KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM BTK Pszichológiai Intézet
Mentálhigiénés segítő Szakirányú Továbbképzési Szak
SZAKDOLGOZAT
”Átéljük – megosztjuk – gyógyulunk” Sorstársi közösségen alapuló veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozások félárva gyermekek számára
Témavezető:
Készítette:
Simon Gabriella
Albertné Bereczky Éva
2015. 1
Tartalom 1
BEVEZETÉS ...................................................................................................................... 3
2
A PROGRAM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSE .............................................................. 5 2.1
A GYERMEK GYÁSZA............................................................................................. 5
2.2
A GYÁSZOLÓ GYERMEK TÁMOGATÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI .................... 10
2.3
A VESZTESÉG-FELDOLGOZÓ CSOPORTFOGLALKOZÁSOK
SZERVEZÉSÉNEK FELTÉTELEI FINN MINTA ALAPJÁN .......................................... 17 3
A PROJEKT MEGTERVEZÉSE, ELŐKÉSZÍTÉSE ...................................................... 20 3.1
A probléma felvetése ................................................................................................. 20
3.2
A cél megfogalmazása ............................................................................................... 20
3.3
A célcsoport meghatározása ...................................................................................... 20
3.4
A csoportfoglalkozások megtervezése, előkészítése ................................................. 20
3.5
Igényfelmérés............................................................................................................. 21
3.6
Módszerek, erőforrások ............................................................................................. 21
3.7
Sikerkritériumok ........................................................................................................ 22
3.8
SMART analízis a célok tekintetében ....................................................................... 23
3.9
Munkafázisok............................................................................................................. 23
3.10 4
5
Értékelés ................................................................................................................. 24
A CSOPORTFOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSULÁSA ............................................. 25 4.1
A hat alkalom egymásra épülése ............................................................................... 25
4.2
Első alkalom témája: Ismerkedés, én és a családom.................................................. 25
4.3
Második alkalom témája: Emlékek............................................................................ 30
4.4
Harmadik alkalom: Különböző érzések ..................................................................... 34
4.5
Negyedik alkalom: Kérdések és válaszok ................................................................. 37
4.6
Ötödik alkalom: Megküzdési stratégiák .................................................................... 40
4.7
Hatodik alkalom: Jövőkép és kívánságok .................................................................. 42
A CSOPORTFOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSULÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE .......... 45 5.1
SMART megfelelés a célok tekintetében .................................................................. 45
5.2
A projekt tanulságainak értékelése a jövőre nézve, SWOT-elemzéssel .................... 46
5.3
A szülők visszajelzései alapján .................................................................................. 46
5.4
Sikerkritériumok alapján............................................................................................ 49
5.5
Összegző kiértékelés .................................................................................................. 49
6
Irodalomjegyzék ............................................................................................................... 51
7
Mellékletek ....................................................................................................................... 52 2
1
BEVEZETÉS Szakdolgozatomban arról a projektről írok, amelynek megvalósítását tervezve erre a
képzésre jelentkeztem, és amelynek megvalósításán már évek óta dolgozom. A projekt elindult, részben megvalósult, folytatódik. Szakdolgozatom célja, hogy egyfajta kézikönyv, iránytű lehessen azok számára, akik elhívást éreznek arra, hogy hasonló csoportokat indítsanak. Jómagam 2003-ban veszítettem el férjemet hosszú betegség után, 35 évesen. Négy gyermekkel maradtam egyedül, akik akkor 6, 10, 11 és 12 évesek voltak. A veszteséget nagyon hosszú ideig nem tudtam elfogadni, a gyász időszaka közel két évig elhúzódott. Ez idő alatt a saját gyermekeim veszteségfeldolgozására egyáltalán nem tudtam figyelni. Gyermekeim, annak érdekében, hogy az én fájdalmaimat véletlenül se fokozzák, szinte magukba fojtottak minden érzést, fájdalmat – nem gyászoltak. Gyászmunkájuk csak évekkel később kezdődött, és van, amelyiknél még a mai napig is tart. Ugyanezt tapasztalom sok esetben, fiatal özvegyekkel folytatott segítőbeszélgetések, találkozások alkalmával, az ő gyermekeik gyászmunkájában is. 2005-ben egy finn unokatestvérem életében bekövetkezett ugyanaz a tragédia, mint két évvel korábban a sajátomban: 35 évesen elveszítette férjét és egyedül maradt három kisgyermekkel. Ha nem is sűrűn, de rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, leginkább levelezés formájában, egyszer-egyszer személyesen is. Pár évvel a halálesetet követően egyszer csak beszámolt arról, hogy a gyermekeinek milyen sokat jelentenek a veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozások, melyekre heti rendszerességgel járnak. Egyik gyermeke egyedül ebben a közösségben érzi biztonságban magát, ezért már a második sorozaton vesz részt. Egy közösség, ahol a gyermek biztonságban érezheti magát ebben az élethelyzetben? Végiggondoltam saját gyermekeim mindennapjait, hogy vajon ők milyen közösségben érzik biztonságban magukat? Az iskolában, osztályukban kisebbségi érzéseikkel küszködnek, mert ők mások, kevesebbek, mint a többiek. Ugyanakkor nem tudják hova tenni korosztályuk gyermekes viselkedését, kicsinyes gondolkodását. Egy-egy barátjuk mindig volt, de korosztályuk közösségeiben nem találták helyüket, nem érezték jól magukat. Egyik másik gyermekem komoly segítségre szorult volna egy-egy helyzetben. Be kellett lássam, mivel veszteségünk „tárgya” ugyanaz a személy, én nem tudtam nekik segíteni. Mikor külső segítséget kerestem, egyetlen lehetőség a pszichológusok által nyújtott beszélgetések voltak, melyek az egyik gyermekemnek egyáltalán nem segítettek, a másiknak is csak részben. Ekkor kezdtek el engem igazán foglalkoztatni a veszteségfeldolgozásban segítséget, kapaszkodót nyújtó sorstársi közösségek. Elkezdtem utánajárni, de Magyarországon nem 3
találtam ilyen csoportokat. Kifejezetten a gyermekek gyászával foglalkozó, gyakorlati segítséget nyújtó szakirodalmat1 is egyetlen egyet találtam. Ezt olvasva szembesültem azzal, hogy a gyermekeim viselkedésében, gondolkodásában tapasztalt problémák mind a gyászfeldolgozásuk folyamatának részei, állomásai. Mivel
tudtam,
hogy
Finnországban
működnek
ilyen
sorstársi
közösségek,
csoportfoglalkozások, finn szakirodalom után kezdtem el kutatni, keresni. Így találtam rá és jelentkeztem 2009-ben egy gyászkonferenciára, melyet Finnországban egy vidéki városban rendeztek. Ezen a háromnapos konferencián többek között ismertették az országszerte működő veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozásokat, melyeket különböző korú félárva gyermekek számára tartanak. Az ismertetésekből kiderült, hogy Finnországban már 10 éve működnek ezek a csoportok, hogy ezekre a foglalkozásokra egyre nagyobb igény van, és ezek a foglalkozások hiánypótló segítséget nyújtanak a gyermekek számára gyászmunkájukban. A konferencián személyesen megkerestem egy-egy előadót, tanácsot kérve abban, hogy hogyan lehet ezt a foglalkozást a semmiből elindítani. Rengeteg segítséget, támogatást kaptam: elhalmoztak finn szakirodalommal, lelkesítettek, bátorítottak, továbbá biztosítottak afelől, hogy bármikor fordulhatok hozzájuk tanácsért, segítségért, ha arra szükségem lesz a veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozások elindításában. A konferencián hallottak és megtapasztaltak alapján, valamint a finn szakirodalmat tanulmányozva egyre bizonyosabb voltam abban, hogy ezeket a veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozásokat itthon, Magyarországon szeretném elindítani, megvalósítani. Olyan csoportfoglalkozásokat, ahol a csoportokban a gyászoló gyermek saját korosztályában hasonló sorsú gyermekek által kap segítséget veszteségének feldolgozásában, ahol kifejezésre juttathatja
a
benne
elfojtott
érzéseket,
gondolatokat,
kétségeket.
Ahol
a
csoportfoglalkozásokon a tapasztalatok egymással való megosztásával a gyermek önbizalma erősödhet egy olyan közösség segítségével, ahol mindegyik csoporttag ismeri a gyászt, kifejezetten a gyermekgyászt. Azt, hogy mennyire nem volt egyszerű ezt elindítani, bizonyítja az is, hogy a mentálhigiénés szakirányú továbbképzést 2010-ben fejeztem be, viszont ez a projekt, amiből szakdolgozatomat terveztem írni, végül csak 2014-ben valósult meg. De megvalósult. Így tehát szakdolgozatom alapja ennek a programsorozatnak a szervezése, illetve első csoportsorozatának megvalósítása, valamint ezek tapasztalatainak összegzése.
1
Simkó Csaba (2009): Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez
4
2 2.1
A PROGRAM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSE A GYERMEK GYÁSZA
2.1.1 A gyermek haláltudatának fejlődése
A halálfelfogás fejlődése összefügg a gyermek gondolkodásbeli és verbális fejlődésével. A fejlődés menete minden gyermeknél azonos, de a folyamata változó. A gyerek korábbi élettapasztalatai befolyásolják a halál felfogását, megértését. A gyászolásra való képessége már hamarabb kifejlődik, mint az érett halálfelfogásé (Dyregrov, 1989). Fejlődés lélektanilag a következő szakaszok szerint jelenik meg a gyermek halálfelfogása: A csecsemő, amikor 6-8 hónaposan kezdi megérteni, hogy ő egy önálló egyén, már megtapasztalhatja a távollét gyászát, melyet szeparációs szorongásnak nevezünk. A csecsemő gyásza testi érzékelésekben jelenik meg, mint apátia, étvágytalanság, a játszáshoz való érdeklődés hiánya. Kétéves kortól a gyermek kezdi megérteni a halál létezését, de úgy gondolja, hogy az csak egy átmeneti távollét, nem érti a halál véglegességét. A kicsi gyermek gondolkodásmódja konkrét, épp ezért kerülendők az olyan magyarázatok, mint pl. „elaludt”, „elutazott” stb. A kisgyermek még azt gondolja, hogy saját tetteivel és gondolataival is okozhatja a másik ember halálát. Az öt év feletti gyermek már megérti a múlt, jelen és jövő különbségét, képes különválasztani
a
képzeletet
a
valóságtól.
Fokozatosan
megérti
a
halál
visszavonhatatlanságát és felfogja az elhunyt életfunkcióinak megszűnését. A 6-7 éves gyermek már gyakran felfogja a halál okát, valamint a halál egyetemlegességét. Azonban még megjelenhet a misztikus gondolkodásmód, a különböző feltevések és félelmek által előidézett képzelődések, fantáziálások. Az kisiskolás gyermek gyászmunkájának támogatásában nélkülözhetetlenek a konkrét megnyilvánulások, konkrét megfogalmazások. Már képes felfogni a történteket a másik ember szemszögéből is, empatikus készsége kezd kialakulni. A 9-10 éves gyermek már behatóbban, részleteiben megérti a történtek okait és következményeit. Kritikusan reagál a kapott információkhoz és megérti, hogy a halál saját magára is vonatkozhat. Fontolgatja a halál igazságtalanságát, és a halált az élet szemszögéből nézi. Képes megérteni a halállal összefüggő jelenségeket, de még nem képes uralni az erőteljes hatásokat, megtapasztalt érzéseket. Halálfelfogása már megközelíti a felnőttekét. 5
Kamaszkorban egy családtag halála, ha egy időben történik a kamaszkor kihívásainak megjelenéseivel, az óriási megpróbáltatás egy serdülő fiatal számára. A serdülő, akárcsak a felnőttek, keresi, kutatja az élet és halál értelmét, jelentőségét. Foglalkoztatja, hogy mi van a halál után, valamint saját halálának kérdése is előtérbe kerülhet. Sok fiatalban felmerülnek öngyilkos gondolatok amiatt, hogy ilyen módon találkozhassanak elveszített hozzátartozójukkal (Dyregrov, 1989).
2.1.2 A gyászmunka fázisai
A gyász a veszteség által kiváltott reakció, mely reakciót legintenzívebben egy szeretett hozzátartozónk halála váltja ki bennünk. Ez a reakció, és ezzel együtt a gyász folyamata sok mindentől függ: az elhunyttal való kapcsolat jellegétől, a halál módjától, a gyászoló nemétől, életkorától,
személyiségétől,
korábbi
életeseményeitől,
kulturális
környezetétől
és
vallásosságától. Ebből adódóan a gyász folyamata egyéni (Pilling, 2001; Parkes, 1972). A gyászmunka fázisait már a hatvanas években (Engel, 1964, Averill, 1968) három szakaszra határolták: sokk – tudatosulás – újraszerveződés, felépülés. Elizabeth Kübler Ross a hetvenes években öt szakaszban határozta meg ezt a folyamatot: elutasítás – düh – alkudozás – depresszió – belenyugvás, majd Verena Kast 2000-ben az alábbi stádiumokat különítette el a gyászmunka fázisaiban: Az elutasítás stádiuma pár órától akár egy hétig is tarthat, mely állapotban olyan nagyfokú az érzelmi megrázkódtatás, valamint a hárítás, hogy kifelé sokszor érzéketlennek tűnik a gyászoló. A felszakadó érzelmek stádiumában a legkülönbözőbb érzések törnek elő a gyászolóban: mindenekelőtt szorongás és félelem, de ugyanakkor düh, harag, bűntudat, bánat és akár öröm is. Félelem és szorongás amiatt, hogy „hogyan tovább?”, düh és harag szólhat az elhunyt személyének is, hogy magára hagyta a gyászolót, de a gyászolók legtöbbször felelősöket keresnek a halálesetért, akikre most haragszanak. Amikor a gyászoló önmagát hibáztatja a történtekért, bűntudatot érez. A bűntudat érzése fokozottabban tör elő öngyilkosság esetén. Azonban érezhet hálát is a gyászoló az együtt eltöltött időért, visszaemlékezhet szép dolgokra, ilyenkor akár örömet is érezhet. Ez az „érzelmi zűrzavar a maga általánosságában vett káosz képét idézi, amelyben a régi alámerül, és belőle megszületik az új” (Kast V. A gyász, 2002. 71.p) A keresés és az elválás stádiumában a gyászoló először az elhunytat keresi mindenben, ami őt körülveszi. Régi szokásait átveszi, azokra a dolgokra koncentrál, melyeket az 6
elhunyt kedvelt, belső párbeszédet alakít ki vele. Majd szembesül azzal, hogy a régi élete már nem folytatódhat, szerettétől újból elszakad. Azonban ezt az elválást a gyászoló már képes elfogadni. Az önmagunkhoz és a világhoz fűződő új viszony stádiumában már nem köti le a gyászoló minden gondolatát az elhunyt, azonban egyfajta belső kísérőjévé válik. A gyászoló lassan képessé válik új kapcsolatok kialakítására, valamint kezdi megtalálni azokat a dolgokat, melyekben örömét leli (Kast, 2002). A fenti modellekből is látszik, hogy a gyász folyamata egyéni, de ezen belül is az egyes szakaszok nehezen határolhatók el (Pilling, 2001).
2.1.3 A gyermek krízisben
A kríziselmélet alapjaiban arra összpontosul, hogy a krízisbe került egyénnek segít felismerni és helyrehozni a trauma következtében átmenetileg eltorzult gondolkodásmódot, érzelmi hozzáállást és viselkedést. Akkor, amikor az egyén az átélt trauma okozta helyzetet a korábbi problémamegoldó eszközeivel megoldani nem képes (Poijula, 2007). A krízis meghatározása részben Erich Lindemann nevéhez fűződik, aki a gyász reakcióival is foglalkozott (Lindemann, 1944). Definícióját Caplan fogalmazta meg 1964-ben: „A krízisállapoton olyan helyzetet értünk, illetve ez akkor alakul ki, amikor a személy kénytelen a lélektani egyensúlyát veszélyeztető - sokszor váratlan, elsősorban külső körülményekkel szembenézni, ezek fenyegető közelsége mindennél fontosabbá válik számára, e helyzeteket szokásos problémamegoldó eszközeivel, energiáival sem elkerülni, sem megoldani nem tudja.”(Caplan, G. 1964. in Bakó T. A verem mélyén, 2002. 22.p.) A krízisnek két típusát különböztetjük meg: a normatív és az akcidentális krízist. A normatív krízis elmélete több ponton érinti a gyermekkort, mint többek között Jean Piaget (1896-1980) gondolkodás fejlődésének elméletében illetve Erik H. Erikson (1902-1994) pszichológiai fejlődésének elméletében kifejtve. A normatív krízisnek nevezik a fejlődéshez szükséges törvényszerű, normális változásokat, melyek nem külső hatásra jönnek létre. Akcidentális krízis az az állapot, amikor az egyén külső körülmények hatására olyan helyzetbe
kerül,
mely
veszélyezteti
fizikai
létét,
szociális
identitását,
valamint
biztonságérzetét (Poijula, 2007). A gyermeket érintő akcidentális kríziselmélet meghatározása a szakirodalomból hiányzik, a gyermek kríziseire is az általánosan meghatározott kríziselmélet alapelveit alkalmazzák. 7
Azonban fontos azzal tisztában lenni, hogy gyermek másképp reagál akcidentális krízishelyzetben. A trauma változást hoz számára, melynek megtapasztalása rákényszeríti a gyermeket arra, hogy a világot egy új, számára félelmetesebb valóságában ismerje meg. Krízisben a gyermek felismeri saját sebezhetőségét is. Újra és újra dühöt és félelmet érez, valamint szembesül kiszolgáltatott állapotával. Amikor a gyermek amúgy is új megtapasztalásokat él át, egy számára felfoghatatlan krízishelyzet következtében olyan érzésekkel szembesül – mint félelem, düh, szégyenérzet -, melyeknek nemhogy kezeléséhez, de még kifejezéséhez sincs eszköztára. Tehát a gyermekek másképp reagálnak krízishelyzetben, mint a felnőttek, mivel a reakcióknak határokat szabnak a gyermek fejlődési szintje valamint élettapasztalatai (Poijula, 2007).
2.1.4 A gyermek közvetlen gyászreakciói
A gyermek gyászreakciója a halálhírre függ a gyermek életkorától, haláltudatától, hogy mennyire képes felfogni a halál tényét. Valamint függ attól, hogy várható volt-e a hozzátartozó halála (pl. hosszantartó betegség esetén), ha várható volt, felkészítették-e erre a gyermeket, illetve attól is függ, hogy mennyire közelálló személyről van szó (Poijula, 2007). Azonban a legáltalánosabb reakciók kezdetben a sokk, kételkedés, félelem, tagadás, majd apátia, szorongás és végül a minden folytatódik – állapot (Dyregrov, 1989). A gyász a gyermeket összességében, teljes lényében befolyásolja. Viselkedésének változásaiban, testi reakciókban nyilvánul meg, valamint különböző érzésekben és gondolatokban.
Érzésekben: félelem, düh, szomorúság, szégyen, szorongás, idegeskedés;
Gondolatokban: képzeletek / emlékképek a halálról, nem lehet igaz, meghal-e a másik szülő is, meghalhatok-e én is, az én hibám volt-e, mit jelent a halál stb;
Testi reakciók: fáradtság, hasfájás, fejfájás, alvási nehézségek;
Viselkedésbeli változások: levertség, nehéz külön lenni a hozzátartozóktól, regresszív viselkedés, visszahúzódás, magatartásbeli zavarok, koncentrálási nehézségek, tanulási nehézségek, koraérés (Dyregrov, 1989).
2.1.5 A gyermek gyásza különböző életkorokban
A gyermek számára a legnagyobb veszteség a szülő halála. Amikor a szülő és vele együtt a szülő által nyújtott biztos talaj elvész a gyermek életéből, a gyermek biztonságérzete 8
alapjaiban rendül meg. Az a személy, aki őt korábban bánatában megvigasztalta, többé már nincs. A számára biztonságot, védelmet nyújtó család többé már nem ugyanolyan. A családban a szerepek eltolódnak, felcserélődnek. A család egyensúlyának helyreállása hosszú időt vesz igénybe. Sokszor a gyermek ilyenkor fokozottabban „csüng” a megmaradt szülőn, ugyanis fél, hogy őt is elveszítheti. Ugyanakkor visszafojtja saját érzéseit, nehogy azzal szomorúságot okozzon a megmaradt szülőnek (Poijula, 2007). A gyermek gyászának folyamata függ a gyermek életkorától, halálfelfogásától, a halál okától, a gyermek és szülő kapcsolatától, továbbá attól, hogy mennyire volt a gyermek felkészítve a halálesetre, hogy a körülötte élők hogyan gyászolnak, valamint, hogy mennyire érthetően és őszintén kap kérdéseire válaszokat (Poijula, 2007). A gyermek kora, érettsége nagyban befolyásolja a gyermek gyászreakcióit: Négy-öt éves kor alatt a gyermek halálfelfogása még éretlen, csak annyit tud, hogy az elhunyt szülő nincs vele. A hiányt, a szeparációt éli meg. Ahogy a távollét folytatódik, elhúzódik, a gyermekben egyre erősödik a hiányérzet és a fájdalom, tiltakozással fejezi ki bánatát. Szavakat még nem ismer, nem talál érzéseinek kifejezéséhez. Ez az ambivalencia mutatkozhat visszautasításban, ellenséges érzések kifejezésében, vagy épp ellenkezőleg: állandó jelenlét és gyöngédség kikövetelésében (Poijula, 2007; Polcz, 1993). A kisiskolás gyermek már érti a halál véglegességét, ezért kezdeti gyászreakciójára jellemző a tagadás, a hárítás. Olyan súlyú teher ez számára, amit nem bírna hirtelen elhordozni, ezért fokozatosan kezd el a történtekkel szembesülni, foglalkozni. Egy kisiskolás gyermek egyszerre csak rövid ideig bánatos, szomorú. Egyik pillanatról a másikra úgy tudja folytatni játékait, hétköznapi tevékenységeit, mintha mi sem történt volna. Sok esetben a felnőttek ilyenkor azt gondolják, hogy a gyermeket nem is viselte meg annyira a tragédia. Pedig csak arról van szó, hogy ez elviselhetetlen teher a gyermek számára, amit ő fokozatosan él meg, „gyászolgat”. A kisiskolás gyermek sem beszél még érzéseiről. Rajzokban, játékaiban keresi a válaszokat: sokszor ugyanazt az eseményt játssza el játékaival, babáival (Poijula, 2007). Nagyobb gyermekeknél, aki már az ok-okozatokat keresik, bűnbakot keresnek, sokszor önmagukat is hibáztatják a történtekért, a gyász sokszor zaklatottságban, az iskolai teljesítmény romlásában, esetleg agresszív viselkedésben nyilvánul meg. Ugyanakkor, ha a gyermek szorongó, visszahúzódó, a gyász pszichoszomatikus tüneteket is okozhat, sokszor olyan betegségtünetek felidézésével, amiben az elhunyt szülő szenvedett (Poijula, 2007; Polcz, 1993). 9
2.2
A GYÁSZOLÓ GYERMEK TÁMOGATÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI
2.2.1 Hogyan mondjuk el? – a halálhír közlése
A gyermeknek érdemes elmondani a halálesetet, mindjárt akkor, amikor az bekövetkezett. Mivel a gyermek legközelebbi hozzátartozója a saját szülője, ezért legjobb, ha a szülő mondhatja el neki történteket. A halálesettel kapcsolatos alapvető dolgokat érdemes már a legelején nyíltan és világosan elmondani, a gyermek fejlődési szintjének megfelelő módon. Például: „Gyere, el kell mondjak neked egy szomorú eseményt. Édesapádat baleset érte. Amikor munkáját végezve épp hegesztett valamit, egyszer csak egy robbanás történt és édesapád megsebesült. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kiérkező mentősök már nem tudtak sérülésein segíteni, édesapád meghalt…” A gyermekek első reakciói nagyon különbözőek lehetnek. Elképzelhető, hogy először tagad, vagy úgy tesz, mintha fel sem fogta volna. Ez azért van, hogy nem bírja a hallottakat egyszerre elsajátítani, időre, fokozatosságra van szüksége.
Ilyenkor óvatosan újból el kell neki mondani: „Úgy látom, hogy nehéz
megértened, hogy ez történt az édesapáddal, de sajnos ez igaz”. Kisebb gyermekek hisztérikus sírással reagálhatnak, ami lehet, hogy csak pár percig tart, majd teljesen normális hangvétellel különböző részletekre kiterjedő kérdéseket tesznek fel. A gyermeknek semmilyen kérdését, megnyilvánulását nem szabad elhárítani, elutasítani, minden kérdésére türelemmel, nyíltan kell válaszolni. Ha a gyermek vigasztalhatatlanul sír, hagyni kell sírni. Nem szabad sírását visszafojtani ilyen mondatokkal, hogy „Nagy fiú vagy, ne sírj már ennyit”. Amit tehetünk ilyenkor, hogy biztosítjuk jelenlétünkkel szeretetünket, elfogadásunkat a gyermek felé akár öleléssel, megvárva, míg a gyermek valamelyest megnyugszik. Mindenképpen kerülnünk kell az absztrakt, valamint a túlságosan fogalmi és költői kifejezéseket, mint „elutazott”, vagy „csendben elaludt”, vagy „az Isten magához vette”, mivel a kisgyermek gondolkodásmódja még konkrét. Félelmet válthat ki benne aludni menni, vagy elutazni, vagy akár Istenben bízni, hogyha a halált ezekhez a fogalmakhoz, kifejezésekhez társítja (Dyregrov, 1989).
2.2.2 A gyermek részvétele különböző szertartásokon, temetésen
Manapság társadalmunkban egyre kevesebb szerepet kapnak a különböző rituálék, szertartások. Különösen a halállal kapcsolatos szertartások szerepe csökkent illetve megrövidült, elhalványodott. Egyre több a szűk körben tartott csendes búcsúztatás, egyre divatosabb a – szintén szűk körben történő – hamvak szétszórása a korábbi virrasztásokkal, siratásokkal, halotti torokkal szemben. Pedig a halállal kapcsolatos rituáléknak fontos szerepe, 10
jelentősége van a gyászmunkában. A szertatásokon keresztül a valószerűtlen valósággá válik, a rituálék megakadályozzák a képzelődéseket, segítenek a gyász megélésében, kifejezésében. A szertartások megtanítanak elbúcsúzni, megkönnyítik az emlékek felidézését és az érzések megélését (Dyregrov, 1989; Pilling, 2001). Ma sok felnőtt gyászoló fél, hogy a szertartásokon elveszíti önuralmát, fél más emberek véleményétől, esetleg viselkedése, kiborulása miatti megbotránkozásától. Ezért van, hogy ma minimális szintre csökkentik, illetve szűkítik a gyászszertartásokat. Sajnos, a felnőttek saját félelme vezet ahhoz, hogy a gyermekeket végképp nem akarják kitenni a szertartások megrázó megtapasztalásainak. Ezzel, hogy a gyermekeket kizárják a felnőttek világából, elveszik a gyermektől a lehetőséget, hogy elbúcsúzhasson, hogy szabadon emlékezhessen, gyászolhasson. Pedig a gyászoló gyermeknek ezekre a megtapasztalásokra legalább olyan szüksége van, mint a felnőtt gyászolóknak. Arra, hogy gyászában biztos pontokat, kapaszkodókat kaphasson képzelgéseinek helyébe. Ezek az események segítenek megérteni, hogy mit jelent a halál, ugyanakkor megakadályozzák a különböző fantáziálások és félelmek kialakulását a gyermekben. A különböző szertartások révén lehetőséget kap a gyermek a történteket érzelmi szinten feldolgozni, valamint a hozzátartozókkal megosztani. Éppen ezért fontos, hogy a gyermek részt vehessen a különböző gyászszertartásokon, úgymint az elhunyt búcsúztatásán, temetésén és a megemlékezéseken. Jó, ha ezekre az alkalmakra előre gondosan felkészítik a gyermeket, elmondják neki, hogy mi fog ezeken az alkalmakon történni. Ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy a gyermek mellett mindig legyen egy biztonságot adó, közeli hozzátartozó felnőtt személy. Természetesen, ha a gyermek azzal együtt, hogy előre elmagyarázták neki a gyászszertartás vagy temetés részleteit, mégsem szeretne ezeken részt venni, nem szabad a részvételét erőltetni, el kell fogadni, tiszteletben kell tartani. Amennyiben a gyermek szeretné, meg lehet neki engedni, hogy a halottat megnézze. Ezt megelőzően azonban érdemes elmondani, milyen a halott, milyen helyen van, hogyan búcsúzhat el tőle a gyermek stb. A búcsúzásra és annak utólagos átbeszélésére elegendő időt kell szánni (Dyregrov, 1989). Továbbá részt vehet a gyermek a temetés megtervezésében is, például a virágok, az énekek vagy a versek kiválasztásában. Ezáltal nemcsak külső szemlélője lesz, hanem aktív, tevékeny részesévé válik a temetésnek, a búcsúzásnak. Később ki lehet alakítani saját emlékalkalmakat a gyermekkel együtt és különféle konkrét gyászkifejezési módokat is. Lehet az elhunyt közeli hozzátartozóra fényképek nézegetésével és közös emlékek megosztásával emlékezni. Az emlékeket össze is lehet gyűjteni egy külön 11
erre szánt könyvbe vagy dobozba. Fontos, hogy az elhunyt ott lehessen a hétköznapi beszélgetésekben.
2.2.3 Az érzések kifejezésének jelentősége a gyászmunkában
Egy családtag haláleseténél a gyermek biztonságérzete mélyen megrendül, és érzelmileg zaklatottá válik, így különösen fontos számára a közelség kimutatása és ezáltal biztonságérzetének megerősítése. Fontos, hogy a gyermek ne maradjon egyedül, hanem legyenek a közelében hozzá közelálló felnőttek. Jó, ha a gyermeket szóban is megerősítik, hogy őt védik és róla gondoskodnak a hozzá közelállók. A kisgyermeket fontos ilyenkor gyakran ölbe venni, átölelni és folyamatosan közelében, elérhetőségében lenni. Érdemes a gyermeket bátorítani, hogy beszéljen, kérdezzen a történtekről. A gyermek gyakran ugyanazt kérdezi újból és újból, kérdéseire azonban türelmesen kell válaszolni. Bár minden kérdésére nincs válasz, de érdemes a gyermekkel megértetni, hogy a halálesettel kapcsolatos dolgokat közösen is végig lehet gondolni és beszélni. Fejlődési szintjéből eredően a gyermeknek lehetnek különböző zavaros vagy téves elképzelései a halállal kapcsolatban. Saját magát is hibáztathatja a történtek miatt. Ezeket a dolgokat jó együtt átbeszélni a gyermekkel és egyértelművé tenni, hogy ami történt, annak ő semmi esetre sem lehet oka. A gyász a gyermekben különféle érzéseket ébreszt, mint félelem, düh, szomorúság, szégyen és szorongás. A gyermeknek érdemes elmondani, hogy a különféle érzések hozzátartoznak a gyászhoz és teljesen természetesek. A gyermeket meg kell erősíteni abban, hogy megengedett érzés még a harag is. A gyermeknek nehéz tisztában lennie a saját érzéseivel. A felnőtt segítheti a gyermeket az érzések tudatosításában, kifejezésében és kezelésében. A gyermek számára minta a felnőtt gyásza, gyászmunkája. Befolyásolja a gyermek gyászmunkáját az, hogy milyen mintát lát, épp ezért fontos, hogy a közelében lévő felnőttek kifejezzék érzéseiket, beszéljenek azokról és merjenek sírni a gyermek előtt is.
2.2.4 A gyermek támogatása a gyászmunkájában
Fontos, hogy a gyermek szabadon gyászolhasson. Érdemes a gyermekben megerősíteni, hogy szomorúságát kimutathatja, és azzal nem kell egyedül megküzdenie. A gyermekre akkor kell figyelmet és időt szánni, amikor ő hajlandó beszélni. A történtek átbeszélésénél 12
mindenképpen érdemes a gyermek igényeihez igazodni. A beszélgetés lehet akármilyen rövid, lehet akár csak egy-egy kérdés is. A gyermek félelmeit komolyan kell venni és a gyermekkel közösen kell kezelni. Együtt lehet keresni megoldást és módot a vigasztalásra. A gyermek beszélhet bűntudatáról is, világossá kell azonban tenni számára, hogy az ő tettei és gondolatai nem lehettek hatással a halálesetre. A felnőtt megoszthatja a gyermekkel a halálról kialakított saját szemléletét. Ugyanakkor elmondhatja, hogy az emberek e téren többféleképpen vélekednek. A gyermek saját vigaszt nyújtó vélekedéséhez tisztelettel kell viszonyulni. (Mynttinen és Uittomäki, 2009). A gyermek számára természetes, hogy a maga sajátos eszközeivel nézzen szembe a veszteséggel: játszással, rajzolással, festéssel, történeteken és mesefigurákon, valamint zenén és mozgáson keresztül. Fontos, hogy a felnőtt elismerje, elfogadja a gyászoló gyermek játékait, rajzait és gondolatait, ugyanis a gyermek ezeken keresztül dolgozza fel a veszteségét. Nem szabad a gyászoló gyermekkel szemben elvárásokat támasztani pl. ilyen mondatokkal: „Most erősnek kell lenned”. Az ilyen elvárások meggátolhatják a gyermeket gyászának kifejezésében. Minden gyermek egyéni módon gyászol, a testvérek kifejezésmódjai is eltérők lehetnek. Fontos a különböző kifejezésmódok elfogadása. A gyászolás a gyermeknél is időt és energiát vesz igénybe. Ahogy nő a gyermek, a veszteséget is újraértékeli újabb és újabb fejlődési szintjének megfelelően. Például, amikor egy gyermek hatévesen elveszíti valamelyik szülőjét, akkor hatévesen másképp dolgozza fel a történteket, mint majd tíz év múlva. Hatévesen még valamelyest egy fantáziavilágban él, ahová elhelyezi apját vagy anyját (apa most az angyalokkal van), viszont ugyanez a gyermek tizenhat évesen megkérdőjelezi az élet igazságosságát, akkor, amikor – a kamaszkor feladatainak megfelelően - keresi, kutatja saját életének értelmét is. Ilyenkor újból szembesül veszteségével és újból megéli gyászát. Fontos tehát, hogy a felnőttek készen álljanak arra, hogy a haláleseményt, a veszteséget a gyermekkel még hosszú évek elteltével is újra meg újra átbeszéljék. A haláleseményt közvetlen követően a gyászoló gyermek biztonságérzetét megerősíti az, ha a hétköznapi rutinok változatlanul megmaradnak és a mindennapi élet a lehetőség szerint normálisan zajlik. A gyermek életét érintő fölösleges változásokat érdemes elkerülni, az esetleges változásokat viszont előre meg kell beszélni a gyermekkel. A családi szabályokat és a gyermek számára állított korlátokat érdemes megtartani, ugyanakkor a túlzott aggódást viszont elkerülni. A családban történt halálesetről fontos tájékoztatni az óvodát, illetve iskolát, mielőtt még a gyermek az eseményeket követően visszatér oda. Fontos egyeztetni a pedagógusokkal, hogy mit és hogyan mondjanak el az esetről a gyermek társainak. Az eset elmondása a felnőtt 13
felelőssége. Ugyanakkor a felnőtt közvetítheti az osztály számára a gyászoló gyermek kívánságát a hozzá való megfelelő viszonyulásról. Az óvoda és az iskola pedagógusainak feladata továbbá, hogy tájékoztassa a gyermek családjában történt halálesetről mindazokat, akik még a gyermekkel foglalkoznak vagy akárcsak érintkeznek. Függetlenül a gyásztól, a gyermeknek joga van gondtalan és örömteli gyermekéletet élni. Érdemes is biztatni, bátorítani a gyermeket normális életvitelre, például különóráinak és hobbijainak folytatására, valamint baráti kapcsolatainak fenntartására.
2.2.5 Támogató csoportok, sorstársi közösségek jelentősége a gyászmunkában 2.2.5.1 Általában a támogató csoportokról
A sorstársi, önsegítő közösségek első és legrégebbi csoportja az anonim alkoholistáké, amely mára az egész világon elterjedt, ugyanakkor napjainkban már a legkülönbözőbb problémával küzdők is létrehozták a saját közösségeiket. Az önsegítő közösségekre jellemző, hogy a kölcsönös támasznyújtáson alapul, de professzionális segítő, szakember a csoportokon nem vesz részt. A közösségek négy fő sajátossága (Pilling, 2001): „a közösségben résztvevők élethelyzete hasonló: ez megerősíti az összetartozás, a „nem vagy egyedül” érzését; kölcsönös segítség: a résztvevők segítenek egymásnak, s ezáltal önmaguknak is; megosztják
egymással
érzéseiket,
tapasztalataikat,
az
erőforrások
összekapcsolódnak, a remény megerősödik; az önsegítő közösség tagjai vezetik és „birtokolják” a közösséget: a vezető nem professzionális segítő; az önsegítő közösség non-profit jellegű: önkéntesek vezetik, részvételi díj nincs, legfeljebb a csoporttal járó szükségszerű kiadásokat kell megtéríteni. (Pilling J. Segítség a gyászban 2001. 45. p.) A gyerekek csoportjainak működtetésében mindenképpen szükséges a professzionális csoportvezetés. Itt olyan szakemberek jelenlétére van szükség, akik ismeretekkel illetve tapasztalatokkal rendelkeznek krízist átélt gyerekekkel kapcsolatban.
14
2.2.5.2 A gyermekek veszteségfeldolgozó sorstársi közösségének jelentősége
Amikor a gyermek elveszíti valamelyik szülőjét, gyakran magában marad a gyászában. A gyász mellé megtapasztalhat más, számára új érzéseket is, mint düh, harag, félelem, önvád, valamint irigység társaival szemben, akiknek mindkét szülőjük él. A gyermek gyakran nem mutatja ki érzéseit, nem beszél gyászáról otthon, mert félti és óvni szeretné megmaradt szülőjét. A szülő ezáltal azt gondolhatja, hogy gyermeke „túljutott gyászán”. Kutatások alapján (Dyregrov, 1989) azonban a feldolgozatlan gyász jóval később is okozhat problémákat, ezért nagyon fontos, hogy a gyermek kezelhesse veszteségét, beszélhessen érzéseiről a családon kívül is, pl. csoportfoglalkozásokon (Mynttinen és Uittomäki, 2009). A csoportfoglalkozások fő eleme a játék, miközben különböző kreatív technikákkal dolgoznak fel egy-egy adott témát, szakemberek vezetésével. A gyermek számára vigasztalás, hogy fájdalmában, kérdéseivel nincs egyedül, más is járt hasonlóan. A gyászoló gyermek gyakran érzi magát másnak, ezáltal magányosnak. A csoportfoglalkozásokon a tapasztalatok egymással való megosztásával ezek az érzések háttérbe szorulnak, így a gyermek önbizalma erősödik. Olyan közösség segítségével, ahol mindegyik csoporttag ismeri a gyászt, kifejezetten a gyermekgyászt. A csoportokban a gyászoló gyermek saját korosztályában hasonló sorsú gyermekek által kap segítséget veszteségének feldolgozásában. Sorstársi közösségben a tragédiát megtapasztalt, veszteséget átélt gyermekek egymást segítik ahhoz, hogy megtalálják erőtartalékaikat, valamint észrevegyék életük pozitív dolgait, melyek által megerősödik önbecsülésük, önértékelésük. A csoportokban a gyermek
találkozik más gyerekekkel, akik hasonló veszteséget éltek át;
megtapasztalásait meg tudja osztani sorstársaival;
ismereteket szerez a gyászról és a halálról;
láthatóvá válik, a csoportban figyelnek rá;
meg tudja osztani gyászából eredő magányát és zárkózottságát;
szavakat talál érzéseihez és megtanulja ezeket kezelni;
játszik és használja képzelőerejét, fantáziáját; 15
bátorítást kap ahhoz, hogy megtaláljon egy újfajta viszonyulást elveszített hozzátartozójához (Mynttinen és Uittomäki, 2009).
2.2.5.3 A csoportfoglalkozások prevenciós jelentősége
A gyermekek számára szervezett veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás-sorozat a prevenció területén is hatékony és áldásos. Mivel a gyermek a csoportfoglalkozások keretében a veszteségével időben, még gyermekkorában foglalkozik, így jelentősen csökken annak az esélye, hogy később más pótlékokat keressen vesztesége „helyére”. Kutatások alapján a gyermekkorban átélt, azonban feldolgozatlan gyász jóval később (serdülőkorban vagy fiatal felnőtt korban) is okozhat problémákat (Dyregrov, 1989). A szerhasználat leggyakrabban összefügg az élet értelmének hiányával, az értékek hiányával, sok esetben az apa (esetleg anya) hiányával, azokéval, akik ezeket képviselik a családban, a gyermek illetve serdülő életében. Az addikció mindig a sérült határokat mutatja, amely a diszfunkcionális családok jellemzője. Az egyik szülő elveszítésével nagy a veszélye a határok és szerepek elmosódásának, felcserélődésének a szülői és a gyermeki alrendszerek között. Itt az egyszülős család nehezített helyzetben van, több szempontból is: kommunikáció (nyílt világos, vagy titkok vannak), érték-és szabályrendszer, kontroll, érzelmi, indulati szabályozás, bizalom, felelősség, intimitás, személyiség fejlődése. Kulcskérdés tehát, hogy egy traumatizáló életesemény feldolgozása megtörténik-e, vagy elmarad. „A szerfüggőség kialakulásában szerepet játszó családi tényezők között előkelő helyen van, hogy a családi történetek megismerése során feldolgozatlan traumák, elgyászolatlan veszteségek egész sora kerül felszínre. Ezek hatására elakad a család fejlődése, nem történnek meg az életciklus-váltással járó alapvető szerkezeti és működésbeli változások, és ennek az elakadásnak gyakori megjelenési formája az addikció.” (Barát Katalin és Demetrovics Zsolt: Családterápia és szerfüggőség. 2009 – Az addiktológia alapjai III. 348.p.) A család meghatározó tényező a gyermek életében, ahol a gyermek megtanulhatja, hogyan alkalmazkodjon a társadalomban, valamint hogyan küzdjön meg stresszhelyzetekkel, melyekkel a mindennapjaiban szembesül. Az gyermeknek az élettel való elégedettségére mindenképpen hatással van, hogy mindkét szülőjével él-e. A kutatások azt igazolják, hogy ahol a gyermek elveszítette egyik szülőjét, ott a dohányzás nagyobb számban fordul elő. Ha a gyermeknek jó és szoros kapcsolata van a szülőkkel, akkor a szülők részéről jelenlévő 16
kontroll és visszajelzés egyfajta védőfaktorrá válik a gyermek életében, tekintettel a dohányzásra, valamint az alkohol- és szerfogyasztásra. Azoknál a fiataloknál, akiknél ez a fajta szülői támasz meggyengül, sokkal inkább megjelenik a kockázati magatartás (Kovács E. és Pikó B., 2010). Azaz a „Kutatások sora jelzi a családi integráció megóvó szerepét a különböző szenvedélyszerekkel való kapcsolatba kerülés szempontjából is. Az ép családi háttérrel rendelkező (vér szerinti szülőkkel élő) fiatalok kisebb valószínűséggel dohányoznak, fogyasztanak alkoholt vagy tiltott szereket, mint a felbomlott családokban élők.” (Paksi Borbála: A magyarországi drogfogyasztás társadalmi mintázata – In: Demetrovics Zsolt: Az addiktológia alapjai I., 2007. 274.p.) Tehát ezeken a csoportfoglalkozásokon prevenciós jellegű támogatásról is szó van, ahol azonban nem zajlik sem analizálás, sem terápia. Ugyanakkor ezek az alkalmak terápiás hatással bírhatnak. Ahhoz, hogy a gyermek részt vegyen a csoportfoglalkozásokon, nem szükséges, hogy pszichikai vagy szociális problémái legyenek. Ebben az esetben más segítési formát kell keresni, pl. egyéni terápiát. A csoportfoglalkozásokon való részvételnek sokkal inkább feltétele, hogy a gyermek veszteségfeldolgozása, gyászreakciói normális módon haladjanak.
2.3
A VESZTESÉG-FELDOLGOZÓ CSOPORTFOGLALKOZÁSOK SZERVEZÉSÉNEK FELTÉTELEI FINN MINTA ALAPJÁN2
Finnországban évekkel ezelőtt, amikor még ott is újdonság volt ez a fajta veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás, nehéz volt megtalálni azokat a családokat, ahol erre szükség lehetett. Nem a gyermeket kellett megkeresni, hanem a szülőt, ugyanis ezekre a csoportfoglalkozásokra nem a gyermekek jelentkeznek, hanem a szülők. Amíg ezek a csoportok nem váltak ismertté, sok szülő bizonytalan volt abban, hogy valóban segíthet-e, szükséges lehet-e ez a foglalkozás a gyermeke számára. Az egyik megtévesztő körülmény, miszerint nem szükséges ezeken a foglalkozásokon részt venni, ha a gyermek nem gyászol láthatóan. Sok szülő attól tartott, hogy gyermekében ez csak fokozza a gyászt, vagy esetleg felkavarja különösen, ha a gyermek már rég nem mutatott, nem beszélt otthon semmit gyászáról.
2
Mynttinen, Uittomäki, 2009; Laimio, 2004
17
Épp ezért fontos annak hangsúlyozása a hirdetés és tájékoztatás alkalmával is, hogy itt prevenciós jellegű foglalkozásokról van szó. Eleinte folyamatos jelentkezési lehetőséggel hirdették illetve szervezték a foglalkozásokat. Ez azt jelenti, hogy egy adott formanyomtatvánnyal folyamatosan lehetett jelentkezni a csoportfoglalkozásokra és amint összejött egy csoportnyi gyermek, a családokkal előre egyeztetve indultak a foglalkozások. A jelentkezési lapot több területen terjesztették: iskolákban, védőnőknél, családsegítőknél, egyházaknál stb. Amikor egy család jelentkezett, a csoportvezetők felkeresték a családot és személyes kapcsolatot alakítottak ki, lehetőség szerint családlátogatás alkalmával. Rendkívül fontos egy személyes, bizalmi kapcsolat létrejötte az érintett család és a csoportvezetők között. A jelentkezők között az alábbi szempontokat figyelembe véve szervezték illetve szervezik ma is a csoportokat:
A veszteségfeldolgozó csoportok minden esetben zárt csoportfoglalkozások.
Fontos, hogy a gyermekek veszteségének tárgya és körülményei hasonlók legyenek. A nagyon különböző veszteség félelmet kelthet a gyerekekben. Ugyanakkor a gyász folyamatában tarthatnak különböző szinten a gyermekek.
A csoport, létszámát tekintve, ideális esetben 6, maximum 8 gyermekből áll, amely csoportot minden esetben két szakember vezet. Így biztosítva van, hogy minden egyes gyermek kellő figyelemben részesül.
Fontos, hogy a csoportokban hasonló korosztályú gyermekek vegyenek részt, maximum 2-3 év korkülönbséggel. Teljesen más a haláltudata és
a
veszteségfeldolgozása egy 6 éves gyermeknek, mint egy 12 évesnek.
A gyermekek nemét tekintve lehet vegyes a csoport, egyedül arra kell figyelni, hogy saját nemében ne legyen egyedül. Nem szerencsés, ha egy hat fős csoportban részt vesz öt lány és egyetlen fiú.
2.3.1 A csoportfoglalkozások technikai keretei és feltételei
Helyszín: olyan helyszínt kell keresni a foglalkozások számára, ahol nyugodt, meghitt, otthonos légkört lehet teremteni. Lehetőség szerint legyen külön felület a kreatív munkálatok számára, továbbá párnákkal kialakított mesesarok, ugyanakkor legyen elég hely a mozgásos játékok számára is. Fontos, hogy mosdó is legyen a közelben.
18
Alapeszközök: mivel nagyrészt kreatív foglalkozásokon keresztül történik a gyermekek veszteségének
feldolgozása,
szükséges
beszerezni
különböző
maradandó
illetve
fogyóeszközöket is:
olló, ecset, ceruza, radír, hegyező, festék, ragasztó, papír, karton, gyurma stb.
Közös játékokhoz is szükség van eszközökre, mint pl:
labda, plüssállatok, bábuk, dobókocka, érzelemkártyák, egyszerű hangszerek stb., valamint cd lejátszó és könyvek a meseolvasáshoz
2.3.2 A csoportfoglalkozások felépítése és folyamata
A csoportfoglalkozások adott tematikára épülnek, így egy foglalkozássorozat a szakirodalom szerint 6-8 vagy akár 10 alkalmas is lehet. A csoport hetente találkozik, azonos időpontban. Egy-egy foglalkozás hossza pedig 1,5-2 óra. A veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás-sorozat összes alkalma együtt alkot egy egységet. Ezért rendkívül fontos, hogy lehetőség szerint mindegyik gyermek minden alkalmon részt vegyen. Az első alkalom játékos ismerkedésről szól, valamint nagyon fontos egy olyan légkör megteremtése, amelyben a gyermek biztonságban érzi magát, így a további alkalmak során könnyen megnyílik, szívesen beszél érzéseiről, emlékeiről. A két utolsó foglalkozáson kifejezetten pozitív dolgokra kell összpontosítani, mint túlélési technikák, jövőkép, tervek, vágyak. Ugyanakkor egy-egy foglalkozásnak is megvan a szabályos felépítése: a kezdő és befejező rutinfeladatok, játékok erősítik a gyermek biztonságérzetét. Nagyon fontos, hogy a nehéz gyászmunka közben legyenek vidámabb játékok. A kreatív foglalkozások közben is célszerű mozogni. A mozgás után a gyermek újból képes koncentrálni. Lényeges, hogy az alkalmakat vidám játékkal fejezzük be, így a gyermek jó érzéssel indul haza a foglalkozásról. Ezeket a foglalkozásokat az első alkalomtól az utolsóig szükséges előre megtervezni. Olyan tematikával és olyan kreatív technikákkal, amelyek a legalkalmasabbak az adott csoportba jelentkezők számára. A kreatív technikák arra valók, hogy ezeken keresztül a gyerekek megnyíljanak és elindulhassanak a beszélgetések. Fontos a gyermekek számára is nyilvánvalóvá tenni a csoportokban szokásos titoktartási szerződést. Ez erősíti a gyermekben a bizalmat a többiek irányában, valamint a közösségbe való tartozását.
19
3 3.1
A PROJEKT MEGTERVEZÉSE, ELŐKÉSZÍTÉSE A probléma felvetése
Saját tapasztalatom szerint a félárván maradt gyermekek nem kapnak hosszútávon kellő megértést, mentális támogatást sem a gyászban, sem a gyász idején túl. A szülő korai elvesztése és hiánya egy életre szóló fájdalom, amelyre azonban a környezettől csak ideigóráig kaphatnak segítséget: az esetleg évek múlva megjelenő magatartásbeli problémákat a közvetlen környezet már nem a gyászmunkához kapcsolja.
3.2
A cél megfogalmazása
A veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás sorozat keretében lehetősége nyíljon félárva gyermekeknek arra, hogy sorstársi közösségben megtanulhassák kifejezni érzéseiket, fájdalmaikat, valamint megélhessék gyászukat, és ezáltal elkezdődhessen bennük veszteségük feldolgozása.
3.3
A célcsoport meghatározása
Félárván maradt iskoláskorú gyermekek, Budapesten és környékén. Továbbá egyedül maradt szüleik. A szülők számára párhuzamos csoportot terveztünk két okból kifolyólag: egyrészt, hogy a szülőnek ne kelljen másfél órára programot keresnie, míg gyermeke a foglalkozásokon vesz részt, másrészt pedig a szülők számára is fontos lehet egy sorstársi közösség.
3.4
A csoportfoglalkozások megtervezése, előkészítése Felkészülésem első lépéseként évekig a finn mintát tanulmányoztam, anyagokat fordítottam a csoportok szervezéséhez (Anne Laimio: Yhdessä suru on helpompi kantaa (Együtt a gyászt könnyebb elhordozni), 2004; Mare Kinanen: Surusäkki (Gyász-zsák, 2009; Jaakko Erkkilä, Tiina Holmberg, Sirkku Niemilä, Hilkka Ylönen: Surevan lapsen kanssa (Együtt a gyászoló gyermekkel), 2003; Heidi Peltola, Magareetta Vilppola: Siipien suojassa (Szárnyak védelme alatt), 2008; Susanna Uittomäki: 5-10 vuotiaiden lasten sururyhmän toteuttamisen Toimintamalli (5-10 éves gyermekek gyászcsoportjának tematikája), 2010).
Mindeközben lelkes és elhívatott szakembereket kerestem a projekt munkaközösségéhez. Olyan segítőket kerestem, akiknek szívügye a gyermekek gyásza, de nem tudományos oldalról közelítik meg ezt a témát.
20
Ezt követően anyagi forrást kerestünk, amit pályázat útján (EMMI) meg is kaptunk3 négy
sorozat lebonyolításához.
Majd
honlapot
készítettem
tájékoztatás
és
igényfelmérés
céljából
(www.gyermekgyaszfeldolgozas.com).
3.5
Igényfelmérés
Az igényfelmérés első lépéseként készítettem egy honlapot, melyre tájékoztató írásokat helyeztem fel a gyermekek gyászával kapcsolatban, valamint ismertettem a sorstársi közösségen alapuló veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozások lényegét, felépítését. A honlapon keresztül kapcsolatot lehet felvenni, valamint egy kérdőív kitöltésével a csoportfoglalkozásokra is lehet jelentkezni. A honlap célirányos terjesztését követően egyre többen vették fel velem a kapcsolatot. Először csak az érdeklődés szintjén, majd a jelentkezési lap kitöltésével a csoportfoglalkozásokra is jelentkeztek. Érdeklődők között voltak szülők, de pszichológusok és iskolai szociális munkások is. Leginkább a honlapon feltüntetett telefonszámon vették fel velem a kapcsolatot. A jelentkezést azonban kizárólag a szülő küldhette el írásban. Két korosztálynak hirdettünk csoportsorozatot, külön alsósoknak és külön felsősöknek, pontos időpont megjelölése nélkül. A nyílt jelentkezési módszert választottuk amiatt, hogy a jelentkezők ne egy konkrét időpontra, hanem magára a csoportfoglalkozás-sorozatra jelentkezzenek. A csoportok indulásának időpontját csak hónapban határoztuk meg. Amikor már összejött kellő számú jelentkezés, akkor adtunk meg konkrét kezdési dátumot, mely adott kezdéshez még fogadtunk jelentkezéseket. Elsősorban alsós gyermekek szülei jelentkeztek, ezért az első csoportot ennek a korosztálynak szerveztük. A csoportsorozatokat úgy szerveztük, hogy a gyermekek foglalkozásával párhuzamosan, külön helyiségben a szülők számára is volt vezetett beszélgetés, amely szintén egy sorstársi közösség. A jelentkezés alkalmával kértük jelezni, hogy részt kíván-e venni a szülő ezen a csoporton. A jelentkezők minden esetben éltek ezzel a lehetőséggel.
3.6
Módszerek, erőforrások
A csoportok elindításának szempontjaihoz, szervezésének feltételeihez nagy segítség volt számomra az általam már korábban áttanulmányozott finn minták, szempontrendszerek. A csoportok vezetéséhez két lelkes szakembert találtam: egy szülőcsoport-vezetőt, illetve a gyerekek foglalkozásaihoz plusz egy fő segítséget. Olyan segítő
3
MAMESZ Magyar Mentálhigiénés Szövetség égisze alatt
21
szakembereket kerestem, akikhez ez a terület közel áll, valamint szívesen áldoznak időt, energiát erre a programra, de mégsem tudományos oldalról közelítik meg. A team tagjai: o Borbély Veronika, szociális munkás, mentálhigiénés segítő szakember és meseterapeuta – a gyerekek foglalkoztatásában vett részt; o Békési Tímea, önsegítő gyászcsoportvezető, családterapeuta, etnográfus és addiktológiai konzultáns – a szülőcsoportokat vezette. A csoportok megvalósulásához mindenképpen szükséges volt anyagi erőforrást, támogatást is keresni. Mindenekelőtt a kreatív eszközök beszerzéséhez, de terembérlet díjához is, mivel Budapesten, könnyen megközelíthető helyen kerestünk helyiségeket (a szülőcsoportnak külön szobát). Pályázat útján, állami támogatásból tudtuk a programot elindítani. Nem akartunk anyagi juttatást kérni a jelentkezőktől, mivel ezek a családok több szempontból is igen nehéz helyzetben vannak. A munkatársi közösség szinte egy időben állt össze a pályázat kiírásával, így a pályázat szakmai alátámasztását részben közösen írhattuk. A honlap ingyenes wordpress alap, melyet egy hozzáértő segítőm irányításával, de saját magam készítettem, valamint működtetek azóta is.
3.7
Sikerkritériumok
A projekt sikerességét az alábbi szempontok alapján fogalmaztam meg: A program sikeres, ha van annyi érdeklődő, jelentkező, hogy egy csoportsorozatot elindíthassunk; ha a jelentkezők nem morzsolódnak le, végig aktívan és szívesen részt vesznek a foglalkozás-sorozaton; ha a gyermekekben érezhetően elindul egy pozitív változás, melyet mi magunk is megfigyelhetünk a gyermek viselkedésében alkalomról alkalomra; ha a csoportsorozatot követően a gyermekek életében, viselkedésében otthon, illetve az iskolában is pozitív változások indulnak el, mint pl. nyíltabb kommunikáció az elhunyt szülőről, vagy a gyermek érzéseit nyíltabban ki tudja fejezni; o Ennek tudomásunkra jutásának céljából készítettem egy szülői visszajelző kérdőívet, melyet a csoportsorozat befejezését követő második hónapban küldtem szét a szülőknek. ha a projekt nem egy egyszeri program, hanem a csoportokra folyamatosan lesz érdeklődés; 22
3.8
SMART analízis a célok tekintetében Az „Átéljük – megosztjuk – gyógyulunk” projekt specifikus, mert veszteséget átélt félárva
gyermekek
veszteségfeldolgozó
csoportfoglalkozás-sorozatainak
megvalósítását tűzte ki célul. A projekt eredménye mérhető, mert a meghatározott számú csoportfoglalkozásokat dokumentáljuk, a foglalkozásokon fotók készülnek illetve a foglalkozás-sorozat befejezését követően visszajelző kérdőívet juttatunk el a szülők számára. A projekt célkitűzése mind a munkaközösség számára, mind a jelentkező szülők számára akceptálható. A jelentkező szülők kifejezetten a cél, a gyermek magatartásában,
viselkedésében
érzékelhető
„eredmény”
miatt
küldték
el
jelentkezéseiket. A projekt megvalósítása reális, a program-sorozat tervezésénél mind a humán, mind az anyagi erőforrások rendelkezésre álltak. A projekt tempírozható, hiszen a programsorozatot tartható ütemezéssel terveztük.
3.9
Munkafázisok Rendszeres munkaközösségi megbeszélések, közös tervezések: o még a csoportfoglalkozás sorozat elindulása előtt a teammel személyesen átbeszéltük minden egyes alkalom tematikáját, kreatív elemeit, meséjét és játékait. A
közben
felmerült
ötleteket,
javaslatokat,
többnyire
levélváltás
útján
kommunikáltuk.
Kapcsolatfelvétel a jelentkezőkkel: o a tervünk eredetileg az volt, hogy minden családot meglátogatunk a sorozat elindulása előtt annak érdekében, hogy mi is megismerjük a gyermeket, a családot és körülményeiket, valamint a gyermek is találkozhasson velünk és ezáltal bátrabban jöjjön ebbe a közösségbe. Azonban egy-egy késői jelentkezés, valamint időhiányunk miatt sajnos csak két családot tudtunk meglátogatni; o a többi szülővel telefonon és emailben egyeztettem a csoport részleteiről; o a szülők kérdezték, hogy hogyan tudnák ezt a csoportfoglalkozást gyermekük felé kommunikálni, mit mondjanak a gyereknek, mire fognak járni. Arra kértem a szülőket, hogy ne használják a gyász és a halál kifejezéseket, hanem mondjanak annyit, hogy ezeken a foglalkozásokon olyan gyerekek vesznek részt, akiknek már nincs velük az apukájuk vagy az anyukájuk, úgy mint nekik (ebből a gyerekek már tudni fogják). 23
Jelentkezők: 10 gyermek jelentkezett, 2003 és 2008 közötti születésűek, tehát két gyermek kivételével alsósok. Rajtuk kívül még jött egy testvérpárnak még két testvére: az egyik 14 éves, a másik 4 éves, valamint szintén egy kistestvér, aki 4 éves. Így összesen jelentkezett, illetve részt vett a csoportokon 13 gyermek, ebből 8 fiú és 5 lány. Később beláttuk, hogy nagy hiba volt, hogy az ajánlások alapján meghatározott maximális csoportlétszám felett is fogadtunk jelentkezőket, hogy senkinek nem tudtunk nemet mondani. Nehézség volt az is, hogy a testvérek jelenlétével nagyon nagy szórás volt a csoport korosztályát illetően (a legkisebb gyermekek 4 évesek voltak, a legidősebb testvér pedig 14 éves volt).
Helyszín keresése: Budapest, I. kerületében, frekventált helyen, utcafrontról nyíló nagyon barátságosan berendezett helyet találtunk, ahol volt egy nagyobb, 30 nm körüli szoba, amiből nyílt egy kisebb szoba (6-8 nm) a szülőcsoport számára. A nagyobb szoba, tágas, világos, a szobában volt asztal és székek a kreatív foglalkozásokhoz, ugyanakkor nagyobb tér a mozgásos játékokhoz, valamint babzsákok többek között a meseolvasáshoz. A szülők szobájában elfért 6 szék körben és egy kisasztal mécses számára. A szülők szobáját csukható üvegajtó választotta el a gyermekek termétől, így a gyermekek a foglalkozások alatt bármikor megbizonyosodhattak afelől, hogy a szülő megvan, elérhető.
Időpont meghatározása: hosszas mérlegelés után a szombat délelőtti órákban maradtunk, mivel voltak, akik vidékről érkeztek. A sorozatot – egy konkrét finn tematika alapján - hat alkalmasra terveztük, hat egymást követő szombati napon. Annak érdekében, hogy a vidékről induló családok is kényelmesen megérkezhessenek, az alkalmakat délelőtt 11 órai kezdéssel terveztük. Egy-egy foglalkozás hosszát pedig másfél órásra állapítottuk meg, szintén a finn tematika alapján.
Kreatív eszközök beszerzése: összeírtuk, hogy milyen eszközökre lesz szükségünk az áttanulmányozott finn tematika alapján, melyeket közösen beszereztünk.
Megbeszélések: minden alkalom előtt és után munkaközösségi megbeszélést tartottunk. Az alkalmak előtt átbeszéltük a gyermekek foglalkozásának elemeit lépésről lépésre, minden részletre kiterjedően. A foglalkozások után végigbeszéltük a tapasztalatokat.
3.10 Értékelési módszerek
SMART megfelelés a célok tekintetében
SWOT-elemzések az erőforrások tekintetében
A csoport zárását követően a szülők visszajelzése alapján
Sikerkritériumoknak való megfelelés
24
4
A CSOPORTFOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSULÁSA a tervezéstől a lebonyolításig
4.1
A hat alkalom egymásra épülése
A veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás-sorozat hat alkalma együtt alkot egy egységet. Az alkalmak tematikájukban egymásra épülnek, tehát az alkalmaknak nemcsak önmagukban, hanem egymást követően, összességében is van egy tartalmi íve. Ennek célja, hogy a gyermekekkel a hétköznapokból indulva fokozatosan közelítsünk meg nehéz, veszteségükkel kapcsolatos kérdéseket, melyekre közösen keresünk válaszokat. Majd az utolsó alkalom pozitív, jövőképre irányuló tematikáján keresztül a gyermekek visszatérhetnek a hétköznapokba.
4.2
Első alkalom témája: Ismerkedés, én és a családom
4.2.1 Az első alkalom megtervezése Az első alkalom legfontosabb eleme az ismerkedés, hiszen a csoportban résztvevő gyerekek korábban nem találkoztak egymással. A foglalkozás célja egy olyan biztonságos légkör megteremtése, amelyben a gyerekek bátran mesélhetnek magukról, és amelyre hagyatkozva a gyermekek szívesen eljönnek a továbbiakban is. Az alábbi tervet készítettem:
Érkezéskor a gyermekek egy névkártyát készítenek kartonlapra, filctollal, matricákkal, képekkel díszítve. Ez a névkártya majd felkerül egy faliújságra, melyet majd minden alkalommal kifüggesztünk. A kártyájuk mellé kerül majd minden alkalommal egy általuk választott macis érzelemkártya. Ez jelzi a gyerekek számára, hogy a csoportban számon vannak tartva, valamint a macis kártyák választásával ki tudják fejezni pillanatnyi hangulatukat, lelkiállapotukat.
Ismerkedő játék: körben ülve egy labdát dobálunk egymásnak. Aki a labdát elkapja, az elmondja a nevét, valamint egy egyszerű dolgot magáról, pl. amit szeret.
A csoport ismertetése pár szóban, ahol elmondom, hogy miért van ez a csoport, mi a közös a résztvevő gyermekek életében. Néhány mondattal beszélek nekik a „szabályokról”, miszerint egymást mindig meg kell hallgatni, amit a másik mond, tiszteletben kell tartani, és nem mondunk el semmit az itt elhangzottakból olyan személyeknek, akik nem a csoport tagjai. A tisztázott csoportszabályok megerősítik a gyermekekben az összetartozást, valamint biztonságot adnak számukra. Majd bemutatom közös plüssállatunkat, egy macit, melynek közösen kitalálunk egy nevet, illetve 25
kinevezünk számára egy állandó helyet a teremben. Elmondom, hogy a maci minden alkalommal velünk lesz, kiszemelt helyéről figyelemmel kíséri a foglalkozásokat, de bárki bármikor magához veheti, amikor úgy érzi, hogy szomorú, és a plüssmaci közelsége segíthet neki (pl. meseolvasásánál). Az első alkalomra kérjük a szülőket, hogy amennyiben a gyereknek van otthon kedvenc plüssállata, azt hozza magával, ui. egy ismeretlen környezetben egy szeretett tárgy közelsége biztonságot adhat.
Ismerkedős játék: körben ülnek a gyerekek, majd állításokat mondok, s azok a gyerekek, akikben ez közös, helyet cserélnek. Kezdem egyszerűbb és pozitív állításokkal, mint pl. „most helyet cserélnek azok, akiknek van piros szín a ruhájukon”, „most helyet cserélnek azok, akiknek van otthon háziállatuk”. Fontos, hogy hétköznapi, pozitív állításokkal kezdjük, majd fokozatosan térjünk a veszteség irányába. Mint pl. „most helyet cserélnek azok, akik már részt vettek temetésen” majd „most helyet cserélnek azok, akiknek édesanyjuk/édesapjuk már nincs velük”. Majd szép lassan, fokozatosan visszatérünk a hétköznapi állításokra. A finn tematika alapján, nagyon fontos a gyerekekkel végzett munkában a fokozatos elmélyülés a nehéz kérdésekig, majd a fokozatos visszatérés a hétköznapi és pozitív dolgokhoz. Így a gyermekben pozitív élményként marad meg egyegy „játékelem” is, valamint megtapasztalja, hogy a nehéz, fájdalmas dolgok mellett vannak pozitív, örömteli dolgok is az életében. o Az egész ismerkedésre 20 percet szántam.
Következő elemnek a meseolvasást terveztük. A mesét Borbély Veronika meseterapeuta hozza és olvassa el. Veronika meseválasztása az első alkalomra: Kiss Ottó, Ati és a holdvilág c. meséje. Azért hozza ezt a mesét, mert egyrészt bármilyen rövid is a mese, érinti a gyerekkor, az öregkor, a szerelem és a halál témáját is, másrészt azt sugallja, hogy mindenre van idő a lassú életmóddal. Ármin bácsi meghalt ugyan, de ez a könyv nem a haláláról szól, hanem az életéről. Az életének a lassúságáról. A szürke szakállas Ármin bácsi minden este kiült a padra, „eszegetett, pipázgatott és néha felnézett az égre.” Mivel pedig Ármin bácsinak van ideje a padon üldögélni, arra is van ideje, hogy minőségi időt töltsön Atival, úgy, ahogyan valamikor vele töltöttek minőségi időt a nagyszülők. Ármin bácsi az Atival töltött időben elmeséli a hetvenhét évvel ezelőtti, Holdra tett látogatását, amikor a nagytatája ott maradt Hanna kisasszonnyal holdlámpát gyújtogatni. A meseolvasást követően rövid beszélgetést terveztünk, hogy kinek mi tetszett a mesében. o A meseolvasás és beszélgetés részt 20-25 percesre terveztem.
Majd következik egy rövid, mozgásos, kb. 5 perces levezető játék, pl. ketten szappanbuborékokat fújnak, a többiek meg igyekeznek elkapni a buborékokat, majd egy kis pihenés következik nassolással és szomjoltással. 26
Rajzolás a „saját könyvbe”4: én és a családom. Nem szabjuk meg, és nem irányítjuk a gyerekeket, hogy kit rajzoljanak le, rájuk bízzuk. Amikor minden gyermek elkészül a rajzával, sorban elmesélik, hogy kiket rajzoltak le. Közben az egyik csoportvezető jegyzetel. Ha egy gyermek hamarabb elkészül a rajzával, plusz feladatot kaphat: kiterítünk két nagy postai csomagolópapírt a földre, mellé temperát készítünk ki. Az egyik papírra örömteli dolgokat lehet festeni, a másikra padig szomorú dolgokat. A finn tapasztalat azt mutatta, hogy a sorozat végére több alkotás készült az „örömteli” papírra, mint a „szomorú” papírra. Ezzel rá lehet mutatni a gyermekeknek, hogy az ő életükben is milyen sok örömteli dolog van, hiszen ezt ők készítették. o A rajzra és annak bemutatására 20 percet terveztem.
Majd macis érzelemkártyák segítségével körben ülve beszélgetünk a különböző érzésekről. Beszélgetünk arról, hogy különböző élethelyzetekben milyen érzésekkel találkozhatunk: mikor vidám valaki, mikor mérges valaki, mikor szomorú valaki stb. Majd beszélgetünk arról, hogy szerintük mi segíthet annak, aki épp szomorú. Végül mindenki választ magának egy kártyát, elmondja, hogy az a maci mit érez, majd kitesszük a kártyát a faliújságra a gyermek névkártyája mellé. A maci-kártyákat Veronika szerezte be. Egy pakliban 48 színes kártya van, 48 különböző érzést kifejező macival. o Maci-kártyás részt 10-15 percesre terveztem.
Majd pár szóban megköszönjük aktív részvételüket, illetve elmondjuk, hogy mi lesz a következő alkalom témája (emlékek).
Végül egy mozgásos, vidám levezető játék következik, pl. „tűz-víz-repülő” vagy „gyümölcssaláta”. Nagyon fontos, hogy az alkalmakat felszabadult, vidám játékkal zárjuk annak érdekében, hogy a gyermekek jó érzésekkel induljanak haza a foglalkozásokról. o Utolsó játék időtartama kb. 5 perc
Csoportzárás kéztoronnyal: először mi Veronikával letesszük a kezünket a (földre vagy asztalra) és elmondjuk, hogy mi volt nekünk ma a legjobb, majd sorban minden gyerek, végül elmondjuk közösen: "Köszönjük az alkalmat, jó volt veletek, találkozunk egy hét múlva!"
4
A „saját könyv” egy gyűrűs mappa lesz, melybe a gyerekek minden munkáját összegyűjtjük és az utolsó
alkalmon ezt a mappát megkapják, hazavihetik.
27
4.2.2 Az első alkalom megvalósulása:
Az első alkalom 2014. november 8-án, szombaton délelőtt 11-től valósult meg.
Kértük a szülőket, hogy az első alkalomra egy picit korábban érkezzenek annak érdekében, hogy el tudjuk kezdeni a foglalkozást pontosan 11 órakor. Többnyire be is tartották, voltak, akik 20 perccel korábban érkeztek, de voltak, akik csak pár perccel korábban. Akik jelentkeztek, mind meg is érkeztek. A gyerekek érkezés és rövid bemutatkozás után nekiláttak saját névkártyájuk elkészítéséhez, melyet egy korábban kifüggesztett csomagolópapírra ragasztottunk. Ezt minden alkalommal kitettük egy falfelületre.
Pár szóval ismertettem a foglalkozások lényegét, elmondtam a gyerekeknek, mi minden fog történni a foglalkozásokon. Valamint átbeszéltük a csoportszabályokat.
Ismerkedős játékokkal a tervek szerint haladtunk, bár sok idő/energia elment a fegyelmezésre, a tervezett rend viszonylagos megtartására.
Meseolvasás: a gyerekek a meseolvasó köré ültek a kanapékon, ha igényelték, ölükbe vehették az otthonról hozott biztonságot nyújtó plüss-állataikat. A mesét nem sikerült végigolvasni, mert többnyire nem bírtak egy helyben ülni. Veronika már a meseolvasás közben eldöntötte, hogy ezen az alkalmon csak a felét olvassa el a hozott mesének. A beszélgetés is rövidre sikerült.
A mozgásos, szappanbuborék-fújós levezető játékot nagyon élvezték.
Pihenéssel, nassolással több idő elment, mint terveztük.
Saját könyvbe első alkotás készítése: rajz a családomról. Amikor elkészültek, mindenki elmesélte, hogy mit, kiket ábrázol a rajz:
Enikő: Magamat is lerajzoljam?
Anya, Dávid, és Én, a legutolsó nyominger Én vagyok!
Luca: A kutyát is rajzoljam le? Anya (┼), apa és a kutya
Erik: Anyát, apát (┼), Tomi testvéremet rajzoltam
Dávid: Ez egy üres ház, az autó Apáé (┼).
Matyi: Anya, én meg Andris
Márk: Anya és nevelőapa
Boti: A mi házunk, én és apa, mama, papa
o A rajzok bemutatását Veronika jegyzetelte. o A rajzokat nem elemeztük, hiszen ezeken a foglalkozásokon nem analizálunk.
28
o Nem mindenki akart rajzolni. Voltak fiúk, akik nem akartak, és ezeknek a gyermekeknek a figyelmét elég nehéz volt lekötni, mivel semmilyen más feladatot sem akartak végezni.
Érzelemkártyák (macis kártyák) segítségével beszélgettünk a különböző érzésekről. A gyerekek szívesen és sokat beszéltek a macikon keresztül az érzésekről. A végén mindenki választott egyet, melyet a névkártyája mellé helyeztünk.
A foglalkozás vidám mozgásos játékkal fejeződött be. A „gyümölcssaláta” játékot játszottuk, de nem vett mindenki részt rajta.
Kéztornyos zárás nem igazán sikerült, mert túl sokan voltunk, nem fért el mindenki keze.
4.2.3 Első alkalom tapasztalatai Tanulságok: csoportösszetétel, létszám szempontjából túl sokat vállaltunk. Annak ellenére, hogy a csoportszervezés feltételeiből tudtam, hogy a maximális csoportlétszám 8 fő, nem tudtam senkinek nemet mondani a jelentkezők között. Mivel abba is belementem, hogy a kistestvér is eljöhet, így már nagyobb volt a csoporton belüli korkülönbség is az ajánlottnál. Több fiúnál magatartásbeli problémákkal szembesültünk, nem bírtak egy-egy feladatra koncentrálni, vagy volt, aki egyáltalán nem akart egy-egy feladatban részt venni. Ezek a gyerekek, mivel mással foglalták el magukat, a többiek figyelmét is sokszor elterelték. A helyiség igaz, hogy barátságosan berendezett szoba volt, de tele voltak a polcok különböző társasjátékokkal, melyeket ezek a gyerekek egy-egy óvatlan pillanatban azonnal szétszedtek. A második alkalomtól minden szétszedhető, tönkretehető – a mi foglalkozásainkhoz szükségtelen - dolgot elpakoltunk, szekrényekbe zártunk. Az alkalom közepére, pihentetésképpen tervezett nassolással több idő elment, mint terveztük, nehéz volt a gyermekeket visszairányítani a foglalkozásokhoz, feladatokhoz. A következő alkalomtól csak a foglalkozások befejeztével lehet majd nassolni. Pozitív
tapasztalatok:
a
gyerekek
közvetlenek
voltak,
őszintén
felvállalták
gondolataikat. Többnyire nyitottak voltak a megoldandó feladatokra, aktívan részt vettek a foglalkozáson. Figyeltek egymásra. Jól érezték magukat. Önreflexió: a foglalkozás után az első gondolatom az volt, hogy ”nem pont erre számítottam”. Nem jutott idő minden betervezett elemre, mivel elég sok időt, energiát elvitt a fegyelmezés illetve a csoport összetartása. A következő csoport szervezésénél meg kell tanulni ”nem”-t mondani, amennyiben nyolcnál több gyermek fog jelentkezni. Arra jutottunk, hogy végül is „ártani nem ártottunk”, ui. ezek a gyerekek jól érezték ebben a másfél órában magukat. 29
4.3
Második alkalom témája: Emlékek
4.3.1 A második alkalom megtervezése Az második alkalom központi témája az emlékek, amikor a gyerekek emlékezhetnek elveszített szülőjükre, felidézhetnek közös történeteket, bátorítást kaphatnak arra, hogy beszéljenek. A foglalkozás célja, hogy a gyermekek egymás életén keresztül megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül veszteségükkel, bátorítást kapnak egymás történetein keresztül arra, hogy maguk is beszélhessenek, emlékezhessenek, ami vigasz lehet számukra. Az alábbi tervet készítettem:
Érkezésekor mindenki választ egy maci-kártyát, elmondja, hogy a választott maci mit érez, majd kitesszük a faliújságra az első alkalmon készített névkártyája mellé. Ennek célja, hogy a gyermek oldódjon érkezésékor. Szimbolikusan ki tudja így fejezni, hogyan érkezett: álmosan, éhesen, dühösen, félelemmel stb.
Elterveztük, hogy a csoportszabályokat újból átbeszéljük, azzal a különbséggel, hogy most a gyerekek maguk találják ki a szabályokat. Ezeket felírjuk egy nagy papírra, majd kitesszük a faliújságra, hogy szemük előtt legyen az, amit ők maguk állítottak össze. Azért tartottuk szükségesnek, mert az első foglalkozáson túl sok idő és figyelem ment el fegyelmezésre. o A szabályok lefektetését 5 percesre terveztem.
Bevezető játék: befejezetlen félmondatok. A játék lényege, hogy cédulákra félmondatokat írunk, ezeket a cédulákat egy kalapba helyezzük, ahonnan felváltva húznak a gyermekek, majd a húzott félmondatokat befejezik. Félmondatok: azt szeretem, ha… / nem szeretem, ha / annak örülnék, ha… / attól félek, hogy… / büszke vagyok arra, hogy… stb. Ennek a játéknak célja, hogy a gyermek merjen beszélni önmagáról, továbbá, hogy a gyermekek jobban megismerhessék egymást. o A félmondatos játékot 10 percesre terveztem.
Meseolvasás: Veronika folytatja az elmúlt alkalmon elkezdett mesét, amely Kiss Ottó, Ati és a holdvilág c. meséje. A meseolvasást követően rövid beszélgetést tervezünk arról, hogy kinek mi tetszett a mesében. o A meseolvasás és beszélgetés részt 20-25 percesre terveztem.
Majd következik egy rövid, mozgásos, kb. 5 perces levezető játék. Lehet újból a szappanbuborékos játék, amit az első alkalmon nagyon élveztek.
30
Rajzolás a „saját könyvbe”: emlékek apáról/anyáról. Itt sem szabjuk meg, hogy kit vagy mit rajzoljanak le, a gyermekekre bízzuk. Rajzolás közben a háttérben halk zene szólhat, ami nyugtató hatással van a gyermekekre, valamint segítheti őket az emlékezésben. Amikor minden gyermek elkészül a rajzával, sorban elmesélik, hogy kit/mit rajzoltak le. Közben az egyik csoportvezető jegyzetel. Ez az alkalom legnehezebb része, hiszen ekkor beszélnek a gyermekek először az elveszített szülőről. Itt nagyon fontos a nyugodt légkör biztosítása, mind a mesélő számára, mind pedig a többi gyerek számára is, hiszen ekkor szembesül először a gyermek - konkrét történeteken, a másik emlékein keresztül - azzal, hogy nincs egyedül élethelyzetében, más gyerekek is már „csak” emlékeznek valamelyik szülőjükről. o A rajzra és annak bemutatására 20-25 percet terveztem.
Ezután egy könnyebb elemet terveztem: közös meseírást. A gyerekek körbe ülünk, majd elkezdek egy mesét egy mondattal. Majd sorban mindenki hozzátesz egy mondatot. Veronika jegyzetel, majd a végén felolvassuk közös mesénket. A finn tapasztalatok alapján ilyenkor a gyerekek belefűzik a történetbe veszteségélményeiket, így kifejezésre juttatják félelmeiket, érzéseiket vagy vágyaikat anélkül, hogy a csoportvezető ezt irányítaná. o A közös meseírást 10-15 percesre terveztem.
Az alkalom végére egy vidám, mozgásos játék betervezése nélkülözhetetlen eleme a foglalkozásnak.
Ezt követően a gyerekek választanak egy maci-kártyát, elmondják, hogy mit érez a kiválasztott maci, majd felragasztjuk a névkártyája mellé.
Ezután lehet valamit harapni és szomjat oltani (a kekszeket kikészítjük előre, de letakarjuk)
4.3.2 A második alkalom megvalósulása
A második alkalom 2014. november 15-én, szombaton délelőtt valósult meg.
Egy testvérpár kivételével a családok mind eljöttek. A hiányzó testvérpár édesanyja már az első alkalmon jelezte, hogy kivételesen nem fognak tudni jönni a második alkalomra.
A gyerekek érkezési sorrendben maci-kártyát választottak, amit névkártyájuk mellé helyeztünk. Egy szóval elmondták, hogy a maci mit érez.
Körbeülve összeírtuk az új csoportszabályokat, a gyerekek lelkesen közreműködtek, leginkább a problémásabb fiúk. Majd kifüggesztettem jól látható helyre.
31
Maradtunk a körben és az előre elkészített félmondatos cédulákból sorban húztak egyet és a húzott félmondatokat befejezték. o Matyi: „Büszke vagyok arra, hogy mindig bejöhetek ide.” o Luca: „Annak örülnék, ha lenne egy kutyám.” o Boti: „El akarom kerülni, hogy elessek.” o Csongor: „A legjobb lenne, ha lenne családom.” o Erik: „Azt szeretném, ha simiznék a fejemet.” o Blanka: „Nem szeretem, ha piszkálják a hajamat.” o Dávid: „Fontos nekem, hogy meghallgassanak.” o Andris: „Legfontosabb számomra a családom.” o Márk: „Attól félek..., a hangos zajoktól.”
A válaszokat nem elemeztük, mivel a foglalkozásokon nem analizálunk.
Majd következett a meseolvasás: a gyerekek a meseolvasó köré ültek a kanapékon, ha igényelték, magukhoz vehették plüss-állataikat (erre az alkalomra már kevesebben hozták magukkal). A mesét ezúttal sikerült végigolvasni, annak ellenére, hogy a gyerekek most sem bírták nyugodtan végigülni. A beszélgetés most is rövidre sikerült, bár egy kicsit már aktívabban részt vettek benne, mint az elmúlt alkalommal.
Levezető játékként élvezték a múltkori szappanbuborékos játékot.
Következett egy rajz készítése a saját-könyvbe: emlék apáról vagy anyáról. Közben halk háttérzene szólt, ami valóban nyugtató hatással volt a gyerekekre. Amikor elkészültek, sorban elmesélték, hogy kit/kiket rajzoltak le: o Matyi: „Apát ┼ és Anyát rajzoltam. Apátságból jönnek, sétálnak.” o Luca: „Apa és Anya ┼ szerelmesek.” o Boti: „Apával fürdünk kint. Anya ┼ bent alszik, hátul van a ház, és nem látszik.” o Csongor: nem rajzolt. Esszét akart írni, de végül azt sem írta meg. o Erik: „Nekem nincs emlékem, a meséhez készítettem rajzot.” o Blanka: „Apa és Anya ┼ elmegy sétálni a Bikás-dombra.” o Dávid: „Apukám ┼ ölében ülök, valamit csinálunk a számítógépen, ez egy fényképről jutott eszembe.” o Andris: nem rajzolt o Márk: rajzolt (inkább firkált valamit), de nem mesélt róla o Eszterke: „Ez egy böhöm nagy elefánt. Mindenki elment sétálni, és én nem félek egyedül a házban.”
Ezt követően körbeültünk, elmondtam, hogy most közösen kitalálunk egy mesét úgy, hogy sorban haladva, az addig elhangzottakhoz mindenki hozzáfűz egy mondatot. A 32
gyerekek lelkesen alkották a mesét, ugyanakkor figyelni kellett arra, hogy valóban sorban haladjunk és csak egy mondatot mondjanak egyszerre. Csoportvezető: „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi és egy királylány.” o Összeházasodtak. o Volt nekik pénzük és vettek egy házat, és kakaós csigát, és vettek még egy szekeret, lovat, disznót, szénát, és krumpli pürét csináltak. o Kilovagoltak az erdőbe, és szekérrel behúzták a fát a pajtába. o Lementek a tengerre és megtámadta őket egy SÁRKÁNY. o Volt egy házőrző kutyájuk, és macskájuk. o Elfogta a SÁRKÁNY a királyfit és a királylány sírt utána. o A királylány az urának vett egy puskát. o Megölte őket a sárkány. o Aztán a királyfi megölte a SÁRKÁNYT. o Sárkánynak volt tűzpalotája. o Született nekik egy babájuk. Közben Veronika jegyzetelt, majd a végén felolvasta a közös mesét.
A foglalkozást vidám, mozgásos játékkal fejeztük be. A „tűz-víz-repülő” játékot játszottuk, ezen most minden gyermek részt vett.
A kéztornyos zárással még megpróbálkoztunk, de most sem sikerült úgy, hogy figyeltek volna egymásra, mivel nagyon szűk volt a hely, hogy mindenki és mindenki keze elférjen.
Az alkalom legvégén a gyerekek választottak egy maci-kártyát, elmondták, hogy mit érez a maci, majd kitettük az érkezős maci-kártyájuk mellé.
Ezt követően nassolhattak és teázhattak.
4.3.3 A második alkalom tapasztalatai Tanulságok: a csoportösszetétel, létszámból adódó tanulságok végigkísérik az összes alkalmat. Ezt már ezen a csoporton belül nem tudjuk megoldani, legfeljebb kezelni. Így az első alkalomhoz képest sokkal jobban tudtuk kezelni az előre be nem tervezett „részeseményeket”, mivel tudtuk, hogy mire számíthatunk. Igaz, még most is sok időt elvitt a fegyelmezés,
a magatartásbeli problémákkal
küzdő
fiúk terelgetése, bevonása
a
csoportfeladatokba. Azonban már hatékonyabban kézben tudtuk tartani a csoportot. Pozitív tapasztalatok: a gyerekek egyre nyíltabbak, őszintén kimondtak mindent, ami a szívüket nyomta, de örömeiket is. A feladatokban aktívan, lelkesen részt vettek. Láthatóan biztonságban és jól érezték magukat a csoportban. 33
Önreflexió: Míg az első alkalom után azt éreztük, hogy habár nem erre számítottunk, de végül is „ártani nem ártottunk”, a második alkalom után már láttuk, hogy több gyermeknek is segített, hogy megnyílhatott, beszélhetett édesapjáról / édesanyjáról.
4.4
Harmadik alkalom: Különböző érzések
4.4.1 A harmadik alkalom megtervezése Az harmadik alkalom központi témája a különböző érzések. A foglalkozás célja, hogy a gyermekek különböző eszközökön keresztül felfedezhessék, felvállalhassák és kifejezhessék érzéseiket, gondolataikat veszteségükkel kapcsolatban. Az alábbi tervet készítettem:
Érkezésekor mindenki választ egy maci-kártyát, elmondja, hogy a választott maci mit érez, majd kitesszük a faliújságra a névkártyája mellé.
Bevezető játék: előre elkészítettünk négy A3-as méretű színes montázs-képet, mely képek négy különbező érzést ábrázolnak: öröm, szomorúság, harag és félelem. A négy képet a terem négy különböző pontján kifüggesztjük. A gyerekek a terem közepén állnak. A csoportvezető állításokat mond, majd a gyerekeknek ahhoz az érzés-képhez kell állniuk, amit az elhangzott állításnál éreznek. Ennél a feladatnál fontos figyelembe venni az állítások nehézségeire vonatkozó íves folyamatot. Egyszerű, hétköznapi állításokkal kezdem: „ezt érzem, amikor a barátaimmal játszhatok”, „ezt érzem, amikor iskolába indulok”. A gyerekek válasz gyanánt az érzést kifejező képhez állnak. Amikor odaálltak a képhez, pár szóval el lehet arról beszélgetni, hogy különbözőképpen érezhetnek, pl. amikor iskolába indulnak: van, aki félve megy és van, aki örömmel megy. Ezt követően visszaállnak a terem közepére és elmondom a következő állítást. „Anya vagy Apa otthon gyakran így érez…” majd „olyankor ez az érzés van bennem”. Majd „ezt éreztem, amikor megtudtam, hogy Anya/Apa meghalt”, „ezt érzem, ha Apa/Anya otthon szomorú”, „ezt érzem, ha valaki bántja a barátomat”, „ezt érzem, ha egyedül vagyok”, majd „így érzek karácsonykor”, „így érzek, ha a születésnapom van”. A végén mindenképpen pozitív állításokat mondjunk. A játék célja, hogy beszélgetés nélkül felvállalhassák különböző érzéseiket. A csoportban a gyermekek így látják, hogy más gyermekek is éreznek hasonlóképpen, mint ők egy-egy helyzetben. o Az érzések felvállalásáról szóló feladatot 15-20 percesre terveztem.
Meseolvasás: Nádori Lídia, Sárkány a lépcsőházban c. mesét hozza Veronika. A mesében rövid történeteket olvashatunk egy kisfiú életéről, nehéz témákat érintve, mint halál, veszteség, félelem, szorongás. A kisfiú négy évesen veszíti el apukáját, hiányát betölti a 34
félelem, melyet egy bagoly testesít meg. A történetekben a szomorúság mellé vidámság, a valóság mellé fantázia vegyül, melyek által a gyerekek ráismerhetnek saját életükre. A meseolvasást követően rövid beszélgetést tervezünk arról, hogy kinek mi tetszett a mesében. o A meseolvasás és beszélgetés részt 20-25 percesre terveztem.
Majd következik egy mozgásos, kb. 5 perces levezető feladat: a gyerekeknek színes kendőket osztunk szét, majd különböző hangvételű zenerészletekre kell kendővel a kezükben mozogni aszerint, hogy a hallott zene milyen érzéseket vált ki bennük. Ennek célja: az érzések kifejezése mozgásokon keresztül.
Rajzolás a „saját könyvbe”: „ezeknek a dolgoknak örülök”. A feladat az, hogy olyan dolgokat vagy eseményeket rajzoljanak le, amelyek számukra örömet adnak. Rajzolás közben a háttérben halk zene szólhat, ami nyugtató hatással van a gyermekekre. Amikor minden gyermek elkészül a rajzával, sorban elmesélik, hogy kit/mit rajzoltak le. o A rajzra és annak bemutatására 20 percet terveztem.
Ezután egy újabb kreatív elemet terveztem: érzések kifejezése gyurmázással. Kikészítjük a színes gyurmákat, majd beszélgetünk a színekről: melyek a szomorú színek és melyek a vidám színek. Ezt követően kapják feladatul, hogy formázzanak meg valami szomorú, illetve valami vidám dolgot. o A gyurmázást 15-20 percesre terveztem.
Az alkalom végére egy vidám, mozgásos játék lebonyolítása mindenképpen szükséges.
A legvégén a gyerekek választanak egy maci-kártyát, elmondják, hogy mit érez a kiválasztott maci, majd felragasztjuk névkártyájuk mellé.
4.4.2 A harmadik alkalom megvalósulása
A harmadik alkalom 2014. november 22-én, szombaton délelőtt valósult meg.
A csoportra 9 gyermek érkezett, most egy másik testvérpár, valamint egy kisfiú nem jött.
A gyerekek érkezési sorrendben maci-kártyát választottak.
Bevezető játék: kifüggesztettük a különböző érzéseket ábrázoló képeket a szoba négy egymástól távol eső pontján. A gyerekek a terem közepére álltak, majd egymás után mondtam a terv alapján a különböző élethelyzetre vonatkozó állításokat. A gyerekek – ha olykor óvatosan is -, de vállalták érzéseiket, odaálltak a megfelelő érzés-képhez. Jó volt megtapasztalni, hogy a feladat célja megvalósult: egy-egy gyermek volt, hogy elgondolkodott, majd érezhetően megkönnyebbülve állhatott választott képe mellé, hiszen más is odaállt. 35
Majd következett a meseolvasás. A mesét sikerült végigolvasni, a gyerekek már nyugodtabban végigülték, figyelmesebben hallgatták. A beszélgetés most is rövidebbre sikerült, mint gondoltuk, csak egy-egy mondattal szóltak hozzá.
A különböző zenékre, kendőkkel a kezükben, érzések kifejezésére irányuló mozgásos feladatot kifejezetten élvezték.
Következett egy rajz készítése a saját-könyvbe: „ezeknek a dolgoknak örülök”. Közben halk háttérzene szólt, ami nyugtató hatással volt a gyerekekre. Amikor elkészültek, sorban elmesélték, hogy kit/mit rajzoltak le: o Matyi: „Apát ┼ rajzoltam le, nem tudom, hol van Apa. Bement a barlangba.” o Dávidka: „telefon, számítógép, tévé” o Boti: „Szülinapokat rajzoltam.” o Erik: nem rajzolt o Dávid: „Számítógépet rajzoltam.” o Andris: nem rajzolt o Márk: „Rombolókat rajzoltam, azt szeretem, ha rombolok.” o Enikő: „Ez én vagyok és a macskáim.”
Ezt követően gyurmáztak a gyerekek: a terv szerint beszélgettünk a színekről, majd szomorú és vidám dolgokat alkottak. A gyurmázásban minden gyerek részt vett.
A foglalkozást befejező vidám játékban is mind részt vettek.
A kéztornyos zárással már nem próbálkoztunk.
Az alkalom legvégén a gyerekek egy búcsúzó maci-kártyát választottak, majd elmondták, hogy mit érez a maci és kitettük az érkezős maci-kártyájuk mellé.
Majd nassolhattak és teázhattak.
4.4.3 A harmadik alkalom tapasztalatai Tanulságok: érezhetően könnyebben tudtuk vinni a csoportot, mivel három gyermek (és egy kísérő testvérpár) hiányzott. Pozitív tapasztalatok: a gyerekek láthatóan szívesen jönnek a csoportfoglalkozásokra, ahol jól érzik magukat. A harmadik alkalomra kitűzött célok megvalósulhattak azáltal, hogy valóban ki tudták fejezni a különböző élethelyzetükre vonatkozó különböző érzéseiket. Önreflexió: kifejezetten hasznosnak éltük meg ezt az alkalmat, azzal együtt, hogy még kilenc gyerekre sem egyszerű egytől egyig odafigyelni.
36
4.5
Negyedik alkalom: Kérdések és válaszok
4.5.1 A negyedik alkalom megtervezése A negyedik alkalom témája a kérdések és azokra válaszok keresése. A foglalkozás célja, hogy a gyermekekben felmerülő kérdésekre, bizonytalanságokra válaszokat keressünk közösen, különböző játékok és technikák segítségével. Az alábbi tervet készítettem:
Érkezésekor mindenki választ egy maci-kártyát, elmondja, hogy a választott maci mit érez, majd kitesszük a faliújságra a névkártyája mellé.
Első feladat: a csoportvezető állításokat mond, melyekre „igen” – „nem” - „nem tudom” lehet a válasz. Előre kinyomtatjuk ezt a három válaszlehetőséget három papírra, melyet kifüggesztünk a szobában különböző helyeken. A gyerekek a terem közepén állnak. A csoportvezető elmondja sorban az állításokat, majd a gyerekeknek ahhoz válaszhoz kell állniuk, amit az elhangzott állításnál gondolnak. Ennél a feladatnál is fontos figyelembe venni az állítások nehézségeire vonatkozó íves folyamatot. Egyszerű, hétköznapi állításokkal kezdjük, majd nehezebb kérdésekkel folytatjuk, mint pl. „jókedvű leszek, ha találkozom egy barátommal”, majd „szeretem, ha átölelnek, amikor szomorú vagyok”, „segít, ha sírni tudok, amikor szomorú vagyok”, „ha egy felnőtt körülöttem mérges, annak mindig én vagyok az oka”, „ha szomorú vagyok, azt nem mondhatom el Anyának/Apának, mert akkor ő is szomorú lesz”, „ha dühös vagyok valakire, az okozhatja annak halálát”, „ha fényképeket nézegetek és emlékezek, az megvigasztal”, „én vagyok az egyetlen, akinek meghalt az anyukája vagy az apukája”, „nem lehetek otthon vidám, mert Anya/Apa mindig szomorú”, „ha dühös vagyok, Anya/Apa is dühös lesz”, „szoktam azért jól viselkedni, hogy Anyának/Apának örömet okozzak”, „csak olyankor sírok, amikor senki nem látja”, „ha a halálra gondolok, újból bekövetkezhet”. A végén mindenképpen pozitív állításokat mondjunk, mint pl. „várom a karácsonyt”, „szeretem a matematikát”. A feladat célja, hogy beszélgetés nélkül szembesülhetnek az őket foglalkoztató kérdésekkel, melyekre választ is kell keresniük. A csoportban a gyermekek így látják, hogy ezek a kérdések mindenkit foglalkoztatnak, valamint megtapasztalhatják, hogy a többiek is gondolkodhatnak egy-egy kérdés kapcsán hasonlóan. Ezáltal bűntudatuk csökkenhet, önbizalmuk erősödhet. o Az válasz-keresős feladatot 15-20 percesre terveztem.
Meseolvasás: Bátky András, Morci c. meséjét választotta Veronika. Morci egy kisfiú, akinek az édesanyja már nem él. Morci édesapjával beszélget a változásról, annak törvényszerűségéről és szükségességéről, arról, hogy a változás jó, de néha rossz is. 37
Minden évszakból kapunk egy-egy életképet, ami valójában bármely gyerek életében megtörténhetne. Morci életében azonban minden más, mert Édesanyja ezekben nincs jelen. A meseolvasást követően itt is rövid beszélgetést tervezünk o A meseolvasás és beszélgetés részt 20-25 percesre terveztem.
Majd következik egy mozgásos levezető feladat. Mivel az előző alkalmon nagyon tetszett a gyerekeknek a kendős játék, így most is kendőkkel tervezünk egy mozgásos játékot.
Következő feladat: kérdés-kalap. A gyerekek körben ülnek, a háttérben zene szól, és a kalap körbejár. Amikor a zene abbamarad, az a gyerek, akinél a kalap van, kihúz egy cédulát a kalapból. A cédulákon kérdések szerepelnek veszteséggel és különböző érzésekkel kapcsolatban, melyekre közösen keressük a válaszokat. Előre megírt kérdések: „hol érzed leginkább a szomorúságot?” / „irigykedhetek-e barátaimra, akiknek mindkét szülőjük él?” / „mi a halál?” / „mit tehetek, ha valami nagyon bánt?” / „mit tehetek annak érdekében, hogy valaki meghallgasson?” / „haragudhatok-e arra, aki már nincs közöttünk?” / „hol van most, aki meghalt?” / „hol fáj, amikor szomorú vagyok?” stb. Fontos a gyerekekkel tisztázni, hogy egy-egy kérdésre többféle választ is találhatunk. o A kérdés-kalap feladatra15-20 percet terveztem.
Rajz vagy írás a saját-könyvbe: „ezek a dolgok sokszor elgondolkodtatnak…”. A feladat az, hogy olyan dolgokat rajzoljanak vagy írjanak, vagy diktáljanak le, amelyeken sokszor elgondolkodnak. Rajzolás közben a háttérben halk zene szólhat. Amikor minden gyermek elkészül a rajzával/írásával, sorban elmesélik, hogy mit rajzoltak le, vagy felolvassák, hogy mit írtak le. o A rajzra és annak bemutatására 15-20 percet terveztem.
Ezután egy újabb kreatív elemet terveztem: érzelem-álarc készítése. Papírtányérok egyik felére vidám arcot készítenek, a másik felére szomorú arcot. Színes papírból kell kivágni az arc részeit, majd a tányérra ragasztani. o Az álarc készítését 15 percesre terveztem.
Az alkalom végére egy vidám, mozgásos játék lebonyolítása mindenképpen szükséges, de előtte egy játék az elkészült álarcokkal: különböző stílusú zenerészleteket szólaltatunk meg, majd amilyennek a gyerekek a zene hangulatát érzékelik, azt az oldalát mutatják fel elkészített álarcuknak.
Ezt követően a gyerekek választanak egy maci-kártyát, elmondják, hogy mit érez a kiválasztott maci, majd felragasztjuk névkártyájuk mellé.
38
4.5.2 A negyedik alkalom megvalósulása
A negyedik alkalom 2014. november 29-én, szombaton délelőtt valósult meg.
A csoportra 9 gyermek érkezett, most megint egy másik testvérpár, valamint egy másik kisfiú nem jött. A szülők jelezték előre.
A gyerekek érkezési sorrendben maci-kártyát választottak.
Bevezető játék: hasonlóan a korábbi alkalomhoz, kifüggesztettük a három választ a szoba három egymástól távol eső pontján. A gyerekek a terem közepére álltak, majd egymás után mondtam a terv alapján a különböző állításokat. A gyerekek vállalták válaszaikat, odaálltak a megfelelő táblához. Láthattuk, hogy a feladat célja megvalósult: ugyanúgy, mint az előző alkalommal egy-egy gyermek volt, hogy elgondolkodott, majd megkönnyebbülve állhatott választott állítása mellé, hiszen látta, hogy más is odaállt.
Majd következett a meseolvasás. A mesét sikerült végigolvasni, a gyerekek egy-egy mondattal a végén hozzászóltak.
A kendős, mozgásos játékot most is élvezték.
Ezután következett a kérdés-kalap feladat. Aktívan részt vettek benne, bár időnként zavarba jöttek egy-egy kérdéstől.
Ezt követően elkészítették érzelem álarcaikat: ebben a feladatban lelkesen részt vett minden gyerek.
Mivel az érzelem-álarc készítéséhez lelkesebben álltak hozzá, mint a rajzoláshoz, ezért felcseréltük ezt az elemet a rajz/írás feladattal. Viszont több időt vett igénybe, mint terveztem, ezért a rajzra nem jutott idő.
A foglalkozást befejező vidám játékban is mind részt vettek.
Az alkalom legvégén a gyerekek egy búcsúzó maci-kártyát választottak, majd elmondták, hogy mit érez a maci, és kitettük az érkezős maci-kártyájuk mellé.
Majd nassolhattak és teázhattak.
4.5.3 A negyedik alkalom tapasztalatai Tanulságok: több feladatot terveztünk a finn tematika alapján, mint amit aztán meg tudtunk a gyerekekkel valósítani. A kérdés-kalap feladatot ilyen magas létszámú csoporttal nem lehetett megfelelő mélységgel megvalósítani. Pozitív tapasztalatok: a szavak nélküli kifejezéses feladatokat szívesebben végzik a gyerekek, valószínűleg emiatt húzódott el az állításos feladat, illetve az érzelem-álarc készítése. Az foglalkozás céljai azonban megvalósultak, hasonlóan az előző alkalomhoz. 39
Önreflexió: a negyedik alkalmat is hasznosnak éltük meg Ha fárasztó is egy-egy alkalom levezetése nagy létszámú csoporttal, azonban láthatóan van értelme fáradtságunknak.
4.6
Ötödik alkalom: Megküzdési stratégiák
4.6.1 Az ötödik alkalom megtervezése Az ötödik alkalom témája a megküzdési technikák keresése. A foglalkozás célja olyan dolgok keresése a gyermekek életében, amelyek, örömet okoznak számukra, illetve amelyek segítik őket és vigaszt nyújthatnak azokban helyzetekben, amikor szomorúak. Ezeket a dolgokat közösen keressük, különböző játékok és technikák segítségével. Az alábbi tervet készítettem:
Érkezésekor mindenki választ egy maci-kártyát, elmondja, hogy a választott maci mit érez, majd kitesszük a faliújságra a névkártyája mellé.
Első feladat: a gyerekek körbe ülnek, a kör közepére kiterítjük a Dixit-kártyákat (társasjáték kártyái színes képekkel). A feladat az, hogy válasszanak olyan képet, ami azt ábrázolja, hogy mi segít nekik akkor, amikor szomorúak. Hagyunk elég időt, hogy keresgéljenek, válasszanak. Miután mindenki választott egy képet, sorban elmondják, hogy mit választottak és miért.
A következő feladat: „vigasz-tábla” készítése közösen. Egy postai csomagolópapírt felfüggesztünk jól látható helyre, majd a gyerekek – labdát passzolva egymásnak – sorban mondanak olyan dolgokat, amik segítik őket, vigaszt nyújtanak számukra. Ezeket filctollal felírjuk a papírra. Ennek a két feladatnak a célja, hogy a gyerekek megkeressék és megfogalmazzák azokat a pozitív dolgokat életükben, amelyeknek örülni tudnak, illetve amelyek segítik őket. o A pozitív dolgok közös keresését 20 percesre terveztem.
Meseolvasás: Bátky András, Morci c. meséiből folytatja Veronika. A meseolvasást követően rövid beszélgetést tervezünk a meséről. o A meseolvasás és beszélgetés részt 20-25 percesre terveztem.
Majd következik egy pár perces mozgásos levezető játék.
Rajz vagy írás a saját-könyvbe: ezen az alkalmon két rajzot készítenek, „ezektől a dolgoktól félek” és „ezek a dolgok segítenek, amikor félek”. A feladat az, hogy olyan dolgokat rajzoljanak vagy írjanak le, amelyektől félnek, illetve egy másik lapra pedig olyan dolgokat rajzoljanak le, amelyek segítik őket azokban a helyzetekben, amikor
40
félnek. Rajzolás közben a háttérben halk zene szólhat. Amikor minden gyermek elkészül a rajzával/írásával, sorban elmesélik, hogy mit alkottak. o A rajz készítésére és annak bemutatására 20 percet terveztem.
Ezután egy újabb kreatív elemet terveztem: zenére festést. Postai csomagolópapírokat helyezünk a földre, mellé temperafestékeket és kellékeket teszünk ki. Az a feladat, hogy a hallott zene hatására fessenek bármit, ami az eszükbe jut. o A zenére festést 15-20 percesre terveztem.
Az alkalom végére egy közös vidám, mozgásos játék lebonyolítását terveztem.
A korábbi alkalmakhoz hasonlóan, a gyerekek választanak egy maci-kártyát, elmondják, hogy mit érez a kiválasztott maci, majd felragasztjuk névkártyájuk mellé.
4.6.2 Az ötödik alkalom megvalósulása
Az ötödik alkalom 2014. december 6-án, szombaton délelőtt valósult meg.
A csoportra 5 gyermek érkezett, két testvérpár és egy kisfiú jöttek el. A többiek jelezték, hogy ezen az alkalmon kivételesen nem tudnak részt venni.
A gyerekek érkezési sorrendben maci-kártyát választottak.
Bevezető játékok, melyeknek lényege a pozitív dolgok keresése. A terv szerint a gyerekek körben ülve választottak a kiterített Dixit-kártyákból, majd sorban elmondták, hogy mit választottak és miért pont azt. Majd a felfüggesztett papírra is felsorolták, vagy maguk felírták azokat a dolgokat, amelyeknek örülnek, illetve azokat a tevékenységeket, amelyek segítik őket akkor, amikor szomorúak: o alszom / alkotok / veszek magamnak egy játékot / elmegyek sétálni o lovagolok / zenét hallgatok / képet festek / olvasok / verset olvasok o táncolok / eszek / játszom a babaházzal / bezárkózok / bemegyek a labirintusba o nézem a csillagokat
Ezután következett a meseolvasás. A mesét figyelmesen végighallgatták, majd aktívan hozzászóltak.
Levezető játékot most a gyerekek választhattak: a „tűz-víz-repülő” játékot választották.
Majd rajzokat készítettek a saját-könyvbe: „ezektől a dolgoktól félek” és „ezek a dolgok segítenek, amikor félek”. Közben halk háttérzene szólt. Amikor elkészültek, sorban elmesélték, hogy mit rajzoltak le.
41
A foglalkozást befejező vidám játékot is ezúttal a gyerekekre bíztuk: a teremben több tucat színes fakorong volt található. A gyerekek kitalálták, hogy ezekből a korongokból utakat építenek. Nagyon élvezték.
Az alkalom legvégén a gyerekek egy búcsúzó maci-kártyát választottak, majd elmondták, hogy mit érez a maci és kitettük az érkezős maci-kártyájuk mellé.
Végül nassolhattak és teázhattak.
4.6.3 Az ötödik alkalom tapasztalatai Tanulságok: Mikulás napjára nem szabad csoportot szervezni, ui. sokan iskolai és egyéb mikulás-elfoglaltságok miatt nem tudtak erre az alkalomra eljönni. Pozitív tapasztalatok: habár hiányoztak azok a gyermekek a csoportból, akik nem tudtak eljönni, de megtapasztalhattuk, hogy öt gyermekkel ideális csoportot vinni. A csoport összefogható, a gyerekek sokkal jobban tudtak nemcsak a feladatokra, de egymásra is figyelni. Az foglalkozás céljai megvalósultak, a gyerekek megtalálták saját megküzdési stratégiáikat. Valamint megtanultuk, hogy a gyerekek instrukciók nélkül is tudnak összefogva tartalmas játékot játszani: spontán útépítésükkel megmutatták, hogy tudják, merre viszi őket útjuk: „mindig a sárga úton, mindig a sárga téglán” (Óz, a nagy varázsló). Önreflexió: ezt az alkalmat pozitívan, ugyanakkor kettősséggel éltük meg: hiányoltuk a távollévőket, viszont nagyon hatékonyan tudtunk öt gyermekkel dolgozni.
4.7
Hatodik alkalom: Jövőkép és kívánságok
4.7.1 A hatodik alkalom megtervezése Az utolsó alkalom témája a jövőkép és kívánságok. A foglalkozás célja a jövőbe mutatás, tervek, vágyak keresése közösen, beszélgetéssel és kreatív technikák segítségével. Az alábbi tervet készítettem:
Érkezésekor mindenki választ egy maci-kártyát, elmondja, hogy a választott maci mit érez, majd kitesszük a faliújságra a névkártyája mellé.
Első feladat: a gyerekek körben ülnek, a kör közepére kiterítjük a Dixit-kártyákat, mint az előző alkalommal. A feladat most az, hogy válasszanak olyan képeket, melyek számukra az életükben fontos dolgokat ábrázolják. Itt is hagyunk elég időt, hogy keresgéljenek, válasszanak. Miután mindenki választott egy képet, sorban elmondják, hogy mit választottak és miért.
42
A következő feladatban választaniuk kell egy kívánság-kártyát. Ha lehetne valamit kívánni, mit kívánnának. Ennél a feladatnál fontos arról beszélgetni, hogy vajon minden kívánság teljesülhet-e.
Ezeknek a feladatoknak az a célja, hogy a gyerekek megkeressék és megfogalmazzák a fontos dolgokat életükben, illetve kívánságaik megfogalmazásával a jövő fele tekintsenek. o A kártyaválasztós feladatot 15-20 percesre terveztem.
Meseolvasás: Lotilko szárnyai (tunguz népmese) c. mesével készül a meseolvasó. A mese mondanivalója, hogy letörhetik mások szárnyainkat, de kitartással lehet új szárnyakat készíteni, és megtanulni repülni. A meseolvasást követően rövid beszélgetést tervezünk a meséről. o A meseolvasás és beszélgetés részt 20 percesre terveztem.
Majd következik egy pár perces mozgásos levezető játék.
Kreatív alkotás: hullócsillagok készítése. A feladat az, hogy sárga kartonlapból, minta alapján hullócsillagokat vágjanak ki a gyerekek, majd írjanak a hullócsillagokra kívánságokat. Elmondjuk, hogy ezt majd hazavihetik, és akár az ablakukba is kitehetik dísznek. Rajzolás közben a háttérben halk zene szólhat. o A hullócsillagok készítésére 15-20 percet terveztem.
Ezután következik a záró kreatív feladat: mécses készítése Apának/Anyának vagy Apa/Anya emlékére. Az alkalomra átlátszó üvegmécseseket hozunk, valamint különböző mintájú szalvétákat. A gyerekek dekopázs-technikával készíthetik el mécsesüket. o A mécses készítését 15-20 percesre terveztem.
Az alkalom végére, a csoport befejezéséhez azt terveztük, hogy az asztalra helyezzük az elkészült mécses tartókat, benne a meggyújtott mécsesekkel, majd elhelyezzük az asztalon az otthonról hozott fényképeket az elhunyt szülőkről (az előző alkalmon kértük a szülőket, hogy a zárásra hozzanak egy-egy fényképet). A csoport zárása közösen történik a szülőkkel. Ekkor kapják meg a gyerekek „saját-könyvüket”, melyekben összegyűjtve minden munkájukat hazavihetik. A könyvvel együtt kapnak egy emléklapot is, mely csoportfoglalkozásokon való aktív részvételüket igazolja. Mindeközben a háttérben megnyugtató zene szól. A könyvek és az emléklapok átadását követően szabadon beszélgethetnek a családok.
Búcsúzásképpen a gyerekek választhatnak egy utolsó maci-kártyát, elmondják, hogy mit érez a kiválasztott maci, amit majd felragasztunk névkártyájuk mellé.
43
4.7.2 A hatodik alkalom megvalósulása
A sorozat utolsó alkalma 2014. december 13-án, szombaton délelőtt valósult meg.
A csoportra minden gyerek eljött, annak ellenére, hogy ez a nap munkanap volt. Egy kisfiúnak az édesapja nem tudott eljönni munkája miatt.
A gyerekek érkezési sorrendben maci-kártyát választottak.
Bevezető játékokkal kezdtük, melyeknek lényege az élet fontos dolgainak, illetve kívánságaiknak megfogalmazása. A terv szerint a gyerekek körben ülve választottak a kiterített Dixit-kártyákból, első körben egy „számomra fontos dolog” kártyát, majd második körben egy kívánságukkal kapcsolatos kártyát. Ezt követően beszélgettünk az élet fontos dolgairól, majd a kívánságaikról, illetve a kívánságokról általában.
Ezután következett a meseolvasás. A gyerekek szokott helyükön, a kanapékon ülve a mesét figyelmesen végighallgatták, majd elmondták a mesével kapcsolatos gondolataikat.
Levezető játékként egy rövid „tűz-víz-repülő” játékot játszhattak.
A következő feladatat a hullócsillagok készítése volt. Volt, aki először nem akart becsatlakozni, de végül minden gyermek készített hullócsillagot, melyre ráírta (vagy ráírtuk) kívánságát. Kívánságaik: o „… hogy Anya visszajöjjön” o „Elemes vonat és hozzá sín, sorompó” o Egy házat rajzolt a képre o „Bárcsak lenne egy kutyám” o „Legyen egy szép hercegnőm” o „Én akarok a legokosabb lenni az iskolában” o „… hogy legyen egy traktorom” o „… hogy legyen új családom, és hogy családtagként érezzem magam” o „Apával lenni örökre”
Ezután mécseseket készítettek a hozott üveg mécsesre dekopázs-technikával. A gyerekek maguk választottak képeket a saját mécsesükhöz. A szalvéta-képek felragasztásában a legtöbb gyereknek gyakorlati segítségre volt szüksége, de ezzel együtt szívesen készítették a mécseseket.
Amikor elkészültek, az asztalra helyeztünk egy szebb terítőt, majd sorba raktuk az általuk készített mécses tartókat, benne a meggyújtott mécsesekkel, majd elhelyeztük az asztalon az otthonról hozott fényképeket az elhunyt szülőkről. A csoport zárásához a szülők is csatlakoztak. Ekkor ünnepélyes keretek között kiosztottuk a gyerekeknek „sajátkönyveiket”. Ezekben a gyűrűs mappákban összegyűjtve megkapták minden munkájukat, 44
melyeket a foglalkozásokon készítettek. A könyvvel együtt kaptak egy névre szóló emléklapot is, mely csoportfoglalkozásokon való aktív részvételüket tanúsítja. A könyvek és az emléklapok átadását követően a családok kötetlenül beszélgettek.
Búcsúzásképpen
a
gyerekek
választhattak
egy
utolsó
maci-kártyát,
melyet
felragasztottunk a névkártyájuk mellé.
4.7.3 A hatodik alkalom tapasztalatai Tanulságok: Munkanapon sem célszerű csoportfoglalkozást tartani, nem mindenki tudta megoldani a munkahelyén, hogy az utolsó alkalomra szabadnapot kaphasson. Azokat a gyerekeket, akiknek lett volna tanítás ezen a szombaton, a szülők kikérték az iskolából, bár volt, akinek ez kellemetlen volt (iskolai karácsonyi készülés miatt). A fényképeket már hamarabb kellett volna kérni a szülőktől, mert volt, aki elfelejtette és ez kellemetlenül érintette elsősorban a gyermeket. Pozitív tapasztalatok: a csoportsorozat végére a gyerekek összeszoktak, sőt sok esetben össze is barátkoztak, így a csoportot már könnyebb volt összefogni, vinni, terelgetni. A gyerekek mind egymásra, mind a feladatokra figyeltek ezen az alkalmon is. A foglalkozás céljai megvalósultak, a gyerekek meg tudták fogalmazni a saját életükre nézve fontos dolgokat, valamint vágyaikat. Önreflexió: pozitívan éltük meg az utolsó csoportot, miközben sajnáltuk, hogy ezzel a csoporttal így már nem fogunk többet találkozni.
5
A CSOPORTFOGLALKOZÁSOK MEGVALÓSULÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE
5.1
SMART megfelelés a célok tekintetében Az „Átéljük – megosztjuk – gyógyulunk” projekt specifikus volt, mert Magyarországon először valósult meg veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás sorozat félárva gyermekek számára. A projekt eredménye mérhető volt, mert a meghatározott számú csoportfoglalkozások folyamatát dokumentáltuk, a foglalkozásokon fotók készültek, illetve a foglalkozássorozat befejezését követően visszajelző kérdőívet juttattunk el a szülők számára, melyeket 80 %-ban vissza is küldtek. 45
A projekt célkitűzése mind a munkaközösség számára, mind a jelentkező szülők számára akceptálható volt. A szülők visszajelzéseikben tudomásunkra hozták már menet közben is a gyermek magatartásában, valamint gyászfeldolgozásában érzékelt pozitív változásokat. A projekt megvalósítása reális volt, már a program-sorozat tervezésénél mind a humán, mind az anyagi erőforrások rendelkezésre álltak, az anyagi erőforrások elégségesnek bizonyultak. A projekt tempírozható volt, a programsorozat ütemezését mindvégig tartani tudtuk.
5.2
A projekt erőforrásainak értékelése a jövőre nézve, SWOT-elemzéssel
Erősségek Gyengeségek ez egyelőre Magyarországon teljesen egyéb szervezések sok időt, energiát egyedülálló, ugyanakkor hiánypótló elvesznek. mint pl. a pályázattal kezdeményezésnek bizonyult a félárva kapcsolatos tennivalók, az anyagi gyermekek megsegítéséhez, erőforrás precíz kezelése, határidők támogatásához betartása a munkatársi közösséggel igazi, lelkes nehéz ennek a programnak „reklámot” csapatmunka folyt: hol erősítettük, hol találni, hiszen nem egy „kapós” téma kiegészítettük egymás munkáját – mindig számíthattam munkatársaimra Lehetőségek Veszélyek a program folytatására van lehetőség, a program minden esetben anyagi ennek a sorozatnak tapasztalataival már erőforrás biztosításától függ könnyebb lesz folytatni, újabb csoportokat szervezni 1. sz. táblázat: SWOT-elemzés
5.3
A szülők visszajelzései alapján
A szülők számára egy visszajelző kérdőívet küldtünk ki a csoport zárását követő második hónapban, elektronikus úton. Hét szülőnek küldtük el (négy anyának és három apának), majd öt szülőtől kaptuk vissza (négy anyától és egy apától).
Kérdések 1. Mennyiben felelt meg a foglalkozás-sorozat elvárásaidnak? 2. Hasznosnak találtad-e gyermeke(i)dre nézve a foglalkozásokat? 3. A csoportfoglalkozásoknak volt-e valamilyen negatív
Válaszok Maximálisan Mindenben Nem voltak elvárásaim / 2 válasz Megfelelt igen / 5 válasz
nem / 5 válasz 46
hatása gyermeke(i)d viselkedésére? 4. A csoportban való részvétel igen: 2 válasz eredményezett-e több nem: 3 válasz beszélgetést otthon az elvesztett szülőről illetve a veszteséggel kapcsolatos érzésekről? 5. Mi volt jó a csoportfoglalkozásokban?
„A sorstársközösség ereje. Hogy látták, hogy ez mással is megtörténik. Hogy finom módszerekkel, de mégiscsak szembe kellett nézni a veszteséggel” „Hogy találkozhattunk más családokkal is, akik hasonló élethelyzetben voltak.” „Többek közt az, hogy valaki beszélgetett a gyerekekkel a veszteségről, mert én sajnos a mai napig nem tudok velük erről beszélni.” „A gyerek nagyon szerette a csoportot, azóta kiegyensúlyozottabb”
6. Véleményed szerint miben lehetne fejleszteni, vagy min lehetne változtatni? 7. Mi a véleményed egy-egy foglalkozás hosszáról? (másfél órás) 8. Mi a véleményed az alkalmak számáról (6 alkalom)
művészetterápiás elemek drámajáték elemek a. b. c. a. b. c.
9. Mennyire volt megfelelő a csoportfoglalkozás sorozat időzítése saját családod életére nézve? 10. Részt vettél-e a szülőcsoporton?
megfelelő volt / 5 válasz igen / 5 válasz
11. Szükségesnek tartod-e a szülőcsoportot? 12. Számodra milyen pozitív/negatív hozadéka volt a szülőcsoporton való részvételnek?
túl hosszú megfelelő / 5 válasz túl rövid túl sok megfelelő túl kevés / 5 válasz
igen / 5 válasz „Nagyon fontosnak tartottam, először éreztem meg a sorstársközösség erejét. Sokat beszéltünk magunkról is, nem csak a gyerekekről. De a gyerekekkel kapcsolatban is tudtunk egymásnak segíteni vagy csak meghallgatni. látszott, hogy volt, akinek nem nagyon volt kivel megbeszélni ezeket a dolgokat.” „Egyrészt megijesztett, hogy mennyi emberrel megtörténik ugyanaz. Másrészt jó volt látni, hogy más is talpra áll, próbálkozik, mert korábban volt 47
bűntudatom amiatt, hogy már új kapcsolatban élek. a csoportban valahogy normálisnak éreztem magam.” „Számomra nagyon sokat jelentett, hogy megismerhettem a többi szülőt és a problémáikat, élethelyzetüket, megküzdési stratégiájukat, elakadásaikat. Megtudtam, hogy szinte minden családban van problémás gyerek. „Normálisabbnak” éreztem így magunkat. Azt is nagy öröm volt látni, ha valakinek sikerült továbblépni, újra boldognak lenni.” „Azt éreztem és szembesültem vele, hogy nem vagyok egyedül, és gyerekek sincsenek egyedül. Vannak hozzájuk hasonló veszteséget átélt gyerekek / szülők. Ami furcsa volt számomra – és nehezen tudtam azonosulni a szülők gondjaival – az az, hogy szinte senki nem egyedül neveli a gyerekeket (új kapcsolatban élnek).” „A szülők beszélgetésének szerintem fontos szerepe van a csoportban, hiszen a szülőknek a legfontosabb kibeszélni az elvesztést...egymás között megbeszélni ki hogyan élte át a halált. Ki hogyan tud a másiknak segíteni hacsak szavakban is.” „Jó dolognak tartom, megosztani egymással az érzéseinket! Könnyebben fel tudtam dolgozni a veszteségünket...!” 2. sz. ábra: a szülők visszajelzése a csoportsorozatról
Gyerekekkel kapcsolatos szülői visszajelzéseket kaptunk már a foglalkozások között is:
"Matyi mintha máris változott volna, az iskolában dicsérik, valahogy az is kimondódott órán, hogy neki nincs apukája, de nagyon szépen megbeszélték és itthon először mondta, amikor elmesélte a jelenetet, hogy ő akkor nagyon szomorú lett, ilyet még sosem mondott korábban."
Az egyik elsős kisfiút, problémás magatartása miatt, még a csoportfoglalkozások indulása előtt el akarták tanácsolni az iskolájából. Már a foglalkozások között jelezte az édesapa, hogy megszűntek az iskolai problémák kisfia körül, a gyermek maradhat.
A visszajelzések alapján egyértelműen eredményes volt a veszteségfeldolgozó csoportsorozat. Mind a gyerekek számára, de a szülők számára is, mint az a visszajelző kérdőív utolsó pontjának válaszaiból kiderül. A projekt sikerességének szempontjából azért fontos, hogy a szülők hogyan élték meg saját csoportjukat, mert ezt „hazaviszik” és ezzel hatással vannak
a
gyermekük
gyászfeldolgozásának
48
folyamatára
is.
A
szülő
gyásza,
veszteségfeldolgozása mindenképpen hatással van a gyermekre, mivel a szülői viselkedés a gyerek számára egyfajta minta. Amin változtatni fogunk mindenképpen – a szülők visszajelzése alapján -, az a foglalkozások száma. Nemcsak a szülők és a gyerekek számára, hanem számunkra is kevésnek bizonyult a hat alkalom. A későbbiekben szervezendő csoportok minimum nyolc alkalmasak lesznek.
5.4
Sikerkritériumok alapján
A projekt sikerességét meghatározó szempontok alapján a program sikeresnek mondható: mert volt annyi jelentkező, hogy egy csoportsorozatot elindíthattunk; mert a jelentkezők nem morzsolódtak le, végig aktívan és szívesen részt vettek a foglalkozás-sorozaton; mert a szülők visszajelzései alapján a gyermekekben érezhetően elindult egy pozitív változás. Mely változásokat sok esetben mi magunk is megfigyelhettük a gyermek viselkedésében az alkalmak előrehaladtával; mert a csoportsorozatot követően egyes gyermekek életében, viselkedésében otthon, illetve az iskolában is pozitív változások indultak el; mert a projekt nem egy egyszeri program volt, azóta még egy teljes csoportsorozatot lebonyolítottunk, továbbá a csoportokra folyamatos az érdeklődés;
5.5
Összegző kiértékelés Hosszú évek kitartó munkájának eredményeképpen végül sikerült megvalósítanom – a
program munkaközösségével közösen - álmaim projektjét. A projekt szűken vett időtartama közel egy év volt, attól számítva, hogy a munkaközösség összeállt, illetve pályázatunkat benyújtottuk a szükséges anyagi források megteremtése érdekében. Tartott egészen addig, amíg az első csoportsorozatot le nem zártuk.5 Ez idő alatt rengeteget tanultam, számtalan tapasztalattal gazdagodtam. A tanulságok mellett megtapasztalhattuk a sorstársi közösség gyógyító erejét is, a gyermekek veszteségfeldolgozásának folyamatában. Megbizonyosodhattunk afelől, hogy milyen sokat jelentett a gyermekek számára az a felismerés, hogy nem ő az egyetlen a világon, akivel ilyen tragédia történt. Mivel a csoportban voltak bátrabb, szókimondóbb gyerekek is, láthattuk, hogy a csöndesebb, visszahúzódóbb gyerekek is idővel megnyíltak, merték vállalni és kimondani érzéseiket. Láthattuk, hogy míg az első alkalmakon csak
5
2014 februártól 2014 decemberig
49
keresték a megfelelő szavakat egy-egy érzésük, gondolatuk kifejezéséhez, a sorozat végére már meg tudták fogalmazni, hogy mit éreznek, „mit érez a maci”. A sorstársi közösség erejében eddig is hittem, de a projekt lebonyolítását követően erről meg is bizonyosodhattam. Ezeknek
a
csoportsorozatokat
tapasztalatoknak folyamatosan
a
birtokában
indíthatnánk.
szeretném, Néhány
ha
dolog,
veszteségfeldolgozó amin
mindenképpen
változtatnunk kell a tanulságok alapján:
egy csoportra maximum 8 gyerek jelentkezését fogadhatjuk;
családlátogatás keretében minden jelentkező családdal szeretnénk megismerkedni, még a csoportfoglalkozások beindulása előtt;
a sorozatot nyolc alkalmasra szeretnénk kibővíteni, a hat alkalom kevésnek bizonyult;
a csoportokon részt vett gyermekek (és szülők) számára, bizonyos rendszerességgel fenntartó csoportokat szeretnénk elindítani; Tragédiák sajnos mindig vannak, így a csoportok adta segítségnyújtás felől érdeklődők
száma folyamatosan növekszik. Ha csak egy keveset is, de valamennyit hozzásegíthetünk ezeknek a gyermekeknek fájdalmuk, veszteségük elhordozásában, gyászuk feldolgozásában ezekkel a sorstársi közösségen alapuló csoportfoglalkozásokkal. Messzire nyúló vágyam, hogy erre a fajta segítségnyújtásra mások is kedvet kaphassanak, elhívást érezzenek, és ezáltal ne csak a Főváros és környékbeli gyerekek, illetve családjaik számára legyen elérhető a sorstársi közösség által nyújtott segítség. Bízom benne, hogy a Magyarországon elsőként megvalósulhatott veszteségfeldolgozó csoportfoglalkozás-sorozat bemutatása, valamint tapasztalatainak dolgozatom által történt megosztása sok segítő számára iránytű lehet hasonló csoportsorozatok megszervezéséhez, magvalósításához. Mindvégig fájdalmam marad, hogy a saját négy gyerekemnek nem tudtam segíteni fájdalmukban, gyászukban, veszteségfeldolgozásukban. Ugyanakkor nagyon sokat tanultam gyermekeim harcaiból, vívódásaiból, gyászfeldolgozásukból az elmúlt egy évtized alatt. Nem vezeklésként, hanem életükből, küzdelmeikből merítve vált szívügyemmé a gyászoló gyermekek segítése, ilyen módon való támogatása. Továbbá köszönetet mondok a projekt megvalósulásában, lelkes közreműködésükért a segítőimnek, Borbély Veronikának és Békési Tímeának. A folyamatos és kitartó háttértámogatásért a Suomen nuoret lesket Ry (Finnországi fiatal özvegyek Egyesülete) vezetőségének. Valamint a mentálhigiénés szakirányú továbbképzésnek, mely képzésen szerzett ismeretek és szemlélet beépülhetett a projektbe. Nem utolsó sorban köszönetet mondok Simon Gabriella témavezetőmnek, aki mindvégig lelkesített, bátorított a projekt megvalósításában, majd tapasztalatainak összegzésében. 50
6
Irodalomjegyzék
Dyregrov, Atle (1989): Lapsen suru. Mannerheimin Lastensuojeluliitto, Helsinki
Erkkilä, Jaakkko – Holmberg, Tiina – Niemelä, Sirkku – Ylönen, Hilkka (2003): Surevan lapsen kanssa. SMS Tuotanto Oy, Helsinki
Holm, Tuija – Turunen, Tuija (2008): Minun suruni. Psykologien Kustannus Oy, Helsinki
Kast, Verena (1999): A gyász – Egy lelki folyamat stádiumai és esélyei. Park Könyvkiadó, Budapest
Kinanen, Mari (2009): Surusäkki. PTK LK-Kirjat, Helsinki
Kovács Eszter – Pikó Bettina (2009): A család egészségvédő hatása a serdülők körében. In Pikó Bettina (szerk): Védőfaktorok nyomában, L’Harmattan Kiadó, Budapest
Laimio, Anne (2004): Yhdessä suru helpompi on kantaa. SMS Tuotanto Oy, Helsinki
Nagy Mária Ilona (1936): A gyermek s a halál. Pont Kiadó, Budapest
Newman, Fran (1993): Gyermekek krízishelyzetben. Pont Kiadó, Budapest
Peltola Hiedi - Vilppola Margareetta (2008): Siipien suojassa – Játékgyűjtemény. Sumen nuoret lesket Ry, Jyväskylä
Pilling János (2001): Segítség a gyászban. Magyar Hospice Palliatív Egyesület, Budapest
Poijula, Soili (2007): Lapsi ja kriisi. Kotimaa-Yhtiöt Oy, Helsinki
Polcz Alaine (1993): Meghalok én is? Jelenkor Kiadó Kft.
Simkó Csaba (2009): Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? – Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez. Kharón, 2009. 4. sz. 1-40. p.
Uittomäki,
Susanna
(2010):
5-10
vuotiaiden
lasten
sururyhmän
toteuttamisen
Toimintamalli. Tampereen Yliopistopaino Oy, Tampere
Vikár György (1984): A gyermek és a gyász. In Gyógyítás és öngyógyítás. Magvető Kiadó, Budapest
51
7
Mellékletek 1. Szórólap6
6
ez a plakát egy későbbi csoporté
52
2. Emléklap
EMLÉKLAP
KOVÁCS ENIKŐ részére, aki AKTÍVAN RÉSZTVETT A VESZTESÉGFELDOLGOZÓ CSOPORTFOGLALKOZÁSOKON
Budapest, 2014. december 13.
Albert Éva
Borbély Veronika
53
Békési Tímea
3. Pillanatképek a csoportfoglalkozásokról
54
4. Alkotások
55
