sosem tapasztaltam bizalmat és tudatosságot az ágyamban, melyek elengedheteden kellékei férfi és nő egyesülésének. Tehát a kérdésére a válasz: nem, nem találtam meg Istent az ágyasházamban. - így hát lelkileg kegyed nem nevezhető teljesnek, míg meg nem ismeri a szeretet eme formáját. Csakhogy ha házasságon kívül óhajtja megtenni, azzal házasságtörést követne el, ami hatalmas bűn. Matilda felkészült erre a kérdésre. - Igen, a katolikus egyház szerint valóban főbenjáró bűnt követnék el, de A szeretet könyve ezt is másképp értelmezi. A mi írásaink szerint az a vétek, ha akarata ellenére ölelünk és teszünk magunkévá egy másik embert. Ezért a megrendezett házasságokban, ahol az asszonyok kényszerrel vetik alá magukat férjük akaratának, házasságtörést követnek el, de ha tiltakoznának ellene, az egyházi és emberi törvények is súlyos büntetést szabnak ki rájuk. Miért bélyegezzük meg mindazt, amit a mennyei atyánktól kaptunk ajándékba? Salamon és Sába sem voltak házasok, mégsem nevezték őket házasságtörőknek. - A tudósok tagadják, hogy ez az ének nem a testi szerelemről szólna.

Matilda kissé előrehajolt, és ettől egy rézvörös hajtincse porcelánfehér bőrére hullott. Kékeszöld szeme megcsillant, amikor rekedtesen suttogva szavalni kezdett az Énekek Énekéből. Mely igen jók a te szerelmeid! Jobbak a bornál! Színmézet csepegnek a te ajkaid, Méz és tej van a te nyelved alatt. Akkor merészen felállt a padról, és közelebb lépett Gergelyhez. A lábához térdelt, és gyötrelmes lassúsággal szavalt, s mindvégig fogva tartotta a tekintetét, majd lassan, óvatosan levette hajáról a fátylat. Eszem az én lépesmézemet az én mézemmel, Iszom az én boromat az én tejemmel. Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala, És ímé az én szerelmesemnek szava, a ki zörget, mondván: Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám, én galambom, én tökéletesem; Mert az én fejem megrakodott harmattal, az én hajam az éjszakának harmatjával! Kecsesen levette a következő fátylat is, s felfedte telt, tejfehér kebleit, rózsás mellbimbóit. Gergely bénultan nézte. Akkor Matilda mutatóujjával lágyan megsimogatta a férfi ajkait. Az én szerelmesem kezét benyujtá az ajtónak hasadékán, És az én belső részeim megindulának ő rajta. Felkelek én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam. Most fejét Gergely térdére hajtotta, s ujjával cirógatni kezdte a lábát. És az én kezeimről mirha csepeg vala, És az én ujjaimról folyó mirha a závár kilincsére. Megnyitám az én szerelmesemnek. Az utolsó sort végtelen lassúsággal mondta, s égszínkék szeme diadalmasan ragyogott a férfi szenvedélye láttán. A szentírás még sosem volt ily csábító. - Valóban úgy hangzik, mint az egyházhoz írt erényes ének? - térdelt fel Matilda, és ujjaival fokozta a nyomást a férfi térdén. - Megadom magam - súgta Gergely rekedten, s száját a nő ajkaira nyomta. Hosszan kiélvezték egymás tiltott közelségét, a lélek legmélyéről fakadó csókot. Utána a testük is egyesült, és a következő órákban megtapasztalták azt a különleges varázslatot, amikor a kemény férfiasság elmerül a nőiség forró puhaságában. És most már egyek voltak, egyetlen hús. Amit Isten egybekötött, azt ember nem választhatja szét. A bizalom és tudatosság egyesülése volt az övék, a hieros-gamos tökéletes kifejezése. A szentírás szerelmesei ismét egymásra találtak.

Majdnem egy teljes hétig zavartalanul élvezték egymás társaságát. A hálószoba magányában Matilda bevezette szerelmesét a hieros-gamos rejtelmeibe, ahogyan azt a Rend tanította. Ezek titkos tanok voltak, melyeket a nők nemzedékről nemzedékre hagyományoztak egymásra, de Matilda most először próbálta ki őket a gyakorlatban is. Gergely pápa nem volt sekélyes ember, és a Matilda iránti vonzalma nem pusztán a nő szépségének és hatalmának volt köszönhető. Beleszeretett, és hitte, hogy ezt a nőt Isten teremtette a számára, akire az együttlétük során újra meg újra rátalált.

- Nem vagyok szent, Tilda, nem azért lettem pápa -mondta az utolsó estéjükön, vacsora közben. - Azért választottak meg, mert tanult és tapasztalt politikusként szívemen viselem Róma és az egyház sorsát. Szeretnék méltó lenni ehhez a tisztséghez, hiszen Szent Péter trónján ülök. Ennek ellenére minél többet olvasok és tanulok, annál többet tudok meg Krisztusról. Hogyan lehetséges, hogy az egyházam teljes mértékben a szereteten alapul. Ennek semmi értelme, Tilda, mert a szeretetben és szerelemben nincs semmi ésszerűség. Nem irányítható, törvényekkel sem lehet szabályozni. Még megadóztatni sem lehet. Ráadásul én magam tiltottam meg a szerelmet az egyházam papjainak. Cölibátusra köteleztem őket. Ki kell állnom a törvényeink mellett, mert egy legfőbb jót szolgálnak. - De mi lehet az a legfőbb jó, amit az Urunk akaratával szemben akartok védelmezni? Az Úr szeretetre tanított. Most próbára tétetik a hitem és szabad akaratom, ezért kérem, legyen mellettem amilyen gyakran csak lehetséges, és legyen társam ezeken az ismeretien vizeken. Isten nem véletlenül rendelt bennünket egymás mellé. Lehetőségünk van, hogy megváltoztassuk a történelmet, és általunk erősebb lehet az egyház. Minden erőnkkel óvjuk az Igét, és közben felfedezzük a szeretetet. - Tudom, hogy amint felfedezi a Szeretet Igéjét, másképp érzi magát - felelte Matilda. - Az Ige mindenki számára elérhető, ahogyan Isten országa is. A szegényeknek és gazdagoknak, férfiaknak és nőknek, alacsony és nemesi származásúaknak is. Mert a szeretet hosszútűrő, kegyes. Mindent kibír. Elég erős, hogy békét hozzon a világnak. -Szeretet... - mondta Gergely. - Milyen bonyolult, különösen államügyeket illetően. Nyugtalanító. Gyönyörű. Még sosem tapasztaltam ehhez hasonlót. Mielőtt visszamegy Toszkánába, esküdjön meg, hogy mellettem fog állni, Matilda. Segítsen nekem megerősíteni az egyházat, őrizni a hagyományokat. Matilda megfogta Gergely kezét. - Semper - mondta egyszerűen. Mindig.

Róma, napjainkban Maureen és Bérenger kéz a kézben sétált a San Pietro in Vincoli-templomban. Maureent meglepte a férfi érkezése, ám mérhetetlenül megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy Bérenger kibékült Péterrel. Emberségről és megbízhatóságról árulkodott ez a tette. Előző este vacsora közben Maureen elmesélt mindent, amit Matildáról olvasott. Azt is megemlítette, hogy a kapucnis felsőt viselő férfi az ablakát figyelte. - Felszaladtam a szobádba, de nem voltál ott, és mire visszamentem, már eltűnt. - Mostantól nem mászkálhatsz kíséret nélkül a városban - ingatta a fejét Bérenger. Nem tetszett neki ez a helyzet. Étkezés közben Maureen számba vette az okokat, amiért beleszeretett a férfiba. Úgy érezte magát, mint aki hosszú utazás után végre hazatért. Bérenger megértette őt, mert egyformán gondolkodtak, és most kijelentette, hogy rottweilerként fog vigyázni rá Rómában, amit Maureen cseppet sem bánt. A templomban elmesélte Bérenger-nak Matilda és Gergely találkozásának történetét. - Szerelem volt első látásra. Bérenger bólintott. - Igen? Vajon mi az oka az ilyen szerelemnek? Elképzelhető, hogy ilyenkor megérezzük, hogy egy másik életben már szerettük egymást, és az a sorsunk, hogy újra együtt legyünk? Vagy azért vonzódunk ösztönösen a másikhoz, mert tudjuk, hogy a lelkünk egy részét képviseli? Ezen Maureen is eltűnődött, amikor végigjárták a turistákkal teli templomot, akiket leginkább Michelangelo szarvas Mózes-szobra érdekelt. Hangosan csilingeltek az eurók, melyeket a világítódobozba dobtak, hogy pár percig megcsodálhassák a márványból faragott remekművet. Gergely megválasztása óta többször is felújították az épületet. - Talán. Lehetséges, hogy ez is „az idő visszatér" egyik változata. - Hallgatlak.

- Elgondolkodtam azokon a párokon, akiket a Rend említ. Veronikán és Praetoruson, akik tanítókként tértek vissza. Isán és Magdolnán, akik egykor talán Salamonként és Sábaként éltek. Matilda is hitt ebben, és a Gergelyhez fűződő kapcsolatát is hozzájuk hasonlította. Nem is tudom... sokat töprengek ezen a felfogáson. Bérenger is elgondolkodott Maureen szavain. Érdekes, hogy oly sok ember képtelenségnek tartja az örök szerelem létezését, számára azonban annyira természetes és egyszerű. És elmondhatatlanul szép. Egyelőre megőrizte magának ezeket a gondolatokat. Meg akarta várni, hogy Maureen is készen álljon erre a vallomásra. A türelem olyan erény volt, melynek segítségével a kertjében tarthatta az unikornist. Türelmesen kivárták a rövid sort, hogy megtekintsék az ereklyéket, melyekről elnevezték a templomot; a nagy láncokat aranyozott üvegkalitkában őrizték. Nem lehetett tudni biztosan, hogy valóban Szent Péter láncai voltake, de látszott rajtuk, hogy sok évszázada rakódott rájuk a patina. Pár perccel később kijöttek a templomból, a késő délutáni római napfénybe. - Mi van akkor, ha egyoldalú? - kérdezte Maureen, amikor óvatosan lementek a márványlépcsőn. - Micsoda? - Például Matilda és Gergely az első pillanatban tudja, hogy összetartoznak. Vajon mindig így működik az eleve elrendelt szerelem? Vagy néha az egyik félnek kell rájönnie? - Szerintem a legtöbb esetben az egyik fél sokkal hamarabb tudja, mi történik, de ahhoz sok türelemre van szükség, hogy bé is teljesüljön a szerelem. Néha a türelem a szerelem legnagyobb próbatétele. Lassan bandukoltak a centro storico keskeny utcáin. - Nehéz lehet annak a félnek, aki mindent tud, és közben a másik még mindig sötétben tapogatózik. Mintha az egyik aludna, a másik már teljesen ébren lenne. - Elhiszem. Sokkal jobb a tudatlanoknak, mert ők úgy érzik, irányíthatják a sorsukat. De a megvilágosodással rájövünk, hogy Isten irányít bennünket, és az már nem olyan egyszerű. Talán Isten eleve azt akarja, hogy végtelenül türelmesek legyünk a szerelmünkkel, hogy csak lassan, fokozatosan ébresszük fel. Maureen megállt. - Mi a baj? - Bérenger megijedt, hogy túlságosan kitárulkozott a lány előtt, ám Maureen nem ezért állt meg. - Semmi, csak mondtál valamit. Lassan, fokozatosan ébresszük fel a szerelmünket. Pont úgy, mint a mesékben. Csipkerózsikát és Hamupipőkét is fel kell ébreszteni a halálos álomból. És hogyan? Na, hogyan? - Egy csókkal. - Az igaz szerelem csókjával. Ezeknek a legendáknak a legrégebbi változataiban a hercegnőt mindig az igaz szerelem csókjával keltik életre. Szent csókkal; olyannal, ami összeköti a szerelmesek lelkét. És a „halálos álom"? Az a megvilágosodás előtti lelket jelképezheti. Bérenger izgatottan hallgatta. - Egy szent tanítás, amit úgy rejtettek el, hogy itt van, közvetlenül előttünk. Mégsem veszett el, mindenki ismeri. - A gyerekek is - bólintott Maureen. - Tőled tanultam, hogy végtelen mennyiségű kapcsolat létezik, és ha nyitott szemmel járunk, megtaláljuk, amit keresünk. Lehetséges, hogy A szeretet könyvének tanításait a mesékben kell keresnünk? Hogy minden alkalommal, amikor elmondjuk őket, Jézus eredeti tanításairól, Salamonról és Sábáról mesélünk, és nem is tudunk róla? - Zseni vagy, drágám. Ez eszembe sem jutott. Ismeretes azonban, hogy a katár kultúrában már nagyon korán elkezdik nevelni a gyerekeket. Izabella is így tanította Matildát. Eredetileg ez lehetett az esti mesék célja, hogy közvetlenül lefekvés előtt, a képzeletükre hatva oktassuk a gyermekeket. - A legendának férfi változata is létezik - folytatta Maureen. - Vegyük például a békakirályfit. A hercegnő érzi, hogy ő az igazi szerelme, és a visszataszító külső ellenére is megismeri őt, s a szerelem csókjával igazi herceggé változtatja át. A szépség és a szörnyetegben is a szerelem csókja menti meg a herceget a haláltól. - Látod, az igazság egyensúlyban van. Létezik alkímia, és az ellentétek találkoznak. Minden cselekedetnek megvan a következménye. Isaac Newton és Mária Magdolna. Az agy és a szív, víz és föld, férfi és nő, tudatos és tudat alatti. - Herceg és királyfi - mosolygott Maureen-Bérenger meg szerette volna csókolni, de visszafogta magát. Számukra nem létezett többé egyszerű csók. Ki akarta várni a tökéletes alkalmat.

Addig is élvezett minden együtt töltött percet, és örült, hogy más párokhoz képest óriási szerencséjük van. Ő legalább nem volt pápa, és Maureennak nem kellett akarat ellenére hozzámennie egy gonosz púposhoz.

Vatikán, napjainkban Girolamo atya átolvasta a listát. Nem volt teljes, mert több női név is kimaradt belőle. Még át akarta futni a jegyzeteit, mert úgy érezte, kezdi cserbenhagyni az emlékezete. Régen betéve tudta volna őket, de most napról napra nehezebben birkózott meg az adatokkal. Bosszantotta, hogy holtpontra ért a kutatásaiban. Emlékezetből megpróbálta időrendi sorrendben papírra vetni a neveket, hogy lássa, mi lehet a következő lépés. Sára-Támár - első század, születési és halálozási év ismeretlen (halál oka ismeretlen) Alexandriai Katalin - 287-305 (megkínozták és lefejezték) Antióchiai Margit - születési éve ismeretlen, mh. 304. (megkínozták és lefejezték) Lucia - 284-304 (meggyalázták egy nyilvánosházban, kiszúrták a szemét és lefejezték) Modesta - 4. század (lefejezték, majd testét egy kútba dobták Chartres-ban) Barbara - a 4. század elején (lefejezték). Apokrifok? Orsolya - 4. század. Tizenegy szűz társnőjével együtt lemészárolták. Apokrifok? Flandriai Godelieve -1046(?)-1070(?) (megfojtották, majd kútba dobták) Toszkánai Matilda -1046-1115 (a halál oka: köszvénytől) Sienai Katalin - 1347-1380 (a halál oka: szélhűdésben) Jeanne d'Arc -1412-1431 (meggyalázták és elevenen megégették) Lucrezia Donáti - 1455(?) - ? (természetes halál) Giovanna Albizzi - 1465(?) - 1489(?) (szülési komplikációk miatt halt meg) Ávilai Teréz - 1515-1579 (ismeretlen eredetű betegségben halt meg) Germaine de Pibrac - 1579-1601 (megmérgezték) Margherita Luti (La Fornarina) -16. sz.; (megmérgezték?) Lucia Santos - 1907-1995 (természetes halált halt) Az atya elégedetten hozzáírt még egy nevet a többihez. Ez a nő különleges volt, mert olyat tett, amire az elődei nem voltak képesek, és remélte, hogy egy nap majd megérti, hogyan és miért történt. Maureen Paschal Talán nem is a múlt a kulcs, hanem a jelen. Talán itt, Rómában mindent megtalál, amire szüksége van.

Tizenkettedik fejezet

Róma, 1075 márciusa Matilda visszatért Rómába, és boldogabb volt, mint valaha, mert együtt lehetett szerelmével. A második zsinaton felvették a kánoni törvények közé, hogy azontúl mindenkit kiátkozással sújt az egyház, aki törvénytelenül iktat be egyházi méltóságokat. Külön bekezdésben hangsúlyozták, hogy a koronás fők sem képeznek kivételt e törvények alól. Gondosan megfogalmazott, merész törvény volt, és alapjában véve VII. Gergely felszabadította az egyházat és híveit a királyok uralma alól, s kijelentette, hogy a földön az egyház törvényei mindenek felett érvényesek. Isten

egyenlőnek teremtette az embereket, ezért a földön is annak kell tekinteni őket. Kiemelte, hogy Jézus szavai mindenkire vonatkoznak: férfiakra és nőkre, szabadokra és rabszolgákra, még a királyokra is. Isten szemében senki sem jobb vagy rosszabb, értékesebb vagy silányabb a másiknál. Ez volt az első törvény, mely egyenlőséget hirdetett az emberek között nemtől és vagyoni helyzettől függetlenül. Forradalmi lépés volt, és ebben Matilda is jelentős szerepet játszott. Ebben az új, egyenlőségen alapuló világban a régi európai feudális törvények és gazdasági struktúrák gyakorlatilag halottak voltak, és a pápa volt az egyetlen uralkodó, és a megkérdőjelezhetetlenek voltak a törvényei. Róma volt a civilizált világ központja, melyet Isten nevében a pápa irányított. A pápa rendelete soha nem tapasztalt felháborodást váltott ki az uralkodókból, elsősorban Henrikből. Ezenkívül azt is beszélték, hogy Gergelynek viszonya van a gyönyörű canossai őrgrófnővel, akit lenéztek a vezető római családok. Megérezték a Matilda felől fenyegető veszélyt, ám Gergely és Matilda támogatói politikai zsarolásnak és féltékenységnek tüntették fel a pletykákat, és a római nép egyelőre nem vonta meg támogatását a népszerű pápától. Ugyanakkor a pápa úgy próbálta eloszlatni a rájuk leselkedő veszélyt, hogy támadásba lendült, és törvénybe iktatta, hogy amennyiben valamelyik pap megszegi a cölibátust, azonnal felmentetik egyházi kötelezettségei alól. Ezek után senki sem feltételezte Gergelyről, hogy képes lenne kibújni a saját törvényei alól. Európa népei azonban elfelejtették, hogy VII. Gergely nem egyszerű ember vagy pap, hanem maga a pápa volt, ezért ő kizárólag Isten törvényeinek engedelmeskedett, és az, hogy egy nővel, a szerelmével osztotta meg ágyát, teljesen elfogadható volt számára. - Henrik esküje nem ér semmit! Becstelen király. Matilda ingerülten járkált az Isola Tiberina, a Tiberis szigetén álló őrtoronnyal megerősített házban, ahol római tartózkodása alatt szokott megszállni, ha hosszabb időre meglátogatta Gergelyt. Felháborodásának oka az volt, hogy Henrik megszegte a pápának tett hűségesküjét, és német csapataival - melyek nagy részét Lotaringiából verbuválta - többéves háborúskodás után 1075. június 9-én Hohenbergnél győzelmet aratott a szász seregek felett. A mindent eldöntő győzelem fokozta gőgjét és becsvágyát, ezért döntő lépésre szánta el magát Gergely-lyel szemben. Egy ideig látszólag alávetette magát az egyházfő akaratának, de amint belekóstolt a hatalomba, hatalmas összegek fejében visszahelyezte tisztségeikbe a kiátkozott püspököket. Teobaldo püspök, aki a leghangosabban lépett fel Gergely ellen, most Milánó érseke lett, és a pápa ellen fordította Lombardiát. Henrik gyakorlatilag hadat üzent Gergelynek. Conn ragaszkodott hozzá, hogy Matilda azonnal térjen vissza Toszkánába. - Matilda, nem Henrik az egyetlen bajunk. Godfrey újabb levélben követeli a Toszkána hercegeként kijáró jogait, és ez a férji jogaira is vonatkozik. Henrik felajánlotta neki, hogy ha kell, seregekkel is támogatja ebben. Azzal, amit Montecatinival tettél, nagyon felbőszítetted a púpost. Egy hónappal korábban Matilda Luccai Anselmo nevére íratta montecatini birtokait, melyeket a Rendnek ajándékozott. Az ő földjei voltak, melyeket Bonifáctól örökölt, és tudomása szerint saját belátása szerint rendelkezhetett felettük, ám a német király törvényei szerint a toszkánai birtokok is Godfrey tulajdonát képezték. A pápa természetesen Matildát támogatta, és nem volt hajlandó meghallgatni Godfrey tiltakozását. Lotaringiai Godfrey sem volt teljesen ostoba, és nem kerülték el a figyelmét a felesége és a pápa közötti viszonyról szóló pletykák. Ráadásul Szászországban még a király is élcelődött a vörös hajú démoni csábítóról, aki kivetette hálóját a pápára. - Nem félek tőle, Conn. Még ma este megmutatom a levelét a pápának, és kikérem a véleményét. Conn erre a válaszra is felkészült. - Erre nincs idő, még ma el kell indulnunk. Most. Ha a púpos Toszkánába érkezik és nem vagy ott, nem tudom, mi történik. - Arduino és az anyám is ott van. - A nép szemében te képviseled Toszkánát. Látniuk kell, mert már így is túl sok a szóbeszéd. - Milyen szóbeszéd? A szokásos? Ugyan, ki hiszi el azokat? Gergely véget vetett nekik.

A nagydarab kelta felállt, és nagyot sóhajtott. - Matilda, Godfrey tönkre akar tenni. Henrikkel együtt mindent elkövetnek, hogy besározzák a hírneved. Van néhány dolog, amiről tudnod kell. Meg akartalak kímélni tőle, mert ismerlek, és tudtam, hogy bármilyen erősnek is mutatod magad, rosszul fog esni. - Folytasd - kérte Matilda. - Lotaringiában azt pletykálják, hogy megölted a gyermeked. Más egyebet is beszélnek, ahogy ez lenni szokott. Nevetséges állítások, de veszélyesek. Azt is mondják, hogy feláldoztad a lányod az ördög oltárán, ezért vagy ilyen erős és gazdag. Mások részletesen ecsetelik, hogyan hálsz az ördöggel, meg azt, hogy születésekor a férjed szeme láttára fojtottad meg a lányodat, hogy megfélemlítsd és engedelmességre bírd. Gondolom, ezeket mind Godfrey gerjeszti, hogy együttérzést csikarjon ki a népéből. A lotaringiaiak boszorkánynak kiáltottak ki, és a fejedet követelik. Matilda lassan leült. Rosszul volt attól, amit hallott. Connak igaza volt, mert az efféle pletykák besározzák a becsületét. Isten nagy felelősséget ruházott rá, harcosként is megállta a helyét, de a lélek fájdalmával szemben védtelen volt. Egész életében szenvedett ettől. Conn beleadta összes kelta szenvedélyét, hogy meggyőzze, most nem a személyes gondjaival, hanem az igazsággal kell törődnie. - Ez mocskos háború, Matilda. A gyenge akaratú férfiak félnek az erős nőktől. Úgy kell küzdened, mint Boudicca. Az ő csatakiáltásával. Matilda felállt, és megfogta a férfi kezét. - Igazsággal a világ ellen? - Pontosan - ölelte meg Conn. - Igazsággal a világ ellen. Gyere, kishúgom, menjünk Toszkánába és vadásszuk le a púposokat és német viperákat.

1075. december 8-án Gergely pápa támadást indított IV. Henrik ellen. A Szeplőtelen Fogantatás ünnepén megvető hangnemben esküszegéssel, hazugsággal és a keresztény egyház elleni merénylettel vádolta meg a királyt, és követelte, hogy kérjen bocsánatot és bánja meg viselkedését, különben kiátkozza. Európában addig még egyetlen pápa sem átkozott ki uralkodót. Henrik az egyetlen általa ismert módon, azaz erőszakkal reagált. Lefizette a római Cenci családot, a Pierleonik régi ellenfeleit, akik zsoldosokat béreltek fel, hogy elvegyüljenek a római Santa Maggiorén tartott karácsonyi szentmisén összegyűlt tömegbe, és az úrvacsoraosztáskor ráugrottak a pápára, s kivonszolták a vérző, eszméletlen Gergelyt a katedrálisból, majd bezárták a Cenciek tulajdonában lévő toronyba. Érthetetlen, miért nem ölték meg, de feltehetően elfelejtették pontos utasításokkal ellátni a zsoldosokat, akik nem akarták saját szakállukra beszennyezni kezüket a Szentatya vérével. A nép haragra gerjedt, amiért képesek voltak az oltárnál rátámadni a pápára, és karácsony reggelén kis híján kitört a zendülés. A tömeg a Pierleoni család vezetésével megrohamozta a Cenciek palotáját, és kiszabadították a pápát. A Cencieket kiűzték a városból. VII. Gergely pápa visszatért a Lateráni-palotába, s miután kimosták és bekötözték a fejsérüléseit, papírt és tollat kéretett és azonnal levelet írt szerelmének, hogy ne aggódjon miatta.

Matilda nyaktörő sebességgel vágtatott Toszkánába, Pisa irányába. Az anyja ugyanis a városban tartózkodott, és mialatt üzleti ügyekben fáradozott, súlyosan megbetegedett. Matilda imádkozott, hogy még életben találja, és beszéljen vele. Beatrix szerencsére még élt, de eszméletlen volt. Többször is felébredt, de a magas láz erősebb volt nála. Most mélyen aludt, így Matilda átgondolta a legsürgetőbb tennivalóit. Amikor elindult Pisába, megkapta Gergely levelét, melyben a pápa részletesen megírta az elrablása történetét, de megnyugtatta, hogy most már jól van. Matilda szeretett volna mellette lenni, de az anyja betegsége miatt nem tehette, ezért írt neki egy levelet, melyben burkoltan kifejezte iránta érzett szerelmét. Szeretett Szentatyám!

Mélységesen elszomorított, hogy ilyen fájdalmakat kellett elviselnie, de hálás vagyok Istennek, hogy megmentette igaz és választott apostolát. Bármit megtennék, hogy szerető lányaként és szolgálójaként ott lehessek Rómában, de most kénytelen vagyok beteg édesanyámat ápolni. Könyörgök, imádkozzon érette. A köztünk lévő nagy távolság ellenére semmilyen gyötrelem, éhínség, veszedelem, üldöztetés, kard, élet vagy halál nem foszthat meg engem a Szent Péter iránti szeretetemtől. Maradok örök híve. Gergely tudott olvasni a sorok között, de ha Matilda írása avatatlan kezekbe került volna, akkor sem jelenthetett veszélyt számukra. Sebtében megválaszolta a levelet, de ezúttal megfeledkezett róla, hogy a lotaringiai hercegnének ír. Gyönyörű, szenvedélyes levél volt, melyben kifejtette, hogy minden vágya, hogy megszökjenek a világ elől, ahol állandóan szemmel tartják őket. A végén hozzáírt még egy idézetet az Énekek Énekéből, valamint pár sort, melyek a következő évben sok bajt hoztak a fejükre. Gyötrődve várom, míg személyesen is láthatlak, én tökéletesem, én galambom, hogy újra megnyílj nekem, tudván, hogy mindez túl múlandó. Várom, hogy együtt lehessünk az örökkévalóságban, ahol mindig mellettem leszel az Úr színe előtt. VII. Gergely pápa gondosan megválogatta a futárait, különösen a Toszkánába igyekvőket, de nem láthatta előre, hogy legmegbízhatóbb futára belefut a lotaringiai herceg csapdájába, és egyetlen papírdarabért fogják elvágni a torkát. A pápa örök szerelemről szóló szenvedélyes levele Matilda férjének kezébe került.

Conn biztos volt benne, és Matilda is egyetértett vele, hogy Godfrey is benne volt a pápa elleni merényletben, sőt azt is kinézték belőle, hogy ő maga tervelte ki. - Természetesen ő volt, de nem sikerült - csattant fel Matilda. - Hála Istennek kudarcot vallott, Conn. Nem bírnám ki, ha az anyámat és Gergelyt is elveszteném. Nem élnék túl ekkora bánatot. - Gregory jól van, Matilda. Isten vigyáz az övéire. Matilda bólintott. Észre sem vette, hogy Conn a Rend tanításaiból idézett. Henrik Gergely megmenekülése ellenére sem hátrált meg, és nem kért bocsánatot a tettéért. Helyette kijelentette, hogy a német udvar bíróság elé állítja a pápát, hogy bebizonyítsa az európai uralkodóknak, hogy Gergely bűnöző, és le kell taszítani Szent Péter trónjáról. 1076. január 24-re ki is tűzték a tárgyalás időpontját, és meghívták az európai nemeseket a németországi Wormsba, ahol elégtételt vehettek a pápán, aki a világ egyetlen urának nevezte magát.

A wormsi zsinat, Németország, 1076. január 24. A német püspökök szóltak. VII. Gergelyt az európai népek és királyaik elleni bűnökkel vádolták, és sebtében kereseteket írtak alá, melyekben alátámasztották bűnösségét. Gergelyt a saját törvényének segítségével akarták tőrbe csalni, mondván, hogy törvénytelen választás során elorozta Szent Péter trónját, hiszen nem a bíborosok kollégiuma választotta meg, amivel a saját rendeletét szegte meg. Elítélték dölyfös viselkedése miatt, amiért megfosztotta tisztségüktől a püspököket. A bizonyítékok bemutatása közben a vörös arcú, púpos lotaringiai herceg lépett be a terembe, és izgatottan lobogtatott egy papirost. - Ujabb bizonyítékom van az úgynevezett pápa ellen, aki egész Európát megtévesztette - kiáltotta.

IV. Henrik elégedetten szemlélte a zűrzavart. Tudta, hogy Godfrey perdöntő bizonyítékkal fog előállni. - Gyere, hercegem. Úgy hallottam, személyes panaszod van a pápa ellen. - Igen, felség. - Akkor terjeszd elő vádjaidat. - Házasságtöréssel vádolom ezt az embert - dörögte a púpos. - A feleségemmel. A tanács felzúdult. A jelenlévők mindegyike hallotta már a Matilda és a pápa viszonyáról szóló pletykákat, de arra nem számítottak, hogy az asszony férje fog előállni ezzel a váddal. - És milyen bizonyítékod van a téged ért igazságtalanságra, jó Godfrey-m? Godfrey felemelte a levelet. - Ez a levél, amit a Szent István napján írt a feleségemnek ez a hamis pápa. Ékesen bizonyítja bujaságukat. Henrik élvezettel megnyalta ajkát. - Olvasd fel. Godfrey kínosan feszengett. Egy dolog, hogy ország-világ előtt beismeri megcsalatását, ám az már túlságosan nagy megaláztatás lett volna számára, hogy fel is olvassa a levelet. - Engedélyével inkább átadom a tanácsnak, hogy ők olvassák el. A király kinyújtotta a kezét. - Akkor én fogom felolvasni. Henrik kéjesen, szándékos lassúsággal olvasta fel a levelet, s minden mondat után hosszú hatásszünetet tartott. - „Kínok között várom, míg személyesen is láthatlak, én tökéletesem, én galambom, hogy újra megnyílj nekem." A terem elcsendesedett. - Godfrey uram... - mondta végül a király. - Sajnálom, hogy így kellett megtudnod, hogy a feleséged egy szajha, de hálásan köszönöm, hogy elhoztad ezt a bizonyítékot. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a hamis pápa szentségtelen testi kapcsolatot folytat ennek az embernek a feleségével, egy szajhával. Ha egyetértenek, ezennel házasságtöréssel vádolom VII. Gergely pápát és Canossai Matilda őrgrófnőt.

Gergelyt hivatalosan is megvádolták, ám Henrik nem érte be ennyivel, és azt is felrótta neki, hogy női tanácsadókkal véteti körül magát, ennek okán az egész egyházat nők irányítják. Sok egyházi méltóság neheztelt Gergelyre, amiért Matil-dán kívül annak bölcs és tapasztalt anyjára is hallgatott, és gyakran idézték Pál Timóteushoz írt első levelét: „Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben". Henrik elhidegült anyja, aki immár egyik legádázabb ellensége is volt, ugyancsak Gergely szövetségese és tanácsadója lett. Henrik Gergely „istentelen háromsága"ként emlegette ezt a három nőt, és ezt sem habozott felhozni ellene a tanácson. A nők bevonása az államügyekbe még a házasságtörésnél is nagyobb bűnnek számított a püspökök szemében. Végül Henrik aláírta levelét, melyben püspökei nevében felszólította a pápát, hogy hagyja el Szent Péter trónját, és „legyen mindörökre átkozott".

Ildebrando Pierleoni nem azért vált a legbefolyásosabb pápává, mert alávetette magát a Henrikhez hasonlók akarátának. Tudta, mi folyik Wormsban, de egyelőre kivárta, hogy a német püspökök hivatalosan is közöljék vele a vádakat, akik 1076. február 6-án, a harmadik zsinaton meg is tették. Ezen kétszáz olasz és francia püspök és nemes vett részt. A német püspökök közül senkinek sem volt annyi bátorsága, hogy odaálljon a pápa elé, így Pármai Rolandra bízták, hogy kézbesítse Gergelynek a levelet, melyben közölték vele, hogy nem ismerik el egyházfőnek. - A király és a püspökök megparancsolják, hogy hagyd el a trónt, mert nem vagy méltó rá - förmedt rá Roland durván a pápára. Gergely uralkodott magán, és együttérzését fejezte ki a szegény embernek, aki nyilvánvalóan nem tudja, mit cselekszik. Csupán az ő visszafogottságának volt köszönhető, hogy a jelenlévők nem tépték szét a követet.

Gergelynek nem maradt más választása, és 1076. február 22-én a keresztény hit védelmében kénytelen volt megfosztani trónjától Henriket. Az egész keresztény világ megütközött ezen, és most mindenki kíváncsi volt, hogy ki kerül ki győztesen ebből a játszmából: a király, aki lemondatta a pápát, vagy a pápa, aki kiátkozta és megfosztotta trónjától a királyt. Am a végkifejletben fontos szerepet játszott a kettejüket elválasztó terület, mely elméletileg Lotaringiai Godfrey herceg, gyakorlatilag azonban Toszkánai Matilda irányítása alatt állt. Pisa, 1076februárja Matilda nem foglalkozott a púpos vádjaival. Tudta, hogy Gergelynek több oka is volt Henrik kiátkozására, köztük az is, hogy elvonja a nép figyelmét az ellenük felhozott házasságtörés vádjáról. Nyertek egy kis időt, amire Matil-dának szüksége is volt, mivel így minden figyelmét haldokló édesanyjának szentelhette. Az őrgrófnő arra is figyelt, hogy készenlétben tartsa a seregeit arra az esetre, ha Henrik megkísérelne átkelni az Alpokon, és az ő területein keresztül akarna Rómába vonulni. Ezt nem engedhette meg, de harc esetén félő volt, hogy nem győzheti le olyan könnyen a németeket. A biztonság kedvéért több futárt is küldött Canossába Arduinóhoz, a seregei főparancsnokához, de bízott benne, hogy a férfi most is kézben tartja a katonáit. Matilda minden önbizalma ellenére aggódott, és egész éjjel fennmaradt, hogy megbeszélje Conn-nal a stratégiáját. Azt beszélték, hogy Godfrey visszament Lotaringiá-ba, hogy összehívja seregeit, majd lerohanja Toszkánát. A púposnak eltökélt szándéka volt, hogy visszaköveteli címeit, és mivel a király házasságtöréssel vádolta Matildát, a férjeként jogában állt, hogy zárdába csukassa. Ezzel félreállíthatta volna, és Henrik csapatai szabadon átkelhettek az Appennineken, majd a németek a saját emberüket ültették volna a pápa trónjára. Matilda kiment sétálni. Kora reggel megetette Beatrixot, aki nagy nehezen lenyelt néhány korty húslevest, és ettől annyira kimerült, hogy mély álomba merült. Conn egy kis csapattal együtt a lovát nyergelte. A „Javíthatatlanok" kemény katonák voltak; Matilda mindig kínosan érezte magát a közelükben, és többször is megfenyegette Connt, hogy elbocsátja őket erőszakos viselkedésük miatt. A kelta óriás azonban kiállt az emberiért, mondván, hogy a durvaságuk ellenére mindig hűségesek voltak hozzá, ahogyan az apjuk is Bonifáchoz. Türelmesen elmagyarázta neki, hogy ilyen emberekre is szükség van a seregében, mert minden parancsnoknak jól jön néhány javíthatatlan alak. Felelősséget vállalt értük és biztosította Matildát, hogy sem háborúban, sem máskor nem kapja őket rabláson vagy az ártatlanok zaklatásán. Matilda vonakodva elfogadta az érvelését. - Hova mentek? - kérdezte. - Dolgom van - felelte Conn kurtán, és felszíjazta kétélű harci szekercéjét kedvenc lova hátára. - Milyen dolgod? - Ne törődj vele - csattant fel a kelta. - Hogy van az anyád? - tette hozzá, hogy oldja a feszültséget. Matilda gúnyosan biccentett. - Ugyanúgy. Köszönöm kérdésed. Felelj, Conn. Tudnom kell, miben mesterkedtek. - Nem kell tudnod. És kérlek, ne faggass, mert akkor nem kell beszélnem. Ha nem beszélek, te sem tudod. Érted? - Már az is sokat elárul, hogy kiket viszel magaddal. - Hűséges embereket, akiknek nincs vesztenivalójuk, és nem ismernek félelmet. Matildának elege volt abból, hogy a férfi óvni akarta. -Megijesztesz. - Nem vagy olyan ijedős. - De most igen. - Conn megfogta Matilda vállát. - Tilda, tőlem sose félj. Megfogadtam Istennek, hogy megvédelek. Bízol bennem? - Igen - bólintott Matilda ünnepélyesen. - Akkor imádkozz, hogy élve visszatérjek, és tartsd távol magad a bajtól, kishúgom. - Conn megpuszilta Matilda feje búbját, ahogyan kamaszkorában is tette.

- Matilda nézte, ahogy a kelta a Javíthatatlanokkal együtt elvágtat, és elkeseredve csóválta a fejét. Ezek az emberek mindenre képesek voltak. Antwerpen, Belgium, 1076. február 26. Conn emberei nyaktörő iramban keltek át az Alpokon; északra igyekeztek, hogy még időben utolérjék a lotaringiai katonákat. Miután Godfrey házasságtöréssel vádolta a pápát, visszaindult a verduni palotájába. A Javíthatatlanok szorosan a nyomukban voltak, de mélyen az erdőben haladtak, nehogy Godfrey katonái észrevegyék őket. Amikor a lotaringiai csapat este tábort vert, Conn harcosai is követték példájukat, de továbbra is meghúzódtak az erdő sűrűjében. Úgy tervezték, hogy útonállásnak álcázva, pirkadatkor támadják meg Godfrey-t. Conn is tudta, hogy nem éppen a legtisztességesebb eljárás, hogy álmukban lepik meg a katonákat, de most Matilda és Toszkána biztonsága volt a tét. Ezért nem árult el semmit úrnőjének, mert akkor Matilda nem engedte volna el őket. A gyilkosság sosem volt a kenyere. Conn sokszor tapasztalta, hogy a csaták után az őrgrófnő napokig beteg volt és rémálmokkal küzdött, bár ezt csak a hozzá legközelebb állók tudták róla. Ha kellett harcolt, de sosem élvezte. A lotaringiaiak számbeli fölényben voltak, ráadásul idegen terepen kellett megküzdeni velük. Szervezetüket megviselte a farkasordító februári hideg, míg a németeknek meg sem kottyant. Connak ki kellett eszelnie valamit, hogy csökkentse a kockázatot. Imádkozott, hogy ne veszítse el az embereit. Nem volt nehéz meggyőznie a Javíthatatlanokat, hogy tartsanak vele, különösen azok után, hogy elmesélte - a drámai hatás kedvéért erős túlzással -, milyen állatias módon bánt a púpos imádott és tökéletes grófnőjükkel. Ezek a harcedzett katonák egytől egyig megbotránkoztak azon, hogy Godfrey képes volt bántani Matildát, és megesküdtek, hogy bosszút állnak a szörnyetegen. Umberto, a csapat legidősebb tagja, aki még Bonifác idején, elárvult kamaszként állt be a zsoldosokhoz, most a herceg tábortüzét figyelte a fagyos éjszakában. Nem volt kimondottan kellemes ember, de imádta Bonifác kislányát, és az ő köreikben különleges szabályok uralkodtak. Matilda többi emberéhez hasonlóan ő is gyűlölte a púpost, mert veszélyt jelentett a kislányra és Toszkána népére, akiket szemrebbenés nélkül feláldozott volna a német király kedvéért. Számára ők puszta tárgyak voltak. Pillanatnyilag az istentelen hidegért is őt hibáztatta, amitől jéggé dermedt a lába. Egyszer csak mozgást észlelt a lotaringiai táborban. Megragadta hosszú, kétélű kardját, és a fák takarásában közelebb lopózott. Alig hitt a szemének. Godfrey egyenesen feléje tartott. Vajon észrevette? Nem. És fegyver sem volt nála. Akkor mit... O, igen... Mi másért menne ki az ember az éjszaka közepén a hidegbe? A természet hívó szava... Umberto megállt egy pillanatra. Sokat tanult Bonifác-tól, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy ha az ellenség számbeli fölényben van, akkor ki kell használni minden lehetőséget. A túlélés a fontos, és az eredmény igazolja a módszert. Azt is megtanulta urától, hogy mindenki halál fia, aki veszélyt jelent a kislányára. Conn történetei eleve feltüzelték a marcona zsoldost, aki úgy döntött, hogy a púpos nem érdemel nemeshez méltó halált. - Bonifácért és Matildáért - suttogta, és Lotaringiai Godfrey hátsójába döfte kétélű kardját, felhasítva vele a púpos beleit, akinek még kiáltani sem maradt ereje. Umberto a véres karddal a kezében visszarohant Connhoz, és jelzett a társainak, hogy azonnal bontsanak tábort és pattanjanak lóra. Ráért elmagyarázni, mi történt. Nem volt szép, ahogyan kiiktatta a célpontjukat, de legalább nem kockáztatta a társai életét a nyílt csatában. A púpos napokig borzalmas görcsökben fetrengett, majd kilehelte lelkét. Szörnyű halála volt, de legalább egész Európában megtudták, hogy senki sem bánthatja büntetlenül Toszkánai Matildát. A púposnak még a király védelme sem volt elegendő. Olaszországban nagy tisztelettel adóztak az őrgrófnőnek, és mindenki biztosította támogatásáról. IV. Henrik számára rossz ómen volt ez.

Németország, 1076. húsvét Henrik király Urunk 1076. évében, a szent hét elején kapta kézhez a kiátkozásáról szóló értesítést. Nem okozott nagy meglepetést, és a németek már úgyis tervezték a pápának intézett válaszlépést. Háborúban álltak, és Gergely is mindent elkövetett, hogy gyengítse Henrik helyzetét, és maguk mellé állítsa a német nemességet, akiknek többsége nem bízott meg a királyban. A németek eleve babonás nép voltak, és sokakat megbotránkoztatott Henrik magatartása a pápával szemben. Henrik legközelebbi „lelki tanácsadója", Vilmos püspök húsvét vasárnapján, az utrechti katedrális szószékéről intézett támadást a pápa ellen, és vitriolos beszédben ítélte el a trónbitorló Gergelyt. Hangsúlyozta, hogy Isten tette királlyá Henriket, és ha a nép ragaszkodik a hitéhez, ők is követelik a csaló pápa távozását. Furcsa mise volt, nem éppen húsvéthoz illő, és a német polgárok elképedtek a rosszindulatú szavakon. Az utrechti nemeseket annyira megdöbbentette a püspökük viselkedése, hogy titokban megállapodtak, hogy másnap összehívnak egy válságtanácsot, ahol megbeszélik a helyzetet. Végül nem került sor erre a találkozóra, mert másnap reggel az utrechti polgárok arra ébredtek, hogy az év legszentebb éjszakáján porig égett a katedrálisuk. Nem derült fény a tűz okára, amit baljós előjelként értelmeztek. Isten így akarta felhívni a németek figyelmét arra, hogy rossz úton járnak, ha elítélik a pápát. Vilmos püspök nem visszakozott, és a királlyal karöltve folytatta a pápa elleni kirohanásait. Kijelentette, hogy a pápa emberei gyújtották fel a templomot, hogy megfélemlítsék a népet. Három héttel később a püspök újabb heves hangvételű beszéddel kísérelte megszerezni az európai papság támogatását, ám a következő éjjel az erős, egészséges Vilmos álmában elhunyt. IV. Henrik óriási válságban volt. Alighogy leégett a katedrális, a legfontosabb tanácsadóját is elvesztette. A németek azt suttogták, hogy Isten így akarta kimutatni a király iránti haragját. VII. Gergely kiváló politikus volt, és értett a tökéletes időzítéshez. Nem vesztegette az időt, azonnal támadásba lendült a király ellen. Matilda lelkesen támogatta, és egész Itália és Németország megtelt a Henrik jellemtelenségét ecsetelő röpiratokkal. „Baljós cselekedetek", „becstelen tettek", „hallatlan gonoszság", ezekkel a szavakkal jellemezte Gergely a királyt, és a homályos fogalmazás megtette a hatását. A német urak és a köznép egyhangúlag követelte, hogy Henrik azonnal hozza helyre a hibáját. Egy évet adtak a kiátkozott királynak, hogy bánja meg bűneit és esküdjön hűséget a Szentatyának. Henrik mindenáron ki akart bújni ez alól, ám a nemesek nem akartak Púpos Godfrey csúfos sorsára jutni, és elítélték a királyukat, amiért el akarta mozdítani helyéről Isten földi helytartóját. Pisa, 1076 áprilisa - Nem voltam olyan jó anyád, mint Izabella. Beatrixnak repedezett volt az ajka a láztól. Hónapok óta lassan, fájdalmasan haldoklott, de most már közel volt a vég. Matildának és az anyjának is sok mondanivalója volt még egymás számára. - Ne mondd ezt, anyám - kérte Matilda, és hideg vizes ronggyal megtörölgette Beatrix homlokát. - A legjobb barátnőm és tanácsadóm vagy. Nélküled nem jutottam volna el idáig. - Most már nem bírta visszafojtani könynyeit. - Szeretlek... - suttogta Beatrix. - És... sajnálom, hogy boldogtalan házasságban kellett élned. Matilda bólintott. Tudta, mennyire megbánta az anyja azt a döntését. Nem mondta el neki, milyen szörnyű véget ért a púpos, mert nem akarta, hogy még emiatt is gyötörje a lelkiismeret. A nap további részében Beatrix többször is elvesztette eszméletét, de késő délután megrezzent, és megfogta a lánya kezét. - Látom, Matilda. - Kit, anyám? - Az apádat. O, mily nagyon szerettem - mosolygott Beatrix. - Büszke rád. A mi lányunkra. Isten mellett van, onnan figyel téged. És... most már nekem is mellette a helyem. - Beatrix a maradék erejével megszorította a lánya kezét. - Szeret téged, Matilda. Én is. A szeretet...

Beatrix elhallgatott, de hosszú, eseménydús élete végén egyetlen szóval sikerült kifejeznie mindazt, amit a lánya és a családja iránt érzett. Mosolyogva lehunyta szemét. Lotaringiai Beatrix már úton volt a másik világba, ahol igaz szerelme Isten oldalán várta őt, hogy örökre együtt lehessenek.

Tizenharmadik fejezet Lucca, 1076 karácsonya Rend ősi, föld alatti kápolnáját ezer éve méhviasz gyertyákkal világították meg. A falakat fenyőágak és szalagokkal átkötött téli virágok díszítették. Anselmo, a luccai püspök is részt vett a szertartáson. Kézen fogta Izabellát, s úgy foglalták el helyüket az oltár mellett. Gergely és Matilda középen álltak, egymással szemben, s kinyújtották kezüket, miközben az oltár mögött álló Mester A szeretet könyvéből olvasott fel nekik. Gergely egész héten a Mesterrel tanult. Néha kettesben voltak, máskor Matilda is csatlakozott hozzájuk a felkészülésben. Gergely valósággal itta a Libro Rosso szavait, és különleges figyelmet szentelt a mai napra vonatkozó részletnek. Most szerelme szemébe nézett, s meggyőződéssel és szenvedéllyel szavalta Maximinus versét: Szerettelek ezelőtt, Szeretlek ma, És ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. Matilda arcán végigfolytak a könnyek, és elcsukló hangon, suttogva megismételte a verset, ami különleges és szent volt a számára. Amióta az eszét tudta, gyakran mondogatta; Izabellával, a Rend tagjaival, sőt Bonifáccal is, ám amikor szerelmének mondta, a sorok kivételes jelentést kaptak. Az esküt követően a Mester előrelépett, s gyengéden a szerelmesek csuklójára tekert egy cordeliere-nek nevezett fonott selyemkötelet, melynek végén elegáns bojtok lógtak, és finoman csomóra kötötte, amivel jelképesen összekötötte a párt. Amikor a Mester áldásra emelte kezét, Izabella édes, dallamos hangján elénekelte Matilda kedvenc dalát a szerelemről: Mindig szerettelek. Sose feledlek... Ezután a Mester kioldotta a cordeliere-t, majd felszólította őket, hogy adják át egymásnak hagyományos nászajándékaikat, a kis aranyozott tükröket, és mondják el az egyik szent tanítást. - A tükörképedben megtalálod, amit keresel. Amint ti ketten egyek lesztek, szerelmesetek szemében meglelitek egymást, tekintetetek a szerelmeseteket fogja tükrözni. A Mester A szeretet könyvének szépséges szavaival zárta a szertartást, melyek Máté evangéliumában is megtalálhatók: - „így már nem ketten vannak, hanem csak egy ember. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!" - És most következzék a nasakh, a szent csók, mely révén eggyé válik a két lélek - nézett a Mester Gergelyre, aki átölelte szerelmét. Könnyes volt a szeme. Az ősi teremben a pápa titkos házasságot kötött a szeretett asszonnyal. Európa, sőt tán a világ legbefolyásosabb asszonya immár a pápa felesége volt, ám erről a titokról csupán a jelenlévőknek - Anselmónak, Izabellának, a Mesternek és a párnak, valamint a Matilda méhében növekvő magzatnak -volt tudomása. Ez volt Matilda életének legszebb napja. A Luccában töltött hetek alatt végre igazi házastársakként élhettek Gergellyel. Itt, a világtól elzárva most először adatott meg nekik, hogy teljes nyugalomban töltsék napjaikat.

Szent István napján, pirkadatkor Anselmo, Izabella és a Mester elkísérte Matildát és Gergelyt a San Martinokatedrális oszlopcsarnokába, ahol a Rend csodás ajándékkal lepte meg a friss házasokat. A homlokzat nyugati oszlopára mélyvörös színnel tökéletes, tizenegy kerületű labirintust festettek, és az alábbi felirattal látták el: EZ AZ A LABIRINTUS, MELYET A KRÉTAI DAEDALOSZ ÉPÍTETT. HA BELÉPTÉL, NINCS BELŐLE KIJÁRÁS. CSAK THÉSZEUSZNAK SIKERÜLT, HÁLA ARIADNÉ FONALÁNAK. A labirintus közepén a mese utolsó szavai álltak: MINDENT A SZERELEMÉRT. Anselmo elmagyarázta, hogy a Mester és Izabella segítségével tervezte meg a feliratot és a rajzot, Gergely fogadalmának emlékére, melyet Isten színe előtt tett Matildá-nak és a Rendnek. Több mint egy századdal később, 1200-ban egy luccai szobrász kőbe faragta a megfakult betűket, ezzel örök emléket állítva Matilda és a pápa titkos esküvőjének.

Idilli mézesheteiknek egy luccai futár érkezése vetett véget. IV: Henrik átkelt az Alpokon, és Toszkána felé tartott. Bocsánatot akart kérni a Szentatyától, és engedelmességet és hűséget akart fogadni Szent Péter trónjának. Úgy döntöttek, hogy Matilda canossai erődítménye a legbiztonságosabb hely Henrik fogadására. Conn ragaszkodott hozzá, hogy egy toszkán katonákból álló csapat kísérje el a pápát, akik habozás nélkül az életüket adták volna grófnőjükért és Gergelyért, ugyanis Henrik pillanatnyilag vereséget szenvedett, de nem lehetett tudni, mire képes. Canossa, 1077januárja IV. Henrik azt hitte, hogy királyként haladéktalanul bebocsátást nyer a pápához, ám keserű csalódás érte, ugyanis VII. Gergely mindent elkövetett, hogy éreztesse vele hatalmát. Minden indoklás nélkül, kurtán visszautasította az audienciát, és nem is mutatta jelét, hogy meggondolná magát. A király nemesek és püspökök díszes kíséretével érkezett, akik reménykedtek benne, hogy a wormsi zsinaton történtek után sikerül visszaszerezniük a pápa jóindulatát. Gergely tisztában volt vele, hogy ezek az emberek ellene - és szeretett Matildája ellen - voltak, ezért nem állt szándékában egyhamar megenyhülni irántuk. A német kíséret élén Hugh, a clunyi apát, Henrik keresztapja állt, de Gergelyt ez sem hatotta meg. Végül is ő volt a pápa, és Cluny ide vagy oda, Hugh mégiscsak egy apát volt. Végül Matilda beleegyezett, hogy találkozik az unokatestvérével és Hugh-val. Az első találkozásra Canossa mellett, a bianellói erődítményében került sor. A toszkán őrgrófnő ragyogó elméjű, merész, művelt asz-szony volt, és ismerte annyira az unokatestvérét, hogy ne bízzon meg benne, ám amikor Henrik könyörögni kezdett „nagylelkű és szeretett unokatestvérének", hogy járjon közbe az érdekében a pápánál, Matilda megbocsátott neki. Ez volt az első alkalom, hogy összeveszett Gergellyel. - Hogy vagy képes hinni neki? - nézett ki Gergely a canossai hálószoba ablakán. Igyekezett uralkodni dühén, de nem értette az asszonyt. Matilda idegesen járkált fel-alá. - Nem vagyok ostoba, Gergely. Nálam jobban senki sem ismeri Henriket. - Akkor bizonyára az állapotod homályosította el az ítélőképességedet. Látod, ezért nem szabad nőkre bízni az uralkodást. Matilda megtorpant. A divatos bő ruhákban meg sem látszott rajta, hogy három hónapja várandós, ám Gergely természetesen állandóan aggódott miatta. Pápaként, vezetőként és férfiként is hatalmas felelősség nyomta a vállát, és ez nyilvánvalóan hatással volt a viselkedésére. Amikor meglátta Matilda sápadt arcát, rögtön megbánta kifakadását, és megragadta a nő kezét. - Bocsáss meg, Tilda. Ez nem volt szép tőlem. Igazságtalan voltam. Matilda nem húzódott el tőle, de eleredt a könnye.

-Talán ha nők uralkodnának, kevesebb lenne a háború, halál és rombolás - szólalt meg akkora nyugalommal a hangjában, ami még őt is meglepte. - Semmit sem tanultál Luccában? Nem fogtad fel, hogy azért van annyi pusztulás a világon, mert a nők nem vehetnek részt az uralkodásban? A nők kiiktatásával megbomlott az egyensúly, és még a hozzád hasonló férfiak sem bírnak úrrá lenni rajta. Ha ellenkeznek vagy fenyegetnek benneteket, máris támadásba lendültök, mert ilyen a természetetek. A nők mások. Mi hajlunk a tárgyalásra, mert megoldást keresünk; a halál helyett békét akarunk. Es igen, itt állok előtted, méhemben a gyermekeddel, és azt akarom, hogy olyan világba szülessen, ahol béke és jólét uralkodik. Es ha ettől gyengébbnek látszom, ám legyen. Isten akaratából vagyok ebben az állapotban, mert emiatt véget akarok vetni az értelmetlen szenvedésnek. Gergely túlságosan ideges volt. - Csak téged és a gyereket, a gyermekünket akarom megóvni Henriktől. Azok után, amit tett, el sem hiszem, hogy képes vagy megbocsátani neki. - Nem akarok álszent lenni, Gergely, de Jézus megbocsátásra tanít. Az Ige is ezt tanítja, és én nem akarok letérni erről az ösvényről. Ha Henrik bűnbánatot gyakorol és megbocsátásért könyörög, akkor ki vagyok én, hogy ítélkezzek felette? Ez Isten dolga. - En vagyok a pápa - csattant fel Gergely. - Nekem az a feladatom, hogy Isten nevében cselekedjek a földön, és most úgy döntöttem, hogy nem adok helyt Henrik kérésének. Mondd meg neki, hogy menjen haza, és bízza magát a népére. Úgy hallottam, ha nem bocsátok meg neki, Svábiai Rudolf lép a helyére. Matilda legszívesebben kirohant volna a szobából, de mindennél jobban szerette Gergelyt, és tudta, hogy a társaként segítenie kell megoldani ezt a helyzetet. Nagyot sóhajtott. - Most mihez kezdjek, szerelmem? Választ kell adnom Hugh-nak, és nem mondhatom neki, hogy küldje haza Henriket. Mondd, hogyan vezekelhetne? Gergely hajthatatlan volt, de amikor Matildára nézett, ellágyult a szíve. Az asszony szeme karikás volt, és rettentően törékenynek látszott. Őt is megviselte ez az állapot. - Mondd meg Hugh apátnak, hogy Henriknek egész Canossa népe előtt kell vezekelnie. Öltsön szőrcsuhát, és térdeljen le a kapuban a hóba, mellőzve minden királyi pompát, és úgy könyörögjön nekem, mint a legalázatosabb zarándok. Holnap esedezzen bebocsátásért, és akkor még megfontolom az ügyét. Gergely javaslata nem volt éppen eszményi, de legalább nem utasította el Henriket. Matilda kiment, hogy megkeresse a küldöncöt, majd az éjszakát Izabella szobájában töltötte.

Másnap szürke, fagyos napra virradtak. IV. Henrik a metsző, hideg szél ellenére a kíséretével együtt megjelent a félelmetesen magas canossai kapu előtt. Hugh, a clunyi apát vezette őket, aki bebocsátást kért a király és a többi bűnbocsánatért esedező személy részére. Aztán felmentek a Matilda erődítményéhez vezető hosz-szú, meredek ösvényen. A pásztorbotos Hugh mögött a megalázott, ciliciumba öltözött király haladt. A kecskeszőrből készült durva vezeklőruha felsértette a bőrét, ráadásul Henrik mezítláb ment végig a sziklás, jeges úton. A püspökei és nemesei, akik a wormsi zsinaton meg akarták fosztani Gergelyt a trónjától, most hasonló módon mutattak bűnbánatot. Canossa és a környék lakossága is kivonult a nagy esemény hírére. Egyesek gúnyosan kiabáltak és rothadt zöldségekkel dobálták meg a zsarnokot, aki nem átallotta uralkodójuknak nevezni magát. Mások néma csendben figyelték a jelenetet; tudták, hogy történelmi pillanatoknak a tanúi. A kapunál a király előlépett és bekopogott. - Kihallgatást kérek a Szentatyától - kiáltotta. - Megbántam az ellene és az egyház ellen elkövetett bűneimet. Emberként és királyként alázatosan könyörgök az apostoli könyörület támaszáért és vigasztalásáért. - A Szentatya nem hallgatja meg kérésed - felelte az erőd tornyában álló pápai küldött. - Úgy érzi, még nem elég őszinte a megbánásod. Döbbent csend fogadta a szavait. Lehetséges, hogy a pápa ily mértékű alázatosság láttán sem hajlandó fogadni Henriket? Henrik elkeseredve nézett Hugh-ra. - A király megalázkodott Isten és földi helytartója előtt. Kötelezte magát, hogy életének megjavítására mindenben engedelmeskedni fog a Szentatyának, csak elnyerhesse tőle a feloldozásnak és az apostoli áldásnak a

kegyelmét - mondta az apát. - Nem látjátok, mennyire vérzik? Hát nincs szíve a Szentatyának, hogy meghallgassa alázatos szolgájának a könyörgését? Henrik lába valóban vérzett a köves úton, s a szőrcsuha is kíméletlenül feltépte bőrét. Nyomorúságos látvány volt, s láthatóan sokat szenvedett, ám a pápai legátus megismételte Gergely üzenetét, majd sarkon fordult, és eltűnt. Európa egyik leghatalmasabb királya és az apát dermedten álltak a hóesésben.

Matilda nagyon elkeseredett. Henrik nyilvánosan bűnbánatot gyakorolt, s példátlan módon megalázkodott, Gergely azonban megkeményítette a szívét. Senkire, még a szerelmére sem hallgatott, ezért Matilda inkább fel sem kereste, nehogy újra veszekedjenek. Gondolta, elbeszélget Izabellával, de előtte hallani akarta egy férfi véleményét is. Az istállóban megtalálta Connt. - Mit keresel idekinn? - mordult rá az óriás. - Megfagysz ebben a hidegben. - Szükségem van rád. - Akkor gyere be, kishúgom. - Tudom, mi bánt, ezért elmesélek neked valamit. Visszamentek a kastély melegébe, és letelepedtek a konyha melletti előszobában, a kandalló mellé, amit még Matilda nagyapja építtetett. - Jaj, Conn, mit csináljak vele? - sóhajtotta Matilda. -Úgy viselkedik, mint egy zsarnok. - Valóban? - vont vállat Conn. Igen - csodálkozott Matilda. - Henrik megbánta bűneit, de mégsem hajlandó a színe elé engedni. Felháborító. - így mutatja meg a hatalmát. Es az erejét. Tartsd tiszteletben, és hagyd békén. - Komolyan beszélsz? - Igen. -De... - Semmi de. Gergely pontosan tudja, mit akar Henrik. Ismeri őt, és te se becsüld le. Most én könyörgök neked. Nem tudom, mi lágyította meg a szíved az unokatestvéred irányába, de ne feledd, mindenre képes, hogy elérje céljait. Veszélyes ember, de királyként még annál is veszélyesebb. Lásd be, és hidd el, Gergely még most is téged akar védelmezni. - Szerinted a gonoszok sosem változnak meg? - Henrik? Soha. És ha már itt tartunk, mesélek neked valamit. Matilda bólintott. Mindig szívesen hallgatta a kelta meséit. - Amikor a chartres-i iskolában tanultam... - Chartres-ban? - rezzent össze Matilda a szent város nevének említésére. Conn sosem mesélt a múltjáról. - Majd máskor - ráncolta a homlokát az óriás. - Ne szakítsd félbe. A chartres-i iskolában sok híres európai mestertől volt alkalmam tanulni. Egyszer egy híres keleti szúfi mester érkezett hozzánk. Tőle hallottam a skorpió és a béka meséjét. - A béka kedves és szelíd teremtés volt, aki boldogan úszkált a tóban. Sok barátja volt, mindenki szerette. Egy nap megszólította valaki a partról: - Hé, te béka! Gyere ide. A béka kiúszott a partra, és meglátta a skorpiót. Természetétől fogva megbízott a többiekben, de nem volt ostoba. Tudta, hogy a skorpió veszélyes, és hírhedt volt a mérges csípéséről. Okkal, ok nélkül mindenkit megcsípett, aki a közelébe került, ezért a béka tisztes távolságból, de udvariasan válaszolt: - Mit parancsolsz, skorpió testvérem? Át kellene kelnem a tavon, de napokba telne, mire megtenném azt a hosszú utat - felelte a skorpió. - Kérlek, vigyél át a hátadon. Nagyon hálás lennék neked. A béka szívesen segített mindenkinek, de félt a skorpiótól. - Skorpió testvérem, segítenék neked, de mindenki tudja, milyen gonosz vagy. Félek, hogy megcsípsz. Nem akarok meghalni. A skorpió nagyot nevetett. - Jaj, milyen buta vagy! Ha megcsípnélek, mindketten vízbe fúlnánk. Nem foglak bántani, hiszen akkor én is meghalnék. Miért tennék ilyet? Csak át akarok kelni a túlsó partra. Kérlek, segíts.

A béka végül megengedte a skorpiónak, hogy felmász-szon a hátára, majd úszni kezdett. Félúton éles fájdalmat érzett. - Jaj, mi történt? - kiáltotta. - O, bocsáss meg, testvérem. Megcsíptelek - felelte a skorpió. - A méreg gyorsan terjedt a béka testében. - Miért tetted, testvérem? - kérdezte, amikor elkezdett süllyedni. - Miért csíptél meg? Most mindketten elpusztulunk. A skorpió sóhajtott. - Nem tehetek róla, ilyen a természetem - mondta egyszerűen. Conn hallgatott egy ideig. - Látod, Matilda, az elején a skorpió tényleg nem akarta bántani a békát, de a végén mégsem bírt magával. - Henrik is olyan, mint a skorpió - sóhajtotta Matilda. - Igen. Most talán őszintén megbánta bűneit, de egy pillanatig se higgy neki. És... - Igen? - A mese másik tanulsága az, hogy a béka is ugyanannyira felelős a halálukért, mert pontosan tudta, milyen a skorpió, és az ösztönei is azt súgták neki, hogy ne bízzon meg benne. - Értem. - Ne légy olyan, mint a béka, kishúgom. Ne légy olyan.

A németek a kastély mellett, a domb lábánál táboroztak le. Henrik háromszor kísérelte meg, hogy bejusson a pápához, és a negyedik nap reggelén a pápai legátus bejelentette neki, hogy a Szentatya hajlandó fogadni. Henrik nem tudhatta, milyen fontos szerepet játszott ebben Matilda. A canossai őrgrófnő nem szeretett volna a mesebeli béka tragikus sorsára jutni, de azt sem akarta, hogy az unokatestvére a kastélya mellett fagyjon halálra. Ez nem történhetett meg, és Gergelynek sem tett volna jót, hiszen az egyház szeretetet és együttérzést hirdetett. Félt, hogy a nép végül kegyetlen zsarnoknak tekinti Gergelyt. Már a canossaiak is kínosan érezték magukat a böjtölő, fagyoskodó király szenvedései és megaláztatásai láttán. Ennek okvetlenül véget kellett vetnie. A harmadik este lefekvés előtt Matilda ultimátumot adott Gergelynek. Végtelenül szerette, de Jézus tanításait is szem előtt kellett tartania. Kijelentette, hogy ha Gergely nem fogadja Henriket, elmegy Canossából, mert nem hajlandó részt venni egy olyan cselekedetben, ami ellenkezik Isten tanításaival. A pápát meglepte Matilda határozott fellépése, de az ultimátuma előtt fontolóra sem vette, hogy fogadja Henriket. Amikor azonban Matilda utasította a szolgákat, hogy csomagoljanak, mert távozik, rájött, hogy komolyan beszél. Nem akarta elveszíteni a nőt, aki mindennél drágább volt neki. Kemény lecke volt, de mindketten tanultak belőle. Végül 1077. január 28-án, késő délután IV. Henrik a pápa és a mellette helyet foglaló Matilda elé járulhatott. Siralmasan festett, ahogy könnyes szemmel, megalázot-tan, összetörve hevert előttük, arccal a kőpadlón, és egy olyan ember bocsánatáért esedezett, akit teljes szívéből gyűlölt. Matilda megsajnálta a királyt, akit önnön természete sodort ebbe a helyzetbe. Végül Gergely a kiközösítés bilincsének feloldásával visszafogadta Henriket a közösség kegyelmébe és az anyaszentegyház kebelébe, majd engedélyezte számára, hogy az erődítmény falain belüli kis kápolnában úrvacsorát vegyen. Utána rangjához méltó szobában elszállásolták, megetették, és lassan kiheverhette a megpróbáltatásokat. Elég ideig maradt, hogy a saját terepén figyelje meg unokatestvérét és vezetői módszereit. Naponta több órás beszélgetéseket folytattak, mert Matilda őszintén bízott benne, hogy békét köthetnek. Henrik felvetette, hogy mivel gyermekkoruk óta ismerik egymást, elfelejthetnék a nézeteltéréseiket, és a jövőben harmóniában kormányozhatnák. Es a skorpió talán mégis hagyja, hogy a béka átússza vele a tavat... Canossában valóban fordulat következett be Henrik amúgy is mérgezett, uralkodásra hajló lelkében, ám nem úgy, ahogyan Matilda remélte. A Gergely okozta megaláztatás mélyen megsebezte, és a maradék emberséget is kiirtotta belőle. A legrosszabb azonban az volt, hogy mindezért a szajha unokatestvérét okolta, aki nyilvánvalóan kénye-kedve szerint irányította a pápát. Az efféle boszorkák mindenre képesek, gondolta. Csak ő találhatta ki, hogy három napig gyötörje abban az embertelen hidegben, de megfogadta, hogy nem hagyja annyiban.

Semmi sem bánthatná jobban Matildát, mint a drága Toszkánájának az elvesztése. Sokba kerül ez még a népének, hogy ezzel a démonnal szövetkeztek. Henrik Luccá-val akarta kezdeni, vagy Matilda mantuai otthonával. Ezek voltak a legdrágábbak a szívének, s szenvedne, ha elvesztené őket. Amikor IV. Henrik átkelt az Alpokon, szemügyre vette a környéket. Lombardiában megállt, hogy ismét csatlakozzon a Gergellyel szembenálló nemesekhez. Alig néhány nappal a bűnbocsánat után Henrik megint a pápa - és a toszkán őrgrófnő - ellensége volt. Végül is nem hazudtolhatta meg a természetét.

Tizennegyedik fejezet A Szent Jelenés Testvérisége Vatikán, napjainkban Peter elkísérte Maureent és Bérenger-t a Vatikán gyűléstermébe, ahol a Szent Jelenések Testvériségének havi összejöveteleit szokták tartani. Ezen az estén azért volt jelen, hogy Girolamo atyát, valamint a házvezetőnőjét, Maggie Cusackot támogassa. Az asszony odaadó tagként minden szabadidejét a fati-mai, La Salette-i, medzsugorjei, lourdes-i, valamint a belga beauraingi és banneaux-i Mária-jelenések tanulmányozásával töltötte. Most a néma Szűzanyáról volt szó, aki a tizenkilencedik században, az írországi Knockban jelent meg. Maggie tartotta az előadást, melyre hetek óta készült, és közben gyakran fordult Péterhez segítségért. Péter családja a szomszédos megyében élt, és Galwayből elég gyorsan el lehetett jutni a híressé vált faluba. Amikor kicsik voltak, az anyjuk többször is elzarándokolt velük a kegyhelyre, így Péter jól ismerte a falu történetét. Sinclairt érdekelte a testvériség munkája, és szeretett volna személyesen is találkozni a tagjaival. Kissé csalódott, amikor kiderült, hogy az összejövetel nélkülöz minden misztikumot, és a katolikus öregasszonyok, akik finom biscottit sütöttek, kávéval kínáltait a vendégeket, majd kezükbe nyomtak egy füzetkét, benne a testvériségről szóló rövid tájékoztatóval meg egy Fatimái Szűzanyának írt imával. Barátságos, nyitott környezet volt. Olykor bejött néhány pap, és jelen volt pár helybéli család is. Marcelo Girolamo bíboros a sarokban várakozott, majd miután mindenki helyet foglalt, az emelvényre lépett és üdvözölte a jelenlévőket. Megköszönte Maggie Cusack-nak a fáradtságos munkáját és bemutatta a csoportnak, akik udvariasan megtapsolták a pódiumra lépő asszonyt. Maggie mesélni kezdett a knocki csodáról.

Knock, Mayo megye, Írország, 1879. augusztus 21. Knock Mayo megye délkeleti sarkában található apró, jelentéktelen falucska. Még a neve is nélkülöz minden képzelőerőt. Cnoc írül dombot jelent, bár ez enyhe túlzás volt, ha azt a cseppnyi emelkedőt nézzük, melyre a település épült. Rejtély, hogy miért éppen ezt a helyet választotta a Szent Szűz a jelenéseihez. 1300 évvel korábban már Szent Patricknak is volt látomása itt, és ekkor nevezte áldottnak a környéket és megjósolta, hogy egy nap a világ minden részéről özönleni fognak ide a zarándokok. A „domb" végül mégis szentté vált. 1859-ben az új, szerény kis templomot Keresztelő Szent Jánosnak ajánlották. Az Írország népességének egyharmadát követelő szörnyű éhínség a mayoiakat is megtizedelte. A brit földbirtokos ekkor elűzte a nincstelen ír parasztokat a földekről, melyeket a kelták óta műveltek. Sok család nem bírta fizetni a lakbért, és földönfutókká váltak. 1867-ben, ebben a szörnyű, kilátástalan időszakban érkezett Knockba Cavanaugh atya. A nagy éhínség idején fáradhatatlanul dolgozott a szegényekért. Mindenét eladta, még a lovát és az apjától örökölt óráját is, hogy ennivalót vehessen belőle a gyerekeknek. Azt szokta mondani, hogy akinek hite van, nem szűkölködik. Az egyházközség és környéke valósággal rajongott az atyáért.

1879. augusztus elején egy borzalmas nyári vihar megrongálta a templomtetőt, melyen hatalmas lyuk tátongott, és az eső tönkretette a Szűzanya és Szent József szobrát. Cavanaugh atya türelmes és alapos munkával megfoldozta a tetőt és új szobrokat rendelt, ám amikor Dublinből Knockba szállították őket, egy különös baleset során mindkettő menthetetlenül megrongálódott. A pap nem keseredett el, és imádkozott, hogy távozzanak a gonosz erők a környékről, majd újabb két szobrot rendelt, amik épségben meg is érkeztek, és felállították őket a templomban. Másnap este ismét kitört a vihar. Cavanaugh plébános házvezetőnője meglátogatta barátait, a Byrne családot, akik a falu másik végében laktak. Amikor Mary McLoughlin kisasszony elhaladt a templom előtt, a templom kórusi oldalán három nagy szobrot látott. Csodálkozott, hogy a plébános nem említette az új szobrokat, holott nem voltak titkai előtte, és előző nap együtt állították fel a megrendelt két szobrot. De akkor mik ezek, és miért állnak kinn az esőben? A Byrne család tagjai jámbor hívők hírében álltak, és büszkén vállalták a templomuk gondozását. Amikor a házvezetőnő megérkezett hozzájuk, bekísérték a nappaliba, ahol megszárítkozott, majd teával kínálták. Ekkor a kamasz Margaret Byrne elmondta Marynek, hogy nemrég érkezett haza, mert be kellett zárnia a templomot, és furcsa fehér fényt észlelt a templom déli ormánál, de arra gondolt, az eső miatt nem láthatott tisztán. Amikor kijött a templomból, megállt egy pillanatra, de aztán hazasietett. Nemsokára Mrs. Carty is bekopogott Byrne-ékhez. O is látta a fényt meg a szobrokat. Nem értette, miért kellett további szobrokkal gyarapítani a templom gyűjteményét, amikor hasznosabban is el lehetett volna költeni azt a pénzt. Nagy felelőtlenség volt ilyen ínséges időkben külső szobrokat is csináltatni. Ez nem vallott a plébánosra, aki mindig szívén viselte a gyülekezete sorsát. A két idősebb asszony úgy döntött, utánanéz a dolognak, és a szakadó eső ellenére kimentek, hogy szemügyre vegyék a különös szobrokat. - Mikor tette fel őket Cavanaugh atya? - kérdezte Mrs. Carty. - Biztos vagyok benne, hogy nem ő tette fel a szobrokat - felelte Mary McLoughlin. - Nem értem... - Tovább haladtak, mert meg akarták nézni, mely szenteket ábrázolják a szobrok. - Mozognak! - kiáltott fel Margaret Byrne ijedten. -Ezek nem is szobrok! Nézd! Igaza volt. A bal oldalon egy ősz szakállú öregembert, a jobb oldalon egy hosszú hajú fiatal férfit, középen pedig egy ragyogó asszonyt láttak, akit káprázatos fehér fény vett körül, és valósággal lebegett. A két asszony később azt állította, hogy a Szűzanyát látták, és biztosak voltak benne, hogy a másik két alak Szent József, illetve Szent János volt. Ezt csupán a nemük és koruk miatt vélték így. Margaret Byrne lélekszakadva hazarohant, hogy elújságolja a családjának a templomnál látott csodát, majd együtt visszamentek és ők is megnézték az esőben álló három alakot. Később az egyház hivatalos vizsgálatot indított, és ennek során kiderült, hogy összesen tizennégy személy - hat nő, három férfi és öt gyermek, akik közül hárman serdülőkorú lányok voltak - látta a jelenést. Mindannyian beszámoltak a tündöklő, aranyszínű fényről, mely később ragyogó fehérre váltott, és megvilágította a templom teljes falát. Mind látták a három alakot, ám a részletek eltérőek voltak. Egy asszony azt mondta, a három mennyei alak balján megjelent egy egyszerű oltár, rajta a Báránnyal, mögötte egy kereszttel. A Bárány Szűz Máriára és a jelenlévőkre nézett. Mások fénysugarakat, aranycsillagokat és lebegő szeráfokat láttak az oltár körül, és fúrcsállották is, hogy csak a szárnyaik láthatók. A Szűzanya hófehér köpenye lazán omlott alá a válláról. Fején drágakövekkel ékesített korona volt, közepén egy ragyogó vörös rózsa. Karját felemelte, ahogy a pap szokta mise közben, és az égre nézett. Mezítláb volt. Más Mária-jelenéstől eltérően ő nem beszélt az emberekkel, és nem árult el nekik titkokat. Az ősz szakálla miatt később mindegyik tanú Szent Józsefként azonosította az egyik férfialakot, aki szintén fehér ruhát viselt, és mély tisztelettel fejet hajtott a Szűzanya előtt, kezét pedig összekulcsolta. Mária báliján egy fiatal, tiszteletet parancsoló püspök állt, akiben az emberek Szent János evangélistát ismerték fel. Fehér főpapi díszruhában volt, fején mitrával; bal kezében egy nagy nyitott könyvet tartott, jobb kezét pedig felemelte, mintha prédikálna. A tizenöt éves Hill Patrick egészen közel merészkedett hozzá, és még a könyvbe is belepillantott, de nem látta a szavakat.

A hetvenöt éves Mrs. Trench, aki mindvégig a rózsafüzért imádkozta, boldogan újságolta, hogy háromszor is megcsókolta a Szűzanya lábát. A szemtanúk azt is megfigyelték, hogy az eső ellenére száraz maradt a hely, ahol a szentek álltak. Mary McLoughlin elszaladt, hogy jelentse az esetet a plébánosnak, ám neki fenntartásai voltak az efféle dolgokkal szemben, és otthon maradt. Elete végéig bánta, hogy így tett. Dr. Mac Hale tuami érsek bizottságot küldött ki, hogy kivizsgálják a knocki eseményeket, és miután meghallgatták a tizenöt tanút, zarándokhellyé nyilvánították a falut, ahol megszaporodott a csodák és gyógyulások száma. Szent Patricknak igaza volt: évente több mint egymillió hívő özönlik Knockba. 1979. szeptember 30-án, a jelenés századik évfordulóján II. János Pál pápa is elzarándokolt Knockba, ahol személyes tiszteletadásával legalizálta Írország és az angolszász kultúra legnagyobb Mária-szentélyének történelmi eseményeit. Az előadás után Maureen szokatlanul csendesen ballagott Bérenger mellett. - Mire gondolsz? - kérdezte a férfi. Maureen vállat vont. Maggie nagy átéléssel adta elő a történetet, de valami nem stimmelt. Maureen emlékezett rá, hogy ugyanezt érezte, amikor gyerekkorában ellátogatott Knockba, ahol egymást érték a kegytárgyakat és szenteltvizet árusító boltok. Ez sehogy sem illett a hely szelleméhez. - Túl sok a feltételezés. A jelenések nem mutatkoztak be; nem mondták, hogy: „Hahó, a Szűzanya vagyok, ők pedig a barátom, János evangélista és a férjem, Szent József. Elég sok látomásban volt részem, s én is csak ösztönösen, vagy az olvasottak alapján tudom, kik jelennek meg nekem. A knockiak hagyományos, konzervatív katolikus környezetben éltek, természetes hát, hogy így nyilatkoztak. - Ezzel meg hova akarsz kilyukadni? - kérdezte Péter. - Nem lehetséges, hogy nem is azt látták, amire gondoltak? - kérdezte Maureen. - Elképzelhető, hogy egy másik Máriáról van szó. És ott van a Jánosként jellemzett alak, aki talán valaki más. - Folytasd - kérte Péter. - Nem is tudom... de az már biztos, hogy a kora kereszténység idején szándékosan homályban maradtak a tanítások. Arra gondoltam, hogy Isten azért ajándékozza meg az embereket csodákkal, hogy időről időre felhívja a figyelmüket az igazságra. Fogalmam sincs, mire gondoljak... mostanában annyi minden történik körülöttem, hogy mindenütt összeesküvést sejtek. Mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy ezek a Mária-jelenések nem azok, amiknek hisszük. - Érdekes, de ez a bizonyos jelenés a tizenkilencedik század végén, az éhínség sújtotta Írországban történt. - Azok az emberek még azt is alig bírták felfogni, amit láttak - folytatta Péter. - És ha nem is nekik szánták a látomásban rejlő üzenetet? - Akkor kinek? - kérdezte Péter. - Például nekünk. A jövőnek. Egy olyan kornak, amikor képesek lesznek értelmezni. - De miért? - nézett fel Bérenger. - Ez azért túlzás - tette hozzá Péter. - Ne mondd, hogy éppen miattunk történtek a jelenések. - Nem miattunk, hanem azoknak, akik képesek megfejteni a jelentésüket. Véletlenül éppen mi vagyunk azok. - Azoknak, akiknek fülük van a hallásra és szemük a látásra - mormolta Péter. - Maggie megemlítette Szent Patrickot is az előadásában, aki megjósolta, hogy Knockból szent hely válik. Mit tudunk Írország védőszentjéről? - kérdezte Bérenger. - Patrick életében az volt a csoda, hogy egyeden vércsepp kiontása nélkül sikerült keresztény hitre térítenie a pogány íreket. Megértéssel és együttérzéssel viselkedett velük. - Szerinted hol tanulta ezt a módszert? - A Béke Hercegétől, aki az őse volt. Tours-i Szent Márton volt Szent Patrick dédnagybátyja, a francia szent, akinek a neve mindenütt felbukkan a Magdolna-vérvonal történetében. Majdnem biztos, hogy Sára-Támár egyenesági leszármazottja volt. - San Martino! - kiáltott fel Maureen izgatottan. -Matilda luccai templomát is Tours-i Szent Mártonról nevezték el.

- És Finnian, az ír szent építette meg, akit Szent Patrick ihletett meg - csóválta a fejét Péter. - Emlékeztek, ki volt Patrick igazi utódja? Egy nő. Egy nagyon befolyásos asz-szony, a korai egyház egyik legnagyobb vezetője. - Tehát Szent Patrick Jézus és Mária Magdolna egyenesági leszármazottja, és egy látomása után kijelenti, hogy Knock szent hellyé lesz. Az utódja egy prófétanő. Lehetséges, hogy a korai kelta egyházat a mieink, az eretnekek alapították meg? - Lehetséges - bólintott Bérenger. - Valószínűleg mást is láttak akkor este, de az egyház nyilvánvaló okokból nem hozta nyilvánosságra. - Egy látomást azoknak, akiknek szemük van a látásra? - kérdezte Péter. - Gondolja, hogy a tizennyolcadik században eretnekek is éltek Mayo megyében? - Ezt sem zárhatjuk ki - vélte Bérenger. Folytatták útjukat a Tevére mentén, majd átkeltek a Vatikánt Rómával összekötő monumentális hídon. A holdfényben megcsillantak Bernini hatalmas szobrai. - Mindig érdekelt, hogy Mária sokszor jelent meg gyermekeknek - fordult Maureen az unokatestvéréhez. -Az ártatlanokhoz, nagyon fiatalokhoz és szegényekhez szól. És titkokat árul el nekik. - Általában igen - bólintott Péter. - Nagy bajok idején is meg szokott jelenni. Például Knockban, amikor előtte éhínség sújtotta az országot. La Salette-ben a francia forradalom után látták; Fatimában az első világháború idején. A Szűzanya ilyenkor osztotta meg titkait a gyermekekkel. Knock abban is egyedülálló, hogy egyike azoknak a jelenéseknek, ahol Mária senkivel sem teremt kapcsolatot. Valószínűleg azért, mert felnőttek is jelen vannak. - De Knock abban is különbözik a többi helytől, hogy Mária nincs egyedül. - Igaz - bólintott Péter. - A többi jelenés során milyen titkokat osztott meg a gyerekekkel? - kérdezte Maureen. - Egyáltalán, kiderült? - Néha, mint Fatima esetében, a titkokra az évek során derült fény - magyarázta Péter. - De sok titok a gyermekekkel együtt szállt sírba, mert nem voltak hajlandók beszélni róluk. - Vajon miért? Nem lehetséges, hogy Mária olyasmit mondott nekik, amit féltek elmesélni? Például... eretnekségeket? - Nem tudhatjuk - ingatta a fejét Péter. - Bevallom, erre még sosem gondoltam. Mindig csodálatos élménynek tekintettem a jelenéseket, melyekben csak az igaz hívőknek van részül olyan helyzetben, amikor a hit létfontosságú a közösség számára. A Szűzanya azért jelenik meg gyermekek előtt, mert ők ugyanolyan tiszták, mint ő.

Hármasban megvacsoráztak a Piazza della Rotondán, de Maureen fáradt volt a beszélgetéshez. Végül kimentette magát, és felment a szobájába, mert lefekvés előtt még utána akart nézni valaminek. Kinyitotta a laptopját, és az interneten rákeresett a Máriajelenésekre. Nem tudta, mit is keres igazán, de bízott benne, hogy talál valamit, ami megválaszolja a kérdéseit. Péternek igaza volt. Knock kivételével Mária nagyon szegény, írástudatlan gyermekeknek jelent meg, akiknek titkokat árult el, melyeket egyesek sosem osztottak meg a világgal. Vajon az egyház cenzúrázta ezeket a titkokat? Vagy megmásította őket? Egyes beszámolók nagyon művelt emberre vallottak, így kizárt, hogy ezek az írástudatlan gyerekek mesélték volna el őket. Az egyik ilyen gyermek a tizenöt éves pásztorlány, Mélanie Calvat volt, a svájci határ közelében, a FranciaAlpokban található La Salette-ben, ahol a tizenegy éves Maximin Giraud-val a tehéncsorda legeltetése közben megpillantottak egy könnyező nőt a kiszáradt folyómederben. A nő felállt, és megkérte őket, lépjenek közelebb, mert híreket hozott nekik. Mélanie hiányos műveltsége ellenére igen ékes beszámolót nyújtott a jelenésről. „A Szűzanya sugárzott, fényesebb volt, mint a Nap. Hosszú, aranyhímzéses fehér köpenyt, mintás fátylat, sárga ruhát és fehér gyöngyökkel kirakott cipőt viselt. Keblén egy hatalmas kereszt volt, melyet mintha több Nap sugarából fontak volna össze. Fején a rózsakorona szépsége minden képzeletet felülmúlt. A Szűzanya magas és arányos testalkatú volt, s olyan könnyűnek látszott, hogy a legkisebb szellő is elfújta volna, ő mégis tökéletesen mozdulatlanul állt. Lágy hangja elbűvölő volt, melengette a fület*

Még a huszonegyedik században sem beszélnek ilyen választékosan a tizenöt évesek, állapította meg Maureen. Ez az egész úgy hangzott, mint egy gondosan megfogalmazott sajtótájékoztató. „Aztán a Szent Szűz elmondta nekem egy új vallási rend szabályzatát. Amikor ezt mondta, ugyanolyan hangon beszélt, mint előtte." Maureen további beszámolókat keresett a jelenésről, de miután sehol sem talált az „új vallási rendre" történő utalást, arra gondolt, hogy a Vatikán „elsüllyesztette" a részleteket. Lehetséges, hogy a Szűzanya a Szent Sír Rendről beszélt? Vagy a fia és a felesége igaz tanításainak méltó helyre történő visszahelyezésére utalt? Arra is felfigyelt, hogy az egyház megpróbálta hitelte -leníteni vagy félreértelmezni a titkokról szóló beszámolókat, de a gyerekek többsége nem is volt hajlandó beszélni ezekről. Másokat pedig hallgatásra ítéltek. A leghíresebb Lucia Santos, a portugáliai Fatimában megjelent Mária három szemtanújának legidősebbike volt. Különleges, jó kedélyű gyermek volt, és rokonai szerint mindig volt benne valami varázslatos. Hatévesen, a szokásosnál jóval korábban áldozott először. Tízéves volt, amikor a kis pásztorlány két unokatestvérével, Jacintával és Franciscóval együtt, amikor hazafelé tartott, a mezőn tanúja volt a Miasszonyunk jelenésének. 1917. május 13-án, a Cova da Iria, a Béke völgye lejtőjén a Szent Szűz arra kérte a gyermekeket, hogy imádkozzák a rózsafüzért, és 6 hónapon át ugyanebben az időpontban jöjjenek el hozzá... Később Lucia a Jelenések Könyve, 12. részben megírtakkal megegyezően írta le a Szűzanyát: És láttaték nagy jel az égben: „egy asszony a ki a napba volt felöltözve, és lábai alatt volt a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona". 1917. május 13. és október 13. között összesen három angyali és hat Mária-jelenés volt. Október 13-án körülbelül hetvenezer ember jelenlétében történt a jelenés és a mindenki számára látható napcsoda. A Boldogságos Szűz a fatimai jelenések alkalmával három dolgot kért: 1. mindennapi rózsafüzér, ima és engesztelés a bűnösök megtéréséért. 2. Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete, különösképpen az engesztelő elsőszombatok tartásával. 3. A pápa ajánlja föl a püspökök kollégiumával együtt a világot Oroszország külön említésével Mária Szeplőtelen Szívének, és ezt a felajánlást mindig tudatosítsák. 1917. július 13-án a Szűzanya három titkot is közölt a látnokokkal. (Az első kettőt Lucia nővér 1941. augusztus 31-én levélben közölte a leiriai megyéspüspökkel. Az első titok a pokol látomása és azoknak a büntetéseknek a jövendölése, melyek a világra várnak, ha nem hallgat Mária intésére. A második titok Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletének kinyilatkoztatása, mely reménycsillag a világ békéje és a lelkek üdvössége számára. E két titkot Schuster milánói bíboros 1942-ben hozta nyilvánosságra egyházmegyei körlevelében Őszentsége, XII. Piusz pápa püspökké szente-lésének 50 éves jubileumára a fatimai Szűzanya első jelenésének 50. évfordulója címmel. A harmadik titkot Lucia nővér 1944. június 17-én zárt borítékban adatta át a leiriai püspöknek, aki azt később a lisszaboni nuncius által eljuttatta Rómába, XXIII. János pápának. A Szentatya 1960. május 13-án vett tudomást a levél tartalmáról Ottaviani bíboros és néhány munkatársa jelenlétében, s kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra. 1966-ban a Szentatyán kívül Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa ismerte ezt a titkot. A fatimai üzenetek kutatóinak az a véleménye, hogy a még ismeretlen titok a hitre vonatkozik. - aford.) Sajnos Lucia unokatestvérei, Jacinta és Francisco nem sokkal a fatimai események után áldozatul estek az Ibériai-félszigeten végigsöprő influenzajárványnak és meghaltak. Lucia Santos volt az egyetlen, aki túlélő gyermek, aki ismerte a Szűzanya titkát, és hosszú élete során több kolostort is megjárt, majd karmelita nővérként hallgatási fogadalmat tett. Mélységes hitéből arra lehetett következtetni, hogy önkéntesen vállalkozott a hallgatásra, ugyanakkor nem volt sok választása, mert a Vatikán megtiltotta, hogy a Szentszék jóváhagyása nélkül bárkivel is beszéljen a jelenésekről. Idősebb korára már szigorodtak a tilalmak, és Lucia már látogatókat is csak az egyház beleegyezésével fogadhatott. Még a gyóntatóját is eltiltották tőle, aki húsz évig állt mellette. Életének utolsó éveiben már csak II. János Pál pápa és Joseph Ratzinger bíboros látogatták, és rajtuk kívül senki sem engedélyezhetett hozzá vendégeket. Lucia immár teljesen elzárva, magányosan élt. Az egyház azt állította, hogy közössége megbecsült és tiszteletben álló tagja volt, azonban 2005-ben felső légúti fertőzésben halt meg, mert a cellája nedves és penészes volt, és megfáradt teste nem bírt felgyógyulni a sorozatos fertőzésekből.

A halála után Ratzinger bíboros, aki az egyházi tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció prefektusa, kiadott egy rendeletet, mely szerint Lucia kolostori celláját le kellett zárni és pecsételni, mint egy bűnügyi helyszínt. (A hitbeli doktrínákért felelős hivatal 1908-tól 1965-ig a Sacra Cong-regatio Sancti Officii, a „szent hivatal kongregációja", korábban, 1542-től a Congregatio Romanae et universalis Inquisitionis, azaz „a római és egyetemes inkvizíció kongregációja" volt. - a ford.) A jelentések szerint Luciának mindvégig voltak látomásai, melyeket folyamatosan feljegyzett, így az egyház gondoskodott róla, hogy senkivel se ossza meg őket. A pápán, az egyetemes inkvizíció kongregációjának vezetőjén és a szent jelenésekkel foglalkozó válogatott egyházi méltóságokon kívül senki sem tudhatott róluk. Több könyvben is olvasható, hogy Lucia személyes emlékiratait még életében kiadták, de ez az egyház felügyelete alatt történt. Mivel Lucia sohasem beszélhetett szabadon a fati-mai jelenésekről, lehetetlen megállapítani, hogy ezek a Vatikán által jóváhagyott életrajzok valóban az ő tapasztalatait örökítik meg. Maureen alig látta könnyeitől a képernyőt. Mélyen meghatotta a lány története. Nagy igazságtalanság történt vele, amit mindenképpen ki kellett vizsgálni, hiszen Lucia Santos, aki a történelem leghíresebb és hitelesített csodájának volt szemtanúja, kora egyik legnagyobb misztikusa és látnoka volt. Ennek ellenére az intézmény, mely állítólag nagyra becsülte, nyolcvannyolc évre bebörtönözte és hallgatásra kényszerítette. Amikor öregen és betegen feküdt, még egy száraz és meleg szobát sem voltak képesek adni neki. Maureen ordítani szeretett volna. Miért félt ennyire az egyház Lucia Santostól, hogy személyesen a pápa és jobb keze, a későbbi XVI. Benedek voltak a fogva tartói? A világ sosem fogja megtudni, mert sikeresen elnémították a látnokot, és emlékeiből már csak a hivatalos verzió maradt ránk. Az a változat, amit a börtönőrök írtak. Maureen már be akarta csukni a laptopot, amikor megragadta valami a figyelmét. A portugál iratok szerint Lucia Santos 1907. március 22-én született. Kiválasztott volt. A Szent Jelenés Testvérisége, Vatikán, napjainkban - Meséljen nekem Lucia Santosról. Kérem. Girolamo atya kellemesen meglepődött, amikor reggel telefonáltak neki, hogy Maureen Paschal sürgősen találkozni akar vele. - Látom, a knocki előadás felkeltette az érdeklődését a Szűzanya iránt. De miért éppen Lucia Santosra kíváncsi? - Mondja meg ön - felelte Maureen. - Rövid idő alatt sok házi feladatot végzett el, kedves. Nem akarok feleslegesen udvariaskodni, ezért őszinte leszek kegyedhez. Ismertem Lucia Santost. Maureen megdöbbent. Tudta, hogy Girolamo atya a jelenések szakértője, de nem számított rá, hogy kapcsolatba lépett valaha Luciával. - Emlékszik, amikor az álmáról beszélgettünk? Meg sem kellett szólalnia, már tudtam, hogy a könyv, amelyet az Úr írt, kék színben ragyogott. Akkor ön megkérdezte, hogy honnan tudom. Maureen bólintott. - Luciának is hasonló álmai voltak. -Ezek szerint... kapcsolat van közöttünk... - nézett nagyot Maureen. - Nemcsak a születésnapunk miatt. - így igaz. Lucia Santos minden idők egyik legjelentősebb látnoka volt. Nagy megtiszteltetés a nyomdokaiban járni. Maureen szemét csípték a könnyei, amikor bólintott. - De miért? - kérdezte. - Ha olyan nagy látnoknak tartották. .. akkor miért kellett elhallgattatni? És miért bántak vele olyan mostohán? - Nem volt annyira rossz a helyzete, kedves. Lucia nem olyan volt, mint ön, ő nem tudott elvonatkoztatni a látomásaitól. Kegyed valójában ritka esetnek számít. Tudta? A legtöbb nő, akinek ilyen látomásai vannak, képtelen a normális, mindennapi életre. Önkéntesen és a saját érdekükben vonultak zárdába, mert állandó

gondozásra szorultak. Alig voltak tudatában a környezetüknek, és magányra volt szükségük. Lucia is ilyen volt. Ő akart zárdába vonulni. Biztosíthatom, hogy gondját viselték. Maureennak milliónyi kérdése lett volna még, de nem akart ajtóstól rontani a házba. - A titkok... A szeretet könyvéről is szóltak? Az idős pap határozottan, de kedvesen válaszolt: -Olyan területre merészkedik, ahova nincs bejárása, és nem beszélhetek róla. Egyelőre érje be annyival, hogy Luciának is az önéhez hasonló álmai voltak az Úrról. Azt tanácsolom, imádkozzon. Sok közös vonásuk van, és Lucia sokat segített az egyháznak. Számtalan hívőt ihletett meg. Gondoljon arra a sok jóra, ami az ő öröksége, és ne a rosszat keresse. Ha élne, Lucia is ezt mondaná. Ebben biztos vagyok.

A szállodában Maureen ki akarta venni a szekrényből a laptopját. Eltűnt. A bőrtáskájának és a füzetének is nyoma veszett. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Maureen idegei hetek óta pattanásig feszültek. - Nem bírom tovább - nézett Péterre, és az ágyra huppant. - Lélegezz, Maureen - karolta át az unokatestvére. -Csak lélegezz. Tudom, hogy rettenetes, de rosszabbat is túléltünk már. - Igyekszem, Péter - bólintott a lány. - De olyan nehéz. Orvaiban nagyon megijedtem, és most ez is. Úgy érzem magam, mintha egy két lábon járó célkereszt. - Még megvan a szabad akaratod. - Ebben nem vagyok olyan biztos. - Dehogynem. Itt vagy Rómában, és a nyomokat kutatod. Meg akarod keresni A szeretet könyvét, és Isten is ezt akarja. De te döntesz. Közölhetnéd Istennel, hogy keressen magának egy másik írót, azzal visszarepülhetnél L. A.- be. Szépen kisétálhatnál ebből az egészből, amikor csak akarod. Ez a szabad akarat lényege. - Es mi az, hogy „az idő visszatér"? - csattant fel Maureen fáradtan. - Ha ez a küldetésem, akkor nem sétálhatok el kedvem szerint. Most már Péter is felemelte a hangját. Két éve folyamatosan ideges és fáradt volt, és az ő türelme sem volt véges. - Miért hajtogatod ezt? A lényeg, hogy jól végezzük a kiszabott feladatot, de Isten tervei nem mindig egyszerűek, és mi is csak emberek vagyunk. Haragos, irigy, kapzsi emberek. Jézus is megmondta. Csak a szeretet, hit és a közösség számít. Ennyi. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." Máté 22:37-40. Ebben a néhány mondatban benne van az egész Biblia lényege. Kész. Finito. Emiatt kihajítanának a Vatikánból, de háromperces bibliaórákat is tarthatnánk, mert a többi csak elhomályosítja ezt a tanítást. Neked pedig azt ajánlom, folytasd a keresést, mert ez a küldetésed, ígéretet tettél, de ettől még szabadon eldöntheted, hogy mit teszel. Maureennak most nagy szüksége volt a barátnőjére, Tammyra, akinek a vállán kisírhatta volna magát. Tammy azzal vigasztalta volna, hogy nem neki kell megmenteni a világot, és Maureen nem is érezte képesnek magát erre. Ezen az estén semmiképpen. - Néha úgy érzem, kihasználnak. - Ó, ez nagy tragédia. Isten kiválasztott egy feladatra, és ennek során a fia is beszél hozzád álmodban, te pedig úgy érzed, kihasználnak. Szó szerint csodák történnek körülötted, minden az öledbe pottyan, és azt hiszed, kihasználnak. Életeket változtathatsz és menthetsz meg, de te annyira elmerültél az önsajnálatba, hogy észre sem veszed. Már megbocsáss, Maureen, de ideje visszatérni a földre. Dolgunk van. Péter elhallgatott. Remélte, hogy Maureen nem haragszik meg rá a kemény szavakért. - Jól van - húzta ki magát a lány, és hátrasimította a haját. - Tegyük fel, hogy azért vagyunk itt, hogy beteljesítsünk egy ígéretet. Akkor... hogy is van ez? Mikor is tettük ezt az ígéretet? Isa álmomban említette. Azt mondta: ,JCövesd a számodra kijelölt ösvényt, és megleled, amit keresel. Meg kell osztanod a világgal, így telje-

sítheted az ígéreted." Vajon a mennyben tettük ezt az ígéretet? Istennek, vagy egymásnak tettük? Vagy önmagunknak? Beülünk a mennyben egy nagy tárgyalóterembe, ahol mindent megtervezünk, és kijelentjük, hogy „Oké, akkor találkozunk odalenn, de nehogy elkéss." Nem értem. - Nem tudom, Maureen. Ez hit kérdése, de ha meg akarjuk érteni, meg kellene találni A szeretet könyvét. Maureen szeme karikás volt, és nagyon törékenynek látszott. Nagy terhet cipelt, és a legtöbb ember már régen kiborult volna. - Mondd, mikor aludtad ki magad utoljára? - Attól függ, mit értesz alvás alatt - vont vállat a lány. - Aludtál mostanában több órát egyhuzamban? - Nem emlékszem - rázta meg a fejét Maureen. - Mostanában nem. -Az agyadnak szüksége van pihenésre, hogy feldolgozza az információkat. Muszáj aludnod. - Utálom az altatót, mert attól csak elkábulok, és utána nem vagyok jó semmire. Letompítják az agyam, és erre most nincs időm. - Próbáltál imádkozni? - Hogyhogy nem gondoltam erre? - mosolygott Maureen bágyadtan. - Próbáld meg. Kérd, és hátha megadatik a megköny-nyebbülés. Addig hazamegyek, és holnap azt akarom hallani, hogy aludtál egy kicsit és rendezted a soraid Istennel. Ez hogy hangzik? - Zsarolásnak, de most nincs erőm vitatkozni. Jól van, megígérem.

Maureen ígéretéhez híven letérdelt az ágya mellé, ahogyan gyerekkorában, és kérte Isa segítségét, hogy adjon neki pihenést és megnyugvást. Tudta, hogy hálátlanul viselkedett és szívből megbánta, de néha túl nehéz volt a teher. Szüksége volt egy kis alvásra. Evek óta nem mondta el a Miatyánkot, és most arra gondolt, kipróbálja a hatszirmú rózsa imáját. - Legyen meg a te akaratod - suttogta. - Komolyan gondolom. És sajnálom. Azzal bebújt az ágyba, és kisírta magát. Utána megkönnyebbült, de nagyon elfáradt. Oldalra fordult, és mély, álomtalan álomba zuhant.

Girolamo atya nyugtalanná vált Maureen távozása után. Nem számított rá, hogy a lány ilyen hamar levonja a következtetéseit. Vagy ő a legtehetségesebb látnók, akit valaha tanulmányozott, vagy kivételes isteni útmutatásban részesült. Mindkét változat érdekes volt. A nyakában hordott kulccsal kinyitotta az íróasztala fiókját. Aztán elővette a profetikus kéziratot, és belelapozott.

Canossa, 1077januárja Henrik vezeklését követően Gergelynek és Matildának újra meg kellett találnia a szerelmet. Ezt meg is kapták Istentől, mert a nagy tél miatt a pápa nem tudott visszatérni Rómába, és hat hónapig Toszkánában maradt a szerelme mellett, aki a gyermekét hordta szíve alatt. Férj és feleségként élhettek, mert az erődben Matilda megbízható emberei, a Rend tagjai tartózkodtak, akik megesküdtek, hogy hallgatnak a pápa feleségéről és gyermekéről. Ezért amikor elérkezett a szülés napja, Matildát körülvették a szerettei. Más volt, mint az első alkalommal, mert egyrészt a gyermeke is A szeretet könyve szerint, a szerelem és bizalom jegyében fogant, másrészt most Izabella volt a bába, így Matilda tudta, hogy jó kezekben lesz. Gergely a kápolnában imádkozott, és Conn is gyakran benézett hozzá.

A gyermek gyorsan, fájdalom nélkül jött a világra. Kisfiú volt. Kicsiny, de tökéletesen arányos volt, és hangos sírással adta tudtul a világnak, hogy egészséges. Matilda elsírta magát, amikor a kebléhez ölelte. Nem akart arra gondolni, hogy nyilvánosan sosem mondhatja magáénak ezt a drága gyermeket. A világ nem szerezhetett tudomást Canossai Matilda és VII. Gergely pápa fiáról. Belenézett az újszülött szemébe, és elállt a lélegzete, amikor megpillantotta a feléje sugárzó bölcsességet. Tudta, hogy már látta ezt a tekintetet, amikor az első gyereke, aki a Beatrix Magdaléna nevet kapta, megszületett és alig néhány percet töltött ezen a világon. Matildának nem voltak kétségei afelől, hogy ugyanaz a lélek tért most vissza hozzá. A szem a lélek tükre, és ez a gyermek átkelt az időn, mert ezúttal biztonságban élhetett. Az idő visszatér. A kisfiú, akit Guidonénak neveztek el, velük maradt, és Gergely távozása után Matilda még a nyár végéig maga mellett tartotta. Akkor vissza kellett térnie a lateráni palotába, hogy véghezvigye tervüket, amit közösen eszeltek ki. Indulás előtt egy nappal Matilda a San Benedetto de Po szerzeteseire, a Rend tagjaira bízta a fiát, hogy népe szent hagyományai szellemében neveljék fel. Ha ő nem tarthatta meg, akkor Istennek ajánlotta.

Tizenötödik fejezet Róma, 1077 októbere IV. Henrik hónapokig várakozott Lombardiában, hogy kifürkéssze Gergely szándékait. Neki is megvoltak a saját gondjai, mivel a hercegek, akik a pápa ellen fordultak, most őt támadták, amiért ilyen gyorsan behódolt neki. A lázadó hercegek ezután úgy döntöttek, királyuknak nem maradt semmi becsülete, és Sváb Rudolfot választották meg helyette. A német hercegek féle Rudolf, a másik fele Henrik mögött sorakozott fél, és véres háború volt kilátásban. Henriket még ez sem tartotta vissza attól, hogy Matildát és Gergelyt támadja. Canossában a pápa és szerelme az együtt töltött hónapok alatt kitervelte, hogyan védhetnék meg Matilda birtokait abban az esetben, ha Henrik érvényesíteni akarná a száli törvényeket. Az apjához hasonlóan ő is megkísérelhette Toszkána elkobzását, mivel az a német király hű-bérbirtokain belül helyezkedett el, de a púpos törvényes örökösének, Godfroi de Bouillonnak is átadhatta őket a hűségesküje fejében. Mindkét megoldás katasztrofális következményekkel járt volna Matildára és a pápára nézve. Amikor Matilda és kísérete Rómába indult, Conn úrnője mellett lovagolt. Nem tudták, milyen fogadtatásban részesülnek a rómaiak részéről, mivel a pápa hosszas távolmaradása ellenséges indulatokat váltott ki a bíborosokból és a római nemesi családokból, akik egyhangúan Matildát okolták miatta. - Egyelőre csend van - mondta a kelta. - Hála Istennek - bólintott Matilda. Egy ideig szótlanul lovagoltak. - Ennek is vége lesz, Conn. A bejelentésem után magunk mellé állíthatjuk a rómaiakat. - Biztos, hogy ezt akarod tenni? Nagy kockázatot vállalsz. Matilda nagyot nyelt. Ideges volt a másnapi bejelentése miatt, de nem akart visszakozni. - Igen, kockáztatok, de ezzel megmentem Gergelyt. Nem tehetek mást. Gergely az életemnél, sőt Toszkánánál is fontosabb nekem. Bármit kockára tennék érte. Conn bólintott. Tetszett vagy sem, ez volt az igazság.

A hermelinszegélyes vörös bársony ruhába öltözött Canossai Matilda, fején az arany liliomot mintázó koronájával, császárnőhöz illő pompával vonult be a terembe. Aztán megtette a bejelentését, amire sokáig emlékeztek még a rómaiak: Én, Matilda, Isten kegyelméből Toszkána őrgrófnője, minden vagyonomat és birtokaimat, melyek törvény szerint engem illetnek, Szent Péter földi helytartójának, VII. Gergely pápának adományozom.

Mély csend fogadta szavait. Lehetséges, hogy Toszkána őrgrófnője, Európa, sőt a világ egyik legbefolyásosabb asszonya minden vagyonát az egyháznak ajándékozta. Gazdag és stratégiai szempontból is fontos birtokai Itália egyharmadát tették ki, és most minden VII. Gergely irányítása alá került. Döbbenetes, példátlan lépés volt, de ezzel Matilda egy csapásra megvédte Toszkánát, és egyben megfosztotta Henriket annak a lehetőségétől, hogy magának követelje őket. A római családokat és a bíborosokat lenyűgözte e nagylelkűség, és Gergely is méltó volt a pápai tiarára, ha képes volt ekkora adomány megszerzésére. Matildát mindenki Róma megmentőjeként üdvözölte. - Isten áldja Matilda őrgrófnőt! Örökké éljen! Matilda Rómába költöztette a háztartását, hogy a következő három évet szeretett Gergelye mellett élhesse le, és közben segítsen az egyházi hatóságoknak átvenni a birtokait. Külön kitételben kérte, hogy a San Benedetto de Po-kolostor mindörökre pápai védelem alatt álljon, mivel ez a hely a Rend egyik központja és a fia lakhelye is volt. Ez idő alatt Matilda és a pápa elválaszthatatlanok voltak, de ezt az adományozás után senki sem tette szóvá. Elfogadták a jelenlétét, hiszen nagylelkűségével bizonyította Szent Péter iránti szeretetét. Henrik őrjöngött, amikor megtudta, hogy Matilda a Szentszéknek adományozta Toszkánát, az ő Toszkánáját, és újra a pápa lemondását követelte. Ezúttal ellenpápát nevezett ki Gergely helyére. Guibertót, a ravennai érseket, aki korábban Henrik apját szolgálta, a szakadár német püspökök választották pápának. Válaszképpen Gergely másodszor is kiátkozta Henriket, és Guiberto is hasonló sorsra jutott - ugyancsak másodszor. Henrik felkészült a háborúra. Most azonban személyes ellentétekről volt szó, ezért úgy döntött, az unokatestvére szívében is megforgatja a kést, és elfoglalja hőn szeretett Luccáját. Meg is tette, és viszályt szított az őrgrófnő és a pápa ellen, továbbá elűzte Anselmo püspököt, s elkobozta a Rend birtokait. A Libro Rosso szerencsére megmenekült, ahogy a Mester és a Rend öregjei is, akik Conn fegyveres kíséretében San Benedetto de Póba költöztek. Lucca azonban elszakadt Toszkánától, és követelte a függetlenségét. Matildát elkeserítette a veszteség, de nem maradt ideje szomorkodni, mert Henrik folytatta a Toszkána és a pápaság elleni aljas támadásait. Matilda okkal aggódott. A birtokai átruházásával megvédte magát Henriktől, de csak addig, míg a mindenkori pápa is lojális marad hozzá, és szabad kezet ad neki a kormányzásban. Ha Henrik ellenpápája kerül Gergely helyére, akkor elveszíti mindazt, amiért a családja nemzedékek óta küzdött. És most az északolasz hercegek is Henrik és az ellenpápája mellé álltak. 1081. tavaszi napéjegyenlősége nyugtalanító híreket hozott Matildának. IV. Henrik átkelt az Alpokon, és seregeivel az Appenninek felé igyekezett. Toszkánát akarta. Matilda és Gergely az Isola Tiberina tornyában töltötték az éjszakát, és halkan mérlegelték a lehetőségeiket. Matildának nem maradt más választása, haladéktalanul vissza kellett mennie Toszkánába, hogy megvédje a földjeit. Szomorú időszak volt, mert a német király nagy erőkkel vonult fel ellenük. - Nem tudom, mikor találkozunk, galambom - mondta Gergely, és megcsókolta az asszonyt. Aztán hosszú ujjaival megsimogatta az arcát, s szórakozottan játszott a vörös hajtincsekkel. Mintha minden részletet emlékezetébe akart volna vésni. - A háború elkerülhetetlen. Isten Toszkánába küld téged, nekem pedig Rómában kell maradnom. Engedelmeskedünk az akaratának, de nem mondhatnám, hogy szívesen teszem. - Egy nap mi is megértjük, miért rendelte így, Gergely. Talán így akarja próbára tenni szerelmünket, ahogyan Sába és Salamon esetében is, akiknek a kötelességeik miatt el kellett válniuk. Szívben és lélekben azonban örökre együtt maradunk. Amit Isten egybekötött... - Azt ember nem választhatja szét - fejezte be a mondatot Gergely, és szenvedélyesen magához ölelte szerelmét.

Toszkánában Matilda különleges ajándékot készíttetett Gergelynek. Canossába hozatta a fiát, aki okos, élénk ötéves gyermekké serdült; sötét fürtjei és szürke szeme ugyanolyan volt, mint az apjáé. Matilda az ölébe ültette, és úgy ültek modellt egy képhez, melyet egy San Bene-dettó-i tehetséges festő készített. Háborús, veszélyes idők

jártak, ezért a szerzetes gyermek- és madonnaként festette meg őket. Matilda azúrkék selyemruhában volt, s fejére hagyományos fátylat borított, mely alól kilátszott az arany liliomos koronája, amivel jelezte, hogy a Nagy Charlemagne leszármazottja. A koronát öt ékkő díszítette, pontosan úgy, mint a Libro Rosso borítóját. A kép tetején a canossai vár volt látható, s az anya és gyermeke feje felett egy tökéletes galamb repkedett. Az avatatlan szemlélő egy királyi madonnát és gyermekét láthatta a képen, ám VII. Gergely pápa boldogan mosolygott a felesége és fia portréja láttán.

Róma, napjainkban - Guidone - mondta ki Maureen Matilda fiának a nevét. Bérenger már vette is elő a cháteau-ba küldött családfát, mely egy 1077-ben, Mantuában született Guidone nevű gyermekkel kezdődött. - Most már értem - mondta. - Amikor megkaptam ezt az iratot, végeztem egy kis kutatást. Michelangelo sehogy sem illett bele a képbe, de találtam néhány írást, miszerint Toszkánai Matilda leszármazottjának vallotta magát. Sokan gúnyolódtak is rajta, mivel a történelmi feljegyzések szerint Matildának csak egy lánya született Beatrix, aki születésekor meghalt. Michelangelo nem részletezte a dolgot. - Szóval tudta - mondta Maureen. - Tudott Matildáról és Gergelyről, sőt Guidonéról is, mert tőlük származtatja magát. Bérenger bólintott. - A művészet megmenti a világot? Ez egészen új megvilágításba helyezi a mester műveit. Maureen oldalba bökte Pétert. - Mint a Szent Péterszékesegyházban az a gyönyörű ifjú Pietà. Nem is az anyát ábrázolja a fiával. - Sok kérdés merül fel ezek után. - Meglep? - nevetett fel Maureen. Azonban későbbre kellett halasztaniuk Michelangelo műveinek elemzését, mert megérkeztek a római rendőrök, hogy felvegyék a jegyzőkönyvet a Maureen szobájában történt lopásról. Noha közönséges betörésként kezelték az ügyet, Bérenger és Peter biztosak voltak benne, hogy a tolvaj kifejezetten Maureen naplófeljegyzéseire volt kíváncsi. Maureen nem tudta, mit gondoljon, de nagyon feldúlta a naplója elvesztése, mert minden álmát abban jegyezte fel. Remélte, hogy ezen az éjjelen legalább nem fog álmodni.

Fáradtan elnyújt az ágyában, és amint elaludt, az első képek rádöbbentették, hogy sokkal több hasonlóság van közte és Lucia Santos között, mint gondolta. Álmában megjelent János evangélista és egy fiatal férfi, kezében egy jókora könyvvel, melynek borítóján aranyozott szélű vörös betűket, valamint X alakban elhelyezett öt csillogó követ látott. Próbálta elolvasni a könyv címét, ám akkor a két férfi középre nézett. Maureen még sosem látott ilyen gyönyörű nőt. Kecses, elegáns és bájos volt. Ruhája akár a folyékony ezüst, és ragyogó csillagokból font korona ékesítette fejét; ruházatába fehér liliomokat és vörös rózsákat szőttek. Éterien, angyalian lebegett a másik két alak felett. A fiatalabb férfihez hasonlóan ő is úgy tartotta kezét, mint aki prédikál. Méltóságteljesen állt középen. Maureen megkövülten nézett rá, amikor a nő egyenesen a szemébe nézett, és megszólalt: - Nem az vagyok, akinek hiszel. Utána elmosolyodott; arca felderült, mint a hold és a csillagok, és először Maureenra, majd a fiatal férfira, aztán az idősebbre nézett. Feléjük nyújtotta a kezét. Amikor a férfiak közelebb léptek hozzá, a fény felerősödött és ők fokozatosan beleolvadtak a ragyogásba.

Rómában még éjszaka közepe volt, és a Panteon fényei is régen kialudtak. Maureen szobája koromsötét volt. A knocki álma. A jelenésekről szóló álma. A gyönyörű nő, aki mondott valamit...

Felkapcsolta az éjjeli lámpát, és felült, majd megdörgölte a szemét, hogy felébredjen. Ösztönösen a naplója után nyúlt, de eszébe jutott, hogy ellopták. Kikelt az ágyából, s kivett a minibárból egy üveg San Pelegrino ásványvizet, majd az íróasztalhoz ült. „Nem az vagyok, akinek hiszel" - írta a szállodai jegyzettömbre. De akkor ki? Maureen kinyitotta a Piazza della Rotondára néző ablakot, és megpillantotta az obeliszket, amit költséget és fáradtságot nem kímélve Egyiptomból hoztak Rómába. Eredetileg Izisz templomába szánták, akit az egyiptomiak az istenek anyjaként tiszteltek. A rómaiak és az egyiptomiak egyaránt a mennyek királynőjeként is emlegették. A mennyek királynője... Izisz, Szűz Mária, a közel-keleti kultúra számos istennője, például a sumér Innana, a mezopotámiai Istár, a héber Aherah, sőt az eretnek franciáknál Mária Magdolna. Ha létezik mennyek királynője, akkor királynak is kell lennie. Vajon házasok? És egyenlők? Maureen visszagondolt az álmára. Fontos lehetett az alakok megjelenésének sorrendje. Az első az idősebb férfi volt. Az Atya. Aztán a fiatalabb férfi. A Fiú. Es az éteri nőalak, aki oly könnyű, hogy még álomban sem érinti a földet a lába. A Szentlélek. Maureen tudta, hogy az írországi falusiaknak a legszentebb látomásban volt részük, de nem a Szűzanyát, a férjét és János evangélistát, hanem a Szentháromságot látták. Es ebben a háromságban a Szentlélek volt a legfontosabb. Érdekes, hogy nőnemű volt.

Türelmetlenül várta a reggelt, hogy felhívhassa Pétert. Szerencsére az unokatestvére korán kelt, és érdeklődve hallgatta a beszámolóját. - Péter, a Szentlélek nőnemű? Péter elmagyarázta neki, hogy egyes népeknél valóban nőnemű a Szentlélek, de ezt eretnekségnek, máskor egyszerűen ostobaságnak tartották. - A görög nyelvben legtöbbször a pneuma szót használják rá, ami semleges nemű. A Szentlélek természetesen náluk is hímnemű, de más nyelveken, például a héberben és arámiban más a neme. - És a galamb? - kérdezte Maureen. - A művészek gyakran galamb képében ábrázolják a Szentlelket. A galamb nem nőnemű? -Azért galamb, mert a Szentlélek ebben az alakban jelenik meg János megkeresztelkedésekor a Jordánnál. De igazad van, nőnemű is lehet. A gnosztikusok szerint a Szentlélek nőnemű volt, és Szófiaként is megjelent. Szófia jelképezi az isteni női bölcsességet. O is egyfajta istennő, és néha galambként ábrázolják. - Mint az Énekek Énekében? Én galambom? En tökéletesem? Nincs kapcsolat köztük? Nem lehetséges, hogy az Énekek Éneke valójában Isten és a társa - jobb híján nevezzük feleségének - egyesüléséről szól? Péternek zúgott a feje; végtére is még csak reggel fél nyolc volt. - Arra gondoltam, hogy Mária Magdolna Jézus felesége, legjobb barátja, társa és választott utóda is volt. Ő hozta Európába a kereszténységet, és a gyerekeivel együtt mindent kockára tett érte. - De... - Mária Magdolna talán nemcsak emberi, de isteni értelemben is Jézus felesége. Jézus Isten, ő pedig a másik fele. Úgy a földön, mint a mennyben is. - Az isteni női oldala? - Igen, de nem hagyományos pogány istennőként, hanem Isten egyenlő, női arcaként. A női részeként, mely kiegészíti a férfit. Ebben az esetben a Szentlélek alakjában. Maureen az ablakhoz ment, és kinyitotta, hogy beengedje a késő tavaszi levegőt. Közben az ízisz-obeliszkre nézett. A jobbján, pár száz méterre egy piazza és egy Mária Magdolnának szentelt templom állt. Balra egy Szűzanyának emelt templom magasodott, amit a bölcsesség istennőjének temploma fölé építettek. - Notre Dame - mondta.

- Mi van vele? - Péter azonnal a párizsi gótikus székesegyházra gondolt. - Nem a templom, hanem a Miasszonyunk. Két éve folyton azt kutatjuk, hogy a Notre Dame-nak szentelt templomok valójában Mária Magdolna tiszteletére épültek. Péter bólintott. Bebizonyosodott, hogy a Notre Dame és a „fekete madonnás" templomok összefüggésben állnak Mária Magdolnával. - Mi van akkor, ha Magdolna, vagy a Szűz, ízisz, Minerva vagy Szófia egy és ugyanaz, és azt sugallják, hogy Istennek van egy női oldala is? Vagy Istennek felesége volt, és ezek a templomok csupán az egyensúly kedvéért épültek? Notre Dame, a Miasszonyunk. Minden formában. - Az idő visszatért? Péter nem fejezhette be a gondolatát, mert kopogott Lara, a recepciós, és átadott Maureennak egy borítékot, ami fútárral érkezett a szállodába. Azonnal felhozta, mert azt hitte, köze lehet a lány eltűnt táskájához és számítógépéhez. Maureen azonnal felismerte a levélpapírt és a furcsa monogramot. A szöveg nagyon egyszerű volt: Mózes I. könyve 1,26 Mózes I. könyve 3,22 Amor vincit omnia Destino - Nézd a második sort. Három-huszonkettő. Péter is észrevette, mert Maureen azzal kezdte reggel a beszélgetést, hogy hasonlóságot vélt felfedezni Lucia Santosszal. - A születési időd. Maureen bólintott. - Ismered a verset? - Szó szerint nem, de az első rész a teremtésről, a harmadik pedig a paradicsomból való kiűzetésről szól. Mindig van nálam egy kisméretű Biblia. Máris megnézem. - Kezdd az elsővel. Egy-huszonhat. Péter gyorsan megtalálta. - „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, csúszó-mászó mindenféle állatokon." - Gyorsan továbblapozott, és folytatta. - Ez a rész arról szól, amikor Ádámnak és Évának távoznia kell a Paradicsomból. „És monda az Úr Isten: ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasz-szon az élet fajáról is, hogy egyék, s örökké éljen." -Nem tudom, ki az a Destino, de szívesen megköszönném neki, hogy elvégezte a házi feladatomat - kacagott fel Maureen. - Lemaradtam valamiről? - Mindkét rész többes számban beszél Istenről. „Teremtsünk embert a mi képünkre", „olyanná lett, mint mi közülünk egy". Meg akartam keresni ezeket a részeket, ahol Isten többes számban beszél magáról, de ez az ismeretlen megelőzött. - Mutasd azt a papírt - kérte Péter, akit kezdett nyugtalanítani ez az egybeesés, és a fegyveres alakot sejtette a háttérben. - Mindig ott áll az Amor vincit omnia felirat - mondta Maureen. Ezt még én is tudom. A szeretet minden legyőz. Matilda is sokszor idézi az emlékirataiban. Ez nem egy Vergilius-idézet? Lehetséges, hogy Jézus egy régi római költőtől idézett? - Elképesztő. Ha Jézus klasszikus műveltséggel is rendelkezett, akkor ismerhette Vergilius írásait, aki mindössze egy nemzedékkel élt korábban, mint ő. Továbbá többen is hivatkoznak rá, hogy Eklqgák című művében megjövendöli Jézus eljövetelét, és „A szeretet mindent legyőz". A negyedik eklogában a születést is említi, tehát elképzelhető, hogy egy újabb messianisztikus jövendölés kapcsolódik a nevéhez. Vagy ,y4 szeretet minden legyőz" mondás annyira egyetemes, hogy szinte minden nemzedéknél visszatérő motívum. - „Az idő visszatér" egy újabb jelentése - bólintott Maureen, és megnézte a lap alján álló aláírást. Destino. - Pete, mit jelent a destino olaszul és spanyolul? - Destino? Sors vagy rendeltetés, esetleg rendeltetési hely.

Maureennak eszébe jutott az Isáról szóló álma, ám akkor megcsörrent a telefon. Girolamo di Pazzi atya sürgősen találkozni akart Maureennal.

Vatikán, napjainkban - Tudja, mi ez? Maureen a Girolamo atya asztalán heverő megsárgult kéziratra nézett, és megrázta a fejét. Hivatalosan nem tudta, mi az, így nem is hazudott. - Nézze meg közelebbről - recsegte Girolamo. - Ezt, itt - nyújtotta oda az egyik lapot, és Maureen óvatosan kézbe vette. - Fogja meg. Kíváncsi vagyok a véleményére. Maureen összerezzent a papír érintésétől. Erő volt ezekben a lapokban. Igazi erő. Kíváncsian lepillantott a versekre. - Franciául van. Sajnálom, de alig beszélem ezt a nyelvet. - Nem baj. Ne az eszével, hanem a szívével fordítsa le. Próbálja meg. Maureen elolvasta az első sort. Le temps revient. - Az idő visszatér - mondta lágyan. - Tudja, mit jelent - bólintott Girolamo atya. Maureen biztos volt benne, hogy a Libro Rosso egy darabját, vagy annak egy nagyon régi fordítását fogja a kezében, de nem mondhatta el, mert akkor azt is be kellett volna vallania, hogy náluk van Matilda kézirata, és ebben a stádiumban még nem akart beszélni róla. Péter csupa jót mesélt Girolamóról, ám Maureen senkiben sem bízott a Vatikán falain belül. Ráadásul most az atya ragaszkodott hozzá, hogy kettesben beszélgessenek. - Vers? - kérdezte Maureen. Az idős férfi leplezte növekvő ingerültségét. - Prófécia. Négysorosokban íródott. Olvasna még belőle? Maureennak most már remegett a keze. Igen, akarta kiáltani. Pontosan tudta, mit jelentenek a sorok, és ki írta őket. - Choisi... - olvasta a középkori, vagy kora reneszánsz idején írt francia szavakat. - Valamilyen kiválasztottról van szó... Sokat ír a szeretetről is, de nem tudom lefordítani. Sajnálom. Girolamo atya megveregette a lány kezét. - Ne siessen, gyermekem. Csak nyugodtan. Nem akarom terhelni. Elővett egy másik lapot is, ami láthatóan a kézirat első oldala volt. - Erről mi a véleménye? Ezen az oldalon VIII. Orbán pápának szóló ajánlás állt. A következő sor olvastán elkerekedett a szeme. Les Prophéties de Nostmdamus. - Nostradamus? - kérdezte. - Igen, igen. Ezeket mind a híres franciának tulajdonítják. Maureen nem mondhatta el az atyának, hogy tudomása szerint ezek a versek nem a tizenhatodik századi provence-i orvos művei. - De mint kegyed is tudja - folytatta Girolamo -, ezek a próféciák nem a híres francia írásai. Mondja, ön szerint mit jelenthet a Prophéties de Nostra Damus? - Szándékosan elválasztotta a nevet. Istenem, mindvégig itt volt, az orrunk előtt. Nostra Damus próféciái. - A Miasszonyunk... próféciái.

A Szent Péter téren Maureen gyorsan felhívta Tammyt. - Tartozunk Nostradamusnak egy bocsánatkéréssel -mondta, amikor a barátnője felvette a telefont. Nostradamus mégsem plagizált, hanem megőrizte a próféciákat. Vigyázott rájuk, de nem állhatott elő azzal, hogy íme, ezek Jézus lányának a jóslatai. Olyan korban élt, amikor az inkvizíció súlyosan megtorolta volna az ehhez hasonló kijelentéseket, ezért a saját neve alatt adta közre őket. Egyébként a családja szándékosan vette fel ezt a nevet, amikor egy bizonyos keresztényi Rend tagjává váltak. A Rendet nagy kezdőbetűvel értettem.

Amikor meglátta Pétert, Maureen letette a telefont, ám előtte megígérte a barátnőjének, hogy később visszahívja és elmondja a részleteket.

Girolamo atya nagyon elégedett volt a beszélgetéssel. Tudta, hogy Maureen nem mondott el mindent, de azt is látta, hogy őszintén reagált, amikor megérintette a kéziratot. Eldöntötte, hogy türelmesen kivár, mert biztos volt benne, hogy a lány hamarosan többre is kíváncsi lesz. Salerno, 1085 VII. Gergely haldoklott. Élete utolsó évei próbára tették a hitét. Ha módjában állt volna Matilda közelében lenni, bármilyen nagy terhet elviselt volna, de nyolc éve nem látták egymást. Furcsa, hogy azon a római éjszakán mindketten tudták, hogy akkor látják egymást utoljára. Amikor Matilda elküldte neki a Toszkánában készült portrét, ő is tisztában volt vele, hogy nem találkoznak többé, legalábbis nem akkor és ott. Matilda nagy harcos, ugyanakkor kiváló látnók is volt. Azt is tudta, hogy az elválásuk csupán fizikai lesz, mert a szívük és lelkük örökké hű lesz egymáshoz. Matilda újra meg újra bebizonyította hűségét a pápához. Amikor IV. Henrik bevonult Rómába, Matilda minden nélkülözhetetlen emberét elküldte Gergely védelmére. Amikor elfogytak az emberei, eladta mindenét, és egész Európából zsoldosakat bérelt fel. A tizenhatodik születésnapjára kapott gyűrű kivételével az összes ékszerét beolvasztatta, s a kolostorokból és templomokból is összeszedett mindent, amivel támogatást vásárolhatott a pápa ügyének. Az utóbbi két évben Toszkánai Matilda az összes vagyonát arra áldozta, hogy a szeretett férfinak segítsen. Megszakadt a szíve, amikor látta, hogy minden hiába volt. IV. Henriknek hosszas, véres harcok után végül sikerült letaszítani VII. Gergelyt Szent Péter trónjáról, és helyére a saját emberét ültette. Rómában úrrá lett a káosz. Gergelyt a partmenti Salerno városába száműzték, ahol a családjának tekintélyes birtoka volt. Itt megpróbált segítse get kérni a normannoktól, de Henrik seregei elözönlötték Itáliát. Véget ért Gergely pápasága, és ezzel együtt az élete is. A száműzetésben nem írhatott szerelmének, és Rómát és az egyházát sem menthette meg a zsarnoktól, aki nem átallotta királynak nevezni magát. Nem akart többé élni, és a betegség úrrá lett testén. Magához hívatta egyik megbízható emberét, és írt még egy utolsó levelet, majd imádkozott, hogy elérje célját a háború sújtotta Itálián keresztül. Rábízta az egyik kincsét is, egy aranygyűrűt, melynek karneolpecsétjébe Szent Péter képmását vésték. Utána megeskette az emberét, hogy mindenáron eljuttatja a küldeményt a címzetthez. Az 1085. május 25-én elhunyt VII. Gergely életének utolsó ajándéka volt, hogy a küldönc becsületes és ügyes volt. Egy írnok megörökítette utolsó szavait: „Szerettem az igazságot, és gyűlöltem a gonoszságot. Ezért száműzetésben halok meg."

Canossa, 1085 júniusa Conn vitte meg Matildának Gergely halálhírét, bár az asz-szonyt nem érte meglepetésként. Már abban a percben tudta, amikor bekövetkezett. - Az ember megérzi, amikor elveszíti a lelke másik felét - mondta halkan. - Hetek óta siratom. Már jóval azelőtt, hogy megkaptam a hírt. Conn bólintott. Sajnálta, hogy egyik csatából a másikba kellett mennie, és nem lehetett az úrnője mellett, hogy megvigasztalja. - Tilda, ma egy küldönc csomagot hozott Salernóból.

Matilda nagyot nyelt. Erre nem számított. Háború idején szinte lehetetlen volt, hogy a levelek és a küldemények eljussanak a címzetthez. Átvette a csomagot Conn-tól, és óvatosan kibontotta. Közben hálaimát mondott, amiért megkapta szerelme utolsó ajándékát. A csomagban a Matildát és Guidonét ábrázoló portré, valamint egy levél állt. Én szerelemem, én tökéletesem, én édes galambom! Hogy hiányzol, mennyire fáj érted a lelkem ezekben az embert próbáló időkben. Isten súlyos terheket rótt ránk, de egyik sem oly nehéz, mint az, hogy nem mondhatom el neked, mennyire hálás vagyok azért, amiért tettél és adtál, és mindent feláldoztál értem. A népeddel együtt hatalmas árat fizettél érte. Minden nap sokszor imádkozom, hogy vigyázzon rád az Úr, és hozzon neked békességet a hited. Meg vannak számlálva a napjaim - mire megkapod e levelet, valószínűleg már a mennyei atyánknál és anyánknál leszek — de vissza akartam juttatni ezt a portrét. Ez az egyetlen, amit megtartottam a száműzetésem alatt. A te erőt és Guidone ígéretet sugárzó arcotok tartotta bennem a lelket. Ez emlékeztetett a szépségedre, megszentelt szerelmünkre, ebből merítettem erőt. Ez a portré életem egyetlen kincse, és nem akarom, hogy a halálom után elvesszen. Ezért visszaküldöm neked, mert te tudod, hogy ennyi év alatt ez jelentett mindent a számomra. Utolsó szavaimmal azt üzenem neked, szerelmem, hogy ne gyászolj, hanem ünnepelj, mert mostantól minden nap ott leszek melletted, és se földi, se égi hatalom nem akadályozhat meg benne. És együtt harcolok veled az igazságért. Semper. Mindig. Conn, aki addig Matilda mellett állt, most kiment a helyiségből; hagyta, hogy zavartalanul megsirassa férjét. Még soha életében nem hallott olyan szívettépő zokogást, mint akkor. Mondom nektek, hogy van két parancsolat, melyet minden férfinak és nőnek be kell tartania: Szeresd Istent, mennyei Teremtődet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat, tudván, hogy minden ember a felebarátod, és bennük Istent szereted. Elfelejtjük, hogy miközben Istent keressük, csak egymás arcára kellene néznünk, mert abban meglátjuk Ót. Ha az emberiség betartaná e két parancsolatot, nem lenne többé háború, sem igazságtalanság és szenvedés. Ezek a szeretet törvényei, melyek nem követelnek önfeláldozást. Mily egyszerű Isten akaratai Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. A Szeretet Könyve, Libro

Tizenhatodik fejezet

Mantua, 1091 Orra annyira megtelt a vér fémes szagával, hogy kis híján öklendezni kezdett. Henrik seregei megtizedelték Toszkána lakosságát, s minden képzeletet felülmúló bosszúszomjjal loptak, raboltak, erőszakoskodtak. Matilda gyermekkori otthonát teljesen lerombolták. Az utcákon patakokban folyt a vér; az ellenség gyűlölete jeléül egész családokat, a nagyszülőktől a csecsemőkig felkoncolt. Henrik Mantuát, Matilda legértékesebb és legerősebb fellegvárát tartogatta utolsónak az áldozatok sorában, amiért nem akartak felesküdni a királyra. Ha volt is szemernyi kételye efelől, akkor a következő órákban az is szertefoszlott. Conn-nal és egy maroknyi elszánt katonával a nyomában túlélők után kutatott. A város szélén, egy nagy ház előtt álltak, melyhez kiváló minőségű termőföld is tartozott. Matilda szíve a torkában dobogott. Egy távoli

unokatestvére, Margarethe lakott ott. Ismerte ezt a házat, de megszaporodott kötelezettségei miatt nem állt módjában ápolni vele a kapcsolatot. Most már bánta, hogy nem tért be gyakrabban hozzájuk egy-két szóra. Beatrix többször is említette neki, hogy Margarethe és a férje hűséges támogatója a családjuknak. A házhoz közeledve csodálkozott, hogy Henrik katonái nem gyújtották fel, ahogy a többi épületet. Az ajtót betörték, s láthatók voltak a kegyetlen fosztogatás nyomai, de ennél nagyobb kár nem keletkezett benne. Matilda nem értette, miért kímélték meg ezt az otthont, és imádkozott, hogy találjanak túlélőket odabenn. Conn ragaszkodott hozzá, hogy körülnézzen, mielőtt az úrnője is átlépné a küszöböt. A keltát megkeményítette a sok harc, de a látványtól kettégörnyedt és öklendezni kezdett. Henrik katonái meztelenre vetkőztették és kikötözték a két női holtestet, akár az állatokat, majd elvágták a torkukat. A tíztizenegy éves kislány és anyja combjain vöröslő horzsolások és véraláfutások a katonák embertelenségéről árulkodtak. Conn megfordult, hogy megállítsa Mariidat, de elkésett vele. Az asszony ott állt mellette, és elszörnyedve, zokogva nézte a borzalmat. Megfigyelte, hogy mindkét áldozatnak vörös haja van. - Imádkozz velem, Conn. Imádkozzunk nővéreinkért, és kérjük az Urat, hogy együtt legyen a lelkük a mennyben, és sose ismerjék a fájdalmat. Conn bólintott, ám az egyik sötét sarokból egy másik hang válaszolt: - Én imádkozom veled. Matilda megrezzent, s Conn ösztönösen a kardjáért nyúlt, de egyelőre vártak. Az árnyékból előlépett egy férfi. Görnyedt és összetört volt. A birtok hajdan erős és büszke urának egyik szemét kimetszették a németek.

A férfit, Ugo de Manfredit hordágyon visszavitték Canossába; a felesége és lánya holttestét vászonba tekerték, és szekérre tették, hogy tisztességgel eltemessék őket. Matilda saját kezűleg ápolta Ugót, aki elmesélte a rémálmot, amit Henrik katonáinak kezétől kellett elszenvedniük. A katonák körülvették a házat és berúgták az ajtót. Látta, hogy jönnek, de nem maradt ideje biztonságba helyezni a családját. A nők bebújtak ugyan egy matrac alá, de végül megtalálták őket, mert pár nappal korábban az egyik német katona látta őket a mezőn, és emlékezett rájuk, ugyanis a parancsnokuk külön jutalmat tűzött ki a vörös hajú nőkre. Ugo emlékeztette Mariidat, hogy a felesége a nemes Bouillon családból származott, és az apja még akkor szegődött Bonifác szolgálatába, amikor Margarethe még kicsi volt. Matilda elkeseredve hallgatta Ugo borzalmas beszámolóját. Először Ugót fogták el, és felszólították, hogy nyilatkozzon: a toszkán szajha vagy Henrik oldalán áll. Ugo ízig-vérig toszkán volt, és nem állt szándékában hamisan esküdni, különösen Matilda ellen nem, aki békét és bőséget hozott az életükbe. Matilda mellett tette le a voksát, holott jól tudta, hogy az életével fizet érte. Am a katonák nem ölték meg. Kegyetlenül megverték, de életben hagyták. Azok után, amit látnia kellett, azt kívánta, bárcsak meghalt volna. Ugo többször is elhallgatott, annyira felzaklatta az emlékezés. Amikor a katonák megtalálták a feleségét és lányát, letépték róluk a ruhákat és megkötözték őket, majd megjelent a parancsnok, aki szemügyre vette őket. Láthatóan fontos ember volt, és a nőktől is követelte, hogy esküdjenek hűséget a királynak. Ugo felesége azonban hűséges maradt Matildához, esze ágában sem volt ellene fordulni. Ugo könnyes szemmel mesélte, hogy a kislánya is bátran kiállt szeretett őrgrófnőjük mellett. A dölyfös parancsnok akkor kedvét töltötte rajtuk, majd a tizenöt katonájának is megparancsolta, hogy kövessék a példáját. Néhányan tiltakoztak, de a parancsnokuk halállal fenyegette őket, ha nem engedelmeskednek. Ugónak végig kellett néznie, ahogy egymás után meg-becstelenítik imádott feleségét és lányát. Isten megkönyörült rajtuk, mert mindkét nő halott volt, mire elvágták a torkukat. Ugo biztos volt benne, hogy a lánya belehalt az erőszakot követő verésbe, mert a vezér később magával akarta vinni, hogy elszórakozzon még vele, ám amikor közelebbről is megnézte, kijelentette, hogy nem veheti semmi hasznát. Utána megparancsolta, hogy akasszák fel őket, mint a disznókat a vágóhídon, majd odavetette a helyettesének, hogy „bélyegezze" meg Ugót oly módon, hogy az egész világ lássa, mi történik azokkal, aki megtagadják Henriket, és hűségesek maradnak Matildához. Mielőtt a tőr lesújtott a szemére, Ugo látta a parancsnokot, aki odalépett eléje. Gúnyosan arcul köpte, és azt mondta: - Csak azért hagytalak életben, hogy átadj egy üzenetet a szajha unokatestvéremnek. Mondd meg annak

a céda toszkánainak, hogy elpusztítom az összes városát, és minden asszonnyal így fogok elbánni, míg térden állva nem könyörög kegyelemért. Ez az egyeden oka, hogy nem vágattam ki a nyelvedet, te áruló kutya. Miután megbecstelenítette és megölte a Manfredi család asszonyait, LV. Henrik jelt adott, hogy vágják ki Ugo szemét. Utána kimasírozott a házból, és elindult, hogy megnézze, milyen egyéb kincsek várnak még rá Mantuában. A következő célpontját, a San Benedetto de Pót személyesen akarta kifosztani és lerombolni. Ez volt Matilda szentélye, a „déli Orvai", Bonifác családjának emlékműve. Édes volt a bosszú. Több mint ezer évvel Urunk születése előtt volt Franciaországban egy körtefa, melybe belefaragták egy kisdedét ringató asszony alakját. A környék pogány népének druida papjai látomásban részesültek, melyben megjósolták nekik, hogy egy fiatal szűz világra hoz egy Istent, aki fényt és igazságot hoz a világnak. Később Chartres néven várost alapítottak ezen a helyen. A faragványnak varázserőt tulajdonítottak, mert egy szent dombon helyezkedett el, mely alatt egy wouivre, azaz erős és tisztító energiaörvény húzódott. Az emberek úgy tartották, hogy ez a wouivre a bolygó életerőit egyesíti magában, és később sokan zarándokoltak oda egész Európából, hogy saját ereikben is érezzék az áramlatot. Volt még azon a helyen egy szent kút is, melynek vize a föld mélyéből tört fel, amit a Föld Asszonyának, mindenki Szent Anyjának tulajdonítottak. A helybéliek szerint ő volt Belusama, de sok más néven is hódoltak neki. O volt Isten, azaz Belén felesége és társa. Belén az eget és a levegőt, míg felesége a földet és a tengert uralta, és ketten tökéletes egységet alkottak. Az idők során ezt a környéket előbb Belusamának, majd La Belusának, végül a francia nyelvnek köszönhetően egyszerűen La Beauce-nek nevezték el. Vajon a körtefába faragott asszony Belusamát, Isten feleségét ábrázolta, aki új életet hozott létre egy emberi gyermek alakjában ? Nem, ennél többről volt szó. Belusama Isten női arca volt. CH A R T R E S É S L A B E A U C E S Z E N T F Ö L D J É N E K L E G E N D Á J A , LI B R O Rosso

Canossa, 1091

A Libro Rosso biztonságban volt Canossában, akárcsak a Mester, aki előtte a San Benedetto de Póban tartózkodott, ahol elvállalta egy időre Matilda fiának oktatását, amikor hírül vette, hogy Henrik Mantuába tart. A Rendnek maradt annyi ideje, hogy biztonságba helyezzék legértékesebb kincseiket, melyeket nem olvasztottak be vagy adtak el VII. Gergely pápa védelmében. Matilda fia több szerzetessel együtt a firenzei dombok között talált menedéket, ahol évtizedekkel korábban egy Giovanni Gual-berto nevű szerzetes egy új rendet alapított. A Vallamb-rosa rendbe a legszigorúbb szabályok szerint élő bencések léphettek be, akiket még a clunyi apát is Isten legszentebb testvéreinek nevezett el. IV. Henrik ezek után nem merészelte bántani őket, és a vallambrosai kolostort semleges területté nyilvánították, s biztonságos hely volt Matilda fivéreinek, akik itt találtak menedéket. A Rend ezen tagjai később a bencés vallambrosaiakkal egy titkos filozófiát hoztak létre. A vallamrosaiak voltak azok, akik átvették a Santa Trinit-i birtokokat, ahol Matilda kamaszéveit töltötte, és megismerkedett a Rend tanításaival. Négyszáz évvel később ez a hely volt a reneszánsz bölcsője. Ezen a reggelen Matilda elkészített egy iratot, melyben a kolostor az ő halála után is folyamatos támogatásban részesülhet Rómából. Alapos jogi ismeretekre volt szükség a megszerkesztéséhez, és a végére el is fáradt, de nem engedhette meg magának a pihenést, amikor a birtokait és népét ekkora veszély fenyegette. IV. Henrik ígéretéhez híven kifosztotta és lerombolta San Benedetto de Pót és egész Mantuát, így már csak Canossa maradt Matildáéknak.

Elindult a kápolnába, hogy megkeresse Connt. A man-tuai mészárlások óta a kelta sok időt töltött ott. Matilda látta, hogy az ajtó nyitva van, és odabenn Conn és a Mester a nyitott Libro Rosso előtt térdel. Megvárta, míg befejezik csendes elmélkedésüket, és csak akkor lépett be hozzájuk. A Mester kissé fáradtnak és megviseltnek látszott, de szinte semmit sem öregedett. - Gyere be, drága gyermekem, gyere be - mondta Matildának. Az asszony belépett, és letérdelt Jézus és Mária Magdolna életnagyságú szobra előtt, majd felállt, és arcon csókolta a Mestert. Conn úgy nézett rá, mintha csínyen kapták volna. - Vajon mit művel itt a számomra legkedvesebb férfi? -mosolygott Matilda. Sejtette, hogy mesterkednek valamiben. A Mester az elvörösödő Connra pillantott, majd elnézést kért, és magukra hagyta őket. Akkor a kelta húsz év titokzatoskodás után végre beszélni kezdett az életéről és a Toszkánába vezető hosszú útjáról. A nyugat-írországi Connacht tartományban született, ahol a Conchobar Padraic McMahon nevet kapta a ke resztségben, és apja akaratának engedelmeskedve belépett egy kolostorba, ahol a nyelveket és a vallást tanulmányozta. Örömmel tette, és minden vágya az volt, hogy később letegye a szerzetesi fogadalmat. Ám életének tizenötödik nyarán, amikor egy északi kolostorba ment tintáért és pergamenért, a normannok lerohanták a környéket, és mindenkit megöltek a falujában, valamint a kolostorában, amit a földdel tettek egyenlővé. A szerzeteseket, akiket Conn testvéreiként szeretett, lemészárolták. Most már minden értelemben árva volt. A következő napokat azzal töltötte, hogy eltemette a szerzeteseket és a családját, majd elhagyta Írországot. Egyetlen napig sem akart olyan helyen maradni, ahol mindennapos az erőszak. Egy odalátogató francia szerzetes, Bérengar de Tours sokat mesélt neki a galliai Chartres-ról, ahol egy bizonyos Szeretet könyvét tanulmányozzák, amit maga az Úr írt, és a keresztre feszítést követően Mária Magdolna hozott az országba. A szeretet könyvének követői igazi keresztények voltak, akik katároknak nevezték magukat, de titokban kellett tartaniuk tanításaikat. Az ifjú Conn délre utazott, és eladta a nála lévő értékes tintát és pergameneket, melyeknek árából felszállt egy Galliába tartó hajóra. Megkereste Chartres-t, ahol tíz évig tanult, és éles eszű fiatalember lévén a neoplatoniz mus, a görög nyelv és az európai történelem kiváló tudorává képezte ki magát. A chartres-i iskolában azzal kezdte a napot, hogy bejárta a tizenegy körű labirintust. Egy nap a közepére érve olyan látomásban részesült, ami megváltoztatta az egész életét. Mihály arkangyallal, a sötétséget legyőző fény hírnökével kezdődött. Aztán Conn megpillantott egy kilenc-tíz éves rézvörös hajú kislányt, akiből kivételes energia áradt. Láthatatlan erők ostromolták, de Mihály megsuhogtatta lángoló kardját, hogy elűzze a gyermek feje fölé gyülekező sötét fellegeket, majd elmondta Connak, hogy a jövőben az lesz a küldetése, hogy élete végéig, minden eszközzel megvédje ezt a kislányt. - A fivére és védelmezője leszel, és hozzám hasonlóan a fény angyalaként harcolsz majd a sötétséggel. Ne hi - bázz, mert ez a jó és a gonosz harca, és neked minden erőddel el kell űznöd a gonoszt. - Ez a gyermek Toszkánában vár rád. Eredj oda, ahol és keresd meg Firenzében a lotaringiai herceget. Ott megtalálod a módját, hogy megvédd. A látomást követően azonnal útra kelt, és jóllehet egész életében csendre és nyugalomra vágyott, engedelmeskedett az angyalnak. ígéretet tett az Úrnak, amit be akart tartani. Ehhez azonban előbb jó harcossá kellett kiképeznie magát, így beállt zsoldosnak, és miután száz csatát is megnyert, készen állt arra, hogy megkeresse Matildát. Leszerződött Godfrey-hoz, és közben észrevétlenül figyelte a kis grófkisasszonyt, mígnem egy nap Godfrey megbízta, hogy legyen a lánya fegyvermestere. Conn könnyes szemmel mesélte úrnőjének, hogy szívben és lélekben is igaz bátyjaként óvta, és Isten nem is bízhatta volna meg ennél szentebb és megtisztelőbb feladattal. Utána elmondta, hogy még nem teljesítette be teljesen a sorsát, ezért vissza kell térnie Chartres-ba, és a Mestert is magával kell vinnie. Az a küldetésük, hogy biztonságos helyre szállítsák a Libro Rossót, nehogy Henrik rátehesse a kezét.

A luccai hagyományokhoz híven készítettek egy szekeret, hogy pontosan ugyanúgy szállítsák el a Volto Santót, mint régen. Matilda adott két fehér ökröt, hogy azokat fogják be a szekér elé. Óvatosnak kellett lenniük, hogy biztonságban eljuttassák a frigyszekrényt és értékes tartalmát az új otthonába. Elővigyázatosságból egy művésszel készíttettek egy másolatot Veronika kendőjéről, így ha a németek megállították volna a szekeret, a szerzetesek elmagyarázták volna nekik a kegytárgy történetét. Conn is szerzetesnek öltözött, és a hitelesség kedvéért a fejét is leborotválta. - Ó, Istenem, te tényleg elhagysz engem - sírta el magát Matilda, amikor meglátta. Conn megölelte, és még egyszer, elénekelte neki az egyik kedvenc kelta dalát. - Csak ideiglenesen hagylak el. Le temps revient, kishúgom. Tudod, hogy lélekben egy család vagyunk, ezért sosem válunk el igazán. Ha Isten is úgy akarja, még találkozunk. - Hatalmas tenyerébe vette úrnője arcát. - Jó kezekben leszel, mert Arduino a legjobb parancsnok az egész országban. O segít neked visszaszerezni a földjeidet Henriktől. És Ugo is vigyáz rád. Ugo Manfredi, Matilda meggyilkolt unokatestvérének félvak férje a lábadozása során sok időt töltött Connal. Bár élete nagy részét földműveléssel töltötte, okos és erős ember volt, és harc közben nem ismert félelmet. Rajongott úrnőjéért, aki betegsége idején saját kezével kenegette sebeit és ápolta. Búcsúzáskor Matilda a keltának adta Szent Modesta szobrát, amit gyermekkora óta mindenhova magával vitt. - Modesta - telt meg könnyekkel a kelta szeme. -Mindketten hazamegyünk. Matilda megfogta a kezét, és együtt mondták el a rendjük híres versét: Szerettelek ezelőtt, Szeretlek ma, És ismét szeretni foglak. Az idő visszatér. Az utolsó szavaknál elcsuklott a hangjuk.

Tizenhetedik fejezet

Vatikán, napjainkban Maureen most határozott céllal lépett be a Szent Péter-székesegyházba: le akarta róni tiszteletét Toszkánai Matilda előtt. Matilda önéletrajzának végére érve megtudta, hogy miután Conn és a Mester Chartres-ba indult, az őrgrófnő mintha elvesztette volna életkedvét. Gergely halott volt, lelki tanácsadója és legjobb barátja Franciaországba ment. Anselmo is meghalt, Izabella pedig a luccai rendet vezette. Matilda folytatta a harcot Henrik ellen, és mindent elkövetett, hogy biztosítsa Szent Péter trónját a világi befolyással szemben. Tette ezt, mert megígérte Istennek, önmagának és népének. Az önéletrajzban szerepelt még néhány oldal, melyek felkeltették Péter érdeklődését. Az egyik egy „Levél Pat-riciótól, aki elhagyja Orvalt és Chartres-ba megy". Nem indokolta meg távozását imádott Orvaljából, de mivel akkoriban Matildának nehézségei támadtak a lotaringiai területeivel, melyen nem voltak megbízható szövetségesek háború idején. Péter lelkesen beleásta magát Matilda későbbi élettörténetébe, mert Maureen tudni akarta, sikerült-e felülkerekednie rV. Henriken. Sok évig tartott, de végül Matilda győztesen került ki a Toszkánáért folytatott háborúból. Henrik felesége és fia is a toszkánai őrgrófnőnél keresett menedéket a zsarnok Henrik elől, aki oly kegyeüenül bántalmazta őket, hogy az ügy jogi útra terelődött. A történelmi iratok tanúsága szerint Adelaide királyné, egykor orosz hercegnő menedékért könyörgött Matildánál, és részletesen beszámolt neki Henrik ferde szexuális szokásairól, többek között a rendszeres orgiákról és fekete misékről.

Maureent megrendítette Matilda története, aki igazi feminista volt, több száz évvel azelőtt, hogy egyáltalán létezett volna ez a kifejezés. O volt az első nő, aki házasság előtti szerződést követelt; hajlékot adott a házastársi erőszak áldozatainak még akkor is, ha az elkövető maga a király volt. Lassan és fokozatosan, mesteri sakkjátékoshoz méltó módon újraépítette Toszkánát. Végül visszaszerezte politikai hatalmát és vagyonát, és akkor támadásba lendült Henrik itáliai erődítményei ellen. 1092 őszén felöltötte legendás rézpáncélzatát, és Henrik seregei ellen vezette katonáit, akik már túlságosan régóta tartották megszállva Canossa környékét. Ugo Manfredival és Arduino della Paludával az oldalán a következő három évben Matilda egyik győzelmet a másik után aratta, és végül kiűzte a németeket, majd hosszú élete végéig békében uralkodott szeretett Canossájában. Amint visszanyerte politikai hatalmát, segítette az új pápát is, aki Gergelyhez hasonlóan függetlenítette a pápaság intézményét a világi vezetéstől, és ádázul védelmezte Róma függetlenségét. Matilda egész életében szoros kapcsolatot ápolt II. Paszkál pápával. Paszkál... Maureennak rögtön feltűnt a neveik közötti hasonlóság. Ebben a történetben minden kapcsolatban állt valamivel. Maureen lassan a márványsírhoz lépett. A fenséges női alak kezében a pápai tiarát és Szent Péter kulcsait tartotta kezében, mert a szerelmével együtt itt élt és uralkodott. Olyanok voltak, mint Salamon és Sába. Az idő visszatér. Bernini, a nagy barokk mester, aki Michelangelótól, Matilda leszármazottjától örökölte a terveket, tudta ezt, mert erőteljes és elegáns alkotást hozott létre azoknak, akiknek szemük van a látásra. A művészet megmenti a világot. Maureen megsimogatta a hűvös márványt, és szemügyre vette a síremlék elejét díszítő jeleneteket, melyek azelőtt semmit sem jelentettek a számára. Most látta a canossai eseményeket, amikor Henrik térden állva könyörög a pápának megbocsátásért. VII. Gergely a trónján ül, mellette Matilda, ahogy életében is. Maureent nagyon meghatotta Matilda története, aki egész életét a férfiak és nők közti egyenlőségre, jótékonyságra, a szegények megsegítésére tette fel. Sok szempontból ő volt az első modern nő. Megtartotta az ígéreteit, és mindvégig kiállt Gergely reformjaiért. Arra is volt gondja, hogy szentté avattassa Anselmo püspököt. Eletét Toszkána virágzásának szentelte, és Itália-szerte számtalan hidat és kolostort építtetett, melyeket gyönyörű festményekkel, mozaikokkal, szobrokkal ékesített, így hivatalosan is ő volt az első művészeti mecénás Toszkánában. Ragaszkodott hozzá, hogy a művészek aláírják műveiket, hogy az utókor is emlékezzen rájuk. Szeretett Luccája a Serchi felett átívelő csodás, félkörívekből megszerkesztett hidat kapta tőle ajándékba. Ponté Magdalénának, azaz Magdolna hídjának nevezte el. Kivételes asszony volt. Élete utolsó órájában Adám, az első ember könyörgött Mihály arkangyalnak, hogy látogassa meg a halálos ágyánál. Mikáel, az angyal, ,^Aki olyan, mint Isten" megjelent Ádámnál és felajánlotta neki, hogy teljesíti utolsó kívánságát. Adám azt kérte, hogy kapjon egy magot a Tudás Fájáról, a Szent Asera Anya jelképéről, hogy mielőtt távozik erről a világról, birtokába juthasson az élet titkainak. Mihály állta a szavát, és Ádám szájába helyezte a magot, ám akkor ő utolsó lélegzetével véletlenül lenyelte, és a Tudás Fájának magja ahelyett, hogy megmentette volna az életét, a halálát okozta. Ember nem viselhetett el ekkora tudást. Ádámot eltemették, és a következő tavasszal egy facsemete nőtt ki a magból, majd erős fává serdült. Évszázadokig virágzott, amikor egy tudatlan ember, aki nem hitt az erejében, nekiesett a fejszéjével és kivágta. A szent fából hidat építettek, ami átívelt a Jeruzsálembe vezető vízen. Amikor Makeda, Sába királynője meglátogatta Salamont, az utolsó napon átkelt a hídon. Állítólag a különleges fa azt kiáltotta neki, hogy egykor a Tudás Fája volt, de egy tudatlan ember kivágta. Sába királynője a földre borult, és hálaimát mondott ezért az isteni ajándékért, majd sírni kezdett szomorúságában. Amint a könnycseppek a fára hullottak, Sába újabb látomást kapott Istentől. Látta az új rendet, egy új szövetséget és a messiást, aki Dávid és Salamon leszármazottjaként születik, hogy megváltsa a világot. A tragédiát is látta. A fény messiását megölték, és ugyanarra a fára feszítették fel, amelyen Sába térdelt.

Később Salamonnak is elmesélte a látomását, aki megijedt tőle. Meg akarta menteni leszármazottjait a próféciától, ezért lebontatta a hidat, és áfát elásatta Jeruzsálem határain kívül. A bölcs Salamon remélte, hogy ha visszaadja a fát a földnek, ismét kivirágzik a Tudás Fája, de ha nem, akkor is megmenti az utóda életét. A fa tizennégy nemzedéknyi ideig a föld alatt maradt. Poncius Pilátus idején, amikor egy zászlóaljnyi római katona tömegsírt ásott a kivégzett zsidó lázadóknak, véletlenül megtalálták az eltemetett fát és Jeruzsálembe vitték, ahol keresztfát ácsoltak belőle. Azt a keresztfát, melyen az Úr sorsa is bevégeztetett a Golgotán. Az ember nem kerülheti el a sorsát. Azt is mondják, hogy a Szent Sír pontosan Sába és Salamon találkozási helyén állt. Úgy tűnik, vannak helyek a földön, melyeknek megvan a saját sorsuk. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. Az I G A Z K E R E S Z T L E G E N D Á J A , E L S Ő R É S Z LI B R O Rosso

Róma, napjainkban Bérenger és Maureen kéz a kézben visszasétált a szállodába. Ragyogtak a Panteon fényei, csobogtak a kutak; az árusok játékokat és olcsó ajándéktárgyakat kínáltak a turistáknak. A késő tavaszi estén annyian nyüzsögtek a téren, mint a párizsi Trocaderón vagy a New York-i Times Square-en. A szálloda halljában az éjszakai portás megismerte Maureent, és intett neki. - Hagytak egy csomagot önnek. Egy pillanat. Hátrament, és egy barna papírba csomagolt, cipődoboz méretű csomaggal tért vissza. Bérenger azonnal gyanakodni kezdett. - Nem látta, ki hozta a csomagot? - A helyi futárszolgálattól hozták. Alá is írtam az átvételi vényt. Maureen megköszönte és elvette a csomagot. Remélte, hogy legalább a naplóit visszakapta, mert ahhoz túl kicsi volt, hogy a laptopja is benne legyen. Míg a liftre vártak, látták, hogy a csomag bal felső sarkába egy szót írtak: DESTINO. - Az ördögbe, ki ez az alak? - mordult fel Bérenger ingerülten. Elege volt a sok rejtélyből, és féltette Maureent. - Tudja, hol vagyunk, mit csinálunk. Mintha ismerne bennünket. És rólam is tudhat valamit. És... - És azt is tudja, miket álmodok. Ez hogyan lehetséges? A szobában letették a dobozt az ágyra, majd leültek és kinyitották. Maureen váratlanul felkiáltott, mert a papír elvágta a középső ujját, ami vérezni kezdett. Nagyon fájt, ahogyan a papír vágta sebek szoktak. Kiment, hogy lemossa a vért, és egy törülközőt tekert az ujjára, míg elállt a vérzés, aztán visszatért Bérenger-hez. A férfi megpuszilta az ujját és megnézte a sebét, de szerencsére nem volt túl mély. A csomagot Maureennak címezték, de két kisebb doboz volt benne; az egyik Maureennak, a másik Bérengernak. - Előbb te - adta át a lány a kis dobozt a férfinak. Akkora volt, mint egy kisebb ékszerdoboz, és amikor kinyitotta, egy ritka és értékes, ovális medalion alakú ezüst ereklyetartót talált benne, melynek tetejét le lehetett csúsztatni róla. Alatta egy piros viaszpecsét volt, amilyennel a vallásos ereklyéket szokták védeni és hitelesíteni, de ez a pecsét olyan régi és sérült volt, hogy már nem is volt látható teljes egészében az eredeti ábra. Azonban még ki lehetett venni öt, körben elhelyezkedő apró csillagot.

A medál Maureen hüvelykujjának körménél is kisebb volt, de nagyon jó állapotban maradt meg. Egy miniatűr keresztre feszítési jelenetet ábrázolt. A keresztfa lábánál a hosszú hajú Mária Magdolna térdelt, és haldokló szerelme lábába kapaszkodott. Mellettük egy oszlopos templom állt egy dombon. Az épület görögnek tűnt, s a női bölcsesség és erő jelképeként emelt athéni Akropoliszra hasonlított. - Ez a templom Szófia jelképe - mondta Bérenger. -Az isteni női tudásé. A vérvonalból származó művészek gyakran megjelenítették a Magdolnát ábrázoló festményeiken, így mutatva, hogy ő volt a tudás és titkok őrzője. A szófia-templomokat egyébként a kerek tetejükről lehet felismerni, melyek a női vonalakat jelképezik. Maureen megnézte a képet, és bólintott. A Magdolnaműtárgyak utáni kutatásai során számos olasz festményt látott a keresztre feszítésről, és több helyen is szerepelt a klasszikus görög templom. Bérenger megfordította a medált, hogy megtekintse magát az ereklyét. Olyan apró volt, hogy szabad szemmel alig lehetett látni az aranyvirág közepében gyantába ágyazott faforgácsot. Az ereklye alatt egy ezüstpapíron a V. Croise felirat állt. Vraie Croise. - Az igazi kereszt - mondták ki hangosan. Egy héttel korábban Bérenger Sinclair erős kétellyel fogadott volna egy hasonló küldeményt, ám az adott körülmények között, ráadásul Maureen jelenlétében eszébe sem jutott, hogy kételkedjen. Az apró szálka is hitelesnek tűnt; egy csaló biztosan nagyobb fadarabbal próbálkozott volna. Maureen összerezzent, és feljajdult. - Mi az? Az ereklyetartó a kezében volt, és amikor megrezzent, az ágyra ejtette. Bérenger odahajolt, hogy felvegye. - Érzed? - kérdezte Maureen. - Forró - kerekedett el a férfi szeme. Maureen bólintott. Kezében az ereklyetartó lassan felforrósodott, mígnem kénytelen volt eldobni. Amikor lehűlt, a férfi visszatette a dobozába. - Bérenger... nézd. A sebem... meggyógyult. Kinyújtotta a tenyerét. Előtte a sérült kezében volt az ereklyetartó, és most nyoma sem maradt a sebnek. A férfi kézbe vette a csomaghoz mellékelt, ismerős monogrammal ellátott kártyát, és hangosan felolvasta a tartalmát: Ez egy másik Költő Hercegé volt, a létező legnagyobbé. Neked kell viselned a köpenyét, ezért tedd méltósággal, és Isten megjutalmaz érte, ahogyan a prófécia is megígérte. Amor vincit omnia. Destino Maureen még sosem látta Bérenger-t ilyen állapotban. A férfi arca elsápadt, és teljesen magába zuhant. - Mi a baj? - fogta meg a kezét. - Mit jelent ez az üzenet? A férfi lágy csókot nyomott Maureen kezére. - Azt jelenti... azt, hogy van valami, amit el kell mondanom neked. De nem most. Most nézzük meg, mit tartogat még számunkra ez a rejtélyes Pandora-szelence. Maureen nem örült neki, de egyelőre tiszteletben tartotta a férfi kérését, és kivette a neki címzett, valamivel nagyobb, indigószínű szaténnal bélelt ékszerdobozkát. A lila és mélykék selyembélésen egy régi rézmedál pihent. Bérenger azonnal tudta, mi az.

- A chartres-i katedrális labirintusa. A medál hátoldalára egy modernebb kori francia szöveget véstek: Marié a choisi la meilleure part, etpersonne ne la lui enlévera. Bérenger, aki folyékonyan beszélte a nyelvet, gyorsan lefordította a szöveget, noha mindketten tudták, mi az. „Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle." - Lukács 10, 42 - felelte Maureen egyszerűen. Mindenki ismerte ezt a részt, aki tanulmányozta valaha a Magdolnára vonatkozó írásokat. Amikor Márta panaszkodik, mert neki kell elvégeznie minden házimunkát, míg Mária egész nap Jézus lábánál ül, és a tanításait hallgatja. Ekkor hangzik el ez a kissé titokzatos mondat Mária védelmében. -Szerinted mit jelent? - kérdezte Maureen. - Mert tudjuk, hogy nem a szentírásra akar utalni. - Nem bizony. A másik oldalán a chartres-i labirintus látható, és franciául van, tehát összefüggnek. Olvasd el a kártyát. Maureen elővette a kártyát, és döbbenten olvasta: )yA szeretet könyve a chartres-i katedrálisban van. Ez a te sorsod és rendeltetésed június 21 -én. 10-es ablak. *

A következő sorok még ennél is furcsábbak voltak: íme, A szeretet könyve. Kövesd a számodra kijelölt ösvényt, és megleled, amit keresel. Meg kell osztanod a világgal, így teljesítheted az ígéreted. A tanításunk túl soká rejtőzködött a sötétben. Amor vincit omnia. Destino Szó szerint ezt mondta Jézus is az álmában, amikor A szeretet könyvéről beszélt. Ki ez a Destino? Neki is vannak isteni látomásai, vagy nem több egy piti tolvajnál, aki miután ellopta a laptopot és naplókat, most a saját álmaival rémisztgeti Maureent? Az Úr végső áldozathozatalát követően Arimateai József az áldott Nikodémusszal és Lukáccsal együtt összeszedett minden olyan tárgyat, melyek a sorsához kapcsolódtak. A keresztfát, a szögeket, a töviskoszorút és Poncius Pilátus feliratát Nikodémushoz vitték, ahol a Szent Sír Rendje egy föld alatti kamrában őrizte őket. A feltámadás után a szent halotti leplet, mely az Úr testét fedte, a Rend szintén a rejtekhelyre vitte. A kamrát olyan hatalmas kövekkel zárták le, hogy több embernek az erejére lett volna szükség, hogy elmozdíthassák őket. Nagy körültekintéssel őrizték ezeket a szent ereklyéket, mert az átlagember számára túlságosan nagy erővel bírtak. A legszentebbek az Igaz Kereszt gerendái voltak, mert a fájában benne volt az egész népünk történelme. Ott volt Aherah lelke, ez jelképezte az Úr eljövetelét, aki eljött erre a világra, hogy megtanítson bennünket a szeretetre. A Rend legbensőbb tagjain és eredeti követőin kívül senki sem láthatta az ereklyéket, akik évente egyszer, az Úr áldozathozatalának évfordulóján, vagyis Nagypénteken nézték meg. Máskor gondosan elzárták őket az avatatlanok elől. Amikor az áldott Szent Lukács Itáliába érkezett, készített egy részletes térképet a Szent Sír Rend calabriai testvérei számára, melyen megjelölte az ereklyék pontos helyét. Mivel Jeruzsálemben zavargások törtek ki, Lukács félt, hogy veszélybe kerülnek az ereklyék, vagy ha a Rend életben maradt tagjainak el kell hagyniuk a hazájukat, a következő nemzedékek elfelejtik a létezésüket. Akkoriban történt, hogy az Úr 70. évében a gonosz Titusz lerombolta a jeruzsálemi templomot, így akarván megszabadulni a zsidóktól és a keresztényektől, és amikor az emberek elmenekültek, vagy harc közben az életüket vesztették, sorsukra hagyták az ereklyéket.

Két és fél évszázaddal később a Rend hálából a védelemért Konsztantinusz császár anyjának ajándékozta Szent Lukács térképét. Szent Heléna megbízott egy csoport nemest, harcost és megtért keresztényt, hogy utazzanak a Szentföldre, és keressék meg népünk kincsét. Lukács térképének segítségével Heléna csapata megtalálta a kincseket rejtő barlangot, melynek bejáratára egy nagy X-et festettek. A passió ereklyéin túl ott volt még a bölcső, melyben az Urat és később a lányát is ringatták. Az ereklyéket Rómába szállították, és az őrzésért cserébe az Igaz Kereszt néhány forgácsát a Szent Sír Rendjének calabriai, római és luccai vezetőinek adományozták. A keresztet sok apró darabra osztották, így hálálva meg az igaz tanítás őrzőinek hűségét. Ezekben a fadarabkákban megtalálható Aherah bölcsessége, Adám lélegzete, Sába könnyei és az Úr vére. A hitetlenek rosszallóan csóválják a fejüket ennek hallatán, mégis, akinek a kereszt legkisebb szilánkja is a birtokába kerül, szent élményben részesül, ami örök életében elkíséri. Gyógyító erővel rendelkezik, és csakis az arra érdemes személy kezébe kerülhet. Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. Az igaz kereszt legendája, Első rész

Tizennyolcadik fejezet

Vatikán, napjainkban Maggie Cusack benyitott Péter irodájába, és szólt, hogy egy futár csomagot hozott Healy atyának, és azt mondta, sürgős. Az asszony az íróasztalra tette a sima barna papírba csomagolt dobozt, majd fejcsóválva távozott. A bal felső sarkon, a feladó helyén mindössze egy szó állt: DESTINO. Péter kinyitotta a csomagját, mit sem sejtve, hogy a Tevére másik partján Maureen és Bérenger is ugyanezt teszi. Az ő dobozában egy madonnát és gyermekét ábrázoló, nagyon fekete fából faragott szobrocska volt. Ez a rusztikusabb madonna trónuson ült, fején koronával, és meglehetősen impozáns jelenség volt. A kisded öntudatosan áldásra emelte kezét. A szobrocska alján a „Notre Dame de Montserrat" felirat állt, míg a talapzat aljára a latin nyelvű „Nigra sum sed formosa" szavakat vésték be. A szer ete t kö n yv e „Fekete vagyok, de szép", ezt jelentette az Énekek Énekéből származó idézet. Kinyitotta a mellékelt kártyát, hogy lássa, mi vár még rá. Egyetlen sor volt csupán: MIÉRT LETTÉL JEZSUITA? Egy pillanatig eltűnődött a kérdésen. Az ismeretlen feladó nem arra volt kíváncsi, hogy miért lett pap, hanem konkrétan a jezsuitákra kérdezett rá. A madonna is különleges volt. A montserrati madonna volt, melynek eredetije Barcelonától északra, a hegyekben található misztikus kolostorban állt. Péter járt már ott, és társaihoz hasonlóan a drótkötélpályán ment fel a meredek hegyen. A Jézus Társasága, más néven a jezsuiták szent helynek tekintették ezt a kolostort. Több okból is szent volt, de elsősorban azért, mert a rend alapítója, Loyolai Ignác pontosan ott, a Fekete Madonna jelenlétében talált rá a hitére.

Róma, napjainkban Estére elcsendesedett a Piazza della Rotonda. Az árusok már egy jó órája összepakolták holmijukat, a turisták is visszaszállingóztak a szállodáikba. Néha egy-egy fiatal pár átsétált a téren, de ettől eltekintve csak a kút csobogását lehetett hallani. Ide ült ki Maureen és Bérenger a holdfénybe, háttal az obeliszknek.

- Mit tanultunk abból, hogy Magdolna vezetésével végigjártuk ezt a mágikus utat? - kérdezte a férfi. - Sok mindent tanított nekünk, de számomra mégis az egyensúlyról és harmóniáról szóló leckék a legmaradandóbbak. És hiszem, hogy Jézus is ezt akarta megmutatni nekünk. Maureen biccentett, de nem akart közbeszólni. - Gondolj bele. Kaptunk egy próféciát Sára-Támártól, két tökéletes próféta tökéletes gyermekétől. Te jól ismered ezt a jóslatot, mert meghatározta az életed. Olyan nőkről szól, akik különböző korokban születnek a világra, és fontos spirituális feladatokat hajtanak végre, hogy biztosítsák a tanítások fennmaradását. A Kiválasztottak történetében az idő is visszatér. De ha ezeknek a nőknek az egyensúlyt kell visszaállítaniuk, akkor léteznie kell egy férfinak is, hiszen nélküle nem teljes a jóslat. - Igen - mosolygott Bérenger. A Költő herceg jóslatáról van szó, akinek eljövetelét szintén a kis Sára-Támárunk jövendölte meg. - Elmondanád? A férfi bólintott. Maureent kirázta a hideg a szavak hallatán. Az Ember Fia megválasztja Mikor érkezik el a Költő Herceg eljövetelének ideje. O, ki a föld és víz lelke, A tengeri kecske és Az áldott vérvonal szülötte. O, ki a Mars hatása alatt áll, Es Vénuszt magasztalja, Erőszak helyett a szépséget dicsőíti... Megihleti az emberek szívét és lelkét, Hogy megvilágítsa a szolgálat útját. Ez az ő öröksége. Ez, és egy nagyon nagy szerelem megismerése. Az utolsó szavaknál Maureenra nézett, majd egyszerre mondták ki a jóslat záró sorát: - Hallják hát, akiknek fülük van a hallásra. Egy ideig csendben üldögéltek. - Hogyhogy a tengeri kecske szülötte? - kérdezte Maureen. - A bak - magyarázta Bérenger. - Ez a csillagjegy a föld és a víz jelképe. - A sellők egy férfiváltozata? Egyike Asera jelképeinek, ami később a vérvonalat is mutatta? - Úgy van. És a prófécia kiemeli, hogy a föld- és vízjegyek, például a halak dominálnak a születésekor. Látod, a Költő hercegnek is meg kell felelnie néhány kritériumnak. - Te vagy az? - suttogta Maureen. - Igen. - Feltételezem, hogy a Kiválasztotthoz hasonlóan neked is van néhány ősöd, akik a történelem során teljesítették a jóslatot. Destino üzenetében az áll, hogy az Igaz Kereszted egykor a legnagyobb Költő herceg birtokában volt. - Igen, csak még nem tudom biztosan, kiről van szó. Gondolom, Anjou Renére, Nápoly és Jeruzsálem királyára, Provence grófjára utalt. A történelemkönyvekben Jó René királyként tartják nyilván, aki amolyan mesebeli herceg volt. Jeanne d'Arcot is felkarolta és támogatta. A lánya, Anjou Margit szintén Kiválasztott, és a történelem egyik igen befolyásos asszonya volt. Margit Anglia királynéja lett, és a Lancaster-ház tagjaként akarata ellenére a Rózsák háborújának kellős közepén találta magát. - Ez komoly? Ugyanabban a korban két nő, Jeanne és Margit is Kiválasztott volt? Szegény René király nem unatkozhatott. - Nem nagyon - nevetett Bérenger. - Azt is megfigyeltem, hogy a férfiakat, akik beteljesítették a Költő hercegre vonatkozó jóslatot, nagyon konok nők vették körül, akik gyökerestül megváltoztatták az életüket és gondolkodásukat.

- Tehát a Kiválasztott és a Költő herceg egyazon időben él? - Úgy tűnik, de különböző kapcsolat áll fenn közöttük. Olykor apa és lánya, máskor testvérek, olykor távolabbi rokonok, de mester és tanítványa is voltak. Természetesen a leghíresebbek szerelmesek is voltak, de ez sem kötelező érvényű. Azt hiszem, Isten így akarja megmutatni, milyen sok arca van a szeretetnek. - A lényeg, hogy teljesüljön a jóslat. - Igen, és a tizenötödik században elég sok dolguk volt. Ez a történelem egyik legmozgalmasabb időszaka. Az ezernégyszázas években Isten semmit sem bízott a véledenre. - Akkoriban ki volt a Költő herceg? - Lorenzo de Medici, a reneszánsz keresztapja. - O is közénk tartozott? Komolyan? Nem hittem volna. - Annak kellett lennie, ha Michelangelóhoz és Sandro Botticellihez hasonló művészeket ihletett meg. Bevallom, a család francia ágáról valamivel többet tudok. Remélem, ez a Destino felvilágosít bennünket, mert azt hiszem, a nyári napforduló idején találkozunk vele... vagy valaki mással. Korábban Péterrel is beszéltek erről, és megállapodtak, hogy együtt utaznak le Chartres-ba, ahol Roland-nal és Tammyval is találkoznak. Úgy vélték, együtt nagyobb biztonságban lesznek. Bérenger megfigyelte, hogy Destino őt utánozza, mivel két évvel azelőtt ő is pontosan abban az időpontban találkozott Maureennal egy párizsi templomban. Bárki is volt az a Destino, sokat tudott róluk, ami egyrészt érdekes, másrészt nagyon zavaró volt. - Erről miért nem meséltél korábban? - kérdezte Maureen. - Mert ki akartam várni a megfelelő alkalmat, de Destino megelőzött. Örülök, hogy megtette, és most megkönnyebbültem, hogy te is tudod. Jó érzés, hogy nem kell többé rejtőzködnöm. Maureen nagyot nyelt, és a szeme megtelt könnyekkel. A férfi megfogta a kezét, és gyengéden megsimogatta. - És kedves Kiválasztottam... azt akartam, hogy tudd, megértem, ki vagy és mi mindenen mentél keresztül, hiszen nekem is megvan a magam próféciája. - Mióta tudsz a Költő hercegről? - Amióta élek. Egyfajta aranygyermek voltam, a nagyapám legbecsesebb „trófeája". Ezért is töltöttem annyi időt Franciaországban, míg a testvéreim Skóciában maradtak. Az öreg Alistair a halála napjáig figyelte, mire viszem, és teljesítem-e a jóslatot. - Nagyon büszke lehetett rád. - Nem tudom - vont vállat a férfi. - Amíg élt, semmit sem értem el, sőt a mai napig nem tudom, mit kell tennem. Amikor megtaláltalak... azt hiszem, az volt az első alkalom, hogy úgy éreztem, megtettem, ami meg van írva... Maureen, tudom, hogy most azt hiszed, belehajszoltalak ebbe az egészbe, de remélem, most már megérted, miért tettem. Az élet más területein nagyon óvatos és kiszámítható vagyok, de veled képtelen vagyok így viselkedni. Ha belenézek a szemedbe, azt látom, akire egész életemben vártam. Nem csak ebben az életemben, hanem a többiben is. Több száz, sőt ezer éve. Szemernyi kétségem sincs efelől. Maureen most már hangosan sírt. - Annyira sajnálom, Berry - hüppögte. - Olyan sok mindenen kellett keresztülmenned miattam, de türelmes voltál. És... mintha hosszú álomból ébrednék. - Ébresztő, Csipkerózsika - simogatta meg a férfi Maureen arcát. - Galambom. Szótlanul megcsókolták egymást és hagyták, hogy eggyé olvadjon a lelkük. Már egyek voltak, és ehhez keresve sem találhattak volna alkalmasabb helyszínt.

Másnap reggel Péter korán kelt, hogy jobban haladjon a kutatással. Sejtette, hova vezet mindez, bár az okát még nem tudta. El akart látogatni Szent Ignác templomába, ami történetesen pár száz méterre volt Maureen szállodájától. Olyan érzése támadt, hogy ott választ talál a kérdéseire. Egész éjjel Montserratról, valamint a Fekete Madonnáról olvasott. A szemináriumban sokat tanult róluk, de az elmúlt évek eseményeinek tükrében mindent más fényben látott. Chartres-hoz hasonlóan Montserrat is jóval a kereszténység előtt híres kegyhely volt, melynek kivételes természeti erőket tulajdonítottak. A korai kereszténység idején Máriának szentelték a helyet, az ott található

kolostort is róla nevezték el. A helyi legendákban számos csodáról számoltak be, melyeket Máriának tulajdonítottak, ám amikor jobban beleásta magát a kora keresztény történetekbe és folldórba, nem talált arra utaló nyomot, hogy Jézus anyja Spanyolországban járt volna. Ennek ellenére számos legenda kapott szárnyra róla, és ebből Péter azt a következtetést szűrte le, hogy valójában Mária Magdolna járhatott Montserratban. Ez az ő helye, az ő kolostora volt, és a szobrot is róla mintázták. A középkorban a kolostort gyakran látogatta a királyi udvar és a nemesek, sőt az olasz és francia magas rangú arisztokraták is ide küldték tanulni a fiaikat. Ezenkívül Montserrat egy vörös könyvről is híres volt. Az úgynevezett Llibre Vermellt 1399-ben írták, és szent énekeket tartalmazott. Nevét a vörös bársonyborítójáról kapta, de a beavatottakon kívül senki sem pillanthatta meg. A helyiek egyszerűen La Moreneta, vagyis „a kis fekete" néven emlegették madonnájukat. Míg a hivatalos feljegyzések szerint a szobor tizenkettedik században keletkezett, a katalán legendában az áll, hogy a Miasszonyunknak ezt a kicsiny, de igen erőteljes mását Szent Lukács vagy Nikodémus faragta ki Jeruzsálemben, még az első században. Péter azt is megtudta, hogy az egész kolostort a szobor köré építették, mert amikor megtalálták, a legerősebb emberek sem bírták elmozdítani helyéről. Ugyanaz történt, mint a Volto Santo esetében; a Mont-serrati Madonna is maga választotta meg a helyét, és ellenszegült minden változásnak. A luccai Szent Arc és a madonna abban is hasonlított egymásra, hogy az egyház mindkét esetben tagadta az eredetiségüket, és középkori másolatoknak állították be őket. Péter nem értett egyet ezzel a véleménnyel. Például a Volto Santót Matilda idején eredetinek tartották. Ha a faragvány középkori másolat, akkor mi történt az eredetivel? És ha elvitték Luccából, akkor miért nem háborodtak fel rajta a hívők? Miért nem említik meg sehol, hogy elvitték a Szent Arcot az Isten által kijelölt helyéről? Péter úgy vélte, azért, mert el sem mozdították onnan. A Volto Santo a mai napig ugyanaz a műremek, amit Nikodémus faragott. Most már a Montserrati Madonnáról is kezdte ugyanezt hinni. De miért? Miért ne akarná az egyház közölni a híveivel, hogy eredetiek ezek az alkotások? Ettől még értékesebbek lennének, de ők az ellenkezőjét teszik, és mindent latba vetnek, hogy ennek az ellenkezőjéről győzzék meg az embereket. Miért akarják elhitetni velünk, hogy az eredeti alkotások eltűntek az idő forgatagában? És vajon a torinói lepellel is ez történt? Vajon az egyház egy számunkra ismeretlen okból hamisítványnak állítja be a leplet? De miért? Péter a közelmúltban ellátogatott a lateráni palota melletti Scala Santa, vagyis Szent Lépcső-templomhoz, ami arról a huszonnyolc fehér márványlépcsőfokról kapta a nevét, amelyeket a később szentté avatott Heléna császárnő hozott Rómába. A hagyomány szerint a lépcső Pilátus palotájához vezetett, és Krisztus lába is érintette őket, ahol térden szoktak felmenni a hívők. Péter is ugyanígy tette meg az utat, és amikor felért, megpillantotta a Szent Lukácsnak tulajdonított legendás Jézus-festményt. Ezt acheiropoietonnak is nevezik, ami azt jelenti, hogy „nem emberi kéz készítette". A Volto Santóhoz hasonlóan erről is azt állítják, hogy egy angyal vezette a művész kezét, hogy biztosan tökéletesre sikerüljön Jézus arca. Modernkori felújítása előtt X. Leó pápa, Lorenzo de Medici fia tette közszemlére ezt az alkotást, és a halála után a festménynek több évszázadra nyoma veszett. Amikor előkerült, egy részét ezüst és ékkövek borították, mintha így akartak volna elrejteni valamit a képről. Tulajdonképpen Jézus arcán kívül semmi sem látható belőle. Vajon mit akartak leplezni? Peter érthetetlennek találta ezt az egészet. Gondolataiba merülve átkelt a Teverén, és a jezsuita rend két legfontosabb temploma felé igyekezett. A nagyobb és ismertebb Gesút évszázadok óta a rend főtemp-lomaként tartják nyilván. Állítólag Michelangelót annyira meghatotta Loyolai Ignác hittérítői munkája, hogy felajánlotta, hogy ingyen készíti el a temploma terveit, ám az építési munkálatok csak a szobrász és a szent halála után kezdődtek el. A Gesù előtt Peter tiszteletteljesen meghajolt, ám folytatta útját a Sant'Ignazio nevű kisebb templomba. Nem tudta, mit keres, de hitt benne, hogy megtalálja. Ráállt a templom padozatába elhelyezett fémlapra, a helyre, amelytől egyedi volt ez az épület, és felnézett a gyönyörű freskóra. Onnan nézve lehetetlen volt megállapítani, hogy meddig tartanak a falak, és hol kezdődik a mennyezet. Úgy érezte, minden mozog és merül, a festmény domborulatait alig lehetett megkülönböztetni a stukkódísztől. Többen is kutatták a kiváló barokk festő, Andrea Pozzo atya tökéletes trompe Voeil technikájának titkát, de egyetlen tévesen húzott ecsetvonást sem lehetett felfedezni benne. Csodálatos álomvilágot, az illúzió művészi tökélyét teremtette meg. A legenda szerint

a szomszédok nem engedélyezték a dóm megépítését, nehogy elzárja előlük a délutáni, napsütést, így a tervezők kénytelenek voltak egy áldómot alkotni. A végeredmény maga volt a csoda. - Az egész egyház tele van illúziókkal, ugye? Péter megrezzent, és gyorsan megfordult, hogy lássa, ki az, aki hangot adott mindannak, ami idestova két éve nem hagyja nyugodni. Barberini bíboros volt az, aki társa volt az arques-i bizottságban. A bíboros a szájához emelte ujját, és behúzta Pétert az egyik padba. - Atyám Destino? - kérdezte Péter kertelés nélkül. - Nem, nem - mosolygott Barberini. - Meg sem közelítem őt. - Destino jezsuita? Barberini a fejét ingatta. - Destino sok minden, és egyetlen kategóriába sem illik. Még nem. De erről majd később. Egyelőre azért jöttem ide, hogy elmondjam neked, miért lettél jezsuita. Péter furcsán érezte magát. Itt ül egy magas rangú egyházi méltósággal, aki nyilvánvalóan követte. Barberini sok belső információval rendelkezett, de ő maga is titokzatosan viselkedett. DeCaro bíboros, akiben Péter feltétel nélkül megbízott, a szövetségeseként mutatta be neki Barberinit, ugyanakkor különös volt ez a viselkedés. És felesleges is. Vagy mégsem? Lehetséges, hogy figyelik Péter lakását és irodáját? Mindig gyanította, hogy így van, és most a bíboros viselkedése is ezt igazolta. Lehetséges, hogy őt is figyelik? A Vatikánon belüli konzervatívabb frakciók nyíltan szembehelyezkedtek Tomas progresszív álláspontjával, különösen a Magdolnaanyagot illetően, de most más is történhetett. Barberini olvasott Péter gondolataiban. - Egyszerűen bíznod kell bennem, fiam. Később többet is elárulok neked, de most azért jöttem, hogy az alapítónkról beszélgessünk. A nagy Loyolai Szent Ignácról. Péter már tudta is a választ a „Miért lettél jezsuita?" kérdésre. A tudás miatt. A jezsuiták mindig nagyon műveltek és kiváló tanítók voltak, és Péter is lelkesen követte a példájukat. Lételem volt a tanítás, ami most nagyon hiányzott neki. Loyolai Ignác a római egyetem megalapítója, ismert lelki vezető volt. Jezsuita papként Péter jól ismerte az életrajzát. Ignác 1491 karácsonyán, egy északspanyolországi baszk család tizenharmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. A de Loyola nemesi család emberemlékezet óta Guipúzcoa tartományban élt, és bár nem voltak nagyon gazdagok, szükséget sem szenvedtek. Fiatal korában Ignác szerette a játékokat, szívesen forgolódott a nők körül, és a verekedéstől és hadakozástól sem félt. Később fiatal katonatisztként dicsőséges jövőről álmodozott, ám 1521 pünkösd hétfőjén, amikor a francia tüzérség ágyútűz alá vette a pamplonai citadellát, egy lövedék eltalálta Ignácot, akinek az egyik lába eltörött, a másik pedig súlyosan megsérült. A törött láb rosszul forrt össze, ezért újra el kellett törni, és mindezt érzéstelenítés nélkül. Ignác meggyógyult, de a törött lába rövidebb lett, mint a másik, és egész életében sántított. Lábadozás közben Jézus és a szentek életéről olvasgatott. Különös történetek keringnek erről az időszakról. Nem tudhatjuk, kitől kapta a könyveket. Állítólag szerelmes lett egy titokzatos, rézvörös hajú, királyi származású nőbe, aki gyengéden ápolta a betegsége idején. 1522 márciusára teljesen felgyógyult, és készen állt az utazásra. Elzarándokolt Miasszonyunkhoz Aranzazúba és a Mont-serrat-hegyre, és a Szűzanya iránti tisztelete jeléül állítólag három egész éjjel térden állva virrasztott a Fekete Madonna oltára előtt. Utána az összes fegyverét letette a madonna elé az oltárra, és megfogadta, hogy a jövőben az ő katonájaként fogja szolgálni a világot. - Mikor ment Ignác Montserratba? - kérdezte Barbe-rini váratlanul. - 1522 márciusában. - Helyes. És pontosan melyik napon? - Huszonötödikén, az Angyali Üdvözlet napján. - Téves. Péter meghökkent. Minden jezsuita ismerte ezt a dátumot. - Igaz, hogy március huszonötödikén tette meg fogadalmát a Miasszonyunknak - folytatta a bíboros. - De ez valójában háromnapi imádság és elmélkedés után történt. Megvolt a célja, hogy egy bizonyos napon érkezzen. - Március huszonkettedikén - mondta Péter. Barberini bólintott. - De miért? - Péter elméletileg tudta, hogy ennek a dátumnak a születések és próféciák terén nagy jelentőséget tulajdonítanak, de most nem értette az összefüggést.

- Nem hallott valaha egy igen ellentmondásos és értékes kéziratról, amit a montserrati kolostorba vihettek? kérdezte a bíboros. A kérdés úgy érte Pétert, mint egy tarkóütés. A szeretet könyvének eredeti példányát utoljára Montserratban látták. Azt a könyvet, melyet az Úr írt, és felesége és szerelme, Mária Magdolna hozott át Európába. A montserrati Mária Magdolna. Péternek addig eszébe sem jutott, hogy kapcsolatot keressen A szeretet könyve és Loyolai Ignác között. - A katárok montseguri erődítményénél elkövetett mészárlás 1044. március 16-án történt. A négy túlélőnek hat napig tartott, míg Montsegurba értek. Március huszonkettedikén érkezett meg Jézus Krisztus könyve a kolostorba. Loyolai Ignác virrasztása - és megtérése - okkal kezdődött el azon az éjszakán. - Azt akarja mondani, hogy Ignác eretnek volt? - kérdezte Péter. - Más célból alapította meg a rendünket, mint hisszük? Talán... ő is olvasta A szeretet könyvét? - Jézus Társaságának nevezte el a rendet, nem? Természetesen ez bármit jelenthet, de Ignácról aligha feltételezném, hogy megalapít egy forradalmian új vallásos rendet, és olyan nevet ad neki, ami nem tükrözi tökéletesen az elképzeléseit. Egyik legközelebbi barátja, Luis Gon-calves de Camara írásaiban sokszor emlegette, hogy „Ignác mindig a szeretet híve volt. O testesítette meg a szeretetet, mert mindenki szerette. A Társaságban nem volt senki, aki ne szerette volna". Érdekes, hogy az egyház nem nagyon reklámozza Ignácnak ezt az arcát. Péter megdöbbent. Loyolai Ignácot kemény, szigorú és szűkszavú emberként ábrázolták. Lehet, hogy ragyogó elme volt, de az életrajzát olvasva nem a szeretet szó jutott először az ember eszébe. A tény, hogy a hozzá legközelebb álló személy a szeretet megtestesülésének nevezte, felért egy kinyilatkoztatással. - Ez azt jelenti, hogy Ignácnál volt A szeretet könyve? 1521-ben még Montserratban volt a könyv? Ez nagyon értékes információ, tekintve, hogy minden egyéb dokumentumban azt írják, hogy 1244 után eltűnt. Barberini megveregette Péter vállát, majd felállt. - Megfájdultak a csontjaim a hosszú úttól, fiam. Egyelőre be kell fejeznünk a csevegést, de nagyon boldog vagyok, hogy sort kerítettünk rá. O... lenne még valami. Péter segített az öreg, kövérkés bíborosnak kikászálódni a padból. - A bizottság bejelentést fog tenni a Magdolna-anyagról - mondta Barberini. - A jövő héten kerül rá sor, de neked közben el kell menned Franciaországba az unokatestvéreddel, így Tornásszal majd tájékoztatunk a fejleményekről. Tudomásom szerint hitelesítik és közzéteszik az arques-i evangéliumot. Ez nagy elégtétel lesz Maureen-nak... és neked is, fiam. De most az a fő, hogy mások is hallják Mária Magdolna igaz és teljes történetét. Isten adja, hogy így legyen. - Isten adja - súgta Péter a távolodó bíboros után.

Tizenkilencedik fejezet Chartres, Franciaország, napjainkban Maureent azonnal megragadta Chartres varázsa. Miután két útitársával együtt bejelentkeztek a főtér közelében egy bájos kis szállodába, felmentek a dombra, hogy megtekintsék a katedrálist. Az volt a céljuk, hogy szemügyre vegyék a terepet, és megtalálják a 10. számú ablakot, majd vessenek egy pillantást a labirintusra. Tammy és Roland kocsival jött utánuk Languedocból. Maureennak a lélegzete is elakadt, amikor megálltak a katedrális előtt. Még sosem látott ilyen pompás épületet. Ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt belépnek, járják körbe az egészet, és így alkalma volt megcsodálni az összes bejáratot és külső díszítést is. A páratian szépség emlékműve volt ez, és Bérenger Sinclair alkalmi idegenvezetőként sokat mesélt róla. Megmutatta Maureennak és Péternek a katedrális északi oldalán álló „beavatottak ajtaját", valamint a híres szobrokat. Maureen azonnal észrevette, hogy Mózes, Ábrahám és Dávid szobrai mellett számtalan női alak is áll. Egyesek ismertebbek voltak, például Judit, az ótestamentumi hősnő, aki

megmentette népét; a fiatal Mária az angyallal és unokatestvérével, Erzsébettel; a Salamont meglátogató Sába királynő. A többi alakot nem lehetett könnyen kivenni. De az északi homlokzat tele volt velük. - Több száz ilyen alak volt itt, és több mint százhetven szobor a Szűzanyát ábrázolta - magyarázta Bérenger. Egyetlen templomban sem találunk ennyi női alakot. Maureen megpillantott egy szobrot, amit az ajtótól jobbra, egy külső támpillér tetejére állítottak fel. Nagyon fiatal lányt ábrázolt, egyik kezében egy könyvet tartott, másik kezét áldásra emelte. - Tudtam, hogy tetszeni fog - mosolygott Bérenger. -Én is imádom, amióta megláttam. És most, hogy megismertük Matilda történetét is, kezdem érteni, miért ennyire különleges számomra ez a hölgy. Maureen, bemutatom Modestát, ennek a helynek a védőszellemét. Maureennak megtelt a szeme könnyekkel Matilda említésekor. Úgy érezte, sorsa örökre összefonódott a toszká-nai grófnőével. - Modesta története tragikus, de nagyon fontos - mutatott fel Bérenger a szentre. - Igen, az. - Maureen megállt Modesta lába alatt. Modesta arca bájos és szelíd volt, bal kezében a könyv is szépen kidolgozott. - Sok alaknak van könyv a kezében -jegyezte meg. - A hagyomány szerint ezek az Igét jelképezik. A Szentírást, és általában a keresztény művészetet. Maureent idegesítette Péter jellegzetesen papos magyarázata; ő is tudta, mit jelképeznek a könyvek, sőt azt is tudta, hogy az új ismeretek fényében most már más szemmel kell néznie ezekre a műtárgyakra. Vajon van más oka is annak, hogy a nőalakokat könyvvel a kezükben ábrázolták? Lehetséges, hogy A szeretet könyvét jelképezték? Bérenger-re nézett. - Mesélj Modestáról. - Az útikönyvekben az áll, hogy Quirinus, a kegyetlen római kormányzó lánya volt, akit azzal a céllal küldtek Chartres-ba, hogy felszámolja az ottani kereszténységet. Matilda kedves lány volt, és elborzadt a keresztények sorsa láttán, ezért segíteni kezdett nekik. Például titokban értesítette őket, mielőtt az apja lerohanta szentélyeiket, többek között azt is, melynek helyére ez a katedrális épült. Közben beleszeretett a fiatal Potentianusba, és az ő hatására áttért a keresztény hitre. Amikor Quirinus rájött, hogy a lánya kereszténnyé lett, és elárulta őt, nyilvánosan megkínoztatta, hogy mindenki lássa, még a kormányzó lánya sem lehet biztonságban a rómaiak haragjától. Lefejezték, és a testét egy mély kútba dobták, ami itt van a kriptában. Ezért is hívják őt a hely védőszellemének. Azt mondják, akiknek fülük van a hallásra, a kriptában meghallják a titkokat, amiket suttog. Maureen borzongva hallgatta. - Mi az? - kérdezte Bérenger. A lány felnézett a könyvet szorongató szoborra, és lassan a fejét ingatta. - Szerintem ennél többről van szó. Fontos és tragikus történet, de érzem, hogy van még valami. - Arra gondolt, hogy ha bejuthatna a kriptába, Matilda neki is súgna valamit. - Nem mehetnénk be a kriptába? - Sajnos nem - rázta a fejét Bérenger. - Csak naponta egyszer, délelőtt tizenegykor lehet bemenni, és akkor is csak kísérettel, és rövid időre. Sokszor eltűnődtem, hogy vajon miért nem mehetnek be az emberek, amikor kedvük tartja. A kutat lefedték, tehát biztonságos. A fekete madonna, a föld alatti Szűzanya csak másolata annak, ami a forradalom idején elégett, így a régi ereklyéket sem kell félteni. De bizonyos okokból kifolyólag... a kripta mégis zárva van a nagyközönség elől. Tovább nézelődtek, és Maureen már alig bírta számon tartani a templom külső részét díszítő női alakokat, amikor észrevette Szent Annát, Jézus nagyanyját, akit a beavatottak ajtaja mellett helyeztek el. A déli bejáratnál megtalálta a Tanító Krisztus tizenharmadik századi szobrát is. Amikor meglátta Krisztus bal kezében a díszes könyvet, Péterre nézett, de nem szólt semmit. Érdekes, hogy milyen gyakran ábrázolják Krisztust könyvvel a kezében, holott sehol sem említik, hogy írt volna. Az apostolok a gyönyörű, csavart oszlopokon álltak. Korábban olvasta, hogy a bölcs király is ilyen oszlopokkal díszíttette legendás templomát, és ezek az építészeti megoldások is a tudását dicsérték. A katedrális szélén a csillagjegyeket is megtalálta. Maureen nagyot sóhajtott, mert szinte képtelenség volt feldolgozni a sok részletet ilyen rövid idő alatt. Még az épület külsejét is évekbe telt volna teljesen megismerni. - Azt hiszem, ez a világ legnagyobb tárlata, és nyolcszáz éve itt áll, az orrunk előtt - jegyezte meg. Visszamentek a főbejárathoz, ahol több koldust is találtak, és bedobtak néhány eurót az előttük álló kagylókba.

Mindhárman megtorpantak a nyugati ajtóban, hogy szemügyre vegyék a szobrokat. Vajon puszta véletlenségből kerültek pont oda Salamon és Sába szobrai, tűnődött Maureen. Az ajándéktárgyakat árusító boltban vásároltak egy alaprajzot, melynek segítségével könnyebben megkereshették a 10. számú ablakot. A bolt tele volt a katedrális-ban található műtárgyakról szóló könyvekkel, ám az épület dísze elsősorban a tizenkettedik századi ablakfestmény, a Kék Madonna volt. Maureent nem zavarta, hogy ajándéktárgyakat is lehetett vásárolni a boltban, hiszen már az is nagy ajándék volt a világ számára, hogy ingyen lehetett látogatni a katedrálist. Péter elindult, hogy megkeresse a 10-es ablakot, és addig Maureen és Bérenger megcsodálhatta a hatalmas nyugati rózsaablakot. A gyönyörű Kék Madonna valósággal ragyogott a délutáni napsütésben. Chartres-ban az a három csúcsíves ablak volt a legrégibb, és még a párizsi Notre Dame rózsaablakait is túlszárnyalták szépségben. - A kék szín miatt van - súgta Bérenger. - Sehol másutt nem láthatunk ilyen árnyalatot. Chartres-i kéknek nevezik, mert teljesen egyedülálló, és azóta sem tudták megfejteni a titkát. Ott látható a Kék Ma... Bérenger elhallgatott, amikor meglátta Maureen fájdalmas arckifejezését, ám rögtön megértette, mi a baj, és ünnepélyesen bólintott. Ahogy az ablakot nézték, lassan előbbre mentek, és amikor Maureen lenézett, látta, hogy a labirintus, a bölcsesség és hit legszentebb jelképének kellős közepén állnak, amit teleraktak székekkel. A lányt rosszullét kerülgette, és gyorsan leült. Hirtelen nagyon kába lett. - Jól vagy? Maureen könnyes szemmel bólintott. Nem készült fel arra, hogy ilyen állapotban kell látnia a labirintust. - Hogy tehették? - kérdezte felháborodva. Bérenger hallgatott. Ekkor megjelent Péter, kezében egy útikönyvvel, ám amikor meglátta Maureen arcát, némán bólintott. - Tudom - mondta. - En is így éreztem, amikor először megláttam a labirintust, pedig akkor nem is tudtam, mit jelent. De van egy jó hírem: megtaláltam a tízes ablakot. Maureen felállt, hogy kövesse. Péter a déli kereszthajóhoz vezette őket, és megmutatta az első ablakot jobbra, amit az olasz szentnek, Ravenna első püspökének, Szent Apollinarisnak szenteltek. Péter apostol tanítványa volt, és számos csoda kötődött a nevéhez. - Minket most az ablakban látható lyuk érdekel, ott fenn - mondta Péter. Fehér fénynyaláb ragyogott be az ablak jobb szélébe vágott lyukon. Péter a földre mutatott. - Látjátok azt a kőlapot? Azt, amelyiket egy kicsit ferdébben helyezték le. Bérenger bólintott. - Más a színe, világosabb, mint a többi. Es szándékosan úgy tették oda, hogy kitűnjön a többi közül. - Lehajolt és megsimogatta a követ, majd mosolyra húzódott a szája. - Ezt nézzétek: egy bronzpecket kalapáltak bele. Egy X-szel jelölték a helyet. - Szerinted mit jelent? - kérdezte Maureen. - Emlékszel az első találkozásunkra a San Sulpice-ban? Költői kérdés volt, hiszen az a találkozás megváltoztatta az életüket. Bérenger szándékosan június 2l-re, a nyári napforduló idejére szervezte, mert meg akarta mutatni Maureennak, milyen pontos munkát végeztek a San Sul-pice építői, akik a padlóba ágyazott bronzvonallal jelölték a napfordulót. Délben a nap besütött az ablakokon, és megvilágította a bronzot. -Itt is hasonló jelenségnek lehetünk tanúi. Holnap délben a nap be fog sütni azon a lyukon, és megvilágítja a ferdén lerakott kövön található bronzpecket. Maureen most már értette. - A fény ünnepét jelzi. Ekkor van a legerősebb napfény egész évben. - A megvilágítás - szólalt meg Péter halkan, mire mindketten megfordultak. - Nagyon fontos a fény ezen a szent helyen. - Elképesztő munka - mondta Maureen. - Nincs semmi véletlenszerű ebben a katedrálisban. Semmi. A csontjaimban érzem. Felnéztek az északi rózsaablakkal szemközti tízes ablakra, melynek középpontjában a fekete madonna stílusában megfestett Szent Anna volt látható. - Ez sem véletlen. Szent Anna, mint egy fekete madonna, és központi helyet foglal el. Tele van vele a katedrális, és minden esetben fontos helyen áll.

- Szent Annára nem tudok magyarázatot adni, de észrevettem valamit - szólalt meg Péter. - A gótika a Matilda halála utáni időszakra datálódik, nagyjából 1130-ra, és nem volt semmi előzménye. De valójában nem gót, nem is a vizigótoktól származik, akik barbár, háborúskodó nép voltak, és aligha foglalkoztak művészettel és ablakfestéssel. - Ez egy fordítási hibának köszönhető - magyarázta Bérenger. - Az eredeti kifejezés nem a gótika, hanem inkább argotika volt. Fulcanelli, a nagy alkimista azt írta, hogy az argotika egy olyan nyelvezet, amit azok alkalmaztak, akik nem akarták, hogy mások is értsék a mondanivalójukat. - Tehát ez a katedrális nem „a gótok művészetét" dicséri, hanem egy különleges, titkos nyelv művészete összegezte Péter. - Pontosan. Az argotika a törvényen kívüliek nyelve volt, ami a mi esetünkben az eretnek kultúrákra vonatkozott. - Ez illik a képbe - lelkesedett Péter. - A tizenkettedik században hirtelen több mint húsz gótikus székesegyházat kezdtek építeni, és szinte a semmiből jelentek meg a kőművesek, matematikusok, építészek és üvegesmesterek, akik addig nem látott építészeti remekműveket hoztak létre. Ráadásul itt minden négyzetcentiméternyi terület rejtett jelentéssel bír. Maureen és Bérenger feszülten figyelt. Péter ritkán volt ennyire bőbeszédű, de olyankor érdemes volt meghallgatni. Gyanították, hogy a kutatásai során rábukkant valamire. - Egyik napról a másikra megjelenik ez az építészeti irányzat, és virágzik - folytatta Péter. - Közben senki sem tudja, hogyan és miért, sőt arról sincsenek adataink, hogy ki finanszírozta ezeket az építkezéseket. A chartres-i székesegyházról biztosan nem tudjuk. Igazad van, Maureen, semmi sem történt véletlenül. De miért, és miért pont itt? Van valami különleges ebben a helyben, ami túlmutat azon, amit az útikönyvekben olvasunk. - Te tudod a választ, Péter? - Matilda - felelte Péter egyszerűen. - Matilda? - hökkent meg az unokatestvére. - Igen, ő. Rajongott az építészetért. Olvastuk, menynyire szerette az orvali épületet, és mekkora feladat elé állította az építészeit, amikor az ívek méretéről és formájáról volt szó. És mit tudunk a Libro Rossóról? Titkos építészeti tervrajzokat tartalmazott. Vajon honnan származtak? Jézustól. És Jézus hol szerezte őket? A családja Salamontól és talán Sábától örökölte, és nemzedékről nemzedékre továbbadta. Maureen bólogatott. - Azt akarja mondani, hogy Chartres, sőt gyakorlatilag az egész gótika Matildával kezdődött? - kérdezte Bérenger. - És Salamon templomának eredeti rajzaiból indultak ki? - Ahogyan a Libro Rossóban is látható - mondta Maureen izgatottan. - Amit Chartres-ba hoztak... Conn és a Mester... Istenem... - Logikus - jelentette ki Péter. - A 1020-as tűzeset után Fulbert újjáépítette a katedrálist, de 1134-ben újabb tűz ütött ki, ami a kriptán kívül mindent elpusztított. A katedrálist teljesen újjá kellett építeni egy új és addig soha nem látott terv szerint, ami a mai napig is az építészet egyik remeke. Ennek a boltozatnak sehol sincs párja a világon. Maureennak bűntudata támadt a korábbi ingerültsége miatt. Péter döbbenetes elmélettel állt elő. Hosszú utat tett meg az elmúlt két évben. - Tudjuk, hogy Matilda és Patricio is fantasztikus tervezők voltak, és Orvai után bőven volt idejük tökéletesíteni a technikájukat, és egy egész generációt megtanítottak rá, és egy egész nemzedéket megtanítottak rá - vélte Bérenger. - Aztán a következő században ismét tűzvész pusztított, miután az új elemekhez egy sokkal bonyolultabb díszítést alkalmaztak. - Mert akkorra az itteni lakosok is értettek hozzá -fejezte be a gondolatot Maureen. Lassan, nyugodtan sétáltak. Bérenger megállt a déli ke-rengőnél található híres ablaknál. - Itt van Chartres királynője - mutatott a föléjük magasodó bájos madonnára a kisdeddel. - Notre Dame de la Belle Verrierre, a Szép Ablak Miasszonyunk. A legrégibb festett üveg, 1137-ből maradt ránk. A madonna valóban kiérdemelte a jelzőt; ékkövekkel kirakott liliomot mintázó koronájával, a híres chartres-i kékkel megfestett pompás ruhájában, melynek hátteréhez mélyvörös színt választott a művész, igazán királynői

jelenség volt. A trónus felett egy erődítményszerű kastély állt, s a madonna és a kisded felett a Szentlelket jelképező óriási, kiterjesztett szárnyú fehér galamb volt látható. - A hivatalos egyházi álláspont szerint ezt a katedrálist a Szűzanyának ajánlották, és a madonna-képek is őt ábrázolják, de azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy több Máriát is láthatunk itt - mondta Bérenger. - Egyetértek - felelte Péter. - Remélem, Maureen nem fog bokán rúgni, de mondanom kell még valamit. Péter megállt az egyik északkeleti kápolna előtt, ahol egy feltűnő ereklyetartót találtak. Az üvegfal mögött egy hosszú, fehér selymet láttak. - A Sancta Camisa. A Szűzanya fátyla. A kereszténység egyik legszentebb ereklyéje, és a kilencedik század óta itt van, Chartres-ban. Ebből is láthatjuk, miért szentelték a katedrálist a Szűzanyának. - Nem kételkedem benne - mondta Maureen. - Távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem Jézus anyját. Nem véletlenül esett rá a választás, hogy életet adjon az Úrnak. Okos, erős, tiszta a lelke és a szíve. Csak azt akarom mondani, hogy az ő édesanyjáról, Szent Annáról is láthatunk műalkotásokat, és rajtuk kívül még számtalan nőalak van még itt.

Minden év június 21-én a chartres-i főegyházmegye engedélyezte, hogy közszemlére tegyék a labirintust. Maureen, Bérenger és Péter a reggelinél találkoztak Tammyval és Roland-nal, és megbeszélték, hogy rögtön nyitáskor a katedrálisnál lesznek. Izgatottan várták, hogy belépjenek és végigjárják a tizenegy kört. Amikor megálltak a nyugati bejáratnál, Maureen észrevette, hogy egy koldus áll ott, aki énekel. Amikor közelebb értek, megállt, hogy meghallgassa, és Tammyt is csendre intette. A férfi hajlott kora ellenére meglehetősen elevennek tűnt, de szándékosan kerülte Maureenék tekintetét. Lágyan, de tisztán énekelt, és Maureen megborzongott, amikor meghallotta az idegen kiejtésű angol szöveget. Máriának volt egy báránykája, Gyapja fehér, mint a hó. S amerre járt Mária, Véle ment a bárányka. Egy nap az iskolába is követte, Ami tilos volt. A gyerekek nevettek, amikor Meglátták a báránykát. Maureen mindig meghatódott a második versszaktól, de csak mostanában értette meg az okát. Miért szereti Máriát a bárányka? Kiabálták a gyerekek. Mert Máriát is szereti a bárányka, Felelte a tanító. Az utolsó sornál a férfi Maureenra nézett, aki döbbenten megállt. Az öreg ráncos arcán cikcakkos sebhely húzódott végig a pofacsontjától egészen a nyakáig.

- Destino - mondta a lány, mire a férfi mosolyogva biccentett. Aztán Maureen elmagyarázta a társainak, mi történt. - Annyi kérdésem lenne - nézett végül a lány Desti-nóra. -Van időnk, madonna. Sok időnk. Most válaszolok egy kérdésére, de a többivel várnia kell, míg bemegyünk. Meg kell tennünk valamit, és az nem tűr halasztást. - Ön olasz? - kérdezte Maureen. - Ez lenne a kérdése?

- Nem, dehogy! Egy pillanat. - Maureennak jól meg kellett gondolnia, mit kérdez. - Honnan tudta, miket álmodom? - kérdezte végül. - Hogyhogy ilyen részletesen ismerte az álmaimat? És honnan tudta szóról szóra, miket mondott nekem Isa? - Nem kegyed az egyetlen, akivel beszél - vont vállat az öreg. - Ez a válasza? - csodálkozott a lány. - Nem mondhatok mást. Jöjjön, gyermekem, és hozza a barátait is. Szent feladat vár ránk. Maureen intett a többieknek, s követték Destinót a ka-tedrálisba. Meglepődtek, amikor látták, hogy a székek még mindig a labirintuson vannak. -Azt hittem, megnyitották a labirintust - mondta Maureen, - Nem - ingatta a fejét Destino szomorúan. - En sem bírom megszokni, pedig sok éve próbálom. Tudja... az egyház csak az év bizonyos napjain engedélyezi, hogy megtekintsük a labirintust, de nekünk kell elvinni a székeket. Ne sajnálják, mert szent dolgot tesznek. Majd meglátják. Destino intett Roland-nak, és bemutatták a technikát. A székek sorokba voltak összeszerelve, de nem voltak olyan nehezek, mint első pillantásra gondolták. Azonban óvatosan kellett mozgatniuk, nehogy felsértsék az ősrégi köveket. Destino megmutatta neldk, hova tegyék a székeket. Párban dolgoztak: Maureen Bérenger-vel, Tammy Péterrel, Roland Destinóval. A labirintus 12,8 méter átmérőjű volt, és fárasztó munka volt a letakarítása, ám amint fokozatosan eltűntek róla a széksorok, kezdték érteni, miért nevezte Destino szent feladatnak. A szó szoros értelmében felszabadították az útvesztőt. Katarktikus érzés volt. Maureen eltűnődött a szón. Katar-ktikus. Tiszta és megtisztító, a szeretet igaz tanítása révén. Roland a társaira vigyorgott. - Egy mindenkiért, és mindenki egyért. Ez a mottónk, nem? Közben megérkezett egy lelkes belga diákcsoport, akik zarándokúton voltak, és felajánlották a segítségüket. Őket is megérintette a hely szelleme, és mire megtisztították a labirintust, egészen összekovácsolódott a kis csapat. A végén mindenki hátralépett, hogy megcsodálja a nyolcszáz éves spirituális remekművet. Destino intett a társainak, hogy engedjék előre a diákokat, mert még meg akart mutatni nekik néhány részletet. A nyugati ajtóhoz ment, és megtorpant a főhajónál. Szabadkozott, hogy túl öreg, hogy letérdeljen, de megmutatta a kőbe ágyazott fémlapot. - Ariadné Madonna - mondta, majd hozzátette, hogy régen egy vasgyűrű is volt ott. Aztán a labirintus bejáratához legközelebb eső festett ablakra mutafott. - Amikor a tizenharmadik században befejezték a katedrálist, száznyolcvanhat üvegablak volt itt. Azt hiszik, a véletlen műve, hogy éppen az az ablak meséli el Mária Magdolna történetét? Gondolják, hogy minden ok nélkül van huszonkét ablakszem? Jöjjenek. - Intett, hogy mind az öten menjenek közelebb a csodás Magdolna-ablakhoz. Elmagyarázta, hogy a festett ablakokat úgy kell olvasni, mint a könyvet, de megvan a sajátos módja. A legalsó sorral kell kezdeni, balról jobbra, majd így tovább, felfelé. Egyszerre csak egy sort kell értelmezni. A legalsó sorban három kép volt, mindegyik korsókat cipelő vagy vizet öntő férfiakat ábrázolt. - Vízhordók? Ez valami utalás a vízöntőre? - kérdezte Tammy. - Igen is, meg nem is - vont vállat Destino. - Chartres-ban mindennek több, egymással összefüggő értelmezése van. Mindennek. Itt lehetetlen egy óra alatt megtanulni a leckét. Minél többször tanulmányozzák az itteni művészetet, annál több réteget fedeznek fel. Ezt az emlékművet alaposan megtervezték, és a férfiak mellett nők is kivették a részüket a munkából. Jól hallották, nők is... Mivel ez a hely... a szeretet temploma. Nem érzik? Egyensúlyban van. De visszatérve a kérdésére, igen... a vízöntő. Talán a vízöntő korszak miatt? Lehetséges. De gondolkodjanak egy kicsit mélyebben. Péter megosztotta velük az egyházi magyarázatot. -Azt mondják, a vízhordók, akik úgy vették ki részüket a templom építéséből, hogy vizet hordtak a munkásoknak a helyi kutakból, egyben anyagilag is támogatták az építkezést, ezért jelennek meg a történet elején. - Igen, igen - bólogatott Destino. - De nem kerek a történet. Tudja, a vízhordók nagyon szegények voltak. Nem értettek a művészethez, és képtelenek lettek volna kidolgozni a templom részleteit. Ők csak a vízhordáshoz értettek. Nem akarom kisebbíteni az érdemeiket, hiszen mindenki fontos szerepet töltött be, akár kétkezi, akár szellemi munkával járult hozzá ehhez a szent helyhez. Isten szemében a szegény, írástudatlan gyermekek

ugyanolyan értékesek, mint a művelt tervezők. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a vízhordóknak nem volt pénzük arra, hogy ilyen díszes ablakot adományozzanak a kated-rálisnak. Önök különlegesen okos emberek, biztosan rájönnek az igazságra. Tessék, lássanak hozzá. Destino türelmesen várt. Tekintetét az ablakra függesztette, s látszott rajta, hogy esze ágában sincs többet is elárulni, míg újdonsült tanítványai meg nem fejtik a rejtélyt. - A középső férfi szó szerint belemerül a vízbe - szólalt meg Bérenger. - A föld alatti patak, a titkos tudás... - Igen - bólintott az öreg. - Tovább. - A wouivre - próbálkozott Roland. - A víz néha a föld belsején átfutó tellurikus áramot is jelképezi, ami itt Chartres-ban a legerősebb, mivel innen indul, egészen Languedocig. - Igen, igen - bátorította Destino. - Nemsokára, még dél körül többet is láthatunk ebből az áramból. - A vízhordók... esetleg a pohárnokokat jelképezik? -kérdezte Tammy. - És az ezoteriában a pohár a Grált is jelentheti -mondta Maureen. - A Rendben mi mindig Grál-ablaknak hívtuk - mosolygott Destino elégedetten. - Az egyik legnagyobb félreértelmezés az, hogy Magdolna a könnyeivel mossa meg Jézus lábát, és egy ismeretlen bűnöst jelképez. Ez azonban istenkáromlás, hiszen Magdolna nem lehetett bűnös, és azzal, hogy olajjal keni be szerelme lábát, majd a hajával megtörli, azt mutatja, hogy az ágyasházba készülődnek. A hieros-gamos szerint ez a szent házasság első lépése, ezért is ez az első ablak Magdolna történetében. Maureen és a többiek biztosak voltak benne, hogy a Lukács evangéliumában említett névtelen bűnös asszony nem lehet azonos Magdolnával, és ez az értelmezés a hatodik században keletkezett, amikor az egyház szajhának akarta beállítani. - A következő ablakon a feltámadáskor látható Magdolna. Az ő szeretete a halálon is diadalmaskodik. Először is, tanúja testvére, Lázár feltámadásának. Később ő az első, akinek megjelenik a feltámadt Jézus, és őt bízza meg az Ige terjesztésével. Ha közelebbről is megnézik, láthatják a kezében a tekercset, ami azt jelenti, hogy nála van A szeretet könyve, amiből később tanítani kezd. Es itt a Franciaországba tartó hajón láthatjuk. Ez a központi gyémánt az áldott Szent Maximint jelképezi, aki Pro-vence-ban megalapítja az első templomot. De nézzék ezt az utolsó ablakot, mert ez a legfontosabb. Ez Magdolna földi halálát ábrázolja. Három személy - egy idősebb férfi, egy nő és egy fiatalember - látható a lábánál. A gyermekei. Felette Maximin áll, aki mindennél jobban szerette, és az arany állványra helyezett könyvből olvas fel. Mondanom sem kell, hogy melyik könyvből. Az összekötő ablakszemen látjuk, ahogy megsiratják és eltemetik Magdolnát. A lábánál a két áldott szerelmes, Veronika és Praetorus. A római Praetorus papi öltözéket visel, ezzel mutatva, hogy áttért a keresztény hitre. És látják a másik férfit, aki a keresztet cipeli? Nem fogják kitalálni, ki ő, ezért elárulom. O Longinus, az elátkozott római légionárius. - Longinus Gaius? - nézett nagyot Peter. - A légionárius, aki Jézusba döfte a lándzsáját? - Igen, ő. És az olvasmányaikból már tudják, hogy Magdolnának köszönhetően ő is kereszténnyé lett. Tökéletesen példázza, hogy szeretettel, ítélkezés nélkül az elveszett lelkeket is meg lehet menteni. Destino a felső sor utolsó ablakszemére mutatott, mely Jézust ábrázolta, aki a mennyben várta Magdolna lelkét. - Itt az angyalok az egyetlen szerelméhez viszik a fehérbe öltözött Magdolnát. Maureen elsírta magát. Gyönyörűek voltak a képek, melyek megegyeztek az arques-i kézirat tartalmával. Destino kedvesen megsimogatta a hátát. - Látja, gyermekem, mielőtt bejárnánk a labirintust, leróttuk tiszteletünket Magdolna előtt. Azt hiszem, készen állunk rá. Kegyed induljon el elsőként, mi követjük. Induljon. Már várja a Teremtő. Solvitur ambulando. Destino elmagyarázta, hogy a labirintust nem lehet jól vagy rosszul bejárni, mert csak egy út létezik. Azonban az etikett szerint nem volt szabad siettetni az előttük haladó személyt, és ha egyszerre többen is beléptek az útvesztőbe, egyfajta tánccá alakult a menetük. Mindenkinek megvolt a maga útja, melyek olykor keresztezték egymást másokéval. A labirintus az életút metaforája is volt.

Miután Destino tanácsára levették a cipőjüket, Maureen elindult. Megfigyelte, hogy bizonyos ablakszemekből pontosan a labirintusra esik a fény. Biztos volt benne, hogy ez nem a véletlen műve volt, hiszen a chartres-i székesegyházban mindennek megvolt a maga jelentése. A fény táncolt körülötte, és a hatalmas nyugati ablakból áradó mágikus indigókék szín elkábította, amikor befordult a következő körre. Elhomályosodott a látása, amikor megpillantotta az útvesztő szélén sorakozó cipőket. A cipők. Felidézte a történetben szereplő nagyszerű asszonyokat. Mária Magdolna és Matilda a szerelmük halála után is hosszú évekig folytatták küldetésüket, ám a történelem méltatlanul megfeledkezett az érdemeikről. Megérintette a nyakában lógó rézamulettet, melybe belevésték a Lukács evangéliumából származó idézetet: „Mária a jobbik részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle!" Talán ez volt a „jobbik rész" valódi jelentése. Közben Bérenger Sinclair is megkezdte sétáját, és az egyik körnél, amikor találkozott a tekintetük, olyan szeretettel nézett Maureenra, hogy a lány megtorpant egy pillanatra. A labirintus közepére érve Maureen a hatszirmú rózsa szerint elmondta a Miatyánkot, ahogyan azt Matildától tanulta. Ekkor Bérenger is odaért, és megfogta mindkét kezét. Ott álltak, amikor az első nyári napsugár áttört az ősi üvegen, és fenséges kék színnel árasztotta el a szeretet templomát.

Nem sokkal dél előtt a csoport elindult a 10-es számú ablakhoz, hogy ott várják a fénysugár érkezését, ami megvilágította a kőlapba ágyazott bronzpecket. Pontosan a megadott időben egy tökéletes kör keletkezett a bronzon. - A wouivre - mosolygott Destino. - A földben gyökerezik, pontosan alattunk, az eredeti alapozás feletti kriptában. Ez a hely kiapadhatatlan forrása az áramnak. Maga a föld szívverése. Búcsúzáskor Destino meghívta a társaságot, hogy a következő napot töltsék a Szent Sír Rend francia központjában, Chartres mellett. Elmondta, hogy a birtok az Eure folyó partján fekszik, és csodás kilátás nyílik a katedrálisra. Az öreg mindenkire mély benyomást gyakorolt. Titokzatos, óriási tudású ember volt. Maureen azon tűnődött, hogy a Rend vezetői láthatóan a mai napig megvágják az arcukat, de egyelőre nem kérdezett rá.

Huszadik fejezet

Chartres, napjainkban Amikor visszatértek a szállodába, megbeszélték az élményeiket, majd lepihentek vacsora előtt. Ekkor megcsörrent Peter telefonja, és Maureen látta rajta, hogy fontos híreket kapott. - Mi történt? - kérdezte, amikor az unokatestvére összecsukta a készülékét. - Nem tudom. Tomas DeCaro keresett, és azt mondja, az arques-i bizottság bejelentette, hogy holnap reggel sajtótájékoztatót tartanak a Magdolna-anyagról. Ugy véljük, hitelesítik. - Ez óriási! - kiáltott fel Tammy. - Gondolja? - csóválta a fejét Peter. - Én nem lennék ennyire derűlátó. Két éve dolgozom azokkal az emberekkel, és nem hiszek nekik. Tomas sem ad sokat a szavukra. Barberini itt van Franciaországban, és megkértek, hogy estére legyek Párizsban. Sürgősen beszélnünk kell. Egyelőre nem tudok többet. Egy órán belül indul a vonatom. Miután kikísérte Péter a pályaudvarra, Maureen fejfájásra hivatkozva felment a szobájába. Bérenger is fáradt volt, és tudta, hogy Maureennak időre és térre van szüksége, hogy feldolgozza a nap élményeit. Megértette a lány hangulatingadozásait, és tudta, hogy több idő kell neki az írásra és elmélkedésre.

Maureen túlságosan kimerült volt az íráshoz, ezért inkább lepihent vacsora előtt, de két óra múlva a telefon csörgése felriasztotta álmából. - Maga az, Maureen? - kérdezte ír tájszólással egy női hang. Maureen felült és megdörgölte a szemét. - Ühüm -mormolta. - Elnézést kérek a zavarásért, kedves. Maggie Cusack vagyok. Péter házvezetőnője. Maureen szeméből azonnal kiment az álom. - Mi a baj, Maggie? - Semmi, de most hívott Healy atya, és azt mondta, sürgősen el kellene intéznie valamit. Nem volt túl bőbeszédű, de már megszoktam, és nem ütöm bele az orrom mások dolgaiba. Nyögje már ki, Maggie, szerette volna mondani Maureen, de udvariasan hallgatott. - Szóval azt mondta, hogy pontosan nyolc órakor menjen a katedrális déli oldalán lévő kriptaajtóhoz, de ne szóljon róla senkinek, még lord Sinclairnek se. Azt mondta, most nagyon fontos a diszkréció, és ha odaér, majd megérti, miért. Külön a lelkemre kötötte, hogy felhívjam rá a figyelmét. Ott várja valaki a kisasszonyt, és elmagyarázza, mi történt. Az atya most Párizsban van egy megbeszélésen, és néhány óráig nem lesz elérhető. Azt is mondta még, hogy most folyik a hitelesítés, de a kisasszony tudja, miről van szó. Maureen eltűnődött a hallottakon. Péter nem szokott így viselkedni, de a korábbi telefonhívás láthatóan felzaklatta. Fontos dolog történhetett, és Maureen szívesen segített neki. Péter azt is mondta, hogy a hitelesítés miatt kell Párizsba mennie, és ettől gyorsabban vert a lány szíve. A többiek este fél kilenckor várták vacsorára, de kénytelen volt kitalálni valamit. Később úgyis elmondta volna Bérenger-nek, mi történt, és ő, aki maga is egy titkos társaság tagja volt, biztosan megértette volna. - Kérem, Maureen - könyörgött Maggie a vonal másik végén. - Ha nem megy el, elveszítem az állásom. Ez nagyon fontos az atyának. - Jól van, Maggie. Köszönöm. - Maureen letette a telefont, és azon tűnődött, hogy mi a csuda történhetett már megint.

Maureen képtelen volt hazudni, és tudta, hogy Bérenger rögtön átlátott volna a szitán, ezért inkább Tammyt hívta fel, és azt mondta neki, migrénje van, és inkább lefekszik. A barátnője valószínűleg Roland-nal volt elfoglalva, mert szokásától eltérően eléggé szűkszavú volt. Annál jobb. A szálloda elég nagy volt, hogy Maureen észrevétlenül kisurranjon a nyolcórai randevújára. Amikor felment a katedrálishoz vezető dombra, még felhívta Pétert, de a telefonja hangpostára volt állítva. Hagyott neki egy üzenetet. - Szia, én vagyok. Beszéltem Maggie-vel, és már elindultam a kriptához. Nem tudom, ki vár ott. Hogy haladtok a hitelesítéssel? Alig várom, hogy elmeséld! Hívj visz-sza, ha tudsz. Elhagyta a királyi bejáratot, és a katedrális déli oldalánál járt, ahol a súlyos kriptaajtót látta. Amint közelebb ért, az ajtó nyikorogva kinyílt. Először csak néhány méhviasz gyertya lángját látta pislákolni a sötétben, ami valameny-nyire megvilágította a lefelé vezető kőlépcsőket. Odalenn halálra rémült, amikor megérintette egy láthatatlan alak. Megfordult, és egy tetőtől talpig feketébe öltözött férfit látott; fejét csuklya fedte, és csak a szeménél volt egy keskeny rés. Éjsötét szeme volt. Maureen csak most jött rá, hogy egyike azoknak az embereknek, akiket Orvaiban látott álmában. A csuklyások, akikhez az ellopott könyv került. A külső ajtó becsapódott, és Maureen a chartres-i katedrális kriptájának a foglya volt. Ez csak egyet jelenthetett: a fogva tartója magas rangú egyházi ember. - Jöjjön, signorina Paschal - utasította egy reszelős, külföldies kiejtésű férfi a helyiség másik végéből. A sötétben Maureen nem láthatta az arcát. Ekkor a mögötte álló alak megbökte. Néhány méterrel arrébb a férfi a könyökénél fogva megállította, és egy hasonló öltözékű, arctalan csuklyát viselő férfi lépett elő, kezében egy gyertyatartóval. Előrehajolt, hogy megvilágítsa a falba épített széles, félkör alakú víztartályt. A mögötte álló férfi megragadta Maureent a hajánál fogva, és a kút fölé húzta a fejét, míg a másik levilágított a kútba. A lány azt hitte, be akarják dobni, s rémülten kiabálva a kávába kapaszkodott. A támadója elengedte a haját, és befogta a száját, de nem bántotta.

- Ha nem teszed, amit mondunk, te is Szent Modesta sorsára jutsz - mondta. Ugyanaz a férfi volt, aki Orvaiban kirabolta őket. - Senki sem találja meg a holttested. Maureent egy meglepően tágas föld alatti kápolnába kísérték, ahol több gyertya égett, és a falakra festett kelta díszítés még titokzatosabbá tette a helyiséget. Jobbra a Notre Dame Sous Térre, a Föld alatti Miasszonyunk szobra állt, de nem világították meg, mert a gyertyákat inkább az oltárra tartogatták, ahol egy sima faláda állt. A láda mellett egy másik férfi várakozott; ő furcsa csuklyás köpenyben volt. Amikor levette a csuklyát, Maureennak összeszorult a szíve. Girolamo de Pazzi atya intett neki, hogy foglaljon helyet mellette a széken. Maureen várta, hogy megszólaljon az öregember, akinek a csatlósa egyetlen pillanatra sem tágított mellőle. így emlékeztette rá, hogy bármikor Modesta sorsára juthat. Mondja, kedves, mit keresett Chartres-ban? Maureen nem szólt. Abban a helyzetben csak hallgatással védekezhetett. - Nem óhajtja elárulni? Nem is kell. Azért jött, hogy megkeresse A szeretet könyvét, mert megtudta, hogy itt van, a chartres-i katedrálisban. Igazam van? Akárki is mondta magának, nem hazudott. A szeretet könyve valóban itt van. Maureen igyekezett leplezni meglepetését és kíváncsiságát. - Nem valami másolat - folytatta de Pazzi. - Ez nem az az eretnekeknek való Libro Rosso - mondta gyűlölködve. - Azért van itt, mert idehoztam. Ugyan, ne tegyen úgy, mintha nem lenne rá kíváncsi. Ez a sorsa, erre rendeltetett. Maureen most sem felelt. Ha megérinthetné, vagy beleolvashatna a könyvbe, utána úgyis megölnék. Ám Girolamo de Pazzi nem volt ostoba. Régóta figyelte áldozatát, hogy tudja, mire vágyik, és miután elolvasta az ellopott naplókat, azt is tudta, hogy Maureen mindenre képes a tudásért, az információkért és az igazságért. - Signorina Paschal, tudhatná, hogy nem akarom bántani. Természetesen megteszem, ha szükség lenne rá, és mint látja, ezek az emberek szó nélkül engedelmeskednek nekem. De az a helyzet, hogy a magam és az egyház érdekében is szükségem van kegyedre, és szeretném, ha együttműködne velem. Sőt, alkut is ajánlok. Elárulok önnek egy titkot, egy nagyon nagy titkot. És utána megmutatom az emberiség történetének legnagyobb kincsét. Cserébe azonban önnek is meg kell tennie valamit. - Mit akar tőlem? - kérdezte Maureen higgadtan. Gondolatban imádkozott Isához, hogy adjon neki erőt, és óvja meg minden bajtól. - Kezdetnek elárulok egy kulcsot a titokhoz. Lucia Santos. - A valódi fatimai titok... Erről van szó? A bíboros bólintott. - Miért? Mert... - Girolamo atya elhallgatott, és szája egy pillanatra szomorúan legörbült. - Szükségem van a segítségére. - Miután Maureen hallgatott, így folytatta: - Kíváncsi az igazi fatimai titokra? Itt van. Az áldott Szűzanya eljött, hogy közölje a fatimai gyermekekkel, hogy A szeretet könyve az Anyaszentegyház birtokában van. Azóta van nálunk, amióta Loyolai Ignác Rómába vitte. Igen. Amikor Ignác távozott a montserrati kolostorból, elárulta a könyv rejtekhelyét, és cserébe engedélyt kapott a tanulmányozására, és egy új rendet is alapíthatott, melynek ő alkotta meg a szabályait. Ilyen feltételek mellett került a könyv az Örök Városba, és azóta is ott van. Maureen feszülten figyelt, és imádkozott, hogy életben maradjon, és elmesélje a világnak, amit hallott. - De váratlan bonyodalmak merültek fel. A könyv az Úr szavait és rajzait tartalmazza, de ezen belül egy másik értelmezése is van. Már említettem önnek, hogy azt a könyvet csak a kiválasztottak érthetik meg teljesen. Azok, akiknek szemük van a látásra és fülük a hallásra. Még a Szentatyák sem voltak képesek feltörni a pecsétjét. Az Úr elrejtette előlünk a tanításait, és eddig senki sem jutott közel hozzájuk... csak Lucia Santos. De neki sem sikerült mindig. - Ez volt az egyik fatimai titok? Luciának elárulták, hogyan törheti fel a könyv pecsétjét?

- Nem kellett elárulni - rázta meg a fejét a bíboros. -Ezt nem lehet megtanítani... Ez a képesség vagy megvan valakiben, vagy nincs. - A Kiválasztott... - mondta Maureen. - Igen. Fogalmam sincs, miért bízta az Úr a kulcsot a magafajta nők kezébe. Maureen csak most fogta fel a bíboros szavait. A szeretet könyvét csakis egy nő fejtheti meg. Igen. Jézus úgy kódolta a tanításait, hogy a nőket ne lehessen kizárni a tanításból és vezetésből. A bíboros olvasott a gondolataiban. - Tudom, mit gondol, de téved. A Libro Rosso másolat, amit Fülöp készített. Egy férfi. - Nem - mondta Maureen. - Fülöp csak leírta, amit Magdolna fordított. A Libro Rossóban is olvasható, hogy Fülöp akkor írta le, amikor Alexandriában meglátogatta a várandós Mária Magdolnát. Mindent az ő útmutatása szerint írt le. Tulajdonképpen csak írnok volt, semmi több. De Pazzi ingerülten legyintett. - És most legyen jó és engedelmes gyermeke az Úrnak, és fejtse meg ezt a könyvet. Felesleges megjátszania magát. - Ezért zárta el Lucia Santost több mint nyolcvan évre a világtól? - Igen. - Girolamo nem zavartatta magát. - És több mint nyolc évtizedig nem tudta megadni magának, amire szüksége volt? - Nem volt mindig sikeres, és nem is akart együttműködni, ezért kellett teljesen elszigetelni. A magafajták nagyon... csökönyösek tudnak lenni. - Honnan veszi, hogy nekem sikerül? Az sem biztos, hogy akarom ezt az egészet. - Kegyed ugyanolyan kíváncsi, mint mi, és akkor sem bírna ellenállni a könyvnek, ha belehalna. Hogyan is tehetné? Erre a napra született, és ezt ön is tudja. -Utána engem is be akar zárni, mint Luciát? Vagy rosszabb sors vár rám? - Nem tudhatja, de azt hiszem, így is vállalja a kockázatot. - A barátaim meg fognak keresni. - Lehetséges, de már úgyis annyi ellenséget szerzett a könyvével és a nyilatkozataival, ráadásul nemrég jelentette a római rendőrségnek, hogy kirabolták. Az egész média kegyedtől hangos, így nem lesz nehéz meggyőzni a hatóságokat, hogy ezúttal valaki tényleg beváltotta a fenyegetését. Sakk-matt, signorina. Több mint kétezer éve játsz-szuk ezt a játékot, ebből biztosan nem kerül ki győztesen. Azt teszünk önnel, amit csak akarunk, ahogy az elődeivel is. - De az igazság... - Igazság? Mi az igazság? - mérgelődött a bíboros. -Az az igazság, hogy ha azt teszi, amit mondok, talán nem jut Modesta sorsára. Ha értékes információkat kapunk, még megfontoljuk, mi legyen önnel. Például kijelenthetné, hogy A szeretet könyve összhangban van az egyház álláspontjával, és ezt meg is írja. Akkor teljesen megváltozna az élete. - Ön most alkut ajánl? - hebegte Maureen. Girolamo de Pazzi vállat vont. - Pillanatnyilag az egyház patthelyzetben van, és félő, hogy alulmaradunk a szavak háborújában. Nem fékezhetjük meg az információáramlást, ezért másképp kell hozzáállnunk a dolgokhoz. A fiatalok hallgatnak kegyedre, a könyvét több nyelvre is lefordították. Önnek, a barátainak és az unokatestvérének is jót tenne, ha a jövőben a mi álláspontunkat hirdetné. Kijelentené, hogy eddig ugyan eretnek nézeteket vallott, de most megvilágosodott, és visszatért az egyház kebelére. Mindenki jól járna vele. - Ön arra kér, hogy írjak egy könyvet, melyben kijelentem, hogy a hagyományos egyházi doktrína képviseli az igazságot, és tagadjam meg az eddigi írásaimat? Ezt hogy képzeli? - Vissza kell vonnia, amit írt. Ki kell jelentenie, hogy csak kitalálta az arques-i evangéliumot, amivel egy vagyont keresett, de megbánta, amit tett. Aztán mi megbocsátunk önnek, és visszafogadjuk az egyházba. Előtte még megígéri, hogy abbahagyja eretnek kutatásait. Maureen szóhoz se jutott. A Bérenger Sinclair könyvtárában látott táblára gondolt, rajta a híres Jeanne d'Arc idézettel: „Inkább meghalok, de nem cselekszem Isten akarata ellen". Már ez is elég volt, hogy erőt merítsen belőle. - De ha másképp dönt, akkor nem garantálom a kegyed és a barátai testi épségét - fenyegetőzött de Pazzi.

Maureen gondolkodni sem bírt a sötét helyiségben, ahol csuklyás alakok vették körül, ráadásul a bíboros életveszélyesen megfenyegette. A ládára mutatott. - Benne van? Megnézhetem? A dölyfös, öntelt Girolamo de Pazzi ekkor letérdelt a láda elé, majd elmormolt egy rövid imát és felállt. Belenyúlt a fedél nélküli ládába, s kivett belőle egy kisebb, régi, szépen megmunkált dobozt. Ebben volt a kereszténység legszentebb kézirata. A gyertyafényben megcsillant a sarkok aranyozása, és Maureen akarata ellenére halkan felsikoltott, amikor meglátta a tetejét, rajta az ékkövekből kirakott hatszirmú rózsával. Pontosan olyan volt, mint a chartres-i labirintus közepe. De Pazzi kinyitotta a dobozt, és a lány elé helyezte, de nem vette ki belőle a könyvet. Láthatóan ódzkodott az érintésétől. -Vegye ki - mondta. - És... tegye, amit az ösztöne súg. Vagy a hangok. Vagy ami jólesik. Lucia a Szűzanya hangját hallotta, amikor kézbe vette a könyvet, de maga más. Teljesen más, mint a többiek. - Ugy beszélt a lányról, mint valami veszélyes rovarról. Az aprócska termetű Maureennak fél kellett állnia, hogy belenézhessen a dobozba. A könyv borítója az ókori görögöknél is használt egyszerű, sima pergama bőrből készült. Amikor megérintette, először semmit sem érzett, de miután rátette a tenyerét, bizseregni kezdett a bőre. Aztán a bizsergés lassan felkúszott a karján, s végül az egész testét átjárta a különös érzés. Lehunyta a szemét, s meglátta Isát, ahogyan az álmában is. Isa megismételte az egyik álomban hallott szavait: A lányom vagy, akiben nagy örömömet lelem, de még nem teljesítetted a feladatod. íme, A szeretet könyve. Kövesd a számodra kijelölt ösvényt, és megleled, amit keresel. Meg kell osztanod a világgal, így teljesítheted az ígéreted. A tanításunk túl soká rejtőzködött a sötétben. És ne félj, mert mindig veled vagyok. A lány immár félelem nélkül vette ki a könyvet a díszes dobozából, s mindvégig hallotta Isa hangját. A félelem és hit nem létezhet egyazon helyen és időben. Válassz egyet. Maureen a hitet választotta. Azzal a szándékkal nyitotta ki a könyvet, hogy elvonatkoztat a körülményektől, és átadja magát a pillanat varázsának. Nem törődött az idős pappal, sem a csadósaival, s alázatosan végigsimított a megfakult lapokon. Nem tudta elolvasni az ősi görög, arámi és héber szöveget, de nem is kellett, mert ugyanaz történt, mint az álmában: az oldalak egyre fényesebbek lettek, s a betűk indigókék, majd lila színben kezdtek ragyogni a vastag, vászonszerű papíron. A fény egyre élesebb lett, és most már az egész helyiség ragyogott, s megvilágította a Föld alatti Szűzanya szobrát. Behatolt Maureen testébe, aki eggyé vált az írással... Gyors egymásutánban érkeztek a látomások: Salamon és Sába, Jézus és Magdolna, Mária és Anna, SáraTámár. Maureen látta az orvali kislányt - „Nem az vagyok, akinek gondolsz" - akit a knocki Szentlélek követett. Aztán oly világosan érkezett a felismerés, hogy térdre borult, és szívéhez szorította a könyvet. Jézus a nők tiszteletére írta meg A szeretet könyvét, melyben emléket állított szépségüknek és bölcsességüknek. Jézus és a követői visszaállították az egyensúlyt, s a názáreti végül úgy halt meg, hogy megpróbálta megértetni a világgal a szeretet erejét. A fény tovább fokozódott; a helyiség szédítően forgott. A szeretet, csakis a szeretet valóságos, hallotta Isa szavait. Minden más illúzió. Jézus nem akarta, hogy új vallást hozzanak létre a nevében; ő csak az igazságot akarta, mely eltorzult az idő múlásával. Egy egyszerű és gyönyörű igazságot, ami a szeretetet hirdette. A romantikus, szülői, gyermeki, felebaráti szeretet. Az idő visszatér. Maureen hallotta Isa suttogását, és a mondat most új tartalmat kapott. Ez volt a legszentebb prófécia, mert megjósolta a második eljövetelt. Ám a második eljövetel nem Jézus fizikai visszatérését, hanem a tanításait jelentették, melyek az egyetemes szereteten és szolgálaton keresztül válhattak valóra.

Mi vagyunk azok, akikre vártunk. Mi vagyunk a második eljövetel. Maureen beleveszett a látomásba. Már tudta, hogy a szeretet e templomának az építői is látták a fényt, és úgy adták vissza, hogy az ráragyogjon minden emberre, aki betér oda. Felidézte a katedrális külsejét; Salamont és Sábát, a tragikus sorsú Modestát, a Máriákat, Szent Annát, a domborművekben megörökített névtelen asszonyokat. Mi lehetett a közös bennük? És akkor egy mágikus erő a labirintus közepére vonzotta. O, édes Isa, hát ezt próbáltad elmondani? Ilyen egyszerű lenne? Isa ott állt a labirintus közepén, kezében a kőműves szerszámokkal, a szögmérővel és derékszögű vonalzóval, melyeket rombusz alakban - a szerelmesek szent egyesülésének jelképeként - tartott maga előtt. Mögötte megjelent szerelme, a rézvörös hajú, éteri szépségű Mária Magdolna. Megállt Isa mellett, és téren és időn keresztül Maureen-ra néztek. Isa akkor körbemutatott a katedrálison: „íme, A szeretet könyve. Kövesd a számodra kijelölt ösvényt, és megleled, amit keresel. Meg kell osztanod a világgal, így teljesítheted az ígéreted. A tanításunk túl soká rejtőzködött a sötétben", mondta. Maureen testét rázta a zokogás. Felemelte a fejét, és könnyein keresztül a festett ablakokra nézett. Végre megértette. Nem arról volt szó, hogy A szeretet könyve a chartres-i katedrálisban volt vagy sem. Nem is a Libro Rossóról volt szó. Nem rejtették el a chartres-i katedrálisban a kereszténység, sőt talán az emberiség legszentebb tanításait. A chartres-i katedrális volt A szeretet könyve! A székesegyházat több író is „kőbe vésett könyvként" jellemezte. Milyen igazuk volt. Maureen látomásában megjelent a munkálatokat irányító sebhelyes arcú építész, aki segített beépíteni a teljes Libro Rossót a katedrális homlokzatába, hogy később az egyháznak esélye se legyen megsemmisíteni. Ragyogó elmére vallott ez a stratégia. A labirintust a középpontba helyezték el, hogy a zarándokok, akiknek szemük van a látásra és fülük a hallásra, innen nyerjék el a beavatást. Maureen még mindig térdelt, s lassan kezdett magához térni. Ki kellett jutnia onnan, hogy elmondja mindenkinek, hogy A szeretet könyve bárki számára elérhető, csak körül kell néznie az igazságnak emelt emlékműben. Az emberiség legértékesebb tanítását úgy rejtették el, hogy nyolcszáz évig mindvégig szem előtt maradt, és az egyház is tudott róla, hiszen elfedték a labirintust. Maureen felnézett. A csuklyás alakok kissé eltávolodtak tőle, és Girolamo de Pazzi űzött arccal állt előtte. A szeretet mindent legyőz, visszhangzott Maureen fülében Isa hangja. Érezte, ahogy az energia fokozatosan visszahúzódik a könyvbe, és a kékes fény is elhalványult. A bíboros, aki korábban oly fenyegetően lépett fel vele szemben, most könnyes szemmel nézett Maureenra. Lucia Santosszal nem történt meg ez. A lány sose tudta meg, hogy a bíboros is részesült-e a látomásában, de az arckifejezéséből ítélve gyökeres változásokon ment keresztül. Mindenki összerezzent, amikor a fejük felett hangosan dörömbölni kezdtek. Hallani lehetett, ahogy egy férfi Maureen nevét kiáltozza. Bérenger Sinclair. Úgy hangzott, mintha be akarná törni a kriptaajtót. A csuklyások Girolamo de Pazzira néztek, aki lassan megrázta a fejét. - Menjen - mondta Maureennak. A lány még egyszer, utoljára a kezében lévő varázslatos könyvre nézett. Nem volt könnyű elengedni, hiszen az egész életét megváltoztatta, és a maga módján egy rövid időre ő maga volt a chartres-i katedrális és A szeretet könyvének, a megtestesülése, és az a tudás örökre a szívébe és lelkébe vésődött. Később Destino elmagyarázta, hogy tökéletes csillagállás volt, amikor felszabadította A szeretet könyvének az energiáit. A kriptában közvetlenül a wouivre, a bolygó pulzuspontja fölött állt, ráadásul a nyári napforduló idején, azaz az év leghosszabb napján. Azzal kezdte a napot, hogy a szeretteivel és lelki társaival együtt bejárta a labirintust. A létező legerősebb helyen tartózkodott, ahol megfejthette és felszabadíthatta a könyvet. Azon a helyen, ahova tartozott: a chartres-i katedrálisban, a templomban, melyet érte építettek. Maureen Paschal megcsókolta a könyv borítóját, s óvatosan visszatette az ékkövekkel kirakott dobozba. Utána sarkon fordult és kiment. Egy pillanatra megállt a régi kútnál, melynek mélyéről suttogást vélt hallani. - Merci,

merci beaucoup - súgta egy éteri női hang, majd elégedetten felsóhajtott. Maureen elmondott egy rövid imát Modesta lelkéért, aki megpihenhetett végre, aztán felment a lépcsőn, s ajtót nyitott a férfinak, akit Isten jelölt ki számára, hogy társa legyen a lelkének. Girolamo de Pazzi mozdulatlanul figyelte Maureen távozását. Még most sem értette, Isten miért éppen Lucia Santost és Maureen Paschalt választotta eszközéül. Most végre megértette a jóslatot, ami oly régóta gyötörte. Az idő visszatér. Előhúzott a zsebéből egy kristályból készült ereklyetartót, melyben Szent Modesta egy hajtincsét őrizte. Az aranyvörös szín még annyi évszázad múltán sem vesztett fényéből. A bíboros lehajtotta a fejét és sírva fakadt.

Huszonegyedik fejezet

Chartres, napjainkban A szállodai szobában Bérenger a karjaiba vette Mau-reent és hagyta, hogy kisírja magát. Amikor megnyugodott, hosszan a szemébe nézett. - Mi a baj? - kérdezte Maureen. - Nagyon pocsékul nézek ki? - Éppen ellenkezőleg - nevetett a férfi halkan. - Még sosem voltál ilyen sugárzóan gyönyörű. Maureen beszámolt neki a kriptában történtekről. -Bárcsak te is láthattad volna, Bérenger. Bárcsak tudnád, milyen érzés megérinteni egy igazán szent dolgot. - Tudom, milyen érzés - súgta a férfi, és megcsókolta. Párizs, napjainkban Péter feszülten hallgatta Marcelo Barberini és Tomas DeCaro magyarázatát, akik segítettek neki összeilleszteni a kirakóst. Voltak pillanatok, amikor őszintén megdöbbent, máskor el sem akarta hinni, hogy nem vette észre azt, ami annyira nyilvánvaló volt. VIII. Orbán pápa állt a Szent Péter-székesegyház újjáépítésének hátterében, és a zseniális Gianlorenzo Berninit is ő támogatta. Toszkánai Matildát is ő vitette Vatikán kellős közepére, ahova tartozott. VIII. Orbán Maffeo Barberini néven jött a világra, és Barberini bíboros is ugyanannak a gazdag firenzei dinasztiának volt a leszármazottja. VIII. Orbán pápai nuncius-ként Franciaország eretneknek tekintett térségében dolgozott, és a jezsuiták tanítványa volt, s ő avatta szentté Loyolai Ignácot és annak jobb kezét, Xavéri Szent Ferencet. Ezt többek között azzal is kiérdemelték, amit Spanyolországból hoztak magukkal a Vatikánba. O volt az első pápa, aki figyelembe vette A szeretet könyvének tanításait. - Orbán újra akarta terveztetni a Szent Péter-székesegyházat, mert azt akarta, hogy szépségben vetekedjen a chartres-i katedrálissal, ezért megbízta Berninit, hogy a remekművével állítson örök emléket a népünk örökségének. Barberini bíboros elmondta, hogy a pápát élete során sokat foglalkoztatta a Libro Rosso legendája, valamint A szeretet könyvének titka, de nem volt képes megfejteni. Úgy vélte, Toszkánai Matildánál lehetett a megoldás kulcsa, ezért Rómába vitette a földi maradványait, és szent ereklyékként kezelte őket. Szándékosan helyezte el őket a Szent Péter-székesegyház közepén, mert meg volt győződve, hogy szerelméhez, VII. Gergely pápához hasonlóan ő is az egyház része volt. - Ezek szerint a Vatikánban van egy csoport, melynek tagjai ismerik A szeretet könyvéi, és meg akarják védeni? -kérdezte Peter, aki kezdett rájönni az összefüggésekre.

- A legjobb tudásuk és képességük szerint - rázta meg a fejét Barberini szomorúan. - Minden a hatalom mértékén múlik. VIII. Orbán halálát követően a családom sok évre száműzetésbe kényszerült, és az utódja tiltakozott minden igaz tanítás ellen. - Az én családomnak is hasonló sors jutott - mondta Tomas DeCaro. Peter rámosolygott. Tudta, hogy a bíboros a hírhedt Borgia család leszármazottja volt. - Most fordulóponthoz értünk, de ezt te is tudod, fiam. A holnapi bejelentés mindannyiunkat komoly döntésre késztet majd a jövőnket és pályafutásunkat illetően. Azért jöttünk Párizsba, hogy biztonságos távolságban legyünk Rómától, ha úgy alakul, hogy más véleményt kell közzétennünk az arques-i anyagról. - Minden megtörténhet, de fél kell készülnünk a nyilvánosságra - magyarázta Barberini. - Velünk tartasz? - Igen - felelte Peter szívből, és lelkesen kezet fogott a bíborossal. - Igazsággal a világ ellen. Chartres, napjainkban Másnap kora reggel Maureen és Bérenger a telefon csörgésére riadt. Csodálatos éjszakában volt részük, és mindent átbeszéltek. A lány megtudta, hogy miután az unokatestvére lehallgatta az üzenetét, rögtön tudta, hogy baj van, és telefonált Sinclairnek, akit elküldött a kriptához. A vallomásokat könnyes megbocsátás és szenvedélyes egymásra találás követte. - Maureen, kapcsold be a tévét - mondta Péter idegesen. - Egyenes adásban közvetítik a római sajtótájékoztatót. Az arques-i evangéliumról van szó. Készülj fel a legrosszabbra. - Miért? - kérdezte Maureen, és a szíve a torkában dobogott. Megkereste a távirányítót, amit Bérenger kezébe nyomott, mert nem ismerte a csatornabeosztást. A férfi meg is találta a BBC egyik angol nyelvű adóját. Egy oxbridge-i kiejtésű riporter éppen az arques-i evangélium történetéről és az „állítólagos" franciaországi felfedezéséről számolt be, ami pár éve egy amerikai írónő jóvoltából következett be. Az eset után Maureen Paschal megírta a sokat vitatott sikerkönyvét, melyben felháborító, sőt határozottan amatőr módon értelmezte a kézirat tartalmát. Bérenger felmordult, de nem szólt semmit. Maureen megkövülten hallgatta a riportert, aki elmondta, hogy az elmúlt két évben az arques-i anyag a Vatikánban volt, ahol a világ legnagyobb teológiai elméi tanulmányozták, és tudósokkal karöltve dolgoztak a kézirat hitelesítésén. A kamerák most a görög szavakkal teli, vászonszerű pergamenre vándoroltak. Maureen megszorította Bérenger karját. - Látod? A férfi képtelen volt levenni a szemét a képernyőről. -Mi folyik itt, Maureen? Mit művelnek? - Nem tudom - suttogta a lány. - De az már biztos, hogy nem ezt a kéziratot találtuk Franciaországban. Maureen nem volt szakember, de sosem felejtette el Mária Magdolna evangéliumát. Azok a tökéletesen megmaradt tekercsek örökre az emlékezetébe vésődtek. A képernyőn azonban teljesen mást láttak. Az egyház szóvivője fellépett az emelvényre, és beszélni kezdett. Bérenger és Maureen döbbenettel és elszörnyedve figyelte. A szóvivő elmondta, hogy az evangéliumot valóban Mária Magdolna írta, de lényegében csak János evangéliumának egy igen szép, és tehetségesen megírt változata. Mária Magdolna áldott asszony volt, egy szent, ahogyan azt az egyház többször is hangoztatta, íme a bizonyíték, hogy az írása tökéletesen megegyezett a katolikusok által elfogadott Új Testamentummal. Örömünnep volt ez, mert végre félre lehetett söpörni a Mária Magdolnát övező nevetséges spekulációkat, melyek annyira elszaporodtak az utóbbi időben. Ezután a szakértő tanúkat is meginterjúvolták, akik aprólékosan kifejtették, hogy a papirusz szövege megegyezett János evangéliumával. Maureennak elege lett az egészből. Erre végképp nem számított. Egy percig sem hitte, hogy az egyház hitelesítené az arques-i evangéliumot, de azt hitte, idővel félre -söprik, vagy legfeljebb hamisítványnak kiáltják ki, és az egész a feledés homályába vész. De az, hogy elkészítettek egy egészen más kéziratot, majd a világ elé álljanak ezzel az égbekiáltó hazugsággal... nem, erre nem volt felkészülve. - Ugye tudod, miről van szó? - kérdezte végül Bérenger haragosan. - Hazugnak állítottak be. - Tudom - bólintott a lány, s nagyot sóhajtott. - De azt is tudom, hogy nem rólam, sőt nem is Máriáról van szó, hanem A szeretet könyvéről. Ezek után hiába akarom megosztani az emberekkel, amit tudok, mert senki sem

fogja elhinni. Tudják, hogy meg akarom írni, ezért még időben hiteltelenné tesznek, és akkor valószínűleg senkit sem fogja érdekelni az igazság. Maureen mélyeket lélegzett. Ezt a vihart is át fogja vészelni, ahogyan a többit is. Isa is megmondta, hogy a hit és a félelem nem férhet meg egy helyen, és ebben a helyzetben ő a hitet választotta.

Maureen, Bérenger és Destino az Eure festői partján sétáltak; ugyanannak a birtoknak a szélén, mely nyolcszáz évig volt a Rend tulajdonában. - Ne keseredjenek el - kérte őket Destino szelíden. -Békéljenek meg Isten akaratával. Nem is baj, hogy az egyház nem hitelesítette az arques-i evangéliumot. Az sem számít, ha A szeretet könyvét is tagadni fogják. - Lemaradtam valamiről? - hökkent meg Maureen. -Miért jó ez nekünk? - Hit - felelte az öreg egyszerűen. - Tudják, ha az egyház hitelesíti az evangéliumot vagy A szeretet könyvét, senkinek sem kell többé elgondolkodnia rajtuk. Az emberek nem fogadják be a szívükbe és lelkükbe, nem gondolkodnak el rajta, hogy igaz, vagy sem. Nem is dolgoznak meg ezért a tudásért, hiszen nincs benne semmi kockázat, ezért szellemileg sem nyernek vele. Mi azt akarjuk, hogy az emberek a saját fejükkel gondolkodjanak és érezzenek, ne viselkedjenek birkamódra. Legyenek hálásak azért, ami történt, mert most mérlegre tétetik a hit. És azok, akik felismerik az igazságot, nagy jutalomban részesülnek. Maureen hálásan hallgatta a bölcs szavakat. Igazat adott az öregnek, de időbe telt, ám az egyház iránti törékeny bizalma örökre megrendült. Destino sokatmondóan ránézett, és mutatóujját feddőn megrázta. - Legyen meg a te akaratod, Maureen. Gyakorolja még a labirintus második szirmát. Az O akarata számít - mutatott az égre -, nem a miénk. Destino elmesélte, hogyan vitte Conn és a Mester a Libro Rossót Chartres-ba, ahol csatlakoztak a már működő katedrális-iskolához és irányították az építkezést. Átadták tudásukat a következő nemzedékeknek, akiknek ezt a csodálatos műemléket köszönhetjük. Északra, az égbe nyúló két hatalmas toronyra mutatott. - Tudják, miért nem egyformák a tornyok? Azt hiszik, baleset vagy emberi gondatlanság miatt ilyenek? Önök beavatottak, ezért nem mondanának ilyet, és tisztában vannak vele, hogy ez a templom tökéletesen összhangban van az igaz tanításokkal. Ezért most elárulok egyet a chartres-i katedrális ezernyi titkából. A bal oldali tornyot a Nap, vagy El tornyának hívják, és Istent, a férfi teremtőt jelképezi. Egyébként pontosan háromszázhatvanöt láb magas. Minden láb egy napnak felel meg. A jobb oldali torony a Hold, vagy Asera tornya. Ez Isten női oldalát jelképezi, ezért huszonnyolc lábbal rövidebb a társánál, mivel egy holdhónap huszonnyolc napból áll. A nyugati ajtón belépve az atya és az anya között haladunk át. Ugy a földön, mint a mennyben. Destino elmondta még, hogy 1194-ben egy újabb katasztrofális tűz ütött ki Chartres-ban, ami még a kőfalakat is megrepesztette. A pusztítás szerencsére megkímélte a nyugati homlokzatot, a tornyokat, valamint a Kék Madonnaablakot. A chartres-iak ezt égi jelnek tekintették, és a Libro Rosso útmutatásait követve újjáépítették a templomot, s a festett ablakok és szobrok segítségével mesélték el a történeteket. - Ugye tudják, ki a Kék Madonna? - kérdezte Destino. - Notre Dame - felelte Bérenger. - Igen, de melyik? - Nincs jelentősége - mondta Maureen. - Mind egyek, ugye? Az eredeti Notre Dame, aki Asera - a szentlélek , vagy Mária Anya, Mária Magdolna, Sára-Támár vagy valamelyik szent leszármazottjuk mind-mind az isteni női esszenciát képviselik. - Igaza van, de van egy kis meglepetésem. Jöjjenek be, mutatok valamit. Bementek a nagy, bungaló jellegű, régi épületbe, ami egy kolostor része volt. A falakat a mennyezetig középkori kárpitok borították, melyek egytől egyig az unikornis-vadászatot ábrázoltak. - A híres kárpitok másolatai? - Nem - nevetett Destino. - Ezekről másolták a híres kárpitokat. Kettőt készítettek belőlük; egyet a Rendnek, egyet pedig Annának, a brit királynőnek. Nagyon fontos személy volt a történetünk szempontjából, de róla majd később beszélek. Sok életrajzot kell még megírnunk, Maureen, és hosszú élete során egy percig sem lesz tőlem nyugta. Természetesen csak akkor, ha ön is beleegyezik, hogy a Rend történetének új írnoka legyen.

- Boldogan - mosolygott Maureen. - Nagy megtiszteltetés. Maureen a falikárpithoz ment, és közelebbről is megnézte. Gyönyörű, részletesen kidolgozott darab volt; fel sem bírta fogni, hogyan voltak képesek ily tökéletesen elkészíteni. - Ismerik a legendát. Az allegóriát is tudják? - Az unikornis Jézust ábrázolja? - kérdezte Bérenger. - Az unikornis Jézus igazi tanításait jelképezi. Ritka és gyönyörű teremtés, de az emberek levadászták és elpusztították. - O! - kiáltott fel Maureen. Az első kárpiton legalább öt helyen is észrevette a különös A és E betűket, melyet egy bojtos zsinór kötött össze. - A kártyáin is ezek a betűk vannak! Mit jelent? Destino öregesen odament, és megsimogatta a betűket. - Látja a zsinórt? Cordeliere-nek nevezik, és régen ezzel kötötték össze a menyasszony és vőlegény kezét az esküvőn. Ez a házastársi, avagy ízisz-csomó. És a betűk... Az A Asera, az E El nevének kezdőbetűje. Elegáns, gyönyörű jelkép volt. - Az E betű miért van fordítva? - Mert a szerelmesek egymás tükörképei. Ezért is volt szokás, hogy kis tükröket adtak nászajándékba. Ez a két betű arra emlékeztet bennünket, hogy mindig meglátjuk önmagunkat az igaz szerelmünk szemében. - Egyszer egy nagyon bölcs ember azt mondta, hogy „a művészet megmenti a világot". A rendünk Nikodémus és a Volto Santo óta hisznek ebben. De nem csak a szimbolika fontos - folytatta Destino. - Sok múlik a művész szándékán is. Ha a művész lelkét átitatja az igazi művészet, képes lesz remekműveket alkotni. Fontos, hogy szeresse a témát, és átadja ezt a szeretetet. A Volto Santo is egy élő, lélegző műtárgy; Nikodémus emlékeit ábrázolja a keresztre feszítésről. - Ezért is szólt a kép Matildához - mondta Maureen. - Igen, mert tiszta szívű gyermek volt, így jól hallotta a művész hangját. Pontosan úgy, ahogyan a fatimai gyermekek is. Az egyház azonban hamisítványnak állította be, így az emberek nem igazán érdeklődnek iránta. Mégis vasketrecben őrzik, hogy ne is láthassuk rendesen. Ha készen állnak, elmegyünk Firenzébe, ahol elmesélem a világ legszebb asszonyainak a történetét. Ok testesítették meg „az idő visszatér" fogalmát. ígérem, amint megismerik az igazságot Lorenzo de Mediciről és barátairól, Sandro Botticelliről és Michelangelo Buonarottiról, valamint az őket megihlető rendkívüli asszonyokról, más szemmel látják majd a művészetet. Így is kell. Felmentek a katedrálishoz. Destino időnként magához szorította és megtapogatta a táskáját. Sötétedés előtt még mutatni akart valamit a vendégeinek. Június huszonkettedike volt, és ezen a napon rendkívüli dolgok történtek. Maureenra kacsintott, aki viszonozta a mosolyát, és mindvégig arra gondolt, hogy a kora és az arcát eltorzító, félelmetes sebhelye ellenére Destino hihetetlenül szép volt. Ez az ember szent volt, nem voltak kétségei efelől. Elhaladtak a katedrális két tornya mellett, és megálltak Szent Modesta bájos szobra előtt. - Ismerik a történetét? - kérdezte az öreg. - Modestáét? Megölte az apja. Egy római - felelte Bérenger. - Nem kell szó szerint érteni - ingatta a fejét Destino. - Modesta történetében minden jelképes. A prófécia lánya volt, egy Kiválasztott, és abban a korban élt, amikor A szeretet könyvét itt őrizték, La Beauce-ben. A növekvő egyháznak minden erejével ki kellett iktatnia a riválisait, és Modesta - egyébként a prófécia összes asszonya -óriási fenyegetést jelentett rájuk nézve. És mit jelképez a „római apa"? - Egy római pátriárkát - vágta rá Maureen. - A pápát vagy az egyházat. Példát akartak statuálni Modestával, nehogy más nőknek is eszükbe jusson szembeszállni az egyházi tanokkal. Egy keresztény nő volt, akit a saját „apja" ölt meg. - Ez csak részben igaz, mert a valódi bűne ez volt -mutatott fel Destino egy másik szoborra. - Potentianus. A férje. Egyszerre végezték ki őket, mert együtt, párként hirdették Jézus igéjét. Azok, akik ily módon tanítottak A szeretet könyvéhői, sokkal veszélyesebbek az egyház számára. Maureen megszorította Bérenger kezét. Az öreg most megállt a Kék Madonna előtt.

- Ez... csak azoknak szól, akiknek fülük van a hallásra, és számomra azért is nagy öröm, mert nagyon kevesekkel oszthatom meg ezt a titkot. Igazuk volt, amikor a Notre Dame ablakának nevezték, de van valami, amit nem tudnak. A művész élő modellről festette. A rendünk történetének egyik legfontosabb asszonyáról. Destino óvatosan kivett a táskájából egy régi, festett pergament, és amikor kibontotta, Maureen és Bérenger azonnal tudta, kit ábrázol. Egy azúrkék selyemruhás, fehér fátylas nő portréja volt, fején egy liliomos koronával. Ölében egy fekete hajú kisfiú ült. Destino az ablakra nézett, és a madonna és gyermeke feje fölé festett várra mutatott. - Canossa. Maureen számára ez volt a legszebb, legköltőibb része a templomnak. A Szép Ablak Madonnája Canossai Matílda, a toszkán őrgrófnő nézett vissza rá. - Kegyed annyira... hasonlít rá - mondta Destino. - Köszönöm - súgta Maureen könnyes szemmel. És ön is dicsőséget hozott az Úrnak.

Huszonkettedik fejezet Chartres, napjainkban Maureen még a párizsi Notre Dame-ban látta ezt az álmot. Sinclair és a többiek abból tudták, hogy a lány Kiválasztott, és mindez Mária Magdolna evangéliumának felfedezéséhez vezetett. Ebben az álomban azonban volt egy csavar, amire Maureen nem volt felkészülve. Eleredt az eső, és Maureen kikerült a tömegből, de látta az előtte haladó Mária Magdolnát a vörös fátylában. A villám szinte kettészelte a természetesen elsötétedett égboltot, amikor Maurennal a nyomában imbolyogva kapaszkodott fölfelé a dombon. Furcsa volt résztvevőnek és megfigyelőnek is lenni, és Maureen már nem tudta, hogy a saját vagy Magdolna érzéseit éli-e meg. Mit sem törődött a kezét-lábát felsebző kövekkel, a ruháját megszaggató ágakkal; mielőbb el akart jutni Hozzá. A szögre lecsapó kalapács émelyítő visszhangot keltett. Ahogy a kereszt közelébe ért - vagy értek - ömleni kezdett az eső. Maureen felnézett, és néhány vércsepp, az O vére az arcára hullott. Körülnézett, eltávolodott Magdolnától, és ismét megfigyelővé vált. Látta Magdolnát a kereszt lábánál, ahol az Úr anyját támogatta, aki magánkívül volt a fájdalomtól. Más, vörös fátylas asszonyok is voltak körülöttük; a többi Mária. Egy fiatalabb, fehér fátylas nő elkapta Maureen pillantását. Veronika. Az asszonyok mellett egy római légionárius állt, de ő inkább védelmezte, mint megfélemlítette őket. Jóindulatú, barátságos arca volt, ám világoskék szeméből ugyanolyan mély gyász tükröződött, mint a szenvedő családtagokéból. Régen Maureen nem tudta hova tenni a férfit, de később az arques-i evangéliumból megtudta, hogy a neve Praetorus, aki egy nap a szép Veronika férje lett. Együtt terjesztették az Igét. Egy másik római is állt a kereszt közelében. Először Maureen nem látta az arcát, csak parancsoló hangját hallotta. Hidegen, dölyfösen csengtek a szavai; félelmetes, veszélyes volt. Maureen már tudta, mi következik, mert ez az ember Longinus Gaius, az elátkozott légionárius volt, aki megjelölte önnön arcát, és úgy bolyongott a földön halált és megbocsátást keresve. Mária Magdolna önuralmát elveszítve, kétségbeesetten kiáltotta világgá lelkét mardosó fájdalmát, és amikor Maureen felpillantott, látta, hogy Longinus Gaius, a fekete hajú légionárius az Úr oldalába döfte lándzsáját. Vér és víz folyt a sebből. A gonosz római durván felkacagott, és egyenesen Mau-reenra nézett. A lány megfigyelte a férfi bal arcán végigfutó cikcakkos sebhelyet. A római dacosan megrázta fegyverét, amit később a Sors Lándzsájaként emlegetett a világ. Olaszul ilgiavalletto di destino volt a neve. Destino.

Akkor döbbent rá, hogy sokkal később, a huszonegyedik században ő is találkozott már ezzel az elátkozott emberrel.

Destino felriadt álmából, és ijedten levegőért kapkodott, majd nehézkesen felült az ágyában. Nem rémálom zaklatta fel. Végtelen életében a sors nevét viselő ember végre békésen töltötte az éjszakát. Lehetséges? Vége? Térdre hullt, és elkezdte mondani a Miatyánkot. Görögül mondta, ahogyan először megtanulta. Ugy, ahogyan sok évszázaddal korábban Magdolna tanította neki. Ráncos arcán végigfolytak a könnyek, és lassan feltápászkodott. Eltartott egy kis ideig, míg megtalálta az antik tükröt, ami azóta díszítette a kamráját, amióta oly sok évvel azelőtt nászajándékba kapta szerelmétől. A halhatatlanság legnagyobb átka, hogy újra meg újra végig kell nézni szeretteink elmúlását. Amikor megtalálta a tükröt, belenézett s látta, hogyan változik az arca. Először Destino volt, az el nem mondott történetek bölcs őrzője, kinek nem szabad kudarcot vallania utolsó feladatával. Találnia kellett egy modern mesemondót, aki megosztja őket az új évezred olvasóival, nehogy elvesszen az emberiség igaz története. Most már tudta, hogy sikerrel járt. O volt az egyik építész, aki a chartres-i katedrális munkálatait felügyelte. Aztán elidőzött a kedvenc tanítványával, a csodálatos Canossai Matildával töltött boldog időszaknál. Még ma is mosolyra fakadt, ha felidézte az arcát. Hihetetlen, hogy majdnem ezer évvel később Maureen-ban is őt látja. Az idő visszatér, ez már bizonyos, gondolta. Milyen fáradhatatlanul vezekelt, de hiába, nem kapta meg a feloldozást. Megérintette az arcán végighúzódó sebhelyet. Két évezredig szüntelen pokol volt az élete, s minden nap visszhangzott a fejében a nevetése, amikor a haldokló Úrba döfte lándzsáját. - Felidézte mennyei atyjának legnagyobb áldását és átkát: J^onginus Gaius, nagyot vétettél ellenem és e jószívű emberek ellen. Örökös kárhozatra ítéllek, de ez földi kárhozat lesz. Úgy bolyongsz majd a földön, hogy nem lesz részed a megváltó halálban, és minden este, amikor álomra hajtod a fejed, álmaidban a saját szörnyű tetteidet és az általad okozott szenvedéseket fogod viszontlátni. Tudd, hogy ezt a kínt az idők végezetéig kell kiállnod, vagy amíg megfelelő módon nem vezekelsz, hogy megtisztítsd bűnös lelked a fiam, Jézus Krisztus nevében." Az őrület határán állt, amikor megkereste Mária Magdolnát, hogy a bocsánatáért könyörögjön. Magdolna a szeretet segítségével megmutatta neki Isten dicsőségét, és amikor már családtagként, a gyászoló gyermekekkel, valamint Maximinusszal, Praetorusszal és Veronikával együtt ott állt Magdolna sírjánál, megesküdött, hogy örökké tartó életének minden percében A szeretet könyve szerint fog élni és tanítani, hogy megmutassa az embereknek az Ige szépségét, ahogyan azt Jézus Krisztus és szeretett felesége és szent gyermekeik megélték. Longinus Gaius, az elátkozott légionárius mindenkinél jobban megértette a szeretet és megbocsátás hatalmát. Nem hitte volna, hogy annyi nehézségbe ütközik a könyv őrzése. Sokszor nézte elszörnyedve, ahogy Jézus nevében emberek ezreit ölték meg. Túlélte az inkvizíciót, látta, ahogy a hazugok és csalók meghamisítják az Úr tanításait, beszennyezik Mária Magdolna szent nevét. Érthetetlen volt számára, hogy a szeretetről, a hitről és a közösségről szóló egyszerű tanításokat még a huszonegyedik században is veszélyesnek ítélték. Vezeklése jeléül Destino feljegyezte azok történetét, akik az életük árán is ragaszkodtak az Ige terjesztéséhez. Nála jobb krónikást keresve sem talált volna a világ. így született meg a Libro Rosso, de most felcsillant egy reménysugár; az új évezred gyermekei talán készen állnak arra, hogy megismerjék a tartalmát. - Könyörgök... add, hogy meghallják - suttogta. Rájött, hogy sok dolga maradt még, és most, az út végén végtelen szomorúság öntötte el. Lefeküdt, és várta a hőn áhított halált, amikor az Úr megjelent a látomásában. A szelíd, fekete szemű Isa volt az. - A fiam vagy, kiben nagy örömöm lelem - suttogta. - Sok dolgod van még ezen a világon. Destino mosolygott. Még nem jő el érte a halál. Sebaj, úgyis annyi történetet akart elmesélni Maureennak. Ha befejezi a könyvét, még meg kell írnia, hogyan kell értelmezni a chartres-i katedrális „könyvét".

Chartres, Napjainkban Sok feladat várt még Maureenra. Chartres-ban több mint ezer műtárgy található, és óriási munka volt A szeretet könyve és a Libro Rosso tükrében egyenként megfejteni a jelentésüket. Évekig is eltarthat, de nem volt egyedül. Az Úr nem is bízhatta volna meg szebb küldetéssel. A szeretteivel és szerelmével együtt bebizonyíthatták a prófécia igazságát, megmutathatták a világnak, hogy az idő visszatér. Előtte azonban ő is hozzá akart tenni valamit a Libro Rossóhoz. A huszonegyedik században kő és festett ablakok helyett könyvben akart emléket állítani azoknak a nagyszerű férfiaknak és nőknek, akik egy ilyen fontos ügyért adták életüket. Meg akarta írni Matilda és Brando és a többiek életét. Alig várta, hogy Destino segítségével beleássa magát a kutatásba. Ugy tervezte, hogy hamarosan találkozik az öreggel Firenzében, ahol a Rend szabályai szerint elkezdheti a tanulást. Ugyanúgy, mint Matilda, ugyanazzal a Mesterrel. Bérenger is csatlakozni akart hozzájuk, mivel neki is megvolt a küldetése. Egy nap talán Destino is megengedi neki, hogy elmesélje hosszú, eseménydús életét.

Mielőtt elhagyták Chartres-t, Maureennak volt még egy utolsó álma. Destino már figyelmeztette, hogy miután a kezében tartotta A szeretet könyvét, a korábbinál sokkal gyakrabban lesznek látomásai. Ezzel együtt kellett élnie.

Inkább megfigyelőként vett részt ebben az álomban. A sötétben halk kántálást hallott, s egy különös menet jelent meg a középkori olasz város szűk, macskaköves utcájában. Éjszaka volt, és a menetet alkotó férfiak fáklyával világították meg az utat. Hófehér köntösben voltak, melynek ujjára bíborszínű fonállal alabástrom edényt hímeztek, ami Mária Magdolnát és a Rendet jelképezte. Miután elhaladt a menet, Maureen meglátta a szemközti oldalon álló két alakot. Az egyikük egy ősz hajú, nagyon magas, erős testalkatú, arisztokrata férfi. Királyi jelenség volt. Mellette egy fekete hajú, okos tekintetű kamaszfiú állt. Mélységes bölcsesség áradt belőle. Ok is megfigyelők voltak. - Nem okozok neked csalódást, nagyapám - mondta a fiú könnyes szemmel. - Nem okozok csalódást az Úrnak, az Úrnőnknek, és méltó leszek a Mediciek örökségére. Maureen szeretettel, szomorúan és aggodalommal figyelte őket. Sok dicsőség és tragédia várt erre a gyermekre. Az öreg átkarolta a fiút és rámosolygott. - Tudom, Lorenzo. Tudom. Nem okozol csalódást, mert az a sorsod, hogy sikerrel járj. Mindannyiunk megmentője leszel. Maureen sosem felejtette el az öreg utolsó szavait: - Nem okozol csalódást, mert te vagy a Költő Herceg. Bérenger Maureenra mosolygott. - Sírtál. Álmodtál? - Mmm... - bólintott a lány álmosan. - Miről álmodtál? Maureen megsimogatta a férfi arcát. - Azt hiszem, rólad. - Rólam? Fogadok, hogy szép volt. - Szép? - nevetett Maureen. - Igen, az voltál. És azt hiszem... már korábban is szerettelek. - Most is szeretsz? - Igen, és tudom, hogy még szeretni foglak. - Maureen megcsókolta a férfit, és a karjai közé bújt. - Jó éjszakát, édes hercegem. Az idő visszatér. - Az idő visszatér - ölelte magához Bérenger. - Köszönöm, Istenem. És a szerelmesek ismét egymásra találtak. Már egyek voltak.

VÉGE A szeretet könyve (eredeti) Első század: Az eredeti kéziratot Jézus Krisztus írta. A keresztre feszítést követően Mária Magdolna először Alexandriába, majd Franciaországba vitte. Mária Magdolna a könyvből tanít, s átadja a lányának, Sára-Támárnak, aki a halála után az örökébe lép. Második-tizenharmadik század: A francia vérvonalbeli családok vigyáznak A szeretet könyvére, és tovább tanítanak belőle. Ők azok a bizonyos „eretnekek", a katárok, akik a mai napig ott élnek. Tizenharmadik század: Montsegurban Maureen őse, La Pascha-lina megmenti A szeretet könyvét a keresztesek elől, és biztonságba viszi. 1244. március 22-én a montserrati kolostorban élő katár szimpatizánsokhoz menekül vele. Tizenharmadik-tizenhatodik század: A szeretet könyvet az észak-spanyolországi katalán családok rejtegetik. Tizenhatodik század közepe: Loyolai Ignác megfejti A szeretet könyvének titkát, és elárulja a pápának. A könyvet Rómába viszik, ahol az Egyház egyik legnagyobb titkaként őrzik. Úgy állítják be, mintha elveszett volna. Tizenhetedik század: VIII. Orbán pápa újjáépíti a Szent Péterszékesegyházat, hogy emléket állítson A szeretet könyve titkos hagyományainak; így akarta túlszárnyalni a chartres-i katedrális szépségét. A Libro Rosso Első század: Alexandriai tartózkodásuk idején Mária Magdolna kérésére Fülöp apostol készít egy másolatot A szeretet könyvéből, ami Jeruzsálembe kerül, és a Szent Sír Rend vigyáz rá. Ezt a titkos rendet Szent Lukács, Nikodémus és Arimateai József alapította meg az első húsvétkor. Lukács Itáliába viszi ezt a másolatot, ahol egy calabriai kolostorban helyezi el. Az ottani írnokok krónikáikban feljegyzik a szent család és leszármazottaik életének eseményeit. A calabriaiak is hozzátesznek Sára-Támár próféciáihoz, és a vörös bőrkötése miatt Libro Rossóként kezdik emlegetni ezt a könyvet. Második-tizenegyedik század: A második században, amikor a Szent Sír Rend Toszkánában is megalapítja központját, a Libro Rosso Luccába kerül. Tizenegyedik század: Matilda a franciaországi Chartres-ba küldi a Libro Rossót, ahol annak alapján újjáépítik a gótikus katedrálist, valamint a Jézus által tervezett rejtélyes labirintust. Tizenkettedik-tizenötödik század: A Libro Rosso a francia királyi család kezébe kerül, majd XI. Lajos a Medici családnak ajándékozza. Tizenhatodik század közepe: A Libro Rosso a Medici-pápák, X. Leó és VII. Kelemen birtokában van, és a Vatikánban marad, míg VIII. Orbán halála után a Barberini család ellopja. Többé nem kerül elő. Tizenhetedik század: VIII. Orbán pápa a Szent Péter-székesegyházba viteti Matilda földi maradványait, és megbízza Berninit, hogy készítsen neki egy emlékművet. Ezen Longinus és Veronika is helyet kap, amiért védelmezték a közvetlenül Jézustól származó szent tanításokat.

A SZERZŐ MEGJEGYZÉSEI Mivel tudtommal eddig nem jelent meg hasonló témakörű publikáció a világon, évekbe telt, mire elkészültem a Mária Magdolna-anyag gyűjtésével, és megírtam az első kötetem, A gyűrű titka címmel. A rengeteg történelmi esemény miatt az első változat több mint ezernégyszáz oldal lett, ezért a tehetséges ügynököm és szerkesztőm segítségével meghoztam azt a szörnyű döntést, amitől minden író retteg, és egész cselekményeket és több száz oldal történelmi részletet kellett kivágnom. Hosszasan írhatnék még erről, de akit érdekel, látogasson el a vvww.KathleenMcGowan.com című honlapomra, ahol bőségesen talál még információkat. A történelem mindig viszonylagos, és mérheteden arroganciára vall, ha valaki ki meri jelenteni, hogy pontosan tudja, mi történt a múltban. Ha szerencsénk van, a kevéske bizonyítékból összeáll egy kollázs. Azt hiszem, a regényírók színesben, a történészek inkább fekete-fehérben szoktak gondolkodni. A szórakoztatás és oktatás világában mindkét félnek megvannak a maga érdemei, és remélem, egy nap megtanuljuk kiegészíteni egymást. A szeretet könyvéről Először az 1990-es évek elején, Languedocban hallottam erről a könyvről, és érdekelni kezdett a katárok „rejtélyes evangéliuma". Amikor fel akartam kutatni, legtöbbször azt a választ kaptam (ha egyáltalán szóba álltak velem), hogy A szeretet könyve János evangéliumának egy változata, ám a következő tíz évben rájöttem, hogy így akarták védelmezni az igazságot. Akik már olvasták A gyűrű titkát, tudják, hogy a saját spirituális élményeimet is beleszőttem ebbe a regénybe. A hősnőmhöz hasonlóan én is beleástam magam a francia, majd később az olasz kultúrába és folklórba, ami gyökerestül megváltoztatta az életem és gondolkodásom. Szerencsére kiváló tanítómesterekre - és tökéletes „eretnekekre" - leltem, akik megosztották velem A szeretet könyvének, eredeti történetét. Az elején még nem ismertem a gnosztikus evangéliumokat, és nagyon megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy Fülöp evangéliuma több helyen is megegyezik az „eretnek" tanításokkal. Tamás és Mária Magdolna evangéliumaiban is számos egyezést találtam A szeretet könyvével. A Fülöp-anyag erotikus és szenvedélyes voltán is elcsodálkoztam, és az is váratlanul ért, hogy a Szentlélek nőnemű volt. Akik részletesebben is tanulmányozni kívánják a témát, ajánlom, hogy olvassák el Fülöp evangéliumát. Toszkánai Matildáról 2001 tavaszán, amikor a férjemmel Olaszországban utazgattunk, ellátogattunk a Szent Péter-székesegyházba is. Akkor láttam meg a hatalmas márvány emlékművet, és teljesen elképedtem, amikor rájöttem, hogy egy nő nyugszik a Vatikán kellős közepén. El sem akartam hinni, hogy a nő egyik kezében a pápai tiarát, a másikban Szent Péter kulcsait tartja. Kitartóan nyomoztam, míg megtudtam, hogy az a nő több mint ezer éve halott volt, és olyan korban élt, amikor a krónikás szerzetesek nem kedvelték a hozzá hasonló, önálló gondolkodású asszonyokat. Ami a katárokat illeti, előre sejtem, hogy a történészek szívesen megköveznének, amiért ilyen szabadon írtam erről a népről. Megfogadtam, hogy megírom azoknak a nőknek a történetét, akik meg merték változtatni a világot, és mindent kockára tettek ennek érdekében. Canossai Matilda is ilyen asszony volt, és jómagam sokat tanultam tőle. Eddig is tudtuk, hogy Dél-Franciaország több mint kétezer évig az eretnekek otthona volt, és nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy ezek a tanok Olaszországban is virágoztak. Sajnos nagyon kevés angol nyelvű írást találtam Matildáról, és latinul meg olaszul sem maradt fenn túl sok anyag, ezért merem állítani, hogy Toszkánai Matilda a történelem egyik legtitokzatosabb asszonya. A Vatikánban található Donzone-kézirat az egyik legfontosabb írásos anyag az életéről. Olyan gonddal írta meg, hogy egy huszonegyedik századi filmsztár PR-csapata is büszke lenne rá, de meggyőződésem, hogy a kéziratban sokkal fontosabb az, amit Donzone elmulasztott megemlíteni. Állítólag Matilda is megírta az élettörténetét, de ezt nem bizonyíthatom, így ezek a részek a képzeletem szülöttei. VIII. Orbán pápa előtt San Benedettóban többször is felnyitották az őrgrófnő szarkofágját, és úgy vélem, a Medici család meg is találta ezt a kéziratot. A Mediciekről

és módszereikről - arról, hogy milyen hatással voltak a világra a reneszánsz idején - „A Költő Herceg" című következő kötetemben fogok beszámolni. Nincsenek feljegyzések Matilda születési helyéről, de számos elismert tudós, köztük Michele Spike is Mantuára adta le a voksát, mivel több bizonyíték is erre a helyre utalt, és itt is temették el. Tudjuk még, hogy 1070-ben Lotaringiában tartózkodott, és feleségül ment a púposhoz, majd felépíttette Orvalt. Egyes tudósok szerint Matilda anyja, Beatrix volt ott, de nem értek egyet velük, elvégre Matilda rendkívüli és összetévesztheteden jelenség volt. A Brando/Gergely pápa szereplőm kidolgozásában sokat segítettek az utókor hagyott levelei, melyekből egy erős, okos, becsvágyó, félelmet nem ismerő férfi jelleme bontakozik ki, aki szenvedélyesen szerette Matildát. A történészek biztosan vitatják majd a köztük kibontakozó szerelmet, de ajánlom az olvasók figyelmébe azt a levelet, amit a pápa a szerelmének írt, melyben arról beszél, hogy el szeretne szökni vele a Szentföldre, egy olyan helyre, ahol senki sem figyelné minden lépését, és valóban Isten dicsőségének szentelhetné az életét. Ilyen levelet csakis egy szerelmes ember írhat. 2008. május 17.